programfuzet 2013 november-december

36

Upload: jozsef-karlik

Post on 24-Mar-2016

216 views

Category:

Documents


3 download

DESCRIPTION

 

TRANSCRIPT

PROGRAMOK

2013NOVEMBER DECEMBER

Fotó: Téri Gáspár

TÁMOGATÓI KÖR

FOGLALJON HELYET NÁLUNK Támogassa a 75 év után újranyílt Bethlen Téri Színházat!

Vegyen Ön is széket minimum 5000 forintért és tagja lesz támogatói körünknek.

Védnökeink – Jancsó Miklós, Mácsai Pál, Korniss Péter,Novák Ferenc, Molnár Piroska – már ott ülnek az első sorban.

Legyen saját széke a Bethlen Téri Színházban.

fotók | gordoneszter

Néhány szó egy kis szigetről

Csikágó, önállósult, élő fővárosi szleng. Még ma is használjuk a szót: Csikágó, igen,így „cs”-betűvel. Még ma is tudjuk hol az igazi Csikágó, még akkor is, ha azt már nem feltétlenül, mit is jelent vagy mit jelenthetett régen. Egy biztos, külváros volt.A Csikágó az Csikágó, ám a közepén közel 85 év óta áll rendületlenül egy kis sziget, a kultúra szigete, amely mindig felüdülést, színfoltot jelentett a Bethlen Gábor téren.

VVolt már itt minden, mozi, színház és ezen belül is hányféle műfaj a kabarétól a táncszínházig, az operettől a revüig. Utóbb még a legendás Rock Színház is

otthonra talált itt.

A Közép-Európa Táncszínház immár tizenhat éve működik az épületben, ahogyana galéria is több mint tíz éve. A lelkesedés és a hit az itteni munka hajtóereje,

s hogy ez mennyire így van, csak akkor derül ki, ha valaki ellátogat néhány előadásra.Ki gondolnáKi gondolná, hogy a lenézett külvárosban, az örök Csikágóban, a trolik randevúzó

helyén, a kórház és az egyetem árnyékában folyamatos a teltház. Eleinte azt gondoltam, csupán néhány hozzám hasonló elszánt ember, az igazi „őrültek” látogatnak majd ide

a ruhatáros nénin kívül, de ültem már itt mozgásszínházi előadáson, kabarén,élménybeszámolón és a teltház mindannyiszor üres székek hiányát jelentette.

Ide bejönni olyan, mintha barátokhoz mennél. De ehhez persze az kell, hogy az embera barátaival még délután is beszédüljön egy kávéra vagy egy sörre. Most már ott tartunk,hhogy Erzsébetváros szerelmeseként, drukkerként, barátként, Csikágó és a hely hívekéntsaját székem is van. Mert az ember sohasem hagyja cserben azokat, akiket szeret.

Bóka B. Lászlószínház- és helytörténész

INTRO

NOVEMBER 3. | 10.00

NOVEMBER 7. | 19.30

NOVEMBER 8. | 19.30

NOVEMBER 9. | 19.30

NOVEMBER 10. | 10.00

NOVEMBER 15. | 19.30

NOVEMBER 16. | 19.30NOVEMBER 16. | 19.30

NOVEMBER 17. | 19.30

NOVEMBER 18. | 19.30

NOVEMBER 19. | 19.30

NOVEMBER 20. | 19.30

NOVEMBER 21. | 19.30

NOVEMBER 22. | 19.30

NOVEMBER 24. | 10.00NOVEMBER 24. | 10.00

NOVEMBER 26. | 10.00

NOVEMBER 26. | 19.30

NOVEMBER 28. | 19.30

NOVEMBER 29. | 19.30

NOVEMBER 30. | 10.30

NOVEMBER 30. | 19.30

BATU-TÁ KALANDJAl Hepp Trupp | Az ESZME szervezésében

ELHALASZTOTT HOLNAP Honvéd Együttes Színészkara

BETHLEN TÉRl KABARÉ Stand Up Brigád

DlSKURZUSMŰVÉSZ(T)ESTEK DlSKURZUSMŰVÉSZ(T)ESTEK VlSSZARENDÍTHETETLEN Gergye Krisztián Társulata

FELMÁSZOTT A NYÚL A FÁRA Marica bábszínháza

DŰNE SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTKözép-Európa Táncszínház

LEÉRTÉKELÉS SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTZadam TársulatZadam Társulat

BARTÓKODÁLY SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTBadora Társulat

FAUN SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTDuda Éva Társulat

A CSEND SZlGETEl SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTDuna Táncműhely

ÉRlNTÉSEK ÉRlNTÉSEK SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTGóbi Rita Társulat

ARTeFACT SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉTDerida Dance Company (Bulgária)

DŰNE Közép-Európa Táncszínház

BÓDOG ÉS SZOMORlLLA Hepp Trupp | Az ESZME szervezésébenHepp Trupp | Az ESZME szervezésében

KURUTTYOLÓ BÉKAKlRÁLY Apró Színház

STAND UP KLUB Stand Up Brigád

KÁVÉCSARNOK Rendező: Szurdi Miklós

SHAKESPEARE-MESÉK SHAKESPEARE-MESÉK Közép-Európa Táncszínház

KURUTTYOLÓ BÉKAKlRÁLY előadás és könyvbemutató Apró Színház

G.l.T.T. Gangaray Improvizációs Tánc Találkozó

PROGRAM

DECEMBER 1. | 10.00

DECEMBER 3. | 10.00

DECEMBER 7. | 19.30

DECEMBER 8. | 10.00

DECEMBER 12. | 19.30

DECEMBER 13. | 19.30

DECEMBER 14. | 19.30DECEMBER 14. | 19.30

DECEMBER 15. | 10.00

DECEMBER 17. | 19.30

DECEMBER 18. | 19.30

DECEMBER 21. | 19.30

DECEMBER 27-28-29.

NYlSS KAPUT, ANGYAL!Bábakalács Bábszínház

ARANY LlLLEApró Színház

KÁVÉCSARNOKRendező: Szurdi Miklós

JÉGVlRÁG JÉGVlRÁGMarica bábszínháza

BETHLEN TÉRl KABARÉStand Up Brigád

PUNCHÉK KARÁCSONYAPurgateátrium | Bábszínház felnőtteknek | 18 éven felülieknek

G.l.T.T. Gangaray Improvizációs Tánc TalálkozóGangaray Improvizációs Tánc Találkozó

ARANY LlLLEApró Színház

PRlNCENagy Csilla

BRÓDY SÁNDOR: LYON LEAGólem Színház

GANGARAY TRAMBULlN GANGARAY TRAMBULlNGangaray Dance Company

DANCE OPEN PLUSZ | TÉL TánckurzusGrecsó Zoltán, Bakó Gábor, Auer Miklós Pál, Apró Színház

PROGRAM

INFORMÁCIÓA Bethlen Téri Színház jegyárai és bérletei 2013/14 évadJegyárak:Teljesárú: 2.000 FtTámogatók és Vll. kerületi lakosok: 1.600 FtNyugdíjas, diák: 1.200 FtGyermekprogramok: 1.200 FtStand Up KlubStand Up Klub: 500 FtA kiállításokra, a koncertekre és a filmvetítésekre a belépés díjtalan.A 3 éves kor alattiak a színház vendégei.

Szabad bérletek:Kellér Dezső bérlet (4 db jegy) 6.800 FtHont Ferenc bérlet (6 db jegy) 9.600 FtGózon Gyula bérlet (8 db jegy) 12.000 Ft

NyugdíjasNyugdíjas:Kiss Manyi bérlet (3 db jegy) 3.000 Ft

Családi:Kemény Henrik bérlet (3 db jegy) 3.000 Ft

A kedvezmények nem összevonhatóak.A bérletek egy előadásra vagy különbözőekre is felhasználhatóak.

Jegyinfo, elérhetőségeink:1071 Budapest Bethlen Gábor tér 31071 Budapest Bethlen Gábor tér 3.Telefonon: hétköznap 10.00-18.00 között +36 1 342 71 63e-mailben: [email protected]/bethlenszinhaz

Online jegyrendelés: www.bethlenszinhaz.hu www.jegy.hu

Az előjegyzett jegyeket az előadás megkezdése előtt 30 perccel kérjük átvennikérjük átvenni. Az időben át nem vett jegyeket - igény esetén - értékesítjük. Jegyvásárlás: a színház pénztára az előadások napján, az előadásokat megelőző egy órában tart nyitva. Továbbá jegyek vásárolhatók az lnterticket országos hálózatában.

Kávézó nyitva tartása: hétköznap: 9.00-22.00hétvégénhétvégén: rendezvénytől függően

TÁMOGATÓl KÁRTYATámogassa Ön is a Bethlen Téri Színházat, vásároljon minimum5000 Ft-os támogatói kártyát és élvezze a kedvezményeinket!

Támogatói kártyáinkat a régi Bethlen Téri Színházban dolgozó táncos,színész, filmszínész, fotóművészekről neveztük el tiszteletünk jeléül.

A 2013/2014-es évad támogatói kategóriái és kedvezményei:l. kategória: Zsöllye (Kazal László, Wellesz Ella, Csortos Gyula)

llll. kategória: Balkon (Feleki Kamill, Bánhidy László, Sulyok Mária)lll. kategória: Páholy (bronz, ezüst, arany)

A támogatói kör tagjai számos előnyt élezhetnek és az összeg növekedésévela kedvezmények is bővülnek. Többek között 20% kedvezményben részesülneka jegy-, illetve kávézó árainkból, jegy-elővásárlási lehetőséggel élhetnek,

az általuk kiválasztott előadásra tiszteletjegyet igényelhetnek, részt vehetnekaz év végi zártkörű támogató estünkön és további VIP akciókban,

mmeglepetésekben lehet részük.A Balkon és Páholy körökkel a kisebb, illetve nagyobb cégeket szeretnénk megszólítani,

ahol további és egyénre szabott kedvezményekre is nyílik lehetőség.Amennyiben érdekli az ajánlatunk, kérjük, jelezze, és munkatársunk megkeresi Önt.

További információ:Kelecsényi Vera marketing és pr menedzser

[email protected] | +36 20 280 2523vagy személvagy személyesen a színházban.

TÁMOGATÓI KÖR

BÁBNOVEMBER 3. | 10.00

BATU-TÁ KALANDJAl A Hepp Trupp és a Vojtina Bábszínház közös produkciójaBábszínház kakaóval, kaláccsal és kézműves foglalkozással Ki is ez a Batu-tá? Ez bizony jó kérdés!

Afrikában született gyerekember ő, aki most lépked (vagy inkább úszik?) a felnőttek világa felé, hiszen a tenger túlsó partján próbálna szerencsét. Az mindenesetre biztoAz mindenesetre biztos, hogy nagyon hasonlatos a mi Vitéz Lászlónkhoz, már ami a vidámságát, életrevalóságát illeti.

Útnak is indul, ám a túlpart nem fogadja hősünket tárt karokkal…

Játssza: Schneider Jankó Író, rendező: Kovács GézaTervező, kivitelező: Majoros Gyula Zeneszerző, közreműködő: Czapp Ferenc

Ajánlott korosztályAjánlott korosztály: 3 éves kortól

www.eszme.euhepptrupp.blogspot.hu

NOVEMBER 24. | 10.00

BÓDOG ÉS SZOMORlLLAHepp Trupp

Bábszínház kakaóval, kaláccsal és kézműves foglalkozássalEgy kietlen út és egy váratlan találkozás.

Egy vándor király - uralkodói feladatok nélkül.Egy kósza tündér - szakirányú varázsdiploma nélkül.Egy öreg bőrönd és egy szeszélyes piknikkosár.

RengetRengeteg kérdés.Rengeteg meglepetés.

A Hepp Trupp egy kétszemélyes társulat. Szerelemből született, a színház, a művészet, a néző és az egymás iránti szeretet táplálja azóta is.

Bódog és Szomorilla előadásuk az első teljesen önálló szervezésű produkciójuk,a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén a gyerekszínházi előadások kategóriájának Fesztiváldíját kapta.

JátsszákJátsszák: Schneider Jankó és Nagy Viktória ÉvaÍró - rendező: Kolozsi AngélaTervező: Bartal Kiss RitaZene: Csernák Samu

www.eszme.huhepptrupp.blogspot.hu

BÁBFotó: Janko Viki

BÁBDECEMBER 1. | 10.00

NYlSS KAPUT, ANGYAL! Bábakalács BábszínházBábszínház kakaóval, kaláccsal és kézműves foglalkozással Nyújts kezet Mária, Nyiss kaput, angyal, Hogy mehessünk a kerek ég alatt, A lobogó csillag felett.

Bábokkal való karácsoBábokkal való karácsony éjjeli mulatság, melyben foglaltatik a Mágusoknak csillag vezérelte útja, a Pásztoroknak angyal jelenése, nem különben a Szűz Máriának hozzájok tett beszédgye Jézus születésének történetét egy különleges, háromszintes betlehemben bábokkal jelenítjük meg. Az előadást a hagyományos bábtáncoltató betlehemes játékok ihlették, szövegeit és dalait archaikus népi és templomi szövegekből állítottuk össze. A régi töredékes játékok segítségével megkíséreltük létrehozni a mi saját kerek változatunkat, melyben jól megfér együtt a misztériumjátékok emelkedettsége a pásztorjátékok profánabb hangvételével. A bábokat és az eseméA bábokat és az események folyását három angyal tartja kézben. A gyönyörű, meghitt gyertyafényes játékkal igazi karácsonyi hangulatot teremtünk, elősegítve a várakozás időszakának ünnepélyessé tételét.

A betlehemet készítette: Grosschmid Erik Bábok: Fekete Anetta és a társulat Angyalok: Izsák Katalin (Vándor Vokál), Szluka Judit, Tóth AnitaAjánlott korosztályAjánlott korosztály: 4 éves kortól

www.eszme.huwww.babakalacs.hu

CSAK FEL

NTŐTTEKNEK

18

DECEMBER 13. | 19.30

PUNCHÉK KARÁCSONYAPurgateátrium

Szoció-szeretetjáték, bábszínház felnőtteknekA Karácsony Puncséknál című “szocio-szeretetjáték” az angol vásári bábjátékalakjait és formai elemeit hívja segítségül, hogy korunk

hétköznapi embereinek hétköznapi kegyetlenségeiről tegyen személyes hangú tanúvallomást.

Háromszázötven év tapasztalataival a háta mögött Háromszázötven év tapasztalataival a háta mögött egészen életképesnekbizonyul a történet az új évezred elején egy Magyarországnak nevezettterület mindennapjaiban is. Hiszen Punchék, azaz Puncsék mi vagyunk.Vagy ha nem is mi, de a szomszédjaink,vagy a szomszédjaink szomszédjai feltétlenül. Mert pokolian ismerősök, és nemcsak a bábtörténészek számára.

A Purgateátrium előadása épp olyan nyers és kegyetlen, mint minden Punch-játék.Csak most nem tudunk önfeledten röhögni rajta, mert nem külső szemlélők vagyunk.

És És egyáltalán nem biztos, hogy az ütlegekbe csak a bábok feje fájdul bele.

Szereplők: Csató Kata és Szívós Károly

Tervező: Boráros Szilárd

Rendező: Kovács Géza

BÁB

SZÍNHÁZNOVEMBER 7. | 19.30

Fotó: Dusa GáborELHALASZTOTT HOLNAP Honvéd Együttes SzínészkaraDalszilánkok az első világháború idejéből Az első világháború közel száz évvel ezelőtti kitörése hazánk történelmét és a személyessorsokat is egyaránt befolyásolta. Továbbörökítődtek történetei, arcai, kép- és dalfoszlányai.

Az előadásban a világháború katonadalai, prózai és verses szövegei frappáns és látványosszínpadi látomásként jelennek meg, miközben történetek rajzolódnak ki a toborzástóla harcokban átélt feszültségekig és a bajtársak elvesztéséiga harcokban átélt feszültségekig és a bajtársak elvesztéséig.

Virágos csákóm, Ha felülök a fekete gőzösre…, Ellőtték a jobb karomat…,- Olyan dalok címei ezek, amelyek slágerré lettek. Bár a háborúról szól, a dalgyűjteménymegpróbálja a groteszkebb, vidámabb oldalát is megmutatni ennek azt időszaknak.A színpadi látvány hol a báb eszközeivel, hol koreográfiával, máskor filmbejátszásokkal vagy animációval teszi plasztikussá a dalokban megfogalmazott érzéseket, gondolatokat.

Előadják: Eke Angéla, Fazakas Júlia, M. Simon Andrea,Ágoston PéterÁgoston Péter, Márkus Sándor, Marofka MátyásLátvány: Nemes Takách KataZenei vezető: Kiss Ferenc | Zenei munkatárs: Péterdi PéterZene (felvételről): Hegedős Együttes | Zenekarvezető: Papp István GázsaKorrepetitor: Lovas GabriellaKoreográfus: Horváth ZsófiaRendező: Csizmadia Tibor

TámTámogató: Nemzeti Kulturális Alap

www.honvedart.hu

NOVEMBER 8. | 19.30DECEMBER 12. | 19.30

BETHLEN TÉRl KABARÉA Bethlen Téri Színház és a Stand Up Brigád közös produkciója

Stand-up és sketch comedy est két részbenÚjra kabaré a Bethlen téren! A Stand Up Brigád humoristáia Kellér-féle kabaréestek hagyományait követve elevenítikfel a pesti Csikágó legendás kabaréjának hangulatát.

A műsor során a 30-as évek tréfáitól eljutunk napjaink sikerműfajáhozműfajához, a stand-up comedyhez! Ezen felül Rádiókabarés

sikerszámok, szkeccsek, táncok színesítik az estet.

A kabaré humormentora,a Stand Up Brigád „Szőke Szakálla”:

Beleznay Endre.

Konferál: Beleznay Endre

Közreműködnek: Tényi Anett, Szép Bence, Ürmös Zsoltés Zambriczky Ádámés Zambriczky Ádám

A jeleneteket írták: Kellér Dezső, Ürmös Zsolt, Szép Bence, Nóti Károly

Zene: Polgár PéterA műsort összeállította: Ürmös Zsolt

www.standupbrigad.hu

Fotó: Boda Gábor

SZÍNHÁZ

SZÍNHÁZNOVEMBER 9. | 19.30

Fotó: Szkárossy ZsuzsaDlSKURZUSMŰVÉSZ (T)ESTEK Gergye Krisztián TársulataÚj akció-performance sorozat A ’polihisztor’ Gergye Krisztián táncos-koreográfus-rendező indította útjára akció-performancesorozatát. Havonta egy alkalommal egy meghívott vendégelőadóval fordítja ki négy sarkából szó szerint és átvitt értelemben is a Bethlen téri színházteret, improvizál, kommunikál, agitál, véleményt formál...

VVendég: Bodor JohannaMinden hónapban egyszer, amikor egy független színház rendszerint felborul, mármint térileg, és konkrétan a Bethlen téri, mármint mint színház, amint felborul … mindez mára olyan mindennapos … mondhatni közhely … de itt legalább tudhatóan csak egyszer egy hónapban, jelesen októbertől … rendszeresítve.

Amikor egy kortárs betér, és hoz magával egy mindig mást, ahogy ez rendszerint előfordul, ha van egy kis felfordulás, hogy lehessen… mármint valami … kortárs.

ElőadóElőadó: Gergye KrisztiánVendég: Bodor Johanna

Támogató: EMMI

www.gergye.org

NOVEMBER 28. | 19.30DECEMBER 7. | 19.30

KÁVÉCSARNOK3 egyfelvonásos egy részben Szép Ernőtől és Molnár Ferenctől

Szép Ernő: KávécsarnokMolnár Ferenc: Az utolsó előtti csata

Molnár Ferenc: Színház

„...Ilyen aranykor sohasem létezett, csak Szép Ernőnek volt különleges képessége ahhoz, hogya rögvalóság prózai gondjaiból és a hétköznapok szürkeségéből költészetet varázsoljon...

...A Szép E...A Szép Ernő-jelenetet két Molnár Ferenc-kettős követi, amelyekben nincs idilli világ, különleges nyelvhasználat, viszont igencsak bravúrosok a dialógusok, pergőbbek a szócsaták...

... Szurdi Miklós a rendezésével nem akart semmilyen rejtett üzenetet megfogalmazni,nem minősítette édes-giccses nosztalgiával a kort, hanem „csak” színpadra tetteés eljátszatta a kiválasztott részleteket. Ilyen színházra pedig szükség van.

Elsősorban azért, mert a Szép- és Molnár-szövegek nagyon jók.”Kutszegi Csaba (Kútszéli Stílus)

SzereplőkSzereplők: Xantus Barbara, Gerner Csaba, Jónás Andrea,Vári Kata, Szupper FanniA zongoránál: Oláh ZoltánLátvány: Fekete Mónika

Rendező: Szurdi Miklós

SZÍNHÁZFotó: Dusa Gábor

BÁBNOVEMBER 10. | 10.00

FELMÁSZOTT A NYÚL A FÁRA Marica BábszínházaZenés, bábos akció “Bábmiből lehet bábmi, bábhogyan”

Meglessük a tárgyak álmát, hogyan válik a cipősámfa balerinává,a kesztyű kakassá, hová mennek a békák?A végén megtudjuk, hogyan megy a nyúl a fára.KoKortalan mesék kicsiknek, nagyoknak.

Mesél a Két Marik.

A MARICA BÁBSZÍNHÁZA kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt szóló vasárnapi programsorozat,melyben minden alkalommal más-más téma köré épül fel a kétórás interaktív program.

Jegyet csak akkor kell váltanod, ha már betöltötted a hármat.

És ha ez nem lenne elég, minden jegy mellé jár egy pohár limonádé és mesekeksz tízóraira.

Előadják: Tárnok Marica, Sz. Nagy Mária bábművészek

Ajánlott korosztályAjánlott korosztály: 3 éves kortól

www.maricaprodukcio.com

DECEMBER 8. | 10.00

JÉGVlRÁGMarica Bábszínháza

Tárgyjátékos animáció, interaktív játékokAz ember rátapasztja az orrát az ablaküvegre és várja a csodát. Nem is unalmasa tél, talán még izgalmas is. Marica és Mari tarka tarisznyájából kevélyen ugrik

elő a jégcsap, majd a veréb, a rigó, a farkas és más mese Kányádi Sándor írásaiból.Életre kel a zsebkendő, a sál, az olló, a nagymama csipkés terítője.

PPersze nem maguktól, hanem a két Marik varázslatától, akik már számtalan gyereknekszereztek örömet szakmai körökben „tárgyanimáció”-nak nevezett technikájukkal.

Feketerigó, veréb, farkas és mennyi minden más népesíti be tarkabarka tarisznyájukat.

A verseket Buda Gábor zenésítette meg.

Előadják: Tárnok Marica, Sz. Nagy Mária bábművészek

Ajánlott korosztály: 3 éves kortól

www.maricaprodukcio.com

BÁBFotó: Dusa Gábor

PROGRAMNOVEMBER 15-21.

SŐT7 | SlSSl ŐSZl TÁNCHÉT Közép-Európa Táncszínház

Immár második alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a kerület névadója, Erzsébet királyné – népszerű nevén Sissi – neve napja köré a hétnapos, hét előadásból álló kortárstánc-fesztivált a hetedik kerületben. A rendezvényt az idén 25 éves jubileumát ünneplő Közép-Európa Táncszínház bemutatója, a Dűne című előadás nyitja.

A fesztivál fővédnöke: Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere

PROGRAMPROGRAMNovember 15. | Közép-Európa Táncszínház: DŰNE

(koreográfus: Maday Tímea Kinga, Hámor József)November 16. | Zadam Társulat: LEÉRTÉKELÉS

(koreográfus: Zambrzycki Ádám) November 17. | Badora Társulat: BARTÓKODÁLY

(koreográfus: Barta Dóra, Kun Attila)NNovember 18. | Duda Éva Társulat: FAUN

(koreográfus: Duda Éva)November 19. | Duna Táncműhely: A CSEND SZIGETEI

(koreográfus: Juhász Zsolt)November 20. | Góbi Rita Társulat: ÉRINTÉSEK

(koreográfus: Góbi Rita)November 21. | Derida Dance Company (Bulgária): ARTeFACT

(kore(koreográfus: Jivko Jeliazkov)

Az előadások 19.30-kor kezdődnek.

www.cedt.hu

_____________

Örökmozgó Filmmúzeum

A SŐT7 partnere az Örökmozgó Filmmúzeum, ennek keretében a fesztivál előadásaira vásárolt jegy felmutatásával november 9. és 30. között 20%-os kedvezménnyel

látogathatóak a mozi előadásai.

A fesztivál ideje alatt az alábbi tánc témájú filmekkel is várják a látogatókat.November 15. | 20.00 Stephen Daldry: Billy Elliot

angol filmdrámaangol filmdráma, 2000, mf/E, 110’November 16. | 20.00 Carlos Saura: Tangóspanyol-argentin táncfilm, 1998, mf/sp, 110’

November 17. | 20.00 Karen Sahnazarov: Jazzbolondokszovjet, 1983, zenés vígj.,mf/R, 89’

November 18. | 21.00 Grunwalsky Ferenc: Táncalakmagyar, 2002, csak zene, 68’

NNovember 19. | 17.00 Emeric Pressburger, Michael Powell: Hoffmann meséiangol operafilm, 1951, mf, 120’

November 20. | 20.00 O. Simonsson- J.S. Nilsson: Zajháborítóksv.-fr., 2010, mf/svéd, 102’

November 21. | 20.00 Hules Endre: A halálba táncoltatott leánymagy.-szlov-kan., 2011, 100’

Örökmozgó Filmmúzeum1074 Budapest1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.

+36 1 342-2167

http://www.filmarchive.hu/orokmozgo/program/index.php

PROGRAM

GYEREKNOVEMBER 26. | 10.00NOVEMBER 30. | 10.30

Fotó: Mészáros László

KURUTTYOLÓ BÉKAKlRÁLY Apró SzínházAz Apró Színház zenés mese- és játéksorozata gyermekeknek Messzi és közeli tájak gyönyörű dallamait és történeteit ismerheted meg Kuruttyoló békakirály történetein keresztül. Meséi tele vannak csengéssel, bongással, ciripeléssel, ritmussal, zengéssel, minden fülnek való csodával.

A mesék során megismerhetitek a bátor Békakirály kalandjait, aki Afrika kies sivatagjain átátkelve szerezte vissza a vizet népének. Meghallgathatjátok a Kuruttyoló Békakirály és a szépséges hangú Békalány szerelmének történetét is, melyben legszebb magyar népdalok csendülnek fel. A columbiai Santiago, a krokodilfiú története pedig nem csak az unatkozó királynak fog boldogságot csalni a szívébe.

A november 30-ai műsor után szeretettel várunk mindenkit az előadások alapján készült,októberben megjelent kétrészes, CD-mellékletes könyv bemutatójára sok meglepetéssel.A helyszínen a Kolibri Kiadó jóvoltából kedvezményesen megvásárolható a könyv.

ÍÍrta, meséli, énekli: Tarján VeronikaZene: Mogyoró KornélA CD-n közremködnek: Szirtes Edina Mókus – hegedű, énekés Cheikh Ibrahima Fall – djembe

Ajánlott korosztály: 0-10 éves korig

www.aproszinhaz.hu

DECEMBER 3. és 15. | 10.00

ARANY LlLLEApró Színház

Lappföldi (számi) mese | tánc, zene, ritmus, tárgy animációA történet két testvérről szól, akinek húgát elrabolta a holdban élő boszorkány.

A fivéreknek el kell jutniuk a holdba, hogy kiszabadítsák testvérüket.Az úton különböző lényekkel kell megküzdeniük, sztállókkal, gufitárokkal, uldákkal.

„Fekete az éjszakaA hA hegytetőn a hó csillogA hold furcsa fénye

Nikkala, Lille nem mehet ki a házból idén”

Az előadás egy hatalmas libikókán játszódik, gyertek játszani velünk!

Szereplők: Császár Réka, Horváth Kristóf, Kálócz László,Csík Andrea, Bisztricsány Linda

és Tarján Veronika

A mesét kitalálta azA mesét kitalálta az Apró Színház társulata és Veres András

Díszlet, Jelmez, Látvány: Mészáros GáborZenei munkatárs: Mogyoró Kornél

Konzulens: Veres András

Ajánlott korosztály: 4-12

www.aproszinhaz.hu

Fotó: Boltresz Attila

GYEREK

Fotó: Dusa Gábor

TÁNCNOVEMBER 29. | 19.30

SHAKESPEARE-MESÉK Közép-Európa TáncszínházKortárs táncszínház – nem csak - fiataloknak A Közép-Európa Táncszínház előadásának alkotói ezúttal fiatalokhoz szólnak: szeretnék őket bevezetni Shakespeare világába prózai, tánc- és bábszínházi elemeket felvonultatva. Egy kiválasztott dráma elmesélése helyett a shakespeare-i univerzum jellegzetes motívumaibólés jól ismert karaktereiből szőnek egy „saját Shakespeare-mesét”, amely bevezeti a nézőketa szerzőóriás sokrétű világának rejtelmeiba szerzőóriás sokrétű világának rejtelmeibe. Az előadásból kibomlanak jellegzetes shakespeare-i hangulatok, felsejlik a drámák sokszínűsége, rétegzettsége, gazdagsága. A motívumok között többek közt a Rómeó és Júlia, az Othello, a Macbeth, a Szentivánéji álom és a királydrámák karakterei és viszonyrendszerei szerepelnek.

„...olyan, mintha az alkotók Shakespeare drámáiból a legnagyobb szerelmeket, a legkegyetlenebb gyilkosságokat, a legemlékezetesebb karaktereket, a legjellemzőbb jelképeket bedobálták volna egy turmixgépbe, hhogy aztán bekapcsolják a masinát.” (Maul Ágnes: Shakespeare-turmix, Revizor)

Előadók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn (Fülöp Viktor-ösztöndíjas), Jakab Zsanett, Palcsó Nóra, Frigy Ádám, Ivanov Gábor, Kovács Péter, Mádi László és Tárnok MaricaAlkotók: Gergye Krisztián rendezőVlad’ka Malá koreográfusTáTárnok Marica bábművész

www.cedt.hu

DECEMBER 18. | 19.30

BRÓDY SÁNDOR: LYON LEAGólem Színház

Az író születésének 150. évfordulójáraA színművet 1915-ös bemutatója után „tomboló sikerrel” 81-szer játszották az 1915-16-osévadban. Később többször felújították, legutoljára 1934-ben a Bethlen Téri Színházban.

Az évforduló alkalmából a Gólem Színházzal együttműködve december 18-ánnyílvános felolvasóestre kerül sor.

„Bródy Sándor „Bródy Sándor Lyon Leája, melyet a szerző saját bevallása szerint maga és a közönségszámára egyaránt futó nyári emléknek szánt, a Magyar Színház egész őszi szezonjánakuralkodó darabjává vált s egyben és ezen felül a szezon legérdekesebb színházi eseményévé nőtte ki magát. Bizonyos, hogy ebben nagy része van a darab esztétikai jelességeinek, igazi színpadra termettségének. S mégis, bár a téma érdekessége, a megcsinálás

egyöntetűsége, a nyelvezet sajátos színessége s az egésznek forró, a háborús izgalmat és szerelmi lihegést helyes arányban egyesítő lehelete, hatásos művé teszik, sikerének

méretétméretét, mely immár a századik előadás felé közeledik, sem magyarázzák megezek a tulajdonságok.” Szász Zoltán: Lyon Lea és a pesti közönség

Bródy Sándor(Eger, 1863. július 23. - Budapest, 1924. augusztus 12.)

magyar író, drámaíró és publicista.

Hatással volt többek közöttAdy Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára,

SzomoSzomory Dezsőre és Molnár Ferencre is.

SZÍNHÁZ

Fotó: Dusa Gábor

TÁNCNOVEMBER 30. | 19.30DECEMBER 14. | 19.30

G.l.T.T. Gangaray Dance CompanyGangaray lmprovizációs Tánc Találkozó

Múlt év őszén indult útjára a Gangaray Dance Company improvizációra épülő programjaa Bethlen Téri Színházban. Az elmúlt egy év alatt számtalan tánc- és zeneművész fordultmeg a G.I.T.T. színpadán, köztük neves, professzionális előadókkal, valamint ifjú, feltörekvőtehetségekkel. Minden alkalom, minden előadás más és más, hiszen ezeken az esteken mindenki rögtönözmindenki rögtönöz. Novembertől izgalmas kísérletbe kezd a csapat – napi hírekből merít majd témát és ihletetaz előadáshoz. Az est végén egy beszélgetés keretében közösen dolgozhatóak fel a látottak.Egymásból töltekezve, egymást inspirálva, másodpercről másodpercre épül és születik megegy aktualitásaiban is megismételhetetlen darab.Az élőzenét a Gangaray lmpro Band alkalmi művészei biztosítják.

Házigazdák: Hámor József és Maday Tímea Kinga

ZeneZene: Gangaray lmpro Band

DECEMBER 17. | 19.30

LlVE ART PRlNCE for lonely days

Egy elfelejtett JÁNOS történeteCipolla Collectiva

Három részes zenés- táncos tragikomédia a SzerelemrőlKiállítás a színház kávézójában János életpillanataiból

Színházi előadás János ugrásárólKoncert a kávézóban János megünneplése alkalmából

“Élt egyszer János, a magányos pattanonc. Ezt a kétéltű teremtést valakiotthagyta otthagyta egy gyár eldugott polcán. Az egyedülléttől úgy magába roskadt,

hogy el is felejtette, hogyan kell felugrani. Pedig fénykorában...Egy nap Ms Cipolla, a nyughatatlan hagymadíva figyelmes lett arra,hogy valaki mozdulatlanul, ám mégis észrevehetően vegetál a polcon.

Így találkoztak. A lány megtörölgette a békát, zsebre vágta és útra keltek...Kalandozásaik vége felé találkoztak egy mindentudó mesterrel,aki segített visszaadni az ugribugrit és a békakedvet Jánoscombjába és szívébcombjába és szívébe. Újra ugrott. És mi lett a lánnyal?”

Alkotó és előadó: Mester szerepében Bernáth TamásMs Cipolla szerepében Nagy Csilla

János szerepében JánosZenei szerkesztő és alkotótárs: Ujvári-Pintér GyörgyMunkatárs: Barta Árpád | Fénytervező: Dézsi Katalin

Grafika: Vágner Orsolya

TámTámogatók: NKA, L1 Egyesület, Kontakt Budapest Stúdió

SZÍNHÁZFotó: Kővágó Nagy lmre

Fotó: Hrotkó Bálint

TÁNCDECEMBER 21. | 19.30

COUNTED SlLENCE LESZÁMOLT CSEND Gangaray Trambulin ll.Kortárs Táncműhely A Trambulin a Gangary Dance Company komplex képzési és tehetségkutató programja.Nem csak a konkrét tánctudás fejlesztése jelenik meg a szervezők céljai között, hanem egy mélyebb személyes és személyre szabott fejlesztés célkitűzése is, mely a táncos emberi-művészi oldalát erősíti. A képzés során, több mester munkáján keresztül újabbés újabb módszerekés újabb módszerekkel és technikákkal ismerkedhetnek meg a program résztvevői, melyek segítik őket egy komplexebb előadói mód kialakításában.

A Trambulin program mérföldköveit az évad folyamán többször demonstráció keretében mutatják be a fiatalok. Második előadásuk egy olyan egész estés darab, melyben a csend zeneiségének kutatásában vehetünk részt. Hámor József alkotása egyúttal kísérlet arra, hogy a mozdulatokon keresztül érzékelhetővé váljanak a hangsúlyok, miközben a ritmus játékai a zsigereinkbe hatolóan teszik ugyanezt.

ElőadókElőadók: Balla Eszter, Bánházy Eszter, Barna Nóra, Illés Tímea, Kökényesi Eszter, Liszkai Zsófia, Paulinyi Ádám, Pethes Ágnes, Rafaela Sousa, Sebek Judit, Somlai Anna, Szilágyi Katalin, Takács Tímea

Koreográfus: Hámor József

DECEMBER 27-28-29.

DANCE OPEN PLUSZ | TÉL Nyitott tréningek mindenkinek

A 2012 őszén elindított Dance Open programot immáron hagyományosan, minden évszakbanegy intenzív hétvége zárja. Most bárki kipróbálhatja az utcai táncokat, a kortárs mozdulatokat,elmerülhet a művészi jazz tánc szépségeiben és mindezt akár egymás után is megtehetia legjobb mesterek – Auer Miklós Pál (Mike), Grecsó Zoltán, Bakó Gábor – irányításával.

Gondoltunk a legkisebbekre is, vasárnap szüleikkel együtt élvezhetik a mozgástazaz Apró Színház pedagógusai jóvoltából.

PROGRAMOK16:00-17:30 Auer Miklós Pál (Mike) – Utcai táncok(1.800 Ft/ alkalom, a 3 alkalmas bérlet: 5.000 Ft/fő)

18:00-19:30 Grecsó Zoltán – Európai kortárstánc(1.800 Ft/ alkalom, a 3 alkalmas bérlet: 5.000 Ft/fő)

20:00-22:00 Bakó Gábor – Művészi jazztánc(2.000 Ft/ alkalom(2.000 Ft/ alkalom, a 3 alkalmas bérlet: 5.500 Ft/fő)

29-én (vasárnap): 10:00-10:45 – Mozgolódó 3-6 éveseknek (1000 Ft/fő)Vezeti: Bisztricsány Linda drámapedagógus

11:00-12:00 – Világforgó 6-10 éveseknek (1000 Ft/fő)Vezeti: Kazári András az Apró Színház táncosa

(gyerek+szülő 1 főnek számít)

Jelentkezés és további információ:[email protected] | +36 20 291 6690

www.cedt.hu

KÉPZÉS

KLUB

BUNKER KLUB Kulturális találkozási tér A Bethlen Téri Színház Bunker Klubja elsősorban a fiataloknak szeretne kulturális találkozási teret biztosítani. Nevét az épület tetején található második világháború óta érintetlen bunker ihlette. Célunk, hogy olyan közösségi alkalmakat teremtsünk, melyeken a különböző művészeti területek iránt nyitott, érdeklődő látogatók kötetlenebb eseményeken találkozhatnak és ismerhetik meg egymást.

KONCEKONCERTEKnovember 11. | hétfő | 20h | Los Hillie Billies akusztiknovember 23. | szombat | 20h | Bóta Nóra akusztiknovember 25. | hétfő | 20h | Igali & Bernáth Blues Duodecember 10. | kedd | 20h | DanMark Duodecember 16. | hétfő | 20h |Gruber Zsanett akusztik

NEMZETISÉGI PÓDIUMNNovember 4. | hétfő | 19.30 | Mr.Blues és barátaiSUBA Attila és a „Vadvirágok” akusztikus estje, ütős zenével.Sztárvendég: Miroszláv Nájdenov blues-gitáros /Bulgária/December 2. | hétfő | 19.30 | A „Meszecsinka Duó” Oláh Annamari és Biljárszki Emil zenés estje / bolgár-magyar-spanyol-orosz dalok

TÁNCFILM-KLUBNovember 12. | kedd | Szegedi Balett: Stabat Mater (1988) korekoreográfus: Imre Zoltán /születésének 70. évfordulóján (sz.1943. nov. 8)December 3. | kedd | Szegedi Kortárs Balett: A csodálatos mandarin (2001)Koreográfus: Juronics Tamáswww.bethlenszinhaz.hu/bunkerklub

Stand Up Brigád Humorista tehetségkutató

A ’30-as évek elején nyílt Bethlen Téri Színház a kabaré műfajának fontos helyszíne volt.Kellér Dezső főrendező darabjai nyomán nézők széles rétegei élvezhették a kikapcsolódásés nevetés önfeledt perceit a színház falai között. Ezt a hagyományt kívánja folytatnia Stand Up Klub (a Stand Up Brigád csapatának szervezésében) havonta jelentkező

humorestjeihumorestjeiken jelképes belépőjegy ellenében.

A Stand Up Klub rendezvényein ismert humoristák és amatőr tehetségek mutatkoznak be,sőt aki kedvet érez magában, hogy megméresse nevettető képességét,

azt szeretettel várjuk az est keretében tartandó humorista tehetségkutatóra.

Fellépők: a Showder Klub, a Rádiókabaréés a Comedy Central humoristái,

valamint fiatal feltörekvő humortitánok;Kövesdi Miklós GáborKövesdi Miklós Gábor, Szente-Veres Adrienn és Köleséri Sándor.

Műsorvezető: Szép Bence

A korlátozott helyek miattelőzetes bejelentkezés ajánlott.

www.standupbrigad.hu

NOVEMBER 19. | 19.30

STAND UP KLUB

Fotó: Dusa Gábor

KLUB

KLUBhÉtfonkÉnt | 15.00

HABOS KÁVÉS FlLMKLUB Hétfőnként 15 órától régi magyar filmeket vetítünk a Bethlen Téri Színház egykori művészeinek munkáiból. Novemberben és decemberben a főszerep Kiss Manyié lesz.Vegyen a kávézónkban egy habos kávét és nézze meg ingyen a filmeket!

FlLMKLUB PROGRAMnovember 4. | Hattyúdal (1963)RendezőRendező: Keleti Márton

november 11. | Fel a fejjel (1954)Rendező: Keleti Márton

november 25. | Ördöglovas (1943) rendező: Hamza D. Ákos

december 2. | Behajtani tilos (1941) rendező: Martonffy Emil

december 9december 9. | Maga lesz a férjem (1937) rendező: Gaál Béla

december 16. Cserebere (1940) rendező: Cserépy László

NOVEMBER Nappalok és éjszakák Erzsébetvárosban

Betekintés Erzsébetváros gazdag múltjának lenyomatába fekete-fehér fotográfiákon és plakátokon keresztül.

A képeket válogatta: Bóka B. László, színház- és helytörténész

Megnyitó: november 15. | 18.00mmegtekinthető: december12-ig

DECEMBER Az éjszaka trapézain

A Miskolci Balett - Éder Vera és Gálos Mihály Samufotóművészek kiállítása

Magyarország legfiatalabb kortárs táncegyüttese,a Miskolci Balett tagjai az Avas Szálló klasszikus,mára leromlott belső tereiben álltak modelltmára leromlott belső tereiben álltak modellt

a fotóművészeknek.

Megnyitó: december 14. | 18.00megtekinthető: 2014 január 21-ig

BETHLEN GALÉRlA

GALÉRIA

ELOZETES,,

2014. JANUÁR 23-26.

VENDÉGVÁRÓ FESZTlVÁL Határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató sorozat

A Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben immáronmásodik alakalommal rendezi meg 2014 januárjában a Vendégváró Fesztivált. A négynaposrendezvény vendége ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgászínház, amely egykülönleges ajándékkal érkezik, legújabb előadása magyarországi premierjét hozza el nekünk.

Az M Studio 2005-ben alakult meg Sepsiszentgyörgyön Uray Péter művészeti vezetésévelaz abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokbólaz abban az évben Kolozsváron végzett fiatal színészekből és táncosokból, akik az addig Erdélyben ismeretlen műfaj, a mozgás- és táncszínház meghonosítására és megszerettetésére, formateremtő előadások készítésére vállalkoztak. A Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként létrejött formáció egy olyan kísérleti munkára szövetkezett, amely a színészi eszköztár lehetséges határait feszegeti, ahol az új formák keresése, a tánc- és mozgásszínházivilág lehetőségeinek további kutatása, illetve a zene, s a vizuális színház ezekkel valótalálkoztatása révén kísérli meg színházi világának elismertetését.

ELŐADÁSOKELŐADÁSOK:Szentivánéji álomKecsevecseKAMPFEsetlenségünk krónikája (magyarországi bemutató)

www.m-studio.ro

TÁMOGATÓK | partnerekTÁMOGATÓK:

KlEMELT PARTNEREK:

PARTNEREK:

Bethlen Téri Színház1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.+36 1 342 7163 | [email protected]/bethlenszinhazA borító grafikákat Jóni Orsi készítette.