a gólem – bme filozófia és tudománytörténet tanszék
DESCRIPTION
Az amerikai interkontinentális rakétafejlesztés és a nemzeti védelmi stratégia kapcsolata a hidegháborúban. Technológiai-társadalmi rendszerek. A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék. - PowerPoint PPT PresentationTRANSCRIPT
Az amerikai interkontinentális rakétafejlesztés és a nemzeti védelmi stratégia kapcsolata a
hidegháborúban
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Technológiai-társadalmi rendszerek
Mottó: „A gravitációt le tudjuk győzni, de a papírmunka néha legyőzhetetlen.” – Wernher von Braun, NASA
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A technológia és a társadalom kölcsönösen befolyásolják egymást, szétválaszthatatlan rendszert alkotnak
Az előadás során az amerikai hidegháborús rakétarendszerek és a nukleáris stratégia közötti egymást befolyásoló fejlődést követjük nyomon
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Tézisek
Technológiai indeterminizmus: a technológiai fejlesztés nem választható el a szervezeti, politikai és gazdasági környezettől.
A technológiai rendszerek sikeressége és hatékonysága függ a rivális rendszerektől, illetve a társadalmi környezettől. A technológiai rendszerek fejlesztését nem csak technológiai, hanem társadalmi okok is elindíthatják és megakaszthatják
A technológiai fejlesztés nem csak alkalmazkodik a politikai és gazdasági környezethez, hanem át is alakítja ezeket a társadalmi rendszereket
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Tézisek
Az amerikai hadikiadások megoszlása a fegyvernemek között az '50-es évek közepén-végén:
Szárazföldi haderő (Army)
Haditengerészet (Navy)
Légierő (Air Force)
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A 2. világháború öröksége
24%
29%
49%
Legkésőbb a 40-es évek végére az amerikai hadsereg vezetése és a politikai elit számára világossá vált, hogy a Szovjetunióval a katonai konfrontáció tartós lesz, és a védelmi stratégia központi elemei kell legyenek a nukleáris fegyverek
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Nukleáris fegyverkezés
1949-51 1955-57 1960-63
Interkontinentális ballasztikus rakéta (ICBM)Tengeralattjáróról indított ballasztikus rakéta (SLBM)Stratégiai nehézbombázóA US nukleáris stratégiájában és a hadsereg szervezetében
1955-re, illetve 1960-ra végbement változást, az ICBM, illetve az SLBM, és az ezeket fejlesztő szervezetek meghatározóvá válását nevezzük a továbbiakban „első”, illetve „második rakétaforradalomnak”.
1947. szeptemberében vált önálló hadnemmé
Önállóságát a stratégiai bombázás eredményeivel vívta ki
1945. március 9-10. Tokyo bombázása. Egyetlen támadás nyomán több közvetlen áldozat, mint a későbbi atombomba támadásoknál
1945. augusztus 6-9. Hiroshima. Nagasaki
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az amerikai légierő (U.S. Air Force)
A forradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők tevékenysége nyomán ment végbe, átalakítva nem csak a szervezeti struktúrát, de magát a nemzeti védelmi stratégiát is.
Befolyásoló tényező volt a Szovjetunió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de döntő változások jóval ezelőtt végbementek
A változás elindulása után nem az lett a kérdés, hogy kellenek-e ICBM-ek, hanem az, hogy Melyik szervezet fejlessze és irányítsa? Milyen legyen a navigációs rendszere (rádiós vagy inerciális)? Milyen pontosságú legyen?
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az „első rakétaforradalom” – 1953-54
Az légierőnél komolyan kételkedtek abban, hogy a rakéta alkalmazható nagy hatótávolságú, stratégiai fegyverként:
Képes-e 3-3.500 mérföldre eljuttathatni az atombombát?
Rendelkezik-e a szükséges a pontossággal?Ezért 1954 előtt inkább a közepes hatótávolságú
cirkálórakétákat (kb. alacsonyan szálló robotrepülőgép szemben a sztratoszférába kilépő ICBM-mel) fejlesztették
A költségvetés megoszlása 1951-54 között:
Snark és Navaho (cirkáló rakéták): 450 millió $Atlas (ballisztikus rakéta): 26.2 millió $
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Rakéták a forradalom előtt
Tipikusan három okot tartanak számon:
A hidrogénbomba felfedezéseEisenhower elnökségének kezdeteSzovjet rakétaprogram kezdete
Ezek hogyan és mennyiben járultak hozzá az első rakétaforradalmat meghatározó szervezeti döntésekhez?
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A forradalom okai
1952. október 31. az első hidrogénbomba robbantás
Sokkal nagyobb a hatás/tömeg arány, vagyis elvileg sokkal kisebb tömegű bombát és/vagy kisebb pontosságú találatot tesz lehetővé
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A hidrogénbomba felfedezése
De az első hidrogénbomba még 60 tonnás volt. A sokkal könnyebb, 10 tonnás verziót csak 1954. február 28-án tesztelték, de a rakétákhoz még ez is túl nagy volt
1953-54-ben sikertelen robbantásokat folytattak kisebb tömegű bombákkal
1953-54-ben a kisebb tömegű, rakétával hordozható hidrogénbomba még nem volt tény, csak egy erősen kétségbe vonható előrejelzés
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A hidrogénbomba felfedezése
1953 januárjában két évtizedes demokrata elnökség után lépett hivatalba Dwight David Eisenhower, ötcsillagos tábornok
A választást a „kommunizmus, Korea és a korrupció elleni” küzdelem jelszavával nyerte meg
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése
Eisenhower elindította a nemzeti védelmi stratégia felülvizsgálatát, különös tekintettel az elhúzódó és véres koreai konfliktusra
Az új doktrína a „masszív megtorlás”„Fegyveres konfliktusok esetén az Egyesült Államok a
nukleáris fegyvereket mint rendelkezésre álló, bevethető fegyvert fogja számításba venni”
Nemzeti Védelmi Tanács: Alapvető Nemzeti Védelmi Politika, NSC-162/6
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése
Ez a stratégia kiemelt szerepet szánt a nukleáris fegyvereknek, de ezek között elsősorban a stratégiai nehézbombázóknak
Az Eisenhower adminisztráció szigorú védelmi költségvetése miatt egy új fegyver fejlesztése nemigen jött szóba
A rakétákkal kapcsolatban az Elnök maga szkeptikus volt. Még 1956-ban a forradalom után is azt nyilatkozta a Vezérkarnak, hogy „nem gondol túl sokat a ballisztikus rakétákról mint katonai fegyverekről”, és a fejlesztésüket is inkább „pszichológiai fontosságuk” miatt támogatta
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az Eisenhower adminisztráció hivatalba lépése
A változások motorja Trevor Gardner, a légierőért felelős miniszter kutatás-fejlesztési asszisztense
Az első ICBM prototípusának fejlesztésében részt vevő Convair vállalat lobbistái meggyőzték, hogy az ICBM működőképes és fontos
A védelmi miniszter tanulmányt készíttetett a rakétaprogramról a költségek lefaragásának céljával
Gardner azonban a tanulmányt nem a légierő Tudományos Tanácsadó Testületének továbbította, hanem ad hoc bizottságot hozott létre Neumann János vezetésével
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom intézményesülése 1.
Neumann nem volt elkötelezett egyik oldalnak sem, és szakmai hírneve biztosíték volt a bizottság szakmai elismertségére
Neumann jó barátságban volt Teller Ede fizikussal, „a hidrogénbomba atyjával”, akivel egyetértettek abban, hogy a kis tömegű és sokkal nagyobb erejű hidrogénbomba a közeljövőben megvalósítható
Gardner még megjelenés előtt a bizottság rendelkezésére bocsátotta a RAND Corporation (elismert amerikai tudományos think-tank) tanulmányát az ICBM program felgyorsításáról
Gardner technikai tanácsadóként meghívta Simon Ramo és Dean Wooldridge éppen függetlenedő cégét, amely később az ICBM-ek fő technológiai támogatója lett
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom intézményesülése 2.
A Neumann vezette Stratégiai Rakétákat Értékelő Bizottság 1954. februárjában egy átszabott és felgyorsított ICBM programot javasolt:
Szervezeti és technikai javaslatok, amelyek megkerülik a Légierő ellenállását
A javaslatot Harold E. Talbott, a légierőért felelős miniszter is határozottan támogatta
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom intézményesülése 3.
A Légierő vezetői felismerték, hogy csak veszíthetnek, ha kimaradnak az új fegyver fejlesztéséből, ezért sürgették, hogy az új szervezet a Légierő Kutatás-fejlesztési Parancsnoksága alá rendelve jöjjön létre
Gardner biztosította, hogy az 1954 nyarán létrehozott új szervezet vezetője az ICBM lelkes támogatója, Bernard A. Schriever tábornok legyen, a technikai támogatást pedig a Ramo-Wooldridge Corporation szállítsa
A szervezet neve többször változott (Ballisztikai Rendszerek Részleg, Űrkutatási és Rakétarendszerek Hivatala, végül Ballisztikus Rakéták Hivatala), de az 50-es évek közepétől a 90-es évekig az ICBM-ek fejlesztését ez a szervezet irányította
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom intézményesülése 4.
A harmadik, legfontosabb okként szokás számon tartani a Szovjetunió nagy hatótávolságú rakétaprogramját
1952-re a szovjetek szabadon engedték az elfogott német mérnököket, akiket kihallgatott az amerikai hírszerzés
Ezek szerint a szovjetek ugyanazt az óvatos, fokozatos fejlesztést folytatják, a hangsúly ugyanúgy a cirkáló rakétákon
Az így kialakult kép 1954-et követően megváltozott, ez azonban nem a rakétaforradalomtól függetlenül ment végbe
A Neumann-bizottság új becslést kért hírszerzéstől
Az eredményeket Trevor Gardner úgy összegezte, hogy „a stratégiai rakéták területén a szovjetek lényegesen előttünk járnak”
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A szovjetek nagy hatótávolságú rakétaprogramja
1957. júniusában egy U-2 kémrepülőgép felvételein az elemzők egy állványon álló ICBM-et azonosítottak
A Szputnyik fellövése 1957. novemberében drámaian demonstrálta a szovjet ICBM fejlesztés eredményeit
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A Szputnyik fellövése
Az első rakétaforradalom intézményesülése azonban ekkorra már végbement:
Létrejött az ICBM-ek fejlesztését több évtizeden át irányító szervezet
1952-ben hadrendbe állt a legújabb bombázó, a sugárhajtású B-52-es. Ezt követően azonban 30 éven át nem került sor újabb nagy hatótávolságú stratégiai nehézbombázó fejlesztésére
A cirkálórakéták fejlesztése is lassan elkezdett háttérbe szorulni az interkontinentális rakétákkal szemben
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom vége
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az ICMB-k navigációja
1949-57 1960-63 1965-70
Rádióvezérlésű
Inerciális
Stelláris
Az 50-ek évek végéig az ICBM-ek navigációja rádióvezérlésű volt (Atlas A-F)
A 60-as évek elejétől kezdve három évtizeden át az ICBM-eket inerciális navigációval fejlesztették – ezt egyes esetekben kiegészítették a csillagok állását figyelő, stelláris navigációval, de a rádióvezérlésű navigációt egyetlen ICBM-be sem fejlesztettek
Döntő szempontnak bizonyult, hogy az inerciális navigáció, számtalan hátránya ellenére jobban illeszkedett az amerikai nemzeti védelmi stratégiába, a rádióvezérlés pedig előnyei ellenére annak kevésbé felelt meg
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az inerciális navigáció győzelme
A rádióvezérlésű navigáció melletti legnyomósabb érv a pontossága volt:
1960-ban a rádióvezérlésű Atlas D jóval pontosabb volt, mint az 5-mérföldes specifikációja. 1960-ban – a szovjetekkel való fegyverkezési verseny nyomása alatt – a szokásos elnöki hivatali beszédben (State of the Union) Eisenhower el is dicsekedett a 2-mérföldes pontossággal
1963-ban az Atlas D az esetek 80%-ában 1 mérföldön belüli pontosságot ért el
Várható volt, hogy a rádióvezérlésű navigáció a továbbiakban is kétszer pontosabb lesz, mint az inerciális
Emellett a rádióvezérlés régi, kitapasztalt technológia
A korábbi, sikeres rakétákat rádióvezérlésű navigációval fejlesztették
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A rádióvezérlésű navigáció előnyei
Az inerciális navigáció pontossága nemcsak a rádióvezérlésétől, hanem a stratégia nehézbombázókétól is messze elmaradt – és csak két évtized múlva fogja elérni
A találati pontosság természetesen kiemelt szempont volt a légierő számára
Emellett az inerciális navigáció még kipróbálatlan technológia, nem csak ICBM-ekben, de repülőgépekben is
Hogyan győzte le mégis az inerciális navigáció a rádióvezérlésűt?
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az inerciális navigáció hátrányai
Az inerciális navigációs rendszer fejlesztésére a Charles Stark Draper vezette laboratórium pályázott
Fejlesztési támogatást viszont csak egy elvileg lehetséges gépre lehet nyerni. Például egy antigravitációs erővel működő készülék rendkívül értékes lenne a Légierő számára, de ilyen fejlesztésre nem lehet pályázati pénzt kapni, mert elkészítése elvileg lehetetlen.
Drapernek tehát be kellett bizonyítania katonai szakértőknek, hogy az inerciális navigáció egyáltalán lehetséges
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 1.
Az ellenvetés szerint az einsteini relativitás elve miatt a független/zárt rendszerű, inerciális navigáció elméletileg lehetetlen
A gyorsulást mérő műszer elvileg nem képes különbséget tenni a Föld gravitációs ereje és a rakéta hajtóműve között
A pontosság javításának akadálya eszerint nem a ráfordított erőforrások hiánya, hanem egy természeti törvény
Ezt a kritikát George Gamow, elismert részecskefizikus fizikus fogalmazta meg, aki tagja volt a Légierő Tudományos Tanácsadó Testülete Navigáció és Irányítás Részlegének
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 2.
Draper szintén tagja volt a Tudományos Tanácsadó Testületnek, és pozícióját felhasználva szigorúan titkos konferenciát szervezett az automatikus navigáció legújabb eredményeinek bemutatására. Meghívott minden, a légierő által támogatott, a témán dolgozó kutatócsoportot és Gamowot is
Draper a konferenciára az inerciális navigációt használó repülőgép prototípusával érkezett meg, látványosan demonstrálva a technológia működőképességét
Gamow, valószínűleg látva, hogy a konferencia ellene irányul, nem jelent meg. A konferencia résztvevői és a légierő is ezt tévedése elismerésének tekintette.
Ezt követően az elvi lehetetlenség kérdését senki nem vetette fel
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Kitérő: az inerciális navigáció lehetetlensége 3.
Az első inerciális navigációjú ICMB a Thor
A kísérletek 1956-ban sikeresek voltak. A találati pontosság kb. 4 mérföld, ami kb. kétszerese az ugyanekkor tesztelt, rádióvezérlésű Jupiter rakétának
De a technológia működőképességéhez képest a pontosság ekkor másodlagos volt
Ugyanis a 60-as évek közepéig a nemzeti védelmi stratégia kiindulópontja a „masszív megtorlás”
A lehetséges célpontok nagy népességű városok és ipari létesítmények. Emiatt a néhány mérföldes pontosság elfogadható volt
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az inerciális navigáció megvalósíthatósága
A rádióvezérlésű navigáció föld felszíni támogató állomásokat igényelt
A 60-es évek elejétől kezdve, amikor a rakétákat a felszín feletti indítóállványok helyett földalatti silókba rejtették, minden további felszíni létesítmény elképzelhetetlen volt
Ahogy Schriever tábornok később felidézte: „Nyilvánvaló, hogy az önálló [inerciális] rendszer pokolian jobb volt katonai szempontból … a rádiós … rendszer nagyon alapvető felszíni létesítményeket igényelt, amelyek különösen sebezhetőek, ezért meg akartunk tőle szabadulni, ahogy csak lehetett.”
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A rádióvezérlésű navigáció hátrányai
Következtetéseink szerények, de cáfolják a társadalmi hatásoktól független technológiai fejlődés, és a technológiától független politikai mechanizmusok létét:
Az első rakétaforradalom nem az elnök vagy a védelmi miniszter döntése, és nem is pusztán technológiai újítások, hanem mérnökök, tábornokok és kormányzati tisztviselők összehangolt tevékenysége nyomán ment végbe, átalakítva nem csak a szervezeti struktúrát, de magát a nemzeti védelmi stratégia súlypontjait is.
Befolyásoló tényező volt a Szovjetúnió rakétaprogramja, különösen a Szputnyik fellövése 1957-ben, de a döntő szervezeti változások jóval ezelőtt végbementek
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az első rakétaforradalom vége - következtetések
1956-ban vezetőváltás történt az amerikai haditengerészet élén: Arleigh Burke admirális szerint a tengerészetnek a Légierő dominanciája ellenére be kell a kapcsolódnia a rakétaprogramba
Ez az elsőre talán egyszerűnek látszó lépés számos technológiai problémát vetett fel
A korábbi ICBM-ek folyékony hajtóanyagúak voltak, amelyet az indítás előtt töltöttek fel a rakétába. Ugyanez a művelet egy mozgó hajón, különösen pedig egy tengeralattjárón sokkal komolyabb problémát jelentett, mint egy fix szárazföldi kilövőálláson
1956 márciusában belevágtak egy közös projektbe a szárazföldi haderővel együttműködésben egy szilárd hajtóanyagú rakéta kifejlesztésébe
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A második rakétaforradalom kezdete
A tengeralattjáróról indítás további problémákat és technológia irányokat vetett fel
A létező tengeralattjáró méretkorlátai miatt meglévőknél kisebb méretű rakéta
Jobb hatás/tömeg arányú hidrogénbombaA mozgó tengeralattjáró pozíciójának és sebességének
meghatározása
A rádióvezérlésű navigáció nem jön szóba, csak inerciális navigációjú lehet
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az SLBM technológiai megvalósíthatósága
De mi szükség egyáltalán van egy tengeralattjáróról indítható rakétára?
A védelmi stratégia alapelve a „masszív megtorlás”, erre a Légierő bombázói és rakétái teljesen alkalmasak, nincs szükség további nukleáris fegyverekre
Ráadásul a Légierő amúgy is megtorpedózná egy rivális fegyver kifejlesztését
A megoldás egy új stratégiai cél, a „végső elrettentés” felvetése
Az óceánba merült tengeralattjáró gyakorlatilag sebezhetetlen, és egy esetleg sikeres nukleáris támadást is ellencsapással viszonozna. Ez végső elrettentő erővel bír egy támadást fontolgató Szovjetunió számára
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
Az SLBM stratégiai szerepe
1960-ben sikeresen tesztelték az első SLBM-t, a Polaris-t
A találati pontosság körül hasonló vita folyt, mint az első ICBM-ek esetén, de az első sikeres teszt után itt is a működőképesség volt a döntő. Az elrettentő csapás célpontjai is városok és ipari létesítmények, amelyeknél a kisebb pontosság is elfogadható
A tengerészetnek sikerült elfogadtatnia az új típusú nukleáris fegyvert. Eközben alapvetően megváltoztatta a nemzeti védelmi stratégia céljait
A stratégiai cél a technológiai útkeresés során fogalmazódott meg. A kiindulásnál a Haditengerészet szempontja alig volt kifinomultabb annál, hogy a rakéta „menő” dolog, nekünk is legyen egy
Az új stratégia jelenség azonban önálló életre kelt, és az ezt követő SLBM fejlesztések meghatározó tényező lett
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A második rakétaforradalom sikere
A '60-es években a tengeralattjárók navigációs és az SLBM-ek vezérlési pontossága is fokozatosan javult:
Ennek nyomán a '60-as évek végén Haditengerészet vezetői elhatározták, hogy elindítják egy nagyobb hatótávolságú és nagyobb pontosságú, „nehéz” célpontokat, vagyis rakétasilókat is támadni képes rakéta kifejlesztését
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A Trident rakéták fejlesztése
Ezzel a korábbiakhoz hasonlóan együtt járt a Légierővel való közvetlen konfliktus
Az SLMB-ek eddig elfogadott célja a „végső elrettentés” volt. A tervezett rakéta – képességivel arányosan – felvállalt szerepe a csapásmérő eszköz. Ilyenekkel eddig csak a Légierő rendelkezett
Az adott nemzetközi és belpolitikai helyzetben azonban újabb nukleáris „csapásmérő eszköz” fejlesztésének elindítása elfogadhatatlan volt
Máshol fejlesztettek csapásmérő nukleáris eszközöket, de a Trident C3 helyzete reflektorfénybe kerülve tarthatatlanná vált
A projektet a Szenátus leállította
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A Trident C3 kudarca
A Haditengerészet vezetői megtanulták a leckét
Arra a kérdésre, hogy mi a pontosság javításának és az új rakéta fejlesztésének célja a rossz válasz:
„Nukleáris csapásmérő eszköz kifejlesztése”A jó válasz:
„A rakéta irányíthatóságának javítása”A némileg módosított paraméterekkel benyújtott, a légierő
„csapásmérő rakétáival” átfedésben nem lévő Trident C4 fejlesztését elfogadták
A történet követését itt abbahagyjuk...
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A Trident C3 kudarcának tanulságai
A történet példát ad technológia és politika kölcsönhatására
Láttuk, hogy az első tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták fejlesztésének elfogadtatásához szükség volt egy politikai fogalom, a „végső elrettentés” mint nemzeti stratégiai cél megalkotására
Az ezt követő SLBM fejlesztéseknél ez a politikai fogalom, pontosabban ennek elfogadottsága mint politikai jelenség biztosította a projektek elfogadtatását, de egyben korlátozta is a kitűzhető technológiai célokat és megvalósuló projekteket
A Gólem – BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
A rakétaforradalmak - következtetések