elet az elet utan - moody

8/20/2019 Elet Az Elet Utan - Moody

http://slidepdf.com/reader/full/elet-az-elet-utan-moody 1/231

ET AZ

ET UTÁN - moody

mű eredeti címe: LIFE AFTER LIFE

e irwestigation | a phenomenon - surv.val of bodily Ad^űh 1975-ben jelent meg a MockingbirdOOKS Inc.

vington, Georgia kiadónál

ordította: © Dr. Kisnemes János Hgl life Copyright 1975 by Raymond A. Moody Jr.

kiadás

SBN 963 363 105 x

elős kiadó: Csontos Barna,

Ecclesia Szövetkezet elnöke

űszaki szerkesztő: Víz Péter

dapest V., Ferenciek tere 4.



991

-827 Pécsi Szikra Nyomda - F. v.: dr. Farkas Gábor igazgat raymond a. moody

rdította: Dr. Kisnemes János

0 olyan ember számol be élményéről aki orvosi értelemben meghalt,

mégis feléledt

y eddig megmagyarázatlan tapasztalat kutatása

t jelent meghalni?

Minden fájdalom eltűnt.”

tózatos sebességgel rohantam keresztül egy légüres téren.”

em éreztem semmi félelmet, hanem teljes békét és nyugalmat.”

agyon sötét, mély völgyben voltam. Később arra gondoltam: igen, most már tudom mit jelent bliában említett .árnyék és halál völgye’, mert ott voltam …”

Miután visszajöttem, egy héten keresztül sírtam, mert a másik világ megpillantása után ezen aágon kell élnem.”

eljesen új világ nyílt meg előttem. Folyton arra gondoltam: olyan sok dolog vár még rám, ami

l ismernem.”



allottam egy hangot, mely közölte velem, hogy mit kell tennem: vissza kell mennem a föl-ditbe; de félelmet nem éreztem.”köszönetnyilvánítás Nagyon sok ember segített és bátorított ku

m és írásom közben. Segítségük nélkül az egész megoldhatatlan lett volna. Köztük kellgemlítenem John Ouzts barátomat, aki rá-

szélt arra, hogy erről a témáról szóló első

lvános előadásomat könyvben foglaljam ösz-sze. Ugyanígy John Egle, aki a Mockingbird Boodónál dolgozik; ő biztatott először ar-ra, hogy munkám eredményeit feljegyezzem és kezdettő

gva mindvégig ellátott tanácsaival és segítségemre volt tetteivel. Leonard, Mae, Becky és Skotooks mindig rendelkezésemre bocsá-

tak lakást, ellátást és egy kocsit ügyeim inté-

éhez, ha szükségem volt rá. Kathy Tabakicn számtalan interjúra kísért el, s a vele folytatott hoszélgetés erről a témáról terméke-nyítőleg hatott rám. A georgiai Orvosi Egyetemen működő Roores, Richárd Martin és Ed McCranie értékes javaslatokat adott, s az e témával kapcsolatos fodalomhoz segített hozzá. Feleségem is sok munkát áldozott a kéz-iratokra és ezek sajtó aládezésére. Végül köszönetet mondok mindazoknak, akik a halállal való találkozó sukrol beszél

kem. Szeretnem remélni, hogy ez a könyv visszafizeti mindazt a bizalmat, amit a fent említettmélyek belém helyeztek.előszó

ban a szerencsében részesültem, hogy Dr.

oody: „Élet az élet után” c. könyvét kutyanyelv alakjában olvashattam. Az olvasás után ennyitndhatok: örülök, hogy ennek a fiatal tudásnak van bátorsága ahhoz, hogy munkájának eredmézegyűjtse és ennek az új kutatási területnek nagy nyilvánosságot szenteljen.

bb, mint húsz éve foglalkozom halálos betegekkel és általuk bepillantást nyertem a szá-

mra egyre fontosabbá váló halál jelenségébe.

a már egy csomó dolgot ismerünk a halál lefolyásáról, vagyis arról, mi történik a halálba való

épésnél, mit tapasztalnak a betegek, ha klinikai értelemben meghaltak. Ez utóbbiról eddig aligtak ismereteink, s ezért még sok a nyitott kérdés.

kutatómunkák, ahogy azt dr. Moody könyvé-

n előadja, sok embert felvilágosítanak és megerősítik azt, amit kétezer év óta tanítanak — hogt a halál után. Bár ő azt mondja, nem kifejezetten a halál jelenségével foglalkozott, de tapaszta

mutatják, hogy a haldokló beteg megtartja öntudatát és érzékeli környezetét akkor is, ha a kliál állapotában van. Ez messzemenően megegyezik a saját kutatásommal, mely olyan betegek



elentéseire támaszkodik, akik meghaltak, de aztán visszatértek az életbe, jóllehet erre egyáltalm is számítottunk, sőt amit néhány nagyon jól ismert, tudo-mányos és gyakorlati térenmelkedően művelt orvos is csodálkozással vett tudomásul.

mikor ezek a betegek kiléptek anyagi testükből, a békesség és teljesség mély érzését élték át. Atöbben észleltek egy másik személyt, aki őket a másik létformába való átmenetnél segítette.

betegek találkoztak olyan, már korábban meghalt személyekkel, akikkel földi életükben barátipcsolatban voltak, vagy olyan vallási alakkal, aki hitükhöz kapcsolódott. Amikor dr. Moody

nyvét olvastam, felvillant bennem az a gondolat, hogy saját kutatásaim eredményeit pa-pírrassem én is.

Moodynak rengeteg kritikai támadásra kell felkészülnie, főleg két oldalról. Az egyik oldalonznek a teológusok, akik élesen szembeszállnak azzal, aki az általuk tabunak nyilvánított te-rül

dományosan bemerészkedik. Bizonyos egyházi körökben ilyen kutatás ellen már hangosmrehányásokat nyilvánítottak. Egy pap vitatkozva beszélt arról, hogy itt „olcsó vigaszt fognak

lni”. Mások egyszerűen úgy érzik, jobb lenne, ha a „van-e élet a halál után?”-kérdés továbbra -kérdés maradna és azt senki sem kutatná. A másik csoport, mely dr. Moodyt meg fogja támaddósokból és orvosokból tevő-

k össze, akik ezt a tanulmányt „tudományta-lannak” fogják tartani.

t hiszem, társadalmunk átmeneti korban él.

torságot kell vennünk, hogy új kapukat döngessünk és elismertessük, hogy mai tudományosdszereink nem elegendők eme új kutatási te-rület sokrétűségéhez. Azt hiszem, ez a könyv új a

g kitárni olyan emberek számára, akik 10

kileg nyíltak, reményt és bátorságot ad nekik az új kutatási területhez. Érezni fogják, hogy dr.

oody mint igazi és becsületes kutató írja le munkái eredményeit, öt igazolják az én vizsgá-

aim és eredményeim is, melyeket számos természettudós, pszichológus és teológus is megerők elég bátrak voltak ahhoz, hogy ezen a területen tevékenyen részt vegyenek abban a reménybgy segítsék azokat, akiknek nem elég a puszta hit, hanem a tudományt is igénylik.

t a könyvet mindenkinek őszintén ajánlom és gratulálok dr. Moodynak, hogy volt bátorságankájának eredményeit immár könyv formájá ban is közreadni.



ossmoor, Illinois

sabeth Kübler-Ross M.D.

bevezetés

a könyv is, mint minden emberi alkotás, természetesen magán viseli a szerző életét,ndolkodásmódját és előítéleteit. Noha megpró-

tam olyan tárgyilagos és hű maradni, ameny-nyire csak lehetséges, mégis hasznosnak talá-

m, ha az olvasó bizonyos személyes vonatkozásokról tőlem értesül, melyek a következő feje-ekben segíthetnek néhány rendkívüli kijelentés könnyebb megértéséhez.

ő helyen említem azt a tényt, hogy én még soha nem voltam közel a halálhoz. Könyvem nem asztalataimra támaszkodik, hanem más emberek személyes tapasztalataira. Mivel vizsgálataim

yaga ilyen forrásokból táplálkozik, a magam számára teljes tárgyilagosságot nem igé-

elhetek, mert munkám érzelmileg is hatott rám. Oly sok ember tapasztalatának közlésétgighallgatva, melyek e könyv magját alkotják, az az érzésem támadt, mintha azokat magam isltem volna. Nagyon remélem, hogy magatartásom munkám ésszerűségére és értékelésére semros következménnyel nem jár.

ásodszor: e könyvet olyan emberként írom, aki nem rendelkezik az. okkult és parapszichológiaenségek gazdag irodalmának átfogó ismereteivel. Nem azt állítom, hogy ezek teljesen isme-lenek lennének előttem, hanem csak azt akarom mondani, hogy a mélyebb elmerülés ebbe azdalomba jobban hozzásegített volna a szóbanforgó történések jobb megértéséhez. Va-13lóban

ándékomban van az idevonatkozó írá-

kat pontosabban áttanulmányozni, mert tudni akarom, mennyire fogják támogatni mások kutatén eredményeimet.

rmadszor: röviden utalnom kell vallásos neveltetésemre. Családom a methodista egyházhoztozik. Szüleim sohasem kényszerítették gyer-mekeikre vallásos elképzeléseiket. Általában azoadoztak, hogy engem abban segítsenek, ami iránt mcgamtól kezdtem érdeklődni és megadták etőséget, hogy érdeklődésemet valóra váltsam. így nevelődtem és szereztem olyan vallásos hily nem holmi ortodox rendszer merev tantételeiből állt, hanem lelki és vallási kér-dések,ulmányok, gondolatrendszerek iránti komoly érdeklődésből. Hiszem, hogy az emberiség mind

gy vallásában sok igazság rejlik, és úgy gondolom, egyikünk se állíthatja ma-gáról, hogy azok lényegi igazságait meg-

ette. Tisztán szervezetileg kell tekinteni, hogy a Methodista Egyháznak vagyok tagja.



gyedszer: egyetemi és hivatásbeli fejlődésem nem a szokásos keretek közt folyt le — változa-nak lehet nevezni. Mindenekelőtt a virginiai egyetemen filozófiát hallgattam és 1969-ben el-ertem a filozófia-doktori címet. Érdeklődésem inkább az etika, logika és a lingvisztika terüle-tnyult. Ezután három évig tanítottam egy észak-karolinai egyetemen, majd beiratkoztam az orv

kultásra. Pszichiátriai szakorvos akartam lenni és a főiskolán előadásokat akartam tartani azvostudomány filozófiai kérdéseiről.

ndezek az érdeklődések és tapasztalatok olyan magatartásra és viselkedésre ösztökéltek, mely

óbanforgó téma kutatására fordította figyelmemet.

zel a könyvvel olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, mely éppoly elterjedt, mintejtett. Hasonlóképpen szeretném a nyilvánosság érdeklődését felkelteni és ezt a jelenséget szél

rben vitára bocsátani. Erősen meg vagyok győződve arról, hogy ennek a jelenségnekajdonképpeni jelentősége nemcsak tudomá-

os és gyakorlati téren érdekes — különösen a pszichológiában, pszichiátriában, orvostudományozófiában, teológiában és lelkipász-torkodásban -, hanem mindennapi életünk hét-köznapjain i

ndjárt az elején ‘szeretném hangsúlyozni, hogy a könyvben elmondandók alapján nem a halál tet szándékozom bebizonyítani. Úgy gondolom, jelenleg ilyen bizonyíték egyáltalán nem

etséges. Ezért elkerültem a nevek em-lítését és bizonyos azonosítható életrajzi részleteketendőztem, ugyanakkor magukat a tör-téneteket változatlanul megtartottam. Erre azért volt szügy az érintett személyek magán-

te titokban maradjon, másrészt, hogy hozzá-

ulásukat megkapjam tapasztalataik nyilvánosságra hozásához.

kan lesznek, akik ennek a könyvnek kijelenté-

t hihetetlennek fogják találni és első megnyilvánulásként tagadni fogják azokat. Valójá-

n nincs jogom e csoporthoz tartozókat bírálni.

hány évvel ezelőtt bizonyára én is így vélekedtem volna erről. Senkitől sem várom, hogy e kötalmát egyszerűen elfogadja és el-higgye csupán az én tekintélyem miatt. Eilenke-



eg! Mint képzett logikus (= filozófus), egy.

alán nem akarok hit-bevezetőt tartani. Ez tör-ténne, ha a tekintélyemre hivatkoznék. Ezért szeről minden egyes olvasót lebeszélni.

nek ellenére, mindazoknak, akik e könyv olvasásakor hitetlenül csóválják a fejüket, szeretnémnlani: kérem, járjanak utána kissé ennek a dolognak! Ilyen értelemben biztattam hallgatóimat,át maguk kutassanak és kérdezős-ködjenek. Akik kezdetben kétkedéssel fogadták ezt, többenzülük nem sokáig maradtak meg kételyükben, hanem később ugyanúgy csodálkoztak az ilyen

ményeken, mint én.

ásrészt, minden bizonnyal sokan lesznek olyanok, akik ezt a könyvet megkönnyebbüléssel fogjvasni, mert megtudják, hogy nem egyedül vannak birtokában ilyen tapasztalatoknak. Ezeknek abereknek - akiknek ilyen élményeik vannak és mások elől elhallgatták, vagy csak nagyon kevbernek mondták el azokat -

ak azt tudom mondani, ez a könyv kellő bá-

ságot ad, hogy erről a témáról szabadabban beszéljenek, s ezáltal az emberi lélek legtitokza-todalát világosabb fényben fogjuk látni.

alál jelensége

t jelent meghalni?

mióta ember létezik, feltették ezt a kérdést. Az utóbbi években több alkalommal nagyszámúlgatóság előtt én is így cselekedtem. A kö-

nség diákokból, pszichológusokból és szociológusokból tevődött össze, jelen voltak egyházirvezetek, a televízióstúdió vendégei, különbö-

egyesületek, klubok és körök egészen az orvosi szakszövetség képviselőiig.

nyire élénk érdeklődés alapján bizonnyal ál-líthatom, hogy a legkülönfélébb felfogású ésttapasztalatú emberekben ez a téma heves érzelmi megnyilvánulásokat váltott ki. Bár kétségtegy az érdeklődés, mégis igaz, hogy a halálról a legtöbb ember nem szívesen beszél.

nek két oka van. Az egyik pszichikai és kul-turális jellegű: a haláltéma tabu. Talán öntudatlanbennünk ez az érzés, ha a halállal kapcsolatba kerülünk, még ha közvetett formá-

n is, mert azonnal a saját halálunkra gondo-lunk, ami előbb-utóbb bekövetkezik. Pl. a legtöbb

vostanhallgató azt tapasztalja — magamat is beleértve —, amikor először lép a boncoló-



embe és közvetlenül találkozik a halállal, hogy erős szorongó érzés keletkezik benne. Ami engt, ma már világosan látom, miért volt ilyen érzésem. Ha most visszaemlékezem, úgy lá-

m, hogy ez nálam nemcsak azokkal az emberekkel való együttérzés volt, akiknek maradvá-

ait magam előtt láttam - bár ez az érzés is 17létezett -, hanem a látvány saját halandóságom-naképe volt. Valamiképpen, ha öntudatlanul is, arra kellett gondolnom: „Ez veled is meg fogténni!”

yanígy érthető az e témától való irtózás lélek-tanilag is. A halálról való beszélgetésben sokbernek az az érzése támad, hogyha lelkileg felidézte a halált, akkor valamiképpen kényszerítva, hogy saját halálának elkerülhetetlen voltára gondoljon. S mivel magunkat et-től a lelki sérüg akarjuk kímélni, megpróbálunk egyszerűen elzárkózni előle és az egész témát kerüljük.

y másik ok, amiért a halálról nehéz beszélni, magában a nyelv természetében rejlik. Az emberszéd szavai rendszerint olyan valamire vonatkoznak, amiket értéimi rendszerünkkel ta-pasztalug. A halál olyan valami, ami a legtöbb ember számára a tudatos megtapasztaláson kívülesik, mtöbb embernek nincsen ilyen tapasztalata.

egyáltalán beszélni akarunk a halálról, akkor le kell győzni a társadalmi tabukat és a be-ökerezett nyelvi nehézségeket is. Ha mégis be-szélünk a halálról, gyakran csak tetszetőssonlatokkal fejezzük ki magunkat: tapasztalati világunkból ismert kellemesebb dolgokhoz

sonlítjuk.

eghétköznapibb analógia: a halálnak az al-váshoz hasonlítása. Meghalni - szoktuk mondani —nyit jelent, mint elaludni. Ez a metafora nagyon elterjedt a mindennapi gondolkodásban ésszédben, a különböző korszakok és kultú-

k irodalmi alkotásaiban. Ügy látszik, már a ré-

görögöknél is ez volt a felfogás. Az lliasban pl. Homérosz az alvást a „halál testvérének” neveatón az „Apologia”-ban tanítójának, Szokratésznek — akit az athéni bíróság akkor ítélt halálray párbeszédben a következőket adja a szájába: „Ha a halál álmatlan alváshoz lenne hasonló, órereség lenne. Mert való-

n hiszem, ha valaki olyan éjszakába kerül, amelyben oly mélyen elaludt, hogy semmit se álmoösszehasonlítja életének minden napját és éjszakáját ezzel az éjszakával, akkor valóban azt ke

ndania, hogy életének mennyivel több napját és éjszakáját jobban és kellemesebben töltötte elnt ezt az éjszakát.



valóban hiszem, hogy nemcsak egy egyszerű

ber, hanem a király is könnyebben meg tudná számlálni ezeket a napokat és éjszakákat, mint aenkezőket. Ha tehát a halál alvás lenne, azt nyereségnek tekinteném és a halálban töltött idő csy hosszú éjszaka lenne.”

az elképzelés a mai beszédben is tovább él.

gyük csak ezt a kifejezést: „elaltatás”. Ha valaki a kutyáját az állatorvoshoz viszi és el akarja

atni, akkor ezen egészen mást ért, mint amikor az altató orvos a műtét előtt arról beszél, hogyakinek a férjét, vagy a feleségét el fogja altatni.

yesek szívesen alkalmaznak a halálra rokon-

elmű hasonlatot. Szerintük a meghalás olyan, mint egy nagy feledés. Aki meghal; az elfelejtnden gondot és fájdalmat, megszabadul a gyötrelmes emlékektől. Bár ősi és általános dolog a ásnak és feledésnek nevezni —és ez most is fennáll mégis elégtelennek bi-zonyul, mert nem tódi vigaszként megnyugtatást adni. Hi szen mindkettő ugyanazt az alapgondolatot fejezi ki, csönböző módon.

rmennyire is szép kifejezések ezek, valójában mégis azt jelentik, hogy a halál tudatos létünkgsemmisülése. Ha ez igaz, akkor a halál egy-

alán nem képes megadni azt, amit alvásnak és feledésnek nevezünk. Az alvás valami pozití-

m és szándékolt dolog az életben, mert arra ébredés következik. A pihentető éjszakai alvás az

redés utáni órákat kellemessé és tevékeny-nyé teszi. Ha abból többé nincs ébredés, akkor az alvapota sem lenne jótékony dolog. Hasonlóképpen tudatos létünk megsemmisülése nemcsak mindalmas dolog megszűnését jelentené, hanem minden kellemes emlékét is.

aposabban átgondolva kiderül, hogy a két analógia emlegetése a halállal kapcsolatban nem is ontos, hogy abból valóságos vi-gcszt és reményt meríthetnénk.

n azonban egy másik elmélet, mely tagadja azt az elvet, hogy c halál az öntudat megsemmisüllán régebbi hagyomány szerint az emberi lény bizonyos megjelenési formája akkor is fennmaro fizikai test működése megszűnt és a test végleg elhalt. Ezt a fennmaradó megjelenési formátönféle névvel illették: psziché, lélek, szellem, én, lényeg, lét, öntudat.

aga az elnevezés nem fontos, hanem csak az az elgondolás, hogy az ember a testi halál után egsik lét-formába lép és ez az elképzelés megfelel az emberiség legtiszteletreméltóbb vallásosndolkodásának.

rökországban feltártak egy temetőt, mely kb.



0

0 000 évvel előbb létesült a neandervölgyinél.

régészek a leletekből meglepő következtetéseket vonhattak le, mert ezek a régi emberek virá-

kra és virágos ágakra helyezték el halottaikat.

ből arra lehet következtetni, hogy ők a halált valami ünnepélyes dolognak tartották, mely aottnak ebből a világból a másikba való átme-netele. És valóban a világ minden részén találteletek arról tanúskodnak, hogy az ember testi halála után tovább él.

hát két ellentétes válaszunk van eredeti kér-désünkre a halál lényegét illetően. Mindkettő

hagyományokra épül és mindkettőt széles körben hiszik. Egyesek azt mondják, hogy a ha-lál tudat megsemmisülése; mások meg vannak győződve arról, hogy a halálban a lélek, vagy a sze

megy a valóság másik létrend-jébe. A következőkben nem akarok dönteni e két nézet között.yszerűen csak azt szeretném kö-

ni, hogy kutatásaim során miként jártam el az egyik válasz szerint.

utóbbi években nagyon sok olyan személlyel találkoztam, akikkel valami olyan történt, amit alál-közeli-élmény”-nek, vagy „majdnem-a-halál-megtapasztalásának” neveznék. Ezekkel az

berekkel a legkülönfélébb módokon találkoztam. Az első egészen véletlenül történt. 1965-banginiai egyetemen filozófiát hallgattam.

találkoztam az egyetem klinikájának pszichi-

ia-professzorával. Kezdettől fogva megragadott engem az ő emberi melegsége, barátságos és vmészete. Teljesen meglepődtem, amikor később különös érdekességeket hallottam róla,vezetesen azt, hogy ő meghalt - nem is 21egyszer, hanem egymásután kétszer is, 10 percesönbséggel - és igazán fantasztikus beszámo-lót tartott arról, ami vele történt, amíg „halott”

t. Később magam is hallottam, ahogy azt az érdeklődő diákok kis csoportjának előadta. Ak kogy hatással volt rám, de még nem ké-

ültem fel, hogy ilyen tapasztalatokról véle-ményt alkossak, s az egészet „ad acta”; félre-tettemy ezt most mint az emlékezetem archí-

mából való hangszalagot vehetem elő.

hány évvel később megszereztem a filozófiai diplomát, majd egy észak-karolinai egyetemenítottam. Ott Platón Phaidon-járól tartottam előadásokat, melyben Szolíratész a barátaival valólsó párbeszédét tárgyalja a halálról és a halhatatlanságról. Előadásaimban inkább más filozófi



rdésekben voltam járatos. Ebben a könyvben Platón a halál utáni élet témáját csak mellesleg emőadás után egy diák azzal a kérdéssel jött hozzám, hogy foglalkoznék-e több-ször is a halhatatloblémájával. Öt érdekli ez a téma, mert az ő nagymamája „meghalt” és „visszatérve” csodálatomények”-ről számolt be. Kértem, hogy erről mondjon el mindent. S csodálkozásomra ezek az

mények egé-

n hasonlók voltak azokhoz, amiket pár évvel korábban a pszichiátria-professzoromtól hallotta

tól kezdve tevékenyebben kutattam hasonló esetek után. Filozófiai előadásaimban egyre többsglalkoztam az ember „biológiai ha-lálának túléléséről” szóló kérdéssel. Mindenesetre ügyeltema, hogy diákjaim előtt egy szóval se említsem az általam ismert halál-ta-100

sztalatokat. Inkább tudatosan törekedtem azokat elhallgatni. Ha a szóbanforgó haláltapasztalatnyire mindennapiak, akkor — úgy gondoltam - még valószínűleg többet is fogok hallani azokr

ilozófiai vitáknál a tovább-s kérdését e tapasztalatok alapján tárgyaltam volna, akkor a kérdéssel kapcsolatban részre-hajltem volna. Megdöbbenésemre az tör-tént, hogy csaknem minden tanfolyamban harminc hallgazül az egyik óra után hozzám jött és elmesélte a saját halálközeli-tapasztalatát.

zdtem érdeklődni a téma iránt és ismételten csodálkozással töltött el, hogy a közlések közöttlyen nagy a hasonlóság, bár az egyes „tu-dósítók” teljesen különböző vallási és szociális

rnyezetből származtak. Amikor 1972-ben az orvosi fakultásra iratkoztam be, már tekintélyesnnyiségű tudósítást gyűjtöttem össze és most már gyakrabban mertem szóbahozni ezeket a

rdéseket orvostanhallgató társaim előtt. így történt, hogy egyikük rábeszélt: tartsak előadást errdésről az orvosnövendékek előtt. Az előadás után sok hasonló rendezvény következett. Aztán asztalatokat szereztem, mert minden egyes előadás után a hallgatók közül hozzám jött valaki é

mondta nekem saját hasonló tapasztalatát.

ekután sokan megtudták, hogy én ilyen kérdé-kkel foglalkozom, s így történt, hogy az orvosok hozzám küldték betegeiket, akiket újraéleszteakik szokatlan tapasztalatokról számoltak be. Mások viszont írásban közölték beszá-

mólóikat, miután újságcikkek jelentek meg munkáimról.

a kb. százötven ilyen esetet ismerek erről a jelenségről. Az általam megvizsgált tapasztalatok h



önböző kategóriába sorolhatók: 1. Olyan személyek tapasztalatai, akiket föl-

sztettek, miután az orvosok klinikailag halottnak tartották, ítélték, vagy nyilvánították őket.

Olyan személyek tapasztalatai, akik bal-eseti sérülés, vagy betegség által nagyon közel kerültelógiai halálhoz.

Olyan személyek tapasztalatai, akik hallották más emberek tapasztalatainak elbeszélé-

. Ezek a fültanúk a mások haláltapasztalatának tartalmát részletezték nekem.

százötven esetből megismert, terjedelmes anyagot természetesen meg kellett rostálni. Né-

nyat tudatosan elhagytam, pl. a fenti felsorolás harmadik kategóriájának csaknem mindegyikzlését. Bár elég sok volt köztük, mely az első

egóriához tartozó tapasztalatokat megerősí-

te és kiegészítette, mégis elhagytam őket, éspedig két okból. Előszöris így sikerült az esetekulmányozását használható mennyiségűre csökkenteni. Másodszor abban a helyzetben vagyok,gorúan elsőkézből vett közlésekre támaszkodhatom. Igy aztán kb. ötven személlyel behatóbbaszélgettem erről a témáról. Ezekre a tapasztalatokra épül mondanivalóm irányvonala. Az első

egóriához tartozik mintegy ötven eset, melyeknél megállapították a klinikai halált, s ezek sokámaibbak, mint a második kategóriához tartozó közlések, ahol csak fu-tólagos érintkezés történállal. Ha nyilvá-



0 24

s rendezvényen beszéltem ezekről a jelensé-

kről, >a legfőbb érdeklődést mindig az „igazi halálesetek” váltották ki. Az újságcikkek néha aznyomást keltették, mintha csak e típus-sal foglalkoztam volna.

mikor e könyv megírásához felhasználtcm a történeteket, ellenálltam annak a kísértésnek, hogy„igazi haláleseteket” dolgozzam fel. Ki fog derülni ui., hogy a második kategória esetei alapjáve nem különböznek, hanem mintegy folytonosságot képeznek az első kategória eseteivel. Bárálközeli tapasztalatok meglehetősen hasonlítanak egymásra, a konkrét körülményeket tekintvent pl. a tanúk szemé-

, mégis jelentősen különböznek. így az ilyen tapasztalatok feldolgozásánál arra törekedtem, hoegymástól eltérő mozzanatokct kifejezetten kimutassam. Ezeket a megjegyzéseket tartsuk szett, ha feltesszük a következő kér-dést: mi történik a halál megtapasztalásában?

alál megtapasztalása

halál közelébe került emberek tapasztalatai, és az egyes személyek tulajdonságai közt nagy kü

bségek vannak, ugyanakkor a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy a hasonlóA szóbanforgó közlésekben olyan sok a megegyezés, hogy minden nehézség nélkül mintegy 1önböző elemet fedezhetünk fel, melyek az általam összegyűjtött anyagban állandóan visszatérgedtessék meg, hogy most ezekből az elemekből egy rövid, elméleti-ideális, ill. „teljesen egés

ményt állítsak össze, amely az összes elemet tartalmazza, és ezek tipikusan a következő sorrendulnak elő.

y ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján hallja, amint az orvos őt halottnak

lvánítja. Egyszercsak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani és azonnal az ése, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találjgát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolság

zheti saját testét. Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor lát-jatének újjáélesztési kísérleteit. Egy idő

n összeszedi magát és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hog mindig van „teste”, de ez tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, magyott. Hamarosan 27új események történnek. Más lények közeled-nek a haldoklóhoz, hogy

szöntsék őt és se-gítsenek neki. Meghalt barátok, rokonok szellemét pillantja meg, majd egyretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyent ő még nem látott. Ez a Lény - szavak nélkül



r-déseket intéz hozzá, melyek a haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet érté-

je. Segít neki, hogy életének fontosabb állomásait panorámaszerűen, villámgyorsan felidéziámára. Egyszercsak a haldoklónak úgy tűnik, mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közelednly nyilvánvalóan a földi élet és a következő élet közötti határvonalat jelenti.

világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem jött el.

szködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szer

szatérni. Eltöltötte az öröm, szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére -élkül, hogy tudná, hogyan - újra egyesül fizikai testével és él to-vább. Később, amikor megprósoknak közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Elő-

ő rís nem találja a megfelelő szavakat, melyekkel | földöntúli eseményeket és élményeketejezhetné, aztán az emberek kinevetik.

ajd lemond arról, hogy ezeket másoknak elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy éle-tébenvezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja és másként ér-tékeli a saj

s emberek halálát.előtt értékelésre kerülne sor, néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet, melyek a 100

áltapasztalatok magyarázatának hátterét ké-

zik.

Az egyes közlések közti feltűnő hasonlóság ellenére mégsem akad kettő, mely teljesen azonosár néha figyelemreméltóan közel vannak egymáshoz).

Egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki az összeállított élménynek minden összetevőjétlítette volna. A legtöbben sokat, a tizen-

elemből nyolcat, vagy többet említenek, sőt volt olyan is, aki tizenkettőt.

Az összeállított élménynek egyetlen olyan eleme sincs, mely a tanúk vallomása alapján mindeeszélésben szabályszerűen visszatért volna, mégis az egyes elemeket körülbelül általánosnakinthetjük.

Az elméleti modellben említett elemek nemcsak egy elbeszélésben fordultak elő, hanem több



eszélésben is.

A haldokló élményeinek sorrendje eltérhet az általam említett elméleti modell sorrendjétől.

ak egy példát: sokan nem úgy közölték a Fénylénnyel való találkozást, ahogy a modellben szergyis bizonyos eseménysor után, hanem már az elején, vagy az élmény egész folyamán tapaszta. Az élmények sorrendje általában a modell sorrendje szerint történik.

ősebb eltérések ritkán fordulnak elő.

Hogy a haldokló milyen messzire jut ezekben a feltételezett élményekben, az úgy látszik attól gy a klinikai halál ténylegesen mikor következett be és mennyi ideig kellett neki ilyen körülmézött tartózkodnia. Általában azok, akik „meghaltak”, bőségesebb és teljesebb 29élményekbenzesültek, mint azok, akik a halált csak érintették. Vagyis, akik hosszabb ideig voltak „halottaklyebbre jutottak, mint azok, akiknél ez rövid ideig tartott.

Beszéltem több olyan emberrel, akiket halottnak nyilvánítottak, majd életre keltettek. Visz-atérésük után semmi ilyen élményről nem szá-

ltak be, mert egyáltalán nem emlékeztek semmire. Meglehetősen érdekes dolog, hogy beszélhyan személyekkel, akik különböző okok következtében (időben nagyobb különbséggel —esetleszer is) a klinikai halál állapotában voltak. Az első alkalommal nem emlékeztek semmire, míg

sodik alkalommal voltak tapasztalataik.

Végül szeretnék rámutatni arra, hogy első

zből vett közlésekkel, tanúvallomásokkal és elbeszélésekkel foglalkozom, melyek a beszélgeté

k közben megdöbbentettek. Ha a következőkben arról beszéltek, hogy az elméleti modellamelyik eleme egyik-másik elbeszélésben nem bukkan fel, az nem azt jelenti, hogy annak nin

entősége, hogy a szóbanforgó esetben nem fordult elő, hanem csak azt, hogy a tanú nem említgy elbeszélésének módjából nem derül ki, hogy ő ezt a részletet pontosan átélte-e, vagy sem. Mát ebből a kiinduló helyzetből fogjuk tárgyalni a haláltapasztalatok ismételten visszatérődiumait (= fokozatait).

irhatatlanság



ámunkra az emberi nyelv érthetősége attól 10

gg, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a minket körülvevő világból. Ebből egy komolyadály adódik, mely a most következő fejtegetést megnehezíti. Azok tapasztalatai akikgközelítették a halált, a mi tapasztalati világunkon kívül esnek, ezért teljesen érthető, ha az ill

ményeik visszaadásánál bizonyos nyelvi nehézségekbe ütköznek. Így is van. Az ilyen él-ményezesülők úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok kimondhatatlanok, mintegy

írhatatlanok”.

kan a következőket mondják: „egyszerűen nincs olyan szó, mely pontosan kifejezné, amitgpróbálok elmondani”. Vagy: „a jelzőket és azok felsőfokát, melyekkel kifejezhetném magamg ki kellene találni”. Egy asszony azonban nagyon meggyőzően fejezte ki magát, amikor így

szélt:

a önnek mindent megpróbálok elmondani, komoly probléma előtt állok, mert mindazok a szavlyeket ismerek, a háromdimenziós vi-lághoz tartoznak! Élményem közben is gondolkodtam: Hn, a geometriában a’zt mondták, hogy három dimenzió van; ezt én készségesen elhittem. De i

m érvényes — itt több van. Természetesen a mi világunk — melyben jelenleg élünk — romdimenziós, de a következő egészen biztosan nem az. Éppen ezért ne-héz ezt önnek elmondés az idő fogalmával ellentétben kell magamat kifejezni. Megpróbálok a valósághoz annyira k

rülni, amennyire csak lehetséges, de ennek ellenére ez mégsem lesz a valóságos helyzet. Valóbm tudok önnek teljes képet adni.”

A halálhír meghallasd

bben elmondták nekem, hallották, hogy az örves, vagy más jelenlevők halottnak nyilvánítottáky asszony a következőket beszélte el: „Kórházban feküdtem, de valójában nem tudták

gállapítani, mi a bajom. Orvosom, dr.mes elküldött a radiológushoz, hogy készíttes-sek máj-scintigramot (= a test sugárzását leíró gvel néhány orvosságra érzékeny vagyok, kipróbálták rajtam a szert, amit a karom-ba fecskendután hatás nélkül maradt, czonnal munkához láttak. Amikor a szert újból alkalmaztgk, megálltvverésem. Hallottam, amint a radiológus, aki engem kezelt, a telefon-hoz ment és tárcsázott, mztán felfogtam minden zajt. Ezt mondta a telefonba: ,Dr. James, megöltem az ön betegét,artinnét.’ Közben pontosan tudtam, hogy nem vagyok halott. Megpróbáltam megmozdulni és szzá, de nem tudtam. Amint élesztgetési kísérleteiket végezték, hallottam, amikor mondták, hoamilyen szerből hány köbcentit adjanak be, de a tűszú-



ból semmit sem éreztem. A kezük érintését se éreztem.”

ásik esetben egy asszony, akinek korábban többször voltak komoly szívbántalmai, az egyikhamnál, amelybe majdnem belehalt, a következőket tapasztalta:

zorító fájdalmat éreztem a mellkasomban, minthe a középső részét vaspánt szorította volna ösrjem és egy ott-tartózkodó barátunk hallotta, hogy elestem és sietve jöttek a segít-ségemre.llottam férjemet, mintha nagy tá-



0 32

ságból mondaná: ,most meghalt’. És én is azt gondoltam: igen, ez a halál.”

y fiatalember, aki autóbaleset következtében „halt meg”, megjegyzi:

gy ottlevő asszony hangját hallottam, aki ezt mondta: .Meghalt?’ És valaki ezt válaszolta: ,Aztzem, igen.’”

nek a típusnak közlései pontosan megegyeznek az orvosok és más jelenlevők nyilatkozatá-

. Egy orvos a következő esetet mondta el: „Egy női betegemet akartam műteni orvostár-sammikor a beteg szívverése megállt. Ott álltam és figyetem, hogyan tágulnak a pupillái.

hány újraélesztési kísérletet alkalmaztunk, de egyik sem járt sikerrel, úgyhogy azt gondoltam:ge. Kollégámnak mégis azt mondtam: .Te-gyünk még egy utolsó próbát, mielőtt lemondunk róúttal sikerült a szívverését működésbe hozni és ő magához tért. Később faggattam a beteget, mlékszik a halálából? Mindössze annyira, amikor én azt mondtam: .Tegyünk még egy utolsó prelőtt lemondunk róla!’”

béke és nyugalom érzései

ményeinek kezdeti szakaszáról sok ember azt mondja, hogy rendkívül kellemes érzései voltak.

y férfi, aki súlyos fejsérülése következtében semmi életjelt nem adott, később ezt mondta: „Aülés pillanatában hirtelen fájdalom futott rajtam keresztül, majd teljesen elmúlt. Ügy éreztem,y sötét teremben lebegek. Az-nap nagyon hideg volt. Bór sokáig tartózkod-

m abban a sötétségben, mégse éreztem semmi mást csak meleget és nagyon kellemes jóér-zéstmlékszem, arra gondoltam: biztosan meghaltam.”

y asszony, aki szívroham után került vissza az életbe, ezt mondja:

gyszeresek olyan jó érzések töltöttek el, amilyeneket csak el lehet képzelni. Nem volt más, csake, harmónia, tökéletes nyugalom. Úgy éreztem, minden bajom elmúlt és ezt gondoltam maga



milyen csendes és békés minden, semmi se fáj.”

y férfi így emlékezett vissza:

magány és a béke nagyszerű érzését tapasztaltam meg … szép volt, nagy megbékélést éreztem

y férfi, miután Vietnamban sebesülés következtében „meghalt” amikor találat érte, „nagygkönnyebbülést érzett”. „Nem fájt semmi és sohasem éreztem magam azelőtt annyiragkönnyebbültnek. Teljes kiegyensúlyozottságot éreztem. Minden jó volt”

zaj

gyon sokan különböző, szokatlan hallási benyomásokat tapasztaltak. A hangok néha külö-

sen kellemetlenek voltak. Igy beszél egy férfi, aki altesti műtétje közben 20 percig „halott”

lt:

agyon kellemetlen dübörgés jött a fejem belsejéből. Rossz érzés volt. Ezt a zajt sohase felejtem



0

y asszony elmondta, hogy amint az öntudatát elvesztette:

angos zengest hallottam. Talán dübörgésnek lehetne mondani. A fejemben forgott az egész.”

eket a kellemetlen tapasztalatokat, mint hangos reccsenést, robajt, zúgást, szél süvítését ír-tákrül. Némely esetben a hanghatásokat ör-vendetes zenei hangoknak érezték. Pl. így em-lékezik fi, akit visszahoztak az életbe, mi-után a kórházban halottnak nyilvánították: „Ügy hallottam, ssze távolból harangzú-

st hoz felém a szél, úgy hangzott, mint a ja-pán szélharang. Ez volt az egyetlen hang, amit akklottam.”

y fiatalasszony, aki véralvadási zavarok kö-

keztében hajszál híján meghalt belső vérzésben, arról a pillanatról tudósít, amikor össze-esett

gyszercsak zenét hallottam, fenséges, csodaszép zenét.”

sötét alagút

résztvevők a zaj feltűnésével egy időben gyakran azt érzik, mintha egy „sötét termen” nagyonorsan kellene átrohanniok. A térség meghatá-

ásához különféle kifejezéseket használnak.eneket hallottam: barlang, folyosó, cső, bá-

aakna, zárt terem, völgy, tölcsér, alagút, vá-

m, üresség, henger. Bár az emberek különféle kifejezéseket használtak, mégis ugyanazt a fogaarták kifejezni e szavakkal. Nézzünk 35meg két beszámolót, melyekben az alagút játszik fősze

mikor kilencéves kisfiú voltam, a következő



tént velem. Huszonhét évvel ezelőtt történt, de az eset annyira belém vésődött, hogy a mai napm felejtettem el. Egy délután hirtelen beteg lettem és gyorsan elvittek a közeli kórházba.

mikor bevittek, elhatározták, el fognak altatni, hogy miért, nem tudom. Akkor még kicsi voltamrrel altattak, mégpedig úgy, hogy egy ken-det tettek az arcomra. Pontosan abban a pilla-natben

y mondták később - megszűnt dobogni a szívem. Akkor természetesen fogalmam se volt arról, ént, de ez volt az élményem.

első, ami történt — én most pontosan azt mondom, ahogy akkor tapasztaltam —, hogy ilyen

ngzást hallottam: brrrmnnng-brrrrnnng-brrrrnnnng; mindig ugyanabban a ritmusban. Az-tánndultam azon a - ez önnek bizonyára kü-

ösen hangzik - sötét, hosszú folyosón; ez cső, vagy valami ilyen volt. Egyszerűen nem tudomrni. Ide-oda mozogtam egész idő alatt, ennek a zajnak, ennek a csengő Hangnak ritmusábanráltam.”

y másik beszámoló így hangzik:

elyi érzéstelenítés hatására nagyon heves allergiás reakció lépett fel nálam. Egyszercsak nemdtam lélegezni - megállt a lélegzetem.

első, ami történt - hihetetlen gyorsan zajlott le: óriási sebességgel sodródtam keresztül egy sökete ürességen. Alagútnak is mondhatnám; ahogy vesszük. Ogy éreztem, mintha sebes-vonattalznék, annyira nagy sebességgel rohantam át ezen az alagúton.”



0

y férfi súlyos betegsége alatt került közel a halálhoz, úgyhogy pupillái kitágultak és teste ki-hűt mondja:

gy teljesen sötét és fekete ürességbe kerültem. Nagyon nehéz elmesélni, de az volt cz ér-zésem

ntha légüres térben mozogtam volna keresztül, de közben teljesen öntudatomnál voltam. Ügy ntha egy hengerbe dugtak volna, ahol nincs levegő. Elhagyatottságot éreztem, mintha félig itt,shol lennék.”

y férfi, aki súlyos égési és zuhanás közben szerzett sérülések következtében többször „meghalyzőkönyvbe mondta:

b. egy hétig sokkos állapotban voltam és ezidő alatt egyszer felébredtem - majd egy sö-

ségbe kerültem. Ogy látszik, soká voltam ott, lebegtem és egy termen tántorogtam keresztül …

y el voltam foglalva ezzel a térséggel, hogy közben semmi másra nem tudtam gondolni.”

egyik partnerem gyerekkorában félt a sötét-ségtől. Elmondta élményét, ami kerékpárbalesete vetkezett be.

lyan érzésem volt, mintha egy mély, nagyon sötét völgyön mentem volna keresztül. A sötétségű volt, hogy semmit se tudtam felismerni — mégis ez az élmény olyan csodálatos, gondtalan

ott, amilyet csak el lehet képzelni.”

y asszony, akinek hashártyagyulladása volt, ezeket mondja:

z orvos már odahívta hozzám bátyámat és nővéremet, hogy halálom előtt mégegyszer lássanakvér egy injekciót adott, hogy megkönnyítse a halált. A kórházi környezetemben 37levő tárgyakyre messzebb kerültek tőlem és én fejjel előre belecsúsztam egy rendkívül sötét átjáróba, melyszálpontosan beleillettem.

egyre mélyebben csúsztam lefelé.”

y asszony, aki közlekedési baleset következté-

n került közel a halálhoz, párhuzamot vont tapasztalata és egy tv-adás között.



legnagyobb nyugalom és a legteljesebb béke, a legteljesebb félelemmentes érzés közben egygútban találtam magam — egy koncentri-kus körökből álló alagútban. Nemsokára ezután láttaben egy adást, melynek címe: ,Az idő-alagút’ volt, ahol az emberek egy csigavonalú folyosón,gúton az időben visszafelé mentek. Látja, ez az, ami az élményemmel a legjobban megegyezik

llásos meggyőződésről tett tanúságot egy férfi, aki nagyon közel került a halálhoz, egy igazánönös hasonlattal:

irtelen sötét és mély völgybe kerültem. Mintha egy ösvény, egy út vezetett volna keresztül agyön és én haladtam ezen az úton … Később, amikor meggyógyultam, a következő gondolato

madt: most már tudom, mit akar mondani a Biblia a .halál árnyékáról és völgyéről’, mert én mltam ott”

sten kívül

zhely, hogy a legtöbb ember fizikai testével azonosítja önmagát. Természetesen elfogadják, hn „lélek”. De a legtöbb embernél a „lé-

” sokkal mulandóbb, mint a test. Szerintük a 10

lek” nem más, mint bizonyos elektrokémiai folyamat eredménye, mely az agyban, vagyis atszövet egy részében játszódik le. Sok ember lehetetlennek véli még elképzelni is a létezés mádját, mint a fizikai testben való létezést, amit tapasztal.

ok a személyek, akikkel beszéltem, élményük előtt semmiben sem különböztek az átlagemberhaldokló személyt ezért éri sok meglepetés a sötét alagúton való gyors áthaladáskor. De abbanlanatban, amikor öntudatra ébred, a saját fizikai testét kívülről pillantja meg; mintha az alakokményeket szemlélve ő maga a teremben kívülálló, idegen személy lenne. A sa-ját alakját és az

átszódó eseményeket úgy nézi, mint egy színdarabot, vagy filmet Szeretnék néhány részletetadni azokból a beszámolók-ból, melyekben egyes személyek a testnélküliség (vagy jobbanndva: „testenkívüliség”) állapotában tartózkodtak.

izenhét éves koromban bátyámmal egy vi-dámparkban dolgoztam. Egy délután elhatároz-tuk,



megyünk úszni. Néhány más fiú is velünk tartott Egyikük azt mondta: .ússzuk át a tavat!’ Ezt éámtalanszor megtettem, de azon a napon — miért, nem tudom — a tó kö-

pén víz alá merültem. Föl-alá bukdácsoltam a vízben és egyszerre úgy éreztem, mintha a testemönválnék, külön a többiektől is és egyedül lennék egy űrben. Bár ugyanabban a magasságbantózkodtam, kb. egy méter távolságban láttam testemet föl-alá bukdácsolni. Kissé jobb oldalróltam a hátamat Mégis azt éreztem, hogy van testem, jóllehet a fizikai testemen kívül 39vagyokírhatatlanul könnyed érzés volt.”

y asszony így emlékezik vissza:

b. egy éve szívbántalmakkal kórházba kerültem. Másnap a kórházi ágyon fekve a mellkasombgyon heves fájdalmat kezdtem érezni.

egnyomtam az ágyam mellett levő csengő

mbját, hogy segítségül hívjam a nővéreket. Nagyon kényelmetlenül feküdtem a hátamon, ezértgfordultam s közben megállt a lélegzetem és a szívverésem. Abban a pillanatban hallottam, avér kiabált: ,Nem ver a szíve!’ Közben éreztem, hogy elhagyom a testemet, az ágy és a matraczött csúsztam le. Úgy látszott, hogy a korláton keresztül a padlóra kerülök. Majd lassan kezdteemelkedni. Közben egyre több nővért láttam bejönni a szobába. Vagy egy tu-catnyian lehettekvták az orvosomat, aki éppen kórházi vizitet tartott és őt is láttam bejönni a szobába. Csodálkogy mit akar ő itt?

yre feljebb kerültem a lámpához, a mennyezet alatt megálltam és onnan felülről lebegve nézteet. Papírdarabnak éreztem magam, amit valaki felfújt a mennyezetre. Láttam, ahogyan élesztg

ágosan és tisztán láttam a testemet feküdni az ágyon. Mindnyájan körülállták.

llottam, amint az egyik nővér azt mondta: ,Ó

enem, meghalt!’ Közben az egyik odahajolt, hogy szájon keresztül légzést adjon nekem. Láttaét és rövidre vágott haját hátulról. Ezt a rálátást sohasem felejtem el. Aztán odagurí-

ták a gépüket és láttam, hogyan helyezik az elektródokat a mellemre. Amikor áramütést adtaktam, hogy testem hogyan vonaglik és hallottam minden csontom reccsenését. Ez volt a 10 40

szörnyűbb. Amikor lent a karomat és a mell-kasomat ütögették, lábamat dörzsölték, azt gondoért fáradoznak fölöslegesen, hiszen most nagyon jól vagyok.”

y fiatalember mondja:

b. két évvel ezelőtt, amikor tizenkilenc éves voltam, a barátomat vittem haza kocsival. A bel-rosban egy útkereszteződéshez értem, lassan hajtottam, jobbra-balra tekintettem és nem láttam



nni semmit. Továbbmentem, majd hallottam, amint a barátom velőtrázóan felordít, aztán hirtelkító fényt láttam - egy kocsi reflektorát, mely egyenesen felénk jött. Borzasztó csö-

mpölést hallottam; a kocsi oldalról nekünk rohant. Ekkor olyan pillanat következett, minthaétségen át; sötét, zárt termen keresztül rohannék. Mindez nagyon gyorsan játszódott le. Aztán d fölött lebegtem, talán másfél méterre a földtől és mintegy öt méterre az autómtól. Még halloösszeütközés zaját elcsendesedni.

ttam, amint mindenfelől emberek szaladnak a kocsihoz. A barátom sokkos állapotban szállt ki

csiból. A roncsok között saját testemet is láttam és figyeltem, hogyan próbálják kiszabadí-

i. Lábaim kificamodtak és minden tele volt vérrel.”

képzelhető, hogy akik ilyen szörnyű helyzetbe ke-rültek, azoknak micsoda rendkívüli gondolatéseik támadtak. A testen kívüli létezés szá-

kra annyira felfoghatatlan, ha tapasztalják is, hogy a fogalmak összezavarodnak és az egészményt jó ideig nem hozzák összefüggésbe a halállal. Csodálkoznak azon, ami velük történik, ik miért látják önmagukat bizonyos tá-

sógból, mintha szemlélők volnának. Erre a szokatlan állapotra érzelmileg mindenki máskéntgál. Legtöbben azt mondják, leghőbb vágyuk minél előbb visszatérni a testükbe, de fogalmuk ól, ez miként valósulhatna meg. Mások úgy emlékeznek vissza, hogy heves páni félelem ragadg őket. Néhányan azonban jóleső ér-zéssel élik át ezt a helyzetet, amint a következő

t is mutatja:

agyon beteg voltam, és az orvos kórházba vitetett. Egy reggel sűrű, szürke köd felhősödöttrülöttem és elhagytam a testemet. Lebegő ér-zésem volt. Amikor testemen kívül voltam, visz-anéztem és láttam, hogyan fekszik a testem az ágyon. Nem éreztem félelmet, nyugalom, béke énd volt. Cseppet se voltam izgatott, vagy rémült. Egyáltalán nem féltem. Minden a legnagyob

ugalommal töltött el. Azt gondoltam, ha meghalnék és halott maradnék, se szívesen mennék vestembe.”

yanígy eltér az emberek magatartása abban is, mit éreznek elhagyott testük iránt. Leggyakrabbát testük iránti érzésekről számolnak be. Egy fiatalasszony, aki élményének idején nővérnövent, félelmét juttatja kifejezésre: „Lehet, hogy kissé vicces, nagyon jól tudom, de a nővérképzőbgpróbálták belénk suly-kolni, hogy nekünk még a testünket is a tudomány szolgálatába kell áls, mindezek ellenére, amikor figyeltem őket, hogyan próbál-ják megindítani a lélegzetemet,

yvást arra gondoltam: ,Nem szeretném, ha valaki ezen a testen kísérletezne.”



t másik embertől is hallottam, hogy őket is 10

sonló gond töltötte el, amikor testükön kívül voltak. Érdekes módon mindketten egészségügyigozók voltak. Az egyik orvos, a másik ápoló-

vér.

y férfi fájdalmas sajnálkozással nyilatkozik él-ményéről, miután szívdobogása megállt: „Az áküdtem, mégis valóságosan láttam az ágyat és az orvost, amint körülöttem tevé-

nykedik. Nem tudom megérteni, hogyan, de a saját testemet láttam az ágyon és igazán fájt ilyeyzetben látni, hogy az orvos milyen csú-

án bánik vele.”

mely résztvevő közölte velem, hogy elhagyott teste iránt egészen közömbös volt. Ezt látjuk ebzemléletes leírásban:

ogy így nézek ki?l - Ember, soha az életben nem gondoltam volnál Tudja, rendesen csak képrőgy tükörből ismerem magamat és akkor is természetesen csak síkban láthatom magam.

egyszer feküdtem — vagy inkább a testem —ott magam előtt és láthattam azt. Világosan láttaészen pontosan, mintegy másfél méterre tőlem. Egy ideig eltartott, mire felismertem magamat

egyik beszámolóban ennek -az idegen érzésnek meglehetősen furcsa és vicces formáját halloty orvos mesélte, amint klinikai halálá-

k állapotában az ágy mellett tartózkodott és saját holttestét nézegette, mely közben már ha-muyalatot öltött, amilyent az emberi test a halál után fel szokott venni. Kétségbeesetten és zavartelődött, hogy mitévő legyen? Úgy határozott, hogy simán eltűnik, mert szerfölött kellemetlenüzte magát. Amikor kisfiú volt, 21nagypapája sok kísértet-történetet mesélt neki és ezért - érthdon úgy döntött: „ … semmi kedvem hozzá, hogy egy holttest mellett tartózkodjak - jóllehet aát holttestem volt!”

zel ellentétben néhányan említették, hogy testük iránt semmiféle különleges érzést nem tanú-

ottak. Pl. egy asszony, akinek szívrohama volt és tudta, hogy ebben meg is halhat, érezte, amin



ét termen át kihúzzák a testéből és ő onnan habozás nélkül kivonult. Ezeket mondja: „Egyáltalm néztem vissza a testemre. Ó

n, biztosan tudtam, hogy ott feküdt, hogy minden további nélkül láthattam volna; de semmikém akartam ránézni, mert az életben mindent megadtam neki. Figyelmem teljesen az új létrend dult. Ha a testemet néztem volna, az annyit jelentett volna, mintha a múltat kívántam volna viy döntöttem, hogy azt nem teszem.”

gyon ideillő példa egy lány esete, akinél a testenkívüliség élménye autóbaleset után következeol komoly sérüléseket szenvedett: „A környékről odaszaladtak az emberek. A ko-csiban láttamesen összeroncsolódott testemet - de, tudja, annak a látványa semmiféle érzést sem váltott ki

nnem. Mintha az a test valaki másé lett volna - mint egy tárgy … Tudtam ugyan, hogy az az éntem, de teljesen közömbösen hagyott.”

estenkívüliségbe való átmenet olyan gyorsan történik, hogy a haldoklónak új élménye jelentő-gét - bármennyire rendkívüli is az - alig van ideje felfogni. Szívesen tartózkodik testén kívüliapotában és kétségbeesetten igyekszik össz-100

ngot teremteni élménye és gondolatai között.

ágosan szeretné tudni, vajon meg fog halni, vagy talán már meg is halt? Amikor ennek tudatá

red, ez a tudat a haldokló érzéseire óriási hatással lesz és szokatlan megnyilatkozá-

kat vált ki belőle. Egy asszony ebben az állapotban következő gondolataira emlékszik: „Halottgyok. Milyen nagyszerű!”

y férfi meséli, aki balesetet szenvedett: „Ez lehet az, amit halálnak neveznek.”

a felismerés a haldoklónál gyakran annyira zavart kelt, hogy fellázad helyzete ellen. Igy marag pl. egy fiatalember emlékezetében, hogy ő elgondolkodott a bibliai „hetven év” fö-

t. Fellázadt a halál ellen, mivelhogy ő még „csak húszéves”. Egy fiatalasszony hatásosan ábráza helyzetet, amikor nekem ezt me-sélte:

ájöttem, hogy halott vagyok. Nem bántam, csupán nem értettem, hogy most hova is kell mennndolkodásom és öntudatom teljesen ugyanaz volt, mint az életben, de az egészet egyszerűen nettem. Csak tovább gondolkodtam: hová kell mennem, mit is kell tennem?

enem, én halott vagyok! Nem tudom elhinni!



ember sohasem veszi komolyan, hogy meg fog halni - mindenesetre nekem úgy tűnt -, mert ayan valaminek tartja, ami csak másokkal történhet meg. Tudja ugyan az ember, hogy meghal, dzán, a szíve mélyén sohase hiszi el ., , Ezért elhatároztam, hogy várok, amíg felindulásom leloholttestemet valahová el-viszik, akkor majd megpróbálom kigondolni, hogy hová menjek.”

Az óltalam megvizsgált esetek közt egy vagy két haldokló - akinek lelke, szelleme öntudata (aalában nevezik) elvált a testétől — kijelentette, az elválás után nem érezték, hogy valamilyen

t volna. Ügy tapasztalták, mintha ők „tisztán” öntudat lennének. A következő benyomást tapasy férfi élménye közben: „Környezetemben mindent láttam, a testemet ahogy az ágyon feküdt,élkül, hogy magam a térben helyet foglaltam volna el.” Azaz, mintha „öntu-datpontként” létezna. Néhányan azt mondták, nem emlékeznek arra, hogy fizikai testük elhagyása után „valamils testben léteztek volna”, mert a körülöttük levő sok esemény any-nyira igénybe vette figyelm

núim többsége közli, hogy a fizikai testükből történő kiszabadulás után egy másik testbe ke-rüi számukra új területet, új nehézséget jelentett. A halálban tapasztalt új test meghatá-

ásánál a legnagyobb akadály a nyelv alkalmatlansága. Csaknem mindenki, aki erről a testrőlszélt, elérkezett egy ponthoz, ahol meg-akadt és őszintén bevallotta: „Nem tudom meghatározngy ehhez hasonló kifejezést Használt

ndazonlátal a szóbanforgó testről szóló nyilatkozatok megegyeznek. Bár a megkérdezettek kü

böző szavakat használtak és eltérő hasonlato-kat mondtak, mégis e kifejezések ugyanazt a fogölik. A különböző kifejezésekben — az egyes nyilatkozatok alapján - megegyeznek az új test

ajdonságai. Hogy milyen tulajdonságai vannak ennek a testnek, azt nagyon jól meghatározza kúm kijelentése, ök „szellemi test-100

k” nevezték. Ezentúl én is így fogom mondani.

szellemi test valószínűleg korlátozott, amire a haldokló hamarosan rájön. Észreveszik, hogy őkm hallja meg senki. Ezt először közömbösen, majd kétségbeesetten veszik tudomásul, amikor

dkívüli helyzetükben másoknak közölni akarnak valamit. A következő részlet egy asszonyeszéléséből való, akinek megállt a lélegzete, amit az újjáélesztés alkalmával működésbe hozta

áttam, hogyan élesztettek fel engem. Nagyon különös volt. Nem lebegtem magasan. Úgy tűnt ntha emelvényen állnék, alig maga-sabban, mint a többiek. Legfeljebb annyira, hogy a fejük fepen átláthattam. Megpróbáltam beszélni velük, de egyikük se hallotta hangomat.

nki sem figyelt rám.”



ég nehezebben viselik el a tényt, hogy környezetük nem hallja meg őket, ha rájönnek, a többiekátják őket A kórházi vagy más személyek nézhetnek éppen arra, ahol ők szellemi testükbentózkodnak, de a legkisebb jellel sem mutatják ki, hogy meglátták volna őket A szellemi testnenyzik a szilárdsága is: környezetének anyagi tárgyai könnyedén haladnak rajta keresztül és ő metetlen. Képtelen megfogni bármely tárgyat vagy személyt, amit, vagy akit megpróbál megéri

z orvosok és a nővérek ütögették a testemet, így próbálták megindítani lélegzésemet hogy

szahozzanak az életbe. Közben állandóan azt magyaráztam nekik: .Hagyjanak engem bé-

n. Nem akarok mást, csak nyugalmat. Hagyják abba az ütögetést!’ De nem hallották. Ezért megpróbáltam félretolni a kezüket, hogy többé ne foglalkozzanak a testemmel, de ez sem sikerült,hetetlen voltam; Látszólag semmit se fogtam meg, valójában semmi se történt velük és egy.

rűen nem tudtam félretolni a kezüket. Úgy tapasztaltam, hiába érintettem - és fáradoztam azogy félretoljam őket, a kezük ott maradt, ahol volt. Nem tudom, az én kezem áthatolt-e az ő kezllette ment el, vagy erőtlen volt.

gy fáradozásom ellenére úgy látszott, hogy semmiféle hatással nem lehetek a kezükre.”

gy egy másik:

Minden irányból özönlöttek az emberek a baleset színhelyére. Pontosan láttam őket. Egy nagyoskeny járda közepén voltam. Minden bizonnyal rajtam mentek keresztül, de engem nem láttakak mereven előre nézve futottak. Tömegesen tódultak oda, ezért megpróbáltam oldalra forduln

gy elmehessenek mellettem, de ók mégis rajtam keresztül mentek.”

bben úgy nyilatkoztak, hogy a szellemi test súlytalan. Legtöbben akkor tapasztalták ezt - aminhány részletből kiderül —, amikor a szoba mennyezetén, vagy a levegőben lebegtek.

ebegés, súlytalanság, „hátairól való rálátás”

asztalatát sokan új testük tulajdonságának mondják.

ikai testünkben több érzékszervvel rendelkezünk, melyek közlik velünk, hogy testünk és agtagok adott pillanatban hol és milyen helyzetben vannak a térben és milyen mozgást vé-

znek. Fontos szerepe van a látó- és az egyensúlyérzékelő szervnek. Hasonlóképpen létezik beng a mozgás érzékelése, melynek se-10

ségével mozgást, illetve feszítést érzékelünk iz-mainkban, testünk inaiban és ízületeiben. Azgást irányító szervek működése természetesen a nem öntudatos, ez az érzékelőképesség az ö



s, futólagos hatások felfogására gyakorlatilag eltompult. De minden bizonnyal létezik, mert hi

át azonnal észrevesszük. Több ember közölte velem, hogy a szellemi testben létezésük idején y, mozgás és térérzékelés hiánya szá-

ukra tudatos lett.

szellemi test tulajdonságai nyilvánvalóan korlá-

ottak, bizonyos szempontból azonban ellen-

nak a korlátoknak. A nyilatkozatokból kitűnik, hogy a szellemi testben levő ember másokatadálytalanul meglát és meghall, miközben ót senki sem láthatja és hallhatja. (Egy kém számárgylésreméltó helyzet lenne!) A keze nyomására az ajtókilincs nem mozdul, de ez nem baj, mert ajtón is könnyen átmegy. Ilyen értelemben a helyváltoztatás sem probléma. Az anyagi világ

m jelent akadályt, mert egyik helyről a másikra haladás rendkívül gyors, szinte villámszerű leh

ik egy ideig a szellemi testben éltek, egyhangúlag állítják, hogy a fizikai testben élő emberek m érzékelik ugyan, de ók mégis valósá-

san léteznek, akár lehet, akár nem lehet le-

i azt. Továbbá azt is mondják, hogy a szellemi testnek alakja, illetve felismerhető körvonala vha gömbalakú vagy felhőformájú, máskor meg megegyezik a fizikai test formájával.) Ezenkív

szélnek a test tagjairól (kar, láb, fej). Ha ne-tán ez az alak körvonalú, akkor is világosan fel-smerhető a fenn és a lenn, sőt ennek megfelelően említik a „testrészeket”.

t az új testet különféle kifejezésekkel írták körül. Nem nehéz azonban felismerni, hogy a különrásokban hasonló fogalom szerepel.

anúk a következő szavakkal és kifejezésekkel fejezték ki magukat: köd, felhő, füst, pára, át-lánes felhő, füstoszlop, erőtér vagy ezekhez hasonlók.

gül az élményben részesülők mindegyike felhívta a figyelmet a testenkívüli állapotbanasztalható időnélküliségre. Sokan megjegyzik, hogy a szellemi testükben átélt eseményt ugyanbeli fogalmakkal kénytelenek leírni (mert az emberi nyelvnek időbeli vonatkozása van), az ő

ményükben az időnek mégsincs olyan szerepe, mint a természetes életben. Most öt elbeszéléstzek, melyben a tanúk a szellemi testben való létezés néhány nehezen kifejezhető mozzanatátndják el.



Egy kanyarban elvesztettem a kormány fö-

ti uralmamat, a kocsi megpördült és lecsúszott az útról. Emlékszem, még láttam a kék eget s hcsit az árokba kormányoztam. Ebben a pillanatban ezt gondoltam magamban: ez a baleset! Ennntnál az időérzéket és a fizikai testtel való összeköttetésemet teljesen elvesztettem. Énem, vagmagam, vagy a lelkem, teljesen mindegy, hogy minek nevezzük, eltávozott tőlem. Éreztem, hoemen keresztül a magasba szállt. Nem éreztem fájdalmat, csak fel-emelkedett s aztán fölöttemlt…

y éreztem, az énem mintha sűrűség lett volna, de nem fizikai értelemben, hanem mint valamilám; nem éreztem semmi anyagiságot.

lán elektromos töltésnek lehetne nevezni, vagy valami ilyennek. De éreztem, hogy voltam valacsinek és kereknek tűnt, határozott kör-vonalak nélkül, talán felhővel lehetne azonosí-

i .. I Úgy látszott, mintha saját burkába zár-ták volna … Ahogy elhagyta a testemet, elő-

ör a nagyobbik, aztán a kisebbik vége jött volna ki … Nagyon könnyűnek éreztem magam.

egkisebb mértékben sem sérült meg az anyagi testem. Érzéseim teljesen elszakadtak tőle. Az temnek nem volt súlya …

egész élményben a legmaradandóbb mozzanat az volt amikor az „énem” közvetlenül fejem föegett. Úgy látszott, mintha azon tűnőd-ne, ott maradjon-e, vagy elmenjen.

y tűnt, megállt az idő. A baleset elején és végén minden annyira gyorsan játszódott le - különö

ban a pillanatban, amikor az énem fölöttem lebegett és a kocsi a töltés felé rohant, egészen addíg meg nem állt hogy az eközben eltelt idő alatt nem az autómmal, nem a balesettel, vagy atemmel foglalkoztam, hanem kizárólag az öntudatommal…

emnek nem volt semmilyen anyagi jellege, de most mégis csak anyaghoz hasonlót tudok monszélhetnék erről még sokféleképpen, több szóval körülírhatnám, de a valóságot nem tudnámalálni. Gyakorlatilag nem lehet leírni.

kocsi végülis nekicsapódott a töltésnek és fel-borult, de eltekintve egy nyakrándulástól és né-

ny horzsolástól, sértetlen maradtam.”

„Amikor kiléptem anyagi testemből, úgy tűnt, mintha egy másik testbe kerültem volna.

0Nem azt éreztem, hogy a semmiben oldódok föl … A másik ugyancsak test volt, de nem szab

beri test, attól kissé különbözött. Alapjában véve nem volt azonos az emberi testtel, másrészt t anyagi halmaz sem … Jó alakja volt, de színe nem. Pontosan emlékszem, hogy még mindig



zem.

m tudom leírni. Akkor inkább a körülöttem levő események bűvöltek el annyira — a fekvő

temet láttam -, hogy valójában alig gondoltam arra, milyen testbe kerültem. Mindez nagyonorsan történt, az idő nem számított, bár jelentősége mégis volt. Mihelyt megszabadul az embetétől, úgy látszik, minden felgyorsul.”

„Emlékszem, hogyan vittek be a műtőbe. A következő órák hozták a krízist. Ezidő alatt váltamtemtől és tértem vissza abba. A fizikai testem fölött levő pontról figyeltem mindent.

özben is volt testem, de nem fizikai test volt, hanem valamilyen képződmény, talán ,erőtér’-neetne nevezni. Ha szavakkal kellene leírni, azt mondhatnám, az anyagi testtel ellentétben átlátsllemi létező volt. Ennek ellenére meg tudtam különböztetni az egyes részeket is.”

„Amikor megszűnt dobogni a szívem, úgy éreztem, mintha labda lennék, vagy talán golyó enndának belsejében. Pontosan nem tudom elmondani.”

„Testemen kívül voltam és azt kb. tíz méter távolságból láttam, de még mindig úgy gondolkodnt a fizikai életemben. A hely, mely engem és gondolataimat körülfogta, az igazi testemgasságában létezett. Nem .valódi’ test-52.

n tartózkodtam. Valamit betölthettem, amit ta-lán - amit talán egy kis toknak lehetne nevezni, hez hasonlónak, de ténylegesen nem tudtam kivenni, olyan áttetsző volt, persze nem teljesen. Éyan voltam ott, mint egy energia-csomó, talán mint egy kis erőműcentrum. Mindenesetre semmti érzékelést (hőmérsék-letet, vagy ehhez hasonlót) nem fogtam föl.”

ások említették, hogy fizikai testük és az új test között hasonlóságot láttak. Egy asszony mesélgy a testen kívüli állapotában még mindig teljes testi alakja volt, „éreztem karomat és lá-

mat, mindent és súlytalan voltam.” Egy másik asszony, aki újraélesztését saját maga alatt annyezetről figyelte, ezt mondja: „Abban a pillanatban még mindig testben tartózkodtam. Ki-újtottam minden végtagomat és lenéztem. Amikor az egyik lábamat megmozdítottam, az melelt, mint a másik.”

ogy ebben az állapotban a mozgás akadálytalan, ugyanúgy a gondolatok is. Amikor hozzá-

oktak új helyzetükhöz, rájöttek arra, hogy gondolataik sokkal világosabbak és gyorsabbak, minikai létükben. Egy férfi pl. az ő „halottlétéről”



szélt nekem:

mi a földi életben lehetetlennek látszik, az ott nem úgy van. Ott a gondolkodás csodálatosanágos. Az elmém egyszerűen felfogott és feldolgozott mindent. Nem volt szükség hosszasndolkodásra. Bizonyos idő után azt vettem észre, hogy az átélt tapasztalatok minden részleteamire figyelmeztetett engem.”

szellemi környezetben átélt tapasztalatok hasonlítanak az anyagi testben megélt tapasztala-tokhoz, ugyanakkor jelentős mértékben különböznek is. Bizonyos szempontból a szellemi álla

gyobb mértékben korlátozott. Amint láttuk, teljesen hiányzik a mozgási érzékelés. Ketten aztndták, hogy semmiféle hőmérsékletérzetük nem volt, a többség azonban valamilyen kellemeselegségről” beszélt. Egyikük sem említett szag-

tapintási érzékelés-tapasztalatot.

szellemi testnek vannak látást és hallást ér-zékelő képességei, sőt lényegesen felül is múlja a lglevő képességeket. Egy férfi azt mondta, „halott állapotában” látóképessége a többszörösére

kozódott. „Érthetetlen, hogyan láthattam olyan messzire” - mondta nekem. Egy asszony, akisonlókat élt át, megjegyzi: „Ügy tűnt föl, a szellemi látásnak nincs korlátja, mintha valóbanndent láthattam volna.” Egy asz-szony, aki baleset következtében került távol a testétől, a veleszélgetés következő részletében ezt a jelenséget szemléletesen így juttatta kifejezésre:

ok ember rohant a karambolos kocsihoz, én azonban távol voltam a tömegtől. Mégis, valahány

intetemet egy meghatározott személyre irányítottam, hogy megtudjam, mire gondol, az volt aésem, mintha egy teleobjektívvel egészen a közelébe jutnék, s közben eredeti helyemen maradlami mindig visszamaradt belőlem az eredeti helyemen — talán az öntudato m lehetett. Haonyos távolságból látni akartam valakit, bizonyos rész csápszerűen hozzá irányult belőlem. Üt föl abban a pillanatban, mintha a világon mindenütt, ahol valami történt, jelen lehettem voln



00

szellemi környezetben a „hallás-érzékelést” természetesen csak analóg módon lehet a fizikaidben levő hallásnak nevezni. A legtöbben ki is jelentették ,hogy valójában nem fizikai hangoklottak, hanem a beszélő ember gondolatait fogták fel közvetlenül. Amint később látni fogjuk, zvetlen gondolatátadásnak ez a mód-ja a halálélmények előrehaladott szakaszában fontos szereg játszani. Ezt egy asszony igy mondta el:

Magam körül mindenütt embereket láttam és megértettem, amit beszéltek. De nem a füllel valólással, mint ahogy most önt hallom, hanem inkább úgy, hogy tudtam - egész pontosan tudtamndoltak, éspedig nem abból tudtam, ahogy kiejtették a szájukkal, hanem a tudatommal fogtamszédüket. Mindig abban a pillanatban fogtam föl, mielőtt beszédre nyitották volna szájukat.”

végére hagytam egy nagyon érdekes beszá-

lót, melyben a fizikai test súlyos sérülésénél a szellemi test egyáltalán nem károsodott. Egy féeset következtében csaknem az egész lábát el vesztette s így került a klinikai halál állapotá-

Ezt ő is tudta, mert sérült testét, amit az orvos vizsgált, bizonyos távolságból egészen vi-lágota, mégis testen kívüli állapotáról ezt mondta:

rezni tudtam a testemet - sértetlen volt.ntosan tudom. Olyan jól éreztem magam, mintha minden végtagom meglett volna, noha ez nemt.”

ben a test nélküli állapotban az ember má-

któl el van szakítva, bár látja őket és gondola-27taikat pontoson megérti, de őt mások se nem

hatják, se nem hallhatják. Sőt a tapintási kapcsolat se lehetséges, mert a szellemi testnek nincslárdsága. A többi emberrel való érintkezés reménytelenül megszakad, igy nem csoda, ha jelennnük a magányosság és a kí-

rekedtség érzése. Amint egy férfi elmondta, a kórházban egész környezetét, a körülötte tevé-

nykedő személyeket könnyen megfigyelhette, de velük a kapcsolatot egyáltalán nem tudta fel-vyhogy „reménytelenül egyedül” érezte magát.



anúk nagy százaléka a bénító magányosság érzéséről beszélt, mely ebben az állapotban el-töltet.

Minden tapasztalat, amit átéltem, bár csodá-

os volt, de mégis leírhatatlan. Nagyon szeretném, ha mások is átélnék ezt, mert úgy érzem, sentudom közölni, amit láttam. Nagyon egyedül voltam akkor, mert senki se volt velem, hogy

ményemben részesülhetett volna. Egy zárt világban éreztem magam s ez az érzés nagyonzomorító volt.”

y másik tanú ezt mondja:

éptelen voltam valamit megérinteni, képtelen voltam egyetlen jelenlevő emberrel érintkezésbeni. Félelmetes magányosság, teljes elszigeteltség érzése volt az. Tudtam, egészen egyedül vol

észen és nagyon magányosan.”

vábbá:

zerfölött megdöbbentem. Nem értettem, mi van velem. Nem az gyötört, hogy most milyen rosyzetben vagyok, hogy meghaltam, hogy szüleim egyedül maradtak, nélkülem szomorúak 100

znek és nem fogom őket viszontlátni — ez nem jutott eszembe, hanem egész idő alatt az voltnnem, hogy egyedül vagyok, szörnyen egyedül.

ajdnem úgy éreztem magam, mintha egy más világból való látogató lennék. Ogy látszott, mindzeköttetés megszakadt. Valóban — mintha nem létezne semmi szeretet, egyáltalán semmi. M

yan - olyan rideg volt. Ezt igazán nem értem.”

mint a halál-közelség-tapasztalatába mé-

bbre behatol a haldokló, a magányosság ér-zése hamarosan megszűnik. Más létezők csatla-kozzá, hogy megkönnyítsék számára az előtte levő átmenetet. Ahogy mondják, szellemi lét alakjnek föl, általában a már meghalt rokonok, barátok és azok, akiket a haldokló életében ismert.

alam kiértékelt esetek többségében még egy egészen más formában való szellemi létező is feltkövetkező fejezetben ilyen találkozásokat fogunk látni.

lálkozás másokkal



00

egkérdeztem: ,Bob, hová megyek most? Mi történt? Halott vagyok már?’ De ő semmit se válasyetlen szót se mondott. Amíg a kór-házban voltam, gyakran meglátogatott és én többszörgkérdeztem tőle: ,Mi van tulajdonképpen?’ - de akkor sem válaszolt semmit. Sót attól kezdveikor az orvosok megmagyarázták, hogy túlélem őt, Bob elmaradt. Többé nem láttam, nem jeleg. Most úgy tűnik föl, mintha arra várt volna, hogy én az utolsó akadályt át-lépjem és akkor aaszt arra, ami tör-tént.”

ás esetekben a szellemi lények, akikkel a haldoklók találkoznak, a földi életből nem ismerő-

k. Egy asszony azt mondja, testenkívüli állapotában nemcsak a saját átlátszó testét pillantotta mnem másét is, aki nemrég halt meg. Nem tudta ki volt az, de egy érdekes megjegyzést tett.

rről az emberről, erről a szellemről nem lehetett megállapítani az életkort, különben nem voltérzékem.”

hány ritka esetben a beszélőpartnereim arra a megállapításra jutottak, hogy azok a lények, akikálkoztak, az ő „őrangyalaik” voltak.

y férfinak az egyik szellemi lény ezt mondta: „Életednek eddigi szakaszában én segítettelek,stantól fogva másnak adlak át.” Egy asszony mesélte, a testéből való kilépéskor két szellemi l

dezett fel, akikben az ő „szellemi segítőit”

merte fel.

t hasonló esetben azt mondták, hogy hangot hallottak, mely közölte velük, hogy még nem haltg és vissza kell témiök. Egyikük így adta ezt elő:

„Hallottam egy hangot - nem emberi hangot, inkább értelemmel való hangot - mely megmagykem, mit tegyek: vissza kell térnem.

yáltalán nem féltem, hogy visszaküld a fizikai testembe.”

gül a szellemi lények alaktalan formában is feltűnhetnek:



mikor halott voltam, ürességbe kerültem és ott más emberekkel is beszéltem, de nem mondhagy testi módon beszéltem volna. Ennek ellenére éreztem, hogy emberek vannak kö-

öttem. Jelenlétüket tapasztaltam: mozogtak, de nem láttam őket. Egyszerre csak egyikükkelszéltem anélkül, hogy az arcát felismertem volna. Valahányszor azon gondolkodtam, ami tör-tamelyiktől azonnal kaptam gondolatválaszt: minden rendben van, most haldoklom, de mindendul. Minden kérdésemre ki-vétel nélkül kaptam választ. Sohasem hagytak bizonytalanságban.

Fénylény

általam tanulmányozott közlésekben a legbámulatbaejtőbb az az elem, mely az egyénekre^

egnagyobb hatással volt: egy nagyon ragyo gó fénnyel való találkozás. Első megpillantása korabályszerűen halványnak tűnt, de fényes sége nagyon gyorsan földöntúli fényerőre foko zódotty leírhatatlan fényessége elle nére (amit természetesen „fehérnek”, vagy „vi|

ósnak” jelölünk) semmiképpen se bántja a szemet, amint ezt sokan nagyon hangsúlyozzák - npráztat, nem akadályoz abban, hogy jelenlétében más dolgokat is érzékeljenek (ta-lán azért, mntetteknek már nem volt fizikai szemük, amit el lehet kápráztatni).

okatlan megjelenési formája ellenére egy személy sem kételkedett abban, hogy ez a fény élő-

y, Fénylény. És nemcsak az: személyi tulajdonsága és félreismerhetetlen személyi jegyei vannííhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra ebből a lényből. A személyeket teljesen

rülveszi, mintegy magába zárja a jelenléte. A haldoklót eltölti a belőle áradó mágneses vonzererülhetetlenül vonzódik hozzá.

egkisebb eltérés nélkül fogjuk leírni ezt a Lényt. Ámde figyelembe véve a szereplók eltérő

lásosságát és meggyőződését, az ó kijelenté-

k alapján, esetenként másként fogjuk meg-nevezni. Igy azok, akik neveltetésük és meggyő-

désük szerint keresztények, ezt a Fényt Krisztussal azonosítják, ezért néha párhuzamot vonnak

bliával, hogy állításukat bebizonyítsák. Egy zsidó férfi és egy zsidó nő a Fényt „angyalnak”

vezte. Világos, hogy 0 két ember nem akarta azt állítani, mintha a Lénynek szárnya lett volna,rfán játszott, vagy emberi alakja lett volna.

ak Fényt említettek. Mindegyikük igyekezett elhitetni velem, hogy ők a Fényt követnek, vagyzetőnek tartották. Egy férfi, aki élménye előtt semmiféle vallásos neveléssel és meggyőződéssm rendelkezett, látomását egyszerűen ,,Fénylény”-nek nevezte. Ehhez a megjelöléshez kapcsoly keresztény asszony kijelentése, aki nem tartotta erőltetettnek, hogy a Fényt „Krisztusnak”

vezze.



0A Lény megjelenése után hamarosan felveszi a kapcsolatot a haldoklóval. A „gondolat-átvite

yanazon a módon történik, ahogy azt a más szellemi lényekkel való találkozásnál említettük.

tanúk ismételten azt állítják, hogy semmiféle fizikai hangot nem hallottak, mert a Fénylénytől ng is közvetlen, akadálytalan gondolat-

dással történik - éspedig olyan világosan, hogy minden félreértés, valamint a Fénylény irán-tirmilyen hazugság ki van zárva.

kan említették, hogy ez a gondolatcsere nem mindig a résztvevő anyanyelvén történt, mégis azgértették a közléseket. A gondolatokat és beszédeket, melyek ebben az állapotban „elhangzottúk újraélesztésük után nem tudták nehézség nélkül emberi nyelvre lefordí-

i. Ha az élmények következő szakaszait figyeljük, ennek a kimondhatatlan nyelvnek fordításihézsége mindjárt világos lesz. A Lény mindjárt az elején meghatározott gondolatot intéz azberhez. Akikkel beszéltem, megpróbálták ezeket a gondolatokat többnyire kérdésszerűen meglni. Az elhangzott kérdések között ilyenek voltak: „Elkészültél a halálra? Kész vagy meghalni

t tettél életedben, amit fel tudsz mutatni? Mit tettél életeddel, amit birtokoltál?” Az első pillanönbség látszik a két kérdésforma között.

első kettő a „felkészültségre” fordítja a figyelmet, a másik kettő a „teljesítményre” teszi angsúlyt. Véleményem szerint mindkét változat ugyanazt fejezi ki. Ezt bizonyítja egy asszonyvetkező megfogalmazása:

Lény hozzám intézett első szavai ezek voltak — mintha kérdezett volna: kész vagyok meg-10

ni? és - mit csináltam egész életemben, amit most megmutathatnék?”

vábbá, néhány vizsgálat mutatja, hogy a „kér-dések”, ha eltérő megfogalmazásban hangzanak mmit se veszítenek jelentőségükből. Valahogy így közölte ezt egy férfi:

mikor .halott’ voltam, a hang kérdést tett fel nekem: .Értékes az életed?’ Amit ő gondolt, ez vjon számomra az élet, amit eddig le-

em, annak fényében, amit most tudok, még mindig értékesnek látszik?” “

ellékesen minden résztvevő megjegyzi, ez a kérdés bármennyire is mélyreható, mégse lehet az



ítani, hogy szemrehányó lenne. Mindnyá-

állítják, hogy a Lény által feltett kérdések sohasem vádlók, vagy ledorongolok, mert — nemámít, hogy milyen a válasz — utána is ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lénybőltte. A kérdésnek az a célja, hogy életüket őszintén és alaposan gondolják át. Ez olyasmi, mint

okrateszi kérdés, amely nem előre megfogalmazott választ akar hallani, hanem a megkérdezettgíti abban, hogy ö maga jöjjön rá az igazságra. Nézzünk most né-

ny közlést, melyekben a résztvevők adnak felvilágosítást erről a földöntúli Lényről: 1. „Hallot

int az orvosok halottnak nyilvánítanak és attól a pillanattól fogva éreztem, hogy valamilyen záségben sötétségen keresztül zuhanok, vagy talán lebegek. Ezt nem lehet leírni. Minden szurokft és csak messze a távolban láttam meg a fényt, ezt a mérhetetlenül ragyogó fényt. Kezdetben

szott különösen nagynak. Ahogy közeledtem fe-31léje, egyre nagyobb lett. Igyekeztem a közelrülni, mert azt hittem, hogy az Krisztus. Minden erőmet összeszedtem, hogy ezt a pontot elérje

élmény nem volt félelmetes, inkább barátsá-

s. Mivel keresztény vagyok, azt a fényt azonnal Krisztussal hoztam összefüggésbe, aki azt mon

n vagyok a világ világossága.’ Magamban arra gondoltam: ha most meg kell halnom, akkor tudvár rám abban a fényben.”

„Felkeltem és italért mentem ki a hallba.

nt később kiderült, ez volt az a pillanat, amikor vakbelem átfúródott. Nagy gyengeség fogott ezeestem. Akkor azt éreztem, hogy lebegek és igazi lényem a testemből ki- és bejárkál és azon

odálatos zenét hallottam. A hall-ban lebegtem, majd az ajtón keresztül kijutottam a rácsos torn

ajd azt vettem észre, hogy körülöttem valamilyen kis felhő, vagy pontosabban: pirosas ködetkezik. Aztán átlebegtem a rácson úgy, mintha nem is létezne. Majd tovább fel ebbe a tiszta,stálytiszta fénybe — egy hó-

héren ragyogó fénybe. Csodálatos volt és olyan világos, olyan sugárzó, mégsem ártott a szememen fényt itt a földön nem lehet leírni. A fény tulajdonképpen nem látszott személynek, deségtelenül volt személyes egyénisége. A töké-

es szeretet és megértés fénye volt ez.

ajd egy gondolat jutott el az öntudatomhoz: .Szeretsz engem?’ Nem kifejezetten kérdés volt eznem csak gondoltam, hogy a Lény ezt akarja közölni: ,Ha valóban szeretsz engem, akkor menjsza és fejezd be, amit életedben el”

zdtél.’ Egész idő alatt éreztem, hogy lenyűgöző

retet és irgalom vesz körül.”



00

„Tudtam, hogy meghaltam és semmit se tehetek ellene, mert hangomat senki sem hallotta … Atemen kívül voltam, kétségtelenül. Láttam azt, ahogy a műtőasztalon feküdt. A lelkem kívül velőször lesújtott, de aztán megjelent a hatalmas fény. Kezdetben kissé homályos volt, de aztánási sugárrá duzzadt — roppant fénytelítettség volt, de nem lehet reflektorfénynek nevezni,yszerűen csak nagyon sok fény volt. Azonkívül melegség sugárzott belőle, világosan éreztem. y világos, sárgás fehérség volt, de több a fehérségnél. Rendkívül világos, egyszerűen leírhatat

r úgy látszott, hogy mindent betölt, mégis felismerhettem egész környe-zetemet: a műtőt,vosokat, nővéreket, valóban mindent. Nem volt vakító, tisztán lathattom.

mikor a fény megjelent, nem tudtam mi történt, de aztán megkérdezett engem, hogy elkészültemálra? Olyan volt, mintha emberrel be-széltem volna — csakhogy ember nem volt ott.

lóban a fény volt, ami velem beszélt éspedig hanggal.

zben, azt hiszem, a hang figyelembe vette, hogy még nem készültem el a halálra. Tudja, ezt azte, hogy próbára tegyen engem. Attól a pillanattól fogva, amikor a Fény beszélni kezdett velemgtelenül jól éreztem magam. A belőle áradó szeretet egyszerűen elképzelhetetlen és leírhatatlanározottan humorérzéke is volt, egészen biztosi”

Visszatekintés

Fénylény megjelenése, vizsgálás és szó nélkül feltett kérdései egy döbbenetes erejű képsortdítanak el, amellyel a Lény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeitzben kiderül, hogy a Lény előtt az egyén egész élete kiterítve fekszik. Neki nincs szükségevilágosításra. Célja az, hogy a haldoklót ösz-tönözze arra, hogy életére visszaemlékezzen.

képszerű visszatekintés megjelenítése egyrészt azért történik, hogy azok újbóli felidézésével azlékezetben legyenek; másrészt az emlékezés-folyamatból a Lény kiemel néhány jelenetet, megfigyelését különösen ajánlja. Az egész folyamat rendkívüli sebességgel zajlik le.

képek egymásután gyorsan és időbeli sorrendben következnek. Néhány tanú azonban nem em-ezett arra, hogy a képek történeti sorrendben következtek volna. A felismerés villámgyorsantént, minden emlékezetes esemény egyidőben jelent meg és lelki szemükkel egy pillanat alatt.

ismerték azokat. A résztvevők, eltérő kifejezé-

k ellenére, megegyeznek abban, hogy az él-mény a földi időnek megfelelően, ugyanabban alanatban történt. Jóllehet rendkívül gyorsan megy végbe a visszatekintés, amit az érintettek

omásszerű képzeletnek említenek, mégis azt állítják, hogy életüket lenyűgöző elevenséggel m



hány esetben háromdimenziós, sőt eleven szí-

kben mozgóképes bemutatás történt. Amikor azok egymásután felvillantak, a tanúk minden egpet felismertek, miközben a képe*



6

tán érzelmileg és hangultailag néha újból át is élték a jeleneteket. A legcsekélyebbtől ajelentősebb cselekedetig - így közöl-ték velem azok, akiket megkérdeztem, anél-kül, hogyntosan megmagyarázták volna —a visszatekintésben minden látható volt, amit éle-tükben tettehányan azt állították, hogy éle-tüknek csak a legfőbb eseményeit látták. Mások arról biztosítotgem, hogy a visszatekintés életük eseményeinek minden részletére kiterjedt.

hány ember ezt a jelenséget úgy fogta föl, hogy a Fénylény ezzel nevelni akarta őket. Igyndolkodtak azok, akik a képek láttán ekkor két dologban kaptak figyelmeztetést: az embereketretni és tudást szerezni. Figyeljünk meg most ilyen szempontból egy jellegzetes közlést: „Am

ny megjelent, első szava ez volt: ,Mit tettél életedben, amit most megmutathatsz nekem?!’ - vaami ilyen. Abban a pillanatba n megkezdődött a visszatekintés. ,Ejha, hát ez meg mi?’ — ndoltam, amikor gyermekkorom jelent meg. Attól kezdve, egymásután gyakorlatilag életem myes évét láttam kisgyerek-kortól egészen a jelenig.

átos módon kezdődött: kislány voltam és a szomszédságunkban levő patak mellett játszot-tamtán minden korból következett több jelenet — élmény, amit a nővéremmel együtt szereztem,zletek a szomszéd emberekről és helyek-ről, ahol laktam. Akkor jött az iskoláskor előtti idő,ikor egy különösen kedves játékomat ösz-szetörtem és ezért sokáig sírtam. Ez nagyon szomor

mény volt. A képek tovább vezettek azo-kig az évekig, amikor cserkész voltam és sátoroz-67tután számos élmény elevenedett föl az általános iskolából. Amikor középiskolába kerültem naggtiszteltetés ért: beválasztottak a Leg.

b Tanulók Klubjába; az élményt úgy éltem újra, ahogy akkor befogadtak. Tovább folytatódtak

pek a középiskola alsó osztályaitól a felsó osztályokon át a befejezésig és végül a főiskola elsőének addigi pontjáig, ahol akkor voltam.

elmúlt események ugyanabban a sorrendben játszódtak le, mint az életben és tökéletesen élethtak. A képek úgy peregtek, mintha kívül-ről, a valóságban láttam volna őket, rendkívülmléletesek, színesek voltak - és hatásosak.

nál a jelenetnél pl., amikor összetört a játé-m, láttam teljes felindultságomat. Nem olyan volt, ahogy az akkori szemléletem szerint láttamágért se! Az a kislány, akit láttam, nem más-valakinek látszott, mint egy filmből való alak, vaszótéren futkározó kicsik egyike. Az én magam voltam! Láttam magam gyerekként abban ayzetben, pontosan ugyanabban a helyzetben, amiket átéltem, melyekre emlékezhettem.

Fényt addig nem láttam, amíg a visszatekintéssel foglalkoztam. Mihelyt életem felől kérdez-teny eltűnt és megkezdődött a visszatekintés. Mégis egész idő alatt éreztem, hogy mellettem voltem megtekintése közben vezet. Tudtam, hogy jelen volt, mert közbe-közbe megjegyzéseket t

szatérő jelenetek mindegyikével valamit mutatni akart nekem. Ezt nem azért tette, hogy



gtudakolja, mit tettem életemben 1 azt ő tudta már -, hanem kiemelt né-

ny eseményt és azokat elém helyezte, hogy 100

sza tudjak emlékezni. Ismételten hangsúlyozta, hogy milyen fontos a szeretet. A legvilágosabbokat a mozzanatokat mutatta meg, amik a nővéremmel voltak kapcsolatosak, akivel mindig szorátságban voltam. Majd a Lény bemutatott néhány esetet, ahol vele szemben önző

tam, de ugyanakkor sok olyant is, amikor ked-vesen és önzetlenül viselkedtem. Megmagyarázgy próbáljak másokra is gondolni s erre minden erőmből törekedjek. A figyelmeztetésekben akisebb szemrehányás sem volt. Azoknál a je-leneteknél, ahol önzőén viselkedtem, a Lény csak

nyit jegyzett meg, hogy bizony tanulhatnék be-lőlük. A tudással kapcsolatban is ugyanígylatkozott. Komolyan felhívta a figyelmemet tanulmányaimra és közölte velem, hogy tovább foulni. Amíg a legközelebb hívni fog (akkor már megmondta, hogy vissza fogok térni) - addig ilesszem a tudásomat. Azt mondta a tudásról, hogy olyan állandó folyamat, mely a halál után ist hiszem, a Fénylény azért engedett visszatekinteni az életemre, hogy tanítson.

ndez fölöttéb különös: halott voltam, ténylegesen visszatekintettem az életemre, amikor gyorseneteken át vezetett. Mégsem voltak annyira gyorsak ezek a jelenetek, hogy ne érthettem volnet. Ennek ellenére az egész nem tartott sokáig. Látszólag először a Fény jelent meg, aztánvetkezett a visszatekintés, majd újra visszajött a Fény. Ogy tűnt föl, az egész alig tartott öt perószínű azonban, hogy harminc másodpercnél tovább tartott, de pontosan nem tudom megmonak egy alka-34lommal ijedtem meg, nevezetesen akkor, amikor úgy tűnt föl, hogy életemet itt

dom be-fejezni. Ennek ellenére a visszatekintést szívesen néztem. Szórakoztatott. Élveztem, ho

szatérhettem a gyerekkoromba, úgyszólván mégegyszer átéltem azt. Olyan út volt ez, amelyenresztül visszatérhettem a múltba, és amely utat rendes körülmények között nem lehetett volnagjárnom.”

kell mutatni arra, hogy olyan beszámolók is elhangzottak, melyekben a visszatekintés élmé-

ét a Fénylény megjelenése nélkül tapasztalták meg. Azokban az élményekben, ahol a Fénylény

yértelműen „irányítóként” volt jelen, a visszatekintésnek még komolyabb meggyőző ereje voltndenesetre a tapasztalatokat úgy jellemezték, hogy a képek elevenek és pontosak voltak, tekinkül arra, hogy a Fénylény megjelente, vagy sem. Nem számít az sem, hogy a halálél-mény köezik-e olyan ok, mely a „halált”

ozná, vagy csak hajszálnyira közelíti meg azt.

lárma és a hosszú, sötét folyosón való áthaladás után gyerekkorom minden gondolatát kiterítvtam és egész életem még egyszer felvillant előttem. Nem képek formájában tűnt fel, hanem



ndolatokban, azt hiszem. Ezt nem tudom önnek pontosan leírni. Valóban minden benne volt, énden eseménye előjött.

m úgy, hogy egy-egy kis jelenet tűnt volna fel, hanem egyszerre láttam egész életemet, mindeményt egyidöben. Gondoltam anyámra és azokra a dolgokra, amelyekben igazságtalansá-

t tettem. Azokat a rosszaságokat, amiket gye-rekfejjel elkövettem, még egyszer megláttam.



0

sszaemlékeztem szüleimre s azt kívántam, hogy bizonyos dolgokat bár ne tettem volna meg. Stem volna meg nem történtté tenni.”

most következő két példában nem a klinikai halálnál lépett föl az élmény, hanem heves fiziolóessznél, vagy sérülésnél.

z egész helyzet meglepően alakult ki. Már mintegy két hete nem éreztem jól magam és kisebbam is volt, de ezen az éjszakán gyorsan romlott az állapotom. Még emlékszem arra, az ágyban

kve feleségemet fel akartam kelteni, hogy megmondjam neki, rosszabbul vagyok, de egyáltalándtam megmozdulni. Sőt, egyszercsak teljes sötétségbe kerültem, majd ürességben találtam magakkor az egész életem villámgyorsan lepergett előttem. Azzal az idővel kezdődött, amikor hatéves voltam. Emlékeztem egy jábarátomra, akivel együtt jártam általános iskolába. Az általán

ola után láttam magam középiskolásnak és egye-temistának a fogorvosi szakon, végül mint

akorló fogorvost. Tudtam, hogy halott vagyok, de akkor eszembe jutott, hogy gondoskodnom kaládomról. Semmiképpen se akartam most meghalni, mert voltak olyan dolgok, melyeketgbántam, hogy elkövettem és sajnáltam né-

ny más dolgot itthagyni.

a visszatekintés „lelki képek” formájában tör-tént, de összehasonlítva a szokásos képekkel, sovenebb volt. Életemnek csak főbb mozzanatait éltem át, éspedig olyan gyorsasággal, mintha e

sodperc alatt lapoztam volna át életem egész könyvét. Ügy tűnt föl, mint egy ször-nyű gyorsahanó film és mégis olyan állapot-66 67ban voltam, hogy mindent felfogtam és feldőlgoztam. Apek nem keltették fel bennem Q

lt érzéseit, mert ahhoz nagyon gyorsan ha-ladtak.

ményem közben semmi mást nem láttam (e-gyébként is teljes sötétségben voltam), mégis egéstt világosan éreztem egy nagyon hatalmas, korlátlanul szerető Lény jelenlétét a közelemben.dekes volt, hogy amikor felébredtem, életem egész történetét minden részletében mindenkinekdtam mondani azáltal, amit tapasztaltam. Maradandó tapasztalat volt. Nehéz szavakba önteni, mnden villámgyorsan tör-tént, mégis rendkívül világos volt.”

y háborúviselt fiatalember a történetét így mondja el:

mikor Vietnamban szolgáltam, megsebesültem és .meghaltam*. Egész idő alatt tudtam, hogy

ténik velem. Amikor hat géppuskagolyó eltalált, egyáltalán nem lettem nyugtalan. Szí-



mben a sebesülés után valóságos megköny-nyebbülést éreztem. Jól éreztem magam. Semmitőltem. Abban a pillanatban, amikor eltaláltak, életem képekben jelent meg előttem. Idő-

n visszatértem gyermekkoromba és attól kezdve peregtek a képek egész életemen keresztül. V

n mindenre tudtam emlékezni. Minden elevenen és világosan állt előttem. Azoktól a legkorábbményektől, melyekre még éppen emlé-

zhettem, addig a jelenig, melyben akkor voltam, mindent a legpontosabban megmutattak és ez

lsebesen szaladt el előttem. Az egész egyáltalán nem volt kellemetlen, közben nem 72

ztem sem megbánást, sem elégedetlenséget magammal szemben.

egtalálóbb hasonlat, ami megfelel ennek a képsornak, talán egy diasorozat lenne. Olyan volt,ntha valaki nagyon gyorsan diafelvétele-ket pergetett volna le.”

gül essék szó egy különleges lelki kényszerhely-zetről, mely közvetlen közei volt a halálhoz, bti sérülés nem történt.

lső egyetemi évem utáni nyáron traktoros állást vállaltam. Nehéz nyerges vontatót vezettem.

akran küszködnöm kellett, nehogy el-aludjak a volán mögött. Egy reggel, amikor te-herrelgrakodva már hosszú utat megtettem, elbólintottam. Az utolsó, amire emlékszem, egy útjelzőt. Aztán szörnyű sistergést hallottam, mely a jobb első kerék kidurranását jelezte, erre a kocsigbillent és a súly áttevő-

se miatt a bal kerék is kidurrant A kocsi oldalra dőlt és az út mentén levő híd felé csúszott.

egijedtem, mert tudtam, hogy a kocsi a hídnak fog ütődni.

ban a pillanatban, amikor a kocsi megcsú-

ott, gondolatban egész életem lepergett előttem. Nem láttam belőle mindent, csak a fontosabbgokat, mégis teljes életmű volt. Először láttam, hogy kétéves koromban apám mögött mentem

andon. Aztán egy sor egyéb esemény bukkant fel gyerekkoromból. Majd láttam, hogy ötévesromban hogyan törtem össze a karácsonyra kapott új piros autót. Emlékeztem arra, hogyanöltöttem, amikor élénksárga eső-

bátomban iskolába mentem. Az általános iskola minden évéből megjelent valami előttem.



Láttam mindegyik tanáromat s az egyes évek fontosabb eseményei ismét előkerültek. Aztán kö

piskolás lettem, mellékesen újságot árultam és dolgoztam egy élelmiszerüzletben. A jelenetekytatódtak egészen az első egyetemi év utáni nyárig.

ek és még sok más esemény pergett le a szemem előtt. Az egész valószínűleg nem tartott to-vásodperc töredékénél. Aztán elmúlt, én ott álltam és bámultam a teherkocsira és azonndolkodtam, vajon halott vagyok-e, vagy ta-lán angyal? Megcsíptem a karomat, hogyggyőződjek arról mi vagyok, halott, vagy lélek, vagy tulajdonképpen mi? A kocsi összetört és

y karcolást se kaptam. A szélvédőablakon át repülhettem ki. Mindenesetre az üveg teljesenzetörött. Amikor kissé megnyugodtam, arra gondoltam, milyen különös volt az egész, oly-ann

gy egész életemre maradandó benyomást hagyott, mert egy kritikus pillanatban az öntudatomoonult az egész életem. Való-

nűleg át tudnám gondolni mégegyszer ezeket az eseményeket s amikor ezek megismétlődnénelékezetemben, bizonyára jó negyedórára lenne szükségem. De akkor minden egyszerre tör-ténészen magától, alig egy másodperc alatt.

lóban bámulatos voltl”

tár, vagy sorompó

hány esetben a résztvevők leírták, hogy halál-közeli-élményeik folyamán eljutottak egy hely-hit „határ”, vagy „választóvonal” szóval 100

öltek meg. A különböző szereplók ilyen kifejezéseket használnak: vizek, szürke köd, ajtó, egyzőn keresztül menő kerítés, vagy egyszerűen: vonal. Ezek bizonyos kérdéseket vetnek fel — mészetesen csak elméletileg — vajon mi az alap-ja a különböző személyek által tapasztalt kül

ző ábrázolási módnak? Az egyes változatok-ban meg kellene találni a közös jelentést, mert a sentése ezt lehetővé teszi. Nézzünk meg most néhány közlést, melyekben a határ, vagy aasztóvonal fogalma jut kifejezésre: 1. „Szívroham következtében .meghaltam’. Amikor holtan

küdtem, hirtelen egy hullámzó ga-bonamezőn találtam magam. Csodaszép volt.

nden ragyogó zöld - olyan színben, amilyen itt a földön nem létezik. A mezőn észrevettem egyrítést és elindultam feléje. A másik oldalon észrevettem egy embert, aki szintén a kerítéshezzeledett, mintha találkozni akart volna velem.

zzá akartam menni, de úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlanul visszahúz. Ugyanakkor látgy ő is megfordul és eltávolodik a ke-rítéstől.”



„Első gyermekem szülése közben a következő élményem volt. Amikor az orvos terhességemolcadik hónapjában mérgezési tüneteket állapított meg, kórházba küldött, ahol meg tudja in-díülést. Közvetlenül a szülés levezetése után olyan súlyos vérzés lépett fel, amit az orvos is alig tgállítani. Tudtam, mit jelent ez, mert magam is kórházi ápolónővér voltam, felismertem a vesyszercsak elvesztettem az eszméletemet és egy visszatérő, dörömbölő

ompszerű zajt hallottam. Amikor öntudatra 37ébredtem, egy hajón voltam, mely vizén haladt

resztül. A túlsó parton összes szeretteimet megláttam, akik már korábban meghaltak - anyá-

t, apámat, nővéremet és másokat is. Pontosan láttam őket, megismertem az arcukat, ugyanaz vnt a földön. Hozzá mjöttek, hogy köszönt-senek, de én egyre csak ezt ismételgettem: ,Nem, neg nem vagyok kész arra, hogy hozzá-

k csatlakozzam, nem akarok meghalni. Még nem készültem fel a halálra!’

valóban különös élmény volt, mert egész idő

tt láttam az orvosokat és a nővéreket, akik a testem körül foglalatoskodtak. Ügy tűnt föl, minthm én lennék az az ember — az a test -, amit körülállnák, hanem csak egy szemlélő. Kö-

ni akartam az orvossal, hogy nem fogok meghalni, de senki se hallott. Az orvosok, nővérek,ülőszoba, hajó, víz(a túlsó part - mindez együtt egy nagy egészet alkotott. Mindezt egyszerre láy, mintha mindkét jelenet pontosan egymáson lenne.

tán a hajó majdnem megérkezett a túlsó partra, de a part előtt megfordult és visszafelé indult. vosnak ismét érthetően jeleztem és ezt mondtam: ,Nem fogok meghalni.’ Ebben a pillanatbanhettem magamhoz. Az orvos elmesélte nekem, mi történt: szülés utáni vérzésem volt ésszálnyira voltam a haláltól, de most már túl vagyok a nehezén.”

„Súlyos vesebetegség miatt beutaltak a kórház-ba és kb. egy hétig eszméletlenül feküdtem. Orm teljes bizonytalanságban voltok, vajon túl-

m-e? öntudatlan állapotomban azt éreztem, hogy felemelkedtem a magasba - mintha nem 66

ne testem. Ragyogó fehér fény jelent meg előttem. Olyan világos volt, hogy nem tudtam átlátnta, mégis a közelében tartózkodtam s ez csodálatosan megnyugtatott. A földön semmi sincs, amhez hasonló volna. Miközben a Fény jelen volt, gondolatok, vagy szavak jutottak el hozzám: ,Marsz halni?’ Azt válaszoltam, nem tudom, mert nem ismerem a halált. Erre a Fény megmagyarépj át ezen a vonalon és meg fogod tapasztalni.’ Bár a vonalat nem láttam, mégis éreztem, hog

zódik az a vonal. Amikor átléptem, eltöltött valamilyen elképzelhetetlen béke és nyugalom érznden gondom elmúlt.”



Egy szívroham után egyszercsak sötét ürességbe kerültem és tudtam, hogy elhagytam fizikaitemet és meghaltam. ,Uram, én mindig a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint cselekedtrlek, segíts meg engem!’ — szaladt át rajtam a gondolat. Ugyanakkor kijutottam a sötét-ségbőmarosan minden halványszürke lett körülöttem és aztán lebegtem, vagy gyorsan sik-lottam tovzürke ködön át afelé, amit messze a távolban magam előtt láttam. Olyan gyorsan rohantam, hogam erejéből erre képtelen lettem volna. Amikor egész közel voltam, átláttam a ködön: emberlantottam meg, akiknek ugyanolyan alakjuk volt, mint a földön. Azt is láttam, hogy milyenületekben tartózkodnak. Minden ragyogó fényben úszott, mély aranysárga izzásban, melymolygott, de másként, mint a földön levő kemény arany tónus.

mikor közel kerültem, barátságos érzés töltött el, olyan érzés, amit emberi szavakkal nem lehetvisszaadni. De az idő még nem érkezett el szá-

mra, hogy ezen a ködön átmenjek A ködön túl láttam Károly nagybátyámat felém jönni. Q

r korábban meghalt. Megállított és megparancsolta: ,Térj vissza! Munkádat még nem fejezted

dön. Fordulj vissza inneni’ Nem akartam visszatérni, de mást nem tehettem. És még ugyanabblanatban visszakerültem a testembe.

mellemben iszonyú fájdamat éreztem és hallottam kisfiam rimánkodását: ,Édes Istenem, hozdsza az én mamimat!”

„Kritikus állapotban vittek kórházba. Azt mondták, gyulladásom van, amelynek orvosom szerisz következményei lehetnek. A kórház-ba behívatták hozzátartozóimat, mert úgysem élek sok

össze is jöttek az ágyam köré - amíg az orvos várta, hogy meghalok, nekem úgy tűnt föl, minkonaim egyre távolabb kerülnének tőlem. Majd azt láttam, hogy ők visz-szatérnek és én távolotőlük. Egyre elmosódottabban láttam, mégis felismertem őket.

vesztettem az eszméletemet és semmiről sem tudtam, ami a szobában történik, hanem hirtelenűk V alakú átjáróba kerültem. Olyan széles volt, mint ez a szék. Ezen át fejjel csúsztam lefelé.zeimet oldalamhoz szorítottam. Be-iül észrevettem egy szép, fényes, kilincs nélküli ajtót, melén keresztül sugárzó fény áradt ki. Oly csodaszépen csillogott, hogy arra gondoltam: micsoda

dám és boldog lehet az élet odabenn! Nagy vágy fogott el, hogy bemenjek az ajtón. Mindenki v

t és táncolt. Körül-néztem és azt mondtam: .Itt vagyok, Uram, ha akarod, végy engem magadhú, fiúi’ - szólt 100

zzám és azonnali hatállyal visszarendelt engem. Még a lélegzetem is elakadt”

sszatérés



oknak az embereknek, akikkel beszéltem, valamikor vissza kellett térniök élményeikből. Idő-

zben meglepően megváltozott a halálról vallott felfogásuk. Amint hallottuk, voltak olyanok, akaláluk” után néhány pillanat múlva két-ségbeesetten kívánkoztak vissza anyagi testükbe és halatt bánatosak voltak. Amikor azonban a haldokló bizonyos mélységig jutott élmé-

eiben, nem tetszett neki a visszatérés, sőt igyekezett ellenszegülni, nehogy vissza kelljen venniformáját. Különösen érvényes ez azokra, akik találkoztak a Fénylénnyel. Ahogy ezt egy férfidozva kijelentette: „Ennek a Lénynek a közelségét sohase akartam elhagyni!”

kivételek e szabály alól inkább látszólagosak, mint valóságosak. Többasszony, akinek élmé-

e idején kisgyermekei voltak, közölte, hogy személy szerint szívesebben ottmaradt volna, aholeket az élményeket tapasztalta, de kötelességének érezte, hogy visszatérjen és gyermekeitnevelje.

ondolkoztam, hogy itt maradjak-e? Aztán megláttam három gyermekemet és férjemet Mit tegm könnyű elmagyarázni. Amikor a Fény jelenlétét éreztem, akkor tényleg nem akartam visszacsaládom iránti felelősséget nagyon komolyan vettem és abban a pillanatban 39is tudatában vonek, így előbbrevalóna|<

tottam, hogy visszatérjek.”

ás személyek közölték velem, hogy biztonság, ban érezték ugyan magukat szokatlan, testnél-küapotukban, mégis azon voltak, hogy visz-szatérjenek a fizikai létbe, mert befejezetlen fe-ladattak. Néhány esetben ez a feladat a befejezetlen tanulmányt jelentette.

árom évet már elvégeztem az egyetemen, csak egy év volt még vissza. Ezért mondogattam: ,Narok még meghalni!’ Ha a Fénnyel való együttlét néhány perccel tovább tartott volna, ak-i kor ban feloldódtam volna, amit pillanat- !

lag átéltem. Akkor valószínűleg többé nem gondoltam volna tanulmányaimra.”

megkérdezzük, hogy a fizikai életbe való visszatérés hogyan és milyen ok miatt következik I

kor az általam összegyűjtött vallomások alapján rendkívül változatos képet kapunk. A legtöbbztvevő erről semmit se mond. Nem tudják, hogyan tértek vissza; elképzelésük sincs |

a. Egynéhányan azt állítják, hogy ők maguk akartak visszatérni a földi létbe s ezt így feje-zik k

mikor kiszabadultam a testemből, bizonyos voltam abban, hogy nem sokáig maradhatok fizikatemen kívül - mások ezt természetesen nehezen értik meg, de előttem akkor nagyon vi-lágos v

ntenem kell, tovább távolodjak tőle, vagy visszatérjek beléje?



odaszép volt ott a túloldalon ós szívesen ott is maradtam volna, de tudtam azt, hogy a dön haszadatom volt, s az bizonyos szempontból ugyanolyan szép. Ezért döntöttem: ,l9en’



0

visszatérek és élek’ - és visszatértem a testembe. Úgy tűnt nekem, mitba a vérkeringést éndítottam volna el. Mindenesetre ettől kezdve javult az állapotom.”

ások úgy vélik, hogy a továbbélés engedmé-

e „Isten” akaratából, vagy a Fényfény közreműködéséve! valósult meg, vagy mert ők ezéitádkoztak (többnyire önzetlenül), vagy mert az Isten, vagy a Lény őket különleges feladat betölére rendelte.

z asztal fölött lebegtem, mindent láttam, ami a teremben történt. Tudtam, hogy számomra itt agy meghaltam. Aggódtam a gyermekeimért, ki viseli gondjukat? Valójában ezért nem voltam ghalni. Igy az Úr megengedte, hogy tovább éljek.”

y férfi így emlékezik vissza:

z Isten valóban kegyes volt hozzám. Halott voltam, de ő visszahozatott az orvosokkal, mert tet velem. Hiszem, hogy a feleségemen akart segíteni. Feleségem iszákos volt és igazán nem tu

gyan boldogult volna nélkülem.

most jobban van. Erősen hiszem hogy az, ami velem történt, segített rajta.”y fiatal anya: „Miért küldött vissza az Ür, nem tudom. Amikor ott voltam, világosan éreztemenlétét. ö ismert engem és tudta, ki vagyok. Lát-ta, hogy az idő nem jött még el, hogy az égbenradjak; hogy miért, nem tudom. Azóta gyakran gondolok arra, valószínűleg azért, mert kétgyereket kell felnevelnem, vagy egyszerűen azért, mert még nem voltam készen arra, hogy ottessek. Magamnak se tudom ezt megmagyarázni s még mindig keresem rá a választ.

0Néhány kevés esetben az érintettek olyformán nyilatkoznak, hogy saját akaratuktól függetlensok szeretete és imája hozta vissza őket a ha- í Iáiból:

dős nagynénémmel együtt voltam utolsó betegsége alatt és ápoltam őt. A családban mindenki aádkozott, hogy meggyógyuljon.

legzete többször kihagyott, de aztán magához tért. Egy napon kinyitotta a szemét és azt mondtan, én ott fenn voltam, ott a túlvilágon.



t csodaszép. Szívesen ottt maradnék, de amíg ti imáitokkal magatok mellett tartotok, nem te-em.’ Mindnyájan abbahagytuk az imát, és ő

marosan meghalt.”

y asszony mesélte: „Bár az orvos megállapította halálomat, én tovább éltem. Az az élmény, mkor átmentem, annyira örömteljes volt, hogy rossz érzés egyáltalán nem volt bennem.

mikor .visszajöttem’ és kinyitottam a szememet, láttam a nővéremet és a férjemet, akiknek arcgkönnyebbülés látszott. Arcuk könnyes volt, de örültek, mert felébredtem. Egészen világosanztem, hogy nővérem és férjem szeretete hívott vissza, mely mint egy mágneses erő vonzott ent hiszem, hogy az egyik ember visszahoz-hatja a másikat.”

érintettek sok esetben arra emlékeznek, hogy | sötét folyosón gyorsan visszahúzták őket, melyményük első szakaszában átmentek. így beszél egy férfi, aki „halott” volt, és akit egy sötét völgresztül hajtottak. Már-már kiért a völgyből, amikor hallotta, hogy hátulról a ne-vén szólítják. Aszafelé húzták őt hasonló gyorsasággal.



6

ak nagyon kevesen élik át tudatosan a testük-be való visszatérést. A legtöbben azt állítják, él-nyük végén az volt a benyomásuk, hogy egyszerűen „elaludtak”, vagy elvesztették az öntu-datgy később az anyagi testben ébred-jenek föl.

em emlékszem, hogyan kerültem vissza fizikai testembe. Úgy éreztem, mintha elűztek, vagyltattak volna — és aztán az ágyban egyszercsak felébredtem. A többiek még mindig ugyanazoyen voltak, ahol őket a testen kívüli állapotban láttam.”

ások viszont emlékeznek arra, hogy élményük végén nagyon gyorsan, sőt gyakran egy rántássazták vissza őket fizikai testükbe.

mennyezet alatt lebegve láttam, hogyan élesztgetnek. Amikor az elektródokat a mellemreyezték és testem megvonaglott, éreztem —mint egy kő esem bele a testembe. Aztán arralékszem, hogy a testemben felébredtem.”

ás: „Eldöntöttem, hogy visszatérek és még abban a pillanatban egy ugrással, egy hatalmas ugrászatértem a testembe. Abban a pillanatban éreztem, hogy visszakerültem az életbe.”

ok a vallomások, melyek részletesen kifejtik a testbe való visszalépést, azt állítják, mintha az jen keresztül” történne. „Az .énem’-nek volt egy nagyobb és egy kisebb vége. A baleset után,után a fejem fölött lebegtem, ez visszatért a testembe. A test elhagyásánál a nagyobbik vé-

jött ki először és most a visszatéréskor a kisebbik vége volt elöl.”

laki ezt mondta:

„Miközben figyeltem, hogyan szedik ki a testemet a kormánykerék mögül, egyszercsak örvényadott el és keresztülhúzott egy zárt, teljesen sötét termen, ami tölcsérformájú volt. A szívás mszahúzott a testembe, a fejemből látszott kijönni, s igy kerültem vissza. Az egész olyan gyorsatént, hogy nem volt időm gondolkodni, még kevésbé dönteni. Egyik pillanatban még pár méteegtem a fejemtől, a másikban már el is múlt az egész. Még gondolni se tudtam arra, hogy engst visszaszívtak a testembe.”



élményekkel kapcsolatos különböző érzések a betegségből való felgyógyulás utón bizonyos idg megmaradnak.

„Visszatérésem utáni első héten néha sírtam, mert láttam azt a világot, én viszont itt élek.

ívesen sohasem tértem volna vissza.”

„Csodálatos érzéseket hoztam magammal, melyeket ott kaptam. Ez az érzés több napig eltartoha még most is érzem.”

„Ezt az érzést akkor nem lehetett szavakkal kifejezni. Bizonyos értelemben megőriztem azt.

hasem felejtem el, mindig gondolok rá.”

zlési kísérletek

ngsúlyozni kell, hogy azoknak, akiknek ilyen élményük volt, semmi kétségük nem volt annakódiságáról és jelentőségéről. Velük folytatott beszélgetéseimben a témának megf®”

ő kifejezéseket használtak. Itt egy példa: „Amikor testemen kívül tartózkodtam, a leg*



6

gyobb mértékben ámultam azon, ami velem történt. Nem tudtam magamnak megmagyaráz-ni,gis valóság volt azl Világosan láttam testemet távol magamtól. Nem voltam olyan han-gulatbgy ilyen dolgokat kitaláljak, vagy kívánjak. Nem hallucináció volt! Nem voltam olyankiállapotban!”

y másik: „Ez egészen más volt, mint a hallucináció. Egyszer a kórházban kodein hatására volt lucinációm, de az sokkal előbb volt, mint a balesetem. Ez az élmény egészen más volt, mint alucináció, valami teljesen más.”

ek a megjegyzések olyan emberektől származ-nak, akik meg tudják különböztetni a képzeletetmot a valóságtól. Azok az emberek, akikkel beszéltem, ép érzékkel rendelkező, kiegyensúlyozo

mélyiségek. Tapasztalatukat nem úgy mondják el, ahogy az álmot meséli el az ember, hanem óságos történésnek ér-telmezik, amely velük valóban megtörtént.

r tudják, hogy élményük valóságos volt és ennek hatása számukra jelentős, mégsem fele-dik egy a mai társadalom nem szívesen fogadja az ilyen természetű közléseket. Több esetbenasztaltam, számolnak azzal, ha élmé-

eikről másoknak beszámolnak, óvatosan kell bánniok ezzel a témával. Sok esetben haszno-sabták, ha hallgatnak azokról, legfeljebb legközelebbi hozzátartozóik előtt nyilatkoztak.

ölöttébb tanulságos élmény volt. Ennek ellenére gátlásom van, amikor arról másoknak be-szélak néznek rám, mintha hibbant lennék.”

sonlóképpen nyilatkozik más is: „Sokáig 67senkinek se beszéltem erről és egészen magambántottam. Rossz érzésem volt emiatt. Azt hittem, senki se hiszi el, amikor az igazságot i mondomek, hogy ezt mondják: ,Ó, mindez csak kitalálási’ Egy napon elhatároztam: elmon-dom a

aládomnak, vajon hogyan fogadják? -

elmeséltem nekik. Különben a mai napig másnak még nem beszéltem erről. Gondolom, a csalitte, hogy olyan messze voltam.”

ások a legelső alkalommal mindjárt a közvetlen környezetüknek próbálták elbeszélni élmé-

üket, de amikor visszautasításban részesültek, ők is elhallgattak.

„Anyám volt az egyetlen személy, akinek megpróbáltam élményemről beszélni. Röviddel azmény után említettem neki, mit éltem át. De akkor még kisfiú voltam és ő nem tulajdonított



entóséget a dolognak. Ezért többé senkinek se mertem elmondani.”

„Megpróbáltam a plébánosomnak elmondani, de ó megmagyarázta nekem, hogy hallucináltamkor aztán befogtam a számat.”

„A középiskolában meglehetősen népszerű

tam. Mindig rendes voltam a többiekhez és sohase lógtam ki a sorból. Nem voltam vezér-yéniség, inkább alkalmazkodtam a többiekhez. Amikor ezeket az élményeket átéltem és be-széuk a többieknek, egyszerűen hülyének tartottak. Ha megpróbáltam erről beszélni, érdeklődésselgattak, de később a fülembe jutott, hogy mindenütt mondogatják: ,Ennél valami nincs rendbekor megjegyeztem, hogy aZ

ész csak vicc volt és többé nem beszéltem er-ről. Nem akartam olyan helyzetbe kerülni, hogy 1

al mutogassanak rám: .Nézzétek ezt a csoda-bogarat, micsoda bolondos dolgok történtek ve-lezel az elbeszéléssel csupán azt akartam je-lezni, hogy az életben sokkal több dolog létezik, miiről az ember álmodhat. Azt hiszem, hogy ez csak képzelődés.”

„Miután újraélesztettek, a nővéreknek el akartam mesélni, mi történt velem, ók azonban azt

ácsolták, hogy ne beszéljek erről, mert az csak képzelődés.”

y jutnak el az érintettek arra a következtetés-re, amit egyikük a következőképpen fogalmazott mamarosan tapasztaljuk, hogy ezeket az emberek nem olyan könnyen értik meg, mint ahogyretnénk. Másrészt ezt a dolgot nem lehet úgy eléjük állítani, mint amit minden utca-sarkon leh

ni.”

eglepő, hogy az általam megvirsgált összes esetben csak egyetlen orvos tanúsított megértést, vezte ki együttérzését a halál-közeli-élmé-

ekkel kapcsolatban. A testenkívüli állapot megtapasztalása után egy lány a következőket mondsaládom hozzátartozói és én megkérdeztük az orvost, mi történt velem? Azt válaszolta, hogy süléseknél és nagy fájdal-maknál gyakran megtörténik, hogy a lélek elhagyja a testet.”

jól átgondoljuk, hogy a halál-közeli élmé-



eiket elbeszélő személyek általában megnem-

ésre és kételkedésre találnak, nem csoda, ha idővel olyan meggyőződésre jutnak, hogy teljesenyedülinek érzik magukat olyan élménnyel, amit rajtuk kívül senki se tapasztalt meg. Egy férfi

mondta:

„Olyan helyen voltam, ahol még senki sem járt.”

a szóbanforgó személyeket élményük apró részlete felől kérdeztem és megmagyaráztam, hogsok pontosan ilyen élményekről és észrevételekről számoltak be nekem, akkor rendkí-

megkönnyebbültnek látszottak. „Nem is hittem, hogy megélem, hogy mások is ugyanilyene-kek át - holott ilyenekről én sohasem hallottam … Boldogít az a tudat, hogy nem én vagyok azyetlen, akinek ilyen élménye van. Most legalább tudom, hogy nem vagyok bolond. Én ezt mindóságos tapasztalatnak tartottam, ámde erről másoknak sohase beszéltem, mert féltem, hogy az

gják gondolni: ,Akkor még normális voltál, amikor megállt a szívverésed!’

ndig hittem, hogy ezt mások is átélhették, de én valószínűleg sohase fogok megismerni senkitenről hallott volna. Most alig hiszem, hogy erről másokkal is lehet beszélni. Ha azelőtt, mi-előtam, valaki ilyenekről beszélt volna nekem — akkor valószínűleg ránéztem volna és azt kérdegamtól: hát ez miféle medvét szeretne rám sózni? Ilyen a mi társadalmunk.”

ilyen élményekkel rendelkező emberek félénk-sége mellett van még egy ok, amiért nem szíveszélnek tapasztalataikról. Érzik, hogy él-ményüket nehezen tudják közölni, mert az emberi bes

ol esik azoktól az érzés- és létformáktól, amiket ók megéltek. Ezért érzik úgy.

gy hiábavaló lenne ezekről beszélni.



00

ész életre kiható következmények A fentemlített dolgok terjesztésére tudtommal még sehol aágon egyetlen szónoki emelvényt sem ácsoltak; azért, hogy bárki is hivatásos pró-

aként elfogadtassa az emberekkel a halál-tapasztalatokat. Senki sem akart másból prozelitátnálni és meggyőzni másokat, hogy igaznak fogadják el személyes tapasztalatát. Sót! Az okozohézséget, hogy ezek az emberek nagyon zárkózottak, ha másoknak kell elmondani tapasztalatu

pasztalataiknak az életükben megnyilvánuló hatása nem volt feltűnő, hanem inkább szerény.

kan mondták nekem, hogy életüket szerették volna teljesebbé tenni. Ezek hatására jobban el-ndolkodtak és mélyebben kezdtek foglalkozni a végső dolgok kérdésével.

Mielőtt az egyetemre kerültem, kisvárosban éltem. A környezetem meglehetősen szűklátókö-

emberekből tevődött össze. Tipikus diák-klikk tag voltam. Aki nem tartozott az én baráti kö-

mhöz, ahhoz nem volt semmi közöm.

mikor azonban ez a dolog történt velem, igazi tudásszomjam támadt. Akkor még nem tudtam, hezhet valaki, aki ilyen dolgokban jártas, mert az addigi szűk kis világból még nem láttam továbzichológiáról és hasonlókról még semmit se tudtam. De világosan éreztem eme esemény után,

ról holnapra idő-bb lettem, mert számomra új világ nyílt meg, amit azelőtt nem tartottam lehetségesnek. Ezutánndoltam arra, hogy sok dolog van még, amit tudnom kell. Vagy más szavakkal: több dolog 89léletben, mint a péntek esti mozi és a foci. Aztán ilyen kérdések kezdtek foglalkoztatni, mint pol van az ember és elméjének vég-ső határa?’ Egészen új világ nyílt meg előttem.”

y másvalaki ezt állította:

zóta mindig az jár a fejemben, hogy mit tettem az életemben és milyenné kell azt formálni. Adtemmel meg voltam elégedve.

m gondolom, hogy a világ a hibás, mert amihez kedvem támadt, azt megtehettem és kedvem sg is tettem. Mi mást kívánhattam volna még? De amióta meghaltam, az átélt tapasztalat után

rdezgetni kezdtem magamtól: vajon amit tettem az jó, vagy rossz volt, vagy csak az én számomt jó? Eddig az ösztöneimre ha-gyatkoztam, ma azonban mindent szépen, lassan átgondolok. Mbb mindent meg kell értenem és emésztenem.



abban olyan feladatokon fáradozom, melyek fontosabbak. Ezzel az eszem és a lelkem is többeost jobban érzem magam. Törekszem arra, hogy ne legyenek előítéleteim, s az embereket ne fegy fekete szemüvegen keresztül nézzem. A jót azért akarom tenni, mert az jo és nem azért, mekem jó. Ogy tűnik föl, hogy a dolgokat ma sokkal világosabban látom.

ndez azért van, mert történt velem valami és ebben a tapasztalatban láttam azokat a dolgokat.

ások azt közlik, hogy visszatérésük után megváltozott a magatartásuk a testi léttel szemben.

y asszony pl. egész egyszerűen így beszélt: „Az életem azáltal sokkal értékesebb lett.”

e, egy másik nyilatkozat:



00

alamiképpen áldás volt számomra, mert az infarktus előtt mindig aggódtam gyermekeim jö-

e miatt, sokat rágódtam a múltomon és teljesen megfeledkeztem a jelenről és annak szép oldaállítottságom most egészen más.”

hányan arról beszéltek, hogy ez a tapasztalat megváltoztatta bennük a lélekről, no meg a test é

ek közti értékfokozatról vallott felfogá-

kat. Ez különösen egy asszony szavaiból derül ki, akinek testenkívüliség élménye volt, amikorgyon közel került a halálhoz: „Abban a pillanatban tudatosabban figyeltem a lelkemre, mint atemre. A lélek fontosabb lett, mint a testi külső. Azelőtt ez fordítva volt. Addig a testemredítottam nagyobb figyelmet; hogy mi van a lelkemmel? - no jó, hát az csak éppen van. Az élmn lelkem került az érdeklődés középpontjába, a test csak másodrendű lett - az csak egy dolog,

elket bezárja. Nem törődöm azzal, van-e testem, vagy nincs. Az nem fontos, sokkal fontosabb,elkemmel törődjek.”

ynéhány esetben hallottam a tanúktól, hogy pszichológiai tekintetben intuíciós képességeketreztek:

halálélmény után úgy tűnt, mintha új lelkem lenne. Sokan mondták nekem azóta, hogy azonnaami nyugtató hatást árasztok rájuk, ha bajba kerülnek. Lehet, hogy igy van, mert mostanábanban együttérzek az emberekkel, mintha gyorsabban megérteném, mi a bajuk.”

zt hiszem, hogy a halálélménnyel kaptam valamit: érezni tudom, hogy másoknak mire vanükségük az életben. Ha pl. valakivel a liftben együtt mentem fel az irodaházba, ahol dolgo-91zfordult, hogy az illető arcáról le tudtam i olvasni, hogy segítségre van-e szüksége és mi- |

n segítségre. Akkor bevezettem őt a szobám-ba és elbeszélgettem vele gondjairól.”

baleset óta az az érzésem, hogy megértem mások gondolatait és érzéseit. Érzem az ellen-szeníy belőlük felém árad és gyakran ké-

s vagyok arra, hogy megértsem a gondolatai- ; kát, mielőtt azt szavakkal kimondták volna. Eztkan hiszik el nekem, pedig azóta volt né- •

ny különös élményem. Amikor egyszer egy tár- ; saságban voltam, meggyőződtem arról, hogyatolvasó vagyok. Volt ott néhány vendég, akik engem nem ismertek, egyszercsak felálltak és

mentek. Megijedtek, hogy boszorkány, vagy hasonló vagyok. Nem tudom, hogy ezt a képessé-

akkor szereztem, amikor .halott’ voltam, vagy már bennem szunnyadozott korábban rs, csak



sználtam a balesetemig.”

„leckéztetések”, melyek a haláltapasztalat után megmaradtak, egy pontban csodálatpsangegyeznek. Csaknem minden érintett hangsú-

zta, hogy az ember életében mennyire fontos embertársainkat szeretni és szeretetből jót tenni.

y férfi, aki találkozott a Fénylénnyel, tökéletes szeretetet és ráhagyatkozást érzett, különösen aikor az ő jelenlétében egész élete ké-

k formájában kitárult. A „kérdés”, amit a Lény feltett neki, arra hívta fel a figyelmét, hogy tuds másokat így szeretni? Most mar tudja, a földön az a feladata, hogy megtanulja elsajátítani aretetnek ezt a formáját.

ások arra teszik a hangsúlyt, hogy mennyire fontos megszerezni a tudást. Halálélményük 92

zben tudomásukra hozták, hogy a tudás megszerzése a földi élet után is folytatódik. Egy asz-szminden művelődési lehetőséget felhasznált a halál-élmény után. Egy férfi így nyilatkozott:

Mindegy, hogy hány éves az ember, a tanulás sohase fölösleges. Mert azt mondták, hogy a tanuyan folyamat, mely az örökké-

óságon át is tart.”

erjúpartnereim egyike sem említette, hogy ha-lál-élményéből azzal a tudattal került volna ki,

ntha ő erkölcsileg „tiszta”, vagy tökéletes lenne. Egyikük életébe se férkőzött bele a farizeusi gn tökéletesebb vagyok, mint te”. A legtöbben arra mutatnak rá, hogy magukat tovább-ra isdoklóknak és keresőknek tartják. A ha-lálban tapasztalt látomásuk új célokat, új er-kölcsi elveelhatározásokat adott nekik, hogy ezek szerint éljenek. De nem adta meg nekik az azonnaligváltottság, vagy erkölcsi csal-hatatlanság érzését.

halál új szemlélete

rmészetesen felvetődik a kérdés, vajon milyen hatással van ez az élmény az érintettek testi ha-lott felfogására, különösen azoknál, akik azelőtt nem hitték el, hogy a halál után valami mégténhet. Valamilyen formában majdnem minden tanú kijelentette, hogy többé nem fél a haláltóérdés némi tisztázást kíván. Elő-

ör, bizonyos halálnemek ellenszenvesek, má-

dszor, a megkérdezettek egyike sem maga kereste a halált. Mindnyájuknak az az érzése, hogy tben bizonyos feladatot kell betölteniük és egyetértenek egy férfi szavaival, aki nekem ezeket



ndta: „Lényegesen meg kell változnom, mi-előtt ide elmennék!” Az öngyilkosságot, mint eb-brendbe való eljutás eszközét, mindnyá-

elutasították. Megértették velük, hogy a halott állapotot ne tekintsék többé rettenetesnek.

gyeljünk meg néhány feljegyzést, melyekből ez a felfogás kiderül:

gy találom, hogy ez az élmény valami át-i alakulást hozott az életemben. Csak tízéves gyerektam, amikor ez megtörtént és a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy van élet a ha-lál így nem félek a haláltól. Valóban nem. Néhány emberről tudom, hogy szörnyen félnek tőle. Nkon mosolyognom kell, ha hallom, hogy az emberek kételkednek abban, !

gy van-e továbbélés, vagy egyszerűen kijelen-tik: ,A hclállal mindennek vége.’ Ilyenkor azt ]

ndolom magamban: .Ezeknek fogalmuk sincs róla.’ Életemben már sok kellemetlen dolgot Igéltem. A boltban már pisztollyal is kényszerítettek és ez álmomban visszatér. Ennek ellené-

nem rémítettek meg vele, mert arra gondoltam, hogyha meg kell halnom, ha tényleg meg-

ek, tudom, hogy valahol tovább fogok élni.

mikor kisfiú voltam, iszonyodtam a haláltól.

zaka gyakran felriadtam, ordítottam és tom-boltam. Apám és anyám berohantak a szobám-ba

gkérdezték, mi a baj? Azt mondtam nekik, nem akarok meghalni, de tudom, hogy meg kell hat meg kell akadályoznotok! Anyám így szólt hozzám: ,Nem, ezt mi nem tudjuk meg-tenni, ez n jól, ahogy van és mindnyá-



4

nknak bele kell ebbe törődni!’ Még azt is mondta, hogy mindenkinek egyedül kell oda eljutni, dig jól fel kell készülni. Évekkel anyám halála után a feleségemmel beszéltem a halálról. Mégndig féltem, nem akartam, hogy bekövetkezzék. De eme élmény után többé nem féltem a haláilyen érzések elmúltak. A temetés többé nem ellenszenves, sőt valami örömfélét érzek, mert

dom, hogy a halott mit hagyott el. Hiszek abban, hogy az Isten azért részesített engem ebben azményben, mert nagyon féltem a haláltól. Persze, a szüleim is vi-gasztaltak, de csak az Isten

ugtatott meg. A szüleim erre képtelenek voltak. Tovább nem be-szélek erről. Eleget tudok ahhgy nyugodt és elégedett legyek.”

Most egyáltalán nem félek a haláltól. Ez nem azt jelenti, hogy vágyódom a halál után. vagy mosg akarnék halni. Most nem szeretnék a túlvilágon élni, mert még itt kell élnem. De egy-

alán nem félek a haláltól, mert tudom, hová megyek, ha innen elmegyek; mert én már voltam o

mit a Fény utoljára mondott nekem mielőft visszatértem a testembe, a földi létbe, tartalmilag t: visszajöhetsz és tovább élhetsz, de eljön az az idő, amikor ismét eljövök érted és akkor valóg fogsz halni. — Tudom, hogy a Fény vissza fog jönni, csak az a bizonytalan, hogy mikor? Higy az élmény hasonló lesz a mostanihoz, csak még sokkal szebb, mert akkor már tudom, mi vánem fog akkor felizgatni. De nem hiszem, hogy hamarosan visz-95szatérhetek oda. Néhány dog itt el kell intézni.”

ndezek a kijelentések azt mutatják, hogy a halál gondolata elvesztette minden rossz izét.

nek az az oka, hogy a halálélmény után az érintett személyeknek többé nincs kétségük afelől, hesti halál után van további élet. Ezt nem úgy tudják, mint egy kigondolt lehetőséget, hanem miát tapasztalatukból szerzett tényt.

eretnék emlékeztetni a könyv elején tárgyalt fejtegetésre, ahol beszéltem az álomról és a felejtt szó volt arról is, hogy a halált sokan azonosítják ezekkel a fogalmakkal. Akik már egyszereghaltak”, azok elutasítják ezt az azonosítást és más hasonlattal fogalmazzák meg a véleményalál olyan, mint az egyik állapotból a másikba való átmenet, vagy mint az ön-tudatnak, a létnegasabb létrendbe való felemelkedése. Egy asszony, akit a meghalt rokona várt, a halált „hazat

k mondta. Né-

nyan valamilyen kedves személlyel való együtt-léthez, felébredéshez, egy vizsga sikeres letéteez, vagy a fogságból való szabaduláshoz hasonlítják a halált.

gyesek azt mondják, nem kell használni a .halál’ szót, mert az félelmet kelt. De én egé-



n másként gondolom. Ha valaki átéli a ha-lólt, mint ahogy én átéltem, akkor tudja valójá-

n, hogy egyáltalán nincs is halál. Az ember csupán átmegy egyik életből a másikba, mint ahogalános iskolából a középiskolába és a felsőiskolába.”

földi élet olyan, mint a fogság. Be vagyunk zárva ebbe az állapotba és közben el se tudjuk 96

pzelni, hogy testünk mennyire börtön. A halál nagy megszabadulás — hasonló a tömlöcból va-zabaduláshoz. Ezzel a hasonlattal lehet legjobban kifejezni.”

ég azok is, akiknek korábban megvolt a hagyományos elképzelésük a túlvilág természetéről, úgik, hogy a halál-élmény utón ettől bizonyos fokig eltávolodnak. Tény, hogy az általamzegyűjtött beszámolók egyikében sincsenek mitológiai képek. Senki sem beszélt a mennyorsz

pcsolatban gyöngykapukról, arany-utakról, hárfapengető angyalokról, vagy a po-kollal kapcsolgokról és vasvillás ördö-

kről.

egtöbb elbeszélésben nincs szó a jutalomról és a büntetésről, sőt azok sem említik, akik az-előejezetten így gondolkodtak. A legnagyobb csodálkozásukra azt tapasztalták, ha volt is egészen

yértelműen bűnös cselekedetük, melyről a Fénylény nyil van tudott, ó mégsem ha-raggal éshezteléssel reagált arra, hanem megértéssel és bizonyos humorral. Amikor egy asszony anylénnyel együtt áttekintette a saját életét, előfordult egypár olyan jelenet, ahol nem szeretettenem önzőén viselkedett. Mégis ezt mondta: „Amikor ehhez a jelenethez érkeztünk, csak azt addtomra, hogy tanulhatnék belő-

”

kan elvetik régi elképzelésüket a jutalomról és a büntetésről. Üj fogalmat alkotnak a túlvilág-romás szót használják, mely nem egyoldalú ítéletet jelent, hanem az önmegvalósítás vég-ső célekvő fejlődést, különös tekintettel a szeretetre és a tudásra, mely a halállal nem 97ér véget. Avilágon minden bizonnyal az örök-kévalóságig fog fejlődni, legalábbis a földi élethez képestgasabb fokra fog eljutni, ameddig azonban anyagi testünkben élünk, csak „tükör által a homálunk.”

hitelesség kérdése



rmészetesen felmerül az a kérdés is, vajon fel-hozható-e valamilyen bizonyíték a halál-közeli-

mények valódisága mellett, a tanúk elbeszélé-

ől függetlenül? Sokan elmondták, hogy saját testüket hosszabb időre elhagyták és bizonyíté-

több eseményt sorolnak fel, mely távollétükben a fizikai világban történt. Van-e tárgyi bizony

je olyan közlésnek, melyet szemtanú személyek vallomása és ezzel megegyező, később elmonmény támaszt alá?

hány esetben ezekre a kérdésekre meglepő

asz az igen. A testen kívüli állapotban történt események leírásának későbbi tanúsítása arra mgy azok valódisága ellenőrizhető volt.

bb orvos mesélte nekem, hogy mélységesen megdöbbent, amikor betegeik, pontosan, a va-lóságfelelően, minden orvosi ismeret nélkül, részletesen le tudták írni, amit az újjá-

sztésnél velük tettek, jóllehet az orvosi véle-mény szerint betegük akkor már „halott” volt.

ámos esetet elmondtak, amikor orvosokat, vagy másokat bámulatba ejtettek olyan történetekmondásával, melyeket akkor tapasztaltak, amikor testükön kívüli állapotban voltak. Egy lány p

tan feküdt, elhagyta a testét és át-100

nt egy másik kórházi szobába, ahol idősebb nővére sírdogált. A lány hallotta, amint a nővé-mondogatta: „Margit, kérlek, ne halj meg, ne halj meg!” Ez az idősebb nővér később megdöbblgatta, amikor húga elmondta neki, hogy hol volt akkor és mit mondott. Hasonlókat mondtak következő történetben is: „Amikor mindenen túl voltam, az orvos közöl-te velem, hogy bizon

yos volt az állapotom.

re azt feleltem: ,lgen, tudom.’ Mire ő: .Honnan tudja?’ Erre én: .Pontosan el tudom mondani öi történt.’ Nem akart hinni nekem. Ezért elmeséltem neki az egész történetet attól a mozzanattikor eláll a lélegzetem addig a pontig, amikor magamhoz tértem. Elcso-dálkozott, amint

domására hoztam, hogy mindenről tudok, ami velem történt. Nem tudta, mit mondjon erre, debször is bejött a szobába és különböző részletekről kérdezgetett.”

mikor a baleset után magamhoz tértem, apám volt mellettem. Nem kérdezgettem tőle, milyentam én, mit mondtak az orvosok, csak azokról a tapasztalatokról akartam beszélni, ami-ken

resztülmentem. Elmondtam apámnak, hogy a ház romjai közül ki húzta ki a testemet, milyen shába n voltak, akik segítettek és mit beszélgettek. Apám azt válaszolta: .Igen, való-

n minden így volt.’ Közben ez idő alatt testemet fizikailag elszállították. Egyszerűen nem volt



etőség arra, hogy ezeket a dolgokat lássam, vagy halljam, ha nem a testemen kívül lettem voln

gezetül a történetek hitelesítésére néhány esetben egy független harmadik személytől sze-99reonyítékot. Ámde, ha ennek a harmadik személynek közlését akarjuk bizonyítékul felhasznófoonyos nehézség merül fel. Előszöris az esetek többségében a történést maga a haldoklóonyíthatja, legfeljebb néhány rokon, vagy jóbarát. Másodszor, a legszenzációsabb és jól bizondáknál, amikor összegyűjtöttem, nyomatékosan megígértették velem, hogy a ta-núk nevét ne

olgáltassam ki. Ha mégis megtenném, meggyőződésem szerint az események jóval kevesebbonyítékkal rendelkeznének. Az okokat majd a zárófejezetben fogom elmondani.

haldoklás tapasztalatairól szóló beszámolók részleteiről és eseményeiről készült felmérésekgéhez értünk. Ennek a fejezetnek betetőzésére szeretnék egy meglehetősen szokatlan beszámo-zleteiben idézni, mely több olyan elemet tartalmaz, amikről eddig volt szó. Ezenkívül még olymmel is rendelkezik, ami sehol másutt nem szerepel: a Fénylény előre megmondja egy férfinazeli halálát, de most még egyelőre élni hagyja:

bban az időben súlyos légcsőasztmában és jóindulatú tüdódaganatban szenvedtem. Egy naponhögési rohamot kaptam és közben a ge-rinccsigolya alsó tájékán egy idegszalag (-szál) becsípőnzó fájdalmaim miatt hóncpokig járkáltam egyik orvostól a másikig. Egyikük vé-

egy idegsebészhez, dr. Wyatt-hoz irányított.

megvizsgált és közölte velem, hogy azonnal kórházba kell mennem. Mindjárt kaptam ágyat ésújtókötést.

Wyatt ismerte az én légzőúti betegségemet és elvitt egy tüdőszakorvoshoz, aki azt mond-100

hogy a helyzetet meg kell beszélni dr. Coleman altatóorvossal, ha altatásra lenne szüksé-

m. A tüdőorvos három hétig kezelt, amire azért volt szükség, hogy kissé felerősítsenek, és dr.

leman átvehessen engem. Ez végül egy hétfői napon meg is történt, bár volt némi kételye. Adőműtétet a következő péntekre osztották be. Hétfő este elaludtam és kedd reggelig nyugodtzakám volt, de reggel szörnyű fájda-lomra ébredtem. Megfordultam, hogy kényelme-sebbthelyzetet találjak, s ebben a pillanatban a szoba egyik sarkában, a mennyezet alatt megjelent ey. Olyan volt, mint egy fény-gömb, fényes golyó, nem nagyon rvagy,’ mondhatnám harminc-

gyven cm átmérőjű lehetett, nem több. Amikor a fény megjelent, egy érzés kerített hatalmába, rzongató, nem az, hanem a tökéletes békesség és a csodálatos megkönnyebbülés érzése volt.ttam, amint egy kéz nyúlt ki a fényből és ezt mondta a Fény: „Gyere velem, mutatni akarokamit!” Egy pillanatig se haboztam, kinyújtottam a kezemet és megra-gadtam azt a kezet, amit

tam. Amikor ezt tettem, éreztem, hogy elhagytam a testemet, majd megfordultam és azt az ágy



kve láttam. Közben a szoba mennyezetéhez emelkedtem föl.

mikor elhagytam a testemet, ugyanazt az alakot vettem föl, mint a Fény. Az volt az érzésem —st megpróbálom a saját szavaimmal elmondani, mert még senkitől sem hallottam, hogy ilyengokról beszélt volna -, hogy ez az alak szellem volt. Én sem voltam test, csak egy füst-gomoly

ra. Talán olyan lehettem, mint a cigarettafüst-felhő, mely egy lámpa körül gomo-101lyog. Az lynél voltam, mindenesetre szí.

s volt: naracssárga, de olyan árnyalatban, amit nem tudok pontosan meghatározni -

digószerűségnek láttam, olyan kékes árnyalatban.

nek a szellemi alaknak nem voltak olyan körvonalai, mint a testnek. Többé-kevésbé gömbformt, de valamiképpen olyan, mint egy kéz. Ezt tudom, mert amikor felém nyúlt, az én kezem is fnyult. Az anyagi testem keze közben mozdulatlan maradt. Ott láttam az ágyon testem mellettzdulatlanul, amikor a Fényhez felemelkedtem. De ha ezt a szellemi kezet nem fogtam, a Fény

mét gömbformájúvá alakult.

hát felemelkedtem oda, ahol a Fény volt, majd a kórházi szoba mennyezetén és falán keresztülyütt távoztunk a folyosóra, a padlózaton át lefelé a kórház mélyebben fekvő emeleteire. Mindehézség nélkül hatoltunk keresztül ajtókon és falakon. Egyszerűen köddé váltak, ha feléjükzeledtünk.

özben úgy látszott, mintha haladnánk, de nekem semmiféle sebességérzésem nem volt.

yszercsak világos lett előttem, hogy az intenzív osztályra érkeztünk. Különben fogalmam semgy hol van a megőrzőszoba. Ott voltunk, éspedig ismét a szoba felső sarkában a mennyezet alandenki fölött a magasban. Láttam, hogyan járkáltak az orvosok és a nővérek a zöld köpenyben álltak az ágyak.

Lény közölte velem és megmutatta: ,Ez az a hely, ahová kerülni fogsz, ha a műtőből elhoz-nakkor odafektetnek téged arra az ágyra, de te onnan soha többé nem fogsz felkelni. Semmit sem zni, miután a műtőből ide hoznak 100

ed. Én egy idő múlva visszajövök és elvisz-lek.’ Nem merném állítani, hogy ezek a szavakangzottak. Nem olyan hang volt az, amit füllel lehetett volna hallani. Ha ugyanis olyan lett voy gondolom a többieknek is hallaniok kellett volna a szobában, de nem hallották. Több volt, my benyomás, ami engem ért. Any-nyira eleven volt, hogy képtelen lennék azt mondani: nemlottam, vagy nem éreztem. Szá-

mra ez egyszerűen tény!



mit akkor láttam, míg a szellemi létformában tartózkodtam, sokkal könnyebben felismertem.

m töprengtem, hogy mit akar mutatni nekem a Fénylény. Azonnal tudtam. Nem volt semmi készóbanforgó ágy - a folyosó felé az ajtó mellett jobbra állt - volt az a hely, ahová majd nekemküdnöm kell. Ö határozott céllal hozott ide, meg is mondta miért. Nem akarta, hogy féljek, amkem kiszáll a testemből, ha nem azt akarta, hogy tudjam, milyen érzés az ha azt a bizonyos poépem. A biztonság-

etet akarta megadni, mert azt mondta, hogy ő akkor nem lesz azonnal mellettem, hanem né-

ny dolgon keresztül kell esnem, ő azonban mindenre vigyáz, ami velem történik, és a végén egam lesz.

lönben abban a pillanatban, amikor csat-lakoztam hozzá, magam is szellemi alakot vettem felamiképpen egymásbaolvadtunk. Még-is különálló lények voltunk. Minden fölött hatalma voltem történt. Sőt, ha a falon, vagy a mennyezeten áthaladtunk, akkor annyira ösz-sze voltunk

pcsolódva, hogy semmit se tehettem ellene. Társaságában olyan béke, nyugalom 103és vidámst bennem, amit azelőtt sohase tapasztaltam.

után mindezt elmondta nekem, visszavitt a betegszobába. Amikor megérkeztünk, a testemetyanabbcn a helyzetben láttam viszont az ágyon, ahogy elhagytam. Egy-kettőre ismét visz-szabestembe. Becslésem szerint öt-tíz percet tartózkodhattam a esten kívül, de az idő-

k az élményemben nincs értelme. Ezt mindig tudom, valahányszor az idő fogalmára gondolok

t, igen, az egész dolog nagyon meglepett, Annyira élethű és valóságos volt - sokkal in-kább, mndennapi életben. Másnap minden félelmem elmúlt. A borotválkozásnál észrevettem, hogyyáltalán nem reszket a kezem, mint az elmúlt hat-nyolc hétben. Tudtam, hogy halott voltam, mztem semmi szomorúsá-

t és félelmet. Eszembe se jutott, hogy mit tegyek, ha eljön az idő. Egyszerűen készen voltam.

ütörtökön, a másnapi műtét előtti délután az ágyon feküdtem és aggódtam. Feleségem és én örgadtuk unokaöcsémet, akivel akko-riban bizonyos nehézségek voltak. Eszembe jutott, hogy levk: egyet feleségemnek, egyet unokaöcsémnek, melyekben az értük való aggo-dalmamat akartarni. A leveleket el akartam rejteni, hogy csak a műtét után találják meg. Amikor mintegy kétdalnyit írtam meg a feleségem leveléből, mintha zsilipet nyitottak volna meg, hirtelen sírni éskogni kezdtem.

lakit a közelemben éreztem. Először arra gondoltam, hogy a hangos sírásra bejött az egyik nővnem hallottam, hogy az aj-tó nyílott volna. Mégis éreztem valakit o 100



zelemben, ha ezúttal nem is láttam semmi fényt. Most is, mint előbb, gondolatok és szavak érkzzám, melyek ezt mondták: „Jack, miért sírsz? Azt hittem, szívesen jössz hozzám!’ Erre én: ,lggyon szívesen.’ a hang folytatta: ,Hát, akkor miért sírsz?’ Erre én: .Aggódom az unokaöcsénkéek, hogy a feleségem nem tudja, hogyan kell ót felnevelni.

pen azt akartam leírni és tanácsolni neki, hogy mit tegyen. Szomorú is vagyok, mert ha to-vábék, tudnék neki segíteni.’ — Akkor a kö-

kező gondolatok jöttek tőle: .Mivel te másért könyörögsz, másokkal törődsz és nem magad-daesítem kívánságodat. Addig fogsz élni.

íg unokaöcséd fel nem nő.’ És ezzel minden elmúlt. Abbahagytam a sírást, a megkezdett leveéptem, hogy feleségem véletlenül se ta-lálja meg.

en az estén dr. Coleman jött hozzám és azt mondta, ha az altatásom körül nehézségek fordulná, ne ijedjek meg. Ha a felébresztésnél drótokat, csöveket és gépet látok, ne féljek. Semmit sendtam el az élményemből ne-ki, csak bólintottam, hogy rendesen fogok visel-kedni.

ásnap a műtét simán lezajlott és amikor magamhoz tértem, dr. Coleman mellettem volt és aztndtam neki: .Pontosan tudom, hogy most hol vagyok.’ Megkérdezett: .Melyik ágyban fekszikaszoltam: ,Az első ágyban jobbra, ha bejövünk a folyosóról.’ Felnevetett és arra gondolt, hogy

rkózis hatása alatt beszé-

így.

akartam mesélni neki, mit éltem át, de ab-105ban a pillanatban belépett dr. Wyatt és ezt mondlébredt! Most mit akar tenni?’ Dr.

leman így válaszolt: .Semmit se tehetek. Életemben ennyire még nem csodálkoztam. Itt vannakészítve az eszközök és készülékek, de a betegnek nincs szüksége rájuk.’ Majd dr. Wyatt vette

ót: .Vannak még csodák! Elhiszi?’

Amikor az ágyon felültem és körülnéztem a szobában, láttam, hogy pontosan abban az ágybangyok, amit néhány nappal korábban a Fény megmutatott nekem.

zony, mindez három évvel ezelőtt történt, de ma is annyira elevenen él bennem, mint akkor.

volt a legfantasztikusabb, ami valaha velem történt és bennem ez nagy változást eredménye-znem szívesen beszélek róla. Az egész dolgot csak a feleségemnek, testvéremnek, plé-



nosomnak és most önnek mondtam el. Nem tudom, hogy fejezzem ki magam, de nagyon ne-hégmagyarázni. Nem akarok az életébe betörni, se dicsekedni. Eme tapasztalatom után nincs semségem. Tudom: van élet a ha-lál után.”



00

árhuzamos helyek

örténetek, melyek a haláltapasztalatok külön-böző szakaszait leírják, enyhén szólva: szokat-lakor lepődtem meg igazán, amikor évek múlva számos ideillő, párhuzamos irodalmi hellyel

álkoztam. Ezeket a párhuzamokat megtaláljuk a régi, illetve csak a beavatottak szá-

ra készült írásokban, ahogy a különböző kultúrákból és korszakokból ránk maradtak.

Biblia

nyugati kultúrkörökben a Biblia a legolvasot-tabb és a leggyakrabban idézett könyv, melyben aber szellemi vonatkozásairól és a halál utáni létéről a legtöbbet olvashatunk. Pontosabban: a B

veset beszél arról, hogy mi tör-ténik a halál utáni életben és hogy milyen a ha-lál utáni világ. Eönösen érvényes az Ószö-

ségi szentírásra. A tudományos vélemény szerint az Ószövetségi könyvek közül csak kettőbenó kifejezetten a halál utáni életről.

26,19: „Életre kelnek majd halottaid és holttestük feltámad. Keljetek föl és ujjongjatok mind, arban nyugosztok. Mert… a halottak országa szülni fog.”

n 12,2: „Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, malázatra, örök kárhozatra.”

gyeljük meg, hogy mindkét idézetben szó van 107a testek feltámadásáról, s a testi halál állapo-

alváshoz hasonlítják. Az előző fejezetekből 1

djuk, hogy néhányan kifejezetten hivatkoztak I a Biblia fogalomvilágára, amikor a velük történet szemléltetni akarták. Gondoljunk pl. arra !

érfira, aki a sötét átjárót a „halál völgyének I és árnyékának” nevezte. Két másik Jézus szavát zte: „Én vagyok a világ világossága.” Ugy tű- [

k, hogy mindketten azt a Fényt, amellyel (aki-I vei?) találkoztak, Krisztussal azonosították. Egmondta: „Ebben a fényben nem láttam személyt, de számomra ez a fény jelentette Krisz-tust,

yüttlétet minden dologgal és tökéletes szeretetet. Azt hiszem, Jézus szószerint értette, amikor a



ndta, ő a világ világossága.”

émáról a Biblia tanulmányozása közben magam is találtam néhány párhuzamos helyet, melyekyetlen tanúm sem említett. A legtöbbet Pál apostol írásaiban találtam. Ö üldözte Krisz-tust amaszkuszi úton történt megtéréséig. Er-ről számol be az Apostolok cselekedetei 26. Itt az Agriály előtti védőbeszédben mondja el megtérése történetét.

Mi hihetetlent találtok abban, hogy az Isten feltámasztja a halottakat? (26,8)

mikor egyszer olyan szándékkal mentem Da-maszkuszba a főpapok meghatalmazásával ésgedélyével, déltájban, király, a napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyo-gottgem is, útitársaimat is. Mindnyájan a földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héelven megszólított: ,Saul, Saul, miért üldözöl engem? Hiába rugdalózol az ösz-töke ellen!’egkérdeztem: ,Ki vagy, Uram?’ ,Jé-



00

s vagyok - felelte az Or -, akit üldözöl. De kelj fel és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hoesztője és tanúja légy annak, amit lát-tál és amit majd eztán látni fogsz…’ Agrippa király, nemettem engedetlen a látomás iránt…”

mikor Pál így védekezett, Fesztus hangosan közbevágott: „Elment az eszed, Pál! Nagy tudá-

d őrültségbe kergetett.” Pál ezt felelte: „Nem vagyok én őrült kegyelmes Fesztus, hanemzságokat és józan dolgokat mondok . .,”

az esemény bizonyos szempontból emlékeztet a halál-közeli-állapotban a Fénylénnyel való takozásra. Mindenekelőtt a Lény személyi léttel rendelkezett, bár testi alakját nem látták. A Fénrdéseket tesz föl és utasításokat ad.

mikor erről Pál másoknak beszélni akar. nem veszik komolyan és bolondnak tartják. Mégis ez |omás adott más irányt életének és lett a ke resztény felebaráti szeretet legfőbb előharcosa.

rsze, van különbség is. Pál apostol a látomás alatt nem jutott halál-közeibe. Továbbá közli Pál,énytől megvakult és három napon át nem látott. Ez ellentétben van azzal, amit má-

k mondtak a Fénylényról, hogy az ő leírhatatlan fényessége egyáltalán nem vakított és senkit sadályozott abban, hogy a környezetét láthassa. A halál utáni élet természetének vitá-

an Pál felvet néhány kérdést, és különösen arra ad választ, hogy milyen lesz a feltámadott test

or 15,35-52: „Kérdezhetné valaki, hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majdtoba! Amit elvetsz, nem hajt csí-

9rőt, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem pug, például búzaszem, vagy más egyéb. |

en testet ad neki, tetszése szerint minden í magnak megfelelő testet. Nem minden test egy-formnem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg j földi test, desként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fé- I nyessége, más allagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. I Ilyen a halottaktámadása is. Romlásra vetik j el - romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el - dicsőségben t. Erőtlenségben vetik el - erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el - szellemi test támad föl. Héki test, van szellemi test is … Titkot közlök veletek: Nem halunk meg mindnyájan, de mindnál-tözunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a vég-ső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a h

ak feltámadnak romlatlanságra, mi pedig el-változunk.”



eggondolandó, hogy ez a rövid leírás, amit Pál apostol a „szellemi test” ábrázolásának szentel,gyon jól megegyezik azoknak a köz-lésével, akik testükön kívül voltak. Mindenesetre a szellemt anyagtalanságáról — anyagi szubsztancia hiányáról, a korlátozottság megszű-

séről van szó. Pál azt mondja, ha az anyagi test gyenge és csúnya volt, a szellemi test erős és sz. Ezt említi az egyik halálközeli be-számoló, mely szerint a szellemi test egésznek és teljesneszott, holott a fizikai test csonka lett, vagy egy másik közlés szerint a szellemi 110

tnek nem volt kora, azaz időbeli korlátozottsága megszűnik.

atón

nagy görög filozófus, Platón Kr. e. 437-347-ig élt Athénben. Filozófiája írásműveiben majdnemes egészében ránkmaradt. Ezek az írások a tanítójával, Szokratésszel folytatott több mint harmlógusból és levélből állnak.

atón erősen hitte, hogy az értelem, a logika és a bizonyítás elegendő a bölcsesség és az igazsággszerzéséhez. Ugyanakkor látnók is volt, aki meg volt győződve arról, hogy az igazságot csakgvilágosodás és a belátás misztikus tapasztalatával lehet megközelíteni. Abból indul ki, hogyezik a létnek egy másik világa és rendje az érzékelhető, tapasztalható, testi vi-lágon kívül. Hit

gy a testi világot csak arra a másik, „magasabb” létrendre való hivatkozással lehet megérteni.nek megfelelően érdeklődése az ember testnélküli, tudatos része, a lé-

felé irányult. A testet csak a lélek átmeneti börtönének (fogadójának) tekintette. Igy nem csodéleknek a test halála utáni sorsa érdekelte, ha néhány dialógusában — ezek: Phaidon, Gorgias éspublica — legalábbis részben, éppen ezzel a témával foglalkozik.

atón sok müve a halálnak olyan leírását ad-ja, melyek az előző fejezetek kijelentéseivel nagyonntosan megegyeznek. A halált pl. ő úgy határozza meg. hogy az nem más, mint a léleknek. az ber testnélküli összetevőjének a 100testből történő kiszabadulása. Sőt mi több: az ember testnze sokkal kevésbé korlátozott, mint a testi része. Platón különösen kiemeli azt, hogy az idő semszámít azon a terű

en, mely a fizikai, érzékelhető világon túl van, Más lét-területek örökkévalók, és amit mi időnvezünk, az Platón mélyértelmű szava szerint csak „az örökkévalóság bizonytalan, valótlanszfénye”.

atón különböző helyeken fejtegeti, hogy a lé-



a testből való szabadulása után hogyan ta-lálkozik más megholtak lelkével és miként irá-

ítják a segítőkész lények az anyagi létből a másik létrendbe átmenetét. Elmondja, hogy né-

nyan hogyan várakoznak, hogy haláluk után egy csónak keresztülvigye őket egy vízen, a ha-lálni-létük „túlsó partjára”. Ezeket a gondolatokat a Phaidonban tárgyalja. Szerinte a lé-

a halál pillanatában megszabadul a test börtönéből. Miközben Platón - amint azt az el-sőezetben a Szokratész-féle védőbeszédben láttuk - kezdetben a halált alvásnak, vagy feledésnek

vezi, ezt azért teszi, hogy ezt az elképzelést megdöntse és éppen az ellenkezőjére fordítsa. A pmlélet szerint a lélek az o testi edényébe, a testbe egy magasabb, isteni létrendból kerül bele:

ületés, amivel a lélek alvása és feledése megkezdődik. A lélek a testbe egy magasabb, öntudatoapotból egy sokkal kevésbé öntudatos állapotba kerül s eközben elfelejti azt a valóságot, amittnél-küli állapotában birtokolt. Ezzel azt akarja taní-

i, hogy a halál a lélek felébredése és önmagára eszmélése. Platón kifejti, hogy a testtől 100

gszabadult lélek ‘sokkal világosabban gon-dolkodhat és ismerhet meg, mint előbb és a dolgokmészetét messzemenően jobban felfogja. Azonkívül, írja Platón, a halál után a lelket azonnalgítélik, ahol egy isteni lény a léleknek mindent bemutat és feltár, amit életé-

n elkövetett - a rosszat és a jót egyaránt.

Respublica tizedik könyvében találjuk a leg-megdöbbentőbb párhuzamot. Itt Platón egy de-rékfinak, a pamphyliai Armenos fiának, Érnek a történetét mondja el. Ez a férfi holtan maradt a

atatéren. Kb. tíz nap múlva sértetlenül találták meg őt a sok megrothadt holttest között, hazavi

gy eltemessék. Amikor a ti-zenkettedik napon a máglyán feküdt, felébredt és beszámolt arról, úlvilágon látott. Igy beszélt: amikor a lelke kiszállt, a többi lélekkel együtt mendegélt és eljutoy csodálatos hely-hez, ahol a földön két egymással határos szakadék volt látható és ezekkelmben az égen ugyancsak kettő. A kettő között ültek a bírók, akik ítéletet mondtak a lelkek fölülö-

ették őket. Akiket igaznak nyilvánítottak, azokat jobbra fel az égi útra irányították. A jó lelkekelték jótettük jelét. A gonoszokat pedig balra lefelé küldték, s ezek hátul hordták gonoszságukyegét. Amikor ő is odaérkezett, azt mondták neki, hogy közölje a földön élő emberekkel, hogy

gyobb figyelmet fordítsanak a másvilágnak. Az elesett katonának tehát nem kellett átesni azeten, hanem vissza kellett térni a földi életbe. Ö hogyan került vissza a testébe, azt nem tudta,nem egyszercsak feltekintett és a máglyán találta magát.”

3Világosan tudnunk kell, Platón az olvasó lelkére köti, hogy a túlvilág leírásának pontos rész-llybe a lélek a halál után belép, ,,a legnagyobb valószínűségnek” tartsa. Jóllehet ő nem kételke

ban, hogy a test halála után van továbbélés, azt hozzáteszi, hogy amíg a jelenlegi testünkhözgyunk kötve, két súlyos nehézséggel kell megküzdenünk:



őször: lelkünk az anyagi testbe van bezárva i ennélfogva a tapasztalás és a megismerés ké-

sségei korlátozottak, mert azokat az érzékszer-veken keresztül szerezzük meg. A látás-, hallás-intás-, ízlés- és szaglás szerve megtéveszthet bennünket, mindegyik a maga módján. Szemünk

gyon távoli nagy tárgyat is kicsinek látja, könnyen félreértünk valamit, amit hallunk stb.

ndez azt mutatja, hogy hamis fogalmakat és szemléleteket alkotunk a dolgok természetéről.

lkünk tehát nem tudja magát a létet megra-gadni, amíg meg nem szabadul az érzékszervekzításaitól és pontatlanságaitól.

ásodszor: Platón szerint az emberi nyelv a valóságnak megfelelően nem tudja kifejezni amélyebb létokokat. A szavak inkább elrejtik, mintsem felfedik a dolgok belső lényegét. Ebbőlvetkezik, hogy az emberi nyelv nem tehet mást, mint - hasonlatokkal, mítoszokkal és egyébzvetett módszerekkel - rámutat azokra a valósá-

s dolgokra, amik a fizikai létrenden túl lé-

nek.



14

Tibeti halottkönyv

be a csodálatos írásba a tibeti bölcsességtanítók több évszázad tapasztalatát gyűjtötték össze. Enyv tartalmát a régi nemzedékek száj-ról szájra adták tovább, míg végül leírták. Az a

övegváltozat, amit nyugaton ismernek a Kr. u.

sz.-i forrásokból való. Igy tehát több, mint 1000 éves. Kezdetben elrejtették a nyilvánosság előly a titkokat még nem tudta megérteni, egészen addig, amíg el nem jött az ideje.

nek a munkának sajátos irodalmi formája különféle célokat szolgált. Mindenekelőtt a bölcsek,önyvet írták, a halált valóban mű-

szetnek tekintették, amit az ember vagy hozzáértéssel, vagy kontár módon végrehajt aszerint, hdelkezik-e annyi tudással, amivel azt megteheti. Ezért olvasták föl a könyvből a temetési szertt, vagy a haldokló mellett élete utolsó pillanataiban. A szövegeknek két feladatot kellettölteniök: 1) a haldoklót kellett segíteni, hogy minden új jelenséget felis-merjen, amikor azokkálkozik; 2) a haldokló új tartózkodási helyén kedvet kapjon, ne tartsa vissza semmiféle szereteelmi kötelék abban a közbeeső állapotban, ahová került, s így megszabaduljon minden testinytől.

cél elérésére a könyv a halál különböző sza-kaszainak megfelelő leírást közöl, melyek a lelket ála után segítik. A Tibeti könyv leírásai a halál korai szakaszairól egészen fan-tasztikusangegyeznek azok vallomásaival, akiket a klinikai halál állapotából felélesztettek.

tibeti leírás szerint az ember lelke, vagy szel-100leme megszabadul a testtől. Nemsokára „eláj

élek, aztán huzatba kerül, majd egy szűk völgykatlanba, mely pontosan megfelel egyénierjedésének, és amelyben öntudata tovább él.

t bizonyos rémes és kellemetlen zúgást és zajt hall, melyet szélzúgáshoz és süvítéshez lehetsonlítani, ő maga meg az egész környezete szür-ke, felhőszerű megvilágításban látszik.odálkozik, hogy a testén kívül van. Látja, hallja, hogy rokonai és barátai a holttesténél siránkoelőkészítik őt a temetésre. De ha beszélni próbál velük, se nem láthatják, se nem hallhatják. Mm tudja, hogy meghalt, innen van a zavara.

egkérdezi önmagától, hogy meghalt-e, vagy sem? S ha végül felfogja, hogy meghalt, nem tudjavá menjen, mit csináljon? Nagy bánat tölti el és kétségbeesik a helyzete miatt. Egy da-rabig azyen tartózkodik, ahol testi éle-tében volt

zreveszi, hogy még mindig testben van -

gár-testnek nevezik ezt - mely nem anyag.



zel képes a legkisebb akadály nélkül átmenni falakon, mezőkön, sziklákon, hegyeken. Ayváltoztatás egy pillanat alatt történik. Ahová menni akar, egy pillanat alatt már ott is van.

ndolatai világosak, értelme kifinomult, jobban kitárul az isteni dolgok iránt. Földi életében lehk, süket, korcs, itt csodálatosan erős lett, úgyhogy „sugártesté”-nek minden érzékszerve rendeldi testének minden képességé-

, sőt azokat felülmúlja. Ugyanakkor más lé-

eket is megismer ugyanabban a „testi” formá-

n, amit od gsal-nak — sugárzó fény-nek neveznek. A tibetiek azt tanácsolják a haldoklónak, 11

gy amikor közeledik a fényhez, mondja meg neki, hogy mások iránt szeretettel és együttér-zésyen (azaz: járjon közben másokért. A ford.).

könyvben szó van a béke és a tökéletes vágy-nélküliség megtapasztalásáról, mely a haldoklótölti. „Tükör’-szerűen egész életét felvillantják neki a jó és rossz tettekkel együtt, amiket a Lénirányítja, testszerűen megmutat. Ebben az állapotban nincs semmiféle hamis kép, mert a korábtéről nem lehet hazudni.

lehet a Tibeti halottkönyv számos más részletet is elmond a halál utáni állapotról, melyekről aalam megkérdezettek nem beszéltek, mert azokat ők nem tapasztalták, mégis kétségtelen az a gy meglepő hasonlóság van eme ősi kézirat tartalma és a több ezer évvel későbbi amerikai tan

lomása között Emmanue! Swedenborg

wedenborg Stockholmban született, 1688-tól 1772-ig élt. Korának híres embere volt aki leginkámészettudományok különböző terü-

ein dolgozott. írásai kezdetben az anatómia, fiziológia és pszichológia kérdéseivel foglalkoztamoly elismerést eredményeztek számá-

Eletének későbbi szakaszában vallási válság-ba került, ekkor kezdett olyan tapasztalatokrólszélni, melyek szerint ő kapcsolatban állt volna túlvilági szellemi lényekkel.

sőbbi munkáiban csak úgy hemzsegnek az olyan eleven történetek, melyekben a halál utáni7életet mutatja be. Itt ismét újabb összehasonlí-

adódik az ő szellemi tapasztalata és a halál közeléből visszatért tanúk vallomása között. Ezekészen megdöbbentők. Swedenborg pl. leírja mi történik a vérkeringés és a légzés megszűnése u



z ember még sokáig nem hal meg, hanem csak elválik a testétől, melyre evilágban szüksé-

volt… Ha az ember meghal, akkor csak az egyik világból átmegy a másikba.”

wedenborg elmondja, hogy a halál utáni események közül néhányat saját maga megtapasz-talt,ikor testén kívül tartózkodott: „Az összes érzékszervem működése megállt, a halál állapotánazelébe kerültem. Mégis megmaradt a belső életem és gondolkodásom, fel-foghattam és emlékzhettem azokat a dolgokat, melyek ott történtek és hogyan tör-téntek azokkal, akik a halálbólaéledtek…

lönösen arra emlékszem, hogy milyen volt a lélek, ez esetben az én lelkem kiszakítása és ki-ráestből.”

ménye közben találkozott több lénnyel, akiket „angyalok”-nak ismert föl. Ök megkérdezték tősz-e meghalni?

zok az angyalok először azt kérdezték, milyenek a gondolataim? Olyanok-e, mint azoké, okikghaltak, mely gondolatok érvényesek az örök életre? Ök azt akarták, hogy a lelkem ilyenndolatokkal foglalkozzon.”

wedenborg és a lelkek közti érintkezés nem föl-di, emberi módon ment végbe, hanem közvetlenndolat-átvitellel. Igy a tévedés kizárt.

lelkek egymás számára felfogható nyelven 100

szélnek. Minden ember erre a mindenki által érthető nyelvre változtatja beszédét, melyajdonképpen saját lelkének a nyelve. Az angyalnak, vagy szellemnek az emberhez intézett bes

ugyanolyan hangos, mint egyik embernek a másik emberhez intézett beszéde. Mégsem ért-hetg azt mások, akik a közelében vannak, csak az, aki felé irányul. Ez azért van így, mert az angy

gy a lélek beszéde elsősorban az ember gondolataiba hatol be.”

meghalt ember a halál pillanatában nem fogja föl, hogy halott, mert még „testben” van, mely atéhez több szempontból hasonlít. „A halál utáni pillanatokban az ember állapota hasonló a viláő helyzetéhez, mert akkor őt még a külső környezete veszi körül …

nem tud meg mást, csak azt, hogy még a vi-lágon van … Ezért csodálkozva tapasztalják, hogytben vannak elrejtve, mint ahogy a világban voltak; vágy keletkezik bennük, hogy megismerjélyen a mennyország és a pokol”

szellemi állapot alig korlátozott. A felfogás, a gondolatok, az emlékek tökéletesek. A térnek és



nek nincsenek olyan korlátai, mint a földi életben. „A lélek minden képessége magas tö-

yre emelkedik, vagyis a gondolkodás, tapasztalás és a felfogás.”

haldokló a holtak között olyan lelkekkel találkozik, akiket életében ismert. Ezek azért állnakllette, hogy segítsenek neki átjutni a túlvilági életbe. „Ha valakinek a lelke elvált a világtól …

rátai és ismerősei azonnal eléje mennek.. -

ülnek és megmagyarázzák neki, hogy az örök életben mi vár rá.”

9Elmúlt élete látomásban feltárol a szeme előtt.

nak minden részletére emlékezik és lehetetlenség valamit is eltitkolni. „Előjönnek a belső

ndolatok, minden, amit bármikor gondolt, be-szélt, cselekedett a legkisebb gyerekkortól leg-

gebb koráig. Az ember tehát minden dologra emlékezik, ha eljutott a másik életbe és lépésrőlésre mindent feltárnak előtt. Minden tette és beszéde annyira világos lesz az angyalok előtt, mp. Nincs olyan, amit eltitkolhat. A ha-lál után minden köztudott lesz. Amikor a lelket az égiyben megvizsgálják, olyan lesz, mint egy jól megnézett kép.”

wedonborg ír még az „Úr fényéről”, mely a mennyországot beragyogja. Ezt a kimondhatatlanyességet ő maga is látta. Ez a megértés és az igazság fénye volt.

wedenborg írásaiban is - mint a Bibliában, Platónnál és a Tibeti halottkönyvben - meglepő

rhuzamokat találunk azokkal a beszámolókkal, melyeket a mai tanúk halál-közeli-tapasztalataimerünk. Természetesen felvetődik a kérdés: ezek a párhuzamok valóban bámulatosak? Egyesekene vethetik, hogy a szerzőket a munkák kölcsönösen befolyásolhatták. Némely esetben ez a

emény igaz lehet, de nem mindenkor.

aga Platón mondja, hogy tanításának bizonyos részletei a kelet misztikus vallomásaiból valók.

nélfogva őt befolyásolhatta az a hagyomány!

lyet a Tibeti halottkönyv tartalmaz. A görög filozófia az Újszövetség bizonyos részleteire ha-tetett. Közölhette a „szellemi test” kifejezést, amint azt Pál apostolnál olvastuk. Ez né-

ly vonatkozásban visszautal Platánra.



22

rdések

olvasóban eddig bizonyára sok kérdés és ké-

y merült föl. Az elmúlt években, amikor erről a témáról nagy nyilvánosság előtt, vagy szűkebbsaságban előadást tartottam, sok kérdést in-téztek hozzám. A kérdések általában ugyanazok voyhogy egy idő múlva komoly kérdés-kö-

gyűlt össze. Ebben és a következő fejezetben ezeket a kérdéseket idézem és válaszolom meg.

eket a törteneteket nem ön talalta ki?

m. Nagyon komolyan keszültem a tudomá-

os pályára. A pszichiátria és az orvostudomány filozófiai kérdéseinek professzora akartam lenn

hazugságokat akartam volna terjeszteni, ez egyáltalán nem lehett volna jó ajánlólevél a profesás megszerzésére. Egyébként azt tapasztaltam, hogy akik szorgalmasan kutattak ilyen eseményn ismerőseiknél, rokonaik-nál, barátaiknál, azoknak a kételye hamarosan eloszlott.

m távolodott el ön kissé a valóságtól? Milyen gyakori az ilyen élmény?

en élmények elbeszélésekor az érintett szemé-

k bizonyos akadályokba ütköznek, ahogy ezt már kifejtettük. Ezért az élmények gyakoriságá-

nehéz statisztikailag pontos számot közölni.

nek ellenére szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az élmények sokkal gyakoribbak, mint azt az

ber gondolná. Számos nyilvános előadást tartottam erről a témáról nagyon különböző felfogásrú hallgatóság előtt és egyszer se 123fordult elő, hogy oz előadás végén a hallgatók közül hozzjött volna valaki, aki saját tör-ténetét mondta el, sőt néha a közösség előtt is beszélt róla.rmészetesen ellene lehet vetni -

joggal —, hogy azok az emberek, akik maguk is ilyen tapasztalattal rendelkeznek, szívesebbennnek el ilyen témáról szóló előadásra, mint má-

k. De nagyon sok olyan személy is volt, aki csak az én előadásomból ismerte meg ezt a té-

t és eredetileg nem a téma miatt jött az elő-



ásra. Nemrég egy 30 tagú csoporttal beszéltem. Közülük kettőnek volt ha Iái-közeli-élménye, dak azért voltak jelen az előadáson, mert véletlenül ehhez a csoporthoz tartoztak. Korábban egyismerte az előadási témát.

a halál-közeli-tapasztalatok valóban eny-nyire gyakoriak, ahogy ön mondja, akkor általában mm tudnak többet erről az emberek?

nek több oka lehet. Az első helyen említem azt a tényt, hogy a mai közfelfogás határozottan eln minden olyan beszédnek, mely a biológiai halál utáni élet lehetőségét tanítja.

yan korban élünk, amikor a tudomány és technika roppant haladást tett a természetgmagyarázására és meghódítására. Sok ember már visszatetszőnek találja, hogy olyan fogalmndolkodjék, melyek inkább a babona régmúlt világóba illenek. A mai ember tudományosgalmakban akar gondolkodni. Ezért nem veszik sokan komolyan az ilyen élménnyel rendelkező

bereket, mert ezek az élmények kívül vannak a tudományos határokon. Ez a magatartás sokka

nnyebb, mint elfogadni azokat a szemé-



00

ket, akik természetfölötti tapasztalattal rendelkeznek, inkább elhallgattatják őket, ha a kér-déslvánosság előtt előkerül. Meg vagyok győ-

dve arról, hogy ezeknek az embereknek az él-ményeiben sokkal több részlet van, mint amitmondanak, csak félnek, mert „bolondnak”, vagy „virágzó fantáziával rendelkezőknek” tartják őy az élmények sohasem, vagy legfeljebb egykét barát, rokon előtt lesznek ismeretesek.

enkívül a halál-közeli-élmény témája a nyilvánosság előtt zavaros dolog, mert ez a tapasztalatól, amit az ismeretelméletből és a pszichológiából ismerünk. Sok dolog, amit na-ponta látunk lunk, anélkül jut öntuda-tunkba, hogy nyomot hagyna bennünk. Figyelmünk inkább csak aönösen izgalmas dolgok felé irányul. Bizonyára mindenkinek volt már olyan tapasztalata, hog

meretlen szó jelentését megismerte, s ha ezt a szót a következő

pon is olvasta, akkor még világosabb lett a jelentése. Ez nem azzal magyarázható, hogy ez a szfriss fogalomként került volna be-szédbe, hanem inkább azzal, hogy már régóta használatban v

jelentését nem ismerte, s ezért csak tovább olvasta anélkül, hogy tudatosan figyelt volna rá.

sonló esetet éltem át az egyik előadásom utáni vitában. Felszólalt egy orvos és azt kérdezte: „Myan sok éve dolgozom az orvosi gyakorlatban. Ha ezek a tapasztalatök valóban oly gyakranfordulnak, mivel magyarázza ön, hogy eddig én nem hallottam ilyenekről?” Tudtam, hogylgatóim közül egy-kettő ismer ilyen esetet és a kérdést azonnal a közönség felé to-125vábbítojelenlevők közül hallott már valaki hasonló dolgokról?” Az orvos felesége fel-emelte a kezét

mondta egy nagyon jó ba-rátjuk történetét.

n egy másik példa: Egy ismerős orvos akkor lett figyelmes ilyen élményre, amikor az egyikadásomról szóló újságcikket elolvasta. Másnap az orvos egyik betege hasonló tapasztalatot beanélkül, hogy ő kérdezte volna. Az orvos megbizonyosodott afelől, hogy a beteg egyáltalán nelott az én munkámról és nem is olvasott róla. A beteg azért volt bizalommal az orvosához, me

yasmi történt vele, amit ő

m értett és ez nyugtalanította, tőle akart eligazítást kapni.

y megtörténhetett, hogy mindkét orvos már ko-rábban hallott ilyen esetekről, de azokat csak egbortnak tartotta és nem széleskörű jelenségnek, ezért nem fordított rájuk semmi figyelmet.

gül az orvosoknál létezik egy speciális ok, mely megmagyarázza, hogy közülük sokan miért n

mernek halál-közeli-élményeket, bár nekik több ilyen élményt kellene ismerniök, mint a többibernek. Az orvostanhallgatóknak kiképzésük idején azt vésik a fejükbe, hogy ne vegyék



yelembe, amit a beteg a saját hogylétéről mond. Minden orvosnak meg kell tanulni, hogy ayelmét teljesen a betegség lefolyásának mérhető jelenségeire összpontosítsa, de a beteg egyéneményét, „panaszát” mindig csak cum grano salis kell értékelni. Ezt sokan így is teszik, mertnnyebb a mérhető tényállásra helyezked-ni. Ez az alapbeállítottság eredményezi aztán, 100

gy ők nem találkoznak halál-közeli-élményekkel, mert csak elenyészően kevés az az orvos, aktelességének érzi, hogy a beteg érzelmi és gondolatvilága felől érdeklődjék, akit éppen a klinik

ál állapotóból keltettek életre. Az ilyen felfogású orvosok - jóllehet sokan vannak, akiknekálkozniok kellett volna a halál-közeli-tapasztalatokkal — valószínűleg semmivel sem tudnak tekről, mint a többi ember.

elenség elmondásában van-e különbség férfiak és nők között?

ncs. Semmifélo különbség nincs a férfi és a női betegek beszámolóiban, se tartalomban, se

mában. Egyaránt találkoztam férfiakkal és nőkkel, akik általánosságban írták le halál-élményügjegyeznivalót. Nyilván létezik olyan elem, mely az egyik nemnél erősebben kidomborodik.

égis van némi különbség a férfi és a női „kí-

leti személyek” között. Általában a férfiak tartózkodóbbak a halál-élmények közlésében, mintk. Tcbb olyan férfi volt, mint nő. akit részletesebben akartam kikérdezni élménye felől, akáróban, akár levélben, vagy telefonhívásban, de a részletekre nem akartak kitérni. Érdekes, hogy fi, mint nő jelentette ki: „El akarom felejteni az egészet, nem is gondolok rá.”

derült, attól féltek, hogy nevetségessé válnak, sőt voltak, akik tudomásukra hozták, hogy élmé

ük másokat nagyon megviselt. Ezért nem akarták mások érzelemvilágát beszámolóikkal felka-rni.

m tudom megmagyarázni, de nem én vagyok az egyetlen, akinek ez a jelenség feltűnt. Dr. Rusismert parapszichológus közölte velem.

7hogy ő is és mások is megfigyelték ezt. Három-szor annyi nő, mint férfi fordul hozzá és beszki rejtett tapasztalatairól.

dekes tény, hogy az ilyen élmények nagyobb százalékban fordulnak elő terhes nőknél, mint várna. Ismét nem tudok erre magyarázatot találni. Talán azért, mert a terhesség, mint életjelenség

magában több kockázatot előidé-

helyzetet teremt, melyek váratlanul életveszé-



s következményekkel járhatnak. Ha figyelembe vesszük, hogy csak a nők lehetnek terhesek ésvésbé zárkózottak, mint a férfiak, akkor részben megmagyarázható, hogy az ilyen jelenségek mentkeznek együtt a terhességgel.

nnan tudja ön, hogy ezek az emberek nem hazudtak?

i nem látta és nem hallotta, hogyan mondja el valaki a saját hálái-közeli élményét, az nagyon

nnyen feltételezi, hogy ezeket a történeteket kitalálták. Én szerencsére kivételes helyzetben vanúja voltam, hogy felnőtt emberek, lelkileg kiegyensúlyozott személyiségek elvesztettékuralmukat és sírásban törtek ki, amikor élmé-

eikről beszámoltak nekem, melyeket néha több évtizeddel ezelőtt éltek át. Kifejezésmódjukbólztem az emberi melegséget és őszinteséget, ha nem írásban közölték mondanivalójukat. Szá-

mra ezért a legtöbb esetben a fantáziaszülte történet gyanúja teljesen kizárt.

leményemet megerősíti néhány súlyos érv, mely a hazugság ellen szól. A legnyomósabb érv agy a sok beszámoló nagymértékben megegyezik. Hogyan lehet az, hogy nyolc éven keresztül ak ember ugyanazzal a hazugság-128

jöjjön hozzám? Talán véletlenül? Vagy talán igaz lehet az összejátszás-teória? Vagyis összesszélőpartnerem megegyezett egymás között.

méletileg lehetséges, de a valóságban elképzelhető, hogy egy előkelő hölgy Észak-Karolina ke

zéből, egy orvostanhallgató New Yer-seyből, egy állatorvos Georgiából, és még sokan mások vel ezelőtt összedugták a fejüket, hogy ellenem valamilyen hátsó gondolattal, egy ravasz cselteljenek ki? Talán! De számomra egyáltalán nem valószínű!

ez nem egyszerű hazugság, akkor viszont egy magasabb cél érdekében történt ferdítés.

m lehet, hogy az ön tanúi a történeteiket idővel kiszínezték?

a kérdés egy ismert pszichológiai jelenségre utal. Valaki elkezd egy egyszerű történetet elő-

ni, de a többszöri elmondás közben, mindig hozzátesz valamit. Egy idő múlva az új részletek-kp kacskaringós mese alakul ki, amit lassan maga is elhisz. Ez az elbeszélés a végén alig hasondetire.

általam összegyűjtött történeteknél ez az el-járásmód nem vehető észre. Először, mert azokna

mélyeknek beszámolói, akiket közvetlenül a halálélményük után interjúvoltam meg — néha mrházban —, pontosan megegyeztek azokéval, akik több évtized múlva, em-lékezetből adták elő



ményüket. Azonkívül volt olyan személy, aki gondolatait közvetlenül az él-mény után leírta ésegyzését beszélgetésünk folyamán nekem felolvasta. Ezek a leírások hajszálnyira hasonlította

k év távolából, emlé-

zetből közölt beszámolókhoz. Ehhez járul az a 337tény, hogy gyokran én voltam az első, vagy

dik személy, akinek élményüket elmondták, éspedig nagyon tartózkodva, különösen akkor, ha t sok éve történt. Ilyen körülmények között az eset kiszínezéséhez nem volt lehetőség. Ezekne

zlései is megegyeznek a sok év múlva előadott esetekkel. Végül néhány esetben megtörténhete

szelés ellenkezője is. A pszichológiában találkozunk az „elfojtás” lelki folyamat fogalmával, jelenti, hogy az egyén arra törekszik, hogy öntudatából kiűzze a kellemetlen emlékeket, érzés

gy gondolatokat. A megkérdezettek sok esetben közölték, hogy bizonyos élményrészietet nemdnak elmondani, mert azt valami emlékezetükből kiszorította. Egy asszony pl., aki élményét köem, elmondta, hogy a „halála” közben volt még valami, amire nem emlékszik, mert „el akartaejteni. Arra gondoltam, hogy azt az emberek úgysem hiszik el.”

y férfi, aki Vietnamban megsebesült és műtét közben megállt a szíve, elmondta, milyen nehézki érzelmileg elviselni a testen kívüli állapotot. „Még most is levegő után kapdosok, ha beszéln

l erről … Valószínűleg még sok más dolog is történt, amikre nem tudok visszaemlékezni.egpróbálom elfejeltem azokat.”

zegezve, nyugodtan mondhatjuk: ezeknek a történeteknek létrejöttében semmiféle jelentős dísyező nem volt.

ek az emberek vallásosak voltak, mielőtt ilyen tapasztalatokat szereztek? Ha igen, tapasztalatam befolyásolta a vallási hit-tartalom és nevelés?

y látszik, bizonyos fokig igen. Amint már 337

ndtam, a Fénylény leírása mindig ugyanaz, csak az elnevezés különbözik aszerint, ahogy a varnyezetek szereplői elnevezik. Ennek ellenére egész kutatásom során egyik szereplőtől semlottam a jelenlegi társadalmunkban élő

nnyország vagy pokol fogalmát. Sőt, sokan hangoztatták, hogy tapasztalatuk eltért attól, amitlási ismereteik alapján elképzeltek. Egy asszony, aki „meghalt”, ezt mondta: „Mindig aztlottam, hogy ha meghalunk, látjuk majd a poklot és a mennyországot. De én egyiket se láttamy másik asszony ezt mondta, akinek súlyos sérülése után testenkívüliség élménye volt: „Az voönös, hogy a hittanórán mindig azt hallottam, ha meghalunk, egy gyönyörű, gyöngyökkel ékestt kell megállni. Ehelyett a saját húsom és vérem fölött lebegtem. Kü-

ben nem volt semmi. Nagyon csodálkoztam.”

eglehetősen sokan vannak olyanok, akik semmiféle vallásos nevelést nem kaptak, mégis leírá-

k tartalmilag nem tér el azokétól, akik eredetileg is mélyen vallásosak voltak. Voltak olyanok,



knek fiatal korukban volt valami kapcsolatuk vallásos dolgokkal, de később eltávolodtak attólálélményük után azonban nagyon komolyan foglalkoztak vallásos dolgokkal. Mások azt mondgy olvasták a Bibliát és sok vallásos könyvet, de azokból sok dolgot nem értettek meg, most a zeli-élményük után azonban kér-déseikre világos választ kaptak.

ön által megvizsgált estek alapján mondhatunk-e valamit a lélekvándorlás lehetőségéről?

általam megvizsgált egyik eset sem utal arra, hogy létezne lélekvándorlás. Világosan ki kell j1lenteni azt is, hogy egyik eset se mond ellene Ha létezne lélekvándorlás, akkor valószínűleg únne létre, hogy az valamilyen közjáték lenne a régi testből való kiszakadás és az újba való belézött. Ebből következik, hogy a halál-közeli-élményekkel rendelkező emberek megkérdezése nealmas módszer ennek a kérdésnek eldöntésére.

nnak, akik kifejlesztettek és alkalmaztak egy módszert. Megpróbálták pl. a „régmúltba vissza-

yezés” módszeréi. Egy kísérleti személynek hipnózis közben azt a feladatot adták, hogy lelkilen vissza életének korábbi szakaszához. Ha az illető eljutott élete legkorábbi szakaszához,elyről élményeket mondott el, akkor megparancsolták neki, hogy menjen vissza tovább, egyre

vább! Ennél a pontnál sok személy elkezdte mesélni időben és helyben távoleső történeteit.

hány esetben bebizonyosodott, hogy ezek az elbeszélések megdöbbentően megegyeztek aósággal. Sőt az is megtörtént, és ellenőrizték is, hogy az illető személy tudatosan, rendes kö-

mények között semmiféle módon nem tudott volna azokra az élményekre visszaemlékezni,lyekre hipnózis állapotában tudott. A legismer-tebb Bridey Murphy esete. Voltak mások is, ak

ban megvizsgáltak és ellenőriztek, bár nem voltak ennyire közismertek. Azok az olvasók, akikérdést jobban akarják tanulmányozni, olvassák el Dr. lan Stevenson: Twenty Cases Suggestiveincarnation c. munkáját (Lélekvándorlás. A halál és az újjászületés az ember életében. Húszggyőzően és tudományosan igazolt eset. Érdekes, hogy a Tibeti halolt-132

nyv, mely a halál-közeli-élmények egyes szakaszait pontosan feljegyzi, a lélekvándorlásgtörténtét ama szakasz utánra teszi, ameddig az én tanúim egyáltalán eljutottak.

szélgetett-e olyan emberrel, aki öngyilkossági kísérlet következtében került halál-közeli-

ményekhez? Ha igen, van-e különbség az o élményük és a többieké között?

gyon kevés esetről tudok, ahol az öngyilkossági kísérlet okozta volna a „halált”. Ilyenekyértelműen kellemetlennek nyilvánították a tapasztalataikat.

y asszony ezt mondta: „Aki itt szomorú lelket hagy el, az ott fönt is szomorú lélek lesz.” Ezekberek közölték, hogy azok a nehézségek, melyek elő! itt öngyilkossággal akartak menekül-ni,



megmaradtak éspedig még erőteljesebb formában. Testnélküli helyzetükben képtelenek voltakoblémájukat megoldani, sót tehetetlenül kellett nézniök, hogy milyen kellemetlenvetkezményeket okozott o tettük.

y férfi a felesége halála után annyira kétségbeesett, hogy életének golyóval akart véget vetni. Őndja: „Nem jutottam oda, ahol feleségem volt. Egy borzongással teli helyre kerültem, Rögtönöttem, hogy milyen nagy hibát követtem el … azt gondoltam: bárcsak ne tettem volna!”

ásoktól azt hallottam, akik ezt a tartózkodási helyet „előpokolnak” (= pokol tornácának? A forelmezték, olyan érzésük volt, hogy hosszú ideig kell ott maradniok. Ezt büntetésnek fogták fölrt vétkeztek a „szabályok ellen”. Valami olyan elől szaladtak el, ami tulajdonképpen az 337őadatkörük volt, melynek teljesítésével az éle-tük bizonyos értelemben beteljesült volna.

ek a nyilatkozatok megegyeznek azokkal, amit azok az emberek mondtak el nekem, akik más vetkeztében „haltak” meg. Szerintük az öngyilkosság nagyon borzasztó cselekedet, melygtorlásul súlyos büntetést kap. Egy férfi, aki baleset következtében jutott halál-közeli-élmény

mondta: „Amikor ott fenn voltam, olyan gondolatom támadt, hogy számomra két dolog tilos:gamat megölni és másokat megölni …

öngyilkosságot követek el, akkor Isten aján-dékát vetem el … Másokat megölni annyit jelents életében Isten tervét keresztezni.”

ek és az ezektől független vélemények számos más közlés, melyeket időközben megismertemntosan megegyeznek azokkal az ősi teológiai és erkölcsi tanításokkal, melyek elítélik a sza-dhalált. Lényegében ugyanazt a bizonyítékot hozzák fel különböző formában a különböző

ndolkodók: Aquinói Tamás, John Locke és Im-mánuel Kant. Kant szerint az öngyilkos az istenndviselés ellen cselekszik és fellázad a Teremtő ellen. Aquinói Tamás úgy magyarázza, hogy aen ajándéka és annak visszavétele az Isten előjoga és nem az emberé.

ekkel az idézetekkel nem akarok erkölcsi ítéletet mondani az öngyilkosságról, csak azt közlömgy mások mit mondanak tapasztalataikról. Kö-

kező könyvemben, mely szintén a halál-közeli élményekről szól, ezt és más kérdéseketzletesebben fogok tárgyalni.

mer ilyen eseteket más kultúrkörökből is?

m. Az egyik ok az a tény, ami miatt nyugodtan 337

ndom, hogy kutatásom nem „tudományos”

nka, hogy azok a személyek, aikkel beszéltem, nem képviselik az egész emberiséget. Egyébké



dekes lenne tudni valamit a Kwakiut! indiánok, a pápuái fejvadászok, a Watusszi marhapásztorál-közeli-élményeiről és még más népeké-

is. Földrajzi és más körülmények sajnos, korlátoztak abban, hogy ezeket is felkutassam.

n történelmi példa a halál-közeli jelenségre?

domásom szerint nincs. Mivel kortársaink pél-dáival foglalkoztam behatóbban, nem volt időmi múlt ilyen temainak feltárasara. Különben nem csodálkoznék, ha valaki azt állítaná, hogy aebbi időkben is voltak ilyen tapasztalatok.

ásrészt határozottan állítom, hogy a halál-közeli-élmények az utóbbi évtizedekbenzehasonlíthatatlanul gyakoribbak, mint a korábbi időkben voltak. Ennek az az oka, hogy a moaélesztési módszerek még nem régóta léteznek. Akiket mostanában élesztettek föl, eme eszközkül nem sok esélyük lett volna a to-vábbélésre. Ilyen eszközök: a szívbe fecskende-zett adrenaekció, a szívizom működését elindító elektromos készülék, a szív- és tüdőgépek stb.

egnézte ön az érintett személyek beteglap-ját?

tehettem, igen. Azokban az esetekben, ahol ezt megnézhettem, az orvosi feljegyzések megerő

ették, ami az érintett személyekkel történt. Né-

ly esetben, ahol hosszú idő telt el, vagy az illető meghalt az újjáélesztés után, semmi kézzelgható bizonyíték nem volt. Azok közlései, akik-135nek betegségét perdöntő bizonyítékokkal leenőrizni, semmiben se különböztek azokétól akiknél ez nem volt fellelhető. Sok olyan esetbenorvosi bizonyítékok nem kerültek elő, igyekeztem bizonyítékokat szerezni az illető személyek

vosainak, barátainak, hozzátartozóinak tanúvallomásaiból, hogy valóban a halál köze-lében vol?

t mondják, hogy az újraélesztés öt perc után lehetetlen, ön pedig azt állítja, hogy né-

ny esetben az illető húsz percig is „halott”

t. Hogyan lehetséges ez?

orvosi számértékek, melyekkel a mindennapi életben találkozunk, középértékek és nem kell aszolút adatnak venni. Az említett öt perc is átlagérték. Van egy általános klinikai szabály, hogyrcen túl nem próbálkoznak az újraélesztéssel, mert ezen az időn túl az agy oxigénhiány

vetkeztében súlyos károsodást szenvedhet. Néha ettől az ötperces átlagértéktől eltekintenek, márérték néha ezen belül van, néha ezen túl. Valóban találtam néhány olyan esetet, ahol az



aélesztési próbálkozás csak húsz perc múlva vezetett sikerre anélkül, hogy az agy megsérült v

ek az emberek valóban mind halottak voltak?

a kérdés nagyon rázós és nehezen megvála-szolható. A nehézség legfőbb oka szemantikai Hlentéstani) természetű. Mit jelent a „halott”

ó? A szervi átültetésekkel kapcsolatos heves vi-ták bizonyítják, hogy a „halál” meghatározása vosi körökben sem egyértelmű. A halál meghatározása nemcsak az orvosok és nemorvo-136

k beszédében különbözik, hanem az egyes klinikák orvosi testületein belül is más. Erre a kér-dasz tehát attól függ, mit értünk a „halott” kifejezésen. A következőkben három meghatározást

gunk ismertetni és aztán állást-foglalni.

A „halál” nem más, mint a klinikailag kimutatható életjelek hiánya.

kan azt mondják, hogy az ember akkor halott, ha megáll a szívverése, hosszabb időn keresztül egzete, vérnyomása mérhetetlen, a testhőmérséklet leesik, a pupillák kitágulnak stb. Ez a klinighatározás, mely orvosok és nem-orvosok számára évszázadokon át érvényben volt.

lóban a legtöbb beteget ilyen jelenségek alapján nyilvánították halottnak. Az általam megvizsgtöbb ilyen esetben ez a klinikai mérce igaz volt. így tehát az orvosok kijelentései, valamint aegdokumentációból származó írásos bizonyítékok elegendően alátámasztják azt a felfogást, hoál ebben az értelemben be-következett.

A „halál” nem más, mint az agyi áramhul-lám hiánya.

technikai haladás az élettani folyamatok megfigyeléséhez nagyon fejlett készülékeket állított elyek segítsége nélkül bizonyos életjelensé-

k nem lennének érzékelhetők. Az elektroenke-falograf olyan készülék, mely az agy gyengektromos áramát felerősíti és kimutatja. Újabban hajlanak arra. hogy a „tulajdonképpeni”

ál kimutatása az agyi áramtevékenység hiá-

ától függ, ahogy azt tökéletesen szemléltetik a „lapos” EEG-görbék.



7Kétségtelen, hogy nem minden olyan esetnél, amellyel én foglalkoztam, következett be a vég

yzet. Néha egyszerűen nincs idő az EEG-t elő-

szíteni. A klinikai orvosok egyedül azzal törődnek, hogy betegeiket minden körülmények közögmentsék. Igy ellene lehet vetni, hogy a betegek közül bizonyítottan egyik se volt „halott”

telezzük fel, hogy az emberek nagy százaléká-

, akik meghaltak és újjáéledtek, teljesen „lapos” volt az EEG-görbe. Jelenthet ez a tény a mimpontunkból valami különlegeset? Gondolom: nem, éspedig három okból: először, az újraéleérletek kényszerhelyzetek, melyek a legtöbb esetben harminc percig tartanak. Az EEG-készülembehelyezése nagyon bonyolult technikai feladat, sőt tapasztalt szakembernek is próbafutást gezni vele egy ideig, míg el nem éri a megfelelő görbét és ez is csak a ked-vező feltételek melln létre. A szükséghelyzet-ben mindig olyan izgalom van, hogy a hibale-hetőség ugrásszerűengnövekszik. Ilyen esetben, ha meg is jelenne a lapos görbe azoknál a személyeknél, akiknek h

zeli-élményük volt, még mindig azt lehetne mondani, hogy az EEG-görbék nem voltak pontosásodszor, a legmodernebb EEG-készülék is csak hasznos szolgálatot nyújt, de tévedhetetlenül nnti el, hogy egyes esetekben az újjá-

sztés lehetséges-e, vagy sem. Ha valakinél lapos EEG-görbék vannak, a kísérletet folytatni keléletrekeltés megvalósítható, mint ahogy az néhány esetben meg is történt, ahol a gyógyszerekadagol asa olyan erős hatással volt a központi idegrendszerre, hogy előidézték ezt a 138

enséget, így a hypothermia is (a testhőmérséklet szándékos csökkentése).

rmadszor, még mindig maradna egy megoldatlan probléma akkor is, ha a készülék jól van beáég most is azt lehetne mondani, hogy a halál-közeli-élmények nem biztos, hogy akkorvetkezhettek be, amikor az EEG-görbék laposan futottak, mert létrejöhettek előtte és utána is. l következtetnem, hogy az EEG a kutatás jelenlegi szakaszában nem nagy segítség.

A „halál” nem más, mint a létfontosságú funkciók megfordíthatatlan elvesztése.

yesek még szigorúbb meghatározásra szorítkoznak. Szerintük lehetetlen egy emberről azt állítgy halott, ha az életjelenségeket klinikailag nem lehet kimutatni; ha az EEG-je töké-

es sima horizontban szalad, aztán mégis életre lehetett kelteni. Más szavakkal: a halál a testneyan állapota, melyből lehetetlen újraéleszteni. Ha így értjük a halál fogalmát, akkor —

mészetesen - egyik esetemre sem vonatkozik, mivel mindegyiküket felélesztették.



thatjuk tehát, hogy kiinduló kérdésünkre a vá-

z attól függ, hogy mit értünk a „halál” kifejezésen. Jóllehet, ez itt jelentéstani vitának tűnik, mntos, mert mind a három meghatározás önmagában lényeges határok közé helyezi a ha-lál foga

a harmadik, a legkövetkezete-sebb meghatározás felé hajlok. Olyan esetekben, amikor avműködés hosszasan kihagy, a testszövetnek, jelen esetben az agynak, rendelkeznie kell bizongéntartalékkal és tápanyaggal.

m szükséges mindjárt arra gondolni, hogy biológiai, vagy pszichológiai törvény sérült meg.

7Hogy a felélesztés megtörténhessen, a test sejt-jeinek bizonyos mértékig biológiai tevékenysél rendelkezniük, még akkor is, ha az újjá-

sztéshez semmiféle klinikai ismertetőjelet nem lehet felfedezni. Ügy látszik, lehetetlenyértelműen meghatározni azt a pontot, ahonnan már semmiféle visszatérés nem lehet. Ez a ponó-

nűleg minden embernél másutt van és az is lehet, hogy nincs ilyen fix pont, hanem inkábbyamatos átmenet létezik. Tény, hogy azokat az embereket, akikkel beszélgettem, néhány évtizelőtt nem lehetett volna feléleszteni. A jö-

ben talán lesznek olyan módszerek, melyekkel sok olyan embert lehet feléleszteni, akiket ma mm sikerül.

ért állítsunk fel egy hipotézist, mely szerint a halál a lélek elválása a testtől és a lélek ennél antnál átjut egy másik létrendbe. Tételezzük fel, hogy létezik olyan történés, mely által a lé-

, vagy a szellem a halál pillanatában kiszabadul. Nem feltétlen kell megegyezni ennek a pontnzal, amit korunkban önkényesen . a vissza-nem-térés pontjának neveznek. Ugyanígy azt sem ketételezni, hogy ezek az esetek zavar nélkül játszódnak le, mint ahogy semmilyen biológiai renm zavarmentes. így pl.

ek a történések áttevődnek a másvilágba olyan esetben is, ha semmiféle testi sérülés nem tör-tézel magyarázható azoknak az embereknek az elbeszélése, akik egy pillanat alatt egész életükreszatekintettek, saját testükön kívül érezték magukat stb., s közben biztosan tudták, hogy meghr semmi testi sérülést nem szenvedtek.



40

gezetül a következőket akarom kijelenteni: bármikor és bárhol legyen is az ellenőrizhetetlenottlét pontja - előbb, most, vagy később -, nem tudom, de akikkel beszéltem, azok ehhez a pon

kkal közelebb voltak, mint embertársaik óriási többsége. Egyedül ez az oka annak, hogy kénytegyok meghallgatni, amit erről mondanak.

végiggondoljuk ezeket a fejtegetéseket, be-látjuk, hogy nem bölcs dolog a halál pcntos fogalmrüli szőrszálhasogatás; hogy vajon az végérvényes volt-e, vagy sem? Aki ilyen ellenveté-

ket támaszt a halál-közeli-élmények ellen, az úgy látszik valamilyen alapelvre céloz. Szerinte aestben bizonyos biológiai folyamatok működnek, addig van lehetőség arra, hogy ezek a folyamozhatják az ilyen tapasztalatokat.

s, már fentebb elismertem, hogy a testben bi-zónyds maradékfunkcióknak minden esetben kelg lenniük. Az a vita, mely eldöntené, vajon nekem igazi halálesetekkel volt-e dolgom, vagy se

y alapvetőbb problémára terelődik, arra, hogy a biológiai maradékfunkciók vajon meg tudják-egyarázni az ilyen tapasztalatokat?

ás szavakkal:

nnak-e más magyarázatok a testi halál utá-

továbbélésre?ről a kérdésről lesz szó a következő fejezetben.

1magyarázatok

agától értetődik, hogy a halál határeseteinek jelenségeire létezik még más magyarazat | T.sz-táozófiailag végtelen sok elképzelést mondhatunk el, ha az egyes tapasztalatokat, megfigyelésekgy tényeket magyarázzuk. Mindent meg lehet magyarázni, hiszen a mások által kigondolt elmégyarázatok végtelenek. Igy van ez a halál-közeli-élmények esetében is. Sok lehetséges magyaálkozik.

n tehát sok lehetséges elméleti magyarázat.

ek közül néhány sokszor előkerült az előadá-

m utáni vitákban. Most a leggyakoribbakat fogom ismertetni és még egyet, amit még soha nem



gyaltak, de én nagyon elfogadhatónak tartom. A magyarázat-kísérleteket szándékosan háromoportra osztottam: természetfölötti magyarázatok, természetes (természettudományos)gyarázatok és pszichológiai magyarázatok.

rmészetfölöltti magyarázatok

ak nagyon ritkán próbálta meg egy-egy hallgatóm a halál-közeli-tapasztalatokat démonok-kalgyarázni olyan értelemben, hogy ezek a tapasztalatok a gonosz szellemektől származtak.

re azt válaszolom: nem nehéz megkülönböztetni, hogy Isten, vagy sátán irányította-e ezeket azményeket, ha megfigyeljük, hogy mit mondtak és tettek az érintett személyek élményük után.

3Gondolom, Isten ezekkel oz emberekkel meg akarta értetni, hogy megbocsátok és békeszeretyenek. A sátán valószínűleg arra indítaná kö-

őit, hogy a gyűlölet és a rombolás útján járjanak. Tanúim köztudottan azzal tértek vissza, hogbbi utat követik, az utóbbi visszautasítják.

leményem szerint a feltételezett démonnak ke-servesen kellett csalódnia, ha az emberekrevezetésére irányuló célját ilyen ügynökökre bízta.

rmészetes (természettudományos) magyarázatok Gyógyszeres magyarázat

hányan azt állítják, hogy a halál-közeli-élmé-

eket a betegnek a válságos időpontban bea-dott kémiai anyagok okozták. Ez elfogadhatónak lável több körülményre vezethető vissza.

a legtöbb orvos és laikus meg van győződve arról, hogy a legtöbb drog (=kábítószer) őrületszlucinációs (=látási és hallási képzelődés) lelkiállapotot és élményt okoz. Ezenkívül olyon korbnk, amikor az emberek érdeklő-

se nagymértékben megnőtt a meg nem engedett drogok élvezete iránt (LSD, hasis stb.), melyekonyos hallucinációs hatásokat idéznek elő. Végül van egy vitathatatlan tény, hogy szá-

s gyógyításhoz alkalmaznck olyan anyagokat, melyek mellékhatása nagyon hasonló a halál-

ményekhez. Példa erre a Ketamin vagy a Cyc-lohexanon, egy intravénás injekció a kábító

llékhatásával, mely bizonyos szempontból megegyezik azzal, amit mások a testenkívüliség él



44

ében tapasztaltak. Jellegzetes „disszociatív”

éstelenítő, mert a beteg ennek hatása közben nemcsak a fájdalmi ingerekre nem reagál, hanemrnyezetére sem. önmagát a környezetétől disszociatívnak (= elkülönítettnek) érzi, be-leértve satét is (kezét, lábát stb.). A kábí-

hatás elmúltával a beteg lelki zavar állapotá-

kerül, melyben hallucinál és nagyon élénken álmodik.

én anyagomban vannak olyan közlések, amiket bizonyos kábítószer hatása alatt éltek át, amikntettek egyszerűen hallucinációszerű

ottlátomásnak neveztek. Egy példa erre: „Amikor bérmálkozó korú voltam, fogorvoshoz fogtö

sre mentem. Kábítógázt kellett belélegeznem.

lajdonképpen semmi altatószert nem akartam elfogadni, mert féltem, hogy nem tudok felébredmikor a gáz hatni kezdett, éreztem, hogy csigavonalban forgok. Nem úgy, mintha csak én forognem az orvosi szék is velem e-gyütt forogna föl a magasba mindig följebb és följebb.

nden sugárzó, világos és fehér volt. Amikor a csigavonal csúcsáig értem, angyalok jöttek fe-léégbe vittek. Gondolom, több angyal lehetett, bár minden elmosódottnak tűnt szá-

mra. Nem tudom megmondani, hányan voltak, de mindenesetre egynél többen.

özben az orvos asszisztensnőjével valakiről be-szélt. Hallottam, amit mondtak, de amikor egyndat végére értek, már nem emlékeztem a mondat elejére. Tudtam, hogy egymással beszélnek

avaik visszhangzottak. Olyan visszhang volt ez, mint ami a hegyekben egyre messzebb7távolodik. Emlékszem, hogy mindkettőjüket fe-lülről hallottam, mert felemelkedtem, felszállbe. Ez minden, amire emlékezni tudok. De ta-lán még az is hozzátartozik, hogy a halálra gond

bé nem rémes. Különben addig féltem a pokoltól. De amikor ez történt, többé nem ké-

kedtem abban, hogy a mennybe jutok. Később nagyon csodálkoztam azon, hogy a halál gondolm nyugtalanít, míg rá nem jöttem arra, hogy az altatás alatt egyáltalán semmi sem izgat.

egész valami szép volt, azt hiszem, a gáz okozta nekem ezt a gondtalan boldog állapotot.

nem örültem neki, mert olyan bizonytalan dolog volt. Később aztán nem is gondoltam rá.”

mely pontban van hasonlóság e tapasztalat és azoké között, akik valódi tapasztalatokat éltek á

zett asszony beszél fehér fényről és találkozott más lényekkel, a túlvilágon, akik neki segítette



yhogy a halál látványától nem fél.

t szempont arra enged következtetni, hogy ,a saját testét elhagyta; az egyik az, hogy az orvos ézisztensnő hangját egy magasban levő

ntról hallotta, a másik, hogy „lebegő-érzése”

lt.

yébként ennek a történetnek egyéb részletei nem azonosak a jellegzetes halál-közeli-élmé-

ekkel, amiket az érintett személyek valóságos-nak tartottak. Ezt a fehér fényt nem személyesí-

te meg senki, nem áradt a béke és a boldogság kimondhatatlan érzése belőle. A halál-utáni vilárása betű szerint megegyezik a katekiz-mussal. A vele szembejövő lényeket angyaloknak nevek megmondják neki, hogy a „mennyországba” került, és ez „fent” van, ahová vitték.



46

m állítja, hogy a saját testét látta volna, vagy valamilyen másik teste lett volna. Végül világoszli, hogy a fogorvosi székkel együtt forgott és nem a saját teste vot a forgás forrása. Élmé-

e meglehetősen elmosódott, aminek semmi ha-tása nincs a hitére és további életére. (Sokkal-inst vannak kételyei a halál utáni életről.)

zehasonlítva azokat a beszámolókat, melyekben az élmény a gyógyszerek hatására jött létre,okkal, melyek igazi történést mutatnak, több szempontra kell felhívni a figyelmet.

őször, kevés személy közölt velem drog hatá-

a létrejött tapasztalatokat, de őke se voltak se több, se kevesebb képzelőerővel, intelligenciávagy határozott személyiséggel megáldva, mint azok, akik „valódi” halál-közeli-élményról szá-

ltak be.

ásodszor, a kábítószer hatására létrejött tapasztalatok szerfölött bizonytalanok.

rmadszor, ezek az élmények egymástól és a jellegzetesen halál-közeli-látomásoktól is eltérnekhozzáteszem azt, hogy példaként olyan estet említettem, mely a legközelebb áll az „igazi”áltapasztalatokhoz, elképzelhető, hogy mekkora a különbség a két típus tapasztalatai között.

ég további tényezők szólnak a halál-közeli-jelenség gyógyszeres magyarázata ellen. Ezek közüjelentősebb az, hogy a legtöbben nem kaptak semmiféle gyógyszert élményük előtt, sőt néhántben nemegyszer az élmény után kaptak ilyen anyagot. Sok személy azt állította, élménye akk

vetkezett be, mielőtt valamilyen 147gyógyszert kapott volna. Más esetben hosszú időn keresztm volt orvosi kezelés alatt. Azokban az esetekben is, ahol nem sokkal a halál-

mény előtt orvosi okokból gyógyszert alkalmaztak, az egyes személyeknél használt anyagok kö

t is rendkívül nagy különbségek mutatkoztak.

anyagok sora nagyon hosszú az aszpirintól az antibiotikumokon keresztül a mellékvesehor-ma folyékony, vagy gáznemű kábítósze-rekig. A használt anyagok közül a legtöbbnek nincs hatázponti idegrendszerre, vagy a lélekre. Megállapíthatjuk, hogy nincs különbség az élményekbenyan csoportok beszámolóinál, akik kaptak gyógyszert és azok között, akiknek élménye nem ho

zefüggésbe semmilyen gyógyszerrel. Végül megjegyzés nélkül említek egy asszonyt, aki néháen belül, két külön-böző alkalommal „meghalt”. Az első esetben az élménye hiányát altatószerásának tulajdonít-ja, a második alkalommal egyáltalán nem kapott gyógyszert, mégis bőséges

mények részese lett.



modern gyógyszertudomány abból a felfogás-ból indul ki, melyet a nem szakemberek óriásibsége is átvett, hogy a pszichtropikus szerek befolyásolnak és okoznak is lelki folyamatokat

oknál, akik ilyeneket szednek. Ezek a lelki folyamatok nem reálisak, ezért csak a „valótlan”,allucinációs”, „őrült”, „tisztán pszichikai” szavakkal szoktuk jelölni őket. De az is igaz, hogy ezetet nem mindenki osztja. A kábítószerek fogyasztása és az élmények között van még egympont, amit említeni kell. Az ún. „hallu-cinogén” anyagok (= halluciánciót előidéző) beavatógvilágosító hatására gondolok. A 148

ténelem folyamán mindig voltak olyan emberek, akik bizonyos anyagok fogyasztásával öntudgy lelki változást idéztek elő. Ezeket az anyagokat nemcsak gyógyításra használták, hanem valjövőbelátó szándékkal is. Az USA nyugati felén élő Peyotl-Kults-indiánok szertartásait alapostárták, melyeknek középpontjában a peyotl-, vagy peyotekaktusz használata áll (ezek közül néhalonium alkaloidát, vagy ismertebb nevén meskalint tartalmaz), mely-lyel vallásos látomást éetet állapotot érnek el. Hasonló kultusz mindenütt létezik a világon és követőik azt hiszik, azaluk használt kábító-

r alkalmassá teszi őket arra, hogy más létrendbe jussanak. Tegyük fel, hogy ez a szemlé-

helyes, akkor megkockáztathatjuk azt a feltevést is, hogy a kábítószer használata csupán egyikk között, melyek ihlet-élményekhez és az új lét-gazdagság felfedezéséhez vezetnek.

haláltapasztalat lehetne a másik út ehhez a célhoz és belső rokonság lenne a drog-okozta-

ménynek - mint fent mondottuk - és a halál-közeli-élmények magyarázatára.

iológiai magyarázatok

fiziológia a biológiának az az ága, mely a sejtek, szervek és az egész szervezet működésé-

foglalkozik és e működések közötti összefüg-géseket kutatja. A halál-közeli-jelenségekre gyalottam a következő fiziológiai magyarázatot: ha az agy oxigénellátása a klinikai ha-lálnál és myos életveszélyes esetnél megszűnik, ennek következménye lenne a szóbanfor-149gó jelenség

yan értelemben, hogy a haldokló agy utolsó oxigénadagjának felhasználása közben működne íg

nek a feltevésnek az a hibája, hogy nem tud magyarázatot adni olyan halál-tapasztalatokra,lyeknél a halál-közeli-élmények jóval előbb bekövetkeztek, mint a szóbanforgó fiziológiai állhány esetben semmiféle stressz-állapot nem volt a jelenségek időpontjában. Ez esetben isgegyeztek a halál-közeli-élmények elemei a súlyos testi sérülés következtében előállott él-nyekkel.



urológiai magyarázatok

neurológia az orvostudománynak az a területe, mely az idegrendszer (azaz agyvelő, gerincvelő

az idegszólak) megbetegedésének okaival, felismerésével és kezelésével foglalkozik. Bizonyogbetegségeknél hasonló jelenségek fordulnak elő azokkal is, akik majdnem meghaltak és

ményekről számoltak be. Ezért szeretnék egyesek a halál-közeli-élmények magyarázatát a

urológia területére vinni. Szerintük a halál-jelenségeket a haldokló idegrendszer hibás mű-

dése idézi elő. Most szeretném párhuzamba állítani a haláltapasztalatok két elemét, a visz-atekintést és a testenkívüliséget a neurológiai jelenségekkel.

y kórház neurológiai osztályán találkoztam egy beteggel, akinél érdekes módon zajlottak le ahamok. Eközben ő villámszerűén visszatekintett egész korábbi életére.

mikor először történt ez, éppen a barátomra 150

ztem, aki a szoba másik részén volt. Arcának jobbfele valamiképpen eltorzult. Egyszeresek élerábbi eseményei képek formájában tódultak az öntudatomba. Pontosan olyanok voltak, mint aóságban - egészen élők, színesek és háromdimenziósak. Szédültem és annyira megdöbbentem

gy megpróbáltam a képek elől kitérni. Azóta ezek a rohamok többször megismétlődtek. A legjsonlat az a film, amit a tv évvégén sugároz. Az év eseményei képekben villannak fel és tűnnekelőtt át lehetne gondolni azokat. Így van ez a rohamokkal is. Lá-

k valamit, próbálok emlékezni rá, de ennek he-lyébe már új tűnik fel. A képek azokat a dolgoktatták, melyek valóban megtörténtek. Semmi változás nincs. S ha eltűntek, akkor már nem tudszaemlékezni arra, amit láttam. Néha ugyanazok a képek jöttek vissza, máskor nem.

mikor a képek megjelentek, emlékezni tudtam rájuk, de felfogóképességem egyre csökkent.lahogy úgy volt, mintha az eszem egyik fele a képekkel “törődött volna, a másik meg azzal, am

nálok. A többi ember, aki látta a rohamomat, azt mondta, kb. egy percig tartott, nekem egy évt.”

zonyos vonatkozásban hasonlóságok vannak eme agyi zavarból származó rohamok okoztaenségek és az én tanúim halál-tapasztalata kö-

t. Pl. ennek a férfinak a rohama kifejezetten világos képek formájában hihetetlenül életszerű

háromdimenziós ábrázolásban mutatta be éle-tét. Az is kitűnt, hogy ezek a képek hatással volt



aratától függetlenül. A képek rohanó sebességgel peregtek és a roham közben idő-

éke eltorzult.

7Ugyanakkor észre kell vennünk a feltűnő különb-ségeket is. Ennél a betegnél az emlékképek nem időrendi sorban mutatták be, és nem is volt egységes látomása egész életéről, mint a halá

zeli eseményeknél történt. A képek éle-tének nem a fontos eseményeire irányultak, hanem a

entékteleneket mutatták be. A bemutatás célja aligha lehetett erkölcsi, vagy élete vég-ső dolganyuló. A halál-közeli-élmények résztvevői viszont észreveszik, hogy a „visszatekintés” után éményeire lényegesen vi-lágosabban emlékeznek vissza, mint azelőtt. Ez a beteg a roham után

yetlen jelenetre se tudott visszaemlékezni, amiket látott.

estenkívüliség élményét egyesek „autoszkopikus” (‘— önmagátnéző) hallucinációnakgyarázzák, ahogy azt N. Lukianowicz az „Archives of Neurology and Psychiatry” c. szaklapbaejti.

nél a különös látomásszerű észlelésnél a beteg látja a saját képmását. Ez a másodpéldány —amtánozza az eredeti ember arcjátékát és mozdulatait, de a beteg hamarosan megzava-rodik, amikonyos távolságból saját képét meglátja.

r ez az élmény bizonyos hasonlóságot mutat a testenkívüliséggel, amiről fentebb írtunk, már sb a különbség. Az autoszkopikus képzelet mindig élő marad, vagyis a beteg a saját testét érzióságnak és nem a látott dolgot, ezzel szemben a testenkívüliség állapotában a szemlélő csakttelen buroknak látja. Az autoszkopikus hallucináció betege képes a másodpéldányát „hallani”

zal beszélni, parancsot adni neki és gúnyolni. A testenkívüliségnél a sa-152

testüket a szereplők teljesen látják (legyen az részben, vagy egészben eltakarva), az autoszkopak mellig, vagy nyakig látható a másodpéldány.

autoszkopikusan tapasztalt képmások sokkal inkább a szellemi testtel azonosak, a haldokló viyagi testet lát. Az autoszkopikus hallucinációban a másodpéldány néha erős színekben látszik,skor meg lehelletfinom, átlátszó és színtelen. Sőt a beteg meglátja, amint képmása a vastag aj

gy más akadályokon a legkiseb nehézség nélkül áthatol.

eretnék itt egy valószínűleg autoszkopikus hallucinációt közölni úgy, ahogy hallottam. Ez az eyedülálló, mert egyszerre két személy szerepel benne.

gy nyári éjjel 11 óra felé történt. A meny-asszonyommal, akit két évvel később feleségül is veortkocsimon hazafelé mentünk. A há-



k előtt parkoltam. Ez az utca gyengén volt kivilágítva. Mindketten nagyon csodálkoztunk, aminéztünk és láttuk, hogy óriás-képeink de-réköv vonalában fent egymás mellett ülnek a fa-soralmas koronái fölött, tőlünk mintegy harminc méter távolságban lebegtek. A képek söté-

voltak, mint a sziluettek és bár nem tudtuk őket tökéletesen szemügyre venni, mindenesetregyon élethű képek oltak. Mindketten azonnal felismertük magunkat. A képek a mi mozgásunkggetlenül mozogtak, mert mi mozdulatlanul kuksoltunk az autóban és néztük őket. Csináltakamit. A képmásom pl. egy könyvet vett a ke-zébe és egy lapot mutatott menyasszonyom kép-3másának, <5 előrehajolt és pontosan ránézett ar-ra az oldalra.

mint ott ültünk, elmondtam a menyasszonyomnak, hogy mit csinál a képmásom - s az én be-szntosan megegyezett azzal, amit ő a saját szemével látott. Megcseréltük a szerepet.

ost ő mondta el, amit látott s ez megegyezett azzal, amit én tapasztaltam. Hosszabb ideig ül-tüb. félórát - és néztük a színjátékot, közben beszélgettünk róla. Gondoltam, hogy egész éjjelzhetnénk, de a menyasszonyomnak be kellett mennie és így együtt mentünk fel a lépcsőn, mely

zukhoz vezetett. Amikor visz-szatértem az autóba, még mindig láttam a képe-ket és amikorndultam, akkor is ott voltak.

zárt dolog, hogy az valamiképpen kettőnk tü-

rképe lett volna a szélvédő ablakban, mert a motorház teteje zárva volt és mi egész idő alatt azakon át néztünk föl. Egyikünk se volt ré-

g se akkor, se ma. Ez három évvel előbb tör-tént annál, hogy LSD-ről, vagy más hasonló ká-

ószerről hallottam volna. Nem is voltunk fá-

dtak, bár már igazán késő volt; álmosak se lehettünk, inkább éberek, jókedvűek, izgatottak voltcsodálkoztunk, amikor néztük a képe-ket és egymással beszélgettünk róluk.”

lehet az autoszkopikus hallucinációk némely tekintetben olyanok, mint a halál közelségébenasztalt testenkívüliség jelenségei, de ha a kétféle jelenség minden részletét összehasonlítjuk éönbségeket el is hanyagoljuk, a testenkívüliségben előfordult élményekre az autoszkopikuslucinációk nem adnak magyarázatot. Ennek oka egyszerűen az, hogy az autoszko-154

kus hallucinációkra nincs magyarázat. Számos ellentmondó magyarázat merült fel különböző

g- és lélekgyógyászok között, de a vitán kí-

általánosan elfogadott elmélet nincs. Az a próbálkozás, mely a testenkívüliség élményétoszkopikus hallucinációval magyarázza, olyan, mint aki titkot magyaráz meg rejtéllyel.

gül van még egy dolog, aminél fogva a testenkívüliség élménye kapcsolatba hozható a neurológyarázattal. Nemrég találkoztam valakivel, akinél a halál-közeli-élmény után idegzavar lépett



az idegzavar testének egy részén levő izomcsoport részleges bénulása volt.

volt az összes közül az egyetlen eset - bár gyakran kérdeztem őket, hogy volt-e valami ká-

odásuk - a halállal való találkozás után.

zichológiai magyarázatok

pszichológia még megközelítően sem érte el pontosságban és törvényszerűségben azt a fokot, runk más tudományága megszerzett. A pszichológusok ellentmondó nézeteik miatt kü-

féle csoportokba tömörülnek, vitatkoznak kutatási módszerekről, a lélek természetéről, el-bbségéről és alapvető véleményekben külön-böznek egymástól. A lehetséges összes pszichológgyarázat helyett inkább azokra a vizsgálódásokra fogok figyelmeztetni, melyeket leggtöbbszölottam hallgatóimtól és ezekhez veszek még egy magyarázatot, amely engem valahogy a legjogragadott.

könyv korábbi lapjain már két pszichikai típusú 337magyarázatot említettem: az egyik a tudatozugsággal kapcsolatos, a másik az öntudatlan fantáziára épült. Ebben a fejezetben két másikzichológiai kérdést magyarázunk meg.

lációs kutatás

k előadásomon sohasem fordult elő, hogy valaki a halál-közeli-élményt a modem izoláció-

tatás fényében próbálta volna megmagyarázni.

égis ezen a viszonylag fiatal — az emberi magatartástudománnyal foglalkozó — viharosan fejlületen kísérlünk meg bizonyos jelensé-

kre rámutatni és kifejtjük azokat a pontokat, melyek a haláltapasztalat egyes szakaszaihoz aközelebb állnak.

izoláció-kutatás olyan szakmai irány, mely a következő kérdéssel foglalkozik: Mi történik teslelkileg azzal az emberrel, aki valamiképpen izolált (= elszigetelt) lesz. Ami megtör-ténhet úggy hosszú ideig minden emberrel mindenféle kapcsolata megszűnik, vagy hosszú időn át állan

métlődő, egyhangú munkát végez.



en helyzetek megfigyelésének anyaga sokféle-képpen gyarapodott. Vannak magányos kutatókótöröttek, akik tapasztalataikat leírták.

utóbbi évtizedekben a kutatók azon fáradoznak, hogy ilyen helyzeteket laboratóriumi körül-nyek között vizsgáljanak meg. Az érzékszervek működésének lecsökkentésével végzettérletekről sokat írtak. Pl. egy önként jelentkezőt beleló-

tak egy víztartályba. A víznek ugyanaz volt a hőmérséklete, mint a testnek. Kötést tettek a 33

mére és dugót a fülébe. Igy a súly- és hő-

ékelést, valamint a fény- és hangérzékelést a minimumra csökkentették. Végtagjait csőbe dugyhogy nem tudta mozgatni azokat, s így a kéz- és lábmozgás lehetőségétől megfosztották.

en és hasonló körülmények között a kísérleti személy szokatlan lelki jelenségeket élt át, melyeyes részletei erősen hasonlítottak arra, amivel a második fejezetben foglalkoztunk. Egy asszondkívül rossz körülmények között hosszú ideig egyedül lakott az északi sarkon, be-számol arró

gy életének élményeiről panorá-

szerű látomása volt. Hajótörött matrózok, akik heteken át egyedül hánykódtak egy csónakban geren, leírják, hogy hallucinációik voltak és megmenekülésüket természetfeletti lényeknek -értetek, vagy szellemek — tulajdonítják. Bizonyos hasonlóságot mutat ez azzal a Fénylény-nygy holtak szellemével, amiről sok tanú beszélt. A halál-közelség más elemei is előfordulnak mzigeteltség tapasztalatai között.

enek: időérzékelés megváltozása, a saját-testtől elszakadás érzékelése, ellenszegülő érzés a

ilizált világba való visszatéréskor, vagy az elszigetelt állapot elhagyása elleni tusakodás, vé-

a ,,magány-lét” érzése az egész univerzum-ban. Ráadásul többen elmondták, hogy a dolgokróékfogalom alakult kibennük s emiatt nem szívesen tértek vissza a civilizált életbe. Bensőleg sotonságosabbnak érzik magukat. Személyiségük megújulásának érzése is rokon azzal a

számolóval, amit a halálból visszatértek közöltek.

haldokló állapotnak vannak olyan megnyilvá-

7nulásai, melyeket az elszigeteltség állapotában is fellelhetünk. A halál előtt a betegek gyakranik magukat elszigeteltnek, különösen megnyilvánul ez a kórházi intenzív-osztályon, az elfek-ben, amikor a tompított fény, teljes csönd, lá-

atók hiánya veszi körül őket. Vajon azok az élettani folyamatok, melyek a haldokló testbenlépnek, elóidézhetik-e az elszigetelődés végső

máit, melyek az agyhoz futó ingerek csaknem teljes megszűnését jelentik? Továbbá: amint má



ál közelébe jutott ember mesélte nekem, - és már kifejtettük — azt, hogy mennyire erőt vesz elszigeteltség, a magányosság és az elszakítottság állapotának szomorú érzése, amikor testükö

vül tartózkodtak.

gyon valószínű, hogy határeset lehet az, amit most elmondok, mert nem sorolható sem a halálzeli-élményekhez, sem az izolációs tapasztalatokhoz. Egy férfi a következő történetet mondta ly súlyos betegsége idején a kórházi tartózkodása alatt fordult elő:

kórházban nagyon rosszul voltam. Amikor ott feküdtem, képek jelentek meg hosszasan előttentha a tv képernyőjén peregtek volna.

képeken embereket láttam s egyikük egy tér-ségen keresztül közeledett felém, lassan elhaladtllettem, majd egy újabb jelent meg. Töké-

esen tisztában voltam azzal, hogy kórházban fekszem betegen, de csodálkoztam ezen és nemettem, hogy mi történik itt. Néhány embert felismertem közülük - barátaim, rokonaim voltak -

bit nem. Hirtelen rájöttem arra, hogy akiket felismertem, azok már régen meghaltak”gos a kérdés: vajon ez az élmény hova sorol-158

ó? Hiszen hasonlít a halál-közeli-élményekhez is, meg az izolációs tapasztalatokhoz is. A halázeli élményekhez azért, mert holtak lelkével történt találkozás, de különbözik is azoktól, mertmmi más elem nem fordult elő benne. Érdekes tapasztalatot élt át egy önkéntes kísérleti személációs-kísérlet közben, aki egy ideig egyes cellában élt. Hallucináció! voltak, melyekben híres

berek képét látta. Ezt talán úgy kell tekintenünk, mint egy beteg súlyos állapotának következtlépő halál-közeli-élményt, vagy mint izolációs tapasztalatot, amit a bezártság körülményeioztak? Ezek olyan helyzetek, melyekre nincs egyértelmű magyarázat, melynek alapján vagy azyik vagy a másik kategóriába lehetne sorolni. Határesetek mindig lesznek.

izoláció-kutatás élményei ilyen áttekintés ellenére sem magyarázzák meg a halál-közeli él-nyeket. Különösen a lelki jelenségeket nem lehet megmagyarázni, melyek elszigetelt állapotbentkeznek. Az ismert elméletek nem alkalmasak erre. Akik a halál-közeli-élményeket az izoláasztalatokkal akarják magyaráz-ni, ugyanazt teszik, mint akik a testenkívüliség élményét az

oszkopikus jelenségekkel magyarázzák. Ez annyit jelent, mint egyik titok helyébe másikat tenizolációs körülmények között fellépő látomások magyarázatára két ellentétes nézet létezik. Ayik szerint ez a jelenség való-

gos alapnélküli „elképzelt” és „hallucinációs”

és. Ilyeneket kerestek a mindenkori misztikusok és sámánok a vadonok magányában, aholgvilágosodást és kinyilatkoztatást véltek felfedezni. Az a gondolat, hogy az izoláció lelki újjá-

7születést eredményezhet, sok kultúrában a hit lényeges része és oi megtalálható sok nagy va|.



i műben, sőt a Bibliában is.

r ez az elképzelés nyugati hitstruktúránkban jelenleg kissé idegen, mégis számos védelmező-

van. A legkorábbi és híres izoláció-kutató dr.

hn C. Lilly, pár évvel ezelőtt a saját lelki ön-

trajzát jelentette meg „A forgószél közép-pontja” címmel. Ebben a könyvben egyértelműen az

ítja, hogy izolációs élményeiben a megvilágosodás és a magasabb (vagy mélyebb) ismeretek igasztalatait fedezte föl és azok semmiképpen se „valótlanok”, vagy „elképzelt”

gok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Lilly a sa-ját halál-közeli-élményeiről számol be és azokatyanabba a kategóriába helyezi, mint izolációs tapasztalatait. Ezek szerint az izoláció, a hallu-ogének és a halál-közelség egyike lehet azon utaknak, melyek az öntudat új birodalmába ve-hetnek.

mok, hallucinációk, kényszerképzetek A halál-közeli-élmények - mondják egyesek -

m mások, mint csodálatos álmok, fantáziake-pek, vagy hallucinációk, amik különböző tényezőására létrejöhetnek: az egyik esetben a kábítószer, a másikban az anoxia (= teljes oxigénhiány

yban, a következőben az izola ció stb. A halál-közeli-élményeket tehát kényszerképzeteknekndják. Véleményem szerint több tény szól ez ellen.

őszöris nagy hasonlóságokat találhatunk tartalomban és felépítésben o különböző abrazo-160

okban, jóllehet ezek nem azonosak azokkal, amiket tanúim elmondtak és azokkal, amiketrunkban a halottak sorsáról hisznek. Továbbá elmondjuk, hogy a haldoklás eseményének le-

sai, amiket kortársaink elmondanak, csodálatosan megegyeznek azokkal, amiket az ősi, tá-

i forrásmunkák lefektetnek, melyekről az én tanúimnak fogalmuk sem lehetett.

ásodszor tény, hogy azok a személyek, akikkel beszéltem, nem voltak pszichológusok, őketelmileg kiegyensúlyozott, normális embereknek ismertem meg, akik hasznos tagjai a társa-omnak. Munkahelyeken dolgoznak és felelős-ségteljes pozíciókat töltenek be. Komoly házas-berek, gondoskodnak családjukról és kapcsolatban vannak barátaikkal. Tanúim egyike sem élt

yan jót, mint életének megmagyarázhatatlan élményét. Végül nagyon fontos, hogy a szóbanforberek nagyon pontosan meg tudták különböztetni az álmot az ébrenléttől. Ezek a személyek

ngsúlyozták, hogy a halál köze-lében velük történt események nem voltak álmok, hanem valósténetek.

gül van még egy tény, ami a testenkívüliség mozzanatát különleges módon bizonyítja. De be-



ületszavamat adtam, hogy neveket nem emlí-

könyvem írásakor és az egyes részletek bizonyításához. Én eleget láttam és hallottam, hogy avetkezőket kijelenthessem: a csodálkozás és a megdöbbenés nálam se kisebb. Meg vagyokőződve, hogy akik szorgalmasan kutatják a halál-közeli élményeket, valószínűleg ugyanerre aonyosságra tesznek szert. Hiszem, hogy az illetők fognak annyi bizonyítékot találni, hogy1kijelenthessék, hogy a halál-közeli élmények egészen mások, mint az álmok és talán egy egé

n különleges kategóriához tartoznak.

olsó megjegyzésként hozzátenném, hogy Q

agyarázatok” nemcsak elvont, intellektuális gondolatépítmények, hanem némely esetben azokmélyeknek a hitvallásai, akik azokat megalkották. Az emberek hajlanak a szabá-

s, természettudományos magyarázatra, amit megalkottak, vagy elfogadtak, hogy összeháza-sítémánkkal.

közben az élet és a halál közti átmeneti állapotot vizsgáltam és ezekről sok előadást tartottam,enség sok magyarázatának képviselő-

el találkoztam. Ezek az emberek vagy a fiziológia, vagy a farmakológia, vagy a neurológia taltak és saját személyes felfogásukból, mint alapállásból indultak ki és véleményüket akkor istották, amikor azokat példákkal cá-

tuk meg. Van köztük, aki a freudi pszichoanalízisért lelkesedik, vagy tűzzel magyarázza, hogy

nylény az Atya-imágó előrevetítése, van aki ezzel szemben a közösségi öntudat jungi arche-típdi stb., stb.

égegyszer szeretném hangsúlyozni, hogy az el-mondottakkal kapcsolatban semmi új magyará-

ot nem adtam, csak azt akarom mondani, hogy számomra a leggyakoribb magyarázatok isrdésesek. Amit tulajdonképpen szeretnék mondani, az a következő: legalábbis hagyjuk füg-gőb

a lehetőséget, hogy a halál-közeli-él-mény újszerű jelenség, melynek magyarázatát és értelme

észen új módszerekkel kell kifej-tenünk.



62

ások

nyvem írása közben tökéletesen tudatában voltam annak, hogy nézeteim és véleményeim nagynnyen félreérthetők. Különösen termé-

ttudományos beállítottságú olvasóim előtt szeretném hangsúlyozni: nagyon jól tudom, hogynkám nem tudományos munka! Filozófus kollégáimnak azt szeretném kiáltani: nem vagyok a

évhitben, mintha „bizonyítottam” volna, hogy van élet a halál után! Hogy ezeket a problémákaposan megtárgyaljuk, ahhoz egész részletes vitákba kellett volna bocsátkozni, melyek ennek anyvnek a kereteibe helyszűke miatt nem férnek bele. Igy tehát csak a következő, rövidgjegyzésekre szorítkozom.

egyes szaktudományokban, mint a logika, jog-bölcselet és természettudomány, ilyen szakkifeések vannak: „következtetés, bizonyítás, in-doklás” és ezeknek kifinomultabb jelentésük van,

mindennapi szóhasználatban. A mindennapi beszéd e szavakat nem pontos jelentéssel használjaég egy futólagos pillantás valamelyik magazinba, hogy megállapítsuk, csaknem mindenószínűtlen történet „bizonyítékul”

olgálhat mindenféle csodálatos feltevéshez.

gy milyen következtetéseket vonhatunk le az adott premisszákból és milyeneket nem, az aikában nem csupán ízlés kérdése. Nagyon szigorú szabályok, előírások és törvények hatá-

zák meg. Ha azt mondjuk, hogy bizonyos kö-

keztetést levontunk, akkor egyben azt is állít-juk; hogy mindannak a következtetésnek, melyekből a premisszákból indul ki. ugyanolyan pontosnak kell lennie, ha közben semmi logikai him történt.

ből a rövid utalásból következik, hogy vizsgálataimból miért nem vonok le bármilyen „kö-

keztetést” és miért mondom, hogy nincs szán-dékomban új tanítást adni a halál utáni tovább-

sről a régi helyett. Mégis állítom, hogy ezek a halál-közeli-élmények nagyon jelentősek. Szereelmezésükkel középúton járni: ezek a tapasztalatok sem lezárva, sem tudományos, vagy logikaonyítékokkal alátámasztva, sem szenzációsan felnagyítva nincsenek, melyekben népieselemnyilvánításokat használtunk volna fel bizonyítékként, melyek „bizonyító” erővel utaltak va, hogy van élet a halál után.

yanakkor számomra marad egy nyitott kérdés, vajon pillanatnyi tehetetlenségünkben, ami a

zonyítékot” illeti, felismerhető lesz-e az akadály, ami magában a halál-közeli-élmény terme-iében rejlik? Ehelyett talán a jelenleg ismert tudományos és logikai módszerekben van az aka



het, hogy a jövőben a természettudósok és a filozófusok szemlélete megváltozik. (Nem szabadelejteni, hogy a természettudomány es a logika módszere nem merev és megváltozha-tatlan, hamikusan fejlődik.) Most a végén itt állok következtetések, bizonyi-ték-láncok, vagy oksági akül, sőt az eredmény, amivel rendelkezem, nem más, mint érzések, kérdések, hasonlctok,gmagyarázhatatlan rejtélyek gyűjteménye. Talán jobb, ha nem is kérdezik tőlem, hogyulmányomhoz milyen 164

ókövetkeztetést formáltam, haném csak any-nyit mondanék, hogy nekem személyesen mit jelmunka? Válaszul ennyit mondhatok: ha valaki átéli azt, hogy egy ember elmondja élményét, me van meggyőzőerővel, azt írásban nehéz kifejezni. Az ő számukra halál-közeli-

ményük nagyon valóságos történet volt. Es amint őket hallgattam, élményük számomra is valóténetek lett.

ljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez pszichológiai és nem logikai gondolatmenet. A logikaalánosan kötelező valami, a pszichológiai gondolatsor nem ennyire általános erejű. Egyiket ígysikat úgy változtathatja meg ugyanaz a körülmény. Függ a rátermettségtől és a jellemtől, és neretném azt a benyomást kelteni, mintha a saját beállítottságom mások számára kötelező lenneaszolnom kell a nekem szegezett kérdésre: „ha ezeknek az élmé-

eknek végső magyarázata csupán szubjektív dolog marad, akkor egyáltalán milyen következtetson az olvasó?” — nem is tudok más választ adni erre a kérdésre, mint felhívom az emberiségártalan érdeklődését a halál természetére. Hiszem, hogy mindaz, amit nyújtottam, hasznos lehálproblematika megvilágításához.

éma megtárgyalásához sok hivatásbeli és tudományos szakember szükséges. Szükség van or-va haldokló betegnek is biztatást nyújt, lelkészre, aki előkészíti a halálra. Tág értelemben szük

n pszichológusokra és pszichiáte-rekre, hogy gyakorlatilag is eredményes kezelési módszertdjanak alkalmazni a lelki zavarok 165gyógyítására. “Először tudniok kell, mi a lélek vagy szellhogy ez a valami a testtől füg.

lenül is létezik. Ha nem tudják, akkor a lé.gyógyászat súlypontja a fizikai-kémiai-módszer irányába tolódik el - drogok, elektrosokk,

ysebészet és hasonlók felé. Visszatérve: ha van ismertető jel arra, hogy a szellem (lélek) a testtülönítve valóban létezik és önmagában is fennáll, akkor a lelki zavarok gyógyításának valami

észen másnak kell lennie.

itt többről van szó, mint egyetemi és szakmai kérdésről. Itt nagyon, nagyon személyes dolgokszéltünk meg, mert minden, amit a halállal kapcsolatban megtcpasztaltunk, lényegesvetkezményekkel járhat életvitelünkre. Ha a tapasztalatok, melyeket a könyvben tárgyaltam, v

térrel rendelkeznek, akkor annak messzemenően gazdag jelentéssel kell rendelkeznie arra-néz



gy mit csinálunk az életünkben. Akkor bebizonyosodna, hogy ezt az életet valójában nem tudjugérteni addig, amíg nem kapunk egy szikrányit abból, ami ezt felülmúlja.

dalom

ans-Wentz. W. Y. (ed): A Tibeti halottkönyv, New York, Oxford University Press, 1957.

milton Edith and Cairns, Huntington (eds.): Platón ösz-szegyűjtött dialógusai, New York, Bollundation, 1961. ®

ly, John C. §§ D.: A forgószél középpontjában. New York, The Julián Press, 1972.

kíanowicz, N.: Autoszkopikus hallucinációk. Arcblves of Neurology and Psychiatry (August 19

ató: Szókratész utolsó napjai, trans by Hugh Treden-nick, Baltimore, Penguin Books, 1959

venson lan M. D.: A lélekvándorlás húsz bizonyít?”

te, Charlottesville, University Press of Virginia. M

edenborg, Emmanuel: Compendium of the Theologi«”

d Spiritual Writings of Emmanuel Swedenborg, Boston, Crosby and Nlchols, 1853.

eil, Andrew, M. D.: The Naturál Mind, Boston. Houghto”

fflin, 1973.

med. Raymond a. moody

ndolatok

alai utáni életrőlA mű eredeti címe: REFLECTIONS ON LIFE AFTER LIFt A mú 1978-bon jeg a Mockingbird BOOKS I Covingtan, Georgio kiadónál c

agyarra fordította: © Schramek László Copyright 1977 by Raymond A. Moody, Jr.



ymond a. moody

ONDOLATOK

HALÁL UTÁNI

ETRŐL

rdította: Schramek LászlóDr. Moody: Élet az élet utón c. könyvének ki-adósa óta kutatásait tovytatta a halál küszöbén szerzett tapasztalatokról. Többszáz ha-lálközeiben lévő, vagy halottnaklvánított fér-fival és nővel beszélt.

Moody kutatásaival közelebb visz bennünket az emberiség legnagyobb megoldatlansztériumához.Feleié neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétá-

k, hallgassanak rájuk. Ám az erősködött: Nem teszik Atyám, Ábrahám. De ha a holtak közül maki hozzájuk, akkor megtérnek. Ö azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatn

kor ha a holtak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni.

k 16,29-31

lönös nemde? hogy a számtalanok közül, akik előttünk keresztülmentek a sötétség kapuján,

nki sem tért vissza, hogy hírt adjon nekünk az útról,

lyen, hogy azt felfedezzük,

künk is végig kell mennünk.

mar Khayyám: Rubályát



szönetnyilvánítás

a könyv több mint egy évig készült. Megter-vezésében, elgondolásaiban nagyon sokan segí-

tek.

ndenekelőtt azoknak szeretnék köszönetet mondani, akik elmondták, vagy megírták a halálzelségében szerzett tapasztalataikat. Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik felhívtyelmemet az anyaggal összefüggő iro-dalomra és feltevésekkel, utalásokkal, kérdé-

kkel segítségemre voltak. Dr. Elisabeth Kübler-Ross bátorított, hogy a halál közelségébe kerültberekkel további beszélgetéseket folytassak, lan Stevenson dr. a módszertani rész áttekinté-

ben és magyarázatában segített Dr. George Ritchienek — bár praxisával és saját tapasztalataigírásával volt elfoglalva — a kéziratomhoz kapcsolódó értékes megjegyzéseiért mondok kö-

önetet. Dr. Beverley Beik bölcsességével és klinikai jártasságával, hasznos javaslataival nyújtomogatást, hogy ezt a jelenséget miként tanulmányozhatom. John Audette a könyvtári vizsgálatoárgyra vonatkozó irodalom megkeresésére és a bibliográfiai szerkesztésre fordított jelentős idő

lön mondok köszönetet a Mockingbird Könyvkiadónál dolgozó John Eagle fáradhatatlangítségéért.

gül de nem utolsósorban, köszönetemet fejezem ki feleségemnek és két fiamnak, akik a könyvgjelentetése érdekében oly sokat fá-

oztak.BEVEZETÉS

a kötet az Élet az élet után c. könyvemhez kapcsolódik, az abban leírt gondolatok, felfedezéseytatását, kibővítését, kiegészítését tartalmazza.

nyvem megj jlenése óta még sok emberrel nyílt alkalmam beszélgetni, akik a halál közelségébreztek tapasztalatokat. Tény, hogy most már sokszor találkozom e jelenség új eseteivel, így po

ámadatokat már nem tudok közölni. Mint korábbi tanulmányomban is emlí-

tem, ezeknek az embereknek egy részét tényleges klinikai halottnak nyilvánították, mások ped

yos sérülés, vagy baleset miatt nagyon közel kerültek a halálhoz. Eredményként a to-vábbiakb



gtalálható a tizenöt közös elem, melyeket az Élet az élet után c. könyvemben tárgyaltam.lálkoztam néhány új és szokatlan élménybeszámolóval is, melyek az elemek számáterjeszthetnék.

halál közelségében szerzett tapasztalatok nekem mindennapiak voltak, s csodálkoztam azon, hsok még nem gyűjtöttek erről adatokat. Kutatásaim beszámolóinál úgy éreztem, hogy sokan aalálásomnak vélik az ege-szet. Eszembejutott az is, hogy nem széles körben elterjedt jelenség

án csak az élme-nyek véletlen szokatlan láncolatával találkoztam. A könyv írása közben ijesztndot okozott, hogy rábíztam magam olyanfajta ismétlő-

sekre, amilyeneket bármelyik - a tanulmá-



74

ozott kérdéssel együttérző és szorgalmas -

tató bőségesen megtalálhat. Aggodalmaimat érdekes módon későbbi fejlemények oszlatták el.

domásomra jutott, hogy több orvos — első-

ban dr. Elisabeth Kübler-Rosst kell megemlí-

em - ugyanezt a kutatási irányt követve velem azonos következtetésre jutott. Amikor dr.

bler-Ross első könyvem kiadásáról tudomást szerzett, közölte kiadómmal, hogy eddigi munkápján ugyanezt a kéziratot ó is megír-hatta volna. Állítja, hogy ilyenfajta jelentések százai vanntokában és egy e tárgyról szóló nagyobb tanulmány előkészületeit végzi. Számtalan orvos és pzölte velem, hogy ennek a jelenségnek egyes eseteit hosszabb ideje észlelik és úgy vélik, hogyakoriak.

gen a halál közelében tapasztalt jelensé-

kről az egyének csak bizalmasan, magánügy-ként beszéltek. Újabban nyíltságot és az ilyenzlésekre való készséget vettem észre. Az elő-

ásaimat követő megbeszéléseken most már sokan nyíltan, nyilvánosan elmondták tapasztalataiy sok ember közvetlenül hallgatta az élményeket azoktól, akik közelkerültek a halálhoz és így

zhettek valamit abból az őszinteségből és melegségből, amit jómagam az ilyen beszámolókbaasztaltam. Ennek alapján és sok más hasonló fejleménnyel kapcsolatban, meggyőződésselndhatom, hogy ez a jelenség - végül is bármit jelentsen - széles körben elterjedt. Valóban, ann

erjedt, hogy azt hiszem, hamarosan nem az lesz a kér-dés, van-e valóban ilyen jelenség, hanemgy mit kezdjünk vele.

5Az Élet az élet után c. könyvem célja egyszerűen az volt, hogy ezt a jelenséget bemutassam édákat közöljek azoknak, akiket ez érdekel.

y tűnik, hogy a halál közelségében szerzett élmények iránt sokan érdeklődnek. Engedjék meg,nek az új kötetnek elején újra kö-

jem a tapasztalatok teljes elméleti modelljét, melyet az Élet az élet után c. kötetben felállí-

tam. Ez a halálközeli élmények minden közös elemét magában foglalja.

y férfi haldoklik és amikor a legnagyobb fizikai nyomorúság állapotát eléri, hallja, hogy az orv



ottnak nyilvánítja. Kellemetlen zajt hall, hangos zúgást, csöngést, ugyanakkor úgy érzi, hogybesen mozog előre, át egy sötét alagúton. Majd hirtelen fizikai testén kívül érzi magát — de mndig a régi környezetében -, a távolból látja saját testét, mintha annak szemlélője lenne. Ebbőlokatlanul előnyös helyzetből, érzelmileg zavaros állapotban figyeli az életrekeltési kísérleteket

ővel összeszedi magát és mindjobban meg-barátkozik e különös helyzettel. Érzi, hogy meg mindelkezik testtel, de ez eltérő termé-

tű, más erőkkel bír, mint az, amit maga mö-

tt hagyott. Hamarosan újabb változások tör-ténnek. Más lényekkel találkozik, akik segítik őt.

egpillantja a már elhalt rokonok és barátok szellemeit és egy szerető, barátságos szellemszerűakit, akivel korábban sohasem találkozott — egy fényből álló lényt. Ez a lény — nem szavakk

ri, értékelje saját életét. Segíti ebben azzal, hogy pillanatok alatt lejátszódó panorá-

szerű visszatekintést mutat be életének főbb 176

ményeiről. Bizonyos pontnál úgy érzi, hogy megközelített valamiféle sorompót, vagy határt, mlvánvalóan a földi élet és a következő lét közötti választó vonalat jelent. Ennél a „határ-nál” úi, vissza kell térnie a földre, halálá-

k ideje még nem érkezett el. Nem kíván visz-szatérni, ellenáll, mert már megismerte a földi élni életet, öröm, szeretet és béke érzete tölti el.

ndennek ellenére, valahogyan ismét egyesül fizikai testével és tovább él.

ővel megpróbálja élményét másokkal is kö-

ni, de nehézségekbe ütközik. Elsősorban nem talál emberi szavakat a földön túl történtek le-

sára. Észreveszi, hogy az emberek kigúnyol-ják, így felhagy az élmények elbeszélésével. Aasztaltak azonban erősen befolyásolják to-vábbi életvitelét, különösen véleményét az élet és h

pcsolatáról.

7ÚJ ELEMEK



Élet az élet után c. könyvem befejezése utón további nagyszámú, a halál közelében szerzettasztalatokra vonatkozó beszámolót gyűjtöttem össze. A beszámolók tanulmányozásánál né-

ny olyan új elemmel találkoztam, melyek eddig nem fordultak elő. Minden olyan elemet, melyezetben tárgyalok, több személy ismertetett, de ezek korántsem olyan egyöntetűek, mint az ereenöt elem. A „természetfeletti életmentések” c. fejezet kivételével ezek a szokatlan elemekárólag olyan személyek beszá-

lóiban szerepeltek, akiknél a halál-közelség állapota kivételes időtartamú volt.

udás víziója

bben elmondták, hogy a halállal való találkozásuknál rövid bepillantást nyertek a létezés különodalmába, melyben minden tu-dás - múlt-, jelen-, vagy jövőbeli — időnélküli állapotban együn. Ezt úgy írják le, mint a megvilágosodás egy pillanatát, melyben az egyén tökéletes tudássaldelkezik. Erről a tapasztalatról beszélve, mindannyian egyöntetűen állí-

ták, hogy ez az élmény kifejezhetetlen. Abban is megegyeztek, hogy a tökéletes tudás érzéseszatérésük után elmúlt, ezt a különleges mindentudást nem hozzák vissza magukkal. Egyet-

ettek abban is, hogy ez a vízió nem tartja 178

sza őket attól, hogy itteni életükben tanulja-nak; inkább bátorítást nyújt a tanulásra. A kü-

böző beszámolók összehasonlítása alapján ez az egyetemes tudás tapasztalata magasabb fo-kúintézetekbe (iskola, könyvtár) való bepillantásra utal. Mindannyian hangsúlyozzák, hogy az élrása szavakkal kifejezve csak ho-mályos visszatükrözése a tapasztaltaknak. Saját érzésem szereknek a beszámolóknak a gyö-

re bizonyos tudatalatti állapot lehet.

y asszony, aki „halott volt”, a következő-

mondta egy hosszúra nyúlt interjúban: - Említette, hogy önnek víziója volt a tudás-ról, ha ígynevezni. Tudna erről valamit mondani?

gy emlékszem, akkor történt, mikor az életem lepergett előttem. Egy pillanat alatt mindent tudmindent a kezdet kezdetétől a végtelenségig -, egy perc alatt megismertem a korok minden titkándenség, a csillagok, a hold és mindennek az értelmét. De amikor a visz-szatérés mellett döntö



önösen figyelemre méltó. Ennek az asszonynak a meggyőződése, hogy hosszú ideig tartó gyó-

ulása a megismert tudás elfelejtésére szolgált.

tételezhetően olyan folyamatról van szó, melynek rendeltetése a létezésnek ebben az állapotábrzett tudás elfelejtése, hogy az a fizikai életbe áthozható ne legyen.

m nagy hatással volt az a hasonlóság, amely az előadás és Platón költői formában megírt „Er”y harcosról) szóló elbeszélése között található: „Er”-ről, akit halottnak hittek és a máglyáról tsza az életbe. „Er” elmondja, hogy a halál utáni életben sok mindent látott, de ott közölték, hosza kell térnie a fizikai életbe és el kell mondania, mi a halál. Visszatérése előtt lelkeket látottket arra készítettek elő, hogy életre szülessenek.

zek mindnyájan a feledés mezejére mentek át szörnyű, fojtogató hőségben, mely teljesen csupt. Este letáboroztak a .Felejtés’

yójánál. M indnyajuknak inni kellett egy kortyot a vízből és azok, akiket jóérzésük nem tartottsza és a mértéknél többet ittak, mindent elfelejtettek, mint a részegek. Álomba merültek, majdzaka közepén mennydör-gés kíséretében a föld megremegett és mint hulló csillagokat, sodortazél megszü-

ésük felé. ,Er’ — mint elmondta — nem iha-tott a vízből és nem tudja hogyan, mimódon kerüsza testébe. Hirtelen visszanyerte lá-

át, látta magát a halotti máglyán feküdni.”

dith Hamilton and Huntington Cairus: The Collected Dialogues of Plató.)

itt vázolt alapgondolat, az öröklét állapotá-bon szerzett tudós bizonyos fajtájú elfelejtése az éó visszatérés előtt, a két esetben hasonló.

y másik interjúban egy fiatalember beszél-te el:

kolában voltam; ez nem képzelődésnek, valóságnak tűnt. Ha nem lennék biztos benne, aztndanám, lehetséges, hogy csak képzelet-ben voltam ott, de én ezt valóságnak éreztem.

yan volt, mint egy iskola. Ha körülnéztem, nem láttam senkit, de ha figyeltem, érzékeltem másyek jelenlétét, mintha állandóan felém jön-nének és figyelnének”

z érdekes, másvalaki úgy mondta el, hogy elment valahová, amit könyvtárnak, felsőfokúintézetnek nevezett. Ilyesmi az is, amiről be-szél?



en, pontosan. Tudja, ahogy most ezt hallom, határozottan érzem, hogy ő is ugyanazon mentresztül, amin én. Csak a szavak eltérőek, mert valójában nincsenek erre megfelelő szavak.

m tudom leírni, nem hasonlítható a földön semmihez. A leírásukra használt kifejezések meg •zelítik a valóságot, de ez minden, amit mondhatok. Az a hely a tudás tárháza, ahol a mindentugszerezhető. Az ember pillanatok alatt mindenre tudja a választ. Olyan ez, mint gyújtólencse a

mében. Ezen a helyen a felemelkedés, a megismerés automatikusan árad az ember felé, mint eg

enzív tanítási kurzuson. Szószerint értem, amit az az ember mondott. Látja én saját szavaimmyanazt mondom el, mégis különböznek egymástól. To-vább folytatom a tudás keresését: Keres182

álni fogtoki Minden tudást saját erőnkből megszerezhetünk, imádkozom még több bölcsességé

y középkorú asszony beszámolója: „Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, mintha mindent tum tudom más módon leírni.

y tűnt, nem szükséges semmiféle közvetítés, minden, amit tudni akarok, elérhető itt.”

fény városai

Élet az élet után c. könyvemben leírtam, hogy nem találkoztam olyanokkal, akik a mennyorsz- legalábbis annak hagyományos ábrázolá-

ól - említést tennének. Időközben beszéltem több olyan emberrel, akik figyelemreméltógjegyzéseket tettek bepillantásukról a lényeknek ebbe a birodalmába, mely nyilván nevezhető

nnybélinek. Érdekes, hogy többen a „fény vá-

a” kifejezéssel éltek. A leírt jelenetek bibliai ábrázolásokra emlékeztetnek.

zépkorú férfi, akinek megállt a szíve, mondta el:

zívbénulás következtében klinikailag halott voltam. Mindenre élénken emlékszem. Hirtelengdermedtem, közelről hangokat hallottam.



ész idő alatt öntudatomnál voltam és láttam, hogy egy nővér bejön és telefonál. Ezután orvosovérek, ápolók jöttek be. Ahogy minden elhomályosodott előttem, leírhatatlan hangot hallottamyasmit, mintha egy bőrrel bevont dobot ütnének. Gyors, ütemes hang volt, mint mikor a folyóúdul egy torkolaton. Felemelked-183tem | magasba és onnan lepillantottam a saját testemre. O

küdt és emberek dolgoztak rajta.

elmet, fájdalmat nem éreztem, csak békét. Ez-után - valószínűleg egy-két másodperc múltán

y éreztem, megfordulok és egy sötét lyukon, vagy alagúton keresztül felfelé megyek. Mind

yesebbé váló ragyogó fény fogadott. Ügy tűnt föl, keresztül megyek rajta. Ekkor pillanatok alshová kerültem, ahol mindenütt csodálatosan szép aranyló fény áradt szét. Nem tudtam megtaorrását, körös-körül fény ragyogott.

ne hangzott. Vidéki tájnak látszott folyókkal, pázsittal, fákkal, hegyekkel. Azt mondhatom, ezm hasonlíthatók össze azokkal, amiket mi ismerünk. Különös, hogy emberek is voltak ott, de nyan formában vagy testben, mint a föl-diek.

kéletes béke érzete járt át, megelégedettség, szeretet. Hogy ez az élmény egész éjszakán át, vaak másodpercekig tartott, nem tudom.

következőkben egy asszony nyilatkozott: „Egész testemben remegést éreztem, de hogy ez honnt, nem tudom. Közben kiléptem a testemből, láttam magamat ott feküdni. Egy ideig ott maradztem az orvost, és a nőve-reket, figyeltem, mi is történik, mit csinálnak a testemmel. Talán az étől néztem őket és a testemet. Egyszer az egyik nővér az ágy felett a nyakamon keresztül a fa

ő oxigénpalac-kért nyúlt. Utána még feljebb lebegtem, majd keresztül egy sötét alagúton. Sötégútba mentem be és ragyogó fénybe értem ki. Nemsokára talólkozta m mar elhalt nagyszüleimámmal, bátyámmal. Gyönyörű volt ez a hely, 184

rös-körül tündöklő fénnyel. Csodálatos színeket láttam, ilyenek a földön nincsenek. Emberek itak ott, boldog emberek, néhányan csoportokba verődve. Egyesek tanultak.

volban várost láttam, különálló épületekkel, melyek csillogtak, ragyogtak és szikrázó szökő-

tak működtek.

ny-Városa, gondolom ez a legtalálóbb kifejezés. Csodálatos zene hallatszott és minden ragyogide belépek, sohasem térhettem volna vissza. Megmondták, ha bemegyek, nincs visszatérés. A

ntést rám bízták.”



y idősebb férfi mesélte:

zékemből felálltam, amikor mellemen ütést éreztem. Nekiestem a falnak, majd valahogy újraltem és akkor ismét pöröly-szerű ütés érte a mellemet. Kórházban tértem magamhoz, ahol kö-

ték, szívrohamom volt.”

Mire emlékszik a szívroham idejéből?

gy leírhatatlanul szép helyre. Kétségtelenül valóságnak éreztem. A másik oldalon egy folyó-

z ér az ember. Átmentem rajta. Ahogy a Biblia mondja: van ott egy folyó … A felszíne sima, müveg.”

Mit érzett, amikor keresztülment a folyón?

sak sétáltam, ami szép és jó volt. Nincs mód a leírására. Földünk tele van szépségekkel, virágosok mindennel, de ezt nem lehet összehasonlítani azzal. Odaát minden csendes, békés. Az emby érzi, mintha pihenne. Ott nincs sötétségi’

5A megzavarodott lelkek birodalma Többen beszámoltak arról, hogy élményük közben másyeket is megpillantottak, akik látszatra csapdába, e létezésmód szerencsétlen állapotá-

kerültek. Azok, akik e zavart lények észlelését leírták, tapasztalataikat több szempontbólgegyezően adták elő. Először azt állítják, hogy ezek látszatra képtelenek feladni a testi világgaó kapcsolatukat. Egy férfi szerint ezek a szellemek nem tudnak előrehaladni, mivel az ő istenüg itt él a földön. Mintha valami különleges tárgyhoz, személyhez, vagy szokáshoz kötődnének

ásodszor, mindnyájan megjegyezték, hogy ezeknek az eltompult szellemeknek addig kell ottmdniok, amíg megoldják azt a problémát, nehéz-séget, ami ebben a zavaros állapotban tartja őke

sonlóan nyilatkozott egy tizenöt percig halottnak vélt asszony is:

mlítette, hogy látott olyan lényeket, szelle-meket, akik teljesen zavarodottnak látszottak.



dna többet mondani róluk?

zekről a megzavarodott lényekről? Láttam őket, de hogy hol, azt pontosan nem tudom. Az a heol elhaladtam mellettük, sötét volt, ellentétben a többi ragyogó fényes területtel. Külsejükbenban hasonlítottak az emberekhez, mint a többiek, bár azok is különböztek mitőlünk.

üket lehajtva, szomorú, kétségbeesett tekintettel vonszolták magukat, mint akik súlyos lán-co

rdanak. Nem tudom miért is mondom ezt, hiszen nem emlékszem, hogy lábakat láttam volna. dom kik voltak ők, de fáradtnak, 186

mpultnak, szürkének néztek ki. Ogy látszott, örökké körbe-körbe mozognak, csoszognak, nem tva mennek, mit követnek, mit keresnek.

mikor elmentem mellettük, fejüket fel sem emelték, nem érdekelte őket, mi is történik. Minthandolatokba merülve töprengenének: hogy mindennek vége, mit lehet tenni, mi értelme mindenselkedésükre rányomta bélyegét a tétovázás, a reménytelenség, mit tegyenek, hová menjenek, k voltak és mivé lettek. Mintha örökké mozogniok kellene, pihenés nélkül. El-indultak előre, bnyarodtak, pár lépést tettek, majd visszafordultak. Kerestek valamit? Nem tudom.”

ehetett tudomásuk a földi világról?

gy tűnt föl, nincs tudomásuk sem a fizikai, sem a szellemi világról. Mintha valahol e kettő

zött léteznének bezárva. Kapcsolatuk lehetett a fizikai világgal, valami idekötötte őket, úgy látntha lehajolnának, lefelé néznének, ta-lán figyelték a földi életet, ahol valamit elmu-lasztottakm tudtak dönteni, mitévők legyenek, teljes csüggedés, levertség jellemezte mozgásukat, az élenden jele hiányzott róluk.”

Tehát zavarodottnak látszottak?

agyon zavartaknak. Mintha elvesztették volna tudomásukat önmagukról, azonosságukról.”

Azt akarja mondani, hogy ezek a lények a fizikai és aközött a világ között voltak, ahová ön belé



mlékezetem szerint azután láttam őket, hogy elhagytam a kórházat. Ahogy elmondtam, úgyztem, emelkedem felfelé és közben, mikor bekerültem az alagútba és mielőtt beléptem a szel-ágba - ahol ragyogó napfény fogadott láttam őket. A ragyogó fény körülveit mindent, de nemtette a szememet, nem vakí-

t el. Azon a különleges helyen tompa, barnás, szürkés színek voltak. Van egy barátom, aki színki a világ csak árnyékokból, szürke tónu-sokból áll. Nekem, aki tele vagyok színekkel, úgy tűnnt fekete-fehér mozgókép, különböző

ürke, piszkos, elfakult árnyalatokkal.”

em figyeltek rám, semmi jelét nem adták, hogy észrevettek. Nagyon lehangoló volt. Úgy látszgpróbálnak dönteni, visszanéztek, nem tudták vajon tovább menjenek, vagy visszatérjenektükbe. Tétováztak, állandóan lefelé néztek, felfelé soha. Nem akartak továbbmenni és meglátnr rájuk. Kísértetekről szóló olvas-mányaimra emlékeztettek. Szörnyű tolongás, nyüzsgés voltzöttük.”

hányan, akik ugyancsak észlelték ezeket a lényeket, megjegyezték, hogy egyesek közülük látszertelenül próbálkoztak a még élő

mélyekkel érintkezésbe lépni. Hosszabb ideig halottnak vélt férfi elmondta, hogy ez idő alatt yan esetet, mikor a kapcsolatfelvétel sikertelen volt. Elmondta pl.: látott egy mindennapi embeanútlanul sétálni az utcán, pedig felette lebegett e szellemek egyike. Ez a szellem életében ennesanyja lehetett, aki képtelen arra, hogy földi szerepét feladja. Megpró-

ta fiának megmondani, mit kell tennie.

következőkben egy asszonnyal folytatott interjúból írok le hasonló esetet.

apasztalt olyasmit, hogy ezek a szellemek beszélni próbáltak más, még élő emberekkel?



sonló élmény szerepelt Catherine Marshall „Egy férfi, akit Péternek neveztek” c. könyvében.

írja, hogy Péter Marshall gyermekkorában majdnem lezuhant egy szikláról és a haláltól egy hantette meg úgy, hogy visszahívta. Ez az élmény olyan nagy hatással volt rá, hogy pap lett.

y interjúból közlöm az alábbiakat, melyben hasonló megmenekülést említenek. Egy férfi me-syos munkahelyi balesetéről. Óriási üstbe záródott be, melybe magas nyomással forró sa-vat ésmpálnak.

hőség elviselhetetlen volt. Ordítottam, hogy engedjenek ki, nem bírom tovább. Amilyen gyorak tudtam, elmenekültem a sarokba, ar-comat a falnak fordítottam, de az is olyan forró volt, hohámon keresztül is égetett. Tudtam, hogy percek alatt halálra forrázódom. A kimerültségtől, vam is tudom mitől, feladtam a reményt; éreztem meghalok, itt a vég. Elviselhetetlen volt a hősémeimet csukva tartottam, ennek ellenére úgy tűnt föl, hogy minden megvilágosodik, izzó fény

rül. A Szentírásnak 176

y mondatát - melyet kiskoromtól ismertem, de jelentésével nem törődtem - hallottam az egyiknyból: ,lme én veled vagyok mindig* . Ezt az irányt követtem, melyről később bebizonyosodogy ez volt az egyetlen kivezető út megmenekü-

emhez. Szemeimet még mindig nem tudtam kinyitni, mégis láttam azt a fényt, amit követtem

emeimet sav nem érte, nem kellett kezelni.”

A történtek változtattak életén?

mikor visszatértem munkahelyemre, dolgozó-

saim megállapították, hogy a baleset óta nagyon nyugodt ember lettem. Nem vagyok bátor.

a tény, hogy egy láthatatlan kéz megmentett a haláltól, bátorságot adott, társaim talán ezt éreznnem nyugalomnak. Ez nem a termé-

temből eredő bátorság, ezt az a hang adta nekem, amely megmentett. Tudom, hogy Jézus-Krisze nyúlt értem és hozott ki a bajból.

nem fontolgatás kérdése, hanem meggyőző-



sé. Isten akarta, hogy életben maradjak, hogy miért, nem tudom. Addig nem éltem Istennek tettet, de most már közelebb kerültem hozzá. Vannak még problémáim, de tudom, hogy válságolanatban Isten megmentheti az embert. Megtanultam, hogy életem Tőle függ.”

Normális fizikai hangot hallott?

em. Nagyon erős, hangos volt. Kétségtelenül meghatározott irányból hallottam, nem jobbról, ém balról, abból az irányból, ahonnan kijöttem és hogy élve kijutottam, azt annak kö-

önhetem, hogy a hangot követtem. A magam erejéből nem kerülhettem volna ki abból a hő-

gből. A hang parancsoló volt; nem kérdő, hogy nem jönnél erre? Az egyetlen, ami hirtelen1eszembe jutott, csók annyi volt: itt vagyok egyedül és meghalok. Amikor meghallottam a hanr nem volt kétségem. Tudtam, hogy magamtól nem, csak általa tudnék kijutni innen.”

Mennyi idő telt el ebben az állapotban?

ekem örökkévalóságnak tűnt. Ha át kellene gázolnia forró savon, tíz-tizenöt méteren keresztülnden mozdulatánál úgy érezné, hogy nagy sebességgel halad. Gondolom, az egész két-három ptt játszódott le, de nekem örökké-

óságnak tűnt.”

ermészetesnek látta a fényt?

em. Semmihez sem hasonlított, amit valaha is láttam. Mintha egyenesen a napba nézne.

ová bezártak, ott sötétség volt, azután egyszerre nagy fényesség lett és egy hangot hallottam.

akot, vagy hasonlót nem láttam. Állandóan a fényt követtem.”

ántotta ez a fény a szemeit, vagy bele lehetett nézni? Volt valamilyen különösebb színe?

em. Egyáltalán nem. Ragyogó fehér volt, olyan, mint a Nap, mintha az ember a Napba tekinte



y másik férfi mondta el a következőket.

II. világháború alatt Európában a gyalogo-soknál szolgáltam. Volt egy élményem, amit soha nejtek el. Ellenséges repülőgépet láttam jönni, lebukni az épület felé, melyben mi tartóz-kodtunzet nyitott ránk. A golyók által felvert por mutatta, hogy a lövések pontosan mireánk irányultagyon féltem, azt hittem megölnek mindannyiunkat. Nem tudom honnan, de hallottam egy kedlíd hangot: ,ltt vagyok Reid veled, a te időd még nem érkezett el.’ Ennek hal-176 192

ára megkönnyebbülést és nyugalmat éreztem.

ől a naptól kezdve egyáltalán nem félek a haláltól.”

gezetül egy asszony - aki fertőzéstől gyó-

íthatatlanul megbetegedett - így nyilatkozik.

bben az esetben úgy tűnik föl, mintha a beteg utasítást, irányítást kapott volna a feléledésre.) „vosok egyértelműen lemondtak rólam.

t mondták, haldoklom, éreztem, hogy az élet kiszáll belőlem. Bár nem láttam semmit, mindenndtak, hallottam. Élni akartam, hogy fel-nevelhessem gyermekeimet, életüknek részese lehess

kor Isten szerető, nyájas hangját hallottam, hozzám szólt. Nem voltam önkívületben, ahogyndenki gondolná. Mindent hallottam, amit az emberek a szoba hátterében beszéltek. Hallottamngot, ami lenyűgözött. Azt mondta, ha élni akarsz, lélegezzél. Én engedelmeskedtem és az elsőegzetvételnél már félig visszatértem. Ez-után utasított, hogy tovább lélegezzem és újabbegzetvételnél az élet visszatért testembe.

orvosok csodálkoztak, hiszen ók már lemondtak rólam. Nem értették, hogy mi történt, mert nlották azt a hangot.”

fejezésül emlékeztetni szeretném az olvasót, hogy ezek az esetek általánosságban nemonosíthatók a halál-közeli tapasztalatokkal. Vizsgálataim során azonban jelentős számban elő-

dultak és kapcsolatosak a különleges tapasztalatok tartalmával, azokkal az elemekkel, melyekzőekben ismertettem. Például az első

erjú alanya — amire korábban a tudás víziója fejezetben hivatkoztam már — szintén le-



a, hogy a testén kívül volt, keresztülment egy sötét alagúton, visszanézve látta életének esemé-

eit és még több hasonló tapasztalatot a közös elemekből. Megjegyzendő, hogy az áthaladás a sgúton és a testenkívüliség jelensége feltűnően hasonlóképpen fordul elő a két beszélgetésben,lyeket korábban idéztem a Fény városai fejezetben. Ezeket az új jelenségeket, ugyan-

y mint a már előzőekben vizsgáltakat, mindennapi emberek mondták el, olyanok, akik korábba

m érdeklődtek ilyen természetű jelenségek iránt és nem tudtak ilyesmiről. Mégis, ezek az embsőbb meggyőződéssel vallották, hogy amit átéltek, valóság volt.

let

első kötet megjelenését követően folytatott vitákban az egyik kritikus megjegyezte: „Bizonyák vitát váltanak ki a vallásos emberek egyes csoportjaiban az élet utáni elképzelésekkel foglalkrdések. A meginterjú-

t személyek nem tapasztalták semmiféle Szt. Péter-féle hagyományos formáját a jutalmazásngy büntetésnek, mielőtt bebocsá-

t nyernének a halál utáni életbe.” (Frederic A. Bussat: Cultural Information Service 1976.) Sokték fel ezt a kérdést, ezért szükséges megvizsgálni a halál-közeli tapasztalatokat ab-ból ampontból, hogy az egyes teológiákban leírt végítélet-eszmékkel kapcsolatban van-e hasonlósá

ztük.

lálhoz közelkerült alanyaim panorámaszerű

szatekintésről beszéltek, mely életük minden eseményét háromdimenziós képben mutatta. Né-

nyan azt mondták, hogy abban a vízióban csak életük döntő eseményeit, mások pedig minden-lekedetüket, gondolatukat látták lepe-regni. Minden, ami jó és rossz, pillanatok alatt felrajzoló

ttük. Emlékeztetőül megjegyzem, hogy ez a panoráma legtöbbször a Fény-Lény érzékelésekorent meg, akit a keresztények Krisztussal azonosítottak. Ez a Lény kérdést inté-

t hozzájuk, melynek lényege: Mit tettél az életeddel?

omatékosan kértem, hogy amennyire csak lehet, szabatosan magyarázzák ei ennek a kér-195dényegét. A legtöbben olyanféle meghatározásra jutottak, mint az a férfi, aki tömö-

így fogalmazott: „a icérdés arra irányult, hogy mit tettél életedben mások iránti szeretetből, v



est szépsége, a bőr színe nem büszkeség forrása többé. Valójában az embernek nincs töb-bé tegjelenése, az akkor létező egyetlen szépség testetlen. Bármi is az, csak a lélek szép-sége lehet

m jellege eltűnik, az ember úgy 197érzi, hogy ezekben a pillanatokban a szellemhez méltó,hangsúlyozott tulajdonság került előtér-be: a szeretet és a tudás.

etük áttekintésének másik jellemzője - melyet a beszámolókban említenek -, hogy az eléjükítetteknek nemcsak cselekedeteiket, hanem ezek másokra ható következményeit is megisme-r

y férfi a legszemléletesebben így fejezte ki ezt:

testemen kívül voltam az épület felett és saját testemet láttam lenn feküdni. Azután fényt látti szétáradt körülöttem, majd mint egy színjáték, lepergett előttem egész életem. Sok-mindené

gyon szégyenkeztem. Úgy láttam, hogy rosszul éltem le életemet. A Fény most megmutatta, mszat tettem. Mindez valóságos volt. Olyan volt, mint egy visszapillantás, emléke-zés. Minthanden arra irányult volna, hogy felderítse életem tartalmát. Mint egy ítélkezési el-járás. Azután

y -hirtelen elhalványult és be-szélgetés kezdődött, nem szavakkal, hanem olyan volt, mintha~gen szemeivel nézném, aki mindent tud, vezet és segít. Megdöbbentett, hogy nemcsak azt mug, mit tettem, hanem azt is, hogy ezek a cselekedetek milyen következmé-

ekkel jártak. Amit lát az ember, nem hasonlítható filmvetítéshez, mert éreztem a látottakat.

nden gondolatom megjelent, rádöbbentem, hogy a gondolatok nem vesznek el.”

y ilyen helyzet valóban kínosnak mondható.

m csoda, ha ilyen érzések után a többség azzal tér vissza, hogy életmódján változtatni kell.

zzük a következő két interjút:

Senkinek nem mondtam el tapasztalatomat, 176 198

amikor visszakerültem, minden vágyam az volt, hogy másokért tegyek valamit. Ez mindent feló vágyam lett. Szégyelltem magam sokminde-nért, amit életemben tettem, vagy elmulasztot

y éreztem, most mindent meg kell tennem, nem várhatok tovább.”

„Amikor visszatértem, úgy határoztam, jobb ember leszek. Eddigi életemmel elégedetlen voltagbántam bűneimet, újra akartam mindent kezdeni, jobbá válni.”



kan kérdezték, hogy beszélgetóalanyaim kö-

tett-e bárki is említést a pokolról. Az igazság az, hogy összegyűjtött anyagomban senki sem tlást olyasmire, amit pokolnak nevezünk.

egjegyzem, börtöntöltelékekkel sohasem folytattam interjút. Akikkel beszélgettem, tisztessé-

s, rendes emberek voltak. Abban voltak csak bűnösök, amiben mindannyian azok vagyunk.

m valószínű, hogy ezekre valami „tüzes kemence” várna. Ennek ellenére a beszámolók nem závalami pokolféle létezésének lehetősé-

.

embereket, úgy látszik zavarja a halál kö-

ségében szerzett tapasztalatokban jelzett Fény-Lény létezése, aki minden gyarlóságot megbocgam részéről csak azt mondhatom, hi-báik ellenére szeretem gyerekeimet és biztos vagyok abgy mindég szeretni fogom őket, nem törődve azzal, hogy mit követnek el.

kan elégedetlenek az élmények ilyen értelmezésével, mert ezek nem illenek bele a világ-végénövetkezendő utolsó ítélet fogalmába…

nem látok itt összeférhetetlenséget. Kétségtelen. hogy az, aki visszajött a „halálból”, nem jutoutolsó ítéletig. Mivel a világvége még nem következett el, ilyen beszámoló a halál-közeli

ményekről — magának a tapasztalatnak a hitelességét gyöngítené meg. Lehet végítélet, mert a szöbén szerzett tapasztalatok nem utalnak az ellenkezőjére. Többek meggyőződése, hogy a végkövetkezik.

reértések elkerülése végett megjegyzem, hogy ezek az emberek kizárólag a Szentírás tekintély

ének alapján vallották ezt, és meggyő-

désük nem a halál-közeli tapasztalatokból, vagy látottakból ered.

ennyország és pokol, a világvége és a vég-

et eszméje, Isten kegyelme — olyan végső

galmak, melyek a teológusok között is vitatot-tak. Ezekről emberi kifejezéssel nagyon nehéz b



öngyilkosság fogalma általában a szándékos önelpusztító viselkedéssel kapcsolatban ismert,lyet különböző belső kényszerek és események idézhetnek elő. Az emberiség évszázadok óta konyolult kérdéssel. Régebben teológiai, erkölcsi és filozófiai szempontok szerint vizsgál-ták, abbi időben ezekhez szociológiai és pszichológiai elgondolások társultak. A mélyreható vizsgá

enére e témában sok zavarba-ejtő kétség maradt. Sokan megkérdezték, hogy a halál közelségébszatértek beszámolóiban van-e valami utalás az öngyilkosság problémá-

a. Tény az, hogy a halál-közeli tapasztalatok tanulmányozása nem ad végső választ arra a soktélyre, ami az öngyilkosságot körülveszi. Minden, amit megfigyelhettünk, két kérdésben fog-ható össze: Először, hogy azoknak, akik nem öngyilkossági kísérletből kerültek halál-közelségn-e valamiféle tapasztalatuk, vagy állásfoglalásuk az öngyilkossággal szemben? Másodszor,érnek-e az öngyilkossági kísérletekből származó tapasztalatok a többiektől? Bár azok, akik a hzeli élményükről beszéltek, meglehetősen gyakran vallják, hogy úgy érezték, nem akarnakszajönni a „halálból”, mégis mindnyájan visszautasították az öngyilkosságot, mint halálba vezközt. Visszatértek azzal a gondolattal, hogy élményükből megtudták: feladatuk van itt a Földöit teljesíteniük kell. Visszajöttek a továbbélés komoly szándékával. Ezek kö-



02

senki sem kívánta ennek az élménynek megismétlődését. Sokan - akik betegség, vagy balesetytán „meghaltak” -, elmondták, hogy él-ményeik során tudomásukra jutott, hogy az öngyilkos

yan szerencsétlen tett, ami büntetést von maga után.

dául egy férfi, aki baleset következtében „halt” meg, így mondta el ezt:

Mialatt odaát voltam, azt a benyomást szereztem, hogy magamat, vagy mást megölni tiltottlekedet, öngyilkosságot elkövetni annyit jelentene, mint Isten ajándékát visszadobni. Más-valgölni beavatkozás Istennek arra a má-

emberre irányuló szándékába.”

y másik férfi - aki túlélt egy meglehetősen hosszadalmas klinikai halált — azt mondta : amíg t, azt a benyomást szerezte, hogy az öngyilkosságért büntetést kell fizetni. Tanúként látnia kel

gy tette másoknak milyen fájdalmat okoz.

ő könyvem kéziratának befejezésekor még nagyon kevés öngyilkossági kísérletből származó h

zeli esettel találkoztam. Gondolom, ez érthető, mert azok az emberek, akik ezt átélték, vonakoszélni, valószínűleg bűntudatot éreznek öngyilkossági kísérletük miatt. Azóta azonban ráakadthány további esetre. Ezek mindnyájan belátták, hogy öngyilkossági kísérletük semmit sem oldg, ugyanazzal a problémával küzdöttek továbbra is, melytől menekülni akartak. Minden nehézitől szabadulni akartak, ott volt a másik oldalon. Egyvalaki elmondta, hogy csapdában éreztegát; az öngyilkosságát előidéző ok, vagyis a „halála” előtti 337állapot sorozatosan újra meg újgismétlő-

k.

isszatekintve most felnőtt, érettebb fejjel, az a problémám nem látszik már olyan fontosnak.

akkor, abban az időben, nagyon lényegesnek tűnt. Amikor „meghaltam”, körülöttem mindenradt a régiben. Mintha minden megismétlőd-ne, mintha mindent újra végigélnék. Boldog voltgy befejeződött, túljutottam az egészen, de újra kezdődött minden elölről. Akkor arra gondoltaak ez ne kezdődjön el újra.”



ndnyájan úgy nyilatkoztak, hogy tapasztalatuk után soha többé nem gondoltak újabbgyilkosságra. Általános állásfoglalásuk, hogy hibát követtek el és örültek öngyilkossági kísérleertelenségének. Amikor megkérdeztem egy férfit, hogy a tapasztalatok tudatában megpróbáln

mét megölni magát, így válaszolt: „Nem tenném meg újra. Ha eljön az időm, természetes módogok meghalni. Világossá vált előttem, hogy életünk a földön csak rövid szakasza az időnek ésöttem, hogy amíg itt vagyunk, sok tennivalónk van. Halálunk után az örökkévalóság következi

dekes, hogy a fent elmondottak szorosan megegyeznek azokkal az öngyilkosságot tiltófogásokkal, melyeket az ősi teológiai tanítások tartalmaznak. A múltban sok, különböző valláslógus és filozófus érvelt az öngyilkosság ellen, abból a feltevésből kiindulva, hogy az élet lé-

egében megbízatás, ajándék Isten részéről, és azt nem dobhatjuk el saját elhatározásunkból-Igyatón a Phaidonban arra a tanításra hivatkozik, mely szerint az ember a földre bizonyos 176 204

gbízatással rendeltetett és ez elől meghátrálni nem szabad. Azzal érvel, hogy valójában Istenhtozunk, gondoskodására vagyunk bízva, ami kötelezettséget jelent és ettől megszabadulni ilydon nem szabad. A középkorban Aquinái Szt. Tamás úgy érvelt, hogy mivel az élet isten aján

yedül Isten döntheti el, mikor érjen az véget (Summa Theologica). John Locke XVII.

ázadbeli brit filozófus — akinek az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban és Alkotmánybanektetett eszmékért sokkal tartozunk - kijelentette, hogy mi Isten tulajdonai vagyunk, az Ö

ándékával rendeltettünk a földre, önkényesen nem dobhatjuk el ezt a rendeltetésünket (The Seceatise on Civil Goverment).

mmanuel Kant, másoktól nagyon eltérő gondolkodású német filozófus így ír:

mint vallási szempontból vizsgáljuk az öngyilkosságot, azonnal valóságos mivoltában látjuk alönleges szándékkal, bizonyos körülmények közé, idehelyeztettünk a földre.

öngyilkos szembehelyezkedik Teremtőjének szándékával. A másik világba úgy érkezik, mint agyta rendeltetési helyét, tehát úgy kell tekinteni, mint Isten ellen lázadót. Isten a mi gazdánkő tulajdonai vagyunk. Gondviselésével javunkat akarja” (Lectures on Ethics).

fentieket nem azért említem, hogy érvényt szerezzek okfejtésüknek, vagy hogy az öngyilkossásadalmi, vagy erkölcsi ítéletet mond-jak. Egyetlen célom az volt, hogy rámutassak, a halálszöbéről visszajött emberek az öngyilkosságról szavaikban, gondolataikban ugyanazt fe-

ték ki, mint ami a teológiai tanításokban szerepel.



dom, hogy az e fejezetben ismertetett tapasztalatok sok kérdést vetnek fel. Többen bizonyítottgy egyes kultúrákban az öngyilkosság erkölcsileg nem elítélendő, mint ahogy a miénk szerint ég tiszteletreméltónak is tekinthető, mint pl. Japánban, a szamurájoknál.

egkérdezhető, hogy egy ilyen társadalomból származó, ilyen etikai szemléletű ember öngyilkoólából életre kelve vajon ugyanilyen tapasztalatokról beszélne? Mások felvetették, hogy ilyen

gy olyan módon, lényegében min-annyian öngyilkosságot követünk el. Vagyis legtöbbünk olya

ivitással él, mely - jól tudjuk -

gül is káros szervezetünkre, esetleg halálunkat okozza. Három ilyen tény: a dohányzás, a magaeszterin-tartalmú ételek fogyasztása és autóvezetés alkoholos befolyás alatt. Az emberek mingteszik, annak tudatában, hogy ezek a cselekedetek végül is a halálba vezetnek, akár betegségeset miatt. Megkérdezheti bár-ki, hogy mi a különbség az ilyen életvitel és a valós öngyilkosszött? Az önpusztításhoz vezető életmód mely fokozatánál érvényesül az előbb idézett embereklott „büntetés”?

nnak, akik altruisztikus okokból követnek el öngyilkosságot, pl. mások megmentése érdeké-

n. Vajon milyen tapasztalatokkal bírhatnak azok, ,akik ilyen „hősies” halált halnak? Vajon miténik azokkal, akik lelki depresszió hatá-

a, vagy elviselhetetlen veszteségeik miatt olt-ják ki életüket?

mert tény az is, hogy sokan valójában nem 176

arnak meghalni az öngyilkossági kísérlettel, csupán ilyen drámai módon kívánják felhívni a.

yelmet saját bajaikra, problémáikra. Viszont a pszichiáterek közül sokan állítják, hogy azynevezett balesethajlamos egyénekben nincs tudatos vágy az öngyilkosságra, mégis tudatuk m

n meg kívánják tenni. Ilyen magyarázattal balesetük nyilvánvalóan öntudatlan öngyilkossá-

kísérlet lenne. Kétségtelen, hogy ilyen összetett kérdésekre senki sem adhat végleges, megnyuaszt és én a magam részéről nem kívánom leegyszerűsíteni ezeket az elméleteket.

mit tehettem csak annyi, hogy ismertettem a halál közelségében szerzett tapasztalatokat, amelypcsolatosak egy öngyilkossági kísérlettel és melyeknél felfigyeltem, hogy a többiek általmondottaktól eltértek.

y pszichiáter barátom, fertőzésből kifolyólag klinikai halált szenvedett. Kérdésemre a „másikág” élményeiről érdekes választ kaptam. Kifejtette hitét, hogy Isten sokkal megbocsátóbb,



gértőbb, mint ahogy az emberek gondolják.

en szeretetével és bölcsességével mindennek gondját viseli. Amit az öngyilkos tőlünk,bertársaitól igényel, nem ítélet, hanem szeretet és megértés.

7a papság reagálása

Élet az élet után c. könyvemhez írt előszóban dr. Elizabeth Kübler-Ross jelezte, hogy tanulmá

om az egyház tagjai részéről kritikát válthat ki.

bizonyos mértékig beigazolódott. Azonban az is igaz, hogy sok különböző felekezetű keresztép lelkesedését és érdeklődését fejezte ki tanulmányom iránt és felkért, hogy e tárgyról - hí-

gyülekezete előtt - tartsak előadást.

bb lelkész elmondta, hogy a gyülekezetébe tartozók közül egyesek beszámoltak halál-közeliményeikről. Ezek a lelkipásztorok örültek, hogy olyanoktól hallhattak erről a kérdésről, akikneglalkozási köre az egyház keretein kívül van.

hány lelkész megjegyezte, hogy ezek a tapasztalatok megerősítik mindazt, amit a Biblia mondál utáni életről. A kimondottan keresztény irányzatú és szemléletű Guide Post folyóirat évek ó

zöl ilyen témájú beszámolókat.

y methodista leikész - aki találkozásunk előtt még maga is vizsgálta a halál-közeli élmé-

eket - elmondta egyik, közös kutatásainkat megelőzően szerzett tapasztalatát. Az alábbiakmelvények párbeszédünkből:

lkész: Az az asszony vesebajban szenvedett.

lálos beteg volt. Halála előtti beszélgetésünkben kifejtettem meggyőződésemet a halál utáni ébbek között elmondtam, hogy megerő-

ette ezt a hitemet az orvosok kutatási eredménye, akik klinikailag meghalt és később életre 20

tett emberekkel vizsgálataik során interjúkat készítettek. A hallottakat nagy izgalommal fogad



vetkező találkozásunk alkalmával visszatért e kérdésre.

metésén én tartottam gyászbeszédet, megemlítve a halál utáni életről folytatott beszélgetésünk, hogy az elhunyt megerősödött ebben a hitében. A templomban megjelent em-berekre mélynyomást tett, hogy mint pap, meggyőződéssel vallottam: ez az asszony tovább-ra is él és az a hgy egy orvosbarátom ugyancsak hisz ebben. Ez az asszony életében nagyon közelállt férjéhez éikor az néhány évvel előbb meghalt, úgy látszott, mintha ő is vele együtt halt volna meg.

ászbeszédemben azt mondtam: ő elment, hogy valahol Krisztusnál együtt legyen férjével. Ezt pletesen, átvitt értelemben, költői szimbólumként, hanem sa-ját hitem szerint mondtam. Beszéelenlevőknek vigaszt nyújtott.

emetés után szokatlan dolog történt. Híveim a vasárnapi szertartás után gyakran felkerestek adikációval kapcsolatos észrevételükkel, de temetés után soha nem jöttek. Most, váratlanul vagber jelent meg nálam, hogy kifejezze elismerését az elmondottakért. Prédikációmban megkísé

embereket a szeretet felé irá-

ítani. Ha azt mondom nekik, hogy haláluk idején Krisztus felteszi a kérdést: „Mennyi szereteteál?” akkor látják, hogy a szeretet a leg-fontosabb Krisztus számóra - nemcsak a kétezer évvel

előtti Bibliában -, hanem mindenkor, ahogy az a halálból visszatért emberek tapasztalataiban isgnyilvánul. Az emberek ezáltalmegerősödnek hitükben. Én ebben hatékony eszközt látok ésdikációimban gyakran élek vele, hogy az emberekben megerősödjék a hit és eljussanak oda, hretetet a legfon-tosabbnak ismerjék el.

Moody: Korábban említette, velem egyet-

ésben úgy véli, tudományos bizonyítékot a ha-lál utáni életről felmutatni nem lehet.

lkész: Ha bizonyítani tudnánk a halál utáni életet, ez Isten létének bizonyításához hasonlíta-natálytalanítaná a hit szerepét. A lét végső

rdéseiben semmit sem bizonyíthatunk. Ha bizonyságot tudnánk adni az élet földöntúli léte-zésm lenne szükség többé hitre. Az élet misztérium; az élet a halál után szintén az. Ha valahaörhetnénk a természetnek ezt a tör-vényét, megszűnne minden, amit a hit alapján kell elfogcdngső soron hinnünk kell és amit a halálból visszatértek elmondtak, megerő-

k ezt a hitet. Bennem biztossá teszik, mert én hivő vagyok. De ha nem lennék az, nem győzne

volt a véleménye egy methodista lelkésznek, de nem várhatom, hogy a papság minden tagjayanígy vélekedjék. Jónéhány lelkész hozott fel jellegzetes ellenvetéseket. Ezek egy fajtája libe



ndolkodású teológusoktól jött, akik az egyház szerepét lényegében erkölcsi feladatok-ban,ndenekfelett minden ember részére szociális reformok létrehozásának elősegítésében látják. Eeológiai szempontból nézve arra a következtetésre jutottak, hogy a testi halál utá-

lét kérdése ódivatú, meghaladott gondolat.



10

bb hasonló gondolkodású paptól hallottam olyan megjegyzést, hogy a halál utáni életre irányudeklődés ellanyhult, megszűnőben van és el is kell tűnnie. Az episzkopális egyház egy idős lelkki ezt a meggyőződést vallja —legutóbb azt kérdezte tőlem: „nem gondolja, hogy inkább erre ágra kellene gondolnia és nem a következőre, nincs elég megoldatlan probléma itt is?”

ovábbiakban azt mondta: a múltban a vezetők igyekeztek a nehéz körülmények között élők ésociális igazságtalanságok áldozatainak figyelmét elvonni a földi állapotokról, azt ígérve, hogy világon minden jóra fordul, ha a tör-vényeket betartják és nem elégedetlenkednek.

ás szavakkal, visszautasító magatartósuk a ha-lál-közeli jelenségek kutatásaival szemben, azonondoláson alapul, hogy az élet utánra vonatkozó elméletek sokszor csak álcázott kísérleteketentenek a szociális elnyomás érdekében.

zonyos határig egyetértek a papság ezen képviselői által kifejtett néhány gondolattal. Sa-játglátásom is az, hogy számtalan szociális igazságtalanság van a földön. Életem folyamán magaretnék személyesen segíteni ezek megoldásában. Úgy érzem, hogy az isteni paran-csolat „szerebarátodat, mint önmagadat”, lényegében magában foglalja azt, hogy mindent, amit csak lehetl tennünk embertársaink érdekében, segíteni kell azokat, akik kevésbé szerencsések, mint mi.

nek ellenére több olyan pont van, melyeknél ezeknek a papoknak a véleményétől eltérnek az églátásaim és tapasztalataim. Meglepett az 211| vélemény, hogy q testi halál túlélése irántideklődés csökkenőben, vagy megszűnőben van.

át megfigyeléseim ellentmondanak ezeknek a véleményeknek. Ügy érzem, nagyon is sokakatdekel valójában ez a kérdés. Képtelen vagyok megérteni azt is, hogy a szociális problémák és ani élet iránti érdeklődés miért állna ellentétben egymással. A valóságban az ember érdekelt lesok hogylétének kérdésében akkor is, ha tisztában van a halál utáni élet lehetőségeivel, és az inyú vizsgálatok érdeklik.

ny, hogy beszélgetéseim több alanya nagy érdeklődést tanúsított mások élete iránt. Olyanasztalatokkal és úgy tértek vissza, miszerint éljenek és cselekedjenek másokért, amíg itt vanndön. A magam részéről osztozom e célok elérésében, összegezve: hitünk az utóéletben nem tennünket közömbössé a szociális igazságtalanságokkal szemben, inkább ösztönzést ad azokküszöbölésére.

m értek egyet továbbá azzal sem, hogy - ha mellékesen is — a halál utáni é|et elmélete az emb

yelmének elterelésére szolgál saját elégtelen életükről. Sokan beszéltek nekem ha-lálfélelmüktek öntudatuk megsemmisülésé-



Mások viszont, akiknek barátaik, hozzátartozóik már meghaltak, abban reménykednek, hogyahol élnek. Ezek a magatartások nagyon távol vannak a szociális igazságtalanságok, vagy

ztályelnyomások kérdésétől.

kérdés megközelítéséhez ezenfelül közreha-tott orvosi érdeklődésem is. Ezek az emberek nekent orvosnak mondták el tapasztalataikat, melyek életükben nagy jelentőséggel bírtak. Je-176

tkezésük az orvosi életrekeltési módszerek alkalmazásával volt kapcsolatos. Ogy gondolom, idon orvosi kérdés is. Szeretném ezeket a tapasztalatokat minél jobban megérteni, hiszenfordulásuk orvosi kezelés közben történik.

zel nem állítom azt, hogy az én meglátá-

m bármennyivel is jobb, mint az említett liberális papoké, csupán azt, hogy különbözik azoktóhet, hogy a hasonló gondolkodású papokkal, vagy szociális kérdésekben érdekelt egyház-közséberekkel kialakított saját, korlátozott kapcsolataik folytán a halál utáni életre vonatkozó érzésakultak. Hasonlóképpen lehetséges, hogy e kérdésben saját, korlátozott tapasztalataim és a maései vezetnek, fő-

azért, mert nagyon sok ember érdeklődik e téma iránt. Azt sem állítom, hogy tudom, mi aeménye a kereszténység többségének ebben a kérdésben.

kritizáló papság egy másik csoportja a halál -

zeli tapasztalatokról ódivatú teológiai szemléletű felfogásban beszélt. Azokra utalok, akik aztndják, hogy ezek a halál-közeli tapasztalatok sátáni erőtől, gonosz szellemektől származ-nak, nyítják őket. Nem vagyok jártas a teológia tudományában. Olvasmányaim e téren nagyjából ollógusok munkáira korláto-zódtak, mint Szt. Ágoston, Aquinói Szt. Tamás és Kálvin János, akentős és befolyással bíró filozófusoknak is tartanak. Kérdéseket intéztem pap és teológusrátaimhoz, hogy miként vélekednek az ilyen vádakról. Véleményük az volt, hogy egy vízió töbzött akkor tartható való-

ak, ha annak hatása a szóbanforgó személy 213életére befolyással bír: pl. ha közelebb kerül ez

al Istenhez, vagy ha a vallási tanítások köve-tésére késztet. Mint már korábban említettem asgált esetekben -, a halál élménye pontosan ennek az útnak követését sugallta.

ás lelkészek rámutattak arra a kritériumra, hogy az ilyen vízióknak meg kell egyezniök a Bibliáektetettekkel és egyetértettek nézetem-mel, mely szerint ez a követelmény ezekben az esetekb



gvalósult.

vallom, nyugtalanított a vád, hogy - ha osak véletlenül is de — az ördöggel cimborálok. Vallággyőződésem tántoríthatatlan, nagyon fontos számomra és egyszerűen nem tudok mit válaszoördöggel való összejátszás vádjára. Vala-mennyire megkönnyebbültem egy methodista lelkésstént beszélgetés után - aki egyike a legkonzervatívabb és legalaposabb gondolkodóknak. Elmogy őt ugyancsak ez a vád ér-te, egy még nála is konzervatívabb gondolkodású szekta részéről.

dolták, hogy az ördög segítőinek egyike. Úgy látszik, meg kell barátkoz-nom azzal a gondolattgy ebben a hatalmas, sok változatú világban mindig akadnak olyanok, akik kétségbevonják azber indíté-

t. Csak azt remélem, lesz majd valaki, aki értem jön és ebből az eltévelyedett gondolkodá-

mból visszavezet a helyes útra.

árgykörrel kapcsolatban a papság egy harmadik csoportját is meg kell említenem, ök nem isnyira kritizáltak, mint inkább valami félénk-ségét, kishitűséget tanúsítottak ezzel a kérdésselpcsolatban, nem kívánnak foglalkozni e tapasztalatok vizsgálatával, mert szerintük ezek in-176

bb az orvostudomány körébe tartoznak. Olyan jelenségnek tartják, mellyel a beteg orvosaglalkozzon. Ezeket a tapasztalatokat csupán hallucinációknak vélik. Annak ellenére mondják egy ezeknek az embereknek élménye elsősorban vallási hitükre és morális értékszemléletükre v

ással, semmint orvosi értelemben vett egészségi állapotukra.

abb megnyilatkozása ez az ősi dilemmának: összeütközés két hivatás között. Úgy látszik, mindglalkozási körnek vannak tagjai, akik a hivatásuk területét féltékenyen őrzik az idegenolakodóktól. Ezek az emberek neheztelnek, ha egy képzett laikus vagy egy más tudományágbagozó személy véleményt nyilvánít olyan kér-désben, amely az ő szakmájához tartozik. Ugyan

y, minden foglalkozási körnek vannak tagjai, akik vonakodnak állást foglalni olyan kérdésben,m tartozik a szakmájukhoz. Kívánatos vé-

kezni a sokrétű problémák leegyszerűsítése ellen, de az ilyen kizárólagos szakmai kötöttségnekgvannak a hátrányai is. Ez a magatartás szakmai megmerevedéshez vezet. A kívülállók részérárja a közreműködést, amellyel pedig a szak-mabeli a kérdés megértésében segíthetne. Rá-

ásul ez a magatartás magában foglalja azt a nagyon kétséges feltételezést, hogy a munkánakenlegi foglalkozási és kutatási területei között való felosztása kimeríti a tárgykörök teljes egé-

t. Úgy vélem, hogy egy vitatott témánál, vagy egy új jelenség vizsgálatánál végzetes hiba be-kózni a kétféle emberi hivatás korlátai közé.



szóbanforgó tárgyról mindent elmondva, meg kell említenem azt is, hogy találkoztam papok-

, akik elzárkóztak minden olyan probléma megbeszélésétől, ami orvosi kérdést érintett. Be-tezött volt sok pap is és meglepett mentegetőzésszerű viselkedésük, amikor ezeknek az eseteknevosi nézőpontjairól beszélgettünk.

lönösen azért, mert egyébként a legnagyobb fokú érdeklődést tanúsították a beteg állapota és arjóslat iránt. Olyan papokkal is találkoztam, akik csak azért nem voltak hajlandók tárgyalni a hzeli tapasztalatokról, mert ezeket az orvostudomány körébe tartozóknak vélték.

ásrészről viszont több orvos elmondta, hogy betegeikkel ilyenfajta élményekről nem beszélnekrt úgy érzik, hogy ez a tárgy a beteg vallási életének területéhez tartozik. Röviden, sok emberzére ez a jelenség egyike azon kérdé-

knek, mely a két világ közötti területen fekszik és amely eleve arra van ítélve, hogy népszerűtlyen.

ndent egybevéve, örülök, hogy a legtöbb pap, akivel találkoztam és tanulmányom elkészí-

e során megismerkedtem, érdeklődést mutatott és helyeselte munkásságomat, ök megértet tékgy nem vonok le végkövetkeztetést, nem akarom személyes érzéseimet másokra ráerőszakolnidom, hogy lehetőségeim korlátozottak és mások segítségét és megjegyzését örömmel üd-vözlö



16

ténelmi példák

évekkel ezelőtt megkérdeznek, hogy tudok-e történelmi példákat a halál küszöbén észleltasztalatokra, válaszom nemleges lett volna. Azó-

meggyőződtem arról, hogy a korábbi időkből bőséges leírás található ilyen tapasztalatokról.

t hiszem, érdemes bővebben idézni a külön-böző forrásokból, régebbi kultúrákból és korokbólármazó ismeretekből. Az itt közöltek csak töredékei a mostanáig összegyűjtött anyagnak.

mit én és korábban már mások is összegyűj-töttek, valószínűleg csak egy jéghegy csúcsát jelen

István diakónus megkövezéséról szóló tör-ténet utal a halál-közeli élmény lehetőségére. Azszövetség „Apostolok Cselekedetei 7, 54-58.

ezete” elmondja, hogy István, mielőtt a fel-izgatott tömeg halólra kövezte és megsérült volna,iót látott:

mikor azt meghallották, szívüket elöntötte a méreg és fogukat vicsorították feléje, ö azonban aentlélektől eltelve feltekintett az égre és megpillantotta Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbva. Felkiáltott: Ime látom a megnyílt eget és az emberfiát, amint Isten jobbján áll.

re azok nagy hangon felkiáltottak és befogták fülüket. Azután egy emberként rárontottak és aroson kívülre vonszolva, megkövezték: a tonúk pedig ruhájukat egy Saul nevű ifjú lábaihoz rak”

7Kr. utan 673—735 között élt a tiszteletreméltó Béda angol szerzetes. „Az angol egyház és né

ténete” c. munkáját 731-ben állította össze.

bb csodás eset között Béda elmond egy tör-ténetet: „Visszatérés a halálból”, amely eltekintve kori idők sajátos kifejezési formájától, sok szempontból hasonló napjaink eseteihez!

bben az időben említésre méltó csoda tör-tént Britanniában, hasonló a régi időkben elő-

dultakhoz. Egy halott ember visszatért a testi életbe azért, hogy a földön élőket lelki halálukbó

keltse. Tapasztalatairól sok feljegyzésre méltót mondott el, melyeket — úgy gondolom -



demes itt röviden idézni.

rthumberland vidékén, egy Cunningham ne-vű helységben élt, mint családfő. Egész család-jávyütt kegyes életet élt. Megbetegedett, állapota a végsőkig rosszabbodott, és a kora éjszakai órághalt. Hajnalban azonban visszatért belé az élet, hirtelen felült ágyában a körülötte sírók nagygdöbbenésére, mire azok elszaladtak. Csak a felesége — aki nagyon szerette — maradt mellets félt, reszketett.

férfi bátorította, mondván: ne rémülj meg, én valóban meghaltam, a halál karmaiból jöttem visrt engedélyt kaptam, hogy tovább éljek az emberek között. De mától kezdve nem élhetek úgy,

dig, az életnek egész más út-ját kell járnom. Nem sokkal ezután felhagyott addigi életével, belTweed folyó kanyarjában fekvő Melrosei kolostorba.

pasztalatainak leírása így hangzott: Kísé-

m jó kiállású, ragyogó ruhájú férfi volt, akivel 218

ndben mentünk úgy rémlett észek-keleti irány-ba. Széles úthoz és végtelen hosszúságúnak tűn

gyhöz értünk. Hamarosan kijutottunk a sötét-ségből és ragyogó fényben, tiszta levegőben vezevább. Előttünk minden irányban végtelen hosszúságú és magasságú fal húzódott. Mivel semmiáratot, kaput, vagy ablakot nem láttam rajta, csodálkoztam, hogy miért jöttünk ide.. Amikor

onban a falhoz értünk - nem tudom hogyan -, egyszercsak fenn voltunk a tetején. A falon túl szp mező terült el.

nytől ragyogott minden, mely több volt a nap-pali fénynél, a déli napsütésnél. Vezetőm itt aztndta: .vissza kell térned testedbe, mégegyszer élned kell az emberek között, de ha nagyobb

ndossággal mérlegeled cselekedeteidet, sza-vaidban és tetteidben erényesen, egyszerűen élsz, amajd ismét meghalsz, otthont ta-lálsz e boldog szellemek között, akiket most látsz.

ost egy időre elhagylak téged, hogy lássam, milyen lesz a jövőd.’ Én határozottan vonakod-tamszatérni testembe, mivel már bepillantást nyertem e hely szépségébe, kellemességébe és az otők társaságába. Kísérómhöz nem mertem kérdést intézni. Hirtelen - nem tudom hogyan — élő

mét emberek között voltam. Istennek ez az embere, erről és egyéb tapasztalatairól nem beszéltult, vagy közömbös emberekkel, csak azokkal, akiket a büntetéstől való félelem gyötört, vagyörök boldogság re-ményében éltek, hittek a szentségekben és szavait szívükbe fogadták.”

fenti elbeszélés megkapó módon ábrázolja 219az ember életszemléletének e tapasztalat révénténő megváltozását. Az elbeszélés különleges /onása, a kísérő szellem jelenléte és az embt,

nakodása, hogy olyanoknak is beszéljen tapasztalatairól, akik nem hallgatnák őt tiszta lé-



kel és együttérzéssel.

kelta irodalom kitűnő gyűjteményében ta-lálható két érdekes történet, ismeretlen ír szerzőktől.századból, Kelta Vegyes írások, fordította Kenneth HJackson.)

sfiúk, akik az égbe mentek

iath fia Donnán - egyike Senán tanítványai-nak — tanulótársaival, két kisfiúval lement a ten-rpartra algákat gyűjteni. A tenger elragadta csónakját. Más csónak, vagy hajó nem volt a szigetgmentésükre. A fiúk egy sziklánál víz-befulladtak. Testüket másnap a tenger a sziget öblébe

dorta. Szüleik a partra jöttek és kö-

örögtek fiaik életéért. Senán szólt Donnannak: mondd meg a fiúknak, keljenek fel és szóljanakzzájuk. Donnán szólt, hogy felkelhetnek és be-szélhetnek szüleikkel, mert Senan mondta. Ök arancsra felkeltek és a következőket mondták szüleiknek:

sszul tettétek, hogy visszahívtatok bennünket arról a földről, ahová már elértünk. Miért akartokább ott maradni, mint velünk? — kérdezte az anyjuk. Anyánk — felelték ők —, ha ne-künk adág minden hatalmát, a föld minden gyönyörűségét, örömét, összehasonlítva azzal a világgal, avoltunk, nem hisszük, hogy ez több lenne a börtönéletnél. Ne késleltes-220

ek bennünket, ideje, hogy visszamenjünk oda, ahonnan jöttünk. Isten azért küldött visszannünket, hogy megmondjuk, minket ne gyászolja-tok. Igy a szülők beleegyezésüket adták és Snnal együtt elmentek a kápolnába a temetési szertartást megtartani, ök az égbe mentek, testükepolna előtt temették el, oda, ahol Senan élt. Ök voltak az első halottak, akiket a Scattery szigetmettek el.”

sérteties történet

lt egyszer két fiú, akik gyermekkoruktól tejtest-vérekként nőttek fel és együtt tanultak. Egyszeszélgettek kis kunyhójukban: szomorú eltá-

zás az, ha valaki, aki barátunk és kedves ne-künk, elhagy bennünket és soha nem jön vissza, ho

mondja, milyen az a világ, ahová ment.



tározzuk el, hogy aki kettőnk közül elsőnek hal meg, visszajön a másikhoz hírt adni. Való-

n legyen így, mondották. Megállapodtak, hogy az, aki kettőjük közül először hal meg, egy hónül visszatér és híreket hoz a másiknak.

msokára meghalt az egyik fiú. A másik elte-mette és meggyászolta. Várta az elhunyt jelentkezónap végéig, de az nem jött. Szidta őt és a Szentháromságot. Az elhalt lelke pedig kérlelte a

entháromságot, hogy engedje be-szélni barátjával.

élő fiú földre boruitában beütötte fejét a felette levő szemöldökfába és élettelenül esett össze.zálló lelke látta saját testét a földön feküdni, de nem ismerte meg. Lenézett rá: nem értem, mi

ztak ide egy halottat, gondolta.

1A hívők hozhatták ide, el kell távolítani a házból.

ólt a harangozó egyházfinak: ez nincs jól atyám, idehoztak nekem egy holttestet. Ez sem válasnt ahogy mások sem, mivel nem hallották szavait. Ez nagyon aggasztotta. Kiment a templombszálókhoz. Itt vagyok, mondta, de azok sem figyeltek rá. Mérges lett és vissza-ment a templompok éppen dézsmát szedtek a faluban, hozzá is elmentek. Holtan ta-lálták és kivitték a temetőb

mikor a fiú bement a templomba, meglátta meghalt barátja lelkét. Nos, mondotta, soká jöt-tél vm tartottad be ígéretedet. Ne tégy nekem szemrehányást, felelte a lélek, én sokszor eljöttem,óbáltam beszélni veled, de földi tested nem hallotta az én könnyű, finom lelkemet.

most hallak téged, válaszolta a másik. Nem a tested, mondta a lélek, hanem az abból kiszabadked hall engem. Eljöttem a találkozóra, amire megkértél. Jaj annak, aki rosszat tesz, boldog az Most menj vissza a testedbe, mielőtt a sírba tennék.

m akarok visszamenni, félek, rettegek tő-

De vissza kell térned, még egy évig élni fogsz.

ndennap mondj el egy üdvözlégyet értem, mert az imádság lépcső és összekötő kapocs a lélekkolból való kimenekítésére. Az elhalt lelke ezzel búcsút mondott, a másik pedig egy si-koltássszatért testébe, az életbe. Egy év elteltével ő is meghalt és a mennyországba került, üdvözlégynagyobb imádság.”



ben a két történetben, a mai kortársi be-számolókhoz hasonló, jellegzetes vonások talál-222

ók. Mindkét esetben találkozunk a visszaté-

t ellenző, már ismert magatartással. A második történetből kitűnik, hogy a lélek elhagyja a teslyet lát és melyben nem ismeri fel önmagát. Ezt többen elmondták saját tapasztalatuk leírásán

gyis, hogy ők mindent láttak, hallottak, de láthatatlanok és hallhatatlanok maradtak. Végül mé

sonlóság, találkozás elhalt barátja lelkével.

dekes beszámoló található Sir Edward Bur-nett Tylor XIX. századbeli antropológus könyvé-

n, a „Primitív Kultúrákban”, melyben az aláb-bi polinéziai történetet közli.

történetet Shortla nd Te-Wharewera nevű

olgálója mondta el. Ennek az embernek a nagynénje a Rotorua tó partja közelében levő

nyhójában meghalt. Magas társadalmi rangja miatt az ajtót és ablakokat bezárva, otthagytáknyhójában. Az ottlakást eltiltották, mert halála a helyet tabuvá tette. Két nappal később Te-harewera kora reggel másokkal együtt arra evezett és a parton meglátott egy alakot, aki üdvözöet. Életrekelt nagynénje volt, elgyen-gült, kiéhezett állapotban. Amikor időben érkezettgítségükkel rendbehozták, a nagynéni elmondta a történteket. Lelke elhagyta a testét és az észa

k irányába — a Reigna bejáratához repült. Ott egy akaeka kúszónövény törzse fel-tartóztatta. Ezárán leereszkedett egy szakadékba, ahol egy folyó homokos öblébe került. A távolban emberngasabb, hatalmas, gyors léptekkel felétartó madarat pillantott meg. A látvány nagyon megijesarra gon-223dolt, hogy megpróbál feljutni a meredek szikla-csúcsra. De meglátott egy kis kenéje evező öregembert, odafutott hozzá és így megmenekült a madártól. Amikor az öregember aron — átszállította a folyón, megmondta neki családi nevét és megkérdezte tőle, hogy hol vazzátartozói lelkei.

öregember megjelölt egy utat és azt kö-

ve meglepetéssel tapasztalta, hogy ez ugyanaz, mint amin a földön járt, a környék, a fák, bokrnd ismerősnek tűntek. Egy faluhoz ért és ott az összegyűlt tömegben megtalálta apját és több kkonát. Ezek üdvözölték és sira-tóénekekkel köszöntötték, úgy, ahogy a maorik a hosszú távollézaérkezőket fogadják. Ap-ja érdeklődött hozzátartozói, gyermekei után. Azt mondta neki, hogysza kell térnie a földre, mert nincs aki gondját viselné unokáinak. Erre a parancsra visszautasítoltak által fel-ajánlott eleség megérintését. Noha vissza akarták ót tartani, az apja a kenuhoz

zette és a folyón át visszavitte.



előtt elváltak, apja ruhája alól két nagy édes burgonyát vett elő, és átadta azzal, hogy ültesse eokat otthon, különleges ételként unokáinak. Amikor a szakadékban elkezdett felfelé kapaszkod

őt követő fejletlen szellem vissza akarta húzni és azoktól csak úgy tudott szabadulni, hogyökereket hajigált nekik, mire megálltak, hogy megegyék. Ezalatt az akaeka szárának segítségégmászta a sziklát, földet ért és visszarepült elhagyott testébe. Sötét-ség vette körül, amikorszatért az életbe. Addig mindez álomnak tűnt, amíg észre nem vette, 224

gy az ajtó rá van zárva, elhagyatott. Ebből ar-ra következtetett, hogy valóban meghalt és is-mészatért az életbe. Hajnalban gyenge fény hatolt be a bezárt kunyhó hasadékain, közelé-

n a padlón egy vörössárga vízzel telt tököt látott, azt mohón fenékig itta. Kissé megerősö-

tt, sikerült kinyitnia az ajtót, lemászott az öböl-höz, ahol nem sokkal később barátai rátaláltak.

ik hallották kalandjait, hittek annak valódi-ságában és sajnálták, hogy nem hozott magával legy édesburgonyát, mint bizonyítékát a szellemek világában tett látogatásának.”

m tudtam megszerezni Edward Shortland „Újzélandi tradíciók és babonák” c. munkáját, melyblor idéz. Ha azonban figyelembe vesz-szük a különböző kultúrák eltérő kifejezésmódjait,mbólumait és tekintettel vagyunk a torzításokra is - melyek valószínűleg a történetek szájról-só átadása során keletkeztek -, felismerhető több közös elem a tárgyalt halál -

zeli tapasztalatokkal: az asszony, aki meghalt, elhagyja testét, átkel egy folyón, találkozik elhakonaival és közlik vele, hogy hozzátartozói gon-dozása érdekében vissza kell térnie a földre.

omas De Quincey angol író (1785-1859) a halál-közeli élmények ismerője volt. „Egy angolumevő vallomásai” c. könyvében saját problémáját írja le az ópiumszívás szenvedélyével

pcsolatban. Abban az időben az ópiumszívás nagyon elterjedt, mivel szabadon beszerezhették vényesen vásárolhatták. A szerző elmondja, hogy a múlt néha megjelent előtte és egy nő-

konától hallott történetre emlékeztette ez. Nő-rokona állítólag az anyja volt. Könyvében (1821)

gyszer egy közeli nőrokonom elmondta, hogy gyermekkorában beleesett egy folyóba és a biztoáltól csak segítséggel menekült meg. Pillanatok alatt mint egy tükörben, meglátta egész életénnden részletét és azt tökéletesen felfogta.”

spiria De Profundis c. könyvében további részleteket közöl az esetről és megjegyzéseket teszhány olvasója szkeptikus válaszára.



hölgy még most is él, szokatlanul magas életkorban. Megemlítem, hogy hibái közé sohasemtozott semmiféle elvi bizonytalanság, vagy gondatlanság. Igazmondó, lelkiismeretes volt, in-kszigorú és az igazság elferdítésével szemben nem elnéző, sem maga, sem mások esetében. Azeszélésnél már nagyon idős és az aszkétizmusig vallásos volt. A legjobb értesü-

em szerint kilenc éves lehetett, amikor egy elhagyott patak partján játszott és abba beleesett.

káig senki sem tudta, hogy egy farmer — aki távolabb egy ösvényen lovagolt — mentette megáltól. Meglátta, amikor a víz felszínére bukkant. Addigra ő már a halál mélységébe szállt le ésekintett annak titkaiba, úgy, ahogy csak az az ember teheti, aki engedélyt kapott a visszatérésry érezte, hogy az el merülésnél ütés érte, szemei előtt foszforos sugárzás villant fel és agyában

ész élete, mint egy színjáték megjelent. Egy pillanat alatt minden megtett cseleke-174

e lepergett előtte. Gyermekkora homályáig visszamenően fény áradt egész életének útjára, oly

y, mely talán Pált, a leendő apostolt burkolta be damaszkuszi útján. Kis időre elvakí-ta a fény, mégis mennyei víziót ébresztett agyá ban. Ebben a visszatekintésben egy pillanatrandentudóvá vált.

t az elbeszélést akkor szkeptikusan fogadták a kritikák. Eltekintve attól, hogy közben másokymástól függetlenül, a körülményekhez képest hasonló történeteket adtak közre, jelentőségükeakran helytelenül ismerték fel. Nem a múlt eseményeinek folyamatos feltárása a meglepő, ez c

sodlagos jelenség. A lényeg magában a feltámadásban rejlik. A szemfedél — melyet az élet aményekre, mintegy feledésként dobott, hirtelen eltűnik egy csendes parancsra, vagy fellángoló életének egész színjátéka kiterít-ve, egész mélységében jelenik meg szeme előtt.”

demes megemlíteni, hogy a mormonok hosz-szú ideje felfigyeltek a halál-közeli tapasztalatokszámolóira és ezeket a történeteket maguk kö-

t ismertették. Ugyancsak érdekes, hogy a híres pszihiáternek, Carl Gustav Jungnak is volt egyál-közelségben nyert tapasztalata, melyet az „Emlékek, álmok, reflexiók” c. könyvében a „Lá

mások” fejezetben ismertet.

car Lewis, a kortársi antropológus, megragadó könyvet írt „Sanchez gyermekei” címen, mely xikói család életének tanulmányozá-

n alapul. Ennek a családnak egyik tagja mondja el halál-közeli élményeit.



lálunk még hasonló leírásokat a szépiroda-227lomban is. Közülük csak kettőt említek: Ernestmingway „Búcsú a fegyverektől” c. könyvé-

n a halállal való közeli találkozásnál a testenkívüliség megragadó érzését írja le. (Megjegyzendkan azt állítják, hogy a regény nagyjából önéletrajz.)

v Tolsztoj gróf „Iván Iljics halála” c. mű-

ben hőse halálának színteréül sötét barlangszerű térséget ír le, valamint visszapillantást az elmtre és ragyogó fénybe érkezést. Az em-lítettek csak töredékét képezik az elérhető sokszámolónak. A halál-közeli élmények távolról sem új jelenségek, már nagyon hosszú ideje ve-nnak.



28

rdések

Élet az élet után c. könyvem megjelenése óta olvasóimtól sok kérdést kaptam, orvosi és akadlégáktól csakúgy, mint mós érdeklődő

berektől. Érzésem szerint ezek a kérdések általános érdeklődést fejeznek ki és ezért szeretnékben a második könyvemben ezekre vála-szolni.

e jelenség részletei körül kialakult széleskörű nyilvános vita nem lesz káros hatással a jövőbetatómunka megbízhatóságára?

természetesen nehéz kérdés. Az érdeklődőkben olyan tapasztalatokat ébreszthet, melyeket a

rábban olvasott beszámolók befolyásolnak.

nnáll annak a lehetősége is, hogy lelkiismeret-len személyek csalárd módon állíthatják, hogy nvolt ilyen élményük, csak azért, hogy a figyelmet magukra tereljék, reklámot csináljanakguknak, valami kétes előnyt szerezzenek. Bár az én, valamint dr. Kübler-Ross és más kutatóknkája nehézségekbe ütközhet a búzának a pelyvától való különválasztásában, mégis úgy gond

gy ezt a jelenséget valamikor tudományos szinten is tanulmányozni fogják és ezért előtérbe kezni.

a vélemény, hogy hivatásbeli titokként ke-zeljük, ellenvetésekkel és bizonytalanságokkal

álkozik. Éveken keresztül gyakran intézték hozzám azt a kérdést: hogyha ezek a dolgok olyanalánosan tapasztaltak, miért nem kaptak szé-

ebb körű nyilvánosságot? Újabban a kérdés 337így hangzik: amióta az ilyen eseteketlvánosságra hozták, nem érthető, hogy általánosan tapasztaltak?

ért nem közli azoknak az embereknek a nevét, akikkel interjúkat folytatott? Nem tenné ezhetőbbé munkáját?

veket továbbra sem közlök. Ennek több, kü-

böző oka van. Az emberek azzal a feltétellel jönnek hozzám, hogy nevüket nem fedem fel. Ezakorlatot követem, hogy tovább folytathas-sam a beszámolók gyűjtését. Az emberek esetleg nendanák el élményeiket, ha tudnák, hogy személyük ismertté válik. Az érintetteknek kínos lenn

vüket és címüket nyomtatásban lát-nák, ahogy ez megtörténhet egy újságcikk lea-dásánál.dományos szempontból nézve tanulmányomat ez még nem tenné hihetőbbé.



mi az egészet meggyőzőbbé teszi, végülis az, ha mások is ugyanazt fogják tapasztalni a kü-

böző eseteknél, amit én. Könyvemben nem vontam le végső következtetést, csak előregjósoltam, hogy azok, akik ezt az ügyet együttér-zéssel és szorgalommal követik, találkozhatnál-közeli tapasztalatok példáival, melyek bemutatják az élmények összes különböző elemét ésomását, amit leírtam.

halál utáni életre vonatkozó egész elképzelés nem vágyálom csupán?

yesek érvelhetnek azzal, hogy mivel mindenki — de legalábbis legtöbben közülünk — szeretnalál után, ezért bármely olyan tanúságot, mely létére utal, gyanakvással kell fogadni. Ilyen

vekben bővelkedünk, de kimutatható, hogy ez ellenkező irányba is hathat. Az a tény, hogy van

ami, amire sokan vágynak, nem jelenti azt, hogy annak megléte kizárt. William Jamesgjegyzése helyes, amikor azt mondja: vallást kér-déseket azért, mert a bennük foglaltakraasztalati bizonyítási, vagy cáfolati lehetőség nincs, nem ésszerűbb tagadni, attól való félelembgy azok rosszak, mint hinni bennük, abban a reményben, hogy helyesek.

halál-közeli tapasztalatok iránti érdeklődés nem egyszerűen csak hóbort?

kétlem ezt. A természet és a halál értelme iránti érdeklődés végigkísérte a nyugati világndolkodásának egész történetét. A nagy filozófusok csaknem mindegyike foglalkozott ezzel a

rdéssel és ez többségük írásainak és gondolkodásának csaknem központi témája. Másodszor: atrekeltési technológia gyors fejlődé-

valószínűleg biztossá teszi, hogy a jelenséggel a jövőben növekvő mértékben foglalkozzunk.

gezetül, sok orvos kénytelen hallani halálos betegei gyötrő kérdését: nem tudja senki megmont jelent meghalni? Függetlenül at-tól, hogy a halál-közeli tapasztalatokat úgy fogjuk fel, mint hatatlanság sejtetését, vagy csupán a végső fiziológiai folyamat eredményét, úgy vélem,

ndenképpen nyereség, ha valamivel több fényt deríthetünk erre a kérdésre.

ok, akikkel beszélt, tapasztalatuk előtt vagy azután, foglalkoztak okkultizmussal?

dig több mint háromszáz emberrel beszéltem, akiknek halál-közeli élményük volt. Ilyen nagyámnál nem meglepő, hogy akadt néhány, akit érdekel a reinkarnáció, szellemekkel való érintkediumokon keresztül, az asztrológia és 337egyéb okkult jelenségek. Azonban - ami szá-

mra nagyon érdekes volt - alanyaim közül mindössze hat vagy hét mutatott érdeklődést e terü



nt; vagy tapasztalatát megelőzően vagy azután. Ezek közül jóformán egy sem közölt egynél tötélyes, vagy szokatlan élményt, ami vele megtörtént. Beszélgető alanyaimnál nem fordultak elokatlan dolgok és az átlagnál nagyobb érdeklődést sem mutattak az okkultizmus iránt.

eista is volt azok között, akikkel ilyen tapasztalatokról beszélgetett?

ndenki, akivel beszéltem, a zsidó-keresztény hagyományok alapján állt.

ateista szóval kapcsolatban ez legalábbis részben véleménynyilvánítás, amely a személyiségnéseknek és hitnek bizonyos kifejezé-

Az ateizmus némely esetben lehet, hogy csak viselkedési forma, mely leplez olyan érzéseket,lyek néha még mélyen vallásosak is. ügy ér zem, csaknem lehetetlen ezekben az esetekben arábbi hit mértékét meghatározni, tekintettel ar-ra, hogy társadalmunkban, bizonyos fokig, mindvan téve a vallási eszmék hatásának.

en szempontból nézve, bárkinél felmerülhet a kérdés, hogy akár - öntudatlanul is — valamilyelási elképzelése már volt.

ikkel beszéltem, azt állították, hogy a halál-közeli tapasztalatukat megelőzően nem volt kü-

ösebb vallási meggyőződésük, de azóta a vallási tanokat mint igazságot fogadják el.

lyen volt interjúalanyainál az életkor-meg-oszlás?

bb felnőtt számolt be gyermekkorában történt 232

asztalatokról. A jelentésekben a legfiatalabb életkor a három év volt. Ilyen tapasztalatról csak ermek beszélt, az is egészen véletlenül, gyermekgyógyászati klinikán, ahol segítettem azelésében. A legmagasabb életkorú személy, akivel beszéltem, élményének idején 75 éves volt

hónap elteltével mondta el azt. Ügy érzem, az életkornak kevés köze van a tapasztalat tartalmízis idején egy gyermek agyában keletkezett gondolatok természetesen különböznek a felnőtteegy gyermek másképp fe-jezheti ki azokat.

ndezek hatása nem a halál dicsőítése?



yáltalán nem. Azt hiszem, mindnyájan tudatá-

n vagyunk annak, hogy a halál rossz. Szeret-teinktől elszakadást jelent, betegségnél, vagy balenvedés előzi meg. Rossz azért is, mert az emberek idő előtt meghalhatnak, még mielőttégezhetnék teendőiket.

eghaltam és életre keltettek, egyáltalán nem emlékszem semmire. Mi a baj velem?

ámtalan ember kifejezésre juttatta ilyen aggodalmát. Megragadom az alkalmat, hogy erre né-

ny megjegyzéssel válaszoljak. Mint az Élet az az élet után c. könyvemben hangsúlyoztam, a klált túlélők közül nem mindenkinek van bármiféle emléke. Sok olyan emberrel beszéltem, akik

mmire sem emlékeztek. Nem találtam semmiféle különbséget azok között, akiknek volt és akikm volt ilyen tapasztalata „haláluk”

je közben. Sem vallási hátterük vonatkozásá-

n, sem személyiségükben, sem a halál körül-ményeiben, vagy bármi más tényező tekintetében

ember elgondolkodik: vajon az emberek bi-337zonyos százaléka - akik nem emlékeznek semmm fojtja-e el magában élményeit, a tudatalatti - valamilyen okból — nem kényszerítette-e feleudatos elmét?

eretném, ha nem tekintenék a közös elemek felsorolását olyan meghatározott modellnek, ami n

nyozhat a halál-közeli tapasztalatokban.

eknek a tapasztalatoknak széles kiterjedésű

álája van, melyből egyesek csak egy vagy két elemet, mások viszont a legtöbbjét észlelték. Tugy az általam kialakított forma kiegészül, módosul és újjáalakul. Ez csak egy elnagyolt, el-méntának tekinthető és mindenképpen ke-rülni kell, hogy ebből meghatározott ideált ké-

tsünk.

azt állítja, hogy a klinikai halálból visszatértek közül nem mindenkinek van tapasztalata. Hányázalékuknak van?

készített tanulmányom százalék kimutatására nem ad alapot. Az esetekről készített példák minnekelőtt azok javát szolgálják, akik ilyen tapasztalattal rendelkeztek. Természetes, hogy többenszéltek olyanok, akik átestek már klinikai halálon és volt tapasztalatuk, mint azok, akik nemlékeztek semmire.



halál-közeli élmények egyedi elemeiről gyakran merült fel hasonló kérdés. Pl. a beszámolókbakan említik ótmenetelüket a sötét alagú-

, a Fény-Lény megpillantását stb. Meg sem kíséreltem a százalékszámítást. Először is azért, mvalaki élménybeszámolójából kihagy egy elemet, nem biztos, hogy az hiányzott. Elfelejtette, vami más okból nem említette.

ásodszor, nem akartam terhelni magam ilyen 234

ámítgatásokkal, mivel ezek csak áltudományos, vagy mágikus adatokat eredményeznének. Egyt volna ilyen számokat és százalékokat feltüntető grafikonokkal és táblázatokkal illuszt-rálninyvemet. Minthogy az eseteket bemutató mintám nem tudományosan ellenőrzött körülmé-

ek között készült, az ilyen grafikonok és táb-lázatok összeállítása csak önbecsapást jelentene émmiféle hitelességgel nem bírna. Ilyen kér-dés kielégítő megválaszolására egyetlen mód van, dományos szempontból előretekintő

ulmányozás, melyet a Függelékben részletesen leírtam. Például az elkövetkező kétszázötveneres életrekeltési eset kivizsgálása kijelölt kórházban, megadott ellenőrzési feltételek mellett.

statisztikai adatok hiányának ellenére úgy érzem, a halál-közeli tapasztalatok általam ismertetusai általánosak az életre keltett emberek között. Előre megjósolom, hogy bármelyik kutató, ayüttérzéssel és szorgalommal fog hozzá ilyen természetű tanulmány készítéséhez, azonos eseteséges anyagát találhatja meg.

halál-közeli tapasztalatokkal rendelkező emberek között volt olyan, akit hipnotizáltak?

yszer én is gondoltam arra, hogy érdemes lenne megpróbálni a hipnózist önkéntes jelentkező-

. Egy tervbe vett vizsgálódás kezdeti szakaszá-

n együttműködtem egy ügyes és gyakorlott orvos-hipnotizőrrel. Azonban úgy gondoltuk, hogyméleti kísérletezés céljából egy ember időbeli visszavitele a klinikai halál pillanatába veszélye

et. A tudatalatti elme a hipnotikus szuggesztiókat szószerint veszi, ráadásul ez az állapot a tes

annak funkcióiban meglepő, különös 235hatásokat eredményezhet. Például mondják, hogy anotizált személyre tett hólyag csupán szuggerálás útján azt az érzést keltheti, mintha a bő-

nagyon forró tárgy érintené. Ezt megfontolva arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a beteggedelmeskedve a szuggesztiónak, érzésbelileg visszamenne a klinikai halál pillanatába és szó-

rint véve, újra keresztülmenne a halál fizioló-

i történésein. Ezért ilyen kísérlettel soha nem próbálkoztunk. Az utóbbi időben értesültem egy

en kísérletről, amikoris a beteget szívroham érte, amelyből ki kellett menteni. Szükségtelenndanom, hogy ilyen kísérleteket mindenki el-



lne.

szélhetünk ilyen tapasztalatokról halálos betegeknek?

t már jónéhány orvos megkérdezte tőlem. Soha sem tudtam ezt a kérdést magamban kielégítő

don eldönteni, hiszen az esetek nagyon sok változatóval ismerkedtem meg. Negatív oldalról nvelhet valaki azzsal, hogy az ilyen tudat megzavarhatja azokat, akik szilárd meggyőződéssel úgik, hogy haláluk után fény derül az elkövetkezendőkre, vagy egyáltalán semmi sem tárul felttük. Ez esetben helyesen érvelhetnek azzal, hogy a haldoklónak nem szabad erről be-szélni, m

ak megzavarhatják őt, különösen ha a halál gondolatával saját elképzelése szerint már megbékéásrészről viszont hallottam olyan érveket, hogy vannak akik kívánják az ilyen közléseket. Ha eentések valótlanok és nincs élet a halál után, úgy senkit sem ér sé-

em. De ha igazak, az emberek jobban felké-

ülhetnek arra, ami rájuk vár. A Tibeti Halotti 337

nyvet nyilván ilyen szándékkal írták. Az egyik elképzelés szerint a szándék az volt, hogy adoklónak felolvassák, azért, hogy halála után azokban a helyzetekben, amelyeken keresztülme

vésbé legyen megzavarva.

t hiszem, a végső válasz mindig az illető

mély egyéniségétől függ. Az orvosoknak klinikai ítéletüket betegük személyiségétől, ezenkívüvos-beteg kapcsolatuktól kell függővé tenniük.

a kérdés hamarosan akadémikussá válhat, mivel e tapasztalatok létezésének ténye mindinkábbdatossá válik. Ilyen vonatkozásban megemlíthetek egy gyermekgyógyásztól eredő javaslatot, agyon sok halálosan beteg pácienssel foglalkozott. Ez az orvos azt ajánlotta, hogy akiknek halál

zeli tapasztalatuk volt, mondják el azokat olyan súlyos betegeknek, akik eziránt érdeklődnek.

egy ismerősünk vagy betegünk, anélkül, hogy kérdeznénk, ilyen tapasztalatról beszél, milyenaszt adhatunk?

t a kérdést magamnak is feltettem. Elég külö-

sen hangzik, de sohasem folytattam interjút olyan személlyel, akinek éltrekeltésébenzreműködtem. Orvosi gyakorlatom során két olyan betegem volt, akik önmaguktól elmondták



küszöbén szerzett élményüket. Mindketten a néhány hónappal korábban történt élményeikrőlszéltek, jómagam egyik esetben sem kérdeztem tőlük semmit, ami kapcsolódott ehhez a kérdésorvos és betege közötti szokásos beszélgetések során egyszerűen beszámoltak tapasztalataikró

ndkét esetet feltűnőnek találtam és ez erő-

7sítette meggyőződésemet, hogy az orvosok vagy nem figyelnek fel erre a jelenségre, vagyyszerűen nem hallják meg, ha betegeik erről beszélnek.

egyik beteg idősebb férfi volt, bőrbajjal kezelték, a másik egy fejlődésben visszamaradt húszé. akinek hormonzavarai voltak. Egyikük sem tudta, hogy én a halál-közeli jelensé-

k tanulmányozásával foglalkozom. Annyira megdöbbentem váratlan feltárulkozásuktál, hogyikor a kezelést befejeztem — ami egyébként lényegtelen volt -, csak ilyen semmitmondógjegyzéseket tettem, mint: „ez érdekes”. A további beszélgetést nem erőltettem. Úgy éreztemetegek bizonyos meghatározott orvosi segít-ségre szorultak és a klinika nem alkalmas ilyen

rdések megbeszélésére. Egyik beteg előtt sem adtam jelét annak, hogy ilyen élményekről ko-rár hallottam.

ogy most visszagondolok a két betegre, bűntudatot érzek amiatt, hogy a tapasztalatokkal

pcsolatos tudásomat nem osztottam meg velük.

lán az általam nyújtható legnagyobb támogatás az lett volna, ha közlöm velük, hogy ezek azmények másokkal is megtörténtek.

zésem szerint az orvos a kialakult kapcsolat-tól függően esetleg mondhatna valamit. Például: „asztalatokról már sokan beszéltek. Tudományos és orvosi szempontból még nincs hatá-

ott vélemény arról, hogy ezek mit képviselnek, mégis ez a tapasztalat önnek sokat kell jelentsgül is meg kell értenie és be kell építenie saját életébe. Megértéséhez segítséget nyújthat a valdalom olvasása és beszélgetések 238

okkal, akiknek volt ilyen tapasztalatuk, vagy akik a kérdést vizsgálták és gondolkodtak rajta.”

folyásolhatja a haldokló beteggel való gondoskodást az a tény, hogy valaki tud ilyen

asztalatokról?



40

azt a szeretetet érzékelhettem, ami az agapé fogalmához áll legközelebb. Ez úgy jellemezhetőntegy befogadó, spontán, megindokolatlan szeretet, melyet másoknak adunk, függetlenül hibá

sonlóképpen a görög epistemé és techné szavak szintén különböző értelműek, de lefordít-va

ndkettő tudást jelent. „Techné”; értelmileg az angolban használatos technológia és technikakonkifejezéseket foglalja magában, melyek ugyancsak a tudást jelentik. „Epistemé”; inkább ayeket tartalmazó elméleti tudást jelöli. Benyomásom szerint a halál-közeli tapasztalatokténeteiben ez a fajta tudás a teoretikus és tényleges tudást jelenti. Például senki sem tért visszay, hogy szenvedélyes vágya lenne megtanulni kerékpározni, holott az angolban ke-rékpározni tudást jelent. Az utóbbi időkben kértem ezeket az embereket, hogy amennyire csak tudják,gyarázzák meg, milyenfajta szeretet, vagy tudás az, amit olyan fontosnak éreztek. Egyik

gyvenéves férfi alanyom súlyos autó-

esetet szenvedett. Kórházba szállították, állapotát reménytelennek tartották, de életrekeltése merült. Egy hónappal felépülése után a következőket mondta el interjújában: „(A szeretetről.) ö retetről kérdezett engem. Mennyire tanultam meg szeretni? Amit Ö

kor ott kérdezett, természetesnek tűnt, de most szavakkal nagyon nehéz megmagyarázni. Olyanretet ez, amely másoknak nem árt. Tudnám-e szeretni az embereket akkor is, ha hibáikkal egy

merném őket? Ezt kérdezte tőlem.”

A tudásról.) A tudást, melynek birtokában 337vagyok, szintén említette. Milyen tudást? Nehézgmondani. Tudást az alapvető dolgokról, azok okairól, az egyetemes alapelvekről …, melyek ágegyetemet összetartják. Odaát azt mondta nekem, ez szintén nagyon fontos.”

következő részletet abból az interjúból idé-

m, melyet egy negyven év körüli háziasszony-nyal folytattam, aki operáció után szívrohamotpott:

A szeretetről. ) Ö megmutatta mindazt, amit életemben tettem és megkérdezte, elégedett vagyolekedeteimmel. A szeretet érdekelte, Ezen olyan szeretetet értett, ami azt kívánja, tö-

djek azzal, hogy szomszédom jóllakott-e, jól van-e öltözve és ha úgy látom, szűkölködik, se-gí”



A tudásról.) Ez a fajta tudás a lélekhez kapcsolódó, mélyebb tudást jelent …, mondhatnámcsességet.”

beszámolókból — melyekben ez a két ember tapasztalatairól tett tanúságot - világosan kitű-

k, hogy a cél hangsúlyozottan a szeretet. A Fény-Lény a tudást inkább mellékesen, csaknemgtönzötten említette. Utalt arra, hogy a tanulás nem szűnik meg az ember halálával, hanem

ytatódik akkor is, amikor véglegesen odaátra kerül.

gyelembe kell venni, hogy ezeket a beszélgetéseket megnehezíti a tény, hogy ahhoz, hogy azberek tökéletesen kifejezhessék tapasztalataikat, olyan nyelvre lenne szükség, ami képességeighaladja. A használt szavak nem teljesen fedik mondanivalójukat. A végső igazságok való-

n kifejezhetetlenek.



42

görög „sophia” szónak is köze van a tu-dáshoz. A sophia angolból a „bölcsesség” szó-

fordítható. Az idézett beszámolók egyikében pontosan ez a kifejezés szerepel. Sophia éscsesség - ha úgy tekintjük - egyaránt bír erkölcsi kiterjedéssel, valamint tényeket tartalmazóelemmel. A bölcs ember feltehetőleg nemcsak rendelkezik a tudással, hanem erkölcsileg isyesen hasznosítja azt. Az idézett beszámoló ezek szerint a tudás felhalmozódásának erkölcsi

mléletét foglalja magába.

ncs az embereknek hasonló, vagy ugyanilyen tapasztalata, - melyeket ön leírt - anélkül, hogydokolnának, vagy közel kerülnének a halálhoz?

ilvánvalóan van. Többen elmondtak olyan testen kívüli élményt, mely meglepetésszerűen je-tkezett. Az illetők sem „halottak”, sem betegek nem voltak, még veszélyhelyzetbe sem ke-rültek az élmények sok tekintetben hasonlók a misztikus és vallási víziókhoz, melyeket a múlt nagnokai leírtak.

tségkívül idézhetnénk a hasonlóságok sok példáját. Nem kerestem ilyenfajta beszámolókat és mondták nekem, azokat nem tanulmá-

oztam. Nem azért, mert nem érdekeltek, hanem mert az elégnél is több anyagot találtam azokbszámolókban, melyek a halállal való találkozásnál történtek, és ezek összegyűjtése teljesen

oglalt. Ha arról kérdeznének, mit tudok mondani ezekről a hasonlóságokról. — és ha el-méletevebben kifejthetném —, sokféle magyarázatot adhatnék.

zzük például azt a feltevést, hogy a fizikai 337halál után az életnek van közvetlen folytatása, 1

így van, akkor valami mechanizmusnak - tes- |

ek, vagy szelleminek, talán mindkettőnek - j kell lennie, amely a fizikai halál után a lelket, I v

llemet (bárminek nevezhetjük) a testből .

abadon bocsátja.

gondoljuk, hogy a mi testi mechanizmusunk mindenkor tökéletesen működik. Szervezetünkködésében zavarok léphetnek fel, megítélé-

nk, felfogásunk, gondolkodásunk félrevezethet bennünket. Ugyanígy nincs semmi okunk felté-



ezni, hogy ez az esetleges mechanizmus - a lélek szabadon bocsátása a testből - mindenkorkéletesen működik. Nem lehetetlen, hogy kü-

leges helyzetek - stresszek stb. - néha idő

tt elindítják ezt a mechanizmust? Ha ez igaz lenne, akkor megmagyarázható volna a hasonló-

g a halál-közeli és az egyéb (például: testenkívüliség) tapasztalatok között. Ez megmagyaráz-nényt is, hogy azok tapasztalatai, akiknek életét veszély fenyegette - anélkül, hogy megsérültek

megegyeztek a kimondottan klinikai halálból életrekeltek élményeivel.

t mondta, hogy a misztikus víziók sok tekintetben hasonlóak a halál-közeli élményekhez. Melek a hasonlóságok?

pjainkban sokan azonosítják a miszticizmust a keleti miszticizmussal. A nyugati hagyományohosszú történelme van a misztikus vízióknak. Szt. Ágoston, Assisi Szt. Ferenc, Avilai Te-réz,khardt Mester, Jeanne d’Arc mindannyian misztikusoknak nevezhetők.

amerikai William James „Vallási tapasztalatok sokrétűsége” c. híres könyvében a miszti-244

s víziók jellemzőiről a következő felsorolást adja:

Leírhatatlanság. A kézzelfogható jelek, amelyekkel egy elmeállapotot misztikusnak határoz-nánk meg, negatívok. A vízió alanya azt ál-lítja, látomása kifejezhetetlen, leírhatatlan, tartalm

avakban egyértelmű beszámoló nem adható.

A víziók elvont értelműek. Titokzatosnak lát-szanak mindazok előtt, akik tudatos tartalmúaknaarják felfogni őket. Ezek az állapotok az igazság belső meglátásai és a tárgyi gondolkodásúak

zére felfoghatatlanok. Ez a misztikus tapasztalatok két elsődleges jellemzője.

t másik jellegzetessége kevésbé élesen, de rendszerint megtalálható. Ezek a következők: 3.úlandóság. A misztikus állapot nem tartható fenn hosszú ideig. Ritka eseteket kivéve, félóra,feljebb egy-két óra az az időhatár, melyen túl a mindennapi élet valóságához ismét visszatérne

Passzív, tétlen magatartás. Bár a misztikus állapot megközelítése elősegíthető előzetes ön-kén



gzett műveletekkel, mint figyelemrögzítés, vagy meghatározott testi teljesítmények felfoko-zátleg más, a miszticizmus könyveiben le-

egyéb módokon, mégis — amikor a tudatosság e jellemző állapota bekövetkezik — úgy látszintha a saját akarat elbizonytalanodna, mintha azt egy felsőbb hatalom tartaná kezében.

a misztikus állapot különleges módon össze-kapcsolja egy bizonyos meghatározott, másodlaggy alternatív személyiségű jelenséggel, mint amilyen a prófétai beszéd, automatikus írás,vagy dium transzállapota. Amikor ez az állapot bekövetkezik, bármi is a jelenség, az em-lékezetből

űnik és semmi jelentősége nincs az alany szokásos belső életére, abban csupán megszakítást jertalmából mindig megmarad némi emlék és fontosságának rejtett tudata, amely visszatéréseinje között belső érzéseit alakítja. Ezen a területen nehéz szigorú elhatá-

ásokat tenni, mivel a fokozatoknak és keverékeknek minden fajtáját megtaláljuk benne. Má-

k kimutattak még további járulékos jellemző-

. Két ilyen példa a megváltozott idő, valamint térérzék és a vízióknak a személyiségre és az eg

vábbi életére tett hatása.

fent tárgyalt ismertetőjelek, ilyen, vagy olyan értelemben kétségtelenül vonatkoztathatók a ha-zeli tapasztalatok eseteire is. Utóbbiaknak azonban vannak más olyan közös vonósaik is, melyténelem nagy misztikusainak leírásaiban nem találhatók. Például a panorámaszerű

szatekintés az ember életére.

ttek említést alanyai arról, hogy tapasztalatuk ideje alatt megváltozott az időérzékük?

talában azt mondták, hogy a halál-közeli él-ményük alatt az idő fogalma megváltozott. Ez ki-tűdául abból a megjegyzésből, amit egy asszony mondott, aki klinikai halála alatt úgy látta, hog

radicsomi környezetbe került. Amikor megkérdeztem, mit gondol, mennyi ideig tarthatott ez, aelte: „veheti ezt egy percnek, vagy akár tízezer évnek is. Ez semmi különbséget nem jelent.”

y férfi robbanásnál életveszélyes helyzetbe került. Elmondta, hogy úgy tűnt föl, látja magát 24

át teste felett lebegni és látott másokat, akik megmentésére siettek. Ahogy elmondta, fizikairnyezete eltűnt, majd visszatekintés formájában teljes élete megjelent előtte és aközben „Kriszbeszélgetett. Megkérdeztem, mennyi ideig tarthatott ez a visszatekintés? Azt felelte: ha kénytnék időbeli kifejezést használni, azt mondanám, hogy legalább egy óráig tartott.

mikor a visszatekintés eltűnt és közölték vele, hogy vissza kell térnie, ismét rendes fizikai



rnyezetét látta maga körül. Az embereket, akik megmentésére siettek, megdermedve, mozdulanak, ugyanabban a helyzetben látta, mint amikor a visszatekintés képe megkezdődött. Mikor égy testébe visszatért, minden ismét mozgásba jött.

ek és hasonló példák mutatják, hogy a halál-közeli tapasztalatok közben az időt hogyan érzéket nincs olyan idő, mint itt.”

még egy hasonlóság a misztikus víziók és a halál-közeli élmények között.

eztek az emberek fájdalmat testen kívüli állapotukban a halál-közeli tapasztalat ideje alatt?

kan mondták, hogy a testükön-kívüliségben semmit nem éreztek, noha azt megelőzően nagydalmaik voltak. Néhányan mesélték, hogy bár látták, amint az orvosok és a kórházi személyzejai ütik a mellkasukat, tűket szurkálnak kar-jukba, ennek ellenére nem éreztek semmi fájdalm

mint visszatértek testükbe, fájdalmaik újra felléptek.

említett különlegesen hosszú időtartamú halál-közeli eseteket is. Hogyan lehetséges, 247Hogyéletrekeltett emberek komolyabb agyi károsodást nem szenvedtek?

zel kapcsolatban több tényt is megemlíthetek.

őszöris: az újraélesztés ideje alatt az agy oxigénnel és tápláló anyagokkal ellátott. A vér-

mlás fenntartását a szívmasszázs szolgálja, akkor is, amikor a szív önmagától már nem dobog

ásodszor, a hőmérsékleti különbségek befolyásolhatják az agy károsodásának lehetőségét.

olyan ember agya, akinek a halált megelő-

en testhőmérséklete 40 °C, könnyebben káro-sodhat, mint akinek a testhőmérséklete alacsonyaívműtétnél a szívműködés hosszabb idő-

leáll, az agy vérellátást nem kap, mégsem sérül, mivel mélyhűtési technikát alkalmaznak, vagy hőmérsékletét mesterségesen le-szállítják.



y — bár sokszor halljuk, hogy oxigénellátás hiányában öt perc után az agy károsodásaerülhetetlen — ez csak leegyszerűsített szabálynak tekinthető. Az újraélesztési kísérletek össz-

ményeit és minden egyéb tényezőt számításba kell venni. Való, hogy szívroham utániaélesztéseknél agykárosodás nem szokott bekövetkezni.

t mondta, hogy az elmúlt évtizedekben az újraélesztési technika fejlődésével, a halál-kö-

i tapasztalatok mindennapibbak lettek. Voltak valamilyen módszerek az életrekeltéshez a modógyászat megjelenése előtt?

életrekeltés ilyen vagy olyan formában ősi módszer. Ezeréves föníciai táblák is leírják azaélesztést, szájról-szájra való lélegeztetési módszerrel. Megtaláljuk a Bibliában is: II. Kir. 4, 2

-37, a következő feljegyzésre méltó elbeszélésben:

mikor a fiú már nagy volt, történt, hogy egy nap kiment az apjához az aratók közé. Igy pa-szkodott az apjának: A fejem, a fejem. Az meghagyta az egyik szolgának: vidd vissza anyjáhozgta hát és anyjához vitte. Délig ölében feküdt, aztán meghalt. Erre fölment Isten emberéhez. Á

ktette, rázárta az ajtót és kiment. Azután hívatta a férjét és kérte: küldj nekem ide egy szolgát éamarat. Elmegyek Isten emberéhez és hamarosan vissza is térek.

megkérdezte tőle, miért akarsz éppen ma el-menni hozzá, amikor se szombat nincs, se újhold

pja? Engedj csak, felelte. Erre felnyergelte a szamarat és megparancsolta a szolgának: hajts gyne hagyj fel az ügetéssel, míg nem szólok neked. Igy elment és megérkezett Isten emberéhez armel hegyére. Amikor Elizeus be-lépett a házba, a fiú ott feküdt holtan az ágyán.

ment, magára zárta az ajtót és az Úrhoz kö-

örgött. Aztán felment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezte. És, ahogy így ráborult, a fiú teste felmelegedett. Akkor felállt és le-föl járkált a szobában, ma felment és hétszer ráborult.

gül tüsszentett a fiú és felébredt, kinyitotta a szemét. Akkor szólt az asszonynak, miután ő be-ett: vedd a fiadat. Az eléje lépett, a lábához borult s a földig meghajolt előtte. Aztán vette a fiá

ment.”

ég egy hasonló, de kevésbé részletezett tör-179ténet található az I. Kir. 17, 17-24-ben. Érdekes

előbbiekben idézett fejezetben a fiú életre- ‘

tése utáni tüsszentése. Sok nemzet népi hie-delme, hogy a tüsszentés annak a jele, hogy a léle



szatért a testbe, miután azt rövid időre elhagyta. Ez a kis részlet valószínűleg ennek a hiedelemisszatükrözése.

rai idők óta ismert és alkalmazott életrekeltési eszköz a halott hasának felmelegítése. Má-

fajtája a korbácsolás: az öntudatlan embert csalánnal ostorozták abban a reményben, hogy adalom életrekelti. Kétségtelenül használtak más módszereket is, de jelentós előrelépést - mely

runk felfogása szerint is tudományo-sabb - a német reneszánsz-kori orvos, Para-celsus (1493-1t. Bevezetett egy életrekeltési eljárást a nyilvánvalóan halott, vagy halálhoz közel levő emberepedig levegő be-erószakolását a tüdőbe, közönséges, kandallók-nál ma is használatos fújtatóvasalius (1514-1564) ennek a korszaknak másik kiemelkedő

vosa, életrekeltéseknél szintén használta a fújtatót és mesterséges lélegeztetéssel is kísérlete-zetató-eljárás évszázadokon keresztül használatos volt Európában. Sok egyéb technikai eljárástértve megfulladt ember hordón át való görgetését, ügető ló hátára tételét — szá-

dokon keresztül alkalmazták különböző társadalmakban. A szívműködés megindítására Win-te05 óta alkalmazott adrenalin (epinephrine) injekciós módszere tovább fejlődött. Az életrekeltédok története hosszú, nemcsak a nyugati zsidó-keresztény társadalmakban, hanem az úgynevemitív kultúrákban is. Például 250

zak-Amerikában alkalmaztak olyan eljárást, melynél az áldozat végbelébe fecskendőszerű

rkezettel füstöt erőszakoltak be. Annak ellenére, hogy ez valószínűtlennek hangzik, állítják, h

amerikai gyarmatokon sikerrel alkalmazták és bevezették Nagy-Britanniában is a XVIII.

ázad második felében.

vel a halál közelsége mindennapos a primitív és a legfejlettebb társadalomban is, elgondolkodgy a halál-közeli tapasztalatok előfordulása nem volt-e része az elmúlás nagyon ősi és elterjedgalmának.

egész történelem folyamán a világon mindenütt hittek abban, hogy bizonyos esetekben aegséget az okozta, hogy a lélek elhagyta a testet. Ahol ilyen a hiedelem, ott a gyógyítás ab-bógy rábeszéléssel, vagy kényszerrel rá-

ják a lelket, hogy a testbe visszatérjen. Más néphit - például Közép-Celebes, Kelet-Indonéziagetének lakói - szerint a lélek eltávozhat a testből, ha valakit váratlanul megijesztenek.gondolkodtató, hogy vajon ezek a hitek nem a halál-közeli élményekből fakadnak-e? Hasonlók

nt amilyenekkel én foglalkoztam.



lyen magatartást tanúsítottak az orvosok ezekkel az élményekkel kapcsolatban?

yanúgy, mint a papok, az orvosok is különbö-

hátterű, érdeklődésű és személyiségű egyé-

kből álló csoportot képviselnek. Igy érthető, hogy magatartásuk is ennek megfelelően külön-bö

aknem pontosan meghatározhatóan négy csoportba sorolhatók, ami a kérdés megválaszolásátgkönnyíti.

első csoportba azok az orvosok tartoznak.

1akik részesei voltak ilyen élményeknek. Ezeknek a magatartása a jelenséggel szemben semm

m tér el más betegek halál-közeli tapasztalatá-

Jellemző két orvos megjegyzése a saját tapasztalatairól: az átéltek ellenére tudományospzettségük kevésnek bizonyult annak megérté-

e és szavakkal történő kifejezésére. Kérdé-

mre, hogy mi a véleménye saját testenkívüli-ségének élményéről, az egyik orvos azt felelte: „mmészettudósnak úgy kellene gondolkod-nom, hogy ilyen nem létezik. Ennek ellenére mé-

létezett”

második csoport orvosai beszéltek nekem betegeikről és elmondták a betegek élményeit is. Sozülük megjegyezték, hogy ők is ösz-szegyűjtöttek ilyen beszámolókat és örültek, amikorgtudták, hogy mások is folytatnak ilyen irányú kutatásokat.

y másik csoport tagjai vallási meggyőződés-ből közeledtek ehhez a jelenséghez. Véleményükrint a halál-közeli tapasztalatok ismertetése megerősítette hitüket, hogy a fizikai halál utánytatódik az élet.

negyedik csoporthoz tartozó orvosok az általuk már ismert orvostudományi jelenségekkelgyarázzák a halál-közeli tapasztalatokat. Egyszerűen úgy vélik, hogy ezek az élmények nemsok, mint amit a fiziológiából és pszicholó-



ból tudományosan ismerünk és ezek magyarázatul szolgálhatnak a halál-közeli élményekre.

elyek azok az orvosilag ismert jelenségek, amelyek magyarázatot adhatnak e tapasztalatokra?

orvosi ismereteknek csaknem végtelen sora 252

n, melyek hasonlóságuk folytán valamilyen értelemben emlékeztetnek a halállal való találkozáenségére. Az Élet az élet után c. könyvemben a halál-közeli tapasztalatok élettani, gyógyszertagkórtani és lélektani magyará-

aival foglalkoztam. Céltalan lenne ezek mindegyikét külön-külön tárgyalni, de az orvostudomterületére kitérek, melyekben az előforduló jelenségek hasonlóak a halál-közeli tapasztalatok

ek az érzéstelenítés és az ideggyógyászat területei. Olyan érzéseket, mint pél-dául a sötét alagúó áthaladás, gyakran elmondtak olyan személyek, akiket érzéstelenítettek, vagy éterrel elaltattnek ellenére nem hiszem, hogy az altatási hatások megalapozott, teljes magyarázatot adhatnánál-közeli tapasztalatokra, mivel nagyon kevés azoknak a száma, akiknek élménye altatási eljártt fordult elő.

el múlt néhány évben több ideggyógyász kimutatta, hogy bizonyos betegségi rohamoknál -önösen a halánték-lebernyeget ért agyvér-zésnél - jelentkező rendellenességek hasonlóak a ha

zeli élményekhez. Kétségtelen hasonló-

got mutatnak a következők: 1.) azok, akik halánték-lebernyeg agyvérzést kaptak, elmondták, hham zajjal kezdődött; 2.) a halán-ték-lebernyegnek az emlékezésben van szerepe és azok, akik zeibe kerültek, panorámaszerű visszaemlékezésről beszéltek. A párhuzamok szinte a végtelensgtalálhatók. Kiindulásnak vehetnénk azt, hogy a sokak által em-lített erős fény érzékelése

yszerűen a nyakszirti lebernyeg oxigén-ellátásába való beavatkozás 253eredménye. (Az agynakülete a víziók köz-pontja.) Az Élet az élet után c. könyvemben em-lített autoszkópián kívülgemlítem dr. Wilder Penfield híres ideggyógyásznak a betegeinél észlelt tapasztalatait. Penfie

yoperációinál a betegek agyának bizonyos területeit izgatta. Ennek eredményeként igen élénklékezési kész-séget, az események újraélésének egész sorát tapasztalta, melyek valósággal

rasztották a beteg öntudatát. Az évekkel korábban történt események újraélésének egész sorátasztalta, melyek valósággal elárasztották a beteg öntudatát. Ezek az események mindenzletükben jelentkeztek.

ek a jól ismert ideggyógyászati jelenségek mégsem győztek meg arról, hogy a halál-közeliasztalatokra magyarázatul szolgálnának. Gondoljunk csak az agyvérzéses magyarázatra. Ezekgyarázat-kísérletek csaknem egyöntetűen abból a feltevésekből indulnak ki, hogy az agyvér-zélegzetes oka az agyvérszegénység (az agy oxigénhiánya). Ez a magyarázat elhanyagolja azt a t

gy a halál közelségében tapasztaltak — a zaj,‘a panorámaszerű emlékezés, a fény -



után hangsúlyoztam, én nem próbáltam bizonyítani azt, hogy van élet a halál után és a kérdésrnatkozóan megtettem összes észrevé-

emet, úgy érzem sokan még mindig elégedetlenek. Tudni akarják, hogy én Raymond Moody, mek. Jogos kérdés, amennyiben úgy értjük, hogy pszichológiai és nem logikai következtetés anyit nem akarok senkire ráerőszakolni.

oknak, akiket érdekel az én egyéni felfogásom, a következőket mondhatom: arra a meggyőző-

sre jutottam, hogy vallási hit kérdése az, van-e élet a halál után és hogy a vizsgált jelenség enntnek a megnyilvánulása. Távol vagyok azonban attól, hogy ennek a kérdésnek, a „ha-lálnak”,gszállottja legyek. Én élni akarok.

erjúalanyaim ugyanígy gondolkodnak. Minden érdeklődésük — éppen azért, mert ilyen élmént — az életre irányul. Most mindannyian ezt az életet éljük. Ugyanakkor azokat a hasznosasztalatokat, melyeket munkám folyamán szereztem, remélem felhasználhatom az életemben.

mennyire csak képességeim engedik, szeretnék továbbfejlődni a felebaráti szeretetben, tudásom

arapitásában és a bölcsességben. És még va-256

mi, ami különösen nyomja a szívemet: a halál-közeli tapasztalatokkal nem szabad visszaélni,erdítve új kultusz kialakítására felhasználni. Ez a jelenség nem igazolható sem általam, sem bs által aki ezt tanulmányozta. A halál-közeli tapasztalat széles körben elterjedt, összetett probgoldása minden szempontból megvizsgálandó. Végezetül megemlítem, az utób-bi időbenbredtem arra, hogy ez a hosszú kutatási munka meglehetősen szokatlan gondolatokat ébreszte

nnem. Barátaim többsége halott.

gyon sok emberrel beszéltem és közben rá-

tem, hogy mindannyian, mindennap milyen kö-

vagyunk a halálhoz. Ezért — jobban mint valaha - nagyon vigyázok arra, hogy mindenkivel aretek, éreztessem, mit érzek irántuk.

7EPILÓGUS

filozófus Platón (Kr. e. 420-348) „Respublica”

könyve VU. kötetében, Barlang mítosz néven, megragadó erejű allegóript mond el. Ez Píaton Őítójának Sókroteshek és Glaukon nevű

sának párbeszéde. Minden megjegyzés nélkül idézem a kétségtelenül e tárgyhoz tartozóyelemreméltó példázatot.



krates mondja Glaukonnak:

épzelj el embereket, akik barlangszerű föld-alatti helyen élnek, melynek egész hosszában a féné nyitott bejárata van. Úgy képzeld el ezeket az embereket, hogy nyakuk, lábuk gyermekkorukincsbe van verve és így csak egy-azon helyen maradhatnak és csak előre nézhetnek, mert aincseik megakadályozzák fejük elfordítását. Képzelj el továbbá fényt, melyet a magasan felettő tűztől kapnak. A foglyok és a tűz között alacsony fal húzódik, olyan mint amit a bábjátékoso

zők elé állítanak mu-tatványaikhoz.

ndezt látom, mondotta Glaukon.

sd akkor azt is, hogy emberek különféle kellé-

ket felemelve a fal mellett elhaladnak. A kellékek kőből, fából és más anyagokból készített empmások, állati figurák. A hordozó emberekből néhányan beszélnek, többen hallgatnak.

rcsa kép és különös foglyok azok akikről be-szélsz, - válaszolt Glaukon.



79

yanok, mint mi. Mit gondolsz, ezek a leláncolt emberek a tűztől megvilágított árnyékon kívülhattak valamit is magukból, vagy bármi másból?

gy láthattak volna, ha arra kényszerültek, hogy fejüket egész életükben mozdulatlanul tortsák-yanéz vonatkozik az előttünk felmutatott tárgyakra is? - kérdezte Sokrates.

bizonyára.

esetben hát, ha beszélhetnének egymással, nem gondolod, hogy a látott elhaladó tárgyakrólveznék el a dolgokat?

ükségszerűen, felelte Glaukon.

ha börtönük fala az elhaladók hangjától vissz-hangot adna, nem gondolod, hogy ók bármi mástételezhetnének, mint azt, hogy az elhaladó árnyak beszélnek?

n, Zeusra mondom.

kor hát az ilyen foglyok csak a mutatott tárgyak árnyait tartanák valóságnak?

tségtelenül, mondta Glaukon, számukra minden más lehetetlen.

ndolkozz, mi történne, ha ezek megszabadulnának megkötöttségüktől, képzelgéseiktől ésggyógyulnának. Ha valamelyik megszabadulna bilincseitől és felállni, járni, fejét megfordítanmeit a fény felé emelni kényszerülne, akkor fájdalmat érezne és a vakító fény miatt képtelen lgkülönböztetni a látottakat a ko-rábban látott árnyékoktól. Mit gondolsz, mit vá-

zolna arra, ha valaki megmondaná neki, hogy amit most lát, az a valóság és minden, ami ko-rát, csak csalás és illúzió? És ha valaki megmutatná neki az elhaladó tárgyakat és kény-259szerí

hogy nevezze meg azokat, mit gondolsz, nem lenne tanácstalan és nem tartaná-e a korábbanottakat valóságosabbaknak, mint amiket most mutatnak neki?

kkal valóságosabbaknak, felelte Glaukon.

nem fájnának a szemei, ha kénytelen lenne a fénybe nézni, nem menekülne el a már ismert ésóbbnak tartott tárgyakhoz?



zonyára, mondotta.

- mondta Sokrates -, ha valaki erőszakkal felvonszolná egy meredeken emelkedő úton és csakpfényben engedné el, nem gondolod, hogy fájdalmasnak érezné elhurcolását és felhá-

rodna azon? És amikor szemei könnyekkel telnének meg a szikrázó fénytől, látna valamit is abit valóságként mutatnak neki?

onnal nem, mondotta Glaukon.

zzá kellene szoktatni. Én vállalnám, hogy magasabb értelmi szinten megláttatom vele a dolgogkönnyebben az árnyékokat különböztetné meg, azután a hasonlóságokat, vagy az emberekpmását a víz visszatükröződésében, majd később az egyéb tárgyakat. Tovább halad-va az

meretekben, magán az égbolton és az ott látható jelenségeken elmélkedhetne, éjszaka a hold ésllagok fényénél könnyebben, mint nappal a nap sugárzósában.

természetes.

ndolo m, igy végül felt©kinth©tnö magába o napba és igazi mivoltába n latna, nemcsak a vízszaverődésében, vagy árnyképekben.

ükségszerűen, felelte.

kor már arra az eredményre jutna következtetéseiben, hogy ez a valami alakítja ki az évsza-26

kat és az évek múlását, felügyeletet gyakorol a látható világ minden dolga felett és oka mindanit magunk körül látunk.

tségtelenül, válaszolta Glaukon, a következő

és ez lenne.

s, akkor, ha visszagondolna korábbi tartózkodási helyére, a barlangra, ottani rabszolgatár-sairaa, hogy ott mit gondolt tudásnak, mit gondolsz, nem érezné boldognak magát és nem sajnálná bieket?

lóban ezt érezhetné.



ha ők maguk között érdemeket és dicséreteket osztogattak, megjutalmazták egymást ilyen, vayan ajándékkal, díjat adtak annak, aki leg-gyorsabban különböztette meg az előttük elhaladó

yékokat, vagy a megszokott előjogokat, kö-

keztetéseket, az együttélés szabályait legjobban észbetartotta és ezért a legsikeresebb volt, mindolsz, vágyódna még az ilyen jutalmak után és irigyelné azokat, akiket e rabok megaján-dékoakik hatalmaskodtak fölöttük? Vagy Homérosszal érezne és inkább a földön, más szolgájakéntgényen élne, mintsem elviselné azt az életet?

n, azt hiszem inkább választana bármit, mint az olyan életet.

t is vedd fontolóra, hogyha ez az ember a napfényből ismét visszakerülne régi helyére, nem érgát teljes sötétségben?

zonyára.

most arra kényszerülne, hogy vitatkozzon ezekkel az örökös rabokkal az árnyékról és a valósáamikor még a látása homályos és mielőtt szemei megszoknák a sötétséget —, nem 337nevetnés nem mondanák róla, hogy meg-romlott látással tért vissza felülről? Ha módjuk lenne kezetelni rá, vagy megölni azt, aki megkísérelte kiszabadítani és vezetni őket, nem ölnék meg?

zonyára megtennék, válaszolta Glaukon.”



62

ggelék

ódszertani megjegyzések

kan, akiket foglalkoztat a halál-közeli élmé-

ek jövőbeli kutatása, érdeklődtek annak módszertani vonatkozásairól. Mivel érdekel a logikus dományos módszer, magam is sok időt fordítottam erre a kérdésre. Úgy találtam, ezek a kérdésalában négy területre szorítkoznak: osztályozás, az interjúk technikája, tudományos módszerekaslatok a jövőbeni tanulmányozásokra. Néhány megjegyzés, melyek talán hasznosak azoknak,

deklődnek a halál-közeli élmények tanulmányozásának folytatása iránt és azoknak a tudományikai érzékkel rendelkező olvasóknak is, akiknek kételyeik támadtak a továbbiakra vonatkozóa

Osztályozás

nt említettem, a halói közelségébe kerültek kö-

nem mindenki élt át bármiféle tapasztalatot.

kan azt mondták, nem emlékeznek semmire, bármi is történt. Sokan a klinikai halálból anél-kütek vissza, hogy valamilyen élményre emlé-

znének. Egyébként — ahogy már elmondtam —olyan emberek is beszéltek tapasztalatokról, akdomásuk szerint akkor nem voltak halál “közelségben és betegek sem voltak.

apasztalatok — amelyekkel foglalkoztam —különböző feltételek között, az esetek olyan szé-

3les körében fordultak elő, melyek a halállal való közelségnek nevezhetők.

ek a tényezők bizonyos zavart idézhetnek elő a kifejezésekben, melyeket ezeknél a jelensé-

knél alkalmazunk. Ezért szeretnék néhány meghatározási és osztályozási formát javasolni, melgíthetnek e zavar csökkentésében.



őször „a halál-közeli tapasztalatot” értel-mezheti az ember úgy, mint valami tudatos, ér-zékelhményt, amely a halállal való találkozásnál megjelenik. Ezt a találkozást meghatározhatjuk, minyan eseményt, amelynél az ember meghalhat, vagy megölhetik (sőt lehet olyan közel a halálhogy klinikailag halottnak nyilvánítják), de mindennek ellenére túléli ezt és folytatja földi életét

leményem szerint a halál-közeli tapasztalatok osztályozása kiindulhat az élmények közösmeinek felsorolásából, ahogy azokat könyvem első kötetében ismertettem.

halálközelség esetei körülbelül a következők szerint osztályozhatók:

Előfordulhat, hogy egy ember halálos ve-szélybe kerül. Ennek ellenére sérülés nélkül megmenszámolója szerint határozottan érezte, hogy rövidesen meghal. Mégis a megpróbáltatás utántetlenül tovább él.

Valaki súlyosan beteg, vagy sérült, orvosai semmi esélyt nem adnak életben maradására.

nikai halál nem áll be és végül felépül.

Végzetesen beteg, vagy súlyosan sérült embernél a klinikai halál bekövetkezik. Szívdobogá-

megszűnik, légzése leáll, orvosai szerint meg-264

t. Azonban az életrekeitési eljárások sikeresek, a beteg életben marad.

Egy súlyos beteg, vagy végzetesen sérült embernél — mint az előbbi C) kategóriában — a kliált megállapítják. Az életrekeitési kí-

letek eredménytelenek, ezért felhagynak velük.

vosai halottnak nyilvánítják, esetleg aláírják a halotti bizonyítványt is. Később azonban — mi-r halottnak nyilvánították — valamilyen okból ismét megkísérlik az életrekeitési és a betegszatér az életbe.



Súlyos beteg vagy sérült embernél a klinikai halál megállapítható, életrekeitési kísérletek - mieset reménytelennek látszik — meg sem indulnak. Orvosai halottnak nyilvánítják, esetleg kiálalotti bizonyítványt is. Később - holttá nyilvánítása után - mégis megkísérlik az életrekeltést édményes.

Súlyos beteg, vagy sérült embernél megállapítják a klinikai halált. Életrekeitési kísérletek nemzdődnek, vagy ha igen. abbahagyják azokat, mivel halottnak tartják a beteget és annak is jelentsőbb azonban az orvosi véleményt megcáfolva, a beteg magához tér minden életrekeitési módalmazása nélkül. A fentiekben felsoroltak mindegyike előfordult a halál-közeli élmények köz

véve az F) esetet.

yetlen olyan alanyom sem jelentett halála ideje alatt történt tapasztalatot, aki minden külső

avatkozás nélkül újraéledt volna. Nyilvánvaló, hogy néha így is megtörténhet az újraéledés.

széltem olyan halottnak vélt emberrel is, aki minden beavatkozás nélkül feléledt, azonbanmmiféle élményre nem emlékezett.

5A beavatkozás nélküli feléledés esetei hiá-

oznak gyűjteményemből, ezért megkérdezhető, ez nem jelenti-e, hogy a halál-közeli tapasztalam az életrekeltés agyi, vagy testen végzett módszereinek az eredményei? Nem valószí-

abból az egyszerű okból kiindulva, hogy a halál-közeli tapasztalatok előfordultak az A) és B)tekben is, ahol életrekeltési kísérletek nem történtek.

D) és E) típusoknál felmerülhet a kérdés, miért hagyták abba és miért kezdték újra az életrekelután a beteget már halottnak nyilvánították. Az összegyűjtött esetekben változóak voltak az ok

egyik esetben pár perccel a holttá nyilvá-

ás után a beteg ujján rángást észleltek. Az életrekeltés megkezdődött és sikerrel járt.

ásik esetben az orvos már feladta a reményt és szólt a nővérnek, hogy a halotti bizonyítványt ha tizenöt perccel állítsa ki aláírás vé-

t Röviddel ezután úgy döntött, hogy még egy kísérletet tesz, mert egyszerűen nem tudott



mbenézni a beteg fiával és feleségével a történtek miatt Az újabb, hosszabb ideig tartó életreknka után a beteg visszatért az életbe. Egy másik esetben a jelenlevő orvosi segédszemélyzet eja kétségbeesetten kérlelte az orvost, hogy újra kíséreljék meg az életrekeltést.

orvos végülis beleegyezett és a kísérlet sikerült

A)-tól E)-íg felsorolt típusokkal kapcsolatban a következőket jegyzem meg:

y látszik, hogy létezik egy előrehaladási folyamat a halál-közeli tapasztalatoknál A)-tól E) 266

usig terjedően, melyet az élmény mélységének vagy teljességének nevezhetünk. Akinek az A)

usú összetalálkozásnál volt tapasztalata, csak az előtte lejátszódó visszatekintésről, vagy csak

vid ideig tartó testen kívüliségről tesz emlí-

t, míg azok, akik előrehaladottabb összetalálkozáson mentek keresztül, többet jelentenek azmertetett elemekből. A legélénkebb és legteljesebb tapasztalatokat azoktól hallottam, akik a B)

típusú összetalálkozás részesei voltak.

ásrészről viszont:

Ez nem feltétlenül szükséges viszonosság, amint eseteim gyűjteményéből megállapíthatom.

lálkoztam olyanokkal, akiket halottnak tartottak, majd életre keltettek és ennek ellenére semmgy csak néhány elemre emlékeztek, ugyanakkor voltak olyanok, akik A) vagyB) típusú találkozn teljesebb tapasztalattal rendelkeztek.

Általános viszonosság a találkozás típusa és az élmény mélysége között csak egy típus tudomá

ulmányozása során lenne megállapítható.

en kísérleteket én nem folytattam. De ennek jellemzését később megkísérlem.

Az interjúk technikája



mondható (és joggal), hogy tudományos közlé-

k gyűjtése interjúk segítségével, közismerten megbízhatatlan út így nem lepett meg. hogy orvoakran megkérdezték: „hogy készítette ezekkel az emberekkel az interjúit?”

sszagondolva, ez a kérdés — legalább 337is két tekintetben — kétértelmű. A kérdés első

elmezése az lehet: nem lehetséges az, hogy a helyes választ elvárva, ezeket a történeteket ön üemberek fejébe?

y fogalmazva, ez a kérdés nagyon érdekes és valós tényezőre mutat rá. A kérdések gyakran magallják a választ. Azt hiszem, a kérdés általános fogalmáról szabatosabb meghatározást jelenthhány megjegyzés. A kérdések való-

n összetett funkciói a nyelvnek. Valószínűleg lehetetlen találni akár egy kérdést is, amelyben nítás, vagyis információt magábafoglaló értelem, vagy világosan magában a szóbeli meg-málásban vagy beleértendően a szövegösz-szefüggésbe, melyben a kérdés elhangzott.

re a következőket mondhatom. Az interjú módja tudományos szempontból hiányos, mivel valógában foglalja a kérdéseket és az elvárt információkat. Teoretikusan mindig felmerülhet a vitaon az információk mely látszó-

a megkérdezett személytől ered, nem szár-mazik-e a kérdésen keresztül magától a kérdezőtőlvel én általában nagyon érdeklődöm a logika és módszertan iránt, az eredetileg feltett kétértelrdésre ösztönösen olyan választ adtam, mintha az megfelelne az előzőkbe tár-gyaltaknak. Néhztem, hogy válaszom az orvosokat és orvostanhallgatókat nem elégí-

te ki. Visszagondolva erre és megértve, hogy orvosi területen belül is sokan nagy szorongássalintenek a halál témája felé, úgy tűnik, néhá-

an valóban nagyon eltérő értelmű kérdést tettek fel, nevezetesen azt: „lehet-e bárkihez is 268

yan kényes kérdést intézni, hogy saját klinikai halálról beszéljen?”

eredeti kérdés ilyenformán két meghatározott irányúnak tekinthető: az első tisztán logikai, a mkább érzelmi értelemmel bírónak.



erjúim mindkét szempont figyelembevételé-

készültek. Engedjék megemlítenem, hogy kutatómunkám kezdetén nagyon kevesen foglalkozsonló kérdéssel. Igy semmiféle írott anyag nem állt rendelkezésemre, hogy miként is kell a halszatértekkel interjút készítenem. Tapasztalatból kellett megtanulnom (valójában még mindigulom) és kialakítanom néhány általá-

s szabályt és irányvonalat. Hiszem és remélem, hogy ez más kutatók munkája révén módosulnulni fog.

Az első szabály csak annyi: légy rokonszen-ves. Az emberek tartózkodóak ezek elmondásától, nek hogy mások előtt nevetségessé válnak és nem hisznek nekik. Abban biztos vagyok, hogylépésem az emberekkel szemben sosem volt tolakodó, vagy ellenséges. A beszámolóikbanforduló ellentmondásokat figyelmen kívül hagytam.

Ha valaki kényelmetlennek érzi, hogy másokkal a halál élményeiről beszéljen, akkor ebben azésben saját halálfélelme jelentkezik. Meg-

apíthattam, hogy azok, akik halál-közeli élmé-

en átmentek, kevésbé érezték a halálfélelmet, mint legtöbben közülünk.

Az előbbiekben emiitett nehézségek ismeretében azt hiszem, legjobb a kérdéseket inkább kijeldban feltenni, hogy csökkentsék az információt magábanfoglaló funkciót. Természe-269tesenennyire erre lehetőség nyílik. Az interjút közömbös kérdésekkel lehet kezdeni, a kü-

legesek későbbre hagyhatók. Én mindig sem-leges kérdéssel kezdem el, mint pl. elmondaná mtént önnel? Néhány esetben nyomatéko-sabb kérdéssel kezdtem. Például azért, mert a .&éipdemély; betegségéből, lábadozott; még kórházi kezelésben részesült. Fájdalmai vcfltak ésségtelenül beszélni kívánt. Bevallom — megnyugtatásuk miatt -, amennyire csak lehetett, egy

zettem őket és az interjút gyorsan kívántam lefolytatni. Ezekben az esetekben megkérdeztem, ményükben a halál-közeli tapasztalatok bizonyos elemei megjelentek-e. Ha nem emlékeztekmmire, azt is megmondták. Ez felbátorított, hogy jó úton járok.

Tudományos módszerek

nak elbírálása, hogy a halál-közeli tapasztalatok beszámolói bizonyítják-e a halál utáni életet,

eszélő jellege miatt igen nehéz. Az emberi állítást bizonyítékként a tudományos módszer csakrlátozottan fogadja el. Ennek három megalapozott oka van:



Az emberek néha hazudnak.

Az emberek rosszul emlékeznek, vagy tévesen adják vissza a történeteket.

Az emberek néha hallucinálnak, képzelődnek, különösen stressz hatása alatt.

lójában az emberi megnyilatkozások gyarló-

ga miatt bárki mondhatná azt is, hogy az ösz-szegyűjtött elbeszélések értéktelenek, Az ilyenítások ellensúlyozására néhány 270

gjegyzést teszek. Mindenekelőtt azt, hogy a tudomány többször jutott zátonyra, mert az emberúvallomásoknak nem szentelt nagyobb figyelmet. A XIX. század korai évtizedeiben pél-dáulteoritok (az űrből a Földre zuhanó kó-

rabok) létezését a tudomány elutasította és tagadta-Mégis/ a -tudósok állítása ellenére a néprendákban az égből lehulló kövek szerepeltek. (A szakemberek azzal érveltek, hogy az égbencsenek kövek, tehát nem eshetnek le.) Végül két princetowni professzor észlelte meteor leesés

összegyűjtött darabokat tanulmányozása végett intézetükbe vitték. Az emberi tanúságtételt, monyítékot, elutasítani kétélű dolog. Tételezzük fel; igaz, hogy az emberek gyakran hazudnak, aténeteket tévesen adják elő stb. — ezért a tévedések elkerülése végett ezeket a tanúvallomásokm fogadjuk el. Azonban ugyanilyen igaznak kell elfogadni azt is, hogy az emberek őszinték,yesen tol-mácsolják a történteket és akkor az igazságot halaszthatjuk el az elmondottakelességének elutasításával.

ha megtörténhet, hogy csak az emberi tanú-

lomás dönthet bizonyos vitás kérdésekben. A testi halál túlélése ezek egyike. A halál közeléberült emberek állításai természetesen nem adnak bizonyítékot a vitatott kérdésekre. Tudásvá-

unk kielégítésére mégis legjobb amit tehetünk, hogy azokat, akik közel voltak a halálhoz,gkérjük, beszéljenek tapasztalataikról. Ha a kü-

böző emberek elbeszélései egymástól függetlenül egybehangzóak, érthető, hogy ez hatással vank, noha még nem bizonyíték.Végül az a tény, hogy egy széleskörűen elterjedt jelenséggel a

stani tudományos eljárások és módszerek nem foglalkoznak megfelelően, nem vezethet oda, hyszerűen nem törő-



nk vele. Ez a körülmény arra ösztönözhet bennünket, hogy új eszmékkel és a felfedezés újhnikájával közeledjünk a kérdéshez, ami a megszokottnak nem mond ellent, hanem tovább-fej

okat. Elöljáróban — több okból — felhívtam a figyelmet arra, hogy tanulmányom nem szigorút tudományos értekezés. Az egyik ok, hogy tanulmányozott eseteim összegyűjtése nem véletle

m találomra, hanem különböző

mpontok szerint válogatva történt. Ugyanakkor látható, hogy a tanulmány élményszerűeszélésekből áll, melyek tudományos alapon nem fogadhatók el. E tényezők némelyike orvo-ható, mert őket forrásaim és az idő határolta be. Felmerülnek azonban - a kérdések természetédően — egyéb problémák is, melyek tudományos megoldása megfelelő kísérleti kö-

mények között rendkívül nehéz ha ugyan nem lehetetlen. Ezek részben erkölcsi természetűek,zben eljárásbeliek. Kétségtelen, hogy statisztikailag jelentős számú személyt a klinikai halálapotába helyezni — annak érdekében, hogy a remélt újraélesztés után észleléseiket rögzíteni tuéptelenség.

elenlegi kórházi viszonyok mellett ellenőrzött kísérletezésre nincs lehetőség, inkább csak gyó

ítási szükségszerűségre. Az orvosnak és a kór-házi személyzetnek elsőrendű kötelessége a betevosi ellátása, az életrekeltés megkísérlése és ez így helyes. Nem kötelességük a halál-közeli 33

asztalatok természetére és valódiságára vonatkozó kísérletek elvégzése. Úgy vélem, egyetlenetőség - ami kétségtelenül az erkölcsi megközelíthetőség Határán belül maradna — az adatokzegyűjtése az esetek megtörténtéről.

életrekeitési műveleteknél gyakran felszínre kerülnek adatok, nem tudományos és szándékoszegyűjtésből, hanem az alkalmazott gyógyí-

i, vagy diagnosztikai módszerek többé-kevésbé másodlagos eredményeként. Például a klinikaiegyzések kimutatják a halál okát, vagy azt, hogy miért került a beteg a halál küszöbére, mennig tartott ez az állapot, hogy hozták vissza az életbe, mi volt első szava a visszatérés után, mil

ógyszereket alkalmaztak stb.yancsak lényeges adatok nyerhetők az EEG

afikonjaiból, a laboratóriumi vizsgálatok eredményeiből, a feljegyzett vérnyomás és hőmérsékréseiből, melyek a halál-közeli állapot előtt, vagy után jöttek létre. Az életrekeitési módszerek

vosi műszerek, -felszerelések fejlődésével - megbízhatóbbak és a jövőben köny-nyebben elérheznek.

Javaslatok a jövő kutatásaihoz A fentiekben említett típusok és egyéb adatok birtokában, a ha



zeli tapasztalatokat miképpen tanulmányozhatnánk? Egyik lehetőség az egymással egyeztetettulmányi csoportok meg-szervezése, melyekben többféle tudományos te-rület érdekelt képvisegoznának együtt. A képviseltek között orvosi, fiziológiai, gyógyszertani, filozófusi, pszicholó

zichiáteri, antro-273pológusi, összehasonlító vallástudományi, teoló-

i kutatók és gyakorlati lelkipásztorok működ-nének. Ilyen összetételű csoport munkájának sokdalúságával teljesen a feladatnak szentelhetné idejét.

A halál-közeli tapasztalatok szervezett ösz-szegyűjtése. Ennek feladata lehetne összeköttetésttani az orvosokkal és a kórházi személyzettel és felkérni őket, hogy életrekeltett betegeiketrdezzék meg, volt-e valamilyen élményük és a válaszokat közöljék, vagy engedélyezzék, hogytatócsoport tagjai felkeressék a beteget és meggyőződjenek arról, hogy létezett-e ilyenasztalatuk. Megjegyzem: azok az esetek, melyekben nem fordult elő semmiféle tapasztalat,yancsak fontosak a hasonlóságok tanulmá-

ozása érdekében.

Kórházi feljegyzések felkutatása és össze-

ítása az előbbiekben leírt halál-közeli élmé-

ekről; amennyire csak lehetséges. Ilymódon értékes adatot lehetne szerezni arról, hogy aki élmadta, valóban „meghalt”, vagy kö-

került a halálhoz. Ezek az adatok ráadásul megbízható statisztikai keresztmetszetet adnának aen tapasztalattal bíró emberek betegségé-

és segítene kideríteni, hogy található-e valamilyen összefüggés a halál oka, a tapasztalattartama és az életrekeitési módszerek kö-

t. Ilyen statisztika — szemben az én összeállí-

ommal - jobban tükrözné azt a viszonosságot, mely az élettani krízis idejének hosszúsága és amény mélysége között fennáll.

Olyan irányú kutatások folytatása, melyek megerősítenék az ismertetett típusok jelenlétét.



74

y ideális típusú esetet az alábbiak szerint lehetne megalkotni:

A-t válságos állapotban az orvosok intenzív kórteremben helyezik el. Mivel gyógykezelésesszadalmas, elegendő idő áll rendelkezésre, hogy gondosan beállított műszerekkel az orvosi cs

andó megfigyelés alatt tartsa. A beál-lított műszerek adatokat adnak a vérnyomásról, légzésrőlKG jelzi a szíműködést, az EEG

ékoztat az agy aktivitásáról. A-nál szív- és lég-zési roham lép fel, melynek időpontját pontosangzítik. A roham orvosilag megállapítható és a műszerek ezt feljegyzik. Ugyanakkor észlelik apillák kitágulását és a test hőmérsékletének csökkenését. Azonnal megkezdődnek az életrekeitérletek és - pontosan mért idő után —ezek sikeresnek bizonyulnak. „A” meggyógyul.

msokkal ezután közli orvosaival, hogy amíg „halott” volt, különös élményt élt át. Úgy érezte, tét elhagyta és mint kívülálló szemlélő, tanúja volt az életrekeitési kísérleteknek. Beszá-

l arról, hogy ebben az állapotban elhagyta a kórházat és ahová eljutott ott szokatlan élménytasztalt melyet részletesen ismertet. A kórházi személyzet egybehangzóan megállapítja, hogy „

ntosan mondja el az életrekeitési kísérleteket.

műtőn kívül lejátszódó eseményeket ellenőrzik és megállapítják, hogy azok csaknem teljesen útörténtek meg, ahogy azokat a beteg leírta. Megállapítható továbbá, hogy az esemé-

ek pontosan akkor történtek, amikor a klinikai halál állapotában volt Ezt a tényt bizonyítják a sG és EKG műszerek nyomjelzései.

Tételezzük fel. hogy két vagy több személy 313egyidejűleg kerül klinikai halál állapotába éstrekeltik őket. Előfordulhat ilyen eset, pl. valamilyen tömegszerencsétlenség alkalmával, vagy, esetleg több személy azonos időben, ugyanazon kórházban „hal meg.” Tételezzük fel továb-bhogy visszatértük után mindketten ar-ról számolnak be - holott egymástól el voltak különítve ten kívüliségük ideje alatt összeköttetésbe kerültek egymással. Ennek az ál-lítólagos érintkezé

talma — még az elkü-

ítés alatt - összegyűjthető. Ha ez beigazoló-

k, kétségtelenül jelentős és értékes adatot nyújtana.

előbbiekben ismertetett esetek két típusa nem bizonyíték a halál utáni életre. Különlegesenékeny idegrendszer magyarázatául szolgálhat.



vetődhet annak a lehetősége, hogy az ala-nyok felfoghatták a történteket — anélkül, hogy testagyták volna — a helyszínen tartózkodók gondolataiból telepatikus úton rs.

m valószínű, hogy a kutatóknak sikerűi az előbbiekben vázolt tökéletes esetekhez közelkerülnért azt ajánlom, hogy irányadóként ál-lítsanak össze elméleti mintasorozatokat. Ezeketzehasonlíthatják a tényleges esetekkel és így kialakíthatnak egy mértékegységet az előfordulá

k osztályozására.

Gyakorlott pszichológusok készíthetnek interjúkat olyan személyekkel, akik közelkerültek aálhoz. Értékes adatokat gyűjthetnének arról, hogy a beteget mennyiben változtatta megasztalata, milyen mértékben befolyásolta érzelmi állapotát, korábbi életvitelét stb. Az eredmé

ek összehasonlítása feltárhatná, miben térnek 276

egymástól a jelentett halál-közeli tapasztalatok az általános emberi felfogástól.

A halál-közeli élmények elemei egyenként jól tanulmányozhatók és magyarázhatók. Tételezzügy pl. a halál közelségének pillanatá-

n jelentkező zúgás, zaj különleges pszicholó-i magyarázatot nyer. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tapasztalatok bármelyik más eleme -ndjuk összetalálkozás korábban elhalt ro-konokkal, barátokkal — ugyanezzel megmagyarázha

A halál-közeli esetek modern nyugati tár-sadalmon kívüli összefüggéseiről mélyreható kutatásetne végezni. A különböző kultú-

kból feltárt ilyen tapasztalatok összegyűjtésére az antropológusok segítségét kellene igénybe veát, nyugati hagyományaink irodalmá-

k gondos tanulmányozása is szolgálhatna pél-dákkal. Az összehasonlító vallástudomány szak-

ője a világ különböző vallásaiban rejlő párhuzamokat mutathatná ki. A lehetőségek végtelenek

A halál-közeli tapasztalatok részesei csoportokba tömörülve megbeszélhetnék egymással

asztalataikat. En magam többször elősegítettem ilyen tapasztalatcsere-találkozást és sok elő-



ét láttam. Ugyanis a legtöbben ilyen élmény-nyel rendelkező ember azt hitte, hogy egyedül neen tapasztalata; esete oly ritka, hogy sohasem találhat senkit, akinek hasonló élménye volt. Ezdelem - értelmileg és érzelmileg -

szlik egy ilyen csoportban. Megoldódna a szavakkal való kifejezés problémája is. Ezek az emmondták, végre találkozhattak olyanok-277kai, akikkel a szavak korlátozottsága ellenére meg

ymást. Egy férfi lelkesedve mondta: ez volt életem legnagyszerűbb estéje. Olyan dolgokrólszélgethettem, melyekről rendes körül-mények között sohasem. Mint a csoportok megfigyelőjkéletesebben, mint valaha —, meg-

ettem, milyen lehet egy halál-közeli tapasztalat

eretnék itt még két dologra rámutatni. Az egyik az, hogy meglátásom szerint egy ilyen csoporttimális nagysága kb. három személyből álljon. Továbbá segítséget nyújthatnak a résztvevőkeségei, férjei. Házastársak között gyakran merül fel nehézség a tapasztalat megértésének hiányatt és ennek eloszlatásában segítséget jelent, hogy mások is hasonlókról beszélnek.

Végezetül úgy érzem, nagy figyelmet kell fordítani azoknak az érveire, akik ezt a jelensé-

már ismert természeti okok és tudományos indokok alapján megmagyarázhatónak tartják.

éldául az agy visszamaradó elektromos aktivitása.)

természettudomány a világmindenség megismerésében és megértésében hosszú utat tett meg.yanakkor úgy érzem, nem szabad en-gedni a kísértésnek, hogy ezeket az egyszerű magyarázatnden kritika nélkül elfogadjuk.

kaktól hallottam, hogy a halál-közeli jelensé-

k agyvérszegénységgel magyarázhatók meg.

z oxigén-ellátás megszűnése az agyban.) Köny-nyű ilyen magyarázatokra hivatkozni. Feltevés

rint azonban hiányzik az olyan sajátságos kí-

let, mely az adott magyarázat helytállóságát bizonyítaná. Ahogy arra az Elet az élet után c.tetemben rámutattam, ami kétségessé teszi részemre az ilyen egyszerű magyarázatokat, az arülmény, hogy találtam olyan halál-közeli tapasztalatokat, melyeknél a felvetett magyará-

ok egyike sem felelt meg az előfordultaknak.

ndezt összevetve nagy a különbség a között, hogy megmagyarázunk, vagy félremagyarázunk

amit Ez utóbbi magábanfoglalja az új jelenség régire való visszaminősítését, vagy azt, hogy azójában csak különleges megjelenési formája a már ismertéknek. (Vagy amit ismertnek tartana



erintem nyitva kell tartani annak lehetősé-

, hogy ami új jelenségnek látszik, esetleg csak rendellenesség, vagy olyan tény, amely nem ille a már korábban kialakított világnézetük-be. A történelem bizonyítja, hogy a kételkedés adellenességekkel szemben a legnagyobb ösz-tönző erő az emberi tudás előrehaladásában.

Néhány befejező megjegyzés

gedjék meg, hogy ezt a módszertani fejeze-tet néhány olyan megjegyzéssel zárjam, amelyek esznosak lehetnek a jelenség jövőbeni kutatóinak.

ndenekelőtt úgy gondolom, hogy a halál-közeli tapasztalatokat, mint kutatásra érdemtelen témtasítanunk nem szabad, csak azért, mert bizonyos elemei összeférhetetlenek a termé-

ti világról féltékenyen őrzött elképzelésekkel.

m kétlem, hogy a halál-közeli tapasztalatok tartalma jelenlegi tudásunk szerint, felfoghatatlandául kétségtelen az összeütközés az idő-

9vei. Az idő a fizikai világmindenség olyan belső

ajdonsága, mely örökké folyamatosan halad előre. Ezzel szemben a halál-közeli tapasztalatokbszatért emberek azt állítják, hogy az „idő

t”. Ha megkérdeznek, semmiféle választ nem tudok adni e nyilvánvaló rendellenességre. Mé-

biztos vagyok abban, hogy jónéhány fizikus és filozófus felfogása megegyezne, miszerint az ndennapos fogalma sok paradoxont hord magában, tekintet nélkül a halál-közeli víziókra.

öbbi kételyhez képest ez csak egy csepp víz a tengerben.

em a kutatókat, kerüljék el azt a feltételezést, hogy aki „halott” volt és tapasztalatot nyert, mindhat a másik oldalon történtekről.

nki sem jött vissza úgy, hogy tapasztalata ré-

n mindentudó és tévedhetetlen lett. Legtöbben zavarban vannak a történtek miatt. Más szavakk



ejezve, aki tapasztalata előtt esendő volt, a halálból visszatérve sem vált tévedhetetlenné.

gezetül azok, akiket a halál-közeli tapasztalatok kutatása érdekel, valószínű legjobb eredményhetnének el az emberi lélek megér-tésében, ha egyszerre csak egy szempontból foglalkoznánakrdéssel. Úgy érzem, hogy egy nagyobbszabású bizonyítási kutatási terv, hogy - a halál-közeliasztalatok tanulmányozásán keresztül - meggyőződjenek a halál utáni életről, téves eredmény

zetne és jelenleg értelmi képességeinket meghaladó, nagyravágyó cél lenne. Érzésem szerint,

yedül a tudományos összefüggések alapjón, soha sem lesz bizonyíték a ha-lál utáni életre.

ásrészről hiszek abban, hogy több egyéni 280

tatás - azzal a céllal, hogy a halál-közeli tapasztalatokról különleges, behatárolt feltevéstonyítson - használható adatokat eredményez-ne. Hiszem továbbá, hogy a megszerzett különleg

dás-részletek összegezéséből végeredményre juthatnánk. A fáradhatatlan egyéni kísérletekszlathatják azt a feltevést, hogy egy egyedülálló drámai tudományos bizonyíték hiá-

ában nem lehet élet a halál után.

gedjék meg, hogy gondolataimat hasonló példával ábrázoljam. Noha legtöbben hiszünk az atoezésében, tudomásom szerint soha sem volt egyetlen drámai bizonyítéka. Ami tör-tént - ezekre

tételezett tényekre vonatkozóan - inkább a gondolkodás fejlődési folyamatának tulajdonítható.rög filozófusok, mint pél-dául Democritus, már évszázadokkal Krisztus előtt elképzelt egy atoméletet. A legkisebb létezőnek, mint tovább nem osztható anyagi ré-

cskének nevezte. Erre részben elvont metafizi-kai okokból, részben a különböző természetienségek - mint a nagy tárgyak párolgása és alig észlelhető fokozatos elkopása - tapasztalatigfigyeléséből következtetett. A fejlődés évszá-

dain keresztül - miközben az atom eszméje változott — létezésének igazolásóra a technikagfelelően módosult, az atom-elmélet lassan-ként széleskörben elterjedt és elfogadott lett.

szem, hogy ez a jelenség is — hasonló mó-

n — a lehetőségek határain belül fekszik és végül csaknem mindenki határozott bizonyíték nélogadja, hogy a létezésnek van egy másik dimenziója, melybe a lélek a halál utan belép.

mlékezzünk, mindannyiunk aggodalma 313az, vajon a halál véglegese és ez ösztönzés arra, hogkérjük a halál-közeli tapasztalattal rendelkezőket, bizonyítsák a halál utáni életet.

egtöbben akiknek volt ilyen élményük, nem tartják érdemesnek, hogy másoknak bizonyítékot



újtsanak. Egy pszichiáter hölgy, akinek volt ilyen tapasztalata, a következőket mondta: „azokknek volt ilyen tapasztalatuk, tudják a választ Akiknek még nem volt, várhatnak.”

dalom

rrét, William: Death-Bed Vision London, 1926.

de: History of the English Church and People, 1968.

nning, Raymond: Mormon Return From The Dead Stories, 1970.

lacour, Jean Baptiste: Climpses of the Beyond, 1973.

Quíncey; Confessions of An English Ópium Eater Its Sequels Suspiria De Profundis, 1956.

bson, M.: Attitudes and Long Term Adjustment of Patients Surviving Cardiac Arrest, 1971.

milton, Edith and Huntington, C.: The Collected Dia-iogues of Plató, 1961.

nter, R. C. A: Ont The Experience Of Nearly Dying, 1967.

kson, Kenneth: A Celtic Miscellany, 1971.

mes, William: The Varieties of Religious Experience, 1958.

ng, C. G.: Memories, Dreams and Reflections, 1965.



bler-Ross, Elisabeth: On Death and Dying, 1972.

ihardt, John G,: Black Elk Speaks, 1972.

yes Russel: The Experience of Dying, 1972.

yes Russel, RoyKletti: Depersonalization In The Face Of Life-Threatening Danger: A descript76.

is, Kari: Deathbed Observations by Physicians and Nur-ses, 1961. What Do The Dying See, 19

ndey, Carol: The Need For The Psychological Study of Clinical Death, 1971.

chie, George: Return From Tomorrow, 1977.

lor, Edward: Primitív Culture, 1874.

kshuel, K.: Unbelievable For Many, But Actualy a True Occurrence, 1976.

VÉGSŐ DOLGOK” KERESZTÉNY

EMMEL

a: Dr. Bolberitz Pál



82

i Moody: „Élet az élet után” című könyvét érdeklődéssel olvasta, könnyen arra a következtetéhat - ha nem ismeri a katolikus egyház hivatalos tanítását az ún. „végső dolgokról”

gy a Biblia, s ehhez kapcsolódva az egyházi tanítás is a szerző ki-nem-mondott végkövetkeztetmaszthatja alá: azt ti., hogy a jelenlegi orvostudomány előtt megnyíltak a kapuk ahhoz, hogy tövésbé kielégítő információkat nyújtson arról az állapotról, amik kifejezetten vagy be nem vallo

nden embert foglalkoztat: mi lesz velünk a halál után?

vel ez a „veszély” megalapozottnak tűnik (s ezt a népszerű könyv széles körű hatása is bizonyükségesnek látjuk, hogy — e munka kétségtelen értékeit hangsúlyozva — lehetőleg röviden ésyértelműen összefoglaljuk a katolikus egyház tanítását a halállal és az örök élettel kapcsolatosgokról.

oody könyvének feltétlen értéke, hogy hatá-

an, korunk embere számára elfogadható és könnyen érthető formában hívja föl a figyelmet arrit minden ellenkező „divat”, vagy kényszerű elhallgatás ellenére sem lehet kiiktatni az emberi

datból, vagy egyszerűen a „modorta-lanság” avagy a „hamis tudat” kategóriájába utalni. S ez ns, mint az ember folyvást visszatérő kérdése: van-e élet a halál után? Am ugyanakkor mégisntartással kell fogadnunk Moody könyvét. A szerző igazi amerikai „best-284

ler”-stílusban fogant alkotása mintegy „le-rohanja” az olvasót a statisztikai adatok halmazávaemberi kultúra és vallástörténet minden olyan adatával és tanításával, ami az összefüggésbőlagadva a kétségtelenül a szerző alapkoncepcióját tűnik alátámasztom. Ezzel a szerző akaratlany ismeretelméleti és módszertani hiba ingoványos talajára vezeti az olvasót Egyrészt azzal, hogatisztikai bizonyítás többnyire egyoldalú, szelektált és semmiképpen sem abszolút bizonyossádelkező

meretet nyújt, másrészt azzal, hogy valamely múltban fogant filozófiai vagy vallási tanítás jeleelmezésénél fokozottabban szem előtt kellene tartania a hermeneutika (értelmezéstan) szabályelső hibát jól példázza Moody könyvében az a tény, hogy az általa bemutatott esetekben soka

nikai halál állapotából visszatérve „semmire sem emlékeznek”

t nem csupán azért teszik, mert (a szerző állí-

a szerint) „nem mernek róla beszélni”, hanem azért is, mert ténylegesen nincs mireszaemlékezniük. A másik hibára szemléltető példa lehet a szerző könyvében a Platonra, a Tiblottas könyvre vagy éppen a Bibliában szereplő eseményekre (v. ö. Szent Pál megtérése. Szent

ván megkövezése) való hivatkozás, ami csak azokra a szempontokra figyel (az említett esetekbik a szerző igaznak előfeltételezett alaptételét alátámasztják. Egyébként Moody alaptétele - az



gy a halál utáni állapotról a klinikai halálból visszatérve igazolt tudást szerezhetünk — olyanemény, melynek igazsá-

- nézetünk szerint - nem szükséges sem 285filozófiai, sem teológiai, sem vallástörténeti ada-kkal bizonyítani. Ha a szerző feltételezése valóban igaz, akkor ennek részletesebb igazolásaárólag az orvostudomány, illetve a pszichológia tárgykörébe tartozik. Az orvostudományra

nyiban, hogy ennek a tudománynak kellene behatóbban foglalkoznia az agyműkö-

ssel azon kritikus helyzetekben, mint amilyen a klinikai halál állapota. A pszichológiára any-

ban, hogy a klinikai halál nem azonos a biológiai halállal, s így valójában nem is tekinthető

zán halálnak, hanem inkább az álom különleges esetének. Tehát az álomelemzés lélektana kelgy e kérdéssel tüzetesebben foglalkozzék.

ek után pedig lássuk, hogy mit tanít a katolikus egyház a halálról, az örök életről, az egyéni észösségi ítéletről, a föltámadásról, s ennek összefüggésében a test és a lélek viszonyáról, illetve

ek halhatatlanságáról. Mielőtt azonban e kérdések tárgyalására kitérnénk, meg kell jegyeznünkgy csak általános bevezetést s nem részletekbe menő tudományos elemzést kí-

nunk adni e témáról, hiszen azt már számos kortárs külföldi és hazai szerző sokkal alaposab-baégezte. Akit e kérdések behatóbb ismerete érdekel, annak az utószó végén felsorolt és hozzáfénkák a későbbiekben jó eligazítást nyújtanak.

vezetésként s mintegy mottóként itt idézzük a II. Vatikáni zsinat tanítását az ember haláláról.

„Gaudium et spes” című zsinati konstitúció I.

ezet 18. pontjában olvasható tanítás szépen foglalja össze e kérdésről az egyház álláspontját.



86

„titokzatos halál”-ról szólva így ír a zsinati do-kumentum: „Az ember sorsa a halállal szembesik a legnagyobb rejtéllyé. Az embert gyötri a fájdalom és a test fokozódó felbomlása és még iettegés, hogy egyszer s min-denkorra szűnik meg majd a léte. Igaza van azonban, amikor szívéztönzésére irtózattal utasítja el azt a gondolatot, hogy személyisége teljesen szertehull és végkégsemmisül. Az ember lázad a halál ellen, mivel magában hord-ja az örökkévalóság magját, am

m vezethető vissza a tiszta anyagra. A technika összes pró-

kozásai, bármilyen hasznosak is, nem képe-sek csillapítani szorongását Az élet meghosszab-byanis nem elégítheti ki a továbbélésnek azt a vágyát, amely kitéphetetlenül gyökerezik az embvében. A halállal kapcsolatban csődöt mond minden emberi elképzelés. Az egyház azonba n,nthogy a kinyilatkoztató Istentől vette, ál-lítja, hogy Isten az embert arra teremtette, hogy eljuy, a földi nyomorúság határain túli boldog célrá. Sőt, a keresztény hit azt is tanítja, hogy az emm halt volna meg, ha nem vétkezett volna, és hogy eljön az idő, amikor a testi halál vereségetnved, mert a mindenható és könyörületes Odvözító visszaadja az embernek az üdvösséget, ama bűnével elveszített.

en ugyanis arra hívta, és hívja az embert, hogy egész lényével kapcsolódjék őhozzá a romolha-an isteni élet közösségében. A győzelmet a feltámadott Krisztus vívta ki, aki halálávalgszabadította az embert az örök haláltól. A hit tehát, ha szilárd érvekkel együtt terjesztik elő.

7minden gondolkodó embernek megadja a vá-

zt jövő sorsát illető aggodalmára. Egyúttal lehetőséget nyújt neki arra is, hogy fenntartsa a lelk

zösséget Krisztusban azokkal a szeretett hozzátartozóival, akiket a halál elragadott. A hit ugyagadja a reményt, hogy ők Istennél megtalálták már az igazi életet.” (G. S. I. 18. pont) „Halál, győzelmed?”

resztény hitünk egyik alapvető tanítása az, hogy relativizálja s így viszonylagossá teszi az evilet és életünk súlypontját a halál utáni életbe helyezi át. Ez nem azt jelenti, hogy a földi é-

ünk elhanyagolható, jelentéktelen vesződségek sorozata csupán, hanem inkább azt, hogy evilágünk igazi értelmét a halál utáni teljes lét, és az abszolút jövő oldaláról jcell értelmezni. Ez a bea ösztönöz, hogy földi életünket fokozottabb felelősséggel vállaljuk. A keresztény tanítás szilálja, hogy létünk nem a semmiben gyökerezik és nem a semmiben ér célba, hanem az ember föte drámai előjáték az örök élet nagy szimfóniájához.

mai ember menekül a halál gondolata elől.

sonlít ahhoz a gyermekhez, aki megúnja a játékot társaival s ezért befogja a szemét és fülét, my kiált: „nem ér a nevem”. Mégis, hiába teszi ezt. mert továbbra is jelen van a gyermekek



saságában és a játék nélküle is folytctódik. Sokan úgy gondolják, hogy azért kell menekülni a ndolata elől, mert a vele való foglalatosság nyugtalanná teszi a földi életet. Márpedig a halálrdésével mégis csak 288

mbe kell nézni és valahol a tudatunk mélyén mindnyájan úgy érezzük: ezt a kérdést az éle-tünm lehet kiiktatni, és ennek döntő jelentősége van. Jóllehet a társadalmi közfelfogás igyekszik adeklődés peremére szorítani a „halál-problémát”, nekünk azonban mégis szembe kell néznünk

m könnyű feladat ez, ha figyelembe vesszük, hogy a halál-eseményt a közgondolkodás éssadalmi cselekvés távolról sem veszi körül azzal a tisztelettel, ami kijárna neki. Az ember csakdig érdekes, ameddig él, s ha már nem lehet segíteni rajta, még a kór-házban is igyekeznek mibb megszabadulni a halálra „kárhoztatott” személytől, hogy annál is kevesebb „gondja” legyerházi alkalma-zottaknak. A temetési búcsúztatásokon is sokszor az elhunytnak csak társadalmientőségét, közösségi szerepét hangoztatják, személyi érté-

nek elismerése akárhányszor a háttérbe szorul.

a közfelfogás visszahat az emberek gondolkodására és a halállal kapcsolatos elnyomott és mem oldott kérdések a tudatalatti mélyén felhalmozódnak: szorongás! érzéseket váltanak ki azberben, és ezek a szorongások valahol előbb-utóbb mérgezik mindnyájunk kedélyét, lel-kivilámár a szorongás elviselhetetlenné válik, egy-egy kiélezett élethelyzetben kiáltva tör elő o kérdber szívének mélyéből: honnan, miért, hová?

nnak olyan világnézeti rendszerek, amelyek nyíltan szembesítik az embert az ún. halál-kér-désegzisztencializmus abból az alapál-lásból indul ki, hogy az ember a ..semmiből” jött és a

mmibe” megy. Mégis kísérletet tesz az 337emberi élet értelmének megvilágítására, de ez a kíupán pesszimisztikus megoldást nyújt.

ár a múlt században Kierkegaard az emberi életet „halál-betegségnek” nevezte. Századunk-banidegger azt mondotta, hogy az emberi élet „halálra-utalt lét”. Egy másik egzisztencialistandolkodó, Kari Jaspers arra mutatott rá, hogy a halál-probléma „megkerülésével” is lehet élni,t határhelyzeteiben az ember kénytelen szembenézni azzal az alapvető kér-déssel, hogy miért ért hal meg? Sartre, a neves francia egzisztencialista filozófus úgy vélte, hogy az élet értelmeupán az, hogy az ember megvalósítja önmagát, ha kell még annak árán is, hogy mások szabads

egá-

. ö sem lát a halálban mást, mint megsemmisülést, mert szerinte a lét abszurd. Egyetlen hitetltet Hajthat végre az ember a földön és ez az öngyilkosság - hirdeti hasonló szellemben Albertmus. Nem kétséges, hogy e szerzők - jóllehet pesszimista módon közelítik meg az élet és a hardését — találóan mutatnak rá arra. hogy a halál értelmét csak az élet értelmének oldaláról lehyesen megközelíteni. Ha az életnek nincs értelme, akkor a halál, mint az élet befejezése is, csaelmetlen lehet.



nnak olyan irányzatok is, melyek az életnek és halálnak optimista értelmezést adnak, jóllehetfogásuk nem a keresztény kinyilatkoztatás alapján áll. Azt vallják, hogy az ember közösségi,sadalmi lény és az ember, mint a társadalom része, társadalmi jelentőségének mertékében kapékelést mind életében, mind halálában. Mivel e felfogás szerint a társadalom folyvást moz-290

s fejlődő anyagi természetű valóság és a haladásnak nincsenek határai, az ember halála után issadalmi tetteiben, a közösség emlé-

zetében mintegy „örökké” él. Ez az optimista szemlélet elhanyagolja az embert személyivoltában, s így nem tud választ adni arra a kér-désre, hogy mi lesz velem, mi lesz egyetlen ésgismételhetetlen személyiségemmel a halál után? Azt is meg kell itt jegyeznünk, hogy az em-ágnézet ez utóbbi kérdésfeltevést ugyan lojálisán „megérti”, de illetéktelennek és fölöslegesnetja.

előbb ismertetett nézetekkel szemben meg kell jegyeznünk, hogy az ember előbb-utóbb mé-kénytelen személyes életében is szembenézni azzal a kérdéssel, hogy miért éltem, meg tudtamósítani igazán önmagamat, terveimet, lesz-e majd az életben végső igazságszolgáltatás, miérterült esetleg rosszul az életem és miért sikerült másoknak jól — ámbár ártatlannak tudom magertelenségeimben —, vajon a mérleg serpenyője egyensúlyba jut-e valaha, megvalósulhatnak-es értelemben vágyaim, egyáltalán mi indokolja azt, hogy az elmúlhatatlan örök élet vágyaojthatatlanul él bennem?

t is figyelembe kell vennünk, hogy az ilyen és hasonló kérdések nem valamiféle „hamis tudat”

ndolkodási termékei, hanem az emberiség egyetemes kultúrtörténetében jól meg vannak alapotüzetesen megvizsgáljuk a külön-féle vallások tanait, akár a múltban, akár a jelenben - azt

hatjuk, hogy ez a kérdés mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Az örök élet vágya, vagy a léhatatlanságába vetett hit 295formájában nyert megfogalmazást, vagy úgy fo-galmazták meg, h

y eljövendő^ a mi vilá-

nktól lényegében különböző túlvilágban teljesednek ki a hiányzó vagy megélt evilági örömökeszíthetetlen formában. Ha pedig ilyen egyetemes tudat él az emberekben e dolgokról, akkor n

et egyszerűen azt mondani, hogy azok, akik ilyen kérdésekkel foglalkoznak, nem egészenrmálisak vagy pedig egy elmaradott kor tudati csökevényeit hordozzák magukban.

ember összetett lény (hagyományos megfogalmazással kifejezve: testből és lélekből áll).

ás összefüggésben nézve a biológia tudománya is az ember összetettségét vallja. Ami pedig östett, az - tapcszalatunk szerint — előbb-utóbb részeire bomlik. Ami korábban egy minőségileggasabbrendű egységben létezett, alkotó ele-meire esik szét, s ezt nevezzük biológiai értelembe

ólnak. A biológiai halál állapotában a magasabb-minőségű egység alacsonyabb, töké-



enebb minőségi szintű összetevő elemekre bomlik. Ezt látjuk az emberi test kimúlásánál is.

klinikai halál állapota elvileg visszafordítható folyamat, mert megfelelő eszközök alkalmazásá

az emberi test eredeti egysége és egyensúlyi állapota helyreállítható. A biológiai halál akkor amikor a bomlási folyamat már olyan lé-

egi elemeket érint a testben, melyek anyagi értelemben az élet lényegét hordozzák az emberbeért a biológiai halál állapota visszafordíthatatlan. Lehet erre azt mondani, hogy majd a tudomá

adásával ezt a nehézséget is megoldjuk, csakhogy akkor megint fölmerül az előbbi kérdés, meet ugyan az emberi 292

tkor határát valamiféle távoli jövőbe kiszorí-

i, de a korábbi tétel akkor rs érvényes marad, hogy ami részekből áll, az részeire bomlik, csakfeljebb ez a bomlás később maga következik be. Ha pedig egészen kiszolgáltatjuk magúi, kat

pzelet csapongásának és azt mondjuk, hogy majdan eljön az a csodálatos jö-

amikor már a biológiai halál is legyőzhető

z itt a földön, akkor sem oldottuk meg végér-vényesen a halál problémáját. Nem csupán azért,a helyzet nagy tragédiákhoz vezetne az emberiség életében, hanem azért is, mert pontosan aztyeges mozzanatot küszöbölnénk ki az emberek életéből, melyre sokan oly büszkén hivatkoznaadás és a fejlődés lehetőségét Ebben a halál-nélküli állapotban ugyanis vilá-

nkban minden konzerválódna, minden megmaradna olyannak, amilyen és ez elviselhetetlenné

emberek életét. Az ember ugyanis időben él, méghozzá nem akármilyen körforgásszerű határtfolyamatban, hanem olyan időben, aminek kezdete és vége van. Ez az egyenesvonalú időszemely a fejlődés és a haladás előfeltétele) fölveti az emberben a kérdést, hogy valahonnan mégis lett indulnunk és valahová meg kell érkeznünk. Az ókorban sokak által elfogadott körforgásszszemlélettel szemben ép a kereszténység hozott valami újat.

eremtés tanával és a halálról és a világ vé-

ről szóló tanítással tudatosította az európai gondolkodásban az „egyenesvonalú” időszemlé-

et és azt vallotta, hogy az ember élete a kezdet és a vég között feszül. Szent Ágoson a „De civii” c. művében a sztoikus gondolkodók 293körforgásszerű időszemléletével szemben állva kiála a pogány gondolkodóknak: „Széttörtem köreiteket”. Valóban, a kereszténység azt hirdeti, hober születik, meghal, de a halál életének végén nem „pont”, hanem „kettőspont”.

után következik a lényeges mondanivaló, az igazi, kiteljesedett élet, melynek csak töredékesszfénye volt korábbi létünk, az az időbeli élet, ami csupán részesedés az örökkévalóságból.

ent Ágoston szépen fogalmazza meg „Vallomások” című művében, hogy az idő a jelenre van

állítva, hiszen „a múlt a jelenben, a jelen a jelenben, s a jövő is a jelenben” van megalapozva.nket pedig elsősorban a jelen érdekel, az a jelen, amit sohasem tudunk igazán „elcsíp-ni”, ami



örök élet reménye

örök élet reményét a hívő keresztény emberben Krisztus föltámadása alapozza meg.

ért gyökerezik az örök életbe vetett hitünk a húsvéti eseményben és a húsvéti hitben?

Biblia tanúsága szerint az Úristen az üdv-történet folyamán fokozatosan tudósítja az emberiségasztott népnek adott kinyilatkoztatások útján üdvözítő szándékáról, ami a messiási korban kapg végső kifejletét, s melynek betetőzése maga a Krisztus-esemény. Az Or Jézus nemcsakgígérte, hogy aki belé vetett hittel él, az már az örök élet várományosa, hanem kereszthalálávaint az emberiség feje) ki is érdemelte, föltámadásával (és föltámadt testben való megjelenéseiomatékot is adott annak a reménynek, hogy akik sorsközösséget vállalnak vele itt a földön, azojd haláluk után az ő dicsőségében is részesednek.

ószövetségi zsidók nem látták még egészen világosan, hogy mi lesz az ember sorsa a halál utákoruk gyermekei voltak, koruk világ-képének fogalmaival, képeivel fejezték ki magukat Úgyték, hogy minél tovább él az ember itt a földön, annál jobb neki, mert annál tovább dicsérheti ent A halál után az emberre ki-számíthatatlan sors vár. Lekerül az alvilágba, o holtak országáb

ol, hádes), és ott már nem dicsérheti Istent A babiloni fogságot követő



98

kben azonban lassan megvilágosodik számukra ez a kérdés is, jóllehet még nem kapja meg tezövetségi tartalmát. Először csak kö-

sségi értelemben merül fel a feltámadás és cz őrök élet lehetősége. Már Ezekiel prófétánálvashatunk olyan kijelentéseket, melyek arra utalnak, hogy a választott nép Sorsa nem reményteprófétai látomásbcn a csontvázakat újra hús borítja és új életre kelnek. A választott nép sanyar

sában abban talál vigasztalást, hogy az eljövendő messiási korban az Isten királysága biztosítjámukra az elveszíthetetlen javak teljességét, jóllehet ezt az állapotot merőben evilá-

színekkel ecsetelik. Később már olyan utalások is vannak az ószövetségben, melyek az elhunyó imádkozást szorgalmazzák azért, hogy az elhunytak jótetteikért örök jutalomban részesüljen

us kortársait tehát nem érte váratlanul az örök életről szóló tanítás, de annak konkrét tartalmáójában csak Krisztus feltámadása után tudták megérteni. Ez erősítette meg az első kereszténye

abban a meggyőződésben, hogy ha Krisztushoz tartoznak a hit és a tevékeny felebaráti szeretetkor földi életük csupán „előjáték” ahhoz a személyes üdvösséghez, ami méltó az emberhez és adi élet beteljesedé-

, illetve legnemesebb emberi értékeik elveszíthetetlen kiteljesedését jelenti számukra Istenben

Szentlélek által megvilágosított apostoli igehirdetésnek ezért alapvető témája lett a megvál-táshírét közlő húsvéti esemény hangoztatása és az örök élet reményét alátámasztó^ hús-véti hitgvallása és terjesztése. Az első ke-313resztényeknek a föltámadásba és az örök életbe vetett h

ott erőt ahhoz, hogy elviseljék a földi élet szenvedéseit és ezért a meggyőződésükért még artanúságot is szívesen vállalták. A hús-véti hit megváltoztatta a világnézetüket. Egyszerre életüypontja a halál utáni életre helyeződött át. Földi életüket ezért még felelősségteljesebben éltékrt tudták, hogy csak azt „vihetik át” az örök életbe, ami Krisztushoz hasonlóvá tette őket.

m kétséges, hogy az ókori ember számára nem volt idegen a halál utáni élet lehetőségé-

k gondolata. Ezt u. i. a korabeli filozófiai irányzatok és vallások kifejezetten vagy burkoltanították. Ez a meggyőződés azonban vagy túl-ságosan az ember szellemi mivoltában való to-

bbélést hangsúlyozta, vagy panteisztikus és akárhányszor túlságosan antropomorf színekkeletelte az ember túlvilági jövőjét. A keresztény-ség ereje épp abban volt, hogy radikálisan „új eúj földet” hirdetett és ugyanakkor az ember transzcendens, de egyben emberhez méltó abszolú

vőjéről tett bizonyságot Krisztusban. Azt is hangsúlyozták a keresztények, hogy ez a jövő a hit r most birtokunk a természetfölötti, kegyelmi élet gyakorlásában. A középkor keresztény felfotán épp a pla-tonizmus hatására — fokozottabban érdekelte az ember személyes szellemi létévilági jövő-

de a skolasztika Aristoteles hatását tükröző

nyzata, különösen Aquinói szent Tamás rendszerében, nem felejtette el hangoztatni, hogy az etnek is részesednie kell a túlvilági élet dicsőségében. Természetesen mind az ókori, mi nd a



zépkori keresztény tanítás sajátos, s ma már 313

hezen érthető világkép kifejezési formájába öltöztette az örök életről szóló tanítását, ami a bibóhasználathoz igazodott.

mai ember nem csupán azért fordul gyana-kodva az örök életről szóló keresztény tanítás felé, ms világképben gondolkodik és más műfajban fejezi ki magát mint a bibliai szövegek szerzői, h

ért is, mert úgy érzi, hogy evilági feladatainak teljesítése egészen kielégíti és ezért nincsen szümmiféle túlvilágra. Korunk embere úgy vélekedik, hogy az embernek ebben a világban kellépítenie a boldogabb és szebb jövőt. Igy feleslegesnek tűnik számára olyasmiről gondolkodni,iről a hétköznapi gondolkodás és a természettudományos tapasztalat alapján nem szerezhet bi

meretet. Ezt a gondolkodást már a múlt században filozófiailag megalapozták azok az irányzatolyek a történelem immanens értelmét hangoztatták (v. ö.

gel), vagy a világ átalakítását hirdették meg az evilági boldog jövő távlatainak felvázolásával.Marx). Századunk rohamos technikai haladása pedig azt az illúziót kelti az emberben, hogy mát életében (vagy legalábbis közvetlen utódainak életében) kézzelfoghatóvá is vá-

az a boldog élet, melyet a vallás túlvilági szí-

ekkel ecsetel. Ha azonban az ember mélyebb bepillantást nyer világunk ellentmondásaiba és smélyes sorsának végső értelmét is kutatja — sok jel erre mutat —, nem elégedhet meg azzal arettel, ami egy kollektív evilági „szabadság-birodalom” illúziójával kecsegtet.

keresztény tanítás mindig >a realizmus talaján állt és sohasem törekedett arra, hogy vala-301mrhetetlen boldogsággal hitegesse az embereket már itt a Földön. A kereszténység nem kívánjagmozgatni az emberek képzeletvilágát a mohamedánok „hetedik mennyországának”

di gyönyörűségeivel, hanem egyszerűen kimondja. hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emelem fel nem foghatja azt, amit Isten azoknak igért, akik szeretik őt”. (1. Kor. 2,9.) Nem volnayénvaló, ha az örök élet boldogságát mindenestül az evilági boldogság módjára képzelnénk el

gy kivetítjük erre a másvilágra elérhetetlen vágyaink teljesülését. Ha pontosan tudnánk, milyenz a mennyország öröme, könnyen azt mondhatnánk: hát „csak”

nyi boldogsággal jutalmaz meg minket Isten?

ember boldogság utáni vágyának u. i. nincsenek határai. Éppen ezt a végtelen vágyunkat te-tizálja Krisztus feltámadásának ténye és a húsvéti hit.

Úr Jézus Krisztus valóságos Isten és való-



gos ember, aki föltámadásában és megdicsőü-

ében is megőrizte emberi természetét és a Szentháromság életközösségében örökké él és közbünk. Isteni természete felülmúlhatatlan teljességb’en hordozza magában mindazt az értéket, amemtett világban van. ö mondotta itt a Földön, „ha majd felmagasztaltatom, mindeneket magamnzok.” (Jón. 12,32) Az ó Ígérete hatékony valóság és ez ad valóságos távlatot az örök életményének. Reá tekintve egyszerre csak megvilágosodik előttünk, hogy mit is jelent számunkraásvilág” és a „túlvilág”-

másvilág azt jelenti, hogy minden szellemi igé-

ünk az örök életben beteljesedik illetve egy mi-302

ségileg magasabb szinten kiteljesedik, s ezért a keresztényeknek a másvilág egyben a túlvilág lvilág abban az értelemben, hogy ez a léte-zési mód transzcendens, mert túllépi az anyagiság éténelmi lét kereteit Ez a világ a kiteljesedett Isten országa, az új teremtés valósága a feltámadá

sőségében. A túlvilági jövő tisztán a teremtés erőiből a még megváltásunk után is terjeszkedő ékonysága miatt, pusztán emberi erőfeszítéssel, nem érhető el. Mind az anyagvilágban érvénylődés, mind a tör-ténelmi haladás, abszolút kezdetet és abszolút célt feltételez. Csak a kezdet ég transzcendentális egybevágósága és azonossága biztosíthatja azt a lendületet, ami a fejlődés alacsonyabbrendűból a magasabbrendű megjelenését kellőképpen indokolja. Ezért csak a terema krisztusi újjáteremtés (ami az örök életben teljesedik ki) - mint kezdet és vég - ké-

s csak elégségesen megalapozni mind a kozmikus, mind a történelmi fejlődés értelmét, aminekbe/ is testestül-lelkestül részese. Ez az előrelendülés - épp a „bűn-eset” miatt — nem

kkenésmentes folyamat, s ezért Isten kegyelmi beavatkozása nélkül aligha gondolható el.

kereszténység egy olyan örök élet reményé-

biztosít bennünket a hit által, ami földi éle-tünkben gyökerezik. Az ember érzi, hogy sokkal tvatott, mintsem hogy néhány évtizedet több-kevesebb sikerrel leéljen itt a Földön. Az sem adhámára tökéletes vigasztalást, hogy a társadalom megőrzi emlékét és alkotásai át-tételesen azberiség javát szolgálják. Az ember elveszíthetetlen személyes boldogságra hiva-337tott lény é

oldogságot a földi életben so-I ha el nem érheti. Mi az, ami elégségesen meg. I indokolja az emgtelen vágyát? Az, hogy az emberben már ott van ennek az új életnek a zsengéje, ami arra ösztgy egykor majd 1

eszítetlenül birtokolhassa és behozza önmagát, hogy képes legyen átlépni a tér és az idő I korlgy ne az egymásmellettiség sokasa-I gában és sokféleségében kelljen élnie, hanem I felismerjegy a térbeliség csupán része-I sedés Isten teljesen koncentrált önazonos létfor-I májában, azbeliség pedig nem más, mint £

y tökéletlen részesedés Isten „egyszerrelevősé- I ségében”, vagyis a maradandó és örök jelenbe

ldi életünk rész-tapasztalatai arról tanús-I kodnak, hogy minden képességünkkel az egység-1



és maradandóságra, mint eszményre törek-I szünk. Vajon mi indokolja ezt az egyetemes embeekvést? Ha ilyen egyetemes ez az emberi j törekvés, akkor az elégséges okára való rákér-I dez

m lehet illetéktelen, nem-tudományos I vagy pusztán fölösleges kérdés. E kérdésre a fi-I lozófisgálódás nem adhat kielégítő magya-I rázatot, a kinyilatkoztatás viszont „emberközel-I be” ho

ámunkra azt a választ, ami egyedül I alkalmas arra, hogy „nyugtalan szívünket” meg-I békéltesben az összefüggésben vesszük észre, hogy az anyag és a test önmagában nem I rossz, hanem y végtelen távlatú fejlődés tökéletlenebb megnyilvánulása. Tökéletlen azért, mert nem képes mgedelmeskedni a szellemi lélek parancsainak és vágyainak. Az örök életben, az isteni életben vzesedés elveszíthetetlen formájában, az anyag és a test is 304

yan állapotba jut, hogy tökéletes kifejezője lehet a szellemi léleknek. Krisztus föltámadása, húni megjelenései és újra eljövetelének ígérete erről biztosítják a hivő embert. A bibliaiyilatkoztatás nem a földi élet oldaláról nézi az örökkévalóságot, hanem a már kiteljesedett, a glevő, a már Krisztusban kész abszolút jövő oldaláról ad nekünk híradást arról, hogy igenis

szíttetett számunkra egy ilyen világ. A történelem közepébe „beleszúrt” kereszt haté-

ny jel. Megváltásunk és föltámadásunk re-ménysége és arról biztosit bennünket, hogy a tör-elemben már jelen van az Isten országa és már megkezdődött számunkra az örök élet. Amit azvtörténet jelenlegi szakaszának nevezünk, - ami Krisztus föltámadásától az utolsó ítéletig tart m más, mint a történelmi haladás utolsó szakasza, ahol a történelemnek még be kell hozniannlevőségét”. Meg kell valósulniuk azoknak a hatásoknak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ténelem a maga egészében Isten ítélőszéke elé kerülhessen, ahol az ítélet egészen a feltámadotgdicsőült Krisztusban van. Az örök élet nem adott „helyen” és nem meghatá-

ott „időben” létezik a maga kiteljesedett formájában, mivel lényege szerint meghaladja ezeke

di kategóriákat. A mennyország vagy a pokol nem „fedezhető fel” űrhajók segítségével, mert aök élet létmódja csak a mi szellemi létmódunkhoz hasonlítható, halovány hasonló-

ggal. Az „új eget és új földet”, az abszolút jö-

t a kegyelmi élet hatásának vonzásában szel-lemileg tapasztaljuk meg. Ezért a keresztény emblás-erkölcsi életfeladata nem lehet más..

7minthogy testestül-lelkestül előkészítse magát ennek az új életnek befogadására, fgy a szenvea halál is érdemszerző cselekedet lehet szá-

ra, mert segítséget nyújt ahhoz, hogy kiégjen belőle minden olyan szenny és salak, ami nemökölheti Isten országát. Ebben az értelemben kell földi életünk során az „új embert” éltetnigunkban. Erre figyelmeztet bennünket minden szentmise-áldozat, amikor szentségi formában

sedünk Krisztus halálában és föltámadásában és az örök élet kenyerével táplálkozunk abban aményben, amit az Orfelmutatás után így fogal-mazunk meg: „Halálodat hirdetjük Urunk és hittljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”



yéni számadás, tisztítótűz, utolsó ítélet Keresztény hitünk szerint, amikor földi életünk le-záruen ítélete elé kerülünk. Az Isten ítéle-téről szóló tanítás a kinyilatkoztatásban fokozatosan jeleg. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten az üdvtörténet folyamán fokozatosan nevelte az emberisé

választott népre azért volt szükség, hogy legyen egy különleges, feten kegyelmét befogadó csopek nagy családjában, amelyik a monoteizmus, a tiszta szellemi egy-lsten hit és egy magasztoskölcsi rend megélésével az emberiség egységét szolgál-ja. Azt is tudjuk a Bibliából, hogy ez —asztott nép történetében megnyilvánuló fokozatos nevelés — először tettekben nyilvánult megikor a zsidó nép Isten nagy tetteit észlelte saját történeimében, s ennek írásba foglalása csak 3

sőbb történt azért, hogy okulásul áthagyomá-

nyozzák azt az utókor számára. A Szentírás szerzőit a Szentlélek sugalmazta, ö irányította őkea, hogy miközben kortik nyelvén és egy adott irodalmi műfajban és világkép összefüggé-

ben megfogalmazzák a kinyilatkoztatás tartalmát, ugyanakkor maradandó, tévedhetetlen és mivényes vallási igazságokat is közöljenek.

y történt ez az isteni ítéletre vonatkozó taní-

összefüggésében is. Különösen a babiloni fogság után, a prófétai irodalomban jelennek meg myan kijelentések, amelyek az ítélet kérdésére is kitérnek. Az isteni ítéletet korábban úgyelmezték, hogy az nem más, mint az Úr és a választott nép szövetségével kapcsolatos esemény

övetségkötés az Isten oldaláról indul ki. A választott nép akkor hűséges ehhez a szö-

séghez, ha megtartja Isten parancsait Ebben az esetben megtapasztalhatják Isten segítségét.

őzelmeikben, jólétükben, evilági javaik birtoklásában az Isten jóságát láthatják. Ha viszont neesítik az Isten parancsait, akkor az Úr itt a földön közösségileg bünteti meg a választott népet,lehet mégsem vonja vissza szövetségét és hűségét Az ítélet gondolata tehát az ószövetségben

kább úgy jelenik meg, mint valamiféle evilági, kollektív isteni számonkérés. Az Isten ítéletét masztalták a zsidók, külö-

sen akkor, amikor a babiloni fogságba jutottak. A pogányok közötti fogsági életüket is úgy fog, mint Isten büntetését ítéletét, mely azért sújtott le rájuk, mert hitükben meggyengültek és nemlgattak a próféták szavára, akikIsten üzenetét közvetítették számukra. A babiloni fogság utániben mind jobban előtérbe ke-rült az a gondolat, hogy a választott nép sorsa j evilági értelembe

ménytelennek tűnik. Orszá-

k jelentéktelen kis tartomány a nagy hellén bi-rodalomban, Jézus korában pedig a római birodasiny provinciája Palesztina, ahol a zsidóknak aligha van reális esélyük arra, hogy le-rázzákgukról a római igát. Igy meg kell ta-pasztalniuk életükben azt a sok igazságtalansá-

t ami a földi élettel együtt jár és a szentírókban mind jobban felmerül az a gondolat, hogy I vaj



zság serpenyője hol és mikor lesz |

gre kiegyenlítve? Érdemes-e jónak lenni, érdemes-e igaz életet élni, ha az Isten jutalmát nem Iékelhetjük mór itt a Földön? Vajon a gono-I szok megkapják-e méltó büntetésüket? A Krisztutti apokaliptikus irodalom szentírói ezért kez-I denek el látnoki szemmel felvázolni egy kész jit az evilági életből merített hasonlatokkal világítanak meg. Megfogalmazásaik az Isten által

szített királyságra, országra utalnak, mely az eljövendő messiási kor ajándéka lesz. Azokaliptikus szerzők egy Isten-készítette kész jövő

daláról visszatekintve szálnak a történelem és a kozmikus világ végkifejletéről és ily értelembegyarázzák a jelen és a múlt eseményeit Ezzel nyújtanak vigasztalást, hogy a választott népnek

demes kitartani az Istennel kötött szövetség- !

n, hogy az Úr majd valami rendkívüli esemény folytán átalakítja ennek a világnak múlandóulatát, mellyel együttjár az isteni ítélet bekövetkezése is: a jók megkapják jutalmukat, a gonosntetésüket. A korábbi prófétai ige-308

detés is szólt az ítéletről. A próféták az üdv-történet! múlt tapasztalataiból indultak ki és arravatkoztak, hogy az Úr már korábban is megmutatta irgalmát és szigorúságát a népnek. Ezértngoztatták az Úr szavait: „Én vagyok az Úr, a ti Istenetek és aki gyűlöl engem, azon én bosz-szok. Bosszút állok az atyák vétkei miatt a fiakon és az unokákon és a dédunokákon heted-

glen, de aki szeret engem és megtartja törvé-

eimet ahhoz ezredíziglen irgalmas leszek.”

Móz. 5,9—10) A prófétai igehirdetés tehát arra hivatkozott, hogy ha az Úr már megmutattagorú igazságosságát és irgalmát a múltban, akkor erre bizton számíthatunk a jövőben is, amiko

demek méltó jutalmat kapnak, a bűn és á‘gonoszság pedig ítélet alá kerül.

ért kellett röviden felvázolnunk az isteni ítéletről szóló ószövetségi hátteret, mert csak így tudgérteni, hogy az evangéliumokban az Úr Jézus miért beszélt gyakran és egyértelműen az ítélent a jelenlevő messiási kor egyik jeléről. Az apostoli igehirdetés is ennek megfelelően véleked

lsó ítéletről és az ember végső számadásáról. Az Úr Jézus végítéletről szóló beszédeit sokszoret félreérteni és azért értették meg nehezen még a kortársak is, mert ő, alkalmazkodva a kortáejezési formájához, apokaliptikus stílusban beszélt erről a témáról, de ugyanakkor a téma tarta

ófétai műfajban értelmezte. Jézus a prófétai apokalip-tika stílusában beszél arról, hogy mi leszber sorsa a világ végén és ezt a „stílust” át-veszi tőle Pál apostol is. különösen a Tesszalo-

kaiakhoz írott leveleiben. Ott olvasunk olyan 309kifejezéseket, amelyek az utolsó ítélet harson

ól, az ítéletet végrehajtó angyalokról, a világmindenség megrendüléséről, a tűz általi pusztulásilág radikális átalakulásáról szólnak. Jézus szavainak tartalma az, hogy jóllehet a végítéletványos formában még eljövendő



mény, de az ő személyében az ítélet már megkezdődött a világ fölött Isten országa már itt vanlág fejedelmét” már elítélték, s ö győ-

delmeskedett a bűn és a halál fölött Az igazak már most örülnek a Jézusban megjelent istenizságszolgáltatásnak, az ítélet és a kegyelem együttes ajándékának.

modern ember számára érthetetlen az utolsó ítéletről szóló tanítás. A Biblia megfogalmazá-

t nehezen tudja összeegyeztetni természettudományos ismereteivel. Az egyéni ítélet gondolatám tud kibékülni, mivel úgy gondolja, hogy személyes bűnről a kollektív, társadalmi-lét szintjégba lehet beszélni, s amúgy rs, Isten (ha van?!) irgalma és szeretete olyan „erőtlen”, hogy minberi gyengeséget és gonoszságot „elnéz” hívő és nemhívő embernek egyaránt A mai ember az

dja nehezn elképzelni a világ végső átalakulását az utolsó ítéleten, mert úgy gondolja, hogy ez águnk anyagi értelemben, térben és időben egyaránt végtelen. Ami a történelem értelmezését runk különösen fogékony a futurológiai problémák iránt, s ezért jövő-tervezése is mintegy aégtelenbe” fut.

ért nem tudja megérteni, hogy a világnak, mint történelemnek egyszer befejezése is kell, hogyyen. Ami pedig az egyéni ún. külön-ítéletet illeti, sokan úgy gondolják, hogy fejlett társa-310

mi és lélektani ismereteink tudatában aligha beszélhetünk „egyéni” erkölcsi felelősségről. E-zát Isten nem vonhatja felelősségre az embert. Mint már említettük, akik így vélekednek,

árhányszor Isten „szeretetére” hivatkoznak és azt kérdezik, hogy a „szeretet” Istene hogyan iskezhetne az emberek fölött? Helytelen ez a vélekedés azért, mert illetéktelenül vetítjük ki Iste

ki valóban a tökéletes Szeretet), a mi tökéletlen, önzésekkel terhelt szeretet-fogalmunkat. Nemséges, hogy — legalábbis a teljes bibliai tanítást figyelembevéve — Isten nem olyan értelembretet, mint ahogyan azt sokan el-képzelik. A hívő embernek el kell fogadnia, hogy Isten szeret

yan amilyennek kinyilatkoztatta magát és ehhez a szeretet-eszményhez kell igazí-

i a mi szeretet-fogalmunkat is. Azt is figyelembe kell venni, hogy az ember nem csupán társadyként, hanem (ha egyáltalán embernek lehet nevezni) „egyszeri” és személyes lényként állremtője és Megváltója színe elé az isteni ítéletben. Ebben az összefüggésben már világosabbttünk, hogy miért van szó az Egyház tanításában egyéni ítéletről és arról az íté-

ről, ami a világ végén a történelem felett hangzik majd el. Az Úr Jézus úgy beszélt az isteni íté

ről, mint akinek az Atyától átadatott a hatalom, hogy ítélkezzen az emberek cselekedetei fö-

t. Ez nagy vigasztalás a mi számunkra, mert ítéletet az ember fölött csak az mondhat, aki megeni az embert. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, aki a bűnt kivéve min-debensonló lett az emberhez, (méghozzá a szenvedő, meghaló és az igazság vértanújaként 313élőberhez), ö feltámadása után is megőrizte emberi természetét és „emberi” módon találkozunk me a halálunk után is az isteni íté-



en. Nem kell tehát „félnünk” tőle, mert ő tudja, hogy ki az ember és azt is tudja, hogy mi la-koemberben. Arra se hivatkozhatunk, hogy mi többet szenvedtünk, mint ű. Mert aki már szenvedtben, az nagyon jól tudja, hogy sokszor nem a fizikai szenvedés a legfájdalma-sabb, hanem azki szenvedés, ami akár-hányszor a fizikai szenvedést kíséri. A legrette-netesebb lelki szenvedéJézus Krisztus élte át szenvedése és kereszthalála során. Még abban is sorsközösséget vállaltünk, ami a legsúlyosabb elhagyatottsági érzés lehet, a halál nyomorúságában, még a hívő emb

ámára is, s ez az Istentől való elhagyatottság érzése. Nem véletlenül mondja a keresztfán: „Énenem, én Istenem miért hagytál el engem?” (Mt. 27;46) Az Úr Jézus tehát nem illetéktelenül,nem jogo-san lehet az ember ítélő bírája, mert saját tapasztalatából tudja, mit jelent embernek

ért senkinek sem lehet „panasza” ellene. Igazságos bíró kezébe kerül nála az ember élete, de őzságos bíró, hogy egyben irgalmas és szerető megváltónk is marad, ö az irgalmas-ság apostolaa Földön és mint az igazság mártírjára, az irgalmatlanok ítélete sújtott le rá.

en oldaláról nézve tehát ilyen megvilágításban kell szemlélnünk az ítéletet. De az ember oldalzve sem történik itt semmiféle igazságtalanság velünk. Mert valójában mi is ját-szódik le akko

ikor az ember meghal? Azt 312

oktuk mondani, hogy amikor valaki meghal, akkor a test és a lélek elválnak egymástól. Vagy mgalmazásban, a test a „halálos” betegség következtében alkalmatlanná” válik arra, hogy egységét, a szellemi lelket ki tudja fejezni. Mivel a halálban a test részekre bomlik, emberi módon nlvánulhat meg rajta a szellemi lélek működése, ami pedig épp a maradandóság hordozója voltberben.

mi történik a halál után? Azt kell feltételeznünk, hogy a szellemi lélek valamilyen módon önámélyes létformát ölt és - mivel erre a kinyilatkoztatás sem ad biztos támpontot — a test és a l

ységének elvéből kiindulva azt mondhatjuk, hogy valamiféle „kozmikus vonatkozásba” kerül aész anyagvilággal. Az a test, amit eltemetünk, valóban összetevő részeire bomlik és csak egész

értelemben mondhatjuk el róla, hogy kapcsolatban van a neki megfelelő

mélyes szellemi lélekkel. Miért kell ezt hangsúlyoznunk? Azért, mert a mi földi életünk oldal

zve csak az utolsó ítéletben (vagyis akkor, amikor az egész történelmi folyamat céljába érkezeikor az anyag „fejlődése” is a csúcspontjára jutott) — melynek időpontját csak Isten ismeri —eri el az ember a föltámadás teljességét, jóllehet már az egyéni itélet után örök sorsa is el vanntve. Az embereket mindig érdekelte az utolsó ítélet „időpontja”, de a bibliai kinyilatkoztatásmmiféle konkrét támpontot nem nyújt ezekhez a számítgatósokhoz. Inkább arra figyelmeztet, hyvást „virrasszunk”, ami természetesen nem rettegést, vagy az evilági feladatok elhanyagolásáenti, hanem azt a meg-313győződést fejezi ki, hogy a hivő embert vigasztal-ja az a megfontolágy Krisztusban már meg- ‘

zdődött az ítélet a világ fölött, hiszen a „világ fejedelmét” már elítélték. A keresztény emberney kell élnie, hogy bármikor magához szólíthassa az Úr, és számonkérhesse életét. Az ember áll



alál után ún. „közbeeső” állapot.

ért kell az utolsó ítéletre „várakoznia”, mert akkor tudja csak teljes összefüggésében felfogni aténelem értelmét az Isten oldaláról nézve és csak akkor lesz képes a maga mélységében felfogemtő Isten terveit és végzéseit mind a világra, mind az emberiség üdvösségére illetve kárhozanatkozóan.

t szoktuk mondani, hogy amikor az ember meghal, az egyéni ítéleten személyes szellemi lelkeen ítélőszéke elé kerül, és véglegesen eldől üdvössége vagy kárhozata. E helyen kell néhány szólnunk a tisztítóhelyről vagy tisztí-

űzről. Az újszövetségi szentírás kifejezett formában nem tanítja a tisztítóhely létezését. Burkoonban mind az ószövetségben, mind az újszövetségben olvashatunk olyan kijelentéseket, melypján az egyház joggal taníthatja, hogy azok, akik a megszentelő kegyelem állapotában haltak ma földi életben nem veze-kelték le bűneik ideigtartó büntetés-adósságát, azok számára mégsztulási” és „érési” alkalom nyílik a halál után. Ahhoz ugyanis, hogy valaki „teljesjogú polgár

nt vehessen részt a mennyország „királyi menyegzőjén”, egészen szentnek kell lenni. A halálbhalainak itt visz-szafordíthatatlan, s evilági módszerekkel semmiképpen sem „érzékelhető”, hak „elgon-337

ható” állapotáról van szó - a szellemi lélek felszabadul anyagi és testi kötöttségei alól, s teljestudatára ébred, igy jut Isten ítélőszéke elé.

már semmi sem akadályozhatja meg a tisztán-látásban és teljes világossággal ismeri föl evilá

tének értelmét (vagy értelmetlenségét) a személyére szabott örök isteni elgondolás tükré-

n. Ám, az ember oldaláról nézve ebben az esetben azt is mondhatjuk tán, hogy maga az emberndja ki maga fölött az ítéletet és ilyen helyzetben szóba sem kerülhet mentegetőzés, ki-gyarázkodás, „téves lekiismeret”, ami az evilági lét során annyiszor jellemzi sokak Istenhez vzonyát. Bizonyos értelemben helyes úton tapogatódzik Boros László feltételezése, aki a ha-láló végső döntésről írt lelkesítő tanulmá-

okat. Nem szabad azonban félreértenünk végső

ntésről szóló hipotézisét, ami csupán feltételezés azért, mert a kinyilatkoztatás és az Egyház ta

a aligha nyújthat szilárdan körvonclazott ala-pokat e tanítás elfogadásához, hiszen az ember Itételezett tisztánlátás állapotában nyilván ugy formálja majd meg végső döntését, ahogyan földte során szabadakaratú választásait és döntéseit „begyakorolta”. Ha életének alapbe-allítottságenre irányult, akkor a mennyorszá-

t „választja”, de ha tetteivel elfordult Istentől, akkor maga is a kárhozatra „akar” jutni. Ha pedig „nem nőtt fel” egészen az üdvösség-re, akkor ezt most világosan fölismeri és ez az állapot a

etéséhez hasonló, sajgó fájda-lommal tölti el lelkét, mivel most már világosan képes felmérni



yát és az isteni kegyelemmel való közreműködés elhanyagolásának há-

5lótlansógót. A tisztítóhely nem „hely” és a tisztítótűz nem földi értelemben vett „tűz”, hiszenek az egyéni ítéletben már más létrendbe jutott, ahol az ilyen fogalmak elveszítik jelentésü-

Azt sem tudjuk, hogy „meddig tart”, mert ott már nincsi idő. Tény az, hogy a tisztulás feltétleükséges az üdvösséghez, melyet földi éle-tünk jácselekedeteivel, imáival, vezekléseivel, de

önösen halálunk tudatos, engesztelő vállalá-

val tudhatunk le. Az Egyház tanításának szellemében azonban bizonyos, hogy a tisztítóhely olyórház”-hoz hasonlítható, amiből csak gyógyultan lehet kikerülni. A híveket mindig is foglalkounyt szeretteik halál utáni sorsa, s ezért imádságos közbenjárással fordulnak a tisztítótűzbennvedő lelkek „megsegítésére”.

lehet az Anyaszentegyház gyakorlata melegen támogatja a hivők ilyen irányú buzgóságát, mégól, hogy túlzásokba bocsátkozzunk, s a tisztítóhelynek az örök üdvösség szempontjából túlzott

entőséget tulajdonítsunk, nem kevésbé at-tól, hogy mintegy „megvásároljuk” szeretteinkvösségét a Jóistentől. Aki Isten kezébe jutott, az jó „kezekbe” jutott. A hívek közbenjáró imájaztuló lelkekért bemutatott szentmise-áldozat öröktől fogva „beszámíttatik” az elhunytak meg-

ésében. E meggyőződés teológiai háttere a „szentek egyességéről” szóló tanításban vangalapozva. Ez teszi lehetővé azt, hogy a Föl-dön élő „vándor”-egyház és a már célbaérkezettegdicsőült”-egyház tagjai a „tisztuló”-

yház tagjaival együtt, Krisztus titokzatos testének összefüggésében, kegyelmi „vérkeringést”

tsanak fönn. Az ítéletről szólva meg kell em-316

nünk még azt is, hogy sokan úgy vélik: Isten csak a hivő keresztény emberek fölött ítélkezhets vallású vagy nem hivő ember nem eshet az isteni ítélet alá. Hiszen mi is lehetne az a mérce,ihez Isten hozzáigazíthatná az ilyen ember életét?

re azt kell válaszolnunk, hogy az Úr Jézus Krisztus, mint az egész emberi nem képviselője válg az embert az áteredó bűntől, függetlenül attól, hogy valaki ezt a tényt hittel elfogadja-e vagypen ezért, mint az emberi nem képviselője és közbenjárója az Atyánál jo-gosan ítélkezhet azberek tettei fölött, hiszen minden ember Isten teremtménye és minden emberre kiterjed agváltás kegyelme még akkor is, ha az illető ezt nem tudja vagy nem akarja elfogadni. Az Úr Jggé világosan és egy-

elműen tanít az evangéliumban az ítélet „mér-céjéről”, ami alól egyetlen emberi teremtmény snhatja ki magát. Ez pedig a felebaráti szeretet tettekben való megnyilvánulása, amiről az Úr Jé

reérthetetlenül tanítja, hogy amit egynek is tettünk a legkisebbek közül, azt vele cselekedtük.



ért az Egyház kezdettől fogva mind a mai napig a felebaráti szeretet hőseinek, a szenteknek aztét tartotta és tartja az emberi szinten elérhető legtökéletesebb, az evangéliumi „elvá-

oknak leginkább megfelelő, a krisztusi élet-eszményt legjobban megvalósító életnek. Ennek táaja, éltető forrása, állandóan megújuló inspirációja a Jézus Krisztus személyéből és ta-nításábókadó pozitív vallási tapasztalat és el-kötelezettség, amelynek hitelességéről isteni ga-317randázeskednek (csodák, ima meghallgatá-

k stb.). Ez az életforma ma sem veszítette el és sohasem fogja elveszíteni aktualitását.

la Istennek, a szentek példájában nem szű-

ködik az Egyház és napjainkban is büszkélkedhet a felebaráti szeretet olyan hőseivel mint pl.aximilian Kolbe atya, vagy Kalkuttai Teréz anya, akiknek hősi, humánus tetteit méltán csodáljvők és nem-hivók egyaránt. Mivel „senki sem sziget” e világban és embertársaival valamilyen

don kapcsolatba jut, e kapcsolat irgalmas vagy irgalmatlan, emberséges vagy em-bertelen jellzságosan számon kérhető mindenkitől. Ezért az isteni ítélet tárgya is lehet s így Isten senkivelmben sem igazságtalan. Ezt a nagy igazságot fogja a halál pillanatában mindenki felismerni é

hez a szeretet-mércé-

z fogja igazítani saját életét. Közösségi értelemben ugyanez vonatkozik az utolsó ítéletre is, ahténelem, mint az emberi cselekedetek együttesének időbeli megvalósultsága kerül íté-

alá. Az utolsó ítéleten mindenki látni fogja, hogy hiába érvényesültek negatív és visszahúzó e

ténelemben, hiába tűnt értelmetlennek sok emberi szenvedés és gonoszság, mégis Isten örökvözítő terve érvényesült a történelemben a „gonosz” minden mesterkedése ellenére. Minden egt a maga sok hiányosságával és tö-

etlenségével és maga az egész emberi törté-

em nagy kalandja eszköz volt osupán arra, hogy Isten megdicsőüljön teremtményeiben.

Isten dicsőségének felismerése és javunkra szolgálása olyan felismerés lesz az üdvözültek száutolsó ítéleten, ami a test feltóma-337

sa mellett sajátos örömöt visz majd az Isten boldogító színelátásnak kimeríthetetlen élvezetébe

élve és rettegve munkáljátok üdvősségteketl”



nnak bizonyos témák, amelyekről egyes korokban nem illik beszélni. Napjainkban ilyen téma rhozat, a pokol lehetősége és ténye is. Még a vallásos emberek sem igen szeretnek szólni róla. yaszentegyház azonban nem kezeli kényes kérdésként ezt a témát, jóllehet bizonyos fokig minalmazkodik egy adott kor elvá-

aihoz, miközben ugyanakkor folyvást mérsék-letre is int.

középkorban, de még az újkor kezdetén is a jámborsági irodalom és a keresztény művészet szíglalkozott a pokol témájával. EzJ azért tette, hogy érzékletes megfogalmazásokkal és áb-olásokkal távol tartsa a híveket attól az er-kölcstelen életmódtól, ami a kárhozatba vezethet.

anapság inkább a másik végletbe esünk. Mintha újra megkísértene bennünket Origenes elgondo— nem kétséges, hogy az ősegy-ház talán legkiválóbb teológusa volt, de —, mint minden em

onyos kérdésekben ó is téved-hetett. Origenes úgy vélte (legalábbis a hagyomány így őrizte mekedését), hogy Isten nem engedheti meg azt, hogy a gonoszok örökre el-kárhozzanak, hanemnvedésüknek egyszer vége szakad és ezért egy „végső kiengesztelődés formájában megszűnik

kol állapota. Az egyház tanítóhivatala Kr. u. 573-ban a konstanti-319nápolyi zsinaton elítélte eelt (amit Ori-genesnek tulajdonítottak). Nem kétséges azonban, hogy az Anyaszentegyház nemptalanul foglalkozott e témával, mert nyilván ténylegesen létezett ilyen tanítás.

pjainkban a pokol létezésével kapcsolatos ellenvetés inkább úgy merül föl, hogy Isten a szeretért az ő szeretetével összeegyeztet-hetetlen, hogy létezzék pokol és ott a kárhozottak örökkénvedjenek. Hogyan lehetséges — kérdezik azok, akik így vélekednek -, hogy a végtelenül jó I

ök büntetéssel, kárhozattal sújtsa azokat, akik tán legyőzhetetlenül téves lelkiismeretük

vetkeztében vagy emberi gyengeségükből adódóan nem hittek benne és elfordul-tak tőle? Hogyetséges, hogy a végtelenül irgalmas Isten, aki az ellenség iránti szeretetet parancsolja,almatlanul sújtson le ellenségeire? Az ilyen és hasonló következtetéseknél óva-kodnunk kell agy egyértelműen vetítsünk ki Istenre emberi tulajdonságokat. Súlyos félre-

ésekhez vezethet az is, ha Isten szeretetéről úgy vélekedünk, mint az emberi szeretetről. Istenretetéről nem lehet kimerítő meghatározást adni, hanem azt úgy kell elfogadnunk a hit által, myt. Hogy valójában milyen is Isten szeretete, azt az Úr Jézus Krisztus életéből, halálából éstámadásából tudjuk meg. Az Úr Jézus nem adott elméleti meghatározást a szeretetről, hanem

yszerűen elénk élte, hogy miképpen szereti az Isten az embert: „Ogy szerette Isten a vi-lágot, hyszülött Fiát adta érte, hogy, aki benne hisz, meg ne haljon, hanem örökké éljen”

n 3, 16). Isten szeretete nem iimer határokat.



s a természetfölötti hit kegyelmének befogadá-

a és Isten segítségével a szeretet erényét magas szinten is gyakorolhatja. Ezért megalapozvandhatjuk, hogy Isten mindenkit megítélhet és senki sem bújhat ki az isteni ítélet alól. Ez a ténemtés rendjéből, a megváltás rendjéből és a kegyelmi rendből világosan következik.

us félreérthetetlenül szólt arról, hogy vannak és lesznek olyan emberek, akik személyét elutasben a hitetlenségben megátalkodnak, megkeményítik a szívüket és nem tudnak felül-kerekedniítéleteiken. Ez akárhányszor helytelen erkölcsi magatartásuk önigazolása csupán, ami önző, ev

dekeik szolgálatában van megalapozva. Az ilyen, bűnben megrögzött szívű

bereket Jézus „elszáradt szőlővesszőkhöz” hasonlítja, akik „gyümölcstelenségük” miatt elolt-atlan tűzre kerülnek. A dúsgazdag emberről 308 322

a koldus Lázárról szóló példabeszédben arra figyelmeztet, hogy a dúsgazdagnak örökre bűn-hől a pokol tüzében, mert földi élete so-rán nem volt tekintettel a koldus Lázárra. De a példabesz

lgatói is könnyen ugyanúgy járhatnak, ha nem hisznek Jézusban, aki jelekkel és csodákkalonyította isteni mivoltát előttük.

mennyország és a pokol között „áthidalhatat-lan” távolság van, s ezért - a példabeszéd szerint zak mit sem tudnak változtatni a kárhozottak helyzetén. Az utolsó ítéleten az örök bíró éppen

gja szigorúan számonkérni a felebaráti szeretet cselekedeteit, mert ez mindenkitől számonkérhit egynek tettünk (vagy nem tettünk) embertársaink közül, azt vele tettük, (vagy nem tettük) éen értelemben az Isten szentsége ellen is vétettünk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ki lehetgatni a Szentírás szavait, és ebben az összefüggésben az Úr Jézus szavait úgy is lehet értelmezgy mivel a pokol az ördögnek és csatlósainak készült, azért oda ember nem is juthat. Ez az érv

m veszi figyelembe a szöveg összefüggését, ahol arról van szó, hogy amint az igazak, mivel jótek, az „Atya áldottai” és a mennyországba jutnak, ahol örök jutalom vár rájuk, ugyanúgy azokk elmulasztották a felebaráti szeretet cselekedeteit, a pokolba jutnak. Az Úr Jézus ugyanis aztndja nekik, „távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, mely az ördögnek és angyalainak kész

t 25,41). A megváltás tényével mind az üdvös-ség, mind a kárhozat lehetősége és ugyanakkorylegesége is adva van, vagyis nem csak a végítéleten választja el majd az örök bíró a „ju-

kat a kosoktól”, hanem az egyéni ítéletben is hatékonya n érvényesül Isten örök vegzese. Mindbernek tehát felelősséggel kell vállalnia a földi életet, mivel a halál után már „senki semnkálkodhat”, hiszen a halállal a földi érdemszerzés ideje lejárt. Ezért figyelmeztet Pál apostol

gy „félve és remegve munkáljátok üdvösségteket” (Fii 2, 12). Az igazak úgy éljenek, hogy „akvigyázzon, hogy el ne essék” (1 Kor 10,12), hiszen senkinek az üdvössége nincs „bebiztosít-vaöldön, s egészen a halálig folyvást együtt kell működnie az isteni kegyelemmel, hogy az ítéletus irgalmas bírája lehessen.

yanakkor viszont a bűnben való elmerülés és megrögzöttség sem végleges itt a Földön, mivel megtérő bűnössel szemben végtelenül irgalmas és ezért a megtérésre evilágon még van lehetős



ak keveseknek adatik meg az a kegyelem, amiben a jobb lator részesült a Golgo-tán, hogy az uában bűnbánatot tarthatott, és Jézus megígérte neki, hogy „még ma velem leszel a paradicsombuk 23,43). A megtérés halogatása azért veszélyes dolog, mert, jóllehet Isten, Jézus Krisztusdemeire való tekintettel, mindenkinek megadja az üdvösséghez elégségesen szükséges kegyelmhogy mikor történik ez, ezt nem tudhatjuk, mivel ez Isten szabad végzésétől függ. A bűnösnek

m szcbad „játszania” az isteni kegyelemmel, mert könnyen „eljátszhatja” örök üdvösségét. Istem közömbös az ember örök sorsa, mivel mindnyájunk üdvösségét akarja: „Isten akarata az, honden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1 Tim 2,4). Tehát egyedül az 308

beren fordul meg, hogy akar-e üdvözülni, vagy sem? Nem az Isten kárhoztatja el irgalmatlanunem az ember viszi magát a kárhozatba azzal, hogy szabad akaratát úgy „gyakorolja be”, hogyálban se tudjon már mást akarni, mint a maga feltétlennek tekintett öncélúságát. Isten viszont

gtelenül tiszteli az ember szabadságát (hiszen saját tökéletességének visszfénye ez az emberbemódon „tehetetlen” az ember végső döntésével szemben, aki megátalkodottsá-

ban örökre állandósítani akarja azt az állapotot, hogy Isten nélkül él. Ez a „tehetetlenség”

m ellenkezik Isten mindenhatóságával, mert Isten csak a jót akarhatja, az Istentől való eltaszí-

tság viszont (a kárhozat állapota) nem más, mint a legteljesebb értelemben vett rossz.

lmerül itt egy sokakat foglalkoztató kérdés.

jon kik jutnak a pokolba? A kinyilatkoztatás egyértelműen szól arról, hogy van pokol, és hogy

et kárhozni. Arról azonban semmiféle kinyilatkoztatásuk sincs, hogy személy szerint kik kárhA mennyország lakói, az üdvözültek és azok, akiket szenteknek mond az Anyaszentegyház, aldogságos Szent Szűzzel az élen, biztos, hogy a mennyországban vannak. Termé-

tesen a mennyországban számos „névtelen”

nt is van. Az, hogy nem tudjuk pontosan, kik az örök halál részesei, nem jelenti viszont azt, hkolba nem lehet jutni. A mai ember mégis nehezen képzeli el, hogy valaki annyira gonosz életet, hogy ezért az örök büntetés sújtsa. Nem kétséges, hogy ebben az ellenvetésben is van némi

zság. Hiszen még a leggono-szabb emberben is lehetnek bizonyos jó tulaj-325donságok. Isteneket a jó tulajdonságokat bő-

gesen, túlcsorduló mértékben meg is jutalmaz-za már itt a földön, olyan jutalommal, mint amialomra a bűnös ember vágyódik: a mú-

dó, földi javak élvezetével. Aki azonban reményét mindenestül ezekbe a javakba helyezte, aálban kénytelen lesz majd elszakadni mindettől és - ha nem tartott bűnbánatot - meg-

lkodottságának eredménye saját önzése értelmetlenségének fölismerése és kínzó fájdalma lesz

rhozott lelkek nem tudnak „megtérni”



bűnbánatot tartani, mert az ítélet után éle-tük átkerül egy másik dimenzióba, ahol már a szelleformájában élnek tovább és az időtlenség állapota miatt lényegi változás nem állhat be életükbfeljebb létük valamiféle tudati egymásutániságáról beszélhetünk. Következésképp nem Isten a

ökre elveti magától az embert, hanem épp a dolgok természetes rendjének a kö-

kezménye, hogy az ember az, aki a kárhozat választásával véglegesen elfordul az istentől és eeljesedése lesz annak a földi életben folyamatosan „begyakorolt” állandó elfordulásá-

k, ami a halál után véglegessé és végzetessé válik számára. Az Istentől való végleges elfordulá

rhozat, kínjaiban „érzékletes” szenvedés formájában, büntetésként sújtja a kárhozottakat Bizonrokban irodalmi és művészeti alkotások kedvelt témája volt a pokol kínjainak ecsetelése.

pokol ábrázolásában a művészek szabadjára engedték képzeletvilágukat, hogy ezzel is elriasz-sonyos bűnök elkövetésétől az embereket £ buzgó szándék ugyan dicséretes, de ugyanakkor kögtévesztő képzetek kialakulásá-



08 326

z is vezethet, hiszen a szemlélő könnyen gon-dolhatja azt, hogy ezen ábrázolásoknak a BibliábEgyház tanításában teológiai megalapozottsága is van. A pokol kínjairól valóban nem sokatndhatunk. Annyi azonban bizonyos, hogy a pokolban (ami nem valamiféle hely, hanem inkább

apot) nem Isten bünteti az embert, hanem az ember bünteti önmagát S mivel az örökkévalóságasztás lehetősége megszűnik, a kárhozottak (akárcsak az üdvözültek) csak a döntés szabadságakorolhatják, de véglegesen eltorzult formában. Kínjuk forrása az, hogy véglegesen valamiféle

szat-jó mellett döntött akaratuk, és elvetették az egyetlen igazi Jót, ami az embert egyáltalándoggá teheti, az Istent. Ezt a véglegessé vált meghason-lást mardosó, a tűz égetéséhez hasonlóhoz hasonlítja a Szentírás nyelvezete, mely alkalmazkodik az ószövetségi kifejezési formákhoikor a pokol kínjait a korabeli földi szenvedésekhez hasonlítja (v. ö. gyehenna tüze, ami utalássálem közelében fekvő Hinnon völgyére, ahol egykor a hulladékot és szemetet égették). Valós

eg ide vezethető vissza az a kifejezés is, hogy a kárhozottak „férge el nem pusztul” és „tüzük m alszik” (v. ö. Mk 9,43). Ami a tűz-szimbólumot illeti, azzal kapcsolatban meg kell jegyeznügy a bibliai szóhasználatban ennek sajátos jelentése van. A tüzet az ókori ember a „leglazóbb”

yagi elemnek tekintette, ami al-kalmasnak tűnt a szellemi létforma kifejezésére is. Úgy vélték,űz valamiképpen „túléli”

úlyosabb, a tehetetlenebb elemek létezését a földi világ befejezése után. Az sem lehet véletlen

gy az ószövetségben és az újszövetségben is akárhányszor a tűz vagy a láng az Isten jelenléténzékletes” megnyilvánulásaként szerepel. Amint a bibliai szóhasználatban a víz pusztító ésgváltó jelentést is kaphat (v. ö. özön-víz, keresztelés), hasonlóképpen a tűznek is nem csupán

repe, hogy az Isten gyógyító, megvilágosító jelenlétét érzékeltesse, hanem az is, hogy az Istenzságos ítéletét fejezze ki. Ebben az összefüggésben tehát már könnyebben megértjük azt, hogyért kín a kárhozottak szá-

ra a pokol „tüze”, mert az a „tűz”, ami az üd-vözültek (és nem egyszer a misztikusok) világá-

n az isteni szeretet „perzselő” közelségét ér-zékelteti, a kárhozottak számára úgy jelenik meg, Istentől való önkéntes, szabad elfordulás kínzó, pusztító lángja. Amint a föltámadás dicsőségéüdvözültek boldogságában a föltámadt test is részesül, ugyanúgy a kárhozottak szenvedése —

ámunkra alig felfogható mó-n — testi létükre is kihat. Az Űr Jézus világosan tanítja, hogy a „jók föltámadnak és üdvözülnenoszok föltámadnak és elkárhoznak”

n 5,29). Ebből következtethetünk arra, hogy a kárhozat kínja nem tisztán „lelki” szenvedésbőlsti szenvedésünk képzeleti kiszínezésére azonban az Egyház tanítása nem nyújt szilárd alapot.

m is az a feladatunk, hogy a pokol kínjaitól való rettegés miatt szeressük az Istent és teljesít-süarancsait. Inkább az Úr Jézus figyelmeztetését kell megszívlelnünk, aki bennünket is figyelme



irrasszatok, éberek legyetek, mert nem ismeritek azt a napot, és órát” (Mt 24,42), 328

ikor az Úr eljön, hogy számonkérje tetteiteket.

közben az apostol figyelmeztetését megszívlel-ve „félve és rettegve munkáljuk üdvösségünke

i 2,12), vigasztal az a gondolat, hogy az őszinte bűnbánat a legreménytelenebbnek tűnő helyze

megmenthet bennünket az örök kárhozattól. Ezért imádkozza az Egyház a rózsafüzér-ima kereohászt: „Óh Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tü-

ől, vidd a mennyben lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra”.

„örök haza” felé

közben a keresztény ember végső reményét az örök üdvösségbe helyezi, valójában nem sokat nnyország öröméről, az örök boldogságról. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Szem ta, fül nem hallotta, emberi értelem fel nem foghatja azt, amit az Isten azoknak ígért, akik szer(1 Kor 2,9). Ha ugyanis pontosan tudnánk, hogy milyen öröm és milyen mértékű boldogság v

nnünket, akkor úgy vélnénk, hogy ez a boldogság „nem elég” a szá-

nkra. Amit ugyanis az ember kimerítően ismer, és amit cél gyanánt el akar érni, (és el is éri, únt értéket, melyet birtokol), az csak átme-netileg jelenthet számára boldogságot. Az ember

dogságvágya kimeríthetetlen, s ezért csak Isten fölülmúlhatatlan tökéletességének birtoklá-

ban tud megnyugodni. Isten azonban még az üdvözültek számára is kimeríthetetlen lét-teljessérad. Ami pedig Isten boldogító színelá-

7tósát jelenti az üdvözültek számára, ennek tartalmát az Ür Jézus így foglalja össze a Szentírásavaiban: „Én magam leszek a te nagy jutal-mad” (Jel 22.12).

evilági reménynek mégis szüksége van valamiféle földi támpontra, hiszen ez adja meg az erkt számára a törekvés lendületét, s ez nyújt erőt az áldozatok vállalásához. Az ember nem tudgyakozni olyan javak után, melyekről semmiféle fogalma sincs, s amit már valamilyen formábzőleg nem ízlelt meg. Ha nem látjuk világosan örök célunkat, akkor nem lesz elég erőnk ahhogy az élet kiélezett, nehéz helyzeteiben a múlandó értékek helyett az örök értékeket válasszuk.gítségünkre van azonban itt Jézus tanítása, aki ha kifejezetten nem is tárja föl számunkra részleörök üdvösség teljes tartalmát, mégis fölcsillantja előt-tünk a halál utáni boldogság körvonalai

us föltámadt halottaiból és megőrizte emberi természetét, isteni dicsőségében megszentelve eegész anyagvilágot Újjáteremtette az embert és úgy szólt magáról, mint aki feje az emberiségn



a méltóságot isteni dicsőségében is birtokolja. Ha majd ő felmagasztaltatik - és itt kereszthalföltámadására utal - akkor mindeneket magához vonz. Szent Pál apostol azt tanítja, hogy a hivisztus titokzatos testének tagjai, akiket ugyanaz az éltető Lélek, a Szentlélek hat át Ha pedig ezn, akkor már valamilyen módon itt a földi életünk során is a kegyelmi rendben Krisztushoztozunk. A részesedés formájában, elveszíthetetlen isteni élete jelen van bennünk. Ez az az életöltámadt 308 330

isztusban teljességgel elveszíthetetlen formá-

n lüktet Ha tehát a mennyország „elóízéről”

ólunk, akkor a kegyelmi életről is kell tárgyal-nunk.

us keresztáldozatának érdemeivel nyerte meg számunkra az Istennel való kiengesztelődést, antől való megváltást és ennek gyümölcseként részesedhetünk az Isten éle-tében. A kegyelem seni élet ajándék-jellegét hangsúlyozza, s arra mutat rá, hogy már földi életünkben, ha a megszegyelem állapotában vagyunk, működnek bennünk azok az isteni erők, melyeket a mennyekzágában majdan elveszíthetetlenül birtokolunk. Az Isten kegyelmét sokféleképpen kaphatja mber. Különösen akkor, ha kéri, és ha a kegyelmi eszközöket (szentségeket) felhasználja. Igy az

eni élet hatékonyságát is megtapasztalhatja.

keresztség szentségében mintegy „beöltözünk”

isztusba. „Meghalunk” ennek a múlandó vi-lágnak, hogy így az új teremtés részesei lehessünk

bi szentség mind a keresztség szentségéből meríti hatékonyságát. A bérmálás szentsége megeban, hogy a krisztusi életet hűségesen és állhatatosan, nagykorú keresztény módjára vállaljuk. nbánat szentsége lehető-

teszi, hogyha vétkeztünk, az Egyház közvetíté-

vel, Isten bocsánatában részesüljünk és újra visszanyerjük keresztségi ártatlanságunkat. Az Ol-iszentségben egészen közelről megtapasztal-hatjuk, mit jelent számunkra a mindennapi életbeneinkért meghaló és a megigazulásunkért föltámadt Krisztussal való egyesülés. Ö az élet kény

ki eszi ezt a kenyeret és issza ezt a bort”, az Kriztus testét és vérét veszi ma-gához. Antáldozásban újra és újra lehetősé-

nk nyílik arra, hogy a már itt jelenlevő Isten országa polgáraiként a „megkezdett örök élet”

árásaihoz méltóan éljünk. A betegek szentsé-

a házasság szentsége és az egyházi rend szentsége különleges módon, egy adott élethelyzetbegy életformában segít ahhoz, hogy Krisztus életében részesedjünk és ezt az életet meg is őrizhalálunk után.



szentségekhez való járulás csak akkor gyü-

lcsöző, ha megfelelő erkölcsi cselekedetek is kísérik. Az evangéliumok és az apostoli levelekágosan beszélnek azokról az erényekről, melyeknek elsajátításához, akárhányszor hősiesakorlásához és a hűséges kitartáshoz a szentségi kegyelem segít. Egyszerűbben megfogalmazvgyelmi élet erkölcsi vetülete nem más, mint áz Űr Jézus emberi magatartásának személyi helyekre és adottságokra lebontott újra megélése.

ből is láthatjuk, hogy a kereszténység nem tisztán elmélet, vagy valamiféle ideológia, hanem

nkrét gyakorlati életforma, amely minden ember számára hozzáférhető és ha készségesenyüttműködünk Isten kegyelmével, meg is való-

ható, jóllehet sohasem tökéletes fokon.

Szentírás az erkölcsi erények között az első

yen említi a felebaráti szeretetet, ami elvá-

zthatatlan az Isten iránti szeretettől. Hiszen az Isten iránti szeretet tudja csak kellőképpengindokolni embertársaink személyválogatás nélküli szeretetét, ami még az.ellenség irántiretetre is kiterjed. A felebaráti szeretetnek nincsenek határgi és az ember arra hivatott, hogy 3

2

elebaráti szeretetet Krisztus módjára gyakorolja, aki ellenségeinek meg tudott bocsátani és egé

tének teljes föláldozásáig képes volt szeretni. Csak az ilyen szeretetnek van örök életre szólóéke. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”

n 15,13), és csak ha vele együtt szenvedtünk, részesedhetünk majdan az ő dicsőségében is. Jé-

s látszólagos földi kudarca arra figyelmeztet bennünket, hogy a meg váltás ereje nem feltétlenüső körülmények megváltozásában áll, hanem abban, hogy miképpen tudjuk feldolgozni magunöldi élet szenvedéseit és nehéz-ségeit. A megváltás nem tűntette el a földi élet színpadáról a bűnak következményeit, a szenvedést és a halált. De Krisztus radikális győzelme a gonosz felettetővé teszi a benne hivőnek, hogy mint „szenvedő igaz”, áldozatként ajánlja fel életét az Atyáilyen életál-dozatnak (mégha a legjelentéktelenebbnek tűnő

mában is valósul meg) örök életet biztosító ér-téke van. „A búzamagnak el kell halnia ahhoz, séges termést hozhasson” (Ján 12,24).

Krisztushoz való hasonlóság elóvételezi szá-

nkra a mennyország boldogságát, mert már működnek bennünk az örök élet erői, de még a hani végső kibontakozást várják. A kisgyer-mekben is lehetőség szerint megvonnak a felnőtt em



eni”, vagyis a mennyországba csak az juthat aki oda is akar jutni.

mennyországban az lesz a boldogságunk, hogy kiteljesedik és beteljesedik minden szellemigyódásunk, és e boldogságban a föltámadt test is részesedni fog. Isten boldogító színelátása azenti, hogy megismerjük Istent „úgy, aho-

an van”, de mivel megismerésünk ott i$ emberi természetünknek megfelelő lesz, Isten lényegétámadt Krisztus emberségén keresztül látjuk majd felcsillanni. Vágyaink ‘beteljesedése különzeretet összefüggésében érvényesül majd, ami annyit jelent, hogy egészen ön-magunkra találuyanakkor egészen „ad-ni tudjuk önmajunkat” mások számára anélkül, hogy fennállna annakszélye, hogy valamivel is személyiségünkben megkisebbednénk. A meny-nyek országában máz szükségünk hitre, hiszen mindaz, ami földi életünk során a hit homályába burkolózott, az ottgismert és igazait tudós lesz. Reményre sem lesz szük-ségünk, mert a remény tárgya, az eljö-

ndő, értékes cél már úgy lesz birtokunk, hogy azonosulunk vele anélkül, hogy elveszí-énk egyediségünket Az üdvözültek boldogságának egyetlen tartalma a szeretet, ami a megismzság és az elért jóság elveszíthetetlen birtoklcsa és az azzal való egyesülés. Az üdvözültek a

abadság tökéletes állapotába jutnak, mert véglegesen döntöttek a legfőbb Jó, Isten mellett, s ígym merül bennünk annak lehetősége, hogy va’amiféle nála tökéletlenebbet választhassanak. Azdvözültek serege” nem kö-

mbös a földön, időben itt élő emberek iránt, mert mint Isten gyermekeit szeretik őket ésisztusban közbenjárnak mind a földön vándorló, mind a tisztuló egyház tagjaiért, hogy ők is üd

züljenek. Az üdvözültek nem tudják szeretni, vagy sajnálni a kárhozottakaí, mert ezek nemnylik, hogy bárki is szeresse vagy sajnálja ő-



36

, mivel hiányzik belőlük a szeretet elfogadá-

hoz szükséges alázat

merül még egy utolsó kérdésünk is, hogy „hol” van a mennyek országa. A mennyország nem rt a hely teret és időt feltételez. A mennyország állapot, de nem olyan értelemben, hogy „valamnem abban az értelemben, hogy „Valaki”. A mennyország nem más, mint a föltámadt Krisztusnnyek országa „ott”

n, „ahol” a megdicsőült Krisztus van. Ahol pedig Krisztus van, ott az Atya és a Szentlélek is jen. A mennyország az az állapot, amelyben az ember Krisztussal felbonthatatlan és elveszíthetepcsolatba kerül. Ez, és csakis ez, ami az embert természete szerint és a természetfeletti kegyeldje szerint is tökéletesen boldoggá teheti. S mivel Krisztus-az emberiség feje, egyben az egészágmindenség ura is. Az üd-vözültek Krisztusban nemcsak Istennel, hanem az egészágmindenséggel is a szeretet egysé-

be jutnak. Megtapasztalhatják azt, hogy mit jelent az apostol kijelentése, amikor így fogalmazenne élünk, mozgunk és vagyunk, az ő

rmekei vagyunk” (Ap Csel 17,28). Igy beteljesedik számukra az isteni ígéret, hogy akkor majdten lesz minden mindenben” (1 Kor 15,28).

Végső összefüggésben a keresztény ember cél-ja csak az lehet, hogy szentté legyen. Minden fö

adatát ennek a végső célnak összefüggésében kell elrendeznie és értékelnie. Igy elmondhatja málra készülő Szent Pál szavaival: „A jó harcot megharcoltam, a pólyát végigfutottam, a hitetgtartottam. Most vár rám az igaz élet koronája, melyet megad nekem az 337igazságos Bíró, d

mcsak nekem, hanem mindazoknak, akik örömmel várják eljövetelét” (2 Tim 4.7-8).

ánlott irodalom

szeghy, 1.: Az ember jövője, TKK. Róma, 1981.

ros, L: Mysterium mortis, 4. kiad. Mainz, 1964.

ros, L: Reménybői élünk, Eisenstadt, 1969.



lberitz, P.: Reménység és jövő, Bp. Ecclesia, 1972.

euning, W.: Systematische Entfaltung der eschatologischen Aussagen. In.: MS (Mysterium salköt 882.

l, F.: Az örök élet reménye, Bp. Sz. István, 1974.

l, F.: A teremtett és megváltott ember, Bp. 1972.

eshake, G.: Auferstehung der Toten, Essen, 1969.

eshake, F.: Bemühungen um eine Theologie des Sterbens In: Concilium 1974/4.

mmer, F.: Menschliches Leben, menschlicher Tod. In: Theologie der Gegenwart, 1973/2.

urnet, ].: Das Nein zur Liebe. In: Christus vor uns, 72-83. o.

hner, K.: Zur Theologie des Todes, Quaest disp. 2. Her-der, 1958.

hner, K.: Schriften zur Theologie, II. 222-225. o.

hner-Vorgrimler: KThW 100-102, 225-226. o.

tzinger, ).: Auferstehung und ewiges Leben. In: Dogma und Verkündigung, 312—314.



tzinger, J.: Unsterblichkeit der Seele und Auferstehung der Toten. In: KKD IX. köt 91-157.

tzinger. 1.: Túl a halálon. In: Mérleg 1972. 361. o.

tzinger, /.: A holál és a feltámadás között, In: Mérleg, 1982. 115. o.

st, T.: Die Escathologie in der Theologie des 20. Jahr-hundterts In: Bilanz der Theologie III. k4-315.

hmied. A: Kritik der Endentscheidungshypothese. In: Theologie der Gegenwart, 1977/3.

ucherer, C.: Von Tod und Auferstehung in ■ arztlicher Sicht, In: Orientiérung, 1970/5.

zefoglaló munkák:

hmaus, M.: Katholische Dogmatik

hütz Antal: Dogmatika (az eszkatologiávol foglalkozó ré-

k).

Mysterium solutis”, Benziger, Zürich, 1976. V. kötet.

őd István: Katolikus dogmatika, Bp. Sz. István, 1978.

I. főrész.



lálkozás másokkal 57

Fénylény 60

sszatekintés 66

tár, vagy sorompó 74

sszatérés 79

zlési kísérletek 84

ész életre kiható következmények 89

halál új (Szemlélete 93

hitelesség kérdése 98

párhuzamos helyek 107

Biblia 107

atón 111

Tibeti Halottkönyv 115



mmanuel Swedenborg 117

rdések 123

agyarázatok 143

rmészetfölötti magyarázatok 143Természetes (természettudományos) magyarázatok 144

zichológiai magyarázatok 155

tások 163.

vezetés 174

elemek 178

udás víziója 178

fény forrásai 183

megzavarodott lelkek birodalma j|. 186

rmészetfeletti életmentések , * > 1j3£

let

öngyilkosság 202-

papság reagálása 208]



rténelmi példák 21||

rdések 229;

ilógus 25S5

lék ód é k

elet az elet utan - moody

Documents