xxii. évfolyam, 30. szám lokÁlpatriÓta hetilap 2014

8
Az államtitkár hangsúlyozta: a jövõben tovább kell erõsíteni az üzleti szféra és a felsõoktatási in- tézmények kapcsolatát. Szükség van arra, hogy az egyetemek és fõiskolák integrálódjanak a hazai gazdaságba, hiszen a duális kép- zés óriási elõnyt jelent az intézmé- nyek, a vállalatok, a diákok és az ország számára egyaránt. Palkovics László hozzátette: a kormány szeretné, ha minél több város felsõoktatási intézményé- ben elindulna a duális képzés, amely az egyetemek versenyké- pességét, a diákok elhelyezkedési lehetõségét és a vállalatok innová- ciós képességét is javítja. Kiemel- te: a felsõoktatás most zajló finom- hangolása során fontos szempont az egyetemi és fõiskolai képzések gazdasági és társadalmi igények- hez való igazítása, valamint az ér- tékes diplomát és vele együtt jobb elhelyezkedési lehetõséget kínáló képzések erõsítése. Az államtitkár hangsúlyozta: az év végéig elfogadásra kerülõ új felsõoktatási koncepció az erõfor- rások minél hatékonyabb koncent- rálása mellett az értékmegõrzés és értékteremtés, valamint a minõ- ségi, versenyképes felsõoktatás megteremtését célozza. XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014. szeptember 23. 25 éves a városi újság ZSIDÓ EMLÉKHELYEK NYOMÁBAN A kulturális örökség napjai alkalmából szeptember 21-én egy belvárosi sétára került sor Megyeri Anna történész, mu- zeológus vezetésével, aki a zalaegerszegi zsidó emlékhelye- ket ismertette meg az érdeklõdõkkel. A program kapcsolódott az idei holokauszt-évfordulóhoz is: a séta ugyanis a zsinagó- gából indult, ahol a csoport mindenekelõtt megnézte azt a mi- nikiállítást, mely tavasszal nyílt, és a város izraelita épületeit és a helyi zsidóság történetét mutatja be. Megyeri Anna elmondta: már évek óta kutatja a helyi zsidó- ság múltját és emlékeit. Mikor a zsinagóga épült, körülbelül 1300 fõt számlált a helyi izraelita hitközség létszáma. Számos zsidó polgár építtetett házat a belvárosban (ami akkor a Kazin- czy teret, Rákóczi út elejét, piac környékét jelentette) lakás vagy üzlet céljából. Ennek nyomába eredt vasárnap délután a cso- port. A történész a séta elején azt is elmondta, hogy sajnos a holokauszt alatt a hitközség dokumentumainak jó része meg- semmisült, így csak másodlagos forrásokra (levéltári feljegyzé- sekre, újságcikkekre) támaszkodhatnak a korszak kutatói. A séta alatt az érdeklõdõk ellátogattak többek között a volt Ady utcai óvodához, a volt Martos Flóra Leánykollégiumhoz, az egykori Korona Szálló épületéhez és a volt városházához (Kazinczy tér 1.) is. A több mint ötven napirend közül a legfontosabbnak a polgármester a költségvetéssel, a város gazdálko- dásával kapcsolatos témaköröket emelte ki elsõként a testületi ülést követõ sajtótájékoztatóján. A bü- dzsé fõösszege a harmadik ne- gyedévben is emelkedett, jelenleg 21,2 milliárd forint. A városra a pre- cíz gazdálkodás volt jellemzõ. Az iparûzésiadó-bevételek – a Flextro- nicson kívül – 31 millió forinttal nõtt a tavalyi év hasonló idõszakához képest. Zalaegerszeg legnagyobb foglalkoztatójának fizetési kötele- zettsége csökkent, sõt több száz- millió forintot kell visszafizetnie a vá- rosnak. Az arányos városfejlesztés figyelembevétele mellett minden városrészben jelentõs fejlesztések valósultak meg az elmúlt években – fogalmazott a polgármester. Bejelentette: a déli ipari parkban a város befektetéstámogató rende- letének értelmében a Nova Bútor Kft. nettó 143 millió forint helyett kedvezményesen 35 millió forintért vásárolhat több mint négyhektáros területet. (Folytatás a 3. oldalon.) HETI KÉT DÉLUTÁNI ELFOGLALTSÁGGAL, 8 OSZTÁLLYAL* IS JELENTKEZHET , ESTI GIMNÁZIUMUNKBA. DIÁKIGAZOLVÁNY , CSALÁDI PÓTLÉK IGÉNYELHETÕ. Tel.: 62/648-228 • 30/375-6122 www .delfikoronaja.hu TUDÁSÁT KORONÁZZA MEG A DELFINÉL! *meglévõ képesítés beszámításával MOST TANDÍJMENTESEN ÉRETTSÉGIZHET, AKÁR 2 ÉV* ALATT A DELFINÉL A DUÁLIS KÉPZÉS KÖZPONTJA LEHET PALKOVICS LÁSZLÓ ÁLLAMTITKÁR ZALAEGERSZEGEN Újabb mérföldkõhöz érkezett a duális mérnökképzés azáltal, hogy megnyílik a Zalaegerszegi Duális Képzõ és Innovációs Köz- pont. Ezt a múlt hét végén jelentette be a város vezetése Palkovics László felsõoktatásért felelõs államtitkárral közösen. KÖZGYÛLÉSI DÖNTÉSEK AZ ELSÕ FÉLÉVES GAZDÁLKODÁSRÓL Utolsó ülését tartotta az önkormányzati választások elõtt Zala- egerszeg közgyûlése. Gyutai Csaba polgármester megköszönte a képviselõ-testület elmúlt négyéves munkáját, és utalt arra, hogy a városban mindig az összefogás volt a jellemzõ. A döntések több mint 80 százaléka konszenzussal született. Palkovics László (középen), Balaicz Zoltán és Gyutai Csaba társaságában.

Upload: others

Post on 05-Nov-2021

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

Az államtitkár hangsúlyozta: ajövõben tovább kell erõsíteni azüzleti szféra és a felsõoktatási in-tézmények kapcsolatát. Szükségvan arra, hogy az egyetemek ésfõiskolák integrálódjanak a hazaigazdaságba, hiszen a duális kép-

zés óriási elõnyt jelent az intézmé-nyek, a vállalatok, a diákok és azország számára egyaránt.

Palkovics László hozzátette: akormány szeretné, ha minél többváros felsõoktatási intézményé-ben elindulna a duális képzés,

amely az egyetemek versenyké-pességét, a diákok elhelyezkedésilehetõségét és a vállalatok innová-ciós képességét is javítja. Kiemel-te: a felsõoktatás most zajló finom-hangolása során fontos szempontaz egyetemi és fõiskolai képzésekgazdasági és társadalmi igények-hez való igazítása, valamint az ér-tékes diplomát és vele együtt jobbelhelyezkedési lehetõséget kínálóképzések erõsítése.

Az államtitkár hangsúlyozta: azév végéig elfogadásra kerülõ újfelsõoktatási koncepció az erõfor-rások minél hatékonyabb koncent-rálása mellett az értékmegõrzésés értékteremtés, valamint a minõ-ségi, versenyképes felsõoktatásmegteremtését célozza.

XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014. szeptember 23.

25 éves a városi újság

ZSIDÓ EMLÉKHELYEKNYOMÁBAN

A kulturális örökség napjai alkalmából szeptember 21-énegy belvárosi sétára került sor Megyeri Anna történész, mu-zeológus vezetésével, aki a zalaegerszegi zsidó emlékhelye-ket ismertette meg az érdeklõdõkkel. A program kapcsolódottaz idei holokauszt-évfordulóhoz is: a séta ugyanis a zsinagó-gából indult, ahol a csoport mindenekelõtt megnézte azt a mi-nikiállítást, mely tavasszal nyílt, és a város izraelita épületeités a helyi zsidóság történetét mutatja be.

Megyeri Anna elmondta: már évek óta kutatja a helyi zsidó-ság múltját és emlékeit. Mikor a zsinagóga épült, körülbelül1300 fõt számlált a helyi izraelita hitközség létszáma. Számoszsidó polgár építtetett házat a belvárosban (ami akkor a Kazin-czy teret, Rákóczi út elejét, piac környékét jelentette) lakás vagyüzlet céljából. Ennek nyomába eredt vasárnap délután a cso-port. A történész a séta elején azt is elmondta, hogy sajnos aholokauszt alatt a hitközség dokumentumainak jó része meg-semmisült, így csak másodlagos forrásokra (levéltári feljegyzé-sekre, újságcikkekre) támaszkodhatnak a korszak kutatói.

A séta alatt az érdeklõdõk ellátogattak többek között a voltAdy utcai óvodához, a volt Martos Flóra Leánykollégiumhoz,az egykori Korona Szálló épületéhez és a volt városházához(Kazinczy tér 1.) is.

A több mint ötven napirend közüla legfontosabbnak a polgármester aköltségvetéssel, a város gazdálko-dásával kapcsolatos témaköröketemelte ki elsõként a testületi üléstkövetõ sajtótájékoztatóján. A bü-dzsé fõösszege a harmadik ne-gyedévben is emelkedett, jelenleg21,2 milliárd forint. A városra a pre-cíz gazdálkodás volt jellemzõ. Aziparûzésiadó-bevételek – a Flextro-nicson kívül – 31 millió forinttal nõtta tavalyi év hasonló idõszakáhozképest. Zalaegerszeg legnagyobbfoglalkoztatójának fizetési kötele-

zettsége csökkent, sõt több száz-millió forintot kell visszafizetnie a vá-rosnak. Az arányos városfejlesztésfigyelembevétele mellett mindenvárosrészben jelentõs fejlesztésekvalósultak meg az elmúlt években –fogalmazott a polgármester.

Bejelentette: a déli ipari parkbana város befektetéstámogató rende-letének értelmében a Nova BútorKft. nettó 143 millió forint helyettkedvezményesen 35 millió forintértvásárolhat több mint négyhektárosterületet.

(Folytatás a 3. oldalon.)

HETI KÉT DÉLUTÁNI ELFOGLALTSÁGGAL, 8 OSZTÁLLYAL*IS JELENTKEZHET, ESTI GIMNÁZIUMUNKBA.

DIÁKIGAZOLVÁNY, CSALÁDI PÓTLÉK IGÉNYELHETÕ.

Tel.: 62/648-228 • 30/375-6122 www.delfikoronaja.hu

TUDÁSÁT KORONÁZZA MEG A DELFINÉL!*meglévõ képesítés beszámításával

MOST TANDÍJMENTESEN ÉRETTSÉGIZHET,AKÁR 2 ÉV* ALATT A DELFINÉL

A DUÁLIS KÉPZÉS KÖZPONTJA LEHETPALKOVICS LÁSZLÓ ÁLLAMTITKÁR ZALAEGERSZEGEN

Újabb mérföldkõhöz érkezett a duális mérnökképzés azáltal,hogy megnyílik a Zalaegerszegi Duális Képzõ és Innovációs Köz-pont. Ezt a múlt hét végén jelentette be a város vezetésePalkovics László felsõoktatásért felelõs államtitkárral közösen.

KÖZGYÛLÉSI DÖNTÉSEKAZ ELSÕ FÉLÉVES GAZDÁLKODÁSRÓL

Utolsó ülését tartotta az önkormányzati választások elõtt Zala-egerszeg közgyûlése. Gyutai Csaba polgármester megköszönte aképviselõ-testület elmúlt négyéves munkáját, és utalt arra, hogya városban mindig az összefogás volt a jellemzõ. A döntésektöbb mint 80 százaléka konszenzussal született.

Palkovics László (középen), Balaicz Zoltán és Gyutai Csaba társaságában.

Page 2: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

Mint legutóbbi sajtótájékoztató-ján mondta: összegyûjtötte ugyana kötelezõ háromszáz ajánlást, ésidõben le is adta azokat, ám a vá-lasztási bizottság formai hiba miatttöbb ajánlást elutasított, melyekszáma háromszáz alá ment, ígynem válhatott jelöltté. Azt azonbansikernek könyvelik el, hogy min-den körzetben indíthatnak egyénijelölteket, négy évvel ezelõttugyanis ez csak a választókerüle-tek felében sikerült.

Paksy Zoltán arra számít, hogyaz LMP öt, vagy annál több száza-lékot szerez összességében a vá-

rosban, így legalább egy jelöltjükbekerül listáról a képviselõ-testü-letbe. Mint mondta, ez azért lennefontos, mert a párt akkor meg tud-ná mutatni, hogy õk milyen kérdé-sekben gondolkodnak máshogy,és milyen más jellegû megoldá-saik lennének a városban felmerü-

lõ problémákra. A kampány hátra-lévõ részében is ezekre a különbö-zõ elgondolásokra szeretnék he-lyezni a hangsúlyt.

A sajtótájékoztatón részt vettHadházy Ákos, az LMP szekszár-di önkormányzati képviselõje, éspolgármesterjelöltje is, aki egy fur-csa paradoxonra hívta fel a figyel-met. Mint mondta, ha egy-egy na-gyobb városban körülnézünk,könnyen az az illúziónk támadhat,hogy fejlõdésben vannak a telepü-lések, hiszen sok helyütt megújulta fõtér, a belváros utcái, valamint

számos oktatási intézményben istörténtek beruházások. Nem sza-bad azonban elfelejteni, hogy ezeka fejlesztések mind európai unióspénzekbõl származnak, ám a vá-rosvezetés saját sikerének köny-veli el. A másik probléma pedig az,hogy az ezekbõl származó pénzgyakran önös, egyéni érdekeketszolgál, a pénzek egy részét „el-szervezik”. Ráadásul a legtöbb-ször nem is helyi vállalkozók kap-nak megbízást az egyes munkafá-zisok elvégzésére, hanem két-há-rom országos cég ural egy-egy be-ruházási területet. A polgármes-terjelölt (aki a trafik-ügy felgöngyö-lítésével vált ismertté) az iskolákkémia- és biológialaborjait fejlesz-tõ Öveges-programot említette,amiben szerinte szintén pazarlástapasztalható. A képviselõ szerinta pénzek jobb felhasználásávalhatékonyabban lehetne az egyestelepüléseket fejleszteni.

2 Közélet

Lokálpatrióta városi hetilap. Megjelenik 26.250 példányban Kiadja: Zala-Lap Kiadói Kft. Felelõs kiadó: Lukácsffy Dénes Felelõs szerkesztõ:Vadas Zsuzsa, telefon: (92) 599-354 Szerkesztõség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Békeligeti u. 1. Pf.: 199 Telefon/fax/üzenetrögzítõ:(92) 599-353 Pr–marketing: Molnár Lászlóné 20/261-9685 Nyomtatás: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy Felelõs vezetõ: Lõrincz Endreügyvezetõ E-mail: [email protected] ISSN 1216-9463 A megjelent hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!

MEGHÍVÓ

A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Zalaegerszeg Megyei Jogú VárosPolgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja Önt a

„Kkv-k finanszírozásának és fejlesztésének lehetõségei Magyarországon”címû konferenciára

Idõpont: 2014. október 1-én 10.00–14.00 óraHelyszín: Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, 8900 Zalaegerszeg, Ady u. 14.

PROGRAM:9.30–10.00 Regisztráció

10.00–10.15 MegnyitóBalaicz Zoltán alpolgármester Zalaegerszeg MJV Polgármesteri Hivatala

10.15–10.55 Az innováció megjelenése a kkv-k fejlesztésében és támogatásábanElõadó: Dr. Csath Magdolna közgazdász professzor

10.55–11.20 A kkv-k fejlesztési és támogatási lehetõségei 2014–2020 közöttElõadó: Glattfelder Béla, gazdaságszabályozásért felelõs államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

11.20–11.45 Elõttünk a holnaputánElõadó: Dr. Parragh László, elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

11.45–11.55 Kávészünet11.55–12.20 A Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetés-ösztönzési tevékenysége

Elõadó: Kokas Tamás fõosztályvezetõ-helyettes, Nemzeti Befektetési Ügynökség12.20–12.35 A VOSZ szerepe a vállalkozásfejlesztésben

Elõadó: Lõrincze Péter elnöki fõtanácsadó, VOSZ – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége13.00–13.15 Innovatív finanszírozási eszközök kkv-k számára, és a crowdfunding lehetõségei hazánkban

Elõadó: Nagy András, ügyvezetõ igazgató, Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Kérdések és válaszok13.30–14.00 Sajtótájékoztató

Kérjük, részvételi szándékát a következõ e-mail címre elküldve jelezze: [email protected]!

Megjelenésére feltétlen számítunk!

Érdeklõdés és jelentkezés:Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 17.Tel./Fax: 06-92/316-033; 06-92/[email protected];

Mint hozzátette, elhatározásátcsak erõsíti, hogy megítélése sze-rint a pártok jelöltjeinek jelentõs ré-sze a választók elõtt ismeretlen,nem rendelkezik megfelelõ ta-pasztalatokkal. Véleménye szerintaz lenne a helyes, hogy olyanokraszavazzanak az állampolgárok,akiket ismernek is, el tudják dönte-ni róla, hogy valójában mit is akarképviselni megválasztása esetén.

Kiss Ferenc elmondta: erõs vá-rost, jól mûködõ vállalkozásokatszeretne látni, mert ha erõs a helyigazdaság, akkor jut pénz a kultú-rára, sportra, más feladatokra is.Éppen ezért többek között azegerszegi vállalkozások erõsíté-sén fáradozna, erõsítené ennek akörnek a képviseletét a várostérintõ döntések meghozatalában.

Mindenképpen erõsíteni a vá-ros lobbytevékenységét, mert je-lenleg így lehet leginkább fejlesz-tési forrásokhoz jutni, többek kö-zött a nagy hagyományokkal ren-

delkezõ élelmiszer-ipari ágazatfelélesztése érdekében. Egyúttalkifogásolta, hogy miért most, azönkormányzati választások elõttiidõszakban kerül sor a helyipresztízsberuházások kivitelezé-sére, aminek következtében sokhelyen megbénul a forgalom.

ERÕS VÁROST SZERETNEKISS FERENC, A FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLT

A tavaszi országgyûlési képviselõ-választáson egyértelmû ta-pasztalatom volt, hogy nem minden állampolgár gondolkodikpártokban, nem mindenki kedveli az egymásra mutogatást, a má-sik lejáratását – indokolja sajtótájékoztatóján Kiss Ferenc 54éves közgazdász, független polgármesterjelölt, hogy miért vállal-ja fel az önkormányzati választásokon való megmérettetést.

A JOBBIK

A GAZDASÁGRÓLA legfõbb természeti kin-

csünk a föld és a víz, ezértmeglátásunk szerint az önkor-mányzat munkahelyteremtõ te-vékenységében ezeknek az erõ-forrásoknak központi helyetkell elfoglalniuk – fogalmazottsajtótájékoztatóján Pete Róbert,a párt polgármesterjelöltje, ön-kormányzati képviselõ.

Mint fogalmazott, célszerû lennekialakítani egy modern, hatékonykertészetet, hisz ezt az ágazatot akormányzat is támogatja. E tevé-kenység további elõnye, hogy fel-dolgozóipart lehet rá alapozni. Ér-demes lenne gyümölcstermesztés-ben és gyógynövényágazatban isgondolkodni. Segíteni kell azokataz embereket, akik jelenleg is ter-meléssel foglalkoznak, és a jövõ-ben is ebbõl szeretnének megélni.

Pete Róbert hangsúlyozta: fon-tosnak tartják a helyi vállalkozásoktámogatását. Önkormányzati segít-séget nyújtanának a piacszerzés-hez és egyik fõ célkitûzésük, hogya zalaegerszegi munkákat helyivállalkozók végezzék. Terveikbenszerepel még, hogy Zalaegerszeglegyen hazánk egyik pénzügyi-számviteli szolgáltató központja,amennyiben a feltételek adottak.Az ipari parkokban rugalmasabbfeltételekkel biztosítanának iparitelket a nagybefektetõknek. Elõnytélveznének azok a beruházók, akikigazoltan zalaegerszegi dolgozó-kat, beszállítókat foglalkoztatnak. AJobbik polgármesterjelöltje hozzá-tette: ha a Jobbiknak meghatározószerepe lesz a városvezetésben, aciklus végére elérhetõ lesz, hogy avárosban minden dolgozni akaróember találjon munkahelyet.

Hozzátette: az elsõ félévbenlényegesen kevesebb a bevétel,és az energia racionalizálásárabenyújtott pályázat sem nyert,így közvilágításra 40 millió forint-tal többet kell majd fizetni, mintami a költségvetésben szerepel.Az iparûzési adóból is kevesebbfolyt be, mint az elmúlt év hason-ló idõszakában, és az Aquacitybevétele is elmaradt a várttól (ez

a rossz idõjárásnak is köszön-hetõ).

Kiss Ferenc úgy véli, a befekte-tésösztönzõ támogatások nemhozták meg a várt eredményt, nemnõtt a foglalkoztatás, és szegénye-dik a város lakossága. Ez abból ál-lapítható meg, folytatta, hogy meg-nõtt a száma a temetési és egyébsegélyeket kérõknek, több aközgyógyellátási kérelem, és a

köztemetések száma is nõtt. Aszocialisták úgy vélik, át kell gon-dolni a szociális támogatási rend-szert.

Major Gábor bírálta a ZTE-SPORTSZOLG Kft. üzleti tervénektartalmát, valamint a Dísz térenfelépített nagyobb épület funkció-hiányára hívta fel a figyelmet.Ugyanakkor örömét fejezte ki,hogy a közösségi közlekedés ellá-tására kiírt közszolgáltatási szer-zõdésbe belevették javaslatát. Ez-által szigorúbb környezetvédelmielõírásoknak kell megfelelnie aforgalomba kerülõ autóbuszoknak.

MSZP: AZ ELSÕ FÉLÉVRÕL„A számok azt mutatják, hogy problémák lesznek, amennyiben

a konszolidáció után a kormány nem nyújt támogatást a városmûködéséhez” – fogalmazott a közgyûlést követõ sajtótájékozta-tón Kiss Ferenc frakcióvezetõ, az MSZP városi elnöke.

CSAK EGYÉNI JELÖLTEKET INDÍTHAT AZ LMPFORMAI HIBA MIATT NEM INDULHAT PAKSY ZOLTÁNA Lehet Más a Politika (LMP) Zalaegerszegen az összes válasz-

tókerületben tudott egyéni jelölteket állítani, így mind a 12 körzet-ben indul egyéni LMP-s képviselõjelölt az önkormányzati válasz-tásokon. A polgármester-jelölésben azonban kudarcot vallottak –fogalmazott dr. Paksy Zoltán, a szervezet helyi polgármesterje-löltje, listavezetõje.

CSÁCSBOZSOKI ÕSZ – 2014SPORT- ÉS EGÉSZSÉGNAPOK

OKTÓBER 2–3.ÉRTED? ÉRTED! – DE NEM NÉLKÜLED

RENDKÍVÜLI ÖSSZEFOGÁS AZ EGÉSZSÉG ÉRDEKÉBEN

AZ IZSÁK IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS

A ZVMKK CSÁCSBOZSOKI MÛVELÕDÉSI HÁZBAN.

A SOK-SOK PROGRAM MELLETT KIEMELKEDÕ:OKTÓBER 2-ÁN 16–19 ÓRA KÖZÖTT

VÉRADÁS(INGYENES LAKOSSÁGI SZÛRÉSSEL)

A 16-OS, 18-AS TANTEREMBEN.OKTÓBER 3-ÁN 12.30-KOR HAGYOMÁNYTEREMTÕ

FAÜLTETÉS A CSÍZ SZERVEZÉSÉBEN.17 ÓRÁTÓL NORDIC WALKING KLUB INDÍTÁSA.

MEGHÍVÓA FIDESZ-KDNP ZALAEGERSZEGI

VÁLASZTÁSI GYÛLÉSÉRE, MELYNEK VENDÉGEDR. KÖVÉR LÁSZLÓ,

A MAGYAR ORSZÁGGYÛLÉS ELNÖKE

A rendezvény idõpontja:2014. szeptember 25., csütörtök, 17 óra

A rendezvény helyszíne:Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

(Zalaegerszeg, Ady u. 14.)

Köszöntõt mond:Vigh László, országgyûlési képviselõ,

a FIDESZ parlamenti frakcióvezetõ-helyettese,dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyûlés alelnöke,

a FIDESZ-KDNP elnökjelöltjeBalaicz Zoltán, Zalaegerszeg megyei jogú város

alpolgármestere, a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje

Elõadást tart:Dr. Kövér László, a Magyar Országgyûlés elnöke,

a FIDESZ Országos Választmányának elnöke

MINDEN ÉRDEKLÕDÕT SZERETETTEL VÁRUNK!

• kipufogó-gyorsszerviz

• sérült és korrodált autókjavítása

• alváz- és üregvédelem

NAPI LEGJOBB ÁRON,1 ÉV GARANCIÁVAL

Zalaegerszeg-Zalabesenyõ,

Hegyi u. 17.

Telefon: 30/9373-638

MARAI KAROSSZÉRIA

Page 3: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

A közgyûlés legutóbbi üléséna testület tudomásul vetteKugler Lászlónak, az EgerszegiSport és Turizmus Kft. ügyve-zetõjének lemondását, és hoz-zájárult munkaviszonyának kö-zös megegyezéssel való meg-szüntetéséhez. Egyúttal 2014.október 1-tõl 2017. december31-ig terjedõ határozott idõremegválasztotta Bánhegyi Péterta városi cég ügyvezetõjévé.

A sajtó képviselõi elõtt a köz-gyûlést követõen Balaicz Zoltánalpolgármester mutatta be az újcégvezetõt. A 47 éves zalaeger-szegi születésû közgazdász, Bán-hegyi Péter a turizmusban eltöltött28 évbõl 22 éven át Zala megye

turizmusában dolgozott. Mintmondta, versenyszerûen úszott aZTE (késõbb a Vízmû) színeiben,többszörös megyei bajnok éscsúcstartó úszó volt.

Balaicz Zoltán alpolgármesterarról szólt, hogy az EgerszegiSport és Turizmus Kft. színvonalasmunkát végzett, mindent, amieredményes volt, folytatódik, aholpedig hibát észlelnek, azt ki kell ja-vítani. Szólt az új idegenforgalmikoncepcióról, melynek lényege,hogy több idegenforgalmi elemetkell tartalmaznia. A városi strandkinyitását tervezik, de ahhoz, hogyne egy „retrostrand” maradjon,idõre és pénzre van szükség.

Mindketten hangsúlyozták: alegfontosabb cél, hogy a Zalaeger-szegre látogatók minél több ven-dégéjszakát töltsenek a városban.

3Aktuális

(Folytatás az 1. oldalról.)A közgyûlés az ingatlant mun-

kahelyteremtõ beruházás céljáraértékesíti. A Nova Bútor Kft. vállal-ja, hogy a beruházás üzembe he-lyezésétõl számított két éven belültöbb mint 100 fõre emeli a dolgozóilétszámot. Vállalja továbbá, hogy atámogatási szerzõdés aláírásátólszámított két éven belül a beruhá-zás összértéke 510 millió forintlesz, az árbevétel pedig eléri az560 millió forintot.

Elfogadta a közgyûlés a zala-egerszegi katasztrófavédelmi ki-rendeltség elsõ féléves munkáját,és döntött arról, hogy a város jövõ-re is csatlakozik a Bursa HungaricaFelsõoktatási Önkormányzati Ösz-töndíjpályázathoz. Új testvérváro-sa lesz a zalai megyeszékhelynek,a testület jóváhagyta a hivatalos

testvérvárosi szerzõdés megköté-sét az olaszországi Gorizia város-sal. A képviselõk hozzájárultak há-rom TAO-s pályázat megvalósítá-sához. A polgármester jelezte, elvitámogatást adott a város.

A Dísz téren felépítésre kerülõépületek hasznosításáról is tár-gyalt a testület. A döntés értelmé-ben a mintegy 30 négyzetmétereshelyiséget (információs épület) pá-lyázati eljárás lefolytatása nélkül aKvártélyház Szabadtéri SzínházKft. kapta bérbe, míg a 60 négyzet-méteres helyiséget (gazdasági cé-lú épület, kávézó) és a hozzá tarto-zó 57 négyzetméter nagyságú te-raszt szintén pályázati eljárás le-folytatása nélkül kapta határozat-lan idõre az Egerszegi Sport és Tu-rizmus Kft. alaptevékenységénekellátásához.

KÖZGYÛLÉSI DÖNTÉSEK

Ennek szellemében nyílt amúlt héten Zalaegerszegen, aBerzsenyi úton új Generali-kép-viselet.

Az ünnepélyes megnyitásona városi önkormányzat képvise-letében Zimborás Béla kedvezõszemélyes tapasztalatain túlme-nõen többek között azt hangsú-lyozta, hogy minden új fejlesztésfontos eleme egy város életének.

Kis Kádi Gábor területi igaz-gató arról szólt, hogy egy új kép-viselet megnyitása – amely a la-kosság szélesebb körû, kényel-mesebb kiszolgálá-sát célozza – a tár-saság számára ko-moly esemény. Fon-tos számukra, hogya közvetlen jelenlét-nek köszönhetõen ahelyi igényeknekmegfelelõ biztosításis z o l g á l t a t á s o k a tnyújtson, és ezzel azott élõ embereket ésa helyi intézménye-ket fenyegetõ kockázatokat ke-zelje és csökkentse. Ennek érde-kében például a Generali jelentõ-sen csökkentette átlagos kárren-dezési idejét, telefonos ügyfél-szolgálatának várakozási idejét,kialakította a valós idejû kárren-dezést.

Az igazgató röviden tájékoz-

tatott arról is, hogy a biztosítóeddig is nagyon jelentõs tevé-kenységet folytatott a városbanés vonzáskörzetében. Így többekközött 3800 lakást biztosít, s azelmúlt idõszakban több nagy kár-térítést is fizetett. Egy tûzesetnélpéldául 14 millió forintot. Emellett4400 jármûvet biztosít, s 2200

életbiztosítást nyújt a lakosokszámára jelenleg is.

Farkasné Ámon Éva, az újképviselet vezetõje arról szólt,hogy 17 éve van a pályán, sszemélyes tapasztalata alapjánis nyugodtan kijelentheti, hogy a

kiszolgálás színvonala egyrefontosabb, ez megköveteli a kul-turált környezetet, s a magasszínvonalú szakmai hátteret.Reményei szerint ezt biztosítjaaz ügyfelek számára ez aziroda.

Ezt követõen került sor azünnepélyes szalagátvágásra.

Az elõzõekhez csupán mégannyit: a szélesebb körû, kényel-mesebb körülmények közötti ki-szolgálás, a lakossági biztosítá-sok teljes palettája mellett az újképviselet a cégcsoport más tag-jainak szolgáltatásait is kínálja,azaz például utasbiztosítástvagy nyugdíj- és egészségpénz-tári szolgáltatásokat.

ÚJ GENERALI-KÉPVISELET EGERSZEGENA MEGÚJULÁS ÉS FRISSESSÉG JEGYÉBEN

A közelmúltban bekövetkezett arculatváltás jegyében a meg-nevezésében a Providencia szót már nélkülözõ Generali Bizto-sító Zrt. erõteljesen bõvíteni kívánja értékesítési hálózatát,igyekszik megtalálni a legrövidebb utat a helyi igények és biz-tosítási szolgáltatások között, törekszik arra, hogy minél rövi-debb legyen a biztosítási ügyintézés ideje..A rendszer átalakításáról és a

takarékszövetkezeti integrációrólNémeth Lászlóné, a Miniszterel-nökség nemzeti pénzügyi szolgál-tatásokért és postaügyekért fele-lõs államtitkára beszélt Zalaeger-szegen, a Zalavölgye Takarékszö-vetkezetnél tartott sajtótájékozta-tón. Hozzátette: kormányzati cél,hogy a pénzügyi szektor minimumötven százaléka legyen magyarkézben.

A takarékszövetkezetek átvilá-gításának december elejére terve-zett lezárásával létrejön egy, a be-tétesek, ügyfelek számára teljesbiztonságot jelentõ garanciakö-zösség. A takarékszövetkezeti

rendszer számára az állam 136milliárd forintot nyújt, ennek kö-szönhetõen erõs biztonsági hálótképeznek a takarékok ügyfeleikrészére. Ehhez a rendszerhezcsatlakozott a Zalavölgye Taka-rékszövetkezet is, amelynek mû-ködése példaértékû – fogalmazottNémeth Lászlóné. Az eddig átvilá-gított 121 takarékszövetkezet kö-zül 35-öt fogadtak be az integrá-ciós szervezetbe.

Lipcsei János az SZHISZ he-lyettes ügyvezetõje megerõsítet-te: egységes, modern, üzletileg jólvezetett bank létrehozása a cél,amely majd közös arculattal lépaz ügyfelek elé. Vigh László or-

szággyûlési képviselõ elmondta:sokan támadták a kormány törek-véseit a pénzügyi szektor átalakí-tása miatt, de kiderült, szükségvan olyan magyar pénzintézetre,amely a magyar emberek pénzétkezeli. Balaicz Zoltán alpolgár-mester és dr. Pál Attila, a megyeiközgyûlés alelnöke is arról be-szélt, fontos a magyar tulajdonúpénzintézet, amely a zalaegersze-gi gazdaságfejlesztésben is fon-tos szerepet tölthet be. Az unióspénzek felhasználása szempont-jából is stabil hátteret biztosíthat-nak.

Dr. Tóth László, a ZalavölgyeTakarékszövetkezet elnök-ügyve-zetõ igazgatója elmondta: a kez-detektõl egyetértettek az integrá-cióval, mivel az új rendszer segít-ségével korszerû finanszírozásilehetõségek jelennek meg vidé-ken is.

ERÕS BIZTONSÁGI HÁLÓ LESZNÉMETH LÁSZLÓNÉ ÁLLAMTITKÁR A HAZAI PÉNZINTÉZETEKRÕL

A takarékszövetkezetek mindig jelentõs szerepet töltöttek beés töltenek be ma is a vidéki helyi vállalkozások finanszírozásá-ban, hozzájárulva a regionális gazdaság fejlõdéséhez. A kormányezt a helyzetet ismerte fel, és lépett a jelentõs értéket képviselõtakarékszövetkezeti rendszer megújítása érdekében.

Ünnepélyes keretek közöttkerült átadásra a zalaegerszegimegyei kórház központifiziotrerápiás osztályán egy új,kombinációs hidroterápiás kád,amely lehetõséget biztosít majda teljes elektromos kádfürdõke-zelés alkalmazására.

Dr. Kecskés Gábor orvos-igaz-gató köszönetet mondott az IspitaAlapítványnak, hogy a kuratóriu-mának döntése értelmében a kór-ház osztályai számára kiírt pályá-zatok közül a fizioterápiás osztálykérését teljesítették. A modern,hidroterápiás kád beszerzése többmint hárommillió forintba került. Agéppark frissítése aktuálissá vált,mivel a 25 éves régi káddal márnem tudtak kádfürdõkezeléseketalkalmazni. Mindez jelentõs ki-esést okozott a betegek ellátásá-ban. Korábban évente 1373 betegvíz alatti vízsugárkezelése(tangentor) történt.

Az új kombinációs kádat „mun-ka közben” Gombosné Papp Judit,a központi fizioterápia osztályve-zetõje mutatta be. Mint elmondta,leginkább sérülések, mozgásszer-vi betegségek és a rehabilitáció te-rületén alkalmazzák ezeket a ke-zeléseket, de szív-, érrendszeri,neurológiai betegségek esetén is

eredményesek ezek a gyógymó-dok. Szakorvos által elõírt kezelé-seket végeznek, amely egy betegesetében 30 perces vízfürdõt je-lent. Az új berendezés lehetõségetbiztosít majd a teljes elektromoskádfürdõkezelés alkalmazására isa beépített kombinációs panelekvariálhatósága által.

MODERN VÍZFÜRDÕKEZELÉSEKÚJ HIDROTERÁPIÁS KÁD A FIZIOTERÁPIÁN

BEMUTATKOZOTT BÁNHEGYI PÉTER

Page 4: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

4 Közérdekû

B. K.

Csitos Józsefné, a Zala MegyeiKórház fõnõvére és a VIMEZ (Ví-rusos Májbetegek Egyesülete) el-nöke tanítja a tornát, minden szer-dán fél négykor a kórház rendelõ-

intézet negyedik emeletén. Emel-lett Andráshidán és a tervek sze-rint a ZVMKK-ban is elérhetõ lesza torna. De mi is a lényege?

– A meridiánvonalak száma 12,s behálózzák az egész testet. 360pont van ezen a csõrendszeren,mely jelentõs. Minden szervnek

megvan a maga meridiánvonala, saz itteni elakadások (fájó pontok)problémákat, betegségeket jelez-nek. A tornával ezen vonalakat „ta-karítjuk”, s ezáltal erõsödik az im-munrendszer, javul a keringés,jobb lesz a közérzet, a betegség-tünetek enyhíthetõk.

– Milyen betegségekre kellgondolni?

– Akár a migrén, a szénanátha,az allergiás kiütések. De kolléga-nõm esetében, aki cukorbeteg,megmértük a cukorszintet tornaelõtt és után, 14,2-rõl 9,2-re csök-kent, csupán a 30 perces mozgás-nak köszönhetõen. De nagyon jóvisszajelzés van az asztma ese-tén, volt, aki a pipát el tudta hagy-ni, vagyis mérséklõdtek a hörgõ-görcsök. Általánosságban is keve-

sebb gyógyszerfogyasztás szük-séges azoknál, akik rendszeresenvégzik ezt a tornát. Nem gyógy-szerellenesek vagyunk, csak halehet, mérsékeljük.

– Honnan ered ez a torna?– Kínából. Magyarországra dr.

Eõry Ajándok orvos, a biológiai tu-dományok kandidátusa hozta. Ná-la tanultam én is a módszert Buda-pesten, ahol kéthavonta van klub-vezetõ találkozó, illetve kétéventemeg kell újítani a vizsgát. Itt ta-pasztaltam, hogy az országbanegyre több helyen indulnak/mû-

ködnek a klubok. – A torna közben

bizonyos kiemelt pon-tokat is ingerelnek.

– A vastagbél, aszívburok, illetve a hasibántalmakra jótékonygyomor- és lépmeridiánpontjait stimuláljuk ki-emelten. Ezek nagyonjótékonyak, és kártnem lehet vele tenni.

– Vannak veszélyekis?

– Hozzá kell szoktat-ni a szervezetet, fõlegazoknál, akik egyéb-ként nem igazán mo-zognak.

– Van-e ellenjavas-lat?

– A babát váró kis-mamáknak nem sza-bad végezni, illetve,akiknek nagyon erõsvisszerei vannak, azok

a láb területén ki kell hogy hagyja-nak bizonyos gyakorlatokat.

– Könnyen végezhetõ torná-ról van szó?

– A fokozatosság megtartásamellett igen. Paskoló mozgás, bi-zonyos lábrugózás mellett, meg-határozott ütemszámban. Akieleinte elfárad, végezhet keve-sebb feladatot, amennyi jól esik,sõt akár ülve is. És minden részt-vevõnek adok egy kis emlékeztetõleírást, hogy otthon is tudja végez-ni a gyakorlatokat. Van, aki min-dennap tornázik, van, aki a közöstornán csak, mert neki ez a moti-váció. Egy biztos, minden szerdánitt vagyunk, és hogy itt lehetünk,ezt nagyon köszönöm a kórház-nak, mert így tudjuk biztosítani azingyenességet.

MERIDIÁN TORNAMINDEN SZERDÁN

Zalaegerszegen két éve élvezhetik az érdeklõdõk a meridián-torna áldásos hatásait. A népszerûséget és eredményességetmutatja, hogy ez idõ alatt megháromszorozódott a résztvevõkszáma. Érdekesség, hogy bár minden korosztály számára aján-lott és hasznos ez a hagyományosnak nem mondható gyakorlat-sor, mégis inkább az idõsebb, akár 70 év feletti korosztály él ve-le. S a kórház felajánlásának köszönhetõen ingyenes a heti fél-órás mozgáslehetõség.

ISKOLAI, ÓVODAI, IRODAI BÚTOROKAT A GYÁRTÓTÓL!

„DEÁK-DIÁK” KFT. SÖJTÖRTel./fax: 92/569-033 • Tel.: 06-30/9398-358 Tel./fax: 92/569-035

Web: ddbt.t-online.hu • Email: [email protected] Telephely: 8897 SÖJTÖR, DEÁK FERENC U. 187.

SZEKRÉNYEK • TÁBLÁK • FOGASOK • ASZTALOK • PADOK • SZÉKEK • ÁLLVÁNYOKKIEGÉSZITÕ BÚTOROK • PÓTLÁSOK • SPORTSZEREK • TANESZKÖZÖKMagánszemélyeknek is… pl.: franciaágyak, egyedi konyhabútorok stb…

ÉRDEKLÕDNI A FENTI TELEFONON ÉS CÍMEN LEHET!

TECHNOLÓGIAI CENTRUM

ROBOTOK VILÁGA: ahol a játék és a munka találkozik

FEJLESZTÉSEINK BEMUTATÁSA: innovációs látványosságok a TC szerint

ÉLVEZD VELÜNK A SZÁGULDÁST!: érdekességek a jármûvek világából

HELYSZÍN: Fészek u. 4., Északi Ipari Zóna, Inkubátorház. Autósok figyelmébe ajánljuk GPS-koordinátáinkat: 46,88055° N 16,82856° E

Programjaink 17.30; 19.40; 21.45-kor kezdõdnek

NYME SIMONYI KÁROLY KAR ZALAEGERSZEGI KÉPZÉSE

A VILÁG HÉTKÖZNAPI CSODÁI 3.0

Egyszerû kísérletek hétköznapi tárgyakkal, amiket otthon is el lehet végezni, és amiket tilos otthon elvégezni

A világ –196 fok közelében; sörösdoboz-roppantás a légnyomás erejével; lángoló jég; vízen járás…

HELYSZÍN: Gasparich M. u. 18/A., C. épület, Hallgatói labor, illetve az alakulótér

Programjaink 17.15; 19.00; 21.15-kor kezdõdnek

BGF GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG

17.10–18.10 HELYI TERMÉKEK A MINDENNAPOKBAN – kóstolóval (húsáruk, sajtok, borok, pálinkák, mézek az asztalon) egybekötött elõadás a helyi termékek-

rõl, ökogazdaságról

18.10–18.50 MIT ESZÜNK, HA VAN ESZÜNK?

19.00–21.00 VETÉLKEDÕ – virtuális számháború, ökoszámháború, ügyességi feladatok

PIACI FORGATAG, TÁNCHÁZ

A vetélkedõn részt vevõk kampuszérmét kapnak, melyet az Ökopiacon (Infocentrum elõtt kitelepült árusok) Pannon helyi termékekre tudnak beváltani.

HELYSZÍN: Gasparich M. u. 18/A., Infocentrum

PTE ETK ZALAEGERSZEGI KÉPZÉSI KÖZPONT

17.30–18.15 ZSENI VAGY ÕRÜLT – Van Gogh pszichiátriai betegsége(i). Elõadó: dr. Németh Attila PhD, a Nyírõ Gyula Kórház fõigazgatója

18.15–18.45 A méhnyakrák megelõzése

19.00–19.45 A PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM ALAPFOKÚ MÛVÉSZETI ISKOLA KONCERTJE

20.00–20.45 SPORTFIZIOTERÁPIA. Elõadó: Benkovics Edit, a Magyar Gyógytornászok Társasága alelnöke

20.45–21.15 Az egészségügyi ellátás hatékonyságának vizsgálata

21.15–21.45 Új utak a sebkezelésben (elõadás és demonstráció)

21.45–22.45 Álmatlanok órája (állapotfelmérés és tanácsok rosszul alvóknak)

Közben: biomechanikai laborbemutató, gerinctorna, elsõsegély-demonstráció

HELYSZÍN: Landorhegyi u. 33. (PTE A épület)

AZ ÉRDEKLÕDÕKNEK INGYENES BUSZJÁRATOT SZERVEZÜNK, MELYNEK ÚTVONALA A KÖVETKEZÕ: Gasparich u. (fõiskola elõtti parkoló) – Landorhegyi u. (PTE)

– Zala Plaza – Inkubátorház

A BUSZOK INDULÁSA: ODA – 17.00; 19.10; 21.15 VISSZA – 18.40; 20.50; 22.55

A rendezvény a „TÁMOP 4.1.1/C – NyME – BGF – PTE – ZFOK – PFA – Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttmûködés” címû(TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0010 azonosító számú) projekt támogatásával valósul meg.

Meridiánpontok.

Egészséget az idõseknek.

Page 5: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

– pP –

A két szerep néha neki is fura,hiszen mint mondja, az embernekfolyamatosan reflektálnia kell ma-

gára, ha már egyszer elért valamit;ráadásul két, látszólag egymásnakellentmondó közegben.

A József Attila Városi Tag-könyvtárban Ráhangol-óra címmelszerveztek tanévnyitó, õszköszön-tõ beszélgetést fiataloknak, amiegy rendhagyó irodalomórának isbeillett. Beck Zoli ugyanis fõleg azirodalom és a popzene kapcsola-táról beszélt, meg arról, hogy mitõllesz ütõképes egy megzenésítettvers. Az biztos, hogy nem attól arégi hagyománytól, hogy valaki el-énekli a klasszikusok verseit vala-milyen zenei aláfestéssel.

Mint mondta, az irodalom és apopzene elsõ látásra nagyon távolállnak egymástól, hiszen a popkul-túra folyamatosan körülvesz min-ket, az irodalomról ugyanez márnem mondható el. Az iskolákban agyerekek leginkább a kötelezõ ol-vasmányokon keresztül találkoz-nak irodalmi szövegekkel, amik-nek a túlnyomó többsége abszolútnem érinti meg õket. Úgy érzik,hogy a szerzõk szövegeihez nemsok közük van.

Ha más oldalról közelítünk akérdéshez, akkor azt látjuk, hogy apopzene és az irodalom igenisösszekapcsolódhat, és nagyon islehet 21. századi értelmezése averseknek, prózáknak. A popdalokés az irodalmi szövegek is megfo-galmaznak, állítanak valamit a vi-lágról, és bizony vannak ma élõírók, költõk, akik nagyon is hús-véremberek.

Beck Zoli tagja a Rájátszáscsapatának (írókból és zenészek-bõl verbuválódott formáció), vala-mint a Háy Come Beck duónak(Háy János íróval közös produk-ciója), így pontosan ismeri a kor-

társ irodalmi közeget. Mint mond-ta: eléggé nyilvánvaló, hogy azírók nem fekete-fehér, csúnya,öreg férfiak, hanem valódi embe-rek, akik esznek, isznak (néha so-kat), viccesek és kommunikatívak.Olyan dolgokat képesek mondani,írni, ami számunkra is érdekes le-het, hiszen egy korban élünk. Szö-vegeikhez hozzá lehet nyúlni, átlehet alakítani a popzene nyelvé-re. Persze nem egy az egyben.

Mert a versmegzenésítés ak-kor jó, ha egy új, önálló minõségjön létre, az eredeti szöveg egy le-hetséges értelmezéseként. Egyikdala például (a „szólj hogy sze-retsz, vagy adj vacsorát ha még-sem” kezdetû) tizenegy Háy Já-nos-szövegbõl állt össze. Ugyan-így a régi szövegeket is újra idõ-szerûvé lehet tenni, ami márkönnyebben eljuthat a fiatalabbkorosztályokhoz.

– pet –

Piros, kék, sárga színek, és holszínes, hol fekete-fehér képre-gényjelenetek vagy -részletek ha-tározzák meg a tér hangulatát. Akávézóban ehhez illõen olyanprogramokkal készülnek, melyeknem túl gyakoriak a városban. Mi-vel a hely befogadóképességeszûkös, ezért fõleg családias,vagy inkább baráti hangulatú, igé-nyes, fõleg akusztikus koncertek-kel várják a közönséget – mondtaCserpes Attila, a VMK igazgatóhe-lyettese. Egyelõre kéthetente lesz-nek programok a PopUp Caféban,

késõbb azonban bõvítenék a nyit-va tartást. A fellépõk között leszFrenk és Kardos Horváth János(Kaukázus), ám a ZrínyiMiklós Gimnázium Szép-irodalmi Mûhelye is ven-dégeskedik majd.

Az új kulturális kávéhá-zat Sándor DénesGyörgy, a városrész ön-kormányzati képviselõjenyitotta meg. Mint mond-ta: ez az elsõ alkalom,hogy egy önkormányzatifenntartású intézménypiaci alapon kávéházat ismûködtet. A kezdeménye-zés jó, ám a feladat nemkönnyû, hiszen maguknakkell kigazdálkodni a költ-ségeket. A kitûzött célazonban fontos a városszempontjából, hiszenegy ilyen modern, fiataloshely képes arra, hogy be-

vonzza a különféle korosztályokat,még a diákokat is. Annál is inkább,mert az értékes könnyûzenei prog-ramok mellett lehetõséget biztosí-tanak fiatal tehetségeknek is a be-mutatkozásra.

A PopUp Cafe nyitóestjén aTakáts Eszter–Kirschner Péterduó lépett színpadra. A formációtulajdonképpen a négyfõs TakátsEszter Beat Band akusztikus ver-ziója. Mint azt az énekesnõ érdek-lõdésünkre elmondta: Péterrel al-kalmanként fellépnek kettesbenkülönféle fesztiválokon és zeneirendezvényeken. A duó olyannyirakezd népszerûvé válni, hogy márnéhány jövõ nyári fesztiválra iskaptak felkérést.

Esztert nem kell bemutatni ahelyi közönségnek. Bár annak el-lenére, hogy a popszakma pécsi

énekesként emlegeti (ami részbenvalós, hiszen ott született), isko-láséveit Zalaegerszegen töltötte,és már akkor is énekelt többféleegyüttesben. Pécsre egyetemi ta-nulmányai alatt tért vissza. Szá-mos formációnak volt már tagja;énekelt és gitározott szólóban,duóban és nagyobb zenekarokkalis. Mûvészete (mind a szövegírás,

mind a dalszerzés terén) talánmost, a Takáts Eszter Beat Bandidején ért be leginkább. Nem vélet-len, hogy a hazai könnyûzenei életegyik meghatározó figurája lett azutóbbi idõben.

Ami a duó másik tagját,Kirschner Pétert illeti: õt leginkábbaz Európa Kiadó gitárosaként is-merheti a közönség. Az utóbbi idõ-ben pedig Müller Péter Sziámival…And Friends néven alapított ze-nekart. Azt már kevesebben tudjákróla, hogy fotográfus is; távoli, eg-zotikus országokról és kultúrákrólkészült képei és írásai több maga-zinban (például a Földgömbben) ismegjelentek.

A PopUp Cafe legközelebb ok-tóber 10-én várja a közönséget: aZrínyi-gimnázium szépirodalmimûhelyének estjére kerül sor.

5Kultúra

Az új elõadás a félelmekrõlszól: az árnyékokról, a sötétrõl, azágy alatti szörnyekrõl. A félelmeketazonban le lehet gyõzni, fõleg havan egy barátunk, aki segít ebben,és bátorságot önt belénk. Haazonban egy egész királyság ret-teg, kicsit bonyolultabb a helyezet.A Bartal Kiss Rita által rendezettelõadás többek között ezt a prob-lémát szeretné megoldani, illetve afélelmeket feloldani.

Az elõadás elõtt a Griff Báb-színház elmúlt tíz évébõl nyílik egyjubileumi tárlat is. Bábokat, kellé-keket, fotókat és plakátokat láthat-nak többek között az érdeklõdõk.A premier után pedig egy fogadás-sal egybekötött találkozóra várjákmindazokat a mostani és egykorikollégákat és politikusokat, akikrészt vettek a bábszínház létrejöt-tében, és munkájukkal hozzájárul-tak az intézmény sikereihez.

JUBILEUM A GRIFFBENÉVADNYITÓ ELÕADÁS ÉS SZÜLETÉSNAP

A Szélszabadító címû elõadással kezdõdik szeptember 26-án aGriff Bábszínház idei évada. Ugyanezen a napon ünnepli 10. szü-letésnapját is az intézmény – a részletekrõl Szûcs István, a báb-színház megbízott vezetõje tájékoztatta lapunkat.

– pánczélPetra –

A földszinti részt kiadták külön-féle üzlethelyiségek céljára, azemeleten lakott a Keresztury csa-lád, illetve egy ügyvédi iroda ismûködött fent. Keresztury Dezsõtizennégy éves volt, mikor elköl-töztek Zalaegerszegrõl, ekkor aházat a Fenyvesi család vásároltameg, majd késõbb a városhoz ke-rült az épület. Helyiségeinek jó ré-sze most kihasználatlan, az eme-letén egy szociális lakás és egynyelviskola található; ez utóbbi azegykori Keresztury-lakás egy ré-szébõl került leválasztásra. A né-hai otthon többi része üresen áll.

Igaz, három bútor található akétszobás, nappali-konyhás lakás-ban, melyet Keresztury Dezsõ öz-vegye ajándékozott a városnakférje hagyatékból – válaszolta ér-deklõdésünkre Szemes Béla, a

Keresztury Dezsõ Emlékbizottságtitkára. Mint mondta: a Mártírok útiépület a 2000-es évek közepénkerült fókuszba, miután a költõtiszteletére 1999-ben egy emlék-táblát helyeztek el a ház falán.

– Addig tulajdonképpen csak acsalád Bartók Béla utcai hegyi há-za kötõdött Kereszturyhoz, hiszenévtizedekig õ maga is itt töltötteidejét, ha hazalátogatott. Itt kerül-

tek elrendezésre tárgyi emlékei,és könyvtárának egy része is. Ezta régi Jánka-hegyi présházat gon-dozta sokáig Nyakasné Turi Klára,aki kiváló munkát végzett, és ren-geteget tett a költõ halála után a

hagyaték ápolásáért.Sokáig szó volt arról,hogy ezt a házat kelle-ne valamilyen kulturáliscélra hasznosítani, ámaz emlékbizottság vé-gül arra jutott, hogy aBartók Béla utca távolvan a belvárostól, autó-val nehéz megközelíte-ni, így inkább az egyko-ri szülõházat kellenemegtölteni élettel.

A cél az, hogy az utcáról belép-ve egy rendezett belsõ udvar (pad-dal, gondozott zöldfelülettel) ésegy többfunkciós, ám egységesenkezelt, felújított ház fogadja a be-térõt. Elsõ lépésként a nyelviskolátegy ingatlancserével váltaná ki aváros, és a szociális bérlakásbanélõ családnak is keresnének egymásik ingatlant.

– Ha a tulajdonjogi kérdések

megoldódnak és a szükséges át-alakítások megtörténnek, egyspeciális kulturális centrummáalakulhat az épület. Az egyik el-képzelés szerint egy muzeális térjönne létre, és ide kerülne aKeresztury-emlékeken kívül Gá-bor Miklós és Ruszt József hagya-téka is. Van egy olyan koncepcióis, hogy a ház (melyet jelenleg aLÉSZ Kft. üzemeltet és a város atulajdonosa) átkerülne a Deák Fe-renc Megyei és Városi Könyvtárkezelésébe, és az akadémikushagyatékának bemutatásán kívülegy rendezvényhelyszín jönne ittlétre. Nem nagy teret igénylõ, ámexkluzív kulturális és mûvészetiesteket vagy programsorozatokattudunk elképzelni a Mártírok útiházban – folytatta Szemes Béla.

Hogy azonban a Jánka-hegyiépület se heverjen parlagon, a ter-vek szerint ezt alkotóházzá alakí-tanák. Az inspiráló környezetugyanis alkalmas arra, hogy az or-szág bármely pontjáról mûvészekérkezzenek ide alkotni, pihenni.Eközben jobban megismerhetnéka göcseji, õrségi tájegységet is.

Az emlékbizottság titkára szerintaz a cél, hogy Keresztury szellemi-ségét visszahozzák a köztudatba,mert költészetét és akadémiai mun-kásságát sajnos most csak egyszûk kör ismeri. Egy (sõt a hegyihajlék alkotóházzá alakításával ket-tõ) állandó jelleggel ismertebbé vál-jon az itt élõk körében.

KULTURÁLIS CENTRUM LEHETÖTLETEK A MÁRTÍROK ÚTJA 2. HASZNOSÍTÁSÁRAKeresztury Dezsõ születésének 100. évfordulóján többször

szóba került a néhai költõ, akadémikus Mártírok úti szülõházánakjövõje. Az út elején álló sarokházat 1904-ben építtette édesapja,Keresztury József, a város egykori polgármestere. A ház elõszörföldszintes volt, majd emeletet építettek rá.

POPUP A VMK-BANKULTURÁLIS KÁVÉZÓ IGÉNYES ZENÉKKEL

PopUp Cafe néven új kulturális és szórakozóhely nyílt aKeresztury VMK-ban, az egykori Kis Napfény étterem helyén. Azelnevezés találó, hiszen az angol kifejezés utalhat valamilyen fel-ugró, felbukkanó dologra. Vagyis ez egy olyan hellyé válhat a kö-vetkezõ hónapokban, ahová jó felugrani. Ám a pop elõtag a kávé-zó pop artos stílusát is jelzi.

A szombathelyi születésû, ám1977-tõl Zalaegerszegen élõ és al-kotó festõmûvészrõl Gyutai Csabaelmondta: rejtõzködõ, magányos

figurának tûnik, aki nem a leghar-sányabb alakja a helyi közéletnek.Ennek ellenére sokan ismerik éstisztelik. Jól bizonyítja ezt a kiállí-

tásmegnyitóra érkezett vendégekszáma. A magány ugyanis nemazt jelenti, hogy elfordul az embe-rektõl; inkább arról van szó, hogyegy maga teremtette világban él,mely mûveit inspirálja.

A tárlaton harminc nagyobbméretû alkotás mutatja be az el-múlt évtizedek munkáit, melyekreprezentálják Karner Lászlóegyes korszakait is. Kostyál Lász-ló szerint a festõ mûvészete afigurativitás és a nonfigarutivitáshatárán mozog. Vannak geometri-kus alakzatokból álló képei, mígmás alkotásokon a színek domi-nálnak, a mûvek egy harmadik tí-pusára pedig visszafogott, már-már monokróm színhasználat jel-lemzõ. Festményei kaligrafikusüzenetek, hiszen jelnek ható képimotívumok tárulnak elénk. Minthatávoli kultúrák vagy archaikus ko-rok jelképei lennének a képekbekarcolva.

A tárlat október 25-ig látogatható.

KÉPBE KARCOLT ÜZENETEK60 ÉVES KARNER LÁSZLÓ FESTÕMÛVÉSZ

Hatvanadik születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlataKarner László festõmûvésznek a Városi Hangverseny- ésKiállítóteremben. A képzõmûvészt Gyutai Csaba polgármesterköszöntötte az évforduló alkalmából, a tárlatot pedig dr. KostyálLászló mûvészettörténész nyitotta meg.

RÁHANGOLÁS AZ IRODALOMRAPOPZENE ÉS KÖLTÉSZET BECK ZOLIVAL

Zenélés, verselés, laza sztorizgatás, némi nevelési célzattal fû-szerezve. Mert a fiataloknak kell egy hiteles arc, ha tanítani akar-juk õket, és Beck Zoli, a 30Y zenekar frontembere az. Annál is in-kább, mert ha éppen nem a színpadon áll, akkor dr. Beck Zoltán-ként is ismert a Pécsi Tudományegyetemen, ahol a romológiatanszék egyetemi adjunktusa.

Page 6: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

6 Városháza

8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 4–6.Tel.: 92/316-160, [email protected]

Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig: 9.00–17.00

FEDEZZÜK FEL ZALAEGERSZEGET

A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN!A turizmus világnapja alkalmából, szeptember 27-én (szombat)

délelõtt 10 órai kezdettel belvárosi sétára várja az érdeklõdõket aTourinform-iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület. A tú-ra a Széchenyi tér 4–6-os szám alatt található Tourinform-irodábólindul, Megyeri Anna történész fõmuzeológus kalauzolásával. A vá-ros neves épületeit, tereit és utcáit felidézõ séta várhatóan 1,5 órátvesz igénybe.

A városnézés alapjául szolgáló Zalaegerszeg titkai címû ingye-nes idegenforgalmi kiadványt keressék a Tourinform-irodában,mely a nyári szezont követõen ismét hétfõtõl péntekig várja az ér-deklõdõket 9 és 17 óra között.

FELHÍVÁSFelhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Zalaegerszeg Megyei Jo-

gú Város Közgyûlésének a köztisztaság, valamint településtisztaságfenntartásáról és a közhasználatú zöldterületek használatáról szóló46/2004. (XII. 03.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése alapján azingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni:

a) az ingatlan elõtti közterület (járda, zöldsáv stb.) úttestig terjedõ teljesterületének gondozásáról, tisztán tartásáról, valamint a csapadékvíz za-vartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról;

b) a járdaszakasz melletti vagy az ingatlan elõtti nyílt árok és ennek mûtár-gyai tisztán tartásáról, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozóanyagok és más hulladékok eltávolításáról, továbbá

c) tömbtelken és úszótelken a külön tulajdonban álló egyes épületek gyalo-gos megközelítésére és körüljárására szolgáló terület, az ingatlan elõtti,valamint körülötte lévõ 4 méter széles területsáv tisztán tartásáról, vala-mint, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és máshulladékok eltávolításáról;

d) a beépítetlen ingatlan tisztán tartásáról és gyommentesítésérõl;e) az ingatlan használatában lévõ, közterületre kihelyezett hulladékgyûjtõ

edényzet környezetének tisztán tartásáról;f) az ingatlanról a gyalogjárda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok

megfelelõ nyesésérõl úgy, hogy azzal biztosítsa a gyalogos-, illetve a köz-úti forgalom zavartalanságát, a közúti jelzések és úttartozékok (forgalom-irányító lámpa és tábla) láthatóságát.

Kérjük az ingatlantulajdonosokat és használókat, hogy fenti kötelezett-ségeiknek folyamatosan tegyenek eleget!

MEGMUTATOM MAGAM!KIÁLLÍTÁS A VÁROSI KÖNYVTÁRBAN

A József Attila Városi Könyvtár (Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.) szere-tettel meghív minden érdeklõdõt 2014. október 8-án 15.00 órára Tóth MíraKincsõ, a Liszt Ferenc Tagiskola második osztályos diákja „Kutyasuli” címûkiállításának megnyitójára.

Az alkotásokat Néz Károlyné tanítónõ ajánlja az érdeklõdõk figyelmébe.A tárlat 2014. november 4-ig látható.

ÖRÖM KÖREZ ALKALOMMAL HÓNAP VÉGÉN TARTJÁK A FOGLALKOZÁSOKAT

A Landorhegyi úti könyvtárban szeptember 29-én (hétfõn)17.00 órától várnak kicsiket és nagyokat a lelkes szervezõk.

A mesebirodalomban a legkisebbek a szüleikkel Godina Mó-nika gyógytornász kismama vezetésével ölbeli játékon vehet-nek részt, s tehetik meghittebbé a délutánt.

Az olvasóteremben a Batyu Színház elõadását tekinthetikmeg a nagyobbak, a darab címe: A mesélõ vasaló.

A játszóházban papírsárkányt és sünöket készíthetnek agyerekek Simonné Kozma Aliz és Hardi Edina óvónõk segítsé-gével.

Zalaegerszeg MJV Közgyûlése 2011. december 2-i ülésénmegalkotta a zalaegerszegi hallgatóknak adható „Befektetés ajövõbe” zalaegerszegi felsõoktatási ösztöndíj pályázati felté-teleit tartalmazó 27/2011. (XII. 02.) sz. rendeletét.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyûlése Oktatási, Kulturá-lis és Sportbizottsága a mai nappal pályázati felhívást tesz közzé a„Befektetés a jövõbe” zalaegerszegi felsõoktatási ösztöndíj támo-gatás elnyerésére.

A felsõoktatási ösztöndíj a kérelmezõ hallgatót az elsõ alkalom-mal benyújtott kérelméhez csatolt, a felsõoktatási intézmény általkiállított eredeti hallgatói jogviszony-igazoláson „a hallgatói jogvi-szony megszûnésének – a tanulmányi teljesítmény és követelmé-nyek alapján – becsült idõpontja” rovatban feltüntetett idõpontig, delegkésõbb attól számított egy évig illeti meg. A tanulmányi idõbenem számítanak bele a külföldön végzett tanulmányok, valamint ahivatalosan igazolt rendkívüli események (így különösen betegség,baleset) miatti halasztás idõszakai.

A PÁLYÁZÓK KÖRE:Felsõoktatási ösztöndíjban részesülhet kérelme alapján az a a) zalaegerszegi lakóhellyel rendelkezõ nappali tagozatos hall-

gató, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki KarGépészeti és Mechatronikai Intézet felsõoktatási intézmény zala-egerszegi képzési helyén az elsõ diploma megszerzése érdekébenmechatronikai mérnök szakon BSc/BA képzésben végzi tanulmá-nyait (kód: ZM),

b) zalaegerszegi lakóhellyel rendelkezõ nappali tagozatos hall-gató, aki Zalaegerszeg város közigazgatási területén mûködõ, bár-mely államilag elismert felsõoktatási intézményben az elsõ diplomamegszerzése érdekében BSc/BA, vagy MSc/MA képzésben végzitanulmányait (kód: ZV),

c) zalaegerszegi lakóhellyel rendelkezõ, legalább egy félévetmár sikeresen elvégzett nappali tagozatos hallgató, aki bármely ál-lamilag elismert felsõoktatási intézményben az elsõ diploma meg-szerzése érdekében BSc/BA, vagy MSc/MA képzésben végzi tanul-mányait, és a kérelem benyújtását megelõzõ tanulmányi félévben ahivatalosan bejegyzett és az 1–5-ös számtani skálán érdemjeggyelminõsített tantárgyi osztályzatainak számtani átlaga mûszaki ésegészségügyi képzés esetén legalább 4.00, egyéb képzéseknéllegalább 4.50, valamint legalább a 30, vagy a felsõoktatási intéz-mény hivatalos igazolása alapján az adott félévben maximálisanteljesíthetõ kreditpontot megszerezte (kód: T).

AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE, FOLYÓSÍTÁSA: A pályázók köre a) pontjában meghatározott esetben 12.000 Ft/hó A pályázók köre b) pontjában meghatározott esetben 5.000 Ft/hóA pályázók köre c) pontjában meghatározott esetben 5.000 Ft/hó A felsõoktatási ösztöndíj tanulmányi félévre, az I. félév szeptem-

ber 1–január 31. közötti 5 hónapjára, valamint a II. félév február1–június 30. közötti 5 hónapjára szól. A felsõoktatási ösztöndíj fo-lyósítására tanulmányi félévenként egy összegben kerül sor a dön-tést követõ hónap 15. napjáig.

A kérelmeket a fent jelzett idõtartam alatt Zalaegerszeg MegyeiJogú Város Polgármesteri Hivatala Humánigazgatási Osztályárakell eljuttatni írásban, vagy személyesen hétfõ, kedd és csütörtökön8–12 és 13–16.30 óra, szerdai napon 8–12 és 13–18 óra között, il-letve pénteken a 8–12 óra közötti idõszakban.

A formanyomtatványok beszerezhetõk a Polgármesteri HivatalHumánigazgatási Osztályán, a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgá-latán (a portai recepción), valamint letölthetõk Zalaegerszeg me-gyei jogú város honlapjáról az alábbi elérhetõségen:

http://zalaegerszeg.hu/tart/index/134/Oktatasi__kulturalis_ugyek

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Zalaegerszeg MJV Polgármesteri Hivatal Humánigazgatási Osztály

8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 17–19.

Tel.: 92/502-189, 92/502-190

E-mail: [email protected]

FELHÍVÁS A „BEFEKTETÉS A JÖVÕBE”ZALAEGERSZEGI FELSÕOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ IGÉNYLÉSÉRE

PÁLYÁZATA DEÁK FERENC MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR

A „KÖZALKALMAZOTTAK JOGÁLLÁSÁRÓL SZÓLÓ”, 1992. XXXIII. TV. ALAPJÁN

PÁLYÁZATOT HIRDET KÖNYVTÁROSI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE.

Közalkalmazotti jogviszony: határozatlan idejû.Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidõ.Munkavégzés helyszíne: Deák Ferenc Megyei és VárosiKönyvtár, József Attila Városi Tagkönyvtár, 8900 Zalaegerszeg,Landorhegyi u. 21.Munkakörbe tartozó feladatok: tájékoztató könyvtáros.Illetmény: az 1992. XXXIII. tv. (Kjt.) rendelkezéseinek megfelelõen.Pályázati feltételek: felsõfokú szakirányú képesítés, büntetlenelõélet igazolása, ECDL (vagy annak megfelelõ) vizsga.

Pályázat elbírálásánál elõnyt jelent: élõ idegen nyelv ismerete,szakmai tapasztalat, felhasználói szintû internetes alkalmazások,TEXTLIB integrált könyvtári rendszer ismerete.

Benyújtandó igazolások: szakmai önéletrajz, elõírt iskolai vég-zettséget igazoló iratok másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsibizonyítvány.A munkakör betölthetõségének legkorábbi idõpontja:

2014. október 15.Pályázati kiírással kapcsolatos információk:

Kiss Gábor igazgató, tel.: 92-311-341; [email protected]ályázat benyújtásának módja:

postai úton, az intézmény címén (8900 Zalaegerszeg, PF. 16)vagy személyesen a titkárságon (8900 Zalaegerszeg, Deák tér6.). A borítékon szerepeljen: „Álláspályázat”.

A pályázat benyújtási határideje: 2014. szeptember 30.A pályázat elbírálási határideje: 2014. október 8.

KÖZLEMÉNYA Központi Statisztikai Hivatal a KSH elnöke által engedélye-

zett 2014. évi adatgyûjtési program szerint önkéntes adatszolgálta-táson alapuló felmérést hajt végre.

2014. október 20. és december 7. között

kerül sor a háztartások életkörülményeinek feltárását célzó, aháztartások pénzügyeire és fogyasztására vonatkozó európaiadatfelvételre.

A felmérést az Európai Központi Bank koordinálja, és az Euró-pai Unió tagországai vesznek részt benne. Az európai felmérésselkapcsolatos részletes leírás a www.ecb.europa.eu/home/html/researcher_hfcn.en.html internetes oldalon található.

A Magyarországon felkeresendõ 18 ezer háztartás kijelölésétvéletlenszerû kiválasztással hajtottuk végre. Az adatfelvételre két-féle módon, interneten, illetve kérdezõ személyes közremûkö-désével lehet válaszolni.

A kérdõívet kérdezõ segítségével kitöltõ háztartásoknak aján-dékként egy 1000 Ft összegû Erzsébet-utalvánnyal mondunk kö-szönetet, míg az interneten válaszoló háztartások között összesen10 darab iPad mini táblagépet sorsolunk ki.

Az adatokat bizalmasan kezeljük, kizárólag statisztikai célra,összesítve, egyedi azonosítás lehetõségét kizáróan használjukfel, pontosan követve a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény,valamint az Információs önrendelkezési jogról és az információsza-badságról szóló 2011. évi CXII. törvény elõírásait.

Az adatgyûjtést végrehajtó kérdezõk hivatalos igazolvánnyalrendelkeznek. Kérem, segítse munkájukat!

Zalaegerszeg, 2014. 09. 02.

„Mibõl élünk?” felmérés

Honlap mibolelunk.ksh.hu

E-mail cím [email protected]

Telefonszám06-80-200-766 ingyenes zöldszám(H–Cs: 8–16 óra; P: 8–14 óra)

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ESÉLYEGYENLÕSÉGI BIZOTTSÁGA

PÁLYÁZATOT HIRDETA ZALAEGERSZEG, ÁTALSZEGETT U. 23/A SZÁM ALATT TALÁLHATÓ

FIATAL CSALÁDOK OTTHONÁBAN MEGÜRESEDETT SZÁLLÁSHELYEKRE

AZ ÚJ FELTÉTELEK SZERINT.

A szálláshelyek megtekinthetõek a LÉSZ Kft.-vel telefonon (92/312-730-as számon) történt elõzetes egyeztetés szerinti napokon.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE ÉS HATÁRIDEJE:Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal SZOCIÁLIS ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLYA8900 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 15.2014. október 10. (péntek)

Bõvebb információ: www.zalaegerszeg.hu

Cím Alapterület(m2) Szobaszám Egyéb helyiségek

Komfort-fokozat

Fajlagos lakbér(Ft/m2/hó)

Havi szálláshaszn.díj (Ft)

Átalszegett u. 23/A

B. fsz. 13. 38 1 elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély összkomfortos 179 6.802

A II/40. 38 1 elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély összkomfortos 179 6.802

B II/45. 34 1 elõtér, konyha, kamra, fürdõszoba-WC, erkély összkomfortos 179 6.086

Page 7: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

7Sport

– Egyesületünk nagy-korúvá vált az elmúlttöbb mint két évtized so-rán – hangoztattaSzakály István. – Háromszakosztályt – atlétika,szabadidõs, erõemelõ –mûködtetünk, amelybõla vezérhajó az atlétika.12 szakképzett edzõ irá-nyításával négyszáz fia-tal sportol nálunk . Kicsit túl is vál-laltuk magunkat, mivel szakmai té-ren és a létesítmény szempontjá-ból maximálisan kihasználjuk le-hetõségeinket. Örülök, hogy márnem kell toborzót tartanunk, ha-nem a szülõk, a sportoló gyerekekhozzák az utánpótlást. Bizonyítva,hogy nálunk tartalmasan eltölthe-tik szabadidejüket. Nyugodtan el-mondhatom, hogy kvázi közfel-adatot látunk el. Már a 6 évesek-nél elkezdtük az atlétika oktatását.

Az ügyvezetõ elmondta, hogyaz elmúlt 13 év során a VárosiSportcentrumban lévõ rekortán-pályájuk megérett a felújításra. A

pálya az elképzelésekszerint központi forrás-ból szépülne meg. A re-konstrukció azért is fon-tos, mert így tudnak or-szágos versenyek meg-rendezésére pályázni.Idén is megrendezték azIfjúsági és vidéki orszá-gos bajnokságot, a Ki aleggyorsabb, ki a legki-

tartóbb? atlétaverseny döntõjét.– Bizakodunk, hogy az önkor-

mányzat jövõre is költségvetésünkfelét állja – folytatta Szakály Ist-ván. – Remélem, hogy a másik kétfõ támogatónk, a Zalaszám és aForest is kitart mellettünk.

Természetesen az eredményeksem maradhatnak ki az évértéke-lésbõl. A Zalaszám ZAC atlétái 4világversenyen képviselték a ma-gyar színeket. Ferenczi Melinda azifjúsági olimpián 200 méteres sík-futásban 8. lett. Az olimpiai kvalifi-kációs versenyen hat egerszegi at-léta szerepelt. A junior-vb-n SzûcsValdó 110 m gáton 14. lett. A sze-

nior-vb-n Bognár Szabolcs disz-koszvetésben ezüstérmet szerzett,súlylökésben az ötödik helyen zárt,Góczánné Tóth Zsuzsa pedig ne-gyedik lett 200 méteres síkfutás-ban. A Zalaszám ZAC-ból 16 spor-toló szerepelt a különbözõ korosz-tályú magyar válogatottakban. Itt-hon az országos bajnokságokon32 bajnoki címet szereztek azegerszegi atléták, ebbõl hét a fel-nõtt, tizennégy az ifjúsági, tizenegya serdülõ korosztálynak jutott.

– Focinyelven szólva, a 11 kez-dõ mellett a kispadon is öt váloga-tott ült – vélekedett Szakály István.– Remek eredményeinket perszenem érhettük volna el, ha kiválóedzõink mellett nem rendelkezünklegalább ennyire jó klubvezetés-sel. A Kámán Vilmos elnök általirányított vezetés elkötelezett híveaz atlétikának.

A jövõ évi tervekrõl Szakály Ist-ván elmondta, hogy az eredmé-nyesség terén szeretnének mégelõbbre lépni, vagy legalább meg-ismételni idei évüket. Az új eszten-dõben egyik legfontosabb felada-tuknak tekintik, hogy önkormány-zati segítséggel újabb szakembe-rek felvételével csoportbõvítésttudjanak végrehajtani.

A 32 BAJNOKI CÍM KÖTELEZISMÉT EREDMÉNYES SZEZONT ZÁRT A ZALASZÁM ZAC

Véget ért a szezon az atlétáknál. A Zalaszám ZAC idén is ered-ményesen szerepelt hazai és nemzetközi porondon egyaránt.Szakály Istvánt, a klub ügyvezetõ igazgatóját évértékelésre kér-tük.

– A felkészülés közepén járunk– értékelte az eddig elvégzettmunkát Gáll Tamás, a ZTE NKKvezetõedzõje. – A fizikai alapozá-son már túl vagyunk, a taktikai ele-mek gyakorlása került elõtérbe. Afõ hangsúly a labdás edzésekenvan. A terveknek megfelelõen ha-lad a munka, szerencsére eddigsérülések nem gátolták a felkészü-lésünket. A lányokra nem lehet pa-naszom, becsülettel dolgoznak.Annak külön örülök, hogy végrelegalább 10 játékossal gyakorol-hatunk, ami a figurák gyakorlásá-nál mindenképpen fontos. Bizako-dom, hogy a fiatalok és az „öre-gek” jó csapatot alkotnak.

– Milyen lehet a teljesen át-alakult ZTE az új bajnokság-ban?

– Egy biztos, még gyorsabb ko-sárlabdát szeretnénk játszani,mint tavaly. Úgy látom, a stabilitásterén is elõreléphetünk. Nem is-merem ellenfeleink játékerejét.Egy biztos, mindenki ellen a maxi-mumra törekszünk. Hogy ez mirelesz elég? A pályán eldõl.

– Új csapatot kell építenie,amit már többször megtett aZTE-nél…

– Valóban nagy volt a jövés-menés nálunk, de úgy vélem, a je-lenlegi keret sem rosszabb az el-múlt évekénél. Szélesy Juditvisszatért szülési szabadságáról,mellette félprofiként vagy fél-

amatõrként – kinek, hogy tetszik –játszik Darida Csilla és HorváthZsófia.

– Mi a helyzet a másik kisma-mával?

– Szalay Virág még nem térvissza.

– Milyenek a tapasztalatok azamerikai légiós kapcsán?

– A próbajáték után döntünksorsáról, úgy látom, megfelel majdaz elvárásainknak.

– Amennyiben szerzõdtetik,teljes a keret?

– Igen. Több játékost nem szer-zõdtetünk, ennyire futja a költség-vetésünkbõl.

– Maradva az anyagiaknál, azév végével régiós cégek leszneka Volán-társaságok. Ez mikéntérinti a csapatot?

– Az elmúlt évek során is min-dig alkalmaztuk a takaróelvet. Ad-dig nyújtózkodtunk, ameddig ért.Bizakodom, hogy a város önkor-mányzata és a Volán értékeli az ittfolyó szakmai munkát, és azt,hogy a ZTE NKK-nál a befektetettpénz mindig jól hasznosult. Feles-legesen nem költekeztünk. Remé-lem, hogy fõ támogatóink nem for-dítanak hátat a csapatnak. Termé-szetesen megpróbálunk továbbitámogatókat megnyerni a nõi ko-sárlabda számára.

ALAKUL, FORMÁLÓDIK A ZTE NKKIDÉN SEM LESZNEK ROSSZABBAK, MINT TAVALY

Évek óta öregbítik a város hírnevét, eredményeik alapján többnézõt érdemelnének, de nem panaszkodnak. Teszik a dolgukat aZTE nõi NB I-es kosárlabdacsapatánál, amely az elmúlt évbenEgerszegen a klasszikus csapatsportágak közül a legjobb ered-ményt érte el. Az sem mellékes, hogy a figyelemre méltó sikere-ket szerény költségvetésbõl produkálják.

A nõknél négy csapat – köztükegykor az Euroligában is szereplõ– Uniqua Euroleasing Sopron, aCMB Cargo UNI Gyõr, a PEACPécs és a házigazda szerepét be-töltõ ZTE NKK lépett pályára. A fér-fiaknál pályára lépett nyolc csapat-ból a bajnokság A-csoportjábanszerepel a Zalakerámia ZTE, azEgis Körmend, a Soproni Sördö-gök, a Jászberényi KSE és aMAFC, B-csoportos a PannonEgyetem Veszprém és Bajai Bács-ka. A nemzetközi jelleget a szlovénGE Grosuplje biztosította.

A nõk körmérkõzésen döntöttékel az elsõséget. A ZTE NKK nagy-szerûen szerepelt, a papíron erõ-sebbnek tûnõ csapatok mindegyikétlegyõzte és meglepetésre, de telje-sen megérdemelten elhódította aGöcsej Kupát. Az elsõ nap nagycsatában 68-64-re gyõzte le aPEAC Pécset, a folytatásban vala-mivel simábban a többszörös baj-nok Sopront (63-55), majd zárás-ként 97-60-ra a Gyõr gárdáját. A ha-zaiak érdemeit nem csökkenti, hogya másik három a bajnokságra többlégióssal is erõsödni fog.

A Göcsej Kupa nõi torna vég-eredménye: 1. ZTE NKK, 2. Sopron,3. Gyõr, 4. Pécs.

A férfiaknál a torna elsõ napján

Podlovics Péter, a ZTE KK ügyveze-tõje búcsúztatta el Kámán Tamást, aklub játékosát, akinek szerzõdésétnem újították meg, de az utánpótlás-nál számítanak rá edzõként. A kivá-ló bedobó levezetésként még a B-csoportos Veszprém együttesét erõ-

síti. A megnyitón átadták a Zsiros Ti-bor vándorserleget is, amelyet idénKovács Benedek, a ZTE KK után-pótláskorú játékosa kapott meg.

A ZTE férficsapata is igyekezettkövetni a lányokat, ha nem is szipor-kázó játékkal, de biztosan gyõzte lea Kámánnal, Verteticcsel, Gállal, az-

az egykori ZTE-játékosokkal felállóB-csoportos Veszprémet (75-57). Amásodik napra tovább javult a kék-fehérek játéka, a Sopront magabiz-tosan 69-54-re gyõzték le, és jutot-tak a döntõbe. A másik ágon a Kör-mend került a fináléba. A két szom-szédvár csatázott a kupáért. Az elsõhárom negyed alapján a Körmendlátszott biztos gyõztesnek, de a ZTEfantasztikus 4. negyedet produkált,

37-11-re nyerte a játékrészt, és nyu-godtan mondhatjuk, hogy a sírbólhozta vissza a mérkõzést és egybena kupát.

AGöcsej Kupa férfitorna végered-ménye: 1. ZTE, 2. Körmend, 3. GEGrosuplje (szlovén), 4. Sopron, 5.Jászberény, 6. MAFC, 7. Veszprém.

A Zalaszám ZAC és az egészmezõny legkiemelkedõbb egyéni-sége – Takács Dóra – két kiválóteljesítménnyel – két aranyérem-mel – járult hozzá a csapat helye-zéséhez. Takács Dóra 13,33 m-eseredménnyel megnyerte a súlylö-kõk versenyét, majd 41,75 m-esegyéni csúccsal a diszkoszvetés

aranyérme is az övé lett. BagladiMarcell 100 m-en szerzett bronz-érmet 11,98 mp-es idõvel. Ugyan-csak harmadik helyezést ért el46,22 mp-es idõeredménnyel aZalaszám Sportiskola 4x100 m-esfiúváltója Dienes Mátyás, NémethBenedek, Baki Barnabás ésBagladi Marcell összeállításban.

TAKÁCS DÓRA KÉT ARANYAA felnõttekével azonos idõpontban Székesfehérváron rendezte

a Magyar Atlétikai Szövetség a serdülõk országos csapatbajnok-ságát. A Zalaszám ZAC Sportiskola 13–15 éves leánycsapata 58ponttal a 7., míg a fiúk 47 ponttal a 9. helyen végeztek.

A HÉTVÉGE SPORTHÍREIZTK FMVas–Kaposvári

Közutasok 8:0 (3521-3090)Szuper ligás férfi tekemérkõ-

zés, Zalaegerszeg.

Ferencvárosi TC–ZTE ZÁÉV3:5 (3207-3351)

Szuper ligás nõi tekemérkõ-zés, Budapest.

ZTE FC–Ceglédi VSE2-0 (0-0)

NB II-es labdarúgó-mérkõ-zés, Zalaegerszeg.

A ZTE NKK végig biztató teljesítményt nyújtott.

EGERSZEGEN MARADT MINDKÉT SERLEGGUMIFLEX 45. NEMZETKÖZI KOSÁRLABDA GÖCSEJ KUPA

Három napon át tartott Zalaegerszegen az ország legnagyobbhagyománnyal bíró felkészülési tornája, a Gumiflex 45. Nemzetkö-zi Kosárlabda Göcsej Kupa.

A ZTE nagyszerû hajrával gyõzött az EGIS Körmend ellen.

Fotó: Pente Valéria

Fotó: Pente Valéria

Page 8: XXII. évfolyam, 30. szám LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2014

8 Hirdetés

VOKSH OKTATÁSI KFT.INDULÓ TANFOLYAMAINK!

09. 24-én 16.00 „C” kategóriás teherautó-vezetõ

09. 24-én 14.00 Gépkezelõ (OKJ-s és hatósági vizsgával)

09. 29-én 13.00 Tehergépkocsi- és autóbusz-vezetõ GKI(jelentkezési határidõ: 09. 25., vizsga: 10. 04.)

09. 30-án 16.00 „B” kategóriás személygépkocsi vezetõ

10. 06-án 16.00 Árufuvarozó-vállalkozó, személyszállító-vállalkozó(alap és megújító): vizsga: 11. 15.)

KEDVEZÕ ÁRAKON! Megyekártyára kedvezmény!Részletfizetés és tankönyvkölcsönzés!

Részletekrõl érdeklõdjön irodáinkban!Zalaegerszeg, Gárdonyi u. 2. Tel.: 92/511-103

Nagykanizsa, Ady u. 30. 93/516-634Al.: 0448 Nysz: 20-0214-05

MUNKALEHETÕSÉG

MUNKAVÁLLALÁSRA alkalmas itthon ésaz uniós országokban is

(az oklevél több nyelvû)Ára: svédmasszázs.................... 40.000 Ft

nyirokmasszázs ................. 45.000 Ft(részletfizetéssel, kedvezményekkel)

Érdeklõdni: 30/30-21-487Nyilv. szám: 00777-2012.

MASSZÕRKÉPZÉS!Svédmasszázs, nyirokmasszázs

tanfolyam indul.

Zalaegerszegen okt. 1-tõl.

Író-olvasó találkozó a ZVMKK könyvtárában(Zalaegerszeg, Apáczai tér 5.)

a mûvek írójával,

PAPP DIÁNÁVAL.IDÕPONT: 2014. SZEPTEMBER 29. (HÉTFÕ) 17.00 ÓRA.

SZERDÁN HABCSÓK • TÉLI FAGYI •KEREK PEREC A BODZA BISZTRÓBAN

Az utóbbi években ellepték ahazai sajtót a hallással foglalkozóanyagok – nem véletlenül. Korábbikutatások szerint a lakosság10%-ának valamilyen mértékû hal-láscsökkenése van, de az érintet-teknek csupán a 10–25%-a fordulhallásspecialistához, és kezelteti ahallásproblémáját valamilyen for-mában. „Sokféle szûrésen vesz-nek részt a Zala megyei lakosok.Nagyon helyesen eljárnak tüdõ-szûrésre, rákszûrésre, próbáljákmegelõzni a bajt. De mi a helyzet,ha a látásunkról, a hallásunkrólvagy éppen a fogunkról van szó?Ugyanolyan gyakran keressük felmegelõzési céllal a megfelelõegészségügyi központot vagycsak akkor megyünk, ha valamiakut problémánk van?” – teszi fel aköltõi kérdést Ónodi Fanni hallás-specialista, a zalaegerszegiAmplifon Hallásközpont vezetõje.Szerte a világon számos hírességgondolja azt, hogy a hallásproblé-mákat nem lehet a szõnyeg alá sö-pörni. Sokan büszkén vállalják,hogy hallókészüléket viselnek: ígya Dallas sorozat Bobby Ewing-játalakító Patrick Duffy, az Oscar-dí-jas Jodie Foster, vagy a Grammy-díjas énekes, Sting is. A pozitívváltozás Magyarországon is elkez-dõdött. „A hallókészülékek elfoga-dottsága érezhetõen javult az el-múlt években. Egyre többen gon-dolják úgy, hogy ha már a hallás-problémájuk olyan mértékûvé vált,

ami már nem csak a panaszost,hanem a környezetét is zavarja,akkor tesznek is azért, hogy javít-sanak az állapotukon. Gondoljunkcsak a hatalmas hangerõn hallga-tott televíziókra vagy rádiókra” –mondja Ónodi Fanni. A társas kap-csolatokban jelentkezõ kellemet-lenségeken kívül sokkal nagyobbproblémák is adódhatnak a nemkezelt halláspanaszok miatt. A

megnövekedett és felgyorsult jár-mûforgalom következtében azautóvezetés és a gyalogosként va-ló közlekedés egyaránt maximálisodafigyelést igényel. A járdáról le-lépve érzékelnünk kell, hogy mi-lyen irányból jönnek az autók, abuszok vagy éppen a kerékpáro-sok. Ahhoz, hogy ezt meg tudjukállapítani, mûködnie kell az úgyne-

vezett irányhallásunknak. Ennekalapvetõ feltétele pedig az, hogymindkét fülünkkel jól halljunk.Tény: számos kisebb-nagyobbbaleset elkerülhetõ lenne, ha ahallásproblémák kezelve lenné-nek. „Nem szabad, hogy valakiazért döntsön úgy, hogy nemhasznál hallókészüléket, mert szé-gyelli azt. A hallás nem játék, a hal-lásproblémákat komolyan kell ven-ni, és minél hamarabb kezelni kellõket” – hívja fel a figyelmet a szak-ember. A zalaegerszegi AmplifonHallásközpontban a teljes körû, in-gyenes hallásvizsgálat mellett le-hetõséget biztosítanak arra, hogy

a világ vezetõ hallókészülék-gyár-tóinak a termékeit kipróbáljuk ésakár otthoni környezetben tesztel-jük. A vizsgálatokra nem kell várni,hiszen mindenki idõpontot kap, ésszemélyre szabott ellátásban ré-szesül. Érdemes tehát most beje-lentkezni!

BEJELENTKEZÉS:06-92/345-227.

A HALLÁS NEM JÁTÉKSokan csak legyintenek egyet, amikor a hallásproblémákról ol-

vasnak. „Vannak ennél fontosabb dolgok, most ez a legkisebbproblémám. Valahogy megvoltam eddig is, megleszek valahogyezután is” – gondolják magukban. Aztán egyszer csak megtörténika baj. A hallásproblémák kezelését ugyanis nem lehet halogatni.

NÉMETNYELV-TANÁR NYELVTANÍTÁST, NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTÉST, KORREPETÁLÁST VÁLLAL.TELEFON: 30/902-4426.