x. Évfolyam, 4. szÁm 2003. augusztus ingyenes elet/boldogi elet/2003/2003 4 szam.pdf · -dezsõ...

8
X. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 2003. AUGUSZTUS INGYENES Boldogi lányok Velehradban jártak Ez év július elején a Csehországban lévõ Velehrad volt a helyszíne a Vallás szerepe Európában címmel megrendezett egyhetes püspöki konferenciának. A környezõ országok képviseletében lévõ rangos egyházi személyek között Magyarországot a nemrég kinevezett Beer Miklós váci püspök úr képviselte. Július 4-én, szombaton este ünnepi koncerttel zárult a rendezvény- sorozat, ahol Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas népdalénekes is fellépett. Vasárnap az ünnepi szentmisén pedig két boldogi menyasszonyruhás leány, Szûcs Eszter és Krakóczki Anna adta át a Magyar Püspöki Konferencia ajándékát, a koronázási ékszerek stilizált mását a morva metropolitának. A résztvevõ országok jellegzetes ajándékát szintén a hazájuk népviseletébe öltözött fiatalok vitték fel az ünnepi emelvényre. A két napos útról lelki élményekben gazdagon tértek haza a boldogiak. Krakóczkiné Tóth Éva Laci bácsi 50 éve fújja... A BOLDOGI REZESBANDA vezetõje Tóth P. László ebben az évben jubilál a zenekar tagjaként. 50 éve kezdte a zenélést és számtalan derûs órát szerzett tudományával a rezesbandáért rajongók táborának. A régi lakodalmak nem múlhattak el nélkülük,a falusi rendezvények, felvonulások, majálisok ünnepi hangulatát teremtették meg. Még Sárosi Bálint népzenekutató is felfigyelt zenei tevékenységükre. A rádióban szerepeltette õket. Az ország egyik legjobb falusi rezesbandájaként tartotta számon a csoportot. Külföldi konferenciákon is bemutatta zenéjüket. Kár, hogy a rezesbanda boldogi tagjai közül már többen “kiöregedtek” és helyben nincs utánpótlás. Azért még alkalmanként most is összeverbuválódnak a fúvószenét kedvelõ környékbeli tagokkal kibõvülve. Reméljük, sokáig élvezhetjük játékukat és énekelhetjük: A boldogi rezesbanda szépen fújja, Száz legénynek peng a sarkantyúja, Száz kislányon reng a gyöngygaláris, Táncol még a százesztendõs nagyanyám is... További sikeres szereplést kívánunk a régi és a jelenlegi tagoknak, Laci bácsinak pedig erõt-egészséget további éveihez. Kepesné

Upload: others

Post on 21-Sep-2019

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

X. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 2003. AUGUSZTUS INGYENES

Boldogi lányok Velehradban jártak

Ez év július elején a Csehországban lévõ Velehrad volt a helyszíne a Vallás szerepe Európában címmel megrendezett egyhetes püspöki konferenciának. A környezõ országok képviseletében lévõ rangos egyházi személyek között Magyarországot a nemrég kinevezett Beer Miklós váci püspök úr képviselte. Július 4-én, szombaton este ünnepi koncerttel zárult a rendezvény-sorozat, ahol Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas népdalénekes is fellépett. Vasárnap az ünnepi szentmisén pedig két boldogi menyasszonyruhás leány, Szûcs Eszter és Krakóczki Anna adta át a Magyar Püspöki Konferencia ajándékát, a koronázási ékszerek stilizált mását a morva metropolitának. A résztvevõ országok jellegzetes ajándékát szintén a hazájuk népviseletébe öltözött fiatalok vitték fel az ünnepi emelvényre. A két napos útról lelki élményekben gazdagon tértek haza a boldogiak.

Krakóczkiné Tóth Éva

Laci bácsi 50 éve fújja...

A BOLDOGI REZESBANDA vezetõje Tóth P. László ebben az évben jubilál a zenekar tagjaként. 50 éve kezdte a zenélést és számtalan derûs órát szerzett tudományával a rezesbandáért rajongók táborának. A régi lakodalmak nem múlhattak el nélkülük,a falusi rendezvények, felvonulások, majálisok ünnepi hangulatát teremtették meg.Még Sárosi Bálint népzenekutató is felfigyelt zenei tevékenységükre. A rádióban szerepeltette õket. Az ország egyik legjobb falusi rezesbandájaként tartotta számon a csoportot. Külföldi konferenciákon is bemutatta zenéjüket. Kár, hogy a rezesbanda boldogi tagjai közül már többen “kiöregedtek” és helyben nincs utánpótlás. Azért még alkalmanként most is összeverbuválódnak a fúvószenét kedvelõ környékbeli tagokkal kibõvülve.

Reméljük, sokáig élvezhetjük játékukat és énekelhetjük:

A boldogi rezesbanda szépen fújja,Száz legénynek peng a sarkantyúja,Száz kislányon reng a gyöngygaláris,Táncol még a százesztendõs nagyanyám is...

További sikeres szereplést kívánunk a régi és a jelenlegi tagoknak, Laci bácsinak pedig erõt-egészséget további éveihez.

Kepesné

2 BOLDOGI ÉLET 2003. AUGUSZTUS

300 évvel ezelõtt kezdõdött a Rákóczi-szabadságharc. Longuevall a Habsburgok felbérelt embere, aki a XIV. Lajoshoz írt Ebbõl az alkalomból, - amint errõl már az elõzõ számban is hírt levelet a császárnak adja át. Rákóczira õsei sorsa, a felségárulás adtunk - a boldogi amatõr színjátszók Szigligeti Ede: II. Rákóczi vétkéért kiszabott börtön vár. Ferenc fogsága c. színdarabját készülnek elõadni a Boldogi Felesége minden követ megmozgat, hogy urát kiszabadítsa, amit a Paprikafesztivál keretében, augusztus 23-24-én. várbörtön kapitánya, Lehmann segítségével véghez is visz. Rákóczi

A színmû Rákóczi ifjúkorát, idegen szellemben való Bécsújhelyrõl Lengyelországba menekül. Itt érik utol a magyarok felnövekedését mutatja be, akibõl a bécsi udvar megpróbálja kiölni követei, hogy hazahívják: álljon a Habsburg-ellenes felkelés élére. õsei szellemi örökségét, a hazaszeretet. Anyjától, Zrínyi Ilonától Rákóczi vállalja a sors által reá kiszabott küldetést, hazatér, és elszakítva a fiút a jezsuiták nevelik abban a reményben, hogy ha a fegyverbe szólítja az ország minden nemes és jobbágyszármazású szerzetbe lép, elkobzott javait az egyház szerezheti meg. Kémek lakosát a közös ellenség, az elnyomó osztrák hatalom ellen. 1703-figyelik minden lépését, akikkel Rákóczi elhiteti, hogy örökre ban kezdetét veszi a Rákóczi-szabadságharc. megtagadja magyar voltát, s az egyháznak és a császárnak szenteli Reméljük, a tavalyi nagy sikerû elõadás után ez a darab magát. is közönségsiker lesz! Biztosíték rá a tehetséges fiatalok lelkes Az elsõ adandó alkalommal mégis keresztül húzza számításaikat: munkája, a színpompás díszletek és jelmezek sokasága valamint az megnõsül. A hesseni fejedelem leányában, Sarolta Amáliában méltó eredeti kuruc-kori tárogatómuzsika. társra talál, aki feléleszti benne a hazája iránt érzett felelõsséget. Az Mindkét nap sok szeretettel várjuk az érdeklõdõ közönséget! ifjú pár Sárospatakra költözik, ahol a kémek figyelõ szeme elõtt Rákóczi még mindig a bécsi élet után vágyódó, francia divat szerint Krakóczkiné Tóth Évaélõ ifjú arisztokratát játssza, de lelkében egyre mélyebb nyomot hagynak a magyarság Habsburgoktól elszenvedett sérelmei. Új barátja, Bercsényi gróf és francia titkára, Longuevall ösztönzésére úgy dönt, kihasználja a kedvezõ külpolitikai helyzetet, s a megüresedõ spanyol trónért kirobbant harcban a francia király szövetségese lesz az osztrákok ellen. Nem sejti azonban, hogy

Tisztelgés a vezérlõ fejedelem emlékének

Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett, s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggõ földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bõséggel adott az élet elõnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, fõpapságokat s más méltóságokat, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, henem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfõbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz...

(Kurucz Ágnes fordítása)

Így kezdi államalapító István királyunk fiához, Imre herceghez szóló intelmeit, uralkodásának harmadik évtizedében. A teljes szöveg két XV. századi kódexben maradt ránk, István király törvényeinek élén, mint István elsõ törvénykönyve. Törvénynek tekintették a késõbbi századokban is, jóllehet mûfaját tekintve inkább a korban igen elterjedt királytrükkökkel mutat rokonságot. Azokkal az irodalmi mûvekkel, amelyekben az uralkodók fiaiknak, utódaiknak próbálták az uralkodásuk ideje alatt felhalmozott tudást és tapasztalatot átadni.

AUGUSZTUS 20 Szent István ünnepe

II. PaprikafesztiválBoldog 2003. augusztus 23

Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár

Programok:

15.00 A Mûvelõdési Ház névadója, Ujváry Ferenc tanár-helytörténész tiszteletére állított emléktábla avatása

15.30 Szakmai fórum paprikatermelõk részére

16.30 Azok a boldogi betyárok... Lovasbemutató I.

17.00 Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága Elõadják a boldogi színjátszó fiatalok Belépõ: 500 Ft felnõtt

300 Ft gyerek

19.30 Házunk elõtt mennek el a huszárok... Lovasbemutató II.

20.00 A Hargita Székely Népi Együttes gálamûsora Belépõ: 300Ft A színielõadásra megváltott jegyek ide is érvényesek

21.30 Utcabál

Kiállításaink: Helyismereti kiállításMakádi Anita festményeibõl készített kiállítás

A mûvelõdési ház elõtti téren a civil szervezetek által elkészített ételek megvásárolhatók lesznek.

A rendezvényt támogatják:Miniszterelnöki Hivatal Nemzetközi és Ig.fõcsoportjaBoldog Község ÖnkormányzataBerecz Antal Általános Iskola BoldogHuszár és Hagyományõrzõ Egyesület BoldogAgrodiszkont és szaktanácsadói, Kassai Tamás és Tornyai TiborKovács Kálmán falugazdászVadásztársaság BoldogHorgászegyesület BoldogPolgárõrség Boldog

2003. AUGUSZTUS BOLDOGI ÉLET 3

Boldogi Búcsú 2003

Ismét sz ínes programokkal kedveskedtünk a boldogiaknak és a hazalátogató “elszármazottaknak”, illetve a településünkön vendéges-kedõknek 2003. június 29-én a Jézus Szíve Búcsú alkalmából.

A délelõtti egyházi szertartás és a finom ebéd után az ünneplõbe öltözött Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház várta a látogatókat. A klubteremben Püspöki János fotóira csodálkozhattak rá az érdeklõdõk.

A kiállítást Tóth Nóra, Zsíros Csaba, valamint Tóth Szilvia színvonalas közremûkö-désével nyitottuk meg. A fotókkal és az alkotóval Zsírosné Õszi Katalin segített megismerkedni.

A Boldogi Búcsú keretében idén második alkalommal került sor díszpolgári címek adományozására.

A díszpolgári címkiosztás ünnepélyességét a Beátus Kórus éneke,

Amrúzs Adám verse és Õszi Krisztina éneke fokozta.

Idei kitüntetettjeink:

Tóth Mihály /1921-

Lukács Ferencné Záhonyi Mária /1931-

A hagyományõrzõ találkozón változatos mûsorokat láthatott a nagyérdemû a Kerekes Együttes, a Vidróczki Néptáncegyüttes, a Jatari Indián Népmûvészeti Egyesület és a helyi Hagyományõrzõ csoport jóvoltából.Sokat készültünk erre a napra. Több, mint 100 fõ próbált már hetekkel a búcsú elõtt, hogy a közönség jól érezze magát. A vastaps, melyekkel a produkciókat jutalmazták bizonyítja, hogy ez sikerült is.

/Kepesné/

Boldogy János kántor-tanító /1887-1981/ A kitüntetést Dr. Zsigmondy Árpádné Boldogi Ágnes, az

elhunyt unokája vette át.

A még élõ régi és új díszpolgárainknak egészségben gazdag hosszú életet kívánunk!

4 BOLDOGI ÉLET 2003. AUGUSZTUS

Gyöngyösi Építõipari Vállalatra bízták, akik között az építési munkák egyik irányítója Futó Laci bácsi is boldogi lakos volt.

- 1968. augusztus 20-án megtörtént az ünnepélyes átadás. -Dezsõ bácsi és felesége Klári néni fiatalon maguk is sokszor szerepeltek helyi rendezésû színdarabokban. Késõbb a hetvenes-nyolcvanas években a Hagyományõrzõ Csoport és Asszonykórus vezetését Klári néni vállalta. Sok-sok népdalcsokrot összegyûjtött. Egyéni sikere is volt, ballada-éneklõ versenyen országos díjat nyert. Férje a TSZ részérõl a fellépéseket szervezte. Sokat szerepeltek TSZ rendezvényeken, ünnepségeken itthon és a közeli Az elmúlt tél hosszú estéin rendezgettem településeken. Citera zenekar is mûködött ebben az emlékeimet, falunk kulturális eseményeirõl készült idõben.fényképeket, évente összegyûjtött meghívókat, Az évente megrendezett Falunapokon, amit Arlettné újságcikkeket.Molnár Mária akkori kulturigazgató indított el, _õk - Kezembe került az 1968. augusztus 20-ra szóló mindig fõszervezõk voltak. A Boldogi Rezesbandát is meghívó is, amely még édesapám, Zsíros István mûködtették a csoport kisérésére, akikkel nagy nevére érkezett, a MÛVELÕDÉSI HÁZ ünnepélyes sikereket arattak, bárhol szerepeltek.-átadására. Tiszteletbõl kapta a névre szóló meghívást,

mivel, mint szabó mester, õ varrta meg társadalmi munkában a színpad ma is meglévõ, elhúzható bársonyfüggönyét és az akkori égszínkék háttér drapériákat, ablakfüggönyöket. -

Nagy öröm volt ez a nap községünk lakosságának életében. Hagyományai voltak Boldogon a színjátszásnak, a Gyöngyösbokréta korából átörökített népi játékok is „apáról - fiúra” szálltak. Fiataljaink a boldogi népviseletet a tánccsoportokban mindig szívesen viselték. A korábbi kulturtermek és az akkor még mûködõ „mozihelyiség” már kicsinek bizonyultak a közönség számára.

A hatvanas években a Kossuth út 40. szám alatti, Deák féle magánház lakói Hatvanba költöztek. Adva

A kulturális rendezvények szervezõinek volt a község központjában, az egyik legszebb helyen, ”stafétabotja” már sok kézen megfordult a az ingatlan megvásárlása közcélra. / Bódiné Terka MÛVELÕDÉSI HÁZ mûködésének 35 éve alatt. néni elmondása szerint , már akkor odaképzelte a Lelkes munkájával gazdagította a falu kulturális majdani megépített kulturházat. ”Súgta” is a TSZ életét: Nagy János, Kovács József, Balogh Ferenc, elnöknek, hogy ki ne hagyják ezt az alkalmat a ház Jakab Gábor, Arlettné Molnár Mária, Majláti megvásárlására!/ Györgyné. Szerencsére a falu vezetõi a Községi Tanács és Mindig mozgalmas élet volt a HÁZ-ban. Termelõszövetkezet részérõl összefogtak ez ügyben.Generációkról-generációkra szállt a népitánc A legfõbb érdem az építmény megvalósításában, szeretete. Akik elhintették a „MAGOT ” és falunk szülöttét, a ma már 80. évéhez közel járó legnagyobb sikerre vitték a táncosokat Kovács Józsi Lukács Dezsõ bácsi, akkori Tsz.elnököt illeti, aki a és felesége Vitai Marika voltak. Az õ utódaik: termelõszövetkezeti irodaházzal egybeépítve Lukács Erzsébet, Józsa Erzsébet vizsgázott „álmodta meg” a boldogi MÛVELÕDÉSI HÁZ néptáncoktatók hosszú évek óta, nem kevesebb felépítését. A tervek elkészülte után a kivitelezést a sikerrel mûvelõi a „ kisarjadzott ágaknak”-nak.

35 éves a boldogi Ujváry Ferenc

BOLDOGI ÉLET 5 2003. AUGUSZTUS

Neves mûvészek, mûvészegyüttesek szerepeltek már színpadunkon. Még a határokon túlról

is vannak visszatérõ vendégszereplõink.A hagyománnyá vált FALUNAPOK rendezvényei már évek óta a BOLDOGI BÚCSÚ alkalmával kerülnek megszervezésre, hogy az ilyenkor évrõl-évre hazatérõ elszármazottak is részesei legyenek a más tájakról, településekrõl összesereglett csoportok színvonalas mûsort adó, Hagyományõrzõ Találkozójának.

Boldog mezõgazdaságának fõ bevételi forrása a paprikatermesztés. Ennek tiszteletére kerül már második évben megrendezésre a Paprikafesztivál, szakmai tájékoztatással, kulturális programokkal egybekötve. Ilyenkor a színjátszókör mutatkozik be mûsorával.A 90-es években újjászervezett asszonykórus

késõbb Népdalkörré bõvült Férfi és Leánykórussal. A Községi Könyvtár az emeleti részen mûködik, Záhonyi György akkori polgármester - aki maga is 1979. január 14-én volt az ünnepélyes megnyitó. 140 kórustag volt - meghívására Budai Ilona, a neves nm-en 8000 kötetes gyûjteménnyel indult, ami azóta népdalénekes is meghallgatta õket és állandó már többszörösére bõvült. Az alapterület is tanácsaival látta el az akkor kinevezett vezetõket, növekedett, helyet adva író-olvasó találkozóknak, Krakóczkiné Tóth Évát és Zsírosnét Õszi Katalint. általános iskolai tanulók csoportos foglalkozásának, Mûködésük idején újra országos hírnévre fejlõdött fel továbbtanuló diákok kutató munkájának és számtalan a csoport. Arany - ezüst minõsitésekre, Aranypáva könyvtári szolgáltatásnak.Díjra értékelték országos szinten elõadásaikat.

A 90-es években a Termelõszövetkezet felszámolása Jelenleg Nagy György vezetésével Hagyományõrzõ

után az irodai helyiségek is a Mûvelõdési Házhoz Csoportként mûködnek sikeresen.

lettek csatolva, tovább bõvítve a lehetõségeket. A Mûvelõdési Ház helyt ad iskolai, óvodai Állandó kiállitási termek nyíltak, kondicionáló terem

rendezvényeknek is, klubok, kiscsoportok is mûködik.mûködésének, kiállitások bemutatásának. Bálok,

1992-ben a Boldogi Búcsú rendezvényeinek helyi összejövetelek, különféle elõadások, oktatások

keretében a Mûvelõdési Ház és Könyvtár felvette a szervezõje a Mûvelõdési Ház.vezetõje.

boldogi származású, egykori kántor-tanító, majd tanár, néhai Ujváry Ferenc nevét, tisztelegve neki falujáról írt munkájáért. Nyugdíjas éveiben számtalan kötetben jelentette meg községünk múltjáról, népviseletérõl, hagyományairól, emlékezéseit a múlt század elsõ felérõl. Ezek az írások hagyatékában a könyvtárban is hozzáférhetõek az érdeklõdõk számára.

Az Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár igazgatója Kepesné Tóth Katalin már több, mint tíz éve végzi felelõsségteljes munkáját ezen a poszton. Az évforduló alkalmából további sikeres munkát kívánok az intézmény vezetõjének, dolgozóinak, csoportvezetõinek és a csoportok lelkes tagjainak.

Tóth Lászlóné nyugdíjas

Mûvelõdési Ház és Könyvtár

6 BOLDOGI ÉLET 2003. AUGUSZTUS

A tanév során diákjaink számos helyi és más szintû versenyen mérhették össze tudásukat társaikkal. A tanulmányi versenyeredmények tehetséggondozó munkánk sikerérõl tanúskodnak.

- a Nagy Lajos koráról szóló történelmi mûveltségi vetélkedõ országos döntõjében az 5. b osztály csapata 3. helyezést ért el. (Felkészítõ tanáruk: Füzér Judit)- a történelem tesztverseny országos döntõjében Katona Dániel (5. a) 2. helyet szerzett. (Nagyné Zsámboki Mária)

- az országos levelezõs versenyeken:

- Krakóczki Anna történelembõl 1. helyezést, - Laczkó Ádám irodalomból 1. Lukács Barnabás 2. , Sápi Rebeka 6., Józsa Lilla 7. helyezést,- Vaskó Barbara biológiából 5. , Petrovics Tünde 25. helyezést ért el.- Labát Dávid (3. b) matematikából ezüst fokozatot szerzett.- Sápi Veronika, György Andrea, Katona Bálint, Püspöki Petronella, Buzás Bálint, Tóth

Rita (4. oszt.) a Qalitás levelezõs versenyen jeleskedtek. - Német levelezõs csapatversenyen a 4. osztályosok (Kis Anita, Katona Bálint,

Somogyváry Márton, Zsíros Bence) 98%-os teljesítménnyel 5. , a 7.b osztály csapata (Lukács Barnabás, Nagy Dániel, Sápi Rebeka, Vaskó Barbara, Surányi Gábor 97,7%-os eredménnyel 9 helyezést értek el.

A Szimba versíró pályázaton az 5.a-b osztály tanulóiból álló csapat eredményesen szerepelt, és 100 000 Ft-ot nyert. A Das Deutschmobil pályázaton (irodalom, rajz) elért kimagasló teljesítményéért könyvjutalomban részesült: Nagy Dániel, Sápi Rebeka, Lukács Ildikó, Vaskó Barbara, Lukács Barnabás, Simon Dániel. (Felkészítõk: Füzér Judit, Krakóczkiné Tóth Éva, Kovácsné Kemény Judit, Bertókné Tasi gabriella, Molnárné Kovácsik Rita, Krizsánné Szitányi Györgyi, Nagyné Zsámboki Mária, Szpisják Pál)

- a megyei szaktárgyi versenyeken is szép siker született: Futó Péter (7.a) földrajz és történelem tantárgyból is „dobogós”, azaz 3. lett. (Kovácsné Kemény Judit, Krakóczkiné Tóth Éva), Nagy Dániel (7.b) történelembõl 4. helyet szerzett.

A Föld Napján rendezett kistérségi környezetvédelmi vetélkedõn a Kovács Tamara, Krakóczki Anna, Ács Ádám alkotta csapat 5., a Madarak és Fák Napi természetismereti vetélkedõn a 6.a és a 6. b csapata (Kovács Tamara, Krakóczki Anna, Nagy Attila, ill, Darai Zsuzsa, Szabó Csilla, Záhonyi Dániel) (Kovácsné Kemény Judit)

Sportversenyek eredményei: az alsó tagozaton: városi összetett atlétikai versenyen Berényi Gergõ 2. helyet szerzett mind egyéniben, mind csapatban. Csapattársai voltak: Bankó Róbert, Bogdán Dávid, Eckert Patrik, Katona Bálint, Labát Dávid, Somogyváry Márton. A 4. osztályos lányok is szépen szerepeltek: 5. helyet ért el a Gyökér Edina, György Andrea, Sápi Veronika, Suha Ilona, Kis Anita alkotta csapat. (Kissné Koczka Katalin)A mezei futóverseny tavaszi fordulóján az alsósok közül 18 fõ vett részt. A 2. osztályos Dudás Armand a karate szakosztály versenyzõjeként sikert sikerre halmozott: Megyei diákolimpiáról két aranyérmet, országos versenyekrõl 1. és 4. helyezést, a karate világkupa döntõrõl ezüstérmet hozott. Gratulálunk neki és edzõjének, Hornyák Istvánnak.

A felsõsök is szép eredményekkel dicsekedhetnek: A megyei diákolimpia versenyén. a 6. osztályosok közül Bakos Boglárka I-II. helyet, Õszi Zsanett III. helyet, Szabó Csilla I-II. helyet, Ács Ádám III. helyet, Csikós Ágnes pedig szintén III. helyet szerzett. (Edzõik Hornyák István és Dénes János)

A Hatvan és Körzete Diákolimpián: a 4. kcs. fiúk kézilabdában 3. helyezést, a 3. kcs. Fiúk atlétikában szintén 3. helyezést (Bugyi Arnold, Futó Dániel, Józsa Bálint, Petrovics István, Csordás Gábor, Kassai Zsolt)

Az egyéni versenyekben Petrovics Mariann egyéni összetett eredménye 3. hely, 100 m-es síkfutásban és távolugrásban 1. hely, Rajnai Alexandra 1500m-es síkfutásban 1. hely, Lukács András ugyanebben 2. hely, Lukács Bernadett 300 m-es síkfutásban 3. hely, Berényi Cintia súlylökésban 5. hely.

A 2. kcs. Fiúk atlétika összetett csapata (Laczkó Dávid, Gódor Bálint, Bogdán Dávid, Eckert Patrik, Somogyváry Márton, Berényi Gergõ) 2. helyezést, egyéniben Laczkó Dávid 2. Berényi Gergõ 4. helyet szerzett. A megyei döntõn Petrovics Mariann távolugrásban a 2. legjobbnak bizonyult, míg síkfutásban 100 méteren 4. lett. Szintén 4. helyet ért el Rajnai Alexandra az 1500 m-es síkfutásban. (Kovács Attila)

Versenyeredmények a mûvészeti nevelés terén:A „Miénk a tér” megyei kulturális fesztiválon a 4. osztályosok csapata 2. helyezést ért el a Gergely-járás c. népi játékkal. (felkészítõjük:

Dinnyésné Nagy Katalin)A helyi népdaléneklési versenyünkrõl továbbjutó Tóth Dominika 3. helyezést ért el a városi népdalversenyen. (felkészítõje: Molnárné

Kovácsik Rita)A rajz szaktárgy tekintetében is születtek szép eredmények. Tanulóink sok érdekes pályázaton vettek részt, úgymint a Pritt ûrbiztos

pályázaton, a Tomi rajzpályázaton, az „Én parlamentem” pályázaton, a veszprémi Ex libris pályázaton, és környezetvédelmi pályázaton is. A Jászfényszarun rendezett Cigánymesterségek, szokások rajzpályázaton könyvjutalmat nyert Füzik Barbara 6. osztályos , Lukács Rajmund

8. osztályos, és Kátai Arnold 7. osztályos tanuló.A Nagy Lajos király életérõl szóló pályázat rajzi részét az 5.b osztályos rajzszakkörösök készítették, ezzel országos III. helyezést értek el.

A kerecsendi „PODO-HÍD” roma-magyar kulturális fesztiválon IV. helyezést ért el Lukács Ildikó 7. osztályos tanuló, különdíjban részesültek Rajnai Alexandra, és Petrovics Bálint szintén 7. osztályos tanulók. Ugyanitt vers- és prózamondók voltak Lukács Ildikó, Bánki Ramóna, Suha Kitti, Kovács Nikolett 7. osztályos, Nagy Mária és Füzik Barbara 6. osztályos, Rafael Nikolett és Nagy Csilla 5. osztályos tanulók.

A gödöllõi roma „Ki Mit Tud”-on III. helyezést ért el BREAK-tánc kategóriában Nagy Tibor 6. osztályos tanuló. Ugyanitt döntõbe jutott cigány népmese kategóriában Rajnai Alexandra és Szetei Heléna 7. osztályos tanulók; szépen szerepeltek még cigány néptánc kategóriában Nagy Csilla és Pikács Anita 5. osztályos tanulók, illetve „tátika” kategóriában Nagy Alexandra, Nagy Alex, és Vitai Lilla. (felkészítõk: Füzér Judit és Szpisják Pál)

A „Játék határok nélkül” c. európai uniós mûveltségi és ügyességi vetélkedõn 31 csapat közül a Füzér Judit vezette BEUgrók csapat (Futó Péter, Lukács András, Sápi Rebeka) 1. helyet szerzett. Gratulálunk!

Krakóczkiné Tóth Éva

Bereczes diákok verseny eredményei

2003. AUGUSZTUS BOLDOGI ÉLET 7

Anyakönyvi hírek

Újszülöttek:

Rafael Dáriusz 06.04.an.: Kadét Emília

Köles Dániel 06.12.an.: Sütõ Erika

Fábián Ádám 06.17.an.: Tóth Ildikó

Mészáros Martin 06.18.an.: Macskó Karolina

Iván Liliána 07.08.an.: Fehér Erzsébet

Nagy Kevin 07.09.an.: Nagy Ibolya

Dobák Dominika 07.19.an.: Klárik Nikoletta

Elhunytak:

Vankó András /87 év/ Pacsirta út

Kurucz Lõrincné /72 év/ Pacsirta útsz.: Kállai Rozália

Kiss László Hatvan

Bugyi András /80 év/ Hatvani út

Rohács Istvánné /90 év/ Virág útsz.: Kepes Borbála

Szûcs András /84 év/ Tabán út

Oláh Sándorné /81 év/sz.: Nagy Mária

Rohács Gyula /48 év/ Rákóczi út

MANIPULÁCIÓ

Hová jutott ez a világ,Már minden génmanipulált.

Nem tudod mit eszel, vagy iszol,Testedben mily betegséget hordozol.

Egyesek Istent játszanak:Klónozással állatot s embert gyártanak.

Tükörbe sem kell majd nézned,Mert szembe jön veled a tükörképed.

Hová jut majd a világ ó jaj!Elkorcsosul az emberi faj?

Robotok váltanak majd minket?S gombnyomásra megoldanak mindent?

Kepes László Sport út“Búza-búza, de kevés búza!”

Számos paprikatermesztõ küzd e megjelenése is. Ez a jelenség elsõsorban a napokban különbözõ gondokkal munkája hagyományos, “kis légterû”, 7,5 méter során, mely így július végén-augusztus szélességû és 40-50 méter hosszú sátrakban elején elsõsorban a növényvédelem köré alakul ki a legkönnyebben, mivel összpontosul. Mind a hajtatásban, mind a hõségnapokon ezek a növényházak nem szabadföldi termesztésben a gyapottok tudnak megfelelõen kiszellõzni és a 35b a g o l y l e p k e k á r t é t e l e o k o z z a a legjelentõsebb nehézségeket.

A l e p k e k á r t é t e l é n e k megakadályozására, de legalább a kártételi küszöb alatt tartására leginkább alkalmas módszer a csak ezt a fajt gyûjtõ szexferomon csapda alkalmazása. A csapda kihelyezése után naponta követjük a fogott lepkék számát. Így célzottan tudunk védekezni a kockázatos idõszakokban, míg amikor az állatok nem repülnek a területen, a védekezéseket szüneteltetni lehet. Sajnos az elmúlt 1-2 év tapasztalata az, hogy meleg nyarainkon a bagolylepkék rajzása szinte folyamatos szeptember végéig, így már egy kihagyott permetezés is súlyos károkat eredményezhet. A védekezések gyakorisága elhúzódó rajzás esetén 4-5 nap legyen. Fõképp a szabadföldi állományokat nehéz megvédeni, de az országos nagy mértékû fertõzés tudatában valószínûsíthetõ, hogy akik eredményes növényvédelmet tudnak megvalósítani, azok augusztusban és szeptemberben a versenytársakhoz képest lényegesen jobb értékesítési lehetõségekhez ju tnak. A fe lhasználásra javasol t növényvédõszerek közt legismertebb a Dipel, de javasolható többek közt a Match, Cyperkill és Karate Zeon is.

Azokban a hajtatott állományok-ban, amelyek õszre is megmaradnak, a növényvédelem mellett általános gond a tartós nagy meleg hatására kialakuló rossz termékenyülés, ami keskeny vállú, kevés magot tartalmazó bogyók formájában ölt testet, de ezen kívül igen gyakori a torzult termések igen nagy hányadában való

°C feletti tartós hõmérséklet a káros tünet okozója. Ilyenkor a legjobb védekezési lehetõség a fóliák árnyékolása, az éjszakai nyitva tartás, illetve a tápoldatozás során a kiadott foszfor arányának átmeneti emelése.

Ahol augusztusban új állományt ültetnek ki a fólia alá, ott érdemes egy újabb talajvizsgálatot elvégeztetni a minél p o n t o s a b b t á p a n y a g u t á n p ó t l á s biztosítására. Nem ritka példa, hogy nyáron, nagy melegben, mikor sokat kell öntözni, könnyen szárra megy a paprikánk, ha a talajban tudtunk nélkül magas a nitrogén aránya, ami a korábbi állományok után igen gyakran a talajban visszamaradhat. Ezen kívül nagy jelentõsségû a begyökeresedés idején az új növények átmeneti árnyékolása augusztus közepéig, esetleg végéig, ez lehetõvé teszi, hogy azok a kiültetés után intenzív gyökérfejlõdést legyenek képesek produkálni. Növényvédelmi szempontból kiemelt jelentõségû a tripszek távoltartása, hisz a fejlõdésnek indult gyenge növények ez idõszakban rendkívül érzékenyek az ezen kártevõk által terjesztett paradicsom bronzfoltosság vírussal szemben, mely a c s ú c s i l e v e l e k k a n a l a s o d á s á v a l , lombhullással és végül a növények pusztulásával jár. Abban az esetben, ha az ültetéshez szükséges palántákon tripsz szúrásnyomokat fedeztünk fel, akkor célszerû e növényeket kidobni és csak az épeket kiültetni, hogy elkerüljük ezt a súlyos növénybetegséget.

Tornyai Tibor, Kassai Tamás szaktanácsadók, Boldogi Agrodiszkont

Paprikatermesztési aktualitások

8 BOLDOGI ÉLET 2003. AUGUSZTUS

BOLDOGI ÉLETKiadó: Polgármesteri Hivatal

Felelõs szerkesztõ: Szitányi PéternéFõszerkesztõ: Kepesné Tóth Katalin

Szerkesztõség: Budai Zoltán, Józsa Erzsébet, Medveczki Tibor, Krakóczkiné Tóth Éva,

Somogyváry László, Zsírosné Õszi Katalin.A szerkesztõség címe: Ujváry Ferenc

Mûvelõdési Ház és KönyvtárOkiratszám: B/PHF/1418/He/94

Készült: 1300 példánybanCoPa-Ker BT - Hatvan

BRILIÁNS OPTIKA

Rendel: Dr. Bernáth Éva szemész fõorvos

Cím: Hatvan, Grassalkovich út 13. ( a szakképzési intézettel szemben)

Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18 óráig.Rendelési idõ: hétfõtõl péntekig 16-18

óráig.

Bejelentkezés telefonon: 06-30/606-3341 06-37/340-511

Mint azt már elõre sejthettük, megyénkben Lõrinci (új), Hatvan Lokomotív, Hort, az egyre nehezebb anyagi helyzetben Ecséd, Atkár, Gyöngyös Energia.dolgozó egyesületek és a csapatszám Tény, hogy részünkrõl ezzel a csökkenések miatt a 2003-2004-es bajnoki nagy távolságok megszûnnek, a bajnokság évre a csoportbeosztások várhatóan idõtartama is lecsökken (õszi szezon vége: megváltoznak. Az egyértelmû, hogy az november 2.), Visszakapunk régi intézkedés során senkinek a joga nem ellenfeleink közül néhányat, ezzel sérül, viszont az is tény, hogy olyan szemben a mostaniak közül elveszítünk csapatok is jogot kapnak a megye II-re, jópárat. Ezek után elgondolkodom azon, akik ezt nem vívták ki. A beérkezett színvonalában nem fog-e romlani nevezések alapján az egycsoportos megye akaratunkon kívül bajnokságunk. A kérdés I. Osztály mellett 36 megye II és körzeti megoldását bízzuk játékosainkra, mi pedig csapatokat összevonva három csoportos biztassuk õket kulturált szurkolással, így (kelet-, közép-, nyugat-) megye II osztályt lesz teljes a szórakozás!hoz létre a Heves megyei Labdarúgó A sorsolással kapcsolatos további Szövetség az ifjúsági csapatokkal információk a szokásos módon a hirdetõ rendelkezõ amatõr egyesületek részére. Az falakon kerülnek kifüggesztésre. Újból ifi nélküli csapatok fogják alkotni a megye lehet éves bérletet, ill. Pártoló kártyát III osztályt két csoportban (északi-, dél- szerezni, melyrõl a tájékoztató szintén keleti). megtalálható lesz plakát formájában.

Leendõ ellenfeleink (nyugati c s o p o r t ) : H e r é d , A p c , S z ü c s i , Medveczki TiborRózsaszentmárton, Gyöngyöspata,

A szakosztály tagjai közül 12-en június nagy hangsúlyt. Mivel májusban a tavaszi hónapban országos edzõtáborban vettek versenyszezon véget ért, így a nyári részt, ami egyben felkészítõ volt a 2003. idõszakot verseny felkészülésre fordítjuk. október 18-ai Európa Kupára. Az A 2003. október 10-18-án megrendezésre edzõtáborban megrendezésre került kerülõ Európa Kupa részvételi díja erõnléti, szorgalmi versenyen újra a versenyzõként 5.000,-Ft, illetve csapat-szakosztály egyik versenyzõje, Varga versenyre 6.000,-Ft/csapat, ami összesen Nikolett hozta el az I. helyezést. A részt- kb. 130.000,-Ft lesz útiköltséggel együtt. vevõ személyek soron kívüli övvizsgát Az Európa kupán résztvevõ versenyzõknek tettek, melyen mindenki sikeresen átment, szükséges beszerezni még 4 pár így a szakosztály magasabb fokozatú seikenvédõt, ami 28.000,-Ft-ba kerül. karatékákkal bõvült és megnyílt az út Ezen versenyen való részvételhez támoga-Szabó Csillának a fekete öv "kapujába", a tókat keresünk, mivel a versenyzõk barna öves vizsga letételére. Az orzságos többnyire 8-12 éves gyerekek. edzõtáboron való résztvételhez nagyban Ez évben a 4 igazolt versenyzõ közül 2 hozzájárult Józsa Gyula egyéni vállalkozó, fõnek 4 Világbajnokságon kellene részt aki a résztvevõ személyeket támogatás- venni, amihez támogatásokat szívesen képpen levitte Poroszlóra az edzõtábor fogadunk.helyére, majd onnan visszaszállította õket. Szeptembertõl kezdõk részére is Július hónapban Siklós Máté 2.dan és megindul az edzés, melynek idõpontja Zsuponyó Dávid 2. danos mesterek kedd és csütörtök 16.00-17.30 óráig tart az segédletével 3 napos edzõtáboron vettünk Általános Iskola tornatermében.részt Boldogon, melynek során szintén az

Hornyák István 2.dan.Európa Kupa felkészülésére fordítottunk

Szakosztályvezetõ

Mit hoz a jövõ?

Karate hírek

Számítógépek, számítástechnikai berendezések, kellékanyagok forgalmazása,

szakszerû javítása és karbantartása, hálózatok építése.

Kiadványok szerkesztése, nyomdai kivitelezése.

Telefon alközpontok kiépítése, programozásaMindez hihetetlenül kedvezõ áron!

CoPa-Ker BT.20/313-0640, 20/367-9529

A megkezdett iskolai szünet óta megnövekedett a gyermekkorú személyek mozgása a településen, ill. a település külsõ területén. A tavaszi baleseti tendenciát megszakítva ezidáig szerencsére nem történt közlekedési baleset, sem felnõtt, sem gyermekkorú részvételével. Sajnos még mindig az a tapasztalat, hogy a szülõk kiengedik a gyermekeket a késõ éjszakai órákig felügyelet nélkül, melynek során randalíroznak, kerékpárral, motorkerékpárral nem a KRESZ szabályainak megfelelõen közlekednek. Ez kiemelten balesetveszélyes, fõként az éjszakai órákban, mivel rendszerint világítás nélkül közlekednek. Rossz tapasztalatom, hogy a szülõk felügyelet nélkül kiengedik a gyerkekeket a boldogi horgászegyesületi tóra, ami köztudott, hirtelen mélyülõ, mélyvízû tó. A sajtóból naponta lehet értesülni a gyermekkorú személyek vízbe-fúlásáról, mivel felhevült testtel vízbe ugranak, u g y a n a k k o r g y e n g e í t é l õ k é p e s s é g g e l rendelkeznek, nem tudják kellõen felmérni a víz veszélyét. Megindultak beérni a külsõ területen nevelt zöldségfélék, ill. termények. A Szomszédok Egymásért mozgalom célja, hogy ne csak a saját vagyonunk, hanem a lakótársak, kerttársak vagyonára is ügyeljünk, hogy ne az illetéktelen személyek arassák le a termést, hanem az, aki azért megdolgozott. Amennyiben a földek között ismeretlen személyeket, ill. gépjármûvek mozgását látják, azt kérem jelezni vagy a polgárõrségnek, vagy személyesen nekem, amennyiben lehetséges, a rendszámot feljegyezni, mert hatékonyabb a bûnmegelõzés, ha tudjuk, kikkel állunk szemben és tudjuk azt, hogy kikre kell figyelni. Néhány lakosnak zavaró, hogy az õ háza elõtt, ill. környezetében rendõri intézkedés van végrehajtva. Az ellenõrzések azért vannak végrehajtva, hogy az illetéktelen személyeket kiszûrjük és ezzel megakadályozzuk, hogy a településen, akár az õ, akár más lakosok sérelmére bûncselekményt kövessenek el, illetve ha bûncselekményt követtek el, úgy az elkövetõt sikeresen fel lehessen deríteni. Újra kezd elszaporodni segédmotorkerékpárosok körében a bukósisak nélküli, ill. a 2 személlyel történõ közlekedés. Tapasztalataim, hogy a 18 éven aluli személyek - ide értve a 10-12 éves személyeket is - a pénznyerõ automatákkal játszanak, több esetben éjszakai órákban is. Értesülések szerint vannak olyan gyermekkorú személyek, akik több ezer, akár tízezer Forintot is néhány perc alatt a gépen eljátszanak. Sajnálatos tendencia, hogy a vendéglátó helyiség tulajdonosa, üzemeltetõje, az ott dolgozó személy ezt nem akadályozza meg, holott 18 éven aluli nyerõ automatákkal nem játszhatna.

Hornyák István r.zls. Kmb.

Rendõrségi hírek