1

I. Közgazdaságtani alapvetés

Tankönyvünk bevezető szakaszában arra próbálunk választ adni, miért is nélkülözhetetlenek napjainkban bizonyos közgazdaságtani alapismeretek, miért lényeges egy leendő rendőrtisztnek is tisztában lennie a piac alapvető működési mechanizmusával, az egyes piaci szerkezetek jellemzőivel, a közjavak, externáliák gazdaságra gyakorolt hatásával. Bevezetőnket egy kis plagizálással kezdjük. Samuelson és Nordhaus nagyszerű könyvének bevezetőjét átvéve, egy kicsit módosítva, kiegészítve próbáljuk meggyőzni önöket a közgazdaságtan fontosságáról. I.1. A jóléti állam Az elmúlt két évszázad során a világ nagy része korábban elképzelhetetlen prosperitás korszakát élte meg. A magas jövedelmű országokban napjainkban a népesség jelentős hányada jóval több termékhez jut hozzá, mint amennyit a táplálkozás, ruházkodás és a hajlék legelemibb szükségletei igényelnek. A szédítő sebességű személyi számítógépek, a csúcstechnológiát képviselő otthoni szórakoztató eszközök manapság a hétköznapi élet részévé váltak. A fejlődő országokban is megfigyelhető az életszínvonal gyors emelkedése a közelmúltban. A széles körű jólét ugyanakkor nem hozott magával gazdasági biztonságot. Sok családban él félelem a megbetegedés, a munkanélküliség, vállalkozási csőd végletes pénzügyi következményeitől. A bőség társadalma egyúttal szorongó társadalom is. A gazdaságilag szerencsétlenül járt emberek az emberi történelemben szinte mindvégig kizárólag családjuk és barátaik segítségére számíthattak. A kormányzatok úgy egy évszázada kezdték létrehozni a „jóléti államot”, amely társadalombiztosítást és jövedelemtámogatást nyújt a rászorulóknak. A szegény emberek a gazdag országokban fokozatosan hozzájutottak egy minimálisnak tekintett jövedelemhez, élelmezéshez és egészségügyi ellátáshoz. A növekvő adók, az egészségügyi ellátásra és állami nyugdíjakra fordított nagyobb kiadások azonban a középosztályok lázadását idézték elő, hiszen ez az adózó osztály. A globális piac korszakát éljük. Napjainkban a pénz, a termékek és az információk minden eddiginél egyszerűbben haladnak át a nemzeti határokon. Korábban az üzleti partnerek ugyanabban az utcában vagy a szomszéd városban laktak, s az emberek főleg helyi termékeket vásároltak. Ma „világautóban” ülünk. Vessünk egy pillantást erre a világautóra vagy egy mai számítógépre. Ebben olyan anyagok, munkateljesítmények, tőke- és technikai ismeretek testesülnek meg, amelyek a világ legkülönbözőbb részeiből származnak. A globális piac kialakulása újabb kihívásokat hoz magával. Kik tudnak a legjobban alkalmazkodni a fokozódó külföldi versenyhez? Ki találja fel magát a leggyorsabban az információs korszakban? A tétek nagyok. A nyerteseké a profit, a vesztesek pedig lemaradnak.

2

I.2. Akiért a harang szól A tanulmányok megkezdésekor a diákban felvetődhet a kérdés, miért is érdemes megismerkedni a közgazdaságtannal? Elképzelhető például, hogy meg akarja érteni a kormányzatok szerepét, a világpiac kihívásait, s ez persze csak két lehetséges oka annak, hogy napjainkban tanulmányozzák a közgazdaságtant. Egyesek abban a reményben ülnek be az előadásokra és kezdik olvasni a könyveket, hogy sikerül majd pénzt csinálniuk. Mások attól félnek, hogy tájékozatlannak tűnnek majd, ha semmit sem hallottak a kínálat és a kereslet törvényéről, a költségvetésről, inflációról, munkanélküliségről. Sokakat azok az ismeretek érdekelnek, hogy miként lehet javítani a környezet minőségét, vagy, hogy miért nőtt meg oly hirtelen hazánkban a jövedelemelosztás egyenlőtlensége az elmúlt évek során. Ezek az indokok és még sok más is ésszerűnek tarthatóak. Rá kell ébrednünk ugyanakkor, hogy szól egy mindent elsöprő érv is a közgazdaságtan alapigazságainak elsajátítása mellett. Egész életünkben – a bölcsőtől a sírig és azon túl – a közgazdaságtan kegyetlen igazságaival szembesülünk. Választópolgárként olyan kérdésekben foglalunk állást – a költségvetési deficittel, az adózással, a szabadkereskedelemmel, az Európai Unióval, az inflációval vagy a munkanélküliséggel kapcsolatban–, amelyek mindaddig érthetetlenek, amíg nem látjuk át a közgazdaságtan alapvető összefüggéseit. A hivatás és foglalkozás életre szóló megválasztása mindenkinek a legfontosabb gazdasági döntése. Önnek, mint diáknak a jövője nem csak egyéni képességeitől függ, hanem azoknak a saját befolyását meghaladó gazdasági tényezőknek a következményeitől is, amelyek döntő hatást gyakorolnak majd keresetére. A közgazdaságtan másfelől abban is segítségére lehet, hogy hová fektesse be a keresetéből először megtakarított összeget. Önmagában a tudomány megemésztése persze senkit sem tesz lángésszé. E tanulmányok nélkül azonban az élet forgandóságai hátrányára válhatnak. Az Önök életében bármely pillanatban bekövetkezhet az az élethelyzet, hogy hivatásukat feladva (vagy amellett) vállalkozásba kezdenek. Ezt a döntésüket életre hívhatja a gazdasági kényszerűség, vagy annak a vágya, hogy kiteljesíthessék önmagukat, kipróbálják képességeiket, megvalósíthassák álmaikat. Ám vállalkozni álmokból, elképzelésekből, komoly megalapozott tudás nélkül, körültekintés nélkül, veszélyes játék, és a tét esetlegesen túl nagy, hogy ilyen kockázatokat bevállalhatnának.

Természetesen Önök szakmájuknál fogva is érintettek. A gazdasági bűncselekmények napjainkban egyre terjednek, elkövetőik maguk is gyakran kiváló ismerői a közgazdaságtan egyes ágainak, vagy csak ügyesen veszik észre a kiskapukat, a kínálkozó lehetőségeket, melyek persze az esetek többségében törvénytelenek, de legalábbis súrolják a törvényesség határát. A különböző adóelkerülések, ÁFA és finanszírozási csalások (lásd autólízing), számla gyárak, feketemunka alkalmazása, cégek kartellező összejátszása,

3

közbeszerzési pályázatok kijátszása, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, tisztességtelen piaci magatartás, vagy akár a környezetkárosítás, a természetrombolás milliárdos károkat okoz a gazdaságnak. Egyes elemzések szerint napjainkban éves szinten 2000 milliárd forintnyi adó nem kerül befizetésre a feketegazdaság tevékenysége miatt. Ez az összeg kétszerese a költségvetési hiánynak és jogosan háborítja fel azon keveseket, akik tisztességgel adóznak és dolgoznak. Ugyancsak száz milliárdokban mérhető károk keletkeznek a cégek kartellező magatartása következtében, a környezet, a természet károsításakor. Azon felül tehát, hogy a közgazdaságtan ma már az általános műveltség részét kell, hogy képezze, magánéletüket és munkájukat is mélyen érinti a közgazdaságtan. A gazdasági élet hihetetlenül összetett és mozgalmas színtér: az emberek vásárolnak, eladnak, alkudoznak, beruháznak; rábeszéléssel és fenyegetéssel próbálják elérni céljaikat. A közgazdaságtan alapvető törekvése, hogy megértsük ezt az igen bonyolult vállalkozást. Tankönyvünk nem lesz teljes, nem illeszkedik majd a gazdasági főiskolák, egyetemek jegyzeteinek sorába. Célunk nem a tudományos pontossággal felépített, egzakt modellek ismertetése a matematika szigorú, zárt rendszerén keresztül, hanem a közgazdaságtan és a valós gazdasági élet közvetlen kapcsolatának bemutatása, a gazdasági bűncselekmények okainak feltárása a gazdasági szereplők racionális viselkedésének következményeiként.

4

II. A gazdaság általános jellemzése A közgazdaságtan az embereknek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival és ezen döntések társadalmi-gazdasági következményeivel foglalkozó társadalomtudomány. A gazdaságnak kettős funkciója van. Egyrészt közvetlenül elégít ki anyagi és nem anyagi szükségleteket, másrészt alapot teremt ahhoz, hogy működjön az egészségügy, a honvédelem, a rendfenntartás, oktatás stb. II.1. A szükséglet Mi mozgatja világunkat, mi mozgatja a gazdaságot, mi az a hajtóerő, amely folyamatos növekedésre sarkallja az egyes országok gazdaságait? A válasz egyetlen szó: a szükséglet. A szükséglet egy hiányérzet, mely arra kényszerít bennünket, hogy megszüntessük azt. Szükséglet sokféle lehet. Beszélhetünk anyagi és nem anyagi, biológiai és társadalmi, látens és effektív szükségletekről. Szükségleteinket, mint hiányérzetet különböző javakkal, termékekkel, szolgáltatásokkal elégíthetjük ki. II.2. A javak csoportosítása

A javak többféleképpen csoportosíthatóak. Vannak a korlátlanul rendelkezésre álló javak, melyeket nem kell előállítani és korlátlanságuk okán gazdálkodni sem kell velük. Ilyen lehet például a levegő és a napfény. Sokáig abban a tévhitben volt a világ, hogy korlátlan jószág a föld és a víz is. Ma már jól látjuk, hogy a víz igencsak szűkös erőforrássá kezd válni a világban, és ha a szennyezés ilyen mértékben növekszik az egyes országokban, hamarosan a levegő is szűkös erőforrássá válhat.

A javak többsége tehát korlátozottan áll rendelkezésre, így azokkal gazdálkodnunk kell. A gazdasági javakon belül is beszélhetünk anyagi és nem anyagi javakról. Az anyagi javakat attól függően, hogy mely gazdasági szereplő igényeit elégíti ki, szintén két csoportba sorolhatjuk. Az alapvetően a háztartások igényeit kielégítő jószágokat fogyasztási javaknak, míg az alapvetően a vállalatok számára előállított jószágokat beruházási javaknak hívjuk. A nem anyagi javak közé sorolhatjuk elsősorban a szolgáltatások egyre bővülő tömegét, de ide tartoznak például a nem vagyoni értékű jogok is. II.3. A szűkösség és alternatív költség A közgazdaságtan másik alapfogalma, meghatározó eleme a szűkösség. A javak, az erőforrások szűkössége, véges volta, és a folyamatosan bővülő szükségletek

5

közötti ellentmondás kényszerít bennünket gazdálkodásra. Nap mint nap döntéseket kell hozni, hogy a szűkös forrásokból mit, kinek és mennyit állítsunk elő. A háztartások is döntéseket hoznak a szűkösen rendelkezésre álló anyagi javaik leghatékonyabb elköltése érdekében. Ha valami mellett döntünk, akkor az legtöbbször valami másról való lemondást jelent. Ennek a lemondásnak az árát nevezzük alternatív költségnek. Természetesen nem az összes elhalasztott lehetőségről beszélünk, hiszen ez esetben akár egy végtelen nagy számot is kaphatnánk, hanem az elhalasztott lehetőségek közül a legjobb költsége lesz a feláldozott haszon mértéke.

II.4. A termelési tényezők, a gazdaság erőforrásai A javak előállítása termelési tényezőkkel, gazdasági erőforrásokkal történik. Manapság öt ilyen erőforrást szokás megkülönböztetni. II.4.1. A természeti erőforrások

A természeti erőforrások elsődleges erőforrások, mivel készen megtalálhatóak a természetben és átalakításukkal, használatukkal hozhatunk létre anyagi javakat, vagy nyújthatunk szolgáltatásokat. A természeti erőforrások egy része megújítható. Ide sorolható az erdő és a termőföld. Az emberi kapzsiság, a gazdasági növekedés erőltetett kényszere azonban nem ad kellő időt a természetnek a regenerációra. Az erdőnek, a földnek évekre, gyakran évtizedekre van szüksége a megújuláshoz. A szennyező anyagok mértéktelen kibocsátása túlterheli a természet önszabályozó, öntisztító rendszerét és a levegő, a tengerek és folyók vizei, a Föld szennyezőanyag elnyelő képessége már nem tud versenyt tartani az emberi mohósággal. A természeti erőforrások másik nagy csoportjában a meg nem újítható erőforrások szerepelnek, az ásványkincsek, kőolaj, földgáz, szén stb. Ezek túlzott kitermelése is komoly feladatok elé állítja a jövő nemzedékét. Vajon az egyre szűkösebben rendelkezésre álló erőforrásoknak megtaláljuk-e időben a helyettesítőjét, mely képes ellátni az exponenciálisan növekvő energia igényeket, és a légkör, a környezet szennyezését pedig csökkenti? Az alternatív energiaforrások már rendelkezésre állnak, ám azok hasznosíthatósága, gazdaságos kitermelése, alkalmazása még nem megoldott.

6

II.4.2. A munkaerő A munkaerő az ember szellemi és fizikai képességeinek összessége, melyet a termelés során felhasznál. A munkaerő is elsődleges és megújítható erőforrás, ám néhány speciális tulajdonsága miatt jelentősen különbözik a többitől. a) Nem fogy a felhasználás során, tartós Minden más erőforrás alkalmazása során elfogy, míg az emberi erőforrás hosszú távon fennmarad, sőt megfelelő fejlesztési programok, tanulás révén teljesítőképessége fokozható. Az emberi erőforrás a leghosszabb életciklusú eszközök egyike, az életciklus különböző szakaszaiban más jellemzőkkel bír. Az a kapacitás, amit adott időpontban nem használunk fel, elvész, nem lehet a fel nem használt erőforrásból tartalékot képezni. A változó intenzitású munka (az alulterhelés és az azt követő túlterhelés egyaránt) stresszt okoz, kifáradáshoz vezet és a költséghatékonysága is alacsony. A hatékony felhasználás érdekében tervszerű, folyamatos és egyenletes igénybevételre kell törekedni. b) Innovatív Ez az egyetlen olyan erőforrás, amely képes megújulni, kompetenciái és más erőforrások kombinációi révén minőségében új termékeket, szolgáltatásokat létrehozni. Motiváltsága, attitűdje függvényében a szervezeti teljesítmények teljesen új szintjét képes elérni. A menedzsment feladata az innovációs kapacitás fenntartása és ösztönzése. c) Döntéseket hoz Bármely időpontban úgy dönthet, hogy a szervezetet elhagyja, ha pl. munka tartalmával vagy a nyújtott ellenszolgáltatásokkal elégedetlen, vagy jobb ajánlatot kap. Ugyancsak lényeges döntése a saját teljesítmény szintjének meghatározása egyes feladatok esetén. A menedzsment elsősorban az elkötelezettség kialakítása és a folyamatos kommunikáció révén befolyásolhatja az alkalmazottak döntéseit

7

d) Nem tulajdona a vállalatnak Nem képezi a saját tőke részét, nem értékesíthető, de kapacitása és kompetenciái a vállalat értékét jelentősen befolyásolják. A humán tőke ápolása, tudatos fejlesztése üzleti előny. Ezen erőforrással való hatékony gazdálkodás ugyanolyan gazdasági szükségszerűség, mint más erőforrások esetében. Az alkalmazott folyamatok és eljárások során tudatosan kell figyelni az emberi erőforrások általános és speciális jellemzőire, mert az üzleti siker, az értékteremtés, a hatékony és eredményes munkavégzés eredménye. A XXI. században a munkaerővel szembeni követelmények is komoly változásokon mentek át. A humánerőforrás átalakult, melynek kulcsfogalmai az integráció, elkötelezettség, rugalmasság, minőség. Vagyis az emberi erőforrás gazdálkodás (EEG) stratégiájának a rendszerszemlélet alapján illeszkednie kell az összvállalati stratégiába. Itt persze nem csak az egyes részek egymás mellé tételéről van szó, hanem azok kölcsönös függése, egymásra hatása valami pluszt is létrehoz, amit szinergiának hívunk. Fontos, hogy a munkaerő a vállalattal, a vállalat célkitűzéseivel, jövőbeni terveivel szemben elkötelezett legyen, hiszen így nagyobb teljesítményre ösztönözhető, és könnyebben fogadja el a szükséges változásokat. A modern kor, a rendkívül gyorsan változó világ elvárása a munkaerővel szemben, hogy az rugalmasan reagáljon az újabb és újabb kihívásokra, képes legyen fejlődni, önmagát tovább képezni. Ebben mindkét fél érdekelt, és ha ezt felismerik, kölcsönösen előnyös karrierterv kidolgozására kerülhet sor. Korunk divatos fogalma a kompetencia. A XXI. század fejlett technológiája, az ehhez kötődő tudományok, a szolgáltatások arányának növekedése nem fogadja el az alacsony képzettségű munkaerőt. A minőségi munkaerő hosszútávon jövedelmezőbb a vállalatnak, még akkor is, ha magasabb bért követel magának.

II.4.3. A tőkejavak A tőkejavak másodlagos erőforrások, hiszen azokat termelés során kell előállítani. Megkülönböztetünk reáltőkét (termelő berendezések, gépek, ingatlanok stb.) és pénztőkét (készpénz, értékpapírok). II.4.4. A vállalkozó Az eddig felsorolt erőforrások önmagukban csak a termelés lehetőségeit adják. A különböző erőforrások összeszervezése, koordinálása során jön létre a hatékony termelés (szinergia!). Ezért kell külön erőforrásként kezelnünk a vállalkozót.

8

Egy pillanatra álljunk meg és vizsgáljuk meg a munkafolyamat részeit: 1. tervezés 2. szervezés 3. munkavégzés 4. ellenőrzés 5. visszacsatolás A munkaerő ebből a folyamatból csak a munkavégzés funkcióját látja el. A vállalkozó az, aki dönt arról mit és mennyit termeljünk, milyen eszközökkel tegyük mindezt, kikkel kooperáljon, honnan és mennyi kölcsönt vegyen fel. Vagyis a vállalkozó végzi a munkavégzés tervezési, szervezési és ellenőrzési funkcióit. Ez persze nem jelenti azt, hogy vállalkozó és munkaerő nem lehet ugyanaz a személy. Egy egyéni vállalkozó nyilvánvalóan az összes funkciót ellátja. A megkülönböztetés tehát nem személyekre, hanem funkciókra vonatkozóan történik. II.4.5. Az információ Kettős szerepköre van. Egyrészt jelenti a termelés, szolgáltatás mögött húzódó információs bázist, a megfelelő informatikai hátteret, adatbázisokat, programokat stb. Ezen technikai lehetőségek nélkül a XXI. század gazdasága komoly bajba kerülne. Gondoljunk csak a világméretű félelemre az Y2K-val kapcsolatban. Másrészt bizonyos információk birtoklása gazdasági előnyt jelenthet tulajdonosa számára. Tőzsdei, banki, technikai információk hatalmas vagyonok megszerzését jelenthetik tulajdonosának.

II.5. A gazdaság szereplői A mikroökonómia a gazdaság három kardinális szereplőjét különbözteti meg, a háztartást, a vállalatot és az államot. Más szakirodalmak ide sorolják még a pénzügyi szektort, az államot a civil szervezeteket stb. Vegyük sorra ezen szereplők alapvető jellemzőit,tulajdonságait. II.5.1. A háztartás Első megközelítésben úgy tűnhet, gazdaságunk legkisebb egysége az egyén. A társadalom szocializáltsága azonban azt jelenti, hogy szükségleteinket nem a többiektől elkülönülten, „magányosan” elégítjük ki, hanem kisebb-nagyobb közösségekben. Bár szükségleteink egyéni szinten jelentkeznek, a piacon a szükségletek kielégítése az adott közösségek (családok) szintjén történik. Sajnos modern korunkban egyre szembeötlőbb az a tény, hogy a család nem lehet az általunk jellemzett gazdasági egység. A szomorú statisztikák azt

9

mutatják, hogy a családok jelentős százaléka nem együtt él, minden második házasság válással végződik. Így fordulhat elő, hogy egy család több gazdálkodó egységként jelenik meg a gazdaságban. Legkisebb gazdálkodó egységünk tehát a háztartás. Az egy háztartásban élők azok, akik közösen, egymás szükségleteit figyelembe véve hozzák meg döntéseiket. Egy háztartás azonban jelenthet egy egyént (gondoljunk az egyre terjedő szingli életstílusra, és a sajnos szintén terjedő elmagányosodott, magukra hagyott idős emberekre), egy vagy többgenerációs egész illetve csonka családot. A háztartás azon gazdálkodó egység, melynek legfőbb célja a fogyasztás. Ez persze nem zárja ki a háztartások termelői magatartását. Gondoljunk egy háztáji gazdaságra, az otthon elvégzett munkákra. A háztartáson belüli folyamatok alapvetően naturálisak. A gazdálkodó egységen belüli munkamegosztás, munkavégzés a kialakult szokások alapján történik, vagyis a háztartáson belüli munkamegosztás nem determinált, annak pénzbeli elszámolása pedig furcsa és szokatlan lenne. Az egy háztartásban élők vagyon és jövedelemközösséget alkotnak. A háztartás fogyasztásra költött jövedelmét elsősorban munkaereje eladásával teremti elő, ami persze nem jelenti azt, hogy ezen jövedelmét nem egészítheti ki termelő tevékenysége ellenértékével (őstermelők), szabad pénzeszközeinek a tőkepiacon történő értékesítésével (kamat, osztalék, árfolyamnyereség), illetve a birtokában lévő termelési tényezők bérbeadásával (bérleti díj).

II.5.2. A vállalat A javak előállítása, tárolása, szállítása, cseréje és az ezekkel kapcsolatos tevékenységek a termelés bonyolult rendszerét alkotják. Az üzleti vállalkozás a gazdaság legfontosabb alappillére. „A modern társadalmakban jogilag körülhatárolt olyan struktúra, amelyben az alapvető cél eléréséhez szükséges tevékenységek végbemennek.” (Chikán) Az üzleti vállalkozás lényege az önálló tőkebefektetés, amely kockázatvállalás mellett (remélhetőleg) gazdasági hasznot hoz. A vállalkozás főbb jellemzői: 1. Viszonylagos autonómiával rendelkezik céljai megvalósítása érdekében 2. Saját jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat 3. Nyereségorientáltan működik, célja a profit maximalizálása 4. Valóságos piacon működik, ahol az árakat a kereslet és kínálat kölcsönhatása határozza meg 5. Termelés centrikus 6. Szakosodásig elmélyült munkamegosztása van 7. Expanzív 8. Szigorú pénzügyi-és számviteli rendszere van

10

A vállalat környezete Bár a vállalkozás eredményessége alapvetően függ a vállalaton belül végzett munka minőségétől, nem tekinthetünk el attól a mikro- és makro környezettől, melyben a vállalat működik. 1) Mikrokörnyezet a) A vállalat belső mikrokörnyezeti elemeihez tartoznak a tulajdonosok, menedzserek és alkalmazottak. A vállalkozás teljesítménye azonban nem csak saját erőfeszítésének függvénye. b) A vállalat külső mikrokörnyezeti elemeibe az érintettek (stakeholderek) tartoznak. Legfontosabbak ezek közül a vevők, a szállítók, a konkurencia, de nem elhanyagolható eleme a pénzügyi szektor és az állam sem. Ezekre a környezeti elemekre a vállalatnak kisebb vagy nagyobb befolyása van. Ez függ tőkeerejétől, az adott piaci helyzettől, lobbi tevékenységének erejétől. 2) Makrokörnyezet A makrokörnyezeti elemekre a vállalat befolyása minimálisra csökken: a) Politikai-jogi környezetet Nem mindegy, hogy milyen politikai rendszer irányítja az adott gazdaságot és ennek az irányításnak mik a főbb prioritásai. Mennyire védi a magántulajdont, mennyire tartja fontosnak az állami beavatkozást, hogyan és milyen mértékben támogatja a kis- és középvállalkozásokat. Mennyire kiépített, szabályozott és átlátható a jogrendszer, mennyire tudja rákényszeríteni a gazdaság szereplőit a játékszabályok betartására. Megkönnyíti vagy esetlegesen „megfojtja” a vállalkozások alapítását, működtetését. b) Technológiai környezet A társadalom technikai, technológiai színvonala, versenyképessége, a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított összeg nagysága meghatározhatja az adott ország régióban elfoglalt helyét, leszakadását vagy felzárkózását. A technika ugyanis megjelenik a termékek és szolgáltatások színvonalában, piacképességében, a humánerőforrással (és ez által az oktatással) szemben támasztott követelményekben.

11

c) Gazdasági környezet A vállalkozások tevékenységét, hatékonyságát nagyban befolyásolhatja az adott ország gazdasági állapota, a megtermelt GDP nagysága, a gazdasági növekedés üteme, az infláció, munkanélküliség mértéke. A XXI. század egyik legfontosabb eleme (egyesek szerint betegsége) a globalizáció, melyet szerethetünk vagy elítélhetünk, de feltartóztatni lehetetlen. Ez persze nem jelenti, hogy a regionalizmus kora leáldozott. Minden ország erejétől, akaratától függően képes megőrizni saját arculatát és képes megvédeni saját belső gazdaságát ettől a gyakran valóban káros jelenségtől. d) Szociális- kulturális környezet Ezen elemek közé tartozik a demográfia, a népesség alakulása, a halálozás mértéke, az ország egészségi illetve mentális állapota, a sporthoz, egészséges életmódhoz, valláshoz, erkölcshöz fűződő viszonya, az oktatás színvonala, megbecsültsége, a szociális ellátás hatékonysága stb. 3) A vállalkozás működését befolyásoló tényezők A vállalkozások működését befolyásolják egyéb tényezők is Többek között a vállalkozás belső adottságai, úgymint: 1. a vállalkozás mérete 2. a termékek, szolgáltatások jellemzői 3. a vállalkozás piaci kapcsolatának jellemzői 4. a belső termelési és informatikai struktúra 5. a telepítési helyzet 6. a szervezet eredete

II.5.3. Az állam Az állam gazdasági szerepének elsősorban a makrofolyamatok befolyásolásában van jelentősége. A jövedelmek újraelosztásában, a társadalmi igazságtalanságok, egyenlőtlenségek csökkentésében, a gazdasági zavarok megszűntetésében, a gazdasági növekedés fenntartásában. Természetesen mikro szinten is találkozunk állami feladatokkal, elsősorban a piaci kudarcok kezelésében. Feladata a monopóliumok és oligopóliumok regulációja, az externáliák (külső gazdasági hatások) kezelése, a közjavak előállítása, fenntartása, finanszírozása.

12

Az államnak alapvetően három fő funkcióját különböztetjük meg: a) A közhatalmi funkció a közrend megteremtését, fenntartását jelenti. A törvények megalkotását és betartatását, a bíróságok és a különböző belügyminisztériumi szervek finanszírozását. b) A köztulajdonosi funkció az állami vagyonnal való felelősségteljes és az ország érdekeinek megfelelő gazdálkodást jelenti. c) A gazdaságszervező, érdekegyeztető funkció, melyben az állam a társadalom különböző rétegeinek érdekeit képviseli. Az állam egyszerre „karmester és döntőbíró”. Az egyes gazdasági szereplők között reál és pénzügyi folyamatok zajlanak. A reál és pénzügyi folyamatok általában párban és ellentétes irányban zajlanak, igaz nem feltétlenül egy időben. Minden reál inputhoz tartozik egy jövedelem output és fordítva. A háztartások eladják munkaerejüket a vállalatnak (reál output), melyért cserébe munkabérhez jutnak (jövedelem input). Ebből a jövedelemből szerzik be a szükséges fogyasztási javakat a vállalattól (reál input), és fizetik meg a vállalatnak annak ellenértékét (jövedelem output).

II.6. A koordinációs mechanizmusok

Az állam szerepének jelentősége függ attól is, hogy az adott gazdaságban milyen koordinációs mechanizmusok érvényesülnek erőteljesebben. „Az emberek, a gazdasági szereplők versenyének, rivalizálásának, ugyanakkor kölcsönös alkalmazkodásának egybefonódásával zajlanak. Az emberek, a gazdasági szereplők kapcsolatai valójában koordinációs folyamatok, amelyekben két vagy több egyén különböző jelzésekkel hat egymásra azzal a céllal, hogy kölcsönösen rábírják egymást a megfelelő együttműködésre.” (Kopányi Mihály)

13

Kornai János munkássága alapján négy fő koordinációs mechanizmust különböztetünk meg.

II.6.1. A piaci koordináció

Lényege, hogy a felek mellérendelt viszonyban állnak egymással, céljuk a nyereség, a haszon elérése, ezért a felek kapcsolata pénz formájában is kifejeződik. Itt a piac szabályoz a kereslet, kínálat és az árak kapcsolatán keresztül. Az árak befolyásolják a termelők és fogyasztók döntéseit. A piaci koordináció szorosan összefügg a magántulajdonnal, hiszen csak akkor tudunk önálló döntéseket hozni, önérdekünket követni, ha magunk birtokoljuk az anyagi és egyéb más eszközöket. II.6.2. A bürokratikus koordináció A bürokratikus koordináció jellemzője az állami tulajdon. Ez a koordinációs mechanizmus jellemezte a tervutasításos gazdaságokat a szocializmus kezdeti időszakában (50-es évek!). A gazdaság szereplői között alá-és fölérendeltségi viszony van, a koordinálás pedig utasításokkal, szabályokkal, törvényekkel, hivatalok, intézmények adminisztratív kényszerével történik. II.6.3. Az etikai koordináció Ebben a koordinációs mechanizmusban a felek mellérendeltségi viszonyban állnak egymással és a koordinálás hagyományokon, vallási, erkölcsi alapelveken nyugszik. A gentleman’s agreements, az adott szó ereje fontos, elfogadott és elvárt. II.6.4. Az agresszív koordináció A felek itt olyan alá- és fölérendeltségi viszonyban vannak egymással, ahol a fölérendelt fél önkényes, erőszakos, jog és erkölcs által el nem ismert döntéseket hoz. Ilyen mechanizmus működött(ik) a szervezett bűnözés keretei között, a kommunizmus bizonyos időszakaiban.

14

III. A klasszikus közgazdaságtanon innen és túl Mikroökonómiai tanulmányaik során olyan modellekkel ismerkedhetnek meg, melyek a racionális viselkedést azonosítják az objektív racionalitás fogalmával, vagyis a gazdasági szereplő, a döntéshozó tökéletesen informált és egyetlen célja, hogy kifizetéseit maximalizálja. Céljait biztosan és konzisztensen képes rangsorolni, így az optimális döntésnek nincs akadálya. A gazdasági szereplők racionalitása persze más és más. III.1. A gazdasági szereplők racionalitása

a) A fogyasztó racionalitása, hogy maximalizálja hasznosságát. A megszerzett jövedelméből olyan termékeket és szolgáltatásokat vásárol, melyek számára valamilyen külső, vagy belső tulajdonsága alapján hasznos. Fogyasztónk az így megszerezhető hasznosságérzet maximalizálására törekszik. b) A vállalkozó racionalitása, hogy maximalizálja profitját. Az úgynevezett min-max elvet követi, azaz költségeit igyekszik minimalizálni, miközben maximális bevételre törekszik. Rövidtávon persze ettől a célkitűzéstől eltérhet, ha mondjuk a piaci részesedését, forgalmát szeretné növelni, ha a túlélésért harcol, ha pillanatnyi likviditási zavarai miatt csak a gyors bevétel növekedés a célja. c) A termelési tényező tulajdonosa annak használatából, bérbeadásából adódó jövedelmét maximalizálja. Munkaerőnként a lehető legnagyobb fizetést, bankba tett pénzükért a lehető legnagyobb kamatot, értékpapírjainkért a legnagyobb osztalékot, árfolyamnyereséget, bérbe adott földünkért a lehető legtöbb bérleti díjat szeretnénk. d) A kormányzati szervek racionalitása a társadalmi jólét növelése. (A gond csak az, hogy ezek a szervek egyéni játékosokból állnak, akik szintén saját kifizetéseik maximalizálására törekednek, ez okozhatja néha társadalmi szinten az állami szervek rossz működését).

III.2. Behavioral economics (magatartás gazdaságtan) A gépember filozófiája persze egyre több esetben megkérdőjeleződik. A modern közgazdaságtudományok hívei figyelembe veszik azokat a kísérleteket, melyeket társadalomkutatók, szociológusok, pszichológusok, antropológusok végeztek, és az emberi jellem összetettségére hívják fel a figyelmet, a korlátozott racionalitás mellett állnak ki, rávilágítanak, hogy a

15

játékosok viselkedésük, döntésük során méltányosan, gyakran altruista módon viselkednek, döntéseikben jelen van a méltányosság, a reciprocitás, és olykor a felmerülő költségek ellenére is hajlamosak a potyautasok megbüntetésére. Az altruizmus nem ismeri az önérdekkövetést, egy altruistának minden esetben, a másik fél döntésétől függetlenül fontos a mások jóléte is. A reciprocitás viszont a szemet szemért elv alkalmazását jelenti. Viselkedj úgy, ahogy veled szemben viselkedtek. „Barátnak barátja légy, adományt adománnyal hálálj híven. Gúnyt fizess meg gúnnyal, s ne maradj fösvény, fizetvén gonoszért. Barátnak barátja légy, s barátod barátjának szintén szívese; Ám aki ellened, egyetlen hívét se szíveld soha.” (Edda) A reciprocitással kapcsolatban azt is meg kell jegyeznünk, hogy sok esetben a jutalmazás illetve a büntetés költségekkel járhat. Minél alacsonyabb ez a bizonyos költség, annál jellemzőbbé válik ez a viselkedési forma. Mivel játékosaink a kifizetéseiket próbálják meg maximalizálni, és a büntetés illetve dicséret ezt csökkenti, ezért az egyre növekvő költségek csökkentik a büntetési, jutalmazási hajlandóságot. III.2.1. Kísérletek Számos kísérlet bizonyítja, hogy az objektív racionalitás megkérdőjelezhető, a valóságban az emberek belső törvényeiknek engedelmeskedve ellentmondanak a klasszikus közgazdaságtan szabályainak. a) Ultimátum játék Az ultimátum játékban 100 egység pénz felosztásáról dönt az egyik játékos. Az arány tetszőleges, általa meghatározott lehet. A másik játékos ezt az ajánlatot vagy elfogadja és ez esetben mindkét fél megkapja a felosztás szerinti összeget, vagy elutasítja az ajánlatot, és ez esetben egyik fél sem kap semmit. Az objektív racionalitás elve alapján játékosainknak a (99;1) arányú felosztást is el kellene fogadniuk, ám a kísérletek során nagyon sokan a (80;20), (70,30) illetve (60;40) felosztásokat is elvetették. Az ajánlat visszautasítását fel lehet fogni egyfajta büntetésként is, melynek költsége a második játékosnak felajánlott összeg. A kísérletek általános tapasztalata volt az is, hogy a piacosított, modernebb gazdaságokban az ajánlatok 50% körül mozogtak, és az ismeretleneknek felkínált minimális ajánlat is 40% körül mozgott. Ennél kisebb ajánlatokat az esetek többségében visszautasítottak. A nem piacosított társadalmakban (például antropológusok által végzett kísérletekben a természeti népeknél) az ajánlat jelentősen eltérhet a fele-felétől. Az ajánlatok az esetek többségében jóval 50% alatt maradt, és az ajánlatokat ennek ellenére nagy százalékban elfogadták. Az izlandi halászok körében olyan különleges esetekkel is találkoztak, ahol a felajánlott 60%-ot is elutasították.

16

b) Diktátor játék Mi a helyzet azonban, ha második játékosunknak nem áll módjában a felajánlott felosztást megvétózni? Ebben az esetben a racionális felosztás a (100;0) arány lenne. A kísérletek azonban azt mutatták ki, hogy ezt az arányt a kísérleti alanyok egy ötöde választotta csak, legtöbben a (70;30) felosztási arány mellett döntöttek. Furcsa tehát, hogy az önfenntartásra „programozott” egyedek háttérbe szorítják létfenntartási ösztöneiket, és más egyedek érdekében cselekedve kooperálnak, társulnak. Bonyolult és kockázatos helyzetekben a gazdasági szereplők gyakran leegyszerűsítik a problémát és racionális elemzés helyett szubjektív értékítéleteikre hagyatkoznak. A klasszikus közgazdaságtanban azonban a racionalitás nem megvizsgálandó probléma, hanem vitán felül álló axióma. Az axiómáiból felépített konzisztens rendszerével mintha azt írná le, hogyan kellene az adott gazdasági aktornak viselkednie, és nem azt hogyan viselkedik valójában. Számos pszichológiai kísérlet bizonyította az emberi döntéshozatal mikéntje szubjektív tényezők függvénye is. c) Framing Effect (keretezési hatás

A csomagolási vagy keretezési hatás például az a mód, ahogyan egy döntési problémát megfogalmaznak illetve, ahogyan az információkat átadják. Ezeket a hatásokat használja ki a marketing is a legtöbb esetben. Jól tudjuk, hogy az akciók végeztével az árak újra visszatérnek a korábbi magasabb szintjükre. (De vajon ki menne be egy olyan üzletbe, ahol erre fel is hívják a figyelmünket azzal, hogy a 3000 Ft-os akciós árat áthúzva mellé írnák a 4000 Ft-os új árat?) d) A büntetés dicsérete Az ultimátum játékban jól látható volt, hogy az egyének költségek felvállalása mellett is hajlamosak voltak megbüntetni a szerintük igazságtalan döntést hozó partnert. Számos kutatócsoport vizsgálta a büntetés intézményének hatását a közös javak létrehozására, illetve működtetésére. A kísérletek során az egyes csoporttagok adott rendelkezésre álló jövedelmükből tetszőleges összeget ajánlhattak fel a közösség számára. A kísérlet vezetője ezt az összeget megnövelte ( egy adott kísérlet során 1.6-es szorzót használt), majd a megnövekedett összeget a csoport tagjai között egyenlő arányban szétosztotta. Az így létrejött szociális dilemma a következő: Hozzájárulni a közöshöz és a megnövelt összegből részesedni mindnyájunk számára jövedelmező üzlet, ám még nagyobb a csábítás nem beadni az adott összeget, és úgy részesedni a közösből. (Ez esetben persze minden potyautas

17

feltételezi a többiek szabálykövető magatartását.) Ezen önző viselkedés láttán a befektetési hajlandóság rohamosan csökkent a csoportban és a rendszer összeomlásához vezetett. A további kísérletekben két csoportot hoztak létre. Az elsőben nem működtették a büntetés intézményét, míg a második csoport tagjai minden kör után tudomást szereztek a többiek hozzájárulásáról, és lehetőségük volt egy egységnyi pénz befizetésével három egységnyi büntetést kiszabni a potyautasra. A játék elején felajánlott választási lehetőségek esetében, miszerint ki melyik csoportba szeretne tartozni, csak a játékosok egyharmada választotta a büntetés intézményét alkalmazó csoportot. Ám ez a csoport gyorsan az előbb ismertetett társaság sorsára jutott, a rendszer működésképtelenné vált. A másik csoportban azonban minél kisebb volt a tag hozzájárulása a közösségi vagyonhoz, annál gyakrabban és annál nagyobb mértékben volt tárgya a büntetésnek. Ennek hatására a potyautasok hozzájárulási, befektetési hajlandósága jelentősen javult. Felmerült azonban a kérdés, hogy mi legyen a másodlagos potyautasokkal, akik ugyan hozzájárultak a közöshöz, de nem büntették a potyautasokat? Amikor a kísérletbe az ő büntetésüket is lehetővé tették, néhány kör után a csoport szinte minden tagja valódi közösségi emberként viselkedett és megszűnt a csoporton belüli potyautas magatartás. Az ilyen csoportok 256 fő felett is stabilan működtek. A kísérletek után kitöltött tesztek arra a furcsaságra is rámutatnak, hogy a szereplők nem a közösségi befektetések preferálása, a közösségért érzett aggodalom, felelősségérzet miatt büntettek, hanem a csalás ténye által kiváltott felháborodás, a bosszúvágy érzete miatt. Ám bármi is az ok, a végeredmény egy prosperáló és hatékony társadalom. Jegyzetünk keretei nem engedik meg, hogy részletesen vizsgáljuk a büntetés esetleges torzulásait. Remélhetőleg mindenki számára érthető és világos, hogy a büntetés mértéke és az okozott kár között meg kell tartani az arányosság elvét. Sem az alul- büntetés, sem a túl-büntetés, illetve az úgynevezett antiszociális büntetés nem hatékony, de a büntetés-nélküliségnél még ezek is hatékonyabban működtek az egyes kísérletek során. Ezen kísérletek jól mutatják tehát, hogy a rendszer működésének két fontos alapeleme van: Egyrészt a büntetés intézményének hatékony alkalmazása, másrészt a megfelelő információáramlás. Ha a gazdasági aktorok beazonosíthatóak és a közösség tagjai tudomást szereznek a potyautasok személyéről, akkor a rendszer működőképes marad. A közjavak létrehozásának és működtetésének ez lenne tehát az egyik fontos alapeleme. Ez részben a helyi közösségek döntési jogköreinek kiszélesítését kívánná, mivel az adott térségben ők rendelkeznek megfelelő szintű információval, részben pedig a közösség tagjai közvetlen kapcsolatainak a kiépítését teszi szükségessé, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen a potyautasok személye.

18

IV. A játékelmélet A döntéselmélet előző fejezetben tárgyalt része tehát azt vizsgálja, hogyan viselkednek az emberek valójában (leíró elmélet), ellenben a normatív irányzat arra keresi a választ, hogyan lehet a döntéseket jobbá tenni. E tekintetben ez a módszer közelít az objektív racionalitás elméletéhez, azaz axiómákra épülő konzisztens rendszert épít fel, mindösszesen a tökéletes informáltság tekintetében rugalmas. A matematika gyors fejlődése lehetővé tette a klasszikus elméletek módosítását. A játékelmélet segítségével a klasszikus elméletet megpróbálták kiterjeszteni a bizonytalanság körülményeire is. A játékelmélet napjainkra rendkívül komoly tudománnyá nőtte ki magát. Ennek részletesebb bemutatására sajnos ezen jegyzet keretei között nincs lehetőség, így csak az elmélet alapfogalmaival és néhány, a közgazdaságtanban is használt modellel ismerkedhetünk meg. IV.1. A játékelmélet megalkotói A játékelmélet alapjait Neumann János rakta le egy 1928-as munkájában, majd az osztrák Oskar Morngenstern matematikus-közgazdásszal közösen írt „Játékelmélet és gazdasági viselkedés”(1944) című művében továbbfejlesztette. Azóta a játékelmélet meghódította a közgazdaságtant, a szociológiát és a pszichológiát is. A játékelmélet a matematika egy különálló egzakt tudományágává nőtte ki magát. Háborúk (Japán-USA II. világháború) és -talán nem túlzunk- néha a világ sorsa dőlt el a játékelmélet segítségével (hidegháború és atomfegyverkezés). Eme kis bevezetőnkben tartózkodunk mindenféle szigorú matematikától és inkább csak étvágygerjesztőnek szánjuk az itt leírtakat. Egy kis fűszer csupán a néha száraz tananyag mellé. IV.2. Játékelméleti alapfogalmak „Amikor az egyének (csoportok ) más egyénekkel (csoportokkal) szembeni viselkedésükről döntenek,szembesülniük kell azzal, hogy magatartásuk befolyásolja a többiek döntését, magatartását. Egy interakciót stratégiai játéknak nevezünk, ha a szereplők tisztában vannak ezzel a hatással, sőt magatartásuk során figyelembe is veszik ezt a hatást”. (Mészáros József:Játékelmélet) A játék tehát szereplők közötti interakció, ahol figyelembe veszem a másik fél döntéseit és ennek megfelelően alakítom ki a saját stratégiámat. Egy jó sakkjátékos igyekszik minél több lépésre előre kitalálni, végiggondolni a másik fél lehetséges lépéseit, hogy kiválaszthassa a legjobb válaszreakciót.

19

Stratégiai játékot játszunk az élet nagyon sok pillanatában, a párkapcsolataink során, a családban, stratégiák mentén haladunk a gazdasági életben is, amikor részt veszünk egy versenytárgyaláson, amikor arról döntünk, hogy benyújtsunk-e egy pályázatot avagy sem, fizessünk-e adót, közös költséget, hozzájáruljunk-e a közjavak létrehozásához illetve működtetéséhez, vagy amikor arról döntünk - mint egy vállalkozás vezetői-, hogy kooperáljunk vagy versengjünk a konkurenciával. A stratégia kiválasztásánál fontos, hogy hány szereplős a játék, az informáltság tökéletes vagy korlátozott, a játék egyszeri vagy ismétléses, a játékosok lépései egyidejűek vagy egymást követőek, a játék szabályai rögzítettek vagy manipulálhatóak stb. IV.3. A játékok osztályozása IV.3.1. A játékosok lépései egyidejűek, vagy egymást követőek A sakkban a játékosok egymás után lépnek, előbb a fehér, utána a fekete, vagyis ennek tudatában hozhatom meg a következő lépésre vonatkozó stratégiámat. Egy árverésen a résztvevők egyszerre teszik meg ajánlataikat, egymástól függetlenül. A különbség a szekvenciális és az egyidejű lépéses játékok között azért lényeges, mert a két játékfajta más gondolkodásmódot igényel. A szekvenciális játék esetén a játékosok a következőképpen gondolkodnak: Ha most ezt lépem, hogyan fog(nak) az ellenfeleim reagálni? A jelen lépés a többiek jövőbeni lépései következményeinek kalkulációján alapszik. A szimultán lépéses játék esetén a lépéssel kapcsolatos döntések az ellenérdekű felek jelenlegi lépésével kapcsolatos várakozásainkon alapulnak és igaz ez fordítva is az ellenfeleinkre is. A szekvenciális játékok esetén fontos kérdés, hogy mi az előnyösebb számunkra, elsőnek lépni, avagy másodiknak. Ennek a kérdésnek az eldöntése gyakran nem is olyan egyszerű. IV.3.2. A játékosok érdekkonfliktusának természete „Stratégiai játékról tehát akkor beszélünk, ha ellenérdekű felek között érdekkonfliktus áll fenn, a felek rendelkezhetnek ismeretekkel, feltételezésekkel a többiek céljáról, lehetséges döntési alternatívákról, de ez az informáltság nem feltétlenül szimmetrikus. Minden játékos saját helyzetének megfelelően saját helyzetét próbálja optimalizálni.”(Mészáros József, Játékelmélet) A játékelmélet ezt úgy mondja, hogy a játékosok a kifizetéseiket optimalizálják, maximális nyereségre vagy minimális veszteségre törekednek. Ez a kifizetés különösen a gazdasági életben lehet numerikus érték, de nem feltétlenül az. Kifizetés lehet az elért profit (numerikus érték!), de az is, hogy a konkurencia piacot veszít velünk szemben vagy esetleg tönkre megy.

20

Az egyszerűbb játékoknál, mint például a sakk, van vesztes és van nyertes, a pókerben az egyik fél nyeresége a másik fél vesztesége. Az ilyen játékokat hívjuk zérusösszegű játékoknak. Bizonyos esetekben egy adott nyeremény játékosok közötti felosztása történik. Ezek a konstans összegű játékok. A gazdasági életben azonban gyakran nem tudni előre a felosztandó „torta” nagyságát és minden játékos lehet egyszerre nyertes vagy egyszerre vesztes is. (Gondoljunk egy lehetséges nukleáris háborúra, a környezetszennyezésre vagy a napjainkban kudarcot vallott koppenhágai klímacsúcsra.) IV.3.3. A játékosok informáltsága A sakk esetén a játékosok pontosan ismerik helyzetüket (bábuik helyzetét), lehetséges lépéseiket, illetve az ellenfél lehetséges lépéseit. Ezeket a játékokat teljes információs játékoknak nevezzük. Általában ez a helyzet kivételes, többnyire néhány játékos olyan információval is rendelkezik, amellyel a többiek nem. A kártyajátékok többsége esetén a játékosok ismerik saját lapjukat és próbálnak következtetni a többiek lapjaira, illetve megtéveszteni a többieket saját lapjaikat illetően. Az összes játékos tisztában van ezzel, így a következtetéseik esetén mindenki igyekszik számba venni a többiek megtévesztő szándékait is. Azt az információt, amelyik minden játékos rendelkezésére áll közös tudásnak nevezzük. Ez a közös „tudás” [common knowledge] jóval több, mint az egyéni tudások összege. A korlátozott információjú játékoknál előtérbe kerül tehát a blöff. Talán úgy gondolnánk, hogy a blöff a pókerjáték találmánya, de tévedünk. Az állatvilágban évmilliók óta ismerős a mimikri szent tudománya. Sok állatfaj oly mértékben képes hasonulni környezetéhez, hogy csak akkor vennénk észre őket, ha beléjük botlunk. Más állatok igazi blöff-mesterek. Egyes mérgező anyaggal, veszélyes tüskékkel rendelkező fajok élénk színekkel hívják fel a többiek figyelmét a veszélyre. Néhány faj kihasználva ezt az információközlést maga is hasonló színeket ölt, pedig veszélyes méregről, tüskéről szó sincs. De talán vannak olyan iskolás emlékeik önöknek is, amikor feleltetés előtt a „Kéreménúgyistudokmindentkárengemfeleltetni”-kifejezést öltötték fel. IV.3.4. A játék szabályai rögzítettek vagy manipulálhatóak? A sakk, a sportjátékok szabályai rögzítettek, gyakran bíró kényszeríti ki a szabályok betartását. A gazdasági, politikai játékok nem ilyen egyszerűek, a játékosok gyakran érdekeiknek megfelelően megkísérlik a szabályok változtatását, módosítását. Gyakran fontos elemezni, hogy a játék szabályai mennyire manipulálhatók, illetve azok betartása mennyire érdekei a játékosoknak. Ez különösen a politikai és gazdasági játékok esetén érdekes.

21

IV.3.5. Lehetséges-e a játékosok közötti kooperáció, és ha igen, mennyiben? A játékosok stratégiai interakciói a közös érdek és a konfliktus keverékéből állnak. Gyakran megéri a játékosoknak egyezségeket kötni az együttműködésről. Számos esetben az egyes játékosok számára előnyös ezeket az egyezségeket egyoldalúan megszegni, abban bízva, hogy a többiek ezt nem teszik. A többi játékos egyezségkövető magatartására vonatkozóan különböző feltevésekkel élhetünk, és ettől függően alakítjuk ki stratégiánkat. Amennyiben az egyezségek nem kikényszeríthetőek, általában nem jön létre kooperáció. Azokat a játékokat, ahol az egyezségek kikényszeríthetőek, kooperatívnak nevezzük, azokat ahol nem, nem kooperatívnak. IV.3.6. A játék egyszeri vagy ismétléses Számos játék esetén a játékosok egyszer találkoznak, lejátszák a játékot, ki-ki megkapja a nyereményét (veszteségét) és távoznak. Gyakran azonban a játékosok többször egymás után játszák ugyanazt a játékot. A gazdasági életben, szervezetekben, egy családban ez gyakran előfordulhat. Ekkor ismétlődéses játékról beszélünk. Az ismétlődéses játékok esetén fontos különbség, hogy véges számú, avagy végtelen az ismétlődések száma. Véges ismétlődéses játék esetén különbséget teszünk aszerint, hogy az ismétlődések száma egy előre meghatározott, rögzített szám, avagy ezt nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy a játék valamikor befejeződik, de hogy mikor, azt viszont már nem. Ismétlődéses játékoknál az is fontos szempont, hogy a játék során érvényesülhet a reciprocitás és a játékosok gyakran a költségek ellenére is megbüntethetik a másik játékost. Vegyünk példának okáért két éttermet. Az egyik étterem egy nyaralóhelyen található és vezetői azzal a (véleményem szerint ostoba) feltételezéssel élnek, hogy a vendég nem tér ide vissza, azaz a játék nem ismétlődéses. Ez esetben a kialakított stratégia könnyen vezethet oda, hogy a vendéget egyszer kell alaposan megkopasztani, azaz rendkívül drágán próbálunk eladni nekik rossz minőségű vagy másnak álcázott terméket, szolgáltatást. A másik étterem egy kisváros főterén található, vendégköre állandónak mondható. Ennek a vendéglősnek a stratégiája a hosszútávú működőképesség érdekében a figyelmes és minőségi kiszolgálás annak érdekében, hogy vendégei örömmel térjenek ide vissza és jó hírét keltsék az étteremnek a városban. IV.3.7. Evolúciós (tanuló) játékok Gyakran, még relatíve egyszerű játékok esetén is a játékok kimenetele jelentős mértékben függ a játékosok felkészültségétől, attól, hogy az egyes játékosok a játék korábbi lejátszásai alapján képesek-e módosítani magatartásukon.

22

IV.4. Az egyensúly A játékelmélet az egyensúly fogalmi keretei között jár el. Mit jelent ez? Az egyes stratégiai kombinációk közül azok valósulnak meg, amelyek a legjobb válaszok a többiek összes lehetséges lépésére, így nyilvánvalón a legjobb lépéseire is. Ez, mint a közgazdaságtanból már tudjuk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindig mindenki a legjobban jár, sőt gyakran senki sem jár jól. Az általános egyensúlyról szóló fejezetben jól látható lesz majd, hogy az egyensúlynak (Pareto-optimum) semmi köze az igazságossághoz. Mindössze annyit jelent, hogy ebből az egyensúlyi pontból kimozdulva legalább az egyik szereplő helyzete romlik. Ettől még ezt az elmozdulást a többi szereplő lehet, hogy nagyon szeretné! Egyensúlynak tekinthetünk egy olyan állapotot, ahol senkinek sem éri meg az adott stratégiai kombinációtól eltérnie, mivel a többiek stratégiájára ez a számára legjobb válasz-stratégia (Nash-egyensúly). IV.5. Egy kis „kaszinókapitalizmus” Sokakban merül fel napjainkban az a kérdés, miért és hogyan alakult, alakulhatott ki a világválság, miért van az, hogy az Egyesült Államokban, Izlandon, Görögországban, Romániában zajló események súlyos helyzetbe hozzák a magyar devizahiteleseket? Ennyire nem értenek a közgazdaságtanhoz az ország vezetői, vagy a közgazdaságtannal, mint tudománnyal van baj? (Ennek részletes kifejtése a makroökonómiai részben történik majd.) Az egyéni és társadalmi érdekek gyakran összeütköznek és bizony ebben a csatában legtöbbször az egyéni érdek győz. Az elmúlt évtizedben kialakult „kaszinó kapitalizmus”-nak egyenes következménye volt a napjainkban is zajló gazdasági világválság. A bankok vezetői egyéni érdekeiktől hajtva („teljesítményük” arányában kapták milliós nagyságrendű bónuszaikat) a gazdasági szereplők pénzét egyre kockázatosabb és ebből kifolyólag nagyobb haszonnal kecsegtető üzletekbe fektették. Mohóságuk csillapíthatatlan volt és tevékenységük valóban kezdett hasonlítani egy kaszinóhoz, ahol hatalmas tétekben játszottak a mi pénzünkkel. Két bankár beszélget: Van egy jó meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? Kezd a rosszal! Rengeteg pénzt veszítettünk!!! És mi a jó hír?? Nem a miénket!!! A játék lényege pontosan ez. A nyereség egyéni, a veszteség társadalmi. Ha a „kaszinóban” nyernek, övék a busás haszon nagy része, a veszteséget azonban az egész társadalom fizeti meg. A játékelmélet pontosan az ilyen helyzeteket vizsgálja, és mutatja meg, hogy a játék szereplőinek célja kifizetéseik maximalizálása, ezért történik meg oly gyakran, hogy az egyéni szinten

23

racionális viselkedés össztársadalmi szinten a rendszer működésképtelenségét okozza, és akár katasztrófához is vezethet. IV.6. Alapvető játékok IV.6.1. A fogolydilemma Két bűnözőt tartóztat le a rendőrség, ellenük azonban csak közvetett bizonyítékaik vannak. A két fogoly egymástól elkülönítve a következő „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa 10 évet kap (és fordítva). Ha mindketten vallanak 5-5 év a „jutalmuk”, ha viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2-2 évvel megússzák. Látszólag egyszerűnek tűnik a megoldás, ám vegyük figyelembe, hogy ez egy korlátozott információjú játék, azaz nem tudom hogyan döntött a másik. Mindkét játékos saját helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés miatt nincs lehetőségük a kooperatív stratégiát választani. Ha külön- külön optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel.

vall Nem vall vall 5;5 0, -10

Nem vall

-10; 0 2; 2

Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz választása) a vallomás. Ha ugyanis az A játékos vall, akkor a B játékosnak is vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5-tel. Ha az A játékos nem vall, akkor B-nek szintén a vallomástétel a legjobb stratégia, hiszen 2 év börtön helyett haza mehet. Nyilván B játékos gondolatmenete hasonló, amennyiben feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen a 2-2 év helyett így 5-5 évet kap a két bűnöző. A fogolydilemma egyik parafrázisa a két benzinkutas esete. Az út két oldalán egy-egy kút. Mindkét benzinkutasnak a hónap első napján döntenie kell az adott hónapi árról, amit aztán egy hónapig nem változtathat meg. Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre. Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is(és fordítva!). Ha mindketten csökkentik áraikat, a forgalom nem változik,bevételeik viszont zuhannak, épp hogy nullszaldósak lesznek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a fogolydilemma helyzethez. Bárhogy is dönt a másik, az erre adott legjobb válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél logikusan gondolkodva, saját legjobb érdekét követve dönt, a végeredmény siralmas lesz.

24

Gondoljuk végig, vajon egy közbeszerzési pályázatnál vagy két egymással versengő homogén termékeket gyártó vállalatnál (pl. autópálya építés) nem ugyanilyen dilemmával szembesülnek a résztvevők? Játékosaink tehát gyorsan ráéreznek a csapdahelyzetekre és azt kikerülendő, kooperációba kezdenek és kijátsszák az állam rettegett ellenőrét. Kifizetéseik maximalizálása érdekében vállalják a lebukás veszélyeit is, pláne ha a következmények (jogi, anyagi) elhanyagolhatóak az így megszerzett profithoz képest. Javaslom a kedves olvasónak, hogy kartellezés címszóval lépjenek be egy kereső programba az interneten és látni fogják, hogy a való életben a játékosok nagy többsége használja a játékelméletben kidolgozott tételeket, ki tudatosan ki csak egyszerű logikus gondolkodás útján, és sajnos azt is látni fogják, hogy Magyarországon a kartellezés jogi szabályozása jelen pillanatban nem visszatartó erejű az államot és az állampolgárokat „lehúzó” vállalkozások számára. Erről a későbbiekben még részletesen olvashatnak.

IV.6.2. Dollárárverés Martin Shubik játékában eladó egy dollár. Kikiáltási ára egy cent. Aki ennyit ajánl érte már viheti is, hacsak valaki nem ajánl többet. Eddig ez egy egyszerű árveréses játék. Shubik játékában a csavar ott van, hogy a licitet nemcsak a győztesnek kell befizetnie, hanem a második legnagyobbat licitelőnek is a sajátját. Aki a legmagasabb licitet mondta fizet és viheti az egy dollárt, aki viszont az utolsó előttit, az is fizet, de nem kap semmit. Úgy tűnhet butus kis játék ez, intelligens, felnőtt emberek bele sem kezdenek a játékba. Mégis a megfigyelések azt mutatják, hogy egy dollár átlagos licit ára 340 cent lett (!). A játéknak három döntő pillanata van. Az első, hogy elkezdődik-e egyáltalán a licitálás. Érdemes kikötni, hogy a maximális licit 10 cent legyen nehogy túl hamar véget érjen a játék. Ha akad két licitáló fél, a gépezet beindul. Ha valaki például 25 centet mond a másik 22 centes licitjére, a másik fél nagy valószínűséggel tovább licitál, hiszen jobb 26-27 centet licitálni és győzelem esetén „bekaszírozni” a 63-64 centes nyereményt, mint a semmiért befizetni a 22 centet. A játék második döntő pillanata, amikor a licit meghaladja az 50 centet. Ettől a pillanattól kezdve a kikiáltó már nyereséges üzlet birtokosa. A harmadik döntő pillanat, amikor a licit eléri a 100 centet, majd meg is haladja azt. Van ennek értelme??? Tegyük fel, hogy a licit 95 cent. A második licitáló bemondja a bűvös 100 centes licitet. Első játékosunk azon kezd el gondolkodni, hogy mondjon-e 105 centes licitet és veszítsen 5 centet, vagy álljon meg és veszítsen 95-öt. Így már értelmet nyer a 100-nál magasabb licit. „ Játéknak jó, de a valóságban bizonyára nem látunk ilyen badarságokat!” Aki így gondolkodik, téved! Az állatvilágban számtalan példát láthatunk erre a játékra. Sok állatfajnál a küzdelem nem véres harc, hanem csupán pózolás útján dől el. A pózolással eltöltött idő azonban értékes időt vesz el az élelemszerzésre fordított időből. Minél tovább pózol, annál nagyobb az alternatív költsége a pózolásnak. Minél tovább állunk a buszmegállóban a

25

buszra várva (miközben időre megyünk valahová), annál kevésbé tűnik jó megoldásnak taxit hívni. „Most már biztos jön!” Gondoljunk a vietnámi háborúra, vagy a napjainkban lezajlott iraki háborúra. Az USA egyre jobban belebonyolódott, egyre hatalmasabb összegeket szavazott meg a háború folytatására, és egyre nehezebben száll(t) ki belőle. A Concorde-csapda hasonló logika alapján működött. Az angol-francia közös fejlesztéssel készült Concorde szuperszonikus repülőgép költségei meredeken emelkedtek. Hamar kiderült a fejlesztők számára, hogy ez a projekt soha nem lesz nyereséges. Még az utolsó csavar meghúzásakor is érdemes lett volna kiszállni az egészből, ám a két kormány presztízskérdést csinált az ügyből és végül az eredetileg tervezett összeg többszörösét költötték. Nekünk, magyaroknak nem ismerős ez a játék valahonnan? Gondoljunk csak a most zajló (és még ki tudja meddig tartó) négyes metró építésére, vagy a szlovákok által erőltetett bős- nagymarosi vízlépcsőre, amiből szerencsére mi még időben kiszálltunk. Adam Smith „láthatatlan kéz” elve azt tanítja nekünk, hogy az egyéni racionalitás, az egyéni érdek létrehozza a társadalmi egyensúlyt, akár a szereplők akarata ellenére is. Gyakran találkozunk azonban olyan esetekkel, ahol az egyén racionalitása össztársadalmi szinten kudarchoz vezet. Az én egyéni érdekem nem fizetni adót, közös költséget, nem hozzájárulni a közös javak létrehozásához, működtetéséhez, ám annál inkább részesedni a közösből. Ha azonban mindenki (vagy legalábbis túl sokan) egyéni racionalitása alapján dönt, a végeredmény a teljes összeomlás. Világunk egyik legnagyobb problémája, valóságos veszélye a globális felmelegedés. A koppenhágai klímacsúcs csúfos kudarca is példázza, hogy az egyéni érdekek követése hová vezethet. IV.6.3. A közlegelők tragédiája Egy falu adott nagyságú legelővel rendelkezik, amely családonként egy tehén eltartására elegendő. Amikor egy család úgy gondolja, hogy még egy tehenet kivisz a legelőre, haszna jelentősen megnő, míg a többiek nyeresége csak alig észrevehetően csökken. Ám a nyereség utáni vágy és a „ha neki lehet, hát nekem is” elv arra ösztönzi a második, harmadik, sokadik gazdát, hogy ő is megnövelje tehenei számát. A legelő azonban ezt már nem bírja el, így a rendszer összeomlik és mindenkinek lesz két sovány tehene. A baj csak az, hogy a dezertőrök minden állapotban jobban járnak, mint az egyezséget betartók, így nehéz megértetni velük, miért is kell a szabályokat követni. Vajon egy komoly deficittel rendelkező országban, ahol a lakosság elenyésző hányada fizet csak adót, ki jár jobban a legnagyobb válság közepette is, az adófizető állampolgár vagy a potyautas? A kérdés megválaszolását az olvasóra bízzuk. A társadalmi dilemmák olyan helyzetek, amelyekben az egyes egyének egyénileg racionális cselekvései közösségi szinten irracionális eredményt eredményeznek, azaz az egyénileg ésszerű magatartás olyan helyzeteket hoz létre, amelyekben mindenki rosszabb helyzetbe kerül, mint

26

került volna egyébként. A legtöbb közösségi döntési helyzet mögött ilyen társadalmi dilemmaproblémák állnak: Mint egyének jobban járunk, ha a közösségi forrásokat használjuk anélkül, hogy hozzájárulnánk azok előállításához. Azonban ha mindenki így cselekszik, akkor ezek a közösségi források nem állnak elő. Ha például a halászok annyi halat fognak amennyit csak lehetséges anélkül, hogy figyelembe vennék a többi halász tevékenységét, akkor hosszú távon a halállomány kipusztulása lesz a következménye, azaz az egyéni önzés, a közösség pusztulását eredményezi. Mindez az önérdekkövetés furcsa csavarokhoz vezethet. Az egymással versengő, homogén termékeket gyártó cégeknek gyakran megéri a törvény megszegésével titkos paktumokat kötni, korlátozni az egymás közti versengést, és ezáltal jóval nagyobb haszonra szert tenni. Ám ugyanilyen önérdek alapján gyakran megéri ezekből a jogilag nem törvényes szerződésekből disszidálni, dezertálni. Gondoljunk csak egy árkartell megkötésére, melyben a felek megállapodnak, hogy adott ár alá nem mennek, így szerezve extra profitot. Ám ha valaki megszegi ezt a szerződést és némileg csökkentett áron adja termékét, komoly nyereségre számíthat. Szintén mai magyar valóság, hogy a kartell egyezményt jelentő vállalat (bár maga is nyakig benne volt) büntetlenül megúszhatja, amennyiben a GVH még nem kezdett nyomozni az adott ügyben. (Engedékenységi politika). Miért van mégis az, hogy játékosaink ritkán disszidálnak az ilyen egyezményekből? A válasz egyszerű. Mivel ismétlődéses játékokról van szó, azaz az adott szűk piacon vállalkozásaink rendszeresen találkoznak egymással, lehetőségük van a dezertálót a maguk módján megbüntetni (recprocitás). Vagyis hosszútávú érdekeik a megállapodások betartására kényszerítik őket. Végeredményben tehát azt a furcsa magyar valóságot láthatjuk, hogy a korábban tárgyalt kísérletek végeredményeit (a büntetés hatását egy csoport működésére) épp a feketegazdaságban látjuk igazolódni! Játékelméleti példáinkra még sokszor utalunk majd a későbbi fejezetek során, esettanulmányokon keresztül mutatjuk majd be önöknek ezen modellek „életszagúságát”, rávilágítunk, hogy az elvontnak hitt közgazdasági elméletek valóban mindennapjaink részét képezik, és áthatják a gazdasági élet minden szegmensét és meghatározzák életünk alakulását is.

27

V. A piac működési mechanizmusa A piac egyszerre jelent egy konkrét helyet és egy elvont fogalmat is. A piacon találkoznak egymással a potenciális és tényleges vevők valamint eladók. Keresletüket és kínálatukat a termékek árai közvetítik egymás felé. De a piac egyben jelenti ezen cserekapcsolatok rendszerét is. Beszélhetünk egy termék, vagy egy termékcsoport piacáról, árupiacról, pénzpiacról, munkapiacról, belföldi, külföldi, uniós, vagy unión kívüli stb. piacról. V.1. A piaci szereplők A piacnak passzív és aktív szereplőit különböztethetjük meg. Passzív szereplőként az árut és a pénzt szokás megemlíteni. V.1.1. Az áru Az áru olyan termék vagy szolgáltatás, mely alkalmas szükséglet-kielégítésre, s melyet eleve azért termeltek, hogy azt a piacon értékesítsék. V.1.2. A pénz A pénz meghatározása már nem ilyen egyszerű. A pénz evolúciója hatalmas utat járt be, és a kezdeti egyszerű közvetítő funkciójából kinőve mára a gazdasági élet legmeghatározóbb elemévé vált, önálló életre kelt, a világ ura, néha pedig sajnos az emberek értékmérője is lett. Ezen bevezetőnkben a pénzt eredeti funkcióiban mutatjuk be. Amíg nem alakult ki a munkamegosztás, az árutermelés, addig csak egyszeri, véletlen cserékkel találkozhattunk. A szakosodás azonban a cserék bonyolultságát is életre hívta. Az árutermelő társadalom gyors megoldást hozott, hiszen minden országban léteztek olyan termékek, melyek az emberek napi életéhez elengedhetetlenek voltak. Ilyen lehetett a só, mint tartósító eszköz, vagy az északi népeknél az állatbőr. Ezek a termékek töltötték be az általános egyenértékes szerepét, melyet úgy jellemezhetünk, hogy azt mindenki szívesen elfogadta a csere tárgyául. Idővel a nemesfémek, arany, ezüst vették át ezt a szerepet kiváló tulajdonságaik okán. Kezdetben a súlyuk alapján viszonyították őket egymáshoz. Ezt mutatja az is, hogy néhány pénznem a mai napig ezt a súly mértékegységet használja névként (font, márka). A pénz feladata volt, hogy értéket, értékarányokat mérjen (értékmérő funkció), közvetítse a termékek cseréjét (forgalmi eszköz funkció), létrehozza a hitelezés rendszerét (fizetési eszköz funkció), a felhalmozás, kincsképzés eszközévé váljon (felhalmozási eszköz funkció), és áttörve a

28

határokat a nemzetközi kereskedelemben is hatékonyan működjön (világpénz funkció).

IV.1.3. A vevő és a kereslet Vevőként a piacon számos szereplő jelenhet meg. A háztartások, mint végső fogyasztók, a vállalatok, mint az inputjavak vásárlói, az állam, mint megrendelő. A vevő a kereslet megtestesítője, melyet nem szabad összekevernünk a szükséglet fogalmával. A szükséglet egy hiányérzet, mely arra késztet bennünket, hogy megszüntessük azt. Keresletté azonban csak akkor válik, ha az pénzzel alátámasztott, realizálható szükséglet. A kereslet kapcsolatot fejez ki az adott termék ára és a vásárolni kívánt mennyiség között. Normál esetben, ha egy termék ára növekszik, csökken a vevő termék iránti kereslete. Az ár és a mennyiség között kölcsönösen egyértelmű, függvényszerű megfeleltetés hozható létre. A kereslet megmutatja, hogy különböző lehetséges árak mellett a vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből. Alapesetben a keresleti függvény (D) szigorúan monoton csökkenő. Vízszintes tengelyén a mennyiséget (Q), függőleges tengelyén pedig az árat (P) jelenítjük meg.

Különbséget kell tennünk azonban kereslet és keresett mennyiség között. Az előbbit már definiáltuk, és azt is megállapítottuk, hogy az egy függvényként értelmezhető. A keresett mennyiség azt mutatja meg, hogy adott áron a vevő mennyit képes és hajlandó megvásárolni a termékből. A két definíció nagyon hasonló, ám nem mindegy, hogy különböző lehetséges árakhoz, vagy egy adott árhoz rendelünk mennyiséget. Ha egy konkrét meghatározott árral dolgozunk, akkor valójában a keresleti függvény egy adott pontját határozzuk meg.

D→D’

q2 q2 q1 q1 Q Q

P P

B

A P1

P2

keresett menny. változása

A→B D

P

kereslet változás

29

Vizsgáljuk meg ezek után a változásokat: Ha egy kétváltozós függvény független vagy függő változóját módosítjuk, akkor mindig egy az adott függvényen való elmozdulást kapunk. A keresleti függvény esetében tehát a keresett mennyiség változását az árváltozás okozhatja, mely az adott függvény egyik pontjából egy másik pontba való elmozdulást jelent. (A→B 1. ábra) Mi a helyzet azonban akkor, ha a két változótól különböző harmadik tényezőt változtatjuk meg? Ez esetben maga a keresleti függvény mozdul el (legtöbbször önmagával párhuzamosan tolódik el). Ezt az elmozdulást okozza például a szükséglet módosulása, a fogyasztó jövedelmének változása, vagy a helyettesítő, kiegészítő termékek árának növekedése, csökkenése. Ezen esetekben ugyanis a fogyasztó változatlan árak mellett is módosítja a megvásárolt mennyiséget. (q1→q2 2. ábra) IV.1.4. Az eladó és a kínálat Másik aktív szereplőnk az eladó, a termelő, aki szintén az ár függvényében hozza meg döntéseit. Magasabb eladási árak (és változatlan költségek) mellett a termelőnek megéri növelnie kibocsátását. Kínálati függvényünk tehát szigorúan monoton növekvő lesz. A kínálat megmutatja, hogy különböző lehetséges árak mellett az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. Itt is meg kell különböztetnünk a kínálattól a kínált mennyiséget, mely egy adott ár mellett mutatja meg, hogy az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. A kínálat tehát maga a függvény, míg a kínált mennyiség az adott függvény egy meghatározott pontja.

1. 2.

A kínált mennyiség változását itt is az ár változása okozhatja, amely a kínálati függvényen való elmozdulást jelent. (A→B) A kínálat változása a két (függő és független) változótól eltérő tényező hatására történik. Ilyen lehet a termelő költségeinek a változása, törvényi tiltás (lásd drogkereskedelem, alkoholtilalom), technológiai fejlesztés, vagy a mezőgazdaságban valamilyen természeti katasztrófa bekövetkezése.

P

S

P2

P1 A

B

S

q1 q2

x

P

Q

S → S’

P

q1 q2

30

V.2. A Marshall kereszt A keresleti és kínálati függvények együttesen jellemzik egy adott termék piacának egészét. A két függvény egy koordináta-rendszerben történő ábrázolása jól jellemzi a piaci jelenségeket. Mindkét függvény esetében az ár lesz a független változó, míg a kereslet és kínálat azonos termékre vonatkozik, vagyis azonos dimenzióban van. Ez az úgynevezett Marshall kereszt , melyet Alfred Marshallról neveztek el. V.2.1. Az egyensúly Az ábrán jól látható, hogy a két függvény egy adott pontban metszi egymást. Ez az adott termék piacának kiemelten fontos pontja, az egyensúlyi pont. Létezik tehát a piacon egy kitüntetett ár, mely mellett az eladók és vevők szándékai megegyeznek, a keresett és kínált mennyiségek egyenlőek lesznek. V.2.2. Az egyensúlytalansági helyzetek Mi a helyzet akkor, ha a piaci ár az egyensúlyi árnál magasabb? A növekvő ár nagyobb kínált és kisebb keresett mennyiséget eredményez, azaz az egyensúlyinál magasabb ár esetén a piacon túlkínálat alakul ki. Az egyensúlyinál alacsonyabb árak csökkenő kínált és növekvő keresett mennyiségeket eredményeznek, azaz ez esetben a piacon túlkereslet lesz. Mi történik a piacon, ha az egyensúlyitól eltérő árakkal találkozunk? Adam Smith szerint ekkor működésbe lép a láthatatlan kéz, mely gyakran az egyéni szereplők szándékai ellenére is a piacot az egyensúlyi ár felé tereli. Túlkínálat esetén az eladók kénytelenek az árat csökkenteni, ám jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen mértékben? A gazdasági szereplők nem tudják az egyensúlyi árat, az a piaci alkuk alapján alakul ki. Tegyük fel, hogy az ár oly mértékben csökken, hogy az az egyensúlyi ár alá süllyed. Ekkor a

P

Q

D S

túlkínálat

túlkereslet

P1

Px P2

q1 q2 qx q2’ q1’

31

túlkeresletes állapot miatt a termék ára nőni fog. Hogy mennyire kell az áraknak növekedniük azt most sem tudhatjuk. Amit biztosan tudhatunk, hogy hová ne emeljük az árakat, hisz azt az árat a piac már értékelte. A piaci mechanizmusok során tehát az egyensúlyi ár körüli egyre kisebb mértékű ingadozás tapasztalható (úgynevezett „puhatolózás” folyik), mely végül elvezet az egyensúlyi ponthoz. A klasszikus közgazdaságtan ezt az elméletet a newtoni mechanikából „orozta el”. Minden rendszer nyugalmi állapotra törekszik, s mindaddig, amíg abból valamely külső erő ki nem mozdítja, ebben az állapotban marad. Ha azonban a rendszert kimozdítjuk e statikus állapotából, akkor az saját belső törvényszerűségei miatt visszatér ebbe a nyugalmi állapotba. Gondoljunk a nyugalmi helyzetéből kimozdított ingára. Nem csak azt látjuk, hogy visszatér a statikus nyugalmi állapotba, hanem azt is, hogy ezt milyen módon teszi. Az egyensúlyi pont körüli kilengés egyre kisebb és kisebb, míg az egyensúly újra be nem áll. Ennek a közgazdaságtanban az úgynevezett pókháló modell felel meg, V.3. A rugalmassági együtthatók A keresleti görbe elemzése rendkívül fontos a vállalatok számára, segítségükkel ugyanis előre jelezhetik hogyan is reagálnak a fogyasztók különböző keresletet befolyásoló tényezők megváltozására. Hogyan változtatják meg a vevők vásárlásaikat az adott termékből, ha változik annak ára? Gazdasági válság idején milyen mértékben csökkentik vásárlásaikat jövedelmeik csökkenése miatt? Keresik továbbá arra is a választ, hogy a konkurencia árváltoztatása hogyan hat az ő termékük eladott mennyiségére? Mindezen hatások vizsgálatára a legalkalmasabb közgazdaságtani eszköz a kereslet rugalmasságának meghatározása, mely azt mutatja meg, hogy a keresletet befolyásoló adott tényező 1%-os változása hány %-kal változtatja meg az adott termék keresett mennyiségét illetve keresletét. A kereslet rugalmassága is matematikailag szigorúan meghatározott módon számítható. Jegyzetünk keretei között azonban amennyire csak lehet, tartózkodunk függvények és képletek ismertetésétől, az egyes elméletek tartalmi lényegének megértésére törekszünk csupán. V.3.1. Jövedelemrugalmassági együttható A kereslet jövedelemrugalmassága megmutatja, hogy a jövedelem 1%-os változásának hatására a kereslet hány %-kal változik. ε(I)=(kereslet %-os változása)/(jövedelem %-os változása) Egy Engel nevezetű német háztartásstatisztikus több ezer háztartás fogyasztói szokásait vizsgálta a jövedelem függvényében. Ennek alapján két fő csoportot különböztetett meg.

32

a) Normál jószágok Azon esetekben, ahol az együttható pozitív, normál jószágokról beszélhetünk. A hányados pozitív volta azt jelenti, hogy a számláló és a nevező értéke azonos irányban változott, azaz növekvő jövedelem növekvő keresletet, csökkenő jövedelem csökkenő keresletet indukált, és ha belegondolunk valóban ez a „normális” reakció. A normál jószágok köre sem egységes. Ha az együttható egynél is nagyobb, akkor superior vagy luxus jószágról, míg ha nulla és egy közötti értéket vesz fel, létszükségleti jószágról van szó. Vagyis akkor beszélünk luxus jószágról, ha egy adott szituációban a kereslet százalékos változása meghaladja a jövedelem százalékos változását. b) Inferior (alárendelt) jószágok Bizonyos esetekben a logikának látszólag ellentmondó reakciókat látunk. Számos esetben fordulhat az elő, hogy valamely háztartás azért vásáról meg bizonyos terméket vagy termék csoportot, mert jövedelmi helyzete nem tesz mást lehetővé. Ha azonban jövedelmi helyzete javul, a „nemszeretem” terméket helyettesíteni kezdi egy számára vonzóbb, hasznosabb termékkel, így az adott termék kereslete csökken. Hasonló a helyzet, ha a háztartás anyagi helyzete valamilyen külső ok miatt (munkanélküliség, betegség) jelentősen leromlik. Ekkor a háztartás kénytelen átrendezni fogyasztói szerkezetét és olyan termékeket is megvásárol, melyeket jobb anyagi helyzetében nem vett volna meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az egyes termékek e három csoportba egyértelműen besorolhatóak. Minden fogyasztó ízlése, jövedelmi helyzete más és más reakciókat vált ki adott termékek esetében. Az is előfordulhat, hogy ugyanazon termék ugyanazon fogyasztónál mind a három csoportba besorolható jövedelmi helyzetének változása kapcsán. Tegyük fel, hogy egy négytagú család mindkét szülője munkanélküli. Alacsony jövedelmük miatt hetente egyszer engedhetik meg maguknak, hogy hús kerüljön az asztalra. Szerencsére az egyik szülő állást kap, így havi rendelkezésre álló jövedelmük 40%-kal, húsfogyasztásuk ugyanekkor 80%-kal nő, immáron hetente két alkalommal kerülhet húsétel az asztalara. Ekkor a hús, mint luxus termék jelenik meg, hiszen jövedelemrugalmassági együtthatója egynél nagyobb (egész pontosan 2). A család helyzete tovább javul, amikor a másik szülő is munkához jut. Jövedelmük 50%-kal, húsfogyasztásuk azonban már csak 40%-kal nő. Bár a növekvő jövedelem, növekvő keresletet eredményezett együtthatónk itt már egynél kisebb (0,8), így a hús jelen esetben létszükségleti jószág. A család sorsa szerencsésen alakul, vállalkozásba kezdenek, mely egyre jövedelmezőbb lesz és jövedelmi helyzetük minden eddiginél jobbá válik. A család ekkor úgy dönt, hogy megengedhetik maguknak a kissé drágább reformétkezést is, melynek során húsfogyasztásukat csökkentik és azt

33

biozöldségek fogyasztásával helyettesítik. Ekkor már a hús inferior jószággá degradálódik. V.3.2. Árrugalmassági együttható A kereslet árrugalmassága megmutatja, hogy az ár 1%-os változásának hatására a keresett mennyiség hány %-kal változik. ε(p)=(kereslet %-os változása)/(ár %-os változása) a) Normál árhatás Ha logikusan végiggondoljuk belátható, hogy alapesetben ennek az együtthatónak negatívnak kell lennie, mivel a keresleti függvényünk negatív meredekségű, azaz növekvő árak csökkenő keresett mennyiséget eredményeznek. b) Paradox árhatás Kivételek azonban itt is akadnak. Több esetben is megfigyelhető, hogy növekvő árak növekvő, csökkenő árak pedig csökkenő keresett mennyiséget vonnak maguk után. Ezeket hívjuk paradox árhatásoknak. Nézzünk néhány példát ezekre a kivételekre: A spekulációs hatás Juli néni a henteshez betérve szomorúan látja, hogy a csirkemell ára 950 Ft-ról 1050 Ft-ra emelkedett. Pista bácsi (a hentes) azonban elárulja Juli néninek, hogy sajnos ez az áremelkedés folytatódni fog, és két héten belül akár 1400 Ft is lehet a hús ára. Juli néni ekkor megelőzve a további áremelkedés okozta veszteségeket készletfelhalmozásba kezd, és azonnal vásárol 10 kg csirkemellet, amit aztán a mélyhűtőben tárol. Vagyis itt növekvő árak mellett növekvő keresett mennyiséget láthatunk. A minőség hatás Az Alien típusú televíziókészülék ára 65000 Ft-ról hirtelen 37000 Ft-ra csökkent. Sokan minden bizonnyal ilyen alacsony ár mellett vásárolni fognak az adott készülékből, azaz itt normál árhatással találkozhatunk. Bizonyos

34

fogyasztói csoportokban azonban felmerülhet a gyanú a hirtelen árcsökkentés kapcsán és azzal a gyanúperrel élnek, hogy az árcsökkentés mögött komoly minőségi problémák lehetnek. Az a furcsa helyzet állt itt elő, hogy sok fogyasztó 65 000 Ft-ért megvette volna a készüléket, hiszen információk hiányában a készülék első ránézésre kiváló minőségűnek tűnhet, ám 37 000 Ft-os ár mellett eláll vásárlási szándékától. A 80-as években egy magyar neves televízió márka egyik típusa használat közben túlmelegedett és képcsöve gyakran fel is robbant. A gyorsan terjedő hírek a készülék minőségi hibájáról a csökkenő árak ellenére is jelentősen csökkentették a készülék keresett mennyiségét, míg végül veszélyessége miatt azt a forgalomból ki is vonták. A sznob hatás Hősünk kutya vásárlás előtt áll, és azon tanakodik, milyen fajtájú ebet vásároljon magának, természetesen a legjobb tenyésztőtől. A 90-es évek közepén hatalmas divat volt a szibériai husky. Akkoriban érkeztek az országba az első példányok. Kék szemével, gyönyörű megjelenésével sokakat rabul ejtett. Arra gondoltak, hogy ez a gyönyörű farkas ivadék minden betörőt távol tart majd a házuktól. Ezek az emberek három dolgot nem tudtak a huskyról. Sosem ugat, soha senkit nem harapna meg, viszont több tíz kilométeren keresztül képes elhúzni szánon, a betörőknek a szerzett zsákmányt.:-)) A divatot meglovagolva a tenyésztők egyre többet és többet adtak el, pedig egy-egy pedigrés kutyáért komoly tízezreket kértek akkoriban. (Megjegyezném, hogy e könyv szerzője is ekkor vásárolta szibériai huskyját, ám mentségére legyen mondva nem státuszszimbólumnak, hanem valódi szánhúzónak és társnak vette maga mellé :-)). Mára a kutya-divat megváltozott és huskyt venni anyagilag messze nem olyan megterhelő, mint 15 évvel ezelőtt. A divat az egészen apró termetű ebek felé fordult, akikért gazdájuk nem sajnálja gyakran a százezres nagyságrendű árat sem. Ezek a kutyusok gyakran státuszszimbólumként jelennek meg, amikor azonban a divat mást diktál, új státuszszimbólumok jelennek meg, a régiek eltűnnek és ez a „termékek” árában is megjelenik. Ezekben az esetekben tehát azt láthatjuk, hogy az árrugalmassági együttható értéke pozitív, a keresleti függvény pozitív meredekségű. V.3.3. A kereszt-árrugalmassági együttható Ha egy termék ára változik, megváltozik az adott termék keresett mennyisége. Ez az árváltozás azonban más termékek piacára is kihathat. Az egyik autótípus árának jelentős csökkenése befolyásolja a másik típus eladási mennyiségét. Ha nő az alma ára, a fogyasztó más gyümölcsökkel fogja helyettesíteni, melyeknek nem, vagy kevésbé nőtt az ára. Ha a síléc ára egy akció során 50%-kal csökken, akkor a sícipőből is több fogy annak ellenére, hogy a cipő ára változatlan maradt. Leegyszerűsítve egy kicsit a valóságot a termékek egymáshoz fűződő

35

viszony alapján három fő csoportot alkothatunk. Léteznek helyettesítő, kiegészítő és független termékek. Helyettesítő lehet két különböző üdítő, a vaj és a margarin, a körte és az alma, két különböző márkájú dvd lejátszó stb. A termékek kiegészítő viszonyban állnak egymással, ha azok fogyasztása valamilyen szinten egymáshoz kötődik. Ilyen lehet az előbb már említett síléc és sícipő, a kávé és a cukor, a tankönyv és a hozzátartozó példatár. Azt viszont kijelenthetjük, hogy a vaj árának változása hatástalan lesz az autópiacra, a tej árának növekedése sem rengeti majd meg az ingatlanpiacot. A kereszt-árrugalmasság megmutatja, hogy az egyik termék árának 1%-os változása hány %-kal változtatja meg egy másik termék keresletét. ε(p)=(x termék keresletének %-os változása)/(y termék árának %-os változása) a) Helyettesítő termékek Helyettesítő termékek esetében, ha az egyik termék ára nő, akkor a fogyasztók az adott termékből csökkentik vásárlásaikat (csökken a keresett mennyiség), és helyette a relatíve olcsóbbá vált termékből növelik keresletüket. Helyettesítő termékek esetében tehát a kereszt-árrugalmassági együttható pozitív lesz. Figyelembe kell vennünk itt a helyettesíthetőség mértékét, valamint a helyettesítő termék árának közelségét. Egy „gagyi”, rossz minőségű házimozi rendszer árának növekedése nem lendíti fel a többszázezer forintos profi berendezések iránti keresletet. b) Kiegészítő termékek Kiegészítő termékek esetében fordított reakciót figyelhetünk meg. Maradva a klasszikus példánál, a síléc árának csökkentése növeli annak keresett mennyiségét és vele együtt nő a kiegészítő termékek, sícipő, síruha stb. kereslete, vagyis itt a rugalmassági együttható negatív lesz. c) „Független” termékek Az idézőjel nem véletlen. Valamilyen kapcsolat, „harc” minden termék között van, ami korlátozott lehetőségeinket, korlátozott jövedelmünket mutatja. Ha én bármely termék vásárlása mellett döntök, az szűkíti a más termékekre költhető jövedelmi lehetőségeimet, hatva ezáltal a többi termék piacára. Igaz ez a hatás gyakorta elhanyagolhatóan kicsi, így nem követünk el hibát, ha ez esetben az együttható értékét nullának vesszük.

36

V.3.4. Rugalmas és rugalmatlan kereslet a) Rugalmas kereslet A kereslet árrugalmasságánál van egy másik fontos vizsgálandó tényező, mégpedig az együttható abszolút értékének nagysága. Ha az együttható abszolút értékének nagysága nagyobb, mint 1, akkor rugalmas keresletű termékről beszélünk. Legyen például ε(p)=-1,5. Ezt azt jelenti a képlet alapján, hogy az ár 10%-os növekedésének hatására a keresett mennyiség 15%-kal nőtt, azaz a fogyasztók érzékenyen reagáltak az árváltozásra. Ez az érték termékenként változó, de az adott termék esetében sem feltétlenül állandó. Az esetek többségében magasabb árfekvés esetén a fogyasztók egyre árérzékenyebbek lesznek. Eladónk illetve termelőnk esetében ez azért fontos, mert jól látják a fogyasztók reakcióit, illetve a reakciók mértékét. Egy árrugalmas termék esetében általában érdemes árat csökkenteni, mert az az árbevétel növekedéséhez vezet. Tegyük fel, hogy ε(p)=-2. Ekkor a 10%-os árcsökkentés 20%-os keresett mennyiség növekedéshez vezet. Az árbevétel(TR) egyenlő az ár(p) és az eladott mennyiség(q) szorzatával. TR=p*q. Az ár 10%-os csökkenése esetén 0,9p-vel, míg az ár 20%-os növekedése esetén 1,2q-val számolhatunk. Ekkor TR= 0,9p*1,2q=1,08p*q, tehát az árbevétel 8%-os növekedése figyelhető meg. b) Rugalmatlan kereslet Árrugalmatlan egy termék kereslete, ha árrugalmassági együtthatójának abszolút értéke kisebb, mint 1. Ha ε(p)=-0,6, akkor ez azt jelenti, hogy az ár 10%-os emelkedése a keresett mennyiséget csak 6%-kal csökkenti. Vagyis ez esetben a fogyasztók kevésbé árérzékenyek. Számos terméknél, elsősorban az alapvető élelmiszereknél vagy például a benzinnél tapasztalhatóak ezek a jelenségek. Fontos azonban ismét megjegyeznünk, nem mindegy az adott termék esetében az éppen aktuális ár. A benzinnél megfigyelhető volt, hogy az árnövekedés hatására a forgalom alig vagy egyáltalán nem csökkent. Amikor azonban átlépte az úgynevezett lélektani határt a benzin ára, a fogyasztók hirtelen árérzékenyek lettek és az üzemanyag forgalma jelentősen csökkent. Másrészt miden fogyasztó reakciója különböző. Ugyanaz a termék az egyik fogyasztónál árrugalmas, a másiknál árrugalmatlan lehet jövedelmi helyzetüknél, eltérő ízlésüknél fogva. c) Egységnyi rugalmasság, illetve merev kereslet Ha az együttható éppen egy, akkor egységnyi rugalmasságról, ha nulla, teljesen merev keresletről beszélhetünk.

37

Röviden megvizsgáltuk tehát a piac alapvető működési mechanizmusát, az árak és jövedelmek hatását a keresletre, illetve a termékek egymáshoz fűződő viszonyát. V.4. A könnyű drogok piaca A következőkben megvizsgáljuk a könnyű drogok piacát közgazdaságtani szempontból, felhasználva mindazon ismereteket, melyeket eddig elsajátíthattak. Felhívnám figyelmüket, hogy az itt leírtak nem a szerző véleményét tükrözik, hanem e rendkívül sokoldalú probléma egyik lehetséges megközelítési módját. Kérdéseket vetünk fel, miszerint a könnyű drogok rendkívül szigorú megítélése és elítélése miért nem jár például az alkohol tilalmával? Miért engedhető meg, hogy naponta több alkohol reklámot is sugároz minden televíziós csatorna, miközben csak Magyarországon közel 700 000 alkoholistát tartanak nyilván (és vajon mennyi lehet valójában?) Betegségeik kezelése súlyos milliárdokkal terheli az adófizetők zsebét, az alkohol miatt bekövetkezett családon belüli erőszak több tízezer embernek teszi pokollá az életét nap mint nap. A dohányzás okozta függőségnek évente közel 30 000 halálos áldozata van. Hosszú évek óta vita folyik szakemberek és civil szervezetek között a könnyű drogok legalizációjáról. Sok országban eltérő mindennek a jogi megítélése is. A dilemma az adott terület kriminalizálása és dekriminalizálása körül folyik. Távol álljon tőlem, hogy olyan kérdésekben foglaljak állást, melyekről nálam szakavatottabb kollégáim, gyakorlati szakemberek tartanak önöknek előadást, csupán egy elméleti feltevés közgazdaságtani megközelítését kapják, melynek egyébként sok, szintén szaktekintélynek számító, híve van. A harmincas évek Amerikájában a szesztilalom idején hasonló piaci jelenségeknek lehettünk szemtanúi. A tilalom hatására az alkohol kínálata jelentősen visszaesett, melynek következtében az alkohol ára az addigi 3-4-szeresére ugrott, s az eddig biztos állami bevételek helyett a maffia hihetetlen megerősödését, meggazdagodását tapasztalhattuk. A könnyű drogok legalizációja (megfelelő törvényi háttérrel és szigorúan állami monopóliummal) a drogok árát nyilván csökkentené, és ezáltal megkönnyítené a hozzájutást, ami egyértelműen a legalizáció ellen szól. Az így létrejövő állami bevételek azonban megfelelő hatékonysággal lennének használhatóak a kemény drogok elleni küzdelemre. Az állami bevételek elkülönített alapba való helyezésével nem az adófizetők pénzéből kellene finanszírozni a drogfüggő betegek gyógyítását illetve rehabilitását. Komoly pénzalapok keletkeznének, melyekből hatékonyan lehetne támogatni a drogprevenciót, a médiákban reklámkampányokkal küzdhetnénk az ellen, hogy a fiatalok ne kerüljenek a drog hálójába. Egyes szakemberek véleménye szerint a legalizáció nem felhívás keringőre, hanem épp ellenkezőleg, a drog elleni küzdelem hatékony eszköze, nem utolsósorban pedig a drogkereskedők elleni küzdelemben hatékony rendőri fellépést, drogelhárító csoportok létrehozását tenné lehetővé. A tilalom hatására azonban a magasabb árak és az

38

ennek következtében létrejövő jelentősebb árbevételek a szervezett bűnözést gazdagítják és erősítik. Külön felmérést igényelne persze az is, hogy a könnyű drogok esetében árrugalmas vagy árrugalmatlan termékről van-e szó, illetve, hogy milyen mértékben jelentkezik a helyettesítő hatás. A magasabb drog árak miatt milyen mértékben nő a legálisnak minősített gyógyszerek, antidepresszánsok, alkalmazása (rosszabb esetben alkohollal keverve)?

V.5. A holland drogpolitika

A holland drogpolitikáról számos közhely, előítélet és tévedés tartja magát makacsul a közvéleményben. "Hollandiában minden drog legális", "Amszterdamban burjánzik a drogbűnözés", "A hollandok elvesztették a kontrollt a drogok felett" - csak hogy néhányat említsek. A másik oldalon persze van egy idealizáló kép is, mely Hollandiát olyan országként kezeli, ahol gyakorlatilag "megoldották" a kábítószerkérdést, ahol a drogfogyasztók száma csökken, ahol nincsen drogbűnözés stb. Kevés olyan publikáció jelent meg eddig magyar nyelven, mely tárgyilagosan és a szokásos sztereotípiáktól mentesen vizsgálja a kérdést. Ez az írás sem lesz részrehajlástól mentes, azonban a tárgyilagosság igényét mindenképpen szem előtt tartja. A holland drogpolitika egy olyan jogfilozófiai szemléleten alapul, mely alapvetően tér el a világ legtöbb országában alkalmazott ideológiáktól. Ezt a szemléletet lehet "pragmatista" vagy "non-moralista" szemléletként aposztrofálni, s lényege az a megfigyelés, hogy a politikai álláspontoktól, hatósági tiltástól, avagy engedélyezéstől függetlenül a drogok a társadalmi élet szerves részét alkották és fogják alkotni: a drogmentes világ amerikai eszméje illúzió. Drogfogyasztók mindig is voltak és mindig is lesznek. Az állam feladata az, hogy felmérje az egyes drogoknak a társadalomra jelentett veszélyét és a potenciális ártalmakat, melyekhez használatuk vezethet. Ezeknek az ártalmaknak a minimalizálása lehet egy józanabb drogpolitika célkitűzése, nem a totális absztinencia és a fogyasztók számának nullára csökkentése. A "drogmentes társadalomért" vívott morális sallangokkal és hangzatos, de kevésbé hatékony eszközökkel vívott keresztes-háború helyett a hollandok jóval profánabb célokat tűztek ki maguk elé, s ezt legtöbbször a droghelyzet "de-eszkalizációjának "illetve"normalizációjának"nevezik.

A kulcsfogalom az ún. ártalomcsökkentő drogpolitika, melynek célja a drogok által kifejtett ártalmas hatások minimalizálása. Ennek a politikának csupán egyetlen láncszeme az a jogi lépés, melyet a holland drogpolitika kapcsán a legtöbbször emlegetnek, nevezetesen a könnyű drogok "legalizációja". Azért áll idézőjelben ez a kifejezés, mivel Hollandiában a kender származékok sosem lettek "legalizálva", valójában csak a csekély mennyiségű kender

39

termesztése, birtoklása és eladása lett dekriminalizálva. A holland ártalomcsökkentő drogpolitika más elemei ritkábban kerülnek szóba: a hatékony ifjúsági prevenciós és rehabilitációs programok, a metadon-program, a tűcsere-program és az ún. "szabad zónák" rendszere. V.5.1. A holland drogpolitika kezdetei Miért alakult másként a holland drogpolitika, mint a világ más országaiban? Ennek megértéséhez szükségünk lesz egy történeti áttekintésre. Hollandia a 19. században a többi gyarmatosító országokkal együtt kivette részét a kábítószer-kereskedelem jelentette tetemes haszonból. Ekkoriban azonban Európa országai még csak elsősorban kereskedtek a drogokkal, saját országaikban nem volt jelentős drogfogyasztás. Hollandiában a népi gyógyászatban használták a mákonytinktúrákat és az ópiumot, a kender és a kokacserje származékait szintúgy. A 19. század második felében ezeket már kereskedelmi forgalomba is hozták, mint gyógyszereket. A használatuk azonban igen korlátozott volt. Míg más országokban a nagy háborúk hozzájárultak a morfinizmus elterjedéséhez, addig a többnyire békében élő Hollandiában eleinte ez nem volt jellemző. A kábítószer-kereskedelem a gyarmatokkal azonban hatalmas profitot hozott a kereskedőknek és az államnak is: 1834 és 1875 között 3,369 millió guldenes hasznot (kb. 2 millárd dollár), 1876 és 1915 között pedig 7,033 millió guldenes hasznot (kb. 3,5 milliárd dollár) könyvelhetett el a holland kincstár az ópiumkereskedelemből, mely az összes kincstári jövedelmek 10%-kát tette ki. A kokain kereskedelem szintén igen jövedelmező volt, mivel a holland üzletemberek felismerték, hogy a dél-amerikai kokacserjét kiválóan lehet termeszteni az indonéziai holland gyarmatokon is. A kokalevél termelés 1920-ban tetőződött 1700 tonnában. 1900-ban megalakult a Holland Kokain Gyár (Dutch Cocaine Factory) is, mely elvileg gyógyászati, gyakorlatilag azonban már rekreációs célból is termelt kokaintermékeket - ekkor még a világ többi részéhez hasonlóan legálisan. 1885-ben ugyan hoztak egy rendeletet, melyben az ópiumkereskedés limitjét 50 grammban határozták meg az orvosok és gyógyszerészek számára, azonban ez a rendelet nem vonatkozott a nagykereskedőkre. A múlt század elején Amerikában már komoly gondokat jelentett a lakosság drogfogyasztása, míg Európában ezek a gondok még csak mérsékelten jelentkeztek. Ez is a magyarázata annak, hogy az USA már a kezdetektől a kábítószerellenes háború meghirdetői és zászlóvivői közé tartozott. 1909-ben az USA összehívta az első nemzetközi konferenciát a drogkereskedelem szabályozására, majd Hágában 1911-ben egy újabb konferencia ült össze ugyanebben a témában. Már itt kitűntek a felfogásbeli különbségek a holland és az amerikai megközelítés között, a hollandok ugyanis vonakodtak az amerikaiak által javasolt szigorú prohibicionista intézkedések elfogadásától. 1912-ben azonban megszületett a Hágai Ópium Konvenció (Hague Opium Convention), melynek 9. cikkelye kimondta, hogy az aláíró országokban az

40

ópiumot ezután csak orvosok írhatják fel gyógyászati célból, egyéb forgalmazását és birtoklását pedig büntetni kell. Ez volt az első ilyen jellegű nemzetközi egyezmény. V.5.2. A tiltás évtizedei Az egyezmény nyomában a holland parlament 1919-ben elfogadta az ún. Ópium-törvényt, melynek értelmében betiltották az ópium nem gyógyászati célú használatát (1928-ban ezt módosították). Az üldözés azonban korántsem volt annyira szigorú, mint pl. az Egyesült Államokban. Ez megalapozta Hollandia "rossz hírnevét", mely a dealerek és fogyasztók enyhe büntetési tételei miatt terjedt el. Az üldözés csak 1930-tól vált intenzívebbé, mikor megalakult a rotterdami rendőrség kábítószer ügyosztálya. A törvény és a szigorítások azonban nem értek célt, az ópiumcsempészet továbbra is virágzott a feketepiacon. A fogyasztók Hollandiában egy jól körülhatárolható csoport voltak: a kínai közösség tagjai, akiknek 75%-ka ópiumot szívott saját negyedeiben, s ezt a hatóság legfeljebb pénzbüntetésekkel büntette. A vöröslámpás negyedekben ekkor kezdett népszerűvé válni a kokain használata a prostituáltak és klienseik között. Ha nemzetközi kitekintést teszünk, azt kell mondanunk, hogy ugyanebben az időben ez a "lágy" drogpolitika nem volt holland sajátosság: Angilában például 1920 és 1950 között szintén lehetett receptre kapni ópiumot, a kábítószerügyeket pedig sokkal inkább az egészségügyi, mint a bűnüldöző hatóságok tartották kezükben. Ami a kenderfogyasztást illeti, a második világháború előtt csak spóradikus, szűk körű fogyasztásról beszélhetünk, főleg egyes bohém művészek körében. A háború után a swing zenei hullám elérte Hollandiát is, és ennek a zenének a rajongói gyakran marihuánát szívtak. Elsősorban a Németországban tartózkodó és Hollandiába átruccanó amerikai katonák voltak a holland kender fő vásárlói. A kender egészen 1953-ig legális volt Hollandiában, ekkor azonban a tiltott anyagok listájára került az Ópium-törvényben, 1955-ben pedig letartóztatták az első marihuána árusokat. Megalakult az amsterdami rendőrség kábítószerügyi alosztálya is, melyet amerikai segítséggel hoztak létre, ugyanis az USA "aggódott" saját katonáinak gyakori marihuána kirándulásai miatt. Az ötvenes években mindazonáltal a kábítószer fogyasztás nem érte el a holland társadalom számottevő rétegeit, csak egyes marginális csoportokat. Ez a helyzet a hatvanas években gyökeresen megváltozott. A "pszichedelikus forradalom", a beatkultúra, a hippi-mozgalom elérte Hollandiát is, és a fiatalok nagy tömegben fordultak szembe a szülők kultúrájával. Ennek a lázadásnak egy része volt a marihuána szívás is, egyeseknél pedig a keményebb drogok fogyasztása. Új drogok jelentek meg a színen: először az amfetamin, majd 1965 után az LSD, 1972-ben pedig megérkezett az első komolyabb heroin szállítmány is. A régi drogok terén is felborult a régi egyensúly: a kínai diaszpóra elszigeteltsége megszűnt, mivel egyes fiatalok a kínaiaktól vettek ópiumot, és

41

kínai bűncsoportok ezt ki is használták. A holland állam válasza azonban ezekre a problémákra alapvetően eltért a világ legtöbb országában bevezetett szisztémáktól. Hollandia nem a tiltás szigorításával, az üldözés kiterjesztésével és drogellenes keresztes hadjárattal válaszolt, mint Amerika, ahol a fű ("gyilkos gyom") kérdés rasszista előítéletekkel volt terhelt, mivel annak használatát elsősorban a mexikóiakhoz és feketékhez kapcsolták és a fehér fiatalok elleni merényletnek nevezték. Hollandiában a fű kérdése nem kapott ideológiai töltést, bár a hatvanas években szigorúan tiltó politika jellemezte az országot, ennek oka csupán a törvények betartása volt. A holland társadalom ezenkívül sokkal pluralistább volt, mint a legtöbb nyugati ország. Ezt az úgynevezett "oszloposodott társadalmat" (pillarized society) egymás mellett élő különféle vallású, kultúrájú, ideológiájú csoportok kompromisszuma jellemezte. Ez a rendszer azonban a hatvanas években megingott és válságba került. Ebbe a helyzetbe robbant be a radikális ifjúsági mozgalom, mely nem marginalizálódott úgy, mint a világ más részein, hanem részben bekerült a politikai centrumba. A "provók" (Provo's), ahogyan az új ifjúsági kultúra képviselőit nevezték, non-konformista életmódjukkal a hatóságok és a nyárspolgárok türelmét próbálgatták, happeningekkel hívták fel magukra a figyelmet. Központjuk Amszterdam volt. Ezek a fiatalok az egyetem befejezése után fontos pozíciókba kerültek és pozícióharcot folytattak a kereszténydemokrata-konzervatív elittel. V.5.3. A bizottságok jelentései 1969 és 1970 között két bizottságot jelöltek ki Hollandiában a droghelyzet vizsgálatára, az egyik állami a másik civil kezdeményezésre jött létre. Ezeknek a bizottságoknak a jelentései valójában egyáltalán nem különböztek az ugyanebben az időben Angliában, Kanadában és az Egyesült Államokban létrehozott hasonló bizottságok riportjaitól (Comission of Inquiry into the Non-Medical Use of Drugs, 1972; National Comission on Marijuana and Drug Abbuse, 1973; Advisory Committee on Drug Dependence, 1968). A különbség az volt, hogy Hollandiában a politikai elit és a törvényhozás figyelembe is vette a szakértői véleményeket és azoknak megfelelő politikai döntést hozott. 1969-ben Loek Hulsman, a büntetőjog professzora elnökletével megalakult az ún. Hulsman Bizottság, melyet a Mentális Egészség Intézet hozott létre. 14 tagja volt, akik között a szakterület legnevesebb mentorai foglaltak helyet: orvosok, társadalomkutatók, addiktológusok, jogászok, pedagógusok. A bizottság sokkal liberálisabb és radikálisabb következtetésekre jutott, mint az államilag hasonló céllal létrehozott ún. Baan Bizottság. A Hulsman Bizottság jelentésében rámutatott arra, hogy a dohány sokkal nagyobb addiktív hatással rendelkezik, mint a kenderszármazékok, cáfolta az ún. kapudrog-elméletet is, mely szerint a kender fogyasztása keménydrogok

42

használatára vezetne, mondván, hogy a kenderről más, veszélyesebb drogokra való áttérés egyik legfontosabb oka az, hogy a kender is szerepel az Opium Act-ben". Az eddigi szabályozást a bizottság "inadekvátnak és ebből kifolyólag veszélyesnek" nevezte, mely a droghelyzet további eszkalációját és a bűnözés növekedését vonja magával, mivel költséges, nem ellenőrzi kellőképpen a drogpiacot, a droghasználat okozta egészségügyi kockázatokat túlságosan megnöveli, fenntartja a szervezett bűnözést, aláássa az alkotmányosságot. Ez a jelentés jóval radikálisabb volt, mint a Baan Bizottság riportja, mely 1970-re készült el és 1972-ben publikálták. Ez a jelentés nem megy bele filozófiai fejtegetésekbe a droghasználók alkotmányos jogairól, ehelyett két fő témát tárgyal meg. Először is azt a kérdést vitatja, hogy a fennálló nemzetközi egyezményekben törvényen kívül helyezett minden egyes drog esetében hatékony-e a szigorúan tiltó politika. Másodszor pedig egy olyan integráns szociálpolitikai modellt vázolt fel, mely a társadalmi kontroll különféle intézkedésein alapul és a kriminalizálástól egészen a terápiáig, oktatásig terjed. A rendszer alapja az, hogy az egyes drogokat meg kell különböztetni az általuk jelentett kockázat szerint, így azokat a kemény drogokat, melyek "elfogadhatatlan kockázatot" jelentenek, nem lehet közös kategóriába helyezni a kenderrel. Következésképpen "a büntetőjogi rendszernek figyelmbe kell vennie a szociális drogpolitika általánosabb célkitűzéseit", és a drogpolitikának elsősorban a kockázatok megelőzése a célja. Megállapítja, hogy "a drogok a társadalmi renddel összhangban történő használata lehetséges. Ez nem jelenti, hogy ennek nincsenek kockázatai, de ezek a kockázatok elfogadhatóak lehetnek." Ezért a bizottság szerint egyes drogok használata hatóságilag tolerálható (gondol itt elsősorban a kenderre). Mind a Hulsman, mind a Baan Bizottság jelentése két lépcsős megkülönböztetésen alapul: 1. A kender megkülönböztetése a kemény drogoktól 2. A droghasználat megkülönböztetése a drogkereskedelemtől A Baan Bizottság szerint a 250 grammon felüli kenderkereskedelemnek illegálisnak kell maradnia, de csak 1 évig terjedő szabadságvesztésben maximalizálja az emiatt kiszabható büntetést. V.5.4. A dekriminalizációs törvény 1973-ban kedvező változások zajlottak le a holland politikai vezetésben: az eddig kormányzó centrum/konzervatív vezetés megbukott és a parlamenti választásokon a centrum/baloldali kormány jutott hatalomra (a szociáldemokraták és kereszténydemokraták koalíciója).

43

1975-ben az új kabinet a Baan Bizottság jelentése alapján konkrét törvényjavaslattal állt elő, melynek három eleme volt: 1. az amfetamin kereskedelme elleni szigorítások bevezetése; 2. a kenderszármazékok és a keménydrogok (ahogy a törvény fogalmaz, az "elfogadhatatlan kockázatot" jelentő kábítószerek) kereskedelme közötti éles határvonal meghúzása; 3. a kender saját célra történő használatát és birtoklását bűncselekményből szabálysértéssé minősítette vissza. Bár a törvényjavaslat sok szempontból kevésbé volt liberális, mint a Baan Bizottság jelentése, a parlamenti elfogadása mégsem ment teljesen simán. A törvényjavaslatot, bár alapvetően büntetőjogi változtatást jelentett, az egészségügyi miniszter, Irene Vorrink terjesztette be 1976-ban a parlament elé. Ez is egy szimbolikus lépés volt a kormányzat részéről, mellyel azt jelezte, hogy a droghasználatot elsősorban egészségügyi és nem büntetőjogi kérdésnek tekinti. Bár egyes keresztény fundamentalisták és konzervatívok szenvedélyesen ellenezték a javaslatot, végül is azt a parlament kétharmados többséggel elfogadta. Magyar olvasók számára érdekes lehet, hogy a konzervatívok és a kereszténydemokraták nagy része is a törvény mellett szavazott. Sőt, egy kereszténydemokrata képviselőasszony még a szociáldemokratákat is felülmúlta beszédével, melyben az összes droghasználó dekriminalizációját javasolta. Még a törvényjavaslat ellenzői is elismerték, hogy a kábítószerfüggő személyek ellen nem a bűnüldözés eszközeivel kell fellépni. Ők elsősorban a kenderszármazékok dekriminalizációja ellen szólaltak fel, álláspontjukat azonban nem tudományos, hanem morális érvekkel támasztották alá, mondván, hogy bármiféle drog "támogatása" elítélendő. Joop Voogd szociáldemokrata képviselő erre azt felelte, hogy ő maga is tartott már a lakásában 5 grammnál kevesebb marihuánát, és nem tartja azt nagyobb bűnnek, mint az alkohol birtoklását. A törvényjavaslatban a kormány az engedélyezett mennyiség határát 30 grammra tette, mely azon a számításon alapult, hogy egy átlagos használónak ez két hétre elegendő, belekalkulálva azt is, hogy "megoszthassa azt barátaival". Egyes kritikusok - valljuk be, jogosan, tekintve a holland kender kiváló minőségét - ezt túl soknak tartották két heti személyes használatra, és a marihuánadealereknek tett kedvezménynek minősítették. Az ellenvetéseket azonban a parlament elutasította. A parlament megvitatta még az ún. "házi dealerek" problémáját is, akik csekély mennyiségben kendert árusítanak. A kormány álláspontja szerint ebben a kérdésben a legfontosabb a piacok szétválasztása, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fiatalok anélkül is hozzájussanak a kenderhez, hogy más keményebb drogokkal kínálják meg őket. Ezért a törvény végrehajtásában a kis mennyiségben marihuánát árusító "házi dealereket" szintén dekriminalizálták feltéve, ha nem árulnak más drogokat és nem lépik át a 30 grammos limitet. Ez a döntés lett az alapja hosszú évekig a holland coffee shopok (marihuánát árusító kávéházak) és a hatóságok közötti kompromisszumnak.

44

Fontos, hogy a törvény megkülönbözteti egymástól a használót és a birtoklót is: a használat önmagában nem számít ugyanis bűncselekménynek, csak a birtoklás. Elméletileg egy hónapos börtön szabható ki 30 grammnál kevesebb kender birtoklása miatt, a gyakorlatban azonban ezt sosem hajtották végre. A heroin és kokain kereskedelme miatt azonban akár 12 éves börtönbüntetés is kiszabható, melyet súlyosbító körülmények esetén akár 16 évre is felemelhetnek. A keménydrogokkal kereskedő bűnözőket tehát ezután is szigorúan megbüntették. A kormányzat azonban elvesztette a vitát számos más kérdésben, így például a Stock Exchange Reports című underground rádióprogram esetében, mely egy ifjúsági adás volt a kábítószerekről. Ez a műsor nyers őszinteséggel beszélt az egyes drogok hatásairól és ártalmairól, ezenkívül beszámolt a kenderszármazékok piaci árfolyamáról is, ezzel sokakban visszatetszést keltve. A műsorvezető - aki mellesleg az egészségügyi miniszter fia volt - nagy népszerűségre tett szert a holland fiatalok körében. A parlament ebben a kérdésben azonban hajthatatlan volt és a törvénymódosításhoz egy 3b rendelkezést csatoltak, mely megtiltotta az illegális anyagok "kereskedelmének vagy árusításának bármiféle nyilvános előmozdítását". Ez a gyakorlatban a kendertermékek reklámozásának megtiltását jelentette. Az 1976-os Módosított Ópium Törvény mindazonáltal mérföldkő volt a holland és a nemzetközi drogpolitikában. A sikeres holland dekriminalizáció egyik titka az volt, hogy a téma nem lett átpolitizálva jobb és baloldal harcává, mely fakadt a holland kormánykoalíció sajátos jellegéből is. A kereszténydemokraták nem tették szakítópróbává a drogkérdést koalíciós partnerükkel, a szociáldemokratákkal szemben. V.5.5. A Módosított Ópium Törvény végrehajtása A törvény meghozatala után a Legfelsőbb Bíróság egy olyan utasítást adott ki, mely pontosan és a gyakorlati szintre lebontva rendelkezik annak végrehajtásáról. Eszerint a rendőrség számára elsőszámú feladat a keménydrogkereskedelem elleni küzdelem. A kenderrel kapcsolatosan az utasítás a nem-beavatkozást írja elő a rendőrség számára a csekély mennyiségű birtoklás és kereskedelem esetében. A helyi szinten ez egy háromoldalú egyeztetés útján ment végbe a bíró, a rendőrség és a polgármester között, akik megállapodtak a tolerancia kereteiről és mértékéről, tehát hogy hány és milyen coffee shop kap működési engedélyt. Az utasítás előírja, hogy bizonyos körülmények között a kenderárusítókat is üldözni kell, mégpedig: A holland drogtörvény és annak végrehajtása egy pszeudo-legális, sok szempontból ellentmondásos helyzetet idézett elő, melyet ha a következetesség nem is, de a célszerűség és a hatékonyság mindenképpen jellemez az évtizedes tapasztalatok alapján. A keménydrogok kereskedelme elleni rendőrségi fellépés egyik fontos eleme a beépített ügynökök

45

alkalmazása, ezt a Legfelsőbb Bíróság 1979-ben szabályozta. Az ügynököknek nem szabad senkit bűncselekményre késztetniük, hacsaknem már előzőleg elhatározta az illető a bűncselekmény elkövetését. Az ügynök ezenkívül nem lehet holland rendőrtiszt, csak külföldi állampolgár. Elsősorban amerikai DEA ügynököket alkalmaznak. A telefonlehallgatás Hollandiában csak a bűnüldözés és nem a bűnmegelőzés eszköze, de a rendőrség ezt az eszközt is széles körben alkalmazza a dealerek ellen. A polgároknak kötelességük a kábítószerkeskedelemről számrazó információk bejelentése, különben könnyen ők is a vádlottak padján találják magukat (ez történt egy taxisofőrrel, aki egy drogfutárt szállított Belgiumból Rotterdamba, és hiába állította, hogy nem tudott az utasnál lévő drogról). 1985 óta azokat a drogkereskedőket is büntetik, akik közvetlenül sosem kerülnek kapcsolatba a drogokkal, csak távolról intézik ügyleteiket. Érdekes megjegyezni, hogy sok ellenkező híradással szemben a rendőrség számos kulcspozícióban dolgozó szakembere radikális dekriminalizációt és nem szigorítást irányoz elő a keménydrogok fogyasztóival szemben. Az utrechti rendőrfőkapitány például a legalizáció ügyének egyik ismert képviselője. Egy városi tanácsi képviselő egy drogügyi konferencián kijelentette, hogy a jelenlegi drogtörvény nem jó, mivel "rossz irányból próbálunk a drogok ellen harcolni". Az Igazságügyi Miniszter azt javasolta, hogy a droggal kapcsolatos ügyek ezután adminisztratív kihágásnak és ne bűnügyi eseteknek számítsanak. A Legfelsőbb Bíróság egyik tagja szerint a drogokkal szembeni büntetőjogi megközelítés ugyanolyan hirtelen fog egyszer majd leomlani, mint a berlini fal. V.5.6. A keménydrogok Hollandiában Egészen a hetvenes évek elejéig a keménydrog fogyasztás nem jelentett komoly problémát Hollandiában, azonban 1972 után az első komolyabb heroin szállítmányok megérkezése után ez a helyzet gyökeresen megváltozott a nemzetközi tendenciáknak megfelelően. Főleg a bevándorlók és etnikai kisebbségek között vált súlyossá a helyzet. A 80-as évek elején aztán két újabb probléma is jelentkezett: az AIDS, mely elsősorban az intravénás fecskendőkön és védekezés nélküli szexuális kapcsolatok útján terjedt a heroinisták között. A másik probléma volt a növekvő számú, drogfüggők által elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekmény (elsősorban lopások, betörések), mely a holland polgárok biztonságérzetét ásta alá. A 80-as években két párhuzamos kutatás is zajlott a keménydrog helyzet kapcsán (1985: Alkohol- és Drogpolitikai Jelentés; 1986: Drogpolitika Mozgásban).

46

Ez utóbbi jelentés szerint a keménydrogok által okozott ártalmakat két csoportra lehet felosztani: 1. a drog által okozott elsődleges egészségügyi és pszichológiai ártalmak; 2. a drogfogyasztással járó másodlagos társadalmi ártalmak (pl. bűnözés, prostitúció stb.). Mivel az eddigi drogpolitika ezekre a kérdésekre nem tud hatékony választ nyújtani, ezért a tanulmány két szélsőséges, radikális lehetőséget vet fel: 1. a drogok legalizációja; 2. a függők kényszergyógykezelése. A két eshetőség vizsgálata során a jelentés megjegyzi, hogy az első esetben ugyan megszabadulnánk a droghasználat másodlagos következményeitől, azonban ez teljesen ellentmondana a Hollandia által aláírt nemzetközi egyezményeknek (pl. 1961-es ENSZ egyezmény). A második lehetőség pedig súlyosan károsítaná az alkotmányos jogokat, hiszen senkit nem lehet akarata ellenére gyógykezelésre kényszeríteni. A tanulmány szerint ezért egy köztes, kompromisszumos megoldásra van szükség, melyet "pragmatikus" drogpolitikának neveznek. Ez a drogpolitika reális, tárgyilagos, demisztifikált megközelítést várna el az egészségügyi hatóságoktól, célja a keménydrogok jelentette ártalmak minimalizációja a fogyasztóknál. A droghelyzet normalizációjára van szükség, nem eredménytelen akciókra a fogyasztók elrettentésére. Ezt a jelentést használta fel a holland kormány 1985-ös drogstratégiájának megalapozásában.

V.5.7. A holland drogbeteg-ellátási rendszer Alapvetően négyféle intézményből áll: 1. Konzultációs központok (CAD). Ezek az államilag finanszírozott intézmények 16 fő ágazatra és 44 alágazatra vannak felosztva, 45 konzultációs irodával rendelkeznek az országban. Céljuk egyrészt a felvilágosítás a drogok ártalmaival kapcsolatban, tájékoztatás a kevésbé ártalmas droghasználati módozatokról. Ilyen például a heroinisták esetében az intravénás adagolás helyett más módok javasolása, mely területen Hollandia kedvező eredményeket ért el (Hollandiában az intravénás használók aránya 5-10%-kal alacsonyabb, mint az EU átlag). Ez nagyban hozzájárul a HIV-fertőzések visszaszorításához is, akárcsak az ún. tűcsereprogram, melynek során a hatóságok drogosok által alapított képviseleti csoportoknak (ún. junkie-unions) eladnak steril fecskendőket, akik aztán azt szétosztják a helyi drogfogyasztók között.

47

2. Metadon program Számos nagyvárosban a heroinisták hozzájuthatnak metadonhoz, mely anélkül csökkenti az elvonási tüneteket, hogy a heroinhoz hasonló eufórikus élményt okozna, így lehetővé teszi a kvázi-normális életet drogfüggőknek. Hollandiában a heroinisták 40%-ka, kb. 60 városban 7000 ember részesül metadon kezelésben (Magyarországon ez az arány mindössze 1,5%). 3. Szociális-jóléti szolgáltatások Léteznek olyan programok is, melyek a drogfogyasztók visszailleszkedését segítik elő a társadalomba, elsősorban munkát és segélyeket kínálva nekik. A volt drogosokat gyakran a prevenciós programokban és a konzultációs irodákban helyezik el, hogy sorstársaiknak segítséget nyújthassanak - hiszen ezt ők tudják talán a legjobban megtenni. 90 ilyen program működik Hollandiában 45 településen. Figyelembe veszik a kisebbségek beilleszkedési nehézségeit is (közülük pl. a surinami gyarmatról érkezők körében nagy a veszélyeztetettség). 4. Bentlakásos rehabilitációs intézetek Ezek a rehabilitációs intézetek vagy önálló klinikák vagy pszichiátriai klinikák osztályai. Feladatuk kettős: Kríziselhárítás és detoxikáció, valamint elvonókúra. Hollandiában ma 12 ilyen klinika körülbelül 1500-2000 férőhelyet képes biztosítani. A statisztikai adatok tükrében a holland keménydrogpolitika hatékony, 1980 óta ugyanis nem növekedett az ópiátfüggők száma, 15,1 milliós lakosságból stabil 25.000 fő (minden 1000 lakosból 1,6 kábítószerfüggő), melyből kb. 8-10 ezer ember Amszerdamban lakik. (Más államokban ezek az adatok sokkal kedvezőtlenebbek, a drogfüggők száma nem stagnál, hanem növekedik, pl. Angliában minden 1000 emberből 2,6 kábítószerfüggő). Ennek a csoportnak az átlagéletkora a 80-as években fokozatosan növekedett, 1981-ben még 27 év volt, 1987-ben már 30 év, napjainkban már kb. 35 év. Ugyanebben az időszakban a 22 évnél fiatalabb függők aránya 14%-ról 5%-ra csökkent. Ez azt mutatja, hogy a holland heroinfüggők közé egyre kevesebb fiatal kerül be, egy öregedő csoportról van szó. Ugyanakkor egyes etnikai bevándorolt társadalmi rétegekben (elsősorban a marokkói bevándorlók között) a keménydrogfogyasztás változatlanul súlyos problémát jelent. Az átlagos heroinfogyasztó Hollandiában - akárcsak más államokban - más drogokat is használ, mint pl. XTC, metadon, alkohol stb., ugyanakkor az Amerikában népszerű crack és PCP Hollandiában nem vert gyökeret. Új fejlemény Hollandiában ugyanakkor a heroinfogyasztás csökkenése mellett a kokainfogyasztás növekedése (hasonló folyamatok másutt is lezajlottak a világon, pl. Amerikában). Egy felmérés szerint Rotterdamban és Amszterdamban minden 10 heroinfogyasztóból kilenc kokaint is fogyaszt. A kokainfogyasztó szociálisan sokkal aktívabb, bár ez az aktivitás gyakran nem a közösségnek hasznos tevékenységben, hanem a bűnözésben talál magának kiutat. A nyolcvanas évek végén végzett kutatások szerint a kokainfogyasztás a

48

bűnelkövetések gyakoriságát és valószínűségét növeli. Ugyanakkor a kokainfogyasztók közötti vizsgálatok többnyire a deviáns fogyasztókat vizsgálták, míg van a kokainfogyasztóknak egy jelentős rétege, mely társadalmi problémát nem jelent és rejtve marad a kutatók elől. A keménydrogokkal kapcsolatos halálozási arány átlagosan 12% a világ legtöbb országában, míg Hollandiában minden 90 függőből 6 halált regisztráltak (6.6%). 1995-ben a drog miatti halálesetek aránya 1 millió/2,4 fő volt, ugyanez az arány a szigorúan tiltó Franciaországban 1mill./9,5 fő, Németországban 1 mill./20 fő. Hasonlóan alacsony a HIV fertőzések száma is más európai és amerikai országokhoz hasonlítva, köszönhetően a hatékony prevenciónak és tűcsere-programnak. Míg az összes megbetegedésen belül a fecskendővel történő HIV fertőzések átlagos európai aránya 39,2%, addig a holland arány ennél jóval alacsonyabb, 10,5%. V.5.8. Könnyűdrogok Hollandiában A könnyűdrogok kategóriájába Hollandiában valójában csak egyetlen növény, a kender (Cannabis Sativa ill. Indica) és annak származékai (virágzata, a marihuána és szárából kisajtolt gyantája, a hasis) állnak. A kender árusítása kis mennyiségben illegális ugyan, azonban csak kisebb kihágásnak minősül, mely ellen a hatóságok nem lépnek fel. Az árusítás az ún. (hash) coffee shopokban történik, melyek sajátos szubkultúrát hoztak létre Hollandiában az évtizedek során és rengeteg turistát vonzanak évről évre. A koffiehuis intézménye Hollandiában valójában sokkal régebbi időkre nyúlik vissza, mint a marihuána és hasis általános fogyasztásának története: a kettő csak a 60-as évek végén találkozott egymással. A hollandok már évszázadok óta alkoholmentes kávéházakba jártak, hogy találkozzanak barátaikkal, ismerőseikkel. A hetvenes évek elején egyes kávéházak tulajdonosai eltűrték azt, hogy kisebb mennyiségben marihuánát áruljanak náluk. Ezek a kávéházak hamarosan kialakították a saját "házszabályaikat", melyek többnyire ilyen és hasonló megkötéseket tartalmaztak: "Kemény drogot behozni tilos", "Lopott árut behozni tilos" stb. A holland jogalkotóknak az a törekvése, hogy a könnyű- és keménydrogok piacait szétválasszák, találkozott a kávéháztulajdonosok ezirányú törekvéseivel: ez magyarázza a hatóságok viszonylagos toleranciáját. A legnagyobb konfliktusforrás a kenderszármazákok reklámozásának tilalma volt, melyet a kávéházak megpróbáltak különféle kiskapukat találva megszegni. Az 1980-as években a coffee shopok száma meredeken emelkedett, köszönhetően a drogturizmus jelentette piacnövekedésnek. A kilencvenes években a növekedés megállt, majd lassú csökkenésnek indult.

49

1994 októberében bevezették az ún. AHOJG kritérium-rendszert a kávéházak működésének szabályozására: A = No Advertising. (A reklámozás tilalma) H = No Harddrugs (Keménydrogok behozatala tilos) O = No Overlast (nem okozhat zavart a környék lakosságának, pl. zaj) J = No Youth (18 éven aluliakat nem szolgálhatnak ki) G = No Big Quantities (max. 500 grammot tárolhatnak ugyanazon a napon) Azokat a coffee shopokat, melyek valamelyik előírást megszegték, azokat a hatóságok bezárták. Ugyanakkor a központi szabályozás ellenére a helyi hatóságok elég széles hatáskörrel rendelkeznek a coffee shop kultúra szabályozásának területén. Egyes polgármesterek egyáltalán nem tűrnek meg ilyen intézményt a településük területén (főleg kisebb vidéki városokban), míg a nagyvárosokban még a központi szabályozásnál is toleránsabban kezelik a kérdést. A. C. M. Jansen kutatásai alapján (887 coffee shopot vizsgált meg 1985 és 1989 között) elmondhatjuk, hogy a könnyű- és keménydrogok piacának szétválasztására tett hatósági erőfeszítések eredményesek voltak. Jansen rámutat arra, hogy Amszterdam belső városában a könnyűdrogok kereskedelmének 95%-ka a coffee shopokban bonyolódik le, ahol "éppoly abszurd keménydrogot kérni, mintha zebrahúst kérnénk egy átlagos hentestől". A coffee shopok máskülönben éppolyan változatos és széles skálán helyezkednek el a színvonal, a zenei stílus, a vendégek kora, ízlése és pénztárcája alapján, mint az alkoholt árusító éjszakai bárok. A coffe shop kultúra egy elég jelentős turisztikai-gazdasági ágazattá is vált, mely éppúgy hozzá tartozik Hollandia "nemzeti imagójához", mint a tulipán vagy a szélmalom: nemzeti unikum, a kulturális örökség megőrzésre méltó része. 1990-ben egy konzervatív hetilapban, az Elsevierben egy átfogó riportot tettek közzé a holland coffee shopokról. Az alkalmat erre az egyesült Európa miatti félelmek teremtették meg: a coffee shopok tulajdonosai és vendégei attól tartottak, hogy határok eltűnése káros hatásokkal fog járni. A magazin elsősorban megélhetésük miatt aggódó kiskereskedőkként és nem bűnözőkként kezelte a kávéháztulajdonosokat, és "sikersztorinak" nevezi a holland coffee shop kultúra történetét. A cikk szerint a legtöbb problémát a hatóságokkal nem a mennyiségi limitek átlépése, nem is a kemény drogok árusítása okozta, hanem a reklámozás tilalma. 1990-ben például bíróság elé idézték az amszterdami "The Golden Stamp" nevű kávéház tulajdonosát, mivel a kirakaton kenderlevelet tüntetett fel ezzel a szöveggel: "Amsterdam Hash It". A hatóságok szigorúbb fellépése valójában nem a belső nehézségeknek volt köszönhető vagy a holland drogpolitika kudarcának, mint azt sok rosszmájú külső kritikus állítja, hanem a szomszédos államok (elsősorban Németország) növekvő politikai nyomásának. Az Elsevire rámutat arra, hogy bár a kender

50

miatt terápiás kezelésen résztvevők száma körülbelül 200 évenként, ez a szám nem riasztó és nem is magasabb, mint más államokban, ahol a kendert szigorúan tiltják. Érdekes, hogy a kezelésen résztvevők többsége a tanultabb, módosabb hollandok közül kerül ki (jogászok, újságírók, orvosok, diákok), míg az alsóbb néposztályok köréből viszonylag kevesen jelentkeznek kender miatti panaszokkal. Az Amsterdam Jelinek Center (rehabilitációs klinika) egyik pszichoterapeutája így nyilatkozott a kérdésben: "Amennyire engem illett, szerintem a hasist és a füvet legalizálni kellene. Nem szabad olyan álszent módon viselkednünk, mint azok, akik szerint egy joint rosszabb, mint egy sör és a hasis éppoly rossz mint a heroin. A szülőknek nem kell aggódniuk amiatt, ha a gyerekük időről időre elszív egy jointot; mint ahogy akkor sem, ha néha megiszik egy pohár sört. De mindkét anyag esetében teljesíteniük kell a szülői kötelességeiket és el kell mondaniuk a kockázatokat. Több információ szükséges. Ha tudnak a televíziófüggőségről beszélni, miért nem tudnak szólni a hasisfüggőségről is? Marihuána - ez túl jó ahhoz, hogy ne legyen probléma." A holland könnyűdrogpolitika azonban éppen ellentmondásos, inkonzisztens, következetlen volta miatt nem tekinthető teljességgel sikersztorinak. A törvényt a hatóságok gyakorlatilag "gumitörvényként" alkalmazzák, és a társadalmi megítélése sem egyöntetű. Jansen találóan "véletlenül intelligens politikának" (accidentally inteligent policy) nevezi a holland könnyűdrogpolitikát, mely alatt azt érti, hogy a bár a holland joggyakorlat hatékonyabban és humánusabban kezeli a problémákat, mint a legtöbb európai ország, azonban nincs összhangban a törvényekkel és a nemzetközi előírásokkal. Ha a statisztikai adatokat nézzük, azok Hollandiát igazolják: a kenderfogyasztók aránya egyáltalán nem magasabb itt a többi Európai ország hasonló adatainál, és egyértelműen alacsonyabb az amerikai adatoknál. Egy 1997-es felmérés szerint a lakosság 2,5%-ka használt marihuánát a legutóbbi hónapban, ugyanez a szám az USA-ban ugyanebben az évben 5,1% volt. (Valószínűnek tartom, hogy ezek az adatok a valóságban mindkét országban magasabbak lehetnek, ugyanakkor tény, hogy Hollandiában kevesebb oka van a használónak titkolózni.)

51

Eltérés a hagyományos jegyzetektől A hagyományos közgazdaságtan jegyzetek részletesen foglalkoznak a fogyasztói magatartás mikéntjével, a fogyasztó optimális választásának feltételeivel. A kardinális és ordinális elmélet bemutatásával aránylag pontos képet kaphatunk a fogyasztó haszonmaximalizáló magatartásáról. Amint azt azonban jegyzetünk elején is említettük, itt most mi nem törekszünk a teljességre, a hagyományos tankönyvek szerkezeti felépítésére. Célunk elsődlegesen a közgazdaságtan, ezen belül is itt most a mikroökonómia, azon területeinek bemutatása, melyeknek közvetlen kapcsolata van a gazdaságvédelemmel, a gazdasági bűncselekményekkel, visszaélésekkel. Arra igyekszünk választ adni, hogy miért sérülnek a társadalmi érdekek, miért és hogyan torzulnak el a normál piaci működések során kialakult rendszerek. Ezért nem részletezzük itt a fogyasztói oldal elméleteit, a kínálati oldalon a termelési függvényt, az inputok és a velük elérhető outputok kapcsolatát, nem részletezzük a vállalat költségeit, nem vizsgáljuk a profitmaximalizálás feltételeit, kialakulásának mechanizmusát. Célunk a különböző piaci szerkezetek általános bemutatása, az adott szerkezeten belül a vállalatok viselkedésének elemzése, illetve azoknak az okoknak a feltárása, melyek a törvénytelen vállalati működéshez vezetnek.

52

VI. Változás és evolúció A világ óriási változáson ment át. Az egymással versengő több ezer kisvállakozás helyét lassan átvették a multinacionális cégek, monopóliumok, oligopóliumok. A globalizáció megállíthatatlanul terjed, jónéhány vállalat világcéggé nőtte ki magát. Hatalmas tőkeerejüknél fogva a szabad piaci mechanizmusok, a tiszta verseny feltételei torzultak, a láthatatlan kéz elve már a múlté. Az állam feladata egyre fontosabbá válik, hiszen ebben a gyakran egyenlőtlen küzdelemben érdekek sérülhetnek: fogyasztóké, vállalkozásoké. Az állam regulációs szerepe éppen azt jelenti, hogy biztosítania kell adott körülmények között a verseny kialakulását, meg kell védenie az adott piaci szereplőt más szereplők negatív piaci magatartásával szemben. A vállalkozások élesedő harca a vásárlók kegyeiért olyan stratégiák kialakítását hozták magukkal, melyek törvényes keretek között már nem valósíthatóak meg eredményesen. A vállalkozások és az őket irányító menedzserek, vezetők érdekei gyakran eltérőek. Néha az egyéni haszon érdekében tönkreteszik vállalkozásaikat, és ahogy azt a kaszinókapitalizmus kapcsán már kifejtettük, ezek a vezetők az egyéni haszon és a társadalmi veszteség kettősségét alkalmazzák. Amíg a törvényalkotók maguk is vállalkozások vezetői, vagy érdekeltségük van számtalan vállalkozásban, addig a szabályok mindig manipulálhatóak lesznek. A jogrend bonyolult, szövevényes rendszerében megtalálni az igazságot, az erkölcsöt a jogászok szerint is gyakran lehetetlen és állításuk szerint nem is mindig cél. A gyakran hibás, szándékosan rossz döntésekért a felelősség nem a döntéshozót terheli, illetve ez a felelősség nehezen, vagy egyáltalán nem állapítható meg. A vezetéselmélet hosszasan tárgyalja a hatáskör és felelősség kérdését, melyeknek illeszkedniük kellene egymáshoz a hatékony működés érdekében, ez azonban a mai magyar jogrendszerben még hagy némi kívánnivalót maga után. A „gentleman’s agreements” már kihalófélben van. Az adott szó ereje elveszett, a becsület és erkölcs keretei között működni manapság gazdasági öngyilkosság. Nem filozófiai fejtegetésekbe, erkölcsi példabeszédekbe akarok kezdeni, egyszerűen az okok feltárása a célom. Vegyünk egy egyszerű példát. A közbeszerzési pályázatok során a lobbi tevékenység (hívjuk így finoman!) előnyt jelent azokkal szemben, akik nem végeznek ilyen tevékenységet. Természetesen ez költségekkel jár, ami a játékosok kifizetéseit csökkenti, ám ha nem nyer a pályázaton, akkor minden energia-és pénzbefektetés hiába volt. VI.1. Héják és galambok Tegyük fel, hogy csak kétfajta stratégia létezik. A héja minden körülmények között harcol, meghátrálni csak akkor fog, ha súlyosan megsérül. A galambok csupán fenyegető pózokat öltenek, de tiszteletben tartva az elvárásokat és konvenciókat, sosem bonyolódnak harcba. Ha héja harcol galambbal, akkor a

53

galamb hamarosan menekülőre fogja. Ha héja harcol héjával, a harc addig folytatódik, míg valamelyikük súlyosan meg nem sérül és kénytelen feladni a harcot. Ha galamb mérkőzik galambbal, akkor egy darabig pózolnak, míg valamelyikük el nem fárad, vagy egyszerűen csak feladja a hiábavaló pózolást. Tegyük fel, hogy egy populációban csak galambok vannak, azaz mindenki tisztességgel elkészíti a pályázatát, és a végeredményt semmilyen formában nem befolyásolja, a bírák pedig objektív döntést hozva kiválasztják a valóban legjobb pályázatot. Ha ebben a populációban megjelenik egy héja, stratégiája rendkívül hatékony lesz, hiszen csak galambbal találhatja magát szemben, győzelme tehát nem kétséges. Azaz, ha mindenki tisztességes úton próbál egy pályázaton nyerni, biztosan alul marad a lobbi tevékenységet folytatóval szemben, aki ismeretségét (szépen mondva kapcsolati tőkéjét) kihasználva, esetlegesen az elbírálónak anyagi előnyt ígérve indul a többiek számára előnytelen harcba. Sikeres stratégiája másokat is a héja stratégia alkalmazására ösztönöz majd. Az evolúció törvénye alapján az erős megmarad, a gyenge eltűnik az élet palettájáról. Természetesen nem lesz örökké ez a látszólag evolúciósan stabil stratégia győztes stratégia. Ha a körülmények változnak, a stratégiáknak is módosulniuk kell. Aki nem képes alkalmazkodni, az győztesből hamarosan vesztessé válhat. (Ez az alkalmazkodási hiány okozta- az egyik elmélet szerint- a dinoszauruszok kipusztulását is). Az adott populáción belül szaporodni kezdenek a héják, és egyre gyakrabban fordul elő, hogy héja találkozik héjával, növekednek a költségek, a győzelem egyre kétségesebb és bizonytalanabb. Ha sokan lobbiznak, ígérnek anyagi előnyt, akkor ki lesz a győztes? Kapcsolati tőkék és borítékok versenyévé silányulhatnak pályázati kiírások. Ám egy biztos. Az adott körülmények között mindig a héja stratégia a jobb. Ha valaki galambként viselkedik, szinte biztos a bukás a sok héja között. Megtisztulás nem nagyon várható. Bár egyre többen hagynak fel a héja stratégiával a jelentősen megnőtt költségek miatt, mégis a héják maradnak fent ebben az evolúciós csatában. A valóságban gyakran az is előfordul, hogy maga a kiíró, elbíráló adja meg a feltételeket, és adja tudtára mindenkinek, hogy a „galamb stratégiát” meg se próbálják. VI.2. Evolúció a gazdaságban Az evolúció lényege a túlélésért folytatott harc, az adott körülményekhez való legjobb alkalmazkodás. Az alkalmazkodni képtelen elhull, az erős megmarad. Ez a természetes szelekció megfigyelhető a gazdaságban is. Míg az élővilágban a természet erőforrásiért, élelemért, vízért, területért, addig a gazdaságban a fogyasztókért, vevőkért, nagyobb profitért, jobb piacokért. Minden időpillanatban létezik az adott populációban a különböző tulajdonságú egyedeknek egyfajta megoszlása. Egyes fajok képesek környezetükhöz tökéletesen alkalmazkodni, mások kevésbé, így környezetükhöz fűződő viszonyuk feszültséggel teli, míg azok, akik képtelenek az adott

54

keretfeltételekhez idomulni, halálra vannak ítélve. Ha a környezet változatlan vagy csak kis mértékben változik, az az egyed kerül túlsúlyba, amelyik a legjobban képes idomulni az adott helyzethez. A feltételek jelentős, esetleg drasztikus változása a „vezérürük” csoportjából pillanatok alatt halálra ítélt fajt alkot. Megváltozik az életképesség rangsora és új fajok válhatnak rendkívül sikeressé. „Legalább ugyanolyan mértékben szükséges a környezet viszonylagos stabilitása, hiszen a populáció egésze számára csak ennek révén létezik a fejlődéshez elengedhetetlenül fontos irányadó támpont, hogy mihez is alkalmazkodjon. Más szóval: a stabil környezet hiánya előbb- utóbb rendszertelenné teszi a populáción belüli megoszlást, ebből adódóan folyamatos lesz a populáció jegyeinek változása, azaz tulajdonképpen ez a folyamatos változás lesz az egyetlen ismérve. Idővel kialakulhatnak ugyan stabil keretfeltételek, de annak valószínűsége, hogy az ezek között élő populáció azonos az eredetivel, igen csekély. Tehát: a környezet relatív stabilitása-vagyis az, hogy nagyságrendekkel lassabban változik, mint a benne lévő populáció- megakadályozza a káosz kialakulását, de egyben megadja az evolúció egyfajta-legalábbis ideiglenesen érvényesülő-irányultságát.” (Meyer Dietmar: Evolúciós közgazdaságtan elmélettörténeti szemszögből vagy közgazdasági elmélettörténet evolúciós szemszögből.)

A dinoszauruszok éppen azért voltak a Föld történetének legsikeresebb egyedei, mert az adott keretfeltételekhez a lehető legjobban voltak képesek alkalmazkodni, ami ez esetben testtömegük hihetetlen mértékű növelését eredményezte. Ám a keretfeltételek megváltozása (jégkorszak) végzetessé vált számukra, mivel olyan szélsőséges módon alkalmazkodtak a nagyon hosszú ideig fennálló adott viszonyokhoz, hogy elvesztették rugalmasságukat, alkalmazkodóképességüket. VI.2.1. A zsiráf és az ő szép hosszú nyaka A zsiráfok populációja különböző hosszúságú nyakkal rendelkező egyedekből tevődik össze. A környezeti feltételek változása miatt (szárazság, egyéb állatfajok megjelenése) a földközeli növényzethez való hozzájutás nehézkessé vált, így azok az egyedek lettek sikeresek, melyek hosszú nyakkal rendelkeztek, arányuk a populáción belül növekedett, míg végül csak ők maradtak életben.

A gazdaságban is hasonlóképp zajlik a természetes szelekció. Az adott keretfeltételekhez legjobban alkalmazkodó gazdasági aktorok, vállalatok lesznek sikeresek, a fogyasztókért vívott harcban ők lesznek a győztesek. (A héja stratégiát alkalmazó vállalat sikeresebb, így a populáción belül növekszik a száma.) Ha a kisvállalkozások mellett megjelennek a multinacionális cégek, hipermarketek, üzletközpontok, konszernek és holdingok, akkor az adott iparágon belül méretgazdaságosságuk, költséghatékonyságuk kapcsán kiszoríthatják a kisebb tőkeerővel rendelkező „egyedeket” a piacról.

55

VII. Piaci szerkezetek Piaci szerkezet, sokféle létezik. Ezek működési sajátosságai jelentősen eltérhetnek egymástól, más módszerekkel történik az árképzés, másképp határozódik meg kínálatuk és mások a profitszerzés feltételei is. Adott piaci szerkezetet a piacon jelenlévő szereplők számával és relatív nagyságával jellemezhetünk. Ezek alapján beszélhetünk tökéletesen versenyző piacról, monopóliumról és oligopóliumról. Vizsgáljuk meg most röviden az egyes piaci szerkezetek főbb jellemzőit, piaci viselkedési módozataikat. VII.1. A tökéletesen versenyző (kompetitív) piac Az adott piaci szerkezet az itt leírt módon a valóságban sosem létezett ilyen steril módon. Talán a XIX. századi Angliában a szabad versenyes kapitalizmus időszakában volt tapasztalható ehhez hasonlatos piaci felépítés és működési mechanizmus. A piacon sok kisvállalat küzd egymással a vevők kegyeiért, termékeik homogének, azaz minőségi különbségek nincsenek, a vevők csak az árak alapján hozzák meg döntéseiket, és mivel minden vállalat gazdasági ereje elhanyagolható, ezért a piaci árra nem képesek hatni, úgymond árelfogadóak. A vevők és eladók tökéletes információkkal rendelkeznek a termék piacáról, az árakkal, költségekkel, termelési technológiákkal kapcsolatban. Az adott iparágban a be-és kilépés szabad, azt megakadályozni senki sem tudja, vagyis sem jogi, sem pénzügyi korlátok nem léteznek. Ebben az idealizált helyzetben a piaci egyensúly automatikusan kialakul, érvényesül Adam Smith „láthatatlan kéz” elve, amit már a Marshall-kereszt elemzésénél említettünk. Az ármechanizmus szabad működése túlkínálat esetén csökkenti, túlkereslet esetén növeli a piaci árat, ami egy „puhatolódzás” során elvezet az egyensúlyi árhoz. A kor klasszikus közgazdászai ezért is álltak ki a passzív állami gazdaságpolitika mellett. A közgazdaságtudomány egyik legkiemelkedőbb munkájaként tartja számon Adam Smith „A nemzetek gazdasága” című művét. Ennek lényege, hogy bár minden szereplő a saját egyéni hasznát keresi (saját kifizetéseit maximalizálja), mégis eljut a gazdasági optimumhoz. „ Nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóindulata miatt számíthatunk arra, hogy nyugodtan vacsorázhatunk, hanem azért, mert ők a saját érdekeiket tartják szem előtt. Mindenki, aki a saját tőkéjét használja, általában nem a közösség érdekét akarja előmozdítani, és nem is tudja, mennyire mozdítja azt elő. Csak a saját nyereségét akarja növelni, és ebben is, mint sok más esetben, egy láthatatlan kéz vezeti őt egy olyan cél felé, amelyet ő nem is keresett. Azzal, hogy ő a saját érdekeit követi, gyakran a társadalomét eredményesebben mozdítja elő, mintha annak előmozdítása lett volna a valóságos célja.” (Samuelson, Nordhaus)

56

A gazdasági szereplők a cserén keresztül lépnek kapcsolatba egymással. Céljuk adott helyzetük (hasznosságuk, kifizetésük növelése) javítása, de szélső esetben elfogadható az is, hogy helyzetük a korábbihoz képest legalább nem romlik. Ezen mechanizmuson keresztül a gazdaság eljuthat egy optimum pontba (Pareto-optimum), melyből a szereplők nem szándékoznak kimozdulni, mivel akkor legalább egyikük helyzete romlana. Mindez nagyon szép és nagyon jó, ám ez az idealizált állapot csak bizonyos feltételek megléte esetén áll be, ami a valóságban ritkán teljesül. A valóságban nem, inkább csak modellként létező tökéletes piaci versenytől eltérő mindenféle piaci helyzet tökéletlen versenynek, piaci elégtelenségnek, deformációnak tekinthető. VII.2. A monopólium A másik szélsőséges piaci helyzet, amikor az adott vállalat egyedül adja a piac teljes kínálatát vagy keresletét. A vevői oldalon kialakult keresleti monopóliumot monopszóniának hívjuk. Azt a ritka és speciális esetet, melyben mindkét oldalon monopólium áll, bilaterális monopóliumnak hívjuk. A továbbiakban a kínálati monopóliumokkal foglalkozunk. A kínálati monopóliumokon belül sem mindegy, hogy az adott vállalat saját erejéből válik-e monopóliummá, vagy állami, bürokratikus úton. Az első forma kialakulhat, ha valamely nagy tőkeerejű vállalat egyszerűen felvásárolja az adott térség, ország kisebb vállalatát, vagy minden más vállalatnál kisebb átlagköltséggel dolgozik, így az árversenyben szorítja ki a piacról ellenfeleit. Ez önmagában természetesen nem elég, az is fontos, hogy képes legyen egyedül kielégíteni a teljes piaci keresletet. A monopólium jellemzői teljesen eltérőek a tökéletesen versenyző piacon leírtaktól. Egy nagyvállalat uralja tehát a piacot, ami azt jelenti, hogy ármeghatározó szerepe van. A piacra való be-és kilépés korlátozott, és mivel a monopólium sérti (sértheti) más vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is, az állam kötelessége egy regulációs politika kialakítása, a monopóliumok tevékenységének felügyelete. Mit jelent az ármeghatározó szerep? A piacon termékét egyedül kínáló vállalat olyan árat határoz meg, amilyet csak akar? A kezükben tartott jegyzet bizonyos tekintetben egyedülálló a piacon, mondhatnánk, hogy a Rendőrtiszti Főiskolán belül monopolhelyzetet élvez. De melyik hallgató lenne hajlandó mondjuk 10 000 Ft-ot adni érte? Az ármeghatározó szerep nem tetszőleges ár megadását jelenti, hiszen a keresletet minden vállalatnak figyelembe kell vennie. A monopólium mivel egyedül van, a piacon jól ismeri a piaci keresletet, azaz pontosan meg tudja határozni, hogy adott termékmennyiséget milyen áron képesek eladni, és ez számukra mekkora bevételt és mekkora költség nagyságot eredményez. Mivel célja, mint minden vállalatnak a profit maximalizálása, található egy optimum pont melyben haszna a legnagyobb. (Ennek meghatározása ígéretünkhöz híven nem ezen jegyzet keretein belül történik).

57

A monopólium árbevétele függ a kereslet nagyságától és a kereslet rugalmasságától, ezért a monopólium igyekszik a keresleti függvényt úgymond kifelé tolni, és a keresletet rugalmatlanná tenni. Különösen a modern korban erre számtalan lehetőség van. Ezekkel a technikákkal a marketing foglalkozik részletesen. Egy nagy tőkeerejű vállalat igen komoly marketing hadjáratot képes indítani, és a korántsem racionálisan gondolkodó fogyasztót az általa elképzelt irányba terelni. Természetesen a monopólium léte önmagában jelenti a gazdasági profit létét (BKV; MÁV), de ha kialakul, akkor a vállalat hosszú távon is képes megtartani azt. VII.2.1. Árdiszkrimináció A monopóliumok minden lehetséges eszközzel megpróbálják növelni a vásárlók számát, rugalmatlanná tenni a fogyasztók keresletét, így maximalizálva az egyes fogyasztóktól megszerzett fizetségét. Az általa meghatározott optimális ár mellett azonban azt tapasztalja, hogy sokan elállnak a vásárlástól, a számukra túl magas ár meghaladja az ő rezervációs árukat. (A rezervációs ár az a legmagasabb elméleti ár, amit a fogyasztó még hajlandó lenne kifizetni az adott termékért.) Ez a kisebb ár is hasznot hozna vállalatunknak, ám ha mindenkinek ezen a csökkentett áron adná, profitja is csökkenne. Ugyanakkor ott vannak azok a fogyasztók, kiknek rezervációs ára magasabb a vállalat által kialakított árnál, azaz ők hajlandóak lennének ezen árnál is többet fizetni. Az így elvesztegetett esetleges profit arra csábítja a monopóliumot, hogy fogyasztóit valamilyen technikával elkülönítse és az egyes csoportoknak más- más áron értékesítse termékét. Ezt a technikát hívjuk árdiszkriminációnak. Számtalan árdiszkriminációs technika létezik, melyekből itt most három alapesetet nézünk meg. Hurdle modell of price discrimination (akadályfutó árdiszkriminációs modell) Az eladó egy meghatározott „feladatot” tűz ki a fogyasztó elé, és aki azt sikerrel teljesíti, elnyeri a jogot az olcsóbb ár melletti vásárlásra. Valószínűleg azok a vásárlók teljesítik az így elvártakat, akik az árváltozásra érzékenyebben reagálnak. A monopólium célja tehát egyértelmű: elválasztani az árra érzékeny fogyasztókat a többiektől. a) Az elsőfokú (tökéletes) árdiszkrimináció Lényege, hogy vállalatunk minden egyes termékét külön bocsátja áruba, fogyasztóit a vásárlási folyamaton belül egyesével különíti el, így minden vásárlónak saját rezervációs árán (vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli áron) értékesíti portékáját. Kiváló példa erre az aukciós kereskedelem, az árverés. De egy régiségkereskedő is hasonló technikákat alkalmazhat, ha kiváló emberismerete segíti ebben, hiszen ekkor mindenkire a lehető legmagasabb áron képes „rásózni” az adott „műkincset”.

58

b) A másodfokú árdiszkrimináció Szokás ezt a technikát mennyiségi vagy szezonális árdiszkriminációnak is hívni. A fogyasztókat itt is az adásvételi folyamaton belül különítjük el, de nem egyesével, hanem nagyobb fogyasztói csoportokban. Az elkülönítés lényege a mennyiségi árdiszkriminációban a vásárolt mennyiségben van. Azok a fogyasztói csoportok, melyek hajlandóak nagyobb mennyiségben vásárolni, kisebb egységárral számolhatnak. Ezzel naponta találkozhatnak a különböző üzletekben is. A nagyobb kiszerelésű termékek egységre lebontott ára az esetek többségében kisebb. A szezonális árdiszkriminációban bizonyos szezonális termékek árusítása oldható meg különböző fogyasztói árakon. Aki novemberben szeretne téli cipőt vásárolni, annak számolnia kell a magasabb árakkal, míg ha valaki mindezt tavasszal teszi (és vállalja azt a „szégyent”, hogy a következő télen a tavalyi modellt viseli), árkedvezményekre számíthat. c) A harmadfokú árdiszkrimináció Lényege, hogy itt vevőinket az adásvételi folyamaton kívül különítjük el, úgynevezett szeparált piacokat hozunk létre. Az adott árak valamilyen jogosultság alapján érhetők el bizonyos fogyasztók számára, mint a nyugdíjas- vagy diákjegyek, a nagycsaládos kedvezmények stb. De ide sorolhatóak az úgynevezett regionális diszkriminációs technikák, amikor akár ugyanazon vevőknek más helyen, más áron értékesítjük termékeinket. Gondoljanak csak a vonatok, hajók büféire, a repterek shopjaira, a különböző nyaralóhelyekre, vagy akár egy pici eldugott falu egyetlen vegyesboltjára. VII.3. A monopolisztikus verseny Edward Chamberlin amerikai és Joan Robinson angol közgazdász használta először ezt a kifejezést. Olyan speciális piaci formával állunk szemben, mely ötvözi mindhárom másik piaci szerkezet bizonyos tulajdonságait. Az adott piacon a szereplők száma nagy, méretük a teljes piachoz képest elhanyagolható. Ebből a szempontból tehát hasonlít a tökéletesen versenyző piacra. Ám termékeik a kompetitív piac homogén termékeivel szemben rendkívül differenciáltak (márkanév!), és ezt minden eszközzel igyekeznek is a vevők tudomására hozni. (rendkívül erős marketing tevékenység jellemzi őket!). Ezek a vállalatok adott termékfajtán, termékcsaládon belül egyfajta monopolhelyzetet élveznek, ugyanakkor versenyben is állnak egymással a fogyasztókért, a fogyasztók pénzéért. Ilyen például a farmerpiac, a mosóporpiac és az autópiac. Ahogy Kopányi Mihály fogalmazott könyvében: „ezek a vállalatok versenyző monopolistaként működnek.” Ármeghatározó szerepük tagadhatatlan, ám

59

nyilvánvalóan figyelniük kell a versenytársak árképzését is. Ez azonban legfeljebb utólagosan történhet, mivel outputdöntéseikben nem tudják közvetlenül figyelembe venni a többiek várható magatartását, azok nagy száma miatt. Az ebben a piaci formában erősen jelenlévő termékdifferenciálás bizonyos tekintetben növeli, bizonyos tekintetben csökkenti a termék árrugalmasságát. A változatlan terméket kínáló termelő a differenciálódást úgy tekinti, hogy termékének helyettesíthetősége, így a vevők árrugalmassága is nőtt, míg a differenciált terméket kínáló a termék egyedi tulajdonságai miatt úgy gondolja, terméke helyettesíthetősége csökkent. Ebben a piaci formában nem láthatunk tehát összefonódásokat, sem a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést. Gazdaságvédelmi szempontból itt leggyakrabban a tisztességtelen piaci magatartással (hírnévrontással, tiltott összehasonlító reklámmal, a fogyasztók megtévesztésével) találkozhatunk, melyekről a versenytörvény ismertetése során részletesebben beszélünk. VII.4. Az oligopólium Oligopóliumról beszélünk, ha a piacot néhány nagyvállalat uralja. Ismertetett piaci szerkezeteink közül ez áll talán a legközelebb a valósághoz. A piacon jelenlévő vállalatok mérete elég nagy ahhoz, hogy képesek legyenek meghatározni áraikat, ám számolniuk kell a versenytársak (gyakran kiszámíthatatlan) reakciójával. Egyes konkurens cégek tigrisként reagálnak és küzdenek a változások ellen, mivel azt az ő piaci helyzetük, forgalmuk, és ezáltal profitjuk elleni támadásnak veszik. A lényeg tehát, hogy itt egy vállalat kínálati mennyisége, termékének piaci ára hatással van az összpiaci keresletre, és ezáltal a versenytársak magatartására is. Amikor tehát profitjukat maximalizálják, vállalataink reagálnak a tényleges akciókra és tényleges folyamatokra, de figyelembe veszik a többiek magatartásával kapcsolatos feltételezéseiket is. Vállalataink kölcsönösen függnek egymástól, és ezen függőség mértékétől, mélységétől függően különböző stratégiákat is alkalmaznak. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az oligopól piac szereplőinek árbefolyásoló szerepe van. A piacra történő be-és kilépésnek korlátai vannak ebben a piaci szerkezetben is. Ezek szintén közgazdasági és pénzügyi eredetűek. Ha egy iparágban az átlagnál magasabb profit realizálható, felerősödik a belépési szándék. Új belépőnek az számít, aki iparágat vált, vagy az adott iparágra is kiterjeszti tevékenységét. Az iparágat uraló vállalatok nyilván nem nézik jó szemmel az iparági kapacitás növekedését, ezen keresztül pedig az árak és a profitok csökkenését, így gazdasági erejüknél fogva igyekeznek megakadályozni más vállalatok belépését az adott szegmensbe. (Tehetik ezt például az árak időleges, akár jelentős csökkentésével is). Iparágat váltani, tevékenységünket az adott iparágra is kiterjeszteni nem olcsó mulatság. Az iparági váltás attól is függhet, mennyire piacképesek azok a termelőberendezések, melyek a váltás során feleslegessé váltak, mennyire

60

használhatóak az épületek, mennyire rugalmas a rendelkezésre álló humán erőforrás stb. Az oligopól piacon termékeink lehetnek homogének és differenciáltak. Homogén termékű piacok nem nagyon léteznek, inkább csak amolyan kvázi homogén termékek, melyek funkciójukban, minőségükben nagyon közel állnak egymáshoz. Minél differenciáltabb az adott termék, annál kisebb, annál kevésbé éles a piaci harc az egyes vállalatok között. A hi-fi berendezések piacán nyilvánvalóan nincs éles küzdelem az olcsó tömegtermékek és a rendkívül drága professzionális hi-fi berendezéseket előállító cégek között, hiszen nem ugyanazt a fogyasztói csoportot célozzák meg a piacszegmentálás során. Ez azonban ritka jelenség, legtöbbször a nagyvállalatok széles termékpalettával jelentkeznek a piacon, így mindig akad termékeikhez hasonló konkurens berendezés. Gyakran még az is előfordul, hogy az adott vállalat két terméke konkurál egymással a piacon, amiről a fogyasztók nem is tudnak a különböző márkanevek miatt.

Az éles verseny, a profitért folyó ádáz harc arra készteti az iparág vállalatait, hogy tompítsák az ellentéteket, megegyezésekkel csökkentsék az esetleges árháború veszteségeit és együttesen növeljék profitjukat. Ezért ebben a piaci szerkezetben a leglényegesebb az állami felügyelet, a verseny és a verseny tisztaságának biztosítása. Tankönyvünk leglényegesebb pontjához értünk, ez a fejezet adja majd jegyzetünk zömét. A vállalatok összejátszásait és az ellene folyó állami küzdelmet igyekszem részletesen bemutatni. Közgazdaságtani szempontból ez a gazdaságvédelem legfontosabb eleme mikro szinten. VII.4.1. Oligopóliumok az összejátszás mértéke szerint Az összejátszás mértéke szerint megkülönböztetjük a tökéletes összejátszást, a tökéletlen összejátszást és a független akciók modelljét. „Összejátszás (kollúzió) esetén az iparág vállalatai között olyan megegyezés születik az árra és/vagy a mennyiségre, amely a kollúzióban résztvevő vállalatok együttes profitjának növelésére irányul.” Ez az összejátszás a verseny élességét hivatott csökkenteni. Alkalmas a profit növelésére, a bizonytalanságok, kockázatok csökkentésére, és az együttes fellépés távol tartja az iparágba belépni szándékozókat. a) A tökéletes összejátszás Tipikus esete a kartellegyezmény. A megállapodás itt formálisan, néha szervezetileg is kifejeződik. Gyakorta független irányító testületeket hoznak létre, melyek központilag irányítják az egyes vállalatok működését. Gyakorlatilag az ilyen kartellegyezmények monopol-helyzetet teremtenek a

61

piacon, megszüntetve teljesen a piaci versenyt, így magasabb árak és növekvő profit jellemzi. Mivel ez a fajta egyezmény kiiktatja a piacról a versenyt, hátrányossá válik, mind az egész gazdaság, mind a fogyasztók számára, ezért itt az állami beavatkozás nélkülözhetetlen. Modern gazdaságokban a kartell létrehozása törvényileg tiltott. Ilyen hivatalos kartell éppen ezért nem sok van. Legismertebb nemzetközi kartell az arab országok olaj-kartellje az OPEC. b) A tökéletlen összejátszás (kvázi-kollúzió) A piacon egymással versengő vállalatok, főleg homogén vagy legalábbis hasonló termékek, szolgáltatások esetében, a verseny korlátozására törekszenek, amely mindnyájuk számára előnyöket, magasabb profitokat eredményeznek. A törvényi tiltás miatt azonban ezek a megállapodások nem lehetnek hivatalosak, gyakran írott formában sem rögzülnek, hanem fehér abrosz mellett vagy tenisz-pályán köttetnek. Ahogy azt már korábban írtam az élet furcsa fintoraként itt a tiltott zónában jobban működik a gentleman’s agreements. A megállapodás szólhat árról, mennyiségről, piacfelosztásról stb. Bár ezek a megállapodások sérülékenyek, jogilag nem számon kérhetőek, és gyakran megszegésükkel még nagyobb haszonra tehet szert az adott vállalat, mégis gazdaságunk meghatározó elemeivé váltak és rendkívül komoly, milliárdos károkat okozhatnak. c) A független akciók modellje Ez esetben az iparág vállalatai önállóan, egymástól teljesen függetlenül hozzák meg döntéseiket a piaci árról és a piacra vitt mennyiségről, tevékenységeiket, akcióikat nem egyeztetik egymással, akaratlanul is elősegítve a hatékony piaci verseny kialakulását, sőt estlegesen egy komoly árháború létrejöttét. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem használják a versenytársak múltbéli és várható viselkedéséről szerzett ismereteiket (akár ipari kémkedéssel is!!). Az iparág vállalatai tehát szembesülnek egy fogoly-dilemma helyzettel és rájönnek az adott szituáció komoly hátrányaira, amely az informális megállapodás felé viszi őket. A továbbiakban ismerkedjünk meg tehát a kartellezés elméleti és gyakorlati hátterével, és az általuk okozott károk nagyságrendjével. Ismételjük át még egyszer a fogoly-dilemma helyzetet! Két bűnözőt tartóztat le a rendőrség, ellenük azonban csak közvetett bizonyítékaik vannak. A két fogoly egymástól elkülönítve a következő „ajánlatot” kapja. Amennyiben vall és a másik nem, úgy haza mehet, míg társa 10 évet kap (és fordítva). Ha mindketten vallanak 5-5 év a „jutalmuk”, ha viszont egyikük sem vall a közvetett bizonyítékok miatt 2-2 évvel megússzák. Látszólag egyszerűnek tűnik a megoldás, ám vegyük figyelembe, hogy ez egy korlátozott információjú játék, azaz nem tudom hogyan döntött a másik. Mindkét játékos saját helyzetének optimalizálására törekszik és az elkülönítés

62

miatt nincs lehetőségük a kooperatív stratégiát választani. Ha külön- külön optimalizálják helyzetüket, akkor a látszólag legjobb stratégia a vallomástétel.

vall Nem vall vall 5;5 0, -10

Nem vall

-10; 0 2; 2

Bárhogy döntsön ugyanis a másik, az erre adott legjobb válasz (legkisebb rossz választása) a vallomás. Ha ugyanis az A játékos vall, akkor a B játékosnak is vallania kell, hiszen így 10 év helyett megússza 5-tel. Ha az A játékos nem vall, akkor B-nek szintén a vallomástétel a legjobb stratégia, hiszen 2 év börtön helyett haza mehet. Nyilván B játékos gondolatmenete hasonló, amennyiben feltételezzük, hogy logikusan gondolkodnak. Ez azonban csapdahelyzet, hiszen a 2-2 év helyett így 5-5 évet kap a két bűnöző. A fogolydilemma egyik parafrázisa a két benzinkutas esete. Az út két oldalán egy-egy kút. Mindkét benzinkutasnak a hónap első napján döntenie kell az adott hónapi árról, amit aztán egy hónapig nem változtathat meg. Kooperációra nincs lehetőség, mert ott áll az úton az állam rettegett ellenőre. Pontban éjfélkor a két kutas gondterhelten áll kis táblácskájával az út mentén és vár egy jelet, egy reménysugarat, de hiába. Ha csökkenti az árat, míg a másik nem, forgalma jelentősen nőne és így a haszna is (és fordítva!). Ha mindketten csökkentik áraikat, a forgalom nem változik,bevételeik viszont zuhannak, épp hogy nullszaldósak lesznek. Ha megfigyeljük, a történet kísértetiesen hasonlít a fogolydilemma helyzethez. Bárhogy is dönt a másik, az erre adott legjobb válasz az ár csökkentése. Ha azonban mindkét fél logikusan gondolkodva, saját legjobb érdekét követve dönt, a végeredmény siralmas lesz. Ez a kérlelhetetlen logika vezet oda, hogy az adott iparág vállalatai az esetleges kockázatokat és a velük járó költségeket is hajlandóak vállalni a kecsegtető extraprofit reményében. A lebukás esetleges, a hallgatólagos megállapodások bizonyítása a hatóságok számára korántsem egyszerű. Ami azonban az én egyéni véleményem szerint a legnagyobb probléma, az a szankciók elégtelen volta. Ha a szankció végeredménye, hogy vállalataink kifizetése (nyeresége) a büntetéssel együtt is nagyobb, mintha nem kartelleztek volna, ha a kartellező cégek vezetői büntetőjogi felelősségre vonás nélkül gyarapíthatják az adófizetők kárára egyéni vagyonukat, és a valóságban a következő tenderen való részvételtől sem tiltják el, akkor semmi sem kényszeríti őket a jogkövető magatartásra. Az utca emberében felmerül a kérdés, hogy miért nem ülnek börtönben a milliárdos károkat okozó cégek vezetői, miért nem történik teljes vagyonelkobzás, és miért nem bírságolják az okozott kár mértékénél nagyobb összegre a kartellező cégeket?

63

VII.4.2. Kartellezés a gyakorlatban „Barátaink a versenytársaink. Ellenségeink a vevőink.” E szavakkal hívta szövetségbe az 1992-tôl három éven keresztül működő nemzetközi lízing kartell vezetője társait a fogyasztók ellen. A mondat tömören foglalja össze, miért is tekinthetők a kartellek a fogyasztók legádázabb ellenségeinek, és felderítésük miért egyik legfőbb feladata minden versenyhatóságnak. A kartellező cégek azáltal, hogy felosztják a piacokat vagy megállapodnak az árakban és más értékesítési feltételekben, kiküszöbölik, illetve erősen korlátozzák az egymás közötti versenyt, így képesek egy monopóliumhoz hasonló módon működni, és magasabb árakat diktálni. A kartellek működése által a fogyasztót közvetlenül és közvetve sokféle kár éri. E károk pontos számszerűsítése az egyes konkrét esetekben nagyon nehéz, ha nem lehetetlen. Nemzetközi tapasztalatokból kiindulva azonban sok száz kartell magatartása alapján képet lehet alkotni arról, hogy vajon mekkora kárt okoztak és okoznak a kartellek együttesen Magyarországon. A külföldi és magyar példában megfigyelt kartell felárak segítségével szemléltethető, hogy nagyságrendileg mennyivel is nőttek a fogyasztók többletkiadásai a kartellek következtében. E cikk néhány ilyen hüvelykujj-szabály segítségével illusztrálja azokat a károkat, melyeket a 2002 óta a GVH által felderített kartellek okoztak a fogyasztóknak. A kartellek által okozott társadalmi károk ennél valójában jóval nagyobbak. A magasabb ár miatt a piacon kevesebb termék kel el, mint versenykörülmények között, a piacon megszűnő versenynyomás pedig érdektelenné teszi a vállalatokat a termékválaszték bővítésében, és a minőség javításában. Mindazonáltal az utóbbi tényezők számszerűsítésének nehézsége miatt itt a kartellek számos káros hatása közül csak az árfelhajtó hatást érzékeltetjük. a) Mi a kartell? A kartell olyan versenytárs vállalatok közötti titkos, kifejezetten versenyellenes szövetség, mely a piacok felosztásával, a termelés korlátozásával, az árak meghatározásával korlátozza a versenyt. Némely más nem tisztán versenykorlátozó együttműködéssel ellentétben a kartelleknek semmiféle előnyös hatása nincs a fogyasztókra nézve, így a kartell-megállapodások megkötése tilos, sőt, azok a legszigorúbb versenyjogi jogsértésnek minősülnek. Kartellnek minősül, ha versenytársak a piac valamilyen kritérium alapján történő felosztásáról állapodnak meg, történjen ez akár földrajzi terület, idő, termék vagy meghatározott ügyfélkör szerint. Szintén kartellnek számít, ha a vállalkozások a megtermelt/ értékesített mennyiségben vagy kapacitásaikban, illetve ezek korlátozásában állapodnak meg. Tilalmas továbbá az árakban megállapodni. Ez akkor valósul meg, ha a versenytársak rögzítik áraikat, vagy az ár egyes elemeit, ha minimális árakat vagy standard árszámítási képletet határoznak meg, ha döntenek a különböző termékek közötti alkalmazandó árkülönbségekről, ha egységesítik, vagy éppen

64

megszüntetik az árkedvezményeket. Kartellnek minősül a reklámozást megtiltó megállapodás is. A versenytárgyalásokon való kartellezés a kartellek egyik jellegzetes fajtája. Ilyenkor a pályázók általában előzetesen megállapodnak arról, hogy ki nyeri magas áron a tendert, míg a többiek nem pályáznak, eleve versenyképtelen ajánlatokat adnak be, esetleg visszavonják ajánlataikat. Szintén kartellnek minősül, tehát szigorúan tilalmas magatartás a kollektív bojkott. Erről akkor van szó, ha a versenytársak összehangolják magatartásukat és nem, vagy csak bizonyos feltételekkel kötnek üzleti megállapodást egy személlyel, vállalkozással vagy ezek egy csoportjával. A bojkott célja más vállalkozások ellehetetlenítése és kiszorítása a piacról vagy magasabb árak érvényesítése. A kartellek képesek magasabb árakat diktálni, ami jelentős károkat okoz vásárlóiknak. E vásárlók lehetnek végfogyasztók, de gyakran maguk is vállalatok, vagy az állam pénzét költő intézmények, amelyek beszerzéseik révén kerülnek szembe beszállítóik jogellenes szövetségével. A GVH mindent megtesz a kartellek felderítése érdekében, és szigorúan bünteti a kartellezőket. A kartellek felszámolásához bizonyítani kell a kartell létét, amihez jelentős segítséget jelentenek a vevőktől kapott információk. Kellő odafigyeléssel maguk a vevők, a beszerzéssel foglalkozó szakemberek felismerhetik a kartellre utaló jeleket, és a GVH értesítésén túl maguk is tehetnek azért, hogy megvédjék magukat a kartellező eladóktól. Ehhez azonban először fel kell ismerniük, hogy egy kartellel állnak szemben. Ehhez szolgál segítségként az alábbi – korántsem teljes – lista, mely néhány olyan jelre hívja fel a figyelmet, mely a versenytárgyalásokon előforduló kartellekre utalhat. Alapjában véve minden a versenyző vállalatoktól várható ajánlattételtől, piaci viselkedéstől eltérő magatartás és arra utaló jel gyanús. Ilyenek többek között a következők: 1. Jelentősen esik az ár, amikor egy új illetve ritkán ajánlatot tevő (de a többi szereplőhöz hasonló) vállalat is megjelenik. 2. Egy vállalat jelentősen eltérő ajánlatokat ad különböző esetekben, annak ellenére hogy a költségek nagyjából hasonlóak 3. Árazonosság, így különösen: hosszabb ideig változatlan árak, vagy korábbi változékony árak után kialakuló árstabilitás. 4. Jelentős áremelkedés, pedig költségváltozás nem indokolná. 5. Az előállított termékmennyiség csökken, pedig a kereslet erős. 6. A kedvezmények hirtelen megszűntetése. 7. A piaci szereplők versenytársaikhoz igazítják, egységesítik az értékesítési feltételeket. 8. Információ arról, hogy egyes versenyzők találkoztak, egyeztettek.

65

9. Helyi és messzebbről beszállító vállalkozások ugyanakkora szállítási költséget számolnak el, vagy ugyanolyan módon számítják a szállítási költségeket. Versenytárgyalásoknál a fentieken túl: 10. A szokásosnál jóval kevesebb ajánlattevő tesz ajánlatot. 11. Egy vagy több vállalat visszavonja az ajánlatát (vagy a döntés felülvizsgálatára vonatkozó kérelmét), majd a győztes alvállalkozóként bevonja őket a projektbe. 12. Az ajánlatok formája, külalakja, a bennük lévő hibák (betűhibák, tartalmi hibák) hasonlóak. 13. Egyes ajánlattevők teljesen egyforma, részleteiben is azonos árakat jelölnek meg. 14. Ugyanazok a kellékek, mellékletek, igazolások hiányoznak az ajánlatokból. 15. Számottevő különbség van a legalacsonyabb ár és a többi árajánlat között. 16. Az egyik ajánlattévő bizonyos ismereteket árul el a tenderbontás előtt versenytársa(i) pályázatáról. 17. Körbenyerés: majdnem ugyanazok a szereplők vesznek részt több versenytárgyaláson, és mintha mindig más nyerne. 18. A tendergyőztes bevonja a sikertelen ajánlatot adó vállalatokat vagy egy részüket alvállalkozóként. 19. A tendergyőztes hirtelen eláll a szerződéskötéstől, arra kényszerítve a kiírót, hogy a második legjobbal szerződjön. 20. Egymást követő pályázatokon ugyanaz a vállalat nyer, miközben majdnem ugyanazon versenytársak sikertelen ajánlatokat tesznek. Mindezen jelenségek természetesen csak utalhatnak kartellre, de nem feltétlenül jelentik, hogy létezik is kartell. A kartellek felismerése és leleplezése közérdek. Más versenyhatóságokhoz hasonlóan a GVH Az ajánlattevők versenytárgyaláson való összejátszása és annak gyanút keltő jelei címmel külön kiadványt is közzétett, hogy segítse a beszerzéssel foglalkozó szakembereket a kartellek felismerésében. A versenytársak közötti összejátszást elősegítő tényezőkkel és a kartellek működésére utaló jelekkel kapcsolatban sok részletet tartalmazó füzet elérhető a GVH honlapján és ügyfélszolgálatán.

66

b) Mennyivel emelik az árakat a kartellek? A kérdés megválaszolásához alapjában véve mindössze két információra van szükségünk: a kartell árra, és a versenyárra. Ezeket összehasonlítva meghatározható a verseny korlátozására visszavezethető áremelés nagysága, azaz a kartell felár. A kartellek által okozott kár meghatározásának legnagyobb problémája azonban éppen abban rejlik, hogy míg a kartell működése során fennálló magas ár nagyon is jól érzékelhető, a versenyárra nézve általában nincs információ. A fô kérdés itt tehát így hangzik: ha lett volna verseny, vajon hogyan alakult volna az ár? Az ismeretlen versenyárat a gyakorlatban többféle módon közelítik meg, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Egy ilyen módszer lehet a kartell fennállása alatti átlagár összehasonlítása azzal az átlagos versenyárral, amely a kartell létrejötte előtt vagy megszűnése után volt tapasztalható a piacon. Egy másik eljárás szerint a kutató olyan, a kartell által dominált piachoz hasonló piacokról gyűjt adatokat, melyeken feltételezhetően érdemi verseny folyik. Ilyen hasonló piacok lehetnek lokális kartellek esetén például más földrajzi egységek piacai. Egy harmadik megoldás az ár alapjául szolgáló költségek és az érintett piacon működő vállalatok által alkalmazott árrések vizsgálata. Végül pedig, újabban az egyre részletesebb rendelkezésre álló adatok segítségével ökonometriai modellezéssel is megkísérelhető a kartellek által okozott felár becslése. c) Mekkora kárt okoznak a kartellek a magyar gazdaságban? A kartellekkel foglalkozó szakirodalomban a kartellek által okozott kárt legalább az értékesítési ár 10 százalékára teszik. Mind az amerikai és a brit versenyhatóságok e 10 százalékos szabály alapján közelítik a kartellek által okozott áremelést, ugyanakkor elismerik, hogy ez nagyon konzervatív becslésnek tekinthető. Az üzleti életben megfigyelt kartellek ennél jellemzően jóval magasabbra emelték az árakat. Valerie Suslow és Margaret Levenstein 2002-es tanulmányukban több, az első világháborút követően működő kartellt vizsgált, az e kartellek fennállásának idejét, stabilitását és jövedelmezőségét befolyásoló tényezőkre koncentrálva. Az általuk említett esetekben alkalmazott átlagos felár 43 százalék, a tipikus felár pedig 25 százalék. Ezek messze meghaladják a brit és amerikai versenyhatóságok által feltételezett 10 százalékos felárat. Az OECD a kartellek elleni küzdelemről szóló, 2003-ban kiadott jelentésében 38 nemzetközi kartell esetet sorol fel, feltüntetve a jogsértés által érintett termékforgalmat, a bírság nagyságát, és egyes esetekben az ismertté vált vagy becsült felárakat is. A kartellek áremelésének mértékére tizenkét esetben volt információ. Ezek alapján az átlagos felár 16 százalék, míg a tipikusnak mondható felár 13 százalék. Gregory Werden, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának (DoJ) közgazdasági szakértője 2003-ban megjelent tanulmányában tizenhárom olyan kartell esetet idéz, ahol volt információ a kartell felárra nézve. Ezek a

67

kartellek olyan piacokat érintettek, mint az autópálya- és csatornaépítés, az iskolatej, a fagyasztott hal és különböző vegyipari termékek piaca. Ezekben az ügyekben a kartellek átlagosan 21 százalékos felárat alkalmaztak, míg a tipikus felár 18 százalék volt. A kartellek által kikényszerített felárakkal kapcsolatos talán legátfogóbb tanulmány John M. Connor, a Purdue Egyetem professzorának nevéhez fűződik. A szerző 1770-ig visszamenőleg minden korábban megjelent, fellelhető angol nyelvű szakirodalmi forrást, több száz könyvet és folyóiratot, amerikai és más országok bíróságainak és versenyhatóságainak döntéseit tekintette át, bizonyítékokat keresve arra, hogy a kartellek átlagosan milyen mértékben emelték az árakat. Összesen 674, a vizsgált több mint kétszáz év során működő kartellel kapcsolatban talált az átlagos kartell felárra vonatkozó információt. Úgy találta, hogy a tipikusnak mondható kartell felár a feltételezett versenyárhoz képest 25 százalék, míg az átlagos felár 49 százalék. A vizsgált több mint 600 kartell közel harmada a verseny mellett tapasztalható árnál átlagosan 20-40 százalékkal magasabb áron adta termékét. A kartellek összesen csupán mintegy ötöde emelte az árat 10 százaléknál alacsonyabb mértékben a versenyár fölé, míg majdnem ugyanekkora hányaduk 60 százaléknál is magasabb felárat alkalmazott. A magyar kartellügyeket vizsgálva két esetben a vállalati dokumentumok utalhatnak a hipotetikus versenyár szintjére, amivel össze tudjuk vetni a kialakuló kartellárat. d) A Magyarországon felderített kartellek által okozott károk A nemzetközi példák alapján elmondható, hogy a kartellek 10 százalékkal szinte biztosan emelik az árakat, sőt 49 százalékos áremelő hatással is reálisan számolhatunk több kutatás ilyen magas átlagos áremelő hatást valószínűsít (Kartell felár-számítások a szakirodalomban c. keretes írás). Ezekből a tapasztalatokból kiindulva nagyjából megállapíthatók azok a károk, melyeket a GVH által felderített kartellek okoztak a magyar gazdaságban. Azért is becsülhetjük ily módon a károkat, mert a magyarországi kartellek az érintett szektorok, termékek alapján is hasonlóak a külföldi példákhoz. Ráadásul Magyarországon is volt több olyan kartell, ahol a versenytársak egymás közti kommunikációja fényt vetett a kartellár és az önköltség illetve a piaci ár eltérésére – és ezek a felárak összhangban vannak a nemzetközi tapasztalatokkal. Az autópálya kartellben becsült legalább 28 százalékos, valamint a Paksi Atomerőmű bérszámfejtési rendszerének bevezetésére pályázó cégek közötti megállapodás során tapasztalt legalább 46 százalékos áremelés ismeretében úgy tűnik, nem elrugaszkodott a GVH által felderített legnagyobb kartellek által okozott kárt a szakirodalom alapján kialakított hüvelykujj-szabály alapján szemléltetni. E magyar példákban a kartellek áremelésének mértéke a szakirodalomban említett 10-49 százalékos kartell felár felső határához áll közelebb. A kartell felár és a releváns forgalom ismeretében kiszámítható az a hozzávetőleges kár, melyet működésükkel e kartellek okoztak a fogyasztóknak.

68

e) Paksi Atomerőmű bérszámfejtési rendszere – 46 százalékos áremelés Két informatikai vállalkozás, az SAP és Synergon versenykorlátozó megállapodásában szintén volt utalás a versenyárra. A Paksi Atomerőmű Rt. 2004 áprilisában írt ki pályázatot a bérszámfejtési rendszerével kapcsolatos informatikai fejlesztésekre. A GVH vizsgálata megállapította, hogy a két vállalkozás a tender időszakában tárgyalást folytatott egymással, kölcsönösen megállapodott a tender kapcsán egymás szerepéről, és összehangolták ajánlataikat. Ilyen körülmények között a tenderen győztes SAP 365 millió forintért nyerte el a szolgáltatás nyújtásának jogát. A versenyhivatal hozzájutott az egyik érintett vállalkozás egy munkatársának üzenetéhez, mely így szólt: „A projekt normál áron 200-250 millióból is megcsinálható. A szerződéses ár 360 millió körül van, ami elég jelentős extraprofit […].” Bár a „normál ár” ebben az esetben nem feltétlenül azonos a közgazdasági értelemben vett versenyárral, az üzenet mégis jól mutatja a kartell áremelésének nagyságrendjét. Még ha a „normál ár” felső határát, a 250 millió forintot tekintjük is versenyárnak, a kartell-ár ezt is 46 százalékkal, 115 millió forinttal haladta meg. A fogyasztókat ért kár nagyságrendjét szemlélteti, hogy ez az összeg elegendő lett volna tizenöt-húsz faluban a teljeskörű internet hozzáférést lehetővé tevő WiFi átjátszó torony kiépítésére, vagy akár hét-nyolcszáz új számítógép beszerzésére is, amiből jó néhány iskola számítógép-parkját ki lehetett volna alakítani. Azokban az ügyekben, ahol a rendelkezésre álló információk alapján közelebbi becslés adható a felárra nézve, a kár számításához ezt vettük alapul A GVH által 2002-t követően felderített húsz legnagyobb kartell a legóvatosabb becslés szerint is – 10 százalékos felárral számítva – reálértékben mintegy 64 milliárd forinttal rövidítette meg a fogyasztókat. Abban az esetben, ha a Connor által megfigyelt magasabb – 49 százalékos – átlag felárat tekintjük mérvadónak, az okozott kár reálértéke meghaladja a 142 milliárd forintot. A középutas 25 százalékos felárral számolt kár 100 milliárd forint. Ha ez utóbbit a magyar lakosság egészére vetítjük, elmondható, hogy az elmúlt öt évben felderített kartellek minden magyar állampolgárt fejenként mintegy 10 ezer forinttal károsítottak meg. Az évek során a kár még a legalacsonyabb felárral számítva is több mint kétszer akkora, mint a 2005-ben Magyarországon ismerté vált gazdasági bűncselekmények elkövetési értéke összesen. A vizsgált öt év során felderített legnagyobb kartellek által okozott károk nagyságrendjét mutatja, hogy még abban az esetben is, ha csak a legalacsonyabb felárral számított 64 milliárdos kárt fogadjuk el, ennyi pénzből közel 40 évig lehetne működtetni a versenyhivatalt a mai költségvetése mellett. Az itt felsorolt ügyeken belül az építőipari közbeszerzések súlyát mutatja, hogy hét út- és épületépítéssel kapcsolatos tenderen történő összejátszás adja a vizsgált kartellek által érintett forgalom majdnem felét. A közbeszerzési tendereken létrehozott kartelleket az uniós és a magyar versenyjog különösen súlyos jogsértésnek minősíti, hiszen itt – közpénzekről lévén szó – a kartellek az összes adófizetőt megkárosítják. A GVH által felderített kartellek valószínűleg csupán a jéghegy csúcsát képezik, a brit versenyhatóság becslése szerint például a kartelleknek évente csupán körülbelül 15 százalékára derül fény. Ezt a felderítési arányt és a legnagyobb

69

hazai kartellek ismert működési idejét alapul véve az összes működő kartell által okozott társadalmi kár az itt vizsgált kartellek által okozott 64 – 142 milliárdos kárnak többszörösére is rúghat, és elérheti a 160 – 356 milliárd forintot. Ez a magyar GDP 0,7 – 1,6 százalékának felel meg. Összefoglalás E példák és egyszerű számítások célja a kartellek által okozott társadalmi károk nagyságrendjének érzékeltetése. A GVH által felderített legnagyobb kartellek még a legóvatosabb becslés szerint is több mint 64 milliárd forinttal károsították meg a fogyasztókat. Ez az összeg tulajdonképpen a kárra vonatkozó alsó határként értelmezhető, mert számításához – amennyiben nem állt rendelkezésre egyedi becslés – mindössze 10 százalékos áremelésből indultunk ki, míg több száz kartell árazási gyakorlata alapján az átlagos áremelés mértéke ezt messze meghaladja. E becslés továbbá csupán a fogyasztókat a drágulás miatt ért károkat veszi figyelembe, a kartellek számos egyéb káros hatását figyelmen kívül hagyja. Legyen szó tojásról, autósiskolai óráról, grafikai szolgáltatásról vagy éppen autópálya építésről, egyszerű bolti vásárlásról, vagy közbeszerzési eljárásról, a kartellek jelen vannak, és az általuk okozott társadalmi kár hatalmas. A versenytársak közötti összejátszás a legsúlyosabb versenyjogi sérelemnek minősül, ezek hatékony felderítése és megfelelő büntetése közérdek. Az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás jól illusztrálja a verseny fontosságát. A korábbi autópálya építési pályázati rendszer megváltoztatása soha nem látott versenyt, és ez által alacsonyabb árat eredményezett. A 2000-es évek elején mindig ugyanazon, monopolhelyzetben lévő állami konzorcium kapott megbízást autópálya építésre, gyakorlatilag nem volt verseny az autópálya építés piacán. 2002 után ugyan megindult az autópálya építésre képes cégek versenyeztetése, de a tendereken résztvevő cégek sokszor kartell-megállapodásokkal küszöbölték ki a versenyt, és ahelyett hogy egymásnál kedvezőbb feltételeket kínáltak volna, inkább felosztották egymás között a feladatokat és emelték áraikat. A GVH több esetben is eljárást indított, csak 2004-ben öt, az építőipari közbeszerzéssel kapcsolatos kartellügyben hozott döntést a Versenytanács. Az M7-es autópálya utolsó szakaszának megépítésére kiírt pályázatában a tendert kiíró Nemzeti Autópálya Zrt. jelentősen változtatott a pályázat feltételein a korábbi gyakorlathoz képest. A részvételt korlátozó előírások eltörlése illetve megváltoztatása növelte a tenderen ringbe szállók számát. Az így élesedő verseny hatására a kivitelezési ár a 2000 óta kiírt tendereken tapasztalt árhoz képest lefelé mozdult: a győztes pályázó minden várakozást és korábbi árat „alulmúlva”, 43,8 milliárd forintért vállalta az útszakasz megépítését. A médiában a gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban a korábbi autópálya építések árához képest 40 százalékos árcsökkenésről számolt be. Az erősebb verseny és a műszaki feltételek könnyítése által külön-külön gyakorolt hatást nem ismerve elmondható, hogy a magyar állam e két tényezővel összességében mintegy 30 milliárd forintot spórolt meg az M7-es autópálya utolsó szakaszának

70

megépítésén. Ez az összeg körülbelül akkora, mint amennyi bevétel az autópályadíjakból egy év alatt befolyik a költségvetésbe. Az M7-es Balatonkeresztúr- Nagykanizsa szakaszát nem számítva a 2000 óta épített autópályák mai áron összesen mintegy ezermilliárd forintba kerültek. Ha ehhez képest minden építkezés valóban 40 százalékkal olcsóbban is megvalósulhatott volna, az 400 milliárd forint megtakarítást jelenthetett volna az államnak. Ha az autópálya kartell esetében becsült 28 százalékos árkülönbséget vetítjük ki a 2000 óta épült autópályákra, elmondható, hogy ezeken az építkezéseken az állam verseny mellett közel 220 milliárd forintot spórolhatott volna meg. Ebből az összegből az M7-es utolsó szakaszának kilométerárát alapul véve akár további 180 km autópálya is épülhetett volna. Vagy, ha ezt az összeget kerékpárutak kiépítésére fordítanánk, mintegy 11 ezer kilométer kerékpárút épülhetne. Ez a jelenleginél közel hatszor kiterjedtebb hálózatot eredményezne Magyarországon. A kartellben való részvétel a fogyasztók rovására jelentős előnyöket kínál a vállalkozások számára. Ezért lépnek fel a versenyhatóságok egyre keményebb eszközökkel a kartellek felderítése és felszámolása érdekében. Így aztán, ha a kartellre fény derül, a résztvevő vállalatoknak és vezetőiknek komoly negatív következményekkel kell számolniuk. A kartell egyik legsúlyosabb következménye a negatív publicitás, ami abból fakad, hogy a kartell kapcsán a vállalat neve negatív kontextusban forog. Ez romba döntheti évek PR erőfeszítéseit, és hosszabb időre nyomot hagy a vállalat imázsán. (2002 óta a Népszabadság harmincnál több, a Figyelő közel húsz esetben írt a GVH által felfedett kartellekről.) A kartellezés a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés, az ilyenben vétkes vállalkozást a GVH ennek megfelelően komoly pénzbírsággal bünteti. 2002 és 2006 között 20,2 milliárd forint nominálértékű bírságot vetett ki, és volt olyan vállalkozás, amely egy ügyben 5,3 milliárd forintos bírságot kapott. A kartell által megkárosított vevők a kartellező vállalkozás ellen kártérítési pert indíthatnak polgári jogi eljárásban. Az ilyen perekben kikényszerített kártérítések a versenyhatóság által kivetett bírságot is jóval meghaladhatják. A kilencvenes évek végéig működő, a nemzetközi vitaminpiacot irányító vitaminkartell esetében például az USA egyik versenyhatóságaként eljáró Igazságügy Minisztérium 900 millió dolláros bírságot vetett ki, a bíróságok pedig magán kártérítési perekben további egymilliárd dollárt ítéltek meg a károsultaknak. f) Megéri kartellezni? A közbeszerzési és koncessziós eljáráson kartellező vállalkozással szemben egyéb szankciók alkalmazására is van mód. Ilyenek többek között a közbeszerzési eljárásból való kizárás, vagy az önkormányzati, állami és európai uniós támogatásokban való részesülés megtiltása. Nemcsak a kartellező vállalkozás, de az azt képviselő, kartell-megállapodást kötő üzletember is büntethető: a kartellezést 2005 szeptembere óta a bíróság öt évig terjedő

71

szabadságvesztéssel sújthatja, ami aligha lesz a vezetői önéletrajz legfényesebb eleme. A kartell tulajdonképpen meglopja a fogyasztókat, nem véletlen, hogy az egyik leglátogatottabb angol nyelvű katolikus honlapon az árrögzítés is szerepel a „Ne lopj!” címszó alatt a halálos bűnöket felsoroló listán. Amennyiben egy kartell nem csak Magyarországra terjed ki, vagy ha hatása, például az áremelkedés nem csak Magyarországot érinti, a külföldi piacokra gyakorolt hatás tekintetében az adott ország versenyhatósága, illetve az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága (DG COMP) is büntethet, saját szabályai szerint. A 2004-ben kinevezett új versenyjogi biztos, Neelie Kroes egyik fő célkitűzése a kartellek elleni harc erősítése, ami 2006-ban már látványos eredményeket hozott. Az Európai Bizottság hagyományosan komoly bírságokkal sújtja a kartelleket, a bírságolási politika 2006-os szigorítása pedig további bírságnövekedést vetít előre. A bírság a kartellező vállalkozásoknak a kartell által érintett termékekkel bonyolított éves forgalmának immár 30%-a is lehet, szorozva a jogsértés éveinek számával, és tovább emelve ha visszaesésről van szó. Az USA-ban rendszeres a büntetőjogi szankciók, a börtönbüntetések kirovása. Ráadásul nem csak hogy jelentős kárral jár, ha bebizonyosodik egy cég kartellben való részvétele, de nem is csak saját ügyességén múlik, hogy elkerüli- e a felfedezést és a felelősségre vonást. Nem bízhat meg kartelltársaiban sem: azok is ösztönözve vannak, hogy a kartellről elsőként szolgáltassanak információkat a versenyhivatalnak, mentesülve ez által a bírságtól, amit viszont a többiekre kirónak – ezáltal versenyelőnyre is szert téve – és otthagyva a kartelltársakat a slamasztikában. Számos esetben pedig az elégedetlen, esetleg a cégtől már eltávozott munkatársak bosszúja okozta a kartellek bukását. A fentieknek megfelelően kartellezni utólag nagyon drágának bizonyulhat a cég és tisztviselői számára, és nagyon nagy kockázatot vállal, aki belevág. Ha pedig egy cég már elkövette a hibát és részt vesz egy kartellben, érdemes fontolóra vennie, hogy a kartellről a GVH-nak (illetve az Európai Bizottságnak) információkat szolgáltatva mérsékelheti a leleplezéssel járó számos negatív gazdasági következményt. A felelős tisztviselő vallomásával pedig elkerülheti a büntetőjogi szankciókat. g) Mi a teendő? Gyanú esetén a vevők maguk is felléphetnek a kartellekkel szemben, reagálhatnak a tisztességtelen ajánlatra, ezzel alacsonyabb árakat érhetnek el. Amennyiben egy versenytárgyalás során merül fel a kartell gyanúja, hirdethetnek új eljárást, melyen a kartellből kimaradt beszállítókat is pályázat beadására ösztönözhetik. Lehetőség van arra is, hogy aki a kartell működése által sérelmet vagy kárt szenvedett, bíróság előtt érvényesítse kártérítési igényét. A versenyjogi szabályokba ütköző szerződések semmisnek minősülnek, polgári perben tehát kikényszeríthetők ennek jogkövetkezményei is. A kartellre utaló jeleket, bizonyítékokat a GVH-hoz eljuttatva a bejelentők nagyban segíthetik a hivatal fellépését. A GVH-nak megvannak az eszközei a kartell felszámolására, bírságot vethet ki, vagy más szankciókat alkalmazhat.

72

Amennyiben a versenyzők összejátszásának gyanúja felmerül, jelezhetik ezt, illetve információt kérhetnek a versenyhivatal Kartell Irodájánál. Az iroda munkatársai ezt követően kapcsolatba lépnek a bejelentővel, és döntenek az eljárás indításáról. h) Utolsó esély a gyorsaknak A versenykorlátozó megállapodásban résztvevő vállalkozások számára a Gazdasági Versenyhivatal által alkalmazott engedékenységi politika lehetőséget nyújt a büntetés részleges, vagy akár teljes elengedésére. E politika lényege, hogy a GVH a titkos megállapodás azon résztvevőit, melyek hajlandóak részvételüket megszüntetni, és a kartell létezéséről és működéséről a GVH számára információval szolgálni, a bírság részleges vagy teljes elengedésével jutalmazza. Az engedékenység szó hallatán sokak arra gondolhatnak, hogy a GVH megbocsát a bűnbánóknak, ez azonban tévedés. A versenyhivatal a bírság elengedésével nem méltányosságot vagy kegyelmet gyakorol. Az engedékenységi politika nem egyéb, mint eszköz a kartell megállapodásokra jellemző hallgatás megtörésére azáltal, hogy a résztvevőket érdekeltté teszi a hatósággal történő együttműködésben. A GVH célja a jogsértések minél szélesebb körű feltárása és az elkövetők szigorú megbüntetése. Az engedékenységi politika is e célt szolgálja azzal, hogy a kartellekre jellemző belső feszültségeket tudatosan használja ki: bizalmatlanságot gerjeszt a kartelltagok között. A bírság teljes elengedése és a bírságösszeg csökkentése Egy kartellben résztvevő vállalkozás akkor folyamodhat a bírságösszeg teljes elengedéséért, ha elsőként szolgáltat olyan érdemi információkat a GVH számára még ismeretlen kartellről, amelyek alapján a hivatal vizsgálatot tud indítani. A bírság teljes összege akkor is elengedhető, ha a kartellben résztvevő vállalkozás egy már megindított eljárásban elsőként hoz a GVH tudomására a jogsértés megállapítása szempontjából döntő fontosságú bizonyítékokat és információkat, feltéve, hogy a benyújtás időpontjában a GVH még nem rendelkezett a jogsértés bizonyításához elegendő információval. Az első bejelentő a versenyjogi felelősségre vonáson túl az esetleges büntetőjogi szankcióktól is mentesül. Bírságcsökkentésben akkor részesülhet egy kartellben résztvevő vállalkozás, ha ugyan nem elsőként bocsát döntő fontosságú bizonyítékokat a GVH rendelkezésére, de olyan információkkal szolgál, melyek egyértelműen többletértékűek a már a GVH birtokában lévő bizonyítékokhoz képest. Ez a gyakorlatban alapvetően olyan írásos, bizonyító erejű dokumentumokat jelent, amelyek segítségével a tényállás lényegesen jobban tárható fel. Amennyiben a benyújtott bizonyítékok megfelelnek e feltételnek, a kartell leleplezését követően a GVH-t elsőként érdemi információkhoz juttató vállalkozás számára a bírságcsökkentés mértéke 30-50 százalék, a második vállalkozás esetén 20-30 százalék, a további vállalkozások esetén pedig legfeljebb 20 százalék. Ezek az engedmények – tekintettel a jelentős bírságösszegekre – abszolút számokban mérve is tetemesek. A bírság teljes vagy részleges elengedésének

73

további feltétele ugyanakkor, hogy a vállalkozás a bizonyítékok átadása után azonnal megszünteti tevékenységét a kartellben, az eljárás során pedig folyamatosan és teljes körűen együttműködik a GVH-val. A bírság csak akkor engedhető el, ha a kartellező vállalat nem végzett olyan tevékenységet, amellyel másokat a jogsértésben való részvételre és a kartell működtetésére kényszerített, vagyis a „főkolomposok” semmiképpen sem mentesülhetnek a következmények alól. i) A hallgatás fala: nyer, aki megtöri Az eddig leleplezett egyik legnagyobb nemzetközi kartell, az 1989 és 1999 fennálló vitamin-összeesküvés jól szemlélteti, hogyan is működik az engedékenységi politika, és mennyit is nyerhet az időben eszmélő és a kartellről információt szolgáltató vállalkozás. Tizenhárom vitamin előállító cég az Európai Unióban összesen 790 millió euró bírságot, Ausztráliában 26 millió dollár bírságot és 30 millió dollár kártérítést, az USA-ban pedig közel 900 millió dollár bírságot és több mint egymilliárd dollár kártérítést fizetett, miután egy társuk kilépett a szövetségből, és lebuktatta a kartellt. A Roche (svájc), a BASF (német), a Rhone-Poulenc (francia) és számos más nemzetközi vállalkozás közel tíz éven át osztotta fel tudatosan a vitaminok teljes világpiacát. Amikor felmerült a gyanú, hogy esetleg kartell van a vitaminpiacon, a gyártók ezt tagadták – ám egyikük, a Rhone-Poulenc az első bejelentő jogán engedékenységért folyamodott, és információt szolgáltatott a versenyhatóságoknak. A cég ezzel többszörösen is jól járt. Míg a kartell többi résztvevője több százmillió eurós bírságot fizetett, a francia cég az Egyesült Államokban és Európában is megúszta egy szimbolikus bírsággal. Magyarországon a Kemira GrowHow és a Tessenderlo csoport 2003-ig tizenhárom éven át vett részt áregyeztető, piacfelosztó megállapodásban. E két vállalat ezzel szinte teljes mértékben uralta a takarmányfoszfát hazai piacát. A hosszú szövetség a Kemira bejelentésével ért véget. Míg a Tessenderlóra 131 millió forint bírságot rótt ki a versenytanács, a megállapodást bejelentő Kemira a bírság egymilliárd forintot meghaladó teljes összege alól mentesült. A 2002-ben Magyarországon lefülelt autópályaépítők ezzel szemben nem fordultak engedékenyégi kérelemmel a versenyhivatalhoz. Az eljárás alatt mindvégig kitartottak versenytársaik mellett, a milliárdos cehhet pedig a részvényeseik voltak kénytelenek megfizetni. A Hídépítő Rt. közel 1,4 milliárd forintot, a Betonút Rt. mintegy 2,2 milliárd forintot, a legmagasabb bírságot fizető Strabag Rt. pedig közel 2,5 milliárd forintot takaríthatott volna meg, ha együttműködik a GVH-val, és elsőként fedi fel a kartellt. A Strabag bírságának nagyságrendjét illusztrálja, hogy amennyiben ezt az összeget a cég – akár egy krimiben – ezer forintos címletekben fizetné be, a bankjegyek hangos végigszámolása egy embernek egy hónapba telne, az evéssel és alvással töltött időt nem is számolva. A kartellből tehát van kiút, de csakis a leggyorsabbak számára.

74

j) Egyesült Királyság –Kartell a futballemléktárgyak piacán Az Egyesült Királyság versenyhatósága (OFT) számos vállalkozás közötti versenykorlátozó megállapodásra derített fényt a futball emléktárgyak piacán. A kartellező vállalkozások (köztük az Umbro és a Manchester United) megegyeztek, hogy bizonyos minimális áraknál olcsóbban nem adják termékeiket. Az OFT 2003 augusztusában a megállapodást törvénysértőnek nyilvánította és több mint 18 millió font bírságot rótt ki a jogsértő cégekre. Ezt követően az árak 30 százalékot meghaladó mértékben csökkentek, a futball-rajongók nagy örömére. k) Svédország –Aszfaltkartell A svéd versenyhivatal az aszfaltgyártás piacát vizsgálva több útépítéssel kapcsolatos közbeszerzésre kiterjedő összejátszást tárt fel az aszfaltgyártó cégek között. Az ügy érdekessége, hogy a pályázatokat kiíró svéd közúti hivatal (Vägverket) egyik leányvállalata is részt vett a saját anyavállalata ellen elkövetett összeesküvésben. A svéd versenyhivatal beavatkozásának hatására a közbeszerzési árak szinte azonnal, közel 20 százalékkal estek. l) Autópálya kartell Az egyik ilyen ügy a GVH történetének legnagyobb bírságát eredményező autópálya kartell. A GVH 2003 februárjában eljárást indított a Nemzeti Autópálya Rt. által az M7 balatonszárszói, az M3 görbeházai és az M7-M70 Becsehely és Letenye közötti szakaszának megépítésére 2002 augusztusában kiírt, nyílt, előminősítéses közbeszerzési pályázaton induló vállalkozások ellen. A versenyhivatal valószínűsítette, hogy a pályázók összehangolták ajánlataikat, és felosztották egymás között az összesen mintegy 60 km-es szakasz megépítését. A GVH a vállalatoknál tartott helyszíni vizsgálat során több olyan dokumentumot is lefoglalt, mely alapján megállapítható volt a jogsértés. A Strabag Rt. Egyik vezetőjétől lefoglalt feljegyzés utalt olyan „költség alapú árakra”, melyek az ügyben iránymutatásként szolgálhatnak a versenyárra nézve. A feljegyzés szerint a „költség alapú” ár 90 milliárd forint lett volna, amihez tökéletes verseny esetén elvileg a piaci ár is tartana. Ha az önköltségekre az építőipari vállalatok 2002-es átlagos haszonkulcsának (5,2 százalék) megfelelő profitot is rászámítunk, és ezt versenyárnak tekintjük, elmondható, hogy az útszakaszok megépítése verseny mellett kb. 94-95 milliárd forintból megvalósítható lett volna. Még ha nagyvonalúan e haszonkulcs kétszereséből indulunk is ki, a projekt 100 milliárd forintból kivitelezhető lett volna. A kartell ennél 28 százalékkal magasabb nettó áron, 128 milliárd forintért vállalta a feladatot. Az útépítők e tiltott szövetsége ezzel

75

tehát legalább 28 milliárd forinttal károsította meg közvetlenül a fogyasztókat. Ez az összeg nagyobb, mint Pécs éves költségvetése. m) A gépjárműjavítók esete a biztosítókkal Egyetlen vállalatra mért legnagyobb bírságát 2006 végén szabta ki a GVH: az Allianz Hungáriát 5,3 milliárd Ft-ra büntette. Az ügyben összesen kirótt 6,8 milliárd forintos bírság alig marad el az autópálya kartellben kiszabott 7 milliárdos rekordtól. Az ügyben számos kifogásolt magatartás valósult meg egyszerre, melyek önmagukban is versenykorlátozó hatásúak. Két nagy biztosítótársaság, az Allianz Hungária és a Generali-Providencia 2003 és 2005 között „ajánlott árakban”– valójában emelt óradíjakban – állapodott meg a hat-hétszáz autókereskedőt magába tömörítő Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével (GÉMOSZ). A versenytanács megállapította, hogy a GÉMOSZ – bár társadalmi szervezet – kartellként működött, lehetővé tette tagjai számára az árverseny korlátozását, és a magasabb, egységes árak érvényesítését. Az összehangolt magatartás révén a gépjárműjavítóknak 2003 és 2005 között évente az inflációt meghaladó, 10 százalék feletti áremelést sikerült véghezvinniük, de tárgyalások folytak háromszor ekkora mértékű óradíjemelésről is. Az emelt óradíjakat a biztosító társaságok annak fejében voltak hajlandóak elfogadni, hogy a gépjárműjavítók ezt számukra új biztosítási szerződések megkötésével ellentételezik, és összehangolták a gépjárműjavítóknak fizetett óradíj szintjét a javítók biztosításértékesítésben elért teljesítményével. A piacon lévő többi biztosító szintén a mesterségesen magas javítási árakat volt kénytelen fizetni a gépjárműjavítóknak, míg számukra a gépjárműre szóló biztosítás értékesítésének e csatornája zárva maradt. A két biztosító nem egymással kartellezett, hanem a gépjárműjavítók árkartelljére rábólintva próbálta meg korlátozni a versenyt a gépjármű biztosítások piacán. A GVH a versenykorlátozó megállapodásokban részt vevő biztosítókra, márkakereskedőkre és a közvetítő – a biztosítási piac működtetésében kulcsszerepet játszó – biztosítási alkuszokra rótt ki bírságot.

76

VIII. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) A GVH állami költségvetési szerv országos hatáskörrel és illetékességgel. Eljár minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik a bíróság hatáskörébe. Elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyeket az európai közösségi versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utal. A GVH részére feladatot csak törvény írhat elő, a kormánytól független szervezet, mely az Országgyűlés ellenőrzése alatt áll. A GVH élén az elnök áll, akit a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevez ki hat évre. Munkáját elnökhelyettesek segítik. Az elnök egyebek mellett: 1. irányítja és képviseli a GVH-t, megállapítja annak szervezeti és működési szabályzatát 2. gyakorolja a munkáltatói jogokat (kivétel a Versenytanács tagjainak kinevezése és felmentése) 3. kijelöli a Versenykorlátozó Magatartások és Erőfölényes Helyzetek Tanácsadó Bizottságában, valamint az Összefonódások Tanácsadó Bizottságában a Gazdasági Versenyhivatalt képviselő személyeket 4. irányítja a GVH versenykultúrát és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrát fejlesztő tevékenységét 5. külön felkérés alapján az Országgyűlésnek a gazdasági versenyt érintő kérdésekben szakvéleményt ad 6. évente beszámol az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának a GVH tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül 7. a kormány ülésén a GVH feladatkörét érintő kérdések tárgyalásakor tanácskozási joggal részt vesz A Versenytanács a GVH szervezeti keretei között működő döntéshozó testület, amely érdemi határozatot hoz a versenyfelügyelet eljárás során, hivatalból elrendeli a versenyfelügyeleti eljárás során hozott határozat végrehajtását, illetve elbírálja a vizsgáló határozat ellen előterjesztett jogorvoslati kérelmet. A Versenytanács elnökből és tagokból áll, a GVH egyik elnökhelyettesét a köztársasági elnök bízza meg a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával. A Versenytanács tagjait szintén a köztársasági elnök nevezi ki- a GVH elnökének javaslatára- hat évre. A tagok a versenyfelügyeleti eljárás során csak a törvénynek vannak alárendelve. Az eljáró Versenytanács érdemi határozatait háromtagú (kivételes esetekben öttagú) tanácsban hozza meg.

77

A GVH vizsgálatot végző, illetve a vizsgálat eredményességét segítő feladatokat ellátó, legalább szakirányú felsőfokú szakképesítéssel rendelkező köztisztviselőit vizsgálónak nevezik. A Versenytanács által hozott határozat felülvizsgálata a kézbesítéstől számított 30 napon belül keresettel kérhető a Fővárosi Bíróságtól, mely a Versenytanács határozatát megváltoztathatja. A GVH versenyfelügyeleti feladatait az alábbi jogszabályok határozzák meg: 1. a versenytörvény (1996. évi LVII. törvény) 2. az ártörvény (1990. évi LXXXVII. törvény) 3. a reklámtörvény (2008. évi XLVIII. Törvény) Vannak azonban olyan feladatok, melyek a bíróságok hatáskörébe tartoznak. Ilyenek a tisztességtelen piaci magatartásba ütköző tevékenységek (hírnévrontás, üzleti titok megsértése, névutánzás, tisztességtelen bojkott felhívás), valamint a megtévesztő reklám és a tilos összehasonlító reklám. A GVH eljárásai kérelemre vagy hivatalból indulhatnak. Kérelemre elsősorban fúziós kérdésekben tart a GVH vizsgálatot. A GVH eljárásainak három fő szakasza van. Először a vizsgálók eljárása történik, akik vizsgálati jelentést küldenek a Versenytanács felé. Ezt követi a Versenytanács eljárása, akik vagy megállapítják a jogsértést és szankcionálják azt, vagy jogsértés híján megszüntetik az eljárást. Amennyiben szankcionált jogsértés történik, akkor harmadik lépésben következik az utóvizsgálat, mely a szabott feltételek teljesítésének ellenőrzéséből áll.

78

IX. Versenykorlátozások joga

1996. évi LVII. Törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról

A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is. E célok megvalósítására az Országgyűlés - figyelembe véve az Európai Közösség jogszabályaihoz való közelítés követelményét, valamint a hazai versenyjog hagyományait is - a következő törvényt alkotja:

IX.1. A versenytörvény

I. RÉSZ

I. Fejezet

A törvény hatálya

1. § (1) E törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságnak - ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is a VI. fejezetben szabályozott magatartások kivételével - (a továbbiakban az előzőek együtt: vállalkozás) a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására, kivéve, ha törvény eltérően rendelkezik. E törvény hatálya alá tartozik továbbá - a II-III. fejezetekben szabályozott magatartások kivételével - a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet.

(2) Az Európai Közösséget létrehozó szerződés (a továbbiakban: EK-Szerződés) 81. és 82. Cikkének alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha a Szerződés 81. és 82. Cikkében foglalt versenyszabályok végrehajtásáról szóló 1/2003/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1/2003/EK rendelet) alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság eljárásának van helye

79

II. Fejezet

A tisztességtelen verseny tilalma

2. § Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, üzletfelek, valamint a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni.

2/A. § (1) E törvény alkalmazásában fogyasztó a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) alapján fogyasztónak minősülő megrendelő, vevő és felhasználó.

(2) E törvény alkalmazásában üzletfél a fogyasztónak nem minősülő személy.

3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.

4. § (1) Tilos üzleti titkot tisztességtelen módon megszerezni vagy felhasználni, valamint jogosulatlanul mással közölni vagy nyilvánosságra hozni.

(2) Üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzésének minősül az is, ha az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele - a titok megszerzése idején vagy azt megelőzően - bizalmi viszonyban vagy üzleti kapcsolatban álló személy közreműködésével szerezték meg.

(3) E törvény alkalmazásában

a) üzleti titok fogalma alatt a Ptk. 81. § (2) bekezdésében meghatározott fogalmat kell érteni;

b) bizalmi viszony különösen a munkaviszony, a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony és a tagsági viszony;

c) üzleti kapcsolat az üzletkötést megelőző tájékoztatás, tárgyalás, ajánlattétel akkor is, ha azt nem követi szerződéskötés.

5. § Tilos máshoz olyan tisztességtelen felhívást intézni, amely harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását célozza.

6. § Tilos az árut, szolgáltatást (a továbbiakban együtt: áru) a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel - ideértve az eredetmegjelölést is - vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba

80

hozni, reklámozni, továbbá olyan nevet, megjelölést vagy árujelzőt használni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.

7. § Tilos a versenyeztetés - így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás -, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságát bármilyen módon megsérteni. E tilalmat csak azokra a magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket e törvény más rendelkezése vagy külön törvény nem szabályoz.

III. Fejezet

Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma

8. § (1) Tilos a gazdasági versenyben az üzletfeleket megtéveszteni.

(2) Az üzletfelek megtévesztésének minősül különösen, ha

a) az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;

b) elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, továbbá, hogy annak felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli;

c) az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, az üzletfél döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak;

d) különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.

8/A. § Nem terjed ki e Fejezet hatálya az olyan magatartásra, amely a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezései értelmében megtévesztő reklám.

9. § A használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás megtévesztésre alkalmas-e.

10. § Tilos az üzletfél választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan

81

körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.

IV. Fejezet

A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma

11. § (1) Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, a köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.

(2) Ez a tilalom vonatkozik különösen:

a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására;

b) az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására;

c) a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehetőségének korlátozására, valamint a fogyasztók, üzletfelek meghatározott körének valamely áru beszerzéséből történő kizárására;

d) a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására;

e) a piacra lépés akadályozására;

f) arra az esetre, ha azonos értékű vagy jellegű ügyletek tekintetében az üzletfeleket megkülönböztetik, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;

g) a szerződéskötés olyan kötelezettségek vállalásától történő függővé tételére, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához.

(3) Azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket e törvény az (1) bekezdésben meghatározott tilalom megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári

82

Törvénykönyvben a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel.

13. § (1) Nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű.

(2) Csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve, ha az

a) a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy

b) a piac versenytársak által történő felosztására vonatkozik.

(3) A tíz százalékot meg nem haladó piaci részesedésnek a megállapodás érvényességének időtartama alatt, ha pedig az egy évnél hosszabb, minden naptári évben teljesülnie kell.

(4) Az (1)-(3) bekezdésektől eltérően a tilalom alá esik a megállapodás, ha annak és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a verseny jelentős mértékben megakadályozódik, korlátozódik vagy torzul. A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy a megállapodás tilalom alá esik. Ilyen esetben bírság kiszabásának nincsen helye.

14. § (1) Az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni.

(2) A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt - a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel - ésszerűen helyettesítő árukat (keresleti helyettesíthetőség), továbbá a kínálati helyettesíthetőség szempontjait.

(3) Földrajzi terület az, amelyen kívül

a) a fogyasztó, illetve az üzletfél nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy

b) az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni.

15. § (1) Nem függetlenek az egy vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozások, valamint azok a vállalkozások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak.

(2) Egy vállalkozáscsoportba tartozik a vállalkozás azokkal a vállalkozásokkal,

a) amelyeket a 23. § (2) vagy (3) bekezdésében foglaltak szerint önállóan irányít;

83

b) amelyek az a) pont szerint irányítják;

c) amelyeket a b) pont szerinti vállalkozás az a) pont szerint irányít;

d) amelyeket az a)-c) pont szerinti vállalkozások és a vállalkozás közül kettő vagy több közösen irányít.

(3) Függetlennek kell tekinteni a 25. §-ban említett vállalkozásokat, valamint azokat az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek [27. § (3) bekezdés].

16. § A megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány rendeletben mentesítheti a 11. §-ban foglalt tilalom alól. A Kormány a megállapodások csoportos mentesüléséről a törvény 17. §-ában foglalt szempontok figyelembevételével rendelkezhet.

16/A. § (1) Nem vonatkozik a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos mentesülés a megállapodásra, ha a megállapodás és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a 17. §-ban foglaltak nem teljesülnek.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a csoportos mentesülés kedvezménye a jövőre nézve nem vonatkozik a megállapodásra. Ilyen esetben bírság kiszabásának nincs helye.

17. § Mentesül a 11. §-ban foglalt tilalom alól a megállapodás, ha

a) az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, vagy a műszaki vagy a gazdasági fejlődés előmozdításához, vagy a környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához;

b) a megállapodásból származó előnyök méltányos része a fogyasztóhoz, illetve az üzletfélhez jut;

c) a gazdasági verseny velejáró korlátozása vagy kizárása a gazdaságilag indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg; és

d) nem teszi lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását

20. § Annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól a 16. § vagy a 17. § alapján mentesül, azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik.

84

V. Fejezet

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma

21. § Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen:

a) az üzleti kapcsolatokban - ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is - tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni;

b) a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a fogyasztók, üzletfelek kárára korlátozni;

c) indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától;

d) a másik fél gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni;

e) az árut az ár emelését megelőzően vagy az ár emelkedésének előidézése céljából, vagy egyébként indokolatlan előny szerzésére, illetve versenyhátrány okozására alkalmas módon a forgalomból indokolatlanul kivonni, illetőleg visszatartani;

f) az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, továbbá a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához;

g) azonos értékű vagy jellegű ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;

h) a versenytársaknak az érintett piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni;

i) a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni; vagy

j) a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni.

22. § (1) Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14. §), aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben

85

tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak és üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására.

(2) A gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen

a) azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés milyen költségekkel és kockázattal jár, illetve, hogy milyen műszaki, gazdasági vagy jogi feltételek megvalósítását igényli;

b) a vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását;

c) az érintett piac szerkezetét, a piaci részesedések arányát, a piac résztvevőinek magatartását, valamint a vállalkozásnak, illetve vállalkozáscsoportnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását.

(3) Gazdasági erőfölényben lehet egy vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport vagy több vállalkozás, illetve több vállalkozáscsoport közösen.

VI. Fejezet

A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése

23. § (1) Vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha

a) két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás összeolvad, vagy egyik a másikba beolvad, vagy a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik,

b) egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több, tőle független vállalkozás egésze vagy része felett, vagy

c) több, egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan képes ellátni.

(2) E törvény alkalmazásában közvetlen irányítással rendelkezik egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha

a) a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetőleg a szavazati jogok több mint ötven százalékával rendelkezik, vagy

86

b) jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére, megválasztására vagy visszahívására, vagy

c) szerződés alapján jogosult a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására, vagy

d) a másik vállalkozás döntéseinek meghatározó befolyásolására ténylegesen képessé válik.

(3) E törvény alkalmazásában közvetett irányítással rendelkezik a vállalkozás azon vállalkozás felett, amelyet az általa irányított vállalkozás - vele együtt vagy önállóan - irányít vagy vállalkozások közösen irányítanak.

(4) E törvény alkalmazásában nem minősül irányításnak a felszámoló és a végelszámoló tevékenysége.

(5) E törvény alkalmazásában vállalkozásrésznek minősülnek az olyan eszközök vagy jogok - ideértve a vállalkozás ügyfél állományát is -, amelynek megszerzése önmagában vagy a megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez.

24. § (1) A vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha valamennyi érintett vállalkozáscsoport [26. § (5) bekezdés], valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a tizenöt milliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozáscsoportok között van legalább két olyan vállalkozáscsoport, melynek az előző évi nettó árbevétele a vállalkozáscsoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások nettó árbevételével együtt ötszázmillió forint felett van.

(2) Az ötszázmillió forintos küszöbérték meghatározásakor figyelembe kell venni az összefonódás következtében az irányítását elvesztő vállalkozáscsoportba tartozott vállalkozásokkal az összefonódást megelőző két éves időszakban az irányítást megszerző vállalkozáscsoport által megvalósított - engedélykérési kötelezettség alá nem esett - összefonódásokat is.

(3) A biztosítóintézetek összefonódásánál a nettó árbevétel helyett a bruttó biztosítási díjak értékét kell figyelembe venni. A befektetési szolgáltatók összefonódásánál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételét, a pénztárak összefonódásánál a tagdíjbevételt kell figyelembe venni. A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások összefonódásánál a nettó árbevétel helyett az alábbi bevételi tételek összegét kell figyelembe venni:

a) kamatok és kamatjellegű bevételek,

b) bevétel értékpapírokból:

ba) bevétel részvényekből és egyéb változó hozamú értékpapírokból,

87

bb) bevétel részesedésből,

bc) bevétel kapcsolt vállalkozásokban való részesedésből,

c) kapott jutalékbevételek,

d) pénzügyi műveletek nettó nyeresége,

e) egyéb üzleti tevékenységből származó bevétel.

25. § Nem minősül összefonódásnak a biztosítóintézet, a hitelintézet, a pénzügyi holding társaság, a vegyes tevékenységű holding társaság, a befektetési társaság vagy a vagyonkezelő szervezet átmeneti - legfeljebb egyéves - irányítás vagy vagyonszerzése, ha annak célja a továbbértékesítés előkészítése és irányítási jogaikat nem, vagy csak az ehhez feltétlenül szükséges mértékben gyakorolják. Ezt az időtartamot a Gazdasági Versenyhivatal kérelemre meghosszabbíthatja, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy az elidegenítés egy éven belül nem volt lehetséges.

26. § (1) Érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül és közvetetten részt vevő vállalkozások.

(2) Közvetlen résztvevők azok, akik között az összefonódás létrejön.

(3) Közvetett résztvevőknek minősülnek azon vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] további tagjai, amelybe a közvetlen résztvevő tartozik.

(4) A közvetett résztvevők körének meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni azt, akinek az irányítási joga az összefonódás következtében megszűnik.

(5) Érintett vállalkozáscsoport a (2) bekezdés szerinti valamely közvetlen résztvevő és az ahhoz a (3) és (4) bekezdés szerint kapcsolódó közvetett résztvevők együttese.

27. § (1) A 24. § (1) bekezdése alkalmazásában a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az érintett vállalkozásoknak (26. §) vagy azok részeinek egymás közötti forgalmát.

(2) Külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén eladott árukból az előző üzleti évben elért nettó árbevételt kell figyelembe venni.

(3) Az állami vagy helyi önkormányzati többségi tulajdonban lévő érintett vállalkozások nettó árbevételének kiszámításánál azt a gazdasági egységet alkotó vállalkozást kell számításba venni, amely piaci magatartásának meghatározásában önálló döntési joggal rendelkezik.

88

(4) Vállalkozásrész esetében az azt értékesítő vállalkozás által az értékesített eszközök és jogok hasznosításával elért előző évi nettó árbevételt kell figyelembe venni.

(5) A közösen irányított vállalkozás nettó árbevételét egyenlő arányban kell megosztani az azt irányító vállalkozások között oly módon, hogy az azonos vállalkozáscsoporthoz tartozó vállalkozásokat az irányítási arány számítása szempontjából egynek kell tekinteni.

28. § (1) Az összefonódáshoz összeolvadás vagy beolvadás esetén a közvetlen résztvevő, minden más esetben a vállalkozásrészt vagy a közvetlen irányítást megszerző köteles - a 24. § alapján - engedélyt kérni.

(2) Az engedély iránti kérelmet a nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, a szerződés megkötésének vagy az irányítási jog megszerzésének időpontjai közül a legkorábbitól számított harminc napon belül kell benyújtani.

(3) A hitelintézetek, valamint a biztosítóintézetek összefonódása esetén az engedély iránti kérelmet a külön jogszabályban meghatározott felügyeleti szerv engedélye iránti kérelemmel azonos időpontban kell benyújtani a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

29. § A vállalkozásoknak a 24. § szerinti összefonódását eredményező szerződés létrejöttéhez a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

30. § (1) Az engedély iránti kérelem elbírálásakor mérlegelni kell az összefonódással járó előnyöket és hátrányokat. Ennek során vizsgálni kell különösen

a) az érintett piacok szerkezetét; az érintett piacokon fennálló vagy lehetséges versenyt, a beszerzési és az értékesítési lehetőségeket; a piacralépés és a piacról történő kilépés költségeit, kockázatait, valamint műszaki, gazdasági és jogi feltételeit; az összefonódás várható hatását az érintett piacokon folyó versenyre;

b) az érintett vállalkozások piaci helyzetét és stratégiáját, gazdasági és pénzügyi képességét, üzleti magatartását, bel- és külpiaci versenyképességét, illetve ezek várható változásait;

c) az összefonódásnak a szállítókra, az üzletfelekre és a fogyasztókra gyakorolt hatását.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha - az (1) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve - az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon (14. §), különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként. Amennyiben a 23. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti közös vállalkozás létrehozásának célja vagy hatása a létrehozó vállalkozáscsoportok piaci

89

magatartásának összehangolása, akkor az összefonódást a 17. § alapján kell elbírálni.

(3) Az összefonódás hátrányos hatásainak mérséklése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal határozatában előzetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget írhat elő, így különösen megfelelő határidő megállapításával előírhatja egyes vállalkozásrészek vagy egyes vagyontárgyak elidegenítését vagy a valamely közvetett résztvevő felett gyakorolt irányítás megszüntetését.

(4) Az engedély előzetes feltételhez kötése esetén az engedély a feltétel teljesülésével válik hatályossá. Az utólagos feltételhez kötött engedély megadásától hatályos, azonban a feltétel nem teljesülése esetében hatályát veszíti.

(5) Az összefonódáshoz adott engedély kiterjed mindazokra a versenykorlátozásokra, amelyek az összefonódás megvalósításához szükségesek.

31. § Ha a versenyfelügyeleti eljárás során megállapítást nyer, hogy az engedély nélkül létrehozott - a 24. § szerint egyébként engedélyköteles - összefonódás nem lett volna engedélyezhető, a Gazdasági Versenyhivatal határozatában megfelelő határidő megállapításával előírja az egyesült vállalkozások vagy vagyon-, illetve üzletrészek különválasztását, elidegenítését, vagy a közös irányítás megszüntetését, vagy más kötelezettséget írhat elő a hatékony verseny helyreállítása érdekében.

32. § (1) A Gazdasági Versenyhivatal a 30. § alapján hozott határozatát visszavonja, ha

a) a bíróság által felül nem vizsgált határozatban az engedély megadása a döntés szempontjából fontos tény félrevezető közlésén alapul, vagy

b) a kötelezett vállalkozás nem teljesítette a határozatban előírt valamely kötelezettséget.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal a 30. § alapján hozott határozatát módosíthatja, ha a kötelezett a határozatban előírt valamely kötelezettséget nem teljesítette, illetve feltételnek nem tud eleget tenni, de a mulasztás neki fel nem róható okra vezethető vissza.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában foglalt esetben a határozat a közlésétől számított öt éven belül vonható vissza.

90

IX.2. Versenytörvénybe ütköző esetek

Százmillió forint kártérítést követel a hazai pénzszállító piac első számú szereplője, a Group 4 Securitas Kft. a kormány biztonsági cégének tartott Defendtől. Utóbbi ugyanis 1999 végén és 2000 elején egy-két hét leforgása alatt - a Group 4 szerint - hamis ígéretekkel elcsábította a dán tulajdonú vállalkozás 200 munkavállalóját, hogy ellehetetlenítse konkurensét. A Defend szerint ez nem fedi a valóságot.

Bírósághoz fordult a hazai pénzszállítói piac legalább 50 százalékát birtokló Group 4 Securitas Kft., mert a társaság igazgatója szerint az egykori hírszerző tiszt, Földi László vezette Defend a közelmúltban többször is megsértette az üzleti élet írott és íratlan játékszabályait. Kecskeméti Sándor lapunknak elmondta: 1999 végén és 2000 elején egy-két hét leforgása alatt a Defend hamis ígéretekkel, elsősorban magas fizetések kilátásba helyezésével elcsábította a Group 4 kétszáz munkavállalóját. Így akarták ellehetetleníteni cégét, illetve elcsábítani a jelentősebb üzleti partnereiket, köztük az OTP-t. Egyik-másik dolgozót még arra is rávették, hogy csempésszék ki volt munkahelyükről azokat az adathordozókat, amelyek a legfontosabb céginformációkat tartalmazták. Az akciót azonban nem koronázta siker a Defend számára, ugyanis a Group 4 talpon maradt. Jelentős kiadások árán, de pótolni tudta az eltávozott dolgozókat. "A Defendet tisztességtelen piaci magatartással vádoljuk, és százmillió forint kártérítést követelünk a társaságtól" - hangsúlyozta az igazgató. A Fővárosi Bíróságon zajló per során tegnap a tanúkat hallgatták meg. Köztük azt a biztonsági munkatársat, aki "átigazolt" a Defendhez, de rövidesen visszatért eredeti munkahelyére. Egyebek mellett arról tájékoztatta a Bíróságot, miszerint a Defend titkosszolgálati módszereket is bevetett, hogy padlóra küldje a Group 4-et. Kecskeméti Sándor közölte: a Földi László vezette vállalkozásnak nem ez volt az egyetlen támadása a Group 4 ellen. Tavaly, amikor is vállalata megvásárolta a Banktech Rt.-t, a Defend magához édesgette annak egyik vezetőjét, aki aztán mindent megtett, hogy a társaság üzleti partnereit elvtelenül megszerezze új munkaadójának. Hajda Iván, a Defend Kft. igazgatóhelyettese szerencsétlennek tartja, hogy Kecskeméti valótlan adatokkal halmozza el a sajtót, s így próbál nyomást gyakorolni a független magyar bíróságra. Az át- majd visszaigazolt, most tanúvallomást tett dolgozóról szólva kifejtette: az, hogy az illető nem volt sokáig defendes, nem a véletlennek köszönhető. Mint ahogy az sem, hogy most ő a koronatanú. Hajda Iván elmondta, a Group 4 eddig három esetben kezdeményezett eljárást cége ellen különböző jogi fórumokon. Ebből már kettőt jogerősen elveszített.

"Egy éve érzékeljük, hogy a Group 4 és igazgatója mindent elkövet lejáratásunk érdekében - tájékoztatott Hajda Iván - Kecskeméti még attól se riadt vissza, hogy hamis adatokkal vezesse félre a rendőrséget egy általa kreált ügyben. Feljelentette két pénzszállítónkat azért, mert azok állítólag Hortobágy közelében le akarták szorítani a főútról a Group 4 páncélozott járművét. Ez mondanom sem kell, nem volt igaz."

91

Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot az IBM ellen az Európai Bizottság

Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított vizsgálatot múlt hétfőn az IBM ellen az Európai Bizottság. A nagyteljesítményű számítógépes hardverek legfőbb gyártója a Microsoftot és szövetségeseit vádolja az eljárás miatt, mivel szerinte azok így próbálnak rossz piaci helyzetükön javítani.

Két területen indította meg hétfőn az IBM elleni formális vizsgálatot a Bizottság, mindkettő a nagy teljesítményű szuperszámítógépek (az úgynevezett nagygépek, angolul mainframe-nek nevezett berendezések) piacára irányul. Az egyik eljárás annak felderítését célozza, vajon a világ második legértékesebb márkanevével rendelkező cég (az első a Coca-Cola) valóban megsértette-e a közösségi versenyjogot azzal, hogy a mainframe-ekre írt operációs rendszereinek eladását maguknak a mainframe-eknek az értékesítéséhez kötötte. A másik vizsgálat révén a Bizottság azt szeretné tisztázni, hogy a nagygépek szervizelése során az IBM nem alkalmaz-e negatív diszkriminációt a mainframe-ek eladási piacán jelen lévő versenytársaival szemben.

Az első eljárást a T3 és a Turbo Hercules szotverfejlesztő cégek panasza alapján indította meg Brüsszel, a másodikat saját kezdeményezésre. Az IBM ennek dacára azonnal egyik legnagyobb versenytársát, a Microsoftot vádolta meg az ügyben. „Egyes versenytársaink, akik képtelenek voltak a piacon nyerni az alapvető innovációkba történő befektetések révén, most azt akarják, hogy a piacszabályozó hatóságok teremtsenek számukra olyan piaci pozíciót, amelyet ők egyébként nem érdemeltek meg” – olvasható az IBM közleményében. A New York állambeli Armonk-ban székelő cég szerint „semmi alapja nincs azoknak az állításoknak, amelyeket a Microsoft és szatellit vállalatai fogalmaztak meg”.

A Microsoft azonnal visszautasította a vádat. Szóvivője úgy fogalmazott, hogy cége valóban sok befektetést hajt végre olyan újonnan piacra lépő vállalatokban, mint amilyen a T3, de az IBM ellen benyújtott T3-panaszhoz semmi köze nincs. Ennek dacára a Microsoft is egyetért a T3 azon meggyőződésével, hogy a nagygépek piacán a vásárlóknak „nagyobb választékra és nagyobb nyitottságra” lenne szükségük – hangoztatta a szóvivő. Azt is hozzátette, hogy az ő ügyfeleik rendszeresen visszatérő igénye lenne a nagyobb interoperabilitás (együttműködési képesség) megteremtése a mainframe-ek és „más platformok” között.

A Bizottság hangsúlyozta: a vizsgálatok megindítása nem jelenti azt, hogy máris bizonyítékok állnának rendelkezésre a jogsértésről. Azt is aláhúzta azonban, hogy a panaszok elég súlyosak a formális vizsgálat megindításához. A vádak szerint ugyanis a mainframe-ek és az operációs rendszerek árukapcsolásával az alternatív fejlesztőket gyakorlatilag kizárta a piacról a tavaly 103,6 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító és 12,3 milliárd dollár nettó profitot termelő IBM. Elképzelhető, hogy hasonló hatással járt a szervizelési szolgáltatások terén alkalmazott diszkrimináció is, főleg annak

92

révén, hogy a kizárólag az IBM-től beszerezhető alkatrészeket versenytársainak korlátozottan vagy csak késve szállítja a cég.

A mainframe-ek világpiacának teljes tavalyi forgalmát 8,5 milliárd euróra becsülik a szakértők, ebből az Európai Gazdasági Térség mintegy 3 milliárd eurót hasít ki. Ilyen nagy teljesítményű gépeket elsősorban kormányzati intézmények, nagyvállalatok és bankok használnak hatalmas mennyiségű adat tárolására és feldolgozására.

Az Európai Bizottság az elmúlt években több jelentős ügyben is fellépett a számítástechnika amerikai nagyágyúinak versenyjogot sértő viselkedése ellen. A Microsoftot három alkalommal összesen 1,68 milliárd euróra bírságolta meg piaci erőfölényével való visszaélés miatt, az Intelt pedig tavaly hasonló okból 1,06 milliárd euróra büntette meg. Ez utóbbi határozat volt az EU történetének eddigi legnagyobb egyedi versenyügyi bírsága. Tavaly a Microsoft egy másik versenysértési ügyben (a böngészőprogramok körüli vitában) már inkább a Bizottsággal való megegyezést választotta, hogy elkerülje az újabb Versenyhivatali vizsgálat az üzemanyag piacokon - Visszaélt a MOL gazdasági erőfölényével? - A GVH eljárást indított

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (MOL) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH fontosnak tartja, hogy versenyfelügyeleti hatáskörében eljárva a piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá a fogyasztók védelme érdekében időről-időre vizsgálja a magyar gazdaság jelentős szereplőinek piaci magatartását, amennyiben azok felvethetik a verseny korlátozásának gyanúját.

Az üzemanyagárak alakulása a GVH szerint számos tényező együttes hatásával magyarázható, így azokat befolyásolja többek között a jövedéki adó mértékének, a kőolaj világpiaci árának, valamint a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának változása is. Az üzemanyagárak elmúlt időszakban történt szignifikáns változásai ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy mindez mennyiben vezethető vissza a fent említett tényezőkre, illetve ehhez mennyiben járul hozzá a MOL esetleges gazdasági erőfölényén alapuló indokolatlan árazása. Ezen okok elkülönítését a GVH szükségesnek tartotta versenyfelügyeleti eljárás keretében megvizsgálni, ezért 2010. május 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított a MOL-lal szemben, mivel észlelései és a rendelkezésre álló piaci információk alapján felmerült annak a gyanúja, hogy a MOL üzemanyagpiacokon 2006. január 1. óta alkalmazott nagykereskedelmi árai túlzottan magasnak minősülnek, amelynek érezhető hatása lehet a kiskereskedelmi árakra is.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul, amely magában foglalja az erőfölény és a visszaélésszerűség vizsgálatát is. A versenytörvény szerint az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely

93

azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj- 50/2010.

Hazai előzmények

A GVH a MOL piaci tevékenységét az elmúlt 15 évben közel húsz versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálta, amelyek nagy része a MOL akvizíciós tevékenységével, vagy egyes üzletágainak, leányvállalatainak kiszervezésével volt kapcsolatos. A GVH a MOL-lal szemben két erőfölényes, egy versenykorlátozó megállapodásra vonatkozó, valamint egy fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütköző magatartással kapcsolatos eljárást folytatott le, melyeket a versenyhivatal jogsértés megállapítása nélkül zárt le.

A GVH a MOL árazási magatartását eddig két alkalommal (a Vj-152/2000. és a Vj-33/2004. számú eljárásokban) vizsgálta. A MOL nagykereskedelmi árazását vizsgáló Vj-152/2000. számú versenyfelügyeleti eljárást 2001 januárjában lezáró határozatban a GVH nem állapított meg túlzó árazást, mint gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, habár a MOL nagykereskedelmi piacon fennálló erőfölényes helyzete a versenyhivatal szerint fennállt. A Vj-33/2004 számú ügyben 2004. október 12-én született határozatában a GVH ismételten megállapította a MOL gazdasági erőfölényét az üzemanyag Magyarország területére kiterjedő nagykereskedelmi piacán, de a 2000-ig bezárólag alkalmazott árakat nem minősítette túlzónak. A szakértői számítások szerint a vizsgált időszak egészét tekintve a motorbenzin esetében kb. 8 százalékkal, a gázolaj esetében pedig kb. 12 százalékkal voltak magasabbak a tényleges nagykereskedelmi árak a költségalapon számított nagykereskedelmi áraknál, amely alapján a GVH nem látta megállapíthatónak a túlzottan magas üzemanyagárakat.

A MOL akvizíciói közül versenyfelügyeleti szempontból a legfontosabbak a MOL Tiszai Vegyi Kombinát Rt. (TVK) feletti, valamint a MOL Slovnaft a.s. feletti irányításszerzései voltak, amelyeket a GVH engedélyezett (Vj-100/2001. és Vj-158/2002. számú eljárások). Piaci szempontból ugyancsak fontosnak tekinthető, így külön kiemelendő a MOL-nak a BP magyarországi gázipari leányvállalata, a BP Gas Magyarország Kft. feletti irányításszerzése (Vj-44/1999.), a MOL INA Industrija Nafta d.a. feletti, Horvát Köztársasággal közös irányításszerzése (Vj-125/2003.), továbbá a Shell Romania S.R.L. felvásárlása (Vj-203/2004.).

A GVH a Vj-100/2001. számú eljárásban azt vizsgálta, hogy a MOL ténylegesen rendelkezett-e irányítási jogokkal a TVK felett, illetve ehhez kapcsolódóan a GVH foglalkozott a MOL TVK feletti irányításszerzéssel megvalósuló összefonódásának engedélyezésére vonatkozó kérelmével is. A GVH 2001. november 7-i határozatában megállapította, hogy a TVK igazgatóságában többségben vannak a MOL munkavállalói, ami azt eredményezi, hogy a MOL ténylegesen képes a TVK döntéseinek meghatározó befolyásolására. Ezek

94

alapján a versenyhivatal úgy ítélte meg, hogy a MOL tényleges irányítással rendelkezik a TVK felett, amely a vállalkozások összefonódását eredményezi. A GVH álláspontja továbbá az volt, hogy – jóllehet külön-külön egyetlen érintett árupiacon sem jön létre vagy erősödik meg gazdasági erőfölényes helyzet – összességében erősödik a vállalkozáscsoport vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzete, és ez értelemszerűen kihathat az egyes árupiacokra is. A versenyhivatal azonban az ebből adódó hátrányokat lényegesen meghaladónak ítélte azt, hogy az összefonódás nem csekély hatékonysági előnyöket is hordoz magában a vertikális integrációból adódóan, így összességében az összefonódást engedélyezte.

A Slovnaft a.s. feletti irányítászerzés előzményeként a GVH a Vj-70/2000. számú eljárásban 2000. szeptember 1-jén engedélyezte, hogy a MOL a Slovnaft a.s. felett, az azt irányító Slovintegra a.s. és Slovbena a.s. (S&S) gazdasági társaságokkal közösen irányítást szerezzen. A tranzakció keretében a MOL jogosulttá vált a Slovnaft részvényei 36,2 százalékának alaptőke-emelés, illetve adásvétel útján történő megszerzésére, továbbá vételi opciót szerzett a Slovnaft részvényei 51 százalékára vonatkozóan.

A Slovnaft a.s. feletti egyedüli irányítást a MOL két évvel később, az S&S-sel 2002. november 23-án kötött részvényvásárlási szerződéssel szerezte meg, amelyet a GVH a Vj-158/2002. számú eljárásban, 2003. január 21-én engedélyezett. Az eljárás során a GVH úgy ítélte meg, hogy habár a MOL erőfölényes helyzete – figyelembe véve a korábbi, Vj-152/2000. számú versenyfelügyeleti eljárás megállapításait, és a TVK MOL általi időközben történt felvásárlását is – továbbra is fennállt, a piaci körülményekben a tranzakció hatására nem történtek olyan változások, amelyek a MOL-csoport gazdasági erőfölényes helyzetének erősödése irányába mutattak volna. Így a GVH úgy vélte, hogy az üzemanyagokon kívüli kőolajfeldolgozóipari termékek és a poliolefinek esetében a MOL-csoport az összefonódást követően sem került gazdasági erőfölényes helyzetbe, és a magyarországi üzemanyag-kiskereskedelem tekintetében sem történt hátrányos változás a versenyhelyzetben. A GVH továbbá azon az állásponton volt, hogy az üzemanyag nagykereskedelmi piacokon az erőfölény erősödése egyrészt nem túl jelentős, másrészt a piaci helyzetben 2000 és 2002 között bekövetkezett változások egyértelműen a MOL-csoport gazdasági erőfölényének gyengülése irányába mutattak, így a fentiek alapján engedélyezte, hogy a MOL egyedüli irányítást szerezzen a Slovnaft a.s. felett.

Esetleges versenykorlátozó magatartása miatt a MOL egyszer került a GVH látóterébe. A Vj-163/2005. számú versenyfelügyeleti eljárásban 2006. március 16-án hozott határozatában, a versenyhivatal nem találta jogsértőnek a Prímagáz Hungária Ipari és Kereskedelmi Rt, a Total Hungaria Kft, a MOL és a Shell Gas Hungary Kereskedelmi Rt azon magatartását, miszerint a fenti vállalkozások az alumínium gázpalackok minőségére vonatkozó közlemények kiadásával, továbbá a Közép-Európai Gázterminál Rt vezérigazgatójának a Magyar PB Gázipari Egyesületéből történő kizárásával, illetve az acél gázpalackok becserélésére hirdetett egyeztetett akcióikkal a Közép-Európai Gázterminál Rt palackos PB-gáz piacáról való kiszorítására törekedtek volna.

95

X. Externáliák Ahogy azt már könyvünk elején említettük, a mikroökonómiában is fontos szerep hárul az államra. Célja a piaci kudarcok kezelése, a piaci kudarcok okozta károk, hátrányok csökkentése. A piaci kudarcok első nagy csoportját, melyben a hatékony piaci mechanizmusok a tökéletlen verseny miatt sérülnek, kárt okozva ezzel a fogyasztóknak és az államnak, már részletesen tárgyaltuk. A továbbiakban az externáliák és közjavak problematikájával foglalkozunk, és vizsgáljuk meg ezek társadalmi-gazdasági hatásait, mutatunk rá a gazdaságvédelemmel való kapcsolatukra. A gazdasági szereplők együttműködése a modern gazdaságokban legtöbbször írásos adás-vételi szerződés formájában történik. Ez pontosan megfogalmazza, hogy milyen szolgáltatás nyújtása illetve igénybevétele képezi a szerződés tárgyát. Kifejezi a két fél önként vállalt részvételi hajlandóságát az adott tranzakcióban, meghatározza a szerzett jogokat és kötelezettségvállalásokat. Ezek a jogok és kötelezettségek mindkét félre úgynevezett tranzakciós költségeket rónak. Természetesen mindkét gazdasági aktor (vagy ha úgy tetszik játékos) saját helyzetének optimalizálására, kifizetéseinek maximalizálására törekszik. Ez azt jelenti, hogy játékosaink csak azon költségek megfizetésében érdekeltek, melyek a tranzakciók során ráhárultak. Ezek azok, melyek a két fél közti szerződésben pontosan tisztázottak, rögzítettek. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy ezen tranzakciók tovagyűrűző hatásaként hat a szerződésben nem szereplő harmadik fél gazdasági, jóléti körülményeire. Ezt nevezzük külső gazdasági hatásnak (externália), mely kedvezően és kedvezőtlenül is befolyásolhatja a harmadik fél helyzetét. „Külső gazdasági, vagyis túlcsordulási hatás következik be, amikor a termelés vagy a fogyasztás járulékos költségeket vagy előnyöket okoz másoknak, mégpedig úgy, hogy azokat okozóik nem fizetik meg. A külső gazdasági hatás a gazdaság egyik szereplőjének magatartása által egy másik szereplő jólétében előidézett olyan hatás, amely nem jelenik meg piaci tranzakciókban.” (Samuelson és Nordhaus (1998) Az externáliát előidéző tranzakciókat az externália forrásának, az extern hatás által érintett tevékenységet pedig az externália tárgyának nevezzük. A valós világban, a valós gazdaságban az externália gyakori jelenség, mi magunk is nyilván számtalanszor találkoztunk ezekkel akár a hétköznapi életünk során is. Az összefirkált házfalak, járművek, a szeméthegyekkel tarkított kiránduló utak, pihenők, a szomszéd házban működő asztalosműhely, éjszakai szórakozóhely, a közelünkbe telepített szemétégető, a megépült elkerülő utak, a kilátásunkat eltakaró (de legalább árnyékot adó) emeletes épületek mind-mind pozitívan vagy negatívan befolyásolják közérzetünket, hasznosságunkat, növelik vagy csökkentik tényleges költségeinket. Vidéki házunkból csodás kilátás nyílt a szemközti domboldalra, ám a szomszéd telken (természetesen a miénknél jóval nagyobb) ház épült. Közérzetünk romlott, hasznosságunk csökkent a kilátás eltűnésével, ám mindeközben a délutáni tűző nap elől hűs árnyékot biztosít, és így megspóroljuk egy esetleges

96

légkondicionáló berendezés beszerelését, azaz nyári villanyszámlánkra, költségeinkre ez jótékony hatással lesz. Nyüzsgő, zajos, szennyezett levegőjű Budapestünkből gyakran vágynak ki emberek a vidék csendjébe, madárcsicsergős nyugalmába, a friss levegőre. Tegyük fel, hogy szereplőnk vásárol egy kis nyaralót magának a domboldalban és minden hétvégéjét itt tölti, ahol végre regenerálódhat a rohanó hétköznapok után. A nyaraló ára legyen 10 millió forint. Mi történik azonban akkor, ha a sors furcsa fintora által nyaralójától 300 méterre halad el az új autópálya nyomvonala. Vége a nyugalomnak, vége a csendnek, a jó levegőnek. A tulajdonosnak jelentősen csökken a hasznossága, hiszen nyaralója éppen azt a funkciót nem tölti be, amiért azt megvette. Ezen kívül konkrét anyagi hátránya is származik belőle, hiszen nyaralójának értéke jelentősen lecsökken, akár több millió forintos kárt okozva tulajdonosának. Felmerül hát a kérdés, hogy ezeket a tranzakciós költségeket ki és hogyan téríti majd meg. Ugyanez a történet szemlélhető más szemszögből is. Ha ez a ház nem nyaraló, hanem állandó lakhely, akkor tulajdonosának ez hasznot is hozhat. A megépült autópálya gyorsan megközelíthetővé tesz munkahelyeket, infrastruktúrát hoz magával, és az évek óta tartó kilátástalan munkanélküliség végre megszűnik. Példáinkból láthatjuk, hogy egy adott gazdasági tranzakció a harmadik kívülálló félnek növelheti és csökkentheti is tranzakciós költségeit, megítélése tehát korántsem objektív. X.1. Az externáliák csoportosítása Az externáliák többféleképpen csoportosíthatóak. Megkülönböztethetünk pozitív és negatív, valamint termelői és fogyasztói externáliát. Pozitív extern hatás esetén az externália forrásának tekintett termelői tevékenység illetve szolgáltatás hasznosság többletet és/vagy költségcsökkentést eredményezhet az externália kedvezményezettjének. Negatív externália esetén az externália forrásának tekintett termelői tevékenység illetve szolgáltatás költségnövekedést és/vagy hasznosság csökkenést okoz az externália kárvallottjának. A pótlólagosan jelentkező költségek részben alternatív költségként értelmezhetőek, hiszen azok nem feltétlenül tényleges kifizetésekben jelennek meg, hanem hasznosság elmaradást is jelenthetnek. Termelői externáliáról akkor beszélhetünk, ha valamilyen termelőtevékenység, termelő szolgáltatás az, ami az extern hatást előidézi. Fogyasztói externália esetében pedig valamilyen fogyasztói tevékenység következménye a negatív illetve pozitív extern hatás létrejötte. Ahogy azt már említettük a pozitív és negatív externáliák megkülönböztetése illetve megítélése korántsem egyértelmű, különösen nehéz ez a fogyasztói externáliák esetében.

97

X.2. Az extern hatások jóléti vesztesége A gazdaság szereplői, mint azt már említettük alapvetően önérdekkövetőek, így például a termelés optimumának meghatározásakor egyéni költségeiket és egyéni hasznosságaikat, bevételeiket veszik figyelembe. Ám ha ezen termelői, szolgáltatói tevékenységek társadalmi szinten költség illetve hasznosságváltozást idéznek elő, az egyéni és társadalmi optimum pontok eltérhetnek egymástól. Negatív externália esetén a társadalmi optimum kisebb lesz, pozitív externália esetén a társadalmi optimum nagyobb lesz az egyéninél. Mindkét esetben jóléti veszteségek keletkeznek, melynek megszüntetése tehát társadalmi érdek. Feladatunk tehát ezen külső gazdasági hatások belsővé tétele, vagy a közgazdaságtan szaknyelvén: az externáliák internalizálása. X.3. Az externáliák internalizálása X.3.1. Az adózás és szubvenció Két különböző megoldási technikával találkozhatunk. A. C. Pigou volt az, aki először vetette fel az externáliák internalizálását, vagyis azt, hogy az externális költségeket az adózás eszközével közvetítsük a vállalkozások felé. Mivel a vállalat figyelmen kívül hagyja a külső gazdasági hatások költségeit, termelése meghaladja az optimális szintet. Pigou szerint az adó mértékének akkorának kell lennie, hogy az a vállalatok termelését oly mértékben csökkentse, hogy az a társadalmilag kívánatos mennyiséget érje el. Pozitív externália esetén Pigou az adott tevékenység támogatását javasolja szubvenciók formájában. Ennek a gondolatmenetnek több hiányossága is van. Pigou az adózás hatását a termelésre és a gazdaságra kompetitív feltételek mellett vizsgálta, miközben a valóságban a korlátozott piaci elmélet uralkodik és monopóliumok, multinacionális cégek torzítják a szabad piaci mechanizmusokat. Szintén távol áll a valóságtól, hogy egységnyi termelés egységnyi szennyezőanyag kibocsátással jár. Ha bele gondolunk, akkor ez erőteljesen függ az adott technika színvonalától. Bár Magyarországon is találkozhatunk ehhez hasonló megoldásokkal, gondoljunk csak a jövedéki adóra, mely adott egységre kivetett adó, függetlenül a termék előállításához kapcsolódó technológiától és szennyezőanyag-kibocsátástól. Baumol és Oates amerikai közgazdászok egy hatásosabb megoldással kísérleteztek a 70-es években. Véleményük szerint nem a szennyező termelést, hanem a szennyezőanyag-kibocsátást kell adóztatni. Valójában a javaslat nem a szennyezőanyag-kibocsátás mérését javasolja, hanem a kibocsátás csökkentését egy társadalmilag meghatározott normaszintre.

98

X.3.2. A kvótakereskedelem Ennek egyik megnyilvánulási formája a kvótakereskedelem. Lényege, hogy a Föld asszimilációs képessége, károsanyag elnyelő képessége véges, így az elkövetkezendő évtizedek meghatározóak lesznek. A széndioxid kibocsátás szintjét világméretben határozzák meg, amit aztán évről évre néhány százalékkal csökkentenek. Ezt a mennyiséget osztják szét a kibocsátásért felelős országok között. Minden ország a számára meghatározott kvóta erejéig bocsáthat ki széndioxidot. Azok, akik nem használják fel a számukra meghatározott mennyiséget, eladhatják azoknak, akik a kvótánál nagyobb mennyiséget szándékoznak felhasználni. Ez a kereskedelem a kvótát fel nem használókat további csökkentésre serkenti, és az így megszerzett jövedelmet alternatív, úgynevezett zöld energiaforrások felhasználására fordítva újabb és újabb kibocsátás csökkenés érhető el. A zöld energia egyre nagyobb mértékű felhasználása pedig egyre olcsóbbá teszi azt, megteremtve a fosszilis energia hordozókkal szembeni versenyképességét. X.3.3. A megállapodás Az internalizálás további lehetőségei közé tartozik a felek közötti kölcsönös megállapodás. A valóságban azonban az externália okozója ritkán ismeri el felelősségét, vagy az ellentételezés mértékével nem ért egyet (tiszai ciánszennyezés, habzó Rába). X.3.4. Jogi út A következő lépés ekkor a pereskedés, ami azonban évekig is elhúzódhat, és az esetleges kedvező bírói ítélet sem garantálja a kártérítés megfizetését. X.3.5. Bürokratikus megoldások Az externáliák kialakulásának megelőzése is lehet megoldás, melyet az állam bürokratikus úton, törvényekkel, rendeletekkel szabályozhat. Kötelezheti az adott vállalatot szűrőberendezések felszerelésére, esetlegesen megvonhatja tőle a működési engedélyt, illetve büntetéseket szabhat ki az előírásokat megszegőknek.

99

X.4. Környezetkárosítás, természetrombolás Sajnos számtalan negatív externália ellentételezés nélkül okoz károkat a harmadik, szenvedő félnek. A kormányzatok legjobb akarata ellenére sem képes a költségeiket minimalizáló, környezetszennyező, környezetromboló cégek tevékenységét ellenőrizni, és azoknak gátat szabni. Milliárdos károkat, veszteségeket okoznak az illegális szennyezőanyag elhelyezéssel, gyakran radioaktív anyagok nem megfelelő kezelésével, tárolásával. Ezek a veszteségek nem mindig mérhetőek közvetlenül, gyakran csak áttételesen, hosszú évek multán jelentkeznek az emberi egészségben okozott károkban, a növény-és állatvilág pusztulásában, esetlegesen mutációjában. A rendőrség és a VPOP képtelen emberi és anyagi forrásainak korlátozott volta, a nem megfelelő törvényi háttér, és a nehézkes bizonyíthatóság miatt hatékonyan dolgozni. A vizsgálat alá vont esetek száma kevés. És még kevesebb azon ügyeknek a száma, melyek pozitív eredménnyel zárultak, és a bűnösök valóban elnyerték méltó büntetésüket. „A környezetszennyezés az emberi társadalom környezetének kedvezőtlen irányú megváltoztatása a környezeti elemek, levegő, víz, talaj előnytelen összetétel- változásával és minőségromlásával járó tevékenység, illetve jelenség vagy maga az előnytelen összetétel-változást és minőségromlást okozó anyag. A környezetszennyezés lehet fizikai (zajszennyezés, hőszennyezés, fényszennyezés), kémiai (szennyvíz, talajszennyezés, túlzott agrokemizálás), vagy biológiai természetű (mesterségesen átalakított vagy tájidegen élőlények alkalmazása)”. (Wikipédia) A levegőszennyezés főbb formái a széndioxid kibocsátás, az ólom és szénmonoxid levegőbe juttatása. A talajszennyezés leggyakoribb forrásai az illegális szemétlerakók. Mivel az esetek többségében nem tartják be a környezetvédelmi előírásokat, nehézfémek és toxinok szivároghatnak a talajba. A talajt főleg rovarirtószerekkel, növényvédőszerekkel, műtrágyával, hulladékokkal, rossz minőségű öntözővízzel szennyezik. Ezeket az anyagokat a növények felszívják, és rajtuk keresztül az állatok és az emberek szervezetébe kerülhet. A földbe került hulladékok ráadásul nagyon lassan bomlanak le, különösen, ha nem tudnak reakcióba lépni a levegővel (ami viszont a bűz terjedését vonja maga után!). Néhány hulladékfajta lebomlási ideje: Papír: 2-5 hónap Tetra Pak: 5 év Pelenka: 50-100 év Konzervdoboz: 50-100 év Zöld üveg: 1 millió év Műanyag flakon: soha

100

X.5. A környezetvédelmi törvény

280. § (1) Aki a földet, a levegőt, a vizet, az élővilágot, valamint azok összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon

a) veszélyezteti, b) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota

csak beavatkozással állítható helyre, c) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota

nem állítható helyre, bűntettet követ el, és az a) pontban meghatározott esetben három évig, a b) pontban meghatározott esetben öt évig, a c) pontban meghatározott esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki személyes használatra szolgáló mennyiséget meghaladó, ózonréteget károsító anyagot vagy ilyen anyagot tartalmazó terméket az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azt forgalomba hozza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki a környezetkárosítást gondatlanságból követi el, vétség miatt az (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, az (1) bekezdés b) pontja esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, c) pontja esetén három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) Az (1) bekezdés a) pontja, valamint a (3) bekezdés első és második fordulata esetén az elkövető nem büntethető, az (1) bekezdés b) pontja esetén pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha az első fokú ítélet meghozataláig a cselekménye által bekövetkezett veszélyt, illetve környezetkárosodást megszünteti, a károsodott környezetet helyreállítja.

(5) E § alkalmazásában szennyezés: a föld, a levegő, a víz, az élővilág, valamint azok összetevői jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított kibocsátási határértéket meghaladó terhelése.

1. A környezetkárosítás tényállása keretdiszpozíció. A tényállást tartalommal

kitöltő egyes jogszabályok a Kvt., a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, valamint a fák védelméről szóló 21/1970. (VI. 21.) Korm. rendelet.

2. A környezetkárosítás törvény szerinti elkövetési tárgyai a föld, a levegő, a

víz, az élővilág, valamint ezek összetevői. A törvény a „környezet, valamint környezeti elemek" helyett a környezeti elemek Kvt. szerinti meghatározását külön felsorolva, ám egy ponton megszorítva tartalmazza. A törvény szerint ugyanis szükségtelen a bűncselekmény elkövetési tárgyaként az épített mesterséges környezetet is meghatározni, tekintettel arra, hogy az azt károsító magatartások a Btk. más tényállásai alapján (rombolás, műemlék megrongálása, kulturális javak megrongálása, rongálás) is bűncselekménynek minősülnek.

101

A törvény a közrend elleni bűncselekmények fejezet végén található értelmező rendelkezésben utal arra, hogy az egyes elkövetési tárgyak meghatározását mind a 280. §, mind a 281/A. § vonatkozásában a Kvt. adja meg. A Kvt. szerint a föld védelme kiterjed a föld felszínére és a felszín alatti rétegeire, a talajra, a kőzetekre és az ásványokra, ezek természetes és átmeneti formáira és folyamataira. A levegő védelme kiterjed a légkör egészére, annak folyamataira és összetételére, valamint a klímára. A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet alkalmazásában levegő a légkör egésze, a munkahelyek és a zárt terek levegőjének kivételével. Ebből következik, hogy a levegő védelmével kapcsolatos szabályok az ózonrétegre is kiterjednek. A víz védelme a Kvt. szerint kiterjed a felszíni és felszín alatti vizekre, azok készleteire, minőségére és mennyiségére, a felszíni vizek medrére és partjára, a víztartó képződményekre és azok fedőrétegeire, valamint a vízzel kapcsolatosan - jogszabályban vagy hatósági határozatban - kijelölt megkülönböztetett védelem alatt álló (védett) területekre. Az élővilág védelme - az ökológiai rendszer természetes folyamatainak, arányainak megtartása és működőképességének biztosítása figyelembevételével - valamennyi élő szervezetre, azok életközösségeire és élőhelyeire terjed ki. Az összetevő fogalmát nem határozzák meg a szaktörvények. Az összetevő „anyagi” rendszer esetén jelenti annak kémiai összetételét, ami levegő esetében könnyebben meghatározható, víz (pl. ásványvíz) és talaj esetében már nem „egységesíthető”, de az adott helyre jellemző, igen változatos vegyi összetételt jelent. Bármely területen műszakilag, méréssel egyértelműen meghatározható az eredeti, természetes összetétel és az emberi beavatkozás (beleértve a szennyezés) hatása. Az anyagi összetétel fogalmán túl, a víznek, a földnek, illetve általában az élővilágnak is vannak részei, elemei (nem a kémiai elem fogalmában, hanem az egyed, a rész értelmében). Az anyagi összetevőkön kívül az adott helyet egy másiktól megkülönbözteti az ott található növényi és állati populáció. A biológiai összetétel - amennyiben nincs környezetkárosítás és szennyezés - még sokkal nagyobb változatosságot mutat, mint az anyagi, illetve kémiai összetétel. Mindezek alapján egy adott területen egy környezeti elem anyagi, illetve vegyi vagy biológiai összetétele külső behatásra megváltozhat. Természetesen vannak természeti folyamatok is, melyek az összetétel változását eredményezik. Ilyen lenne például, ha egy kristálytiszta természetes víz (folyó vagy tó) oxigén tartalma a hőmérséklettől függően változna, ami időjárásfüggő, de mindig egyensúlyi folyamat. A biológiai összetétel változására példa a költöző madarak, a vándorló állatok, vagy a helyben maradó, de télen kis aktivitást mutató bogarak megfigyelhetősége évszaktól függően. Ezek is természetes, egyensúlyi folyamatok. Az emberi beavatkozások általában nem egyensúlyi folyamatok, azoknak van egy olyan mértéke, melyet az adott természeti közeg már nem tud „elviselni”, nem képes a regenerációs folyamatai által kompenzálni. Az élővilágnak, a természeti elemeknek tehát igen változatos és bonyolult összetétele van, ami egyetlen számmal, határértékkel nem leírható. Tehát az összetételt is meg lehet úgy változtatni, hogy felboruljon annak a természetes

102

egyensúlya, s csak külső beavatkozással lehessen helyreállítani, vagy végső esetben helyre sem lehessen állítani. Ennek megállapítása mindig szakértői kérdés. 3. A törvény szerinti elkövetési magatartások a földnek, a levegőnek, a víznek, az élővilágnak, valamint ezek összetevőinek a jelentős mértékű szennyezéssel, vagy más módon történő veszélyeztetése illetve károsítása. A törvény a szennyezés fogalmát a tényállás utolsó bekezdésében, a Kvt.-vel összhangban álló értelmező rendelkezésben határozza meg. Eszerint a szennyezés a föld, a levegő, a víz, az élővilág, valamint azok összetevői jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított kibocsátási határértéket meghaladó terhelése. A szennyezés tehát a kibocsátási határérték feletti terhelést jelenti, mivel ez is hátrányosan befolyásolja a környezetet, ennek is van szankciója, ez a környezetvédelmi bírság. A szennyezés azonban önmagában nem veszélyes olyan fokban a társadalomra, hogy az bűncselekménynek minősüljön. Ehhez jelentős mértékű szennyezésre van szükség. A jelentős mérték meghatározása - tekintettel arra, hogy ez minden esetben eltérő - szakértői feladat.

A korábbi (EU jogharmonizáció előtti) időben alkalmazott gyakorlat szerint a kibocsátási határértékek olyan alacsonyak voltak, amit kellő műszaki védelem mellett sem lehetett betartani. Az EU-s jogharmonizációt követően a kibocsátási határértékek úgy változtak, hogy azok az elérhető legjobb technika (best available technic - BAT) alkalmazásával betarthatók. Megfelelő technika alkalmazásával biztosítani lehet a szennyezés elkerülését. A megfelelő technika alkalmazására viszont az EU-jogszabályok is tartalmaznak hosszabb-rövidebb határidőt, amíg az érintett felkészül, a szükséges beruházásokat végrehajtja, alkalmassá válik a jogszabályi kötelezettségek, beleértve a határértékek, betartására. Magyarország több kötelezettség esetében végrehajtási haladékot (moratóriumi idő) kapott. Ez alatt az idő alatt a környezethasználónak lehetősége van a határértéket meghaladó szennyezőanyag kibocsátásra, azzal, hogy a túllépésért bírságot fizet. A moratórium alatt vagy végrehajtja a szükséges korszerűsítéseket, vagy befejezi az adott tevékenységet. A moratórium lejárta után kibocsátási határérték feletti kibocsátás, azaz szennyezés nem tűrhető el.

A kibocsátás azonban a moratórium időtartama alatt sem lehet korlátlan. Tekintettel arra, hogy a különböző vegyi anyagok veszélyessége, mérgező hatása nagyon eltérő, nem lehet a határérték meghatározott szorzatához kötni a büntethetőséget. Ezért köti a törvény a „jelentős mértékű” szennyezéshez a büntetőjogi felelősség megállapítását. A kibocsátási határértéket csak véges számú szennyező (vegyi) anyagra lehet előírni. A technika fejlődésével naponta több tucat új vegyület előállítására dolgoznak ki technológiát, illetve - pl. a gyógyszerek esetében - kezdik meg a gyártásukat. Ebből adódóan bármikor előfordulhat olyan eset, hogy a környezeti elemek valamelyikébe kerül olyan szennyező anyag, amelyre nincs megállapított határérték. A gyakorlatban már előfordult, hogy egy illegális bevezetésen keresztül a Dunába bocsátott vegyipari anyagból számos olyan

103

kémiai anyag „szennyezte” a folyót, amire nem volt határérték, így jogilag vízszennyezésről nem is lehetett beszélni. A nagy hígulás miatt ezek az anyagok olyan kis koncentrációban voltak jelen a vízben, amit a kémiai analitikai méréssel alig lehetett kimutatni, ugyanakkor egy város ivóvíz kivételi művét érintette a szennyezés, ezért a település ivóvízellátásában hosszabb ideig fennakadás volt. Ezekre az esetekre tartalmazza a törvény a „más módon” fordulatot. A törvény szerint a legenyhébben büntetni rendelt magatartás a környezeti elemek veszélyeztetése, vagyis olyan tevékenység vagy mulasztás, amely környezetkárosítást idézhet elő. Ez tisztán veszélyeztető eredményt jelent, így a bűncselekmény a veszélyhelyzet bekövetkezésével befejezetté válik.

A Kvt. szerint környezetkárosítás az a tevékenység, amelynek hatására környezetkárosodás következik be, környezetkárosodás pedig a környezetnek vagy valamely elemének olyan mértékű változása, szennyezettsége, illetve valamely eleme igénybevételének olyan mértéke, amelynek eredményeképpen annak természetes vagy korábbi állapota (minősége) csak beavatkozással, vagy egyáltalán nem állítható helyre, illetőleg, amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti. A törvény a környezetkárosítás fogalmában szereplő két eredményt (beavatkozással helyreállítható, illetve helyreállíthatatlan) külön büntetési tétellel fenyegeti, ezzel is kifejezve azok különböző társadalomra veszélyességét.

1. A környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2003/80/IB tanácsi kerethatározat 2. cikk g) pontja alapján a tagállamoknak bűncselekményként kell meghatároznia az ózont lebontó anyagok jogellenes kereskedelmét. Jogellenes kereskedelmen a törvény az ország területére történő behozatalt, onnan történő kivitelt, illetve a tiltott forgalomba hozatalt érti. Az ózonréteget károsító anyagoknak a jelenlegi szinteken történő további kibocsátása jelentős kárt okoz az ózonrétegben. Az ózonkárosodás folytán megnövekedett UV-B sugárzás veszélyt jelent az egészségre és a környezetre. Ennek kivédésére nemzetközi összefogás indult (Bécsi Egyezmény -1985, amelyhez Magyarország 1988-ban csatlakozott; Montreali Jegyzőkönyv - 1987 és módosításai, amelyeket Magyarország is ratifikált), amelynek már mérhető a kedvező hatása. További hatékony intézkedéseket kell azonban foganatosítani az emberi egészség és a környezet védelmében az ózonkárosító anyagok kibocsátásából eredő káros következmények ellen.

Az Európai Unió 1988-ban csatlakozott a Montreali Jegyzőkönyvhöz, és azóta élen jár az ózonkárosító anyagok kiváltása terén. E célt szolgálja az ózonkárosító anyagokról szóló 2037/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, ami 2000. október 1-jén lépett hatályba. Ennek végrehajtását szolgálja az ózonréteget károsító anyagokról szóló 94/2003. (VII. 2.) Korm. rendelet.

Az ózonréteget károsító anyagok jogellenes felhasználása már a jogellenes kereskedelem büntetőjogi szankcionálásával is visszaszorítható, hiszen a

104

büntetőjogi és a mögöttes jogszabályok együttes alkalmazásával megfelelő szankciórendszer áll a jogalkalmazó rendelkezésére.

5. A hatályos tényállás szerint a szennyezés, valamint annak a veszélye, továbbá a károsítás, valamint annak a veszélye azonos büntetési tétellel fenyegetett cselekmények. A törvény szerint a veszélyeztető eredményt tartalmazó szennyezésnek és a bekövetkező károsító eredménynek eltérő a társadalomra veszélyessége, így indokolt eltérő büntetéssel fenyegetni azokat.

6. A környezetkárosítás alap és minősített esetei elkövethetők gondatlanul is. A gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás büntetési tételei a bekövetkezett eredményekhez igazodnak. A törvény a környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2003/80/IB tanácsi kerethatározat 3. cikkének megfelelően az ózonréteget károsító anyagok jogellenes kereskedelmének gondatlan alakzatát is büntetni rendeli.

1. A törvény szerint büntethetőséget megszüntető ok, illetve a büntetés korlátlan enyhítését lehetővé tevő eset, ha az elkövető az elsőfokú ítélet meghozataláig elhárítja a tevékenységével okozott veszélyt, vagy bekövetkezett kárt. A környezetkárosítónak adott a lehetőség, hogy a büntetőeljárás végéig hozza helyre a kárt, amit okozott, azaz állítsa helyre a környezeti elem természetes vagy korábbi állapotát. Bizonyos esetekben ez lehetséges, s ez az eljárás sokkal inkább a környezet megóvását szolgálja, mint a büntetés kiszabása. BH1999. 288. A gondatlanságból elkövetett emberölés, a gondatlanságból okozott testi sértés és a gondatlanságból megvalósított környezetkárosítás vétsége miatt nincs helye a büntetőjogi felelősség megállapításának, ha az elkövetőtől - az értelmi színvonala, intellektusa és ismeretanyaga folytán - nem volt elvárható, hogy felismerje az akkumulátorok szétbontása esetén a cselekményének a családtagjai életére, testi épségére, valamint a környezetre gyakorolt káros hatását [Btk. 14. §, 166. § (4) bek., 170. § (6) bek. 1. tétel, 280. § (5) bek.]. BH1986. 87. II. Környezetkárosítás bűntettének téves megállapítása mérgező anyagot tartalmazó permetezőszernek a kútba beöntése esetén [Btk. 280. §, 1976. évi II. tv. 9. § (1) bek. b) pont, 10. § (1) bek. és 17. §, 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. r. 109. § b) pont]. BH1984. 481. A gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és a gondatlanságból elkövetett rongálás bűnhalmazatban megállapítása [Btk. 280. § (1) és (3) bek., 324. § (1) és (6) bek., 12. § (1) bek.]. A törvényi tényállás a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényben (Kvt.) írtak megvalósulását mozdítja elő a büntetőjog eszközeivel. Az (1) bekezdés első mondatában írt egyes környezeti elemek fogalmi meghatározása kapcsán a Btk. 286/A. § (1) bekezdéséből következően a Kvt. szabályai az irányadók. A jelen szakasz (1) bekezdés a) pontja szerint büntetni rendelt magatartás a környezeti elemek veszélyeztetése: olyan tevékenység vagy mulasztás, mely

105

környezetkárosítást idézhet elő. A cselekmény a veszélyhelyzet bekövetkezésével befejezett. A környezetkárosodás a környezetnek, annak elemének olyan mértékű változása, szennyezettsége, igénybevétele, amely az élővilágot kedvezőtlenül érinti, s amely beavatkozással vagy helyreállítható [b) pont] vagy helyreállíthatatlan [c) pont]; s mely eredményhez a törvény eltérő büntetési mértéket rendel. A 2003/80/IB kerethatározat 2. cikkének g) pontja alapján bűntettként értékelendő az ózont lebontó anyagok jogellenes kereskedelme is. A környezetkárosítás bűncselekménye gondatlanul is elkövethető, a büntetési tételek a bekövetkezett eredményhez igazodnak. Tekintve, hogy a veszély, kár elhárításához jelentősebb érdek fűződik, mint a terhelt esetleges megbüntetéséhez, a (4) bekezdés büntethetőséget megszüntető, korlátlan enyhítést lehetővé tevő rendelkezést állapít meg. BH1999. 288. A gondatlanságból elkövetett emberölés, a gondatlanságból okozott testi sértés és a gondatlanságból megvalósított környezetkárosítás vétsége miatt nincs helye a büntetőjogi felelősség megállapításának, ha az elkövetőtől - az értelmi színvonala, intellektusa és ismeretanyaga folytán - nem volt elvárható, hogy felismerje az akkumulátorok szétbontása esetén a cselekményének a családtagjai életére, testi épségére, valamint a környezetre gyakorolt káros hatását. BH1986. 87. II. Környezetkárosítás bűntettének téves megállapítása mérgező anyagot tartalmazó permetezőszernek a kútba beöntése esetén. BH1984. 481. A gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és a gondatlanságból elkövetett rongálás bűnhalmazatban megállapítása. A §-hoz kapcsolódó jogszabályok: - Btk. 286/A. § (1) bek; - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvt.) 4. § a), b), g), j), k) pont, 36. §, 110. §; - Szabs. tv. 148. §; - Szabs. r. 19. §, 106. §, 117. §, 120. §, 126. §; a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló 21/2001. (II. 14.) Korm. rend; a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet; a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet; a fák védelméről szóló 21/1970.(VI. 21.) Korm. rendelet.

106

Természetkárosítás

281. § (1) Aki a) fokozottan védett élő szervezet egyedét, b) védett élő szervezet egyedeit, feltéve, hogy azok külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket, c) az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló rendelete A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az országba behozza, onnan kiviszi, az ország területén átviszi, azzal kereskedik, illetve azt károsítja vagy elpusztítja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki

a) az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló jogszabály szerinti különleges madárvédelmi területet, különleges természetmegőrzési területet, vagy annak jelölt területet, valamint kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területet, vagy annak jelölt területet, vagy b) védett 1. természeti területet, 2. barlangot, 3. élő szervezetek életközösségét, vagy azok élőhelyét jogellenesen jelentős mértékben megváltoztatja.

(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott természetkárosítás a fokozottan védett, illetve védett élő szervezet egyedeinek olyan mértékű pusztulását okozza, hogy az elpusztított fokozottan védett, illetve védett élő szervezet egyedeinek külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legmagasabb érték kétszeresét, illetve ha a c) pontban meghatározott természetkárosítás a Magyarországon védetté, illetve fokozottan védetté nem nyilvánított élő szervezet adott állományának fennmaradását veszélyeztető pusztulását okozza, b) a (2) bekezdésben meghatározott természetkárosítás az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló jogszabály szerinti különleges madárvédelmi terület, különleges természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület, illetve kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület, védett természeti terület, barlang, illetve élő szervezetek életközössége vagy azok élőhelye jelentős károsodását vagy megsemmisülését okozza.

107

(4) Aki a (3) bekezdésben meghatározott természetkárosítást gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (5) E § alkalmazásában élő szervezet egyede: a) az élő szervezet egyedének valamennyi fejlődési szakasza, alakja, állapota, b) az élő szervezetek keresztezéseként és kereszteződéseként létrejött egyed, c) az élő szervezet egyedének származéka, ami alatt érteni kell az elpusztult élőlényt, valamint annak, vagy az élő szervezet egyedének bármely részét, továbbá azt a terméket vagy készítményt, amely a felsoroltak valamelyikéből készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.

1. A természetkárosítás tényállása keretdiszpozíció. A tényállást kitöltő egyes jogszabályok a Tvt., az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 1996. december 9-i 338/97/EGK rendelete, illetve ennek módosításai, a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény, az erdőről és az erdő védelméről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelettel szóló 1996. évi LIV. törvény, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelettel szóló 1996. évi LV. törvény, a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet, a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet, a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Korm. rendelet, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet.

2. A törvény a tényállás háttérjogszabályai, főként a Tvt. fogalomrendszere alapján, valamint az európai uniós tagság következményeként újraszabályozza a bűncselekmény elkövetési tárgyait. Elkövetési tárgy egyrészt a fokozottan védett élő szervezet egyede. A védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 3., illetve 4. számú melléklete tartalmazza a fokozottan védett növény-, illetve állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét.

A törvény új elkövetési tárgyként vezeti be a védett élő szervezetek egyedeit, azonban ezek vonatkozásában a természetkárosítás csak akkor igényel büntetőjogi fenyegetettséget, ha védett élő szervezet egyedeinek külön jogszabályban meghatározott pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket. A 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 1., illetve 2. számú melléklete tartalmazza a védett növény-, illetve állatfajokat, valamint egyedeik pénzben kifejezett értékét. A hatályos 13/2001. (V. 9.) KöM

108

rendelet szerint ez a legalacsonyabb érték a fokozottan védett növények esetében 30 000 forint, fokozottan védett állatok esetében pedig 100 000 forint.

Elkövetési tárgy továbbá az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló rendelete A és B mellékletének hatálya alá tartozó élő szervezet egyede. Az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 1996. december 9-i 338/97/EGK rendelete tartalmazza a rendelet mellékletében szereplő növény- és állatfajok vonatkozásában a behozatal, a kivitel, valamint a kereskedelem részletes szabályait. A tanácsi rendelet mellékletét módosíthatja az Európai Közösségek Bizottsága is, így legutóbb az Európai Közösségek Bizottságának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló 2003. augusztus 18-i 1497/2003/EK rendelete, valamint a 2004. április 28-i 834/2004/EK rendelete módosította a tanácsi rendeletet, melyek felsorolásszerűen tartalmazzák a tanácsi rendelet hatálya alá tartozó növény- és állatfajokat. A tényállás elkövetési tárgyai így a Bizottság rendeleteiben szereplő, azonban magának a tanácsi rendeletnek a mellékletét képező A és B mellékletben felsorolt élő szervezetek egyedei is.

Az egyed fogalmát a törvény a beépített értelmező rendelkezés keretében a háttérjogszabályok figyelembe vételével határozza meg. Az értelmező rendelkezés megalkotásának a célja, hogy az egyed, illetve a származék fogalma kapcsán az elmúlt évek során felmerült értelmezési vitákat feloldja. Eszerint az egyed fogalmába beletartozik az élő szervezet valamennyi fejlődési szakasza, alakja, állapota, így a mag, tojás, pete stb., továbbá az egyed fogalma kiterjed az élő szervezetek keresztezéseként és kereszteződéseként létrejött egyedekre is, hiszen a Tvt. alapján védett, illetve fokozottan védett fajnak minősülnek a védett, illetve fokozottan védett növényfajok, illetőleg állatfajok keresztezései és kereszteződései (hibridjei). Az egyed fogalma felöleli továbbá a származékokat is, ami az elpusztult élőlény, valamint annak, vagy az élő szervezet egyedének bármely része, továbbá az a termék vagy készítmény, amely a felsoroltak valamelyikéből készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.

A hatályos törvényben szereplő „élő szervezet" tehát önmagában nem lehet tényállási elem, tekintettel arra, hogy ez a kifejezés a fajokat, alfajokat jelenti, ami nem lehet a cselekmény elkövetési magatartásai alapjául szolgáló elkövetési tárgy, nem lehet például fajjal, alfajjal kereskedni, stb.

A törvényben szereplő, az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló jogszabály szerinti különleges madárvédelmi terület, különleges természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület, illetve kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület összefoglalóan a Natura 2000-területeket jelenti. Ezt a kategóriát az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet vezette be a magyar jogba, emellett a 2003-2008. közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról

109

szóló 132/2003. (XII. 11.) OGY határozat szerint az uniós szabályoknak való megfelelés a természetvédelem számára új feladatok egész sorát jelenti. A vadon élő madarak védelméről szóló 79/409/EGK irányelv (madárvédelmi irányelv), valamint a természetes élőhelyek, a vadon élő állatok és növények védelméről szóló 92/43/EGK irányelv (élőhelyvédelmi irányelv) alapján ki kell jelölni a közösségi jelentőségű természeti területeket, az ún. Natura 2000-területek hálózatát. A tényállás e területek védelmét is biztosítja.

Elkövetési tárgy továbbá a védett természeti terület, valamint a védett barlang. A védett természeti terület két fő típusa - a védelem jelentősége és a védetté nyilvánításra jogosult szerint - az országos és a helyi jelentőségű védett természeti terület. Egy földterület helyi szintű természetvédelmi oltalmát a települési önkormányzat rendelete keletkezteti. Országos jelentőségű védett természeti terület védetté nyilvánítása miniszteri rendeletben történik. Országos jelentőségű védett természeti területnek minősül továbbá valamennyi, a törvény erejénél fogva (ex lege) védett természeti terület.

Az egyedi jogszabállyal védetté nyilvánított országos jelentőségű védett természeti terület négy kategóriája: nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, természeti emlék. (Járulékos, különleges védelmi kategória a fokozottan védett természeti terület, a tudományos rezervátum, a bioszféra rezervátum, az erdőrezervátum.)

A Tvt. alapján a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár. A barlang ex lege védett értéknek, míg a többi, különleges oltalmat érdemlő objektum védett természeti területnek minősül. Természetvédelmi terület a láp és szikes tó; természeti emlék: forrás, víznyelő, kunhalom és földvár. Az egyes védelmi kategóriák fogalom-meghatározását a Tvt. adja meg. A törvény a védett élő szervezetek életközösségét is megtartja a tényállás elemeként. A Tvt. szerint életközösség (társulás) az élővilág egy meghatározott élőhelyen található olyan szerveződése, amelyben a különböző élő szervezetek állományai meghatározott kapcsolatrendszerben élnek együtt.

A törvény az élő szervezetek életközössége mellett, azok élőhelyére is kiterjeszti a büntetőjogi védelmet. A Tvt. 4. § h) pontja alapján élőhely az a meghatározható térbeli egység, ahol adott élő szervezet és állománya (populáció), vagy élőlények életközössége a természeti rendszerben előfordul és a kialakulásához, fennmaradásához, szaporodásához, tenyésztéséhez szükséges környezeti feltételek adottak.

3. A törvény megtartja a tényállás elemeként, az elkövetés módjaként a „jogellenesen” fordulatot. A „jogellenesen” jelenti az engedély nélkül, illetve az engedély kereteit túllépve, valamint a tiltott módon történő cselekményeket is. A Tvt.-ben foglalt tevékenységekre az engedélyt az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, vagy a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, helyi védett természeti területtel kapcsolatban a jegyző, a tanácsi rendeletben foglalt tevékenységekre pedig a

110

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Nemzetközi Természetvédelmi Egyezmények Osztálya adja meg. A „jogellenesen” kifejezés magában foglalja azt is, hogy az egyes területek, a barlang, illetve az élőhely, vagy életközösség vonatkozásában hátrányosan történik a megváltoztatás.

4. A törvény a hatályos tényállás elkövetési magatartásait kibővíti. Eszerint elkövetési magatartás a megszerzés, tartás, forgalomba hozatal, az országba behozatal, onnan kivitel, az ország területén történő átvitel, a kereskedés, az elpusztítás, illetve a megváltoztatás, valamint új elem a károsítás. A károsítás jelenti mindazokat a cselekményeket, amelyek során az adott élő szervezet egyede nem pusztul el, de jelentős sérelmeket szenved, ilyen például a madár repülésképtelenné tétele.

A megváltoztatás eredménye olyan változás, ami ténylegesen kárt, vagy hátrányt okoz, vagyis minden olyan tevékenység, ami ellentétes a Tvt.-ben meghatározottakkal. A megváltoztatás tehát a terület jellegének, használatának megváltoztatását jelenti, ami egy széleskörű fogalom, ebbe bele tartozik például a terület terjedelmének megváltoztatása is. A jelentős mérték megállapítása minden esetben szakértői kérdés.

1. A természetkárosítás minősített esete annyiban változik a törvény szerint, amennyiben az az alapesetben foglaltakhoz képest szükséges. Minősített eset a fokozottan védett, valamint védett élő szervezetek olyan mértékű pusztítása, amelynek eredményeképp az elpusztított élő szervezet egyedeinek külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett növény- vagy állatfaj egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legmagasabb érték kétszeresét. Ennek meghatározása az alapesetnél írottakkal azonosan történik, azzal az eltéréssel, hogy a hatályos 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet szerint a legmagasabb érték a fokozottan védett növények esetében 100 000 forint, fokozottan védett állatok esetében pedig 1 000 000 forint. Minősített eset továbbá az EK rendeletben foglalt, azonban Magyarországon védetté, illetve fokozottan védetté nem nyilvánított élő szervezet egyedének a számottevő pusztulása, ami az élő szervezet adott állományának (populációjának) fennmaradását veszélyeztető pusztulását jelenti. Amennyiben azonban az adott egyed mind a magyar jogszabályok szerint, mind az EK rendelet szerint védettséget élvez, abban az esetben a törvény szerint a 281. § (3) bekezdés a) pontjának első fordulata alapján kell a minősített esetet megállapítani. Az alapesetben meghatározott Natura 2000-területek, védett természeti területek, a védett barlang, valamint a védett élő szervezetek életközössége, azok élőhelye vonatkozásában a jelentős károsodás, valamint a megsemmisülés már magasabb fokban veszélyes a társadalomra, így azok minősített esetként nyernek megfogalmazást.

A gondatlan elkövetés büntetendősége - hasonlóan a hatályos törvényhez - a törvény szerint is kizárólag a minősített esethez kapcsolódik, ebből kifolyólag az alapeset csak szándékosan valósítható meg.

111

BH2007. 36. Természetkárosítás bűntettének megállapíthatóságánál a törvényi tényállás szerinti természeti értékek jogi fogalmát és a védettség megállapításának feltételeit a természet védelméről szóló törvény rendelkezései alapján kell vizsgálni [1978. évi IV. törvény 281. § (1) bek.; 1996. évi LIII. tv.]. BH2001. 512. I. A helyrehozhatatlan károsodást előidéző természetkárosítás bűntettét, valamint a rongálás bűntettét valósítja meg a mezőgazdasági vállalkozó vádlott, aki kellően nem gondoskodik arról, hogy a lovai az Országos Természetvédelmi Hivatal által szigorúan védetté nyilvánított erdőterületre ne hatoljanak be; és így az elkóborolt állatok a gyertyán- és bükkfák kérgének lerágásával, az aljnövényzet letaposásával, a csapások kijárásával és a trágyázással a természetvédelmet ért olyan károsodást okoztak, amely végleges jellegű és helyrehozhatatlan [Btk. 281. § (1) bek. b/1. pont és (2) bek. b) pont, 324. § (3) bek.]. BH1984. 305. II. Ha jogtalan eltulajdonítás céljából történik a fokozottan védett növény, állat vagy az ilyen állattól származó tojás elpusztítása, illetőleg gyűjtése:az elkövetési érték szerint minősülő lopás bűncselekményét és a természetkárosítás vétségét bűnhalmazatban kell megállapítani [Btk. 12. § (1) bek., 316. § (1) bek., 281. § (1) bek. a) pont]. A törvényi keret-tényállást jogszabályok sora tölti ki tartalommal; elsősorban a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvényre (Tvt.), valamint a védett és a fozottan védett növény- illetve állatfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletre kell utalni, mely utóbbi mellékletei tartalmazzák a védett és fokozottan védett növény- és állatfajokat, egyedeik pénzben kifejezett ellenértékét. Jelenleg a Btk. 281. § (1) bekezdés b) pontjában írt legalacsonyabb érték a fokozottan védett növény esetében 30.000.-Ft, fokozottan védett állat esetében 100.000.-Ft. A Btk. 281. § (3) bekezdés a) pontjában írt legmagasabb érték pedig a fokozottan védett növénynél 100.000.-Ft, állatnál pedig 1.000.000.-Ft. Végül a 338/97/EGK rendelet pedig a mellékletében szereplő növény- és állatfajok behozatalának, kivitelének valamint kereskedelmének részletes szabályait határozza meg. Az elkövetői magatartások közül megszerzésen bármely birtokbavételt, forgalomba hozatalon az áruba bocsátás bármely formáját, az országba behozatalon, kivitelen és területén való átvitelén valamennyi külföldről vagy külföldre irányuló, illetve tranzitszállításban megnyilvánuló magatartást érteni kell. Károsításon mindazon magatartás-formákat öleli fel, melynek során az adott egyed nem pusztul el, de jelentős sérelmeket szenved. Elpusztítás alatt a védett érték megsemmisítése értendő. Amint az a törvényi szövegezésből egyértelműen következik, valamennyi magatartás csak akkor tényállásszerű, ha jogellenesen történik. A bűncselekmény szándékosan, a súlyosabban értékelendő (3) bekezdés szerinti minősített eset gondatlanul is elkövethető, annak alanya bárki lehet. Végül az (5) bekezdés a hivatkozott Tvt. fogalom-meghatározásait építi be a büntető jogszabályba.

112

BH2001. 512. I. A helyrehozhatatlan károsodást előidéző természetkárosítás bűntettét, valamint a rongálás bűntettét valósítja meg a mezőgazdasági vállalkozó vádlott, aki kellően nem gondoskodik arról, hogy a lovai az Országos Természetvédelmi Hivatal által szigorúan védetté nyilvánított erdőterületre ne hatoljanak be; és így az elkóborolt állatok a gyertyán- és bükkfák kérgének lerágásával, az aljnövényzet letaposásával, a csapások kijárásával és a trágyázással a természetvédelmet ért olyan károsodást okoztak, amely végleges jellegű és helyrehozhatatlan. BH1984. 305. II. Ha jogtalan eltulajdonítás céljából történik a fokozottan védett növény, állat vagy az ilyen állattól származó tojás elpusztítása, illetőleg gyűjtése: az elkövetési érték szerint minősülő lopás bűncselekményét és a természetkárosítás vétségét bűnhalmazatban kell megállapítani. A §-hoz kapcsolódó jogszabályok: - Szabs. tv. 147. §, 149. §; - Szabs. r. 106. §, 119. §, 120. §, 123. §, 125. §; - a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 4. § e,) f,) g,) k) pont, 23. § (5) bek, 24. § (2) bek, 31-51. §; - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kvt.); - a 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett, a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény; az 1986. évi 6. törvényerejű rendelettel kihirdetett a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről szóló Bonni Egyezmény; - az 1993. évi XLII. törvénnyel kihirdetett, a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, Ramsarban, 1971. február 2-án elfogadott Egyezmény; valamint az európai, vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről szóló Berni Egyezmény; az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság és a környezetvédelmi és vízügyi miniszter irányítása alá tartozó területi szervek feladat- és hatásköréről szóló 183/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet; - a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Korm. rendelet; - az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 1996. december 9-i 338/97/EGK rendelete; - a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény; - az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény; - az erdőről és az erdő védelméről, szóló 1996. évi LIV. törvény végrehajtásáról szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet; - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény; - a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendelet; - a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet;

113

- a védett állatfajok védelmére, tartására, bemutatására és hasznosítására vonatkozó részletes szabályokról szóló 8/1998. (I. 23.) Korm. rendelet; - a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Korm. rendelet; - az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló 275/2004 (X. 8.) Korm. rendelet.

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése

281/A. § (1) Aki a) arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez, b) engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve hulladékkezelési tevékenységet, illetve hulladékkal más jogellenes tevékenységet végez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerinti veszélyes hulladékra követik el. (3) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt az (1) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdés esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (4) E § alkalmazásában a) hulladék: mindaz, amit a hulladékgazdálkodásról szóló törvény hulladéknak minősít, amennyiben alkalmas az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő, vagy azok összetevői, illetve élő szervezet egyedének veszélyeztetésére, b) hulladékkezelési tevékenység: a hulladéknak a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott gyűjtése, begyűjtése, szállítása - ideértve az országba történő behozatalt, kivitelt, valamint az ország területén történő átvitelt -, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. 1. A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének tényállása keretdiszpozíció, azt tartalommal kitöltő egyes jogszabályok a Hgt., a Kvt., a Tvt., a az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló tanácsi 259/93/EGK rendelet, a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK), a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet, a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet, az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet, a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet, a települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények

114

kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól szóló 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet. 2. A bűncselekmény megnevezése a hatályos törvényszövegben „a környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezése”. A törvény - tekintettel arra, hogy a törvény szerinti normaszöveg nem csak az elhelyezést, hanem az engedély nélküli vagy az engedély kereteit túllépve végzett hulladékkezelési tevékenységet, valamint más hulladékkal végzett jogellenes tevékenységet is szankcionálja -, a tényállás címét „a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésé”-re módosítja. 3. A törvény szerint az elkövetési tárgy a tényállás alapeseténél a hulladék. Hulladék a Hgt.-ben ezen a néven meghatározott dolog, vagyis hulladék bármely, a törvény 1. számú melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A minősített eset elkövetési tárgya a veszélyes hulladék. Veszélyes hulladék szintén a Hgt.-ben ezen a néven meghatározott dolog, vagyis veszélyes hulladék a törvény 2. számú mellékletében felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék. Ilyenek a gyúlékony, mérgező, fertőző stb. hulladékok. A radioaktív hulladék nem eleme a tényállásnak, az azzal kapcsolatos jogellenes magatartásokat a Btk. 264. §-a, a visszaélés radioaktív anyaggal tényállása tartalmazza.

4. A törvény szerint a bűncselekmény alanya az (1) bekezdés a) pontja esetén, valamint a b) pont második fordulata és az ezekhez kapcsolódó minősített eset vonatkozásában bárki, az (1) bekezdés b) pontjának első fordulata esetén, valamint az ehhez kapcsolódó minősített eset vonatkozásában, aki nem rendelkezik engedéllyel, vagy rendelkezik, de az engedély kereteit túllépi.

5. A tényállás egyik elkövetési magatartása az arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen történő hulladék elhelyezés. Az „elhelyezés” kifejezésnek a mindennapi szóhasználatban egyértelmű a jelentése, a kifejezés használata nem sérti a „normavilágosság” követelményét. Az „elhelyez” kifejezés szerepel több más cselekmény megfogalmazásában, különböző, a hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabályokban, része a hulladéklerakás valamint a tárolás fogalmának is. Törvényi tilalom vonatkozik a hulladék ellenőrizetlen körülmények közötti elhelyezésére. A hulladékot a gyűjtés céljából arra rendszeresített gyűjtőedényben, vagy egyéb gyűjtőeszközben, a gyűjtőszigeten vagy hulladékudvarban lehet elhelyezni. Aki ezeken kívül, különösen közterületen, magánterületen, vagy védett természeti területen, erdőben, mezőn hulladékot elhelyez, megvalósítja a törvényi tényállást. A gyűjtőedényeket és egyéb gyűjtőeszközöket az önkormányzati képviselőtestületek, valamint a közszolgáltatási szerződés alapján a közszolgáltatást végzők jelölik ki. Gyűjtősziget a települési hulladékkal

115

kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint a háztartásokban keletkező, hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött, háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhely, szabványosított edényzettel. A települési szilárd hulladék kezelésére szolgáló egyes létesítmények kialakításának és üzemeltetésének részletes műszaki szabályairól szóló 5/2002. (X. 29.) KvVM rendelet szerint gyűjtősziget közterület-használati engedély birtokában létesíthető. A 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint hulladékudvar az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és az elszállításig elkülönített módon történő tárolására szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely.

Az OTÉK szerint települési (kommunális) hulladékot csak a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben erre a célra kijelölt területen szabad elhelyezni, veszélyes, radioaktív hulladékot pedig a vonatkozó jogszabályok szerint szabad elhelyezni. A települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint települési folyékonyhulladék leürítő hely a közcsatornának az arra jogosult által kijelölt aknája, illetőleg szennyvíztisztító telep kiegészítő műtárgya. Az illetékes vízügyi felügyelet - a szakhatóságok véleményének figyelembevételével, a jegyző véleményének kikérésével, valamint az üzemeltetővel történt egyeztetés lefolytatását követően - határozza meg, hogy a települési folyékony hulladék elhelyezésére, az üzemeltető rendelkezésére álló szennyvíztisztító telepek közül melyik vehető igénybe.

A „hatóság által arra a célra nem engedélyezett hely” fordulat a hulladéklerakóra is vonatkozik, ugyanis a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet értelmében hulladéklerakó létesítését engedélyeztetni kell a környezetvédelmi felügyelőséggel. Bizonyos hulladékok csak bizonyos lerakókban helyezhetők el, ez a megfogalmazás magában foglalja azt is, hogy aki olyan hulladékot helyez el ott, ahol azt nem lehet, az is megvalósítja a tényállást (például folyékony hulladékot, mert azt leürítőhelyen kell leüríteni).

A tényállás másik elkövetési magatartása az engedély nélküli, vagy az engedély kereteit túllépő hulladékkezelési tevékenység végzése. A törvény e magatartás meghatározását beépíti a tényállásba egy értelmező rendelkezés keretében. Eszerint a Hgt. 14. §-ának (1) bekezdése alapján hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása, továbbá a Hgt. rendelkezik a hulladék kezeléséről, valamint annak az ország területére történő behozataláról, kiviteléről, illetve az ország területén történő átviteléről.

A tényállás hatályos szövege az említettek közül mindössze a gyűjtést, a tárolást, és a szállítást tartalmazza, valamint külön kiemeli a kezelést. A Hgt. új

116

fogalomkészlete miatt szükséges az elkövetési magatartások felülvizsgálata. A Hgt. 3. §-a szerint hasznosítás a hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban - a 4. számú mellékletben felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával - történő felhasználása. Ártalmatlanítás a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetése, kizárása - a környezet elemeitől történő elszigeteléssel vagy anyagi minőségének megváltoztatásával -, a 3. számú mellékletben felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával. Gyűjtés a hulladék rendezett összeszedése, válogatása a további kezelésre történő elszállítás érdekében. Begyűjtés a hulladéknak a hulladék birtokosaitól történő átvétele a hulladék birtokosa vagy a begyűjtő telephelyén, továbbá a begyűjtőhelyen (gyűjtőpontokon, hulladékgyűjtő udvaron, tároló-, kezelőtelepen) és a további kezelés érdekében történő összegyűjtés, válogatás a begyűjtő telephelyén. Szállítás a hulladék telephelyen kívüli mozgatása, beleértve a szállítmányozást és a fuvarozást is. A Tanács az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 259/93/EGK rendelete és annak végrehajtásáról szóló, a 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről tartalmazza a hulladék behozatalának, kivitelének és átszállításának szabályait. A Hgt. szerint előkezelés a hulladék begyűjtését, tárolását, hasznosítását, illetőleg ártalmatlanítását elősegítő, azok biztonságát növelő, a környezetterhelést csökkentő tevékenység, amely a hulladék fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságainak megváltoztatásával jár. Tárolás a hulladéknak termelője által a környezet veszélyeztetését kizáró módon végzett, három évnél rövidebb ideig tartó elhelyezése.

A környezet büntetőjog általi védelméről szóló 2003/80/IB tanácsi kerethatározat 2. cikke meghatározza azokat a cselekményeket, amelyeket minden államnak büntetőjogi eszközökkel szankcionálnia kell. A kerethatározat 2. cikkének c) pontja szerint bűncselekményként kell meghatározni a hulladék - beleértve a veszélyes hulladékot is - jogellenes ártalmatlanítását, kezelését, tárolását, szállítását, kivitelét vagy behozatalát, amely bármely személy halálát vagy súlyos sérülését, vagy a levegő, a talaj, a víz minőségének, vagy az állatoknak vagy növényeknek a jelentős károsodását okozza vagy okozhatja. Annak érdekében, hogy a 281/A. §-ban foglaltak megfeleljenek a kerethatározatnak, az elkövetési magatartások körét ki kell bővíteni a hulladéknak az országba történő behozatalával és kivitelével. A hulladék behozataláról, kiviteléről és az ország területén történő átvitelről a Hgt. 17. §-a a „hulladék behozatala, kivitele és átszállítása” cím alatt rendelkezik.

A Hgt. szerint a hulladékkezelési tevékenység - ha törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet ettől eltérően nem rendelkezik - kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet szerint veszélyes hulladékok kezelése csak a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. Az engedélyezés szabályai a települési

117

hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendeletben (20-27. §), valamint a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendeletben (25-32. §) találhatók.

A tényállás elkövetési magatartása továbbá a hulladékkal más jogellenes tevékenység végzése. Nem minden hulladékkal kapcsolatos tevékenység engedélyköteles, bizonyos cselekmények ex lege tilosak, így ezek (tehát a jogszabály által, illetve a közösségi jogszabályok által tiltott tevékenységek) szintén elérik a bűncselekményi szintet.

6. A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése elnevezésű tényállás eredmény-bűncselekmény. Mind az alapeset, mind a minősített eset materiális bűncselekmény, vagyis akkor tényállásszerű a cselekmény, ha bekövetkezik a hulladék elhelyezése, a hulladékkezelés vagy a hulladékkal más jogellenes tevékenység végzése.

7. A bűncselekmény minősített esete a veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése. A veszélyes hulladék definíciója a Hgt.-ben található, a minősített esetként történő kezelést az indokolja, hogy fokozottabb a társadalomra veszélyessége egy olyan cselekménynek, amely során gyúlékony, mérgező, fertőző stb. anyagot helyez el valaki kifejezetten nem arra szánt helyen, vagy végez azzal hulladékkezelési tevékenységet. A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet szabályozza a veszélyes hulladékokra vonatkozó eltérő rendelkezéseket, kötelezettségeket.

8. A bűncselekmény szándékosan és gondatlanul is elkövethető, a gondatlan elkövetéshez kapcsolódó büntetési tételek az alap- és minősített esetekhez igazodnak. BH2001. 264. A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének a bűntettét valósítja meg a terhelt, akinek tudomása van arról, hogy az általa megvásárolt ingatlanon a termőtalajt szennyező, környezetvédelmi szempontból káros anyagok (veszélyes hulladékok) vannak, de ezek megsemmisítése iránt - a szerződésben vállalt kötelezettségének megszegésével - nem tesz intézkedést, hanem azokat ismeretlen helyre szállítja [1978. évi IV. törvény 281/A. § (1) bek. b) pont, 102/1996. (VII. 12.) Korm. r. 1. § (1) bek., 9-11. §]. A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének tényállása keretdiszpozíció, azt tartalommal elsősorban a 2000. évi XLIII. törvény [Hgt.], valamint további számos jogszabály tölti ki. A bűncselekmény elkövetési tárgya a tényállás alapeseténél a hulladék. Hulladék bármely, a Hgt 1. számú melléklete szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A minősített eset elkövetési tárgya a veszélyes hulladék. Veszélyes hulladék szintén a Hgt.-ben ezen a néven meghatározott dolog, vagyis veszélyes hulladék a törvény 2. számú mellékletében felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az

118

egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék. Ilyenek a gyúlékony, mérgező, fertőző hulladékok. A bűncselekmény alanya az (1) bekezdés a) pontja esetén, valamint a b) pont második fordulata és az ezekhez kapcsolódó minősített eset vonatkozásában bárki, az (1) bekezdés b) pontjának első fordulata esetén, valamint az ehhez kapcsolódó minősített eset vonatkozásában, aki nem rendelkezik engedéllyel, vagy rendelkezik, de az engedély kereteit túllépi. Mind az alapeset, mind a minősített eset materiális bűncselekmény, vagyis akkor tényállásszerű a cselekmény, ha bekövetkezik a hulladék elhelyezése, a hulladékkezelés vagy a hulladékkal más jogellenes tevékenység végzése. A bűncselekmény szándékosan és gondatlanul is elkövethető, a gondatlan elkövetéshez kapcsolódó büntetési tételek az alap- és minősített esetekhez igazodnak. BH2001. 264. A környezetre veszélyes hulladék jogellenes elhelyezésének a bűntettét valósítja meg a terhelt, akinek tudomása van arról, hogy az általa megvásárolt ingatlanon a termőtalajt szennyező, környezetvédelmi szempontból káros anyagok (veszélyes hulladékok) vannak, de ezek megsemmisítése iránt - a szerződésben vállalt kötelezettségének megszegésével - nem tesz intézkedést, hanem azokat ismeretlen helyre szállítja. A §-hoz kapcsolódó jogszabályok: - Szabs. tv. 148. §; a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 3. § b,) l,) m), o), q) pont, 14. § (1) és (2) bek, 32. § (6) bek, 41. § (1) bek; a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény; a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény; az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló tanácsi 259/93/EGK rendelet; a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet; az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK); a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet; a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet; az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet; a hulladéklerakás, valamint a hulladéklerakók lezárásának és utógondozásának szabályairól és egyes feltételeiről szóló 22/2001. (X. 10.) KöM rendelet;

119

X.6. Környezetvédelem

„A hazai háromezer szemétlerakó közül kétszáz sem felel meg az előírásoknak. Az illegális lerakók feltérképezésében a környezetvédelmi minisztérium a műholdas kincsvadászok segítségét is igénybe veszi. A környezetvédelmi hatóságok uniós támogatással nemrégiben fejezték be a legális és illegális hulladéklerakók helyzetének átfogó felmérését.

A jövő év elejére találkozót javasol a Magyar Geocaching Egyesületetnek írt levelében Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter. A tárca az Indexen nemrégiben megjelent cikknyomán vette fel a kapcsolatot az egyesülettel.

A magyar "kincsvadászok" amerikai társaik ötletét a csúcstechnológiával megtoldva láttak neki az illegális szeméthalmok GPS alapú feltérképezésének. A geocaching.hu honlapon gyülekező adatbázis jelenleg 31 illegális lerakó adatait tartalmazza, ahol autóroncstól kezdve a háztartási szeméten át a döglött kutyáig minden található. Az oldal készítői így próbálják gyors intézkedésre bírni a hatóságokat.

A civil kezdeményezés az igazi

Kóródi Mária levelében kifejti, hogy korábban is nagyon tetszett neki a GPS-alapú tájékozódás és a természetjárással egybekötött "kincskeresés". Az önkéntes természetvédelem, és a hatóságok mozgósításának ötletéhez viszont már tényleg gratulálnia kell.

A miniszter kifejezi abbéli reményét, hogy az eldugott környezetkárosító lerakók pontos adatbázisa megkönnyíti a környezetvédelmi hatóságok munkáját. Egyébként nemrégiben fejeződött be a magyarországi legális és illegális szemétlerakók uniós támogatásból végzett feltérképezése.

Egy évig készült az adatbázis

A tárca még az előző ciklusban írt ki tendert a magyarországi hulladéklerakók felmérésére. A Phare forrásokból finanszírozott pályázatot egy holland cég nyerte meg, mondta el az Index kérdésére Battai Eszter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtófőnök helyettese.

Az Európában egyedülálló adatbázisban az összes legális és illegális lerakó szerepel, még az 1950 után bezártak is. A településeket a felmérő cég megbízásából kérdezőbiztosok járták. A környéken található lerakókról mindenhol a polgármestert és a környezetgazdálkodási szakértőket kérdezték.

120

Kérdőív és légifelvétel

Az illegális lerakókról szintén az önkormányzati vezetők és szakértők számoltak be. A felmérés jobbára kérdőívek alapján folyt, de a helyszíneket légifelvételek alapján is elemezték, mondta Battai Eszter.

A felmérés egy éve kezdődött, az adatbázist pedig most tesztelik. Januártól a környezetvédelmi hatóságok ez alapján dolgoznak, és ebbe viszik be az új adatokat. Magyarországon minden könyezetszennyezésre igaz, hogy az állampolgári bejelentést követően a felügyelet köteles kimenni és megvizsgálni.

A lerakók alig 3-4 százaléka megfelelő

A felmérésben már eleve négy kategóriába sorolták a lerakókat. Eszerint léteznek azonnali bezárásra ítélt helyszínek, olyanok, amelyek működése egy ideig elképzelhető, valamint esetleg felújítható és még hosszú távon üzemeltethető lerakók.

A felmérésből kiderült, hogy a mintegy háromezer magyarországi hulladéklerakó alig 3-4 százaléka felel meg az európai uniós követelményeknek. Vagyis sok feladat hárul még az önkormányzatokra és a minisztériumra, mondta Battai Eszter.

A felújításhoz és az új lerakók létesítéséhez van lehetőség EU támogatást igényelni. A felmérési projekt végén tett javaslatokat elfogadva egyébként könnyebb elnyerni a támogatást.

A most elfogadott hulladékkazdálkodási tervnek ugyancsak része a téma. 2009 után ugyanis már Magyarországon sem működhet olyan lerakó, amely nem felel meg a követelményeknek, emlékeztetett Battai Eszter

Értékesek lehetnek az eredmények

Az átfogó munka nyomán hamarosan elkészül a "hivatalos" adatbázis, a miniszter azonban a GPS-kincskeresőknek elismeri, hogy valódi eredményt csak az ehhez hasonló civil kezdeményezések segítségével lehet elérni.

A magyarországi hulladékkezelés helyzete közel sem rózsás, ezért a minisztérium örömmel fogadja a társadalmi kezdeményezéseket, mint például a Hulladék Munkaszövetség visszaváltható palackokért indított kampányát, a Hajtás Pajtás szárazelemgyűjtő akcióját és a Geocaching Egyesület

"Keress ládát! Vidd el a szemetet!" mozgalmát, írta levelében a környezetvédelmi miniszter.”

121

XI. Magánjavak és közjavak XI.1. Tiszta magánjavak A tiszta magánjavak körét a hagyományos piaci jószágok és szolgáltatások alkotják, úgymint a tej, kenyér, benzin, autó, jogi tanácsadás, szervízszolgáltatások, fodrász stb. A magánjavak jellemzője, hogy azokhoz általában a piacon, anyagi ellentételezés fejében lehet hozzájutni. A termék vagy szolgáltatás tulajdonosához kerülve birtokosa szabadon dönthet felhasználásáról. A tiszta magánjavak esetében tehát könnyen megvalósítható bizonyos szereplők kizárása a fogyasztásból. Ezen jószágok fogyasztása csökkenti a mások rendelkezésére álló mennyiséget, ami a fogyasztók közötti rivalizáláshoz vezethet. XI.2. Tiszta közjavak A tiszta közjavak tulajdonságait könnyen meghatározhatjuk az előzőek alapján. A tiszta közjószágok az emberek egyéni igényeit kisebb-nagyobb csoportokban képesek kielégíteni. Ez lehet egy falu lakossága, egy tömbház lakói, de akár a Föld teljes népessége. A közjószágok jellemzője, hogy azok használatából senki sem zárható ki, illetve a kizárás költsége irreálisan magas. Közjószágok esetében nem tapasztalunk rivalizálást a fogyasztók között, és a közjószág fogyasztása nem csökkenti a többiek rendelkezésére álló mennyiséget. Gondoljanak az utcai közvilágításra. Fogyasztásából senki sem zárható ki (nem kérhetünk pénzt mindenkitől, aki elhaladt alatta!), mennyisége nem csökken a fogyasztás során, és azt hiszem senki sem látott még egymással rivalizáló fogyasztókat a lámpák környékén. :-) A közjószágok klasszikus példája a világítótorony esete, mely minden arra járó hajónak segítséget nyújt ellentételezés nélkül, annak hasznából egyetlen hajó sem zárható ki, érte pénz nem kérhető, és fénye nem csökken akárhány hajó is halad el előtte. XI.3. A vegyes javak Vannak azonban olyan termékek, melyek tulajdonságaik, jellemzőik alapján mindkét csoportba besorolhatók. Ezeket a jószágokat hívjuk vegyes jószágoknak. A vegyes javak egyik csoportjában ugyan nem valósítható meg a fogyasztásból való kizárás, ellenben mennyisége véges, így jellemzően rivalizálás alakulhat ki használói között. Ezek az úgynevezett túlzsúfoltságra hajlamos javak, melyeknél területi, kapacitásbeli korlátok keletkezhetnek. Ilyen lehet egy szabadstrand, egy ingyen látogatható múzeum vagy egy lift.

122

Másik csoportjába azok a jószágok sorolhatóak, melyek fogyasztásakor nem csökken érzékelhetően a rendelkezésre álló mennyiség, de megvalósítható bizonyos fogyasztók kizárása, vagyis lehetőség nyílik bizonyos ellentételezés, díjbeszedés meghatározása. Ilyen közösségi fogyasztás lehet az internethasználat, a kábeltévé hálózat, vagy a gáz-és ivóvíz szolgáltatás. A kizárás megvalósítása több esetben is megoldhatatlan. Van amikor technikai illetve szervezési szempontok miatt lehetetlen a kizárás (gondoljunk az utcai lámpák használatára), van amikor a pénzügyi racionalitás nem engedi a kizárás megvalósíthatóságát. Ez azt jelenti, hogy a kizárásnak olyan magasak a költségei, hogy azok messze meghaladják a kizárásból adódó hasznokat. Van azonban számtalan olyan eset is, amikor mind technikailag, mind pénzügyileg megoldható lenne a kizárás, de humánus, szociális, tradicionális szempontok miatt ezt mégsem tesszük meg (sürgősségi betegellátás). A közjavak jellegüknél fogva magas költségekkel állíthatóak elő (hidak, autópályák, iskolák, egészségügyi intézmények stb.), ráadásul a költségeken belül rendkívül magas a fix költségek aránya, megtérülési idejük akár évtizedekben is mérhető és előállításuk is hosszú évekig tarthat (4-es metró!), ami magas lekötött tőkenagyságot jelent. XI.4. A potyautas magatartás Térjünk vissza ismét a játékelméleti résznél tanultakhoz. A játékosok egyéni hasznukat, egyéni kifizetéseiket maximalizálják, és ennek megfelelően választják meg stratégiájukat. A kifizetések maximalizálása azt jelenti, hogy vagy nyereségeiket maximalizálják, vagy veszteségeiket minimalizálják. Közjavak esetében ez életre hívja a már említett potyautas magatartást. A hozzájárulás dilemma kapcsán játékosaink minimalizálni próbálják a költségeiket, a részesedés dilemma esetében pedig maximalizálják a jószágból adódó hasznukat. Mivel a közjószágok nagy része nem piacosítható a már fent említett okok miatt, azok előállítása, illetve finanszírozása állami, önkormányzati feladat. Ez azonban közösségi források létrehozását teszi szükségessé, amit leggyakrabban adó formájában tudnak az állami szervek beszedni. Potyautasaink (free-riding) tehát igyekeznek az adófizetés alól kivonni magukat, ám gyakran elsőként állnak sorba, amikor annak használatáról, előnyeiről van szó. A büntetés dicsérete című részben olvashattuk, a tudósok azt is bebizonyították a kísérletek során, hogy a közöshöz való hozzájárulás rendszere akkor működik hatékonyan, ha a szereplők, illetve a potyautasok egyértelműen beazonosíthatóak, és a többieknek lehetőségük van a dezertőrök megbüntetésére, sőt az úgynevezett másodlagos potyautasok megbüntetésére is. A gond éppen itt van! A kísérletek azt mutatták, hogy a büntetést alkalmazó csoportok kiválóan működtek, akár 300 fővel is. Közjavaink esetében ennél jóval magasabb számokkal, gyakran milliós

123

nagyságrendekkel találkozhatunk, ami nehézzé, esetenként lehetetlenné teszi a beazonosíthatóságot, az információk nem állnak a döntéshozók, az ellenőrző szervek rendelkezésére, és mivel ezt játékosaink is tudják, optimális stratégiájuk alapvetően a dezertálás lesz. Megoldás lehetne talán, ha a döntések azon a szinten történnének, ahol a megfelelő információk rendelkezésre állnak. Például az adók beszedése önkormányzati szinten történne, ahol az önkormányzat ismeri az adott vállalkozó tevékenységét, körülményeit, ami a vállalkozó számára nehezebbé tehetné az adó eltitkolását. Persze minden éremnek két oldala van. Ez a módszer sajnos megint alapot adhat a korrupcióra, a személyes kapcsolatok kiaknázására. A megoldást nyilván a fejekben történő változás hozhatná el. Ha az emberek többsége nem fogadná el a költségvetést nehéz helyzetbe hozó adócsalók, adó elkerülők tevékenységét, és elítélné azt, magatartásával pedig megnehezítené a potyautasok helyzetét (számla kérése). A potyautas jelenség jellemzésére leginkább a-már szintén említett- Hardin által leírt közlegelők tragédiája alkalmas. Minden pásztor egyenként abban érdekelt, hogy az adott nagyságú legelőre minél több marhát hajtson ki, növelve ez által saját egyéni hasznát. Ám ha minden pásztor így cselekszik, akkor az a legelő tönkretételéhez, a rendszer összeomlásához vezet, vagyis az egyénileg optimálisnak tűnő stratégiák össztársadalmi szinten csődhelyzeteket eredményezhetnek. XI.5. A globális felmelegedés, mint externália, a Föld, mint közjószág Egy túlméretezett világ -avagy a globális felmelegedés gazdasági hatásai Az üvegházhatás a légkör hőmegtartó tulajdonsága, ami számos dologtól függ: a Nap sugárzásától, az atmoszféra sűrűségétől és az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjától. Az atmoszférát termikus tulajdonságai alapján hat rétegre oszthatjuk fel. Ezek a felszíntől távolodva a toposzféra, a sztratoszféra, a mezoszféra, az ionoszféra, az exoszféra és a magnetoszféra. A bolygónkat körülvevő vékony gázréteg 30-40 kilométeres magasságig össztömegének 99%-át tartalmazza. Az üvegházhatás szempontjából számunkra ez a lényeges terület. Ebben a vékony gázrétegben találunk állandó mennyiségű összetevőket, mint a nitrogén (78%), az oxigén (21%), egy kevés nemesgázt, mint az argon, a hélium, a kripton, a xenon, valamint változó mennyiségű összetevőket, mint a széndioxid, a metán, a hidrogén, az ózon, a szénmonoxid és a vízgőz, melynek mennyisége igen erősen változó. Ez utóbbiak „felelősek” az üvegházhatás kialakulásáért. A sugárzások nagy része a Napból ered, melyek elektromágneses sugárzás formájában érik el a Földet. Ezen sugarak közül a magaslégköri ózon(szerencsére!) a röntgen-és ultraibolya sugarak nagy részét elnyeli, amely így nem jut el a Föld felszínéig. A légkör állandó összetevőin nincs elnyelési veszteség, ellenben a változó mennyiségű gázok közül a vízgőz

124

és a széndioxid jelentős abszorbens, így ennek egy része nem jut el a földfelszínre, hanem a légkört melegíti. A Föld elnyeli a beérkező elektromágneses sugárzás egy részét, és a többit hősugárzás formájában veri vissza. Egyrészt fontos, hogy milyen felületről verődik vissza -hiszen más a visszaverő képessége (az albedója) a felhőzetnek, a jégnek, a hófelszínnek, az erdőnek vagy a tengernek- másrészt fontos, hogy a visszaverődő hősugárzásnak más a hullámhossz-tartománya, mint a beérkező elektromágneses sugárzásnak, ugyanis az így visszavert sugárzást egyes spektrumtartományokban a vízgőz, a metán és a széndioxid elnyeli, hozzájárulva ezzel a Föld hőmérsékletének emelkedéséhez. Ez az üvegházhatás rendkívül fontos az élet szempontjából, e nélkül ugyanis a Föld átlaghőmérséklete -18 °C lenne. A jelenlegi átlaghőmérséklet +15 °C, vagyis a Földön érvényesülő üvegházhatás 33 fokkal emeli az átlaghőmérsékletet. A Vénuszon példának okáért a légkör 95%-a széndioxid, így annak felszíne szerény 450-470 °C-ra hevült, míg a Marson az alig érvényesülő üvegházhatás következtében a felszínen az átlaghőmérséklet -50°C körül alakul. A globális felmelegedésért alapvetően két gáz felelős: a széndioxid és a metán. Ezen gázok légköri koncentrációja ugyanis az elmúlt 200 évben exponenciális növekedésnek indult. A széndioxid legnagyobb „bűne”, hogy a légköri tartózkodási ideje 20 és 150!! év között mozog. Ez azt jelenti, hogy amit ma teszünk annak az elkövetkező 30-50 évben nincs komoly hatása az éghajlatváltozásra, viszont az elkövetkezendő egy-két évtized „munkássága” alapvetően befolyásolhatja a századvég globális éghajlatát. Az emberiség széndioxid kibocsátása a múlt század közepe táján 1600 millió tonna volt, 2000-ben viszont már 8000 millió tonna, vagyis 50 év alatt az ötszörösére nőtt!! Az egyes gázok légköri koncentrációjának mértékegysége a ppm (part per million), azaz egy ezred ezrelék. Az elmúlt kb. 400 000 évben ez a koncentráció sosem haladta meg a 300 ppm-et, de az ipari forradalom óta exponenciális növekedésnek indult, így ma jelenleg 380 ppm körüli ez az érték, és amennyiben a kibocsátás üteme ezen görbe mentén halad, 2035-re elérhetjük az 550 ppm-et. Ezen koncentráció-növekedés elsősorban emberi tevékenységnek köszönhető és nem egyéb, rajtunk kívülálló okoknak. Az 550 ppm érték akkor is bekövetkezik a század közepére, ha a széndioxid kibocsátásunk a jelenlegi szinten stabilizálódik. A következmények a jelenlegi kutatások tükrében csak valószínűsíthetőek. Minél távolabbi időpontra tekintünk előre, annál bizonytalanabbak az előrejelzések. Az azonban kétségtelen, hogy világméretű problémával állunk szemben, amely szélsőséges esetben globális katasztrófához is vezethet. Ezek az előrejelzések az elkövetkezendő 50-100 évben a globális átlaghőmérséklet 2-5°C-os emelkedését valószínűsítik, melynek rendkívül komoly és szerteágazó következményei lehetnek, és olyan öngerjesztő folyamatokat indíthatnak el, melyek visszafordíthatatlanokká válhatnak. Az éghajlatváltozás az emberiség alapvető életfeltételeit fenyegeti: a lakóhely

125

elvesztését, a vízhez való hozzájutást, az élelmiszer-termelést, az emberek egészségét. A teljesség igénye nélkül vizsgáljuk meg az esetleges következményeket! Vázoljuk fel a sötétebb jövőt és értsük meg most, hogy az emberiség nem juthat el erre a szintre, mert ennek következményei már beláthatatlanok. Egy kb. 3-5 °C-os felmelegedés esetén a sarki jégsapkák olvadása megállíthatatlan lesz. Ezen problémával már sajnos jelen pillanatban is szembe kell néznünk. A jégsapka olvadása jelentősen emelheti a tenger vízszintjét. Nem csak a hatalmas vízmennyiségről van itt szó, hanem arról is, hogy a melegebb víznek nagyobb a térfogata, így ez a vízszintemelkedés akár 0.6-1.5 méter is lehet, ami több százmillió ember lakhelyét fenyegeti Dél-Kelet Ázsiában, a csendes-óceáni és karib-tengeri szigeteken, Londonban, New Yorkban, Tokióban, Kairóban, Floridában, Hollandiában. Ráadásul a víz jóval több hőt képes elnyelni, mint a jég, ami a folyamatot csak tovább erősíti. A gleccserek a felmelegedés következtében visszahúzódnak, sőt eltűnnek, mivel nyáron több jég olvad el, mint amennyi télen újra megfagy. Rohamos olvadásnak indult a Columbia-gleccser, az Upsala-gleccser, McCall-gleccser, Place-gleccser stb. Egyes kutatók szerint 2007-re a gleccserek 90%-a elolvadt. A Himalája gleccserei a század közepére teljesen eltűnhetnek, ami százmilliók ivóvízellátását fenyegeti. A jég olvadása szélsőséges esetben katalizátorként működésbe hozhatja a metánt, melynek légköri tartózkodási ideje ugyan csak 4-5 év, de sokkalta hatékonyabban idézi elő az üvegház-hatást. Szibéria jegének olvadása az alatta elterülő hatalmas tőzeg-lápból akár 450 milliárd tonna metánt szabadíthat fel, ami rövidtávon megfelel annak, mintha 23-szor annyi széndioxid szabadulna fel és a széndioxid légköri koncentrációja a 3900 ppm-et is elérheti! A tengervíz hőmérsékletének emelkedése tovább rontja a helyzetet. A széndioxid ugyanis nehezebben oldódik melegebb vízben, így bekövetkezik a tengervíz elsavasodása, ami a rendkívül érzékeny tengeri ökoszisztémában okoz felbecsülhetetlen károkat, a teljes halállomány akár 40-50 %-a is kipusztulhat. A melegebb éghajlat kedvez a vírusoknak, a betegséget terjesztő rovaroknak. Nagyobb mértékben terjed el a malária, a Dengue-láz, a sárgaláz, az agyvelőgyulladás vagy a vírusos agyhártyagyulladás. Megzavarodik az időjárás és egyre gyakrabban találkozunk szélsőséges időjárási viszonyokkal. Gyakoribbak és a korábbinál hevesebbek a tornádók, hurrikánok. Ha nem is következik be bizonyos területeken a csapadék mennyiségének drasztikusabb változása, annak eloszlása szélsőségesebbé válik. Gyakoribbak az aszályos időszakok, amit heves, áradásokkal kísért felhőszakadások váltanak fel, míg más területeken megindul az elsivatagosodás.

126

Az esőerdők kiirtása is jelentős mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az égetéses irtás során hatalmas mennyiségű széndioxid kerül a légkörbe, ugyanakkor jelentősen csökken az esőerdők csapadékképző képessége. Ezen területeket elsősorban állattenyésztésre használják, amely ugyancsak okozója a globális felmelegedésnek. Hiszen a hígtrágya valamint a kérődzők bendőjében képződött baktériumok jelentős metánképzők. Ugyancsak nagy mennyiségű metán képződik a hulladéklerakókból és a rizstermelésből, amely meglepő módon az emberi eredetű metánkibocsátás több mint egynegyedéért felelős. Az üvegházhatású gázok azért módosítják a légkör összetételét, azért nő ezen gázok légköri koncentrációja, mert ezek elnyelői bioszféra léptékben beteltek. Az ember meggondolatlan anyag-és energiaáramlások létrehozásával felborította, megbolygatta a biogeokémiai ciklusok kialakult önszabályozó rendszerét. Megváltozott a felszín vegetációs borítása, és ezzel a felszín sugárzási-elnyelési képessége. A szárazföld negyede mezőgazdasági művelés alá vont terület. Ezáltal csökken a felszín szénmegkötő és hőelnyelő képessége. Az állandó fogyásban lévő természetes felszínborítottság és vegetáció az üvegházhatású gázok kibocsátásával vetélkedő terhelés, melyek ráadásul egymás hatásait erősítik. Ez csak néhány lehetséges következménye, illetve oka egy 3-5 °C-os hőmérséklet-emelkedésnek. Egyértelmű tehát, hogy az emberiségnek szembe kell néznie az eddigi legnagyobb, világméretű piaci kudarccal, és hosszútávú, átfogó stratégiát kell kidolgoznia a probléma kezelésére. Milyen széndioxid koncentráció az, ami az emberiség számára hosszútávon is fenntartható és nem aránytalanul költséges? A legtöbb tudós 450-550 ppm értéket határoz meg, amely akkor valósítható meg, ha az elkövetkezendő 10-20 évben éri el a globális kibocsátás a maximumát, majd éves szinten 2-3%-kal csökken. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2050-re az előrejelzések szerint a gazdaság teljesítménye a mainak 3-4-szerese lesz, akkor ez az egységnyi GDP-re eső kibocsátás negyedére való csökkentését követeli meg. Célunk tehát egy alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátású gazdaságba való átmenet. A klímatudatosság (percepció) kialakítása, a terhelés csökkentése (mitigáció) és az új körülményekhez való minél hatékonyabb alkalmazkodás (adaptáció) megvalósítása. Ahhoz, hogy mindez megfelelően működhessen a szakpolitikának, az ország kormányainak, a regionális gazdasági egységeknek ki kell dolgoznia és elő kell segítenie, illetve kikényszerítenie az egészséges piaci visszajelzéseket, úrrá kell lennie a piac kudarcain, figyelembe véve az esélyegyenlőség és méltányosság elvét. A közgazdaságtan elméletében új fejezet íródik: az externáliák internalizálása immáron a világ létét jelenthetik.

127

Milyen költségeket ró tehát a világra a kibocsátás-csökkentés kényszere, az új, nem szénalapú technológia bevezetése és elterjesztése? Mi kerül a mérleg két oldalába, és merre billen jelen pillanatban? Az egyes jelentések szerint (BAU szcenárió), ha összevetjük a szén társadalmi költségeit az elhárítás, a mitigáció költségeivel, akkor a legtöbb ágazatban ez nettó hasznot hoz. Egyes vélemények szerint a világ teljes GDP-jének 1%-a kell a stabilizációs pályára való átálláshoz. Komoly problémát okoz azonban, hogy a költségek nem egyenletesen oszlanak el. A legszegényebb országok azok, melyek jelen pillanatban is veszélyeztetettek. Hátrányos földrajzi helyzetűek, hiszen általában itt az éghajlat eleve melegebb, jobban ki vannak téve a szárazságnak, illetve jobban szenvednek a csapadék éven belüli változásától. Erősen függnek a mezőgazdaságtól, így az éghajlatváltozás őket érzékenyebben érinti, nincs megfelelő egészségügyi ellátásuk, általában politikai nehézségekkel küzdenek, magas a korrupció mértéke, gyenge a közigazgatás. Alacsony GDP jellemzi őket, ami tovább nehezíti az éghajlat-változáshoz való alkalmazkodásukat. Ugyanakkor pont ezek az országok azok, melyek csak kis mértékben járulnak hozzá a globális felmelegedéshez. Jogos, elvárható és igazságos lenne tehát, ha a világ vezető gazdasági hatalmai segítenék és tehermentesítenék ezeket az országokat. A fejlődő országok eddigi sikertörténetei azt mutatják, hogy igen erőteljesen a szénalapú kibocsátás dominál a gazdaságban. Amennyiben tehát nem támogatjuk ezekben az országokban az alacsony széntartalmú technológiák adaptációját, úgy nyilván a gyors gazdasági növekedés érdekében az egyszerűbb és jelen pillanatban jóval olcsóbb fosszilis tüzelőanyagok felhasználása felé fordulnak. Első lépésként a segélyek jelentős emelésére lenne szükség, majd az egyre erőteljesebb éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elősegítése, például a szélsőséges időjárási viszonyokat is jól tűrő növények kifejlesztése. Sokkal nehezebb a helyzet azokban az országokban ahol már kialakult technológiák átalakításáról van szó, hiszen nyilvánvaló gazdasági-és lobbi érdekek akadályozzák a stabilizációs pályára való átállást. A szakpolitikának ebben a kialakult helyzetben három alapvető elemre kell koncentrálnia: A szén árazására, a technológia politikára és a magatartásbeli változásokra. A szakpolitika első eleme tehát a szén megfelelő árazása. Az üvegházgázok közgazdasági értelemben externáliák, okozói jelentős költségeket rónak környezetükre, a világra, az elkövetkezendő generációkra, de ők maguk nem szembesülnek tevékenységeik minden következményével. A BAU jelentés szerint, mint azt már említettük, az externális költségek már jelen pillanatban is meghaladják a mitigáció, az elhárítás költségeit. Az azonnali cselekvések, melyek a stabilizációs pályára való átállást hivatottak elérni, különösen hosszabb távon, jelentős haszonnal kecsegtetnek. A szén megfelelő beárazása azt jelenti, hogy az embereket szembesítik tevékenységeik teljes társadalmi költségével. Ez az embereket, vállalkozásokat arra kényszeríti, hogy a magas széntartalmú áruktól és szolgáltatásoktól elpártoljanak, és az alacsony széntartalmú alternatívákba fektessenek be.

128

A szakmapolitikai eszköz kiválasztása függ az ország nemzeti körülményeitől, az egyes ágazatok jellemzőitől, valamint az éghajlat-változási és más szakmapolitikák közötti kapcsolattól. A megadóztatás azzal az előnnyel jár, hogy egy állandó állami bevételt biztosít, míg a kereskedelem esetén az árverés elterjedése nagy valószínűséggel nagyon jó hatással lesz a hatékonyságra, az elosztásra és az államháztartásra. Egyes országoknak a kereskedelmi kezdeményezésekre kellene összpontosítaniuk, másoknak az adózásra és a szabályozásra, míg ismét másoknak ezen szakmapolitikák egyfajta keverékére. Ezek kiválasztása pedig ágazatonként változhat. Az adózás bevezetése különösen rövidtávon jótékony hatással van ugyan az államháztartásra, azonban az adómultiplikátoron keresztül csökkentheti az össztársadalmi kibocsátást. A vállalkozások a legtöbb ágazatban igyekeznek majd költségeiket továbbhárítani a fogyasztókra, így a kényszerítő erő hatása jelentősen csökkenhet, nő az infláció és a lakosság elégedetlensége. Jól át kell tehát gondolni, hogy hol alkalmazzuk az internalizálás ezen formáját. Az tagadhatatlan, hogy szembesítenünk kell az externáliát okozókat a környezetükre rótt költségekkel, ám felmerül az a kérdés, hogy az áthárított költségek miatt szükséges kompenzációs költségek ellenhatása nem lesz-e nagyobb, mint az államháztartás bevételeinek növekedése. Ebben az esetben nem az állam allokációs funkciója a legfontosabb, hanem a gazdaság stabilizációs pályára való átállítása és egy fenntartható növekedési pálya elérése. Hosszabb távon persze épp ez az ami a fogyasztók figyelmét a kedvezőbb alternatívák felé fordíthatja, ám a pillanatnyi életszínvonal romlás sok országban nehezen felvállalható, illetve elfogadtatható. Meg kell értenünk, hogy minél később alkotjuk meg a kibocsátás csökkentést szolgáló határozott intézkedés-sorozatot, annál jelentősebbek lesznek a mitigációs költségek. A kereskedelmi rendszerek alkalmazása hatékony módszer lehet arra, hogy ország- és ágazatszerte kiegyenlítődjék a szén ára. A kibocsátáskereskedelem hasznának beszedése érdekében a rendszernek ösztönző elemeket kell biztosítania a rugalmas és hatékony válasz érdekében. A kereskedelmi rendszer céljának kiszélesítése a költségek és a kiszámíthatatlanság csökkentésére irányul. A jövőbeni szabályok és rendszerformák átláthatósága és kiszámíthatósága segít bizalmat kiépíteni a jövőbeni szénár iránt. A magatartási és befektetési döntések befolyásolása érdekében a befektetőknek és a fogyasztóknak hinniük kell abban, hogy a szén ára fenntartható lesz a jövőben. Az olyan befektetések, mint egy erőmű, épületek, ipari üzemek és légi járművek több évtizedig tartanak. Ha nincs bizalom az éghajlat-változási politikák megmaradását illetően, akkor a vállalkozások döntéshozatalkor nem tekintik tényezőnek a szén árát. Ennek következménye lehet a hosszú távú, magas széntartalmú infrastruktúrába való túlzott befektetés – mely a kibocsátások későbbi csökkentését eredményezi, sokkal nagyobb költséggel, és nehezebben. A legtöbb alacsony széntartalmú technológia jelenleg sokkal többe kerül, mint a fosszilis tüzelőanyagú alternatívák, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a technológiák költsége számuk növekedésével és a tapasztalatokkal csökken.

129

A bizalom kiépítéséhez időre van szükség. Az elkövetkezendő 10-20 év az áttérés időszaka lesz egy olyan világról, ahol a szénárazás rendszere gyerekcipőben jár egy olyanra, ahol a szénárazás általános és automatikus tényezőként lép fel egy döntés meghozatala során. Nagy kérdés azonban, hogy az egyes stratégiai elemek között létrejön-e a szükséges szinergia, a kialakult hatásmechanizmusok egymást erősíthetik, ami mind pozitív, mind negatív irányba is hathat. Vagyis az adaptációs eszközök és a mitigációs lehetőségek közötti szinergia lehet negatív irányú is. A bekövetkezett negatív hatásokra kényszerválaszok sora születhet, számos felmerülő problémára utólagosan kell reagálnunk. Az árvíz okozta károkat enyhítenünk kell, aszályos időszakban öntözünk, kánikula esetén többet használjuk a légkondicionáló berendezéseket. Ezek azonban pozitívan csatolnak vissza az okokhoz, növelve ezáltal a környezeti terhelést. Az elkerülhetetlen, hogy a jövőben ilyen válaszok szülessenek, de egyre inkább kell a megelőzésre fordítanunk a figyelmet, a megfelelő gátrendszerekkel való védekezésre, a szárazságot jobban tűrő növények termesztésére, a megfelelő szigetelésű és árnyékolástechnikájú építkezésekre stb. Feladatunk tehát a pozitív visszacsatolások felerősítése, másrészt a rendszerszemléletű megoldások preferálása. Nem csak az üvegházhatás problémájával kell szembenéznünk, hanem az egyre erősödő környezeti terheléssel (erdőirtás, intenzív mezőgazdasági művelés) és a népesség további rohamos növekedésével. A jelenlegi szabályozás a kimeneti oldalon próbál eredményeket felmutatni, a rendszerből távozó széndioxid és metán mennyiségét próbálja csökkenteni. Ennek érdekében nyúl bele a rendszerbe és szabályozza annak bizonyos elemeit. Azonban az egyes elemek szabályozásával csak annyit érünk el, hogy a gazdasági szereplők kiskapukat keresnek és a szabályozatlan oldalon kibújnak, elkerülve ezzel a szabályozás okozta rövidtávú veszteségeket és átterhelések jönnek létre. Életünk minden cselekvését alá kell rendelnünk a fosszilis energiafelhasználás csökkentésének. De valójában nem is kibocsátás-csökkentésről, hanem terhelés-csökkentésről kell beszélnünk, melyek magukban foglalják a kibocsátásokat a természeti erőforrások kitermelését és a térfelhasználást. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. Ha használunk valamilyen természeti erőforrást, akkor nyilván kibocsátás is történik és fordítva. Vagyis ahol output van, ott input is. Ha a kibocsátásokat mennyiségileg akarjuk csökkenteni, akkor az inputokat kell szabályoznunk, azaz a természeti erőforrás felhasználását és a térhasználatot kell visszafogni. Feladatunk tehát nem az egyes területek elkülönült kezelése, hanem az egész fennálló struktúra megváltoztatása, a legfontosabb tényezővel, az emberrel való foglalkozás, aki viselkedésével, szemléletével, döntéseivel meghatározza a környezet terhelésének mértékét. Olyan alapvető szemléletváltozáson kell átmennünk, amely gyökeresen változtatná meg az eddig becsontosodott struktúrákat. Olyan rendszerek épültek ki, amelyeken nagyon nehéz változtatni. Az ember hozzákötötte létét az általa kialakított struktúrákhoz. Jól látható, hogy rabjai vagyunk a kialakult energiatermelő-és ellátó rendszereknek, az életünket megkönnyítő gépeknek, a kommunális és

130

közlekedési infrastruktúrának. Egyelőre elképzelhetetlennek, irreálisnak tűnik, hogy a társadalom beleegyezne a már kiépült struktúrák gyökeres megváltoztatásába. A feladat tehát véleményem szerint bonyolultabb és komplexebb, mint azt nagyon sok elemzés leírja. A versengés, az egyre nagyobb profit hajszolása mind a vállalkozások, mind az egyének szintjén egy számunkra magasabb színvonalú élet reményében, a rövidtávú magánérdekeknek a közösségi és természeti értékek elé helyezése, nem kiút számunkra. Gazdasági nagyhatalmak üzleti és lobbi érdekei nem ebbe az irányba mutatnak. Az olaj még hosszú ideig több ezermilliárdos üzlet marad. Jelen pillanatban nem látom azokat a kényszerítő erőket, melyek rövidtávon komolyan csökkenthetnék a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. Pedig a stabilizációs pályára állás azonnali cselekvési programot kíván. Ehelyett naponta újabb és újabb szénalapú beruházások jönnek létre (Mátra Erőmű 200 milliárd forint értékben), melyeknek csak a megtérülési ideje 25 év, és bár széndioxid kibocsátásuk a modern technika és szűrő berendezések révén jelentősen csökken, hatékonysága is legalább ilyen mértékben nő. A végeredmény tehát ugyanakkora kibocsátási volumen. Saját pesszimizmusom a probléma megoldását illetően itt nem ér véget. A kutatók által meghatározott elhárítási költségek- mint azt már említettem- a világ GDP-jének 1%-át is kitehetik. Ez hatalmas összeg, több százmilliárd dollárra rúghat évente. Ha azonban azt nézzük, hogy a világ éves fegyverkezési költsége meghaladja az ezermilliárd dollárt, ami a világ GDP-jének közel 3%-a, a kép sokkal sötétebb. Az őserdők irtásából, fakitermelésből szerzett jövedelem éves szinten 5-10 milliárd dollár, miközben az USA csak az iraki háború folytatására megszavazott 238 milliárd dollárt. Milyen világméretű stratégiai játék zajlik tehát az elkövetkezendő évtizedekben? A világ játékosai vajon kooperálnak vagy sem? A nyertes-nyertes stratégiát „választjuk” vagy a vesztes-vesztes stratégiát?

131

XII. Próba vizsgasor

1. Melyik tartozik a klasszikus közgazdaságtan jellemzői közé?

a. altruizmus b. méltányosság c. objektív racionalitás d. reciprocitás

2. Melyik állatfaj hajlamosabb a kooperációra és büntetésre?

a. galambok b. csimpánzok c. kacsák d. csigák

3. Melyik nem jellemző a mikroökonómiára?

a. Az egyéni döntéshozókkal foglalkozik b. Az egyén döntési alternatíváit és gazdasági reakcióit vizsgálja c. A gazdaság egyensúlytalansági helyzeteit vizsgálja d. Az egyének általánosítható viselkedési jellemzőit keresi 4. Válassza ki a csak a termelési tényező tulajdonosára jellemző

racionalitást

a. haszonmaximalizáló b. profitmaximalizáló c. bérleti díját maximalizálja d. A társadalmi jólét növelése

5. Válassza ki a nem megújítható erőforrást!

a. ásványkincsek b. munkaerő c. föld d. erdő

6. Melyik nem jellemző a klasszikus piaci modellre?

a. atomizált b. tökéletesen informált c. az egyensúlytalansági helyzetek tartósan megmaradhatnak d. az egyensúlyból csak külső hatásra mozdul ki

132

7. Melyik nem jellemző a homo eoconomicusra?

a. fontos a társadalmi hovatartozás, a család stb b. ismeri az összes alternatívát c. preferenciarendszere van d. ki tudja választani a legjobb alternatívát

8. Válassza ki a nyitott gazdaság jellemzőjét!

a. statikus egyensúly b. az alkalmazkodási folyamattal foglalkozik c. a döntések végeredményével foglalkozik d. minden változásnál meg tudjuk mondani a biztos végeredményt

9. Válassza ki a tökéletesen versenyző piacra jellemző állítást!

a. a be-és kilépés korlátozott b. a vállalat a piac méretével megegyező nagyságú c. a termékek heterogének d. a vállalatok árelfogadóak

10. melyik a piac passzív szereplője?

a. vevő b. eladó c. pénz d. viszonteladó 11. A kereslet megmutatja,hogy

a. adott áron a vevő mennyit képes és hajlandó vásárolni az adott termékből b. különböző lehetséges árakon a vevő menyit hajlandó megvásárolni az adott

termékből c. különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes és hajlandó

megvásárolni az adott termékből d. különböző lehetséges árakon a vevő mennyit képes megvásárolni az adott

termékből

12. Ha a tényleges piaci ár magasabb, mint az egyensúlyi, akkor a piacon a. túlkereslet van b. túlkínálat van c. nem megállapítható ennyiből d. attól még lehet egyensúly

133

13. Ha egy termék jövedelemrugalmassága nulla és egy között van, akkor a termék a. luxus jószág b. inferior jószág c. paradox termék d. létszükségleti jószág 14. Egy árrugalmas termék esetében az ár csökkentése az árbevételt a. csökkenti b. növeli c. változatlanul hagyja d. bármelyik előfordulhat 15. Paradox árhatás esetében az árrugalmassági együttható a. negatív b. pozitív c. nulla d. egy 16. Mi nem jellemző egy közjószágra? a. A fogyasztók között van rivalizálás b. A fogyasztók között nincs rivalizálás c. Senki sem zárható ki a fogyasztásából d. Fogyasztásával mennyisége nem csökken 17. Negatív externália esetén a. költség nő, hasznosság nő b. költség csökken, hasznosság csökken c. költség csökken, hasznosság nő d. költség nő, hasznosság csökken 18. Az externáliák internalizálásának melyik nem az eszköze? a. adók, szubvenciók b. adminisztratív intézkedések, hatósági előírások c. Kiotói Jegyzőkönyv d. kvótarendszer

134

19. A potyautas magatartást leíró játékelméleti modell a. gyáva nyúl b. dollárárverés c. közlegelők tragédiája d. fogolydilemma 20. Melyik nem túlzsúfoltságra hajlamos vegyes jószág? a. közvilágítás b . szabadstrand c. park d. autóút 21. Kiegészítő termékek esetében a kereszt-árrugalmassági együttható a. pozitív b. negatív c. nulla d. nem meghatározható 22. A fogyasztókat az eladási folyamaton belül egyenként különböztetik meg. Ez a(z)…. a. elsőfokú árdiszkrimináció b . másodfokú árdiszkrimináció c. harmadfokú árdiszkrimináció d . negyedfokú árdiszkrimináció 23. A monopóliumokra nem jellemző… a. állami beavatkozás szükséges b. a be-és kilépés korlátozott c. árelfogadó d . a teljes piaci keresletet képes kielégíteni 24. A monopóliumokra leginkább jellemző jogsértés a. árkartell b . gazdasági erőfölénnyel való visszaélés c. piacfelosztó kartell d . áruhamisítás 25. A GVH a(z) ……… alá rendelt szervezet a. kormány b. köztársasági elnök c. miniszterelnök d. Országgyűlés

135

26. A monopolisztikus versenyre jellemző a. árelfogadóak b. erősen differenciált termékek c. homogén termékek d. a teljes piaci keresletet képes kielégíteni egy vállalat 27. Megmutatja, hogy adott áron az eladó mennyit képes és hajlandó eladásra termelni az adott termékből. Ez a(z)… a. kereslet b. keresett mennyiség c. kínálat d. kínált mennyiség 28. Melyik nem a munkafolyamat része? a. tervezés b. szervezés c. értékesítés d. ellenőrzés 29. A játékelmélet megalkotója… a. Harsányi János b. John Nash c. Adam Smith d. Neumann János 30. Ahol az egyik játékos tetszés szerint oszthat fel egy adott összeget, és a másik játékos ezt el kell, hogy fogadja, az a(z)… a. ultimátum játék b. diktátor játék c. dollárárverés d. gyáva nyúl játék 31. Melyik nem jellemző a munkaerőre? a. a vállalat tulajdona b. felhasználása során nem fogy c. innovatív d. saját döntéseket hoz

136

32. A legkisebb gazdálkodó egység… a. az egyén b. a család c. a háztartás d. a vállalat 33. Válassza ki a vállalat makrokörnyezeti elemét! a. tulajdonosok b. szállítók c. versenytársak d. politikai-jogi környezet 34. Ahol az árak, a kereslet és a kínálat befolyásolják a piaci folyamatokat az a(z)… a. piaci koordináció b. bürokratikus koordináció c. agresszív koordináció d. etikai koordináció 35. A keresett mennyiség változását okozza a(z)… a. jövedelem változás b. az adott termék árának változása c. költség változás d. a helyettesítő termék árának változása

137

II. rész

1. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q. Ekkor az egyensúlyi pont a) Q=300; P=200 b) Q=200; P=300 c) Q=300; P=300 d) Q=150; P=150

2. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q. P=200-nál

a) A túlkereslet 450 b) A túlkínálat 450 c) A túlkereslet 300 d) A túlkínálat 300 3. Az egyéni keresleti görbe képlete Q=400-2/3p. Ekkor a p tengelymetszet a) p=400 b) p=500 c) p=600 d) p=800 4. Egy fogyasztó egyéni keresleti görbéje p=600-3/2q. Ekkor p=300-nál a fogyasztói többlet nagysága a) 10000 b) 20000 c) 30000 d) 40000

5. Egy piacon 100 egyforma vevő található. Az egyéni keresleti-és kínálati függvények rendre p=350-1/2q ill. p=3/2q+150. Ekkor az összpiaci kereslet az egyensúlyi ár mellett. a) Q= 15000 b) Q=10000 c) Q=20000 d) Q=100000

138

6. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=200+Q. Az egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet a) 15000 b) 12000 c) 20000 d) 18000 7. A piaci keresleti függvény P=400-1/3Q,a kínálati függvény P=100+2/3Q. Az egyensúlyi pontban a fogyasztói többlet a) 12000 b) 15000 c) 18000 d) 24000 8. Egy termékből 400 forintos ár mellet 2000 darab fogyott. Az ár 100 forinttal való csökkenése esetén az árbevétel 100 000-rel nőtt. Ekkor a termék árrugalmassága a) -9/5 b) –5/9 c) 9/5 d) -7/5 9. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db-ot vinne haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor az inverz keresleti függvény képlete

a) p=240-2q b) p=120-1/2q c) q=240-2p d) q=120-1/2p 10. Ha egy adott terméket ingyen megszerezhetne a vevő, akkor 240 db-ot vinne haza. Tudjuk ezen kívül, hogy ekkor az ár egységnyi növekedése a keresett mennyiséget két egységgel csökkenti. Ekkor a keresleti függvény képlete

a) p=240-2q b) p=120-1/2q c) q=240-2p d) q=120-1/2p

139

11. Egy kompetitív piacon 50 egyforma vevő található. Egy vevő keresleti függvénye:q= 100-1/3P. Ekkor a piaci keresleti függvény

a) Q= 5000-1/3P b) Q=100-50/3P c) Q=5000-50/3P d) P=300-3q

12.Egy kompetitív piacon 100 egyforma vevő található. Egy vevő inverz keresleti függvénye: P=200-2q. Ekkor a piaci keresleti függvény a) Q=20000-P b) Q=10000-100P c) Q=10000-50P d) P= 20000-100Q 13. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=200+Q. Ekkor az egyensúlyi pont a) Q=100; P=100 b) Q=200; P=50 c) Q=150; P=120 d) Q=100; P=300 14. A piaci keresleti függvény P=600-3Q, a kínálati függvény P=100+Q. P=150-nél a) A túlkereslet 120 b) A túlkínálat 100 c) A túlkereslet 100 d) A túlkínálat 150

15. Egy fogyasztó 20000 forintos jövedelméből maximum 40 db x és 50db y terméket tud vásárolni. Ekkor a költségvetési egyenes egyenlete a) y=400-4/5x b) y=20000-40x c) y=40+4/5x d) y=50-5/4x

16. A fogyasztó jövedelme I1=20 000-ről I2=40 000-re nő. Ekkor a fogyasztott mennyiség Q1=30-ról Q2= 50-re nő. Ekkor a jövedelemrugalmasság a) E(I)=0,75 létszükségleti b) E(I)=1,33 luxus c) E(I)=-0,75 inferior d) E(I)= 0,75 luxus jószág

140

17. Egy termék jövedelemrugalmassága E(I)=-0,5 A fogyasztó jövedelem I1=20 000-ről I2=40 000-re nő. Q1=10 . Ekkor a középformulával számolva a) Q2=5 b) Q2=7,1 c) Q2=14 d) Q2=6

18. Egy termék Engel-görbéje I= 40Q-4000. A fogyasztó jövedelme I1=60 000-ről I2=80 000-re nő. Ekkor a termék jövedelemrugalmassági együtthatója. a) 35/37 b) –35/37 c) 32/43 d) 37/35

19. Egy termék Engel-görbéje I= 60 000-10Q. A fogyasztó jövedelem I1=40 000-ről I2=44 000-re nőtt. Ekkor a termék jövedelemrugalmassága a) -23/8 b) –7/3 c) 21/9 d) 9/21

20. Egy termékből 200 forintos ár mellett 4000 darab fogyott. Az ár 40 forinttal való csökkenése után az árbevétel 160 000-rel nőtt. A termék árrugalmassága a) -5/9 b) –6/11 c) 5/9 d) -9/5

141

Megoldások I.

1. c 2. b 3. c 4. c 5. a 6. c 7. a 8. b 9. d 10. c 11. c 12. b 13. d 14. b 15. b 16. a 17. d 18. c 19. c 20. a 21. b 22. a 23. c 24. b 25. d 26. b 27. d 28. c 29. d 30. b 31. a 32. c 33. d 34. a 35. b

142

Megoldások II.

1. c 2. a 3. c 4. c 5. c 6. a 7. b 8. d 9. b 10. c 11. c 12. c 13. d 14. c 15. d 16. a 17. b 18. a 19. b 20. d