a szovje külpolitikt a legfőbb célja továbbr ias a béke...

1
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 52. évfolyam, 223. szám Ara: 70 fillér Vasárnap, 1962. szept. 23. A szovjet külpolitika legfőbb célja továbbra is a béke megőrzése Gromiko nagy fontosságú beszéde az ENSZ-közgyűlés általános vitájában Aa ENSZ-közgyűlés általános vitája során pénteken, magyar idő szerint a késő esti órákban felszólalt A. A, Gromiko. a Szovjetunió külügyminisztere is. Gromiko beszédét óriási figyelemmel hallgatták meg a jelenlevők. Az ülésterem zsúfolásig megtelt. Az ülés megkezdése elótt a New York-iak százai álltak sorba, hogy jegyet kapjanak a közönség számára fenntartott karzaton. Gromiko beszéde elején hangsúlyozta: Biztosítani a különböző társadalmi rend- szerű államok békés együtt- élését. Olyan viszonyokat teremteni, amelyek lehető- teszik a háború teljes állandó tagja, a légnagyoob gazdasági és katonai erővel rendelkezik a kapitalista államok között. Ilyen or- szágnak és államférfiainak — annak a felelősségnek a tudatában, amely az Egye- sült Államokra, mint nagy- hatalomra hárul — különö- sen tiszteletben kellene tar- tania az ENSZ alapokmá- nyát, és annak megfelelően tősége, és megint más dolog e lehetőség realizálása. Gro- miko kiemelte az Egyesült Nemzetek Szervezetének kellene felépítenie politi- szerepét a rakéta-, nukleá- káját. Kennedy elnök emlí- ris háború veszélyének tett felszólalása épp az el- meeszüntetéséért vívott lenkezőjére vall. kizárását a társadalom éle- harcban. A szovjet küKjgyminisz- téböl — a Szovjetunió Kom- j ter, miután megjegyezte, munista Pártjának az S Z K P As Ügyesült Államok hogy az Egyesült Államok XXXI. kongresszusán elfő- Lubai nolitikáiának elnökének nyilatkozatában gadott programja ezt jelöli ' / józan értékelések is elhang- veszólym meg alapvető feladatként a nemzetközi kapcsolatok te- rületéi. E feladat határozza meg a szovjet állam külpo- A 17. közgyűlésre össze- gyűlt ENSZ-tagok körében folytatta Gromiko — zottak — az Egyesült Ál- lamok kormánya nyilváno- san elhatárolta magát azok- tól a kardcsörtető amerikai Ktikai tevékenységét. loiyiatta crrumiKo — körökt61 ame lyek haladék- A szovjet külügyminiszter kulonos nyugtalansagot kell fegyveres akc iót sür- a világon végbement óriási hogy keltsen az a nyilatko- változasokról szólva hang- zat, amelyet John Kennedy, súlyozta, hogy ma nem vég- az Egyesült Államok einc- zeúzcrúen elkerülhetetlen ke tett ez év szeptember a- áj világháború, de — 13-i sajtóértekezletén. Az folytatta Gromiko — «k » Egyesült Államok, amely áoiog az, hogy megvan a az E N S Z egyik alapító tag- háború elhárításának lehe- ja, és a Biztonsági Tanács getnek Kuba ellen —. meg- állapította: a hangnemet nem a józan kijelentések adják meg, hanem a durva fenyegetőzések, amik lénye- gében keresztülhúzzák {Folytatás a 2. oldakmj Magyar kormányküldöttség utazott a szovjet fővárosba Részt vesz a KGST végreha|tóbizott6ágának ülésén tW y|IHIHIHIHIIIHMIHI»»lli>| Zűrzavaros a helyzet Argentínában Magyar meglepetések a brnói nemzetközi vásáron m Szombati sporteredmények Apró Antalnak. az utazott Moszkvába a Köl- MSZMP Politikai Bizottsá- csönös Gazdasági Segítség ga tagjának, a Miniszterta- - V _ égreba ó nács elnökhelyettesének ve- bizott- sági ülésére. Mint jelentet- ték, a küldöttség szombaton zetésével szombaton reggel megérkezett a szovjet fővá- magyar kormányküldöttség rosba. Brezsnyev hétfőn Jugoszláviába látogat Hivatalosan közölték, hogy Leonyid Brezsnyev, a Szov- jetunió Legfelső Tanácsa eL nökségének elnöke hétfőn, szeptember 24-én, helyi idő szerint délelőtt 9 órakor indul repülőgépen hivatalos látogatásra a Jugoszláv Szö- vetségi Népköztársaságba, Algériában as FLN megkapta a szavazatok döntő többségét Az Algériában csütörtö- övezeten belül letartóztat- lap tudósítója úgy véli, kön megtartott választások- nak mindenkit, akinél fegy- hogy a választási siker él- ről beérkezett adatok alap- vert találnak, illetve, aki lenére a központi hatalom- ján az alábbi tájékoztatást engedély nélkül egyenruhát nak számolnia kell az el- adták ki: visel. A biztonsági övezet lenzékkel A választók nem A szavazólistákra felvet- egyelőre nem terjed ki a adtak „fehér lapot* a kép- tek számai 6 504 033. a le- 4. vilaja egész területére, viselők kezébe. Azt akar- ha azonban szükségesnek ják. hogy küldöttjük az 6 bizonyul, a 30 mérföldes érdekeit és nézeteiket kép- körzetet kiszélesítik. viselje. Nincs kizárva, hogy Bumedien katonái a a választók a politikai bi- szombat hajnali órákban zottság jelöltjeit is ellen- megkezdték az átfésülési zékbe szorítják, amennyi- akciót. ben a központi hatalom * nem tud megfelelni a tö- A Le Monde című párizsi megek kívánságainak. A mezőgazdasági kiállításon bemutatott módszerek elterjesztése a legfontosabb feladat Losonczi Pál földmnvelésttgri miniszter nyilatkozata késségét is tanústtja. öröm- Szombaton meglátogatta a 64. Országos Mezőgazdasági mel láttuk, hogy Kiállítást a hazánkba érke Butt Ivan Primov. a Bolgár Népköztársaság földművelés- ügyi minisztere. Ivan Pri- mov Losonczi Pál földmű- velésügyi miniszter társasá- gában tekintette meg a ki- a "ég gyengébben gazdál- kodó termelőszövetkezetek megszilárdítása csak a mi jó munkánkon múlik. a szövetkezeti parasztok éppoly büszkék közös gaz- daságuk sikereire, mint összefoglalva a tapasztalato- évekkel ezelőtt az egyem ^ elmondhatjuk> hogy a teljesitmenyeikre. ^ 64. Országos Mezőgazdasági örvendetes jelenség. Kiállítás elérte célját és ked- hogy a kiállításon a legna- éllítás látnivalóit Felkereste gy^bb" érdeklődés az " új, vezöen befolyásolja termelő- it szocialista országok pavi Ionjait és megtekintette a kemizálási, valamint a ker- tészeti bemutatót. Losonczi Pál földművelés- ügyi miniszter egy nappal a n;e )fe zárás, előtt nyilatkozott az a MTI munkatársának a 64. Országos Mezőgazdasági Ki- állítás tapasztal atairóL — Már az első napokban megmutatkozott, hogy a fa- nagyüzemi módszerek iránt szövetkezeteink, állami gaz- nyilvánult meg. így a ba- daságamk további fejlődését rornfitartás és tenyésztés, adott szavazatok száma: 5 303 661. Érvényes szavazat: 5 284 791, igennel szavaztak: 5 265 377-en. nemmel 18 637- en. A hivatalos végleges ered- ményeket csak néhány nap múlva teszik közzé. Khider, az FLN politikai bizottságának főtitkára saj- tóértekezletén közölte, hogy a politikai bizottság szigo- rú biztonsági intézkedése- ket hoz a rend helyreállí- tására. A választási ered- mények. a központi hata- lommal megnyilvánult bi- zalom, felhatalmazza a po- litikai bizottságot az intéz- kedések végrehajtására mondotta. A főtitkár bejelentette: utasították Bumedien ezre- dest, a nemzeti néphadse- reg főparancsnokát, hogy Algír környékét tisztítsa meg az ott garázdálkodó rendbontóktól, akik „ke- gyetlen bűncselekményeik- kel* akadályozzák a rend és a biztonság helyreállítá- sát Az utasítás érteimében a nemzeti néphadsereg kato- nái 30 mérföldes körzetben biztonsági övezetet terem- tenek a főváros körüL Az Hideg mélypont a csillagászati év utolsó napján Lassú felmelegedés kezdődik A csillagászati évszak haton a nappali hóméreék, megosztás s*rint idén szép- let is általában húsz fok tember 23-án, vasárnap kez- alatt maradt dődik az ősz. Szombaton a A irható időjárásról „hivatalos* nyár utolsó nap- ^ ^ a meteorológusok ján hazánkban mélypontra hangsúlyozták, hogy az év- jutott a legutóbbi frontbetö- ^ ^ p o z képest is hideg idő. rés hozta hideg időjárás. A járási zónának csak a szele Meteorológiai Intézet Köz- ér bennünket, s lassú íeL ponti előrejelző osztályán melegedés kezdődik. Vasár- tájékoztatásul elmondották, nap előreláthatólag meg- hogy Európa szerte hűvös, csöndesedik vagy már egé- a Kárpátok és az Alpok vo- szen elcsitul a szél, a nap- nalától északra fekvő orszá- sütés általában 1—2 órával gokban hideg, csapadékos az hosszabb ideig tart, mint idő. Nálunk szombatra vir- szombaton. A hőmérsékleti radó éjszaka csak pár tized maximumok vasárnap még fokkal maradt fagypont fe- számottevően nem emelked- lett a hőmérő higanya, szom- nek húsz fok fölé. húscsibenevelés, a sertéshiz- lalás, a korszerű zöldségter- bemutatása ragadta látogatók figyelmét. A z állattenyésztés területén is főleg a díjnyertes csopor- tok iránt érdeklődtek. — Nagy sikere volt a iészeti pavilonnak, ahol lusiak nagy érdeklődést ta- pompás gyümölcsöket, szó- Büsitanak a kiállítás iránt- jőket, zöldségféléket láthat- A látogatók több mint féle tak az érdeklődők. A kiál- termelőszövetkezcti tag. ál- lításon is megmutatkozott, dolgozó, hogy hazánk éghajlata fe szakember talajadottsága kiválóan al- kalmas a kertészeti kultúra fejlesztésére. Nagy gondot keH fordita- lami gazdasági mezőgazdasági volt. Ez rendkívül örvendetes számunkra. Megmutatkozik, hogy a szövetkezeti parasz- tok ma már túlnéznek fa- lujuk határán, érdeklődnek az* ország mezőgazdaságának helyzete iránt, kíváncsiak a legjobb eredményekre. A falvak népe különvonatokon, autóbuszokon érkezett a ki nunk a jövőben a gyű mölcs- és zöldségkertfeze- tek, a szőlészet és a bo- rászat fejlesztésére. — Nagy örömet jelentett számunkra a baráti orszá- gok részvétele a kiállításon. A szocialista országok pavi- lonjaikban bemutatták az el állításra, s csoportOMr, néz- múu három évben ^ te végig a különböző bemu- eredményeiket , s ez rend- tatókal. Így módjuk volt a szervezettebb tapasztalatcse- rére. A termelőszövetkezeti elnökök ma már gondot for- kívül hasznos volt számunk- ra. Feladatunk most az, hogy a kiállításon bemuta- dítanak arra is, hogy biztiv ^ kocs7enl módszereket sitsak a tagság számára a tájékozódást, a szakmai to- általánossá tegyük. A kiállí- táson az ország minden tá- " , , . , ' - ... LrtSOlI <JX, az*i.mi.v^r i, MI- vabbkepzest A nagy lato- jáfól rész) . vettek mező^az- gatottság egyben a szövetke- dasági nagyüzemek. Ez is bcü vezetők igazolja, hogy SZERELIK A G U M I G Y Á R ÉTTERMÉT KS wh BIHI, Már hetekkel ezelőtt elkészült a Szegedi Gumigyár kör alakú éttermének alapozása. A Csongrád Megyei Építő- ipari Vállalat előregyártó üzemében időközben elkészí tették az érdekes formájú építési elemeket, s a mun- kások néhány napja megkezdték esek összeszerelését

Upload: others

Post on 22-Feb-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: A szovje külpolitikt a legfőbb célja továbbr ias a béke ...digit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01962/00224/dm_1962_223_001.pdf · VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 52. évfolyam

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!

52. évfolyam, 223. szám Ara: 70 fillér Vasárnap, 1962. szept. 23.

A szovjet külpolitika legfőbb célja továbbra is

a béke megőrzése Gromiko nagy fontosságú beszéde az ENSZ-közgyűlés

általános vitájában

Aa ENSZ-közgyűlés általános vitája során pénteken, magyar idő szerint a késő esti órákban felszólalt A. A, Gromiko. a Szovjetunió külügyminisztere is.

Gromiko beszédét óriási figyelemmel hallgatták meg a jelenlevők. Az ülésterem zsúfolásig megtelt. Az ülés megkezdése elótt a New York-iak százai álltak sorba, hogy jegyet kapjanak a közönség számára fenntartott karzaton.

Gromiko beszéde elején hangsúlyozta: Biztosítani a különböző társadalmi rend-szerű államok békés együtt-élését. Olyan viszonyokat teremteni, amelyek lehető-vé teszik a háború teljes

állandó tagja, a légnagyoob gazdasági és katonai erővel rendelkezik a kapitalista államok között. Ilyen or-szágnak és államférfiainak

— annak a felelősségnek a tudatában, amely az Egye-sült Államokra, mint nagy-hatalomra hárul — különö-sen tiszteletben kellene tar-

tania az ENSZ alapokmá-

nyát, és annak megfelelően

tősége, és megint más dolog e lehetőség realizálása. Gro-

miko kiemelte az Egyesült Nemzetek Szervezetének kellene felépítenie politi-szerepét a rakéta-, nukleá- káját. Kennedy elnök emlí-ris háború veszélyének tett felszólalása épp az el-meeszüntetéséért vívott lenkezőjére vall.

kizárását a társadalom éle- harcban. A szovjet küKjgyminisz-téböl — a Szovjetunió Kom- j ter, miután megjegyezte, munista Pártjának az SZKP As Ügyesült Államok hogy az Egyesült Államok XXXI. kongresszusán elfő- Lubai nolitikáiának elnökének nyilatkozatában gadott programja ezt jelöli ' / józan értékelések is elhang-

veszólym meg alapvető feladatként a nemzetközi kapcsolatok te-rületéi. E feladat határozza meg a szovjet állam külpo-

A 17. közgyűlésre össze-gyűlt ENSZ-tagok körében — folytatta Gromiko —

zottak — az Egyesült Ál-lamok kormánya nyilváno-san elhatárolta magát azok-tól a kardcsörtető amerikai

Ktikai tevékenységét. — loiyiatta crrumiKo — k ö r ö k t 6 1 amelyek haladék-A szovjet külügyminiszter kulonos nyugtalansagot kell f e g y v e r e s akciót sür-

a világon végbement óriási hogy keltsen az a nyilatko-változasokról szólva hang- zat, amelyet John Kennedy, súlyozta, hogy ma nem vég- az Egyesült Államok einc-zeúzcrúen elkerülhetetlen ke tett ez év szeptember a- áj világháború, de — 13-i sajtóértekezletén. Az folytatta Gromiko — « k » Egyesült Államok, amely áoiog az, hogy megvan a az ENSZ egyik alapító tag-háború elhárításának lehe- ja, és a Biztonsági Tanács

getnek Kuba ellen —. meg-állapította: a hangnemet nem a józan kijelentések

adják meg, hanem a durva

fenyegetőzések, amik lénye-gében keresztülhúzzák

{Folytatás a 2. oldakmj

Magyar kormányküldöttség utazott a szovjet fővárosba

Részt vesz a KGST végreha|tóbizott6ágának ülésén

tWy|IHIHIHIHIIIHMIHI»»lli>|

Zűrzavaros a helyzet

Argentínában

Magyar meglepetések

a brnói nemzetközi

vásá ron

m

Szombati sporteredmények

Apró Antalnak. az utazott Moszkvába a Köl-

MSZMP Politikai Bizottsá- csönös Gazdasági Segítség

ga tagjának, a Miniszterta- -V_égreba2Íó

nács elnökhelyettesének ve-

bizott-sági ülésére. Mint jelentet-

ték, a küldöttség szombaton zetésével szombaton reggel megérkezett a szovjet fővá-magyar kormányküldöttség rosba.

Brezsnyev hétfőn Jugoszláviába látogat

Hivatalosan közölték, hogy Leonyid Brezsnyev, a Szov-jetunió Legfelső Tanácsa eL nökségének elnöke hétfőn, szeptember 24-én, helyi idő szerint délelőtt 9 órakor indul repülőgépen hivatalos látogatásra a Jugoszláv Szö-vetségi Népköztársaságba,

Algériában as FLN megkapta a szavazatok döntő többségét

Az Algériában csütörtö- övezeten belül letartóztat- lap tudósítója úgy véli, kön megtartott választások- nak mindenkit, akinél fegy- hogy a választási siker él-ről beérkezett adatok alap- vert találnak, illetve, aki lenére a központi hatalom-ján az alábbi tájékoztatást engedély nélkül egyenruhát nak számolnia kell az el-adták ki: visel. A biztonsági övezet lenzékkel A választók nem

A szavazólistákra felvet- egyelőre nem terjed ki a adtak „fehér lapot* a kép-tek számai 6 504 033. a le- 4. vilaja egész területére, viselők kezébe. Azt akar-

ha azonban szükségesnek ják. hogy küldöttjük az 6 bizonyul, a 30 mérföldes érdekeit és nézeteiket kép-körzetet kiszélesítik. viselje. Nincs kizárva, hogy

Bumedien katonái a a választók a politikai bi-szombat hajnali órákban zottság jelöltjeit is ellen-megkezdték az átfésülési zékbe szorítják, amennyi-akciót. ben a központi hatalom

* nem tud megfelelni a tö-A Le Monde című párizsi megek kívánságainak.

A mezőgazdasági kiállításon

bemutatott módszerek elterjesztése

a legfontosabb feladat L o s o n c z i P á l f ö l d m n v e l é s t t g r i m i n i s z t e r n y i l a t k o z a t a

késségét is tanústtja. öröm-Szombaton meglátogatta a 64. Országos Mezőgazdasági mel láttuk, hogy Kiállítást a hazánkba érke Butt Ivan Primov. a Bolgár Népköztársaság földművelés-ügyi minisztere. Ivan Pri-mov Losonczi Pál földmű-velésügyi miniszter társasá-gában tekintette meg a ki-

a "ég gyengébben gazdál-kodó termelőszövetkezetek megszilárdítása csak a mi jó munkánkon múlik.

a szövetkezeti parasztok éppoly büszkék közös gaz-daságuk sikereire, mint összefoglalva a tapasztalato-évekkel ezelőtt az egyem ^ e l m o n d h a t j u k > h o g y a

teljesitmenyeikre. ^ 64. Országos Mezőgazdasági — örvendetes jelenség. Kiállítás elérte célját és ked-

hogy a kiállításon a legna-éllítás látnivalóit Felkereste gy^bb" érdeklődés az " ú j , v e z ö e n befolyásolja termelő-it szocialista országok pavi Ionjait és megtekintette a kemizálási, valamint a ker-tészeti bemutatót.

Losonczi Pál földművelés-ügyi miniszter egy nappal a n;e)fe zárás, előtt nyilatkozott az a

MTI munkatársának a 64. Országos Mezőgazdasági Ki-állítás tapasztal atairóL

— Már az első napokban megmutatkozott, hogy a fa-

nagyüzemi módszerek iránt szövetkezeteink, állami gaz-nyilvánult meg. így a ba- daságamk további fejlődését rornfitartás és tenyésztés,

adott szavazatok száma: 5 303 661. Érvényes szavazat: 5 284 791, igennel szavaztak: 5 265 377-en. nemmel 18 637-en.

A hivatalos végleges ered-ményeket csak néhány nap múlva teszik közzé.

Khider, az FLN politikai

bizottságának főtitkára saj-

tóértekezletén közölte, hogy

a politikai bizottság szigo-

rú biztonsági intézkedése-

ket hoz a rend helyreállí-

tására. A választási ered-

mények. a központi hata-

lommal megnyilvánult bi-

zalom, felhatalmazza a po-

litikai bizottságot az intéz-kedések végrehajtására —

mondotta.

A főtitkár bejelentette:

utasították Bumedien ezre-

dest, a nemzeti néphadse-

reg főparancsnokát, hogy

Algír környékét tisztítsa

meg az ott garázdálkodó

rendbontóktól, akik „ke-

gyetlen bűncselekményeik-

kel* akadályozzák a rend

és a biztonság helyreállítá-

sát

Az utasítás érteimében a

nemzeti néphadsereg kato-

nái 30 mérföldes körzetben

biztonsági övezetet terem-

tenek a főváros körüL Az

Hideg mélypont a csillagászati év utolsó napján

Lassú felmelegedés kezdődik A csillagászati évszak haton a nappali hóméreék,

megosztás s*rint idén szép- let is általában húsz fok

tember 23-án, vasárnap kez- alatt maradt

dődik az ősz. Szombaton a A irható időjárásról

„hivatalos* nyár utolsó nap- ^ ^ a meteorológusok

ján hazánkban mélypontra hangsúlyozták, hogy az év-

jutott a legutóbbi frontbetö- ^ ^ p o z képest is hideg idő.

rés hozta hideg időjárás. A járási zónának csak a szele

Meteorológiai Intézet Köz- ér bennünket, s lassú íeL

ponti előrejelző osztályán melegedés kezdődik. Vasár-

tájékoztatásul elmondották, nap előreláthatólag meg-

hogy Európa szerte hűvös, csöndesedik vagy már egé-

a Kárpátok és az Alpok vo- szen elcsitul a szél, a nap-

nalától északra fekvő orszá- sütés általában 1—2 órával

gokban hideg, csapadékos az hosszabb ideig tart, mint

idő. Nálunk szombatra vir- szombaton. A hőmérsékleti

radó éjszaka csak pár tized maximumok vasárnap még

fokkal maradt fagypont fe- számottevően nem emelked-

lett a hőmérő higanya, szom- nek húsz fok fölé.

húscsibenevelés, a sertéshiz-lalás, a korszerű zöldségter-

bemutatása ragadta látogatók figyelmét.

Az állattenyésztés területén is főleg a díjnyertes csopor-tok iránt érdeklődtek.

— Nagy sikere volt a

iészeti pavilonnak, ahol lusiak nagy érdeklődést ta- pompás gyümölcsöket, szó-Büsitanak a kiállítás iránt- jőket, zöldségféléket láthat-

A látogatók több mint féle tak az érdeklődők. A kiál-termelőszövetkezcti tag. ál- lításon is megmutatkozott,

dolgozó, hogy hazánk éghajlata fe szakember talajadottsága kiválóan al-

kalmas a kertészeti kultúra fejlesztésére.

Nagy gondot keH fordita-

lami gazdasági mezőgazdasági volt.

Ez rendkívül örvendetes számunkra. Megmutatkozik, hogy a szövetkezeti parasz-tok ma már túlnéznek fa-lujuk határán, érdeklődnek az* ország mezőgazdaságának helyzete iránt, kíváncsiak a legjobb eredményekre. A falvak népe különvonatokon, autóbuszokon érkezett a ki

nunk a jövőben a gyű mölcs- és zöldségkertfeze-tek, a szőlészet és a bo-rászat fejlesztésére. — Nagy örömet jelentett

számunkra a baráti orszá-gok részvétele a kiállításon. A szocialista országok pavi-lonjaikban bemutatták az el

állításra, s csoportOMr, néz- m ú u h á r o m é v b e n ^ te végig a különböző bemu- e r e d m é n y e i k e t , s e z rend-tatókal. Így módjuk volt a szervezettebb tapasztalatcse-rére. A termelőszövetkezeti elnökök ma már gondot for-

kívül hasznos volt számunk-ra.

— Feladatunk most az, hogy a kiállításon bemuta-

dítanak arra is, hogy biztiv ^ k o c s 7 e n l m ó d s z e r e k e t

sitsak a tagság számára a tájékozódást, a szakmai to-

általánossá tegyük. A kiállí-táson az ország minden tá-" , , . , ' - ... LrtSOlI <JX, az*i .mi.v^r i, MI-

vabbkepzest A nagy lato- j á f ó l rész). v e t t e k mező^az-

gatottság egyben a szövetke- dasági nagyüzemek. Ez is bcü vezetők jó igazolja, hogy

S Z E R E L I K A G U M I G Y Á R É T T E R M É T

KSwhBIHI ,

Már hetekkel ezelőtt elkészült a Szegedi Gumigyár kör alakú éttermének alapozása. A Csongrád Megyei Építő-ipari Vállalat előregyártó üzemében időközben elkészí tették az érdekes formájú építési elemeket, s a mun-

kások néhány napja megkezdték esek összeszerelését