Versek aszavalóversenyre

1. Nadányi Zoltán: Az első pogácsa

2. SZILÁGYI DOMONKOS : TRÉFÁS MESE

3. Kányádi Sándor: Tűvé tevő

4. Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése

5. Lackfi János: AGYSÖTÉT

6. Lackfi János: Bűvésznek lenni

7. VARRÓ DÁNIEL: MASZAT-HEGYI NAPTÁR

8. Varra Dániel: Szösz néne

9. Gáti István: A gombaszakértő verse

10. Gáti István: Körút

11. Róth Katalin:Jobb későn

12. Róth Katalin:Gellérthegy

13. Juhász Gyula: Este az Alföldön

14. Weöres Sándor: Újévi jókívánság

15. Gergely Ágnes: Tihanyi erdő

16. Nemes Nagy Ágnes: Bors néni beszélget a cipővel

17. Nemes Nagy Ágnes: Hol lakik Bors néni?

18. Hajnal Anna: Fenyők

19. Kosztolányi Dezső: Karácsony

20. Békés Márta: Verses szöveges értékelés

21. Békés Márta: TÁSKALELTÁR

Nadányi Zoltán: Az első pogácsa

Konyhajelmezt öltött

kislányom, Kati,

sütő tudományát

úgy próbálja ki.

Húsz kis pogácsából

csak egy sikerült,

az is furcsán festett,

mikor kikerült.

Botrányos alakja,

rossz fogása volt,

kemény ropogása,

de - pogácsa volt.

Nekem szánta ő ezt,

hozta boldogan,

hát ahogy harapnám,

nem fogja fogam.

Igen ám, de lesnek

lelkes nagy szemek:

"Milyen a pogácsa?" -

"Tyű - mondom - remek!"

Kati csak úgy hízott,

kiszaladt: "Nahát,

ízlik a pogácsám!" -

hallom a szavát.

Magunkra maradtunk:

pogácsa meg én,

hosszan elmerengtem

Kati remekén.

Kicsi és pogácsa,

úgy szemre kevés,

csak a fog sokallja,

mikor belevés.

Nem veszi be, sajnos,

se szám, se begyem:

jó lesz eltüntetni -

hová is tegyem?

Kiskutyánk ott sétált

az ablak alatt,

odadobtam annak:

nesze, jó falat!

Siettem utána

a konyhába ki:

kell, hogy Kati mellett

valljon valaki.

Megettem-e - kérdi

kétkedve anyu,

nagymamácska, ő is

hej, csupa gyanú.

De én megfeleltem,

azért vagyok ott:

"Egy baj volt: kevés volt!" -

Kati ragyogott.

Épp akkor besétál

ám a kiskutya:

mit hoz a szájában

az a kis buta?

Hozza a pogácsát,

még sértetlenül!

Leteszi, otthagyja,

szinte menekül.

Nevetésbe tört ki

most a társaság,

még Kati is, ő is

fogta a hasát.

Mert megtudta ebből,

akit érdekel,

hogy az a pogácsa

- kutyának se kell.

SZILÁGYI DOMONKOS :

TRÉFÁS MESE

Mondja egyszerédesapám:

-- Hallod, fiam,Péter!

Kifogyott már

a padláson a jó kolbászétel,

rakj szekérrekét pár ökröt,

s fogj be négy zsák lisztet,

eredj vélük a malomba,

s hoztok, amit visztek!

Én a széna- hányó villát

két marokra kaptam,

az ökröketsürge-fürgén

szekérkasba raktam,

befogtam anégy zsák lisztet,

s: -- Gyű te! hojszra!csára!

Oly igaz, minthogy a nevem

Bokorugró Sára.

Pali molnár ül a parton,

s mint a szeszgyár,

úgy pipál.

Ráköszönök:-- Szép jó estét

fényes délben,Senki Pál!

A minap mégitten láttam,

-- hová lett a malma?

Egykettőre megkerítse

élve avagy halva!

Mondja erre: -- Biz a malom meghűlt

a sok víztől,reggel-este,

éjjel-nappal

köhécsel meg prüszköl,

láza is van,s mint egy dézsa,

földagadt az orra;

-- elment tán akorcsomába

egy kis forralt borra.

Indulnék, de jön a malom szembe:

háthóttrészeg!

S azt rikoltja:-- Itt se vagyok,

megyek és eprészek!

Úgy elszaladt, hanyatt-homlok,

kecskebukát vetve,

mintha várnáaz oldalban

eprészni a medve.

Uccu, én se voltam lusta,

a hátára szöktem,

fölzabláztam-kantároztam,

aztán --köd előttem,

köd utánam,elnyargaltunk,

s hogy megtértünk este,

Pali molnárpipált még

s acsillagokat leste.

Az ám, de a két pár ökör!

s hol a négy zsák lisztem? --

Elmentek voltmegfürödni

lenn a patakvízben,

arra úszottépp egy apró

szivárványos ökle,

s bendőjébeneltűnt a liszt

s apám két pár ökre.

A molnárnak fájt a foga

egy kis szekér húsra,

nosza, nyomban leütötte,

aztán meg is nyúzta,

nyársra húzta,megsütötte,

istenesen beevett!

Mondta is, hogynem kóstolt még

ilyen finom szekeret.

Mit tehettem? hazamentem,

Édesapám várt már: -- Hát te, fiam,

Ugyanbiza hol a sújba jártál? --

Elmeséltem, hogy volt, mint volt,

ő meg nagyot nevetett,s úgy megdicsért,

majd letéptekétfelől a fülemet.

Kányádi Sándor: Tűvé tevő

Szőrén-szálán elveszett,

lába kelt a tűnek,

cérnát, hogyha varrni kell,

most már mibe fűznek?

Tűvé tette a szobát,

egész áldott este.

Sírt a kislány de a tűt

hiába kereste.

Lába mégse kelhetett,

el senkise vitte,

meglelném, ha valaki

keresni segítne.

Megkérte a kiskakast,

hogy keresnék ketten.

Kukurikú, meglelem

ha keresni kezdem.

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

a kis tűt a kakas is

hiába kereste.

Megkérte a kiskutyát.

Bízd a szimatomra,

úgy veheted mintha már

a tű meg is volna.

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

a kis tűt a kutyus is

hiába kereste.

Megkérte a malacot.

Egyet se sírj húgom,

azt a kis tűt neked én

menten előtúrom.

Tűvé tette a helyet

egész áldott este,

túrt a malac, de a tűt

hiába kereste.

Megkérte az egeret,

utána a macskát,

végül a vakondot is,

de nem látta hasznát.

Tűvé tették a helyet,

egész áldott este,

macska, egér s a vakond

mind a tűt kereste.

Ám hiába, nyoma se

volt sehol a tűnek,

cérnát, hogyha varrni kell,

most már mibe fűznek.

Sírt, csak sírt a kicsi lány

egész áldott este,

s még álmában is talán

mind a tűt kereste.

Elsírta a bánatát

reggel a csikónak.

Hozz egy fogót szaporán,

rántsd le a patkómat.

Most verettem frissiben,

vadonatúj mágnes,

ezzel a tűt megleled,

ne sírj kicsi Ágnes

Térült-fordult a kislány,

s mint egy fényes bolha,

pattant a tű szaporán

a mágnespatkóra.

Örülnek mindannyian

a megkerült tűnek.

S a fokába sorra mind

piros cérnát fűznek.

Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése

- Hol a zoknim?

Hol lehet?

Megették az egerek?

Már mióta keresem.

Sehol, sehol nem lelem.

Ó, te bitang!

Megvagy végre!

Felmászott a hintaszékre!

A cipőmre tettem pedig.

Milyen rosszul viselkedik!

Hát a cipőm, cipőm hol van?

Világgá ment nagy titokban?

Vagy csak bújócskázik velem?

Nosza, őt is kereshetem!

Megvan! Megvan!

El sem szaladt.

Itt kuksol, ni,

az ágy alatt.

Előkerült, de hogyan?

Piszkosan és porosan!

Jaj, a szoknyám,

rakott szoknyám!

Te is szégyent hozol csak rám!

A földön van a helyed?

Mondd, ki tette ezt veled?

A szél fújt le

vagy ki más?

Nem, nem, a szél nem hibás!

Még csak be sem surranhatott,

úgy bezárták az ablakot.

Szép szalagom milyen gyűrött!

Ilyet többé el nem tűrök!

Mért nem mondta nekem senki,

a hajamból vegyelek ki?

Tűvé tettem szobám, ágyam,

amíg mindent megtaláltam.

Mit is tegyek?

Hova legyek?

Mennyi gondom van veletek,

ti mihasznák, rendetlenek!

Kivasalom szalagom.

Libeg-lobog hajamon.

Cipőm ragyog, mosolyog rám.

Leporolom rakott szoknyám.

Ennyi munka! Alig győzöm.

Csoda hát, ha zsörtölődöm?

Lackfi János: AGYSÖTÉT

Ki van osztálytermünkben,

Amikor nincs ott senki?

Kék-piros korongokkal

Játszik a sötét, ennyi?

Hurkapálcikáinkat

Az éjjel birizgálja,

Mindent lenyel, majd horkol –

Tátva tonnányi szája.

Mégsem marad kettesben,

Mégsem marad magára

A dagadt éjszakával

Osztálytermünk, a drága…

Egy egér költözött be,

Ha meglátjuk, visítunk,

Mint egy autóversenyző,

Úgy vágtat át a síkon.

A tanár néni is csak

Kapkodja karcsú lábát,

Kopog a magas sarka,

Megőrjíti a látvány!

Tankönyvet hajigálunk

A szürke hős nyomába,

De mindenki vigyáz, hogy

Nehogy még eltalálja!

Izgulunk ám az este,

Hogy mit rág meg holnapra…

Lukas köpenyzseb vár majd

Vagy kipukkant bőrlabda?

Harminc külön lakásban

Harminc ágyban heverve

Harminc osztálytárs készül

Aludni estelente,

És harmincszor két szemhéj

Mögött, az agysötétben

Az az egérke mászkál

Vagy harmincféleképpen.

Lackfi János:BŰVÉSZNEK LENNI

Bűvésznek lenni szórakoztató

ha hazamegy s rögtön ledobja

aktatáskáját, tarka kendő

lesz belőle, mely könnyű füstként

elenyészik, nem dobban földre

kézelőjéből jó tucatnyi

tojást szed elő, megebédel

és kezéből a szürke újság

postagalambként tovaröppen

ha akar, még a mennyezetre

is lefekhet, hogy ott aludjék

és kipihenten ébred reggel

szájából égő villanykörték

potyognak, hogyha nagyot ásít

De bűvésznek lenni néha terhes,

hogyha felteszi a kalapját,

biztos, hogy a fejére hullik

belőle egy nyúl vagy egy macska,

a szőlő fürtje szerteporlik

porcukorként, ha odamarkol,

ha orrot fújna, óra kattog

kezében zsebkendő helyett

Megtehetne száz bolondságot,

s nem tesz egyet sem: hivatása

áldozata, Midász királyként,

fásultan termeli a csodát

VARRÓ DÁNIEL: MASZAT-HEGYI

NAPTÁR

JANUÁR

Az óév, íme, por és hamu már,

elolvadt, mint a nyugati boszorka,

latyakba tapicskol a kis Január,

a cipőt meg a zoknit is összekoszolta.

Fehér ma a föld és sáros a láb,

maszatút barnállik utána a hóból.

Egy tejbegríz ez a téli világ,

s lábunk nyoma rajta sok kakaópor.

FEBRUÁR

Esők szaladnak piszkafa-lábon,

most tiszta az égbolt, most havazgat,

a hónapvégi maszkabálon

a tél beöltözik tavasznak.

Felébred a medve kócos orral,

szemében álmok zöld csipája,

kinéz a barlangból, és ó, jaj,

bajszát a napfény megcibálja.

MÁRCIUS

Az ember most egyre badarabb,

csipognak vígan a madarak,

pittyeg a mobil, hogy föltöltsék,

verseket írnak a költőcskék.

Nyilaznak vaksi kis ámorok,

a kisfiúk lelke háborog,

jön a sok anyuka, noszogat:

hord szépen széjjel a koszokat.

ÁPRILIS

Bolond idő, esős-napos tavasz,

kertben, gomblukban kis, színes virágok,

az Április egy szerelmes kamasz,

telisóhajtja széllel a világot.

Belülről úgy feszítik már a gondok,

hogy kikapcsolja nadrágján a gombot,

s könnyít magán ezüst sliccét kitárván:

ragyog az égen szép ívű szivárvány.

MÁJUS

Jő süvegét emelintve a Május,

az orgonabajszú, arany hasú mágus,

csiribí-csiribá, abrakadabra,

mennyi fagyit bírsz tömni magadba?

Körte, vanília, málna, ribizli,

mennyi ruhát tudolösszefagyizni?

Mák, pisztácia, mandula, kókusz,

kend mind a trikódba, hókuszpókusz.

JÚNIUS

Gyors zápor után nadrágra, cipőre

autók kerekéről fröccsen a sár,

kiült a hűvös, koraesti időbe

a parkba az ősz, a tavasz meg a nyár.

És csattan a kártya: ,,Tavaszka, te osztasz!"

s míg zöld üvegekben aranylik a ser,

megy a betli, az ulti, a passz, a piros passz,

másnapra csak az marad ott, aki nyer.

JÚLIUS

Szállnak a gondok szerte, huss,

mint tűzből pattant, röpke szikrák,

szép, szőke lány a Július,

a büfé felé megy mezítláb.

A strand szemével követi,

s a lomb is lopva néz le rá most,

ahogy szájához emeli

a dundi, zsíros krumplislángost.

AUGUSZTUS

Mekkora a rumli a hajnali utcán!

Még lumpol az éj, a nyakunkba kacag.

Most túlad végre sok hajdani cuccán,

kidobálja, mi limlom és ócska kacat.

Lepotyognak az égről a csillagok, ajjaj!

Látnád, ha kinyitnád most szemedet,

hogy narancssárga ruhát vesz a hajnal,

s felsöpri - nahát - az ezüst szemetet.

SZEPTEMBER

Szeptember úr egy nagy melák,

Augusztus inge szűk neki,

vehet fürdőt, ihat teát,

a nátha mégis szétveti,

orrát a gyűrött égbe fújja,

s a lombok zöldes piszkait

kis golyócskává összegyúrva

az őszi szélbe pöcköli.

OKTÓBER

Fogynak a nappalok, nyúlnak az esték,

teli pöndörödő levelekkel a fák,

mintha kispriccelt volna a festék,

oly sokszínű lett ez az őszi világ.

És mintha a bőrön ecset kaparászna

arcunk kipirul, belekékül a szánk,

egy piktor az ősz, és nincs neki vászna,

színeket ken ezért maszatolva miránk.

NOVEMBER

Ablak tátong a rossz falon,

becsordogál az alkonyat,

neszeznek polcon, asztalon

kis, bolyhos orrú plüssnyulak,

November néni üldögél

a hintaszék alatta ring,

elmúlt az ősz, és itt a tél,

kötött mellényke kell megint.

DECEMBER

Hideg van, szél fúj, jégeső ver,

az ég egy párás, téli ablak,

December apó vállán fenyővel

az utcákon szuszogva caplat.

Verítéke homlokára dermed,

mielőtt még alácsorogna.

Egy bögre forralt borra gondol,

s szép, ausztrál karácsonyokra.

három–négy hónap választható belőle

szabadon.

Varró Dániel: Szösz néne

Fönt a Maszat-hegy legtetején,

ahol érik a Bajuszos Pöszméte,

és ahol sose voltunk még, te meg én,

ott ül a teraszán Szösz néne.

Ott ül a teraszán,

vénkora tavaszán,

néha kiújul a köszvénye.

Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,

szimatol körülötte az öszvére,

hogyhogy sohasem tetszik berekedni

a nagy dudolásban, Szösz néne?

Hogyhogy a köszvény,

hogyhogy az öszvér

nem szegi kedvét, Szösz néne?

„Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,

nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,

csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,

szösz van a padlón, csempén, plafonon,

szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,

szösz van a hajamon, a fülemen, a

szöszömön,

öszvér, köszvény, semmi sem búsít,

nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”

Futottak a Takarítók a teraszhoz,

sipitoztak máris: „Szösz néne,

Csupa szösz a függöny, csupa szösz az

abrosz,

nem lesz ennek rossz vége?

Csupa szösz a nyugdíj, csupa szösz a TAJ-

szám,

szösz van a porcica kunkori bajszán,

szösztelenítsünk, portalanítsunk,

föltakarítsunk, Szösz néne?”

Fönt a Maszat-hegy legtetején,

ahol érik a Bajuszos Pöszméte,

és ahol sose voltunk még, te meg én,

dudorászik a teraszon Szösz néne:

„Szösztelenítés, portalanítás,

föltakarítás? Kösz, még ne.”

Gáti István

A GOMBASZAKÉRTŐ VERSE

Egyik bájos, másik ronda.

Földből, fából nő a gomba.

Ez itt vaskos, az ott apró.

Ez jól nevelt, az meg tapló.

Naponta a kezem alatt

Átmegy több mint ezer darab.

Ebédem egy kiló laska.

Nem véletlen hízom hasra!

Hirdeti egy tábla tarkán:

Itt ülök a piac sarkán.

Bódémba sok ügyfél beles.

Népszerű a gombaleves.

Egyik rágós, másik finom.

Hogyha mérges, kihajítom!

Kuckóm hűvös, zekém meleg.

Fütyörészve pecsételek.

Jelszavam a szakértelem!

Nem volt soha balhé velem.

Hozd a gombát! Okos szokás.

Abból nem lesz gyomormosás!

Nyitva vagyok, bárki keres.

Ítéletem mindig helyes.

Munkám szép! A szagért főleg...

Azért mentem szakértőnek!

Gáti István

KÖRÚT

Szakadt plakát lóg a falról,

Villognak a tócsák.

Sárga fémdobozba gyűrve

Villamosnyi ország.

Váll a vállhoz így tapadnak

Szürke, régi házak.

Út szélén egy részeg szobor

Imbolyogva lázad.

Neonfényű díszletek közt

Zöldben játszó könnyek.

Ezeréves kabátodba

Rejtsd el jól a könyvet.

Beragadt egy régi ernyő,

Szárnya nőtt egy szónak.

Toldott-foldott üzletekben

Akciós a holnap.

Bárhogy pereg, nem tud ma már

Szétfolyni az emlék.

Sínek hosszú vájatában

Megtalálja medrét.

Párától sötét az üveg,

Mondandója száraz.

Ujjhegyedben készen van már

Réges-rég a válasz.

Tülekednek, tolakodnak,

S felragyog az ablak.

De az ázott emberek közt

Nem jut szék a napnak.

Róth Katalin:Jobb későn...

Eljött most a nagy nap, Morcos Peti baktat, hátán üres táska, így megy iskolába! Nehéz az ő terhe, jár az agya egyre, történt egy kis hiba, nem olvasta ki a kötelező nyárit, hogy írjon ő házit? Le kell adni holnap, a könyvben mik voltak a lényeges pontok, s ki kinek mit mondott, mit csinált a főhős, mért lett libabőrös. Görnyedt hátát húzza lustasága súlya, szomorúan kullog, arra megy egy bulldog, megharapja lábát, pont a bal bokáját! …Nagyot ordít…s ébred… …rémálmától kék lett! A naptárra pillant, s hahotázva rikkant, van ideje mégis, suliig egy hét is! „De jó, hogy csak álom, volt a lustaságom!” Oszt, szoroz és számol: „Nem lazsálok mától, még most belefogok, gyorsan rástartolok; nyolcvan oldal hétszer! (Segít majd a kényszer…) S ha suliba megyek, Mosoly Peti leszek; vállamat nem húzza, lustaságom súlya!

Róth Katalin: Gellérthegy

Köd kombiné rejti báját,

Duna vize zöld uszályát,

belelóg a hűs habokba,

mikor a Nap beragyogja.

Vágyakozva néz reája,

bárcsak lenne hű arája!

Pironkodva arcát mossa,

folyóparton, hűs habokba’…

Felkelő Nap körbejárja,

sugarával megcsodálja.

Körbejárja nap nap után,

majd eltűnik távol, Budán.

Már ezerszer megfogadta,

mikor dombját cirógatta,

többet soha nem jön erre,

elmegy inkább zord Keletre!

Itt hagyja a formás halmot,

s legyen Szél Úrfi a bajnok!

Legyeskedett körülötte,

súgott-búgott, majd föllökte,

simogatta lankás báját,

a megemelte zöld uszályát…

Ám mikor a szende kis hegy

mosdani a habokba megy,

Napfi újra ott áll, s lesi;

csöppnyi lábát vízbe teszi.

Tüze izzik, úgy csodálja,

s bizony megint körbejárja…

…körbejárja nap nap után,

majd eltűnik távol, Budán!

Juhász Gyula: Este az Alföldön

Az alkony kéken hamvazó ködében

most térnek nyugovóra mind a házak,

a csöndbe bámulnak komoly fehéren,

s tetőiket lehúzza az alázat.

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,

– öreg parasztok néznek így az éjbe –

és lecsukódnak jó korán e fények,

s virraszt tovább az udvar jegenyéje.

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában,

s a csillagokba nyújtózik didergőn,

alatta boldogabb a tyúkok álma,

s ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

Az országút elindul bandukolva

az éjszakában, tornyokat keresve,

fáradt utast és aranypénzt a porba,

s egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

Weöres Sándor: Újévi jókívánság

Pulyka mellé, malac körme

liba lába, csőre –

Mit kívánjak mindnyájunknak

az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,

tiszta nyakat, mancsot

nyárra labdát, fürdőruhát,

télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,

hóvirág harangját,

őszre fehér új kenyeret,

diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,

ördögbőr nadrágot,

a lányoknak tűt és cérnát,

ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,

ünnepre parádét,

kéményfüstben disznósonkát,

zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,

gurgulázó gégét,

vedd az éneket a szádba,

ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,

mint vízzel a teknő,

mint negyvennyolc kecske lába

százkilencvenkettő.

GERGELY ÁGNES:

TIHANYI ERDŐ

Két piros árnyék

lép fel a kőre

mormog az erdő

fénylik a bőre

Kerge zug-ösvény

hegy fele ível

s áll az ecetfa

kard-levelével

Alkonyi égen

vérszinü vágat

nem tudod? egyszer

vége a nyárnak

Áll az ecetfa

felveti öklét

megszorul itt egy

csöppnyi öröklét

Barnul az ősz is

hűlik az éjjel

s áll az ecetfa

két levelével

két csuda-kard még

vívja a múltat -

s hogyha lehullnak

összeborulnak.

Nemes Nagy Ágnes: Bors néni beszélget a cipővel Hát te cipő, fekete cipő, merre jártál, míg aludtam? – Messze, messze, messze. Én tudom, hogy merre jártál, malompataknál, messze háznál, elcsavarogtál fenyőerdőn, lépegettél viharfelhőn, szálldogáltál gesztenye-ágon, megpihentél, mint a varjú, fent a tévé-antennákon. És még merre jártál? – Messze, messze, messze. Én tudom, hogy merre jártál, az időben mászkeráltál, régi padlót nyikorgattál, régi követ csikorgattál, átrepültél sok-sok éven, s lábujjhegyre állva szépen karingóztál régi égen. Hol az a sok év, fekete cipő? – Messze, messze, messze. (Hogyha láttok fekete cipőt sétálni a levegőben, napsütésben, holdsütésben, mégis inkább holdsütésben, Bors nénié az a fekete cipő.)

Nemes Nagy Ágnes: Hol lakik Bors néni? Ismeritek Bors nénit? Fent lakik ő a padláson, van szobája harminchárom, zeg- zeg- zug, folyosó, folyosó, kamra, kanyarog erre, kanyarog arra, végignézi, végigjárja, innen lát ki a Dunára, a Dunára, Ó-Budára, és az Óperenciára, körbe, körbe, körbe, körbe,körbe, a világra. Ennél többet ki látott? Harminchárom ablakon át harminchárom világot. Fent, Fent, fent, fent, Fent, legfelül, ott, ahol a varjú ül, a hetedik emeleten – azon is túl? Igen, igen, fent, fent, fent, fent,fent, magasan, Bors néninek kertje van. Benne három mályvatő, kivirít a háztető, Bors nénié három mályva, rózsaszínű, lila, sárga, hogyha hullik tarka hó, az a mályváról való. Hogyha pedig eső esik: fent a mályvát öntözgetik.

Hajnal Anna: Fenyők Sziklacsúcson állunk hat fenyőfák, titkos törvény állított ide, szívós ősök bátor, szárnyas magja gyökeret vert szikla résibe. Szomjúságunk mállasztja a sziklát, nedvre vágyó görcsös gyökerünk tapogatva fúródik a mélybe, makacs harcban óvni életünk. Életünk mit külön mi sem védne, együnket kitépnek vad szelek, hatan hajlunk, feszülünk a szélben, s derekunkat így nem törte meg. Csak a hűség tartja életünket, ellenség a szikla és az ég, s mégis, mit elért e bátor tűrés, tovább viszi tán egy nemzedék. Szárnyas nemzedék, mely némán érik, míg a hó hű ágainkra hull - - - jövőt látó téli álmainkban görcsös gyökerünk eggyésimul.

Kosztolányi Dezső: Karácsony Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel. Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von. És zsong az ének áhítatba zöngve… Csak a havas pusztán a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. Békés Márta: Verses szöveges értékelés Jófejű fiú ez a Szekeres Péter, tudja, a merre az mindig két r, de nem mindig tudja, hogy merre a meddig. Figyelj, Péter, ne tovább, eddig! Jaj, de fürge a Molnár Enikő, óra alatt neki mindig menni kő. Ám de, ha várja a házi feladat, Enikő lustán ül csak a pad alatt. Kedves lány ez a Horváth Lilike, szép is, okos is, cseppet sem lüke, Mindig magyaráz, nem kérdi, illik-e, tanító néni lesz ez a Lilike! Nagy a neve, de Mónika kicsi lány, nála az észben mondhatni nincs hiány,

de jobb kikerülni, amikor raplis, vigyázz, mert csíp is, rúg is, harap is! Békés Márta: TÁSKALELTÁR tankönyv? csak a borítója (én semmit sem tudok róla, hova lett a tudomány, engem nem bánt e hiány) egy töküres tolltartó, (pisztolytoknak volna jó) tartógumik felszaggatva, (engem ezért ne nyaggass ma) hetvenhárom szamárfül nyolc füzeten legbelül, kitört ceruzahegyek, kilenc, hogy pontos legyek, radír, mit körző átdöfött, találhatsz belőle ötöt, szétkaratézott vonalzó, órán játszott torpedó, na meg három rágó ára, szögmérő, de ripityára, matchboxfelni repedten, (nahát, ezt hogy kerestem!) visszakapott visszajáró, pulóver a visszájáró', sonkáskenyér, érintetlen, (asszemaszondtam megettem) almacsutka, már penészes, (kérlek szért se légy mérges) széjjelolvadt tejcsoki, (veszni hagytam, tök ciki) egy fel nem használt puska, meg hogy csíp engem a Zsuska, egy ragasztó széjjelkenve, meg hogy nem volt leckém keddre, meg egy háttal kezdett mondat, meg, hogy elmarad a szombat, nahát, ilyet már kilátott, még az intő is elázott, hogy nem hoztam füzetet, meg az a sok üzenet... Hát, arról szól valahány, hogy a gyermekük trehány. Hanyag lennék, rágalom! Cipelem a hátamon.