Kaposfest Times augusztus 15. csütörtök

A Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál napilapja

asdasdasd!Keasdasdasd Kösdfsdfsdfsdf

A pavane-tól a tangóig Igen, egy táncos nap volt ez; délelőtt Fauré nagyon népszerű melódiája szokatlan együttesen szólalt meg, a Budapest Fúvósötös tolmácsolásában. A kíséret halk felbontása először szá-raznak hatott a fagotton, ám egyrészt Mohai Bálint gondoskodott arról, hogy véletlenül se unatkozzunk, annyi-féle apró színváltást, lélegzetet vitt szólamába, másrészt a fúvóshangzás teltté tette még a csöndes ütemeket is. Nagyszerű volt Kiss Katalin oboa-játéka, ráadásul a kellő időben annak éles hangszínét egy apró hangfogóval tette bársonyosabbá, Duleba Lívia fuvolajátéka pedig egyre bámulatosab-bá vált számomra. A rövidke kódában Szűcs Péter sokféle színben szólaltatta meg az apró, alig mozduló akkordok hangjait. Nagy örömömre, Duleba Lívia szín-padon maradt a következő műre is, ahol Debussy fuvolára, hárfára és brácsára írt Szonátáját játszotta el két művésztársával. Mirjam Schröder megint csodát művelt a hárfával, amelyről nem is gondoltuk talán, mi mindenre képes. A másik figye-lemre méltó alakítás ezúttal Razvan Popovici nevéhez fűződik, aki – az újságban található brácsás vicceket meghazudtolva – minden vonóhúzás-sal újabb és újabb árnyalatokat csalt elő hangszeréből, amely hegedűma-gasságoktól egészen a legmélyebben zengő húrig mindent bejárt, amit csak lehetett.

A délelőtt utolsó darabja, a Beetho-ven-kvintettben pedig az unisono kez-det után a fafúvósok és Würtz Klára szédületes energiákat szabadítottak föl a színpadon: a hangját megtaláló szerző egyik korai opusa ez a kvintett, hangneme már sugallja erőteljességét, és markáns vonalvezetése, világos drámaisága magával ragadta a pub-likumot. Würtz Klára élményszám-ba menően vezette-zongorázta a művet: pregnáns ritmikája, színes billentése, erőteljes – de sosem tola-kodó – balkéz-szólama meghatározta

a hangütést, amely mindegyik zenész játékában egységesen megjelent. A tomboló közönség méltán követelte ki a ráadást.

Az esti templomi koncert aztán tényl-eg megvillantotta a Kaposfest minden fényét és színeit, a barokk kortól egész a huszadik századig. A két gordonkára írott Vivaldi-versenyműben arra le-hettünk figyelmesek, hogy két gordon-ka hogyan tud ennyire másképpen és egyúttal szépen szólni, hogyan egészí-tik ki egymást, a Liszt Ferenc Kamara-zenekar pedig új színt vitt a fesztivál színpadára, méghozzá nem is akárm-ilyet, de erről kicsit később. Élvezetes volt, ahogyan a halk és erőteljesebb részeket ez a kéttucatnyi ember és a két szólista értően kezeli, a lassú tétel pedig olyan gyönyörű lezárással ért véget, hogy valakiből még egy kezdődő tapsvihart is kicsalogatott – pedig a „beletapsolás” általában pregnáns forték után szokott kitörni a közönség soraiból… Komoly szál húzódott a pódiumtól a padsorokig. A Mozart-áriát nagyon pontosan, jó levegőkkel, gyönyörű prozódiával énekelte Kristóf Réka, s a zenekarra közben egyre több figyelmem fordult, precíz, egészen világos kísérete, tiszta ívei messze túlhaladták a szokásos kíséret-zenekar szintjét, Farkas Róbert kezén pedig tisztán látszott, hogy mit szeretne az együttestől, hajszálpontos és világos üzeneteket küldött nekik.

A Bottesini-féle Grand Duo kissé hivalkodó címe ezúttal nem takarta pontosan a tartalmat; virtuóz elemek sokaságával tűzdelte tele a szerző a da-rabot, melyben a hegedűs Josef Spacek igyekezett nagyon pontosan játszani, de mindez nyers, egyhangú árny-alatban sikerült csak, Uxia Martínez játékában pedig akadtak pontat-lanságok, azonban nagybőgőjéből nagyon sokféle színt volt képes kicsal-ni. A négy hegedűre írott Vivaldi-con-certóban ugyanakkor élmény volt fölfigyelni Baráti Kristóf gyöngyöző,

kristályos játékára és Diana Tishchen-ko erőteljes hangjára – mégiscsak lehet színezni a hangokat…

A szünet utáni Weiner-románc nagyon fontos és hiánypótló darab, amely során egyre fontosabb szerep jutott a zenekarnak, amellyel nagyon érdekes, időnként összecsengő párbeszédet folytatott a két hangszer. Várdai István pedig hihetetlenül sokféle hangot képes előhívni hangszeréből, nála két ugyanolyan dolce e legato sem létezik…

Kövezzenek meg, de ha minden oper-ettdalnak olyan lenne a kísérete, olyan végletekig precíz, szolid és transzpa-rens, mint amilyennel a Lehár-opust és a Granadát ellátta a Kamarazenekar, és úgy énekelnék el a dalokat, akkor talán többen hallgatnák olyan szá-jtátva, mint tegnap este. Hányszor hallottunk operettesteket bűnham-isan énekelve, lehangolt zongorák, csörömpölő-bufogó ütősök, jellegtel-en umpappák kíséretében… Most ismét kiderült, hogy ha ívet adnak az énekszólamnak, és nem ordítanak, hanem leírt hangokat énekelnek ki – ahogyan Kristóf Réka és Kiss B. Atilla tette pontosan, intelligensen –, akkor van mit hallgatnunk rajta. Talán azon sem csodálkozunk, hogy még Gustav Mahler is meg akarta szerezni A víg özvegy partitúráját…

A bandoneónra, hegedűre és zenekarra írott Jofre-darab feltette a koronát az estére, nemcsak a szerző és a hege-dűs Rosalinde Philippens káprázatos játéka miatt, hanem az egész zenekari hangzás pontossága, átláthatósága okán is. A Piazzolla-szerű részek mellé egészen modern hangzatok kevered-tek, a karmester, Farkas Róbert pedig teljesen kézben tartotta a darabot. Amit ma este műveltek, az teljességgel méltó volt a Kaposfest kiugróan magas színvonalához. Kutasy Zsolt

English content Page 5 >

„A zenész megnyitja a lelkéhez vezető utakat a közönség előtt, hogy a hallgatók átélhessék az örömöt, a szomorúságot, a feszültséget, a nyugalmat, és mindazt, amit nem fejezhetünk ki szavakkal, csak a zene közvetítésével.” Mirjam Schröder

szavai őszinte erővel mutatják be a hárfaművésznő ars poeticáját. Tizenöt évesen Mozart hárfa-fuvola versenyével debütált, közel tíz évig tanított a weimari Liszt Ferenc Zeneakadémián, 2015 óta a Bécsi Zeneakadémia tanára. Interjúsorozatunk

következő részében Mirjam Schröder a kamarazenéléshez elengedhetetlen spontaneitásról és fantáziáról, a zenei stílusok szabadságáról mesélt.”

Folytatás a 3. oldalon. >

Brácsás vicc asdasdasd

„Hirtelen átéreztem, milyen sokat jelenthet az ember életében a zene”

Ára: 200Ft

Kaposfest Times 32019. augusztus 15., csütörtök Kaposfest Times 22019. augusztus 15., csütörtök 

„Hirtelen átéreztem, milyen sokat jelenthet az ember életében a zene”

„Számomra a koncert a két ember között lehetséges legbensőségesebb pillanatok egyike. A zenész megnyitja a lelkéhez vezető utakat a közönség előtt, hogy a hallgatók átélhessék az örömöt, a szomorúságot, a feszültséget, a nyugalmat, és mindazt, amit nem fejezhetünk ki szavakkal, csak a zene közvetítésével.” Mirjam Schröder szavai őszinte erővel mutatják be a hárfaművésznő ars poeticáját és azt a nyíltszívűséget, amely-lyel színpadra lép. Szóló és kamarakoncertje-in mindig arra törekszik, hogy a legszélesebb repertoárról válogatva, testközelből mutassa be a hárfajáték csodáit a közönségnek. Ti-zenötévesen Mozart hárfa-fuvola kettősver-senyével debütált, azóta állandó vendége Németország és Európa koncerttermeinek. Közel tíz évig tanított a weimari Liszt Ferenc Zeneakadémián, 2015 óta a Bécsi Zeneaka-démia tanára. A 10. Kaposfest apropóján 10 művésszel készített 10 kérdéses interjúso-rozat következő részében Mirjam Schröder a kamarazenéléshez elengedhetetlen spon-taneitásról és fantáziáról, a zenei stílusok szabadságáról és arról is mesélt, hogyan érezte át egy aprócska templomban a zene valódi erejét.

Milyen kapcsolat fűz a Kaposfest művészeti vezetőihez? Milyen zenésznek ismered Bará-ti Kristófot és Várdai Istvánt?

Várdai Istvánt új kollégaként ismertem meg a Bécsi Zeneakadémián. Rajongok azért, ahogyan csellózik, minden pillanatban áthatja a játékát a zene szeretete. Boldog vagyok, hogy most először együtt játszhatok vele.Mi határozza meg számodra, hogy műkö-dik-e az együttjáték két zenész között?

Úgy gondolom, hogy akkor működik jól egy ka-marazenei együttes, ha a zenészek meg tudják valósítani a zenében a közös törekvéseiket és meg tudják szólaltatni az érzéseiket. Ehhez természe-tesen tiszta kommunikációra és odafigyelésre van szükség, de legalább ennyire fontos a spontanei-tás és a fantáziánk mozgósítása is.Milyen programmal készülsz a fesztiválra, és kikkel fogsz együtt zenélni? Van olyan darab, amit direkt a Kaposfestre tanulsz meg, illetve lesz olyan partnered, akivel már hosszú évek óta együtt zenélsz, esetleg most először találkozol majd?

Idén lépek első alkalommal színpadra a Kaposfes-ten, így minden kamarazene partneremmel most játszom először. Hihetetlenül izgalmas lesz szá-momra ez a hét, nagyon kíváncsian várom, hogy megismerhessem ezeket a fantasztikus zenésze-ket. A nyitókoncerten Ravel hárfára, klarinétra, fuvolára és vonósnégyesre írt Bevezetés és Allegro

című darabjában játszom, majd Duleba Líviával és Razvan Popovicivel Debussy fuvolára, hárfára és brácsára írt Szonátáját adjuk elő. Egészen új darab számomra Weiner Leó Románca, melyben Várdai Istvánnal játszunk együtt. Egy olyan műről van szó, amelyet Németországban és Ausztriában alig ismernek, Várdai Istvánnak köszönhetem, hogy új felfedezésként részévé válhat a repertoá-romnak.Ha a zenetörténetből bárkivel együtt vacso-rázhatnál, kit választanál, és miért?

Marcel Tournier-val ismerkednék meg a legszíve-sebben, aki hárfaművész, zeneszerző és tanár volt Párizsban. Nagyon szeretem a zenéjét, és szám-talan kérdésem volna hozzá a hárfajátékkal és a tanítással kapcsolatban.Melyik zenei korszak vagy stílus áll hozzád a legközelebb, és miért?

Igazi kiváltságnak élem meg, hogy zenészként különböző stílusokban játszhatok. Élvezem, hogy szabadon mozoghatok a korszakok között, és hogy mindegyikben felfedezhetek valami újat. Talán a hárfa fejlődéséhez kapcsolódik, hogy sokat játszom impresszionista és kortárs műve-

ket, és nagyon szeretem is őket. De természetesen Bachot sem tudnám kihagyni, ő is borzasztóan sokat jelent nekem.Ha a legjobb és legrosszabb tulajdonságai mentén kellene jellemezned a hangszered, hogyan jellemeznéd?

Ez nehéz kérdés, hiszen nagyon szeretem a hárfát és a hárfa hangzását. Több olyan tulajdonsága is van, például a hosszú rezonanciája, ami az egyik darabban hatalmas előny, míg egy másikban inkább zavaró tényező lehet. Épp ezért számomra nincsenek egyértelműen pozitív vagy negatív tu-lajdonságai, inkább lehetőségei vannak, amelyek megkövetelik, hogy minden új darabban egyéni módon reflektáljak rájuk és éljek velük.Ha nem zenész lennél, milyen foglalkozást választanál szívesen, és miért?

Nem tudom, akkor egészen más ember lennék. Amikor iskolába jártam, azt gondoltam, hogy ha nem leszek zenész, akkor biztosan olyan mun-kám lesz, aminek köze van a francia nyelvhez.Kik azok, akiktől a legtöbbet tanultál a ze-néről?

Rengetegen vannak, akik inspiráltak és a mai na-pig inspirálnak engem. Minden nap tanulok vala-mi újat, és ha rövid választ szeretnék adni, annyit mondhatok: az élettől tanulok a legtöbbet.

Mi volt a legizgalmasabb kihívás, amivel zenészként meg kellett küzdened (akár a színpadon, akár próba vagy gyakorlás köz-ben vagy más helyzetben)?

Az embert folyamatosan érik kihívások, én azon-ban szeretek mindig előre nézni. Sok kihívást már el is felejtettem, próbálok inkább a jó dolgokra emlékezni…Mi volt a legextrémebb vagy legszokatlan-abb helyszín, ahol zenéltél?

Ma már nagyon sok izgalmas helyszínen hallha-tunk zenét, régi gyárakban, szabad téri környe-zetben, kórházakban… Emlékszem, egyszer egy koncert előtt egy kis német falu aprócska templo-mában gyakoroltam, amikor megjelent mellettem egy férfi. Hallgatta, ahogy gyakorlok, és odajött hozzám, hogy elmondja, ott lesz az esti koncerten is. Egy közeli kórházban ápolták, súlyos rákos beteg volt. Nagyon megérintette a zene, és bol-dognak tűnt, hogy hallhatta a játékomat. Ebben a pillanatban hirtelen átéreztem, milyen sokat jelenthet az ember életében a zene.

Belinszky Anna

> Folytatás az első oldalról.

Interjú Mirjam Schröder-rel

Támogatóink

A délelőtti koncertet követően ülünk a kávézó asztalánál, úgyhogy meg szeretném Önöket kérni, foglalják össze élményeiket, gondolataikat erről a délelőttről!

Igen, lányom is itt ül, aki besegít majd a válaszadásban. Tegnap nem tudtunk itt lenni, ma azonban sikerült beülnünk, és ez egy nagyon sajátságos helyzet tudniillik mi kaposváriak vagyunk, és tíz percbe telik leszaladni a Szivárványhoz, és koncertet hallgatni. Nagyon örülünk neki, ugyanis ez a koncert valóságos kiszakadást teremt meg a világból, a környezetünkből. A mai délelőtt az első mű, a Pavane csodálatos volt, és közben az járt a fejemben, hogy tudtam, Würtz Klára fogja játszani a Beethovent a végén, s édesapja, Würtz Ádám illusztrált egy Fekete István-regényt, melynek címe A csend. Ezt a regényt nem az ifjúságnak ajánlom, közben az öcsém is eszemben járt, aki hatalmas Beethoven-rajongó – mindez pedig

a Debussy-darab alatt teljesedett ki bennem, annak hallgatása közben. Nem vagyok ugyan hozzáértő, de most számomra Debussy nagyon epikussá vált, különféle történetek indultak el ott belül.

Mifélék?

Például hirtelen hallani véltem az öregapám hangját, ahogyan az ő jellegzetes módján azt mondja nekem, hogy „böcsüld meg ezt a koncertet”… ilyen szabad asszociációk keringtek bennem.

Ezt nagyon érdekesnek találom – a böcsülni szó csengő, nazális hangszíne is emlékeztet a francia darabok zengő-búgó hangjaira. Kedves Dóra, mivel egészítené ki a hallottakat?

Érdekes módon régi emlékek tolultak fel bennem, ugyanis a Pavane alatt nekem nem páva, hanem egy pulyka jelent meg…

Egy pulyka?

Igen, méghozzá ahogyan pöffeszkedve jár-kel a nagymamám baromfiudvarában – ahol rengeteget nyaraltam – és illegeti magát, miközben lesajnáló pillantásokat vet a többiekre. A második mű esetében az jött elém, amikor a kaposvári zeneiskolában kellett rajzolni zenehallgatás közben, és egy festményt képzeltem el, amelyen sok minden található, nyugodt dolgok éppúgy, mint viharok, ám valaki nézi ezt a képet, miközben tanulmányozza annak minden szegletét. A harmadik művel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy ezt a Beethoven-alkotást gyógyszerként kellene felírni minden megfáradt, kimerült embernek, hogy kiegyenesedjen, erőt kapjon, megvidámodjon, jobb emberként lépjen ki a Szivárványból…

Itt a Kaposfesten bizonyára osztogatnak efféle gyógyszereket még… Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

Délelőtti beszélgetés dr. Miklós Endrénével és leányával, Dórával

Kaposfest Times 52019. augusztus 15., csütörtök Kaposfest Times 42019. augusztus 15., csütörtök 

PROGRAMaugusztus 15. csütörtök

PROGRAM15th August, Thursday

11:00 DÉLELŐTTI KONCERTHelyszín: Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy Gáspár utca 5-7.)

Gabriel Fauré: Dolly szvit Op.56

Alexei Volodin – zongora

Edith Peña – zongora

Bohuslav Martinu: Kvartett klarinétra, kürtre,csellóra és kisdobra

Joó Szabolcs – kisdob

Szűcs Péter – klarinét

Farkas Tamás – kürt

Stephan Koncz – cselló

Dmitrij Sosztakovics: Hegedű-zongora szonáta Op.134

Diana Tishchenko – hegedű

Julien Quentin – zongora

19:00 ESTI KONCERTHelyszín: Szivárvány Kultúrpalota (Noszlopy Gáspár utca 5-7.)

Robert Schumann, Johannes Brahms, Albert Dietrich: F-A-E szonáta hegedűre és zongorára 1. Albert Dietrich – Sonata – Allegro 2. Robert Schumann – Intermezzo 3. Johannes Brahms – Scherzo 4. Robert Schumann – Finale

Josef Špaček – hegedű

Diana Tishchenko – hegedű

Langer Ágnes – hegedű

Rosanne Philippens – hegedű

Julien Quentin – zongora

szünet

Johannes Brahms: A-dúr zongorané-gyes Op.26 No.2

Alexei Volodin – zongora

Baráti Kristóf – hegedű,

Lars Anders Tomter – brácsa

Várdai István – cselló

11:00 MORNING CONCERTVenue: Rainbow Culture Palace (Noszlopy Gáspár street 5-7.)

Gabriel Fauré: Dolly Suite Op.56

Alexei Volodin – piano

Edith Peña – piano

Bohuslav Martinu: Quartet for Clarinet, Horn, Cello and Snare Drum

Szabolcs Joó – snare drum

Péter Szűcs – clarinet,

Tamás Farkas – horn

Stephan Koncz – cello

Dmitri Shostakovich: Violin Sonata Op.134

Diana Tishchenko – violin

Julien Quentin – piano

19:00 EVENING CONCERTVenue: Rainbow Culture Palace (Noszlopy Gáspár street 5-7.)

Robert Schumann, Johannes Brahms, Albert Dietrich: F-A-E Sonata for Violin and Piano 1. Albert Dietrich – Sonata – Allegro 2. Robert Schumann – Intermezzo 3. Johannes Brahms – Scherzo 4. Robert Schumann – Finale

Josef Špaček – violin

Diana Tishchenko – violin

Ágnes Langer – violin

Rosanne Philippens – violin

Julien Quentin – piano

intermission

Johannes Brahms: Piano Quartet No.2 in A major Op.26

Alexei Volodin – violin

Kristóf Baráti – violin

Lars Anders Tomter – viola

István Várdai – cello

Review of Wednesday morning’s concert. The Budapest Wind Quintet, heard all together in Fauré’s Pavane, consists of five fine players. Somehow, they present better as five indi-viduals than as one quintet. Fauré’s profiling of solos and duos, particularly of the upper instruments, was exquisitely rendered, while more full ensemble playing sometimes lacked rhythmic precision or lucidity. The following Debussy Sonata, played by Lívia Duleba (flute), Razvan Popovici (viola) and Mirjam Schröder (harp), was, however, hugely effective. Debussy’s skilful combination of blown, bowed and plucked instruments in this middle-paced, self-effacing work is a wartime hymn to com-positional economy. All three players showed ideal tone and articulation for their different roles in Debussy’s enigmatic work.

Most substantial on the morning programme was Beethoven’s Op. 16 Quintet. Given the very different resources of four wind instru-ments compared with a modern Steinway mod-el D piano, this early work of Beethoven inev-itably becomes something of an us-and-them contest, with the piano (Klára Würtz) taking multiple roles of harmonic backstop, virtuosic leader, and part-time accompanist. There were moments in the sun, however, for each wind player, as in the slow movement with its beau-tiful horn solo (Tamás Farkas). The ensemble did not quite coordinate the piece’s tricky end-ing, but remedied matters nicely by re-present-ing that finale as an encore!

Review of Wednesday evening’s concert.

This eight-item variety night had something for everyone, from the Lehár lover to picky Baroque aficionados. From its long roll call of talent, a few particularly stand out. Lo-cal boy István Várdai impressed, in opening each half: with companion Camille Thomas, in Vivaldi’s G minor two-cello concerto, and with harpist Mirjam Schröder in a charming Romance by neglected Hungarian Leó Wein-er. A “freak show” element was even injected into the evening by the violin-double bass duo, Josef Špaček and Uxía Martínez Botana, in Bottesini’s Duo Concertante. While Špaček easily negotiated all twists and turns of Bottesini’s flamboyant virtuosity, Botana’s simi-lar challenge on the lumbering double bass was just that much more incredible.

The biggest surprise was the challenging Dou-ble Concerto for Violin and Bandoneón by Argentinian composer, JP Jofre, who joined violinist Rosanne Philippens as bandoneón so-loist. The poetry of their dialogue in its second movement, and intensely strident improvisa-tions in the third underscored the significance of this work, within and beyond any loose tango style. Across all the variety items the Liszt Chamber Orchestra, conducted by Róbert Farkas, proved the highest class of “backing group”: stylish, supportive, never overbearing, even smiling.

Cameo: Mirjam Schröder. . Who is this amazing harpist from Vienna, whom we have heard in Ravel’s Introduction, Debussy’s Sona-ta and Weiner’s Romance? See https://www.mirjamschroeder.com/

Preview of Thursday’s concerts. Festivals are so revealing because every day you can compare and contrast different performing approaches to the same composer, or type of

work. Kaposfest’s first night, with its centrally placed Shostakovich piano trio (1944), com-pares interestingly with this morning’s biggest work: Shostakovich’s late violin sonata, Op. 134 (1968). But now it is the Ukrainian Diana Tishchenko on violin, rather than Baráti, and the French pianist Julien Quentin on piano, rather than Volodin. What will they now make of the Russian master’s spare, sinewy, textures? Thursday opens with Fauré’s Dolly Suite, in the hands of the Volodin-Peña piano duo, followed by a unique combination of clarinet (Szűcs), horn (Farkas), cello (Koncz) and snare drum (Joó) playing a Quartet by the Czech composer Bohuslav Martinů.

Thursday evening’s concert begins with the “F-A-E” Violin Sonata, a rare example of collab-orative musical authorship. In 1853 Schumann, Brahms and their colleague, Albert Dietrich (1829-1908), decided to produce a work for the emerging violin virtuoso, Joseph Joachim. Di-etrich wrote the opening Allegro, Schumann contributed an Intermezzo and a Finale, and Brahms the third, Scherzo movement. So there you have the entertainment for the first half of this evening’s concert, but with an added twist: violinists Josef Špaček, Diana Tishchenko, Ágnes Langer, and Rosanne Philippens play a movement each. The only constants are Julien Quentin at the piano, and the presence of the motivic notes F, A and E in each movement. Why these notes? Well, “frei aber einsam” (“free but lonely”) was Joachim’s personal motto. You’ll be pleased to know that the pro-gramme’s second half features Brahms’ second Piano Quartet, in A major – yes, all by Jo-hannes, and all played by a Baráti-Tomter-Vár-dai string trio, with Alexei Volodin at the piano.

malcolm.gillies@pobox.com

Malcolm Gillies

Különprogram Augusztus 15.Műismertető előadás 9 és 17 órától Tóth Endre zenetörténésszel a Kapos Hotel Rotary termében.

13.45 órakor Ismét vendégül látja a Kaposfest közönségét Kassai Lajos világbajnok lovasíjász.

A lovasíjász bemutató után lehetőség lesz beszélgetni, beszívni a Kassai-völgy friss levegőjét, feltöltődni az egyedülálló aurájú birtokon.

Jegyvásárlás a kaposvári Tourinform irodában.

BŐ SZEKUND, Bősze Ádám második zenei stand up estje 22 órától a Szivárvány Zeneházban. Jegyvásárlás a www.kaposfest.hu oldalon, és a kaposvári Tourinform irodában.

AUGUSZTUS 16.Műismertető előadás 9 és 17 órától Tóth Endre zenetörténésszel a Kapos Hotel Rotary termében.

III. Kaposvári Kézműves Sörünnep

Emlékszik még a füstölt csülkös Rigóder grillkolbász barna sörrel, zsályával, kovászos uborkával, mustárral, vagy a Quakk grillkolbász kacsából, narancshéjjal, enyhén füstölve, lilahagymalekvár ízére? És a Kaposfest sör zamatára?

Augusztus 16-án felfrissítheti emlékeit! A Hansdonner Sörházzal közösen immár harmadszor rendezzük meg a minőségi sörök kedvelőit megcélzó Kaposvári Kézműves Sörünnepet. Kiváló sörök, csülök, és minden egyéb, ami egy kellemes baráti együttléthez tartozik.

Kaposfest Times 72019. augusztus 15., csütörtök Kaposfest Times 62019. augusztus 15., csütörtök 

zongora

Alexei Volodin

A különleges érzékenységéről és briliáns technikai tudásáról híres Alexei Volodin a legiemelkedőbb zenekarokkal lép szín-padra. A 2018/2019-es évadban Volodin az Orchestre symphonique de Montréal, NCPA Orchestra China, BBC és a Bourne-mouth szimfonikus zenekarok kíséretében lép színpadra, illetve debütál a Gulbenki-an Orchestra, Japan Century Symphony Orchestra, St Petersburg Philharmonic és a New Japan Philharmonic Orchestra közreműködésével.

Edith Peña

Edith Peña szólistaként fellépett minden venezuelai zenekarral, valamint a Phi-ladelphia Orchestra, Sinfonia Varsovia és a Mariinsky Theatre zenekarával is. Szólistaként és kamarazenészként koncer-tezett Európában, az USA-ban, Kanadában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, Mexikó-ban és Oroszországban is. Grammy jelölt zongorista.

Julien Quentin

A francia zongorista, Julien Quentin sokszínű és érzékeny játékával hódította meg a színpadot, érett és higgadt stílusáról híres. Mély zeneisége és hangszínének tisztasága, hibátlan technikai tudással párosulva rendkívül keresett szólistává és kamarazenésszé teszi. Nemzetközi turnéi alatt eljutott Amerikába, Ausztráliába, Japánba, a Közel-Keletre és Európa számos országába, fellépett többek között a párizsi Louvre-ban, a szentpétervári Mariinsky Theatre-ban, valamint a Carnegie Hall színpadán is.

kisdob

Joó Szabolcs

Joó Szabolcs jelenleg a Nemzeti Filharmo-nikus Zenekar szóló timpanistája és a Ze-neakadémia ütőhangszeres tanára. Számos versenyen helyezett, Belgiumban, Cseh-országban és Magyarországon. Korábban Fischer Annie ösztöndíjas. Aktív kamaraze-nész. 2015-ben a Nemzeti Filharmonikusok tagsága az Év Művészének választotta. Három gyermek boldog édesapja.

klarinét

Szűcs Péter

Szűcs Péter llarinétművész tanulmányait a budapesti Zeneakadémián és a párizsi Conservatoire basszusklarinét szakos hallgatójaként végezte. A világ számos nagyvárosában föllépett már, mint Róma, Párizs, London, Új-Delhi, Bombay, Peking és Helsinki koncertközönsége.

kürt

Farkas Tamás Farkas Tamás 1988-ban Ózdon született.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen az alapképzéses diplomája mellett még két mester diplomát is megszerzett. Nemzet-közi díjakat nyert Olaszországban, Cseh-országban és az Egyesült Államokban is. Jelenleg a MÁV Szimfonikusok első kürtöse.

cselló

Stephan Koncz

Stephan Koncz az egyik leginkább sokol-dalú zenész a korosztályában. A Berlini Filharmonikusok tagja 2010 óta. 2015-ben a Berlini Filharmonikusok húsvéti fesztivál-ján debütált. Mindezek mellett előszeretet-tel komponál is.

Várdai István

Várdai István Pécsett született, 1985-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendéke volt. Több nemzetközi verseny díjazottja-nyertese. 2008-ban 1. díjat nyert a Genfi Nemzet-közi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben 3. helyezést ért el a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen.

hegedű

Diana Tishchenko

Diana Tishchenko Ukrajnában, a Krím-fél-szigeten született. Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb hegedűművésze. Többek között a Deutsches Symphonie-Orchester Berlinnel, a Hamburgi Szimfonikusokkal, a Munich Chamber Orchestraval, Orchestre National d’Ile de France-val és még számos zenekarral dolgozott és dolgozik együtt.

Langer Ágnes 1992-ben, Budapesten született, és hat éve-sen kezdett el hegedűt tanulni. Korai sikerei után Ágnes harmadik díjat és közönségdíjat nyert 2009-ben a szibériai Yankelevich International Competition versenyen, majd második helyezett lett a 2016-os Spivakov International Competition versenyen. 2017-ben Ágnes visszatért Magyarországra,

hogy részt vegyen a Bartók Világversenyen Budapesten, ahol harmadik díjat nyert, valamint olyan különdíjakat, melyek koncertmeghívásokat is magába foglalnak a 2018/19-es évadra.

Josef Špaček

Josef Špaček generációja egyik legjelentő-sebb hegedűsévé nőtte ki magát. Tanulmá-nyait Itzhak Perlman, Ida Kavafian, Jaime Laredo és Jaroslav Foltýn keze alatt folytatta a New York-i Julliard School, a Philadel-phia-i Curtis Institute of Music és a prágai Prague Conservatory intézményekben. Az International Queen Elisabeth Competition verseny díjazottja volt, és érmeket nyert az újzélandi Michael Hill International Violin Competition, a dániai Carl Nielsen International Violin Competition és a New York-i Young Concert Artists International Auditions versenyeken.

Rosanne Philippens

A skandináv államokban igen keresett mű-vésznő szólistaként és kamarazenészként is rendszeresen fellép a nagyobb koncertter-mekben és koncertsorozatokon. Philippens emellett elhivatott színműigazgató, nemrég debütált az Orchestre National de Lyon zenekart vezetve Vivaldi-Piazzolla Négy Évszakának előadásával. Szólókoncertjein és kamarakoncertjein Philippens rend-szeresen fellép fesztiválokon és Európa koncerttermeiben olyan művészekkel, meg-alkotta meg a saját koncertsorozatát, a „The Amsterdam Salon Pop-Up” sorozatot, ahol magas minőségű koncerteket tartanak nagy gonddal kiválasztott, szokatlan helyszíne-ken, a szalonok meghitt hangulatát idézve.

brácsa

Lars Anders Tomter Lars Anders Tomter korunk egyik legki-emelkedőbb brácsaművésze. „Az északi brácsaóriás” (The Strad) Norvégiában, Hamar-ban született. Lars Anders Tomter kitűnik a brácsisták közül alapos és mély új zenei ismereteivel, ő adta elő többek között Ragnar Söderlind, Erkki-Sven Tüür, Rolf Wallin és Anders Eliasson neki írt brácsa-versenyeit a világpremier bemutatókon-certen. Bartók brácsakoncertjének inter-pretációjáért különdíjat nyert az 1984-es budapesti International Viola Competition versenyen.

Az első rész egy szerelmi egyesülés elemelt le-írása, szép, átvitt értelmű, idealista természet-festéssel. Az egész vers (Shelley-re jellemző módon) egy filozófiai levezetéssel kezdődik, melyben az Egy (One) neoplatonikus minden-ségének szellemében játszódnak le a dolgok, itt vetélkedik egymással a géniusz és a halál. Izabella és névtelen kedvese egymáséi lesz-nek, mint kiderül, Izabella életében ez az első (és, később látjuk, utolsó) vegyítetlen szerelmi együttlét, ezt követően agg apjának szenteli életét, ez tölti ki mindennapjait.

Ha Izabellát a költővel vagy művésszel azono-sítjuk, akkor kedvese az az inspiráció, amelyet a géniusszal hozhatunk összefüggésbe, ami megmagyarázza, hogy miért nem látta még a napvilágot soha. Az éj, az álom és az ébrenlét közti határmezsgye az, ahol az ihlet a szó ro-mantikus értelmében működik, vagy éppen a transz (elragadtatásnak fordítottam), ahol az emberi elme kapcsolatba léphet éltető, rokon szellemével az Eggyel, az inspiráció forrásával. Az ifjú hajnali halála arra utal, hogy az ins-piráció nem lehet tartós, és mire az alkotó, a teremtő átformálná valamilyen műalkotássá, már el is illant. Másutt Shelley ezt írja: „Ha e hatóerő oly maradandó volna, mint amilyen eredeti tisztaságában és erejében, elképzelni sem lehet, milyen csodás volna az eredmény; de mire az írás megkezdődik, az ihlet már hanyatlóban van, és valószínűleg a legfensé-gesebb költemény is, amely valaha eljutott a világhoz, pusztán halovány árnyéka a költő eredeti elképzelésének” (Shelley 138).

Az utolsó bekezdés a végkövetkeztetést von-ja le: az életet örökre megváltoztató élmény után, a mindennapokba visszazuhanva, már nem marad más, csak a fonnyadás, az elepe-dés, a halál, és az a kívánság, hogy a halott gé-niuszhoz hasonlóan a minden álmát elvesztő én is megtalálja a békét, a nyugalmat, amely – feltételezhetjük – az Egybe való teljes visszaol-vadást (nirvánát) jelenti, amelynek előérzetét abban a bizonyos szerelmi egyesülésben az én már átélhette egy pillanatra.

There late was One within whose subtle being, Volt valaha Egyvalaki, akinek légies lényében,

As light and wind within some delicate cloud akár a fény és a szél valamely finom felhőben,

That fades amid the blue noon’s burning sky, amely belefakul a kék déli óra égő egébe,

Genius and death contended. None may know versengett a géniusz és a halál. Senki sem ismerheti

The sweetness of the joy which made his breath az öröm édességét, amelytől az ifjú lélegzete

Fail, like the trances of the summer air, kihagyott, mint a nyári lég elragadtatásai,

When, with the lady of his love, who then amikor, szerelme hölgyével, aki ekkor

First knew the unreserve of mingled being, ismerte meg először az elegyedő lét feltétlenségét,

He walked along the pathway of a field végigsétált egy rét ösvényén,

Which to the east a hoar wood shadowed o’er, amelyet keleten egy deres erdő árnyékolt be,

But to the west was open to the sky. de nyugat felé szabadon nyílt meg az ég felé.

There now the sun had sunk, but lines of gold Ott már lenyugodott most a nap, de aranyfonalak

Hung on the ashen clouds, and on the points csüggtek a hamvas felhőkről, és megfeküdték a

Of the far level grass and nodding flowers messzi sík fű és a bólogató virágok bóbitáját

And the old dandelion’s hoary beard, és az agg pitypang deres szakállát,

And, mingled with the shades of twilight, lay az alkonyat árnyalataival elegyedvén, meg a sűrű

On the brown massy woods – and in the east barna erdőket – és keleten

The broad and burning moon lingeringly rose a széles és lángoló hold vonakodva kelt fel

Between the black trunks of the crowded trees, az összezsúfolódó fák fekete törzsei között,

While the faint stars were gathering overhead. míg a halovány csillagok gyülekeztek fennen.

“Is it not strange, Isabel,” said the youth, „Hát nem különös, Izabella – kérdezte az ifjú –,

“I never saw the sun? We will walk here hogy sohasem láttam a napot? Itt sétálunk majd

To-morrow; thou shalt look on it with me.” holnap; te is velem fogod megnézni azt.”

That night the youth and lady mingled lay Aznap éjjel az ifjú és a hölgy elegyedve feküdtek

In love and sleep – but when the morning came szerelemben és álomban – de amikor jött a reggel,

The lady found her lover dead and cold. A hölgy holtan találta szerelmesét, és kihűlve.

Let none believe that God in mercy gave Ne higgye senki, hogy Isten kegyelméből adta

That stroke. The lady died not, nor grew wild, e csapást. A hölgy nem halt meg, se meg nem őrült,

But year by year lived on – in truth I think de élt tovább, évről évre – igazában azt hiszem,

Her gentleness and patience and sad smiles, gyengédsége és türelme és szomorú mosolyai,

And that she did not die, but lived to tend és hogy nem halt meg, hanem élt, hogy ápolja

Her agèd father, were a kind of madness, elaggott apját, egyfajta őrület volt mégis,

If madness ’tis to be unlike the world. ha őrület eltérni a világtól.

For but to see her were to read the tale Hisz ha csak látták őt, kiolvashatták a meséjét,

Woven by some subtlest bard, to make hard hearts melyet a legfinomabb bárd szőtt, hogy a kemény

Dissolve away in wisdom-working grief; szíveket feloldja a bölcsességszerző gyászban;

Her eyes were black and lustreless and wan: szemei feketék voltak és fakók és ólomszínűek:

Her eyelashes were worn away with tears, szempilláit kitépte a sok könny,

Her lips and cheeks were like things dead – so pale; ajkai és orcái olyan volt, mint két holt dolog – fakó;

Her hands were thin, and through their wandering veins kezei elvékonyodtak, és vénáin

And weak articulations might be seen és gyöngén dobogó ütőerein keresztül látni lehetett

Day’s ruddy light. The tomb of thy dead self a nap vöröslő fényét. Saját holt éned sírboltja,

Which one vexed ghost inhabits, night and day, hol egy bosszús kísértet lakozik, éjjel és nappal,

Is all, lost child, that now remains of thee! minden, elveszett gyermek, ami belőled megmarad!

“Inheritor of more than earth can give, „Örököse többnek, mint amit a föld adhat,

Passionless calm and silence unreproved, szenvedélytelen nyugalom és háborítatlan csend,

Where the dead find, oh, not sleep! but rest, ahol a holtak, ah, nem álmot! de nyugtot találnak,

And are the uncomplaining things they seem, és oly panasztalan dolgok, amilyennek látszanak,

Or live, a drop in the deep sea of Love; vagy élnek, a Szerelem mély tengerének cseppjeként;

Oh, that like thine, mine epitaph were – Peace!” ah, hogy úgy, mint a tied, az én sírfeliratom is ez

This was the only moan she ever made. legyen – Béke!” Ez minden, miért a nő jajongott.

Hivatkozás:

Shelley, Percy Bysshe. „A költészet védelme.” In: Rasszelasz. Angol prózairodalmi olvasókönyv. Ford. és szerk. Fejérvári Boldizsár. Budapest: Eötvös József Collegium, 2014. 119–144.

Kaposfest Times 82019. augusztus 15., csütörtök 

2. nap: Nimfák, mi, magyarok, Catullus és a többiek Ma már a reggelizés közben előkerül a sanyarú zenészsors, mint örökérvényű téma. Lackfi Jánossal beszélgetünk arról, hogy a különböző korokban hogyan rendeltek meg műveket zeneszerzőktől, mennyire volt megkötve a kezük, volt- e mozgásterük, annyi, mint manapság, már ha most van ilyen egyáltalán. A zeneszerzők szerint, mint ahogy ez más szakmákban is így van, régen minden jobb volt. Vagy rosszabb. De valahogy régen is volt, meg most is van, legalább ebben megegyeznek a vitatkozók.

Mindenesetre valóban érdekes, hogy bizonyos művek hogy születnek meg, mi az ihlető forrás, a múzsa csókja vagy sokkal materiálisabb javak ígérete. Kamarazene esetében pedig, sok nagy és híres mű alapul vételével, különösen érdekes ez a kérdésfelvetés. Jó, hogy volt sok olyan gazdag ember, kiadó, mecénás, püspök vagy épp herceg, akinek a kedvében lehetett járni. Mert hogy elég lett volna-e a belső ösztönzés önmagában is, ki tudja már.

A délelőtti koncert előtt ismét nagy a tolongás, előre láthatóan most is telt ház lesz, ami nagy dolog, máshol még este is akad üres hely a nyári koncerteken. Ráadásul itt nem is száz fős szimfonikus zenekar impozáns látványa várható a pódiumon. A kamaramuzsikához hozzá kell szokni, érzékelni a hangszeres teljesítményeket külön-külön, értékelni a hangzást, az együttműködést. Családias érzés ez, ahogy a hallgató ráhangolódik a műre és az előadásra, aztán hagyja, hogy vigye magával az előadás hatása.

Ekkor már a zene belső törvényszerűsége és az ebből fakadó természetes jelleg irányít minket. Rendszerint az első pillanatoknál el is dől, hogy ráállunk-e az optimális rezgésszámra, és visz-e minket tovább a lendület. Örömmel mondhatom, hogy most megvolt, létezett ez a kapcsolat, amely a fiatal, egymásra nagyon figyelő és lelkes művészek megkérdőjelezhetetlen tudásának,

személyiségének köszönhető. Nem látok fásultságot, rutint, unott arcot, érezhető, hogy minden résztvevő nagy jelentőségűnek ítéli meg az itt zajló (műhely)munkát, magas szintű lehetőségként tekintve rá. Azt kívánom, hogy ez a fajta laza, de mégis alázatos hozzáállás jellemezze későbbi pályájukat is. Mert ez az út korántsem olyan könnyű, mint amilyennek látszik.

A koncert kezdete előtt, hűvös narancslevet kortyolgatva, jó dolog ráérős, némiképp hedonista módon, kellemes szellemi tornaként arról merengni, hogy bizonyos sorok Catullustól vagy Ovidiustól valók-e. Még csak nem is a sznobizmus veszi át az uralmat a narancslé felett, inkább az, hogy ha az ember asszociációs túrára indul, akkor mindig talál valami elmélkedni valót a képzőművészet, a zene és az irodalom kapcsolatairól. Tóth Endre előadásai többek között e rejtett összefüggésekről szólnak. Ha Debussy triójáról beszélünk, az könnyen átvezet minket korábbi francia zeneszerzők stílusához, ami pedig megidézi a klasszikus idillt a nimfákkal és faunokkal, megjelenítve a görög mitológiát, minden művészeti ág örök és elapadhatatlan forrását. Mint a Kasztália, gondolom, és büszke vagyok önérzetes sznobizmusomra.

Fauré, Debussy majd Beethoven zenéi aztán már gondolkodnivalót se hagynak, minek is? Hűvös narancslé, táncoló nimfák, és ilyen zene, kell más egy fesztiválozó boldogságához? Mert akinek ennyi jó kevés, annak Mozart (Hevesi Sándor magyarításában) jól megmondta, hogy mit érdemel.

Az esti koncert színhelye pedig az a református templom, ami már a fesztivál kezdetén is igen fontos szerepet játszott, Kocsis Zoltán és Joshua Bell is fellépett már itt. Zsúfolásig megteltek ismét a sorok, hallottunk barokk és kortárs zenét, Vivaldot és Mozartot, és a szólisták idén először zenekari kíséretet kaptak. A Liszt Ferenc Kamarazenekarnak Vivaldi és Mozart

az anyanyelve, a magas minőség tőlük mindig természetes. A hagyományosan konzervatív helyszín pedig megtelt fiatalos lendülettel és dinamikával, a zenekar és a szólisták ezúttal is a csúcson voltak .

Meglepő, hogy a közönség mennyire együtt él a zenészekkel és általában, a fesztivál eseményeivel. Érezhetően kifinomultabb izlésűek ők az átlagos zenehallgatónál, ami nem csak abban látszik, hogy magas minőséget várnak el, hanem abban is, hogy nyitottak az újra. A szokatlanabb, modernebb szerzeményeket is jól veszik, úgy látszik, el is várják. De végül is, ha jól belegondolunk, akkor jó egy ilyen rendezvénysorozat, ha mind a zenészeknek, mind a közönségnek közös a kihívás és a siker is.

Sok külföldi szót is hallani, de milyenek vagyunk, mi, magyarok? Fesztivállátogatókként meg egyáltalán? A korábban emlegetett „bezzegrégen” étosza késő este újra előkerült. Lackfi János „proaktiv-pozitív-pszeudo-önsanyargatós stand-upj-a” frenetikusan foglalta össze azokat a helyzeteket, amelyekre egyformán reagál mindenki, azaz, „röhög az egész osztály”. Estjének felépítése Hofi előadásait idézi, jól megfér egymással a vicc, az altáji humor, a hosszabb történetek kibontása, a karakterek megszemélyesítése és kikacsintás, ránk. És mi, mindannyian haverok, pontosan tudjuk, mi a dörgés.

A bukolikus költészettől a pacalpörköltig bizony hosszú az út. Kész szerencse, hogy Kaposváron ez nagyon jól bejárható és egyetlen elemét sem érdemes kihagyni, de visszafelé is lehet elindulni rajta, kedvünk szerint, a stand-uptól Vivaldiig. Mert néha nem árt feje tetejére állítani a világot, akkor sem, ha nekünk, magyaroknak nem kell más helyen világhírű klasszikus zenészeket keresni. Terem az itt minálunk, bőven.

xxx