jakab obuda tanulmany

8/20/2019 JAKAB Obuda Tanulmany

1/21

1

Jakab Attila

Óbudai katolikusok és zsidók viszonya 1938 és 1944 között

Óbuda

Gál Éva találó megfogalmazása szerint „Óbuda Budapestnek az a városrésze, amely – hamegszakításokkal is – csaknem kétezer éves városi múltra tekinthet vissza, de amely a legváltozatosabbsorsfordulók után jutott el mai arculatának kialakulásáig.”1

Ennek a városi múltnak a kezdetei a római időkre nyúlnak vissza. Az aquincumi katonai tábor ésvirágzó polgári város, amely egyben a római helytartó székhelye is volt, a népvándorlás korábanromvárossá változott. Évszázadok múlva, az Árpád házi királyok alatt (11-13. század), káptalaniszékhely; majd a 14. század közepétől – Ó-Buda néven – a magyar királynék városa. Ezt követően, a török uralom idején (16-17. század), magyar részről kincstári birtok ; lakói református magyarok . Ez időalatt, 1659-től, lett a Zichy grófok családi birtoka, magánföldesúri fennhatóság alatt álló mezőváros.2

A török hódoltságot követően Óbuda csak lassú ütemben népesedett be. 1698-ban ifj. Zichy István gróf50 német családot telepített a városba, elvette a reformátusok templomát, s annak helyén, 1744 és 1749között, felépült a ma is álló Szent Péter és Pál főplébánia-templom. A plébánia már 1698-ban megkaptaaz anyakönyvezés jogát.

A népesség alakulására vonatkozóan fontos momentum az 1738-1739-es pestisjárvány. A korabeliforrások tanúsága szerint ekkor Óbuda lakosságának mintegy a fele (888 személy) elpusztult. 1756-raazonban a lakosság száma ugrásszer űen megnövekedett. Gróf Batthány József pozsonyi kanonoklátogatási jegyzőkönyve szerint a 3677 óbudai lakos több mint 2/3-a katolikus. Ebből adófizető családf ő: 409. A zsidók száma 660.

1766-ban Óbuda visszakerült a kincstár birtokába. Lakói, a 18. században, elsősorban jobbágyok észsellérek voltak, akik egy vagy kétszobás, többnyire szárított vályogtéglából épült, házakban éltek.Ugyanakkor a katolikus plébánia élénk tevékenységet fejtett ki: egyesületi életet és karitászszolgálatot(Institutum Pauperum) szervezett, szülésznőket alkalmazott, iskolát tartott fenn. 1798-ban akatolikusok még döntően német anyanyelvűek voltak; csak havonta egyszer volt magyar prédikáció.

A jobbágykori gazdálkodás (földművelés és állattartás) gyakorlatilag 1880-ig kitartott. A lakosságéletében fő szerep jutott a szőlőművelésnek. Ezek a lakáskörülmények magyarázzák, hogy az 1838 -asárvízben a lakások mintegy 88%-a károsult (52% összedőlt, 19% erősen, 17% kisebb mértékbenszenvedett kárt). Ekkor Óbudának kb. 8 000 lakosa volt.3 A lakosságnövekedésben kétségtelenülszerepet játszott az a tény, hogy gr. Széchenyi István, 1835-ben, az Óbudai szigeten hajóépítő és javítótelepet hozott létre.

1 Gál Éva: „Óbuda helyrajza…”, in Horváth Miklós (főszerk.) – Kaba Melinda (szerk.): Tanulmányok Budapest múltjából XXI, Budapest, 1979, 105.2 Lásd L. Gál Éva, Az óbudai uradalom a Zichyek földesurasága alatt 1659 – 1766 , Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.3 Lásd Létay Miklós, „Árvíz Óbudán”, in Rádi Károly (f őszerk.), Tanulmányok Óbuda történetébő l III, Budapest FővárosIII. kerületének Önkormányzata, Budapest, 1990, 95-102.


2/21

2

A magyar szabadságharc leverését követően Budához csatolták (1849 és 1861 között). 1861-től újraönálló mezőváros; majd 1873-tól az egyesült Budapest főváros III. kerülete lett. Részei: Óbuda, Újlak,4 Császárfürdő.5

Óbuda gazdasági és társadalmi életében jelentős fordulópont a filoxéra okozta szőlőpusztulás (1886-1890). Ez ugyanis a lakosság jelentős részét életforma- és szakmaváltásra kényszerítette. Arról nem is beszélve, hogy komoly elszegényedést eredményezett.

1896-ban Óbudának 72 145 lakosa volt. Hercegprímási rendeletre a vasárnapi katolikus f őmise nyelvea magyar lett. Ez természetesen csak a prédikációra, az imákra és az énekekre vonatkozott.

Elmondható, hogy a két világháború között a III. kerület egyike volt a főváros legszegényebbkerületeinek. Ebben f őleg az játszott szerepet, hogy a pesti oldallal – a késő bbi Árpád-híd hiányában(építése 1939-ben kezdődött; 1950. nov. 7-én adták át) – csak körülményes és kerülő utakon (a Margit-hídon) keresztül volt kapcsolata. A korábban virágzó mezőgazdaság ebben az idő ben már csak alegszűkebb megélhetést biztosította. Nagy volt a munkanélküliség (a kerület téglagyáraiban csakszezonális munka folyt, márciustól októberig6) és a szegénység (a lakosság jó része egészségtelen barakklakásokban élt, és alkoholizmustól szenvedett). Munkahelyeket alapvetően a hajógyártás, atextilipar és az építőanyag-ipar biztosított. Nem véletlen, hogy 1920-ban itt telepedtek meg a szaléziszerzetesek, a Fischer Ágoston (†1918), esztergomi egyházmegyés pap, által az elhagyott iskoláskorúgyermekek számára létrehozott Szent Alajos Házban (Kiscelli-út 79).7 Óbuda lakossága ekkor 46.865f ő volt.8 A lakosság egykori német és szlovák összetevői döntő részben elmagyarosodtak.

Visszatekintve, ezt a korszakot egy mai magyarországi német a következőképpen látja: „A ‛trianonitragédia’ után megkezdődött a multikultúra hanyatlása, azaz a többé-kevésbé erőszakos magyarosítás:‛ha magyar kenyeret eszel, beszélj magyarul’ stb. Állami megbízatást, tisztséget csak akkor kaphatottvalaki, ha német nevét magyarosította. A szüreti mulatságok magyar szimbólumokkal zajlottak, ésegyszerre csak piros-fehér-zöld zászlóval lettek tele a vendéglők is. A különböző nemzetiségiekfolyamatosan magyarrá váltak, eltűnt az utcáról a német szó. A Volksbund (der Deutschen in Ungarn)mozgalom kialakulásával, 1943 – 1944-ben még egy rövid ideig felvirágzott a helyi német kultúra(Volksbund-szervezet is volt Óbudán), a második világháború után azonban végleg eltűnt.” 9

A zsidóság Óbudán

4 Egyházi szempontból is külön egyházközség volt: a Sarlós Boldogasszony Egyházközség (1711 óta anyakönyvezési joggal). Plébánosa 1943-ban dr. Pálfi Lajos; segédlelkésze Gyimesi Gyula. A magyarországi latin és görög szertartásúvilági és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója. Hivatalos adatok alapjánösszeállította Pilinyi Gyula primási tisztviselő 1943. évre, Budapest, 1943.5 Békásmegyer csak 1949-ben, Nagy-Budapest kialakításakor lett a III. kerület része.6 Lásd Kádár József, Óbudai téglagyárak , Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2010. A könyv mellőzi, hogy 1944-ben atéglagyárak zsidó gyűjtőtáborok voltak. 7 http://obudaiszaleziak.hu/lelkeszseg/bemutatkozas.8 Létay Miklós, „A szabadságharc bukásától 1950-ig”, in Kiss Csongor (főszerk.), Óbuda évszázadai, Better Kiadó,Budapest, 2000, 281.9 Fehérvári (Fritz) József, „Óbuda német közösségei a 19– 20. században”, in Hambuch Vendel (szerk.), Németek Budapesten, Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat, Budapest, 1998, 330. A Volksbund -ra vonatkozóan lásd Tilkovszky Loránt, Ez volt a Volksbund: a német népcsoportpolitika és Magyarország 1938-1945, Budapest,1978; Spannenberger (Norbert), A magyarországi Volksbund Berlin és Budapest között, 1938-1944, Budapest,2005


3/21

3

Gál Éva összefoglalója szerint „zsidók az 1710-es évek elejétől éltek Óbudán, de nagyobb arányú beköltözésük csak 1725 körül kezdődött: az összeírások szerint 1725-ben 10, 1727-ben 24 zsidó családlakott a városban, nagyobb részük ekkor csak 1-3 év óta. 1727-ben már volt Óbudán zsidó templom,ugyanazon a helyen, a Lajos utca 163. szám alatti telken, ahol ma is áll a XIX. század elején épültklasszicista zsinagóga. Az első óbudai zsidó templom inkább imaház volt, semmint zsinagóga;létezéséről abból a panaszból tudunk, amelyet özvegy Zichy Péterné tett a birtokot megszerezni kívánómostohafia, Zichy Ferenc ellen, óbudai hatalmaskodása miatt. Zichy Ferenc ugyanis 1727-benfegyveres embereivel rátört Óbudára, és leromboltatta a ‘zsidók oskoláját’ (Judenschull, ahogyekkoriban az imaházakat nevezték). Az incidenst követően a zsidó imaház a földesúrnő engedélyévelhamarosan újjáépült, s 1732-ben már zsinagógaként említették. Ennek helyén épült 1767-ben amásodik, majd 1821-ben a harmadik – ma is álló – óbudai zsinagóga.”10 Ez a maga korában az egyiklegimpozánsabb épület volt.

1770-ben megalakult a Chevra Kadisa (szent egylet), amely elsősorban az időseket támogatta,gondoskodott a halottak rituális temetésér ől, és gondozta a temetőt.

A klasszicista stílusú óbudai zsinagóga felépítése a podóliai származású R. Mose ben Jichak Münz(1750 k. –1831) rabbi nevéhez fűződik (1789-től), aki szembefordult a modernizációs törekvésekkel,mert az „az ő számára a zsidó községek – kimondatlanul – római katholikus mintájú centralizációját jelentette, anélkül, hogy vallási kérdésekben bármit is feladtak volna a hagyományból.”11 Álláspontjának köszönhetően az óbudai hitközség a lengyel konzervatív irányzatot követte.

„A zsinagóga telkén a XVIII. század folyamán a zsidó hitközség más épületeket is emelt: 1772-bentörtént említés az ún. hitközségi házról. 1789- ben a zsidó kórházról, mint régóta fennálló épületről beszéltek. Amikor II. József rendelete értelmében a zsidó hitközséget iskola létesítésére kötelezték,ugyanezen a telken, a zsinagóga és a Duna-part közti részen kellett volna felépíteniük a zsidó iskolát; ahitközség azonban különböző indokok alapján ellene szegült ennek a tervnek (a kórház és a kikötőközelsége miatt egészségtelennek és veszélyesnek tartotta a helyet), s végül elérte, hogy a mai Zichyutca 11. sz. alatti uradalmi épületet – amelyben addig is működött a zsidó iskola – vásárolhassa meg aKamarától és bővíthesse ki erre a célra.”12

Az óbudai zsidók többnyire cseh vagy morva földről származtak. A zsidó közösség 18. századitársadalmi szerepét és jelentőségét tükrözi, hogy a piactér (Lajos utca 158) – amelyet Juden Platz-nakhívtak – tulajdonképpen a zsinagóga mögött feküdt, közel a kikötőhöz. Valójában ez volt a településközpontja. Itt álltak az adózó zsidók középületei ( Fleischbank és Gemein-Haus) és boltjai/házai.Ugyanakkor az újlakiak számára is közelebb volt, mint a kastély előtti Főtér. A Kiscelli utca innen vitt akiscelli dombra.

Komoróczy Géza szerint „az óbudai zsidók nagyobb része házaló volt, kereskedtek nyúl-, kecske-, juh-, marhabőrrel, gombnak való kagylóval, használt ruhával, vásárolták az ócskavasat. Néhányan nagyobbtávolságra gabonát, bort szállítottak. A mesteremberek között volt szabó, varga, szűcs, pálinkafőző,

10 Gál Éva: „Óbuda helyrajza…”, in Horváth Miklós (főszerk.) – Kaba Melinda (szerk.): Tanulmányok Budapest múltjából XXI, Budapest, 1979, 123. Utódja, a hajdani Zichy utcai (ma Óbuda utca 6) Óbudai Zsidó Elemi Iskola 1920 és 1944közötti története feldolgozott (http://www.2b-org.hu/iskola/). Az iskolának helyt adó épületben volt egyébként az Óbudaizsidó Hitközség székháza is.11 A rabbi személyére vonatkozóan lásd Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. I: A középkortól 1849-ig ,Kalligram, Pozsony, 2012, 757-759; itt 758. Münz rabbi sírja az 1922- ben megnyitott új óbudai zsidó temető bejáratánakközelében található.12 Gál Éva: „Óbuda helyrajza…”, in Horváth Miklós (főszerk.) – Kaba Melinda (szerk.): Tanulmányok Budapest múltjából XXI, Budapest, 1979, 123. Lásd még Komoróczy Géza, op. cit., 635-639.

http://www.2b-org.hu/iskola/http://www.2b-org.hu/iskola/


4/21

4

arany- és ezüstműves, könyvkötő.”13 „A Zsidó udvar ( Judenhof), a zsidó üzletek, sör- és bor-kimérésekleginkább, meghatározták a környék jellegét, az óbudai kiskorcsmáknak többnyire zsidó tulajdonosavolt.”14

1775 körül 55 zsidó mesterember működött Óbudán (köztük orvos, patikus, zenész).

1784- ben alapították a Goldberger műhelyt (kékfestő manufaktúra), amely a 19. század közepén (1851-1853) már 135-150 munkást foglalkoztatott. 1856-ban gyárrá alakult át.

1787-ben már 300 zsidó család élt Óbudán, nem zárt negyedben, hanem elszórva.

A zsidó temető távolabb, a Főtéren túl, helyezkedett el. Egészen a 19. sz. végéig a mai Laktanyautcában (a Szentendrei út irányába) volt, amely a 18. század közepéig a város beépített területén kívülesett.

Óbuda elsősorban azért fontos a budapesti zsidóság története szempontjából, mert a grófi Zichy családvédelme alatt itt alakulhatott ki az a zsidó közösség, amely később a pesti zsidó közösséget ismegalapozta. 1805 előtt ugyanis zsidó nem telepedhetett meg Pest városának falain belül. Ebbőlkifolyólag az 1790-es években a pesti zsidók az óbudai hitközség bejegyzett (incorporált) tagjai voltak,ami végül konfliktushoz – és a pesti zsidó közösség önállósulásához – vezetett.15

Azt lehet mondani, hogy Óbudán a betelepülő zsidóság és a betelepített német ajkú katolikus közösséglényegében véve együtt fejlődött a mezővárossal. Annál is inkább, mivel zsinagóga és katolikustemplom gyakorlatilag egymás szomszédságában voltak/vannak.

A minket közelebbről érdeklő időszakban, vagyis a két világháború között , pontosabban 1929-ben, a Magyar Zsidó Lexikon adatai szerint a hitközség lélekszáma 5 500 volt16; adót pedig 1402-en fizettek.Foglalkozásukat tekintve a hitközség tagjai jórészt kereskedők és iparosok voltak, de sokan voltakközöttük vállalkozók, gyárosok és intellektuális pályákon működő egyének is.17 Ebben az időben akerület lakossága 60 000 körül mozgott.

1941-ben Óbuda lakossága 66 529 f ő volt.18

A német utasításra végrehajtott 1944. áprilisi összeírás szerint a kongresszusi irányzathoz tartozóóbudai zsidó anyahitközség kb. 3600 lelket számlált. Ebből kb. 600-an adóztak. A 3 taner ős elemiiskolában 78 diák tanult.19

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy a kerületben állt a Goldberger Textilgyár, ahol kb. ezeróbudai dolgozott. Ezt dr. Buday-Goldberger Leó (1878 – 1945, Mauthausen) irányította, aki születettmagyar nemes és hazafi volt. Ellenezte a cionizmust és a zsidó kivándorlást. Hithű izraelitakénttámogatta mind a vallási előírásokat megtartó szegény zsidókat, mind pedig a óbudai hitközséget. Ifj.

13 Komoróczy Géza, op. cit., 636.14 Uo. 637. A Judenhof a Lajos, Mókus, Kiskorona utcák által körülhatárolva épült ki.15 Lásd Komoróczy Géza, op. cit., 831-834.16 Az óbudai Egyházközségi Tudósító (1925, 1. sz., 10. old.) szerint 5621 zsidó (a lakosság 11%-a) élt 38910 katolikus(75%), 4371 református és 1880 evangélikus mellett.17 http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/ szocikk/13661.htm.18 Óbuda 25 éve, Budapest, 1970, 2519 Komoróczy Géza (szerk.), Magyarországi zsidó hitközségek 1944. április, Budapest, 1994, 2. kötet, 505-507.


5/21

5

Horthy Miklós szintén tagja volt a gyár igazgatói tanácsának. Goldberger Leó 1932-ben a felsőháztagja lett. Óbudán egyfajta főkegyúri patronátust gyakorolt.20

Érdekes módon azonban a fellelhető szakirodalom többnyire mellőzi a jelentős múlttal rendelkezőóbudai zsidóság első világháború utáni történetét, és elsődlegesen a korábbi időszakra összpontosítja afigyelmet.21 Ebből kifolyólag a zsidótörvények és a Holokauszt időszakának óbudai vonatkozásai is jobbára feltáratlanok.22 Pl. a budapesti zsidóság történetének szentelt átfogó munka is inkább a 19.századi történetre fekteti a hangsúly; majd mindenekelőtt budapesti vonatkozásban tárgyalja aHolokausztot.23 Ugyanakkor sokatmondó egy helyismertető tanulmánykötetben a zsinagóga háborúutáni állapotát magyarázó rövid kitétel. „A második világháború végére a templom romossá éselhagyottá vált. A hitlerista népirtást az óbudai zsidóságnak csak ki hányada vészelte át, a megmaradók,úgy látszik, nem tudták az épületet eredeti rendeltetésének visszaadni.” 24 Ebben benne van a teljesfelelősség áthárítás (hitleristák – magyarok nélkül!), valamint az elkendőzés és a csúsztatás. Az óbudaihitközség ugyanis valójában 1958-ig állt fenn önállóan; hiszen dr. Neumann József rabbi (1880-1956)túlélte a vészkorszakot. Mára azonban az egykor virágzó és számottevő nagyságú óbudai zsidóközösség szinte mondhatni nyomtalanul eltűnt.

Az óbudai Szent Péter és Pál katolikus egyházközség viszonyulása a zsidósághoz (a sajtó25 és azegyházi rendelkezések tükrében)

Az óbudai Szent Péter és Pál egyházközség a budapesti katolikus egyházi intézményrendszer 1918-asátszervezése során jött létre; 1919. június 22-én alakult meg, 3100 taggal.26 Feje a mindenkori plébánosvolt (Sagmüller József: 1903 – 1935; Leiner Mihály: 1935 – 194727). Munkáját a képviselőtestületsegítette (100 tag és 32 póttag), amelynek felét a hívők választották, a másik felét viszont hivatalbólnevezték ki. „A képviselőtestület választotta a tanácsot,28 amely az egyházközség adminisztrációs

20 Lásd Létay Miklós, op. cit., 282-284. A gyár történetére vonatkozóan lásd Kállai László, A 150 éves Goldberger-gyár ,Textil-Ipar Újság kiadása, Budapest, 1935; Dr. Geszler Ödön, A 200 éves Budapest PNYV Goldberger Textilmű vek története

1784 – 1984, Budapest, 1984.21 Lásd pl. Kohn Sámuel: „Az óbudai zsidó hitközség a múlt század közepe felé”, Magyar-Zsidó Szemle 8, 1891, 254 – 259;Parczel József: Az óbudai izraelita templom restaurálásának története, Bichler I. könyvnyomdája, Budapest, 1901; Gál Éva:„Adalékok az óbudai zsidók XVIII. századi történetéhez”, Évkönyv 1975/76 , Magyar Izraeliták Országos Képviselete,Budapest, 1976, 101 –121; Idem., „Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században”, Századok 126, 1992, 3 – 34. Az óbudaizsidóság 20. század eleji történetének feltáratlansága nem egyedülálló. Hasonló feltáratlanság jellemzi az óbudai keresztény(katolikus, református, evangélikus) egyházak történetét is a két világháború közötti időszakban. 22 Ennek legjobb példája Horváth Péter, „Az óbudai közösség a II. világháború idején”, in Balázs Sándor (f őszerk.), Óbudaostroma 1944 – 1945, Budapest, 2005, 77-80 („V. A magyarországi és az óbudai zsidóság”). 23 Lásd Frojimovics Kinga – Komoróczy Géza – Pusztai Viktória – Strbik Andrea, A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások,történelem, Budapest, 1995, I. kötet, 62 – 96 (Óbuda); II. kötet, 494 –581 („Pest, 1944, gettó”). Hasonlóképpen Randolph L.Braham (szerk) – Tibori Szabó Zoltán (közreműködésével), A magyarországi Holokauszt földrajzi enciklopédiája. II. kötet: Maros-Torda vármegye – Zemplén vármegye, Park Könyvkiadó, Budapest, 2007, 818-837 („Budapest”). 24

Gál Éva: „Az óbudai zsinagóga”, in Kiss Csongor (főszerk.): Óbuda évszázadai, Better Kiadó, Budapest, 2000, 444.25 Érdekes jelensége a kornak, hogy az egyházi/katolikus sajtó állandó anyagi nehézségekkel küszködött. Lásd pl. Dr. KrayIstván báró, „Katolikus sajtó-apostolkodás”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1935, 4. sz., 9-10.26 1929-ben 21 000 tagja volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem minden óbudai katolikus volt tagja az egyházközségnek,hiszen 1930-ban pl. Óbudának kb. 60 000 lakósa volt.27 Leiner Mihály (Nezsider, 1889. aug. 9) Esztergomban tanult, 1913-ban szentelték pappá. Volt Budaörsön, Udvardon,majd Óbudán (1920-tól) volt káplán. 1915 és 1920 között hittanárként működött Budapesten. Az óbudai Credoegyesületnek, amelyet ő alapított, kinevezésekor 950 tagja volt. Egyébként ő volt a helyi igazgatója a Katolikus

Népszövetségnek; valamint 10 éven keresztül felelős szerkesztője az óbudai Egyházközségi Tudósítónak. Lásd Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1935, 4. sz., 9.28 Óbudai viszonylatban ez 20 rendes és 7 póttagot jelentett.


6/21

6

munkáját végezte. A tanácsnak hivatalból tagjai voltak: a plébános, a káplánok,29 a hitoktatók közüllegfeljebb kettő, a főváros katolikus vallású képviselője, a karnagy és az egyházközségi intézetekvezetői.”30 A hierarchikusan szervezett egyházközség ténylegesen a plébános irányítása és ellenőrzésealatt, a tanácsban pedig helyi szinten is megvalósult az egyházi és a politikai hatalom összefonódása.31 Ebben kétséget kizáróan az játszott szerepet, hogy a templomok és plébániák fenntartási és személyi,valamint a hitoktatás költségeit tulajdonképpen a f ővárosi kegyuraság fizette.

Az óbudai zsinagóga és zsidó közösség közvetlen szomszédságában levő egyházközség 1925 és 1935között önálló, kéthavonta megjelenő Egyházközségi Tudósító-t adott ki, amely híreket éselmélkedéseket közölt. 1935-ben azonban, budapesti viszonylatban központosították az addig külön-külön megjelenő egyházközségi tudósítókat. 1935 és 1944 között tehát egységesen jelent meg a Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója. Ennek felelős kiadója a Budapesti Római KatolikusEgyházközségek Köz ponti Tanácsa volt; főszerkesztője pedig a mindenkori érseki helytartó.32 A felelősszerkesztők az évek során szintén változtak.33 Az egyházközségi tagoknak a lap ingyenes volt. 1940-tőlazonban néhány egyházközség – közöttük az óbudai is – éves előfizetési díjat vezetett be. 1943-tól azegyházközségi híveknek adójuk fejében újra díjmentes lett. A tudósító megjelenési példányszáma80.000, (1941-től) 90.000 és (1942-től) 93.000 között mozgott. Általában egyházi, egyházközségihíreket, nekrológokat, viselkedési tanácsokat (templomban, rendezvényeken), lelkiségi írásokat, prédikációkat, valamint különböző rendezvények és programok tájékoztatóit, illetve beszámolóitközölte. Többnyire egyháziak, vagy erősen egyházias, komoly társadalmi pozíciókkal rendelkezőlaikusok (hívők) írtak bele.34 Főképpen vallási és erkölcsi, illetve spirituális tematikájú írásokat közölt.Szemléletében er ősen összekapcsolódott a család és a nemzet. A vizsgált időszakban mindvégig jelentős problémát jelentett a hitélet alacsony minőségi színvonala, valamint a válások és a vegyesházasságok folyamatosan emelkedő száma. 1935-ben pl. Mészáros János érseki helynök arról kesergett,hogy „hogy íme 15 esztendő óta úgynevezett keresztény kurzus van Magyarországon és… mégsemlettek csekélyebbek a bajok. (…) Hiszen éppen abban volt a baj gyökere, hogy sokaknak lelkében,akik a fórumon hangosan emlegették a keresztény jelszavakat, puszta jelszóvá lett a kereszténység,ahelyett, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel megkísérelték volna valóra váltani a keresztény programmot.”35

Az egyes egyházközségeknek a külső és belső borítón nyílt lehetőségük a sajátosan lokális üzenetek,információk közlésére (pl. plébános üzenete, istentiszteletek sorrendje). Ebből a szempontból rendkívültanulságosak ezek a helyi közlések, mert lényegében nyilvánvalóvá teszik, hogy az egyházközségszellemiségét és arculatát tulajdonképpen a plébános határozta meg. Az óbudai katolikus közösségnek azsidósághoz való viszonyulása tehát mindenképpen megjelenik ezen a médiafelületen. Ezt egészítik ki

29 1937/38-ban Juhász Béla, Draskovits Károly, Lehmann Imre. Lásd A magyarországi latin és görög szertartású világi és szerzetes római katolikus papság névtára és az országos hivatalok útmutatója. Hivatalos adatok alapján összeállította PilinyiGyula primási tisztviselő 1937/38. évre, Budapest. Az 1943-as névtár szerint (op. cit.): Békés Antal, Selmeczi KovácsLászló.30

Lőrincz Zsuzsa, „Adatok a katolikus egyház társadalomszervező tevékenységéhez Budapesten (1919–1944)”, inTanulmányok Budapest múltjából XIV. (Budapest várostörténeti monográfiái, 22), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961, 585.31 Lásd pl. Petrovácz Gyula országyűlési képviselő és egyben a herminamezői egyházközség alelnöke. 32 dr. Mészáros János (1935 – 1940), dr. Hamvas Endre (1940 – 1944), Witz Béla (1944).33 dr. Czapik Gyula (1935 – 1939), Molnár Frigyes pápai kamarás (1939 – 1943), dr. Kosztolányi István hitoktató,szakfelügyelő (1944). 34 Pl. Szendy Károly, Budapest polgármestere (1934-1944), „Krisztus és a gyermek”, Budapesti R. K. EgyházközségekTudósítója 1935, 3. sz, 1-2; Dr. Németh Péter, kir. törvényszéki tanácselnök, „A vallásos nevelés fontossága aveszélyeztetett fiatalkorúaknál”, uo. 5-6.35 Mészáros János dr. budapesti érseki általános helytartó, „Reform!... Reform!...”, Budapesti R. K. EgyházközségekTudósítója 1935, 2. sz, 2. Kiemelés tőlem.


7/21

7

az egyházmegyei körlevelekben (Circulares litterae36) foglaltak. Mindkét esetben nem csupán az afontos, ami megjelenik; hanem az is, ami mai történeti ismereteink fényében hiányként, elhallgatáskéntértékelhető. Harmadik forrást jelentene/jelenthetne az óbudai egyházközség Historia Domus-a,amennyiben a jelenlegi plébános engedélyezné annak tanulmányozását. Erre azonban egyelőre nincslehetőség, mert a hivatalos álláspont szerint az abban foglaltaknak nincsen történeti értéke. A korabeli(keresztelési és házassági) egyházi anyakönyvek pedig, személyiségi jogi aggályok miatt, jelen pillanatban hozzáférhetetlenek.37

A nyomtatott források alapján nem annyira az egyszer ű hívők,38 hanem elsősorban a budapesti egyháziés a különböző egyházközségi „elitnek” és vezetésnek a zsidósághoz való viszonyulása, a zsidósággalszembeni magatartása tárható fel. Ennek jobb megértését segíti az a kép, amely az esztergomiegyházmegyei iratokban a zsidóságról körvonalazódik, a hangvétel, ahogy az egyházi felső vezetés azsidókról ír. Óbudai viszonylatban mindez azért jöhet számításba, mivel a körlevelek és a tudósítók ahelyi magatartást is meghatározták és alakították.

Ebben a vonatkozásban – és a vizsgált, 1938 – 1944 közötti, időszak szempontjából – fontos SerédiJusztinián 1938. évi nagyböjti főpásztori szózata (77. sz.; kelt 1938. febr. 15), amelyet Jézus Krisztusistenségének szentelt, és amelyet a böjt első vasárnapján kellett felolvasni a szokásos szentbeszédhelyett. A faji elmélet ellen nagyon sajátságosan érvel: „Kedves Híveim! Kaifás azért ítélte halálraJézust,39 mert Isten Fiának mondta magát. Ma pedig sokan azért szeretnék száműzni, mert ember ésmint ilyen egy népnek tagja volt. Botránkoznak az ő zsidó voltán és ellenszenvüket, gyűlöletüket azsidó néppel szemben az ő személyére is átviszik. Feledik, hogy a zsidó népnek nemcsak hibái voltak,hanem nagy szentjei is: a legtisztább asszony, a Boldogságos Szűz Mária; a Megváltó hűségeselőhírnöke, Keresztelő Szt. János; továbbá azok az egyszerű becsületes halászok, kik mint apostolok azigazság szolgálatában elhagyták atyjukat, anyjukat, házukat, hazájukat, sőt feláldozták életüket. 40 Feledik, hogy bár Krisztus test szerint Dávid király családjából származott, a zsidó nép nyelvét beszélte és annak szokásait gyakorolta, azonban minden emberi tulajdonságot minden bűntől ésesetleges faji gyarlóságtól menten istensége fényében felmagasztosítva ragyogtatott ,41 úgyhogyövének érezheti és érzi is őt minden nép, akár sémi, akár árja, akár f ekete, akár sárga, akár magyar, akárfrancia! Makulátlan jelleme mindenkinek eszménykép, tanítása mindenki számára érthető és éltető, jósága mindenkinek szívéhez szól.”42 Ebből az egyszerű hívő – a korszellemnek megfelelően, és aztmintegy erősítve – három nagyon egyszerű tanulságot vonhatott le:

1) a zsidók felelősek Jézus haláláért (lásd Kaifás); 2) gyakorlatilag már Jézus kora óta létezik az ún. zsidó „faji gyarlóság”; 3) mivel ettől Jézus ment maradt, értelemszer űen a keresztény is mentes tőle.

36 Circulares litterae dioecesanae Anno… ad clerum archidioecesis strigoniensis dimissae , Typis Gustavi Buzárovits,Strigonii.37 A plébánia álláspontja az, hogy nincsen helyi levéltára. Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy a 250 éves az Óbudai

Szent Péter és Pál F ő plébániatemplom (Budapest, 1999) c. kiadvány 18. századi dokumentumokat, (89-97. old.), illetve plébániai könyvtárat (107) említ, ahol pl. 19. századi jegyzékeket őriznek.38 1938-ban a következő óbudai egyházközségi egyesületek működtek: Credo (1939-ben már közel 1000 taggal),Oltáregylet/Oltáregyesület, Dolgozó Leányok, Középiskolát végzett leányok egyl. (KLOSZ), Keresztény Ifjak OrszágosEgyesületének óbudai csoportja (KIOE), Egyházi énekkar, Cserkészek, Egyházközségi Munkás-szakosztály (EMSZO),Zita-kör. Jelenleg maguknak az esetlegesen meglevő iratanyagoknak a felkutatása sem egyszer ű, ami mind a kérdésfeldolgozatlanságára mutat rá.39 Ez természetesen nem felel meg a valóságnak.40 Vagyis senki olyan zsidó „szent”, aki közvetlenül ne kötődne Jézushoz.41 Kiemelés tőlem.42 Litt. Circ. 1938, 9.


8/21

8

Tekintettel arra, hogy a gyarlóságnak a mibenlétét a f ő pásztori szózat konkrétan nem határozta meg,minden hívő azt érthetett alatta, amit akart.

Ehhez a nagyböjti katolikus főpásztori körlevélhez kapcsolható, és mindenképpen Serédi hercegprímászsidókkal kapcsolatos álláspontjára mutat rá, az 1938. december 12-én keltezett 5357. sz. latin nyelvű,és „a zsidók megkereszteléséről” ( De baptismo Judaeorum) szóló instrukció, amely egyértelműen belsőegyházi közlésnek minősíthető.43 Az irat arra a helyzetre kínált eligazítást, hogy az 1938. május 29-énéletbe lépett első zsidótörvény (XV. tc. „a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”) következtében megnövekedett a megkeresztelkedni akar ó zsidók száma. A szöveglényege, hogy a hercegprímás pontosan tisztában van azzal, hogy a keresztség iránti érdeklődés/vágyebben „az ellenséges időkben” nem csupán az örök üdvösség céljából, hanem a földi megmenekülésreményében is fakad. Álláspontja szerint azonban ez nem lehet elégséges ok arra – sőt mondhatni„szentségtörő és igazságtalan” – , hogy a keresztség kiszolgáltatása előtt mellőzzék a szándék megfelelő vizsgálatát, illetve az alapos felkészítést. Felnőttek esetében ez három hónapon keresztül heti kétalkalommal legalább egy-egy órás hitoktatást kell, hogy jelentsen, amit a plébános, vagy annakmegbízottja, tart. Ennek célja a hit igazságainak megtanítása. Ugyanakkor a hercegprímás azt isleszögezi, hogy az ordinárius engedélye és az állami törvényi feltételek teljesítése nélkül semmiképpennem szabad kiszolgáltatni a keresztség szentségét. Egyúttal vizsgálni kell a keresztséget kérelmezők házas állapotát is. Házassági akadály fennállása esetén szintén nem szolgáltatható ki a keresztség. Arrólnem is beszélve, hogy figyelemmel kell kísérni az újonnan megkeresztelkedetteket.44

Ugyancsak Serédi hercegprímásnak a zsidókkal kapcsolatos álláspontját tükrözi az 1939-es f ő pásztorinagyböjti körlevél is (kelt 1939. febr. 12-én), amelyben a f ő pap már nem Kaifásnak – mint egy évvelkorábban – , hanem meglepő módon Pilátusnak tulajdonította Jézus halálra ítélését. Azt azonban nem bírta megállni, hogy a zsidók felelősségét ki ne domborítsa. „Mikor a nagyböjt folyamán a keresztútszertartását végezzük, gondolkodóba ejt és megrendít bennünket az első stáció, hol Pilátus halálra ítéliJézust és ugyanakkor kezét mossa mondván: ‛Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől.’ (Mt 27,24)Mire a zsidók felkiáltanak: ‛Az Ő vére mirajtunk és a mi fiainkon!’ (Mt 27,35) Pilátus, a kemény pogány, el akarta magától hárítani az ártatlan vér kiontásáért a felelősséget, ellenben a zsidók nagykönnyelműen vállalták azt!”45

A nagyböjti pásztorlevél az Imrédy-kormány által 1938. december 23-án a parlament elé terjesztettmásodik zsidótörvény meghatározta társadalmi és közéleti légkörbe illeszkedik azt tükrözi. Meglepő,ahogy a hercegprímás a zsidók Jézus halálában játszott k ollektív felelősséggel magyarázza a zsidókévezredes megpróbáltatásait, és – mintegy prófétai előrelátással – figyelmezteti katolikus híveit azesetleges beláthatatlan következményekre. Szomorú, hogy néhány hónap múlva, a törvény felsőházi

43 A körlevelekben f őleg a kinevezések, elhelyezések, előléptetések, elhalálozások szerepelnek latin nyelven. 44 „Judaei magno in numero his diebus baptismum appetunt. In quo desiderio suo certe adversis temporibus quoquemoventur, conantes non solum aeternam, sed potius temporalem salutem quoque suam et filiorum securam reddere. Tamenimpie et iniuste agunt, qui ex defectu fiduciae eos omnes sine exceptione repellunt aeque ac illi, qui praevio examine

intentionis et solida instructione praetermissis, eis bapismum conferre properant. Pro norma habeatur cum caritate omnesqui converti cupiant esse excipiendos; dein probationi saltem trium mensium subiiciendi sunt adulti, quo tempore perhebdomadam saltem bis per integram horam a parocho vel eius vicario in veritatibus ctechismi sunt instruendi. Baptismusne administretur ante adeptam permissionem Ordinarii et impletas legis civilis conditiones. Invigilandum insuper est et inrecursu ad Ordinarium speciali mentione dignum, validum-ne vel saltem sanabile-ne sit matrimonium, in quo candidati ad

baptismum vivunt. In casu contrario enim, e. g. si impedimentum ligaminis inter consortes existit, baptismi sacramentumconferri non potest. Eos autem, qui putant judaeorum matrimonium post baptismum coram Ecclesia denuo iniri et sicconvalidari debere, edocemus, hanc suam opinionem erroneam esse, cum tale matrimonium ex lege naturali validum sit etipso baptismo suscepto ad sacramenti dignitatem elevetur. Monemus tandem Ven. Clerum, ut curam specialem conversisimpendere post baptismum quoque continuet. Strigonii, die 12. Decemberis 1938.” Litt. Circ. 1938, 59. 45 Litt. Circ. 1939, 9.


9/21

9

megszavazásának pillanatában (1939. április 28-án) Serédi hercegprímás már nem emlékezett a sajátfigyelmeztetésére – és megszavazta a törvényt!

„Egy rossz és végzetes hatású törvény megszavazásánál felelősséget kell vállalniok nemcsak a törvényalkotóinak – írta Serédi 1939 februárjában – , de minden egyes törvényhozónak, aki azt megszavazza,sőt azoknak is, akik a szavazástól elmaradnak és így távolmaradásukkal a törvényt érvényre jutnisegítik; hogy az istenellenes törvényekért felelősek nemcsak a törvényhozók, hanem az egyes választókis, akik az ily törvényhozókat tudva és akarva szavazatukkal mandátumhoz juttatják, arra a polgárokkeveset gondolnak.”46

„Örökérvényű elrettentő példája a kollektív (társas) felelősség hiányának a zsidók esete, kik Krisztusfelfeszítését követelték! Mivel sokan voltak, azt hitték, hogy az Istengyilkosság felelőssége megoszlikköztük és így alig érezhető semmivé lesz, miért is bátran kiáltották: ‛Az Ő vére mirajtunk és a migyermekeinken!’ És a bekövetkezett szörnyű bűnhődés, azaz Jeruzsálem pusztulása, a zsidó népnek avilágon való szétszóratása és sok szenvedése bizonyította, hogy a társas felelősség bizonyos értelembenfokozott felelősség, mert abban nemcsak a mi egyéni javunk és üdvünk, de sok embertársunk, kortársakés utódok, néha egész nemzetek és országok java és üdve forog kockán.”47 (12-13. old.)

1939. május 11-én pedig Serédi hercegprímás már a „zsidó szülőkkel megkeresztelkedett gyermekekvallásoktatásáról” rendelkezett (3008. sz.): „Tudomásomra jutott – írta – , hogy vannak tanulók, kikzsidó szüleikkel együtt keresztelkedtek meg és, jóllehet gyámhatósági engedéllyel katolikus vallásbanvolnának nevelhetők, mégis tovább járnak zsidó hittanra. Elrendelem tehát, hogy olyan esetben, mikora szülőkkel együtt a gyermekek is megkeresztelkednek, a keresztelést végző lelkész hivatalos értesítéstküldjön a keresztelés megtörténtéről az illetékes hitoktatónak vagy hittanárnak is. Ugyanakkorszorgalmazni kell a gyámhatósági engedélyt a gyermekek áttéréséhez és annak megtörténtét az iskolaihatóságnál jelenteni kell.”48

Az egyházmegyei vezetés, vagyis az esztergomi érsek, álláspontjának fényében kell tehát értékelnünkaz egyes budapesti egyházközségek (összesen 43) magatartását, zsidósághoz való viszonyulását. Ezekátfogó és összehasonlító vizsgálata egy további kutatás tárgyát képezheti, annyit azonbanmindenképpen érdemes megjegyezni, hogy vitathatatlan a helyi plébánosok szerepe. Ebben avonatkozásban mindenképpen érdekes az újonnan kinevezett óbudai plébános, Leiner Mihály, 1936-os beköszöntő írása: „Tartsatok ki szilárdan, rendületlenül Kedveseim, a pásztorotokhoz való bizalomban,mert ő ígéri nektek, hogy hűséges, lelkiismeretes, jó plébánostok akar lenni: a kicsinyeknek vezetője éstanítója, a felnőtteknek támasza, megmentője és irgalmas szamaritánusa, a tévelygőkkel és afélrevezetettekkel szemben.”49 A hangnem és a tartalom együttesen világosan mutatják, hogy az óbudaiegyházközségben a plébános volt a meghatározó személy. Ez egyébként abból a tájékoztatásból iskiderül, amely Ft. Leiner Mihály pappá szentelésének 25-ik évfordulójáról ad hírt. Eszerint a plébános„szeretettel meghívott 300 szegényt ebédre. Az altruisztikus egyesületeknek pedig pénzadományokatfolyósított.”50

Leiner plébános beköszöntő jével egy idő ben jelenik meg az óbudai egyházközségi tudósító hátsó külső borítóján a felhívás: „Vásároljunk keresztény kereskedőknél”, amely a vállalkozások névsor ának éshirdetéseinek fejléceként szerepel. A továbbiakban (az évek folyamán) ez következetesen ott szerepel

46 Litt. Circ. 1939, 12.47 Litt. Circ. 1939, 12-13.48 Litt. Circ. 1939, 34.49 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1936, 1. sz. Az óbudai tudósító első belső borítója. 50 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1938, 2. sz. Az óbudai tudósító első belső borítója. Az írás címe „Jubileum”.


10/21

10

majd a hátsó borítón (hol kint, hol bent). 1941-ben pedig ez kiegészül a többnyire a tudósító hátsókülső borítóján szereplő hirdetések fejlécében megjelenő felhívással: „Pártoljuk a katolikus cégeket”. Mindez semmiképpen nem vonatkoztatható el attól, hogy a zsidótörvények idején óbudai kereskedések(pl. Pöhm cukrászda, Menzer élelmiszerbolt) kiteszik a „Zsidókat és kutyákat nem szolgálunk ki”feliratokat.51

A változatos helyi sajátosságokat megjelenítő többi egyházközségi tudósító ismeretében nyugodtankijelenthető, hogy az óbudai tudósító „keresztény” fogalma – egyébként a kor mentalitásávalösszhangban – faji kategóriát jelent; a zsidó ellentéte.52 Ez egyébként egyáltalán nem jellemző azegyházközségi tudósítók többségére. Nem mindegyik közölt ugyanis hirdetéseket; amelyik igen, azvagy felhívás (keresztény vonatkozás) nélkül tette, vagy pedig többnyire az egyházközségi, illetve akatolikus kereskedők és iparosok támogatását szorgalmazta.53 Pl. a Krisztinavárosi vagy VárosmajoriEgyházközség tudósítója, hátsó külső borítóján ilyen felhívás olvasható: „Pártoljuk egyházközségünkkatolikus kereskedőit és iparosait!” (1936-ban, 1937-ben). Érdekes módon az ugyancsak 3. kerületiSarlós Boldogasszony Egyházközség tudósítója hátsó külső borítóján szintén egy faji kategóriásfelhívás olvasható: „Támogassuk a keresztény kereskedőket és iparosokat!” (1940-től a támogatástfelváltja a „Pártoljuk”). Mindez kétségtelenül összhangban van az óbudai nagyon jelentős zsidóközösséggel. De még ez sem mondható törvényszer űnek, mert akkor a terézvárosi egyházközségben ishasonló szellem kellett volna, hogy uralkodjon. A terézvárosi vagy erzsébetvárosi egyházközségitudósítók azonban nem ezt tükrözik.54 Arról nem is beszélve, hogy a „keresztény” faji kategóriahiányzik a másik 3. kerületi, a Kövi-Szűz Máriáról nevezett (Szentendrei-út 111), egyházközségitudósító felhívásából (1936, 1. sz., hátsó külső borító), amely elsősorban a filatori mezők munkáslaktavidékének pasztorációját látta el; és távolabb esett az óbudai zsidó közösségtől: „Felkérjük azegyházk özség kisiparosait és kereskedőit, hogy az Egyházközségi Tudósítóban minél többenhirdessenek. Ezáltal támogatják az Egyházközségi Tudósítót, erősítik önmagukat és szolgálják a kat.tábor egységét. Egyházközségi hívek, egyházközségi kereskedőknél vásároljatok, egyházközségikisiparossal dolgoztassatok!”55

Ebben az időben Leiner plébános munkáját az ó budai egyházközségi tanács segítette, amelynekösszetétele a következő volt (egyházközségi tudósító 1936, 3. sz., hátsó belső borító):

Világi elnök: dr. Botzenhardt János, m. kir. kormányfőtanácsos, örökös th. biz. tag. Alelnökök: dr. Hanthy-Haidekker János, kerületi elöljáró; dr. Kuncze Lajos ügyvéd, th. biz. tag.Titkár: Pataky Dezső egyházi karnagy. Ellenőr: Kirch Károly ny. banktisztviselő.

51 Gulyás Miklós, Óbudai utcák , Noran, Budapest, 2007, 65. Lásd még www.nepszava.hu/articles/article.php?id=563270(2012. június 25).52 Ezt az értelmezést támasztja alá Mészáros érseki helynök írása is, aki a liberalizmus kritikája kapcsán „keresztény” és„nem keresztény” (vagyis zsidó) kategóriákban gondolkodik. Dr. Mészáros János, „Wolff Károly küldetése és hagyatéka”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1936, 3. sz., 5-7. A kérdésre vonatkozóan lásd Gergely Jenő, A Keresztény Községi (Wolff-) Párt , Gondolat Kiadó – MTA – ELTE Pártok, pártrendszerek, parlamentarizmus kutatócsoport, Budapest,

2010.53 Pl. 1937-ben a Soroksári-úti vagy a Belvárosi Egyházközség tudósítói.54 További kutatás tárgyát képezheti mind a terézvárosi, mind az erzsébetvárosi egyházközség, amelyek a pesti zsidóságlakóterületének tőszomszédságában fejtették ki a tevékenységüket. Mind 1937-ben, mind 1941-ben pl. az ErzsébetvárosiEgyházközség tudósító ja hátsó külső borítóján ez a felhívás olvasható: „Katolikus csak katolikus cégnél vásároljon!”Érdekes módon a budapesti katolikus egyházközségek helytörténetének tudományos igényű feldolgozása eddig semmilyenformában nem történt meg.55 1938-ban ezt a felhívást felváltotta a „Pártoljuk a katolikus iparosokat és kereskedőket!” felszólítás, de már a 4. számtólvisszatértek az eredetileg megfogalmazott felhíváshoz. 1937/38-ban Peisz Lajos volt az egyházközség lelkésze; 1943-ban

pedig Merva László és Juhász János. Egy jövő beni kutatás tárgya lehet/lehetne a három 3. kerületi egyházközség (SzentPéter és Pál, Sarlós Boldogasszony, Kövi-Szűz Máriáról nevezett) átfogó összehasonlító vizsgálata.


11/21

11

Káplánok: dr. Reimann Özséb, László József, Draskovits Károly.Ebből világosan körvonalazódik az összefonódás a korabeli társadalmi elit és a helybeli egyháziirányítás között. Nem meglepő tehát, hogy az alsóbb néprétegek nem érezték magukénak az egyházat;elidegenedtek tőle. Ezt kiválóan tükrözi Schuszter Antal magdolnavárosi plébános írása; s a helyzetnem nagyon lehetett más sem Óbudán, sem pedig a többi budapesti egyházközségben: „Böjtről van szóa hittanórán. Az én kis diákom feláll és ez a megjegyzése: ‘Az én anyukám azt mondta, mit törődnek a papok azzal, hogy mi fő a szegény ember fazekában? A böjtöt tartsák meg a papok és az apácák.”56

Amennyiben Serédi hercegprímás 1938-1939-es körleveleiben – még ha igen visszafogottan ésfoghíjasan is, de – érzékelhető a zsidótörvénykezés problémája, addig ebből a Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítójának olvasója alig érzékelt valamit. Elsősorban azért, mert az érdeklődésközéppontjában a kettős szentév állt (1937. május 23-tól 1938. december 3-ig). Ekkor került ugyanismegszervezésre a 34. Eucharisztikus Világkongresszus, valamint a Szent István Jubileumi Év (SzentIstván halálának kilencszázadik évfordulója okán). Ezek kapcsán minden figyelem ahitéletre/hitetlenségre és az erkölcsiségre (vagyis a házasság problémáira) összpontosult. Rendszeresenvisszatér ő aggodalom a vendégek elszállásolása (a lakásfelajánlások csekély száma miatt). Amimeglepő, hogy az egyháziak mellett, politikusok is szükségét érezték a katolikus tanítás kifejtésének!57 Az üzenet azonban csupán a lakosság egy részét érte/érhette el. Ebben az idő ben ugyanis a katolikusegyház alig gyakorolt hatást a budapesti munkásságra, amely távol állt az egyháztól. Ez érvényesültÓbudán, a főváros egyik legelhanyagoltabb kerületében is, ahol pl. olcsó szabolcsi burgonyához és télitüzelőhöz való hozzá jutással igyekeztek növelni az Egyházközségi Munkás-szakosztály (EMSZO)létszámát.58 Különös módon elsősorban a hitélet emelkedésétől, az erkölcsiség javulásától remélték aszociális problémák enyhülését és a társadalmi nyugalom megvalósulását.59

A „zsidók érdésre” való egyetlen nyilvánvaló utalás Huszár Károly volt miniszterelnök egy 1939-esírásá ban jelent meg. Szerinte „nem elég kiszorítani a zsidókat a gazdasági pozícióból és a kultúréletterületéről, ha az üresen maradt helyeket nem töltik be olyan férfiakkal és nőkkel, akiket a szentek éshősök szelleme által megilletve, Krisztus szellemében nem formálják át az egész magyar államot. Nemelég a földet szétosztani, ha azt be nem telepítjük olyan családokkal, amelyekben él a keresztényhagyomány és a nemes erkölcs ereje. (…) Krisztus kell, hogy legyen az emberiség egyetlen vezére ésminden hatalom, mely a földön vagyon, csak Ő tőle származhatik. Amely hatalom nem az istentől vanés nem az Istent szolgálja, az a pokolba rántja az emberiséget. Isten nélkül nincs jogrend, kultúra,állami biztonság, nemzetközi békesség, szociális haladás, családi hűség és szeretet, a gyengéketgyámolító karitász és az egyének önzését fékentartó fegyelem.”60 Megítélése szerint „azt a sok embert,aki csak máznak viseli a kereszténységet, újból át kell itatni a valódi krisztianizmus egyedül üdvözítőszellemével. A csak anyakönyvben szereplő katolikus milliókból öntudatos katolikusokat kell nevelni,akik a vértanúságig eltökélten küzdenek azért, hogy Szent István birodalma ki ne forgattassék asarkaiból s hogy a magyar nép áldozatul ne essék a Sátán gonoszságának és acsarkodásának.”61

Az 1940-es évtől kezdődően a hercegprímási körlevelek szinte semmiben sem tükrözik az országbanzajló politikai és társadalmi folyamatokat. Mintha a magyar katolikus egyház egy nagyon sajátságos, a

56 Schuszter Antal, „Hitoktató és szülő”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1940, 3. sz., 13.57 Lásd pl. Kóródi Katona János volt országgyűlési képviselő, „Budapesten igen sokat kell tenni a katolikus házasságérdekében”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1937, 1. sz., 2; Huszár K ároly v. miniszterelnök, „A kettős szentévés a budapesti katolikusok”, uo., 3-4.58 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1938, 4. sz. Az óbudai tudósító első belső borítója. 59 Bihari Ferenc, „Egyházközségi munkás-szakosztályok”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1937, 1. sz., 13.60 Huszár Károly, „A katolikus férfiak és az idei Katolikus Nagygyűlés”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1939,1. sz., 6.61 Uo., 7.


12/21

12

realitásoktól elvonatkoztató, maga kreálta világban élt volna.62 Csupán a 8199. számú, a„hadkötelezettségi célokra kiállított anyakönyvi kivonatok díjmentességéről” szóló rendelkezés (1940.november 12)63 sejteti, hogy ez mindenképpen összefügg a zsidótörvényekkel, különösen a másodikkal(1939. évi IV. tc.). Hiszen az adott személy, illetve a szülei (tartalékos tisztek esetében a nagyszül ő)keresztelési és házassági anyakönyvi kivonatai alapján döntötték el, hogy az illető honvéd, avagymunkaszolgálatos (1939. évi II. tc.) lesz. Pedig kétséget kizáróan országos viszonylatban lázas keresésindult a származás és felekezeti hovatartozás bizonyítási kötelezettsége miatt. Ez olvasható ki abból az1942-es pannonhalmi f őapáti üzenetből (1942. febr. 25), amelyet az adott évi II. körlevél elejére(283/1942) lilával külön rányomtattak: „Kerestetik, hogy Sas Máriát (Sas János és Mezei v. MezericzkiKatalin leányát) 1830 és 1840 között hol keresztelték meg, illetve Wener János és Sas Mári 1850 és1860 között hol kötött házasságot? A megtaláló jutalma 20 pengő.”64 Hasonló típusú felhívástragasztottak az V. körlevél elejére is: „Bittó Zoltán származása igazolása végett keresi édesanyjának:Rácz Johannának keresztlevelét, aki 1850 – 54 között született. A keresztlevelet, vagy, ha nem találhatómeg, az erről szóló értesítést szíveskedjenek sürgősen /postafordultával/ a pannonhalmi esperesi hivatalcímére megküldeni.” (934/1942; kelt Pannonhalma, 1942. julius 30).65

Ebben a zsidótörvények által meghatározott politikai és társadalmi kontextusban Érdi Lajos óbudaiegyházközségi tanácstag írásában érdekes módon vetődik fel a zsidóság felelőssége a katolikus hitéletés az erkölcsiség problematikája kapcsán. Két évtizednyi nemzeti-keresztény politikai kurzusismeretében döbbenetes olvasni a sirámot. A szövegből ugyanis az hallatszik ki, hogy a fennállóhelyzetért – természetesen a zsidók mellett – mindenekelőtt az érintettek a felelősek. És minden bajnakforrása az, hogy a budapesti városi lakosság jelentős része vasárnap nem jár szentmisére! A szerző szerint „másként volt az a régi jó pátriárkális időben, amikor minden ember reggel felkelt és este gondnélkül lefeküdt! Hétköznap dolgozott, vasárnap pedig misére, prédikációra járt, – amikor éjjeli ésvasárnapi szolgálatok még nem voltak – amikor a lelkipásztor vasárnaponként ott látta szószéke körülaz összes híveit és hatni tudott valamennyire. Ma hány ezren nem tudnak, nem bírnak misére, prédikációra járni, ha még úgy akarnának is! Hánynak kell éppen vasárnap leginkább talpon lenni ésanyagi dolgokkal foglalkozni reggeltől estig. Hány katol ikus ember és cselédlány szol gál zsidóknál,akik csak a legritkább esetben vannak olyan türelmesek, hogy a félórás kismisére elengedjékcselédeiket. Azután ott van a lakásnyomor a maga ezerszeres erkölcsi veszedelmeivel, anagyvárosokban szórakozásként űzött erkölcstelenség; az emberi romlottságból tőkét kovácsolómulatóhelyek, a nőkérdés ziláltsága. Mert ugyan ki merné ma ezt a kérdést azzal a naív mondássalelintézni, hogy a nőnek ‘otthon’ van a helye, amikor hány ezer azon nők száma, akiknek a mai szociálisviszonyok között egyáltalán nincsen otthonuk. Mindezek nyomában azután a családi élet bomlása, aközerkölcsiség süllyedése, a gyermek, a nő, a munkásvilág lelki elhanyagoltsága, amely ezekkövetkeztében előáll. A lelkipásztornak ezekhez a zilált állapotokhoz mérten egyre új és újmesterfogásokon kell törnie a fejét, hogy azokhoz hozzáférjen. Ámde mikor a lelkipásztor amúgy isvalóságos forgatagban áll, a reá várakozó óriási munkahalmaz amúgy is minden idejét igénybe veszi,valóban nem csoda, ha nem jut érkezése az eddig munkába nem vett területek meghódításának még agondolatára sem.”66

62 Az 1941. aug. 18-án kelt rendelkezésében pl. (4202. sz.: „A hívek elhelyezkedése a templomban”) Serédi hercegpr ímás aférfiak és nők különválasztása régi rendjének visszaállítását szorgalmazta. Litt. Circ. 1941, 33.63 Litt. Circ. 1940, 52-53.64 Litt. Circ. 1942, 7.65 Litt. Circ. 1942, 25. OSZK gyű jteménye.66 Érdi Lajos, „Gondolatok az Actio Catholica tanfolyamairól”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1940, 1. sz.Óbudai tudósító első belső borító. Kiemelés tőlem.


13/21

13

A zsidóságnak az ily módon megfogalmazott magatartásával szemben különösen hangzik az a beszámoló, miszerint a zsidó tulajdonban levő Goldberger R.T. 1940-ben karácsonyi adománnyaltámogatta az óbudai katolikus egyházközségi Karitászt.67

Érdi Lajos írásának fényében azonban nem kell csodálkozni azon, hogy Leiner óbudai plébános Máriátteljes mértékben dekontextualizálta és krisztianizálta, mintha soha semmi köze nem lett volna azsidósághoz; azokhoz, akik a plébánia közvetlen szomszédságában éltek. „Valamikor a Messiást váró,bűnök terhe alatt roskadozó föld is ilyen kietlen pusztaság volt. A nagy, 4 évezredes ádventben volt ez – írja –, amikor aztán eljött, kivirult Jessze gyökerének, Áron vesszejének virága, a Boldogságos SzűzMária, a titkos értelmű rózsa, hogy virágba borítsa az emberi lelkeket. Mert mindaz a szép, amely akövetkező keresztény századokban létrejött, mindaz a tisztelet, amely a nők iránt megnyilvánult, mindŐreá vezethető vissza. A lovagoknak Ő lesz eszménye, a nőknek követendő példaképe. Szent Istvánkirályunk is Neki ajánlja fel országát. Ettől kezdve Ő a mi Nagyasszonyunk , országunk védelmezője,oltalmazója. Fehér, gyengéd anyai keze jobban megvédi Hazánkat a nehéz vérzivataros századokon átminden ágyúnál, fegyvernél. A szabadság zászlókon az Ő képe van és alatta a felírás: Pro libertate, aszabadságért. – Legkiválóbb embereink, hazafiaink Mária-tisztelők voltak.”68

Nagy Miklós, az Actio Catholica országos titkára, pedig kódolt formában ugyan, de sokak számáraérthetően fogalmazta meg, hogy Magyarország legnagyobb problémája a zsidók és keresztényekengedélyezett házasodási lehetősége. „ A liberális kor családellenes és egyházellenes törvényei felszakították a zsilipet az erkölcstelenség és felelőtlenség áradata számára. Ezek a törvények kivettékaz Egyház kezéből a házasságot, minden faj megmaradásának életfeltételét. Szabad utat nyitottak alelkiismeretlen válásnak és a gyermek üldözésének. Igenis a gyermek üldözésének , mert már az anyjaméhében üldözték a gyermeket, amikor emeletes és címeres iskolákat építettek az üresedő és pusztulócsaládi házak fölé. Felszakították a zsilipet és ömlik, zuhog a szennyes áradat feltartozhatatlanul,törvények védelme alatt a magyar fajba, ebbe az évezred küzdelmeit kiállott népbe, amelyik most isroppant világtörténelmi erők forgatagában keresi jövőjét. Hol van az erős Kéz, amelyik megfojtja ezt aszörnyű vérszívó hidrát? Hol van az erős kiáltás, amelyik Megállj!-t harsog ennek a végzetnek?! Nem adiplomácia erőfeszítései, nem a tankok és repülők ezrei szerzik meg a nemzet jövőjét, hanem az erős éstiszta törvények , az erős és tiszta családi élet.”69

Mindezek után már szinte értelemszer űen következett a harmadik zsidótörvény (1941. évi XV. tc.),amely éppen a „szennyes áradatnak” a „magyar fajba” való zuhogásának volt hivatott gátat vetni. Ez „aházassági jogról szóló 1894: XXXI. tc. kiegészítéséről és módosításáról” rendelkezve egyszer űenmegtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötést és a nemi kapcsolatot. A keresztényegyházfők azonban ezt a törvényt már nem szavaz(hat)ták meg, mert egyértelműen ellenkezett akeresztény házassági joggal.

A r ákövetkező két másik zsidótörvénynek (1942. évi VIII. tc., amely az izraelita felekezetvisszaminősítette „elismerté”; XV. tc. „a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól”) semmifélevisszhangja nem jelent meg az egyházmegyei körlevelekben vagy egyházi tudósításokban.

Ellenben az egyházi felső vezetés magatartásának iránymutató jellege, a bázissal való egyfajtaösszhangja, leginkább az 1942-es (szeptember 4-5 éjjele) Budapest elleni szovjet légitámadást

67 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1941, 2. sz. Óbudai tudósító első belső borító. 68 Plébános, „Május királynője”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1940, 2. sz. Óbudai tudósító első belső borító. 69 Nagy Miklós, „A magyar család drámája”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1940, 3. sz., 8. A szakirodalombóllásd Gianone András, Az Actio Catholica története Magyarországon, 1932 – 1948 (Monográfiák, 1), ELTE BTKTörténettudományok Doktori Iskola, Budapest, 2010.


14/21

14

követően tükröződik. A Katolikus Nagygyűlésen elmondott beszédében Serédi Jusztinián kijelentette:„Mikor hős katonáink a keleti frontokon még saját egyéni életük árán is védik a magyar családok és amagyar nemzet életét: akkor mi, magyar katolikusok idehaza ne engedjük elsikkasztani az életet,melyet Isten a szentségi házasságon keresztül ad az egyednek, a családnak és a nemzetnek!”70 Leineróbudai plébános ennél sokkal markánsabban és egyértelműbben fogalmazott. Szerinte „a világ mamegint két részre szakadt. A sötétség, nyomorúság, butaság és bűn el akarja pusztítani a világosság,tisztaság, szeretet és igazság híveinek a táborát. Rajtunk múlik, hogy Krisztus győz, vagy nagy SzentIstván ezeréves birodalmát is elönti a szenny és gyilkos áradat.”71

Egy számmal korábban dr. Kuncze Lajos óbudai egyházközségi világi elnök (a Budapesti KisipariHitelintézet vezérigazgatója) bemutatkozó írásában fejtette ki álláspontját: „Az orosz szovjet milliókatköltött az istentagadás propagálására és a lakosságának vallási megnyilatkozásait megakadályozta sezáltal alattvalóinak nagy részét hitnélküli gépemberré alacsonyította le. Egy évvel ezelőtt orvulmegtámadta hazánkat, hős honvédeink ezt a támadást visszaverték. Azóta is dicső szövetségeseinkkelegyütt honvédeink az élet és a halál harcát vívják az európai kultúrát és a kereszténységetmegsemmisíteni akaró kommunizmussal szemben. Ebben a küzdelemben a harctéren küzdők és azitthonlévők tökéletes lelki összeforrására van szükség. Ezért szeretettel kérem egyházközségünkminden hívét, mi itthonmaradottak vállaljunk minden megpróbáltatást és lemondást, hozzunk megminden áldozatot a fronton küzdő katonáink érdekében, teljesítsük lelkesedéssel kötelességünket, mertakkor, Isten segítségével győzni fogunk.”72

Összességében véve nem kell csodálkozni azon, hogy 1943- ban a „keresztény” már egyértelműen fajikategóriaként jelent meg. Serédi hercegprímásnak szembesülnie kellett azzal, hogy – egyébkéntteljesen törvénytelenül – a katonai hivatalok a tartalékos tábori lelkészektől is megköveteltékkeresztényi származásuk igazolását. Ennek céljából elvárták tőlük az őseik okmányainak bemutatását, jóllehet az 1942: XIV. tc. 6. §-a mentesítette a keresztény lelkipásztorokat a származásuk igazolása alól(lásd még 1942. dec. 19-én kelt 7212. M. E. I. sz. átirata). 73 Ebben a vonatkozásban sokat mondó azóbudai egyházközségi tudósító egyik kereskedelmi hirdetése: „Óbudán textiláru szükségletétlegjutányosabban Körtvélyessy őskeresztény cégnél szerezheti be. III., Flórián-tér 14.”74

A származás igazolásának kötelezettsége egyébként hatalmas adminisztratív terheket rótt azegyházakra. „A katonai és leventecélokra, továbbá zsidótörvénnyel kapcsolatos igazolás céljaira kértanyakönyvi kivonatok oly nagy tömegét kérik az érdekeltek a lelkészi hivataloktól – írja Serédihercegprímás – , hogy az már rendes lelkipásztori munkájukat is veszélyezteti. Ennek részbenielkerülésére a következő felvilágosításokat és utasításokat adom. Az 1895 utáni adatokra vonatkozólagáltalában nem kötelesek díjmentesen anyakönyvi kivonatokat kiadni. Ez az állami anyakönyvihivatalok feladata. Kivételes eset az, ha az állami anyakönyvi bejegyzéstől eltérőleg katolikus vallású akérelmező, mert közben megkeresztelkedett és e tény az állami anyakönyvekben még nem jegyeztetettfel. Amennyiben e kivételtől eltekintve valaki mégis kér ebből az időből anyakönyvi kivonatot a fenticélokra, az csak a zsinati határozatokban megállapított rendes díjazásért kaphatja meg.” 75 Arról nem is beszélve, hogy idővel mind Németországba anyakönyvi kivonatokat kellett küldeni, mind pedigSzlovákiából anyakönyvi kivonatokat beszerezni.76

70 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1942, 4. sz., 2.71 Uo. Óbudai tudósító első belső borító. 72 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1942, 3. sz. Óbudai tudósító első belső borító. 73 756. sz.: Tart. tábori lelkészek származási igazolása (1943. jan. 20). Litt. Circ. 1943, 3.74 Kiemelés tőlem. Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1942, 4. sz. Óbudai tudósító hátsó belső borító.75 3023. sz.: Anyakönyvi kivonatok kiállítása (1943. április 14). Litt. Circ. 1943, 15.76 Litt. Circ. 1943, 29 (1214. sz.) & 44 (8955. sz.).


15/21

15

Mindezt természetesen egy olyan kontextusban, amikor is a magyar társadalomnak először kellettszembesülnie a háború elvesztésének lehetőségével. 1943. január 12-én ugyanis a szovjet csapatokVoronyezsnél áttörték a magyar védelmi vonalakat, és hetek alatt felmorzsolták a magyar hadsereget.Ennek ismeretében Serédi hercegprímás nagyböjti körlevelének (1943. március 9) vezérmotívumaKrisztus áldozata, aminek nincs köze sem az evangéliumhoz, sem pedig a történeti valósághoz; demagához a keresztény hithez sem! Sőt mi több: úgy beszél err ől a magyar helyzetre aktualizáltáldozatról, hogy a zsidó kifejezést le sem írja! Az esztergomi érsek szerint Krisztus „hazájáért is készminden áldozatra. Legfőbb vágya az, hogy Atyja nevét mint győzelmi zászlót végighordozza az egészvilágon. Földi életében alig hagyta el hazája területét és csak kivételesen szólt közvetlenül más népekfiaihoz, hogy annál több időt szentelhessen a választott nép oktatására. Milyen odaadó gonddalkészített elő mindent Isten előtti meghódolására. A választott népnek szóló jövendöléseket beteljesíti, aszámára adott kinyilatkoztatásokat megvilágítja és kiépíti, csakhogy megkönnyítse annak útját. Aggódószeretetét akkor áruja el a legmeghatóbb módon, amikor keserűen sír népén, hogy istenem beri életénekáldozata hiábavaló volt és nem sikerült az egész közösséget a béke útjára igazgatnia.” 77

A hercegprímás szerint „amikor az emberközösség, a haza gyötrődik nehéz sorsban, akkor a Krisztusnyomdokán járó embernek ezért is az áldozatok egész sorát kell meghoznia. A haza, mint érték, sokbanaz egyén értéke fölött áll. Ha veszélybe kerül, minden fiának össze kell fognia, hogy a fenyegetőromlást elhárítsa. Vegyük ezért egészen természetesnek, hogy a hazáért vagyont, sőt ha kell életünket isfel kell áldoznunk. Jegyezzük meg jól, hogy a népek azért élnek, mert a legjobbak, a legönzetlenebbek,a legerősebbek, a legtisztábbak feláldozzák magukat értük. Amely népnek tagjai hazájukért áldozatothozni nem hajlandók, az már megérett a pusztulásra; ki tartsa u. i. értéknek a hazát, ha saját fiai semtartják annak. A hazájuk sorsát magára hagyó emberek csak későn veszik észre, hogy a haza fájánakledültével az ő levélke életük is megérett a pusztulásra. Viszont, ha nagy önfeláldozással sikraszállnának érette, áldozatukból bátorság nőne ki, az áldozathozás pedig hősökké tenné őket. Bátorrá,hősiessé és ezért győzhetetlenné az a nemzet lesz, amelynek nagy számban akadnak áldozatot vállalófiai.”78

Pedig egy évvel korábban Leiner óbudai plébános a Szovjetunió elleni háborút még egyfajta kereszteshadjáratként látta és láttatta. Szerinte „mi [magyarok] nem a hatalomért, nem zsákmányért és nemhiúsági kérdések miatt vettük vállunkra a háború súlyos keresztjét. A mi véreink kereszteshadbanvonulnak a sötétség, a bűn ellen. A testetöltött és földreszállt pokol rémei fenyegették gyermekeinkártatlan álmát, tiszta mosolyát, templomainkat és családi tűzhelyeinket. A lázadó, bukott angyal, aSátán el akarja venni az embert Teremtőjétől. Láttuk már mézes mosollyal, sima ar ccal lelket rabolni.Most lángszóróval és erőszakos, durva kézzel, vasmarokkal nyúlt az emberiség után. Mi magyarok márismerjük azt a halálos ölelést, – amellyel ‘boldogítani’ akarja áldozatait. Egyszer már találkoztunk veleés nem felejtettük el. Most ismét ott ólálkodott a Kárpátok gerince mögött és leste a pillanatot, amikorlecsap ránk. Az Isten velünk volt, amikor megengedte, hogy jókor észrevegyük a fenyegető veszélyt.Vigyázott ránk, amikor idejében adta kezünkbe a keresztes lobogót és elindított a nehéz úton, hogymegvívjunk a Sátánnal. Testvéreim! Egy háború célja talán soha oly világos és tiszta nem volt, mintennek a mi harcunknak. Emberek még soha nem ontottak vért tisztább, nagyobb eszméért, mint amiértmost a mi drága magyar vérünk hull. Áldozatot soha nem hoztak igazabb ügyért, mint amiért most miáldozunk. Mert ebben a harcban dől el, hogy keresztény marad-e Európa, vagy letörlik gyermekeinkarcáról az emberi vonást és utódaink – ha megmaradnak – állati tudatlanságban és sötétségben olyanmélyre süllyednek, amilyen megdöbbentő mélységbe süllyedt ellenségünk. Ebben a harcban csak mi

77 Litt. Circ. 1943, 6.78 Litt. Circ. 1943, 8.


16/21

16

győzhetünk. Mert a kereszténységen ‘a pokol kapui’ nem vehetnek erőt – mondta Krisztus. Azért,testvérem, – vedd fel a keresztet! Vállald a keresztet áldozatos lélekkel, áldozatosan és rendíthetetlenhittel. – Velünk az Isten, az igazság. Vedd fel a keresztet, tartsd magasra, ha vérzik is a szíved. Ne légymost kicsinyes, felejtsd el a saját áldozatodat, amikor annyi ezer áldozat ostromolja az Istent. Nyujtsdfel engesztelésül és váltságul a bánatodat az ég felé. Vedd fel a keresztedet szenvedő, síró testvérem és‘e jelben győzni fogunk’.”79

1943-ban azonban a győzelem reménye elkezdett szertefoszlani! 1944. március 19-én a német csapatokmegszállták Magyarországot, április első napjaiban pedig a szövetségesek elindították a bombázásokat.S miközben a hadműveletek elérték az országot, kezdetét vette a „belső ellenség”-nek tekintett zsidóságelleni háború. Ennek célja a zsidók kirekesztése, elszigetelése, tulajdonuktól való megfosztása volt.Különös világ volt kialakulóban, amiből valamelyest megsejtetnek a katolikus egyházi források .

1944: a Holokauszt és az óbudai katolikus egyházközség

Amennyiben a magyarországi és a budapesti/óbudai katolikusok eligazítást, útmutatást vártak azegyházi vezetéstől azt semmilyen formában nem kapták meg. Serédi Jusztinián hercegprímásnak nemvolt szava a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók vonatkozásában (a Sztójay-kormány 1.540/1944.M. E. sz. rendelete; április 5) miközben aggódott a német gyermekek lelki-erkölcsi nevelése miatt.1944. április 15-én rendelkezett a „birodalmi német gyermekek valláserkölcsi nevelése” kapcsán (2216.sz.): „A Magyarországon nyaraló birodalmi német gyermekek több papja és számos szülője felkérésé refelhívom a lelkészkedő papság figyelmét a birodalmi német gyermekek lelkipásztori gondozására.Kívánatos, hogy az iskolaköteles gyermekek a tanítási idő alatt akár a templomban, akár máshelyiségben vallásoktatásban részesüljenek. A német birodalmi törvény szerint a gyermekekvalláserkölcsi neveléséről 12 éves korig a szülők határoznak. 12 -14 éves korig még szintén a szülőkhatároznak, de a gyermeket is megkérdezik, hogy hajlandó-e hitoktatásra menni. 14 éves korától márcsak a gyermek határoz. Most nagyrészt katolikus vallású német gyermekek vannak az országban ésremélhető, hogy adott esetekben a nyaraltatási akció vezetősége nem fog nehézségeket támasztani. Aszülők álláspontját a lelkipásztorok a vendéglátó szülők révén könnyen megtudhatják.”80

A vidéki zsidóság deportálása idején, illetve azt követően Serédi legfőbb problémája egyrészt akatekumenek nyilvántartása ( Liber Catechumenorum)81, másrészt a „hiányos anyakönyvi űrlapokhasználatának” tiltása volt (5096. sz.; 1944. július 3): „Ismételten előfordult, hogy egyes plébániák afőegyházmegyei hatóságnak, illetve más egyházi és világi hatóságnak hivatalos használatra olyannegyedíves űrlapra kiállított anyakönyvi kivonatokat küldtek meg, amelyek nem tüntették fel azanyakönyvben található összes adatokat. Ezeknek a hiányos és így szabálytalan kivonatoknak hivataloscélra való kiállítását, illetve ezeknek az űrlapoknak használatát ezennel megtiltom.”82

Szintén nagyon tanulságos olvasmány Witz Béla prépost, általános érseki helytartó, beköszöntő írása,amely nagyvonalúan átsiklik a zsidóságot sújtó rendelkezéseken, a vidéki magyar zsidóságdeportálásán, és kizárólag a bombázásoktól szenvedő budapesti hívőkre fókuszál. „Ez a gyönyörűszépváros… – írja – most nehéz heteket él át. A felettünk tomboló vész kettős tanulságot hirdet. Mindenreánk zúduló szenvedés az igazságos Isten büntető vagy megpróbáló csapása. Mindkettőt megadással,türelemmel kell fogadnunk, mert mindkettővel a jó Istennek céljai vannak. (…) A lelkipásztor atyai

79 Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1942, 2. sz. Óbudai tudósító első belső borító. 80 Litt. Circ. 1944, 20.81 Litt. Circ. 1944, 2582 Litt. Circ. 1944, 30.


17/21

17

aggódásával és szeretetével köszöntöm azokat, akik mindenüket elvesztették, de él a lelkükben a hit,mely a legnagyobb katasztrófát is meg tudja szelídíteni. Kérem az én szenvedő híveimet, magyartestvéreimet, hogy a legnagyobb elkeseredés óráiban se inogjon meg a jó Istenbe vetett b izalmuk. (…)Bízzanak abban, hogy a reájuk zúduló ökölcsapás az Isten atyai tenyerének simogatásává válik ésüszkös romok felett, elárvult és szétdúlt kicsi családi házak romjai felett új és igen boldog magyar ékethajnala fog felragyogni. (…) Mária országának istent szerető vallásos, hű népe, légy még jobbanIstennek és Egyházadnak szolgája, mert talán épp ezt várja tőlünk a jó Isten, hogy azután bőségesáldásával kárpótolja drága hazánknak és népének minden szenvedését és veszteségét.”83

Dr. Koszterszitz József pápai kamarás, kollégiumi igazgató, egyenesen a hazafias nevelésre buzdított:„Hazafivá vagy honleánnyá a családi otthon nevelte és neveli ma is a gyermeket; az édesanyjamagyarsága teszi őt is tevékeny, önfeláldozó, öntudatos magyarrá. Itt sem frázisok kellenek, hanem belecsöpögtetése a kicsi lelkekbe az igazi nemes hazaszeretetnek.”84

A vidéki zsidóság deportálásával párhuzamosan folyt a budapesti zsidóság összeköltöztetése. AMagyarországi Zsidók Szövetsége Lakáshivatala a III. kerületben, Óbudán, alakította ki a IV. sz.főkörzetet (III. Lajos u. 56), Gergely Nándor és Weisz Mihály irányítása alatt. Ennek három alkörzetevolt, külön-külön vezetőkkel. 85 1944. június 22-én, a 148.451./1944-IX. sz. belügyminiszteri rendeletrévén történt meg a „Zsidók által lakható épületek végleges kijelölése a székesfőváros budai oldalán”.Ennek értelmében a zsidókat még jobban összezsúfolták, mivel számos ingatlant egyszer űen töröltek azsidók által a III. kerületben lakható épületek listájáról.86 A polgármester által eredetileg (jún. 16-án)meghatározott 229 ház helyett mindössze 116 csillagos házba költözhettek össze a zsidók, június 24-ig.Óbudán ez f őképpen a Vörösvári és a Bécsi úton, a Pacsirtamező, a Szőlő és a Lajos utcában, valamintaz Ürömi úton elhelyezkedő házakat jelentett.

A magyar zsidók tragédiája kapcsán az esztergomi érsek részér ől csupán egy szűkszavú, és lényegébensemmitmondó, üzenetre futotta. „Elrendelem – írta a hercegprímás – , hogy e körlevélnek [a VI.-nakabban az évben] megérkezését követő vasárnapon a híveknek a szentbeszéddel kapcsolatosan, tehátvagy a prédikáció előtt, vagy utána minden további nélkül felolvastassék ez az üzenet [5443. sz.; július10]: „Serédi Jusztinián bíbornok, Magyarország hercegprímása a maga és a nagyméltóságúpüspöki kar nevében közli a katolikus hívekkel, hogy a zsidókra, különösen amegkeresztelkedettekre vonatkozó rendelkezések tárgyában ismételten fordult a magyar királyikormányhoz és ily irányú tárgyalásait továbbra is folytatja.”87

A vidéki zsidóság deportálását követően a teljes létbizonytalanságban élő budapesti zsidók körébenvalóságos megkeresztelkedési láz tört ki. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott a MagyarországiKeresztény Zsidók Szövetségének megalakulása 1944. július 14-én. Felcsillant a remény, hogy egyújabb deportálási hullám esetén a megkeresztelkedetteket talán nem viszik el.

Katolikus viszonylatban azonban ez a megkeresztelkedési igény egyértelműen félelmet váltott ki,aminek Marczell Mihály prelátus, egyet. ny. r. tanár, hangot is adott: „A mai szenvedélyektől izzított

83 Witz Béla, „Beköszöntő”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1944, 2. sz., 1.84 Koszterszitz József, „Anyuka levelez”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1944, 2. sz., 4.85 Benoschofsky Ilona – Karsai Elek (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen. Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözéstörténetéhez. 2: 1944 május 15 – 1944 június 30. A budapesti zsidóság összeköltöztetése, A Magyar Izraeliták OrszágosKépviselete Kiadása, Budapest, 1960, 304-306.86 Katona Csaba – Ólmosi Zoltán – Oross András – Soós László – P. Szigetváry Éva – Szabó Dóra – Varga Katalin(összeállította): Emlékezz! Válogatott levéltári források a magyarországi zsidóság üldöztetésének történetéhez, 1938 – 1945,Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2004, 209.87 Vastagon szedve a körlevélben. Litt. Circ. 1944, 33.


18/21

18

hangulatban élesre fordult a nemzetekhez és az Egyházhoz való tartozandóság kérdése is, mert a politikai élet egyik áramlata a faji gondolat erős kisarkításával egyes fajoknak, egyenesen a zsidófajnak a nemzet keretéből való kizárását hangsúlyozza, sőt ezeknek a kitaszítottaknak akereszténységhez való közeledésének a lehetőségét is tagadni próbálja. A kérdésnek az a része, amely afajok, nemzetiségek és országot fönntartó őserők együttélését akarja szabályozni, közvetlenül nemérinti a katolikus Egyházat. Ámde az a következmény, amely az Egyházba való belépés lehetőségét isnehezíteni akarja, ez már katolikus szempontból komoly megvilágítást igényel. Mégpedig mindelméletileg, mind gyakorlatilag.” Az olvasó azt hinné, hogy a szerző a keresztség mellett emel szót.Annál is inkább, mivel megfogalmazása szerint „az Egyház szent törvényeit és annak érvényesülésilehetőségét szorgalmazza a magyar állam szentesített törvénykönyve is, amely az emberjogok közéiktatja a kétszeri kijelentkezés és egyszeri bejelentkezés formaságaival a vallásváltoztatás lehetőségét”.Itt azonban egyáltalán nem err ől van szó. A prelátus szerint ugyanis „az Egyház… nem ‘nyájgyűjtő’,vagy ‘futószalag keresztényeket egybefogó’ és hozzá hasonló triviális kifejezésekkel illetett új hívőkkelakar gazdagodni. Krisztus tanítása ugyanis arra kötelezi az ő Egyházát, – és ezt szigorú rendeletekkelvégre is hajtja az Egyház – hogy a tiszta szándék megvizsgálása és rendszeres, sokszor hosszantartótanítás után vezesse a keresztség szentségi kútjához azokat, akik lélekben és életben akarnak Krisztusnyájához csatlakozni. Az a zavaros mellékkörülmény, hogy a jelen nehéz időkben tömegesen zörgettekKrisztus Egyházának kapuján, semmiképen sem érinti az Egyháznak Krisztus tanításán épülőalapfölfogását, hanem éppen fokozott gondot parancsol, hogy a hivatatlan érdek-zörgetőket távoltartsa,de a hivatott jószándékúakat Krisztus lába elé alázza. Erős túlzás volna, ha egyetemlegesen mondanánklesujtó ítéletet a Krisztushoz térni akarók egyeteméről; de ugyancsak elhibázott és az Egyházrendelkezéseit lábbal tipró volna az érzelmi hullámzásra támaszkodó ‘gyorskeresztelési’ befogadás. AzEgyház kapuja minden igaz szándékú ember előtt nyitott; de a lelki felkészülődésnélküliek nemlehetnek részesei Isten földi országának. A rendkívül nehéz helyzet 88 miatt sürgetve kopogtatók avágykeresztség útján89 kapcsolódjanak be az Egyház lelki közösségébe és csak komoly felkészülődésután – ez hónapokra, sőt esetleg évekre terjedő előkészület legyen – hajtsák fejüket a keresztvíz alá.”Magyarán: az üldözés ténye semmiféle formában nem lazíthatja fel a szabályokat! „Ilyen szigorú éslelki átalakulást követelő erőfeszítés mellett felesleges aggodalom ‘az anyagi érdekből betódulókmegkeresztelésének veszélye’, ugyancsak túlzott vád és félelem az ‘őskeresztények kiszorítása akatolikus templomokból”. Annál is inkább, mivel – írja a prelátus – „arra sohasem vállalkozott azEgyház, hogy a magyar állam testébe belopjon oda nem való elemeket, sőt arra a feladatra isvállalkozott, hogy bármely nemzetséghez vagy fajhoz tartozó híveit a magyar nemzettel szembenhűséges, odaadó, engedelmes és áldozatos polgárává nevelje.”90

Ezt a pontosítást és „megnyugtatást” olvashatták tehát az óbudai katolikus hívők 1944 kora őszén.Esetükben azonban a félelmek valójában megalapozatlanok voltak. Pesthez képest ugyanis Budán ésf őképpen Óbudán mindig is lényegesen kisebb volt a zsidóságból kitérők száma.91

Év Pest Buda Óbuda1920 905 Hiányos anyakönyvelés miatt nem

állapítható meg pontosan3

1921 380 11922 283 -1923 298 24 -1924 235 43 -1925 239 48 -

88 A szerző itt minden bizonnyal a zsidóüldözésre gondolt !89 A katolikus tanítás szerint halál esetén ez a vágy még a keresztelés aktusa nélkül is biztosítja az üdvösséget.90 Marczell Mihály, „Az örök igazságok szolgálatában”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1944, 3. sz., 3-4.91 Dr. Katona József, „Zsidó megújhodásért. A fővárosi zsidóság lelki képe”, in Kőbányai János (összeállította, az utószót ésa jegyzeteket írta), A zsidóság útja, Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2000, 390-391.


19/21

19

1926 270 42 31927 274 38 71928 344 23 11929 369 119 111930 392 66 81931 387 60 21932 409 47 9

1933 495 77 121934 581 141 111935 667 83 131936 916 184 101937 871 194 61938 2716 1012 1371939 1111 386 781940 2260 199 331941 1463 198 391942 1858 242 40

17723 3226 424

Érdekes adalék: miközben a különböző egyházközségi tudósítókból nagy részben eltűnnek a reklámok,addig az óbudai tudósító borítóján mindvégig van reklám (látszerész, gyógyszertár, kőfaragó, nőikalapszalon, vaskereskedő, cukrászda hirdeti magát)!

1944. november 6-tól kezdődően, a gyűjtőtáborként szolgáló óbudai téglagyárakban összeterelt zsidókköréből, napi 2000 embert indítottak útnak gyalogmenetben Hegyeshalom felé a Piliscsaba – Dorog – Süttő – Szőny – Gönyű – Dunaszeg – Mosonmagyaróvár útvonalon. Minderr ől azonban nem esett szó a Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítójá ban. A hívő olvasókat a szerzők a szenvedés értelmével és amegváltáshoz való hozzájárulásuk tudatával vigasztalták; miközben Budapest körül lassan-lassan bezárult az ostromgyűr ű, és a harcok már Óbudát is elérték. Ekkor azonban már csak csekély számú

bujkáló/bújtatott zsidó élt Óbudán.92 „Most jobban megbecsüljük a kis Jézust – írta Endrefalvy Ottó – ,kezdjük igazán megérteni, mennyire szeretett, mit vállalt és szenvedett érettünk. Segíteni akarunk nekimegváltásunk nehéz munkájában.”93

A közelgő vég tudatában a Tudósító 1944. évi 4-ik, és egyben utolsó, számában Leiner Mihály óbudai plébános a halálról elmélkedett, „Magunkbaszállás” c. írásában. De más írások is többnyireapokaliptikus hangulatúak : „A Szentatya velünk együtt imádkozott” okt. 8-án (1. old.); „Igazak -e a jövendőlések?” (2-3. old.); Jandik József: „Minden reményünk a karácsonyi kis Jézus” (4-5. old.);Kapos Tibor: „Szenvedés a karácsony fényében” (6-7. old.).

Zsidómentés és összegzés

Mindent összegezve, az esztergomi érseki körlevelek és a Budapesti R. K. EgyházközségekTudósítójának fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a magyarországi zsidóüldözés a hatóságokaktív közreműködésével és a keresztény lakosság nagyfokú passzivitása mellett zajlott. A hosszas

92 Lásd Varsányi Lívia, „Tiszteljétek az embert!”, ”, in Balázs Sándor (f őszerk.), Óbuda ostroma 1944 – 1945, Budapest,2005, 109-113.93 Endrefalvy Ottó: „Mégis szeret bennünket az Isten!”, Budapesti R. K. Egyházközségek Tudósítója 1944, 4. sz., 9.


20/21

20

mentális ráhangolás arra, hogy a zsidók mások, és f őképpen, hogy mindennek okai (a bolsevizmustól akapitalizmusig), megtette hatását. Ó budai viszonylatban a „zsidótlanítást” 1944-ben jószerével aszomszédok – nyilasok és volksbundosok – végezték. Ebben a társadalmi kontextusban mondhatni„megmagyar ázható” a zsidómentés mérsékeltsége.94 Egybehangzó vélemények szerint f őképpen azÓbudai Szent Alajos Szalézi Redház emelkedik ki, ahol elsősorban azok kaptak menedéket, akiknek azóbudai téglagyári gyű jtőtábor fele menet sikerült megszökniük. Ebben értelemszer űen Kiss Mihály(†1946) szalézi házfőnök (1940 – 1946) személye/személyisége játszott szerepet.95

A szaléziak mellett még egy házaspár jön számításba, Koncz Géza és felesége, Koncz Gézáné (sz. SáriIrén), akiknek lakatosüzemük volt Óbudán; ismeretségi és baráti körükben pedig sok volt a zsidó. Ők1997- ben kapták meg a „Világ Igaza” kitüntetést.96 Sem Leiner plébánosról, sem pedig az óbudaikatolikus egyházközség prominensebb tagjairól nem esik szó.

Leiner Mihály plébánosról egyébként csak annyit lehet tudni, hogy 1947- ben „külföldre távozott”. Azt,hogy egész pontosan hova, nem sikerült kideríteni. Pedig személyes iratanyaga – amennyibenegyáltalán létezik – rendkívül fontos lenne/lehetne a történeti kutatás szempontjából, hiszen az ő plébánossága idejére esik az óbudai zsidóság történetének legvészterhesebb korszaka.

Általánosságban elmondható, hogy a vészkorszak alatt a zsidókkal szemben tanúsított ellenséges, vagya kirekesztést és elhurcolást passzívan szemlélő lakossági magatartást mind a mai napig az elhallgatáscsendje veszi körül. Az óbudai zsidóságot mintha ki szeretnék iktatni Óbuda 20. századi történetéből.97 Ez érvényes magára az óbudai katolikus egyházközségre is. Ebben a vonatkozásban a háborúsidőszakra való ‛emlékezés’ súrolja a szürrealitást: „Az 1940-es évek elején bővült az egyletek száma is:megalakult Óbudán a Rózsafüzér Társulat, a Mária Társulat, a Katolikus Anyák Köre, a Katolikus Népszövetség és a Hitterjesztési Egyesület is. Az Óbudai zenei életet pedig olyan társulatokgazdagították, mint a Dalkoszorúegylet, a

jakab obuda tanulmany

Documents