Állam és jogtudományi kar agár és munkajogi...
TRANSCRIPT
Miskolci Egyetem
Állam-és Jogtudományi Kar
Agár-és munkajogi Tanszék
Hátrányos helyzet a jogban
Készítette: Rőczei Nóra Ivett
III. évfolyam
Konzulens: Dr. Jakab Nóra
Egyetemi adjunktus
2
Tartalomjegyzék
1. Bevezetés ............................................................................................................................... 4
2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása ....................................... 6
2.1. Jogi dokumentumok ...................................................................................................... 6
2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig .... 10
2.3. Amszterdami Szerződés óta ........................................................................................ 12
2.4. Egyenlő bánásmód irányelv ........................................................................................ 14
3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái. .................................................. 18
3.1 Közvetlen diszkrimináció ............................................................................................ 18
3.2 Közvetett diszkrimináció ............................................................................................. 18
3.3 Egyenlő bánásmód ........................................................................................................ 19
3.4 Esélyegyenlőség ............................................................................................................. 20
3.5 Jogegyenlőség ................................................................................................................ 20
4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás ......................................................................... 21
4.1. Alkotmányos alapok .................................................................................................... 21
4.2. Jogérvényesítés ............................................................................................................ 24
4.3. Egyenlő bánásmód elmozdításért felelős testület ..................................................... 25
4.4. Egyenlő Bánásmód Hatóság ....................................................................................... 25
4.5. Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ...................................... 27
5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon ............................................................ 28
5.1. Fogyatékosság .............................................................................................................. 28
5.3. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon ............................................. 35
5.4. Statisztika ..................................................................................................................... 38
6. Befejezés, záró gondolatok ................................................................................................ 42
Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 45
3
„ Bármilyen különbség látszódjék is a sorsok között,
mégis van bizonyos egyensúlyozása a szerencsének és
a bajnak, amely egyenlővé teszi őket.”
/ La Rochefoucauld /
4
1. Bevezetés
Diszkrimináció. Napjainkban nagyon használat és ismerősen csengő szó. Eredetét
tekintve latin eredetű szó, jelentés az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint hátrányos
különbségétel, az egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás. A szerző szerint, aki diszkriminál
hátrányos megkülönböztetést alkalmaz.1
A történelem kezdetén megmutatkoztak már a különböző emberi csoportok közötti
különbségtételek. A kor adott joga és politikai felfogásai igyekeztek az adott korszakban
felmerülő problémákat megoldani. Ezek a probléma megoldások sajnos nem jártak mindig
sikerrel. Ezért gondolom úgy, hogy az emberek nagy részének ismernie kell a diszkrimináció
történetét, diszkriminált személyek gondolatvilágát.
Az emberek többsége belesem gondol abba, hogy milyen szerencsés helyzetben
vannak, hiszen mindenük megvan, gondolok itt egészségre, családra, megfelelő munkahelyre.
Az emberi társadalom jelentős része viszont hátrányos helyzetben van. Életük egyáltalán nem
olyan, mint amilyennek elképzelték. Sajnos egyre több a hátrányos helyzetű emberek száma.
Helyzetük ugyan az évek során valamit javultak, de még mindig akadnak megoldandó
problémák.
A 21. század egyik legfoglalkoztatottabb kérdései közé soroljuk a hátrányos
megkülönböztetést. A legfőbb probléma hogy hiába halljuk nap, mint nap hogy
diszkrimináció tilalma nem mindig tudjuk, hogy mit is jelent és hogy a jogban valóban
megvalósul-e? Számtalan egyezménnyről, törvényről hallunk, de nem tudjuk, pontosan mit is
takarnak igazából. Ezért is éreztem fontosnak, hogy dolgozatomban a hátrányos helyezettel és
a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozzak.
A politika évek óta próbál gyógyírt keresni erre az egész világot érintő problémára.
Véleményem szerint nemcsak a politikának, hanem az emberek hozzáállásnak is változnia
kell, hiszen a közös cél csak közös erőfeszítésekkel érhető el. A közös cél hogy a társadalmi
esélyegyenlőség megvalósuljon, a kirekesztettség megszűnjön és a béke fenntartható legyen.
Ezek megoldása csak közös erőkkel valósulhat meg.
Dolgozatom témája a hátrányos megkülönböztetés megjelenésének bemutatása és
értelmezése, valamint a hátrányos helyzetű emberek. Kutatási kérdéseim során felmerült,
hogy hogyan is alakult ki a hátrányos megkülönböztetés? Mi az, amit ténylegesen hátrányos
1 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai kiadó, 1983.
5
megkülönböztetésnek nevezünk, hogyan biztosítja Magyarország az egyenlő bánásmód
érvényesülését, valamint hogy a fogyatékosság valóban hátrány-e? Rövid történelmi
áttekintés után szeretném bemutatni a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat, amelyek a
diszkrimináció tilalmára vonatkozó jog kialakulásához vezettek, majd pedig az egyenlő
bánásmóddal kapcsolatos rendelkezésekről írnék. Ezt követően írok, a hátrányos
megkülönböztetés megnyilvánulási formáiról majd pedig bemutatom a magyar anti
diszkriminációs szabályozást, ismertetem a hátrányos megkülönböztetést segítő
intézményeket. Végül kitérek a hátrányos helyzetű emberekre.
Dolgozatom terjedelmére való tekintettel alapvető célom a hátrányos helyzet
bemutatása a jogban. Magyarországon jelenleg a lakosság 10%-a fogyatékossággal élő –
mozgássérült, értelmi sérült, látássérült személy. Legfontosabbnak a nemzetközi szabályozást
ismertetését tartom így csak a legjelentősebb intézkedésekre tértem ki.
Véleményem szerint a hátrányos helyzetnek nagyobb szerepet kellene kapnia nemcsak
az Unió politikájában, hanem az emberek tényleges életében. A cél, hogy egy nyugodtabb
békésebb, diszkriminációtól mentes, elfogadható világ valósuljon meg. A hátrányos helyzet se
minősüljön olyan „hátrányosnak”. Ennek tudatában kezdek neki dolgozatomban a téma
kifejtéséhez.
6
2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása
2.1. Jogi dokumentumok
A történelem folyamán a francia forradalom idején fogalmazódott meg a felvilágosult
gondolkodóktól az a gondolat hogy minden ember egyenlő.2 Úgy vélték mindennek az
alapja a jogegyenlőség volt. Jogi dokumentumok formájában az egyenlőség gondolata a
XVIII. században az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban, és a francia forradalom
emberi jogi deklarációjában jelent meg először. Torkel Opshal szerint a jogegyenlőség
főként a bíró előtti egyenlőséget jelentette, amely védelmet nyújtott a végrehajtó
hatalom előtt. A XIX. század elején változást jelentett, hogy a jogegyenlőség, igaz csak
formálisan, de teljessé vált. Számos társadalmi csoport volt teljesen ki zárva mindebből,
csak részben illeték meg őket jogok. Jogegyenlőségért való harcukat a század második
felében kezdték el, először rabszolgák, szegények később vallási, valamint női
mozgalmak formájában. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében került sor
gazdasági és szociális jogok megfogalmazására. Az Amerikai Egyesült Államokban a
férfiak és nők közötti egyenlőségről valamint a feketék és fehérek közötti tiltó
különbségtételekről rendelkeztek. Ezek a rendelkezések a hátrányos megkülönböztetés
szempontjából meghatározó jognyilatkozatoknak bizonyultak. A XX. században egyre
inkább folytatódott az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, de közben nőtt a hátrányos
megkülönböztetettek csoportja főként nemre, vallási hovatartozásra, bőrszínre és etnikai
hovatartozásra való tekintettel. Erre a megkülönböztetésre a második világháború csak
jobban rásegített.
A második világháború borzalmai után 1945-október 24-én alakult meg az Egyesült
Nemzetek Szövetsége melynek fő tevékenységei közé tartozik többek között a nemek közötti
kapcsolatok fejlesztése, az emberi jogok védelme, valamint a nemzetközi jogok fejlesztése.
A második világháború rávilágított az emberi jogok fontosságára így az ENSZ alapokmánya
több ponton – a preambulumban, az 1. cikkben, az 55.cikbben, a 62.cikk (2) bekezdésében, a
68.és 76.cikkebeben utal az emberi jogokra, közöttük az egyenlőséget, a fajra, nemre,
vallásra, való különbség tétel tilalmát említi. A diszkrimináció tilalmának egyik
legérzékenyebb pontja a faji alapú diszkrimináció valamint ennek a tilalma. Az ENSZ már
1965. december 21.-én alkotta meg a faji megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló
nemzetközi egyezményt. Az egyezmény alapgondolata a faji megkülönböztetésen alapul és
2 Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1. cikkely
7
erkölcsi szempontból elítélendő. Az egyezmény első cikke a diszkrimináció tilalmának elvét
fekteti le. A faji megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló egyezmény rendelkezése alapján a
legtöbb állam csak a különböző külföldiek közötti faji alapú különbségtételre vonatkozólag
fogadta el a dokumentum rendelkezéseit.
Az európai fejlődésben kiemelkedik az Európa Tanács két dokumentuma: az Emberi Jogok és
Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény valamint az Európai Szociális Karta.
Melyet 1961-ben fogadtak el Torinóban s 1965-ben lépett ténylegesen hatályba. A Kartát
szokás „bonyolult szociális konstrukcióként” említeni. A dokumentumok között kirajzolódik,
hogy a Karta a szociális jogok, míg az Egyezmény az emberi jogokra vonatkozik.
A Karta elérően a többi diszkrimináció tilalmával foglalkozó nemzeti dokumentumoktól nem
tesz különbséget a politikai és szociális jogok között.
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az egyik legfontosabb és legnagyobb horderejű
dokumentuma az Egyesült Nemzetek Szervezetének.
René Cassin 1948 és 1967 között az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának elnöke volt. Az Ő
nevéhez fűződik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelynek koncepciója
kidolgozása után, az ENSZ Közgyűlésén 1948.december 10-én fogadtak el és hirdették ki. Ez
a nyilatkozat a nemzetközi emberi jogvédelmi rendszer alapdokumentumának tekinthető.
Kezdetben a vélemények megoszlottak róla ugyanis viták folytak róla hogy valóban jogi
kötőerővel bír vagy csak deklarációnak minősül. Nem tartalmazza ugyan a ma ismert emberi
jogokat, de egységes szerkezete és az egyetemességre való törekvése miatt az egyik
legszélesebb körben elismert emberi jogi dokumentumnak tekintendő. Az alaptervezetet a
nyugati hatalmak és Szovjetunió éles vitái közepette fogadták el. Szovjetunió és szövetségesei
ugyanis kevesellték benne a szociális jogokra való hivatkozásokat. A nyilatkozat sok emberi
jogot felsorol, amelyek fontosak lehetnek a számunkra.
A 2. cikk az egyenlőség és a meg nem különböztetés alapelveit írja elő az emberi jogok és
alapvető szabadságokat illetően, megtilt „bármely megkülönböztetést, nevezetesen fajra,
színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy
társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármelymás körülményre való tekintettel.” A
3. cikk kinyilvánítja az élethez, szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot. A
gazdasági, szociális és kulturális jogok magukban foglalják a szociális biztonsághoz való
jogot, a munkához való jogot, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jogot, pihenéshez
8
való jogot, az egészségnek és jólét biztosítására alkalmas életszínvonalhoz való jogot,
neveléshez való jogot és a közösség kulturális életében való részvételhez való jogot. Törvény
előtt mindenki egyenlő és joga van, a törvény egyenlő védelméhez utal erre a 7. cikk. mutat
rá.
Ez a dokumentum ellentétben sok más emberi jogi egyezménnyel nem csak a jogokat, de a
kötelezettségeket is meghatározza.3
Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya
Az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966.december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai
Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és egyidejűleg az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet is
elfogadták, amely az egyéni panaszok benyújtását tette lehetővé az ENSZ Emberi Jogi
Bizottságához. Az elfogadott két egyezségokmánnyal az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozatában foglalt alapelvek és deklarációk ezzel jogi kötőerőt nyertek. 1976.március
23-án léptek hatályba, a Második Fakultatív Jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörlését
tartalmazta. Magyarország 1974.január 17-én csatlakozott az Egyezségokmányhoz, az Első
Fakultatív Jegyzőkönyvet 1988.szeptember 7-én ratifikálta.
Az egyezségokmány 2. cikke egy egyenlőségi szabályt tartalmaz miszerint: „Az
egyezségokmányban részes, valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és
biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az
egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,
nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,
születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
26. cikke mindenfajta megkülönböztetést tilt a törvény előtti egyenlőség joggyakorlása
kapcsán. 4A 2. cikkhez hasonlóan felsorolja a nemzetiségi származást és az egyéb helyzete
alapján történő különbségtétel tilalmát is.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával szemben a szabad mozgáshoz való jogot csak
az ország területén tartózkodókra korlátozza. További fontos jogok a férfiak és nők
egyenjogúsága, az élethez való jog, a kínzás és a kényszermunka tilalma. Speciális
védelemben részesíti a családot, mint a társadalom alapvető csoportját.
3 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
4 Az egyezségokmány 26.cikke kimondja : „ A törvény előtt minden személy egyenlő, és minden
megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden
megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania
bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb
vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő
megkülönböztetés.”
9
.A 27. cikkben a diszkrimináció-mentes bánásmódon túlmutató rendelkezés is megjelenik: az
államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségek
tagjaitól nem tagadják meg azt a jogot „hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját
kultúrájuk legyen, saját vallásukat vallják és gyakorolják vagy, hogy saját nyelvüket
használják.”
A faji diszkrimináció tilalmát érinti a népirtás (genocídium)5 büntetéséről és megtorlásról
szóló 1948-as egyezmény. Ez az egyezmény a népirtást nemzeti, nép, faji vagy vallási alapú
hátrányos megkülönböztetésként tiltja.
Az ENSZ még 1963-ban még kiadott egy nyilatkozatott a faji megkülönböztetés valamennyi
formájának kiküszöböléséről, de ezt az egyezményt csak 1965-ben fogadták el. Az
Egyezmény elsőként határozta meg a nemzeti jogban a hátrányos megkülönböztetés fogalmát.
„ Minden olyan különbségtételt kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést jelent, a
melynek alapja a faj, a szín, a származás, a nemzetségi vagy etnikai származás, és amelynek
célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális terén vagy a közélet bármely
más terén az emberi jogok és alapvető szabadságok elismerésének, egyenrangú élvezetének
vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása.”
Európai Szociális Karta6
Mint arra már utaltam az Európai Szociális Karta nem tesz különbséget a politikai és szociális
jogok között. A szociális biztonság tekintetében a munka és a család területén próbálja
előmozdítani az emberi jogok érvényesülését a diszkriminációtól mentes és egyenlő esélyeket
biztosító emberi életekért.
A Karta tekintetében szeretném elemezni a munka szabad megválasztását és a nők
munkafeltételeire vonatkozó részt. Már a személyi hatálynál találkozhatunk a dolgozó
fogalmának meghatározásával. A Karta preambuluma nemre való megkülönböztetés nélkül
biztosítja a bennük foglalt védelmet. Az 1. cikk 2 bekezdése megköveteli a munkavállalás
szabadságát köztük a diszkrimináció és kényszermunka tilalmát is.7 A Szerződő Felek ezáltal
kötelezettséget vállalnak tehát, hogy védik a dolgozók jogait és biztosítják megélhetésüket.
A munkafeltétek tekintetében az állások betöltésével kapcsolatban felmerülő diszkriminációt
az összes Karta tagállam tiltja. Így a munkáltató ragaszkodhat az általa megállapított szakmai
feltételekhez addig, amíg az nem jelenti a nemek közti megkülönböztetést. Egyes szakmák
5 Bakos Ferenc: Idegen Szavak és Kifejezések Szótára
6 Továbbiakban: Karta
7 Európai Szociális Karta
10
azonban természetüknél fogva jelenthetnek kivételt. Főként az állások betöltésével
kapcsolatos hirdetéseknél előfordulhatnak direkt és indirekt diszkrimináció. Gondolnék itt
olyanra, hogy például a hirdetés nyelvezetével zárja ki valamely nemhez tartozókat a
jelentkezésből.
2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig
Az egyenlő bánásmód az integráció kezdetétől az egyik legfontosabb alapelve az Európai
Uniónak. 1957-ben, a Római Szerződésben már rendelkeztek az egyenlő bánásmódról igaz
még csak a nők és férfiak közötti bánásmódról rendelkeztek, arról is kizárólag a bérezésre
való figyelemmel. A nőknek és férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő bér jár ezt a közösségi
jogi elvet mondta, aki a Római Szerződés 119.cikkelye. Az alapítók szerették volna elérni,
hogy a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozó nemzeti szabályok közötti eltérések ne
befolyásolják a tagállamok közötti gazdasági versenyt. Az integráció alapítói tehát csak
gazdasági érdekből fogadták el a 119.cikket. A Római Szerződésbe csak olyan elvek és
rendelkezések kerülhettek be, amelyek a közös piac megvalósítását szolgálták vagy
elősegítették a gazdasági célnak az elérését.
A Római Szerződés alapításkori szövege 3 tekintetben korlátozta az egyenlő bánásmód
elvének alkalmazását. Először a tagállamok polgáraival szembeni megkülönböztetés volt
tilos.
Másodszor csak a nemek közötti diszkriminációt tiltotta a közösségi jog, a kor, vallás, faj
szerinti megkülönböztetést nem. Harmadszor a megkülönböztetés nem általánosságban volt
tilos, hanem csak a Római Szerződés 119.cikkében meghatározott módon, tehát a bérezés
tekintetében.1957 és 1975 között az egyenlő munkáért egyenlő bér elvére vonatkozó
szabályok harmonizálására és gyakorlati megvalósítására törekedtek. Ezek a törekvések
erőtlennek bizonyultak. 8Az integráció szociális dimenziójának előtérbe kerülésével függött
össze hogy 1970-es években a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód szociális vonatkozásai
kerültek legfőképpen előtérbe. Szemléletváltást Defrenne II.- esetben hozott ítélete jelentette
1976-ban.9 Ez az ítélet mérföldkőnek bizonyult. Defrenne kisasszonynak 17 év utána
nyugdíjba kellett mennie 40. életéve elérésekor, munkaszerződése ugyanis így rendelkezett. A
férfiakra ugyanez a korlátozás nem vonatkozott, így ők bérelőnyt élveztek, hiszen 40 éves
koruk után is dolgozhattak. Gabrielle Defrenne kisasszony ebbe a döntésbe nem nyugodott
bele és pert indított a Sabena légi közlekedési vállalat ellen. A bérkülönbségben
megnyilvánuló nemek közötti hátrányos megkülönböztetés miatt követelt kártérítést. A
8 Kiss György: Európai Unió munkajoga
9 43/45. Defrenne v. Sabena (1976) ECR 455.
11
felperes azt állította, míg ott dolgozott lényegesen kevesebb bért kapott, mint azon férfi
kollégái, akik szintén utaskísérőként dolgoztak. Álláspontja szerint ez a megkülönböztetés
jogellenes ezért indított kártérítési pert. Az EGK Szerződés 119. Cikke alapján ugyanis a
férfiakat és nőket egyenlő munkáért egyenlő díjazás illeti meg. Mivel a vállalat megsértette
azt az elvet, nevezett légi közlekedési vállalat a férfi utaskísérőknek magasabb jövedelmet
biztosított. A belga munkaügyi bíróság előzetes döntéshozatali eljárás során az előterjesztett
kérdések során azt vizsgálta, hogy a szerződés 119.cikke közvetlen hatállyal bír-e. Ha igen
akkor mely időponttól ismerendő el. A szerződésben rögzített, a férfiak és nők egyenlő
díjazására vonatkozó elvre lehet hivatkozni a nemzeti bíróságok előtt. A nemzeti bíróságok
kötelesek biztosítani az egyének védelmét különösen a diszkrimináció olyan formái esetén
amikor a nők és férfiak ugyanabban az állami vagy magántulajdonú cégnél végzett egyenlő
munkáért egyenlő díjazást kapnak. A Bíróság az indokláskor a Szerződés és az integráció
céljainak értelmezéséből indult ki. Leírta, hogy az EGK megalakításának a célja nem csupán
gazdasági integráció kialakítása, hanem egy társadalmi fejlődés előmozdítása, az
életkörülmények javítása. Ebből a kettős célból adódik, hogy az egyenlő díjazás elve a
Közösség alapelvei közé tartozik. A 119.cikk közvetlenül alkalmazható olyan jogokat
keletkeztet, amelyeket a bíróságoknak védelemben kell részesíteniük. A Bíróság arra is
rámutatott, hogy a 119.cikk mind közvetett és közvetlen diszkrimináció ellen is fel kíván
lépni.10
A Bíróság továbbá azt kimondta, hogy a 119. cikk a „Közösség alapjának része” és
így közvetlenül hatályos, mégpedig az állam és az állampolgárok között is és az egyes
állampolgárok, magáncégek között is. Defrenne tehát erre a cikkre hivatkozva a munkaügyi
perében a belga bíróságnak tehát alkalmaznia kellett az ügy eldöntése során. A nemek közötti
egyenlő bánásmód biztosítását ettől az ítélettől kezdve tekintik a közösség szociális céljának.
A közösségi szociális jog, a közösségi munkajog és a munkahelyi egészség és
biztonságvédelem azon területe, ahol az irányelvek elfogadására sor került, a tagállamok
szabályainak harmonizációja. A Szociális Akcióprogram és a Defrenne-itéletek hatására
sikerült túllépni azon a koncepción, amely a nemek közötti egyenlő bánásmód közösségi jogi
elvét, azaz az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét szűkítette. A diszkrimináció már nem csak
a 119.cikkben meghatározott területen volt tilos. Lépésről lépésre dolgozták ki a tágabb
koncepciót és az azt szolgáló irányelveket. Az első ilyen irányelv a 78/117/EGK irányelv volt,
amely az egyenlő bér elvének gyakorlatban való alkalmazását kívánta elősegíteni. Az egyenlő
munkáért egyenlő bére elve volt az egyetlen olyan rendelkezés az egyenlő bánásmóddal
10
Fazekas Judit: Az európai integráció története
12
kapcsolatban, amely az alapításkor került bele a Római Szerződésben. Az 1951-ben elfogadott
100.számú ILO egyezmény fogalmazta meg először az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A
78/117/EGK irányelv 1975-ben született meg, mert közösség erőfeszítései a nemek közötti
megkülönböztetés területén kevés eredményt értek el. Az irányelv a tagállamokkal szemben
öt kötelezettséget fogalmaz meg. Ide soroljuk a jogszabályok megfelelő módosítása és
jogrendszeri adaptációt, megfelelő jogorvoslati lehetőségek biztosítása, védelem a
jogérvényesítésre válaszként érkező, megtorló, munkaadói magatartással szemben,
munkavállalók tájékoztatása, Bizottság értesítése a megtett tagállami intézkedésekről.
A második irányelv 75/207/EGK irányelv viszont már a foglalkoztatást érintő kérdésekben
kötelezte a tagállamokat az egyenlő bánásmód érvényesítésére. A munkajogi szabályok
harmonizációja érdekében két irányelvet hoztak. A 79/7/EGK irányelv a szociális biztonsági
rendszerek tekintetében az egyenlő bánásmód biztosítását írta elő. A rendszerek az állam által
működtetett pénzalapok jogi szabályozására vonatkoztak. Hét évvel később fogadták el a
86/378/EGK irányelvet, ami kizárólag a munkáltatók által munkavállalóik részére létrehozott
foglalkozási szociális biztonsági rendszerekre vonatkozott. Az 1980-as években még
elfogadtak egy irányelvet, ami kiterjesztette az egyenlő bánásmód elvét mindazokra, akik nem
munkaviszonyban, hanem önfoglalkoztatóként végeznek munkát. Így az 1990-es években már
három irányelv jelezte az EU elkötelezettségét az egyenlő bánásmód terén. Elfogadásra került
a munkavédelmi keretirányelv alapján a terhes nők, a gyermekágyas és szoptatósanyák
munkahelyi egészségének és biztonságnak javítására irányuló intézkedések. A felsorolt
irányelvek mind mind más jogterületen érvényesülnek. Szabályozásuk sokszor különböző
mégis közös benne a céljuk. A cél nem más, mint a nők és férfiak jogegyenlőségének
megteremtése a mindennapi életben.
2.3. Amszterdami Szerződés óta
1997. október 2-án írták alá a jellege szerint módosító amszterdami szerződést. Ez a szerződés
átalakította és kibővítette az 1957-ben megkötött Római Szerződést különös tekintettel az
egyenlő bánásmódot érintő szabályozást. Az egyik leglényegesebb változás az volt, hogy
megváltoztatták a közösségi jog elsődleges jog alapításkori koncepciójának második elemét,
amely csak a nemek közötti diszkriminációt tiltja. A Római Szerződés 13. cikkének
elfogadásával ma már a Tanács egyhangú határozattal fogadhat el a nem mellett, származásra,
fajra, etnikai hovatartozásra, vallásra, fogyatékosságra, életkorra, vagy szexuális orientációra
történő megkülönböztetés elleni küzdelemben intézkedéseket. További lényeges módosítás
hogy a közösség céljai közé bekerült a nők és férfiak közötti egyenlőség. A Római Szerződés
13
3. cikkelyének (2) bekezdése szerint „törekedni kell a nemek közötti egyenlőség leküzdésére,
és elő kell segíteni a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget.”11
Megjelent a közösség
szintjén a foglalkoztatáspolitika és a fogyatékos ügy is. Az Amszterdami Szerződés nem
hagyta változatlanul a 119.cikkelyt, hiszen módosította és újabb bekezdésekkel egészítette ki
a korábbi 1957-es szöveget. Így lett a korábbi 119.cikkból 141.cikkely.12
Az Európai Unió
alapító szerződéseiben szükség volt a fogyatékosság megjelenésére, mert a fogyatékosságra
vonatkozó utalás hiányában az addigi fogyatékos ügyi politikák csak ajánlási szintűek voltak
és így jogilag nem voltak végrehajthatóak. A 13. cikk tehát jelentős volt, hiszen bekerült a
fogyatékosügy területe a Közösség kompetenciájába illetve először itt ismerték el a
fogyatékos emberek hátrányos megkülönböztetését, mint egy jelentős problémát.
Az egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése tehát jelentősen megváltozott az 1957 óta eltelt
időszakban. Napainakban Az Európai Unió jogi és nem jogi eszközökkel törekszik arra, hogy
egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az unió
polgárokkal szemben. Az Európa Tanács 2000.decemberi nizzai ülésén fogadták el az
Alapvető jogok chartáját. Ezt egyfajta ünnepélyes politikai nyilatkozatnak is nevezhetjük. A
20. cikke a törvény előtti egyenlőség általános elvét fogalmazza, meg míg a 21. cikk a
diszkrimináció tilalom elvével foglalkozik.13
A charta 23. cikkelye rendelkezik a férfiak és
nők közötti egyenlőségről: „a férfiak és nők egyenlőségét minden területen, így a
foglalkoztatás, a munkavégzés és a bérezés területén biztosítani kell. Az egyenlőség elve nem
akadályozhatja az alulprezentált nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezések
fenntartását vagy meghozatalát.” A Bizottság 2005 tavaszán dolgozott ki egy olyan eljárást,
amely biztosítja, hogy valamennyi uniós jogszabály-javaslatot vizsgáljanak meg az
összeegyeztethetőség szempontjából. Az új rendelkezés megerősíti, hogy minden területen
biztosítani kell a nemek közötti egyenlőséget. Fejlemény volt a Tizenkettedik kiegészítő
jegyzőkönyv, amit az Emberi Jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez
fogadtak el. Az egyezmény jogi szövege ugyanis csak egy általános antidiszkriminációs
klauzulát tartalmazott. A jegyzőkönyv kimondja az általános megkülönböztetés tilalmát. Ez a
kiegészítő jegyzőkönyv a közösségi jog szempontjából fontos, hiszen a benne foglalt emberi
jogok védelmét az Unió alapvető céljának tekinti. Az egyenlő bánásmód elvének a faji és
11
Római Szerződés 3. cikkely
12
Római Szerződés 141.(119.) cikkely 13
Alapjogi Charta 21. cikke kimondja: „Tilos minden olyan megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín,
etnikai vagy társadalmi származás, etnikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más
vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális
irányultság alapján történő megkülönböztetés.”
14
etnikai származástól független alkalmazásáról szól a 2000 júniusában elfogadott 2000/45EK
irányelv. Az irányelv tárgyi hatálya már túlnyúlik a foglalkoztatási kérdéseken és hatálya a
mindennapi élet legkülönbözőbb területeire terjed ki. Túllép tehát a nemek közötti
megkülönböztetés tilalmának elvén, hanem szakít az úgymond „foglalkoztatás-
központúsággal „is.
Elmondható hogy az Amszterdami Szerződés több területen is érezteti nemcsak a nők és
férfiak közötti esélyegyenlőség területén, hanem egyre több fogyatékosokkal, kisebbségi
csoportokkal kapcsolatos intézkedések születnek.1957 óta az egyenlő bánásmód közösségi
jogi jelentése megváltozott. Az Európai Unió arra törekszik, hogy egyetlen tagállamában se
lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. A
tagállamoknak muszáj hatékonyan fellépniük minden diszkriminációs gyakorlattal szemben
az élet oly különböző területein.
2.4. Egyenlő bánásmód irányelv
1957-től a Római Szerződés aláírásától az első Szociális Akcióprogramig a nők és férfiak
közötti egyenlő bánásmódon az Európai Közösségekben az egyenlő munkáért egyenlő bér
elvét értették. 1974-ben a Szociális akcióprogram egy irányelv elfogadását tűzte ki célul az
egyenlő bánásmód érvényesítéséről a szakképzéshez, munkához, szakmai előmenetelhez jutás
illetve a munkafeltételek vonatkozásában. A közösségi jogalkotás az Európai Bíróság bíráival
igyekeztek minél tágabban értelmezi a diszkrimináció tilalmának közösségi fogalmát. Ennek
érdekében több olyan irányelveket fogadott el olyan területeken ahol korábban nem létezett
kötelező érvényű közösségi jog. 1976.február 9-én elsőként a Tanács fogadta el a
76/207/EKG irányelvet, amely az úgynevezett egyenlő bánásmód irányelv, amely a
munkavállalással összefüggő kérdésekben igyekezett az egyenlő bánásmód elvét
érvényesíteni. Ez az irányelv a munka világának egészére kiterjesztette az egyenlő bánásmód
biztosításának a kötelezettségét. Az irányelv célját az 1. cikk a következőképpen fogalmazza
meg: „Az irányelv célja, hogy a tagállamokban megvalósuljon a nők és férfiak közötti
egyenlő bánásmód elve a munkához jutás beleértve a szakmai előmenetelt és a szakképzést -,
valamint a munkafeltételek és a szociális biztonság vonatkozásában a 2. cikkben foglalt
feltételek mellett. Ez az elve az egyenlő bánásmód elve.” 14
Az irányelv felölel minden olyan
élethelyzetet, amely a munkavállalással kapcsolatos és ahol szükséges lehet a diszkrimináció
elleni jogi védelem. Az 1. cikkely meghatározza azokat a szabályozási területeket ahol a
14
Nyárády Gáborné: Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód
15
tagállamoknak érvényre kell juttatni az egyenlő bánásmód elvét, ilyen terület a munkához
jutás, szakmai előmenetel, szakképzés és a munkafeltételek. Az Európai Parlament javaslata
alapján a szociális biztonsági ellátások csak az anyasági juttatásokra terjedtek volna ki így
végül kimarat az irányelv hatálya alól. Így további irányelvek elfogadását határozták el. A
Tanács további irányelvek elfogadásával szabályozta az egyenlő bánásmód érvényesítését a
szociális biztonság terén, amely a 79/7/EGK és a 86/378/EGK irányelv elfogadásával tett
eleget. 1975-ben fogadták el az önfoglalkoztatásról szóló 86/613/EGK irányelvet.
Az irányelv meghatározza az egyenlő bánásmód jelentését miszerint : „ A nemek között nem
történhet semmiféle közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetés- különösen
házassági,illetve családi állapotra hivatkozva.” Tehát az irányelv tiltja a diszkrimináció
valamennyi formáját. Az Európai Bíróság számos ítéletben foglalkozott a közvetett
diszkriminációval, kiemelte a házassági vagy családi állapoton alapuló diszkrimináció tilalmát
is. A bíróságnak a legtöbb esetben a terhes nőkkel szembeni diszkrimináció értelmezése adta.
Az irányelv 2. cikke három körben enged kivételt az egyenlő bánásmód értelmezése alól ilyen
a meghatározott foglalkozások, nőket védő jogszabályok, meglévő egyenlőtlenségek
felszámolását célzó intézkedések. A foglalkozási tevékenységekre az irányelv nem ad pontos
definíciót így tág teret enged a tagállamoknak. A 2. cikk 3bekezdése szabályozza a kivételek
második csoportját, amely szerint az irányelv nem tiltja a nők, a terhesség és az anyaság
védelmét szolgáló rendelkezések elfogadását. A rendelkezések a nőket igyekeznek védeni, de
sok esetben eredményeznek diszkriminációt. Ez okból indokolt felülvizsgálni, hogy
indokoltak-e ezek a rendelkezések. Sok kérelem érkezett a férfiak kizárása miatt az Európai
Bírósághoz azonban a bíróság kimondta, hogy az irányelvnek nem a családi szervezet és belső
felelősség megosztás kialakítása a célja ezért elutasította a férfiak által beadott kérelmeket.
A kivételek harmadik csoportjánál az irányelv nem áll ellentétben a nők és férfiak közötti
esélyegyenlőséget elősegítésével, azon fennálló egyenlőtlenségek felszámolását célzó
intézkedésekkel. Az erre vonatkozó cikkely a tagállamok jogalkotóinak felhatalmazást ad a
pozitív diszkriminációra, azaz a nőket előnyben részesítő szabályok elfogadására.
Ugyanakkor azt a felismerést is tükrözi, hogy az egyenlő bánásmód biztosítására hozott
közösségi és nemzeti jogszabályok önmagukban alkalmatlanok a nők és férfiak közötti
tényleges esélyegyenlőség eléréshez. A Tanács ezért a nőket támogató pozitív intézkedésekről
szóló 84/635/EGK ajánlást fogadta el. Az 1990-es években vált valóra a pozitív programok
stratégiája és ekkor jelentek meg az első pozitív diszkriminációt tartalmazó nemzeti
jogszabályok is.
16
Az irányelv 3.4. és 5. cikkelye bontja ki az egyenlő bánásmód jelentését a tagállamok konkrét
kötelezettségeit. A 3. cikkely a munkához és a szakmai előmenetelhez jutással
összefüggésben pontosítja, hogy mit kell egyenlő bánásmódon érteni a jogalkotónak,
jogalkalmazónak és a jogérvényesítőnek. A tevékenységi körtől és a gazdasági ágtól
függetlenül tilos a hátrányos megkülönböztetés a munkához jutás terén főként az
álláshirdetésekben, interjúk és az állás betöltésével kapcsolatban. A tagállamoknak
kötelességük kiiktatni jogrendszerükből az egyenlő bánásmód elvébe ütköző jogi és igazgatási
szabályokat. Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati
szabályzatok hozzájáruljanak az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez. Az egyenlő
bánásmóddal összeegyezhetetlen nőket védő jogi és igazgatási rendelkezéseket felül kell
vizsgálni. A szakképzéshez jutással összefüggésben a 4.cikkely pontosítja, hogy mi az
egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése. Érvényesíteni kell a pályaválasztási tanácsadás,
szakmai továbbképzés és átképzés valamennyi fajtájánál. A tagállamok az alábbi
intézkedéseket kötelesek megtenni: Ki kell iktatniuk jogrendszerükből az egyenlő bánásmód
elvébe ütköző jogi és igazgatási szabályokat.
Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati belső
Szabályzatok egyenlő bánásmódba ütköző rendelkezései semmisnek nyilváníthatók legyenek.
A pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés
valamennyi szintje azonos feltételekkel, a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül
hozzáférhető legyen. Az 5. cikkely szerint a munkafeltételek vonatkozásában az egyenlő
bánásmód azt jelenti, hogy a férfiaknak és nőknek nemre való tekintet nélkül ugyanazokat a
feltételeket kell biztosítani diszkrimináció nélkül. A tagállamok kötelesek biztosítani a bírói
jogorvoslat lehetőségét azoknak, akik szerint a velük szemben alkalmazott intézkedés a 3.4.,
vagy 5. cikk rendelkezéseibe ütközik. A 7. cikk a viktimizáció tilalmát írja elő. A viktimizáció
a hátrányos megkülönböztetés egyik típusa. Szó szerint gyötrelemokozást jelent. Olyan
hátrányokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő eljárást indító személlyel történik. A
tagállamok kötelesek olyan intézkedést hozni hogy megvédjék a munkavállalókat a
megtorlásként alkalmazott elbocsátással szemben. A tagállamok tájékoztatási kötelezettségét
a 8. cikk írja elő. A tagállamok részéről nem elég elfogadni a jogszabályokat, hanem
tájékoztatni is kell a munkavállalókat jogaikról, jogorvoslati lehetőségekről. Az Európai
Bíróságnál nagyterjedelemben foglalkoztak ezzel. A tagállamok az egyenlő bánásmód
szabályozása szempontjából két csoportba sorolhatóak. Az első csoportba azok a mediterrán
országok (Portugália, Spanyolország, Görögország stb.) tartoznak, akik nem fogadtak el külön
törvényt, hanem ágazati jogszabályok tartalmaznak antidiszkriminációs szabályokat. A másik
17
csoportot alkotó tagállamok Svédország, Írország, Egyesült Királyság külön törvényekben
rendelkeznek az egyenlő bánásmód elvéről. A gyakorlat azokat igazolja, akik rendelkeznek
már ilyen törvénnyel.
18
3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái.
A demokratikus társadalmak alapelve, hogy az egyéneknek joguk legyen a törvény előtti
egyenlőséghez, és védelmet kapjon a hátrányos megkülönböztetés ellen. Hátrányos
megkülönböztetésnél beszélhetünk közvetett és közvetlen valamint aktív és passzív
diszkriminációról. Aktív diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha valaki egy terméket vagy
szolgáltatást tagad meg valakitől, azért mert fogyatékos. Ezzel szemben, amikor a környezet
semmit nem tesz azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse, passzív
diszkriminációról beszélhetünk.
A diszkriminációnak két különösen érzékeny területe van: a faji alapú diszkrimináció
valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. Továbbá tipikus
diszkriminációs forma a vallásgyakorlás szerinti hátrányos megkülönböztetés. Napjaink nagy
problémája az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés is.
A hátrányos megkülönböztetés rövid ismertetése után most szeretnék rátérni a hátrányos
megkülönböztetés megnyilvánulási formáira.
3.1 Közvetlen diszkrimináció
Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek vagy más néven nyílt diszkriminációnak minősül
az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személyt, neme, faji hovatartozása,
bőrszíne, nemzetisége, anyanyelve, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása,
fogyatékossága, egészségi állapota, vallási meggyőződése, politikai vagy más véleménye
miatt, esetleg családi állapota, életkora, vagyoni helyzete, nemi identitása, szexuális
irányultsága, egyéb tulajdonsága vagy jellemzője miatt más személyhez képest
kedvezőtlenebb bánásmódban részesül.
3.2 Közvetett diszkrimináció
Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek vagy rejtett diszkriminációnak minősül az a
közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód
követelményének megfelelő rendelkezés, amelyet a közvetett diszkriminációnál felsorolt
tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható
helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban
hátrányosabb helyzetbe hoz.
19
A közvetett diszkriminációra minden országból így hazánkból is számtalan példa hozható.
Leggyakrabban a pályázati feltételeknél, a munkavégzés feltételiben, részmunkaidőben
dolgozókkal szemben és a munkaidő szervezésében jelentkezik.
Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy a nemen alapuló közvetlen, közvetett
diszkrimináció tilos.
Standard módon hivatkozott példa a közvetett diszkriminációra, amikor az Európai
Közösségek Bírósága elmarasztalta Franciaországot, ugyanis a francia rendőrség szerveibe
való felvételhez többek között olyan előfeltételeket szabtak, hogy a jelentkezőknek minimum
165 cm magasnak kell lenni. Ez a valóság egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseinek
megfelel, hiszen ugyanúgy vonatkozott a nőkre és a férfiakra, azonban a valóságban a nők
többségét érintette, holott a munkakör megfelelő ellátása objektív nem igényelt ilyen
megszorításokat.
Előfordulhat, hogy a múltban felhámozódott diszkrimináció folytán az egyenlő kiinduló
helyzet megteremtése kevés. Ilyenkor merülhet fel a pozitív diszkrimináció alkalmazása. Ez
egyfajta előnyben részesítést jelent és főként az eredményekre összpontosít. Fontos
hangsúlyozni, hogy ez a fajta megoldás igazolásra szorul és csak szigorú kritériumok
betartása estén lehet indokolt.
3.3 Egyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől
mentes élethez való jog garantálását jelenti.
A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az azonos helyzeteket
azonos módon, az eltérő helyzeteket különbözőképpen kell kezelni. Napjainkban az EU jogi
és nem jogi eszközökkel törekszik arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos
megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. Az egyenlő bánásmód elve a
tilalmat megfogalmazó jogszabályokra, vagyis negatív megközelítésre épül. A nemzeti
szabályozás eszköze a közösségi jog harmonizációja. Fontos hogy a tagállamok hatékonyan
lépjenek fel minden hátrányos különbségtételi gyakorlattal szemben az élet legmeghatározóbb
területein.
20
3.4 Esélyegyenlőség
Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használják egymás
szinonimáiként, ami sugallhatja azt is, hogy egy dologról van szó, de ez nem így van.
Az esélyegyenlőség többet jelent az egyenlő bánásmód biztosításánál. Azon jogi és nem jogi
eszközöket jelenti, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nők a férfiakkal, egyenlő eséllyel
érvényesülhessenek az élet különböző területein. Az esélyegyenlőségi politika területén
közösségi akcióprogramokról szóló határozatokat, ajánlásokat, állásfoglalásokat és
közleményeket fogadtak el. A tagállamok kormányainak aktív szerepvállalása nélkül a nők
helyzetének leküzdése elképzelhetetlen. Ez kizárólag nem lehet a kormány felelőssége,
ugyanis szükség van a kormányzati munka kontrollját végző demokratikus intézményekre.
Így következik az az igény, hogy a kormányzati intézményrendszeren belül és kívül is
legyenek a nők jogainak biztosítására szakosodott intézmények. Nyugat-Európában az
országok egyik bevett általános gyakorlata, hogy létrehoztak a nők jogainak garantálását
biztosító intézményrendszert. Több országban külön minisztérium foglalkozik a nők jogaival.
A tagországokban állami támogatással hoztak létre olyan irodákat, amelyek az Equal
Opportunitiel Committe nevet, vagyis Egyenlő Esélyek Bizottsága nevet viselik. Az Egyenlő
Esélyek Bizottsága a nőket ért sérelmekkel foglalkozik, diszkriminációs ügyeket vizsgálnak,
ajánlásokat fogalmaznak meg és szüksége esetén pert indítanak a sérelmet szenvedett nők
érdekében. További feladatuk az információs kampányok folytatása, társadalomban meglévő
előítéletek leküzdése, közvélemény formálása.
3.5 Jogegyenlőség
A hátrányos megkülönböztetés tilalma valójában a formális jog előtti egyenlőséget jelenti.15
Kihagyhatatlan lépes az egyenlő jogok biztosítása felé ugyanis ahol a diszkrimináció a
múltban bevett gyakorlat volt ott önmagában a hátrányos megkülönböztetés deklarálása
önmagában nem elegendő. Az egyenlő esélyek csak akkor lehetségesek, ha az egyenlő jogok
birtoklásán túl az emberek egyenlő kiindulópontból is léphetnek be a munkalehetőségekért
folyó versengésbe. A cél tehát ne csak az legyen, hogy egyenlő jogokkal, hanem egyenlő
esélyekkel indulhasson mindenki.
15
Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon
4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás
4.1. Alkotmányos alapok
A magyar jog kifejezett rendelkezésekkel és közvetett módon tiltja a hátrányos
megkülönböztetést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma alkotmányos alapokon nyugszik.
Korábbi Alkotmányunk 66§(1) bekezdése rögzítette a nemek közötti hátrányos
megkülönböztetés általános tilalmát.16
Az „Alapvető jogok és kötelezettségek” fejezetben
további rendelkezéseket is olvashattunk róla.
Az 1949.évi XX. törvény 70/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy „a Magyar Köztársaság
biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári
jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy
más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet
szerinti különbségtétel nélkül.” Zsilinszky János szerint az egyenlőség igazságossági elemét
emeli alkotmányos szintre.17
A törvény bármilyen hátrányos megkülönböztetést szigorúan
bünteti. Deklarálja a (3) bekezdés hogy a jogegyenlőség megvalósulását és az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket segíti. Ez a tömör rendelkezés az
Alkotmánybíróság gyakorlatában rajzolódik, ki teljesen. A megkülönböztetés tilalma arra
vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság
alapjogán nem, eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok
azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának
szempontjait meghatározni.18
A magatartás nem ütközik hátrányos megkülönböztetés
tilalmába, amíg egyenlő méltóságú személyként kezelik az érintetteket.
A hátrányos megkülönböztetésnek nemcsak az Uniós, de a magyar fogalomrendszerben is
kiemelkedő helyet foglal el. A megkülönböztetés általában mindig egy másik személyhez
esetleg csoporthoz képest valósul meg.
Az Alkotmány kifejezetten az emberi illetve állampolgári jogokat vonatkozásában tiltotta a
hátrányos megkülönböztetést. Ugyan az Alkotmánybíróság határozatban az egész
jogrendszerre kiterjesztette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.19
Állítása szerint a
16
1949.évi XX.törvény 66§ 17
Zsilinszky János :Az Alkotmány 70/A §-nak értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In:
Alkotmánybíróság 2000.pp.127-143.p.137 18
9/1990(IV.25) AB. Határozat 19
61/1992(XI.20) AB. Határozat
22
jogegyenlőség ugyanis csak a 70/A§ (3) bekezdésben jelent meg, holott 70/A átható fogalom.
Nem lehet tehát különbséget tenni faj, nem szín, és egyéb helyzet alapján.
Az Alkotmánybíróság már 1990-ben szigorú korlátozásokat hozott az alapvető jogok
korlátozására. Az alapjog korlátozásához nem elég a puszta észszerűség, hanem szükséges
hogy a különbségtétel elkerülhetetlen legyen. Az Alkotmánybíróság értelmezéseiből
megállapítható hogy a közvetett diszkrimináció tilalma egyáltalán nem alkotmányos alapú
tehát nem következik a 70/A §-ból. Az alkotmányos háttért jelentősen bővítik a hátrányos
megkülönböztetés tilalmát általános és speciális jelleggel történő nemzetközi egyezmények.
Magyarország jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog által elismert szabályokat, biztosítja a
nemzetközi jog belső összhangját.20
Jelenleg hatályos Alaptörvényünk XIV. cikke
rendelkezik a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. 21
Az Uniós csatlakozásból eredendően a hátrányos megkülönböztetés jogharmonizációs
kötelezettsége az egyenlő bánásmód irányelvből következik. Az Európai Unió már a
csatlakozás előtt felhívta Magyarország figyelmét a diszkrimináció orvoslására.
„Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó
személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személységgel nem
rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és
körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni.” Az
egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003.évi CXXV. törvényt
továbbiakban Ebktv. 2003-ban fogadta el az Országgyűlés. Az 1992.évi XX. Munka
törvénykönyve ugyan Ebktv. hatályba lépése előtt tartalmazott rendelkezéseket a hátrányos
megkülönböztetés tilalmáról. Az antidiszkriminációs törvénynek éppen az volt a célja hogy az
ágazati rendelkezések helyett egységes fogalmi szabályozási rendszert adjon.
Szembetűnő változásnak tűnhet tehát, hogy a 2003.évi CXXV. törvény a hátrányos
megkülönböztetés helyett bevezette az egyenlő bánásmód követelményét. 22
A jogalkotó a
hátrányos megkülönböztetés tilalmának érvényesítésére irányuló alkotmányos és európai
uniós követelménynek egységes átfogó törvény megalkotásával tett eleget. Ennek a törvény
elfogadásával valósult meg a magyar antidiszkriminációs jog reformja. A koncepció
könnyedén vázolta fel az antidiszkriminációs törvény alapelveit miszerint az egyenlő
20
1949.évi XX. törvény: Alkotmány 7§ (1). 21
Magyarország Alaptörvény XIV.cikk:„Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely
megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül
biztosítja.” 22
Továbbiakban: Ebktv.
23
bánásmód feltételeinek megteremtése az állam kizárólagos felelőssége és az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére irányuló intézkedések az állam és az önkormányzatok
feladata. Az egyenlő bánásmód biztosítása során fontos hogy az állami szervek
együttműködjenek a civil szervezetekkel és egyéb érdekeltekkel. Utalnék itt legfőképp a
munkáltatókra, munkavállalókra valamint az érdekképviseleti szervekre. Az Alaptörvénnyel,
az Alkotmánybíróság gyakorlatával összhangban kell lennie. Minden estben érvényesülnie
kell a hátrányos megkülönböztetés tilalmának.
Az Ebktv. legfontosabb feladata az volt, hogy mely magatartások minősülnek jogellenesnek
illetve melyek nem.
A törvény magánjogi illetve közjogi jellegű ebből következik, hogy a jogalkotó nem
folyamodott büntetőjogi eszközökhöz a diszkrimináció felszámolása érdekében.
A magánjogi jogviszonyban teljesen más helyzet áll fenn ott főszabály szerint a jogalanyok
szabadon dönthetnek arról, hogy kivel létesítenek jogviszonyt. Ebben az esetben az egyenlő
bánásmód követelmények akkor kell érvényesülnie, ha a kötelezett magányjogi jogképessége
bizonyos önkormányzati regisztrációhoz kötött. Ebből az következik, hogy az egyenlő
bánásmód követelménye, ellenőrzése, érvényesítése nem vezethet a magánszféra és a
személyes jogok sérelméhez.
A törvény előkészítése során a hatály megállapítása volt a legvitatottabb kérdés. Eleget kellett
tenni a hatékonyságnak, a magánszféra tiszteletben tartására kellett törekedni valamint
kodifikálhatóságára és alkalmazhatóságra. Végső soron ezek a törvény hatályával függnek
össze.
Az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya megállapítja, hogy kik a kötelezettjei a törvényben
megállapított előírásoknak és hogy a szabályozás mely jogviszonyokra terjed ki. Az irányelv
a Közösségre ruházott hatáskörökön belül az oktatás, a foglalkoztatás,az áruk és
szolgáltatások nyújtása,a szociális védelem és az előnyök terén tiltja a hátrányos
megkülönböztetést a köz és magánszektorokban is. Kiterjed a Magyar Köztársaság területén
tartózkodó természetes személyekre és közösségeikre, a magyar jog szerinti jogi személyekre.
A törvény felsorolja, hogy mely szervekre és szervezetekre terjed ki a hatály.23
Mindenekelőtt
a diszkrimináció-tilalom kötelezettjei az állami és önkormányzati szervek, hatóságok és
intézmények. A nem állami és nem önkormányzati szervezeteknek a közjogi jogviszonyaira is
23
Irányelv 3. cikk
24
kiterjed, amelyeket hatósági jogkörrel ruháztak fel. Az utóbbi években rengeteg módosítás és
hatályon kívül helyezés történt erre vonatkozóan. 2012.IV. 7-től azonban újra hatályos.
A hatóságok, közhatalmi szervek tevékenysége gyakorlatilag az irányelv tárgyi hatálya alá
tartozó területeken, szolgáltatói funkciók vonatkozásában tartozik az Irányelv hatálya alá.
Mint arra már utaltam a korábbi széttagolt szabályozás nem alkotott egységes, általánosan
érvényesülő rendszert.
Az Ebktv valós és vélt jellemzők alapján tilt mindenféle hátrányos megkülönböztetést. A
bizonyításnál kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tulajdonságok, mind tényleges, mind vélt
fennállás esetén megalapozhatják a hátrányos megkülönböztetést.
Kulcsfontosságú a jogérvényesítés szabályozása. Az Ebktv. megteremtett egy új
jogintézményt, a közérdekű igényérvényesítést, amely módosította a bizonyítási teher
megfordításának szabályait.
4.2. Jogérvényesítés
A hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú momentum a jogérvényesítés szabályozása.
Az Ebtkv. egy új jogintézmény teremtett meg, a közérdekű igényérvényesítést és módosította
a bizonyítási teher megfordításának szabályait.
Az európai jogrendszerben általánosságban ismeretlen a közérdekű igényérvényesítés.
Hazánkban azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt
személyiségi jogpert, munkaügyi pert indíthat az ügyész, törvénnyel létrehozott hatóság vagy
érdekképviseleti szervezet. Akkor lehet élni ezzel, a joggal, ha az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely egyes ember
személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható,
nagyobb csoportját érinti.24
A közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti
szervezetet megilletik az ügyfél jogai.
A bizonyítási teher megfordítása azért lényeges szabály, mert a perjogi szabályokhoz képest
megfordul a bizonyítás terhe. Ugyanis az általános perjogi szabályok szerint köteles
bizonyítani egy tényt, akinek érdekében áll annak elfogadása. A diszkriminációs eljárásokban
az a bizonyítási rend megfordul. Nem a jogsértettnek kell bizonyítania, hogy diszkrimináció
24
2003.évi CXXV 20§(1)
25
történt, hanem a jogsértő köteles bizonyítani, hogy az eljárás nem volt diszkriminatív. A
bizonyítási teher, megfordítására a 97/80/EK irányelv kötelezi a tagállamokat.
4.3. Egyenlő bánásmód elmozdításért felelős testület
Az Irányelv 13. cikke kötelezi a tagállamokat arra, hogy kijelölnek egy vagy több olyan
független testületet, amelynek feladta annak ösztönzése, hogy a személyek faji vagy etnikai
származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő bánásmódja megvalósuljon. 25
A
végrehajtás során a Kormány kezdetben két elméleti lehetőséget vázolt fel. Az első lehetőség
szerint új intézmény állítottak volna fel a meghatározott feladatok megvalósítása érdekében.
Kizárólagos feladata az antidiszkriminációs törvény rendelkezéseinek érvényesítése lett volna.
A második lehetőség szerint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa töltötte volna be.
Ez a jogkör az ombudsman hatósági feladatokkal való felruházását jelentette volna. A
jogalkotó így egy új közigazgatási szerv létrehozását támogatta. Így született meg az Egyenlő
Bánásmód Hatóság.
A hatályos jogszabályok értelmében az EBH mellett több párhuzamos fórum is van az Ebktv.
rendelkezéseinek érvényesítésére. Ilyen például az állampolgári jogok országgyűlési biztosa,
vagy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
4.4. Egyenlő Bánásmód Hatóság26
Magyarországon az egyenlő bánásmód követelmények érvényesülését országos hatáskörű
közigazgatási szerv ellenőrzi. Ez a hatóság függetlensége aggályos, mivel az a kormány
irányítása alatt működik,27
felügyeletét a kormány kijelölt tagja látja el. A törvény értelmében
a hatóság a Kormány irányítása alatt működő, országos hatáskörű közigazgatási szerv,
melynek felállítására 2005. január 1-jén került sor. A hatóság bármely okból megvalósuló
hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hatáskörrel bír. Kifejezetten egy állami
testületről van szó, amely tehát a hatóság nem a hátrányos helyzetű csoportok képviselőjeként
működik. Feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdekképviseleti
szervezetekkel. Munkájukat így egy Tanácsadó Testület segíti. Mivel a tanácsadó testület
tagjai az emberi jogok védelme valamint az egyenlő bánásmód követelményének
érvényesítése területén kiemelkedő, ezért rendkívüli tapasztalatokkal rendelkeznek.
25
Ebktv.13§(1) 26
Szájbely Katalin: A faji diszkrimináció elleni fellépés az Európai unióban. 27
Ebktv.13§(2)
26
A Hatóság feladata az áldozatoknak segítségnyújtás körében, hogy kérelemre hivatalból
vizsgálatot folytatassanak annak megállapítására, hogy valóban megsértették ezen az egyenlő
bánásmód követelményét valamint támogatást nyújtanak az egyenlő bánásmód megsértése
elleni fellépéshez. Konzultációs, részvételi, jelentéstételi és promóciós feladatai is vannak,
ezek körében véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezetét és javaslatot
tesz a hatáskörét érintő szabályokra.
Ahogyan arra már utaltam a testület függetlenségét nézve aggályos lehet a kormányzati
alárendeltség kérdése. A Kormány irányítása alatt és az esélyegyenlőségi ügyekért felelős
miniszter felügyelete alatt működik. Feladatkörében semmiképpen sem utasítható. Elnökét az
igazságügyi miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.
Az ECRI –ajánlás 6 elvében foglaltakkal ellenkezőleg az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak
nincsenek kirendeltségei. A kirendeltség hiányosságait a Hatóságról és részletes eljárási
szabályairól szóló kormányrendelt próbálja kompenzálni. A kormányrendelt ugyanis előírja,
hogy az EBH székhelyén a lakóhellyel nem rendelkező személyt a lakó illetve tartózkodási
helye szerinti polgármesteri hivatala székhelyén hallgatja meg. A Hatóság nem vizsgálhatja az
Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, az
állampolgári jogok biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa,
adatvédelmi biztos valamint a bíróságok és ügyészségek közhatalmi intézkedéseit.28
Kádár
András véleménye szerint ez problematikus.
.Az EB H-hoz 2011-ben összesen mintegy 1000 panasz érkezett. A panaszok számában
csökken, tendencia mutatkozik meg. Megfigyelhető hogy a panaszosok egyre tudatosabbak és
célorientáltabbak. Fokozatosan csökkenek azoknak a kérelmeknek a száma, amelyekben a
hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehet eljárni. Továbbra is megerősítik azt a tényt
miszerint még mindig a munkáltatók és a különféle szolgáltatást nyújtók sértik meg a
legtöbbször az egyenlő bánásmód követelményét. A 201.évi statisztika szerint Budapestről és
Pest megyéből fordulnak legtöbben a hatósághoz. Vannak olyan megyék is ahol szinte
elenyésző számú panaszok érkeznek. Ilyen Tolna és Vas megye. A diszkrimináció egyes
területeit nézve a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és az áruk szabad forgalma illetve
szolgáltatásuk igénybevétele a legkárosodottabb.
2012.január 1-től a 2011.évi CLXXIV törvény módosította az egyenlő bánásmódról és
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi törvényt. Így a hatóság jogállását tekintve
28
Kádár András Kristóf (2004) i.m. p.63.
27
autonóm államigazgatási szervről beszélhetünk. A hatóság szakmai és szervezeti önállósága e
jogszabályváltozással teljesedett ki.
4.5. Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa
A kisebbségi biztos hatáskörének alapjait az Alkotmány is rögzítette. A kisebbségek egyéni és
kollektív jogait a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII. Tv fejti ki.
A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a kisebbségi biztos tevékenységének
valamennyi szegmensében jelen van. A kisebbségi biztos már az egyenlő bánásmódról és
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadása előtt is aktív részvételt vállalt a
diszkrimináció elleni fellépésben. Így megteremtette a közvetett ellenőrzések lehetőségét.
A továbbiakban szeretném az EBH valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok
országgyűlési biztosának összehasonlítását értékelni. Közös pont bennük hogy mindkét
intézménynek hatásköre van a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeket és
csoportjaikat ért diszkrimináció kivizsgálásához. Számos tekintetben beszélhetünk viszont
különbségről. Tárgyi hatály tekintetében az EgyenlőBánásmódHatóságnáll a magánszféra is
eljárhat addig a kisebbségi biztos kizárólag hatóságok és közszolgáltatók intézkedéseit illetve
mulasztásait vizsgálhatja. Jogsértést a hatóság csupán az Ebktv. szerint bizonyítható esetben
állapíthat meg hátrányos megkülönböztetést. Mindkét intézménynek lehetősége van a békés
megegyezés elősegítésére, az ombudsman intézménynek azonban nincs „kodifikált” jogköre.
Elmondható tehát hogy az ombudsman és a hatóság egészen más jellegű védelmet illetve
jogorvoslatot tud nyújtani a diszkriminációt elszenvedett személy számára. Az intézmények
között jó együttműködés alakult ki. Itt arra céloznék, hogy amennyiben az ombudsman úgy
ítéli, meg hogy hatékonyabb lenne az EBH eljárása akkor átteszi az ügyet a hatósághoz.
28
5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon
5.1. Fogyatékosság
Az idősek és a gyerekek mellett a fogyatékosok azok akik segítségre szorulnak. Sok
embernek egy-egy testrésze vagy valamilyen szerve hiányzik, más súlyos gyógyíthatatlan
beteg vagy épp valamiből van többje. A fogyatékkal élő embert annak ellenére taszítják ki,
diszkriminálják, hogy sok megkülönböztető jegy tekintetében azonos a többi személlyel, csak
egyben –kettőben más. A fogyatékkal élők nehézségei súlyosabbak, mint az épeknek
nevezettekéi. A fogyaték rendszerint látható ám mégis magánügy. Mégis az emberi nemnek
voltak olyan nagyjai, akiknek sikerült úrrá lenniük a nehézségeken, súlyos fogyatékosságon
és a legnagyobbak közé küzdeni magukat. Említhetjük Beethovent, Miltont, F. D Rooseveltet,
Herman Ottót és rajtuk még százezreket, akiket nem jegyzett föl az irodalom-, művészet- és
politikatörténet. Ők valóban olyan emberek, akik képesek voltak megküzdeni erős akaratuk és
környezetük segítsége révén az eléjük tornyosuló nehézségekkel. Franklin Delano Roosevelt
felsége úgy összegezte férje állapotát mintha teljesen normális ember lenne, olyan ember
amilyennek látszani szeretett volna.29
A mindennapos használatban gyakran keveredik a fogyatékos, az egészségkárosodott, a
rokkant, rehabilitált és a megváltozott munkaképességű személy fogalma. Ezeket a
kifejezéseket sokféleképpen használják, egységes definícióról azonban nem beszélhetünk.
Különböző szektorok leginkább azokat a kifejezéseket alkalmazzák, amelyek egy
célcsoporttal kapcsolatos tevékenységeiket fejezik ki Az egészségügyben a beteg, míg a
foglalkoztathatóság szempontjából a megváltozott munkaképesség fogalma fogalmazza meg a
fogyatékosság illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot. A rehabilitáció latin
szóból származik és valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte.
A fogyatékosság problémája egyidős magával az emberrel, a mai súlyos formájában
meglehetősen új keletű. A XX. század második fele tette világméretűvé. A modern kor
változatos módon terheli a fogyatékosságot.
A fogyatékkal élők helyzetének taglalásakor tehát pontosítanunk, hogy mit is értünk
„fogyaték” alatt. A legelterjedtebb orvosi megközelítés szerint a fogyatékosság valamely
személy olyan testi vagy szellemi képesség károsodása, amely képességgel mások egy
elfogadott norma szerinti mértékben rendelkeznek. 1980-ban a WHO tartalmilag három
fogalmat határozott meg a fogyatékosságot illetően. A károsodást (impairment) az ember
29
Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban
29
fiziológiai és pszichológiai szerkezetének rendellenessége, hiányossága. A hiányosságnál
hiányzó vagy sérült testrészre utalhatunk. A fogyatékosság az ember bizonyos
tevékenységeinek módosult vagy csökkent képessége. A hátrány az egészségkárosodásból és
a fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány. A hátrány akadályozza, hogy a fogyatékos
ember betöltse mindennapi szerepét, amelyet a kor, a nem és kulturális tényezők határoznak
meg. A hátrány az egészségkárosodás és a fogyatékosság társadalmivá válása. Ezek a
definíciók kizárólag az egyénekből indultak ki és helyzetüket tekintve elszigetelten kezelik.
A szociális vagy társadalmi megközelítés egy adott szituációban, környezetben értelmezi a
fogyatékosságot azokra a tényezőkre való tekintettel, amelyek ahhoz vezetnek, hogy egy
ember valóban fogyatékossá váljon Az orvosi megközelítés szerint fogyatékosság valamely
testi vagy mentális képesség károsodása olyan képességeké, amellyel mások egy elfogadott
norma szerint rendelkeznek. Itt kizárólag az egyénből indulnak ki. A társadalmi megközelítés
egy adott környezeti helyzet keretében értelmezi a fogyatékosságot. Azokra a módokra figyel,
ahogyan a külső tényezők kényszerítik az embert a fogyatékossá válásra. Ez önmagában nem
számít fogyatékosságnak. Fogyatékká akkor válik, ha a társadalom úgy kezeli, hogy
hátrányossá válik a társadalom számára. Elmondható tehát hogy a testi vagy mentális
károsodásból közvetlenül nem származik hátrány. A hátrány abból származik, ahogyan a
társadalom viszonyul az emberhez,ahogyan kezeli .A fogyaték mérésekor egy skálakülönböző
számértékeihez rendelik a hiányzó illetve meg lévő képességekhez például evéshez,iváshoz
vagy közlekedéshez. Ezeken túl a körömvágáshoz, lépcsőjáráshoz autóbusz eléréséhez
rendelik. A legsúlyosabb a károsodásból vagy fogyatékosságból származó szociális hátrány a
rokkantság. A rokkantság korlátozza és meg akadályozza, hogy az egyén betöltse a kortól,
nemtől társadalmi tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. Elmondható tehát hogy a
rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása, amely igen
súlyos kulturális, társadalmi és, gazdasági következményeket von maga után.
1997-ben a WHO a fogyatékosság fogalmát új tartalommal töltötte meg melynek
kiindulópontja az egészségi állapot volt. Az egészségi állapot korlátozza a személy
aktivitását, a társadalomban való részvételét. A fogyatékosság maga egészen mélyen
összekapcsolódott a transzcendenciával, azaz hogy az emberek eredete valahol látható,
tapasztalható világon túl van. Az ember úgy van a sérülten születéssel, a fogyatékossá
válással, mint a halállal: nehezen képes elfogadni, hogy lehetséges, nem képes értelmezni,
hogy mi okból idéződik elő.
A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet. Az ilyen emberhez fűződő közösségi
társadalmi viszony kétségtelenül meghatározó tényezője az a kép melyet a kor az emberi
30
testről, szellemről alkotott. Szociológusok ugyanis kimutatták, hogy a testi megjelenés
könyörtelenül elhatárol egy társadalmi réteget a másiktól. A modern társadalom estében a
fogyatékossá vált vagy megrokkant ember ritkán élvez elismerést, megbecsülést. Meg kell
különböztetnünk látható és nem látható fogyatékosságot. Le kell szögeznünk a tévedés
veszélye nélkül, hogy az említett értékek nem kifejezetten kedveznek egy tökéletes egészségű,
még csak nem is fiatal, nem produktív a köznapi értelemben nem is szép rokkant ember
respektusának.
A fogyatékosság meghatározása körüli vita nem csupán csatározás, hanem a fogyatékkal élők
jogaival, megítélésről való elvekről van szó. Ugyanis az egészséges embereknél nehezen
érhető el hogy felelősséget viseljen a fogyatékosságuk miatt rendszeresen hátrányokat
szenvedő embertársuk iránt. A fogyatékkal élők hátrányos helyzetének feloldásara csak akkor
van lehetőség, ha az állam számukra a nem sérült emberekkel egyenlő jogot biztosít nekik. A
jogegyenlőség elérésére, mint arra már utaltam három módszer alkalmazható: hátrányos
megkülönböztetés tilalma, egyenlő esélyek biztosítása, pozitív megkülönböztetés. A
diszkrimináció lehet aktív és passzív. Aktív diszkriminációról akkor beszélünk, ha valakitől
szolgáltatást vagy terméket azért tagad meg, mert fogyatékos vagy fogyatékossága miatt nem
alkalmaz egy munkakörben. Ezzel szemben a passzív diszkriminációról akkor beszélhetünk,
ha a társadalmi környezet nem tesz semmit azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat
megszüntesse.30
Az Európai Unióban csaknem 38 millió ember, azaz a lakosság 10 százaléka él együtt
valamilyen fogyatékossággal, aminek következtében hátrányos helyzetben van nemcsak a
munkaerőpiacon. Helyzetük folyamatos javul, de ennek ellenére még mindig sok akadállyal
kell szembenézniük, például a közlekedés, épületekbe való bejutás, vagy iskolába,
munkahelyre való felvétel területén. Az Európai Unióban 16 ezer embert felölelő felmérést
végeztek a hátrányos helyzetű emberek irányába tanúsított magatartásról.
Az EU állampolgárok több mint 97 százaléka úgy gondolja, hogy, többet kellene tenni a
hátrányos helyzetű emberekért. Az Európai Bizottság ennek a felmérésnek az eredményeként
fogadta el azt a javaslatot, hogy 2003 éve a fogyatékkal élők európai éve legyen. Anna
Diamantopoulou üdvözölte a döntést, amely 12 millió eurós támogatást jelentett. Szerinte
ugyanis : .A mai Európában tudomásul kell venni a hátrányos helyzetűeket érintő kérdéseket
és meg kell oldani azokat a problémákat, melyek abban akadályozzák őket,hogy a mindennapi
életben teljes jogú emberként élhessenek.”
30
Csernus Eszter: Fogyatékkal élők jogai
31
Magyarországon az 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének,
önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítására született
meg. 31
Ezzel a törvénnyel még bővebben foglalkozom a későbbiekben.
Az Európai Unió fogyatékosokkal kapcsolatos stratégiája mindenki számára nyitott és
elérhető. Ezt a stratégiát három fő pillér alkotja. Az első pillér az Európai Bizottság és a
tagállamok közötti együttműködés. A szubszidiaritás elve ugyanis kimondja, hogy amit a
nemzetállam szintjén meglehet tenni, azt meg is kell tenni. A Bizottságnak fontos szerepe
hogy erősítse a tagállamok közötti kooperációt a tagállamok területén. A tagállamoknak
fogyatékos üggyel foglalkozó képviselői munkacsoportokban találkoznak.
Volt egyszer egy katona, aki sokáig szolgált a király seregében s a háború befejeztével a sok
sebe miatt már nem tudott tovább szolgálni. A király elküldte így hát nekivágott a
nagyvilágnak.32
Ez a kis történet sokban hasonlít a fogyatékossá lett emberek helyzetére.
A fogyatékkal élők problémájának súlyát jól mutatja, hogy az ENSZ alapvető szabályokat
dolgozott ki a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéről. A tagállamok részéről
politikai és erkölcsi elkötelezettséget jelentenek, rámutatnak a felelősség, a tevékenység, az
életminőség, valamint a teljes részvétel és az egyenlőség elérésének döntő területeire.
Az Európai Unió minden tízedik polgára értelmi vagy fizikai fogyatékossággal él. Az
integráció kezdetén a közösség nem tekintette közös feladatnak a fogyatékkal élő
csoportjának elődleges védelmét.
1957-ben még nem szerepelt a szociálpolitika a Római Szerződés elsődleges jogalkotásai
között. Így a szociálpolitika, a fogyatékosok védelme jelentős károkat szenvedett. Ez a
szemlélet legfőképpen a fogyatékos személyek jogainak biztosítása terén okozott gondot.
Blokkolta ugyanis a közösségi jogalkotást. Ha megnézzük, a Római Szerződés ma hatályos
szövegét rögtön láthatjuk, hogy nem tartalmaz fogyatékosokra utaló szövegrészt. A
fogyatékosok ellátásait még ma sem harmonizálják, csak közösségi szinten koordinálják. A
hetvenes évek közepétől a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a fogyatékkal élők
gazdasági és szociális integrációja vezetett a Közösség politikai célkitűzésévé. 1974-ben a
Szociális Akcióprogram már tartalmazta az első hátrányos helyzetűek szociális integrációját
szolgáló rendelkezéseket.
A Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól Szóló Közösségi Chartában 1989-ben már a
tagállamok kötelezettséget vállaltak többek között a fogyatékos dolgozók mobilitására,
31
1998.évi XXVI. törvény Fogyatékosok jogairól és az esélyegyenlőségek biztosításáról 32
Grimm 1989.213oldal
32
közlekedésre, szakképzésre vonatkozó rendelkezések megalkotására. A Charta szövege első
alkalommal szentelt külön cikkelyt az EU dokumentumaiban a fogyatékosokra vonatkozó
területen. A 26-cikkely:”Minden fogyatékos embernek, fogyatékossága okától és jellegétől
függetlenül, társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése érdekében tényleges
kiegészítő támogatást kell biztosítani. Ezeknek az intézkedéseknek, a támogatottak
adottságaival összhangban különösen szakképzésre, munkaegészségügyre, mobilitásra,
közlekedési lehetőségekre és lakáspolitikára kell vonatkozniuk.” Ez a cikkely több üzenetet
hordoz. Kiemelte azokat a területeket, amelyek megoldásával a közösségi intézményeknek
foglalkozniuk kell a jövőben. Minden tagállamtól elvárja a minimális jogok garantálását.
Kétségtelenül az integráció, vagyis a fogyatékosok társadalmi és szakmai beilleszkedésének
elősegítése a közösségi politika centrumába volt a legnagyobb változás. A Charta szövege
szerint a megvalósítás felelőssége elsődlegesen a tagállamokon nyugszik. A Charta
Akcióprogramja gyakorlatilag a közösségi munka „menetrendjét” tartalmazta.
Az 1997.október 2-án aláírt Amszterdami Szerződésben már megjelent a fogyatékosügy is.
Erre azért volt szükség, mert a fogyatékosságra vonatkozó politikák csak ajánlás szintűek
voltak ez által jogilag nem voltak végrehajthatóak. A civil szervezetek kitartó kampányának
köszönhetően antidiszkriminációs cikk, szociálpolitikára vonatkozó rendelkezések és
deklarációk azt jelentették, hogy olyan gyakorlati intézkedések következnek, amelyek hatással
lesznek az unióban élő fogyatékos emberek életére. Az Amszterdami Szerződésben az
általános antidiszkriminációs cikk bevezetése volt a legmeghatározóbb ugyanis itt külön
megemlítette a fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. A 13. cikk
kimondja: „E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által a
Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az
Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúan megfelelő intézkedéseket
tehet nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon,
koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.” Ennek a
módosításnak jelentős szerepe volt, mert, itt ismerték el először a fogyatékos emberek
hátrányos megkülönböztetésének a problémáját. A szociális biztonsági rendszerek
koordinációja a zavartalanabb érvényesülést szolgálta. Igyekezett minden közösségi polgár
számára biztosítani a szociális ellátások legszélesebb körét. Ennek a politikának a részét
képezték a 30 millió fogyatékkal élő polgár szociális ellátásai. A szociális biztonsági
rendszereket koordináló 1408/71 számú rendelet, amelyet a tagállamoknak jogi előírására
alkalmazni kell anyasági, betegségi, rokkantsági, özvegységi, özvegyi és árvasági,
33
munkahelyi baleseti és foglalkoztatási betegségi, halálozási, munkanélküliségi és családi
juttatás területén.
1997 őszén több hónapos várakozás után került sor a Fogyatékos személyek jogairól és
esélyegyenlőségük megteremtésről szóló törvény kodifikálására. A kodifikálást összesen 4
szakember végezte mindössze 2hét alatt. A jogszabállyal elsődlegesen a diszkrimináció
tilalmazását és szankcionálását próbálták elérni. A szakemberek úgy vélték, hogy
másodlagosan egy komplex rehabilitáció rendszert kellene felépíteni valamint szükség, lenne
olyan kompenzációs ellátásra, amelyek a súlyos fogyatékossággal élő emberek helyzetükből
adódó többletköltségeit ismeri el. A törvény végleges megalkotása előtt ágazati törvények
valamint egyéb jogszabályok határozták meg a fogyatékos személyekkel kapcsolatos jogokat.
33Magyarország 1998-ban fogadta el az esélyegyenlőségi törvényt ennek következtében a
fogyatékosok ügyét előmozdító átfogó jogalkotás elismeréseként a Franklin Delano Roosevelt
díjat ítélték hazánknak 1999-ben. A törvény szerint fogyatékos személy az aki: érzékszervi-
így különösen látás, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességei jelentős mértékben vagy
egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez
számára tartós hátrányt jelent a társadalmi aktív részvétel során. 34
Az 1998. évi XXVI.
törvény röviden Fot. Preambuluma kimondja, hogy a fogyatékos emberek a társadalom
egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik mindenkit meg illető jogokkal és lehetőségekkel
csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A jogszabály célja a
fogyatékos személyek jogainak, jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, a fogyatékos
személyek számára nyújtandó komplex rehabilitációs szabályozás és ezek eredményeként
esélyegyenlőségűk, társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása. Az alapelvek
részben megfogalmazódik az állam és a társadalom szervezeteinek felelőssége.
Tevékenységüket olyan módon kell végezniük, hogy ne okozzanak károsodást, amely esetleg
fogyatékosság kialakulásához vezethet. Az integráció, vagyis a társadalmi tagság és az állam
eszméjének megfelelően a törvény deklarálja, hogy kiemelten kell kezelni a fogyatékos
személyek sajátos szükségleteit, az őket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy
a társadalom egyenrangú tagjai és minden feltételt meg kell teremteni, amelyek lehetővé,
teszik a társadalomban való aktív részvételt. Az értelmező rendelkezésben meghatározzák a
fogyatékos személyek körét. Eszerint fogyatékos személy az, aki érzékszervi, hallásszervi,
mozgásszervi, értelmi képességét jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja illetve
kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a
33
Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult 34
1998.évi XXVI. törvény A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.
34
társadalmi életben való aktív részvétel során. A fogyatékos embereknek joguk van
akadálymentes környezet biztosítására, joguk van közérdekű információk hozzáféréséhez
valamint azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat megillető jogokkal és
részükre nyújtandó támogatásokkal kapcsolatosak. Joguk van tömegközlekedési eszközök
igénybevételére így ezeknek az eszközöknek alkalmasnak kell lenniük. Az önálló életvitel
eszméje alapján a fogyatékos ember számára biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt
megfelelő segédeszközöket. A törvény meghatározza az esélyegyenlőség célterületeit.Az
Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületének akadálymentesítési kötelezettségéről szóló
10 007/3/2006. TT. Számú állásfoglalása szerint: „az akadálymentesítési kötelezettség
elmulasztása közvetlen hátrányos megkülönböztetés”. Az egészségügyi intézményeknek,
oktatási és nevelési intézményeknek alkalmasnak kell lennie, hogy azt a szolgáltatást a
fogyatékos személyek igénybe vehessék. 2010-ig kellett átalakítani a fogyatékos személyek
elhelyezését lehetővé tevő intézményeket, úgy hogy humános, önállóságukat lehetővé tevő
lakóotthonná alakítsák. Egy új támogatási forma jelent meg a törvényben a fogyatékossági
támogatás. A fogyatékossági támogatás a 18. életévüket betöltött, súlyos fogyatékosok
részére, a fogyatékosság folytán keletkező többletköltségek fedezésére vezették be. Ennek a
megvalósítása érdekében jött létre az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A Tanácsot
többségében kormányzati tisztségviselők valamint a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek
képviselői alkotják. A Tanács feladatai közé tartozik, hogy véleményezze a fogyatékos
személyekkel kapcsolatos jogszabályok tervezetét, javaslatot tesz a fogyatékosokat érintő
programokra, részt vesz a személyeket érintő tevékenységek koordinálásában, rendszeresen
tájékoztatja a kormányt. A Tanács elvileg bármit napirendre tűzhet, ami sérült emberekkel
kapcsolatos. Nagy jelentőséget kapott a törvényben az Országos Fogyatékosügyi Program.
1999. december 10-én fogadta el az Országgyűlés az Országos Fogyatékosügyi Programot,
amely foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi, közlekedési tervezésben valamint egyéb állami
tervezési körbe tartozó döntés során kell alkalmazni. A program tartalmazza a
fogyatékossággal élő népesség helyzetének bemutatását, rehabilitációs célokat, fogyatékos
személyeket érintő társadalmi szemléletet és tennivalókat, fogyatékos személyek és családjuk-
életminőségük javításának feltételrendszerét, a társadalom aktív részvételének elősegítését. A
törvény módosítása során 1999-ben az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot közérdekű
igényérvényesítő szerepkörrel ruházta fel a 25§(6) bekezdésében. Az esélyegyenlőségi
törvényben az korábbi alkotmány 70/ A cikke is nyújt bizonyos védelmet fogyatékkal élők
számára. Igazolja ezt egy 1995-ös per, amikor is egy kerekesszékkel közlekedő férfi nem
tudott nem tudott bejutni a bankba ugyanis csak kizárólag lépcsőn lehetett bejutni az épületbe.
35
Ekkor a bíróság a férfinak adott igazat. A törvény pozitívuma hogy a jogok és fogalmak
definiálása mellet a jogok érvényesítési eszközeinek ismertetését sem hagyja ki. Elmondható
tehát hogy a fogyatékos személyek érvényesülési lehetőségei hogy a társadalom aktív részévé
váljanak, az évek során egyre inkább megvalósíthatónak látszik.
5.3. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
A társadalmi kirekesztés egyik meghatározó eleme a bizonytalan munkaerő piaci pozíciók és
a munkaerőpiacról való kiszorulás. Magyarországon elsősorban a roma és a megváltozott
munkaképességű emberek érintettek a hátrányok által. A munkaerőpiacon a hátrányos
helyzetet nemcsak a fogyatékossággal élőkre vonatkoztathatjuk, hanem a pálya első és utolsó
szakaszában lévőkre, vagyis a tartósan munkanélküliekre és a megváltozott munkaképességű
személyekre. A tartósan munkanélküli, megváltozott munkaképességű személy illetve a
fogyatéksággal élők személyek helyzete lényegesen rosszabb.
A megváltozott munkaképesség fogalma a foglalkoztathatóság szempontjából fogalmazza
meg a fogyatékosság, illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot.
Az 1991.évi IV. törvény szerint megváltozott munkaképességű az a személy, aki testi vagy
szellemi fogyatékos, illetve akinek orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és vannak
megváltozott munkaképességűek.
Megváltozott munkaképességűnek tekinthető az a személy aki: egészségi állapota romlásából
eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörben, rehabilitációs intézkedés nélkül,
teljes értékű munkavégzésre tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági
nyugdíjban, baleseti nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban nem részesül.
Üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban részesül és
eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná
vált. Gümőkóros betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán nem
foglalkoztatható. A fegyveres erőktől, a fegyveres testületektől és a rendészeti szervektől
megváltozott munkaképessége, illetőleg egészségi okból való alkalmatlansága miatt
leszerelt.35
Megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci helyzetéről elmondható hogy
marginális. Elhelyezkedési lehetőségeiket korlátozza a munkaerő-piaciszolgáltatásokat nyújtó
intézmények és munkahelyek akadálymentesítésének alacsony szintje valamint a munkáltatói
35
8/1983(VI.29) EÜM-PM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális
ellátásáról
36
oldalról való nem megfelelő fogadókészség. Számuk meghatározásánál adhatja az alapot,
hogy mennyien részesülnek megváltozott munkavégző képességük miatt valamilyen
ellátásban. A fogyatékossággal élők a munkaerőpiacon kiemelt hátránnyal indulnak.
Életkörülményeik jelentősen kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. A megváltozott
munkaképességű, munkavállalók azok a munkavállalók akik a munkaerő piaci jelenlétét
egészségi állapotuk valamilyen módon befolyásolja. Az egészségi problémák az életkor
előrehaladásával egyre nőnek. Az alacsony iskolai végzettség önmagában is jelentős hátrányt
jelent, ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók fokozottan nehéz
helyzetben vannak. A munkaerő piacon gazdasági aktivitásai nagyon kedvezőtlenek, erősen
alul prezentáltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megváltozott munkaképesség fiatalabb
korban aktív munkakereséssel munkanélküliségre hajlamosít. Idősebb korban viszont a
munkaerőpiactól való távolmaradásba való beletörődést vonja maga után.
A megváltozott munkaképességűek és a fogyatékosok munkaerő piaci helyzete komoly
probléma, habár az utóbbi években sokat fejlődött még mindig nem teljesen megoldott
probléma. Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzete
illetve esélyegyenlősége magasabb szinten áll, mint Magyarországon.
2008-ban változott a megváltozott munkaképesség változás rendszerének minősítése. A
szakértői bizottság az egészségkárosodás mértékét határozzák meg. Magyarországon az
orvos–szakértői feladat az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet. A
fogyatékos emberek foglalkoztatásánál 3alaptípust különböztetünk meg. A szociális
foglalkoztatás intézményben ellátott fogyatékos személyek intézményen belüli
foglalkoztatását szabályozzák. A munka rehabilitáció elsősorban értelmileg súlyosan sérültek,
halmozottan fogyatékosok, krónikus munkahely megtartási esélyei testi vagy szellemi
károsodása miatt csökkennek. A definíció sokszínűségéből adódik, hogy pontosan nem lehet
meghatározni, hogy hányan is vannak fogyatékossággal élők és megváltozott
munkaképességű emberek.
Az Amszterdami Szerződés a munkaerő piaci esélyegyenlőséget is biztosította. Ez a szerződés
ugyanis beemelte a Szociális Kartát az Európai Unió alkotmányos jellegű dokumentumai
közé. Az egészségi problémával élők képezték az intézkedések kiemelt csoportjait. Az
egészségi problémával, fogyatékkal élők döntő többsége rokkantsági nyugdíjban részesül. Így
legalább rendszeres jövedelmet biztosít a megváltozott munkaképességűek számára. Az egyén
szempontjából viszont sajnálatos hogy a munkavégzés állapotuknak nem megfelelő. A tartós
egészségi problémával, fogyatékkal élők nagyobb eséllyel jutnak akkor munkához, ha
37
betegségük természete nem befolyásolja munkavégző tevékenységüket. Az egyén igényeihez
és állapotához illeszkedő munkafeltételek megkönnyítik a munka elvégzését.
A fogyatékosok támogatásával kapcsolatban különböző akcióterveket dolgoztak ki. A nemzeti
akciótervek arra épülnek, hogy mivel a fogyatékosok úgyis beleesnek, az általános munkaerő
piaci irányelvekben felállított kategóriákba az irányelveket eleve úgy kell rögzíteni, hogy
azok a fogyatékkal élőre is vonatozzanak. Ezek különböző országokban különböző
modelleken alapszanak. A skandináv országokban szociális partneri konszenzusra épülő aktív
munkaerő piaci irányelvek, míg Németországban vagy Franciaországban a kvótarendszer
vagy annak betartása különböző szankciókkal, Nagy-Britanniában pedig diszkriminációt tiltó
törvényekkel egészül ki. A foglalkoztatás célja általános testi és szellemi fejlesztés,
munkakészség fejlesztése, felkészítés a fejlesztő felkészítő foglalkoztatásra. Ezzel szemben a
fejlesztő felkészítő foglalkoztatás a középsúlyosan más megváltozott munkaképességűekre
terjed ki. Itt a foglalkoztatás célja az önálló munkavégző képesség kialakítása, fejlesztése,
felkészítés az akkreditált munkaerőpiacra. Magyarországnak az EU taggá válást követően
alkalmaznia kellett az 2204/2002/EK rendeletet, amely lényegesen kisebb intenzitást tett
lehetővé így született meg az a döntés, amelynek értelmében be kellett vezetni egy új
támogatási formát. Az új támogatási formának túlnyomóan szociális elemekkel jellemezhető
foglalatoztatáshoz kellett kapcsolódnia, ami nem tartozik a közösségi norma hatálya alá. Így
került be a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglakoztatáshoz nyújtható
költségvetési támogatást szabályozó magyar kormányrendeletbe a rehabilitációs
költségtámogatás szabályozása. A közhasznú szervezetek szerezhetnek jogosultságot
pályázati eljárás alapján védett szervezeti szerződést kötöttek az egészségi állapotuk, illetve
fogyatékosságuk jellege miatt nyílt munkaerőpiacon nem foglalkoztatható személyek
foglalkoztatására.
A magyar jogi szabályozás egyik speciális foglalkoztatási formája, a védett szervezeti
szerződés keretében történő foglalkoztatás. Ez egyfajta átmenet a szociális foglalkoztatás és a
védett foglalkoztatás között. A munkáltatók akkreditálás rendszerének lényeg hogy a
megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató civil szervezetek, gazdálkodó
szervezetek, egyéni vállalkozók csak akkor kaphatnak költségvetési támogatást, ha
akkreditálják magukat. Az akkreditáció célja és hogy tanúsítsa, hogy a munkáltató azokkal a
személyis és tárgyi feltételekkel rendelkezik, amelyek biztosítják a fogyatékos személyek
egészségi állapotának és fogyatékosságának megfelelő munkahelyen való megvalósulását.
Emellett az akkreditáció arra is alkalmas, hogy megkülönböztesse a fogyatékos emberek
38
védett foglalkoztatására alkalmas munkáltatókat, azoktól, akik a fogyatékos emberek integrált
foglalkoztatásának feltételeit megteremtették. A megkülönböztetés akkreditációs
tanúsítványok révén működik. A magyar jogszabályok komoly követelményeket állítanak a
tanúsítvány megszerzéséhez, a rehabilitációs és kiemelt tanúsítvány pedig jelentős
többletkiadásokat tesz szükségessé. Integrált foglalkoztatásnak csak az alaptanúsítvánnyal
rendelkező munkáltatóknál történő munkavégzés minősíthető. Tanúsítvánnyal rendelkezők
száma viszonylag magas, de kevésbé alkalmas az integrált foglalkoztatás elősegítésére. Sajnos
a magyar munkáltatók többsége nincs akkreditálva fogyatékos emberek foglalkoztatására, így
ők fogyatékos emberek foglalkoztatása után nem részesülhetnek költségvetési támogatásban.
Ezek a munkáltatók a Munkaerő Piaci Alapból részesülnek bértámogatásban, ha megváltozott
munkaképességű álláskereső vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyt
foglalkoztatását kívánják vállalni. Az integrált foglalkoztatást szorgalmazza az a előírás
miszerint legalább 20főt foglalkoztató munkáltatók létszámuk 5%-áig kötelesek megváltozott
munkaképességű embereket foglakoztatni ellenkező esetben viszont rehabilitációs járadékot
kell fizetniük a Munkaerő-piaci Alapba. Kezdetben ez a járadék nem volt magas 2010től
viszont jelentős mértékben megemelkedett. Láthatjuk tehát, hogy Magyarországon a
hátrányos helyzetű emberek foglakoztatása több formában is megvalósulhat, de ezek döntő
többségben nem integrált foglalkoztatások. Törekedni kell, hogy az integrált foglalkoztatás
keretében minél nagyobb arányban a teljes rehabilitációs szintet elérjék. A magyar rendszer
nagy hiányossága hogy a sikeres foglalkoztatási rehabilitációnak a különböző eseteit nem
különbözteti meg. Gondolok itt a teljes, részleges és védett foglalatoztatást igénylő
rehabilitációra. Közöttük ellenérdekeltség fedezhető fel ugyanis a teljes rehabilitáció nem
nyújt megfelelő támogatást, addig a részleges rehabilitációra a bőkezűség a jellemző. Ez a
fajta nagyvonalú támogatási rendszer napjainkra pénzügyileg teljesen tarthatatlanná vált. Az
Európai Unióban különböző szektorok és ágazatok szereplői között intenzív együttműködésre
és komplex rehabilitációs rendszer kialakítására van szükség.
5.4. Statisztika
A világ összes országában növekedtek a rokkantak és fogyatékosok száma és aránya. Ezt a
növekedést különböző tényezők befolyásolják. Jelentős szerepe van a növekedésben a
demográfiai létszám változásának és a népesség elöregedésének is. Napjainkban a
fogyatékosság jóval differenciáltabb, mint 20évvel ezelőtt. Kelet- Közép Európában a
fogyatékossággal élők számának növekedése jelentős mértékben összefügg a
39
rendszerváltással. Ugyanis a rendszerváltás során munkahelyek tömegei szűntek meg a
változás hatására. Emberek százainak volt mentőöve a leszázalékolás hogy ugyan szerény, de
rendszeres jövedelem révén biztosítsák jövedelem és életfeltételeiket.
A magyar társadalom leghátrányosabb helyzetű emberei a fogyatékosok. Nem csak
egészségügyi állapotuk, de mostoha életkörülményeik miatt is hátrányos helyzetűek. A
fogyatékos emberekkel kapcsolatos témakör a legrégebbi népszámlálásokban is megtalálható
Az 1870 és 1949 közötti valamennyi népszámlálásban megtalálhatóak voltak a „testi és
szellemi fogyatékosokra” vonatkozó kérdések.36
Az ENSZ által 2000 körül kiadott
népszámlálási ajánlás foglalkozik a fogyatékosság témájával. Az ajánlás szerint a
fogyatékosság népességen belüli vizsgálatakor azt a személyt kell fogyatékosnak tekinteni,
aki hosszabb távon jelentkező testi, szellemi vagy egyéb egészségügyi probléma miatt
bizonyos mennyiségű tevékenység ellátására alkalmatlan. A 2001-ben végzett népszámlálás
alapján a fogyatékosság milyenségét tekintve 13típust különböztetünk meg. Ezek a
mozgássérült, alsó-, vagy felső végtag hiánya, egyéb testi fogyatékosság, értelmi fogyatékos,
nagyothalló, siket, beszédhibás, néma, siketnéma, gyengén látó, egyik szemére vak, egyéb
fogyatékos. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 577 006 fogyatékossággal élő ember élt
Magyarországon ez a népesség 5,7 százaléka. Az 1990 –es népszámláláshoz jelentős
emelkedést vélhetünk fel ugyanis akkor a népesség 3,5%-a vagyis 368 270 ember vallotta
magát fogyatékosnak. Elképzelhető hogy az évek során egyre pontosabb meghatározások
következtében egyre többen vannak tisztában egészségi állapotuk fogyatékossággal,
kapcsolatos jellegével. Az is megállapítható hogy a fogyatékossággal élő személyek 1990-ben
jóval idősebbek, mint a teljes népesség. Népszámlálás adatai alapján elmondható hogy a
fogyatékos emberek létszáma 1990. évi adatokhoz képest 2001-ben már jelentősen megnőtt.
A statisztikai felmérés nem tett különbséget a fogyatékosok és a megváltozott
munkaképességű munkavállalók között. Véleményem szerint a legtöbb válaszadó a legtöbb
esetben fogyatékosnak vallotta magát, noha megváltozott munkaképességűnek kellet volna. A
fogyatékosként számba vett személyek adatai tartalmazzák a megváltozott munkaképességűek
jelentős részének adatait is.
36
Dr. Lakatos M.(1996) A fogyatékosság számbavétele a magyar népszámlálásokban1869-1949. Statisztikai
Szemle 74.évfolyam sz
40
A fogyatékosok szempontjából érdekes a 15-39 évesek valamint 40-59évesek csoportja. A
kettőbe összesen 289 529 fogyatékos személy tartozott. Szembetűnő az értelmi fogyatékosok
csoportja ugyanis a fogyatékos 9,87%-a tartozik ide. Ha megnézzük, 15-39 évesek csoportját
láthatjuk, hogy az értelmi fogyatékosok száma meghaladja még a mozgássérültek számát is.
Tanulmányom további adatai a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal megváltozott
munkaképességűek a munkaerőpiacon népszámlásának adataira épül.37
2011-ben a 15-64 évesek 21,5 %-a számolt be tartósan, legalább hat hónapig fennálló
egészségi problémáról, betegségről. Testi, érzékszervi illetve egyéb korlátozottságról szóló
kérdésre a lakosság 13,6%-számolt be. Ezekből az adatokból nem következik, hogy az ilyen
korú népesség egy harmadát valamilyen egészségi állapottal kapcsolatos rendellenesség
jellemzi. Egy részük halmozottan hátrányos, többségük azonban tartós egészségügyi
problémával él. Tehát alapbetegségből van nehézsége, korlátozottsága. A nők mind egészségi
problémát mind betegséget, korlátozottságot tekintve magasabb arányban jeleztek, mint a
férfiak.2011-ben a magánháztartásban élő tartósan fennálló egészségi problémát, betegséget,
illetve korlátozottságot jelző 15-64 éves személy 52,1%-a nyilatkozott úgy, hogy a
munkavégzésben és a munkavállalásban egészségi állapota miatt akadályozva an. Ez 767 ezer
fő jelent, amiből 354 ezer férfi és 413 ezer nő. Megváltozott munkaképességűnek tekinthető,
hiszen ők azok, akiknek munkaerő piaci jelenlétüket egészségi állapotuk valamilyen
mértékben befolyásolja.
37
KSH 2011.évi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
41
42
6. Befejezés, záró gondolatok
„ Képzeld el, amit kívánsz, kívánd, amit elképzelsz, és teremts, meg amit kívánsz!”
/G.B.Shaw/
Dolgozatom zárásaképpen néhány összegző gondolatot írnék a hátrányos
helyzetről és a hátrányos megkülönböztetésről.
Mindig is lesznek olyanok, akik valamiért, vagy így vagy úgy de hátrányos
helyzetben lesznek. A jog törekszik a hátrányos helyzetben élők életminőségének javítására.
A kezdeti szabályozásokhoz képest jelentős változások történek. Megjelent közösségi szinten
a diszkrimináció tilalma, esélyegyenlőségek biztosítása, egyenlő bánásmód elvének
alkalmazása.
Magyar viszonylatban gondoljunk csak a 2003.évi CXXV. törvényre, amely Az egyenlő
bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól s ezzel a törvénnyel valósult meg a
magyar jogban a magyar antidiszkriminációs szabályozás.
Kutatásom során a hátrányos helyzet fogalom a közösség életében a másokkal egyenlő szintű
részvétel lehetőségének elvesztését vagy korlátozottságát jelenti. A fogalom célja hogy
ráirányítsa a figyelmet a társadalom számos szervezett tevékenységének hiányosságaira,
amelyek megakadályozzák, a fogyatékossággal élő embereket az egyenlő részvételben.
Hátrányos megkülönböztetés hallatán beszélhetünk közvetlen, közvetett, aktív és passzív
diszkriminációról. Az egyenlő bánásmód követelménye megvalósul nem csak az Európai
Unióban, hanem Magyarországon is. Véleményem szerint miután Magyarországon hatályba
lépett az Ebktv. és létrejött az Egyenlő Bánásmód Hatóság a fogyatékos emberek jogainak
érzékenyebb területe lett az egyenlő bánásmód. Ugyanis a fogyatékos emberek azonnal
odafordultak jogaik sérelme miatt. Úgy gondolom az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy olyan
szerv, ami valóban a fogyatékos emberek valós vagy vélt sérelmeikkel foglalkozik.
Tudásuknak megfelelően igyekeznek „rendet tenni”. Utalnék itt egy olyan ügyre, „amikor is
egy mozgássérült hölgy azzal a panasszal fordult a Hatósághoz, és kérte, hogy állapítsák meg
a jogsértést azzal a társasházzal szemben, amelyben lakik, mivel nem történt meg az épület
akadálymentesítése. Kérelmét a Hatóságnak el kellett utasítania, mivel a társasház nem
tartozik a törvény hatálya alá.”
43
A fogyatékosság kérdése továbbra is megoldandó probléma. Bár már nem annyira
megközelíthetetlen témakör, mint korábban. Az évek során egyre több esélyegyenlőségi
törvény született A fogyatékos személyek emberi jogainak érvényre juttatásának egyik
mérföldköve volt az akadálymentesítési kötelezettség. Az akadálymentesség lényegesen
javított e személyek mindennapi életvitelén.
A diszkrimináció felszámolására nem elég a jogalkotás, hiszen mint arra már utaltam a
társadalom szemléletmódjában kell, hogy bekövetkezzen a végleges szemléletmód váltás.
Ezért fontosnak tartom, hogy különböző programok és rendezvények segítésével hívjuk fel
minél több ember figyelmét. Ilyen például az Országos Esélyegyenlőségi Program, amely
elősegíti az esélyegyenlőség érvényesülését. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a
szervezetek munkájára, együttműködik a civil és kormányzati szervekkel, s a civil szféra
bevonására törekszik. Az Európai Unió keretein belül jelentősnek mondható hogy Egyenlő
Esélyek Mindenki Számára Európai Év elnevezésű programsorozatot 2007-ben az
esélyegyenlőség évévé nyilvánították.
Úgy gondolom, hogy az élet minden területén megvalósuljon, az emberek egyenlősége
rengeteg, dolgot kell tenni. Számos megoldási javaslatok születtek már eddig is melyek
egyenként célra vezetőek is. Ha az emberek szemléletmódja legalább kis mértékben változik,
máris előrébb juthat az emberi társadalom Fontos az alkalmazkodás, és hogy mindent
méltósággal viseljünk. Felmerül bennem a kérdés, hogyha az évek során tudtunk javítani a
hátrányos helyzetben lévők sorsán, akkor az elkövetkezendő években mennyire fogunk tudni
nekik még segíteni?!
A hátrányos helyzet tehát mindig is olyan téma lesz, amivel foglalkozni kell. Hiszen a
történelem hajnala óta jelen van a köztudatban. Egy téma melyről beszélnünk kell, hogy
életünk minél jobb és elfogadhatóbb legyen. S ne legyen az emberek között áthidalhatatlan
különbségtételek. Olyan különbségtételek melyek már az ókortól jelen vannak
mindennapjainkban.
44
„ Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább
megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk,
hajalmaik, politikai, vagy vallási nézeteik alapján elítélők,
vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a
szabadság annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy
figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk,
mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés
áhítatával tesszük.”
/Tristan Ore/
45
Irodalomjegyzék
Belicza Rózsa – Dankó Ágnes – Halmai Réka – Szerepi Anna: Megváltozott munkaképességű
és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon,
helyzetfeltáró tanulmány, REVITA Alapítvány, 2007.
Bokorné Szegő Hanna – Környei Ágnes: A diszkrimináció tilalmának modern felfogása, Acta
Humana 2001. N° 43
Borbély Szilvia: Újra munkában! Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága,
Budapest, 2002.
Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon – A fogyatékkal élők jogai, Szegedi
Társadalomtudományi Szakkollégium
Dr. Tausz Katalin – Dr. Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle,
82. évfolyam 2004. 4. szám
Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód,Budapest 2008
Fogyatékosságügyi statisztikák, Szöveggyűjtemény, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai
Kar, Budapest, 2009.
Gerencsér Judit: Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra?,
Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, Könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat, 52.
évfolyam (2005) 6. szám, (2009. 09. 24.)
Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió Szociális dimenziója, Szociális és Családügyi
Minisztérium, Budapest, 2000.
Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5
Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5. szám
Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga és a magyar munkajog a jogközelítés
folyamatában, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
46
Kovács Gábor: Fogyatékossággal élő emberek szociális foglalkoztatottsága, Eötvös Loránd
Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, 2009.
Kovárik Erzsébet (szerk.): A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése, Tankönyv
a köztisztviselők továbbképzéséhez, Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006.
Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult… Egy egykori törvényalkotó
műhelymunka tanulságai és folyományai, Esély 2000/2 Társadalom- és Szociálpolitikai
Folyóirat
Könczei György : Fogyatékosok a társadalomban,Budapest 1992
KSH 2011: Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon
Tausz Katalin - Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle, A KSH
folyóirata, 82. évf., 4. szám, 2004. április
Mellékletekként használtam fel: a fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa korcsoport
szerint, KSH Népszámlálás 2001
2