szerb antal - shakespeare kora

8/4/2019 Szerb Antal - Shakespeare Kora

http://slidepdf.com/reader/full/szerb-antal-shakespeare-kora 1/5

1

Szerb Antal: A világirodalom Szerb Antal: A világirodalom Szerb Antal: A világirodalom Szerb Antal: A világirodalom

története története története története Reneszánsz Reneszánsz Reneszánsz Reneszánsz

Shakespeare kora Shakespeare kora Shakespeare kora Shakespeare kora

Az angol irodalomban a renaissance nem válik el olyan élesen a többi korszaktól, mintaz olaszban vagy a franciában. A humanista itt kisebb szerepet játszik, ezt az irodalmathatalmas f őurak, hősök, lovagok, VIII. Henrik és Erzsébet királynő rokonai teremetik meg,két ütközet vagy két árulás között.

Az új stílus kialakulása:Az angol renaissance világraszóló büszkesége az angol dráma. Az angol nyelv

Erzsébet királynő korában minden más nyelvnél szabadabb volt: szabadabb, kötetlen,úgyszólván nem létező nyelvtana révén, amely a legnagyobb meglepetéseket is megengedte;és f őképp példátlan befogadóképessége által.

Erzsébet udvarának legfényesebb lovagjai közé tartozott Sir Philip Sidney is.Legendás, körülrajongott hős, halálát is lovagi gesztus okozta: a vizet, amellyel sebesülten

megmenthette volna talán életét, egy közkatonának adja. Sidney írta meg az angol renaissanceprogramírását. Legjobb műve Arcadia című pásztorregénye. Stílusa a manierista stílus kitűnő példája; azt hogy lefeküdtek az ágyba így fejezi ki: „elszegényítették ruhájukat, hogymeggazdagítsák ágyukat”. Prózája költői, nem igazi próza, de ritmikus és kifejező képekbengazdag.

Az angol manierizmus legf őbb képviselő je mégsem ő, hanem John Lyly. Könyvénekhőséről nevezik ezt a stílust az angol irodalomban euphuismusnak. Euphues, avagy a

szellemesség anatómiája műfajilag társalgási regénynek nevezhető. Belőle megtanulhattákkezdő udvaroncok, hogyan kell elegánsan, olaszosan, szellemesen beszélni. Az euphuismustShakespeare sokat gúnyolta színműveiben – de maga sem tudta magát egészen kivonni hatásaalól.

Az angol dráma keletkezése:A XVI. század közepéről fennmaradtak drámák, amelyek történelmi eseményeket

jelenítettek meg, de a moralitások modorában: a történelmi alakok mellett megszemélyesítettbűnök és erények szerepelnek. A dráma kialakulásában bizonyára döntő szerepet játszott ahumanista műveltség is, a megismerkedés Seneca drámáival. Az első igazi drámák szerzőimind klasszikus műveltségű emberek. Filozófiai háttér a renaissance érdeklődése az ember ésaz embert mozgató szenvedélyek iránt.

Az angol dráma kicsiben kezdi: első otthona a kocsmaudvar. Maga az udvar a nézőtér,az emeleten végigfutó folyosón foglalnak helyet az előkelőségek. A kocsma hátsó

kapuboltozata előtt áll a színpad emelvénye; mögötte, bent a kapuboltozatban játszódnak el aházban történő jelenetek, a fölötte levő erkélyen pedig az, ami hegyen, légben, égben történik.



2

A legfontosabb nyilvános színház, a Globe Theatre, Shakespeare színháza 1599-ben épült.Díszletek a nyilvános színházban nem voltak, azért jelölik meg a Shakespeare-jelenetekbevezető sorai a szín helyét. Nappali világítás mellett játszanak; a színpadon az éjszakát azzal

jelzik, hogy fáklyások vonulnak fel.A színész társadalmi helyzete igen furcsa: a puritanizmusra hajló polgárság megveti és

kiközösíti magából ezeket a félcsavargókat, az arisztokrácia viszont melegen pártfogolja. Aszíndarabokat rosszul fizették és nem tekintették irodalmi műnek. A szerzők hosszú ideig nemis törődtek kiadásukkal, Shakespeare sem. Élelmes könyvkiadók ellopták a kéziratot, vagygyorsírókkal lejegyeztették előadás közben, kinyomtatták, és az így készült példányokatazután a színház előtt az utcán árusították.

Ebben a környezetben, ezek a színészek, ez előtt a közönség előtt játszották le aszenvedély tragédiáit. A nagy drámaírók első nemzedéke még sokszor ügyetlenül kezeli aszínpadi nyelvet és felépítést, de megvan már bennük a nagyszerű anyag, amelyből a nagydrámák lesznek. Sorukból éppen a szenvedély költészetével emelkedik ki Christopher

Marlowe, Shakespeare Keresztelő Szent Jánosa.Ő alkalmazta először az új színpadi dikciót, a szenvedély, a hatalomvágy, a bűn

óriásainak szájába való óriásnyelvet. Csupa hatalmas méretű, túlzó kép.

Shakespeare:William Shakespeare már a második nemzedék. Fellépésekor már kialakult a dráma

anyaga és nyelve, és Shakespeare aggály nélkül fel is használt mindent, amit készen kapott.Shakespeare hatalmas életművét úgy tekinthetjük át legjobban, ha nyomon követjük alkotásikorszakait. Fiatal éveiben ő is önállótlan volt, mint úgyszólván minden író. Első darabjai,Titus Andornicus, VI. Henrik I., II. és III. rész. Ugyanekkor írja előkelő barátainakmegnyerésére izzó erotikájú és a magas kora barokk stílust követő elbeszélő költeményét, aVenus and Adonist és az első vígjátékait: Tévedések vígjátéka, A két veronai nemes és A

felsült szerelmesek , amellyel ellenkező

végletbe esett, mint drámáival: túlságosan előkel

ő,modoros, euphuisztikus darabot írt.

De nemsokára megtalálja azt a formát, amely a közönség szenzációéhségét is kielégíti,és saját lelkének vágyát is a magas és hősies után: a históriát vagy királydrámát. II. Richárd,

III. Richárd, János király, IV. Henrik I. és II. része és V. Henrik tartozik ide. Ugyanebből akorszakból való a Szentivánéji álom és a Rómeó és Júlia, mindkettő az ifjúság napfényét ésholdvilágát hordja még magán.

Következő alkotási korszakában (1596-1601) írja a már említett IV. és V. Henrik enkívül vígjátékait, ekkor keletkezik a Windsori víg nő k, A makrancos hölgy, Sok hű hó

semmiért, Minden jó, ha vége jó, Vízkereszt, Ahogy tetszik és A velencei kalmár .Utána következnek az évek, amelyeket Shakespeare sötét korának neveznek (1601-

1608), a nagy tragédiák kora. Nem tudjuk, mi lehetett az a megrázó élmény, amely kiérleltebenne a tragikus látást; a romantikus hagyomány a szonettek ben, a költőnek ebből akorszakából való lírai műveiben keres magyarázatot. A szonettek egy része egy Dark Ladyről,sötét hajú, sötét bőrű hölgyről beszél, aki a költőt a szerelem minden gyötrelmével ésmegaláztatásával megismerteti: más részük egy előkelő, ifjú és szép barátot ünnepelszenvedélyes, shakespeare-i feszültségű szavakkal. Ebből a korszakból valók a nagy rómaitragédiák, amelyeket Plutarkhosz nyomán írt: Julius Caesar, Antonius és Cleopatra,

Coriolanus. Továbbá Shakespeare leghatalmasabb művei, a három ősvilági tragédia, Hamlet,

Macbeth és Lear király s a renaissance színezetű Othello. Ebben az időben csak két vígjátékotír: a shakespeare-i világkép paródiáját, Troilus és Cressidát és a Szeget szeggelt, amelykeserűbb, mint akárhány tragédia. Pesszimizmusa tetőfokát a kevésbé sikerült Athéni

Timonban éri el.



3

Utolsó korszakának (1606-1611) emlékei megint új stílusállomást mutatnak. Fiatalkorában elődeihez alkalmazkodott, öreg korában pedig tanítványaitól tanult: követte az újízlést, amely Beaumont és Fletcher barokk-szentimentális pásztordrámáiban gyönyörködött.Így keletkezett a Téli rege, a Cymbeline és a Vihar , Shakespeare csodálatos búcsúja aszínpadtól.

Shakespeare történelmi helyét, szellemi korszakhoz való tartozását nehézmegállapítani. Lényegében a középkor késői nagy összefoglalója, mint Dante. Nem véletlen,hogy szereplői a színpadon és a képzeletben leginkább középkori öltözetben vagyis inkábbfegyverzetben jelennek meg: III. Richárd, Henrik herceg és Falstaff, Macbeth és Prosperomonumentális középkori emberek. De hogy a középkor és hogy Shakespeare megszólalhassonezen a páratlan hangszeren, ahhoz a renaissance kellett. Shakespeare nem nő Shakespeare-ré,ha megőrzi magában a középkori ember vallásosságát. Életművének egyik legmegdöbbentőbbsajátossága, hogy ebben az óriási, mindent magába foglaló költői világban a vallásos érzésalig talál helyet.

A nyugati kultúrkör három legnagyobb költő je közül az első, Dante, a Rend embere, akatolikus rendé, amelyen a nyugati társadalom felépül; a második, Shakespeare, az antitézis a

tézisre, ő a lázadás, a korlátlan szabadság költő je. A harmadik, Goethe, a szintézis, az újRend, amely a fellázadt erőket újra gondos és kimért harmóniába illeszti.

A soha nem volt és soha többé el nem érhető szabadság adja meg Shakespearenyelvének és beszédének mindenek fölött való nagyszerűségét. Shakespeare emberei, amikorerőt vesz rajtuk a tragikus indulat vagy a komédiai jókedv, a szavak önállósodnak bennük, aszavakban rejlő képek szabad eszmetársítás útján újabb és újabb szavakat és képeketvonzanak.

Ez a szabadság élteti a shakespeare-i humort is. Vígjátékai nem szellemesek, a gúny, amegfigyelés, a félszegségek nevetségessé tétele kis szerepet játszik bennük. A komikus hatásta meglepetés váltja ki; azon lepődünk meg, hogy mi minden eszében nem jut ezeknek azembereknek és milyen sorrendben, micsoda vad összefüggésekben!

Minthogy stílusa tudat alatti mélységekből táplálkozik, szavai elkerülhetetlenülmagukkal hoznak valamit a lélek pincéinek mocskából és sötétjéből. A szabadeszmetársítások a shakespeare-i stílust, akár az álmot, minduntalan a legalacsonyabb dolgokfelé vonják, de csak egy pillanatra, hogy azután megint felszárnyaljon a költészetmagaslataira. De általában Shakespeare nem leányszobákba való olvasmány.

Drámáinak felépítésében ugyanaz a technika uralkodik, mint stílusában. Jelenetek ésszínhelyek szédítő anarchiában követik egymást; éveket és óceánokat ugrunk át pillanatokalatt; a cselekmény több ágban rohan egymás mellett aránytalanul. Kompozíciós törvényeketkeresni Shakespeare-ben annyit jelentene, mint félreismerni művészetének lényegét.Alakjainak viselkedésében, tehát a drámák cselekményében is a legteljesebb szabadság az úr.

Alakjainak viselkedésében nincs távolság az indulat és a tett között. A megkívánást azonnalnyomon követi az ostrom, a dühöt a gyilkosság. Minden shakespeare-i alak többé-kevésbébeteges; jellegzetes tulajdonsága gyilkos hipertrófiával tenyészik benne, valami lelki„rosszindulatú daganat” gyanánt: Othellóban a féltékenység, Macbethben a nagyravágyás, IV.Henrikben a koronájáért való aggodalom.

Nincs még nagy író, aki olyan kevéssé volna klasszikus, mint Shakespeare, nincs mégegy, akire az antik szellem oly kevéssé nyomta volna rá bélyegét. Költészete, mint Dantéé ésGoethéé, teljesség: az egész világ benne van. Az utókor leginkább ezért az egyetemességéértcsodálja.

Egyetemességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az utókornak mennyikülönböző irodalmi áramlata fordult vissza hozzá, mint őshöz és mintaképhez. Minden

művészi irány új és új oldaláról fedezi fel. A romantika Shakespeare-ben a kísértetekfejedelmét és a tündérek karvezető jét ünnepli; a francia romantikusok valamivel később azért



4

lelkesednek, hogy mily merészen sutba dobja a szerkezet törvényeit és kever össze tragikus éskomikus elemeket. A századközép realizmusa a nagy valóságábrázolót és lélekrajzolót tisztelibenne, a dekadens századvég a patológia irodalmi felfedező jének tekinti, a naturalizmus ráhivatkozik, hogy színpadra merte vinni az élet csúnya oldalát is, az impresszionizmus tőletanulja a mellébeszélés és elhallgatás, a tragikus atmoszféra, a „kísérő felhangok” művészetét,

az expresszionizmus pedig a vad nyelvi szabadságot, a logika ellen való lázadást.Ezt a sokfajta rajongást még Shakespeare sem viselhette el büntetlenül: idők folyamánegyes vonásai mértéktelenné duzzadtak, lényegtelen tulajdonságai léptek a lényegesekhelyébe. Minthogy a XIX. század középponti műfaja a regény, Shakespeare-ben is a nagyregényírókhoz illő képességeket emelték ki, a valóságábrázolást és a lélekrajzolást, adrámaírói tehetetlenség rovására. Realizmusa nem a mindennapi élet ezer részletének pontosvisszaveréséből áll – az ő világ mindig ünnepi világ, emberei kivételes emberek; és nemmegfigyelt részletekben rajzolt, hanem a titkos órán, a költő „szent őrületében” felvillanólényeget ragadja meg.

Mindenekfölött az a legf őbb vonása a mai Shakespeare-szemléletnek, hogyShakespeare-t a színpad felől próbálja megközelíteni. Furcsa dolog, de csak mostanában

eszmélnek rá, hogy Shakespeare elsősorban színpadi szerző, hogy jellemei színpadi figurák,meseszövését a színpadi hatás eszközei irányítják, dikciója színpadi dikció, nem olvasásra,hanem patetikus szavalásra készült. Shakespeare nem filozófus, hanem minden időklegnagyobb drámaírója. Tragédiáinak első hangjától az utolsó hörgésig drámai feszültségben,drámai légkörben vagyunk. Vígjátékaiban pedig felszabadulunk minden földi nehézkedéstől,szabadon lebegünk valami szabadabb elemben, az abszolút Játék és az abszolút Színjátszásszárnyain.

Shakespeare műveiben a Végtelen a sejtelmek révén jelenik meg, amelyeket képeifelidéznek. Nemcsak drámaíró; még inkább és elsősorban költő, a legf őbb költők egyike.Költészetének hatalmával végleges, megközelíthetetlenül tökéletes szavakban tudja kifejezniaz emberfaj örök bölcsességét, a végsőt, amit életről-halálról gondolnak és a végső keserűséget.

Kortársak:Shakespeare előtt, vele egy időben és közvetlenül utána egész sereg olyan nagy

tehetség ír színdarabot Londonban, aki más, szegényebb korszak vagy ország büszkesége lettvolna. De Shakespeare fénye mindegyiküket elhomályosítja.

A legnevezetesebb közülük Ben Jonson, Shakespeare vitatkozó pajtása a Hableánykocsmában, legelkeseredettebb vetélytársa a színpadon.

A Shakespeare-kortársak drámáiban, ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a bonyolultvilágot, három f őtípust különböztethetünk meg.

A leghatalmasabb és leginkább Erzsébet kori a Marlowe-ból kiinduló vonal: véres,hősies vagy hátborzongató cselekmény, emberfölötti alakok, magasfeszültségű, vadburjánzású nyelv. Ebbe a vonalba tartoznak Shakespeare ifjúkori drámái, a kortársak közül

Martson és a Homérosz-fordító Chapman, John Webster és Cyril Tourner , majd Massinger és John Ford .

Azokban az években, amikor Shakespeare nagy tragédiáit írja, a kortárs drámaírók iscinikus vagy keserű nagy mondatokat hallatnak a világ teljes értelmetlenségéről. Shakespeare-nek talán leginkább shakespeare-i művei, a mesejátékok és az olasz udvari vígjátékok, mint azAhogy tetszik – ezek nem találnak folytatóra. Mégis leginkább velük rokon az a drámafaj,amely két nagy társszerző, John Fletcher és Francis Beaumont kezén alakul ki.

A csirkefogókkal foglalkozó, ún. pikareszk naturalizmust Marlowe kortársa és barátja, Robert Greene vezette be az angol irodalomba. Legf őbb művelői Thomas Dekker, Thomas Heywood és Thomas Middleton.



5

A londoni színház fénykora csak néhány évtizedig tart, akár az athénié. Angliábanegyre növekszik a puritánok, a szigorú erkölcsi felfogású protestáns szekták ellenszenve aszínjátszás és a színészek iránt – és a polgárság mind nagyobb tömegekben válik puritánná.1632-ben jelenik meg William Prynne Színészostora. Minthogy Prynne a színházon keresztülannak pártfogóját, az udvart támadta meg, büntetésből pellengérre állították, fülét levágták,

arcát tüzes vassal megbélyegezték, és ráadásul életfogytiglani börtönre ítélték. De 1642-ben aParlament és vele a puritanizmus forradalma győzelmet aratott a királyon, és az új hatalomegyik első ténykedése az volt, hogy minden színházat bezáratott. Így ért véget, hatalmi szóra,a Shakespeare kori dráma.

szerb antal - shakespeare kora

Documents