VIGASZTALÁSKarcolatok, Humoreszkek, Elbeszélé-

lések, Tudományos értekezések,Versek és Adomák.

A letiport Hungária gyászoló szittyái, s a bujdosóamerikai magyarok vigaszára

Írta:

MIHÁLYI IMRE (a modern Tinódy)

ÁRA: EGY BETEG DOLLÁRKibocsájtva: 10.000 példányban.

Kapható az alábbi címen:E. MIHÁLYI, Glcnfleld, New York State, V. S.

Ismételadóknak 30%-os árengedmény. Magyar újságoknakIngyen küldöm. — (Mindennemű Jog fenntartásával.)

Készült az "Előre" nyomdájában, 33 First St., New York

ELŐSZÓ

Ezen könyvnek már a múlt év Pünkösdjére kellett volnamegjelennie. S hogy ez meg nem történt, sokan, akik azérette járó tallért beküldték hozzám, tán azt hitték, hogycsak a pénzre utazom a múlt év februárjában szétküldött,s páratlan népszerűségnek örvendő Emléklapokkal. Pedigaz akkori reszketeg sajtócenzúra volt az oka, hogy a kéz-irat nyomás alá nem jött, mert a minden bokorban bomba-vető terroristát szimatoló kormányközegek éhes hollókkéntcsaptak vdna le e kötetre. Az Emléklapokat Canada ésMagyarországból úgy is kitiltották.

Pedig én se azokban, se a mostani dolgozatomban nemhirdettem a jelenlegi kormányok megdöntését. Ezzel mitsem érne el az elnyomott munkásság. Mert a mint a NewYork állami törvényhozásnál láttuk, a nekik nem tetszőszocialista képviselőket egyszerűen kidobják a többiek közül,s törvényes úton fosztják meg őket a népképviseleti jogaik-tól. Politikai téren tehát a munkásosztály legfeljebb csakolyan csiri-biri reformokat érhet el, amiknek értéke egyenlőa körösi szenteltvízzel. Miért is én a mostani tőkés rend-szemek a maga egészébeni megdöntéséért s az államoknakigazi néptársadalmakká leendő átalakulásáért harcolok.

Természetesen én a vérengzést s a vagytonrongálástgyűlölöm, s mint valódi kultúrember 1000 évvel előttük já-rok a mostani félállati, egymást marcangoló embereknek,akik bestiális atavizmusokban gorilla őseik módjára tépik,gyilkolják egymást. Én azt hirdetem, hogy a tömegekneknevelése és eszmekörüknek helyes iránybani kibővítése, sértelmiségük fejlesztésével kell elintézni inkább a most dúlóküzdelmeket, mint sem újabbi népirtásokkal. Ezt a hét évi,borzalmas, még mindig dúló mészárlást már megsokalhattaminden józan embertestvérünk, a kit csak végkép meg nemrontott a már szinte második természetévé fejlődött gyilko-lási dühe a mostani világőrületnek. Az emberiség jelenlegielrettentő helyzetére a késői nemzedékek úgy fognak tekin-

4

teni, mint a beteg emlékezik a typhuszos állapotára, a me-melyben még a saját ápolóit is önkívületi paroxismusábanvad dühhel marcangolja. Elég legyen már a vérontásból,s térjünk át a szellemi mérkőzés útjára. így még hamarábblegyőzzük, sőt barátainkká tehetjük ellenfeleinket is, mintegykor Socrates tette. Ez a rendkívüli Titán, a reája bottaltámadó dühös ellenfelét így kérlelé: "Üss, de aztán hallgassmeg!" S amidőn a bősz haragosa szavait meghallgatá, alábaihoz borulva, sírva kért bocsánatot ama szellemóriástól,akinek neve évezredek óta el nem halványuló fénynyel ra-gyog az emberiség vértanúinak csillagtáborában.

Mint tántoríthatlan forradalmár jól ismerem az elnyo-matásokat követő borzalmas néplázadások jellegét, amelya felbőszült tömegeket sokszor az ártatlanok legyilkolásárais sarkallja. És jól tudom, hogy kukli-prédikációkkal nemlehet elintézni a forradalmakat, s azokban eddig a kard ésaz ágyú volt a döntő biró. De azért az olyan rémitően le-züllött, arcpirító jeleneteket, amilyen a Mária-Antoinettefrancia királynő vallatása volt, amikor a 10 éves fiávali vér-fertőzését tárgyalták: valóban szégyenlem, noha a királyokatcsak a pokolba szeretném küldeni magam is. Nagy méltat-lankodással féléié a megszégyenített anya: "Hát nincsenekitt anyák, akik az ilyen nyomorult vádak lehetetlensége ellenhelyettem is tiltakozzanak? Francia férfiakból álló bíróságelőtt állok-e én, avagy egy megőrült gyülekezet előtt, amely-nek tagjai az emberi tisztességérzetet sáros csizmával rug-dossák?" . . . S elszántan hordozá körül piruló tekintetéta vallatásra becsődült perverz némbereken, ez a maga isgyenge erkölcsű, de ama borzasztó bűnnel csakugyan ártatla-nul vádolt asszony. S én az akkori vérbíróság elnökének ahelyén szégyenletemben fejbelőttem volna magamat. . . .

Hát ez a mostani, a balkáni háborúkkal már egy évtized-re nyúló, észőrjitő kataklyzma mennyi, az előbbihez hasonlóborzalmasságot hozott felszínre? Természetesen, a tőkésekérdekében hadakozó pribékek, s különösen azok vezetői sok-kal több embertelenséget követtek el, mint a földig gázoltmunkások. De valljuk be őszintén: ők se dolgoztak ám kez-tyüs kézzel! Ha már egyszer megindul a lavina: azt bajosmegállítani emberi kezeknek. Arra kell tehát törekednünk,hogy az évezredes gyilkolási módszerekkel felhagyva: mintemberek, testvéri megértéssel intézzük el az egymás közöttivitákat, Ε célból emelni kell a tömeg-intelligenciát, mert az

5

bizonyos, hogy igen művelt emberek nehezebben mennekökölre, mint a butított tömeg, a melynek elég egy vallásos,vagy hazafias jelszó is arra, hogy akár a saját testvérét le-szúrja.

Ha például egyharmada az emberiségnek csak az énközepes, az érettségivel végződő műveltségemmel is rendel-keznék, mint a hogy a jelenlegi franciaországi iskolai törvényezt elrendeli: mennyivel gyorsabban megvalósulhatna az újtársadalom, amiért a jobb belátásúak manapság küzdenek.Teszem fel, ha a jelenleg sztrájkoló vasutasok azt intelligensmódon, egyöntetűen vezetnék: elég lenne 24 óráig sztrájkol-niuk, de minden vonalon. Akkor rögtön elérnék a célt, mígígy, a szétszórt erőkkel folytatott sztrájkokkal eredményt felnem mutathatnak, s a közönség ellenszenvét zúdítják maguk-ra a szállítási akadályok tartóssá tétele miatt. Ám de a val-lásos és hazafias bacillusoktól fertőzött agyvelők ma még nemképesek tisztán meglátni a dolgozó emberiség nagyszerű cél-jait. S a tőkések által fenntartott iskolákban nyert ideoló-giájuk képtelen ellentállani a korrupt sajtó és még korruptabbmunkáshadnagyok megtévesztő frázisainak. Eképpen hátszázszori becsapatás után százegyedszer is megelégednekmorzsákkal, holott a munkájuk egész gyümölcsét élvezhet-nék intelligens összetartás gyakorlásával.

Ha a munkásoknak csak harmadrésze belátná az általamhirdetett tanok igazságait, minden vérontás és vagyon-rongá-lás nélkül rávenné a többieket a valódi népuralom kivivására.Ha majd a katona és rendőr elég intelligens lesz arra, hogyfelfogja, miszerint ő, az éhbérért felfogadott zsoldos a sajáthelyzetén se javít, ha a fegyvertelen munkásokra lő: akkormajd gyorsan megvalósul a Marxismus. És akkor majd szük-ségtelen lesz a tőkések lemészárlása is. Egyszerűen a dolgo-zók közé fogjuk állítani ezeket is a megfelélő képzettségükszerint. Akkoriban is lesznek olyan munka-alkalmak, amikintelligens munkásokat igényelnek. S az ilyenekre a munkástömegeknél minden esetre intelligensebb kapitalisták igen jólalkalmazhatók. Nem kell őket kisujjal se bántani. Csak4-5 napig ne adjanak a henyélni akaróknak enni. Majd agyomor megdolgoztatja őket is épp úgy, mint ahogy ma aszervezetlen munkásokat éhbérek mellett is a kapitalistákjármába kergeti az éhínség. Ez pedig teljesen kiküszöböl-hető lesz a kommunizmus megvalósításával.

Ezekről, s hasonló eszmékről fogok én regélni a jelen,

6

s az ezt követő munkáimban. Persze, majd átkot szórnakrám miattuk a papok, s tán a tőke vaskarjai belém fojtaniigyekeznek majd az igazmondást. De mindegy! NekemDózsa és Galilei a forradalmi ideálom, s nem ijedek meg azüldöztetéstől sem. Dózsa György, ez a hatalmas Titán, azizzó trónján ülve, ezt mondja a pecsenyévé sülő testét mar-cangoló, kiéheztetett, volt katonáinak:

"Azt hittem, hogy szabadsághősöket neveltem, holottcsak éhes kutyákat látok körülöttem." ... S a feszü-letet elébe tartó püspököt leköpve, jajszó nélkül halt meg.A kínzott Galilei pedig a forró olajból is azt kiáltá odafeketelelkű, csuhás kínzóinak:

"És mégis mozog a föld!" . . . És mi is, dolgozómunkások, haladunk rajta feltarthatlanul szent célunk: avilágszabadság felé! Éljen a Világforradalom!

Mihályi Imre.

Glenfield, N. Y., 1920 évi augusztus havában.

ELSŐ FEJEZET.

EPIZÓDOK MIHÁLYI BÉLÁRÓL.

1. A szekundás bizonyítvány.

A fékezhetlen, kalandor természetű Béla öcsém nem min-dennapias élményeinek egy részét a "Francia zászló alatt"című útleírásban már elregéltem. De sok olyan jelentősepizód kimaradt onnét az ő viszontagságos pályafutásából,amik közül egyetmást nem lesz érdektelen e könyvembenmegörökíteni. Például: az ő kicsapatásának az okát a pápaibencés gymnázium 4-ik osztályából.

Egy augusztusi forró délutánon benyit hozzám a Ko-losváry Sanyi, a vaszari nagy vendéglős, épp amikor javá-ban könyveltem a vasárnap befizetett adókat, s imígy lel-kendezik: "Kérlek alássan, gyere át hozzám a verandábaazonnal. Pápáról egy bencés tanár jött nálunk látogatóba,de tudod, hogy én hájfejű vagyok egy ilyen művelt embermulattatására. A fiam az ő tanítványa, nem szeretném,ha rossz benyomással távoznék Vaszarról."

Gondoltam magamban: rám fér egy kis szellemi él-vezet, hát csak megnézem azt a papocskát, hisz én is vol-tam 4 évig a bencések tanítványa. S amint a bemutatko-zásnál a nevem említem, hát rögtön kérdi a tanár: "Az Öntestvérje a Mihályi Béla?" "Igen!" "Nos, az egy borzasz-tó alak volt a negyedik osztályban s kis híja, hogy engemmeg nem bicskázott." "Csak nem?" "De igen! Egyéb-iránt hadd mondjam el azt a szégyenletes esetet, úgy aminttörtént." Így a papocska, s f oly tata:

"Geniális fickó az a Béla, azt mondhatom. A mit sze-retett tanulni, teszem: a történelmet, földrajzot, számtant,az úgy ment nála, mint a vízfolyás. Hanem a Latin, azbüdös volt neki. Ε miatt én, aki a Latin nyelv tanára vol-tam, gyakorta feddettem. De hasztalan! S végtére is kény-telen voltam ebből a szép tantárgyból szekundát adni neki."

"Bezzeg megjártam evvel a kissé szigorú, de igazságos

8

eljárásommal. Ugyanis ez a brutális kamasz, az egész osz-tály szemei láttára, darabokra tépte a kiosztott bizonyít-ványt, s rettenetes káromkodások közben elibém hajítá!Persze, én ott, a sok nebuló előtt fékeztem magam, de meg-hagytam neki, hogy a tanóra végén jöjjön fel a szobámba.Erre a többi diák kárörvendőleg sugdosá a füleibe: "Na,Béla, most jön a fekete leves." . . . Mert az igazat meg-vallva, én ott, a szobámban, a vásottabb kölykektől nem saj-náltam ám olykor egy kis pálcávali kenegetést."

"Hát ezt rosszul tette tisztelendő úr! Mert a 19-ik szá-zad végén már a bottali nevelést csak a tanbetyárok űzik."

"No lám, hát Ön is csak Mihályi," szólt most a barát."De hiszen épp az Ön öcscséveli kalandom után én is telje-sen felhagytam a négyszem közötti simogatással. Ugyan-is, amint a Béla bekocogott hozzám, én ajtót nyitok neki,s azonnal rázárva azt, a kulcsot a zsebembe tettem, s azablak párkánya alatti nádpálca után nyúltam. De amintmegfordulok: a Béla csak előránt ám egy irtózató nagy,görbe, bosnyák kést és rám ordít: "Büdös csuhás, hozzámne nyúlj, mert azonnal megmutatom mit ebédeltél! Ide av-val a kulcscsal, hadd menjek utamra!" . . . Kénytelenvoltam a kulcsot odahajítani neki, mire ő az ajtót kinyitva,nagy káromkodással a faképnél hagyott. Erre aztán nemkövetkezhetett más egyéb a kicsapatásnál."

A brutális rác patikárius.

Béla öcsémet 1886-ban a 19-ik gyalogezredbe sorozták.De ő a katonáskodás elől a külföldre szökött, a hol is végrea franciák "Legion Étranger"-ébe állott. Tehát cseberből-vederbe esett. De elébb évekig bolyongott egész Európá-ban, s a többi között egy szlavóniai mezővárosba került egyrészeges, brutális rác patyikushoz laboránsnak. A szomszé-dos vaskereskedés magyar segédei előre figyelmeztették,hogy a Krozoicsics Jocó val vigyázzon, mert ez 4-5 hónapignem fizeti az alkalmazottait, aztán valami ürügy alatt belé-jük köt, s jól eldöngetvén őket, krajcár nélkül a szélnekerieszti.

De az öcsém csak mosolygott, s így válaszola: "Én márhárom gazdámat elpáholtam az összekülönbözéseknél, s ezlesz a negyedik, ha tengelyt akaszt velem." "De ez medve-erejű vadrác ám s még mindegyikkel elbánt könnyű szerrel."

9

"Azt szeretem én is, ha foghatós a gyerek: mindenféle lek-vár-Jankóval nem virtus huzakodni." Így a Béla. S máraz első naptól fogva, bár a reá bízottakat pontosan elvégezte,csak úgy foghegyről diskurálgatott a Krozoicsics urammal.Már emiatt is dühös volt rá mindig az óriás termetű gyógy-szerész. S egy alkalommal, amikor az öcsém véletlenül el-tört egy orvosságos üveget: ráordított szerbül, hogy taka-rodjék a háztól azonnal! A Béla tudott jól rácul is, mertBaján mint vaskereskedő segéd e nyelven nagy gyakorlatratett szert, s különben is kitűnő linguista volt. Hát csak ígyfelelt a Jócónak: "Csak fizessen ki, rögtön megyek." Ezpedig csak hozza ám a bikacsököt, s neki az öcsémnek. Demár szempillantás alatt az óriáson térdelt ez, és úgy meg-gyomrozta, hogy az négy hónapig nyomta az ágyat. Ha-nem még az nap délutánján az öcsém is megszökött a le-tartóztatására érkezett csendőrök elől s Fiúmén át Olasz-országba ment.

3. Fogadás a paraszttal, a kapu, és a bunyó legények.

Az inasi éveiből felszabadult öcsém mint újdonsült vas-kereskedő segéd Bajára került egy zsidó főnökhöz, a kimessze vidéken előnyösen ismert üzletében alkalmazott iz-raelita legényeihez mint egyetlen keresztényt: a Bélát vettefel. Igen szerették őt a vevők, mert figurázni jól tudottvelük, s kivált a parasztok mindig csak azt a kis "vékony,kesehajú segédet" óhajtották, aki 18 éves süvölvény létéreépp akkor volt növésben. És senki nem gyanította volna,hogy micsoda állati erő lakozik ennek a nyúlánk legényké-nek a kőkemény izmaiban. Ezt persze, a 88 éves korábanelhalt sámsoni erejű atyámtól örökölte.

Egy ízben egy topolyai pógár jön az üzletbe s az ottanikovácstól, a ki rendes vásárlója volt a cégnek: felmutategy levelet, hogy annak átadójával egy 180 kilós üllővasatküldjenek ki a részére. Az öcsém elkíséri a parasztot araktárba s rámutat a 180 kilós üllőkre: "Én-e magam? Csaknem ettem gombát!" sopánkodik a mándlis. "Hát fizet egyliter áldomást, sógor, ha a kocsijára teszem?" kérdezi aBéla. "Akár kettőt is, szívesen! De hiszen, ifiúrkám, aztmaga ki nem viszi." Így a paraszt. ''Melyik a kocsija?""Az, amelyik elé a két sárga van akasztva."

Erre az öcsém csak felkapja a üllőt s szalad a kocsihoz,

10

s úgy belevágija, hogy annak a korhadt fenékdeszkáján ke-resztül csak a kövezetre zuhant a nehéz alkotmány. "Ajnyeifiúr, a fene a körmeit, még a kocsimat is szítdűtötte," pi-tyereg a bundás. De, hogy az öcsém jó deszkát hozott azeltörött helyett: csak megbékélt, s az áldomást is tisztesség-gel megfizette az nap délutánján a közeli korcsmában. Sőta két litert még megtoldotta másik kettővel. De már ak-korra igen megmelegültek a fülei s elkezdett virtuskodni,hogy aszonyga: "Emelni jól tud az ifiúr, de azért én magáta csizmám szárához kenem."

"Minek az a sok beszéd, bácsikám? Gyöpre púpos, hamagyar ember kend!" Erre a hatalmas termetű szittyanagy maga bíztában csak átnyalábolja a fiút. De ez, mintkiváló tornász, fél perc alatt lefekteti ellenfelét. "Herstelt!"kiáltja az, mikor felkel, újra megy, mert az ifiúr csalt abirkózásnál! No hát, ha herstellt, majd most elég lesz. Savval úgy oda kente megint aa izzadó cívist, hogy azt fel-kellet mosdatni az ájultságából. Bezzeg a következő heti-vásáron már messziről süvegelte a megjuhászodott gazd-uram az öcsköst, s egyre mondogatta a földiéinek: "Ez aza gyerkőcz surbankó, a ki engem úgy csúfra tett. De hunvan az a marha erő ebbe a vékony gilisztába'?" .

Bajához átellenben van egy kis sziget, a melynek a ven-déglőjébe az öcsém kollégái mulatni jártak. De utóbb márnem merészeltek átrándulni az ott garázdálkodni szokott bu-nyevác legények miatt. Egy ízben szintén bevert fejjel,nagy ijedten támolyognak haza éjfél körül a cimborák, spanaszkodnak, hogy a bunyók megfuttatták őket. "Hányanvoltak?" kérdi a Béla. "Voltak azok tán tízen is." "És tinégyen, vaskereskedő létetekre elinaltatok? Nyavalyás ma-cesz-bagózó jordányjai! Majd holnap velem jöttök, de sen-ki ne próbáljon nekem segíteni közületek, mert akkor ti ismegkóstoljátok a meggyfa botomat, gyáva söpredék!"

Másnap este öten kirándultak egy csónakon a szigetre,s a tegnap megkergetett segédek, az öcsém utasítása szerint,borozgatás közben elkezdtek nótázni. Ő meg a benyíló szo-bában külön idogált egymagában várva a fejleményeket.Lassankint beszállingóztak a tegnapi rác hősök, s újból el-kezdték csipdesni, gúnyolni az öcsém kartársait. Erre azegyik bejön a Bélához s mondja: "Öt perc múlva megintnekünk esnek, máris szemtelenek." "Hányan vannak?""Vagy tizenöten." ''Akkor hát csak jertek ide, s majd én

11

megyek a ti helyetekre, s ti csak az ajtóból nézzétek a lako-dalmat."

Amikor a Krausz cég segédjei a benyílóba távoztak, abunyó legények nagy röhögéssel mondogatták egymásnak:"Menekül már a csürhe!" Erre csak kilép onnét az öcsém,vállára vetett kabáttal, a melylyel eltakarta a balkezébenszorongatott vastag, rövid meggyfabotját. Aztán egyszerrenégy liter villányit tétet maga elé, meg egy poharat. Mostmeg őt választák céltáblául a garázda bugrisok. De aligszóltak néhányat, három üveg a veres borral már a fejeikenmállott széjjel. S hogy őt magát üvegdobással meg ne sért-hessék, a kabátját hirtelen a fejére kapva: neki a rácoknaka súlyos fütykössel. Két perc alatt a korcsmán kívül voltaz egész banda, csak vagy 4-5 feküdt a padmalyokon azokközül, akiket a bőszült tigris fejbe koppantott. S a másikszobából szájtátva bámészkodó cimboráknak egyéb dolguknem akadt, mint a félholtakat az udvarra huzigálni, s azösszetört székeket s üvegeket megfizetni. De az öcsém iskapott egy olyan üdvözletet a koponyájára, hogy attól másemberfia Földvárra ment volna deszkát árulni, ő meg be-kötözvén a sebét a zsebkendőjével, reggelig ivott a cimbo-rákkal, s így szólott: "Na, hát ki a legény a csárdában?"

Persze, a megszégyenített bunyók se hagyták annyi-ban a dolgot. Megizenték a öcsémnek, hogy ahol elkaphat-ják, ott végeznek vele. De ez csak nevette a fenyegetéstés csak azért is felkereste azt a veszedelmes csárdát. Azon-ban híre szaladván ennek az esetnek, sok magyar fiú szin-tén átment esténkint Bajáról, ne hogy a baromi sokaság elnyomja a népszerű "kis magyar segédet." S utóbb már any-nyira elfajultak ott a közbiztonsági viszonyok, hogy a bajairendőrkapitányság 90 napra eltiltá a Baja városbeliekneka szigeti becsali látogatását. S a kit a legények közül ahajdúk ott csíptek, azt rögtön bekísérték s többnyire be-dutyizták bírságolás helyett.

De mégis el kellett jönnie öcsémnek Baljáról, a hol, mintaféle torkos kuvasz, egy igen szép rác lánykára tett szert.Majdnem minden éjjel kimaradt, hogy kedvesét láthassa, sa cimborákkal mulatozzék. Ε miatt többször megintette aderék főnöke, aki különben igen sokat elnézett a rendkívülhasználható fiúnak. S egy ízben azt mondotta öcsémnek aKrausz úr:

"Mihályi úr! Ha tudtom nélkül még egyszer kimarad

12

éjszakázni, hát kicsukom, s az utcán hálhat." "No, márengem ki nem csuk, főnök úr, annyit mondok." De bizonyegy téli éjszakán, úgy hajnali 4 óra körül a javíthatatlankorhely az óriási nehéz kaput zárva találta, s mert belülrőla kereszt-retesszel becsukták: a hatalmas kilincs alá vetettvállal a félkaput bedönté. Menydörgő robajjal esett ez a be-járó padmalyára, s a roppant zajra a szomszédok is kicső-dültek éji pongyolában, öcsém pedig reggelig ott ült akidöntött kapun: mint egykor Márius, Carthago romjain.De meg is kapta az obsitot: másnap felmondtak neki.

4. Hogyan párbajoznak a "vasasok?"

Bajáról, ahol különben kitűnő bizonyítványt kapott, ahírneves budapesti Heinrich-céghez került az öcsém expe-ditornak. S a Balkánra küldött vasárukat ő vette számbas inditá útnak, s mint fiatal legénynek az akkori viszonyok-hoz képest igen jó fizetése volt. Egy ízben én, mint bajóthijegyző meglátogattam az öcsköst és a másik fivéremmel,az akkor Budapesten távírdatisztként működött Sándor gye-rekkel a Heinrich üzlettől nem messze levő kurta korcsmá-ban ütöttünk tanyát. Ide jártak törzsvendégekként azöcsém kollégái, s akkor este 3-4 asztalt összecsapva, a józamatu, hamisítatlan borok mellett vígan folytak az órák.Gyorsan ment a barátkozás és sűrűen ürítgetők a testvéripoharakat a bőtorkú "vasasokkal."

Persze, a szokásos csipkelődés se maradt el ezúttal sem.A Sándor gyerek imígy tisztelgetett: "No, hogy vagy pa-raszt?" "Hát csak élek, mint aféle szegény legény a gazdagvárosban. És te, ferencvárosi csibész, hogy érzed magad?"Erre meg a Béla kontrázott a saját óriási tenyereire céloz-va: "Parasztnak ugyan nem mondhatjuk az Imrust az ilyenpici, mágnás kacsókkal és apró lábakkal. De azért, ha kislábon áll is ő? mégis nagy lábon él." Persze arra célozott,hogy én már a jövő évi fizetésemre is csináltam hitelt.

Már javában nótáztunk, amikor úgy 11 óra felé beve-tődik két nyalka jogász, s a szomszédos asztalhoz települ-nek. Miután megvacsoráltak s 4-5 fröccsöt bekebeleztek,pesti szokás szerint: a szomszédos asztaloknál ülőket kezd-ték elég fennhangon kritizálni. A mi társaságunk vagy30 tagból, többnyire a Heinrich-cég alkalmazottaiból állott,s ablak reszkettető hangon fújtuk, hogy:

13

"Ez a kis lány de nagyon rátartós,Legényekben nagyon válogatós.Mit válogat, ha nincs módja benne:Egye meg a válogatós fene!" . . .

"Hallod, micsoda paraszt nótákat bömbölnek ezek?"kérdi a kisebbik jogonc a nyurgábbiktól. Erre csak átszólhozzájuk a Béla, a ki legközelebb ült az ő asztalukhoz:"Csend ott a Sanyaró Vendel portán! Akinek nem tetszika mi nótánk, hát hurcolkodjék!" Ám ekkor feláll a kis hör-csög, s bemutatkozik az öcsémnek: "Ez és ez, negyed-évesfogász vagyok, és semmiféle inzultust el nem tűrök."

Erre a Béla: "Nem bánom én akárki lova-csikaja vagy,de itt nem fogz sokáig bakafántoskodni!" Avval már fogtais a nyakán a kabátot s hátul a nadrágszíjját, és olyan szé-pen kipottyanta az óriási, nyitott ablakok egyikén, minthaa teremben se lett volna. Ekkor a másik rögtön fizetett skikiabált az utcán várakozó társára, hogy várja meg. Detávoztában visszaszólott: "Ezért vér fog folyni!" "De azenyém nem!" volt az öcskös válasza. Én persze feddettema fiút brutális eljárásáért, de a többiek helyeselték s azzalérveltek, hogy az ilyen krakéler firmákat nem árt kioktatni.

Még javában tárgyaltuk a kellemetlen incidenst, ami-kor csak betoppanik án két elegáns, cilinderes ficsúr, akik-nek egyikében a hosszabbik jogoncot ismertük fel. És nagygrandezzával az öcsém elé állva, feltett kalappal bemutatko-zik mindnyájunknak s kérdi az öcsém nevét. Annak halla-tára szabályszerűen elrebegi, hogy: "Y. Y. küldöttei va-vagyunk s a felünk nevében Öntől elégtételt kérünk." "Nalám, hát párbajozni akartok, úgy-e, fiacskáim, mert a SER-TÉS elég ÉTELT kíván. Nagyon jól van! Holnap reggel aGalamb-utcai raktárunkban majd vívhatunk a 75-kilós vas-tengelyekkel. De minek ez a fene kürtő a kobakodon? Savval már ráejté lapát nagyságú tenyereit az előtte pózolóalak cilinderjére. Ez egyszerre a párbajsegéd nyakáig sza-ladt le s a megrökönyödött secundáns óriási hahotázásunkközben két kézzel igyekezett felhúzni a köcsögöt a nyakáról,mert az majdnem az orrát is palacsintává lapitá.

Mivel pedig a borgőzös cimborák egyre hangoztaták:"Ki velük! Majd adunk nektek párbajt, éhenkórász filozóp-terek! Ki az ősjogoncokkal!" stb. stb., a másik, szinténfélholtra ijedt párbajsegéd kivonszolá a kürtőjével hada-

14

kozó kollégáját a lármás tömegből. S mikorra az utcán vá-rakozó fiakkerhez értek, már úgy a hogy lecibálta üstökérőla tönkre silányított cilinderjét. De én utánuk mentem amegcsufoltaknak, s bemutatkozva nekik, egy szomszédos ká-véházban megtárgyaltuk a kellemetlen affairet. S megígér-tem nekik, hogy vagy az öcsémtől szerzek egy bocsánatkérőnyilatkozatot, vagy pedig én megverekszem kardra ő he-lyette.

Persze, a Bélának fel se említem a bocsánat kérést,mert még utóbb engem is megvert volna. De ők megeléged-tek egy, a részemről kiállított nyilatkozattal is, meg egy újcilinderrel, s az összes költségek megtérítése után rendezettóriási murival. Hát ilyenformán fest a "vasas párbaj."

II. FEJEZET.

A KIVÁNDOROLT MAGYAROK HELYZETE AMERIKÁ-BAN. — EGYLETEI, SAJTÓJA.

Ez egy kényes kérdés, amelyhez mindeddig csak kez-tyüs kézzel nyúltak mindazok, akik nagy ritkán bonckés alávették azt. De én majd itt is kimondom áperte, ami a szil·.vemen fekszik. És azzal kezdem, hogy tízszer annyi hala-dást, jólétet, tekintélyt és megbecsülést mint manapság él-vez, mutathatna fel az amerikai magyarság, ha az önkine-vezte vezérei tényleges jóakarattal, becsületesen s nagyobbszervezési tehetséggel működnének, mint ma, az elérhetőhasznos célok érdekében.

A sok értékes Latin közmondás közt egy sincs találóbb,mint: "A capite foetet piscis." Sehol jobban be nem bizo-nyult e nagyszerű igazság, mint épp az amerikai magyarmozgalmiaknál. Egyetlen megkezdett célt se értek el mégnegyedrésznyire sem a tervezők épp amiatt, hogy a kifőzötttervek is vagy csak az egyesek boldogulását erőltetik, vagypedig energia hiányában elsenyvednek, még mielőtt életké-pes gyökereket ereszthettek volna az itteni magyarság megse értett lelkületének áldott humuszában.

A műkedvelő s önképző egyletek még csak hagyján!Ezek úgy is csak arra szolgálnak, hogy néhány feltűnésiviszketegségben szenvedő alak mint elnök, titkár, rendező,stb., kontárkodjék a gyarlóan megválasztott színdarabok el-nyöszörgésénél. Miért nem bízzák a színdarabokat az arra

15

hivatott szakértőkre, a színészekre, akik a sok műkedvelőikoca-színész mellett majd éhen halnak? Hisz' a mennyi időtés költséget némely önképzőkör a tagjai által jól meg seértett színdarabok eljátszására pazarol, azzal a hivatásosszínészeket 2-3 estén is honorálhatná, s legalább élvezhetőelőadásokat láthatna.

De sokkal rosszabbul állunk a betegsegélyző és halál-eseti egyletekkel. Ezek közül egy-két katholikus egylet,meg ha jól emlékezem, az egyik Batthányi egylet már megis bukott. A Verhovaynál felmerült botrányok még jófor-mán el se simultak. De számtalan újságcikk kimutatta már,hogy a többi betegsegélyző is kellő üzleti számítás és szak-értői vezetés hiján a biztos bukás felé közeledik. Ezt roha-mosan gyorsítani fogja a nemsokára várható visszavándor-lás. Holott, ha egyetlen erős egyletbe tömörítenék a sokcsiri-biri egyletet, akkor biztos alapon működhetnének, na-gyobb összegű betegsegélyi s haláleseti illetékekkel. Dehát akkor hová lenne az a sok elnök, alelnök, titkár, ajtóőr,amely nagy fene üres címekhez úgy ragaszkodik a rangkó-ros szittya, akár a "mérgeshez." Minden fiókegyletnek, amelyik már 30-40 tagot számlál, külön tisztviselői kara van,s külön amerikai és magyar zászlói, amik néha 7-800 dollártmegemésztenek. De szükségesek a hazafias felvonulások-nál, amelyekről a csikóslegény a lobogós ingujjal, s a kanásza pőre gatya és fokossal, meg a nemzeti pántlikás leányokel nem maradhatnak, a bámészkodó yankeek ingyenes mu-lattatására.

Hanem, hogy még egyetlen magyar kórháza sincsen akét-milliónyi magyarhoni emigránsnak, az nem szúr szemetsenkinek. Ellenben minden nap hozzák a lapok nagy gau-diummal, hogy itt meg itt új hitközség alakult. Most ittszentelik meg az alapkövet, amott az új orgonát s harangot,stb. S ahol már 150-200 szittya egy csomóba kerül, ott szám-tani pontossággal megjelenik a lelkicsősz s így kezdi kenet-teljes beszédét:

"Kedves atyámfiai az úrban! Ímé megjelentem közte-tek, mint az Ég küldötte, hogy a ti és gyermekeitek lelkiüdvösségét megmentsem s titeket, mint az Úr elszéledt nyá-ját összegyűjtselek. Avagy továbbra is úgy akartok-é ten-gődni, mint a pusztában legelésző barmok? S nem-é óhaj-tanátok a mi hazánk édes, zengzetes nyelvén dicsérni azUrat, a saját munkátok által az ő legszentebb dicsőítésére

16

emelt hajlékban? Sorakozzatok hát körülöttem, a ki önzet-lenül, csak éppen a megélhetési bérért akarnám munkálniaz Úrnak most parlagon heverő szőllejét. És részesítenifoglak benneteket a keresztény szentségekben, kiűzöm aSátánt nemcsak a szívetekből, de a hajlékaitokból is, hogybuzgó áhítattal vegyétek magatokhoz az Úri szent vacsorát.S vájjon akadna-e köztetek olyan istentelen, a ki az Úr kül-döttjének igazságos beszédét az ő fülei mellett eleresztené?Azt hiszem, nincs közöttetek ilyen bélpoklos, a ki magáras családjára akarná zúdítani az erős Jehova rettentő harag-ját, a mely így dörög felétek: "És megbüntetem az apákvétkeit a gyermekekben hetedíziglen."

A vége aztán az lesz az ilyen magasztos noszogatás-nak, hogy előbb csak imaházat bérelnek. Később már lototis vesznek s megkezdik a még a harmadik nemzedéket iseladósitó cifra templomok s paplakok, s nagy ritkán a ma-gyar iskola építését is. Szóval: megkezdődik az úr nyá-jának legeltetése, a melynek a költségeihez az ottani hely-ségben levő gyárosok s bányatársulatok s szívesen hozzá-járulnak. Igen jó befektetés ez, mert a papok által butítotttömeg a hegyi beszédre hallgatva, a mely az alázatosságot,béketűrést, stb. hirdeti, ritkán lesz sztrájkolóvá. És istenirendelésként tekinti, hogy a gyáros éhbér mellett tulóráz-tatja, a pap meg szószék, harangok, orgona, templomfestés,oltárteritő, stb. címek alatt folyton nyirbálja a gyapját, sa tömött kopertákba rejtett offérákat a szószékről kiprê-dikálja. Ilyen az a "mumus-biznicz." Tudományos szem-pontból csúf, de megélhetésre könnyű mesterség.

S nem elég a vezérszerepre vágyó búsmagyamak, haőt kurátornak, egyházi tanácsosnak, presbyternek, stb. be-választják, s pláne, a kollektort gyönyörű megbízásra azÚr színe előtt, orgonás misén felesketik? Juj, milyen szentborzadály vesz| erőt az ilyen kitüntetett papszamáron, amikor az Isten dicsőségére s annak javára való adakozásrapumpolgat! . . . Igaz, hogy 40-50 százalék neki is kijára siklusokból, mert hát "a Krisztus koporsóját se őrzikingyen." De hát milyen nagyszerű az, hogy az "egyháziaranykönyvben" s a templomi márványtáblán is meg vanörökítve a jól tejelő juhocskák agyon dicsőített neve? Kivenné észre a Szentlélek általi felvilágosított szittyák közül,hogy a Bál papjainak e ravasz, modern utódai csak az em-beri hiúság istápolásával tudják megfejni a lépvesszőjük-

17

re került báránykákat? S amíg a cifra templomok adós-sága alig apad, addig a szemforgató papocskák egyre ve-szik itt is, meg az óhazában is az ingatlanokat. És majd-nem a saját zsírjukba fúlva, a liliomtiprás gaz merényleteis mindennapos bün náluk. S a míg e perverz, idegbetegfelállatok egyik paróchiáról a másikra menekülnek a fel-bőszült apák elől, s csakis a reverenda menti meg őket ajól megérdemelt fegyháztól, addig a másik hitközség butaserege, virágokkal, harangozással várja a máshonnét kiug-rasztott csuhást. Ezek közül nem egy, még a gyónási tit-kokat is a kéjvágya kielégítésére használja fel. S az, akit az óhazában borzalmas bűntettei miatt rendőrileg kö-röztek, a "fejedelmi templomban" menydörög az erkölcshanyatlásáról. S hogy az ilyen pásztorok vezetése alattrendezett egyházi piknikek bicskázásokkal végződnek: azcsak természetes.

Hát így fest az egyházközségekbem tömörítése és ne-velése az hazából kiebrudalt, itt meg újból százféle piócaáltal megrohant magyarságnak. Ne csodáljuk, ha olyanaz eredmény is, mint a milyen a "prominens" vezérek mun-kája. Rendszerváltozás nélkül az amerikai magyarságotmaga a lángszavu Kossuth se birná egy táborba terelni,nem hogy a Tammany-Hallal s a Roosevelttel bratyáskodósakter ivadékok. Az általuk indított mozgalmak valameny-nyie: halvaszületett kísérletezés. Ezt tapasztalhattuk nemrég a "Hűség Ligá"-nál, a "Pelenka mozgalom" és a szi-bériai foglyok részére való gyűjtésnél is. Több, ilyen gö-rög-tűzzel, síppal-dobbal megkezdett honmentési ténykedés-ben való részvételre felkértek már engem is. De én na-gyon is bele láttam az illető népvezérek kártyáiba. S hogyén a Kohn Maxi, meg a Sóleth Számi, a Grün Jajtelesz, aa hozzájuk szegődött, megugrott fiskálisok és katonatisz-teknek lépcsőül tartsam a hátam csak azért, hogy ezekvalami zsíros koncot, kitüntetést, s jól fizetett állami dzsáb-ot kaphassanak a mostani Horthy-féle zsebrákoktól, akika félhalt Hungárián rágódnak: olyan nincs a sifonérba!No sir! . . .

Senki se foghatja rám, hogy antiszemita vagyok. En-nek ellenkezőjét már a 37 év előtt lefolytatott eszlári per-ben, amikor a még bíróilag fel se mentett, ártatlanul meg-hurcolt sakternek igazát erősítgettem a "Pápai Lapok"-ban írt cikkemben, amely miatt a volt iskolatársaim is

18

majd meglyncheltek: bebizonyítottam. Az Esztergomban1891-ben megjelent novella-füzetemben "Mit isznak a pa-pok" című karcolatom szintén eléggé igazolja, hogy nagyonis filoszemita vagyok. S ebbeli teljes meggyőződésemet a"Zsidó nép" (megjelent Papán, 1903-ban) című röpiratom-ban bőven indokoltam. De annyit mondhatok, hogy azamerikai magyarok vezéreiül feltolakodott zsidócskák, ke-vés kivétellel, épp a legkiálhatalanabb példányai a fajuk-nak, akiknek alapos megfigyelése nagyon is indokolttá ten-né az antiszemitizmust.

Áll ez az itteni magyar szocialista vezérek nagy részé-ről is, akik félművelt képzettségükkel nincsenek is tisztá-ban a Marxizmus lényegével. És töredékekre oszoltan,évenkint megújított jelszavakkal vígan marakosznak egy-más között. És szaftos csárdaszottyanatokkal tisztelgetikegymást a lapjaikbani személyeskedéseknél teljesen utá-nozva a keresztény felekezeteket, a melyek lényegtelen kül-sőségeken s zagyva dogmákon civakodnak. Én magam is,mint közismert szocialista, aki azonban egyik párthoz secsatlakozom, mert egyéni függetlenségemet semmiféle so-phistikus jelszónak alá nem vetem: régebben irkálgattamaz amerikai különféle szocialista lapokba. S amint MolnárSándor itteni farmer-elvtársi, és korábbi dante-i bányászbeszéli, a "Testvériségében megjelent "Kardcsinálta Isten"cikkem csak ott vagy 30 hívőt szerzett a szocializmusnak,s házról-házra hordozták azt a lélekből született dolgozatot.A "Háborog a Vulkán" című, az "Előré"-ben megjelent se kötetben is közölt forradalmi cikkemről pedig egy kálo-mista pap azt irja hozzám: "Ezt még maga Gorkij se ír-hatta volna meg különben." És vagy 15-20 más, hason-szellemű dolgozatom jelent meg az amerikai magyar szocia-lista, sőt polgári lapokban is. Nagy részüknek már az utol-só példányait is elhordták tőlem.

De utóbb kénytelen voltam felhagyni ezekkel, mert aszocialista lapoknál működő szerkesztők, vagy a sajtóbi-zottsági tagok megrövidítették, vagy átdolgozták a cikke-ket. Ez ellen pedig tiltakoztam, s abba soha nem is fogokbeleegyezni hogy a szellemi termékeimet avatatlan kezek aProcrustes ágyára feszítsék. Én a magam véleményét aka-rom megírni, nem pedig a Klein Számi Schwatrz Maxi ésJajtelesz Smüle agyrémeit és búböffeneteit, amikre nem kí-váncsi a fészkes fene sem. Meg aztán, ha valaki mást bi-

19

rálni akar, akkor legalább is legyen akkora műveltsége solvasottsága, mint annak, akinek a dolgozatát kritizálja.De nem sokat nézek ki az olyan szerkesztőkből, akik egyTimur-Lenk életrajzát s tetteit csak a Lexicon-ból tudjákkiböngészni s felül rá: még ezt nyíltan is hirdetik. Csakbámulják a fiaim, amikor az itteni magyar lapokban a névmegjegyzése nélkül közölt cikkekből rögtön konstatálom,hogy melyik óhazái iró a szerzője. Annyira elüt az ilyen:az amerikai magyar sajtó termékeitől, amik plagizálás nél-kül bizony nagyon gyengék.

Szomorú, lesújtó, s majdnem kétségbeejtő állapotokbiz' ezek. De miattuk nem lehet teljesen az egyéneket fe-lelőssé tenni, mert a mostani profit-rendszer kényszeríti alapvállalatokat is, hogy teljesen üzieti alapon rendezzék beaz Újságokat. Bennet Gordon, a nemrég elhalt ujságkirályhónapokkal előre megszabta a hatalmas lapjai irányát. Sattól eltérni a szerkesztőknek elcsapatás terhe alatt nemvolt szabad. Pár hónap előtt a New York "Times" lemon-dott főszerkesztője leleplezte a lapját hogy az, pénzért, bár-mily hazugságot leközöl. De hiszen már úgy hozzá vanszoktatva a világ a füllentésekhez, hogy a mely lap mindigmegírná az igazat, annak a szerkesztőjét vagy a tömlöcbe,vagy a tébolydába zárnák.

Mind a mellett az amerikai magyar lapok kissé maga-sabb színvonalon álló cikkeket is hozhatnának. S legalábbmagyaros irálylyal adhatnák elő a mondani valójukat. Eztpedig könnyen elérhetnék, ha volna nyelvérzékük.

S ha valaki sajtóbíráló tag akar lenni, akkor ő legelő-ször is legyen tisztában a helyesírási szabályokkal. És netűrje, hogy a lapjainak cikkei s hirdetéseiben az ikes igé-ket így írják: "Igyon, egyen, cselekedjen, házasodjon,"stb. Ε tekintetben az amerikai magyar napilapok napontaszázszor is vétkeznek a neves Kölcsey ellen. S valóban rá-juk illik a jeles Kazincy haragos kifakadása:

"Csípd, döfd, rúgd, valahol kapod a gaz latrot azon-kép." ...

Az amerikai magyar sajtó utóbbi időben némi előhala-dást tanúsít ugyan, de sajnos, épp a nagyobb újságoknálalkalmazott értékes elemek nem írhatnak a szívok szerint.A kötött marsruta melleti döcögés pedig valóban prome-theusi kínokkal terheli azon szánandó tintakulikat, akikneka kijelölt sablonoktól, a keresztelők, harang és zászlószen-

20

telesektől, vagy a háborús uszításoktól eltérniök nem sza-bad. Azok a vidéki kakarucs-lapocskák pedig, amikről aztse lehet megállapítani; hogy tulajdonképen hogyan és mi-ért is tengődnek az ilyen idétlen szellemi szörnyszülöttek:úgy is bukfencet vetnek a visszavándorlás megkezdésével.S annak az itteni lapokra feltarthatlan visszaesést jelentőbekövetkeztével majd a szocialista sajtó kap lábra, ha amostaniaknál avatottabb kezekbe kerül. Annyi szent, hogyén egyik irányban se vállalnék kolomposságot, s csak aztmondom: "Eb lesz Liptóban vicispán!"

III. FEJEZET.ELŐÉLETEM. — IFJÚSÁGOM.

Igen sokan kíváncsiak a korábbi pályafutásomra márcsak amiatt is, hogy Amerikában a legtöbb ember félig-meddig detektív is egyszersmind. Mert itt a százféle nép-csalásnak a legraffináltabb módozatai ellen kell a nagykö-zönségnek védekeznie, s mégis napirenden vannak a legsze-mérmetlenebb becsapatások. Ennek oka részben a meg-romlott politikai gépezetben is keresendő, mert sehol a vi-lágon annyit nem hazudnak a politikusok, mint itten. S aválasztások előtti ígérgetésekben egymást annyira túllici-tálják, hogy ez a nyilvánvaló, mohó tülekedés a husos-fazekak után, már magában is óvatosságra inti a népet.A részvény és telek hiénák, futó bankárok, csoda-gyógy-szerek, hasbeszélő telepítők, börziánerek, munkaközvetítők,vallási fakirok, revolver lapok, stb., valóságos Eldorádótleltek az Unióban, ahol a törvény a becsapottakat csak igengyengén védi. S ha egy csaló a másik államba szökik, márigen kétes és költséges ellene az elj aras, az ósdi törvényke-zési szabályok nehézkes technikája miatt. Ε miatt a "Helpyourself" elve kapott itt lábra, amely azt diktálja: "Nézdmeg, kivel kötsz üzletet."

Nem lesz hát érdektelen, ha röviden elmondom az ó-hazai előéletemet s korábbi amerikai foglalkozásaimat, bárazok megérdemelnék, hogy mások okulására egy különkönyvben látnának napvilágot. Meglehet, még erre is rákerül a sor. Még nekem sok mondani valóm lenne a magyarnéphez.

Születtem a veszprém-megyei Pápa-Kovácsiban, 1863

21

évi december hó 10-én. Atyám akkoriban uradalmi ispánvolt a gróf Wallis Gyuláné, szül. Somogyi Ilona birtokán.Később kasznár, szám tartó, majd uradalmi főtiszt lett, s agyermekeit Pápán, Győrben, Magyar-Óváron tanitatta, deszigorú becsületessége miatt vagyont nem szerzett. Ellen-ben sorra építé a temérdek gazdasági cselédlakokat, majo-rokat, stb. Tényleg, a Pápára való költözésünk idején akormányzására bízott uradalom értékét megduplázta, ésmessze földön hires gazdaként ismerték.

Gyerekkoromban "táltosnak" csúfoltak amiatt, hogyamikor elválasztottak, egyszerre két kanállal kellett engemétetni: s amint az egyik kanál kását a számba tették, amásik kanállal is rögtön tömni kellett a bendőmet. Más-kép fülrepesztő sivításban tört ki belőlem a türelmetlenség.Na, a tüdőmre csakugyan nem panaszkodhattam, sem agyomromra: az már szent igaz! Ha, ami gyakorta meg-történt velem bajóthi helyettes-alegyzősködésem idején, amikor még legény voltam, négy-öt napi távollét után a gir-be-gurba pátriámba visszaérkeztem, a bakter ezt imígy je-lentette a bírónak: "Bíró uram! Már itthon van ám ez acsavargó nótárius! Az éjjel meg a felvégen jártam, mároda hallatszott a Sivón zsidó korcsmájából a nótája." "Tánnem jól halottad, András?" "Dehogyisnem! Az ü hang-ját tize közül is meüsmerném, mer' ha ü rákezdi, még azablakok is rezegnek."

Ilyenkor aztán a bíró kidoboltatta, hogy: "A jegyzőúr, hála légyen az Istennek, má´ meggyütt, hát akinek pak-sus kő, vagy adót akar fizetni, gyüjjik sebesen az kössig-házára, amíg valami lagziba, vagy paszitába megin' el nemviszi az ördög." Lám, még akkoriban milyen kedélyes ál-lapotok voltak faluhelyen!

Be amíg jegyzővé lehettem, keserves megpróbáltatá-sokon kellet ám átesnem1. Atyám 1878-,ban lemondott azállásáról s igen terhes feltételek mellett a gróféknak a Pápamelletti 560 holdas izsalá pusztáját vette ki bérbe. De egy-más után két olyan esős év jött épp az ő bérleti idején,hogy a gabona vagy a lábán, vagy a kepékben elrothadt:s mi gyorsan tönkrementünk. Már a második évben a bér-birtokon produkált tejet nekem kellett a kis "Fáni" lovacs-kán minden hajnalban a pusztáról Pápára behordani s reg-geli 8-ra, hogy iskolába mehessek: literenkint az illető fo-gyasztókhoz szétosztani. Ekkor meg már kocsisnak, tejes-

22

nek, stb., csúfoltak az iskola társaim, mert tényleg, nekemkellett a lovat pucolni, etetni, s a közben az érettségire iskészülni. Később aztán atyám a bérletet, miután teljesentönkrement abban: a gróféknak visszaadta, s ezek évi 400forint kegydíjat fizettek neki, ami csak épp hogy az éhen-halástól menté meg a jó szüleimet.

A vagyoni tönk után az egész család elszéledt. A máremlített Emil bátyám Lovász-Patonán ugyancsak a grófné7000 holdas birtokán kapott ispáni állást, de egyszersmindrákényszeríték, hogy a szíve szándéka ellen nősüljön. Εmiatt az ivásnak adván magát, az alkohol pár év alatt vé-gezett a nagy képzettségű, geniális emberrel, ő is velünkegyütt nagyon fájlalta a csodaszép Mariska húgom koraihalálát, akit 17 éves korában egy pikniken a hideg fagylalt-tól kapott meghűlése 6 hét alatt a sírba vitt. AkkoribanZárka Gizellát barna, s Mariska húgomat mint szőke szép-séget az egész megyében ünnepelték. Az ablaka alatti éj-jeli zenéktől sokszor heteken át alig alhattunk békesség-ben. Ilona húgom pedig, aki igen érzékeny lelkületű hölgyvolt, amit tanúsít, hogy Eötvös "Karthausi"-ja volt a leg-kedvesebb olvasmánya, 21 éves korában a typhus áldozatalett. Ε három jó testvért a legszebb éveikben alig 18 hő-napi időközben vesztettem el. Tehát már fiatal korombana legnehezebb anyagi küzdés mellett ily rettenetes csapásoksújtottak.

Béla öcsém, aki az óriási testi ereje miatt iskolatársaiáltal "Mészáros Tóni"-nak csúfolt atyám vasszervezetétörökölte, miután a pápai gymnasium; 4-,ik osztályából ki-csapták a miatt, hogy az őtet megbotozni akaró csuhásrakéssel rohant: kereskedő inas lett. Később pedig kaland-vágya a franciák "Légion Étranger"-jébe hajtván, a mos-tani borzalmas hadakozás kezdetén mint veterán legináriusLiege alatt a németek ellen harcolva: megsebesült, s mintegy rakás vitézségi érem tulajdonosa, nyugdíjat kap a fran-cia kincstártól. Sándor öcsémet, aki Budapesten, Kecske-méten s Mehádián volt alkalmazva mint postatiszt és táv-irdász: egész fiatalon a dohányzás vitte a sírba. Naponta30-40 szivart s 8-10 pipa dohányt elszívott, s csak amikoraludt, akkor nem szutyakolt. Hiába volt az orvosi figyel-meztetés, hogy nikotin-mérgezést fog kapni: képtelen voltleszokni a mértéktelen dohányzásról. Azért is gyűlölömén a füstölést, a mit a műveletlen matrózok tanultak el a

23

barbár indusoktól. Mese az, s csak a dohány trust általmegfizetett orvosok állítják, hogy a dohányzás jót tesz azemberi szervezetnek. Holott a tény az, hogy például: csakegyetlen virginia-szivarból kivonatolt nikotin adag egyszer-re beadva: egy nagy bulldoggot képes megölni. S hogy né-mely iró is azt állítja, mikép a dohányzás a fantázia működé-sét elősegíti, az is csak önámítás: mert a régi írók do-hányzás nélkül is alkottak gyönyörű remekműveket. Ésha nem kapna szivart az illető pipás fráter, 4-5 hét alattel is felejtené azt, s még jobban működnék az agya, mintha a nikotinnal izgatja a fáradt idegeket. Azért én azolyan nőt, legyen az cigányasszony, néger leány, színésznő,courtisaine, vagy mágnáshölgy, a ki dohányzik: meg nemcsókolnám száz aranyért! S az ilyen perverz ladyk előttemcsak olyan fokon állanak, mint a füttyszóra hallgató utcaikollegáik. Mert tényleg: mivel se külömbek ezeknél, csakjobban leplezik a züllöttségüket.

IV. FEJEZET.

IFJÚKORI FOGLALKOZÁSAIM. — BAJÓTHI JEGYZŐS-KÖDÉSEM S ONNÉTI ÖNKÉNTELEN TÁVOZÁSOM.

Az 1881 év nyarán igen középszerű eredménynyel tet-tem le az érettségit a pápai kollégiumban. Megjegyzendő,hogy a magyar nyelvből is csak "sufficienst" (elégséges)kaptam. Jó darabig a pápai m. k. adóhivatalnál körmöl-gettem mint "fizetéstelen gyakornok," mert az óhazában amagas kincstár igen szereti alkalmazni a potya irodistákat.Később egy ügyvédi irodába kerültem, onnét nevelőnekmentem, majd a boldogult Mihályi Géza nagybátyámnak anaszályi 2000 holdas bérbirtokán lettem botos ispán. Ittlegalább élelmezés dolgában jó sorom volt, csak a felettcivakodtunk néha a bátyóval, hogy a minduntalan változ-tatott szép szobalányok rám is igen kacsintgattak. S amikor egy ízben a még akkor csak 38 éves, óriás termetűs erejű onkli erősen rám mordult, csak így válaszoltam,:"Hászie se húga, se leánya magának ez a hölgyike, se a fele-sége: hát akkor mit lármáz? . . . Jut is, marad is!"

Naszályról, a hol sok érdekes, de itt nem részletezhetőkalandon estem át, Bécsbe kerültem, az Alsen-kaszárnyábamint egy évi államköltséges önkéntes. A 34-ik gyalogezred

24

akkori ezredes, Pókay, a ki mint altábornagy ment nyuga-lomba, s aki a boldogult atyámmal együtt harcolt a Kossuthzászlók alatt, belőlem s Edvy Pistából minden áron katona-tisztet szeretett volna faragni. De ez még neki, a vas-szigo-ráról híres, hetedfél-lábnyi óriásnak se sikerült. És én márakkoriban annyira gyűlöltem a szoldateszkát, hogy folyto-nos fegyelem-sértéseim miatt többet voltam a dutyiban,mint a kaszárnyában. A zordon kapitányom, (kit amiatt,hogy mindig a legénység nyakán ült, "Árendás" névvel tisz-teltek meg a bakák) tán még misét is szolgáltatott, hogymegszabadult tőlem. Sokat koplaltam katonáéknál, s csakannyi hasznom volt abból a keserves esztendőből, hogy avalóban nagyszerű császári múzeumokat s képtárakat sorrajártam s mint katona, kedvezményes jegyekkel mehettemaz udvari színházakba. De még bakteri csillagot se kaptam,a mikor a kaszárnyából kiebrudaltak. Csak elbámultam amikor a Pista kenyeres, a ki ma tán már csendőrtábornok:Zsibóról írt mint ottani őrsvezető, holott ő is úgy gyűlölte abuta, vak katonai disciplinât, mint jó magam.

Bécsből a Komárom-megyei Kürth községbe kerültemsegéd-jegyzőnek havi 7 forint fizetés sé ellátásért. Ez utób-bi elsőrendű volt, s napi teendőim közé tartozott a négy-pintes kézi kosárnak a félórányira levő hegyről való haza-szállítása. Ott, a jó siller és rizling borok korlátlan fogyasz-tása mellett tanultam meg az ostoba gyomor-akrobatasagot,a mely még a bácskai bunyóknak is imponált. A napirendenvolt pincei murikról a Biró János "Képes Világlapjában"két év előtt itt Amerikában eresztettem meg egy jóízű le-írást a "Pinceszeren" címűt, a mit e könyvben külön feje-zetben leközlök. Kürthőn, s később Lovász-Patnán és abácskai Kunbaján még ma is csak úgy emlegetnek, hogy:"a szép segéd," vagy: "a fertályos torkú," amennyiben egyéjjel 8-10 liter bornak oda se hunyorítottam s legalább ishárom napi szakadtalan iványozás kellett ahhoz, hogy aszokásos "Katzenjammer" elővegyen. Persze, ma már sza-márságnak tartom az ilyen tivornyázási virtuskodást, amelytagadhatatlanul megviseli a legfcitartóbb ivókat is. S mint-hogy borozgatás közben az anélkül erősen kifejlett viccelésiképességem hatványozódott, s a velem tengelyt-akasztókata sárga földig lemartam de anélkül, hogy magam a legvas-tagabb tréfákon is felütköztem volna: gyakorta, az átaludtmámor után sorra jártam bocsánat-kérés végett a leboronált

25

atyafiakat, a kik közül az érzékenyebbek készakarattal mon-dott sértegetéseknek minősítették a számon kiszaladt bohó-ságokat. S már szinte közmondásossá vált a "Jézus Mária"vármegyében: "A Mihályiba ne köss, mert az visszavágszóval, tollal, karddal, bottal úgy, hogy arról koldulsz!" Dekaptam ám én is elégszer alapos visszavágásokat! . . .

Mint nyerges-új falusi segéd jegyzőt a szomszédos Ba-jóth községbe helyeztek az onnét Bajnára megválasztottjegyző állásába. És egy évnél tovább tartott helyetteske-désem után egyhangúlag nótáriusokul választottak meg aderék "kis tarisznyások." Ezekkel sokat huzakodtam amiatt, hogy a községi regálén csinált 4000 forintból új köz-ségházát, jegyzői lakot, iskolákat, csendőrszállót, bikaistál-lót, stb. építettem, s a régi községi számadásokat felforgatva,a megyei számvevőség által is kiderített, mintegy hatodfél·ezer forintnyi hiány már a korábbi ludasok birtokaira rá iskebeleztetett. És a míg a nemes vármegyén s a minisztériu-mokban a felett tanakodtak, hogy milyen tervrajzok szerintkészüljenek el a községi képviselő testület által megszava-zott épületek: addigra már rég fel is állíttattam azokat.Mert én mindenkor az ügyek lényegét néztem s nem törőd-tem a hivatalos copffal. Szembeszálltam a nagyhatalmúPrimatiával is. És vastagon megadóztattam ezt is, a közsé-gi építkezéseknél azt tartva, hogy az erősebb viselje a na-gyobb terhet s visszaszereztem tőle a községi kisgazdákrészére az egész "Hármasgát" dűlőföldet.

Ám: "A ki szelet vet, vihart arat." Hatalmasan duzza-dó energiámmal szűk lett a kis Bergengócia, s a vármegyénnem nézték jó szemmel, hogy: "a község békéjét folytonzavarom," s a mellett ellenzéki lévén már a véralkatomnálfogva is: egy szép napon minden törvényes felfüggesztés éshelyettesítés nélkül csak kézbesíté ám az Eötvös "Falu jegy-zőjéében említett Nyúzó Pálnak modern hasonmása az el-mozdító végzést. Persze, a számadások felturkálása miatta fél falu ellenségem lett a régebbi elöljárók szepegése miatt,akik féltették a bőrüket. Ellenben a főbíró, a ki úgy árve-rezte a jegyzői állásokat, mint a végrehajtó a lefoglalt dun-nákat, egyre heccelte őket: ''Ne engedj ennek a Mihályinak!""Neki Bajóthról menni kell!" stb. Nekem meg így beszélt:"öcsém-uram csak nem fog meghátrálni a pállott szájú pug-risai elől!" A megye urainál pedig így referált rólam, ami-kor az ellenem lefolytatott fegyelmi vizsgálatokról hazatért:

26

"A Mihályi egy összeférhetetlen bolond, el kell távolítani aközség éléről."

Szóval, hát kiebrudaltak a "Jézus Mária vármegyéből."De csakhamar szereztem a Veszprém-megyei Vaszaron jobbállást, mint amilyen a bajóthi volt. Ám elébb még a Győröttlefolytatott sajtóteremben az ellenem tanúskodó főbírónakadattam egy olyan erkölcsi pofont egyhangúlag történt fel-mentésemmel, ami később meg is indította ellene azt a lavi-nát, amelynek piszokhalmaza őt végkép eltemette. A ha-lottakról: "Nil nisi bene," mondja a latin közmondás. Deez iránt a veres pióca iránt nem kötelez semmiféle emberiszánalom. Mert még akkor is eljött ellenem tanúskodni azemlített sajtóperben, a mikor az állásomat már el is adta.Sőt még Vaszarra is sürgönyt küldve intrigualt a miatt,hogy meg ne válasszanak. S a mikor egy jó barátomat a tév-útra vezetett megyei tisztviselők jobb informálására felkér-tem, ő annak azt mondotta, hogy menjek a szanatóriumba!ő, az idült alkoholista tanácsolta ezt, a ki brutális önhitt-ségében számtalanszor hangoztatá, hogy: "Az esztergomijárásban én vagyok az atyaúristen!" S aki avval dicseke-dett, hogy az általa arcul ütött kesztölci tótnak három záp-foga a markában maradt, s a ki avval szokott hencegni,hogy ebéd után egy üveg konyakot szemhunyorítás nélkülbe tudott kebelezni. Holott én az ó-hazában se ittam soha egycsepp pálinkát, konyakot, de sert is csak ritkán, s bár a há-zamnál akószámra állott a bor, ám, ha vendégem nem volt,esztendeig se nyúltam volna hozzá.

Így hát engem minden törvényes formaság mellőzésé-vel elmozdítottak, holott a község vagyonát megdupláztam.Ellenben, mivel úgy is követválasztás jött, hát a kormány-párti voksok gyarapítása végett a már általam derekasanesztrengára fogott ludasokat 100 forintnyi tessék-lássék ma-rasztalással futni hagyták, noha az elődöm azt írta hozzám,hogy ha folytatom a számadások felülvizsgálását: ő öngyil-kos leend. Mégis én lettem a bűnös, a mint nekem OsváthImre, akkori Pest-megyei törvényszéki bíró előre meg isírta ilyformán: "Kedves druszám! Ha te a vármegyei köz-igazgatásnál keresed az igazságot, akkor holt ember vagy."De csak akkor hittem e tapasztalt, nagy tudományú gentle-man-nek, a mikor már a hivatalvesztést kimondó, bölcs al-ispáni határozat a kezemben volt. (Pedig a volt községeim-

27

bői még most, 20 év múltán is, tucatszámra kapom a tanács-kérő leveleket.)

Ezt a remek Philippikát megmutattam a dr. Visontay-nak Budapesten, a ki egy másik peremben is sikeresen kép-viselt, ő azt mondotta: "Ha ez a végzés nem lenne önrenézve oly tragikus: hát a "Borsszem Jankó" előlapban kéneközöltetni." Megjegyzem, hogy az egész megyei tisztikarcsak olyan kutya-macska barátságban állott amaz, még aformájára is kozák hetmánhoz hasonló "Pirókkal," de tenninem mertek ellene semmit, mert egyiknek-másiknak ő isismerte az Achilles-sarkát. Jellemző a B. Szabó Misire, azakkori főjegyzőre, a ki azt a füle-farkatlan szóáradatot elle-nem fabrikálta, hogy ő a darabont kormány alatt Hont —vagy tán Bars — megye főispánjává lett kinevezve csak amiatt, hogy rangkórságát kielégítvén, mint "méltóságos úr"pihenhessen fekete-sárga babérain. A mint hallom, az őinstallációjához rendelt 40 kakastollason kívül a megyei ba-romorvos, egy részeges, züllött megyebizottsági tag), s a fi-náncbiztos szolgált közönségül. Méltó statisztái egy ilyenszánalmas figurának!

Így fest az óhazái közigazgatás a valóságban! Nemtudom, hogy azon megyei tintakulik közül, a kik lefitymál-ták az én jegyzői működésemet, s a kik földönfutóvá tettek:hányan állották volna meg úgy a sarat az én amerikai bor-zalmas küzdelmeimben, mint a hogy jómagam megkarcol-tam azokat! Azt hiszem, a legtöbb közülök itt öngyilkossá,vagy ami egyre megy: alkoholistává lenne. Mert csak amegszokott légkör bratyaságában s a paraszttal szembenhősök ők. D az élet valódi harcaiban ugyancsak gyenge le-gények. S én már mosogattam edényeket magam is NewYork, Philadelphia s Baltimore-ban olyan letört mágnásoks katonatisztekkel, a kik egy szkuner ser vagy cigarettáértnekem csak éppen hogy kezet nem csókoltak.

V. FEJEZET.

VASZAR-GECSEI KÖRJEGYZŐI RÖVID MŰKÖDÉSEM.REAL-ESTATE ÜGYNÖKSÉGEM BUDAPESTEN. — AZ

ÁL GRÓF FORGÁCH.

Majdnem elfelejtem megemlíteni, hogy 1890 év nyaránroppant zajos legény élet után megnősültem. S amikor az

28

áldott lelkű jó ipám kérdezé a kézfogón, hogy van-e adóssá-gom, így feleltem a vendégek nagy derültségére: "Még azse lenne? Hisz' az állam is milliárdokkal tartozik, s tudjaazt is Nagy Sándor uram, hogy a jó bor is sokáig forr!"

— Hát aztán mennyi "áslung" csillapítja le azt a for-rongást? — kérdi a jó öreg.

—Fejből biz´ én nem tom, de majd megnézem a note-szomat!

S aztán felsoroltam: Koditek Karcsi (az akkori primá-si főtiszt, a ki később keresztkomám lett) 300 forint; Ver-seghy szabó 400 forint, stb., s végül: a mosónénak 4 forintés 65 krajcár.

Lett erre fetrengő kacagás. De a boldogult ipám, amikora majdnem 2000 forintot kitevő végösszeget meghallá, csakolyan savanyú mosolygással felelt: —Na, legalább, ha akeblemre ölelem, hát elmondhatom, hogy: "drága vőm!'"

Hát bizony vagy két tucat lányos háznál kopogtattam, amikorra nagynehezen asszonyt kaphattam. Hiszen a kis da-rázsdereku, csillagszemű, eper szájú, sátorhaj u tündérkékgyorsan megbarátkoztak velem, mert nem riadtam visszamár a legelső bemutatásnál a legbravúrosabb rohamoktólsem. S mint aféle torkos kutya, kaptam ám elégszer csatta-nós visszautasítást, sőt fokossali simogatást is. De hát a pa-raszti közmondással tartva, hogy: "Kancarúgásba nem vészel a jó huszár," nem ijedtem ám meg a gyöngédtelenebb fi-gyelmeztetéstől sem! Ámde a legtöbb szülő úgy okoskodott,ha én netán a Rothschild leányát kaphatnám is meg, pár évmúltán az ipám már ismét furulyával szedné a nyúlbőrt. "Ku-tya nagy természet van a mi jegyzőnkben", szokták mondo-gatni a "bajóthi kistarisnyások", akiket az ottani tájszólásszerint így szoktak ugratni: "Ütyi, veri, kergetyi, tehetyi,mer´ bajótyi."

Elég az hozzá, hogy már mint négy kiskorúnak a ne-veletlen papája ültem a körjegyzői székbe Vaszaron s ottszületett meg az ötödik csemete, a most már óriássá fejlő-dött Dalma leánykám. De alig csücsültem abban pár hóna-pig, valahogyan hashártya gyuladást szereztem, s 10 hétignyomtam az ágyat. Egyre jelentgette a Dani, a hozzám ku-tya-hűséggel viseltetett kisbíró, hogy a segédem az irodábanfolyton hecceli az embereket ellenem azon reményben, hogyő lesz majd az utódom. Kontrázott ebben neki a jegyzői lakmelletti italmérés meggazdagult tulajdonosa, a ki félt, hogy

29

még két korcsmát nyittatok a 2000 lakosú Vaszaron. Eztkeresztül is vittem volna már csak a miatt is, hogy egyrésztaz akkori regálé törvény minden 500 lakos után egy-egykorcsma felállítását engedélyezé. Másrészt meg a bicská-zásairól híres Vaszaron amiatt volt a sok verekedés, hogy azegyetlen kicsiny ivószobába összetömörült haragosok egy-mást még csak kikerülni se tudták. S naponta jöttek áthozzám a csárdából bevert fejű atyafiak, hogy tegyek kö-zöttük igazságot.

Amikorra fellábaltam, egy hosszú 1ére eresztett pa-naszlevél hevert a főszolgabírónál, a ki különben igen tisz-tességes gentleman volt s egész ellentéte az elébb említett"Nyúzó Pál"-nak. A falu zsírján meghízott községi esperes,az urodalmi ispán, a kit a megyebizottsági tagválasztásnál— egy paraszt embert pártfogolva — csúfosan megbuktat-tam, a már említett ravasz korcsmáros, és az állásomra éhes,róka-pofájú, sunyi segéd jegyző rendezték az ellenem gyü-lekezett panaszokat az önmagam által kért fegyelmi vizsgá-laton. A malasztos beszédű, szemforgató esperes azonbanmár a vizsgálat elején megszökött oroszláni, s ôtet a sárgaföldig letipró védekezésem elől. S a mikor az egyik szolgárlómat szembesítették velem a célból, hogy előttem mondjameg, hogy én őt az irodai szén ellopására s a saját lakásom-ba való csempészésre biztattam: sírva bevallá, hogy őt e csúfhazugságra a korcsmáros és több ellenségem, meg a segéd-jegyző biztatta fel. Szóval: a vizsgálat a panaszosokra óriásifiaskóval végződött. És a Júdás segédjegyző rögtön pakoltVaszarról. De bár 1000 korona kártalanítás mellett a fő-bíró tanácsára lemondottam az állásomról, ez a poltron firma,a ki mellettem százakat harácsolt be a néptől betegségemalatt: még csak kijelölve se lett a pályázók közt. És nagycsodálkozásomra két év előtt még volt pofája hozzám leve-let írni New Yorkból e vastagbőrű rhinocerusnak!

Ε nevezetes vizsgálat után a főbíró bejött a lakásomras így szólt:

— Na, öcsém, még ilyen hidegvérű embert, a ki egycsordányi felbőszült tömeggel így szembe mer szállani: nemláttam. Teljesen igaza van önnek mindenben. De azért azttanácslom, fogadja el az 1000 korona kártérítést s hagyjaitt ezeket a fanatikus bicskásokat, hisz´ ezek még rálőnekönre majd az ablakon keresztül.

Ettől ugyan nem féltem, mert a vaszari nép sokkal jobb,

30

mint amilyennek hirdetik. Csakis a pálinka, meg az olyannépbutító pap, a milyen akkor uralta: vadították el ezt a más-különben szorgalmas, jóravaló községet. De azért, leginkábba gyorsan megrettenni szokott kis termetű, gyenge idegzetű,angyali nőm rimánkodására hagytam ott a Vaszar-gecseikörjegyzőséget. S utánam a korcsmárosnak a rokona, egyvalóban igen derék gentleman lett megválasztva utódomnak,a gyertya-koppantó orrmányú volt segédem nagy boszúsá-gára,

Vaszarról Pápára vittem a családomat, s jómagam Bu-dapesten, az "Orient" szállodában nyitottam ingatlan-forgal-mi s pénzkölcsönző irodát. Ámde akkoriban dúlta két vi-lágrészt az angol-búr háború, s emiatt pénzt Budapesten,miután a külföldi tőkéket onnét mind kivonták: egyáltalábannem lehetett felhajtani. Birtokot s budapesti házakat any-nyit kaptam volna eladásra, hogy alig győztem a temérdekanyagot beiktatni. Egész házsorokat lehetett volna venni,csak az adósságok kamatait s az átíratási százalékot fizettevolna a vevó. Bezzeg azok az ingatlanok most mind a dupla,ha csak nem a négyszeres árakat érték el az akkoriakhoz ké-pest. S ha az időben valaki 20-30,000 forinttal kezdett volnaspekulálni, ma bizonyára sokszoros milliomos lehetne a ko-róna érték szerint.

Tehát a real-estate ügynökségem is ott, a szép Buda-pesten: befagyott. Egyéb hasznom nem volt belőle, minthogy óriási emberismeretre tettem szert a különféle, legraf-fináltabb pasasokkali érintkezés folytán. Hihetetlen az,milyen tervekkel jöttek hozzám, s milyen légvárakkal állottelő egyik-másik szélkergető. Olyan alakokkal ismerkedtemmeg a legsötétebb Ferencváros hírhedt csibészeitől kezdvemágnásokig s mindenre kész kalandorokig, a kikről érdemeslenne egy füzetkét összeállítanom. Végre is egy magát"gróf Forgács"-nak bemutató globetrotter, a kinek az atyjaállítólag dúsgazdag főúr volt Kassán: több ezer forinttalmegkárosított, ő még a svájci Genfből 1901 évi szeptemberelsejérőli keltezéssel így ír hozzám:

"Kedves Mihályi! Menyasszonyommal igen szép túro-kat csinálunk, nagyon jól töltöm időmet. Miután 25-én vanaz eljegyzés és én őt egy szép ajándékkal akarom meglepni,kerítsen minden áron 15-20,000 forintot; tudhatja, hogy ilynagy hozományú hölgyet nem lehet meglepni egy pár száz;forintos ajándékkal, stb."

31

Szóval; ő azt emlegette nekem, hogy Amerikából egyrémgazdag Stewart nevű leányt hoz feleségül, s engem, minttitkárját, megtesz "bonorum direktorrá," s a helyett — asok baj miatt magamnak is Amerikába kellett jönnöm. Ho-lott a legelső óhazai munkámban a "Ne menj Amerikába!"című cikkem maga is a kivándorlás ellen menydörög. Lám,milyen furcsa is az élet! . . .

Elsőbb csak magam jöttem ki ide és két évig irtóztatómegpróbáltatások között jártam az intelligens, de mester-séget nem értő embereknek a szokott kálváriáját. De az-tán hazamentem a mindig oly nehezen nélkülözött családom-ért, s a belügyminisztérium által 47,704 sz. alatt kiállítotttörvényes útlevéllel neki vágtam Fiúmén át a hosszú útnak.A sorrendi események megemlítése miatt azonban el kellmondanom a két év alatti foglalkozásaimat is.

VI. FEJEZET.

KÜLÖNFÉLE FOGLALKOZÁSAIM AMERIKÁBAN.

Hogyan lettem szocialistává? — Van-e okom azt megbánni?A szocializmusé a jövő. — Le a vallásokkal!

(Ez érdekes cikket az "Emléklapokéból vettem át.)

Pápáról 1902 évi január hó 25-én indultam el 200 fo-rinttal. 1902 évi februrár 11-én kötöttünk ki Baltimore-ban,s ott én a német menház "pártfogoltja" lettem. Egyébirántnincs itt terem arra, hogy a két évig a családom nélkül át-nyomorgott hányattatásomat elregéljem. Tragikomikus je-lenetekben bővelkednek az akkori siralmas tengődéseim nap-jai, s tán még lesz alkalmam azokról is bővebben megemlékez-ni. De hogy némi fogalmat nyújtsak egy Amerikába készülő,az angol nyelv ismeretével nem bíró, gentry-fiúnak az itt reávárakozó gyöngy-életről, tehát nagyjából felsorolom a voltamerikai foglalkozásaimat. Voltam: borbély-inas, pékmű-helyi szolga, kertészlegény, népszínmű-énekes és rendező,kugli-állogató, szódavizes üvegek mosogatója, vendéglői há-ziszolga, hírlaptudósító, biztosítási ügynök, közjegyzői ír-nok, életrajz-író, zenész és banda-manager, farmer szolga,hirdetés gyűjtő, kórházi kiszolgáló, pincér, nyári vendéglőimindenes, plakát-kihordó, hírlapi ügynök, színpadi táncos és

32

színműíró, reklám-alak, hangverseny rendező és kardvívó,felolvasó estélyek rendezője, hajómázoló, kocsis, kántor se-géd, csaposlegény, folyóirat szerkesztő, könyvárusító, felta-láló, műkedvelőkön titkár, újságkihordó, telek ügynök,szocialista club jegyzője, s telepítő. De meg tán egy kicsitpoéta is volnék. Szóval: aféle ezermester, a ki "harmatotreggeliz, napsugarat ebédel és holdvilágot vacsorál." S va-lamennyi foglalkozásom — az utóbbit kivéve — csak annyitért, mint a "torony-gomblyuk aranyozás," vagy a "poloska-szájkosár patentje."

Könnyű ma már a jól fűtött szobában, tele pince éskamra mellett viccelni a korábbi nyomorúságon! De, a mi-kor kivált az East 4-ik utcai import-üzletem tönkremeneteles a boldogult nőm halála után 5 apró gyerekkel úgy szólvánpenny nélkül állottam az üres, kifizetetlen házbérű store-omban: bezzeg akkor vakargattam a kopaszra nyírt koponyá-mat! És sokszor napokig nem volt egyéb táplálékom egy kiskenyérnél és sós-paprikás melegvíznél. De azt még se en-gedtem, hogy a kicsikéim koplaljanak.

Hat évig magam sütöttem, főztem, mostam s takarítot-tam hatod-magamra, holott az óhazában 2 szolgáló meg adajka s a 2 kisbíró lebzselt a konyhámon. Nappal a légioná-rius öcsém kalandjainak a sajtó alá rendezésével foglalkoz-tam, estenden pedig fogtam a fuvolámat és sorra jártam amagyar vendéglőket és kávéházakat, hogy itt-ott néha két-három tallérkát keressek. A Mocsár Miska East 5 streetikorcsmája volt a legkedvesebb tanyám. Áldott emlékű nejekitűnő s olcsó kosztot adott s a pompás 20-centes vacsorákmellé a Misi még egy hatalmas szkunerral is szolgált. In-telligensebb iparosok látogatták a helyiséget, mely azon idő-ben több egyletnek is a gyűléshelye volt.

Hát egy alkalommal bevetődött oda a Basky Lajosöcsém, a ki már akkor lelkes apostola volt a szocialista esz-méknek. Ott aztán a serező kompániákkal vitákba bocsájt-kozott, és persze: szidta a tőkés rendszert, a mely a tanultasztalosokat akkoriban heti $8—$9-al díjazta. Némelyekhelyeselték a beszédét, de sokan ellenvetéseket tettek. Én serokonszenveztem mint greenhorn a szocializmussal, merthiszen volt községi jegyző és gentry fiu létemre az óhazá-ban nem igen paktáltam a "cucilistákkal," s irodalmukatéppenséggel nem ismertem. Hecceltek a velem egy néze-

33

ten levők is, hogy: "Imre, te hagyod azt, hogy a majomtólszármaztál?, stb."

Felfortyant bennem is a virtus, és azt mondom a BaskyLajosnak:

— No, ha az Ön nagyapja az armálisát a majomkenyér-fán szerezte: én nem irigylem tőle. De már én az enyémennem akarok gorilla-pöcsétet látni!

Persze, erre az olcsó viccre sokan nevettek. S mert aLajos öcsém még akkoriban nem bírt olyan derekasszocialista készültséggel, mint jelenleg s az én óriási olva-sottságommal az övé nem mérkőzhetett: bizony alaposanlecsiripeltem őt. És jöttek a szkunerok az asztalra rogyásrig. Nekünk meg csak az kellett és a jóizü kacagás.

Ám, amikor hazatértem az ütött-kopott bútorokkal bé-lelt, poloskás, Stanton-streeti lakásomra, amelyet pár hónapmúltán egy nagyobb szélvihar ledöntött: e közveszélyes,rozoga épület szellős, poros szobájában, a magányos nyomor-gás e riasztó tanyáján ráeszméltem arra, hogy tulajdonké-pen igaza volt annak az embernek. Mert hiszen, jó magamis, óriási életerő', kitartó munkakedv s nem közönséges mű-veltséggel csak egy éhenkórász vagyok,aki a mai romlotttársadalmi viszonyok közt csak napról-napra tengődöm. Sígy okoskodtam végre is:

— Hát akkor miért nem próbálod meg a szocialista esz-mék elsajátításával a magad s embertársaid helyzetén segí-teni? Mit veszthetsz azzal? Koplalni akkor se fogsz töb-bet, mint a jelenlegi, reménytelen helyzetedben. S már aBasky öcsémmeli második találkozásunk alkalmával szíve-sen kezeltem vele és figyelmesen hallgattam a fejtegetéseit.S ekkor lettem szocialistává.

És a Houston-streeti könyvtárból kihoztam a jobb ter-mészettudományi munkákat s köztük a jeles Darwin mü-veit, ő úgy letiporta és kicsépelte a papi vetések maszlag-kóróit, hogy azokban csak itt-ott maradt egy búzaszem. Ezidőtől fogva teljes erővel a szocialista irodalomnak éltem, sa már eddig is megjelent hírlapi cikkeim bizonyítják, hogybármely szocialista kérdés tárgyalásánál a fején találom aszöget.

Épp azért én csüggedetlenül küzdök a szocializmus vi-lágmegváltó eszméi mellett. New Yorkban 12 év előtt ki-nevettek engem, a mikor egy felolvasáson azt mondottam,hogy e század derekára az egész világot uralni fogja a szo-

34

cializmus, s akkorra már a koronák és a papi infulák csaka múzeumokban lesznek láthatók. De bezzeg most sokanmondogatják: " A fránya nótáriusnak lesz igaza mégis!"

De azt hiszem, hogy ez a minden népre oly kívánatosátalakulás itt, Amerikában, nem fog olyan nagy rázkódta-tásokkal járni, mint a hogyan ez most Európában végbe-megy. Itt az Unióban még sok olyan tőkés található, a kivagy maga, vagy a szülei még közönséges munkások vol-tak. S bár Carnegie a bérrabszolgák bőrén szerezte a mil-lióit, de némi jóakarattal azokat a köz javára újból vissza-adja. Lehet a felett vitatkozni, hogy helytelen a cél a szo-cialisták szempontjából amire az öreg vasútkirály adakozik.De a tényleges jóakarat meg van benne, s ez a fő szempont.S azért, hogy Rafael, Tintoretto, Goya és Zurbaran szent ké-peket festettek: azokat még nem szükséges megsemmisíteni.Schwab Károly is kijelenté, hogy: "A munkásoké a jövő,s jobb, ha mi, tőkések, a fele úton elébök megyünk, mint semhogy bevárjuk a drasztikusabb eljárást." Nagy szó ám ezegy kapitalista nábob részéről!

Én ,mint tántoríthatatlan szocialista inkább a mellettvagyok, hogy a néptömegek nevelésével, mint sem erőszakoseszközökkel valósítsuk meg a szocializmus nemes céljait.Jól lehet, a Kropotkin idealista anarchizmusa nagyszerű apapíron. De a kivitelben lehetetlen az uralom-nélküliség.

A szélső anarchisták elve pedig, hogy erőszakkal felel-nek az erőszakra, s ha jónak látják: rombolnak mindent:egyenesen kárhozatos. A ki csak egy kert-kerítést állítottis fel sajátkezüleg, az már tudja, hogy milyen fáradsággals munkaerő felhasználásával jár egy kisebbszerű háznak afelépítése is. Nem kell tehát az életet s vagyont elpusztíta-ni, ha könnyebb s higgadtabb eszközökkel is célt érünk. Hi-szen nincs olyan buta ember, a kinek a munkáját valamelyhasznos célra ne lehetne fordítani. A édes Humphrey ki-számítá, hogy a legalacsonyabb színvonalon álló hottentottais 32 lóerőt képvisel intelligenciális értékben. Mert 3—4 hétalatt egy ily gépnek a kezelését el tudja sajátítani.

És hát atyámfiai: nem-e lenne boldogabb az emberiség,ha minden ember megkapná a munkája után őt megilletőrészt, hogy annak értékesítésével a tisztességes megélhetéstbiztosítsa a maga s a családja részére? Minek az a nyomo-rult hazugság, hogy az Isten rendelte azt, hogy milliárdosoks éhenhalók legyenek? Semmit se rendelt az Isten, mert a

35

monisták megdönthetetlenül kimutatták, hogy a természetens a világegyetemen kívül álló, s a népek sorsát irányító,mindenható lény nem más, mint a tőkések porkolábja s apapok fejős-tehene. Eddig a német, orosz, magyar s oszt-rák papok a templomokban hirdették, hogy a császárok azisten kegyelméből uralkodnak! De mit hirdetnek azok után,hogy a nyavalyás Mikulást hasba lőtték, s a többi koronáspióca is világgá futott?

Bezzeg a Spartacus, Dózsa, Gorjecz, Ziska, Ferrer, Götzvon Berlichingen, Tai-Ping, Abd-el-Káder, a Rákóczyak, Ro-bespierre, Danton, Bem, Mazzini, Kossuth, Mazeppa, Wash-ington, Bolivár, Marx, Lincoln, Bakunin, Gorkij, s a többiTitán nem azt hirdette ám, hogy az Isten rabszolgáknakteremte a népeket. Ellenben a mindenkori papság csak ahatalmasoknak bókolt s az eltiportakat a másvilági jutalomhumbug meséjével traktálta. Sőt a még mindig dúló nép-irtásban úgy az orosz, mint a német, magyar, rác, angol,stb., papság, dacára, hogy a biblia legfőbb tétele a: "Neölj!" — különféle hazafias szólamokkal uszitá egymásra atőkések parancsára a szegény proletárokat. Ez a borzasztóvilágrendités megkonditá a halálharangot a papi-business fe-lett is. A lángeszű Bismarck jóslata, hogy: "A huszadikszázadban jaj a zsidóknak, a trónoknak s a papoknak," sok-kal gyorsabban teljesül, mint azt bárki is remélte. A szegényzsidókat ártatlanul mészárolták a román, orosz s lengyelpogromokon. De a trón s a talár pusztulását nem fogjasiratni senki fia: az bizonyos.

VII. FEJEZET.

PÁRBESZÉD A KORA REGGEL AZ ABLAKÁN KITE-KINTŐ PLÉBÁNOS ÉS A KÖZSÉGI KANÁSZ KÖZÖTT.

Kondás: Dicsértessék a mennybéli, fölséges Jézus Krisz-tus Urunknak áldott szent neve!

Plébános: Mindörökké Ámen, Mihály gazda!Kondás: Szerencsés jóreggét kívánok a főtisztelendő

pflébántos urnák a kedves, drágalátos családjával együtt!Plébános: Adjon isten kendnek is, Mihály bácsi!Kondás: A hatalmas, teljes Szentháromság verrassza

föl a kedves, jó tisztelendő urunkat az összes nemzetiségivelegyütt több boldog reggelekre!

36

Plébános: Köszönöm Mihály barátom, s hasonlóképenkendnek is kívánom!

Kondás: Szapora legyik a megkezdett munkája, ides,kedves főúr és fejezze be friss jó egészséggel!

Plébános: Köszönöm Mihály gazda, s hasonló jókatkívánok!

Kondás: Jó ápitust kívánok a fölöstökömjéhez nagyontisztelendő, buzgó plébános úr!

Plébános: Köszönöm, már meg volt a reggelim, s ígynem mondhatom, hogy része legyen benne.

Kondás: Penig ekkis papramorgót magam is bevettemvolna.

Plébános: De lám, én olyasfélivel nem élek, s így nemszolgálhatnék véle.

Kondás: Kár pegyig, hászen a'nékü hogyan miltózta-tik éreznyi a böcsös szemijit kedves kollega úr?! . . .

Plébános: Micsoda kollega? No hallja kend Mihály,ilyen szemtelenséget nem vártam volna kendtől. Emberei jemeg magát s kövesse meg az Isten szolgáját, a kit mostsérteget oktalanul.

Kondás: No csak hátrább az agarakkal, nagy jó uram ΓÉn is hivatalbéli ember vagyok ám, nemcsak a főúr! Tudomén mi a törvény és a böcsület, és azt is tudom, kinek midukál. Hát oszt' má' mé' ne vónánk kollégák? Maga lelki-pásztor, én meg disznópásztor vaok Bajothon. Abbeony!

Plébános: Na Mihály, ilyen ostoba és goromba frátertmég nem láttam, mint kend!

Kondás: Micsoda? Még hogy én, a ki 8 évig ettem acsászár kenyerét taljánországban: goromba vagyok? Beszél-jen csak a kolléga úr az Estók fiammal: majd akkor hama-rosan megtudja, hogy merre lakik! ő mán oszténg csak-ugyan pokróc hozzám kipesint. Hallod-e, Estók? A pelé-bántos úr akarna szólani véled, egy kicsinkát lipty erréb hej!

Az Estók, nagy dühösen: Ott üsse meg a hetvenhétágu,sistergő istennyila keédet is apám uram papostul! Hát nemlati keé, hogy a "Betyár" ippegest mast görgeti a törvény-biróék emséjét? Hogy számolok be erről a keresztapámnak,ha én most a pappal trécsölök?! . . .

Természetesen már az Estókot nem hallgatta végig aszentatya, hanem sietve csukdosta be a zöld zsalugáterokat:s jó darabig nem kukucskált ki az ablakon . . .

37

VIII. FEJEZET.

EGY MÁSIK ÉRDEKES CIKK AZ "EMLÉKLAPOK"BÓL.

Szent Pál azt irja az ephesusiakhoz irt levelében: "Min-deneket megpróbáljatok, és ami jó: megtartsátok." Timó-theushoz meg így ír: "Elvész a nép, mely tudomány nélkülvaló." úgy látszik, ez a derék apostol, a ki a Krisztusravonatkozó legendákat is összegyűjté a maga idejében, igenfelvilágosult gentleman volt. És túltett a Mester gyarló ta-nításain, a mik azt mondják: "Add meg az Istennek, amiaz Istené, s a császárnak, ami a császáré." Továbbá: "Aszegénytől az is elvétetik, valamije vagyon." Mily jólesőbiztatások ezek az Isten nevében buzgón működő papoknak s anéprablásban telhetetlen császároknak és tőkéseknek! Nemcsoda, ha a giaz Constantin, a világ leggyalázatosabb politi-kusa, a feleség- és gyermekgyilkos, felismervén a krisztusitanok zsarnok-támogató hivatását, a miceai zsinaton állam-vallássá emelte az eddig üldözött kereszténységet. És levá-gatván a Krisztus istenségét tagadó papokat, a megváltóilegendákból harminckettőt megsemmisített, pedigi azok is éppoly hitelesek voltak, mint az általa meghagyott Máté, János,Márk és Lukácsnak egymással ellentmondásban levő evangé-liumai. Ma már keresztény theologusok is elismerik, hogyKrisztus, mint ilyen, soha nem létezett. De neves tudósokmár azt is kiderítették, hogy az ő állítólagos halála után200—300 évvel firkálták össze azt a sok badarságot, a mit a"nagy" Constantin eltüzeltetett, s a mi még így is az ő le-gendáiból felmaradt.

Ma már tudományosan beigazolt tény, hogy a vallásokaz ősembereknek az időjárás megfigyelését, s a természetitünemények kinyomozását célzó igyekezeteikből keletkeztek.A mindinkább népesedő, pásztorkodás és földmívelésbe kezdőtörzsek ugyanis egyes tagjaikat megbízták, hogy a termé-szeti tüneményeket megfigyelve, a legközelebb várható idő-változásokat lehetőleg megjósolják. Az illetők felmentettekminden törzsi munka alól, s bizonyos ellátást is kaptak avégzett szolgálatért.

Így fejlődött ki és szállott apáról fiúra a papi és jóslásiMesterség. Ez a papi osztály később a saját családja részérebiztosította mindazon anyagi előnyöket, a mik az időjóslássalJártak. S végtére kitalálta az Isten fogalmát.. És természe-

88

tesen: emberi tulajdonságokat ruházott a nem létező iste-nekre. Ezek küldik a papok szerint a záport, fagyot, vizára-dást, stb. Ők rendezik a természet nagyszerű játékait, őkidézik elő a villámlást, dörgést, földrengést, betegségeket,háborút; ők küldik az üstökösöket, stb. S csakis úgy lehetaz ő haragjukat megengesztelni, ha bárányt, galambot, tul-kot, pénzt, ékszereket, vagy a mint a Hiczlipuczli, indiánus-isten kívánta: embereket is áldozunk nekik. A leölt álla-tok beleiből aztán a papok s a rómaiaknál a haruspexek: jó-soltak mindenféle, az állam érdekeire vonatkozó eseménye-ket, stb. míg a helléneknél a dodonai s a délphii jósda nyuj-togatá, persze nem ingyen, az: "Ibis, xedibis"-féle próféciá-kat.

Utóbb már az időjósló papi osztály nem elégedett megazzal, hogy az áldozatok javarésze nekik s a családjaiknakjutott. Hogy könyebben érintkezhessek a haragvó istenek-kel, nekik templomokat épitetett, a melyeknek a szentélyei-ben ők értekeznek az istenekkel, s azok parancsait meghall-gatva, közlik a néppel. Persze, mindig az volt a parancs,hogy többet áldozzanak, mert olyan hatalmas urakat, mint azistenek, nem lehet ám csak holmi kis borravalókkal, mint maa katholikusok teszik, — egy szál viaszgyertya, vagy a Péter-fillérrel — lekenyerezni. így keletkeztek a cifrábbnál-cif-rább templomok, s mellettük a papi lakások és zárdák, amik a későbbi korokban úgy a buddhisták, mint a brahminok,mohammedánok és a keresztényeknél szinte hemzsegtek azájtatos naplopóktól. Ezek utóbb már nem érték be az in-gyenes ellátás és lakással, hanem, mint teszem: a babyloniBaál istenség papjai: népük legszebb szüzeit a templomokbarendelték, s ott a legerkölcstelenebb orgiákat rendezték velükállítólag az isten parancsára. Akárcsak a középkori keresz-tény szerzetesek, a kik a szomszédos klastromokban lakottapácákkal a földalatti rejtek-utakon összejőve, az úgyneve-zett "fekete misék" ocsmányságait űzték. S már a bibliapanaszolja, hogy a zsidó Héli főpap gonosz fiai: Ofni és Fi-Finesz, az áldozati fazekakból a félnyers húst is kilopkodták.

Időközben a hatalmasabb törzsfőnökök s ezekből lettkirályok csakhamar felismervén, hogy a papi osztálynak milynagy befolyása van a butított tömegire: szövetkeztek azzal.Vagy amint a zsidóknál látjuk, a főpapi tisztet Dávid idejétőlfogva a királyok vették át. úgy a muzulmánok s oroszoknála szultán, vagy a cár volt egyszersmind a főpap is. A világi

39

hatalom kezet fogva az értelmiséget — könnyebben: a lelke-ket — leigázó papokkal: lassankint teljesen a nyakára ül aszellemi kiskorúságban tartott népeknek. És később meg-teremti a pápaságot, a mindenkori időknek e legszörnyűbbtévedését, ezen pokoli monstrumot, a mely hatalmának gya-rapításában nem volt tekintettel se isteni, se emberi törvé-nyekre, s a feneketlen sülyedés megtestesítője még ma is.

A pápai székben olyan alakok ültek, a kiknek életrajziadatai sírva fakasztják a borzadó utódokat, hogy oly en két-lábú bestiákat a Megváltó helyetteseként kellett tisztelniöka mi sokat szenvedett ősatyáinknak. A gaz XXII. János pápapénzszomjában minden bűnre pénzbeli váltságot szabott. Alopás 2 garas, apagyilkosság 3 arany, az állatokkal szodomi-táskodás 3 rhénusi forint váltságdíjjal ki volt egyenlítve.Egy másik pápa pedig, az Aeneas Sylvius, könyvet írt a"Bujálkodás külömböző módjai"-ról. Szégyenében tüzethányna a modern papír, ha olyan ocsmányságokat arra ki-nyomatni akarnának. A Borgia Sándor pápa meg, a kinekmár a nevében is benne van az orgia, a saját leánya s fiávalélt hajmeresztő vérfertőzésben, és egy bíbornoki gyülekeze-ten ő maga mutatta be a leányával űzött szodomitaságot. Sannyira híján volt minden emberi jóérzésnek, hogy e fene-ketlen romlottságot Borgia Lucretia sírjára is felvésette. Alegtöbb pápa a fegyházba való alak volt.

Persze, az ilyen szörnyűségekről a butított tömeg, amely a "Szentek élete", a "Csízió" és a ' 'Rózsafüzér"-nélegyebet nem olvas, mit se tud, s meséknek vélné, vagy éppenrágalomnak. Vagy tán a lutheránus papok bevallják-e hí-veik előtt, hogy Luther, a mint azt a jeles Lombroso nemrég bebizonyítá: egy félőrült, nagyravágyó képenc volt, aki hisztériás állapotában a képzelt ördöghöz vágja a tinta-tartót. S a mikor már a szép apácát, az ő Katicáját el-nyerte, fütyült az általa elbolondított pórnépre. Sőt a szászválasztó-fejedelem oltalma alatt a zsarnokai miatt felkeltparasztok ellen írja szégyenletes röpiratait. A "Se alatta,se fölötte, se közötte, se benne"-féle füle-farkatlan tétellelmeg egyenesen bebizonyítá, hogy közveszélyes őrült volt,a kit ma a tébolydába zárnának.

És hogy állunk Kálvinnal, a "magyar vallás" istenítettprófétájával? Egy tekintet az ő hátramaradt arcképére,a melylyel e karvaly pofájú, lázas szemű, vallási őrültetszemügyre vesszük, meggyőzhet bárkit, — a ki nem is orvo-

40

— arról, hogy ez az emberi rémalak, aki 64 nyomtatott sor-nyi mondatba sűríté össze a genfi hittételt, a vallási őrületezen zavaros moslékját: ma egy percig se járhatna szabad-lábon. Könyörtelenül végezteté ki ellenfeleit ez a torque-madai szörnyeteg, s a jeles Servét Mihályt is atheista elveimiatt a kínpadra küldé. Holott ennek a tyúkszemében többész volt, mint a futóbolond Kálvin meghibbant agyvelejében.

Szánalom, undor, düh és szégyenérzet fogja el az em-bert, hogy még ma is, a huszadik században, a gőz, a vil-lany, a telefon és repülőgép korszakában 400 millió ember-nek szab törvényt a római pápa, s a Luther és Kálvin-féleőrültek s a Dowie Illés és Billy Sunday-féle fakírok nevébengarázdolkodó protestantizmus. S vájjon hát hozott-e csakegy centigrammnyi megkönnyebbülést is a kereszténység,vagy a felmagasztalt reformáció az emberiségnek? A jelesVoltaire, s a derék Michelet már rég bebizonyíták, hogy azÁriánusok, a keresztes háborúk, a Ziska és Husz-féle láza-dások s a 30-éves háború alatt a Szentháromság nevébenés dicsőségére több, mint 30 milliónyi ember életét veszité.A kardcsinálta Isten, a Jézus nevében egész nemzedékeklemészároltattak.

S ha a sokat felmagasztalt kereszténység nem tudta amost, a szemeink láttára folyó borzalmas népirtásnál napon-kint százszorosan megújított, az emberiség legszentebb érde-kei ellen irányított gaz merényleteket meggátolni: mit szól-junk a többi vallásról? Mit a mohammedánizmusról, a melya híveinek karddal és gyi'iokkal is parancsolja a vallást ter-jeszteni, s a mely a teremtés remekét, a nőt, állatnak tekint-ve, a menyországot egy óriási bordélyháznak hirdeti. Vagymi erkölcsi értéke van a buddhizmusnak, a mely imadarálómalmain az "Oummáne padmahom!" buta, egyhangú imáimellett a vallási fanatizmust annyira viszi, hogy a dalai-lámabélsarát szent pogácsákba gyúrva a boncok fülsértő ordito-zásai mellett mennyei csemegeként habzsolja. S mit tart-sunk a rajongó Brahmanizmusról, a mely elégeti a hátra-maradt özvegy nőket, s a léleknek az állatokba való vándor-lását is elhiszi?! . . . Pokolba az ilyen vallásokkal s avérszomjas, kéjenc, népuszító, tányérnyaló papjaikkal sazok uraival, az álnok, here, szívtelen tőkésekkel! . . .

A rendszertelen, önmagát túlélt, az emberiséget mind-untalan katasztrófákba döntő, profitra éhes kapitalizmusvalóban nem nélkülözheti a vallást, mint lelki; az alkoholiz-

41

must, mint testi mámort; a prostitúciót, a rablott vagyono-kat védő militarizmust, úgy a más nemzetek rovására gaz-dagodni vágyó, incifinci hazafiság védvámait és az álparla-mentárizmusát, a párbaj-mániát és a hazug diplomatáit.

És végtére legyünk már egyszer tisztában a "Könyvekkönyvé"-vel a bibliával is. Ez, a mint számos jeles biblia-ismetető theologus is már kimutatta, több, mint 50,000 el-lentmondást tartalmaz, a szerint, hogy melyik torz-agyúpróféta, a ki a héber mondákat összegyűjté: mit toldott-foldott hozzá. Nincs olyan fura bolondság, a melynek igazo-lására a biblia nem tudna textussal szolgálni. Tud ez min-denre kádenciát s orvosságot. Csak éppen a legfőbbre: azemberi nyomor megszüntetésére nem nyújt balzsamot. Jóllehet, az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, József eladásas felmagasztalása elég szívreható történetek, de azokat aszőrösfülü tőkések be nem veszik. A bölcs Salamon példa-beszédei is igen jeles és értékes dolgok, de épp ezeket s aJób könyvét nem tanítják a papok, mert ezeknek a tételeiteljesen ő alattuk vágják a fát. A tíz peroentnyi használ-ható bibliai anyag mellett a többi csak szellemi törmeléktehát, és vaskos trágárság, a mit serdülő ifjak kezébe adnilehetetlenség. A "János jelenései" pedig egy közveszélyesőrült agyának a torzszüleményei.

Tolsztoj, Kipling, Strindberg, és sokan mások állítják,hogy az Esperantos-nyelv, amelynek ma már 10,000 szavalétezik, igen hajlékony, könnyen tanulható, zengzetes beszéd-eszköz. Ha a vallási szamárságok s a bibliai mesék helyettcsak 30 évig is ezt tanítanók az iskolákban, megszűnnék egy-részt a bigottság, másrészt megkönnyebbülne az emberekközötti érintkezés. Mindjárt kevesebb lenne a népeket szét-választó civódás, ha például mi Chinába utazva, a bennszü-löttekkel egy közösen megértett nyelven értekezhetnénk. Sha majd az Esperanto lassankénti elterjedése fokozatosanmegszüntetné a sok nyelvet, s a százféle vallásfelekezetekaz emberszeretet egyetemes vallását fogadnák el, a magán-vagyonnak a köztermelés rendszerébe való átvitele is gyor-sabban és könnyebben menne. És megfogyatkoznának atébolydák lakói is, a kiknek 60 százaléka szintén a vallásifantazmagóriákkal vesződik.

A természettudományok, különösen az őslénytan, aföldtan, vegytan s az embryologia annyira ledöntik a MózesGenezisét, hogy a nagy Dodel játszi könnyűséggel gázolja

42

el a vallás védelmezőit. Ezek már a látszatot sem tudják apusztulástól megmenteni. S én a vallási hókuszpókuszok nél-kül, sőt épp azok ellenére, anyai jótékony befolyás híján aromlott New Yorkban is oly erkölcsösen neveltem fel agyermekeimet, hogy azokat példaképp állítják más gyerme-kek elé. S örülök annak, hogy legalább már ők megtisztultagyvelővel bírálhatják az életet.

Marx csak félszázad előtt kezdte intenzívebben hirdet-ni cáfolhatatlan tételeit. S az ő eszméi, mert az igazságotfedik: aránylag máris nagyobb haladást értek el, mint a ke-reszténység 2000 év óta. S ami csekély könnyebbülést snépjóléti törvényeket kapott a dolgozó tömeg, azt a tőkésekcsakis a szocialisták nyomása alatt létesítették. Rosszaka-ratú rágalom és vak bigottság tehát azt állítani, hogy a"cucilisták" mit se javítottak a nép sorsán. S hogy ma méga nagy többség olyan, amilyen istenhívő, az még nem bizo-nyítja egyszersmind az istennek valódi létezését is. A láng-eszű Gallilei ama setét korszakban egymaga hirdeté, hogy:a föld mozog s a nap áll. Az egész világ rátámadt s a pa-pok, mint a tudomány mindenkori ellenségei: üldözték, kín-padra vonták. És ma az egész világ Gallileinek ad igazat,mert a többség felismerte az ő megdönthetetlen igazságait.Érzéki csalódás a nap forgása a föld körül. S épp olyan tü-nemény, mintha a rohanó vonatról kinézve, a vasút mellettelfutó póznákról azt hinnők, hogy azok száguldanak s nema gőzös.

Én tehát a toldott foldott krisztusi palásttal, a mely-ben már tíz macska se fogna egy egeret, többé nem akaroktakarózni. S bár a Palesztina gyönyörű nagypénteki sirámaitma is mély áhítattal hallgatom, de nem azért, mert az egy-ház szolgálatában áll az ő utolérhetetlen Geniusa, hanem,mivel nagyszerű zenei élvezetet nyújtanak a fülnek. Meg-ölném az olyan barbár gazembert, a ki teszem: a RafaelMadonnáját elpusztítaná. De nem azért, mert szentkép,hanem mert egy örökbecsű, pótolhatatlan remekművettenne tönkre. Szóval: a jóhiszemű munka tiszteletet érde-mel, s a Tizián, Goya, Zurbaran s Tintoretto szent képei nagy-szerű és értékes alkotásai lesznek az emberi művészetnekmég akkor is, a midőn a Krisztus istensége le fog tűnni azemberiség színpadáról, mint a világtörténelem legnagyobbhazugsága.

Természetesen, egy olyan mély érzésű, az emberiség

43

jövőjéért is harcoló egyén, mint én: az összes vallásokat acivilizáció kerékkötőinek tartom. És a sokféle vallási éspolgári paragrafust csak a magánvagyon védelmére ki-eszelt béklyóknak tekintem. S előttem a katona csak tudo-mányosan kiképzett tömeggyilkos, a pap meg csupán jóldíjazott népbutító. Mind a mellett én nem a személyek, ha-nem a most törvényesen védett, de nekünk, elnyomott pro-letároknak ártalmas intézmények ellen harcolok. És ismer-tem nem egy olyan katonatisztet s papot, a kiben nagyobbvolt az emberiesség, mint a kasztszellem. De, ha gyorsvo-naton utazhatom például: New Yorkból Friscoig, bizonynem ülök ökörfogatra, bár ezzel is odaérnék. Pedig a tőkésrendszer s a szocializmus közt épp ily nagy a különbség azemberi haladás szempontjából.

A lángeszű Bismarck az "Emlékirataiban" megjósolta,hogy: "a 20-ik században jaj a zsidóknak, a trónoknak s apapoknak!" A szegény "maczeszbagózókat" már eléggényomorgatták a muszkaországi lengyel és román és sajnos,újabban a magyar pogromokon. De majd rákerül a sor apapokra s a királyokra is. Ezeket, s a most istenitett had-vezéreket is a civilizáció lomtárába lökik majd, s ő rólukmár a kuvasz se ugat, a mikor egy Fulton, Galilei, Röntgen,Watt, Newton, Marconi, Edison, Coppernicus, Marx, Gutten-berg, Darwin, Savonarola, Lincoln, Kepler, Pasteur, Wash-ington, stb. Titánok nevei mint fénylő csillagok fognaktündökölni az emberiség egén.

Az isteneszmét a modern tudomány már 2 évszázadelőtt, Voltaire idejében megdöntötte. A míg a nép nemtudta a természeti jelenségek, például: a meny dörgés, vil-lámlás, a viharok s földrengés, napfogyatkozás, stb. okait;addig az ő szellemi kiskorúságában elhitte, hogy az istenekrendezik azokat. De manapság, a mikor látja, hogy az Úr-küldötte jégfelhőket a viharágyukkal elkergetik, s a villa-mosságot igába fogják a gépek hajtására, s a repülőgépek afeje felett cirkálnak, s az autók sebessége már közveszélyes-sé lőn; akkor, ha a tudományos ismereteket vele is közlik:feleslegesnek fogja tartani az égi mumusok helytartóinak,a butaság vámszedőinek: a csuhásoknak való adózását.

Gyarló istenség az, a melyik azt követeli tőlem, hogya miatyánkot s üdvözletet, hiszek egyet 6—7-szer egymás-után daráljam a fülébe a bűnbánatom tanúsítására, és utó-végre is, ha mindenki félrevonulva, kolostori életet akarna

44

élni és ott csakis az isteneszmével foglalkozni, mi lenne avilágból? Ki tartaná el a jóétvágyú, pókhasú papokat, s kiépítené fel a klastromaikat. És ki szőné meg a csuháikat?Mert ezekre a mi munkánk nélkül az ő Istenük se képes. Őcsak a mezők madarait s a rétek liliomait gondozza. Pedigazok nem építenek az ő tiszteletére cifra templomokat...

IX. FEJEZET

SÍRNAK A SÍROK.

Emlékezés Levente fiam halálára.

Ε szomorú tárgyú cikket már az Emléklapokban is kö-zöltem. Engedtessék meg nekem, hogy a 3 év előtti, bor-zasztó tragédiáról itt újból megemlékezzem. A ki átérzi egyapának mélységes fájdalmát, nem fogja e gyengeségem meg-ítélni, a melylyel újból világgá hirdetem a reám nézve fe-lejthetetlen csapást. Hiába harcolok a megtörténtnek vál-tozhatatlanná tétele ellen: azt jól tudom. De mégis köny-nyebb nekem, ha legalább a fájdalomtól szentelt emlékétfentartom annak: aki legkedvesebb volt az apai szívemnek.

Könnyű azt mondani: az idő meggyógyítja a legmé-lyebb sebeket is! Reám nézve e vigasztalás érvénytelen. Mais épp úgy siratom azt a szép, nagy, jó Leventét, aki viha-ros éltem legfőbb büszkesége volt. És érjek bár mathusále-mi esztendőket: az ő kedves arca el nem homályosul előt-tem. S ha volna Isten, meghallgatná a kérésemet, s feltá-masztaná őt, a drága fiamat, a ki helyett százszor is kiálta-nám a legborzasztóbb halálnemeket ... De hasztalan a ke-sergés: csak a sírkövén panaszolhatom el igazán a mérhe-tetlen fájdalmamat. S most átadom a szót az akkori lap-tudósitónak:

BORZALMAS AUTÓBALESET GLENFIELDEN, Ν. Υ.

Lesújtó szerencsétlenség érte az amerikai magyarságközismert családját, a Mihályi Imre telepítő céget. Ε hó12-én este fél 10 órakor Carthage, Ν. Υ. közelében a Mihá-lyiék Ford karja, a fék hirteleni elromlása következtébenegy másik autóval oly szerencsétlenül ütközött össze, hogyMihályi Levente rögtön szörnyet halt és Szabolcs öcscse

45

élet-halál között lebeg a watertowni N. Y. kórházban. Kétangol barátja szintén az ágyat nyomja.

Ezt a borzalmas balesetet különös előzmények teszikérdekessé. Mrs. Horváth Sándorné június 5-éről So. Bend-ből kelt levelében írja az öreg Mihályinak, hogy szinténGlenfield környékén készül farmot venni, a hol már temér-dek magyar vett birtokot s a hová e nyáron csak úgy tódulta magyarság Egyszersmind leírta egy álmát, hogy Glen-fieldre érkezve, a család egyik tagját betegen találta, akitegy szép barna asszony ápolt. A Mrs. Horváth második le-vele pedig, amelyben férje jövetelét tudatja, épp akkor ér-kezett meg, amikor a Mihályi család szemefénye, a 6 lábmagas, gyönyörű, életerős, 23 éves Levente, aki tánc, úszás,labdázás, csónakázás, halászat s ökölvívásban elsőrendűsportsman, de mint munkás is józan életű, jó modorú gent-leman is közszeretetben állott: a ravatalon feküdt. S való-ban egy csinos barna hölgy, a Mihályi Dalma baráthője ren-dezgette a koporsója díszítésére érkezett temérdek koszo-rút és élővirágokat.

De sokkalta megrendítőbb azon körülmény, hogy e bor-zalmas szerencsétlenséget az elhunyt bátyja Zoltán, előremegérezte. A mikor vasárnap esti 10 órakor atyjával együttaz emeletre tértek nyugovóra, a fia így szólt az öreg úrhoz:"Papa! Én valami rosszat sejtek, ma egész nap nem talá-lom helyemet, se enni nem tudok, s úgy remeg a belső ré-szem." ' 'Miért volna az idegességed," volt az apa válasza,aki gyűlöli a babonaságot.

Még alig hogy diskurálgattak egyebekről, alulról a par-lorból rémes sikoltozás hangzik, ahol Mihályi Dalma, a szom-szédos farmról átjött magyar barátnőjével Miss StrelcsikIlonkával beszélgetett: "Papa öltözzenek rögtön, telefonértesítés jött, hogy Levente halva, a Szabi meg félholtanfekszik a Carthage melletti autó összeütközés folytán."Persze azonnal egy másik káron a helyszínére rohant a fél-őrült apa, a fivér és nővérrel, de már csak a szétroncsoltkoponyájú fiát lelte az árokban, a Szabolcs gyerek meg ösz-szetörve is egyre azt kérdezte, hol van Louis? Mert az an-golok csak így hívták a valóban szép, délceg Leventét, akiÁrpád leventéi közt is helyet foglalhatott volna.

Olyan temetést nem látott Glenfield 85 éves fenállásaóta, mint a milyen a Mihályi Leventéé volt. Messzi földrőlösszesereglettek a népszerű Mihályi család angol és magyar

46

ismerősei s az elhunyt jóbarátai. Két napig éjjel-nappalfolyton csilingelt a telefon, a szerencsétlenség részleteit sa temetés idejét tudakolva. Csak bámulta a sok yankee,hogy honnan jön az a temérdek magyar fogat, a mely a kör-nyéki magyar telepesek óriási táborát hozta. Még a 26 mért-földnyire eső Crystal daléi tanyájáról is eljött a Mr. BéresAndrás, úgy a messze fekvő Port Leydenből a Mr. SzabóLajos a családjával. Számos magyar család koszorút s vi-rágot hozott s a Mr. Kassay Kálmán, az öreg Mihályi egy-kori antagonistája személyesen kondoleált a mélyen lesúj-tott családnak. A Mr. Aust és Pallay pedig a félőrült apáttámogatták, a ki önkívületi állapotában velőkig ható kiál-tozással egyre csak a koporsóba zárt, szeretet fiát hívogatta.

De hasztalan! Még csak egy utolsó pillantást se vethe-tett a boldogtalanra, aki szétroncsolt koponyája miatt üveg-fedelü helyett, lezárt koporsóban feküdt. Bár a megtörtszivü apát örök hálára kötelezik úgy az óriási tömegbenmegjelent magyarok, mint az angolok, a fenomenális rész-vét sem volt képes az ő feneketlen fájdalmát enyhíteni.Csak annyi vigasztalása lesz a földig sújtott csalának, hogya 14 év előtt elhunyt Mihályi Imrénét, akit özvegy férjemáig is sirat, felhozatja a brooklyni temetőből é3 a szere-tett Levente fia mellé helyezteti. S amint az öreg Mihályimondja: "Ez a két sir jobban ide köt engem Glenfieldhez,mint az itteni 2000 holdam. Egyedüli kívánságom az, hogyengem is a szeretteim mellé, a két szép maple fa alá temes-senek." Sajnos, messze Nyugatról a temetésre későn érke-zett meg az elhunyt nővére: Mihályi Árpádné, s ő is bete-gen fekszik az apai házban.

A tucatszámra érkező részvétnyilatkozatokra s a meg-jelenteknek ezúton mond a lesújtott család hálás köszöne-tet. A szörnyhalállal kimúlt magyar fiú emléke pedig so-káig élni fog ismerősei és jóbarátjai szívében.

Már három éve múlt e rettentő katasztrófának s a sze-retett fiam sírjára ültetett virágok is már negyedszer nyi-ladoznak. De az én lesújtott apai szívem még máig se tu-dott megnyugodni. És nem tudok beleegyezni ama váitoz-hatlan balesetbe, hogy immár sohasem láthatom többé alegkedvesebb fiamat. Hiszen jóllehet maradt két fiam s kétleányom, a kiket szintén forróan szeretek. Hogy is ne ra-

47

jongnék értük, a mikor a mások gyermekeit is szeretem, sa mikor ezek a jó gyerekek épp a legsanyarúbb napjaimbanvoltak a leghűbb támaszaim! És az ő önfeláldozó kitartásuktette lehetővé, hogy nagy nehezen bár, de mégis tűrhetőeredménnyel úsztam meg a legnehezebb éveket, a mik sokembert öngyilkossá, vagy alkoholistává tettek volna.

De mégis, ez a Levente gyerek, az én kis "Luhi-Buhim"volt a legjobban a szívemhez nőve, mert benne láttam asaját vérem erőteljes megtestesülését. Bátor, kitartó, szor-galmas, előzékeny, de a hol kellett erélyes volt e lángeszű,bikaerejii, testben lélekben óriás, a kinek a nyomtatottat ismegszégyenítő, — hajszál finom betűit a new yorki iskolák-ban osztályról osztályra vitték a tanítók, minta-írásul mu-togatva azokat. Éppen olyan flegmatikus volt, mint én, aki nem ijedt meg senkitől és semmitől. Nádszál egyenes,öles termetét, szabályos profilját, elegáns fellépését mégma is emlegetik a yankeek. S nem hiába sirtak ám a kör-nyéki szüzek a temetésén! Olyan táncost és előzékeny ga-vallért hamarosan nem lehet elfelejteni még az idegenek-nek sem.

Hogy a szakadatlan sírástól már félholttá lett testvé-rébe némi ellentálló erőt öntsek, s a minden pillanatbanhazaérkezhető, törékeny idegzetű Árpádin leánykámat erémítő csapás beteggé ne tegye, megkeményítem magamat.S az atyai szívemet vasmarokkal szorongató fájdalmat le-küzdve, egyre vigasztaltam a sírdogálókat. És csak éjszaka,a mikor senki se látta, áztatám én is a párnákat záporkénthulló könnyeimmel. És hidegvizes szivacscsal mosogattama szemeimet, nehogy azoknak gyuladásából megsejtsék aborzasztó lelki küzdelmet. Egészen addig, a míg a koporsótfel nem emelték, hogy majd a kocsira teszik: sikerült is eza szívfacsaró, ész őrjítő alakoskodás.

Ám amikor azt láttam, hogy most már örökre elviszik aházból a drága halottat, hogy többé mégi a Koporsóját seláthassam, akkor feltarthatatlanul, bősz elemi erővel kitörtbelőlem a láncra vert fájdalom, s őrült hangokon folyton csaka szeretett fiacskámat hívogattam. Arra már nem is em-lékezem, kik s hogyan tettek fel az autóra és hogy értünka temetőbe, mert szinte önkívületi, hisztériás állapotbanvoltam órákig. úgy rémlett előttem, mintha az akkori forródélutánon vakítóan égető napcsillag egyszerre elsötétült vol-

48

na s csak egy vérveres felirat látszanék az égen e mondat-tal: "Meghalt a kis Luhi-Buhi, elment a kis Levente . . ."

Nincsen félelmetesebb hang a koporsóra hulló görön-gyök tompán zuhogó, síri dübörgésénél. Mintha csak a szí-vembe vágnának minden egyes kapavágással, olyan borzasz-tó érzés vett rajtam erőt.

Persze, jól tudom, hogy se a sírok lakói nem sírtak, semaz égi jelek nem voltak sehol sem. De azért az a borzalmasnap, amelyen végkép meg kellett válnom a fiamtól, ma isúgy él emlékemben, mintha csak tegnap történt volna az arettentő gyászeset. Ilyen szép, nagy, jó fiút rémhalállal el-veszteni egy szempillantás alatt: valóban tébolyító kárhozat.S jól érzem, hogy ez a tátongó seb, amit ama fekete éjsza-kán a kegyetlen sors keze ütött az apai szivemen, csak akkorfog behegedni, amikor arra már a szemfödelet szegezik.

Kedves kis Louiskám, miért is hagytál el ily fiatalon,az ifjúság kapujában, a honnét csak a keserves nélkülözé-sek s megpróbáltatások esztendeire tekinthettél vissza?!. . . Neked még most lett volna egy kis könnyebbülésed anehéz erdei s fűrészgyári munkák után. És te még csakezután kóstoltad volna meg az idvezítő asszonyi csókot. Óh,hogy örültem már előre annak, ha a háború után a háromdélceg fiammal az óhazába megyek, s velük együtt megnő-sülök, hogy egy soha ki nem pusztuló, hatalmas, munkasze-rető nemzetségnek legyünk a megalapítói. A mi utódainkmár bizonyára nem lennének helóták, s a szabadságért, jog-ért s emberi megélhetésért küzdők sorában nem lesznek azutolsók.

Csak legalább egyetlen intő szóval is figyelmeztettelekvolna, drága fiacskám azon a borzalmas estén, hogy vigyázzavval a rossz gépkocsival, amit határozott ellenzésem dacáraéppen te magad vásároltál. De a 90-fokos pokoli hőségtőlelkábultan csak álltam ott, a glenfieldi állomáson a vonatravárakozó vendégeim mellett, mint a sóbálvány. S amikorengedélyemet a végzetes kirándulásra megnyerted, boldogörömmel rohantál a már téged türelmetlenül kiáltozó cim-boráidhoz a halálutra. S attól fogva soha többé nem látta-lak s nem is látlak! Borzasztó, rettenetes! . . .

Óh, hát miért is nem vagyok oly gyáva, kisldkü, hogyezen észőrjitő csapás enyhítésére az istenekhez menekül-nék, s a papok által kikoldulható reménységgel, ott, a más-világon! találkozással áltathatnám magamat?! De nem,

49

még ez a borzalmas, lesújtó, éjfekete szerencsétlenség setántoríthat ki engem ama józan hitemből, hogy nem talál-kozunk mi már többé sohasem. Legfeljebb, ha az egymásmellé, s a hű nőm porai mellé helyezendő tetemeim a tiétek-kel elvegyülve tán majd a sírjaink felett kinyíló vadvirágokszirmait megtermékenyítik s mint ilyenek: folytatják a meg-változott életet. S lehet, hogy ez új alakzatban több örömés vidámság jut majd mindnyájunknak osztályrészül, mintitt jutott, a siralom völgyében. De bármint forduljon ishalálomig a sorsom, küzdelmes életpályám legnagyobb örö-mének a te 23 éves éves életedet, de egyszersmind korai el-múlásodat a legnagyobb csapásának tekintem. Most márelnémult a fütyürészés és a dal ajkaimról, s porosan, halga-tagon csüng a falon a fuvola, amelynek trilláit nem egyszerkisérted férfias, zengő, mély baritonoddal, amely gyönyörűhang a környéki leányszíveket is oly sokszor meglobogtatá.Aludd hát zavartalan, örökké tartó, mély, szentséges ál-modat azon tudattal, hogy a te kihűlt tetemeidnek elhanto-lásánál a pénzen vett papi hazugságok helyett a valódi em-beri fájdalom keserves siráma szállott szét ott a kis sírkert-ben. S te nagyobb hős voltál, mint azok a szegény, egymásrauszított proletárok ott a sáncárkokban, akik harminc-filléresnapi zsoldért és kutyának való ellátásért marcangolják egy-mást. Te pedig tízéves korodtól, amikor lapkihordó lettél,a halálodig: hasznos munkát végeztél. S bár az Eszme, amelynek hűséges, tántoríthatatlan híve voltál, sokat vesz-tett benned, mint hü harcosában, de érette, az emberiségetmegváltó szocializmusért küzdeni az apád, s a testvéreidmeg nem szűnnek. Bizonyára szebb halálod lett, mint azok-nak, akiket a bomba szaggat széjjel s jeltene sírokba kerül-nek, mint egymásra hajszolt testvérgyilkosok . . . Fiam,kedves fiam, most is sírva írom e sorokat! . . .

X. FEEZET.

VŐLEGÉNYSÉGEM.

Mutatvány "Egy nótárius" cimű, 1891-ben irt könyvemből.

Motto: Jó vérű legénynek kármag nélkül elhalni.

Mit szólsz ahhoz, imádottaim serege, hogy házasodom?Te lángszívű barna asszonyka, a szemeimet kaparod ki,

50

ha ezt meghallod! . . . Te pedig, búzavirágszemű menyecs-ke: menten elájulsz, ha nősülésemről értesülsz . . . Hát ti,apró kezecskéjű, darázs-derekú, eperajkú leánykák, nemfogtok-e rám e tettemért megharagudni? . . .

Az Isten áldjon meg titeket: meg ne nehezteljetek rám.Hiszen, nem vehetem el mindannyit, akivel jóba vagyok!Pedig higyjétek el, aminő jó fiú vagyok, azt is megtenném,hogy egyszerre nyolc—tíz asszonykát hoznék szerény haj-lékomba. Ámde a mi törvényeink a többnejűséget botor rö-vidlátással szigorúan tiltják.

Meg aztán ismertek: én nem tudnék ám köztetek igaz-ságot cselekedni, ha valami felett összezördülnétek. Mertén az eperajku Sárika édes csókjait épp annyira becsülöm,mint a hófehér vállú és gömbölyű karú Ilonka szelíd ölelé-sét . . . S azonkép nem tudok különbséget tenni a gyujtó-szemü Idácska zerge szökelléseinek a kedvessége, mint azandalító hangú Rózácska szellemdús társalgásának előnyeiközött. De meg a galamb-szelíd Józsát sem hagynám ámkuspitolni a haragjában is gyönyörű Gizácskámnak. Aztmeg már éppen nem engedhetném meg, hogy a karcsú de-rekú Minuskát sértegesse a dús hajfonatu Zsófika szentem.Ennek a selyemnél is finomabb, villanyos haj tincseit szinténnem hagynám cibálni az epedő szerelmű Erzsikének, hamindjárt a bimbó arcú Klárika is segítene neki . . .

így hát láthatjátok, hogy mindnyájatokat egyformánimádlak. S legmélyebb sajnálatomra valamennyietek ked-vében nem járhatok, s csak egyhez kell szegődnöm. Na, deannak a boldogságát méltán irigyelhetitek! . . .

Te fiú ...! Ha mindazon hölgy ismerősödet, pardon!imádottadat, akinek kisebb-nagyobb eredménynyel gyöpöl-tél: meginvitálnád a lakzidra, mit gondolsz, vig muri esnék-emeg ottan? No már, hogy vig lenne-e, azt nem merem állí-tani.

Beh kár pedig eladnom a dicső legénységemet! Hisz'még így, eladósodva is érek 1201 forintot; amennyiben azadósságaim 1200 forint és 99 krajcárt tesznek ki.

De hiába! Muszáj megnősülnöm, mert a különféle faj-tájú Mózsi nem akarja tovább a váltót prolongálni. Meg akosztpénz is nagyon felszaporodott már, s a hitelem is na-gyon gyenge lábakon tántorog. A konfektot a kosztadógazdasszonyom már úgy is elfogta tőlem, s a vendégeimszámára tartogatja . . .

51

Azután meg már nincs is a fejemen egy négyszög cen-timéternyi hely, a melyet irigy férjek s apák flastromai neborítanának. Különben is te fiú! Érett legény vagy ámte már a nősülésre. Egyrészt azért is szükséges neked azasszony, mert már a hajad is őszül lassacskán. Másrésztpedig az asszonynak, mint legszükségesebb házi bútornaka gondozása: elkelne a zilált anyagi s egyéb körülményei-den . . .

Így monologizálhattam magamban egy zajos rucsaj-kodás utáni katzenjammeros reggelen, forgatva kezembenatyámnak levelét. Így ír az öreg:

"Kedves fiam! Miután már innen-onnan 27 éves leszel,s a társadalmat még máig is veszedelmes legényéleted foly-tatásával erősen veszélyezteted, sőt engem is minduntalanmegörvendeztetsz a pumpolási zsenialitásoddal, s minthogymagam is tizenegy kiskorú gyermeknek vagyok a neveletlenatyja, s így a te nem hitelesített s az anyakönyvekben csaka margóra jegyzett csemetéidnek szoptatási és neveltetésiköltségeit fizetni már meguntam: ezennel figyelmeztetlek,hogy két hónap leforgása alatt iparkodjál megnősülni."

(Na, ez egy szuszra jól megmondogatja, — gondoltammagamban s tovább olvasám:)

"Mert ha még tovább is folytatod a jelenlegi (az énboldog ifjúságomra emlékeztető) fertelmes korhelykedése-det, s ha meg nem szűnöl folyton csak a korcsmára, kávéház-ra (apáca klastromokra . . .) s pántlikára költeni: én ki-tagadlak az atyai örökségedből."

Na ettől ugyan nem igen ijedtem meg lévén a tizenegytestvéreimmeli osztozás alá jutó vagyonunk a következő:

1-ször Az ősi ház, s hozzá öt négyszög ölnyi kert, amelyen hét szilvafa búsulgat, s rajta ötezer flőr adósság.

2-szor A "Görhes" nevű szürkeló, amely még a dédatyá-mat 1812-ben Győrnél menté meg a franciáktól.

3.-szor A "Vonyíts" című vizslakutya, ez ugyan siket,de még az évben látott napvilágot, a melyben én is szület-tem.

Tovább olvasám tehát: "Miért is jövel haza mielébbleánynézőbe a Kotlósfalvi Lagymatag Leokádiához. Bár őmár nem gyerekleány, mert tíz év óta nagykorú. De gyö-nyörű s oly karcsú, hogy a nadrágszíjjam kétszer is körül-éri."

(Megjegyzem, hogy atyám 150 kgrammot nyomó kis-

52

ded emberke, s a testének emésztő szervei két méternyiátmérőjűek.)

"Az atyja már nem él, anyja pedig ezelőtt 33 évvelelhalálozott, a midőn a bájos angyalka még csak egy évesvala. Ő maga szatócsüzletet folytat egy nagynénjévelegyütt. De ez már olyan vén, hogy az ő születése idejében amatrikulát még nem ismerték, s a mint állítja: ApaffyMiskát személyesen ismerte. De ez nem baj, mert így méghamarább megszabadulsz tőle."

''Ha a gyönyörűséges Leokádiát elvennéd, őt is a házad-hoz kéne venned. De ne félj ám tőle, mert a nyelvét tavalymegütötte a guta." (Igen ám, gondolám, de, ha másképfriss jó egészségnek örvend.)

"A leány kitűnő gazdasszony, s még vasárnap se eszikegyebet, csak tökmagot meg pattogatott kukoricát. S a mifő: nagyon erényes." (Könnyű neki erényesnek lenni 34évekkel) A műveltsége áll két takaréktári könyvből, a mikkétezer "pilléről" tanúskodnak, s egy szép házból, a mely-ben van az üzlet is. Tehát okvetlen jöjj haza, s nézd meg ekitűnő pártit."

Szerető atyád.U. i. "Hanem azt megmondom, hogy a leányka nagy-

nénjének kezet csókolj s beszélhetsz neki sokat a PázmánPéterről, mert ez bérmálta meg a jámbort."

Gondoltam magamban: az a kétezer flör nem igenrendezi az én financiális viszonyaimat. Egy másik kétezerpedig kellene kéjutazásra ... De azért megtettem az atyámkedvét. S miután a jegyzői földeket egész 1910-ig haszon-bérbe adtam: vagy 40 "zóffal" elindultam leánynézőbe.

Leokádia nassám szép volt, mint egy pozsonyi külvá-rosi kofa. És bár magasságra egy fejjel megelőzött, leg-alább a testbéli könnyülete is arányos volt ahhoz. S amintszemmértékkel felbecsültem a testsúlyát: az a másfél mé-termázsának alig engedett ...

A mikor a leendő menyasszonyomat Kotlósfalvi Lagy-matag Leokádiát megpillantani: eszembe jutottak a bol-dog gyermekéveim, a midőn is jó anyám lucifervérű testvé-reimmel együtt a vasorrú bábával rémítgetett. Szent Haba-kuk és Kármelyhegyi Zebulon! ... Hisz' ha ezt eltalálomvenni, úgy elfogyok mellette, mint a holdvilág ...

S rémületem még jobban növekedett, a midőn egyik

53

markában mindkét kezemet eltünteté. S úgy ropogtak amágnás ujjacskáim, mint a tűzre tartott pattogatott ku-korica. S pláne, a mikor a fagóthszerű hangját meghallani,még a könyökemen is jött ki az influenza! ...

Mindazáltal társalogni kezdek a "kis kedvessel." Ésegyszer csak azt vettem észre, hogy a kaszatokmányhozhasonló, hajnali pírban égő szagoló fűszerszámja (a melyeta mint később megtudtam, a rumnak gyakori élvezete fes-te rózsássá) átmelegíté félénk szívemet ... S egy alkalmasidőközt, a melyben a Mathusálem vénségű Dorothea nagy-néni kilebbent a szobából, felhasználtam arra, hogy szi-vemnek végtelen szerelmét a deli termetű hölgyike előttkiöntsem.

Miért is nagy hirtelen leterítve a zsebkendőmet, arra ajobb térdemet illendően ráeresztem. De ugyanakkor azegyik bokáját (mert mindkettőt egyszerre nem bírtam)átkarolám. S önkomponálta nagyszerű szerelmi költemérnyemet imígy zengém a rózsás fülecskéibe, melyek is ak-korák voltak, mint egy jóféle tarock kártya:

"E szív érted Leokádja:úgy ver, miként a katlankaTág ölébenHő levébenA bősz krumpli szotyog,És az üstben,Komisz füstben:Iszonyúan rotyog ...Te vagy a szivem fáklyája,Te, mennyei majoránna.Én mágnás, te mágnes:Szeress engem édes!Emelj fel a kebeledre,Szoríts engem hű szívedre!" ....

Ez utóbbi kívánságom villámgyorsan teljesült. Mertezen nagyszerű, s egy középkori lovaghoz is méltó vallo-másomra báj és háj dus menyasszonyom egészen olvadé-kony lőn. És iszonyú erővel, de kéjes elragadtatással ölelta duzzadó kebelére. De a csókjait mintha kissé rumszagúak-nak éreztem volna . . . Midőn azonban a legszelídebb igye-kezettel ropogtatná bordáimat a szuszogó nőstény medve,

54

pardon! junói termetű delnő: bejött a Belzebubnak unoka-húga, a Dorottya asszony.

Erre aztán a bájos hölgyemény eleresztett engem. En-nek, én az ő tágas öléből a földre pottyanva, (így zuhan-hattak le a bukott angyalok is az egekből) nagyon meg-örültem. Ugyanis, a szemérmes szűznek heves ölelése úgymegviselt, hogy jobban szepegtem utána, mint a fészekbőlleesett csupasz rigó hátulja a harmatos fűben ...

Most aztán hamarosan kitűnt, hogy a tiszteletreméltóözvegynek a nyelvecskéje makkegészséges. És Dorotheatanti erélyesen megkérdé, hogy mi szándékkal járok az őtisztességes házuknál? Mire én, mint aféle őszinte magyarember, s a két imponáló hölgy közé szorulva, nagy ijedtencsak elhápogtam, hogy a drága Leokádia kisasszony pa-rányi kezecskéiért esedezem. (Ennél nagyobbat életembense füllentek, mert azon kis parányi kacsok köztünk mondvavoltak akkorák, mint a hat lábnyi kocsisomnak a téli hajtókeztyüi.)

Ámde ő a szélütött nyelvét meghazudtoló trombita-szerű recsegéssel harsogtatá:

"Persze, csipisz a nótárius uramnak! Majd ilyen fiata-lon elvinni a háztól. Én negyven éves kora előtt ki nemadom őtet magam mellől. Én 54 éves voltam, a mikor férj-hez mentem, a legutolsó Nro 7 férjemmel is 59 évet töltéka legboldogabb házasságban . . . "

Tyhüh a ki áldója van! Gondoltam magamban. Hisz´ez borzasztó egy falamia! A bájos kisasszony rajtam kívülmég hét, mond 7 férjet akar elszaggatni? Szent Kleofás ésIldefonzó! Merre fussak innét? Már inkább csak a hetedikférj akarok lenni a bájos Dorottya oldalán, mint a legelső..

S a míg a Leokádia nassám azon disputált a Dorotheanénjével, hogy ő már elég érett a házasságra: én hamaro-san összekaptom a sátorfámat. S az emeleti folyosónak 19lépcsőjén 2 merész ugrással lesegítem magamat. S hátrase tekintve, zónáztam vissza Girgáciába, a hol alig győz-tem az ártatlan delnő szelíd öleléseit kipihenni. így is kétoldalbordámat kovászszal kellett össze eszkábálni.

Alig éldelem azonban a görbe birodalomnak egyhangúörömeit, amidőn a jó anyámtól meg ilyen tartalmú, becéz-gető levelet kaptam:

"Drága, egyetlen magzatom! (Holott tizenketten va-gyunk.) Apád téged folyton bolondit holmi szatócs kindlik-

55

kel, s a minap is rád akarta tukmálni azt a hájtömeget aki épp tegnap szökött meg a szomszédja tehenes legényé-vel. (Majd elájulok bánatomban ... s könnyezve olvasom alevél további sorait.)

"Majd én szerzek neked egyet, a ki igazán méltó leszliozzád, a mennyiben igen szép, sugártermetű, nem fösvény,mint ez a víziló volt, (mitől hízott meg hát annyira, hacsak tökmaggal élt?) jól ért a zenéhez s a mellett igazánmüveit hölgy. A neve: Csalogányfalvi Csicsergő Czicelle.Lakik Gyülevészen, Nekeresd vármegyében. Okvetlen nézdmeg őt, s meg fogsz az ajánlatommal elégedni."

Szerető anyád.

U. i. A kis leány nagyon szende. Tehát előtte az általadmegszokott Boccaccio-stylusban ne beszélj ám!

Na, ez megint finom kirándulásnak látszik. De hol ve-szek én pénzt ezen újabbi háztűznézéshez? Elhívattam te-hát az udvari zsidómat, a ki igen emberséges héber, és si-került megint megpumpolnom száz kemény flörig. S akincseket magamhoz gombolva: nagy hirtelen Gyülevészentermettem.

Csalogányfalvi Csicsergő Czicella derék háznépe nagyonszívesen fogadott. De a kisasszony olyan ösztövér vala,hogy ha a mázsára állott volna, az még könnyebb leendett,mint annak előtte. S tán egy nagyobbszerü pinceajtó kulcs-lyukán bebújhatott volna.

Azonban mint mindig, úgy itt is pechvogel lettem, sutam sikertelen maradt. Mert bár a darázsderekú hölgyikevértelen szívének egész forróságával megszeretett: de aszülék keveslék a személyemet s állásomat. Pedig váltigerősítgetem, hogy én is vagyok olyan művelt, mint a bájosleányuk, mert nyolc évig jártam az iskola mellé. Aztán megelőadtam azt is, hogy a zenében is megközelítem a szendegyermeket, a mennyiben a dobolás és harangozáson kívül akintornázáshoz is értek. S mi több: a kótákat az arisztonraminden segítség nélkül fel tudom rakni.

Felhoztam továbbá, hogy az állásom tisztességes, amennyiben a fizetésem, a mióta az éjjeli őri hivatalt is el-vállaltam, körülbelül 80 forintig felmegy csak készpénzben.Azután meg 4 hold föld és két pár fejelés csizma. Továbbáa község egyik nevezetes hivatalnokával: a kanászszal egyfödél alatti szabad lakás, két szoba és közös konyhával ...

56

Mind hiába! A kérges szívű szülők hajthatatlanok ma-radtak. Ámde nem azért vármegye lumpja a nevem, (Ke-resztapám a Pirókfalvy) hogy ne tudnék magamon segíte-ni! Összebeszéltem tehát a kedves kis Czilikával, hogy meg-szöketetem őt. S az éjjel a kertre nyiló ablaknál várom atündérkét.

Soha ily hosszú éjszakát nem virraszték még a katonaipricscsen sem. Úgy vert a szívem a hosszú várakozás alatt,mint a bomlott óra. Az utolsó piculáimon felfogadott pa-raszt fiakkerosba belédiktáltam két meszely borovicskát,hogy ne fázzék. Ettől aztán ez a jámbor el is aludt pompá-san.

A bájos madonnát az ablakon kiemelve, szívszorongvaosontunk kar a karban a kert ajtaja felé, ahol a kocsi vártreánk. Ott a kocsist feköltve, rámordulék, hogy hajtson!Szerelmi vakságomban óh Egek! nem is láttam, hogy a lo-vak nincsenek a kocsi előtt. Azokkal a falu végén tanyázottkóbor cigányok már akkora Tesmag körül jártak.

A kocsis hát megtörülgetvén az álmos pislancsait, ré-mülten látá, hogy mi történt? S ugyancsak elkezdett ámóbégatni hamisítatlan göcseji bánattal: "Joajjóah, nincsluh! Szint tigest joa monta az anyiiyok: mit fog kiétek bemenden gyöttmentnek! Ahun la! Szerelmetes Krisztusom,mastannék more tanállom még een a luakat?

Tyhüj, azt a fűzfán fütyürésző kiralejzomát! Ne bőgjékkend, hogy az egész falu ide csődüljék! Jobb, ha megkeresia táltosait. De a rusnya bundás csak ordítozott torkaszakad-tából. Mire én úgy ott hagytam bájos arámat a faképnél,akarom mondani a kocsirúdnál jajveszékelő palóccal együtt,mint Szent Pál az oláhokat. S gyorsan elebláboltam a leg-közelebbi vasúti állomásra. Mert rettentően szurkoltam, haott maradok, a pityergő gányó még a girhencseit velem pró-bálja megfizettetni. De csak az állomásnál vettem észre,hogy már tisztára kifogytam a költségekből. Hát biz ilyenformán csak az apostolok lovait vettem igénybe, s házról-házra kopogtattam egy kis útravaló végett. S a mikorrahaza sétáltam, dió nagyságú tyúkszemek ékeskedtek a tal-paimon, s a lábujjaim már kikandikáltak a bakkancsomból.

Jó szerencse, hogy Gyülevészen Toronylenaky Tóbiásnéven mutatkoztam be. S így a megszégyenített család s azelkeseredett paraszt hiába köröztetett a "Rendőri Köz-löny "-ben.

57

A mikoron haza vergődtem, szeretett nagyatyám leve-lét találtam az asztalomon, amely is ilyenformán hangzott:

Kedves Imrém! Méltó nagyatyai megütközéssel vet-tem leveledet, a melyben 1000 forintot kérsz a felgyülemlettadósságaid törlesztésére. Sőt fenyegetni merészelsz, hogy alegrosszabbat teszed, ha ki nem segítelek: megházasodol.

Valóban nem tudom, mi rosszat találsz te a házas élet-ben. Holott az, mint 42 évi özvegységem alatt tapasztal-tam, a legnagyobb szerencse, mely földi halandót érhet.Lásd kedves unokám, én a boldogult nagyanyáddal (a ki-nek nyelvét a halála után öreg fejszével külön kellett agyon-ütni) rövid házasságunk alatt is boldog napokat éltem:mint a papucs-rendjel nagykeresztese. Áldott jó lélek volt:csak két helyen szakítá be a fejemet, a mikor három éviegyüttlétünk alatt egyetlen egyszer elmaradtam a Szrólikorcsmájában.

Azért tanácsolom neked is szeretett Imruském: nősüljmeg mielőbb. Azonban a házasságnál légy higgadt, mintegy német, számító, mint a zsidó, s ravasz, mint az örmény.Szegény leányt nőül ne végy, mert neked, a mint ismerlekszép mákvirágom: ezer pengő még a kéjutazásra is kevés.Csúnya nőt pedig a barátaid iránti tekintetből nem hoz-hatsz a házhoz.

A minek okáért én kiszemeltem a számodra egy min-den tekintetben neked való nőt. Ennél csak az az egy hiba,hogy magyarul nem tud. De itt aztán van szépség, pénz sminden, a mi szükséges, a műveltségről nem is szólva. Aleány Ipicsonyban lakik, Kukurbita vármegyében. Mentőlelébb utazzál le hozzá. Útiköltségül pedig küldök e levélbenszáz flört. De ha ide érsz, még megfejelem pár bitang zóffal.

(Na, az öreg úr már praktikusan csinálja: ez már az-tán döfi! Ha útiköltséget adnak, elmegyek biz' én a pápuákországába is nőstényért.)

Figyelmeztetlek még (így folytatódott a levél) hogyszokásod szerint kézzelfoghatólag ne magyarázd a szerel-met, s a kancsó fenekét már annak a közepén meglásd.

Szerető nagyatyád.Dödöllefalvay Tütücskész Kajetán.

Hát biz' én lezónáztam Kukurbita vármegyébe. De Pes-ten még az öreg úrral szemben alaposan gyakorlám a Pump-fy-Szivolár-féle nagyszerűen tökéletesített tudományomat.

58

S ilyenformán tele erszénynyel s faldöngető jó kedvvel re-pültem keresztül az Alföld áldott rónáit.

Már szinte untuk magunkat a pipafüstös szakaszban,a midőn Szabadkán beszáll egy óriás termetű úr. Szénfeketeszakálla s olajbarna arcbőréről mindjárt gondoltam, hogy ezvadrác vagy rumuny, mert magyar ember nem nő meg ilyenbaromi módra.

Kérdem tőle, hova utazik? ő tiszta magyarsággal fe-leli: Ipicsonyba!

Nagyszerű! Hisz akkor együtt tartunk!Erre ő bemutatá magát, hogy Dr. Mundrucán Dimitri,

baromorvos. S egyúttal megjegyzé, hogy ő Pesten diákos-kodott ugyan, de azért a román hazafiságából ki nem vet-kőzött. Sőt ő a Nagy-Románia eszméjének rettenthetetlenharcosa.

Na, most emberedre leltél puliszka pusztító rumunyja!Ha te úgy örülsz a kecskepásztor őseidnek, hát én se szé-gyenlem az enyéimet, s bakonyi fiú létemre majd köröm kö-zé veszlek: gondolám magamban. S rögtön elkezdtem őtcsipkedni. És kifejlődött közöttünk ilyenforma párbeszéd:

Én: Ön tehát Nagy-Románia lelkes imádója?Ő: Mindenesetre!Én: El is hiszem, hogy imádja a faj rokonait. Hisz'

olyan finom puliszkát sehol se tudnak készíteni, mint a te-tűzsírfogyasztó Romániában. Egyébként az oláh parlamentloyalitása valóban tiszteletre méltó. Mert lám, csak a minapis egy pár szép új bocskort és csinosan kivarrott ködmentkapott a névnapjára a királyuk. A nép pedig karácsonyraúj báránybőr süveget vesz neki ajándékul, a mint a ''Teleg-raful" jelenti. De meg is örült a szép prezentnek ő felségeannyira, hogy a miniszterekkel együtt félholtra szita lemagát a jóféle vutkiból!

Ő: De uram, kikérem magamnak, hogy Romániát Eu-rópa legdicsőbb országát, s a hős rumuny népet ócsárolja.

Én: Halja-e, bácsikám? Látott kend már oroszlánt?Igen? Hát nyírott pincsi kutyát? Azt is? Jól van! No, hátaz oroszlánhoz hasonlít a pincsi kutya, s még sem az. Így,az a bocskorfűző, hórazsiványságú, kecske-maceráló, bir-kasüvegű, korcsmapadlábú, csámpás rumuny se római ám!Ez ellen Cato, meg Cicero még a sírból is tiltakoznék! Azoláh vitzségről pedig csak annyit tudok, hogy 49-ben Al-vincznál 16 székely huszár 3000 rumunyt megszalajtott!

— 58 —

59

Így kellemeteskedénk egymással Zimonyig, ahol a hoteld'Európában megszállva, a velünk jött utasokkal, cigány-zene mellett ürítgetők a poharakat. És közben brúdert it-tunk a medvével, a kinek a rovására a társaság sokat ka-cagott. De csak akkor járta meg a bocskoros, a mikor ve-lem verseny ivásra kelt. A jóféle illoki borokkal egy-kettőreelkészítem a nyavalyást. S végre hát birkózásra szólítottfel a boldogtalan.

Az elszörnyűködés moraja hallatszott a velünk mula-tók körében, a mikor látták, hogy én a kihívást elfogadtam.De jó szerencsémre az óriást már igen elgyengíté az ital.Mégis háromszor megcsavarintott engem a roppant erejűmócz, s a kukoricacső vastagságú ujjacskáinak a kék nyo-mai még heteken keresztül meglátszottak a karjaimon. Demintha gummibaba lett volna a kezeiben: mindig talpra-állottam. S közben-közben hatalmas rángatásokkal fáraszt-gatám azt a fekete bivalyt. Kitűnő tornász létemre a har-madszori mérkőzésnél bakonyi kanász fogással úgy letettema nagy blahó ficzkót a közeli biliárd asztalra, hogy vagy ötpercig csak levegő után tátogott. S a mikor bánatában holt-részegre itta magát, felvitetem a szobájába s mert nekem areggeli hajóval utaznom kellett, 2 veder vizet állíttaték azágya elé. Az éjjeli szekrényen pedig a névjegyemre írtalábbi búcsúzót hagytam hátra kézbesítési parancscsal aborravalóval s egyéb jókkal megkent szobacicus útján:

Kedves barátja az erénynek és a túrós lepénynek. Nyu-godjál babéraidon s felébredve kúráld magadat a két pitlivízzel. Ez való az ilyen bivalynak, nem pedig a jó illoki, amivel a fekhelyedet, te disznó, kiprémezted. Remélem ez akis katzenjammer nem fog megártani a drága egészséged-nek. S minthogy az állatok gyógykezelésében diplomát kap-tál, hiszem, hogy saját magadon is fogsz tudni segíteni. Pákedves! ...

Képzelhető, hogy milyen díszpofával érkeztem meg énis Ipicsonyba! De azért kellemesen fogadtak s a csinos kisnémet szüzecske igyekezett a fáradt tetemeimbe jó kedvetönteni. Én pedig öntém magamba a felszolgált villányit ésrácürmöst.

Meg is egyeztünk szépen a német sógorral, s ő viszon-zá a látogatásomat. De a 4 napi nálam léte alatt azt se tud-ta a jámbor sváb, hogy fiú-e vagy leány ő kigyelme? Asárga földig leszituk a szegényt, s hogy baja ne essék, elkí-

60

sértem hajón Pestig. Ott olyan vacsorát rendeltem, hogy akettőnk cekkje vagy 20 pengőt tett ki. Hagy lássa a bibás,hogy úrral van dolga.

De épp' ez a nagy fene traktamentum fucscsolta el azújabbi frigyünket is. Tán még az Isten ő felsége se akarja,hogy megnősüljek s a szeretőim imádságai gátolják a meg-feleségesedésemet. Elég az ahhoz, hogy harmadnapra ilyen-forma levélkét kaptam Ipicsonyból:

Lieber Herr Mihályi!Ik bin überzájgt, dasz Sie ein wirkliki Herr sind. Aba

wájl máj ne Tokter kriegt nua fufzig Tájzend Gulden alsMitgift, und wájl ik sehe dass soföl Gold bei Iana nurzwáj Jáhre lange dauert; in dritten Joahr konte Ik máj neKredl hám bringen: also, pitihsén schauen Sie ájnen ráj he-rén Párti, und sájen Sie glüklik! Addiő! ...

Na, mondok ez jól megy! Ez évben már elzónáztamvagy ezer pengőt menyasszonyok után s még se tudtamfelcsipni olyan angyalkát, a kinek a drága neve a telek-könyvben sem ismeretlen. Pedig a gaz statisztikusok azthazudják, hogy manapság több a lány mint a férfi. S mégsem akad olyan könnyelmű atya, a ki hozzám adná a szivecsücskét. Most hát mitévő legyek?

Már készültem tollpuskával fejbe lőni magam, vagypedig cérnaszálra felakasztani, a mikor a szobámba toppanegy gömbölyű asszonyka, s nagy álmélkodásomra finom nőikezektől eredő illatos levélkét helyez az asztalomra. Pénz-telenül, csak cvikipuszival honoráltam a csinos küldöncfáradságát s mohón feltörve, olvasám a levelet:

Tisztelt uram!Én önt a minapi esztergomi majálison ismertem meg s

kétszer is táncoltam önnel. Nem beszélek sokat, csak bizal-masan megsúgom: halálosan szerelmes vagyok önbe. Sze-mélyemet látta már s a vagyoni viszonyaimról annyit, hogytízezer forintot garantálok, ha nejévé lehetek. Ez lenne éle-tem legfőbb boldogsága, ellenesetben jobb, ha mielőbb a sír-hant takar.

Választ kér sürgősen, Önért epedőEllája.

Menybéli szent hárfások! Ez már aztán disznó szeren-cse! Örömömben kalamajkát jártam s másnap rohantam akis szerelmes tubagalambot megnézendő. Sőt a kelleténél

61

is pontosabb voltam, s a szokásos 11 órai nóbelvizit heljettnagy türelmetlenségemben már féltízkor tevém tisztelete-met az imádóttam (jobban mondva: imádóm) hajlékában.S engem egy cseppet se feszélyezett az, hogy őtet még azágyban heverészve találtam.

Gondolám magamban: vagy úgy szeret engem ez a kislány amint írta, vagy pedig csak mókázik velem. Ha szeret,akkor nem haragszik meg, ha mindjárt megölelgetem isott az ágyban. Ha pedig nem szeret: legfelébb nyakon üt.Ez nem nagy újság lenne előttem. A minap is megsimogatáa balarcom egy szőke szépség. De amikor a jobbik ciffer-plattomat tartam elébe azzal, hogy "csak folytassa édesnagysád, az ön parányi kacsóitól még az ütleg is élvezet:"cuppanós puszit kaptam új legyintés helyett s egyéb jókatis ...

Ezen elvemhez képest minden teketória nélkül meg-rohantam a kis angyalt. De a szemfüles, a leánya erényeifelett őrködő mamácska észrevevén, hogy én igen hosszúranyújtom az ismerkedési estélyt, akarom mondani a bemu-tatkozást: egyetlen frakkom szárnyainak esék. S azoknálfogva akart engem az ágy melletti székre tessékelni. Demivel a kedves magzatja meg éppenséggel nem hosszalá abemutatkozási jelenetet: erősen átölelve a nyakam, annálinkább se eresztett el.

Végre is, miután a hitelbe vett fecskefarkúból a nagyhuzakodás alatt egyéb se maradt rajtam annak az ujjainál,egész kifáradva a székre pottyantam ... S ily bizalmas fel-lépés után gyorsan közeledtünk az oltár előtti végmegol-dáshoz. Sőt már az összes bútorait, kelengyéjét s a gyerek-fürösztő teknőt se felejtve el, kivitettem magamhoz Gir-gácia nemes falujába. S közben-közben szorgalmasan ren-dezgetem az éjjeli zenéket a bájos angyalka ablaka alatt.De még ez a félig megcsinált románc is balul végződötta kis menyasszonyom hirtelen szeszélyei miatt. Mert néhaolyan forró szerelemmel fogadott, hogy majdnem lekvárráolvadtam a tüzes ölelései alatt ... Máskor meg, ha a sür-gős hívására hozzá rohantam: olyan savanyú képpel foga-dott, mintha 33 évig egyebet se evett volna ecetes uborka-salátánál, s arra petróleumot ivott volna. Végre is úgy ösz-szekülönböztünk, hogy én az összes cókmókját a következőlevél kíséretében voltam kénytelen visszaküldeni;Drága Katica — Cicácskám!

62

Miután az ön szeszélyeit földi halandó eltűrni képte-len, kérem, fogjon magának új gimplit, a kivel kedve sze-rint szórakozhatik. A holmiját a szokott fuvarosunkkalvisszaküldöm, s egyszersmind öt pengőt csatolok az ön füs-tölt sonkáiért, amiket, sajnos, a minapi vendégeimmel kö-zösen megélveztünk. Levelével pedig továbbra ne zaklas-son, mert a jövőben a kocsisom fogná azokat elolvasni ...

S biz' én örökre hátat fordíték a legújabbi menyasz-szonyomnak is. S már jelenleg épp a 22-iknél tartok, s gya-korlati szempontból már aranyozott gummiból csináltattamjegygyűrűt, hogy ez minden ujabbi vállalkozásomnál al-kalmas legyen. És cseppet se búsulok, mert a félszemű pos-tás ma megint nősülési ajánlatokat hozott az apám, anyám,nagyatyám, két nagynéném, s három önklimtől. Majd va-lamelyik csak elsül! ... Azért is vígan dalolom:

Csutora és kulacs,Bajos szívem mulass!...Írtam 1890 augusztus 2-án, Bajóthon.

XI. FEJEZET.

AZ ÓHAZÁBA VALÓ VISSZAVÁNDORLÁS HÁTRÁ-NYAI. — RÉMURALOM MAGYARORSZÁGON.

Az amerikai magyarság 80 százaléka a háború utánvisszavándorolni készül. Ennél nagyobb dőreséget pedignem tehet a végre, hogy a keservesen megtakarított dollár-káit elszórja. Ezt nem azért mondom, hogy tán minden ma-gyart Glenfieldre csődítsek, s mindenáron visszatartsamaz óhazái látogatástól. Korántsem! Már e kis emlékiratbankijelentem, hogy ha ma elveszik a birtokaimat a célból,hogy azokat a köztermelésre bocsájtják, csak örvendeni tu-dok. Eddig is megéltem a saját munkásságom után, s a míga szemeim a látóképességüket megtartják, nem félek a jö-vőtől. De az igazságérzet, a mely gyermekkorom óta isten-ként élt a keblemben, s a mely bár sok kellemetlenséget, demég több örömet is szerzett nekem: nem tűrheti, hogy né-hány jóakaratú szót ne mondjak a biztos vesztökbe rohanóvéreimnek. Mert sajnálom azt a jóravaló magyar népet, amelyet úgy az óhazában, mint itt is, csak fejős tehénnektekint minden szélkergető, holott ha kellő iskoláztatást ésnevelést kapna a magyarság, megállaná a helyét a legművel-

63

tebb népek versenyén is. Ezt én már az óhazái munkáimbans hírlapi cikkeimben is folyton hangoztattam. Ezért gú-nyoltak "paraszt királynak," de viszont a néhai jó BarthaLaci, a "Községi Közlöny" szerkesztője 30 év előtt a lapjá-ban megjósolá, hogy: "a Mihályi istenadta fényes tehetsé-gének még egykor nagy hasznát látja a magyar nép."

Minden európai s amerikai nemzetgazdász és szocia-logus állítja, hogy a háború után óriási ipari pangás lesz,mert azt a temérdek milliárdot, a mit a mostani borzalmasnépirtásra elpocskoltak, 40—50 évig nem lehet majd elő-teremteni. Én 9 év előtt a saját szemeimmel láttam temér-dek olyan farmot Virginiában, a melynek épületei a félszá-zad előtt lezajlott polgárháború idejéből hevernek még mais romokban s a földje parlagon. Holott Amerika a mágiaóriási vasúti hálózatával s kimeríthetetlen anyagi forrásai-val, s szinte korlátlan pénzbőségével mintegy predestinálvavolt arra, hogy a civil-war kártételeit gyorsan helyrehozza.Pedig a mostani világháború húszszor annyi pénzt, ember-életet, hajót, vasutat, épületet, stb. megemésztett, mint aDél és Észak versenygése. Mark Twain müveiből olvashat-juk, hogy az egykor virágzó Délen a polgárháboru után60—70,000 holdnyi területeket elárvereztek a rajtuk levő$4—500-nyi adóztatás miatt, s 15—20 centért adtak akkoregy hold földet a letarolt vidékeken.

Tudjuk azt is, hogy a háborús ipar elnyomott, sőt tönk-retett sok olyan más ipart is, a miknek a folytatásához egy-előre az anyagi kellékek is hiányoznak, a szükséges tőkérőlnem is beszélve. És azt a kevés munkást, a kit az ilyen gyá-rakban alkalmazni fognak, bizonyára a sáncárkokból visz-szatérő, kevésbé rokkantokkal fogják betölteni. De azt isfigyelembe kell venni, hogy azt a temérdek nőt, a kit a fér-fiak helyére alkalmaztak, szintén nem lehet az Amerikábólvisszatérők kedvéért csak úgy sundam-bundam szélnekereszteni. Ott tehát az amerikai vendég csak addig lesz ked-ves, a míg a pénzében tart. Ezt már jó magamról is tapasz-taltam akkor, a midőn évekkel ezelőtt a családom kihoza-tala végett az óhazába utaztam.

Már maga a hazautazás, eltekintve a lerakott aknákveszélyességétől, egy kis vagyont felemésztend. Mert a ha-jókártyák ára igen magas lesz, tekintettel a sok elpusztulthajóra, a melyek után elmaradt hasznot a tőkések bizonycsak az emigránsokban fogják bevasalni. S a még évekig

64

tartó óriási drágaság mellett 5—6 tagú család hotel költ-ségei már magukban is jelentékeny összegre rúgnak. ÉsMihez kezd ön majd a $3—4000-jával, mondja csak! Föld-birtokot nem vehet az óriási földárak miatt csak 10—15holdat legfelebb.

Ilyen lezüllött viszonyok között a hazaérkező magya-rok óriási energiája is szétmállik, s az a pár száz millió ko-rona a mit dollárokban innét hazavisznek, csak egy csepplesz a tengernyi adósságok törlesztésére. Mert hogy a ha-zatérő milliónyi csonka, vak, idegbeteg katonát a népnekkell eltartani s a mégi kimondani is észőrjítő adósságokatis ő fogja fizetni az holtbizonyos.

Magyarország csak magának Németországnak annyi-val tartozik, hogy annak csupán az évi kamata 700 milliókoronára rúg. De hol van a sok francia, holland, angol, bel-ga, és a belföldi hadikölcsön egyéb adósságainak a kamata?A bolsevikik mintájára pedig a magyar állam csődöt nemmondhat. Így is már a csekély aranytartalék miatt a kül-földi hitele a zérussal egyenlő s a korona értékét csak erő-szakolt intézkedésekkel tartják fenn az országban, a tonnaszámra nyomtatott bankókkal. Ezeknek értéke maholnapmár a Kossuth bankóéval lesz egyenlő. Azért kell fizetnimáris egy ökörért 3000, egy hízott sertésért 2500 s egy párcsizmáért 600 koronát. Ez így volt a napóleoni háborúkután is a "fekete bankó" idején Magyarországon, amikor,a mint Jókai leirja, az "Egy huszasos leány" című korraj-zában, Pesten az éhhalállal küzdő tót leánykákat egy ezüsthúszasért adták el örökös szolgálatra.

A ki tehát a háború után, meg nem várva a míg egykissé elül a mostani léleksorvasztó, testölő zűrzavar, haza-fut: csak a pénzét pocsékolja. Birtokot venni a 2—3000 ko-ronás, holdankinti árak mellett nem tud, felszerelni még ke-vésbé tudja azt, de a mellett csak bérlője lesz a netán meg-szerezendő birtokának, annyiféle adóval sújtják majd ép-pen a kisgazdákat. És ha megundorodva az ottani rothadtviszonyoktól, vissza iparkodik Amerikába, hol szerez majdútlevelet? Mert hogy az óriási vérveszteség miatt az euró-pai országok a kivándorlást megszigorítják, az bizonyos.

Ezt a cikket, amely ma is időszerű, még 1918 évi no-vember havában irtam s a tavaly kiadott "Emléklapok"banis közöltem. Sajnos, sokan lemosolyogták a tanácsomat sóriási pénzáldozat és viszontagságok árán Magyarhonba

65

utaztak. Csefkó József jóbarátom is több ízbeni megbeszé-lésünk ellenére március 3-án útnak indult az óhazába. Demár ma, 1920. július 10-én reményeiben csalódva, háromhavi óhazai látogatása után, újból Yonkerson, N. Y., foly-tatja a hentesüzletét. Borzasztó tapasztalatokkal jött visz-sza. Még hallani is rémület az ő személyes élményeit.

De a "Magyar Bányászlap" szerkesztője: Himler Már-ton is, 6 heti óhazái tartózkodása után nemrég visszatérve,rettenetes helyzetet tár elénk a lapjában hozott sorozatoscikkeiben az óhazái viszonyokról. Ott most a leggyaláza-tosabb fehér terror dühöng. A Horthy-féle hóhér-uralomészőrjítő iszonyatosságai mellett a felnagyított veres ter-ror, amelynek hitelesen kitüntetett 210 legyilkoltja van:valóságos karácsonyi pásztorjáték. S a Freiszberger, Héj-jas, Prónay, Bibó, Osztenburg s a többi fenevad mészárlá-sai egy vérszomjas csorda elképzelhetetlen gaztetteiről ta-núskodnak.

A nyomorult Mannerheim a finnországi szocialistákközül a szoviet-forradalom elnyomása után több, mint hat-vanezret kivégeztetett a megdühödt fehérekkel. De, aminta holland és svéd lapok, úgy a Bécsbe menekült magyar for-radalmárok hitelesen kimutatták, a Horthy-féle bestiák mégrálicitálnak a pokoli borzalmak előidézésében a gaz Manner-heim-re is. A zsidók s munkások lemészárlása s nappai,nyilt utcán való lelövése egészen közönséges virtuskodása akatonatiszti mundérba bujtatott martalócoknak.

Ezek már csak rablásból tartják fenn a véres uralmu-kat, s a letartóztatott egyéneket vagy egyszerűen eltünte-tik s a Dunába, Tiszába lökdösik, vagy, ami egyre megy:a fogolytáborokban internálva, agyonéheztetik őket. A zsi-dók és munkások nejei, sőt az olyan burzsoáké is, akik aszadista, félőrült tiszteknek megtetszenek: azoknak prédái-vá lesznek. A lakásaikból elhurcolt nőket s köztük 8-10 évesleánykákat a kaszárnyákban a legnagyobb állatiassággalmegbecstelenitik. A zsidó férfiakat kiherélik, s leírhatatlanfajtalankodás közben gyilkolják rakásra az elfogottakat.Az állati Freiszberger pedig a Siófokon elfogott zsidókatmegsüttetve, a rabságba vetett foglyokat revolverrel kény-szerűé azok húsából enni. Nem lehet megbetegedés nélkülolvasni azon szörnytetteket, amik ezen bestiák lelkiismere-tét terhelik. De hiszen ezen vérszomjas emberi du vadak

65

66

dsingiskáni érzéketlensége, csak hírből tudja, mi az ember-ség és lelkiismeret.

Eddigelé büszkén vallottam magamat magyarnak. Demost már, hogy az angol lapok is nap-nap után hozzák alegfeketébb rémuralom borzalmait, s a mikor a világ mun-kássága boykottálta a szerencsétlen magyar Halálországot:valóban szégyenlem magamat, hogy a legbalkánibb államszülötte vagyok. A lángeszű Darwinnak világfelforgató té-tele, hogy állati ősöktől születtünk, borzasztó igazsággaljutott érvényre a mostani elvadult népmészárlásban. De,hogy egy nemzet a saját fiait marcangolja olyan baromi ke-gyetlenséggel, amint azt a nyomorult Horthy bandák teszik:az felülmúlja a legfeneketlenebb emberi sülyedésről alkotottlegmerészebb fogalmainkat is.

Már előre borzadok azon gyászhírek hallatára, amik aszeretett óhazából fognak érkezni a végső mérkőzésről a le-tiport magyar munkásság s annak a mostani hóhérai között.Ez messze túlhaladja majd a Dózsa-féle felkelés iszonyataitis. És bizonyos, hogy a Horthy-féle zsebrákok hiába mene-külnek majd a külföldre is. A felbőszült munkásság ott islebunkózza majd e közártalmú fenevadakat. Rettenetesnapokat élünk mi, mostani nemzedék. Vérszagú levegőtszívunk reggeltől estig, s a borzalmak még mindig fokozód-nak.

Az óhazái borzasztó állapotokra való tekintettel mosta pokollá tett Hungáriába utazni valóban egyenlő az ön-gyilkossággal. Hiszen még a mártírokká lett szibériaihadifoglyokat is visszatértükben a magyar hadügyminisz-ter két heti vesztegzár alá véteti. S aki nem akar beállania Horthy-féle martalócok közé, annak az élete már pipa do-hányt sem ér. S az ilyen haramiákból összeverődött kor-mány támogatására nem átallják az amerikai magyar huli-gánok a népcsaló Apponyit, s az orgyilkos Huszárt Ameri-kába hozatni. Hát nem olvassák a szittyák, hogy Buda-pesten csak naponta 2,000 egyén tolong az útlevél-kiállítóhivatalokban? Hiszen, ha szabad lenne a kivándorlás Ame-rikába, az óhazái lakosság 60 percentje azonnal útra kelneide. Nem-e őrültség ilyen rettenetes viszonyok közé, azóhazába sietni, s a megtakarított keserves tallérokat elra-boltatni az utasokra leselkedő ezernyi hiénák által?

Persze, a zsivány óhazái hóhér kormány által lepén-zelt polgári lapok az itteni bankárok zsoldjában, az óhazái

67

visszavándorlás hátrányait elhallgatják. A Horthy-féledarutollas rablók szeretnék megkaparítani az amerikai ma-gyarság utolsó centjeit is. Rajtunk áll, hogy vétót kiált-sunk a pénzünkre áhítozó gaz orgyilkosok ide utazó ügy-nökei elé.

Mily szégyenletes visszaesése a civilizációnak, hogymég Magyarországon is, a hol a háború előtt álmodni semertek volna a zsidó üldözések lehetőségéről, jelenleg a leg-vadabb pogromokon kínozzák, gyilkolják a már érzésükbenis magyarrá lett zsidókat. S a vendéglőkben, kávéházakbanbékésen vacsorálgató zsidókat egyszerűen lebunkózzák, mi-után előzetesen a legszégyenletesebb "felülvizsgálat" alávetik az "Ébredő Keresztény Magyarok." Ezek, az eddigalvó bestiák százados álmukból felébredve, a tatár őseiktőlörökölt tamerláni vérszomjukban kiirtani igyekeznek min-denkit, a ki elitéli az ő barbár működésüket. S nemsokáraa vallási jelszavakkal a teljesen elmaradt brahmin és mo-hamedán államok ázsiai színvonalára sülyesztik az általokszétmarcangolt, szerencsétlen Hungáriát. Ennek ők valóbantöbbet ártottak máris, mint az előzőleg folytatott 6 évesháborúk. A Horthy Mikulás pedig napóleoni önhittségébenfelségjogokat gyakorolva osztja parancsait a Rózsa Sán-doréhoz hasonló bandájának, a mely en gross űzi hírhedtelődje martalóckodását. De erkölcsileg még a Rózsa legé-nyeinek mélyen alatta áll. Átkozottabb név nincs most aföld kerekségén a lovasitott tengernagyénál, a kinek pokoliműködése a leggyászosabb lapja lesz a magyar történelem-nek: ő valóban a Sátán földi helytartója: tíz öles akasztófátérdemel.

XII. FEJEZET.

A MEGHAMISÍTOTT MAGYAR TÖRTÉNELEM. —LE A LEPELLEL, A TÖRÉNELMI HAZUGSÁGOKRÓL!

MAGYARORSZÁG JÖVŐJE.

Mint minden nép, úgy a magyar is kiszínezve az ősöktetteit, s a magánvagyon védelmében fáradhatatlan burzsoáideológia törvényei szerint taníttatá az alsó, de kivált afelső iskolákban a nemzeti történelmet. És a szerepet vivőcsaládok úgy a nemzeti hősök, királyok, püspökök, stb. sze-mélye irányában hangoztatott tiszteletet a legvégsőkig fo-kozva, szinte törvényes intézménynyé teszi a főpapok s

68

mágnások 800 éves zsarnokságát, És Szent Istvánt, s abigottságában megőrült Imre fiát, s a tetveit is ápolgatóMargitot megteszi szenteknek a papokat istápoló Lászlóvalegyütt. Kidicséri a grófi családok történelmi működését,de azt elhallgatja, hogy már az Árpádházi királyok mara-kodásánál, mint a zsidóüldöző, bigott Nagy Lajos és azigazságosnak kikiáltott Mátyásnak a szomszédjaival foly-tatott háborúi és a Habsburgoknak magyarhoni uralkodásaalatt, úgy a főurak szakadatlan civakodásai közben csak avérig nyúzott magyar jobbágyság húzta mindig a rövideb-bet. S a Habsburgoknak a zsarnoki uralmuk ellen felkelőfő- és köznemességgeli békekötései nem egyebek, mint arc-pirító alkuvások az elnyomott parasztság bőrére.

Már a félistenül imádott Mátyás király alatt megkezdő-dött a leigázott pórnép zsarolása, a mely a tűrhetetlenségigfokoztatva, a Dózsa-féle lázadásban robbant ki iszonyú ir-galmatlansággal. A félállattá nevelt, rettenetesen sanyar-gatott jobbágyok rémítő kegyetlenséggel pusztiták az őketelnyomó nemesség birtokait, s ezreket lemészároltak közü-lök. De a megtorlás még iszonyúbb lón, s miután az akkorirémes eseményekre vonatkozó történelmi adatokat a győ-zők készakarva eltüntették, csak azt látjuk, hogy a Verbő-czy agyondicsőített "Corpus Juris"-a teljesen állati sorbadönté az irtóztató vadsággal elnyomott jobbágyokat. S csaka "prima jus noctis" ocsmány rendelkezésére kell utalnom,hogy megvilágítsam a földig tiport köznép rémítő, százado-kon át tartott elnyomatását.

A Dózsa-féle lázadást nemsokára Horvátországban aGorjecz Mátyásé követte, amit a Tahy seregei nyomtak elkemény harcok után. De Erdély magyarjai is már felkel-nek a szabadságaikat megsemmisítő István király ellen, aki téritői vakbuzgalmában a demokratikus intézményeketteljesen feláldozta az őtet orránál fogva vezető kapzsi pap-jainak. Az oláhok már Robert Károly ellen is felkelnek, skiverik őt a havasok közül Bazarád vajda jobbágyai. Márekkor szünet nélkül tart az elnyomott nép forrongása. Ésa több izben levert pórokat ez a fanatikus olasz teljesen ki-szolgáltatja az őket elnyomó nemességnek azon szolgálatokfejében, amiket ez neki, a családja érdekében évekig foly-tatót harcok alatt teljesített. Már 1437-ben nagy erővel keltfel az elnyomott jobbágyság, úgy a magyar, mint a székelyés az oláh, hogy a Kápolnára hívott országgyűlés az ő jo-

69

gaikat kénytelen volt elismerni. De szokás szerint újbólfélrevezetve a felkelő pórság tudatlan vezetőit: megint erőtvett a lázadókon, s irtóztató hóhéroskodással fojtá vérbejogos harcaikat a szövetkezett nemesség. Ellene 1848-igis több izben felkelt a vérig sanyargatott jobbágyság, demindig leveretett s új terhekkel sújtották önző urai.

Nincs elég terem arra, hogy a magyar nép évezredesszenvedéseit itt részletezzem. De az a kéznél levő történel-mi adatokból is megállapítható, hogy se a tatárjárás, se atörökdúlás nem hozott annyi romlást országunkra, mint amagyar főurak s főpapok gazsága. Ezek, később szövetkez-ve a rablólovagokból fejedelmekké avandsirozott Habsburg-okkal, sírásói lettek szép hazánknak. És a mostani gyászosfeldarabolás csak természetes következménye azon gaz poli-tikának, amelylyel a háború előtt kezelték az óhazái töme-get a mágnások, főpapok, meggazdagodott zsidók s a vár-megyei hivatalokba s a törvényszékekre menekült tönkre-ment, mindenre kapható gentry csemeték. Szervezettebbrablóbandája a tőkés osztálynak nem volt ezeknél egész Eu-rópában.

Én, mint gentry fiú, az úgynevezett ''színmagyarok"közé tartozom, s az óhazában kiadott könyveim s hírlapicikkeim csak úgy csöpögnek a hazafiasságtól. De most,megtisztult elmével, átesve a legnehezebb életiskola kijóza-nító tortúráin s a hamisítatlan történelem világánál: cseppetsem csodálkozom azon, hogy Magyarország alig negyedszá-zaddal a névleges ezeréves függetlensége után, érett gyü-mölcsként hullott mint eszköz a német imperializmus ölébe.A papok által szentté avatott István király ugyanis tönkre-tette a hatalmas fejlődésnek indult magyar nemzet jövőjétavval, hogy a kereszténység behozatalával egyszersmind alegbestiálisabb kasztszellemet honosítá meg a Duna-Tiszaáldott területén. A gyűlölt uralkodása támogatására beho-zott német grófok és papok között osztá fel az országát köz-igazgatási és törvénykezési kerületekre és annak egy har-madát ténylegesen nekik ajándékozván, a másik harmadátkirályi birtokká tette, s a várjobbágyoknak a harmadik, deépp a legterméketlenebb rész hagyatott. A bigottságábanmegőrült Imre fiához írta a "Divide et Impera" gonosz, aMachiavelli tanokat is megszégyenítő tanácsát. így tönkresilányította a rettegett magyar demokráciát, mely a nem-zetet az őt környező hatalmas népek között is oly félelme-

70

tessé tette, s amelyikről azt irja Constantinus Porphyro-genitus: "Nagy erejű, hatalmas, a harcban győzhetetlennép a Turk (a magyart nevezte így). Harcosainak kicsinyszámát pótolja feltarthatatlan vitézsége, kitűnő íjazási slándsaforgatási képessége, sokféle hadi fortélya, vihar se-bességű rohanása s fáradhatlan kitartása. Szabad, füg-getlenségére féltékeny, urat nem ismerő nép ez, rabszolgátse nem tart, se nem szerez. Béke idejében mindenki egyen-lő, s csakis a hadba induló, választott vezéreinek engedel-meskedik."

És lám, István halála után alig 200 évvel már elvérzetta magyarság a muhi pusztán, a Batu Khán nyilai alatt.Mert a gőgös nemesség már akkoriban olyannyira sanyar-gató a jobbágyságot, hogy ez magára hagyta őt a mongo-lokkali viaskodásában. Épp így veszett el a mohácsi ütkö-zet is, mert az előzőleg állati kegyetlenséggel elfojtott Dózsafelkelés a parasztsággal teljesen meggyűlölteté elnyomóit,akik mivel se voltak különbek (mint Acsádi kideríté) ke-resztény létükre a pogány töröknél. S nekem ne meséljeneka kereszténységnek erősítő hatásáról a magyarsággal szem-ben. A cáfolhatatlan tény az, hogy a lengyelek s litvánokmég mint pogányok Szent István után is hatalmas népekvoltak. A törökök pedig mohammedán létükre még nap-jainkban is számottevő politikai s katonai hatalom. "Pom-pás" Szolimán paripái pedig a letiprott Európa homlokántomboltak.

A magyar köznépnek boldogságáról a meghamisítottmagyar történelem Nagy Lajos és Mátyás idejéből egészhynmuszokat zengedez. A szigorú valóság pedig az, hogyLajos, a fanatikus olasz, a ki sok külháborút viselt, cudaruladóztatá a pórnépet, s a nemesi bandériumok ellátását is aző vállaira vetette. Nagy Lajos kezdte üldözni az Árpádokalatt a magyarokkal egyenlő jogokat s teljes vallásszabad-ságot élvezett kazár-magyar zsidókat. Holott Anonymusszerint a kazár földön a magyarokhoz csatlakozott két kazár(zsidó) törzs épp a legjobb íjásza volt a magyar seregnek,s Árpád fia, Levente, maga is Mózes vallású lett neje, a szép-séges Abigail kedvéért. De a Hollós Mátyás alatt is el voltnyomva a jobbágyság s a szomszédaival marakodó Mátyásfolyton sarcolta a nemességet újabb adókkal. S amikor aVitéz János által szervezett nemesi összeesküvést elnyomta,a főurak a parasztokra hárították a sok adózást. De az

71

"igazságosnak" a királyi udvartartása is milliókat emész-tett fel, s a roppant fényűzést a főurak is követvén, tűrhe-tetlenül sarcolták a népet. Már 1490-ben az éhínség s apestis pusztított Magyarországon és az oláhok lázadásátmaga Mátyás alig bírta vérbe fojtani. Az ő fényűző poli-tikája a "Dobzse Laci" idejében is megbosszulta magát. Samikor a hóhér Zápolya elnyomta a Dózsa felkelést, egyszer-smind megásta sírját a magyar népnek. Ez könnyű marta-léka lön a hülye s kapzsi Habsburgoknak egyrészt, másrésztmeg a hatalma teljességében levő félholdnak. De István-tól fogva a nemzet zömének élete csak tengődés. Ami jólét,dicsőség, zsákmány, gazdagság a "nagy" királyok alatt amagyarnak jutott, abból csak pár ezer nagyfejű részesült.S a kaszt-szellem teljesen megölte az egykori demokráciát,s a hatalomért való versenyzés az Árpádházi királyokat istestvérgyilkosokká tette.

Csak két olyan alakja van az ezer éves magyar törté-nelemnek, akit az emberiség egyetemleges tisztelete a ké-sői korokban is fénysugárral övezend. Az egyik "KönyvesKálmán," aki épp a legsötétebb egyházi uralom idején a ba-bonás tömegeknek odadörögte, hogy: "Nincsenek boszor-kányok!" Nagy szó volt ez ama setét korszakban, amikorhárom milliónyi magyarországi népesség közül 2-300 se tu-dott írni-olvasni. És hogy a derék Kálmán tengerpartot isszerzett a magyarnak Dalmácia elfoglalásával, s hogy azországába hívatlanul beütött keresztes csőcseléket kiverte,avval óriási államférfiúi bölcsességről tett tanúságot. Őmaga, bármennyire nógatták is, nem ment a Szent Földre,Sőt a keresztes hadakat a jó barátság örve alatt elkísértea határtól a határig. S nehogy azok garázdálkodhassanak,tízezer lovassal toloncoltatta őket faluról-falura, s fütyültaz őt lekisebbítő papokra. Már ő ama setét korban is tisz-tában volt a kereszténység felnagyított, de lényegében (amint a jeles Voltaire is kimutatta) a 0-val egyenlő értéké-vel, s felismerte annak teljes lezüllését.

A másik óriás, aki méltán lehetett volna a magyaroklegnagyobb vezére, az alávaló Habsburg politika által orvulmegöletett Utyessenovich Fráter György volt. Ez folytonsürgeti a poltron János királyt, úgy ellenfelét, a HabsburgiNándort, hogy szabadítsák fel a magyarországi jobbágyo-kat, s a korona és a papi, vagy városi és főúri birtokokat,erdőségeket közöttünk felosztván, egy demokratizált ne-

72

mességet, a milyenek az időtájt az általa hathatósan pár-tolt székelyek voltak: szervezzenek. De hát ezt a világren-gető eszmét akkoriban még a hires reformátor Luther sefcgta fel, s beérte azzal, hogy a cserben hagyott parasztjai-ra némi új vallási hókusz-pókuszokat hagyott. De lényegé-ben a reformáció az elnyomott tömegen mit se könnyített.Ellenben felidézte a fél Európát sivataggá változtató, 30éves vallásháborút, amelyben az álattá zülljött ellenfeleképp úgy irtották egymást, mint most ott Európában mar-cangolják a népek egymást a különféle hazafias, s itt-ottvallásos uszítás mellett. S inkább Kossuthot bálványozzáka magyarok, holott ő csak a középnemesség forradalmátcsinálta, meg a gaz bécsi Camarillával szövetkezett aulikusfőurak ellen a galíciai és zempléni pórlázadások nyomásaalatt. De az ő felmagasztalt tetteit máris gyengitőleg bí-rálja el az oknyomozó történelem. A Franci fián pedigannyira kiütött a gentry atavizmus, hogy ez a hiu, üres-fejű kappan Bécsbe szaladgált a Lipót bugyogó után, s aTarnóczyi-féle gépgyárban a munkások éhbérét még kisebb-re vette.

Lám, az aranyszájú páter is, a Prohászka ő kegyelmes-sége, az ő kegyes ravaszságával meg mit kotyvasztott!?Hát aszongya a püspök őr ő exciája, hogy aszongya: "Ahadból visszajövő hősök részére a papi és hitbizományi bir-tokokból 15-35 holdas, ''örökbérleteket," és a tisztek részére350 holdas középbirtokokat kell kihasítani a kormány fel-ügyelet alatt." Így la! . . .

Tehát értsük meg: — csak "örök bérlet," s nem tulaj-don, s hozzátéve: kormányi gyámkodás alatt. Nos, az atörpebirtokos, aki a magyar kormánynak fizetné a bérletet,csak egyszer is próbálna a kormánypárt ellen szavazni!. . . Mi, amerikai magyarok, már nagyon jól tudjuk, mitjelent az állami felügyelet! Az a baj, hogy ránk, az ittenimagyarokra, már annyira ügyeltek s a kezeinket, lábainkatúgy összekötözgették a sok világi s egyházi girbe-gurbaparagrafussal, hogy emiatt menekültünk túl az Óperenciástengeren is! . . .

Könnyű a gömbölyűhasú püspököknek az Ígérgetés,mert hiszen ez a tanult mesterségük. De nehéz a szegény-nek a megélhetés! Avval pedig még nem lakott jól senki,ha kalács helyett tanácscsal traktálták. Csak legalább egyfia idvezült is visszatért volna, aki a másvilági lakziról fo-

73

nottast hoz vala kóstolónak! . . . De jól mondja Jób és abölcs Salamon, hogy: "Egyenlő az ember lelke az állatévals mindegyik elporlad."

Tehát a püspökök s a főurak, úgy a mostani kormány-férfiak csakis ígérgetnek. Hja, paraszt! Beszélni, Ígérniuras, de tenni is valamit?! . . . Az apostol Károlyi miértnem mondotta már a háború előtt, hogy: "A 80,000 hol-damból meghagyok magamnak ezret, a többit méltányosáron eladom a földéhes parasztnak, a befolyó összeget poli-tikai célokra szentelem, hogy a korhadt magyarországi vi-szonyokat alaposan felforgassam." De hiszen ez eszeágá-ban sincs a magyar grófnak! Okosak ezek a parazita mág-nások! Ha érzik a vihar szelét, akkor egy részük demok-rata lesz, mint 48-ban néhány Eszterházy, Vécsey s Beth-len tette. S ha nyert volna Kossuth, akkor majd ezek szótemeltek volna nála a pecsovicsok érdekében. De mivel avilágosi fegyverletétel a forradalom ügyét elbuktatta, azaulikus párton levő főurak mindjárt szaladtak Bécsbe, hogya koca-forradalmár rokonaikat kimentsék. S hát bizony aKárolyi nagypapájának se lett semmi baja sem. Az unoká-ja pedig, a Miska, beérhetné avval a kétes dicsőséggel, hogya Pittsburghban a választói jogalapra összegyűjtött $760,-atugyanazon estén el dínom-dánomozták, amelynek délután-ján a pőre gatyás legények s a fehérruhás szüzecskék a Misita szállodába kisérték A négy év előtt megjelent cikkem,"A világháború és a kereszténység csődje," alaposan indo-kolja a papi ígérgetésekben vetett hitetlenségemet, s e he-lyen arra szükségtelen bővebben kitérnem. S bizonyára akivégigszenvedte a sáncárkok borzalmas küzdelmeit, az ilyenmár a Darwin, Haeckel, Dodel és Renan munkáinak olvasásanélkül is rájön arra, hogy a legfőbb ideje már annak, míképaz agyonsanyargatott emberiség végre leszámoljon az égiés földi mumusokkal egyaránt. Mert ezek bizony sokszor el-hibbantották a kótát, hiába mondja a jeles Oxestierna, hogy"Az államok kormányzásához igen kevés bölcseség szüksé-ges." Én legalább már nem szeretnék újból olyan társada-lomban élni, mint az óhazái, amelyben még a tátincs-szájuHalbrechts főherceget is félistennek nézték. Ez illett volnaa fetis-imádó dahomyta négerekhez, akik csúfabb madár-rezzegetőt, mint az a gorilla-pofájú Habsburg volt, a legva-dabb berkeikben sem találhattak volna! S mégis egy ilyen

74

rémalak csak a solferinoi hadjárat alatt 400 millió forintotcsinált a kizsarolt katonákon! . . .

Sajnos, az évszázados zsarnoki uralom alatt a szittyáknagy sokasága már annyira elaljasult, hogy királyi pálcanélkül a hátán még lélegzeni se tudna. És visszasírja a fél-állati, hülye, vérbajos, dégénérait Habsburgok uralmát, amely alatt egyetlen jó napja nem volt e jobb sorsra érdemesnemzetnek. Még sokan most is azon töprekednek, hogy mi-ből él ott Svájcban az a szegény Karcsi gyerek! Ha nekemcsak tőkében annyi vagyonom lenne, amennyit ez a deliriumtremensben szenvedő gorilla a pénze kamataiban élvez: egycsapásra beszervezhetném az amerikai magyarságot a szo-cialista egyletekbe. Aki látta a bécsi Burgnak századokonát összerablott, milliárdokat érő kincseit, s aki tudja, hogya Habsburgi hóhéroknak több száz milliónyi letétjük vanaz angol bankban, az nem fogja félteni a koplalástól e nyo-morult zsebrákokat. Ezek az éhes vámpírok már őseikbenis rablólovagokul jöttek a világra. Mint fejedelmek pedigmár nagyba' vitték a rongyszedést. A Romanov-okon, Bour-bon, a Hohenzollern-eken kívül kevés olyan söpredéke vanaz emberiségnek, amelynek a piszkos érdekei miatt annyitszenvedett volna a civilizáció, mint ezen bestiáknak folytornos tülekedéseiben.

Aki tehát ezen züllött haramiáknak az újbóli uralkodá-sát áhit ja, azt még életében szalmával kell kitömni, s város-ról-városra hurcolva mutogatni, mint a huszadik századnakkét lábon járó címeres barmát.

Az itteni lepénzelt polgári magyar lapok hónapokon ke-resztül szidták a Kun Bélát s a Lenin-fiukra kétezer gyil-kosságot rákentek. Holott a legszigorúbb vizsgálat is nemtudott kideríteni többet 200 kivégzésnél. Mivé törpül el eza fehér terror által elkövetett tömeggyilkosság mellett?Hisz' a kapitalista "New York Sun" újságolta, hogy a Fried-rich-Huszár bandája már 17,500 magyart kivégezett. Olynagy a volt magyar forradalmárok üldöztetése a mostanuralmon levő "keresztény, ébredő magyarok" által, hogysok esetben az antantnak kellett felszólalnia a gaz népirtásellen. S a gyűlölt oláhok ezrével mentették meg az üldöző-be vett munkásokat a fehér terror veszett dühétől. Minden-re képes az a fekete-sárga kalandor csőcselék.

Ez a mostani rémítő világfelfordulás, amely után csaka már útban levő világforradalom következhetik, sok komor

75

tanulságot hozott felszínre a magyarhoni állapotokra vo-natkozólag is. Például: a maradi, gőgös, s saját faluján túlnem tekintő, bigott óhazái parasztokat megtanítá ama nagy,szent és megdönthetetlen igazságra, hogy a föld népénekmindenkor a forradalommal kell tartania, mert csak ez hoz-hatja meg a kívánt javulást a társadalomnak. Az önző ma-gyar paraszt cserben hagyta a "prolik" vezetőit, s nemadott se pénzért, se cserébe anyagi segélyt Budapest népé-nek s a vörös hadseregnek, amely pedig oroszlánilag harcoltaz országunkra tört kakarucsnációk ellen. Most aztán jobbneki, hogy az oláh elvitte még a gépeit is, a marhákon kívülingyen . . .

A másik óriási haszon pedig az lesz e romboló kataszt-rófából a szittyákra, hogy az óhazában is gőgösen uralkodottmilitarizmust, akár csak Németországban, s utána majd azegész világon: egyszer s mindenkorra tönkre tették. Merta 35,000 főnyi szittya tábor bizonyára nem gondolhat bosz-szuálló hadjáratra s meg fognak szűnni a részeg huszártisz-tek vagdalkozásai az ártatlan polgárokkal szemben, s a pro-duktív munkát lenéző, henye katonatiszti aszfalt betyárokcsak a múlt gyászos emlékei lesznek. S megtanulja majda magyar végre azt is, hogy a huszadik században nem forkossal s árvalányhajas kalappal, pöre gatyában kell a nem-zeti jogokért harcolni, hanem észszel s modern tudomány-nyal, új világnézlettel. Ε tekintetben nem is féltem a ma-gyart, mert a természetes esze sem kisebb a virtuskodó tes-ti erejénél. S amikorra a rája tört oláh, szerb, cseh és hor-vát gyülevész nép úrrá lenne felette: a szittya koponyáka szellemi tülekedés mezején már régen visszaszerzendik aDuna-Tisza közén gyakorolt ezeréves hegemóniájukat.

Nem kell tehát kétségbe esni a mostani valóban elszo-morító állapotokon. A Huszár-Horthy sáskajárás is múlójellegű s a Friedrich-féle próbálkozás is; még az a hasznais meg lesz a mostani őrületes országdarabolásnak, hogy abalkezes idegen uralom alá jutott országrészekben teljesenmegszüntetik a főúri s papi birtokok uradalmait. Soha töb-bé azok a kiváltságos piócák kezeire vissza nem kerülnek.Ha pedig a tizenkilenc vármegyére leolvadt anyaországi né-pesség látni fogja, hogy a szomszédos nemzetek milyen szé-pen megélnek a naplopó mágnások s a here főpapok nélkülis, bizony a megmaradott területeken is ki fogják rántani a

76

gyékényt ezen eleddig kisistenekül tisztelt, testben, lélek-ben rothadó paraziták alól.

De ez a "papirtó, tróndöntő" viharos század is le fogszámolni az égi mumusokkal is. Az öt évig tartott s mégmindig dúló, 35 milliónyi népet már idáig elemésztett bor-zalmas népirtás lerántotta a leplet a tőkések által kiárendáltégi hatalmasságok évezredes, csak ilyen helyrehozhattalankatasztrófákat előidéző, gyászos uralmáról is. Már tudják,s a saját bőrükön tapasztalják a sáncárkokba szorított ' 'hő-sök" is, hogy semmiféle isten nem rendelte el e gyárilagfolytatott emberirtást. Már rájöttek a megcsonkított, ki-használt, idegbeteg, koldussá tett katonák, hogy a tőkésekérdekében a világpiacok megszerzéséért s Angliának s Né-metországnak a tengeri uralom bírhatásáért vívott harcok-nak koldusbérrel traktált áldozatai ők, nem pedig szabadság-hősök. Már Amerikában is tudják s a nemzetgyűlésen isszóvá teszik, hogy a wilsoni 14 pontban sűrített demokrá-cia csak nyomorult csalétek volt a tőkések horgára akadtnépek számára. S a versaillesi békeokmányok a világcsa-lásnak oly elrémítő dokumentumai, amiknek herosztratesigyalázatossága századok múltán is Káin-bélyegként fog ég-ni Amerika homlokán is.

És ha a magyar nép még a mostani rettenetes világ-rengés tanulságain se okul s még mindig az emberi nem szé-gyenfoltjához, a venereás, eskóros, népszipolyozó, s a ma-gyar népet 500 évig sanyargató rablólovagokból koronáslatrokká előlépett Habsburgokat emelné maga fölé zsarnok-nak: akkor csak hadd vesszen el a nyomorult megaláztatásundok fertőjében ez a helóta nemzet! . . . Hiszen, ha újraa régi kényurai lábaihoz fekszik, akkor valóban a hullamér-gezésnek oly nagyfokú tüneteit viseli rothadó testében, hogymég a kései unokák is leköpik a mostani szolgai söpredékbehorpadt sírjait.

De én küzdeni akarok mindhalálig azon megaláztatásellen, hogy Amerikából hazatérve újra a gaz, fekete-sárga,félállati, hülye Habsburgok jobbágya legyek. És nem aka-rok többé párbért fizetni azon elzüllött papságnak, amelya népmészárlásra indulók zászlóit megáldá s még a sáncár-kokban is az átellenes lyukakba szorult ellenség kiirtásáratüzelé a fenevadakká aljasított katonákat. Pokolba az ilyennyomorult, népámító, erkölcstelen s a civilizációt megsem-misítő rendszerrel, a mely 400 milliárd dollárnyi elrémítő

77

összegnek elpocsékolása és 35 milliónyi, nemzeteket kitevő,óriási tömegnek lemészárlása után is csak újabb háborúkrasarkalná a nemzeteket, ha ugyan ez őrült szándéknak a inun-kásnép józansága gátat nem vetne. Igen is, az elnyomottproletárok szüntetik be majd a most tudományosan űzöttállati marakodásokat.

Mert mik is a háborúk tulaj donképen? Nem mások,mint tömeges, nagyszerű s tudományos készültséggel ve-zetett rablások a szónak legszorosabb értelmében. De, amígbékében a Rinaldók, Sobrik, Rózsa Sándorok vezetik a ban-dát, s ha azok kézre kerülnek, felkötik a vezéreket: addigaz "en gross" rablóhadjáratnál a vezérek, a Foch, Hinden-burg, Kövess és a Miklósok mint nemzeti hősök ünnepeltet-nek és a világtörténelembe kerül a nevük! De majd el jöna valódi népítélet ideje is, amikor egy Fulton, Guttenberg,Marconi, Darwin, Edison neve akkor is fényes csillagkéntfog ragyogni az emberiség egén, amikor már a Habsburgok,Romanovok, Hohenzollernek, a Ludendorfok, és pláne — aHorthy-féle Paprika Jancsikról a kuvasz se ugat.

Szamárság tehát a most letiport szittyákat, akik mára végelgyengüléshez közel állanak, újból fegyveres irreden-tizmusra sarkalni. Háborút háborúval nem lehet megszün-tetni, s a rómaiak: "Si vis pacem, para bellum" mondásaa maga idején is hazugság volt. Nekünk, magyaroknak,meg kell békülnünk és a kis Svájc példájára egyenlő jogúmegegyezéssel új állami életet kezdenünk az ezer évig ve-lünk szenvedett rác, tót, román, sváb, s horvát atyafiakkal.De ezt nem érhetjük el nemzetiségi alapon, hanem az Inter-nacionálé utján, amely a dolgozó munkásnépet faji s nem-zeti különbség nélkül, mint világpolgárokat akarja egyesíte-ni. Persze, az öt évi hadakozásban eldurvult s a vélt jogaitcsak fegyverrel támogatni óhajtó európai tömegek a koráb-ban felszított nemzeti gyűlölködés izzó lángjánál nem lát-ják meg a most még csak halavány fényben felbukkanó vi-lágbéke szelíd nemtőjét és fogcsikorgatva akarnak osztoznia rémitő marakodásból megmaradt csontokon. De én, akijól ismerem a világtörténelmet s a magyar nemzetét még azóhazában harminc év előtt megírtam, más szemüvegen bí-rálom az óhazái eseményeket, mint akik abban résztvetteks így elfogultan ítélnek. Erdély történelméből jól tudom,hogy az oláh jobbágyság a magyarral együtt már Nagy La-jos óta, aki teljesen kiszolgáltatta őket a nemességnek, el

78

volt nyomva. Keserves rabszolgasága ellen sokszor fellá-zadt már a Hóra Kloska felkelés előtt is, de mindig elnyom-ták és politikai jogokat még a háború előtt se élvezett teljesmértékben. De katonának azért besorozták s adófizetőnekjó volt a "bocskoros oláh" is.

Tudják ma már az inteligensebb románok is, hogy őkmint a germán-dák néptörzs leszármazottjai, még annyirase rómaiak, mint például a gallok vagy angolok nem lettekazokká, dacára, hogy hosszabb ideig éltek Róma uralmaalatt, mint a gepidák és a dákok, az oláhok ősei. De már aszékelyeknek is bebizonyítá a porosz Meussen, hogy ők nemAtilla hunjainak maradékai, hanem a magyarokkal beván-dorolt kabar törzseknek a határszélek őrizetére kirendeltutódai. De nem is lényeges a származás, csak konstatálom,minden magyar sovinizmus nélkül, azt a tényt, hogy az er-délyi magyarok úgy intelligencia, mint katonai értékben,jócskán felülmúlják az oláhokat. S ezeknek a kemény szé-kelyeket s a vaskalapos szászokat beolvasztani: megemészt-hetetlen gombóc lenne, amibe beledöglenének . . .

Azonban a nemzetiségi torzsalkodások közt is kár el-feledni, hogy az oláhok a múltban szintén hősiesen védtékErdélyt a törökök, tatárok, sőt Básta hadai ellen is, mintakár a székelyek. Kenyérmezőn a román és szász segédse-reg meg Jaksich Demeter rácai mentették meg a magyaro-kat a túlerő általi felkoncoltatástól. Báthory Zsigmond isGyurgyevonál az oláh segélylyel verte tönkre az ozmánokat.Hunyadi János pedig, aki a gróf Teleky erőlködése ellenéreis bizonyos, hogy román-kenéz családból származott: egészoláh ezredekkel harcolt a török ellen. Rákóczy seregébenis sok volt az oláh. S az ő legjobb kémei a szász Fencsl s azoláh Bunduka voltak. Szebb dalt nem hallottam annál, mintmikor a román pásztor siratja az elvesztett nyáját. S amely népnek asszonyai olyan gyönyörű kézimunkákat csislálnak, mint a román nők: azt nem kell olyan mélyen le-nézni, hanem a saját értelmiségünk színvonalára emelni; sésszerűbb, ha baráti jobbot nyújtunk neki.

És hogy a felbőszített oláh horda végig rabolta Ma-gyarországot? Hát ezt majd a megbékélt utódok is bizo-nyára a román nép szégyenfoltjaként fogják emlegetni. Dea Mackensen és a Kövess seregei talán keztyűs kézzel bán-tak a románokkal? Én jól megjegyeztem ám, hogy az ame-rikai magyar polgári lapok mint hozsannázták ama hírt,

79

hogy a kirabolt Románából ezernyi waggonok s megrakottuszályok a Dunán vitték hétszámra a rekvirált holmikat smaga az oláh nép is emiatt az éhínség szélére került Te-hát: "a kölcsön kenyér vissza járt."

S tán a szerbekkel kíméletesen bántak az őket megro-hanó szittyák. Csak olvassuk el az akkori híreket, hányezer szerb anya s gyermek veszett el a Montenegróba valómenekülés közben a ''halál völgyében?" S mégis, ez a tör-hetetlen, vitéz, általam mindig nagyrabecsült nép még amenekülése közben is a rigómezei hősök dalát verte a guzli-cáin, a Lázár vajda szavaival, hogy: "örök gyalázat arra,aki megfut a csatából!" Én ismerem a szerbeket a Bácská-ból, ahol segéd jegyző voltam és jártam közöttük Belgrádbanis. Annyit mondhatok: ők fognak a leghamarább békejob-bot nyújtani a magyarnak, amely nép csak vallására, nyel-vére különbözik a ráctól. De, ami sokkal lényegesebb: vér-alkata és szokásai teljesen egyezők a szittyáéval s a vendég-szeretete még tán a mienket is felülmúlja. A rác nők szép-sége pedig világhírű.

De valamint a magyar impérium nem volt tartós a Drá-ván túli Szlavóniában, úgy a szerbek is, akik az Alföld vé-gén csak bevándorlottak: rá fognak jönni, hogy nekik nincsmit keresniök a Bácska és Bánátban, mint leigázóknak. Samint a román parlamentben máris sok galyibát csinálnakaz oda beválasztott erdélyi követek, úgy a szkuptsinában isaddig fogják törni a borsot a vadrácok orra alá a bácskai bu-nyók, amíg ezek rájuk nem unva, a pokolba kergetik őket amagyarhoni foglalás eszméjével együtt.

S hogy a horvátok már is tiltakoznak a szerb uraloms a tib-tul összepufolt Jugoszlávia fantazmagóriája ellen, sa magyarokhoz kívánkoznak vissza, ez biztató jelenség ar-ra, hogy az óhaza mostani széttagoltsága csak múló jellegűleend. A horvátokat 48-ban is csak mesterségesen tudtaránk uszítani a gaz Camarilla. De amikor Pákozdnál a Phil-lipovich seregei kapituláltak, a hórihorgas szerezsánok sír-va vallották be, hogy csak kelletlenül harcoltak a magyarokellen. Holott ők, mint határőrök, évszázadokon át védtéka magyart a Dráva felől a törökök ellen. És Zrínyi és Fran-gepán, mint horvát vértanúk épp olyan tiszteletben állanakelőttük, akárcsak minálunk. Szigetvárát 1500 horvát és2000 magyar védte s Kőszeget a vend-horvát Jurisich Mik-lós tartotta olyan hősiesen a baromi török csorda ellen. A

80

túrmezei magyar nemességből származtak a Draskovich,Keglevich, Festetich, stb. családok.

S mit szóljunk a ruthénekről, a "gens fidelissimáról,"akik Rákóczy lobogóit legelőször üdvözölve, a fejedelmet mégannak a halála után is 20 évig gyújtott őrtüzekkel vártákRodostóból. Ötvenezer forintot ígért egy főúr azon verec-kei "földhöz ragadt" ruthén parasztnak, akinek ősei mindigereklyeként őrizték azon asztalt, amelyen az országból tá-vozó Rákóczy utoljára ebédelt. S a koldus szegény parasztválasza az volt: "Uram, ezt az asztalt csak az életem áránmozdíthatják ki ebből a szobából!" . . .

Ilyen népet akarnak a cvornoszterek cseh járomba fog-ni? Giskra s a többi martlóc keményebb legény volt ám,mint a Masaryk koma, mégis kifüstölték őket Magyaror-szágból!

Szükséges-e a tótok hazafiságát bizonyítani? Hisz'Tökölyt épp amiatt csúfolták "tót király"-nak, mert a fel-kelői között a többség tót legényekből állott. S a Rákóczy"Libertás" zászlaja alatt is sok ezernyi tót küzdött a leg-vitézebb elszántsággal. A branyiszkói csatát a tót újon-cok rohama nyerte meg. A tótok velünk összeházasodva sAlföldünkre aratni járva épp úgy dalolják a nótáinkat, akára kunsági bicskások, sőt a nyíregyházai tirpák beveri a fe-jét annak, aki az ő magyarságát vitatja.

A vendekről pedig felemlíteni is szükségtelen, hogymár a nyelvükben is rég magyarokká lettek. S a három ha-társzéli vármegye, ami után a lázbeteg Ausztria kacsintgat,olyan kő lesz annak a gyomrában, hogy arról fog koldulni,ha netán neki is juttatnák.

Magyar testvérek! Ne féljetek a mi szép hazánk meg-semmisítésétől! Annak a földrajzi fekvése olyan s a ter-meszti határai oly erősek, hogy a Kárpátoktól, a Duna, Laj-ta, Dráva s Mura folyóktól határolt területét azon néptől,aki a Duna-Tisza közét bírja: soha el nem vehetik. Mi ma-gyarok fenntartjuk ott ezeréves hegemóniánkat a párisikupaktanács szörnyszülött határozata ellenére is. De eb-beli törekvésünkben óriási gyámolítást nyertünk már aKun Béla által felszított, bár ideiglenesen levert magyar for-radalomban is. A verhetetlen orosz seregek már Romániafelé nyomulnak. Csak egy kis szikra kell, hogy ott is kitör-jön a néplázadás. Az át fog csapni Magyar-, Cseh-, s Német-országra is. De az olasz se fogja ezt ölbe tett kezekkel néz-

81

ni, hisz' az ő koronás gnómja már csak a szocialista képvi-selők kegyelméből tengeti máról holnapra a nyomorult urai-mát. ő már ma is csak árnyék-király s nemsokára a svájciakközé megy üdülni! ... De Spanyolország is forrong már.

Németország a halálos erőködései dacára sem tudja le-róni az ántánt által reá erőszakolt kötelezettségeket. S mint-sem minden vagyonát a kapzsi legyőzőnek kiszolgáltassa,inkább szövetségre fog, lépni a muszkával. Mert így meg-marad a nemzeti vagyon s ha két olyan nép, mint az oroszés a német összefog, akkor aztán dudálhat a Leninre uszí-tott japán. Ennek Szibériát vetették koncul, csak hogy arettegett vörösöket letapossa. De feledték, hogy az egyet-len Szibériába vivő vasutat az orosz fanatizmus bármikorelpusztíthatja s Japán, a nyakán lázongó Korea s Chinávalés a rohamosan fejlődő bolsevizmusával, maga sem nagyonfickándozhatik.

Egy szó mint száz: a népeket a mostani leírhatatlan rom-lásba döntő kapitalizmus, mint önmagát túlélt intézmény,a végső tusáját vivja az öntudatára ébredt munkássággal.De, hogy ez lesz a győztes: az csak pár év kérdése még itt,Amerikában is. Európa pedig hamarább "vörös" lesz, mintazt a yankeek gondolnák. Ezek most nyakrafőre rendezte-tik a bombavetési bluffokat, s majd amikor már ezek át-látszósága a 10 éves iskolás gyereknek is feltűnt, az lett ajelszó, hogy: "Ki a vörösökkel!" S most százával fogdos-tatják össze aki csak vörös nyakkendőt visel is, és depor-tálják a szovjet-Oroszországba. S a kiüldözöttek énekelve,örömmel hagyják el Amerikát, amely ma már a volt orosz-hon cárizmusával azonos eszközökkel dolgozik a kitörőnépmozgalmak elnyomásán.

De nem kell siránkozni azon, hogy az Unió földjén aLusk-féle figurák jelenleg nagy potentátokként szerepel-nek. Én jártas vagyok a világtörténelemben s tudom, hogyminden háború után a reakciós elemek igyekeznek felül ke-rekedni. A háborús barbárságot nyomon követi a béke bar-bársága, amely a szabad gondolkozókat elnémítani iparko-dik. Hiu erőlködés ez itt, Amerikában, a plutokrácia hazá-jában is. Majd ez év őszén az egymással versenyező politi-kai pártok kiteregetik a hatalmon levők szennyesét köz-szemlére. S akkor majd látni fogja a becsapott publikum,hogy neki az amerikai hazafiasság 36 milliárdba kerülő,drága mulatság volt. S hogy amíg őt gesztenyekaparó kan-

82

dúrnak használták fel a ravasz európai diplomaták, addigaz általuk megosztott óriási zsákmányból csak Mexicót jut-tatták ajándéknak. Abba pedig nem tanácsos beleharapni!..

Nagynevű férfiak: mint Hughes, Wittman, Glynn, stb.,s a new yorki ügyvédi kamara máris felszólaltak az albanyiképviselőházból kidobott öt "vörös" képviselő macerálása el-len. És a jobb érzésű gyárosok már látják, hogy veszedel-mes következményei lesznek a most folyó idegen üldözés-nek, amely minden európai bevándorlottban anarchistát lát.úgy is ezrével készül a nép Európába, s ha még ilyen okta-lan, a falusi kisbíró törvénytudományára emlékeztető rö-vidlátással kezelik továbbra is az idegeneket: úgy pár hómultán, ha a szabad közlekedés megindul, majd magukfejthetik a szenet s fűthetik a kohóikat az ijedt tőkések. Afene se törődnék ezekkel, ha profitéhségükben a megélhe-tést az itteni nép számára a mindig fokozódó drágasággaltűrhetetlenné nem tennék, ők maguk csinálják a forradal-mat.

Büszke vagyok arra, hogy még 1915 szeptember 30-án,a magyar sovinizmus leglármásabb idején, a világháborútismertető cikkemben a muszkákról ezt irtam (persze ango-lul) a "Lowville Herald"-ban:

"Nincs jobb nép az orosznál. Annak a nagylelkűsége,gyermekded kedélye, természetes intelligenciája a legérté-kesebb tagjává teszik az emberiségnek. Egy nép, amelyóriási elnyomatás és készakarva folytatott népbutitás da-cára is az emberiséget egy Turgenyev, Tolsztoj, Puskin,Dosztojevszki és Mechnikoffal ajándékozta meg, többé rab-szolgaságban nem tartható. Bár a kozákok a magyar hu-szárt, mint "vörös-ördögöt" rettegik, de közeledni látommár azon időt, a mikor a magyarok a muszkákkal is meg-békélnek."

S lám, ma már a ravasz Lloyd George s a mi Rootunk is,persze savanyú pofával, azt emlegetik, hogy: "Fel kell ol-danunk a blokádot s el kell látni Oroszországot a szüksége-sekkel, mert csak így küzdhetjük le a terjedő bolsevizmust!"

Még az 1919. évi december havában 10,000 példánybanszétküldött telepítési körlevelemben megjósoltam a mos-tani lengyel kudarcot. Előre látható volt, hogy az edzettbolseviki csapatok elfogják seperni Pilsudski és Petiurahadait. És a gaz politikusok, a kik a vitéz, vendégszerető,s a magyarral évszázadok óta barátságban élő lengyeleket

83

e borzalmas katasztrófába kergették: tulajdonképpen elő-segítik az általuk gyűlölt szovjet rendszer rohamos térfog-lalását. S már Amerika is megkezdte a többi országon kívüla muszkákkali kereskedelmi s ipari érintkezést, de majd10—15 év múltán itt is az oroszok nagyszerűen bevált eljá-rását fogják meghonosítani.

Jól tudom, hogy e század végén már az egész föld-gömbön csak megbékélt embertestvérek fognak munkál-kodni a köztermelés céljaira. És egyetlen nyelv az eszpe-rantó fog már akkorra is az uralkodó nyelv lenni. Ezt fog-ják tanítatni az iskolákban a hittan, latin, görög, angol, stb.helyett. S 2—300 év múltán a mi utódaink csak a történel-mi iskolai órákon fognak hallani a mostani borzalmassá-gokról. S épp oly szánalommal fognak reánk, a mostaniegymást marcangoló barbárokra visszaemlékezni, mint amilyennel mi vizsgálgatjuk a cölöpépítményekben lakottőseink hátrahagyott primitív eszközeit. S a magyar népakkor is élni fog nagyszerű zenéje, dalai s délceg táncai-ban, a miket ma is nemes műélvezettel bámulnak meg öt-világrésznek színházaiban.

XIII. FEJEZET.EGY LEÁNYÉRT HUSZONHÉT ASSZONY.

— Elbeszélés a török világból. —

(Mutatvány: "Egy nótárius az irodán kívül" című, az óha-zában 30 év előtt megjelent kötetemből.)

I.

Már, hogy melyik basa: a Mahmud Cselebi-e, vagy aSzokoli Emrahor (magyarul: Imreur) vagy éppen maga avén Abdi (Abdurrahman, magyarul: Agyondurrant) volt-eaz, a kinek idejében ez megtörtént? Biz' én hamarosan nemtudnám megmondani. Mert igaz ugyan, hogy ott voltam, ahol beszélték a Vak Tamás bátyám szemeivel láttam az ittelmondandókat: de hát a mai elektromos erővel haladóvilágban az ember a múlt hétre se igen emlékezik.

Pedig a Viczay Korsós Dániel uram már 1686-ban el-esett a budai vár bevétele alkalmával. S így jó régen tör-tént az itt elmondandó tréfa, a mely a most nevezettnek az

84

életébe, a vén Agyondurrant-nak (hát mégis csak ő volt)pedig igen nagy bosszúságába került.

Híres ember volt a maga idejében Viczay Korsós Dá-niel uram, a ki molnármester s egyszersmind budai halász-mester vala. És pedig nem csak arról volt híres az embersé-ges lisztlopó, hogy bármely kétmérős zsákot a fogaivalmegfogva a ladikból a Dunán zakatoló malmára tudta ha-jítani. De még inkább hires volt a fiairól: a Gáspár, Meny-hért és Boldizsárról, a kik egyazon délutánon láttak nap-világot. S még hozzá: Három Királyok napján. Miért is abő istenáldástól hova lenni alig tudó szülők a szent királyo-kat választák a fiaik részére patronosokul. Ez egyrésztazért is helyes cselekmény vala, mivel a hatalmas duruszákmindegyike fejedelem lévén, a fiuk nem hányhatták egymásszemére, hogy: az én szentem herceg volt, a tiéd meg csakegy kámzsás barát. Mert ilyen per is fordul ám elő, s azilyet nem olyan gyerekség elintézni ...

Azonban a fiuk, a kik ritkaságkép egészségesen fejlőd-tek, nemsokára árván maradtak. Ugyanis: három éves ko-rukban anyjukat elszólitá a halál. De előbb a gólyamadármég egy egészséges kis leány testvért is küldött közéjük, aki idővel a Viczay uram portájának, sőt az egész környék-nek is kiváló ékessége, nevezetessége lőn. A mennyiben aszépségének hire elhomályosítá atyjának rendkívüli testierejét s a féfitestvéreinek abbeli ügyességét, hogy a szélestörök birodalomban, amelyhez akkor Buda is számítódott:nem találkozott olyan vízi-búvár, a ki a Vicay Korsós fiuk-kal mérkőzhetett volna.

Mintha csak a bölcs Természet az apjuk óriási testiereje helyett kárpótolni akarná, (bár azért elég izmosakvoltak) oly ügyességgel, kitartással áldotta meg őket,hogy félnaponként eltudtak lenni a vízben. S annak a fene-kén 4—5 percig tartózkodhattak a nélkül, hogy a legkisebbbajok leendett. Mázsányi halakat a kopoltyuiknál fogvahoztak a felszínre. És Gáspár, a legidősebb, a ki félórávalvolt öregebb az öcscseinél, már 7 éves korában csupa tré-fából kifúrt és elsülyesztett egy gabonás hajót, mely avárőrség részére szállított lisztet. Mely csínyja, ha kitudó-dott volna: bizony megfájdul a feje az öreg Viczaynak is!

S a mellett ez a három fickó olyan szakasztott egyfor-ma volt, hogy néha még a saját apjuk is összetéveszté őket.

85

Csupán a húgocskájok, a most már 17 éves, gyönyörű Zsó-fika volt képes őket egymástól megkülömböztetni.

Hát azt meg kell engedni, hogy a kopasz törököknek aszép aszonyok kiválasztásában nincsen rossz ízlésük. Voltis a vén Abdinak (csúnya vén Add ki) olyan 27 neje, illetverabnője, (mi az Isten csudáját kezdhetett velük 70 létére)hogy még a magasságos padisah fényes háremének is dicsé-re váltak volna. De lám, a legszebbik is milyen semmitmon-dó alak volt a tündéri Zsófika mellett.

Szépségének a leírására én nem is merek vállalkozni.Csak anyit megsúgok, hogy a becsületes öreg legény (a kiazért nem volt ám még 25 éves sem) a Kádár Gábor a Kor-sós uram helyettese: még enni se tudott, ha Zsófika szen-tem meglátta. De a szemérmetes hajadonnak láthatásáramesze földről törte magát a félmagyarország ifjúsága. S hatöbbet nem is, csak egy zacskócska életet hozott némelyiknemes úrfi. És aranynyal fizette az őrlőpénzt, ha csak lát-hatta is azt a remek rózsabimbót.

Sőt némelyik a gáláns őrlők közül nem kis aggságotokozott a Viczay Korsós Dániel uramnak, a mennyibenmegkínálta az öreg legényt jól tömött erszényekkel: hogyhagyja nyitva a halászvárosi Viczay háznak az utcára nyí-ló vastábláit, s a kapcsokat ne akassza be, jól tudván: hogyaz angyali Zsófika az utcára néző szobában szokott aludni.Avagy pedig olyik azon kunyorált az öreg legénynek, hogycsalja le a kis Zsófikát a Dunapartra s jó pénzért tegye kiőt a tulparti kikötőnél ...

Na, hiszen az ilyen úrfiak szépen megjárták! S egy-más felcsúfoltatásán okulva: lassankint elmaradoztak.Mert a szerelmes és a gazdájához rendíthetlen hűséggel vi-seltető Kádár Gábor mindenkor alaposan referált kenyér-adójának a csúf kísérletekről. Elébb azonban olyan molná-ros barackokat nyomott vasöklével a piszkos ajánlattevőkfeje búbjára: hogy annak menten elment a kedve mindenszerelmi ömlengéstől. Sőt örült, ha ép bőrrel szabadulha-tott ebadta nyavalyás fattya! ...

Már azt meg kell vallani, hogy a bájos Zsófika erényei-re nagyon is ügyeltek. Elsősorban is ő maga legjobban.Mert úgy nevelték, mint egy jóravaló keresztény leánytdukált nevelni akkoriban. S tudjuk jól az akkori krónikák-ból, hogy az akkori hajadonok oly erényesek voltak, hogy aférjhezmenetelük után csak 10—15 napra tudták őket le-

86

csalni a csókszomjas férjeik a padlásról, tyúkólból ... Ezekaz akkori patriarkális korszakban mintegy a női erénymentsvárainak tekintettek.

De a Zsófika leányasszonyra önmagán kívül nagyonügyelt még a sámsoni erejű apja is. Ez a milyen csendes em-ber, ha nem bolygatják: ép oly bőszült oroszlán, ha megha-ragszik. S az ő ékalakú, hatalmas ökleivel nem tanácsos ha-landó ember bordáinak érintkezésbe jönni. Azonkívül is,mint aféle nemes ember: az ősi fringiát is igen jól kezelé.

A három fia szintén éber szívvel őrködik a ház szeme-fényének a testi, lelki épségén. Hát még a szerelmes öreglegény, a Gábor? Ez hát kész volna a Zsófikának egyetlenbiztató pillantására a pokol összes ördögjével megbirkózni!Kár, hogy a Zsófika hugám még e kegyben nem részesité!Mert ő mindig a földre néz, ha férfit lát. S e tekintetbenmég a testvéreivel se tesz kivételt. De jobb is, ha fel nemveti azokat a tűzsugaras, gyújtó szemeket! ... Mert a kiazokba csak egyszer is beletekint: az menten és örökre rab-ja lesz ama delejes szemsugarak hatalmának.

Hejh! Viczay Korsós Dániel uram! Beh nagy balgasá-got is cselekedtél te, amikor a megrendelt hallal magát aszépséges leányodat küldéd a várba a vén "Agyondurrant"elé! Tudhattad vón', hogy ez a petyhüdt kéjenc többé szépszerével a leányodat vissza nem ereszti hozzád.

Pedig biz' erre nem gondolt a becsületes halászmester,a ki a nagy hatalmú budai basák konyháját köteles volt el-látni halakkal. S mert hogy ő (erős férfi létére) a neje ha-lála után asszonyszemélylyel többé szóba se állott: arramég gondolni se mert, hogy a csúf, hetven éves kényúr előttis feltűnjék a leánya szépsége: S ő maga, a leányáról csakmint szentről emlékezett meg s "udvarom ékessége" jelző-vel becézte.

Ám jó lett vón' egy kis óvatosság annál inkább is, mertmár a Gábornak volt oda Ígérve a leánya keze. ő méltán ráis szolgált a kutyahűsége s végtelen szorgalma s tisztake-züsége miatt. S ő tőle a szelíd galambka se idegenkedék:Kádár Gábor becsületes, céhbeli legény lévén.

Hát a mint átadná a megrendelt 12 fontnyi halat aZsófika leányzó a basa Muthpak-eminjenek, (főszakács)ez, hogy törjön ki a nyaka! maradásra inté őt, mert a szol-gai lelkével villámgyorsan felfogta, hogy ezen tündéri

87

szépség kézreadásával a kéjenc gazdája előtt nagy kegybefog jutni. S úgy is lőn.

A mint a pergamen pofájú "Add ki!" a feslő rózsabim-bót meglátá, minden teketória nélkül átadta a Kiaja-bég-nek, ez pedig a Khizláragának, aki őt azonnal a háremhöl-gyek közé vezette a legmélyebb hajlongások között.

A gonosz Abdurrahman pedig előhivatván a kiatibjét,(titkár) ilyetén parancsot mondatolt az írnok tollába:

"Mi méltóságos és hatalmas Vezér, Isten kegyelmébőla győzhetetlen Sultán (a kinek árnyékában találják nyug-tokat a föld népei) főszolgája, Abdurrahman budai basa,Magyarország helytartója a magasságos Portánál, a mosz-lim vezérek Példája, a jelesség és ékesszólás oszlopa, hét-ló-farkas főúr a sztambuli Dívánban, tizenhét győzelmes üt-közetnek nyertes vezetője, a budai szandsák keresztényei-nek Bírája, stb., stb. Ezen kegyelmes parancsolatom általkívánom te neked kutyahitű molnármester és halszállítóViczay Korsós Dániel tudtodra adni a magas megelégedése-met, melyet eddig a konyhám ellátása körüli szorgoskodá-sod s a talpamnak alázatos megnyalása által kiérdemeltél.(No hiszen, arról kódúlt volna a nyavalyás Add ki! amitettél!...)

Mint hogy a leányodat, a kit ti a balgatag emevezéstekszerint Zsófiának szólítgattok, a mi alázatos szolgálónkat, amai napon a rabnőim közé való elhelyezés végett (volteszébe ezt tenni a Viczay uramnak! ... ) hozzám felkülde-ni el nem mulasztád: tehát újabban is biztosítalak a magasmegelégedésemről. És értesítlek, hogy olyan szerencsésvoltál, miszerint a csekély ajándékot meg nem vetvén, aztelfogadom.

Nehogy pedig kaján felfuvalkodottságodban határta-lan kegyelmemnek ezen nagyszerű megnyilatkozását úgymagyarázd, hogy a leányodat, az én hitvány szolgálómat,ingyen tartottam magamnál: ezennel vedd át disznó, kutya-hitü, hitetlen Eb ezen erszény aranyat azon parancsolatom-mal, ha netán ezen erős és megmásíhatlan rendeletem ellente balga csúszómászó féreg a fejedet felemelni merészked-nél: tudd meg, hogy annak olyan helyet kerestetek, a hont·nét csak behunyt szemmel fogod szemlélni a felséges Allahmérhetlen dicsőségét, a ki az egyedüli, igaz Isten. Egyéb-iránt az ő oltalmába ajánllak téged, szolgák szolgája, a kia legkisebb vagy a szolgáim ezrei között. A te nagy kegyel-

88

mességű, hatalmas, fényességes urad, a bölcsek bölcse:Abdurrahman."

Hát a mint a Viczay uram már türelmetlenül járkálnafel s alá a portája előtt, a leányát várva a hosszas kimara-dása miatt tépelődve a poros utcán: egyszer csak megjele-nik előtte egy hórihorgas, állig fegyverezett Kurd szubasakét spáhi kíséretében. És minden köszöntés és teketórianélkül szeget vett elő, s egy nagy pecsétű levelet illeszt fela molnármester kapujára, odaszegezvén egyszersmind azaranyakkal telített erszényt is. S a Viczay uram felé bökvea lándzsájával, csak imígy értesíté, hogy valami izenetküldetett részére a hatalmas basától: sarkon fordulva tá-vozott.

A töprengő atya mohón szakítá le az okmányt, s a bel-ső szobában, a már szintén halálosan aggódó háziak jelen-létében olvasni kezdé azt. Könnyen ment ez neki, mert diá-kos ember lévén jómaga is, értett a betűvetéshez. De más-részt az is igaz, hogy a törökben volt annyi emberség ésgyakorlati józanság, hogy az alattvalóival szemben azoknyelvét használta.

De a levélnek csak a felerészéig jutott az olvasásban afájdalomtört atya. A mikor ezen passzushoz ért: "csekélyajándékodat meg nem vetve, azt elfogadom" úgy vágta apadmalyhoz a magas eredetű, nagyúri teszkerét (leirat)az erszénynyel együtt, hogy abból a fényes aranyak har-minchárom ezer felé gurultak. A levél pedig tíz felé sza-kadtán mállott szerte, s alig lehetett újból összerakni acafatjait ...

Azután pedig szó nélkül felköté nehéz, széles pallosát,rohant a várba szeretett övéi által fel nem tartóztathatva:s ők tovább betűzgették az újból összerakott izenetet. Demégis a Boldi gyerek, a kit a legjobban szeretett a fiai kö-zül, a rohanónak füleibe sugá: "Kedves apám! Ne tégy va-lami bolondságot a hirtelenségedben! Többet észszel, minterővel!"

A megrablott apa most futott, nem! repült fel a halász-bástya felé vezető úton a várba. Útközben azonban fonto-lóra vette a derék fiú okos szavait s rettentő felgerjedésénerőt vett. S már majdnem lehűlt állapotban jutott a basaelé, aki ismervén az ő, máskülönben kedves emberének atermészetét: szinte várta a megjelenését. Ez pedig imígykezdé beszédét:

89

Basák basája! Kegyelmes uram! Te tőlem a legdrágábbkincsemet egy erszény pénzért megvásároltad: igazabbanelraboltad. Jól tudom ugyan, hogy e környék területén életés halál ura vagy, s minden a tiéd, a meddig a hatalmas ke-zed elér: mégis Allahra s a nagy prófétára kérlek: add visz-sza a leányom! ő it úgy is megőrül, vagy az életét veszejti.Mit is használ az elvénhedt csernek, ha a zöld folyondár körülis öleli? Azért csak kidönti a vihar, mert a gyökereit a fér-gek megőrölték ...

Elég! vakmerő! ... ordítá a hiúságában megsértettzsarnok. Leányodat az én leghitványabb rabszolgálómat ne-ked vissza nem adom. Megvettem tőled olyan áron, amilye-nen tíz igazhívő rózsaszálat is bizonyára kaptam volna. Tepedig, rövidlátó, gyaur kutya, örülhetnél, hogy méltónaktaláltam a leányodat a dicsőségtől sugárzó kebelemre zárni.Most rögtön hordd el magad előlem, a míg rosszabb ked-vemben nem találsz. Mert könnyen a fejeddel a hónad alattsétálhatsz haza, a piszkos odúdba. S elégedj meg azzal,hogy esztelen sértéseidért csak ötven botot kapsz a tal-paidra, hogy aztán négylábon járva ugathasd meg messzi-ről a te jóságos uradat!

Mielőtt a bosztandsik megragadták, erős hangon kérdéa szerencsétlen apa:

Hány nő van most a háremedben Abdurrahman?Meglepetve a kérdés szokatlansága által mintegy ön-

kéntelenül felelt a zsarnok:Huszonhét, leányod a huszonnyolcadik! De miért kér-

ded ezt te lisztféreg?Az már az én gondom! ... feleié most már büszkén,

nem a szolga, hanem a kevély magyar nemes, a ki szemhu-nyorítás nélkül elszenvedé a kemény bambusznád ütéseket.

De mire haza érkezett, már alig bírták az elkínzott lá-bai. S hosszú, keserves útjában egy oly gondolattal foglal-kozék, a melyet már ama furcsa kérdésnél: tervbe vett fo-ganatosítani. Hanem a módozatok felől akkor még nem volttisztában. Ezen borzasztó terv ördögi rettenetessége való-ban méltó volt egy bosszúálló apához ...

Komor arcok fogadták a roskadozót s a néma csendetcsak az öreglegény mély zokogása szakítá meg koronkint.Aztán a pecsenyévé csépelt lábainak ápolásához fogtak. Salkalmazott kötések folytán 2 hét múltán már fel se vette amegveretést a vasidegzetű molnármester. A sebeinek be-

90

kötözése után az istenfélő atya a vén gerendáról leemelvéna kapcsos imakönyvét, buzgó fohászszal könyörgött a véleszomorkodókkal együtt:

"A hegyek megindulnak és a halmok megrendülnek;az én irgalmasságom pedig tőled el nem távozik, és az énbékességemnek szövetsége meg nem tántorodik: ezt mond-ja a te könyörülő urad. Felemelem a megalázottakat ésmegalázom a kevélyeket és meggyógyítom a szenvedők se-beit, a bennem bízók szíveit megerősítem a Gileád gyógyítóbalzsamával. Igazságosztó, erős kezeim elől a bűnös megnem menekül, habár a sólyom szárnyain repülne. Bízzál ate Uradban, a kinek a szent akarata nélkül a te fejedrőlegy hajszál le nem eshetik."

Majd rázendítek férfias chorusban, a melyben a meg-keseredett apának zúgó hangja távoli mennydörgéskénthallatszott:

Haragodnak nagy voltában,BúsultábanNe eméssz föl Istenünk,Erős várunk a te neved,Küldjed felénk tekinteted,Szomorúan vérzik szívünk:Gyógyítsad meg jó Istenünk! ...

A buzgó fohász után pedig elkezdenek tanakodni azon,hogy miként szabadíthatnák meg az imádott lényt a bitorkéjenc karmai közül. Találgattak, tervezgettek, százfélemódot is felhoztak. De egy se látszott sikert ígérni.

Gábor, a vőlegény, élte kockáztatásával: kötélhágcsónakart beosonni a Zsófika szobájába s éjjelre a várban ma-radva: őt az emeleti ablakból kihozni. A testvérek pedigálruhában akartak bejutni Abdihoz s őt megölve elszöktet-ni, vagy megölni a szeretett húgocskájukat.

Az öreg pedig vesztegetéssel próbálkozott volna. Hisz'pénze volt elég. Azt meg jól tudta bő tapasztalatból, hogya török nagyurak szolgái finoman fülelnek az arany csen-gésére. Igen ám! Csakhogy a basának százszor annyi apénze, amelylyel nem is fukarkodik. S azon felül teljes ha-talma van neki a vétkest megbüntetni! ... sóhajtozott aGáspár gyerek. Mit is tegyünk hát?! ...

A míg így töprengenek, egyszerre csak elkezd a Me-

91

nyus cigánykereket s török bukfencet hányni, s a földönhemperegve kacagni. És a sipkáját hol a földhöz pufogatá,hol meg a levegőbe hajigálta, s egyre ordítozá: Kitaláltam,kitaláltam!

A többiek azt hitték: na, ez a szegény, eszét veszté anagy izgalomban, s rémülten kezdek vizsgálgatni az arcvo-násait. Az pedig kibolondozva magát, nagyot fújva leült apadkára s egész nyugodtan előadá a tervét. S a midőn el-végzé a mondókáját: mindnyájan megölelték és sírva-ka-cagva szorongaták a kezeit. S elébb jól meghúzogatván azöblös csutorát olyan jóízűen aludtak, mintha mi se történtvolna. S a szívekbe látó Istenség bétakará őket vigasztalókegyelmének fényes palástjával.

Mert azt is jól sejtették ám, hogy az eleven eszű Zsó-fika az ő asszonyi praktikáival mindaddig elbolondítja aszerelmes aggastyánt, a míg ők a szabadítási tervet ő vélenem közlendik. Akkor aztán már tudni fogja mit csináljons hogyan járjon az ő kezükre.

S tényleg, a máskor oly félénk szűznek a legelső teen-dője az volt, hogy egész bátran társalgott a vén kéjenccel scsak arra kérte, hogy két hétig ne ostromolja őt a kérelmé-vel, mert a nagy lelki rázkódtatás, a min keresztül ment:nagyon elgyengíté. És hogy engedje meg neki a kegyelmesúr a délutáni órákban a palota erkélyére kiülni. Minden kí-vánságát örömmel teljesíté az elvakult kéjenc, a ki nagytürelemmel várta a boldog nap felvirradását, a melyen abájos angyal önként fogja az ő hosszú szakállát simogatni.

II.

Ötöd napra már mindenki elfelejté a halászmester sé-relmeit, és senki sem törődék vele: ment minden a régi ke-rékvágásban. A budai várban jöttek mentek a küldöttsé-gek, parancsok, katonák, igazságkeresők, kötéltáncosok,bohócok, koldusok, vásárosok és sok olyan csőcselék, a ki-nek a jelenléte nélkül az akkori sokadalmak szinte elképzel-hetőnek lettek volna. Az ilyen zűrzavaros sokaság tömkele-gében ki vette volna észre, hogy egy palóc juhász tele tüdő-vel fújja a hatalmas basának aranyozott erkélyén csücsül-gető, tündérszépségű Eminha (régebben a Zsófika névrehallgató) háremhölgy kedvenc nótáját. Ezt akkor az elnyo-mott szittyák széltében dalolták, s a figyelő Zsófika is meg-ismerte e neki most idvezítő hangokat. S jól tudta, hogy

92

hét vármegyében nem képes olyan mély érzéssel s meg-indítóan játszani senki e szomorú dalt, csak az ő Bógyi fi-vére. A kis szívecskéje az óriási izgatottságtól most úgyzakatolt, mint a jó édesatyja vízimalma, de azért önuralmátfenntartva, egyre csak a bus dallamra figyelt.

Folyton közelebb közelebb jött a pásztor, s már úgysirt, zokogott, jajgatott az ujjai közt az a kis kétgarasoshitvány szerszám, hogy egész sereg vásáros nép követte atilinkót. S némelyek félénken dudorázták, a legtöbben megkönnyes szemekkel figyelték a mélabús áriákat:

Rab vagyok, rab vagyok!Török rabja vagyok:Kezemen, lábamonCsörögnek a láncok!

Már a Zsófika-Eminha mellett üldögélő basa is észre-veszi a juhászt és figyel az epedő trillákra:

Török, meg a németKoncolja hazámat,Mért nem forgathatom:Vitézi szablyámat?

Már egészen közelről hallatszik a mélabús nóta, s to-vább már nem tudva magán uralkodni, a szegény magyarrableány is zokogva borult az aranyozott erkélyre, s a mel-lette üldögélő vén kéjenc kiaszott kezeire folydogáltakégető könnyei/ Pedig nincs erősebb fegyver az asszonyikönnyeknél, s ezek még a komor aggastyán kérges szivét ismeglágyítják. Ez most nagy ijedten tudakolá a szűnni nemakaró sirás okát. Erre a könyörgő leányzó azt válaszolá,hogy szeretné megszerezni azt a hangszert, a melyikenmost a kedves nótáját fújják.

Te kis bohó tubicám, hisz' ezen könnyen segítünk, szó-lott a nagyúr, s magához inté a bocskoros juhászt, s az er-kélyről leszállva, a kis Eminhával a karján, az ügyetlenbaktatással feléjük tartó pásztor elé ment. Ez már messzi-ről levette a süvegét, s kérdezé, hogy mit parancsol a mél-tóságos basa? S arra a kérdésre, hogy mennyiért adná el afurulyáját, a minek a hangja igen megtetszett az ő szép-séges nejének: nagyszerű színleléssel csak elnémult a mam-

93

lasz legény. Csak nézte a nagy hatalmú kényurat, mint aborjú az új kaput.

Aztán meg jobbról balra, oldalvást, föl és lefelé for-gatta a féltett szerszámját, s hol arra nézett bámész sze-mekkel, hol a basára, hol meg a körülötte csoportosuló tö-megre és katonákra tekintgetett sunyi ábrázattal. S e köz-ben a furulyáját egészen a basa orra alá tartá, úgy, hogy arája vésett hun-székely írást, amely az izenetet tartalmazá,s a melyet még az akkori magyarok közül sokan ismertek:a nővére kényelmesen feolvashatá. "Könyörgöm átosság-gal, megtisztölöm a kegyelmes basát, ezt az én kenyérke-reső jószágomat hogy' tudnám odaadni! Ezt én oda nemadnám tíz birkáért, de még tán tíz aranyért sem, hogyszómmal ne vétsek a főmiltóságának," dadogá a megrémültpásztor.

"No hát kapsz érette húszat." förmedt a Zsófika általmár az első látásra felismert nyáj őrre a türelmét vesztettnagyúr. És kifizettetvén őt: elzavará a vége nélküli hála-istenkedésekben telhetetlen tilinkóst. Gondola pedig ez ma-gában: Megállj csak te vén aszott gomba! Te leszel majdcsak a szerencsétlen furulyás, ha azon a tilinkón fújjákneked.

Pedig máris úgy táncolt a vén Don Juan, a hogyanazon a kis tilinkón fújta az általa bódulásig imádott új há-remhölgy. Mert ez, elolvasván a furulyára vésett izenetet,(mert az ily szeszélyes asszonyok kielégíthetetlenek) a kö-vetkező új kérelemmel állott elő:

Kedves férjem! Te folyton ostromolsz engem, hogymiért nem engedek a vágyaidnak! Sőt már meg is fenyeget-tél, hogy elhatározásomra várni nem fogsz. Ma virradóraazt álmodám, hogy engem a palotában még ma, éjfél előttmeg fognak ölni. Pedig nem szeretnék az élettől megválni anélkül,- hogy téged drágám egy forró öleléssel ne boldogít-salak. Arra kérlek hát, menjünk ki ma esti 10—11 órakörül a többi nőddel együtt a Csepel sziget felé csónakázni.S ott, majd a füleidbe sugdosom, hogyan szeretlek ...

Ε közben a kis hamis egyre faricskálta remek kis ké-sével a furulyára vésett betűket úgy, hogy azokat már ahozzáértő egyén se tudta volna elolvasni. De hát az ilyenkényes ügynél, a mely könnyen a fejébe kerülhetett volna:óvatosan kell ám forgolódni.

Minthogy pedig a vén Abdi nem igen mutatkozék haj-

94

landónak a kérést teljesíteni, Eminha földhöz vágta a kishangszert, s azt százfelé taposva, a faképnél hagyá a bá-muló aggastyánt. Ez a haragjában lángoló szépséget azon-ban most még jobban megkíváná. Utána szaladt tehát és akezeit csókolgatva minden óhaját teljesíteni ígérte.

Erre a kis durcásnak bájos arca kiderülvén, a szenve-délytől elvakult vén satyr csak arra kérte őt, hogy miutánneki éjjelre (netáni hadjáraton kívül) a várat elhagyni ti-los: ő, otthon maradhasson. De majd a bástyafokról szem-mel kíséri őket, s a megérkezésök után ... De erről jobbnem is beszélni ...

Ezen kérésébe az eszélyes és ügyes színésznőnek bizo-nyult Zsófika beleegyezvén, csak azt kötötte ki, hogy akéjyachtra a kiránduló hölgyeken kívül csak az evezőseunuchok szállhassanak be. Más férfi oda be ne tegye a lá-bát. Abdurrahman erre is igent bólintott, de azt bölcsen el-hallgatá, hogy a kirándulókat egy másik hajócskán erősfedezet fogja illő távolból kísérni.

ΙΠ.

A mikor a csendes éjszakán a budai vár mecsetjénekerkélyéről elhangzék az órakiáltó muezzinnek a tizenegyetjelző vontatott siráma: egy pompás kéj yacht ereszkedikalá a Csepelsziget felső fokától nem messzire lecövekeltdunai hajómalmok felé. A csendesen tovaúszó haj ócskáróllágy zene s vidám asszonyi zsivaj hallatszik. Tele van azkiránduló hölgyekkel a budai nagyúr háreméből. Közülök abasa új nejének és szemefényének, a szépséges Eminhánakgyönyörű, csengő hangját már messziről ki lehet érteni.Neki hódol s hízeleg a rabnők serege, s módfelett becézgetia bájos tündérkét. Magyar nóta cseng az ő ajkairól, s mesz-sze hangzik az a mélabús, csillagfényes éjszakában:

Rab vagyok, rab vagyok,Török rabja vagyok!Kezemen, lábamon:Csörögnek a láncok.

S mintha valahol a Duna partján, a pesti oldalrólolyan szomorú tilinkó-hang felelgetne a dalra ...

A kéjhajót hat izmos szerecsen evezős eunuch hajtja.Egyéb férfi azon nem található. A kormányt pedig a rab-

95

nők minden kérlelése s könyörgése ellenére a volt molnárleány vezeti. Jó kézben van a kormányrúd. A Zsófika szed-tem már 12 éves korában versenyt evezett a fivéreivel.Ezek tanították meg arra is, hogyan kell a kormánylapá-tot kezelni. A kéjhajóra aggatott számtalan lampionocskaáltal gyönyörűen megvilágított yachtot mohó szemekkelkiséri lassú útjában a budai várfokról a szerelmes basa.

Gyönyörű csillagos éj van. A szőke Duna méltóságostükrét, amely miriád csillag viszfényét sugározza vissza,csak kis szellőcske sem bodorítja meg; csak néha-néha hall-szik egy a prédája után felvetődő halnak locscsanása. Azóriási várnak roppant őrtornyai mint ezeregy-éjszakai ki-sértetek bámulnak a csendes éjszakába. S a hatalmas bás-tyákról csak nagy ritkán hallani az őrszemeket felváltó jár-őrség vezényszavait.

Egyszerre csak a dunai tündérek hajója elsötétül. Akegyenc rabnő parancsára minden lámpát kioltanak, mertő csak a csillagfényben akar gyönyörködni. Eközben a ha-jó lassú suhogással a Csepelsziget hajómalmai felé indul.Követi 4—500 lépésnyi távolból egy nagy ladik 12 fegyverescsauszszal. Ezek az általuk óvatosan kísért kéj-yacht lám-páinak kioltatása miatt bosszankodnak és rosszat sejtve,gyorsított haladásra nógatják az evezősöket. Mert a vénAdd ki! előrelátó ember, s minden eshetőségre számítva,szigorú parancscsal látta el a fegyveres kíséretet a hölgyeicsónakjának megvédésére. És bármily békés időket élünkis: nem árt az óvatosság. De amikor az általa folyton szem-mel kísért hajónak a lámpáit kialudni látta: ő is megdöb-bent. Nem igen ért azonban se a várúr, se a mozgolódócsausz-had azon töprengeni, hogy mi lehet az oka a kéj-yacht elsötétülésének. Mert amint a kísérőül rendelt zsol-dosok azon tanakodnának, hogy mily repedésen kezd a la-dikjukba a víz beszürekedni: csak azon vették észre magu-gukat, hogy a csónak egy erős lökést kapva, néhányan arajta ülők közül a vízbe pottyannak. S ugyanekkor a sűrűnhulló szekerce csapásoktól az ő edényük gyorsan sülyednikezdett.

Rémes halálordítás hangzék most az alámerülő csónakkörül. S láthatatlan kezek által gyorsan osztogatott fejsze-csapások kókányozzák le egymásután a part felé úszni igyek-vő katonákat. Mindannyian a fenékre kerülnek, csak egyetközülök engednek a budai partra kiúszni a pokolból ott ter-

96

mett támadók. S ennek az egyetlen menekülőnek a nya-kába hogyan, hogyan se? egy bádogszelence akasztódott.

Az itt történtekkel egyidejűleg a Csepel-szigeti mal-mok egyikéről egy erős kar alattságot hajít a kéjhajóra, amely véletlenül épp a kormányrúdra tekergőzik. Ámde acauszok segélyordításai által megrémített asszonyseregneknincsen sem ideje, sem lélekjelenléte a megfeszült kötelet— az alattságot — elvágni. Minélfogva a vízijármű isme-retlen kezek által egészen a hajómalomhoz húzatva: annakoldalához farol.

Ekkor húsz izmost férfikar csáklyákkal a malomhozerősíti a sikoltozó, eszétvesztett asszonynépséggel megra-kott kéjhajót. Most megszólal egy dörgő férfihang: "Halálaz ellenszegülőkre!" És valaki villámgyorsan leemeli arróla már úgy is ugrásban levő Zsófikát. S még mielőtt az utál-na rugaszkodó eunuchok őt elérhetnék, a basa kéjhajójántermett Kézay Korsós Dániel uramnak s a mellette serény-kedő öreg legényének rettentő csapásaitól halálra váltanzuhannak a mély habokba.

Egyidejűleg négy darab, akónyi nagyságú hordót guri-tanak a kiránduló yacht fedélzetére. S azoknak a fenekeibeveretvén, lőporos olaj ömlik szerte a fedélzeten, amelybeegy marcona alak égő fáklyát merit. Ekkor a kigyúlt halál-hajót iszonyú erővel ellökik a malomtól és a sorsára hagyvaúszni engedik a sziget felé.

Pokolbeli látvány tárul a rettenetes éjfélen a várbás-tyán szorongó várúr felé. A pillanat alatt égő lángban állókéjhajón irtózatos zűrzavar támad s a menekülni igyekvőkhalálordítását százszorosan sokszorozza a várfoki vissz-hang. Lángoló ruhákkal ugrálnak a habokba az eszeveszettasszonyok, s úszva próbálnak menekülni a rémhalál torká-ból ... . Hasztalan minden erőlködés! A part messze vans az égési sebektől ellankadt karokkal nem tudják elérni apartokat. A jobb úszókat pedig láthatatlan szörnyek fej-szecsapásai merítik alá! . . .

Mindinkább gyengül már az ítéletnapi kínordítás. Azégő hajóroncs már csak haldoklókat hordoz. Kísérteties,idegbontó látványt nyújt a csendes vizeken. Tovalibbenő,pokolbeli fáklya, mely rémes világát kínjában megőrült,üvöltöző alakokra veti.

Egyszer csak parázstenger száll fel az égnek egy végsőhalálordítás szárnyain, s a hajóroncs mindenestől alámerül.

97

Aztán csendes lesz minden, csak a vén Abdi által fellármá-zott s a várból kirohanó spahik szilaj vágtatásának dübör-gése hallatszik. A vén Duna pedig egykedvűen hömpöly-geti a hullámait s méltóságos lassúsággal sodorja lefeléa rémbosszút állott halászmester és fiai által rettenetes kín-halállal megöltek roncsolt tetemeit, a hatalmas budai basá-nak összes nejeit s rabnőit: számszerint huszonhetet . . .

IV.

Abdurrahman a kéjhajója elsülyédesének idegrázó je-lenetét követőleg megbetegedve: tíz napig vívódott a halál-lal. S amikor a szemeit felnyitá: első szava is: "Hol vanEminha?" volt. A Kiaja bég pedig felelet helyett egy tál-cára helyezett bádogszelencét nyújtott át ő kegyelmessé-gének, amit az egyetlen megmenekült eunuch nyakára erő-sítve találtak. Amikor ezt felnyitották, az utolsóig megta-lálták benne a Zsófikáért küldött aranyakat a következőtartalmú, sértetlen állapotban levő levéllel:

— Hatalmas Abdi basa! Sajnálom, hogy már sok évóta Magyarhonban lakozva, bölcs életű férfiú létedre mégazt se tanultad meg, hogy a magyar szerződéseknél mindigkét fél szerepel. S egyoldalúan a magyarokkal szerződninem lehet.. Minthogy pedig te, kegyelmes uram, aki kü-lönben egy magyar nemesnek csak a disznópásztora lehet-nél: a saját akaratom ellenére vetted magadhoz a szeretettleányomat, tehát a magam szakállára kénytelen voltamúgy intézkedni, hogy a te piszkos lehelleteddel meg ne fer-tőztethesd az én udvarom ékességét. Mindazonáltal, bárjogom lett volna megtartani azt: itt küldöm a leányomértáltalad felajánlott összeget. Végy rajta selyemzsinórt, ar-ra már a születésed alkalmával méltó lettél, te rothadt áspiskígyó! . . .

úgy hiszem belátod, hogy most illő feleletet adtam amúltkori kérdésemre: mert könynyen megszámlálhatod anejeidet. Mivel pedig azelőtt örömmel tapasztaltam a ke-gyes jóságodat, s jól tudom, hogy a sorsom továbbra is ér-dekel, tehát értesítelek, hogy a fiaimmal, s a vőm, nemesKádár Gáborral együtt már igen jó helyen vagyunk: a ma-gyar táborban. De ha addigra a hollók ki nem vájnák abandzsa szemeidet: nemsokára meg fogunk látogatni, hogya tetvek járjanak processziót a szőrös füleid körül, te nya-

98

valyás, kopaszfejű sátánfi! De kijelentem azt is, hogysem a budai halászmesteri hivatalomról, se a dunai malmom-ról le nem mondok és azt a hitvány pereputtyaidtól aljasmódra uzurpálni nem engedem. Allah áldjon meg, mint a su-hai malmot és disznótoron zabáid és vedeld magad halálra,te kutyafejű, büdös tatár ivadék! Ezt izenem neked én,

Nemes Vicay Korsós Dániel, Buda szab. kir. város főhalászmestere,

és molnár mester. .

No már erre a levélre megint csaknem gutaütést ka-pott a vén Add ki! Ha ő tudott gorombáskodni a levelébena Viczay urammal: de ez se maradt ám adósa! Még hogyegy igazhívő muzulmán sertéspásztor se lehetne, és disznó-toros lagzin kalbásszal lakjék jól és bort igyék arra! . . .Ennél nagyobb sértés nem érhette a nagyurat. Tehetetlenharagjában a fejét véteté a szerencsétlen menekültnek. Ésmegkorbácsoltatá a testőreit, hogy miért nem rohantak aViczay háznépe után. Pedig azok eleget törték magukat amenekvők elfogására. De amikorra a Dunán átkelhettek:azok már ugron-berken túl jártak. S a reájuk nemes pari-pákon várakozó cimboráikkal szélsebesen vágtattak a Hat-vannál gyülekező magyar táborba.

És Viczay Korsós Dániel uram adott szavát pontosanbeváltva, egy szép napon annyiad magával tért vissza a Pet-neházy hajdúi között Budavára alá, hogy abban nem voltköszönet. S a vén Abdi, a ki fanatikusan védte a várat:az oroszlánilag harcoló öreg Vicay rettentő kardcsapásaialatt vérzett el. De a vitézül küzdő janicsárok a bőszültenvagdalkozó molnármestert szintén felkoncolták, miután máregész halmok keletkeztek körülötte a leszabdalt törökökből.

JEGYZET: — Ε 30 év előtt írt beszélykém még hű tük-re az akkori elfogult, vallásos és hazafias észjárásomnak.Hogy a keresztény isten az egyetlen Zsófikáért 27 moham-medán nőt elpusztíttat: az nekem, az akkor lángolóan sovi-niszta magyarnak szörnyen tetszett. De persze, hogy a tö-rökjárást Magyarországra miért küldte a Mindenható, azta Marxi tudomány hiával: — istenverésének tulajdonitám.Gyarló kis vigasztalás biz' ez: a mai tanultságom szemüve-gén keresztül!

XIV. FEJEZET.

A PANASZKODÓ MAGYAR.

Falusi jelenet a telepítési irodában.

Nem csoda, ha ráuntam az óriási kiadásokkal, sok ha-szontalan irka-firka és százféle teendővel terhelt telepítésre.Már jegyzőségem idején jóllaktam a mások ügyeivel valófolytonos babrálással. De a real-estate business és a telepí-tés szintén majdnem azonos a jegyzői teendőkkel. Itt isszerződések, telekkönyvi s adóügyek vannak napirenden. Deamellett a telefon naphosszat szól s tíz-tizenöt szittya istudakozódik a biztosítási, katonai, szállítási, átíratási, be-vásárlási, stb. ügyekben. Levél naponta 40-50 érkezik, Alegtöbbnek írója farmot keres, de sokan privát, sőt válási,szabadalmi s büntető-jogi ügyekben is kérnek tanácsot. Elkell intézni valamennyit: mert a real-estate üzletnél a ha-nyagság annak a halálát jelenti.

A magyar ember vagy dicsekszik ha egy kicsit jól megya sora, vagy pityereg már akkor is, ha a szarka a csibéjételviszi. Keleti fantáziájával az ökörszemet is túzokká na-gyítja, s az ő tyúkja biztosan nagyobbat tojik, mint a másé.De ha rosszat álmodott, vagy csömört kapott a disznótoron,s ha netán kificamodott a szeme szőre: azt már muszáj ne-ki elzokogni az öreg Mihályi irodájában.

Teszem azt, hallgassuk csak meg ezt a búsmagyart, aki ide tart, most kászolódva le a buggyjáról, s akiről már jóelőre tudom, hogy lélekszakadva fog most panaszkodni.

Tényleg, a búsmagyar nagy feneket kerítve elmondjaa "sorát," s ijedten hápog, hogy mi is lesz már mostan?Tán azt hitte, hogy az Imre bátyánk versenyt fog ő vele sír-dogálni! Pedig ez csak egykedvűen hallgatta a nagy tragé-diát s a végén így beszélt:

— Már azt hittem, kedves Pista öcsém, hogy az úton aholdvilág esett a fejére, s attól szontyolodott el ennyire!Hörpintse csak fel ezt a kis szíverősitőt, s gyűjtsék rá errea cigáróra, tán majd hamarább elmúlik az ijedtsége. Hátha már megtörtént ez a baj, igazítsa a dolgot másképen,mert a szót is lehet ám sokféleképen fordítani. Teszem azt:tudja-e öcsémuram, hogy a papucsot másképpen hogy hij-ják?

100

— Nem tom én, tán bocskornak?— Nem a'! Kényelmi csoszszantyú annak a neve."— Hát azt hallotta-e, hogy a kalapot más szóval hogy

nevezik?— Talán süvegnek?— Az is jó. De még jobb az, hogy: Kikarimásított fej-

szőrdomborítvány.Tyhüh, a teremburáját! Ezt meg ki se tudom mondani!— Hát azt tudjave, hogyan hijják magyarul a slafro-

kot, vagyis a szép nők reggeli köpenyét?—Tudja a radai rossz seb!

— Hát csak így ni: bájtakarmányi regglebbeny.— Ne teréfájjon má', hanem agygyik inka' jó taná-

csot. ...— Meg lesz az is! Csak még azt mondja meg, mi a

neve a vergóniának, amitől maga olyan hosszúakat sercen-tett bakafirer korában?

— Hát hosszú cibar.— Az is jó. De még helyesebb az, hogy: Kinszivomá-

nyi, szalmadugattyúzott, gyufafecsérlészeti hosszvéknyonc.— A mária-pócsi kirelejszomát! Ebbe' meg a nye'vem

is kitörik. Hogy a Mihályi úr csak nem fogy ki az ilyenselmaságokbul! De mi lesz az én "sorommal"?

— Csitt csak öcskös! Még egy pohárka "mérges," az-tán majd azt is elintézzük. Még csak azt mondom el, hogya debreceni talyigás hogyan panaszolta el a cimborájánaka lova vakságát a "tizenhárom városi" csárdában. Hátaszongya: "er' mivel hogy az a nyavalyás ópihektikus mégnem eszkábálta össze azon okulárét, amejikkel az én Csino-som balfopázmányának a szömteüeneisigjit megszüntetnik,hogy a nehéz görcs a fiastyuk csillagig dobáná fő azt a cí-meres akasztófavirágot, a ki ezt a szemtelen párát an nya-kamba sózta!"

Végre is a felvilágosított búsmagyar jó tanácscsal ésrózsás hangulatban tért haza. Ha meg perlekedők jönnekhozzá olyan csiri-biri ügyekkel, amik csak vénasszonyospletykákból származtak: akkor meg a kópé nótárius széphegedűszóval megmagyarázza a böllenkedőknek, hogy mi-lyen gyerekes tökéletlenség az, ha két olyan jóravaló gen-tleman, akik mindketten hét-nyolc kiskorúnak a neveletlenpapái: a balhatojást is elefánttá fújják fel. Fogjanak kezetitt előttem, s köszöntsék egymást jó indulattal: "Gazem-

101

berek vagyunk komám mind a ketten!" És szent legyen abéke. Nehogy úgy járjanak, mint a mátészalkai rabbinu-sok.

— Hát azokkal mi történt? — kérdik a megbékéltatyafiak.

— Úgy esett, hogy az orthodox és a neológ rabbi azondisputált, hogy a tyúknak a szombati tojását szabad-e meg-enni? Mert hogy annak a világra hozatala is munkával jár.A szombati munkát pedig tiltja a Jehova. S minthogy a kétjebuzeus nem tudott megegyezni, s már majdnem egymásszakállának estek, egy arra menő magyart kértek fel igaz-ságtételre. Ez pedig nagy selma lévén, imígy beszéle: "Mi-vel nem akarom, hogy ilyen két jó emberem, mint a Nyakig-láb és Roszkorgyütt ténsur egy párt tojomány miatt a po-kolra kerüljön: elviszem azokat. Nekem mán úgy is mind-egy, ha a Belzebub pecsenyéje leszek is." . . .

Monda és szaporán ellantolt a felkapott kosárral. Er-re csak megszólal a Smüle s azt mondja a Kóbinak: "Sza-marak vagyunk mi, nem rabbik, hogy még ez a buta parasztis túljárt a mi eszünkön!"

Ezen diskurálás közben a búsmagyarok már a hatodikpohárka "mérgest" is bekebelezték. De az öreg nótáriuscsak nem fogy ki az adomákból. S imígy folytatá:

— Hát azt hallották-e, hogy a Kovácsi gyerek azt setudta nyolc-éves kamasz létére, hogy ő hol van, a földön-e,vagy az édesanyja kötényében? És még se volt úgy meg-ijedve, mint kigyelmetek.

— Hászen nem törül ám minket se minden pity-potylegény a csizmájához! — felelik a már bizakodó állapotbahozott szittyák. — Majd csak kiheverjük a bajt, hisz' többis veszett Mohácsnál! De azt mégis szeretnénk hallani,hogy mi történt a kovácsi gyerekkel.

— Furcsa kis eset biz' ez! Előbb persze tudni kell,hogy a veszprém-megyei tájszólás szerint a "ti" megszólítónévmást "tik"-nek mondják. De így nevezik a tyúkot is.Tehát a Kálmán gyerek, akinek egy Zsófi nevezetű húgocs-kája volt, késő este ment haza a nagyapjától, s találkozottaz édesanyjával. Ez egy akkor vett tyúkot vitt haza a kö-tényében, amelynek a csücskeit a markában összefogva szo-rongatá. A tyúk pedig, már amúgy is setét lévén, szépen el-aludt a Karcsi anyja ölében, eltakarva a kötény által.

102

— Persze, mint minden gyerek, a Kálmánka is kíváncsivolt, s így interpellálta meg az anyját:

— Iides anyoám! Mi van a kiétek kötinyibe?— Tik! — volt a mami válasza.— Micsoda?— Tik! — ismétli az anyja.— Tén'eg a Zsuafi? — kérdi csodálkozva a Kamzsi,

azt hívén, hogy valamiképen ő és a húga került az édes kö-tőjébe! S csak akkor győződött meg, hogy ő a földön jár-kál, amikor az anyja a fekete tyúkot megmutatá neki.

— Hát azt hallotta-e, hogy a jákói sváb, aki ha két po-hár bort megivott, az. Istennel se beszélt volna németül,hogyan diskurálgatott a szintén sváb szolgájával, akivelPápáról hazatértében a tapolcafői korcsmában alaposan be-borozgatott. Az úton már fűtötte őket a bor, s ők egymástcsipdesve imígy szórakoztak:

A gazda: Hát Hánzi, te nem megmaraksz?A Hánzi: Nem hát, mer én sósé jólaksz!A gazda: Hát Húshagyó Kedden se jólaksz?A Hánzi: U, akkó az éczer!A gazda: Hát pusukor?A Hánzi: U, akkó az éczer!A gazda: Hát mikó a tarka tisznó megőtük?A Hánzi: U, akkó az éczer! . . .Ilyesféle mókák s egy jó ebéd bekebelezése után a meg-

vigasztalt szittyák már fütyörészve ültek fel a kocsijukra,s erélyes kocogásra nógatták a táltosokat.

XV. FEJEZET.SZÁMADÁS A RÉGI JÓ IDŐKBŐL.

Humoros karcolat az "Egy nótárius az irodán kívül" címűkötetemből. Megjelent Esztergomban, 1891-ben.

Bezzeg a mai agyon szabályrendeletezett paragrafusosvilágban aligha tudnánk, kedves kolléga urak, az alábbihozhasonló számadást a nemes vármegyén elfogadtatni. Amelyben amellett, hogy igen furcsa tételek találtattak: —mégis mindenki megnyugodott. S úgy a közönség, mint avármegye elfogadta. Ma bizony már fegyelmit kapnók aközvagyonnak ily patriarkális kezeléséért.

Veszprém vármegyében, a Tapolca forrásánál, amely

103

arról hires, hogy itt voltak a pogány őseink isteneinek azutolsó oltárai: fekszik Tapolcafő községe. Ennek határá-ban a kovácsi grófok is bírtak tetemes földeket, s mint ilye-neknek, jogukban állott a közpénztári számadások felolva-sásakor képviselőt küldeni. Minthogy pedig az ellenőrkö-déssel atyám volt megbízva, aki 20 évig szolgált az urada-lomban: engem, mint 8-10 éves fiúcskát, többször is magá-val vitt a Váczy bácsihoz, akinek vendégszerető hajlékábanszokott tartatni a számadások felülvizsgálása.

Lassankint szállingóztak méltóságos lépésekkel a köz-birtokosok: nemes Balassa, Cseke, Vánkos, Csomasz, stb.,uraimék, nagy akkurátosan letelepülvén a dúsan terítettasztalok mellé. S ha az én öregem azon jó időben három-négy tapolcafői kurta nemessel elfogyasztott egy akó bo-rocskát: — elképzelhető, mily rengeteg mennyiségű itókaszükségeltetett az összecsődült 60—70 vitéz torok leöblin-tésére. Nemkülönben mennyi jó étel kellett az "inynyahvaló alkalmatosságok elejébe." . . . Mert az volt a jelszó,hogry: "Minden áldomásnak jól meg kell vetni az ágyát."

Egyszer csak az öt óra hosszáig tartott ebéd végezté-vel felemelkedik ám a székéről az uram, Cseke Mihály bíróuram. S illendő tisztességtudással fölszólítá a tekintetesfőszolgabíró urat, mint a közgyűlés elnökét, hogy méltóztas-sék a múlt évi számadást felülvizsgálni. Mire ez válaszá-ban értesíté a Cseke Mihály uramat, hogy csak olvassák fela tételeket, majd ő aláírja a számadást. Ő feltétlenül meg-bízik a községi számadó tisztességében.

Mely kijelentését a főbíró urnák hatalmas éljenzés ésáltalános "idványozás" követvén, alapos torok köszörüléseks közben-közben megeresztett "gyántározások" mellett fel-olvastatának a számadásnak ilyenformán hangzó tételei:

I. BEVÉTELEK.

Korcsmai félévi bérösszeg .................145 frt.Községi malombérlet .......................1250 frt.Föld- és réthaszonbérekből .................520 frt.Kőbánya haszonbére............................200 frt."Hideglelős" zsidót megbüntettük........ 50 frt.Négy fejbetörést büntetettektől …........ 40 frt.Farka (bika) pénzekből ........................ 9 frt. 40 kr.

Főösszeg: ..................................2214frt. 40kr.

109

MEGJEGYZÉS a bevételeknél: A korcsmáltatási jog-ból ugyan 200 forintnak kellett volna befolyni, de 55 forinta követ úrnak fogadtatása alkalmával közfogyasztásul meg-ivódott. úgy szintén a ''Hideglelős" zsidó által megfize-tendő 50 forint közakarattal elengedtetett neki olyformán,hogy azt nála az elöljáróság kicsinyenkint leitta. Ezen 105forint tehát a jövedelmek közé felvehető nem volt.

— A bevételek helyesen vannak kitüntetve s megerő-sítetnek, — véleményezé a főbíró az egybegyűltek igenlőbólintgatásai közben. Csakis a Csomasz Kálmán uram tettolyasféle megjegyzést, hogy egy fejbetörésért 10 forint bün-tetés tán mégis csak sok. De leszavazták egyhangúlag az-zal, hogy ha egy gyenge nyaklevesért a jebuzeusok is 5 pön-gőt számítanak, akkor egy nemes ember fejét se lehessen ol-csóbban tapogatni 10 flőrnél

— Mielőtt a kiadások következnének, igyunk elejbe! —vélekedik a helyettes bíró. Ez megtörténvén, a bíró uramfolytatá:

II. KIADÁSOK.

1.) Községi adókra a nyugták szerint. .145 frt. 14kr.2.) Hivatalnokok és kisbirók fizetésére. .80frt.3.) Nótárius uram bére 2 pár csizmával 200 frt.4.) Sára néni (községi bába) gyámolitása 40 frt.5.) Boldog emlékű rektram temetésén

áldomásra ..................................... 83 frt. 40 kr.(Megjegyzem, hogy ezen tételmindig szerepelt, akár meghalt arector, akár nem.)

6·) Ugyanekkor a községi bútemetőknek 10 frt.(A zenészeket hívták e néven.)

7.) Elöljáróság Pápára a szolgabíróság-nál, 75 izbeni napidijai....................300 frt.(Tehát ünnepnapokon kívül min-den harmadnap mentek Pápára,... de csak papíron . . . )

8.) Ugyanakkor vámokra s a megyeurainak megtraktálására..................100 frt.(Vámot hivatalos utazásnál per-sze nem fizettek, de ama 100 fo-rintból se ittak ám az urak!... )

9.) Vármegyei tartozásokra .......................395 frt. 30 kr.

105

10.) Hóhányásra novembertől-májusig. .180 frt.(Megjegyzem, a hóhányás abbólállott, hogy kiküldtek két ingye-nes robotost az utakra, akár volthó, akár nem. S ilyenkor a hó-hányókat ellenőrző elöljáróságközköltségen ivott. Sokszor per-sze, a hóhányók ki se mentek azutakra. De azért ez a tétel min-dig szerepelt havatlan teleken is.)

11.) Irodai szerekre, és gyertyára.................175 frt.(Pedig a jegyző uram kalamárisaa szárazság miatt búsan terpesz-kedett az irodában, s ő 20 ív pa-pirt se igen használt el akkoribanban évenkint.)

12.) Szegénysorsúak végrendelet téténélnapidíjak s áldomások.....................150 frt..(Hogy miről végrendelkeztek, akildnek vagyonuk niem Költ, énmár azt nem tudom.)

13.) Nyugszi Laci községi bútemető bőgő-jét véletlenül belökvén, annak re-parálására ......................................157 frt.(Persze, hogy altétel volt ez is.)

14.) Becsületes ifjú legény Kádár Bógyilakzija közköltségen kiállítatván,fűszerszámok, stóla és bútemetők-nek ................................................ 79 frt.

15.) Határjáráskor napszám s áldomás. .150frt.16.) Ezen számadás felülvizsgálási s ál-

domási költségei, s a butemetők-nek .................................................200frt.

17.) Ugyanekkor paprikára.......................... 18 frt.

Ε tételnél a főbíró s az öregem összemosolyogtak, deazért csak aláírták a 2220 forint 84 krajcárt kitevő kiadáso-kat is. Falrengető éljenzés követte a bíró uram azon kije-lentését, hogy a 6 forint 44 krajcárnyi túlkiadást a sajátjá-ból fizeti S a nemes vármegyén azt mondották e számadás-ra:

— Na, már megint jót mulattak a vastagnyakú tapol-cafőiek!

106

XVI. FEJEZET.

A VILÁGHÁBORÚ S AZ AZT KÖVETŐVILÁGFORRADALOM.

A már hat év óta tartó s még mindig dúló, borzalmasvilágháború gyászos tanulságait immár levonhatjuk. Meg-lehet állapítani, hogy ez a rettenetes népirtás, amelyhez ké-pest a tamerláni vérengzések csak piknikszámba mennek:az emberiség fejlődését századokra megállítá. Áll ez mégakkor is, ha, ami bizonyos, a világforradalom kitör, s el-söpri a jelenlegi kataklyzmát előidéző kapitalizmust. Merta legyengült és lues-szel telerakodott európai nemzetek méga dédunokáikban is sínyleni fogják a már évek óta tartóállati nyomorgás testölő kihatásait. Több, mint 260 millióembernek a mostani borzalmas tengődése, elgyengülése, sidegeinek tönkremenése ma még nem is képzelhető vissza-hatással lesz az egész emberiség jövőjére.

S ha nem is lesz oly setét a. civilizáció helyzete, amintazt ma a pesszimisták látják: de az kétségtelen, hogy a há-rom évszázad előtt lezajlott 30 éves háború borzalmai a re-ánk jövő években még hatványozódnak. Roppant hosszúidő kell majd arra is, a míg az emberiség csak a buja-kórtól is megtisztul. Budapesten konstatálták, hogy pél-dául: a magyar népnek 43 százaléka már a háború előtt ismeg volt fertőzve az emberi nyavalyák legborzasztóbbiká-val a syphylissel. A háború után pedig 85 per centre rú-gott fel a vérbajosok elrémítő tábora, s az éhínség enélkülis megsokszorozá az angolkóros gyermekek óriási tömegét.

De még rosszabbul állunk e tekintetben Románia,Oroszország s Lengyelországban, amelyek már a világhá-ború előtt is 60—70 százalékos, elrémítő arányokban ful-dokoltak a lues irtóztató csápjai alatt. A nemrég elhunytkolozsvári orvostanár, a világhírű Marshalkó hitelesen be-igazolta, hogy a vérbaj 5—6 nemzedék emberanyagát meg-fertőzi. S a leggondosabb gyógykezelés mellett is újra ki-üt néha az ötödik generáción is. Kétszázötven esztendőszükséges legalább is ahhoz, hogy a megfertőzött utódokteljsen kitisztuljanak a lues-ból. De a vele járó idegességmég azután is sokáig nyomorgatja az utódokat. Tán errecéloz a bibliai kijelentés is, hogy: "Megbüntetem az apákvétkeit a fiaikban hetedíziglen ..."

107

De a százféle egyéb nyavalya az állandó koplalás mellettmennyire elgyengíté a hadokozó nemzeteket. Ezek márévek óta állati életben tengődnek csak. Például: Szerbiaa fele népességét elveszte a balkáni háborúval elkezdődötts már nyolc év óta tartó folytonos hadakozásai közben.Bécsben és Budapesten 3—4 éves gyermekek alig, hogy jár-ni tudnak, s a 8—10 esztendős gyermekek 5—6 évesekneklátszanak. Milliókra menő iskolás gyermek éhesen jár atanórákra, mezítláb s rongyokkal födve. A tőkés rendszerkapzsisága által felidézett s még mindig dúló borzalmas vi-lágháború ezt eredményezte.

De a testi leromlást még nagyobb mértékben követteaz erkölcsi züllöttség. Lop, csal, rabol a ki csak szerét te-heti, úgy a törvényes korlátokon belül, mint önkényesen.Az erőszak érvényesült az egész vonalon, s az erősebb min-den lelkifurdalás nélkül kiszorítja a gyengébbet. A prosti-túció hallatlan arányokat öltött már az éhező európai váro-sokban. Ezrével csatangolnak az utcákon, lepik el a kávé-házakat, korcsmákat a bájaikkal üzérkedő nők, s az éhség-gyötörte szülék maguk adják kézre 8—10 éves leánygyer-mekeiket a gazdag kéjencek martalékául. Budapesten a12—16 éves leányok, s hasonlókorú fiúknak külön kávéhá-zaik vannak, ahonnét a szerelmüket megvásárlók a laká-saikba szállítják e szerencsétlen züllötteket a legvadabb or-giák undorító kéjelgéseihez. A pederasztia, amely undoknapkeleti bűnnek a kifejezésére a becsületes magyar nyelv-nek szava sincsen; a hosszas hadakozás alatti szerelmi éh-ség miatt összezsúfolt férfi milliók táboraiban már olyanközönségessé lőn, hogy azt az állattá züllött, vérszomjas,szadista magyar katonatisztek is, de kivált a Horthy-pribé-kek, egész szemérmetlenül, tanúk jelenlétében gyakorolják.A kiskorúak által elkövetett lopások, betörések, rablások,sőt gyilkosságok tárgyalására a városban már külön bíró-ságokat kellett felállítani. S ha még néhány évig tartanaez a bestiális marakodás: valóban a kőkorszak barbárságáé-ba sülyedne vissza a megnyomorított emberiség.

Ez csak életerős, munkaképes katonákban 15 milliónyihalottat elvesztett. De a sebesültek, csonkultak, bénák, va-kok, örültek, s idegbeteg katonák száma is megközelíti a tizmilliót. Az éhínség, betegségiek, s gyógyszerek hiánya mi-att elhullott népesség száma a frontok mögött szintén meg-haladja a tízmilliót. A születések számát pedig a háború

108

előtti állapothoz viszonyítva ez a rémítő kataklyzma annyirakorlátozta, hogy az e tekintetbeni veszteséget a reánk kö-vetkező két évtizedre komoly tudósok 50 millióra becsülik.De az emberiség, s kivált a jövendő nemzedékek elsatnyu-lása miatti népromlás: értékben szinte fel sem becsülhető.

Hát az anyagi veszteség mekkora lehet e rémítő világ-romlásban? Megközelítő pontossággal a háborús kiadáso-kat, a fennmaradt adósságok, az elpusztított területek, épü-letek s anyagok értékével 400 milliárd dollárnyi koronák-ban átszámítva, szinte észőrjítő összegre teszik. Ha ezt akimondhatatlan értéket a civilizáció fejlesztésére fordítot-ták volna, a legkisebb falunak is lehetne gőz, vagy villanyosvasútja, még az erdei utakat is aszfalttal lehetett volna bo\-ritani, 50,000 szállító hajóval nagyobb lehetne a tengerinépek hajóparkja. A világ összes mocsarait termőfölddélehetett volna varázsolni, a sivatagokat öntöző csatornákkalellátni, s a Szaharát a tenger vizével elárasztva, hajózható-vá tenni. Tízmillió népiskolával s húszezer egyetemmel többlehetne a földön, s az emberiség a saját zsírjában fuldoklóparadicsomot varázsolhatott volna elő egy évtized alatt amostani éhínség vidékein az elpocsékolt milliárdok okos fel-használásával.

S ehelyett azt látjuk, hogy már Amerikában is koplal-nak a tömegek, mert az itteni népességnek is alig elégségesfarmtermékeket innét kiszállítják az éhenhaló európai or-szágoknak. S miután a jelenlegi gaz, néprabló rendszer csaka haszon elnyerhetésére, nem pedig a közszükséglet szerintvégezteti a termelést: a művelhető földek is parlagon hever-nek, a dolgozó milliókat a gyárakból az utcára dobják, s atermelt javakat tízszeres árakon sózzák a kiuzsorázott mun-kásokra Istennek szent rendelkezésére, az áldemokrácia ne-yében. S azok a munkások, akik baromi fáradság és testinélkülözések között állítják elő az összes javakat: koplalnikénytelenek s a gyermekeik közül csak New Yorkban na-ponta 200,000 reggeli nélkül vánszorog az iskolákba. Ottaztán az amerikai zászló dicsőítésével, meg a Star SpangledBanner-rel akarják a korgó gyomrokat jóllakatni. A pros-tituált lapok, s a tányérnyaló papok pedig a tőkések nagy-lelkűségéről hozsannáznak. S ha a Rockefeller tíz milliótallért ad egyetemekre, amik a tőkés rendszert dicsőítik, sannak a támogatására oktatják az emlőiken táplálkozó ifjú-ságot: — a lekenyerezett polgári sajtó hetekig magasztalja

109

az olaj királyt. De hogy az a korábbi nyolc centről már 25centre emelte az olaj árát, holott neki egy gallon 3 centbesincsen: arról persze bölcsen hallgatnak.

Nagybani rablás volt ez a világháború is, mint mindenrégebbi hadakozás, amit a tőkések a piacok feletti verseny -gésekért folytattak. S hogy még most is egymás ellen tü-zelik a népeket a hazafiság örve alatt, ez arról tanúskodik,hogy a kapitalistáknak a profiton kívül egyéb dolgok irántnincs érzékük. Ők csak prédikálnak a népjólétről s még azembervért is a feneketlen zsebeik kövérítésére használták.De már útban vannak, s részben meg is kezdődtek azonmunkásmozgalmak, amik e nyomorul, kizsákmányoló rend-szert nemsokára elseprik. A világforradalom ökle már itt,Amerika kapuján is dörömböl, s az itt folyton megújuló óri-ási sztrájkok, a munkások cári elnyomatása, s a politikusok-nak a hatalomért való versengései azt mutatják, hogy a tő-kés rendszer agonizál. A termelést már nem tudja irányí-tani, s azt kemény harcok után a proletárság fogja a sajátkezeibe venni. Majd akkor lesz rend és népjólét.

A "Kansas City Star" nevű lap nagy fáradtsággal ésköltséggel összeállította azt a lisztát, amely mutatja, hogymiként pazarolták az Egyesült Államok népének a vagyonát,íme, néhány adat:

Tudja ön, hogy a kormány 1917-től 19204g 36,818,000,-000 dollárt költött?

Tudja ön, hogy az összes költségvetés 1789-től 1917-ig40,000,000,000 dollárt tett ki?

* Tudja ön, hogy a kormány 1917-től 1920-ig beszedett13,099,000,000 dollár adót és emellett még kölcsön vett 24,-600,000,000 dollárt?

Tudja ön, hogy a kormány Charleston, Norfolk, és másvárosokban hadikikötőket építtetett 150,000,000 dollár költ-seggel, és ezen kikötőkből egyetlen hajó sem indult a háborúalatt?

Tudja ön, hogy Charlestonnál a folyóban 20,000,000 dol-lárral kikötőt építtetett a kormány, amelybe egyetlen hajósem mehetett be, mert a folyó nem elég mély arra, hogyhajózható legyen?

Tudja ön, hogy a kormány 120,000,000 dollár költség-gel egy nitrát gyárat építtettt, amelyben soha, egyetlen fontnitrátot sem gyártottak?

Tudja ön, hogy a kormány 160.000,000 dollár költséggel

110

lőporgyárakat építtetett, amelyekben az egész háború alattegyetlen font lőport sem gyártottak?

Tudja ön, hogy a kormány 100,000,000 dollárt költötttankekre és hogy az első amerikai tank a fegyverszünet utánért Franciaországba?

Tudja ön, hogy a kormány 1,000,050,000 dollárt költöttlövegekre, azonban csak 17,000 amerikai löveg jutott el aháború folyamán Franciaországba, tehát mintegy 10 percreelegendő mennyiség?

Tudja ön, hogy a kormány 117,000,000 dollárt költöttgázlövegekre, azonban egyetlen amerikai gázlöveget semhasználtak Franciaországban?

Tudja ön, hogy a kormány 578,000,000 dollárt költöttágyúkra, azonban csak 72 amerikai ágyú jutott el a frontra?

Tudja ön, hogy a kormány 7,000,000 dollárt költött egytengerészeti kiképző állomásra Virginiában, a fegyverszünetmegkötése után?

Tudja ön, hogy a kormány 70,000,000 dollárt költöttegy lőporgyár felépítésére, Nitro, Va., városban, és aztáneladta 8,000,000 dollárért?

Tudja ön, hogy a kormány 100,000,000 dollárt költöttegy lőporgyárra, Uncle Shoal, Ala., városban és aztán akongresszustól újabb költségek megszavazását kérte, hogyebből a gyárból műtrágya-gyárat készítsenek?

Tudja ön, hogy ezek mind olyan adatok, amelyek meg-magyarázzák, hogy miért kellett a népnek olyan rettenetesösszegeket fizetni és kell még fizetni ezután is hosszú évek-ig?

Az itt felsoroltakban nincsenek megemlítve az indivi-duális gráfterek, az egyes zsarolók. Nincsenek felemlítveazok a hazafiak, akik 100 dollárjával vették a kukoricaföl-dek akerjeit és aztán 1000 dollárjával adták el a kormány-nak. A repülőgép, a ruha, a sajtó és egyéb ügynökök szá-zairól itt nincs szó, akik ott és annyit raboltak, ahol ésamennyit csak tudtak. Ezek a jómadarak most Santa Bar-bara és Palm Beach üdülő helyeken pihenik ki a graftelésfáradalmait és a kongresszusi vizsgáló bizottság nem zavar-ja a nyugalmukat.

Ε pár év valóban a törvényesített rablás aranykorszakavolt. Ezeknek a gazembereknek semmi egyébre nem voltszükségük, mint egy adag álhazafiságra és azzal már betör-hettek a nemzet kincstárába.

111

Gondolkozzunk ezek fölött, amerikaiak!És gondoljatok arra, hogy a meghunyászkodó beleegye-

zéstek nélkül ez soha meg nem történhetett volna!

XVII. FEJEZET.

A HÁBORÚ.

Kivonat a "Proletárok bibliája" című kolosszálismunkámnak 32-ik fejezetéből.

Ε fejezet hosszasan tárgyalja a háborúk szükségtelen-ségét s azok borzalmait. Majd így folytatja:

Ragadjátok meg hát a csaták utánA koronás latrokat s pereputtyaikat,S a sok bíboros főpapot, aki titeketSzilaj harcra tüzel, s állítsátok odaA sebesült katonák kórágyai mellé:Ha csak tíz napig is ápolni kéneA felkent bakóknak e boldogtalanokat:Tudom, majd elmenne a kedvökA népeket egymásra uszítani!

S óh te, dicskoszorúzottGyőztes vezér!Téged is megállítalak utadban,Amikor zordon, hadvész ülte képpelKevélyen elléptetszA diadal-kapuk alatt!Gondolj azokra a nyomorultul elesettekre,Akik feltámaszhatatlanulEgy örökkévalóságnakA végtelen álmait alusszákOtt, a véráztatott csatatereken.És vess tekintetet, csak egyet is,A kormos falakra,Melyek között a félőrült,Sikongató, hajukat tépő anyákKidüledt, véres szemekkel,Tébolyodott vánszorgássalKeresik a felkoncolt, rothadó,Ártatlan kisdedeiket,

112

Akidnek a megcsonkított hulláinElvadult ebek marakodnak! . . .Nem hallod-e hátA kétségbeejtő anyai sikoltásnakSzívtépő sirámát?Amelynek hangjai átokkéntSzállongnak a te dicskoszorúzott fejedre ...Pedig óh, te gőgös Hadúr,A közkatonák vitézségénS azoknak hulláin a dicsőségPiedestáljára emelt vezér:Mennyivel különb náladAzon egyszerű közvitéz:Ε sorok írójának öcscse, a kitAz ő kalandos vére,S fürkésző lángelméjeA frankoknak világhírű"Legion étranger''-jébe hajta.Ugyanis, ő megtagadá a kötelesKatonai engedemességet, amikorAlgier-ban, a Golah-del-BibánnálElfogott beduinoknakStatáriális kivégzéséreRendelé ki őt a felsőbbség.Haditörvényszék elé került e miattA zordon, fegyelemsértő harcos.S mert hadjárat alatt történt az eset:Halállal kellett vón' lakolnia . . .

Már együtt ült a vérbíróság s lobogtakA sápadt fényű gyertyákA feszület körül . . .S a komor terem ajtajánVasak közé béklyózva,Megláncolt kezekkel behoztákA halványképű, sebhelyekkel borítottMord légionáriust.S a vádak elhangzásávalKérdezek tőle a mentségeit.Felelt az elszánt harcos,Aki úgy állott a bírái előtt,Mintha maga a Hadisten,

113

A véreskezű Áres lett volna.S hangozék az ő érces szavaKeményen, rendületlenül, eképpen:"Tudjátok meg hát mindnyájan, hogy:Én harcolni jöttem

A francia légióra,Nem pedig bakónak;És én, mint magyar ember,A fegyvertelen ellenségreNem lövök!Most már harmad ízben állokA vérbírák előtt.Kétszer már amiattSzutyongattatok, hogy: Madagaszkárban,Morafeno ostrománál,Az égő házból ragadtam kiEgy csomó jajveszékelő gyereket,Amikor a balpofám is veresre sült.

Itt, Algierban, Magourahnál pedigAz ellenség asszonyaitBiztos helyre rejtettemA puskagolyók zápora elől.De e fegyelemsértések miatt akkoronFelmentést kaptam. Sőt:Vitézségi érmeket.S ha bűn az, amit most is elkövettem:Hát csak vegyétek elMegunt éltemet! . . .S lőjjétek által, de rögtön,Emberszerető szívemet,Amely még a gyakori öldöklések alatt semKérgesedett be annyira,Hogy az emberi józan észnekS a felebaráti szeretetnekMindeneknél erősebb,Szent törvényeit többre ne tartsaA gyilkolást és rombolástIstenítő katonai fegyelemnél.Az én kivégeztetésemre jogot,Sőt arra egyenes utasítástAdnak a hadicikkek néktek . . .De mielőtt ezt ti megteszitek:

114

Íme, a lábaitok elé hajítomΕ rongyos fityegőket, amikértNegyvenkilenc ütközetnekA véres tusakodásaiban ezerszerNéztem szemközt a halállal!S én magam fokozom le önmagamat,Mert csak ember akarok lenni,Halljátok-e? Ember!Nem pedig érdem jeles hóhér! . . .

Így dörgött a felbőszült veterán,És még láncoltan is félelmes erejűVaskemény kezeivel dühösenSzaggatá le a széles mellén fénylőVitézségi érmeket.S a megrökönyödött bírákSzemei közé vagdosá azokatÁdáz, vad haraggal.Persze, lefogták a dühöngőt,S öteiv-hatan megragadva,Még erősebben bebéklyózták.Mind a mellett a vérbírák közt isGyőzött a jobb emberi érzés:Azért is hát, büntetés helyettVégkielégítéssel menesztek a vádlottat,Nehogy a szent katonai fegyelmetAz ő lázító, merész viselkedésévelLazítsa.

MEGJEGYZÉS: — Testvéröcsém, Béla, akinek a francia"Legion Étranger"-ben sok ideig tartott kalandjait még Pá-pán, 1900-ban 10,000 példányban kinyomattam s három évalatt el is adtam, közel két évtizedig, mint zsoldosa a fran-cia tőkéseknek, harcolt Afrika és Ázsiában, Legutóbb Liegealól jött a halálhíre 1914-ben. De végtelen örömömre nemrég írt Pantinból, Franciaországból s tudatta, hogy a sebei-ből felépült, s csak a jobb mutató ujját veszíté el. Jelenleg1500 frank nyugdíjat kap, de mert ebből kenyérre se telnék,mint segéd-gépész van alkalmazva az egyik vasútnál napi 15franknyi díjazás mellett.

Régebben nagyon büszke volt a vitézségi érmeire, ami-ket vagy 60 ütközet marakodásain szerzett. De utóbb még

115

az ő harcias természete is megcsömörlött a sok mészárlás-tól. Jelenleg már is lelkes kommunista, s amint írja, a fran-ca kormány csak hónapról-hónapra tartja fenn nyomorulttengődését a kapitalisták élén a munkásság kegyelméből. Sazt jósolja a fiú, hogy Gallia olyan irtózatos forradalom előttáll, amihez képest a robespierri csak kismiska volt. ő ismegerősíti, hogy a szocialisták kimagasló vezérét, Jaurést,aki teljes erejével a világháború kitörése ellen küzdött: afrancia kormány felbérelt orgyilkossal ölette meg, s a gazbrávót tesék-lásék vizsgálat után futni engedé.

XVIII. FEEZET.

A PÁRBAJ MÁNIA EURÓPÁBAN. — EGY JÓÍZŰ BE-MUTATKOZÁS. — A CÍM- ÉS RANGKÓROSOK.

Kivonat Mihályi "Proletárok bibliája,, 30-ik fejezetéből.

A nekünk, amerikaiaknak,Oly nevetségesen botor,Idejét múlta párbaj-mániaOlyan bolond eseteket szül,Mint pár év előtt történt amottA szép, kávéházas, muzsikásBudapesten, a hol egy oktalan ebA handabandázó ficsúrnakPepita nadrágját sarokkőnek nézvén,Felszentelé . . . S e miatt másfélszáz,Magát okosnak, műveltnek,Úrnak képzelő atyafiKap hajba. S szintePrecesszióval vonulnakA provokálthoz a nagyképűPárbaj-segédek: a kihívók tanúi.Holott mi, amerikaiak, azt hisszük,Hogy becsület reparálás helyettTán inkább a folt-tisztítóSzabóra várna az ily munka . . .Ha egyazon emberfőnHúsz-harminc száj lenne:Még az se volna képesEleget kacagni az eféle

116

Extra bolondgombán . . .Fiatalabb éveimbenA szép Hunniában viseltTársadalmi állásom miatt,S mert még akkor a sokféleEurópai humbugnak buta,Vastag köde feküdt az agyamon:Magam is keresve kerestemA krakéler firmákkaliÖsszekülönbözéseket. ,Hát egy ily alkalommalÖsszeakadtam egy közismertÜres fejű hencegővel,Aki az ő szokott hebehurgya

Modorával ekkép mutatá be magát:"Nevem Kakasfalvai, toromplenszki,És monyászóblatnicai Krumpilovics Oszkár!Tiszteletbeli gyakornok jelölt vagyokA kákonpillei magyar királyiKataszteri kirendeltségnél,És tartalékos szekerész hadnagy vagyok.""Igen? örvendek a kiváló szerencsének,Hogy összetalálkozánk. Én meg ugyanisKucsujkákucsházai, csikcsiszi,És belevendifalvai GaragosDoroszenkó, Kajetán és Vladimir vagyok!Foglalkozásra nézve diplomás,Parisban kitanultToronygomblyuk aranyozó,És a középső szent batolaniNemesi kaszinónak már négyszerMegválasztott ajtónállója.Azonkívül az ipicsonyiCompossessoratusnakNyugalmazott hírharangja,Továbbá tiszteletbeli útmesterA Syrius és Orion csillagoknakTörvényhatósági úthálózatán;Nemkülönben a palesztinaiGyarmatosító Zion egyletnek dísztagja,És tűzoltó trombitásA tesmagi önkéntes tűzőrségben;

117

Továbbá a dődöllefalvai tekéző egyletnekKitüntetett veteránusa ..."De már itt ő futni kezdett,Hanem én a frakkjába kapaszkodvaTovább dörögtem:"Kéjgázgyártó is vagyok,És érdemdús kotillion-rendező,És szerencsés feltalálójaA poloska szájkosárnak;Azonkívül világutazó,És szabadúszó vagyokA konstantinápolyi édesvizeken.Továbbá bíbictojás kereskedő,Azonképen lovasított tengerészhadnagy

A liliputi hadiflottánál. TovábbáBolhaszínház tulajdonos;Szintúgy a Booth-f éle hadseregnekCímzetes tizedese és tényleges őrvezetője vagyok.És a parabutyi színház kortina húzója;Továbbá az ezremui tudós társaságörökös dísztagja; nemkülönbena spanyolországi Calafatra,A szerb Takova, a perzsa oroszlán,S a török Medzsidje rendjeleknekReménybeli kitüntetendő exj elölt je,1

úgy a szaharai császárnálSzerződtetett főtevészmester;Szintúgy a ninivei cserépkönyvtárCímzetes elfuvarozója, valamintA dahomyta országgyűlésTengerészeti naplójának felülbírálóBizottsági tagja és san-marinóiDiplomáciai attasé, s montenegróiUdvari szállító, s a zarkansasiFehérsipkások megválasztott csapatvezetője.S hogy el ne felejtsem:A grönlandi jégkonzerváló gyárakIgazgatósági tanácsosa, s a mit tánTudni is méltóztatik: egyszersmind bennemA "Kutykurutyfalvi Lapok" főszerkesztőjétÉs a "Hulló liliomszirmok" megkoszorúzottSzerzőjét is üdvözölheti Uraságod,

118

Hogy teszem odébb az utamból ..."De már erre nem is várt az ipse,Hanem úgy elszelelt onnét,Akárcsak az agár elől menekülA megriasztott "tapsi-füles."

Pokolba a temérdek kisebb-nagyobbUdvari belső és titkos tanácsosokkal!S minek az a rengeteg kir. kamarás,Aranykulcsos és excellenciás úr?Aki azért, hogy az inasa"Kegyelmes"-nek szólongassa őtet:A saját önállóságát s a nép javaitLábbal tiporja. Le velük!Herceg, nemes, gróf és báró:Legyen immár gyalogjáró,Cim, rang, pap s király törlendő,Üssön beléjük a menykő! . . .

XIX. FEJEZET.

AZ ÓHAZÁI HITVÁNY KASZT-SZELLEM. — A LOVÁSZ-PATONAI TEMPLOMSZENTELÉS.

(Megjelent az Emléklapokban is.)

A "Szabadság"nak egyik Glenfelden nyaralt tisztviselő-jével hét év előtt sokszor megtárgyaltuk az óhazái züllött áll-potokat. Az Ernő öcsém nagy reményekkel volt akkoriban— még a háború előtt — az ő rajongó, becsületes szívével sze-retett Hungáriájának jövője iránt. S különösen az amerikaimagyarságnak tömeges visszatérésétől várta az óhazái ret-tenetes állapotok megújhodását. Ε tekintetben én nem osz-tottam az ő optimizmusát, mert alaposan ismerem az otthonifeneketlenül züllött állapotokat.

Már Sennyei báró 46 év előtt hangoztatta, hogy Magyar-ország közigazgatása: ázsiai. Egy volt porosz miniszter pe-dig, aki sokat tartózkodók szép hazánkban s rendkívül kedvelia magyarokat, pár év előtt azt a kijelentést tette, hogy: —"Scythiában közigazgatás nincs. "Csak úgy találomra, má-ról-holnapra pöcögetík a legéletbevágóbb dolgokat. A mág-nás-kaszinó dirigálja ma is — ezt hét évvel ezelőtt mondotta

119

— az országot. Törvénykezése lassú, méregdrága s teljesenki van szolgáltatva az ügyvédeknek. Nincs határa a perújítá-soknak. Telekkönyve, különösen az erdélyrészi: zavaros,nemzetiségi viszonyai kétségbeejtők s a kasztszellem a fü-lünkbe harsog mindenütt. De máskép a magyar népnél ke-délyesebb, vendégszeretőbb, egyszersmind könyelműbb népnincs Európában. Némely alak napról-napra csakis a kibic-kedésből él a budapesti kávéházakban, ahol is a rendkívülszép ottani hölgyek a szerelmi ügyleteiket lebonyolítják."Nemde, gyönyörű kép?! . . .

Hát ha még úgy ismernék a külföldiek az ó-hazai slen-drián közigazgatást, mint én, aki annak mint körjegyző, 18évig ténylegesen működött tagja voltam! Én már az ak-kori félszeg világnézetemmel is, amely az óhazái ködöktőltisztán nem láthatott, s csak sejté a helyes Kibontakozást:tűrhetetlennek találtam az ottani viszonyokat. S a mille-niumi évben, amikor az óhazai lapok által is megdicsért "Ba-jóth község monográfiáját" megírtam, egyszersmind "Fa-kadó sebek" címmel egy önkormányzati, katonai, törvény-kezési és pénzügyreformi javaslatot adtam be a Bánffy-kormányhoz. Már ebben is olyan radikális elveket penget-tem, mint egyik korábbi könyvem karcolatában, amely: —"Azok az érdemes férfiak" címmel, maró gúnynyal ostoroz-ta az akkoriban is országszerte dühöngött rangkórságot.De ki méltatott volna ez időben figyelemre egy körjegy-zőcskét, pláne egy ellenzéki nótáriust, akit inkább csak ha-talmas étvágygyal felfalni szerettek volna!

Sokáig nem kaptam választ máig is irattáromban őr-zött munkálatomra. Hát egyszer találkozom az áldott lelkűédesanyám testvéröcscsével, a Mezey Ferkóval Budapestena Váci utcában. Megjegyzendő, hogy ő, mint a báró Üch-tritz Zsiga iskolatársa s mint a máginás-kaszinó tagja s anéhai gróf Károlyi Pista és Csekonics Endre kebelbarátja,aféle buga mágnási allűröket szenvelgett, s mint egykorijezsuita növendék, nagy antiszemita is volt ellentétben ve-lem, aki a Hebron rózsáit mindig kedveltem.

Azt mondja a Ferus, aki már akkor is magas állástviselt a kultuszminisztériumban: "Imre kölyök, miféle for-radalmi irka-firkát adtál be a belügyérhez? Hát valóbanjakobinus akarsz lenni? Nem tekinted az apró gyerekeidet?Kétségtelen, hogy zseniális fickó vagy, de egyszersmindnagy szamár, ha azt hiszed, hogy Magyarországon is a ro-

120

bespierri eszmék szerint lehet kormányozni. Hát láttál-emár a magyarnál arisztokratább népet? Nálunk még a sá-toros cigány is különbnek tartja magát a parasztnál, akinekaz érdekében te folyton hadakozol. Ez a mostani dolgozatodis olyan, mint a tisza-eszlári perben a zsidók mellett írt cik-ked volt."

— S hát nem volt-e abban is igazam, holott még a je-les Eötvös védbeszéde előtt a "Pápai Lapokéban megjó-soltam, hogy a saktert el nem ítélhetik az erőltetve összetá-kolt bizonyítékok alapján, — kérdem a nálamnál egy fejjelmagasabb óriást.

— De igazad volt. Hanem, kis csacsikám, tudd meg,hogy az igaz emberek vagy étlen halnak, vagy a tömlöcbekerülnek, mert a tömeg soha meg nem érti őket. És jobb,ha butítod a népet, mert akkor istenit. De ha felvilágosí-tod: megkövez.

Sajnos, az ó-hazai mágnások ma is úgy gondolkoznak,mint a nagybátyám, s nekik nem áll érdekükben az óhazáikasztrendszer eltörlése. S nem hogy tárt karokkal várnákők az óhazái magyarságot, de majd nagy birkózással lehettőlük csak egy kis morzsányi jogot is kicsikarni. Ezrévelvagyunk itt, az aranyországban is, a hírhedt magyar köz-igazgatás, a gyarló törvénykezés és a szűkmarkú kasztszel-lem áldozatai, akiknek már hiába ígérgetnek a most megszo-rított államférfiak fűt-fát. Mi már régen tisztában vagyunka miniszteri és királyi ígéretekkel. És szívünkbe véstük agaz IX. Lajos francia király mondását, amely így szól: —"Tettetni annyi, mint uralkodni." Nekünk hát elég volt amézesmadzagokból.

Ha jól emlékezem, 1885 év nyarán szentelték fel a lo-vászpatonai róm. kath. templomot, amelyre én is, a főnö-kömmel, az áldott lelkű Kiss Péter jegyzővel hivatalos lé-vén, a díszebédnél elhangzott felköszöntőket igen megfigyel-tem. A néhai Emil bátyám által mondott tószt, mivel igenis szabadelvű volt s azt hangoztatta, hogy a szép, új temp-lom melletti roskadozó iskoláról se feledkezzünk el s aztépítsük meg mielőbb: nem tetszett a papoknak. Egyszercsak feláll egy pókhasú esperes és így dohog:

— Uraim! A Mihályi úr, mint urodalmi ispán, szerin-tem egy kissé túllőtt a célon, amidőn a kegyes grófnét, minta díszesen megépített új templom patrónusát, az iskola épí-tése és kibővítésére is figyelmezteti. úgy is igen el van

121

rontva a mai fiatalság a világi tudományokkal. S a török-verő Kinizsy írni se tudott, mégis boldog volt akkor az is-teni félelemben nevelt ország. S azt mondom, hogy mi, in-telligens emberek csak addig leszünk boldogok, amíg a köz-nép túlságosan fel nem világosíttatik. A jóravaló keresz-ténynek a krisztusi tudományon kívül egyéb nem szükséges,hisz' jól mondotta a szelíd Mester hegyi beszédében, hogy:"Boldogok az együgyűek, mert ők meglátják az Istent!"

Dörgő taps és falrengető éljenzés követé e gyarló, ra-vasz, alacsony színvonalon álló, népbutító beszédet. De há-rom, négy hosszantartó, éles juhászfütty, amit én a mutatóés hüvelyk ujjaimnak a számba helyezésével eresztettemmeg: túlsüvíté az ujjongást. Tudjuk, hogy az óhazában akifütyülést nagyobb sértésnek tekintik a pofonnál. A márborgőzös tömeg tehát felugrálva székeiről, dühös összevisz-szasággal ordítozá: "Ki vele, ki kell dobni őt a bátyjávalegyütt, ünnepmegrontó gazemberek!" etc., etc.

Átellenemben ült, majdnem az asztal végén, a boldo-gult Emil bátyám. Haragos lángot löveltek s összevillantakaz enyéimmel az óriási homloka alatti, máskülönben szelíd,nefelejts-kék, majdnem zsebóra nagyságú szemei. S ez akét méter magasságú óriás, aki mint magyar-óvári gazdásza minduntalan vívott párbajaiban sorra kaszabolta a het-venes években még a külföldről is az ottani gazdasági ada-démiát látogatott burkusokat és cseheket, hozzám áthajol-va súgta a fülembe:

— Ha ránk jönnek, törd ki a széklábat s vessük összea hátunkat. Két perc alatt az utcán lesz ez a szent csürhe!

Nekem se kellett sok biztatás. Még élénk emlékezetem-ben Volt akkoriban, hogy pár év előtt mint egy-éves önkén-tes Bécsben, az Alser-kaszárnyában közel eső ''Csertek" ne-vű korcsmából 14 Mollináry bakával milyen hamar "kinéz-tünk" vagy 60 Deutschmeistert és dragonyost, akik még abezárt ablakok üvegtábláin keresztül is menekültek előlünk.S bizony lett volna itt is nagy derendócia, ha a higgadtab-bak, mint a főnököm s Bognár Endre, a lutheránus pap ésFenyvessy Franci (a minden lében kanál, későbbi főispáns a stréberek díszpéldánya) közbe nem lépnek. Így aztánnem lett belőle nagyobb botrány, de az ünneplő társaságszéttoszlott, ki ferblizni, ki tarokkozni, ki meg a cigánytnyaggatta. De a sógorom, a Scheybál Karcsi még ott, a

122

helyszínén megjósolta, hogy: "No, fiúk, ez a nap befütyültnektek is, nemcsak a templomszentelésnek!"

Igaza is lett a sógornak. Helyzetünk tarthatatlansá-gát még siettette azon körülmény is, hogy én az ottani róni.kath. papot (már a nevét is elfelejtem e hájfejű csodabogár-nak) a "Veszprémi Közlöny"-ben cudarul lepingáltam. Atemplomszentelési követő hetekben ugyanis egy szegény,17 éves árvafiú, akivel mint szolgalegénynyel nagyon dur-ván bántak: öngyilkos lett. Ε miatt a lovász-patonai csu-hás nem akarta eltemetni, noha a jólelkű kőrorvosunk bi-zonylatot állított ki arról, hogy a boldogtalan sorsüldözöttpillanatnyi elmezavarában követte el gyászos tettét.

Még ezelőtt 33 évvel, falun, a bigottul nevelt pórnépkörében borzasztó esetnek látszott ám, hogy valakit "mintelhullott ebet szenteletlen földben, csak a temető árkábantemessenek el." A szegény elhunytnak ősz, félőrült anyjaa haját tépve jött a községházára, hogy segítsünk rajta, ne-hogy a fiacskája még a másvilágon is elkárhozzék. Azt úgyis tudtam, hogy ezt a vallásos rajongót afelől meggyőzniképtelen vagyok, hogy nem az a boldogtalan gyerkőc a bű-nös, aki érzékeny lelkével a halálba menekült a sok bánta-lom elől, hanem azok a felelősek a korai vesztéért, akik őtnyomorgatták. Ilyen érvekkel hiába is hozakodtam volnaelő. Hisz' jól mondja Göthe, hogy: "A butaság ellen azIstenek is hiába harcolnak." Meg aztán Húsz János is, amáglyájára fát hordó fanatikus asszonyra találóan mondot-ta ám: "O sancta simplicitas!"

Tehát egy küldöttség élén megalázkodtam az általamgyűlölt képmutatónál, ő egy cipésznek a csinos nejét tar-totta magánál "házvezetőnőül," noha az a jóravaló susztertöbb ízben könyörögve esengett a csuhásnak, hogy bocsássavissza a kis gyermekeihez a várva-várt anyjukat. De akéjenc zsírtömlő erről hallani sem akart. S végtére, ami-kor a felháborodott férj az ablakait is beverte: a csendőrök-kel némította el az átkozódó hitvestársat.

Denikve, a pap megtagadta az eltemetést. De tudom,ha még életben van, ma is megemlékezik arra a mosdatásra,amiben része volt a már említett förmedvényemben. Jómagam is csak annak nevezem, hisz egy olyan vastag kopo-nyájú vízilóval nem is lehetett volna diplomatice polemizál-ni. A vége az lett, hogy a szent atyát a püspök elé citál-

123

ták, s egy havi vezeklésre ítélték. De akit legjobban saj-nált: el kellett bocsájtania a féltve őrizett gazdasszonyát is.

"Jegyezd meg a napot, amelyen megbántottad a pa-pot," meg aztán: "A papzsák telhetetlen," és "Ha korán reg-gel pap keresztezi az utadat: szerencsétlenség ér az nap,"stb., jellemző közmondások eléggé igazolják, hogy az ittemlítettek után nekem Lovász Patonáról távoznom kellettaz onnét jó messze eső Bácskába. Nemsokára a minden ol-dalról üldözőbe vett szegény bátyám is elhalt 33 éves ko-rában, mert a ráerőszakolt házassága s a templomszentelésibotrány miatt az ivásnak adván magát, az alkohol gyorsanvégzett vele is, mint annyi sok más szerencsétlennel, akik eborzasztó szenvedélynek gyógyíthatlan betegeivé sülyednek.Kötetekre menő, hasonló dolgokat sorolhatnék fel asaját tapasztalatomból is annak igazolására, hogy az óhazáirothadt közállapotokat egy Amerikát járt magyar sokáigtűrni nem tudja. S bár minket néznek le az ottaniak, mintcsavargó világjárókat, akik szerintök csak salakja vagyunka magyarságnak, de a valódi tényállás az, hogy éppen a leg-jobb, legbátrabb, legvállalkozóbb elemeit veszté el miben-nünk, itteni vándorokban, az óhaza. Mi közülünk sokan,bár öntudatlanul, de mégis a helyes emberi életösztön su-gallatára keresik a legjobbat, az emberi méltóságnak meg1-felelőbb állapotokat. S amikor azt látom, hogy itt, Ameri-kában olyan egyszerű parasztok, akik az óhazában írni-ol-vasni alig hogy megtanulhattak, $50,000—$60,000-os érté-kű üzleteket vezetnek, sőt némelyek itt tanulják meg fel-nőtt korukban az írást-olvasást csak azért, hogy újságot skönyvet lapozgassanak: bizony ökölre szorul a kezem a ma-gyarországi züllött, gaz, népszipolyozó kasztrendszer miatt.Erről már a 12 év előtt New Yorkban 25,000 példánybankiadott "Népbarát" című füzetkém 44-ik lapján így írtam:

"A népsorvasztó királysági intézmény védszárnyaialatt terpeszkedő két olyan középkori koloncot, mint a fő-papsági s főnemesség: az állandó katonatartás óriási terheimellett még akkor se bírna teljes elsatnyulása nélkül von-szolni a magyar nép, ha önálló állami szervekkel és teljesipari berendezkedéssel dicsekedhetnék. És teremt-ucscse!nincs rendben az olyan ország politikusainak a szénája, akik még az általános választási jog behozatala felett is töp-renkednek. Pedig azt meg kell valósítani mielébb."

Tudom, hogy a vallási bigottság majd elítéli e fejezet-

124

ben megírtakat is. De a pókhálós koponyák véleményéreépp úgy fütyülök most is, amint annak idején kifütyültemaz esperesi szent nyöszörgést.

XX. FEJEZET.SZENTATYA LEMARAD A SZÁNRÓL!

Humoros karcolat az "Egy nótárius" című, 30 év előttkiadott kötetemből.

Hát biz' az én öregem igen vendégszerető úr volt annakidején. De sőt neki ez betegsége vala, amelyből jókora adagmaradt rám is. S tudjuk, hogy a régi jó világban, amikormég a nemes ember a parasztot a deresre huzattá, holott ezdolgozott ő helyette is: a folyton tivornyázó nemesek, mo-dern kannibálokként egymást falták fel. S a szakadatlandinom-dánom emészté fel a gentry nagy részének a vagyo-nát.

Tehát, amint mondom: sok grand muri esett meg ami szerény hajlékunkban is, amelyek között igen gyakrankacagtató lefolyásúak is akadtak. Például: egy ízben atyámegyik áldott lelkű, de egyszersmind bőtorkú pap barátjának akövetkező tartalmú levelet küldé:

— Kedves papom! A csikóm veszettségben kimúlván,elhalálozása előtt tenger sokaságú baromfit agyonrugdalt:jöjj el a temetésükre! A stólát in natura megkapod som-lyai képében!

Amiből is megérté a jámbor lelkiatya, hogy az öregem-nél nagy ricsaj készül.

Megjelent hát pontosan a kitűzött napon. Ott találtamár a helybeli intelligenciát s a kedélyes lakma csakhamarkezdetét vette. Vacsora közben a pap kocsisa, egy jámborjákói sváb, tán véletlenül egy "lámpás" móri bort kapott acselédasztalnál a pörköltjéhez, s azt hűségesen be is kebe-lezé a "minden örömök hazájába." Megjegyzendő: ez akrumplifejű olyan siket volt, mint a török ágyú! S hogy atűzerejű móritól a hallása meg nem jött, az bizonyossá válta hazatéréskor. Alig tudott biz' ő is papostól a szánra fel-kászolódni, mivelhogy az atyuska is illő számú "kelázlival"bekebelezett a jóféle sághi és somlyaból. S a mikor nagynehezen elhelyezkedőnek, már az atyuska is jól "a grániczonállott."

125

Kemény, csikorgó tél volt. S a hótakarta földnek ki-halt tájain irgalmatlan hidegséggel visított az északi szél,zúgó süvöltéssel seperve a holdvilág sütötte tájakon a fel-kapott havat. Váltig marasztalak a papot a legjobb szán-dékkal. De annak elve lévén (a szép gazdasszony iránti te-kintetből) sehol éjszakára meg nem maradni: csak útnakindult. Ám alig hogy kiiramodtak az udvarunkból, a köd-menébe húzódott sváb olyanokat bólintott máris, hogy azorra majdnem a táltosai farával jött érintkezésbe.

Még nem voltak a kovácsi templomtól tíz perc járásnyi-ra, amikor a szán egy lejtős helyen nagyot faralván: a far-kasbundájában szunyókáló papocskát a közeli árokba lódítá.Ellenben a végtelen flegmájú siket kocsis a világot rengetőeszméiben elmerülve tova iramodék, a faképnél, illetve azárok mellett hagyva a már most gyorsan észbe kapott szentatyuskát.

Eleget kiabált a kicuppantott lelkidoktor a kocsisnak,hogy: — "Michl! Bleib stéhn!" Annak, ha ágyúztak volnais, hasztalan leendett. Sőt az udvaron sokáig várakozott lo-vacskák a lármától még jobban megneszülve, annál sebeseb-ben ragadák a szánkót, amely immár két mázsányi tehertőlis megkönnyebbülten, vígan siklott a kocogó paripák után.

Mit tegyen most, töprenkedék a szánról eképpen lema-radt plébántos. Visszamenni az apám házához restelt vol-na, mert jól sejté, hogy az ott még tovább borozgató atyafi-ság halálra kacagja magát.

Aztán meg eszébe jutott a jámbor ostyafogyasztónakaz is, hogy először: a kocsisával nem boldogul, mert az siket,akár a török ágyú. Másodszor: meg van az a jó szokása,hogy — tekintettel arra, ha ő a szép Zsuszkával együtt uta-zik — hátra nem néz. S miután keservesen kellett tapasz-talnia, hogy a másvilági elektromos kályhák pompás mele-gében tarokkozó szentek ily nagy hidegben az ő segélyérele nem szállanak. De sőt a füle botját se mozdítá egy fiaszent sem. S mert azt ő se kívánta, hogy a 20-fokos hideg-ben a mennyei angyalkák a pőre gúnyáikban az ő támogatá-sára induljanak: nagy maga bíztában csak utána rugaszko-dék a szánnak, azon reményben, hogy valamelyik kapaszko-dónál majd csak eléri azt.

Több ízben az majdnem sikerült is a rettenetesen fúj-tató Atyuskának. Mert a különben is gyenge táltosok adombos kapaszkodóknál megcsillapulva, lassú lépegetéssel

126

bandukoltak. S ilyenkor néha alig volt már kétszáz lépés-nyi távolság a siket kocsis meg a pap között. De a lejtőnélmegint csak neki iramodtak a lovacskák, s így az Úr jám-bor szolgája mindinkább messze maradozott a szántól. Smár attól rettegett, hogy az akkoriban még itt-ott felbukka-nó bakonyi farkasokkal lesz éppenséggel nem óhajtott talál-kozása.Ήa tán a bunda nem lett vón' a nyakában: akkormég elcsípte volna a fuvarost.

Ε közben ez hazaérkezvén, a paplak udvarán megállot-tak a pejkók, s a csengőszóra előjött cselédek váltig kérdez-gették — persze jelekkel — a svábot, hogy hol a főúr?

— Hát ott ül a helyén, — volt a válasz, s még csakhátra se nézett a nímet. De amikor meglátta az üres ülést,ő maga is sietett fellármázni a falubelieket. Akik is cséppel-fejszével, doronggal vonultak a nemsokára meglelt papjokelé azon aggodalmukban, hogy netán ezt felfalták a farka-sok. De az atyuskát azontúl nem volt tanácsos így megszó-lítani, hogy:

"Szent atya, lemarad a szánról!"

XXI. FEJEZET

HARC A MALTHUZIANIZMUS ELLEN. — A CSALÁDIÉLET ÖRÖMEI.

Ε cikk is a már megjelent "Emléklapok"ból vettetett át.

Én mindenkor teljes erőmmel támogattam már az óha-zában is az olyan mozgalmat, a mely a nagy családdal bírószülők s kivált a kis gyermekek javát célozta. GyűlölömMalthust és minden olyan torzagyú siránkozót, aki az em-beriség túlszaporaságától retteg. Az ilyen idegroncsok, akik az őrültségnek rendszert igyekeznek teremteni, csakolyan szellemi bélpoklosok, mint amilyen testi nyomorékoka pellagrások. Józan eszű, egészséges idegzetű embert megnem téveszthet a gaz Malthus sophisticája. Az ő álokaiolyan gyenge lábakon tántorognak, amiket a szocializmusmár régen könnyű szerrel felrúgott. Ő nem az okot, ami anehéz megélhetést előidézi, akarja megszüntetni, hanem azokozattal, a gazdasági egyenlőtlenség szülte nyomorral bí-belődik. S ezt a születések korlátozásával akarja megszün-tetni, mert szerinte: "Sok az eszkimó, kevés a fóka." Hátcsak éppen fókával élhet az eszkimó?! . . .

127

Ez bizony kényelmes álláspont! És el is fogadták már,éppen a gazdag-ok s a legzüllöttebb proletárok. Az előbbiekazért, hogy ne kelljen a vagyonukat több gyermek közöttszétosztani. Az utóbbiak pedig azt hiszik, hogy gyermeknélkül könnyebben átvergődnek a gyakorta előálló ipari pan-gások idején beköszöntő "nehéz időkön." Holott akár vangyejekök, akár nincs — a mostani anarchikus termelési éskapitalista rendszer mellett, amely nem a közszükség, ha-nem a profit után igazodik: a túltermelés beálltával épp'úgy kidobják a gyárak s a bányákból a gyermektelen mun-kást, mint a sok gyermekkel bírókat. S akármilyen kevéslenne is a munkás, a kőszívű tőkések igyekezete mindig arrairányulna, hogy a kevés munkás mellett is nagy haszonhozjussanak. Ezeket tehát éhbérek mellett, erejüknek a végisőkihasználásáig a Taylor-rendszerrel dolgoztatják. S márcsak akkor adnak egy kis javítást, ha az elégedetlen töme-gek sztrájkolnak, avagy éppen lázadással fenyegetődznek.

De nincs köszönet a fizetés-emelésben sem. Mert a pro-letárokat uraló tőkések a százféle részvényeikkel olyan szo-ros összeköttetésben állanak egymással, hogy amit egyikkézzel a fizetések javításánál adnak, azt a másikkal duplánkiszedik a folyton sarcolt tömegből. S mi haszna van enneka húsz—huszonöt százalékos béremelésekből, ha az élelem,ruha, lakás, dohány, cukor, szeszes italok, stb., beszerzésénéla korábbi árakat 40—60, sőt 100 percenttel feljebb srófol-ják? És micsoda őrült rendszer az, amelyikben épp akkorállanak be a legszigorúbb nélkülözések napjai, amikor araktárok zsúfolva vannak a munkáskezek által előállított tö-méntelen portékától?

Itt a bibi tehát s nem a gyermekáldásban! S nem hogysok volna a földön a mostani másfél milliárdnyi embertömeg,de megfelelő művelés és a termelt javak arányos elosztásamellett még húszszor annyi népességi is, mint a mostani: jó-létben élhetne e "siralom völgyében." Ez tényleg most po-kol a kizsarolt proletárok részére, de paradicsoma a jólléttőlfuladozó henye tőkéseknek. Ezek a telhetetlen piócák az őkitartott tányérnyalóikkal, a mindenkori hatalommal iker-testvér papokkal és a prostituált sajtójukkal azt hirdette-tik még a templomi szószékekről is, hogy az Isten rendeléseaz, hogy szegények és gazdagok legyenek. "De könnyebb"a tevének átjutni a tű fokán, mintsem a gazdagnak be-menni a menyországba." Könnyebb hát! Mert se gazdag,se szegény soha nem jutott a szent Tubafa alá, hisz' a para-

128

dicsomi légvárak csak a lázadó tömeg csitítására kitaláltfantazmagóriák. S maga a vallás is, a mint azt már kétezerév előtt Julius Caesar hirdette, csak az elnyomottak féken-tartására szükséges eszköz az államférfiak kezében. S va-lóban azt látjuk, hogy az állam és a vallás már évezredekóta szorosan egybeforrva, az első brutális hatalmával, utób-bi pedig az értelem józanságát megfertőző csalafintasággalfeküdt rá az elnyomott s butított tömegekre a célból, hogya hatalmon levő kisebbség a setétségben tartott proletáro-kat a legvégsőkig kizsákmányolhassa. Ezért mondja háta papok által gyűlölt, de valójában nemes szívű Juliánus, az"apostata," hogy: "Az a legnagyobb bajuk a népeknek,hogy maguk fölé királyokat s papokat tesznek vezérekül,mintha csak a bárány a farkas pártfogását kémé. ,,

Feneketlen züllöttség, értelmi hanyatlás és a legfőbbtermészeti törvénynek, a fajfentartási ösztönnek a leggyá-vább, férfiatlan, nyomorult megcsúfolása tehát a Malthu-sianismus és az ''Egyke" rendszer, amely a nőt, "az embe-riség termőfáját," degenerálásra kárhoztatja s amely im-már megásta a sírját a jeles gall népnek is. Ennek hiábaprédikálta legnagyobb prófétája, a titáni Zola a "Fecondité"-ben a gyermekáldás előnyeit: nem tudta elriasztani a fajiöngyilkosságtól. Ez pedig valóban igen nagy kár az egészemberiségre nézve, mert a hellen után a francia volt a leg-fejlettebb agyú s értelmű törzs az embertestvérek sokadal-mában. S valamint a derék görögöket tönkretették a bel-viszályok, amelyek a százötven évig tartott peloponesusi há-borúkban érték el a csúcspontjukat: épp így a jeles Vercin-getorix leszármazottait a kihalásra kárhoztatta a gyerme-kektől való idegenkedés. Ezt a lassú haldoklást méltánfájlalhatjuk, mert az olyan nemes nép, amely a Montesguie··an, Anatole, Voltaire, Rousseau, Pierre Loti, Hugo Victor,Rostand, Napoleon, Robespierre, Diderot, Reclus, Beranger,Rodin, s a többi, felszámlálhatlan óriással ajándékozta megaz emberiséget s amely a világ csodáját, Parist megalkottaés végig szenvedte a nagy forradalom s a most dúló germán /invázió borzalmait: valóban megérdemelte dicsőséges múlt-jánál fogva is, hogy továbbra is mint vezérnemzet szerepel-jen a népek élén. De bűnhődnie kell e jobb sorsra érdemesnépnek amiatt, hogy a nagy Természet alaptörvénye, a faj-fentartás ellen lázadva, kicsinyes szatócskodással a gyávamegalkuvás útjára lépett. S a torlaszok hőseiből dégénéraltkéjencek lettek, akik a férfi és nő közötti magasztos egyesü-

129

lésnél csakis a mámor fokozását hajszolják a legundokabbállati tévelygés perverzitásával, de irtóznak a gyermektől.

A mely emberpár a termékenyítést mesterségesen gá-tolja, utódok hián' kiközösíti magát az embertestvérek fen-séges gyülekezetéből. S az ilyenek nem házastársi viszony-ban, hanem csak ágyasságban élnek. Jómagam is amondóvagyok, hogy a házasulandókat alapos orvosi felülvizsgálatalá kéne vetni, nehogy korasszülöttekkel torzítsák az em-beriséget. De van-e manapság már olyan betegség, ami gyö-keresen nem orvosolható? Lám, a kolera, pestis, tüdővész,a rák, a syphylis, az eskór és sok más nyavalya ellen márisoly sikerrel harcol az orvosi tudomány, hogy azok pusztítá-sai a régebbi időkhöz képest már egy ötöd-részre szállottakalá. A himlő, typhus, diphetria, stb., pedig már majdnemteljesen megfékezhetők. És majd a szocializmus elveinekmegvalósulásával, amikor mindenki rendes táplálkozásbanrészesül, hygienikusan élhet s munka által túlterhelve, gon-doktól szorongatva nem lesz: annyira csökkentik a most dúlónyavalyák hatékonyságát, hogy a könnyen foganatosíthatóóvintézkedések a járványokat s betegségeket úgyszólvánteljesen kiküszöbölik. A nagytudású Mechnikoff már régbebizonyitá, hogy a belekben felhalmozódó bacillusok az okaia korai vénségnek. Ennek a meggátlására mérsékletet, al-kalmas étrendet s a bolgárok által is használt "yoghourt"nevű, foghagymával elkészített aludttejet ajánlja. Enneka használatától ma is nem ritkaság a 100—110 éves emberBulgáriában. Persze, ezek a fejéhez vágnák azt a kotyva-lék Bulgár-vérteát a készítőjének, ha ilyen pancscsal akar-ná őket traktálni, amit még hírből se ismernek.

Tehát a házasságnál a két fél teljesen kielégítő egész-ségi állapota legyen az irányadó. A gyengébb szervezetű,vagy beteges atyafiak meg hadd csókolgassák a természetáltal is magtalanságra kárhoztatott hölgyeket. Avval nemártanak se nekik, se a köznek s amellett még ők is élveznek.De hogy izmos, életerős férfiak éltök fogytáig ilyenekhezlegyenek láncolva ostoba vallási vagy polgári szabályokkal,ez valóban már kész merénylet az emberiség ellen. Amelyhitvány, gyáva, züllött észjárású férfi pedig arra kényszerítia nejét, hogy a terhességet mesterségesen gátolja, az ilyenpoltron fickót minden egyes esetnél ötven botütésre kell íté-ni! Küzdjed ki jogaidat s harcolj akár a torlaszokon is utó-daid jobblétért, ha férfi vagy s vágj oda keményen a kő-szívű zsarnokaidnak s inkább halj meg mint szabad polgár

130

mintsem helotaként még az utódaidat is áldozatul vesd alá-juk! Nem hallod-e, mit dörög a füleidbe ama nagy Titán,aki maga is a világszabadságért harcolva esett el amott, akies fekvésű Segesvárnál:

"Ha férfi vagy, légy férfi,S ne hitvány, gyenge báb:A kit a Sorsnak kényeHány s vet idébb, odább!"

Lám, a derék magyar paraszt az ő természetes eszénekjózanságával s melegen érző szívével mily gyengéden aposz-trofálja a gyermekáldást ezen szálló igéjében: "Akinek azIsten báránykát adott, annak legelőt is ad hozzá!" . . .Nincsen is előttem nagyobb bűn az abortalásnál. Ez a mégvédekezni sem tudó embryót gyáva, gaz, becstelen orvtá-madással öli meg, akárcsak a sunyi, kártevő, határtörő bal-tája a gyümölcs csemetéket. Pedig a születendő méhmag-zat a nagy Természetnek örök törvényei szerint bizonyárakülönb egyeddé fejlődnék az ő nyomorult orgyilkosánál. Samíg a szűkkeblű, önző töprengés a legundokabb bűnnel ter-heli lelkiismeretét, egyszersmind tönkreteszi a csak kéjgéppélealacsonyított nőt. Ez, mint a szárán ütött liliom, elher-vad a gyakori magzatelhajtások folytán. S az ily szeren-csétlenekből lesznek azok a koravénhedt, összeaszott, vagyhólyaggá fújt boszorkák, akikről százszámra gyártják anéha nagyon is találó anyósvicceket. És a torzagyú Mal-thus belga követői, akik a nőt, az "emberiség termőfáját"ily természetellenes "megkönnyítéssel" a korai sír felé lök-dösik, felejtik, hogy: "A gyümölcstelen, száraz fára fej-szét vetnek s az a tűzre kerül." A soha nem létezett Jézusszájába adott e bölcs mondás becsületére válik a megírójá-nak, akárki lett légyen is az.

Tudjuk, hogy a nomád tuaregek mily becsben részesitika nőt s azt mondják: "Ne üsd meg a terhes nőt még vi-rággal sem!" A római lictorok pedig már 2500 év előtt avelük találkozó, áldott állapotú hölgyek előtt meghajták avesszőkötegeket, amely tisztelet nyilvánítás csakis a konzu-lokat illette. Szent István egyik törvénye meg kimondja,hogy: "A magyar királyné, mint az ország legelső asszonyaelőtt senki feltett föveggel meg nem állhat."

És ímé, hova sülyedénk mi, keresztények, akik: "A diótörve, az asszony verve jó!" gyalázatos közmondás felett jó-

131

ízűen bólintgatunk! Szabolcska, a költő-pap egyik versébena két panaszkodó leányát csitítgató anyával azt mondatja,hogy akit az ura megvert, boldogabb, mint akihez haragjá-ban napokig nem szól a férje. Nos hát, ez gyönyörű ethika,nemde? így aztán nem csoda, ha az abortálás gaztetténeka jogosultságát még némely hígvelejű szocialista is hirdeti.Nem és ezerszer nem! Ez ellen az alacsony, az emberiméltóságot, a józan észt s a tiszta erkölcsöt megcsúfoló saz értelem tisztaságát prostituáló, hitvány, őrült, pokolravaló tan ellen harminc év óta elszántan, kérlelhetlenül, le-birhatlan, vad, szilaj őserővel s megalkuvást nem ismerő fa-natizmussal harcoltam. S a Lehel kürtjéhez hasonló, mesz-szehangzó, országokat felverő csatakiáltással akár életemárán is kész vagyok síkra szállani a manapság már csakgyári géppé és élvezeti cikké sülyesztett nők s a már kiir-tásra ítélt embercsemeték jobb ápolása s megbecsülése ér-dekében.

Lám, az emberiség legértelmesebb törzse a nagyszerűhellén nép a gyermekeket, mint az állam legdrágább kin-csét, gondos neveléssel, köz-ellátás mellett az akkori időklegmagasabb kiképzésében részesíté. A jeles Gracchus test-vérek anyja, amidőn barátnői kérdek, hol vannak az ékszerei,ő nagy büszkén s anyai méltósággal a fiaira mutatva imígyszólott: "A jóravaló asszonynak a legszebb ékszerei a gyer-mekek!" Az ezerszeresen üldözött zsidóság épp a faji sgyermekszeretetének köszönheti nemcsak a fennmaradását,de világhatalmi tényezővé fejlődését is. Méltán zenghetihát az arab lantos is a pusztába kitaszított Izmael apaibüszkeségét, amikor ez 153 nejétől leszármazott utódainaksokaságára tekintve, mintegy a teremtő Istennek felmagasz-tosult érzete dagasztá keblét. S én bizony nem sokra nézemaz olyan magyart, aki az "Egyke" rendszer híve. Legfelebba kedélyes Hám Jankónak, a szatmári püspöknek a szavaitidézhetem az ilyenre. Ő mondotta azt a végrehajtó egyet-len, de buta fiára, akit épp emiatt nem akartak felvenni akispapok közé: "Csak írjátok be ezt is, nem kár, ha kivésza fajtája!" . . .

Van-e fenségesebb öröm annál, mint amikor az irodá-ból vagy a munkából fáradtan hazatérő családfő fogadásárasiet a szelíd asszonyka, akinek a szoknyájába három-négykis pufók rajkó is kapaszkodik? És amikor a jóízűen el-költött közös vacsora után az ökölnyi emberkék lepihennek,

132

mily nagyszerű érzéssel csókolgatja pufók arcocskáikat akét szülő, hogy aztán egymás száján próbálgassák a meny-nyei idvezülésnek isteni örömeit meglelni. S csak egy te-kintet a már-már csüggedő, gondterhes férj szemiből azörök titkokat rejtegető éjfekete vagy nefelejtskék asszonyiszemekbe, már feledteti véle a prózai küzködés összes kín-jait. S a legszentebb ölelkezésnek életfakasztó, tiszta per-ceiben magasztosul fel a lélek — recte: értelem — a tisztameglátás ama piedesztáijára, ahonnét sasszemekkel, bátrannéz szembe a legkeményebb csapásoknak is. S amidőn areggel ébredő kicsikéket a hű nő megfürösztve, tisztán, üdéncsókra hordja a him ölébe, ez önfeledt boldogsággal pusziz-gatja, rágja, gyúrja a kis angyalkák kövérke testrészeit, snem győz betelni a világ minden illatszerét megszégyenítő,az egészséges, gyermeki test párolgásából származó leven-dula szaggal. Ilyenkor hosszan, forrón, szeretettel, rajong-va öleli magához a hű nőt, aki neki élte kockáztatásával isily sok, nagy, szinte megmérhetlen örömet szerzett. Ilyen-kor látja igazolva az ember az unitáriusok legfőbb tételét,hogy: "Feltámadunk, de csak a gyermekeink s unokáink-ban." Mennyivel igazabb, érthetőbb tan ez, mint a Mihályarkangyal trombitájának együgyű, fonóházba illő meséje!

Én mindenkor különb hősnek tartom a sok gyermekescsaládanyákat, mint az egekig magasztalt, tömeggyilkos ve-zéreket. S ezelőtt 27 évvel, amikor a Varga Jóska, bucsijegyző komának a 18-ik gyermekét kereszteltük: a fényespaszitán ugyancsak akkurátosan megpörgettem ám az öröm-anyát. S ez még akkor is viruló erejében nagy büszkénkiáltott a ''fekete angyalokra": "Húzd rá, füstös, a köze-péből, hadd aléljon el a karjaim közt ez á híres bajóthi nótá-rius!" Na, hát ki is raktuk ám a kopogóst olyan gyorsan,hogy szikrát hánytak a padmaly szögek a cipőink sarkaitól!De aki az egészségtől duzzadó komaasszonyt nem ismerte,hát őtet csak a leányai nénjének vélte volna, noha már ak-kor kilenc kisebb-nagyobb unokája is ott ündörgött a tán-cosok között. S a nagy vigasságban a táncosokat nézdegélőKubica bátyánkat is, az öreg 48-as őrmestert, aki ott jóízű-en pampogott a feketére érett tajtékján: kipenderíté egykis paszkonca fruska. S még a 78-éves kuruc is úgy illegett-billegett a kis újszülött tiszteletére, akárcsak a Molière me-nuette-táncosai a "Napkirály" udvarában. S úgy örvende-zett ott mindenki, mint a gazdag nagybácsi halálán a nevető

133

örökösök. Hát csak amondó vagyok, hogy egy szegényescsöröglyő is felér tíz parádés temetéssel! S nem kell eldobniaz életet semmiféle ok miatt sem, mert úgy is gyorsan eljöna Halál érettünk, s nem felejté ez a földön a hosszú szakállúMethuzsálemet sem . . .

Tinéktek, nagyvárosi fullasztó bérkaszárnyák bűzhödtodvaiban rothadó, nyomorult proletároknak halvány fogal-matok sincs arról, hogy micsoda nagy úr hozzátok képestcsak egy havasi pásztor is! Holott ennek ötven birkája,cifra subája és tíz garasos tilinkójánál, no, meg a szép fele-ségénél s négy-öt rajkójánál egyebe nincsen. És nem tommelyik cserélne közülük életsorsot bármely gazdag nagy-városi úrral oly feltétel mellett, hogy állandóan a városbanlakjék: a cserélt vagyont gondozandó. De jómagam is a-mondó vagyok, hogy igen ostobául tenné a pásztor, ha rá-állana a cserére. Hiszen, ő az egészséges nyáj őr, mindenreggel láthatja a parszok által istenül imádott, mindeneketéltető napcsillagnak bámulatosan gyönyörű, soha meg nemunható, nagyszerű felkeltét, amelyet arcra borulva üdvözölaz arab is.

Amikor a színes mezőkön andalogva tilinkozó juhászmár észreveszi a napszállatot, elkiáltja magát: "Terelj te!"S a hű kuvasz örömteljes csaholással, virgonc ugrándozásközben megindítja a pókhasú nyájat a kies falucskának zöldlevelű fákkal szegélyezett karámja felé: hát akkor sír mégcsak istenigazában, akkor trilláz cifrán s végtelenül finomlágysággal s olyankor kesereg epedő szerelemmel a kis bod-zafa, az a tízgarasos hitvány szerszám! . . . Mert a szerel-mes pásztor az ő becsületes szívének összes húrjait megszó-laltatja ilyenkor a furulyájában. S a távolban megkondulóestharang szelíd ringásának elhaltával bekövetkező mélysé-ges, ünnepi csendben már félmértföldnyiről is meghallja aztAncsurka, a viruló feleség, akinek éjsötét szemeibe a sóvárgókamasz nagyon is mélyen talált pillantani. S a kevély lép-tekkel, nádszál egyenes tartással ballagó pásztort ökölnyigombócz és zsendice várja; s végezetül a fejedelmi estebédután tüzes csók zárja le végtelenül édes, testifjító, lélekvi-dámító alvásra az ő messzelátó szemeit. De reggel újrakezdődik az olympusi idyll.

Ki hát a szabad Természet ölére azokkal a sápadt, rab-szolgaságban tartott, a házmesterek által nyomorgatott ki-csikékkel azokból a bűzhödt városokból! Óh, ti balgák, mi-

134

mért csődültök egy rakásra a milliós lakosú városokba, 20—30emeletes kőodvakba, ahol csak egymásnak a kirablásán járaz elsorvadt eszetek?! . . . Nem látjátok-e, hogy a túlságossokadalom sírásója az egészségnek, megölője a barátságnak,és a szerelemből vásárt csinál?! De kiöli az emberből azegyéniséget is, és nyomorékokká senyveszti a jövendő re-ményeit: a kis gyermekeket. A szabad Természet ölérőlmessze távozóból csak gép lend: lelketlen embergép, amelygondolkodás nélkül robotolja le egyhangú életét, és hamisgyönyöröknek a rabszíjján állattá aljasul. Hadd ugrándoz-zanak, viháncoljanak hát odakinn a farmokon azok a lár-más- ugri-füles, életvidám, csintalan kicsikék, s hadd gyö-nyörködjenek a mindeneknél különb természeti szépségek-ben s csak hadd kiabáljanak, futkossanak a lepkék után sbirkózzanak a hűs pázsiton. S ha eleinte félnek is majd amennydörgéstől, villámlástól, később majd megszokják, sőtmegszeretik a hatalmas természeti őserők nagyszerű szín-játékait. Csakis ide künn, a szabad térségeken, az ózondúslevegőn, a színpompás lombozatú rengetegek ölében fejlőd-nek ők is egészséges, vidám, szabadságszerető, józan értelműnemzedékké.

Nekem pedig csak hadd mondogassák — a hátam me-gett — hogy az aggkori gyengeség vett rajtam erőt, hogyúgy rajongok a kisdedekért, akik már messziről futnak hoz-zám "mókus tojásért." Ε gyarlóságomat nem szégyenlem.Sőt megjósolom, csakis akkor beszélhetünk valódi civilizá-cióról, ha majd minden ember úgy fogja szeretni a másokgyermekeit is, amint én imádom az egészséges, tiszta, szépkis purdékat. Ezeket a kis örömfakasztó, ártatlan, angyalibimbócskákat szívemnek jóleső, megifjító, felvidámító, olyőszinte érzéssel ölelem a keblemre úton-útfélen, amilyentcsak a jövőbe tekintő lélek érezhet, aki látja közeledni azta boldog időt, amely a jövendő nemzedéket már teljes meg-elégedettségben találja. Ezt pedig csakis úgy érhetjük el,ha a nemzetek közkincseit, a kis embercsemetéket oly ideáli-san tökéletes szeretettel gondozzuk, s neveljük, amiről anagy Rousseau az "Emile"j ében ábrándozott. S ha tán aző módszere már nem is illik a mai modern korra, de az alap-elvek, amiket a gyerekek istápolásáról hirdet, lényegükbenma is helyállók. S bár annakidején a "bolondos Jean Ja-ques"-t a meg nem értett eszméi miatt sokan kinevették,maga a jeles Voltaire is lenézte őt, de az utókor teljes elég-

135

tételt adott az éltében csak kínokat, megaláztatást és sa-nyarúságot nyert óriásnak. És ő ma toronymagasságbanfénylik a kortársai és Voltaire felett.

Ε fejezet berekesztéséül csak annyit: én tizennégy évigkínlódtam gyászos özvegységben, majdnem szerzetesi ön-megtartóztatással, mert az imitt-amott való torkoskodástnem nevezhetem semminek sem. Két évig New Yorkban segy évig Budapesten külön voltam a családomtól, a kénysze-rítő megélhetési viszonyok folytán. Én tehát meg tudombecsülni a családi tűzhely melegét, a szerető nő gondosko-dását, annak temérdek apró, de épp azért terhes munkáját.S előttem a világ legszebb festménye a Raphael "SzoptatóMadonná"-ja, amelyet az olyan atheista is, mint én, bátranoltárképül tisztelhet. S csak sajnálni tudom azon szegényagglegényeket, akiknek halotti gyászénekét az ágyukbankopogó szúbogár muzsikálja el.

Bármily nyomott hangulatban vagyok is, a kis gyerme-kek zsivaja azonnal megvigasztal. Az egy és két-éves an-gyalkák gőgicsélése s beszélni igyekvésénél pedig van-e fen-ségesebb zene a világon? Jól mondja tehát az a finomlelkűpoéta, aki a krisztusi mondásokat kitalálta s aki Jézusnaktulajdonitá e remek szavakat is, hogy:

"A te csecsemőid nyelvére tevéd le, óh Uram, a te leg-nagyobb dicséretedet!" . . .

Harcolni kell tehát ama jobb korért, amelyben a kisgyermekek féltve őrzött kincsei lesznek az egész emberiség-nek. S védeni kell az anyákat, akik éltök kockáztatásávalhozzák világra ez örömfakasztó bimbócskákat. S ha én ha-talmas király lehettem volna, minden áldott állapotban levőasszony ajtaja elé tíz katonát állíttattam vón', hogy ezekőket a legkisebb ártalomtól is védjék. Nincsen sürgősebbteendője az emberiségnek a gyermeknevelés és iskoláztatásgyökeres reformálásánál. Mert a mostani, a polgári eszme-kör a magánvagyonnal szorosan összeforrott ideológiávalfertőzött nemzedéket csak fegyverrel lehet meggyőzni méga legüdvösebb dolgokról is. Lám, az oroszoknak se hittékel, hogy ők tényleg az emberiség jóvoltáért küzdenek, amígcsak karddal nem verték ez igazságot a szomszédaik fejébe.De a felvilágosult generációk egy-kettőre befogadják majdaz újkori apostolok dönthetetlen igazságait.

136

XXII. FEJEZET.

JANI BÁTYÁNK POLITIZÁLÁSAI.

Humorisztikus életkép a "Targalylyak" című, az ó-hazában29 év előtt kiadott kötetemből.

Van nekem egy kedves öregúr ismerősöm, aki legin-kább azért "grata persona" előttem, mert még mint neke-resd-falvai vice-nótáriusnak az örökösen szorult financiálisviszonyaim körül liquidánsként szokott szerepelni.

Ez pedig akként történt, hogy mivel az a bizonyos pap-lan a nagyhatalmú Sorsnak fösvénysége miatt olyan kurtánszabatott ki a részemre, hogy az alól nem csak a nagy láb-ujjam, de, uram bocsa! — még a térdem is kiszokott lát-szani: ezen folytonossági hiányon néminemű börzespekulá-ciók megkísérlése által véltem segíteni. Ily alkalmakkoraz én Jani bátyámmal szemben mindig hozomra dolgoztam,amint ezt a helybeli uri casino ferbiistáitól is láttam.

Mindazáltal a jó öreg soha se igyekezett a végrehajtásizálogjognak — mely is egyéb biztosíték hiányában egyelőrecsak a gyengéden biztatgató Ígéreteimben gyökerezett —érvényesítésére, ő, a derék gentleman ugyanis egészenpontosan tudta, hogy:

No. 1 — Rajtam még a török ágyúja sem vehet semmit,összes vagyonom két papír-krágliból s egy ócska hózentrá-gerból állván.

No. 2. — A nősülési kilátásaim, amióta a vak pajtabírócipóhátú lánykájának kurizáltam — akinek a műveltsége999 forintig terjedt — nagyon is kecsegtetők voltak. Tehátő is bízhatott.

Másrészt meg a kedves urambátyám sokra becsültebennem azon határtalan honfiúi tiszteletet, amelylyel méga vén Bismarckot, a morfondírozó nyugdíjast is messze fe-lülmúló politikai körültekintése miatt viseltetek iránta. Eztmár a legelső találkozásunk alkalmával is félreismerhetle-nül tudtára adni iparkodtam. Köttetett pedig a történelminevezetességű ismeretségünk a következő párbeszéd kísé-retében:

— 'Sík a Jézus, kedves Jani Bátyám! (Mely köszöntésrövidítése a "Dicsértessék"-nek.)

— Mind öreg a vénasszony! Adjon isten magának is,kedves drága öcsém! (Majd még csak ezentúl leszek drága.)

137

— Viszonzá ő a köszöntésem, hatalmas parolát vágva szity-tya markomba.

— Már úgy, mint vénasszonyt? — kérdem én a sunyinmosolygó fiók Gladstone-t.

— Ráadásul azt is adhat egy szép lány mellé, nemde?— Már inkább csak egy tele Wertheim-kasszát, no, meg

vagy ezer hektó somlyait! — toldozgatám én.— Különben van szerencsém magamat bemutatni: Ba-

rázdabillegényi Zegernyés Zakariás vagyok, e község újdon-sült vice-hátramozdítója, fiók-nótárius és sikkasztási ket-tős-könyvvezető, szabadúszó, tiszteletbeli műivonca a hely-belyi torokgondozászati egyletnek.

— Hallottam már a jó híréből! (Na, akkor végem van!— gondolám, de nem szóltam.) Dehát mivel szolgálhatok?

— Kérek két helybeli kabánoszt, aminek a párja háromolvasztékos krajcár. Csak tessék felírni, majd a hó végénfizetek. (Na, csak azt lesd, jó öreg!) De nini: mit látok?Urambátyám még lapot is járat? — kérdem, az előttem fek-vő "Budapest"-re mutatva, mely épp' egy borzalmas cím-képpel iparkodék lekötni a tisztelt "pudlikum" becses figyel-mét.

Hát evvel aztán az elevenjére tapinték az öregnek. Fon-tos arccal elkezdé magyarázni, hogy ő ugyan járat lapot is,de annak a politikai híreire mit sem ad. Mert ő sokkal jobbés megbízhatóbb forrásból meríti az értesüléseit.

— S honnét, ha szabad kérdeznem? — kíváncsiskodtamén.

— Önnek, édes uramöcsém, mivel olyan jó cifferblattjavan: megsúgom. De gyerünk beljebb a szobába, mert itt,a boltban sokan meghallanák. (Szatócs volt ugyanis az öregúr s forgalmas putikját bizony sürün látogaták 50 év ótamegszokott helye lévén az a falusiaknak. Népszerűségét azis növelte, hogy bár az ő krétája vastagon fogott, de más-részt meg az a jó tulajdonsága is közismert volt, hogy csaka tul lelkiismeretes atyafiak fizettek ő nála.)

Bementünk hát a "szalonyba," ahol is azután (amelyszép szokását mindenki nagyra becsülé az én kedves Janibátyámnak) elibém tett egy hat-iczés "bagót" jóféle "nem-zetivel" megtöltve. És fontos arccal imígy kezdé előadásáta bőbeszédű öreg:

— Hát tudja, kedves "Vakarcsirás" öcsém, — bizalmas-kodék a jó úr, — én az újságokra mit sem adok. Lári-fárimindaz, amit azok összefirkálnak. Azok a papírfogyasztó

138

újságírók a nép közt nem forognak, csak ott a Szikszay-banisznak, s mindent csak hasból írnak. De az olyan ember,mint én, aki kora reggeltől (igaz, hogy már hajnali három-kor is gugyiztak nála a vasútépítő paráberok ) késő estig anéppel érintkezik: százszor annyit tud, mint azok a pestiszamarak. Hát én, kedves öcsém, tudok mindent! ( Anynye!csak aranyat is tudna hát csinálni! . . . )

— Lássa, van nekem egy régi jó ismerősöm, akitől glei-chenbergi vizet vásárolok s aki az ő kocsijával bejárja az or-szágot, sőt egész Európát. Ez aztán jobban van értesülvea világ folyásáról, mint az a sok, körmét pucolgató irka-firkász. Ez összejön a vendéglőkben sokféle emberrel, jóbarátságban van nagy urak, grófok, hercegek, miniszterekinasaival, akik mindent kihallgatnak az uraságok körül. Sezek aztán hűségesen informálják a Szeppelt mindenről ső nékem pontosan referál az európai udvarok titkairól . . .

— Mi a patvar? Ez már aztán csakugyan valami! —tódítám én, miközben az öblös kancsó tartalmát két felhaj-tásra magamba kebeleztem. De csakhamar megtelt az aderék öregi szívességéből, s ő nekimelegedve folytatá:

— úgy-e bár, arról a kedves Zaki öcsém mit se tud,hogy a mi királyunk szövetséget kötött a török szultánnalmeg a bokharai khánnal, de sőt a perzsa sahhal is?! Ésamikor a muszkák ellenünk jönnek: ők három felül támad-ják meg az ebadta medvéjét.

— No, ez csakugyan jó lesz, — s helybenhagyásom je-léül megint a fazéknak estem, jót nyakalva rajta. S az öregfalusi politikus rendületlenül gyónt:

— De még azt is elárulta nekem a Szepi bácsi, hogy aRudolf trónörökös él és helyette egy viaszbábot temettekel. Már útban is van Magyarország felé, az öreg Jóska bá'lemond s mi elszakadunk a gaz Ausztriától s a Rudi mindenzsidót kiveret az országból.

— Hát ez csakugyan nagyszerű! És akkor a kedvesJani bátyám is megszabadul az átkozott konkurrenseitől, a"Nyakigláb" és "Tórapukkantótól," — buzdítgatám a bölcsországiászt, újból a korsóba temetkezvén.

— És tudja-e azt, kedves Vakarcsirás öcsém, hogy atrónörökösnek az Örzsi lánya mellett már négy fia is van,akiket: Atilla, Bendegúz, Tuhutum és Árpád névre keresz-teltetett és Erdélyben, a székelyek között nevelteti őket?!Emiatt az öregapjuk mindig böstörködött a Rudival, akipöre gatyában s árvalányhajas kalappal a fején hat óra hosz-

139

száig járta a csárdást a görgényi medvevadászatoknál sültőhelyében félakó tokajit megivott.

— Az Isten éltesse a jó szokásával együtt a mi leendőkirályunkat! — mondám én ünnepélyes, hangon, megint akancsót könnyítve. — És hát szereti-e a magyar nótát aRudolf őfelsége? — kérdem a már igen fellelkesült aggas-tyánt bárgyú pofával. (Holott a mafla Rudi az ő korcsma-pad lábaival ugyan még "tajcsolni" se tudott volna s a kor-hadt, horpadt melléből csak olyan cérnahang sipított.)

— Még hogy szereti-e a magyar dalt? Hászen a leg-kedvesebb nótája ez la, — s már fújta is az öreg, hogyaszongya:

"Jaz nimetnek nincs Krisztussá,Nincs is annak menynybe jussa,Van néki egy rossz papucsa:Avval ballag a pokolba!Hejh, hajh, igyunk rája;úgy is elnyel a sir szája:Ott lesz fáradt testünkMegnyugovása! . . . "

Már harmadszor is kiürült a "bagó," de a neki tüzese-dett Jani bátyánk rendületlenül f oly tata:

— Tudja, kedves Zacskó öcsém, amikor én Szentpéter-váron jártam követségben a gróf Hunyadival, akinek a tit-kárja voltam, hát a Miklós, az akkori cár a fülem hallatáramonda az udvari bálon a Viki grófnak, akivel pertut ivott:"Tudod, kedves Viki, én igen szeretem a magyarokat, őknagyszerű fickók s bánom, hogy 49-ben a Jóskát kisegítet-tem. De soha többé ezt nem tenném, hiszen a saját roko-naim ellen csak nem harcolhatnék!"

— Csak ámult-bámult erre Hunyadi, az én gazdám, azakkori nagykövet, s a székét közelebb húzva a cárhoz, kér«-dezé, hogy miféle rokonság köti őtet a szittyákhoz? Erre abecsípett cár kivallotta ám, hogy a moszkvai, állami levél-tárban egy olyan hiteles, ezer-éves irást találtak kutyabőrrepingálva, ami kétséget kizárólag beigazolja, hogy a Roma-noffok ősi származása magyar volt, és akkoriban Rókafoguvolt a családi nevük. Ez azt is jelenti, hogy már akkortájtis ravasz rókák voltak ők. Annyi bizonyos, hogy a mostan?cár se jönne ellenünk, ha a muszka mágnásoktól nem félne.De azok akarják Magyarországot is meghódítani. Pedigabból nem esznek!

140

— De nem ám! — kontrázék most ünnepélyesen, ésszikrázó szemekkel kerestem újból a kancsó fenekét. — Hátaztán jó sora volt-e Oroszországban a kedves uram-bátyám-nak? — kérdezem.

— Meghiszem azt! Hát tudja, Vakarcsirás öcsém, ak-koriban még 26 éves fickó lévén, épp úgy győztem az italt,mint Ön mostan, és sorra ittam az asztal alá a pipogyamuszka hercegeket. Akkor aztán párosával szállítottam alakásomra a nőstényeiket. Igaz, hogy több ízben nem jólvégződtek a pásztorórák s a fene nagy muszka gárdistákpárbajra hívtak. Hát akár hiszed, akár nem (ekkor mártegezett) egy délelőtt hét grófot és öt herceget aprítottamgulyásnak, egymás után verekedve meg mind a tizenkettő-vel. De ebből aztán olyan botrány lett, hogy nekem a nagy-követtel együtt harmadnapra pakolnunk kellett. Nemrégégettem el egy ládányi illatos levelet, amiket a szent-péter-vári és moszkvai mágnáshölgyektől kaptam. Tudod, öcsém,gavallér voltam teljes életemben s nem akarnám, hogy hol-tom után a gyengéd titkok, stb. . . .

— Tudom, tudom! — válaszolám jelentőségteljes szem-hunyorítással. Holott azt is tudtam, hogy a mi Jani bá-tyánk a faluja határán túl 10 mértföldnyire se járt soha éle-tében. Miért is ekkora lódításra újból a kancsónak dőltem.De ő csak tovább ontá a füllentéseket:

— Dacára, hogy gyorsan kellett elhordani Pétervárrólaz irhánkat, egy igen nagy haszna mégis volt a muszkaor-szági kirándulásomnak. Ugyanis az egyik nagyherceggel,a Klipicsinszky Mamaloffal annyira megbarátkoztam, hogyő is, de a gárdatiszt fia is megígérte, hogy a Magyarországelleni hadüzenet esetén ő hozzánk pártol s az avant-gárdáta magyar táborba fogja vezetni a doni kozákokkal együtt.Ezek úgy is szittya származásúak s mégi ma is, mint a miőseink tették: nyereg alatt puhított hússal élnek.

— Aunye! Ez már aztán döfi! S hát az a Gölödinoff,a kozák hetman nem fogja-e ellenezni a magyar sereghezvaló átpártolást? — kérdezem nagy szerényen a világren-gető politikust.

— Már hogy is ellenezné! — szóllot nagy felfortyanás-sal a jó öreg. Hisz annak a felesége meg valóságos magyarleány: Kotorky Katyi a neve. Én voltam a násznagy alakzijukon, s minden kozák generális az asztal alá bukfen-cezett mellőlem az öt-napos muri alatt. De én olyan egye-nesen távoztam onnét, mint ha karót nyeltem volna. Pedig

141

utoljára már olyan erős vutkival próbálgattak, amit ha meg-ivott az ember, hát úgy érezte a torkát, mintha azon kilencparaplé csúszott volna le kifelé fordítva.

— Szent Krispin és Pumpácius! Ez már csakugyanremek gyántározás lehetett. De hát hogyan tudott beszél-getni a fránya muszkákkal tősgyökeres szittya létére?

— Tótul meg franciául, kedves uramöcsém. Teszem aztilyenformán: Csője to kutykuruty, potyem kárász vakarsz-ki! Pitye bratye! Meg aztán franciául, hogy aszongya:

Szűkapantalón, debokábabü,Leesetta gerendárulatü,Fejedenmászik a tetű:Üssönmega haragosmenykü,Kész kész lá, kis kutya! . . .

— Ejnye, beh nagyszerű! No, már ilyen nagy fene tudo-mánynyal kár volt önnek otthagyni a diplomáciai szolgála-tot, — sopánkodtam én s a fazék megint üres lőn. S mivelmár a Jani bátyám nyelve is igen összevissza kezdett fo-rogni: beszüntettük a politizálást. De még előbb a lengye-leket felszabadítottuk, az orosz cárt felakasztottuk, s Cser-keszországba kineveztünk egy magyar grófot királynak;Oláhországot, Szerbiát, Bulgáriát, Boszniát, Dalmáciát, Ga-líciát, stb., visszacsatoltuk Magyarországhoz, mint egykoride kapcsolt részeket. S végül engem megtett a Jani bá-tyám macsói bánnak, de a mely méltóságról már csak azágyban szőttem tovább a tündéri álmokat . . .

XXIII. FEJEZET. PATVARCKA, A TÚLOKOS KUTYA TRAGÉDIÁJA.

Tragikomikus történet.

A múlt század harmincas éveiben a Mátra tövén rejtőzőegyik faluban éldegélt egy gazdag plébános, meg egy sze-gény kántortanító. Az előbbi azonban csak földi javakbanvolt gazdag, amennyiben roppant fösvény lévén, rövid lejá-ratú uzsora kölcsönökkel is szipolyozta a papi járulékokonkívül a tudatlan parasztjait. Ellenben a mesternek igencsekély fizetése lévén, csak alig hogy tengődék a szegényespátrián s az adósságok szorongaták mindenfelől. De azért

142

két lapot is járatott: egy magyart és egy németet, lévén ősvábajkú szülők gyermeke s jól beszélt németül is.

Pestről jött a magyar, Bécsből a német újság. A ma-gyart a pap is olvasta, elkérvén azt a tanítójától. Ez sokkalműveltebb volt, mint a pap, a ki már a latint is gyengén be-szélte, németül meg tíz szót se tudott már s egészen elbutulta parasztjai között s csak nagy ritkán vitt egy-egy köteteta mesternek folyton szaporított könyvtárából.

Ez sokszor megpróbálta eret vágni a gazdag plébó er-szényén. De ez soha nem sikerült neki. A fösvény lelki-csősz mindig kitérő választ adott a szegény kántornak. Mi-ért is ez elhatározta, hogy alkalom adtán a papocskát ala-posan a falnak állítandja.

Egy ízben a mester kezében a német újsággal nagy lel-kendezve szalad a papocskához. És így szóla:

— Kedves szentatyám! Nézze csak mit hirdet itt egybécsi professzor. — S evvel a lapnak a hirdetési oldalát mu-tatja a bámészkodó atyus orra alá. De ez, a góth betűketolvasni nem tudván, csak annyit értett meg a jelölt hirde-tésből, hogy ott valaki 500 florént emleget valami ok miatt.Azonban azt már nem tudta kivenni, hogy mi célból s azt márnem is sejté.

De segélyére jött a furfangos mester, aki jól tudta,hogy ott valaki 500 forintért szőllőbirtokot ajánlott Bécs kö-zelében eladásra. Ellenben a kántor ezt hámozta ki a hir-detésből:

— Lássa, kedves főúr! Ez a bécsi tanár azt hirdeti,hogy ő hat hét alatt bármely kutyát megtanít magyarul be-szélni és már sokan szerencsét csináltak általa azzal, hogya kutyájukat beszélni megtaníttatták őnála s az okos ku-tyát mindenre használhatták a háznál. De sőt némelyikkiváló ebet az okossága miatt már mutogatni visznek jó pén-zért városról városra a szerencsés gazdáik. Csak 500 fo-rintba kerül a kitaníttatás. Mit gondol, főtisztelendő plé-bános úr, ha az Ön kutyáját, a Patvarckát kitaníttatná, —mennyi pénzt lehetne egy ilyen okos állat mutogatásávalkeresni?

Valóban a papnak vizsla kutyája rendkívüli okos ebvolt s csak épp' hogy beszélni nem tudott. A tanácskozásbavont gazdasszony, a csinos Kata is kapott a jó pénzszerzésialkalmon s megbízták a mestert, hogy vigye fel Bécsbe aPatvarckát a szükséges kioktatásra. Persze, a ravasz kán-tor 200 forintot is kipumpolt a kapzsi csuhástól, mert, mint

143

monda: Bécs igen drága város, sokba kerül az útiköltségs az ő és a kutya kosztja, mert élelmezés nem jár az 500forintért.

Egy szép napon aztán a 700 forinttal a zsebében s azőt jól ismert eb kíséretében csak elindult ám a tanító Bécsfelé. De már a vasúton való felszállása előtt egy grófnak,aki a nagyszerű vadászebet rögtön ki is próbálta: 100 fo-rintért eladta azt. Így hát majdnem 800 pengővel érkezettmeg Bécsbe, ahol neki rokonai is voltak.

Nosza lett most dínom-dánom a rég látott atyafiak kö-rében! S mivel akkoriban még Bécsben is olcsó volt mindens hat krajcárért adtak egy ice bort, a sört meg 2 krajcárjá-val méricskélték: tehát lakodalom volt hegyen-völgyön, s atréfás kedélyű mester barátai folyton szaporodtak. De vég-re is a 800 pengő elúszott s ekkor a furfangos kántor ilyenforma levelet menesztett a hetedik héten a szentatyához:

— Drága Főúr! A Patvarcka fényesen letette a vizsgáta magyar nyelvből. Nem csak beszél tökéletesen, de márverseket is szaval, sőt egészen jól énekeli, hogy: "Káka tö-vén kelt a ruca! De a tanár úr azt mondja, hogy jó lenneezt az okos állatot, amilyenhez hasonló még a kezei közöttnem volt: németül is kitaníttatni s a németországi városok-ban is körül hordozni. Így aztán duplán keresné a pénzt.Én is helyeslem a professzor úr indítványát s tanácsolnáma 700 forintnak újbóli felküldését.

Alázatos szolgája,Nixbród Mátyás.

Persze hogy a kapzsi pap némi töprengés után a 700forintot elküldte a kántor után. Ez addig ki nem mozdultBécsből, amíg azt az utolsó krajcárig el nem dáridózta. Leg-alább egy pár jó hetet akart élni a papocska költségén. S amikor a hat hét letelt, a barátaitól összeszedett költséggelmegindult a fatornyos hazájába. De előbb a plébót értesi-té, hogy ekkor s ekkor jön és legyen szíves, várjon rá a som-bereki hídnál, a nagy kereszt tövében. Azonban csak gyalogs ő maga jöjjön elébe. Az okot majd személyesen tudatja.

A fösvény uzsorás már rosszat sejtve, két órával előbbott töprengett a kijelölt helyen. S kinos várakozás után csaklátja ám, hogy szomorú, csüggedt pofával, lassú lépésekkel,magánosan baktat a mester. A szokásos üdvözlések elhang-zása után nagy lármával kérdi az atyuska, miután azt nemlátta:

144

— Nos, hol van a Patvarcka?— Pszt! Csak csendesen! — S tekintettel a közeli ré-

teken kaszálgató parasztokra, nagy titokzatossággal von-szolá az izgatott plébánost az ut melletti berekbe. S ekkorimigy suttogott:

— Hát tudja, kedves főtisztelendő úr, az a Patvarckaremekül megtanult magyarul, németül nemcsak beszélni, demár számolni is tudott. S ha a vendéglős krétája duplánfogott, ő mindjárt rápirított, hogy ne csaljon. Bár csaksok olyan tanítványom lenne, mint ez a kutya volt.

— Volt? Hát már nincsen?! Mi történt vele; csaknem pusztult el a szegény? — kérdi a pap nagy ijedten.

— Én agyon csaptam az úton s beledobtam egy tóba!— volt a nem várt válasz.

— Hiszen akkor én Önt becsukatom! Hisz' akkor Önmegkárosított, tönkre tett engem!

— Csitt csak, főúr, ne olyan hangosan! Az a ronda fé-reg az úton emlegetni kezdte, hogy Ön a gazdasszonyát adívánon még nappal is ölelgeté! Na, már ilyen pimasz ha-zugságra olyan dühbe jöttem, hogy menten agyoncsaptama nyomorult bestiát ...

— Jól tette, kedves mester úr! S ha megérkezünk, még500 forintot adok önnek, csak ki ne beszélje senkinek ezt akutya-históriát ...

XXIV. FEJEZET.

A SZÉPMŰVÉSZETEK NEMESÍTŐ HATÁSA.

Mutatvány a "Proletárok bibliája" című verses prózában irt 4-kötetes munkámból.

Gyakorta emlegetem már,Hogy a természeti szépségek iránti,A mai emberekben eltompult érzéketMinden kínálkozó alkalommalFejleszteni szükséges. Mert ekképenNemesebbé, jobbá, őszintébbéÉs igazságszeretővé válik a fogékony ifjúság.Az idősebbek pedigVisszanyerik egészségüket.S elernyedt idegeik újraHarmonizálni tudnak

145

A nagy Természettel. MindazáltalA jelen, oktatásra szánt műben isNem győzöm eléggé hangsúlyozni azt,Hogy a természeti szépségek mellettA szépművészeteket sem szabadElhanyagolni. S különösenA mesteri festményekÉs az összevágó zene azok,A mik rendkívül nemesítőS jótékony hatással vannakAz értelemre; köznyelven:Emberi lélekre.Egy-egy szép és tökéletes képrőlA művész lánglelkénekÖsszes tudása leolvasható.S a teremtő ihletnekSzent és ti tani erejétSehol sem lehet oly megkapón,Oly élethűen kifejezni:Mint a gondosan megfestett képen.Én láttam már sok jelesAlkotását a mesteri ecsetnek.És számtalanszor órahosszatGyönyörködtem a nagy Rafael,Michael Angelo, Rubens, Rembrandt,Caracci és Tizián, Munkácsy,Van Dyck, Veronese, Makart,Da Vinci és a többi titánIsteni alkotásain.S általuk mintegy beszélgetekA rég elköltözött óriásokSzellemeivel. Ezek az ő remekmüveikbőlIsteni erővel felénk sugárzanak.És szabadságszerető szívemSzámtalanszor megittasultAma nagyszerű jelenetekenAmiket e kiváló lángelmékUtólérhetlen tökéletességgelMegörökítenek.De egyetlen festmény semHatott rám annyiraMint egy sajnos! ma már feledettMesternek remekszép alkotása,

146

Mely alatt e felirat olvasható:"Brutus halálra ítéli fiait."

Ha száz évig élnék is,Még e pátriárkái kornakKései vénsége sem feledtethetné velemEzen, a drámai borzasztóságában isUtolérhetetlen festménynekBámulatosan élethű szépségeAma fenséges tragédiát

Amelyet e kiváló remekműOly idegrendítő valódisággalA szemeink elé tár . . .

Fényes nap tűzsugaraiLövelnek vakítón, szerteszétA római fórumra.Egy óriási, megrettent

Embertömeg borzadva tekintA híres BrutusnakCsak az imént lefejezettApolló szépségű fiára . . .Már megragadják s viszikAz élettelen testet a vesztőhelyrőlA sámsoni termetűZordon hóhérnakKérges szívű pecérei.S ő maga a levágott,Örökre elnémult szép főtA kivégzettnek nemes fejétGöngyölgeti a véres lepelbe.De a fél szemével erősenBrutusra tekint fel,A szigorúságában kérlelhetlen konzulra.A ki csak az imént monda kiA halálos ítéletet idősebb fiára.Azt véli még a mogorva bakó is,(Bízó arcáról leolvashatóA melegítő remény)Hogy a fiatalabb fiú,A sokszor oly győzelmes vezér,Hazájának szemefénye, erős oszlopa,Családjának utolsó sarja,

147

Az alig húsz éves ifjúTán mégis kegyelmet kap . . .Ott áll a szép szőke legényLehajtott fejjel: vérszerinti apja,De mostanság az őIgazságában tántoríthatlan,Szigorú bírája előtt, akiAz állam törvényén kívülMás tekintélyt nem ismer.S a boldogtalan fiúMint áldozatra szánt bárány,Ismerve apjának hajthatatlanságát:Elbúsult szívvel rogyik térdre,S az őt támogató ifjú barátiCsak alighogy tarthatják a lábain.Térdre esve kérik hát ők isA rettenetes apát,Hogy legyen irgalmas.És mondja ki e rövid,Ez éltet adó szócskát: Kegyelem!S a könyörgő, ifjú barátokSzívtépő esdekléséhez a nép isMennyödrgésszerű kiáltásokkalCsatlakozik. Ezerszeresen visszhangoztatjákA fórumnak hatalmas épületeiA megváltó igét, hogy:Kegyelem! kegyelem!Elég volt, sőt már sok is,Az a másik áldozat is! . . .Aztán csend támadA lictorok intésére;Mély, síri, vérfagyasztó,Torok fojtogató némaság,A melyben még a légynekZümmögése is erősen hallszik.Mindenki szorongó lélekkelS kidüledt szemekkel, remegveA curulisán ülő consulra tekint,S várja az életet, vagy a haláltOsztó, nagy, végzetes igét.Ott ül ő, a szigorú államvezér,A dönthetlen népakaratVasfejű személyesítője,

148

A megalkuvást nem ismerőZordon végrehajtója a szentÉs sérthetlen törvénynek.Apai szívét marcangolja ugyan,S halálos gyötrelemmel szorongatjaA szülői keservnek vasmarka.S egy pillanatra ellágyulEz igazságos, e kemény, e népszerető,Ez aranytiszta szív.De csak egy szempillantásra! . . .Aztán győz a megsértett köznek

Megtorlatlanul nem hagyhatóSzent érdeke. S elhangzik újbólA borzasztó ítélet:Halál! . . .

Ε rettenetes szóraAz ítéletmondó konzulnakHivatali társa elfediKönnyező szemeit ...Sírnak a bírák, zokognak a liktorok,Kesereg mindenki. És nagy fájdalmábanFelüvölt a tömeg a konzulra.S az ő saját javátOly rettentő szigorral védő apátEszeveszetten átkozza. Felbőszült asszonyokSzent őrjöngésükbenTele marokkal szórják, csomószámraA tömeg közé, kitépett hajukat.Mindenki eszét veszti,S maga a hóhér is tétovázva állA kivégzendő előtt,És szinte már sírni készül ő is,Ő, az elfásult bakó! . . .Csak egyedül Brutus,A törvények hű őre, a kemény,S fenséges zordonságú végrehajtója ülSziklaszilárdan a bírói székén,Akárcsak az élő IgazságS maga a megtestesültBüntető hatalom. És mégElnémult ajkai is szinteMenydörögve kiáltják a tömeg felé:

149

" Szent a törvény,S áll mindnyájunk felett!" . . .

Ennyit mond el nekünkCsak egyetlen vászondarab is,És megtanít bennünketAma nagy, szent, érinthetlenIgazságra, hogy a köz érdekében hozott

Minden áldozat kicsiny.S Brutust csak dicsőíthetjük,Hogy örök emlékezetű példa okáértHazaáruló fiait lefejezteté.Mivel ők a csak nagy küzdelemÉs temérdek vér árán legyűrtKirálysági intézményt újbólFelállítani iparkodának.Mentől több Brutusa legyenA sanyargatott emberiségnek;Akkor majd hamarábbBekövetkezik a népjólét,S a népfenségi intézményeketSenki nem bolygathatja majdBüntetlenül ...Ilyen és hasonlóTanulságokat meríthetünkIgen sok festményből,S felette szükséges, hogy ezeketA jó színi előadásokkal, dal, tánc,És kiváltkép az isteni, a mámorító,Az elbájoló szép zenével együttMentől jobban műveljükA testedző sportokÉs tornászással együtt.Kiváltkép a zene az,A mi legalább jómagamatHatártalanul, felette lelkesít.S a vén, morgolódó szalónbölcsészTolsztojjal szemben bátran kimondom.Hogy a zenét nem eltiltani,De sőt kötelező tárgygyá tenniKéne, már az elemi iskolákban.Lám, a podagrás öreg,A muszka Messiás

150

Veszélyesnek tartja a mámorító,Az elbűvölő, a vérforraló zenét;Mert szerinte: sok nőtA zenével csábít elA jó muzsikus.Helyes! Ez szent igaz!S a Rigó Jancsik bizonyáraSzép számmal vannak már.De tudd meg azt is,Kedves Tolsztoj komám:Hogy az oly nőt, akinekErre hajlama van:Muzsikálás nélkül isKönnyű táncra vinni.S az ilyen keres magánakSzámtalan, furfangosan kieszeltAlkalmat arra, hogy szeretkezhessékA zene nélkül is. A forró vérnekLegyőzhetlen, tüzes parancsait ugyanisSemmiféle állami gyámkodásGyatra igyekezete le nem törheti.Nem tehet arról a buja nő,Hogy ilyennek született.Valamint a halvérű férfiú semVáltoztathat a mafla természetén.S amiként a zenét eltiltanók:Épp úgy meg kéne azt isAkadályozni, hogy ne szagolhassukA vérbizsergető asszonyi hajnakÜdítő illatát s ilyenformánA tánc is eltiltandó,Mert a szerelmeseknek ott megFelette bő alkalmuk nyílikAz ölelkezésre. De sőtΕ dőre logika szerint:Le kéne fátyolozni a hölgyeket,Amint a muzulmánoknálEz ma is szokásban van, nehogyA szem is vétkezzék. Pedig a fátyolA női szépség szemfödele.És hát ilyenformán:tegyünk siketek, vakok, bénák,S fosszuk meg érzékeinket

151

Minden ingertől. Mert másképElcsábít bennünketValamely modern Évácska,Vagy mi visszük őt, a szegényt,A lejtőre. Az ily aszkétai nézetekNem nagy dicsőségedre válnak ám,Kedves Tolsztoj Mester!S az általad ajánlott orvosságSokkal rosszabb lenneMagánál a betegségnél is.Csak hallottad vón', te jó szándékú,Derék, zsörtölődő öregem,A Rác Palit, Banda Marcit,Patikárust, Bunkót, vagy a Toll Jancsit,Mint én amott, a szép Budapesten:Akkor aligha szidnád a híres"Kreutzer SzonátádbanA hegedűt, a kisbőgőt,Ε két isteni szerszámot, amiknekHa még a cimbalom is segíteni kezd:Akkor tótágast áll bennedMinden bölcselkedés; a bankóid pedigKalamajkát járnakA piros bugyellárisodban;S ha mással nem, legalább hátA csinos kasszatündérrelOlyan táncra perdülsz,Hogy olyat még a te bálványod,A borszaporító Mester sem lejtettMártával, a kánai menyegzőn . . .Aki a jó zenét nem szereti:Nem is ember előttem.Hisz' még a tücsök is cirpel,A kis madarak pedig a zenébenUtolérhetlen virtuózok.S van-e nemesebb élvezetEgy jól összetanult vonós bandánakA zenélésénél? S képzelhető-eElbüvölőbb valamiEgy kicsiszolt női althangnál,Amely férfias, és mégis 'lágy,S elbájoló varázsával lekötiSzívünknek minden érzetét?! . . .

152

Én még ma is, élemedett korombanRögtön szerelmes leszekMinden olyan hölgybe, akiÉrzéssel, szépen tud énekelni.S azt hiszem, a nők is így vannakA csengő hangú férfiakkal szemben.Lehet, hogy ez csupánEmberi gyengeség. De csak

Hadd maradjon meg ez a gyarlóságAz embertestvérek közt

A világ végezetéig!Többet ártanék ennek a kiirtásával

Mint a mennyi kárt az ily,Többnyire csak plátói szerelem okoz.S kinek ne forrna véreA "Marseilles" hangjaira?! . . .S az egyetlen, rövidke "Boka kesergő"-bőlTöbb léleknemesitő érzelemFoglaltatik, mint akárTízezer katekizmusban.Hát amikor a hires BinaryVerbunkosa megszólal:Melyik magyar nem ugornék talpraMég a halálos ágyából is?És a varázshegedűjű Pityónak"Losonc romlása" című remekműveHány külföldit is megríkatott már?Olyat, aki a magyar zenévelAzelőtt nem is rokonszenvezett.Azért hát csak:"Hadd szóljék az a csöndes!"És hangozzék a szép dalHegyen völgyön, bérceken,S daloljunk versenytAz énekelő pacsirtával.És csak hadd táncoljonTestegyenesítő, büszke tartássalA vidor ifjúság! Ülik az neki.Valamint illett ősapáinkhoz isA délceg, a kedély, a szilaj toborzó.S ha a "virágnak megtiltani nem lehet,Hogy ne nyíljék mikor jő a kikelet,"Akkor hát miért akartok már

153

A fürge, életvidám, lármás,Hancúrozó, ugrifüles ifjakból isBesavanyodott tudósokatS remetéket nevelni, akikFásult kebellel, unottan vonszoljákKoravénhedt testüketA tátongó sírok felé! . . .Éljetek vidáman s daloljatok,Szeretkezzetek, koccintsatok!Hisz régi igazság, hogy az összesBölcs szamarak közt Epikur voltA legokosabb, mert ő a kitörő örömérzetnekGátat soha nem emelt. S mégis:Késő vénséget ért a legjobbTesti és szellemi épségben.

XXV. FEJEZET.

PINCESZEREN.

Megjelent Bíró János "Képes Világlapjá"ban, 1916 évi május 27-én.

Amikor a kürthi toronyóra elverte a délutáni négyet,a még ma is erőteljesen 70-kedő Báthy Gyula főnótárius ígyszólt hozzám, aki kemény 7 forintokért s a passzus jövede-lemért körmöltem nála egy hónapi időre:

— Uramöcsém! Hagyja abba már azt a sok számolást!Hisz´ megszöketi a kürthieket, ha annyi sok adót vet ki rá-juk. Fogja azt a pincetokot hagy hozzunk egy kis "LacrimaChrystit" a vacsorához. Mert hát, úgy-e bár? Szükségesa nedvesség az emberbe!

Kétszer se kellett ezt nekem mondani. Egyrészt azért,mert jó magam is szerettem kiruccani a "hegyre" egy kistorokápolás végett. Másrészt pedig biztosra vettem, hogymajd a pincébe vetődik a Kanyicska bácsi is. Annak a leá-nyai pedig, az urahagyott Panna, meg a bogárszemű Eszter,nagyon hálásak szoktak lenni, mikoron én a hazáig morfon-dírozó s már félálomban levő atyjukat teljes épségben haza-szállítom.

Mert nagy teher ám egy 8-iczés tele kulacs a 65 éves,elázott embernek. És huncut ital a borocska. Elébb csaktüzeli, bátorítja, nótára gyulasztja az embert. De később,

154

kivált a forrás alatt levő újbor, a korosabb pincejárókat na-gyon megtréfálja. S úgy "keresztü-kucsu" rakja a fonotthajú szittyák lábait, hogy az ilyen állapotban már igen elkela fiatalabb útitárs.

Azért az okosabb bortermelő pintes-üveget soha nemtesz a tarisznyába. Csak a csutora való abba. Az nem tö-rik el egy könnyen, ha az ember kissé lelép a gyalogútról azárokba. És hűségesen megőrzi a "drága orvosság cseppe-ket."

Már pedig azon időben már igen nagy becsületi volt akadarka, muskotály és rizling bornak. A fránya "cirok,"ahogyan a derék kürthiek a filloxerát elkeresztelték, máraz ő szőlleiknek is a harmadát kiirtotta. Ez a rusnya féregkisebb a serkénél s mégis ezernyi ezer holdakat letarolt márakkoriban. S még jól védekezni se tudtak ellene, s a nép azIsten csapásának tartá. Füleim hallatára monda a Kolos-váry bátyámnak, aki "cirok-biztos" volt az udvardi járás-ban, a derék Danci Menyus, a hegybíró:

— Nem hiszek én annak a kingazos (kéngázas) babrá-lásnak, tekintetes uram! Attól ugyan el nem vész a cirok.De, ha paprikát fújna a szemökbe a biztos úr, attól majd ki-pusztulnának.

Hát én csak a balkaromra akasztám a pincetokot a négypintes üveggel. És méltóságos testtartással megindultunka félórányira eső hegy felé. Akkurátusos komócióval azért,mert először is: hegynek pipálni és futni nem jó. Másod-szor: kifúlva, hirtelenében poharazni biztos becsudálkozás.Harmadszor: hivatalbéli ember nem kengyelfutó, hát nemillik sietnie. Na, ez utóbbit úgy betartják az óhazai hiva-talnokok, hogy némely ügyet esztendőkig pöcögtetnek a jog-kereső atyafiak türelmének végső kipróbálására a nemesvármegyén.

Ámde, még a legserényebb igyekezettel sem juthat-tunk volna a principálisom présházába esti hat óra előtt,amikorra pedig visszafelé kéne indulni. Mert bár elég hal-kan társalogtunk a főnökömmel a gyalog utón ballagást, dea rókafülű Danci Menyus bátyánk már a lépteinkről meg-ismerte a közeledésünket. S amint elsurrannánk az ő nád-fedeles borháza előtt, csak ránk pirit ám az ajtóból:

— Ejnye, nótárius uram, meg segéd úr, hát már megse látják a szegény embert? Tessenek már beljebb kerülni,hászen nem tettem ám patkánymérget a boromba! . . .

Alig hogy leülünk a két fatönkre szegezett lóczára, a

155

Menyus bá' csak leveszi ám a mestergerendáról a jól megtö-mött iszákját. S addig-addig motoszkált benne, amíg kihú-zott abból:

Egy egészen frissen sült cipót.Két rőfnyi füstölt kalbászt.Egy fokhagymás ürücombot. S végül vagyHúsz tepertős pogácsát.

Fejedelmi kommenció ez a pincelátogatóknak. A csikód-bőrös kulacs már előttünk is áll a kecskelábú asztalon. Telehároméves olyan sillerrel, ami még a haldoklót is feltámasz-taná. Két marokra kapja az öreg 48-as őrmester, s imígyköszönti ránk:

Adjon isten bort, búzát, békességet,Szép asszonyt, jó hízót, egészséget,A jegyzőnknek bortul virágos orrot,Segédúrnak tarka farkú malacot!Dicsértessék a szép asszony, ha lány is! . . .

Erre aztán meghúzza a hatalmas edényt az óriás ter-metű szittya emberségesen. Úgy illik paraszti szokás sze-rint ez az elsőbbség a házigazdához, mint az ételkóstoló ka-marás hivatala a királyi asztalhoz. Nehogy a vendég aztvélje, hogy tán mérgezett itókával traktálják.

Persze, mi is ráköszöntök a vendéglátó gazdára a csu-tort s alaposan megkotyogtattuk azt. Igen jól éreztük ma-gunkat az ő körében, mert a jó Menyus bá' világlátott em-ber volt. Ő egykor Galíciából a Miklós huszárokkal jötthaza a Kossuth-apánk lángszavára. De később az osztrákseregben, miután a halálos ítélet helyett 100 botot kapott:még 12 évig szolgált Olaszországban, s utóbb átszökött aTürr Pistáékhoz, s jelen volt Nápoly felszabadításánál aGaribaldisták között.

Kifogyhatlan volt ő is, mint minden veterán, a bizonyár-ra felnagyított kalandjainak elregélésében. És valóságosnépköltő múlott el e derék szittyában. De nem olyan zö-kögős, másfélrőfös csárdaszottyanatokat mondott ám, minta szegény Hazaffy Veray! Hanem valóban jóízű, tréfásrigmusokat eregetett, amiket kár volt fel nem jegyeznem.De akkoriban még az ilyesmikre nem is gondoltam, inkábbcsak a szoknyák után futkostam . . .

156

A jóízű eddegélés közben mát derekasan kiürült a ku-lacs. Egyszerre csak elsetétül a nyári melegben nyitva ha-gyott pinceajtó s bebukik rajta a kisbíró, a mindig kótyagosSzofka Gazsi, hogy aszongya:

— Tens jegyző úr, meg segéd úr! Tessenek má' haza-gyönni, mer' a vacsora bion eekozmásul!

— Majd elébb megtöltjük az üvegeket, Gazsikám, —volt a válasz.

A közben előkerül a gazda a "belső pincéből." A Gazsitis megkínálja a Meny us bácsi. De már őtet nem a kulacs-ból, hanem egy üvegpohárból. Ennek az ujj vastag falaitegy kis borral elébb leöblíti: tudnivaló lévén, hogy a csuto-rából csak hivatalbéli embereket szokás megkínálni. A cse-lédi sorban levők külön pohárból kapnak. S lám, milyen os-tobák az urak! Ők nem szeretnek mások után inni a csu-torából, s inkább a pohárhoz nyúlnak. No, még ilyen le-kisebbítése az elöljárói rangnak . . .

Öreg este lett, amikorra a hatalmas kulacs újra kiürült.S bizony nagy hiányosság mutatkozék már az asztalra ra-kott elemózsiából is. Bántuk is mi már akkor a vacsorát!Felségesebb takarmányozásban a török császárnak se lehe-ett része. Tudták már a dörgést az egész faluban mindenháznál. Ha esti harangszóra a hegyben levők haza nemjöttek vacsorára, akkor legtöbbnyire már csak a hajnali kon-dítás vetette őket haza. S ez legalább is annyiszor megtör-tént, mint a rendes vacsorázás.

Azért is minden gazdasszony pakolt el egy kis borkor-csolyát a tarisznyába, pincetokba, hogy a sűrű italozás köz-ben legyen mit harapni. Mert nincs veszedelmesebb, mint"éhhóra vedelni." Az üres gyomorból rögtön a fejbe megya bor ereje, s a legerősebb ivót is megtréfálja.

Hát úgy 8 óra körül csak felkerekedénk s magunkkalvittük a Menyus bátyánkat is a kisbíróval együtt a főnö-köm pincéjébe. Tíz holdnyi jó szőlleje volt még akkor aprincimnek s vagy 800 hektoliter finomabbnál finomabb bo-ra, amikkel ő kereskedett is. Az óriási pincebejárata felettnagy présház, két hatalmas, padlózott szobávaü, hogy télenegy kis bort is lehessen melegíteni. Persze ott már rendesszekrény is volt, pohárszék, s húzókut a pincében. Na, devexálták is ám emiatt a Gyulust a borkeresztelésekre céloz-va. Pedig ez esze ágában se volt, csakis az edények, hordóktisztántartására szolgált a kút.

Most aztán az öblös szekrényből csakhamar előkerült

157

egy bödön liptai túró, egy jól megfőtt sonka, fél rozskenyér,jókora szalámi, 4—5 szardíniás doboz, egy kosárka szent-iváni alma, s egy tepsi túróslepény. Ezeket már az előzőnapon csempészte ki a princim ipa, a derék Kubicza bácsi,aki még 80 éves korában is pápaszem nélkül puffanta le a''tapsi-füleseket." Mellette el nem mehetett egy takarosabbvászoncseléd, hogy ő meg ne csipdeste volna. S az öreg negy-vennyolcas huszártól az ilyen tréfát felvették zúgolódás nél-kül a falu szépei.

Alig hogy elkezdtük itt is a falatozást, a szürkülő est-hajnal homályában hét alak körvonalai tünedeznek elő a szől-lőhegy lábjánál. Már 5—600 lépésnyiről felismertük őketa hangjaikról a csendes nyári alkonyainál. Heves disputá-lásban voltak a minapi tarokk játszma felett. A leghango-sabban Putanics Miklós, a kántor vitatkozott a kis káplán-nal. Kontrázott neki a postamester is. Sőt a két tanító:a Radich Béla, meg a Ficzek Atilla szintén a kántort ipar-kodtak lecsiripelni. Csak az elhízott állomásfőnök: a Kaza-csay Kamzsi nem szólott egy árva szót sem. Neki elég volta 300-fontos haját a jókora dombon felcipelni.

Nagy robajjal és erős szuszogással potyoráztak le a há-rom lépcsőn a présházba az új jövevények. Ezeket meg-látva, a princim így fogadja őket: "No lám, mindig jobbatvár az ember, s annál rosszabbak jönnek." Mire a viccespostás, a Búzás Simplicius így vágott vissza: "Na, hát mostaz egyszer szerencsés vagyok, mint a szamarait kereső Saulkirály: mind együtt találom őket." . . .

— Akkor hát csak kötözd be a pajtásaidat az ólba s nehozzad ide közibénk! — vág vissza nagy hahotázás közbena Gyula koma. S mivel a "hét gonoszok" a jó meleg vacso-rát már otthon derekasan bekebelezték s a gyalogolástól meg-izzadtak, hát bizony nekem volt dolgom a hatalmas töklo-póból eregetni a Gazsi által kimosott poharakba a különfélehordók tartalmát. Persze, folyton csipdesték a princimet:

— Te, Gyula, ha a kutadat be nem tömeted, mi többéide nem jövünk! — mondogatá a bőtorku kántor.

— Hát biz´ itt csak csigert isztok, mert a Gyulus kocsiskorában ahhoz szokott, — tódítja a papocska.

— No, még majd négykézláb keresitek a kijárást, —veti oda a pipa-csutora mellől a nóti. — De különben is ilyenócska vendégeknek ez a bor is igen kár. A papnak megcsak az oltár előtt dukál a bor, de nem a pincében. Merthát ha nagyon ágaskodnék a virtus! . . .

158

Hát bizony mi köztünk senki se neheztelt meg a vasko-sabb tréfákért sem. Ki volt mondva, hogy a ki epés gentle-man: igyék keserűvizet. De erre úgy se volt szükség, merta jó bor savanyúvízzel, de sőt az új bor magában is: éppolyan szolgálatot tesz, mint a Hunyadi-víz.

Hogy jobban kiélvezzük a szép, csendes, holdvilágosnyári estét, felkapkodtuk a padokat s a hosszú asztalt segy-kettőre elhelyeztük a pincét környező szép gyümölcs-fák alá. Olyan világos volt az éjszaka, hogy még a vihar-lámpákat se raktuk fel, nehogy azok a félvilág vacsoravesztőpilléit a nyakunkba csődítsék. S bár a német a serébe hul-lott légyről is leszopja a sert, hogy az is kárba ne veszzék,de mi bizony nem szerettük a muslincákat a poharainkban,s cethalnak kereszteltük el az italunkba netán bele pottyantrovarokat.

Amint javában mulatgatánk s az én fuvolám vezetésemellett dalolgatunk, egyszerre csak alázatos köszöntés ütimeg a füleinket:

— Dicsértessék az úr Jézus áldott, szent neve!— Mindörökké ámen! Csucsorka fiam, — viszonzá Hin-

ger Peti, a kis kölyökpap.— Jóravaló mulatozást kívánok, — folytatja a cigány-

prímás, mert hogy ő volt az éjjeli kísértet a négy társával.— Sáporá legyik ázs munkájuk! Áldás, bikessig ázs

tistes házsuk tájikán! Ázs felsiges Úristen verrássá rájukázs hajnalt serencsisen! Csukulom a kezsüket, lábukat,instálom ázs nagy jó uraimékát, sábád-e itt egy kicsinykát,csak egy nyúlfarknyit zsenilni?

Míg a boglyas Csucsurka nagy hálálkodással közibénkfurakodott, addig az ő kollegái, a ragyás klarinétos, akitPofóknak keresztelt el a néphumor, szintén erősen ajánlgatáa kedvderítő mesterségét. Utána nyomakodott a Lőcsláb,a brácsás; Pöttönke, a törpe cimbalmos, és végül a Morgó anagybőgővel. Pöttönke egy üres hordóra fekteti a szer-számját s alig látszik a feje is a "zengő klapancia" mellől.Radics Béla, a holdvilágugató, szerelmes kántorsegéd márint is a prímásnak és nagy keservvel rákezdi:

Beh szomorú ez az élet énnekem,A mióta elhagytál szép kedvesem.Hisz te voltál boldogságom csillaga:Csillag nélkül oly setét az éjszaka.

159

Persze, a banda hatalmas lendülettel húzza, fújja, pen-geti azt a valóban szép dalt. Egyszerre elfog minden szíveta gyönyörű magyar melódia lebilincselő ereje. Elhalkul,utóbb teljesen elhal a beszéd az ajkakon s elébb csak csen-desen, de később, a második versnél már teljes tüdővel fúj-juk a Béla keservét. De aztán rögtön elhallgatánk, ismervea fiúnak azon gyengéjét, hogy az ő nótája után legalább tízpercig másikra nem gyújthatott a cigány. A rögtöni csen-det csak a ciglédi pusztán legelésző gulya kolompja s a kö-zeli karámból kihangzó furulyaszó törte meg. Ott bizonyá-ra a nagy erejű Csögönyei Laczi, a juhász trillázott a falu-ban lakó kedvese tiszteletére. S ő azt hitte, hogy tán a csil-lagok is az ő babájára hunyorognak ma este . . .

De a hol a cigány hegedűje megszólal, ott a táncolniszerető falu szépei is csakhamar megjelennek. Alig hogyvisszaverték a "Hangyálos" dombjai a zene és nótázás dalla-mait, mintha a földből nőttek volna ki: innét is, onnét isa szoknyák suhogását lehetett hallani. Már 30—40 lépés-nyiről megismertük a ringó járásáról a nyalka Popellár Bri-gittát s a darázsderekú Kanozsay Menczit, aki a menyecskenénjével s az őzszemű Kánya Borissal vetődött arrafelé.Mint a kényes járású pávák, úgy közeledtek felénk halk vi-llogással a szép vászoncselédek. S miután tisztességesenköszönték a mulatókat, a princim csak oda szól ám nekik:

— Gita, Menczi, Borcsa, Ruzsi (ez a menyecske leányneve), kerüljetek errébb, úgy is tudom, hogy viszket a tal-patok! Nem fog ártani, ha azt a sok duhin szoknyát ki-szellőztetitek!

Csakhogy nem engedi ám a a falusi erkölcs, a női sze-mérem és a paraszt etikett, hogy már az első invitálásrabedűljenek a kíváncsi fehérnépek. Az ilyet csak a katona-hölgyek gyakorolják. Azért is visszavág a nyelves Gitács-ka imigyen:

— Duhin szoknyás fehérnép nem illik az olyan urakközé. Nem jó az urakkal cseresznyézni!

Erre már megszólal a Dancy bátyánk is:

— No, ne húzódozzatok annyira, úgy is tudom, hogy atisztelendő úrral szeretnétek eljárni a kopogóst. Lám, hi-szen ő is szoknyás, mit félnétek tőle. Csak épp az elébbdalolta, hogy:

160

"Nem leszek én többet barát,Levetem a barát-csuhát!Eldobom a könyvecskéket,Ölelem a menyecskéket, haj tyűhaj! . . .

Erre aztán általános hahotázás következett a jámborpapocska rovására. Majd elájult a szegényke nagy pirul-tában. De mit se használt az ő álszentessége. Hogy jobbhelyünk legyen táncolni és sima talajon: újra bekapkodtuka padokat s az asztalt a borházba. Bezzeg aztán odabenntúgy megpörgettük a jókor jött tündérkéket, hogy azok bú-csúkor se mulattak jobban a "Nyakigláb" korcsmájában.

Közbe-közbe aztán ittunk, nem ritkán ugyan, de leg-alább nagyokat. Persze, mi fiatalok a hetedik menyország-ba képzeltük magunkat a takaros hölgyikék megpörgetéseközben s bár azok a körmeinkre koppintgattak, de bizonymegszorongattuk őket a friss csárdásokban. De azért sze-rettük volna látni a Menyus bácsit is táncolni. Ugyanis őverbunkos őrmester volt a régi világban s kitűnő táncos hí-rében állott.

De igen ritkán kapott arra kedvet, bár amikor én is-mertem (75 éves korában) még oly egyenesen járt, minthakarót nyelt vón.

— Hát ha még palacsintává nem lapított volna a büdösnímet! — szokta ő nagy dohogva mondogatni.

Hanem amikor a szőllőcsősz, az időközben odavetődöttBödecs Fulgentius (Kürtőn egy korábbi pap mindenkit azonnaptári névre keresztelt, amely napon a gyermek született:innét a sok furcsa név) imígy böffentett az öregre:

— Hászen mit kévánnak má' az ijjen vin csonttu'? Nemtud má fenét se a', hegybíró uram! . . .

— Micsoda, te kajlafülű, még te is így morogsz?Erre aztán félrerúgta a padot maga alól a vén sas, de

úgy, hogy mi csak úgy potyorásztunk le arról, mint a vad-körte a fáról. És odaállott nagy peckesen a Csucsurka elé,kihúzván hat lábnyi, szikár termetét olyan egyenesre, minta nádszál, úgy, hogy fél fejjel még magasabbnak látszott.S oda rikkantott a bandának:

— A Bihary verbunkosát húzd el, füstös, de a közepi-ből, mert üstöllést repülsz kifelé, ha aluszol!

Akkor mély, basszus hangján rákezdte zordonan, hogyaz ablakok is megrezdültek a pincefalakon:

161

Magyar huszár vagyok én,Miklós huszár a nevem;Ha lóra pattanok én:Fut az ellen előttem.Ha csak tíz jön én reám,Oda se nézek neki:Daruszőrű paripánA világból hajtom ki.

Akkor aztán megverte háromszor a feje felett lábnyiralevő mestergerendát olyan vad erővel, hogy a közeibe duga-szolt holmik mind a padlóra potyogtak. És hármat lépettelőre a kuruc sas a cigányok felé olyan kevélyen, hogy a ko-ronázási dombra vágtató király büszkesége ahhoz képestcsak vénasszonyi tötyögés számba mehetne . . .

Most nagy hirtelen a körülte settenkedő leányok közüla Boriskát, a legjobb táncost derékon kapta s előbb ő velejárta a kopogóst. Majd őtet eleresztvén, a nehéz kordováncsizmáit kezdte taktusra pofozni. És csak akkor kezdődöttaz igazi verbunkos. Szilaj lendülettel járta az öreg őrmestera büszke toborzót, mint egykoron fiatal korában Szeged, Po-zsony, Jászberény, stb. piacain.

Az öt cigányról csak úgy szakadt a verejték, részint anagy nyári hőség, részint a szorgalmas igyekezet miatt. Denem tudtak a hangszereikből annyiféle hangot elaprózvakicsalni, amennyinek az ütemét a megifjodott verbunkos őr-mester részint a felső testén, vagy a csípőin, de leginkábba lábain ki ne verte volna. A hatalmas karjai s vállai azütemszóra mozdultak. Óriási, csontos tenyereinek összeve-résével a cimbalom kalapálását utánzá. A rövid, vastagvászongatyája szinte leszakadni készült a széles csípőjérőls majdnem olyan csattogással verődött a csizmája száraihoz,mint a tenyerének tapsai.

Ε közben hatalmas dobbantásaira a padlóba vert szögekszikrákat vetettek, szinte úgy zuhogott a vastag padozat,mintha pörölylyel vernék. Majd meg egy őzhöz méltó vil-lám ügyességgel félöleseket ugorva jóformán lábujjhegyenjárta délceg tartással a büszke toborzót. S néha a szemei-ben olyan lángok jelentek meg, mint a táltosok által élesz-tett parazsa a Hadúr oltárának. Szilaj vadság, medveerő,legyőzhetetlen kitartás, poklokat is megostromló bátorság,tréfás negédességgel vegyülve volt az ő verbunkosa. S amikor ezt a kemény szittyát kidülledt szemekkel bámultam,

162

szinte a kirgiz pusztákra képzelem magamat, ahol a ván-dorló ősök a tábortüzek köré telepedve, medvebőrös fekhe-lyükön tanakodnak az ellenség megrohanásáról. És folytona füleimbe zúgott a kataluni ütközetbe rohanó hunnok bor-zalmas, fülsiketítő "Huj! Huj!" kiáltása. Most hát éreztem,hogy én is vér vagyok az ő fékezhetlen, pogány, urat nemismerő véréből, a vad nomád: aki inkább százszor meghalkarddal a kezében, mintsem sok ezer éves szabadságát fel-áldozza. Most hát megtudtam, mi az: magyarnak lenni!S a halántékomon ujj vastagságúra megdagadt erek majdkipattantak.

Nem adom egy nagy vagyonért, hogy ezt a csodálatos,elkápráztató, vérforraló, de — sajnos — már kihalt művé-szetét a nemes érzelmekben gazdag, fenséges magyar nép-iéleknek vagy negyedóráig élvezhettem. S még ma is ki-mondhatlan lelki gyönyörűséggel emlékezem vissza ezen ezerdollárokkal meg nem fizethető, isteni jelenetre.

Képzelhető, hogy ezen remekelés után olyan áldomáskövetkezett, amilyenről itt, Amerikában, még csak álmodnise mernénk. Azért hát csak azt mondom:

— "Extra Hungariam non est vita, si est vita, non estita." . . .

(Ám négy év előtt ki hitte volna, hogy a szerencsétlenó-haza a Horthy-martalócok hóhér uralma alá kerül?! Dekilábalja majd e rémítő csapást is . . .)

XXVI. FEJEZET.

LEGÉNYMURI A BAJÓTHI JEGYZŐNÉL. — A NADRÁG,A BOKATÖRÉS ÉS DR. SKORBONCIUS HIVATALOSBIZONYLATA. — A ZSANDÁROK ÉS AZ ORVOSSÁG.

A LEIVOTT ÜGYVÉD.

(E karcolatot az "Emléklapok"ban is közöltem.)

Egy sáros, ködös, decemberi délután nagy lélekszakad-tan esik az irodámba, mely negyedórányira volt a lakásom-tól, az öreg Lukács, a kisbíró, akit az irigy cimboráim bizo-nyos okoknál fogva "udvari csömögeszállítónak" keresztel-tek el. És aszongya:

— Jegyző úr, kirem átossággal, tessen haza sietnyi,mer' nyócz vendige gyütt. De ojan éhösök és szomgyúsak,mint a ríti farkas.

163

— Kik azok? — kérdem én a kopasz hírharangot.— Hát kirem, a lábatlani rektor úr, a Mazányi erdész

úr, a Zömbik ifiúr, a Majzermon mónár, az ifjú Ledergerberúr, meg a Nedeczky tekintetes úr.

— Melyik, a Kálmán?— Az!— Szent Habakuk, ez mind jó pipa! Hát a másik kettő?— Azokat nem üsmérem, de az egyiket Döncinek, a má-

sikat meg Karcsinak nevezik a többiek.— Szent Nehemiás! Még ezek is: a Véghelyi Dönczi,

a megyei számvevő s a Gotthárd Karcsi, a muzslai járásiszolgabíró írnok. Remek gyűjtemény! Tiz literen alulegyik se adja. Ellenben a longinus Mazányi, aki a 26-ik gya-logezred leghosszabb katonája, meg a Kamzsi, csak fertály-akó bekebelezése után kezd nótázni. Nos, hát ezek reggeligmegisszák a negyedévi salláriumot. De mindegy! . . .

— Hallja-e kend, vén imposztor! Most először is a köz-ségi csutorát (13 icce fért ez óriási edénybe) megtölteti aSimon zsidónál. A bogárszemű kis Huskának mondja meg,hogy eszem a zúzáját, puszizom a szíve közepét, csak tetézzemeg jól a mértéket, s írja fel a kürtőbe korommal a többikontóm közé. Majd részlet-letagadásra megfizetek neki sa kamatokat cviki-puszikban kiszolgáltatom előlegesen . . .A Rajzné asszonyomnak meg adja át a tiszteletemet 12 csir-ke, 60 tojomány és a többi hozzávalók erányában. De útjá-ba ejti a "Roszkorgyütt" zsidót is két ládika trabukkó éskét pakli hölgy-szivar miatt. És ellódul a Miskáért is, hogyaz egész bandát rendelje meg Lábatlanról, de szaporán.

— Ez szükségtelen! — vág közbe a "pógár." — Mihen-gest meglátták a Nedeczky tekintetes urat ide indulni, hátők már megelőzték őt a gyalogúton s már cincognak is ajegyző urunk lakásán.

— Hát így még jobb! De most aztán loholjon kend,úgy, hogy a nyelvét processzióban vigyék utána, amikorrahozzám érkezik! Értette?!

— Hát lesz egy kis cukmis? — érdeklődék a szivarvé-gek iránt a kopasz Elizéus.

— Még kérdi is kend? Hátra arc! Indulj kifelé! . . .Mikorra a lakásomra érkeztem, már röfölt a Czápár, a

Miska, Rücskös, Kancsi, Pofok és a vén Czápárral, aki ma-gasabb volt a nagybőgőnél, amit 79 éves koráig rángatott,s övig érő ősz szakállával olyan volt, mint a hordókon ülőGambrinus, a serkirály. Akkor már az asztalon állott vagy

164

tíz liter bor s négy üveg mohai-víz és az éhes latrok mindenfiókomat kikutatták. A liptai túrót, a szalámit, szardíniáts egy jókora kuglófot hamarosan bekebelezték. S avval fo-gadtak, hogy: ilyen kódistanyán éhenhalunk! . . .

— Na, várjatok csak egy kicsit, szeretett fiacskáim azÚrban. Kutyát, macskát levágatom, egész várost ráhiva-tom! De addig is majd csak találkozik a ház körül valami.

— Azt csak edd meg magad, nyavalyás! — kiáltják egy-hangúlag a betörők s ittak, mint a szomjas gödény.

Most aztán rákezdette a Czápár, aki a vonóját balkéz-zel rángatá, a szívreható magyar nótákat. Nagy, feketebivalyszemeivel majd lenyelte a zajos társaságot és sovány,barna, de hűséges pofája szinte visszatükrözé az alázatosigyekvést, amelylyel a vigadókat kiszolgálni akarta. Sirta kezében a száraz fa, amelynek húrjai százados nemzetifájdalmakat zengenek a Rákóczy kesergőben. S egymásután következtek az egyszerű, de mégis szép, mélabús nép-dalok, amik egy ezeréves népnek hősi, szerelmi epekedését,keservét, bánatát, játszi csapongását és szilaj kitöréseit tol-mácsolják. S amikor a klarinétos a "Binary verbunkos"-ába kezdett, már javában pörgeté a majdnem 7-lábnyi dru-szám, a Mazányi, a nagyobbik szobámba csődített menyecs-kéket s leányokat. S a tüzes csárdások közben volt olyanrikogatás, hogy a vakolat is potyogott a mennyezetről. Akis öklömnyi Dönczi is egyre hujjogatá, hogy:

Szoridd hozzád, nem anyád,Rúgd ki a ház ódalát;Gyúrótábla fatányér,Meghalok a babámér'! . . .Ihaj, csuhaj! Soha se halunk meg!

í

Megjegyzem, hogy a Czápár, ez a füstös szív vidámító,ha a környéken lakziba hívták, csak így alkudott: "Ott lesza bajóthi jegyző úr is? Igen?! Hát akkor csak 12 forinta muzsikálás meg a menyasszonytánci összeg. De, ha nemlesz ott: akkor 20 forint." Tudta ám jól ez a "fekete an-gyal," mitől döglik a légy!

Már a vacsoráig háromszor tért a Lukács az óriási ku-lacscsal. Szerencse, hogy korlátlan hitelem volt a szabó,suszter és korcsmárosoknál, akiknek imponált a fülig érőpandúrbajúszom. És biztatá őket a jó remény, hogy vala-mi módos kis leányzó csak bedobja utánam a mentő kötelet

165

az adósságaim óceánjába: ami nagy sokára meg is történt.A Reiszné mesteri keze által elővarázsolt rövid, de fájin

vacsora után kezdődött még csak az igazi ricsaj. A jól meg-paprikázott pörköltre s hájas pogácsára úgy folyott belénka rengeteg ital, mint a Szaharába a záporeső. S ment a nó-tázás olyan gőzerővel, hogy a miatt még a huszadik szom-szédba se tudtak aludni. És szokás szerint a fél falu virág-szálai az ablakom alatt bámészkodtak, hogy később a laká-somba lopakodva, kiszellőztessék a vastag duhni-szoknyákat.

Szóval: hát másnap délig a kis korcsmárosnak az összesitalát (egyszerre csak 4—5 akót tartott a pincéjében) fel-védeltük. Persze a cigányokon kívül sok potyaivó is akadtilyenkor s a parázsszemű táncosaink se mondottak elleneegy-egy pohárka borlevesnek.

— Fajin ital is az, többet ér a legderágább medecinánál!— szokta volt mondogatni a nagybajuszú Zömbik koma, ahíres huszárőrmester.

Akkor aztán neki a Simon zsidó borainak! S hogy nekelljen a kisbírót folyton fárasztani: seregestől elmentünkaz ő korcsmájába. Gyönyörű leánykái voltak s igen intelli-gensek és szinte félholtra táncoltattuk őket. De a fiúknakelőre is megmondottam: "Csiba te, ezektől a remek virág-szálaktól, mert koponyalékelés lesz üstöllést!"

— Irigy kuvasz! — dohogtak amazok; de tényleg: leg-alább ott, mindig tisztességesen viselkedtek.

Hát bizony csak másodnap, úgy éjfél körül széledt ela feneketlen bendőjű társaság. De a Dönczi és a Karcsi,kissé elgyengült állapotban, nálam maradtak, hogy a jóté-kony pihenést élvezhessék. A Miska, az udvari zenészem,meg egy nadrágot kért tőlem, tekintettel a küszöbön levőSzent-Karácsony ünnepére. De egyébként is ő folyton azén viseltes ruhámat hordotta. S amikor egyszer a Ferenc-József kabátomban parádézott, a cívisek így csúfolták:

— No, hová sétál a tekintetes jegyző úr?Reggeli tíz órára rendeltem magamhoz a Morét, hogy

akkor majd választhat egyet a sok (hitelben készült) nad-rágom közül. Persze, halálos pontossággal s alázatos hála-istenkedések közben jelentkezett nálam másnap az udvarizenész a megígért ajándék átvételére. A Dönczi velem aludtegy szobában, a Karcsi meg a benyílóban. De mind a kettenfelébredtek a "búfelejtető" zörgetésére.

A félhomályban tartott szobában a kapzsi "fekete an-gyal" nem is nézte, kinek a székén levő ruhákra mutattam.

166

Szokott tréfacsinálás kedvért épp a kis Dönczike nadrág-ját jeleztem elvihetőnek. Megjegyzem, hogy ő egy fejjelis alacsonyabb volt nálamnál s a termetes cigánynak is jó-formán csak a térdéig ért volna az ő bugyogója.Mondom a Miskának:

— Kutasd ki a zsebeket s a kulcsokat, a pénzt s ilyes-mit tedd az asztalra!

Boldogan engedelmeskedék az örvendező More, s hirte-len iparkodással lohogott kifelé a kis, kurta pantallónnal.A Karcsi meg a Dönci csak néz, hol rám, hol meg a távozóprímásra. De én csak adtam az egykedvüt s oda se hunyo-riték a távozónak.

Ám amikor a Dönci látja, hogy ez már több a kettőnél:azon mód, ingben s pőre gatyában rohan a füstös után, ho-lott reggelre lábnyi hó esett s fagyott keményen.

— Hozod vissza a nadrágom, te akasztófáravaló!Így a kis Paprikajancsi. De a Misi annál jobban lohol

avval s kiabálja visszafelé, hogy:— Ez az én nadrágom, a tekintetes jegyző úr nekem

adta!S futott, mint az agár. Utána a Döncike, a csuta lábai-

val, a templomba ballagó nép óriási hahotázása közben. AKarcsi meg az ablakból nézte ez épületes versenyfutást, smajd szétpukkadt a nevetéstől velem együtt.

Végre is egy éleset füttyentettem s nagyot kiálték acigánynak s így: visszakerült a nadrág. S hogy a későbbmegbékélt cimborának a korai séta a hóban meg ne ártson,hát belédiktáltam négy csésze rumos teát, amiben a tea csaknévleg szerepelt. Ez aztán jobban meghasznált neki, minta legfájinabb izzasztó-kúra. S aztán, persze, ő is, mintaféle bohém-cimbora, jóízűen kacagott az önkénytelenültett sétán.

Most meg a Karcsi kezdett el jajgatni, hogy ő már ne-gyed napja nem ment be a hivatalba, hanem folyton ricsaj-kodik. S mivel a sok tivornyázásért már sokszor megintet-ték, tehát ez újabbi hivatali mulasztásért alig ha kegyelmezneki a főnöke: B. Szabó Misi, a muzslai főszolgabíró.

—Ne félj semmit, komé, ezen is segítünk! — vígasz-talám én a szepegő cimborát.

—No, akkor téged gyémántba foglaltatlak, Imruskám,— áradozik a gyerek.

Egyszer csak látom ám, hogy a Dr. Kelndorfer, a nyer-ges-ujfalusi körorvos jön vissza a Puszta-Maróth-i körútjá-

167

ról. Nagyszerű "műivonc" és kitűnő cimbora volt ez a"tyúkszemvágó" is, akit mi magunk közt csak Skorbonciusnévvel tituláltunk.

— Befelé Skorboncius! — kiálték rá az ablakon keresz-tül.

— Igyál szóda-bikarbónát s egyél rá káposztás, esetlegparadicsomlevest! — kiabál vissza a borbély.

— Hát te bükkfafej ü, azt hiszed, hogy "jammerom"van?

— Mi más baja lehetne az ilyen bor szivacsnak? — vá-gott vissza a ''temetői raktáros."

Vidám poharazás közben aztán kimódultuk, hogy aSkorbi egész szabályosan befáslizva a Karcsi jobb lábát, hi-vatalos pecséttel ellátott orvosi bizonylatot állított ki arról,hogy Gotthardt Károly urat Bajóthon ekkor s ekkor balesetérte s a jobb lába ficamot és csonttágulást szenvedett s vagytizennégy nap szükséges a felépüléséhez. S ezt a hamisokiratot nagyobb hitelesség okáért még az épp arra vetődöttprímási erdőmesterrel, a Vanke Sándor bátyámmal is alá-írattuk, így aztán a selma Karcsit nem hogy kukli-prédi-kációban részesítették volna, hanem még jó darabig víganmankózott a szobájában a boros üvegek között.

A szegény Dönczi, a Skorbi, a Sanyi bátyám, a kisbíró,a Reiszné s még tán többen is az akkoriak közül: már csaka menyországban böstörködnek azon, hogy én oly profánul"kiszörkesztém" őket. De nekem még azon a napon, ami-kor a Karcsi és a Dönczi távoztak tőlem: a községembe őr-járatra érkezett csendőrökkel is reggelig innom kellett. Márcsak az úton jöttek rá a jámborok, hogy én (amint tréfábólemlegettem is nekik) tényleg a "tinctura svecica" nevű fájinhashajtó szert itattam meg velük a borukba vegyítve.

Persze, ennek a hatását nekem könnyebb volt elviselni,mert honn maradván, a gyakori has-csikarásokat simán el-intézhettem. De a nyavalyás kakastollasok bezzeg szorul-tak! . . . Mert nekik a két lábnyi hóban minduntalan megkellett állaniok, s irtózatos káromkodások közt végezték azta bizonyos dolgot s már a szolgálati könyvük lapjait is ki-szakítgaták . . . Meg is mondotta ám a szemembe a Tor-day Jancsi, az őrsvezető, hogy ha akkor "prima furia" meg-kaphat: tán keresztül is szúrt volna. Persze, ma már én iselítélem az eféle buta, egészségrontó virtuskodást. De ak-

168

koriban a fél vármegyével együtt magam is sokáig nevettema cefetül megtréfált zsandárokon.

Ám, derekas elégtételt vett rajtam hamarosan ez a lófőszékely, aki egy ízben az erdélyi havasok közt négy farkastlelőtt az őtet közrefogott "toportyán férgek" közül. Ugyan-is amikorra ők haza törtettek: hasig érő hó esett az egészvidéken. De ő rögtön egy forspontossal értem küldé a Mé-száros Sanyit, a későbbi bajnai őrsparancsnokot, a jelenlegNew Yorkban East 16 Street 551 számú házban lakó cipész-mestert. Ez feltűzött szuronnyal az ágyból rángatott ki esti10 órakor, hogy menjek azonnal Jánost köszönteni. Fájinkilátás: négy napi muri után egy új, óriási idványozást meg-úszni . . .

Persze, nem térhettem ki ezen túlszíves meghívás elől,ne hogy a félvármegyét bekóborló csendőrök szétvigyék agyászhírt, hogy: "a Mihályi meghátrált." Csak arra kér-tem a Sanyit, hogy engedjen a jó bundában legalább Bajnáigaludni. Ezt meg is tette s ott éjfélkor a bundából kihámozvaengem: nagy gaudiummal fogadtak. S ittunk újra, nemritkán ugyan, de legalább nagyokat s "fecerunt magnumáldomásum."

Folyt tehát a bor újból s tele torokkal fújtuk azt a nó-tát, amivel engem némileg vexálni akartak, hogy aszongya:

Harangoznak a bajóthi toronyba,Barna Ms lány büszkén megy a templomba;Mind azt mondják, azt suttogják felőle,

felőle, felőle:Segédjegyző ennek a szeretője.

A második verset se hagytuk ám el:

Beh világos a jegyző irodája,Sír-rí benne a Cápár száraz fája;Segéd jegyző három napig iszogat,

mulatgat, dalolgat:Negyednapon menyecskéket karolgat!

Ez alkalommal a boszus Torday rám uszítá a méter-mázsás súlyú Bódogh Kálmán nagy-sápi ügyvédet, aki hétvármegyében híres ivó létére, pihent erőkkel jött reám. Akettőnk közötti versenyi-ivásban vagy félakó új bort elfo-gyasztánk reggelig. De végső energiám összeszedésével

169

őtet is úgy elkészítem, hogy amikor haza küldtem, hát aféloldalt dülesztett szánkónak a fonott kasára leterített bun-dába: úgy hengergettük fel, mint a kövér disznót. Mertmár állani nem tudott a lábára s a mellettem levő székrőla padlóra bukott. S amikor hazaért, négyen se tudták be-cipelni a szegényt. Ám e baromi italozás jammerát én isnapokig kúráltam aludt tej, paradicsomleves, kolozsvári ká-poszta, stb.-vel, amíg megint "harcképes állapotba" vergőd-hettem. Hejh, de sok ilyen grand muriban vált részem.

XXVII. FEJEZET,

IRODALMI MŰKÖDÉSEM AZ Ó-HAZÁBAN S AMERIKÁ-BAN. — MŰVEIM S KÉZIRATBAN LEVŐ MUNKÁIM. —A MAGYAR ÍRÓK SANYARÚ HELYZETE S KÜZDEL-MEIK. — NEVELJÜK A NÉPET, HOGY A "MÉRGES"HELYETT A JÓ KÖNYVET SZERESSE. — A MAGYAR

FERRER.

A régebbi farmeladási körleveleimben is már felsorol-tam azon műveim címeit, amiket részint az ó-hazában, ré-szint itt, Amerikában írtam. A legtöbb ezek közül mintkézirat hever az irattáromban. S a jobb munkáimat a ret-tenetes amerikai nyomorgásom válta ki a lázas agyamból,melyben szüntelenül forrnak zsibongnak a megtestesülésreváró eszmék.

Már régen konstatálták ahhoz értők, hogy nekem azíróasztal mellett van az igazi helyem. S én még csak ez év-ben találtam meg a valódi hivatásomat, hogy végre-valaháraa megélhetés gondjaitól szabadulva a Múzsák útmutatásátkövessem. Most tehát két kézzel fogom szétszórni a sza-badságszerető szívemnek eddigelé fel nem tárhatott kincseits mint egy magyar Ferrer, a hátralevő éveimet teljesen azelárvult magyar nép szellemi felszabadulására fogom szen-telni. S a most sajtó alatt levő s ezután kiadandó forradal-mi munkáimat minden nyerészkedési vágy nélkül terjesz-tem, sőt: (a nem éppen jelentéktelen) vagyonomat is e célérdekében használom fel. S az eddigi jelekből látom, hogyazokkal nem kis hasznára leszek a most földig tiprott szityrtyáknak.

De most sorra veszem s kivonatosan megismertetema "szellemi szörnyszülötteimet":

1.) A legelső munkám volt, amit számtalan hírlapi

170

cikk előzött meg a különféle óhazái lapokban, az: "Egy nó-tárius az irodán kívül" című, Esztergomban 1891-ben 1,000példányban nyomatott novella-kötetem. Ebben sok jóizü,de kissé vaskos karcolatom mellett több hazafias és vallásoselbeszélés is megjelent. Néhányat közülök e könyvemben isfelfrissítek. A "Budapesti Hírlap" lemarta ezen elsőszülöttirodalmi zsengémet leginkább amiatt, hogy annak egyik be-szélyében a törökök kiűzetését javasoltam Európából. Skimutattam, hogy Thökölyt, Rákóczyt, s Kossuthot az oz-mánok éppen nem szerelemből, hanem politikai számításbólfogadták olyan kikiabált vendégszeretettel. A Rákosy komaerre azt irta: "Na lám, a bajáthi nótárius a malom alattipolitikájával még egy fiók Bismarck lészen."

Pedig, hogy a török-tatár vérszomj a több, mint másfélmilliónyi örmény lemészárlásával a még most is dúló világ-háború alatt is bebizonyítá a vallása miatt fejlődésre kép-telen törökök elmaradottságát: azt még tán a sovinisztaRákosy is beismerheti, ő a 30 milliónyi magyarról zengettfantazmagóriákkal egyik okozója volt annak, hogy a magyarnép ész nélkül húzta a német imperializmusnak nemrég olycsúful megfeneklett szekerét. És sokkal többet használtvolna a Rákosy bátyánk az "Elnémult harangok" című kü-lönben jeles könyvével, ha a fanatikus kálvinista nappal afalujabéli pópa leányát elvéteti, mint sem hogy a harang-kötél rángatásában a gutával ütteti meg. És jól mondatjae könyvében az akkori főispánnal, akihez a kislelkű lévitapanaszra futott: "önök csak árulkodni tudnak ahelyett,hogy mint papok a lakosság között a békességet hirdetnéks a megegyezésre törekednének." Itt üti meg Rákosy azIgazság húrjait, nem pedig a kálvinista papnak magyar fa-natizmustól habzó szónoklataiban. S ha Rákosy mint poli-tikus és iró a Jászi Oszkárhoz hasonlóan a nemzetiségi békéthirdette volna, vénségére nem kellene egy feldúlt országromjain keseregnie.

Az ő elhamarkodott bírálata s a hazafiatlanság vádjafolytán, hogy ennek az ellenkezőjét kimutassam:

2.) 1892-ben ugyancsak Esztergomban adtam ki a:"Targallyak" című könyvemet. Ez, néhány kisebb elbeszé-lés mellett Magyarország történetét adja elő népies nyelve-zettel, amint azt esténkint a nagyapó elregéli az unokáinak.Aki kedveli a hazafias dolgokat és a színes csataképeket: az

171

persze magasztalja e könyvet. De én most, mint szocialista,jobb szeretném, ha meg se írtam volna ezt.

3.) 1896-ban a milleniumi lelkesedés hatása alatt egykivonatos dolgozatban lángoló honszerelemmel újból megír-tam Magyarország történetét s azt ugyanakkor:

4.) "Bajóth község monográfiája" című, a jegyzőiszékhelyem történetére vonatkozó röpirattal együtt 2,000példányban elosztottam Bajóth község s Esztergom-megyelakosai között. Ezeket már megdicsérték az óhazái lapok skülönösen a "Pesti Hírlap."

5.) 1898-ban a francia "Legion Etranger"-ben tizenötévig harcolt Béla öcsémnek a csodálatos kalandjait az ő jegy-zetei alapján összeállítva, Pápán 10,000 példányban (amelynégy év alatt teljesen elfogyott) kinyomattam: "Franciazászló alatt" című kötetben. Színes leírások, kalandok mel-lett sok csatakép olvasható benne.

6.) Ám ugyanezen útleírást 1899-ben 100 fejezetreosztva, illusztráltan próbáltam kiadni, de sikertelenül. Mertmár akkorra a közönség eltelt a "Francia zászló"-val. Köz-ben pedig a legelső képes füzetemben közzétett 100 címfe-jezetből a Sipulusz összepufolta a "Galambos Pál naplója"című fércmunkát. Hogy ez egyenes plágiuma az én mű-vemnek, azt papok, tanárok s más intelligens emberek meg-írták hozzám. Avagy miért nem adta ki a Rákosy a Ga-lambost az én két előző munkám megjelenése előtt?

Az öcsém kalandjainak a képes kiadását egy füzetbenszintén megkíséreltem publikálni később New Yorkban is.De az amerikai magyarság akkor még csak a Rózsa Sándorés Rinaldónál tartott, s a nyomdász hanyagsága is meghiú-sítá ez újabbi kísérletemet. Harcias szellemű öcsém jelen-leg mint veterán a Paris melletti Pantrin-ban éldegél a nyug-dijából, amit a francia kincstártól kap. De még mindig fene-gyerek ő, mert a amint pár hó előtt írta, július 13t-án, a fran-ciák nemzeti ünnepén, két franciát meg egy rácot hajigáltki egy párisi korcsmából, amiért a magyarokat gyalázták.S felül rá: a rendőrbíró meg se bünteté őt a virtuskodásá-ért, avval igazítván el a bevert fejű panaszosokat, hogy:"Ezt a sebhelyektől borított veteránt, még ha magyar is,nem kellett volna önöknek ingerelni, ő több, mint félszázütközetben harcolt a francia trikolóért, hű állampolgár ésnemzetiségi kérdésben mindenki ideges. Már maga az is nagyszégyen, hogy Önök hárman se bírtak vele! Elmehetnek!"

172

7.) 1902-ben megírtam és számtalan szocialista gyű-lésen felolvastam: "A szocializmus jelentősége a jövő tár-sadalomban" című röpiratomat. Ebben a nemrég legyilkoltTisza Pistának az erőszakos halálát megjósoltam azon gaz-tette alkalmából, hogy Élesden az oláh polgárokat rakásralövette. Bár 20 év előtt már a sírba került volna ez a brutá-lis hóhér, aki a feudalizmusnak legerősebb oszlopa volt azépp ilyen gőgös fráterek által tönkretett óhazában.

8.) 1903-ban írtam meg s az óhazába való visszatéré-sem után Pápán 1904-ben adtam ki a "Zsidó nép" című, azantiszemitizmus ellen írt röpiratomat. Ennél liberálisabbmunka az elnyomott zsidósági érdekében még aligha látottnapvilágot. Okulhatnának belőle azon kétlábú ökrök, akikmost az antiszemitizmust tele torokkal üvöltik s mint a ke-resztény kurzus véres kezű lovagjai: olyan írókat, mint azsidó Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Biró Lajos, GáborAndor, stb., stb., részint kiüldöztek az óhazából, részint el-némítottak. Ha fel tudnák becsülni azok a Bangha-Héjjas-Horthy féle címeres barmok, hogy milyen óriási szellemi tő-két képviselnek a most üldözőbe vett magyar-zsidó írók ami nemzetünk javára: akkor bűnbánatukban önmaguk alattgyújtanák meg a máglyákat, nem pedig a szocialista írókkönyvei alatt. De ez a lezüllött, a háborús mészárlások kö-zött teljesen fenevaddá lett martalóccsapat, állati atavizmu-sában őrjöngő vérszomjával a legjobbjainkat is kiirtja sMagyarországot a Dante poklává sülyeszté. Hiszen a ma-gyar őseinkkel együtt bevándorolt zsidóság a múltban is alegértékesebb elemét képezé népünknek s nélkülök ma semállanánk magasabb színvonalon, mint a kisázsiai törökök.A sajtó, a kereskedelem, irodalom, művészet és költészethogy nélkülözhetné a magyar zsidókat a letiport Hungáriá-ban? Tán a borjúfejű Horthy, a ki magyarul nem is tud saki az oláhokat a nyakunkra hozta, akarná pótolni a lemé-szárolt zsidók óriási intelligenciáját s elnyűhetlen energiá-ját? Remélhetőleg a Horthy, Prónay, Héjjas, stb., bandáknemsokára függeni fognak. Ezek a magyar hajdemákokvalóban sürgősen eltakarítandók amaz óriási szemétdomb-ról, amit ők most Magyarországnak neveznek. De folyta-tom a munkáim ismertetését:

9.) Philadelphiában 1902 évi május havában a Mr.Schermer magyar közjegyzőnél, ahol a magyar ügyeket vé-geztem, vetettem papírra az: "Amerikai életképek" című

173

karcolatomat. Ezt nemsokára ajánlott csomagként elküld-tem Dr. Hegedűs Lóránt akkori pápai országgyűlési képvi-selőnek. Hogy mi lett e dolgozatommal? Nem tom.

10.) Ugyanott s egyidejűleg a néhai Figyelmessy Fü-löp, volt 48-as honvédszázados "Emlékirata"it állítám ösz-sze az ő saját elbeszélései s okmányai alapján. Sajnos, ez akéziratom is végképp elveszett. Ugyanis közlés végett be-küldtem az akkor nagy népszerűségnek örvendett "Függet-len Magyarország" budapesti napilapnak. De ettől a nálamlevő levele szerint azon értesítést kaptam, hogy ezt a DienesMarcinál keressem, aki időközben Amerikába szökött. Ámhiába volt minden nyomozásom, az "öreg amerikás" se igenakart tudni az ügyről semmit. Ma meg már nem lenne idő-szerű, mert a mostani világrengés ország dúló eseményeimellett a 48-as történetek csak balhatojásként tekinthetők.Továbbá:

1.) New Yorkban 1903-ban írtam meg a "Tolsztoj s aszocializmus" című röpiratomat. Ez a Krisztusban telhetet-len szalonbölcsésznek a szocializmust kisebbítő kijelentései-vel polemizál. S amit már elébb kellett volna az időbeli sor-rend miatt felemlítenem:

12.) 1888-ban Bajóthon, még legénykoromban írtam240 különféle hazafias és szerelmes költeményt. És:

13.) 1889-ben újból 173-at. De ezek a szentimentális,soviniszta és holdvilágugató nyavalygások nem nagy érté-kűek előttem.

14.) 1896-ban írtam meg: "Fakadó sebek" címmel egyközigazgatási, adóügyi, katonai, népnevelési és törvényke-zési röpiratot. Kevesebb zűrzavar lenne most a szép Hun-garában, ha ezen emlékiratomban javasolt, már félig-meddigszocialista ízű reformokat annak idején létesítették volna.Ez a praktikus dolgozatom is tanúsítja, hogy én, mint köz-ségi jegyző, már annak idején megláttam az államsorvasztócopfokat.

15.) 1901-ben afeletti bosszúságomban, hogy a Sipulusza "Galambos Pál"-t tőlem lopta, írtam meg: "Az angol-búrháború" című humoreszkomat. Ha ezt valaki elolvassa snem tudja, hogy én írtam: kész megesküdni rá, hogy az aSipulusz írása. S e hevenyészve firkantott dolgozatommalcsak azt akartam bizonyítani, hogy a Tisza-imádó Rákosyirályát és sablonos élceit nem oly nehéz utánozni.

174

16.) "Kisebb-nagyobb elbeszélések." Novella gyűjte-mény: ó-hazai s amerikás történetekből. Továbbá:

17.) "II. Rákóczy Ferenc." Színmű, 4 felvonásban.Ezt a hazafias frázisoktól hemzsegő tragédia-féle dolgozartot, mint amely a legszélsőbb sovinizmust kultiválja: már elis égettem. De:

18.) Perth-Amboyban 1903-ban irtam egy 3 felvoná-sos, humoros népszínművet: "Parasztfurfang" címmel.Ezen sokat kacagtak az ottainak, amikor azt Kemény Rezső,egykori budapesti színinövendek a műkedvelőkkel eljátszot-ta. Sajnos, ez a jóízű, falusi tárgyú dolgozatom is örökreelveszett az állítólag öngyilkossá lett, jóravaló Kemény Re-zsőnél, akit soha nem láttam azóta.

19.) A "Próbaházasság" című röpiratom, amely a nő-emancipáció és a "szabad szerelem" kérdéseit tárgyalja, igenérdekes olvasmány egy Marx-ista részére, amellyel több fel-olvasáson arattam tapsvihart. Majd a nyomda alá kerül ezis. De ennél sokkalta különb:

20.) A "Szerelem örvényei" című, 4 felvonásos színmü-vem. Ennek a meséje röviden a következő:

Gróf Kerecsendy Ákos, egy alföldi nábob 20 éves fia,az algieri francia "Legion Etranger"-be áll a miatt, hogyideges atyja egy estélyen a vendégek előtt arcul üté. Ahirtelenségét megbánt apa mindenütt keresteti egyetlengyermekét. De ez, csak tíz év múlva, sok viszontagság sapja halála után kerül vissza nőéhesen a légióról. Első lá-togatását a volt imádottainál kezdi. Az ottani gazdag pol-gármesternek ikerleányai ezek, akiknek egyikét: Ilonkát, akalapból kihúzott sorsolással nyeri feleségül.

Vele, és az őt mindig imádó sógornőjével Budapestreköltözik, ott több gyermekük születik s a gróf a 60,000 hold-nyi birtokait a parasztok közt felparcellázza. Országgyűlé-si képviselőnek választják s a programmbeszédében Ausz-tria gyors szétmállását a legközelebbi európai marakodás-nál: megjósolja. Magyarhon függetlenségéért küzd s a papiés hitbizományi birtokok felosztását követeli a teljes poli-tikai szabadságokkal együtt.

A neje később megszökik egy olasz operaénekessel, desok bonyodalom közben a férjéhez, aki időközben a nővérétveszi nőül: visszatér. Ekkor a két testvér igen kényes hely-zetbe kerül, amelynek a megoldása a negyedik felvonás leg-főbb érdekessége. Az erősen modern darabot négy-öt fő-

175

személy játssza végig. De mint kacagtató, jóízű mellék-alakok igen érdekesek az öreg Gyuri bácsi, a gróf komor-nyikja, aki már az ő nagyatyját is szolgálta s vaskos, falusitréfáival gyakran megkacagtatja a nézőket. GömbölyűMenyhért, apátplébános, Harcsa Gábor, az örökké szomjaskántor; Galamb, az alföldi polgármester szintén érdekesmellékszereplők.

A végkifejlődést az utolsó jelenetig nem lehet tudni.Emiatt az egész darab rendkívül érdekfeszítő s tele van hu-moros jelenetekkel s eredeti, általam irt s a füttyszóm utána Mr. Wellner Alajos által lekótázott népdalokkal. Persze,Amerikában ezt a nehéz darabot nem lehetne eljátszani,mert a kevés számú főszereplő beállítására sincsenek ittmegfelelő színészek. Továbbá:

21.) "Népdalok" című füzetkémben több, magyaros ér-zékkel megírt népdal foglaltatik. Pedig nagy keservesenvégezem az illető nóták megzenésítését, mert a kótákat nemismerve, csak amint a dallam a fülembe csendül: fütyülge-tem az elfogott áriákat. S amikor már hosszas gyakorlato-zás után a fülembe fészkelt az eredeti nóta: mentem el amajeles hangszerelőhöz lekottázás végett.

Magyar dalt nem nagy mesterség megtanulni. Mert atöbbnyire csak négy verssorból álló dallamok közül a kétkülső s a két belső, vagy gyakran a két első és az utolsóstrófa is ugyanegy áriára megyén, például:

Nincsen csillag, mind lehullott az égről; vagyÉdes anyám, édes anyám, csak az a kérésem.

Ezekben három struflinak egyazonos a zenéje. Amimár magában is unalmassá teszi a négy sorból álló versecs-két. De igen sok népdalunk annyira hasonlatos egymáshoz,hogy csakis a szótagok elnyújtása, vagy rövidítésében vanegy kis különbség. S a több, mint 3,000-nyi magyar dalközt jó, ha 25—30 is bír általános zenei értékkel. Egyhan-gü nünügetésük az egyházi dallamokra emlékeztet s csakismi magyarok taksáljuk az értéküket túlmagasra. Érzi ezta cigány is, azért cifrázza, sallangozza az igen egyszerű nép-dalainkat, hogy elfeledtesse azok kopasz meztelenségét. Ígyaztán sokszor többet ér a gazdag körítés, mint a feltálaltsovány muzsika. A mélabús ukrajnai dalok semmivel seállanak hátrább a magyar nótáknál.

176

Ellenben az olaszok gyönyörű kvartettjei s az izzó ná-polyi dalok, amikben hát van dallam, tűz, üteny, szenvedélyés hangszínezés: igen magasan állanak a mi népdalaink fe-lett. S a különben is német származású Erkelnek "HunyadyLászló"-ja is messze esik a Verdi, Mascagni, stb., olasz szer-zők operáitól. S a spanyol fandangó tánc ki is állja a ver-senyt a mi csárdásunkkal. S ama gyönyörű testmozgások,kecses pózolások, amiket New Yorkban s spanyol táncosnők-től kifejtve láttam: igazolja, hogy az andalusiai nemes vér isvan olyan, mint a mi mongol őseinknek pocsajtott kancatej-jel sűrített vére volt. S már csak azért is jó a sok utazás,mert aközben az ember sokféle népet megfigyelve belátja,hogy az ő nemzeti sovinizmusa jórészben a tudatlanság ta-lajából táplálkozik.

22.) 1906-ban New Yorkban írtam meg a "Népbarát"című füzetkémet különösen a bevándorló greenhorn-ok útba-igazítására. De ez a 72-oldalas röpirat a nyomdász hanyag-ságából temérdek sajtóhibával lett eltorzítva. Pedig így issok megszívlelendőt tartalmaz ez a kis munka. Ellenben:

23.) "A proletárok bibliája" című, hatalmas, 4 kötet-re terjedő kéziratom, amely történelmi, theologiai, társada-lom-tudományi, szociál-politikai s természet-tudományi kér-déseket boncolgat: a legjobb művem valamennyi között.Aki ezt elolvassa, ha nem is lesz rögtön szocialistává, de bi-zonyára kétkedővé válik. És többé nem veszi szentírásnaka papi füllentéseket s a hazafias maszlagot.

Népies nyelven, minden mellékkörülményre kiterjedőfigyelemmel, vérző lélekkel írtam e munkát a boldogult nőmhalála után, amikor a reám szakadt fekete nyomor miatt máraz őrülettől tartottam. S hogy felejtsem a rettenetes való-ságot, szellemi munkában kerestem s találtam is némi eny-hülést. Pedig ugyanakkor az összes házi teendőket is ne-kem kellett végezni. De csináltam is olyan kóficokat a gyor-san forraló gázkályhán, hogy azok illata még az utcán járó-kéelőket is majd a kövezetre szédíté . . .

Bármily fejezetét s bárhol is olvastam fel e "lélekbőllelkedzett" művemnek, mindenütt csak őszinte elismeréstnyertem azokkal. Felajánlani annak idején a Basky elvtárs-nak, hogy közölje azt (minden fizetés nélkül) az akkori szo-cialista hetilapban, vagy nyomassa ki könyvalakban. Deerre ő azt válaszolá, hogy az amerikai magyar szocialistamozgalom még gyenge arra, hogy ily nagy munkát elbírjon.

177

S a lapbani közlés is sok akadályokkal járna. Szóval: a nemakarásnak nyögés lett a vége. Pedig ha ez a nagyszerű mun-ka 14 év előtt jelenik meg: ma már a magyar szocialistamozgalom itt Amerikában tízszerte erősebben prosperálna,mint jelenleg, azt merem állítani.

Ez óriási miinek egyes fejezetei szinte megdöbbentőpróféciával jósolják meg a mostani világrengést. És miutánalaposan kimutatják a Habsburgok, Romanovok, a pápák sa tőkések bűneit: történelmi következtetésekkel bizonyítjáka máris bekövetkezett világrengést s trónösszeomlásokat.

Népies nyelvezettel, magyarázó jegyzetekkel ellátvaolykép állítám össze ezen irányzatos munkát, hogy a csakalig írni-olvasni tudó proletár is megértse s kedvet kapjon atovábbi önművelődésre. Pokoli gúnnyal ostorozza ez a tüzeskorbácsot suhogtató mű a tőkés-rendszer égbekiáltó bűneit.S aki ezt a négy-kötetes munkát végig olvassa, egyetemesáttekintést nyer minden, a munkás harcok sikerességét biz-tosító ténykedésre nézve. De amellett az osztálytudat meg-dönthetetlenül megerősödik benne. A legbigottabb csuhás,vagy a legcsökönyösebb kapitalista, ha e kolosszális munkátátolvasta, így kiált majd:

Hiszen a szocializmus nem is oly fekete, mint amilyen-nek lefestik! . . . Na, majd rákerül a sor még e világosságterjesztő, hatalmas kéziratom kinyomtatására is. De nemsokára a most kezedben levő könyvem után, amely is a:

24-ik munkám, a "Vigasztalás" címmel, kibocsájtom a:25.) "Szabadság dalok" verses kötetemet. Izzó forra-

dalmi riadók, tréfás, elbeszélő és szerelmes versek gyűjte-ménye leend ez s a két év előtt kibocsájtott "Emléklapok"verseit is magában foglalja, sok új, magas szárnyalású ká-denciával együtt. Az ára ennek a kötetnek is egy "beteg"tallér lesz. Ezt követendik:

26.) "A candyman menyországi s pokolbéli kalandjai"s egyéb tréfák című humoros karcolataim, amik még a fél-holtat is kacagásra ingerlik, szintén csak egy betegért.Nyomban ez után publikálom a:

27.) "Tarka-barka írások" című vaskos kötetemet. Hu-moros cikkek, tudományos s kommunista elmefuttatásokkal,a természet-tudományi ismertetések, adomákkal vegyesenlesznek e jóízű könyvben, amely szintén igen megéri a tal-lérkát, amit két pohárka "mérgesért" is kivág némely bús-magyar. De nemsokára a saját "Életrajzom" is nyomdába

178

kerül az Amerikába igyekvők okulására s abban a tragi-komikus történetek egymással váltakozva következnek. Demég sok más mondani valóm is lesz nekem a szittya testvé-rek részére.

Már mostan joggal kérdezhetné bárki, hogy ily sok éskülönféle tárgyú munkának a szerzője, olyan kitartó, szívóséleterővel s csüggedhetlen lelkesültséggel, miért nyomorgottoty sokáig itt Amerikában is? S miért nem kopogtattamaz itteni magyar lapoknál, ahol nálam bizony sokkalta gyen-gébb erőket is alkalmaztak?! . . . Hát ez az!

Pedig ennek a lehetetlenül viszás helyzetnek is a mairendszertelen, kapkodó, máról-holnapra tengődő, de még ne-gyedszázadig is békében munkálkodni képtelen kapitalistasystema az okozója. Mert ebben csak minden ezredik egyénha érvényesülhet a neki megfelelő munkakörben. S mégegy Spencer Herbert is csak élemedett korában érvényesül-hetett. S maga a nagyeszű Eötvös Károly csak 56 éves ko-rában kezdette meg irodalmi működését, holott mint író:sokkal különb, mint a milyen ügyvéd volt. Pedig az eszláripör után Európa legnagyobb jogászaként emlegették.

De hány lángész merül el a proletár nyomor feneketlentengerében s hány feltalálótól lopták el már a tőkések a vi-lágraszóló terveiket, hogy annak hasznát buta pénzes-zsákokseperjék be? Nincs olyan magyar lap Amerikában, ame-lyiknél állásért ne kopogtattam volna. De csak a biztatga-tásoknál maradtak azok tulajdonosai. S itt Amerikában ki-vált a régebbi időkben még mostohábbak voltak az irodalmilehetőségek, mint az óhazában. Mert ott legalább voltakahhoz értők mindenkor, akik a valóban jeles tehetségeknekmégis csak teret nyitottak. De az amerikai laptulajdonosokbizony (a nagyzási hóbortban megtébolyodott Kohányit sevéve ki) igen gyatra firmák mint írók, de annál jobb üzlet-emberek, akik a saját zsebeiken kívül más érdeket nem is-mernek.

Ezeknek szinte kényelmetlen, ha egy-egy tehetségesebbegyént a lapjaiknál alkalmaznak. Ezek mellett szégyelniökkell az ő rémítő szellemi szegénységüket s a világért megnem engednék, hogy a jobb tollú alkalmazottjaik önálló cik-kekben mutathassák be eredeti egyéniségüket. De az isigaz, hogy az itteni szittyák kilenc-tizedrésze még ma iskönyviszonyban szenved. Ezt nem is lehet csodálni, mertaz óhazában nyert csekély iskolai képzettségüket is három-

179

negyed részben a vallásos babonákkal vegyítve kapták. Smindent a jó Istenre bizva, mint annak türelmes birkái: le-gelésznek a papi páskomokon. És hamarább eladhat akönyvügynök egy meszely "mérgest" öt tallérért, mint egy-ért az ittenihez hasonló könyvet. De azért én az utolsó ga-rasomat se fogom sajnálni a különben jóravaló s értelmes éstermészetes intelligenciával megáldott magyar nép felvilá-gosításáért.

XXVIII. FEJEZETADOMÁK.

a.) "Az élet: álom."

Jó barátok voltak egy isten háta megetti faluban a re-formátus pap meg a jegyző. Pedig a vallási nézeteik hom-lok-egyenest ellenkeztek. Ugyanis a nótárius szorgalmasanolvasgatá a Darwin, Reclus, Dodel, Büchner, Renan, Haeckel,Schopenhauer, Wilde, stb., féle müveket. Ily formán hátegészen más fogalmai voltak a vallás, a társadalom s az élet-ről, mint a papocskának, aki folyton csak a bibliai pelyvánkérődzött. Kiváltkép az bosszantá a jegyzőt, hogy a prédi-kátor folyton azt hangoztatá, hogy: "Az élet: csak álom."

Egy alkalommal a mikor már e felett hosszasan, demegint eredménytelenül vitatkoztak, a jegyző, hogy a pa-pocskát kijózanítsa dőre felfogásából, azt minden előzetesincidens felmerülte nélkül: hatalmasan nyakon felejté.

— Mi volt ez? Miért tetted ezt? — kérdé a szentatyanagy megbotránkozással.

— Barátom, te álmodol; hisz' nem tettem én veled sem-mit sem! Nem tudod-é, hogy az élet csak álom? . . .

Ettől fogva az észhez kapott papocska nem disputált afelett, hogy az élet csak álom s mivel a jegyző úgy is két-szerte erősebb volt nálánál, tehát "inter pocula," kénytelenkelletlen belenyugodott a csattanós érvelésbe. És belátá,hogy az élet bizony nem álom, hanem a legzordabb valóság.

b.) A kis-marjai plébó megtréfáltatása.

Mulatós, tréfa-szerető plébánosa volt a biharmegyeiKis-Marjának, aki egyszersmind ismeretes volt arról is, hogy

180

mindig egész hárem volt körülötte fiatal, csinos vászonese-lédekből. Róla beszélik, hogy egy ízben a plébániákat vizi-táló püspöknek azon kérdésére, hogy: "Nem tudod-e, hogya "canonica vizitatio" tiltja a 40 éven aluli gazdasszonyt aparóchián?" Mire a papocska: "Igen is tudom, kegyelmesuram, de mert nem kaptam 40 esztendős nőt cselédül, hátfogadtam helyette két húszéveset."

Hát egy ízben annyi vendéget csődített össze az Úrnakjámbor szolgája, hogy azokból egy sereg a folyosóra került.Már hajnalodott s még mindig folyt a cécó, amikor az egyikcimbora csak hívja ám őt, hogy olvasná el, mit írtak a paró-chia falára? Ott ékeskedett ez a rigmus:

Oly szűk vagy, óh kis-marjai paplak,Hogy egymást dörzsölik, akik benned laknak.

Felfortyant erre az atyuska s folyamodók a püspökhöza plébánia épület modern kibővítésére. Ez megtörténvén,nagy házfelszentelést csapott azon hitben, hogy most mársenki se találhat a legkisebb kifogást sem a megnagyobbí-tott, csinos helyiségeken. Ámde reggelre megint ott állotta tréfás vers, hogy:

Természet törvénye, min senki sem bámul:Idővel a legkisebb lyuk is kitágul. . . .

XXIX. FEJEZET.NEVETŐ FEJFÁK.A pápai ótemetőből.

1.

Harcsa Sándor nyugszik itt,Kit a bika szarva vittEl a másik világra,Eszterházi bikája. 1805.

2.

Nemes Könye Gábor, hires csizmaziaVala városunkban, siratja hat fia.

181

Ki hordod lábodon fájintos csizmáját:Ne sajnáld tőle a hóttak imádságát.

3.

Táncos Jani jó táncosVót a míg élt, de láncosKutyája hótra marta,míg az fühet aratta.Mas má nem táncósz többet,Mennybe Urunk vedd őtet.Esett az ü halálaEzer nyócszáz harmincba.

XXX. FEJEZET.

A SZENTKERESZTI BÚCSÚJÁRÁS. — A CSODATEVŐEREKLYÉK ÉS A SZENT KUT VIZE. — A "BAJÓTHI ÖREG ISTEN."

Tragikomikus történet.

Bajóth községtől 20 percnyi gyalogolásra esik a kiesfekvésű, gyönyörű hárs és tölgyfáktól környezett "SzentKereszt," híres búcsújáróhely. Ezt még jászberényi és kecs-keméti szittyák is látogatták. Természeti szépségekben isgazdag s valóban elandalító hely ennek a környéke s magaa Kálvária: festői környezetben terül el a sűrűen következőszent stációival.

Állítólag itt történt az a tréfás jelenet is, amikor amuzslai búcsúsok találkozva az ebediekkel, lefitymálták eze-ket, hogy Krisztus nélkül zalámbolnak. Pedig szép, cifrárafestett kézi feszületük volt az ebedieknek. Csakhogy azelőrelátó kurátor, aki azt a sereg előtt hordozá, a hirtelenjött zápor elől a szűre alá rejtette épp akkor, midőn a szem-közt jövő muzslaiakkal találkoztak.

Ekkor monda, nagy hetykén a muzslai civis: "Szegényebedieknek még Kirisztusok sincsen." Erre nagy mérgesenelőrántja a másik magyar a szűr alatt rejtegetett feszüle-tet, s ily felkiáltással: "Hát ez kutya?", már össze is töria gáncsoskodó bátyó fején azt. S az eképpen hirtelen keres-kedett parázs verekedésnek csak a kéznél volt pandúrok tud-tak nagy ügygyel-bajjal véget vetni.

182

Különösen a májusi búcsújárás volt népes azon a gyö-nyörű, árnyas ligetekben, forrásokban gazdag pusztán. Silyenkor a kálváriát az ájtatos búcsújárók ezrei lepték el.És a szent kút vizét, mivel abban valamikor a Szűz Máriais fürdött (úgy látszik, a menyországban nincsenek fürdő-kádak!) jó pénzért árulták a jámbor hívőknek az élelmeskoldusok. Ezek sorjában állottak fel a kútból kifolyó for-rásban a három—négy decis edényeikkel. S azokból 5—10és 20 krajcárokért töltögetek a hiszékeny tömeg palackjait.

Igaz, hogy előtte való napokon a bajóthi gulyát itattáka szent forrásból, és a sebes lábú Lázárok nem valami ét-vágygerjesztő látványt nyújtottak ott: a csergedező patak-ban. Dehát: szemfájás, rontás, a tehénnek véres tejelése sa villámcsapás, stb., ellen igen meghasznált a szent kút vizeazoknak, akik hittek a csodatevő erejében. No, meg perszeaz ilyen alkalmakkor összesereglett papoknak. Ezek ugyan-is alig győzték kiszedni az öblös perselyek tartalmát napjá-ban öt-hatszor is.

Nem csoda, ha nagy híre volt a Szent-Kereszti búcsú-járó helynek (régebben Pély-föld volt a neve, Csák Mátéegyik vezéréről), messzeföldön. Mert lám, a templomi fő-oltár megett tucatszámra állottak a mankók, amiket a csoda-forrásban meggyógyult sánták hagytak ottan. Igaz, hogysenki sem emlékezett azon időkre, amikor oda kerültek amaszent relikviák. S az is bizonyos, hogy az én 12 évi bajóthijegyzősködésem alatt egyetlen csoda eset se történt. Való-színűleg amiatt, hogy Bajóth községnek, ahová Szent-Ke-reszt közigazgatásilag tartozott: olyan istentelen nótáriusavolt, mint jó magam, aki már azon időben is komaságbanállottam a Sátánnal, s már az óhazai könyveimben s hírlapicikkeimben is ostromoltam a holt-kéz s a főúri birtokokfellegvárait.

Elég az hozzá, hogy a boldogult Németh Victor, a volt48-as tábori pap, prímási-gyóntató s a szent-kereszti paró-chia aktiv lelkésze se tudott bővebb felvilágosítást adni azelhagyott mankók gazdáiról. S azt állítá, hogy azon tiszte-letreméltó ereklyék még a 17-ik századból valók. Na, ígymár értem, hisz' akkor a nép még 100 percenttel butább volt,mint a 19-ik század végén, amikor már az én jelenlétem ve-szélyezteti a Bajóth környéki szüzek féltve őrzött erkölcseit.

Nemde, különös, hogy én a Győző bátyámmal is épp olyjó barátságban állottam javíthatatlan pogány létemre, mint

183

a Bajóth községgel szomszédos Lábatlanfalu kálomista pap-jával, a László Janival! Tán a francia közmondásnak vane tekintetben igaza, hogy: "Les extrêmes se touchent."("A végletek vonzzák egymást.")

Ám a szegény Jancsi már ki is fáradt abban, hogy en-gem vissza terelgessen az úr aklába. De a Viki ernyedet-lenül puhítgatott a gyakori kvaterkázásaink közben. Ésváltig mondogatá: "Imre, térj meg s gyónd meg a bűneidettöredelmesen, amíg majd fényes nappal is el nem kap a Sá-tán."

— Szépen kivallatnál a mennyei idvességem ellen veze-tendő különbeni végrehajtás terhe alatt, hogy melyik hölgy-gyei cimborálok-timborálok s még utóbb baksisokat szednéltőle hallgatási díjban: in nature! . . . úgy-e?

— Óh, te istentelen, hát még egy 70 éves papot is gya-núsítasz? — így a Vikus.

—Hja, barátom, a vén kecske is megnyalja a sőt, sőtmég a tarisznyát is kirágja. Meg aztán: az öreg kosnak aszarva bökősebb ... — tartja a közmondás. De mondokén neked egy okosat: kettő lesz belőle. Add el nyilvános ár-verésen ezeket a szent vacakokat: meglásd, annak az áránegy hónapig úgy élnénk Pesten a felszenteletlen apácák közta fekete angyalok zenéje mellett, hogy azt még a török szul-tán is megirigyelhetné!

— Már hogy gondolsz ilyen istentelenséget: a szentereklyéket eladni?

— Miért ne, hisz´ a középkori kollegáidnak jövedelmét .a 11, 12,13 és 14-ík századokban a szent relikviák nyilvánosellicitálása képezte. Az akkori barátok a misék után kiál-lottak a templom ajtókba s imígy ajánlgaták tele torokkalaz üdvözítő portékáikat például az agyon dicsőitett Szent-Lajos, francia király idejében:

"Ímé, kedves keresztények, ezen üvegcsében van aMegváltónak isteni, legszentebb vére. Emebben pedig azIsten szentséges anyjának drágalátos, minden betegségetkigyógyító teje. Ε kis erszényben meg őriztetnek a boldog,késő vénségében megkopaszult Szent-Józsefnek minden bajt,kárt, szomorúságot elhárító utolsó hajszálai!"

— És óriási összegeket szedtek be a mázsa-számra el-adott szent klenódiumokból. Sőt, a hülye, önsanyargatóSzent-Lajos, a franciáknak vallási őrültségében szenvedettegykori királya: a Krisztusnak töviskoronáját oly óriási ösz-

184

szegért vásárlá meg a velencei bíbornoktól, hogy azon azegész országa nyomorát öt évre enyhítette volna. És a re-formátusok mozgalmát éppen a pápáknak a bűnbocsájtó cé-dulákkal való szemérmetlen kereskedése idézte fel. És tu-dod-e azt, Vikus, — mondogatám a papnak, — hogy: az énöcsém az olaszországi bolyongásában a saját szemeivel lát-ta, hogy még napjainkban is a lorettoi barátok az ottaniszent kápolnáról levakargatott maltert kis zacskókban árul-gatják a bigott taliánoknak köhögés elleni csodaszer gya-nánt. És a csodatevő lourdesi Szűz-Mária könnyeivel mégma is kereskednek a lator francia papok. Ezeknek az élel-mes, népcsaló elődjei adták el Szent-Lajos francia királynakazon nevezetes csacsinak a farkát is, amelyen a Megváltó ajeruzsálemi díszbevonulását tartá. Milyen kár, hogy a fran-cia királyok a koronázásaik alkalmával bokréta gyanánt nemtűzték fel e dicső ereklyét a koronáikra! . . .

Így évődtünk sokszor egész délutánokon keresztül s bi-zony a szegény Viktor nem nagyon szerette, ha ilyenekkeltraktáltam ő kegyelmét. S végre is, a derék lelkicsősz ki-fogyva az argumentumokból, eképpen csipkedett:

— Hászen ilyen vad Petőfivel nem lehet bot nélkül dis-kurálni. Aki ilyen verseket ír, hogy teszem:

Kivirított száraz ágon tubákol egy döglött gerle,Begye búbánattal, szíve: kukoricával van telve . . .

— Meg aztán aki ilyen epigrammokat farag, hogy hátaszongya:

Bömböl a mándi torony, a fák fütyörészve legelnek,Zöld patak árnyában: repked az árva tinó.

— Na lám, — volt a válaszom, — milyen jól emlékezela diákkori saját zöngeményeidre! De már azt felejted,úgy-e, hogy sintaxista korodban, amikor még Nyemecz Vat-ratyunak hívtak, milyen verset írtál az éhes és később alyukba szorult rókáról:

Róka ehetnám, jukba bebújta magát.Dombos az ódala lett: nem lehet ám gyereki.

Amikor már a negyedik pintest nyakaltuk, aszongya aViki:

185

— Hát mi csak civakodni tudunk? Hoci csak, kezd rámár azt a betyár nótát, hogy:

Szolgabíró, járásbiró, csendbiztos,Nem voltam én a vármegyén benn kosztos;Az irgalmát! Nem kell nékem prókátor,Elvégzem én egyedül is, ihaj, csuhaj,Egy magam is a bajom!

Akkoriban még nekem hatalmas, tömör, bariton han-gom volt, amit az öreg mély, zengő, gordonka basszusávalkisért. Nyaranta, mikor a nagy refektórium ablakai nyitvavoltak az egykori pálosok klastromának: egész kocsisorokhallgatták az úton a mi nótázásunkat, ami csendes estékenbehallatszott Bajóthra is. Ilyenkor mondogaták a bajóthikistarisznyások: "Má' még a papunkat is kiforgattya ajámbor magaviseletyibü ez a mi istentelen jegyzőnk!" Demit törődtem én az ily gyarló kritikákkal? Csak azért isrázenditénk, hogy:

Kaucsmárosneé neekem halat süssik kend,Asztalomra citronyos bort tegyik kend,Az ajtómra, hejh! isterázsát állijjék kend,Ha zsandár jön, az istenét az apjának,Híradással legyik kend! . . .

Aztán meg elfújtuk a halára induló haramiavezér nó-táját, amely így hangzik:

Harangoznak délre,Féltizenkettőre;Most viszik a Bogár ImrétAz elvesztő helyre.

A második vers meg így kesereg:

Felállott a székre,Felnézett az égre:Jaj istenem, miért jutottamIly szomorú végre? . . .

Egyszer csak rákezdi ám a kis papocska, hogy:

186

'Csés jó estét, kis menyecske,Hol ilyen késő este?Jegyző úrhoz jöttem kérem,Jaj de jó, hogy itthon érem.

Persze, kettesbe fújtuk a második strófát:

Jöjjön hát az irodába,Kész már az instanciája,Nincs is annak más hiánya:Üssük a pecsétet rája! . . .

De én se maradtam ám adósa a szent atyának. Mertbefejezésül rázendítem, hogy:

Nincs menyország, se pokol, se pokol;Még a pap is udvarol, udvarol.Hát az ilyen paraszt, mint én:Hogy ne udvarolna szegény? . . .

Meg aztán ezt is, hogy:

Nem leszek én többet barát,Levetem a kámzsát, csuhát;Eldobom a könyvecskéket,Ölelem a menyecskéket, hej re tyuh! . . .

Már rég porlad ez derék, liberális szellemű papocska isott, a szentkereszti sírkertben. Végrendeleti végrehajtójá-nak is engem nevezett ki a paptársai nagy bosszúságára.Sajnos, a szép hagyatéka felett civódó örökösök tán még mais perlekednek, megirigyelvén hű gazdasszonyától ama párszáz forintot, amit a jólelkű plébó ő reá testált. De olyanlelkésze nem lesz többé Szent-Keresztnek, az bizonyos. Per-sze én, a 20 arany honoráriumot az ő emlékére elmulattamaz utolsóig víg cimborák társaságában a Banda Marczi ze-néje mellett a budapesti Szikszay-ban.

Hogy a vásáron kirakodni szokott iparosok, pecsenye-sütők, bábosok, fazekasok, stb., által fizetendő helypénzt ésa fogyasztási adókat a község részére beszedjük, s a sokösszecsődült magyar, sváb és tót búcsújáró közt a rendetfenntartsuk, én: 3—4 napon át a tágas vendéglőnek egyike célra berendezett külön szobájában tanyáztam az elöljá-

187

rók és a zsandárokkal együtt. S persze a sokféle nyakolajmellé egy kis cigány-pecsenye meg fonottas mindig került,nehogy a sűrűen bekukkantó vidéki cimborák éhen kántál-janak a színültig telt templomban. S amíg azoknak az orosz-lánfejű Tikláry Dönczi, a mogyorusi mester orgonált, akiarról volt hires, hogy egy éjjelen 30—40 csésze rumos theátbevett szemhunyorítás nélkül: addig az én tanyámon a ked-venc cigányom, a Cápár rőfölt hatodmagával. S amikor ajámbor községi bíró megintett, hogy ne daloljam olyan han-gosan a Csicsónét, hát csak így feleltem neki:

— Tudok ám én szent éneket is, kedves bíró uram. Pél-dául:

Három fehér szőlőtőke, három fekete,Dicsértessék az úr Jézus áldott szent neve!Szűz Mária, Isten anyja, segíts meg!Hejh, cimborák: ezt a kis bort igyuk meg!

— No, magának is lesz ám mit gyónni, tisztőt nótáriusuram! — vélekszik a mándlis. De, amint ott javában ko-cintgatánk, úgy éjfél körül hát csak bekocogat valaki:

— Ott kint téresebb, itt bent nyájasabb! — volt a tré-fás engedélyadás a bejövetelre. Mely biztatásra nagy félén-ken beóvakodott közibénk s imígy nyújtá panaszát egy jólmeggömbölyödött kurta ember, akiről rögtön megállapítha-tók, hogy káorcsmáros lehet az istenadta:

— Megtisztölöm mindnyájukat, tisztölt elöljáróság éscsöndér uraim, nekem egy kis sorom vóna, ha eligazítanák.Én vagyok Dömötör Bálint, a szentendrei korcsmáros, és má'apránként ötszáz pöngőmet kicsóta egy nagy-sápi gazember,aki azt állítja, hogy ü mög tugygya tanányi a fődbe rejtöttkincsöket. De 'bátor má' nigy esztendője hitöget éngöm ismeg másokat, hanem még egy petákot se szereztünk az üderága tanácsai szerint. De ü má', a kötnyivaló zsivány, te-mérdek pizt eeszödött mitőlünk. Aszonta, hogy ma ijjel kétórára legyek ott a Berinke-vár barlangjánál, maj' ottannékmemmutattya a kénesőket. De má' nem hiszök neki, hátúgy gondutam, jobb lesz, ha ittennék jelöntőm mög ezt akisz világcsalást.

— Okosan tette, barátom, hogy ide jött. És csak ma-radjon itt három-negyed kettőig, amikor majd együttesenelmegyünk ahhoz a latorhoz, akire már oly sok panaszt hal-

188

lottunk, de akit még eddigelé nem sikerült tetten érnünk, —monda a lóvá tett pasasnak Torday, a bajnai őrsvezető.

S tényleg ő, Mészáros és Pelle csendőrökkel, Mazányi,Horváth prímási erdészek, Tikláry, a kántor, én és a bíróa mondott időben elindultunk a leomlott berinkei sáncok felé,amik közé annak idején a tatárok elől menekült Boyoth Si-mon spanyol lovag vezetése alatt a róla elnevezett Bajóthközség népe. De a tatárdúlás után nem sokáig állott fenne vár, amelynek köröndje még itt-ott látható: mert CsákMáté alvezérei, Csák István és Hontpázmány Pető 1310 kö-rül bevették és széthányták, elhajtván abból Robert Károlykirályunk remek ménesét.

A károsult vagy 200 lépéssel előttünk járt, hogy addigbeszéddel tartsa a népcsalót, nehogy ez a furfangos róka el-illanjék. Dömötör Bálint tehát előre menve, beköszönt a jólmegvilágított, de ez alkalomra a szűk nyílásánál vastag ágy-terítővel elzárt tágas odúba, amely majdnem terem nagyságúalakban volt bevájva a magas domb oldalán.

Míg e kettő odabennt diskurálgatott, addig mi szép las-san egyszerre közelítők meg a csaló tanyáját, hogy annálgyorsabban ártalmatlanná tehessük, ha netán ellenállást ta-nusitand. Egy kicsiny, háromlábú fejős széken üldögélt hétszál gyertyától környezve a ravasz szélhámos, éppen olyan-forma ruhában, mint a milyenben a százesztendős jövendő-mondókat ábrázolják a naptárakban. Fekete zsinórral kicif-rázott veres palást fedte a kincsvarázslót s óriási, hegyes,sárga süveg, amelyen három csengő is csilingelt: a fejét.Hatalmas szakálla majd a térdéig ért, és hosszura nyújtott,kenetteljes, mély hangú morgással épp azt terjegeté a korcs-máros elé, hogy még 100 forintot kérnek a gonosz szellemek.S ha ezt megkapják, akkor a Dömötör uram Sylveszter éj-jelén a szent-endrei temetőhöz közel eső keresztútra ülve azáltala eszkábálandó Lucza széken: meglátja s meg is leli akincset.

Ám amikor nagy hirtelenséggel bekukkantunk s a csend-őrök fegyvere megzörrent: akkor egy kissé zavarba jött acsaló gazember. De csak egy szempillantásra hökkent meg.S azután mély, síri dörmögéssel imigyen mordult reánk:

— Ne zavarjátok az úr küldöttjét az ő szent munkájá-ban. S addig menjetek el innét békével, amíg az Ég harag-ja rátok nem zúdul. Mert bizony mondom nektek, hogy aki

189

csak a kisujját is rám teendi, azt rögtön a pokol tüzei fog-ják hamuvá emészteni.

Oly méltóságos fellépés és hanghordozással ejté ki eszavakat, hogy az istenfélő bíró rögtön a hátam megé bújvaa kabátomat kezdé rángatni és szent borzadálylyal mondo-gatá:

— Jegyző urunk, liptyünk el innét, mer' ennek, istenucscse, nem jó víge lesz!

Ez a címeres bárgyúság azonban óriási hahotára fakasz-tott engem, mi közben az őrsvezető gyorsan az isten szolgá-jához ugrott s így ordított rája:

— Akkor hát komám együtt utazunk a pokolba!

De egyidejűleg olyan hatalmas nyaklevest adott neki,hogy a hosszú, csengős süveg a menyezetig repült. Az ál-szakáll pedig az egyik csendőr markában maradt, aki megbalról ragasztott egy magyamiskásat a csaló cifferblattjá-ra. Ez a két csattanós figyelmeztetés aztán úgy meghasz-nált a nyavalyás kincsosztónak, hogy rögtön arcra bukotts a csendőrök térdeit átkarolva, már igen vékony, cérna han-gon nyöszörgé:

— Őrmester úr, a nagy istenre kérem, ne bántson, in-kább kivallok mindent.

És úgy sírt, hogy szinte mindnyájan megsajnáltuk.Persze, amikor kihámoztuk a varázslói jelmezből, kisült,hogy a hírhedt Timár Andris volt ő kigyelme. Egy végte-lenül ravasz, sunyi, de jómódú nagysápi paraszt, aki kálvi-nista létére nyolc-tíz éven át vagy 12,000 forintot összeha-rácsolt a hiszékeny, szentkereszti búcsúsoktól különféle, meg-gazdagításra serkető ürügy alatt. És csak hat hónapot ka-pott, mert az elkövetett csalásai részben már elévültek, desokan a károsultak közül nem is jelentkeztek. Kivált ami-kor kisült, hogy vagyonilag perelni se lehetett volna, mertmég idejekorán mindent a neje nevére íratott.

Hanem azóta a bajóthiak előtt nem tanácsos az "öregistenüket" emlegetni koponya-lékelés veszélye nélkül. Pe-dig a Timár Andris se nagyobb csaló, mint azok a szerze-tesek, akik Szent-Lajos idejében az egyházi ereklyékkel ke-reskedtek, vagy a mostani papok, akik Loretto s Lourdes,úgy a többi búcsújáróhelyeken a csodatételek babonáibólgazdagoknak.

190

XXXI. FEJEZET.

ADOMÁK.

a.) Az erdész és a vadorzók.

Majdnem 7 lábnyi óriást, a Mazányi Imrét helyeztetéa Primatia a puszta-maróthi erdészlakba amiatt, hogy azona vadregényes környéken garázdálkodó s nagyon elszapo-rodott vadorzókat megfékezze. Köpte is a markát a duru-szám, hogy így s úgy, majd ő a tyúkszemükre hág a kutyabundásoknak!

Ám én jóakaratúlag előre is figyelmeztetem, hegy ki-vált a héreghi s a tardosi orvvadászokkal ne okoskodjék,mert azok pár évtized előtt úgy eltüntettek egy vadőrt, hogyannak a nyomára se akadtak sohasem. De ez a nagy erejűBehemoth csak megmosolyogta aggodalmaimat annál is in-kább, mert egy ízben fogadásból jó magamat is úgy oda má-zolt a tanácsterem padmalyához, hogy szinte két hétig nyi-lalást éreztem a derekamba.

Nem nyerte ugyan meg a fogadást, mert az úgy szó-lott, hogy két perc alatt a földre kell tennie, holott csak 8perc alatt tudott letörni. De más ember ily őrült kockázatoteféle elefánttal szemben meg se kísérelt volna. Hanem az-tán a Béla öcsém, amikor megkerült a légióról, az ottan, ki-vált a belga monteuröktől eltanult százféle fogással alig egyszempillantás alatt: úgy ledobta az Imrét a padlóra, hogymajdnem a karcsontja eltörött. De szidta is ám a duruszáma fránya "eszkimókust," a hogyan a "bajóthi kistarisznyá-sok" ezt a vasgyúrót nevezték.

Váltig mondogattam a túlbuzgó erdésznek:— Hagyd élni a szegény parasztokat is. Tőlük szedték

el úgy is az erdőket a prímás részére a tagosztálynál. Ésmarad ám a vén Kolosnak elég vadja, ha egy kicsit megdézs-málják is az orvvadászok. Lám, a te gazdád úgy is egysmucián, mert amikor személyesen jártam nála Balaton-Fü-reden az építendő iskolánk részére telket kérni: kiszúrta aközség szemét 200 forinttal. Ezt is csak azért lökte nekünk,mert jó barátja volt a nagyatyámnak, aki, amint ő magais említé, a négy lovas hintaján sokszor kiviteté magáhozPápáról, ahol ő akkoriban bencés tanár volt. Emlegette isnekem az Eminenciás, hogy a Mezey Lajos négy óriási teli-

191

vérjének a trappolását már fél mértföldnyiről lehetett hal-lani a csengőkkel együtt.

De hasztalan volt a baráti figyelmeztetés. A hosszasszolgálati fegyelem elnyomta a máskülönben igen jószívű ésintelligens Herculesben az embert. S ő így vitatkozék:

— Barátom, engem jól díjaznak a szolgálatomért, azérthát én a törvényes kötelességemnek akár az életem áránis megfelelek. Olyan paraszt pedig nem született a világra,akitől én meghátrálnék.

Hát egy forró júliusi délutánon, amikor az egy magá-ban körmölgető jegyzőt a mezei munkával túlon-túl elfog-lalt polgárok hétszámra se látják: csak bebukik ám az iro-dába a duruszám. Halálsápadt arcáról mindjárt leolvastam,hogy valami baj érhette. Miért is noszogattam őt, hogymenjünk a lakásomra egy kis szíverősítőt bevenni. De ő,aki máskülönben olyan nagy barátja volt a nyakolajnak,alig hogy hápogá:

— Kérlek, most ne erőltess az ivással. Látod, hogyalig tudok lélegzetet is venni. Majdnem kis hija, hogy akutya pugrisok között hagytam az életem.

— No, mond el, hogy történt?— Hát amint úgy egy órának előtte a szokott körutam-

ra mevne a maróthi vágáson ballagok: már messziről látom,hogy a Kucsera Pista, a leghíresebb orvvadász, egy szépőzet fejt a terebélyes bükkfa árnyában. A puskája a tőlealig nyolc-tíz lépésnyire levő óriási fának a törzséhez volttámasztva s ő maga egész nyugodtan folytatá a nyúzástmég akkor is, amikor én már csak 15 lépésre voltam tőle akézben tartott fegyveremmel. És mindjárt olyformán som-fordáltam feléje, hogy a puskáját kézhez kaparinthassam,mielőtt rámfogná.

—Ám ő csak egykedvűen köszöntött: "Isten hozta,erdész úr, hát hogy érzi magát!" "Köszönöm, Pista öcsém,jól! De te mivel foglalkozol?" "Hát amint látja a tisztölterdész úr, egy kis zsákmányom akadt." "Tán evvel a pus-kával vetted le ezt a szép őzikét, úgy-e?" S akkor már akezemben is volt a raubschütz fegyvere . . .

—"Úgy-e szép puska, erdész úr?" mondja ekkor a la-tor sunyi szemtelenséggel. "De lássa kérem, ezeknek oda-fennt még sokkal szebb flintáik is vannak ám." S avval akörülöttünk levő fákra mutogat. Csak ekkor látom, hogya falombok közül hat-nyolc puskacső meredezik reám.

192

— Bezzeg olyan szépen vissza raktam ám a Pista fegy-verét oda, ahonnét elvettem, mintha a kezemben se lettvolna. S ahelyett, hogy őtet bekísérném, örültem, hogyhátulról le nem puffantottak, amikor onnét visszafordul-tam. De még most is remeg mindenem, ha rá gondolok ar-ra, hogy mily könnyen eltehettek volna láb alól azok a lat-rok. S ha ott lelőnek s egy félreeső helyen elföldelnek: éppaz lett volna a végem, mint a szegény Herzkáé, akit 20 év-vel ezelőtt nyomtalanul eltüntettek. Igazad van komám:ott egye a fene a prímás vadjait, de én azok miattt a négygyermekemet nem fogom árván hagyni.

Persze, amikor a duruszám kissé magához jött: a sze-rencsés megmenekülés örömére bevettünk vagy négy cilin-der lábatlant, két pint mohai vízzel. így aztán az óriás jólfelmelegülve. gólyaléptekkel sietett a szép kis rajkóihoz.A totyakos prímás őmagassága sem halt meg ám azért éle-lem nélkül, ha néhány őzet és dámvadat elcsíptek az erde-jéből a cívisek. S ha nálam rőzseszedőket jelentettek be azerdészei büntetés végett: még jól rájuk pirítottam, hogyne nyúzzák a szegény népet. Már az óhazában felismertems több cikkemben ki is fejtem, a holt-kézi birtokok óriásiveszedelmét az elnyomott magyar népre. S ezeket a főúribirtokokkal együtt már akkor felosztandóknak hirdettem.

b.) A tudálékos kovács.

A Bajóth községgel szomszédos Bajnára, ahol a későbbipozsonyi kanonok nagybátyám: a Mezey Rezső espereske-dett s a Metternich hercegnőnek volt az udvari papja: gya-korta átrándultam holmi kis "gyántázások irányában." Azottani falu kovácsa arról volt nevezetes, hogy szerette fitog-tatni a latin szavakban! jártasságát, holott a gymnázium-nak még a tájékán se járt őkigyelme. És sokszor úgy ösz-szezavará a mondókáját latin szavakkal, amiket persze ék-telenül kiforgatott az eredeti jelentőségükből: hogy az ör-dög se tudta vón' kihámozni a trattyogásából, hogy mit isakarna mondani?

Egy ízben a házsártos molnárt, aki a "Tóra Pukkantó"zsidó korcsmájában a mulatozókat zavarta: öt-hatan megra-gadva épp akkor lódították ki onnét, amikor a helybeli jegyrző oda betoppant.

— Mi történik itt, miféle civakodás ez? — kérdé a nótá-rius. Mire a kovács imígy jelenté neki az esetet:

193

— Hát instálom átossággal a tekintetes főnótárius ura-mat, úgy történt az eset, hogy ez a garázda lisztlopó az akku-rátusan megindult barátkozást annyira prenumerálta, hogyazt már további pacifikátus violencia nélkül eltűrni non-possumus légyen. És mivel ezen ásinus megsértette az am-petációt egész a felső majoritásig amiatt, hogy ez a fülesba-gó nem érti a fizikát, ami a fifikában gyökerezik, tehát őtetez az egész szent gyülekezet testimóniális brákhiummal edicső falak közül kiakolbólítá. Abbeony! . . .

c.) A hazaáruló barát.

A Komárom-megyei Tarján község sváb lakossága márnegyvennyolcban is a Kossuth zászlai alatt harcolt. S mitöbb, még a papja is elment honvédnek, de helyette egysvarc-gelb kapucinus barátot kaptak. Ám ez, csak akkormerészelte már hangoztatni a pecsovics érzelmeit, amikorhire jött a világosi gyásznapnak. De azon időben még erő-sen állott Komárom, amelyben a jeles Klapka alatt harcolta Pápán 6 év előtt 88 éves korában elhunyt jó atyám is.

Egy alkalommal hát a derék svábok a Kossuth-gyalázólelkipásztort a templomból kijövet megvasalták s mint pi-masz hazaárulót a bíró és esküdtek kíséretében Komárom-ba toloncolták. A megrémült barát már előre tudta, hogya boszus Klapka majd elhúzatja a nótáját. Váltig könyör-gött tehát a kísérőknek, hogy bocsássák őtet szabadon. Desiket füleknek prédikált s két órai kocsikázás után a vár ka-pujánál őrködő strázsa előtt állott.

Ez, amikor előadták neki, hogy milyen szép madarathoznak, hogy a főméltóságú várparancsnok elé állítsák, szen-dikálomista létére imígy mordult a szepegő csuhásra:

— Szőrzsák, fapapucs, reverenda, szent kötél! Hát mia keresztanyád térgyinek ugattál te a Kossuth apánk ellen?Nem tudod-e, hogy hozzá képest a bécsi fekete-sárga istenis csak suszterinas? Elhordd magad előttem, kutyahordtafattyú, de üstökéllést, mer' ha sokáig itt mutogatod azt a csúfmadárijesztő pofádat, hát úgy farba billentlek, hogy egy-szerre a hosszuszakállú Péter elé bokándozol. Aló mars,előre! . . .

d.) Házasítsuk meg a jegyzőt!

Amint már említem is, Esztergom megye Bajóth köz-ségében, amelynek határában a Berinkei vár mellett Bánk-

194

bán és társai a feslett életű Gertrud királynét, III. Andrásnejét felkoncolták: vagy 30 év előtt sokáig, mint helyettes-jegyző működtem. Mint aféle jóvérű, torkos gányó, sokatlábatlankodtam az olyan tanácsbeliek portáján, ahol valamiszép falusi virágszál nyiladozék.

Emiatt bizony nem egy civis görbén nézegetett reáni.Dehát törődtem is én evvel! Legfelébb nagy hetykén a fü-lébe dudorásztam, hogy:

— Ha haragszik, majd megbékül; ha nem békül, majdmegkékül. . . .

Történt egy izben, hogy veszett kutyák egyetlen éjsza-kán 27 kollégájukat marták rakásra a községben. Erre aszolgabíróság az összes ebi-állomány kiirtását elrendelte.Nosza, lőn nagy riadalom e kegyetlen végzés miatt a derékbajóthi kistarisznyások között. S persze, a magyar virtus-hoz képest a kirendelt pecéreket dorongokkal fogadva: meg-szalajták. Csakis a csendőri karhatalom volt képes a túlvi-lágra szenderíteni a 217 holdvilágugató Cerberust, melyeka dögtéren leltek örök nyughelyet. Emiatt az addigi nép-szerűségem annyira megcsappant, hogy attól féltem, miképa választásnál hoppon maradok.

De addigra mégis elsimultak az ellentétek. És engemegyhangúlag s ellenjelölt nélkül választanak meg jegyzőjü-kül a jóravaló török-ivadékok. Mert meg kell jegyezni, hogyamint a Bajóth községről irt monográfiámban is kimutat-tam, az eredeti lakosságot elébb a tatárok, később a törökökannyira kiirtották, hogy később a budai basák török szár-mazású telepesekkel népesítek be a több ízben feldúlt köz-séget.

S bár gyakran civakodtunk amiatt, hogy én temérdekújítást hoztam be ezen nagyon is elmaradott pátriába éssokat építkeztettem velük: de azóta már rájöttek, hogy még-is csak nekem lett igazam. S még most, húsz évi távollé-tem után is tucatszámra kapom nem csak onnét, de másközségekből is a tanácskérő leveleket. Pedig hánynak meg-írtam már, hogy én az azóta gyártott, kocsiderékra valótörvényeket nem ismerem s a negyed-százados ügyekre márnem emlékezem.

Denikve, közfelkiáltással megválasztottak. De ezt areám nézve igen kellemes aktust még egy kis humoros jele-net is megelőzé, ami felett sokáig jóízűen nevettek az énrovásomra a választás alkalmával összecsődült ismerőseims a jó barátaim.

195

Ugyanis az elnökölő főszolgabíró a kijelölés előtt a cívi-seknek előadá, hogy bár ellenfelem nincsen és a felettes ha-tóságom is meg van elégedve a majdnem két évig tartotthelyettes-jegyzői működésemmel: mindazáltal, ha valakinekpanasza volna a Mihályi ellen, hát csak rukkoljon ki vélebátran! Erre a szokásos torokköszörülés és mándlirángatásközben csak feláll ám egy igen értelmes pógár, akinek a há-rom csinos leánya körül sokat lebzseltem s nagy fohászko-dással imígy szavalt:

—Hát kirem átosságóa az tekintetes főbíró urunkat,hiszen nincs nekünk észrevételünk a mostani jegyzőnk bö-csöletes perszónája ellen. 'Bátor ü igen mulatós ember: azigaz. De azir' a dógait is elvigzi ám akkurátosan és az igas-ság puntok szerint. Osztán meg ippensiggé nem kevil a nip-hő, mint sok más nótárius. Hanem csak az a kívánságunk,hogy a választás után tessen ütet sebesen esszeberonányiegy takaros, magnak való fehér-cseliddé, mer' instálom mi-nyájukat, hogy a szómmal ne vitsek: ü mihátta a fiatalabb-ja fehérnip bikességbe nem maradhassik ebbe jaz faluba.A kutyákat is azir´ irtatta ki a csamangókkal, hogy ne ugat-hassák ütet, ha iccaka az jányokhó, menyecskékhő ballag.

Falrengető kacagás követé ezen kijelentést. Az atyafimeg csak nézett jobbra, balra, hogy min mulatnak ezek?De, amikor a szűnni nem akaró nevetésben a helyreigazítószavaira a fene se hallgatott, hát ő is szépecskén csatlako-zott az áldomást ivók népes seregéhez. S nem sokára tel-jesült is az ő jámbor óhaja. Sajnos, azóta már meg is fosz-tott a Sorsharag azon áldott lénytől, akinek elvesztet holto-míg siratom. De olyan pogány természetem van, mint atöröknek: most már a harmadik asszonyt szakgatom. Detán a negyedik majd engem is elraktároz a földvári csár-dába! . . . Ám erről 100 éves korom előtt ráérek töpren-kedni . . .

ΧΧΧΠ. FEJEZET.

CSACSI TÖRTÉNET.

Bajóthon történt ez is egy vasárnapi "törvénytételen."Szerencsére én épp akkor nem voltam jelen, mert a Mazányiduruszám kis leányának a csöröglyőjét tartottuk jó bor scigány mellett. Engem pedig az ilyen alkalomról hat ökör

196

se birt volna kimozdítani; tehát csak mások elbeszélése utánörökítem meg az alábbiakat.

Történt ugyanis, hogy, a perlekedési hajlamáról közis-mert özvegyasszonynak, aki fazekakkal is kereskedett, kétszamarát a csősz a tilosban lelvén: a községházára hajtá.Persze, ekkor megidézték a csacsiknak élesnyelvű gazdasz-szonyát is. És hosszas tanakodás után elrettentő példáulöt forintnyi valóban túlmagas összegbe bírságolták meg aző igazát keményen védelmező menyecskét. Ki is, amikora bíró íÍtéletét hallá, ily szókra fakadt:

— Micsoda? Keétek még öt pöngőt mernek eékivány-nyi egy ijjen szegény özvegytü? Hogy nem finek attu, hogya fölsiges Úristen sóbábánynyá változtattya kiéteket, mintaz Lóth felesigit! Akkor legalább a kössig is látná valamihasznát kiéteknek, mer ha más nem, a falu csordája nya-logathatná a kié tek ülőkéjit! Öt pöngőt kirónyi! . . . Há-szen öt pöngőt az összes bajótyi szamarak se írnek. De,ha meg nem másítják ezt a pogány sentenciát, hát itt ha-gyom a szamarakat is, hallegyenek többen!

Már hogy a négylábú zálogtárgyakat vagy a kétlábúcsacsikat értette-e a Panna néni: azt tőle magától kéne meg-tudni. De még ő jól be se tette a verőczkét, az észhez kapotttörvénybíró, a Rapatyi János uram: máris zavara az istálló-ból az utcára, boszus dömhögés közben a gazdasszonyukután vígan baktató füleseket.

XXXIII. FEJEZET.

SZÜKSÉGES TUDNIVALÓK A GLENFIELD KÖRNYÉKIMAGYAR TELEPEKRŐL ÉS ITTENI KILENC ÉVES

MŰKÖDÉSEMRŐL.

Bár 1920 év végén a Zoltán fiamnak adtam át az álta-lam kilenc év előtt megkezdett telepítési válallatomat, amitmost ő is igen jó sikerrel vezet, mégis, mivel sok eladatlanbirtokomat még ő árusítja, szükségesnek tartom különösenaz óhazái érdeklődők felvilágosítása miatt az alábbiakat ekönyv végén elmondani:

Én 1912 évi július hó 17-én félholtan s üres zsebekkel,de nagy tervekkel a fejemben érkeztem meg Chase-Lake-re a 4 évvel ezelőtt elhunyt L. Crawford hoteljébe, amelyépp akkor tele volt new yorki és philadelphiai gazdag nya-

197

ralókkal. Ő már előzőleg sűrűn levelezett velem s egyik le-velében azt írja:

"Úgy látom, ,hogy ön egy nagyon erélyes és becsületesgentleman, aki minden anyagi eszköz hijan is óriási terveketakar keresztül vinni."

Mégis, igen görbén nézett rám, amikor őszintén tudat-tam vele, hogy az összes vagyonom csak ötödfél tallér. Sőtamikor az orvos konstatálta, hogy a Virginiában szerzettmalária áldozata vagyok: a szó szoros értelmében kidobotta nyári hoteljából. Tizenkét napig lebegtem a Waldron-éknál élet-halál között, akikhez a vén Shylock expédialt saz öreg házaspár a füleim hallatára így tanakodott:

— Ki fogja ezt a hobót eltemettetni, mert ez 4-5 napalatt beadja a kulcsot. . . .

Végre is hónapokig tartott keserves hányattatás utánaz első négy telepesem Canadából betoppant és lassankintmások is jöttek s a kezeimhez jött pár tallérral a Pennsyl-vaniában kínlódott gyermekeimet egy Glenfield melletti bér-házba helyeztem s folytattam az itteni, valóban olcsó terü-leten a szittyák letelepítését. És pedig olyan, még Ameri-kában is párját ritkító sikerrel, hogy nemrég a 300-ik farmotis eladtam a Mr. Engly Antalnak és ő a korábban mármeghirdetett $300-nyi jubiláris árengedményben részesült.

Minden körlevelem és hirdetményemben hangoztatám,hogy csekély pénzzel ne menjen senki a birtokára, mert aközmondás szerint: "Körmetlen macskának nehéz a fáramászni." S nekem nem kell a pityergő telepes. Inkább ke-vesebb farmot adjak el, de megelégedett vevőknek, mint semhebe-hurgyán kötött jogügyletekbe lovaljam a tétovázókat.Hogy nem voltam kárára a bennem bízóknak, azt igazoljaaz irattáromban őrizett s már egy korábbi körlevelembenleközölt temérdek köszönő levél. De a lowvillei telekkönyv-ben százával látható átíratások minden öndicséret helyettszebben tanúsítják az általam kilencedfél év alatt elért nagy-szerű forgalmat.

New York állam vasutai, a most épülő s részben már be-végzett vízi útjai, iskolái, tehenészete, széna, zöldség, gyü-mölcs-termelése, méhészete, tyukászata; közegészségügyi,postai s közbiztonsági viszonyai s törvénykezése és piacai-nak óriási fogyasztóképessége: első az Egyesült Államok-ban. Efelett vitatkozni nem szükséges. Glenfield környé-kén, ahol a legtávolabbi, eladásra kínált farmjaink sincse-nek messzebb a vasutaktól 10—12 angol mértföldnél (16—20

198

kilométer), sőt a legtöbb csak 2—3—5 májlra esik az állo-másoktól: nem kell attól félni, hogy a terményeit hol érté-kesítse. Mert a kocsival járó házalók mindent összeszed-nek a farmeroktól s Uticán át, mely 100,000 lakosú gyár-város maga is sokat felemészt: a hetedfél-milliós lakosúNew Yorkba szállítják. Tejgyűjtő van minden állomáson,s a sajtgyárak 3—1 májlnyira vannak egymástól. Tíz jólkezelt fejőstehén $1,500—$2,000 évi jövedelmet ad. A to-jásnak tucatja nyáron 45—60—75 cent, télen meg $1.00, sőt$1.25. A lowvillei, porth-leydeni, stb., heti-vásárokon pedigminden terményét a napi áron megveszik az élő állatjaivalegyütt s ugyanott kaphat lovat, tehenet, juhot, gazdaságigépeket, gabonaféléket s bárminő lisztet, korpát, stb., azottani malmokban.

Köztudomású tény, hogy a san-franciscoi kiállításonmajdnem minden nagyobb díjat a New York állami farm-erek vitték el. A Glenfielddel szomszédos Martinsburg-rólkiállított 15,000 fontos óriási sajt pedig a legnagyobb arany-érmet nyerte el. A Mr. Salmonnak Glenfied melletti tehe-nészetében $3,000-os tehenek is vannak. Napi 100-104 fonttejet leadnak. Remek bikáját, melyért a Stevens Brotherscég 6 év előtt $100,000 visszautasított, a Mr. Salmon nemrég $15,000-ért adta el. Szinte hihetetlen magyar fülnekaz ilyen ár. Jellemző, hogy a Mr. Salmon, aki ma megér$150,000-t, még 20 év előtt a mostani farmján mint béres,havi 20 dollárért dolgozott.

XXXIV. FEJEZET.

SIKERTELEN, ROSSZ SZÁNDÉKÚ TELEPÍTÉSEK.

A canadai magyar telepekről már rég megírta a Ntiszt.Érdújhelyi plébános úr, aki sok évig kínlódott Canadában,hogy ezen "angol Szibéria," a 7—8 hónapos teleivel csakmedvének való. Minden 3—4 évben csak egyszer van jóaratásuk a júniusi fagyok miatt s az ottani magyar asszo-nyok a hosszú tél miatti szobábani tartózkodás alatt több-nyire elbetegesednek. A világháború ugyan egy kissé a ma-gas búzaárak folytán javított a canadai szittyák helyzetén,de a határok megnyíltával onnét közel 100 család fog Glen-field környékére jönni a már itt letelepült canadaiak közé.

De nagyfokú lelkiismeretlenségre vall a forró Délre istelepíteni a mieinket a négerek közé; a kígyók, férgek, tor-

199

nádók által sújtott, néptelen vidékekre. Ott a marhavészleküzdhetetlen, úgy a tyuk-kolera s a kergeség, rüh, sertés-vész. De a különféle lázak, hookworm (giliszta), malária,,sárgaság, tífusz, nyakszirt merevedés, stb., állandóan tize-deli a gyér lakosságot. S miért mennek a nomád természetűszittyák a sivatag jellegű, esőtlen, fátlan prairekre, ahol méga templomba járók is revolvert hordanak magukkal? S azállomásoktól 40—60 májlra eső tanyák vetéseit a földi ku-tyák százezrei teszik tönkre; a coyotok meg a szárnyasokat,juhokat pusztítják. S amily összeggel ön az isten háta mö-götti ingyen farmon épületeket emel, azt bekeríti s állatok-kal felszereli, azon a mi civilizált, forgalmas vidékünkönegész jó farmot vehet s a honfitársai körében, iskola, orvos,gyógytár, piac közelében gazdálkodhatik. S amely 1,600fontos lóért például a Dakotákban Ön nem kap $70—$80-t,azt Glenfield környékén $300-ért eladhatná. De az ideszál-lítás sok költséggel jár s az nagyon kockázatos, mert a lo-vak az új környezet s éghajlatban többnyire veszélyesen meg-betegszenek.

Tudjuk azt is, hogy a 120-fokos melegű Floridában mégegyetlen magyar telepítés sem sikerült. Sőt több ízben,így a 14 év előtti Wéber-féle gaz néprablás idején is, az oda-csődített 50—60 kifosztott magyar családot a jajkiáltásaik-tól felriasztott magyar konzulátusok szállították vissza. Co-loradoban pedig még a vizet is pénzért vették az odacsalt te-lepülők s a gummicsizmákban, vízmentes ruhákban halálrafáradtan dolgozó szittyákat minduntalan árverezi a sheriff.De a georgia Budapest is csak haldoklik, hasonlóan a virgi-niai, delawarei s marylandi mocsaras telepekhez.

Kerstner Izidor, a flemingtoni, N. J., telepítő mindunta-lan óvja a földvásárlókat New York államtól, de kivált Glen-fieldtől, hogy itt fagyok vannak. A tény pedig az, hogykilenc év alatt csak kétszer volt olyan nyári fagyunk, amijelentékenyebb kárt tett a kukoricában. De ugyanakkor azösszes "New England" államokban s köztük New Jerseybenis milliókra menő károkat okoztak a fagyok. De, például1920-ban is remek tengeri termésünk lett a nagy tavasziszárazság dacára és szénán kívül mindenféle gabona és ve-temény jól fizetett.

De úgy-e, azt nem emlegeti az Izidorka, amit az onnétbosszúsan ideérkezett vevőim mondanak, hogy az ő kövesfarmjaihoz képest például a Lowville melletti fekete agyagú(persze, nem is olcsó) farmok talaja valóságos Bánát. És

200

mi lett a Flamington közeiében levő, 16 év előtt nagy hűhó-val megalapított Mays Landing-i telepből? Annak a $6—$7-os földjeit $30—$75-ért sózták a szittyákra, de az oda cső-dített 60—70 magyar családból már öt sincs ottan. A ma-lária s az ojtott szúnyogok, amik a Mr. Mukry Jánosnak atehenét egy éjjel megölték: megszöktették onnét a hiszé-keny magyarokat.

Californiában pedig, amint az onnét jött Mr. KaszaJózsef beszéli, a gyümölcsöt, szőllőt, narancsot nem egyszera sertéseknek szórták, mert az ottani ügynökök potomára-kon se vették meg a termést. A Mississippi-i Sanfordról ismár elszéledtek a magyarok, amint Ntiszt. Újlaky János ahozzám írt levelében mondja: Az arkansasi s alabamai te-lepítések, amint az ott járt Mr. Penthe meséli: megtekintés-re se érdemesek. Félvad nép, amely még a fehéreket ismeglyncheli: lakik arrafelé. Mutnik Mihály úr írja Bridge-portról, Conn., hogy Alabamából mind visszajöttek tönkremenve azon magyarok, akiket a téli hónapokban, amikorott a vidék igen szépet mutat: odacsábítottak.

A louisianai Árpádhonról meg többen írják, hogy azottani magyarság még negyedszázados küzdése után sincsannyija se, mint a 9 éves glenfieldi telepek. "Főtermelé-sünk a szamóca," írja a Mr. Nyéky, "mely télen-nyáron azitt való népeket örökösen leköti s olyan szüretek jönnek,hogy sok ember nem bírja a műtrágyát s a bakszikat kifi-zetni." S hogy 2—3 papjuk is van az Árpádhoni szítták-nak, azzal nincs mit dicsekedni. Azok csak az ő soványjövedelmüket fogyasztják. Glenfielden már 3—4 pap isjárt, de még több írt hozzám, hitközségek felállítása végett.De biz' én szép hegedűszóval megmondottam s megírtamnekik, hogy mint intelligens települőket szívesen látom bár-melyikét; de hogy én az ókori babonaságok terjesztésénélmég segédkezet nyújtsak, azt, még ha étlen-szomjan hal-nék is, akkor se tenném.

Pár év előtt a Mr. Révész is keservesen panaszolta,hogy egy pap levitte őket Texasba, ingyenes telepekre. Deamikor már a földeket kitisztították, csak beállítanak áma vasút emberei s akik nem fizettek holdankint $35-t, azokatkönyörtelenül kiszórták a birtokaikról, habár a rajtok levőépületeket is a saját költségükön emelték. De emellett azoda levitt magyaroknak a fele mindig az ágyat nyomta aroppant hőség és szokatlan klíma miatt.

— Egész cigány lesz ott az ember, — monda az Ari-

201

zónából ideérkezett Mr. Pallay, — s a legnagyobb baj, hogy300—400 lábnyira le kell fúrni, mire iható vizet kap a farm-er. Montana, Wisconsin, Minnesota, Wyoming és Michigan,ahol, amint az idejöttek mesélik, még júniusban is bundá-ban szántanak s a cukorrépán kívül más alig hogy megte-rem, szintén nem ajánlatos a letelepülésre. Csak magábanMichigan államban vagy 40,000 elhagyott farm áll, potomárakon kínálva s a michigani magyar farmerek állandóanhirdetik az ottani farmjaikat.

Persze, az ohioi, illinoisi, iowai, nebraskai, indianai, kan-sasi farmok igen alkalmasak a településre. De ezen terüle-teket már $100—$150—$200-ért árusítják. Holott, példáulaz Ohióból jött vevők mondják, hogy a Lowville körüli fel-szerelt farmok akerje $40—$50-ért sokkal többet ér arány-lag, mint az ohioi $100—$150-os birtokok. Kár, hogy énmár régebben is nem fordíték több figyelmet a Lowville kö-rüli remekszép s dúsan felszerelt farmokra. Így, a koráb-ban itt jártak igényeit is kielégíthettem volna. De miveleddig a szittyák legfeljebb $3,000—$4,000-os farmokat ke-restek, de inkább az $1,000—$2,000-os olcsó farmokhoz ra-gaszkodtak, a most a fiam által felvett, valóban gyarapodástjelentő lowvillei tanyákat még csak a múlt év végén kezdtemhirdetni. Jobbnál-jobbakat mutathat a fiam, ha valaki$3,000—$4,000-t le tud tenni.

XXXV. FEJEZET.HORVÁTH EDE PONGYOLÁBAN.

Kis pénzzel nagy birtokra én senkit nem eresztek, ne-hogy olyan sajnálatos bukások forduljanak elő, mint a mió-ta az itteni zugtelepítők kontárkodnak Glenfield környékén.Nem törődnék velük, mert én magam tavaly is ötször annyibirtokot eladtam, mint ők nyolcan együtt véve. De a leg-újabb esetet mások okulására publikálnom kell, habár a múltévi körlevelemben is figyelmeztettem az ide igyekvőket azőket itt érhető károsodásra.. De, amint látszik, hasztalanul,mert a jámbor magyarok csak a saját kárukon tanulnak.

Horváth Ede volt new yorki cselédszerző, aki bármilymagas áron is átvesz akármily farmot, csakhogy az 5 per-cent jutalékát megkaphassa, csekély lefizetéssel is ráeresztiaz amúgy is túldrágán árusított farmjaira a vevőket. Ezekneki örülnek, hogy $1,000—$2,000 lefizetéssel $5,000—$6,-000—$10,000-os farmokra mehetnek. De amikor jönnek a

202

terhes törlesztések a kamatokkal, a vevők elakadnak s mégjó, ha új gimplit foghatnak. Van olyan birtok is Watson-ban, amelyiket a Horváth Edward már háromszor eladott,egyik ijedt vevő a másikat fogatva meg általa s a múlt évnovemberében negyedszer is hirdette e birtokot. Ugyanőa Kardos-féle 52 acres chase-lakei farmot 65 holdas gyanántadta el a Mr. Feketének, holott jól tudta, mert a Mr. Kardoskezében volt a felmérési mappa, hogy a 13 acrest a vízkom-pánia megvette, s csak addig legeltetheti azt az új birtokos,amíg azt a kompánia eltűri. Lám én, az új eladásnál a Mr.Hellernek megmondottam, hogy tulajdonjoga csak az 52-acresre érvényes. És az 1918-évi körleveleimben is ennyinekhirdettem azt, noha a Mr. Kardos arra unszolt, hogy 65-rehirdessem. S ha tényleg ennyi lett volna, a Mr. Fekete nemis adta volna el újból.

Harmadfél év előtt a Mr. Haas Sámuel a kezeim köztlevő levelében kérdezte tőlem, hogy $500—$600-al tudnék-eneki felszerelt farmot eladni? Megírtam neki, hogy ilyenpénzzel csak egy pár nehéz lovat kocsival lehet itt venni,de nem felszerelt birtokot. Ám a Mr. Horváth eladta nekia Wetmore-féle felszerelt birtokot, amit én a sziklás talajamiatt $4,000-ért se vettem át, $6,000-ért. S erre csak $650foglalót fizettetett le a Mr. Haas-al, akinek szintén pere lette nyegle jogügyletből. S csak nagy nehezen tudta magátkivágni a birtokvétel miatt keletkezett perekből. De a ke-zeim között levő option-contractjaimmal igazolhatom, hogyolyan birtokokat, amik nekem $2,500—$3,000-ért voltak át-adva s én azokat $3,000—$3,500-ért mutogattam, a Mr. Hor-váth $5,000—$6,000-ért adogatta el. Persze, csekély lefize-téssel.

Így a Waldron-féle 200-holdas watsoni farmot, ami ne-kem $3,000-ban volt átadva, de amit én $3,500-ért se tudtameladni, $1,000 lefizetéssel átadatta $6,000-os ár mellett aMr. Németh Józsefnek. Ezt már a múlt év júliusában ár-vereztetni akarta az eladó s ettől csak a fiam közbenjárásamenté meg őt. S mi volt a hála? A Mr. Németh nemrégUticában nyitott farmeladási irodát s az övének sikerteleneladási kísérletei mellett a Rome, Ν. Υ., vidéki farmokat hir-dette. De az Utica-i állomásra érkező vevőimre leselkedve,ezek előtt engem a sárga földig lepocskondiázott, holott aneki sok bajt okozó birtokát nem is tőlem vette, sőt a kisgyerekeinek küldött karácsonyi ajándékokat is köszönte. És

203

nemrég a Mrs. Németh nálam járt, hogy $5,800-ért vegyemát a farmját. De én megmondtam neki, hogy ha ők túlfi-zették, akkor huzza ki a tüskét a lábaikból az, aki beleütötte.De én ma se ígérhetnék az ő farmjokért $3,500-t.

A Mr. Horváth Ede nemrég is nagy hangon hirdette,hogy ő ingyen ügyvédi tanáccsal szolgál bárkinek, holott egyangol szövegű okmányt meg se ért, s a telekkönyvhöz csakannyit konyít, mint a macska az eső jósláshoz; Sőt a saját164 acres farmját is nekem adta át eladásra. Hát ő nemtudta azt, hogy például az általa beugrasztott Gyurkó test-véreket a Moody Alfréd még 6 hónapig a fizetési határidőlejárta után ki nem tehette volna a birtokból? Ennyit márcsak kéne tudnia az olyan földügynöknek, aki ügyvédi taná-csokat osztogat! De amikor a Mr. Moody szorongatá a sze-gény kinullázott testvéreket a törlesztésekért, a Mr. Hor-váth, noha jól ismerte a helyzetüket: nem sietett a segít-ségükre, mint az öreg Mihályi szokott a hónaljuk alá nyúlnia bajba esett szittyáknak.

Sajnos, a Gyurkó testvérek tönkre jutását már én iscsak a befejezett tényállás után, amikor már nem volt jogl·orvoslás, tudtam meg. 1920 november 13-án ők bejöttekhozzám, hogy a bútoraikat nem veszik fel a vasúton s kértek,hogy nálam berakhassák. Ezt persze megengedtem s kér-dem, mi az oka, hogy hurcolkodnak? Nagy keserűséggelpanaszolták el az őket ért rémítő csapást az alábbi, közjegy-zőileg hitelesített és irattáromban őrizett nyilatkozatban.íme, okuljatok rajta, magyarok:

NYILATKOZAT.

Mi, alulírott Gyurkó József és Gyurkó Ignác chase-lakei,N. Y., lakosok, 1919 október havában egy 218-acres birtokotvettünk Edward Horváth, Glenfield-Waston-i földügynök-től, $4,200-ért s ebbe bele fizettünk $2,100-at a belépésnél.A birtok átírásánál nekünk csak az lett mondva, hogy a fent-maradt mortgage csakis a marhákra lesz rátáblázva, de aföldre nem. S a birtokra mégis tudtunk nélkül rá lett tévea mortgage. Ugyancsak az átvételnél egy szánkó is hiány-zott, amely soha nem lett vissza juttatva.

Most, november 2-án pedig a régi tulajdonos eljött hi-vatalos közegekkel s a birtokot tőlünk elvette és nekünk$2,100 helyett csakis $100-t adott s a birtokot nyomban el-adta egy Snyder nevű angolnak $2.700-ért.

204

A fentnevezett Horváth Edward, aki fennen hirdeti,hogy mindenben tanácsot ad, rajtunk egyáltalán nem segí-tett. Pedig egy kis tanácscsal rendbe lehetett volna azügyet hozni. Ez már nem az első eset, ami vele történt.Mi, mivel az itteni törvényekben járatlanok vagyunk, csakkésőn jöttünk le Emery Mihályihoz tanácsért, s ő még mostis hajlandó ebben az ügyben eljárni teljesen díjmentesen,dacára annak, hogy ő vele semmiféle összeköttetésben nemvoltunk.

Kelt Glenfield, N. Y., 1920 november 13-án.

Joseph Gyurko, s. k.Ignácz Gyurko, s. k.

* * *

Hát így fest a valóságban az ingyenes ügyvédi tanács,és hogy: "mindenben segélyére vagyok a vevőimnek." Száztallérral szúrták ki a szemeit ennek a két jóravaló, iparkodótestvérnek! Holott semmiféle ügyvédi, birói beavatkozás-sal 6 hónapnál elébb New York állam törvényei szerint őketmég nem fizetés esetén se dobhatták volna ki a birtokból,ha időközi fizetést ígérnek. Ez idő alatt pedig én, ha nemis oly drágán mint ők vették, de annyiért minden esetre el-adtam volna az ily pimaszul elvett birtokot, hogy legalább$1,000—$1,500-jok megmaradt volna.

Eddig én a Mr. Horváthtal szemben gavallér módonjártam el. Az őt kereső, Glenfielden kiszállott vevőket el-küldtem ő hozzá (de másokhoz is, ki hová menni akart),sőt az olyanokat, akik az én körzetemben megfelelőt nem ta-láltak: szintén. Nem is voltunk rossz viszonyban, nohamindenki tudja, hogy ő csak az én reklámjaim után, amikGlenfieldnek elsőrendű nevet adtak, vergődött zöld ágra.S ő maga vallja be, hogy tavaly $6,000-t csinált tisztán.Holott erre alig volt $200—$300-nyi kiadása. Ellenben azén összkiadásaim a múlt évben $66,000 körül jártak s örül-nék, ha abból $6,000-nyi tiszta hasznom lenne. Csak a hir-detésekre s autókra kiadtam a múlt évben $7,000-on felül.

Nem törődném továbbra sem a Mr. Horváth kisded já-tékaival. Csak hadd birkózzanak ők a Mr. Gyurkovicscsala lowvillei állomáson kiszálló szittyák elkaparintásán. De,a Gyurkó testvérek tönkretétele miatt e dolgokat tovább elnem hallgathatom. Akinek tetszik az, hogy $6,000 értékű

205

farmot $9,000-ért a nyakába sóznak $1,500—$2,000-al: csakvegyen ő tőle birtokot. De én a fiamnak is meghagytam,hogy csakis úgy járjon el a vevőkkel szemben, amint éntettem.

Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy nekemis voltak ám kellemetlenségeim a korábbi években, amikornémely szittya, a vagyoni helyzetét titkolva: erejét meg-haladott vételbe ugrott és később elakadva, velem handa-bandázott a saját ballépése miatt. De én mindegyiknek abirtokát újból eladtam s kijelentem nekik, amit a fiammalis betartatok, hogy új vételnél a régebbi netáni károsodásáts az útiköltségét figyelembe veszem. És a Pápay ügyön kí-vül valamennyit simán, sőt nem egyszer a saját hátrányom-ra bonyolítám le. A Pápay Pétert se árverezték volna el,illetve nem kellett volna innét szöknie, ha velem évekig nemcivakodik. Számtalanszor békejobbot kínáltam neki, deamikor a Mr. Lampmanra is az ő jogos követelése miatt fej-szét fogott: bezzeg kihúzta a lutrit.

Aki tehát az itteni farmok iránt érdeklődik, írjon afiam címére: Z. Mihályi, Glenfield, New York State, őmajd ellátja Önt a szükséges nyomtatványok s mappával;több farm van az ő megbízásában, mint nekem volt. Perszeő, mint fiatalember, erélyesebben lót-fut az eladó birtokokután s mint új fészekrakó: iparkodik mindenkit a legjobbankielégíteni. Eddig is ő vezette az angol ügyeket, átíratá-sokat, biztosítást, stb., mint Notary Public ő végezte, s anehezebb ügy eben most is az én tanácsaim szerint jár el.Remélem, az ő eljárása ellen se lesz panasz a vevők s veleérintkezők részéről.

Van a kezén 5 holdtól 400-ig mindenféle birtok. Fel-szerelt s üres farm; olcsóbb, drágább, szóval: bárkit ki tudelégíteni. S noha én most már teljesen az irodalmi térenóhajtok működni, a lelkiismeretes tanácsom csak az a pánikelől menekülni igyekvő magyarok részére, hogy vegyenekfarmot mentül elébb akár itt, akár másutt. De az óhazábaa nyílt veszedelembe ne rohanjanak, mert ott már a pénz-beváltásnál rémítően megrabolják őket s ha még marad egykis pénzük, a Horthy martalócai azt is elszedik. És aki fel-szólal a mostani rémuralom ellen: az gyorsan rapportra ke-rül a Szent-Péter elé.

Még csak arra akarom figyelmeztetni kivált a Canadá-ból ide igyekvő szittyákat, hogy errefelé ne keressenek ga-

206

bonatermő területet. Nem ám amiatt, hogy itt akár a leg-jobb búza is meg ne teremne. Hanem azért, mivel az ittenigazdák már jól tudják, hogy a tehenészetben kevesebb fá-radsággal sokkalta több pénz van, mint a szemtermelésben.S itt csak annyi gabonát, tengerit termel ki-ki magának, amennyit a saját szükségletére és disznóhizlalásra, tyúkte-nyésztésre fordít. A gabona termelés nagyon is ki van téveaz időjárás veszélyeinek. Ellenben a széna, sarjú, csalamá-dé, lóhere, lucerna, tök, krumpli, répa, stb., minden évbenterem annyi, hogy a fejőstehenek el ne apadjanak.

Különben is tudni kell azt, hogy az óriási területű Egye-sült Államokban minden államnak meg van a különlegestermelési foglalkozása. Például: Maine államban a főterméka krumpli s tűzifa. New Jersey a kertészet, New York a te-henészet, méhészet, tyúkászat; Virginia a dohány és pea-nuts; Maryland az osztriga és zöldség-kannázás; Georgia,Alabama, Texas, stb. a gyapot, cukornád; Florida a narancs;California a gyümölcs és a szőllő; Montana a birka s az észa-ki államok a cukorrépa; Washington, Oregon az épületfa;West Virginia a szén; Alaska az aranybányák s halászat;Nebraska, Kansas, Iowa a búza; Illinois, Indiana, Ohio ve-gyes gadálkodást űznek. Kiki alkalmazkodjék hát a sajátállamához, mert a kísérletezésre bizony ráfizet s a gabona-félék ára máris rohamosan száll lefelé.

XXXVI. FEJEZET.

NYARALÁS, HALÁSZAT, VADÁSZAT GLENFJELDKÖRNYÉKÉN.

Glenfieldtől 50 májlnyi körzetben vagy 30,000 holdnyibirtok került már 9 év alatt a magyarok kezére, noha 1912-ben magam voltam az egyedüli szittya e környéken. Glen-field, Greig, Brantingham, Dannatburg, Eatonville, Pine,-hills, Beaches Bridge, Hooker, Tug Hill, Croghan, NewBremen, Crystal-Dale, Chase Lake, Petrics-Corners, Sperry-ville, Watson, French Settlement, Lyons Falls, Fowlerville,Porth Leyden, Lyons Dale, Boonville, Croghan s Lowvillekörnyéke hemzseg a magyar telepesektől. S kivált Bran-tingham, Greîg, Chase-Lake s Crystal-Lake gyönyörű nya-ralóhelyeket nyaranta ezrével keresik fel az üdülni vágyók.

Természeti szépségekben gazdag, egészséges vidék ez,s itt senki nem kérdi az ön nemzetiségét s az itteni magyar

207

farmerek a polgárlevelet is igen könnyett megkapják. Deez a farmvételhez egyáltalán nem szükséges. Folyóink, ta-vaink gazdagok a különféle halakban; a mezők nyúl, fogoly,fácánnal; az erdők őzekkel telítvék. Akár polgár akár nem,a különféle vadászati idény alatt vadászhat s ebben a sajátbirtokán senki nem gátolja. Idegen területeken a vadászatgyakorlására engedély kell. Ez, polgárnak másfél, nem pol-gárnak pedig tizenegy tallérjába kerül. De az agarászat sa kopókkali hajtás, úgy a hálóval gyakorolt halászat tilos.

XXXVII. FEJEZET.

A GLENFIELDRE VALÓ UTAZÁS, FARMNÉZÉS,ÁTÍRATÁS.

A Glenfieldre igyekvők közül a New York, New Jersey,Philadelphia s Connecticutból indulók a legcélszerűbben aszombat esti 11 órai vonattal indulnak a New York Central-nak a 42-ik utcai óriási állomásáról. Reggelre Uticán átGlenfielden vannak, ahol is a vasárnapot a farmnézésre ál-dozva, az esti 7-órai vonattal vissza mehetnek s másnap amunkájukba állhatnak.

A Dél és Nyugat felől Buffalo s Utica, a West Virginiá-ból igyekvők Pittsburgh-Buffaló-Uticán át jönnek Glen-fieldre. A canadaiak pedig Ogdensburg felől érkeznek, aholis a fiam várja őket az állomáson, ő viszi ki ingyen a farm-ok felülvizsgálására, ellátja élelem és szállással, a telekköny-vi átíratást s az okmányok kiállítását, felbélyegzését mint evidéken közismert Notary Public díjtalanul végezi.

Továbbá biztosítja (de a vevő költségén) az épülete-ket, azokra felügyel s bérbe adja, ha az új birtokos csak ké-sőbb jöhetne; nála kaphat műtrágyát, facsemetéket, mag-vakat. Szóval: mint én tettem, ő is mindenben a kezérejár a telepeseknek s a telekkönyvi felnézéseket ingyen esz-közli s mint magyar-angol tolmács a törvényszéki ügyekbena segítségét igénybe vevőknek (de ez esetben mérsékelt dí-jazással) rendelkezésére áll. Az általa kiállított okmányok-ért teljes felelősséget vállal.

Ha ön ide készül, csak Utica állomásra (angolosan ki-ejtve: Jutike) kérjen jegyet, mert olyan kis állomást mintGlenfield, restelnek 10-15 percig keresgélni a vasutasok anévmutatóban. Uticán majd könnyen kap jegyet Glenfield-re s van elég ideje a ticket-váltásra.

208

Az útiköltséget egy személyre ide s vissza Ön jogosultaz árból levonni, akár megnézi a farmot, akár nem. Mertsokan látatlanul is vesznek farmokat s még eddig utólagosanmeg voltak elégedve azokkal. A canadaiak s óhazaiak azideutazási költségben a családfő részére $100 (száz tallért)vonhatnak le az árból. Az innét küldendő okmányokat a leg-jobb ügyvédeknek megmutathatja s ha van ideje, ránduljonbe a fiammal Lowillere, ott a telekkönyvnél személyesenláthatja az általunk százával s a legnagyobb pontossággaleszközölt telekkönyvi átíratásokat.

Megjegyzem, hogy itt az adók nagyon csekélyek s azösszes adók holdankint 8—12—20 centre rúgnak a birtokok-nak a városokhozi közelsége szerint. Ne gondolja ám, hogye vidéken Ön mint új telepes, az erdei vadakkal harcol! Mertitt már 80—100 év óta mívelik a földet, sőt az erdőket any-nyira kiirtották, hogy egy cord (körülbelül fél ölnek felelmeg) tűzifa ára a régebbi másfél tallérról már $5—$6—$7 rement a rémítő erdőirtás folytán.

XXXVIII. FEJEZET.

1920. ÉVI TELEPÍTÉSI JELENTÉS ÉS BÚCSÚSZÓ.

Kilencedfélévi telepítésem alatt megfigyelhette, hogyrajtam kívül egyetlen telepítő se ad ki időszaki jelentése-ket. De az is tény, hogy egyetlen magyar farmtelep se fej-lődött oly hatalmasan, mint a Glenfield környékiek. Greig,Brantingham, Dannatburg, Chase Lake, Sperryville, Wat-son, Beaches-Mill, Hooker, Porth-Leyden, Lyons-Falls, Fow-lerville, French-Settlement, Lyons Dale, Crystal Dale, Pét-ries Corners és Lowville környékén ma-holnap több lesz aszittya, mint a yankee s maga a kerületi tanfelügyelő elis-meri, hogy a most nevezett telepek iskoláiban a magyar gye-rekek jobb előmenetelt tanúsítanak, mint angol társaik. Kö-zel 30,000 holdnyi birtok került már e szép, egészséges, anyaralók ezreitől felkeresett vidéken magyar kezekbe s emiatt a környéki sajtgyárak hozama évről-évre tetemesenfokozódik. S a lowvillei őszi fair alkalmával bemutatott ma~gyár farmtermények s állatok közbámulatot keltettek. Szor-galmas munkájuk, szakértelmük s törvény tiszteletük miatta mieinket itt megbecsülik s a polgárlevelek kivételénél na-gyon is a kezünkre járnak.

Vállalatom iránt az amerikai magyarság oly rendíthet-

209

len bizalommal viseltetik, hogy a kilencedfél évi telepítésemalatt csak a postán hozzám küldött foglalók, törlesztések,adók s biztosítási összegek a $100,000-t meghaladják. Máraz óhazából is többen látatlanul is foglalóztak le itteni bir-tokokat. De megkértek, hogy a neveiket ne publikáljam azútlevél beszerzésének nehézségei miatt. A palóc nótát is,hogy aszongya:

Kútágosra mászott a bihó,Engem ruzsám ne csalogassa',Mer' ha engem 'egcsalogatő,'Eghalok eén szeégyelletembe'. . .

vígan huzza már a greigi prímas, a Mr. Szanyi, a "Pipagyúj-tó" csárdában.

A legutóbb kiadott időszaki jelentésem óta a Glenfieldkörnyéki magyarság hatalmasan megszaporodott és magaClenfield, úgy a Chase Lakéi nyaralótelep óriási fejlődéselőtt áll. Mintha csak a múlt évi augusztusban nőül vettweifikémmel (aki Linka György yatesboroi, Pa., bányászleánya) a szerencse is a házamba költözött volna, még a té-len is egymásnak adták nálam a kilincset a farm keresők.Ε nyáron meg néha 2—3 autóval is hordozám a vevőket.

Buday Pál és Moravek István még a múlt őszön kijötteka Glenfield melletti $4,500-ért vett 26 akeres gyönyörű far-mocskájukra, amit nem régen adtak el $6,000-ért. De máris bánják, hogy elsiették az eladást, mert a 26 hold ma-hol-nap lótokul lesz felparcellázva. Gulyás László volt lyndorei,Pa., lakos a glenfieldi fűrészmalom mellett vett egy jó kis18 akeres farmocskát, a fia, Lajos pedig Greigen egy nagy-szerű, 47 akeres felszerelt farmot. Ugyancsak Lyndorárólkaptuk a greigi magyar kovácsot is Kern Károly személyé-ben, akinek vendégszerető házánál karácsony előtt hatalmasmurit rendeztek a környéki szittyák.

Bolla János és Majsa György volt bányászok kibérelték2 évre a Bailey-féle 235 akeros nagyszerű birtokot s tehe-nészetet állítottak fel ottan. Az ezzel szomszédos Moser-féle 300 holdast Dr. Webster vette meg s ott kék rókákattenyészt. Egy ilyen kifejlett állatnak szőrméje ma $1,200.Szinte hihetetlen a magyar fülnek! Barta Lajos bányászPort Leyden mellett vett 45 akeres birtokot és közelébenValló István 25 holdast s tőle nem messze Mező István 104akeres felszerelt birtokot.

210

Vizi József, Izsányi János és Kurovics Péter volt akronilakosok is Glenfield közelében vettek 147 akeres felszerelt,elsőrendű birtokot. De már árusítják is, mert magyar szo-kás szerint nem tudtak megegyezni a gazdálkodásnál. BalláJózsef és Nyeste András volt pinehillei, Pa., bányászok agyönyörű Brantingham nyaralóhelyen vettek 144 akeres jólfelszerelt birtokot. Makó Mihály volt canadai lakos Lyons-dale közelében vett közel 500 holdas, óriási tanyát. BalaskóIstván és Nagy Jenő is kijöttek Clevelandból a fiamtól vettgyönyörű 24 akeres glenfieldi farmjukra. Kosa Albert voltbányász Brantonghamon vett 250 akeres remek fekvésű, fel-szerelt birtokot. Átellenében ötvös Lajos és Molnár Györgyvolt michigani lakosok vettek 210 holdas nagyszerű tanyát.Remek búzatermésük volt rajta ez évben is. Mezey Istvánvolt wisconsini lakos Greig és Glenfield között vett 60 hol-das szép birtokot, Mihalovszky és Merman s a Gulyás-félefarmok szomszédságában és ott cukorrépát is fog termelni.Bus Ferenc a Puskás Imre 18 holdas farmját vette megGlenfield mellett.

Mihalovszky György Glenfield melletti 16 akeres farnvocskáját, amit ő $l,600-ért vett, Károly János volt new yorkilakos vette meg $2,100-ért. De már a Buday Pál $3,000-tkínált érte, hasztalanul. A Mr. Mihalovszky is, aki városbament dolgozni, újra Glenfield közelében fog farmot venni.Mert, amint a Mr. Hermannak írja: "Hiába keresek itt má-sodmagammal napi tíz tallért, abból nem tudok úgy megél-ni, mint a hogyan Glenfielden éltem s ott feleannyit se dol-goztam.' Ezt én előre is megjósoltam neki

Heller János passaici, N. J., lakos Chase Lake-n vett 15acres tanyácskát. Druzsina János volt vasmódlis FrenchSettlement környékén vett 100 holdas felszereltet. BarakMihály és Sólyom István volt detroiti, Mich., lakosok PétriesCorners-en 60 acres felszerelt tanyát. Winter József voltpassaici, N. J., lakos megivette Greigen a Rohfeld-féle susz-terájt s ott igen jól megy a shopja. Kolozsváry József voltperth amboyi lakos Dannatburgon vett 29 acres tanyácskát.

Doktor János volt clevelandi lakos Greig mellett vett 5holdas jó kis farmocskát s onnét Glenfieldre jár dolgozni.Elekes Mihály volt bányász Chase Lake-n vett 18 acres ta-nyácskát, Szabó István benhami, Ky., bányász Chase Lake-nvett 50 holdat a tíz talléros földjeimből. Ugyanott vett 10acrest Lévay Mihály fairfieldi, Conn., lakos. Rapávy Jánospassaici, N. J., lakos Brantinghamon vett 20 acrest. Közelé-

211

ben Valaszkay György Irwin-i Pa., bányász 210 holdas re-mek szép birtokot. Tőle nem messze Török József vettemeg a Németh Lajos-féle 3 holdas farmocskát nyaralási cé-lokra.

Lavinka János brooklyni, N. Y., 159 Dupont streeti larkos, Dannatburgon vett 52 acres szép birtokot s annak el-hanyagolt épületeit a Mr. Herman és Kosztrub greigi ácsok-kal, akik a glenfieldi r. kath. templomot is építették, megez évben kijavíttatja. Lovas László és Kötél János chicagói,111., 4141 W. Lake streeti lakosok Greig mellett a Bradish-féle farmot vették meg s ez őszön meg is szállják.

Buckman Sándor Chase Lake-n vett 213 acres gyönyö-rű birtokán ez őszön gienerál-stórt és postát szándékozik nyit-ni. Ezt okosan teszi, mert ott 42 évig is volt ilyen s csakaz öreg milliomos halálakor csukták be azt, holott annak ki-nyitását a sok chase-läkei, sperryvillei, stony-lakei, úgy abeaches-milli magyar s angol farmer már epedve várja. Ésmivel a Chase Lakéi 6,400 holdas uradalmat a Steber, Mat-teson és McKee milliomos cég megvette s az egész remekszép, 50 év óta fenálló fürdőtelepet átalakítja s 50 új villátéppittet: tehát a chase lakéi stóros óriási forgalomra szá-mithat. Sőt később 2—3 grocerista is megél majd ottan.

Orosz György Chase Lake-n vett 210 acres, szép birto-kot s tőle nem messze, Dannatburgon 5 acres beltelket jóépületekkel s Perth Amboyból, Ν. J., a jövő tavaszon a bir-tokára költözik, ő lett a még tavaly várt szerencsés 250-ikvevőm s megkapta a hirdetett $250-nyi árengedményt. De,amint látszik, még ez évben a 300-ik vevőm is elnyeri a $300-os jubiláns árcsökkentést. Pékár Mihály martini, Pa., bá-nyász pedig Hookeron vett 125 acres birtokot.

Zekmeister Sándor és Kovács J. clevelandi, O., 2333 W.38th streeti lakosok Brantmghamon, a nagy tótól fél májlravettek 100 holdas, remek fekvésű birtokot, a Német és Ba-logh-féle birtokok átellenében. Lukovczky György mor-gantowni, W. Va., bányász Glenfield tövében vette meg aBeals-féle 10 acres farmocskát s azt a Mr. Hermannal kija-víttatva, a földjét lótokul parcelláztatja. Jó pénzt fog kapnirövidesen ama remek fekvésű, Glenfieldtől 600—800 lépés-re levő síkságért.

Horváth Péter paysvillei, O., lakos Porth Leyden mellettvett 21 acres szép tanyácskát. Mester Mihály volt chicagóilakos Glenfield mellett vett 36 acres birtokot. Közelében le-vő 61 holdast cserélte meg ráfizetés mellett Csépke Dezső

212

a 125 acres hookeri farmját. Magyar Ádám Brantinghamközelében vett 523 holdas, jól felszerelt birtokot. MeizingerJózsef a tavaly vett 160 acres farmjához a szomszédos 160holdast is megvette. Buday Pál pedig megvette a Koncsák-féle 5 acres farmocskát. Károlyi János még a 16 holdasfarmjához a mellette levő 6 holdas rétet is megvette. DérImre pedig a Gould-féle farmon levő épületeket megvásárol-va, a mellette levő saját 40 holdas birtokán állítja fel.

Zsigalov István Dannatburgon vett 35 acres, gyönyörűkertész-farmot. Lukács József szintén brooklyni, N. Y., 175Huron streeti lakos Glenfield mellett 8 acres farmocskát 10holdnyi erdővel vette mg. Hirtner Károly Windsor-i, Ont.,Can., lakos, 947 Marian Ave., Brantinghamon vett 84 acresszép birtokot s azt a jövő tavaszon megszállja. Lukács Már-ton new yorki lakos Glenfield mellett az öcscse, József 8 acresátellenében, 10 acres farmocskát és 10 acres erdőt vett.Tancsik János brooklyni, N. Y., 89 McDougal streeti lakosGreigen vett 36 acres, remek szép városi farmot. Ugyan-ottani lakos: Grün Wladiszlaw szintén Greigen vett 11 hol-das városi farmot üzleti célokra. Horváth Béla, Pap Zsig-mond és Dóka András Highmarket-en vettek 320 acres, jólfelszerelt birtokot és Sabratonból, W. Va., már oda is köl-töztek.

A Burghardt-féle greigi sarokházat Vugrin Mihálybrooklyni, N. Y., lakos vette meg üzleti célokra. A Mayer-Rahoffer és Gergely-féle brantinghami birtokok újból ma-gyar kézre kerültek. A Pirkner-féle sperryvillei birtokotÁdámcsik György vette meg s ugyanott a Sháry Antal ta-nyáját Gyurkó Mihály, a szintén sperryvillei, gyönyörű Bai-ley-féle 335 holdast Nagy Mihály és Sztegura Gyula, War,W. Va., bányászok vették meg. Ágoston Péter, Kentucky-ibányász Porth Leyden mellett vett 120 acres felszerelt farm-ot. Ennek közelében Vránis Mihály volt courtlandi, Va.,farmer 112 acres gyönyörű tanyát vett.

Svraka Albert, Stony Ridge-i, O., répakapás pedig SzabóLajos, Demeter Mihály, Klein Sámuel, Kiss József, KarsayDániel, Csolics Milán, Kondor András, Spisák Márton, Ar-gyelán Miklós, Wallner Ferenc, Kovács István, Kubasek Páltársaival a chase lake-i tíz talléros földjeimből vettek 40—40holdat. Azon a részen nem sokára új iskola is épül. Hart-mann Pál, volt trentoni Harrison-féle hotelt s azt modernülátalakíttatván, a környéki magyarság nagy örömére még enyáron üzembe hozta. Mihályi Zoltán is a Glenfielden vett

213

Wetmore-féle házát csinosan kitataroztatván, ifjú nejét ok-tóber elsején abba meghozta. Lengyel József megvette Mi-hályi Zoltánnak glenfieldi rétjét; Kovács Mihály roslyni, N.Y., lakos pedig Doktor Istvántól vette meg a sperryvillei 150acres birtokrészét, valamint Lustyik János sperryvillei la-kos pedig a Lehoczky Gyula birtokát vásárolta meg. Mihá-lyi Imre pedig ez évben is 1,500 holddal gyarapítja 3,000 ac-rest meghaladó birtokát, de ez a 4,500 holdnyi kisebb-na-gyobb birtokrész a temérdek eladás folytán már október kö-zepén 1,800 holdra apadt le nagy örömömre.

Bobák József, volt leechburgi, Pa., bányász a tőlem vett72 acres sperryvillei farmján úgy meggazdagodott, hogy etavaszon megvette a Beach-féle 230 hoMas watsoni birto-kot s azt derekasan felszerelvén, ott szépen boldogul s a ko-rábban sokat betegeskedett neje is teljesen kigyógyult ami egészséges vidékünkön. A Szekeres Sándor jerihoi, L. L,lakos 50 holdját Mihályi Imre vette meg. Bushman Józsefa tőlem vett $160-os romházat Porth Leyenben olyan szépenmegépité, hogy most $3,500-ért kérik tőle. Ő maga mondja,hogy $500-t is megért már akkor ezt a $160-os telek, amikortőlem oly jutányosán vette. Tény, hogy nem egy tőlem vettfarmot $1,000—$l,500-nyi nyereséggel adták el a szerencsésvevőim.

Doktor István sperryvillei lakos Lowville közelében vett135 acres elsőrendű birtokot. Heller János volt passaici la-kos (ahonnét ez évben már 6 család jött ide), a 15 acres farm-ját, miután időközben a házát eladta, ráfizetés mellett be-cserélte 52 acres chase-lakei felszerelt birtokért. A Magyarés Auszt-féle birtokot pedig Juhász Pál vette meg s azt megis szállotta. A Bódi-féle greigi vízimalom fele jogát WeberAndrás ogdenburgi, N. J. stóros vette meg s közös erővelátalakítják liszt, korpa, abrak-félékkel, groceryvel felszerelikvillanyáram fejlesztéssel Greig világítását megvalósítják.Vencák Antal volt clevelandi szalonos 57 acres new bremenigyönyörű birtokát a napokban szállotta meg. December el-sejéig még vagy 30 vevőm esedékes, de 15—20 család mégCanadából is érkezik, ahol szintén hire futott, hogy mily po-tom áron adom most a birtokaimat. Aki tehát addig venniakar, ne szunyókáljon, mert lemarad a jó alkalmakról.

Felber Gyula, berwicki, Pa., 1155 Second ave.-i bányászBrantingham gyönyörű nyaralóhelyen vett 90 acres birto-kot. Deutsch Dávid (a Kossuth-Deutsch") new yorki lakosa Crystal-Dale-i stórt vette meg s azt general stórnak s nya-

214

ralók részére rendezi be. Tock Gyula volt Porth Leydenifarmer Greigen vett portáját rendezte be üzleti célokra segy jó hegedüst, a Mr. Szanyi Andrást hozta magával, akiaz itteni 4—5 zeneértő magyarral bandát alakít. Erre márégető szüksége volt az itteni szittyáknak.

A Kály Antal 108 holdas watsoni farmját BodnárGyörgy vette meg. A Passaicról ideköltözött Kalamász Já-nos chase-lakei birtokrészét Győré István vette meg. Hor-váth Péter a porth leydeni farmocskáját ráfizetés mellettelcserélte egy Dannatburgiért. Dulics Mihály, Nagy Gábor,Safrankő István, Varga Lajos, Horváth Gáspár, Dankó Mi-hály és Tamás András Hatatlanul foglalóztak le a chase lakéitiz talléras földjeimből 20—20 acrest. Ez a folyó év a leg-forgalmasabb a kilenc telepítési esztendőim között s remé-nyemen felüli siker koronázta.

A Glenfield tői 3 máj Ira eső Greig magyar városkábanmost van alakulóban a hat-tagú zenebanda is, amely az ittenikeresztelők, lagzik s bálokhoz fogja a szívvidámitó zenét szol-gáltatni. De kell is ez ennyi szittya közé, hisz' csak a napok-ban is alábbi új magyarokkal gyarapodott a rohamosan nö-vekvő táborunk: Vass András, Racine, Wis., 1512 Freda-rick streeti lakos Crystal Lake-n vett 121 acres, szép birto-kot. Balogh József és Pap Gergely, Patterson, Ν. J., 172Jackson streeti lakosok Porth Leyden közelében 99 acres jótanyát. E három gentleman csak a jövő tavaszon jő ki abirtokára. Pongrácz Lajos, daytoni, 0., 929 Willow streetilakos Stony Laken vett 56 acres felszerelt farmot. Skerla-nitz Imre perth amboyi, N. J., 418 Smith streeti lakos megNew Bremenben vett 151 acres tanyát. Vránisb József bá-nyász, a Mihály öcscse pedig Tunnellon, W. Va., R. D. Box11, a Heller-féle 15 acres chase lakéi farmocskát vette meg.

Nincs időm összeállítani az összes, itteni szittyák név-sorát. Pedig alig van már olyan óhazái vármegye, amelyik-ből ne lenne telepesünk. De kivált Veszprém, Zala, Győr,Vas, Sopron, Somogy, Tolna, Baranya, Szabolcs, Pest, Szat-már, Bács, Zemplén, Bereg, Fehér s Hevesmegyékből és Bu-dapest, Pápa, Esztergom, Debrecen, Kassa, Miskolc, Temes-vár, Baja és Pozsony városból van itt egy sereg telepesünk.A tavaly Februárban kibocsájtott "Emléklapokéban már225 Glenfield környéki magyar farmer neveit közöltem.

Ezeken kívül még vagy 30—35 új magyar család tele-pült le ez évben Glenfield környékén részint az itteni nyolcmagyar ügynök, részint pedig a korábbi telepesek közremű-

215

ködése folytán. De ezeknek neveit, miután 15—40 májlnyi-ra szétszórva laknak tőlem, nem volt érkezésem összegyűj-teni. Erre majd a greigi karácsonyi és farsangi bálunkonlesz a legjobb alkalom. Elég az ahhoz, hogy nem egészenegy év alatt körülbelül 100 új magyar családdal szaporodottaz itteni szittyák népes tábora. Ilyen hatalmas eredmény-nyel szemben a kicsinyes ócsárlásnak el kell némulnia.

Telepítési vállalatom páratlan fejlődését mutatják azévi kiadásaimra fordított összegek. Ugyanis: 1912-ben, atelepítési első évemben kiadtam $l,399.48-at; 1919 évbenpedig már $50,000-et s a folyó év október havában már kö-zel $60,00ö-hoz járnak a kiadásaim. De természetesen ajövedelmem is lépést tartott a kiadásokkal. Holott én nemkíméltem a pénzt se hirdetésre, se az ügynökeimre, azt tart-va: "Leben und leben lassen." Mert rég elavult már az aközmondás,,,hogy: "Jó bornak nem kell cégér."

Ami pedig az idei termést illeti, az, tekintve a tavaszi,majdnem 10 hétig tartott szárazságot, amely a szénatermésttönkretett: búza, rozs, árpa, tengeri, répa és zöldség-félék-ben, úgy a komló, krumpli, hajdina, ginsang és sarjúban ki-elégítő lett a nyári és őszi esők hatása folytán. De abban isszerencsés volt az itteni most már rohamosan növekvő ma-gyarság, hogy ez évben — október 10-ig — a tömérdek szü-letés és zajos Takzik mellett (fiam is az őszön nősült) egyet-len haláleset se fordult elő.

Ellenben, akik innét Magyarországba visszamentek,már jönnének is kifelé, ha tudnának. Előre megmondottamnekik, hogy onnét a borzalmas viszonyok miatt menekülnifognak, hiszen naponta olvashatjuk, hogy csak Budapesten5000—6000 egyén ostromolja már a reggeli órákban az út-levél hivatalt. De, amit a nemrégen visszatért Mr. CsefkóJózsef (155 Stone Ave., Yonkers, N. Y.) a saját tapasztala-tai után mesél az óhazái állapotokról, ez minden képzeletetfelülmúl s álmatlan éjszakákat okoz a hazáját szerető ma-gyarnak. Nem rég egy báró, aki nagy vagyonnal rendel-kezett, mint régi ismerősöm arra kér, hogy küldjek neki ha-jójegyet. Klein Gusztáv, a balassa-gyarmati "Mercur Mű-intézet," butor és cementgyár s gazdasági gépgyár tulajdo-nosa kért fel, hogy szerezzek neki behajózási engedélyt, őés hat társa Glenfielden fognak farmokat venni. De a sajátsógorom, György Lajos, aki a Takácsi (Pápa mellett) ha-tárban 140 holdon 3 szolgával gazdálkodik, írja, hogy küld-jek neki amerikai bankót, mert bár vánkoscihákban tartják

216

a százasokat, de Pápán csak tej, vaj, tojás, csirke, stb. elle-nében szerezhetik be a petróleumot, gyufát s egyéb szüksé-geseket. Az ország minden részéből, de kivált Budapestrőlnaponta jönnek hozzám a segélytkérő, siralmas levelek.

A ránk jövő tél a fél Európát temetővé változtatja azéhhalál miatt. De Amerikában is keserves lesz a munkások-nak, akiket ezrével szórnak máris az utcákra. Jobb hát, haön is farmra menekül a breadline-ok elől.

Ez év őszén megkezdtem a már nyomás alatt levő négyúj könyvem szétküldését és sajtó alá rendezem a még kia-datlan forradalmi irataimat. Emiatt a telepítés és farm-eladással felhagyok s az egész vállalatomat új kezekbe bo-csájtom. Hogy ki lesz szerencsés utódom? Azt még nemtudom. De jóakaratúlag tanácsolom neki, hogy járjon azén nyomdokaimon, akkor boldogul ő is, meg a telepesei is.

Az én jelszavam az volt a kilenc és félévi telepítésemalatt: "Olcsón venni a yankeektől, jutányosan és gyorsaneladni s a vevőket emberségesen kiszolgálni nemcsak a vé-telnél, hanem később is. Én barátilag kezdtem a szittyákats nemcsak akkor ismertem őket, amikor hasznom volt utá-nok, hanem később is gyámolítám mindannyit a tehetségemszerint. Ezzel elértem azt, hogy még azok is, akik koráb-ban tengelyt akasztottak velem, később barátilag csaptak amarkomba. Sokan mondogatják ma is: "Mégis csak azöreg nótáriussal legjobb szerződni. Az általa készített ok-mányok kifogástalanok s ő később is megismeri az embertés haragot 24 óráig se tart."

Ez igaz is. De az is szent, hogy már sok hitetlen Tamásszájtátva bámulta a lowvillei telekkönyvben százszámra lát-ható pontos átíratásokat, amiket én szigorú lelkiismeretes-séggel vittem keresztül. Kívánom, hogy az itteni s ide igyek-vő szittyák szorgalmas munkáját teljes siker koronázza. Azegész vállalatomat pedig a még meglevő földjeim s üzletikönyveimmel együtt $10,000 azaz tízezer dollárért átvehetis a hátralékot 10 éven át 6 százalékos kamattal törlesztheti.A fiammal társulva vagyont szerezhet mellette ön is. írjona részletes információkért!

Ez alkalommal újból s igen szépen kérem azon gentle-maneket, akiknek a múlt évben 10,000 példányban szétkül-dött telepítési "Emléklapokéból még ép példányaik lenné-nek, szíveskedjenek azonnal 2 centes bélyeg alatti, nyitottborítékban a címemre megküldeni. Most már nem 25 centpostabélyeget, hanem 50 centnyit küldök minden példányért

217

a legnagyobb köszönetem mellett. Égető szükségem vanazokra az óhazába, a lapokhoz leendő küldés végett. S ed-dig a remélt 60—70 helyett csak 18 darabot kaptam.

Akik pedig a most sajtó alatt levő könyveim után ér-deklődnek, írjanak külön ismertetésért. Nem akarom sen-kire se rátukmálni azokat a közérdekű s a világfolyásáról ésaz emberi hivatásról alapos felvilágositást nyújtó, az intel-ligensebb magyarok ezreitől már is epedve várt munkáimat.De nagy szégyen ám az a szellemi sötétségben botorkáló ma-gyarokra, hogy a míg egy "kvárta mérgesért" nem sajnál-nak $4.00-—$5.00-öt adni, addig a könyviszonyban szenvedőkmiatt akár étlen-szomjan halhatnának a szittya pennaforga-tók! Pedig jól mondja Pál apostol:

"Elvész a nép, a mely a tudományokban szűkölködik."Ezer évig karddal, szuronynyal és ágyúval harcoltunk

a nemzeti létünkért mi sokat üldözött magyarok. A mosta-ni időkben tudománynyal keli harcolnunk, ha élni akarunk.Ε nagy igazság megismerésére írtam meg ama "lélekből lel-kedzett" műveimet. Okuljon Ön is azokból!

Alábbírt műveim mindegyikét 10,000—10,000, tehát anégyet 40,000 példányban nyomatom az "Előre" nyomdájá-ban. Merem állítani, hogy 2 év alatt egyetlen példány selesz azokból eladatlan. Már ezernél több dicsérő s unszolólevelet kaptam az "Emléklapokéra is, amelyekben erősensürgetik a kilátásba helyezett köteteim mielőbbi kibocsáj-tását. De az óhazában, ahol már 5 könyvem megjelent 18-30 év előtt s temérdek újságcikkem: még kíváncsiabbak arégi olvasóim azokra, mint az amerikai szittyák. Annyiszent, hogy aki a:

1. "Vigasztalás" című könyvemet elolvassa, íziben el-felejti minden búját.

2. "Szabadság Dalok" verses kötetem pedig a még töprrengiőket is lázadókká teszi a mostani népszipolyozó, korruptrendszer ellen.

3. "A Candymen menyországi és pokolbeli kalandjai"humoros karcolatok még a félholtat is nevetésre ingerlik. A

4. "Tarka-barka írások" című könyvemben a tanulsá-gos, komoly és tudományos elmefuttatások mellett szinténbőven lesznek humoros rajzok is.

Mindegyik kötet sűrű nyomtatásban, 320 oldalon fogmegjelenni s a 4 könyv egész télire való nagyszerű szellemiszórakozást nyújtand a megrendelőknek. Egy-egy könyvára egy tallér, a 4 köteté három tallér, mit egyszerű levélben

218

is elküldhet a címemre. A "Vigasztalás" után a többi isgyorsan jön. Ha szereti a jó olvasmányt, ne sajnálja a há-rom beteget e zamatos írásokért. S ha farmra igyekszik,még november végéig olcsón vehet általam.

Ez alkalommal, mert sokan agyagos, fekete földek irántis érdeklődnek, melegen ajánlom az alábbiakat. Ha ön első-rendű birtokot keres jó épületekkel, ahol lucerna, lóhere,tengeri, stb., termést, jó réteket, gyümölcsöst s olyan tehe-nészeteket akar látni, a mik télen-nyáron biztos megélhe-tést nyújtanak, akkor vegyen ezekből. Ezek többnyire azállami úthoz közel, sajtgyárak, iskolák szomszédságában, alowvillei úton fekszenek. Lowville, Lewis Co. székhelye,igen forgalmas, barátságos, tiszta gyárváros, 2 bankkal, 2vasútállomással, high school s academy-vel, vagy 100 üz-lettel s ott minden terményét a legmagasabb árakon meg-veszik. Tehát:

1. 50 acres, remek fekvésű farm Lowville közelében,nagyszerű épületek, a silo tele csalamádé s a barn szénával,2 jó ló, 10 tehén, tyúkok, gazdasági felszerelés, termés, szal-ma, stb. Ára $6,000. Közelében:

2. 105 acres, sok jó épület, 25 tehén, 3 üsző, 2 jó ló,tyúkok, óriási felszerelés, terméssel $12,000. Ettől nemmessze:

3. 140 acres, remek épületek, kitűnő termés, 3 ló, 14tehén, 7 üsző, 2 borjú, temérdek gépezet, stb. Ára, $10,500.

4. 193 holdas nagy ház, 3 pajta, sok melléképület, óri-ási felszerelés, a termés: 700 bushel zab, 250 bushel krumpli,15 tehén, 1 bika, 4 üsző, 3 borjú, 2 ló, 3 sertés, 25 tyúk, stb.Ára $9,000.

5. 122 acres, 12 szobás ház, sok jó melléképület, széna,szalma, gabona, krumplitermés, 12 tehén, 1 bika, 2 jó ló stemérdek gépezettel. Ára $6,000.

6. 95 acres, csak 8 májlra jó úton Lowvilletőll, jó épü-letek, 11 tehén, 2 üszőborjú, 1 bika, 2 ló, 5 sertés, 40 tyúk,2 pulyka s óriási felszerelés és terméssel $9,000.

7. 300 holdas, 11 szobás ház, sok melléképület, 34 te-hén, 4 ló, 8 sertés, 100 tyúk, óriási fölszerelés, 1,000 bushelgabona, 400 bushel krumpli, stb., $12,000.

8. 150 acres, 14 szobás ház s melléképületek, 12 tehén,3 borjú, 4 ló, 2 sertés, 25 tyúk, temérdek felszerelés és atermés. Ára, $8,500. Még sok más ilyen farm is van a ke-zemen, többnyire az árnak egyharmada lefizetendő, a többi

219

hosszú törlesztésre. De vannak igen olcsó farmjaim is; ér-deklődjék azonnal!

XXXIX. FEJEZET.

ELŐSZÓ.

A "Proletárok bibliája" című nagy munkámhoz.

Ε mű célja kiterjedtebb arányokban folytatni azon ti-táni munkát, amelyet az emberiség újkori apostolai: a szo-cialisták, megkezdettek a végből, hogy embertestvéreiketvégre-valahára felszabadítsák a sötét középkor ócskaságai-nak nyűgétől s a modern barbárságtól. Szégyenletes dologugyanis az, hogy még manapság is a látszólag műveltebbelemek sincsenek tisztában az emberi társulás végcélja saz embernek mint egyednek e földöni hivatása felől. Pedigszázadunkban, amelyben a polgáriasodás vívmányaihoz min-denki könnyen hozzáférhet: ennek már nem így kéne lennie.S az emberi élet végcéljának alapos ismerete nélkül olyan azéletnek viharos óceánján hánykódó egyén, mint az a hajós,aki az iránytűjét elveszte.

A szocializmusról manapság hangoztatott sok balvéle-ménynek az a főoka, hogy elvont tudományokkal, mint atheologia, spiritisztikus kóklerságokkal s más tarthatlan esz-mével, teszem: a királyhűség, istenfélelem, pártképesség,hazaszeretet, katonabecsület, stb., fertőztetik meg az em-beri agyat. Ennek a befogadó képessége pedig éppenséggelnem korlátlan, mint ezt sokan balul vélik.

Elérkezett tehát már a legfőbb ideje annak, hogy anagy tömeg az ő megélhetése és boldogulására irányuló ja-vallatoknak is helyet juttasson a jóra s rosszra egyaránt fo-gékony elméjében. S óriási vétek az emberi agyat már azsenge ifjúkorban a szellemi ócskaságok lomtárává sülyesz-teni annál inkább is: mert közismert tény, hogy az emberélemedettebb korában már nem nagyon rajong a legszebbeszmék iránt sem. Persze, akkorra már a megszokott né-zetek szinte megrögzülnek az elméjében . . .

Minden újkori bölcsész, lélekbúvár és szociológus han-goztatja, hogy a mostani rothadt társadalmi állapotokonváltoztatni kell bármi áron is. S e tekintetben Spencer, Tol·sztoj, Strindberg, Engels, Kipling, Haeckel, La Salle, Re-

220

Reclus, Bücsner s Dodel, stb., majdnem ugyanegy véleménytbár más szavakkal hangoztatnak.

Óriási munka ez, mivel az érdekeltek, a kiváltságosok,akik a jólét emlőin táplálkoznak, a jelenben épp úgy, mintrégente: csak mesékkel s a hitnek gyarló legendáival ká-bítják a mindinkább ébredező proletárságot. Sőt, ha eré-lyesebben szorítja őket az elámítottak önérzete, akkor tör-vényesnek állított fegyveres védekezéssel némítják el azt.Ámde a jobb jövőért szinte öntudatlanul is küzdő munkás-ság vezéreinek üldöztetése mindig a proletárság erősbődé-sével végződik, valamint a Galilei és Dreyfus-féle herce-hurcával is épp az ellenkezőjét érte el a maradiság annak, amire célzott.

Ez a könyv egy sokat zaklatott, mélyen érző szívnek éstisztán látó agynak a megfontolt munkája, tehát szintén ar-ra törekszik, hogy az atheista-szocialista társadalom mie-iébb berendezkedjék. Mert amíg ez el nem éretett, addigcsak keserves tengődés lesz az immár másfél milliárdnyifőt számláló emberiség sorsa. S a mostani türhetlen álla-potokon segíteni kötelessége minden gondolkozó főnek, aki-nek a látköre az állati tengődés határain tul is terjed, ha-bár tán nem is rokonszenvezne a magasztos, és amint lá-tandjuk, gyakorlatilag is megvalósítható szocialista esz-mékkel.

Le a papokkal!Le a fejedelmekkel!Le a militarizmussal!Egyelőre ez a legsürgősebb teendő! S ezt bármi áron

is keresztül kell vinni.Mindazáltal az újabb kornak a nagyszerű vívmányai

mellett nincs arra szükség, hogy az elnyomott tömeg ezen-túl is csak véres eszközökkel érvényesítse jogait. Mert méga győzőt is bemocskolja a fegyveres tusakodás és abban abűnösök mellett az ártatlanok is szenvednek. De meg hátmanapság a tudásnak harcászati eszközei sokkal értékeseb-bek a szurony hatalmánál s lemenőben van már az ököljognapja. És amint látjuk, a papi maszlag kábító hatásával atudományoknak frissítő ereje mindinkább sikeresebben bir-kózik.

"Tanulni és tanítani!" Ez legyen hát a jelszó az egészvonalon!

Ily módon pár évtized alatt már elérhetjük azt, hogypapság majd csak a teljesen üres padoknak prédikál. Nincs

221

szüksége századunknak dubochorcikra! S már csak e szá-nandó modern Ahasvérusok miatt is felette indokolt az ilysetétség oszlató művek terjesztése. S mentől több fáklyátgyújt ki a merész elme, annál világosabb lesz az égi mumu-sokat takaró ködnek butító, tömjénes légköre. S aki a ret-tegett másvilági hatalmakat a saját pongyoláikban látja meg— az többé nem fogja félni e mérges kis Paprika Jancsiktarka-barka gyülekezetét . . .

A tőke, a trón s a gyóntatószék réméről, a szocializmus-ról annyi téves vélemény van elterjedve még a "műveltebbkörökben" is, hogy e sok helytelen felfogás eloszlatása im-már valóban égető szükséget képez. Ε miiből úgy a kevésbémüveit, mint az intelligensebb munkás minden, a szocializ-mus megértéséhez szükséges dologról általános tájékozástnyerhet. És ez, részrehajlatlan igazságérzettel világítandjameg azon balga vélemények szülőokait, amiknek gyökereseltávolítása ha mindjárt a vallásos érzékenykedést némilegsértené is: feltétlenül szükséges a jó és biztos eredményérdekében.

A marxizmusról hangoztatott sokféle ferde magyará-zat onnét ered, hogy a szocializmushoz mindenki erőnek ere-jével érteni akar. Pedig az a legkirívóbb, hogy e mélyre-ható és rendkívül fontos elméletre vonatkozó kitűnő müvek-nek még csak a címeit se ismerik némelyek. S a felületes-ség sehol sem oly szembeszökő, mint a szocializmusnak apolgári sajtóbani tárgyalásánál. A legtöbben mindjárt avagyon felosztást emlegetik. Holott a kollektivizmus, a szo-cialisták végcélja: épp az ellenkezője ennek.

Vagyonfelosztás és vagyonközösség között óriási a kü-lönbség! Az előbbi ugyanis az állami és magánvagyont harbár elaprózva, de teljesen szabad rendelkezési joggal adjaaz egyén kezébe. Ellenben a vagyon közösségnél a társa-dalom összessége a tulajdonos, az egyén pedig csak járadék-élvező. Mert a központosított termelési eszközökkel előál-lítandó életszükségletekből mindenki csak a saját munkál-kodása arányaiban részesülend. S természetesen ezen, ajárandóságokat produkáló közvagyon: elidegeníthetlen.

Ε rendszer mellett mindenki termel és dolgozik, de amunka megosztás és a gépek teljes kihasználása következ-tében a jelenleginél sokkalta kevesebbet. S a mellett a szel-lemi avagy testi munkálkodást egyéni hajlamai és képessé-gei szerint mindenki szabadon választhatja. Tehát szakmun-

222

kások a jövő társadalomban is lesznek. S hogy ezek majdsokkalta különb munkát végeznek, mint a mostani, túlter-helt robotmunkások, ez egy szakember előtt bizonyításranem szorul. Persze, az ő munkájukat a sokféle gép már na-gyon is megkönnyítendi.

Lényegében tehát: ez az a rettegett szocializmus és sem-mi más! . . .

Hogy ez a tan gyakorlatilag is az apróbb akadályoktóleltekintve igen helyesen megvalósítható: azt vázlatosan amagyar határőrvidéken a napjainkig fennállott házközössé-gi intézmény és az orosz "mir-rendszer," tökéletesebben pe-dig az Amerikában meghonosított tömegtermelés szemmelláthatólag bemutatja.

Persze, jelenleg az óriási gyárak és áruházak ezernyi-ezer alkalmazottja az óraszerű pontossággal végezett, rosz-szul díjazott és túlerőltetett munkával csakis a tőkésekethizlalja. Ebbe pedig mi, a termelő munkások bele nem egyez-hetünk. S mert mi kilenc-tizedrészét képezzük az emberirség munkabíró elemeinek: e tarthatlan állapotot gyökeresenmeg fogjuk változtatni. S ezt annál hamarább elérhetjük,mentől elébb megértetjük a munkássággal amaz óriásnaka dicső jelszavát, hogy:

"Világ proletárjai: egyesüljetek!"A Marx-gyűlölőknek pedig csak azt mondom, hogy a

szocialista rendszer nem károsít meg senkit. Csakis néhányszázezer sybaritát s a perverz élvezeteit kielégíteni törekvőherét fosztand meg majd a boldog semmittevéstől. S merta közeli jövőben a jelenlegi túltermelésnek a roppant feles-legét elharácsoló tőkésekből is produktiv munkások válnak:tehát nem lesznek a köz terhére ezek sem, miután ők is csakaz egyéni munkájuk arányában díjaztatnak. Az előállítan-dó többleti anyagon ennélfogva a termelő munkások osztoz-nak. S akkoriban nem lesznek ugyan milliárdosok és gyé-mántos nyakörvű, többnyire alacsony kéjelgésre használtölebek: de éhenhalókat se fognak a járdákról felszedni amentokocsik.

Ez lesz az emberiség modern aranykora. S majd e bol-dog korszakban a tömeg józan eszét megmételyező isten-imádás farizeussága helyett az őszinte embertisztelet ural-kodand s a tudományos haladás mesterségesen gátoltatninem fog. S még csak akkoriban lesz majd ez a föld teljesenaz emberé, aki azt műveli. Akkoron majd a papok és kirá-

223

lyok a letűnt setét korszaknak emez itt felejtett élő múmiáimár valóban és végkép az őket megillető legjobb helyre: akriptákba kerülnek.

Csakis a szocializmus magasztos eszméinek megvalósí-tásával érhetjük el az általános lefegyverzést és népjólé-tet, Ε kettő, a trón és csuha uralma alatt soha be nem kö-vetkeznék. S a talárok és koronák eltűnésével egyidejűlega mostani néprontó bűnök óriási tömegei is akként megapad,mint ahogy kiküszöböltetett a középkorban még erényszám-ba tekintett agapetinismus, adamitaság, boszorkányégetés,flagellánizmus és a Vitus-tánc.

Ε népies nyelven megírt munka alaposan kimutatja aztis, hogy az istentagadás a melyet az emberiség két-harmadama is követ, nem olyan szörnyűséges mumus ám, amelylyelbátran szemközt ne nézhetne akár a legjámborabb munkás-társ is. Az atheismus a maga tisztaságában sokkalta jóté-konyabb hatással van a közerkölcsök javítására, mint a csakalig 4—6 ezer éves istenimádás képmutatása.

Az istenfélő ember ugyanis nem azért kerüli a vétket,mert annak undokságát felismerte, hanem csakis a megtor-lástól rettegés őrizteti meg vele a külszínt. De alkalom ad-tán mindig félrerúgja a vallási szabályokat, ha azok az őcéljaival ellenkeznek. S az ő hitvány alamizsnálkodása utánmég égi kamatokat is szedni iparkodik a csuhások közvetí-tésével. Milly alacsony, nyomorult s az emberbeni önérzetetsértő erkölcstan az ilyesmi!

Az ily vallásoknak a létjogosultsága már a születésükalkalmával megszűnt: bábáskodott légyen bár mellettük Mó-zes, Krisztus, avagy Mohammed, e két előbbinek a közvetí-tője. S az ő hitelveik a polgári törvények szigora nélkül abün elkövetésében senkit sem gátolnának. A törvényekőreit, a királyokat pedig sem egyházi, sem világi törvénynem feszélyezi akaratuk érvényesítésében. Sőt: a gyónásutáni megtisztulásnak a lehetősége egyenesen ösztökéli azembert újabb bűnök elkövetésére. Az ily hitelvek csak asárba húzzák az embert s előidézői voltak a rettenetes vallás-háborúk elvadult népirtásainak. Pokolba velük!

A szocialisták államai nem aféle plátói szervezetek, amelyeknek a keretében még a rabszolga is jól megfér a mág-nással. A teljes népegyenlőség társadalmai lesznek azok,amelyekben nem lesz sem úr, sem proletár: hanem csakismunkálkodó, egymás boldogulását kereső világpolgár, aki

224

épp úgy testvérekre lel Japán és Szudánban, mint a mostmég gőgösen pöffeszkedő new yorki Fifth Avenuen, vagya kalmár Londonban.

Természetesen ez nem jelenti egyszersmind azt is, hogyminden ember egyforma legyen képzettség, benső érzelmek,sőt tán még véralkat tekintetében is. Ez csak agyrém, sigen gyarló ellenérv az anti-szocialisták nyelvén. De igen is,minden ember legyen egyenlő a törvény előtt épp úgy, minta társadalomban: tekintet nélkül a származására és színére.

Ezen magasztos elv papíron ma is létezik, de a gyakor-lati megvalósítása szintén a szocializmus fenséges feladata-it szaporítja. S valóban nevetséges színben tűnik fel Ame-rikának a szabadelvűségével való kérkedése, amikor látjukazon csúf ellenszenvet, amit a japánok, hinduk, kínaikkal sa négerekkel, de sőt a bevándorolt "greenhorn"-okkal is útonútfélen éreztet? S micsoda jogállam az, amelyben egy cse-kély kihágás miatt néha 4—5 teljesen ártatlan négert egészbüntetlenül meglynchelnek? Avagy 4 font hús ellopásáértegy éhhalál előtt álló proletárt 15—20 évi börtönre lezár-nak?! . . .

De kérdem azt is, van-e józan elméjű, becsületes em-ber, aki a szocializmus nemes céljai ellen meggyőződésbőlsikra szállhat? Hisz' maga a hatalmas és minden durvasá-ga mellett is egyenes lelkű Bismarck jövendöli, hogy a Marx-isták még a jelen században porba fogják dönteni a trónt sa gyóntatószéket. S e reánk, proletárokra eléggé biztatójóslatot már az eddig előjelek is nagyban megerősítik.

Mint minden mélyreható emberi intézmény, persze, aszocializmus is nézeteltéréseket támaszt. És felidézi az ilyvilágraszóló forradalmaknál előállani szokott toll, szó, sőtszurony-harcokat. Ám ezek csak késeltetik, de már fel nemtarthatják a véres lobogónak az egész vonalra kiterjedőteljes diadalát.

Kötelességem ezúttal azt is kijelenteni, hogy én nemszemélyek, hanem csakis ósdi elvek és maradi intézményekellen harcolok. Mert ismerek ám nem egy olyan papot skatonatisztet, akit őszintén kell becsülnöm amiatt, hogy sok-kalta nagyobb bennük az emberi szív és józan gondolkodás,nemesség és jóravalóság, mint a kaszt-szellem. S én magamörvendenék azon a legjobban, ha még az ellenfeleim is leg-alább az átlagos emberi jólétet elérhetnék. Ε célt azonbancsakis a szocializmus valósíthatja meg.

225

És hiába gúnyolnak minket az elvakított ellenfeleink,hogy mi csak a prózai gyomorkérdéssel foglalkozunk. Av-val hát! Nem kell nekünk az égi manna! Aszalják meg azta papok a mennybe bégető juhaik részére a hét szűk eszten-dőre! ... Mi szocialisták nem szépítgetjük a valót, hogya gyomorkérdésen és a nemi élet helyes szabályozásán fordulmeg minden e nyomorult sártekén. A többi jelenség csakolyan, mint a lószerszámon a sallang. Szebb ugyan, ha ilyenis van rajta, de az nem lényeges a vontató képességre.

Tudjuk, hogy a sajtó a mi korunknak a leghatalmasabbcsataszerszáma. Ennek a gyújtó lencséi a legsötétebb od-vakból is kipörkölik az emberiség parazitáit. És bízvásttudom, ha a bértollak lepocskondiáznak is majdan, de a mun-kás testvérek küzdő tömegeinek oroszlánrésze legalább isidővel megértendi eszméimet. És azokból kedvet kap majde könyvnél felhasznált jeles művek átnézésére is. Érezemazt is, hogy ezen, a lelkem mélyéből merített munka tételei-nek a jelen század világraszóló eseményei mindenben igazatfognak szolgáltatni.

Kelt New Yorkban, 1906 május hóban.* * *

Valóban, a "Proletárok bibliája" című, a jövő évben saj-tó alá rendezendő hatalmas munkámban megközelítő pon-tossággal jóslám meg e mostani világrengést, amely is kez-dete ama tisztulási folyamatnak, amit az öntudatra ébredtmunkásság modern Herkulesként megindított a tőkések Au-gias-istállóiban, S én a magam részéről már örömmel vá-rom azon boldog korszakot, amelyben a kommunizmus esz-méi az egész világon érvényesülni fognak. A moszkvai III.Internacionálé programmja már az orosz munkástestvérektitáni küzdelmeiből, gyakorlati próbák után szűrődött le.Azt tehát csekély módosítással a minden államban létezőkülönleges viszonyokhoz: teljesen elfogadhatjuk.

Csodálom, hogy az Amerikában legjobbnak elismertipari szervezet, az I. W. W. (tán a hatóságok iránti félelem-ből) gyarló indokolással kifogásolja a moszkvai világmozga-lomhoz való csatlakozást. Sőt vezérök, a korlátolt látkörüHaywood, ellenzi az európai bevándorlást. Az ilyen szőr-szálhasogató okoskodások riasztanak el engem attól, hogybármely szocialista szervezetbe, mint jótálló tag beiratkoz-zam. Mert megtörténhetnék az is, hogy a szervezet élén ál-

226

ló Haywood-féle vezetők valami szabályzati, fegyelmi, stb.,okból kizárnának a tagok közül. Holott én magam többetlendítek a kommunizmus szent ügyén, mint 50 jelvényes elő-csahos, aki ha nem követik az ő rögeszméit, már a legjobbakaratú tagtársát is lemarja. Én megértem a szocializmuslényegét s harcolok is annak a kiviteléért. De hogy egy ve-res gombért, vagy tagsági könyvecskéért feláldozzam egyénimeggyőződésemet: olyan nincs a sifonyérba!

A sokféle szocialista árnyalatot csakis a túlönérzetesvezetők alapítják, akik pápábbak akarnak lenni a kommunis-ta pápa: Marxnál is. A taktikai kérdések miatt sokszor job-ban civakodnak, mint a keresztény s mohamedán vallásfele-kezetek. Az ilyen marakodásokon jót nevet a polgári sajtó:s a jámbor olvasóinak kárörvendve mutogatja az egymástpüfölő szocialista táborokat.

Én a Marx "Capital"-ja nélkül is megértem, hogy min-den dolgozónak e három főkellék: a lakás, élelem, ruházatépp oly jogos követelménye és szükséglete: mint a halnaka viz. S mivel a mostani kapitalista rendszer még e háromelemi szükségletet is megvonja a munkásoktól azon, a papokáltal hirdetett gaz, alacsony tannal: hogy a nyomort az Is-ten rendelte; tehát én, a szívtelen néprontó, az emberiségetminduntalan a végpusztulás örvénye felé taszító, tőkés rend-szer ellen a teljes erőmből harcolok. S bár az opportunistaScheidemann, Kautsky, Turatti, Vandervelde igen kicsinyalakok az én szemeimben is, de a papoknál mégis csak többrebecsülöm őket, mert valamicskét csak ők is lendítenek a szo-cializmus ügyén.

Sok szocialista hirdeti, hogy a kommunizmusnak a val-láshoz semmi köze nincs. Óriási tévedés ez valóban. Hisz´a kommunizmus maga is egy vallás, a materializmus vallá-sa, a melynek alapjait az eddigelé még nem is méltatott Con-fucius, a harmadfélezer évvel előbb élt kínai bölcs rakta le.Ε tényről már bővebben megemlékeztem a "Proletárok bib-liájá"-ban is.

It most csak anynyit említek fel, hogy igen is, minden-féle, a papok által hirdetett vallás ellen nekünk szocialisták-nak a legerélyesebben kell küzdenünk. Jól lehet az iparimunkásság, amely látja, hogy minden az ő keze munkájá-val igazgatott gépek állítanak elő s e hasznos ténykedéshezaz égi mumusoknak mi közük sincsen: tehát a gyári mun-kásság hamarább lesz szocialistává s gyorsabban megszaba-

227

dul az istenimádás babonáitól. De a magyar népesség 60százalékát tevő földműves osztály, amelynek a füleibe évszá-zadok óta azt dumálták, hogy a jó vagy rossz terméseket azegekből irányítják: igen nehezen tud szabadulni a vallásosérzelmeitől. S az agyába fészkelt személyesített istenekmiatt nem egy könnyen látja meg azt, hogy az éghajlat,időjárás, eső, hó, stb., nem az égiek akarata, hanem a nagyTermészet örök törvényei szerint igazodnak.

S mert a természet-tudományoktól a mai napig a nagytömeg teljesen elzárva vonszolta a tőkések jármát, ő mégcsodáknak, isteni rendelésnek tekinti a hirteleni fagyot, aföldrengést, stb. S a tőkések által még most is, a világ-piacokért folytatott népirtást isten csapásának tekinti. Ho-lott eljön még az idő, amikor az összes természeti erők azemberiség igájába hajtva nem mint romboló csapások, ha-nem mint munkába állított hasznos tényezők fognak szere-pelni. S idővel semmiféle titok s természeti törvény fel-derítetlen nem marad.

Nem imádni kell tehát a természeti erőket állítólag kor-mányzó isteneket, hanem csak ki a fejekből avval a sok lim-lom égi paprika-jancsikkal, akik a tudomány pápaszeménkeresztül nagyon is gyarló alakok! Nem kell rettegni a föl-dünket dirigáló őserőktől, hanem velük megküzdeni, leigázni,s hasznosítani ezen mérhetlen energiákat. S nincsen mármessze azon idő, amikor a föld belsejében levő, mérhetlenhőségnek a föld felszínére való vezetése által a fűtési s gyár-üzemek zavartalan fejlesztési problémái egyszer s minden-korra megoldatnak. Sőt be fog következni azon korszakis, hogy az emberiség az északi s déli jégsarkok roppant hi-degével a délköri tájak forróságát enyhítve: az egész föld-gömböt egy mérsékelt éghajlatú paradicsommá változtatja,amelyben a szükséges esőmennyiséget gépileg állítják majdelő.

Óriási fejlődési lehetőségek előtt áll az emberiség akommunizmusnak az egész világra való kiterjesztése által.A mindinkább tökéletesedő gépek s a munka megosztás ál-tal elérjük majd azt is, hogy csak napi 3—4 órát fog ki-kia saját szakmáján dolgozni. A többi időt testedzés, szóra-kozás és művészeti tanulmányokra fordíthatja s akkoribanelőállhat majd a jeles Nietsche új ember-typusa is: az —"Übermensch."

De amíg a nagy tömeg a vallási fantazmagóriákkal ve-sződik s az égi hatalmak intézkedéseivel vegyíti az ő dol-

228

gait: addig teljes és tiszta képet nem is alkothat a valódiemberi élet magasztos céljairól. Jelenleg az emberiség ki-lenc-tizedrészének az elméje meg van fertőzve a százféle val-lásoknak a káros, butaságot terjesztő bacillusaitól. Ezeketkell gyökeresen s egyidejűleg kiirtani a sötét koponyákbóla kommunizmus eszméinek terjesztése mellett. Én magamis sokáig töprengtem amíg végkép megszabadultam az isten-eszmétől, s a botor halhatatlansági elmélettől. S ha valakimegmérgezi magát, az első teendője az orvosoknak a gyo-mormosás és a testbe ment mérgeknek a vérbőli kizavarása.

Eképpen tehát a vallásokat nem lehet privát ügygyédegradálni, mert azok vissza zökkentik a mai felvilágosulnikezdő elvtársakat is azon szellemi kiskorúságba, amely kész-pénznek veszi a papi maszlagokat s elhiszi a lourdesi mega máriapócsi csodatételeket. Óh, mily óriási megkönnyeb-bülés fogja el a tudóst, amikor kézzel foghatóan bebizonyo-sodik előtte, hogy a világegyetemen kívül álló s az emberek-re eleddig oly nagy befolyást gyakorló istenségektől épp úgynincs mit tartania: mint a "tüzes embertől," a lidércektől sa boszorkányoktól, akiktől még pár évtized előtt is rettegetta babonás falusi népség. S aki már az égi mumusokat nemtiszteli, bizony hamarosan a farba rúgja a földi hatalmassá-gokat is, akik az ő piócái.

Lenin, Trotzky, Csicserin, Krassin, Radek s a többi je-les orosz kommunista vezér már elég jó példát mutattak azegész emberiségnek a kommunizmus gyakorlati megvalósí-tására. S ha nem uszítanák Oroszország ellen a félvilágot,s ha nem kéne neki folyton a milliárdokat felemésztő hada-kozást folytatni, már jobb állapotokat teremtettek volnameg az óriási Russiában, mint a milyenek akár Amerikábanis vannak. De a lepénzelt polgári lapok minduntalan sirán-koznak, hogy az orosz nép a Leninisták zsarnoki uralmaalatt végkép tönkre megy. S amikor a csúfosan kiporoltWrangelt még mindig ijesztő mumusnak akarják kijátszania győzhetlen vörösök ellen: ugyan akkor nem ismerik be,hogy a nagy tömeg szempontjából az Egyesült Államok né-pe még hátrányban van a muszkákkal szemben. Mert ezek,ha koplalnak is, de naponta javul a helyzetük, s csak időkérdése, hogy az ipari s gazdasági termelést tökéletesen fel-javítva: teljesen jó megélhetési viszonyokat teremtsenek azorosz és szibériai síkságokon.

Ellenben Amerikában napról-napra több lesz a munka-

229

nélküliek száma. Itt már most is a bread-lineokra csődül afélholt proletárság. S ha csak a tőkésekre hagyja, még re-ménye se lehet, hogy az ilyen, gyors időközönként jelentkezőnyomorúságoktól végérvényesen meneküljön. De már so-káig itt se lehet fenntartani a már tűrhetlen állapotokat. Sén még megérem azt, hogy a Wall-streeti poloskák majdhasznos munkát is fognak végezni a köz érdekében a mosta-ni uzsoráskodás helyett.

Tehát: le a vallásokkal! Hisz' a tudomány rég bebizo-nyitá, hogy nem a vallások vitték előbbre az emberiséget,hanem a felfedezések, a gépek s a találmányok. Az iránytű,a nyomdászat, Amerika felfedezése, a vasutak, gőzhajók, atelefon és léghajók: százszorta hatékonyabb erővel terjesz-tek a civilizációt, mint az üres dogmákon rágódó s az ember-testvérek közt csak egyenetlenkedést, háborúkat és szellemipestist előidézett vallási fantazmagóriák. Gondoljunk csakarra, hogy Németországban a reformáció után is még 15-20 ezer embert kínoztak halálra az ördöggeli cimboráskodásvádja a boszorkányság miatt. Arbuez és Torquemada csakSpanyolországban 60,000 embert végeztettek ki vallási jel-szavak mellett. S napjainkban is a gaz Horthy-banda a ke-reszténység szellemében irtatja, heréli s kínozza a zsidókats kommunistákat: az "apostoli nuncius" helyeslése mellett.

Tehát az emberiséget leigázó vallások senkinek se haszrnálnak, bármilyen hitelvre esküszik is a papi lépvesszőkönragadt hívők serege. S mi hasznom van nekem a cifra temp-lomi misékből. Holott, például: a telefon, távírda, posta,stb.» mindenkire hasznos, akármilyen szertartás melletthányja is a papja a bukfenceket az oltárok előtt. S egyetlen,a sötétben rohanó gőzmozdony messzevilágitó lámpája többvilágosságot áraszt a civilizáció országútjain: mint az ösz-szes Krisztusi tudomány s tízezernyi templom millió gyer-tyája. S a bibliai ócska héber mesék helyett jobb, ha a né-pet a természet-tudományokra oktatjuk. Azoknak többhasznát látja, mint a Noe, Sámson és a Krisztus-legendák-nak.

230

XL. FEJEZET.

A VILÁGHÁBORÚ ÉS A VALLÁSOK, DE KÜLÖNÖSENA KERESZTÉNYSÉG CSŐDJE.

Megjelent az "Előré"-ben, 1916 június 7, 8 és 9-ikén.

Semmisem mutatja jobban a vallások tarthatatlansá-gát az emberi haladás szempontjából, mint ez a most dúlókét éves borzalmas, elvadult, barbár népirtás. Minden fe-lekezetből ezerszámra vannak a fronton a papok, akik a harc-ba rohanókat fanatizálják, a haldoklókat a másvilági élet-tel bolondítják s az elesetteket garmadába gyűjtve, vallá-sos hókusz-pókuszok között, mint elhullott ebeket, jól-rosz-szul elföldeltetik. Gyalázatos népbutítás az, amit ezek aharuspexek még az öldöklés barbár jelenetei között is fol-ytatnak. És mivel se jobbak az ő tetteik, mint a régi Mo-loch, Astarte, Viclipucli vagy a Baál istenségeknek hozottiszonyatos áldozatok alkalmával elkövetett mészárlások vol-tak. Sőt még most fokozottabb mértékben folyik az ember-vér Jézus, Allah és Mózes nevében, mint az ókori emberál-dozatok lenézett korszakában. Azok a lesajnált régi nép-ámitók még csak szatócsok a mostani kollégáikhoz képest,akik milliószámra szállítják az ágyútölteleket a nagy Kaszáselé. Sőt még a templomokban is a "preparedness" gaz, ha-zug jelszava alatt tüzelik a gyilkolásra bigott híveiket.

Az állati züllöttségnek, végső elaljasodásnak, a józanészt teljesen megcsúfoló vérdühnek e gyászos napjaiban va-lóban égre kiáltó harsogással tett bizonyságot minden val-lás arról, hogy a legsürgősebb teendője az emberiségnekezek eltörlése. A civilizáltaknak mondott hitvallások négy-ötezer, s a kereszténység, e "minden religiók koronája,"már közel kétezer év óta boldogítja, vezérli s inti a jóraaz emberiséget. És mit tapasztalunk a vallásos neveléseredményekép?

Azt, hogy majdnem 30 millió ember áll fegyverben kétév óta s naponta tízezrével földelik el az elesetteket. Ámaz olasz-osztrák fronton még ezt a végtisztességet is sokal-ják a szétmarcangolt "honmentőktől." És azokat ott a fa-gyos hegyóriásokon sáncokul rakják egymás mellé, a szaka-datlanul zuhogó gránáteső elleni védelmül használva a sze-gény elesetteket. S a patkányok, férgek milliárdjai társa-

231

ságában vakondok módjára összepréselt embertömeg meg-irigyelhetné a hízásra felvetett sertések állapotát. Mertlegalább azok: nem henteregnek térdig érő iszapban s na-ponta kapnak tiszta almot s kielégítő élelmezést. Ellenbenaz úr nevében s hazafias jelszavak alatt egymásra törő pro-letárok milliói évekig olyan állati életsorban tengődnek, amit hosszú ideig a gorilla se tűrne el.

No, dehát nem kapnak-e cifra fityegőket a hősök, akikösszes energiájukat s emberi találékonyságukat az általuksoha nem is látott felebarátaik megsemmisítésére fordítják?Gyönyörű vallási elv az is, amelyik azt mondja: "Ne ölj!"S ha én valakit meggyilkolok béke idején, tehát kicsiben csi-nálom az üzletet: akkor nehezen kerülöm el az akasztófátvagy a villamos-széket. De ha nagyban csinálom ezt a ron-da, véres businesst, akkor hős vagyok s ha tíz—tizenöt em-bert lemészároltam, arany fityegőt kapok. Sőt esetleg egyhülye főherceggel is parolázhatok. Az istennek felszenteltszolgája pedig a tábori mise alkalmával külön is felemlíti anevemet és követendő példaként állítja oda azon hőstette-met, hogy egy jól elrejtett helyről a gépfegyverrel 40—50életerős embert, kiknek otthon nagy családjuk van, orozvahalomra lőttem.

A hazafias sajttakarókból olvasom, hogy például, a ti-roli lövészeknek még ott az árokban is misét szolgáltatnaka csuhásaik. Mert ha mindennap nem hallgathatják a szentevangéliumot a fanatikus tiroliak, hát jóízűen emészteni setudnak. S amíg a pap felmutatja a kelyhet, de csak magaiszik abból, addig a tiroli scharfschützer az átellenes sánco-kon netán felbukkanó taliánokat szépen lepufogja. Vagytán csak az üdvözletét küldi a katholikus tiroli a szinténkatholikus és épp oly bigott alpininek? — Avagy tán szíves-ségből gyorsan a mennyországba szállítja, ahol a hősöketmindenféle jóval, tyúkkal, kalácscsal, borral várják a szent-séges arkangyalok? Ezek jegyzik fel gyémánttollal arany-táblára azt is, hogy melyik vitéz hány ellenséget fogyasztottel s a többszörös gyilkosból az Éden kertjében örökös alis-pánt, kormánybiztost, vagy püspököt csinálnak . . .

Csakhogy a tapasztalat s a meg nem fertőzött józanész, a régi nagy hellén írók, Jób könyve és bölcs Salamonazt mondják ám, hogy aki meghal, soha többé fel nem tá-mad. Ellenben a teste porrá válik s az elváltozással meg-szűnik az emberi s állati öntudat is. Ez tulajdonképpen

232

ugyanaz, csak a kettőnek a fejlettségi foka különbözik (denem túlsókban) egymástól. Ezért tehát a bölcs Ptolomeus,Egyiptom királya, halálbüntetés terhe alatt tiltá el, hogy afantaszta Plató által kitalált halhatatlansági balhit a biro-dalmában amint vallási dogma taníttassék. Számtalan em-ber öngyilkos lett amiatt, hogy a papok által kiszínezettmennyország délibábjaiban mielőbb gyönyörködhessék. Pe-dig amíg az emberiség meg nem tanulja azon cáfolhatat-lan igazságot, hogy a földi, rövid életet másik nem követi,addig az elnyomóknak mindig paradicsomuk lesz a föld saz elnyomottak számára pokol marad ez.

Majd ha mindenki rájön arra, hogy a nyúlfarknyi lét-nek minden kis óráját észszerűen kell felhasználnunk acél-ból, hogy tűrhetőbb megélhetést biztosítsunk magunknaks a gyermekeinknek s ha feleszmél a nagy tömeg arra, hogya túlvilági élettel csak maszlagolják a tőkések tányérnyalói,a here papok: akkor majd nem lesz többé elnyomatás az em-bertestvérek között. De most? Egy hülye trónörökös biz-tatására százezrek rohannak egymásnak; istenítik azt, akiőket s családjukat a megsemmisítésnek, nyomornak tesziki. És miért? Mert az észrontó vallásos nevelés a földi éle-tet csak börtönnek tekinti egy jobb létre való vándorlásstációján s a gaz zsarnokot istentől rendelt felsőbb lénynekállítja az elbutított tömeg elé még ma is, a huszadik század-ban, 130 évvel a robespierrei igazságtétel után! . . .

Nos, hát a keresztény vallás valóban méltó ma is a véresmúltjához. Ma már keresztény theologusok cáfolhatatlanulbebizonyították, hogy Krisztus soha nem élt s épp olyan le-gendái alak, mint Herkules, Romulus és Rémus, Perseus,Ormuzd és Ahriman, stb. A világtörténelem legnagyobbhazugsága volt az, amikor az akkori züllött kornak leggaz-dagabb és leggazabb politikusa a niceai zsinaton karddalavatá istenné a názárethi ácslegényt, miután az ő nevébenhirdetett tételek a legkedvezőbbek a mindenkori zsarnok-ságnak.

Vérben fogamzott tehát a szelíd mester vallása, de nincsis más olyan religio, amely több véráldozatot kívánt volna,mint a galilei rabbi nevében felállított hitvány tákolmány-nak hittételei. Már maga az a körülmény is, hogy a nálá-nál tökéletesebb, mózesi egyisten-hitből szent háromságotcsinál, amely utóbb a Mária, az ördög s a pápa (mint a Krisz-tus letéteményese) kultuszával szent hatósággá bővül: —

233

mutatja a kereszténység óriási gyarlóságait. Mert, hogypéldául az oláh jobban fél az ördögtől, mint az istentől, azona székelyek jókat nevetnek. Pedig a valóságban ők is éppoly elmaradottak, mint az általuk lenézett mócok. S míg agóbé cifra kapukat farag ékes kereszteket róva azokra, ad-dig az nem jut eszébe, hogy a cifra bálványfa helyett tánjobb lenne kéményt rakni a viskójára, hogy a megvakulásés tüdővésztől óva legyen a füsttől agyonnyomorgatott ház-nép. De erre ugyan nem tanítják őt a papjai, akik a sajátnyájaik köréin épp oly fanatikusok, mint egy pópa, akisaját szemeim láttára a mosdótálban csinált krampampulit.És még csodálkozott, sőt megsértődött, hogy mi, akik ven-dégei voltunk, nem ittunk az ő nektárjából . . .

Az evangéliumok, amik épp oly költött legendák,akárcsak a biblia egyéb meséi, amik semmivel se különbeka hellén, szanszkrit, perzsa, hun mythologiánál, erőnek-erejével istent akarnak csinálni a Krisztusból. Pedig ha eztényleg létezett volna, s azon dolgokat cselekszi, amiket rólamegörökítettek, akkor is még embernek is igen gyarló. Mintapostol pedig egyenesen káros befolyást gyakorolt a köny-nyenhivőkre.

"Nagy" Konstantint azon krisztusi tan tette a keresz-ténység barátjává, amely ezt hirdeti: "Tartsd meg a tör-vényt," továbbá: "Add meg az Istennek, ami az istené; acsászárnak, ami a császáré." Ε botor kijelentés állandósít-ja a nép ellen hozott leggonoszabb törvények uralmát is. Deegyszersmind a fejedelmi törvényt, amely a meglevő adókés közszolgáltatások fokozását soha szem elől nem téveszti,mintegy isteni pecséttel látja el. Még botorabb azon jézusimondás, hogy: "A szegénytől az is elvétetik, valamije va-gyon!" Jóleső biztatás ez a falánk tőkéseknek.

De teljesen az uralkodó osztály malmára hajtja a vizeta Messiásnak az egész világon hires hegyi beszéde. Ez azthirdeti, hogy: "Boldogok a lelki szegények, a hívők, az alá-zatosak, a türelmesek." Holott aki hülye csak azért boldog,mert eszmélni nem tud az őt környező jelenségek felett. Dehogy mi boldogság van az ily állati tengődésben, azt tánmég Frimm papa, a pesti hülyék intézetének tudós igazga-tója se tudná észszerűen kimagyarázni. És hol lenne az em-beriség a civilizáció országútján, ha ma is azt hinné, amita biblia mesél, hogy a föld áll s a nap megy a föld körül. Snem valóságos merénylet-e az emberi értelem ellen, hogy a

234

tudomány mai állapotában az iskolákban még mindig az öt-ezer éves mózesi eszméket tanítják a világ keletkezéséről sa zsidó mythoszt megtörtént dolgokként magoltatják a sze-gény nebulókkal?!

Az alázatos tűrésről pedig jól mondja Petőfi, hogy ez a"birkák és szamarak erénye." S vájjon mi lett volna azemberiségből a Maccabeusok, Gracchusok, a Spartacusok,Bolivárok, Cosciuscok, Abd-el-Kaderek, Taipingok, Dózsák,Mazziniak, Garibaldik, Kossuthok, Bakuninok s egyéb for-radalmárok nélkül, ha mindig csak a csendes epéjü megal-kuvók tanaira hallgatnak? Az ilyen gyáva, férfiatlan be-szédek emlőin még napjainkban is orgiát ülne a zsarnokságs fennállna még ma is a "jus gladii," a "prima jus noctis,"s a Rohan hercegek még ma is büntetlenül melegíthetnék avadászaton megfázott lábaikat a szegény kirendelt hajtókfelhasított beleiben, miután az akkori barbár előjogok őketerre felhatalmazták.

És két pap, Gallilei s Copernicus döntötte meg a pto-lomeusi világrendszert az ő hét mennyországával, azonbanGallilei, a jeles tudós csaknem martír-halált halt a merész,de igazi kijelentéseiért. Ezeket akkoriban éppoly istenká-romlásnak vették, mint amilyenek jelen soraimat fogják alelkicsőszök mondani, akik, ha lehetne, az inkvizíció "szelídnyomásával" szeretnének engem boldogítani.

Nekünk, szocialistáknak, azonban nem szabad elhall-gatni az igazságot, amely a krisztusi tanokat azon gyarló-sága mellett is, egy kis dicsfénynyel vonja körül. Hogy akisdedek s a nők szeretetét Krisztus a követői figyelmébeajánlja, az erről szóló legendák tanúsítják. Ez pedig bizo-nyítja, hogy az a Krisztus, vagy bárki, aki a Messiásrólköltött regéket összegyűjté, valóban érző szívű s nemes keb-lű gentleman lehetett.

De már a krisztusi csodatételek leírásánál nagyon ellan-kadt a krónikás fantáziája. Hogy a Mesterrel Jairus leá-nyát a három-napos tetszhalálból feltámasztja, ez még nemolyan nagy virtus. Hisz' a brahmin papok harminc napiglégmentesen elföldelt s narkotizált kartársaikat is életre-hozzák. De ha azt mondotta volna a Messiás a leányzónak:"Gyermekem, te most felkelsz, életben maradsz s a Gábor-nak ítéletnapi trombitálásáig fogod hirdetni az én hatal-mam." Ám ahelyett a kánai menyegzőn 4—5 kanta mű-borral kedveskedett a vígan kvaterkázóknak. Nos, az ő ide-

235

jében ezt isteni csodának nézték. Ellenben a szegény Engelzsidót, aki 15—20 év előtt Pécsett a borszaporító műveletet"en gross" csinálta, már bedutyizták, a nyavalyást. Merthiába! "Tempora Mutantur," etc.

És hogy a bélpoklosokból a sertésekbe kergette azt acsúf nyavalyát, azt bizony aligha köszönték meg a kanászuk-nak az illető gazdák. S az olyan stikli miatt ma meg máraz állatvédő egyesülettel is meggyűlne a baja Jézusnak.

Hogy pedig öt hallal és két árpakenyérrel ötezer embertmegtraktált, azt elhitte ugyan a parabutyi "Nyakigláb"zsidó is, de már abban szörnyen kételkedett, hogy a vendé-gek túlterhelték a gyomrukat . . .

Mesék biz' ezek, éppen olyan naiv, fonóházakba való me-sék, mint a biblia legtöbb költeménye.

Történelmi magja alig van más résznek, csak a "kirá-lyok könyvének." S az egész biblia, mint ilyen, nem is ad-ható a zsenge ifjúság kezébe. Tele van az erkölcsrontó, sőtnagyon is trágár dolgokkal s az abban megörökített szentdolgok kilencven százaléka ócska szellemi termék. A János"jelenései" pedig olyan agyrontó fantazmagóriák, amikneka szerzőjét ma az őt megillető helyre: a tébolydába zárnák,ahol az őrültek hatvan percentje vallásos dolgokkal bíbelődikholtáig.

Az emberiség legnagyobb lángelméje, a derék Newtonis abba őrült meg vénségre, hogy a János "jelenései" s az őcsillagászati törvényei között szerves összefüggést akart ta-lálni. A jeles Lombroso lángelméje is hunyófélben van azaggkorában megírt könyvében, amely a spiritizmus hum-bugárd kóklerságaival vesződik. A bibliában ötvenezer el-lentmondás van, ami nem csoda, hisz' ezen "isteni kinyilat-koztatások gyűjteményét" vagy félszáz agybomlott prófétaszerzé.

Nincs olyan vallási vagy politikai szamárság, amit a"szentírás" valamelyik tételével egy kis sophisticus alkal-mazással megtámogatni ne lehetne. S a Dowie Illés vagya Billy Sunday-féle népcsalók egy tetszetős bibliai jelszónellovagolnak hónapokig városról-városra, végigfejve a sötétéfejű nyájat. De ők már csak tallérok, kvóderek s niklikbenutaznak. Ellenben a régi római pápák a középkorban, amita papok a kereszténység fénykorának, Nagy Frigyes pedig"az emberiség tébolyult századának" neveznek: a hirdetettbúcsújárások alkalmával az egész vagyonát elszedték a jól

236

tejelő juhaiknak. Fenegyerekek voltak ezek a pápák több-nyire! Az ő életrajzuk olvasásánál méltán ráismerünk a fe-leség és gyermekgyilkos "szent" és "nagy" Constantin általállamivá előléptetett keresztény vallás valódi szülötteire. Haa Sing-singi fegyház-virágokat csokorba szedve a pápák dí-szes csordája mellé állítanák, ezek mellett az emberi stilye-dés, gonoszsági, züllöttség tekintetében még eltörpülnének.

És amiket saját leányával s unokájával a legundokabbvérfertőzésben fetrengő Gyula pápának erkölcseiről a Bor-gia Lucretia sírfelirata megörökít: azok már csakugyan or-dító hangokkal tudatják a pápák elképzelhetetlen erkölcsisülyedését. S ha igaz az, hogy: "A capite foetet piscis,"akkor a kereszténység valóban a legnagyobb fokú hullamér-gezésnek a csalhatatlan jeleit mutatja.

De méltók e züllött pápákhoz a nagy reformátorok is.A nagy Luther, aki eleinte gazdasági harcot indított a pá-pák s a világi urak ellen, hogy később elárulja kenyéradógazdáinak a faképnél hagyott parasztokat. S utóbb a szépapáca karjaiban talált lelki vigaszt s olyan tantételeken törtea torzagyát, amely "se alatta, se felette, se körötte, se benne"féle észficamító szamárságban összpontosul. Vagy Ziska,a fanatikus martalóc, aki holta után a bőrének egy dobravaló kifeszítésével tüzelte elámított rajongóit. Avagy Cal-vin, aki a "genfi hittétel"-nek zűr-zavaros vallási moslék-ját 64 nyomtatott sorban kiizzadott szellemi szörny szülöt-teként sűríti olyan megemészthetetlen valamivé, amely mármagában is igazolja, hogy annak létrehozója vallási téboly-ban szenvedett.

Valóban nem kell lavateri tudomány ahhoz, hogy elsőtekintetre meg lehessen látni a Calvin hátramaradt arcké-pein a vallási fanatizmus paroxizmusát,

Szégyen, undor és düh fogja el az embert, látva, hogyaz emberiségre szabadított ilyen fenevadak szentekként sreformátorokként ünnepeltetnek még ma is.

Ez hát az a felmagasztalt kereszténység, amelynek ed-dig már hetvenkét felekezete boldogítja a világot. Elsőbbmisszionáriusok útján furakodik a félvad népek közé. Utá-na jönnek a papok méltó ikertestvérei, a katonák, akik szin-tén a nagytőke szolgálatában pacifikálják a "megtérített"tömegeket. Ezeket aztán olyan gyönyörűen elcivilizálják akaucsuk ültetvényeken s a cukornád termelésénél, hogy amabarbár, vérforraló gazságok ellen még a polgári sajtó is

237

több ízben felszólalt. Alig is van egyéb akadálya a tőkésrendszerről a köztermelésre való átmenetelnek, mint a val-lásos maszlag által butított tömeg tudatlansága, amely méga saját jobblétének előbbre vitelénél is gáncsoskodik.

A rémítő nyomorúságot a papok csak templomi könyör-gésekkel, amik nekik külön perselypénzt hoznak, mint azÉg csapását akarnák megszüntetni. Lerázhatatlan polos-kák ezek az elnyomott tömegek nyakán s csak az újabbitemplomépítéseken, amikkel a népet járomban tarthatják:jár az eszök. No, de ez a mostani borzalmas népirtás, amelynek minden kínját az egymás ellen uszított proletárokkénytelenek viselni: felnyitja majd a tömeg szemeit. S ahogyan a Dreyfus-per után elbánt a derék francia nép acsuhásaival: épp úgy a háborút követő forradalmak majdle fogják nyesni az emberiség beteg testéről ezeket az ókoricsökevényeket.

A civilizáció haladását nem lehet többé veszélyeztetniegy értelemficamító piócahad táplálásával. A különfélevallásokat e század viharai el fogják seperni, mint az em-beriség és a világtörténelem legnagyobb hazugságait.

Nekünk, a mostani felvilágosodottabb utódoknak, úgy-ebár, nevetségesnek tetszik a régi egyházatyák vitatkozása?Például a hires Bernát egyházatya, a szent háromság miben-létét így magyarázza: "Isten és emberből gyógyír lett, mégpediglen mindenki számára. S e két anyag a dicső szűzMáriának a harmat-testében és a szentséges méhében össze-vegyíttetett. És a mozsártörő a szentlélek vala..." Éshát a korábbi egyházatyák a szüzességet, szegénységet ésmagábavonulást prédikálják. De ha mindenki a cölibátus*ban él, hogy fog szaporodni az emberiség s ha mindenkicsak félrevonul s imádkozik, ki fog dolgozni? Ki építi mega szent kolostorokat, templomokat és ki termeli meg a szük-séges élelmet és ruházatot a jámbor apostolok részére?

No lám, a vallási törvények már enyhültek a böjtöléstekintetében is. Majd eljön az idő, még pedig rövidesen,hogy egyéb vallási hókuszpókuszok is kimennek a divatbóls még sem fog összedőlni a világ és nem jön el a végítélet.Azaz, hogy a leszámolás soká már nem késik, de ezt a mun-kásság fogja megejteni a tőkésekkel, azok sáfárjaival, aa papokkal. Akkor majd elmondhatjuk a bibliai szavak-kal: "Sáfár, adj számot a reád bízott siklusokról."

Addig azonban az amerikai magyarok tovább építik a

238

cifra templomokat s adják a kenyeret a saját családjaiktólelvont centekből a henye papoknak. Engem már és a gyer-mekeimet nem fognak újra jobbágyaikká tenni, hogy száz-féle címen pumpoljanak. Akinek gondja nem volt és bé-kében élt csak iratkozzék be valamenyik egyházközségbe.Majd akkor hamar megtanítják arra, hogy mibe kerül amennyei üdvösség. Én az ebbeli porciómat már régen apapokra testáltam.

Jól mondja jeles Csokonay, aki maga is levita volt, hogya mennyország csak: "kakaslábon járó tündérkastély, amita papi ígérgetés talált ki a lélekben kiskorúak részére." Aderék Tompa, lángeszű papköltő pedig egyik meggyóntatottbetegével (persze költői szabadsággal) az alábbiakat mon-datja:

"Adj jelt tehát, ha tudsz,Mutass nekem, aki onnan visszajött,Hogy tőle halljam, ott túlnan mi van?!Képmutató, álnok pap, aki vagy:Gonosz játék, melyet velünk ti űztök,Hirdetve azt, mi bántó s képtelen.A kisded, amit ért s figyelni bír,Rettegtető, nyűgöző rabja lesz:S menekülni nem bír ifjú, férfi, agg,Élő, haló ama nyomás alól ..."

De igenis, fog menekülni az utánunk jövő nemzedék amostani sok babona alól. Csak húsz—harminc évig ne ta-nítsák az iskolákban s templomokban azt a sok bibliai tör-meléket, hogy kitisztuljon a rárakodott szellemi piszoktóla józan emberi értelem. Már egy század múltán vallás nél-kül is megél és sokkal jobb helyzetben lesz az emberiség.Akkor majd olyanokat fog megtanulni, hogy hazug papjaivoltak azok, akik a szent könyvekből idézett álnok jelszavakalatt uszították egymásra a népek millióit. És ahogy afetis-papok garázdálkodásainak végett vetett Afrikában azoda benyomult magasabb civilizáció, éppen úgy a mostanikeresztény s más haruspexek mókáinak útját állja a tudo-mány. Ez nem fél se az égi, se a földi istenektől és egy fel-világosult fej maga fölér egy hadsereggel. S amint a közép-kori adamitaság, a vitus tánc, flagellanizmus és bélpoklos-ság, mint az előttünk letűnt századok szomorú jelenségeieltűntek, épp úgy keresztül gázol az emberi művelődés a

239

mostani gaz rendszer oszlopain a lelki mámort előidéző val-lásokon. Rosszabbak ezek az alkoholmámornál. Mert attólmég könnyebb szabadulni, mint a bölcsőtől a sírig bennünketkisérő értelmi ködtől. Ebben vezető nélkül csak tapogatjuka dolgok valódi okait. A mostani borzalmas világháborúpedig cáfolhatatlanul tanúskodik arról, hogy a papok veze-tése alatt évezredek fejlődése után visszajutottunk az ős-kori barlangokhoz és odvakhoz, amelyekben állati őseink ép-pen úgy marcangolták egymást, mint az európai népmilliókott a verduni, tiroli és rigai gyehennákban. Pedig erre tánmég se lenne szükség a huszadik században . . .

Hát bizony egy tányér sonkáért, vagy pláne, egy asz-szonyi csókért bármely pap is lemondana a mennyországijussáról, amivel a szentes birkákat maszlagolja. Hanem,hogy az enyveskezű papok a temetési stólából csak egy fil-lért is elengednének a legszegényebb egyháztagnak, arra bi-zony alig van példa. Persze, mert tiltja azt a "canoni vizi-táció," nehogy "úzussá" váljék az eféle kényszeredett jó-tékonyság. S a Dániel próféta által leleplezett Baál pap-jaitól rendre az "Üdv hadserege," a jezsuiták s minden val-lásbeli papság legforróbb igyekezete a vagyonharácsolás ésaz élvezetek fenékig ürítése. De persze ők emellett azért avilágiak megvetését és az önmegtartóztatást" prédikálják.S a brahminok, pópák, csodarabbik és egyéb csuhások egy-forma virtuozitással ámítják a butákat. S e kéjenc, e nép-rontó pásztorok, e békességdúló botránykövei az egymásrauszított nyájaiknak: a gyapjával együtt már a bőrét is le-nyúzzák égi takarmányért bégető juhaiknak. S nemcsak a"rózsafüzér"-egyletekbe, ezen papi háremekbe sorozott szü-zeket, de már a 6—10 éves lánykákat és fiukat is megront-ják e liliomtipró, gaz, homosexuális, testi-lelki betegek.Gyalázatos, brutális, elmaradott civilizáció az, amely ilyenrothadt idegzetű embereket rászabadít az emberiségre, azo-kat legszentebb javaiktól megrablandó! Ezt tétlenül jóér-zésű ember nem nézheti.

No hiszen, csak az én gyermekeket rontaná meg vala-melyik ilyen csuhás, szabadon járó fenevad, majd én nemvárnám be, amíg más egyházközség nyakára sózzák az ilyenfegyházvirágot, hogy ott folytassa a legnyomorultabb per-verzitásait! Hiszen az ilyen ember úgy is gyógyíthatatlan,akár a veszett eb: tehát golyót neki! Csak nyer vele az em-beriség, ha az ilyen őrült gonosztevőket lebunkózzák: kár

240

az ilyeneknek egy falat kenyeret is adni! Krafft-Ebing ma-ga mondja, hogy a perverzitás mocsarába sülyedt egyén ré-szére csak egyetlen gyökeres gyógymód van: — a méreg-pohár! És nem-e jelenté ki már Petőfi nyolc évtized előtt:

Hol a pap megjelen,Ott van már a gazság,S maga az igazságMegfeszíttetik!

Felvilágosult ember szemei könnyen meglátják a töm-jénfüstön keresztül is a csuhások kisded játékait. S mi jóltudjuk, hová lesz az a rengeteg bekódult pénz, amit a temp-lomra, harangokra, oltárképekre, szószék, orgona, torony-gomb, padok, oltárterítő, jubileumok, stb., címén a koldus-szegény híveiktől a lelki üdvösségük ellen vezetendő külön-beni végrehajtás terhe mellett bepréselnek. Sőt az emberihiúság fokozásával aranykönyvekbe, márványtáblákra vé-setik a megkoppasztott juhocska siklusait s valóságos szín-házi látványosságokat rendeznek a sok templomi alapkőle-tétel, csillagfelhúzás, harangfelszentelés, stb., alkalmából.Ez keli a magyarnak, akkor azután újra visszaesik abba ajobbágyságba, ami elől az ó-hazából ide menekült. És nyak-ra-főre építi a cifrábbnál-cifrább templomokat, amik még aharmadik generációt is adóssággal terhelik, és szájtátvahallgatja a sok importált lelki csődör égi badarságait s ha-zaffyas búböffeneteit. És szent borzadálylyal olvasgatjáka polgári lapoknak céltudatosan, minden harmad-negyedna-pon leközölt csodatételeit, álomlátásait s lélekjelenéseit s aszent ereklyékkel való mysteriumokat. No de haladunk isám előre, mi magyarok, a bicskázás, lelki nyomor és a bör-tönök felé, amelyek a taliánok után a legtöbbet közülünklátnak vendégül. S mentül több lesz a templom, annál in-kább szaporodnak a bűnesetek: ezt a jeles Lombroso már régkimutatá. S a vallástalan franciák, a földgömb legvagyono-sabb s legnagyobb jólétben élő népe követi el a legkevesebbkihágást, kivált amióta a papjait szélnek ereszté. De bú-csúzásképpen néhány gaz gyermekrontót meglynchelt közü-lök.

Kár, valóban nagy kár, hogy a régebbi, istenes életű smellékfoglalkozásképp szent ereklyékkel szatócskodó pápákmár mindent elkótyavetyéltek a mostani nemzedék elől. Ta-

241

lán, ha még volna néhány szakállas fakrisztus, akit heten-kint kétszer borotválni is szükséges volt, vagy a könyezőMáriák, a vért izzadó Veronikák, a kürtölő szent Vendel, ahunyorgató Szent Antal, a verejtékező Januárius s az éven-kénti éjféli miséken egyszer-egyszer megszólamló szent II-defonso s más ilyen égi kókler: akkor tán nem kellett volnaa perth amboyi görög katholikusoknak oly drágán csodatevőképet venni (olyan harmadrendű árut) a lengyelektől! Ám-bár talán nem lehetetlen, hogy a vatikáni lomtárban még ta-láltatnék például: egy új Szent Dénes csontváz. Mert hisz'lám, St. Denis és Emerán templomai egy-egy teljes Dénes-mumiát őriznek. De ezen bőcsontú szentecskéből jutott mégegy-egy fej Prágának és Bambergnek is. München városapedig váltig esküdözik, hogy ő a Szent Dénes karját őrzi akriptájában! ...

S tán különb és valódibb ereklye ezeknél a magyarokbálványozott "Szent jobbja"! Nos, ez sok jót tett ugyan apapokkal, de a magyar nemzetet tönkresilányította. SzentIstvánig szabad és független volt minden magyar ember sa nemzet erejét rettegték a szomszédai. Az ő keresztény-ségével pedig a főurak, főpapok, főispánok, apátok, lovagok,nemesek és várjobbágyokká valló osztályozással a nemzetzöme örökös szolgaságra vettetett. Persze, a papok azt amesét hirdetik, hogy a kereszténység nélkül a magyarok el-pusztultak volna. Holott azt elhallgatják, hogy a nem ke-resztény törökök századokig csépelték és uralták a fél Eu-rópát s máig se tudták őket Európából kiverni. S ha a ma-gyar és a török, e két testvérnép vallásai miatt egymássalélet-halál harcot nem vívott volna: akkor aligha volna Ame-rikában két millió földönfutó a szép Hungáriából s Európatérképe másképp nézne ki. No, de hát csak hadd fújja re-kedt, egyhangú bőgéssel a magát felvilágosultnak tartó kál-vinista is nagy jóizüen a Dávid zsolátrait. Gyönyörű isten-ség lehet az, amelyikhez így ordítoznak a nagy hárfás ver-sei nyomán:

Rontsd meg ellenimetVasvessződdel,

S mint a cserépedénytTörd meg őket!

Majd meg imigyen unszolja a hegedősök őse a véle per-lekedő bosszús Jehovát:

242

Verd arcul, óh, Uram, minden ellenségemetS az ő fogaikat rontsad öszve!

Hadd éljenek a fogorvosok is! Hogy aztán az ellenfélbicskát ránt s mindkettőnek barátai meg székeket, seres-fiaskókat ragadnak s egy kis parázs verekedés kerekedik:ezt már csak megköveteli a templomi, harcias zsoltárokkalis élesztgetett ősi magyar virtus! . . . Persze, azért a kál-vinista lenézi a pápistát meg a zsidót, mert hát a Kálvin fel-világosult próféta volt, csak harminchat ellenfelét küldé amáglyára a derék Servét Mihálylyal együtt.

Hát ez bizony szegényes rekord a spanyol vallási fana-tizmus népirtásai mellett, amik egész országokat tettek tel-jesen néptelenekké!

No, de különb-e a keresztény felekezetek marakodó val-lásainál a mennyei Izsófőn legelésző pájeszes zsidóé, aki a"gojt" tisztátalannak tartja s annak a tányérjáról enni isátall? S különb-e ezeknél a brahminok vallása, amely méga férgek megölését is tiltja, de az éhenhaló embertársának,ha az más kaszthoz tartozik, segélyt nem nyújtana egy vilá-gért. Hát a buddhisták mily alávaló gondolkozásúak, ami-kor a Dalai Láma bélsarát pogácsákba gyúrva falják s azilyen mennyei perverzitást tartják idvezítőnek! Avagy mi-csoda erkölcsiség van a Mohammed vallásában, amely kard-dal terjeszti a hitet s a mennyországot egy óriási kéjtanyá-nak rajzolja!

Kondítsátok meg hát a halálharangokat vad, szilaj erő-vel, kemény kezekkel, irgalmatlanul az ilyen züllött, rothadt,gonosz, megnyomorodott, kívülről fényes, de belsejében fér-ges társadalmak felett! Hisz' ezeknek a misepénzzel, kétszál gyertyával s egy oltárterítővel lekenyerezhető istenei, emennyei paprika-Jancsik szótlanul eltűrik azt, hogy míg Chi-cagóban az elevátorokban rothad a temérdek gabona s Ca-nadában a búzaspekulánsok milliónyi búzát égetnek el: ad-dig Indiában és Chinában százezrek halnak el étlenül. S afalat kenyérért jajgató anyákon nem segít se a Brahma, sema Buddha, sem a mogorva Szentháromság, annál kevésbéazok helytartói, a népbutító csuhások, a tőkének e kitartott,liliomtipró tányérnyalói. Ezek csak azért bókolnak a temp-lomi bálványok előtt, hogy a butított tömegből bepréseljéka szenteskedő bukfenchányások adóit. Mert hát munka ámaz is, amit díjazni illik, óh, te mennyei takarmányért sóhaj-tozó álomjáró búsmagyar!

243

A geniális Molière vígjátéka, a "Botcsinálta doktor"örök emlékű lesz reám nézve, amennyiben épp aznap ka-cagtam ama remek színmű vidám jelenetem, amelyiken (ez-előtt 40 évvel, Pápán) maturáltam. A krisztusi morál ésszereplésről írt eme kivonatos tanulmányhoz a címet is ab-ból mintáztam. De amíg a jeles Molière műve csak szív-derítő jeleneteket tartalmaz: addig a "Megváltó" szerepléseóriási nyomort, megaláztatást és kárhozatot szült a jobblé-tért küzdő tömegeknek. És minden tartózkodás nélkül ki-mondom, hogy a civilizáció szempontjából ítélve meg a Jé-zus prófétáskodását: arra a végkövetkeztetésre jutok, hogyő neki kár volt e világra jönnie. Itt még azt is elrontá, amita papája összekontárkodott, holott ő is így kiáltott fel a te-remtés után: "Bánom, hogy az embert teremtettem." Hátaz ily munkáért bizony lábszíjjal fizet a cipészmester az ina-sának. Ámde a "Mindenható" bölcs művét még csak kriti-zálni se szabad, óh, halandó, különben mint én fogok: te isa Sátán asztalára kerülsz frikandó gyanánt! No, de majdcsak kiállom valahogy ezt is, a hosszúszakállú Adonaivalmeg majd szépen kiegyezem húsz százalékra . . .

Jézust, aki Mária és egy római századosnak a törvény-telen fia volt s a kit a testvérei ábrándozó és dologkerülőtermészete miatt gyűlöltek: Constantin császár, a világ leg-gonoszabb politikusa az ő működése után három századdala niceai zsinaton karddal avatta fel istenné.

De már a niceai zsinatig is temérdek embervér ontatékki csak amiatt, hogy eldöntsék a Krisztus istenségét, hiszena hívők legnagyobb része már akkor se hitt az ő költött cso-datételeiben. Josephus Flavius, a kiváló zsidó történész, akiJeruzsálem borzalmas ostromát oly élénk színekkel ecseteli,s aki csak egy emberöltővel élt Krisztus után: egy szót sememlit annak a felmagasztalt csodatételeiről. De nem tudnakerről a palesztiniai helytartók sem, pedig a római főtisztvi-selők az általuk kormányzott tartományoknak legjelenték-telenebb eseményeiről is hírt adtak. Azok a vatikáni apok-rif levelek, amik minden évben, kivált az uborka szezon ide-jén a Jézus működéséről közöltetni szoktak, annyira magu-kon viselik a szent ereklyéket gyártó pápai furfang bélye-gét, hogy szóra sem érdemesek. Azokat a csodatételeketConstantin íratta a bibliába, mint az ő terveinek megfelelőnépbutító dolgokat, habár a civilizáció szemüvegén keresztülezek a csodák is igen értéktelenek.

244

És ha azt irattá volna Constantin az evangéliumi me-sék közé, hogy a Krisztus felült a holdvilágra s onnét gyúj-tott pipára a nap sugarainál: a hívők őt ebben sem gátol-hatták s ezt is elhitték volna, habár a pipát az ő idejébenmég csak az indiánusok szopogatták! . . .

De sokkal értékesebb volt a zsarnok Constantinra nézvea krisztusi szereplés, amelynél a brahminok hitágazatain kí-vül nincs erősebb oszlopa a mindenkori népsanyargatóknak.Kell-e egy fejedelemnek alkalmasabb eszköz a népnyúzásraa nagy rabbi kijelentésénél, teszem: "Add meg az istennek,ami az istené; s a császárnak, ami a császár!" Hisz' ez a"szent kinyilatkoztatás" egyenesen uszítja az amúgy is tel-hetlen kormányokat az adóprésnek fokozottabb kihasználá-sára. A csendes epéjű "Megtartó" csak a másvilági mannánlegelteti híveit s a zsarnokság elleni felkelésre unszolókatcsitítja. És nagyon jól érzi magát kvaterkázás közben az őtszakadatlan körülvevő hölgyek közt ilyenformán dalolgatva:

Éljen a világ dicső folyásaS a varázsdalt pengető remény . . .

Mindenesetre tiszteletre méltó életnézet ez is, de az em-beri rabszolgaság megszüntetésére éppenséggel nem alkal-mas. De még botorabb s a józan ész legelemibb követelmé-nyeit is sértő kijelentése ez: "Ha valaki jobbról arcul vág,tartsd neki bal orcádat is!" Mi lett volna a zsidó népből,ha ilyen ordító bambaságú tanácsra hallgattak volna a vitézMaccabeusok, akik két emberöltőn át tartott példátlan har-caik és hősiességükkel megmentek népüket a syr zsarnokoknépirtó vaskarmaiból. Hiszen még a féreg is felkunkorodik,ha a farkára lépnek s védekezik. A legelemibb s legparan-csolóbb természeti törvény az önvédelem joga, amely nemtür el erőszakos megaláztatást. Bezzeg a testben s lélekbenóriási Bar-Kohba, a kit a papi rágalom csak "anti-Krisztus"-nak hirdet, másképp állotta a sarat, amikor az általa orosz-láni erővel éveken át védett Bethárnak véráztatta falait os-tromlá a tízszeres római sereg irtóztató hatalma! Őt is egygaz pap árulta el: a nyomorult Ben-Akiba, akinek a Sala-montól plagizált bölcs mondásokat tulajdonítják.

Vájjon mi lett volna Amerikából, a Washington, a Boli-vár és a nagy Lincoln erélye nélkül, ha a pofoztatás elméle-tét szótlanul elfogadják s az angol és spanyol zsarnokság s

245

a déli tőkések kapzsisága ellen fel nem lázadnak? S hol vol-nának a magyarok már, ha a Habsburgok hóhéri, évszáza-dos uralma ellen szilaj elszántsággal nem küzdöttek volna?!

Nem a pofoztatásig menő megalázkodást kell tehát hir-detni, amely tan gyökerében vet fejszét a legszebb emberierénynek, az önérzetnek fájára, hanem azt kiáltsuk mért-földekre hangzó, országokat felverő szózattal az elnyomottproletárság füleibe: "Ne tűrj el jogtalanságot magától azistentől sem s a munkád bérét vedd el erővel is a te sarcol-tatóidtól! A tiéd az, mert te verejtékeztél érette!"

De az arculveretés és farbarúgás botor elméletére mégrádupláz a vallási tébolyban szenvedett rabbi azáltal, hogya kapzsi tőkéseket ekkép bátorítja: "A szegénytől az is el-vétetik, valamije vagyon!" Nem hihetem, hogy a papok ál-tal feldicsért hegyi beszédet valaha Krisztus elmondotta vol-na: olyannyira ellenkezik annak minden tétele az emberi jó-zan észszel és logikával. Ha pedig mégis azokat a hitvány,lealjasító tanokat valóban hirdette, akkor rajta kétségtele-nül bebizonyosodott a Lombroso állítása, hogy a lángész bi-zonyos tébolyodottsággal rokon. Krisztus pedig a sok ön-sanyargatástól, amit az akkori prófétáktól megköveteltek,annyira hisztériás lett, hogy amellett hogy isten fiának kép-zelte és hirdette magát: egyszersmind az ördögben is hittés félt attól. Ez a gyáva kislelkűség (amelyet a Getsemánekertben s a keresztfán sírdogálva szintén észlelhetünk nála)szülhette csak a hegyi beszédet. Kár, hogy ennek még aleíróján is végre nem hajtották azon, a rómaiak által hozotttörvényt, amely szerint a rossz ízlést vagy szellemi sülyedéstelőidéző műveket a viasszal bevont fatáblákról az illető szer-zőknek "saját nyelvileg" kellett lenyalniiok! . . .

Krisztus a híres hegyi beszédével, mely szerint: "Bol-dogok a lelki szegények, a türelmesek, mert övék a mennyekországa," azt igazolja, hogy sok tekintetben a közönségesszellemi nívón is alul maradt az ő társadalom-javító igyek-vése. Szerencse, hogy a Brutusok, Spartacusok és Robes-pierrek fütyültek az ilyen tévtanokra s nem "helyezték visz-sza kardjaikat a hüvelyébe," amikor a zsarnokság az orrukalatt hadonászott. S a manapság tűrhető viszonyok közt élőfrancia nép normális állami életfolyamata csakis a zordonjakobinusoktól datálódik, akik alaposan megtisztogatták azarisztokraták szemétdombjától hazájukat.

Krisztust nem az ő vallási ténykedése, sem a "second

246

hand"-i csodatételei, hanem az ő tragikus elpusztulása, amita papok túlontúl kiszíneznek: tették az emberiség előtt olykimagasló alakká, hogy a halálát követő negyedik század-ban istenné avangírozott. Pedig nálánál sokkalta férfiasabblelkierőt tanúsítanak a martír-halál rémes órában például:Regulus és Socrates, Montezuma, Dózsa és sokan mások, akiket kevésbé dicsőítenek. És bizony csak az ő szelíd szemeiláták elhomályosulni a napot, amikor haldoklott ez a nagysziv: nem pedig az őt gúnyoló barbár tömegé. De ennek aző szempontjából teljesen igaza volt, mert Krisztusban csakegy világcsalót látott, aki prófétának, isten fiának s a népMegváltójának hirdeté magát: de az elmúlásnak rémes per-cein nagyon is kimutatá emberi gyöngeségét. Jobb hát azonelmélet elfogadása reá nézve is, hogy ő soha nem létezett ésez: nékem is a másíthatlan meggyőződésem.

XLI. FEJEKET.HÁBOROG A VULKÁN.

Megjelent az "EIőré"-ben, 1916 május 19 és 20-án.

Az óvilág letűnt nemzeti istenei között kétségkívül Vul-canicus apó volt a legtisztességesebb. Ez az ő halhatatlan-ságát és rettenetes izomerejét folytonos munkálkodásra for-ditá. Elmondhatjuk róla, hogy ő volt az egyedüli becsülete-sen dolgozó isten. S amíg Zeus a kalandjai után futkosotts ledér életmódja miatt kartársai a folyton dőzsölő olympusiistenek is (a háta megett) folyton szapulták s amíg Mercuraz uzsorakamatokat számítgatá és mialatt a szépséges Vé-nus, a Vulcanicus csapodár nője a véreskezű Marssal ölel-kezve a férje homlokára szarvakat ültetgetett, addig ez atürelmes óriás nyugodtan forgatá roppant pörölyét és szikla-bontó villámokat kovácsolt a kéjenc Jupiter számára.

De azon időben már erősen ostromlá az olympusiak fé-nyes trónját a jeles Democritus, Thaïes és Heraclitus általszított emberi hitetlenség. Sőt már a józanabb elmék azontanakodtak, hogy penzióba küldik az Olympuson orgiázó is-teneket. Ezek hát nagy ijedten Vulkánhoz szalaszták agyorslábú Hermest, hogy a mint mindig tenni szokta, segít-sen rajtuk. Hiszen ők a folytonos kvaterkázás és szeretke-zéseik miatt elpuhulva képtelenek voltak már az emberi hi-

247

tétlenség leküzdésére. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogya hit és tudomány összeférhetetlen.

De hát a maradi Vulcanicus nem ért rá könyveket ol-vasgatni s nem volt értesülve a külvilág eseményeiről. Az-ért is újból megmenté a nyafogó, sőt már sokszor bemasz-lagolt pipogya zsarnokait. És most már a csekély megrette-nést előidéző mennykövek készítése helyett rettenetes kar-jaival megrázta az Alvilág oszlopait. Nagy földrengés tá-madt erre. Városok, templomok omlottak össze a világhírűrhödusi szoborral együtt. A megfélemlített emberek új-ból az Olympuson tobzódó korhelyekhez fordultak segélyért,mivel csak magában Syriában vagy kétszázezer hullát fed-tek el a romok.

Tovább tartott tehát az istenek olympusi, végnélkülidőzsölése. Ámde hosszabra nyúlt a Vulcanus rabszolgaságais. Végtére már unni kezdé ő is a folytonos, még az, ő rémítőerejét is meghaladó baromi munkát. És olykor-olykor ami-kor a lepedőnyi bőrkötényével megtörlé izzadó homlokát, fel-eszmélt s elmaradottsága mellett is kezdé megsokallni a sza-kadatlan erőfeszítést.

Egy napon aztán így dörmögött mértföldekre hallatt-szó morgással ép a mellette izzadó Gygashoz, akinek erei-ben az anyja révén szláv vér is csörgedezett:

— Hallod-e, szógám! Én úgy látom, hogy minket ittcsak ostoba helotákul (rabszolga) tartanak azok az olympusilatrok. Mi itt szakadatlanul dolgozunk, de olcsó vállverege-tésnél egyebet nem kapunk jutalmul. Ε megszégyenítő ál-lapot ellen tennünk kell valamit. Hisz' minden erős hataloma mi munkálkodó vaskarjainkban van. És én a hencegőMars ifiurat félkézzel kegyetlenül a falhoz mázolom, ha aminisztertanácsban a mi helyzetünk gyökeres javítására nemszavaz.

De a csendes epéjü Gygas csak tovább kovácsolta óriá-si erejével az istenek fegyvereit, a népeket rémítgető villá-mokat. És egy szót se felelt a főnöke felszólítására, ő egy-általán nem szerette a sztrájkot. Csak délben, amikor azegy órai pihenés közben a Zeus asztaláról összekotorgatotthulladékokat nagy jóízűen eddegélé, válaszolt a Vulcanus-nak ilyenformán:

— Kedves munkástársam! A múltkor a félnapi vaká-ciómat azzal töltöttem el, hogy kibújtam egy kicsit ebből adohos, füstös barlangból a világba szétnézni az emberek kö-

248

zött. Igaz, hogy ott is mindenfelé csak panaszt hallottam.És láttam, hogy a munkálkodó milliók a földön épp úgy elvannak nyomva, mint mi itt az Alvilágban. És már fellá-zítani szándékoztam a népeket a zsarnoki uralom ellen. Deútközben a palesztíniai Bethlehem mellett egy nagy soka-ságra találtam, amely szájtátva hallgatá egy szelíd képűrabbi prédikálását. Nagy szónoki hévvel azt bizonyítgatáa Mester, hogy csak a békés megalázkodás és türelem vezeta földi boldogsághoz és a mennyei üdvözléshez. És az em-berek ezrei megbűvölve hallák az új igéket s elfogadták amaszent ember utasításait. Hiába küldi őket a kegyetlen Nero,Caracalla és Diocletian ezrével a cirkuszi vadállatok elé. Aderék vértanúk megdicsőülten ott is csak azt kiáltják: "Kö-vetünk Téged, galileai Mester!" Hát ne legyünk mi rosz-szabbak az embereknél s próbáljuk meg ama jeles prófétaútmutatását. Igaz, hogy ez a százkezű Briareus már aligképes visszafojtani a G'ea anyánk kebelében dúló földalattierők kitörését, amik csak megint pusztulást hoznának a dol-gozó emberekre. És bizonyos, hogy jó testvérem, a Gallanyától született Cottos is már roskadozik a munka alatt ésmár lázadást emleget, de hiszen ezzel még várhatunk párszáz évig. Hisz' minden bosszús mozdulatunk a munkálkodóföldi testvérek romlását jelenti. És hátha igaza van a Mes-siásnak! Kövessük mi is a tanácsát!

Ez bizony okos beszéd volt. A békés természetű Vul-canus tehát, mert az ő halhatatlan életében ezer év is aligszámit valamit, elfogadá első legénye tanácsát. És közelkétezer esztendeig csak tovább harcolt az alvilági elemekkel,ott, az Etna mélyében. De végre is nem lévén egész ökör:megunta a folytonos robotolást. És egy szép napon felküldéCottost a földre, hogy nézzen szét egy kissé az emberek kö-zött s hozzon friss híreket. Mert bizony a Caligula viasz-tábláira írott újságok egy kissé ósdiak voltak már nekik is.

Két hétig odajárt Cottos a fényes virányokon. De per-sze a bűvös palástban sétálgatott, amit az alvilági kovácsoka földi útjaiknál magukra öltenek, hogy emberi alakjuk le-gyen. Mert máskép olyan nagy Behemoth firmáktól elsza-ladnának az emberek, vagy elvinnék az ipsét a Barnum cir-kuszba. Már azt hitte a Vulcan apó, hogy a Cottos fráter,aki egy kissé alkoholista is volt, valahol a Champagne vidé-kén nagyon is tele szívta magát s valami útszéli árokbanvagy hid alatt hortyog. Így bizony néhányszor elkerítette

249

a teremburáját, hogy az a csavargó fickó olyan sokáig ütihaza az orrát . . .

Végre hát nagy porosan és fáradtan megérkezett az ér-demes "espion." És káromkodva mesélte, hogy az emberekmár maguk űzték el jó régen trónjaikról a teljesen lezüllöttolympusi lumpokat. Nem lehetett azoknak már semmi hasz-mukat venni, mert a sybaritaságban már egymásra licitál-tak. Sőt már a Galileiben is csak a papok által butított tö-meg hisz. Mert az okosabbak rég rájöttek már arra, amitegy vándor lantos, Petőfi hirdet, hogy: "A türelem a bir-kák s a szamarak erénye . . . " Épp azért ma sem jobb adolgozók sorsa, mint volt egykoron a római helotáké. Ám,ha nem hiszitek amiket mondok, itt vannak: olvassátok afrancia lapokat és könyveket. Ezekben valami Voltaire ésRousseau nevű atyafiak bővebben is elmondják a földön le-vő tűrhetetlen állapotokat, — monda Cottos, miközben egyezer akós kádban mosogatá a sütőlapát nagyságú tenyereit.

Nosza, megharagudott most az alvilági munkássereg asaját és a földi testvéreinek szörnyűséges elnyomatásán.Felkapták irtózatos pörölyeiket a megbőszült Titánok ésvad, rémítő erővel döngetni kezdték a milliós mázsányi ül-lőre tartott izzó vasdarabokat. Sisteregve hullottak, röpül-tek a mennydörgető villámok a földre az izzó ércekről. Ésegyszeriben olyan földindulás támadt, hogy a szolgalelküLissabon városa percek alatt romokban hevert. Egész azAlvilág mélységeihez lehallatszottak a megrémült embereksegélykiáltásai. Erre mégis meglágyult a hatalmas óriásokemberszerető szíve. És beszüntették a borzasztó pörölyö-zést, amely mintegy szózatként hatott a megrendült rab-szolga népekre.

Legelsőbb a francia érté meg a Titánok zordon figyel-meztetését. S a nagy Robespierre, Danton és Desmoulins ve-zérlete alatt porba dönté a trónt és kiirtotta züllött, gaz,zsarnok arisztokratáit. Példáját később követik a többi né-pek, habár csak részben értek el olyan nagyszerű eredményt,mint a gallusok. Magyar-, Német- s Olaszországban sorraütköztek a vitéz szabadságharcosok a sötétlelkű szoldatesz-ka zsoldosaival s már-már a múzeumokba kerültek a trónok.Laturt és Lamberget a felbőszült tömeg meglynchelte. Ám-de a feléledt zsarnokság új jelszavak alatt megint félreve-zette a népeket s az álparlamentek védszárnyai alatt továbbnyúzta azokat. És a huszadik század elején a tőke által el-

250

nyomott sokaság már szinte elviselhetetlen kínok között iz-zadá a vér és pénzadókat a kapitalisták helytartói: a feje-delmek parancsára. De Amerikában se volt jobb a szegénydolgozók helyzete. Itt is, csakhogy más alakban, pióca fa-lánksággal szipolyozták a munkások millióit a henye tőké-sek. S az ö kitartott tányérnyalóik, a csuhások a legmé-lyebb butaságban tartották a tömegeket avégből, hogy tűr-jék ama rettenetes állapotokat a galileai Mester meghami-sított tanai értelmében. Holott az ő derék apostola, SzentPál jól megmondta, hogy: "Elvész a nép, mely tudománynélkül való ..."

Végtére egy szép napon Briareus, a százkezű titán, aki-nek Germán anyja volt: indult a földi körútra. S mivel nekiszáz keze volt, mindent alaposan feljegyzett. Borzasztó dol-gokat regélt ő társainak a visszatérése után. Pedig akkorramár kialudta a müncheni sörödékben szerzett mámorát. Azpedig nem volt ám csekélység, mert egy délelőtt bejárt vagy25 korcsmát s mindenütt bekebelezett 15—20 krigli árpa-levet.

Hát elmondá, hogy már nincs más Isten a földön, csaka Pénz. Hanem ez zsarnokabb, alávalóbb minden eddig lé-tezett égi és földi hatalomnál. Emellett a vérivó Moloch ésViclipucli még valóságos őrangyaloknak látszanak. Már atudós pap, szobrász, művész, katona, mérnök, mind-mindcsak a Tőke szolgálatában áll a földön. S ez már igavonóbarmokká sülyeszté a jogaitól s megélhetésétől megfosztottmunkásosztály nejeit és gyermekeit. Polyp-karjai ember-iéin kőszivüséggel préselik ki a dolgozó milliókból a mind-inkább növekvő profitot. S a könyörtelen néprablást istenipecséttel szentesíti a clerus és a szoldateszka: e mindenkorioszlopai a hatalmi tébolynak. Már a munkásság erejének isfittyet hány a Pénz kapzsisága, — bömbölé az elkeseredettÓriás. Az egymásra uszított tömeg az Élet valódi céljaitóleltereltetve, délibábokat kerget s összetartás helyett a sajáttestvéreit marcangolja. Sőt a Tőke spekulatív profitéhségea mi munkálkodásunkat már színházi látványossággá deg-radálva, hoteleket épit az Etna oldalán és földrengési állo-másokat, amikről gyönyörködve lesi a mi alvilági működé-sünket. Nincs már nép, amely a zsarnoksággal sikeresenmegküzdjön. A Tőke jármát huzza valamennyi nemzet azészaki sarktól a déli pólusig inaszakadt erőlködéssel. Demég így is milliók halnak el az éhínség miatt Indiában. Chi-

251

nában és Oroszországban a robotoló embertestvérek közül.Pedig a Chicagóban és Canadában felhalmozott búzát wag-gonszámra égetik el a börzespekulánsok, hogy a gabona áralejebb ne szálljon. S az indiai nyomor dacára az angol ki-rálynak egy delhii kirándulása 500 millió koronát emésztfel. S már az Etna sziklájára vésik fel a Tőke győzelmeit,amik örökéletet jósolnak a minden jóban tobzódó, sybaritazsarnokságnak. Sőt a koronás naplopók már az iskolákbantaníttatják, hogy az ő megdönthettetlen hatalmuk az Iste-nektől ered. A törvényes intézkedések olyan összevissza-sága uralkodik a földön, hogy azt lehet hinni, mikép az em-beriség kilenc-tizedrészében tisztára megőrült s még a leg-elemibb szükségleteiről sem képes a mostani gaz rendszermelett gondoskodni. Szerelem, hűség, női tisztesség, férfibecsület már csak mint eladó portékák szerepelnek a Pénz-isten könyörtelen mániákusai szemében. Teljes erkölcsi sanyagi csőd előtt áll az emberiség!

De már erre a sok keserves siránkozásra felbőszült anyugodt vérű Vulkán apó is. Rettentő haraggal kiáltott háta legényeire:

— Fegyverre, fegyverre! Irtsuk ki ezt a helóta nem-zedéket az utolsó csecsemőig. Röpítsük levegőbe ezt a nyo-morult földgolyóbist, amely ilyen züllött, elaljasult állapotúKáinokat hordoz a hátán. Hadd legyen egy új világalaku-lás, amely teljesen eltörölje a múltaknak szörnyű sülyedését!

És ekkor a haragos Vulcanicus megdöngeté ezermázsáspörölyével az alvilág fundamentumait. Az eddig szelíd Gy-gas meg roppant fújtatójának irtózatos viharaival felszí táa hamvadó parazsat. És amikor már pokoli tüzek égtek akohókban: Cottos ráereszté azokra az óriási földalatti fo-lyamokat. Az így támadt gőzök okozta földrengések egyperc alatt romhalmazzá változtatták a virágzó Messinát,Calabriát s a földalatti forradalom ereje Közép-Ázsiában öt-száz négyszögmérföldön rémítő pusztítással száguldott vé-gig. A nekivadult Briareus pedig irtózatos karjával csomószámra dobálta ki a százmázsás sziklákat az Etna kráteré-ből. Az egész hegy oldalán új nyílások támadtak a meg-dühödött Vulcanus rettenetes döngetéseitől. Ezeken át ki-lométernyi szélességben ömlött alá az égő falvakra és vá-rosokra a titánok szene, az ezerfokos láva, amely hónapokigse hűlt ki az általa pokollá tett földön. Ilyen borzalmasanszép természeti kataklyzmát valóban a béklyóikból kisza-

252

badulni igyekvő rettenetes földalatti őserők tudnak csakprovokálni.

Bezzeg eltűntek most a hegy ormáról a turista hotelek,a kálváriák, a városok, a szorgalmas de bigott helóta népségültetvényei, szőllőkertjei s gyümölcsfáival együtt. És a tíz-ezrével menekülőkön nem segíthetett sem égi, sem földihatalom. Néhány száz fanatikus, egy pap vezérlete alatta templomi zászlókkal és szent szobrokkal elébe állott ugyanaz izzó lávaáradatnak. S a püspök feszülettel a kezében ha-dará babonás imáit, amiktől a buta tömeg csodákat vár. Ám-de a bőszült Briáreus egy háznagyságú sziklával palacsin-tává lapítá a népbutítót s néhány hívét. Erre a többiekeszeveszetten menekültek, ott hagyva martalékul a füsttélett szent jelvényeket. És csak egyetlen gyásznapon 400millió lírányi kárt okozott a fellázadt Titánok rémületes há-borgása. S azok ott, az Etna mélyén el voltak határozva,hogy addig rázzák a világ alapköveit, a míg az a sarkaibólki nem fordul. S a megdühödött Vulcanus évezredes keser-veit oly rémítő bömböléssel adá tudtára a világnak, hogy an-nak a legbátrabbakat is elrémítő zúgása szinte légydön-géssé némitá el a megkondult vészharangok siralmát s aprocessziót járó tömegek zsolozsmáit. Száz mértföldnyi ma-gasságban lövelt az égre a haragos Gygas által szított láng.S éjjelenként tizennégy ország lakóit ejté rémületbe a bor-zalmas tűzijáték. A zordon Cottos pedig egyidejűleg műkö-désbe hozta a Vezúvot, míg a szilaj Briáreus fáradhatatlanulhajigálá az óriási távolságokra repülő ezermázsás bombáit.

Félelem, halálkiáltások, állati bőgés, madár vijjogás,pokoli sistergés, zuhanó sziklák dübörgése, a rohamosan ter-jedő tűzvihar borzalmas recsegése és a leküzdhetetlen ré-mület segélyordításainak zűrzavaros hangjai, félőrült me-nekvők átkozódásaival keveredve tölték be a forró hamuáltal elsűrített sötét levegőt. Ennek gyehennai illata egy-szerre megfojtá azt, aki a kénterhes légkörből tele tüdővelszippantott. Maga a pokol az összes sátánokkal zúdult mosta közellakókra, akik a végítélet rettentő óráit vélték jönniaz emberiségre. Fejét vesztve menekült minden élő lényama borzalmas világromlásból. Sőt a megrettent turistákis már a hajóikra futottak. S amikor ezek a tengerre szál-lottak, az: úgy forrongott a hajók körül, mint a zuborgókazán a túlfeszített gőzön. És a megfőtt halakat tízezrévelszórta a partokra a felkorbácsolt tenger. Még a kilenclábú

253

polypusok is leforrázottan hempergőztek az iszapban s atengerfenék különféle szörnyetegei kínjaikban egymássalviakodtak.

Csak egy merész aviator, aki átérezé a földalatti titkoserők izenetét: szállott az Etna krátere fölé. S egy tűzállóérctáblára vésett hellén szövegű értesítést (hogy a Titánokanyanyelvükön is olvashassák) hajított le az épp akkor szü-netelő tűzhányó szájába:

— Megértettük a jeladástokat! A portugál, a perzsa,a chinai és a török már megmozdult; a japán és a hindu iskészül már a forradalomra. Már inognak a trónok, a nép-szabadságért küzdők munkáját a bérelt zsoldoshad már aligképes ellensúlyozni. Felkelések, sztrájkok, forrongások észendülések vannak az egész világon s a huszadik század aleszámolás nagy százada lészen az elnyomott tömegeknekaz ő gaz zsarnokaival. Milliónyi ólombetűk, a civilizáció ésa kultúra parányi katonái harcolnak már az emberi jólét,nép jogok s egyéni függetlenség érdekében. A felvilágosultembertömeg egy jelentékeny része már a tömjénfüstön ke-resztül is meglátja az oly sokáig takargatott igazságot. Párévtized múltán a nemesebb, jobb lelkek álma a "Treuga Deit"illetőleg valósulni fognak. Ne bántsátok hát, derék föld-alatti munkások, a földön munkálkodó testvéreiteket s ke-gyelmezzetek meg a szegény bűnösöknek, ők nem tehetnekarról, hogy egy tál lencséért eladták mindenüket az áinokTőkének.

Erre a megbőszült Titánok elpihentek s jelenleg koc-káznak. Fejedelmek és pénzmágnások fejeire megy a já-ték. Most még csak úgy puffra játszanak, de a mint a de-rék Cottos jósolja, ez a csendes időtöltés komoly, sőt vérestragédiákat rejt a méhében. S bár a felett sokat civakod-tak a játszmák tétjeinek felírásánál, hogy a pápa feje ér-eannyit, mint a muszka cáré, avagy nyomtatékul a monte-negrói királyét is a mérlegre tegyék: lassacskán mégis meg-egyeztek. Pedig a ravasz Briareus folyton disputált, hogya Rockefeller feje kétszer annyit ér, mint a német császáré.S ezt azzal indokolta, hogy a John D. még a királyok bukásaután is sokáig a kezében fogja tartani a világ pénzügyi ural-mát s ő még a levegőt is meg fogja adóztatni.

Ε felett már majdnem hajba kaptak, amikor sokszorostompa dobbanás, majd mindinkább erősbödő kopácsolás ésmásféle zűrzavaros hangok ütötték meg a füleiket.

254

— Erigy szógám, nézd meg a fékező szellentyűket azAlvilág bejáratánál, — szólt Vulcanus mester a Gygashoz,— tán az elemek marakosznak ottan belül!

De minthogy ez irányban a legszorgosabb vizsgálódás-nak se lett eredménye, a kíváncsi Cottos fráter a bűvös pa-lásttal megint a külvilágon termett. Jól sejté ugyanis őkelme, hogy ezen előttük ismeretlen nesz valahonnét a föld-ről hatolt be a tűzhányók nyilasain a földalatti óriások ta-nyájára.

Amikor már három hónapon keresztül is hiába vártákvissza a hírhozót, utána szalajták a Gygast, hogy keressefel valamelyik sörödében az örökké szomjas "espiont." De,hogy ez se jelentkezett félévig sem, a furfangos Briareus isutánok eredt s egy esztendei lótás-futás után haza tereltea már szinte felismerhetetlenül elváltozott pajtásait. Ezekmajdnem félholtan a fáradtságtól, kócosan s kiéhezve, aligálltak a lábaikon s jóformán eszméletlenül potyorásztak lea tűzhányó főnyílásán. És amikor rapportra felállottak abozontos szemű Vulcanus előtt, a kiállott ijedtség és izgal-maktól még akkor is úgy szepegtek, mint a csupasz rigó afagyon.

— Nos, hát szóljatok valamit már, ebadta csirkefogócsavargói s ne hápogjatok hangtalanul akár a csabacsűdivarangyos béka! — mordult rájuk a kíváncsi mester, deazok csak egymást lökdöstek:

— Sólj má´ bibás, isen te is ott vótál Gorlicénél, Lima-novánál, Brest-Litovsknál, meg] hol a csudában is. A Bria-reus koma meg Verdungba is bekukkantott . . . Vagy tána cinkotai nagy itcébe jártál, hogy úgy passogsz, mint asiket disznó a búzában?! — noszogatták a tudós százkezűta cimborái.

Ez aztán előszedett egy kocsiderékra való újságot, nyi-latkozatot, diplomáciai iratokat; kék, sárga, zöld, veres, stb.,jegyzékeket, amik a földön dúló borzalmas népirtásra vo-natkoztak. Most aztán megtudta Vulcanus apó, hogy azembertestvérek között nagyobb a marakodás és a zűrzavar,mint a lezárt Alvilág összes elemei s ördögei között. Mégaz edzett szívű Titánok is megrettentek attól, amit a földöntapasztaltak. És szinte megdöbbenve mesélték, hogy pél-dául: Gorlicénél s Verdunnál, meg az olasz-osztrák Alpokonnaponta olyan ágyúzás volt, sőt tart még mostan is, amimegszégyeníti még a földalatti őserők kitöréseit is.

255

— Százával őrülnek meg a katonák a csatatereken tom-boló, egetverő lárma, viaskodás, bősz rohamok s leírhatatlanborzalmak utóhatásaként, olyanok is, akik egy karcolásnyisebet sem kaptak — dadogá a megrettent Cottos.

— Galíciában és Lengyelországban már nem látni ötéven aluli gyermeket. A szenvedések, éhhalál, betegségeks tejhiány kiölték a legzsengébb emberi csemetéket a rémü-let és borzadálynak amaz elátkozott sivatagjain. Szerbiaöt milliónyi népéből több, mint egy millió már a földbenporlad s Montenegro és Albániában az éhhalál előtt áll amegmaradt, koldusszegény lakosság, — siránkozott a zordonGygas.

— Már eddig is sok millió halottja és még több sebe-sültje és betege van ennek a most dúló, az összes előzőketvadságban, embertelen barbárságban fölülmúló népirtásnak,— kesergé a tudós Briareus.

— Az életben maradottak között a nyomor és szenvedésnaponta fokozódik. Oroszországban nyolc millió emberneknincsen máról-holnapra betevő falatja. És amikor már akutyahúst csemege gyanánt eszik, még mindig hősi kitartás-ról és egymás legyőzéséről szónokolnak a végleg kimerültnemzetek gaz "politikusai." Az egész emberiségen a vér-düh vett erőt és már Amerikára is átcsaptak a véróceán hul-lámai. A tébolyodott tömeg hazafias és vallásos jelszavakalatt milliószámra egymásra rontva ellenállhatatlan rombo-lási vágygyal pusztít mindent, ami dzsingiszkháni vérszom-jának útjában áll. A keresztényi szeretetet hirdető papokés a vértől irtózó mózaizmus rabbijai közül több, mint ne-gyedmillió, állattá sülyedt fenevadként uszítja a frontokonegymásra törő katonákat. Tamerláni kegyetlenség, vandal-izmus, az emberi életnek semmibevétele és a józan észt meg-rontó álnokság vett erőt most az embertestvéreken. És mígaz uszítók, hadseregszállítók, muníciógyárosok és egyéb hi-deg taplószívű fenevadak rohamosan gazdagodnak, addigaz egymásra hajszolt proletárok asszonyai és leányai gara-sokért árulják testüket, hogy éhező gyermekeik és testvé-reiknek a betevő falatot megszerezhessék. Az állati zül-löttség eme sivár korszakban a venerikus nyavalyák már ismilliókat fertőztek meg és az erkölcsi kár mellett az anya-giakat fölbecsülni sem lehet. Már több mint tíz milliárdtalentumnyi kár esett csak eddig az egymással marakodó né-

256

pek és országok vagyonában, — végezé hosszú jelentését azokogó Briareus.

— Hát nem tanítják az iskolákban a derék Xenophon-nak mondását, hogy: "A háború az emberiség pokla, mertmíg békében a fiúk temetik el az apákat, addig a háborúbanaz apák keseregnek a fiaik tetemein" — kérdé a megillető-dött Vulcanus. — És nincsen-e eszükben a bölcs Salamonkijelentése: "Elátkozott a kar, amely csak rombol és nemépit; de a fundamentum-rakónak munkája kedves az úrelőtt!" Avagy már elfeledték a szelíd galileai tanítását,hogy: "Kard által esik el az, aki kardot von embertársai-ra." És hát nincsen-e, a harcoló milliók közt csak egy józanelméjű is, aki oda dörögné a tébolyult marakodóknak: "El-vakult proletárok, miért ölitek egymást; nem látjátok-e avéres frontok mögött biztonságban henyélő uszitóitok gazfondorlatait?" Hát már nincsenek többé Spartacusok, Bo-livárok, Götz von Berlichingeniek, Dózsák, Rákócziak, Ro<-bespierrek, Marxok, Bakuninek, akik a helyes útra vezetnékaz elnyomottakat? — kérdezé a haragra gyúlt Vulcanus.

— Valóban csak egyetlen férfiú akadt Európában, anagy Liebknecht bátor fia, aki szembe mert szállani a min-den gátat elsöprő vérdüh feketelelkű alakjaival. De a fe-gyelem vasbéklyóiban sínylődő katonák a Szoldateszka vé-res zászlói alól ma még nem mozdulhatnak, — válaszolá bússzívvel Briareus. — Se egy, se száz vezér nem tudna mostgátat vetni ennek a rémületes kataklizmának. Milliók vesz-nek részt abban a leírhatatlan szenvedésben, de ők magukfogják ezt megszüntetni is. Mi lesz majd, ha az elnyomo-rított, megcsalt, kiszipolyozott, adókkal agyonterhelendő tö-meg látni fogja, hogy az ő emberfölötti erőfeszítése, orosz-láni bátorsága, állatias nélkülözései jobb lét helyett csakujabbi nyomort, megaláztatást, küzdelmeket és testi-lelkipiszkot hoznak számára jutalmul? Akkor majd megkez-dődik a nagy tisztogatás. És elhiheted, Mester, hogy ez amost folyó, elképzelhetetlenül borzalmas, vad, barbár tüle-kedés az utolsó leend az embertestvérek között. A mostegymást irtó helóta-nemzedéket majd a felvilágosult utódokfogják követni. Majd ezeket nem lehet hazafias frázis, fajivagy vallási jelszavak alatt a mészárszékre vinni. Ezek, améhek példáján okulva, nem a munkástársakat, hanem a he-réket fogják az útból eltakarítani. És száz év múltán amegokosult és egymást megértő unokák már csak borzadály-lyal tekintenek vissza a mostani, félig civilizált, de értel-

257

mükben barbár ősökre. Ezeknek szívtelen uralkodói, vám-pír tőkései, henye népbutító papjai, gaz, kéjenc diplomatái,romlott, megvásárolható államférfiai és prostituált sajtójaakkor már csak mint kísértő szellemek fognak élni a népekemlékezetében. De áldva fogják emlegetni azon egyenes-lelkű férfiakat, akik a mostani népirtás tébolyult éveiben isa szó és toll erejével bátran hirdették a szebb jövőben valóhitüket. Ez a vészterhes század a bálványdöntögető viharokideje és egyelőre mi csak várjuk be a mostani háborgás el-ültét. Majd három-négy év múltán megkezdődik a mi sze-replésünk ideje is. Akkor majd végső erőfeszítéssel meg-rázzuk a világot olyképpen, hogy az minden sarkaiban meg-rendülve leszórja magáról a testén évezredeken át élősködöttparazitákat. És hirdetni fogjuk Kelettől Nyugatig, Észak-tól Délig: "Nincs különbség az emberek közt! Csekély el-téréssel az ember testben, értelemben mind egyforma," amint ezt a jeles Turgenyev is kijelenté. És jól monda bölcsSalamon: "Éppen úgy múlnak el az emberek, mint a bar-mok; egy az ő haláluk, mert mindkettőnek egyforma a lelke.És az embernek semmi elsőbbsége nincsen a barmok előtt.És mind egyazon helyre jut, mert porból lőn. Avagy ki is-meri meg az embernek lelkét, hogy fölmégyen-é? És a ba-rom lelkét, hogy lemégyen-é?" Nincsen hát más halhatat-lanság, csak a teremtő munkáé. Annak alkotásai még ak-kor is élni fognak, amikor már a mostani égi és földi mu-musok csak a szellemi lomtárak elfeledett és megmosolygotttörmelékjeiként emlegettetnek. És mint a civilizáció egy-kori gyászos kerékkötőinek csakis a herostratesi hírhedtséglesz osztályrészük a mostani hazug dicsőítés helyett.

Így beszélt a derék Vulcanus az ő hatalmas legényeihezés kemény szózata utóbb zúgó mennydörgéssé erősödött.Még csak annyit mondott, hogy a valódi, a népeket valóbanmegváltó szabadságharc megkezdését jelekkel fogja tudtá-ra adni a majdan kijózanodó emberiségnek. Én már halloma dübörgését a világrengető forradalmaknak és engem nemtalálnak készületlenül. De jaj lesz akkor a mostani nép-hóhéroknak és álprófétáknak . . .

* * *

Ε cikk még 1916 május 19 és 20-án jelent meg az "Elő-ré"-ben. De nem csak ebben, hanem már az 1906 évbenmegírt "Proletárok bibliája" című, szintén kiadandó, hatal-

258

mas művemben megjósolám a mostani világforradalmat. Amost említett, négy kötetes munkámból számtalan alkalom-mal tartottam felolvasásokat, s e század derekára jelzem aszocialista társadalmak megvalósulását. Sokan kételked-tek a szavaimban, de már mostan ők is látják, hogy jó szi-matom volt a világeseményeket illetőleg.

Persze, még napjainkban azt üvöltik a lepénzelt tinta-kulik, hogy Oroszország a teljes összeomlás előtt áll, Leninostromállapotot hirdetett s óriási fegyveres kíséret nélkülsehol nem mer mutatkozni; Trotzkyval s a főbb kommunis-tákkal folyton cívódik; Wrangel ma-holnap megdönti a bol-shevizmust, stb. A tény pedig az, hogy a világ legnagyobbez idő szerinti politikusai: Lenin és Trotzky már a brest-litovszki békénél megdönték úgy a német, mint az orosz im-perializmust. Azután csakhamar végeztek a vérszopó Roma-noffokkal s a német proletariátust is annyira inficiálták,hogy "a kommunizmus rögeszméjétől megfertőzött németek"is ma-holnap áttérnek a szovjet rendszerre, miután a feje-delmeiket sorra lerugdosták a trónokról.

De az olasz gnóm király s a Horthy martalócbanda nap-jai is megszámlálvák s a francia tőkések már szuronyokonülnek és Európa proletársága az amerikaival együtt tényleg:vulkánként háborog. Hiába tagadják: már itt is van a világ-forradalom!

XLII. FEJEZET.

AZ ISTENHIT S A MODERN TUDOMÁNYOK ÖSSZEFÉR-HETETLENSÉGE. — A KERESZTÉNY MORÁL JELEN

ERKÖLCSTELEN, JELLEMRONTÓ IRÁNYZATA.

Az ókori népek vallásai közül csakis a Confucius állam-bölcseleti hitelvei méltóak arra, hogy azokat napjainkbanis komolyan vegyük, ö ugyanis azt hirdeti:

"A bölcs természetnek változhatlan törvényei ellen netusakodj, ember! Mert célt nem érsz azzal úgy sem. Éljhát azok szerint és tegyed másnak azt, amit magadnak ten-nél. Ne sanyargasd a tested, ne koplalj, de ne is légy dob-zódó. S a felebarátod házára üszköt ne vess és ellene fegy-veres kézzel ne törj!" . . .

Mit szólna ehhez a Győry Sándor, a ki a Horthy-rém-uralom alatt egymaga 2,200 "bolsheviki kutyát" kötött fel?!

259

És lám, mennyivel különb tan a Confuciusé, mint azinkvizítoroké volt, akik az ő ostoba vallási türelmetlensé-gükben kiirtották a moriszkókat s a zsidókat, hazájuknake legértékesebb törzseit. S a szép Hispániát századokravisszataszították a barbárságba, amelyet a Krisztusi palást-tal takartak be.

Már maga az a keresztény erkölcs, amelyet csak az istenbüntető ostora, meg a polgári börtönök tartanak vissza abűntől: immorális. Mert nem azért óvakodik a rossztól, mi-vel az már magában is utálatos, hanem a büntetéstől valófélelmében. Kevés gyermek szeret mosdani, de sokkal ha-marább rászokik arra, ha megmagyarázzuk neki, hogy apiszkos kéz milyen csúf dolog, mint ha veréssel fenyegetjük.Sőt, ha megutálja a szutykos állapotot: többé unszolnia sekell őt a tisztálkodásra.

A gyónás is rontja az emberek lelkületét. Mert sokanúgy gondolkoznak: Hiszen, ha vétkezem is, majd meggyó-nom s a penitenciát leróva, újra bűntelen leszek, mint a maszületett gyermek. Pedig a gyónást és áldozást, amit Krisz-tus nem is ismert, épp annyira erőltetik a papok, mint astóla-f izetést. Sőt, ha valaki a húsvéti áldozást elmulaszta-ná: az örök kárhozatra vettetik . . . Milyen isten az, akiilyen ostoba külsőség miatt teljesen a Lucifer kezére ját-szaná az elbotlott juhocskák lelkeit?!

És milyen kőszívű a Jehova is, aki az apák bűneit, azártatlan utódokban is bünteti! Holott még a legvadabb af-rikai négerek is csak azon egyént büntetik a saját személyé-ben, aki az ő erkölcsi fogalmaik szerint: vétkezik. S a másbűneiért még az ő lenézett Szaszabonszum istenök se sújtjaaz ártatlanokat.

És nem csoda, ha a Judaizmusból fakadott keresztény-ség erkölcstana annak virágkorában, a középkori pápákalatt: mélyen alásülyedett az általa megdöntött görög és ró-mai religiók morálja alá. S ha az elkeseredett, hitetlenDante Alighieri háborgó lángesze meg nem szüli a "DivinaComedia"-t, amely az emberiség új művelődésének óriásilökést adva, a jótékony renaissance-ot be nem vezti: bizony,a keresztény káté miatt akár még ma is kétkerekű kordénjárna az emberiség s az új Galileik megint egyházi átok alá,kerülnének. S Petrarca s Boocacio nagyszerű müveit manem élvezhetnők.

A hellen és római polytheizmus még annyiban jobb volt

260

a Pál apostol szentháromságánál, mert az isteneket nem tévételjesen mindenhatókká az emberek felett. Közöttük felosz-tá a föld, az ég s a tengerek uralmát s minden foglalkozás-nak külön istent képzelve: ő föléjük még a Fátumot helyezé,amelynek végzései ellen az isteneik is hiába harcoltak. Sannyira jó komaságban állott e két nagyszerű nép az ő, ép-penséggel nem arisztokrata isteneivel, hogy azok közül nemegyik testileg is érintkezék az alattvalóival. És az Achilles-féle istenfiak, Faunok, Nymphák csak úgy szaladgáltak úton-útfélen, akár az ősszel elszaporodott mezei pockok a búza-vetéseken ... És a nagyszerű Saulus, akiből a bátor Pau-lus lett, csak úgy tudta megkedveltetni a roppantul kiműveltrómaiak s görögök előtt az ő új vallását, hogy a hindukBrahma, Visnu és Civa szentháromsága mintájára a ke-resztény szentháromságot hirdeté, az Atya, Fiu és Szent-lélek (mint a Fiu nagybácsija) beállításával. Máskép azélénk fantáziájú görögök fütyültek volna a hebreus Jehová-ra, aki, valljuk be: nagyon is durcás legény lehetett a Dávididejében. De amellett a hatalma is gyenge lábakon tántor-gott . . .

Mert bár a zsoltárokban váltig hangoztatja az ő vég-telen hatalmát a választott népének, de azt nem igen tudtaa külellenség ellen megvédeni. S a szegény jebuzeusokatmár az ókorban püfölték a körülte levő szomszédaik a szity-tyáktól kezdve az assyrok, babylonok, persák s rómaiak. Deujabban is macerálják őket épp a keresztény testvéreik, ho-lott ők is Ábrahám istenéhez óbégatnak a szorongattatásoknapjaiban. S amint nemrég a polgári lapok nagy gaudium-mai hirdették, a pittsburghi róm. katholikus magyar hitköz-ség az Isten segítségével egy év alatt a felét letörleszté a$43,800-nyi adósságának. De még csak ezután épít temp-lomot is. Hanem, azt nem emlegeti az örömhír beküldője,hogy, ha a pittsburghi munkások meg nem oldották volnaaz erszényeiket s a jámbor juhocskák nem izzadnának az újtemplomra: akkor (az ő balgaságuk nélkül) hogy építené felaz isten a templomjukat? De majd olyan csodát fog ő ten-ni, hogy a templom felépítése után az érdemet s a dicsősé-get a "hitbuzgó pásztornak" fogja adományozni. Egy kisséfurcsa, de méltó igazságosztás ez a keresztény istenhez . . .

Az egyházközségi tag pedig érje be azzal, hogy nemvezettetik ki az Urnák felszentelt hajlékából, ha netán azegyházi adóval restálna. És ha talán az ott elrebegett

261

imájának foganatja nem lenne, kérjen tanácsot a főúrtól,hogy melyik istent engesztelje jobban: az Atyát, a Fiút, aSzentlelket-e, vagy tán épp' a szűz Máriát? De nem szabadám megfeledkezni a saját pátrónusáról s a Megváltó földihelytartójáról, a pápáról se, az annak nyújtandó Péter-fillé-rekkel! Sőt, tanácsos egy-egy kvódert a Szent-Antal per-selyébe is csúsztatni. Mert hiába, no! Csak nem adódikingyen az a mennyei sült malac, pardon! malaszt.

A biblia tehát teljesen a papi-businesst erősíti s olyanállapotokat szül a keresztény morál, mint a milyenekben amostani világrengés idején fetreng az emberiség. A min-denkori vallások csak a magánvagyon védelmére felállítottintézkedések voltak s a régi korban a biblia és a korán mel-lett egyéb törvénykönyv nem is létezett. S a tíz parancsolattételei is nagyobbrészt a magánvagyont védik. S a hébermondák gyűjteményét az abból jól tejelő papok mint istenikinyilatkoztatásokat tanítják s háromezer éves eszmekörrelakarják traktálni az agyonbutított tömeget.

Holott maga Mózes se ismerte a Pythagoras s Archime-des nagyszerű tantételt! Volt-e csak álmaikban is sejtésüka maradi zsidó prófétáknak a Copernicus, Kepler, Newton,Galilei, Toricelli, Volta, Marconi, stb., nagyszerű tételeiről,amik az istenhitet mind halomra döntik. De Renan, Büch-ner, Dodel, Darwin, Reclus, Feuerbach, Voltaire, Haeckel,stb., már olyannyira megcáfolták az isteneszmét, mint abálványimádás legmagasabb fokú tévelygését, hogy a tel-jesen legázolt theologusok már maguk is szeretnék a bibliatételeit összhangba hozni ama szellemóriások dönhetetlenigazságaival. Ám ez meddő munka: olaj a vízzel nem ke-veredhetik. S a most uralkodó vallásoknak még e századbanpusztulniuk kell, hogy a valódi emberszeretet vallása lépjena botor istenimádás helyébe. Ez, eddig is csak a papok fejős-tehene volt s kerékkötője az emberi haladásnak.

Manapság, amikor már a fizika, a vegytan, őslénytan,csillagászattan, a geológia, embryologia, természetrajz, amarxi tételekkel mint megannyi faltörő kosok döngetik avallások kártyavárait: valóban nincs szükség az égi zsan-dárokra. A geszti Newtonnak a nehézkedési törvényeegymagában is százszorosan nagyobb tudomány, mint azösszes bibliai abrak. Hiszen ha a népiskolákban csak kivo-natosan is tanítanák a vallási szamárságok helyett a testekmechanikáját, az optikát, thermikát, villamosságot, a mag-

262

netizmust, az égi testek körfutását, állati társaink élet-módját, szokásait, a földrajzot, csillagászattant, stb., akkormajd egyszerre lehullana a hályog a készakarva tudatlan-ságban tartott tömeg szemeiről. De vége lenne a tőkés ura-lomnak is, mert a felvilágosult proletárság többé az eddigigaz elnyomatását a papjai s kapitalistái által: nem tűrné.

Az agyondicsőített Mózes az ő kicsinyes látókörébenmég azt hívé, hogy a mi silány földtekénk körül forog azegész világegyetem. De sőt még ő utána is évezredekig aztvélte a balga tömeg, hogy a föld áll s a nap kereng körülöttea fényességét időnként el-elvesztő hold s a csillagokkal egye-temben. S a régebbi időkben a holdfogyatkozást, az üstö-kösöket s pláne a teljes napfogyatkozást valami borzasztóvilágszerencsétlenség, például: éhség, háború, földrengés,áradás, döghalál, stb., előjelének tartották. Holott a mos-tani s folyton tökéletesbülő csillagászati műszerekkel márévszázadokkal előre percnyi pontossággal megjósolják amanagyszerű természeti tüneményeket. S ma már tudjuk,hogy az üstökös épp oly remekszép égi jelenség, mint példá-ul az északfény vagy a délibáb s a Norvégiában észlelhetőéjféli nap.

De tudjuk már azt is, hogy a föld forog, úgy a sajáttengelye, mint nap, mint az ő központi állócsillaga körül.De a nap is forog, azonban csak egy helyben s a saját ten-gelye körül. Ellenben a föld, mint a nap bolygója: 365 ésegyrnegyed nap alatt futja meg a nap körüli pályáját. AJupiter, Saturnus, Uranus, Neptunus, stb., szintén a nap,mint központi állócsillagnak a bolygói, de ezeknek a körfor-gási ideje a mi csillagászati évünkhöz képest sokkal hosz-szabb, mert tömegük s a naptóli távolságuk is nagyobb, minta földünké.

Ennek a térfogatánál a napé 1,300,000-szer nagyobb.Tehát irtóztató a napcsillag tömege a mi földünkéhez képest.És az is bizonyos, hogy a napnak óriási hősége táplálja aző bolygói s így a mi földünk növényzetét s állati életét is,nem pedig a különféle istenek. S már azt is konstatálták,hogy a nap melege kihűlőben van és sok millió év lefogásá-val annyira le fog hűlni a napnak mostani rettenetes hő-foka, hogy a napon is elkezdődik majd a cseppfolyós, utóbbpedig a szilárd állapotba való sűrűsödés a mostani hőgá-zoknak. S ehhez képest a hőfok mindig alacsonyabbra száll-ván, a «ap bolygóit» s így a földön is kevesebb lesz a minde-neket éltető melegség s bizonyos fokú lehűlésnél a föld nö-

253

vényi és állati egyedei kihalnak. S utóbb a föld is egy olyancsonttá fagyott tömeg lesz, mint annak egyetlen bolygója:a hold, amelyet egykor a mi földünknek gázmelege fűtött,de a mely hőség lehűlvén, a föld 7—8 millió éven keresztüla mostani alakját vette fel, a hold vizei pedig fenékig be-fagytak s a holdon semmiféle élőlény nem existálhat.

Tudjuk már azt is, hogy a napnál még sokkalta nagyobbállócsillagok is vannak, új meg új bolygókörrel s csillagok-kal. S az egész világegyetem ilyen naprendszerekből áll.De bár a fénysugár egy másodperc alatt 300,000 kilométergyorsasággal halad, ami csak egy 24 óra alatt is elképzel-hetlen hosszúságú teret jelent, mégis vannak olyan nagyállócsillagok, amiknek csak a fénye is pár millió év alatt jutel a mi kicsiny földünkre, de a mely mégis ötvenszer nagyobba körülöttünk bolyongó holdnál. És bár a fény szárnyainutaznánk csillagokról-csillagokra millió, sőt millárd évekig:de a körülöttünk kerengő végtelen Universum határát sohael nem érnők.

Nincs tehát tér, sem idő, csak végtelen anyaghalmazatvan a világűrben, néhol a levegőnél is könnyebb anyaggáritkulva, másutt meg a csillagok millióiban megsűrűsödve.S jól sejtik a tudósok, hogy a legtöbb csillagon, amelyekneka hőfoka már a kellőig lehűlt: valamilyen szerves élet, hanem is a földéhez hasonló, létezik.

De jól mondja a zseniális Kant, aki a csillagászati böl-csészetét azon tétellel, hogy a létező mindenség valamikorködállapotban és óriási hőfokkal kezdődött: elfogadhatóvátette, hogy: "Mielőtt az égi jelenségeket alaposan felku-tatnók: elébb a földiekkel végezzünk. Mert még azoknak afelderítését se kezdettük meg. S évezredekre lesz szükség,amíg a kozmikus törvényeket felfoghatjuk. De idővel sem-miféle titok felderíthetetlen nem marad." S ez igaz is.

Tehát, nem volt kezdet, nincsen vég és csakis a körüVlöttünk levő végtelenségnek a millió változatait figyelhetjükmeg s azoknak időközi körforgását mérecskéljük órákkal,napokkal, évekkel. Holott minden csillagban, ahol élőlényekmás-más mértékkel szabják meg az időközi változá-sok lejáratait. A szerint, hogy az illető csillagnak lakói sze-mében, mily hosszú idő alatt futja meg a saját napjai, mintközponti csillaga körűn pályáját. S e szerint: az élőlényekkora is más-más minden csillagon.Nem olyan, mint a föl-dünkön.

Tudjuk azt is, hogy az anyag halhatatlan s csak válto-

264

zik, de soha meg nem semmisül. Például: az elégetett fa-darabból füst, hamu s a levegőveli elégülés folytán ugyan-annyi megváltozott anyag fog kikerülni, mint amennyi azelégés folyamata előtt azon fadarab tartalmát képezte. Akávéban felolvasztott cukrot nem látjuk, pedig tudjuk: hogybenne van. S ha megesszük a zsemlyével együtt: a kávé,zsemlye, cukor éppen úgy megmarad, csakhogy más alak-ban, mint annak előtte volt. Egy részét a test, mint tüzelőanyagot a vér égésére (mert a vérünk folyton ég s nem iscsekély melegséggel) fordítja s az által a testünk táplálá-sát végzi. A nagyobbik rész meg váladékként kilöketik atestből, hogy új körforgását, mint protein anyag megkezd-je. S hogy az anyag körforgása végtelen, azt már az athe-ista bölcs Salamon háromezer év előtt felismerte. Ezértmondja hát a prédikátor könyvében e jeles természetbúvár:"És minden folyóvizek a tengerbe sietnek: mégis a ten-ger vize ki nem árad. Hiúságok hiúsága minden és semmiúj nincsen a nap alatt." Ezt a bölcs mondást, még ma is,szajkó-módra egyik szamár a másik után recitálva: a vénBen-Akibának tulajdonítja.

Mit vesződjünk hát mi az istenekkel, akik a végtelenségtengerén a két—háromezer éves létezésükkel csak annyitszámítanak, mint a kérészek a Tiszán! Az ókori istenek,akik a maguk idején épp oly gőggel uralkodtak, mint ma akeresztények szentháromsága: már szintén feledésbe merül-tek! Pedig több emberség volt bennük, mint a boszus Jehorvában, aki nálunk keresztényeknél: szentháromsággá avand-zsált. Egyik istennek sincs több hatalma, mint azon dugó-húzónak, amelyet a Jelky András pápuája hatalmas isten-ként imádott . . .

Az eddigi istenek kivétel nélkül: pokollá tették a dol-gozók életét s általuk paradicsomot varázsoltattak e földöna henyélők részére. Tehát: el velük a népszipolyozó párt-fogoltjaik, a vérszopó tőkések s tányérnyaló, népbutító pap-jaikkal együtt! Mert míg isten, pap, király, katona s bankáruralkodik rajtunk, keservesen dolgozó proletárokon, amígcsak álom lesz a mi igazi prófétánk, a dicső Marx jelszava,hogy:

"Világ proletárjai, egyesüljetek?" Nekünk, akik a természettudományokat tanultuk, mily

ordító bambaságnak tűnik fel ama kijelentés, hogy: azisten a semmiből teremte a világot hat nap alatt. Holott

265

a legelső s megdönthetetlen fizikai törvény az, hogy: "Sem-miből semmi sem lesz." S még először létre kellett jönniea protoplasmának, az egysejtű lénynek s abból a növényekens ázalagok, halak, hüllők, emlős-állatok s a gorillán keresz-tül az embernek, hogy megszülessék az első isten, akit máreddigelé is ezernyi ezer követett az örök feledésbe. Mert,hogy az ember teremte a saját képére az isteneket s nemmegfordítva: azt a jeles Büchner már régóta bebizonyítá.

S hogy neki s Darwninnak még ma nem hisznek úgy,mint Mózesnek: azon okos ember nem csodálkozik. A ge-nezist már háromezer év óta verklizik a héberek s a keresz-tény ikertestvéreik fülébe a vallást papi üzletté lealjasítottcsuhások. Ellenben még alig három évtizede annak, hogyaz újkori természettudósok a materializmust végérvényesszilárdsággal hirdetik. De, ha az új tudományokat oly erő-szakos politikával kényszerítenek a népre, mint a keresztényiáltudományt: akkor azok pár éven belül oly megsemmisítőhatást gyakorolnának a régi babonákra s köztük az istenhitére is, hogy a jobb érzésűek épp úgy restéinek az egykorivallásos tévelygéseiket, mint ahogyan az érettségizett diákmásnap szégyenli az első berúgását a matúrát követett ál-domáson, kivált, ha annak hölgy tanúi is voltak.

Tehát újból hangsúlyozom: a vallások csak a szellemikiskorúaknak való gyarló és veszélyes ész-ficamítások. Akinek kedve telik bennük, csak habzsolja azoknak cifra kó-ficait! . . . Részemről nem instálok az agyfertőző pam-nuskákból, üljön bár kotlósként az ilyen sárkány-tojásokonMózes, Krisztus, Mohammed, vagy a Billy Sunday, aki, miu-tán több millió dollárt összeszedett a nép butaságán: mostelnyugszik a babérjain s ő maga kérődzik az égi chewingrgum-on. S ha netán a másvilági rapporton a boszus Jehovanagyon is esztergára fogna, azzal érvelnék előtte, hogy egyszusszal miért nem teremtett engem angyalnak ahelyett,hogy bolshevikké kényszerített. S ha egy kissé alámfűte-nek is az alvilági "laundry"-sok, én attól se ijedek ám meg!Az esztergomi gőzfürdőben ugyanis én meg a háromszáz-hatvan-fontos Sinka tata, az állami végrehajtó, néha úgymegereszték a gőzcsapokat, hogy minden jelenvolt fürdőző:káromkodva szökött ki onnét a zuhanyok alá. Ám mi, szinterákvörösre főtten próbálgattuk egymást, de hasztalanul,hogy melyikünk tartja ki tovább a pokoli hőségben, amíg

266

csak a masszázsra várakozó szolgák ki nem cipeltek onnétminket.

Hát biz' én olyan formán vagyok az istenekkel, mint azöt-éves Gyurovics Irénke, egy pápai cipész pöttönke leánya.Ennek s a többi iskolás gyereknek nagy hévvel magyaráz-gatá a káplán, hogy az isten mindenható s mindenütt jelenvan.

Erre a kis fitos orrú eleven ördög, a cseppnyi Irénkecsak feltartja az ujjait s kérdi a papocskát aranyos selypirtéssel:

— Tiftelendő úr, a mi pincénkben is jelen van az isz-tente?

— Hogy ne volna, kedves kis gyermekem, jelen van bi-zony! — mondja a buzgó papocska. Ekkor a kis fruska na-gyot dobbant a lábával s diadalmasan kiáltja:

— Puff! Nincz is pincént! . . .Ε szóra az Úrnak jámbor szolgája majd sóbálvánnyá

meredezett s csak bámulta a kis ravasz cseppséget, minta borjú az újkaput . . . Kár, hogy a Mindenttudó meg nemsugatta a Szentlélek által a jámbor papocskának, hogy neüljön fel a kis csitri trikkjenek. S így az isteni s papi te-kintélyen bizony nagy csorba esett az öklömnyi nebulók kö-zött is.

A keresztény vallásnak a legerősebb mézesmadzagja alélek halhatatlanságának ordító bambaságú hite. Lám, azökör, a ló, az elefánt, a teve holtukig dolgoznak s épp öreg-ségükre hajszolják őket a legjobban és sovány abrak mellett.De ők mégis elmúlnak nyugodtan s nem kacsintgatnak afestett egeknek örökre tömve álló jászolaira. Csak az em-bermajom, az Ádám ivadéka sunyorgat a másvilági kakas-ülők után s neki itt is "extra wurst" kéne. S épp azért nembecsüli a legtöbb ember se a saját életét, se a másét, mert aza dőre hit fűti a pelyvás fejét, hogy a mennyországban majdkárpótolva lesz a földi kínokért. S ott, a mennyei Becsali-ban, kvaterkázás közben, majd csak megbékül a földi hara-gosaival s a hosszúszakállú Péter bá' segédkezése mellettkiegyeznek majd negyven-ötven százalékra.

Egyetlen lelkicsősz se tudja megmagyarázni, hogy hátmilyen lesz az a paradicsomi lakzi? Lesz-e egy kis somlyaiis a folytonos imádkozás és énekelgetés közben kiszáradótorkok ápolgatására? De hiszen, maga az öreg isten is bele-siketül, ha ott folyton csak hasba dicsérjük a sok kornyiká-

267

lássál s ki fogna szökni a Paradicsomnak a papok által jólőrizett kerítésén . . . Miért féltek hát a haláltól mégis,ti, a mennyországba már a papok által előre jegyet váltottkeresztények? Hisz' az elmúlás nem olyan rettenetes ám,mint azt a papok hirdetik. Sőt ez, egy jól bevégzett, ered-ménydus élet után, az öregség határán: szinte kívánatos.

Orvosilag beigazolt tény, hogy az elmúlás percei testifájdalommal nem járnak. S leginkább csak a szeretteinkutáni vágyakozás teszi gyötrelmessé a halált. De a nagy-szivü, értelmes emberek a halál mesgyéjén is megtartják ön-uralmukat s például: Socrates kedélyesen társalgott bará-taival a méregpohár felhajtása után is. Epaminondas pedigcsak akkor engedé kivonni szívéből a halálthozó lándzsát,amikor a győzelmi hírt már meghozták neki. Nelson is, atrafalgári győző, akkor sóhajta utolsót: amikor felharsan-tak a győzedelmi harsonák. S a már-már bevégzett óriásibrooklyni hídnak tervező mérnöke, akit véletlenül sebzetthalálra a csigáról leszakadt vasgerenda, e szókkal tiltá meg,hogy a kórházba vigyék:

— Hagyjatok e hídon meghalni; az én művem ez s rajtaörömmel halok meg . . .

S nézzétek meg csak a magyar parasztot az ő haldok-lásában! Mily fenséges nyugalommal küzdi által a végper-ceket. S amíg a rokonsága folyton jajveszékel, addig ő egypanaszhang nélkül tűri a legnagyobb testi fájdalmakat is.Sőt még ő vigasztalja a hozzátartozóit, mert az ő romlatlanítélőképessége belenyugszik a nagy Természetnek örök, meg-dönthetlen törvényébe, hogy: "Ami születik, annak meg iskell halnia!"

Úgy éljünk tehát, hogy a haldoklás végperceit ne kese-rítsék egy haszontalanul eltöltött életnek kínos emlékei. Svalóban, a jóhiszemű munkával befejezett élet elmúlása nemlehet borzalmas a nyugodt lelkiismeretű embernek. Ezértmondja a nagyeszű Eötvös a világhírű "Karthausi"-jában:"Ha csak egyetlen faág is bólintgat a haldokló felé, olyanfának az ága, amit a halál mesgyéjére érkezett a saját kezei-vel ültetett: már könnyebb néki az elmúlás." És a nagyTitán, a Tolsztoj is jól serkent bennünket a munkára: "Dol-gozzatok, amíg a mécsetek ki nem alszik!"

De a bölcs Salamon is dicséri a jóhiszemű munkát: —"Megátkozott a kar, amely csak rombol s nem épít; de afundamentum rakónak a munkája kedves az úr előtt." Az

268

úr alatt, mint aféle ókori fejedelem: valószínűleg önmagátérté ez a hatalmas Szellemóriás.

Ne vesződjünk tehát az értelem ficamító s jellemrontóvallások farizeuskodása, alacsony indulatokra appelláló kül-sőségei s gyámoltalan, általunk faragott és festett istenei-vel. Ezek csak a babonaság ködével lepik el a józan értel-münket s a vallásos emberek közt lehetséges csak az olyanirtóztató lelki vakság, aminek nem rég Ellwood, Pa., váro-sában néhány fanatikus állat a tanújelét adta. ők egy ot-tani, harminc év óta becsületben élt 72 éves talján asszonytboszorkány gyanánt akartak megégetni. S a csúf autodafé-től csakis a hatóság közbelépése menté meg a szegény agganyót.

A "Szabadság" napilap szörnyűködik ily nagyfokú szel-lemi sülyedésen. De feledi, hogy százötven év előtt mégSzegeden is égették a boszorkányokat s még a szittyák köztis sok az olyan setétfejű, aki szívesen kontrázna az ellwooditaliánoknak, ha egy kis boszorkány pörkölési látványosságrainvitálnák őket. Le a vallásokkal, e gyilkoló lelki mérgek-kel!

Annyit használnak a szittyáknak is a különféle vallá-sok, mint az a sok részvény, amit eddig a nyakukba sóztak.S nem hogy a befektetett tőke dupláját, vagy legalább akamatját kapnák vissza a pénzüknek a gyors meggazdago-dásra vágyó kurucok: de még a befizetett tőkéjük is elvészs a cifra papirosokra nyomatott részvényekkel akár befüt-hetnek.

Hát nem tudják azt a mieink, hogy teszem: a Rocke-feller el nem tűrné, hogy az ő szomszédságában holmi kiskakarucs-társulatok piszkálgassanak olaj, szén s gáz után?Van itt pénz Amerikában bőven minden olyan célra, amicsak ötös kamatot is meghoz. De az értékes dolgokat a yan-keek tőkéje ragadja meg a százmilliós trösztök csápjaival.Amely társulat már a magyarok közt házal: az, mint leg-utóbb a Fermogáz-svindlinél is láttuk — a féllábbal már atömlöcben áll.

Ki kell hát józanodni, atyámfiai, a hirteleni meggaz-dagodás járványkórjából, épp úgy, mint a másvilági déli-bábok nesze-semmi-fogd-meg-jól ígérgetéseiből. A legtöbbpap maga is atheista s csak megélhetési szempontból du-málja az ókori zagyvaságokat a hívői fülébe. De az ő léte-zésük csak addig van biztosítva, amíg a szuronyokra s bör-

269

tönökre alapított tőkés rendszer a csuhásokat, mint hü szol-gáit támogatja s amíg a nép a mai tudatlanságában meg-tartható lészen. Ám naponta szaporodnak azon bátor fér-fiak, akik a népmilliókat messzehangzó kiáltással kijózanít-ják a vallásos kábultságból. S a tudomány levagdossa nemsokára a babonaság százféle hydra-fejét.

Z Á R S Z Ó .

Ezen terjedelmes könyvnek, amely egymagában is többolvasni valót tartalmaz, mint az összes amerikai magyarnaptárak (azok hirdetéseit s a naptári részüket leszámítva)nem lenne szüksége a zárszóra. De mégis, az alább írtakatmegszívlelhetik az olyanok, akik engem eddig avval gyanú-sítottak, hogy én, a szocialista hitvallásomat csakis a va-gyonszerzés palástolására használtam fel. Tehát: nem aszerecsen-mosdatás, hanem a valódi tényállás megállapításavégett közlöm az alábbiakat.

Én már majdnem két évtized óta vagyok az Unió la-kosa, de e hosszú időből az első decennium a legborzasztóbbküzködéssel rablá el a legszebb férfikoromat. Első ízbena volt new yorki import üzletemnél $4,000-t, másodszor pe-dig a jólelkű barátok által és vagyonom roncsaiból össze-gyűjtött $l,000-nyi összeget vesztém el Pennsylvaniában.A most meglevő vagyonomat itt Glenfielden szereztem atemérdek eladás mellett. De, nem kell azt túlbecsülni, mert,a valódi érték alapján, az, a $20,000—$22,000-t nem haladjameg.

Ugyanis én, ez évben a négy gyermekem közti egyenlőarányban felosztottam a kint levő mortgageim s követelései-met. Mindegyiknek jutott $3,500. Ez tehát összesen $14,-000, azaz tizennégy ezer dollár. De a hat gyermekkel meg-áldott bányász-ipámról s az ó-hazában levő 85 éves, teljesenreám utalt jó anyámnak derekas felsegélyezéséről se feled-keztem meg s az "Előré"-nek is juttattam a sajtó-alapjajavára $1,1000; — ezen kívül még két óhazái családot isgyámolítok. De tucatszámra hevernek a fiókomban a köszö-nő levelek egyesektől, egyletektől, stb., amik tanúsítják,hogy én, minden érdemes ügyet vagy kérelmet tehetségemszerint pártolok. Én nem csak az amerikai magyarság üt-erén tartom a kezemet s nemcsak az ő bajait ismerem. Áma postai forgalom megindultával tucatszámra kaptam az ó-hazai segélytkérő leveleket is. Eleintén $5—$10—$20-jávaltámogattam a hozzám fordulókat. De ki győzné a tengertlapáttal a medrébe visszaszorítani? Most már nem is vá-laszolok a rimánkodásokra. De a zsivány Horthy-banda

271

rémuralma alatt hasztalan lenne a pénzküldés is. Ha a ban-kok útján küldöm a pénzt: annak felét a beváltásnál lop-ják el, mint a jó anyámmal is történt. Ha meg a postán,ajánlott levélben küldtem a $20-osokat: azokat már Pestenelsikkasztották a levelekkel együtt a Horthy-martalócok sa Pápára küldött $180-ból a jó anyám egy-harmadát se kaptameg. Tehát én nem vagyok szűkmarkú ott, ahol alapos se-gélyezés szükséges, bár, mint szocialista, a könyöradomá-nyok adása és kérése ellen vagyok. S ha új csizmát csinál-hatok, miért foldozgassam a régi, elszakadtat?

Nekem tehát jelenleg vagy 1,200 hold, többnyire üresföldemen s az $l,600-nyi adóssággal terhelt házamon kívülegyéb vagyonom nincsen. Ellenben van még összesen $15-000, azaz tizenötezer dollár körüli adósságom, amit a meg-levő ingatlanaimból apasztok. Ha azokat jól eladhatom, tánösszejön annyi, hogy az adósságoktól szabadulva, a házamtisztára megmarad nekem, $2,00—$3,000 forgó tőkével akéziratban levő munkáim kinyomtatására.

Hát ez nem olyan óriási vagyon, amit irigyelni kéne!Ha leszámítom belőle az $5,000-nyi amerikai veszteségemet,maradna a szétosztottakat is beleértve $17,000-nyi szerze-mény. Vagyis: nem egészen $1,000 évenkint. Ennyit pe-dig egy gyengén menő grocery-store is behoz éven át. Solyan józan igyekezethez, kitartáshoz, nem csekély értelmi-séghez, mint a mivel én birok: ez, nem olyan szörnyű nagyeredmény. S ami szenvedés nekem Amerikában osztályré-szül jutott: azt (a megőrülés veszélye nélkül) a Rockefellervagyonáért se akarnám megismételni . . .

A gyermekeim a gyenge, ideges, de áldott lelkületű elsőnőm természetét örökölvén, nem hagyhattam őket cent nél-kül, holott a rémítő küzdelmeimben hü támaszaim voltak.A nekik átadott mortgage-ok 10 évi törlesztésre szólnak.Remélem, már akkorra Amerikában is a kommunizmus leszaz úr, s így, még az esedékes törlesztésekre se számíthat-nak a köztermelési rendszer behozatalával. De ők ettől nemfélnek ám, mert jól tudják, hogy akkor nem lesz szükségüka nekik most átadott kis tőkére sem. ők már hozzászoktakahhoz, hogy: ésszel, vagy kézzel, de dolgozni muszáj, s "amunkás méltó az ő bérére."

De én se tartok már attól, hogy a szovjet-rendszerbenengem az oly megszokottá vált hajlékomból kiszórjanak. Aniig csak a szemeim meg nem romlanak (ami ily óriási szel-lemi munka mellett könnyen bekövetkezhetik) addig én nem

272

félek attól, hogy a legszükségesebbeket meg nem szerezhe-tem. S már mostan is, e rettenetes világrengés fekete éj-szakáján szent buzgalommal s törhetetlen reménységgel, ki-tartóan dolgozom a már sokszor megálmodott új, boldogkorszak megingathatlan alapzatának a lerakásánál.

Terjesszétek hát ti is, elvtársak, e világosság-gyújtókötetet mindenfelé, ahol magyar proletárok kínlódnak. Hamindnyájan összefogunk s én, mint pallér, ti meg mint munrkasok segédkeztek a tömegeket megváltó kommunista rend-szer felépítésénél: akkor majd nem kell egyiknek a másikatirigyelni a vagyona miatt. Mert mindenkinek csak annyijaleend, amennyit a köz érdekében kifejtett munkálkodásaarányában megérdemel. De, bármily lángeszű, vagy munka-bíró legyen is a jövő társadalomnak akár szellemi, akár pe-dig kézi munkása: a földi javakból a többiek rovására több-szörös részt, mint a mi egy embert megillet, nem követelhet.

De nem is fog követelni senki sem, mert akkorra mára szocialista becsületérzés oly szilárd lesz az emberi szivek-ben, hogy szégyennek tartaná a felebarátja megrablását azeszmekörében teljesen megnemesült munkástárs. S min-den ilynemű kísérletezés csütörtököt mondana a szabademberré lett proletárság ellenállásán.

S ha netán némelyeknek unalmassá vált is az, hogy evaskos kötetben oly sokat foglalkozom a vallással s a szol-dateszkával: de ebbeli terjengősségemet mentse ki azon kö-rülmény, hogy teljes életemben sok bajom volt a papokkals a buta katonai fegyelemmel. És a sok megaláztatás alkal-mával megfogadtam, hogy a clerus és a militarizmus, minta tőkés-rendszer legerősebb oszlopai ellen: minden alkalom-mal a legelszántabban harcolok. S a magam részéről vég-telenül örvendenék, ha a munkástársakat is a műveltség éslelki megkönnyebbülésnek azon magaslatára emelhetném,ahonnét az égi és földi mumusokat, e nekünk most félelmes,de valódi formájukban teljesen tehetetlen paprika-jancsikat:méltó tiszteletadással leköphetik. Mert ennél többet nemérdemelnek. No Sir! . . .

Aki ezt a könyvet figyelmesen átolvassa, valóban meg-győződhetik arról, hogy ez, úgy mennyiségre, mint a minő-ségre, nagyon is megéri a tallért. Épp úgy megkapja Ön,e nem nyerészkedési, hanem művelődés terjesztési szempont-ból írt munkában a pénze ellenértékét, mint a farm-vásárló-im megkapták a teljes vételári értéket. Épp azért biztontudom, hogy e műnek tízezer példányából egy éven belül

273

egyetlen egy se lesz eladatlan. Hisz' már ennek a megjele-nése előtt közel háromezer példányra volt rendelésem. Deaz ezen könyvben hirdetett másik háromnak a kinyomatásátis a "Vigasztalás"-é után: rögtön megkezdem. S nem fé-lek attól, hogy a 10,000—10,000 példányban, tehát a "Vi-gasztalás"-sal együtt 40,000 példányban nyomandó négy ha-talmas könyvemet két év alatt el nem adom. Hisz' csak azóhazába kell belőlük a felerésze: az óriási anyagnak.

Magyar író könyvének első kiadása 10,000 példánybannagy ritkán kerül sajtó alá. S én, annak dacára, hogy azamerikai magyar polgári lapok fumigálják az irodalmi mű-ködésemet, egyedül a saját erőmre támaszkodva s a magyarszocialista elvtársakban bízva, mint magyar Ferrer: mégisneki dőltem ily óriási vállalkozásnak. S mert a műveim azigazságot hirdetik s azok forradalmi eszméit úgy áhítja afélrevezetett amerikai magyarság, mint a Szahara homokjaaz üdvözítő záport: tehát volt bátorságom, egymagambanis kiverekedni a magam jussát. Mert érzem bensőmben aztaz óriási szellemi erőt, amely, ha physicaivá lenne: hegyeketmozdítanék ki a helyökből s folyókat állítanék meg avval.Engem már se ócsárlással, se agyonhallgatással eltiporninem lehet. És üldöztetéssel még kevésbé.

A hirdetett 320 oldalnál 48-al többet adok egy tallér-ért az olvasók kezébe, nehogy a nagyon is időszerű forra-dalmi verseim e könyvből kimaradjanak. Remélem, a tudnivágyó munkástársak honorálják becsületes igyekvésemet eközhasznú s olcsó kötet terjesztésével. Egyszersmind kér-lek titeket, kedves honfitársaim, tudassátok őszintén e mun-kám felől alkotott véleményteket: bár ha az nem is lennekedvező s tekintsetek el a sajtóhibáktól.

Tisztelettel:

Mihályi Imre.

K Ö L T E M É N Y E K .

FÜGGELÉKÜL A VIGASZTALÁSHOZ.

JEGYZET: — Ε toldalékot azért függesztem e könyvbővítésére, mert sokan azt hitték, hogy a "Vigasztalás"meg sem fog jelenni s már türelmetlen levelekben sürgettékazt. Holott, sokkal nagyobb terjedelmű könyvet adok azolvasók kezébe, mint a milyet hirdettem. Akik tudják, hogya mai világban mily drága a könyvnyomtatás és papiros:azok beismerik, hogy én, a talléros ár mellett e munkánálhasznot nem csinálok.

1.) VIGASZTALÁS

SZÓZAT AZ AMERIKAI MAGYAR BÚJDOSÓKHOZ.

Gyűljetek körültem, elcsüggedt magyarok,Akikre mostanság félvilág agyarog.Amerre tekintünk: szorongatva vagyunk,Rettegő ijedtség üli lázas agyunk.Mély sírunkat ássa a kaján káröröm:De ezt, vaskezekkel darabokra töröm.

Láttunk mi már mongolt, németet s törököt:Ki őseink csontján üle tort s röhögöttKínlódásunk felett. S népünknek bölcsej étMár születésénél irigység környezé.Besnyő, bolgár, alán, kun s tatár jött reánk:Amikor még alig pár ezerén valánk.

Százezernyi néppel indult útnak Álmos,Ε kis tömegnek csak negyede volt harcos.Mégis által tőré népek vasgyűrűjétS vitézül leverte minden ellenfelét,Tíz év ádáz harca Árpádnak hadaitÚrrá tévé merre hordozá zászlait.

275

Kétszáz esztendeig rettegték a magyartRémült szomszédai. És bár ellene tartVezérek idején német, talján, török,Nem bírt velük se ez, se orosz, se görög.Halics, Nándorvára lenget magyar zászlót:Constantin városa rettegi Botondot.

Tatárjárás után a legyilkolt nemzetPár évtized multán szint' újra született.Ismételt rohamát vérivó mongolnakVaskézzel leveri. S Buda falainakSzorítja az újból bejött rablócsordát:Kegyelemért esd a fölkoncolt tatárság.

A betört kunokat szintén letiporja,De utóbb testvérként keblére fogadja.Keleti határon a vitéz székelyekSzámos ellenségen győzedelmet nyernek.Lajos alatt három tenger hordja kincsétA büszke magyarnak s Mátyás vijja Bécset.

Kinizsi, Hunyadi az oszmánt kergetik,S a magyarra törő ellent sorra verik.Nem vehetett erőt semmiféle ellenA büszke magyaron: míg ez értett egyet.A szomszédos népek Budára tartanak:S az ott látott pompán szájtátva bámulnak.

De vétkeink miatt akkor is bűnhődtünk,Mert viszálykodás lett úrrá felettünk.István király népét kasztrendszerbe dönti:Hizlal sok németet s a papokat tömi.A sváb grófok s éhes csuhások meghíznak:míg a nyomott tömeg gyermekei rinak.

Sírnak a koplalás, nyomorúság miatt . . .De mit bánja ezt a falánk, pióca-had?Szabadsághős Dózsa az izzó trónon ég,Magyar nép felett hajh! de beborult az Ég! . .Habsburg és Zápolya s a török nyakgatja:S a sok sakál testét tépi, nyúzza, marja.

276

Ám e rettenetes, gyászidők láttáraTinódy, a dalnok, végvárról végvárraBujdosik s szilajul a lantját pengeti:Csüggedő szittyákat szent harcra tüzeli.Szervezettség s vezér nélkül is harcolnakElbúsult magyarok s hősi halált halnak.

Huszonhétszer zúdul — baromi sokaság —Eger falainak. Maroknyi magyarságVéres fejjel veri a törököt visszaS ennek menekültén az áldomást issza:Egri bikavérből. Szép menyecskék töltékA győzelmi kupát s a tart ők is űzték.

Négyszer szólitá fel tisztes megadásraDrégely alól Szondyt, ozmánok basája.De a válasz helyett ez: ágyúit fordítjaA bőszült ellenre s tar koponyáját irtja.Tizenkilenc sebből vérezve elesik,Kihűlt teste felett ellenfél könyezik.

Háromszáz vitézzel küzd Lógody SimonSzázezer töröktől ostromolt Nándoron.Mindannyi vitéze ott hull el mellette:De egynek se remeg honszerető szive.Isten, király, haza: mind elhagyja őket.Mégis csüggedetlen' áldozzák éltöket.

Szigetvárra rohan kétszázezer ozmánS már előre örül győzelmén a szultán.De amikor húszezer vitéze elhullott:A bőszült aggastyán holtan összerogyott.Kirohan a várból a félisten Zrínyi:Mellette esik el Juranich, Zemlini.

Megrohanja Kőszegh várát is a török:Magyar vitézségen ereje megtörött.Menekvő Dobozy a nejét leszúrja,Hogy annak mézcsókját pogány ne kóstolja.Elbúsult szívében gyülemlett keserveTizenhét spahit a másvilágra külde.

277

Kézay Simon is a tíz hős fiávalFölveszi a harcot háromszáz ozmánnal.S menekvő vezérét addig védelmezi:míg biztonságba jut s a várat eléri.De mire segélyt hoz a vitéz apának:Csak jelkőt állíthat neki s tíz fiának.

Kilencezer paraszt menekül szekéren,Mohácsi vész után bácskai fenyéren.Dunán áttört sereg eléri a magyart,De megáll ez s lőcscsel veri a lándzsás tart.Egy szállig elhullnak a vitéz menekvők:Ám mellettük fekszik harmincezer török.

"Pompás Szolimánnak" krónikása mondja:"Valamennyi nép közt vitéz katonájaCsak a magyarnak van. Ez bajvívásra készBármikor, ha keztyűt vet neki ozmán kéz.Magyar huszárokat nem kell ám tüzelniA harcra; sőt attól vissza kell tartani."

Gróf Bethune írja francia kormányhoz:A kurucz dicsőség hasonlít a naphoz.Zsold nélkül harcolnak a szittya vitézek,Koplalnak és fáznak, rongyosak szegények.De e szót: megadás! Hírből se ismerik,Elszántan küzdenek utolsó csepp vérig."

Hasonlókat jelent Bécsbe Svendi Lázár:"A labancok előtt kaput nyitott Szádvár.Patócsy Zsófia, a hős asszony védte,Utolsó kenyerét is immár felélte,Amikor feladá e rongyos kis fészket:Temetője lett ez, sok jó legényemnek."

Kanizsay Dóra mohácsi hősöketSírva hantolja el a szent tetemeket.Munkács várát védi hős Zrínyi Hona:Kinek oroszlán volt minden atyafia.Szép Szécsy Mária őtet rabbá ejti:Ki a várát vijja, a zord Wesselényit.

278

Vak-Bottyán, Ocskay, Balogh s Bezerédy,A futó labancot világgá kergeti.S maga Napoleon, mondja az ipának:"Nincs párja a földön Simonyi-huszárnak."Ezek két ízben is majdnem hogy elfogtákElőlük menekvő franciák császárját.

De nemcsak harcolni tudott a hős magyar:Nagylelkű volt mindig és rosszat nem akart.Amidőn Páduát bevette Danes vezér:Daliás, szép fiát veszté el ott szegény:Orozva ölte meg Taormese grófja,Mert azt hívé: nejét érte annak csókja.

Szabad rablást rendel most a bőszült apa:De fillért se sarcol a magyarok hada.Három óra hosszat piactéren állnak,De kárt nem tesznek az ijedt taliánnak . ..Ekkor a feléledt olasz nők virággalHintik a szittyákat, kínálják csók-borral.

De párbajra hívja Danes vezér a grófotS bár ez óriás volt, két perc alatt állottKulcsos Péter előtt. S annak sírva mondja:"Mit tettem én, szamár, féltékeny bolondja?!" .Ide küldött kardja, vitéz Danes vezérnek,S ím', most ő lett férje: gyönyörű szép nőmnek!"

Szapáry grófon szánt a bősz, kaján török.De nemsokára ő haldokolva hörög;Mert a szabaddá lett Szapáry elfogjaS a rettegő basán ítéletét tartja:"Gonoszul kezeltél, mikor voltam foglyod:De ím visszaadom néked szabadságod!"

Felel ez fuldoklón: "Későn jött kegyelmed!Azt hittem, bosszúvágy hajtja nemes szíved.Mérget vettem tehát ezen kis gyűrűből:Mit néked ajánlok legszentebb emlékül ..."Szapáry siratja a kihűlt ellenétS rendel neki pompás, vitézi temetést.

279

Caraffa, Ambringen, Cobb s a hóhér BástaS a sok lator Habsburg mind a magyart rágta.Mártír gályarabok a fogságba mennek,Ám gaz Kolonicstól kegyelmet nem kérnek.Rabságban pusztul el a derék Béldy Pál:De mégse változtat a kimondott szaván.

Oh, mennyi nemes szív hűlt ki szép hazánkért!Van-e még oly nemzet, mely onta annyi vértA szent szabadságért, mint a tiprott magyar?! . .Ez a hős vérével sohase volt fukar,Ha reá ellen tört. Vitézségét zengi:Limanova, Przemysl, Uzsok és a többi.

Bocskay, Thököly, Rákóczi és BethlenSzint' hősleg harcolnak a gaz Habsburg ellen.Ármányos fortélylyal ez, mindig ellopjaA győzedelmi bért s a magyart becsapja.De Kossuth cudarul elbánik Zsófival:Muszka cárhoz fut ez, a hülye fiával.

Ám gaz politika kijátsza a magyart,Miért is cseh, horvát, móc s rác ellene tart;A tót, szász és ruthén szintén nekünk esik:S félholt magyar baján most im' gyönyörködik.Hejh! Ha eltemetnék a lőfegyvereket:Ez a sok rongy csürhe, hol lelne majd helyet?! . . .

Hiszen, ha szemközti, hős viaskodássalKéne a bajt vivni s karddal, buzogánynyalLehetne védeni a honi tereket;Az a sok ellenség esdene kegyelmet! . . .S futna a szerezsán s az oláh dorobánc,Ki most úgy csüng rajtunk, mint kullancs a kutyán.

S a hegyes süvegű móc megint úgy járnaMint negyvenkilencben Alvincnél: a gyáva.Ott tizenhét huszár az alvó móc tábortVilággá szalajtá s aprítá a bocskort.Háromezer oláh ágyúit elvette,S a sok részeg szájhőst Déváig kergette.

280

Járkovácz, Isaszegh, Nagy Salló és Szolnok,Fényes bizonysági annak, mit most szólok:Az oly kemény népet, mint a magyar nemzet,Se csapás, se ármány meg nem semmisíthet.S ha mi összefogva egymásra találunk,örömre változik mai sötét gyászunk.

De nem szabad járnunk eddigi rossz nyomon:Mert akkor elveszünk s megöl a nagy nyomor.Nincs nekünk rokonunk sehol e világonS csak hollók kárognak a tar magyar fákon.Ne bizzuk papokra, istenre üdvünket:Ezer éven úgyis ők ugrattak minket.

Óriási erő van a mi népünkben,Lebírhatlan, vad dac edzett szíveinkben.Szívós életerő, szabadságszeretet:Melyet ezer éven át le nem törhetettA sok csapás, balsors, testvérharc, ellenség:Tiz millió magyar küzd majd most mint Egység.

Százezer magyarból ezer év sok harcaTízmilliót növelt s ez indul most harcra.De nem ám lándzsával, kard és buzogánynyal,Hanem babért hozó, modern tudománynyal.A szittya koponyák épek, mint karjaink,Mikkel leküzdöttük tengernyi bajaink'.

Jókai, Petőfi, Eötvös és Munkácsy,Izsó, Kunfi, Zala, Garami Vámbéry,Csizmadia, Ybl, Binary, Lavotta,Benczúr és Reményi, Hubay, KadocsaÉs a többi magyar: orvos, mérnök, költő,Feltaláló s tudós mondja, hogy: megél ő . . .

Élni fog a népünk s virul, amíg akar:De csak, ha lángeszét fejleszti a magyar.Fogadd be testvérem a modern eszméketS vedd a füleidbe az új, szent igéket!Nyújts egymásnak jobbot testvérszeretettel:így meg fogsz birkózni pokollal és éggel.

281

Mert ez utóbbi még nagyobb ellenséged,Mint azon bősz csorda: mely most környez téged.Az égi hatalmak népeket uszítjákS földi istenekkel sárba tiportatják.Tőkések és papok minden népet nyúznak:amíg ezek tőlük meg nem szabadulnak.

Ha látja a világ, hogy ti békés munkátAkartok folytatni s a modern tudománytMívelitek szorgos, nagy iparkodással:Megbékél veletek, mint Krisztus Judással.Magánvagyon helyett a közös termelés:Szüntet meg minden bajt s így lesz egyetértés.

Túlsókat bűnhődénk mi: ezer éven át,De majd az új ezer örömet hoz s nem gyászt.És bár sok szenvedést hozott ez év rája:Csüggedést nem ismer a puszták királya.S érzem, hogy bús lantom, mely most sírva csendül:Diadalt is hirdet s harsog majd örömtül.

Ha valameiy gyermek vétkes a családban:Bűnhődik. Ám az nincs benn' a szentírásban,Hogy a bűnöst menten agyonütni kéne.Sőt inkább reászáll emberek kegyelme.Mi is hát, megtérők s emberi családbanHelyünk lesz örökké teljes boldogságban -

Engem hát nem ernyeszt a mostani bánat;Küzdő ember vagyok és nem gyáva állat,Harcoltam magam is keserves napokon:Mégis akkor zengett legszebben a lantom.Nem legény az, ki üt: hanem, aki állja;Annak helyén szíve, esze s koponyája.

Nem féltem a magyart, ismerem fajtáját:Ennek ember soha meg nem ássa sírját!S ha a babonától elméje megtisztul:Nem retteg majd többé isten és pokoltul.Csak magadban bízzál s tarts össze, magyarom:Nem vesz erőt rajtad, de semmi hatalom! . . .

282

Boldogságod én még bizonynyal megéremS elnyugszik majd akkor szilaj magyar vérem.Lantomat tegyétek a kihűlt szívemre:Szabadságról zeng majd ott is a fülembe.A magyar unokák, kik síromhoz jönnek:Hadd ejtsenek arra egy őszinte könnyet . . .

2.) ÉSZAKFÉNY.

A világszabadság riadója, megírva kötött prózában.Mutatvány a "Szabadság Dalokéból.

Egy csendes téli éjszakánA jó meleg kályha mellettGondolkozva üldögélek . . .Siratgatom a zord jelent,Melynek nincsen is más hangja:Csak zokogás, halálhörgés,Panasz, sikoly, gyermeksírás,Ágyúdörgés, tűzropogás,Elesettek sikongása,Átkozódás, kaján szitok,Pokolbeli kin jajgatás:Száll az égnek mostanában,Nyomortkacagó röhejjel,Orgiás, részeg danával vegyest . . .Zug a fülem e vad zajban,A szemem kísérteteket lát,Typus, lues, éhség, nyomor,Kapzsiság, kor minden fajtaRabló, zsivány és uzsorásSzívja vérét proletárnak,S alélt testén végig gázol.Állattá züllött kéjencek,Nyolc, tíz éves leánykákatLiliomként most nyílókat:Letipornak, megfertőznek.Soha ily mélyen nem sülyedtA sárba az emberiség,Mint e rémítő napjainA pokoli zűrzavarnak.Túlnan, a félhalott BécsbenGábor Andor már harsogja:

283

"Most már semmi nem menthető,Ε völgytorok a temető,Melyből nincsen kiút neked,Akár gyűlölsz, akár szeretsz,Alattad megnyílt a sir:Melyben rothad barát, ellen,Hiába minden: Róma már nem él."S ez a jeles magyar vátes,Reményt vesztve sikongatja:Világ végének a jöttét,S halálharangot kongatjaA beteg emberiség felett:"A jó a rosszal együtt sülyed el" . . .De egy visszhang felel nekiA messze Amerikából:Lehetetlen, lehetetlen!

lm' hát nagy fényesség lövelFel egész a csillagokigS nagy világosság terjed szétÉszaki sarktól a Délig.S kitekintve ablakomonAz Északfény színpompáját,Remekszép tüzjátékávalLáthatják fáradt szemeim.A föld játszik, kacérkodik,A mennyei csillagokkal:Érző lelkét mutogatjaGyönyörű nagy varázslattalLeírhatlan sugártörés

Ragyog a fényes horizonton, Százféleszínben tündöklikFöldanyánk szívének véreMost mind fel, az égre ömlik,S melegíti sugarávalA testét környező leget,S biztatgató, szent jelet küldA reményt vesztett népeknek.Olvassátok izenetét,Avagy, ha tán nem értitek:Majd én tolmácsolom néktek,Ti szegény, csüggedt emberek! . . .

284

A szivárványszínű ÉszakfénybőlHirteleni száguldássalÓriási veres zászló,A kommunisták szent jelvénye:Szökken fel a csillagmyriádra.Óriási, hatalmas nyeleA földtől a Syriusig érS a százmilliós orosz nép hőseinek,A veres katonáknak vasmarkaiMegingathatlan erővel tartják azt magasra.A lobogója befogja az egészMagasságos firmamentumotS rajta fénylik ragyogó, szikrázó,Szemkápráztató betűkkel e nagy,Fenséges, millió rabszolgából áhított,Szabadsághősöket, vértanúkat lelkesítő,Szentséges szent név:Világszabadság! . . .Gyémántbetűkkel ragyog ott e felírás!De mellette kissé apróbbAranybetükkel van a zászlóra hímezveA világ jelenlegi Messiásának:A törhetlen Lenin Ulyevicsnek a neve is.És ott jönnek sorban a muszka MegváltókDicső nevei.Ott olvashatod a jóságos,Biblia-habzsoló, gyengéd lelkületűTolsztoj nevét is. És ott van aRemekműveket alkotó csettel bírtVerescsagin neve is, aki mm* :irori Illég

A felrobbant hajónak tűzlángjain szálltA halhatatlanság egébe.S az én szemeim ama szent lobogón látjákA dicső Turgenyev nevét is,Aki bátran hirdeté, hogy:"Nincs különbség az emberek közt,S lényegében minden ember egyenlő."És ezernyi ezer hű fia az orosz népnekEgykor szintén ama szent zászló szövetére,A világtörténelem lapjaira kerül,Hogy nevét mindaddig áldva említsék,

285

Amíg egyetlen szabad polgára leszA most milliók vérétől áztatott Földnek.

Most hát újból, kevélyen zengheted,Te muszka költő-óriás,Te, a becsület mezején elesett Puskin, hogy:"Halott kozákot már látott a világ:De fogoly kozákot még egyet sem"És Te is, te eszményi szépségű Gogol,A derék, búsongó s mély kedélyű ukrán népnekLegkiválóbb dalnoka most büszkén kiálthadd:"Én vagyok a seregeket hajszoló,Rettenthetlen Bulyiba TárásznakEgyenes leszármazottja." S méltán verhetikSzilaj kezekkel a harci kobzokat,S a balalajkát az orosz zenészek,S csak hadd dalolják a remekszép dalt,A volgai hajósok dalát.S a bolshevik-induló csak hadd rikoltsaMesszehangzó, országokat felverő hangokonA Csermák Timohajeff vitészségét. Hisz' ma isEnnek a győzhetlen unokái:A nagy, kis, és fehér-oroszok s a kozákokMár minden reájok uszított hyénátSorra levertek. S a rémítő erejűOrosz medvének vastalpai alatt hörögnek márA gaz Kolcsák, Semenoff, Yudenich,Denikin, Wrangel, Petiura, stb. bandái.Minden, a szovjetek országára törő,Bármily erős ellenség is végreMegleli a nagy szarmát síkságonA maga temetőjét s Borodinóját.Hat millió katonát áldozott fel a cár,A nyomorult Mikulás zsarnoki kénye,S négy milliónál több szabadsághősVérzett el már a három év óta tartóOroszláni harcok alatt.Koplal, fázik s a kórokkal küzdA nagyszerű, a dicső, a verhetlen,A kitartó, a jószívű, a szelíd kedélyű,S most mégis bősz harcossá lenni kényszerült

286

Muszka óriás. De azértCsüggedetlenül küzd a szentVilágszabadság veres zászlai alatt.Ennyi őserő, ennyi elszántság,Ennyi kitartás, ily Iebírhatlan fanatizmus,Ily mérhetlen áldozatkészség valóbanEmberi mértékkel fel sem becsülhető.Nincs szó az emberiség szótárában,És szegény a magyar nyelv szókincse is,Hogy méltó dicsfényt fonhatnaAz orosz szabadsághősök glóriás fejére.S én, a gyenge szavú lantosTehetetlenségem érzetébenHozzátok kiáltok: Tinódy,Balassa, Petőfy! Jöjjetek mellém,Verjétek szilaj kezekkel a kobzokat! . . .Most, most van az ideje,Hogy a hurok szakadásig zengjenek,Recsegjen a tárogató s hasadásigBúgjon a kicsorbult Lehel kürt.És a Balassa Bálint éles kardjaMost vágjon hát utat a zsarnokságFelbérelt hadainak tömött ércfalain.Ide, mellém, szittya regősök!Akik Atilla harcaival lelkesítetekA törökverő ősöket, a kuruc magyarokat.Most, most kell tele tüdővel,Inaszakadt erőlködéssel harsogni,S fülsiketítő kiáltássalAz aluszékonyak fülébe dörögni,Hogy: elérkezett a végítélet,A végső leszámolás napja,A mikor a gonosz emberek állati fajtájaA jókkal, a haladókkal,A földi paradicsomot megalkotni igyekvőkkel,S a valódi népszabadság harcosaival,Elszánt, végső mérkőzésben ütközik.Ezen rémítő s a katalauni népcsatátMéreteiben tízszer felülmúló,Borzalmas viaskodásból te is, magyar nép,Te, most elátkozott, letiprott néproncs:Szintén ki nem maradhatsz.

287

De sőt, mert téged nyúz leginkábbA legbaromibb hóhérsereg, a melytőlMég az oroszok "Rettenetes Iván"-ja isMegborzadt volna: tehát ti néktek,Szegény, félholt véreim, újbólA kardhoz kell nyúlnotok.S csak annak a kemény, kegyetlen,Irgalmat nem ismerő, véresMunkája után készítsétek a köteleketA Horthy és fenevadjai részére . . .Ezek a kétlábú bestiák immárCsak a földet trágyázni valók,Undok, máris rothadó testeikkel,Amiket már kívül-belül átjártA luesnek gyógyíthatlan mérge.

A nagyszerű ÉszakfénynekÉgretörő tűzcsóváibóllm' ezeket olvasám ki, s ilyeneketLáttának meg bámuló szemeim.S e biztató jelekre én,Mint a régi, faltörő kosokIrtóztató erővel döngetemA vészopó zsarnokoknakTörvénybástyázta rablóvárait.S mit törődöm azzal,Ha a kemény szittyakoponyám,Amit már fokossal is simogattak:Pozdorjává mállik is a gazokJól védett sáncainak ormózatán?! . . .De, ha azokat élve elérhetem:Vasmarokkal erősitendem reájukA kommunizmus veres lobogóját,S bizonyára, mint újkori Dugonics:A százöles mélységbe rántom magammalA mi dicső jelvényünketLeszakítani igyekvő latrokat.Én hát mint kemény szittya ivadék,Akinek ősei Kievet is döngetek:Nem adom meg magam, mint Gábor kartársamAz enyészetnek s végpusztulásnak.Mert, csak ember idézte fel ezeket:

288

Emberek vetnek gátat is nekik,De nem ám pityergő kétségbeesettek,Hanem konokfejű, rettenthetlen férfiak,Akik még a másvilágon is,A hosszúszakállú öreg istent cibálandják,Amiért hét év óta csak alszik,S elnézi, hogy az ő "jámbor fiaiból"Milliók pusztuljanak egymás keze által.Én tehát, amíg bennem mákszemnyiMagyar vér is buzogni nem szűnik:Kitárt kebellel rohanokA zsarnokság martalócai s szuronyai ellen,S meg nem adom magam soha!Nem, nem, soha!Nem félek én új harcoktól, hiszenAz én őseim tízezer éven átEgyebet se tettek sohasem,Csak az ősi szabadságukat védtékKülső és belső ellenség ellen.S az Altáji hegyekbőli kiindulásoktól fogvaA Pamír-fensikon s a Tigris menteniBolyongásaikon át, a hol mint a szumír-népVoltak ismertek évezredek előtt,Be Etelközig s a Hunniáig: folytonKüzdelem volt a magyarok élete.S ezeréves, jelenlegi hazánkban isEgyetlen század el nem múlottBorzalmas rázkódtatások nélkül.Mégis: él e nép, mert élni akar.S nem esik kétségbe, mint a Gábor Andor,Akire nem nagy büszkeséggel tekinthetnekJeles ősei: a vitéz Maccabeusok,Akik két emberöltőn általRettenthetlen vitézséggel védtékA héberek feldúlt országát.Küzdjünk tehát mi is mindhalálig:S éljen a világforradalom! . . .

De nem messze, túl az eloszlóÉszakfényen új derengést látok.A milliárdok által óhajtott

289

Testvéries menekülésnek,A zavartalan, szent világbékénekMa még csak halványan mutatkozóNapját is már felkelni látom.De mindinkább erősbül ez a fény is,És egy óriási oltárra veti vakítóFénysugarait. Az oltárnál állA százéves főpap, egy újkori Marx.Érőteljes még az alakja s a szava érces.S imigyen dörög az óriási sokasághoz,Amely a megbékélt embertestvérekÜnneplő gyülekezetére küldötteknek aBeláthatlan tömegével környeziA remekül díszített emelvényt:"Jertek hát keblemre, fiaim,Akiknek apáit még ádáz harcokbanLáttam küzdeni az orosz, a magyar,A gall, a lengyel s a balkáni csatatereken.Akkori verseingeseik és sokszorosanFelújított marakodásaik valóbanCéltalanoknak látszanak előttünk.Ám mégis az óriási öldöklésneköt világrészt elborított vérhullámaiNem ömlöttek céltalanul.Mert a bűneitől ily rémítőÁldozatok árán megtisztult emberiségMinden tagja ma már valódi testvérkéntÜdvözli egymást az egész világon.úgy-e, már ti el se hiszitek,Hogy az én gyerek s ifju koromban,Nyolcvan, kilencven év előtt,Amikor ama rémítő népirtás vala:Hazafias és vallásos jelszók mellettGyilkolák egymást rakásra azEgymásra uszított nemzetek.Sőt, ha valakinek más testszíne volt,Már emiatt is üldözték.S ki gondolta vón' ama rémes időkben,Hogy a szentnek, dönthetlennek hirdetettVallások végkép töröltessenekMint a civilizáció kerékkötői?S akkor még el nem hitték volna,

290

Hogy Petőfyt, Aranyt, Schillert,Kiplinget, Rousseaut és a többiJeles költőt, írót, tudóst,A most világnyelvvé lett esperantón isÉpp oly jól élvezhetjük, mintEgykor a magyar, német, angol,Francia, stb., eredetiben.S még akkoriban a népirtó, zordonHadvezéreket s a népámító főpapokatJobban tisztelék, mint az emberiségValódi jóltevőit: a tudósokat,A költőket, a feltalálókat,S a minden földi javat előállítóMunkásokat.De most, úgy-e, más világ járja:Nem hogy háború, de még gyilkosság sincs.Mert nincs mi felett civakodniA köz javán munkálkodóknak,És senki se koplal, nem rongyoskodik,Mindenki jó lakásban várjaÍzletes ebédjét s legalább hetenkintKétszer megfürödhetik.S az emberiség közös, szent oltáráraA megbékélt nemzetek egymás utánElhordták engesztelő áldozatulA jó tulajdonaikat, hogy aztA többi embertestvér is elsajátítsa.Az angol a törvény tiszteletét s flegmáját,A francia a tudományszomját s jogérzékét;A német a szervezési képességet s alaposságát;Az olasz a művészi érzékét s zenéjét;A holland a tisztaságszeretetét;A spanyol a remek táncait;A bolgár a kertészeti tudományát,A szerb a szívós életerejét;A magyar a szabadságszeretetét;A román a remek kézi munkáit;A yankee a vállalkozási fürgeségét;A török a nagyszerű nyugodtságát;A lengyel a vendégszeretetet;A görög a dicső múltja emlékeit,A hinduk a mély bölcsészetüket;

291

Az arab s az örmény a sémi faj alkalmazkodásiképességét;

Japán a tanulékonyságát;A cigány a törhetlen humorát;China a confuciusi bölcs higgadtságot;A viking-utódok a gyors, tettre való készségüketS a négerek a vasidegeiket;A zsidók az évezredes intelligenciájukat;Az oroszok a nagylelkűségüket:Hozták ajándékul a megbékéltEmbertestvérek dúsan terített asztalára.S egyszersmind örökre eltemetekőszinte szívvel s feltámaszthatlanulA pártoskodást, irigységet és viszályokat.De azért a versengés ma is tart:A legnemesebb emberi küzdelem,Amely egyedül arra törekszik,Hogy melyik testvérünk tud alkotniOlyan tökéletes, használható dolgot:Ami az egész emberiségnek javára szolgáljon.Áldásom tehát az itt megjelenteken,S vigyétek azt a megbízóitoknak is,Azon szent kijelentésem kapcsán:Hogy most valóban megkezdődöttAz emberiség aranykora ...

3.) KÉT SÍRDOMB.Emlékezés a szeretteimre.

I.

Glenfield csendes temetőjétGyakorta meglátogatom;Bútól görnyedő szívem' ittCsitítgatom, altatgatom . . .De hasztalan! Csak lázong az,S a számára nincsen vigasz.

Ε két sírdomb egymás mellettItt, a szép hársfák tövében:Jó kedvem temetője lett.

292

S vigadni: felejtek már régen!Féllábbal már sírban állok,S csak árnyékul kelek, járok.

De bárhova indul utam,Az: mindig csak itt végződik.S csoda, hogy még meg nem untamAzt, hogy szivem mint vergődik.De máshol nyugtom' nem lelem,Csak itt: hol nőm s fiam pihen.

Bár csak mellettök fekhetnékA gondtalan Nirvánában,S csak már egyszer nyugtot lelnékA béke örök honában.A zavartalan pihenés:Nekem is már oly jól esnék.

Te áldott nő! Kit feledni,Éljek bár hosszú századot:Soh'sem tudnék s csak siratniFoglak mindig. S a bánatot,Mit elveszted miatt érzek:Nem tompítják hosszú évek.

Nem felejtem hűségedet,S a fénylő, nagy tisztaságotMely körödben környékezett,Sem szerető gondosságod'.Gyermekinket hün ápoltad,S őket a széltől is óvtad.

Hehj! Amikoron lejtettükA büszke magyar palotást,És egymáson legeltettükSzemeinket: az volt a tánc! .Körültünk gyűrű támadott,S ifju, öreg: csak bámult ott.

Rövid, boldog élet utánGyorsan jött a sok szenvedés;S a nagyhatalmú Sors bután

293

Földre tiport. TönkremenésLett a sok küzdelem bére,S téged takar most: sír éje! .

Árván hagyál öt kicsinynyel;De én, szint' porig alázva:Megküzdtem pokollal, éggel,Hogy ne sirj on a sok árva.Ám alig elült a vihar:Újból csövestől jött a baj.

II

Kis madárka dalolSzomorúfűz ágon;Altatni igyekszikMély szomorúságom.Hasztalan trillázol,Hiába csattogatsz! . . .Báj hangú csalogány:Meg nem vigasztalhatsz .

Levente jó fiamPorlad a hant alatt,Melléje temettemZengő fuvolámat,Ím' e sír elnyeléJátszi kedélyemet:S azt fel nem támasztjaMadárdal, igézet.

Bár maga HoméroszZengené emlékét,S akár maga: DanteSiratná elvesztet;S ha Ossián, ShakespeareDicsőítnek ötét:Meg nem vigasztalnákBánatos szivemet.

Mit nekem pénz, nőcsók,Mit nekem dicsőség:Ha legszebb fiamatTakarja szemfödél! . . .Világgá rikoltomRémes vergődésem':Nélküle már nem érFabatkát ez éltem.

Jóllehet még maradtMásik négy gyermekem,Kikben szintén volt s vanSok gyönyörködésem.Ám ezek mégis csakSarjú ivadékok:Igazi énemetTakarják e hantok.

Nemzetségem kihalΕ szép leventévelS hiába' küzdöttemDémoni erővel,Hogy utódom legyen.Apja méltó fia,Elporlad itt immárEz erős dalia.

Hát miért vergődöm,S ingyen mért harcolok:Ha éltem céljátólOly messzire jutok?! . .Ordíts vihart S messzeVidd el jajgatásom,Erdők s tengerekreSzálljon sóhajtásom . .

Világ legboldogabbEmbere én lennékHa e fiam élne.S ha szemeim néznékApa-büszkeséggelA délceg alakját:Dárius királylyalNem cserélnék pipát.

294

S ím' most csak átkozomBivaly idegzetem',Hogy ily roppant csapástEltűrni kénytelen.Prometheus kínjátBár naponkint érzem:Mégis, csak vonszolomA nyomorult éltem.

Pedig tán jobb lenneA pisztoly csövévelLeszámolni gyorsanΕ sivár élettel.Hisz' ez már nem élet,Csak kínos vergődés,Céltalan bolyongás;Lefekvés: felkelés.

De a lelkiismeret dörg:Ne keseregj emberNem hallod-e, mit zúg.Feléd a vértenger?Harmincöt millióProletár porlad ottTúl Európában:S te azt jóvá hagyod?!

Azokat is sirasd,Ne csak tenfiadat,S lásd meg az éhező,Vérző harcosokat!Fájdalmad temesd el,S harcolj a jobblétért,S rendületlenül küzdj:Világszabadságért!

295

KIVONAT MIHÁLYI IMRE "SZABADSÁG-DALOK"című VERSES KÖTETÉBŐL, MELY MÉG KÉZ-

IRATKÉNT ÖRIZTETIK.

4.) VILLÁMOK.

Rím-békóba én nem verlekTiteket, óh, dalaim!Szabadjára eresztelekIzzó gondolataim.Hisz' ki csak rímet farag:Üres annál a garat.

Villám zengjen a mostaniGyászos, bús éjjeleken;A setétséget oszlatniEszme: s nem rím kell nekem!S bár a villám gyújtogat:Nyomán új élet fakad.

Villámokat gyújt a dalnok,S villámfénynél dörgi el:Repüljenek ki a kardok,S a zsarnokság vesszen el!Ne nyisd ajkad panaszra:De rohanj a torlaszra.!

Hazafias töprengések,Érzékeny panaszocskák,Limonades pityergések:Rég idejöket múlták."Isten, király és haza,"Butítottak jelszava.

Hatalomtól ne kérj jogot,Vedd el tőle: mi tiéd!Ne tűrj el több gyalázatot,Inkább halj meg, mint így élj!Ne légy tovább helóta,Mint valál már régóta!

Hazug imát s frázisokat,Mik butítnak értelmetKenetteljes szólamokatNe mondj s dobd el ezeket!Rabszolgai bókgyártásCsak az ima: semmi mást

M'ért imádsz oly istenbálványtKit a hízelgés vesz meg;S aki oly rettentő árátSzabá képzelt Édennek?Trónra magad ültetedΕ mumust: vesd le onnét!

Franklin elszedé villámit,Marconi izen vélük,Blériot az ég angyalitElőzi s csak néznek ők:Hogy az ember már repül,Az úr kegyelme nélkül.

294

Á tudomány villámival Isteneszmét vágd a sutba,Isten nem birkózhatik; Ez ront józan értelmet;S nemünk a "tudás fájával" Mert, míg jársz a templomokba:Ha tovább érintkezik: Viseled a bilincset.Minden isten csődöt mond, Eged add a papoknak,S elhagyja az égi trónt. S velők tartó juhoknak.

Villámokat gyújts mindenütt Bölcs Salamon megmondottaA munkás táborokban; S a józan ész arra int:

S azon légy, hogy itt idvezülj A lélek halhatatlanságaA "siralom honában." Üres beszéd s labyrinth.

Munkás! Légy úr a földön, S amíg abban tévelyegsz:Rég megszerzed vér s könynyön! Festett egekre bégetsz.

Tépd rongygyá a hazugságot,Amivel elaltatnak:Égi s hazafias mákonytEngedd át a butáknak.Ha értelmed megtisztul:Nem félsz égtől pokoltul.

5.) MAGYAR POKOL.

I.És feljőve a Sátán a földre,Egyenest Szegeden állott megS ott megszállá a borjú-fejű Horthyt,A lovasított tengernagyot,Akinek még egy csónakocskája sincsenA szép Adrián.És sugdosott a szőrös füleibeIly kárhozatos szavakat:"Most itt a jó alkalom,Hogy merész álmaid valósuljanak,S bár hazádnak végromlásán isDe érdd el célodat!" S a császári lakájSzaladt kézcsókra úgy a frank,Mint az oláh vezérekhezS felajánlá nekik a piszkosSzolgálatait. Eleintén még ezek is,Ez éhes martalócok: átallákSzóba állani e nyomorulttal,Aki hazája hóhéráulAjánlkozék buta vigyorgással.De sokszoros esdekléseire későbbMegengedek e züllött hajdemáknak,

296

Hogy lőfegyverek nélkül:Csak a "Horthy-bunkó"-vaI díszítveSzedett-vedett kalandoraivalA Dunán-túlra vonulhasson.S vele egyidejűleg elindultAz oláh martalócok gyávaRabló-hadjáratra begyakorolt serege;S mint a Horthy-banda támogatója:Megkezdé az újkori tatárjárást.Eleintén a Kun Béla vitézeiA rettegett "vörösek" visszanyomtákA népünkre törő sakálokat.De később, mert a maradi,Gőgös, rövidlátó magyar parasztokSajnálták a "prolik" támogatásátS őket éhezni engedek:Erőt vett a rabló seregA vitéz kommunistákon.És a betörő dorobáncokNyolcvan milliárdnyi rablott javakkalTakarodtak ki Romániába.De ők még gavallérok voltakA Horthy-bandához képest.Mert csak itt-ott gyilkoltak,A hol a méltó elkeseredésFegyvert ragadott a rablókkal szemben.Ám a gaz Horthysták züllött,Két lábon járó fenevadjaiA rablás mellett a gyilkolástS az emberkínzásnak legraffináltabb módjaitŰzik tamerláni vérszomjukban.Ε rothadt vérű, szadista gyászmagyarokA velejéig romlott magyar gentrynekLegundokabb szemete márEbédelni se tud anélkül,Ha az általa megkínzottakBeleiben nem vájkálhat.S leirhatlan fajtalankodások közbenGyilkolja rakásra ez eszeveszett csordaAz elfogott proletárokat és zsidókat.S a fogolytáborokban mérgezettÉtelekkel pusztítja ezrévelAz odatoloncolt boldogtalanokat.

297

Reszket a kezemben a toll,A becsületes krónikás tolla,Mikor e gaztetteket leírom.Azoknak még csak az elolvasása isMegőrjíti a rendes észjárású embert.S valóban azt kell hinnem,Hogy a pokol összes ördögeiA letiport Hungárián tobzódnak.Hisz' a nyomorult HorthynakCsak egyetlen hóhéra: a Győry Sándor,Avval kérkedik, hogy egymagábanHarmadfélezer "bolshevikit"Szállított a másvilágra.Észőrjítő borzalom, valóban! . . .Hová sülyedt az emberiségΕ közel évtizedes mészárlásban,Hogy eltűrni képes a Horthy-bandaOrszágirtó garázdálkodását?! . . .Még pár év előtt, amikorA szegény Beiliss-zsidót igyekvékMeggyilkoltatni a cári kényuralom:Egész Európa tiltakozott.S a martyr Ferrer kivégzésétA civilizált államok munkásságánakVészt jósló felzúdulása kísérte.Holott csak két emberéletről volt szó.Ma pedig, a keresztény kurzisták,A pápai apostoli nuncius biztatása mellettSütögetik halálra a zsidókat;S az állati Freiszbergerrel,Aki a nyomorult éhenhalókkal étetiA fogolytársaikból készült pörköltet:Francia s angol tábornokokParoláznak. S a tömeggyilkos HéjjastVezére s kebelbarátja: a Horthy,A tiszteletére rendezett lakománAranybillikommal a kezében köszönti.A pederaszta Bangha-páter pedigSzellemi pestist terjesztő lapjaibanNemzeti hősökként ünnepliA keresztény kurzista tiszteket,Akiknek délelőtti szórakozása az,Hogy az elfogott zsidó nőket

298

Meztelen combokkal a kitüzesítettKályhákra ültetik.S a bűntanyáikra hurcoltZsenge proletárlányokatÁllati röhögéssel sorra megfertőzik.S legutóbb már nemcsak a gazdag zsidókatRabolják ki s ütik agyon,Hanem a módosabb keresztények kirablottHulláit is a Dunába sülyesztik.Másfél éves rémuralmók alattOda jutott már a budapesti nép,Hogy sertésólakban s a szeméttelepen,Vagonokban, Dunaparton vájt odúkban lakik.Csak Budapesten immárEgy millió ember éhezik, fázik,Ruha, cipő nélkül didereg;S a százféle kórtól sújtottakatMár koporsó nélkül, mint ebeketFöldelik el. S naponta majdnemSzáz ember lesz öngyilkossáA siralomházzá változott Hunniában . . .A gyárak, vonatok szénhiány miattMegállottak. Az iskolák zárvák,A kórházak fűtetlenek, túlzsúfoltak,A betegek a fagyos padlón hevernek,Az újszülötteket újságpapírba csavarják;Ezer közül csak negyven-ötven marad meg.De még négy-öt éves korában járni se tud,Aki megmaradt is a koplalás miatt.Szappan nincs s már a burzsoák isMegrühesednek a roppant piszok miatt.Kihalt a szemérem-érzet teljesen.Zsengekorú lányok s fiuk kínáljákKiaszott testüket egy falat kenyérértA szodomitáskodó gazdagoknak.A végsülyedéshez ére márA nemrég is oly gyönyörű Hungária,S még a tatárjárás se rontá meg ennyire.De a tébolyult Horthy-banda azértMég mindig keresztény szellemről,Vitézi birtokokról, nemesség adományozásról,Irredentáról s miről szaval.Sőt Prohászka, az "aranyszájú" püspök,

299

A "keresztény lovagok" által megtapsoltRemek szónoklatában védiA "numerus clausus"-t, amelyA zsidó tanulókat kizárjaAz iskolák s egyetemekből.De nem folytatom: mert megőrülök!

Π.

A nagy Darwin halálakorLondon összes harangjaiZúgtak, s Anglia papjaiFennszóval kiálták akkor:Meghalt nemzetünk nagy fiaA nagyj'aink óriása!

S bár Darwin ellenfelük volt:Elsiraták e nagy Titánt,Ki megdönté a bibliát,Istent és poklot kigúnyolt.De papok is elismerték:Darwin volt nemes ellenség.

Darwin folyton hangoztatá,Hogy az ember csak ősállat,Ki: vallásnak fordít hátat,Amint agyát megtisztitáA sok vallásos lim-lomtól,S szabadulni fog papoktól.

Ám azt ö se hitte volna,Hogy az ember olyan mélyenMint ma fetreng: sülyedhetne;S hogy annyira lezuhanna.Hisz maga: a dühös tigris,Salmhoz képest jámbor dervis.

Salm, Bibó, Héjjas, Prónay,Freiszberger, Friedrich s a tisztekAkik Horthyhoz esküdtek:

Nemzetünknek hóhérai.ők a tigrisen túltesznek,Mert emberhúst: magyart esznek!

Tigris a saját kölykeitÉhségében fel nem fialja,S emberrel kél dühös harcra:Mikor őket védelmezi.De vérszopó Horthy-bandaSaját népét öli, nyúzza.

A kutyafejű tatárokSzelíd apácák melletök,Tatárvért nem ittanak ők,S egymásra nem vontak kardot.Horthy csürhe minden magyartKiirt, ha ez tovább így tart.

Őrjült, vérszomjas hyénák,Dúlják, marják nemzetünket;S ha nekik most gátat nem vetAz egész civilizált világ:Magyarhon temetővé lesz,Benne Horthy kényúrrá lesz.

Kiből hát emberi érzetS becsület végkép ki nem halt,Tovább immár ne tűrje ezt,Aki szereti a magyart!Bunkózd le a Horthyakat!Mint kárttevő dúvadakat! . . .

300

KÖLTEMÉNYEK 1888 ÉS 1889-BŐL.

6.) LEHETETLENSÉG.Vita az apa és fiú között.

(1889-ból)

Változz meg hát végre, te könnyelmű fiú!Ma-holnap csakugyan már a szél is elfuúIstentelen korhely, szerelem bolondja!Bor s leányon kívül: mire sincsen gondja! . . .

Ha leszokol, kedves atyám, a pipáról:Akkor teszek én le a jó borocskáról!S mikor megtagadod hü magyar voltodat:Sutba vetem én is rózsaszálaimat . . .

lm' hallgatsz ezekre, galambfehér atyám:Mert mostan dönthetlen valót mondott a szám.Teljes életedben küzdöttél hazádért:Én pedig meghalok bor, cigány s leányért . . .

7.) AZ ÖRÖK FORRÁS.(1889-ből.)

Úgy Hafiz, mint Shakespeare:Szerelemről dall s ír.Húszezer költő élt:Ki szerelmet regélt.Ám ez olyan forrás,Mit ki nem merit más:Csak örök enyészet,Mely mindent eltemet.

301

8.) A SZERELMES GERLEPÁR.

(1888-ból.)

Nincs egyéb dolgotok édes csók adásnál,S a szerelmet zengő, lágy turbékolásnál.Fiókáitokat félve ápoljátok:Gyönyörű boldogság szerelmes tanyátok.

Istenem! Mennyire irigylem sorsotok!Talán én sohasem lehetek ily boldog.Hacsak szép Gizellám meg nem szánja lelkem:S páros galamb-csókkal üdvözít majd engem.

9.) IRODALMI BÍRÁLAT. (Epigram, 1889-ból.)

Kérdezed én tőlem: Göthét vagy Schiller apánkatIlleti tiszteletem? S hallgatod én szavaim.Minden esetre a Schiller apánkat többre tekintemNem tán müveiért, jó zamatu nevéért ....

10.) LEVELED VÉTELEKOR (1889-BŐL.)

Feltörtem Hogy keddenLevélkéd, Láthatlak,S elöltem S térdemenKeservét Ringatlak . .Forrongó Hadd súgomSzívemnek Meg néked:S borongó Gyémántom,Lelkemnek. Te értedRepülök MindenreHát hozzád Kész vagyok,S örülök S szívedreMikor rád Nem hozok:Gondolok Sem but, semAranyom; Bánatot,S ujjongok Ha lelkemlm' azon: Ápolod. ·

JEGYZET: — Kilencven költeményemet az ideálomöngyilkossá lett fivére dühében elégeté. Pedig azok közöttis sok értékes vers találkozott. Száz költeményt írtam őhozzá, míg végre csókot kaphattam tőle . . .

302

11.) NÉP.

Mutatvány a "Szabadság Dalok" című, még 1906-ban írt verses füzetemből.

Eldörgé rettentő, bősz átkát a Végzet:"Véres verejtékkel keresd a kenyeret!A szent felsőbbségnek tartozol hódolni,Királynak és papnak robotolni, gyónni . .S a megriadt tömeg köveket hord s épitPharaót takaró óriás pyramist.S halálra fáradtan kezét nyalja annak:Ki őt korbácsolja, felsőbb hatalomnak.

De im' egy hős támad; egy valódi férfiS lázadni merészel. Súlyos kezét érzi ,A haldokló sáfár, kit Mózes leütött(Poroszlók rohannak űzni a menekvőt).Ámde vezérével népe is elosonS zalámbol sokáig avar pusztaságon.S inkább mannán koplal, mint rabszolga legyen:Mert unta tengődni a királyi kegyen.

De új rablánc készül s Róma jármát sínyliKelettől nyugatig minden nép. KivívniA szent szabadságot, népek ez áldásátFelkél hős Spartacus s eltépve rabláncátMegdöngeti avval ős Róma falait:Szenátus megriad s küldi légióit.Bősz csata kél mostan s haldokló helótákElszántan menydörgik: "Éljen a szabadság!"

Halotti máglyánál a győzelmes vezérNyert harcán kesereg: óh, mennyi nemes vérFolyott ki e hősök elbúsult szívéből(Pedig nincs élet az ő munkájuk nélkül).Sebeit mindnyájan ím elölről kapta,S ahová állíták, helyét el nem hagyta;Jobb ügyhöz méltóan harcoltak szegények:Zengjen hát róluk is a vitézi ének!

303

Most Clytus a dalnok, merész énekre gyújt:Minden szabadság hős, kinek vére itt hullt,A szebb jövő magvát ülteté el itten,Bátor küzdelmüket áldja meg az Isten!Hamvokból serkedjen Szabadság szent fája,Amely az utódot már szabadnak lássa.Hisz´ jó anyánk, a Föld szülte azt ilyennek:Hívják bár az embert gallnak, vagy hellénnek!

Hajh! De nem teljesült a lantos jóslataS még mélyebbe görnyedt jármának alatta;S kit a szelíd Mester felemelni vágyott:Porban fetreng a Nép s visel ádáz harcotAz ő szent nevében . . .S egymást tépi, marja,S alatta a máglyát Torquemada rakja . . .De elszántan dörög kínzott Galilei:"Mégis mozog a föld!" S a nép kezd éledni.

S megrázza sörényét a kábult oroszlán,Királyi csőcselék futna már mind a hány;De eléri őket Robespierre vaskarjaS a zsarnokok fejét fűrészpor takarja . . .Ám új bitor támad: a bősz Napoleon,Rettegi hatalmát frank-, porosz- s oroszhon.S megint meggyalázva a szent népszabadság:Metternichet teremt az éledt zsarnokság.

De új Megváltókat szül a nép ereje,S győzhetlen a Marx-ja, Kossuth s Petőfy-je.S Mazzini és Bebel, úgy Darwin munkájaA nép jog földjének egy-egy barázdájaMelyben a Szabadság fája oly szépen nő:Siet oda a Nép, egymást üdvözlendő.Az a nép, mely eddig csak a jármot húzta,És urai kegyét koldulni tanulta.

Kelj fel hát, Proletár, s fogj egymással kezet!S mit réprontó ármány vállaidra vetett:Hajítsd a vasjármot gaz zsarnokaidra,S rivallj a Vilmosra s a bárgyú Miklósra:"Jogokat a Népnek, sok volt a szolgaság!S ne csak jelszó legyen: törvény, jog, igazságVJelen századunkat (Bismarck jövendölte):Trón-döntő, pap-irtó, zord Nemezis szülte.

304

12.) A KÁPLÁN ÉS A PÉKNÉ.(Tragikomikus történet.)

Szerette a káplánA csinos kis péknét;Sokat járt utánaMíg bevette szívét.Végre hát légyottotKapott az asszonytólMikor ennek férjeElment a faluból.De tengelye töröttA rozzant kocsinak,S mit lehetett tenni?Visszafordultanak.Kölyökpap javábanVállá hő szerelmét,S miajd hogy le nem nyelteA csinos menyecskét.Ámde váratlanulFérjuram betoppan . . .

Persze, a káplánkaSzíve: nagyot dobban.Egyre ötöl-hatolA zordon pék előtt,Hogy ő jó szándékkalÍmé: gyóntatni jött.De a férj rárivall:"Hazudsz, bitang csuhás!A gyóntatáshoz miértVeted le a ruhád?! . . .S többet nem is beszélt,De suhogott a bot,Melylyel kegyetlenülMegrakta a papot.Tanulság: Ki vizetPrédikál s iszik bort,Néha átugorjaA sövényt s a bokort . . .

305

13.) LÁTOMÁSOK.I.

A költőnek lázas agyaSoh'sem pihen, mindig forr;Éjjel-nappal úgy kavarogMint hordóban az új bor.Pihenése nincsen néki:Szent munkáját soh'se végzi.

Eszme eszmét kerget benne,S az ő szeme többet lát,Mint a többi halandóéS Múzsák vezetik tollát.Századokkal előre néz,S figyel: mint őrhelyi vitéz.

S ő csak úgy nyúlfüllel alszik,S érző agya álombanúgy megsejti, hogy mi lészenJövendő a világban:Mint földrengést finom jelzek,A kis seizmograf-készülék.

Húsz év előtt megjósolámA mai világrengést.S én már akkor is hallottamA jajt s az ágyúdörgést.Koronás latrok futása:Volt a lelkem látomása.

Titánok harcát már akkorRettegve, vágyva vártam;S a mostani rettenetesVérontást is jól láttam.Vérző szívem elborzadottAttól: a mit akkor látott.

Most birkózik két nagy Eszme.Igazság és Hamisság.Nagy erővel küzd elsőértAz elnyomott munkásság.Ám a harca, szervezetlen,S így: erőt vesz rajt' az ellen.

304

Az elnyomók napjainkig Most már minden nemzet eszmél,Uralták a tömeget. Gyűlésezik, lázadoz,S amely mindig istenök volt: S húsz állam proletáreágaHamisság nyert győzelmet. Sztrájkol, forrong s halált oszt:S ingyen folyt a munkás vére: Vesszen hát ia Hamisság!Hősi harcnak nem lett bére. Győzzön most az Igazság!

Ámde a nagy Lenin s Trotzky Most is látom, mi lesz végeS a sok muszka félisten Ε rémes mérkőzésnek?így dörögnek a tömeghez: A borzalmas népirtástólKüzdj a gaz tőkés ellen! A szivem majd megdermed.Fel! Itt az utolsó harc, Millió új sor támad:Vége nem lehet kudarc! S a Halál megint arat.

De bár hullna a küzdőknekFele a mély sírokba,

Ne spóroljuk a munkásvért,Folyjék bár patakokba',

S mint sem legyünk rabszolgák:Haljon ki a félvilág!

II.

Borzasztó álmom volt Karácsony éjjelén:Megjelent előttem Miklós, a vérszegény.Ki, bár százmilliós népnek szívta vérét,ö mindig sápadt volt, e vérszopó vampyr.Fejetlen jött a cár, feje hóna alatt:Eltorzult pofáján a szeme kidagadt.

Vilmos is követte kötéllel a nyakán,S vonszolta a fiát, ki átlőtt homlokánOsurgatá el vérét, a romlott zsarnok vért,S hírnév hetyett nyert ily jól érdemelt babért.Millió proletárt áldoztak e latrok:A nevökre szálljon utálat és átok.

Jezsuita fattyú, Alfons is sorra jött:S átszúrtan vezeté a talján hörcsököt.A gnóm királyocskát lelövék, mint ebet:Mikor habzó szájjal a népére lövet.Rupprecht jött a sorban e zsarnokok után,Agyveleje csorog roncsolt koponyáján.

Habsburgok követték Károlylyal élükön,Emberi forma sincs e sápadt tetűkön;Reszkető kezekkel ásták sírjaikat,

306

S azokba földelék zsarnok társaikat.Sortűz dördül aztán s maguk a sírásók,Szint' a sírba hullnak, e gonosz sátánok.

Orgovány, Kecskemét, Siófok és Szolnok,Szombathely és Pápa hősei jöttek mostA rémes seregben: a Horthy hősei! . . .Emberi dúvadak, magyarhon bakót.Egymáshoz láncoltan, éhezve kullogtak,Gyáva félelmükben fogaik vacogtak.

Dózsa hajtá őket, magyarok mártyrja,És a vesztőhelyet gyorsan felállítja.Máglyát rakat azon s királyi koronák,Palástok, jogarok, érseki infulák,És püspöksüvegek a tűzben recsegnek:Halálfélelemtől Horthyék rettegnek.

A dúlt arcú Dózsa szilaj csapásokkalCsonkítja a Horthy-t és az orvosokkalElkötteti sebét mindannyi latornak:Akiket csak szabdal, hogy meg ne haljanak.S lenyiszált karjaik ott sülnek a máglyán:S csámcsog rajtuk később Freiszberger, e sátán.

Ez, mindig állat volt, akárcsak Prónay,Vagy a gaz Salm, Bibó s borjú-fejű Horthy.S méltó társuk: Friedrich, Héjjas és Osztenburg,Aki hyénaként zabál és majd megfúltA félnyers lakomán, mit Dózsa tálalt felA Horthy latroknak: kik mohón költék el.

S a lerágott csonton épp úgy marakodtak,Mint mikor a zsidók pénzén osztozkodtak.Aztán így szólt Dózsa: "Hallod-e, te Horthy,Válogatott kínnal magad végezhedd kiDicső társaidat. S ha remek lesz munkád:Kegyelmet kapsz, ha lefőzöd Torquemadát!"

Dózsa lábaihoz borul a kormányzó,"S csak úgy dől pestises ajakáról a szó:"Köszönöm kegyelmed', hóhér munkát végzek,

307

Amilyet Arbuez s Bali ëoh'se végzett.Lassankint pörkölöm s falom e gazokat,Hogy a föld ne szül'jön több ilyen latrokat!"

De végső erővel most a kárhozottak:Láncaik' szakgatva Horthyra rohannak.Darabokra tépik, majd egymásnak esnek,S mint bősz kannibálok vad táncot lejtenek.Ε züllött szörnyektől undorodtan: DózsaValamennyit gyorsan a máglyára szórja.

A költő felriad borzasztó álmából,Mossa a szemeit szörnyű látomástól . . .Ε világrengésnek bár csak lenne vége,Avagy soh'sem jön el már a világbéke?"Rossz időket élünk, rossz csillagok járnak,"Lesz-e derült napja szép Magyarországnak?"

Lesz, ha zsarnokait a porba tiporja,S a Horthy-latrokat egy szálig kiirtja . . .Démoni erővel pengetem hát lantom',Hogy Horthy bandától hazám szabaduljon.S ha szükség lenne rá: karddal is kiállók,S a gaz hóhérok közt sűrű rendet vágok . . .

14.) FALUSI PÁRBAJ.

Történet, amelynek egyik szereplője én voltam botos ispánkoromban, 1883-ban.

(1888-ból.)

Naszályi toronynak zúg a nagy harangja:A pusztai ispán áhítva hallgatja.Templomba megy ő is, a lányok kedvence,Menyecskéknek álma s legények gyűlöltje.Jól tudják ezek, hogy: nem imádkozni ι járAz Isten házába a nyalka, szép ispán.

Fehérnép vesztére ül az első padba,Honnét a szüzeket sorra vizsgálgatja.S az arató lányok, kik őt jól ismerik:

308

Csak a kendők alul, sunyin nézegetik . , .Nincs köztük tán egy sem, kit nem ölelgetett,S akinek új kötényt, vagy pántlikát nem vett.

Dühösek is ezért a paraszt legények,S a torkos ispánnak ím' verést ígérnek.De nem retteg tőlük húsz éves szívvel ez:Szilaj bátorságot káromlás nem ijeszt.S csak azért is eljár ünnepi misére:Hogy a néki tetszőt vehesse szemügyre.

Ám egy éjjel, mikor hazafelé ballagA szép Mariskától: lest vet az ispánnakKilenc bőszült legény s fokossal leütik;S orozva támadván: nem védekezhetik.Egyetlen csapásra, mit Török Jóska ad:Ájultan esik le s a csürhe elszalad.

Ott hagyják vérében félholtan az utcán,S ők maguk elbújnak vackaikban gyáván.De éled az ispán s véres fejét mossaS másnap nyolc öltéssel az orvos bevarrja.S hümmögeti neki: "Mondtam, úgy-e, öcskös!Ha jársz a tilosba, kilyukasztják bőröd!"

Fogcsikorgatva szól az operált legény:"Ne csácsogj itt nekem, tyúkszemvágó borbély!Én állom az ütést, de vissza is adom,S nem futok ügyvédhez, elvégzem a bajomEgyedül, magam is. Majd megemlegetiA Jóska is, mikor a sors elém veti. . . ."

Tizenhárom estén várta a felépültIspán ellenfelét, míg kezébe került.Fütyörészve ballag ez a temetőbenAmikor "Billeg"-ről volt hazatérőben.De feláll az ispán temető árkából,S a rémült legényhez komoran imígy szól:

"Megállj Török Jóska! Egy kis számadásomLesz véled üstöllést itt, e szent határon.Orozva jöttél rám kilenced magaddal:

309

De most ketten vagyunk és a fokosommal.Ám én ezt eldobom szemeid láttára:Hajítsd te is bicskád e holt sírhalmára."

Megfogadta a szót holtra ijedt legény,Segítséget most hát nem várhatott szegény.S a két bősz dalia aztán egymásnak dőlt;Döng, duhog alattok a széttaposott föld,Bika erejével küzd Jóska irombán:Tornász fogással védekezik az ispán.

Már majd félóráig sürögnek, forognak,De bár mellök zihál: árva szót nem szólnak.Végtére az ispán által vetett gáncson:Elterül a paraszt s elbukik a hanton.Most hát ellenfele döngeti, gyomrozza,Amíg mozdulatlan marad mint a hulla . . .

Bemegy a majorba a kifáradt ispán;S így szól két béreshez: "Vigyétek saraglyánTemető árkából haza Török Jóskát,Pihenje ki velem való találkáját;A számadásunkat immár elvégeztük:Legényi virtusról tanúságot tettünk."

A falu bikái, mikor összejönnnek:Mély, zengő morgással rögtön öklelőznek.A pusztai legény nem fut a törvényre:Hogy ott kapjon tapaszt tátongó sebére.Mi se szaladgáltunk párbaj-segédekért:Nélkülök eresztők a felesleges vért . . .

Hejh, naszályi szüzek szép parasztleányok!Ma is vágyó szívvel gondolok reátok.Sok álmatlan éjét szereztetek nékem;Jártam utánatok a tarlón s fenyéren.Sok csillagos estét virrasztók át együtt:Sokszor megugortam értetek a gyepűt!Ha újból kezdhetném azt a gyöngyéletet:Nem bánnám, ha megint lékelnék fejemet.S bár most új kalandok s csókok után járok:Tán aggkoromban is áhítozom rátok . . .

310

15.) ÚJKORI APOSTOLOK.

Könnyű volt a régi, dicső,Héber apostoloknak:Mert ellátta a SzentlélekMinden jóval azokatFejőkbe önte nyelveket,Furfangot és sok tudást,Ráolvasást, csudatevést,Borcsinálást, kuruzslást.Sátort állít Pál apostol,S Péter fogja a halat,így oszt' az apostoloknakMindig jutott jó ifialat."Gyere-haza tallér"-jok volt:S pénz miatt nem koplaltakS még akkor olcsó volt mindenA tallérból ihattak . . .Sőt ím´ egyszer a bölcs Péter,Bőgősnek is beállottS Magyarországon jártábanVirradatig verbunkolt.Ám a modern apostolnakNehezebb a feladat;S idébb-odább utazásaMagában sok gondot ad.Ticket-agent nem ismeriA tréfát s ha nincs pénze,Kutyagolhat az apostol,amíg juthat más plézre.Ha meg ottan összecsőditHarminc-negyven hallgatót:

Avval a tisztes szándékkalHogy mond köztük okos szót:Akkor járja meg igazánA boldogtalan kakas,Mert még kettőt se kukorit:Nyakon kapja a kuvasz.A tőkések nagybotosaCsak "veresekre" vadász',Hol s merre jár a bolshevik?Kutatja s csak ezt szaglász.Mutasd:bár az engedélyed,S hivatkozz alkotmányra:"Mihaszna" a rendnek őreFütyül az okmányidra.S ha nagyon okvetetlenkedsz,Egy-két fejbe koppantástNem sajnál a rendnek őre,S kvártélyt dutyiban találsz.De, ha dicséred ia Wilsont,S a rabló tőkés rendszert,S hozzá teszed: vallásos vagyÉs tiszteled az Istent:Akkor, ugathatsz rogyásig,Nem hogy hántásod lenne,De még valamelyik úrnak,Papnak leszel vendége.Tányérnyalást, ha szereted,S ha dicséred az Urat:Holtig rágódhatsz csontokon:Mint a házőrző kuvasz.

16.) O K T Ó B E R H A T O D I K Á N .

EMLÉKEZÉS A "TIZENHÁROM"RÓL.

Tízenhárom 13-soros versben. — írtam 1906-ban, akoalíciós magyar kormány idején.

1.

Ökölbe miért szorulnak kezeid?Miért vonaglik halálsápadt arcod?Miért hánynak szikrát sasszemeid,Összeszorult ajkad miért csikorog?Mi vad érzet dúlja honfikebled,Hogy magadtól ellökve gyermeked:

311

Félőrülten bámulsz e hősökre.Kiket ítéltek golyó s kötélre?! . . .Hiszen ők már úgy is elporladtak,S fátyolt vetett a múltra király s nép;Ama dicsők hát hadd aludjanak:Hisz' hazánkban honol most békesség,S behorpadtak a szent sírok már rég."

2.

Így a fiú. De vad keservébenApja szíve vérzik és zakatol;És felelvén, ziháló mellébenSzenvedések bősz vihara tombol:"Nem szabad e hősöknek aludni,Emléküket fel kell támasztani!Talpra Aulich, Kiss, Török, Nagy Sándor;Schweidel, Lázár: — itt a magyar tábor!Ébredj Láhner, Desewffy és Knézich;S hű Pöltenberg, Leiningen, VécseyS te test s lélekben órjás Damjanich!Rohanjatok szittyát vezérleni:S gaz Habsburgot egy szálig irtani!

3.

Mert hazugság a kimondott béke,S hóhér-király — minden tette álnok!S az eskóros császár színleléseBajt bajra hoz. S a szép magyar álmokTeljesülni nem fognak mindaddig:míg népünkön Habsburg uralkodik . . .Esküszegésen jár hülye esze,Irgalmat nem ismer üres szive;új láncokat készít a magyarnak."Sammt-monarchie" az ő szeményképeS nincs ínyére a Kamarillának:Ha fény derül a jó magyar népre,S ezt tiporja, nyúzza, öli rendre.

4.

De Damjanich szelleme felkelveDörgi: "Megállj, császár s kamarilla!

312

Tirátok most ész s tudás fegyvereCsillog, nem mint AKKOR: kasza s villa!Ellenem egy Patfriciust küldtök?Reszkessen fekete-sárga szűtök:Hisz' markommal aprítom szét fejét!De bitófám megragadva: elébbMindnyájatok' arra felaggatlakHogy átkozott fajotokból, rablók,Csecsszopó se maradjon irmagnak.S máglyán égend véráztatta, tróntok,Ott a tűzön olvadt koronátok.

5.

Nagy Sándor meg így kiált rémesen:"Bújj elő, te áruló Görgey!Rejthelyeden, hol lapulsz csendesenNem engedlek békén megdögleni!Számolj vélünk, hogy miért juttatálBitóra, te gyászos halálmadár?!Oda is, m'ért nem követtél minket,S m'ért nem osztád gyászos végzetünket?Jókor láttam henned a gaz Júdást;Kibe, mint Bazainebe, tőrt nem véreA gyáva nép, mely tűrve árulást,Azt bőszülni tompa a fegyvere:Sőt a gaz, még bő kegydíjat nyere.

6.

"Négyen függenek már én előttem,"Irá Leiningen ama rémnapon;De oly büszkén és meg nem törötten,Mint társai: áll a gyász-zsámolyon.Egy se volt cenk, egy se félt meghalni,Szemét egy sem hagyá eltakarni.S mint annyiszor az ádáz csatákban:Egyek voltak ők a zord halálban.Mindegyikök egy hős, félisten volt,Ki kényúrtól nem kért kegyet soha;S Nagy Sándornak utolsó szava volt,Mit eldörgött, hogy: "Éljen a haza! . . ."S ezt ölé meg ribanc Zsófi fattya!

313

7.Magyar népem s ti testvér-nemzetek:Rác, német, tót, horvát, ruthén oláh,míg botorul egymás ellen mentek,Nem látjátok a gaz Kamarillát?Ez, ott a Burg kéjbarlangjaibanGyönyörködik marakodástokban,S szorosabbá tenni a békótók';Uszit reánk oláht, szerbet, tótot.Hát ingyen folyt a rác Knézich véreS a tót Kmetty s a szász Aulich szintén,úgy Maderspach s Pöltenberg a végreEstének el, hogy nőjjön az önkényS hazánk álljon Habsburg telekkönyvén? . . .

8.

És te, horvát, feledéd-e már azt,Hogy hazádnak legjelesb fiait:Szintén hóhérkéz írta, mint gazt?Velünk testvér Frangepánt és Zrínyit . . .S hát te román, Trajannak utódjaTán szégyenled, hogy egy HunyadijaTenfajodnak osmant porba döntött?!Hisz' birói széken hány elnökötLáthatsz: románt, ki magyart úgy sújtjaMint Hatvanit, ama gaz pribéketSujtá akkoron Janku vaskarja:1 Mikor bonta tisztes egyezséget,Mely békité a két testvérnépet.

9.

Lám a kicsi Svájcnak kevert népeHogy kiveré Habsburgot, Bourbakit!S oda törni nincsen merészségeSenkinek, mert beverik a fejit.Ezer évig együtt szenvedtetek,Kenyérmezőn s hol együtt küzdtetek;S a "Libertás" szent zászlai alattKüzd magyar, szász, oláh, tót s rutén had.S Branyiszkónál a tót újonc győzöttS a muszkától kergetett tót vének

314

Kiabálák, rázva rájuk öklök:"Rongy nép, majd ha az Alföldre értek,A fiaink megfizetnek néktek! ..."

10.

Hol a nemzet, amely így lelkesült?Hol vannak a dicső, nagy vezérek?Avagy tán a magyar szív úgy kihűlt:Hogy nincsenek abban szép eszmények? . . .A nagy Kossuth törpe fia sietBécsbe s hordja onnét a rendjelet . . .S amit apja fel sem rúgott volna:Kapva kap rajt', hiú, vén bolondja!Apponyi meg csődit dervis csürhétMit Gallia, mint poklost, kiirta.Wekerle is nyúzza a nép bőrét,Kit Andrássy zsandárral tart vissza,Zsírunk falja s borunk Habsburg issza! . . .

11.

Zendülj meg hát ősi tárogató,S hadd búgjon fel a hős Lehel kürtje!Legyen új harc, elszánt, iszonytató,Rabigáját népünk már ne tűrje! . . .Mi is megyünk! . . .Szabolcs fiam vágjad!Üsd fiam Zsolt, Levente koncoljad!Töltsd az ágyút Dalma és Árpádin;Vegyünk erőt a hóhér hadain!Nagyapád is Habsburg tette tönkreS míg, ő s Klapka kergetek a muszkát:Prédára lőn lova, juha ökre;Pénzét rabiák s nejét legyilkolák,S im' most földönfutók az unokák! . . .

12.

Ám ha bakó kell fogoly HabsburgokIrtására: rohanvást ott termek.S Te Arbuez, Torquemada s poklok:Tőlem rettentő leckét vehettek!Habsburg-latrok halálordításaÉgig szálland s ott lészen viszhangja! . . .

315

Csontjaikból úgy szívnám a velőt,Akár csak ők: népekét azelőtt.S mint az utolsó emberállatotKi elorzott jóléte rablóinTartott ily vad, iszonyú zomotort:Vess közéjük! . . . Zsarnokok hulláinJobban nyugszom: mint anyám párnáin.

13.

Tizenhárom martyr! Hős véretekEltemetett kincsként el nem pusztulSőt Örök tőkéje lesz népünknek,S a szent példán ez majd egykor buzdul.S fedje bár most Hunniát éjszaka:De vérünk forralja Kossuth szava:"Csak gyáva népen uralkodik zsarnok,Fegyverre, csatára hős magyarok! ...S modern Tyrteusként hadd hirdetem:Vesszen a talpnyaló, helóta had!A Habsburg számára nincs kegyelem!Tépd széjjel, törd össze, ahol kaphadd,S még a csecsemőjének se irgalmazz! . . .

JEGYZET: — Áldott emlékű atyámnak, ki 48-as hon-véd volt, drága anyám a második neje. Az elsőt az oroszokNagy-Igmándon 1849-ben megölték és ugyanakkor atyámgazdaságát feldúlták s hatvan jármos ökrét, négyezer juhátelhajtották. A komáromi piacon pedig 80,000-forintnyiKossuth-bankóját égették el a vár feladása után. Jelenté-keny vagyonából így kifosztva, gazdatiszti állást vállalt slegutóbb a Pápa-Kovácsi-i gróf Somogyi Ilona féle urodalomszerény nyugdíjából, amit én Amerikából gyakran megtol-dottam $20—$40—$100-os segélyekkel: éldegélt. S ha őelőtte egy Habsburg nevét, vagy a Ferenc Jóskáét emleget-ték: csak köpéssel fejezé ki e kétlábú bestiák iránti engesz-telhetetlen gyűlöletét. S amikor a 80-as években a Görgeytaz árulás vádja alól tisztázni akaró küldöttség a FenyvessyFranci, akkori Ughod-kerületi országgyűlési képviselő élénnálunk is kopogtatott, hogy tőle, mint Görgey volt katoná-jától a rehabilitáló nyilatkozatot kicsikarja: botot ragadotta küldöttségre. De rögtön meg is vonták tőle a honvéd-tiszti nyugdíjat. Sőt majdnem négy-öt párbaja lett emiatt

316

ő csak azon múltak a lovagias elintézések, hogy még 60 éveskorában is úgy vívott s lőtt az öreg úr, akár csak iskolatársa,a Hutflesz Samu, aki az 50-es években valóságos réme volta bálozó katonatiszteknek. S amely bálteremben akkoribanez a két jóbarát megjelent, onnét mintha a szél fújná előket: úgy tisztultak a vasas-németek. Imádott anyám pe-dig még mint zárdai növendék büntetést szenvedett akkor,amidőn a pesti "angol-nénikék" klastromából a kivégzettWoronyiecky herceg unokanővéreivel a Bulharini hercegnők-kel közösen: megkoszorúzták e dicső mártyr sírját.

S bizony ez a két isteni aggastyán még a késő vénségé-ben is csak arra buzdította a gyermekeit, hogy körömsza-kadtáig harcoljanak a Habsburg-uralom megdöntésére, haarra alkalom kínálkozik. De ezt prédikálták nekünk édesanyám unokafivérei is, a Mezey Gyula és Dénes, akik szin-tén a Kossuth zászlói alatt harcoltak. Nem csoda tehát,jó magam is fogcsikorgatva őrizgettem egyévi önkénteskoromban a bécsi Burg fekete-sárga latrait, mint oda kiren-delt "disz-strázsa"! . . .

16.) KÖD, HÓ ÉS SETÉTSÉG.

Szeretem, imádom a nagy Természetet,A sok változását bámulattal nézem.Szabad téren járván elfog az igézet,S ilyenkor magamat oly csekélynek érzem.Ez a nagy Mindenség harsogva hirdeti:Hogy a büszke ember alig több, mint semmi.

De bár elismerem Természet hatalmát:Mégis három jelenségét úgy gyűlölömAkár a papokat, vagy az arany almát,Mely királyi kézben ragyog oly tündöklőn.Köd, hó és setétség: ezeket utálom,S ha száz évig élnék: őket ki nem állom.

Ha ködre ébredek, rontva egész napom.Megüli mellemet s nincs semmihez kedvem.Ilyenkor hiába ajzom' fel a lantom:őt szócskát leírni nem lenne türelmem.De még a ló is, mely kocsi előtt ballag:Leereszti fejét, prüszköl és elhallgat.

317

A köd még nappal is nagy galyibát csinál:Éjszaka meg éppen egész veszedelem.Ilyenkor a kocsis messziről kiabálA szemközt jövőre s megáll nagy hirtelen.Ne hogy baj történjék, mint vonat s hajóknál:Mik ködben indulva: rajtok ül a halál.

A sűrű köd olyan a puszta terekenMint vallási mámor pókhálós agyakban.Nem járhatsz a ködben bátran, egyenesenS lámpásodba' bízva: heversz az árokban.Papok mécsese is a pokolba vezet,S ha utánuk indulsz: béklyód szorosabb lesz.

Havat is gyűlölöm. Ε fehér szemfödélMiként Jeremiás egyhangú siralma:Csak az enyészetről s elmúlásról regél.S mint a holt Természet végtelen sírhalma:Egyformán eltemet utat, növényt, s bokort,S négy-öt hónapig ül gyászos halotti tort.

Nagy hóban beszorul úgy ember, mint állat,Szoba s istállóba s ottan csak kérőzik.S hetenkint ha egyszer bejár hosszabb utat,Odújában pesved, morog s káromkodik.S ha nappal havat hány a befutt utakon:Éjjel négy annyit hoz a szél gyors szárnyakon.

Azt mondiják: szükséges a hó a vetésre,Hogy a nagy hidegtől, fagyástól megóvja,Pedig cseppnyi hó se jut némelyik télreS épp így telek után nő legszebb búzájaHómentes vidéknek. S CaliforniábanHó nélkül dúskálnak gyümölcsben, gabnában.

Legjobban gyűlölöm én a setétséget:úgy a fizikait, miként a szellemit.S meg tudom érteni a haldokló Göthet,Ki suttogva ejté ki e nagy szót: "Mehr Licht!*' —Még aludni se t'ok teljes setétségben.S szeretnék örökké lenni verőfényben.

318

Setétség a gazok s latrok patrónusaLeple alatt végzi a rabló munkáját;Bujakóros rima ilyenkor fogdossaUtcasarkokon a részeg áldozatját.Pap is azt szereti, ha a hivő feje:Holtig tartó setétséggel legyen tele.

De már szaporodnak a modern próféták,Kik a setétséget nagy fénynyel oszlatják.Szellemi setétség: számlálvák napjaid,S ma-holnap koldulnak néprontó papjaid.

17.) A SEBÉSÜLT OROSZLÁN.(1888-ból)

(Az 1848-ban kilenc oldalról megrohant magyar népharminc nehéz csatájáról s küzdelmeiről való

emlékezés 48 verssorban.)

Harminc lándzsadöfés hatalmas testében,Kilenc golyó járta által nemes szügyét;Patakként csörgedő, pirosló vérébenDúskálódik véreb és riha csőcselék.De körülte hever holtak garmadája:Csüggedetlenül küzd a puszták királya.

S még egyszer talpra áll s utat tör magának;Sietve menekül most hyena tábor.De felzeng a harckürt s jöttére muszkánakÉgig száll immár a diadalmi mámor.Tízszeres erővel nyomják most a magyart:Móc, szász, osztrák, orosz, rác s tót ellene tart.

Siet a horvát is véres zomotorra,Hogy a magyar vértől ő is ittasuljon,S gálád gróf Szirmay s Forgách jönnek sorra,Hogy a hős oroszlán kettős halált haljon.Áruló Görgey kezet fog e haddal:S így végre elbánnak a félholt magyarral.

Esküszegő oláh s te testvérgyilkos tót!Nem félitek istent. S te is, horvát, német?!Pusztaszeren, ahol szent véráldomás folyt:

319

Testvérül fogadtunk s nyerétek jólétet.S vad török s tatártól hát ki oltalmazottEgy évezreden? S ránk vontatok kardot?!

Megosztánk veletek borunk, búzánk, kincsünk;S éhezénk mi, holott ti lakmároztatok.S megesett rajtatok könyörülő' szivünk:Mikor Árpád előtt arcra hullottatok.Pedig megölhetett vón' kezünk ereje:Hisz' futott előttünk Európa ser'ge.

Akkoron zászlaink kevély tekinteteAtlanti óceán hullámiban fürdött!S mint oroszlán előtt a megriadt teve:Menekült minden nép, mert hasztalan küzdött.S hős magyar leventék paripái nyomán:Vér fakadt porba hullt oszágok homlokán.

S ti mégis orozva reánk támadtatok,S porba sújtván karunk, segélyt könyörgétek.Gaz Görgey s moszkó volt fegyvertársatokS ezek szenynyes frigye lőn csak menekvéstek.S ki titeket táplált a jó magyar haza:Kezetektől vérzett összemarcangolva.

Ám a hős oroszlán nem halt meg, él ma is.S tizenhárom mártyr sírdombj ai felettMiként ércből kivert, áttörhetlen paizs:Tiz millió magyar áll most őrsereget.S ha még egyszer reánk törni jő kedvetek:Az Ég úgy segéljen! Pokol lesz helyetek! .

18.) BÚS ROMÁNCRéthelyi Hedvig halálára.

Meghalt egy kis leány . . . Óh, kegyetlen halál:Velem levelezett, Miért raboltad el,S mán kiindult hozzám: Ε gyönyörű leányt.Nőmmé hát még se lett. Mért nem engedted elÚtjában im' meghűlt, Útjára?! . . . NászútjaS még ide sem érc; Lett von' e tündérnek:Már a halál ott ült Óceán hajójaSzékén: s ő ment véle. Ha kihozza nőmnek.

320

Nézem az arcképénNagy csillag-szemeit,Mosolyognak üdén,S nézem eperajkit.Tiszta, szép homlokánDus, szőke korona,Fehér, hattyú nyakátKét gyöngysor takarja.

A bor a bús szívnekHű vigasztalója,Lesújtott kebelnekElcsitítgatója.Csövestől ronta rámSok csapás, irigység,Kulacson hát a szám:S támad új reménység.

Remek szép hölgy, az szent,Hogy párját ritkítja;Hejh! Mint örült szivem,Hogy majd őt vidítja! . . .S magas műveltségétMit levele mutat,Óh, hogy megszeretem:S tüzelt boldog tudat.

Sárguló levelekHullanak a fákról,Zordon őszi szelekZugnak ős Budáról.Kesergő szivemetA bor élesztgeti:Majd jön a kikelet,S jön egy új kis "Hecsi" 3

Annak a tudata,Hogy keblemre zárom,S e nyíló rózsafaLesz az én hü párom . .Ε hely'tt halálhíreJött hozzám Budáról:S az Enyészet szeleFúj felém sírjáról . . .

Hejh, ha sírni tudnék,Könnyebbülne szívem!S ha pogány nem volnék:Vigasztalna hitem.Ám így bum s bánatomBorba temetgetem,S míg képét csókolomVérzik árva szívem . . .

Vad, szilaj természet,S pogány, nagy őserőAmi engem éleszt,S mitől sem retten .De azért Hecsikém,Mikor rád gondolok:Ha nem látják, biz' énKeservesen sírok.

S hogy még jobban fájjonBánat nyomta szívem,Kulacsom felhajtom,S játszatom a gépen,A Columbiámon,Azt a régi, szép dalt,Mely magyar határonTermett s most elaltat:

Kitették a holttestet az udvarra —De most aztán könnyár hull az

arcomra;Vérkönnyekkel siratgatlak

tégedet,Megölt szívem ontja e

vérkönnyeket . . ,

321

19.) KERESEM AZ ISTENT.

Keresem az Istent;Sehol nem találom:Se a templomokban,Se a főoltáron.Kit ott mutogatnak:Az csak szentelt ostya,Nem lesz attól kövér:Kinek nincs jobb kosztja.

A pap is im' azértGondűző borocskátTölt a bilikomba:S úgy nyeli az ostyát.S persze: imát mormol;Azt is csak latinul,Hogy hive ne értse:Mit ő istenhez szól.

Sok penitenciátSzab a bűnösökre,S ijesztgeti őket:Átok hull fejökre,Ha a sok vallásiSzertartást mellőzik,S ha a perselyeketDollárral nem tömik.

A haragvó IstentPorkolábnak teszik,Ki nézi, hogy hívő:Mit eszik, mit iszik?S ha netán a böjtbenZsírosat bevenne:PurgatóriumbanTáncol majd ő kelme.

Hát én olyan IstentTisztelni nem tudok,Ki úgy kormányozzaΕ rongyos világot:Hogy mumusként állvaEmber háta megett:Papokkal cimborál,S elzárja az eget,

S csak azt ereszti beKulcsos Péter útján,Ki a lelkét mossaPapok szennyes kútján.Törülközőt ezekJuhnak csak úgy adnak,Ha od' adja felét:A piszkos gyapjának.

Erdő, mező, tenger,Nap, hold és csillagok:Bennetek' én IstentSehol se találok.Ez a nagy MindenségSzüle isteneket,Akiket emberiKépzelet teremtett.

A nagy UniversumSokkal hatalmasabbMint az a sok Isten:Kit szült papi furfang.Hol van már az OrmuzdÉs hol az Ahrimán?Kiket ZoraszterÜnnepel hő imán?

S Valhalla isteniHát 'hova tüntenek?Hová lett Tyr, Odin,S a norvég istenek?Zeusz, Neptun, AresCsak addig léteztek:Hellének míg bennükHittek és reméltek,

Osiris és Ápis,Hadúr és a Bnahrna,Visnu, Civa, Allah,S a bosszús Jehovia,Elmultak, vagy pedigLassan haldoklanak,S Jézusból is immárCsak legenda marad.

322

Tudomány megöliA sok égi zsandártHozzájuk fohásza:Nem sok birkának száll.A kiskorú népekÍm', felcserepednek:S tudomány emlőinMegemberesednek.

A nyúlfarknyi életImmár becsültebb lesz,Menyország s pokolnakGyorsan hitele vesz.Önmagadat becsüldÉs embertársadat,S rugd farba népcsaló,Here papjaidat!

Isten meséjévelEzredekig nyúztakTéged s munkád árán:Henyélve dúskáltak.A nagy VégtelenségSzült minden anyagot,Tengert, földet, napot,Holdat és csillagot.

Az ember is végreItt termett a földön:S idvezülést akartNyerni véren s könnyön.A papok dumáltákVáltig a fülébe:Nehéz munka áránJuthat csak az égbe.

És a buta tömegDolgozik szakadtig,S verejtéke áránTőkés és pap hízik.De végre lázadoz,S kiáltja haraggal:Elég az ámítás;Le Istennel, pappal! .

Száz év múltán a sokTemplomból mozi lesz.S mint ilyen sokkaltaJobb szolgálatot teszA szabad embernek,Aki rab volt addig,míg buzgón imádtaGyarló isteneit.

Nekem hát rabbilincsAz Istentől se kell:Lenne bár jutalmaA menyországi kegy.Aszalják meg papokHét szűk esztendőre,S ha jó bort ihatom:Nem kell nekem lőre.

Tudomány kelyhébőlTokajit ihatom,De: istenhit és pap,Rontja agyam s gyomrom.Maszlaggal nem élek,Csak kérőzzék rajta:Aki akar lenniRavasz papok rabja! . . .

20.) MEGHALT A DAL.

Meghalt a dal mostan bús Magyarországon:Ezernyi költője egytől-egyig hallgat.S a lankás bérceken s virágos rónákonSe madár, se költő: senki nem dalolgat.Hallgat a sok bánat s nem szól a csalogány:És némán kesereg Siófok, Orgovány.

Sok fogolytáborban ezer kínzott sóhajt;Reménytelen hősök haldokló seregeKüldi az ég felé azt a kínos sóhajt:

323

Bár ránk ne virradna a holnap reggele! . . .Bár csak ne láthatnók új nap virradását:Hogy meg ne érhessük hazánk végromlását!

Mégis a sok közül egy kis madár dalt kezd,S fészkén ülő párját füttyel vidámítja.De rá egy harámja vad szemeket mereszt,S a hóhér kötéllel a fészket levágja.S eltiporva durván a leesett fészket:Árván maradt ágra most húz fel egy embert.

Héjjas ez a Sátán, Horthy cimborája,Aki Orgoványon csak egyetlen naponKétszáz derék magyart küld a másvilágra(Ha vón' Isten: nem könyörülne e gazon!)S míg azok a fákon halódva hörögnek,Héjjas cimborái nagyokat röhögnek.

Meghalt a dal hosszú, de hosszú időreKoldus Magyarország letarolt berkein;Sok hazatért hősnek im' az lett a bére:Hogy mehet koldulni, koldus nép ajtain.Aki meg beáll a Horthy bandájába:Lopott, rablott holmit vet neki gazdája.

Pokollá lett immár szép Magyarország!Negyvenkilenc után sem volt ilyen néma.Hiszen az akkori gyász és nyomorúságTizedrésznyi se volt, mint a mit a léha,Gaz, szadista, Horthy martalócok hoztakHaldokló hazánkra: melynek zsírján híztak.

Most már csak csontjain rágódnak ez ebek,S pokollá tevék a letarolt Hunniát.A Bibó, Osztenburg, Salm és FreiszbergerekMár régen lefőzték Dsingis-khánt, Tamerlánt.Bunkó, herélőkés, boxer a kezükben,S a keresztény-kurzus moslékja fejőkben.

A nagy rettenettől nap is elsetétül,Költők és madarak némultan hallgatnak.Már sírni se tudnak kétségbeeséstől

324

S végső temetését várják a magyarnak.Átkozott éjszaka, melyre virradás nincs! . . .Meghalt a magyar dal! Lenin: mi ránk tekints!

21.) SAJÁT FEJFÁMRA.(Epigramm.)

Éltedben tagadák nagy erényid s bőgve lemartakElhagyogat a barát, sárba taszít buta had.Holtod után keresik sírhalmod könnyes utódok:Hogy koszorúzva legyen porladozó tetemed.Ámde a torlaszokon elesettnek hol van a sírja?Rég´ széthordta a szél hű szíve szent porait! . . .

HÁTLAPI SÍRFELIRAT A FEJFÁN.

Született, tapasztalt, vétkezett, bűnhődött; —Harcolt az Igazságért rettenthetetlenül:Hibáiban is egész ember volt.

22.) EMLÉKEZÉS WASHINGTONRA.

írtam 1906-ban, az ő szobrának Budapesten történtleleplezése, alkalmából.

Washington, te Titán, te dicskoszorúzott!Zsarnokverő pöröly, te isteni lélek!A mai ünnepen emléked támadottAz ősz Duna partján s rólad zeng az ének.Tíz millió magyar fonja koszorúdat:S könnytelt szemmel nézi hős ércalakodat.

Büszke szobrod amott, a szép BudapestenNéma ajakkal is lángolón hirdeti,Hogy: a szabadságért rajongó nemzetenNem győz a zsarnokság s őt le nem verheti.S hallgató ajkadról is dörög a nagy szó:"Inkább halál, mint sem az eddigi béklyó."

Vaskarod erejét érezte indus, gall,Mert már ifjonnan is rohamra vezettedPolgártársaidat. S később ekevassal

325

Cseréléd fel kardod, ä győzedelmeset;Erdőt irtál s termővé tettél mocsarat:S munkás kezed nyomán yankee dúsan arat.

Ám az örökéhes, gaz, néprontó tőkeMely a mindenkori királyt hozsannázza:Megirigylé, hogy a sorsnak üldözöttje,A szegény emigráns boldog új hónába';S vámot, adót eszel nyomorítására,Munkája gyümölcsét veti közprédára.

Felkél hát a nép a bitor önkény ellen.S dobja a népfojtók áruit a vízbe;De jő a zsoldoshad, amelyben nincs jellem,S lövi a tömeget rakásra izibe.Boston terét asszony s gyerekvér borítja,S a futó menekvőt véres szurony irtja.

Már-már kegyelemért esd a kislelkűség,S csüggedés terjed el az egész vonalon.De imé, feltűnik, mint égi jelenségA szabadító hős, a zordon Washington.És hogy: "Az élethez, szabadság s jóléthezMindenki jogosult," dörg az ijedt néphez.

Nyolc évig tartott a rettenetes tusaSzabadságra törő nép és zsarnoki közt.Hullott a yankee vér s a bátor nép húsaS rongya a testéről cafatokban csüngött;Koplalt, ázott, fázott mezítlábas sereg:Amely eleintén csak futásnak eredt.

De csüggedetlenül küzd a nagy Washington;Futókat bátorít s ápol sebesültet,S éhező bajtárssal utolsó falatonOsztozik s tüzeli az elernyedt népet.S mezítlábas hősök dicsőségét zengi:Delaware jege, Trenton és a többi.

Szabad lőn hát a nép, Amerika népe,S atyjaként kormányzád hosszú éveken át.S lángoló elmédnek fényes bölcsesége

326

Ragyogja be messze a szabadság hónát.Kaput tár ez a sok földönfutó népnekS kenyeret, munkát ad milliónyi kéznek.

Hősök őse valál, félisten Washington,Akit még a halál se ijeszthetett meg!S bánatos nemzeted egyszerű fejfádonTégedet siratva imigyen kesereg:"Első volt a hadban, első a békében:Legelső lőn polgártársai szívében."

Királyok irigylik e sírfeliratot,Mely röviden dicső történetet regél;Egy hőskort, amelyet győzelemre karodVezérelt, óh, Titán, aki jelszó levélA csüggedt népeknek. Elnyomott rabszolgákA te szent nevedet segítségül hívják.

Hirdesd hát túlnan is vén Európában:Hogy csak kemény küzdés, munka terem babért.S ott a hármas halmú, szép HungáriábanKüzdj új, nagy erővel igaz szabadságért.S hirdesd a magyarnak: csak munka boldogít,S népek versenyében gőg és úr nem számit.

S a mi szép hazánknak WashingtonjaivalBocskay, Rákóczy, Dózsa és Thököly,S a magyar Megváltó: nagy Kossuth LajossalSzent kötést csinálva segítsed széttörniSzázados igáját a büszke magyarnak:Aki ellentállott németnek és tarnak.

S mint itten bennünket, oktasd véreinket,Hogy csak kérges tenyér s verejtékes munka,S szellemi haladás terem gyümölcsöket.Munka nélkül nincs lét, sem ország, csak dudva;Mint: cím és rangkórság és szibaritaság,Néprablás, zord nyomor, és kaján kapzsiság.

Döntsd porba Washington magyar kartársiddalA sok hamis bálványt túl az óceánon,De üss szét itten is rettegett szablyáddal

327

A sok trust, közt a mely hízik a munkánkon.És hirdesd Nyugattól a távol Keletig:Hogy zsarnok csak gyáva népen uralkodik.

Kossuth és Washington, ti isteni ikrek!Gyújtson fénysugarat harsogó szavatokMindenütt amerre száll a ti híretek.S mindannyi nemzetet felszabadítsátok!Legyen boldog a nép az egész világon:Ügy-e, ezt kívántad te is, nagy Washington!

23.) A MÁSVILÁGI JUTALOM.(Epigramm.)

"Küzdj, robotolj munkás! Nagy lészen égi jutalmad,Isteni kegy sugarak hintik az útjaidat!"Hirdetik a papok ámítással, s tudva hazudnak.Nálok a stóla a fő; üdvödet üsse a kő . . .

24.) RIMRÖCSCSENETI NYÖSZÖRMÉNY.

Az ipai pap podagras papájának pompás piros pipája:fapipa.

Így hát az ipái pap podagrás papája pompás piros fa-pipájából pipázva pislongat a púpos patikárius portáján pap-rikás pálinkától prüszkölő pókhasú pópák és poros perirato-kon pokolian perpatvarkodó prókátorokra.

25.) BÁLVÁNY KELL A NÉPNEK.

Bálvány kell a népnek, akár Vanderbilt Gladys lakzijátIsten, király, nő, viagy pénz; Annyira megcsodálja,ökölvívó, Billy Sunday, Hogy azt még észre se veszi:Versenyló, vagy hős-színész. Mint törik be bordája? . . .Ma: tán dicséri Caroso-t, Boldog, ha csak a lovát isHolnap már Charlie Chaplin-t; Csókolja α királynak,Holnapután nézi Héjjast, Akit nemrég a görög népS aztán meg Pickford Mary-t. Vitt vissza zsarnokának.

Ma éljenez welsz herceget, Jó Horácz húsz század előttKi Wilson-t látogatja; Mennydörögve hirdeté:Holnap meg már töri magát, "Nir admirari!" De a népHogy a papját hallhassa. Ezt már rég elfeledé.S tátott szájjal úgy elbámul Siket és vak a nagy tömegTarka-barka mondákon: S szép kirakatra bukik;Hogy állát szinte leejti De, hogy belül üres a báb:Attól, miket tőn Sámson. Avval ő nem törődik.

328

Gaby Deslys gyémántjaitAmikor árverezék:Néki nagyobb esemény voltMint a japán földrengés.Hisz ott: csak emberek haltak,De itt: ékszerről van szó,Mit királytól kapott GabyNeve: Braganza Manó.

Manó s bálvány kell a népnekS parádés felvonulás,Mert még kiskorú szegényke,S tetszik neki a mis-más."Panem et circenses!" kiáltA korcsosult római:S szint' az ő dédunokájátÍgy traktálják urai.

26.) FERRER HALÁLÁRA.

Emlékezés a spanyol szabadsághősről.(1906. évből való vers.)

Megint egy új mártyrtArbuez módjáraCudarul legyilkoltSpanyolok királya.Golyó járta szívétAma nagy embernek:Ki vagyonát s eszétAdá nemzetének.Hitvány álokokkalOlvasták fejéreA gaz orgyilkolást:S mint ebet lövék le."A törvény nevében"Mészárolták le őt:A haza legjobbját,A rettenthetetlen hőst.Világító fáklyaVolt ö a népének,Vesznie kellett hátΕ nemes léleknek.Te hitvány Alfonzó,Jezsuiták fattya,Még mondani mered:Vagy népednek atyja?!Hülye hóhéra vagySzép Hispániának,Trónra lépted ótaOtt mást se csinálnakMint: nyúzzák, butítjákA jó spanyol népet,Amelyet már környezVégromlás, enyészet.De hogy is lehetneBoldog az oly nemzet?

Melyet TorquemadaSzelleme vezetget.S hol száz polgár közülBetűt csak húsz ismer:Ott bizony szemet szúrtA lángeszű Ferrer.Összeesküdtek hátNéprontó csuhások,S bevégzék gaztettükMelyre szálljon átok! De nem siránkozniS átkozódni kell most,Hanem le kell rúgniTrónjáról a gyilkost.S minden betűjéértA derék FerrernekA papok százai,Ezrei vesszenek! . . .Írmagul ne hagyj megSe királyt se papot,Pusztuljanak, de mindΕ fekete latrok!Mert, míg pap és királyUralkodik rajtunk:Jobbra nem fordulhatMai gyászos sorsunk.Óh, Fertrer! HalálodSzent példa előttünk:Kik a szabadságértS népjólétért küzdünk.Fenséges nevedetΕ földön mindaddigmíg ember lesz rajta:Szeretve tisztelik.

328

S megboszulatlanul Atyai áldásátNem marad halálod: Szünteti hirtelen;Hia majd ünneplik a ElhamarkodástólVilágszabadságot! óvni készül Alf it:Már szepeg a Miklós De ez csak vaktábanÉs im' tanakodik Követi papjait,

Vilmossal, Jóskával "Lesz még kutyára dér,"S az Alfonzót intik. Fejedelmi latrok! . . .

A pápa is siet S veletek is végzünk,S csuhás fejedelem Züllött, gaz csuhások!

27.) ÚJ GOLGOTHÁK.(Elégia.)

Háborodott tömegek kísérték veszni a KrisztustS golgothai útján kiröhögték isteni Mestert.Száz új Kálváriája is áll most szörnyű időknek,S ezrével temetődik a sirba bus proletárhad.Ezt a világot az ördögtől szabadítani immárSok lenne tízezer Jézusnak. S így: csak a népekönmagok őserején szabadulnak zord rabigától.És felkelve a gaz tőkések zsoldosi ellenRettenetes nagy erővel mennek új viadalra,Mely végső lészen s meghozza isteni békét.Hejh! De míg új lobogónk a veres jut szent diadalra:Golgothai utain hány milljó rogy le halottul?! . . .Vér nélkül nem adódik a nagy kincs: égi Szabadsági.S könny tenger jelezi szent útját, merre haladt el?S majd ha a sok vér már lemosá a mostani szenynyet:Emberiség piszkos testéről, jő a Szabadság.Mostani nemzeteket sújtja ez ördögi vérdüh;S míg fele bősz népnek egymással viv nagy erővel:A másik fele sir ját ássa az élve maradtnak.Végitéleti zordon időket szenvedik általMostani bősz Káinok kik egymást holtra kínozzák:Borzalmas örököt hagyogatva az unokáknak.Sirva zeneg lantom pokloknak vad zsivajában,S könynyeim árjával öntözném az elesettet.Hajh! De kinek vón' már több könnye új siralomhoz?Hét év óta úgy is szakadatlan' sírva kesergünk!

330

28.) AZ ESKÜSZEGŐ KIRÁLY ÁLMA.

'Lárifáry Géza" kormányzóvá történt kinevezésére.(Arany: V. László mintájára.)

Sűrü sötét az éj,Süvölt a téli szél;A bécsi "Burg" magasTornyán az érckakasCsikorog élesen.

Ki az, mi az, vagy úgy?Fordulj be és aludjFerenc József királyA vihar majd eláll:Az rázza ablakod.

De az alvó riad:Mint a zaklatott vad.Mi baj megint, Felség?Nincs itten ellenség,Nyugodj hát, óh, Uram!

Zárjatok be ajtót,És tíz darabontotÁllítsatok örül,Az ember megőrülGonosz álmok miatt.

Jobbra, balra forogA király s csikorogFényes ágy alattaS új rémeket lát aZavaradott lelke.

lm' itt jő hitveseS tőrrel átvert szívePiroslik, zakatol . . .De ő egyet se szól:Csak sóhajt s eltűnik.

Most belebben fisaKit aljas orgiaVégzett ki oly korán.Sóhaj kél ajakánS mély keservvel így szól:

"Mit tevéi, óh, apám?!Nyugtom nincs a'miánHogy a magyar népet:Ε jó, hű nemzetetKijátszottad rútul."

A parancs teljesülS király álma enyhül.De felpattan a zárS a felség előtt áll:Damjanich, Vécsey.

Rémült szívvel tekintÉs távozásra intA megijedt király.De zord arcal megállA két előbbeni.

"Esküszegő király,Rongygyá téped-e hátFejedelmi iratod?...Hajh! Ezt megsiratodDe nagy keservesen! .

"Esküdtél: Megtartom,S mással megtartatomRégi, jó törvénytek,Vérszerzett kötéstek,Fiaim, magyarok!"

"Boldogtalan atyám,Bárcsak feltarthatnámRohanó végzeted,"S tűnik a kísértet,S az ősz újból riad.

Mi zaj ez mái megint?Mi zug, bug, odakinnt?óh, Istenem, óh, jaj!Tán csak nem csatazaj,Avagy tárogató?! . . .

331

De rémülten hallgat,Fekete-sárga had;S felzúg a riadó,S búg a tárogató,S recseg ajtó, ablak.

Bújj elő, vén király,A magyar nép itt áll,Eljött számadásra,Mert ütött az óra,ítéletet hoznit . . .

Sápadt arccal kinéz,Hol s merre dúl a vész?S látja, hogy udvaránEmber ember hátánTolong és rikoltoz.

Egy honvéd szuronyánLobog a szent okmányA királyi levél . . .Lobogtatja a szélS tépi a bősz vihar.

Menydörg a nép szava,Remegve hallgatjaEsküszegő királyMit a tömeg kiáltVad, bősz haragjában:

Le a hitszegővel,Le az álnok cenkkel! . .S az ébredő királyNagy ijedten kiált:Hamar az orvosért! . .

Még most csak álmodod,Ámde meg is látodA lázadó népetAki majdan tégedSzámadásra szólít.

Nem messze az idő,Mikor ellened jőA bőszült Sorsharag:Mely majd bőven aratLator Habsburgok közt.

29.) HARANG-ÁGYÚK.

Bömbölnek az ágyúkTízezernyi számmal,Halált okádva,S hull a proletár vér,Egymásra uszított milliónyiMunkásnak drága vére.Már nem győzik érccelA tűzokádó sárkányokatAz ágyúgyárak öntödéi.Leszedik hát a harangokat.S ezen a rémítő elvadultságon,Hogy a békét hirdető harangokbólNépirtó ágyukat öntet a hatalom:Sokan csudálkoznak.Csak a költő nem látSemmi csudát, e szenynyes erőlködésben.Agyfertőzésre csődíté eddig isA harang, a szellemi kiskorúakatA papi színházakba. S azokban

332

Hazafiságra, s az ellenség gyilkolásáraBuzdítá a pap a juhait.S a népmészárlásra indulókFelszentelt zászlait megáldvaGyőzelemért imádkozék. Tehát:Nagyon is természetes valami,Hogy a győzelmi énekre serkentő,S azt elősegítő Jézus testénekFelmutatásakor örömet hirdetőHarangokból: népirtó ágyuk lesznek.Tetszik az a bosszúálló Jehovának,Hogy a jámbor keresztény hiveiA benne nem hivő pogányokatA harang-ágyukkal tanítsákA Szentháromság parancsainakNagyobb tiszteletére.De mit szól ahhoz a menyei Jézus,Ha a bigott talján, a katholikus,A még rajongóbb katholikus TyrolitLövi rakásra, a szent ágyúkkal?! . . .Nem-e lenne jobb az emberiségre,Ha a harang-ágyukatEkevasakká átalakítvaHasznos munkát végeztetnének velük?! . . .A fegyverbe állított népmilliókatÚjból és végkép a hasznosTermelésnek folytatására sarkalnák.De a míg templomok s harang-ágyuk lesznek:Erről ne is álmodjunk . . .

30.) ZRÍNYI ÉS FRANGEPÁN A SIRALOMHÁZBAN.Ballada. (1889. évi költemény.)

Két szál viaszgyertya pislog az asztalon,A siralomházi szörnyű zomotoron.Temetés lesz holnap . . .Két jó vitézt küld elörök sötétségbe az ármány s elföldel.Zrínyi és Frangepán a vérpadra mennek,S meghalnak ők, akik szabadságért éltek.Szomorún tekintget

333

Egyik a másikra,És könnytelen szemökA múltat siratja.

Óriás Zrínyinek dus fekete hajaErős bikanyakát s vállait takarja.Ökölnyi szemeiFrangepánra néznek;De messze kalandoz lelke e vitéznek . . .Hű menyasszonyához szálldos az ő lelke,S szint' alélva bámul a kis feszületre.Képtelen elhinniA szörnyű Végzetet:Hogy ily fiatalonHagyja el a földet.

És megszólal Zrínyi: "Bűntelennek érzemMagam Isten előtt, hát mért hull a vérem?!Harcoltam hazámértEzernyi vész között,S im' az ármány mégis kemény gúzsba kötött.Ellenség nem látta az én hátam soha,És lám, mégis hozzám a Sors mily mostoha!A fejemre áhítA gaz Camarilla,Hejh, nem látlak többé,Kedves lovam: "Csilla"! . . .

Felel most Frangepán: "Szeretett cimborám!Hiába' keseregsz jó paripád mián;Arabs ló, az igaz,Párja nincs honunkban s hűebb, mint a kuvasz.De én a jegyesem, szerelmes tubicám,Hagyom el örökre s ő elsorvad árván;Holnap már nem látomAz ég csillagait.S nem csókolhatom márArám eperajkit . . .

Ki zokog odakinn a tömlöc ajtaján?Nem más, mint az őrül kirendelt porkoláb.S biztatja Frangepánt:

334

"Ne félj uram, s remélj!Oly szörnyű végzetet rád nem küldhet az Ég.Kegyelmet kaptok ti, hatalmas vitézek;Irgalom Istene el nem hagy, higyjétek!Utolsói vagytokNemes családtoknak:Ez szívét lágyítjaFelséges Urunknak." . . .

Ámde Lipót császár, a fekete hóhér:Kegyelmet nem ismer, és hull a honfivér.S im' meghalt Nádasdy,

Zrínyi és Frangepán,S leszabdalt fejeik ott gurulnak némán . . .

Millió magyar csak imádkozva nézi,Hogy legjobbjainkat a Habsburg kivégzi.S háromszáz év múltánAz új bakóinak

Kezét nyalja megintA gaz Habsburgoknak.

Csak egy ember kiált a zsarnoknak vétót,S bőszülten átkozza a nyomorult bakót!Én magam vagyok az,Egy valódi férfi,Ki a Habsburgoknak füleibe dörgi:Halál a fejedre, feketesárga had!Én ott tiporlak el, ahol megkaphatlak! . . .S még csont-kezében isZug a halálharang,Kongatja holt költő:Bőszen, irgalmatlan' . . .

És dörg a sírból is gyáva helótákra:"Tán vártok még! ujabb Zrínyi s Frangepánra?Magyarok vagytok-e?Vagy hitvány rabnemzet?Melyet a szolgaság úgy megmételyezett:Hogy egy tátincs-szájú "Halbrechts" is parancsolA hires szittyáknak, akiket korbácsol.S a gyáva szolgahad

335

Hülye Ferenc JóskátMár jobban imádja:Mint az égi urát.

Bocskay, Thököly, Rákóczy és BethlenHát azért harcoltak a gaz Habsburg ellenHogy ti, rongy unokákRabszolgák módjáraJáruljatok a Burg véres ajtajára:Címért, rendjelekért s más szennyes koncokért,S Kossuth fejéről így tépitek a babért?óh, te hitvány fajzat \Ti elzüllött korcsok!Azt is eltagadom,Hogy én magyar vagyok . . .

JEGYZET: — Ε költeményt 4—5 heti szakadatlan lum-polásra következett mellhártya gyuladásom idején, mint láb-badozó beteg írtam. Mivel akkoriban az orvosok nem igenbiztattak, hogy életben maradok, azért említem, hogy méga sírból is lázítani fogom a legénykorom idején valóban csen-des emésztésben elbutult szittyákat. Persze, ezt a merészkölteményemet az óhazában ki se lehetett volna nyomatnia bedutyiztatás veszélye nélkül. De majdnem minden ver-sem ilyen forradalmi szellemű.

31.) KUKORICA-FOSZTÁSON.(1889. évi költeményeimből.)

Meginvitált nemrégA helybéli kántor,Hogy ima megjelenjek:Lészen nála nagy tor.Kukorica fosztásElvégzése utánLesz nála hegedű,Jó bor és szép leány.Meghívás nélkül isElmentem volna én,Tudtomra mert esettHogy az én kis BöskémSzintén megjelenikTengerit fosztani.Hejh, csak szívét tudná:

Valahogy megfogni! . . .Szép madárka is ámA kis lányok szíve!De nehéz rácsalniΕ madárt a lépre.S ha lépre jő is: azt,Ki nékj cselt vetett,Azonkép megfogja,Mint cselvető őtet . . .Tőrt vetettem én isA szép Erzsikének,Kinek hollófürtiBokájáig érnek.S midőn magaménakHittem a hamiskát:

336

Hamar megsejdítéSzívemnek szándékát.S csütörtököt mondottMinden tudományom,S kisiklott tőrömbőlAz én gyöngyvirágom.

Gyorsan elmenekült,S engem hoppon hagyott:S cseresznye ajkávalGerlice hangjával

A falu csúfjára:Még kis is kacagott!

32.) IDVEZÜLÉS.(1889. évi költeményeimből.)

Esztergomba megy a költőLégyottra imádottjához;S folyton csak azon töpreng ő:Viajjon a jövő majd mit hoz?Kap-e Gizájától csókot?Vagy ez, mutat neki ajtót?

Száz költeményt irt hozzája,Epedőt, lágyat, forralót.Ámde mégis a babájaNem mondott egy biztató szót.S csak hidegen kezelte őt:Az epedve vérző költőt.

De ez, vágyó szívvel érzi,Hogy rabja tovább nem lészen;S színvallásra kényszeríti:Ha bezárul is az Éden.S ha kiűzik őtet abból:Akkor mindennel leszámol.

Amint a kis lányhoz toppanMily jó: egyedül leli öt;S költőnk szíve nagyot dobban,S elbűvölten nézi a nőt.Ennyi szépség egy leányon:Hogy teremhet egy virágon?!

Megjelentem parancsára,Angyali, bájos királynőm!íme, itt áll rabszolgája,Adjon egy csókot, könyörgöm!Mondjon boldogító igent,Ha ismeri a jó Istent! . . .

Ha pedig arra kárhoztat,Hogy kiűz szent otthonából,S szívéből engem kitagad,Hogy fussak lángpallósától:Mondja meg (azt is őszintén;Mert tovább így: nem élek én.

Száz dalomból érezheti,Hogy csakis önért epedek;S hű szívem halálra sebzi,Ha viszontérzést nem lelek.S tudd meg azt, jégszívű hamis:Van ám férfi önérzet is! . . .

S álltam előtted dacosan,Kigyúlt, szikrázó szemekkel,Emelt fővel, férfiasan,Kevély, szilaj tekintettelS vártam a nagy, döntő szóra:Fordul-e már sorsom jóra?

Ám Te, aranyos Gizellám,Szótlan keblemen pihegél;S ajkam éri cseresznyeszád:így választ vájjon ki remél?S a költő szive zakatol:Akár a dunai malom.

S a szép Májusnak reggelén,Mely e násznak lőn tanúja:Örül ember, állat, növény,És kiáltja: Halleluja!S míg két szív egymáson dobog:Nevetnek, sírnak angyalok.

336

A nyitott ablakon beszáll Szemközt jövő cimborámatA virágporral terhes méh; örömömben majd felfialom;S füleink körül muzsikál, Az csak néz: mi a csudánakS dongja, hogy: örül most az Égi Ε nagy vígság s lakodalom?Angyalok hárfája zeneg: És ámulva kérdezgeti:

A menny is gyönyörtől remeg. "Mi lelt szógám, kis Petőfy?"

S a mikor jó anyád megjött, Én meg karon ragadva őtS nagy ijedten szétrebbenénk, Viszem a "Fürdő" szállóba,S magadra kapva a kendőt S egyszerre tiz üveg pezsgőtA kapuig elkísértél: Rakatok fel az asztalra.Tündéri lépteid nyomán: "Húzzad fiam, Jónás Pali!Szegfű, rózsa, nyílik buján . .. Mulatunk holnap hajnalig!

S míg a füstös, barna legényRíkatja a száraz fáját:Az idvezült költő büszkénFújja kedvese nótáját:"Fecském, fecském, kedves

fecském,Vidd el az én levelecském! . . .Vidd el, vidd el, messze földre:Tedd a rózsám kebelére!"

33.) McSWEENEY HALÁLÁRA.

Te dicső vértanú, lélekben Óriás,MacSweeney, köszöntlek haló porodban is!Nevedre nem jöhet soha az elmúlás,S csillagként tündökölsz századok multán is.Tultevél Jézuson, ki csak negyven napotBöjtölt, míg te: százig nem ettél falatot.

Rabszolga nem lehet immár egy nép, melynekIly hősi fiai, mint Te, gombamódraA szép "Zöld szigeten" ezrével teremnek;S nem messze lehet már a várva várt óra:Mely "Erin földének" szabadságát hozza,Habár ennek népét most az angol nyúzza.

De a brit munkások máris zúgolódnak,S pártjára kelnek az elnyomott íreknek.Nem lehet már gátat vetni a folyónak,Mely zúdulva rohan a gaz tőkéseknek.Győzni fog mindenütt a Világszabadság,S nagy neved, MacSweeney szabad írek áldják.

338

Hű nőd bejött hozzád s a kis fiaidatMutatva, kérlele, hogy ne légy öngyilkos;S mint anya könyörgött: tekintsd magzatidat,Ne hagyd árván őket s tápláld magad titkon.De te, hősi martyr, nemes példát nyujtál,S szent haldoklásodban a világ melléd áll.

Milliónyi gyermek imádkozott érted,S az ir templomokban zúgtak a harangok,S végül a papok is arra kértek téged,Hogy ne várd be étlen a nagy pillanatot;Elszántan suttogád elhaló hangokon:"Kimondott szavamat meg nem változtatom!"

Szavadnak állottál, te dicső férfiú,S nemzeted gyászában osztozik mindenki,Akiben sziv dobog, ünnepelt vértanú,S haláloddal a brit uralom éveiSzámlálvák ir földön. Célod hát eléred:Sírodnál szabad nép zengi a keservét.

Meghalt hű McSweeney, de feltámadt Irland,S martyrjai nevét mindörökké őrzi,így hát könnyű nektek, vértanúk, az a hant,Mely szent poraitok' áldólag elfödi;Magyar nép is gyászol bús sírhalmotoknál,S reméli: majd ő is szabadulást talál.

Bárcsak Hunniának sok oly hőse volna,Mint amilyen Titán ez a MacSweeney volt,Akkor még a magyar föld is kivirulna,S nem lenne a népünk, mint most: olyan félholtDe a magyar nemzet soh'sem tartott össze:Azért dúlja most is egy pokoli csürhe . . .

34.) AZ UTOLSÓ KARDVILLANÁS.

Emlékezés Petőfy haláláról.(Mutatvány 1889-évi verseimből.)

Dörg az ágyú s a honvédKörülvéve ellenségTízszerannyi hadátulMiként a kalász: úgy hull.

De tért nem ád orosznakS neki ront a kozáknak;Vitézül küzd a magyar:Mert most hazát véd a kar.

338

Bem apó az ágyúkatIgazgatja s utcákatSeper a bősz ellenbőlS a muszka rakásra dől.De ennek hullt vitézitKipótolják. Hanem ittA magyarság egyre fogyS kimerülten összerogy.Végre Bem is félholtanOtt lapul a mocsárban;Nyomában kétszáz kozák:De Zeyk, a hős, nekik vág.S m ig Bem újból lóna kap:Zeyk egymaga gátat rakA leszabdalt kozákbulS köztük oroszlánként dúl.Még ő sebet sem kapott:Már tizenegy fekszik ott;S ki hozzá közelített:Abból szótlan halott lett.Ám a muszka tábornagyRárivall: "Add meg magad!"

Felel a hős: "Még egy szóAz enyém, az utolsó!"És ekkor pisztolyt ragad,Mely homlokán fúr lyukatS mint Bemnek megmentője:Dől a vérpiros fűbe.Feküsznek a honvédekPirosak és fehérek;Halvány midnek orcája:A halál szállt reája.Csak még egy tiszt harcol ottS bősz dühében az orosztSzúrja, vágja, koncolja:De már átlőve combja.Kardja utolsót villan,Szívéből a vér illan ...Hejh, dicső, nagy Petőfy,Holtig tudlak siratni!Tedd le kezem a tollat,Szemem vérkönnyet hullat!Bus csatatér: SegesvárSetétebb vagy Mohácsnál.

339

35.) KÉT ISTEN.(Munka és Igazság.)

Mióta ember létezikΕ keserves világonÚgy cserélgeti istenitMint nagyúr a kabátot.Ma áldoz bősz Jehovának,Holnap Zeuszt imádja;S jászolához JézuskánakHárom királyt állítja.Ormuzdot s gonosz AhrimántMár rég nyugdíjba küldte,Amikor a TurulmadártA magyar még tisztelte.Chinában húszezer istenUralkodott egykoron;Ma már hirök, nevük sincsenS a templomuk csupa rom.Pedig mikor uralkodtak,Vagyis: a nép hitt bennök,Papjaik úgy nyilatkoztak,Hogy soha se lesz végök.S ímé: minden isten letűntFeltámaszthatatlanul,S ők most úgy tűnnek fel nekünk

Mint kis gyermeknek a nyúl.míg a húsvéti nyulacskátKezébe nem kaphatjaKiabál, visit és ugrál,Semmi őt nem csitítja.De mikor a nyúllal játszott,S lábait kitördösi,Mint teljesen elnyűtt lomot:Az ablakon kiveti.A sok isten éppen így jártÉvezredek múltával;Eltűnt a nép, mely imádá,S eltemeté magával.S azért csak forog a világ,Hogy az a sok istenségMa már nem csinál galyibát,S nélkülök is él a nép.Bár a henye papok ujabbIsteneket teremtnek,Oly szándékkal, hogy az ujjalSzint' szövetséget kötnek,S tovább nyírják hívők gyapját,Buzgó igyekezettel,

339

A templomot már nem járjákOly sűrún, mint régente.Haldoklanak az istenek,S bár új köntösbe bújnakA népek már nem rettegnekS nem hisznek új mumusnak.Csak két istennek uralmaLesz örökösen tartó,S ezeknek a szent hatalmaNem lesz soha mulandó.A teremtő Munka egyik,Halhatatlan nagy Isten,Az Igazság meg a másik:Az előbbivel iker.A hatalmas TermészetnekS az embernek munkájaAz életet minden lénynekíS alakjok' ez formálja.De e földnek gyümölcseinCsak igaz elosztással

Boldogulnak gyermekeiS nem egymás rontásával.S ha majd minden ember vallja»Csak a munka idvezít;S Igazság jólétünk napja,Mely mindenkit melegít:Akkor meghal minden isten,De megmarad e kettő,S egyetlen kéz nem lesz tétlen,S egy fej se marad meddő.Valamennyi a közjóraFordítja igyekezetétS így jön el a boldog óra,S az ember csak akkor él.A sok hamis isten eddigCsak bősz harcra tüzelte,S csak nyomorgott, míg nekik hittS míg őket el nem verte.Éljen a Munka s az Igazság!Vesszen a Tőke s a Hamisság!

36.) A VÁRVA-VÁRT HONVÉDHUSZÁR.Ballada az isaszeghi napról.

(Mutatvány 1888. évi költeményeimből.)

"Anyám, édes anyám, hol van a szeretőm?Hol van, ki naponkint eljött és epedőnCsókolá ajakim?!" . . ."Hadd el lányom, hadd el,Harcol ő csatákban s ellenfelet tördel;De jön nemsokára dicskoszorúzottanAmikor tiéd lesz s pedig holtodiglan.""Valami szorítjaAz én bus szívemet:Sejtem, hogy nem látomTöbbé kedvesemet." . . .

Bömbölnek az ágyuk, megriad a népség,Falu jókba tódul a futó ellenség.Huszárjai élén ott száguld a várt fi,Ki, bár ellent hajszol: kedvesét keresi.Fel is leli amott, a kis fehér házban,Mely épp' akkor állott a legnagyobb lángban.

341

"Lányom, kedves lányom!"Búg az anya;Berohan kihozni vakmerő dalia.

Átkarolja a lányt, de az már alélva,Kedvesét a huszár öleli csókolja.

Forró az ölelés,Forróbbak a lángok,

Másnap két szénvázat temetnek a lányok.S a gyászkoporsóra:Isaszegh népének hull a könyje árja . . .Ez a honvédhuszár szomorú nótája.

37.) LOPÁS.(1889. évi gyártmány.)

Mindenféle lopás tilos,S az orzásért büntetnek;S a tolvajlás miatt hosszú,Zordon fogságra vetnek.Ámde csókot lopogatni(Ha nem látják, nem tilos);Meglopom hát eperajkad,Te kis kacér, aranyos.S ha becsuknak: zárjanak beVeled együtt, kis bűnös:Akkor tudom, meg nem árthatJó magunknak a hűvös.Uccu lelkem, jer közelebb,Ne félj ám, hogy megeszlek! . . .Hadd legyek melengetőjePihegő kis keblednek! . . .

38.) BUKOTT CÉZÁROK.Epigram.

Megnehezült az idők járása, Vilcsi feletted;Gaz Miki rothad már, tenfiad is csavarog.Karcsinak ott Svájcban szintén nincs senki barátjaS épp' úgy ténfereg ő, mint a nagyorrú Koburg.Germaniának a többi királya szinte csücsül most,Hejh, szaladó nagyurak: alkonyodik napotok.

342

39.) SZENTKERESZTI MAJÁLIS.(Mutatvány 1889. évi szerelmes verseimből.)

Májusnak gyönyörű, balzsamhozó napjaTerjeszti sugarát s rügy eket fakasztja.Örvendezik szerte ünneplő Természet,Mindenkit elfog a bűbájos igézet.Hol van ennyi szépség széles e világon?Hogy terem a harmat illatos virágon?

Ünneplőben pompáz az egész Mindenség,Királynéját várja. S tündéri jelenségAmott repül felém szilaj táltosain:Szikrát vet a napfény azok csótárjain.Érzi a nemes ló, hogy égi terhet hord:Kit levett kalappal üdvözöl paraszt s lord.

Nosza hát, cigányok, zendítsetek rája!Sírjon hegedűtöknek vén, száraz fája!Pengjen a cimbalom, klarinét sikoltson,A kisbőgő zengő keservvel zokogjon!Kiáltsunk mindnyájan hozsannát e hölgynek:Hadd viszhangozzák azt e százados tölgyek.

Hintóról sellőként lebben le a kincsem,Ki engem szívéhez fűzött rabbilincsen.Rabszolgája vagyok ez égi angyalnak:Üdvömre jött-e ő, avagy kárhozatnak?! . . .Csak egyszer csókoljam cseresnye ajkait,Csak egyszer hadd lássam égszínkék szemeit!

Karcsú a dereka, zerge szökellése,Lágyan csengő hangja hárfának zengése.A dus szőke haja majd a térdét veri,Most konytra feltűzve fejét ékesíti.Gyönyörű homloka lángeszét takarja,Hókeblén átfonva gömbölyű két karja.

De mit is dadogok az ő szépségéről?Ha száz évig élnénk, ez isteni hölgyrőlAkkor se tudnék tán méltó verset írni,

343

S e felett bánkódva, nem tudok csak: sírni.Ha száz szemem volna, az mind kevés lenne:S elégtelen arra, hogy véle betelne.

Hejh, te szép Szentkereszt, nagy bucsujáróhely!Tán ott még ily pogány is mint én: üdvöt lel.Mit nekem menyország, ha Gizám szemébeNézhetek s órákig vagyok közelébe.Kétszáz éves hársfák könnyeztek felettünk:Amikor alattok kéjesen ődöngtünk.

Azután jött a tánc a tágas terembe,Másfél óra hosszat ő volt a kezembe . . ."Húzd rá, fiam, Cápár! Szakadjon a húrod,Ha pedig elhagyod, bizony rád taposok!" . . .Végtére is anyád félájultan vitt elA pihenők közé: és rám megneheztel.

Ámde te bevallád, hogy örültél annakA bolondul szilaj, vérforraló táncnak.S a cigány szakadtig húzta jó kedvében,Megérzé, hogy mostan ott, a magas Égben:Ε szép párnak frigyét készítik angyalok,Esti csillag azért: kettős fénynyel ragyog.

Hát még a vacsorán, amott, egymás mellett,Hogy megfogott engem delejes igézet:Amikor egy tálból eddegéltünk ketten,Szorosan egymáshoz simulva a széken?! . . .Piskóta lábaid azt sürgönyzék hozzám:Te leszel a párom, harmatos violám! . . .

És hát emlékszel-e, amikor indulánkNyerges-Újfalura, hogy újra folytatnánkA táncot, a Bandi nagyvendéglőjében,Ahol szinte voltunk égi üdvösségben.S tán most is neveted, hogy mi, készakarva:Legutolsó kocsin ballagánk utunkra.

S lám, hogyan szégyelted, mikor a kocsisnakAzt súgtam fülébe, jó Varga bácsinak:"Hátra ne tekintsen, mert lesz olyan pofon,

344

Hogy attól a lelke a pokolba oson ...De, ha előre néz s a lovakra vigyáz:Százegyig lesz; holnap a fajin áldomás" . . .

Széles e világért meg nem szegte volnaUtasításomat a kocsis és lomhaBallagással eredt a sok hintó után.S amikor kérdezték, felele nagy bután:"Kirem átossággal, hát vigyázva gyüttünk,Még így is a hidnál majd hogy fel nem dűltünk."

S váltánk ott az úton ezer forró csókot,Szívecskéd keblemen szent lázban dobogott;Rózsapiros szádnak mézédes illatját:Epedő ajkaim még ma is óhajtják.Hajh! De minden elmúlt s csak halavány reményKöt már az élethez s miattad vérzem én! . . .

40.) A LÁMPÁS.Csudálatos történet.(írtam 1889-ben.)

"Mérhetlen az IstenségnekHatalma és határt nem szabNeki semmi." Pál, a batíter,Önmagához így szavalgat:"Bűnös valék s ime mégisMily könynyen szabadulhatok,S elcsapatás helyett no lám:Még jó borravalót kapok."S a két forintnyi zsákmányonMit a jegyző neki vete:Osztozik "Kukucska" boltjaS a szent Antal bő perselye.

Történt, hogy a kupaktanácsA jegyző sürgetésére.Lámpást helyez háza eléHogy éjszaka baj ne érjeMikor a "hegyből" hazatérTiz liter borral begyében;lm' hát a lámpa azért ég,Hogy bukfenceket ne vessenA nótárus. De a frányaS fösvény biró elrendeli:

"Ha az a lump nincsen itthonAkkor nem kell kigyújtani!"S bizony, több volt az éjszakaMikor a lámpa nem ége,Mint a hányszor községházátJelzé annak pisla fénye.De egy vaksetét éjjelenMikor beborozva ballag,Egy nagy kőben im' megbotlikS szidja apját a bakternak,S ígérgeti, hogy kirakjaőt tisztes hivatalából:Ha végezi a dolgaitTovább is til-túl nagyjából.Ám a mint ott morgolódik,Megszólal egy szép kis leány:"Tekintetes jegyző urunk,M'ért szidja az édesapám?""Te vagy, Panni? Hát kis hugám,Errefelé mi szél hordoz?Hisz' már tán éjfél is elmúlt,Nem félsz, hogy elkap a gonosz?""Az ördög se csintalanabb,

345

Mint a nemzetes jegyző úrS miért nem borotválkozik?Lám, a szakálla tűként szúr.""No bizony, hamiska kincsem,Nem halsz te már abba bele:Ha dobogó szívecskédetTakarja legény kebele."

S másnap, a templomból jövetBaktat a kocsmába Pali,

S hogy ma is történnek csodákDicsekedve emlegeti:"Íme, én már attól féltem,Hogy elvesztem hivatalom:S ahelyett az úr kegyelmeRendelt nekem borravalót!" . .De kilenc hó múltán, mikorVisít bölcsőben a gyerek:Káromkodik az éji őr,Hogy sírnak bele az Egek.

346

41.) AZ AMERIKAI MAGYARSÁG VEZÉREI.(Epigramm.)

"Mentsük a hont, magyarok!" kiabálnak szerte a térenTajtékzó uracsok s döngetik a kebelök.Ámde maguk fukarul rágódnak centjeiken isNéha napon a miket vetnek e kis ravaszok,

Mert kamatoztatni igyekeznek a hazamentést:Nagyszájú kuvaszok, szónokoló potyafik . . .

M'ért mégy féreg után, magyarom? Nem látod-e immár:Hogy szemetén rágódsz, mit elibéd vet e had.Korbácscsal közibejük eredj hát s üsd a hol éred!Mert, migi hizlalod ezt: koplal a kis gyereked.

42.) MODERN MACCABEUSOK.(Epigramm.)

Maccabeus testvérek ezelőtt vagy kétezer évvelHarcoltak nagy erővel a bősz, vad syr iga ellen,S másfél századon át tördösték Syria jármát:Míg végre leverek szent harcát mózesi népnek.Az oroszok népét rabigába hajtani indulKolchák, Denikin, Judenitch és Petiura s WrangelÁmde Lenin, Budenny és Trotzky elverik őket:Maccabeus-oroszok nem hagyják a zászlót,Marx a mit a népek erejében bízva örökkéntHü proletároknak adományoz lelke javából.

43.) A CHEOPS PYRAMIS LÁTÁSAKOR.

Égbenyúló orma titáni köveknekHova tekint zordon, büszke arculatod?Tán hozsannát intesz ama szellemeknek:

346

Kiknek tetemeit őrzik a századokSetét üregidben. Századok századiS évezredek láttak már téged állani.

"Régibb az időnél magánál a gúla,"Tartja a népszólás Egyptus földébenS a "pyramis-király" rettenetes uraAz óriás Rhamses vala bősz dühében,Mikor a Cheops-ot roppant fáradtsággalS tudással, állata gyötört rabszolgákkal.

un, nataimas Jtcnamses, net lábnyi onáslTestben, akaratban csodaszülött zsarnok!Aszott arcodon is elfog a bámulásS félek: holtodban is megdördül az aj kod . . .Parancsod tulzugta százezrek sóhaját:Sasszemed nem látja a görnyedt helótát

Mit neked rabszolga, aki emberszámbaNem is megy előtted, mikor a letiprottFejdelmek fogvák be diadalkocsidba?! . . .Szaracén, szyr, héber s khaldéus görnyed ottAranyos szekered ércezett rudjánál:Tiz ország nemzete fekszik lábaidnál.

De mi vagy te, gőgös emberpulyka ahhozA lángeszű építész-mesterhez képest,Aki nagy tudással tervezget s alapozS beosztja munkára a tengernyi népet?!Ez alapot ásson, állást csináljon az,Hogy felemelődjék a szörnyű kőhalmaz.

Megépíti a sírt, Rhamses nyugvóhelyét;Alagutat rakat a nagy labyrinthbanS idővel dacoló kriptáknak tömegétBoltoztatja ama zordon kőhalmazban.S hogy több ily remeket létre ne hozhasson:Rhamses megöleti őt a gúla ormon.

Hatvan esztendőnek e roppant munkájaMillió rabszolga könnyeitől ázik:S cement helyett rabnép hörgő sóhajtása

347

S véres verejtéke szól e kövekről itt,Átok kiált felénk e komor falakrólS viszhangoznak azok ostorcsapásoktól.

Te vérivó zsarnok, óh, te törpe semmi!Mi vagy a legyilkolt építészed mellett?Te csak parancsoltál: így s amúgy kell tenni,De a lángész tervelt s ihlete teremtett.Te csak pribék voltál, hajcsár fejedelem:Ki ölted s zaklatád népe könyörtelen'.

Sem zsarnok király, se a mártyr pallérNem méltók a lantra e nagy alkotásnál!A gyötrött, lenézett rabnépé a babérAma testetölő, baromi munkánál.Ez görnyedt a nehéz kövek súlya alatt,Ez sóhajtott végsőt: ha ere megszakadt.

A legdicsőbb vezér sereg nélkül mit ér?S mi haszna lett volna nagy Michel AngeloJeles terveinek, ha a szent munkásvérNem festi pirosra a felállítandóÉpület köveit? . . . Szent-Péter templomaMunkáskezek nélkül sose mállott volna.

Te szegény kopt, a kit a bőszült FáraóÉpp úgy nyúzott, mint a kegyetlen mameluk;S aki még csak hírből se haliád mi a jó,S akinek ruhája még ma is csupa lyuk:Kelj fel a zsarnokok ellen s küzdj meg velők,Gúla sírboltjára régen megértek ők.

S kik eddig elrablák munkádnak gyümölcsétS évezredeken át kínoztak, zsaroltak:Fogdosd össze mindet s a kis csecsemőjétSe kíméld ennek a vészopó fajzatnak! . . .Gúlák ormairól hajigáld le őket:Szabadságod napját ekként ünnepeljed! . ·

348

44.) SHAMYLT SIRATÓ KABARD NÉPBALLADA-(Írtam 1888-ban.)

Hova repülsz sólyomSebes rohanással,,Merre visz gyors utadViharszárnyú nárdal?Keresem a vezért,A nagy, szent prófétát,Óh, bár megtalálnámCsak a lába nyomát!Haragos szeménekEgyetlen intéseTízezer moszkónakHalálos hörgése.Te dargói szellő,Keresd fel a vezért,S tudasd, hogy a lészgh népSúlyos jármot cserélt.

Rabmadárrá ettünkFényes kalitkában:Nincs már szabadságunkSzép Ciskassziában! . . .Menekül a cserkesz,Koldus lőn az avar,Kabard és Leszgh földönMinket kozák sanyar.Nincs már a csecsencnekRégi szabadsága:Sirat téged ShamylCserkesznek hazája! . . .De, ha kürtöd felzeng:Meghasad a szikla,S a cár szívét ériLáncolt kezünk gyilka.

45.) A MEGZAVART PÁSZTORÓRA.Tragikomikus történet.

(írtam 1889. évben.)

A bajóthi jegyzőHíres mindenfelé:Hogy szereti a bortS a jó cigányzenét.Ám imádója őA csinos hölgyeknek,Hívják bár azokat"Vászon-cselédeknek."Szentkereszti búcsúnÍm', hogy jól mulatott:Szép holdas éjjelenHazafelé tartott.Útjába akad egyBajóthi szép leány:Ki Mogyorusra megyA csendes éjszakán.Hová Kató lelkem?Eszem a zúzádat!Hol jársz ilyen későn,Puszizom kis szádat! .S nem csak mondogattaKujon nótárius:De már a lányra dőlt,Mint zsákmányra hiúz .

Hosszú, forró csókkalJutalmazá a lány.Hogy haza kiséréMagános éjszakán.Ámde MogyorusonRendnek éji őre:Rátámad nagy büszkénEgymást ölelőkre.És szól a jegyzőnek:Megyünk a bíróhoz!Nem sokat beszélekÉji csavargóhoz."A nóti így felel:"Tolvaj én nem vagyok,S merre nekem tetszik:Arra sétálhatok!Ne csináljon botránytNincs arra szüksége,Ha meg engem bolygat:Majd nem lesz jó vége!"De pityókos bakterKuvaszát uszítja,S a jegyzőt nagy hetykénÖkleli, taszítja.

348

Ám a hű eb gyorsanMásvilágra repül:Jegyzőnek bokszerralFegyverzett öklétül.Most dárdával ütiÉji őr a nótit:De ez, haragjábanKajta nagyot lódít.S közeli mély árokFenekén lel helyet,De míg oda leér:Tíz bukfencet vetett.A nagy lármára im'Mogyorus ifjaiKergetik a jegyzőt,Ki siet illanni.Nincs oly agárkutya,Amely őt elfognáS káromkodva ballagVissza a sokaság.De a boszus bakter,Másnap törvényre megyS szolgabíró előttImigyen kesereg:"Tekintetes uram!A bajóthi jegyző,Megvert tegnap éjjel,Üsse meg a mennykő!Kutyám is leütte,S engem mellbevágott,

S bizony ő kegyelmeA fülemre hágott."Ám Perényi Kamzsi,A nóti barátja:Előre értesültMindenről s belátja,Hogy túlbuzgó bakterOka minden bajnak,Oktalan' m'ért esettA nótáriusnak?És szól hajdújához:"Pányik! Vigye le kendS tegye áristombaΕ házsártos embert!"Másnap nagy éhesenBaktert felhozatja:"Tekintetes uram,,Csak hadd menjek haza!"S azóta ha látjaA furfangos nótit:Már ötven lépésrőlEmeli süvegit.S majdnem kezet csókoltA torkos jegyzőnek:Mikor ez, öt pengőtNyújt búfelejtőnek.Tanulság: LégyottotZavarni nem illik,S aki ezt nem hiszi:Kihúzza a lutrit! . . .

46.) A FRANCIA NÉPHEZ.(Az egyházi uralom megdöntése alkalmából.)

(1904-ből.)

Köszöntelek téged, Brennus büszke népe!Üdv neked óh, dicső, titáni nemzedék!A szép Galliában valahára végreOszlik a setétség és kitisztul az ég.S messze világit ott az Észnek fáklyájaS magasra nő ott a Szabadság szent fája.

Vezérnemzet voltál, francia, mindenkorAz elnyomott népek gyászos sokadalmán,S valahányszor reánk köszönt egy-egy jobb kor;Te ragyogsz egünknek setét láthatárán.S a te dicsőség fényszóró ereje:Zsarnokok és papok rettegett ellene.

350

Négy századon harcolt ellened bősz RómaA míg légiói végre letörtenek;

De phoenixként megint él s virul a rónaMit Verceingetorix vére szentele meg

S a gyönyörű Provence daltelt, hüs mezői:Újra látják fáid s vetésidet nőni.

Nem birt veled Pépin, arab, normán s Bourbon,Sem a sok rongy király, ki testedet marta;Pedig, mint sakálok rágódtak húsodon:míg végre fejüket fürészpor takarta.S bár meghalt egy szálig a francia gárda:Utolsó legény is magát meg nem adta.

Lipcse után rád jött baromi sokaságS új zsarnokot külde a kemény nyakadra;S ami piszok, gaz, rongy és hitvány aljasságFelszínen volt, mindaz siet szép Parisra:Hogy osztozzék álnok győzedelme bérén,Te meg dühödben csak kesergél, rab lévén.

Ámde új erőt önt beléd Metz és Szedán,S a Tuileriák, mint egykor a Bastille,Viszhangozzák a felkelők rémes dalát:Ama vérforraló, dicső Mersaillest . . .S bár ingre kirabolt kapzsi Hohenzollern:De nem győzhetett le sem ez, sem az isten.

Pedig a népcsaló jezsuita bandaMindenkép a setét és buta középkortIparkodott visszahozni Galliába,S gonosz ravaszsággal hinté a maszlagot.S Ördögszigetre megy az ártatlan Dreyfuss,Kire ráolvassák: "Áruló, nyomorult!"

De ím´ feltámad a nagy Robespierre s Danton;S kemény, zord szellemük Zolát megihletiS bátran dörgi e hős: "Én a fejem adom,Hogy Dreyfuss ártatlan és nem büntethetiA törvény e vitézt!" . . . Most bőg a sokaság:"Tépjétek szét őt is, öljétek meg Zolát!"

351

Ám a francia nép józan, szent ösztöneHamarosan rájön a gaz népcsalásraS virágot, koszorút terítget özönnelAz immár elnémult Titánnak sírjára.S a derék, hü Dreyfuss nyer bő elégtételt,S ekkor a néprontók rovása is betelt.

S hiába nyafog a sok gaz pap s apáca:Kizavarják őket, mint bélpoklosokat.S hasztalan sír apjok, a vén, bosszús pápa:Meg nem tévesztheté többé a frankokat.Fütyültek ezek az egyházi átokra:S szaladt a rongy csürhe, ki erre, ki arra! . . .

S immár most a kevély militárizmusnakIzent hadat a gall, e titáni nemzet.S napjai már annak is számlálva vannakS a vad szoldateszkát önkeze veri meg.Koporsója felett zug a halálharang:

Kongatja a gallus, bőszen, irgalmatlan'. . . .Csak előre bátran, Béranger nagy népe!Hirdesd mindhalálig, hogy a szabadságnakNem volt és ma sincsen nagyobb ellensége:Mint a pap, katona s a király s azoknakAtyja, a népeknek "büntető istene,"Kit mumusként talált ki a papi elme.

Pap, király, katona, e szörnyű Háromság,Isteni védnökük palástja árnyábanRabszolga népeket ezredekig nyúzták:Dúskálódva annak vére s vagyonában.Ám ütött a zordon számolás órája:Nem segít itt tömjén s az isten villáma.

"Nincs isten, nincsen úr, nincsen magánvagyon,Ez most a szép jelszó büszke Galliában;Reszket tőle a pap, e bukott hatalom,S feszítsd meg!-et kiált bőszült haragjában.De mit se használ már üvöltözés, átok:A szellemi máglyán égnek a csuhások.

352

Óh, dicső nép Gallus!! Legnagyobb fiadnakTanácsát kövessed s a "Fecondite"-benMegírt bölcs szavait ama prófétánakHirdesd! S ha örömed telik a gyermekben:Újra vezérnéppé lesze a világon,S megint tündökölsz, mint harmat a virágon.

47.) PERES ATYAFIAK.

Meghalt a jó Pósa bácsiCsak két fia maradott,S bár az öreg nem sajnáltaSzéjától a falatot:Két fiára szép örökötHagyott a derék apa.S ha a fiuk megbecsülik:Nem koplal az unoka.

Már mindenen megosztoztakSzépen, testvériesen,Utoljára került aztánA kivarrott kis ködmen.Mindkét fiú ezt akartaÉs egyik se engedett,míg a hosszú disputánakA jegyző véget nem vet.

Azt tanácslá a nótárusAdják el a kis ködment;ők ellenzik!: "Ne viseljeEzt akármilyen jött-ment."S egyszer csak az idősebbikBaltát ragad s középenElnyiszálja a per tárgyát,S kiáltja nagy kevélyen:

"Nesze fele a ködmennek,A másik fél az enyém!Most meglehetsz elégedveS több morgást ne halljak én."De a kisebbik se enged,S kész lőn a barakbdás:Kilenc évig perlekednek,És lett nagy felfordulás.

Másítják az egyezséget,És új leltárt iratnak,Törvénykednek, perlekednek,Ügyvédeket hizlalnak.Elfogyogat a hatvan hold,Utána megy a ház is;Utoljára került dobraA vén ló: a Tatár is.

Már nem volt tenyérnyi földjük,De a pert csak folytaták,A vitás ködmen-darabból:A fiuk lapdát csinált.S már rég más portáján laktak:De a törvényt csak járták,És mindig avval érveltek:"Magyar nem hagyja jussát!"

48.) VÁLASZ EGY KÖNYÖRGŐ LEVÉLRE.(Végbúcsú a hűtlentől.)

Írta s megzenésité: Mihályi Imre.

Tájékin az elsötétült határnak:Szép szemeid pásztortüzet kutatnak;Kialudt az ... s hasztalan reménykedés:Hogy újra gyúl, mit borít fű s feledés!Régóta csak szétszórt hamvak vannak ott:Ahol egykor biztató láng lobogott.

353

Vérző szívvel vágyakoztam utánad,Mind azt hittem, hogy már megöl a bánat.De fájdalmam kigúnyolva, kacagtál;míg magadból ki nem ábrándítottál.Minden lépted most, utánam kár lenne:Erőltetett csónak íze nem lenne.

Bezárt szívem soha ki nem nyithatod,Más hordja már a hozzá való kulcsot.A kagyló ha könnyezik: gyöngyöt terem,Csak egyszer él az igaz, nagy szerelem.Bánatkővel raktad ki az utamat:Ha bu alatt görnyedsz: okozd magadat.

Szerettelek tengernyi, mély érzéssel,Egetverő lánggal, tiszta, mély hittel.De elhagiyál oly pipogya alakér',Aki nekem még a bokámig se ér.Három a tánc! Csak járjátok kettesbe';Facsart citrom ne hulljon az ölembe . . .

Gyöngyöt termett vérző lelkem miattad:Sírva irom Θ búcsúzó sorokat.Nem kívánom, hogy úgy szenvedj, amint én:Kit évekig kisértett a lidércfény.Utaink már mindörökre szétválnak:lehűlt szívvel immár csak szánni tudlak . . .

49. FRAKK-KALAND.Tragikomikus történet.

(Mutatvány 1888. évi verseimből.)

Ha az ember jót cselekszik: Szomszéd Buzogány bácsinakJó viszonzást ne várjon; Szép leánya Zsófika,S kiváltkép az ifjú legény Átkacsintgatott én hozzámLányok után ne járjon. S lőn szívemben nagy hiba .Mert megtörténhetik rajta az, Megszeretem a kis tündért,Ami vélem megesett: S hogy megnyerjem a szívét:Jót akarván cselekedni Nosza, gyorsan összekapom,Frakkom szárnya elveszett. A Morét s a vén Pádét.

354

S im' velők megeresztetek Egyszer csak a bájhangokraAngyali szerenádot, Nagyot horkan s felébred,Nem sejtve^ hogy ahol állok: S tolvajnak nézve fokossalBuzogány úr alszik ott. Gyorsan utánam ered;Ott szendergett ő a színben S amint általvetvén magamNemes Buzogány uram, A kis kapun szaporán:

Hova profán szemek elől Ott maradt frakkom balszárnyaElrejtem uri magam. A kapu ormózatán.

Fecskefarok ne búsulgassElmaradott párodon,Bár nincs szabó, ki segítneA szörnyű bánatodon!Téged a Morénak adlak,S vállamra mentét vetek:S így aztán a ZsófikámhozMint vőlegény mehetek.Üsse menykő a frakkot:(De csak ha benn' nem vagyok!)Menjünk a papocskához:

Szívek forrasztójához! . . .

50. MERENGÉS.

Mutatvány a "Liberty-Songs" című kéziratomból(Írtam 1910-ben.)

Esthajnali csillag tűnőfélben,Már csak alig rezeg fénysugara;Meg jelen a zivatar az égen,Setétséget küld a méla tájra . . .Hunyó csillag, ne tűnj el előlem:Óh, ne hagyj el, ifjúság, szerelem!

Jártam én is virágos réteken,S koszorúba gyűjtém a dus zsákmányt;Heverésztem gyopáron,izsépen:Szilaj hévvel ölelgetem a lányt.És nem néztem: barna-é agy szőke,Csak esküvén: "Enyém vagy örökre!" . ,

Lány vagy asszony: mindegy volt énnékem,Lázas szívvel kerestem ajakát.Hókebleken lelem üdvösségem:S pazarlám az ifjúság hímporát.Pedig sokszor megégetett a csók:S dongva szálltak utánam a golyók.

355

De nem szánom letűnt ifjúságom,Mely alig, hogy benn'éltem: elhagyott;S amely mintha lett vón´ rövid álomElmúlt s emlékül ősz fejet adott,Meg egy szekérderéknyi levelet:Melyre betűt sok szép kacsó vetett! . . ·.

Nagyanyák már kik azokat írták;Lányaikhoz a fiaim járnak;S hol mi elhagyók, ők ott folytatják,Szerelmükről most ők hadd Írjanak.S míg ők bohó dolgokat fecsegnek:Nekem már a Párkák integetnek.

Vidám órák elmúltát siratniEsztelenség. Rohanó időnkkelEltűntek ők. Azért Juci, Panni:Ide hozzám csókszomjas kebellel!Bu és keserv csövestül ronta rám:Csókból is hát legyen részem duplán.Kit gömbölyű karok takargatnak:Jobb dolga van, mint az angyaloknak! . . .

51. A TALÁLT S ÚBÓL ELVESZTETT KINCS,(írtam 1906-ban.)

Halálos szomorúsággalTöpreng a zord múltak árnyánA költő. Sőt a madárdalNem vidítja s mély bánatánNem enyhít víg gyereksereg:Mely körülte játszik, cseveg.Szelíd arca hunyt nejénekKél előtte minduntalanS árnyában a lámpafénynekElhalt lélek tova suhan . . .De dörg a józan ész szava:Halott nem támad fel soha!És szól a lelkiismeret:Ha férfi vagy és nem kábaS szereted gyermekeidet:Küzdj, s rendületlen' megállvaHarcolj a bősz SorsharaggalS birkózz meg éggel, jpokollal!S im egy levélke érkezik,(Tündéri kéz szerzeménye)

S így szól: "Ha önnek úgy tetszikÉn leszek a felesége.Arck'épemet itten látja:Álom-e az, vagy valóság?Hisz' angyal, kit e kép rajzol!Ujjong költőnk s a forró lángEreiben szinte tombol.S képzelt örömök tengerénÉrzi, hogy ő kemény legény . . .Legény biz' ő a javábólA kiben heves vér lüktet;De hisz´ e tündér csókjátólHaldokló is nyerne éltet!Azért nyomban tollat ragad:S arany madárkát csalogat.De hajh! A lány nem állandó,Untalan más eszel, tervez;S új válasza már lemondó:(Avval egy szívet kivégez. )

356

S a másé lesz a feltalált kincs: S új bánatom súlya alattS még enyém se volt: máris nincs Roskadozva, hát mit tegyek?Mégis: az arckép megmaradt Boldogságom romjairaFéltve őrzött ereklyének, Oltárképül tűzöm oda . . .

52. A KOALÍCIÓS KORMÁNYHOZ (1907-BŐL).

(Epigramm.)

Elvénhedt hazugok, kik mindent sorra Ígértek,S mézes madzagokat vetegettek a buta népnek;Talpa nyálasa a gaz feketéknek: ez tudománytok!Ordókat és koncot nyeregetni összes erénytek.Minden érdemetek abban csucsosul ki, hogy immárFüggeni lámpavason kén´ rég ily rongy kabinetnek . ,

53. HANGUTÁNZÓ EPIGRAMM.(Írtam mint Vl.-osztályú kollégista.)

Domborodott dobokon fabotok kopogatnak irombán.Sir-ri a klarinét: fili-fum, fum, pempele, pempem;Czimbalom is cseng-zeng, a verőkkel döngve pörölve:Zug, duhog a bőgő, bufogása: bumburu, zimzum!...

54. VÉGÍTÉLET.

Most hát elérkezett Elszánt proletárhad:Az utolsó óra,, Végső harcra rohan.Apokalypsisnek Rettegő tőkésekA tárogatója. Zsoldoshada védiRecseg a földgömbnek A régi uralmat:Összes tájékain, De csatáját veszti.Most hát feltámadnak S felkél a SzabadságRégmúlt halottai. Dicső szent hajnala,lm itt jő Spartacus S a küzdő milliókLáncait csörgetve, Homlokára fonjaAmott rohan Dózsa, A babér koszorútPórnép hű vezére. A küzdelem diját:S Rosseauval rikoltja: Kik érted estek elFel, fel, ti rabszolgák! Szent Világszabadság! . . .Ki a csatasíkra, Óh, mi boldog vagyok!,Elnyomott helóták! . . . Hogy én is harcolok,Most kell utoljára S lantomat pengetveBőszen harcolnotok A küzdők közt állok.Hogy elnyerhessétek a Modern TyrteuskéntVilágszabadságot! Harsogva hirdetem:És a föld megrendül Most küzdjünk halálig,Minden sarkaiban, Miénk a győzelem! . . ,

357

55. A SZIV REJTELMEI.

Szív! Te rejtélyes erőforrás,Csudálatos izomdarab s nagyszerűKözponti gépezete az embernek:A világ csodájának!Miből vagy alkotva,Hogy születésünk percétőlA halál pillanatáigMeg nem szűnöl működni,S dobogni!Hol bágyadt ütemmelJelzed ébrenléted,Hol pedig zakatolsz,Mint a poklok malmai,Amelyeken a gonosz Sátán,A királyok s papok cimborájaS titkos szövetségeseŐrli a mérgeket, amikAz emberiség életét, szabadságátS haladását tönkreteszik,S naponkint megfertőztetik.Valóban: félig isten,Félig ördög vagy, óh, emberi szív! . . .S e két túlvilági hatalomEgyenlő erővel, de ádáz,Évezredek óta szüntelen tartó harccalBirkózik benned fogcsikorgatvaÁdámtól fogva az utolsó emberig,Aki, mint a kihűlt földnekSzánalmas, lézengő fiaCsak árnyékként fogja vonszolniFáradt testét ez átkos rögökön.

Szerelem, vágy, bánat, barátság,Sóvárgás a szép, az elérhetetlen után.Naptiszta törekvés a jóért, magasztosért,Szívós kitartás a nemes célokért;Lebírhatlan dac az elnyomókkal szemben,Vértanú türelem, szorgalmas tusakodásA jog és igazságérti szent harcokban:Mind, mind benned lakozik.

358

De a kapzsiság, fösvénység,Állati falánkság, kegyetlenség,Harminc pénzérti elárulásaA legszentebb eszméknek,Arcpirító, hitvány alázkodásA gőgös hatalmasok előtt,Lajhári tunyaság, hazugság,Szemforgató pilátuskodás,Sárban fetrengő kéj vágyaA háborodott szodomitaságnak,Konczérti marakodás, irigység,Szellemi sülyedés, feslettség is:Kitéphetetlenül tanyát lelt benned.

Te gyarló, tökéletlen,De egyszersmind hajszálfinomságú,Kiismerhetetlen, szent gépezet;Amely Orpheus énekét létrehoztad,S amely a titáni Michel Angelo,Rafael, Da Vinci, Marconi,Shakespeare, Guttenberg, Fulton,Darwin, Marx s Newton remek müveitSzent ihlettel e lángelmékAgysejtjeibe felkorbácsolád:Egyszersmind a Tamerlán, a Horthy,Rettenetes Iván s a gaz HabsburgokS a többi bestia rothadt agyát isA legborzalmasabb vérengzésekreÖsztökéled. S benned rejtőzikÉszak és Dél pólusa,A Zenith és a Nadir,A titokzatos mágnes erők,A nemleges és tevőleges villamosságÉs száféle más kimagyarázhatlan,Csudálatos természeti őserő.S te, néha ezerfokos meleggelTüzeled harcra szilaj lendülettélA torlaszra rohanó szabadsághősöket;Máskor meg lehiggadtan,Szárnyaszegetten, dideregve,Fagyos közönynyel, garasos borravalókértÁrulod el a küzdő Titánokat.

359

S amíg a nagy KossuthMajdnem félszázadon keresztülEtte a számkivetés keserű kenyerét,De büszke derekát a pimasz,Félállati, fekete-sárga HabsburgoknakMeg nem hajlítá: addigAz ő korcs fia, a FranciPondrós, elaszott szivénekHiuság-marta ösztökéléséreBécsben a Lipót-rendjelértKilincselt az őt kiröhögőVenereás főhercegek ajtain.Te szív, te csodálatos hajtóerő,Te bíztatád arra Luthret is,Hogy lángoló lelkesülésselKeljen fel a tűrhetetlen,Gaz papi zsarnokság ellen.De egyszersmind te aljasitád le őtetA szász választófejedelemNyomorult tányérnyalójává.Te vitted a zordon GörgeytA szörnyű sáncok elleniVad, szilaj rohamra, hogy rajtokVéres, mély sebet szeressenA kemény küzdelemben.De ugyan őt VilágosnálA magyar nép árulójává zülleszted.Alcibiades dicső tetteitSzinte te hoztad létre,Ám ugyancsak e jeles férfiútA szivében lakozott nagyravágyássalHazája hóhérává tetted.A rettenetes jellemű Borgia pápaSzívének a jobbik feleA szépért, művészetekértS a tudományokért áhítozott;De a gonoszabbik része sülyeszté le őtA feneketlen romlottság, gazság,Az "aqua toffana" szörnyűségei,S a vérfertőztető szodomitaság,S orgyilkosságok undok mocsarába.Te szív, te serkented a nagy, a dicső,

360

A lángeszű Napóleont is,Hogy sorra megalázzaEurópa koronás bakóit,míg végre ő maga IonA nagyszerű francia népnek,A "nation grande"-nek rettegett,Bősz zsarnokává, aki hátEllentmondást nem tűrve, hidegen:Százezrével áldozza fel katonáitA militarizmus véres oltárain.S Julius Cézárt is, e Titánt,A mindenkori időknekEzen legnagyobb lángelméjét szinténA túlfűtött szíve ösztönzé szent,Nagy, utolérhetetlen munkálkodásraA világot leigázó Róma érdekében.De ugyan őt is alacsonyítá leAz emberiség leggyűlöltebb, piszkos,Kapzsi rabszolgakereskedőjévé,Aki az elfogott gallusokatTízezerszámra árvereztetéItália rabszolga-piacainVérfagyasztó könyörtelenséggel.Te sziv, rejtélyes szerkezet;Te emeled fel a jeles WildestOlyan magasságokraHogy a csillagok súroltákBabérkoszorúzta, szép fejét;Ám az ő rossz vére, amit a teGyarló munkád a ronda salaktólTisztítatlanul löveleΕ ragyogó lángelme agyába:A feneketlen mélység örvényébeTaszítá le ez újkori Cicerót.S ő ott, a borzalmas pokol fenekénSirta el a remekszép zokogását:a halhatatlan "De profundist" . . .Te plántáltad egyazon sirbaRomeo és Júliának, e nemes,A szerelem oltárán feláldozottFelejthetetlen mártyroknakHótiszta tetemeit is.De te működtél akkor is,

361

Amikor a felbérelt DelilahAz erős Sámsont elárulvaA filiszteusok kezeibe juttatá.Benned lakoznak, óh, szív,A legnemesebb, törhetlen őserők;De mélyeden tanyáznakEgyazon hajlékban a borzasztó,S legundokabb emberi szenvedélyek is.

De: "Ne ítélj ember,Ne hogy megítéltessél!"Hisz' lám, jó magam isNem-e úgy vagyok némelykor:Hogy egy eltört szivar felettÓrákig sajnálkozom s ez aSemmiségnyi kár is macerál.Máskor meg szent őrjöngésselA keblemre ölelném az egész világot,S két marokkal, ingyen,Sőt a szívvérem árán szórom szétAz egész világra embertestvéreim közéFelmagasztosult, forró szívemnekA legdrágább kincseit ás.És lángoló szerelmembenLehoznám a tündöklő csillagokat isImádott Rózsikámnak, e kis tündérnekA magasságos egekről,Hogy perc múltán korholjam őtA kései tálalásért . . .De sőt: az utolsó ingem' isOd' adnám a szűkölködőknekS megcsókolnám, könnyeimmel áztatvaA halálos ellenségem kezét is,Hogy aztán kannibáli mohósággalFaljam fel a megölj királyokS a többi zsarnokok szenynyes,Vértől csepegő, nyers szíveit . . .Pedig megjárnám ezekkel!Mert e gaz néprablók szíveiA legkeményebb kőből teremtvék.így aztán a kifizetetlen,Kétszáz talléros rakott fogacskáimSorra kitöredeznének . . .

362

Hát csak a Luciferre,Az ő alvilági kollegájukraBízom őket. Inkább csak őHadd gyönyörködjék az ilyenEbeknek való pecsenyéken,Neki már évezredes gyakorlata van

A pokolba jutott népnyuzókVelőkig rothadt csontjaiS kősziveinek alapos megemésztésében;A fene irigyli a gusztusát! . . .

56. A KIS LEÁNY PANASZA.

(Csintalan történet.)

"Jegyző uram, szépen kérem:Hallgassa meg a kérésem!Szeretőmet besorozták,Hű szívemtől elrabolták.Próbálja meg, jegyző uram:Szabadítsa ki őt! UgyanNincs most pénzem, de ha kijőA Jancsikám: megfizet ő.""Nem kell nékem megfizetniFáradságom; de kívánniNem lehet, hogy oly sok irástIngyen tegyek; s Julis, ha mástAdni nem tudsz, adj egy csókot!Egy mézédest, hosszút, forrót!Ne félj, nem tudja meg senki,Ha csak magad nem vallod ki! . . ."Meg is tette a Juliska . . .Hejh, a jegyző mind hamiska!Nem mind színméz, nem mind tejfel:Mit a visszatérő honn lel . . .Hejh! menyecskék, szép leányok:De sok titkomat tudjátok! . . .A jegyzőség szép hivatal:Árván hagyottat vigasztal . . .

363

57. RÁKÓCZY HAMVAINAK HAZASZÁLLÍTÁSÁRA.(1907.)

Dübörög, zakatolA rohanó vonatMerre RákóczyVihargyorsan halad;Érzi a holt gép isHogy égi terhet hord,A kït megsüvegelúr, paraszt, pap és lord.Oroszlán sörényűKuruc: Thaly KálmánNem beszél senkivelBoldogsága mián.Dagadó keblébenRepes a honfiszív.Hogy oly kincset kísér,Kit a hon visszahív.S kiért két századnakHosszú éjszakáinTengernyi könny rezgettNépünk szempilláin . . .A magyar határonÁgyúdörgés jelzi,Hogy a drága tetemSzép hazánk eléri.Harmincezer templomHarangja megkondulS az áhítatos népA vonathoz tódul;S meghajtja zászlaitAz óriás előtt,Aki feltámadvaÚjra közibénk1 jött.Hatszázezernyi népJár processzióba.Hogy MegváltójánakA hálát lerójja.Fejedelmi kíséretRavatalra teszi:Mielőtt KassáraNyugalomra viszi.Patak Regécz váraÖrömtüzekben ég,S üdvözli ős urát:"Isten hozta, Fenség!"S temérdek szónoklatÉs parádé mellettVégre a szent hamvakNyugalmat lelhetnek.

De ím, ötödnapraMegnyíl' a néma sír,Kilép abból a hősÉs keservesen sir.Panasza fájdalmas,Éles, mint téli szél;Nyomában honfibú,S mély aggodalom kél:Mért hoztatok haza,Ε pusztuló földre,Tán hogy ne tadjákEgyetlen egy rögre:A melyet galádulEl nem licitáltok?S tán hallgassam a sok!Aljas civódástokMely közt székely erdőtS egymás becsületétS országos érdeketEgyaránt eladtok?! . . .Bűnösök vagytok mindElkorcsosult fattyak,S csak sírját ássátokA gyáva magyarnak.ÚjságpanamátokEngem búval tölt el,S inkább végkép törökFöldön porladjak el,Mint e sok újkoriOcskay közt legyek,Kik immár századszor labancéi

vedlenek.Ide, Pandúr lovam!Vigy el engem innen!Végkép eltörli márΕ népet az Isten! ...Nem kuruc ez többé,De hitvány helóta,Ki úgy táncol, mintMint szól a bécsi nóta.Inkább hallgatom hátTenger mormolását:Mint ily korcs fajzatnakVásári zsivaját. . . .Felpattan lováraS vihargyorsan vágtat:S magyarhonnak fordítMindörökre hátat.

364

T A R T A L O M .Oldal

I. RÉSZ. "VIGASZTALÁS."

Előszó ............................ ................................................... 3Epizódok Mihályi Béláról:

1) A szekundás bizonyítvány..................................... 72) A brutális rác patikárius........................................ 83) Fogadás a paraszttal, a kapu, s a bunyó

legények ....................'.................................. 94) Hogyan párbajoznak a vasasok?............................ 12

A kivándorolt magyarok helyzete Amerikában.................... 14Előéletem. Ifjúságom......................................................... 20'Ifjúkori foglalkozásaim. Bajóthi jegyzősködésem.............. 23Vaszar-gecsei körjegyzői működésem.................................. 27Hogyan lettem szocialistává?................................................ 31Párbeszéd a plébános és kanász között................................. 35Egy érdekes cikk az "Emléklapokból."................................. 27Sírnak a sírok........................................................................ 44Vőlegénységem ................................................................. 49Az ó-hazába való visszavándorlás hátrányai......................... 62A meghamisított magyar történelem..................................... 67Egy leányért huszonhét asszony........................................... 83A panaszkodó magyar........................................................... 97Számadás a régi jó időkből................................................... 102A világháború s az azt követő világforradalom..................... 106A háború............................................................................... 111A párbaj-mánia Európában................................................... 115Az óhazái hitvány kasztszellem............................................ 118Szentatya, lemarad a szánról!............................................... 124Harc a Malthusiánizmus ellen............................................... 126Jani bátyánk politizálásai...................................................... 136Patvarcka, a túlokos kutya.................................................... 141A szépművészetek nemesítő hatása...................................... 144

Pinceszeren................................................................... 153Legénymuri a bajóthi jegyzőnél........................................... 162Irodalmi működésem az óhazában s Amerikában................. 169Az élet álom......................................................................... 179A kis-marjai plébó megtréfáltatása....................................... 119Nevető fejfák........................................................................ 180A szentkereszti búcsújárás.................................................... 181Az erdész és a vadorzók....................................................... 190A tudálékos kovács............................................................... 192

365

A hazaáruló barát.................................................................. 193Házasítsuk meg a jegyzőt..................................................... 193Csacsi történet...................................................................... 195Szükségesek a Glenfieldi telepekről..................................... 196Sikertelen, rossz szándékú telepítések.................................. 198Horváth Ede pongyolában.................................................... 201Nyaralás, halászat, vadászat Glenfield környékén................ 206A Glenfieldre való utazás .................................................... 2071920-évi telepítési jelentés................................................... 208Előszó a "Proletárok bibliája"-hoz........................................ 219A világháború s a vallások csődje......................................... 230Háborog a Vulkán................................................................. 246Az istenhit s a modern tudományok..................................... 258Zárszó .................................................................................. 270

II. RÉSZ. KÖLTEMÉNYEK.

Vigasztalás........................................................................... 274Északfény............................................................................. 282Két sírdomb.......................................................................... 291Villámok ............................................................................. 294Magyar pokol....................................................................... 295Lehetetlenség ..................................................................... 300Szerelmes gerlepár................................................................ 301Irodalmi bírálat..................................................................... 301Leveled vételekor ................................................................ 301A nép.................................................................................... 302A káplán és a pékné.............................................................. 304Látomások …........................................................................ 304Falusi párbaj ........................................................................ 307Újkori apostolok................................................................... 310Október hatodikán................................................................ 310Köd, hó és setétség............................................................... 316A sebesült oroszlán............................................................... 318Bus románc .......................................................................... 319Keresem az istent.................................................................. 321Meghalt a dal........................................................................ 322Saját fejfámra....................................................................... 324Emlékezés Washingtonról.................................................... 324Másvilági jutalom................................................................. 327Rímröcscseneti nyöszörmény............................................... 327Bálvány kell a népnek........................................................... 327Ferrer halálára......................................…............................. 328

366

Új Golgothák........................................................................ 329Az esküszegő király álma..................................................... 330Harang-ágyúk....................................................................... 331Zrínyi és Frangepán a siralomházban................................... 332Kukorica fosztáson............................................................... 335Idvezülés.............................................................................. 336MacSweeney halálára........................................................... 337Az utolsó kardvillanás.......................................................... 338Két isten................................................................................ 339A várva-várt honvédhuszár................................................... 340Lopás.................................................................................... 341Bukott Cézárok..................................................................... 341Szentkereszti majális............................................................ 342A lámpás............................................................................... 344Az amerikai magyarság vezérei............................................ 345Modern Maccabeusok...........................................................345A Cheops pyramis látásakor................................................. 345A Shamylt sirató kabard népballada..................................... 348A megzavart pásztoróra........................................................ 348A francia néphez................................................................... 349Peres atyafiak........................................................................ 352Válasz egy könyörgő levélre................................................ 352Frakk-kaland......................................................................... 353Merengés ............................................................................ 354A talált s újból elvesztett kincs............................................. 355A koalíciós kormányhoz....................................................... 356Harangutánzó epigramm....................................................... 356Végítélet............................................................................... 356A szív rejtelmei.................................................................... 357A kis leány panasza.............................................................. 362Rákóczy hamvainak hazaszállítására.................................... 363