falukarácsony balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem...

12
BALATONBERÉNY KÖZSÉG HAVONTA MEGJELENŐ KIADVÁNYA IX.évf, 1.szám 2015. január Falukarácsony Balatonberényben Lantos Ferenc halálára Rendhagyó módon a betlehemnél kezdődött idén a falu karácsonya. A Balatonberényért Egyesület szervezé sében Ifi Géza plébános meggyújtotta a negyedik adventi gyertyát, majd a ma gányosok karácsonyáról beszélt. Ezt követően a Művelődési Házban a zsúfolásig megtelt nézőteret Barjákné Martin Judit köszöntötte, majd Hor váth Péter alpolgármester osztotta meg karácsonyi gondolatait az egybegyűl tekkel. Az óvodások szereplése mosolyt és könnyeket csalt a szemekbe, a Csiri biri Diákszínjátszókör tagjai pedig megható gondolatokat fogalmaztak meg arról, nekik mit jelent a karácsony. Németajkú polgáraink és a Nyugdíjas Egyesület dalköre alkalomhoz illően karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a közön séget. A fellépők sorát a hagyományőrző bábtáncoltató betlehem zárta. Végezetül a parkolóban a korábbi évekhez hasonlóan a civil szervezetek látták vendégül a falu la kosságát. Köszönet mindazoknak, aki részt vettek a meghitt est szervezésében. www.balatonbereny.hu 2014. december 20án balatonberényi otthonában elhunyt dr. Lantos Fe renc, Kossuth és Munkácsydíjas festőművész tanár, a pécsi Művészeti Szabadiskola alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Feleségével, Apagyi Mária zongoraművész zenetanárral – aki a berényi templomban a szombat esti miséken szeretetből, társadalmi tevékenység ként orgonál – 2006 óta laknak falunkban. Az elhunyt művész festőként és grafikusként a magyar geometrikus irány zat jeles képviselője volt. Alkotó munkájára jelentősen hatott a természet or ganikus formáinak illeszkedése. Számos festményén megörökítette a Balatont és a berényi partok természeti szépségét. Lantos Ferenc 85 évet élt. Temetése január 8án volt Pécsett, ahol ő a város díszpolgára. Balaton berényt a temetésen 15 fő képviselte. Tóth Lajosné

Upload: others

Post on 19-Jan-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

BALATONBERÉNY KÖZSÉG HAVONTA MEGJELENŐ KIADVÁNYAIX.évf, 1.szám 2015. január

Falukarácsony Balatonberényben

Lantos Ferenc halálára

Rendhagyó módon a betlehemnélkezdődött idén a falu karácsonya. ABalatonberényért Egyesület szervezé­sében Ifi Géza plébános meggyújtotta anegyedik adventi gyertyát, majd a ma­gányosok karácsonyáról beszélt.

Ezt követően a Művelődési Házban azsúfolásig megtelt nézőteret BarjáknéMartin Judit köszöntötte, majd Hor­váth Péter alpolgármester osztotta megkarácsonyi gondolatait az egybegyűl­tekkel. Az óvodások szereplése mosolytés könnyeket csalt a szemekbe, a Csiri­biri Diákszínjátszó­kör tagjai pedigmegható gondolatokat fogalmaztak meg arról, nekik mit jelent a karácsony. Németajkú polgárainkés a Nyugdíjas Egyesület dalköre alkalomhoz illően karácsonyi dalokkal örvendeztette meg a közön­séget. A fellépők sorát a hagyományőrző bábtáncoltató betlehem zárta.

Végezetül a parkolóban a korábbi évekhez hasonlóan a civil szervezetek látták vendégül a falu la­kosságát. Köszönet mindazoknak, aki részt vettek a meghitt est szervezésében.

www.balatonbereny.hu

2014. december 20­án balatonberényi otthonában elhunyt dr. Lantos Fe­renc, Kossuth­ és Munkácsy­díjas festőművész tanár, a pécsi MűvészetiSzabadiskola alapítója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.Feleségével, Apagyi Mária zongoraművész zenetanárral – aki a berényitemplomban a szombat esti miséken szeretetből, társadalmi tevékenység­ként orgonál – 2006 óta laknak falunkban.

Az elhunyt művész festőként és grafikusként a magyar geometrikus irány­zat jeles képviselője volt. Alkotó munkájára jelentősen hatott a természet or­ganikus formáinak illeszkedése. Számos festményén megörökítette aBalatont és a berényi partok természeti szépségét.

Lantos Ferenc 85 évet élt. Temetése január 8­án volt Pécsett, ahol ő a város díszpolgára. Balaton­berényt a temetésen 15 fő képviselte.

Tóth Lajosné

Page 2: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 2 ­ 2015. január

Háziorvosi felhívás

Tisztelt Betegeim!

Ezúton értesítem Önöket, hogy január 20­án (kedd) és január 22­én (csütörtök)ügyeletben való részvétel miatt a rendelés elma­rad.

Helyettesem ezeken a napokon Dr. DarabontFerenc lesz.

Tisztelettel:Dr. Belina Csaba

háziorvos

Közlemény

Az önkormányzat tulajdonában lévő videoka­mera használhatatlanná vált, javítása nem lehet­séges.

Az új kamera beszerzéséig a Képviselőtestületiülések közvetítése szünetel.

Megértésüket köszönjük.

Horváth Lászlópolgármester

Térfigyelő kamerákat nyertközségünk

A közbiztonság növelését szolgáló önkormányza­ti fejlesztések támogatásáról szóló BM rende­let alapján benyújtott pályázaton a BelügyminiszterÖnkormányzatunkat 4.093.251. Ft támogatásbanrészesítette. Az elnyert összegből térfigyelő kame­rák kerülnek telepítésre a község bevezető útjain ésa külterületi utak becsatlakozásánál.

A térfigyelő kamerák által közvetített képek aBalatonkeresztúri rendőrőrsre kerülnek,ahol hamarosan rendszámfelismerő berendezéskerül telepítésre.

Mivel Balatonmáriafürdőn és Balatonkereszt­úron az elmúlt időszakban hasonló beruházá­sok történtek, így közbiztonsági ésbűnmegelőzési szempontból teljesen zárt, folya­matos ellenőrzés alatt álló területegyüttes jönlétre.

A beruházás 2015 április elején valósul meg.

Horváth Lászlópolgármester

Page 3: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 3 ­ 2015. január

Különös szilveszter

„Különös szilveszter, táncol a hóember! Akáregy filmben, felvillan sok furcsa kép!” – szól aGenerál együttes 1977­es dala, amit leginkábbCserháti Zsuzsa és Charlie duettje tett ismertté.Ilyen különös szilveszter lett a mostani is, melyeta Balatonberényért Egyesület szervezett a műve­lődési házban december 31­én. Volt hó, voltakfelvillanó képek, filmes­zenés retro utalások,virsli, pezsgő, tűzijáték stb.

Kellemes meglepetésként ért minket, hogy ilyennagy érdeklődés volt a program iránt, sikerült meg­töltenünk a művelődési házat már előző nap, így saj­nos a helyszínen próbálkozó pár embert már nemtudtuk leültetni. Viszont felajánlottuk nekik, hogy éjfélután féláron bejöhetnek, e lehetőséggel aztán többenéltek is.

Nyolcra hirdettük a kezdést, a többség meg isérkezett kilencig, és indulhatott a buli. Hamaro­san benépesült a táncparkett, és a büfét is meg­rohamozták a szomjazók. Elkezdődött atombolaárusítás, fogyott is szép számmal, kö­szönhetően a több mint negyven nyeremény­tárgynak és a vonzó fődíjnak. Fél 11 tájban, atáncolók szusszanását kihasználva, a szemüvegesPumuklinak öltözött Toronyi Zsolt néhány ko­moly fejtörést okozó feladattal próbálta szóra­koztatni az összegyűlteket: régi televízióműsorok, sorozatok zenéit, valamint a 60­as, 70­es évek termékeinek, szolgáltatásainak emblé­máit kellett felismerni. Az izzasztó szellemi tornaután a többségnek jólesett egy kis mozgás a par­ketten. Éjfélkor tűzijáték várta az érdeklődőket,bár viszonylag kevesen merészkedtek ki a hideg­be, hogy megnézzék. Ezt követte a retro feladatokértékelése és a díjak kiosztása, majd pedig atombolasorsolás, ahol gazdára talált többek kö­zött kerámiatárgyaktól kezdve színházjegyeken,ajándékcsomagokon, tortán át egy kocsi trágya ésfődíjként egy tablet is. A party nagyjából hajnalifél 5 körül ért véget, és egy gyors összepakolásután mi szervezők is nyugovóra térhettünk.

Egyesületünknek ez volt az első szilveszteri bu­lija, amit összességében végül sikeresnek ítéltünk,bár nyilván voltak olyan tapasztalatok, negatívu­mok, amelyeket a következő alkalommal át kellgondolni vagy megváltoztatni.

Amikor felmerült a szilveszteri program ötle­te, sokat gondolkodtunk, számolgattunk, hogybevállaljuk­e. Egyrészt mivel az egyesület 2014.májusában alakult, még elég csekély anyagi for­rásokkal rendelkeztünk, másrészt egy egész éj­szakás színvonalas program megszervezéséhezkomoly munka és sok lelkes elkötelezett emberszükséges. Hosszas mérlegelés után mégis úgy

döntöttünk, hogy megpróbáljuk.Azzal az elejétől tisztában voltunk, hogy élőze­

nére nem nagyon futja a keretünkből. Egyrésztmert ebben az esetben a minőség és az igényes­ség alapelv lett volna, az ebbe a kategóriába tar­tozó zenekarok, zenészek díja pedig nagyonmagas, különösen szilveszterkor, ráadásul a leg­többjük már hónapokkal előbb elkötelezte magátvalahova. Másrészt, ha mégis hívunk egy jobbzenekart, magasabb belépőjeggyel kellett volnakalkulálnunk, azt meg kockázatosabb volna érté­kesíteni.

Így jött a képbe a DJ és a retro party lehetősé­ge. Akik látták a plakátot (és el is olvasták), tud­hatták, hogy épp emiatt nem kifejezetten bálizene volt várható. Így azokat a kritikus visszajel­zéseket nem nagyon tudjuk értelmezni, hogy mi­ért nem volt mulatós zene meg csárdás? Ezt misehol sem ígértük, a retro a mi olvasatunkbannem ez. Mindemellett el kell ismernünk, hogy azene némileg valóban kifogásolható volt, mertnem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá­rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból és a90­es évek slágereiből, és hiányoztak a 60­as,70­es évek táncolható­énekelhető zenéi. Ezt köz­ben is jeleztük a DJ­nek, de valami miatt nemvolt igazán foganatja… Igyekszünk tanulni belő­le, és legközelebb olyan személyre bízzuk a zeneszolgáltatását, aki jobban alkalmazkodik az igé­nyekhez.

Azt gondoljuk azonban, hogy aki akarta, volthozzá társasága és jókedve, jól tudta érezni ma­gát. A tapasztalatokat összegezve és a fényképe­ket visszanézve jó hangulatú buli volt, kaptunksok pozitív reakciót, a negatív visszajelzéseketpedig megpróbáljuk a helyükön kezelni. Remél­jük, hogy az idei szilvesztert a fentiek ismereté­ben még jobbá és emlékezetesebbé tudjuk majdtenni.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mind­azoknak, akik megvették a belépőjegyet és eljöt­tek, illetve bármilyen formában támogatták arendezvényt, legyen az anyagi hozzájárulás, be­fektetett munka, tombola felajánlás vagy bármimás.

A belépőjegyekből, tombola eladásból és a bü­fé által forgalmazott összegből származó pénz ­ aköltségek kiegyenlítése után ­ a Balatonberé­nyért Egyesület bevétele, abból más személynekanyagi haszna nem származik, a rendezvénymegvalósításában közreműködők (legyen azszervezés, lebonyolítás, tombola vagy a büfébentörténő árusítás) valamennyien önkéntesen, dí­jazás nélkül végezték a munkájukat.

Bató Bernadett

Page 4: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 4 ­ 2015. január

Page 5: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 5 ­ 2015. január

Köszönetnyilvánítás

A Vöröskereszt helyi szervezete nevében

köszönetet mondok Bali Istvánné / Panninak/ a

fáradozásáért és munkájáért, hogy az általa

képviselt " Őszinte Mosoly Közhasznú Alapítvány

" ruhaadományával több családnak szebbé tette

az ünnepi készülődést.

Jeroscsáki JózsefnéA Vöröskereszt helyi szervezetének elnöke

Köszönet

Köszönet hosszú Andrásnak és feleségének,Katinak, amiért az elmúlt évben az ingyenesruhaosztás kínálatát többször is gyarapították.

Csiri

Magyar Kultúra Napja

1989. január 22­e óta ünnepeljük, annakemlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823­ban ezen anapon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Azzal acéllal jött létre, hogy nagyobb figyelmetszenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek,erősítsük nemzeti öntudatunkat és továbbadjukmúltunkat idéző szellemi és tárgyi emlékeinket.

Az ünnepi műsor összeállításakor egy Kölcseyidézet jutott eszembe, amelynek igazságtartalma,figyelemfelhívása sokkal időszerűbb, mint areformkorban volt. „Meleg szeretettel függj ahon nyelvén! mert haza, nemzet és nyelvegymástól válhatatlan dolog;” Az elmúlthuszonöt évben az ünnepnap elérte célját, csakegy valamiről feledkezünk meg, kultúránk főhordozójáról, az anyanyelvünkről. Nem védjük,nem őrizzük, nem fejlesztjük, sőt léptennyomom megbecstelenítjük. Az írott sajtó és amédia élen jár eme nemzeti kincslerombolásában. Már nincsenek nyomdafestéketnem tűrő szavak. Úgy látszik a festék összetételeis megváltozott, már mindent eltűr. Nemzetiszlogeneket harsog a televízió, emlékeztet, hogybátor, büszke nép a magyar. És valóban, merünkbüszkék lenni magyarságunkra, de nem merünkválasztékosan beszélni anyanyelvünkön. Merünktrágárok lenni, az ötvenesek és hatvanasok is,mert nem csak a húsz éveseké a világ. A fiatalokmernek követni bennünket, életkorisajátosságból fakadóan még hangosabban, mégocsmányabbul, mert mi vagyunk a bátor, büszkemagyarok. Merjük sárba tiporni kultúránkat,merjük a való világot e fölé emelni. Merjük amédiaszemetet kultúránk részévé tenni, de nemmerjük valós kultúránkat hirdetni. Mi, bátor,büszke magyarok. Merünk hamis normákatértékrendszerünk részévé tenni, de nem merjükaz igazi értékeket előtérbe állítani. Mi, bátor,büszke magyarok. Merünk mindent, s mindenkitelítélni, szókincsünk kimeríthetetlen a negatívjelzők használatakor, de nem merünk pozitívpéldát mutatni. S, amíg nem növünk fel afeladathoz, a nagyvilág nem lesz büszke ránk. Azigazi bátorság ehhez kell! S, ha tömegesméretűvé válna a példamutatás – akkor és csakis

akkor – a jövő generációja méltán lenne büszkeránk. Ránk, bátor, büszke magyarokra. Véssükemlékezetünkbe Kölcsey szavait!

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! merthaza, nemzet és nyelv válhatatlan dolog; s ki ezutolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokrakész lenni nehezen fog.”

Csiri

Vélemény

Nagyon szép és nemes gesztus, hogy a hagyo­mányokhoz híven 2014­ben is felköszöntötték akülönböző szervezetek az időseket.

Fájónak érzem viszont azt, hogy már évek ótaelmarad „az a hagyomány”, hogy a beteg, moz­gáskorlátozott, rosszul látó idősek, akik még kí­sérettel sem tudnak ezen a rendezvényen résztvenni, róluk elfeledkeznek.

Úgy gondolom, ezen a jövőben változtatni ille­ne, mivel őket sem szabadna megfosztani egy jószótól, felköszöntéstől, hisz amíg tudtak, sokattettek a faluért!

Béres Ferencné

Köszönet

Köszönjük Erika és Gerhard Ultznak valamintKristóf Ferencnek és családjának az Időseknapjára adott támogatásukat.

Barjákné Martin Judit

Page 6: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 6 ­ 2015. január

Page 7: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 7 ­ 2015. január

Emlékeim(Gyermekkori játékok)

A 2014­es év karácsonyáig kegyes volt hozzánkaz időjárás. Az elmúlt években, évtizedekbenilyenkor komoly hidegek, havazások már novem­ber elején és derekán is előfordultak. Ekkor a régiöregek szokták mondani, hogy a „Kutyát sem kellkiverni, olyan zord idő van”. Nem volt TV, rádió iscsak pár háznál, számítógép és internet plánenem. Mi gyermekek a házi feladat megírása és atananyag megtanulása után játékkal ütöttük el azidőt. Szeretném közreadni a Kedves Olvasónak,hogy mit is játszottak a mai öregek, s az Ő elődeikgyermekkorukban.

Lakásban játszott téli játékok:

– Hegedű készítése.Ősszel amikor – természe­tesen egy rövidebb nyelűkapával, volt aki sarlóval –levágták a kukoricaszárt,–főleg a fiúk – kukoricaszár­ból készítettek hegedűt. Aszáraz szárt úgy vágták el,hogy egy „íz” maradjonmindkét végén. Az egyik fe­lét úgy vágták ki hosszában,hogy két húr legyen, melyetpálcikákkal kellett szétfeszí­teni. Ebből kettőt készítet­tek, az egyik volt a hegedű, amásik a vonó és úgy játszot­tak, zenéltek vele, mint azigazi hegedűvel a zenészek.Ha megnyálazták a „húro­kat”, nyikorgó hangot adottez a „hegedű”. A másik ilyen

Kukoricaszárbólkészült játékhegedű,1955. Ramocsaháza

Forrás: MagyarNéprajzi Lexikon

hangszer volt a fésűmuzsika. Egy fésűre selyem­papírt helyeztek, s úgy fújták, mint a szájmuzsikát.Voltak, akik szép dallamokat tudtak eljátszani ve­le.

– Állatok készítése. Kukoricaszárból állato­kat is készítettek. A vastagabb része volt az állatteste, a vékonyabb részből, vagy gyufából a lába,parafa stupli a feje. Ilyen állatok vadgesztenyébőlis készültek.

– Kút és kunyhó (gunyhó) építése. Télena konyhában kukoricát morzsoltak a felnőttek,mi gyerekek a kukoricacső megmaradt csutájából

kutat építettünk. Az volt a nyertes, aki maga­sabbra tudta rakni, és nem dőlt össze.

– Kártyavár építése. Többnyire volt már kár­tya, és az egymásra rakott lapokkal várat építettek.Itt is az nyert, aki a legtöbb kártyát felhasználva,magasra építette fel a kártyavárat. Amelyik gyer­meknek nem sikerült, titokban vagy meglökte azasztalt, vagy fújt egyet, és a játszótárs kártyaváraösszedőlt. Ekkor sírás lett a vége a játéknak.

– Papírhajtogatás. Kedvenc időtöltés volt akülönböző tárgyak hajtogatása újságpapírból,vagy az előző évi falinaptárból. Ilyenek voltak a„buksza” (pénztárca), a sótartó vagy szenteltvíztartó. A fiúk szívesen hajtogattak csákót, repülő­gépet, hajót és pörgettyűt, míg a lányok legyezőt,ollóval papírból csipketerítőt készítettek.

– Cérnázás. Általában kislányok játszották.Egy hosszú fonalat vagy hurkamadzagot a kétvégén összekötöttek, és mind a két kézfejre te­kerték, ezután a középső ujjal egyik kézről a má­sikra vették át. Majd a másik játszótárs átvette afonalat, melyből bölcső, háló és más alakok for­málódtak. A cérnával hosszú ideig lehetett ját­szani.

– Malmozás. Ezt a játékot úgy készítették,rajzolták papírra. Kukoricaszemmel és babbal,esetleg fehér és tarka babbal vagy 2 színű gomb­bal játszották. 9­9 db kellett hozzá. Az ügyesek ésleleményesebbek több órán át is játszottak egy­egy játszmát. Az vesztett, akinek a malomtábláncsak 2 szem bab, kukorica vagy 2 db gomb ma­radt. Napjainkban is van olyan család, ahol méga téli estéken malmoznak.

– Babázás. A kislányok kedvenc időtöltésevolt. Ősszel, amikor a kukorica kihozta a haját, aszülők egy­egy kukoricafejet letörtek a kislányokszámára, hogy azzal babázzanak, melyet elősze­retettel fésülgettek. Nagyon kedvelt volt a rongy­baba is. A kidobásra ítélt flóraharisnyába egy kisrongyot tömtek, majd elkötötték spárgával, ezlett a baba feje. Majd tovább rakták a rongyot,mely a teste lett. Kezet és lábat külön készítettek,és úgy varrták hozzá a törzshöz.

(Folytatjuk.)Kovács Ilona

helytörténet kutató

Page 8: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 8 ­ 2015. január

Ferkó és Bundás

Ferkó a betyárok nyomát követte, míg az vala­mi lápos rétbe nem torkollott, itt jobbnak láttavisszafordulni. A tihanyiaknak hűlt helyét találta.Azonnal utánuk indult. – Mindig a szalmanyo­mokat kövesd, s használd a jégpatkóidat! – fi­gyelmeztette a szántódi kocsmáros. Aszalmanyomok hamar eltűntek. A jeget ellepő vízszéthordta őket, s bizony Ferkó csak találomrament előre. Hamarosan elvesztette a fejét. Egy­szer csak a süket csendet távoli ugatás zavartameg, majd szétvált a ködfal, s ott állt előtte Bun­dás. Gyengéden a szájába vette a gyerek kezét, sel kezdte húzni az ellenkező irányba. Ferkó bol­dogan engedelmeskedett. Vagy félórányi gyalog­lás után távoli segélykiáltásokat hallott. Egyfiatal pár és egy idősebb férfi próbálta a félig el­süllyedt szekeret megmenteni a jég fogságából. –Hagyják azt a szekeret! – kiáltott oda Ferkó. –Még magukat is berántja a jég! A férfiak némánengedelmeskedtek a gyereknek. S hamarosancsak egy fehér folt mutatta a szekér helyét a jégalatt. – Ide mögém, libasorba! – adta ki az utasí­tásokat. – Te honnan tudod az utat? – kérdezteszipogva a lány. – Én ugyan sehonnét, de a ku­tyám, az biztosan kiigazodik a jégen. – indult elFerkó a kuvasz után. Útközben elmesélték, lako­dalmi hízóért indultak Balatonendrédre. A kis­asszonyka a tihanyi apát úr unokahúga. AmikorBundás pontosan a révcsárdánál partra vezetteőket, a kocsmáros majd kiugrott örömében a bő­réből. – Apádék megjöttek, estére összehívta acéhgyűlést, be akar számolni a kőröshegyi útról.– Na, ahhoz nekem is lesz hozzátennivalóm! –állt fel Ferkó.

Aszaló Jánosból meggyötört, kétségbeesett em­ber lett ezen a napon. A kőröshegyi úttal nem csaktársai becsülését és bizalmát vesztette el, hanem

egyetlen gyermekét is. Beszámolója közepén tar­tott, mikor felpattant az ajtó, s megjelent Ferkó.Aki aztán elmesélte, hogyan csapta be a kupec ahalászokat. – A Pikának adott pénzt beteszem acéhládába a magaméból, legalább ennyivel enyhí­tem a kárt, amit okoztam. – szólt a nótárius. – Azapát úr haragját is magamra vállalom. Holnap fel­keresem őt.

– Nagy a baj apát úr! – lihegett a berohanóküldönc. – Négy napja útra kelt a kisasszonyka avőlegénnyel Balatonendrédre hízóért. Jós Fábiánvitte át őket a jégen, s még mindig nem tértekvissza! – A vőlegény és a menyasszony...­ suttog­ta az apát. –Már keresték őket a jégen, s a partonegyaránt, de nyomuk veszett. – hajtotta le fejét afutár. – Megtalálták a helyet, ahol a szekerük el­süllyedt. A lovak is odavesztek, de embert nemtaláltunk sehol. ­ csuklott el a lovas hangja. – El­vesztek! – térdelt le az apát. – Engedelmet apáturam… – folytatta a küldönc. – A testvérnénjemég nem tudja. Úgy gondoltam, papnak, s atya­finak való feladat ennek közlése. – Igazad van fi­am. Rettenetes dolog ez egy idegennek, depapnak és atyafinak kötelesség. Imádkozok ér­tük, lelkierőt gyűjtök, s indulok Aszófőre.

Az imádságok közepette zavarta meg Aszaló. –Főapát uram a bocsánatáért esedezem, nincs disz­nó… – Nincs is kinek. Egy disznó miatt szállt el azifjúi lélek. Meghalt az unokahúgom. – Főtisztelen­dő uram! – állt az apát elé Ferkó. – Szerényen, éstisztelettel azt kérdezném, mit adna érte, ha élne akisasszonyka? – Hogy mit? Akár száz disznót is! –sóhajtott az apát. – A lány él! Bundás kutyám meg­mentette az életüket! – szólt a gyerek. – Élek, fő­tisztelendő atyám! – lépett a szobába Darázs Teri.– S valóban ennek a legénynek, s a kutyájának kö­szönhetjük az életünket. Az apát meghallgatta abeszámolót majd így szólt. ­ A Disznósi bokor be­csületéhez nem fér kétség. Megtérítem a károtokat.Egy kikötésem van, amint újra jó lesz a jég, átmen­tek Somogyba a disznókért! Te pedig Teri – fordulta mennyasszonyhoz – a Disznósi kompánia min­den tagját, a legkisebbet is meghívod a lakodal­madba! Ferkó fiam, te külön kérhetsz valamittőlem. – Hát, ha meg nem sértem, Bundás nyakör­ve nagyon régi, rongyos… és ugye mindenki tudja,hogy az apátsági szíjgyártó milyen gyönyörű dolgo­kat készít… – Vedd úgy fiam, hogy már meg is kap­tad. – simogatta meg Ferkó fejét az apát.

A jég hamarosan megerősödött. A lakodalmatmég karácsony előtt megtartották. Pika kupecceltöbbet senki sem kötött alkut.Lipták Gábor nyomán Csiri

A kép forrása: Internet

Page 9: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 9 ­ 2015. január

Zöldtető

A zöldtető (a tetők virágos növényekkel és pá­zsitfűfélékkel való beültetése) több egy szép lát­ványnál, sokféle használati lehetőséget kínál, sőta kiadásokat is csökkenti.

A zöldtető védi a tetőszigetelést extrém hő­mérsékletektől, jégesőktől és egyéb időjárási vi­szonyoktól és általa megduplázza annakélettartamát.

A zöldtető tehermentesíti a csatornarendszert,a felépítés­ és növényzettől függően az éves csa­padék 40­99 %­át tárolja, és újra elpárologtatja.Ezzel egy zöldtető hatékonyan hozzájárul az épü­letek hűtése, a levegő párásítása és a finomporoklekötéséhez.

A természetben okozott beavatkozás kiegyen­súlyozásának szabályozásánál egy zöldtető elis­mert tényező, sok állatfajnak életteret pótol.Zöldtetővel az ingatlant duplán lehet használni:csak egyszer kell megvásárolni a drága telket, deduplán hasznosítható ­ létrejön egy plusz igénybevehető tér.

Zöldtetők a mai világban hozzátartoznak a mo­dern építészetben a maradandó építésmódhoz.

A zöldtető előnyei:

• Élettér növelése: Az emberek mellett azélőlények millióinak is életteret adunk egy tető­kerttel. Pozsgások, vadvirágok és, fűfélék, apróbogarak, lepkék és madarak, ahogy megterem­tődnek a feltételei, elkezdik kialakítani magunkszámára a megfelelő környezetet.Kialakul egy új élettér az eddigcsupaszon heverő holt felülete­ken.

• Mikroklíma kialakulás:A növények az életfolyamataiksorán széndioxidot kötnek meg,oxigént szabadítanak fel és vizetis párologtatnak. A klímára ked­vező folyamatok játszódnak le atetőkertekben is. Ezek a folyama­tok a többi élőlény számára ésnekünk embereknek is kedvezőmikrokörnyezetet teremtenek:kiegyenlített hőmérsékletet, ma­gas párát ­ ugyanakkor porfogóhatása miatt a porártalom is ked­vezőbb lesz.

• Hőszigetelő hatás: Az alacsony hőingado­zás az épületekre nézve is kedvező, megnövekedika szerkezet élettartama. A talaj és a növények ja­vítják az épület belső klímáját is, hiszen télen ja­vítják a hőszigetelő képességet, nyáron a párolgásmiatt hűtik a szerkezetet.

• Műszaki előnyök: A hagyományos, lapos­tetőkkel szemben a zöldtetők a szigetelésnek istöbbletvédelmet nyújtanak. Az előbb említetthőingadozás csökkentése mellett, a réteg me­chanikai sérülésekkel szembeni védelmét is el­látják. Takart szerkezetté válik a szigetelés, ígymegvédjük a napsugárzás káros hatásától is. Aleterhelés miatt szükségtelenné válhat a vízszi­getelés rögzítése, ezzel egy technológiai lépés, éssok hibaforrás szüntethető meg.

• Kedvező hatás a városi ökológiára: Anövényzettel telepített tetők a város klimatikusjavításán túl a csapadékhasznosításban és a zaj­csillapításban is jelentős szerepet játszhatnak. Ahirtelen lezúduló zápor az ültetőközegben kon­denzálódnak és nem terhelik azonnal a városcsatornarendszerét, így a keresztmetszetek csök­kenhetnek, ebből következően a beruházásiköltségek is kedvezőbben alakulnak. A zöldfelü­letek fényelnyelő képességének is nagy a jelen­tősége lehet a jövő városainakkörnyezetvédelmében.

Forrás: Gernot Minke: Zöldtetők. Cser Kiadó,Budapest, 2009

Varga Zsoltkörnyezetmérnök

Zöldtető rétegrend

Page 10: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­10 ­ 2015. január

Az energiaitalokról

Az alábbi tájékoztatót iskolánk részére azÁNTSZ juttatta el azzal a kéréssel, hogy lehető­ség szerint minél szélesebb körben ismertessük aszülőkkel és a gyerekekkel.

Ebből a megfontolásból szeretném közreadnia helyi újságban is. Remélve, hogy akik eddig areklámok hatására gondolkodás nélkül megvet­ték és fogyasztották ezeket a káros energiaitalo­kat, ezen túl jobban átgondolják, mielőttkosarukba teszik. Természetesen a cél, hogy agyerekeink ne legyenek fogyasztói a bizonyítot­tan káros termékeknek. Ez az oktatási intézmé­nyek mellett a szülők felelőssége.

Tájékoztatás szülők részére

Miért veszélyesek az energiaitalok?

Az energiaitalok néhány éve jöttek divatba, azelhasznált energia pótlására, aktivitásfokozó­ként, fáradtságűzőként. Az energiaitalok reklám­jait látva, fantasztikus, hasznos és kellemesélményekre számíthatunk. „Szárnyakat kapunk”.

De a reklám csalóka és torz képe mögött sú­lyos, akár életveszélyes hatásai lehetnek az ener­giaitaloknak.

Fontos, hogy Ön is tisztában legyen azzal, hogymilyen komoly veszélyek fenyegetik gyermekét, haŐ energiaitalt fogyaszt.

Az élelmiszeripar számára az egyik legjövedel­mezőbb az energiaital gyártás. A cégeknek ez óri­ási haszon, de az egészségünk fizetheti meg ennekaz árát.

Sajnos, Magyarországon még nincs megfelelőszabályozás, ami legalább a gyerekeket védenéennek a veszélyes italnak a fogyasztásától.

Fontos, hogy Önnek is legyenek a témában hi­teles információi, amelyek ismeretében, törvényiszabályozás hiányában, legalább Ön meg tudjaóvni gyermekét.

A fiatalok körében népszerű energiaital egy –egy dobozában 4­5 csésze erős kávénak megfele­lő koffein is lehet. „Mint egy lórúgás.” A kö­vetkezményei sajnos nagyon súlyosak.

Nagy mennyiségű energiaital, koffeinfogyasztás előidézheti a koffein túladago­lás tüneteit:

• erős fejfájás• erős hányinger• hányás, hasmenés• szapora pulzus, szívdobogás• nyugtalanság, izgatottság• álmatlanság

• pánikrohamA koffeintartalmú italok fogyasztásához nem

szokott emberek, különösen 18 év alatti gyerme­kek esetén, a túladagolás akár halálhoz is vezet­het.

A koffein hatásaihoz, ha folyamatosan fo­gyasztjuk, hamar hozzászokhatunk, ugyanazért ahatásért, (frissesség, élénkség) egyre többet kellbevinni.

Mindannyian ismerjük a koffein, a kávé víz­hajtó hatását. Felnőtteknél, 1­2 csésze kávéfo­gyasztás mellett, ez nem is jelent semmilyengondot, a kiürült folyadékot pótoljuk vízzel.

De ha extrém mennyiségű koffeint viszünk beenergiaitallal, és közben kimerítő fizikai munkátvégzünk, intenzíven sportolunk, vagy sokat tán­colunk, a mozgáshoz társuló izzadás és a koffeinerős vízhajó hatása miatt, olyan nagy lehet a fo­lyadékvesztés, ami akár hirtelen szívhaláltokozhat.

Hogyan hat az energiaital fogyasztása növésben lévő szervezetre?

A gyors növekedés és az agy fejlődési szaka­szában a megfelelő alvás és a helyes táplálkozásalapvető fontosságú. A koffeintartalmú energia­italok fogyasztása felborítja a normál alvás ­ éb­renlét ritmust, egészségromboló hatású,gyermeke idegrendszerét, tanulási képességeitkárosítja.

Felhívás Szülők részére:

• Nagyon fontos, hogy Önök ne vásároljanakenergiaitalt gyermeküknek, és figyeljenek arra,hogy gyermekük lehetőleg ne is fogyasszon ilyenterméket.

• Az energiaital nem pótolja a folyadékot, in­kább kihajtja a szervezetből a vizet, ezért víz,üdítő helyett nem szabad fogyasztani. Szomjol­tásra alkalmatlan.

• Energiaitalt semmi esetre se fogyassza együttgyógyszerrel, étrend kiegészítővel, alko­hollal, mert a hatás kiszámíthatatlan, agresszivi­tást válthat ki, így veszélybe sodorhatja afogyasztóját ill. hirtelen súlyos állapot vagyhalál következhet be. Az energiaital és az alkoholegyüttes fogyasztása végleges károsodást okoz amájban, a szívben, és a vesében is, az intenzív táncegy buliban tovább rontja a helyzetet.

• A megerőltető fizikai terhelés, erős fizikaimunka, sportolás során fogyasztott energiaitaléletveszélyes szívritmus­zavarhoz, agyvér­zéshez vezethet.

• Az energiaital nem egyenlő a sportital­lal, a sportital összetevői az intenzív sportolás

Page 11: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 11 ­ 2015. január

alatt elvesztett anyagokat pótolják. Megfelelőmódon fogyasztott sportital nem veszélyes.

• Várandósság alatt soha ne fogyasszanakenergiaitalt, károsítja a magzatot.

• Kerüljék az energiaital fogyasztást szopta­tás alatt, magas vérnyomás esetén, szív ésérrendszeri betegségek mellett, koffeinér­zékenység esetén

Az energiaital által okozott mesterséges pör­gés (felfokozott állapot) megterheli a szervezetet.Felborítja a normál életritmust, ami újabb ésújabb energiaital fogyasztásra ösztönöz. Az ör­dögi kör vége a kimerültség, energiát vesztettszervezet, ami előbb vagy utóbb egészségkároso­dáshoz vezet.

Az igazi energiát, az immunrendszer védel­mét, az egészséges táplálkozás, a megfelelőmennyiségű alvás és a rendszeres testmozgás, lel­ki egyensúly biztosítja. Az energiaital elnevezésfélrevezető, pont ez a termék veheti el tőlünk ésgyermekeinktől az energiát, vagy akár az egészsé­get.

Az energiaital összetevői nem szükségesek aszervezet számára, sőt károsítják azt.Szárnyak helyett púpot kapunk.

Az energiaitalok egészségkáro­sító hatásáról gyermekek, serdü­lők számára

Felgyorsult világunkban egyre többen fogyasz­tanak energiaitalokat fáradtságűzőként, aktivitás­fokozóként. Nem szabad elfeledkezni azonbanarról, hogy az energiaitalok koffeint, és más, a kof­fein hatását felerősítő összetevőket tartalmaznak.Koffein­tartalmú ital fogyasztásához nemszokott egyének, vagy 18 év alatti gyerme­kek esetében a túladagolás akár halálhoz isvezethet.

Tények az energiaitalokról

• Az energiaitalok átmenetileg felpörgetnek,növelik a teljesítményedet, de utána még erőtel­jesebb fáradtság jelentkezhet.

• Az energiaitalok olyan anyagokat tartalmaz­nak, amelyek túlzott fogyasztása súlyosan káro­síthatja a szervezetedet. Okozhatnak szédülést,álmatlanságot, izzadást, gyors, erős szívdobogást,nyugtalanságot, pánikrohamot, hányingert, há­nyást, hasmenést.

• Erős vízhajtó hatása miatt hamar a szerve­zet kiszáradásához vezethet, amely hirtelen szív­megállást és halált is okozhat.

• A koffeintartalmú energiaital fogyasztása –felborítva az alvás ébrenlét ritmusát – egészség­

rontó hatású.• Az energiaitaloknak magas a cukortartalma,

ez könnyen elhízáshoz vezethet.• Az energiaital és az alkohol együttes fogyasztá­

sa végleges károsodást okoz a májban, a szívben, ésa vesében is.

• Az alkohollal kevert energiaitalok további ve­szélye, hogy tévesen értékelsz helyzeteket, köte­kedő, agresszív lehetsz és így veszélybesodorhatod magad.

Mit tehetsz, ha fáradt, kedvetlen éslevert vagy?

Ha nem tudsz fölébredni, vagy egyszerűen csakállandóan fáradtnak érzed magad, semmiképp neaz energiaitalhoz nyúlj elsőként, gondolj arra,hogy talán változtatnod kellene az életmódodon,hogy természetes módon legyél mindig friss ésaktív.

Néhány tipp, hogyan tudod ezt elérni:

• Mindig reggelizz. Ha eszel valamit reggelen­te, beindítod a rendes anyagcseréd, és ez általnem leszel fáradt.

• Gyakran elfáradunk amiatt, hogy csökken avércukorszintünk. Ennek elkerülésére egyél na­ponta öt alkalommal, és legalább kétszer gyü­mölcsöt.

• Igyál vizet. Ha ki vagy száradva, sokkal ki­merültebb vagy. Igyál folyadékot, lehetőleg vizetminden órában, hogy ezt elkerüld.

• Fogyassz kevesebb édességet. Az olyan ter­mékek, melyek cukorban gazdagok hirtelenmegnövelik a vércukorszintet, aztán a cukorszinthirtelen le is csökken. Ez a csökkenés vezet a ki­merültség érzéséhez. Ha ritkábban eszel édessé­geket, elkerülöd a vércukor ingadozást is.

• Mozogj! A mozgás a legjobb módszer arra,hogy a keringésed megfelelő legyen. A mozgásáltal javul az anyagcseréd és frissebbnek érzedmagad.

• Aludj! Mindig fáradt leszel, ha nem alszoleleget. Próbálj meg lelassulni és minimum 7 órátaludni minden éjszaka. Fontos tudni, hogy aszervezet számára az éjfél előtti alvás nem pótol­ható be más időszakban.

Az egészséges életmód, a fizikai aktivitás, azegészséges táplálkozás, a megfelelő lelki egyen­súly biztosítja az igazi energiát, és jelenti hosszútávon az egészség megőrzését.

Forrás: ÁNTSZ OTH, OÉTI

Közreadó: Gazda Jánosné

Page 12: Falukarácsony Balatonberényben · zene némileg valóban kifogásolható volt, mert nem alkalmazkodott kellően a korosztályi elvá rásokhoz. Kicsit sok volt a külföldi számból

Balatonberényi Tükörkép ­ 12 ­ 2015. január

Keszthelyi programok

IMPRESSZUMKiadja: Balatonberényért Egyesület8649 Balatonberény, Kossuth tér 1.Email: [email protected]ás: Toronyi Zsolt, TSR Kft.Felelős szerkesztő: Bató Bernadett

Következő szám lapzártája:2015. február 4.

Kérjük a cikkek beküldőit, hogy a fenti határ­időt lehetőség szerint szíveskedjenek betartani.A határidőn túl beérkező írásokra vonatkozóansajnos nem tudjuk garantálni, hogy bekerülneka januári számba.Az újságba szánt cikkeket, véleménye­ket a fenti email­címre, vagy a KossuthL. u. 28. szám postaládájába kérjük le­adni.

Olvasóinktól beérkezett kérésekre való tekintet­tel kérjük a cikkek küldőit, hogy amennyibennem a saját írásukat küldik be, a forrást szíves­kedjenek feltüntetni. Köszönjük azoknak, akikezt eddig is megtették.Az esetleges nyomtatási hibákért elnézést kérünk.

Színházi előadások a Balaton Színházban

Ifjúsági bérlet: Toldi bérlet /szerda 14.00/Február 18. (szerda) 14.00Jókai Mór ­ Becker András

AZ ARANYEMBER­színmű két felvonásban­

Nektár SzínházJegyár: 1.800 Ft

Gyermek bérletes előadás:Február 9­10­11. (hétfő­ kedd­ szerda)

10.00 és 14.00Csukás István ­ Bergendy István

SÜSÜ­zenés mesejáték­

Komáromi Jókai SzínházJegyár: 1.000 Ft

Koncertek a Balaton Színházban

Január 22. (csütörtök) 18.00Balaton Színház, Simándy terem

„ÁTLÁTSZÓ VÍZ LEGYEN…” ­ CSEH TAMÁSEMLÉKEST

Előadó: Hegyi Norbert és Joós TamásA belépés díjtalan!

Február 5. (csütörtök) 17.00A VÉN SZABÓ

Berecz András ének­ és mesemondó önálló estjeJegyár: 1.500 Ft, Diákjegy: 800 Ft (16 éves korig)

Február 26. (csütörtök) 19.00Balaton Színház, színházterem

BUDAPEST BÁRlemezbemutató koncert

Jegyár: 3.900 Ft

Egyéb rendezvények a Balaton Színházban

Február 7. (szombat) 10.00­18.00VII. Keszthelyi Esküvő Kiállítás

Kiállítók, bemutatók, kóstolók, különlegességek,ajándékok… Minden, ami egy tökéletes esküvőhöz ésannak előkészítéséhez szükséges. A kiállításonszámtalan szolgáltató mellett az esküvőhözkapcsolódó előadásokkal és tanácsadással, tánc­,smink­, frizura­ és esküvői ruha bemutatóval várjákaz érdeklődőket a szervezők. Vendég: MolnárZsuzsanna ruhatervező (www.molnarzsuzsa.hu/)A belépés díjtalan!

Február 17. (kedd) 19.00A POSTÁS, AKI MEGESZI A LEVELEKET

A L’art pour l’art Társulat önálló színházi estje.Jegyár: 2.800 Ft

Ismeretterjesztőelőadások a Balaton Színházban

Január 30. (péntek) 17.00KINCSES ZALA

Előadó: Kovács Gyula erdész

Február 20. (péntek) 17.00SZÁMŰZÖTT MAGYAR IRODALOM: WASS

ALBERTElőadó: Takaró Mihály irodalomtörténész

A belépés díjtalan!

Lélektani esték

Január 16. (péntek) 17.00KIKÖTŐK ÉS VITORLÁK

A (meg)őrzés és (meg)változás egyensúlyaElőadó: Dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter­coach

Február 10. (kedd) 17.00APÁTLAN TÁRSADALOM

Előadó: Léder László pszichológus, az APA­füzetszerzője

Február 13. (péntek) 17.00SZEXUALITÁS A HÁZASSÁGBAN

Előadó: Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus, szexuálpszichológus

Világjáró KlubFilmvetítéssel egybekötött élménybeszámolók

expedíciókról,filmforgatásokról, utazásokról, kalandtúrákról...

Január 26. (hétfő) 18.00Élet az andoki indiánok között –

karnevál a magashegyenElőadó: Hajdú Zsanett biológus