2012 - 13

9 781565 924796

54495ISBN 978-1-56592-479-6

Yg

- 20

12 -

2013

- 2

E-book kontra papírkönyv?

Egy művészet újraéledőben

Lomográfia

A magyar animáció fénykora

2H1O - visual issue

A környezetbarát csomagolóanyag

Street - Mr. Zero

Generatív arculatok

Amikor a plakát még az volt ami

Yg

- 20

12 -

2013

- 4

E�book kontra papírkönyv?

Nem hinnénk, hogy bármelyik mellé is feltétlenül le kell tenni a voksot. Pusz-tán tudomásul kell vennünk, hogy mint minden, a könyv is a fejlődés „áldo-zata” lett (lesz). Azonban ez nem iga-zán áldozat-szerep. Csak az ember olvas

– Márai alapgondolata nem vész el. Csak a technika fejlődik. A háború utáni baby boom nemzedék könyvgyűjtő volt. Sok szép és értékes könyv jelent meg (per-sze, jó néhány nem), igazi könyvünnep volt a Könyvhét. Belelapozni egy-egy új könyvbe, simogatni oldalait, beszagolni

a lapok közé – így vette birtokba először, majd este otthon egy kényelmes fotelban lámpa fényénél olvasni – minőségi szóra-kozást, kikapcsolódást jelentett. Az elolva-sott könyvek gyarapították a házi könyvtár számát, s alapot adtak a következő gene-ráció kultúrszomjának csillapításához. Az Y generációt – a ma tizen-, huszonéve-seket éppen így képzeljük el. De a lámpa fényénél ők már nem könyvet, hanem elektronikus könyvolvasó eszközt tarta-nak a kezükben. Az ő gyerekeik, az úgyne-vezett R generáció számára már ez lesz a természetes. A divatos „fenntartható fejlő-dés”, a környezet- és öntudatos életmód, a mobilitás és nem utolsósorban a technikai eszközök birtoklásának és használatának természetessége okán. S miért van akkor a kétség az e-book létrejöttének, terjedé-sének hasznossága terén? Mert az X gene-ráció az, akinek ezt először „csinálnia” kell. És ez az a generáció, aki megélte a tech-nikai robbanást, a mobiltelefonok, a szá-mítógép, az internet elterjedését, de iga-zából még nem tette magáévá a technika eme vívmányait. Idegenkedik a digitá-lis világtól. A hazai könyvszakmát jórészt ez a generáció alkotja. De ugyancsak ez az a generáció, akinek már tudomásul kell vennie az „élethosszig tartó tanu-lást” (Life Long Learning) is. S ha majd mindent megtanultunk, helyére kerül-nek a dolgok. Teret hódít az elektronikus könyv. A szerzők továbbra is értékes, szép műveket alkotnak. A kiadók hozzáértés-sel állítják elő a különböző platformokon megjelenítésre alkalmas e-könyv formátu-mokat, a rájuk jellemző gondossággal, for-mai igénnyel. A kereskedők pedig megfe-lelő titkosítási eljárásokkal védve teszik ki a műveket virtuális könyvesboltjuk polca-

ira, és változatos marketingeszközökkel invitálják látogatóikat a vásárlásra.Még idegenkedünk a könyvtől olyan szokat-lan megjelenési formán. Pedig nincs rá okunk. A digitális könyvolvasó eszközök fejlődése abba az irányba mutat, hogy a kijelző minél inkább papírhatású legyen, az igazi könyvolvasás élményét nyújtsa. Kiegészítve ezt a funkciót azzal, ami a papírkönyvnél vétek: beleírni, szöveget kiemelni, jegyzetet készíteni. Az egye-temi tankönyveknél szükséges ez, és a leg-jobb könyvolvasó eszközök képesek erre. A digitális világ elérte a könyvszakmát is.

Éljünk a lehetőséggel!

Yg

- 20

12 -

2013

- 6

Yg

- 20

12 -

2013

- 8

Egy művészet újra éledőben

Ki ne érezte volna már egy szép, kézzel írt szöveg láttán, hogy melegség önti el a szívét? Néhány filmfeliratban is találkoz-hattunk hasonlóval, mint például az új Sherlock Holmes-mozi vagy a Harry Pot-ter – Az Azkabani fogoly végén. Manap-ság Budapesten is egyre több étterem ablakain jelennek meg kézzel írt feliratok. Ez»valami más, mint egy számítógéppel szerkesztett felirat. Olyan emberi, mintha élet lenne benne. Az azonos betűk pici eltérései, a sorok ívének szabálytalansá-gai teszik emberivé, hogy nem „tökéletes”, nem minden apró részlete kiszerkesztett, gépies. Még akkor is így van ez, ha első ránézésre nem tudjuk megkülönböztetni, hogy kézzel vagy géppel készült. Több-ször fordult már elő velem, hogy munkái-mat azt hitték, gép csinálta – amikor aztán megtudták, hogy kézzel készült, teljesen megváltozott a viszonyuk a műhöz. Vala-mit hordoznak ezek az írások, ami több, mint amit egy szövegszerkesztő létre tud hozni. Egy ilyen munka elkészítéséhez koncentráció, figyelem és sok gyakorlás kell. A szemlélődő mindezeket látja és úgy érzi, erre ő nem lenne képes, ezt is értékeli benne. Egy ilyen írás a lelkünket szólítja meg, sokszor még el sem olvassuk, már érezzük a hatást – a formák hordozzák az erőt. Valamilyen pozitív energia van bennük elrejtve, ami összekapcsolódik velünk, amikor nézzük. Régen az emberek az írást az istenek ajándékának tartották, de szép lassan eltávolodott égi gyökerei-től. A kalligráfia eltérő utat járt be Kele-ten és Nyugaton, ami jól tükrözi a szelle-miséghez való viszonyban megmutatkozó különbségeket. Keleten a mai napig szel-lemi útként tekintenek a kalligráfia műve-lésére. Japánban ez a sodó, az ecset útja.

Követőinek célja a helyes gyakorlás, amely mentális változással jár együtt – a kalligrá-fia során elért tudatosság az élet más terü-leteire is átvihető. Az  ecsetre a test és a tudat erői hatnak, amelyekben ha feszült-ség vagy blokk van, az azonnal meglát-szik az ecsetvonáson. A zen kalligráfia a

„nem-elme“ állapot megjelenítésére törek-szik, a teljesen  gondolatmentes koncent-rációra. Nincsenek gondolatok, ideák, amelyek eltéríthetnék a figyelmet – a kal-ligráfia nem tudatos erőfeszítés által szüle-tik. Ez vezet el oda, hogy a tudat egységet alkot a leírt szó jelentésével. Míg Kele-ten mind a mai napig a gyakorlás a cél, s a középpontban az írást végző személy áll, addig Nyugaton a leírt szöveg megjelení-tésére helyezték a hangsúlyt, a mondani-valót próbálták esztétikus, művészi for-mákba önteni. A szépen írni tudók Isten igéit jegyezték le, amelyeknek külső meg-jelenésére is nagyon ügyeltek. Keleten a kalligráfia megőrizte szellemi tartal-mát az írás hétköznapi fejlődése mellett is. Nyugaton ez nem így alakult: az írás fejlődése (valójában hanyatlása) folya-matosan zajlott, és egy ideig nem is léte-zett külön szépírás. A 19. Század vége felé kezdett kialakulni a modern kalligráfia, amely az írásfejlődés különböző korszaka-

csak az ujjak. A számítógép megjelenésé-vel pedig még szélesebbre tágult a szaka-dék: a leírt sorok egy fizikailag nem létező, virtuális térbe kerültek át. Míg az írógép esetében legalább volt valamiféle fizikai kapcsolat az egyén energiája és a meg-jelenő szöveg között – a gépelő mozdu-lat közvetlenül hatott a papírra –, addig a nyomtatóból kijövő dokumentum már nincsen kapcsolatban a gépelő személy mozgásával. Az írás a szellemvilágból az ember alatti világba költözött. Az írás ma automatikus folyamat, márpedig min-den szokásszerűen végzett cselekvés csök-kenti az ember szabadságát. Az írásba vitt tudatosság és a jelenlét ellensúlyozhatja ezt. Erre van egy egészen egyszerű gya-korlat: tudatosan változtassuk meg a kéz-írásunkat, az eddig megszokottól eltérően rajzoljuk meg a betűket! Ha így teszünk, kénytelenek vagyunk figyelmet szen-telni a folyamatnak, össze kell kapcsol-nunk legbelső lényünket azzal, amit csi-nálunk. Napi 15 perc elegendő. A  szokás szerint végzett cselekvések negatív hatás-sal vannak életenergiáinkra. Ezzel ellen-

tétben ez a kis gyakorlat erősíti és gyó-gyítólag hat az egyénre. A régi bölcsek tudtak az írott szövegben rejtőző energi-ákról. Úgy tartották, minden szöveg négy-féle energiát tárol a szellemi tartalma, az intellektuális megérthetősége, az érzelmi tartalma és gyakorlati megvalósítható-sága szerint. Fontos volt, hogy aki írta a szöveget, ezeken a területeken képezze magát, hiszen ő tudta „feltölteni” ener-giával a szöveget. Természetesen a kézzel írt szöveg energiája erősebb, mint a gépi-nek, de nagyon nem mindegy, hogy ki írta. Az olvasóra hatnak ezek az energiák, bár-milyen szöveget olvasunk, kapcsolatba kerülünk vele, ami gyógyíthat minket, de meg is betegíthet. Mit nyújthat ma a kal-ligráfia gyakorlása nekünk? Egy szépen írt szöveg elkészítéséhez figyelem, koncent-ráció, rendezettség, kitartás, elmélyülés, türelem szükséges. Ezekben mind fejlőd-hetünk a szépírás által, ami életünk többi területein is érezteti hatását. A kézírás egyre inkább kiszorul mindennapjaink-ból, amivel a lehetőség is csökken az emlí-tett erények fejlesztésére az írás révén. 

inak stílusait használja, melyek a maguk korában hétköznapi írásnak számítottak. Az eszközök fejlődésével és az írás hétköz-napi elterjedésével egyre inkább automati-kus tevékenységgé vált. Az írógép 1829-es megjelenése súlyos sebet ejtett a kézíráson mint művészeten. Általa megkezdődött az író személy és a szöveg megszületésé-nek az eltávolodása. A betűket már nem az ember és a mozgása hozza létre, hanem megjelenik egy közvetítő elem, amely egy az írástól teljesen idegen mozgást alakít szöveggé. Míg az írás a papír síkjával pár-huzamos, egymásba fonódó mozdulatok-ból áll, addig a gépelés a billentyűzetre merőleges kopogás, ütögetés. Az írásnál a kar és a csukló mozog, a gépelésnél szinte

Yg

- 20

12 -

2013

- 10

Schmierfinger - Calligraffiti

Yg

- 20

12 -

2013

- 12

LomográfiaAbban az évtizedben, amikor a digitá-lis fotózás a fénykorát éli, és mindenki büszkén mutogatja a bulikon, nyaralá-sokon készített tucatképeket, a T. Olvasó elé kell tárnunk egy underground mik-rokozmoszt, az analóg fotográfia neto-vábbját, a lomográfiát. A digitális gépek elleni lázadásnak egy olyan útját, amire nehéz szavakat találni, de nekünk ez nem fog gondot okozni. Az egész törté-net ott kezdődött - aztán természetesen, majd ki fognak derülni a kezdet előzmé-

nyei is - hogy két, valószínűleg elég elvete-mült alak, sejthetően teljesen tiszta tudat-állapotban beszerzett magának Prágában, 92’-ben egy akkor már gyártósorokról le nem kerülő Lomo LC-A típusú fényké-pezőgépet, amivel aztán végiggrasszál-tak a demokráciát frissen belélegző cseh főváros utcáin. Csípő-, térd- és tarkóma-gasságból - szigorúan úgy, hogy a nyakuk is belelógjon - végigfotózták az utcákat, miután hazatérvén nem kis meglepetés fogadta őket. A fixobjektíves gép min-den szerethető sajátossága visszaköszönt a képeken. Vignettáltak, zajosak, szürreáli-sak voltak, kontrasztos színekkel. És ekkor még csak a szűkebb baráti körük volt oda ezért megjelenésért. Ezeket a gépeket még 1983-ban gyártotta a LOMO, (Lening-radszkoje Optiko Mechanicseszkoje Obje-dinenie) szentpétervári gyárában. Céljuk az volt, hogy minden elvtárs kezébe kerül-jön egy olcsó, könnyen elérhető, egysze-rűen kezelhető fotómasinka. A tervet tel-jesíteni kellett, így nem volt meglepő, ha a kis apparátok silány minőségűek voltak, mindegyiknek megvolt a maga kis saját, különbejáratú hibája. De pont ez adta és adja meg az egész ízét. Így történt az, hogy a két bécsi egyetemista, nevezetesen Matt-hias Fiegl és Wolfgang Stranzinger elha-tározták, elterjesztik a lomográfia igéjét világszerte, és nagyon hamar nem kis nép-szerűségre tettek szert fotóikkal. A  sze-kér olyannyira beindult, hogy 93’-ban megalapították a Lomográfiai Társaságot, begyűjtötték a keleti blokk még fellelhető masináit, és 94’-ben már Moszkvában és New York-ban egyidejűleg tartottak kiál-lítást, ahol hatalmas falakon díszelegtek a lomográfiák. A fő problémát azonban az jelentette, hogy a gépeket már nem gyár-

tották, és nem tudták kielégíteni az egyre vadabbul burjánzó, Lomo-k iránti vágyat. Tehát mi sem lehetett egyszerűbb, a prob-léma forrását keresték fel, és sikerült meggyőzniük a LOMO gyár fejét, kezdjék el újra gyártani az LC-A-kat. A történel-mén túl, azért van egy sokkal érdekesebb aspektusa is a dolognak, méghozzá az az eszmerendszer és mozgalmi rítus, ami a lomográfusokat igazán szerethetővé teszi. Sikerült megteremteniük egy olyan világ-méretű agymenést, ami a föld legkülönbö-zőbb pontjairól hozza össze az embereket egy cél érdekében, hogy megmutathas-sák milyen varázslatos helyen élünk, és mennyi rendkívüli dolog vesz bennünket körül. Az  orrunk előtt vannak a csodák, csak meg kell ragadni a pillanatot. Elég rendhagyó dolog olyan géppel járkálni a városban, ami lehetővé teszi számunkra, hogy egy másodperc eseményeit úgy jele-nítsünk meg, hogy ez a pillanat egy kép-kockát négy részre osszon, és időeltolással 2x2-es bontásban jelenítsen meg, minden-féle digitális utómunkálatok nélkül. És a legegyszerűbb, legalapvetőbb analóg tech-nikát hordozza magában, egy műanyag dobozba zárva. A megjelenésével is csak a felszabadult, gyermeki játékosságot, sza-badságot képviseli. Nincs szükség akk-sikra, a lényeg legyen minél több 35mm-es, és lehetőség szerint minimum ISO 400-as érzékenységű film, a legócskább fajtából még jobb, ha esetleg le is van járva és lehet kattogtatni. Mindegy mit. A lom-ónál nincsenek elrontott képek. Csípő-ből kell tüzelni, nem variálni a fényekkel, a beállításokkal, mindent el kell felejteni, amit valaha a záridőről, az íriszről vagy az aranymetszésről tanultunk. Felesleges is lenne értenünk ehhez, mert ezeket úgy-

Bátran oda lehet menni hozzá, mert hiába soha nem láttátok egymást, van egy közös pont az életetekben, ami összeköt benne-tek. És miért jó ez nekünk, lomográfusok-nak? Mert szeretjük jól érezni magunkat a legelkeserítőbb pillanatokban is, mert hisszük, hogy ha meg nem is válthatjuk, de jobbá tehetjük a világot. Színekre min-den embernek szüksége van, és képesnek kell lennünk meglátni életünk korántsem bujkáló szépségeit, hiszen minden ott van az orrunk előtt.

sem tudjuk állítani rajtuk, jó esetben még kereső sincs, maximum egy kihajtható alibikereső. De ez is csak a vicc kedvéért.Folyamatosan bővítik a fényképezőgépek tárházát, a legvadabb ötletek valósulnak meg mindenegyes kreálmányban. Mivel ezeket a gépeket most szorgos kínai kezek készítik, megmaradt a jó szokás, rengeteg a hibás dobozka, valamelyik nem szige-telt rendesen, tehát a bal alsó sarka min-den fotónak be van égve, vagy egyszerűen a kép egyik része mindig zöld. De többek között ez is egy fontos hozzátartozója a lomózásnak. Tíz  aranyszabályuk van,

amiket természetesen nem kell követni, de egyfajta küldetést fogalmaz meg, ami-kor arra szólít, hogy menjünk minél köze-lebb a fotózandó tárgyhoz, vagy ne akar-juk tudni, milyen lesz a kép. És mi a cél? Lehetőség szerint készítsünk minél több fotót, minél lehetetlenebb helyzetekben. Hadd lássa a világ egyik fele, hogy a másik is pont ugyanolyan szép. Magávalragadó tud lenni egy olyan kultusz, ami felna-gyítása egy olyasfajta életérzésnek, ami-kor az ember hazajön egy fesztiválról, és meglátja valakin az övéhez hasonló kar-szalag egy másik birtokosát a közértben.

Yg

- 20

12 -

2013

- 14

Semler András fotói

Yg

- 20

12 -

2013

- 16

A magyar animáció fénykora

„Nem ismerek olyan műfajt vagy területet ebben az országban, amely az elmúlt fél évszázadban nagyobb teljesítményre lett volna képes, mint az animációs filmművé-szet. Nem ismerek olyan magyar műhelyt, amely a kiváló tehetségek olyan sokasá-gát gyűjtötte volna egybe, mint a Pannó-nia Filmstúdió...” (Hankiss Elemér, 1999.) E  sorok a Kockáról kockára. A magyar animáció krónikája 1995-1998 című könyv előszavából valók. Ha az elmúlt ötven év eredményeit nézzük, nem vélhetjük a fenti szavakat túlzottaknak. Jól, jobban és legjobban dolgoztak a magyar animá-torok, és úgy tűnik, hogy a „legjobb” idő-szak 1976-1986 közé esett. Nevezhetjük ezt akár a magyar animáció fénykorának is. Az államosítás után (1948) a magyar rajz-film megteremtője, Macskássy Gyula nyo-morúságos körülmények között elkezdi készíteni az első magyar rajzjátékfilmet, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét. A  háború után vagyunk, nincs megfelelő festék, nincs technika, és főleg nincs tapasztalat. A rajzfilmes csoport a kibontakozóban lévő magyar állami filmgyártásban az önös érdek ütközé-sének középpontjába kerül, és a hatalo-mért való általános harcban „útban” van. A megkapaszkodás a magas szinten elő-állított reklámfilmeknek, a munkatár-sak szívós kitartásának és a kirobbanóan tehetséges, új generáció jelentkezésének köszönhető. Kezdetben a reklámok mel-lett kizárólag gyerekekhez szóló mozirö-vidfilmek készültek. A hatvanas években főleg Várnai György forgatókönyvíró-gra-fikus Macskássy Gyulához való társulásá-val vette kezdetét a felnőttek érdeklődését megcélzó ún. filmepigrammák készí-tése. E műfaj inkább alkalmas volt a nem-

zetközi fesztiválokon való szereplésre is. A  tv- és mozifilm-sorozat készítése a hat-vanas évek végén vette kezdetét, és 1973-ban készült el az első egész estét betöltő rajzjátékfilm. A  magyar animációs fil-meket fesztiválsikereiknek köszönhetően ismerte meg a világ. Ehhez nagymérték-ben hozzájárult az a szerencsés körülmény is, hogy az Animációs Filmkészítők Nem-zetközi Szervezete (ASIFA) vezetőségi tagja, majd kilenc évig főtitkára a Pannó-nia Rajzfilmstúdió vezetője, dr. Matolcsy György volt. 1976-1986, a nagyar animá-ció fénykora. Ez időszakban a Pannónia Rajzfilmstúdiót a világ öt legjelentősebb rajzfilmműhelye között tartották számon. (A másik négy Walt Disney, a Hanna-Bar-bera, Szojuzmultfilm és a japán Toej volt.) E vélemény különösen akkor látszott meg-alapozottnak, amikor négy év alatt három szenzácíós magyar filmsiker hírét röppen-tettték fel a világ hírügynökségei. 1977-ben a fiatal Jankovics Marcell Küzdők című filmjével Cannes-ban Arany Pálma-díjat, az addig ismeretlen Rófusz Ferenc 1981-ben A légy című filmjével a háború utáni Magyarországon elsőként Oscar-díjat, és még ebben az évben Vajda Béla Moto perpetuo című alkotásával ugyan-csak Cannes-ban Arany Pálma-díjat nyert. E rendkívüli filmsikerek mellett természetesen számtalan egyéb fesztivál-díj is fémjelezte ezt a korszakot. Magyar-országot jogosan emlegették „rajzfilmes nagyhatalom”-ként. Említsünk meg, a tel-jesség igénye nélkül néhány olyan kiváló alkotást, amely nagymértékben hozzájá-

rult a „fénykor” cím elnyeréséhez. Ebben az időszakban készültek a Fehérlófia (Jan-kovics Marcell), a Ludas Matyi, a Vuk, a Szaffi (Dargay Attila), a Hófehér (Nepp József), a Háry János (Richly Zsolt), a Daliás idők (Gémes József), a Misi mókus (Foky Ottó), Az idő urai (Hernádi Tibor), a Vízipók-csodapók (Szabó Szabolcs), a Suli-buli (Varsányi Ferenc), a Habfürdő (Kovásznái György) és a Macskafogó (Ternovszky Béla) című egész estét betöltő magyar animációs filmek. Ekkor indultak útjukra a híres televíziós- és mozisoroza-

tok, mint a Magyar népmesék (Jankovics Marcell és a Kecskeméti Filmstúdió fia-tal munkatársai), a Kérem a következőt! és a Mézga család (Nepp József a vezető-rendezőjük), a Gusztáv (Jankovics-Dar-gay-Nepp), a Magyarázom... (Szabó Sípos Tamás), az Animália (Hernádi Tibor), a Frakk (Cseh András), a Kockásfülű nyúl sorozat (Richly Zsolt), a Pom-pom meséi (Dargay Attila), és a Legkisebb Ugrifü-les (Foky Ottó). Ebben az időben már sikeresen működött a két vidéki, animá-ciós műterem is, Kecskeméten és Pécsett.

A  váltás időszaka, amelyre a filmszakmá-ban főleg az állami támogatás megvonása volt jellemző, kis híján ellehetetlenítette a világhírű stúdiót. A filmrendelések meg-szűntek, a nemzetközi kapcsolatok meg-szakadtak, anyagi források nélkül filmek nem készülhettek. Az elmúlt pár évben kialakult új helyzet azonban bizakodással töltheti el az animáció szerelmeseit. Töb-beknek eszébe jut a háború utáni nehéz időszak, amikor a munkatársak szívós kitartása, és ügyszeretete megmentette a pusztulásra ítélt műfajt.

Macskássy Gyula, a magyar rajzfilm megteremtője

Yg

- 20

12 -

2013

- 20

zetet. A hulladék vagy égetőbe, vagy lera-kóba kerül. Az ez idáig alkalmazott cso-magolóanyagok szinte teljes szortimentje szénhidrogén bázisú, szintetikus anya-gokból készültek, melyek közös jellem-zője, hogy évtizedeken át stabilan megma-radnak, nagyon lassan, illetve soha nem bomlanak elemeikre, ezáltal szennyezik a környezetet. A műanyagok fosszilis ener-giahordozókból történő előállítása a drága technológia mellett nagyon sok szén-dio-xid kibocsátással is jár, ami a légszennye-zés mellett a klímaváltozás egyik kiváltó oka is lehet. A használaton kívüli csoma-golóanyagok újra hasznosítása is csak kis mértékben lehetséges. Miért jó a biopoli-merből készült csomagolóanyag? Elsődle-ges előnye, hogy a felhasználást követően

- miután hulladékká vált – a talajban és a vízben élő baktériumok, gombák és más lebontó szervezeteknek köszönhetően – összetételüktől függően – néhány hét vagy hónap alatt földarabolódnak, lebomlanak, és maradéktalanul visszatérnek a termé-szetes körforgalomba. Ez a biodegradáló-dás, komposztálás, vagy mint másodlagos energiaforrások (biogáz) hasznosulnak. A lebomlás során felszabaduló CO2-t az alapanyagként felhasznált növények nye-lik el a levegőből fejlődésükhöz (foto-szintézis), így a klímavédelem szempont-jából is környezetbarát az alkalmazásuk (üvegház-hatás csökkentése). A felhasz-nálásukkal lehetőség kínálkozik az egyre csökkenő fosszilis anyagtartalékok kímé-lésére. Előállításuk során (gyártási tech-nológia) szennyezőanyag nem képződik, a gyártáskor keletkező melléktermékek és selejtek újra feldolgozhatók. A termé-szetes alapú csomagolóanyagok beveze-tése enyhíthet a mezőgazdaságban kelet-

A fogyasztói társadalomban kiemelkedő szerepet játszik az áruk és termékek pia-con történő megjelenése, azaz a csomago-lása. A csomagolás védi a terméket a külső behatásoktól, szennyeződésektől, illetve biztosítja az élelmiszerek hosszan frissen tartását, a becsomagolt termék légzését. A csomagolóanyagok esztétikai megjele-nése vásárlásra ösztönzi a vevőket, piac-pezsdítő hatása van. A becsomagolt ter-mék felhasználása után a csomagolóanyag

– bármilyen szép is – elveszíti funkcióját, hulladékká válik, ezzel szennyezi a környe-

kező gyengébb minőségű termés, illetve az egyéb biotechnológiák melléktermé-keiként keletkező biomasszák haszno-sítási gondjain. A biológiailag lebomló, polimer felépítésű anyagok tulajdonsága-ikban nagyon hasonlítanak a műanyago-kéhoz, műanyag-technikai eljárásokkal feldolgozhatók, biológiailag lebonthatók és újranövő (megújuló) nyersanyagokból állítják elő (kukorica, burgonya, cukor-répa, biotechnológia hulladékai, tejsav, kazein, stb.) A biopolimer anyagok ter-mészetes körforgása A biopolimerekből készült csomagolóanyagok mechanikai szilárdsága, illetve vízzel szembeni ellen-álló-képessége esetenként korlátozott fel-használhatóságot tesz lehetővé (pl.: víz hatására a lebomlási folyamat felgyor-sul), ezért célirányosan adalékolni kell a polimereket. Ilyenkor is lehet természe-tes anyagokat felhasználni, akár mező-gazdasági hulladékot vagy egyéb ballaszt anyagot, vagy olyan kis molekulasúlyú műanyagot, ami rövid idő alatt alkotó ele-meire hullik szét. A biopolimerek legné-pesebb családját a keményítőbázisú cso-magolóanyagok alkotják. Elterjedésük fő oka, hogy a keményítő nagy mennyiség-ben fordul elő a világon, beszerzési ára alacsony, biológiailag könnyen lebont-ható, a gyártási technológiában felhasz-nált vegyületek a bioipar más területén hulladékoknak számítanak. Hol használ-hatók fel a biopolimer alapú csomagoló-anyagok? A biopolimerekből előállított csomagolóanyagok elsősorban az élelmi-szeriparban (zöldség, gyümölcs, húsfélék), a mezőgazdasági és kertészeti termelésben (talajtakaró, palántázó tálcák, cserepek, gyökérvédő burkolatok), a higiénia szem-pontjából fontos területeken (szemetes-

A környezetbarát csomagolóanyag

zsákok, pelenka, egészségügy), valamint a tartós fogyasztási cikkek (pl.:  telefon) csomagolására, illetve gépkocsik beltéri kialakítására használhatók. A biopoli-mer gyártás jelene és jövője. Egy hektár földön kb. 2-3 tonna biopolimer kiindu-lási anyagát lehet megtermelni. A  növé-nyek CO2 megkötő képessége miatt a biopolimer egyben CO2 tároló is, melyet csak elégetéskor ad vissza a környezetnek. Érdekesség, hogy az elemzések szerint, ha az európai piac műanyag igényét biopoli-merrel biztosítanánk, kb. 150 millió tonna CO2-t lehetne kivonni a légkörből. Piac-elemzések szerint a közeljövőben az EU-ban a bio-csomagolóanyagok részesedése a teljes csomagolóanyag piacból 5-10 % között várható, ami évi 150000-200000 tonna növényi biopolimert jelent EU-szerte. A bioműanyagok ma még réspi-aci termékeknek számítanak, de egyre több szakértő jósolja, hogy felhasználá-suk néhány évtizeden belül jelentős mér-tékben bővülni fog. Németországban végzett elemzések eredményei szerint a biopolimerből készült termékek piacá-nak 20 %-os bővülését prognosztizálják 2020-ig. A változó társadalmi igények, a környezetvédelemben megjelenő új célok és a mezőgazdaság számára jelentkező új lehetőségek azonban gyorsuló fejlő-dést sejtetnek a növényi eredetű műanya-gok előállításában és elterjedésében, a szociális és környezeti felelősséget szem

előtt tartva a gyorsan változó életmódra és fogyasztási igényekre válaszképpen. A világ vezető biopolimer gyártói: Nature Works (USA), Novamont (Olaszo.), BASF, Natura Packaging (Németo.).

Yg

- 20

12 -

2013

- 22

Biopolimer kristályszerkezet

Yg

- 20

12 -

2013

- 24

Street - Mr. ZeroAz első interjúnk alkalmával kicsit közelebb kerültünk a graffiti világához. Interjúala-nyunk, Mr. Zero 17 évvel ezelőtt fújt először falra, most már világszerte ismerik stílusos műveit. “Szeretnék létrehozni egy saját világot, a figuráimmal, akik ebben a formavilág-ból felépített univerzumban élnek.”

Gábor: Mikor kezdtél el graffitizni? Mik voltak az első lépések? -Kisgyerekkorom óta rajzolok, 94-ben fújtam először falra 12 évesen. A rendszerváltás után a 90-es évek első felében  kezdték elárasztani az országot a “nyugati dolgok”, gördeszká-zás, deszkásfilmek, magazinok. Meg ugye az idősebb generáció már járt ki külföldre, aztán elég erőteljesen hozták befele a nyu-gati kultúrát. Mi meg gyerekként ezt lát-tuk, aztán ki akartuk mi is próbálni. Iga-zából semmilyen világmegváltó dolog nincsen mögötte, csak gyerekek vol-tunk.  Aztán elkezdtünk firkálni, valaki-nek ez megmaradt, valakinek meg nem. Valaki tisztes családapa, én meg még min-dig falat festek. Igaz, mondjuk a kettő nem zárja ki egymást feltétlenül. Gergő: Miért ezt a stílust választottad? - Mármint graf-fitit? -Egyáltalán milyen stílusnak nevez-hetjük ezt? - Én már nem tudom, hogy most mi ez, ahány ember annyiféle graf-fiti.  Van, aki arra esküszik, hogy az-az igazi graffiti, ami a vonaton van, van aki-nek az ami az utcán,  valakinek csak az az igazi graffiti, ami illegális, és van, aki-nek meg az ami szép színes, valakinek az ami……  Tehát ahány ember, annyiféle igazság, és hogy én mit csinálok… kérdez-ték már, hogy akkor ez graffiti vagy stree-tart, én ezt nem tudom, majd megmondja az aki ehhez jobban ért……  én csak csi-nálom. Nem akarom megmagyarázni, hogy mi ez. Ez szerintem nem erről szól, hogy különböző kis cédulákat aggassunk rá. Hajni: Számodra melyik vonzóbb?

Legál vagy illegál? -Teljesen mindegy. Egy felület vonzó a számomra, meg az hogy valami inspiráljon. Igazából nagyrészt nem legált festek a szó szoros értelmében, a munkáim nagy része inkább fél legál fél illegál mostanában. Engem az elhagya-tott épületek eléggé inspirálnak, például találsz egy elhagyatott gyárat vagy bármi-lyen épületet, rengeteg jó felület van, igazi játszótér.  X évvel ezelőtt volt olyan hogy mondjuk három napig csináltam egy raj-zot, de most már marhára nincs kedvem 3 napot ott szöszölni egy rajzzal  feltétlenül, 3 nap alatt akkor inkább 3 rajzot csiná-lok vagy még többet ha lehetőségem van rá.  Számít a mennyiség, mármint nem a számszerűség, hanem minél többet, újat, frisset festeni, meg szeretek haladni a dol-gaimmal, de persze ne menjen a minő-ség rovására.  Ezt az egyensúlyt nem árt megtartani hogy a minőség/mennyiség rendben legyen. Egyébként ha meglátok egy felületet akárhol, akár a városban, és ha azt meg akarom csinálni, mert inspi-rál akkor azt úgyis megcsinálom, ha tet-szik valakinek ha nem. Gábor: Úgy álta-lában neked a graffitiben ez a 3D-s stílus van. -Most főként figurális dolgok, de mind a kettő. Amikor anno elkezdtem az első rajzokat, főként betűket festettem, de már akkor is próbálkoztam karakterekkel. Igyekszem a jövőben kombinálni, a figu-ráimat ezzel a 3D-s világgal. Ezek a 3D-s dolgok, betűkből alakultak át, gyakorlati-lag a betűim, bár most már azokat szerin-tem rajtam kívül senki se látja, csak hogy

de szép kagylók, virágok, meg bogarak, meg mittudomén… Legalább mozgatja a fantáziájukat az embereknek, kicsit gon-dolkodnak, az jó.  Szeretnék létrehozni egy saját világot, a figuráimmal, akik ebben a formavilágból felépített univer-zumban élnek. A saját stílus a graffitiben nagyon fontos, az a lényeg, hogy olyan stí-lusod legyen, hogy azt bárhol, a világ bár-mely pontján  felismerjék. Igazából min-denben fontos, hogy saját stílusod legyen, annélkül nem sokat ér akár mit is csinál-hatsz, ha másokat másolsz.  Persze inspi-ráljanak dolgok, de ne másold egy az egy-ben. Réka: Fordult már elő olyan, hogy valaki a te munkádra fújt? -Ez így műkö-dik, aki az utcára fest, annak előbb-utóbb le is fedik a rajzát. Én is festettem már át másnak a rajzát, de legál falon normális dolog, az ember megfesti, csinál egy fotót aztán vagy holnap vagy 2 hét múlva lefes-tik. Mondjuk ez Egerben nem jellemző, itt van ami akár 1-2 évig is megmarad, mert ami van ténylegesen legális felület, az ugye a leányka úti aluljáró. Azok festenek oda, akik ismerőseink és mondjuk általá-ban együtt festünk oda, vagy ha jön valaki Budapestről  vagy bárhonnan az ország-ból ír, hogy nem lenne-e gáz ha festene, van-e hely, keres egy felületet, ami mond-juk nem a legfrissebb rajz. Réka: Milyen gyakran mész külföldre? -Nyaranta álta-lában 2-3 alkalommal nem vagyok itt-hon, ezek általában több napos vagy több mint 1 hetes események. Hajni: A kül-földi graffitis kultúra mennyire különbö-

zik a magyarországitól? -Ez érdekes dolog, mert mindenkit egy bizonyos dolog hajt, az hogy fessen. Mellette meg mindenki teljesen más, mint ahogy mindannyian különböző emberek vagyunk. Minden-kinek megvan, hogy mit preferál jobban, milyen felületet akár, hogy áll hozzá a dol-gokhoz, de mégis van 1 közös szál. Bence: Mondtad, hogy vannak megrendelések. Ha nem túl pofátlan kérdés, mennyire lehet ebből megélni? -Valaki biztos meg-tud belőle, én nem tudom ezt így kijelen-teni. Attól függetlenül igyekszem, mond-juk Budapesten ismerek 1-2 embert,  aki ebből meg tud élni és nem kell mással foglalkoznia. De nyilván Budapest jóval nagyobb város, mint Eger,  lehet, hogy ott én is meg tudnék élni ebből. Meg kül-földön is ismerek jópár embert aki ezzel keresi a kenyerét. Gergő: Van valamilyen művészeti végzettséged? Szerinted meny-nyire számít a papír? -Kiadvány szerkesztő, elektronikus grafikus végzettségem van, de sose végeztem főiskolát vagy egyetemet, csak ilyen okj-s dolgokat csináltam. Igazá-ból nem tudom, ez az én magánvélemé-nyem, hogy engem nem igazán érdekel a papír, mert ha valamit meg tudsz csi-nálni akkor mindegy,  hogy van-e papí-rod, viszont hiába van 8 papír ha semmi-hez nem értesz mellette. Mindenki eldönti magának. Hajni: Eddig mi volt a legna-gyobb sikerélményed? - Fel tudtam ma reggel húzni a zoknimat! Gábor: Volt már valami nagyobb elismerésed? Vagy valami, amire büszke vagy? -Az nagy elismerés hogy kiállíthatok, festhetek különböző országokban, könyvekben, magazinok-ban publikálhatok,  jó érzés “nyaralgatni” itt-ott szinte ingyen, olyan emberekkel szerepelhetek 1 könyvben vagy találkoz-hatok, festhetek  akikre gyerekkorom óta felnézek.  Aminek most különösen örü-lök, hogy megnyertük a Write4gold nem-zetközi graffiti verseny kelet-európai dön-tőjét 3 barátommal. Hajni: Van-e kedvenc saját alkotásod? -Nincs. Talán mindig az aktuális, bár ez sem feltétlenül igaz. Sok-szor nem vagyok elégedett azzal, amit csi-náltam, sőt akkor van baj,  amikor telje-sen megelégedtél. Mindig találsz hibát, de ha teljesen megelégedtél valamivel, akkor abba kell hagyni,  mert akkor nincs ami előre hajtson. Nyilván ugyanazt nem fel-tétlenül fogod még egyszer megcsinálni,

Yg

- 20

12 -

2013

- 26

az már úgy marad.  De hiba az mindig mindenben lesz , olyan nincs, amiben nincs, de ez így jó. Réka: Vannak kedvenc alkotóid? -Graffitin belül vagy általában?

-Általában. -Nem igazán. Minden inspi-rál, sokan vannak, akik jók, nagyon jók….. de most nem akarok meg nem is tudok neveket kiemelni,  nagyon sokan vannak. Csak böngészek a neten vagy sétálok az utcán, de lehet akár zene vagy bármi, vagy csak egy ember, bármiből/bárkiből  merí-tek inspirációt. Gábor: Akkor gondolom így példakép sincs. -Nincs… A szüleim mondjuk! Hajni: A szakmai blogokról és weboldalakról mi a véleményed? -Most már sokan vannak, akik ezzel foglalkoz-nak és tök jó, hogy vannak. 1-2-őt szok-tam viszonylag rendszeresen nézni, de nem jellemző. Gábor: Milyen tanácso-kat adnál egy most kezdő graffitisnek?

-Gyakoroljon sokat, meg hogy ne men-jen össze-vissza firkálni mindent, hanem először tanuljon meg egyenes vonalat húzni.  De  nem biztos, hogy ezt egyből a belvárosban kell elkezdeni. Próbáljon meg arra törekedni,  hogy valami stílust alakítson ki, ne csak az legyen, hogy tele-rakja a várost a borzalmas ákombákom-jaival. Ami persze marhajó,  hogy hú ott leszek mindenhol, meg haverjaim majd szanaszét likeolják a facebookon, de ez nem erről szól. Ezt úgyis mindenki magá-ban érzi, nem is akarok senkinek se taná-csot adni. Eldönti mindenki magának, hogy akarja-e csinálni, vagy kell-e ez az életébe aztán majd eldől.  Most hiába mondod egy gyereknek, hogy ne firkáld össze azt a falat, fölösleges, úgyis az lesz az első. Gyerekek, én is tudom magamról, nem akarok álszent lenni, én is összefir-káltam mindent, ez így működik. Hajni: A CFSről mesélsz nekünk egy kicsit?

-Heten vagyunk, egri kötődésű a csapat, ketten alapították 2000-ben. Már koráb-ban ismertük egymást, meg festettünk együtt,  igazából egy baráti kör vagyunk. Olyan emberek, akikre azt tudom mon-dani, hogy nem csak az köt össze min-ket, hogy együtt elmegyünk festeni. Sőt az az igazság, hogy az utóbbi időben gyak-rabban festek másokkal, mint amennyit a saját csapattársaimmal.  Mindenkinek megvan a saját élete, nehéz összehan-golni, hogy mindig mindenkinek min-denre legyen ideje. Bence: A közeljövőben esetleg lesz valami esemény, ahol összefut-hatnak veled az olvasók? -Idén már nem tudom, nem valószínű. Két csapattársam közreműködésével lesz egy rendezvény október 8-án Budapesten egy nemzetközi kiállítás illetve live painting, az  Urban Tactics.  Viszont ott csak mint nézelődő.

Réka: Láttuk hogy szerepelsz könyvekben is. Ezek megrendelésre, vagy szintén így a belső körben alakultak ki? -Kapok egy e-mailt, hogy ez és ez, könyvet/magazint/stb. készít és szeretné hogy ha benne len-nék, feltéve ha érdekel a dolog. Nem szok-tam nemet mondani általában. Így köny-nyen eljutnak a munkáim olyan helyekre is ahova én nem biztos hogy el tudnám juttatni,  és azért jó érzés kézben fogni egy könyvet amiben együtt szerepelhetek különböző graffiti legendákkal.

Yg

- 20

12 -

2013

- 28

Generatív arculatok

A generatív grafika egyre nagyobb teret hódít a tervezőgrafikában. Lényege, hogy algoritmusokkal határozzák meg a kép elemeit, amik végül a számítógép által alkotnak egységet. A grafika attól válik dinamikussá, hogy valamilyen szabálysze-rűség alapján, a megadott paramétereket figyelembe véve épül fel. Új design terüle-tek jöttek létre általa, mint például az inte-rakcióra épülő design, vagy az adatvi-zua  lizáció. Az 1990-es években az elektronikus művészet új generációja kísérletezni kezdett olyan programnyel-vekkel, mint a HTML, Shockwave, Flash, vagy a Java, és kreatív médiumként kezd-ték használni őket. Rájöttek, hogy kon-ceptuális és formai kísérleteiknek végtelen lehetőséget biztosítanak ezek a kódok, mégis szerkezetet biztosítanak az alkotá-saik számára. Az irányzat fejlődése annak köszönhető, hogy a kísérletezés tanulsá-gait megosztották egymással, nyílt forrás-kódok használatával. A Processing is egy ilyen nyílt forráskódú programnyelv, amit a számítógéppel dolgozó művészek és designerek számára alakítottak ki. A pro-jekt 2001-ben indult az MIT Media Lab-

logót a londoni székhelyű, Grant Gilbert által alapított Double G Studios készítette, akiknek kifejezetten az ún. motion graphics a szakterületük. A Tate logotí-pia  gyakorlatilag dinamikus installáció, ugyanis úgy készült, hogy először megani-málták az eredeti logót, majd egy hatal-mas kivetítőn lejátszották és lefilmezték azt, és ezt a felvételt láthatjuk végered-ményben. Míg a 2000-es Tate felirat min-dig kivehető, némely esetben az olvasha-tóság határait súrolja a Vuture logotípiája, ami az amsterdami VU egyetem jövőbeni campusa számára készült. Magát a nevet is a tervező, a Lava adta, hiszen az arculat egy akkor még nem létező „márkának” készült. A betűt egységekre osztották, amiknek színe, és kiterjedése is véletlen-szerűen változik, utalva ezzel a campus növekedésére, és sokszínűségére. Ugyan-csak a Lava munkája a Toonzetters, hol-landiai zenei esemény arculata. A rend-szer lényege, hogy a tipográfia állandó, az azt atmoszféraszerűen körülvevő grafikai elemek pedig véletlenszerűen generálód-nak köré. Az ötlet egy XIX. századi szerke-zet, a harmonográf vonalas rajzait idézi, amelyeket a zene rezonanciája alapján hozott létre. A tipográfia nem csak állandó, meghatározott helyen lehet. Van, hogy szétesik, mint a bevezetőben említett Dán Filmintézet logója, vagy mint a Pentag-ram által tervezett Secca arculata, ahol a betűk állandó mozgásban vannak. A Sou-theastern Center for Contemporary Art mozaikbetűi vízszintes tengelyen mozog-nak előre-hátra, néha még fedik is egy-mást. Az folyamatos változás jellemző a múzeumra is, hiszen gyűjteménye nem állandó darabokból áll, hanem mindig cserélődik. A Luke Hayman által vezetett

ban, Casey Reas and Benjamin Fry vezeté-sével. Az volt a céljuk, hogy olyan szoftvert hozzanak létre, ami a programozás alap-jait tanítja meg úgy, hogy vizuális vissza-csatolást kap róla az ember. Ebben azon-ban sokan meglátták a lehetőséget egy újfajta design létrehozására, így hamar kinőtte magát, és széles körben elterjedt. Ennek köszönhetően sok dinamikus arcu-lat alapját adja. Két típusát különböztet-tem meg, a véletlenszerűen és a direkt generáltat. A különbség a kettő között az arculat kifejezési szándékában rejlik, mert míg az előbbi egyfajta játékosságot tükröz, addig az utóbbinál hangsúlyos, hogy a vizuális rendszer bármelyik eleme valós adatok alapján jön létre, ezért egyfajta adatvizualizációként is számontartható. Változó tipográfia Középpontjában a logo-típia áll, ami valamilyen formában mindig változik, de – a beazonosíthatóság érdeké-ben – csak meghatározott szabályok alap-ján. Ezek a rendszerek sokfélék lehetnek, mint a további példák mutatják. A Tate arculata 2000-ben jött létre. A Tate Lon-donban több helyen, és más angliai nagy-városban is megnyitotta a kapuit, és a Wolff Olins stúdiót kérte fel arculat készí-tésére. A brief tartalmazta, hogy szeretnék, ha új, izgalmas művészeti központokként tudnának megjelenni. Így született a logó, amiben a tipográfiát láthatjuk, mintha mozogna a látótérben. Ezt három féle, a Photoshopból ismert effektussal érik el (blur, fade, half tone). A Wolff Olins egy olyan arculatot alkotott, ami kifejezi a modern és dinamikus szemléletet, vala-mint a „Nézze meg újra, gondolja újra” mottó szellemiségét. A Tate logót azóta az online film- és videó tartalmaknál felújí-tották. A 2012-ben létrejött új, mozgó

projekt elsősorban webes felületre készült, de nyomtatásban is megállja a helyét, hiszen az animált logóból mindig egy pil-lanatkép kerül a nyomtatott anyagokra. A  Belmacz, londoni ékszerüzlet logója 2011-es újratervezésével dinamikus lett. Azzal a céllal készült, hogy a forrás és ter-mék viszonyát megjelenítse, és ezáltal eli-tista módon hangsúlyt fektessen a minő-ségre. A tervező (mind design) a logóban gyakorlatilag háromféle tipográfiát hasz-nál: egy statikust, ami az eredeti logotípia, és két változó, ami egy vaskos és nagy, illetve egy kevésbé zömök és valamivel kisebb betű – ezek jelképezik a nyersanya-got. Ezek véletlenszerűen jelennek meg a vékony, statikus karakterek előtt, amik pedig képletesen a kész, megmunkált ter-méket jelentik. Így a folyamatosan elő-tűnő, vastag betűk emlékeztetnek az  ékszer kialakulásának folyamatára. Az  arculat elemei változatosan jelennek meg különböző médiumokban. Az  online

felületeken animált formában is megjelen-het, a nyomtatott anyagokban pedig vélet-lenszerűen változik, mint ahogy a Secca esetében is láthattuk. Kétdimenziós transzformáció Az ilyen típusú logók az x  és y koordináták alapján meghatároz-ható mozgást végző elemek variációiból épülnek fel. Ezeket a változato kat a számí-tógép véletlenszerűen generálja. A  moz-gást nézve többféle eset jöhet szóba. A Project Projects által tervezett Work AC (Work Architecture Company) logó pél-dául a weblapon folyamatosan transzfor-málódik, és amikor átalakul egy újabb alakjába, egy pillanatra megáll. (A nyom-tatott felületeken egyébként ezek a „pilla-natképek” jelennek meg.) Az állandó fel-irat mögött változó sokszög rengeteg variációban képes megjelenni. A forma az építészeti és városrendezési projektek fej-lesztésével foglalkozó vállalat folyamatos fejlődését jelképezi. Szintén folyamatosan változik online felületen az Oiyp kaleidos-cope 2010 embléma, úgy, hogy az alapfor-mát jelentő háromszögek mindig más-képp helyeződnek egymás mellé. Az esemény egy fiatalokból álló közösség workshopja, akik a világ minden tájáról érkeznek. Ennek a sokszínűsége tükröző-dik vissza már a találkozó nevében is (kaleidoszkóp), amit a logó vizualizál, amiben a vibráló színes háromszögek az optikai játék mozgatását idézik. Bár az emblémának csak pár variációja van, az arculat többi elemében az egymás mellé épülő formákkal kimeríthetetlenül sok változatot lehet létrehozni. Ezzel szemben a Processinget kifejlesztő MIT Media Lab logójának rengeteg változata van. Az emb-lémát alkotó változó elemek két részre oszthatóak: három fekete négyzetre, amik a MIT dolgozóit (tudós, mérnök, művész, designer) szimbolizálják, és az azokból kiinduló sugárszerű színes formák pedig azt a tudást és kreativitást, ami az adott ember magával hoz. A logó változatossá-gát az elemek helyváltoztatása adja, amely-ben a sugarak találkozása szimbolizálja a dolgozók együttműködését. A mozgás egy négyszer négyes rácsszerkezetben törté-nik, amit egy Processinggel előállított alkalmazás generál. Így a program 40 000 variánst tud előállítani, amit még 12 szín-

nel lehet kombinálni, így összesen kb. 480 000 logót lehet létrehozni, úgyhogy min-den ott dolgozó ember saját emblémával rendelkezhet. Háromdimenziós transz-formációA logók változását jelentheti tér-beli mozgás szimulációja is. Ilyenkor az arculat dinamikusságát az adja, hogy a jelet különböző perspektívákból nézzük. Ezek az emblémák általában animálódnak, és ez esetben a képsor a kockái a logó vál-tozatai. A nyomtatott médiumokban álta-lában ezek a rögzített képek jelennek meg. Online felületeken pedig többféle megje-lenést biztosíthatnak, például hogy folya-matos legyen a lejátszás, vagy arra, hogy interaktívan játszhassunk a logóval, vagy akár bele is nyúlhassunk. A Kunsthaus Graz 2002-ben készült emblémája a web-oldalon állóképként tűnik fel, és kattin-tásra forog egyet. A logó a koordinátaten-gelyeket szimbolizálja. Ez, valamint monokróm jellege a szerkezetre helyezi a hangsúlyt, illetve az épület modern építé-szetére asszociál. Az első németországi világvásárra készült az Expo 2000 Hanno-ver arculata, az „ember, természet és tech-nológia” mottójára11. Ennek szimbóluma-ként alkották meg a QWER tervezői azt a hálószerű logót, ami fél úton van a jel és a faktúra között. Folyamatos átalakulása közben – az energiamezőket idézve – moiré hatást kelt, és ezzel utal a digitális fotó- és videó technikákra. A változatok szinte végtelenek, hiszen a mozgásban lévő jel, és az előtte statikusan megjelenő felirat 456 definiált színt ölthet magára, így a jellege is sokféle lehet – harsány vagy visszafogott, harmonikus vagy diszhar-monikus, és így tovább. Ugyanilyen fon-tos szerepe van a színeknek a 2012 január-jában frissen elkészült More4 televíziós csatorna arculatfrissítésében, amivel az élénk, színes programkínálatra tesznek vizuális utalást. Az emblémában megje-lenő háromszögek lapozódnak, és ezzel felidézik a prizmatáblákat, amiken a hir-detések váltakoznak. Ezeket a forgó lapo-kat nem csak elektronikusan vagy nyom-tatásban készítették el, hanem installáció formájában is, amit különböző helyszíne-ken levideóztak, majd a felvételekből tv spotokat készítettek. 11 „Man, Nature and Technology

Yg

- 20

12 -

2013

- 30

MIT Media Lab generatív arculata

Yg

- 20

12 -

2013

- 32

Amikor a plakát még az volt, ami

„Hát persze, hiszen te is a Páter tanítvá-nya voltál!” A soproni egyetem alkalma-zott művészeti intézete, az AMI sokfelől összeverődött tanárai egyszer csak egy-másra néztek és meglepve állapították meg, hogy ki hosszabb, ki rövidebb ideig Balogh István tanítványának mondhatta magát. A  társaság összetétele meglehető-sen vegyes volt, poharukban kékfrankos, ászok, vagy szódavíz; és volt, aki a stílusra gondolt, volt, aki a közös vitorlázásra és akadt, aki arra, hogy tőle, a Pátertől leste el, hogyan lehet egy diákkal megszeret-tetni a szakmát. Nem egy időben, sőt még csak nem is egy iskolában volt a grafikussá érett és tanárként is kollégává avanzsáló soproniak mestere Balogh István. A „Kis-

képző” és az „Ipar” volt a hivatalos fóruma, de ült a soproni asztalnál olyan is, aki úgy hitte magát tanítványnak, hogy alig talál-kozott vele: „Azt ugye ti sem gondoljátok, hogy csak úgy lehet mester valakiből, ha kiáll egy katedrára. Miért ne taníthatna úgy is, hogy egyszerűen csak megfog az utcán a plakátjaival?” Való Igaz Balogh István tanár úr az utcán is tanított, hisz eleve oda készültek a munkái. Egyszer, még abban a században lehetett, amelyről azt mondták, hogy a „plakát évszázada”, szóba került egy Balogh-kiállítás valame-lyik galériában. Kiállítás? Ugyan minek az, öregem? Ez a kedvenc megszólítása máig. Egy plakáttervező ne kuncsorogjon tár-latért, számára legyen az utca a galéria. Csakhogy, ha Balogh tanár úr fölött nem is, kedvenc műfaja, a plakát fölött eljárt az idő. Olcsóbb és gyorsabb eszközei lettek az információk továbbításának. A plakát teret, úgy kéne mondani: utcát veszít, és kénytelen behátrálni a kiállítótermek falai közé. A plakát ma már nem a tervezőg-rafikusok jutalomjátéka, vagy ha mégis, akkor biennálékon, közös kiállításokon és önálló tárlatokon kényszerül megmutat-kozni, és nem a hirdetőoszlopokon. Ha a plakát utcai funkcióit nem is lehet meg-őrizni, de stiláris jellemzőiről, formai érté-keiről kár lenne lemondani. Minden egye-temi előadásnál többet ér, ha a diákok valódi munkákat elemezve fedezhetik föl a plakátos gondolkodásmód mibenlétét, és saját iskolai galériájukban, az AMI-ban igazi Balogh-plakátokat láthatnak, abból a korból, amikor a plakát még az volt, ami.

Orosz István

Balogh István kiállítás megnyitó - Sopron, Formaterem

kiadjacím

tel./faxhonlap

email

HU ISBN

grafikai tervezés

nyomdai kivitelezés

Alkalmazott Művészeti IntézetH-9400 Sopron, Deák Ferenc tér 32.+36 99 512-203www.yg.huyg@ami.hu

9781565-924796

Semler András

202-es terem

Yg

- 20

12 -

2013

- 36

2012 - 13

9 781565 924796

54495ISBN 978-1-56592-479-6