georges duby - emberek És struktúrák a középkorban

7/25/2019 Georges Duby - Emberek És Struktúrák a Középkorban

http://slidepdf.com/reader/full/georges-duby-emberek-es-strukturak-a-koezepkorban 1/145

G ORG S DU Y

mberek é struktúrák

a középkorban



mii eredeti címe

Hommes et slructures du moyen ilge

Fordítoua

VEKERDI L SZLÓ

973 É( ()/e Prntique des Haute.1· É111des

l /1{ /

Mu111011

and

Co.

Hungarian trnns/ation Vekerdi Lás=ló 1978



mentáció. E l s ő r e n d ű e n fontos lenne pedig tudni,

hogy milyen volt ekkor a m e z ő g a z d a s á g i techni

ka színvonala. De ez a f ő b e n j á r ó kérdés szinte

teljességgel

megválaszolhatatlan. Mint hozzá-

szólásom címe mutatja, én is csupán vázolni kí

vánom a problémát; csak körüljárására s az ada-

tok rövid meghatározására vállalkozom.

A tér s i d ő melyre megjegyzéseim vonatkoz-

nak - a Karolingok VIII. é

X század közti

Európájára fogok szorítkozni - szerencsére az

e l s ő „kulturális reneszánsz , s így nem vagyunk

teljesen megfosztva használható s z ö v e g e k t ő l Az

államélet ama megújulása, melynek a frank kirá-

lyok voltak a mívesei azzal is járt. hogy megpró-

bálták újra bevezetni az írás használatát az admi-

nisztrációba, jelesen a nagy földbirtokok igazga

tásába, lettek légyen magának az uralkodónak

tulajdonában vagy a nagy egyházi alapítványo-

kéban, melyekért f e l e l ő s n e k érezte magát. Csak-

ugyan

szerkesztettek már ezekben az i d ő k b e n

néhány dokumentumot, melyek nem mind vesz

tek el. Csakhogy kérdésünk szempontjából vol

taképpen nem nagyon érdekesek ezek az írott

források. E l ő s z ö r is nagyon ritkák; csaknem egy

évszázadra kimaradnak

a IX. és a X.

század

eleje között. A legvilágosahbak egyébként is

mind egyetlen t e r ü l e t r ő l származnak, onnét,

ahol a Karoling vezetés valóban hatékony volt.

azaz a Rajna és a Loire közötti országokból,

6



ermániadéli és nyugati r é s z é b ő l Lombárdiá-

ból. Azután meg mindig csak a m e z ő g a z d a s á g

egyetlen kitüntetett szektorával foglalkoznak

éspedig a hatalmas földesúri vállalkozásokkal

melyeket kivételesen

é s s z e r ű e n

igazgattak

ű

velt emberek. akik v a l ó s z í n ű l e g a legfejlettebb

módszereket alkalmazták. Végül ezek a szövegek

csaknem mind leltárak. A vállalkozás jellegét

fedik fel úgy ahogyan a leírására kiküldött felve-

v ő

biztosok látták egy bizonyos napon.

Mármost

ezeknek a leltározóknak az volt a feladata. hogy

az ingó és ingatlan javak áll potát regisztrálják;

nem várták t ő l ü k . hogy mérleget készítsenek

sem azt. hogy valamilyen f e j l ő d é s irányát tárják

fel Statikus képek tehát egymástól elszigeteltek

és mindig csak e r ő s e n szaggatott fényt vetnek

néhány vonásra. A m e z ő g a z d a s á g i technikák so-

ha sincsenek leírva önmagukért sosem fedezhe-

t ő föl több töredékes és gyenge visszfényüknél

mely egyik vagy másik nagy mezei birtok struk-

túrájában t ü k r ö z ő d h e t

Igaz. hogy a technika történetét nemcsak szö-

v e g e k b ő l írják s még azt az állítást is megkoc-

káztathatjuk hogy az írott reláció mindig csu-

pán

részleges tanúság az emberi munkáról. A

paraszti technikáról szólva semmi sem helyette-

sítheti az eszközök és a m e z ő g a z d a s á g i táj azaz

az ember fáradozásával m e g m ű v e l t természetes

tér közvetlen megfigyelését. E r ő s í t é s ü l hívandó

7



tehát az archeológia mely hatásosan támogat

hatja az írott értesítéseket; segíthet k i b ő v í t e n i

és kiegészíteni. Éppen ezért sajnálatos az archeo

lógiai kutatás határozott elmaradása. A közép

kori régészetet sokkal kevésbé

m ű v e l i k Európa

karoling részeiben - Németország kivételével -

mint Angliában Skandináviában vagy a kelet

európai országokban. Az ásatások jóformán

semmit sem derítettek f l a kor e s z k ö z e i r ő l az

ikonográfiai anyag felhasználásától pedig semmi

határozott eredmény nem várható. Másrészt be

bizonyosodott hogy a Karoling mezei táj re

konstrukciója - mintegy palimpszcsztként - a

földek jelenlegi állapotából kiindulva rendkívül

kockázatos vállalkozás. A helynevek kivált a

kicsiny részletek nevei akkorát változtak azóta

hogy a VIII-X. századi réteg legtöbbször elérhe

tetlen. Elvárhatnánk továbbá a növénygenetika

rendszeres alkalmazásait de mondhatni hogy

Németország kivételével az ilyen

j e l l e g ű

kutatá

sok gyakorlatilag még csak l s k e z d ő d t e k

E z e k b ő l a kiábrándító e j t e g e t é s e k b ő l is várható

hogy mondandóim inkább csak sejtések vagy

éppen negatív megjegyzések lesznek.

Nyilvánvaló hogy az agrotechnika problemati

kája csak egy sokkal tágasabb perspektívából

az egész e z ő g a z d a s á g i rendszer részeként köze-

8



zetnek t e k i n t e n d ő k ahol az étkezéseket e l ő í r á s

rögzítette. és a táplálkozás valamiképpen mindig

ritualizált volt. Nem következik tehát. hogy a

monostori közösségeken kívül hasonlóan táplál

koztak az emberek. sem az hogy a nagy világi

birtokok i n t é z ő i ne vártak volna sokkal fonto

sabb élelemforrásokat az e r d ő t ő l vagy a l e g e l ő -

t ő l E l l e n k e z ő l e g az a néhány szöveg. ami világi

birtokot ír le. a természetes vegetáció hasznosítá

sának

nagy

j e l e n t ő s é g é r ő l

tanúskodik.

A híres

e Villis kapituláré a királyi nagybirtokok inté

z ő i n e k használatára szánt r e n d e l e t g y ű j t e m é n y -

tudjuk - viszonylag keveset foglalkozik növény

termeléssel. ám annál többet állattenyésztéssel

és

az r d ő k

védelmével. A királyi kincstár tisztvi

s e l ő i n e k f ő kötelessége volt védeni az e r d ő k e t

a földmívelés kiterjesztése ellen. Az annapes-i

királyi birtok például egyetlen hatalmas pásztor

gazdálkodásnak látszik; az a d a t f e l v e v ő k által

leltárba vett

táplálék-tartalékban

a füstölt disz

nóhús és a sajtfélék sokkal nagyobb helyet fog

lalnak el. mint a gabonakészlet. Kirajzolódik te

hát legalábbis a Karoling-Európa északi részé

ben az e l s ő ellentét: a világi nagyurak számára

igazgatott

birtokok

és a szerzetesek

tulajdonába

tartozók ellentéte.

2 A földek archeológiája azután föltár több

más. földrajzi ellentétet is Igaz. hogy az ezekre

vonatkozó adatok többsége ma még e l s ő s o r b a n

10



az Északi-tenger környékére. Észak-Nyugatné

metországra Németalföldre vonatkozik. llgy

látszik hogy itt a m e g m ű v e l é s r e szánt terület

e r ő s e n korlátozott volt. és az emberek táplúlé

kuk igen fontos kiegészítését nyerték az

e r d ő b ö l

a c s e r j é s b ő l a l e g e l ő k r ő l az ingoványokból -

g y ű j t ö g e t é s s e l vadászattal. állattenyésztéssel.

Az ásatások is a húsétel fontosságáról tanúskod

nak. Ezen a földrajzi zónán kívül. mely a Karo

ling-világ legprimitívebb. legkevésbé fejlett ré

szének felel meg. ma még nemigen látunk tisztán.

Délebbre is léteztek bizonyára területek. ahol

a gabonafélék termesztése míveletlenül hagyott

hatalmas területek között elszórt kicsinyke par

cellákra

korlátozódott;

ez volt például a helyzet

Nullyben Percbe határában a saint-germain

des-prés-i apátság legnyugatibb birtokán. De

még azokon a vidékeken is melyeket a római

kor óta mindig gabonatermelésre használtak.

feltételezhetjük a

m e z ő g a z d a s á g

határozott

visz

szaesését. Ezt a hipotézist e l s ő s o r b a n a mezei

lakóhely.ek á t h e l y e z ő d é s é r e alapozhatjuk: a

Földközi-tengerhez közeli vidékeken. mint pél

dául Provence-ban. az alföldi lakóhelyeket el

hagyták a magaslatok kedvéért. s ez minden bi

zonnyal a m e z ő g a z d a s á g i rend.szer megváltozá

sának az eredménye. Ez a változás ugyanis a

pásztorkodás terjedésére utal a gabonamívelés

rovására. s egyben az étrend fcjlödésének is fel



fogható, a húsfogyasztás növekedésével. A né

hány kiásott faluhelyen a táplálékmaradványok

analízise csakugyan efféle eltolódásról tanúsko

dik. Mégis. a Karoling-Európa egészét tekintve,

a helynévi

d tokból m e g s z e r k e s z t h e t ő

igen tö

kéletlen kép inkább azt a hipotézist a l ó s z í n ű s í t i

hogy a m e z ő g a z d a s á g beilleszkedése sokkal ke

vésbé volt korlátozott. mint az északnyugati or

szágokban. lle-de-France-ban igenis léteztek ha

talmas

m e z ő g a z d a s á g i

irtások, Míiconnais-ben

a falusi lakóhelyek igen nagy s ű r ű s é g e pedig rr

utal. hogy a m e g m ű v e l t terület lényegesen na

gyobb lehetett a m ű v e l e t l e n ü l hagyottnál.

3 Mindent megfontolva két biztos következ

tetésnél köthetünk ki.

E l ő s z ö r

is

nyilvánvaló,

hogy az állattenyésztésnek mindenütt megvolt

a maga többé-kevésbé nagy helye a mezei gazdál

kodásban. És rögtön kiegészíteném e megállapí

tásom t két fontos megszorítással: lényegében

mindenütt kis állatokat tenyésztettek,

e l s ő s o r -

ban disznót; vad l l a t t e n y é s z t é s r ő l van tehát szó,

e r d ő b e n és szabad ég alatt, nem pedig ólban-is

tállóban. Másrészt az írott dokumentumokból

melyek mind a monostori alapítványok birto

kaira vonatkoznak, s így tanulságuk korlátozott

k ö r ű az s e j t h e t ő hogy a Karoling-Európa leg

északibb részein kívül még a legnagyobb gabo

n a t e r m e l ő vállalkozások területén is igen szegé

nyes volt az istállókban az állatállomány, bizo-

2



nyosan túlságosan kevés a kívánatos agropas11 o

rális arányhoz. Két példát idézek a bres1:iai Sa111a

Giulia-apátság vagyonleltárából: Canellú ha a

urtis udvar) istállójában csupán négy ökör voll.

pedig kilencven muidnyi 1 muid kb. 8 hckloli

ter) gabonát vetettek el a fenntartott földekbc;

hat ökör és négy tehén volt Porzanóban, ahol

az uraság szántóföldje kétségkívül valami hetven

hektárra terjedt. Ez a jól látható nagyállathiány

a l a p v e t ő

a Karoling-Európa legnagyobb részé

ben, alább még vissza fogok térni rá.

De - és ez a második biztos következtetés -

nem kevésbé nyilvánvaló az is. hogy mindenütt

termeltek gabonaféléket, nem csupán a szerzete

sek

és

uraságok földjein. A jellegzetesen pásztor

kodó zónában f e k v ő annapes-i uradalomból is

merjük, hogy mennyi gabonát vontak le a feldol

gozó üzemek, malmok és s e r f ő z d é k amiket az

uraság a környék parasztjainak rendelkezésére

bocsátott, a bevitt

m e n n y i s é g b ő l

több mint

ezerötszáz muidnyit. azaz csaknem annyit,

amennyit s s z e l az uradalmi földek be elvetettek.

Nem ismerjük a dézsma kulcsát, sem az azt el

s z e n v e d ő p a r a s z t t ű z h e l y e k számát, de a haszon

nagysága bizonyítja, hogy még egy ilyen

e r ő s e n

elmaradott, e r ő s e n pásztorkodó vidéken is jó-

részben kenyér és árpasör volt a mezei népesség

tápláléka. Ehhez különféle gabonaféléket arat-

tak nem annyira búzát, mint inkább - vidékek

13



szerint - tönkölyt árpát vagy éppen kölest. De

mindenütt ö n n y ű nem kötött talajokon termel

tek amelyek legkevésbé állottak ellent a m m ű -

velésnek. És - e tekintetben a szövegek félreért

hetetlenek - mindenütt állandóan használt szán

tóföldeken dolgoztak.

Csakhogy aki állandó

s z á n t ó f ö l d e k r ő l

beszél

tudnia kell hogy ezeknek a termékenységét

i d ő n k é n t meg kellett újítani alkalmas módszerek

segítségével. Az európai szántók hagyományos

agrárrendszerében ezt a célt három eljárás együt

tes használatával érték el. Az

e l s ő

a vetésforgó

beiktatása volt azaz nyugalmi i ő t hagytak a

m e g m ű v e l t talajnak átmenetileg visszaadván a

földet a természetes növénytakarónak. A máso

dik a trágyázás volt a harmadik a szántás. Mit

s hogyan alkalmaztak

e z e k b ő l

a minket

é r d e k l ő

korban Egy újabb dolgozatomban elég részlete

sen foglalkoztam ezzel a kérdéssel úgyhogy itt

csak néhány rövid megfigyelésre szorítkozom.

1 A probléma e l s ő aspektusa az ugarolásra

vonatkozik az ugar helyzetére a

m ű v e l é s e k

cik

lusában. A Karoling nagybirtokok leltárai oly

kor megbecsülik az uraság földjén vetett és ara

tott gabona mennyiségét és - gyakrabban - föl

jegyzik a bérleteken megkövetelt gabonabeszol

gáltatást. Másrészt megadják hogyan osztották

4



be az e s z t e n d ő tartamára a munka formújú ban

megkívánt szolgáltatást, melyet az alárendeltek

az uraságnak fenntartott földeken teljcsítcllck.

Ezen útbaigazítások alapján biztonsággal mcgúl

lapítható, hogy a földesúri földeken a tavas1i

vetés - f ő l e g zab és hellyel-közzel hüvelyesek

- rendszerint s z i vetést követett, ami búza, rozs,

tönköly vagy

árpa

volt. Sajnos, a leltározók csu

pán az uradalom hasznos részével t ö r ő d t e k csak

a bevetett terület s az erre fordított

e l ő k é s z í t ő

munka érdekelte k e t s így legfeljebb kivételesen

található a szövegekben pontos utalás az ugar

kiterjedésére. Kétségkívül, a saint-amand-i apát

ság uradalmainak leltárai világosan tanúsítják,

hogy a terr indominic t (az uraság használatá

ra fenntartott föld) szántói három g y e n l ő részre

voltak osztva; iZ egyikben ő s z i búzát termeltek,

a másikban tavaszit, a harmadikat hagyták pi

henni. Itt tehát biztos a hármas vetésforgó alka -'

mazása, mely a szántóföldnek csupán egyharma

dát hagyja kihasználatlanul évente. Hasonlókép

pen a l ó s z í n ű s í t h e t ő ez a földhasználat a Párizsi

medence k ö z é p s ő részén f e k v ő jó néhány urada-

lomban, ahol a robotmunkák két kiegyensúlyo

zott

i d ő s z a k b a n

s z e r v e z ő d t e k :

az

„ ő s z i

szántás"

és a „tavaszi búza" ,,évszakában". zonban

egyebütt, az esetek többségében az aratás és a

vetés é r t é k e l é s é b ő l a kétféle gabonakategória ki

fejezett kiegyensúlyozatlanságára következtet-

15



hetünk; a tavaszi búza ritkán kerekedik fölül,

többnyire csupán elhanyagolható hányadát ké

pezi a termésnek. Tekintetbe kell tehát venni,

hogy a tavaszi vetés az l ő z ő l g ő s z i búzát t e r m ő

szántóföldeknek gyakran csupán egy részére ter

jedt ki. a többit teljes p i h e n ő e n hagyta, s így

az ugar rendesen többet foglalt el a szántók egy

harmadánál. A flamand saint-pierre-au-mont

blandini apátság dokumentumai is azt mutatják,

hogy a szántóföldeknek csupán

harmadát

vetet

ték be. F ö l t e h e t ő hogy a kor f ö l d m ű v e s e i n e k

többsége érezte a szántóföld igen hosszú pihente

tésének szükségességét. Hiszen éhség gyötörte

ő k e t s mégis parlagon hevertették a m e g m ű v e l t

terület igen nagy részét.

A pihenés periódusában engedték-e szabadon

legelni a szántóföldeken az állatokat A kérdés

fontos, mert a nyájak barangolása hatásosan se

gíti a föld termékenységének helyreállítását. A

Karoling-Európa északi részében, azaz

azokon

a vidékeken. ahol a pásztorkodás képezte a me

zei gazdálkodás alapját. k ü l ö n ö z ő szövegek

ben. éspedig uradalmi leltárakban, de a törvény

e l ő í r á s a i b a n is, utalás történik i d ő s z a k i korlá

tokra, melyeket a

gabona

kihajtásakor állítottak

fel a szántóföldek körül. s aratás után kidöntöt

tek; azaz jelekre. melyeket a bevetett földeken

emeltek az állatok bejárásának megtiltás ra.

Ezek az intézkedések bizonyítják. hogy az állato-

6



kat általában kicsapták a tarlóra, és hagytúk

ő k e t legelni, amíg a szántó ugaron hevert. A

többi tartományból származó dokumentumok-

ban azonban nem találhatók efféle utalások. Azt

kell-e

e ő l

következtetni. hogy az

ager

szántó)

itt szigorúbban el volt különítve a saltus-tól és

az ugaron nem legeltettek? Még ha így is lett

volna: ezeken az inkább gabonafélét t e r m e l ő vi-

dékeken a nagy állatok tenyésztésének imént em

lített elégtelensége

kkor

is

e r ő s e n

korlátozhatta

volna a természetes trágyázást, amit a szántóföld

legeltetéssel kaphatott. Az esetek többségében

tehát a nyugalmi periódus egymagában elégtelen

lehetett a talaj termékenységének hatásos helyre

állítására. Lényeges volt, hogy más

módon

táp

lúlják a földet.

2 Egészében véve az írott források igen kevés

utalást t rt lm zn k a trágyázásra vonatkozó

an. A bajorországi staffelsee-i apátság vagyonlel

tára említi, hogy néhány

h ű é r i r t o k

kötelezve

volt évenként trágyát szétteríteni az uraság föld

jére. De az uradalomtól f ü g g ő mansus-okból

majorságokból) mindössze négy volt megterhel

ve ezzel a szolgálattal, és mindegyiknek csupán

egyetlen napnyi szántót kellett megtrágyáznia

a terra indominicatá-ból az uraság saját haszná

latára fenntartott terület), amely összesen 740

napnyira terjedt. Azaz az urasági szántóföldek

nek mindössze 0.5 százaléka jutott ezen az úton-

7



módon trágyához. Ez a trágyázás nevetségesen

csekély, s nyilván szintén a nagy állatok ritkasá

gával függ össze. A f ő gond az emberek táplálása

volt, ezért a legjobb földeket gabonának kellett

fenntartani,

e r ő s e n

csökkenteni kellett a kaszá

lók, rétek területét. s így éppen a legfejlettebb

vidékeken, a l e g e r ő s e b b e n gabonafélék terme

lésére berendezkedett uradalmakban szigorúan

korlútozódott az istállóban takarmányozott trá

gyát

e r m e l ő

állatok száma. A kor

m e z ő g a z d a s á -

gának legtöbb hiányossága innét látszik eredni.

3 Ilyen körülmények között tehát lényegében

egyetlen eljárás

maradt

az állandóan használt

szántóföldek termékenységének felélesztésére,

éspedig a föld vetés

l ő t t i

megforgatása, a szán

tás. Azokban a gazdaságokban. ahol láthatóan

leghaladottabb volt a földmívelés technikája,

például a Párizsi-medence nagy monostori ura

dalmaiban, háromszor végezték el évente ezt a

regeneráló

m ű v e l e t e t

kétszer szántottak az

ő s z i

vetés alá a hosszú ugar után, és egy harmadszori

szántás l ő z t meg a tavaszi búza vetését. A leltá

rozók használta r re szántani) kifejezés mutat

ja, hogy ezt a munkát valamilyen vontatott esz

közzel végezték. Ellenben azt, hogy ez az eszköz

milyen volt, jóformán egyáltalában nem tudjuk.

A szövegek vagy ara/rum-nak eke) vagy c rru-

ca-nak kerekes eke) nevezik, de az utóbbi szó

voltaképpen csupán annyit jelent. hogy kereke

8



volt. De az ekevas. amivel föl volt szerelve. csu

pán felhasította-é a földet? Vagy aszimmetrikus

lévén meg is fordította a l a p v e t ő e n növelve így

a szántás agronómiai értékét? Az ikonogrú fi i

dokumentumok alapján

lehetetlen válaszolni er

re a f ő b e n j á r ó kérdésre. Kelet-európai ásatúsi

munkálatokon mutattak nekem v a l ó s z í n ű l e g a

X. századból származó ekevasakat. melyek szim

metrikusak voltak; holland régészek találtak

pontosan

nem

i d ő z í t h e t ő szimmetrikus vasakat

m e l y e k r ő l nem lehet eldönteni hogy ekére vol

tak-é e r ő s í t v e . vagy kapára: azoknak az ekefé

meknck pedig melyeket lombard ö l d b é r l ő k kel

lett hogy beszolgáltassanak az uraságnak nem

ismerjük

az

alakját. Ami

pedig

azokat

a

szántó

eszközöket illeti melyek a Loire és a Rajna kö

zötti országokban fölvett leltárakban említtet

nek z e k r ő l itt nem ismételt

bizonyítékok alap

án az a véleményem. hogy faeszközök voltak

tehát

egészen

bizonyosan szimmetrikusak. Az

esetek többségében tehát a Karoling-világ földje

it olyasféle eszközökkel szánthatták amiket

technikailag aratrum nak e g y s z e r ű k ö n n y ű e k e )

kell tekinteni. l::ketaligával fölszerelve olykor

ezek

is

kétségkívül mély

barázdákat vághattak

de képtelenek lévén valójúban megforgatni a föl

det igen tökéletlenül segíthették a t a l a j e r ő rege

nerálódásút. Így hát d ő n k é n t a szántás ő s í t é s é -

re bizonyára rákényszerültek a kétkezi munkára

9



kézi szerszámokkal. Így, kézi munkával, kapával

kellett, úgy hiszem. megforgatni a werdeni apát

ság alárendeltjeinek évente egyszer az urasági

szántóföldek egy részét, m i e l ő t t rámentek az eké

vel. Azt kell tehát hinnünk, hogy a Karoling

i d ő k f ö l d b é r l ő i r e igen nehéz kétkezi munk ro

botja nehezedett, mert valóságos kertészi mun

kával kellett m e g m ű v e l n i ü k a szántóföldeket is,

hogy i d ő r ő l i d ő r e kiegészítsék a ropp nt kevéssé

hatékony szántást.

Rosszul fölszerelt. az állattenyésztéssel elégte

lenül kapcsolt volt tehát a kor növénytermelése.

s így nagyon extenzív kellett legyen. Nagy szabad

területeket igényelt az ugar számára, és feles két

kezi

m u n k e r ő t

nyelt el, pedig a mezei népesség

ritka volt, s nyilván éppen emiatt is volt ritka.

Hozzátehetném még, hogy a m e z ő g z d s á g ter

melékenysége igen gyenge volt; utolsósorban ép

pen e r r ő l a terméshozamok problémájáról szól

nék néhány szót. A kor

s

hasonlóképpen a kö

zépkor legnagyobb részének) szövegeiben egyet

len l e h e t ő s é g dódik a hozamok megbecsülésére:

össze kell hasonlítani a termés r táskor

becsült

értékét ahol z e l l e n ő r ö k följegyezték) a jöven

d ő

r tásr

elvetett mag becsült mennyiségével.

h a dokumentum ezt is említi. A módszer töké

letlen, mert sohsem szolgáltatja a vetés valódi

termését. Másrészt - amint tudjuk csupán a

kor egyetlen forrásában találhatók számszerü

20



adatok: annak a királyi uradalomnak a leltárá

ban, melynek Annapes volt a középpontja, s még

ebben az egyetlen forrásban adott számoknak

az értelmezése is e r ő s e n bizonytalan. Az itt talúl

ható arányszámok

mindenesetre rendkívül ala

csonyak: az annapes-i udvarban az e l ö z ő aratás

kor betakarított gabonának 54 százalékát vetet

ték el, a búzának 60 százalékát, az árpának 62

százalékát, a rozsnak 1 százalékát, ami

1,8-szoros,

1

7-szeres, 1,6-szoros és )-szeres ter

méshozamnak felel meg. Mindenesetre voltak

ugyanezen urasági komplexum más uradalmai

ban nagyobb terméshozamok; árpában olykor

2,2-szereséig felemelkedtek. A tárgyalt doku

mentumból is az derül ki, hogy az annapes-i

curtis ban - ahol az ő s z i búza feleslege az új

vetéshez szükséges mennyiség levétele után a kér

déses gazdasági évben nem haladta meg az 1340

muidet -- a leltárfelvételt m e g e l ő z ő é v b ő l még

j l n t ő s

m e n n y i s é g ű

árpa

és tarackbúza mintegy

1180 m uidnyi) volt felhalmozva a magtárban.

ö l t é t e l e z h e t ő tehát, hogy a terméshozamok év

r ő l évre l n t ő s n ingadozhattak. Ezek az egyet

len explicit dokumentum tanulságai. Fogadhat-

juk

óvatosan minden

okunk

megvan rá) ezek

nek a számoknak az értelmezését; feltételezhet

jük hogy a leltározás éve Annapes-ban kivétele

sen gyenge volt, ezek az 1,6 és 2,2-szeres közti

terméshozamarányok azonban igen jól egyeznek

21



egyéb elszórt adatokkal, melyekre hellyel-közzel

bukk nh tunk a IX. századi írott forrásokban.

K e t t ő t e z e k b ő l az adatokból idéznék itt is. A

bresciai Santa Giulia-apátság egyik uradalmá

ban a leltúrozók

i. sz.

905-906-ban csupán

51

muidet találtak a magtárban, holott rendesen

98-at vetettek. Egyébként ez a monostor 6600

muidnyi gabonafogyasztásának fedezésére min

den évben 9000 muidot kellett hogy elvessen

földjeibe, s így a háztartásért

f l l ő s

emberek az

uradalmi földeken nem vártak 1.7-szeresnél ma

gasabb terméshozamot. A másik konvergens

d t a ö v e t k e z ő a Saint-Germain-des-Prés-nek

alárendelt maisons-i uradalomban a csépelési ro

bot

megszervezése

zt

igazolja, hogy ezen a bir

tokon, ahol 650 muid búzát vetettek, a szerzete

sek rendszerint rr számítottak, hogy 400 mui

dot kapnak beszolgáltatásként. azaz itt is úgy 1 6

az I-hez termésarányt reméltek. Bizonyos, hogy

a Karoling-korszak nagy földbirtokosai

rr

a

tapasztalati tényre alapították aratási számítása-

' ikat. hogy a m e g m ű v e l t föld hozama rendkívül

alacsony. Íme a forrása a s i k r t l n s é g t ő l való

félelemnek, az ínség kísértésének ami Carlo

Cipollának köszönhetem, hogy felhívta rá a

figyelmemet- a korszak - mondjuk így ,.gazda

sági mentalitásának , gazdasági észjárásának

l e g f ő b b vonása.

22



De térjünk vissza befejezésképpen kiindulási

pontomhoz. Mondottam. hogy Európa terjesz

kedése a Xl században „ m e z ő g a z d a s á g i siker

nek k ö s z ö n h e t ő . De föltárnak-é a IX. szúzadi

források mást. mint az emberek szörnyen töré

keny uralmát a m e g m ű v e l t föld fölött. mást.

mint e r ő s e n kezdetleges és hatástalan techniká

kat? Hol rejlenek azonban akkor a siker csírái?

Hol akár a legkisebb jele a haladásnak? Talán

néhány. valójában igen ritka utalás a leltárakban

új e r d ő i r t á s o k r a ; talán egy 864--ben. Kopasz Ká

roly által kiadott rendelet egy passzusa m e l y b ő l

gyanítható hogy Nyugat-Franciaország m e z ő i n

a század elején bevezették a márgázás gyakorla

tát. Semmi több. Mégis

m e g e m l í t e n d ő

hogy a

X

század írásos dokumentumai. jóllehet kevés

bé számosak és szárazabbak a IX. századiaknál

a termelékenység emelkedésének nyilvánvalóbb

jeleit tartalmazzák. A kor leltáraiból egyrészt

kiderül hogy a földbérletek feldarabolódtak

ezentúl több háztartás közt oszlanak meg; kö

vetkezésképpen az alárendeltek egy-egy család

járól föltételezték. hogy kisebb k i t e r j e d é s ű szán

tóföldön tartja el magát. Másrészt azt látjuk

hogy a

robotmunkák

többsége

e r ő s e n

csökkent

s ez két feltételezést enged meg: vagy csökkent

az uradalomnak fenntartott földterület maga is

mert a szántók termelékenysége n ő t t vagy pedig

minden egyes robotos munkája nyert hatékony-

23



ságban. Mindenesetre semmi egyebet nem talá

lunk a X század szövegeiben sem; semmit ami

l e h e t ő v é tenné a hozamok megbecsülését vagy

olyan technikai javításokra utalna melyeken a

produktivitús v l ó s z í n ű intenzifikálódása nyu

godhalna.

A jelenlegi dokumentumínséges állapotunk

ban egyetlen módot látok a homály valamelyes

eloszlatúsára éspedig a Karoling-iratok össze

hasonlítását az azonos típusú leltárakkal melyek

a XII. századból maradtak fenn a kontinentális

Európában. Példaként javasolnám a clunyi apát-

ság közelében f e k v ő tíz 1150 körül leltározott

m e z ő g z d s á g i vállalkozás leírásának az össze

hasonlítását. Az összehasonlításból két e l s ő r e n -

d ű e n érdekes tény derül ki. Egyrészt az alá

rendeltek munkaszolgáltatásai a XII. századra

hasonlíthatatlanul könnyebbé váltak mint ami

lyenek a IX vagy akár a X. században voltak;

lényegében néhány szántási robotból álltak a

kétkezi robot gyakorlatilag e l t ű n t Másrészt és

e l s ő s o r b n a terméshozamok határozottan ke

vésbé alacsonyak. Az általam idézett dokumen-

tum hat gazdaságra megadja a vetés és aratás

együttes megbecsüléséhez szükséges értékeket.

Húrom uradalomban az arány 2 és 2 5 az I-hez

közé esik azaz alig magasabb mint az annapes-i

uradalom járulékos gazdaságaiban. e két má

sikban az arány 4 és 5 között mozog a hatodik-

24



b n pedig 6 az 1-hezre emelkedik. A Karoling

mut tók bizonytalanságát tekintve az emelkedés

tehát jól é s z l e l h e t ő bár e g y e n l ő t l e n . Azonban

bármilyen szerény ez az emelkedés forradalma

sította a mezei élet feltételeit. mert 2 5-szeres tcr

méshozamról 4-szeresre emelkedni az aratás -

leslegének m e g k e t t ő z é s é t jelenti; kiderül hogy

felénél kevesebb földön felényi munkával

ugyanannyi élelem t e r m e l h e t ő Azonban ugyan

e b b ő l

a

s z ö v e g b ő l

az is látható hogy ennek elle

nére sem változott a Karoling-korszakhoz képest

a m e z ő g a z d a s á g i gyakorlat. Semmi é s z r e v e h e t ő

változtatás a vetésforgó tekintetében: két clunyi

uradalomban ugyan hároméves ciklus virágzott

de hét másikban a tavaszi vetés akárcsak hajdan

a Karoling-uradalmakban sokkal kevesebb volt

az ő s z i n é l s következésképpen sokkal hosszabb

ideig t rtott az ugar; a tizedik gazdaságban min

den két é v b ő l egyben ugaron hagyták a földet.

A föld megmunkálása sem változott lényegesen:

egyetlen uradalomban szántották háromszor az

ugart e t t ő helyett az ő s z i vetés e l ő t t . Végül sem

mi okunk feltételezni hogy m e g n ő t t volna a trá

gyakihordás: semmi utalás trágyázásra és a XI 1

századi clunyi gazdaságok semmivel sem voltak

jobb n ellátva nagyállatokkal mint a IX. század

mintáiul szolgáló monostori gazdaságok. Egyet

len hipotézis marad a föld terméshozam-növeke

désének magyarázatára éspedig az hogy tök élc-

25



tesedett a f ő f ő eszköz: az eke az ekét vonó

állati energiaforrússal együtt. Jobb lószerszámot

alkalmaztak jobb módon nagyobb r e j ű é élén-

kebb vontatóúllatokat s bizonyosan fundamen-

tálisan mcgvúltozott a szántóeszköz a fordító

ekevas alkalmazásával. amit azok a kovácsok

készíthettek akiknek a m ű k ö d é s é r ő l Cluny vidé-

kén már értesítenek a szövegeink. g y s z e r ű hipo-

tézis ez. é törékeny. De befejezésül még egyszer

hadd

invitáljak

mindenkit minden

X.

XI

és XII.

századi forrás tüzetes megvizsgálására adatok

után melyek egy szép napon tán biztosabban

megalapozhatóvá teszik ezt a hipotézist. Mert

az kétségtelen hogy a X. XI és XII. század

a

m e z ő g a z d a s á g i

technika mélységes megújulá-

sának kora Európában.

26



A SZERZETESSÉG

ÉS A MEZEI GAZDÁLKODÁS

A szerzetesi intézmény és a mezei tevékenység

közt

m e g f i g y e l h e t ő

kapcsolatról szólva két me

részséget engedek meg magamnak kiinduláskép

pen. l ő s z ö r is francia területre koncentrálom

megjegyzéseim többségét két okból. Egyrészt

jobban ismerem a kereszténységnek ezt a régió

ját

másrészt úgy vélem hogy a források fran~ia

területen legszámosabbak s l e g k i f e j e z ő b b e k .

Másodszor pedig kilépnék kicsit a kongresszus

kronológiai e r e t e i b ő l s egy l 075 körül k e z d ő d ő

s úgy a XII. század közepéig tartó periódusról

fogok beszélni. Az

i d ő p o n t v á l t o z t a t á s

könnyen

megmagyarázható. Ez a két i d ő p o n t választja

ugyanis l ténylegesen a szerzetesi reform krono

lógiáját a reform gazdasági jelenségekre való

visszahatásának a kronológiájától. Így választá

som egymás után három dolog kiemelését teszi

l e h e t ő v é . l ő s z ö r egy gazdaságvezetési modellét

amit hosszú tradíció örökített. s l 075-ben még

általánosan alkalmaztak Nyugat kolostoraiban.

Aztán a modell vitatását melynek ez tárgya volt

27



a mondott dátumtól kezdve; a reform szellemé

nek h tásár csakúgy, mint a gazdasági klíma

lassú és általános változásának a hatására. Végül

megmutathatók így a vitatás e l s ő következmé

nyei magúra a szerzetesi intézményre.

A dispositio rei f mili ris - szándékosan szó

lok itt Petrus Venerabilis clunyi pát szavával'

mcghatúrozására. a házi gazdálkodás rendjé

nek megállapítására, azaz a

f ö l d m í v e l ő

élettel

szembeni t t i t ű d j é n e k rögzítésére a nyugati szer

zetességnek megvolt a maga kalauza, a maga

szövege: Szent Benedek Szabályzata, Regulája.

Ám z d ő k során ezt a szöveget k ü l ö n b ö z ő k é p -

pen értelmezték. Ilyen újraértelmezés például a

816-os s z e r z e t e s s é g r ő l szóló kapituláré (karoling

királyi rendelet), amely a VI. század k ö z e p é t ő l

é r e z h e t ő e n megváltozott gazdasági környezet

hez és társadalmi szükségletekhez igazította a

szerzetesi szellemet.

E z e k b ő l

a szokásossá vált

é r t e l m e z é s e k b ő l e z e k b ő l a „szokásjogokból a

legtisztcltebbek és egyben a szövegekben legvilá

gosabban lefektetettek a tárgyalásom kiindulási

pontjául választott d ő b e n azok voltak, melyeket

a clunyi apátságban követtek. Ezeket fogom te

hát e l s ő s o r b a n megfigyeléseim alapjául választa

ni. Ezek a szabályok közvetlenül mutatják azt

az l a p v e t ő tényt, amely a szerzetesi gazdálkodás

minden interpretációjának alapjául kell hogy

szolgáljon: a hagyományos gyakorlat a szerze-

8



tesi rendházak helyét a mezei gazdálkodúshan

m i n d e n e k e l ő t t a közösség szükségleteinek a ko

difikálásával vezérli.

Ezeket a szükségleteket két osztályba osztotta

egy

ő s i

szabály: a táplálkozási szükségletek, a

victus (élelem) és a vestitus (ruházkodás). a

mondjuk így - fölszerelési szükségletek kategó

riájába. A két kategóriával kapcsolatos gazdasá

gi viselkedés legalább a IX. század ót e r ő s e n

különbözött egymástól, éspedig hagyományos,

intézményes, s ő t rituális (mert az anyagi j v k

fogyasztása szempontjából a szerzetesi a t t i t ű d

valójában rituális) tekintetben egyaránt. A vesti-

tus azaz a fölszerelés igényeit rendszerint vásár

lás útján elégítették ki. azaz pénzügyletek segítsé

gével, tehát a camerarius (kamarás) közvetítésé

vel, aki a rendház pénzbeli javainak ő r z ő j e és

b e s z e d ő j e volt. Az élelmezés ellenben a szerzetesi

család birtokában l e v ő t e r m e l ő e r ő k közvetlen

kihasználásához és értékesítéshez kapcsolódott,

s így a föld gyümölcseinek b e g y ű j t ő j e s ő r z ő j e

a cellarius (kulcsár) látta el a közösséget egy me

z ő g z d s á g i vállalkozás termékeiveJ2. A monos

tor tehát pontosan a táplálkozási szükségletek

szintjén

ikt tódott

be a mezei gazdálkodásba.

s következésképpen ottani e l h e l y e z ő d é s e attól

függött, hogy e tekintetben mit ír e l ő a Regula,

különféle értelmezéseivel együtt.

A bencés Regula 39 és 40 fejezete szigorúan

29



szabályozza constituta annona = megállapított,

e l ő í r t élelem, olvasható a 31 fejezetben) szerze

tesek ételét és italát. A liturgikus naptár periódu

sai szerint rögzíti az étkezések számát, a fölszol

gált fogások természetét és mennyiségét. (Utóbbi

mindenesetre a

m é r t é k e g y s é g e k t ő l

függött. me

lyek értéke nem volt sem állandó, sem e g y ö n t e t ű

a keresztény világban. úgyhogy e tekintetben

szabad tér nyílott szabályozási pontosítá~okra

és heves . vitákra.) Röviden

azt

mondhatjuk,

hogy a Regula kifejezetten megtiltja minden test

vérnek, a betegek és a g y e n g é l k e d ő k kivételével,

a négylábúak húsának fogyasztását bár paran

csoló ellátási okokból Kegyes Lajos idejében en

gedélyezni kellett, hogy

f ű s z c r e z é s e k e n

állati

zsírral helyettesítsék a növényi olajat), és a ü

vekhez, gyökerekhez, hüvelyesekhez, a korai

szerzetesség eme alaptáplálékaihoz csupán a ke

nyeret és a bort csatolja. Tegyük hozzá végül,

hogy az apátságban nem a szerzetesek az egyedü

li fogyasztók; a cellarius testvérnek kell táplálni

,,a betegeket, gyermekeket, vendégeket és szegé

nyeket is S ezek a járulékos szájak gyakran

igen számosak voltak (Clunyben a XII. század

közepén napi gabonaellátásuk egyenlö volt a

testvérekével. persze csak akkor, niikor látoga

tók kivételes ideáramlása nem duzzasztotta mér

téktelenül a vendéglátás igényeit

3

) . De szokások

és

rendeletek rituálisan e l ő í r t á k s olykor a legki-

30



sebb részletekig ennek a járulékos és változó

népességnek az étrendjét is; valamint a rendhúz-

b n t rtott szolgákét

• Ezáltal teljes egészében

szabályozták a föld termékeinek fogyasztúsút;

a

ce/larius ra

t rtozott

az élelemelosztás tervének

kidolgozása

5

• Ily módon megtervezve tehát min-

den monostor háztartása egyetlen igény függvé-

nyeként s z e r v e z ő d ö t t s ez az igény egyáltalában

nem volt szabad hanem szigorú szokások kor-

mányozták. Hogyan felelt meg a szerzetesi gaz-

dálkodás ennek az igénynek?

A nyugati világban minden monostori telep

birtokolt földet. A kegyes adományok ár d t

általában annyira megnövelte ezeket a földva-

gyonokat hogy az anyagi szükségletek kielégíté-

se szempontjából semmiféle veszélyt nem jelen-

tett ha elvettek e b b ő l a ropp nt gazdagságból

hogy csaknem ingyenes visszavonható birtoklás-

ként vagy kiváltságként juttatva megnyerjék vé-

le a világi arisztokrácia kegyeit. Aztán meg ah-

hoz is elég gazdagnak érezhette magát a közösség

földben hogy ne szoruljon új szántóföldek föltö-

résére. Az e r d ő i r t ó szerzetes képe semmiképpen

sem illik az i sz. 1075 körüli francia tájba. A

szerzetesi földvagyon egy része régóta a

vestitus-

hoz tartozott. tehát a camerarius hatáskörébe.

E b b ő l pedig az következik hogy a földvagyon

egy részén való gazdálkodásból a monostor nem

természetben hanem pénzben k ph tt a néki

31



járó termékeket. A fogyasztás szabályai tehát

a monostor intézményét - és azt hiszem, ez a

jelen fejtegetésböl k ö v e t k e z ő e l s ő fontos megál

lapítás -valósúggal kényszerítették, hogy ösztö

nözze, legalúbbis birtoka egy részének szomszéd

ságában, a mczögazdasági termékek kereskedel

mét, akúr sajút terményeinek eladásával, akár

úgy. hogy pénzt kívánt földjének használóitól

vagy c n g c d m é n y e s e i t ő l s így ő k e t kényszerítette

eladúsra.

É r t h e t ő

hogy az európai pénzgazdál

kodús legkomiszabb kontrakciójának összezsu

gorodúsának idején a monachizmus fontos sze

repet játszott a pénzforgalom fenntartásában.

Ami pedig a victus céljaira használt földva

gyont

illeti, ezzel

kapcsolatban

három

kategóriá

ba oszthatók a megjegyzéseink.

1 A fogyasztási elvek rendszere, azaz az étke

zési ritualé bizonyos termények termelésével a

szolgálatába úllította a földeket, és következés

képpen

irányította

a rajtuk

alkalmazott agrár

rendszert. A húsfogyasztás megszorításával ter

mészetesen csökkentette a pásztorkodást. ser

kentette viszont a s z ő l ő m ű v e l é s f e j l ő d é s é t ke

rül, amibe kerül. Kerteket és gyümölcsösöket te

remtett,

ahonnét

a Regulában

e l ő í r t

pulment ri

mellékétel, fözelék) anyagát nyerték, mely f ő

eleme volt a táplálkozásnak. E l ő t é r b e állította

végül az étkezési rituálé a kenyérsütésre alkalmas

gabonafélék termelését. Kérdés tehát, hogy nem

32



fejtett-é ki a szerzetesség intézménye ezen az úton

egy másik fundamentális hatást az európai mezei

gazdálkodásra azzal, hogy uradalma földjein

közvetlenül tervezett, f ö l d é r l ő i által hasznosí

tott

földjein pedig

l ő í r t

egy olyan termelési mo

dellt, amely úgylehet sok vidéken - Anglia és

Germánia egyes részein bizonyosan - különbö

zött a földhasználat primitív helyi gyakorlatá

tól, s amit azután lassanként egyre inkább utá

noztak.

2 Másik megjegyzésem a táplálékot szolgálta

tó földbirtokrészen alkalmazott m ű v e l é s i mó

dokra vonatkozik. A Regula és a szokások itt

már nem a fogyasztás, hanem a termelés szintjén

avatkoznak

be. A kérdés más szóval a szerzete

sek részvétele a földmíves-munkákban. Tudjuk

Szent Benedek Szabályzatának 48. fejezete e l ő í r -

ja a mindennapi kétkezi munkát az otiositas a

henyeség, a „lélek eme ellensége ellen. Csak

hogy ez a szöveg semmiképpen sem szándékozik

a testvérekre kiróni, hogy kezük munkájával for

gassák meg szántóik földjét. Valóban, csupán

annyit vesz figyelembe, hogy a szerzeteseket oly

kor rákényszeríthetik a körülmények ilyesmire,

s erre az esetre

jónak

látja türelemre inteni

ő k e t

azaz feltételezi, hogy a fizikai m e g e r ő l t e t é s kivé

teles vagy egyenesen botrányos. Másik bizony

ságként vegyük hozzá ehhez a 66. fejezetet, ame

lyik a portás szolgálatát tárgyalja, s hangsúlyoz-

33



za, hogy körül kell írni a szerzetesek tevékenysé

gét a kolostor falain belül. A szöveg felsorolja,

miféle munkaeszközök kell hogy ott legyenek e

célból, s nyilván ezek alkotják a közösség szoká

sos manuális munkaterületeit. Mik ezek a mun

katerületek? A malom, a d a g a s z t ó t e k n ő a kert.

Szent Benedek fiai tehát rendes körülmények kö

zött nem vesznek részt a m e z ő g a z d a s á g i munká

ban, kivéve a kertészkedést;

f ő

dolguk a táplálék

elkészítése, nem a megtermelése. Egyébként a

Regula mindegyik k é s ő b b i értelmezése hangsú

lyozza a földmunkától való elfordulást. Aniane-i

Benedek szelleme elfogadtatta, hogy a szerzete

seknek tartózkodniuk kell a durva munkától

„

papi hivatás megbecsülése végett'', és kompenzá

lásképpen ki kell terjeszteniük a liturgikus szol

gálatot. Így az opus m nuum (kétkezi munka) las

sacskán a konyhai munkákr korlátozódott, s ő t

Corbie-ban 822

ót

a szerzetesek még eme mun

kákból is áthárították a kevésbé nemeseket a

laikus szolgákra

• S még 1 8 körül is azt felel

hette Clunyben Ulrich, a szokások fogalmazója

a szerzetesek munkái f l ő l é r d e k l ő d ő n e k : ,,pa

szulyt pucolni. kertet gyomlálni, kenyeret da

gasztani. Jelképesnek t e k i n t h e t ő tevékenysé

gek. Egy bizonyos: a Xl századi szerzetesek

f ö l d m ű v e l ő k nem voltak. S ugyanígy nem voltak

azok e l ő d e i k se, kik Kegyes Lajos kor óta

megrobotoztatható

f ö l d b é r l ő k k c l

vagy fizetett

34



szakmánymunkásokkal ásatták fel kertjeiket7.

Egy évszázados tradíció, melyet az ezredforduló

másnapján a széltében-hosszában t e r j e d ő há

rom-rend-ideológia is

e r ő s í t e t t

kötelezte

ő k e t

hogy a háború specialistáihoz hasonlóan mások

munkájától várják táplálékukat, azaz földes

urakként éljenek, hogy periodikus járandósá-

gokkal terheljék földbérlöiket, hogy földjeik

gyümölcsöztetése érdekében közvetlen házi rab

szolgákat, robottal sújthatókat vagy bérmunká

sokat alkalmazzanak.

3 Harmadik pont, mely közvetlenül csatlako

zik az l ő z ő megjegyzések egészéhez: a m e z ő g a z -

dasági

m ű v e l é s

központjai sohasem a szerzetesi

telepek közvetlen közelében helyezkednek el; az

utóbbiak egyébként többnyire városiak vagy -

1075 körül - urbanizálódóak a kapujuknál e j l ő -

d ő „bourg gyors kiterjedése folytán

• A tápláló

földek tehát távolabbiak. Cluny körül mintegy

tizenöt uradalmi egységbe vannak szervezve, me

lyek mindegyike egy kiküldött barát, a decanus

dékán) felügyelete alatt áll; a f ő p r i o r évi körútja

során e l l e n ő r z i mindegyik gazdaságot~; ezek a

majorságok j ö v e d e l m ü k b ő l egyharmadot fenn

tartanak az uradalom saját szükségleteire - meg

j e g y z e n d ő hogy ugyanez az arány megtalálható

már a de illis kapituláréban is a többit pedig

a rendház élelmezésére kell fordítani, és be kell

szállítani c s ű r e i b e . Jegyezzük meg azonban jól,

35



hogy a szerzetesi gazdálkodás olyan fogyasztói

gazdaság. mely nem a termelés függvénye, ha

nem az

l ő r e

meghatározott

szükségleteké. A kö

zösséget tehát egyúltalában nem az érdekli, hogy

határtalanul növelje minden egyes uradalom jö-

vedelmét. hanem az. hogy fenntartson egy olyan

szintet. amely minden évben b ő s é g e s e n biztosítja

szúmúra

a

m e 1 ő g a z d a s á g i

terményeket,

beszá

mítva az idi júrúsi csapásokat és a termelés vélet

lenjei[ is Ebben a perspektívában a monasztikus

igazgatók egyik e l s ő r e n d ű feladata az, hogy min-

denekelött méltányosan osszák el a k ü l ö n b ö z ő

termelési egységek

között

a

terheket, teherbíró-

képességükhöz alkalmazva a beszállítást. Általá-

nosságban szólva váltórendszer gyökeresedik

meg, minden uradalom az e l ő í r t sorrendben az

év egy periódusában köteles a monostor teljes

élelmezését ellátni. Ezt hívják a dokumentumok

masaticum nak vagy mesagium nak. Ezek a

módszerek. melyek a szükségletek szintjén terve

zett gazdálkodásnak felelnek meg, természetsze

r ű e n vezettek, kivált az angol apátságokban, a

mezei

birtokok bérbeadásához °.

Jegyezzük meg m á s f e l ő l hogy a szerzetesi kö

zösség stabilitásra van kényszerítve, s nem utaz-

hat e l y r ő l helyre, mint a hercegek vagy a püspö-

kök, hogy felélje földje termékeit; a szerzeteseket

táplálni kell. Ez a szükség, s kivált az a gond,

hogy csökkentsék a nehéz és költséges szállításo-

36



kat. újfent pénzhasználatra ösztökélt a háztartás

eme részében. Szent Benedek Regulája valójá

ban sohasem tiltotta a pénzhasználatot ellenke

z ő l e g szabályozta; a Karoling-kor gazdasági

rendelkezései pedig melyek igen

e r ő s e n hatottak

a szerzetesi szokásjogokra. rendszerint e l ő i r á -

nyozták a pénz alkalmazását. A refektórium

szolgálatára rendelt mezei birtokokon tehát hoz

zászoktak ahhoz. hogy eladják a termés egy ré

szét és a kereskedéssel összeszedett

dénárokkal

a monostor szomszédságában fogyasztási java

kat vásároljanak • Nem csupán a v stitus kezelé

se kedvezett tehát a termékek árubabocsátásá

nak szerzetesi földeken. A bencések - bérmun

kásokra hárítva

át

a kétkezi

munkát

és távoli

mezei gazdaságokból szerezve be élelmüket -

e l ő m o z d í t ó i v á váltak. legalábbis a XI. század

óta egy pénzhasználatra alapuló áruforgalom

nak.

A XI. század utolsó negyedében azután ez az

e r ő s e n e g y s z e r ű s í t ő vonásokkal felvázolt modell

útalakult éspedig e l s ő s o r b a n a gazdasági f e j l ő -

dés nyomásának hatására. Azt hiszem hogy a

d ö n t ő fordulat úgy 1 75 körülre t e h e t ő : ekkorra

már a legtávolabbi vidékekig is kezdett eljutni

az adás-vétel szaporodása a pénzforgalom

meggyorsulása. Ekkor tette l h t ő v é a m e z ő g a z

37



dasági termelés l s ő fellendülése azt is hogy az

arisztokraták sokkal nagyobb lábon éljenek az

addiginál. A bencés apátságokban pedig az új

létfeltételek észrevétlenül átalakították az anyagi

javakkal szembeni viselkedést.

~it tanulhatunk

ezeknek a változásoknak az irányáról a clunyi

apátságban fennmaradt dokumentumokból?

Az Ulrich mester ö s s z g y ű j t ö t t szokások

1080-tól kezdve m i n d e n e k e l ő t t azt tanúsitják.

hogy az élet kevésbé mérték lctessé vált; a kolos

torban is akárcsak a világi arisztokrácia lakóhe

lyein kezdik emelkedni hagyni az istálló és az

asztal költségeit. A luxus egy bizonyos fajtája

f e d e z h e t ő fel a szerzetesek étrendjében anélkül

hogy

áthágnák

a Regula

a l a p v e t ő

parancsait

~

Kétségkívül az is kedvezett a fogyasztás növeke

désének hogy a clunyi apátság t t ő l az i d ő p o n t -

tól kezdve sokkal nagyobb mennyiségü pénzt

szedett be mint addig s a pénz egy része igen

m e s s z i r ő l

érkezett. A Rend a kolostorai által

forgatott dénárokból úrbért kapott s rendszere

sen érkeztek adományok f e j e d e l m e k t ő l kivált

Kasztília uralkodói tói akik igen nagy évi járadé

kot rendszeresítettek javára aranyban. Ez a ne

mesfém-beáramlás a

camerarius

hivatalát a

cella-

rius é fölé emeli és ezáltal módosítja a közösség

viszonyulását a m e z ő g a z d a s á g h o z bár nem

mondható hogy a birtokot elhanyagolták; tud

juk például hogy 1050 körül a cellarius tagon-

8



ként törekedett megszerezni egy egész községha

tárt, elüldözte a földet m ű v e l ő parasztokat, és

egy új, közvetlen gazdasági centrumot igyckczcll

teremteni a refektóriumok élelemellátásúrn .

Ugyanígy,

ajószágkormányzók r é s z é r ő l

1095 és

112 között az a kitartó törekvés s z l e l h e t ő , hogy

fizetésre kénysLerítsék a papságot, a különféle

esperességek elöljáróit. akiknek parazita tevé

kenysége megfosztotta az apátságot a föld hasz

nának

j e l e n t ő s

r é s z é t ő l 1

Mindazonáltal a jólét

s a gazdasági fellendülés klímájában lassanként

lábra kapott a szokás, hogy a victus-t is úgy

kezeljék, amint hajdan csak a vestitus-t azaz ki

fejlesszék azokat a kereskedelmi m ű v e l e t e k e t

amiket a régi modell implikált ugyan, de csupán

marginálisnak tartott. S így végül a háztartás

élelmezése is sokkal inkább a p é n z j ö v e d e l e m t ő l

függött, mintsem a t e r m é s z e t b e l i e k t ő l . ,,Gyak

ran megtörténik így Ulrich, a s z o k á s j o g j e g y z ő

-

hogy az egész évi

j ö v e d e l e m b ő l

semmink sem

lenne szükségleteinkre, hacsak az nem, amit dé

nárokért vásárolunk.

15

J e l e n t ő s tény: 1077-ben

a spanyol királyok által nemesfémekben fizetett

hatalmas jövedelmet (értéke néhány ezer clunyi

dénárra

b e c s ü l h e t ő ,

ami addig a

ruhatárra

for

dítódott, átutalták gabonavásárlásra

• A követ

k e z ő években meggyorsult ez a folyamat: Petrus

Venerabilis értesít, hogy 1120 körül k e t t ő s z á z -

negyvenezer dénárnál többet költöttek borra és

39



kenyérre

Ez pedig egész e g y s z e r ű e n azt jelenti

hogy a szerzetesi élet mérhetetlenül eltávolodott

mindenféle m e z ő g a z d a s á g i t e v é k e n y s é g t ő l .

Ez a e j l ő d é s clunyi környezetben bontakozott

ki

ám

az

ő s i

modell nem

csupán b e l ü l r ő l

transz

formálódoll k í v ü l r ő l is vitatták a szerzetesség

reformútorai. Voltak akik teljes egészében ta

gadtúk. l·:z a radikális szárny - említsük meg

itt elséísorban a karthauziakat és a grandmont-i

barútokat

·

szigorúan a remetemozgalomhoz

csatlakozott; egyrészt a pusztába való visszavo

nulást javasolta másrészt táplálkozási szigorú

ságra buzdított; visszatérésre túl Szent Benede

ken a régi atyák étrendjéhez. akik elutasították

a

bort

s

ha

nem

is

tiltották a kenyeret csupán

a legsilányabb a b o n a f é l é k b ő l való készítését en

gedélyezték 18. Efféle választás két ponton módo-

sította a szerzetesi közösség beilleszkedését a me

zei életbe: e l ő s z ö r is s z ű z f ö l d f e l t ö r é s t eredmé

nyezett hiszen a

barátok m ű v e l e t l e n

térségek

k e l l ő s közepében telepedvén le maguk kellett

hogy megteremtsék táplálóterületük minden

egyes darabját; azután meg kirekesztette a s z ő l ő -

m ű v e l é s t az g r á r r e n d s z e r b ő l és a kertészet sze

repét növelte a szántók rovására. Ez a típusú

reform viszont nem számolt azzal hogy a szerze

tesek maguk végezhetnék a m e z ő g a z d a s á g i mun-

kát; e l l e n k e z ő l e g úgy tervezte hogy mások

munkájára alapítsák megélhetésüket. Egyáltalán

40



nem a parasztokéra - jobbágyokéra vagy f öld-

b é r l ő k é r e - hiszen a közösségnek határozollan

szakítania kellett a világgal. A szerzetesi csoport

eltartása m á s o d k ö r ű szerzetesek feladata volt,

akiket

m ű v e l e t l e n s é g ü k

alkalmatlanná tett az

imádkozásra és a meditációra. Ezek voltak a

,,megtértek conversi). A legszigorúbb reforiz

mus eme a t t i t ű d j e a kétkezi munkával szemben

azt mutatja, hogy nem tudott elvonatkoztatni a

kulturális környezet kétszeres

k ö v e t e l m é n y é t ő l

Az egyik követelmény a szerzetesség b e l s e j é b ő l

fakadt: s i tendenciák közelítették a szerzetesi és

a papi szolgálatot, megkövetelték tehát, hogy a

szerzetes tanult ember legyen. Mármost a reform

kizárta az apátságból az iskolát, és megtiltotta a

felajánlott gyerekek elfogadását. A f ö l n ő t t meg

térteket tehát, ha e l ő z ő l e g meg nem szerezték

a nélkülözhetetlen tanultságot, fizikai munkák

végzésére kellett korlátozni. A másik követel

mény a század

s z e l l e m é b ő l

fakadt. s nem kevésbé

volt parancsoló. A kor, amelyben vagyunk, az

arisztokratikus morál megmerevedésének kora

volt, s ez a morál a kétkezi munkát méltatlanként

s lealázóként becsmérelte. és áthághatatlan kor

látot emelt a munkások s a többi ember közé.

Olyan e r ő s e n gyökeret vert ez a szétválasztás,

hogy például a chartreuse-i kolostor rendeletei

kétféle kenyeret irányoztak e l ő egy „szebbet

a szerzeteseknek s egy másikat a szolgabarátok-

4



nak holott ezek a rendeletek egyébként csakúgy

csepegnek az s z k é z i s t ő l és az alázatosságtóJl

9

•

Ami mármost a Citeaux-ból származó vitatást

illeti. az részleges volt. Csupán azok ellen az

eltérések ellen

kívánt

föllépni melyeket vissza

élésnek ítélt és vissza akart térni a benedeki sza

bályzat betüjéhez. Következésképpen nem tá

madta sem a földbirtokot sem a pénzkezelést.

De ezt a reformot is az aszkétizmus és a remete

ség csábítása lelkesítette s így végül is ugyanazon

értelemben módosította a monasztikus lét és a

mezei élet viszonyát mint a karthauzi- és a

grandmontin-állásfoglalás. Nem kell talán emlé

keztetni Szent Bernát szitkozódásaira a clunyiek

ínyencsége ellen. A ciszterciták minden étkezési

luxust elutasítottak. Kenyerük zabból árpából

vagy k ö l e s ő l készült. olaj nélkül f ő z ö t t zöldba

bot ettek. meg borsót és bükkönyt még húsvét

kor is~

• Elvonulás a pusztába tehát szüzföldfel

törés;

még

akkor

is.

ha

a cisztercita

apátságok

így például La Ferté Citeaux e l s ő leánya -

úgy látszik. régi remeteségek helyére települtek

ahol tehát jócskán m e g k e z d ő d h e t e t t már az er

d ő k s a mocsarak e r m ő r e fogása~

1

• Végül kizáró

lagos visszatérés a közvetlen földhasznosításra

hiszen a szent benedeki Szabályzat szövegeiben

amit e t ű szerint kívántak követni szó sincs se

dézsmáról. se robotról se jobbágyokról. Min

denesetre a cisztercita szokásjog ennél e r ő s e e n

42



elkötelezte magát egy pontban, éspedig a kétkezi

munka kérdésében. Citeaux is, akárcsak Chart

reuse és Grandmont, a szerzetbe lépésük l ő t t

nyert neveltetésük azaz társadalmi származú

sqk) szerint

osztotta

a testvéreket két különbözö

gazdasági feladatú kategóriába, a szolgafráterek

és a szentélyben s z o l g á l t t é v ő szerzetesek osztá

lyára. De a Szabályzat 48. fejezetében azt olvas

ván, hogy „akkor igazán szerzetesek, ha a két

kezük

munkájából

élnek,

mint atyáink

és az

apostolok , Citeaux helyreállította minden szer

zetes közvetlen, tényleges, fizikai kontaktusát a

földdel. A dijoni könyvtárban ő r z ö t t Moralia

in Job iniciáléi csakugyan ábrázolják is a szerze

teseket,

amint

az

r d ő i r t ó

fejszét s az

aratósarlót

használják.

A XII század elején mondjuk 1122-ben, hogy

ragaszkodjunk a kongresszus választotta

krono-.,

lógiai határhoz) tehát két nyíltan ellentétes rend

szer ütközött össze .a nyugati szerzetességben.

Az egyik a clunyi bencéseké volt, ahol a m e z ő -

gazdaság valójában külsödlegessé vált - és itt

szándékosan használom a

k ü l s ő d l e g e s

exterio-

ra kifejezést, mely a kor szerzetesi szótárában

a pénzgazdálkodásra vonatkozó dolgokat jelen

tette. A másik a - mondjuk - cisztercita-rendszer

volt, ahol a földbirtok hasznosítása igazán a kö-

4



zösség dolga lett, s ahol szerzetesek és szolga ba

rátok, bármiféle segítség nélkül, maguk nyerték

a f ö l d b ő l homlokuk verítékével, táplálékukat.

Arról kell még néhány szót szólanunk, hogy mi

vé

f e j l ő d ö t t

aztán ez a két rendszer a reformista

áramlat sodrásában s a gazdasági szükségesség

nyomása alatt.

Az e l s ő rendszer kétszeresen sérülékeny volt.

A szerzetesi intézményen belül - a f é n y ű z é s túlsá

gos kedvelésével - kiszolgáltatta magát a

támadó

bírálatoknak azután meg meggondolatlanul

messzire merészkedett a pénzgazdálkodás útján;

azt hitte, hogy károsodás nélkül teheti a pénzne

mek lassú elértéktelenedéséhez, a pénzjövedelem

állandó növekedéséhez

v z t ő

kereskedelmi for

galom általános f e j l ő d é s e közepette. A Rend há

zaiban. és magában Clunyben is stagnáltak, ha

ugyan nem fogytak a jövedelmek; részben a bel

s ő rend lazulása miatt, részben pedig a h i v ő k

elhidegülése miatt, akik kezdték más vallásos

alapítványokra fordítani adományaikat

Pet

rus Venerabilis részben éppen ennek a veszély

nek az elhárítására írta csodákról szóló köny

vét). 1120 után mindenesetre bajossá vált a rend

ház élelmezése. Petrus Venerabilis egész apátsá

ga idején kétfrontos harcra kényszerült: megpró

bálta leszerelni a ciszterciták támadásait, és igye

kezett meggyógyítani a háztartást. Nem újítani

igyekezett, e l l e n k e z ő l e g határozottan vissza

44



akart térni, amennyire csak lehetséges az eredeti

modellhez. Az általa kiadott rendelelck mcgfé

keztek néhány táplálkozási f é n y ű z é s r e való. haj

lást, melyeknek Szent Hugó apát idejének bösége

kedvezett. Megszorította az e r ő s e n meglazult

kapcsolatokat az élelmezés és a földbirtok m ű v e -

lése között. Sokáig próbálta helyreállítani a -

saticum ot úgy, hogy a szállítási szolgálatok le

gyenek összehangolva a falusi plébániák terme

lésével, az utóbbi növelése érdekében

bátorította

a közvetlen hasznosítás helyreállítását

2

\ az ura

dalmi fenntartott rész kiterjesztését és jobb f l-

szerelését; a krízis így közvetlenül hatott a mo

nostor körüli falusi tájra, jelesen a s z ő l ő k u l t ú r a

fejlesztésével.

Ugyanakkor

Petrus Venerabilis

nem követte Citeaux-t, és semmit sem tett azért,

hogy a clunyi szerzetesek mezei munkára szánják

l magukat. A kolostor belsejében megtiltotta

fizetett szolgák alkalmazását~\ conversi harhati

(,,szakállas megtértek ), szellemi képzettség nél

küli szolgabarátok látták l a munkát de nem

gazdasági okok miatt itt se, hanem azért, mert

ezek az emberek, akik közt elvétve akadt olvasni

tudó, egyébként átaludták vagy elvesztegették

volna a napot

25•

Ne felejtsük l

azonban

hogy

kizárólag b e l s ő házi munkákra alkalmazta, so

hasem küldte ki s az e r d ő b e se a s z ő l ő k b e

se a szántóföldekre ő k e t . A szolgabarátok mun

káját Clunyben sohasem használták olyan nagy

45



mértékben mint más kongregációkban, mond-

juk Hirsau-ban. Tegyük hozzá végül, hogy mind

ezek a módszerek alapjában véve hatástalannak

bizonyultak, az uradalmi termelést soha nem

ösztönözték a szükségletek fedezésénél többre.

Petrus Venerabilis kölcsönökre kényszerült, és

a clunyi gazdálkodás végül s tartós adósságba

süllyedt, ami persze nem kedvezett a kongregá

ció szellemi ragyogásának. Cluny kétszeresen

szenvedett

az

új

gazdasági

f e j l ő d é s b e

való töké

letlen beilleszkedése miatt.

Tekintsük most a megformált szerzetesi moz

galmat éspedig a cisztercitákat. Ő k 1120 után

másféle gonddal találták magukat szemközt,

amely

alapjában

véve a clunyi bencéseknél még

sokkal súlyosabb volt. A reform javasolta anyagi

tevékenységmodell, jóllehet a szent benedeki

Szabályzat szigorú olvasására alapult, túlságo

san jól alkalmazkodott a XI. század gazdasági

feltételeihez.

Abban

a

korban amikor

Petrus

Venerabilis rendeletére 1155 körül a clunyi ura

dalmakban végzett összeírások világosan bizo

nyítják) a paraszti adóságok igen keveset jöve

delmeztek: amikor a robot fokozatosan e l t ű n t

amikora

e z ő g z d s á g i

bérmunkások

alkalma

zása e l e n t ő s e n csökkentette a közvetlen m ű v e l é s

tiszta hasznát, akkor a bérletek felmondása és a

lelkes és g y e l ő r e b ő s é g e s e n j e l e n t k e z ő szolga ba

rátok személyében rendelkezésre álló ingyenes

46



m u n k a e r ő kivételezett helyzetet teremtett a cisz

tercita m e z ő g a z d a s á g i vállalkozások számára.

Az aszketikus szándék elutasítván a szentély dí

szítését maga is gátolta a nem produktív gazda-

·ság felgyülemlését s kivált elítélte a drága díszí

t é s ű kincsek birtoklását. Egyesegyedül a f ö l d t ő -

ke gyarapodhatott. Suger apát beszéli el hogy a

cisztercita monostorok eladták neki a drágakö-

veket amiket adományképpen kaptak Cham-

pagne

h e r c e g e i t ő l ,

és nem

s

gondoltak

rá hogy

megtarthatnák. Az ilyen eladásokból származó

pénzt v a l ó s z í n ű l e g földvásárlásra fordították s

növelték földbirtokvagyonukat. Az aszketikus

elhivatottság így különös visszacsatolással az

e r ő s e n produktív

m e z ő g a z d a s á g i m ű v e l é s

terje

désének kedvezett. Végül az hogy míveletlen va

donokban telepedtek le és silvo-pasztorális

, , p á s z t o r k o d ó - e r d ő b ő l é l ő ) m ű v e l é s i rendszert

választottak még jobban érvényesítette ezeket

a gazdasági

e l ő n y ö k e t

egy olyan

korban amikor

az anyagi civilizáció haladása miatt nagyobb volt

a kereskedelmi értéke az olyan termékeknek

amelyek nem a s z ő l ő k b ő l vagy a s z á n t ó f ö l d e k r ő l

származtak hanem a l e g e l ő k r ő l s az e r d ő k b ő l .

mint

a gyapjú a hús

az

épület- és szerszámfa

a hamuzsír a faszén. A cisztercita szerzetesek

a benedeki Szabályzat szövegében egy sort se

találtak ami tiltotta volna az eladást; e l l e n k e z ő -

leg azt olvasták k b e l ő l e , hogy kifejezetten föl-

47



hatalmazva érezhetik magukat házi termékeik

fölöslegének pénzre váltására s így gyorsan ha

ladtak a monetáris prosperitás a pénzvagyon

felé. És ez a prosperitás a világ szemében botrá

nyosnak

t ű n t

kivált életmódjuk mélységes egy

s z r ű s é g é v l szembeállítva. Fontoljuk meg befe

jezésül m s ezt a nyilvánvaló paradoxont a

szerzetesi reform - megújított s hagyományos

alakjaiban egyaránt - gazdasági hatásaival ma

gának

a szerzetességnek a tagadásához vezetett

elébb az eretnekségek majd a Koldulórendek

által.

8



DEMOGRÁFIA

ÉS ELHAGYOTT FALUK

Történész-tapasztalataim korlátai

arra

kénysze

rítenek hogy rövid reflexióimat a népmozgalom

és az elhagyott falvak összefüggésével kapcsolat

ban a középkorra vonatkozó megfigyelésekre

alapozzam. A kérdésfelvetés ilyen korlátozása

kétségkívül kritizálható: a XL és a XV. század

közötti

i d ő ő l

ritkák a demográfiai

f e j l ő é s

átte

kintését l e h e t ő v é t e v ő dokumentumok s ami

van gyakran az is pontatlan és mindig kényes

az értékelése. 1300 l ő t t r ő l alig akadnak használ

ható s z á m s z e r ű adatok; ezen a dátumon innen

megjelennek ugyan statisztikai feldolgozásra al

kalmas elemek de szörnyen elszórtak és mindig

töredékesek. Tegyük hozzá hogy ezek az adatok

csaknem mind adóügyi célból jegyeztettek fel

s így a becslések nem a települések és tájak lakói

nak valódi

számára

vonatkoznak legfeljebb

azon gazdasági egységek m e g k ö z e l í t ő számát

szolgáltatják melyeknek l e g e n d ő volt a jövedel

mük és megvolt a jogi státusuk ahhoz hogy

adóval legyenek sújthatók. A kép tehát szörnyen

9



elmosódott, és nem kevésb · ritkák, elszórtak és

bizonytalanok a megszámlálásokkal szembesíte

n kívánt régi topográfia maradványai sem.

Az említett súlyos hiányosságok ellenére sem

n e v e z h e t ő azonban l ő n y t e l e n n e k a medievalista

középkortörténész szakember) n é z ő p o n t j a . -

szen a középkor z európai történelem egyetlen

i d ő s z a k a mikor nagy népesedéscsökkenés ész

l l h t ő a növekedés hosszú fázisa után. Így a

középkort pillanatnyilag jogosan részesítik

e l ő n y b e n azok a tudósok, akik a Wüstung okat

pusztasággá vált helyek) kutatják, a lakott he

lyek és a m e g m ű v e l t területek f e j l ő d é s é n e k eme

nagy törésvonalát. Csaknem minden lakott hely,

ahol eddig Nyugat-Európában ásatások folytak,

a középkor utolsó századaiban elhagyott helység

volt. Ezeknek a kutatásoknak az e r e d m é n y e i b ő l

fogok kiindulni. s azután tárgyalni fogom a de

mográfiai süllyedés idöszakát, a XIV és XV.

századot.

Ebben a korban Európa legtöbb országában a

megadóztatható háztartások számának j l n t ő s

c s ö k k e n é s é r ő l

tanúskodnak a kincstári doku

mentumok. z a csökkenés kétségkívül részben

az otthonok elszegényedéséböl eredt: némelyik

olyan rettenetesen kifosztott volt, hogy kiesett

az összeírásból, mert nem volt rajta mit behajta-

50



ni. Nem kétséges azonban hogy a tényleges né

pesség is e r ő s e n csökkent. A XIII. század máso

dik felében lassan kezdett m e g s z ű n n i a növeke

dés stagnálás következett be majd hanyatlás;

ezt

k é s ő b b

I

300

után meggyorsították járvá-

nyok. Provance e korban nagy biztonsággal

megállapítható demográfiájából tudjuk hogy

míg 1315-ben 70 t ű z h e l y e t számoltak össze

addig 1471-ben már nem volt több 30000-néJI.

Az

ilyen

számok

azonban

szegény vidékre vo

natkoznak. és így az általuk közölt globális imp

ressziót ki kell igazítani a falusi struktúrák szint

jén.

Minden régióban ahol alaposan megfigyelték

a

kutatók

ezt a demográfiai visszaesést

e r ő s e n

k ü l ö n b ö z ő n e k találták egyik járásról a másikra.

E l s ő s o r b a n az agrárterületek z é l s ő zónáit hagy

ták el az emberek. A termékeny tartományok-

ban a b ő v e n t e r m ő jó talajokon nem észlel

h e t ő

a lakosság

e l e n t ő s

csökkenése.

Itt

a halá

lozások okozta ű r ö k e t csakhamar betöltötte az

~lctben maradt családok természetes szaporo-

dása vagy a bevándorlók gyors érkezése. Vélet

len szerencsétlenségek persze például katonák

hosszadalmas beszállásolása hellyel-közel itt is

e l ő i é z h e t t é k egyik-másik falu teljes kipusztulá

sát. De amint eltakarodott a vész visszatértek

a parasztok régi lakosok vagy jövevények és

nekiláttak a t e r m ő f ö l d e k helyreállításának. Igen

5



gyorsan újraéledt a falu. A m e z ő g z d s á g i vagy

s z ő l é s z t i b ő s é g ilyen területein amiket a föld

termékenysége vagy a forgalomban elfoglalt sze

rencsés helyzete

tüntetett

ki. nincsen

tartós

el

néptelenedés nincsenek pusztuló falvak. A becs

lések vagy a megszámlálások sorozataiból k i t ű -

n ő e r ő s és makacs esés a t ű z h e l y e k számában,

a régi lakóhelyek maradványai, amiket ma e r d ő

vagy lcgclö

növénytakarója

fed be szóval a

Wiis-

tung ok többsége melyeknek nyoma m e g ő r z ő -

dött a mezei helynevekben mind-mind a „rossz

vidékeken fekszenek hálátlan talajokon, me

lyeknek kényszerítésére l e g y ő z é s é r e kínos fára

dozás

árán

és csekély

haszonért csupán

a helyi

demográfiai nyomás vitte rá hajdan az embere

ket. 1450-ben Párizs vidékén a Francia alföld

ugyanolyan s ű r ü n lakott volt mint régen s véle

szemben állott a tartósan elnéptelenedett Hure

poix2. Mégis kérdés hogy akár ezeken a vidéke

ken is eltüntette-é valóban a falukat a kétségte

len zsugorodás, a népesség csökkenése?

Nagyon k ö z l r ő l kell tehát nézni a problémát,

s e célból a provance-i hegyvidék két szektorát

fogom tárgyalni melyeket geográfusok és törté

nészek brigádjai nemrégiben vizsgáltak meg tü

zetesen. Itt van Saint-Christol földje a Banontól

északra f e k v ő öt jelenlegi község közelében a

Lurc-hegység l e j t ő i n > Zord világ. Úgy látszik

elég k é s ő n kísérelték meg megszállani a parasz-

52



tok, akiket a XI XII. század nagy demográfiai

lendülete lökött ide. Az e r d ő közepében vágott

sovány irtásokon törékenyek maradtak a telepí

tések. Ebben a f é l r e e s ő zugban csaknem teljesen

hiányoznak a

számadatok ámde több

jel tanú

sítja, hogy e r ő s volt a népességcsökkenés, kivált

a XIII. század legutolsó éveiben.

Az 1471-es adóügyi összeírás nyolc falut sorol

fel a vizsgált területen. Három közülük már csu

pán

néhány

t ű z h e l y e t

számlál, másik

hármat

Saint-Christolt. Lardiers-t és Giront a f e l v e v ő -

biztosok lakatlannak m i n ő s í t e n e k Az elnéptele

nedési v elvándorlási é n y e z ő tehát itt igen nagy.

De csökkenteni kell. mert a gondosabb vizsgálat

azt mutatja, hogy a

három

falu egyike jóval a

XIV századi demográfiai krízis e l ő t t veszítette

el lakosságát. Gironról van szó. Ezt a magasan

települt helységet a XIII. század folyamán hagy

ták ott az emberek, s új falut alapítottak a síksá

gon, s ez, L Hospitalet, egyike a még 1471-ben

is lakott öt mezei településnek. Itt v é g z ő d ö t t te

hát a hosszú vándorlás, mely az e l ő z ő századok

során - azaz az elnéptelenedési fázison kívül -

kiürített néhányat a vidék római kor e l ő t t i oppi-

dum aiból.

1471-ben

Giron

elhagyott helység, de

legalább két évszázad óta elhagyott már. Marad

Saint-Christol és Lardiers: hét faluból k e t t ő

Ezen az igen k e d v e z ő t l e n vidéken tehát így is

elég magas az elnéptelenedési t é n y e z ő Megjegy-

53



z e n d ő azonban hogy az elhagyás i d ő l e g e s volt.

Sajnos hiányoznak a szövegek mégis úgy t ű n i k

hogy Saint-Christol mely 1442-ben még lakott

volt 1540-ben már újból tizennégy lakott házat

számlált; Lardiers-ben 1531-ben ugyancsak

hat

lakott ház volt de 1494 óta bérelték a s ü t ő h á z á t

következésképpen a falu nem lehetett immár la

katlan. Mindent egybevetve azt kell gondol

nunk hogy a teljes elhagyás periódusa néhány

év legföljebb néhány évtizedre korlátozódha

tott. Mégis ez az elnéptelenedési hullám e r ő s e n

hatott a népesedés egészének ritmusára urópa

ezen területén: a XV. század harmadik negyedé

ben amikor Saint-Christol utolsó lakosát is elve

szítette

már jó

ideje megindult a demográfiai

megújulás lendülete. Végül is. ha a néhány meg

maradt szöveggel a kezünkben igen-igen közel

r ő l vizsgáljuk a topográfiát akkor világosan ki

derül kivált Saint-Christol esetében hogy az el

néptelenedés

ő l e g

a

XIII

században keletkezett

t a n y a s z e r ű e n elszórt lakóhelyeket érintette a fa

lu maga m e g ő r i z t e utolsó lakosait és vonzotta

az e l s ő telepeseket amikor visszatértek a föld

megm íívelésére.

K i t ű n i k m i n d e b b ő l

hogy

bár

a vizsgált kor

ban az említett falusi települések csaknem min

den lakosukat elveszítették az elnéptelenedés

többnyire mégsem volt teljes. Azt elmondhatnók

hogy egy falu ahol már csak ketten laknak többé

5



nem falu. Kétségkívül, de ha legalább ketten lak

nak benne, elhagyottnak se n e v e z h e t ő . Haute

Provence szomszédos járásaira nincsen annyira

részletes analízisünk a falusi t ű z h e l y e k eloszlá

sáról, de durvább, globálisabb összeszámlálási

adatok azt sejtetik, hogy a népesség reakciója

ott is hasonló lehetett. Haute-Provence két köz

igazgatási kerülete, a castellane-i és a digne-i tar

tomány, ha az utóbbiban Digne városától elte

kintünk, adózó

t ű z h e l y e i n e k

kétharmadát veszí

tette el. De a vidék faluinak nem tünt el kéthar

mada. 1315-ben, Digne földjeit megint kivéve,

98 helységet szúmláltak össze: e ő l csupán 6

néptelenedett el teljesen a XIV. században, s nem

népesedett újra a

k ö v e t k e z ő k e n

Ezeken a tar

talékaik szegénysége miatt igen s e e z h e t ő földe

ken a megadóztatható tüzhelyek 65 százaléka

e l t ű n t , de a faluknak csak

6

százaléka néptele

nedett el tartósan.

Ezekben a száraz és így a demográfiai zsugoro

dással l e g e r ő s e e n sújtott hegyekben igen sok

szántót, egész nagy, ugarolással többnyomáso

san m ű v e l t földtáblákat engedtek át a fáknak,

a juhoknak Az elszigetelt tanyák, a kis szállások

magukra hagyatottan elpusztultak, s ma a nyo

muk

is

alig e d e z h e t ő fel

a bozótban. De a közös

ség szíve, a falu, az egyházközség központja, a

c strum e r ő s s é g , vár, tábor a szilárdan v é d h e t ő

kompakt csoporttá halmozódott házak rakása,

55



csaknem mindig m e g ő r z ö t t néhány lelket. Való

jáb n a községi területen belül kisebb méretek

ben a lakóhely olyasféle újracsoportosulása

ment végbe mint amilyen az egész vidéken ész

l e l h e t ő

s hasonló okokból. A

c s ö k k e n ő

népesség

visszahúzódott a kevésbé termékeny újabban

m ű v e l é s alá fogott s z é l s ő zónákból a m e z ő g a z -

dasági munk a kevésbé rossz földekre koncent

rálódott. S ezek minden bizonnyal a központi

tömörüléshez legközelebbiek voltak. Mindig

itt

voltak találhatók a legjobb parcellák a legked

v e z ő b b f e k v é s ű e k melyek az e l s ő lakóhelyek he

lyét meghatározták. Az egymást k ö v e t ő nemze

dékek intenzív munkája a közeli istállók trágyá

ja még termékenyítette a kcrtészkedésnek ezt a

koszorúját m e l y t ő l biztosabb haszon volt várha

tó mint a jó h í r ű vidékekre való bizonytalan

kivándorlástól. Következésképpen igen ritka

hogy egy vagy két család ne m r dt volna hely

ben vagy vissza ne tért volna igen gyorsan a

faluba hogy makacsul részt próbáljon hasítani

magának a falu termékenységi k ö r l e t é b ő l ott

ahol az e l s ő honfoglalók hajdan megtelepedtek

s aztán a településükkel gazdagították a földet.

Az elnéptelenedés láttuk mélységesen módosí

tott a paraszttelepülések térképét de az új el

r e n d e z ő d é s t végül s gazdasági t é n y e z ő k szabá

lyozták. És ezek csaknem mindig a faluhelyeket

részesítették e l ő n y b e n . A provance-i példa az

6



alábbi munkahipotézisre csábít: a XIV és a XV.

században az európai mezei népesség e r ő s reg-

ressziójának idején a falut alig érintette az elnép-

telenedés. Mik hát

akkor

a

Wüstung ok és az

elhagyott helyek csaknem mind? Faluk közé ik-

tatott lakóhelyek és még inkább helynevek peri-

ferikus szántóföldek.

Mégis kétségtelen hogy néhány falu véglegesen

e l t ű n t A demográfiai törésvonal volt elnéptele-

ncdésük meghatározó oka? Vagy az elnéptelene-

dés e g y s z e r ű e n kitérés a kisebb ellenállás irányá-

ba s máshol

k e r e s e n d ő

a teljes elnéptelenedést

kiváltó d ö n t ő impulzus? A kérdés eldöntésére

pontosan kellene ismerni az elnéptelenedés törté-

netét és ismerni kellene rövid tartamú eseménye-

it abban az i d ő s z a k b a n amikor az emberek el-

hagyták lakóhelyeiket. Az ásatások itt nem ele-

g e n d ő e k ; ritka hogy szilárd és k e l l ő e n megköze-

l í t ő támpontokat szolgáltatnának. Az össze-

számlálások általában r ő s e n szaggatott ada-

taira sem támaszkodhatunk. A történész ha

mégis

l ő

mer hozakodni sejtéseivel nem eléged-

het meg egyetlen falu megfigyelésével tekintetbe

kell vennie az egész környékét a földeket a

szomszédos földeket a faluval szomszédos és a

falut birtokló földesurakat és uradalmakat.

Tekintsünk e l ő s z ö r egy angliai fost village et

7



(,,elveszett falut ), Tusmore-t Oxfordshire-ben.

A légi fényképezés földerítette elhelyezkedését

és ma már mumifikált nyomait a f ű t k r ó alatt.

1279-ben huszonhárom parasztcsalád élt a falu

ban. Bizonyára elég sanyarúan élhettek ezen a

túlságosan nedves vidéken: a közösségre

1334-ben kivetett adó felényivel kevesebb volt

a falusi kivetések helyi átlagánál. 1355-ben Tus

more semmit sem fizetett

többé

a fekete pestis

kiirtotta lakosait. Két évvel k é s ő b b az uraság,

Roger de Cotesford följogosíttatott a falu és a

rajta á t v e z e t ő út „bekerítésére és a t e r m ő f ö l d

l e g e l ő v é alakítására. Az engedélyt - így a szöveg

- azért

kapta

meg, mert a lakosok, akik a major

alattvalói voltak, mind e l t ű n t e k A romokat rét

borította be, mely még ma is fedi5

Itt van azután a Vieux-Rougiers-re fölkapasz

kodott falu, a Sainte-Baume-hegység lankáin,

Provance-ban.

Itt

három

éve ásnak,

és

csaknem

minden adatot a régészet szolgáltatott. Úgy lát

szik, hogy a falu lassú elnéptelenedés színhelye

volt a XIII. század második felében, ugyanak

kor, mikor a domb lábánál, a síkon egy új agglo

meráció növekedett; ugyanakkor,

amikor

a

Lure-hegységben a falusi népesség teljesen oda

hagyta a hasonló f e k v é s ű Giront. De 1340 és

1420 között, úgy látszik, hogy m e g s z ű n t e k az

eltávozások, és a Vieux-Rougiers-re új lakosok

telepedtek: ebben az

i d ő s z k b n s ű r ű b b e n

la-

8



kott volt mint valaha. Az eltávozás 1420 után

k e z d ő d ö t t újra és most már gyorsan a falu teljes

kiürüléséhez vezetett

•

Az angol példában a demográfiai faktor ural

kodik. A faluközösséget az elnéptelenedés úgy

meggyöngítette hogy nem tudott - a királyi te

kintélyre támaszkodva · ellenállani a földesúri

nyomásnak. Meg kellett hajolnia a földesúr aka-

rata l ő t t t ű r n i e kellett hogy az a maga hasznára

forgassa

fel

a szántóföldi gazdálkodást.

El

kellett

t ű r n i e mert az agrárrendszer átalakulása olyan

a l a p v e t ő volt hogy a falu elpusztítását és helyé

nek végleges elhagyását követelte meg. A pro

vance-i esetben ellenben sokkal kevésbé közvet

lenül

hathatott

az elnéptelenedés általános ten

denciája. l k é p z e l h e t ő lenne ugyan. hogy igen

e r ő s demográfiai nyomás hatására r ő l k ö d n e né

hány ember makacsul hogy a Yicux-Rougiers

meredekein lakjék. Csakhogy az elnéptelenedés

ritmusa és a regionális népesedési görbe futása

e r ő s e n különbözik ám egymástól. Minden jel

szerint az l s ő eltávozások már a nagy XIII. szá

zadi túlnépesedési fázis vége e l ő t t m e g k e z d ő d -

nek. S különösképpen éppen 1340-ben állanak

meg

abban

a pillanatban

amikor

a demográfiai

görbe lassú lehajlása gyorsulni kezdett. mikor

Provance járványtól és harci hordáktól pusztít

va t ű z h e l y e i n e k kétharmadát elveszti akkor

éled újra Rougiers és akkor kezd újra pusztulni

59



a falu akkor hal meg végképpen mikor a XV.

században a regionális népesség újra megtalálja

terjeszkedési erejét s megindul az új gyors növe

kedés. szaporodás fellendülése é a lakóhelyek

tömörülése a Vieux-Rougiers meredélyén épült

kastély körül tán magyarázható a XIV század

második felében Provance-ban uralkodó bizony

talansággal. Ámde az elnéptelenedés két perió

dusa. a XIII. század végi és a XV század közepi

egybeesik a

m e z ő g z d s á g i

terület nagy reform

mozgalmával mely a maga r é s z é r ő l e r ő s e n kap

csolódik a demográfiai növekedéshez. Ez a moz

galom új m ű v e l é s i l e h e t ő s é g e k megnyitásához

s ezzel kapcsolatban a falusi tevékenység súly

ponteltolódásaihoz

vezetett.

Tehát mindkét

eset

ben Tusmore-ban csakúgy mint Rougiers-ben

az agrárrendszer megváltoztatása okozhatta el

s ő s o r b n a falu elnéptelenedését. A változást

egyik esetben a földesúri önkény hajtotta végre

hirtelen a

másikban

a parasztközösség

önként

és lassan. S végül is véletlennek t ű n i k hogy az el

néptelenedés é az okául szolgáló változás egy

i d e j ű - é vagy sem a népesedés általános csökkené

sével. Hiszen mindkét tárgyalt esetben egy f e j l ő

dés menetét kíséri melynek a paraszti gazdálko

dás itt nyertese amott áldozata volt. Kiderül

hogy ez a f e j l ő d é s az e l s ő mozdító s a népmoz

galmi változás csak járulékos jelenségnek t ű n i k .

Kevésbé távoli múltban másféle és kétségtelen

60



demográfiai fellendülések idején kibontakozó

f e j l ő d é s b e n is é s z l e l h e t ő faluk e l t ű n é s e Számol

hatunk-e a mezei Franciaország történetében

annyi sok elhagyott faluval, mint a XX. század

nagy növekedési hulláma idején ?

Így jutunk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon gyak

rabban hagyták-é el az emberek a falukat a XIV

és a XV. században, a demográfiai hanyatlás

idején, mint a m g l ő z ő három évszázadban, mi

kor a népesség, minden vonatkozó adat szerint

szüntelen növekedett, és a mezei gazdálkodás

f e j l ő d ö t t Üssük fel bármelyik tudós topográfiai

szótárt, amit egykor Franciaországban készítet

tek. S~ámláljuk össze az e l t ű n t helyneveket: a

legszámosabbak azok, amelyeket a X. Xl és

XII. századi szövegek jegyeznek fel, s azután

nyomuk veszett. Csakhogy ez a megállapítás

nem sokat jelent. Mert

ki

tudja, mi lehetett a

korszak valamelyik dokumentumában említett

helység, még ha a vill (falu, helység, majorság,

udvarház) kifejezés kíséri is ? Egy szállás neve?

Egy tanyáé vagy egy elszigetelt gazdaságé ? Tán

csak a terepen végzett igen

k ö r ü l t k i n t ő

vizsgála

tok dönthetnék el e kérdést a régészet, valamint

a talajtani és a botanikai elemzés minden eszkö

zével. Mégis van urópának néhány vidéke, ahol

a régi települések története van annyire fejlett,

6



hogy kölcsönözhessen néhány adatot efféle meg

fontolásokra.

Norfolkban például az 1316-ban összeállított

helységlista, a

Nomina Villarum

lényegében

ugyanannyi nevet tartalmaz, mint a két évszá

zaddal régebben lefektetett

Domesday Book.

De

a nevek nem mindig azonosak: 70 nem szerepel

a

Domesday Book-ban

viszont a 726 Xl század

végén bejegyzett f a l u n é v b ő l 69 nem található az

új listában. A helységnevek

e g y s z e r ű

megválto

zása lenne az ok? Néha. De megállapítható,

hogy ezen a vidéken 34 falu, azaz a mezei agglo

merációk 4,6 százaléka megüresedett a XI. szá

zad vége és XIV század eleje közötti i d ő b e n

tehát a nyilvánvaló demográfiai növekedés pe

riódusában?

Még m e g l e p ő b b adatokkal szolgálnak André

Déléage Bourgogne-ra vonatkozó kutatásai egy

régebbi korszakról. A jelenlegi clunyi járásban

ahol ma

25

falu,

71

szállás és 283 tanya van)

egy b ő s é g e s dokumentáció

i

sz. 1000 k ö r ü l r ő l

161 települést említ. Mármost e z e k b ő l a helyne

v e k b ő l k é s ő b b 77 e l t ű n t

azaz a csökkenés 47

százalékos. Hatalmas veszteség. Csábítónak lát

szik szembeállítani ezt a számot egy másikkal,

a 16 százalékkal, az elnéptelenedett faluk koeffi

ciensével, amit provance-i adatokból Castellane

és Digne hegyi vidékeire felületes vizsgálat alap

ján, provizórikusan és e r ő s e n h o z z á v e t ő l e g e s e n

számítottunk. Valójában a clunyi

járásban

i

sz.

62



1 után l t ű n t sok helynév nem mind volt falu.

Megállapítható hogy a nevek egynémelyikc ma

gában álló mezei gazdaságot jelöl egy római

villa utódját. e az is nagyon határozottan k i t ű -

nik hogy más méghozzá viszonylag sok név

közepes nagyságú tömörülésekre vonatkozik

melyek ténylegesen l t ű n t e k És úgy látszik hogy

ezek a helyek éppen a XI. század elején kezdtek

üresedni tehát abban a pillanatban amikor a

mezei

f e j l ő d é s

é r e z h e t ő e n módosította

a

m e z ő -

gazdasági élet feltételeit. A középkori tájak hosz

szú gazdasági és demográfiai expanziója alatt

ezen a vidéken nyilvánvalóan á t r e n d e z ő d ö t t a

mezei településhálózat. S ez ugyanolyan alapve

t ő

változás volt. mint azok a módosulások me

lyek kevéssel k é s ő b b a népesség csökkenésével

e g y i d e j ű l e g következtek be. Ennek az újrarende

z ő d é s n e k a körülményei a történészek s régészek

sokkal kitartóbb figyelmét érdemelnék meg

mint amennyiben eddig részesültek. Az alábbi

akban

megkockáztatok legalább néhány megkö

z e l í t ő megfigyelést.

Az e l s ő a XII. és XIII századi Észak-Német

országra vonatkozik. Itt csak úgy hemzsegnek

a

Wüstung ok.

Nem mintha ezek a tájak elnépte

lenedtek volna. Nyilvánvaló hogy mint minde

nütt másutt itt is szaporodtak az emberek bár

milyen e r ő s is volt az a mozgás mely parasztok

csapatait indította útnak e r r ő l a v i d é k r ő l Észak

6



és Kelet m ű v e l e t l e n t e r m ő f ö l d j e i n e k meghódítá

sára. De a korszak itt a m e z ő g a z d a s á g i struktúra

mély megváltozásának a kora volt. Eddig a

Waldbauer-ek

(,,erdei parasztok )

m ű v e l t é k

meg

a földet. Kis csoportokban e r d ő s é g e k síírüjében,

szétszórtan, ezek az emberek kevés gabonafélét

termeltek, inkább kertészkedtek, disznót te

nyésztettek. Ezeken a vidékeken a gazdálkodás

alapja a tölgyliget volt,

és

a makk, valamint a

házhoz csatlakozó kertecskék szorgalmas meg

munkálása, és csak járulékosan törtek föl min

den évben néhány d ő l e g e s szántót, égetéssel sza

badítva f l a földet az e r d ő v á g á s b a n hogy aztán

gyorsan otthagyják. Se tartós munkák, se állan

dó szántók, s faluk. akott helyek szórványai,

magányos vagy néhányadmagukkal összeállott

Ho_ ok (udvarok). Számtalan helynév tehát. A

XII. század közepe után azonban teljesen átala

kította a tájat a gazdasági

f e j l ő d é s

mely

k e t t ő s

tekintetben jelentkezett. A földesurak, akik

fennhatósági jogot formáltak az e r d ő s é g e k r e

észrevették, hogy a fajó áron eladható. Sok fára

volt szükség az új városok építéséhez. nyers

anyagként a

kohók

táplálásához, a só bányákhoz

s a t e r j e d ő b e n l é v ő sokféle kézmííves mesterség

hez. Megakarták tehát szervezni a fakitermelést,

s ehhez védekezni kellett az égetéses földmívelés

és a barangoló háziállatok ellen. Bevetették épp

akkortájt

m e g e r ő s ö d ö t t

parancsolási hatalmu-

64



kat. s kizárólagosan saját használatukra tartot-

ták fenn a fás területek bizonyos részeit: e r d ő -

ket (,,forets ) csináltak b e l ő l ü k ahonnét a pa

rasztokat kitiltották. A földesúri e r d ő k e r ü l e t e k

létesítése a lakóhelyek valóságos a pályát váltotta

ki, parasztok exodusát, szállások elnéptelenedé

sét. Rengeteg Wüstung-ot pusztaságot terem

tett. gyanakkor a paraszti gazdálkodás egyre

inkább a gabonatermelés felé tolódott el. A pa

rasztok kevesebb disznóhúst s

több

kenyeret et

tek. A Waldbauer-hói Ackermann s z á n t ó v e t ő )

lett. Ehhez szomszédaival közösen meg kellett

szerveznie egy egész t e r m ő f ö l d t e r ü l e t e t . m e z ő -

gazdasági településeket kellett alapítania. Az er

d ő b ő l

a folyamatosan.

m ű v e l t

terület centruma

felé vándorolt. Az elszórt lakóhelyek kompakt

településekké tömörültek, sövényekkel körülke

rített falukká, egy fegyelmezett közösség szívévé,

amely a földesúr fennhatósága alatt tiszteletben

kellett hogy tartson kollektív szabályokat. példá

ul az ugaron legeltetés és a közös nyáj szokásjo

gát, a faluterületen kívüli építkezés tiltását. Két

szorosan összekapcsolt átalakulás, az egyik a föl

desúr parancsolási jogának m e g e r ő s ö d é s e , a má

sik egy szilvo-pasztorális típusú, nyers és zsák

mányoló gazdálkodás átalakulása az e r d ő k és

a m ű v e l t földek é s s z e r ű b b használatán alapuló

rendszerré, határozta meg tehát a népesedési tér

kép teljes átformálódását

• A kor Szászországá-

6



b n kétségkívül nem található sok elhagyott -

lu. Ebben az d ő s z a k b a n itt nem elhaltak hanem

keletkeztek a falvak. De éppen m e g e r ő s ö d é s ü k

ürített ki számos helységet f ő l e g sok kis szállást

s innét a

Wüstung ok

sokasága. Bizonyos hogy

nem a régi Szászország az egyetlen melyet a

mezei gazdálkodás ilyetén f e j l ő d é s e átalakított.

Jó lenne. ha a falusi településtörténet kutatói

más tájakon s az európai középkor más periódu-

saiban

is

keresnék a nyomait.

Visszatérek tehát Maconnais vidékére a jelen-

leg tárgyaltnál kissé régebbi i d ő b e a Xl. és a

XII. századba. Itt nincsen szó az agrárrendszer

radikális felfordulásáról csupán a technika és

a termelés lassú és szabályos

f ö l l e n d ü l é s é r ő l

mely azután a népesség lassú és folytonos szapo-

rodásához vezetett. André Déléage munkái meg-

mutatták hogy ekkor ezeken a tájakon számos

paraszttelepülést elhagytak a lakói. Az elhagyás

körülményeit azt hiszem. az uradalom oldaláról

kell vizsgálni. E l ő s z ö r azért. mert a dokumentá-

ció egész fénye erre a szervezetre vetül de azért

is. mert igen nagy mértékben az uradalom hatá-

rozza meg és irányítja a m e z ő k gazdasági f e j l ő d é -

sét. Ezért a földesúri intézmény

e r ő s e n h tott

a paraszti települések

f e j l ő d é s é r e

többfélekép-

pen is

A szállás vagy kár a falu olykor zavarta a

földesúri üzem növekedését. kivált hogy ha a

66



nagybirtok i n t é z ő i

ki k rták terjeszteni a köz

vetlen értékesítést, el k rták hagyni az adóssá

gokat produkáló földbérletrendszert, és újra

k rták rendezni a szántóföldeket, hogy m ű v e l é -

süket szolgák

és

robottal sújtható parasztok csa

p t ir bízhassák. Tudjuk, hogy a cisztercita

apátságok elszántan ezt a módszert követték.

A XII. században, a nagy demográfiai lökés ide

jén a fehér barátok nyomására sok paraszt kény

szerült elhagyni lakhelyét, s

másutt

megteleped

ni. Sok falu halt ki így; lerombolt házaik helyén

izolált s ű r ö k emelkedtek, szolgabarátok kezelé

sében 10. És sok más földesúr járt el ugyanúgy,

mint a ciszterciták. Vegyük például Serciacum

esetét. Ez egy valódi falucska volt, néhány kilo

méterre a clunyi apátságtól, egy római villa he

lyén, s valami tucatnyi mansus ból ( , , t e l e k b ő l )

állott. 1080 körül az apátság i n t é z ő i n e k egyike

igyekezett sorba megkaparintani minden földes

úri

jogot

és

birtoklási címet a szántóföld-táblák

ra, a rétekre, a s z ő l ő k r e és a települést alkotó

mansus okra egyaránt. Tizennyolc kisebb-na

gyobb földesúrral és tizennégy allodiális (,,majo

ros , ,,jobbágytelkét hübérként birtokló ) pa

rasztcsaláddal tárgyalt e célból; megvásárolta

egymás után a jog ik t11. Mire a tulajdonátruhá

zás b e f e j e z ő d ö t t , a falu szépen ki is ürült. A

clunyiek egy nagy farmot építettek a helyébe.

7



Sercianum ból „Grange Sercic lett, Sercie-paj

ta, ahogyan még ma is nevezik.

De olykor a hatalom birtokosai a földesúri

jövedelem növelésére épp

l l e n k e z ő l e g

a paraszt

lakosok tömörülését segítették e l ő meghatáro

zott e d v e z ő helyeken. Persze ez az átcsoportosí

tás is a szomszédos helységek rovására történt.

melyek közül néhány teljesen l is tfmhetett.

Tudjuk, hogy a

XII XIV.

századi Németország

ban a természetes urbanizáció megsokszorozta

a Wüstung okat: s ű r ű koronát képeztek minden

egyes kisvároska körül, melynek szabadságjogai

magukhoz vonzották a parasztcsaládokat. Két

évszázaddal

korábban

hasonló összeköltözési

mozgalom játszódott l Maconnais m e z ő i n ha

kisebb mértékben is.

Amikor

a Xl század folya

mán elterjedtek a treuga Dei (,,Isten békéje )

rendszabályai, néhány helység a közös térségnek

m e g f e l e l ő n é l

k e d v e z ő b b

jogi státust nyert. Ezek

a kivételezett helyek bizonyos szentélyeket ö v e z ő

megszentelt területek voltak, az úgynevezett ci-

miterium ok. Az új törvényhozás ezeket a terüle

teket védte az e r ő s z a k t ó l itt menedéket lehetett

találni. A lakhelyét itt

f e l ü t ő

parasztcsalád meg

menekülhetett földesurától, eltéphette az öt hoz

zá láncoló jobbágy-bilincseket, megszabadulha

tott a sarcok tói. Ám egyáltalában nem szabadult

fel, hiszen adóznia kellett a szentély gazdájának,

és alá kellett vetnie magát igazságszolgáltatásá-

8



nak. A földesúr éppen azért hirdette meg egy-egy

hely szabadságát, mert így remélte munkásokkal

benépesíteni, akik ha mérsékelt m ű v e l é s s e l is,

új hasznot hajtanak neki Ezek a cimiterium-ok

ezek a „menedékek , a békének és a mentségek

nek mindezek az utakon emelt keresztekkel meg

jelölt területei csakugyan be is népesedtek ha

mar, mivel a parasztok tudták. hogy itt jobb

bánásmódra számíthatnak. mint egyebütt. Tilta

kozhattak a szomszédos, nem kivételezett

és

így

lakosait l v s z t ő települések földesurai, nem ért

az semmit. egmaradt a XII század v é g é r ő l

egy egyezség szövege, melyet a maconi székes

egyházi káptalan és a helyi várúr kötött. s amely

különleges szabadságjogokat biztosított a Pier

reclos falu cimiterium-ában lakó embereknek

2

•

S ez a falu még a mai tájban is ő r z i a különösen

nagy tömörülés nyomait; nem messzi t ő l talál

hatók a XI. század után l t ű n t helységek nevei.

A szabadságjogok

játéka

tehát hasonló ered

ménnyeljárt, mint a szász országokban az agrár

rezsim említett változása: a népesség néhány fa

luba tömörült a plébániatemplomok körül vagy

olyan helyeken, melyek gazdájának volt elég ha

talma kiváltságok elismertetésére, s ezzel párhu

zamosan megfogyatkozott, olykor teljesen el is

fogyott a k ö r n y e z ő falvacskák lakossága.

Néhány nemzedékkel k é s ő b b a XIII század

l s ő felében azután egyik-másik tekintélyes föl-

69



desúr olyan szabadságlevelet adományozott

amely már nem csupán az adózás terhén könnyí

tett hanem piacot és vásárokat teremtett bátorí

totta

a kereskedést

k e d v e z ő b b

helyzetbe

juttatta

a helységet ami abban a korban amikor a mezei

gazdaság szélesen megnyílt a kereskedelmi forga

lom l ő t t ahhoz hasonló választ váltott ki s ha

sonló változást okozott a településhálózatban

mint egykor a menedékjog. Még ma is külön

legesen magas a tömörülés aránya az olyan köz

ségekben mint Salornay-sur-Guye Cortevaix

vagy Prissé melyek 122 és 123 között nyerték

szabadságlevelüket

3 F ö l t é t e l e z h e t ő hogy az

e l ő j o g o k k l

fölruházott Prissé növekedése siet

tette egy szomszéd falu Mouhy elnéptelenedé

sét mely azóta néhány házra redukálódott. A

XI Xlll. századi Maconnais-ben a demográfiai

terjeszkedés nagy hulláma nem növelte észlelhe

t ő e n

a paraszttelepülések számát. A vidék az

ezredfordulón már nem kínált m e z ő g z d s á g i

m ű v e l é s r e alkalmas területet minden vagy csak

nem minden használható föld el volt foglalva.

Nincsenek tehát

új

városok még ú t t ö r ő elszige

telt

m ű v e l é s

is elvétve akad. A néhány említett

példa e l l e n k e z ő l e g épp azt mutatja hogy a vidé

ken szétszórt és egymáshoz gyakran igen közeli

sok kicsi szállásból már az ezredforduló e l ő t t

e l t ű n t néhány míg mások falukká növekedtek.

Ezt az agglomerációs mozgást kétségkívül segí-

7



tette a termelés és a kereskedelem technikai hala-

dása. A meghatározó hatás azonban láth tó n

az uradalmak d ö n t é s e i b ő l származott.

r ő s e n provizórikus és inkább kutatási tervként

é r t e n d ő következtetéseim tehát az alábbiak:

1 A középkori helynévkutatás igen sok meg-

nevezett hely elhagyásáról tanúskodik. és ezek

közül elég sok bizonyos i d ő s z a k b a n parasztcsa-

ládok tényleges lakhelye volt. De aki elhagyott

falukat keres igen szigorúan meg kell hogy ros-

tálja ezeket a helyneveket. M i n d e n e k e l ő t t rr

a kérdésre kell választ keresnie hogy mi a falu?

Kritériumokat kell tehát rögzítenie ami nem ké-

nyelmes munka. és minden tájékra külön o d i l l ő

meghatározásokat igényel. Tudjuk milyen bi-

zonytalanok a geográfusok is amikor egy mai

tájék településtípusait akarják osztályozni. Nyil-

vánvaló hogy sok esetben csupán az ásatás osz-

lathatja el a bizonytalanságot; csak ez bizonyít-

hatja hogy a helynévhez település tartozott és

ez szolgáltathat d tok t nagyságáról.

2

Amikor egy vidéken kialakul a demográfiai

visszaesés általános tendenciája kkor a falu az

addiginál kisebb mezei népességnek még mindig

k e d v e z ő lakóhely lehet amely annyi talajtani

e l ő n y t kínálhat. hogy a t e r m ő t e r ü l e t utolsó lakói

ott ragadhatnak. Lehet hogy csupán néhányan

71



vagy kár csak egyetlen család; az azonban. úgy

látszik kivételes hogy a helyet teljesen és nagyon

hosszú i d ő r e elhagynák. A népesség ide-oda

ár mlás

lényegében a periferikus településekre

korlátozódik itt duzzadnak és sz porodn k a

szállások vagy z izolált tanyák hogy aztán ki

ürüljenek s t rtós n e l t ű n j e n e k .

3 Mégis nem minden falusi településnek ked

vez egyformán természet vagy jog és a gazdaság

történet meg a földesúri hatalom alakulása

mindegyikük helyzetét külön-külön módosítja.

Versenyben állanak és olykor éppen ez vezet

egyikük-másikuk teljes elnéptelenedésére. De

látni kell hogy ez a verseny a globális demográfi

ai haladás vagy visszaesés fázisaitól függetlenül

hat. Az emberek összes számának növekedése

vagy csökkenése más t é n y e z ő k h ö z képest e r ő s e n

korlátozott hatású. Ahhoz hogy egy parasztcsa

lád

el

tudjon szakadni megszokott munkájától

s mindattól ami régi otthonához köti s végül

- általában hosszú hezitálás után mert az észjá

rás ellenállása igen e r ő s úgy döntsön hogy

elhagyja faluját. hhoz az szükséges hogy a me

zei gazdálkodás változásai teljesen megfosztot

ták légyen a helyzet régi e l ő n y e i t ő l és kitessék

nyilvánvaló l s ó b b r e n d ű s é g e más helyekhez ké

pest. Így például az antikvitás és a középkor

átmeneti korszakában a földmívelés visszahúzó

dása és a pásztorgazdálkodás föllendülése mi tt

72



Itáliában a dombok e l ő n y ö s e települési he-

lyekké váltak mint a síkság. Néhány évszázad-

dal k é s ő azután az agrárrendszer visszafordu-

lása fordított irányú mozgást idézett

e l ő

Ám

a mezei gazdálkodásban a termelés nem minden.

Számít éspedig sokat a hatalom súlya is kény-

szerítései szúrásai. kadtak faluk amiket azért

hagytak el mert a földesúr busásan megfizette

a kivándorlást és az

új

település árát

másokat

meg azért mert az uraság ügynökei túlságos buz-

galmat tanúsítottak a családok adóügyi kizsák-

mányolásában. Gyakran a jogi státus hátrányai

meghaladták a hely termelés vagy árueladás te-

rén kínálkozó

l ő n y e i t .

S végül a falusiakat gyak-

ran pusztán a hódító nagybirtok expanzív ereje

ű z t e el.

A közbeiktatott mezei település kiterjedése

vagy felszívódása egy falu duzzadása vérsze-

génysége vagy e l t ű n é s e nyilván népesedéstörté-

neti tények. Ám a parasztok nem azért csoporto-

sulnak vagy szóródnak el így vagy úgy egy mezei

vidéken mert s z á m s z e r ű e n többen vagy keve-

sebben vannak. Néhány éve a történészek meg-

próbálják megszámlálni a parasztcsaládokat. De

meg kellene figyelni méghozzá nagyon

k ö z e l r ő l

vándorlásaikat is és eloszlásukat a területen. Eh-

hez pedig pontosan figyelni kell a helyi ökonó-

mia adataira az uradalom gazdálkodására még

inkább. mint a faluéra.

7



A

LOVAGSÁG EREDETE

A XIII. században a lovagság a nyugati világban

mindenfelé jól körülhatárolt testület, valósággal

középpontjában

áll a társadalom épületének.

Öt illeti meg az a f ö l s ő r e n d ű s é g és kiválóság,

ami régebben a „nemes fogalmához tapadt. De

hogyan kovácsolódtak a modellek, a képek, az

észjárásbeli reprezentációk, melyek megadták

ennek a testületnek fegyverzetét, és erre az e l s ő -

r e r t d ű helyre emelték? Hogyan jutottak ekkora

tömörségre, hogyan találták meg határaikat S

hogyan kapcsolódott végül a nemesség eszméje

a lovagságéhoz? Ma még lehetetlen teljesen ki

e l é g í t ő e n válaszolni ezekre a kérdésekre, melyek

a középkori társadalomtörténet legmélyebb és

legmeredekebb problémáit érintik. De a kérdé

sek ürügyén megkockáztatható legalább néhány

reflexió, néhány e l ő z e t e s sejtés, néhány

munka-

hipotézis azoknak a vizsgálatoknak az alapján,

melyeket a nemesség és a szegénység fogalmának

tárgyában legutóbb végeztek. Minden amit mon

dok, csaknem teljesen Franciaországra fog vo-

7



natkozni. részben mert az én saját tapasztalatom

a problémára vonatkozóan francia dokumentu-

mok tanulmányozására alapul, de azért is, mert

a tárgyalt f e j l ő d é s francia területen elébb jelent-

kezett, mint bárhol egyebütt.

mikor körül kell határolni s jellemezni kell egy

társadalmi csoportot, amikor föl kell ismerni,

hogyan illeszkedik be a társadalom többi kategó-

riái közé, és végül mikor meg kell különböztetni

a képet, amit a kor emberei lassanként fölfogtak

h e l y z e t ü k r ő l s k ö v e t k e z m é n y e i r ő l akkor mindig

jó módszernek látszik a nyelv tanulmányozásá-

ból kiindulni. A XJII. században e g y ö n t e t ű e n

a latin mil s katona) szóval fejezték ki ahhoz

a koherens csoporthoz való tartozást, ami akkor

a lovagság volt. Mikor és hogyan került ez a

terminus használatba? Nemigen látok ennél a

kérdésnél

jobb

kiindulást a problémánkhoz. Fel-

téve mindenesetre, hogy k e z d e t t ő l egy bizonyos

nyelvre korlátozzuk a vizsgálódásunkat, éspedig

a diplomák, az oklevelek és a jegyzékek nyelvére,

amely ilyen esetben a l e g l e l e p l e z ő b b mivel hiva-

talos nyelv, vagy legalábbis sokkal szigorúbb a

szépirodalmi m ű v e k é n é l azután meg mivel ter-

mészeténél fogva különlegesen figyel a jogi státu-

sok definiálására, m i n ő s í t é s é r e és egymástól való

megkülönböztetésére. Kétségkívül, ez a szótár

7



e r ő s e n ritualizált, mesterkélt, mindenféle újítás

nak ellenálló. Sohasem szabad elfelejteni, hogy

rendszerint milyen nagy késéssel követi az embe

rek körülményeit ténylegesen módosító folya

matokat. De legalább vitathatatlanul jelzi, hogy

amikor elfogad végül egy bizonyos címet egy

új társadalmi kategória tagjainak megkülönböz

t t ő megjelölésére, ekkorra a kollektív tudat az

i l l t ő csoport létezését egyhangúlag elismerte,

megszentelte, teljesen elfogadta, és stabil, állan

dó struktúraként közvetíti e l k ö v e t k e z ő generá

cióknak.

l. A mil s szónak ebben a specializált nyelvben

való megjelenését és elterjedését vizsgálandó, el

s ő s o r b n azokra a kutatásaimra fogok támasz

kodni, melyeket csaknem húsz éve Maconnais

vidékének dokumentumaiban, kivált a clunyi

apátság k i r t g y ű j t e m é n y e i b e n végeztem. ltt ki

vételes s ű r ű s é g b e n található anyag történetünk

d ö n t ő

periódusára, az ezredforduló körüli évek

re.

udtommal

eddig senki nem vizsgálta még

ilyen széles k ö r ű e n az arisztokrácia jelölésére al

kalmazott szóhasználatot, és az eredmények si

kerrel állották ki a kritika próbáját. Itt csak rövi

den összefoglalom a megállapított tényeket, ami

ket Maconnais t á r s d l o m t ö r t é n e t é r ő l szóló

könyvemben közöltem .

a A mil s szó pontosan 971-ben

2

jelenik meg

a m e g ő r z ő d ö t t iratokban. Némelyikben, éspedig

7



törvényszéki g y ű l é s e k e l ő t t i egyezségekre vonat-

kozó feljegyzésekben, a visszavonható javak

használati engedélyeiben és az adásvételi iratok-

ban egyre inkább ez a kifejezés helyettesíti azo

kat

a származás feltüntetésére szolgáló

m i n ő s í t é -

seket, amelyek a z e l ő t t mint vassus vazallus)

vagy .fidelis h ű b é r e s ) vagy mint nohilis nemes)

emelték ki a vazallusi szubordinációt. 1032-ben

az átmenet e f e j e z ő d ö t t : a lovagi szótár helyette

sítette a társadalmi

f e l s ő b b r e n d ű s é g e t

k i f e j e z ő

egyéb szóhasználatokat. Ezentúl kétféleképpen

alkalmazzák: vagy individuálisan, mikor szemé

lyes címként t ű z i k ki az emberek az okiratok

b e v e z e t ő vagy b e f e j e z ő formuláréjában vagy

kollektíve, hogy ezáltal fejezzék

ki

egy törvény

szék bizonyos tagjainak vagy egyes tanúknak

a különleges m i n ő s é g é t Mindenesetre a mi/es

szó használata még sokáig kivételes és e r ő s e n

szabálytalan marad.

h

1075

körül újabb

változás

é s z l e l h e t ő .

Hirte

len elterjed a cím használata, mely egy i d ő óta

sokkal b e n s ő s é g e s e b b e n épült be az egyén nevé

be, akit díszített, nomen e keresztneve) és cogno-

men e családi neve) közé illeszkedve

3

. Az írno

kok

hozzászoknak, hogy rendszeresen

alkalmaz-

zák mindenkire, aki egy meghatározott pozíciót

tölt be. Az 1080és 1109 között alapított paray-le

monial-i monostor oklevéltárában is igazolható,

hogy mindazok akik ezzel a címmel f l vannak

77



díszítve a világi arisztokráciától

h tározott n

k ü l ö n b ö z ő társadalmi rétegekbe tartoznak.

e Végül a XI. század utolsó éveiben az okleve-

lek formulái három ö s s z e f ü g g ő változást

tárn k

föl. Egyrészt a vidék legnagyobb uraságai példá-

ul

Beaujeu ura a nevükben szerkesztett oklevele-

ken kezdik földíszíteni magukat a lovagi m i n ő s í -

téssel4 ami m á s f e l ő l t t ő l kezdve bizonyos szó-

lásmódokban is megjelenik melyek nem annyira

egy egyén helyzetét jelölik mint

inkább

egy egész

családi csoportét. Utóbbi tény rr utal hogy

a címben megnyilvánuló társadalmi megkülön-

böztetést ezentúl egy egész nemzetség javának

tekintik. amely az i l l t ő nemzetségben nemze-

d é k r ő l

nemzedékre

r ö k l ő d i k .

Végül az írnokok

mikor tanúk listáját állítják össze t t ő l fogva

ügyelnek hogy a világiak között két csoportot

szembesítsenek egymással: a milites a lovagok

csoportját és a rustici a parasztokét

• A miles

szó eme

új

alkalmazásából

rr

kell gondolnunk

hogy Maconnais vidékén ez a 980 l ő t t megin-

dult mozgalom a XI. század legvégére teljesen

véget ért. Ez után az i d ő p o n t után a jogi iratok

nyelve a lovagságot koherens és kompakt cso-

portnak tekinti mely egy családi és örökletes

kvalitás körül tömörül szorosan; a nemesség fel-

ő fokaihoz csatlakozó csoportként mely követ-

kezésképpen a világi arisztokráciával azonosul

egészében.

8



2 Ezekhez a megjegyzésekhez, melyek Fran

ciaország ö z é p s ő részének egy kicsiny vidékére

vonatkoznak, ma már más megfigyeléseket is

csatolhatunk, melyek azonban szintén helyi je

l e n t ő s é g ű e k és méghozzá kevésbé megbízhatóak

és világosak, mert sokkal szegényesebb doku

mentumanyagra alapulnak, mint az e l ő b b i e k .

a E l ő s z ö r azokat említeném, melyek Pro

vence e r ő s e n szétszórt forrásanyagában végzett

szondázásokból emelkedtek ki. Itt a

miles

szót,

melynek itt van egy szinonímája, a cm• ll rius

(lovas katona), az o k l e v é l s z e r k e s z t ő k úgy lát

szik, csak 1025 után alkalmazzák elöször, tehát

lényegesen k é s ő b b e n mint Maconnais-ben. Vi-

szont sokkal hamarébb jelentkezik két jelenség:

lovagok és parasztok határozott szembeállítása

a tanúlistákban (az e l s ő példát 1035-böl ismer

jük7) és a lovagi minösítés fölvétele a legnagyobb

uraságok által: 1035-ben, a lérins-i cartularium

egyik feljegyzésének

b e v e z e t ő j é b e n

Antibes két

„hercegének anyja azt mondja, hogy az egyik

fia püspök, a másik lovag

8

• 9 7 5 t ő l kezdve látja

A Lewis is szaporodni a lovagok említését a

dokumentumokb n a Rhöne-tól nyugatra, és

1020 után viselik a várurak a lovagi címet

•

b Ile-de-France-ban J. F. Lemarignier apró

lékos kutatásai az e l s ő Capetingek okleveleiben

azt mutatják, hogy a miles szó 1022-1023-ban

lép használatba, azaz ugyanabban az i d ő p o n t -

79



ban mikor megjelennek az e l s ő jelek a függet

len várurak létezésének bizonyítására; 1060-tól

a címet a várurak viselik

e Végül hadd közelítsem ezeket az elszórt

megfigyeléseket jelenlegi kutatásaim néhány

eredményéhez. Észak-Franciaország ő ú r i csalá

dainak struktúrájár és genealógiai irodalmára

vonatkozó vizsgálataimból két egymást kiegé

s z í t ő megjegyzést emelnék itt ki. Ezek a források

egyrészt azt mutatják hogy a flamand tájakon

l e g k é s ő b b a XII. század utolsó h rm dáb n a

legnagyobb uraságok fiai lovagi m i n ő s é g ü k n e k

tulajdonítanak e l s ő b b r e n d ű fontosságot; más

részt pedig az derül ki b e l ő l ü k hogy egy olyan

embernek a családja mint Lambert de Wattre

los az nnales Cameracenses s z e r z ő j e aki az

arisztokrácia legszerényebb fokán helyezkedett

el származása alapján a lovagokhoz kezdte so

rolni magát a Xl század közepén 11.

Folytatni kellene persze a kutatásokat

és

sza

porítani a regionális vizsgálatokat. Sok d tot

várhatunk például jelenleg folyó kutatások alap

ján a Francia Királyság déli r é s z é b ő l Toulou

s a i n - b ő l és Catalogne-ból Philippe Wolff tanít

ványaitól. De már a történészmunka mai fázisá

ban is jól é s z r e v e h e t ő az a f e j l ő d é s mely a világi

társadalom f e l s ő szintjein zajlott le s lassanként

módosította a képet amit az arisztokráciáról és

jogi h e l y z e t é r ő l lkott k maguknak az emberek

8



abban a korban. Ennek a f e j l ő d é s n e k ma már az

orientációja és nagysága is k i v e h e t ő . Néhány vi

déken a mozgalom kétségkívül elhúzódó volt,

mert kezdetei olykor l e g k é s ő b b a X század het

venes éveibe

h e l y e z h e t ő k

s még folyamatban

van a XII. század végén. V a l ó s z í n ű l e g vehemen

sebben zajlott a francia föld délibb részein, ahol

a királyság intézménye hamarébb meggyengült.

D ö n t ő pillanata mindenütt a XI. század második

harmadában

következhetett be. Mindenesetre

ekkor kezdi egyesíteni az arisztokrácia különbö

z ő rétegeit egy cím, éspedig a mil s szó közös

használatával, valamint a cím által kifejezett

örökletes f e l s ő b b r e n d ű s é g b e n és morális érté

kekben való közös részvétellel. És így

ekkor

kez

di elkeverni az alacsonyabb nemesi rétegeket a

legmagosabbakkal, melyek eddig a tulajdonkép

peni nemességet alkották.

3 De ha ugyanezen módszereket alkalmazva

más területekre terjeszti

ki

az ember megfigyelé

seit. ha a francia királyság határaitól északra

s keletre néz körül, akkor azt látja, hogy a moz

galom, mely Maconnais-ben 1100 körül befeje

z ő d ö t t Lotaringiát és a többi germán provinciát

csupán egy évszázad múlva érte el.

tt

a jogászi

nyelv végig a XII. századon át továbbra is hatá

rozottan megkülönbözteti a „nemességet , me

lyet a valódi szabadsággal azonosít, a lovagság

tól, melyet kifejezetten alárendeltnek tekint.

8



Léopold Génicot vette észre hogy a namuri ok

levelek végformulái egészen 1200 körülig gondo

san elkülönítik a nobilis tanúkat azoktól akik

csupán miles-ek. Így járnak el például egészen

225

körülig a gueldre-i hercegség írnokai

2

•

Ezt

teszi a Hainaut-i króniká-ban a jogi realitások

éles s z e m ű m e g f i g y e l ő j e Gislebert de Mons

3

Így található még 1207-ben is Sváb Fülöp rende

letében 14. És más egyáltalában nem jogi termé

s z e t ű

források úgyszintén félreérthetetlenül ta

núsítják hogy itt még mindig l é t e z ő valóság az

észjárásbeli reprezentációkban a nemesség és a

lovagság szigorú megkülönböztetése. Honorius

Augustodunensis De imagine mundi í m ű érteke

zésében például megmagyarázza hogy az emberi

nem az özönvíz után három társadalmi kategó

riára oszlott: Sem fiai lettek a liber-ek aphet fiai

a miles-ek és Kham fiai a servus-ok

5

• Ő t vissz

hangozza a Karl Bosl idézte

6

1163-as elszászi

krónika ahol azt olvashatjuk hogy Julius Cae

sar miután l e g y ő z t e a gallokat a szenátorokat

princeps-ekké tette az e g y s z e r ű római polgáro

kat miles-ekké és azóta ezek a lovagok akik

a parasztok felett de a nemesek alatt állanak

segítenek

m e g ő r i z n i

a békét.

Ennyi a szavak tanítása. Következik az értelme

zés azaz három kérdés megválaszolása. Miért

8



kezdik Franciaországban az írnokok a miles szót

más kifejezéseknél gyakrabban használni a tár-

sadalmi e n s ő b b r e n d ű s é g meghatározására? Mi-

ért lesznek a miles szó tartalmazta értékek ce-

men tjévé annak a valaminek, amit leginkább

tán „osztályöntudatnak nevezhetnénk? Miért

éppen a Francia Királyságban f e j l ő d ö t t ki ez a

mozgalom? M e g f e l e l ő tanulmányok híján nem

tudjuk még, mi történt Itáliában, Angliában és

Hispánia katolikus királyságaiban.)

És

aztán a

Birodalom országaiban, ahol átvették a lovag-

ság fogalmát, miért nem olvadt azonnal össze

a nemesség fogalmával?

1. Az e l s ő kérdésre legbiztosabban úgy vála-

szolhatunk, ha visszatérünk a szóra, de ezúttal

nem a felsorolás. hanem a szemantika oldaláról:

azaz megkeressük, mit jelentett akkor a miles szó,

amikor az oklevelek s z e r k e s z t ő i alkalmazták, és

Franciaföldön l ő n y b e n részesítették más kifeje-

zésekkel szemben, mint amilyenek

a.fidelis

a

no-

bilis. úgyhogy ez utóbbiak végül is e l t ű n t e k Mi-

féle súlyt, miféle érzelmi értékeket vett á z e k t ő l

a régebbi szóhasználatoktól? Ha a kérdésre felel-

ni kívánunk, nem szorítkozhatunk az oklevelek

és

a jegyzékek vizsgálatára, hanem figyelembe

kell vennünk egy másik nyelvet is amit eddig

szándékosan kerültünk: az irodalomét.

a A X. század végén a miles szó (melynek

nincs n ő n m ű alakja, úgyannyira nincs, hogy

83



amikor az oklevelekben helyettesíteni fogja a no-

bilis kifejezést, az utóbbi használata töretlenül

folytatódik a lovagok feleségének és leányainak

jelölésére) vitathatatlanul katonai jelentés hor-

dozója. A harcosok jelölésére használták, ponto

sabban egy bizonyos harcoskategória, a lovas

katona jelölésére. Ezen használat bizonyítéka

például, hogy Richer a csaták leírásában milites t

és pedites t gyalogost) állít szembe egymással,

és az ordo militaris

katonai

rend) meg az ordo

equestris lovas rend) kifejezést felváltva használ-

ja ugyanazon társadalmi realitás jelölésére

17

•

Még határozottabban tanúsítják a miles és a -

ballarius szavak

8

vitathatatlan ekvivalenciáját

Dél-Franciaországból származó

oklevelek, mert

itt a köznyelv kifejezései könnyebben behatoltak

az írnokok nyelvébe, amint F. L Ganshof feudá-

lis szóhasználatra vonatkozó kutatásaiból vilá-

gosan kiderül. Provence, Languedoc, Cerdagne

és

Catalogne tájain

a

Xl

században

szinonim

a klasszikus latin kifejezés és a dialektusban é l ő

latinizált formája. Egy ilyen ekvivalencia nagy

határozottsággal fejezi ki, hogy a kor emberei-

nek szemében csak az a harcos volt méltó a név-

re, aki lovat használt. Következésképpen a miles

szó sikerét össze kell kapcsolni a szigorúan vett

katonai intézmények f e j l ő d é s é v e l melyek vizs-

gálata jelenlegi találkozónk tulajdonképpeni tár-

gya. A szó sikere valójában három, egymást k

8



g é s z í t ő tény tudatosulását tükrözi. Az egyik

technikai: a lovas f e l s ő r e n d ű s é g e a csatában.

A másik társadalmi: a nemesként dicsért élet

mód és a lóhasználat összefüggése, bizonyára

igen régi

és

igen mély,

bár

még igen kevéssé vizs

gált kapcsolat a germán prehistória f ő n ö k ö k

mellé temetett lovaiig, a klasszikus antikvitásig,

a lovasítás társadalmi jelentéséig kellene tágítani

a vizsgálatokat). Végül a harmadik tény institu

cionális: a fegyveres szolgálat korlátozása egy

s z ű k k ö r ű elitre. Az ezredforduló táján már

mindhárom tény jócskán régi lehetett; a legfiata

labb kétségkívül a harmadik volt, de már tán

z is f ö l f e d e z h e t ő IX. századi szövegekben, mint

például az

Adnuntiatio Karoli

vagy a quierzyi

kapituláré, melyek invázió esetére - a fejedelmek

h ű é r e s vazallusainak tartják fenn a harc kötele

zettségét 19. Nem a harci módszereket s a háború

körülményeit nemrégiben átalakító változások

miatt tört tehát be az ezredforduló körül a lovagi

szóhasználat az oklevelekbe; másutt k e r e s e n d ő

az oka.

h Csakugyan elég k ö n n y ű észrevenni, hogy

az ezredforduló táján kétségkívül nem a tulaj

donképpeni katonai jelentés a

miles

szó legmé

lyebb értelme. Emlékeztetek ezzel kapcsolatban

P. Guilhiermoz néhány megfigyelésére, amiket

Marc Bloch munkái

ót e r ő s e n elhanyagoltak,

pedig az Essai sur / origine de l noblesse en

8



France au moyen iige (Értekezés a nemesség ere

d e t é r ő l a középkori Franciaországban) ma is

alapja minden efféle vizsgálódásnak, e l s ő s o r b a n

kritikai apparátusa

és

a hatalmas erudíciós alap

miatt, melyen ez a ű nyugszik. A Guilhiermoz

idézte szövegek azt sejtetik, hogy a miles szó leg-

régebbi történetében és bb n a szóhasználat

ban, amit a középkor a k é s ő antikvitásból örö

költ,

e l s ő s o r b a n

azt jelentette, hogy „szolgálni .

A k é s ő i Római Birodalom hivatalos nyelve ezt a

kifejezést, származékait és a b e l ő l e k ö v e t k e z ő

metaforikus képeket, mint például a cingulum

militiae (milíciaöv, vitézi öv), csakugyan a csá

szári házban végzett nyilvános szolgálatok jelö

lésére használta. Ez a jelentés uralkodik ezentúl a

Vulgata bizonyos passzusainak értelmezésében,

például Pál apostol két szövege esetében, me

lyeket az ezredforduló írnokai mind gyakran ol

vasgattak:

rma

militiae nostrae non carnalia

sunt (Vitézkedésünk fegyverei nem testiek), (II.

Kor. X. 4.) és Lahora sicut honus miles Christi

Je 1·u (Te azért munkának terhét hordozzad mint

a.Jézus Krisztusjó vitéze), (II. Timotheushoz, II.

3 .

Az e szavaknak tulajdonított szemantikai ér

ték magyarázza, hogy a Meroving-kori szentek

biográfusai mindig mint milites e i - r ő l (Isten vi-

t é z e i r ő l beszélnek h ő s ü k r ő l Ez magyarázza,

hogy Grégoire de Tours Frankok történeté-ben a

miles

akárcsak

z

Evangéliumok-ban

és

az

Apos-

86



tolok Cselekedetei-ben a közhatalom alanta

sabb segédeit jelöli, akiknek a feladata a rabok

ő r z é s e és a ű n ö z ő k kivégzése volt. Végül ez a

szóhasználat magyarázza, hogy a Karoling-kor

ban, amikor újraéled a tanulás, és megtisztul a

latin a klasszikus és z s k e r e s z t é n y forrásokhoz

való visszatéréssel, s f ő l e g amikor a h ű é r i s é g

kereteiben a katonai tevékenység egyre inkább

specializált, tiszteletre méltó

és

személyes

e l l e g ű

szolgálattá kezd válni, egy beneficium-mai jóté

teménnyel, ajándékkal) lekötelezett lovas szolgá

latává; nos, ekkor a miles kifejezést gyakran

e l ő n y e n részesítik - azokkal szemben, amelyek,

mint a

vassus

a

k ö z n y e l v ő l

származnak - az

olyan férfiak jelölésére, kik fegyverrel szolgál

nak egy pártfogó kíséretében, vagy pedig - ez

a helyzet a De ordine palatü esetében - azoknak

az ifjú arisztokratáknak a jelölésére, kik a ki

rályi házban töltik tanulóidejüket. Az ezredfor

duló írnokai számára a militare alicui vitézkedni

valakinek) kétségkívül semmi egyebet nem je

lenthetett, mint azt, hogy vazullusként szolgálni.

e De épp z a szubordinációs érték, mely

a lovagi szóhasználat sajátja, akadályozza az

olyan írókat, mint Flodoard, Abbon, Richer,

Gerbert vagy Dudon de Saint-Quentin, hogy a

militia szótárát a világi arisztokrácia minden tag

jár alkalmazzák. Pedig ezek az írók kortársai

azoknak az írnokoknak, akik Maconnais tájain

87



e l s ő k é n t használják a miles szót társadalmi mi

n ő s í t é s k é n t . e velük ellentétben az írók mind

gondosan megkülönböztetik a princeps eket

(hercegeket), a proceres eket f ő n e m e s e k e t ) . az

optimas okat e l ő k e l ő k e t ) ,

azaz a nemeseket, a

lovagok t ö m e g é t ő I 2 ° . Mind k é t s z i n t ű társadalmi

felépítmény képét sugallják, ahol a közbékessé

gért - akár a királyi hatalom küldötteiként. akár

I s t e n t ő l bizonyos fajta embereknek juttatott ka

rizmából -

f e l e l ő s

„princeps -ek sokkal, de sok

kal fölötte állanak hivatásuk betöltésében ő k e t

támogató segédeiknek, akik ugyan úgyszintén

fegyveresek, és ugyanolyan e r ő s e n azonosulnak

feladatukkal, de alárendeltek, alattvalók, uruk

tól függenek, az

ő

adományai

táplálják és jutal

mazzák k e t . Röviden, a X század végének iro

dalmi m ű v e i b ő l kihámozható struktúra ugyan

az, mint ami Lotaringiában és

Germániában egé

szen 1200 utánig életben marad. Ezek a megjegy

zések tehát megértetik, miért helyettesítheti a

maconnais-i oklevelek szóhasználatában a mil< s

szó az olyan kifejezéseket, mint va 1·su 1· vagyfide-

lis melyek szintén az alárendeltséget és a szolgá

latot idézik fel. e ez a megértés csak növeli

egy másik, a probléma szívében

f e k v ő

kérdés

nehézségét: hogyan szoríthatta lassacskán ki

ugyanez a szó a nobilis-t hogyan fogadhatták

el címként a Xl század vége e l ő t t vitathatatlan



nemesek, mint például Antibes hercegei, az Ile

de-France várurai, Beaujeu urai?

2. Ez a helyettesítés, azt hiszem, egy lassú ket

t ő s éréssel hozható kapcsolatba. Az egyik az atti

t ű d ö k magatartásformák) és az észjárásbeli rep

rezentációk représentations mentales) szintjén

helyezkedik el, a másik az intézményekén. Ah

hoz, hogy az e l s ő jelenséget jól megértsük, min

d e n e k e l ő t t az ordines-e1mé1et rend-elmélet) csí

rázását

és

k i f e j l ő d é s é t

kell megfigyelni, azaz ez

egyszer a r o l i n g - s z i n t r ő l kell elindulni. Mihelyst

az egyházi emberek gondolkozni kezdtek hivatá

sukról a társadalom k ü l ö n ö z ő testületeiben,

mihelyst fontolgatni kezdték a különféle külde

téseket,

amiket

Isten az

emberekre ruházott,

mi

kor ilyen-amolyan földi körülmények közé he

lyezte k e t rögtön észrevették, hogy az ő idejük

ben két, k ü l ö n ö z ő f é l e k é p p e n lehetett vitézked

ni militare), azaz Istent és a közjót szolgálni:

fegyverrel és imádsággal.

Zakariás pápa

747-ben

Pipinhez írt levelében van egy mondat, amelyben

a mondat egyensúlya a fejedelmekkel a püspökö

ket állítja szembe, a saeculares homines-sze1 vilá

iemberekkel) a papokat, a bellatores-sze1 har

cosokkal) a Dei Servi-t Isten szolgáit), mint

akik

a maguk módján mind az ország védelmét szol

gálják21. Ez a szembeállítás 833-ban Agobard

írásában két rend, két ordines szembesítésévé ál

talánosul, az egyik a katonai, a másik az egyházi,

9



azaz a saecularis militia (világi milícia) és a sac

rum ministerium

(szent minisztérium). Ezek az

l s ő írások valójában csak azt a mély választóvo

nalat hangsúlyozzák, amely a keresztény társa

dalomban Isten szolgálata és a világi állapot kö

zött húzódott, melyeket szigorúan el kellett külö

níteni, miként a 845-846-os Meaux-Párizsi Zsi

nat törvényei is emlékeztetnek rá23. Mint minden

metafora, mely a katonai fegyverzet elhagyásá

val definiálja a

b ű n b á n a t b a

vagy a szerzetesi hi

vatásba való belépést, ezek a szövegek is egysze

r ű e n a Pál apostol említette „testi fegyverek

viselésével jellemzik a „világi katonaságot , a

világban való szolgálat módját. Míg azután

Szent Bertin csodái-ban, azaz a IX. század végén

megjelenik egy újabb beosztás, ezúttal hármas,

amely az imádkozókat oratores)

és a harcoso

kat be/latores) elkülöníti a harctalan t ö m e g t ő l

imbelle vulgus)

4

• Ez a beosztás természetes mó

don vezet

ahhoz

a hármas szkémához, melyet

a XI. század harmincas éveiben két észak-fran

ciaországi püspök, érard de Cambrai oratores,

avicultores, pugnatores. azaz imádkozók, föld

m ű v e l ő k harcosok)25. és Adalbéron de Laon

orare,pugnare, laborare, vagyis imádkozni, har

colni, dolgozni)

26

javasolt. A hármas szkéma ke

letkezése és elterjedése f ő b e n j á r ó momentum az

észjárás ama mozgásában, melyben a lovagság

9



fogalma megszületett. Ezzel kapcsolatban há

rom megjegyzés helyénvaló.

a A IX. X és XI. század írói közül egyetlen

egy se használja a

miles

szót,

mikor annak

az

ordó-nak a tagjait kívánja megjelölni, akiket -

az ő hitük szerint - az isteni szándék a harcos

foglalkozására szentelt. Nagyon pontosan érez

ték, hogy a miles kifejezésben a tulajdonképpeni

katonai

jelentés elhalványul a szolgálat fogalmá

hoz képest. Ezért kerestek ezek az írástudók

egyéb szavakat a klasszikus latinban: be/lator

pugnator melyek tisztán a harcos hivatását fejez

ték ki. Világos továbbá Adalbéron de Laon fejte

g e t é s e i b ő l

hogy

amikor gondolatban

szembeál

lítja egymással a „harcosokat és a „dolgozó

kat , akkor a nemességet és a szolgaságot elvá

lasztó ellentéthez igazodik

7

• Számára ezek a

,.harcosok, az egyház v é d e l m e z ő i és v é d ő i min

den

embernek,

nagyoknak

és

kicsinyeknek egy

általában nem miles-ek hanem nobilis-ek akik

közül e l s ő helyre a királyt és a császárt teszi.

h A Xl. század küszöbén körülhatárolódik

egy harmadik rend, külön küldetéssel; feladata

a

munka, k ö z e l e b b r ő l

a mezei

munka.

Ezt a

f e j l ő d é s t egybe kell vetni egy e l ő z ő t ő l külön

b ö z ő társadalmi e l r e n d e z ő d é s fogalmának ki

alakulásával, amit Karl Bosl tárt fel, s ami szerint

Isten népében a f ő megkülönböztetés a „hatal

masok

és

a „szegények közé került

28

Az új

9



szkéma szerint, melyet a X század folyamán

a vallásos gondolkozás bizonyos áramlatai pon

tosítottak és n é p s z e r ű s í t e t t e k a p uperes (szegé

nyek) a világi rend kebelén belül külön kategóri

át

képeztek, amely Isten szolgáinak rendjéhez

hasonlóan fegyvertelen, tehát s e b e z h e t ő volt, s

így éppúgy különleges védelemre szorult, mint

Isten szolgái. Így aztán miközben ez a kép elter

jedt, a fegyverviselés és a véle járó különleges hi

vatás a három-rend-elmélet hordozta észjárásbe

li reprezentációk és szellemi t ü k r ö z ő d é s e k közé

került, mint a katonai intézmények f e j l ő d é s é v e l

egyébként a valóságban is egyre határozottab

b n csupán egy részévé vált a világi társadalom

nak. Lassanként tehát

á t h e l y e z ő d ö t t

a társadal

mi korlát: hajdan a nemesek és a szolgák között

emelkedett, most napról naRra egyre határozot

tabban a „szegények tömegét választotta el a

hatalmasoktól, azaz ez esetben az egész „világi

milíciától .

e b b ő l az átalakulásból következik kétség

kívül a valódi észjárásbeli változás, mely lassan

ként új a t t i t ű d ö k e t teremtett a katonai hivatússal

szemben, e l s ő s o r b a n a papság körében, a gon

dolkozás mesteremberei közt, az írók

és

az okle

velek s z e r k e s z t ő i n e k világában. Az eszmék eme

mozgását szavakra lefordító s z ö v e g e k b ő l éppen

ezért különös figyelem illeti meg szent Géraud

92



d'Aurillac életét, amit a X század harmincas

éveiben írt szent Odon, Cluny apátja

29

•

Jegyezzük meg mindjárt, hogy ez a fontos szö

veg Dél-Franciaországból származik, azaz olyan

t e r ü l e t r ő l

ahol az

új

antikaroling

struktúrák

böl

c s ő j e ringott, ahol a k i f e j l ő d ő feudális társada

lom tartószerkezetének egy részét megtalálta. A

szöveg azért fontos, mert ez az e l s ő Vita (Élet

írás), melynek h ő s e jóllehet világi, mégsem ki

rály,

se

nem prelátus, hanem egy herceg, tehát

a nobilitas (nemesség) autentikus k é p v i s e l ő j e . És

fontos mindenekfelett azért, mert azt kívánja bi

zonyítani, hogy egy „nemes , egy „hatalmas

eljuthat a szentségre, lehet miles Christi anélkül

hogy letenné fegyverét. Szent

Odon

célja: defini

álni a világi, pontosabban a nemesi szentség fo

galmát, azaz a nemesség specifikus funkcióját,

a katonai tevékenységet spirituális értékkel ru

házni fel Ezért vállalkozik annak az elfogadtatá

sára, hogy szent

Géraud-nak

sikerült egyeztetnie

a hatalom gyakorlását az alázatéval és f ő l e g a

s z e g é n y e k r ő l való gondoskodással, azaz e két

kifejezetten szerzetesi erénnyeJ3°. Odon clunyi

apát m i n e n e k e l ő t t a fegyveres küldetését írja

pontosan körül.

Licuit igitur laico homini

in

or-

dine pugnatorum posito (akárcsak Adalbéron de

Laon vagy Gérard de Cambrai, Odon se alkal

mazza a harc specialistáinak jelölésére a miles

szót, mely az ő szóhasználatában vagy - mint

93



tüstént látni fogjuk - Isten szolgáit jelenti, vagy

az »apródokat«, azaz az uraság fegyveres kísére

tét) gladium portare ut inerme vulgus velut inno

cuum pecus (a nép egyaránt fegyvertelen és ártat-

lan)

a lupis ut scriptum est vespertinis defensaret.

t quos ecclesiastica causa subigere nequit aut

bellico aut v judiciaria compesceret

. (Szabad

tehát a harcosok rendjébe helyezett embereknek

kardot viselni. hogy a fegyvertelen népet avagy

az ártatlan

nyájat megvédjék,

amint

írva vagyon,

az éji farkasoktól. És akiket az egyház szava

nem képes megszelídíteni, fékezze meg vagy a

harc .agy a jog.) Felajánltatik tehát a két funk

ció, amely a szó l e g e r ő s e értelmében indokolja

a fegyverviselést: a szegények védelme és az Egy

ház ellenségeinek üldözése. Szent don visszatér

erre az alapgondolatra Collationes-ében3

2

ami

kor bizonygatja, hogy a hatalmasok nem azért

kapják s t e n t ő l a kardjukat, hogy beszennyez

zék, hanem hogy üldözzék azokat, akik a szegé

nyeket elnyomva szembeszállnak az Egyház te

kintélyével.

Pontosan ez az a pont, ahol a hatalom-sze

génység dialektikája beilleszkedik az ordines el

méletébe. Aquitánia földjén, ahol a királyi hata

lom elébb elveszítette hatékonyságát, mint egye

bütt, l e g e l ő s z ö r ajánltatott f l a világi fegyverek

birtokosainak az üdvözülés és a spirituális töké

letesedés új útja: átvenni a sajátosan királyi hiva-

94



tást a feladatát immár ellátni képtelen uralkodó

tól, vállalni a szegények és az Egyház, azaz a

társadalom két másik rendjének a védelmét. Ez

a felhívás a bellatores-hez fordult. Azaz minden

bizonnyal

e l s ő s o r b a n az optimates-hez

a herce

gekhez, a nemesekhez. Csakhogy valójában nem

ő k egyedül harcoltak, s ő t be sem tölthették a

nékik szánt szerepet természetes segédeik, a há

ború specialistái, a lovagok segítsége nélkül,

akiknek cserébe

h ű b é r e k e t

osztogattak, vagy

akiket házukban tartottak el. A felhívás tehát

voltaképpen minden kardforgatónak szólt, azaz

egyszerre két csoportnak, a principes-nek és a

milites-nek akiket f e u d á l i s h ű b é r i kötelékek kö

töttek a

„hatalomhoz

és a katonai tevékenység

hez. Az utóbbit kihasználva, a X. század során

a vallásos gondolkozás haladása spirituális síkon

olyan keretet teremtett, melyben a nobilitas és

a militia egyesülhetett Isten és a szegények szol

gálatában.

3 És éppen ebben a pillanatban k é s z ü l ő d ö t t

Aquitániában, Provence-ban, Burgundiában,

majd a Francia Királyság északi részén is de

északi és keleti határain túl, Lotaringiában és

Germán

földön nem) az a

k e t t ő s

institucionális

változás, melynek megnyilvánulásai a X század

vége és 1030 között f e j l ő d t e k ki azaz pontosan

akkor, mikor a miles szó helyettesíti a macon

nais-i oklevelekben a nobilis szót), s mely - ez

9



esetben nem spirituális, hanem világi síkon -

ugyancsak a nemesség és a lovagság egyesülésé

nek kedvezett.

a A két intézményi változás közül az l s ő

a kormányzóhatalom eloszlására vonatkozik. A

sok vidéken „ban -nak nevezett pallosjog elve

szíti nyilvános jellegét, magánföldesurak kapa

rintják meg, és arra használják, hogy a h ű b é r i

igazságszolgáltatás kereteiben sarcokat vessenek

ki.

Mármost

az a mód, ahogyan ez a hatalmi

visszaélés m e g s z e r v e z ő d i k pontosítja és egyben

súlyosbítja a patentes (hatalmasok) és a pauperes

(szegények) közötti különbséget. Csupán a „sze

gények , azaz a dolgozók, illetve a parasztok

(tehát Adalbéron

és

Gérard

de

Cambrai

harma

dik rendje) vettettek alá a parancsolási jogot bi

torló földesúr kényszerítéseinek és követelései

nek. A nemesek kivételezettséget élveztek alóla,

éppen ezzel az e l ő j o g u k k a l definiálja ő k e t Adal

béron költeménye:

Sunt a/ii quales constrinl(it nulla potestas

Crimina si.fú (iunt quae rel(um sceptra coercit.

azaz magyarul: Vannak kiket nem kényszerít

semmi potestas (hatalom)

Vétkeiket is csupán királyi jogar tartha~ja fé-

ken.

9



De kivételezettek az összes miles ek is. Éppen

ez a kivételezett helyzet jellemzi jogilag i n d ő j ü -

ket, ez teremt a csoportból tömör, pontosan el

határolt osztályt, és ez teszi szükségessé abban

a pillanatban,

mikor

a szabadság

és

a rabszolga

ság régi fogalmai kezdenek elhalványulni ellen

tétként a dolgozók osztályán belül egy olyan

cím használatát. amely képes pontosan meghatá

rozni ezt az új személyi státust. A miles cím meg

jelenése a jogi

iratokban

pontos

határ

megvoná

sának felel meg, amely magába foglalja az egész

arisztokráciát, és egy azonos jog gyakorlásában

egyesíti k ü l ö n b ö z ő rétegeit. E t t ő l a p e r c t ő l kezd

ve a miles t választották és kedvelték inkább,

mint a

nohilis t.

részben kétségkívül azért, hogy

ez a f ő n é v ő r i z z e az ő s i nemzetségek leszárma

zottjainak büszkeségét, akik elvárták, hogy meg

k ü l ö n b ö z t e t ő címük le ne járattassék. De minde

n e k e l ő t t úgy vélem ~azért.mert az új határvo

nal az arisztokratikus réteg alján húzódott, s

mert éppen az arisztokrácia rétegeinek legalján

e l h c l y e z k e d ő k n e k a lovagoknak volt fontos,

hogy határozottan elkülönüljenek a n é p t ő l . Így

emelkedett társadalmi korlát, ezentúl fundamen

tális. a

milite 1·

és

a

rustici

között; ez a különbség

1 0 3 5 t ő l azután lefordítódott a provence-i okle

velek végformuláiban s 1080 körül a maconnais-i

oklevclekében is

h) Csakhogy a független várbirtokok létreho-

97



zása é a parancsjogi szokások beiktatása szoro

san együtt árt egy másik újítással, a treuga Dei

vel; úgyannyira, hogy épp a reá vonatkozó szö

vegekben34, a treuga Dei meghonosítása érde

kében egybehívott zsinatok kánonjaiban jelenik

meg legkorábban é legvilágosabban megfogal

mazva a lovagok é a parasztok szembeállítása.

Megpróbáltam igazolni egyebütt, a Mendolai

Tudományos Héten 1965-ben bemutatott közle

ményben, hogy ez a mozgalom, amely a Francia

Királyság déli r é s z é b ő l indult ki. azokból a tarto

mányokból tehát, ahol a Karoling-hatás a leg

gyengébb volt, é ahol a legkegyetlenebbül érez

ték a monarchikus hatalom hanyatlását, szóval

ez a mozgalom az Egyház próbálkozása volt,

hogy a hercegek támogatásával. de lényegében

spirituális fegyvereket használva. maga biztosít

sa a szegények védelmét, akik az elsö békezsinat,

a 989-es charroux-i zsinat óta parasztokként

definiáltattak. Ez a kísérlet beíródott az ordines-

elmélet szellemi kereteibe. és e r ő s e n siettette az

é r l e l ő d é s t (másrészt ugyanakkor igazolta a „ba

nális követelések újraelosztását é megalapozá

sát). Az akció a reformatio pacis ért (béke-refor

mációért) jelszavai, a mozgalmat támogató dön

tések, a formulái é mindazok az észjárásbeli

reprezentációk, amiket hordozott, igen elevenen

hozzájárultak, 9 9 0 t ő l kezdve s végig a XI. szá

zad alatt, annak az érzésnek a

m e g e r ő s í t é s é h e z

9



hogy a lovagság összetartozó és egységes társa

dalmi csoportot képez. Kezdetben azért segítet

ték az egység kialakulását mert a békemozga

lom a militiá-t az összes caballarius-t

6

közös

feddésben részesítette mert az egész testület ellen

tilalmak rendszerét szervezte meg védekezéskép

pen mert - mint 1031-ben Jourdain Limoges

püspöke - közös globális átok alá foglalta ő t

3 7

Ámde a második fázisban jóllehet az Egyház

nem vonta vissza átkait

és

bizalmatlansága sem

oszlott el a lovagokkal szemben a békemoz

galmat t e r j e s z t ő eszme azokhoz a modellek

hez csatlakozott melyeket száz évvel a z e l ő t t

don clunyi apát javasolt: az Isten békéjéért

való akció ezúttal

d i c s ő í t e t t e

Isten királyságá

nak fölépítésével társította a katonai funkciót.

A fegyvernyugvás e l ő í r á s a i s a béke szellemének

aza megfordulása mely a keresztes hadjárat esz

méjébe torkollott 1 3 és 1 95 között Francia

országban a lovagságot egyre inkább a

mílitia

Dei egyik útjának tüntette föl párhuzamosan

haladónak a papsággal és a szerzetesi hivatással.

lovagság fogalma annyi spirituális értékkel

t e l í t ő d ö t t hogy a legmagasabb arisztokrácia tag

jai se restellették földíszíteni magukat a lovagi

címmel.



Kétségkívül, Franciaországban az arisztokrácia

különféle maradt. É ezzel kapcsolatban megem

líteném a szóhasználat néhány igen j e l e n t ő s vál

tozását a XI. század utolsó harmadában hiszen

az egész dolgozatban érvelésem l e g f ő b b táma

szát eddig is nyelvi megfigyelések képezték. Befe

jezésül érdemes megjegyezni, hogy a Xl. század

utolsó harmadában a franciaországi oklevelek

ben újból megjelennek a nobilis szó és ekvivalen

sei, de ezúttal

mint m e g t i s z t e l ő

jelzök a

miles

f ő n é v h e z csatolva, egyik-másik lovag különleges

ragyogóságának megjelölésére, ami - mint pél

dául egy várkastély birtoklása vagy a parancsjogi

hatalom gyakorlása - a helyi arisztokrácia csú

csára emeli

38

.

1100 körül ugyanilyen gonddal

ügyelnek az irodalmi m ű v k s z e r z ő i , hogy a lo

vagság gazdasági és társadalmi heterogenitásá

nak kifejezése érdekében pontosan megkülön

böztessék a mi/ites {l"< {arii-t közvitézeket) a mi

/ites

r i m i - t ő i

él

i t é z e k t ő l

vagy a

medi e

nohili

tatis-tól k ö z n e m e s s é g t ő l ) . Mégis - és ez a lénye

ges- sokfélesége ellenére, a ~agyon és a hatalom

e g y e n l ő t l e n s é g é v e l egymás fölötti rétegekre osz

tottsága ellenére, az arisztokrácia Franciaor

szágban egyetlen egészet képezett a Xl. század

v é g é t ő l fogva. Azonosította magát a régi ordo

pu {natorum-mai, amely végképpen ordo militum-

má vált. Ezentúl tömörítik a rendet a rítusok

megírandó még a lovaggá ütés története is, ami-

1



b ő i bizonyosan jobban kiderülne, hogyan e r ő s ö -

dött lassanként az osztályöntudat a lovagi rang

körül, a liturgia körül, melyet az Egyház a miles

Christi felszentelésére talált ki, és a közös morál

körül, mely fokozatosan egyre

inkább

kitöltötte

azt a keretet, amit e l s ő k é n t Odon, clunyi apát

konstruált.

Kétségkívül átvették Lotaringiában és germán

földön is ezt a morált, ezeket a rítusokat és mind

azt, ami

új

spirituális értékkel telítette a katonai

hivatást. Látható ez abból is, hogy milyen nagy

teret szánnak ezeken a tájakon a XII. századi

krónikások a legnagyobb hercegek mi/itiá já-

nak39 Mindenesetre a reformatio pucis t e r j e s z t ő i

nem hatoltak

át

ezen a

határon

mely elválasztot

ta a Francia Királyságot a Birodalom országai

tól, ahol a császár amint 1025 körül Cambrai

püspöke állította - elég e r ő t ő r z ö t t meg ahhoz.

hogy egymaga biztosíthassa a béke fenntartását.

Csakugyan, az uralkodói tekintély itt szilárd ma

radt, és nem veszítette el a nyilvános hatalom

teljes gyakorlását. Nem hatott rá e r ő s e n az a

k e t t ő s változás a treuga Dei meghonosodása

és a független várbirtokok kialakulása - amely

a Francia Királyságban és a Burgundiai Király

ságban l e h e t ő v é tette a lovagi értékek ö t v ö z ő é -

sét a nemesség értékrendszerével. Munkahipoté

zisként tán f ö l t é t e l e z h e t ő hogy a német s a lota

ringiai tartományokban az egész XII század o

101



lyamán, egész a francia „courtoisie közvetítette

modellek k é s ő i g y ő z e l m é i g a régi Karoling é

királyi politikai struktúrák éltették, é fennen

visszhangozták az antik megkülönböztetést,

mely elválasztotta a lovagokat a f ő u r a k t ó l a

teljes szabadság kizárólagos hordozóitól, akiket

egyedül t rtott k igazi nemeseknek.

102



A KÖZÉPKORI TÁRS D LM K

Igazgató úr. kedves kollégák

Ha csupán és e g y s z e r ű e n a középkor történeté

nek oktatását bízták volna reám az Intézet ha

gyományai tökéletesen indokolták volna válasz

tásukat. De az önök m e g t i s z t e l ő megbízása sok

kal specifikusabban a középkori társadalmak

történetének oktatására szól nyilvánvalóan

azért mert úgy látják hogy a társadalmi viszo

nyok vizsgálata ú fényt deríthet a civilizációkat

ö s s z e t e v ő elemek halmazára. De e l s ő s o r b a n tán

azért dönthettek így mert a College de France

hivatása az hogy keletkezésében közvetítse a tu

dományt s úgy ítélték hogy a l e g s ü r g e t ő b b meg

fontolások azok m e l y e k t ő l a legújabb eredmé

nyek várhatók a középkortörténet eddig kevéssé

vázolt perspektíváival kell hogy foglalkozzanak.

S éppen ezt teszi a társadalomtörténet.

M e g l e p ő n e k t ű n h e t hölgyeim és uraim hogy

így beszélek a társadalomtörténet-írásról azon a

helyen ahol hosszú ideig tanított Lucien Febvre

és elszántan harcolt egy megújított történele-

I03



mért melyet lelkesen és szenvedéllyel követünk

s ahol annyi munka készült l vagy nyerte ösz

tönzését ebben a szellemben s végül ahol elisme

réssel

és

tisztelettel hivatkozhatok Marc Bloch

emlékére akinek azt a nagy felismerést köszön

hetjük hogy a levéltárak porában és a múzeu

mok csöndjében is az é l ő embert kell keresni

Mégis lehetetlen félreismerni -számos ű elren

dezése

több

kurzusnak még a címe

is

tanúsítja

- hogy a társadalomtörténet ennek ellenére a

gazdaságtörténet járulékának függelékének

szinte úgy mondhatnánk hogy szegény rokoná

nak látszik. A gazdaságtörténet-írás melyet egy

fél

évszázada hatalmas lendület feszít. szüntele

nül élettel és b ő s é g g e l telíti a legtermékenyebb

kutatásokat. Hatalmas területeket hódított meg

s napjainkban az anyagi életfeltételek archeoló

giájának friss eredményeire támaszkodva új uta

kat készül törni magának. Diadalmaskodik. És

éppen nagy sikereivel ragadja magával a társada

lomtörténet-írást. Hiszen nyilvánvaló hogy a

társadalmi r é t e g e z ő d é s e k az egyének és csopor

tok közötti kapcsolatok tanulmányozása még

csak

l

sem

k e z d ő d h e t

anélkül hogy elébb vilá

gosan föl ne tárnánk hogyan s z e r v e z ő d t e k egy

meghatározott i d ő p o n t b a n a termelé~i viszo

nyok és hogyan oszlott l a profit.

Mégis l l ő kölcsönösen k ö r ü l t e k i n t ő n e k mu

tatkozni két pontban. Az l s ő az a tény hogy

1 4



a középkori gazdasági élet történészeinek nem

föltétlenül tilos ugyan jelenlegi adatokra alapí

tott gazdasági fogalmakat alkalmazni a múlt

megfigyelésére, de tudni kell. hogy ez az eljárás

anakronisztikus

és

deformált eredményekre ve

zet, ha szokássá válik. Így juttattak tudtukon

kívül sokáig privilegizált szerepet a k e r e s k e d ő i

tevékenységeknek és a pénzforgalomnak anél

kül, hogy pontosan definiálták volna - pedig

etnológiai vizsgálatok némely következtetései

alapján megtehették volna - a pénz szerepét vagy

a kereskedelmi forgalom természetét egy annyira

mélyen a ruralitásba az „urbanitás ellentéte:

nem falusi és nem mezei, bár m i n d k e t t ő érzékel

teti a fogalmat,

akár

a paraszti, vidéki, tanyasi,

pusztai, földesúri stb. j e l z ő k gyökerezett civili

zációban, mint amilyen a középkori Nyugat volt.

Másodszor, s ez tán még fontosabb, tévedés azt

hinni, hogy egy társadalom elemzését fenékig

kimerítettük,

ha

- elolvasva úrbérlistákat, a ka

taszteri vagy becslési regisztereket - sikerült a

c s l á d f ő k e t elhelyezni a vagyoni hierarchia kü

l ö n b ö z ő szintjein; ha - értelmezve egy bérleti

vagy munkavállalási z e r z ő d é s kifejezéseit - meg

tudjuk különböztetni, hogyan zsákmányolták

ki

ezt vagy azt a munkást; ha - az adóügyi meg

számlálások segítségével sikerül vázolni a de

mográfiai f e j l ő d é s tendenciáit. Egyének és cso

port~k helyzetérzését s az últala diktált viselke-

105



dést ugyanis gazdasági feltételeik valósága nem

közvetlenül, hanem a róla alkotott képen keresz

tül határozza meg, amely sohasem pontos, hi

szen folyton észjárásbeli reprezentációk repré

sentations mentales) bonyolult halmaza hajlít

gatja. A társadalmi jelenségek tehát nem tekint

h e t ő k a gazdasági jelenségek e g y s z e r ű meghosz

szabbításának, mert ezáltal leszükítenénk a rele

váns kérdések körét, e r ő s e n elszegényítenénk a

problematikát,

lemondanánk

róla, hogy tisztán

megpillantsunk lényeges e r ő v o n a l a k a t

Csakugyan, már a gazdaságtörténet-írás kez

detekor úgy látták néhányan, hogy a régi társa

dalmak anyagi m ű v e l t s é g r é t e g e i k i e g é s z í t e n d ő k

a rítusokéval, hiedelmekével

és

mítoszokéval; a

társaslélektan mindama aspektusaival, melyek

az egyének magatartását szabályozzák, s melyek

függvényében ugyanolyan közvetlenül és szük

s é g s z e r ű e n r e n d e z ő d n e k a társadalmi viszonyok,

akár

a gazdasági tények következtében. Így az

tán lassacskán és tétovázva testet öltött az a fajta

történetírás, amit - úgy lehet, alkalmatlanul -

mentalitástörténetnek neveznek, s a legutóbbi

években az ú humán tudományok mint a kultu

rális antropológia

és

a jeltudomány,

e g e r ő s í t e t -

ték módszereit, és kitágították törekvéseit. A ku

tatásnak ekként megnyíló hatalmas terület a me

dievalistát annál inkább vonzhatja, mert a kor

írott dokumentumainak többsége a gazdasági

106



realitásoknál sokkal nagyobb l n t ő s é g t tulaj

donít a lélek dolgainak. hiszen az Egyház embe

rei szerkesztették, s így igen kevé_s kvantifikálha

tó és statisztikai hasznosításra alkalmas d t for

dul

l ő

e dokumentumokban, viszont különlege

sen tanulságosnak bizonyulnak szellemi jelensé

gek tekintetében. Ámde z a készség igen komoly

veszélyeket is rejt magában, amit sok történész

nem tudott kikerülni. Túlságosan hatása alá ke

rülve vizsgált forrásaiknak, melyek

l e g f ő b b

igye

kezete a spirituális és a világi elkülönítése volt,

ezek a történészek ugyanis olykor eltávolodtak

a konkrét valóságtól, és túlságosan nagy önálló

ságot tulajdonítottak szellemi struktúráknak az

ő k e t

meghatározó anyagi struktúrákkal szem

ben, s így észrevétlenül eltérítették a mentalitás

történetet a Geistesgeschichté hez szellemtörté

nethez) hasonló irányokba.

Következésképpen ha azt akarjuk. hogy a tár

sadalomtörténet-írás haladjon,

és

kiharcolja ön

állóságát, kkor olyan utat kell választanunk,

ahol az anyagi civilizáció történetének és a kol

lektív észjárás történetének konvergenciája meg

valósulhat. Elöljáróban azonban három mód

szertani elvet kívánok megjegyezni.

l ő s z ö r

is

abból kell kiindulni, hogy a társadalomban é l ő

ember a történeti kutatás v é g s ő célja és l s ő prin

cípiuma. z egész történelem a társadalom törté

nelme. S mivel minden társadalom egész, mely

107



nem bontható f l - ha csak nem az analízis ked

véért - gazdasági politikai és észjárásbeli ténye

z ő k r e ez a történetírás magához vonz minden

információt minden jelet minden forrást. Nyil

vánvaló hogy nem elégedhet meg annyival

a m e n n y i r ő l a szövegek értesítik akár l b e s z é l ő k

azok a szövegek akár jogi természetííek akár

liturgiákat szabályoznak akár a szórakozást ·

vagy az erkölcsi épülést akarják szolgálni a meg

élt transzponálásával az elképzeltbe. De nem elé

gedhet meg a szövegek tartalmának túllépésével

sem megvizsgálván tényleges burkolatukat

hogy szavak és szókonstellációk számok és szá

molási eljárások mögött a beszéd elrendezésén

túl az írás

k ü l s ő

megjelenése és az írásmód mö

gött megpróbálja föltárni a szövegeket szerkesz

t ő és használó emberek valódi viszonyát a vilá

gukhoz. A múlt minden maradványára figyelnie

kell a társadalomtörténet-írásnak; az ásatási he

l y e k r ő l

kiásott felszerelés-

és

eszköztöredékekre

minden nyomra. ami még megmaradt m e z ő k és

városok jelenlegi vonásaiban a régi emberi léte

s í t m é n y e k b ő l mindenre végül ami áttíínhet -

egy zarándokhely-szentély alaprajzában egy il

lumináció kompozíciójában egy gregorián dal

lam ritmusában - a m ű v é s z i alkotás sokszoros

formáival emelt középkori univerzum-fogalom

ból. Mert amint találóan mondotta Pierre Fran-

castel. .minden társadalom mely létrehoz egy

1 8



gazdasági és politikai rendet, létrehoz ugyanak

kor egy figuratívat is, és minden k e l e t k e z ő társa

dalom az intézményeivel együtt kikovácsol ma

gának fogalmakat, képeket és látványosságokat

is .

i n d e z e k b ő l a f~rrásokból merít. anélkül

hogy egyet s elhanyagolna. a társadalomtörté

net-írás. De persze e l ő s z ö r már csak a kutatás

kényelme végett is. az elemzés k ü l ö n b ö z ő szintje

in

bánik

a jelenségekkel.

Csak azt

ne higgye

soha.

hogy k ö v e t ő j é v é kell válnia az anyagi civilizáció

történetének a hatalom történetének. a mentali

tástörténetnek. Más az ő feladata. Össze kell

gyüjtenie mind eme különféle területeken folyta

tott

vizsgálatok eredményeit. és globális

látás

egységébe kell foglalnia mindent. A társadalom

történet-írás saját feladata a szintézis. ,,A törté

neti lét újra megtalálásához-mondotta Michelet

követni kellene összes útjában összes formájá

ban

összes elemében.

Dc

- teszi

hozzá

-

még

nagyobb szenvedéllyel kellene ezentúl újraalkot

ni. helyreállítani mindennek az összjátékát, a kü

lönféle e r ő k kölcsönhatását abban a hatalmas

mozgásban ami már maga lenne az élet. Hely

reállítani

mindezeknek

az összjátékát.

azaz

meg

állapítani a különféle h a t ó e r ő k pontos korrelá

cióit. Ez a második elv: törekedni kell az egészen

belül a valódi illeszkedések megtalálására. Ho

gyan akadályoz például a gazdasági mozgás egy

109



morális tervet hogyan téveszt célt ez a spirituális

haladás azzal ahogyan beilleszkedik a termelés

rendszerébe - ez az összefüggés világítja meg

a XII. századi cisztercita apátságok szerzetesi

közösségeinek eme különleges társulásoknak a

sorsát. Ezek a társaságok J léldát akartak mutat

ni. Ritualizált közösségek voltak melyeket egy

törvénykönyv egy immár hat évszázados e l ő -

íráshalmaz S ent Benedek Szahály::at a kor

mányzott. Ezt a szöveget a teljes hííség gondjával

olvasták újra. De az újraolvasás során a hang

súly s véle a rend alkotmánya a szegénységi köve

telmény irányába tolódott el: hiszen az általános

meggazdagodás morális következményei ellen

kellett föllépni. mert botrányosnak érezték a

kor

legtekintélyesebb szerzetesrendjének a clunyi

Bencéseknek kényelembe és földesúri jólétbe va

ló süppedését. De éppen mert nem voltak hajlan

dók bérbeadásból élni mert úgy döntöttek hogy

táplálékukat két kezük munkájával maguk szer

zik meg a f ö l d b ő l mert a magányosságban való

letelepedést választották rétek és e r d ő s é g e k kö

zepén éppen ezért ezek a közösségek szándékuk

ellenére és az ő s i modellel összhangban melyet

balgán viselkedési szabály gyanánt fogadtak cl

hirtelen a leghódítóbb gazdálkodás e l ő ő r s e i v é

lettek ő s é g e s e n termelvén árukat melyeket ő k

maguk nem fogyasztottak el: gyapjút vasat fát;

csupa olyan dolgot mely egyre jobb és johb áron

110



kelt el. Az ökonómia l ő r e nem látható bosszújá-

ból a nyomor eme apostolai meggazdagodtak.

Ő k maguk abban az elszigeteltségben ahol él-

tek kétségkívül hívek maradtak eszméjükhöz.

De mit gondolhattak akik csak a vásárokon

látták ő k e t tárgyalni. vagy azt látták hogyan

kerekítik ki birtokukat g y ő z e l m e s rálicitálások-

kal szomszédaik

kárára

Hogyan vélekedhcttek

azok akik a n ö v e k v ő prosperitás századában

elvárták volna hogy legalább Isten emberei

mintegy kompenzálásképpen igazán szegények

legyenek? Az ő szemükben a ciszterciták egyre

kevésbé t ű n t e k a lelki tökéletesség megtestesülé-

sének; tiszteletük azok felé fordult akik mezít-

láb

járkáltak

a városok kültelkein zsákba öltöz-

ve. Nekik valóban nem volt semmijük.

De az illeszkedések kutatásából azonnal kide-

rül hogy bár a h t ó e r ő k mindegyike az összes

többi mozgásától függ mégis mindegyiket saját

lendülete hajtja

l ő r e

És

ezek az

e r ő k

egyáltalá-

ban nem egymás mellé rendeltek; e l l e n k e z ő l e g

szorosan egyesítettek elválaszthatatlan összetar-

tozások rendszerévé. Mégis mindegyikük vi-

szonylag önálló i d ő t r t m alatt f e j l ő d i k ki Az

i d ő b e l i s é g

k ü l ö n b ö z ő

szintjein egyébként valósá-

gos eseményforrongás élénkíti k e t a konjunktú-

ra b ő s é g e s mozgásaival és még mélyebb lassúbb

ritmusok emelte hullámzásokkal. A sokféleség-

b ő l állandóan viszályok keletkeznek k é s l e l t e t ő



hatások nehézségek elhúzódó visszamaradások

és olykor valódi gátlások is melyek érzékelhetet

lenné teszik a hirtelen változások rugóinak feszü

lését. Tekintsük példának okáért a jogszabályo

kat.

mikor írott

törvény szövege rögzíti

akkor

lassabban de amikor csak a kollektív emlékezet

ő r z i ő k e t akkor sokkal könnyebben f e j l ő d n e k .

Mégis bármilyen hajlékony volt a feudális kor

szájhagyományozott szokásjoga nem sikerült

küzdelem nélkül igazodnia a hatalomeloszlás

változásaihoz melyek függvényében tartósan

rendezni törekedett a társadalmi viszonyokat.

Így például a XI. századi francia uradalmakban

a nyelvi fordulatok ajogiratok formulái a rituá

lis mozzanatok hosszú évtizedekkel túlélték a ne

kik m g f l l ő nyilvános intézmények elsorvadá

sát melyeken alapultak ti. a rabszolgák leszár

mazottai és a szabadnak mondott dolgozók kö

zötti különbség elhalványulását. Az elkülönítés

amit ezek a szokások fenntartottak a tilalmak

és kizárások amiket élni hagytak egy ideig ellep

lezték a t r m l ő r ő k f e j l ő d é s é t bizonyára fékez

ték is; mindenképpen késleltették a demográfiai

növekedést és az általuk kiváltott megfosztott

ságérzés érlelte a városi zendülések csíráit azaz

a jogi újítások é l e s z t ő i t . Igen bonyolult a társa

dalmi d ő s r r ő l a komplexitásról a mindig töre

dékes információk csupán tökéletlenül adhatnak

szúmot. Innét a harmadik metodikai követel-

l 2



mény: miközben a történész aprólékos gonddal

elemzi az ellenállások és a k e r e s z t e z ő d ő lükteté-

sek kölcsönhatását s a látszólagos szakadásokat

amiket ez okoz meg az így felkavart ellentéteket;

soha

ne mulassza l eloszlatni a diakrónia illúzió-

ját

a megfigyelésre kiválasztott i d ő p o n t o k b a n

Mert a globalitás belsejében egyforma gonddal

kell figyelni az illeszkedéseket és az összenemillé-

seket csak így k í s é r l h t ő meg a középkori társa-

dalmak

történelmének fölépítése. A

k ö v e t k e z ő k -

ben egy ilyen vállalkozás f ő b b vonásait fogom

vázolni.

Egy

napon barbár

népek kocsijai törték

át

a

sorompót amit római fegyveresek emeltek l ő r -

jutásuk megakadályozására. Egy napon Sidoni-

us Apollinarius rákényszerült hogy kedve elle-

nére háza szárnyépületeibe germán f ő n ö k ö k e t

fogadjon be. Két hasonló

struktúrájú

társada-

lom találkozásával k e z d ő d ö t t tehát a középkor.

óma ekkor már rég e l b ű v ö l t e a vad népeket.

De óma Nyugaton ekkor már nem volt egyéb

fonnyadt díszítésnél. Demográfiai és gazdasági

hanyatlás hosszú korszakának viszontagságai

gyöngítették a Római Birodalmat. Folyton zsu-

gorodott

az a meghódított provinciákra megtar-

tásuk végett római légiók által vezetett város-

és úthálózat mely védte a kisszámú privilegizált

3



közepes jólétét. S a városi és k e r e s k e d ő civilizá

ció lepattogzó máz l tt föklevenedett a gyar

matosítás e l ő t t i földesúri és rusztikus szubsztrá

tum ahol a nagybirtokok a

f a l u f ő n ö k ö k

körül

k ö t ő d ő csoportok képezték a társadalmi viszo

nyok keretét. Igen-igen lassú ozmózis során

melyben a történetírás által dátumokb kénysze

rített inváziók csupán különlegesen heves i d ő -

szakok egy folytonos

f e j l ő d é s b e n

a Birodalom

határai elmosódtak míg végül nem választottak

már el az égvilágon semmit. A törzsek kétségkí

vül hordoztak magukkal vándorlásaik során vo

násokat melyek az ő kultúrájuk sajátjai voltak

mint például a szabadság kevésbé diffúz érzése

a katonai erények felmagasztalása az ékszerek

és absztrakt jelek m ű v é s z e t e . Olyan vidékeken

telepedtek le ahol másféle hagyományok éltek:

a kenyér és a bor fogyasztása a pénz használata

és a

k ő é p í t é s z e t .

A vonulásaikat

e z e t ő f ő n ö k ö k

a városok palotáiban

és

az amfiteátrumokban

védekezni k rt k egy haldokló civilizáció felü

letes ragyogásai ellen. De a két társadalom hódí

tóké s bennszülötteké egyformán rurális volt

egyformán rabszolgatartó s egyikben is és má

sikban is e r ő s majdnem egyformán brutális

arisztokrácia uralkodott. Könnyen keveredtek

hát. A keresztény Egyház igyekezvén a föld min

den lakosát azonos hit alá g y ű j t e n i siettette ezt

az összeolvadást és a germán sírokon megjelent

4



a kereszt. De az Egyház barbarizálódott. Maga

s mezeivé vált. l ő r e t o l t állásai ezután a monos

torok voltak, és már latinul s csak töredékeket

tudott annyit, amennyi az imádkozáshoz kel

lett.

A VII. században, a civilizáció romjai alatt,

a folyton s ű r ű s ö d ő homályban f ö l t ű n n i véli az

ember néhány halvány jelét a százados tendencia

határozott megfordulásának, e l s ő s o r b a n a ter

melés

és

a népesedés történetében. Kirajzolód

nak a lassú haladás kezdetei, kétségkívül az euró

pai kontinens nyugati felén meghonosodott ked

v e z ő b b klimatikus viszonyok hatására. Csak

hogy a növekedés e l s ő lendülete r e t t e n t ő e n kez

detleges környezetben

f e j l ő d i k

ki, egy primitív

agromilitarista gazdasági rendszerben, ahol a

parasztnépnek egyetlen l e h e t ő s é g e adódott nagy

haszon szerzésére, éspedig a rablás. Következés

képpen jól felfegyverzett harcosok bandái nagy

hódító államokat építettek mindenfelé. Az így

k e l e t k e z ő politikai konstrukciókból legnagyobb

tekintélyre a Karoling-birodalom tett szert. Mi

volt ez a birodalom valójában? Egy univerzum

m é r e t ű r e felfuvalkodott f a l u f ő n ö k s é g mely kon

centrikus körök meghúzásával igyekezett magá

ba foglalni egész területét, a népesség aljától az

uralkodó személyéig. K e z d ő d t e k ezek a körök

a járhatatlan e r d ő s é g e k mezsgyéinél, ahol a tör

vényen kívüliek szoktak menedéket keresni, ahol

5



ő s s z l kondák t makkoltattak, és ahol vadász

csoportok kergették a szerencsét. Aztán folyta

tódtak az irtásokon, ahol éhínséges parasztok

kínlódtak, hogy megtermeljék, amit az urak há

zaiba kényszerültek hordani; a harcra specializá

lódott urakat pedig l e g f ő

haduruk, a király,

minden tavasszal egyre messzibb vezette gyilkos

rablóhadjáratokra. Ennek a koncentrikus orga

nizációnak igazi szálait személyes engedelmesség

láncai képezték. A láncokat családi, szolgai és

harci csoportok belseiber. kovácsolták szemé

lyessé, különféle szolgáltatásokkal és viszont

ajándékozásokkal, s a Karoling-törvényhozás

ezt a bonyolultjátékot szándékozott intézménye

síteni. De az uralkodó mögött s körülötte szerze

tesek és papok székeltek. S az ő közbelépésükkel

e r ő s e n átalakult a társadalmi viszonyok valósá

ga.

Ő k

a római kultúra örökösei voltak; úgy

annyira. hogy még rr s rávették Nagy Ká

rolyt, azaz Charlemagne-t népmeséink Sár

mánykirályát), hogy aix-i kápolnája építéséhez

Itáliából hozasson antik oszlopokat. De rávették

arra is, hogy a római kultúra maradványaiból

új épületet emeljen, mely valójában nem lett

egyéb a régi romokra

r kott

új díszítésnél. Meg

próbálták bebeszélni a királynak, hogy ő a csá

szárok utóda, és szent hivatása a Birodalom és

a római rend föltámasztása. Egyaránt inspirá

lódván a Bibliából és a klasszikus kor latin iro-

6



dalmából e l s ő s o r b a n globális társadalomképük

megvalósítására törekedtek. Ez a társadalomkép

aztán olyan szilárdnak bizonyult hogy évszáza

dokig uralkodott a kollektív tudaton.

Koncentrikus volt z a társadalomkép is de

az egyetlen valóságnak Isten királyságának egy

s z e r ű földi t ü k r ö z ő d é s e k é n t megélten mozdulat

lan hiszen isteni tervnek felelt meg s az egyetlen

haladás mit megenged az ami az utolsó ítélet

kapui elé vezeti az embert. Ebben a körben az

egyetlen centrum a király; az Úr felkentje z

egész keresztény közösség felett uralkodó egyet

len igaz Isten képe akit Isten azzal bízott meg

hogy népét az üdvösség felé vezesse. A béke feje

delme Augustus akinek kötelessége a hit ter

jesztése. Vissza kell vernie a hitetleneket és ke

resztségre kell kényszerítenie a határok pogány

népeit föl kell lassanként morzsolnia vagy leg

alább l kell határolnia a visszametszetten is szi

lárd

és

eleven zsidó közösségeket. A király a

rend ő r e az Egyház és a szegények hivatalos

v é d ő j e a szegényeké akiket a gonosz e r ő i és

a hatalmasok e r ő s z a k o s k o d á s a i fenyegetnek.

Ez a modell ténylegesen megmagyaráz néhá

nyat a kor valóságát

é l t e t ő

tendenciákból. Ma

gyarázza a t é r í t ő törekvéseket a h tárok vissza

húzódását ami miatt a IX. század l e j é t ő l kezdve

a katonai expedíciók kockázatos és kevés ha

szonnal járó vállalkozásokká váltak és magya-

117



rázza i n d e n e k e l ő t t a nagybirtok súlynövekedé

sét, azt az ellenállhatatlan terjeszkedést, mely

felfalta és igájába hajlította a még netán függet

len parasztokat is. Csakhogy végül is ez a kép,

amit az egyházi „értelmiségiek konstruáltak, el

lentétben állott a hatalom szerkezetével, melyet

támogatni és igazolni akartak. Békés uralkodót

akartak csinálni a királyból? Ezzel meglazították

hatalmát a nagyurak felett, akiket sose tudott

annyira kezében tartani, mint

amikor háborúra

gyííjtötte össze ő k e t vagy a zsákmányt osztotta

szét köztük. Erkölccsel kívánták telíteni a királyi

funkciót, kötelességeket akartak róni az uralko

dóra, a szegények oldalára kívánták állítani?

Közvetlenül szemben találták

magukat

az arisz

tokratákkal. akiknek hatalmát a mezei gazdál

kodás haladása észrevétlenül m e g e r ő s í t e t t e és

erejük aztán egyre konokabbá tette ő k e t . A más

féle e r ő k h ö z melyek az új Birodalmat, ezt a túl

méretezett faluállamot lerombolták, hozzájárult

a társadalmi épület vázolt eszmei képe is, mi

helyst pontosan megfogalmazódva eluralkodott

- úgy Kegyes Lajos d e j é t ő l kezdve - az uralkodó

lelkén. A X század elején a legfejlettebb területe

ken, Gallia déli

és

nyugati részein meg Lombár

diában elsorvadt a király tekintélye; de Germá

nia új országaiban továbbéltek. s olykor még

igen sokáig. a Karoling-gyarmatosítással beülte

tett politikai struktúrák s még távolabb, a vad

8



világ szívében Skandináviában és a szlávok kö

zött még csak most voltak s z ü l e t ő b e n a hatalom

megszervezésének hhoz hasonló alapjai mint

amilyeneket két évszázaddal régebben kezdtek

kinagyolni Charlemagne

ő s e i

A Karoling-biro

dalom magával rántott a bukásba - egy i d ő r e

legalábbis - a civilizációt; az éles fény után -

amit az írás reneszánsza vetett a frank uralkodók

környezetében a társadalmi viszonyokra - visz

szatér az éj mesterséges vágást teremtve ebben

a kronológiai i d ő p o n t b a n .

:Mert. noha alig é s z l l h t ő n az újra m é l y ü l ő

homályban valójában folytatódott a népesség

növekedése és a m e z ő g a z d a s á g i módszerek töké

letesedése s ezek nem

s z ű n t e k

e r ő s í t e n i

az igazi

valóságot ami nem az égi királyság volt de nem

s a földi hanem a nagybirtok. Ez volt a mezei

talajba gyökeredzett hatalmak csomópontja

mely kiválóan alkalmazkodott egy teljesen rurá

l s

civilizáció

s z ű k ö s s é g e i h e z

ahol senki sem tu

dott már távolból parancsolni. A királyi hatalom

szétmorzsolódása l e h e t ő v é tette hogy a szántó

földek és e r d ő s é g e k tulajdonosai egyre mélyebb

szinten és egyre e r ő s e b b e n uralkodjanak az em

berek felett. A várkastélyok a helyi védelem

ó-

kuszai egyedüli menedék gyanánt szolgáltak a

rablók utolsó b e t ö r é s e i t ő l terrorizált lakosság

nak. A védelem új feladata aztán feljogosította

a földesurakat hogy még nagyobb részét el tulaj-

9



donítsák a föld megmunkálásával szerzett állan

dó n gyarapodó terményeknek. Így rajzolódtak

ki egyre pontos bb n két valódi osztály körvo

nalai, a földesuraké

és

a parasztoké. A világi

és az egyházi arisztokráciát ez idáig összekapcso

ló tulajdonosi címkórságot is széttépte a haszo

nért folytatott verseny: ezentúl riválisokként ál

lanak szembe egymással.

Az Egyház földesúrivá változott, meggazda

godott. A folyamatot kulturális megújhodás kö

vette, mely z ezredforduló táján z észjárásbeli

reprezentációk új rendszerének kedvezett. A

rendszer ismét papok és szerzetesek munkája

volt, s lényegében a karoling-modell módosított

mcghosszabbítúsúnak látszott. Még mindig

szükségesnek t rtott a királyságot: ,,Egyetlen

Úr uralkodik az égi királyságban, aki a villámo

kat veti - í ja ezen »értelmiségiek« egyike --- ter

mészetes tchút, hogy egy uralkodjék,

ő a l a t t a

a

földön. De az uralkodói tekintély ezentúl átte

v ő d i k az irreúlisba, s a valóságban csupán a ter

mészetfölötti hatalmak látszatát ő r z i meg. Ez

a rendszer is, akúr a m e g e l ő z ő a béke eszméjén

nyugodott, amely eszme a társadalmi

r é t e g z ő d é s

mozdulatlansúgának a fogalmára épült, hason

lóan a viszonyok e l r e n d e z ő d é s é h e z a mintaként

elképzelt égi Jeruzsálemben. De ez az új modell

h ú r o m s z ö g ű szervezetet javasol. Az alapja há

rom rend,

három

stabil és szigorúan elkülöní-

12



tett társadalmi kategória mindegyik saját funk

cióval fölruházva. l s ő az imádkozók rendje

az Egyház mely magát megreformáló szándéká

ban igyekszik határozottabban elkülönülni a lai

kusoktól a spirituális szféra világi fölött élvezett

f e l s ő b b r e n d ű s é g é n e k nevében. S a papoknak is

a szerzetesek morálját írva e l ő m e g e r ő s í t e t t e a

rend b e l s ő összetartását. A második a harcosok

rendje akikre az egész nép védelme hárul s akik

hivatásuknál fogva

akár

az egyháziak jogosul

tak rá hogy mások munkája tartsa l ő k e t . A

harmadik végül a parasztok teljes egészében alá

rendelt rendje teljes egészében görnyedve a má

sik két rend táplálásának munkája alatt.

Három

egymás utáni szempontot kínál ez a

nagyon e g y s z e r ű és éppen e g y s z e r ű s é g e miatt

szörnyen hosszú é l e t ű modell. l ő s z ö r is tükröz

néhány változást mely az anyagi civilizáció hala

dása és a politikai viszonyok f e j l ő d é s e miatt kö

vetkezett be a társadalmi kapcsolatokban. Így

például homogén testbe egyesítve mind a mezei

népeket szentesíti a rabszolgaság utolsó marad

ványainak l ő r e h a l a d ó elsorvadását a magánjog

e l ő t t és a földesúri kizsákmányolás terhe alatt

egyaránt. De még

határozottabban

megalapozza

az uralomhoz csatlakozó háromféle szemlélet

mód egy hármas antagonizmus tudatát Gazda

sági uralom: a földes uraké a dolgozók felett.

Politikai uralom: a katonáké a fegyvertelen em-

2



berek felett. Végül spirituális, lelki uralom, amit

az Egyház kíván kiterjeszteni a laikusokra. De

m á s f e l ő l ez a modell az ellentétek csökkentését

s javasolni kívánja. A szolgálat fogalmára tá

maszkodva véli ezt megvalósíthatónak. A szol

gálat a személyes hódolat kereteiben szilárdult

meg, s a modell ezt kívánta a társadalmi rend

alapjává tenni. M e g s z e r k e s z t ő i azt olvasták Pál

apostolnál, hogy „egész a test, noha több tagja

van,

és

hogy a többesség ellenére a test tagjai

mégiscsak egyetlen testet képeznek . Mind ahá-

rom rendnek együtt kell tehát m ű k ö d n i e hogy

m e g ő r i z z e az összhangot az isteni - s így változ

hatatlan - gondolat által berendezett világban.

Ilyeténképpen a modell -

és

ez a harmadik aspek

tusa - vakablakot „nyit a valóságra, azaz a

gazdasági f e j l ő d é s folytatódására és gyorsulásá

ra a XI. század utolsó éveiben. A m e z ő g a z d a s á g

növekedése csakugyan folytatódott és gyorsult;

mindenfelé visszaszorultak az irtások

és

az ingo

ványok a m ű v e l t szántók és a s z ő l ő k e l ő l min

denfelé szaporodtak az új faluk. És a s z ű z talajo

kon, ahol ö s s z e g y ű l t e k a termékenység tartalé

kai. e g y e l ő r e még nem csökkentek a hozamok,

a termelés volumene állandóan növekedett. A

föllendülés kereteit a m ű v e l é s földesúri rendszere

képezte, s ez a l e h e t ő legalacsonyabban nivellál

ván a dolgozók létfeltételeit, a többlet lényegét

a földesurak kezébe juttatta s ezáltal ösztönözte

122



a luxuskiadásaikat. Az új szükségletek kielégíté

sére szakemberek csapatai: k ő m ű v e s e k vincellé

rek k é z m ű v e s e k k e r e s k e d ő k válnak l a paraszti

t ö m e g e k r ő l s az áruforgalom újjászületése a vá

rosok újraéledését idézi

e l ő

Egész

Európában

új negyedek f e j l ő n e k ki az antik városok hatá

rában m e z ő v á r o s o k születnek és terjeszkednek

az utak és hadiutak k e r e s z t e z ő d é s e i n é l A XII.

század vége felé a nyugati civilizáció a l a p v e t ő e n

megváltozott: századok óta rurális jellegét levet

ve ezentúl az urbanizáció ténye vált uralkodóvá

benne. És ezentúl minden a város körül r e n d e z ő -

dik a gazdaság a hatalom és a szellem alkotásai.

Ilyen mély átalakulások nyilvánvalóan föl

bomlasztották a relációk rendszerét melynek

vonásait a három rendelmélet örökössé akarta

tenni. Pedig egy percig szinte azt lehetett hinni

hogy a keresztes hadak készen Krisztus sírja

és a világ vége felé masírozni i d ő l e g e s e n meg

fogják testesíteni a rendszer nem e világi harmó

niáját. A zavarok három szinten jelentkeztek.

Az anyagi haladás e l ő s z ö r is a társadalmi rétege

z ő d é s t bonyolította mindegyik kategória belse

jében többszörös és mélyebb ellentéteket keltve.

Még az Egyházban

is

mélyítette a városi megúj

hodás az ideig-óráig elleplezett szakadást a min

den struktúrájukkal a ruralitáshoz igazodott

szerzetesrendek és a között az új pezsgés között

mely a katedrálisok körül a világi Egyházat lel-

123



kesítette és számos papot nyert meg az új kor-

szak konkvisztádorának hódítójának. A harco-

sok rendjében az árucsere és a pénzforgalom

élénksége miközben e r ő s í t e t t e az állam struktú-

ráit új különbséget teremtett s növelt. A többség

továbbra s csak a f ö l d ő l élt s a falu határozta

meg létük ritmusát míg kevesen - egyre keve

sebben

-

kezükben

egyesítették az egyre inkább

koncentrált és egyre több hasznot hajtó hatalom

szálait. Végül a

dolgozók között

s

sokfélévé vál

tak a gazdasági feltételek. A parasztságon belül

a

földtulajdon e r ő s e mobilitása kiemelte a kö

zös s z e g é n y s é g ő l néhúny gazdag paraszt pros-

peritását

a demográfiai föllendülés pedig - föl

morzsolván az

örökségeket~-

szaporította

a falu

s nincstelenek számát a megélhetésüket l e h e t ő -

vé t é v ő foglalkozások javára. Még élesebb ellen

tétek keletkeztek a városok k ü l s ő negyedeiben

a kézmívesek és kisárusok népe meg a kereskede

lem nagy

kalandorai között. Mindemellett

az

anyagi f e j l ő é s visszahatott a társadalmi viszo

nyok

elrendezésére. Ezek hajdan f ő l e g vertikáli

san helyezkedtek el a tekintély és az alárendelt-

ség hierarchizált relációiban. Most az e g y e n l ő k e t

e g y e s í t ő

horizontális

struktúrák

vágják

át

ezt a

hierarchikus hálózatot; igy például mindenfelé

a vallásos konfraternitások ezek a különleges

önkéntes társulások melyek kollektív érdekeik

védelmére egyesítették egy-egy falusi egyházköz-

124



pozták saját szerencséjüket. másrészt pedig a ke

r e s k e d ő k . akik a vásárokon találkoztak, s akik

a hidakon váltották és kölcsönözték uzsoraka

m tr a pénzt.

A XII. század

k ö z e p é t ő l

kezdve egy csomó

elképzelés keletkezése é s z l e l h e t ő melyek meg

próbálták lefordítani és igazolni a társadalmi át

alakulásokat. Többnyire abban a m i l i ő b e n kelet

keztek, mely még mindig a magas kultúra privile

gizált

r i z ő j e

volt: az egyházi emberek körében.

Míg a moralisták és prédikátorok a foglalkozási

,.állapotok sokféleségét érzékelték. és megpró

báltak mindegyiknek m e g f e l e l ő etikát kiépíteni,

addig a spirituális nyugtalanság és a keresztény

követelmények

táboráb n

a szegénység problé

mája v e t ő d i k fel. éspedig egyre l e n y ű g ö z ő b b c n .

Az ortodoxia keretein belül csakúgy, mint az

eretnek szektákban kivételesen üdvös cseleke

detnek ű n t még a minden jóval ellátottak köré

ben

is

- megfosztani magukat a gazdagságtól.

z volt az egyedüli út a b ű n n e k érzett prosperitás

jóvátételére. De az irgalom gyakorlását a bete

gek és csavargók között és mindazt a sok nyomo

rúságot. ami a városi agglomerációk szélén fel-

gyülemlett, mégis

n ö v e k v ő

megvetés kísérte,

mert a szegényeket magukat ítélték f e l e l ő s n e k

szegénységükért, s e t t ő l fogva veszélyesnek tar

tották ő k e t . Lassanként lábra k p z eszme,

hogy a szegényeket el kell különíteni; minden

126



szegényt a leprásokat csakúgy mint a nyomor

gókat. Az embert már csak a gótikus szentélyek

hívják hogy határozottan vegyen részt szemé

lyes cselekedetével ama szakadatlan haladásban

mellyé

mostantól

fogva a teremtés mítosza f e j l ő -

dött. A gótikus szentélyek melyek - kiszabadul

ván a félhomályból ahol oly hosszú ideig kus

hadt a megalázkodás vallása - megnyíltak a világ

fényességének és az élet szívében trónoló meg

testesült Isten képét kínálták a szemnek egyre

inkább tudatosan értelmezett jelképek gyanánt.

Teljesen új végül egy világi kultúra. a lovagi kul

túra kinyilatkoztatása amely - noha jórészt az

egyháziak formálták- most határozottan el akar

szakadni az ima embereinek gyámkodásától.

Költészetében mely nékünk ma már egyedül

tisztán felfogható b e l ő l e a lovagi kultúra a kigú

nyolt újgazdag témájával fejezi ki a nemesek

nyugtalanságát akiket az ellenállhatatlan társa

dalmi emelkedés féltett elöjogaikban fenyegetett.

De állást foglal a lovagi költészet a nemzedékek

harcában is a fiatalság é r t é k e i t ő l e l ű v ö l t kö

zönségnek a h ő s alakját kínálva aki minden kö

t ö t t s é g t ő l megszabadítja magát és az udvari sze

relem

játékát

szegezi szembe a származás erköl

csével és a papi morállal.

27



Az i sz. 1300. e s z t e n d ő t k ö r n y e z ő évtizedekben

határozottan kirajzolódnak különféle törésvo

nalak. Törés az ökonómiák mozgásában: a f e j l ő -

dés hosszú periódusára hanyatlás fázisa követke

zik melynek egyik nyilvánvaló jele

Európa

csak

nem minden táján a demográfiai sorvadás. Törés

a kulturális f e j l ő d é s b e n mely lényegében a ke

reszténység gyors vulgarizációjában nyilvánul

meg. A kereszténység e t t ő l kezdve népi vallássá

válik éspedig számos érték

és

kép együttes dekle

rikalizációjával egyháztalanításával. Az alkotás

f ő t ű z h e l y e i lassanként kiszabadulnak az Egyház

totális befolyása alól és a fejedelmi udvarokban

rögzülnek. Törés végül s tán még d ö n t ő b b a

történész használta

anyagban.

Hirtelen hihetet

lenül b ő s é g e s e n kezdenek patakzani a források

s persze ezek is laicizálódnak. Hasznosíthatjuk

a e g y z ő k lajstromait és az adóügyi dokumentu-

mokat elemezhetjük az elszántan figuratívvá

változott

és

a valóság leírásával

t ö r ő d ő

festészet

témáit megfigyelhetjük a régészek által most

múr nagyobb számban feltárt tárgyakat amik

alapján e l ő s z ö r lehet látni hogy milyen is volt

valójában egy parasztház egy falu tervrajza a

szántóföldek szervezete egy

k é z m ű v e s m ű h e l y

felszerelése. Így aztán prestatisztikus módsze

rekkel. m e g k ö z e l í t h e t ő k a gazdasági realitások;

numerikus adatok alapján pedig m e g é r t h e t ő k a

növekedés és a hanyatlás mechanizmusai. Ha-

128



sonlóképpen l ő s z ö r tárják f l a dokumentumok

jelképek díszek jelvények egész halmazát me

lyek a kortársak szemében megkülönböztették

a társadalmi állapotokat egymástól. Végül e l ő -

ször mutatja be ez a dokumentáció közvetlenül

az g y s z e r ű embereket akiket ezen kor l ő t t min

dig csak az egyháziak és a nagyurak torzító tük

rében lehetett látni. Mindezek a szakadások és

törésvonalak - kivált Franciaországban - cezú

rát okoztak a középkor historiográfiai hagyomá

nyában mely élesen elválasztja a XIV. és XV.

századot a m e g e l ő z ő k t ő i Dc érvényes-e z a for

dulat a társadalmak történetére is? Nem kockáz

tatjuk-é ezen a téren hamis diszkontinuitások

bevezetését?

A középkor két utolsó százada Franciaország

b n és Európa legtöbb országában évek óta a

legaktívabb kutatások területe ahol igen érdekes

fölfedezések születnek. Jóval tisztábban látjuk

például mint régebben hogyan szántott végig

a nagy 1348-as járvány Európán. Pontosabban

tudjuk azt is mi volt az ügyletviszonyok játék

a toulouse-i k e r e s k e ő k vagy a genovai banká

rok körében. S ha a mezei világ kevésbé jól

ismert is mint a városi mégis tudjuk

m

már

hogyan ítélkeztek az emberek felett Senlis vidé

kén. hogyan alakultak a viszonyok földesurak

és parasztok között Bordelais-ben vagy a Midd

lands vidékén mi volt a lovagok sorsa Namu-

129



rois-ban vagy Ile-de-France m e z ő s é g e i n De

hiába b ő s é g e s e k és gazdagok a források, a mód-

szerek amiket a medievalisták alkalmaznak,

még

„kisipariak ,

melyek

nem

teszik

l e h e t ő v é

a tartalom gyors hasznosítását. Így aztán a ku-

tatások rendszerint egy kicsiny provinciára, egy

városállamra vagy éppen egy város belsejére

korlátozódnak, igen gyakran abban is csupán

egy

meghatározott társadalmi kategóriára.

S

az

ilyen t e r m é s z e t ű munkák sokasága, szórása és

gyakran p o n t s z e r ű jellege megakadályozza a

k ö n n y ű áttekintést. A történeti ismeretek leg

újabb haladása kétségkívül kiigazította a régi

szintézis-kísérletek következtetéseit. Senki sem

beszél már többé k r í z i s r ő l a XIV századi euró-

pai történetet sújtó nagy változásokkal kapcso

latban. Megszabadultunk attól a történész-ro

mantikától is mely a csatazajon keresztül a val

lásos

ű v é s z e t

halálhangulata

és

az ábrázolt

mé

szárlások b ő s é g e miatt az egész k é s ő középkort

a haldoklás a hanyatlás, a szorongás korszaka-

ként írta le fittyet hányva a vitalitás áramlataira,

melyek itt is ott s szüntelenül nagy hódító vál

lalkozásokat

és

csodálatosan megújhodott

eszté

tikai formákat fakasztottak. De ezekkel a kor

rekciókkal nem elégedhetünk meg: tovább kell

lépni egyetlen összképben kell látni tudni a tör-

téneti analízis meggazdagodott adatait, meg kell

próbálni teljességében megérteni néhány fontos

130



jelenséget. Egy közülük különös figyelmet érde

mel mert láthatóan az egész korszakot jellemzi.

A tömegfölfordulásokra gondolok a népi láza

dások láncolatára a háborgásokra melyek a tár

sadalom alsó rétegeit nyugtalanították és a

XIV

század során urópa egyik végitöl a másikig ter

jedtek. Itt is ott is fölkeltek a parasztok fogták

a szerszámaikat mentek kirabolni a nemesek

házait elindultak legyilkolni a fejedelmek végre

hajtóit. A városok kültelkein itt is ott

is

csapato

san lázadtak föl k é z m ű v e s e k hogy - mint a

Ciompi Firenzében - követeljék részesedésüket

a közügyek intézésében. Ennyire kiterjedt és

ilyen sokáig elhúzódó mozgalmakkal kapcsolat

ban azonnal fölmerül egy

a l a p v e t ő

kérdés. Ezek

t ő l a megrázkódtatásoktól vajon csakugyan csu

pán a középkor é g s ő évei szenvedtek? Nem ráz

ták-é meg már a XIII. s ő t a XII. századot is ?

Nem voltak-é r é g t ő l fogva ugyanilyen heves fe-

szültségek a nép

és

urai között csupán elfedik

ő k e t e l ő l ü n k a ma még elégtelenül ö s s z e g y ű j t ö t t

tanúbizonyságok?

Ha

a zavarokat kiváltó löké

sek kiindulását keressük legjobb a gazdaság ol

daláról tekinteni a dolgot mert a gazdaságtörté

neti dokumentáció a maga

új

kvalitásaival ebben

a korszakban még

határozottabban

uralkodik

a társadalomtörténeten mint az e l ő z ő b e n . S in

nét nézve világosan k i t ű n i k hogy a Jacques du

Beauvaisis-ek és a Wat Tylert k ö v e t ő angol láza-

131



dók nem tartoztak a legszegényebbek közé; a

valódi nincsteleneket nem s mindig ragadták

magukkal. S törhetjük a fejünket hogy pontosan

mire v e z e t h e t ő k vissza a csírái a termelési viszo

nyokat megrázkódtató konfliktusoknak. A poli

tikatörténet - aminek szintén kedveznek a forrá

sok -ad néhány elemet a válaszhoz: a fölkelések

ben visszavágást láttat az állami struktúrák és

az adóprés súlyosbodására. Ámde teljesen kielé

g í t ő következtetésekhez nyilvánvalóan sokkal

e r ő s e b b e n kell számolni a szellemi a t t i t ű d ö k k e l .

Keresni kell a kapcsokat a háborgások eredete

valamint a nép tudatán uralkodó hit- és mítosz

rendszerek

között

melyek e l ő s z ö r

ebben

a kor

ban t e k i n t h e t ő k át. Tudni kellene hogy ezeket

a mozgalmakat vajon nem segítették-é elindulni

a még kezdetleges vallásosság millenarista elkép

zelései és egész egyszerüen az a t e r j e s z k e d ő neve

lés mely a kereszténység

n é p s z e r ű s í t é s é t

kísér

te lassan a tömegek tanításának olyan hatalmas

eszközei által mint amilyenek a kolduló fráterek

prédikációi és a színházak voltak. A társadalom

történet ilyesféle problémái nem oldhatók meg

se a vallásos érzékenység a

konfraternitások

és a szekták tanulmányozása se az íratlan iro

dalom és az ikonográfiai témák ismerete nélkül.

De el kell ismerni hogy az összes e l e m b ő l amit

az oly szükséges szintézis igényel a Jegbizonyta

Janabbak és a legkevésbé

ö s s z g y ű j t ö t t k

azok

132



amelyeket a kollektív észjárás története tudna

szállítani. E b b ő l pedig az következik, hogy a

társadalomtörténet-írás haladása jelenleg a kol

lektív észjárás történetének a haladásától függ.

S ezzel rögtön új kérdéshez jutottunk mely tán

leginkább foglalkoztatja napjaink történészeit:

hogyan illeszkedjék az észjárások mentalités)

története a történeti kutatás egészéhez?

E r ő s e n óhajtom, hogy a reám bízott tanszék eme

illeszkedési problémára vonatkozó állandó refle

xiók és találkozások helye legyen. Azt hiszem,

hogy a középkor k e d v e z ő feltételeket kínál a

probléma vizsgálatára.

E l ő s z ö r

s

a gazdasági

m e z ő ebben a korban talán kevésbé közvetlenül

meghatározó, mint az újabb i d ő k b e n azután

meg a középkor elég távol van már ahhoz, hogy

a történész jobban m e g ő r i z h e s s e a k ö t e l e z ő tá

volságot a gondolkozási

módok

és az általuk

kormányzott viselkedések tekintetében. Mert

aki meg akarja érteni a múlt századokat, annak

legkeményebb, de legszükségesebb föladata az,

hogy megszabaduljon az önmagán uralkodó

szellemi

a t t i t ű d ö k

nyomásától. Azonnal meg

jegyzem, hogy nagyon nehéz volt elszakadni a

jelenlegi ökonómia látványától, s perspektívahi

ba nélkül figyelni meg hajdani ökonómiákat. De

még sokkal bajosabb megállani, hogy régi észjá-

33



rások mentalités anciennes) megfigyelésére reá

ne vetítsük a mi saját korunkét. Ezért a l e h e t ő

legnehezebb a kollektív észjárás, a morálok és

az alapjukul szolgáló világképek történetét meg-

írni. Nehéz

ár

csak azért is, mert a szellemi

jelenségek sokkal, de sokkal szubtilisebb mecha-

nizmusokban találhatók, mint az élet anyagi ke-

reteit mozgatók; többnyire kisiklanak jelenlegi

m é r ő m ó d s z e r e i n k alól. és folyékonyságukban,

úgy látszik, megfoghatatlanok. De nehéz azért

is. mert minden társadalomban a kultúra külön-

ö z ő szintjei léteznek egymás mellett, melyek

szoros megfeleléseket létesítenek egymással; a

szinteket különféle mozgások kapcsolják, s a leg-

élénkebbek azok, amelyek lassacskán egyre mé-

lyebb és egyre kiterjedtebh környezetbe préselik

az elit számára teremtett modelleket, melyek

hosszú pályájukon persze e r ő s e n deformálód-

nak. Mármost a f ő nehézségcl az okozza, hogy a

kulturális rétegek között pontatlanok és mozgók

a határok, és ritkán esnek pontosan egybe a gaz-

dasági létfeltételeket elválasztó határokkal. Ne-

héz végül ez az új történetírás azért is, mert a múlt

embereinek észjárásbeli reprezentációit és visel-

kedését mindig csak nyelvek közvetítésével ész-

leljük, s ezek közül számos kusza, vagy éppen

l is t ű n t más nyelvek meg élik a saját történetü-

ket, s ebben a f e j l ő d é s b e n a nyelveket alkotó

jelek általában kevéssé változnak: a kollektív

34



észjárás mozgását úgy követik hogy a régi jelek

t e l í t ő d n e k fokozatosan új értelemmel. És ezeket

a szemantikai áthajlásokat igen nehéz k ö z e l r ő l

követni. Ám mégis meg kell írni ezt a történetet

mégpedig tudományos alapossággal. Ehhez ab

ból az e l v ő l kell kiindulni hogy az a sokféle

tudás érzelmi reakció álom képzelgés rítus

jogi maxima megegyezés átvett eszmék ötvöze

te ami az egyéni tudatokat összeenyvezi és ami

t ő l

a magukat legfüggetlenebbnek

k é p z e l ő

elmék

s tudnak soha teljesen megszabadulni; szóval

hogy az a többé-kevésbé zavaros többé-kevésbé

logikus világlátás ami mindig színezi az emberek

cselekedeteit vágyait és elutasításait másokkal

való viszonyaikban nem különálló elemeket ké

pez hanem szoros összetartozás egyesíti valósá

gos struktúrává. És méghozzá ez a struktúra nem

izolálható más struktúráktól amelyek meghatá

rozzák és amelyekre visszahat. S így az észjárá

sok történelmének haladása s következésképpen

a társadalomtörténet-írásé mely nem kerülheti

meg az észjárások történetét valami hatéko

nyabb metodológiai eszköz alkalmazásától függ

mint mit jelenleg kezelni tudnak a történészek.

Azaz egyszerre

és

egyforma szigorúsággal kelle

ne tudni végezni az anyagi ökológiai és ökonó

miai infrastruktúrák elemzését a politikai struk

túrákét s végül az ideológiai szuperstruktúrákét.

Mert ténylegesen összetartoznak i d ő e n annyira

35



távoli é egymástól látszólag annyira idegen dol

gok is. mint a meroving vadonok szélein a szán

tóföldek terjeszkedésének k e d v e z ő észrevétlen

klimatikus ingadozás

é

az az elhatározás, aho

gyan a reneszánsz küszöbén Paolo Uccello é

m e g r e n d e l ő i a San Romanó-i g y ő z e l e m forgata

gát egy geometrikus é éjszakai univerzum kris

tályába zárták. Ezeknek az illeszkedéseknek é

rezonanciáknak a gubancába kellene behatolni,

amennyire csak lehetséges; így lehetne kétségkí

vül e l ő r e h l d n i - kínosan, türelemmel, szenve

délyesen - nn k az egésznek a megértésében,

ami a társadalmak története. Így lehetne tán

megkísérelni - Michelet álmát követve - érteni

ezt a történetet „egyetlen hatalmas mozgásként,

mely maga volna az élet .



JEGYZETEK

A M E Z Ő G Z D S Á G I TECHNIKA PROBLÉMÁI

E l ő s z ö r megjelent: Agricoltura e mondo rurale

in occidente nell alto medioevo. Spoleto, 1966.

Presso La Sede del Centro.

SZERZETESSÉG

ÉS A MEZEI GAZDÁLKODÁS

E l ő s z ö r megjelent az II monacheismo e la r(f orma

ecclesiastica, 1049-1122 e. kötetben (Atti della

quarta Settimana di Studio, Mendola, 23-29.

agosto, 1968.),.,Milano, 1971. Editrice Vita e Pen

siero.

1 Petrus Venerabilis gazdaság iránti t t i t ű j é -

re vonatkozóan lásd G. Duby, ,,Un inventaire

des profits de la seigneurie clunisienne a la mort

de Pierre le Vénérable , in Petrus Venerabilis.

Róma

1956., pp. 128-140.

2 Bobbioban i sz. 834-836-tól kétféle ministe

ria berendezése: a kameráriusé és a celláriusé.

Vö. E. Lesne, Histoire de la propriété ecclésias

tique en France, t. VI, Les églises et les monaste

res,

centre 1·

d accueil, d exploitation et de peuple-

137



ment, Lille, 1943., p. 251., 327: éJ 59. A. E. Ver

hulst és J. Semmler, ,,Les statuts d'Adalhard de

Corbie de J'an 882 , e Moyen Áge. 68., pp.

91-123., 233-269.

3 Recueil des chartes de C/zmy. szerk. A. Ber

nard és A. Bruel. t. V, n. 4143 (kb. 1155).

4. Így például Adalhard de Corbie rendeletei

megállapítják a szegények részét a IV. és V feje

zetben;

i

sz. 1080

körül

Ulrich

s z o k á s j o g j g y z ő

szerint a clunyi apátság Carementrant-ra 250 só

zott disznót osztott szét 16 OOO szegény közt.

5 L. Levillain, ,,Les statuts d'Adalhard , Le

Moyen Áge, 14., 1900., pp. 378-382.

6

Uo. p. 368.

7 Uo. pp. 360-361.

8. A közeli mezei termelés minden elemének

hiánya - a kertészet kivételével · Corbie-ban

822 körül igazolt (vö. Verhulst és Semmler, i

m. p. 120.) és

Clunyben

a

XII.

század közepén

(vö. Duby, ,,Un inventaire , i m. p. 130.).

9. Ulrich tanúsága szokásjog-följegyzéseiben,

III., 5

10. A részletekre lásd G. Duby, L économie

rura/e et

l vie

des campagnes dans / Occident

médiéval, Párizs, 1962. pp. 390-394.

11. A Karoling-kor adásvételeire lásd F L

Ganshof, a Belgique carolingienne, Brüsszel,

1958., pp. 115-116. L. Levillain, ,,Les sta

tuts , i. m. p. 373., 375., 384. Clunyben, a

138



Xl század végén és a XII. század elején: Ulrich,

III. 11: ,,De his autem villis que tam longe sunt

posite ut nec vinum nec annona que ibi nascitur

possit ad nos pervenire ibidem venditur et preci

um camerario defertur (Az olyan messzire fek

ő helységekben pedig, ahonnét sem az ott ter

mett bor, sem az élelem hozzánk be nem szállít

ható, azt ott el kell adni, és az árát kamerárius

testvérnek beadni).

Recueil des chartes . . .

,

i.

m.

ns. 3790 és 4143.

12. Coutumes d Ulrich, 1. 49. II. 35. III. 18.

Vö. G. de Valous, Le monachisme clunisien des

origines au xve siecle, Ligugé, 1935.

13. Recueil des chartes . ..

,

i.

m.

ns. 3034, 3036,

3642, 3759.

14. Uo. ns. 3666, 3685, 3951. 4147.

15. Coutumier, 111 11.

16. Recueil des chartes . . . , i. m. n. 3509.

17.

Uo. n. 4143.

18. A chartreux-i étrendre lásd Pierre le Véné

rable, De Miraculis, 11 28.

19. Statuta Guidonis, cqC. 32.

20. P. L. 66, 624 és 630. Vö. H. d'Darbois

de Jubainville,

De

l

nourriture des cisterciens,

et principalement

Cainaux

au Xl/ at au Xl//

siecle, in: ,,Bibliotheque de l'École <les Chartes ,

29, 1868.

21. G. Duby, Recueil des Pancartes de l abbaye

de l Ferté-sur-Grosne.

139



22. Vö: G. Duby, Hommes et structures du

moyen dge, Párizs, 1973. Mouton, II. fejezet.

23. Jegyezzük meg, hogy Suger, Saint-Denis

ben, ugyanezt fogadta el bevételként, és számos

angliai apátságban viszont az ellátás haszonbér

leti rendszerre vezetett (vö. Duby, L économie

rurale . . . , i. m. p. 394.).

24. Pierre le Vénérable,

Statuta,

XXIV

25. Uo. LXXXIX

26. Duby, ,,Un inventaire i. m.

DEMOGRÁFI É ELH GYOTT F LUK

l ő s z ö r

a

Villages désertés et histoire écono

mique, XI-XV/IJ•· siec/e, Párizs, 1967. Sevpen,

e. kötetben jelent meg.

l. E. Baratier, La démographie provenrale du

X/JJ• u XV/e siecle, avec chiffres de comparaison

pour

le

X V

II

/

siecle,

Párizs, 1961.

2. G. Fourquin, Les campagnes de l région

parisienne l fin du moyen áge (du milieu du

XIl siecle au début du X Vfe , Párizs, 1964.

3. D. Poppe, Saint-Christol / époque médié

vale;

L. Stoutf, ,,Peuplement, économie

et

socié

té dans quelques villages de lamontagne de Lure,

1250-1450 , Cahiers de Centre d Étude des Socié

tés Méditerranéennes, (1), 1966., pp. 35-109.

4. Baratier, i. m. pp. 156-160.

5.

M. W. Beresford

és

J. K.

S.

Saint-.Toseph,

140



Medieval England: An Aerial Survey, Camb

ridge, 1958., pp. 112-113.

6 Lásd az ásatások leírását, G. Démians d'Ar

chimbaud, in: Villages désertés , i m p 287.

7

K.

J. Allison, ,,The Lost Villages

of

Nor

folk , Norfolk Archeo/ogical Review 31, 1955.

8 A. Déléage, La Vie rurale en Bourgogne

jusqu au début du du XI siecle, Macon, 1941.

9 A. Timm, Die Waldnützung in Nordwest

deutsch/and im Spiegel der Weistümer. Ein/eiten

de Untersuchungen über die Umgestaltung des

Stadt-Land-Verhiiltnisses im Spiitmittelalter,

Köln-Grác 1960.

10 S Epperlein, Bauernbedrückung und Bau

ernwiderstand im hochen Mittelalter,

Berlin,

1960.

11 Recueil des chartes e / abbaye de Cluny,

szerk. A. Bemard és A. Bruel, ns. 3026, 3034,

3037, 3642, 3066, 3332, 3475, 3640, 3759.

12 Cartulaire de Saint-Vincent de Mácon,

szerk. Ragut, n. 632.

13 Arch. Nat. J. 398, n. 38; M. Canat, Docu

ments inédits pour servira/ histoire de Bourgogne,

Dijon, 1863., n. 32; Arch. dép. de

Saöne-et-Loire, G. 96,

n 2

4



LOV GSÁG EREDETE

l ő s z ö r megjelent: Ordinamenti mi/itari in Occi

dente nell alto medioevo

Spoleto,

1968.

Presso

La Sede del Centro.

1 G. Duby, La société aux Xl et X/1 siec/es

dans la région maconnaise, Párizs, 1953.

2. Recuei/ des chartes de / abbaye de Cluny,

szerk. A. Bemard és A. Bruel, n. 1297.

3 Cartu/aire de Saint-Vincent de M dcon, szerk.

Ragut, n. 483. 1031-1060).

4. Recuei/ des chartes de / abbay de C/uny, i

m n 3726. 1096).

5. Uo. n. 3677 1094), 3758 1100), 3822

1103--1104).

6 Cartu/aire de Saint-Vincent de M ácon, i

m n 548. 1074-1096).

7 Cartu/aire de / abhaye de Lérins, szerk. Mo-

ris és Blanc, n. 74.

8. Uo. n. 113.

9. A. Lewis, ,.La féodalité dans le Toulousain

et la France méridionale , Annales du Midi,

1964

10 . .1.-F. Lemarignier, e gouvernement roya/

aux

premier 1·

temps capétiens,

937-1108, Párizs,

1965., p. 133.

11. Vö. Duby, Hommes et structures , i m.

XV. fejezet.

12. J. M. van Winter, Ministerialiteit en ridder

sclwp

in

Geldre

en

Zutphen,

Groningen,

1962.

142



13. M. G. H., SS, XXI p. 571.. 578., 584.

14. M. G. H., Constitutiones, 11 p. 17.

15. Migne, Pat. Lat., CLXXII, col. 166.

16 . .,Kasten, Stande. Klassen in Deutsch

land :

Kollokvium, melyet 1966 decemberében

tartottak a Centre de Recherches sur la Civilisa

tion de l Europe Modeme de la Sorbonne szerve

zésében. (A társadalmi r é t e g z ő d é s kérdései:

kasztok, rendek és osztályok.)

17.

1,5:

I

7; IV,

11

18.

18. Cavallarius: Cartulaire de / abbaye de é

rins, i m. n. 29. (1038); Car/Ulairede Saint-Victor

de Marseille, szerk. B. Guérard, n. 799. (1042).

834 ( 1058),

209

(1029); cal Ullaria: Devic és Vais

sette,

Histoire de Languedoc,

t.

V.

n. 425. (1105).

r ő s e n szem betünö a két kifejezés ekvivalenciája

egy ccrdagne-i várúr által tett h ű b é r i hódolatban

a Xl. század végén. Idézi P. Guilhiermoz, Essai

sur / origine de l nohlesse en France au moyen

áge.

Párizs, 1906., p.

142

.. n.

15.

19. A meerseni kapituláré (Bor., 11 71), a ver

duni osztozkodás után, megengedi, hogy kövesse

urát, ha egy másik királyságban tartózkodik, ki

véve a megszállás esetét, amikor mindenki abban

a királyságban köteles maradni, ahol honos (

lant

weri). A quierzyi kapituláré (Bor., 11 358) meg

engedi egy fülé/is örököseinek, hogy kérjék a

fegyverhordás tisztességét, de ha azt választják,

hogy nyugodtan élnek hübérbirtokukon, ebben

143



se háborgatja ő k t senki, kivéve megint az invá-

zió esetét. Ebben a korban, a pro defensione pat-

riae tömegfölkelés kivételével a katonai tevé

kenység a vazallussághoz és a beneficiumhoz kö-

tött szolgálat volt.

20. Flodoard, M. G H., SS III, 396. Mikor

Richer r ő s n szembe akar állítani valakit a

„hercegek nemességével, azt írja, hogy ex

equestri ordine I, 5) vagy de militari ordine IV,

II) származik.

21. Codex Carolinus, 3, M G H. Epist. Karo-

lini aevi, l, 480.

22. M. G H., Epist. Karolini aevi, pp. 191-192.

23. Non possunt simul Deo et saeculo militari,

Bor„

II, 407.

24. M. G H., SS XV, 513.

25. M. G H., SS VII, 485.

26. Carmen ad Rodbertum regem, v 298, szerk.

H ückel, in: Bihl. Fac des Lettres de Paris, X III,

156.

27. Uo. v. 279.

28. K. Bosl, ,,Potens und Pauper: Begriffs

geschichtliche Studien zur gesellschaftlichen

Differenzierung im frühen Mittelalter und zum

Pauperism

us des

Hochmittelalters ,

in: Alteuro-

pa und die moderne Gesellschaft: Festschr ft für

Otto Brunner, Göttingen, 1963.

29. Lásd J. Fechter újabb tanulmányát: Cluny,

Adel und Volk: Studien iiher das Verhiiltnis des

144



Klosters zu den Stiinden, 950- 1156, Stuttgart,

1966.

30. Vita Gera/di, in: Bibliotheca Cuniacensis,

84.

31. Uo. 7.

32. III, 24, in: Bihliotheca Cluniacensis, 236.

33. Carmen ad Rodbertum regem, v. 282-283.

34. Ö s s z g y ű j t ö t t L. Huberti. Studien zur

Rechtsgeschíchte der Gottesfrieden und Landfrie

den, Ansbach, 1892.

35. Lásd Duby, ommes et structures . .. , i.

m. XII. fejezet.

36. Ezt a kifejezést használja, szembesítve a

vi//ani-val, a verdun-sur-Ie-doubs-i békeprédiká

ciók latin szövege, aztán ugyanezt a beauvais-i

püspök ösztönzésére, s végül I 054-ben a narbon-

ne-i zsinat kánonjai is Hubert, i. m. I 167, 320).

37. Uo. I 214.

38. Például Maconnais-ben, vö .

.Recueil des

chartes de / abbaye de Cluny, i. m. n ..3438. 1070

körül).

39. Lásd ezzel kapcsolatban a Guilhiermoz

g y ű j t ö t t szövegeket, i. m. pp. 400-401., n. 19.



T RT LOM

A

m e z ő g z d s á g i

technika problémái

A szerzetesség és a mezei gazdálkodás 27

Demográfia és elhagyott faluk 49

A lovagság eredete 74

A középkori társadalmak 1 3

Jegyzetek 137

georges duby - emberek És struktúrák a középkorban

Documents