ÚTIKÖNYV AZ AFS VILÁGÁBA

GYAKORLATI KIEGÉSZÍTÉSEK AZ AFS MAGYARORSZÁG FOGADÓ

KÉZIKÖNYVÉHEZ

2

TARTALOM

Előszó

1. Útnak indulunk az interkulturális tanulás labirintusába…

2. Mi, magyarok…

3. Kultúrák találkozása: a sztereotípiák és a valóság

4. Cserediákság

5. Diákok az iskolában

6. Önkéntesség

7. Az iroda

3

Előszó

Miért jó fogadócsaládnak lenni?

„Harmadik éve már, hogy az AFS Diákcsere Alapítvánnyal együttműködve különböző

országokból érkező gyermekeket fogadunk otthonunkba. Ami ehhez szükséges, az a család

minden tagjának a nyitottsága magára a fogadásra. Azt gondolom, családunk befogadó, toleráns,

nyitott. Úgy gondolom, sok család gondolja magáról ugyanezt.

Mindegyikőnkben, kinek-kinek megjelent a fantáziájában a kép arról, hogy milyen lesz a

találkozás, a hétköznapok… Izgalommal vártuk az első találkozást, az első benyomást.

Az mind a fogadócsaládban, mind a fogadott családtagban közös, hogy kapcsolatba akarnak

kerülni egymással, és azt szeretnék mindnyájan, ha ez a kapcsolat jól működne. Máris van egy

közös cél, ami kiindulópontja az együttélésnek.

Minden családnak van egy működési rendszere, dinamikája. A több éves működés során

kialakulnak olyan rutinszerű működések, ami bemerevíti a család működését. A benne élők

mivel érintettek, belül vannak, észre sem veszik. Egy relatív egyensúly áll be.

Természetesen a mi családunkban is jelen vannak ezek a mereven működő részek. Azt, hogy ezt

látni tudtuk, látni tudjuk az annak is köszönhető, hogy bekerült a családunkba Katharina, Luana,

Julia. Mindhárman más országból, családból, kultúrából. Hozták az adott ország kultúráját,

családjuk szokásrendjét és „kamasz énjüket”.

Máris az első állomás, egy feladat, amit meg kell oldani – integrálni saját személyiségükbe,

mindennapjaikba az adott ország és a család kultúráját, illeszkedni a szokásrendbe, a család

ritmusába. Nem kis kihívás ez az összes szereplő számára. Ha ezzel a családok számolnak, és

nemcsak egy ideális állapot lebeg a fantáziájukban, ez a szakasz meghozza eredményét. Hisz ez

az alapja a jól működő kapcsolatnak.

Ne gondolják, hogy ezek a hétköznapok konfliktusmentesek. Mi még olyan eredményt nem

láttunk, amely konfliktus nélküli.

Mi az eredmény?

Hogy csak néhány említsünk meg: a kapcsolatunk alakulása során kialakult konfliktusokat

hogyan oldjuk meg, hogyan jutunk nyerő-nyerő pozícióba. Ahogy figyelembe tudjuk egymás

érdekeit venni egymás határainak tiszteletben tartásával. Ezekből a helyzetekből mindnyájan

tanulunk és beépítjük a mindennapi működésünkbe.

Eszter lányunk zárkózottsága oldódott, a fogadott diákkal kialakított kapcsolatának köszönhetően

nyitottabbá vált. Spontán módon tanult angolul. Az iskolarendszerben elsajátított német

nyelvtudása kommunikációs készséggé, képességgé vált. A megoldások keresése közben rálátott

egy olyan működési módunkra, ami biztonságot jelentett számára. Ebben az erősítette meg,

ahogy kimondásra kerültek a dolgok. Korábban inkább az volt jellemző a családunkra, hogy

feltevések, vélekedések alapján és nem a konkrétan elhangzottak szerint működtünk. Most már

egész jól megtanultuk, hogyan kell kimondani dolgokat ahhoz, hogy egyértelművé váljon

mindenki számára.

4

Nem szeretnék családunk működéséről tanulmányt írni. Az volt a célom, hogy lehetőleg minél

rövidebben, egy folyamatot írjak le.

S még valami, szeretném megosztani azt az örömöt, amikor Karácsonykor együtt voltunk.

Fantasztikus élmény volt, amikor a családunk a könyvesboltban, angolul, olaszul, németül és

magyarul kommunikált egyszerre, aszerint használva a nyelveket, hogy melyikkel tudja a

legjobban megértetni magát a másikkal. A lányok készülődése a szilveszteri bulira… A nagy

beszélgetések a lét értelméről. Vidámság, nevetés, élmények. A konfliktusok újraértelmezése.

Sok-sok történetünk van, nehéz rövidre fogni. Ízelítőül ennyi. Kívánjuk minden leendő és

jelenleg is gyermeket fogadócsaládnak, hogy fedezze fel azt az örömöt, amit ez a program

tartogat.

A következő fogadott gyermekünk remélhetően egy marokkói lány lesz, aki Olaszországban

él…”

Mátis család, Szekszárd

5

1. Útnak indulunk az interkulturális tanulás labirintusába…

… kacskaringós, olykor meredek ösvényeken, amelyek csodálatos tájakra

vezetnek.

Kedves Fogadószülő!

Mindenek előtt szeretnénk megköszönni, hogy kezébe vette ezt a kis könyvecskét,

melyben a fogadás kalandjáról, annak szépségeiről és nehézségeiről lesz szó sokkal közvetlenebb

hangvételben, mint a Fogadócsaládok kézikönyvében, mivel az sokkal inkább a szabályokkal és

tényekkel foglalkozik.

Amikor otthonukba fogadnak egy messziről érkezett cserediákot, akkor egy meglehetősen

különleges szituáció keletkezik. Legtöbbször nem beszélik egymás nyelvét1, mások a

gesztusaik2, de mindezeken felül eltérőek a szokásaik, hagyományaik és az értékeik

3. A

cserediák, még ha sokat próbált is megtudni Magyarországról (könyvekből, Internetről, visszatért

diákoktól stb.), esetleg még a család bemutatkozó anyagát is alaposan áttanulmányozta, akkor

sem tudhatja pontosan, hogy hova érkezik és milyen feladatok várnak itt rá. Ön is bizonyára

hallott már ezt-azt a diák országáról, kultúrájáról. Azonban húsvér emberekkel találkozni, együtt

élni, megismerni egymást, megtanulni egymás szokásait, megélni, elfogadni, feldolgozni a

különbségeket, már korántsem minden esetben olyan könnyű. A cserediák személyisége,

reakciói részben mindenképpen, de olykor teljesen eltérnek az általunk normálisnak tartottól.

Ennek kezeléséhez nagy türelem, rengeteg beszélgetés, sok együtt eltöltött idő, és olykor az

önkéntesek vagy az iroda segítsége elengedhetetlen.

A konkrét példák előtt még szeretnénk egy nagyon fontos dolgot kihangsúlyozni: Önök a

fogadószülők, az AFS alapvető szabályain kívül a cserediák életének szabályait, korlátait,

lehetőségeit Önök szabják és teremtik meg! A cserediákok 15-18 éves tinédzserek, ennek

minden szépségével és nehézségével együtt, egyrészről felnőttek, érettek, sokat tudnak a világról

és önmagukról, másrészről gyerekek, akik sok esetben hoznak elhamarkodott döntéseket, naivak,

tévesen ítélnek meg dolgokat, huncutkodnak, füllentenek, lustálkodnak, lázadnak, mint az Önök

saját gyermekei.

1 verbális kommunikációs akadályok 2 nem verbális kommunikációs akadályok 3 kulturális különbségek

6

2. Mi, magyarok…

Amikor cserediákot fogadunk, nemcsak az ő kultúrájáról tudunk meg különleges,

csodálatos vagy éppen kiábrándító, esetenként akár zavarba ejtő újdonságokat, hanem

Önmagunkról, családunkról, sőt, rólunk magyarokról is. Következzen néhány gondolat4 a

magyar emberekről általánosságban, vagyis ahogy mások látnak minket.

Kik is vagyunk tehát? A magyar kultúra alapvetően Nyugat és Közép-Kelet Európai

kultúrkör része, azonban különleges formában keverednek benne a nyugati és a keleti kultúra

jellemzői: mi nagyon fontosnak tartjuk például az emberi kapcsolatokat, céljainkat ezeken

keresztül valósítjuk meg, ugyanakkor meglehetősen önfejűek, és önállóak vagyunk, ritkán

fogadjuk meg mások tanácsát, nehezen tudunk kompromisszumokat kötni vagy csoportban

együttműködni. Gyakran átvitt értelemben fogalmazzuk meg mondanivalónkat, íratlan

illemszabályok, maguktól értetődő (legalábbis számunkra, akik itt nőttek fel) viselkedésformák

szabják meg mindennapi kapcsolatainkat a társadalom különböző csoportjaival, rétegeivel.

Erőteljesen fejezzük ki érzelmeinket, olykor pedig eltitkoljuk őket. Nemzeti szabadságunkat

gyakran korlátozták a történelem viharai során, de személyes szabadság igényünk sokkal

nagyobb, mint más kultúrákban.

Híresek vagyunk vendégszeretetünkről, könnyen befogadjuk az idegeneket,

kötelességünknek érezzük, hogy kiszolgáljuk őket, gyakran erőnkön felül, és a legritkább esetben

kritizáljuk vendégeinket. Amikor azonban cserediákot fogadunk, a családok meg akarnak az első

néhány hétben vagy hónapban mindent mutatni, és tökéletesnek látszani, mintha néhány napra

látnának vendégül valakit. Az AFS programjai azonban hosszúak (három hónap, fél év, 11

hónap) ahhoz, hogy a nap 24 órájában a „vendégünknek” éljünk. Emiatt nagyon sok

fogadócsalád elfárad az elején, a felhalmozódott negatív tapasztalatokat a „vendég” iránti

szolidaritásból nem osztja meg sem vele, de még az önkéntesekkel sem, őrlődik, és végül betelik

a pohár. A cserediák csak azt tudhatja biztosan, és annak az elvárásnak tud megfelelni, amit

sokszor elmondunk neki, ami szerint mi magunk is élünk.

Nagyon ellentmondásos népnek tűnhetünk az ideérkező külföldiek számára, akik gyakran

értenek minket félre, és hosszabb idő után is nehezen igazodnak ki rajtunk. Ezért is fontos, hogy

Önök, mint fogadócsalád türelmesek legyenek a diákokhoz nehéz szituációkban és

kezdeményezzenek többször, mint azt eddig megszokták, mert a diák bizonytalan, elveszhet az

íratlan szabályok tengerében, és magyarázatokra, megerősítésre, ismétlésekre van szüksége. Ez

gyakran fárasztó a család számára, főleg egy munkanap után, de az együtt eltöltött idő nagyon

fontos a cserediák beilleszkedése szempontjából.

4 kulturális különbségekkel foglalkozó tudósoktól, gondolkodóktól

7

A magyar szülők nagyon sokat idegeskednek a munkájuk miatt, a magyar diákok pedig a

külföldiek számára érthetetlenül sok időt töltenek tanulással, másrészről viszont eléggé el tudják

magukat engedni, amikor lazítanak. Nemcsak a tinédzserek buliznak sokat, de sok felnőtt is

meglehetősen ki tud rúgni a hámból például esküvőkön, szüreten, disznóvágáson, szilveszterkor

vagy egyéb baráti összejövetelen. Ez gyakran megtéveszti a cserediákokat, és ők is

természetesen a könnyebbik utat választanák szívesebben.

A magyar humor nehezen érthető mások számára, cinikus és pesszimista. Vicceink

gyakran szólnak arról, hogy aki optimista, az egyszerűen csak alulinformált. Gyakran mondják

rólunk, hogy talpraesettek, túlélők vagyunk. Ezeket a dolgokat nem várhatjuk el azonban az ide

érkezőktől. A cserediák gyakran tűnik esetlennek, tudatlannak, de segítségünkkel ő is meg tudja

tanulni a szükséges dolgokat.

Nemzeti büszkeségünk meglehetősen nagy, hiszen van mire, illetve kikre büszkének

lennünk. Annak ellenére, hogy kis ország a miénk, rengeteg híres ember és feltaláló származik

hazánkból. Az intellektualitást, a tudást mint értéket sokra tartjuk, ugyanakkor a

mindennapokban kevésbé vagyunk kreatívak, gyakorlatiasak. A történelmünkre is nagyon

büszkék vagyunk, a politika pedig sokkal fontosabb helyen áll mindennapi életünkben, mint más

népeknél. Fontos, hogy értékeinket ne másokkal szemben, őket lekicsinyítve mutassuk meg,

hanem sokkal inkább tanítva. Legyünk nyitottak a miénktől eltérő megoldásokra, lehetőségekre.

Ha ítélkezünk a cserediák kultúrája, szokásai, véleménye felett, akkor nemcsak nagyon

megbánthatjuk őt, hanem önmagunkat is megfosztjuk az új dolgok kipróbálásának lehetőségétől.

Előfordulhat, hogy a sok újdonság és furcsaság hatására a cserediák (vagy akár a fogadócsalád)

telítődik, elfárad. Ez teljesen normális, ilyenkor segíthetnek az önkéntesek, akik többnyire átélték

már ezeket az élményeket és hasznos tanácsokkal szolgálhatnak mind a család, mind a diák

számára.

A hozzáértő tudósokon kívül az elmúlt években itt élő cserediákok is beszámoltak

érdekes tapasztalatokról, ebből következzen most néhány példa: a cserediákoknak nagyon

tetszik, hogy a fogadócsaládok sokat foglalkoznak velük. Ilyen mértékű kényelem nem általános

a legtöbb kultúrában. A magyar anyukák kiszolgálják, babusgatják őket (tízórai csomagolás,

takarítás, főzés, ajándékok), ugyanakkor ezt néha terhesnek élték meg, főleg amikor két tányér

leves után a háziasszony még mindig sértődöttnek látszik, ha nem esznek még többet. Az

étkezéseket általában nagy és nehéz feladatként emlegetik, mivel folyamatosan kínálják őket, és

ha nem ízlik az étel nekik, akkor ez a családnak gyakran nagyon rosszul esik. Azt is mondják a

cserediákok, hogy a magyar családok keveset kirándulnak, ritkán szórakoznak, sportolnak vagy

8

vásárolnak. Gyakran a kikapcsolódást a TV nézés vagy olvasás jelenti. Ennek megértésében és

elfogadásában a fogadócsaládnak kell segítenie a diákot. Nyugodtan meg lehet őszintén mondani

a diáknak, hogy ennek anyagi okai vannak, vagy egyszerűen ezek a család szokásai, és neki

alkalmazkodni kell.

Egy másik érdekes probléma az iskolában jelentkezik. A magyar diákok ugyanis nem

igazán foglalkoznak az új osztálytársakkal és nehezen fogadnak be cserediákot baráti köreikbe.

Ezt gyakran azzal indokolják, hogy úgyis elmennek egy év után. Ezzel összefüggően felmerül

egy másik probléma is, miszerint a magyar diákok általában nem segítőkészek a tanulásban,

türelmetlenek és nem szokták meg, hogy valaki nehezen érthető akcentussal szól hozzájuk. Vagy

angolul beszélnek a cserediákhoz, vagy egyáltalán nem is beszélnek hozzá. Ez egy jelentős

probléma, általában a tanárok segítenek a cserediákoknak, de ez sem mindenhol van így. Ezért

ebben is fontos a fogadócsalád segítsége, támogatása, bátorítása, mind a magyar barátok

szerzésében, mind pedig a magyar nyelv tanulásában és használatában.

A magyar emberekről általában azt mondják, hogy először nagyon nehéz velük,

távolságtartóak, titkolóznak, de később megnyílnak, és az év második felében már jól érzik

magukat a diákok, mert beilleszkedtek és már kiismerték a lehetőségeket és a szabályokat.

Nagyon érdekes megállapításuk, hogy szerintük a magyar emberek nagyon ellentmondásosan

élik meg magyarságukat. Egyrészt borzasztóan büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk

és könnyen megsértődünk, ha valaki kritizál minket, másrészt viszont mi magunk között nem

tartjuk sokra országunkat, a magyar termékeket, a lehetőségeket. Ez megtéveszti őket, és gyakran

kerülnek konfliktusba magyarokkal, amikor véleményt mondanak rólunk.

9

Ki mit gondol a magyarokról?

És mi mit gondolunk arról, amit mások gondolnak rólunk?

- idézetek kultúraközi kommunikáció köréből –

1. Mitől talpra a magyar? - A magyar kultúra jellegzetességei

„A magyar kevert, és állandóan keveredő nép. Szent István óta, s egész bizonyosan már azelőtt

is. Vajon mit nevezhetnénk itt jogosan alapszínnek, legrégibb rétegnek, ősmagyarnak? S azonos-

e ez még azzal, amit ma magyarnak ismerünk? Legalábbis nem árnyalódott és gazdagodott-e

azóta a felismerhetetlenségig?”

Babits Mihály

„A magyarok okosak, műveltek, nagyon európaiak, és nem szeretik, ha lekezelően bánnak

velük.”

„...a magyarok mindent eltúloznak.”

„...önpusztítóan maximalisták, le kell győzniük minden akadályt, még ha tönkre is mennek bele.”

Yale Richmond

A magyarok „olyan kemények, mint az amerikaiak, olyan romantikusak, mint a szlávok, olyan

kíváncsiak, mint a japánok, és olyan ravaszak, mint az arabok.”

Georg Kőváry (Hill, 1997)

„A magyarok elragadó emberek: ugyanolyan szorgalmasak, intelligensek, ügyesek, mint más

népek tagjai. Különösen érzékenyek, szubjektívek, empatikusak, büszkék (túl büszkék ahhoz,

hogy másokat meghallgassanak, mondja egy skót üzletember), végtelenül emocionálisak és

esetenként hisztérikusak. Kimondottan individualisták, kultúrájuk erősen kapcsolatorientált és

10

magas kontextusú. A mediterránokkal versenyre kelhetnek az érintés finomságában,

bensőségességében, és becéző szavakban...”

Richard Hill (Hill, 1999)

„A Szovjetunió vezetője kommunista csúcstalálkozót hív össze, és minden küldött székére egy

rajzszöget tesz, hogy lássa, ki hogy reagál. A cseh leül, elhúzza a száját, de hallgat. A lengyel

leül, majd üvöltve felordít. A magyar, aki alapvetően bizalmatlan, először megnézi a széket,

titokban lesöpri a rajzszöget, leül, majd felordít.”

Flora Lewis

„Nézz a szemembe, ha hozzád beszélek!”

magyar szülő figyelmeztetése magyar gyereknek

(Nem minden kultúrában szokás egymás szemébe nézni, főleg nem olyan hosszan és mélyen,

ahogy a magyarok szoktak. Ne gondoljuk rögtön, hogy a cserediák sunyi, ha nem néz a

szemünkbe…)

„A magyarok vendégszerető, barátságos emberek, sok gyakorlatiassággal, olykor

türelmetlenséggel. Érzelmeiket többnyire kimutatják, vagy rosszul palástolják. Nagy jelentőséget

tulajdonítanak a rangoknak és a címeknek, kivagyiságuk miatt nemritkán jóval erejükön felül is

igyekszenek bizonyítani. Többségük a hiúságán keresztül meglágyítható. A magyar fél általában

puha partner. Nem tud, nem akar nemet mondani, amiben szerepet játszhat sokuknak a nyugati

szervezettség, technika, a nyugati emberrel szemben megmutatkozó kisebbrendűségi érzése és a

keleties alkudozásban való járatlansága. A külföldieket többre tartja saját honfitársainál. Többet

beszél a hibákról, mint az erényekről. A jóakarat és az előrelátás jegyében nem az elérhető

hasznot, hanem az esetleges veszteséget tartja szem előtt. Attól is fél, hogy bírálhatják, kinevetik.

Kevéssé gyakorlott a konfliktusok kezelésében, némi gúny és lekezelés könnyen indulatossá

teszi.”

Máté János (Máté 1995)

2. Nyelv és gondolkodás

„Nehezen tagadható, hogy a magyarok jól beszélnek: egy ilyen bonyolult nyelv esetében nincs is

más választásuk. Aki már találkozott igazi élő magyarral, arra is felfigyelhetett, hogy

megdöbbentően analitikus elméjük van, amelyet néha tényleg erre a célra használnak. ... Politikai

szakértők szerint viszont ez inkább annak köszönhető, hogy a magyarokat sokszor tépte a

balsors, ezért megtanulták használni az eszüket.”

Richard Hill (Hill, 1997)

3. Önérzet - Megtörhetetlen büszkeség? Vesztett önbecsülés?

„A magyarok szenvedélyesen büszkék magyarságukra.”

Yale Richmond

„A magyarok látszólag elvesztették önbecsülésüket, de mélyen belül nagyon-nagyon büszkék.

Ezt a büszkeséget nem lehet megtörni. Nagyon fontos, hogy a magyarokkal foglalkozó

külföldiek megértsék ezt. Ha azt hiszik, hogy a magyarok nem önérzetesek, ahogyan esetleg a

felszínen látszik, és alsóbbrendűként bánnak velük, el fogják veszíteni a velük való kapcsolatot.

Paradoxonnak tűnik, de minél kevesebb a felszínen az önbecsülés kimutatása, annál erősebb a

személyiség önérzete.”

Honti Margit magyar pszichológus (Branfman, 1996)

11

(Vigyázzunk, ne sértődjünk meg, ha a cserediák véleményt mond rólunk, ő nem ismerheti ezt az

alapszabályt…)

„Voltak, akik a náciknak, mások az oroszoknak, és megint mások a törököknek, vagy a

Habsburgoknak hódoltak. A jellem plaszticitása a túlélésért folytatott harc során alakult ki. Ezért

rejtették el a magyarok a büszkeségüket. Úgy érezték, alacsonyabb rendűnek kell mutatniuk

magukat a hódítók felé a túlélés érdekében.” „Tönkretette a nemzetet, a stressz érzést, az

öngyilkossági arányt, a szívinfarktusok számát fokozta, és magas vérnyomáshoz vezetett.”

Honti László (Branfman, 1996)

4. Borongós életszemlélet

„Egy panaszkodó nemzet, és külön képességük van rá, hogy a pozitívumokat is negatívumként

tüntessék fel, és ezt még élvezik is.” „Azt mondják, a magyar panaszkodik, ha a fagylaltja

hideg.”

Yale Richmond

(A cserediákok ezt a nagyfokú pesszimizmust gyakran nem értik, akár magukra is vehetik, vagy

unalmasnak láthatják a családot.)

„A melankólia az eufóriának nem ellentéte, hanem természetes kiegészítője – mondja egy

magyar diplomata.”

Hill, 1997

„...nincs stabilitás, és nem egyértelműek az értékek: a szenvedés egyenlő a becsületességgel.”

Dr. Simon Lenke szociológus (Hill, 1997)

5. Túlélési taktikák

„A nyugat-európai és amerikai menedzserek többsége nehezményezi, hogy a magyarok mindig

meglelik a módját, hogy ne csináljanak meg valamit, amit nem akarnak.”

Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)

(Ne csodálkozzunk, ha a cserediákok ezt a tulajdonságunkat akár nem tudatosan is felismerve,

elkezdik alkalmazni…)

„Ha falba ütköznek, mindig át tudnak jutni a túloldalra: körbe, felül, alul, de valahogy átjutnak.”

egy régóta Magyarországon dolgozó ír üzleti tanácsadó (Hill, 1997)

„Egyes külföldiek – főként osztrák szomszédjaik, de az amerikaiak is – azt állítják, hogy még ha

sikerül is valakinek bejutni a forgóajtón egy magyar előtt, ő elég találékony ahhoz, hogy előbb

jöjjön ki onnan.”

Richard Hill (Hill, 1997)

„A cigány elad egy lovat a parasztnak. Néhány nap múlva a paraszt összefut a cigánnyal a

lóvásáron és kéri vissza a pénzét.

– Ez a ló vak, folyton nekimegy a falnak! – siránkozik.

– Ugyan már! – feleli a cigány – Nem vak az, hanem vakmerő!”

Dr. Simon Lenke szociológus (Hill, 1997)

12

6. Szelektív udvariasság

A magyarok „a hivatalban és otthon kedvesek, szívélyesek, de az utcán igen civilizálatlanul

tudnak egymással viselkedni.”

Yale Richmond

„A hivatali kollégák, és az otthonba befogadott vendég „insider”, tehát „belső” ember, aki az

ember kapcsolathálózatához tartozik. A többi ember az utcán „outsider”, vagyis idegen, akihez

semmi köze az embernek.”

Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)

7. A jövőtől való idegenkedés, valamint az europesszimizmus

„Magyarországon a legtöbb ember támogatja az unióhoz való csatlakozást, csakhogy ennek oka

nem eszmei jellegű, hanem nagyon is praktikus: a lakosság abban bízik, közelebb kerülünk a

nyugati jóléti államokhoz, s gazdaságilag is az egyén is felemelkedhet mostani helyzetéhez

képest. De az európai egység eszmei és történeti hátterét – azt tudni illik, hogy a kontinens

népeinek hosszú évszázadok csatározásai után sikerül olyan közös Európát létrehozniuk,

melyben a nemzeti identitás és az európai gondolat megfér egymás mellett – nem veszik

komolyan Magyarországon. ... Talán, mert az a történelmi ismeretanyag, mely nálunk

felhalmozódott, komplexussá vált. Egy kis ország félelmévé: ha bekerülünk a nagy Európába,

akkor is magunkra maradunk. Vagyis a magyar közvélemény, számos elemző, s a média is

fenntartásokkal közelít Európához.”

Hegedűs István, 168 óra, 1997. (Falk-Bánó, 1997a.)

8. Vélemények Magyarország európaiságáról

„Egyik ország sem állíthatja magáról jogosabban, hogy közép-európai. Földrajzilag pontosan

Európa közepén helyezkedik el, míg kulturális szempontból hídként szolgál Oroszország és a

kelet, illetve a nyugat között. Másrészt az északkelet-európai történelmileg meghatározó

országok és a déli bizonytalan balkáni országok között húzódó választóvonalat is jelzi. Ezek

közül a földrajzi és politikai régiók közül bármelyikhez tartozónak vallhatja magát, és különböző

okokból kötődik mindegyikhez.”

Misha Glenny, a BBC World Service közép-európai tudósítója

„Ázsiai eredetük ellenére a magyarok ezer éve európaiak.” „Amikor István király 1000-ben

megkapta koronáját a pápától, elindult a magyar nemzet kereszténnyé válásának folyamata, és

ennél fogva a nyugati világ részévé vált.”

Yale Richmond

9. Az oktatási és tanulási stílus bizonytalanságkerülő jellege

„A tanítási stílus nagyon eltér attól, amit otthon megszoktunk. Itt megmondják pontosan, mit és

hogyan csinálj. Elvárják, hogy mindent megtanulj, amit a tanár mond. Ugyanígy van

Németországban is, mikor ott tanultam, pont így volt.”

egy brit egyetemi hallgató - (Falk-Bánó, 1999)

„Az angol diákok nem veszik a tanulást komolyan. Csak éppen át akarnak menni a vizsgákon.”

magyar hallgatói panasz - (Falk-Bánó, 2001)

13

„Amikor együtt tanítottam brit és magyar diákokat, az angol, pragmatikusabb, és a magyar,

teoretikusabb attitüd világosan észlelhető volt. Ha tényekre, tanult modellekre kérdeztem rá, a

magyarok kitűnőek voltak, a britek finoman szólva nem remekeltek. Viszont mikor gyakorlati

feladat következett, ... a britek ügyes tervei 10 perc alatt elkészültek, a magyarok kuncogtak, és

fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek a feladattal.”

Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)

10. Individualizmus és kollektivizmus a magyar iskolában

„A magyar kultúra egyre fokozódóan individualista, főleg a fiatal generáció, és inkább a

nagyvárosokban. Vizsgák alatti kooperáció, ill. puskázás tekintetében azonban a magyar diák ma

is meglehetősen kollektivista nézeteket vall. Az is igaz, hogy a magyar felsőoktatási intézmények

adminisztrációja lényegesen szigorúbb, mint ... a japán, puskázáson ért hallgatót súlyosabb

esetben el is tilthatnak tanulmányai folytatásától.”

Falkné dr. Bánó Klára (Falk-Bánó, 2001)

(A cserediákok nagy része olyan kultúrából jön, ahol a puskázás sokkal nagyobb bűn, mint a

tudatlanság, ők inkább megbuknak, mint hogy csaljanak…)

11. Hatalmi távolság a magyar iskolában

„Úgy gondolom, a rendszer itt formálisabb, mint a brit. Mi az egyetemen keresztnevükön

szólítottuk a fiatalabb tanárokat, itt a tanár úr, tanárnő a megszólítás.”

brit oktató, aki már 8 éve tanít Magyarországon (Falk-Bánó, 2001)

(Ezt az iskolai formalitást mindenképpen magyarázzuk el a cserediáknak, mert nagyon könnyen

megsértheti a tanárokat az iskolában, és akkor már nyilvávalóan nem lesznek vele olyan

segítőkészek…)

12. Hatalmi, illetve státusbeli konfliktusok

„Még mindig nem értik, milyen bántó és sértő, hogy nem egyenlően bánnak velünk, illetve az

14

angolokkal. Például meghirdetnek egy állást, és ha egy angol tölti be, háromszor annyi fizetést

kap, mint egy ugyanolyan beosztású magyar.”

egy brit-magyar szervezet magyar alkalmazottja – (Falk-Bánó, 2001)

„A fizetések közti nagy különbségek feszültségeket okoznak” ...”ezt a kérdést rendezni kell” ...”a

nyugati alkalmazottak többet keresnek, de nem mindig teljesítenek többet.”

Monks Parnership – Coopers & Lybrand felmérése, 1993-94 (Falk-Bánó 2001)

„Egy brit menedzser elmagyarázta nekem, hogy a nyugati megítélés szerint annak, amit mi az

elmúlt kommunista rendszer negyven esztendeje alatt tanultunk és tanítottunk, semmi köze a

való élethez az üzleti élet szempontjából. Ha mi elmondjuk a véleményünket, legalább még egy

nyugati véleményt is meghallgatnak. Nem tudják elképzelni, hogy nekünk is lehet igazunk, és

amiről ők hiszik, hogy helyes, esetleg nem érvényes erre az országra.”

egy brit-magyar vegyesvállalat magyar igazgatója - (Falk-Bánó, 2001)

„Drága asszonyom! Mindnyájan tudjuk, hogy ez egy gyarmat; piac vagyunk, és olcsó

munkaerőforrás!”

egy brit-magyar cég magyar vezetője - (Falk-Bánó, 2001)

(A hatalom, a státusz értelmezése kultúránként nagyon eltérő, ami nekünk felháborító, az máshol

normális, elfogadott, vagy éppen fordítva… Példa: Próbáltuk meggyőzni kolumbiai kislányunkat

(Isabelt), hogy ha együtt takarít a család, akkor hamarabb végzünk. Ha segít nekünk, akkor

hamarabb tudunk menni kirándulni. De értetlenül állt a takarítás kényszere előtt, majd közölte,

hogy Kolumbiában a házi cseléd olcsó. Neki ugyanis nagyon lealacsonyító érzés lett volna a

takarítás. Ez nagyon kemény kijelentés egy mai magyar családban, persze 100 évvel ezelőtt ez

nálunk is egy teljesen normális kijelentés lett volna. Miután ezt végig gondoltuk, elmagyaráztuk

neki, hogy pedig ez nálunk így működik, és megtanítottuk mosogatni, rendet rakni. Neki ugyanis

soha életében nem kellett ilyen dolgokat csinálni. De a tudás szerzés öröme minden gyerekben

ott van, csak meg kell őket győzni a megszerezhető tudás hasznosságáról. Például, hamar rájött

Isabel, hogy ha spontán elmosogat, akkor örömet szerez nekünk, és könnyebben engedjük el

bulizni…)

13. Kulturális kontextusbeli eltérések kiváltotta konfliktusok

„Azt hiszik, mindenki idióta, aki nem amerikai, és ha még ráadásul az illető történetesen a

korábbi vasfüggöny mögül jön, valószínűleg nem tud se írni, se olvasni. Talán az angolok nem

így gondolják, de még az ő számunkra is mi egy más kategória vagyunk. Mi vagyunk a

bennszülöttek. Emlékszem, mikor néhány éve érettségivel nem rendelkező amerikaiak jöttek és

elmondták egy százéves, világhírű magyar gyár mérnökeinek, hogyan kell ... [egy bizonyos

terméket] gyártani. Egyszerűen röhejes és felháborító volt.” „...de még az angolok is néha túl

nyilvánvaló dolgokat magyarázgatnak nekünk.”

egy brit-magyar cég alkalmazottja, aki korábban három amerikai-magyar vállalatnál is dolgozott

– (Falk-Bánó, 1997a.)

(A cserediák is büszke a saját országára, népére, és mi magyarok is. Ez vezethet konfliktushoz,

ha be akarja valamelyik fél bizonyítani, hogy az ő kultúrája jobb. A család mindenképpen kerülje

ezt. Ha a diák, lázongó, hirtelen temperamentumú tinédzserként tesz ilyen tartalmú kijelentést,

hogy az ő országa sokkal jobb, mint Magyarország, akkor magyarázzuk el neki türelmesen, hogy

nem jobb vagy rosszabb, csak más…)

15

14. Nyugati szervezeti vezetők legfőbb panaszai a magyarokról

„A magyarok lassan intézik az ügyeket, nem dolgoznak hatékonyan, a felelősségérzet hiánya

jellemző, bár többen egyetértenek azzal a brit szervezeti vezetővel, aki rámutatott, hogy nagy

különbség áll fenn a 30-35 éves kor alattiak, és az idősebbek között. Az előbbiek ambiciózusak,

szívesen vállalnak felelősséget és kockázatot, az idősebbek rugalmatlanok.”

„Nincs meg az emberek munkájában a részletes tervezés. Nálunk a munkaköri leírások is az

alkalmazottakkal részleteiben egyeztetve történnek, pl. hogy minden beérkezett posta a címzett

asztalára kerüljön a beérkezéstől számított két órán belül.”

„Magyarországon a személyes kapcsolatok és az érzelmi kötődések döntő fontosságúak, ... a

határidők betartása nehéz.”

„Nem elég udvarias a kiszolgálás az üzletekben. Mikor Budapesten elmész egy szupermarketbe,

úgy viselkednek veled, mintha szívességet tennének, hogy kiszolgálnak. Pedig hálásnak kéne

lenniük, hogy abba a boltba, és nem egy másikba mentél vásárolni.”

Falk-Bánó, 2001

(Ezek tipikusan olyan dolgok, amiket a cserediákok hamar észrevehetnek, és ha ők mondják ki,

akkor mi nagyon könnyen megsértődünk. Ehelyett inkább próbáljuk nekik elmagyarázni, hogyan

következhetnek eme tulajdonságaink a történelmünkből…)

15. Kölcsönös tájékozatlanság

„Gyakran az érkező külföldiek egyáltalán nem, vagy alig ismerik a térséget. ...néhányan a

felsőbbrendűség érzésével jönnek, még ha nem ismerik be saját maguknak sem. Ez a kolonialista

magatartás azonnal felháborítja a helybelieket.”

Lővey Imre a Concordia Szervezet és Vezetésfejlesztési Kft. vezetője, 1996 (Falk-Bánó, 2001)

„A Francia Tagozatos hallgatók igencsak meglepődtek, amikor az egyik Budapestre érkező

francia egyetemi oktató több rekesz Evian ásványvízzel érkezett egyhónapos budapesti

tartózkodására. Vajon mit szólt a tanár, amikor az első szupermarketben legalább hatféle

ásványvizet, köztük Eviant is látott a polcokon? „

16

Falk-Bánó, 2001

„Az Angol Tagozat diákcsere programjának keretében 1998-ban Magyarországra érkező brit

hallgató elmondta, hogy társaival együtt azt gondolták, hogy Budapesten az élelmiszerboltok

előtt sorban állnak, nincs elég áru, választék alig van, sőt egyikük azt hallotta otthon, hogy

Magyarországon jegyre adják a húst. „

Falk-Bánó, 2001

„Egy amerikai cég magas beosztású magyar vezetője néhány éve mesélte, hogy amerikai

kollégája, a cég amerikai vezetője említette feleségének, hogy vele jöhet Magyarországra. Az

asszony első kérdése ez volt: Magyarországon van WC?”

Falk-Bánó, 2001

„1992 nyarán történt: egy francia szakos magyar diák egy franciaországi kisvárosba utazott

francia nyelvtudásának gyarapítása céljából. Házigazdáit előzőleg nem ismerte. Mikor

megérkezett, látta, hogy a kertben egy sátor van felállítva, és megkérdezte, miért. A szinte

hihetetlen válasz az volt, hogy a sátrat a magyar lány számára kedvességből és figyelmességből

állították fel, hogy otthonosan érezze magát. „

Falk-Bánó, 2001

„Nyilvános helyen a magyarok nagyon csöndesek és visszahúzódóak, nem úgy, mint az

amerikaiak. Az utcán soha nem köszönnek egymásnak, és nem mosolyognak olyan emberre, akit

nem ismernek. Ez a kommunista múltjukból fakad, amikor állandóan az attól való félelemben

éltek, hogy valami rosszat találnak mondani a kormányról.”

J. H. „rövidtávú misszionárius”

(Nemcsak a cserediák lehet esetenként tájékozatlan velünk kapcsolatban, hanem mi is vele

kapcsolatban. Az amerikai, ausztrál vagy új-zélandi kultúrákban például a történelem egyeltalán

nem olyan fontos, mint nálunk. Ezekből az országokból érkező diákok gyakran tűnhetnek

tudatlannak, tanulatlannak a magyar ember számára. De a történelmen kívül rengeteg más fontos

dolog lehet, amit mi tanulhatunk meg tőlük…)

16. Mindenki magyar

„George Mikes, a neves brit-magyar humorista az ötvenes évek elején egy este izgatottan jött

haza, és meglepő hírt közölt a feleségével:

– Képzeld, Leo Amery (Churchill államminisztere és a birodalmi eszme büszke képviselője)

anyja magyar volt! Ez áll a nekrológban! – mire Mikes felesége felnézett a könyvből,

amelyet éppen olvasott, és szárazon visszakérdezett:

– Na és?

– Hogyhogy na és? – Mikest láthatólag zavarba hozta, hogy szenzációs közlése nem érte el a

várt hatást.

– Hát miért ne lenne magyar? – kérdezte tovább a felesége. – Mindenki magyar.”

Paul Lendvai (Lendvai, 1999)

„Ha az utazóról külföldön kiderül, hogy magyar (hiszen különleges kiejtésünket egy bizonyos

életkoron túl nem tudjuk levetkőzni), majdnem mindig fölteszik a kérdést:

– Hogy lehet, hogy egy ilyen kicsiny ország annyi intellektuálisan kimagasló tudóst adott az

emberiségnek?

Vannak olyan magyarok, akik erre megpróbáltak felelni. Magam részéről nem tudok választ

adni, de valamit azért megemlítek. Amikor Svájcban éltem, ott minden békés volt, nyugodt és

17

biztonságos. Magyarországon más az élet. Mindnyájan folyamatos harcot vívtunk majd’

mindenért, amit el kívántunk érni. Volt, amikor nyertünk, volt, hogy vesztettünk, de végül is

túléltük. Nem vetett véget életünknek, legalábbis az én esetemben nem. Az embereknek

szükségük van az ilyen kihívásokra, és ez mindig megadatott Magyarország hosszú történelme

során.”

Békésy György, orvostudományi Nobel-díjas (Lendvai, 1999)

18

"Minden általánosítás

veszélyes, még ez is."

Alexandre Dumas

3. Kultúrák találkozása: a sztereotípiák és a valóság

Ha kultúrákról beszélünk, nagyon gyakran általánosításokat használunk, ami megkönnyíti

a különbségek megfogalmazását, ugyanakkor leegyszerűsíti a valóságot. Sokan gondolják úgy,

hogy egy világ létezik, amiben élünk, itt és most. Azonban mi emberek ennek a hatalmas

világnak csak egy-egy apró szeletét ismerhetjük meg időbeli és térbeli korlátaink miatt, így sok-

sok kicsi világrészlet, nézőpont létezik.

Egy közismert anekdota jól összefoglalja azt, hogy ki miként láthatja ezt a világot: négy

vak embert megkérnek, hogy mondják el, milyen az elefánt. Odavezetik őket egy elefánthoz, és a

vak emberek megérintik az állatot, hogy megtudják milyen. Az egyikük az ormányát fogja meg

először és gyorsan felkiált, hogy szerinte az elefánt olyan mint egy hosszú cső. A másik az

elefánt fülét fogja meg elsőre, és kineveti a másikat, majd kijavítja, hogy az elefánt nem olyan

mint egy cső, sokkal inkább olyan mint egy lepedő. A harmadik mérgesen mondja, hogy hiszen

az elefánt olyan, mint egy erős oszlop, miközben a lábát fogja. A negyedik, aki a farkát ragadta

meg, már nagyon mérges, és ráripakodik a többire, mivel az elefánt olyan, mint egy kötél, nem

pedig cső, vagy lepedő vagy oszlop. A végére pedig nagyon összevesznek. A kulturális

különbségek megélésekor

gyakran hasznos lehet erre a

kis történetre gondolni. A

sztereotípiák olyanok mintha

csak az elefánt ormányát,

fülét, lábát vagy farkát

látnánk, és nem az egész

elefántot.

19

Nagyon fontos, hogy fogadócsaládként tisztában

legyünk azzal, hogy mi többet tudunk a saját

környezetünkről, mi itt biztonságban vagyunk, mert

ismerjük mindennapjainkat. A cserediák, amikor

megérkezik Magyarországra, gyakran megijed a

rengeteg ismeretlen dologtól, a nyelvtől, az épületektől,

a szokásoktól. Ezért amikor konfliktus helyzet van, ők

sokkal kiszolgáltatottabbak, mint mi. Egyedül vannak,

távol a megszokott környezetüktől, távol a saját

családjuktól. Támadások, veszekedések és

vádaskodások, kiabálások helyett inkább beszéljünk

meg vele mindent, magyarázzuk el neki (vagy nyelvi

nehézségek esetén kérjünk meg egy önkéntest vagy

irodai munkatársat, akiben megbízunk, hogy fordítson),

hogy mit csinált rosszul. Ezt gyakran többször is meg

kell tenni, mert nem biztos, hogy amit elmagyaráztunk,

azt ő úgy értelmezte, ahogy mi szántuk.

20

4. Cserediákság

Minden országban, kultúrában és minden embernek mást jelent a külföldi út, valakinek

presztízs, másoknak kaland, egyeseknek tanulási lehetőség, mások ajándékba kapják, sőt olyan

eset is lehetséges, hogy kiváló menekülési mód valami elől.

A cserediákok 15-18 év közötti tinédzserek, akiknek egy része saját elhatározásból vág

bele az AFS kalandba, és van akit a szülei, rokonai, barátai, tanárai bátorítanak, sőt olyanra is

akad példa, hogy kényszerítenek. Cserediáknak lenni nem könnyű feladat. Nemcsak a kulturális

különbségek miatt, hanem a tinédzser lét és annak nehézségei, bonyodalmai miatt.

A cserediákok sokféleképpen reagálhatnak a saját országukhoz képest Magyarországon

lévő kulturális különbségekre. Lehet, hogy lelkesen, minden lehetőséget felkutatva, segítséget

kérve állandóan próbálkoznak beilleszkedni az iskolába, a családba, egy baráti körbe. Az is lehet,

hogy néha kevésbé lelkesek, mondjuk egy-egy kudarc után, és ilyenkor bátorításra van

szükségük, hogy újra vidáman vegyék az akadályokat. Viszont az is előfordulhat, hogy egy

akkora kudarc éri, hogy leblokkol, bezárkózik, és nem hajlandó, vagy nem is tud már nyitni.

Ilyenkor depressziósak lehetnek, a tévé előtt ülhetnek naphosszat, vagy kizárólag a többi

cserediákkal beszélnek és találkoznak.

Ez utóbbi lehetőséget meg lehet előzni, vagy korán fel lehet ismerni. Amikor a

cserediáknak „nincs kedve” az osztálytársaival találkozni, lehet, hogy iskolába sem szívesen jár,

rosszkedvű, sokat internetezik, lusta, nem érdeklik a dolgok, stb. Nagyon fontos, hogy a

cserediákoknak legyen elég elfoglaltságuk délutánonként, amikor a fogadószülők dolgoznak, a

fogadótestvérek pedig tanulnak. Ilyenek lehetnek például: zeneiskola, sportolás, színjátszó kör,

akár valamilyen nyelvi klub. Ha nem ismerünk ilyen lehetőségeket környezetünkben, akkor

próbáljunk keresni. Önök, mint fogadócsalád ebben nagyon nagy segítséget nyújthatnak a

cserediáknak. Ő ugyanis nem ismerheti a lehetőségeket Magyarországon, és főleg nem az adott

régióban. Az nem feltétlenül jó megoldás, hogy a többi cserediákkal lóg valamelyik bevásárló

központban vagy kávézóban minden nap. Alkalmanként fontos, hogy találkozhassanak

egymással, és beszélgessenek, de ha minden délutánt együtt töltenek, és közben semmi építő

jellegűt nem csinálnak, az nagyon rossz hatással lehet rájuk, ráadásul alig van olyan család, aki

ezt jó szemmel nézné.

21

5. Diákok az iskolában

A külföldi diákok is magyar középiskolába járnak. Az iskolák önkéntes alapon fogadják a

diákokat és bizony a beíratás sokszor nem olyan egyszerű adminisztrációs folyamat. Ennek

ellenére, évről évre egyre nyitottabbak az iskolaigazgatók és a pedagógusok a külföldi diákok

befogadásával kapcsolatban. Igaz, ami igaz, a külföldi diák integrálása a tanórákon és a magyar

diákok közösségébe sokszor fejtörést okoz a pedagógusok számára. Egyrészt a diákok alig

értenek pár szót magyarul, amikor megérkeznek Magyarországra, másrészt sokuknak

teljességgel idegen és ismeretlen a magyar tanítási rendszer. A tanárok számára mindenképpen

plusz idő és energia ráfordítást jelent egy külföldi tanuló jelenléte az osztályban. Azonban a

kultúra egyik esőszámú közvetítőjeként az iskola szerepe hatalmas az AFS programja során,

ezen túl pedig keretet ad a diák napjainak, élményekkel gazdagítja a diákot és segít a

beilleszkedésbe, a barátok megismerésében, a nyelvtanulásban.

A fogadócsaládnak is el kell magyaráznia ezt az alap felállást a diáknak, hogy értse,

tisztában legyen az iskolába járás fontosságával. Tinédzserként nem meglepő, ha a könnyebbik

utat akarja választani a diák, és szívesen tölti a magyar vagy történelem órát a könyvtárban,

hiszen itt nem kell folyton azzal szembesülnie, hogy egy kukkot sem ért még mindig a magyar

órákon. Viszont fontos megértenie, hogy idővel könnyebb lesz a magyar nyelv számára is, de

ehhez folyton ezt kell hallania, részt kell vennie az órákon, bármennyire is unalmasnak tűnnek.

Máskülönben nem indul be a nyelvtanulás, ellenben az idő csak telik.

Ha a fogadócsalád is folyamatosan tartja a kapcsolatot a diákot felkaroló tanárral

(osztályfőnök, nyelvtanár…), akkor a pedagógusok is komolyabban odafigyelnek a diákra. A

figyelmet és a segítséget minden diák meghálálja és kölcsönösen szép pillanatokat szerezhetnek

egymásnak az iskolai közösség tagjai.

A diák iskolai integrálása ráadásul nemcsak a diák érdeke. Hatalmas lehetőségeket

tartogat a többi diáktárs, illetve a pedagógusok és az egész iskolaközösség számára.

Bizonyítékul álljon itt egy levél egyik lelkes AFS-es pedagógusunktól, a fehérvári diákok

Vali nénijétől:

22

Egyre barátságosabb térkép

Nekem nevetnek a csillagok. Mert a világ számomra ismert és ismeretlen országaiból jártak itt

cserediákok, akik kíváncsiak voltak a világra, mint a kis herceg. Hozzák népük kultúráját,

személyes életüket, örömüket, bánatukat, érzékenységüket. Ránk kíváncsiak, magyarokra, a mi

nyelvünket akarják megtanulni. A székesfehérvári Lánczos Gimnázium diákjainak ismerős a

szituáció: szeptemberben az évnyitón már közöttük áll az iskola egyenruhájában két-három

külföldi diák. Aztán van, akinek osztálytársai lesznek, mások csak az aulában megtartott

magyarórákba próbálnak benyomulni, hogy kérdezhessenek valamit róluk, aztán tőlük. Hallani

szeretnék, hogyan mondanak ki magyar szavakat, de az anyanyelvükön is be kell mutatkozniuk,

aztán azt kérik tőlük, hogy írják le a magyar neveket thaiul, japánul, kínaiul, s persze azt is, hogy

„szeretlek”.

Rácsodálkozunk egymásra

Éljük az életünket, s azt hisszük, csak így lehet gondolkodni, ahogy mi gondolkodunk. Minden

télen megnáthásodnak a keletiek, szipognak. - Miért nem fújják ki az orrukat? Fujj!- ez a

magyarok reakciója. Miért? Mert nekik az az undorító, amit mi csinálunk, hogy papírba fújjuk az

orrunkat. Hogy mi normális, mi nem, ez csak szokás kérdése, tehát megtanulható más viselkedés,

és elfogadható – megéljük a különbséget. Az anyanyelvünk ismerete természetes, mégis többet

tudunk róla, mióta Kazu nem értette a „magyarázni” szót: „ Japánozni nem lehet?”- kérdezte.

Azóta tudjuk, amit érthetővé akarunk tenni, azt magyarul mondjuk: magyar/ázzuk. Neslinek, a

török lánynak elénekelték a „Katalinka szállj el...”-t, s amikor elmesélte, még mindig könnybe

lábadt a szeme. Ilyen gonosznak tartják a

törököket? Megölelgettük. Hol van már az

a 150 év….

Xiaolin (Kína) nem értett valamit, hiába

magyaráztunk, Keyaki (Japán) próbált

segíteni neki, kandzsikat rajzolt, amik a

kínai nyelvből kerültek a japánba. Hol

számít a politika? Milyen évszak van most

Thaiföldön? – Tél. –Hány fok van most? -

Huszonkettő. Igen, mondjuk az azonos

szavakat, és mást jelentenek. „A”

(Thaiföld) megfigyelte a diákok

beszédében a süti, buli, szülinap szavakat,

aztán alkotott. A viszontlátásra helyett azt

mondta nevetve: Viszli! Egy tanév alatt

meg lehet tanulni magyarul – hihetetlennek

tűnik. A nyelvi környezet, a család, az

iskola az alakuló osztálytársi, baráti

kapcsolatok mind építik a nyelvtudást. Jó

érzés ennek részesévé lenni. Az iskola

faliújságján képeslapok, üdvözlőlapok

hirdetik, hogy még évek múlva is gondolnak ránk, az iskolára a cserediákok. Mi pedig nézzük az

egyre barátságosabbá váló térképet, hiszen Japán Kazut, Keyakit és Saerit jelenti, Kolumbiában

ott lakik valahol Lina és Anna-Maria, Thaiföldön Por, Joop, A, Nat, Ploy, Amy és Tingtang,

Németországban Dávid, Cris, Johanna, Katrin, Theresa, Portugáliában Sergo, Olaszországban

Antonio, Kínában Xiaolin…

Lovranitsné Ollerinyi Valéria – tanár

23

6. Önkéntesség

Az önkéntesek olyan diákok és felnőttek/szülők, akik már valamilyen formában részt

vettek AFS programon (kiutaztak külföldre, fogadtak cserediákot, esetleg mindkettő), vagy

hosszabb-rövidebb kapcsolatba kerültek a szervezettel. Az önkéntesek nem kapnak pénzbeli

fizetséget munkájukért. Mindenki logikusan teszi fel ilyenkor a kérdést, hogy akkor miért

dolgoznak? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, és elsősorban csak a saját önkénteseink

beszámolóira tudunk támaszkodni. Íme egy őszinte vallomás:

1998-ban kerültem először kapcsolatba az AFS-szel, amikor egy osztálytársam újságolta,

hogy részt vesz egy programéven Ausztráliában. Kérdezgettem tőle, hogy hogyan, milyen úton-

módon találta ezt a lehetőséget, mire ő megadta meg az AFS helyi körzetvezetőjének

elérhetőségeit. Izgatottan, félve hívtam fel ezt a telefonszámot. A vonal másik végén egy kedves

hang válaszolt, aki rögtön elhívott egy helyi találkozóra.

Szüleim örültek, hogy ilyen nagyratörő terveim vannak, de azonnal azt a praktikus

kérdést tették fel, hogy mennyibe fog ez nekünk kerülni. Elmentünk arra az összejövetelre, ahol

találkoztunk volt fogadócsaládokkal, érdeklődőkkel, visszatért diákokkal, cserediákokkal és

választ kaptunk sok kérdésünkre. Meséltek az élményeikről, próbáltak nekünk segíteni dönteni.

Végül belevágtunk, és kiutaztam az Amerikai Egyesült Államokba. Először fantasztikus

volt, mint egy filmben vagy mint egy nyári táborban. Mindenki kedves volt, érdeklődő. A

családom is nagyon jónak, segítőkésznek tűnt.

Aztán néhány hét múlva megmagyarázhatatlan dolgok kezdtek történni. Az akkori

élettapasztalatommal és tudásommal nem tudtam rájönni, hogy miért lettek az emberek egyik

pillanatról a másikra olyan furcsák, idegenek, nem voltak már kedvesek. Elvesztem, rossz

kedvem volt, nem tudtam, hogy mit csináljak.

Az

iskolám már

sokszor fogadott

cserediákokat,

és volt ott egy

tanár, a spanyol

tanárom, aki

látta, hogy

milyen

rosszkedvű

vagyok.

Megkérdezte,

hogy mi a baj,

de nem tudtam

pontosan

megmondani,

csak elkezdtem

sírni. Azt

mondta, hogy

semmi gond,

menjek el a

spanyol klubba délután és ott majd beszélgetünk. El is mentem. Sok más cserediák is volt ott, és

számos amerikai diák. Leültünk és beszélgettünk mindenféléről, persze problémákról egy szó sem

esett. Jó kedvűen mentem haza, és ezután minden könnyebbnek látszott.

24

Az évem sokszor volt nehéz, de tele volt fantasztikus pillanatokkal is. Az akadályokból

tanultam, a boldog pillanatoknak örültem és erőt adtak. A fogadóanyukámmal volt (és azóta is) a

legjobb a kapcsolatom. Esténként együtt vittük a kutyákat sétálni az erdőbe, hatalmasakat

beszélgettünk, javította az angolomat, és rengeteget meséltünk egymásnak a saját életünkről.

Aztán haza kellett jönni, ami nagyon nehéz volt. Persze jó volt újra látni az itthoniakat, de

elképesztően nehéz volt és fájt otthagyni az amerikai családot, barátokat és az iskolát.

Hazajöttem, és azt éreztem, hogy ezeket a fantasztikus dolgokat másoknak is át kell élni.

Mindenkinek meséltem róla, de nem tűnt úgy, hogy igazán megértenek. Hazautazás után néhány

héttel az AFS szervezett egy tábort a visszatért diákoknak. Ott mindenki megértett, és mindenki

nagyon hasonlókat mesélt. Ott az önkéntesek megkérdezték, hogy van-e kedvünk segíteni, átadni

ezt a tudást másoknak. PERSZE, erre nem is lehetett mást válaszolni.

Azóta önkénteskedem. Ez is hol könnyebb, hol nehezebb. Voltam már magyar tanára a

cserediákoknak, körzetvezető helyettes. Vettem már részt a helyi és országos felkészítésben,

táborban, találkozón. És mindig ez az érzés jön vissza. Mindig egy kicsit magamat látom

azokban, akik szeretnének kiutazni, vagy fogadni, és mindig egy kicsit a spanyol tanárom

szeretnék lenni, amikor felhívnak telefonon azok, akiknek problémájuk van. Gyakran sok

szabadidőmet veszi el, van amikor egész délutánokat, estéket, vagy egész hétvégéket. De nagyon

megéri, amikor a cserediákok megszólalnak magyarul, amikor a fogadócsaládok sírva válnak el

a diáktól, amikor újabb és újabb diákok térnek vissza és szeretnének segíteni…

Az önkéntesektől lehet tehát segítséget kérni. Nem biztos, hogy mindig minden esetben

ráérnek, de biztos, hogy megpróbálnak segíteni, vagy keresnek valakit, aki többet tudhat az adott

problémáról, és ő segít.

Valaki attól lesz önkéntes, hogy szeretne segíteni, és regisztráltatja magát a budapesti

AFS irodában. Az önkéntesek között nincs igazán hierarchia, inkább az a fontos, hogy akihez

Önök fordulnak jó tanácsért, segítségért, abban megbízzanak. Minden körzetben van egy

körzetvezető, aki összefogja az önkénteseket, akin keresztül a fontosabb információk futnak, és

aki az irodával tartja a kapcsolatot. Ha úgy érzik, hogy nincs olyan önkéntes a közelükben, aki

tudna Önöknek segíteni, akkor az irodát is lehet hívni, ahol a fogadásért felelős

programkoordinátort kell keresni.

25

7. Az iroda

Az AFS Magyarország irodája Budapesten található. Az irodában 6 állandó munkatárs

dolgozik, és vannak önkéntesek is, akik bent segítenek. Az irodát a nemzeti igazgató vezeti, ő

tartja a kapcsolatot a nemzetközi partnerirodákkal.

A programigazgató a magyarországi programokat szervezi, felügyeli, dönt a

programszámokról, és segíti a fogadásért és a küldésért felelős munkatársakat.

A fogadásért felelős programkoordinátor a Magyarországon lévő cserediákokkal és a

fogadócsaládokkal foglalkozik, ezen belül családkereséssel, adminisztrációval, a táborok

szervezésével, a szabályok betartatásával és a segít a komolyabb problémák megoldásában is.

A küldésért felelős program koordinátor a kiutazókkal és családjaikkal, valamint a partner

országokkal való kapcsolattartással foglalkozik, ezen belül adminisztrál, segít a kiutazással és a

kinn tartózkodással kapcsolatos ügyintézésben.

A szervezetfejlesztésért felelős program koordinátor az önkéntesekkel foglalkozik,

nyilvántartásukkal, találkozókat szervez, és ellátja őket a munkájukhoz szükséges

információkkal, eszközökkel.

Az irodában dolgozik egy pénzügyekért felelős irodatitkár is, aki a szervezet

adminisztrációs ügyeit intézi. Az irodai munkatársak hétköznap 9-17 óráig tudnak segíteni.

Vészhelyzet esetén pedig munkaidőn kívül az AFS mobilon (30-922-3457) lehet elérni az éppen

akkor ügyeletben lévő munkatársat.

Mi tartozik az iroda felelősségi és döntési körébe? Mivel a cserediákok AFS programon

vesznek részt, amennyiben megsértik valamelyik AFS alapszabályt, az iroda dönt a továbbiakról.

Lehetséges, hogy csak figyelmeztetést kap a diák, de lehet, hogy meg kell szakítania a programot

és haza kell utaznia (ez droghasználat vagy terhesség esetén például azonnali hazautazás).

Az iroda dönt továbbá a külföldi utazások engedélyezéséről. A diákok saját

fogadócsaládjukkal és saját iskolájukkal utazhatnak külföldre, amennyiben természetes szüleik,

az itteni körzetelnök és a partnerszervezet beleegyezik. Egyedül semmilyen körülmények között

nem utazhatnak külföldre. Azonban minden eset egyéni elbírálás alá esik, így ha bármilyen

utazási szándék felmerül, akkor kérjük, hogy az utazás előtt legalább 2 héttel vegyék fel

telefonon a kapcsolatot a fogadásért felelős munkatárssal, és egyeztessenek vele. Erre elsősorban

biztonsági okokból van szükség, másrészt viszont a partnerországok egy része sem támogatja,

hogy a diák túl sokat tartózkodjon külföldön.

Az iroda tehát elsősorban adminisztrál, tartja a kapcsolatot a nemzetközi partnerekkel,

segíti az önkénteseket munkájukban és betartatja az alapszabályokat, melyek megsértése esetén

egyéni elbírálás alapján dönt mérlegelve a körülményeket, meghallgatja a cserediákot és bevonja

a fogadócsaládot. Szerencsére olyan esetekre, amikor a diákot haza kell küldeni, nagyon ritkán

kerül sor.