Christian Jacq

AZ EGYIPTOMI BÍRÓ 2.

A sivatag törvénye

Fordította Vaszócsik Crista

Európa Könyvkiadó Budapest, 2003

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Christian Jacq: Le juge d’Égypte II. La loi du désert

© Librairie Plon, Paris, 1993

Hungarian translation © Vaszócsik Crista, 2003

…mert nagy a Törvény és örök, Ozirisz ideje óta nem rontották meg.A gonoszság a hatalmába kerítheti a sokaságot, de a rossz sosem fog

révbe érni.Ne ármánykodj az emberek ellen, mert Isten büntetése utolér…Ha megfogadod az igazságokat, melyeket elmondtam, eléred céljaid.

(PTAHHOTEP VEZÍR INTELMEIKIVONATOK AZ 5-ÖS ÉS 38-AS MAXIMÁKBÓL)

1. fejezet

A fullasztó hőségben egy fekete skorpión kívül semmi nem mozdult a fegyenctelep homokos udvarán. A visszaeső bűnözők kényszermunkatelepe Karnak szent városától kétszáz kilométernyire nyugatra, a Nílus völgye és a Khargeh-oázis közötti sivár pusztaságban terült el. Amikor enyhült a hőség, a

fegyencek azon az úton dolgoztak, amelyen a teherhordó szamárkaravánok a völgyből az oázishoz jutottak.

A tábor termetes parancsnoka a puszta öklével is bármikor képes volt érvényt szerezni a szavának. Paszer bíró már tizedszer fordult hozzá ugyanazzal a kéréssel.

− Nem tűröm, hogy kivételezzenek velem! Dolgozni akarok, mint a többiek.

A nyúlánk, barna hajú, magas homlokú, barnászöld szemű Paszer a megpróbáltatásoktól korán férfivá érett. A zord körülmények között mit sem veszített tiszteletet parancsoló fellépéséből.

− Maga nem tartozik közéjük.− Rab vagyok.− Nem ítélték el, titokban hozták ide. Számomra nem is létezik. A neve

nem szerepel a jegyzékünkben és azonosítási számot sem kapott.− Attól még törhetnék követ.− Hagyjuk ezt! Üldögéljen csak tovább az árnyékban!A tábor parancsnoka tartott a bírótól. Hiszen egész Egyiptomot

megdöbbentette azzal, hogy pert indított a híres Aser tábornok ellen. A tábornokot a bíró legjobb barátja, Szuti hadnagy egy egyiptomi felderítő megkínzásával és meggyilkolásával vádolta, és azzal, hogy összejátszott Egyiptom örök ellenségeivel, a beduinokkal és a líbiaiakkal.

Mivel a szerencsétlen felderítő holttestét nem találták meg ott, ahol Szuti szerint lennie kellett volna, az esküdtek nem ítélhették el Aser tábornokot. Beérték azzal, hogy a nyomozás folytatását kérjék. A vizsgálódás nem sokkal később félbeszakadt, mert Paszer bírót tőrbe csalták: megvádolták szellemi atyja, a bölcs Branir meggyilkolásával, aki Karnak főpapi tisztének várományosa volt. A bírót tetten érték, letartóztatták, és idehozták a táborba anélkül, hogy lefolytatták volna ellene a törvényes eljárást.

A bíró visszaült a forró homokba, megszokott írnoki pózában. Szüntelenül Noferet, a felesége járt az eszében. Sokáig azt hitte, hogy Noferet sosem fogja őt szeretni, azután beteljesedett a vágya, olyan tökéletes lett a boldogsága, mint a nyári nap ragyogása. Ám hirtelen véget értek a boldog napok, kiszakították a mennyországból, és még csak remény sincs arra, hogy valaha visszatérhet oda.

A feltámadó meleg szél felkavarta a homokszemeket, amelyek olyanok voltak, mint megannyi tűszúrás a bőrön. De Paszer, fején fehér kendővel, nem érezte ezt, gondolataiba merülve újra és újra felidézte a nyomozás egyes állomásait.

Kis vidéki bíróként először tétován igyekezett tájékozódni a nagyvárosban, Memphiszben, és talán hibázott, talán túlzottan lelkiismeretes volt, amikor foglalkozni kezdett azzal a különös üggyel. Rájött, hogy megöltek öt veteránt, a gizai szfinx díszőrségét, balesetnek tüntetve fel a vérfürdőt. Kiderítette, hogy tekintélyes mennyiségű égi vasat loptak el valamelyik templomból, és hogy néhány előkelőség összeesküvést szőtt.

Aser tábornok bűnösségét azonban nem tudta bizonyítani, sem azt, hogy

a tábornok a nagy Ramszesz hatalmát akarta megdönteni.A sors csapása éppen akkor érte, amikor szabad kezet kapott, és

összeilleszthette volna az egymástól látszólag független mozaikdarabkákat.Paszer a rettenetes éjszaka minden egyes mozzanatára emlékezett: a

névtelen üzenetre, amelyben az állt, hogy Branir veszélyben van, arra, ahogy elkeseredetten rohant a város utcáin és arra, ahogy rátalált mestere holttestére. Szinte maga előtt látta a Branir nyakába szúrt gyöngyház tűt, majd a berontó rendőrfőnököt, aki habozás nélkül őt, a bírót vádolta a gyilkossággal. A Kapu főbírája, aki Memphisz legfőbb bírói méltóságát viselte, aljasul összejátszott a rendőrfőnökkel, és titokban idehurcolták őt a fegyenctelepre, ahol a magányos halál vár rá. Az igazság pedig sohasem fog kiderülni.

Tökéletes csapdát állítottak neki. Branir támogatásával nyomozhatott volna a templomokban, és kideríthette volna, hogy kik lopták el az égi vasat. De a mesterét ugyanolyan titokzatos gyilkos ölte meg, mint amilyen a veteránokkal is végzett, így a gaztettek igazi célja is rejtve maradt. Paszer annyit tudott meg, hogy a támadók között volt egy asszony és néhány idegen származású férfi. Ezért kezdett gyanakodni Sesi vegyészre, Kadas fogorvosra és Dénesz szállító feleségére. Annál is inkább, mert a gazdag, befolyásos Dénesz, de becsületesnek éppen nem nevezhető ember volt. A bírónak csak gyanúi voltak, bizonyítéka azonban egy sem.

Paszer kibírta a hőséget, a homokot kavaró szelet, és mindig magába erőltette az ízetlen ételt. Túl akarta élni ezt a megpróbáltatást, hogy ismét karjába zárhassa Noferetet és láthassa, hogy az igazság győzedelmeskedik.

Vajon mit találhatott ki a Kapu főbírája, mivel magyarázhatja az ő eltűnését? Milyen rágalmakat terjeszthetnek róla?

Jóllehet a tábor nem volt körbekerítve, és nyitva állt az út a szomszédos dombok felé, lehetetlen volt megszökni. Gyalog nem jutna messzire. Azért zárták ide, hogy itt pusztuljon. Előbb-utóbb megtörik, reményt vesztett emberi roncs lesz, és mint egy szerencsétlen bolond, unos-untalan ugyanazt fogja hajtogatni.

De sem Noferet, sem Szuti nem fordul el tőle. Nem hiszik el a hazugságokat, rágalmakat, és egész Egyiptomot tűvé teszik majd érte. Ki kell tartania, az idő neki dolgozik.

*

Az öt összeesküvő a szokásos helyen, az elhagyott majorságban találkozott. Elégedettek voltak, mert minden a terv szerint történt.

Miután betörtek Kheopsz nagy piramisába és ellopták a hatalom legfőbb jelképeit, az arany könyökmértéket és az istenek testamentumát, amelyek nélkül a nagy Ramszesz elveszíti az uralkodáshoz való jogát, minden egyes nappal közelebb kerültek a céljukhoz.

A szfinxtől vezetett a föld alatti folyosó a piramishoz, a veteránokat meg kellett ölniük, hogy bejuthassanak Kheopsz sírjához, és természetesen Paszer bírót is el kellett távolítaniuk. Ezekkel a kisebb kellemetlenségekkel már nem

is foglalkoztak.− A java még hátravan − jelentette ki az egyik összeesküvő. − Ramszesz

még kitart.− Ráérünk.− Beszéljen csak a maga nevében!− Ez mindegyikünkre érvényes. Idő kell még ahhoz, hogy szilárdan

megalapozhassuk leendő uralmunkat. Minél tehetetlenebbé válik Ramszesz, minél inkább ráébred arra, hogy közeleg a bukása, annál könnyebb lesz győznünk. Senkinek sem árulhatja el, hogy kifosztottuk a nagy piramist, és hogy a szellemi erő központja, amelyért egyedül ő felel, nincs többé.

− A fáraó hamarosan elveszíti az erejét. Kénytelen lesz elvégezni az újjászületési rítust.

− Ki kényszerítheti rá?− A hagyomány, a papok és ő maga! Lehetetlen kivonnia magát e

kötelessége alól.− Az ünnep végén fel kell mutatnia a népnek az istenek testamentumát.− Ezt az írást, amely a mi kezünkben van.− Akkor tehát le fog mondani, és fel fogja ajánlani a trónt az utódjának.− Annak, akit mi jelölünk ki.Az összeesküvők máris győztesnek érezték magukat. A nagy

Ramszesznek nem lesz választása, a fáraó már nem több egy rabszolgánál. Ők mindannyian megkapják azt, ami érdemeik szerint megilleti őket, mindannyian kivételezettek lesznek. Övék lesz a világ legnagyobb országa. Megváltoztatják a rendet, a hivatali rendszert. A saját elképzelésük szerint átalakítják az országot, és Egyiptom gyökeresen más lesz, mint amilyenről az ósdi hagyományokat követő Ramszesz álmodik.

Míg a gyümölcs megérik, további kapcsolatokat, támogatókat és szövetségeseket szereznek. A gyilkosságokat, a vesztegetést, az erőszakot egyikük sem bánta. A hatalom megszerzésének ára van.

2. fejezet

A lenyugvó nap rózsaszínre festette a dombokat. A munkával töltött nap után Noferet ilyentájt etetheti meg Vitézt és Északi Szelet, Paszer kutyáját és szamarát. Vajon hány beteget gyógyított meg ma? Vajon még mindig a kis memphiszi házban lakik, földszintjén a bírói hivatallal, vagy visszatért a thébai faluba, hogy ott gyógyítsa a betegeket, távol a város zajától?

Paszeren úrrá lett a csüggedés.Hiszen egész életét az igazságnak szentelte, most pedig tudta, hogy

sosem ismerik el az igazát. Egyetlen bíróság sem nyilvánítaná ártatlannak. Még ha kijut is a fegyenctelepről, milyen jövőt biztosíthatna Noferetnek?

Egy sovány, fogatlan, ráncos, napcserzette bőrű öregember telepedett le mellé. Felsóhajtott.

− Vége. Túl öreg vagyok már. Felmentettek a kőhordás alól. Mától a konyhán dolgozom. Ez aztán a jó hír!

Paszer bólintott.− Hát te miért nem dolgozol? − kérdezte az öreg.− Megtiltották.− Kit loptál meg?− Senkit.− Itt csak hétpróbás tolvajok vannak. Többször elítélték már őket, ki nem

jutnak innen élve, hiszen megesküdtek, hogy nem lopnak többet, és megszegték a fogadalmukat. A bírók szerint az adott szó szent.

− Miért? Tán nem így van?Az öreg a földre köpött.− Micsoda kérdés! Csak nem a bírók pártján állsz?− Magam is bíró vagyok.Paszer beszélgetőtársát az sem lepte volna meg jobban, ha közlik vele,

hogy szabadon engedik.− Ne tréfálj velem!− Úgy nézek ki, mint akinek tréfálni van kedve?− Nahát… Bíró vagy, igazi bíró! − mérte végig az öreg tisztelettel vegyes

bizalmatlansággal. − Mit követtél el?− Nyomoztam, és be akarják fogni a számat.− Zavaros ügybe keveredhettél. Én ártatlan vagyok. Egy vetélytársam

megvádolt, hogy loptam a mézemet.− Méhész voltál?− Több kaptáram is volt a sivatagban, az én méheimtől került a legjobb

méz egész Egyiptomban. A többi méhész megirigyelt, csapdát állítottak nekem. A bíróság előtt ideges voltam, heveskedtem. Nem nyugodtam bele, hogy elítéltek, újabb tárgyalást kértem, és egy írnokkal együtt készültem a védelmemre. Biztos voltam benne, hogy megnyerem a pert.

− De elítéltek.− Az irigyeim elrejtettek nálam néhány tárgyat, amit egy műhelyből

loptak. Így bizonyították azt, hogy visszaeső bűnös vagyok. A bíró nem is vizsgálódott tovább.

− Rosszul tette. A helyében fontolóra vettem volna, milyen indítékuk van a vádlóknak.

− Átvennéd a bíró helyét? Bebizonyítanád, hogy hamisak a bizonyítékok?

− Ahhoz előbb ki kellene jutnom innen.A méhész ismét a homokba köpött.− A bukott bírókat nem ilyen táborba küldik, mint ez. Még csak az

orrodat sem vágták le! Biztos kém vagy, vagy valami efféle.− Ha te mondod.Az öreg felállt és magára hagyta Paszert.

*

Paszer hozzá sem nyúlt az elé tett ételhez. Nem akart tovább küzdeni. Mit is

nyújthatna Noferetnek? Csak szégyent hozna rá. Jobb, ha Noferet sosem látja viszont, és elfelejti. Úgy emlékezik majd csak rá, mint egy rendíthetetlen hitű bíróra, egy őrült szerelmesre, egy álmodozóra, aki hitt az igazságban.

Hanyatt fekve bámulta a kék eget. Várta a halált.

*

Fehér vitorlák úsztak a Níluson. Az alkonyati szélben sebesen siklottak a hajók, a tengerészek pedig puszta mulatságból átugráltak egyikről a másikra. Nagyokat nevettek, ha valamelyikük a vízbe esett, tréfálkoztak, ugratták egymást.

A parton ülő fiatalasszony meg sem hallotta a versengők vidám kiáltozását. Szép volt, mint a viruló lótusz, haja szőkében játszott, tiszta, finom vonású arcán szeme kéklett, mint a nyári ég. Noferet arca volt, meggyilkolt mestere, Branir lelkét idézte meg éppen, és könyörgött hozzá, hogy óvja meg Paszert, akit tiszta szívből szeretett. Hiába nyilvánították halottnak Paszert, Noferet nem tudta elhinni, hogy nincs már az élők sorában.

− Beszélhetnénk egy percet?Noferet fölpillantott.Jó megjelenésű, ötven év körüli férfi állt mellette. Nebamon volt az, a

királyság főorvosa, Noferet legádázabb ellensége, aki többször is megpróbálta tönkretenni a pályáját. Noferet gyűlölte a kincsekre vágyó, nőcsábász udvaroncot, akinek az orvostudomány csak a hatalomhoz és a gazdagsághoz vezető eszközt jelentette.

Nebamon sóváran csodálta a fiatalasszonyt. A gyolcsruhán átsejlő tökéletes, megindító alak, a formás keblek, a hosszú, vékony láb és a finom vonalú kéz rabul ejtették a szemet. Noferet szépsége sugárzott.

− Hagyjon, kérem!− Jobban tenné, ha meghallgatna. Tudok valamit, ami nagyon is

érdekelni fogja.− Hidegen hagy az ármánykodása.− Paszerről van szó.Noferet nem tudta leplezni érzelmeit.− Paszer meghalt.− Nem igaz, kedvesem.− Hazudik!− Én tudom az igazságot.− Talán könyörögjek, hogy beszéljen?− Jobban szeretem, amikor büszkének és zabolátlannak láthatom. Paszer

él, de azzal vádolják, hogy ő ölte meg Branirt.− De hát ez őrültség! Egy szavát sem hiszem.− Rosszul teszi. A rendőrfőnök, Mentmosze letartóztatta és elzáratta.− Paszer nem ölt meg senkit.− Mentmosze meg van győződve róla, hogy igen.− Tönkre akarják tenni, meg akarják akadályozni, hogy folytathassa a

nyomozást.− Engem ez egy cseppet sem érdekel.− Akkor miért mondta el nekem?− Mert csak én bizonyíthatom be, hogy Paszer ártatlan.Noferet megborzongott, reménység töltötte el, de elfogta a szorongás is.− Ha azt akarja, hogy elvigyem a bizonyítékot a Kapu főbírájának, akkor

legyen a feleségem, Noferet, és felejtse el a bírócskáját! Ez az ára annak, hogy szabadon engedjék őt. Noferet, mellettem a helye! Paszer sorsa most már az ön kezében van: kiszabadíthatja, de ha nem teszi, halálra ítéli.

3. fejezet

Noferet irtózott a főorvostól, de ha visszautasítja Nebamon ajánlatát, akkor azzal halálra ítéli Paszert.

Hol raboskodhat? Milyen szörnyűségeket kell kiállnia? Mihamarabb dönteni kell, hiszen a rabságban Paszer meghalhat. Szutinak nem vallhatja meg Nebamon ajánlatát, hiszen a hű barát azon nyomban megölné a főorvost.

Noferet elhatározta, hogy enged a zsarolásnak, egyetlen feltételt szab csak, mégpedig azt, hogy viszontláthassa Paszert. Mindent elmond neki, azután gyalázatában és reménytelenségében megmérgezi magát.

Erre az elhatározásra jutott, amikor megérkezett Kem, a bíró núbiai rendőre, aki Paszer távollétében is tovább őrjáratozott Memphiszben félelmetes páviánjával, Gyilkossal. Gyilkos minden tolvajt elkapott, a lábukba mélyesztette fogait, s azok nem menekülhettek.

Kemnek levágták az orrát, mivel részt vett egy tiszt megölésében. A tiszt aranyat csempészett, ezért elismerték, hogy a núbiai jóhiszeműen tette, amit tett. Így lehetett rendőr. Az orrát egy festett faorr pótolta.

Kem csodálta Paszert. Az igazságszolgáltatásban egy cseppet sem bízott, de hitt a fiatal bíró feddhetetlenségében, és biztos volt benne, hogy emiatt kellett nyomtalanul eltűnnie.

− Megtudhatom, hogy hol van Paszer − mondta Noferet.− A Holtak birodalmában, ahonnan senki sem tér vissza. Aser tábornok

nem értesítette a jelentésről? Paszer meghalt Ázsiában, ahol bizonyíték után kutatott.

− Az a jelentés hamis volt, Kem. Paszer él.− Hazudtak volna önnek?− Paszert azzal vádolják, hogy megölte Branirt, de Nebamon főorvosnak

bizonyítéka van arra, hogy ártatlan.Kem megragadta Noferet vállát.− Akkor megmenekült!− Csak ha feleségül megyek Nebamonhoz.A núbiai dühösen csapott az asztalra.− Mi van, ha Nebamon csak áltatja?− Viszont akarom látni Paszert.Kem megtapogatta a faorrát.

− Nem fogja megbánni, hogy ezt elmondta nekem.

*

Miután a rabok munkába indultak, Paszer belopózott a vászontetős fabódéba, ahol a konyha volt. Egy kovakövet akart szerezni, hogy elvághassa vele az ereit. Lassú, de biztos halál lesz a ragyogó napsütésben belesüppedni a jótékony öntudatlanságba. Este az őr már csak a forró homokon heverő holttestét rúgja oldalba. Legalább az utolsó órákban vele lesz Noferet lelke, talán láthatatlanul elkíséri az utolsó útján.

Már megragadta az éles követ, amikor erős ütést érzett a tarkóján, és elterült egy nagy lábas mellett.

Az öreg méhész állt fölötte, fakanállal a kezében.− Nézd csak, a tolvaj bírót! Mit akartál ezzel a kovakővel? Meg ne

moccanj, vagy megint ütök! Véredet ontani, hogy a rossz halál útján hagyd el ezt az elátkozott helyet! Ostoba halál, méltatlan egy jóravaló emberhez! − feddte gúnyosan az öreg, majd kicsit halkabban folytatta. − Hallgass ide, bíró! Tudom, hogy hogyan lehet kijutni innen. Nekem már nem lenne erőm átkelni a sivatagon, de te fiatal vagy. Elmondom a módját, ha megígéred, hogy kiállsz mellettem, és semmissé teszed az ítéletet, amivel ideküldtek.

Paszer végre magához tért.− Hiábavaló lenne.− Meg se akarod próbálni?− Még ha sikerülne is a szökés, nem lehetek többé bíró.− Dehogynem, legyél ismét bíró, legalább értem!− Lehetetlen. Gyilkossággal vádolnak.− Téged? Ez nevetséges!Paszer megtapogatta sajgó tarkóját.− Holnap van a hónap utolsó napja, ilyenkor hozza az élelmet az oázisból

egy ökrös szekér. Üresen megy vissza. Ugorj fel rá, és szállj le róla, amikor meglátod jobbra az első vádit. Indulj el rajta, a domb lábánál elérsz egy pálmaligetig, ahol egy forrás is van. Ott megtöltheted a tömlődet. Azután menj tovább a völgy felé, hátha találkozol nomádokkal. Legalább próbáld meg, hátha sikerül!

*

Nebamon főorvos már másodszor távolította el az ifjú Szilkisz asszony zsírpárnáit. Szilkisz férje, Bel-Tran papiruszkészítő, előkelő tisztség viselője, egyre befolyásosabb embernek számított. A szépség szolgálatában tett sebészi munkájáért Nebamon hatalmas tiszteletdíjat kért, és a betegei zokszó nélkül meg is adták neki, amit kívánt: drágaköveket, kelméket, élelmiszereket, bútorokat, szerszámokat, ökröket, szamarakat és kecskéket. Napról napra gazdagabb lett. Már csak egyetlen felbecsülhetetlen kincs hiányzott a gyűjteményéből: Noferet. Hozzá fogható szépség akadt még Egyiptomban, de

a ragyogó Noferetben a báj kivételes harmóniában egyesült az értelemmel.Hogyan szerethetett bele egy olyan jelentéktelen emberbe, mint az a

Paszer? Ezt az ifjonti csacskaságot egész életében bánhatná, ha Nebamon nem lépne közbe.

A főorvos néha olyan hatalmasnak érezte magát, mint a fáraó. Hiszen olyan titkokat tud, amelyek megmentik vagy meghosszabbítják a halandók életét, ő parancsol az orvosoknak és a gyógyszerészeknek, őhozzá könyörögnek a legelőkelőbbek, hogy visszanyerhessék egészségüket. A segédei az árnyékában dolgoznak, a legjobb gyógyszerekkel látják el, de a dicsőség egyedül az övé. Noferet kivételes orvosi tehetségét is a saját javára kell fordítania.

A sikeres műtét után Nebamon egy hét pihenést engedélyezett magának vidéki házában, Memphisztől délre, ahol a legapróbb kívánságát is seregnyi szolga leste. A kevésbé jelentős munkákat orvosi csapatára bízta, és azt tervezte, hogy új bárkáján, sétahajókázás közben gondolja majd át, kiket léptessen elő. Már alig várta, hogy ihasson a Delta-vidék szőlőinek fehérborából és megkóstolhassa szakácsa legújabb ínyencségeit.

Intézője egy fiatal, szép látogató érkezését jelentette. Nebamon kíváncsian a kertkapuig ment a jövevény elé.

− Noferet! Milyen csodás meglepetés… Velem ebédel?− Sietek.− Biztos vagyok benne, hogy hamarosan körbevezethetem önt a

villámban. Nos, mi a válasz?Noferet lehajtotta a fejét. A főorvos alig tudott úrrá lenni az örömén.− Tudtam, hogy hallgat a józan eszére.− Adjon egy kis időt!− Eljött hozzám, tehát már döntött.− Adja meg a kegyet, hogy viszontláthassam Paszert!Nebamon elfintorodott.− Felesleges megpróbáltatásnak teszi ki magát, kedvesem. Mentse meg

Paszert, de felejtse el!− Tartozom neki annyival, hogy még egyszer találkozzam vele.− Ahogy akarja. De a feltételem nem változik. Először be kell

bizonyítania nekem, hogy szeret. Azután majd cselekszem. Csak azután. Rendben?

− Nem vagyok abban a helyzetben, hogy alkudozzam.− Nagyra értékelem az eszét, Noferet. Csak a szépsége ér fel vele.Nebamon gyengéden megfogta Noferet csuklóját.− Nem, Nebamon, nem itt, és nem most.− Hol és mikor?− A nagy pálmaligetben, a kút mellett.− Szereti azt a helyet?− Gyakran járok oda elmélkedni.Nebamon elmosolyodott.− A természet és a szerelem összeillenek. Én is szeretem az ábrándos

pálmaligeteket. Mikor?− Holnap este, napnyugta után.− Rendben van. Első nászunkat fedheti félhomály, közös életünket úgyis

a napvilág ragyogja majd be.

4. fejezet

Paszer megpillantotta a vádit, amely sziklák között kanyargott egy szélfútta domb felé. Leereszkedett a szekérről. Nesztelenül huppant a homokba, a szekér pedig továbbporzott a perzselő hőségben. A kocsis aludt, az ökrök egykedvűen baktattak a megszokott úton.

Senki sem fogja üldözni a szökevényt, hiszen a forró katlanban nincs esélye arra, hogy túlélje a szomjúságot, a sivatag poklát. Alkalomadtán egy őrjárat majd összeszedi a csontjait. A bíró mezítláb, kopott kötényben gyalogolt, nem vette sietősre lépteit, nehogy túl hamar kifáradjon. Itt-ott a homokba vetett hullámok tanúskodtak a veszélyes, halálos marású sivatagi vipera közelségéről.

Paszer elképzelte, hogy Noferettel sétál egy csatornákkal szabdalt, madarak énekétől hangos, zöldellő mezőn. Ettől a gondolattól máris barátságosabbnak látta a tájat, könnyebb léptekkel igyekezett tovább. A vádi kiszáradt medrében eljutott a dombig, amelynek tövében három pálma dacolt a hőséggel.

Paszer letérdelt, és ásni kezdett a kezével. Néhány centiméterrel a repedezett felszín alatt már nedves volt a föld. Az öreg méhész nem hazudott. Egyórányi ásás után, amelyet csak néha szakított meg egy-egy rövid pihenőre, elérte a vizet. Miután csillapította a szomját, levette kötényét, homokkal megtisztította, majd ledörzsölte vele a bőrét. Azután megtöltötte a tömlőjét vízzel.

Éjszaka továbbindult kelet felé. Hallotta maga körül az alkonyatkor előbúvó kígyók sziszegését. Ha egyre is rálépne, kínkeserves halál várna rá. A kígyómarásra csak az olyan tapasztalt orvosok ismernek ellenszert, mint Noferet. Felesége gondolatára a bíró ismét megfeledkezett a veszélyekről és meggyorsította a lépteit. Bizakodva ment csak egyre előre a hold óvó fényében, feltöltekezve az éjszaka hűvösével. Hajnalhasadtával kevéske vizet ivott, beásta magát a homokba és összekuporodva elaludt.

Amikor fölébredt, már az ég alján járt a nap. Minden porcikája fájt, úgy érezte, hogy lángol az arca, de továbbindult a távoli, elérhetetlennek tűnő völgy felé. Miután elfogyott a vize, csak arra számíthatott, hátha észrevesz valahol egy kövekkel körülrakott kutat. A hatalmas, hol teljesen sík, hol buckás sivatagban Paszer egy idő után már tántorgott a fáradtságtól. Kiszáradt az ajka, a nyelve megdagadt, az ereje fogytán volt. Mi másban reménykedhetett, mint abban, hogy egy jóságos istenség a segítségére siet?

*

Nebamon a nagy pálmaligethez vitette magát, majd üresen hazaküldte a hordszéket. Egyre a rá váró csodás éjszakára gondolt, arra, hogy Noferet végre az övé lesz. Jobban szerette volna, ha nem ilyen körülményesen történik a dolog, de mit számít mindez! Mint mindig, most is megkapja, amire vágyik, és ez a fő.

A pálmaliget őrei a nagy fáknak dőlve beszélgettek, volt, aki fuvolázott, más éppen friss vizet merített a kútból. A főorvos egy nagy sétányon indult el, majd balra tért a régi kút felé. Magányos, békés tisztásra ért.

Noferet úgy bukkant elő szinte a semmiből, mintha csak a lenyugvó nap fényéből született volna. A napsugarak narancsszínűre festették hosszú gyolcsruháját.

Végre engedett a büszke lány! Eddig szembeszállt vele, de most majd rabszolgaként fog engedelmeskedni neki. De meg is hódítja majd, magához köti, elfeledteti vele a múltját. Be kell látnia, hogy csak Nebamon biztosíthatja neki azt az életet, amelyről álmodott, bár nem is tudott róla. Túlságosan rajong az orvostudományért ahhoz, hogy még sokáig ilyen alantas állást töltsön be. Nincs irigylésre méltóbb annál, aki a főorvos felesége lehet!

Noferet nem mozdult, ezért Nebamon lépett hozzá.− Viszontláthatom Paszert?− A szavamat adtam.− Engedtesse szabadon, Nebamon!− Megteszem, amint beleegyezik, hogy az enyém legyen.− Miért ilyen kegyetlen? Könyörgök, legyen nagylelkű!− Tréfál?− A lelkiismeretére, kérem!− A feleségem lesz, Noferet, mert így határoztam.− Mondjon le rólam!Nebamon még közelebb lépett.− Jó, hogy láthatom, Noferet, de más gyönyörökkel is tartozik nekem.− Azzal is, hogy a pusztulásomat lássa?− Megszabadítom ettől az esztelen szerelemtől és a középszerűségtől.− Utoljára kérem, mondjon le rólam!Nebamon a lány felé nyúlt.Alig ért hozzá, amikor valaki hátrarántotta és a földre teperte. Rémülten

látta, hogy a támadó egy hatalmas pávián. Az állat tátott szájjal, dühödten üvöltött rá, szőrös, erős jobb mancsával a torkát szorongatta, míg a ballal a heréit kapta el. Nebamon felordított fájdalmában.

Kem az orvos homlokára tette a lábát. A pávián nem engedte el áldozatát, de mozdulatlanná dermedt, és várt.

− Ha nem segít nekünk, a páviánom kiheréli. Én persze észre sem veszem, ő pedig cseppet sem fogja bánni a dolgot.

− Mit akar tőlem?− A bizonyítékot, hogy Paszer ártatlan.− Nem, én…A pávián felmordult, a szorítása erősebb lett.

− Jól van, rendben!− Hallgatom.− Amikor megvizsgáltam Branir holttestét − kezdte zihálva Nebamon –,

láttam, hogy a halál már több órával azelőtt beállt, talán egy egész nappal is korábban. A szeméből, a bőre színéből, a szája merevségéből, a sebéből… Ezek egyértelmű jelek. Leírtam a megállapításaimat egy papiruszra. Nem érték tetten Paszert, ő csak tanú volt. Nincs ellene semmi komoly bizonyíték.

− Miért hallgatta el az igazságot?− Mert kapóra jött nekem… végre enyém lehetett volna Noferet.− Hol van most Paszer?− Nem tudom.− Dehogynem tudja!A pávián ismét felmordult. Nebamon rémülten vallott tovább.− Lefizettem a rendőrfőnököt, hogy ne ölje meg Paszert. Életben kellett

maradnia, hogy sikerülhessen a tervem. A bírót elvitték valahova, de nem tudom, hova.

− Tudja, hogy ki volt a gyilkos?− Nem, esküszöm, hogy nem tudom!Kem nem kételkedett abban, hogy az orvos őszintén beszélt. Ha a pávián

vezette a kihallgatást, a gyanúsítottak sosem hazudtak.Noferet hálaimát mondott Branir lelkének. A mester megvédte a

tanítványát.

*

A Kapu főbírája fügét és sajtot vacsorázott. Nem volt elég az álmatlanság, most már étvágytalanság is gyötörte. Senkit sem tudott elviselni maga körül, már a szolgáját is elküldte. Nem tehetett magának szemrehányást, hiszen Egyiptomot akarta megóvni a felfordulástól. A lelkiismerete mégsem hagyta nyugodni. Hosszú pályafutása alatt sosem távolodott még el ennyire a Törvénytől.

Undorral tolta el magától a fatálat.Nyögéseket hallott kintről. A varázslók szerint a szellemek visszatérnek,

hogy kínozzák a méltatlan lelkeket.A Kapu főbírája kilépett az ajtón.Kemmel találta magát szemközt, ahogy a fülénél fogva húzta magával

Nebamon főorvost, a pávián kíséretében.− Nebamon vallomást akar tenni.A Kapu főbírája nem kedvelte a núbiai rendőrt. Ismerte a múltját, az

erőszakosságát, helytelenítette a módszereit és rosszallotta, hogy a biztonság őre lett.

− Nebamon nem szabad akaratából van itt. A tanúvallomása nem érvényes.

− Nem tanúvallomást tesz, csak vallomást.A főorvos megpróbálta kiszabadítani magát. A pávián erős állkapcsával

elkapta a bokáját, de nem vájta bele a fogát a főorvos lábába.

− Vigyázzon! − ajánlotta Kem. − Ha felbosszantja a páviánt, én nem fogom visszatartani.

− Menjenek innen! − parancsolta a főbíró haragosan.Kem a Kapu főbírája felé taszajtotta a főorvost.− Siessen, Nebamon! A páviánok nem a türelmükről híresek.− Van egy nyom a Paszer-ügyben − jelentette ki rekedt hangon Nebamon.− Nem egy nyom, hanem annak a bizonyítéka, hogy Paszer ártatlan −

javította ki Kem.A Kapu főbírája elsápadt.− Ez beugratás?− A főorvos komoly, tiszteletre méltó ember.Nebamon elővett a tunikájából egy lepecsételt papirusztekercset.− Itt áll, amit megállapítottam, amikor megvizsgáltam Branir holttestét.

Paszert nem érték tetten. Elfelejtettem átadni önnek ezt a jelentést.A főbíró tétován vette át a tekercset, úgy érezte, mintha parázshoz érne.− Tévedtünk − állapította meg azután sajnálkozva. − Paszer számára

sajnos már túl késő.− Talán mégsem − vetette ellen Kem.− Elfelejti, hogy Paszer meghalt?A núbiai mosolygott.− Ez nyilván újabb tévedés. Visszaéltek az ön jóhiszeműségével.A núbiai egy pillantásával ráparancsolt a páviánra, hogy engedje el a

főorvost.− Szabad vagyok?− Hordja el magát!Nebamon sántikálva elmenekült, vádlijában a majom fogának nyomával.− Nyugodt állást kap, Kem, ha hajlandó elfelejteni ezt a sajnálatos esetet.− Ne is próbálkozzon ilyesmivel, főbíró, különben nem tartom vissza

Gyilkost! Hamarosan fel kell tárnia az igazságot, a teljes igazságot.

5. fejezet

A fekete-fehér hegyek karéjában elterülő sárga homoksivatagban porfelhő kerekedett. Két lovas közeledett. Paszer egy szikláról lehasadt hatalmas kőtömb árnyékába vonszolta magát. Víz nélkül nem juthatott tovább.

Ha a sivatagi őrjárat közeleg, visszaviszik Paszert a fegyenctelepre. Ha beduinok, akkor vagy megkínozzák, vagy elviszik rabszolgának, attól függ, éppen milyen kedvükben vannak. Senki más nem tért volna le a karavánutakról, hogy erre, a sivatag belsejébe merészkedjen. Paszer a legjobb esetben szolgasorra váltja a fegyenctelepi életet.

Két tarka csíkos ruhába öltözött beduin tűnt fel. Vállig érő hosszú hajat és rövid szakállt viseltek.

− Ki vagy?− Szökött rab a tolvajok telepéről.A fiatalabb beduin leszállt a lováról és fürkészőn nézte Paszert.

− Nem látszol túl erősnek.− Szomjas vagyok.− A vizet ki kell érdemelni. Állj fel, és küzdj!− Nincs erőm hozzá.A beduin előhúzta tőrét.− Ha nem harcolsz, meghalsz!− Bíró vagyok, nem katona.− Bíró! Akkor mégsem a tolvajok táborából jössz.− Igaztalanul megvádoltak. Az életemre törtek.− Megbolondított a hőség.− Ha megölsz, átkozott leszel a túlvilágon! A pokol bírái darabokra

vágják a lelkedet.− Fütyülök rá!Az idősebb beduin lefogta társa karját.− Őrizkedj az egyiptomiak mágiájától! Gyere, állítsuk talpra! Jó lesz

rabszolgának.

*

Párduc, a szőke, világos szemű líbiai lány forrt a dühtől. Szuti, a heves, találékony szerető helyett itt volt most neki ez a siránkozó, kedvetlen tohonya. Párduc gyűlölte Egyiptomot, de mint hadifogoly Szuti harci kocsizó hadnagy kezére került, akit már az első ázsiai hadjárata után hősként ünnepeltek. Szuti egyszer meggondolatlanul visszaadta a lány szabadságát, de Párduc nem hagyta el, a szerelmese mellett maradt. Szuti akkor még nem csüggedt el, amikor elbocsátották a hadseregből, mert megpróbálta megfojtani Aser tábornokot. Ugyanis még Ázsiában tanúja volt annak, hogy a tábornok megölte az egyik felderítőjét, de a bíróság nem ítélhette el Asert, mert a felderítő holtteste eltűnt.

Amióta viszont nyoma veszett a barátjának, Paszernak, Szuti hallgatag lett, alig evett és rá se nézett többé Párducra.

− Mikor leszel újra a régi?− Amikor Paszer visszatér.− Paszer, mindig csak Paszer! Nem érted, hogy az ellenségei

elveszejtették?− Nem Líbiában vagyunk. A gyilkosság olyan súlyos tett, hogy a gyilkos

végleg megsemmisül, nem támad fel soha.− Csak egy életünk van, Szuti, és azt itt és most kell élnünk! Felejts el

minden mást!− Felejtsem el a barátomat?Párducot a szerelem éltette. Elsorvadna, ha Szuti megvonná magát tőle.Szuti szép szál férfi volt, hosszúkás arca, őszinte, egyenes tekintette,

hosszú fekete haja vonzóvá tette. Minden mozdulata elegáns volt és erőt sugárzott.

− Nem fogok egy érzéketlen fatuskóval élni. Szabad nő vagyok, ha így

folytatod, elhagylak.− Menj hát!Párduc letérdelt Szuti elé, és átölelte a derekát.− Már azt sem tudod, mit beszélsz.− Ha Paszer szenved, én is szenvedek, ha veszélyben van, aggódom érte.

Ezen nem tudsz változtatni.Párduc kioldotta Szuti kötényét. Szuti nem tiltakozott. Sosem volt még

férfi teste szebb, erősebb, harmonikusabb. Párducnak tizenhárom éves kora óta sok szeretője volt, de egy sem volt fogható ehhez az egyiptomihoz, a népe esküdt ellenségéhez. Gyengéden megsimogatta Szuti mellkasát, a vállát, azután keze lesiklott a köldöke felé. Gyönyört fakasztott könnyű, érzéki ujjainak érintése.

Végre Szuti is megmozdult. Szinte dühösen tépte szét a rövid ruha vállpántját. Párduc hízelkedve hozzásimult.

− Ha érezhetlek, ha egyek lehetünk… nekem ennyi elég.− De nekem nem.Szuti átfordította a lányt a hasára, és ráborult. Párduc ernyedten, de

győzedelmesen fogadta a vágyát, mint az ifjúság meleg, mézédes vizét.Egyszer csak súlyos, parancsoló kiáltás hallatszott kintről. Szuti az

ablakhoz ugrott.− Jöjjön! − hívta Kem. − Tudom, hol van Paszer.

*

A Kapu főbírája a háza előtti kis virágágyást locsolta. Ahogy múltak az évek, egyre nehezebben tudott lehajolni a virágokhoz.

− Segíthetek?A Kapu főbírája megfordult, látta, hogy Szuti az. A volt harci kocsizó

hadnagy semmit sem veszített régi gőgjéből.− Hol van a barátom, Paszer?− Meghalt.− Nem igaz.− Hivatalos jelentést kaptam róla.− Nem érdekel.− Nem tetszik az igazság, ugye? De semmi sem változtathat rajta.− Az az igazság, hogy Nebamon lefizette a rendőrfőnököt és magát is.A Kapu főbírája felegyenesedett.− Nem, engem nem!− Akkor beszéljen!A Kapu főbírája habozott.Letartóztattathatná Szutit a bíró sértegetéséért és szóbeli erőszakért. De

szégyenkezett a viselkedése miatt. Persze, rémisztette Paszer bíró: túl elszánt, túl szenvedélyes, túlságosan elhivatott. De ő, az öreg bíró, aki már jártassá vált az intrikákban, nem árulta-e el azt, amiben ifjúkorában hitt? Nem hagyta nyugodni a kis bíró sorsa. Lehet, hogy Paszer már meg is halt, lehet, hogy nem

bírta ki a fegyenctelep megpróbáltatásait.− A Khargeh közelében levő fegyenctelepen van − nyögte ki végül.− Adjon írott parancsot!− Túl sokat kér.− Gyorsan, sietek!

*

Az oázisokhoz vezető úton Szuti az utolsó váltóhelynél hagyta a lovát. Csak a szamarak képesek elviselni a hőséget, a port és a szelet. Íjával és ötven nyíllal, karddal és két tőrrel felszerelkezve úgy érezte, hogy bármilyen ellenséggel fel tudná venni a harcot. A Kapu főbírájától kapott egy fatáblát a paranccsal, hogy vigye vissza Paszert Memphiszbe.

Kem kénytelen volt otthon maradni Noferet mellett. Ha Nebamon magához tér a nagy rémület után, biztos, hogy nem hagyja annyiban a dolgot. Csak a pávián és a gazdája védhetik meg a fiatalasszonyt. A núbiai, aki annyira szerette volna kiszabadítani Paszert, belátta, jobb, ha most rá vigyáz.

Szuti utazásának a hírére Párduc teljesen kikelt magából. Kijelentette, hogy ha egy hétnél tovább marad távol, az első jöttmenttel meg fogja csalni, és szétkürtöli a szerencsétlenségét. Szuti semmi mást nem ígért, mint hogy a barátjával együtt fog visszatérni.

A szamár vizes tömlőket és szárított hússal, hallal, gyümölccsel és több napig is fogyasztható kenyérrel teli kosarakat vitt. Szuti minél hamarabb célhoz akart érni, alig engedélyezett magának és az állatnak némi pihenőt.

*

Amikor végre megpillantotta a sivatagban a tábor nyomorúságos barakkjait, hálát adott Min istennek, a karavánok és a felfedezők patrónusának. Jóllehet úgy gondolta, hogy az istenek elérhetetlen messzeségben vannak az embertől, bizonyos körülmények között jobbnak látta biztosítani a jóindulatukat.

Felébresztette a vászontető alatt bóbiskoló táborvezetőt. A kolosszus nem vette jó néven a dolgot, dohogva fogadta a váratlan látogatót.

− Itt tartják fogva Paszer bírót.− Sosem hallottam ezt a nevet.− Tudom, hogy nincs lajstromba véve.− Mondtam, hogy nem is hallottam róla.Szuti megmutatta neki a fatáblát. A kolosszus rá se hederített.− Itt nincs semmiféle Paszer. Csak visszaeső tolvajok vannak, bíró nincs.− A hivatalos megbízatás Paszerre és erre a telepre vonatkozik.− Várja meg, amíg a fegyencek visszatérnek, majd meglátja.Ezzel a táborvezető ismét lehunyta a szemét.Szuti arra gondolt, hogy a Kapu főbírája talán félrevezette, hogy

időközben Ázsiában kivégeztethesse Paszert. Már megint túl hiszékeny volt!Bement a konyhába, hogy feltöltse a vízkészletét. A szakács, egy fogatlan

vénember ijedten rezzent fel a zajra.− Te ki vagy?− Egy barátomat jöttem kiszabadítani. Sajnos te nem hasonlítasz

Paszerra.− Milyen nevet mondtál?− Paszer bírót keresem.− Mit akarsz tőle?− Kiszabadítani innen.− Nahát… Sajnos elkéstél!− Hogy érted ezt?− A tanácsomra elszökött − magyarázta suttogva az öreg méhész.− Paszer egyedül, a sivatagban! Két napot sem bír ki! Merre indult?− Az első vádin ment a domb felé, majd egy pálmaliget és forrás után a

sziklás fennsíkon át a völgybe! Ha elég szívós, sikerülhet neki.− Paszer egyáltalán nem szívós.− Siess, találd meg! Megígérte, hogy bebizonyítja az ártatlanságomat.− Nem vagy tolvaj?− Nagyon kevéssé, és sokkal kevésbé, mint mások. Csak a méheimtől

vettem el a mézet, csak a kaptáraim érdekelnek. Bárcsak a bírója elérné, hogy hazakerüljek!

6. fejezet

Mentmosze a fegyverteremben fogadta a Kapu főbíráját, ahol pajzsok, kardok és vadásztrófeák díszelegtek a falakon. A rendőrfőnök hegyes orrú, gyanakvó ember, orrhangon beszélt és időnként megvakargatta kopasz, vörös fejét. Meglehetősen testes volt, noha diétázott, hogy megőrizzen valamennyit néhai karcsúságából. Minden nagy fogadáson megjelent, tekintélyes baráti kör támogatta, óvatosan és ügyesen irányította a királyság különféle rendőri szerveit. A legkisebb hibát sem vethették a szemére, gondosan ügyelt arra, hogy feddhetetlen tisztségviselőnek tartsák.

− Magánlátogatás, kedves főbíró?− És feltűnés nélküli, ahogy szereti.− Nem ez vajon a hosszú és nyugodt életpálya titka?− Amikor Paszert elzárattam, egy feltételt szabtam.− Kihagy az emlékezetem.− Az volt a feltételem, hogy találja meg a gyilkosság indítékát.− Ne felejtse el, hogy tetten értem Paszert!− Miért ölte volna meg a mesterét, a bölcset, akit már kineveztek Karnak

főpapjává, akinél jobb támaszt nem is találhatott volna?− Irigységből vagy őrültségből.− Ne gondolja, hogy ezt elhiszem!− Mit számít az indíték? Az a fő, hogy megszabadultunk Paszertől.− Egészen biztos abban, hogy bűnös?− Ismétlem: Branir fölé hajolva találtam. Ön mit gondolt volna a

helyemben?− Az indíték?− Ön is belátta, hogy egy pernek nagyon rossz hatása lenne. Az

országnak tisztelnie kell a bírókat, és bíznia kell bennük. Paszer szeret botrányt kelteni. A mestere, Branir nyilván megpróbálta lecsillapítani, ő pedig feldühödött és lesújtott rá. Bármelyik bíróság halálra ítélte volna. Mi nagylelkűek voltunk vele, hiszen megóvtuk a jó hírnevét. A hivatalos álláspont szerint feladata teljesítése közben halt meg. Nem ez a legjobb megoldás mindenki számára?

− Szuti tudja, hogy mi az igazság.− Hogyan…− Kem kivallatta a főorvost, Nebamont. Szuti tudja, hogy Paszer él, én

pedig megmondtam neki, hogy hol raboskodik.A Kapu főbírája meglepetten látta, hogy a rendőrfőnök mennyire

feldühödik e szavak hallatán. Mentmosze megfontolt ember hírében állt.− Micsoda esztelenség! Ön, a város legfőbb bírája, meghajolt egy

elcsapott katona előtt? Se Kem, se Szuti nem tehetnek semmit.− Elfeledkezik Nebamon jelentéséről.− Egy kínvallatással kicsikart vallomás semmit nem ér!− A jelentés sokkal korábban készült, rajta van a dátum és a főorvos

aláírása.− Égesse el!− Kem íratott egy másolatot a főorvossal, a főorvos két szolgája a tanú

arra, hogy a másolat megfelel az eredetinek. Paszer ártatlansága bizonyított. A tetten érést megelőző órákban a hivatalában dolgozott. Tanúk vannak rá, ellenőriztem.

− Jó, ezt elfogadom. De akkor is, miért árulta el, hogy hol tartózkodik Paszer? Várhatott volna még vele.

− Azért, hogy békében legyek magammal.− Az ön tapasztalatával, az ön korában…− Hát ez az, az én koromban. A holtak bírája bármelyik percben magához

hívhat. Paszer ügyében pedig elárultam a törvények szellemét.− Mert Egyiptom érdekét tartotta szem előtt, nem pedig egyetlen ember

előjogait.− Hidegen hagynak a szavai.− Cserbenhagy?− Ha Paszer visszajön…− A fegyenctelepen sokan elpusztulnak.

*

Szuti már jó ideje meghallotta a lódobogást. Kelet felől jött a hang, két ló közeledett.

Portyázó beduinok voltak, könnyű prédára vadásztak.Szuti megvárta, hogy a megfelelő távolságba érjenek, felhúzta az íját, fél

térdre ereszkedett és megcélozta a bal oldali lovast.A beduin lefordult a lóról, a nyíl a vállán találta el. A társa a támadó felé

vágtatott. Szuti ismét célzott. Nyila a lovas combjába fúródott. A beduin fájdalmában felüvöltött, elvesztette az egyensúlyát, lezuhant egy sziklára. A két ló tétován járkált körülöttük.

A nomád tántorogva felállt, Szuti a torkának szegezte kardja hegyét.− Honnan jössz?− A homok vándorainak a törzséből.− Hol táboroztok?− A fekete sziklák mögött.− Elfogtatok a napokban egy egyiptomi embert?− Találtunk egy szökevényt, aki bírónak mondta magát.− Hogyan bántatok vele?− A vezérünk kikérdezi.Szuti felugrott az erősebb lóra, a másiknak pedig megragadta a kantárát.

A két sebesült biztos tudja, hogyan maradhat életben.A lovak kövekkel szegélyezett ösvényre tértek, amely egyre

meredekebbé vált. Fújtatva, tajtékozva kaptattak fel a domb tetejére, ahol kopár sziklák meredeztek.

Baljóslatú hely volt.A perzselt, feketés sziklák közötti teknőkben homok kavargott. Mintha a

pokol üstjei volnának, amelyekben az elkárhozottak fejjel lefelé kínlódnak az emésztő tűzben.

A lejtőn lejjebb már látszott a nomádok tábora. A középső, magas, tarka sátor a vezéré lehetett. Egy karámban lovak és kecskék. Északról és délről egy-egy őrszem figyelte a környéket.

A háború törvényeinek dacára Szuti megvárta az éjszakát. A rabló, fosztogató beduinok nem érdemelnek kíméletet. Szuti csöndben a tábor felé kúszott. Amikor a déli őrszemhez ért, óvatosan felállt, és leütötte. A homok vándorai mindig a sivatagban portyáztak, a táborban ezért csak néhányan tartózkodtak. Szuti a vezér sátrához lopózott, és besurrant az ovális ajtónyíláson. Feszülten, figyelt, kész volt azonnal rávetni magát az ellenségre, de a lába földbe gyökerezett a váratlan látványtól.

A beduinok vezére párnákon heverve hallgatta Paszert, aki írnok pózban ült mellette. Úgy tűnt, Paszer szabadon mozoghat a táborban.

A beduin felugrott, Szuti rávetette magát.− Ne öld meg! − kérte Paszer. − Összebarátkozunk.Szuti a párnákra szorította ellenfelét.− Kikérdeztem a vezért arról, hogy hogyan él − magyarázta Paszer. −

Megpróbáltam bebizonyítani neki, hogy tévúton jár. Meglepte, hogy inkább meghalnék, mintsem rabszolga legyek. Kíváncsi volt, hogy hogyan működik az igazságszolgáltatásunk, és…

− Azután, ha rád unna, egy ló farkához kötözne, és végigszántatná veled a kősivatagot.

− Hogyan találtál rám?

− Hogyan veszthettelek volna el?Szuti megkötözte a beduinok vezérét, és betömte a száját.− Gyorsan, ki innen! Két ló vár ránk a domb tetején.− Mi haszna? Nem térhetek vissza Egyiptomba.− Ne beszélj ostobaságokat! Gyere utánam!− Nincs hozzá erőm.− Majd lesz, ha elárulom, hogy bebizonyosodott az ártatlanságod, és

hogy Noferet már türelmetlenül vár.

7. fejezet

A Kapu főbírája nem mert Paszer bíró szemébe nézni. − Ön szabad − jelentette ki megtört hangon.

A Kapu főbírája fel volt készülve a keserű szemrehányásokra, sőt arra is, hogy szabályos vádat emel ellene Paszer, de a fiatal bíró szótlanul nézte.

− Természetesen a fő vádpontot töröltük. Ami a többit illeti, egy kis türelmét kérem… a lehető leghamarabb intézkedem a helyzetéről.

− A rendőrfőnök?− A bocsánatát kéri. Őt is félrevezették, mint engem…− Nebamon?− A főorvos nem igazán bűnös. Csupán hanyag volt… Kedves Paszer, a

körülmények szerencsétlen egybeesésének lett az áldozata. Ha panaszt kíván emelni…

− Meggondolom.− Olykor tudni kell megbocsátani.− Helyezzen vissza mielőbb a hivatalomba!

*

Noferet szeme csillogott, mint az istenek birodalmában, az aranyhegyek mélyén született drágakő. Nyakában rontástól védő türkiz függött. Hosszú, fehér, pántos gyolcsruhájában még karcsúbbnak tűnt.

Paszer hozzálépve beszívta selymes bőrének lótusz- és jázminillatát. Átölelte és hosszú percekig úgy maradtak szótlanul.

− Szeretsz, szeretsz engem egy kicsit?Noferet hátralépett, hogy szemügyre vehesse Paszert.Büszke, szenvedélyes ifjú, egy kicsit őrült, de következetes, egyszerre

fiatal és öreg, híján van a felszínes szépségnek, törékeny alkatú, mégis erőteljes. Nagyot csalódtak azok, akik gyengének hitték és azt várták, hogy hamar elcsügged. Komoly arca, szigorú homloka, tökéletességre törekvő jelleme ellenére a boldogság nem ismeretlen számára.

− Sosem akarok többé elválni tőled!Paszer magához szorította Noferetet. Az élet új ízt kapott és olyan

erősnek tűnt, mint a fiatal Nílus. Mégis, milyen közel van ez az élet a halálhoz! Paszer és Noferet kéz a kézben indultak a hatalmas nekropoliszba, Szakkarába.

Első gondolatuk az volt, hogy közösen imádkozzanak megölt mesterük, Branir sírjánál. Hiszen ő adta át az orvosi titkokat Noferetnek és ő bátorította Paszert, hogy a hivatásának éljen.

Útközben felkeresték a mumifikáló műhelyét. Dzsui a meszelt falnak támasztva hátát a földön ült, és sertéshúst evett lencsével, jóllehet a nagy forróság idején ez tiltott ételnek számított. A keskeny arcú, sűrű, fekete szemöldökű, sápadt ajkú, hosszú kezű és pipaszárlábú Dzsui nemigen törődött a vallási előírásokkal. Távol élt a halandók világától.

A balzsamozóasztalon egy öregember múmiája feküdt, amelynek már felnyitotta az oldalát egy obszidiánkéssel.

− Ismerem magát − mondta Paszerra nézve. − Maga az a bíró, aki a veteránok halála után nyomozott.

− Mumifikálta Branirt?− Ez a mesterségem.− Semmi rendelleneset nem tapasztalt?− Semmit.− Járt valaki a sírjánál?− A temetése óta senki. Csak a temetési szertartást végző pap lépett a

kápolnába.Paszer csalódottan hallgatta a mumifikáló szavait. Azt remélte, hogy a

gyilkost furdalni fogja a lelkiismeret, és eljön bocsánatért könyörögni az áldozatához. De a gyilkos, úgy látszik, nem fél a túlvilági büntetéstől.

− Eredményes volt a nyomozása?− Eredményes lesz.A mumifikáló egykedvűen falatozott tovább.

*

A lépcsős piramis az örökkévalóság világa fölé magaslott. Számos sír nézett felé, hogy lakója részesüljön Dzsószer fáraó halhatatlanságában, kinek hatalmas árnyéka naponta kúszott fel és le az óriási kőlépcsőn.

Rendszerint számos szobrász, hieroglifavéső és rajzoló sürgölődött a sírkertben. Itt egy új sírboltot vájtak, amott helyrehoztak egy régit. Munkások húzták a mészkővel vagy gránittömbökkel megrakott faszánokat, vízhordók siettek, hogy a dolgozók a szomjukat olthassák.

Ám ezen az ünnepnapon, amikor megemlékeztek Imhotepről, a lépcsős piramis építőmesteréről, egy lélek sem járt a nekropoliszban. Paszer és Noferet az első dinasztiák korából való sírok között jártak, amelyek épsége fölött a nagy Ramszesz egyik fia őrködött. Ha valaki rápillant az elhunytak nevének hieroglifáira, a halott, az idők gátját áttörve, feléled. A szó ereje a halálénál is hatalmasabb.

Branir sírját a lépcsős piramis közelében építették meg a turai kőfejtőből való szép fehér kőből. A múmia a föld alatti kamrák egyikében nyugodott, a lefelé vezető temetési aknát hatalmas kőtömb fedte. A szentély viszont nyitva állt az élők előtt, hogy ott lakomázzanak az elhunyt szobrának és képmásainak

a társaságában, amelyekre átruházódott halhatatlan ereje.A szobrász nagyszerű képmást alkotott Branirról, idős emberként, de

széles vállal, derűs arccal ábrázolta. A sírfelirat szövege egymás feletti vízszintes sávokba írva köszöntötte a feltámadottat a szép Nyugaton. A nagy út végén a halott elérkezik az övéi közé, testvérei, az istenek közé, csillagokkal táplálkozik és megmártózik az ősóceán vizében. A szíve vezeti, amint halad az örökkévalóság tökéletes útjain.

Paszer felolvasta a sírhoz látogatóknak szánt sorokat: Élők, kik a földön jártok és elhaladtok e sír mellett, kik vágyjátok az életet és félitek a halált, mondjátok ki a nevemet, hogy éljék, mondjátok el nevemmel az áldozati imát!

− Meg fogom találni a gyilkosát − ígérte Paszer.Noferet álma a viszályok és becsvágy nélküli békés boldogság volt, de a

szerelme viharban született. Ahogy Paszernek, úgy neki sem lehet nyugalma, amíg ki nem derítik az igazságot.

*

Amikor a sötétség legyőzetett, fény derült a földre. A füvek, a fák kizöldültek, a madarak felrepültek fészkeikről, a halak fickándoztak a vízben, és a hajók útnak indultak a folyón. Paszer és Noferet kilépett a szentélyből, amelynek domborművein megcsillant a hajnal fénye. Az éjszakát Branir lelke mellett töltötték és szinte érezték közeli, szívélyes jelenlétét. Soha nem válnak el tőle.

Az ünnep véget ért, kézművesek érkeztek a sírkertbe. A papok a reggeli szertartásokat végezték, hogy tovább éljen az elhunytak emléke. Paszer és Noferet végigmentek Unasz király hosszú, fedett útján, amely egy templomhoz vezetett. A mezők széléhez érve a pálmafák alá telepedtek. Egy nevetős kislány datolyával, friss kenyérrel és tejjel kínálta őket.

− Itt maradhatnánk, elfelejthetnénk a gyilkosságokat, az igazságszolgáltatást, az embereket.

− Álmodozol, Paszer bíró?− Olyan aljasul akartak megszabadulni tőlem, hogy biztosan nem fognak

letenni erről. Bölcs dolog vesztes ügyért harcba szállni?− Branirért, akit tisztelünk, kötelességünk, hogy ne magunkra

gondoljunk, hanem küzdjünk.− Én csak egy kis bíró vagyok, el fognak helyezni valamelyik tartomány

eldugott szegletébe. Könnyűszerrel eltipornak.− Félsz talán?− Úgy érzem, nem vagyok elég elszánt. A fegyenctelep rettenetes

megpróbáltatást jelentett.Noferet Paszer vállára hajtotta a fejét.− Most együtt vagyunk, és te semmit sem veszítettél az erődből. Tudom.

Érzem.Paszer fagyos lelke felengedett. Megfeledkezett a fájdalmairól, már nem

is érezte magát olyan fáradtnak. Noferet igazi varázsló.− Egy hónapon át mindennap innod kell egy réztálba gyűjtött vízből.

Hatásos gyógyszer a levertség és a csüggedés ellen.− Ki más állíthatta nekem ezt a csapdát, mint olyan valaki, aki tudta,

hogy Branir hamarosan Karnak főpapja és a mi leghívebb támaszunk lesz?− Kinek mondtad el?− Az üldöződnek, Nebamon főorvosnak, hogy eltérítsem a szándékától.− Nebamonnak… aki az ártatlanságodat bizonyíthatta volna, és arra akart

kényszeríteni, hogy hozzámenjek feleségül!− Szörnyű hibát követtem el. Megtudta, hogy közeleg Branir kinevezése,

elhatározta hát, hogy két legyet üt egy csapásra: eltávolítja Branirt, és engem vádol meg a gyilkossággal.

Mély ráncba szaladt Paszer homloka.− Nem ő az egyetlen lehetséges bűnös. Amikor a rendőrfőnök

letartóztatott engem, látszott, hogy egy követ fúj a Kapu főbírájával.− A rendőrség és a bíróság szövetkezne a gyilkosságra…− Összeesküvés ez, Noferet! Befolyásos, hatalmas emberek szövik.

Branir és én terhessé váltunk a számukra: én azért, mert döntő bizonyítékokat gyűjtöttem, Branir pedig azért, mert lehetővé tette volna, hogy végére járjak az ügynek. Miért ölték meg a szfinx díszőrségének a tagjait? Erre a kérdésre kell először is választ találnom.

− Hát Sesi vegyész, az égi vas, a kegyetlen Aser tábornok?− Képtelen vagyok összefüggést találni a gyanúsítottak és a bűntettek

között.− Legelőször is arra legyen gondunk, hogy megőrizzük Branir emlékét.

*

Szuti ragaszkodott ahhoz, hogy Paszer barátja visszatértét méltóképpen megünnepeljék. Meghívta a bírót és a feleségét az egyik neves memphiszi fogadóba, ahol Ramszesz uralkodásának első évéből való vörösbort szolgáltak fel, kitűnő báránysültet, szósszal leöntött zöldségeket és finom süteményeket. Azon volt, hogy vígságával elfeledtesse néhány órára Branir halálát.

Amikor elködösült aggyal hazatántorgott, Párduc az ajtóban várt rá, és ahogy belépett, üstökön ragadta.

− Honnan jössz?− A fegyenctelepről.− Félrészegen?− Én teljesen berúgtam, de Paszer él és virul.− És én, értem nem aggódsz?Szuti ölbe kapta a líbiai szőkeséget.− Kész csoda, hogy visszajöttem!− Nincs szükségem rád.− Hazudsz. Még mindig van mit felfedeznünk egymáson.Gyengéden az ágyra fektette Párducot. A régi szerető figyelmességével

vette le a ruháját, de egy ifjú hevével tette magáévá. Párduc sikított a gyönyörtől, képtelen volt ellenállni a támadásnak, amelyre már annyira

vágyott.Amikor egymás mellett pihentek, zihálva, elragadtatottan, Párduc Szuti

mellkasára tette a kezét.− Megígértem, hogy megcsallak, amíg távol vagy.− Sikerült?− Sosem fogod megtudni. Mardoshat a kétség miatta.− Ne hidd! Nekem csak a jelen pillanat számít, és a gyönyör.− Szörnyeteg!− Talán bánod?− Máskor is segíteni fogsz Paszer bírónak?− Vértestvérek vagyunk.− Elszánta magát a bosszúra?− Ő először is bíró. Az igazság fontosabb számára, mint a neheztelés.− Most az egyszer hallgass rám, kérlek! Ne bátorítsd, és ha kitart a terve

mellett, tartsd távol magad tőle!− Miért?− Túl erősek azok, akikkel szembe akar szállni.− Honnan tudod?− Megérzés.− Mondd csak, mit titkolsz előlem?− Ugyan melyik nő tudna megcsalni téged?

*

A rendőrfőnök irodája megbolydult méhkashoz hasonlított. Mentmosze fel-alá járkált, olykor egymásnak ellentmondó parancsokat adott, sürgette az alkalmazottait, hogy mielőbb végezzenek a papirusztekercsek, fatáblák szállításával, összehordatta a legapróbb feljegyzést is, amely a kinevezése óta készült. Lázas tekintettel, kopasz fejét vakarva átkozta saját hivatalának lassúságát.

Amikor kilépett az utcára, hogy egy szekér rakományát ellenőrizze, Paszer bíróba ütközött.

− Kedves bíróm…− Úgy néz rám, mintha kísértetet látna.− Hová gondol! Remélem, hogy az egészsége…− A fegyenctelep megrendítette az egészségemet, de a feleségem hamar

talpra fog állítani. Költözködik?− A csatornamesterek bőséges áradást jósolnak. Meg kell tennem a

szükséges óvintézkedéseket.− Nem úgy tűnik, mintha ezt a negyedet fenyegethetné az áradás.− Sosem lehetünk túl óvatosak.− Hova költözteti a hivatalt?− Hát… a birtokomra. Természetesen csak ideiglenesen.− De főképp jogtalanul. A Kapu főbírája tud róla?− A mi drága főbíránk nagyon kimerült mostanság. Nem lett volna jó

ilyesmivel zaklatni.− Nem kellene felfüggesztenie a költözködést?− Talán ártatlan a gyilkosságban, amivel vádolták − válaszolta

Mentmosze élesen –, de az ön helyzete egyelőre bizonytalan, és semmi sem hatalmazza fel arra, hogy parancsolgasson nekem.

− Ez így van, viszont magát a helyzete kötelezi arra, hogy segítsen nekem.

A rendőrfőnök szeme összeszűkült, mint egy macskáé.− Mit kíván?− Meg akarom nézni azt a gyöngyház tűt, amellyel megölték Branirt.Mentmosze megvakarta a koponyáját.− A költözködés kellős közepén…− Nem levéltári anyagról van szó, hanem egy bűnjelről. Meg kell lennie a

raktárban, azzal az üzenettel együtt, amellyel lépre csaltak, és amelyben az állt: „Branir veszélyben van. Jöjjön gyorsan!”

− Az embereim nem találták meg az üzenetet.− És a tű?− Várjon egy kicsit! − mondta a rendőrfőnök, azzal eltűnt.Alábbhagyott a nyüzsgés. A papiruszokat rakodók letették a terhüket,

hogy kifújják magukat egy kicsit.Mentmosze jó tíz perc múlva tűnt fel, komor arca semmi jót nem

sejtetett.− A tű eltűnt.

8. fejezet

Amint Paszer ivott a gyógyvízzel telt serlegből, Vitéz is kérte a részét belőle. A kutya a farkát csóválta, füleit hegyezte, ahogy közelgett az étkezés ideje. Rózsaszín és fehér nyakörvén a következő írás állt: Vitéz, Paszer társa. Lefetyelt egy keveset a gyógyvízből, majd átadta helyét a bíró szamarának, aki a kedves Északi Szél nevet viselte. Csibész, Noferet zöld majmocskája felugrott a szamár hátára, meghúzta a kutya farkát, majd gazdasszonya háta mögé menekült.

− Ilyen zűrzavarban hogyan kúráljam magam?− Ne panaszkodjon, Paszer bíró! Ritka kiváltság az, hogy egy

lelkiismeretes orvos a saját otthonában ápolja éjjel-nappal.Paszer megcsókolta Noferet nyakát, úgy, hogy a fiatalasszony

beleborzongott. Ennek ellenére volt ereje ahhoz, hogy eltolja magától a férjét, és figyelmeztesse:

− A levél.Paszer szófogadóan leült, és széttekert a térdén egy szép, arasznyi széles

papirusztekercset. Fontos üzenetet készült írni, tehát csak a tekercs egyik oldalát használta. Bal felől volt a tekercs még összehengergetett része, míg a jobb széle már kiterítve feküdt. Eltervezte, hogy a szöveg ünnepélyességéhez méltóan szép, egyenes vonallal elválasztott, függőleges sorokba fog írni. A

legszebb tintáját vette elő és egy tökéletesen kihegyezett írónádat.Határozott kézzel dolgozott.

Badzsej vezírnek, Paszer bírótólAz istenek óvják a vezírt, Ré világítsa meg sugaraival, Amon őrizze meg

tisztességében, Ptah adjon neki bölcsességet! Remélem, hogy egészsége kitűnő, és semmiben nem szenved hiányt. Azért fordulok önhöz, bírói minőségemben, hogy kivételesen súlyos tényeket tudassak önnel. Nemcsak az történt, hogy igaztalanul engem ítéltek el a bölcs Branir meggyilkolásáért, és a tolvajok fegyenctelevére vittek, hanem az is, hogy a gyilkos fegyver, amelyet a rendőrfőnök, Mentmosze őrzött, eltűnt.

Mint körzeti bíró, azt hiszem, világosan feltártam, hogy Aser tábornok viselkedése gyanúra ad okot, és bebizonyítottam, hogy a szfinx díszőrségét ellátó öt veteránt megölték.

Személyemben magát az igazságot csúfolták meg. Megpróbáltak megszabadulni tőlem, a rendőrfőnök és a Kapu főbírája tevékeny részvételével, hogy véget vessenek vizsgálódásaimnak, és megvédjék az összeesküvőket, akiknek a célja még rejtve van előttem.

A személyes sorsom keveset számít, de meg akarom találni azt, vagy azokat, akik mesterem halálát okozták. Legyen szabad kifejeznem hazám iránti aggodalmamat is. Ha ennyi erőszakos halál büntetlen marad, nem a bűn és a hazugság uralkodik majd a nép között? Csak a vezír orvosolhatja a baj gyökereit. Ezért kérem a közbenjárását az istenek tekintetétől kísérve, és megesküdve a Törvényre, hogy mindaz igaz, amit elmondtam.

Paszer ráírta a levélre a dátumot, és rányomta a pecsétjét, majd összetekerte a papiruszt és egy agyagpecséttel is lezárta. Ráírta a nevét és a címzettet. Egy órán belül átadja a levélhordónak, aki még a nap folyamán elviszi a vezír irodájába.

Aggodalmasan forgatta a kezében a megcímzett tekercset.− E miatt a levél miatt akár száműzhetnek is.− Bízzál! Badzsej vezír nem cáfolt rá soha a hírnevére.− Ha tévedünk, örökre el kell válnunk.− Nem kell, mert ha mész, én is veled megyek.

*

A kis kertben egy lélek sem volt.A fehér ház ajtaja tárva-nyitva állt, Paszer tehát belépett. A késői óra

ellenére sem Szutit, sem Párducot nem találta otthon. Talán a kút melletti lugasban hűsölnek így alkonyattájt.

A keresésükre indulva már áthaladt a fogadószobán, amikor végre zajt hallott. Nem a hálószobából, hanem a ház mögötti szabadtéri konyha felől. Ezek szerint Párduc és Szuti dolgoznak!

A líbiai szőkeség vajat köpült, görögbabot és köményt kevert bele, majd

levitte a pincébe, amelynek a leghűvösebb zugában tárolhatta. Sót és vizet nem adott a vajhoz, nehogy megbarnuljon.

Szuti sörfőzéssel foglalatoskodott. A sörhöz árpalisztből gyúrt és dagasztott tésztát, amelyet félig megsütött a tűz körül elhelyezett sütőformákban. Az így kapott kenyeret datolyával édesített vízbe tette. Az erjedés után megkeverte és leszűrte a folyadékot, majd áttöltötte egy nagy korsóba, amelyet rendszerint agyaggal vontak be, hogy a sör tovább friss maradjon.

Három, sárral ledugaszolt korsó sorakozott már egy deszkaállvány lyukaiba állítva.

− Csak nem munkára adtad a fejed?Szuti megfordult.− Nahát, nem is hallottalak bejönni! Igen, Párduccal elhatároztuk, hogy

meggazdagodunk. Ő vajat fog készíteni, én sört.Párduc bosszúsan hagyta ott a vajat, megtörölte a kezét egy barna

kendővel és elment, anélkül hogy köszönt volna a bírónak.− Ne haragudj rá, tudod, milyen lobbanékony! Ne beszéljünk a vajról!

Szerencsére, itt a sör! Ezt kóstold meg!Szuti kiemelte a legnagyobb korsót a helyéről, kidugaszolta és

szívószálat dugott bele, egy szűrővel együtt, hogy a sörben maradt tésztadarabkák fennakadjanak rajta. Paszer alig ivott egy kortyot belőle, máris elfintorodott.

− Ez savanyú!− Hogyhogy savanyú? Mindent pontosan úgy csináltam, ahogy elő van

írva − azzal Szuti is ivott a sörből, de azonnal ki is köpte.− Ez tényleg pocsék! Felhagyok a sörfőzéssel, nem nekem való

mesterség ez. Hát veled mi van?− Írtam a vezírnek.− Kockázatos dolog.− Meg kellett tennem.− Nem bírsz ki még egy fegyenctelepet.− Győzni fog az igazság.− Megható, hogy ennyire hiszel benne.− Badzsej vezír cselekedni fog.− Miért ne lehetne ő is éppolyan romlott, mint a rendőrfőnök és a Kapu

főbírája?− Mert ő Badzsej vezír.− Öreg, érzéketlen fatuskó.− Egyiptom érdekét fogja nézni.− Hallgassanak meg téged az istenek!− Ma éjjel felidéztem azt a rettenetes percet, amikor megláttam a Branir

nyakába szúrt gyöngyház tűt. Sokba kerül egy ilyen tű, és csak gyakorlott kéz tudja használni.

− Nyomon vagy?− Támadt egy ötletem. Talán nincs semmi jelentősége, mégis, elmennél

Memphisz legnagyobb szövőműhelyébe?− Újabb megbízatás?− Állítólag nagyon szép nők dolgoznak ott.− És te félsz tőlük?− A műhely nem az én körzetemben van. Mentmosze ellenem fordítaná,

ha a legkisebb szabálytalanságon érne.

*

A szövés királyi monopólium volt Egyiptomban. A műhelyben sokan dolgoztak, férfiak is, nők is, vegyesen. A vízszintes nyüstállású szövőszékeket két henger alkotta, ezekre tekeredtek a láncfonalak. Használtak magas szövőszékeket is, melyek egy függőlegesen elhelyezett fakeretből álltak, a láncfonal a felső hengerre tekeredett, a vászon pedig az alsóra. Néhány szövet hossza a húsz métert is meghaladta, szélességük egy méter húsz centi és egy méter nyolcvan centi között változott.

Szuti egy darabig nézte, ahogy egy szövőember felhúzott térddel szegélydíszt készít egy nemesi tunikához, de jobban lekötötte a figyelmét az, ahogy néhány fiatal lány a fonalat sodorta és gombolyagba szedte az ázott lenrostokat. Mások − akik csinosságban nem maradtak el az előbbiektől − egy lefektetett szövőszék felső hengerére helyezték éppen a láncfonalat, mielőtt keresztezve ráfeszítettek volna két szálsort. Másutt egy fonólány elképesztő ügyességgel pörgetett egy fakorongban végződő botot.

Amíg Szuti bámulta a lányokat, ő maga sem maradt észrevétlen: hosszúkás arca, egyenes tekintete, hosszú fekete haja, erőt és nemességet sugárzó fellépése kevés nőt hagyott hidegen.

− Kit keres? − kérdezte tőle a fonólány, miközben benedvesítette a lent, hogy vékony és erős szálat készíthessen belőle.

− A műhely vezetőjével szeretnék beszélni.− Tapéni asszony csak a palota ajánlásával érkezőket fogadja.− Sohasem tesz kivételt? − kérdezte Szuti suttogva.A lány letette az orsóját.− Megnézem.A hatalmas műhelyt példásan tisztán tartották. Ezt megkövetelték a

felügyelők is. A fény a lapos tető alatti négyszögletes ablakokon áradt be, míg a megfelelően elhelyezett hosszúkásabb ablakok a szellőzést is biztosították. A műhely télen meleg, nyáron hűvös volt. Többévnyi tanulás után a munkások már magas bért kaptak, a fizetés tekintetében nem tettek különbséget nők és férfiak között.

Szuti éppen rámosolygott egy szövőnőre, amikor a fonólány visszatért.− Jöjjön utánam!Tapéni asszony neve „egeret” jelentett. Egy hatalmas helyiségben volt az

irodája, ahol szövőszékek, láncok, gombolyagok, tűk, orsók és mesterségének egyéb szükséges eszközei sorakoztak. A kicsi, fekete hajú asszony barna bőrű, zöld szemű, élénk teremtés volt, katonai szigorral irányította a munkásokat.

Törékeny termetére rácáfolt a viselkedése: nem tűrt ellentmondást, feltétlen engedelmességet követelt. Ám a műhelyéből olyan szép kelmék kerültek ki, hogy semmiféle bírálat nem illethette. Harmincéves létére hajadon volt, csak a mesterségének élt. Úgy gondolta, hogy a család és a gyerekek akadályoznák a munkájában.

Amint megpillantotta Szutit, megijedt, hogy vége a nyugalmának. Félt, hogy ostobán beleszeret a férfiba, akiről látta, hogy a puszta megjelenésével meghódítja a női szíveket. Félelme azonnal átváltozott egy, ha úgy tetszik, izgató érzéssé: azzá a vággyá, amellyel a vadász sóvárog a zsákmányára.

− Miben lehetek a segítségére? − kérdezte nyájas hangon.− Magánügyben jöttem.Tapéni kiküldte a helyiségből a munkásokat. A titokzatosság csak növelte

a kíváncsiságát.− Most már egyedül vagyunk.Szuti körbejárta a termet, és megállt a gyöngyház tűk előtt, amelyek egy

vászonnal letakart deszkán sorakoztak.− Pompás tűk. Ki dolgozik velük?− Csak nem a szakmai titkaim érdeklik?− Szenvedélyesen.− Felügyelő a palotából?− Nyugodjon meg! Csak egy embert keresek, aki ilyenfajta tűt használt.− Egy szökött szeretőt?− Ki tudja?− Férfiak is dolgozhatnak ilyen tűvel. Remélem, ön nem…− Nem kell ilyesmitől tartania.− Hogy hívják?− Szuti.− A munkája?− Sokat utazom.− Kereskedő és kém is… igen jóképű.− Maga pedig elragadó.− Úgy találja?Tapéni egy fakallantyúval bereteszelte az ajtót.− Mindegyik műhelyben vannak ilyen tűk?− Csak a legnagyobbakban.− Tehát csak néhányan juthatnak hozzá.− Persze.Tapéni Szutihoz lépett, körbejárta, megérintette a vállát.− Erős vagy. Biztos jól verekszel.− Hős vagyok. Mondana néhány nevet?− Talán. Nagyon sietsz?− Egy ilyen tű tulajdonosát megtalálni…− Hallgass! Majd később beszélünk róla. Segítek neked, ha kedves leszel

hozzám, nagyon kedves…Tapéni Szuti szájára tapasztotta ajkát. Szuti némi habozás után kénytelen

volt viszonozni a csókot. Az udvariasság és a kölcsönösség a kultúra sérthetetlen értékei közé tartoztak. Szuti erkölcsi kötelességének tartotta, hogy ajándékot ne utasítson vissza.

Tapéni mézzel összekevert akáciamagból készült krémet vett elő, és bekente vele szeretője hímtagját. Miután ezzel életképtelenné tette a spermát, nyugodtan élvezhette a nagyszerű férfitestet, megfeledkezve a szövőszékek zajáról és a munkások csepüléséről.

Ez a Paszer-féle nyomozás, gondolta Szuti, nem csak veszélyekkel jár.

9. fejezet

Paszer bíró és rendőre, a núbiai Kem, örömmel üdvözölték egymást. A fekete kolosszussal volt a páviánja is, aki mint mindig, most is kíméletlenül fürkészte és ezzel alaposan megrémítette a járókelőket. A núbiai könnyekig hatódott, zavartan simogatta a levágott orrát helyettesítő faorrot.

− Noferet mindent elmesélt. Magának és a páviánjának köszönhetem, hogy szabad vagyok.

− Gyilkos igencsak meggyőzőnek mutatkozott.− Vannak hírei Nebamonról?− Visszavonult a villájába pihenni.− Nem fogja ennyiben hagyni a dolgot.− Nem kétséges. De magának óvatosabbnak kell lennie.− Ha egyáltalán még mindig bíró vagyok. Írtam a vezírnek. Lehet, hogy

foglalkoztatja az ügy, amelyben nyomozom, és megerősít a hivatalomban, de az is lehet, hogy arcátlannak ítéli a kérésemet, és elutasítja.

Jarrot írnok kerek arca a szokásosnál is vörösebbnek látszott, amikor nagy halom papirusszal a hóna alatt belépett a bíró irodájába.

− Ezt mind elintéztem, amíg távol volt! Ismét munkába kell állnom?− Még nem tudom, hogyan alakul az életem, de gyűlölöm halogatni az

ügyeket. Amíg nem tiltják meg, használni fogom a pecsétemet. Hogy van a lánya?

− Majdnem elkapta a kanyarót, és összeverekedett egy undok kölyökkel, aki megkarmolta az arcát. Feljelentettem a fiú szüleit. A lányom szerencsére egyre szebben táncol. De a feleségem… igazi hárpia!

Jarrot dohogva helyükre rakosgatta a papirusztekercseket.− Nem teszem ki a lábam az irodából, míg a vezír válasza meg nem

érkezik − jelezte Paszer.− Én pedig körülnézek Nebamon háza táján − felelte a núbiai.

*

Noferet és Paszer úgy határoztak, hogy nem költöznek be Branir házába. Senkinek sem szabad ott lakni, ahol szerencsétlenség történt. Ők beérik a kis szolgálati lakással, jóllehet a felét a bíró irattára tölti be. Ha el kell innen menniük, akkor majd visszatérnek Théba környékére.

Paszer szeretett sokáig dolgozni. Noferet mindig korábban kelt nála. Miután megmosdott és kifestette az arcát, megetette a kutyát, a szamarat és zöld majmocskáját. Vitéz egyik lábán kis fertőződést talált, ezt a Nílus gyors fertőtlenítő hatású iszapjával kezelte.

A fiatalasszony azután Északi Szél hátára akasztotta az orvosi táskáját, és a szamár ösztönös tájékozódási képességére hagyatkozva elindult a negyed tekervényes utcáin. A betegek már várták. Fizetségképpen megtöltötték élelemmel a kosarakat, amelyekkel a szamár elégedetten kocogott haza. A szegények és a gazdagok nem külön negyedekben éltek, díszes teraszok emelkedtek a szárított téglából épített kis házak fölé, nagy, kerttel körülvett villák váltakoztak az emberektől és állatoktól nyüzsgő utcácskákkal. A város lakói az utcán alkudoztak, perlekedtek, tréfálkoztak egymással, de Noferetnek nem volt ideje arra, hogy részt vegyen a vitákban és a tréfálkozásban. Háromnapi küzdelem árán végre sikerült kiűznie az ártó lázat egy kislány testéből, akit megszálltak az éjszaka démonai. A kis beteg végre ivott a dajka tejéből, amelyet egy víziló alakú edényben tartottak, a szíve megnyugodott, a pulzusa egyenletes lett. Noferet virágfüzért tett a kislány nyakába, és könnyű fülbevalót akasztott a fülébe. A munkájáért a kis beteg mosolya volt a legnagyobb jutalom.

Amikor fáradtan hazaért, Paszer éppen Szutival beszélgetett.− Elmentem Tapéni asszonyhoz, ő Memphisz legnagyobb

szövőműhelyének a vezetője.− És mire jutottál vele?− Segíteni fog.− Jó nyomon járunk?− Még nem biztos. Sokan használhatnak ilyenfajta tűt.Paszer lesütötte a szemét.− Mondd csak, Szuti… Ez a Tapéni asszony szép nő?− Nem csúnya.− És ez az első találkozás csak… baráti volt?− Tapéni független nő és szeretetteljes.Noferet beillatosította magát, azután italt töltött nekik.− Ezt a sört nyugodtan megihatod, de azt hiszem, a Tapénivel való

kapcsolatod kockázatosabb.− Párducra gondolsz? Meg fogja érteni, hogy szükség volt erre a

nyomozáshoz.Szuti jobbról-balról megcsókolta Noferet arcát.− Ne felejtsétek el, hogy hős vagyok.

*

Dénesz, a gazdag és tekintélyes szállítási vállalkozó szeretett elidőzni pompás memphiszi villájának nappalijában. A falakon lótuszvirágok, talpa alatt a színes padlózat tóban fickándozó halakat ábrázolt. Kis asztalokon vagy tucatnyi gránátalmával és szőlővel teli kosár sorakozott. Dénesz, miután a kikötőben

felügyelte hajóinak indulását és érkezését, hazatérve először is sózott aludttejet evett, és hozzá egy füles agyagkancsóból friss vizet töltetett magának. Azután végignyúlt a párnáin, megmasszíroztatta magát egy szolgálólánnyal, és a borbélyával igazíttatott vékony fehér körszakállán. A szögletes arcú, durva vonású Dénesz csak a felesége, Nenofar távollétében parancsolgatott. Az asszony nem csak dús idomaival és a legújabb divat szerint készült ruháival vívott ki magának tekintélyt, övé volt a vagyonuk háromnegyed része. Ezért aztán civódásaiknak rendszerint az vetett véget, hogy Dénesz belátta, jobb, ha enged.

Ezen a délutánon kivételesen nem vitáztak. Dénesznek rossz napja volt, szinte meg sem hallotta Nenofar kirohanásait az adók, a hőség és a legyek ellen.

Amikor egy szolga bekísérte Kadas fogorvost, a szállító fölállt, és megölelte a vendéget.

− Paszer visszatért − közölte komoran a fogorvos.A könnyező szemű, alacsony homlokú, kiugró arccsontú Kadas keze

vörös volt a rossz vérkeringés miatt. Az orrán is bíborszínű erecskék duzzadoztak, ősz haja ziláltan szanaszét meredt. Kadas szinte magánkívül volt.

Ő és barátja, Dénesz egyaránt megszenvedték a bíró gyanúsítgatásait és támadásait, jóllehet Paszer nem tudta bizonyítani a bűnösségüket.

− Mi történhetett? A hivatalos jelentés szerint meghalt!− Nyugodj meg! − csillapította Dénesz. − Visszajött, de már nem mer

semmit sem tenni ellenünk. A fogság megtörte.− Honnan tudod? − szólt közbe Nenofar, aki éppen a pirosítóból vett ki

egy kanálkával, amelynek a nyele hátrakötött kezű négert formázott. − Az a kis bíró bosszút fog állni.

− Én nem félek tőle.− Mert vak vagy, mint mindig!− A pozíciódnak köszönhetően mindig tudni fogjuk, hogy mire készül.Nenofar asszony egy csapat kereskedő munkáját irányította, akik

külföldön árusították az egyiptomi termékeket, és már jó ideje elérte, hogy kinevezzék a kelmék intézőjének és a Kincstár felügyelőjének.

− Az igazságszolgáltatásnak semmi köze sincs a gazdasághoz − vetette ellen. − Mi van, ha a bíró a vezírhez fordul?

− Badzsej merev és hajlíthatatlan. Nem fogja hagyni, hogy egy törtető bíró befolyásolja, aki csak azért kelt botrányt, hogy növelje hírnevét.

A beszélgetést Sesi vegyész érkezése szakította félbe. A kicsi, fekete bajszú, zárkózott ember naphosszat elvolt anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna, és olyan nesztelenül járt, mint az árnyék.

− Elnézést, hogy késtem.− Paszer Memphiszben van! − bökte ki az izgatottan habogó Kadas.− Tudom.− Mit gondol erről Aser tábornok?− Éppannyira meglepte a dolog, mint önöket vagy engem. Örömmel

fogadtuk korábban a kis bíró halálhírét.

− Ki szabadíttatta ki?− Aser nem tudja.− Mit akar most tenni a tábornok?− Nem volt olyan szerencsém, hogy tudassa velem.− A fegyverkezési terv? − kérdezte Dénesz.− Halad a maga útján.− Újabb hadjáratra készül?− A líbiai Adafi zavargást szított két faluban Büblosz környékén, de a

rendfenntartó erők meg tudták fékezni a lázadást.− Tehát a fáraó továbbra is bízik Aserban.− Amíg be nem bizonyosodik a bűnössége, addig a király nem válthatja

le azt a hőst, akit saját kezűleg tüntetett ki, és akit az ázsiai hadsereg kiképzőinek a vezérévé tett.

Nenofar asszony egy ametisztláncot tett a nyakába.− A háború gyakran jól megfér a kereskedelemmel. Kérem, azonnal

értesítsen, ha Aser hadjáratot tervezne Szíria vagy Líbia ellen, hogy időben megváltoztathassam a kereskedőim útvonalait. Bőkezűen meghálálnám ezt az apró figyelmességet.

Sesi beleegyezése jeléül meghajolt.− Ne feledkezzünk el Paszerről! − figyelmeztetett Kadas.− Egyedül küzd olyan erők ellen, amelyek biztosan el fogják tiporni −

vélte Dénesz. − Majd kicselezzük.− És ha rájön?− Bízzuk a dolgot Nebamonra! Hiszen ez az ügy kitűnő főorvosunkat

érinti a legérzékenyebben.

*

Nebamon naponta legalább tízszer meleg fürdőt vett egy nagy, rózsaszín gránitkádban, amelyet a szolgái töltöttek meg illatosított vízzel. Azután nyugtató balzsammal kenegette a heréit, így lassanként enyhült a fájdalma.

A núbiai rendőr, Kem átkozott páviánja majdnem megfosztotta a férfiasságától. Két nappal a fájdalmas eset után seregnyi apró kiütés jelent meg a herezacskóin. Félt, hogy elgennyesednek, ezért lemondta az összes szépészeti műtétet, amelyekre az udvar öregedő hölgyei előjegyezték magukat, és elvonult kezelni magát a legszebb villájába. Minél inkább gyűlölte Paszert, annál jobban szerette Noferetet, aki csúfot űzött ugyan belőle, de ezért egy cseppet sem tudott rá haragudni. Ha nem létezne az a jelentéktelen bírócska, akkor a fiatalasszony már rég engedett volna, és az ő hitvese lenne.

Nebamon még sosem vallott kudarcot. Most szinte testi gyötrelmet érzett az elviselhetetlen sértéstől.

Legjobb szövetségese továbbra is Mentmosze volt. Ám a rendőrfőnök nemcsak azt az üzenetet semmisítette meg, amellyel Paszert a mesteréhez hívták, hanem a gyilkos fegyvert is, ezért a helyzete egyre ingatagabbá vált. Egy alaposabb vizsgálat annyit mindenképpen bebizonyítana, hogy nem

megfelelően végzi a munkáját. Mentmosze egész életében azért ármánykodott, hogy megkaphassa jelenlegi tisztségét. Nem tűrné, hogy visszavonják a megbízatását. Tehát még nincs minden veszve.

*

Aser tábornok személyesen gyakorlatoztatta a katonákat, akik, ha parancs érkezik, azonnal indulhatnak Ázsiába. Az alacsony, hörcsögképű, rövid hajú embernek még a vállát is fekete szőr borította, a lábai kurták voltak, mellkasán forradás éktelenkedett. Örömét lelte emberei szenvedésében, akik kővel megtöltött zsákokat cipelve kúsztak-másztak a homokban és a porban, majd megküzdöttek egy késsel felfegyverkezett társukkal. A tábornok a legyőzötteket könyörtelenül eltávolította a csapatból. A tisztek sem kaptak felmentést, nekik is bizonyítaniuk kellett ügyességüket és rátermettségüket.

− Mit gondol ezekről a leendő hősökről, Mentmosze?A rendőrfőnök gyapjúköpenybe burkolózva vacogott a hajnali hidegben.− Gratulálok, tábornok!− Ugyan! Ezeknek az agyalágyultaknak a fele alkalmatlan a szolgálatra,

és a másik fele sem sokkal jobb! A katonáink túl gazdagok és túl lusták. Már nem sóvárognak a. győzelemre úgy mint régen.

Mentmosze tüsszentett.− Csak nem megfázott?− A fáradtság teszi, a sok gond…− Paszer bíró?− Nagyra értékelném a segítségét, tábornok.− Egyiptomban senki sem szegülhet szembe az igazságszolgáltatással.

Máshol több lehetőségünk lenne rá.− A jelentés úgy szólt, hogy meghalt Ázsiában.− A hivatal tévedett. Én nem vagyok felelős érte. Paszer nem ért célt

azzal, hogy beperelt. Megtartottak a tisztségeimben. A többi nem érdekel.− Körültekintőbbnek kellene lennie.− Nem bocsátották el a kis bírót?− Ejtették az ellene felhozott vádakat. Nem találhatnánk ki együtt

valami… megoldást?− Ön rendőr, én katona vagyok. Ne keverjük össze a dolgokat!− Közös érdekünk, hogy…− Az én érdekem az, hogy minél távolabb tartsam magam ettől a bírótól.

Mennem kell, Mentmosze! Várnak a tisztjeim.

10. fejezet

Egy hiéna tévedt be a város déli negyedébe, vészjósló üvöltésének hallatán a gyerekek sírva fakadtak ijedtükben. Az anyák gyorsan behívták őket az utcáról, és jól bezárkóztak. A hatalmas állat magabiztosan leballagott a házak között a csatornapartra, hogy a szomját oltsa. Még a tapasztalt vadászok sem merték

megközelíteni. Így, miután háborítatlanul ivott a csatorna vizéből, visszament a sivatagba.

Mindenkinek eszébe jutott a régi jóslat: amikor a vadállatok a folyóból fognak inni, a törvényességen felülkerekedik az igazságtalanság, és a boldogság messze szökik az országból.

A nép zúgolódni kezdett, az elégedetlenség híre végül eljutott a nagy Ramszesz fülébe is. A láthatatlan megjelent, és mivel hiéna képében testesült meg, a nép szemében a fáraó hitelét vesztette. A baljós esemény híre a tartományokba is eljutott, az emberek aggódva latolgatták, vajon jogosan ül-e a fáraó a trónján.

A nagy Ramszesznek hamarosan cselekednie kell.

*

Noferet a földön térdelve takarított. A seprű rövid nyelét mereven tartva könnyed csuklóval mozgatta a spárgával összefogott hosszú gyékényszálakat.

− A vezír még mindig nem válaszolt − jegyezte meg Paszer, aki egy kisszéken gubbasztott.

Noferet a bíró térdére hajtotta a fejét.− Miért kínzód magad? Az aggodalom meggyötör és felemészt.− Vajon mit próbál tenni legközelebb Nebamon ellened?− Nem mindegy? Hiszen te megvédsz.Paszer megsimogatta Noferet haját.− Melletted megtalálom mindazt, amire vágyom. Milyen szép ez az óra

is! Amikor melletted alszom, végtelen boldogság tölt el. A szereteteddel felemelted a szívemet. Benne vagy, teljesen kitöltőd. Sose maradj távol tőlem! Ha rád nézhetek, a szememnek nincs szüksége más fényre.

Olyan lágy csókban forrt össze a szájuk, mintha csak először csókolnák egymást tétován.

Ezen a reggelen Paszer a szokásosnál jóval később érkezett az irodájába.

*

Noferet már épp elindult egy betegéhez, amikor a futástól kifulladva egy fiatalasszony ért a ház elé.

− Várjon, kérem! − kiáltott Noferet után.Szilkisz volt az, Bel-Tran felesége. A szamár, hátán az orvosi táskával,

rögtön megállt a hangra.− A férjem azonnal látni szeretné Paszer bírót.Bel-Tran egykor papiruszkészítéssel foglalkozott, és maga adta el a

termékeit. Az udvarnál felfigyeltek kiváló irányítói képességeire, és megtették a magtárak főkincstárnokává, majd a Kincstár igazgatójának a helyettesévé. Életének egy nehéz időszakában Paszer segített neki és ezzel megnyerte magának a hálás Bel-Tran barátságát. Szilkisz asszony sokkal fiatalabb volt a férjénél. Arca pufókságát és csípője vaskosságát Nebamon főorvos eltüntette,

mert Bel-Tran ragaszkodott ahhoz, hogy a felesége Egyiptom egyik legszebb hölgye legyen, még akkor is, ha ennek egy sebészeti beavatkozás az ára. A világos bőrű Szilkisz megfinomodott vonásaival dús idomú serdülő lánynak tűnt.

− Ha a bíró ráér, elkísérném a Kincstárba, hogy Bel-Tran beszélhessen vele, mielőtt a Delta-vidékre indul. De előbb, kérem, segítsen rajtam!

− Mi a panasza?− Egyre gyakrabban gyötör a fejfájás.− Változtatott az étrendjén?− Be kell vallanom, hogy még mindig sok édességet eszem. Imádom a

füge és a gránátalma levét, és a süteményeimről sem tudom elhagyni a szentjánoskenyér-szirupot.

− Hát a zöldségek?− A zöldségeket nem szeretem annyira.− Márpedig csak azt tanácsolhatom, hogy egyen több zöldséget és

kevesebb édességet! Meglátja, ettől a fejfájása is enyhülni fog. De adok rá egy kenőcsöt is.

Noferet porrá tört nádszárból, borókából, fenyő nedvéből, babér bogyójából és pisztáciagyantából zsiradék hozzáadásával készített krémet javasolt.

− A férjem bőkezűen fizet majd érte.− Ahogy jónak látja.− Lenne a háziorvosunk?− Szívesen, de csak ha megfogadja a tanácsaimat.− A férjem és én is nagyon boldogok lennénk. Most magammal vihetem

a bírót?− Ha nem veszíti el!

*

Minél gyorsabban végezte a munkáját Bel-Tran, annál több kényes ügyet bíztak rá. Csodálatosan emlékezett a számokra, és meghökkentően gyorsan is számolt, ezért hamar nélkülözhetetlenné vált. Még csak néhány hete került a Kincstár fő tisztségviselői közé, amikor a királyság pénzügyeivel foglalkozó Arany és Ezüst Házának az igazgatója a közvetlen munkatársai közé emelte. Állandóan dicsérték: pontos, gyors, módszeres, szorgalmas. Keveset aludt, mindig elsőként érkezett a Kincstárba és utolsóként tért haza. Fényes jövőt jósoltak neki.

Bel-Tran éppen három írnoknak diktált hivatalos levelet, amikor a felesége megérkezett Paszerral. Bel-Tran megölelte a barátját, befejezte, amivel éppen foglalkozott, elengedte az írnokokat, és megkérte a feleségét, hogy készítsen bőséges ebédet.

− Van szakácsunk, de Szilkisz mindig ellenőrzi, hogy csak a legjobb ételek kerüljenek az asztalra.

− Ön is nagyon elfoglaltnak látszik.

− Nem is gondoltam volna, hogy az új hivatalom ilyen nagyszerű feladatokkal jár. De beszéljünk inkább magáról!

Bel-Tran koponyájához simuló koromfekete haja kenőcstől illatozott. Tagbaszakadt ember volt, kövérkés keze, lába jólétről árulkodott. Gyorsan beszélt, és folyton fel-alá járkált, mintha egyetlen percre sem tudna nyugton maradni, mintha egyszerre tucatnyi terv, ezer gond foglalkoztatná.

− Micsoda megpróbáltatáson ment keresztül! Sajnos túl későn jutott el hozzám a híre, semmit sem tehettem.

− Nem is tehetett volna. Szuti volt az egyetlen, aki kihúzhatott a csávából.

− Kik tették ezt magával?− A Kapu főbírája, Mentmosze és Nebamon.− A Kapu főbírájának le kell mondania. Mentmosze már keményebb

falat: akár meg is esküszik, hogy őt is becsapták. Nebamon egyelőre meghúzódott a birtokán, de ő sem az a fajta, aki egykönnyen feladja a harcot. De ne feledkezzék meg Aser tábornokról sem! Gyűlöli magát. Azzal a perrel majdnem tönkretette a hírnevét. A hatalma mit sem csorbult azóta, és a befolyása sem csökkent. Ugye ő irányít a háttérből?

− Levelet írtam a vezírnek, kértem, hogy folytathassam a nyomozást.− Kitűnő ötlet.− Még nem kaptam választ.− Válaszolni fog. Badzsej nem nézheti tétlenül, hogy a jogot sárba

tiporják. Ha az ellenségei újra támadnak, vele gyűlik majd meg a bajuk.− Ha a vezír visszaveszi tőlem az ügyet, vagy megfoszt a bírói

tisztségemtől, akkor is kiderítem, ki ölte meg Branirt. Úgy hiszem, felelős vagyok a haláláért.

− Ugyan, miért?− Kifecsegtem valamit, amiről hallgatnom kellett volna.− Ne kínozza magát ezzel!− Kegyetlenebb dolgot nem is tehettek volna, mint hogy éppen az ő

meggyilkolásával vádoltak meg!− De látja, Paszer, hogy sikertelenül! Azért akartam beszélni magával,

hogy biztosítsam arról, rám mindig számíthat. Bármilyen megpróbáltatások érhetik, én maga mellett állok. De addig is, hadd kérdezzem meg, nem szeretne egy tágasabb otthonba költözni?

− Megvárom a vezír válaszát.

*

Kem még álmában is éber maradt. Núbia távoli tájain töltötte a gyermek- és az ifjúkorát, és ebből az időből megőrizte a vadászösztönét. Hány pajtása járta elbizakodottan a szavannát, míg szét nem tépte őket egy oroszlán?

A núbiai felriadt álmából, megtapogatta faorrát. Néha álmában az élettelen anyag élővé változott. De most nem volt ideje álmodozni, hiszen arra riadt fel, hogy valaki felfelé jött a lépcsőn. A pávián is felébredt. Kem mindig

íjakkal, kardokkal, tőrökkel és pajzsokkal vette körül magát, most is már fegyverben állt, mire két rendőr betörte a szállása ajtaját. Az elsőt ő ütötte le, a másodikat a páviánja. De vagy húsz rendőr nyomult még utánuk.

− Fuss! − parancsolt rá Kem a majmára.A pávián ránézett, szemében harag és bosszúvágy lobogott. Azután

kicselezte a támadókat, kiugrott az ablakon, végigfutott a szomszéd ház tetején, és eltűnt.

Kem utolsó erejéig küzdött, alig bírtak vele. Végül a földre döntötték és megkötözték. Ekkor lépett a szobába Mentmosze.

A rendőrfőnök saját kezűleg tette rá Kem összekötött csuklójára a mandulahéj alakú béklyót.

− Végre elkaptuk a gyilkost! − mondta diadalmas mosollyal.

*

Párduc zafír-, smaragd-, topáz- és hematitszilánkokat tört össze, az így kapott port finom gyékényrostán átszitálta, majd egy üstbe öntötte. Szikomorfából tüzet rakott, és a port összeolvasztotta pisztáciagyantával. A drága balzsamból kúpot formáz, amellyel megkenheti majd a haját, a parókáit, és az egész testét beillatosíthatja.

A hazatérő Szuti az üst fölé hajolva találta szőke kedvesét.− Sokba kerülsz nekem, te kis ördög, és még mindig nem tudom, hogyan

gazdagodhatnék meg. Már el sem adhatlak mint rabszolgát.− Egy egyiptomi nővel voltál!− Honnan tudod?− Érzem. Rajtad van az illata.− Paszer egy kényes nyomozással bízott meg.− Paszer, már megint Paszer! Talán rád parancsolt, hogy csalj meg

engem?− Egy nagyon jeles hölggyel kellett beszélnem, a város legnagyobb

szövőműhelyét irányítja.− És mi olyan jeles rajta? A feneke, a melle, a…− Elég!Párduc dühösen rávetette magát Szutira és úgy a falnak döntötte, hogy a

lélegzete is elakadt.− A hazádban ugye bűn a hűtlenség?− Nem vagyunk házasok.− Dehogynem! Egy fedél alatt élünk.− De te idegen vagy, szerződést kellene kötnünk ahhoz, hogy házasok

legyünk.− Ha nem írod meg azonnal, megöllek!Szuti fordított a helyzeten. Most ő szegezte a falhoz Párducot.− Jól figyelj, Párduc! Soha senki nem szabhatta meg, hogy mit csináljak.

Ha a barátomért feleségül kell vennem egy másik nőt, akkor azt is meg fogom tenni. Ha ezt nem érted meg, akár el is mehetsz.

Párduc döbbenten, de egyetlen könny nélkül hallgatta.Az biztos, hogy egyszer megöli Szutit!

*

Paszer újabb levelet készült írni a vezírnek. Meg akarta győzni az eset súlyosságáról, és meg akarta kérni, hogy mint Egyiptom legfőbb bírája, legelső tisztségviselője, sürgősen tegyen valamit. A készülődését Mentmosze érkezese zavarta meg.

− Paszer bíró, megérdemlem, hogy gratuláljon − jelentette ki elégedetten.− Mihez kellene gratulálnom?− Letartóztattam Branir gyilkosát.Paszer ülve maradt, Mentmosze arcát fürkészte.− Ne tréfáljon! Komolyabb ügy ez annál.− Nem tréfálok.− Ki a gyilkos?− Kem. A maga núbiai rendőre.− Nevetséges.− Az az ember egy vadállat! Gondoljon csak a múltjára! Embert is ölt

már.− Nagyon súlyos a vádja. Milyen bizonyítékra alapozza?− Egy szemtanú vallomására.− Jelenjen meg előttem az a szemtanú!− Ez sajnos lehetetlen − mondta zavartan Mentmosze –, de ráadásul

felesleges is.− Felesleges?− Már le is folytatták a tárgyalást, igazságot szolgáltattunk.Paszer felállt, hirtelen szólni sem tudott a döbbenettől.− Az ítéletet a Kapu főbírája írta alá.A bíró elolvasta a papiruszt. Kemet a halálos ítélet végrehajtásáig a nagy

börtön egyik magánzárkájába csukták.− Az írás nem tartalmazza a szemtanú nevét.− Ennek nincs jelentősége… Látta, és eskü alatt vallotta, hogy Kem

megölte Branirt.− Ki volt az?− Lényegtelen. Az a fő, hogy a gyilkos elnyeri büntetését.− Talán elveszítette a józan eszét, Mentmosze? Régebben nem mert volna

ilyen siralmas irattal előállni.− Nem értem…− A vádlott nem volt jelen az ítélethozatalkor. Ez a jogsértés semmissé

teszi az eljárást.− Tálcán kínálom önnek a bűnöst, és az eljárás menete izgatja!− Az igazság izgat − javította ki Paszer.− Most ez egyszer gondolkodjék józanul! Szőrszálhasogatással nem

jutunk semmire!

− Kem bűnössége nincs bizonyítva.− Mit számít! Ki fog sajnálni egy csonka, gyilkos négert?Ha Paszert nem kötelezte volna a bírói méltósága, nem fojtotta volna el a

dühét.− Jobban ismerem az életet, mint ön − folytatta Mentmosze. − Olykor

áldozatokat kell hoznunk. A tisztsége arra kötelezi, hogy mindenekelőtt a királyság érdekeit, az ország jólétét és biztonságát tartsa szem előtt.

− És ezeket Kem veszélyeztetné?− Sem önnek, sem nekem nem érdekünk az, hogy bizonyos fátylakat

fellebbentsünk. Ozirisz az igazak paradicsomába fogadja Branirt, a bűntettet pedig megtoroljuk. Mi többet kívánhat?

− Az igazságot, Mentmosze.− Illúzió!− Az igazság nélkül vége Egyiptomnak!− Magának lesz vége, Paszer.

*

Kem nem félt a haláltól, de hiányzott neki a páviánja. Sok-sok évnyi közös munka után, most mintha a testvérétől kellett volna megválnia: hiszen egyetlen pillantásból értették egymást, mindig számíthatott a majom megérzéseire. Legalább Gyilkos szabad maradt! Ő viszont itt van bezárva ebbe a szűk, fojtóan meleg pincebörtönbe. Tárgyalás nélkül ítélték el, és hamarosan ki is végzik. Most nem menekülhet a rosszakarók elől. Paszernak nem lesz ideje közbelépni, csak utólag szánakozhat majd rajta, Mentmosze pedig nyilván balesetnek fogja beállítani a halálát.

Kem nem tartotta sokra az embereket. Úgy látta, hogy az emberiség megvesztegethető, hitvány és álnok, csak arra jó, hogy legyen mit felfalnia a szörnynek, aki az utolsó ítélet mérlegénél az elkárhozottakra vár. Örült, hogy Paszert megismerve élő bizonyítékát láthatta annak, hogy létezik még az igazság, amelyben ő maga már régóta nem hitt. Paszer és társa, Noferet, reménytelen küzdelembe kezdtek, mit sem törődve saját sorsukkal. Jó lett volna végig a bíró mellett maradni, segíteni őt, míg végül el nem bukik, míg le nem győzi a hazugság.

Kinyílt a cella ajtaja.A núbiai fölállt és kihúzta magát. Nem akarta, hogy a hóhér legyőzött

embernek lássa. Mindenre elszántan lépett ki börtönéből, elhárítva a felé nyújtott kart.

Ahogy kilépett, egy pillanatig azt hitte, hogy csak a ragyogó napfénytől káprázik a szeme.

− De hát nem…Paszer elvágta Kem csuklóján a kötelet.− A sok szabálytalanság miatt semmissé tettem a vádiratot. Maga szabad.A fekete kolosszus szinte a szuszt is kiszorította a bíróból örömében.− Nincs még elég baja? A sorsomra kellett volna hagynia ebben a

pincebörtönben.− Talán elvette az eszét a rabság?− A majmom?− Változatlanul szökésben.− Vissza fog jönni.− A Gyilkos elleni vádat is törölték. A Kapu főbírája elismerte, hogy

megalapozott a tiltakozásom, és elítélte a rendőrfőnök eljárását.− Kitekerem a nyakát Mentmoszénak!− Akkor azután joggal vádolnák gyilkossággal. Fontosabb dolgunk van

ennél! Meg kell találnunk azt a titokzatos szemtanút, aki miatt letartóztatták.A núbiai az égnek emelte az öklét.− Ezt bízza csak rám!A bíró nem válaszolt. Kem örömmel vette kézbe íját, nyilait, furkósbotját

és marhabőrrel bevont fapajzsát.− A pávián gyilkos állat − jegyezte meg nevetve. − Nincs az a törvény,

amely megállíthatná!

*

Ramszesz Kheopsz fáraó kifosztott szarkofágja előtt imádkozott. A világ leghatalmasabb embere elszorult torokkal, fájdalmas szívvel gondolt arra, hogy egy csapat gyilkos és tolvaj rabszolgája lett. Elvették királyságának szent jelképeit, megfosztották őt attól a mágikus erőtől, amelyet az istenek akarata szerinti állam jelent, jogtalanná tették a hatalmát, és arra ítélték, hogy előbb vagy utóbb lemondjon a cselszövő javára, aki szét akarja rombolni a dinasztiák évezredes művét.

Nemcsak az ő személyét támadták a bűnözők, hanem magát a kormányzás eszméjét és azokat a hagyományos értékeket, amelyeket megtestesített. Talán egyiptomiak is vannak az összeesküvők között, de egyedül nem tehettek ilyet. Líbiaiak, hettiták vagy szíriaiak sugalmazhatták nekik a pusztító tervet, hogy tönkretegyék Egyiptomot, hogy érvényesülni engedjék a külföldi befolyást, és az ország teljesen elveszítse a függetlenségét.

A fáraók évszázadokon át épségben őrizték és adták tovább utódaiknak az istenek rendelkezését. A szent irat most tisztátalan kezekbe került, ördögi elmék játékszerévé vált. Ramszesz sokáig azt remélte, hogy az ég megóvja, és a nép addig nem tudja meg mi történt, amíg nem talál megoldást a helyzetre.

De a nagy uralkodó csillaga sápadni kezdett.A Nílus szokásos áradása kisebb lesz, mint amekkorára szükség lenne.

Természetesen a királyi magtárakból jut majd élelem a leginkább nélkülöző tartományokba, egyetlen egyiptomi sem fog éhen halni, de sok paraszt kénytelen lesz elhagyni a földjét. Azt fogják híresztelni, hogy a király már nem képes távol tartani az országtól a szerencsétlenséget, hacsak nem üli meg újjászületése ünnepét, amely révén az istenek és az istennők új energiával ajándékozzák meg. Ez az energia pedig azt illeti, akinek a birtokában van az uralom jogosságát bizonyító rendelkezés.

A nagy Ramszesz a fényhez könyörgött, amelynek a fia volt. Nem adja meg magát harc nélkül.

11. fejezet

A borbély biztos kézzel fogva fanyelű borotváját határozott mozdulatokkal húzta végig annak réz élét Paszer bíró állán, arcán és nyakán. A bíró a háza előtt ült egy kisszéken, Északi Szél egykedvűen szemlélte a kényes műveletet, Vitéz pedig a szamár lábánál szunyókált.

A borbélyok általában sokat fecsegnek, és ebben Paszeré sem maradt el a társai mögött.

− Ha ilyen alaposan meg kell borotválnom, akkor biztosan a palotába hívatták.

− Hogyan is titkolhatnám?Paszer hallgatott arról, hogy a vezír az ő levelére küldött szűkszavú

választ, amelyben magához rendelte ezen a szép nyári délelőttön.− Előléptetik?− Nem hinném.− Segítsék meg az istenek! A jó bíró az ő szövetségesük.− Valóban jobb, ha az.A borbély talpas serlegében sziksós víz volt, munkája végeztével ebbe

merítette a borotváját. Kicsit hátralépett, szemügyre vette Paszert, majd az utolsó engedetlen szőrszálakat is gondosan leborotválta az álláról.

− A fáraó kikiáltói különös rendeleteket hirdettek ki a napokban. Miért kell a nagy Ramszesznek hangoztatnia, hogy ő az egyetlen védelem a szerencsétlenségek és a csapások ellen? Hiszen ebben senki sem kételkedik Egyiptomban. Vagyis, senki, aki… Mégis, az emberek azt beszélik, hogy a fáraó veszített az erejéből. Egy hiéna ivott a folyóból, alig árad meg a Nílus, és egyre esik a Delta vidékén… Mindez annak a jele, hogy az istenek haragszanak. Egyesek azt mondják, hogyha Ramszesz megtartaná végre az újjászületési ünnepét, akkor teljesen visszanyerné mágikus hatalmát. Milyen nagyszerű volna! Két hétig csak pihennénk, ennivalót osztanának, mindenki annyi sört ihatna, amennyi csak belefér, és az utcán gyönyörködhetnénk a táncosnőkben… Míg a fáraó a templomban időzne az istenségekkel, mi jót mulatnánk!

Az uralkodói rendeletek Paszert is kíváncsivá tették. Milyen sötét erőktől tarthat Ramszesz? Paszer úgy érezte, hogy a fáraó védekezik, anélkül, hogy megnevezné a látható vagy láthatatlan ellenfelet, akivel harcba szállt. Egyiptomban mégis nyugalom honolt. Semmi nem utalt arra, hogy a rend felbomlana, kivéve talán azt a titokzatos összeesküvést, amelyet épp ő, Paszer leplezett le, legalábbis részben. De miért ingathatja meg a fáraó trónját az, hogy valaki égi vasat lopott?

Persze ott van Aser tábornok is. Szuti azt vallotta róla, hogy áruló, az ázsiaiak szövetségese, akik türelmetlenül várják, hogy elfoglalhassák a gazdag Egyiptomot. Ugyan Aser tölti be az egyik legmagasabb katonai tisztséget, de

tényleg fel akarná lázítani a csapatait az uralkodó ellen? Nem valószínű. Az álnok tábornok csak a saját javát nézi, nem vágyik a kormányzás terhére, mert nem is bírná el.

A mestere, Branir meggyilkolása óta Paszer elvesztette a talajt a lába alól. Bármennyit töprengett, nem jutott semmire. Úgy érezte, csak ide-oda hányódik, mint a málha a szamár hátán. Annak idején megalapozott, helytálló érveket tudott felhozni Aser tábornok és a cinkosai ellen, most viszont képtelen volt higgadtan gondolkodni, egyre csak tisztelt mestere elgyötört arcát látta maga előtt.

− Tökéletes − állapította meg végre a borbély, s letette a borotváját. − Említsen meg a palotában! Szívesen borotválnék nemesembereket is.

A bíró rábólintott.Noferet is szemügyre vette Paszert, mielőtt útjára engedte volna.Gondosan fésült haj, tiszta, illatszerrel megkent test, vakítóan fehér

kötény.− Készen állsz?− Nem tehetek mást. Ijedtnek látszom?– Nem.− A vezír semmi biztatót nem írt a levelében.− Ne várj semmi jót, és akkor nem ér csalódás.− Ha megfoszt a tisztségemtől, akkor is követelni fogom, hogy folytassák

a nyomozást.− Nem hagyjuk megtorlatlanul Branir halálát − jelentette ki Noferet.

Derűs eltökéltsége megnyugtatta Paszert.− Félek, Noferet.− Én is félek. De nem fogunk meghátrálni.

*

Badzsej vezír összehívta a fáraó barátainak kilencfős testületét, és egész délelőtt tanácskoztak. Nehéz fekete parókát és hosszú, sűrűn redőzött fehér ruhát viseltek, amelyet a köldök magasságában megkötött csomó díszített. Az élénk vitát követően mindannyian jóváhagyták a vezír javaslatát. A Törvény letéteményese, a Kettős Ezüst Ház elöljárója, a csatornák és a víztárolók igazgatója, az írások elöljárója, a mezők főfelügyelője, a titkos megbízások igazgatója, a kataszteri írnok és a király intézője az alapos eszmecsere végére elfogadták a vezír meglepő javaslatát, amelyet először képtelen, sőt igen kockázatos lépésnek tartottak. A szokatlan döntést csak a drámai helyzet miatt hozták meg ilyen gyorsan.

Amikor jelentették Paszer érkezését, a testület tagjai átvonultak a tanácsteremből a fehér falú fogadóterembe, és elhelyezkedtek a kőpadokon Badzsej vezír alacsony támlájú székének két oldalán.

A vezír nyakában egyetlen ékszere, a rézszív függött. Talpa alatt a párducbőr a vadság leigázására emlékeztetett.

Paszer bíró földig hajolt a magasztos testület előtt. A kilenc barát

rezzenéstelen arcából semmi jót nem tudott kiolvasni.− Álljon fel! − parancsolta Badzsej.Paszer felegyenesedett, és szótlanul várt kilenc metsző tekintet

kereszttüzében.− Paszer bíró, elismeri-e, hogy csakis az igazság követése biztosíthatja

országunk jólétét és virágzását?− Ez legmélyebb meggyőződésem.− Ha nem az igazságot követjük, ha az igazságot hazugságnak tekintjük,

lázadás tör ki, éhínség pusztít és a démonok üvöltése hallatszik majd szerte az országban. Efelől is meg van győződve?

− A szavai kifejezik azt az igazságot, amely szerint élek.− Mind a két levelét megkaptam, Paszer bíró, és beszámoltam róluk a

testületnek, hogy a tanács minden egyes tagja maga ítélhesse meg az ön tetteit. Mindig hű maradt a megbízatásához?

− Nem hiszem, hogy elárultam volna a tisztségemet. Testi szenvedéseket álltam ki, megkóstoltam a reménytelenség és a halál ízét, de ezek a szenvedések eltörpülnek ahhoz képest, hogy sérelem érte a bírói tisztséget. Hiszen a bírói tisztség az, amelyet bemocskoltak, és amelyet lábbal tiportak.

− Akkor is fenntartja a vádjait, ha megtudja, hogy a rendőrfőnököt, Mentmoszét és a Kapu főbíráját is ez a testület nevezte ki az én jóváhagyásommal?

Paszer nyelt egyet.Túl messzire ment. Egy kis bírónak nem lett volna szabad az előkelőkre

támadnia, még akkor sem, ha nyilvánvalóak a vádjai, még akkor sem, ha kétségbevonhatatlanok a bizonyítékai. A vezír és a tanácsa mindig kiállt a közvetlen munkatársak mellett.

− Bármi lesz is a büntetésem, fenntartom a vádjaimat. Jogtalanul hurcoltak el, a rendőrfőnök semmiféle komolyabb vizsgálatot nem végzett, a Kapu főbírája pedig mellőzte az igazságot és a hazugságnak kedvezett. El akartak tenni láb alól, hogy megakadjon az a nyomozás, amelyet Branir meggyilkolása, a veteránok rejtélyes halála és az égi vas ügyében folytattam. A fáraó kilenc barátja hallotta ezt az igazságot, és nem fogja elfelejteni. A hitványság előbújt rejtekéből és megfertőzte az állam egy részét. Ha a beteg tagokat nem vágják le, a fertőzés előbb-utóbb elhatalmasodik az egész testen.

Paszer nem sütötte le a szemét, állta a vezír tekintetét, akivel pedig kevés ember mert eddig szembeszállni.

− A sietség és a kérlelhetetlenség a legjobb bírókat is tévútra vezeti − mondta Badzsej. − Melyik utat választaná a kettő közül: a sikeres életet vagy az igazság szolgálatát?

− Miért lennének ezek ellentétek?− Mert az ember élete ritkán áll összhangban Máát törvényével.− Én esküvel ajánlottam neki az enyémet.A vezír hallgatott. Paszer tudta, hogy amit most hallani fog, azt ellenvetés

nélkül el kell fogadnia.− A Törvény letéteményese, a király intézője és én megvizsgáltuk a

tényeket, kihallgattuk az érintetteket és ugyanarra a következtetésre jutottunk. A Kapu főbírája valóban súlyos hibákat követett el. Idős korára, tapasztalatára és az igazságnak tett szolgálataira való tekintettel a Khargeh-oázisba száműzzük, ahol magányban és elmélkedésben fogja bevégezni napjait. Soha nem térhet vissza a völgybe. Elégedett?

− Miért örvendenék egy bukott bíró szerencsétlenségének?− Az ítélkezés a kötelességünk.− A nyomozás folytatása is az.− Ezt a feladatot a Kapu új főbírájára bízom. Önre, Paszer.Paszer elsápadt.− Fiatal korom…− A Kapu főbírájának a tisztsége nem feltétlenül követeli meg az idős

kort, annál inkább azt a hozzáértést, amellyel megítélésünk szerint maga rendelkezik. Annyira riasztja talán a tisztség súlya, hogy inkább lemond róla?

− Nem gondoltam, hogy…− A szerencse hirtelen fordul, mint a folyó felé iramodó krokodil. Mi a

válasza?Tisztelete és beleegyezése jeleként Paszer két tenyerét összeillesztve az

arca elé emelte a kezét és meghajolt.− Kapu főbírája − folytatta ünnepélyesen Badzsej –, tudja meg, hogy

nincsenek jogai, csak kötelességei. Thot vezesse a gondolatait és terelje helyes útra az ítéletét! Csak az isten óvhatja meg az embert a galádságtól. Legyen tudatában a rangjának, legyen rá büszke, de ne kérkedjen vele! A méltósága állítsa a tömegek fölé, csak akkor szóljon, ha kell, és legyen hasznára az embereknek! Ne eressze el a kormány kötelét, szilárd oszlopként álljon a tisztségében, szeresse a jót, gyűlölje a rosszat! Ne terjesszen hazugságot, ne legyen sem hanyag, sem tétova, ne legyen mohó a szíve! Ha ítélkeznie kell valaki fölött, vizsgálja meg előbb lelkének a legmélyét Ré szemének, az égi fénynek a segítségével! Most pedig nyújtsa előre a jobb karját és nyissa ki a tenyerét!

Paszer engedelmeskedett.− Íme a pecsétgyűrűje. Ezzel hitelesítheti majd az iratokat. Ezentúl a

templom kapujánál lesz a hivatala, ott tesz majd igazságot, ott védi majd a gyengéket. Be fogja tartatni a rendet Memphiszben, ügyelni fog arra, hogy az adókat megfizessék, a mezőkön rendben folyjék a munka, és akadálytalan legyen az áruszállítás. Szükség esetén a legfelsőbb bíróságon is elnökölni fog. Semmilyen körülmények között ne érje be azzal, amit hall, hanem tárja fel, hogy milyen titkok rejlenek a szívekben!

− Ön igazságot akar. Ki fog dönteni Mentmosze felől, akinek a ravaszkodása megbocsáthatatlan?

− Azt akarjuk, hogy vizsgálja ki pontosan, miben vétkes.− Ígérem, hogy nem engedek semmilyen szenvedélynek, és rászánom a

szükséges időt a vizsgálódásokra.− A tanács nevében megerősítem a vezír határozatát − állt fel a Törvény

letéteményese. − Ettől a perctől kezdve Paszer a Kapu főbírája, és ezt egész

Egyiptom elismeri. Kap megfelelő lakhelyet, javakat, szolgákat, irodákat és tisztviselőket, akik segítik a munkáját.

Ezután a Kettős Ezüst Ház elöljárója emelkedett szólásra.− A törvény szerint a Kapu főbírája a javaival felel minden igazságtalan

döntéséért. Ha egy panaszosnak kárpótlással tartozik, ő maga fogja megadni azt, anélkül, hogy a közpénzekhez folyamodna.

Az ünnepélyes szavakat a vezír fájdalomkiáltása szakította meg.Mindenki a vezír felé fordult. Látták, hogy Badzsej a jobb oldalához kap,

megtántorodik, megkapaszkodik a székében, egy pillanatig még tartja magát, majd élettelenül összerogy.

*

Amikor Noferet látta, hogy Paszer futva érkezik, verejtékező homlokkal és aggodalmas tekintettel, az első pillanatban azt gondolta, hogy a férjének menekülnie kellett a palotából.

− Gyorsan! A vezír rosszul lett.− Ott van mellette a főorvos?− Nebamon beteg, és egyik beosztottja sem mer beavatkozni az ő

engedélye nélkül.A fiatalasszony felcsatolta a karóráját, Északi Szél hátára tette az orvosi

táskát, és már indult is.Badzsejt párnákon fekve találta. Megvizsgálta, meghallgatta a szíve

hangját a mellében, a vénáiban és az ütőerekben. Két áramlatot talált, az egyik melegítette a test jobb oldalát, a másik jegessé tette a bal oldalt. Nagy volt a baj, és kiterjedt az egész szervezetre. A karóra segítségével Noferet kiszámolta a szív ritmusát és a főbb szervek reakcióidejét.

Az udvaroncok aggódva várták a diagnózist.− Olyan betegség ez, amelyet ismerek, és amelyet meggyógyítok −

mondta Noferet. − A máj beteg, a vénája eltömődött. A máj ütőere és az epevezeték, amelyek a szívet a májhoz kötik, szintén rossz állapotban vannak. Már nem adnak elég vizet és levegőt, és túl sűrű vért szállítanak.

Noferet a templomkertekben termesztett cikóriát itatott a beteggel. A növény, amelynek széles, kék virágai délben összecsukódnak, többféle gyógyhatással rendelkezett. Kis mennyiségű óborral elkeverve a máj és a hólyag számos betegségét kezelni lehetett vele. Noferet megdelejezte a leállt szervet. A vezír fölébredt, és hányt. Nagyon sápadt volt.

Noferet kérte, hogy igyon meg többpohárnyi cikóriát, míg csak benne nem marad valami a folyadékból. A beteg teste végre felfrissült.

− A máj nyitott és kitisztult − állapította meg Noferet.− Ki maga? − kérdezte Badzsej.− Noferet vagyok, orvos, Paszer bíró felesége. Ügyelnie kellene arra,

hogy mit eszik − tanácsolta Noferet nyugodtan –, és naponta cikóriát kell innia. Az ilyen súlyos elzáródás könnyen leverheti a lábáról. Hogy ez ne történhessen meg, fügéből, szőlőből, vágott szikomorfügéből, földitök magjából, perszéa

gyümölcséből, gumiból és gyantából készült kanalas orvosságot fogyasszon. Én magam fogom elkészíteni a keveréket. Holnapra lesz meg, mert ki kell tenni a harmatra, és kora reggel kell leszűrni.

− Megmentette az életemet.− Megtettem a kötelességemet, és szerencsénk volt.− Hol gyógyít?− Itt, Memphiszben.A vezír felkelt. A lábát nehéznek érezte, és a feje is nagyon fájt, de

néhány lépést már tudott tenni a szobában.− Feltétlenül pihennie kell − tanácsolta Noferet, miközben segített a

vezírnek leülni. – Nebamon majd…− Ön fog kezelni engem.

*

Egy héttel később Badzsej vezír teljesen visszanyerte az egészségét, és maga adta át a Kapu új főbírójának a mészkő sztélét, amelyre három pár fület véstek. Az egyiket sötétkékre, a másikat sárgára, a harmadikat pedig halványzöldre festették. Ezekkel a fülekkel idézték meg a bölcsek csillagainak a birodalmát, a lazúrszínű eget, az istenek testének az aranyát és a szeretet türkizét. Ezzel jelképezték Memphisz főbírójának a kötelességeit: a panaszok meghallgatását, az istenek akaratának a tiszteletben tartását és a gyengeség nélküli jóindulatot.

Mások meghallgatása a nevelés alapja volt, a bíró legfőbb erényének számított. Paszer komoly arccal, felelőssége tudatában átvette a sztélét, majd maga elé emelte a nagyváros valamennyi bírója előtt, akik összegyűltek a Kapu új főbírójának a köszöntésére.

Noferet sírva fakadt örömében.

12. fejezet

A szerény városnegyedben kézművesek és kishivatalnokok kicsi, kétemeletes házai sorakoztak. Annál inkább elámult Paszer és Noferet, amikor megpillantották a Kapu főbírójának adományozott házat, amely csak néhány napja készült el. Eredetileg egy másik tisztségviselőnek építették, de az szívesen ráállt a cserére. Még soha senki nem lakott tehát a lapos tető alatt sorakozó nyolc helyiségben, amelyek falára papiruszerdőt benépesítő, színpompás madarakat festettek.

Paszer először be sem mert lépni. Inkább elidőzött egy kicsit a baromfiudvarban, ahol egy cseléd libákat tömött, és kacsák tocsogtak a kis, kék lótuszokkal ékes medencében. Egy kunyhóban két fiú aludt, az ő feladatuk volt a szárnyasok etetése. Az új gazda nem keltette fel őket. Noferet is örült a kis gazdaságnak. Látta, hogy jó kövér a föld, és át- meg átjárják a földigiliszták. A parasztok nem irtották a földigilisztát, tudták, hogy termékenyebbé teszik a talajt.

Elsőként Vitéz ugrándozta körbe a pompás kertet, majd Északi Szél is

csatlakozott hozzá. Komótosan bejárta új birodalmát, azután letelepedett egy gránátalmafa alá. A gránátalma volt a kertek legvirulóbb dísze, hiszen rögtön új virága nyílt, amint egy régi lehullott. A kutya inkább egy szikomorfát választott magának. A fa lombjának susogása a méz édességét idézte. Noferet végigsimította a szikomorfa vékony ágait, érett piros és türkiz színű gyümölcseit, majd maga mellé vonta a férjét a fa árnyékába, az ég istennőjének a menedékébe. Elragadtatottan nézték a sétányt, amelyet Szíriából meghonosított fügefák szegélyeztek és a nádpergolát, ahonnan a napnyugtákban gyönyörködhetnek majd.

A nyugodt álmodozásnak hamar vége szakadt: Csibész, Noferet zöld majmocskája fájdalmasan felkiáltott és gazdája karjába ugrott. Panaszosan nyújtogatta a lábát, amelybe akáciatüske fúródott. Ezt komolyan kell venni, hiszen ha a tövis a bőrben marad, idővel belső vérzést is okozhat, az pedig már nem egy orvoson kifogott. Északi Szél nem várt parancsszóra, felállt és odament Noferethez. A doktornő elővett a táskájából egy szikét, finoman eltávolította vele a tüskét, majd bekente a sebet egy kenőccsel, amely mézből, sártökből, porrá tört szépiából és szikomorfa zúzott kérgéből készült. Arra is felkészült, hogy ha a seb begyullad, arzénszulfidot tegyen majd rá. De egyáltalán nem tűnt úgy, mintha Csibész a halálán lenne! Amint megszabadították a tüskétől, felmászott egy datolyapálmára, hogy érett gyümölcsöt keressen.

− Menjünk, nézzük meg a házat! − javasolta Noferet.− Kezd komollyá válni a dolog.− Mire gondolsz?− Persze már házasok vagyunk, de eddig nem volt semmink. Most

megváltozott a helyzet.− Már bele is untál a házaséletbe?− Sose felejtsd el, kis doktorom, hogy én voltam az, aki megfosztottalak

a nyugalmadtól!− Én másképp emlékszem. Hiszen legelőször én vettelek észre téged.− Úgy kellett volna, hogy összehívjuk a rokonokat és a barátokat, és

egymás mellett ülve nézzük, ahogy végighordozzák előttünk a székeket, a ruhásládákat, korsókat, mosdóeszközöket, szandálokat és mit tudom én még mi mindent! Te ünnepi ruhában, hordszéken érkeztél volna, fuvolások és dobosok kíséretében.

− Nekem jobban tetszik, hogy most kettesben élhetjük meg ezt a pillanatot, csendben, nagy hűhó nélkül.

− Amint átlépjük a villa küszöbét, felelősek leszünk érte. De engem azért is elmarasztalnának, ha nem írnánk szerződést, amely biztosítja a jövődet.

− Remélem, becsületes az ajánlatod!− Ahogy a törvény előírja. Én, Paszer, minden javamat elhozom neked,

Noferet, aki megőrzöd a nevedet. Mivel elhatároztuk, hogy együtt, egy fedél alatt lakunk, tehát összeházasodunk, hogyha elválnánk, kárpótlást kell fizetnem neked. A mai naptól fogva a közösen szerzett javak egyharmada hivatalosan téged illet, azonkívül gondoskodnom kell az élelmedről és a ruháidról. Minden

egyébben a bíróság dönt majd.− Be kell vallanom a Kapu főbírájának, hogy őrülten szerelmes vagyok

egy férfiba, és eltökélt szándékom, hogy mellette maradok utolsó leheletemig.− Meglehet, de a törvény…− Hagyd most a törvényt, nézzük meg a házat!− Engedd meg, hogy előbb helyesbítsek: én vagyok őrülten szerelmes

beléd.Az első, alacsony szobácskában, amely az ősök tiszteletére volt

kialakítva, hosszas imával tisztelegtek meggyilkolt mesterük, Branir lelke előtt. Azután beléptek a fogadóterembe, majd sorra járták a szobákat, a konyhát, a fürdőhelyiséget, ahonnan cserépből készült csatorna vezette el a vizet, végül pedig a mészkő ülőkés mellékhelyiséget.

A fürdő volt a legkáprázatosabb. Az egyik sarokba nagy mészkőlapot helyeztek, két oldalán egy-egy téglapaddal, amelyről a szolgák és a szolgálólányok locsolhatják a vizet a mosakodni vágyóra. A téglafalakat is mészkőlapborítás védte a nedvességtől. A helyiség enyhén lejtett a mélyen a földbe ásott vízelvezető-csatorna nyílása felé.

A szellős hálószobában szúnyogháló lógott a nagy, ébenfából faragott ágy fölött. Az oroszlánlábakon álló ágy két oldalára pedig Besz isten derűs arcát faragták, hogy óvja az alvókat, és szép álmokkal lepje meg őket. Paszer álmélkodva vette szemügyre a növényi szálakból font, pompás ágybetétet, amelynek számos keresztlécét olyan tökéletes szakértelemmel helyezték el, hogy nagy súlyt is hosszú évekig kibírjon.

Az ágy fejénél gyolcslepedőt is találtak, amely szokás szerint a menyasszony hozománya volt, ez szolgált később szemfedőként is.

− Sosem hittem volna, hogy egyetlen éjszakát is alhatok ilyen ágyon!− Miért kell megvárnunk az éjszakát? − kérdezte Noferet pajkosan.Szétterítette a lepedőt az ágyon, levette a ruháját, és boldogan nyújtózott

el, látva, hogy Paszer is követi a példáját.− Olyan szép ez a pillanat! Sosem feledhetem. A tekinteted teszi

örökkévalóvá ezt a percet. Ne húzódj el! A tiéd vagyok, a te kerted, amelyet virággal és illatokkal gazdagítasz. Ha egyesülünk, megszűnik a halál.

*

Paszer már másnap reggel nosztalgiával gondolt vissza a korábbi, szerény bírói hajlékára. Most már értette, miért éri be Badzsej vezír azzal a kis lakással a város kellős közepén. Persze a nagy házat is tisztán lehet tartani − számos kefe és nádsöprű sorakozott a kamrában –, de a takarításhoz szorgos kezek is szükségesek. Márpedig sem neki, Paszernek, sem pedig Noferetnek nem volt ideje erre a feladatra. A kertészt vagy a baromfiakat ellátó embert nem kérhetik meg a takarításra, hiszen nem ez a mesterségük! Hogyhogy nem gondolt arra senki sem, hogy házvezetőnőt is kell fogadni!

Noferet már kora reggel elindult a palotába Északi Széllel. A vezír kívánsága volt, hogy még az első kihallgatás előtt vizsgálja meg. Jegyző,

berendezett iroda és cselédek nélkül a Kapu főbírája úgy érezte, hogy a nagy birtok igazgatása meghaladja erejét. A bölcsek nem tévedtek, amikor a feleséget a „ház úrnőjének” nevezték.

A kertész ajánlott Paszernak egy ötven év körüli asszonyt, aki alkalmi kisegítőként dolgozott. Hatnapi munkáért nem kevesebbet, mint nyolc kecskét és két új ruhát kért! A Kapu főbírája, jóllehet nemcsak azt tudta, hogy kiszipolyozzák, hanem azt is, hogy ezzel vészesen meginoghat a vagyoni helyzetük, kénytelen-kelletlen felfogadta az asszonyt. Alig várta, hogy Noferet hazatérjen.

*

Szuti hitetlenkedve nézett körül, még a falakat is megtapogatta, hogy meggyőződjön róla, valódiak.

− Új ház ez, de szilárdan áll.− Azt hittem, hogy én vagyok Egyiptomban a legnagyobb tréfacsináló,

de te ezerkönyöknyivel is leelőzöl. Ki bízta rád ezt a villát?− Az állam.− Csak nem akarod továbbra is azt bizonygatni, hogy te lettél a Kapu

főbírája?− Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Noferetet!− Noferettel összebeszéltetek.− Akkor érdeklődj a palotában!Szuti kezdte hinni a dolgot.− Ki nevezett ki?− A fáraó barátainak kilencfős testülete, élükön a vezírrel.− Azt akarod mondani, hogy a mogorva Badzsej elbocsátotta az elődödet,

a makulátlan hírnevű, nagyra becsült kollégáját?− Ahogy mondod, hiszen csak a hírneve volt makulátlan. Badzsej és a

tanács igazságot tett.− Csoda történt, vagy álmodom…− Meghallgatták a kérésemet.− És miért pont téged neveztek ki egy ilyen fontos tisztségre?− Sokat töprengtem rajta.− És mire jutottál?− Tételezzük fel, hogy a tanács tagjainak az egyik része hiszi, hogy Aser

tábornok bűnös, a másik része pedig nem. Nem ravasz dolog-e arra a kis bíróra bízni ezt a veszélyes nyomozást, aki fellebbentette a fátylat? Ha majd bizonyosat lehet tudni a dologról, akár rosszat, akár jót, engem könnyen leválthatnak, de ha megdicsérnek, az se kerül sokba.

− Nem is vagy olyan buta, mint amilyennek látszol.− Engem nem lep meg a döntésük, mert megfelel az egyiptomi

törvényeknek. Én kezdtem el ezt az ügyet, tehát nekem is kell befejezni. Ha nem tenném, közönséges bajkeverő volnék. De most nincs miért panaszkodnom! Olyan eszközöket adtak a kezembe, amelyeket nem is

reméltem, és Branir lelke megvéd engem.− Ne a halottakra számíts! Kemmel jobb védelmet biztosítunk neked.− Azt hiszed, hogy veszélyben vagyok?− Egyre inkább. A Kapu főbírája rendszerint öreg, óvatos ember, aki nem

vállal kockázatot és egyetlen vágya, hogy háborítatlanul élvezhesse az előjogait. Egyszóval a tökéletes ellentéted.

− Tehetek én erről? A sors akarta így.− Lehet, hogy kettőnk közül nem én vagyok a bolondabb, de az új

tisztséged tetszik nekem. Le fogod tartóztatni Branir gyilkosát, és átadod nekem Aser fejét.

− Mi újság Tapéni asszonnyal?− Micsoda szerető! Persze Párduccal nem ér fel, de kifogyhatatlan az

ötletekből. Tegnap délután, a leghevesebb pillanatban leestünk az ágyról. Minden nőt kizökkentett volna ez, de őt nem. A helyzet magaslatán kellett állnom, jóllehet alulra kerültem.

− Minden csodálatom a tiéd. De komolyra fordítva a szót, mit tudtál meg tőle?

− Csak azért kérdezed ezt, mert nem értesz a csábításhoz. Ha túl direkt kérdésekkel ostromolnám, becsukódna, mint a csodatölcsér virága délben. Már beszéltünk előkelő asszonyokról, akik foglalkoznak a szövés művészetével. Néhányan közülük mesterien bánnak a tűvel. Úgy érzem, jó nyomon járunk!

*

Északi Szél végre hazavezette Noferetet. Vitéz örömében körbeugrálta a szamarat, majd nekiláttak az ebédnek: ki a marhabordának, ki a friss lucernának. Csibész már nem volt éhes: annyira teletömte a hasát a gyümölcsösben, hogy most hosszú sziesztát tartott.

Noferet ragyogott. Sem a fáradtság, sem a gondok nem látszottak meg rajta. Paszer gyakran érezte úgy, hogy méltatlan a feleségéhez.

− Hogy van a vezír?− Sokkal jobban, de most már egész hátralevő életében kezelni kell a

betegségét. A mája és az epehólyagja szánalmas állapotban van, és azt hiszem, mindig meg fog dagadni a lába, ha fáradt. Sokat kellene gyalogolnia, nem volna szabad napokon keresztül csak ülnie, vidéki levegőre lenne szüksége.

− Lehetetlent kérsz tőle. Beszélt neked Nebamonról?− A főorvos beteg. Úgy tűnik, testén őrzi a nyomát a rendőrpáviánnal

való találkozásnak.− Szánnom kellene?Északi Szél bőgése szakította félbe a beszélgetést. Elfogyott a lucernája,

pedig még nem lakott jól.− Azt sem tudom, hol áll a fejem − vallotta be Paszer. − Egy vagyonért

felvettem pár napra egy házvezetőnőt. Elveszek ebben a nagy házban. Szakácsunk nincs, a kertész a saját feje után megy, a kamrában annyiféle takarító szerszám sorakozik, hogy azt sem tudom, melyik mire való. Az

ügyiratok szanaszét hányódnak, nincs írnokom…Noferet csókkal vetett véget a panaszáradatnak.

13. fejezet

Bel-Tran keményített kötényt és pompásan redőzött, hosszú ujjú inget öltött, amikor elindult, hogy gratuláljon Paszernek és Noferetnek.

− Ezúttal végre én segíthetek maguknak. Feladatul kaptam, hogy szervezzem át a központi hivatalok irodáit. Ön, mint a Kapu főbírája természetesen előnyt élvez ilyenkor.

− Nem hagyhatom, hogy kivételezzen velem!− Szó sincs kivételezésről. Csupán egy rendeletet hozunk, amely lehetővé

teszi, hogy az összes irata mindig a keze ügyében legyen. Egymás mellett fogunk dolgozni, nagy, tágas helyiségekben. Kérem, hagyja, hogy mindent megtegyek a hatékony munkánk érdekében!

Bel-Tran gyors felemelkedése a legtapasztaltabb udvaroncokat is meglepte, ennek ellenére senki sem becsmérelte a munkáját. A rutinba süppedt hivatalokról lesöpörte a port, kirúgta a lusta vagy alkalmatlan hivatalnokokat, és gyorsan megoldotta a nap mint nap felmerülő gyakorlati problémákat. A véleményét sosem rejtette véka alá, és nem kímélte az alkalmazottait, ha rászolgáltak a kemény szavakra. A nemes családok sarjai mind felhánytorgatták a származását, de engedelmeskedtek neki, hiszen tudták, hogy különben visszaküldené őket oda, ahonnan jöttek. Bel-Tran semmilyen akadály előtt nem hátrált meg. Felmérte, hogy mivel áll szemben, lankadatlan energiával nekitámadt és végül lerombolta. Szabályozta a faadó beszedését, mert a nagyobb földbirtokosok, nem törődve a közjóval, gyakran elfeledkeztek róla. Bel-Tran természetesen a faadó ügyében sem mulasztotta el, hogy Paszer közreműködését kérje. Egyszóval Bel-Tran olyan sikeres munkát végzett, hogy a megoldhatatlannak tűnő problémákkal immár mindig hozzá fordultak.

Paszer tudta, hogy tekintélyes szövetségest szerzett Bel-Tran személyében, és a segítségével jó néhány csapdát elkerülhet.

− A feleségem már sokkal jobban van − mondta Bel-Tran Noferetnek. − Nagyon hálás magának, mindig úgy emlegeti, mint egy igaz barátnőt.

− A fejfájása?− Már nem gyötri olyan gyakran. Amikor mégis rátör, akkor a maga

kenőcsét használjuk. Eddig mindig bevált. Ami viszont a jó tanácsokat illeti, Szilkisz továbbra sem tud ellenállni a nyalánkságoknak. A gránátalmalevet és a mézet eldugom előle, de szentjánoskenyérlevet, sőt fügét is szerez néha magának, persze titokban. És mindezt annak ellenére, hogy nemcsak maga, de az álomfejtő is óva intette a túl sok édességtől!

− Semmiféle orvosi tudomány nem helyettesítheti az akaratot.− Erről jut eszembe, egy hete fájnak a lábujjaim. Még a szandált is

nehezen veszem fel.Noferet megvizsgálta a kicsi, kövérkés lábat.− Forraljon fel marhazsírt akácialevelekkel, pépesítse össze, és a

fájdalmas helyeket kenje meg vele! Ha ez nem segítene, feltétlenül szóljon újra!

A szobalány kihívta egy percre Noferetet. A ház úrnője olyan jól ellátta a szerepét, hogy a cselédek semmiben sem döntöttek önkényesen, mindig megkérdezték a véleményét. Noferet azt tervezgette, hogy a villa egyik szárnyában orvosi rendelőt rendez be. A palotában már ismerték a nevét. Meggyógyította a vezírt, és ezt a dicsőséget a Nebamon távollétében cselekvésképtelen udvari orvosok meglehetősen irigyelték tőle.

− Milyen bájos otthon! − jegyezte meg Bel-Tran egy szelet görögdinnyét csemegézve.

− Noferet nélkül már rég elszöktem volna innen.− Nehogy alább adja, Paszer bíró! A felesége kivételes asszony. Jó

néhány irigye lesz miatta.− Nekem már Nebamon is éppen elég.− A főorvos előbb-utóbb hallatni fog magáról. Noferettel megalázták őt,

ezért most csak a bosszú foglalkoztatja.Természetesen az ön jelenlegi helyzete igencsak megnehezíti a dolgát.− Mi a véleménye a legutóbbi uralkodói rendeletekről?− Rejtélyesek. Miért érzi szükségesnek a fáraó, hogy rendeletben

nyilvánítsa ki a hatalmát, amelyet senki sem von kétségbe?− A legutóbb jóval kisebb volt az áradás, mint amekkorára szükség volt,

egy hiéna lejött inni az egyik csatornához, több asszony is torzszülöttet hozott a világra…

− Ezek csak népi babonák!− De ijesztőek.− Az állam szolgáinak a feladata bebizonyítani, hogy a babonáknak nincs

semmi alapjuk. De inkább azt mondja meg, hogy folytatja-e a nyomozást Aser ellen és a veteránok rejtélyes halálával kapcsolatban?

− Nem ezért neveztek-e ki engem?− A palotában sokan remélték, hogy feledésbe merülnek ezek a szomorú

események. Örömmel látom, hogy ez nem így lesz, és meg kell vallanom, ezt is vártam öntől.

− Máát derűs, de kérlelhetetlen istennő. Ő minden boldogság forrása, abban az esetben, ha nem árulják el. Ha nem igyekeznék feltárni az igazságot, akkor még lélegezni sem tudnék nyugodtan.

− Aggodalommal tölt el Aser nyugalma − komorodott el Bel-Tran. − Erőszakos ember, híres a kegyetlenségéről és a hirtelenségéről. Furcsa, hogy nem tett semmit, amikor hírét vette az ön előléptetésének.

− Nem csökkent a cselekvési tere?− Persze, korlátozottabb lett, de ne örüljön túl korán ennek!− Nem rám vallana.− Ma már nem egyedül küzd, Paszer, de az ellenségei még nem adták fel

a harcot. Ha bármit megtudok, azonnal értesítem.

*

Paszer két héten át lázas munkában élt. Átnézte a Kapu főbírójának hatalmas irattárát, gondosan ügyelt arra, hogy a nyers agyagtáblákat, a mészkő- és a fatáblákat külön-külön tárolják, hogy egy helyen legyenek a piszkozatok, a bútorjegyzékek, a hivatalos levelezés, a pecséttel ellátott papirusztekercsek és az íróeszközök. A beosztottak listája szerint sorra magához hívatta az írnokokat, emelte a fizetésüket, és rendelkezett, hogy pontosan kapják meg azt, kivizsgálta a hosszú ideje halogatott panaszokat és számos adminisztrációs hibát helyrehozott. Meglepte a feladat nagysága, de nem hátrált meg. Szerencsére hamar elérte, hogy a beosztottai hallgassanak rá. Minden reggel elbeszélgetett Bel-Trannal, aki értékes tanácsokkal látta el.

Paszer éppen egy kényes telekkönyvi vitát tanulmányozott, amikor vörös képű, durva vonású írnok jelentkezett nála meghallgatásra.

− Jarrot! Hol bujkált eddig?− A lányom hivatásos táncosnő lesz, ez már biztos. Mivel a feleségem

nem hajlandó beleegyezni, kénytelen vagyok elválni tőle.− Mikor áll ismét munkába?− Nekem nem itt van a helyem.− Ellenkezőleg! Egy jó írnok…− Túl nagy ember lett magából. Ezekben az irodákban az írnokok

keményen dolgoznak, és szigorúan betartják az előírt munkaidőt. Én most már inkább a lányom jövőjével szeretnék törődni. Tartományról tartományra fogunk vándorolni, minden falusi ünnepen részt veszünk. Remélem, hogy előbb-utóbb szerződést köt vele valamelyik nevesebb tánccsoport. Vigyáznom kell szegény kicsikémre.

− Végleges a döntése?− Maga túl sokat dolgozik. Befolyásos előkelőségek érdekeit fogja

keresztezni. Én inkább időben búcsút mondok a botomnak, a hivatali egyenruhának és még a sírkövemnek is! Szeretném távol tartani magam a tragédiáktól és az örökös csatározásoktól.

− Biztos abban, hogy elkerülheti őket?− A lányom tisztel engem, és mindig hallgatni fog rám. Megcsinálom a

szerencséjét.

*

Dénesz a győzelem mámorában fürdött. Meg kell hagyni, kemény harc állt mögötte. A feleségének minden erejét be kellett vetnie, hogy félreállíthassák a vetélytársakat, akik végül kénytelenek voltak beletörődni, hogy Dénesz és Nenofar asszony rendezik majd a díszvacsorát a Kapu új főbírójának. A szállító az ügyességével és a felesége a meggyőzőerejével ismét elérték, hogy a memphiszi előkelőségek ceremóniamesterei legyenek. Paszer váratlan kinevezése jó alkalmat adott egy ünnepélyes fogadásra, amelyen a legelőkelőbbek vetélkedhetnek majd egymással eleganciában.

Paszer minden különösebb lelkesedés nélkül készülődött az eseményre.

− Nem érdekel ez a fogadás − vallotta be Noferetnek.− A te tiszteletedre tartják, drágám.− Szívesebben tölteném veled kettesben ezt az estét. A tisztségem nem

kötelez arra, hogy efféle nagyvilági eseményekre járjak.− Eddig minden meghívást elutasítottunk. De ez hivatalos fogadás.− Dénesznek aztán van bőr a képén! Tudja, hogy összeesküvéssel

gyanúsítom, erre eljátssza a boldog vendéglátó szerepét!− Kiváló stratégia arra, hogy megenyhítsen téged.− Gondolod, hogy sikerülni fog neki?Noferet nevetése minden mást feledtetett Paszerral. Milyen szép a

felesége a testhez simuló, mélyen kivágott ruhájában! Kékes csillogású fekete parókája különösen kiemelte az alig kifestett arc lágy vonásait.

Noferet maga volt a fiatalság, a báj és a szerelem.Paszer átölelte.− Legszívesebben bezárva tartanálak.− Csak nem vagy féltékeny?− Ha bárki rád mer nézni, megfojtom.− Kapu főbírája! Hogy merészel ilyen borzalmas dolgokat mondani?Paszer válasz helyett egy ametisztgyöngyökből fűzött övet kapcsolt

Noferet derekára. Az öv aranydíszei párducfejet formáztak.− Fel fog kopni az állunk, de ma te leszel a legszebb.− Csak azért hízelegsz, mert el akarsz csábítani.− Most lebuktam.Paszer lehúzta Noferet válláról a ruha pántját.− El fogunk késni − tiltakozott Noferet.

*

Nenofar asszony számára a készülődés nem csak annyit jelentett, hogy átöltözik a lakomához. Már jóval korábban a konyhába ment, ahol a hentesek, miután feldaraboltak egy marhát, a húsokat villás póznákon nyugvó gerendára akasztották. Nenofar maga választotta ki, mely darabokat süssék meg roston és melyeket készítsék el pörköltnek. Megkóstolta a szószokat, és ellenőrizte, hogy időben megsül-e majd a többtucatnyi liba. Azután a pincében kiválasztotta a borokat és a söröket. Miután megbizonyosodott arról, hogy a legfinomabb ételek és italok kerülnek majd az asztalra, a lakoma színhelyéül szolgáló terembe ment, és személyesen felügyelte, ahogy a szolgák és a szolgálók kirakják az asztalokra az aranyserlegeket, az ezüsttálakat és az alabástromtányérokat. Rendelkezett arról, hogy nemcsak a fogadótermet, hanem az egész villát díszítsék fel jázminnal és lótusszal. Azt akarta, hogy sokáig emlegessék még ezt a díszvacsorát.

A kertészek az első vendégek érkezése előtt egy órával szedték csak le a gyümölcsöket, hogy azok a legzamatosabban kerüljenek az asztalra. Nehogy a pincemester csaljon, egy írnok gondosan feljegyezte, hány korsó bort vittek be a nagyterembe. A főkertész a sétányokat végigjárva ellenőrizte, hogy tiszták

legyenek, és még a kapus is parókáját igazgatva készült a vendégek fogadására. Mint a birtok őrének, neki kell ügyelnie arra, hogy csak az ismert és a meghívóval rendelkező személyek léphessenek be a kapun.

Mielőtt a nap a Nyugati hegység mögött lebukott volna, már meg is jelent az első pár a kapuban. A kapus felismerte az egyik királyi írnokot és a feleségét, akiket hamarosan követtek a város legfőbb előkelőségei. Nenofar asszony vendégei a gránátalmafával, fügével és szikomorfával beültetett parkban sétálgattak, a kerti tavaknál, a pergolák alatt vagy a fából készült pavilonokban beszélgettek, megcsodálták a sétányok kereszteződéseit díszítő virágcsokor-költeményeket. A vacsora fényét emelte, hogy a fogadásokról mindig távol maradó Badzsej vezír ezúttal eljött, és teljes számban megjelent a fáraó barátainak a testülete is. Emlékezetes este lesz.

Pontosan abban a pillanatban, amikor a nap korongja eltűnt a látóhatárról, a szolgák meggyújtották a lámpásokat a kertben és a villában. A küszöbön megjelent Nenofar és Dénesz. Nenofar nehéz parókát, aranyozott szegélyű fehér ruhát, tízsoros gyöngyfüzért, gazella alakú fülbevalót és aranyozott szandált viselt, Dénesz pedig különböző színárnyalatokban pompázó, lépcsőzetesen nyírt parókát, hosszú, csuklyás, redőzött ruhát és ezüstözött bőrszandált. A divatos pár boldogan hivalkodott gazdagságával, nem leplezték reményüket, hogy újabb irigyeket szerezhetnek.

A protokollnak megfelelően elsőként a vezír lépett oda hozzájuk. Fájós lábára egyik jól kitaposott szandálját húzta fel, bő köténye inkább kényelmes, mint elegáns, és ugyanezt lehetett elmondani rövid ujjú ingéről is. Nenofar és Dénesz mégis kivételes megtiszteltetésnek vehették, hogy eljött, boldogan hajoltak meg előtte.

− Micsoda hőség! − panaszkodott a vezír. − Csak a telet lehet elviselni. Alig töltök pár percet a napon, és máris leég a bőröm.

− Ha felfrissülésre vágyna a vacsora előtt, a medencéink a rendelkezésére állnak − ajánlotta Dénesz.

− Nem tudok úszni, és irtózom a víztől.Először a vezírt kísérte a díszhelyre a ceremóniamester, s csak ezután

foglalták el a helyüket a fáraó barátai, a főtisztviselők, a királyi írnokok, majd a többiek, akiket az a szerencse ért, hogy meghívót kaptak az év legjelentősebb ünnepi vacsorájára. Bel-Tran és Szilkisz is köztük volt, Nenofar asszony szórakozottan köszöntötte őket.

− Vajon Aser tábornok eljön? − kérdezte Dénesz súgva a feleségétől.− Épp az imént mondta le a meghívást. Szolgálati okokra hivatkozott.− Hát Mentmosze?− Állítólag beteg.A terem mennyezetét szőlőindák díszítették, a vendégek karosszékeit

párnák tették kényelmesebbé. A vendégek előtt kis asztalokon álltak a serlegek, a tányérok és a tálak. Női zenészek − egy fuvolás, egy hárfás és egy lantos − vidám, könnyed dalokat játszottak.

Meztelen núbiai lányok jártak körbe a vendégek között, hogy elhelyezzék a parókákon a balzsamkúpokat, amelyek édes illatukkal a rovarokat is távol

tartották. Minden vendég kapott egy lótuszvirágot is. Egy pap vizet öntött a helyiség közepén álló áldozati asztalra, hogy megtisztítsa az ételeket.

Nenofar asszony csak ekkor vette észre, hogy az ünnep hőse még hiányzik.

− Hihetetlen, hogy ennyit késik!− Ne aggódj! Paszer a munka megszállottja, biztos most sem tudott

elszakadni az egyik ügyirattól.− Egy ilyen estén! A vendégek már türelmetlenek, el kell kezdeni a

vacsorát.− Ne idegeskedj!Nenofar a helyzetet mentendő, megkérte a táncosnőt, hogy a

megbeszéltnél hamarabb, azaz máris lépjen elő. A húszéves lány Memphisz legjobb táncosnőjének számított, a sörháztulajdonos Szababu tanítványa volt. Kagylókból fűzött öve minden egyes léptére édesen csilingelt. Bal combjára Besz istent tetoválták, a vidám, szakállas törpét, aki az öröm legváltozatosabb formáit hirdette. A művésznő szép és akrobatikus mozdulatai teljesen lekötötték a vendégsereg figyelmét.

Mikor a vendégek már szőlőszemeket és dinnyeszeleteket eszegettek étvágycsináló gyanánt, az egyre bosszúsabb Nenofar mozgolódást vett észre a kapunál. Végre, megérkeztek!

− Jöjjenek gyorsan!− Elnézést a késésért.Paszer ennél többet nem mondhatott a mentségére. Azt csak nem

vallhatta be, hogy nem tudott ellenállni a vágyának, levetkőztette Noferetet, hevességében eltépte a ruha egyik pántját, hogy mégis sikerült elfeledtetnie a feleségével, hogy késésben vannak és hogy a szerelmük többet ér, mint a legmegtisztelőbb meghívás. Noferetnek azután persze újra kellett fésülködnie, másik ruhát kellett választania, és rá kellett vennie Paszert, hogy keljen föl végre ő is a hitvesi ágyukból.

Amikor beléptek a terembe, a táncosnő visszavonult, és a zenészek is abbahagyták a játékot. Többtucatnyi szempár szegeződött rájuk, és megannyi ember alkotott róluk ítéletet.

Paszer nem sokat törődött az eleganciával: rövid parókát és rövid kötényt viselt, meztelen felsőtestével a piramisok korának szigorú írnokaira emlékeztetett. Egyetlen engedményt tett a divatnak: kötényének redőzött hajtása enyhítette a ruházat egyszerűségét. A bíró megjelenése illett a hírnevéhez. A megrögzött szerencsejátékosok már fogadásokat kötöttek arra, hogy mikor tudják majd őt is megvesztegetni. Másoknak kevésbé szórakoztató gondolatai támadtak, tekintve, hogy a Kapu főbírája széles jogkörrel rendelkezett és ifjú kora, amely nem egészen illik a tisztségéhez, hajlamossá teheti a túlzásokra. Nem helyeselték a vezír döntését, aki egyre többet volt távol hivatalától, és szerintük túl könnyelműen ruházott át bizonyos jogköröket másokra. Sok udvari ember kérte már Ramszeszt, hogy váltsa le a vezírt egy tapasztalt, életerős tisztviselőre.

Noferetról már egészen másképp vélekedtek, mint a férjéről.

Az orvosnő haját egyszerű virágkoszorú díszítette, széles nyakéke eltakarta és egyben kiemelte a mellét, könnyű, lótusz alakú fülbevalókat, karpereceket és bokapántokat viselt. Hosszú, áttetsző gyolcsruhája inkább megmutatta, mintsem takarta formáit. Megjelenésével a közömbös embereket is elkápráztatta, a legsavanyúbbakat is felderítette. Fiatalsága és szépsége éles értelemmel párosult, amely a rátartiság legkisebb jele nélkül tükröződött vidám tekintetében. A bája senkit nem tévesztett meg, nem leplezte megingathatatlan jellemét. Vajon hogyan bolondult bele a kis bíróba, akinek a szigorú megjelenése semmi jót nem jósolt a jövőre nézve? Persze, a kis bíró most előkelő tisztséget kapott, de nyilván nem fogja hosszú ideig azt betölteni. A szerelem elmúlik, Noferet pedig választhat magának előkelőbb férjet. Ott, ahol a szerencsétlen főorvos, Nebamon elbukott, másvalaki majd sikert arat. Néhány korosabb hölgy összesúgott: úgy gondolták, hogy nem illik ez a merész öltözet egy főtisztviselő feleségéhez. Azt nem tudhatták, hogy Noferetnek nem volt másik ruhája, amit felvehetett volna.

A Kapu főbírája és felesége a vezír mellett foglaltak helyet. Tüstént fel is szolgálták nekik a roston sült marhaszeleteket és a finom vörösbort.

− Csak nem beteg a felesége? − kérdezte aggódva Noferet a vezírt.− Nem. De sosem jár fogadásokra. A konyha, a gyerekek és az otthonunk

elegendő munkát és örömet nyújtanak számára.− Szinte szégyellem, hogy elfogadtam azt a nagy villát − vallotta be

Paszer.− Ne szégyellje. Én azért nem fogadtam el a birtokot, amelyet a fáraó

szokás szerint a vezírnek adományoz, mert gyűlölöm a vidéki életet. Már negyven éve lakom ugyanabban a házban, és nem áll szándékomban elköltözni. Én a várost szeretem. A vidéki levegő, az állatok, a végeláthatatlan mezők hidegen hagynak, sőt inkább zavarnak.

− Mint az orvosa, mégis azt tanácsolom, hogy a lehető leggyakrabban tegyen gyalogsétát − emlékeztette Noferet.

− Gyalog járok az irodámba és haza.− Pihennie is többet kellene.− Amint a gyermekeim dolgai elrendeződnek, kevesebb időt fogok

munkával tölteni.− Gond van velük?− A lányommal nincs. Csak egy kissé csalódtam benne. Bekerült Hathor

templomába szövést tanulni, de nem szerette, hogy a napjai ritmusát a szertartások szabják meg. Így azután egy földbirtokra került, a gabonák összeírója lett, de talán még többre is fogja vinni. A fiammal már nehezebben boldogulok. Szenvedélyes dámajátékos, általában a fél fizetése rámegy. Az égetett téglák minőségét ellenőrzi. Szerencsére otthon lakik, és az anyja főz rá. Ha arra számít, hogy az én tisztségemnek köszönhetően javul majd a helyzete, nagyot téved. Sem jogom, sem kedvem nincs közbenjárni érte. De ezek apró gondok, nehogy elbátortalanodjon miattuk! A gyerek a legnagyobb boldogság az életben.

A vendégek a különféle fogásokat és a jobbnál jobb borokat ízlelgették és

jelentéktelen dolgokról csevegtek, mígnem sor került a Kapu főbírájának rövid beszédére, amely igencsak meglepte a hallgatóságot.

− Csak a tisztség számít, nem pedig az ember, aki azt ideiglenesen betölti. Egyetlen vezetőm Máát lesz, az igazság istennője, aki utat mutat országunk minden bírójának. Ha a közelmúltban hibáztak, felelősnek érzem magam érte. Amíg a vezír bizalmával tüntet ki, végezni fogom a feladatomat, és senkinek az érdekeire nem leszek tekintettel. A folyamatban levő ügyeket nem fogom halogatni, akkor sem, ha neves embereket érintenek. Az igazság Egyiptom legdrágább kincse. Azt kívánom, hogy minden egyes döntésem ezt a kincset gazdagítsa.

Paszer határozottan beszélt, a hangja tisztán zengett. Aki még kételkedett a tekintélyében, az okulhatott a szavaiból. Érettsége mindenkit meglepett. Látták, hogy a fiatalsága nem válik a hátrányára, sőt biztosítja számára a kellő erőt a munkához. Sokan megváltoztatták a véleményüket: a Kapu új főbírája talán hosszabb ideig marad a tisztségében, mint gondolták.

Késő éjszaka volt már, mire a vendégsereg oszolni kezdett. Elsőként Badzsej vezír köszönt el, mert szeretett korán nyugovóra térni. Mindenki külön elköszönt Paszertől és Noferettől is, és gratuláltak nekik.

Mikor végre megszabadultak a sokadalomtól, kisétáltak a kertbe. Egy tamariszkuszligethez érve akaratlan tanúi lettek a Bel-Tran és Nenofar asszony közötti szóváltásnak.

− Remélem, sosem látom viszont ebben a házban.− Nem kellett volna meghívnia.− Az udvariasság így kívánta.− Akkor most miért ilyen dühös rám?− Mert nem elég, hogy a férjemet üldözi az adóhátralék miatt, még az én

felügyelői állásomat is megszünteti a Kincstárnál!− Csak tiszteletbeli állás volt. Az államtól olyan munkáért kapott fizetést,

amelyet ténylegesen el sem kellett végeznie. Az a feladatom, hogy lefaragjam a hivatalok felesleges költségeit, és nem hátrálhatok meg. Biztos lehet abban, hogy a Kapu főbírája jóvá fogja hagyni a döntésemet, hiszen ő sem döntött volna másképp, de ráadásul még büntetést is kiszabott volna. Nekem köszönheti, hogy ettől megmenekül.

− Talán hálás is legyek? Maga, Bel-Tran, veszélyesebb egy krokodilnál.− A hüllők tartják tisztán a Nílust. Nekik köszönhető, hogy nem

szaporodnak el túlságosan a vízilovak. Dénesz is jobban teszi, ha vigyáz!− Nem ijedek meg a fenyegetéseitől. Ravaszabb intrikusok is pórul jártak

már, amikor velünk akartak szembeszállni.− Akkor sok szerencsét kívánok magamnak!Nenofar dühösen elviharzott, Bel-Tran pedig a kissé távolabb várakozó

feleségéhez sietett.

*

Paszer és Noferet a villájuk tetejéről köszöntötték a hajnalt. Arra gondoltak,

milyen boldog nap virrad rájuk. A nap fénye beragyogja szerelmüket, amely édes, mint az ünnepi illatok. A földön és a túlvilágon, emberöltők múltán is virágokkal fogja ékesíteni a szeretett asszonyt, és szikomorfákat ültet a hűs vizű medence mellé, ahol sosem telnek be egymás tekintetével. A szélben ingó levelek suhogása fogja táplálni eggyé vált lelküket és a lombok árnyéka oltja majd a szomját.

14. fejezet

Paszer a lehető leghamarabb le akarta folytatni a pert, hogy egyszer s mindenkorra bebizonyítsák Kem ártatlanságát, és a rendőr ismét emelt fővel járhasson. Ki akarta deríteni, hogy ki volt a hamis tanú, azután vád alá helyezni a rendőrfőnököt a hamis vádaskodásért. Noferet, amint felkelt, és még mielőtt reggeli csókkal köszöntötte volna, megitatott Paszerral két nagy pohár rezes vizet. Az alattomos náthából ugyanis arra következtetett, hogy a Kapu főbírája a rabsága óta még mindig nem erősödött meg eléggé. Csak ez lehetett az oka annak, hogy a szervezetéből még mindig nem múlt el a fertőzés.

Paszer kapkodva megreggelizett, majd az irodájába sietett. Amint belépett, seregnyi írnok rohanta meg panaszleveleket lobogtatva. A levelek kisebb falvakból érkeztek. A királyi magtárak egyik felügyelője nem osztatott olajat és gabonát a falvak lakóinak, pedig ezekre az elmaradt áradás miatt feltétlenül szükségük lett volna. A hivatalnok egy elavult rendeletre hivatkozott, mit sem törődött az éhező földművesekkel.

A Kapu főbírájának, noha Bel-Tran tanácsát is kikérte, két teljes napjába telt, hogy olyan megoldást találjon a csak látszólag egyszerű ügyre, amelybe semmilyen ürüggyel sem köthetnek bele. A magtárak felügyelőjét kineveztette az egyik érintett falu csatornájának a felügyelőjévé.

Paszer ezután rögtön újabb nehéz üggyel találta szembe magát, a gyümölcstermelők és a Kincstár írnokai közötti vitával. Hogy elkerülje a végeérhetetlen pereskedést, személyesen járta be a gyümölcsösöket, megbüntette a csalókat, és tisztázta azokat, akiket az adószedők igaztalanul vádoltak. Munkája ráébresztette arra, hogy az ország gazdasági egyensúlya, a gazdálkodók és az állami tervezés együttműködése folyton megújuló csoda. Mindenkinek dolgoznia kell, legjobb tudása szerint, és ha többet teljesít az elvártnál, meg kell kapnia munkája gyümölcsét. Az államnak pedig gondoskodnia kell az öntözés lehetőségéről, a javak és az emberek biztonságáról, a termények raktározásáról és szükség szerinti szétosztásáról, valamint minden más közérdekű feladat ellátásáról.

Paszer hamarosan belátta, hogy csak akkor foghat hozzá a saját ügyeihez, ha szigorú időbeosztáshoz tartja magát, ezért a következő hétre kitűzte „Kem perét”. Ptah templomának egyik papja ellenezte a tárgyalásra kijelölt napot, mert, mint mondta, pont aznap van az évfordulója Hórusz, az égi fény és testvére, Széth, a vihar kozmikus harcának.* Ezen a napon pedig nem szabad

* A papiruszokon felsorolják a mitológiai történéseknek megfelelő „szerencsés“ és „baljós“ napokat.

hosszabb utazásra indulni, de még jobb, ha az ember ki sem mozdul otthonról. Ha Mentmosze ilyen jó kifogással élhet, akkor természetesen nem fog megjelenni a bíróság előtt.

Paszer annyira dühös lett önmagára ezért a figyelmetlenségért, hogy amikor ismét egy zavaros ügy iratait adták át neki, először arra gondolt, hogy felad mindent. Amint úrrá lett a csüggedtségén, tanulmányozni kezdte a külföldi kereskedők vámügyét taglaló tekercseket, majd mégis eltolta magától az iratkupacot. Hogyan feledkezhetne meg szegény núbiai rendőréről, aki már tűvé tette a várost a páviánja után?

Mentmosze az utcai forgatagban szólította meg Paszert, ahol a Kapu főbírája vörös, núbiai virágot vett, amelynek a főzete Vitéz kedvenc csemegéje volt.*

Mentmosze taszítóan mézesmázos hangon kezdett bele a mondókájába.− Engem is becsaptak − vallotta be. − Magamban mindig is hittem az

ártatlanságában.− Mégis a fegyenctelepre küldött.− Maga mit tett volna a helyemben? Az igazságszolgáltatás nem bánhat

elnézően a bírókkal, különben elveszíti a hitelét.− Ha már említette, nem is szolgáltattak még igazságot nekem.− Csak egy sor szerencsétlen véletlen miatt mulasztottuk el, kedves

Paszer. Az a fő, hogy jóra fordult a sorsa, és ennek mindannyian örülünk. Megtudtam, hogy le fogja folytatni a tárgyalást a kapu alatt Kem sajnálatos ügyében.

− Jók az értesülései, Mentmosze. Már csak egy újabb napot kell kitűznöm. Ezúttal ügyelni fogok, hogy ne szerencsétlen napra essen.

− Nem kellene végre fátylat borítani ezekre a sajnálatos viszontagságokra?

− A feledéssel kezdődik az igazságtalanság. Ugye a Kapu az a hely, ahol meg kell védelmeznem a gyengéket a hatalmasoktól?

− A núbiai rendőrt nem nevezném gyengének.− De a hatalmával élve megpróbálta tönkretenni. Olyan bűntettel vádolta

meg, amelyet nem ő követett el.− Számos kellemetlenséget elkerülhetnénk, ha peren kívül

megegyeznénk.− Milyen kellemetlenségekre gondol?− Szóba kerülhetnek bizonyos személyek… Az előkelőknek fontos a jó

hírük.− Mitől kellene tartania bárkinek is, aki ártatlan?− A szóbeszédtől, a pletykától, a rosszindulattól…− A Kapu alatt mindezeket elsöpörjük. Maga súlyos hibát követett el,

Mentmosze.− Az igazságszolgáltatás karja vagyok. Nagy hiba volna, ha meg akarna

válni a személyemtől.

* A hibiszkusz virágáról van szó, ebből készítik a karkadé nevű italt, amit ma is fogyasztanak Egyiptomban.

− A szemtanú nevét akarom tudni, azét, aki Branir meggyilkolásával vádolta Kemet.

− Csak kitaláltam azt a tanút.− Nem hiszem. Nem vádolta volna meg Kemet, ha nem lett volna tanúja.

A hamis tanúzás bűn, hiszen tönkretehet egy életet. A tárgyalást lefolytatjuk. Kiderül majd, hogy maga mozgatta a szálakat, azt a híres szemtanút pedig Kem jelenlétében fogjuk kikérdezni. Hogy hívják, tehát?

− Nem mondhatom meg a nevét.− Olyan nagy ember?− Megfogadtam, hogy hallgatok. Nagy kockázatot vállalt, és nem akar a

nyilvánosság előtt megjelenni.− Tehát nem hajlandó együttműködni a nyomozásban. Tudja, hogy mi jár

ezért!− Mit képzel, kivel beszél? Ne felejtse el, hogy én vagyok a rendőrfőnök!− Én pedig a Kapu főbírája.Mentmosze hirtelen a feje búbjáig elvörösödött. Csak most tudatosult

benne, hogy már nem egy buzgó vidéki bíróval áll szemben, hanem a város legfőbb bírájával, aki megfontoltan, töretlenül halad kitűzött célja felé.

− Gondolkodnom kell a dolgon.− Holnap reggel várom az irodámban, hogy közölje a hamis tanú nevét.

*

Hiába növelte Dénesz hírnevét a Kapu főbírája tiszteletére rendezett vacsora, a szállító nem örülhetett nyugodtan a fényes ünnepség sikerének. Minden figyelmét lekötötte, hogy lecsillapítsa barátját, az izgatottan dadogó Kadast. A fogorvos fel-alá járkált, unos-untalan előrehulló, fehér haját igazgatta. Keze vörös volt a vértolulástól, és úgy tűnt, mintha az orrán is bármikor megpattanhatnának az erek.

Dénesz kertjének távoli sarkába húzódtak, hogy ne hallgathassák ki őket a kíváncsi fülek. Hamarosan a vegyész, Sesi is csatlakozott hozzájuk, miután meggyőződött arról, hogy valóban senki sem hallhatja a beszélgetésüket. A kis, fekete bajszú ember leült egy datolyapálma tövébe, és jóllehet ő is osztotta Kadas aggodalmát, rosszallotta izgatottságát.

− Siralmas a stratégiád! − vetette Kadas Dénesz szemére.− Mindhárman egyetértettünk abban, hogy letörhetjük Paszer bíró

lelkesedését, ha Mentmoszéval bevádoltatjuk Kemet.− Csúfosan megbuktunk! A kezem már remeg, nem folytathatom a

mesterségemet, és nem hagytátok, hogy felhasználjam az égi vasat! Amikor csatlakoztam hozzátok, azt ígértétek, hogy megkapom az állam egyik vezető tisztségét!

− Először te leszel a főorvos Nebamon helyett − emlékeztette Dénesz nyugtatólag –, azután még annál is magasabb tisztséget kapsz.

− Szertefoszlott a szép álom!− Természetesen nem.

− Elfelejted talán, hogy Paszer a Kapu főbírája lett? Le akarja folytatni a tárgyalást, hogy minden gyanút eloszlasson Kemről, és be akarja hívni a szemtanút is, vagyis engem!

− Mentmosze nem adja ki a nevedet.− Ebben én nem vagyok annyira biztos.− Egész életében ármánykodnia kellett, hogy ilyen magasra jusson. Ha

elárul minket, azzal saját magát ítéli el.Sesi vegyész bólintott. Kadas megnyugodott, végre elfogadott egy kupa

sört. Dénesz a puffadt hasát dörzsölgette, túl sokat evett a díszvacsorán.− A rendőrfőnök tehetetlen alak − állapította meg. − Miután átvettük a

hatalmat, el fogjuk távolítani.− Vigyázzunk, semmit sem szabad elsietnünk! − figyelmeztetett Sesi alig

hallhatóan. − Aser tábornok a háttérben dolgozik, és én sem vagyok elégedetlen az eredményeimmel. Nemsokára kiváló fegyvereink lesznek, és mi fogjuk ellenőrizni a legfőbb fegyverraktárakat. De nem szabad feltűnést keltenünk! Paszernek meggyőződése, hogy Kadas égi vasat akart lopni tőlem, és hogy ellenségek vagyunk. Nem tud arról, hogy milyen szálak kötnek össze minket, és nem is fog rájönni erre, ha elég óvatosak leszünk. Dénesznek köszönhetően azt hiszi, hogy a törhetetlen fegyverek készítése a tét. Erősítsük meg ezt a hitét.

− Szerinted olyan naiv? − aggodalmaskodott a fogorvos.− Ellenkezőleg! De ez a nagyra törő terv leköti majd a figyelmét. Mi

lehetne fontosabb egy törhetetlen kardnál, amely szét tudja hasítani a sisakokat, a vértet és a pajzsot?

Ha ilyen fegyverei varrnak, akkor Aser összeesküvést is szőhet, hogy magához ragadja a hatalmat. A bíró csakis erre a következtetésre juthat.

− Akkor viszont a te cinkosságodat is gyanítani fogja − tette hozzá Dénesz

− Én, mint szakember, csak parancsot teljesítek, ez felment a felelősség alól.

− Mégis aggódom − mondta Kadas, és újra járkálni kezdett. − Amióta az utunkba akadt ez a Paszer, sosem mértük fel igazán, hogy mekkora veszélyt jelenthet. Most már ő a Kapu főbírája!

− Az első vihar elsöpri − jósolta Dénesz.− Az idő nekünk dolgozik. A fáraó hatalma szétmállik, mint a homokkő.Az összeesküvők nem vették észre, hogy mégis van valaki, aki minden

egyes szavukat hallotta..Az egyik pálma tetejéről a rendőrpávián, Gyilkos vörös szeme figyelte

őket.

*

Bel-Tran durva, önkényes rendelkezésein felháborodva Nenofar asszony nem ülhetett ölbe tett kézzel. Összehívta Memphisz ötven leggazdagabb családjának az intézőit, hogy ismertesse velük a helyzetet. A gazdáik, mint ahogy ő maga

is, számos tiszteletbeli címmel rendelkeztek, amelyek nem kötelezték őket munkára, viszont lehetővé tették, hogy bizalmas értesülésekhez jussanak, és hogy szoros kapcsolatban maradjanak a felső hivatalokkal. Bel-Tran az újjászervezési lázban sorra megszüntette ezeket a tisztségeket. Az ilyen jöttmentek veszélyesek, mint a homoki vipera. Egyiptom a kezdetektől fogva mindig is elítélte a túlkapásaikat.

Nenofar asszony szenvedélyes szavaival mindenki egyetértett. Van egy ember, akinek ki kell állnia az igazság és a jog mellett: Paszer, a Kapu főbírája. Nenofar és az előkelőségek tíz képviselője már másnapra kihallgatást kért tőle. A kihallgatásra egyikük sem ment üres kézzel: a bíró lábaihoz balzsammal megtöltött edényeket, drága kelméket helyeztek, sőt egy ékszerekkel teli ládácskát is.

− Fogadja a tisztségéért ezt a tiszteletteljes hódolatot − mondta a legidősebb.

− Meghat a nagylelkűségük, de kénytelen vagyok visszautasítani az ajándékokat.

− Miért? − kérdezte az öreg tisztviselő méltatlankodva.− Mert megvesztegetési kísérletnek számítanak.− Ennek a gondolata is távol áll tőlünk! Tiszteljen meg minket azzal,

hogy elfogadja!− Vigyék vissza ezeket az ajándékokat, és adják oda őket a

legérdemesebb szolgáiknak.Nenofar asszony úgy gondolta, ideje közbeszólnia.− Kapu főbírája, követeljük, hogy tartsák tiszteletben a hierarchiát és a

hagyományos értékeket!− E tekintetben szövetségest találnak bennem.Dénesz szállító szoborszépségű feleségét megnyugtatták a bíró szavai,

előadta tehát, miért jöttek.− Bel-Tran minden komolyabb ok nélkül megszüntette a tiszteletbeli

kincstárfelügyelői címemet, és Memphisz legkiválóbb családjainak számos tagját hasonlóképpen készül megsérteni. Sárba tiporja a szokásokat, és nagyon régi kiváltságokat akar eltörölni. Követeljük, hogy lépjen közbe! Érje el, hogy Bel-Tran felhagyjon az üldözésünkkel!

Paszer felolvasta a Törvény egy passzusát.− Te, bíró, ne tégy semmiféle különbséget a gazdag és a nép fia között!

Ne figyelj a szép öltözékre, ne vesd meg azt, akinek a ruhája egyszerű, mert szerény a jövedelme! Ne fogadj el semmiféle ajándékot attól, aki javakkal rendelkezik, és ne kedvezz neki a gyengével szemben! Az ország szilárd marad, ha csak a tettekkel törődsz, mikor ítéletet mondasz.

Noha mindenki ismerte ezeket az intelmeket, a felolvasás zavarba hozta a kérelmezőket.

− Miért idézte fel ezeket a sorokat? − csodálkozott Nenofar asszony.− Mert tudok a dologról, és helyeslem, amit Bel-Tran tesz. Az önök

úgynevezett kiváltságai meglehetősen új keletűek, hiszen uralkodásának első éveiben kapták őket a nagy Ramszesztől.

− Talán helyteleníti az uralkodó döntését?− Az uralkodó önöket, előkelőket, arra kívánta buzdítani, hogy új

kötelességeknek tegyenek eleget, nem pedig arra, hogy egy puszta címből húzzanak hasznot. A vezír nem kifogásolta a hivatalok átszervezését, és Bel-Tran munkája máris biztató eredményeket hozott.

− Szegénységbe akarja taszítani a gazdag családokat?− Vissza akarom adni nekik az igazi nagyságukat, hogy példaként

tekinthessenek rájuk.A szigorú Badzsej, a törtető Bel-Tran és az álmodozó Paszer! Nenofar

asszony elborzadt a gondolatra, hogy ezek hárman szövetkeznek egymással. Szerencsére az öreg vezír hamarosan nyugalomba vonul, a telhetetlen sakál majd kitöri a fogát egy kövön, és a feddhetetlen bíró is engedni fog előbb-utóbb a kísértéseknek.

− Félre a szép szólamokkal! Mondja meg, kinek a pártján áll?− Talán nem fejeztem ki magam elég világosan?− Senki sem tudott érvényesülni eddig, ha mi nem támogattuk!− Bele törődöm, hogy én legyek a kivétel.− Ebbe bele fog bukni!

*

Tapéni kielégíthetetlen volt. Hiányzott belőle Párduc utánozhatatlan hevessége, de nagyszerű képzelőerővel rendelkezett, találékony volt a testhelyzeteket és a simogatást illetően is. Szuti nem okozhatott neki csalódást, követnie kellett csapongásában, sőt meg kellett előznie. Tapéni szívből megszerette a fiatalembert, és gyengédségével halmozta el. A kicsi barna asszonyt hol kifinomult, hol követelőző csókjai is ellenállhatatlanná tették.

Szerencsére Tapénit eléggé lefoglalta a munkája. Szuti a munkás hétköznapokat kihasználta arra, hogy megnyugtassa Párducot, bebizonyítva neki, hogy lankadatlan szenvedéllyel szereti.

Tapéni felvette a ruháját, Szuti megigazította a kötényét.− Nagyon szép ember vagy és heves csődör.− „Ugró gazella”, azt hiszem, terád ez a név illene leginkább.− Nem érdekel a költészet, de lenyűgöz a férfiasságod.− Meggyőzően csalogatod elő. De időközben elfeledkeztünk arról, hogy

máért is kerestelek fel legelőször.− A gyöngyház tűről?− Arról bizony.− Szép, ritka és értékes egy ilyen tű, csak kiváló, a szövésben jártas

emberek használják.− Van listád róluk?− Természetesen.− És ideadnád?− Mindegyikük nő, a vetélytársaim… Túl sokat kérsz tőlem.Szuti tartott attól, hogy ez lesz a válasz.

− Hogyan is nyerhetnélek meg magamnak?− Te vagy a férfi, akire vártam. Hiányzol minden este, minden éjszaka.

Kénytelen vagyok rád gondolva magamat simogatni. Egy idő után elviselhetetlen ez a szenvedés!

− Olykor veled tölthetek egy-egy éjszakát.− Minden éjszakádat akarom.− Azt akarnád, hogy…− …hogy házasodjunk össze, kedvesem.− Erkölcsi szempontból ellenzem a házasságot.− El kell hagynod a szeretőidet, de gazdag leszel. Nálam kell laknod,

várnod kell rám, és mindig késznek kell lenned arra, hogy kielégítsd a legőrültebb vágyaimat.

− Van ennél rosszabb elfoglaltság is.− A jövő héten hivatalossá tesszük az összetartozásunkat.Szuti nem tiltakozott. Majdcsak kitalál valamit, hogy megmeneküljön ez

elől a rabszolgaság elől.− Tehát, kik használnak ilyen tűt?− A szavadat adod? − húzódozott Tapéni.− Csak egy szavam van.− Ilyen fontos dolgot tudok?− Nekem tényleg fontos. De ha nem mondod meg…Tapéni Szuti karjába csimpaszkodott.− Ne haragudj meg rám!− Miért kynzol?− Csak incselkedem veled. Gyöngyház tűt csak néhány nemes hölgy tud

tökéletesen, biztos kézzel használni. Ügyesen és pontosan kell bánni vele. Én csak három ilyen hölgyet ismerek: a régi csatornafelügyelő felesége a legügyesebb közülük.

− Hol lakik?− Nyolcvanhárom éves. Elephantiné szigetén él, adéli határ közelében.Szuti legyintett.− A másik kettő?− A magtárak igazgatójának az özvegye, kicsi, törékeny asszony de

hihetetlen az ereje. Csakhogy két éve eltörte a karját, és…− A harmadik?− Az özvegy legkedvesebb tanítványa, aki, noha gazdag hölgy, a legtöbb

ruháját saját maga készíti: Nenofar asszony.

15. fejezet

Késő délelőtt kezdődik a tárgyalás. Kem, noha még mindig a páviánját kereste, megígérte, hogy időben odaér.

Paszer már kora hajnalban a Kapu csarnokához ment, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Nem lesz könnyű szembeszállni Mentmoszéval. Hiába szorítja sarokba, a rendőrfőnök nem fogja hurokba dugni a fejét. A bíró attól

félt, hogy Mentmosze valamilyen álnoksággal vág vissza, ahogy azt általában a kivételezettek teszik, ha veszélyezteti valaki a helyzetüket.

Paszer elgondolkodva nézte a Kapu csarnoka mögötti templomot. A magas falak védelmében az isteni erő ismerői végezték munkájukat, akik tudatában voltak ugyan az ember gyarlóságának, mégsem voltak hajlandóak beletörődni. Az ember csak agyag és szalma, egyedül Isten épített örökkévaló lakhelyeket a teremtés erőinek, amelyek elérhetetlenek, mégis jelen vannak a legegyszerűbb kovakőben is. A templom nélkül az igazságszolgáltatás csak gáncsoskodás volna, kimerülne a leszámolásban, egy kaszt uralmát jelentené csupán. A templomnak köszönhetően Máát istennő tartotta kézben a kormányt, őrködött az egyensúly felett. Senki sem birtokolhatta az igazságot. A tettek súlyát egyedül Máát ismerte, akinek a teste olyan könnyű, mint egy strucctoll. A bíróknak gyermeki szeretettel kell szolgálniuk őt.

Alig adta át az éjszaka a helyét a nappalnak, Mentmosze is feltűnt a Kapunál. Paszer még gyapjúköpennyel a vállán is fázósan vacogott, a rendőrfőnök viszont büszkén feszített keményített ruhájában. Övében rövid nyelű, vékony pengéjű kés villogott. Fagyosan nézett Paszerra.

− Milyen friss ma, Mentmosze.− Nem vagyok hajlandó eljátszani a vádlott szerepét.− Tanúként idéztem a bíróság elé.− Átlátok a szitán: többnyire alaptalanul vádol, hogy tönkretegyen. Talán

emlékeztetnem kellene arra, hogy önhöz hasonlóan én is azon fáradozom, hogy betartsák a törvényeket?

− Csakhogy közben saját maga felejti el betartani azokat.− Egy nyomozás közben a szép elvek mit sem érnek. Néha bepiszkolódik

a kezünk.− Nem felejtette el véletlenül lemosni a piszkot?− Nem ez a legalkalmasabb idő a meddő bölcselkedéshez! Ne a veszélyes

négert válassza a rendőrfőnökkel szemben!− Az igazságszolgáltatás előtt mindenki egyenlő. Én erre esküdtem fel.− Miért, ki maga, Paszer?− Egy egyiptomi bíró.Paszer felelete olyan határozottan és ünnepélyesen hangzott, hogy

Mentmosze elbizonytalanodott. Szerencsétlenségére egy régimódi bíróba botlott, olyanba, mint akiket a piramisok aranykorában készült domborműveken látni, ahogy emelt fővel tekintenek előre, tisztelik az egyenességet, szeretik az igazságot, és ugyanúgy érzéketlenek a szidalmakra, mint a dicséretekre. Hosszú éveket töltött a főhivatalok csapdákkal teli világában, és meg volt győződve arról, hogy Badzsej vezír halálával ez a faj végleg ki fog veszni. De sajnos, mint a gyom, ismét felbukkant Paszer személyében.

− Miért üldöz engem?− Maga nem ártatlan áldozat.− Engem csak eszközként használtak.− Kicsoda?

− Nem tudom.− Ugyan, Mentmosze! Maga a legtájékozottabb Egyiptomban, és arról

akar meggyőzni engem, hogy egy még fondorlatosabb személy szőtte a szálakat maga helyett?

− Ha az igazat akarta tudni, íme. Ismerje be, hogy ez az igazság nem válik az előnyömre.

− Mégis kételkedem benne.− Nincs igaza. Nem tudok semmit arról, hogy miért kellett meghalniuk a

veteránoknak, és az égi vasról sem tudok többet. Branir meggyilkolása alkalmat adott arra, hogy egy névtelen feljelentés révén megszabaduljak magától. Nem haboztam, mert gyűlölöm. Gyűlölöm az okosságát, azt, hogy mindenáron a végére akar járni a dolgoknak, hogy nem alkuszik. Tudtam, hogy előbb-utóbb ellenem fordul. Kem volt az utolsó esélyem. Ha maga rááll, hogy legyen ő a bűnbak, egyezséget köthettünk volna.

− Nem lehet, hogy az a bizonyos hamis szemtanú manipulálta?Mentmosze megvakarta vörös koponyáját.− Nyilvánvaló, hogy van egy összeesküvés, amelynek Aser tábornok az

értelmi szerzője, de képtelen voltam megtalálni a szálakat. Közös ellenségeink vannak. Miért ne lehetnénk szövetségesek?

Paszer hallgatott, amit Mentmosze jó jelnek vett.− Maga sem lesz örökké rendíthetetlen − jelentette ki. –Meglehet, ennek

köszönheti, hogy ilyen magasra került, de ne feszítse tovább a húrt! Én ismerem az életet. Hallgassa meg a tanácsaimat, a javára fognak válni!

− Elgondolkodtat.− Még épp időben! Kész vagyok elfelejteni a neheztelést, és a

barátomnak tekinteni magát.− Ha nem maga áll az összeesküvés közepén − töprengett hangosan

Paszer –, akkor a dolog sokkal súlyosabb, mint gondoltam.Mentmosze zavarba jött. Egészen más választ remélt.− Most még fontosabbá vált, hogy elárulja a hamis tanú nevét.− Ezt ne kérje tőlem!− Akkor hát egyedül maga bukik bele az ügybe, Mentmosze.− Azzal merne vádolni, hogy…− …hogy államellenes összeesküvést szőtt.− Az esküdtek nem fogják támogatni!− Majd meglátjuk. Elég sok minden van a rovásán, ami felnyithatja a

szemüket.− Nem engedek semmiféle zsarolásnak.− Ha megmondom a nevét, békén hagy?− Nem.− Őrült!− Nem engedek semmiféle zsarolásnak.− Ebben az esetben semmi értelme annak, hogy beszéljek.− Ahogy akarja. Viszontlátásra a bíróságon!Mentmosze megragadta a tőre nyelét. A pályafutása során most először

szorították sarkoba.− Milyen jövőt szán nekem?− Amilyet választott magának.− Maga kiváló bíró, én pedig jó rendőr vagyok. Egy ballépést jóvá lehet

tenni.− Ki volt a hamis tanú?Mentmosze nem fog egyedül elbukni.− Kadas, a fogorvos.A rendőrfőnök Paszer reakcióját figyelte. Minthogy a Kapu főbírája nem

szólt semmit, nem tudta eldönteni, hogy otthagyja-e.− Kadas − ismételte Paszer.Mentmosze erre sarkon fordult, remélve, hogy az árulással megmenekül.

Azt nem vette észre, hogy figyelmes tanúja is volt a jelenetnek, aki egy pillanatra sem vette le róla a vörös tekintetét. A pávián a kapu tetején ült, térdére helyezett manccsal, mint egy istenszobor, úgy tűnt, mintha meditálna.

Paszer tudta, hogy a rendőrfőnök nem hazudott. Különben a majom rávetette volna magát a magasból.

Magához hívta Gyilkost. A pávián tétovázott, majd lecsúszott egy oszlopon, odament Paszerhoz, és felé nyújtotta a mancsát.

Amikor Kemhez értek, az állat az örömkönnyeket hullató rendőr nyakába ugrott.

*

Fürjcsapat szállt a mezők fölé, és megpihent egy búzatáblában. A hosszú vándorúttól kimerülten az élen szálló madár nem vette észre a veszélyt. Papiruszsarus vadászok lapultak a földön, sűrű hálót feszítettek ki, segítőik pedig vásznakat lobogtatva terelték a háló felé a rémült madarakat. A bőséges zsákmányból pecsenye lesz, a nagyurak ínyenc étele.

Paszer nem lelte örömét a látványban. Csak fürjek voltak, mégsem nézhette érzéketlenül, hogy egy élőlényt megfosztanak a szabadságától. Noferet Paszer minden rezdülését észrevette, gyorsan magával húzta, hogy távolabb kerüljenek a vadászoktól. Egy nyugodt vizű tóhoz értek, amelyet szikomorfák és tamariszkuszok öleltek körbe. A tavat egy thébai király ásatta királyi feleségének. A legenda szerint Hathor istennő napnyugtakor ide jár fürödni. A fiatalasszony remélte, hogy ennek a paradicsomi tónak a látványa megnyugtatja a bírót.

Hiszen a rendőrfőnök vallomása azt bizonyította, hogy Paszer már memphiszi nyomozásának első napjaiban rábukkant az összeesküvés egyik kárhozott résztvevőjére. Kadas nem habozott, megvesztegette Mentmoszét, hogy az a fegyenctelepre küldje a bírót. A Kapu főbírája szinte megszédült a gondolattól, hogy talán egy felsőbb akarat eszköze, mely kijelöli az útját, és kényszeríti arra, hogy végigjárja, bármi történjék is.

Ha Kadas bűnös, akkor más kérdések is felmerülnek, amelyekre csak bizonyítékok birtokában, megfontoltan szabad válaszolni. Paszert különös,

olykor elviselhetetlen tűz emésztette. Minél előbb fel akarta tárni az igazságot, ám ha türelmetlen, talán ő maga torzítja el azt.

Noferet döntött úgy, hogy kiszakítja Paszert az irodájából, az ügyiratok közül, és a tiltakozásával mit sem törődve magával viszi a nyugati vidék derűs magányába.

− Értékes órákat vesztegetek el.− Terhedre van a társaságom?− Bocsáss meg!− Szükséged van arra, hogy egy kicsit távolabbról szemléld a dolgokat.− Kadas fogorvos Sesi vegyészhez vezet minket, tehát Aser tábornokhoz,

tehát a veteránok meggyilkolásához, és kétségtelenül Dénesz szállítóhoz és a feleségéhez is! Az összeesküvők az ország legkiválóbb személyiségei közé tartoznak. Katonai összeesküvést szítanak, és biztosítják maguknak az új fegyvereket, hogy átvehessék a hatalmat. Ezért ölték meg Branirt, Karnak leendő főpapját, aki megengedte volna nekem, hogy a templomokban is nyomozzak az égi vas ügyében. És ezért próbáltak meg engem is eltenni láb alól mesterem meggyilkolásának a vádjával. Hatalmas a tét, Noferet. Mégsem vagyok biztos abban, hogy igazam van. Még abban is kételkedem, amit saját magam állapítottam meg.

Noferet egy tóparti ösvényre vezette Paszert. A délutáni rekkenő hőségben a földművesek a fák vagy a kunyhók árnyékában szunyókáltak.

Noferet letérdelt a parton, szakított egy lótuszbimbót, és a hajába tűzte. Ezüstös, kövér hal villant a vízen, majd eltűnt a felcsapódó vízcseppek szikrázásában.

A fiatalasszony belemerült a tóba. Gyolcsruhája karcsú testéhez tapadt, látni engedte bájait. Úszni kezdett, és nevetve próbált elkapni egy pontyot, amely előtte cikázott a vízben.

− Nem csatlakozol hozzám? − kérdezte évődve Paszertől kis idő múlva, amikor kijött a vízből, a fürdőtől illatosan.

Tekintete bűvöletében Paszer moccanni is elfelejtett. Azután gyorsan levette a kötényét, míg Noferet is megvált a ruhájától. Átölelték egymást, és behúzódtak a papiruszbozótba, hogy boldog egyesülésüknek ne legyen tanúja.

*

Paszer határozottan ellenezte Noferet döntését. Mi másért hívathatta magához Nebamon, ha nem azért, hogy csapdát állítson neki és bosszút álljon?

Kem a páviánjával együtt követte Noferetet, és a majom be is mászott Nebamon kertjébe. Ha a főorvos fenyegetni meri Noferetet, a pávián nem lesz kíméletes.

Noferet nem félt, ellenkezőleg, örült, hogy megismerheti legádázabb ellensége szándékait. Bár Paszer óva intette ettől, elfogadta Nebamon feltételét, ráállt, hogy négyszemközt beszéljenek.

Miután a kapus beengedte, elindult az egyik sétányon, amelyet földig hajló tamariszkuszok szegélyeztek. A tamariszkusz hosszú, édes bolyhú

gyümölcsét a hajnali harmatban szedték, majd a napon megszárították. A növény fájából koporsót készítettek, hasonlót Oziriszéhoz, és botokat, amelyek távol tartják a fény ellenségeit. A hatalmas kert ijesztő, természetellenes csendjében Noferet sajnálta, hogy nem hozott magával egy ilyen botot.

Sehol egy kertész, sehol egy vízhordó, sehol egy cseléd… A pompás villa környéke is néptelen volt. Noferet habozva lépte át a küszöböt. A hatalmas fogadóterem hűs, jó levegőjű volt, ám alig világította meg néhány fénynyaláb.

− Eljöttem − mondta fennhangon.Semmi válasz. Mintha lakatlan lenne a ház. Lehet, hogy Nebamon

megfeledkezett a találkozóról, és visszament a városba? Noferet hitetlenkedve indult el a villa lakószobái felé.

A főorvos hálószobájának a falát repülő kacsák és pihenő kócsagok díszítették. Nebamon egy nagy ágyon aludt. A hátán feküdt, az arca beesett volt, lélegzete rövid, akadozó.

− Eljöttem − ismételte halkan Noferet.Nebamon felébredt. Hitetlenkedve megdörzsölte a szemét, és fölült az

ágyban.− El mert jönni… sosem hittem volna!− Talán félnem kellene magától?Nebamon nem tudta levenni a szemét a légies alakról.− Régebben félnie kellett volna. Paszer halálát kívántam, és azt, hogy ön

éljen nélkülözésben. Kínzott a gondolat, hogy boldogan élnek együtt. Azt akartam, hogy maga a lábamhoz borulva könyörögjön. A boldogságuk boldogtalanná tett. Miért ne hódíthattam volna meg? Hiszen annyi nőt elcsábítottam! De maga más…

Nebamon nagyon megöregedett. A hangja, amely híres volt mélabús, bágyadt csengéséről, reszketővé vált.

− Mi a baja?− Leginkább az, hogy rossz vendéglátó vagyok. Megkínálhatom egy kis

datolyalekváros süteménnyel? Piramis alakúra készíttettem.− Nem vagyok édesszájú.− Pedig szereti az életet, és élvezettel elmerül benne! Remek pár lettünk

volna. Tudja jól, hogy Paszer nem érdemli meg magát. Nem lesz sokáig a Kapu főbírája, és azután ismét nincstelenek lesznek.

− A vagyon nem minden.− Egy orvos, ha szegény, nem tud fejlődni.− A gazdagsága talán megvédi a szenvedéstől?− Véredény-daganatom van.− Azt lehet gyógyítani. A fájdalom enyhítésére javaslom a szikomor

nedvét, amit tavasz elején, a gyümölcsérés előtt nyernek a fából.− Kiváló tanács. Maga tökéletesen ismeri az orvostudományt.− De meg is kell műteni. Egy kihegyezett náddal bevágást csinálok,

tűzzel melegítve eltávolítom a daganatot, és egy szikével kiégetem a helyét.− És mindezt jól tenné, de a szervezetem nem viselné el a beavatkozást.− Ennyire legyengült?

− A napjaim meg vannak számlálva. Ezért küldtem el a rokonaimat és a szolgákat. Zavartak. A palotában biztos nagy a felfordulás. Az orvosok a távollétemben semmit sem mernek tenni. Az ostobák, akik egy intésemre engedelmeskedtek, már azt sem tudják, hogy hova kapjanak. Milyen szánalmas komédia… De ezeket a perceket felderíti, hogy láthatom.

− Megvizsgálhatom?− Ha ragaszkodik hozzá.Noferet meghallgatta Nebamon szívének gyenge, rendetlen hangját. A

főorvos nem hazudott. Súlyos beteg volt. Mozdulatlanul ült, beszívta Noferet illatát, érezte kezének lágy érintését a bőrén, fülét a mellkasán. Az öröklétét adta volna, hogy megálljon az idő. De már nem rendelkezett ilyen értékes kinccsel. Az ítélet mérlegénél ott vár rá a szörny, hogy felfalja.

Noferet felegyenesedett.− Ki kezeli?− Én magam, Egyiptom királyságának hírneves főorvosa.− Hogyan?− Megvetéssel. Gyűlölöm magam, Noferet, mert képtelen voltam elérni,

hogy megszeressen. Az életem sikerek, hazugságok és galádságok sora, de most csak az ön arca hiányzik nekem, a szenvedély, amelynek felém kellett volna hajlítania a szívét. A hiányába halok bele.

− Nincs jogom magára hagyni önt.− Egy percig se habozzon, örüljön a szerencséjének! Ha meggyógyulnék,

nem kímélném magukat, nem nyughatnék, míg el nem távolítom Paszert és rabul nem ejtem magát.

− De hiszen beteg, ápolásra szorul.− Vállalná?− Kiváló orvosok vannak Memphiszben.− Csak maga kezelhet, senki más!− Ne gyerekeskedjen!− Ugye, szeretett volna, ha nincs Paszer?− Tudja a választ.− Hazudjon, könyörgök!− Már estére visszarendelem a szolgáit. Könnyű étkeket írok elő.Nebamon fölült az ágyban.− Esküszöm, hogy nem vettem részt az összeesküvésben, amely után a

férje nyomoz. Semmit sem tudok Branir meggyilkolásáról, a veteránok haláláról, Aser tábornok üzelmeiről. Csak azt akartam, hogy Paszer a fegyenctelepre kerüljön, és kényszeríthessem önt, hogy a feleségem legyen, hiszen amíg élek, nem lesz más célom.

− Nem volna jobb beletörődni abba, hogy ez lehetetlen?− Úgy hiszem, még megfordul a szél.

16. fejezet

Párduc sugárzott a beteljesülés örömétől. Szutit simogatta, miután kedvese

olyan hevesen szerette, mint a születő áradás, melynek sodra a sziklákat ostromolja.

− Miért vagy ilyen komor?− Nem érdekes.− Sok pletykát hallani mostanában.− Miről?− A nagy Ramszeszről. Azt mondják, hogy elhagyta a szerencse. A múlt

hónapban is tűzvész volt a dokkoknál, több baleset történt a folyón, és akáciafákba csapott a villám.

− Semmiségek.− A honfitársaid szerint nem azok. Meggyőződésük, hogy a fáraó

veszített mágikus erejéből.− Nagy dolog! Majd örvendezhetnek, amikor megüli az újjászületése

ünnepét.− Miért vár vele?− Ramszesz tudja, hogy mit mikor tegyen.− Akkor téged mi aggaszt?− Mondtam, hogy lényegtelen.− Nő van a dologban.− A nyomozásról van szó.− Mit akar az a nő?− Kénytelen vagyok…− Feleségül venni?! Szerződéssel, annak rendje s módja szerint? Tehát

eltaszítasz magadtól!A szőke Párduc tehetetlen dühében a földhöz vágott néhány agyagtálkát,

és egy fonott széket is darabokra tört.− Milyen az a nő? Magas, kicsi, fiatal, öreg?− Kicsi, hollófekete hajú. Nem ér fel a szépségedhez.− Akkor gazdag?− Természetesen.− Én már nem vagyok neked jó, mert nincs vagyonom! Nem szórakozol

többet a kis szőke cafkáddal, inkább tiszteletre méltó polgár leszel a gazdag fekete nő oldalán!

− Meg kell tudnom tőle valamit.− És ezért köteles vagy feleségül venni?− Puszta formaság!− És velem mi lesz?− Légy egy kicsit türelmes! Amint megtudom, amit kell, elválok tőle.− És ő bele fog egyezni a válásba?− Csak szeszélyből akarja, hogy elvegyem. Hamar el fog felejteni.− Ne vedd el, Szuti! Hatalmas hibát követsz el!− Nem utasíthatom vissza.− Mindig úgy táncolsz, ahogy Paszer fütyül!− Már aláírtuk a házassági szerződést.

*

Paszer, a Kapu tekintélyes főbírája, Memphisz első bírója úgy duzzogott, mint egy sértődött gyerek. Nem tudott belenyugodni abba, amit Noferet tett Nebamonért. A fiatalasszony több orvost is odahívott a főorvos ágyához, visszarendelte a szolgálókat a villába, és személyesen ügyelt arra, hogy a beteget gondosan ápolják, és egy percig se hagyják magára. Paszer dúlt-fúlt mérgében.

− Az ellenség nem érdemel segítséget! − dohogta.− Hogy mondhat ilyet egy bíró?− Úgy, hogy ezt kell mondania.− Orvos vagyok.− Az a szörnyeteg megpróbált tönkretenni minket!− De nem sikerült neki. Most pedig önmagát marcangolja.− A betegségével nem teszi jóvá a hibáit.− Ebben igazad van.− Ha elismered, ne aggódj többé miatta!− Még csak nem is gondolok rá, de meg kellett tennem, ami a

kötelességem.Paszer kissé megenyhült.− Féltékeny vagy?Válasz helyett magához vonta Noferetet.− Nincs nálam féltékenyebb ember a földön.− Ugye, hozzájárulsz, hogy más beteget is gyógyítsak, a férjemen kívül?− Ha a törvény lehetővé tenné, megtiltanám.Vitéz, akit mindig elszomorított, ha a gazdái között nézeteltérés támadt,

aggódó tekintettel nyújtotta a jobb mancsát Noferetnek, a balt pedig Paszernak. Ez az akrobatamutatványa és lelkes csaholása megkönnyebbült nevetésre fakasztotta őket.

*

Szuti félretolt két papirusztekercseket cipelő írnokot, odébb lökött egy harmadikat, és lobogó hajjal, dühöngve berontott Paszer irodájának az ajtaján. A főbíró épp egy pohár rezes vizet ivott.

− Baj van, Szuti?− Igen, mégpedig veled van baj!Paszer felállt és becsukta az ajtót. Tomboló viharra volt kilátás…− Másutt is megbeszélhetnénk.− Nem! Hiszen éppen ez a hely dühít!− Talán igazságtalanság ért?− Elkényelmesedsz, puhány ember leszel, Paszer! Nézz csak körül!

Aktakukacok, korlátolt hivatalnokok, kicsinyes törtetők vesznek körül. Elfeledkezel a barátságunkról, hanyagolod az Aser-ügyet, nem kutatod az igazságot! Mintha már nem is hinnél bennem! Csapdába ejtettek, megszédített

a rang és a méltóság! Én láttam, ahogy Aser megkínzott és megölt egy egyiptomit. Tudom, hogy áruló, te pedig csak páváskodsz itt, mint valami uraság!

− Te ittál.− Rossz volt az a sör, de innom kellett! Talán túlzásba vittem. De rajtam

kívül senki sem merné a szemedbe mondani az igazságot.− Azt tudtam, hogy ami a szíveden, az a szádon, de azt nem, hogy ostoba

vagy.− Ne sértegess még ráadásul! Tagadni mernéd, hogy igaz, amit

mondtam?− Ülj le!− Nem egyezkedni jöttem!− Egyezz bele legalább egy fegyverszünetbe!Szuti kissé dülöngélt, de sikerült leguggolnia anélkül, hogy elvesztette

volna az egyensúlyát.− Feleslegesen próbálsz levenni a lábamról. Átlátok a kis játékodon!− Jó neked. Én már elveszítettem a fonalat.Szuti csodálkozva nézett Paszerra.− Ezt hogy érted?− Nézz csak körül jobban! Ki sem látszom a munkából. Amikor kis

körzeti bíró voltam, maradt időm arra is, hogy nyomozzak. Itt beadványok százaira kell válaszolnom, rengeteg ügyet kell elintéznem, kinek a haragját, kinek a türelmetlenségét kell csillapítanom.

− Hát ez a csapda! Mondj le az állásodról, és gyere velem!− Mi a terved?− Kitekerem Aser nyakát, kigyógyítom Egyiptomot az emésztő kórból.− Az utóbbit nem tudod megtenni.− Dehogynem! Ha megöljük az összeesküvés vezérét, nem lesz lázadás!− És Branir gyilkosa?Szuti fölényesen elmosolyodott.− Ügyesen nyomoztam. De feleségül kellett hozzá vennem Tapénit.− Nagyra értékelem az áldozatodat.− Különben nem beszélt volna.− Tehát gazdag ember lettél.− Párduc nagyon rosszul fogadta a dolgot.− Egy ilyen nőcsábásznak, mint te, hozzá kell szoknia ehhez.− Én, mint nős ember… Ez rosszabb, mint a fegyenctelep! Amint lehet,

elválok.− Jól sikerült az esküvő?− Bensőséges volt. Tapéni nem akarta, hogy bárki is jelen legyen rajtunk

kívül. Az ágyban persze már nem fékezte magát. Kimeríthetetlen mézesbödönnek tekint.

− Mit tudtál meg tőle?− Csak magas rangú hölgyek használnak olyan tűt, amilyennel Branirt

megölték. Köztük a legügyesebb a kiváló Nenofar asszony. Meglehet, hogy a

kincstárfelügyelői állása csak tiszteletbeli cím volt, viszont valóban ő a kelmekészletek intézője. Kiválóan ismeri ezt a szakmát.

Nenofar asszony, Dénesz szállító felesége, Bel-Trannak, Paszer legjobb támaszának ádáz ellensége! Mégis, amikor az esküdtszék tagja volt Aser perében, nem ítélte el Paszert. A bíró ismét úgy érezte, mintha egy szakadék peremén egyensúlyozna. Nyilvánvalónak tűnt, hogy ki a bűnös, mégsem volt meggyőződve róla.

− Azonnal tartóztasd le! − tanácsolta Szuti.− Nincs bizonyíték ellene.− Mint ahogy Aser ellen sincs! Miért nem látod be sosem azt, ami

nyilvánvaló?− Nem én nem látom be, Szuti, hanem a bíróság. Ahhoz, hogy az

esküdtek bűnösnek ítéljenek valakit, akit ráadásul gyilkossággal vádolnak, cáfolhatatlan bizonyítékra van szükség.

− De én meg is házasodtam ezért!− Igyekezz többet megtudni a dologról!− Egyre többet követelsz tőlem, miközben te körülbástyázod magad a

törvényeiddel, amelyek eltávolítanak a valóságtól! Nem vagy hajlandó elismerni az igazságot! Aser áruló és bűnöző, meg akarja kaparintani az ázsiai hadsereget, Nenofar pedig megölte a mesteredet.

− Akkor most miért nem tesz semmit a tábornok?− Mert azon mesterkedik, hogy a saját embereit nevezzék ki a

protektorátus területein és magában Egyiptomban is. Mint az ázsiai tisztek kiképzője, egy egész csapat írnokot és katonát állít maga mellé, akik híven fogják szolgálni. A barátja, Sesi hamarosan elkészíti a törhetetlen fegyvert, és akkor Aser bátran szembeszállhat bármilyen sereggel. Akié a fegyver, azé az ország.

− A katonáknak nincs esélyük arra, hogy átvegyék a hatalmat − hitetlenkedem tovább Paszer.

− Már nem az aranykorban élünk, most Ramszesz uralkodik! A tartományokban ezrével élnek idegenek, a drágalátos honfitársainkat a saját meggazdagodásuk foglalkoztatja, s nem az istenek szolgálata. Oda a régi erkölcs.

− A fáraó személye továbbra is szent. Aser tábornok nem ér fel vele. Semelyik nemzetség nem fogja támogatni, az ország nem hódol be neki.

Ez az érv hatott. Szuti beismerte, hogy az elmélete, amelyet egy ázsiai országban nem lehetett volna kikezdeni, a nagy Ramszesz Egyiptomában igencsak gyenge lábakon állt. Egy lázadócsoport, még ha jobb is a fegyverzete, nem nyerheti meg magának a templomokat, még kevésbé a népet. A Két Föld kormányzásához nem elég az erő. Kell egy mágikus lény, aki egyezséget tud kötni az istenekkel, és a földre sugároztatja a földöntúli szeretetet. Egy görög, egy líbiai vagy egy szíriai nevetségesnek tartaná, de az egyiptomiak számára ez döntő érv. Bármilyen ravasz is Aser, bármennyire kiváló stratéga, ez a mágikus tulajdonság hiányzik belőle.

− Különös − jegyezte meg Paszer. − Úgy gondoltuk, hogy csak három

személy vádolható Branir meggyilkolásával. Ezek közül a Kapu régi főbírája száműzetésben, ínségben fog meghalni, Nebamon súlyos betegségben szenved, Mentmosze pedig a szakadék szélén áll. Ők hárman írhatták az üzenetet, hogy menjek azonnal a mesteremhez, és megrendezhették a „tetten érést”, hogy bevádolhassanak. Te ehhez most hozzátetted Nenofar asszonyt. Én viszont most azt gondolom, hogy a Kapu régi főbírája gyanún felül áll, csak azt tette, amit minden fásult, gyenge, megalkuvó ember tett volna. Nebamon megesküdött Noferetnek, hogy semmiféle összeesküvésben nem vett részt. A rendőrfőnök általában ügyes és magabiztos, de most inkább úgy tűnik, hogy nem ő mozgatta a szálakat, hanem őt is irányították. Ha pedig korábban ilyen nagyot tévedtünk, akkor miért ne kellene kételkednünk Nenofar asszonyt illetően?

− De hát itt van az összeesküvésed! Aser tábornok nem éri be az elitcsapatokkal. Előkelő és gazdag támogatókra van szüksége. Megnyerte magának Déneszt és Nenofart, Memphisz leggazdagabb kereskedőit! A vagyonukkal sokak hallgatását, lelkiismeretét, sőt a cinkosságát is megvásárolhatja. Az összeesküvés élén ketten is állnak.

− De hát Dénesz rendezte a díszlakomát a beiktatásom alkalmából!− Téged is megpróbált lekenyerezni! Ha pedig valamit nem tud elérni a

pénzével, eléri álnoksággal. Először téged tartottak Branir gyilkosának, azután jelentkezett Kadas, mint a gyilkosság szemtanúja, hogy végleg eltávolítsák a hűséges rendőrödet, Kemet.

Szuti hiába volt részeg, az érvei meggyőzően csengtek.− Ha igazad van, akkor több ellenfelünk is van, és hatalmasabbak, mint

sejtettük. Déneszben talán megvan az államférfiúi nagyság?− Ugyan! Hiszen öntelt és közömbös mások iránt. Nem lát tovább a saját

pénzes ládájánál és a személyes érdekeinél. Nenofar asszony már más, ő veszélyesebb, mint gondolnánk. Azt hiszem, képes lenne régensként irányítani az országot. Nehogy azt hidd, hogy csak rémeket látunk, Kapu főbírája! Az öt halott veterán, Branir megölése, a számos kísérlet, hogy a nemkívánatos embereket eltávolítsák… Egyiptomban évtizedek óta nem volt ilyen felfordulás. A nyomozásod kellemetlen a számukra. Ha már hatalmat kaptál, élj vele! A papírmunka várhat!

− Ez a munka biztosítja az ország egyensúlyát és a nép mindennapi boldogulását.

− Ha az összeesküvők sikerrel járnak, mit ér mindez?Paszer idegesen felállt.− Téged, Szuti, csak az zavar, hogy nem bírod a tétlenséget.− Egy hősnek tettekre van szüksége.− Vállalod a veszélyeket?− Éppúgy, mint te. Ott akarok lenni, amikor Aser tábornok elnyeri

megérdemelt büntetését.

*

Szilkiszre olyan erős hasmenés jött rá, hogy Bel-Tran már attól félt, kiszárad, ezért saját maga ment Noferetért az éjszaka közepén. Noferet illatos kapormagot adott a betegnek, ami nyugtat, segíti az emésztést, és enyhíti a hasmenést. Az illatos kaporból fejfájás elleni kenőcsöt is készítettek, ehhez földitökkel és korianderrel keverték el. A szép, sárga, ernyősvirágú növény magja nem elég hatásos szer a fájdalmas hasmenés esetén, ezért Szilkisznek negyedóránként egy pohár szentjánoskenyér-sört is kellett innia. Ezt a sört a szentjánoskenyér gyümölcsének a hüvelyéből készítették olajjal és mézzel. A kezelés kezdete után egy órával Szilkisz állapota javulni kezdett.

− Maga csodákat tesz − dadogta erőtlenül a beteg.− Nyugodjon meg. Holnapra jól lesz. De még egy hétig igyon

szentjánoskenyér-sört.− Lesznek szövődmények?− Nem. Egyszerű ételmérgezést kapott. Persze kezelés nélkül súlyossá

válhatott volna az állapota. Néhány napig csak gabonaféléket egyen!Bel-Tran hálásan megköszönve a kezelést félrevonta Noferetet.− Őszintén beszélt?− Most már semmitől sem kell tartaniuk.− Engedje meg, hogy megkínáljam egy kis harapnivalóval!Noferetnek jólesett a kis pihenő a rá váró hosszú nap előtt. Tudta, hogy

még jó néhány beteget kell majd felkeresnie. Hamarosan hajnalodik, felesleges lenne visszafeküdnie aludni.

− Mióta a Kincstárban dolgozom − vallotta meg Bel-Tran –, elkerül az álom. Míg Szilkisz alszik, én a másnapi ügyeken dolgozom. Néha fájdalmas gombócot érzek a gyomromban, szinte moccanni sem tudok miatta.

− Túlhajszolja magát.− Igaza van, a munka nem hagy nyugodni. De nem mondhatni el

ugyanezt önről is? A város egyik végéből a másikba szalad, sosem mond nemet, ha hívják. Másutt volna a helye. A palotában nincs magához fogható orvos. Nebamon középszerű emberekkel vette körül magát. Önt is a tehetsége miatt üldözte el az udvari orvosok testületéből.

− A kinevezésekről a főorvos dönt. Sem ön, sem én nem szólhatunk ebbe bele.

− Maga meggyógyította a vezírt, és azóta több más előkelőséget is. Feljegyzem a véleményüket, és benyújtom az orvosi bizottságnak. Bármilyen ostobák, kénytelenek lesznek elismerni az érdemeit.

− Semmi kedvem magamért harcolni.− Paszer, mint a Kapu főbírája nem járhat közben az érdekében, mert

részrehajlással vádolnák. Velem más a helyzet. Majd én kiállók önért.

*

Az ősi hagyományokon őrködő Théba mindig ellenezte a gazdasági újításokat, amelyeket Memphisz, az északi vetélytárs oly nagy örömmel fogadott. A déli nagyvárosban most lázas készülődés folyt, mindenki türelmetlenül várta, hogy

megtudja végre a főpap nevét, aki több mint nyolcvanezer alkalmazott, hatvanöt város és falu, többé-kevésbé közvetlenül a templomnak dolgozó egymillió férfi és nő, négyszázezer lábasjószág, négyszázötven szőlő és gyümölcsös, valamint kilencven hajó fölött fog uralkodni. A fáraó feladata volt, hogy ellássa a templomot a kultusztárgyakkal, élelemmel, olajjal, tömjénnel, balzsamokkal, lenvásznakkal, földekkel, amelynek a tulajdonosát a mezők sarkaiban elhelyezett sztélék hirdették. A főpap adót szedett az áruk után, és a halászoktól is. Amon főpapja egy államot irányított az államban, ezért a fáraónak olyan megbízható és hűséges embert kellett kineveznie erre a tisztségre, aki feltétlen tiszteletnek örvendett, és aki nem tehetetlen báb volt csupán. Branir ilyen főpap lett volna. A halála nehéz helyzetbe hozta a nagy Ramszeszt. A főpap beiktatásának előestéjén még senki sem tudta, hogy a fáraó kit választott.

Paszert és Szutit nem a puszta kíváncsiság vezérelte, amikor elindultak, hogy részt vegyenek az ünnepen. Ptah főpapja Memphiszben nem tudta megmondani, hogy honnan lophatták el az égi vasat. Kétségtelen, hogy csakis egy déli templomból kerülhetett Memphiszbe, de ennél többet egyedül Karnak főpapja tudhatott meg róla. De vajon milyen emberre talál benne Paszer?

Paszert, mint a Kapu főbíráját beengedték a lezárt kikötőbe. Szutit a titkáraként mutatta be. A Nílus és a templom közé ásott csatornán annyi bárka volt, hogy a víz szinte nem is látszott tőlük, a partján pedig fasorok védték a kikötőt a nagy melegtől.

A két barátot egy pap vezette végig az emberfejű szfinxek között, amelyeknek a tekintete távol tartotta az avatatlan betolakodókat. A szfinxek előtt őrök álltak. Egy öntözőcsatorna mintegy ötven centi mély árkot táplált vizével. Az árokban virágok nyíltak, élénk, színpompás szegéllyel ékesítve a szent utat, amely a külvilágból a templomhoz vezetett.

Paszert és Szutit beengedték az első nagy udvarba, ahol a kopaszra borotvált, gyolcsruhába öltözött áldozópapok virágokkal díszítették az oltárokat. Történhetett bármi, a szokásos szertartásokat meg kellett tartani. A tiszták, az isten atyái, az istenszolgák, a titkok urai, a felolvasó papok, a csillagjósok és a zenészek gondosan elvégezték a teendőket, amelyeket a piramisok idejéből való Törvény írt elő számukra. Kevés pap lakott állandóan a templomban, nagyobb részük felváltva töltött ott hosszabb-rövidebb időt, egy hetet vagy három hónapot, a szertartások végzésével. Nappal is, éjszaka is kétszer tisztálkodtak, mert úgy tartották, hogy a belső önmegtartóztatás mellett testileg is makulátlanul tisztának kell lenniük.

A két barát egy kőpadon foglalt helyet. A hely nyugalma és magasztossága, az örökkévalóság köveinek békéje feledtette velük a gondokat és a kétségeket. Ezen a helyen az élet átértékelődött, időtlenné vált. Még Szuti lelke is eltelt a teljességgel, pedig ő nem is hitt az istenekben.

*

Karnak új főpapja megkapta a fáraótól tisztsége jelvényeit, egy aranybotot és

két gyűrűt. Egyiptom leggazdagabb és leghatalmasabb templomának a főpapjaként legfőbb feladata a kincsek megőrzése volt. Minden reggel neki kell majd kinyitnia a titkos szentély ajtaját, a fény birodalmát, ahol Amon megújult a Kelet misztériumában. A főpap megesküdött, hogy betartja a szertartások előírásait, megújítja az áldozatokat, és gondoskodik az isten otthonáról, ahol a teremtett lényegek egyensúlya megőrződött. Már a beiktatás másnapján át kell tekintenie a templom óriási személyzetének a munkáját, fogadnia kell saját háznépének az igazgatóját, a háznagyot, az írnokokat, a titkárokat és a csoportfelügyelőket. Holnap már sajnálni fogja korábbi nyugodt életét, amelyből a fáraó kiragadta. A beiktatás nagy pillanata után felidézte magában a Törvény legfőbb parancsát: Ne emeld fel a hangodat a templomban! Isten gyűlöli a hangos szót. A szíved legyen szeretettel teli! Ne kérdezd Istent jelentéktelen dolgokról! Isten a csendet szereti. A hallgatag ember hasonlatos a gyümölcsfához: a gyümölcse édes, az árnyéka kellemes, a lombja zöldell, és napjait ugyanabban a gyümölcsösben végzi be, amelyben sarjadt.

A főpap hosszan imádkozott a legszentebb szentélyben, magányosan állva az istenszobor fülkéje, a naosz előtt. Sohasem remélte, hogy ilyen felemelő élményben lesz része, amely eltörli múltbeli törekvéseit és kicsinyes vágyait. Amon első szolgájának a tiszte megfosztotta emberi gyarlóságaitól, és a saját maga számára is ismeretlen, új lényeggel ruházta fel. Immár nem dönthet szabadon, mit szeretne, és mit nem!

A főpap kihátrált a legszentebb szentélyből, gondosan elsöpörve maga után a lábnyomait. Amint kiér az ajtón, megfordulhat, hogy szembenézzen a templom világával.

*

Az összesereglett tömeg örömkiáltásokkal köszöntötte az új főpapot, amikor végre megjelent a Ramszesz által építtetett hatalmas oszlopcsarnok küszöbén. Tőle várják ezután az útmutatást, neki kell vezetnie az aranybotjával Amon dicsőségének szentelt békés sereget.

Paszer talpra szökött meglepetésében.− Ez hihetetlen!− Ismered? − kérdezte Szuti.− Káni az, a kertész.

17. fejezet

Amikor Káni végigvonult a nagy udvaron, fogadva a fő tisztségviselők köszöntését, megállt Paszer előtt. A bíró meghajolt. Amikor a tekintetük ismét találkozott, ugyanaz az öröm csillant meg benne.

− Minél előbb beszélni szeretnék önnel.− Keressen fel ma este! − válaszolta Káni.

*

A főpap palotája a templom főkapujának a közelében állt. Az építészet és a díszítőművészet remekének számított: szemet gyönyörködtető falfestményei a természetben megnyilvánuló isteneket dicsőítették. Még csak a beiktatás napja telt el, de a kis dolgozószoba, ahol Káni fogadta Paszert, máris tele volt papirusztekercsekkel.

Örömmel megölelték egymást.− Örülök, hogy Egyiptom ilyen szerencsés − mondta a főbíró.− Bárcsak beváltanám a reményeit! Tudja, hogy a tisztet, amely most az

enyém, Branirnak kellett volna betöltenie. Ki érhetne fel vele? Hiszen ő volt a legbölcsebb a bölcsek között. Minden reggel tisztelegni fogok az emléke előtt, és áldozatokat mutatunk be a szobránál, amelyet a templomban helyezünk el.

− Ramszesz jól tette, hogy magát nevezte ki főpapnak.− Igaz, hogy úgy szeretem ezt a helyet, mintha mindig is itt éltem volna.

De önnek köszönhetem, hogy itt vagyok.− Igazán csekély volt a segítség, amit nyújthattam.− Ám sorsdöntő. Látom, hogy aggasztja valami.− Kemény fába vágtam a fejszém azzal a nyomozással.− Segíthetek valamiben?− Szeretném, ha a koptoszi templomban is nyomozhatnék. Azt remélem,

hogy ki tudom deríteni, honnan származik az égi vas, amit Sesi vegyésznek, Aser tábornok cinkosának szállítottak. Csak akkor helyezhetem vád alá Sesit, és akkor tudom bebizonyítani Aser bűnösségét, ha felgombolyítom ezt a szálat. Az ön engedélye nélkül viszont nem tehetem.

− Lehet, hogy papok is összejátszottak a bűnözőkkel?− Ezt nem zárhatjuk ki.− Nem hátrálhatunk meg a nehézségek előtt. Adjon nekem egy hetet!

*

A teljesen szőrtelenre borotvált Paszer egy kis házban szállt meg, Karnak szent tavának a közelében, és mint „tiszta pap” vett részt a szertartásokon. Mindennap írt Noferetnek, dicsérve a templom pompáját és békéjét. Szuti nem hagyta, hogy levágják hosszú haját, ezért egy újdonsült barátnőjénél húzta meg magát, akivel egy vízi viadalon találkozott. A szépség még hajadon volt, egyre csak Memphiszről álmodozott. Szuti igyekezett mindenben a kedvében járni.

A hét elteltével a főpap a fogadóteremben találkozott a két baráttal. Káni megváltozott. A gyógyfüveket termesztő kertész naptól cserzett arcát ugyanúgy mély ráncok szántották, mint régen, ám a megjelenése méltóságot sugárzott. Ramszesz jó szemmel ráismert az egyszerű emberben a vallási vezetőre. Káninak nem került nagy erőfeszítésébe, hogy alkalmazkodjon új helyzetéhez. Néhány nap telt csak el, de már teljesen azonosult a tisztségével.

Paszer bemutatta neki Szutit, aki zavartan feszengett a komor, ünnepélyes környezetben.

− Valóban Koptoszban kell nyomozni − jelentette ki a főpap. − Az

értékes fémekkel és a ritka ásványokkal dolgozó mestereket a templom főpapja irányítja, aki maga is bányász volt valaha, azután pedig a sivatagi rendőrséghez tartozott. Ha van valaki, aki felvilágosítást adhat az égi vas eredetéről, az ő. Hiszen minden nagy kutatócsoport Koptoszból indul a bányákba és a kőfejtőkbe.

− Elképzelhető, hogy a főpap is érintett a dologban?− A jelentések szerint nem. Igaz, hogy ő felügyeli a munkát, de őt is

felügyelik. Egyiptom minden templomát ő látja el az értékes alapanyagokkal. Húsz éve végzi ezt a munkát, hibátlanul. Ő a felelős az aranyútért is. Mindenesetre parancsot írattam, amellyel bejuthatnak a templom irattárába. De én azt hiszem, hogy máshol kell keresni a tetteseket. Talán hasznos lenne, ha elvegyülnének a bányászok és az ásványkutatók között.

*

Szuti a Memphisz felé tartó hajó orrában állt, mit sem törődve a haját cibáló erős széllel. Nem tudott lehiggadni, egyre háborgott Paszer nyugalma miatt.

− Koptosz, a sivatag, a homok kincsei… Micsoda őrültség!− Az írással, amelyet Káni adott, teljesen átkutathatom a koptoszi

templomot.− Csak fecsérelnéd vele az időt! Ezek a tolvajok nem olyan ostobák,

hogy ne tüntetnék el a nyomokat maguk után.− Igazad lehet. Akkor tehát…− Akkor tehát megint hősködni kellene. Útnak indulni, csatlakozni az

istentelen gazemberekhez, akik egyetlen aranyrögért tétovázás nélkül megölik a felebarátjukat. Régebben talán kísértést éreztem volna erre, de amióta megházasodtam…

− Nocsak! Íme Szuti, a megfontolt házasember!− Szeretném élvezni egy kicsit Tapéni vagyonát, cserébe a jó

szolgálataimért. Hiszen te akartad, hogy tudjak meg tőle még többet!− Egy hölgy pénzén akarsz élni? Ez nem rád vall!− Küldd a bányászok közé a núbiai rendőrödet!− Hamar rájönnének, hogy kicsoda. Magam gombolyítom fel ezt a szálat.− Ugyan már! Két napig sem bírnád!− A fegyenctelepet is túléltem.− Az ásványkutatók hozzászoktak a tikkasztó szomjúsághoz, az égető

napsütéshez, a skorpiókkal, kígyókkal és vadállatokkal való küzdelemhez! Tegyél le erről az őrültségről!

− Szuti, nekem az igazság a hivatásom.

*

Noferetet sürgősen Nebamon betegágyához hívták. Noha a főorvost három orvos gondozta éjjel-nappal, miután elküldetett a fiatalasszonyért, kómába esett.

Északi Szél hagyta, hogy Noferet a hátára üljön, majd szaporán elindult a főorvos villájához.

Amint Noferet megérkezett, Nebamon ismét magához tért. Émelygett a gyomra, fájt a karja és a mellkasa. „Szívroham”, állapította meg Noferet. A beteg mellkasára tette a kezét, és ott tartotta, míg a fájdalom nem enyhült. Olajos földitökgyökér-főzetet készíttetett, majd akácialeveleket, fügét és mézet adott hozzá.

− Igyon ebből naponta négyszer!− Mennyi időm van hátra?− Súlyos az állapota.− Nem tud hazudni, Noferet. Mennyi időm van hátra?− Egyedül Isten dönt a sorsunk felől.− Nem érdekelnek a bölcsességek! Félek a haláltól, és tudni akarom,

hány napom van hátra, hogy örömlányokat hívassak és borozva mulathassak!− Megteheti, ha akarja.Nebamon viaszfehér arccal Noferet karjába kapaszkodott.− Még most is hazudok, Noferet! Nem örömlányokat, magát akarom.

Öleljen meg, könyörgök! Csak egyszer, egyetlenegyszer…Noferet óvatosan kiszabadította magát.Nebamon arcán izzadság gyöngyözött.− A túlvilágon szigorúan ítélnek. Középszerű életet éltem, de örültem,

hogy a legnevesebb orvosi kart irányíthatom. Csak egy asszony hiányzott, egy igazi asszony, aki jobbá tett volna! Mielőtt Ozirisz színe elé lépek, segíteni akarok Paszernak, noha legyőzött. Mondja meg neki, hogy Kadas lefizetett, amuletteket kaptam tőle. Ritka amuletteket, amilyenekkel a volt intézője üzletel. Hatalmas tét foroghat kockán, ha ilyen sokat fizetett a tanúvallomásomért. Hatalmas tét…

Ezek voltak az utolsó szavai Nebamon főorvosnak, aki Noferetre függesztett szemmel halt meg.

*

Paszer emlékezett rá, hogy Kadas fogorvos volt intézője amulettekkel üzérkedett, és hogy Kadas sem vetette meg ezeket az apró, de annál értékesebb tárgyakat. Hiszen egy szép lazúrkő amulett egy egész kosár friss halat is megért! Az emberek életükben és haláluk után is az amulettek bűvös erejével igyekeztek védelmet biztosítani maguknak a sötétség erőivel szemben. A kis tárgyak szemet, lábat, kezet, égbe vezető lépcsőt, szerszámokat, lótuszt, papiruszt vagy különböző istenségeket ábrázoltak. Öregek és fiatalok, gazdagok és szegények szívesen hordták a nyakukban, hogy bőrükkel érintkezve még nagyobb hatásuk legyen.

Kadas személye egyre fontosabbnak tűnt. Paszer megbízta az embereit, hogy kutassák fel a fogorvos volt intézőjét. Azok hamar a nyomára leltek: ismét intézői állásban dolgozott Közép-Egyiptom egyik nagybirtokán. A birtok Kadas egyik kiváló barátjáé, Déneszé volt.

*

A szokásos heti kihallgatáson a vezír és közeli munkatársai számos kérdést megvitattak. Badzsej nagyra értékelte a lényegre törő hozzászólásokat, és gyűlölte a felesleges szócséplést. A vélemények ismeretében azután tömör, megfellebbezhetetlen döntéseket hozott. Ezeket egy írnok feljegyezte, majd egy másik átfogalmazta őket hivatalos határozatokká, amelyeket azután a vezír a pecsétjével hitelesített. − További javaslatok? Paszer bíró?

− Nekem egyetlen javaslatom van: a rendőrfőnök leváltása. Mentmosze méltatlan a tisztségére. Túl nagy hibákat követett el ahhoz, hogy megbocsáthassunk neki.

A vezír titkára tiltakozott.− Mentmosze nagy szolgálatokat tett az országnak. Példás

lelkiismeretességgel tartotta fenn a rendet.− A vezír ismeri az érveimet − válaszolta Paszer. − Mentmosze hazudott,

okiratot hamisított és megcsúfolta az igazságszolgáltatást. A Kapu előző főbírája elnyerte a büntetését, miért maradna büntetlen a cinkosa?

− A rendőrfőnök nem adhatja az ártatlant!− Elég! − szólt közbe a vezír. − A tényeket ismerjük, a javaslat teljesen

egyértelmű. Olvassa fel, írnok!Súlyos vádak sorakoztak a papiruszon. Paszer nyíltan rámutatott

Mentmosze galádságaira.− Ki kívánja megtartani Mentmoszét az állásában? − kérdezte a vezír,

miután az írnok befejezte az olvasást.Senki nem emelt szót a rendőr mellett.− Mentmoszét elbocsátjuk − határozott a vezír. − Ha fellebbezni kíván,

akkor elém kell járulnia. De hogyha akkor is bűnösnek bizonyul, a fegyenctelep vár rá. Most pedig nevezzük ki az utódját. Ön kit javasol?

− Kemet − jelentette ki Paszer kimérten.− Felháborító! − tiltakozott az egyik írnok.Többen is ellenezték a javaslatot.− Kem sokat tapasztalt ember − érvelt Paszer. − Úgy tartja,

igazságtalanul kellett szenvednie, mégis mindig a rend oldalán állt. Meglehet, hogy nem szereti az embereket, de elhivatottan végzi a munkáját.

− Egy núbiai senkiházi, egy…− Két lábbal a földön járó ember, akinek nincsenek illúziói. Őt senki sem

tudja majd megvesztegetni.A vezír félbeszakította a vitát.− Kemet kinevezzük Memphisz rendőrfőnökének. Ha bárki ellenzi ezt,

adja elő az érveit előttem. Amennyiben az érveket elfogadhatatlannak ítélem, a tiltakozót elítéljük rágalmazásért. Vége a kihallgatásnak.

*

Mentmosze a Kapu főbírájának a jelenlétében adta át Kemnek a rendőrfőnöki hatalmat jelképező, kézben végződő elefántcsont botot, valamint a holdsarló alakú amulettet, amelybe egy szemet és egy oroszlánt, az őrködés jelképeit vésték bele. Kinevezése ellenére a núbiai nem volt hajlandó díszes ruhákra cserélni íját, nyilait, kardját és furkósbotját.

Mentmoszét a gutaütés kerülgette, Kem pedig köszönet nélkül vette át a tárgyakat. Így senki nem szólt egy szót sem. Kem kipróbálta a pecsétnyomót, ellenőrizte, hogy Mentmosze nem hamisította-e meg.

− Most elégedett? − kérdezte gúnyos hangon a leváltott rendőrfőnök.− Tanúsítanom kell, hogy a vezír határozatát végrehajtották − válaszolta

Paszer nyugodtan. − Mint a Kapu főbírája, feljegyzem, hogy megtörtént a jelvények átadása.

− Maga bírta rá Badzsejt, hogy váltson le!− A vezír azt tette, ami a kötelessége. Csak magát okolhatja, Mentmosze.− Meg kellett volna… − fakadt ki Mentmosze, de a núbiai tekintete

belefojtotta a szót.− A halálos fenyegetés bűntettnek számít − jelentette ki Kem szigorúan.− Nem fenyegettem meg senkit.− Ne próbáljon ártani Paszer bírónak, különben velem gyűlik meg a baja!− Az emberei már várják − figyelmeztette Mentmoszét Paszer. − Jól

tenné, ha mihamarabb elhagyná Memphiszt.Mentmosze ezentúl egy kis part menti városban lakik, a Delta

halászhajóinak a főfelügyelőjeként. Ott a halak nagyság és súly szerinti árának a kiszámításán túl semmi egyébben nem mesterkedhet.

Valami csípős visszavágáson gondolkodott, de a núbiai jelenlétében elhagyta az ihlet.

*

Kem egy faláda mélyére, az ázsiai tőrgyűjteménye alá rejtette az igazság kezét és a hivatali amulettet. Az irodai feladatokat rábízta az írnokokra, akik már megszokták ezt a kellemetlen munkát, és becsukta maga mögött Mentmosze irodájának az ajtaját. Elhatározta, hogy mindig csak a lehető legrövidebb időt tölti majd a hivatalban. Eddig is az utcán, a mezőkön, a természetben töltötte napjai nagy részét, és ezután sem lesz másként, hiszen a bűnözőket nem a díszes papiruszokat olvasgatva lehet elkapni. Annak külön örült, hogy ismét Paszer társaságában kelhet útra.

Hermopoliszban, Thot istennek, a szent nyelv urának a szent városában szálltak partra. Mint előkelő utasok, a kikötőben szamarakra ültek, és úgy vágtak neki a pompás, békés vidéknek. A vetés időszaka volt: az apadás után az iszappal termékenyebbé tett földet a parasztok ekékkel és kapákkal fellazították, majd fejükön és nyakukban virágfüzérrel, papiruszrostból szőtt zsákokból széles mozdulatokkal szórták a földre a magokat. Azután birkákat, marhákat és disznókat tereltek a vetésre, hogy betapossák a magokat a földbe. Vetés közben olykor egy-egy tócsában rekedt halra bukkantak. A kosok a jó

földekre vezették a nyájat, az eltekergő birkákat a pásztorok ostorpattogtatással terelték vissza. Az elvetett mag azután, Ozirisz halálához és feltámadásához hasonlóan, termékennyé és gazdaggá tette Egyiptomot.

Dénesz hatalmas birtokát három falu szolgálta. A legnagyobbikban Paszer és Kem kecsketejet ittak és megkóstolták a sós, krémes aludttejet, amelyet csuprokban tároltak a falubeliek. Az aludttejet zöldfűszerekkel elkeverve kenyérre kenték. A parasztok a Khargeh-oázisból vett timsóval altatták meg a tejet, amely így nem savanyodott meg, és finom sajtot készíthettek belőle.

Paszerék, miután éhüket és szomjukat csillapították, gyalog folytatták az utat Dénesz hatalmas majorságáig, amely számos épületből állt, és a magtárak mellett tartozott hozzá éléstár, prés, marha- és lóistállók, baromfiudvar, pékség, mészárszék és több műhely is. A majorságba érve a bíró és a rendőr kezet és lábat mosott, majd hívatták az intézőt. Egy lovász indult is érte az istállóba.

Amint az intéző megpillantotta Paszert, szégyen ide, szégyen oda, menekülőre fogta a dolgot. Kem meg se moccant, a pávián viszont a szökevény nyomába eredt, és a földre teperte. Az intéző csak akkor hagyta abba a rúgkapálást, amikor az állat belemélyesztette az agyarait a hátába. Kem megítélése szerint az intéző épp megfelelő helyzetbe került a kihallgatáshoz.

− Örülök, hogy újra látom − mondta Paszer. − De úgy látszik, megijesztettük.

− Vigyék innen ezt a majmot!− Ki vette fel erre a birtokra?− Dénesz, a szállító.− Kadas ajánlotta magát neki?Az intéző késett a válasszal. A majom állkapcsa összezárult.− Igen, igen!− Tehát nem neheztelt magára, amiért meglopta őt. Kézenfekvő a

magyarázat: Dénesz, Kadas összejátszanak magával. A menekülési kísérlet pedig csak azzal magyarázható, hogy bizonyító erejű iratokat tart itt, a majorságban. Már megírtam a házkutatási parancsot, azonnal hozzákezdhetünk. Hajlandó segíteni nekünk?

− Tévedés az egész!Kem szívesen a majmára bízta volna a dolgot, de Paszer kevésbé durva,

módszeresebb megoldást választott. Az intézőt talpra állították, megkötözték és megkértek néhány parasztot, hogy vigyázzanak rá. Azok persze gyűlölték a zsarnok intézőt, és készségesen közölték, hogy tilos volt belépniük az egyik raktárba, amelyet több faretesszel is lezártak. Kem egy tőrrel letörte a reteszeket. A raktárban a legkülönfélébb nagyságú és formájú ládák sorakoztak, némelyek lapos, mások domború, megint mások sátortető alakú fedéllel. A ládák oldalán és a fedelek tetején egy-egy gomb szolgált arra, hogy köréjük zsinórt tekerve a fedelet a ládához lehessen kötni. Maguk a ládák is nagyon értékesek voltak, de vajon mi lehet bennük? Kem elvágta a zsinórokat. Több szikomorfa ládában első osztályú lenvásznakat, ruhákat, lepedőket találtak.

− Nenofar asszony kincsei?

− Majd megkérjük, hogy mutassa be az igazolásokat, amelyeket a műhelyek állítanak ki az elkészült áruról.

Ezután a puhafából készült, ébennel kirakott, intarziadíszes ládákat nyitották ki. Több száz lazúrkő amulett volt bennük.

− Egy egész vagyon! − kiáltotta a núbiai.− Szépen kidolgozott amulettek, biztosan könnyű megállapítani, hogy

honnan valók.− Majd kiderítem.− Dénesz és a társai aranyáron adják el az ilyesmit Líbiában, Szíriában és

más országokban, ahol az emberek szeretik az egyiptomi mágiát. Még a beduinok is vesznek amuletteket, hogy sérthetetlenek legyenek.

− Az állambiztonság veszélyeztetése?− Dénesz tagadná, és mindent az intézőre kenne.− Még a Kapu főbírája is kételkedik az igazságszolgáltatásban!− Ne lássa ilyen sötéten a dolgot, Kem! Hiszen hivatalosan vagyunk itt.A meglepetésük csak nőtt, amikor három lapos tetejű láda alatt szokatlan

tárgyra bukkantak.Egy tömörfából készült, aranyozott akácialáda volt, mintegy harminc

centiméter magas, húsz centi széles és tizenöt centi mély. Az ébenfa fedélen a két tökéletesre faragott gomb elefántcsontból készült.

− Fáraóhoz méltó mestermű − suttogta Kem.− Azt hihetnénk… hogy temetkezési tárgy.− Ha valóban az, akkor nincs jogunk hozzányúlni.− Fel kell jegyeznem a tartalmát.− Nem szentségtörés ez?− A ládán nincs felirat.Kem hagyta, hogy a bíró maga vegye le a zsinórt, amely összekötötte a

fedél elefántcsont gombjait a láda oldalán levőkkel. Paszer lassan leemelte a láda fedelét.

Elkápráztatta az arany ragyogása.Egy hatalmas, tömör aranyszkarabeusz! Mellette az egyik oldalon

aprócska, égi vasból készült ácsbárd és egy lazúrkő szem.− A feltámadott szeme, az ácsbárd, amellyel kinyitják a száját a

túlvilágon, és a szkarabeusz, amelyet a szíve helyére tesznek, hogy sose akadjon meg átváltozásainak folyama.

A szkarabeusz hasán levő hieroglifikus feliratot annyira összeroncsolták, hogy lehetetlen volt kiolvasni.

− Egy királyé − jelentette ki Kem, megrendülten. − Egy királyé, akinek kirabolták a sírját.

Hihetetlennek tűnt, hogy megtörténhet ilyesmi a nagy Ramszesz korában. Több évszázaddal korábban a beduinok megszállták a Nílus deltáját, és kirabolták a nekropoliszokat. Ám a felszabadulás óta a fáraókat a Királyok Völgyébe temették, amelyet éjjel-nappal őriztek.

− Csak egy idegen tervelhetett ki ilyen szörnyűséget − folytatta a núbiai remegő hangon.

Paszer zavartan visszazárta a ládát.− Vigyük ezt a kincset Karnakba! Káninál biztonságban lesz.

18. fejezet

Karnak főpapja utasította a templom mestereit, hogy vizsgálják meg a ládát és tartalmát. Amint a szakértők véleményt formáltak, magához hívatta Paszert. Egy oszlopcsarnok hűvösében sétáltak.

− Nem lehet megállapítani, hogy kié ez a csodálatos kincs.− Talán egy királyé?− A szkarabeusz nagyságából ítélve meglehet, bár csupán emiatt nem

jelenthetjük ki biztosan.− Kem, az új rendőrfőnök azt gondolja, hogy talán kiraboltak egy sírt.− Nem valószínű, hiszen azt jelentették volna, senki sem tussolhatta

volna el a botrányt. A sírrablás minden bűn között a legsúlyosabb, hogyan maradhatott volna észrevétlen? Már több mint öt évszázada nem történt ilyesmi! Ramszesz megbélyegezte volna a bűnösöket, és még a nevüket is megsemmisítették volna az egész nép szeme láttára.

Káninak igaza volt. A núbiai félelme indokolatlannak tűnt.− Talán − vélte Káni − a műhelyekből lopták el ezeket a csodálatos

darabokat. Lehet, hogy Dénesz el akarta adni őket, de az is lehet, hogy a saját sírjába szánta.

Dénesz hiúságát ismerve, Paszer inkább a második megoldásra hajlott.− Körülnézett már Koptoszban?− Még nem volt rá időm − felelte a bíró –, és nem tudom eldönteni,

hogyan fogjak hozzá.− Legyen nagyon óvatos!− Megtudott valami újat?− A karnaki aranyművesek szerint a szkarabeusz koptoszi aranyból

készült.

*

Koptosz különös városa Thébától egy kissé északabbra feküdt. Utcáin lépten-nyomon bányászokkal, kőtörőkkel és sivatagi kutatókkal találkozott az ember, egyesek induláshoz készülődtek, mások éppen visszatértek a perzselő, sziklás pokol magányából. Mindenki azt remélte, hogy legközelebb megtalálja a legnagyobb telért, ami csak létezik. A város utcáin karavánvezetők árulták núbiai portékáikat, vadászok cipelték az elejtett vadakat a templomba és az előkelőknek, még nomádok is feltűntek a járókelők között − próbáltak beilleszkedni az egyiptomi társadalomba.

Mindenki arra várt, hogy megérkezzen a királyi rendelet, és az önkéntesek elindulhassanak a számos út valamelyikén a jáspis-, gránit- vagy a porfírbányákba, Kosseir kikötőjébe, a Vörös-tengerre vagy a Sínai türkiz-lelőhelyek felé. Leginkább azonban titkos, kiaknázatlan bányákról álmodoztak,

az istenek testére, az aranyra áhítozva, amelyet a templom az isteneknek és a fáraóknak tartott fenn. Ezernyien próbálkoztak a megszerzésével, és valamennyien kudarcot vallottak a mindenütt jelen lévő rendőrcsapat, az „átható tekintetűek” miatt, akik félelmetes, fáradhatatlan kutyákkal járták a sivatagot. A mogorva, könyörtelen rendőrök minden kis ösvényt, minden apró vádit ismertek, és könnyedén tájékozódtak abban az ellenséges világban, amely az egyszerű ember számára a halált jelentette. Állatokra és emberekre vadásztak, a kőszáli kecskét, a gazellát megölték, a szökött rabokat visszavitték a börtönbe. A legértékesebb zsákmányuknak a beduinok számítottak, akik előszeretettel támadtak meg karavánokat, hogy kifosszák az utazókat. Az „átható tekintetűek” jól edzett, népes csapata mindent megtett azért, hogy ne járjanak sikerrel. Ha véletlenül egy-egy ravaszabb beduincsapat mégis sikerrel járt, a sivatagi rendőrség minden teketória nélkül lemészárolhatta őket. Sok-sok éve már egyetlen rabló sem dicsekedhetett hát a hőstetteivel. A bányászokat is szigorúan felügyelték: senkinek nem volt esélye arra, hogy jelentősebb mennyiséget lopjon az értékes fémből.

Paszer is találkozott egy rendőrcsapattal − kutyák tépázta rabokat kísértek –, mikor Koptosz pompás templomába igyekezett, ahol az egyiptomi ásványkincsek helyét mutató, ősi térképeket őrizték.

A Kapu főbírája türelmetlen volt, ugyanakkor kínosnak érezte a helyzetét. Türelmetlenül várta, hogy előrébb jusson, és megtudja, vajon Koptosz megadja-e számára az alig remélt bizonyosságot, de félt is, mert attól tartott, hogy a templom főpapja talán egy húron pendül az összeesküvőkkel. Ezt ki kellene derítenie, mielőtt bármilyen lépésre szánná el magát.

A Karnak főpapjától kapott írott parancsra sorra nyíltak meg előtte az ajtók, és a főpap azonnal fogadta őt.

Az idős, zömök, magabiztos főpap tisztjéhez illő méltóságos fellépésén is látszott, hogy valaha a tettek embere volt.

− Milyen kivételes megtiszteltetés! − mondta gunyorosan. Az alárendeltjei nyilván reszkettek zengő, mély hangja hallatán. − Maga a Kapu főbírája látogat ide, hogy átkutassa az én szerény templomomat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a megbecsülés eme jelét tapasztalhatom. Talán odakinn már készenlétben állnak a rendőrök, hogy ellepjék e termeket?

− Magam jöttem.Koptosz főpapja összevonta bozontos szemöldökét.− Nem tudom mire vélni ezt a lépését.− A segítségét szeretném kérni.− Mint mindenütt, itt is sokat beszéltek arról a perről, amelyet Aser

tábornok ellen indított.− Hogyan vélekednek róla?− A tábornoknak több a híve, mint az ellenfele.− Ön melyik csoportba tartozik?− Aser egy kalóz!Paszer igyekezett leplezni megkönnyebbülését. Ha a főpap ezt őszintén

így gondolja, akkor van remény arra, hogy kiderül az ég.

− Miből gondolja ezt?− Valaha bányász voltam, és a sivatagi rendőrségben is szolgáltam. Aser

már egy éve próbálja rátenni a kezét az „átható tekintetűek”-re. De amíg én élek, ez nem fog sikerülni neki! A főpap őszintén dühbe gurult.

− Csak ön adhat nekem felvilágosítást arról, hogy hogyan kerülhetett nagyobb mennyiségű égi vas Memphiszben egy bizonyos Sesi vegyész műhelyébe. Ő természetesen nem tudott az értékes fém ottlétéről, és azt állítja, hogy mások állíthatták neki a kelepcét. Viszont Sesi vegyész kísérleteinek a célja, hogy törhetetlen fegyvereket készítsen Asernak, tehát szüksége van erre a rendkívüli fémre.

− A bolondját járatta magával az, aki ilyesmit állított. Magát becsapták.− Hogyhogy?− Az égi vas nem törhetetlen! A meteoritokból származik.− Nem törhetetlen…− Törhetetlennek mondják, de ez csak mese.− Azt lehet tudni, hogy hol vannak ezek a meteoritok?− Bárhova eshetnek, de nekem van egy térképem róluk. Csak hivatalos

kutatócsoportnak van joga kinyerni belőlük a vasat, és Koptoszba hozni, őket pedig a sivatagi rendőrség ellenőrzi.

− Egy egész tömböt elloptak belőle.− Nem meglepő. Egy rablóbanda nemrég rábukkant egy meteoritra,

amelynek az elhelyezkedése nem volt feljegyezve.− Aser felhasználhatná?− Ugyan mire volna az jó neki? Tudja, hogy az égi vas a vallási

szertartásokhoz van fenntartva. Ha fegyvereket akarna készíttetni belőle, nagy bajt vonna a fejére. Viszont ha külföldön eladná, például a hettitáknak, akkor újabb forrásokhoz jutna.

Üzletelés, spekulálás, alkudozás… Ez nem Aserre vall, annál inkább Déneszre, a telhetetlen szállítóra! Nyilván Sesi is kap tőle némi jutalékot. Paszer tévedett. A vegyész csak orgazda volt Dénesz szolgálatában. Mégis, miért akarja Aser tábornok rátenni a kezét a sivatagi rendőrségre?

− A nemesfémkészletek hiánytalanul megvannak?− Egy seregnyi rendőr, pap és írnok felügyel engem, mint ahogy én is

felügyelem őket. Egymást figyeljük. Talán engem gyanúsított?− Bevallom, igen.− Tetszik az őszintesége. Ha itt marad néhány napig, meglátja,

elképzelhetetlen, hogy bárki is lopjon a készletekből!Paszer úgy döntött, hogy megbízik a főpapban.− Egy amulettcsempész kincsei között találtam egy nagyon nagy méretű,

tömör aranyszkarabeuszt. A koptoszi bánya aranyából készült.A volt bányász zavarba jött.− Ki mondta, hogy koptoszi arany?− A karnaki aranyművesek.− Akkor biztosan az.− Feltételezem, hogy egy ilyen darabnak szerepelnie kell a levéltári

jegyzékekben.− Kié a szkarabeusz?− A feliratot megrongálták.− Bosszantó. A kezdetektől fogva jegyzékbe vették a legapróbb

aranyrögöcskét is, amely kikerült a bányából, tehát a nyomukra lehet lelni a levéltárban. Mindegyik mellett fel van tüntetve, hogy hova került: melyik templomba, melyik fáraóhoz, melyik aranyműveshez. Ám név nélkül nem jut semmire.

− Magában a bányában is foglalkoznak az arany megmunkálásával?− Előfordult már, hogy egy-egy aranyműves a kitermelés helyszínén

dolgozott. A templom az öné. Kutassa csak át az utolsó zugot is!− Szükségtelen.− Sok szerencsét kívánok magának. Szabadítsa meg Egyiptomot ettől az

Aser tábornoktól! Balszerencsét hoz.

*

Paszer meg volt győződve a koptoszi főpap ártatlanságáról, és belátta, hogy le kell mondania arról, hogy. megtalálhatja az égi vas származási helyét, hiszen, mint kiderült, ismét csak Dénesz áll a háttérben. Úgy tűnik, a szállító kifogyhatatlan az ötletekből. Ám az is kiderült, hogy bányászok, aranyművesek vagy sivatagi rendőrök drágaköveket vagy nemesfémeket loptak, akár Dénesznek, akár Asernak, de az is lehet, hogy mindkettőnek. Lehet, hogy ezek ketten összeálltak, és hatalmas vagyont halmoznak fel, hogy azután támadásba lendüljenek? Ha így van is, Paszer még mindig nem tudta megállapítani, miféle támadásra készülhetnek.

A gyilkos tábornokra szigorú büntetés várna, ha bebizonyosodna, hogy egy aranytolvajbanda élén áll. Ezt viszont csak úgy lehet kideríteni, hogyha valaki elvegyül a bányakutatók között. De ki lehetne az? Hol találhatna olyan vakmerő embert, aki vállalkozik erre a veszélyes feladatra? Csak azért vetette fel a lehetőséget annak idején Szutinak, mert ugratni akarta a barátját.

Nem tehet mást, gondolta Paszer, ő maga áll be bányakutatónak. De előbb meg kell győznie Noferetet arról, hogy tényleg ez az egyetlen lehetőség.

*

Vitéz ugatása felvidította a szívét. A kutya őrült futkározás után lihegve állt meg gazdája lábánál, aki nem győzte simogatni a kedves állatot. Azután Paszer, ismerve szamara borús természetét, azonnal hozzásietett, nehogy mellőzve érezze magát. Északi Szél hálás tekintete volt a jutalma.

Amikor végre a karjába szoríthatta Noferetet, a bíró érezte, hogy a felesége fáradt és aggódik.

− Nagy lehet a baj − mondta. − Szuti már egy hete ide menekült, és azóta ki se mozdult a szobájából.

− Mi történt?

− Csak neked fogja elmondani. Ma este megint sokat ivott.

*

− Végre megérkeztél!− Fontos nyomra akadtunk Kemmel − mondta Paszer.− Ha Noferet nem bújtat el, elvittek volna Ázsiába!− Mit követtél el?− Aser tábornok bevádolt. A vád dezertálás, a felettes tiszt szidalmazása,

a szolgálati hely elhagyása, a kiadott fegyverek elvesztése, az ellenség előli megfutamodás és rágalmazás.

− Meg fogod nyerni a pert.− Sajnos nem.− Miből gondolod?− Amikor otthagytam a hadsereget, elfelejtettem kitölteni néhány iratot,

amelyek felmentettek volna minden kötelezettség alól. A törvényes határidő lejárt. Aser a nemtörődömségemre számított, és okkal. Most katonaszökevénynek számítok, és katonai munkatelepre küldhetnek.

− Kellemetlen.− Egy év kényszermunka Ázsiában! Elképzelheted, hogy bánnak majd

velem a tábornok írnokai! Onnan nem kerülök haza élve.− Majd én közbenjárok az érdekedben.− De hát vétkes vagyok, Paszer! Te, a Kapu főbírája, szembeszállnál a

törvénnyel?− Ugyanaz a vér folyik az ereinkben.− Ha megteszed, velem együtt fogsz elbukni! Jól kitervelték a csapdát.

Egyetlen lehetőségem maradt: beállok ásványkutatónak, ahogy javasoltad, hogy eltűnjek a sivatagban. Egyszerre megmenekülök Tapéni asszony, Párduc, a gyilkos tábornok elől, és meg is gazdagodhatom. Az aranyút! Álmodni sem lehet szebbet!

− Te magad mondtad, hogy veszélyesebbet sem!− Nem nekem való az otthon ülés! Az asszonyok hiányozni fognak, de

bízom a szerencsémben.− Nem akarunk elveszíteni! − szólt közbe Noferet.Szuti meghatódva nézett rá.− Visszajövök. Visszajövök, gazdag leszek és hatalmas, mindenki

tisztelettel néz majd rám. A világ minden Aserja reszketni fog, ha csak megpillant, a lábamnál fognak csúszni-mászni, de én majd könyörtelenül eltaposom őket. Visszajövök, hogy megöleljelek titeket, de aztán finom vacsorával várjatok!

− Szerintem − vélte Paszer –, jobb lenne most rögtön lakomát rendezni, hogy kiverd a fejedből ezeket a borgőzös terveket.

− Sosem voltam józanabb! Ha maradok, elítélnek, és téged is magammal rántalak. Amilyen önfejű vagy, mindenképpen a védelmemre kelnél, és kiállnál a veszett ügyért. És akkor minden erőfeszítésünk hiábavalóvá válna.

− Muszáj ekkora veszélyt vállalnod? − kérdezte Noferet.− Hogyan kerülhetnék ki a csávából, ha nem egy újabb hőstettel? A

hadseregbe már nem állhatok vissza, csak az átkos mesterség maradt: az aranyásóé! Nem, nem őrültem meg. Most tényleg megcsinálom a szerencsémet! Érzem a fejemben, minden porcikámban.

− Eltökélted magad?− Egy hete itt járkálok föl-alá a szobában, volt időm gondolkodni. Nem

tántoríthatsz el a döntésemtől!Paszer és Noferet összenéztek. Szuti komolyan beszélt.− Akkor el kell mondanom neked valamit.− Aserről?− Kemmel amulettcsempészekre bukkantunk. Dénesz és Kadas is

belekeveredtek a dologba. A tábornoknak pedig lehet, hogy köze van egy aranylopáshoz. Egyszóval az összeesküvők vagyont gyűjtenek.

− Aser, az aranytolvaj! Mesés! Hiszen ezért, ugye, halálbüntetés jár?− Csak akkor, ha rá tudjuk bizonyítani.− Hadd öleljelek meg, testvér! − kiáltott fel Szuti, és a bíró karjába

vetette magát. − Elhozom neked a bizonyítékot! Nemcsak hogy meggazdagodom, hanem le is döntöm ezt a szörnyet az elérhetetlen magasából!

− Ne olyan hevesen! Még csak feltételezzük, hogy bűnös.− Nem! Ez az igazság!− Ha ragaszkodsz a tervedhez, hivatalos megbízatást kapsz.− Hogyhogy?− Kem beleegyezésével már tizenöt napja a sivatagi rendőrség

kötelékében vagy. Zsold is jár neked.− Tizenöt napja… Tehát korábban felvettek, mint hogy a tábornok

bevádolt!− Kemet nem érdeklik a papírok. Az a lényeg, hogy szabályos iratod lesz

róla.− Erre iszunk! − követelte Szuti.Noferet megadta magát.− Állj be a bányászok közé − ajánlotta Paszer –, és ne mondd el senkinek

sem, hogy rendőr vagy! Ezt csak végveszélyben áruld el!− Miért?− Aser szeretné a saját irányítása alá vonni a sivatagi rendőrséget. Biztos

küldött oda besúgókat, vagy lefizetett néhány embert. Ugyanez érvényes a bányászokra is. Vagy a postaszolgálat útján, vagy valami más módon kapcsolatot kell tartanunk, hogy értesíthessük egymást arról, mire jutottunk. De nehogy veszélybe kerülj emiatt! Rám ismerhetsz majd… az Északi Szél névről.

− Ha elismered, hogy szamár vagy, akkor még nyitva áll előtted a bölcsesség útja.

− Meg kell ígérned valamit!− Amit csak akarsz.− Ne kísértsd azt a híres szerencsédet! Ha veszélyessé válik a helyzet,

gyere vissza!

− Ismersz engem.− Épp ezért kérem.− Én titokban fogok cselekedni, de te nyílt célpont vagy.− Csak nem azt akarod mondani, hogy nagyobb veszélyt vállalok, mint

te?− Ha ilyen éles eszű bírái vannak az országnak, akkor a jövő még nincs

elveszve.

19. fejezet

Dénesz ismét átszámolta a szárított fügéket. Tényleg meglopták. Nyolc fügével kevesebb volt annál, mint amennyit a gyümölcsfák írnoka feljegyzett. Dühösen összehívta a háza népét, és a legkeményebb megtorlást helyezte kilátásba arra az esetre, ha a bűnös nem jelentkezik önként. Egy öreg szakácsnő, akinek fontos volt a nyugalma, maga elé tolt egy tíz év körüli gyereket, magának az írnoknak a fiát! Az írnokot tíz botütésre ítélték, a fiát tizenötre. A szállító szigorúan megkövetelte a becsületességet; a legcsekélyebb javát is tiszteletben kellett tartani. Nenofar asszony a Kincstár különböző részlegeivel viaskodott, megpróbálta csökkenteni Bel-Tran befolyását. Távollétében Dénesz éberen ügyelt a birtok rendjére.

A dühtől megjött az étvágya. Hideg malacsültet, tejet és friss sajtot hozatott magának. Paszer váratlan látogatása viszont elvette a kedvét az evéstől. Mégis vidámságot erőltetett magára, és invitálta a főbírót, hogy ossza meg vele uzsonnáját. A Kapu főbírája leült a lugast körülölelő kopár kőfalra, és a szállító arcát fürkészte.

− Miért vette fel Kadas volt intézőjét, akit korábban már elítéltek a becstelensége miatt?

− Az embereim hibája. Kadas és én is meg voltunk győződve arról, hogy ez az alávaló ember elhagyta a tartományunkat.

− Persze hogy elhagyta, de csak azért, hogy az ön legnagyobb földbirtokának az intézője legyen, Hermiopolisz közelében.

− Biztosan álnevet használt. Holnap elbocsátom.− Szükségtelen. Máris börtönben ül.A szállító megsimította vékony, fehér körszakállát, amelyből néhány szál

rendetlenül kiállt.− Börtönben! Mit követett el?− Maga nem tudott arról, hogy orgazdasággal foglalkozott?− Orgazdaság, micsoda rémes szó!Dénesz felháborodottnak tűnt.− Amulettekkel üzérkedett. Ládaszám tárolta őket − közölte Paszer.− Az én birtokomon? Hihetetlen! Őrültség! A legnagyobb diszkréciót

kérem, drága főbíróm. Az én nevem nem mocskolódhat be a miatt a nyomorult miatt.

− Tehát ön is az egyik áldozata.− Aljasul kihasznált, tudta, hogy sosem megyek arra a birtokra. Az üzleti

ügyeim Memphiszhez kötnek, és nem is szeretem a vidéket. Merem remélni, hogy igen szigorú büntetésben lesz része.

− Semmit sem tud az intézője üzelmeiről?− Semmit! Teljesen jóhiszemű voltam!− Tudott arról, hogy egy kincset is rejtegettek ugyanazon a birtokon?A szállító megdöbbentnek látszott.− Kincset? Manapság? Mifélét?− Ez vizsgálati titok. Tudja, hol találom a barátját, Kadast?− Itt, nálam. Annyira kimerült volt mostanában, hogy meghívtam ide

pihenni.− Láthatom, ha az egészségi állapota megengedi?Dénesz idegesen küldött a fogorvosért. Kadas egy percig sem tudott

higgadtan viselkedni. Hadonászva magyarázkodott, hogy ilyen intézőt vett fel, és egyre azt hajtogatta, hogy amint lelepleződött a bűnöző ő elzavarta a birtokáról.

Paszer kérdéseire összefüggéstelen körmondatokkal válaszolt. Vagy elvesztette az eszét az ősz hajú fogorvos, vagy csak komédiázott.

A bíró félbeszakította.− Ha jól értem, egyikük sem tudott semmiről. Az amulettcsempészet

tehát a maguk tudomása nélkül folyt.Dénesz dicsérte a főbírót, hogy erre a megállapításra jutott. Kadas

köszönés nélkül elpárolgott.− Meg kell bocsátani neki: a kora, a hajszoltság…− Folytatom a nyomozást − ígérte Paszer. − Az intéző csak báb. Meg

fogom tudni, hogy ki találta ki ezt a játékot, és ki állapította meg a játékszabályokat. Biztos lehet benne, hogy tájékoztatni fogom az eredményről.

− Lekötelezne.− Szeretnék beszélni a feleségével.− Nem tudom, mikor tér vissza a palotából.− Visszajövök este.− Feltétlenül szükséges?− Elengedhetetlen.

*

Nenofar asszony kedvenc időtöltésének hódolt, ruhát varrt magának. A főbírót a műhelyébe vezették.

A gondosan kifestett hölgy éppen egy hosszú ruha ujját varrta fel, és nem titkolta bosszúságát.

− Fáradt vagyok. Kellemetlennek tartom, hogy a saját otthonomban zavar.

− Szívből sajnálom. Gyönyörű a munkája.− Ilyen nagy hatást tett magára a varrási tudományom?− Lenyűgöz.Nenofart mintha zavarba hozta volna a dicséret.

− Mit jelentsen…− Honnan valók a kelmék, amelyekkel dolgozik?− Ez csak rám tartozik.− Ne higgye!A szállító felesége letette a munkáját, és dühösen fölállt.− Követelem, hogy adjon magyarázatot!− A közép-egyiptomi birtokán más gyanús tárgyak között lenvásznakat,

ruhákat és lepedőket is találtunk. Feltételezem, hogy az ön tulajdonát képezik.− Van bizonyítéka rá?− Egyértelmű bizonyítékom nincs.− Ebben az esetben, kíméljen meg a feltételezéseitől, és távozzék!− Kénytelen vagyok, de egyet meg kell mondanom: engem nem

csaphatnak be.

*

Párduc végzett.Halott ember hajszála, néhány árpaszem, amelyet egy gyerek sírjából

lopott, mielőtt azt lezárták volna, almamagok, savanyú bor, fekete kutya vére, szamárhúgy és fűrészpor. A bájital hatni fog. Tizenöt napig mással sem törődött, mint hogy összegyűjtse a hozzávalókat. Önként vagy sem, de az a nőszemély meg fogja inni a főzetet! Epekedni fog a szerelemtől, de soha többé nem fogja élvezni. Szuti pedig el fogja hagyni csalódottságában.

Párduc zajt hallott.Valaki belopakodott a házba a kerten át.Párduc eloltotta a lámpást a konyhában, és megragadott egy kést. Hát ezt

merészeli tenni! Az a hárpia a saját otthonában támad rá! Hiszen ki más volna, csak ő jöhet, hogy megszabaduljon tőle!

A hívatlan látogató bement a szobába, fogott egy úti tarisznyát, és ruhadarabokat gyűrt bele. Párduc a magasba emelte a fegyverét.

− Szuti!A fiatalember megfordult. Azt hitte, hogy Párduc le akar sújtani rá, ezért

oldalra vetődött. Párduc kezéből a földre hullt a kés.− Megőrültél?Szuti fölállt, elkapta a lány csuklóját, és rátaposott a késre.− Ez itt, ugyebár egy kés!− Azt a nőt akartam megölni!− Kiről beszélsz?− Arról, akit elvettél feleségül.− Felejtsd el, és felejts el engem is!Párduc megremegett.− Szuti…− Látod, elmegyek.− Hova mész?− Titkos megbízatást kaptam.

− Hazudsz! Hozzá mész!Szuti elnevette magát, elengedte Párducot, betett még egy kötényt a

tarisznyába, majd a vállára vetette.− Légy nyugodt, nem fog utánam jönni.Párduc Szutira csimpaszkodott.− Megrémítesz. Mondj el mindent, könyörgök!− Katonaszökevénynek tartanak, mihamarabb el kell tűnnöm

Memphiszből. Ha Aser tábornok kezébe kerülök, elvisznek, és idegenben fogok meghalni.

− A barátod, Paszer nem véd meg?− Hanyag voltam, ezért most bűnösnek számítok. Ha megteszem, amivel

Paszer megbízott, legyőzöm Asert, és visszatérek − ígérte Szuti, és hevesen megcsókolta Párducot.

− Ha kiderül, hogy hazudtál, megöllek.

*

Káni közvetlen beosztottai segítségével Kem végigjárta a legnevesebb amulettkészítő műhelyeket, először Thébában, majd Memphiszben is, de eredménytelenül.

Töprengéseiben arra a következtetésre jutott, hogy a gyönyörű amulettek, amelyekkel jogtalanul kereskedtek, nem származhattak neves műhelyből. Több besúgót is kikérdezett ezért, akiknek a közlékenységére jótékonyan hatott a pávián jelenléte. Egyikük, egy szíriai törpe hajlandó volt beszélni, cserébe három zsák árpát és egy három évnél fiatalabb szamarat kért. A kérést Kem hivatala csak akkor teljesíthette, ha Kem szabályos kérvényt ír, és azt továbbítja, de ezzel túl sok időt elvesztegetett volna. Inkább a saját zsoldjából fizetett a törpének, de rögtön meg is fenyegette, hogy összetöri a csontjait, ha megpróbálja becsapni. A törpe tudott egy titkos műhelyről, amely két éve működött az északi városrészben, egy hajóépítő telep közelében.

Kem vízhordónak álcázta magát, és napokig figyelte a környéken járó embereket. Miután a hajóépítő telepen befejeződött a munka, munkások surrantak be egy kis, látszólag kijárat nélküli sikátorba, és csak hajnal előtt távoztak onnan lefedett kosarakkal a karjukon. A kosarakat a kikötőben egy hajósnak adták át.

A negyedik éjszaka a núbiai bement a keskeny utcácskába. A sikátor végét nádból összerótt, sárral betapasztott álfal zárta le. Kem berúgta az álfalat.

A mögötte tartózkodó négy férfi döbbenten látta a nyílásban megjelenő fekete kolosszust és a páviánt. Kem leütötte az egyiket, a pávián megharapta a másiknak a lába szárát, a harmadik elfutott, a negyediknek pedig, a legidősebbnek elakadt a lélegzete, annyira megijedt. Bal kezében egy gyönyörű, lazúrkőből készült Izisz-csomót tartott, de még azt is a földre ejtette, mikor Kem hozzálépett.

− Te vagy itt a főnök?Az öreg bólintott. Kicsi, pocakosodó ember volt, majd’ meghalt

félelmében. Kem felvette a földről az Izisz-csomót.− Remek munka. Látszik, hogy nem inas készítette. Hol tanultad a

mesterséged?− Ptah templomában − mormogta az öreg.− Miért hagytad el a templomot?− Elkergettek.− Miért?A mester lehorgasztotta a fejét.− Lopásért.Az alacsony mennyezetű műhely rosszul szellőzött. A vályogfalak mellett

ládaszám állt a hegyvidéki lazúrkő. Egy alacsony asztalon sorakoztak a kész amulettek, egy kosárban gyűlt a selejt és a hulladék.

− Ki fogadott fel ide?− Nem… nem emlékszem már.− Ugyan, barátom! Ostoba dolog hazudozni. Iszonyúan bosszantja a

majmomat. Tudnod kell, hogy nem véletlenül szólítom Gyilkosnak. A nagyfőnök nevét akarom tudni.

− Meg fog védeni tőle?− A fegyenctelepen biztonságban leszel.A kis ember örült, hogy elhagyhatja Memphiszt, nem érdekelte, hogy a

pokolra kell mennie. El is feledkezett a válaszról.− Hallgatlak − figyelmeztette Kem.− A fegyenctelepet… semmiképpen sem kerülhetem el?− Az tőled függ. És legfőképpen a névtől, amit elárulsz nekem.− Semmilyen bizonyíték nem utal itt rá, tagadni fog, az én vallomásom

pedig édeskeveset ér.− Azzal te most ne törődj!− Jobb lenne, ha futni hagynál.Mivel a núbiai nem mozdult, a mester elindult a műhelyből. Egy erős kéz

nyakon ragadta.− A nevet, de gyorsan!− Sesi. Sesi, a vegyész.

*

Paszer és Kem a csatorna partján sétáltak. Teherhajók indultak, érkeztek, a tengerészek tréfálkoztak, énekeltek. Egyiptom virágzó, boldog, békés országnak tűnt. A Kapu főbírája mégis álmatlanságban szenvedett, és végzetes veszély közeledtét érezte, jóllehet nem tudta megmondani, mi okozza majd. Éjszakánként Noferetnek vallotta meg aggodalmait. Természetes derűlátása ellenére a fiatalasszony is elismerte, hogy férje nem alaptalanul aggódik.

− Igaza van − mondta Paszer a rendőrfőnöknek. − A Sesi elleni pert bizonyítékok hiányában meg kellene szüntetni. Sesi ártatlannak vallaná magát, és a templomból elűzött tolvaj szavait senki sem venné figyelembe.

− Pedig az az ember igazat mondott.

− Ezt egy percig sem kétlem.− Igazságszolgáltatás… − morogta a núbiai. − Mire jó egyáltalán?− Adjon még egy kis időt! Most már tudjuk, hogy baráti szálak fűzik

Déneszt Kadashoz, Kadast Sesihez. Ezek hárman összejátszanak. Ráadásul Sesi valószínűleg híven szolgálja Aser tábornokot. A négy összeesküvő lelkén több bűntett is szárad. Szutinak bizonyítékot kell szereznie Aser bűnösségéről. Meggyőződésem, hogy a tábornok lopta az égi vasat, azonkívül pedig nemesfémeket, lazúrkövet és talán még aranyat is csempésznek az emberei. Ő az ázsiai ügyek szakértője, ezért szabadon jár-kel azon a vidéken. A telhetetlen Dénesz még nagyobb vagyon és hatalom után sóvárog. Ő irányítja Kadast és Sesit is, aki a mesteri tudásával járul hozzá az összeesküvés sikeréhez. És persze Nenofar asszonyról sem szabad megfeledkeznünk, aki ügyesen bánik azzal a tűvel, amellyel tarkón szúrták a mesteremet.

− Négy férfi és egy asszony… hogyan dönthetnék meg Ramszeszt ők egyedül?

− Ez a kérdés engem sem hagy nyugodni, de képtelen vagyok rá válaszolni. És azt sem tudom, ha ugyan azt is ők tették, hogy miért raboltak ki egy királyi sírt? Annyi kérdés maradt még megválaszolatlanul, Kem. A munkánk korántsem ért véget.

− A tisztségem ellenére továbbra is egyedül fogok nyomozni. Senki másban nem bízom, csak magában.

− Mentesíteni fogom az adminisztrációs kötelezettségek alól.− Megkérhetem valamire?− Beszéljen!− Legyen ugyanolyan óvatos, mint én.− Csak Szutinak és Noferetnek beszélek erről.− Szuti a vértestvére, Noferet immár a nővérének számít az öröklétben.

Ha valamelyikük elárulja, átkozott lesz a földön és a túlvilágon is.− Miért ennyire bizalmatlan mindenkivel?− Megfeledkezett egy lényeges kérdésről. Vajon csak öt összeesküvő van,

vagy több?

*

Az éjszaka közepén sálba burkolózott nő surrant be a raktárba, ahol a barátai nevében megbeszélte a találkozót az árnyékfalóval. A sors őt jelölte ki, hogy találkozzon a bérgyilkossal, és továbbítsa neki a megbízásukat. Általában nem tettek ilyet, de most azonnal cselekedni kellett, ezért döntöttek úgy, hogy közvetlenül lépnek kapcsolatba az árnyékfalóval, így meggyőződhetnek arról, hogy tökéletesen megértette a parancsaikat. Az erősen kifestett hölgy durva parasztruhát öltött és papiruszszandált húzott, nehogy bárki is felismerhesse.

Amint Dénesz tudomására jutottak Paszer bíró újabb felfedezései, azonnal összehívta a szövetségeseit. Az égi vas lefoglalása csak pénzügyi veszteséget jelentett, ám Kheopsz temetkezési tárgyainak a megtalálása nagyobb gondot okozott. A bíró persze nem jöhet rá, hogy melyik király

sírjából származnak a kincsek, hiszen a nevet gondosan olvashatatlanná tették, tehát azt sem sejtheti, hogy mivel zsarolják a nagy Ramszeszt, aki hallgatásra van kárhoztatva. A világ leghatalmasabb ura egyetlen szót sem ejthet arról, hogy mi történt, nem vallhatja be, hogy nem rendelkezik többé a kormányzás jelvényeivel, hiszen ezek nélkül jogtalannak számít az uralma.

Dénesz mindazonáltal nem ijedt meg az izgága főbírótól, amellett volt, hogy ne tegyenek semmit. Ám az összeesküvők többsége nem értett vele egyet. Meglehet, Paszernek esélye sincs arra, hogy megtudja az igazat, mégis egyre inkább akadályozza a tevékenykedésüket. Sesi vegyész kivételesen sokat beszélt, hiszen elveszítette az amulettkereskedelemből származó jövedelmét. Az elszánt, türelmes és következetes főbíró előbb-utóbb perre viszi a dolgot. Ha neves személyiségeket is bevádol, elítéltet, sőt bezárat, akkor ezzel súlyosan meggyengítené az összeesküvést. Ráadásul a konok bíró áldozatai tekintélyüket vesztenék, amelyre pedig nagy szükség lesz Ramszesz lemondásának másnapján.

Az asszony először megrettent, amikor megtudta, hogy őt küldik a találkozóra, azután örült neki. Édes borzongás járta át, ugyanolyan, amelyet akkor érzett, amikor pucérra vetkőzött a gizai szfinx őrparancsnoka előtt. Magához csalta a parancsnokot, elaltatta az éberségét, és megnyitotta előtte a halál kapuját. A női bájának köszönhették a győzelmet.

Az árnyékfalóról csak annyit tudott, hogy megrendelésre ölt, de inkább a gyilkolás öröméért, mintsem a busás díjért. Amikor meglátta, ahogy a gyilkos a megbeszélt helyen egy széken ülve, almát hámozva várja, a félelméhez csodálat párosult.

− Késett. A hold túlhaladt a kikötő szélén.− Ismét cselekedni kell.– Ki az?− Kényes feladat lesz.− Asszony, gyerek?− Bíró.− Egyiptomban nem ölnek bírókat.− Nem kell megölnie, de cselekvésképtelenné kell tennie.− Az nehezebb.− Mit kér érte?– Aranyat. Jó sok aranyat.− Megkapja.− Mikor?− Csak akkor tegye, ha biztos a dolgában. Mindenkinek azt kell hinnie,

hogy Paszert baleset érte.− Maga a Kapu főbírája a kiszemelt áldozat! Akkor tegyen még hozzá

egy kicsit az aranyhoz!− Ha kudarcot vall, nem leszünk elnézőek.− Én sem. Paszert jól őrzik. Nem tudom megmondani, mikorra lesz

meg…− Rendben. De minél előbb, annál jobb.

Az árnyékfaló felállt.− Még egy apróság…− Tessék?Az árnyékfaló hirtelen elkapta a nő karját a könyökénél, és kicsavarta,

így kényszerítve az asszonyt, hogy hátat fordítson neki.− Előleget akarok.− Hogy merészeli…− Természetben kérem − folytatta az árnyékfaló, és fölemelte az asszony

ruháját. A nő nem sikított.− Maga őrült!− Te pedig óvatlan vagy. Az arcod nem érdekel, nem akarom tudni, hogy

ki vagy. De ha engeded, jobb lesz mindkettőnknek.Amikor a nő megérezte a combja között a férfi vesszőjét, felhagyott az

ellenállással. Mindennél jobban felizgatta, hogy egy gyilkosnak adja oda magát. A történtekről persze hallgatni fog. A heves aktuson hamar túlestek.

− A bíró nem alkalmatlankodik többet − ígérte búcsúzásképp az árnyékfaló.

20. fejezet

A pálmák, füge- és szentjánoskenyérfák árnyékolta kertben Noferet elidőzött egy kicsit ebéd után, mielőtt ismét a betegekhez indult volna. A csendet hamar megzavarta a fáról fára ugráló zöld majmocska, kiáltásaival jelezve örömét, hogyha gyümölcsöt talált a gazdasszonyának. Csibész nem nyughatott, míg Noferet le nem ült. Akkor azután a széke alá surrant, és onnan figyelte Paszer kutyáját.

Vajon nem ilyen kert-e egész Egyiptom, ahol a fáraó jótékony árnyéka borul a viruló fákra örömteli reggeleken éppúgy, mint békés estéken? Ramszesz nemegyszer személyesen felügyelte az olajfák vagy a perszéák ültetését. Szeretett virágoskertekben sétálgatni és a gyümölcsösökben gyönyörködni. A templomok fölé magas fák lombja borult, ahol madarak, a szent üzenetek hordozói fészkeltek. A bölcsek szerint a lélek, ha zaklatott, elsorvad, mint a kiszáradó fa, ha nyugodt, akkor viszont gyümölcsöt hoz, és édes enyhet áraszt.

Noferet egy kis gödörbe szikomorfát ültetett egy nedvességet tartó nyers agyagedénybe. Ahogy a fa gyökerei nőnek, szét fogják törni az edénykét, az agyagdarabok pedig a földdel elvegyülve gazdagítják a talajt. Noferet gondosan peremet tapasztott a facsemete tányérja köré, nehogy elfolyjon a fa tövétől az öntözővíz.

Vitéz ugatása Paszer közeledtét jelezte. Negyed órával azelőtt, hogy gazdája átlépte volna a küszöböt, a kutya már megérezte, hogy hamarosan hazaér. Ha Paszer sokáig elmaradt, Vitéz nem evett, és Csibész incselkedéseit is közömbösen tűrte. Hazaérve a Kapu főbírája elfeledkezett a tisztségével járó méltóságról, és elsőként a kutyájához futott, aki örömében ugrálva köszöntötte, és mindig összesározta Paszer kötényét. A főbíró levetkőzött, és lehevert egy

gyékényre a felesége közelébe.− Milyen lágyan süt a nap!− Kimerültnek tűnsz.− Ma jóval többen alkalmatlankodtak a hivatalban, mint rendesen.− Ugye, nem felejtettél el rezes vizet inni?− Nem volt időm magammal foglalkozni. Egy percre sem hagytak

magamra. Hadiözvegyek, előléptetésre váró írnokok, senki sem maradhatott el.Noferet Paszer mellé feküdt.− Ne elégedetlenkedjen, főbíró! Gyönyörködjön a kertjében!− Szutinak igaza volt. Csapdába estem. Szívesebben lennék ismét kis

falusi bíró.− Nem fordulhatsz vissza. Szuti elment Koptoszba?− Kora reggel indult, teljes fegyverzettel és felszereléssel. Megígérte,

hogy Aser fejével és egy halom arannyal tér vissza.− Mindennap imádkozni fogunk érte Minhez, a felfedezők

védelmezőjéhez, és Hathorhoz, a sivatag úrnőjéhez. A barátságunk legyőzi majd a távolságot.

− A betegeid?− Némelyiküknek aggasztó az állapota. Néhány ritka gyógynövényt

várok, amelyekből elkészíthetem végre az orvosságokat, de a központi kórház gyógyszertára nem fogadja el a megrendeléseimet.

Paszer lehunyta a szemét.− Úgy látom, valami más is aggaszt, kedvesem.− Hogyan is titkolhatnám el előled? Érted aggódom.− Csak nem követtem el valami törvénytelenséget?− Megürült a királyság főorvosának a tiszte. Mint a Kapu főbírájának,

nekem kell megvizsgálnom, hogy jogilag megfelelőek-e a pályázatok, amelyeket a tanácsnak benyújtanak. Az első kérelmet máris kénytelen voltam elfogadni.

− Kiét?− Kadas fogorvosét. Ha megválasztják, a szemétre kerül Bel-Tran

támogató levele.− Kadasnak van esélye?− Nebamon egy levélben azt írja, hogy őt szeretné utódjának.− Nem hamisítvány?− Két tanú igazolta, hogy eredeti az irat, valamint azt is, hogy Nebamon

teljesen a tudatánál volt, amikor készítette. Ez a két tanú Dénesz és Sesi. A gazemberek már nyíltan színt vallanak!

− Nem érdekel a rang, örülök, hogy gyógyíthatok. Elég nekem a magánrendelőm.

− Be akarják majd záratni. És téged is be fognak perelni.− Nem a legjobb bíró fog-e védeni?− Kadas… Már régóta gondolkodom, hogy mi is lehet az igazi szerepe.

Most fellebbent a fátyol. Milyen jogai vannak a főorvosnak?− Ő gyógyítja a fáraót, ő nevezi ki a palotában tevékenykedő sebészeket,

orvosokat és gyógyszerészeket, ő veszi át és ellenőrzi a mérgező anyagokat és a veszélyes gyógyszereket, ő hozza a közegészségügyi rendeleteket, és ha megkapja rájuk a vezír és a király jóváhagyását, ügyel rá, hogy be is tartsák őket.

− Ha Kadas ekkora hatalmat kap… Persze hogy vágyik erre a posztra!− A döntőbizottságot nem könnyű befolyásolni.− Nehogy azt hidd! Dénesz meg tudja vesztegetni a bizottság tagjait.

Kadas idős ember, tapasztalt, tiszteletre méltó… És Ramszesznek egyetlen ismert betegsége van, a foggyulladás! Kadas kinevezése része a tervüknek. Meg kell akadályoznunk, hogy elérjék!

− Hogyan akadályozhatnánk meg?− Még nem tudom.− Talán attól tartasz, hogy Kadas a fáraó egészségére törne?− Attól nem, az túl kockázatos.Csibész Paszerra ugrott, és meghúzott egy szőrszálat a hasán. A bíró

felszisszent fájdalmában, odakapott a jobb kezével, de csak a levegőt markolta. A zöld majmocska már vissza is menekült úrnője széke alá.

− Ha ez az átokfajzat nem lett volna ott az első találkozásunknál, már jól elnáspángoltam volna.

Csibész, hogy bocsánatot nyerjen, felmászott egy pálmára, és ledobott egy datolyát, amit Paszer röptében elkapott. Vitéz odaszaladt és megette az édes gyümölcsöt.

Szomorúság árnyékolta Noferet tekintetét.− Mi a baj?− Volt egy esztelen vágyam.− Mi volt az?− Már lemondtam róla.− Mondd el nekem!− Mi haszna lenne? − kérdezte tétován Noferet, majd Paszerhoz bújt. −

Szerettem volna… egy gyermeket.− Én is sokszor gondolok rá.− Szeretnéd?− Míg nem derítjük ki az igazságot, nem vállalhatjuk.− Én magamban lázadoztam ez ellen a gondolat ellen, de most azt

hiszem, hogy igazad van.− Vagy lemondok a további nyomozásról, vagy várnunk kell még egy

kicsit.− Ha elfelejtenénk, hogy Branirt megölték, akkor mi lennénk a

leghitványabbak Egyiptomban.Paszer átölelte Noferetet.− Szerinted helyes, hogy rajtad van ez a ruha, amikor ilyen meleg az

este?

*

Az árnyékfalónak nem lesz könnyű dolga. Először is nem hagyhatja el túl gyakran a hivatalos posztját, és nem lehet távol sokáig, mert azzal magára vonná a figyelmet. De egyedül kell cselekednie, nem vonhat be senkit a dologba, mert minden cinkos árulóvá válhat. Ki kell figyelnie Paszer bíró szokásait. Ehhez türelem kell. Ráadásul a parancs szerint nem ölheti meg a bírót, csak cselekvésképtelenné kell tennie, és úgy kell rendeznie, hogy balesetnek tűnjön a dolog, nehogy bárki is nyomozni kezdjen miatta.

Ezt igen nehéz megvalósítani. Az árnyékfaló ezért is kérte a vagyonnal felérő három aranyrudat. Vásárol majd rajtuk egy majorságot a Delta vidékén, odaköltözik, és semmi gondja nem lesz többé az életben. Azután már csak az élvezet kedvéért fog ölni, csak ha már leküzdhetetlen vágyat érez rá. Seregnyi szolga lesi majd a parancsait. Amint megkapja az aranyat, indul a hajtóvadászat. Ez lesz élete fő műve.

*

A kemence már fehéren izzott. Sesi kikészítette az öntőformákat, amelyekbe a folyékony fémet önti, hogy az nagyméretű rúddá dermedjen. A műhelyben elviselhetetlen volt a hőség, a kis fekete bajszú vegyész mégsem izzadt. Dénesz arcán viszont kövér izzadságcseppek csorogtak.

− A barátaink jóváhagyták a dolgot − mondta Dénesz.− Nem bánják?− Nincs más választásunk.A szállító egy vászonzsákból kivette Kheopsz arany halotti maszkját és a

nyakláncot, amely a múmiát díszítette.− Ebből két aranyrúdra telik.− A harmadik?− Azt Aser tábornoktól vesszük meg. Tökéletesen szervezte meg az

aranycsempészetet, de az én figyelmemet nem kerülte el a dolog.Sesi a nagy piramis építőjének az arcába nézett. Mintha az örök

fiatalságot ábrázolta volna az aranyműves a szigorú, nyugodt, rendkívül szép vonású maszkon.

− Félek tőle − vallotta be Sesi.− Ez csak egy halotti maszk.− A szeme… Mintha élne!− Ugyan, ne fantáziálj! Már egy egész vagyont veszítettünk a bíró miatt!

Elvitte az égi vasat, amit el akartunk adni a hettitáknak, és az aranyszkarabeuszt, amelyet a saját síromba szántam. Kockázatos volna megtartanunk a maszkot és a nyakéket, ráadásul valamiből az árnyékfalót is ki kell fizetnünk. Siess!

Sesi, mint mindig, most is engedelmeskedett Dénesznek. A pompás maszk és a nyakék eltűnt a kemencében, ahonnan a megolvadt arany egy vájaton keresztül folyik bele az öntőformákba.

− Hát az arany könyökmérték? − kérdezte a vegyész.− Abból elkészíthetnénk a harmadik aranyrudat! − derült fel Dénesz arca.

− Akkor nem kell a tábornokhoz fordulnunk.Sesi mintha tétovázott volna.− Jobb, ha megszabadulunk attól is − jelentette ki a szállító. − Csak a

legfontosabbat tartjuk meg, az istenek testamentumát. Ahol az van, ott Paszer sosem találhat rá.

Dénesz felnevetett, miközben Kheopsz arany könyökmértéke is eltűnt a kemencében.

− Holnap, Sesim, az ország egyik legfontosabb embere leszel. Ma odaadjuk az árnyékfalónak a fizetsége első részét.

*

A sivatagi rendőr két méternél is magasabb volt. Köténye övében két kopott nyelű tőrt hordott. Sosem viselt szandált, annyit gyalogolt már a köves talajon, hogy kérges talpát még az akáciatüske sem szúrta.

− Hogy hívnak?− Szuti.− Honnan jössz?− Thébából.− Foglalkozásod?− Vízhordó, lenarató, disznópásztor, halász…Egy üres tekintetű, hatalmas kutya körbeszaglászta a fiatalembert. Rövid

szőre volt, a háta tele volt forradással. Érezni lehetett, hogy ugrásra kész.− Miért akarsz bányásznak állni?− Kalandra vágyom.− Szomjúságra, hőségre, szarvas viperákra, fekete skorpiókra, erőltetett

menetre? És kemény munkára a szűk, levegőtlen járatokban?− Minden munkának megvan a kellemetlen oldala.− Tévúton jársz, fiam.Szuti elővette a lehető legegyügyűbb mosolyát. A rendőr továbbengedte.A felvételi iroda előtti sorban Szuti egészen jól mutatott. Fellépésével,

kidolgozott izmaival kitűnt a csenevész jelentkezők közül, akik nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak a bányászmunkára.

Két idős bányász ismét feltette neki azokat a kérdéseket, amelyeket az imént a rendőr, ő pedig ugyanazt válaszolta nekik is. Úgy vizsgálgatták, mint egy igáslovat a vásáron.

− Holnap indul egy kutatócsoport. Máris be tudsz állni?− Igen. Merre megyünk?− A bányász engedelmeskedik, és nem kérdezősködik. Jobb, ha tudod,

hogy az újoncok fele már útközben feladja, inkább vállalja, hogy egyedül térjen vissza a völgybe. A puhányokkal nem foglalkozunk. Hajnal előtt két órával indulunk. Itt a felszerelésed.

Szuti kapott egy nádbotot, egy gyékényt és egy összetekert pokrócot. Egy kötéllel a nádra kötözheti a pokrócot és a gyékényt. A sivatagban a gyalogosan járók bottal ütik a földet maguk előtt, hogy távol tartsák a kígyókat.

− Hát a víz?− Időben megkapod az adagodat. És íme a legfontosabb, itt ne felejtsd!Szuti a nyakába akasztotta a kis bőrtasakot, amelybe a boldog felfedező

beletehette az aranyat, a karneolt, a lazúrt vagy egyéb drágakövet. A béren felül a tasak tartalma is az övé maradt.

− Nem fér bele túl sok − jegyezte meg.− A legtöbb tasak üres marad, fiú.− Az ügyetlenek nyakában.− Éles a nyelved, de a sivatag majd megtanít a hallgatásra.

*

Több mint kétszáz ember gyülekezett a város kapujánál, az út szélén. Legtöbbjük Min istenhez imádkozott. Három kívánságuk volt: az, hogy ne haljanak szomjan, hogy épen és egészségesen, és hogy drágakövekkel a bőrtasakjukban térjenek haza. A bányászok nyakában amulettek függtek. A tanultabbak kikérték egy csillagjós véleményét, néhányan le is mondtak az útról a csillagok kedvezőtlen állása miatt. A hitetlenkedőknek és a hitetleneknek az öregek elmondták a testület jelmondatát: „Isten nélkül indulunk a sivatagba, de vele térünk vissza a völgybe.”

A csoport vezetője, Efraim hosszú karú, szakállas kolosszus volt. Testét sűrű, fekete szőr borította, olyan volt, mint egy ázsiai medve. Több jelentkező visszalépett, amikor meglátták, hogy ő vezeti a csapatot, mert az a hír járta, hogy Efraim brutális és kegyetlen. Indulás előtt szemlét tartott, minden önkéntes előtt megállt.

− Te vagy Szuti?− Van szerencsém.− Azt mondják, nagy reményekkel jöttél.− Nem is azért, hogy kavicsot szedjek.− Akkor te fogod hozni a zsákomat − ezzel a kolosszus átadta nehéz

csomagját, amit Szuti a bal vállára vett. Efraim fölnevetett.− Örülj ennek a megtiszteltetésnek! Hamarosan nem lesz mivel

büszkélkedned.Napkelte előtt útra kelt a csoport, és késő délelőttig menetelt a puszta,

kiszikkadt vidéken. Az emberek egy része nem készült fel jól a terepre, hamarosan vérezni kezdett a lábuk, mert Efraim, hogy a forró homokot elkerülje, olyan utakon vezette őket, amelyeket éles kőszilánkok borítottak. Az első hegyek látványa meglepte Szutit. Mintha áthatolhatatlan gátat alkottak volna, hogy az emberek elől elzárják az istenek lakhelyeinek fenntartott tiszta kősziklák titokzatos honát. Rendkívüli energia összpontosult itt: a hegyből megszületett a szikla, a szikla drágakövekkel volt terhes, de kincseit csak a türelmes, kitartó szeretőknek tárta fel. Szuti a látványtól lenyűgözve a földre tette a terhét.

Egy rúgás a veséjébe, és máris elterült a homokban.− Nem adtam engedélyt pihenőre! − mondta Efraim gúnyosan.

Szuti felállt.− Porold le a zsákomat! Míg eszünk, ne tedd le a földre! Büntetésből

most nem kapsz vizet.Szuti arra gondolt, talán elárulták a kilétét, de más önkéntesek is hasonló

elbánásban részesültek. Efraim szerette próbára tenni az embereit, a végsőkig feszítette a húrt. Az egyik núbiai majdnem ráemelte az öklét, erre ő teketóriázás nélkül leütötte, és otthagyta az út szélén.

Késő délután a menet egy homokkőbányához ért. A kőfejtők minden levágott kőtömböt megjelöltek a csapatuk jelével. Kis vágásokat vájtak minden egyes ér mentén, majd a kívánt tömb körül. A munkafelügyelő faékeket vert a zsinórral kimért bemetszésekbe, és igyekezett úgy leválasztani a kőtömböt a szikláról, hogy az közben ne törjön össze.

Efraim köszöntötte a munkafelügyelőt.− A bányákhoz viszem ezt a lusta bandát. Ha segítség kell, itt vannak!− Nem visszautasításképpen mondom, de nem gyalogoltak egész álló

nap?− Ha enni akarnak, tegyék magukat hasznossá.− Ez nem egészen szabályos.− Én diktálom a törvényt.− Hát… már egy tucatnyi tömb van, amit le kellene hozni a kőfejtő

tetejéről. Harminc ember gyorsan végezne vele.Efraim kijelölte az embereket, köztük Szutit is, akitől visszavette a

zsákját.− Igyál, és eredj!A munkafelügyelő készíttetett korábban egy csúszdát, de az a domboldal

felénél eltört. Addig tehát kötéllel kellett visszatartani a tömböket, és csak azután lehetett elengedni őket, hogy maguktól csússzanak le tovább. Egy vastag kötélcsomót mindkét oldalon öt-öt ember tartott, hogy a kőtömböt visszatartsák, nehogy túl gyorsan csússzon le. Ha megjavítják a csúszdát, erre már nem lesz szükség, de a kőfejtők késésben voltak a munkával, ezért Efraim ajánlata éppen kapóra jött a munkafelügyelőnek.

Már a hatodik kőtömböt indították el a lejtőn, amikor baleset történt. Az emberek már fáradtak voltak, nem volt erejük megtartani a sebesen érkező kőtömböt, ami nagy erővel a kötélnek csapódott, a munkásokat a rándulás félrelökte, de egy javakorabeli embert fejjel előre berántott a csúszdára. A szerencsétlen még megpróbálta elkapni Szuti karját, de hiába, mert Szutit két társa hátrarántotta.

A szerencsétlen üvöltése hamar elhalt. A kőtömb összezúzta az embert, majd letért a csúszdáról, és mennydörgésszerű robajjal összetört.

A munkafelügyelő a könnyeivel küszködött.− A munka felét elvégeztük − jegyezte meg Efraim.

21. fejezet

Egy kiugró sziklaszirtről kőszáli kecske figyelte a napsütésben vonuló

bányászokat. Hosszú, íves szarva az ég felé meredt, állát kis szakáll díszítette. Az állat a hieroglifák nyelvén a nemes nyugalom szimbóluma volt, amely az isteni törvénynek megfelelő élettel nyerhető el.

− Ott fent! − kiáltotta az egyik munkás. − Ejtsük el!− Hallgass, ostoba! − torkolta le Efraim. − A kőszáli kecske a bánya

védelmezője. Ha bántjuk, mindannyian itt veszünk.A jól megtermett bakkecske elindult a meredek hegyoldalon, majd egy

csodálatos ugrással eltűnt a hegy mögött.Az öt napig tartó erőltetett menetben kimerült a csapat, egyedül Efraim

látszott olyan frissnek, mint indulásuk első órájában. Szuti állta a sarat, erőt merített a táj vad szépségéből. Sem az expedíció vezérének a durvasága, sem a kimerítő út nem csorbították az elszántságát.

A szakállas kolosszus felállt egy kőtömbre, és maga köré hívta az embereket. A földönfutók fölé magasodva mennydörgő hangon beszédet intézett hozzájuk.

− A sivatag hatalmas, ti pedig kisebbek vagytok a hangyánál is. Egyfolytában panaszkodtok a szomjúság miatt, mint a tehetetlen vénasszonyok. Nem vagytok méltóak ahhoz, hogy bányászok legyetek, és hogy belelássatok a föld gyomrába. Mégis elhoztalak ide titeket. A fémek értékesebbek nálatok. Amikor belevágjátok ásótokat a hegybe, szenvedést okoztok neki. Megpróbál majd elnyelni titeket, hogy bosszút álljon. Magára vessen, aki ügyetlen! Állítsátok fel a tábort, holnap hajnalban kezdődik a munka.

Az emberek természetesen a csapat vezetőjének a sátrával kezdték a táborverést. A nehéz sátor cipelésétől az út alatt öt ember teljesen kimerült. A munkások először óvatosan kihengergették a sátrat, majd Efraim éber tekintete előtt felállították a tábor közepére. Azután elkészítették a vacsorát, a tábor talaját befröcskölték vízzel, hogy ne szálljon a por a léptek nyomán, és ittak egy kicsit a tömlőkben hűsen maradt vízből. A bánya közelében volt egy kút, tehát nem fognak szomjazni. Szuti elszundikált, de egyszer csak valaki oldalba rúgta.

− Kelj fel! − szólt rá Efraim.A fiatalember visszafojtott dühvel engedelmeskedett.− Akik itt vannak, azoknak mind nyomja valami a lelkét. Hát neked?− Az az én titkom.− Beszélj!− Hagyj békén!− Gyűlölöm a titkolódzást.− Megszöktem a kényszermunka elől.− Honnan?− A falumból, Théba környékéről. Memphiszbe akartak vinni

csatornamunkára. Inkább megszöktem, hogy szerencsét próbáljak a bányászok között.

− Nem tetszel nekem. Hazudsz, mint a vízfolyás.− Meg akarok gazdagodni, és meg is fogok. Ezt még te sem

akadályozhatod meg.

− Bosszantasz, kölyök! Elintézlek! Állj ki velem ökölviadalra!Efraim kijelölte a bírót, akinek a feladata, hogy kiállítsa azt, aki harap.

Minden más megengedett volt a küzdelemben.A szakállas figyelmeztetés nélkül azonnal Szutira vetette magát, elkapta a

derekánál, fölemelte a földről, megforgatta a feje fölött, és többméternyire eldobta.

Szuti sajgó vállal, felhorzsolt bőrrel állt fel. Efraim csípőre tett kézzel méregette. A bányászok nevettek.

− Gyerünk, támadj, ha van merszed!Efraim nem tétovázott, ám hosszú keze ezúttal csak a semmit markolta.

Szuti az utolsó pillanatban félreugrott, és felbátorodva folytatta a küzdelmet. Efraim túlságosan magabiztos volt, és csak egy fogást ismert. Még ha nem léteztek is, Szuti hálát adott az isteneknek, hogy a falubeli kölykökkel vívott csetepatékban megtanult birkózni. Legalább tízszer elugrott a hadonászó ellenfele elől. A kolosszus feldühödött, kifáradt, egyre elvakultabban támadott. Szuti nem hibázhatott: az ellenfele összeroppantotta volna. Az erővel szemben csak a gyorsaságára számíthatott, ezért az alkalmas pillanatban elgáncsolta Efraimot, becsúszott elé, hogy a saját lendületét fordíthassa ellene, és átkulcsolhassa a nyakát. Efraim elterült a földön. Szuti ráült a kolosszus tarkójára, akár ki is törhette volna a nyakát. A legyőzött óriás öklével a földet verte elismerve, hogy veszített.

− Jól van, kölyök!− Megérdemled, hogy meghalj!− Ha megölsz, a sivatagi rendőrség nem lesz kíméletes veled.− Nem érdekel. Nem te leszel az első, akit a pokolra küldök.Efraim megijedt.− Mit akarsz tőlem?− Esküdj meg, hogy nem kínzod többé a csapatot!A bányászok már nem nevettek. Közelebb jöttek, hogy hallhassák a

választ.− Gyerünk, vagy kitöröm a nyakad!− Esküszöm, Min istenre!− És Hathor, a Nyugat úrnője előtt! Ismételd!− Hathor, a Nyugat úrnője előtt, esküszöm!Szuti elengedte Efraimot. Annyi tanú előtt hangzott el az eskü, hogy azt

már nem lehet megszegni. Ha Efraim nem állná a szavát, örökre eltörölnék a nevét, a teljes megsemmisülésre ítélné magát.

A bányászok kiáltoztak örömükben, és körbehordozták a vállukon Szutit. Amikor a vidámság lecsendesült, Szuti erélyes beszédet intézett hozzájuk.

− Itt Efraim a főnök. Csak ő ismeri az utakat, a kutakat és a bányákat. Nélküle sosem látjuk viszont a Nílus völgyét. Engedelmeskedjünk neki, ő tartsa meg a szavát, és minden rendben lesz!

A szakállas óriás elképedten tette a kezét Szuti vállára.− Nagy vagy kölyök és okos is − mondta, majd félrevonta Szutit.− Rosszul ítéltelek meg.

− Meg akarok gazdagodni.− Barátok lehetünk.− Ha a javamra válik…− Úgy lesz, kölyök.

*

Az áldozatvivők fehér ruháját pánt fogta össze fedetlen keblük alatt, kötényüket rombusz alakú gyöngyháló díszítette. Lassú menetben vonultak be Hattusa hercegnő palotájába. Tarkón összefogott parókát viseltek, olyan üdék és szépek voltak, hogy Dénesz úgy érezte, felforr a vére. Minden útján megcsalta Nenofart, természetesen a legnagyobb titokban. A botrány lejáratta volna, nem is tartott állandó szeretőt, beérte a futó kalandokkal. Időnként a hitvesi kötelességének is eleget tett, de Nenofar nem titkolta, hogy érzéketlen marad a meghitt pillanatokban, ami indokolttá tette Dénesz házasságon kívüli kapcsolatait.

A hárem intézője kijött Dénesz elé a kertbe. A szállító már majdnem kért tőle egy lányt, de meggondolta magát. A hárem gazdasági intézmény volt, ahol a munka volt az első, nem pedig az élvezet. Dénesz mint szállító jelentkezett hivatalos kihallgatásra Ramszesz hettita feleségénél. Hattusa egy négyoszlopos, világossárgára festett teremben fogadta. A padlót zöld és vörös mozaik fedte.

A hercegnő aranyozott karfájú és lábú ébenfa széken ült. Fekete szeméből, hófehér bőréről, hosszú, vékony kezéről az ázsiaiak különös bája sugárzott. Dénesz megfontoltan mérlegelte a szavait.

− Nem számítottam arra, hogy felkeres − szólította meg Hattusa.− Én szállító vagyok, ön pedig egy háremet irányít. Semmi különös nincs

abban, hogy találkozunk.− Korábban mégis úgy gondolta, hogy veszélyes lehet.− Azóta megváltozott a helyzet. Paszer a Kapu főbírája lett, és ebben a

tisztében gátolja a tevékenységemet.− Mennyiben érint ez engem?− Talán meggondolta magát?− Ramszesz semmibe vesz engem, és megalázza a népemet. Bosszút

akarok állni.Dénesz elégedetten simogatta fehér körszakállát.− Meglesz a bosszú, hercegnő. Ugyanaz a célunk. A fáraó zsarnok és

tehetetlen. Kötik az idejétmúlt hagyományok, mit sem lát a jövőből. Az idő nekünk dolgozik, de néhány barátom türelmetlen, ezért elhatároztuk, hogy megtépázzuk Ramszesz népszerűségét.

− Ez elég lesz ahhoz, hogy meginogjon a trónja?Dénesz kezdett ideges lenni, nem akart túl sokat elárulni a tervéről. A

hettita hercegnő pillanatnyi szövetséges volt csupán, az uralkodó bukása után minél hamarabb meg kell majd szabadulni tőle.

− Bízzék bennünk! A tervünk kivédhetetlen.

– Vigyázzon, Dénesz! Ramszesz vérbeli harcos: ügyes és bátor.− Meg van kötve a keze.Hattusa tekintete izgatottan felcsillant.− Nem kellene többet tudnom erről?− Az nem használna és óvatlanság volna.Hattusa elfintorodott. Az elfojtott harag még elragadóbbá tette.− Akkor miért jött?− Azt javaslom, hogy ziláljuk szét az áruszállítás rendszerét. Ezt én

Memphiszben könnyűszerrel megtehetem. Thébában viszont szükségem van a közreműködésére. A nép morgolódni fog, a fáraót hibáztatja majd. Ha a gazdaság meggyengül, a trón is meginog.

− Hány lelkiismeretet kell megvásárolni ehhez?− Nem sokat, de sokba kerülnek. Az áruk útját ellenőrző írnokoknak több

hibát is el kell követniük. A bajok kivizsgálása hosszú, nehézkes folyamat lesz, néhány hétig is eltarthat a felfordulás.

− Az embereim megteszik, ami szükséges.Dénesz egy percig sem hitte, hogy ez a terv igazán beválik. Persze újabb

csapást jelent a fáraó számára, de nem lesznek döntő következményei. Viszont arra máris jó volt, hogy elaltassa vele a hercegnő bizalmatlanságát.

− Más is van még, amibe be akarom avatni − mondta csendesen.− Hallgatom.Dénesz közelebb lépett, és még halkabban folytatta.− Néhány hónap múlva nagyobb mennyiségű égi vassal fogok

rendelkezni.A hercegnő tekintete elárulta érdeklődését. Mágikus célokra használva a

ritka fém újabb fegyverré válik Ramszesz ellen.− Mi az ára?− Három aranyrúd a megrendeléskor, három az átadáskor.− Amikor elhagyja a háremet, az előleg a csomagjában lesz.Dénesz meghajolt. A szövetségeseit nem avatja be ebbe az akcióba, a

hercegnő sosem fogja megkapni az égi vasat. Déneszt örömmel töltötte el a gondolat, hogy mekkora nyereséggel adott el valamit, ami már nincs is a birtokában. A hercegnőt, szükség esetén, egyszerű lesz türelemre inteni. Ha pedig Hattusa nem hagyja annyiban a dolgot, akkor majd Sesire hárítja a felelősséget. A szolgalelkű vegyész mindig kisegítette a hasonló helyzetekben.

*

A szolgáló olajbogyót, retket és salátát hozott. Szilkisz maga készítette el a salátára az öntetet.

− Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat − mondta Bel-Tran Noferetnek és Paszernak. − Megtiszteltetés, hogy az asztalunknál vendégül láthatjuk mindkettejüket.

− Ne legyen ennyire szertartásos, barátom! − kérte Paszer.A kis asztalon egy sült bárányborda illatozott réztálon a cukkini- és a

zöldborsóhalmok között. A friss zöldség jólesően üdítette a lakomázókat. Szilkisz pompás, rozettákkal és csigavonalakkal díszített, kerek fülbevalót viselt.

− Különös álmot láttam − mesélte. − Többször is meleg sört ittam álmomban! Annyira nyugtalanított, hogy megkérdeztem az álomfejtőt. Megrémített, amit mondott! Az álmom azt jelenti, hogy a javaimat el fogják lopni.

− Ne aggódjon! − nyugtatta Noferet. − Az álomfejtők gyakran tévednek.− Bárcsak az istenek meghallgatnák!− A feleségem valóban túl sokat aggodalmaskodik. Erre nincs valami

orvosság?Az étkezés végén, míg Noferet nyugtató teákat ajánlott Szilkisznek, Bel-

Tran és a bíró sétáltak egyet a kertben.− Nincs egy nyugodt órám, amikor élvezhetném a természetet! − fakadt

ki a kincstárnok. − A munkám egyre inkább lefoglal. Amikor esténként hazaérek, a gyermekeim már alszanak. Nagy áldozatot jelent, hogy nem látom őket felcseperedni, hogy nem játszhatom velük. A magtárak irányítása, a papiruszültetvényem, a kincstári munka… Megrövidültek a nappalok! Ön nem így érzi?

− De igen, sajnos nekem is túl gyakran ez az érzésem. A Kapu főbírája sem tétlenkedhet.

− Hogy halad a nyomozás Aser tábornok ügyében?− Döcögve.− El kell mondanom, hogy történt valami, ami nagyon nyugtalanít. Tudja,

hogy Hattusa hercegnő harcos természetű asszony, sosem fogja megbocsátani Ramszesznek, hogy elszakította a hazájától.

− Nem nagyon leplezi a gyűlöletét.− Hová vezet ez? Ha nyíltan a király ellen fordulna, ha összeesküvést

szőne ellene, azzal a saját halálos ítéletét írná alá. A hercegnőnek mégis különös látogatója volt a napokban: Dénesz, a szállító.

− Bizonyos ebben?− Egy munkatársam éppen a háremben járt, és az egyik látogatóban

Déneszt vélte felismerni. Csodálkozott ezen, és utánajárt a dolognak. Nem tévedett.

− Olyan különös talán, hogy Dénesz ott járt?− Hattusának saját kereskedőhajói vannak. A hárem olyan állami

intézmény, amely nem adhat megbízást szállítási vállalkozóknak. Ha viszont baráti látogatásról van szó, vajon mire kell ezt vélnünk?

A hettita hercegnő, a király második felesége kapcsolatban áll az egyik összeesküvővel… Bel-Tran fontos értesüléshez jutott. Lehet, hogy az összeesküvésben Hattusa az értelmi irányító, Dénesz pedig csak az egyik végrehajtója a tervnek? Ez elhamarkodott következtetésnek tűnt. Nem tudni, miről beszélhettek, csak a találkozás fényéből lehet következtetni a királyság jólétével ellentétes érdekek összefonódására.

− Ugye, Paszer, maga is gyanúsnak tartja, hogy kapcsolatban állnak

egymással?− Hogyan tudhatnánk meg, hogy milyen szoros az együttműködésük?− Nem tudom. Arra gondol, hogy talán egy északi betörést készítenek

elő? Igaz, hogy Ramszesz megfékezte a hettitákat, de vajon lemondanak-e valaha a hódító törekvéseikről?

− Ha erről volna szó, akkor Aser tábornoknak is benne kell lennie a dologban.

Minél élesebben körvonalazódott az ellenség, annál nehezebbnek ígérkezett a harc, és annál bizonytalanabbá vált a jövő.

*

A palota egyik futára még aznap este levelet hozott Noferetnek, Tujának, a nagy Ramszesz anyjának a pecsétjével. A nagyasszony sürgősen magához kérette az orvost. Jóllehet a világtól visszavonult életet élt, továbbra is az egyik legbefolyásosabb ember volt az udvarban. Lenézte a középszerűséget és a kicsinyességet, tanácsokat adott, anélkül hogy parancsolt volna, és féltőn ügyelt az ország nagyságára. Ramszesz csodálta és szerette őt. Amióta szeretett felesége, Nofertari meghalt, anyja lett a legfőbb bizalmasa. Állítólag semmiben nem döntött anélkül, hogy ki ne kérte volna a véleményét.

Tuja népes házat irányított, és minden jelentős városban palotája volt. A memphiszi palota húsz helyiségből és egy négyoszlopos nagyteremből állt, ahol a jeles vendégeket fogadta. Amint Noferet megérkezett, egy kamarás egyenesen az anyakirálynő szobájába vezette.

Tuja hatvanévesen is karcsú, metsző tekintetű, nemes, egyenes orrú, hangsúlyos orcájú, kicsi, szinte szögletes állú asszony volt. A helyzetéhez illő, keselyűt formázó rituális parókát viselt, amelynek szárnyai keretbe foglalták az arcát.

− Eljutott hozzám a híre. Badzsej vezír, aki fukaron bánik a dicséretekkel, azt mondta, hogy csodákat tett vele.

− Hosszan sorolhatnám a kudarcaimat is, felség. Az olyan orvos, aki a sikereivel büszkélkedik, nem való a pályára.

− Beteg vagyok, már csak az ön tehetségében bízom. Nebamon segédorvosai ostobák.

− Mi a panasza, fenség?− A szemem fáj. Ráadásul a hasamban is erős, szúró fájdalmat érzek,

rosszul hallok és a nyakam is merev.Noferet hamar megállapította, hogy a bajt részben a méh rendellenes

váladékozása okozza. Füstölést írt elő, amelyhez pisztáciagyantát kellett elkeverni kiváló minőségű olajjal.

A szem állapotát aggasztóbbnak találta. Szemcsés kötőhártya-gyulladást és szemhéjszövődménnyel súlyosbított trachomát állapított meg, de azt is észrevette, hogy fennáll a zöld hályog kialakulásának a veszélye.

Az anyakirálynő észrevette Noferet zavarát.− Legyen őszinte!

− Ez olyan betegség, amelyet ismerek, és amelyet meg fogok gyógyítani. De hosszú ideig tart a kezelés, és sok figyelmet igényel fenségedtől.

Felkeléskor az anyakirálynőnek egy kender alapú oldattal kellett lemosnia a szemét, ami igen hatásos a zöld hályog ellen. Ugyanaz az oldat mézzel kenőccsé keverve csillapítja a méh fájdalmát. Egy másik gyógyszer fő hatóanyaga a fekete kova, ez a szer megszünteti majd a gyulladást a szem sarkában, és a rosszindulatú nedvedzést is. A trachoma ellen ladángyantából, galenitból, teknőcepéből, sárga okkerből és núbiai földből készült kenőcsöt kell a szemhéjra kenni. Noferet szemcseppet is felírt, amelyhez aloét, aranyenyvet, sártök lisztjét, akácialevelet és ébenfa szilánkjait kell hideg vízzel péppé keverni, megszárítani, majd vízben elmorzsolni. Az így kapott készítményt egy éjszakán át a szabadban pihentetik, hagyják, hogy hajnalban rászálljon a harmat, azután leszűrik. Egy üreges keselyűtollal cseppentenek belőle a szembe. Az anyakirálynő naponta négyszer borogatásnak is használhatja a szemcseppet.

− Íme! Gyenge vagyok és öreg − állapította meg Tuja. – Nem szívesen bíbelődöm magammal.

− Ön beteg, fenség. Szánjon időt önmagára, és meg fog gyógyulni!− Azt hiszem, engedelmeskednem kell önnek, bármilyen fáradságos is.

Fogadja el ezt!Tuja egy gyönyörű nyakéket ajándékozott orvosának. A karneolból és

núbiai aranyból készült hét gyöngysort lótuszvirág alakú csat fogta össze.Noferet habozott.− Várja meg legalább a kezelés eredményét!− Máris jobban vagyok.Az anyakirálynő saját kezűleg tette Noferet nyakára az ékszert, és

hátrább lépett, hogy szemügyre vegye.− Maga nagyon szép, Noferet.A fiatalasszony elpirult.− Ráadásul boldog is. Az ismerőseim azt mondják, hogy a férje kivételes

képességű bíró.− Máát szolgálata ad értelmet az életének.− Egyiptomnak ilyen emberekre van szüksége.Tuja édes sört és gyümölcsöt hozatott a pohárnokkal, majd leültek a

kényelmesen kipárnázott, alacsony székekre.− Figyelemmel követtem Paszer bíró pályáját és a nyomozását. Először

még csak szórakoztatott, azután érdekelt, végül pedig felháborított az, ami vele történt! Aljasság volt, hogy elhurcolták. Szerencsére ő győzött. A Kapu főbírájaként több eszköze van arra, hogy folytassa a harcot. Kitűnő gondolat volt, hogy Kemet nevezte ki rendőrfőnöknek. Badzsej vezír jól tette, hogy jóváhagyta.

Nem véletlenül mondta ezt az anyakirálynő. Ha Noferet beszámol erről otthon, Paszer odalesz az örömtől. Tuja révén a fáraó közvetlen környezete biztosította arról, hogy helyesli, amit tesz.

− A férjem halála és a fiam trónra lépése óta egyre jobban foglalkoztat az

országunk boldogsága. Ramszesz nagy uralkodó. Elűzte a háború kísértetét, gazdagította a templomokat, táplálta a népét. Egyiptom változatlanul az istenek szeretett földje. De most nem tudom, mitévő legyek, Noferet. A bizalmamba avathatom?

− Ha méltónak ítél rá, fenség.− Úgy látom, Ramszesz egyre jobban aggódik. Néha mintha valahol

távol járna, mintha hirtelen megöregedett volna. Megváltozott. Talán lemondott a harcról, talán belefáradt abba, hogy újabb és újabb nehézségekkel küzdjön meg, újabb akadályokat győzzön le?

− Beteg volna talán?− Csak a foga gyenge, egyébként ő a legerősebb, legfáradhatatlanabb

ember, akit ismerek. De most először érzem úgy, hogy még bennem sem bízik. Már nem avat be a terveibe. Nem akadnék fenn ezen, ha a szokásához híven a szemembe mondta volna, hogy miért változtatott a viselkedésén. De nem árulta el, hogy miért kerül engem. Mondja el ezt Paszer bírónak! Féltem Egyiptomot, Noferet. Az utóbbi hónapokban annyi gyilkosság történt, annyi megoldatlan rejtély… a király pedig egyre inkább eltávolodik tőlem, a magányt keresi… Folytassa Paszer a nyomozását!

− Úgy látja, hogy a fáraót fenyegeti valami?− Őt mindenki szereti és tiszteli.− A nép azt beszéli, hogy elhagyta a szerencséje…− Ez mindig így van, ha valaki sokáig uralkodik. Ramszesz tudja, hogy

mi a megoldás. Meg kell tartania az újjászületése ünnepét, meg kell erősítenie a szerződését az istenekkel, hogy az alattvalói lelke újra elteljen az örömmel. Engem nem izgat a szóbeszéd. De vajon miért nyilvánította ki az uralkodó rendeletekben a hatalmát, amelyet senki sem vitat?

− Talán attól tart, hogy valami alattomos betegség bántja, amely meggyengítheti a szellemét?

− Az udvar ennek hamar felismerné a jeleit. Nem, a fáraó képességei nem csorbultak. És mégis, már nem ugyanaz, mint régen.

A sör kellően édes volt, a gyümölcskompót zamatos. Noferet érezte, hogy nem szabad több kérdést feltennie. Paszer dolga, hogy felmérje, mit jelent ez a rendkívüli bizalom, és hogy felhasználja mindazt, amit megtudtak.

− Láttam, hogy milyen méltósággal viselkedett Nebamon halálakor − szólalt meg ismét Tuja. − Az az ember nem ért semmit, de az érvényesüléshez értett. Magával különösen igazságtalan volt, el is határoztam, hogy jóváteszem ezt. Nebamonnal ketten voltunk a felelősek Memphisz fő kórházáért. Ő meghalt, én pedig nem vagyok orvos. Holnap kiadjuk a rendeletet, amelyben megbízzuk magát a kórház igazgatásával.

22. fejezet

Két szolga locsolta kancsókból a langyos vizet Paszerra, aki közben egy sziksódarabbal átdörzsölte a bőrét. Megmosta a száját is, azután illatos náddal megdörgölte a fogait, majd timsó és kapor keverékével öblögetett.

Borotválkozáshoz kedvenc, véső alakú borotváját használta. Borotválkozás után bekente a nyakát vadmentaolajjal, ami távol tartotta a legyeket, szúnyogokat és a bolhákat, a testét pedig sziksó és méz alapú kenőccsel dörzsölte be. Szükség szerint napközben is beillatosította magát szentjánoskenyérfából és tömjénből készült illatszerrel.

A reggeli készülődés végeztével jóvátehetetlen dolog történt.Tüsszentett egyet, azután kettőt, ötöt, tízet. Az a makacs nátha! Ráadásul

köhögött is, és zúgott a füle. Persze ludas volt a dologban: túlhajszolta magát, nem tartotta be a kúrát, nem aludt eleget. Most már igazán valami új orvosságra volt szüksége.

Hogyan kérjen tanácsot Noferettől, aki mindig hatkor kelt, és mindjárt el is indult a központi kórházba, ahova kinevezték? Hiszen már egy hete nem is látta! Noferet sikeresen akarta végezni az új feladatát, és nem kímélte magát, hiszen most már Egyiptom legnagyobb kórházáért felelt. Tuja anyakirálynő rendeletét a vezír azonnal jóváhagyta, és a kórházban dolgozó orvosok, sebészek és gyógyszerészek is helyeselték. Az ideiglenes megbízott, aki korábban megakadályozta, hogy a fiatalasszony megkapja a kért orvosságokat, ápoló lett, most az ágyhoz kötött betegekkel foglalkozott.

A gazdasági ügyeket intéző írnokoknak Noferet megmondta, hogy a hivatása a gyógyítás, nem pedig az irányítás, ezért arra kéri őket, hogy tartsák be a vezír hivatalától kapott utasításokat. Ezekről nem hajlandó vitába bocsátkozni. Ezzel a kijelentéssel sokakat maga mellé állított, és azzal is, hogy szorosan együttműködött a különféle szakorvosokkal. A központi kórházban azokat a súlyos betegeket kezelték, akiket a városi és a vidéki orvosok nem tudtak meggyógyítani, valamint olyan tehetős embereket, akik megelőző kezeléssel akarták elkerülni, hogy bizonyos betegségek kitörjenek rajtuk, vagy hogy súlyosbodjon az állapotuk. Noferet nagy figyelemmel követte a gyógyszerkészítő laboratórium munkáját, ahol mérgező anyagokkal is dolgoztak.

Miután egyre kellemetlenebbé vált az arcüreggyulladása, és már nem volt mellette a „háziorvosa”, Paszer elhatározta, hogy elmegy Memphisz főkórházába, hátha ott neki is szentelnek némi figyelmet.

Élvezet volt átsétálni az épület előtti kerteken. Semmilyen jele nem volt annak, hogy a közelben mindennapos dolog a szenvedés.

A látogatót egy kedves ápolónő fogadta.− Miben segíthetek?− Sürgősen beszélni szeretnék az igazgatónővel, Noferettel.− Ma sajnos senkit sem tud fogadni.− Még a férjét sem?− Ön lenne a Kapu főbírája?− Attól tartok.− Kérem, jöjjön utánam!Az ápolónő átvezette Paszert egy fürdőn, amely több helyiségből állt,

mindegyikben három-három kőkáddal. Az első kádban teljes fürdőt lehetett venni, a másodikban ülőfürdőt, a harmadikban pedig lábfürdőt. Más

helyiségeket az alvókúráknak rendeztek be. A kis, jól szellőző szobákban állandó orvosi felügyelet mellett aludtak a betegek.

Noferet éppen egy recept szerinti készítményt próbált ki, a vízóráját figyelve feljegyezte, hogy mennyi idő alatt alvad meg az anyag. Két gyakorlott gyógyszerész segédkezett neki. Paszer megvárta a kísérlet végét, és csak azután lépett be a terembe.

− Részesülhet-e egy beteg abban a megtiszteltetésben, hogy saját magad kezeled?

− Nem várhat egy kicsit?− Nagyon sürgős az eset!Noferet igyekezett megőrizni a komolyságát, miközben magával vitte

Paszert az egyik vizsgálószobába. A bíró hatalmasat tüsszentett, és tízig abba se hagyta a tüsszögést.

− Nocsak… nem is tódítottál. Nehezen lélegzel?− Sípol a mellkasom, amióta nem törődsz már velem.− A füled?− A bal bedugult.− Lázad van?− Egy kicsi.− Feküdj le arra a kőpadra! Meg kell hallgatnom a szívedet.− Már ismered a hangját.− Ez egy tiszteletre méltó hely, főbíró. Kérem, hogy őrizze meg a

komolyságát!A vizsgálat alatt Paszer meg se mukkant.− Jól tetted, hogy idejöttél, új kúrára van szükséged.A laboratóriumban Noferet egy varázsvessző segítségével választotta ki a

megfelelő orvosságot. A vessző egy növény előtt mozdult meg, amelynek robusztus, sápadtzöld levele öt karéjra hasadt, bogyója pedig élénkpiros volt.

− A földitök − állapította meg Noferet − félelmetes méreg. De hígított oldatban eltávolítja a vértolulást, amitől szenvedsz, és felszabadítja a hörgőidet.

− Egészen biztos vagy benne?− Kezeskedem érte.− Gyógyíts meg gyorsan! Az írnokok már biztos morgolódnak a késésem

miatt.

*

A főbírói hivatalban szokatlanul izgatott volt a hangulat. A rendszerint megfontolt, halk szavú hivatalnokok hevesen gesztikulálva tanácskoztak, nem tudták, mitévők legyenek. Egyesek úgy vélték, nem tehetnek semmit, míg a főbíró meg nem érkezik, mások a szigorú fellépés mellett érveltek − természetesen úgy gondolták, hogy valaki más lépjen fel szigorúan helyettük − megint mások azt akarták, hogy azonnal hívják ki a rendőrséget.

Amikor Paszer megérkezett, hirtelen mindenki elhallgatott.− Mi ez a felfordulás? Talán betört valaki a hivatalba?

− Bizonyos értelemben igen − felelte egy öreg. − Nem tudtuk feltartóztatni azt a fúriát. Most ott van bent az ön irodájában.

Paszer kíváncsian ment végig a termen, ahol az írnokok dolgoztak, majd belépett az irodájába.

Párduc egy gyékényen térdelt, már teljesen feltúrta a levéltárat.− Mi ütött magába?− Meg akarom tudni, hogy hol bújtatja Szutit.− Álljon fel, és hagyja el az irodámat!− Csak miután megtudtam, hogy hol van.− Nem alkalmazok erőszakot, de idehívom Kemet. Ez a fenyegetés

hatott. A líbiai szőkeség szót fogadott. Kiment az irodából, és Paszer előtt lépkedve, az írnokok kíváncsi tekintetének a kereszttüzében kivonult az épületből.

− Rakjanak rendet, és folytassák a munkát! − rendelkezett a főbíró.Paszer és Párduc nehezen törtek utat maguknak az utcán nyüzsgő

tömegben. Vásárnap volt, a vásárlók itt is, ott is a gyümölcsöt és zöldséget áruló parasztok köré sereglettek, és hangosan alkudoztak. A bíró és Párduc egy néptelen, csendes utcácskába húzódott az emberfolyam elől.

− Tudni akarom, hogy hol rejtőzik Szuti − ismételte Párduc könnybe lábadt szemmel. − Amióta elment, csak rá gondolok. Még arról is elfeledkezem, hogy beillatosítsam magam, hogy kifessem az arcomat. Elveszítettem az időérzékemet, naphosszat csak céltalanul bolyongok az utcákon.

− Szuti nem rejtőzködik, kényes és veszélyes megbízatást teljesít.− Egy másik nővel?− Egyedül, segítség nélkül.− Pedig megházasodott!− Mert úgy látta, hogy meg kell tennie a nyomozás érdekében.− Szeretem őt, Paszer, halálosan szeretem! Meg tud érteni?Paszer elmosolyodott.− Jobban, mint gondolná.− Hol van Szuti?− Titkos a megbízatása, Párduc. Ha elmondom, veszélybe sodrom őt.− Esküszöm, hogy nem! Az ajkam néma marad!Paszert meghatották Párduc szavai, biztos volt a lány őszinteségében,

ezért nem hallgatott tovább.− Beállt egy bányászcsapatba Koptoszban.Párduc a boldogságtól mámorosan arcon csókolta Paszert.− Sosem fogom elfelejteni, hogy segített. Ha meg kell ölnöm őt, ígérem,

ön tudja meg először.

*

A legkülönfélébb pletykák járták már Észak és Dél minden tartományában, Pi-Ramszeszban, a Delta-vidék nagy királyi rezidenciájában, Memphiszben,

Thébában. Hamar eljutottak a különböző hivatalokba és megzavarták a vezíri rendeletek végrehajtásáért felelős hivatalnokokat.

A Kapu főbírája éppen lezárt egy ingatlanügyet, amely két unokatestvért fordított szembe egymással. Egy csaló ugyanazt a földet adta el mindkettejüknek. Paszer a kapott javak kétszeresének a visszafizetésére kötelezte az eladót. Ezután jutott végre ideje arra, hogy elolvassa Aser jelentését az egyiptomi hadsereg állapotáról, azt a jelentést, amely egész Egyiptomot nyugtalanította.

A tábornok úgy vélte, hogy Ázsiában ingatag a helyzet, mivel folyamatosan elszegényedtek azok az egyiptomi csapatok, amelyek a kis hercegségeket felügyelték. Ez utóbbiak viszont készek voltak szövetkezni egymással a líbiai Adafi vezetése alatt, akit mindeddig nem sikerült elfogni. A fegyverek rossz állapotban voltak, a hettiták felett aratott győzelem óta nem tartották megfelelően karban őket. Ami a kaszárnyákat illeti, még az országon belüliek állapota is sok kívánnivalót hagyott maga után: elhanyagolt lovak, javításra váró szekerek, fegyelmezetlenség, képzetlen tisztek. Kérdésessé vált, hogy Egyiptom képes lenne-e ellenállni a betörő ellenségnek.

Egy ilyen jelentés nem marad észrevétlen. Mi lehetett vele Aser célja? Ha a jövő igazolná az állításait, akkor tisztán látó prófétának tartanák, és igencsak megszilárdulna a helyzete, az ország esetleges megmentőjét látnák benne. Ha Ramszesz hisz neki, akkor teljesíti a követeléseit, amitől szintén csak nőne Aser befolyása.

Paszernak eszébe jutott Szuti. Vajon milyen kietlen ösvényen járhat éppen, hogy a lehetetlennel is megpróbálkozva bizonyítékot találjon a gyilkos ellen, aki a saját katonai stratégiáját akarja ráerőltetni az országra?

A főbíró magához hívatta Kemet.− Tudna egy gyors vizsgálatot tartani Memphisz főkaszárnyájában?− Mit kell ellenőrizni?− A csapatok hangulatát, az eszközök állapotát, azt, hogy egészségesek-e

az emberek és a lovak.− Semmi gond, ha kapok rá felhatalmazást.A főbíró talált megfelelő ürügyet a vizsgálatra: egy harci kocsi több

embert is elütött, és minden bizonnyal az ütközés nyomai láthatóak rajta. Ezt a kocsit kell megtalálni.

− Ne késlekedjen vele!Paszer ezután Bel-Tranhoz sietett, aki az aratás eredményének a

számbavételével foglalatoskodott. Felmentek a hivatali épület teraszára, ahol illetéktelen fülek nem hallhatták őket.

− Olvasta Aser jelentését?− Ijesztő.− Feltéve, ha igaz.− Miért, talán nem az?− Azt gyanítom, hogy Aser sötétebb színben tünteti fel a helyzetet, mint

amilyen a valóság, hogy nagyobb hasznot húzhasson belőle.− Bizonyítékok kellenek?

− Minél előbb.− Asert el fogják marasztalni.− Az nem biztos. Ha Ramszesz elfogadja Aser véleményét, a tábornok

szabad kezet kap. Ki merne szembeszállni a haza megmentőjével?Bel-Tran rábólintott.− Segítséget ígért, most itt az alkalom.− Mit kíván?− Adatokat a külföldön állomásozó csapatokról, és arról, hogy mennyit

költöttünk az utóbbi években katonai felszerelésekre.− Nem lesz könnyű, de megpróbálom.A hivatalába visszatérve Paszer hosszú levélben kért felvilágosítást

Kánitól, Karnak főpapjától a thébai tartományban állomásozó csapatokról és a felszereltségükről. A levelet rejtjelezve írta meg, „gyógynövényeket” emlegetett benne, ami Káni szakterülete volt, és egy megbízható futárral azonnal útnak is indította.

*

− Semmi jelentenivaló − mondta Kern visszatérőben.− Vagyis?− A kaszárnya nyugodt, a helyiségek és a fegyverek is jó állapotban

vannak. Ötven kocsit vizsgáltam meg tüzetesen, a tisztek gondosan rendben tartják őket és a lovaikat is.

− Mit gondolnak Aser jelentéséről?− Komolyan veszik, de meggyőződésük, hogy a többi kaszárnyára

vonatkozik. A lelkiismeretem megnyugtatása végett a város déli szélén lévőt is felkerestem.

− Az eredmény?− Ugyanaz: semmi jelentenivaló. Ott is azt hiszik, hogy a jelentés

megalapozott, de másokra vonatkozik.Paszer és Bel-Tran a Ptah-templom terén találkoztak, ahol sok járókelő

sétált, beszélgetett, mit sem törődve a szokásos feladataikat végző papokkal.− Az első kérdést illetően csupa ellentétes jelzést kaptam, mert a

tábornok nem engedi, hogy az ázsiai hadseregről információk szivárogjanak ki. A csapatok száma a hivatalos adatok szerint csökkent, miközben egyre nagyobb a mozgolódás. De a toborzók egyik írnoka biztosított arról, hogy a katonák létszáma nem változott. A második kérdésben könnyebb volt kideríteni az igazat, mert a hadsereg költségvetését a Kincstárban őrzik. Évek óta ugyanannyit költünk a hadseregre, és semmiféle eszközhiányt nem jeleztek.

− Aser tehát hazudott.− Ügyesen fogalmazta a jelentését. Veszélyt jósolva adja elő a gondokat,

de semmit sem állít határozottan. Sok főtiszt támogatja őt, számos udvaronc tart a hettitáktól, Aser hős… Lehet, hogy jól teszi, ha felrázza a kedélyeket?

*

Vitéz összegömbölyödve aludt gazdája térdén, a lótuszvirágos medence mellett. A lágy szellő felborzolta a kutya szőrét és Paszer haját. Noferet egy orvosi papiruszt olvasott, amit Csibész újra és újra megpróbált felgöngyölgetni, gazdasszonya legnagyobb bosszúságára. A villa kertjét narancsszínben fürösztötte a lemenő nap fénye. Cinkék, vörösbegyek és fecskék énekelték esti dalaikat.

− A hadsereg állapota kitűnő. Aser jelentése ferdítés. Csak arra jó, hogy ráijesszen vele a civil hatóságokra és gyengítse a katonák egységét, hogy jobban kézben tarthassa őket.

− Miért nem marasztalja el érte Ramszesz? − kérdezte Noferet.− Bízik benne, a régi érdemeinek köszönhetően.− Mit tehetsz ellene?− Benyújtom Badzsej vezírnek a vizsgálat eredményét, ő pedig majd

átadja a fáraónak. Kem és Káni is ellenjegyzi majd az írást. Kánitól épp az imént kaptam választ. Ahogy Memphiszben, úgy Thébában is változatlanul erős a katonaság. A vezír az egész országra ki fogja terjeszteni az ellenőrzést, és fel fog lépni Aser ellen.

− Ezzel vége a tábornok pályafutásának?− Ne álmodozzunk! Aser tiltakozni fog, a jó szándékát és a hazaszeretetét

fogja hangoztatni, és az altisztjeit fogja okolni a hamis értesülésekért. De legalább megtorpantjuk, és úgy tervezem, hogy akkor kihasználhatom az előnyömet.

− Hogyan?− Szembeszállók vele.

*

Aser tábornok sivatagi gyakorlatot vezetett. Minden harci kocsin két katona: az egyik nyilazott a mozgó célpontra, a társa pedig a gyeplőt fogta, és vágtára ösztökélte a lovakat. Aki ügyetlennek bizonyult, azt kizárták az elitcsapatból. Két gyalogos figyelmeztette a Kapu főbíráját, hogy ne lépjen a gyakorlótérre, nehogy egy eltévedt nyíl megsebezze.

Már a pálya szélén figyelő Asert is belepte a por, mire végre jelt adott a pihenőre, és odament a főbíróhoz.

− Nincs itt semmi keresnivalója.− Egyiptom minden talpalatnyi földjéhez közöm van.A tábornok hörcsögképe megrándult. A rövid lábú, zömök Aser

bosszúsan vakargatta a mellkasán éktelenkedő hatalmas forradást.− Megmosdom és átöltözöm. Jöjjön velem!Aser és Paszer bementek a főtiszteknek fenntartott fürdőházba. Míg egy

katona vizet locsolt a tábornokra, a főbíró máris támadásba lendült.− Vitatom a jelentését.− Milyen címen?− Pontatlan értesüléseket tartalmaz.

− Maga nem katona, a személyes értékelése nem számít.− Nem személyes értékelésről van szó, hanem tényekről.− Cáfolom a tényeit.− Anélkül, hogy ismerné őket?− Könnyű rájönni, hogy mire gondolhat! Besétált két-három

kaszárnyába, ahol mutattak magának néhány vadonatúj szekeret, és egy-két katonát, akik elégedettek a helyzetükkel. Rászedték, mert naiv és tudatlan.

− Ezt állítaná a rendőrfőnökről és Karnak főpapjáról is?A kérdés zavarba ejtette a tábornokot. Elküldte a segédjét, és

megtörülközött.− Ők új emberek, ugyanolyan tapasztalatlanok, mint maga.− Gyenge érv.− Mit akar, Paszer bíró?− Csak egyet: az igazságot. A jelentése csupa hazugság. Ezért írtam le a

vezírnek a megjegyzéseimet és az ellenvetéseimet.− Ha azt merészelte…− Nem merészségből tettem, hanem kötelességtudatból.Aser dühöngött.− Őrültség, amit tett! Keserűen meg fogja bánni!− Majd Badzsej vezír megítéli a dolgot.− A katonasághoz én értek!− A katonai erőnk nem csökkent, ezt nagyon jól tudja.A tábornok rövid kötényt vett fel. Kapkodó mozdulatai elárulták

idegességét.− Ide hallgasson, Paszer! Nem számítanak a részletek, a jelentés szelleme

a lényeg.− Fejtse ki nekem ezt a lényeget!− Egy jó tábornoknak előre kell látnia a jövőt, hogy biztosíthassa az

ország védelmét.− És ez indokolja a megalapozatlan rémületkeltést?− Ezt nem értheti!− Van ennek valami köze Sesi tevékenységéhez?− Sesit hagyja békén!− Szeretném kihallgatni.− Lehetetlen. A külvilágtól elzártan dolgozik.− Az ön parancsára?− Az én parancsomra.− Sajnos kénytelen vagyok ragaszkodni ahhoz, hogy kihallgassam.Aser hangnemet váltott, nyájasan magyarázkodni kezdett.− Azért ítéltem úgy, hogy figyelmeztetnem kell a fáraót, a vezírt és az

udvart, kiemelve a hadseregünk gyengeségeit, hogy azokat kiküszöbölhessük, és végre megadják a beleegyezésüket egy új fegyver gyártásához, amely legyőzhetetlenné tesz minket.

− Meglep a naivitása, tábornok.Aser szeme összeszűkült, mint egy macskáé.

− Mire céloz ezzel?− A hírneves fegyvere nyilván egy törhetetlen kard, amelyet égi vasból

készítenének.− Kard, lándzsa, tőr… Sesi éjt nappallá téve dolgozik rajta. Azt akarom

elérni, hogy visszaadják neki az égi vasat, amely most Ptah templomában van.− Tehát mégis az övé volt.− Az a fő, hogy felhasználhassa.− Néhány hiedelem a leggyanakvóbb emberen is kifog.− Ezt hogy érti?− Tudnia kell, hogy az égi vas nem törhetetlen.− Ugyan már, miket hord itt össze!− Sesi hazudott önnek, vagy maga is tévedésben él. A karnaki tudósok

megerősíthetik, amit mondtam. Magában is hamis ábrándokat ébresztett az, hogy az égi vasat vallási célokra használják. Hatalmat látott benne, és ki akarta kényszeríteni a fáraó jóváhagyását, hogy hozzájusson, de ez nem sikerült.

A hörcsögarcra mélységes zavar ült ki. Talán Aser rájött, hogy a saját cinkosa csapta be?

Amint a főbíró kilépett a fürdőházból, a tábornok megragadott egy vizeskorsót és a falhoz csapta.

23. fejezet

Szuti letekerte a szíjat a csomagjáról és a gyékényét egy lapos kőre terítette. Hanyatt feküdt és a csillagokat bámulta. A sivatag, a hegyek, a szikla, a bánya, a fullasztóan meleg, szűkös járatok, ahol az embernek a bőre is lehorzsolódik, ahogy kúszik előre… A legtöbben már panaszkodtak, hogy a kimerítő kaland csekély nyereséget hoz, nem éri meg a fáradságot. De Szuti elégedett volt. Olykor még Aser tábornokról is megfeledkezett, annyira magával ragadta a táj. Szerette a városi örömöket, de könnyen megbarátkozott a zord vidékkel, mintha mindig is itt élt volna.

A homokban, Szuti balján jellegzetes surranás hallatszott. Szarvasvipera siklott el a gyékény közelében hullámos nyomot hagyva maga után. Szuti az első éjszakán éberen figyelte a hüllő mozgását, az akkori rémületét mostanra felváltotta a megszokás. Ösztönösen tudta, hogy nem fogja megmarni állat. Nem félt a skorpióktól és a kígyóktól. Vendégnek tekintette magát a területükön, tiszteletben tartotta a szokásaikat és kevésbé tartott tőlük, mint a vérszomjas homoki kullancstól, amely egy-két bányászt már kipécézett magának. A kullancs fájdalmas csípésének a helye általában megdagadt és gyakran elfertőződött. Szerencsére Szutit nem támadta meg a válogatós rovar, amelyet Efraim körömvirágoldattal tartott távol magától.

Ez a nap is kimerítő volt, Szuti mégsem tudott elaludni. Inkább felkelt hát, és elsétált egy holdfényben fürdő vádi felé. Őrültség volt az éjszaka beállta után egyedül elindulnia a sivatagban, hiszen ilyenkor félelmetes istenségek és fantasztikus állatok járták ezt a vidéket, hogy szőröstül-bőröstül felfalják az óvatlan betolakodót. Ha Szuti bárkinek is az útjában állt, ez volt a megfelelő

alkalom, hogy megszabaduljanak tőle.Szuti zajra lett figyelmes. A hasadék mélyén, ott, ahol a víz pezsegve

kavarog a viharok idején, egy antilop kaparta kitartóan a földet forrás után kutatva. Az állat szarvának íve lantra emlékeztetett. Hamarosan egy másik, fehér antilop is csatlakozott hozzá, hosszú szarva egyenesen meredt az ég felé. Az antilopokat fáradhatatlan lendületességük miatt Széth isten megtestesülésének tartották. A két állat nem tévedett, hamarosan már lefetyelték is az értékes vizet, amely két kerek kő között csobogott elő. Utánuk egy nyúl és egy strucc is a forráshoz óvakodott. Szuti leült, lenyűgözve figyelte a nemes állatokat. A jelenet látványa olyan ritka élményt jelentett, amelynek az emlékét örökre meg fogja őrizni.

Egyszer csak Efraim kezét érezte a vállán.− Látom, szereted a sivatagot, kölyök. Ez bűn. Ha kitartasz mellette,

előbb-utóbb megpillantod az oroszlántestű, sólyomfejű szörnyet, akit egyetlen vadász sem tud meglőni a nyilával vagy foglyul ejteni a lasszójával. És ha megpillantottad, már túl késő lesz. A szörny a karmai közé kap, és elvisz a sötétség birodalmába.

− Miért gyűlölöd az egyiptomiakat?− Hettita vagyok. Sosem fogok beletörődni Egyiptom győzelmébe. Itt, a

sivatag ösvényein én vagyok az úr.− Mióta vezetsz bányászcsapatokat?− Öt éve.− És még nem gazdagodtál meg?− Túl sokat akarsz tudni.− Ha te kudarcot vallottál, nekem is bajosan fog sikerülni.− Ki mondta, hogy kudarcot vallottam?− Ez már más beszéd!− Ne örülj túl korán!− Ha gazdag vagy, miért a sok izzadság, fáradság?− Gyűlölöm a völgyet, a mezőket, a folyót. Ha a bőröm alatt is arany

lenne, akkor sem hagynám el a bányákat.− A bőröd alatt is… ez tetszik. Eddig csupa meddő bányában dolgoztunk.− Jól megfigyelted, kölyök. De nincs ennél jobb edzés! Amikor a komoly

munka elkezdődik, a legerősebbek készen állnak arra, hogy a hegy gyomrát feltárják.

− Minél előbb, annál jobb.− Sürget valami?− Mire várunk?− Sok őrült vágott már neki az aranyútnak, és szinte mind belebukott.− A teléreket megtalálták, vagy nem?− A templomok őrzik a térképeket, és nem adják ki őket. Aki megpróbál

aranyat lopni, azt azonnal letartóztatja a sivatagi rendőrség.− Nem lehet megszökni előlük?− A kutyáik mindenütt ott vannak.− Neked a fejedben vannak a térképek.

A szakállas óriás leült Szuti mellé.− Ezt kitől hallottad?− Senkitől, nyugodt lehetsz. De látszik rajtad, hogy nem az a fajta vagy,

aki papiruszokon őrizgeti a tudományát.Efraim fölvett egy kavicsot, és szétmorzsolta a markában.− Ha át akarsz verni… megöllek.− Hányszor mondjam még, hogy csak a vagyon érdekel? Egy óriási

birtokot akarok, lovakat, szekereket, szolgákat, egy fenyőerdőt…− Fenyőerdőt? Egyiptomban nincs is fenyő.− Ki beszél itt Egyiptomról? Nem maradhatok tovább ebben az átkozott

országban. Ázsiában szeretnék letelepedni, egy olyan hercegségben, ahova a fáraó hadserege nem jut el.

− Kezdesz érdekelni, fiú. Bűnöző vagy, ugye?Szuti nem felelt.− Keres a rendőrség, te pedig azt reméled, hogy a bányászok között nem

találnak rád. De a rendőrök makacs kopók. Mindent megmozgatnak, hogy elkaphassanak.

− Ezúttal nem kapnak el élve.− Voltál már börtönben?− Soha többet nem fognak bezárni!− Melyik bíró üldöz?− Paszer, a Kapu főbírája.Efraim elismerően füttyentett.− Akkor nagy vad lehetsz! Ha az a bíró meghal, sok társad csap majd

lakomát örömében.− A főbíró makacs, mint egy öszvér.− Talán a végzet az útját állja.− Azt nem várhatom meg, és üres a tarisznyám.− Tetszel nekem, kölyök, de nem veszek zsákbamacskát. Holnap igazán

munkához látunk. Meglátjuk, hogy mire vagy képes.

*

Efraim két csapatra osztotta az embereket. Az első, népesebb csoport rezet gyűjtött, amelyre egyes munkaeszközök, például a kőfaragók vésőinek a készítéséhez volt szükség. A lekalapált, lemosott fémet a kitermelés helyén, kezdetleges kemencékben megolvasztották és formákba öntötték. A Sínai-hegy és a sivatagok sok rezet adtak, de még Szíriából és Nyugat-Ázsiából is kellett hozni belőle, hogy az építőmesterek igényeit kielégítsék. A hadseregnek is szüksége volt rézre, ónnal ötvözve erős fegyvereket készítettek belőle.

A második csapat, amelyhez Szuti is tartozott, csak egy tucatnyi elszánt emberből állt. Mindenki tudta, hogy most kezdődik csak az igazi erőpróba. A bányászok előtt nyíló tárna, mintha a pokol szája volna, levezetett a kincset rejtő mélységekbe. Mindenkinek a nyakában ott lógott a bőrzacskó, remélték, hogy sikerrel járnak, és teletölthetik. Ruha gyanánt csupán egy bőr kötényt

viseltek, a testüket pedig bedörzsölték homokkal.Ki indul elsőként? Az elsőnek a legelőnyösebb a helyzete, de a

legveszélyesebb is. Valaki előrelökte Szutit. Ő azonnal visszaperdült, és ütött. Verekedés kezdődött. Efraim közbelépett, a hajánál fogva kiemelt a csapatból egy verekedőt, aki elüvöltötte magát fájdalmában.

− Te mész az élen! − parancsolt rá.Végre sorba álltak a bányászok. A szűk vágatban összegörnyedve

kerestek kapaszkodókat. Tekintetük a vágat falát pásztázta, hátha megcsillan valahol egy nemesfémrög, hogy miféle, azt Efraim nem árulta el. Az első bányász túl gyorsan lépkedett, por szállt fel a lábai nyomán. A második alig kapott levegőt a portól, ezért hátba lökte az előtte járót. A hirtelen lökésre az élen haladó elvesztette az egyensúlyát, és addig gurult a lejtőn, míg meg nem akadt egy síkká váló pihenőnél, ahol a bányászok végre felegyenesedhettek.

− Elveszítette az eszméletét − állapította meg valaki.− Annál jobb − ítélte egy másik.Miután kifújták magukat, tovább ereszkedtek lefelé a levegőtlen bánya

gyomrába.− Arany!A felfedezőt azonnal leterítette két irigye.− Ostoba! Csak a szikla csillámlott.Szuti minden egyes lépésnél érezte a veszélyt. A mögötte jövők egyre azt

tervezgethették, hogy hogyan fognak megszabadulni tőle. Szinte állati ösztönnel éppen akkor hajolt le, amikor rátámadtak, hogy egy nagy kővel betörjék a fejét. Az első támadó keresztülesett rajta, Szuti pedig úgy összerugdosta, hogy eltört a bordája.

− A következőt megölöm − fenyegette meg a bányászokat Szuti. − Megőrültetek? Ha így folytatjuk, senki sem jut ki innen élve. Vagy osztozunk, vagy akár azonnal végezhetünk egymással.

A jobbak az első megoldást választották. A csapat egy újabb lejtős vágatba ért. Kettőjüket a rosszullét kerülgette, ők visszafordultak. A szezámolajjal átitatott fáklyát Szutira bízták, aki most már az élen haladt.

Még lejjebb, a feketeségben felszikrázott valami.A fiatalember meggyorsította a lépteit, végre odaért a kincshez. Dühösen

kiáltott fel.− Réz, hiszen ez csak réz!

*

Szuti elhatározta, hogy ezért megfojtja Efraimot. A járatból kiérve viszont szokatlan csend fogadta a kis csapatot. A többi bányász már két sorban állt, vagy egy tucat sivatagi rendőr és kutyák vették körül őket. A rendőrök vezetője az az óriás volt, aki legelőször kikérdezte Szutit, amikor bányásznak jelentkezett. − Megérkeztek a többiek is − mondta Efraim.

Szutinak és a társainak is be kellett állniuk a sorba, még a sebesültek sem maradhattak kívül. A kutyák ijesztően, morogtak és vicsorogtak. A rendőrök

kezében a kilencszíjú ostor félelmetes fegyvernek számított, nem volt előle menekvés.

− Egy katonaszökevényt keresünk − mondta az óriás. − Panaszt emeltek ellene, mert elszökött a kényszermunka elől. Biztos vagyok abban, hogy köztetek rejtőzik. A játékszabály egyszerű. Ha megadja magát, vagy ti eláruljátok, hogy ki az, hamar rendeződik az ügy. Ha hallgattok, akkor szép sorban mindenkit kivallatunk. Erre való az ostor. Senkit sem fogunk kímélni, és annyiszor haladunk végig a sorokon, ahányszor csak szükséges.

Szuti és Efraim tekintete találkozott. A hettita nem fogja magára haragítani a sivatagi rendőrséget. Ha elárulja Szutit, azzal még inkább megnyerheti a bizalmukat.

− Csak bátran! − buzdította Efraim a bányászokat. − A szökevény játszott és vesztett. Nincs helye köztünk.

Senki nem lépett elő.Efraim odament a munkásaihoz. Szutinak semmi esélye, hogy

elmeneküljön. Maguk a bányászok fordulnának ellene.A kutyák ugattak, a pórázukat rángatták. A rendőrök ráérősen várták a

prédát.Efraim ismét a hajánál fogva ragadta meg az iménti zömök verekedőt, és

odalökte a rendőrosztag vezére elé.− A szökevény a tiétek.Szuti érezte magán az óriás tekintetének a súlyát. Egy pillanatig azt hitte,

hogy a rendőr kétségbe vonja Efraim állítását. De a gyanúsított, talán a kutyáktól való félelmében, máris vallott.

*

− Egyre jobban tetszel nekem, kölyök.− Rászedtél, Efraim.− Próbára tettelek. Aki élve kijut ebből az elhagyott bányából, az

bármilyen csávából kikeveredik.− Figyelmeztetned kellett volna.− Akkor mit sem ért volna az egész. Most már tudom, hogy mire vagy

képes.− A rendőrök nemsokára visszajönnek értem.− Tudom. Ezért sem maradunk itt sokáig. Amint összegyűlik annyi réz,

amennyi a koptoszi munkavezetőnek kell, a csapat háromnegyedét visszaküldöm a völgybe a szállítmánnyal.

− És azután?− Azután a maradék pár emberrel tovább indulunk oda, ahova nem a

papok küldtek.− Ha nem térsz vissza te is a bányászokkal, akkor a rendőrség a

keresésedre indul.− Ha minden a terv szerint sikerül, akkor már túl késő lesz. Ez lesz az

utolsó kutatóutam.

− Nem leszünk túl sokan hozzá?− Az aranyúton egy ideig szükség van a teherhordókra. De vissza már

egyedül szoktam jönni, kölyök.

*

Badzsej vezír, mielőtt hazaindult volna ebédelni, még fogadta Paszert. A titkárát már elengedte, és megdagadt lábát sós, langyos vízzel teli tálban áztatva ült az irodájában. Noferet gyógymódjának köszönhetően nem fenyegette újabb rosszullét, de nem tudott lemondani a felesége főztjéről, és a zsíros ételekkel tovább terhelte a máját.

Paszer már hozzászokott Badzsej ridegségéhez. A görnyedt hátú, szigorú arcú, átható tekintetű vezír nem törődött azzal, hogy megnyeri-e az emberek rokonszenvét. Dolgozószobája falán a tartományok térképe függött, némelyiket ő maga rajzolta még földmérő korában.

− Nem tétlenkedik, Paszer. A Kapu főbírája nem szokott nyomozást folytatni, általában épp elég elvégeznie a tisztségével járó feladatokat.

− Az eset súlya megkövetelte a vizsgálatot.− Talán mondanom sem kell, hogy a katonaság nem tartozik a

hatáskörébe.− A per nem oszlatott el minden Aser tábornokkal kapcsolatos gyanút.

Megbízást kaptam, hogy folytassam a vizsgálatot. Elsősorban az ő személye érdekelt.

− Miért foglalkozott a csapatok állapotáról szóló jelentéssel?− Mert a jelentésben Aser valótlant állít. Ezt bizonyítja a rendőrfőnök és

Karnak főpapjának a feljegyzése is. Az újabb perben ez a jelentés is terhelő bizonyíték lesz Aserral szemben. A tábornok meg akarta másítani a valóságot.

− Valóban újabb pert akar indítani?− Aser gyilkos. Szuti nem hazudott.− A barátja bajba került.Paszer tartott attól, hogy ez szóba kerül. Badzsej nem emelte föl a

hangját, de bosszúsnak látszott.− Aser bepanaszolta mint katonaszökevényt.− A vád alaptalan − vetett ellen a bíró. − Szuti a rendőrség alkalmazásába

lépett, mielőtt a felszólítást megkapta volna. Ez Kem nyilvántartásában ellenőrizhető. Tehát Szuti, mint volt katona az állam egyik fegyveres testületében folytatja a szolgálatot, vagyis nem szökevény.

Badzsej egy táblára feljegyezte, amit megtudott.− Feltételezem, hogy az erről szóló ügyirat támadhatatlan.− Valóban az.− Mit gondol valójában Aser jelentéséről?− Azt, hogy a tábornok pánikot akart vele kelteni, hogy azután

megmentőként tüntethesse fel magát.− És ha igaz lenne, amit állít?− Az eddigi vizsgálatok az ellenkezőjét bizonyítják. Nekem

természetesen korlátozottak voltak a lehetőségeim. Ön viszont végképp megcáfolhatja a tábornok érveit.

A vezír elgondolkozott.Paszernak rettenetes kétsége támadt. Lehetséges, hogy Badzsej

összefogott a tábornokkal? Lehet, hogy puszta szemfényvesztés a vezír szigorúsága, becsületessége, megvesztegethetetlensége? Ha így van, akkor a Kapu főbírájának hamarosan derékba törik a pályája.

De legalább nem kell sokáig kétségek között őrlődnie. Badzsej válaszából azonnal tudni fogja, hogy mihez tartsa magát.

− Kiváló munkát végzett − szólalt meg a vezír. − Nap mint nap bebizonyítja, hogy megérdemelte a kinevezést, sőt ennél nagyobb meglepetésekkel is szolgál. Hiba volt korábban az időseket előnyben részesíteni a főtisztviselők kinevezésekor. Vigaszomra szolgál, hogy önnel kivételt tettem. Amit Aser jelentéséről írt, az több mint zavarba ejtő. A megállapításainak a súlyát növeli, hogy a rendőrfőnök és Karnak főpapja is alátámasztja azokat, attól függetlenül, hogy őket is nemrég nevezték ki. Maga ráadásul még akkor is kitart az álláspontja mellett, ha én kételkedem. Mindezeket meggondolva magamnak is vitatnom kell a jelentés hitelét, ezért elrendelem a fegyverkészletek teljes számbavételét.

Paszer alig várta, hogy Noferetnek beszámolhasson az örömteli eredményről.

*

Aser tábornok egy szekér rúdjára telepedett, és ott töprengett. A kaszárnya népe aludt, még az őrök is bóbiskoltak. Mitől tartana egy olyan erős ország, mint Egyiptom, amelynek egységét a fáraó biztosítja, és amely olyan szilárdan nyugszik az ősi alapjain, hogy a legádázabb vihar sem ingatja meg?

Aser hazudott, csalt és gyilkolt, hogy mindenki félje és tisztelje. Szövetségre akart lépni a hettitákkal és az ázsiai országokkal, olyan hatalmas birodalmat létrehozva, amelyről Ramszesz álmodni sem mert. De az álma szertefoszlott, a terve megbukott egyetlen rossz döntésen. Hónapok óta a bolondját járatták vele. Sesi, a szűkszavú vegyész becsapta.

A nagy Aser! Hamarosan hatalom nélküli senki lesz, nem fog tudni ellenállni Paszer főbíró örökös támadásainak. Még csak az az öröme sincs meg, hogy javítótáborba küldhette volna Szutit, mert a Kapu főbírájának a barátja beállt rendőrnek. Az ellene benyújtott panaszt elutasította a vezír! És a jelentését sem fogadta el! Fel fogják mérni a hadsereg állapotát, őt pedig el fogják ítélni, mert rontotta a csapatok hangulatát. Ha Badzsej egyszer kézbe vett egy ügyet, a koncáért acsarkodó vadászkutya makacsságával és könyörtelenségével járt a végére.

Miért vette rá Sesi, hogy írja meg azt a jelentést? A gondolatra, hogy megmentőként tűnhet fel, hogy államférfinak tekintenék, hogy megnyerheti magának a népet, elvesztette a valóságérzékét. Másokat akart megtéveszteni, és végül önmagát csapta be. A kis vegyésszel együtt ő is azt hitte, hogy Ramszesz

hatalma leáldozóban van, hogy elérkezik a népek keveredésének ideje, hogy elenyésznek a piramisok korának hagyományai. Elfeledkezett róla, hogy vannak még olyan régimódi emberek, mint Badzsej vezír és Paszer főbíró, Máát istennő szolgái, az igazság bajnokai.

Aser szenvedett attól, hogy jelentéktelen katonának tartsák, akinek előre ki van jelölve az útja, és nincsenek ambíciói. A kiképzői tévedtek. Olyan kategóriába sorolták, ahonnan nem léphetett tovább, már alig tudta elviselni a hadsereget. Elszánta magát arra, hogy vagy ő irányítja, vagy megsemmisíti. Amikor megismerte Ázsiát a ravaszkodó, hazug hercegeivel, a folyton mozgolódó törzseivel, akkor látta meg a lehetőséget az összeesküvésre, arra, hogy kapcsolatba léphet Adafival, a forrongás vezérével.

Most pedig egy csaló játékszerévé vált: a remélt dicsőség helyett gúny lesz az osztályrésze. De a hamis barátok nem tudták, hogy a sebzett vad nem sejtett erővel tud küzdeni. Saját maga előtt is nevetségessé tették, de a szövetségeseit is magával fogja rántani a mélybe.

Miért lépett a rossz szolgálatába? Beérhette volna azzal, hogy híven szolgálja a fáraót, szereti a hazáját, és azokhoz a tábornokokhoz igazítja a lépteit, akiket boldoggá tesz, hogy teljesíthetik a kötelességüket. De mint valami betegség, úgy hatalmasodott el rajta a nagyravágyás, meg akarta szerezni magának azt, ami a másé.

Aser nem szívelhette az olyan kivételes embereket, mint Szuti vagy Paszer. Az ilyenek mellett eltörpült, megakadályozták, hogy kibontakozzon. Vannak, akik építenek, és vannak, akik rombolnak. Vajon nem az istenek felelősek azért, hogy ő ez utóbbiak közé tartozik? Hiszen az istenek akaratán senki sem változtathat.

Amilyennek születünk, halálunkig olyanok maradunk.

24. fejezet

A víziló félig lehunyt szemmel, apró fülét pörgetve kiemelte az orrát a vízből, majd hatalmasat ásított. Hangosan felmordult, amikor egy másik hím meglökte. A két hatalmas, krokodilgyilkos állat a két nagy vízilócsorda élén állt, amelyek Memphisztől délre uralták a Nílust. Nagy testükkel szinte széttolták maguk előtt a vizet, ahogy úsztak, de lebukva a mélybe elveszítették sutaságukat és szinte kecsessé vált a mozgásuk. A vezérállatok több mint két tonnát nyomtak, és nem tűrték, hogy bárki is megzavarja a pihenésüket. Ha valaki ilyenkor háborgatta őket, hatalmasra tátották szájukat, hatvancentis szemfogaikkal még át is haraphatták az alkalmatlankodót. A hirtelen haragú, lobbanékony állatok azért is ásítoztak olyan gyakran, hogy elriasszák az ellenfelet. Általában éjszaka jártak a partra friss füvet legelni, azután egész nap emésztettek, napoztak a homokfövenyen, távol a lakott helyektől. Érzékeny bőrük miatt gyakran meg kellett mártózniuk a vízben.

A két, sebhelyek borította hím a fogát mutogatva hívta ki egymást párbajra, majd, mintha csak megbékültek volna, egymás mellett úsztak ki a partra. Ott viszont pusztító őrjöngésbe kezdtek, feldúlták a mezőket,

tönkretették a gyümölcsösöket, fákat törtek, a földművesek fejvesztve menekültek előlük. Egy csöppséget is agyontiportak, aki nem futott el idejében az útjukból.

A két víziló kétszer, háromszor is hasonló dúlást vitt véghez, közben a nőstények védték a kicsinyeket a krokodiloktól. Több falu elöljárója is a rendőrséghez fordult védelemért. Kem a helyszínre ment, és megszervezte a vadászatot. A két hímet leterítették, de utánuk újabb csapások sújtották a vidéket. Verébrajok szálltak a vetésre, elszaporodtak az egerek és a pockok, elhullottak a marhák, férgek telepedtek meg a gabonaraktárakban, nem is beszélve arról, hogy a jövedelembevallásokat ellenőrző mezei írnokok is megsokasodtak. A sorscsapásoktól sok földműves a nyakában hordott karneoldarabkával próbált védekezni: remélték, hogy a drágakőbe zárt láng elemészti az ártó erők haragját. A csapásoknak persze hamar híre ment az egész országban. A vörös víziló azért kezdett tombolni, mert a fáraó veszített mágikus védelmező erejéből. Kimerült természetfölötti hatalma, hiszen az áradás is elmaradt a várttól! Meg kell végre tartania az újjászületési ünnepét, hogy megújítsa szövetségét az istenekkel.

*

A Badzsej által elrendelt vizsgálat folyt a maga útján, Paszert mégis gondok gyötörték. Nem kapott hírt Szutitól, ezért rejtjeles üzenetben megírta neki, hogy Aser helyzete megingott, és hogy felesleges meggondolatlanul újabb kockázatot vállalnia. Lehet, hogy néhány nap múlva Szuti megbízatása elveszíti az értelmét.

Más dolog is történt, ami semmi jót nem sejtetett: Kem szerint Párduc eltűnt. Éjszaka indult útnak, anélkül hogy bármelyik szomszédjának is említette volna az úti célját. Egy ideje senki sem látta Memphiszben. Lehet, hogy csalódottságában és sértettségében visszatért Líbiába?

A bölcsek példaképének és az írnokok patrónusának, Imhotepnek az ünnepe pihenőnapot jelentett a főbíró számára, amit végre a náthája és a köhögése kúrálásával töltött: egy összecsukható széken üldögélve földitöklevet szürcsölgetett, és a hatalmas virágkompozícióban gyönyörködött, amit Noferet kötött. Noferet pálmalevélrostokat, perszéaleveleket és sok-sok lótuszvirágot kötözött össze ügyesen, úgy, hogy a kötelet gondosan el is rejtette. Természetesen ez a kis remekmű Vitéznek is nagyon tetszett: mellső lábát az asztalkára támasztva néhány lótuszvirágot próbált leenni róla. Paszer legalább tízszer magához hívta, hiába, csak azzal tántoríthatta el a céljától, hogy egy sokkal vonzóbb csontot kínált neki.

Vihar közelgett. Súlyos, fekete felhők gyülekeztek északról, lassan teljesen eltakarták a napot. Az állatok és az emberek is feszülten várták, a rovarok dühösen előrajzottak. A házvezetőnő föl-alá szaladgált, a szakácsnő pedig eltört egy korsót. Mindenki félt a készülődő felhőszakadástól. Az aláömlő víz romba dönthette a szerényebb házakat, a sivatag mellett pedig valóságos sár- és kavicspatakok keletkezhettek a nyomában.

Noferet a kórházi munka fáradsága ellenére mindig mosolyogva, halk szóval irányította a háztartást. A cselédek imádták, míg Paszertől féltek, olyan jól leplezte félénkségét szigorú megjelenésével. Igaz persze, hogy a főbíró lustának találta a kertészt, lassúnak a házvezetőnőt és torkosnak a szakácsnőt, de látta, hogy mindegyikük szívesen végzi a dolgát, ezért sosem korholta őket.

Északi Szél szenvedett a fülledt melegtől, ezért Paszer egy könnyű kefével lecsutakolta, azután friss vizet és takarmányt tett elé a szikomorfa árnyékába. Paszer maga is megizzadt, fürdeni vágyott. Elindult hát az érő datolyapálmák, majd a kertfal árnyékában, elsietett a baromfiudvar előtt, ahol a libák hangosan gágogtak, és bement a házba. Kezdte megszokni a pompás lakhelyet.

Beszélgetésfoszlányok jelezték, hogy a fürdőhelyiség foglalt. Az egyik kis padkán egy szolgálólány állt, és korsóból langyos vizet öntött Noferet aranyló testére. A víz végigfolyt a selymes bőrön, azután eltűnt a mészkő padlóban nyíló csatornában.

A bíró kiküldte a szolgálót, és átvette a helyét.− Micsoda megtiszteltetés! A Kapu főbírája személyesen… Talán még

arra is vállalkozik, hogy megmasszírozzon?− Mint a legodaadóbb szolgája.Átmentek a masszázshelyiségbe.Noferet karcsú termete, sugárzó érzékisége, rugalmas, büszke melle, lágy

vonalú csípője, kecses tagjai elbűvölték Paszert. Napról napra szerelmesebbnek érezte magát, habozott, hogy csak tétlenül csodálja-e a feleségét, vagy inkább ragadja magával simogatásai örvényében.

Noferet lefeküdt a kőpadra terített gyékényre, míg Paszer, miután levetkőzött, választott a tarka üvegű balzsamos fiolák és az alabástromedénykék közül, majd az illatos kenőccsel gyengéden bekente felesége hátát a derekától a tarkója felé haladva. Noferet úgy tartotta, hogy a mindennapi masszázs fontos gyógyhatással bír. Elmulasztja a feszültséget, megszünteti az izomgörcsöket, megnyugtatja az idegeket, segíti az erő áramlását a szervekben, amelyek mind kapcsolatban állnak a gerincvelővel, egyszóval segít megőrizni a testi-lelki egyensúlyt és egészséget.

Egy faragvány meztelenül úszó nőt ábrázolt, aki maga előtt tolt egy kacsát − a kacsa szárnyát lehajtva látszott, hogy az állat teste valójában egy doboz. Paszer vett egy keveset a benne lévő jázminillatú balzsamból, és bekente vele Noferet nyakát.

Nem kerülte el a figyelmét az, hogy Noferet megborzongott az érintésére. Ujjait az ajka követte, Noferet pedig megfordult, hogy átölelhesse szerelmesét.

*

Mégsem tört ki a vihar.Vitéz legnagyobb örömére Paszer és Noferet a kertben ebédeltek. A kutya

ott forgolódott a kis papiruszszárból és gyékényből készült szögletes asztalkák között, amelyekre a szolgáló kupákat, tálakat és korsókat helyezett. A bíró

hiába próbálta fegyelmezni a kutyáját, hiába próbálta megtiltani neki, hogy ott kolduljon, amikor esznek, Vitéz szövetségesre talált Noferetben. Hogyan is állhatna ellen a kutya az ínycsiklandozó illatoknak?

− Reménykedem, Noferet.− Pedig általában borúlátó vagy.− Aser nem menekülhet. Gyilkos és áruló… Hogyan mocskolhatja be

magát valaki ennyire? Sosem gondoltam volna, hogy a megtestesült gonoszság ellen kell majd küzdenem.

− Talán még ennél rosszabbal is találkozol.− Most te vagy a borúlátó.− Én tudom élvezni a boldogságot, de most fenyegetve érzem a

magunkét.− A nyomozás miatt?− Egyre inkább az előtérbe kerülsz. Aser vajon félreáll anélkül, hogy

tenne valamit ellened?− Meggyőződésem, hogy ő csak egy mellékszereplő. Nem ő az

összeesküvés vezére. Ami az égi vasat illeti, tévedésben élt, tehát a cinkosai becsapták.

− Talán csak színlelt.− Biztos vagyok benne, hogy nem.Noferet Paszer kezébe tette a kezét. Az egyszerű mozdulat

egybeforrasztotta őket. Sem a zöld majmocska, sem a kutya nem zavarta meg ezt a meghitt pillanatot.

A szakácsnő hangja térítette őket vissza a földre.− Már megint! − sipítozott az asszony. − A szobalány elcsente a halérmét,

amely a tálam dísze volt!Noferet felállt, tennie kellett valamit. A bűnös, aki megfosztotta a főbírót

kedvenc csemegéjétől, elbújt. Tudta, hogy hibát követett el. A szakácsnő hiába szólongatta, tűvé kellett tennie érte az egész házat.

Éles sikolyára még a kutya is az asztal alá bújt ijedtében. Paszer odafutott, ahonnan a hangot hallotta.

A szakácsnő sírva hajolt a szobalány fölé, aki kifacsarodott tagokkal hevert a fogadóterem kövén, mint egy élettelen bábu.

− Megbénult − állapította meg Noferet, miután megvizsgálta.

*

Amikor az árnyékfaló meglátta, hogy Paszer bíró kilép a villájából, átkozta a balszerencséjét. Hiszen olyan alaposan előkészített mindent! Egy cserfes szolgálótól elég sok mindent megtudott Paszerról. Halárusnak adva ki magát eladott a szakácsnőnek egy remek pérhalat, és egy kis rózsáshúsú halérmét.

Az érmét teatrodon májával készítette el. Ez a hal levegővel fújja fel magát, ha egy ragadozó megtámadja. A mája, éppúgy, mint a szálkái és a feje, halálos mérget tartalmaz, kilónként négy milligrammnyit. Az adagot egyetlen milligrammra kellett csökkenteni ahhoz, hogy gyógyíthatatlan bénultságot

okozzon.Mennyit dolgozott! Erre egy ostoba, torkos cseléd meghiúsította a tervét!

Most mást kell kitalálnia, de addig próbálkozik, amíg sikerrel nem jár.

*

− A kórházban a gondját viseljük − mondta Noferet –, de nincs remény arra, hogy javíthatnánk az állapotán.

− Tudod, mi okozhatta a bénulást? − kérdezte Paszer megrendülten.− Gyanítom, hogy a hal.− Miből gondolod?− Abból, hogy a szakácsnőnk egy vándor árustól vette a pérhalat, aki

friss és kész halat is árult. A halérmét biztos egy olyan hal húsából készítették, amelyik méreganyagokat is tartalmaz.

− Előre kitervelték…− A mérget úgy adagolták, hogy megnyomorítsa, de ne ölje meg az

áldozatot. És te voltál a kiszemelt célpont. Ugye nem szokás bírót ölni? Viszont meg lehet akadályozni, hogy gondolkozzon és cselekedjen.

Noferet reszketve húzódott Paszer ölelésébe. Elképzelte, hogy a férje tehetetlenül fekszik, merev tekintettel, habzó szájjal, élettelen tagokkal. Még úgy is szeretné, szeretné mindhalálig!

− Ismét meg fogja próbálni − jelentette ki Paszer. − A szakácsnő el tudta mondani, hogy nézett ki az az árus?

− Nagyon homályosan emlékezett rá… Középkorú, teljesen átlagos ember volt, olyan, akin nincs semmi feltűnő.

− Nem lehetett sem Dénesz, sem Kadas. Esetleg Sesi volt az, vagy talán egy bérgyilkos. De hibát követett el: most már tudunk róla. Rászabadítom Kemet.

*

Orvosok, sebészek és gyógyszerészek alkották a bizottságot amelynek ki kellet neveznie a királyság új főorvosát. A pályázatokat először az igazságszolgáltatásnak kellett jóváhagynia, azután kerülhettek a pályázók a testület elé meghallgatásra. Egy szemorvos és egy elephantinéi általános orvos mellett, aki Nebamon jobbkeze volt, a fogorvos Kadas volt a harmadik jelentkező.

A bizottság előtt gyakorlati kérdésekre kellett felelniük, be kellett számolniuk arról, hogy milyen újabb felfedezéseket tettek eddigi pályájuk során, és arról, hogy milyen kudarcok érték őket, s miért. A terveikről is hosszan faggatták mindegyiküket.

A meghallgatás után a szavazatok megoszlottak, egyik jelentkező sem kapta meg a kellő többséget. Kadas egyik lelkes híve annyira felbosszantotta a testületet, hogy figyelmeztették: senki nem nézné el az olyasféle manipulációkat, amilyenekre a közelmúltban Nebamon még buzdította is az

embereit. A fogadatlan prókátor erre meghátrált.A második szavazás is eredménytelen volt. A testület kénytelen volt

bejelentem, hogy a királyság egyelőre főorvos nélkül marad.

*

− Aser, itt nálam?Dénesz intézője megerősítette, hogy a tábornok van a kapuban.− Mondja neki, hogy… végül is rendben, vezesse be. De ne ide, hanem

az istállókhoz!A szállító még elidőzött egy kicsit, megfésülködött és beillatosította

magát. Levágott néhány túlnőtt szőrszálat, amelyek zavarták vékony fehér körszakállának a rendjét. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy ezzel a korlátolt, izzadságszagú tábornokkal beszéljen, de úgy gondolta, hogy Aser még hasznos lehet a számára, mint bűnbak.

Aser egy pompás szürke lovat csodált, amikor Dénesz az istállóba ért.− Szép állat. Eladó?− Minden eladó, tábornok. Ez az élet törvénye. Az emberek két részre

oszthatók, azokra, akik vásárolhatnak, és. azokra, akik nem.− Kíméljen meg az olcsó bölcselkedéstől! Hol van a barátja, Sesi?− Honnan tudnám?− Ő a leghűségesebb szövetségese.− Több tucat hű szövetségesem van.− Az én parancsomra dolgozott az új fegyverek készítésén. De három

napja nem látták a műhelyben.− Ez valóban sajnálatos, de egy cseppet sem érdekelnek a gondjai.A hörcsögképű tábornok elállta Dénesz útját.− Ostoba bábnak gondolt, akit dróton lehet rángatni, a barátja, Sesi pedig

tőrbe csalt. Miért?− Nem tudom, honnan veszi mindezt.− Adja el nekem Sesit! Annyit fizetek, amennyit csak akar.Dénesz tétovázott. Előbb vagy utóbb a szolgalelkű Sesire is rá fog unni.

De még nem jött el a pillanat. Más szerepet szánt a legjobb támaszának.− Túl sokat kér, Aser.− Ezt vegyem elutasításnak?− Tiszteletben tartom a barátságot.− Ostoba voltam, de maga még nem tudja, hogy mire vagyok képes.

Rosszul tette, hogy nem vett komolyan.

*

Kadas magából kikelve hadonászott. Fehér haja borzasan meredezett, a nyaka köré tekert sál, amely a vadbőr mellvértjét is takarta, ziláltan lengett, az orrán kidagadtak az erek, és fennhangon szólította tanúnak az ég, a föld és a köztes világ isteneit a szerencsétlenségében.

− Csillapodj már! − szólt rá Dénesz bosszúsan. − Végy példát Sesiről!A kis fekete bajszú vegyész írnokpózban ült az étkező legsötétebb

sarkában, ahol a három férfi borús hangulatban ebédelt. Nenofar asszony tovább szőtte intrikáit a palotában Bel-Tran ellen, ám csekély eredményt ért el, ezért napról napra ingerlékenyebb lett.

− Nyugodjak meg? Mivel magyarázod, hogy elvetették a jelentkezésemet a főorvosi tisztségre?

− Ez a kudarc nem örökre szól.− Pedig ugyanazokat az orvosokat fizettük le, akiket Nebamon.− Bosszantó a dolog, de nincs különösebb jelentősége. Bízd csak rám,

majd emlékeztetem őket a megállapodásra! A következő szavazáskor már nem érhet kellemetlen meglepetés.

− Főorvos leszek, megígérted! Ha elfoglalom ezt a tisztséget, mi fogunk rendelkezni az összes gyógyszerrel és méreggel. Mi uraljuk majd a közegészségügyet, és ez a lényeg.

− A miénk lesz, éppúgy, mint a hatalom többi ága.− Miért nem lép már az árnyékfaló?− Időt kér.− Időt, időt! Én már öreg vagyok, élvezni akarom a hatalmat!− Az nem segít, ha türelmetlenkedsz.− Szólalj már meg! − fordult az ősz hajú fogorvos Sesihez. − Szerinted

nem kellene sietnünk?− Sesinek rejtőzködnie kell − magyarázta Dénesz.Kadas fellázadt.− Azt hittem, hogy a mi kezünkben van a gyeplő!− A mi kezünkben van, de a tábornok helyzete meggyengült. Paszer

kétségbe vonta a jelentését, a vezír pedig elfogadta Paszer indítványát.− Már megint Paszer! Mikor szabadulunk meg végre tőle?− Az árnyékfaló hamarosan elintézi. Miért kellene sietnünk, amikor a nép

napról napra elégedetlenebb Ramszesszel?Sesi édes italt szürcsölgetett.− Én már belefáradtam ebbe − vallotta meg Kadas. − Mi ketten gazdagok

vagyunk. Miért akarnánk még többet?Dénesz összeszorította az ajkát.− Nem értem, mire célzol.− Mi lenne, ha hagynánk a csudába az egészet?− Már késő.− Dénesznek igaza van − szólt közbe a vegyész.− Gondoltál arra, egyetlenegyszer is, hogy önmagad legyél? − kérdezte

Kadas Sesitől.− Dénesz parancsol, én engedelmeskedem.− És hogyha a vesztedbe kerget?− Én hiszek abban, hogy csak mi építhetjük fel az új országot.− Ezek Dénesz szavai, nem a tieid.− Nem értesz egyet velünk?

− Ugyan már! − mondta Kadas, és sértődötten félrehúzódott.− Elhiszem, hogy bosszantó, ha az ember szinte már a markában érzi a

legfőbb hatalmat, és mégis kénytelen várni − folytatta Dénesz. − De lássátok be, hogy a várakozással semmit sem kockáztatunk, a hálónk elpusztíthatatlan.

− Aser sokáig üldözni fog? − aggódott Sesi.− Itt nem férhet hozzád, ráadásul kutyaszorítóba került.− Aser makacs és romlott − vetette ellen Kadas. − Hiszen idejött, hogy

téged zaklasson, sőt meg is fenyegetett! ő nem fog egyedül elbukni. Minket is magával ránt.

− Biztosan ezt akarja, de csak hamis álmokat kerget. Ne feledd, hogy egyetlen kulcs sincs nála! Megmentőnek akart tűnni, de ezzel saját maga felett mondott ítéletet.

− Hiszen te bátorítottad!− Nem lett már egy kissé terhes a számunkra?− A főbíró legalább elrágódhat rajta egy ideig! − állapította meg Dénesz

vidáman. − Minél inkább az előtérbe tolja magát a tábornok, a bíró annál homályosabban fog látni.

− És ha a tábornok erőszakkal rád tör? Sejtheti, hogy te rejtegeted Sesit.− Azt képzeled, hogy majd a serege élén idevonul és megtámadja a

villámat?Kadas sértetten elhúzta a száját.− Olyanok vagyunk, mint az istenek − nyugtatta meg Dénesz. −

Megteremtettünk egy folyót, és nincs az a gát, amely megállíthatná.

*

Noferet a kutya szőrét kefélte, Paszer pedig egy írnok hibáktól hemzsegő jelentését olvasta. Egyszer csak különös jelenet vonta magára a figyelmét.

Tőle tízméternyire a lótuszos medence szélén egy szarka ütötte csőrével a zsákmányát.

A főbíró letette a kezéből a papiruszt, felállt és elzavarta a szarkát. Borzadva vette észre, hogy a szarka prédája, egy széttárt szárnyú, vérző fejű fecske tehetetlenül hevert a földön. A szarka kivájta az egyik szemét, és összeroncsolta a homlokát. Még vergődött a szerencsétlen, kedves madár, akinek az alakjában a fáraó lelke az égbe szállt.

− Noferet, gyere gyorsan!A fiatalasszony odasietett a hívásra. Paszerral együtt ő is tisztelte a szép

madarat, amelynek két neve is volt: „nagyság” és „szilárdság”. Szívet melengető volt látni vidám röptét a lenyugvó nap arany és sárga fényében.

Noferet letérdelt és kezébe vette a sebesültet. A kicsiny, meleg, puha test megnyugodott a váratlan menedékben.

− Nem tudjuk megmenteni − mondta Noferet szomorúan.− Nem kellett volna közbelépnem.Paszer bánta könnyelműségét. Az embernek nem szabad beleavatkoznia a

természet kegyetlen játékába, nem szabad élet és halál közé állnia.

A madár karma belemélyedt Noferet bőrébe. Úgy kapaszkodott belé, mint egy faágba. A fájdalom ellenére Noferet nem engedte el a fecskét.

Paszer meggondolatlanságában vétett a szellem ellen. Méltó-e arra, hogy ítélkezzen, ha felesleges szenvedéseket okoz egy fecskének, nem hagyva, hogy beteljesüljön a sorsa? Hiúságában és ostobaságában a kínok kínját mérte a kis lényre, akit megpróbált megmenteni.

− Nem lenne jobb megölni? Ha kell, én…− Te képtelen lennél rá.− Én okoztam a szenvedését. Ki bízhat még bennem ezek után?

25. fejezet

Hattusa hercegnő egy másik világról álmodott. Ő, Ramszesz felesége, akit a béke zálogaként adtak Egyiptomnak, csupán egy elhagyott asszony.

Nem talált vigaszt gazdag háremében. Eleinte reménykedett a fáraó szerelmében, a közelségében, de rettenetesebb magányra volt kárhoztatva, mint egy rab. Minél inkább látta, hogy, mint a Nílus vize, úgy folyik el az élete, annál inkább gyűlölte Egyiptomot.

Mikor fogja viszontlátni a hettita királyság fővárosát, amely a fennsíkon áll, a szikkadt sztyeppéket felváltó barátságtalan vízmosások, keskeny völgyek, meredek dombok szabdalta vidék szélén? A hegyek megvédték a várost az ellenséges hódítóktól. A magaslaton a hatalmas kőtömbökből épített erődítmény a dombok és szurdokok fölé magasodott, a harcos, hódító hettiták büszkeségének és vadságának a jelképeként. A sziklás csúcsokhoz és kiszögellésekhez illeszkedő városfalak a puszta látványukkal is visszariasztották a betolakodókat. Hattusa gyerekkorában a meredek utcákon futkározott, ellopta a mézzel teli kupákat, amelyeket a démonok engesztelésére tettek ki a sziklákra, labdázott a fiúkkal, akik egymással versengtek ügyességben és erőben.

Otthon még nem számolta az órákat. Azért jött az egyiptomi udvarba, hogy a szövetség záloga legyen, a biztosítéka annak, hogy a békeszerződést mindkét fél betartja. Nem ő volt az első hercegnő, akire ez a szerep hárult, és eddig egyetlenegy sem tért vissza közülük a hazájába. Csak a hettita hadsereg szabadíthatja ki őt ebből a paradicsomnak tűnő börtönből. Sem az apja, sem a családja nem mondott le végleg arról, hogy elfoglalják a Delta-vidéket és a Nílus völgyét: rabszolgatábornak és hatalmas éléskamrának használnák. Hattusa feladata, hogy megingassa az alapokat, hogy belülről ássa alá az építményt, meggyöngítse Ramszesz uralmát és régenssé váljon. A múltban több nő is uralkodott már, őmiattuk törtek ki a felszabadítási harcok a nomád ázsiaiakkal szemben, akik az ország északi részében éltek. Hattusának nem volt más választása. Ha ő maga szabadítja ki magát, a legfényesebb győzelemmel ajándékozhatja meg a népét.

Dénesz nem is sejtette, hogy amikor az égi vasat felajánlotta a hercegnőnek, ezzel megerősítette meggyőződésében és hatalmában. A hettiták úgy tartották, hogy akinek ilyen fém van a birtokában, annak kedveznek az

istenek. Van-e jobb közvetítő az istenek felé, mint az űr ismeretlen végtelenjéből érkező kincs? Amint megkapja az égi vasat, amuletteket, nyakláncokat, karpereceket és gyűrűket készíttet belőle. Égi vasat fog viselni, mint a felhőket szétoszlató tűzkövek lánya.

Dénesz ostoba pöffeszkedő, de hasznos lehet. Az élelmiszer-kereskedelem akadályozásával súlyosan megtépázhatják Ramszesz tekintélyét, de biztosabb módja is van a győzelemnek.

Hattusa a végső harcra készült. Egyetlen embert kellett csak maga mellé állítania ahhoz, hogy megossza Egyiptomot, hogy legyen egy rés, amelyet majd a hettiták kihasználhatnak.

*

A déli melegben a karnaki templom szunnyadni látszott. A három áldozati szertartás közül, amelyeket a főpap a fáraó nevében végzett, a déli volt a legrövidebb. Ekkor a főpap csak a zárt naosz előtt tisztelgett, amelyben a hosszú hajnali szertartás során életre keltett istenség szobra pihent, és megbizonyosodott arról, hogy a láthatatlan megtermékenyíti a hatalmas kőhajót, a világ harmóniájának biztosítékát.

A kertész Káni, aki Amon templomának a főpapja, és ezzel a fáraó és a vezír után az ország harmadik embere lett, nem veszítette el egyszerű paraszti egyenességet. Ráncoktól barázdált arca, kérges keze mit sem változott. Nem vett tudomást a legjobb fővárosi iskolákat kijárt írnokok fensőbbséges mézesmázosságáról, és ugyanúgy irányította az embereket, ahogyan a növényeit nevelte. Megterhelő gyakorlati feladatai ellenére továbbra is maga gondozta a gyógynövényes kertjét.

Az emberek legnagyobb meglepetésére minden vallási vezető elismerte, jóllehet nem könnyű megnyerni a papi ranglétra csúcsán állók jóindulatát. A volt kertész nem törődött az előjogokkal, egyedül arra törekedett, hogy a templom birtokai virágozzanak, és hogy az Isten szolgálata a Törvény szerint történjék. Mivel a munkánál és a jól végzett munka szereteténél nem talált jobb módszert, emellett maradt. Egyenes, gyakran nyers beszédén fennakadtak a finomkodáshoz szokott intézők, de az új főpap magát sem kímélte, és tudta, hogyan szerezzen érvényt akaratának. Nem ütközött semmilyen komolyabb ellenállásba, a borúlátó jóslatok ellenére Karnak fejet hajtott Káni előtt. Az udvaroncok nem is mulasztották el emlegetni, hogy a nagy Ramszesz milyen helyesen választott.

Hattusa egészen másképp látta a dolgot.Kiváló taktikai húzás volt ez a fáraó részéről, hiszen elkerülte, hogy egy

erős személyiség legyen a főpap, aki árnyékot vetne rá. Ehnaton uralkodása óta feszült volt a viszony a fáraó és Amon főpapja között. Karnak túl gazdag, túl erős, túl hatalmas volt: Karnakban uralkodott a győzelem istene. Persze az uralkodó nevezte ki a főpapot, de miután az a hivatalba lépett, mindig megpróbálta kiterjeszteni a kiváltságait. Ha egy nap szakítana a főpap, a Dél ura a fáraóval, a fáraó uralma az északi országrészre korlátozódna, ami

Egyiptom vesztét jelentené.Hattusa úgy gondolta, hogy Káni kinevezése lehetővé teszi az ország

kettészakítását. A nép fiát, a parasztot el lehet kábítani a pompával és a gazdagsággal. A templom korlátlan uraként arra fog vágyni, hogy ő kormányozza a déli tartományokat, azután pedig az egész országot. Káni ezt még nem sejtheti, de Hattusa biztos volt benne. Elhatározta, hogy elülteti Kániban a nagyravágyás csíráját, és szövetséget köt vele Ramszesz ellen. Amon főpapjánál jobb szövetségest nem is találhatna.

*

Hattusa egyszerű öltözékben jelent meg a templomban, nyakláncait és ékszereit is otthon hagyta. Ez a szigorú egyszerűség illett a hatalmas oszlopcsarnokhoz, amelyben a főpap fogadta. Kánit senki sem tudta volna megkülönböztetni a többi paptól, ha nem hordta volna tisztségének jelét, az aranygyűrűt. A keménykötésű, kopaszra borotvált férfi szerény megjelenése láttán a hercegnő örült, hogy visszafogottan öltözködött. A volt kertész bizonyára gyűlöli a kacérságot.

− Sétáljunk! − javasolta a főpap.− Pompás ez a terem.− A pompája agyonnyom vagy felemel minket.− Ramszesznek lángeszű építészei vannak.− A fáraó akaratát fejezik ki, éppúgy, mint ahogy én vagy ön is.− Én csak a második felesége vagyok, a diplomáciájának a része.− Ön a hettitákkal kötött béke megtestesítője.− Nem elégít ki, hogy jelkép vagyok.− Vissza szeretne vonulni a templomba? Amon énekesnői szívesen

fogadnák. A nagy királyi hitves, Nofertari halála óta árváknak érzik magukat.− Más terveim vannak, nagyratörőbbek.− Meg akarja osztani velem őket?− Feltétlenül, hiszen legfőképpen önt érintik.− Meglep, amit mond.− Közömbös maradhat-e Karnak főpapja, amikor az ország sorsa a tét?− Az ország sorsa Ramszesz kezében van.− Akkor is, ha lenézi önt?− Nekem nem ez a benyomásom.− Mert rosszul ismeri őt. A kétszínűségével nem egy embert

megtévesztett már. Amon főpapja mindig is a terhére volt. Egyelőre nincs más megoldása a helyzetre, mint hogy megszüntesse, és önmaga töltse be ezt a tisztséget.

− Nem ez történik már most is? A fáraó az egyetlen közvetítő a szentség és a nép között.

− Engem nem érdekel a vallás. Ramszesz zsarnok. Az ön hatalma kényelmetlen a számára.

− Mit javasol?

− Azt, hogy Théba és a főpapja utasítsa el a zsarnokságot.− Aki a fáraóval szembehelyezkedik, az az életet tagadja.− Káni, ön szegény környezetből származik, én hercegnő vagyok. Ha

szövetséget kötünk, a nép és az udvaroncok is hallgatni fognak ránk. Felépíthetünk egy új Egyiptomot.

− Ha a déli országrészt szembeállítjuk az északival, kettétörjük az ország gerincét, megbénítjuk Egyiptomot. Ha a fáraó személye nem köti össze a Két Földet, nyomorúság, szegénység és rabság lesz az osztályrészünk.

− Ramszesz viszi bele az országot ebbe a szörnyű helyzetbe, csak mi kerülhetjük el, hogy bekövetkezzék a legrosszabb. Ha segít nekem, gazdag emberré válhat!

− Nézzen az oszlopok magasába, hercegnő! Van-e nagyobb gazdagság annál, hogy láthatjuk az isteneket, akik örökké élnek a kőben?

− Ön az utolsó mentsvárunk, Káni. Ha nem lép közbe, Ramszesz romlásba dönti az országot.

− Ön csalódott, és bosszúra vágyik. Boldogtalan, ezért tönkre akarja tenni a második hazáját. Meg akarja osztani Egyiptomot, ketté akarja szakítani, hettita tartománnyá akarja tenni…. Ugye titokban ez a szándéka?

− És ha igen?− Az hazaárulás, hercegnő. Halálbüntetés jár érte.− Elszalasztja a szerencséjét.− Ennek a templomnak a szívében nem létezik sem a szerencse, sem a

balsors, csak a szentség szolgálata.− Rossz úton jár.− Az a világ, amelyben a fáraóhoz való hűség rossznak számít,

megérdemli a pusztulást.Hattusa kudarcot vallott. Remegő ajakkal kérdezte:− Fel fog jelenteni?− A templom a csendet szereti. Csitítsa el önmagában a pusztítás hangját,

és meg fogja ismerni a lelki békét!

*

A fecske ragaszkodott az életéhez. Noferet kibélelt neki szalmával egy kosarat, és úgy helyezte el, hogy a macskák vagy más ragadozók ne férhessenek hozzá. Rendszeresen vizet csepegtetett a fecske felsebzett csőrébe. A kis jószág nem tudott táplálkozni, szárnyait behúzva pihegett, de lassan hozzászokott a fiatalasszony jelenlétéhez. Paszer tovább korholta magát az ostobaságáért.

− Miért nem foglalkozol inkább Nenofar asszonnyal? – kérdezte Noferet. − Hiszen súlyos gyanú nehezedik rá.

− Tudom, hogy a kelmekészletek intézője kiválóan bánik a tűvel. De nem tudom elképzelni, ahogy hidegvérrel megöli Branirt. Nenofar indulatos, harsány, magabiztos nő, el van telve a saját fontosságával…

− És ha csak jól színlel?− Rendben, elismerem, hogy testi erőnek sincs híján.

− A gyilkos nem hátulról támadott?− De bizony.− Akkor a pontosság többet számított, mint az erő. Már csak jó anatómiai

ismeretek kellenek, hogy a megfelelő pontba döfje a tűt.− Ha így van, akkor még mindig Nebamon az első számú gyanúsított.− A halálos ágyán őszintén beszélt. Nem ő a tettes.− Ha bíróság elé citálom Nenofar asszonyt, tagadni fog, és felmentik.

Nincsenek egyértelmű nyomok, nincs bizonyíték. Újabb kihallgatásokkal sem mennénk semmire. Ártatlannak vallaná magát, bevetné minden kapcsolatát, és bepanaszolna zaklatásért. Újabb bizonyítékokat kellene találnom.

− Mondtad Kemnek, hogy meg akartak mérgezni?− Azóta éjjel-nappal őrködik felettem. A páviánja és ő felváltva alszanak.− Nem rendelhetne ki inkább néhány rendőrt?− Én is gondoltam erre, de ő nem bízik bennük.− Hagyd, hogy vigyázzon rád!− Néha olyan kellemetlen, hogy felügyel.− Kapu főbírája, a kötelesség előbbre való a kényelménél.− Azt hiszed, máris olyan lettem, mint az öreg hivatalnokok?Noferet elgondolkodott, mintha aggasztaná ennek a lehetősége.− Ezt a kérdést alaposan meg kell vizsgálnunk. Majd éjszaka meglátjuk,

hogy…Paszer erre szó nélkül a karjába kapta, és bevitte a villába.− Ez a vénség annyiszor betölti a vágyad, ahányszor csak akarod. Miért

várnánk vele estig?

*

A Kapu főbírájának a kezében megállt a pecsét az irat fölött.Reggel óta már számos dokumentumot jóváhagyott a mezei munkák

biztosításáról, a házadók ellenőrzéséről és az áruszállításról. Gyorsan olvasott, és pár pillanat alatt értékelni tudta egy-egy jelentés tartalmát. Az irat, amely most előtte feküdt, megdöbbentette.

− Öt napot késik egy gyümölcsszállítmány?− Pontosan − erősítette meg a jelentést az egyik írnok.− Ez tűrhetetlen! Nem vagyok hajlandó aláírni. Kirótta már rá a bírságot?− Továbbítottam a thébai kollégámnak.− A válasz?− Nem kaptunk választ.− Miért?− Mert rengeteg ilyen esetük van.− Több mint egy hete tart ez a felfordulás, és nekem senki sem szólt róla!− Fontosabb ügyek… − kezdett mentegetőzni az írnok.− Fontosabbak? Falvak tucatjaiba nem jut el a friss élelem! Magának

talán jelentéktelen apróság, hiszen a hasán van némi tartalék…Az írnok egyre nagyobb zavarban tette le az újabb papiruszhalmot a

főbíró gyékényére.− Más termények késését is jelezték. Az egyik feljegyzés szerint a

zöldség legfeljebb tíz nap múlva érkezik meg Közép-Egyiptomból a memphiszi kaszárnyákba.

Paszer elsápadt.− El tudja képzelni, mit szólnak majd ehhez a katonák? Gyerünk gyorsan

a dokkokhoz!

*

Kem maga hajtotta a lovakat a csatorna menti úton a raktárak és magtárak mellett, míg eljutottak a kirakodó helyekig. Paszer már futott is az irodába, ahol a friss áruk beérkezését tartották nyilván. Az irodában egy kisfiú legyezett két szunyókáló hivatalnokot.

− A gyümölcs- és zöldségkészletek? − kérdezte Paszer.− Ki maga?− A Kapu főbírája.A két hivatalnok rémülten ugrott talpra. Mélyen meghajoltak a főbíró

előtt.− Bocsásson meg, kérem! Néhány napja semmi munkánk nincs, a

szállítmányok leálltak.− Hol vesztegelnek a hajók?− Sehol. Megérkeznek Memphiszbe, de nem a megfelelő rakománnyal.

Ma a legnagyobb gyümölcsszállító hajó követ hozott. Mit tehetnénk?− Az a hajó még a kikötőben van?− Hamarosan visszaindul Thébába.Paszer és Kem a pávián kíséretében átvágtak egy hajóépítő műhelyen, és

kijutottak a kikötőbe, ahonnan éppen kifutott egy tengeri hajó Ciprus felé.A gyümölcsszállító hajón már elkezdték felhúzni a vitorlákat. A bíró

fellépett a hajóra vezető pallóra.− Várjon! − fogta meg a karját Kem.− Sietnünk kell.− Rossz előérzetem van.A pávián felegyenesedve szimatolt a levegőbe.− Én megyek előre.A núbiai hamar rájött, mitől lett olyan ideges a majma. A fedélzeten

sorakozó ládák között egy ketrec is állt. A farács mögött egy párduc járkált fel-alá.

− Hol a kapitány? − kérdezte parancsolóan Paszer.Egy ötven év körüli, alacsony homlokú, testes férfi elindult feléjük a

kormánytól.− Indulunk. Hagyják el a hajót!− Rendőrség − szóit Kem. − Az itt jelen lévő Kapu főbírójának a

felügyelete alatt.A kapitány hangnemet váltott.

− Én mindent az előírások szerint tettem, de a dokkokban nem fogadják a homokkőszállítmányomat.

− Nem zöldségeket vártak véletlenül?− De igen, csakhogy lefoglalták a hajómat!− Lefoglalták? Melyik állami hivatal tette?− Én csak azt tettem, amit az írnokok mondtak. Nem akarok bajba

keveredni!− Mutassa a hajónaplót!Míg Paszer megnézte a hajónaplót, Kem kinyittatott egy ládát. Tényleg

homokkő volt benne a templomi szobrászoknak.A hajónapló szerint egy hatalmas gyümölcsszállítmányt rakodtak be

Théba keleti partján, de a hajót a folyó közepén lefoglalták a tengerészet írnokai, és Théba nyugati partján kirakatták belőle az árut. A teherhajó felhajózott északra, a Gebel Szilszile-i kőfejtőkig, ahol megpakolták homokkővel. A követ Karnak rendelte! A hajó az eredeti utasítást követve Memphiszbe ment, de a dokkok ellenőre nem vette át a váratlan szállítmányt.

Kem más ládákba is belenézett, de mind homokkővel volt tele.

*

Az árnyékfaló reggel óta Paszer nyomában volt. Kem és a pávián jelenléte alaposan megnehezítette a dolgát. Újabb tervet kell kieszelnie, és ki kell lesnie a pillanatot, amikor a főbíró felügyelet nélkül marad.

Most előtte állt a nem remélt lehetőség.Csatlakozott egy csapat tengerészhez, akik a legénység ellátmányát

rakodták be, felment velük a hajóra, és elbújt a főárboc mögött. Paszer a hajó közepén vitázott a kapitánnyal, míg Kem és a pávián a hajófenék rakományát ellenőrizték. Az árnyékfaló odakúszott a ketrechez.

Öt rúd zárta a vad börtönét, szép sorban négyet kihúzott közülük. A párduc, mintha csak rájött volna, hogy mit tervelt ki az árnyékfaló, mozdulatlanná dermedt, ugrásra készen várta a szabadulást.

Paszer egyre dühösebben vitázott a kapitánnyal.− Hol a folyami rendőrség pecsétje? − kérdezte már harmadszor.− Elfelejtették rányomni a pecsétet…− Maradjon Memphiszben!− Nem tehetem! Le kell szállítanom ezt a követ!− Elviszem a hajónaplóját, hogy áttanulmányozzam.A főbíró a palló felé indult. Ahogy elhaladt a ketrec mellett, az

árnyékfaló kihúzta az ötödik rudat is, és meglapult a fedélzeten.Paszer gyors járásával magára vonta a vad figyelmét, a párduc már kint is

volt a ketrecből, és fújva meredt a pallóra. Remek példány volt, a núbiai sivatagban fogták be.

A főbíró megdermedt a félelemtől, mégis lenyűgözve nézett a vad szemébe. Nem látott benne gyűlöletet. A párduc pusztán azért fogja rávetni magát, mert az útjában áll.

Hirtelen üvöltés hallatszott, amelyre az egész legénység összerezzent. A hajófenékből előbukkanó pávián egyetlen lendülettel a párduc és a főbíró között termett. Kitátott szájjal, égő vörös szemmel, felborzolt szőrrel hadonászott a vadállat felé.

A szavannán még az éhes párduc is otthagyja a zsákmányát, ha egy páviáncsapat fenyegeti. De ez a vad most vicsorogva szembenézett a nagy majommal, és kimeresztette a karmait. A pávián felugrott, hogy ellenfelét elijessze.

Kem tőrrel a kezében az állat mellé lépett. Nem hagyja, hogy a legjobb rendőre egyedül verekedjen meg a vaddal.

A párduc visszahátrált a ketrecébe. Kem odament, és szemmel tartva az állatot, egyenként visszatolta a ketrecajtó rúdjait.

− Ott fut valaki!Az árnyékfaló már lejutott a hajóról. Az egyik kötélen kúszott ki a partra,

és hamarosan eltűnt egy dokk mögött.− El tudná mondani, hogy nézett ki az az ember? − kérdezte Paszer a

tengerésztől.− Sajnos nem. Csak annyit láttam, hogy menekül.Kezét az erős, szőrös mancsba téve, a főbíró köszönetet mondott a

páviánnak. A majom már megnyugodott, szemében büszkeség csillogott.− Megpróbálták megölni − állapította meg Kem.− Azt hiszem, csak kegyetlen sebeket szereztem volna, hiszen maga

kiszedett volna a párduc karmai közül. De hogy milyen állapotban…?− Mint rendőrfőnök, a legszívesebben megtiltanám, hogy kimozduljon

otthonról.− Mint a Kapu főbírája pedig megszüntetném az önkényes elzárást. Ha az

ellenfeleink ilyesmire vetemednek, az azt bizonyítja, hogy jó úton járunk.− Féltem önt.− Van választásom? Folytatnunk kell, amit elkezdtünk.− Ez az apróság talán segíthet.Kem kinyitotta a kezét. A tenyerében egy korsó dugója volt.− Egy tucatnyi van még belőle a hajófenékben: a kapitány borkészlete. A

felirat jelzi, hogy kié a teherhajó.Kapkodó, ám jól olvasható írás állt a dugón: Hattusa hercegnő háreme.

26. fejezet

A teherhajó kapitánya nem sokat kérette magát, bevallotta, hogy Hattusa hercegnőnek dolgozik. Ám Paszer nem érte be sem a korsó dugójával, sem ezzel a vallomással. Mélyebbre akart ásni.

Kem magához hívatta a folyami rendőrség területi igazgatóit. Kiderült, hogy egyikük sem adott parancsot a hajó átvizsgálására. Ezért nem volt ott a kapitány hajónaplójában a rendőrség hivatalos pecsétje.

Paszer ismét behívatta a kapitányt.− Hazudott nekem.

− Féltem.− Kitől?− Az igazságszolgáltatástól, magától, de főleg a hercegnőtől…− Hattusától?− Két éve állok a szolgálatában. Bőkezűen fizet, de sokat követel.

Mindent az ő parancsára tettem.− Tudatában van annak, hogy akadályozta a memphiszi élelmiszer-

ellátást?− Ha nem engedelmeskedem, elbocsátanak. Nem én voltam az egyetlen.

A többieknek is ugyanígy kellett tenniük.Két írnok jegyezte a kapitány vallomását. Paszer átolvasta a szövegeket,

ellenőrizte, hogy azonosak legyenek. A kapitány is elolvasta a feljegyzést és megerősítette a vallomását.

A bíró rögtön üzenetet küldött Bel-Trannak.

*

A két férfi a fazekasok negyedében találkozott, ahol az ügyes kezű, gyors lábú kézművesek ezerféle edényt készítettek a kis balzsamos vázácskától a nagy, szárított hús tárolására való korsókig. Számos inas segítette egy-egy mester munkáját, hosszú időbe telt, míg maguk is odaülhettek a fazekaskorong mellé.

− Szükségem van a segítségére.− Most nem vagyok a legszerencsésebb helyzetben − vallotta meg Bel-

Tran. − Nenofar asszony valóságos háborút indított ellenem. Csapatot toboroz az udvaroncokból, hogy együtt követeljék a felmentésemet. Néhányukra állítólag a vezír is hallgat.

− Badzsej az iratok alapján fog ítélni.− Ezért töltöm az éjszakáimat a könyvelés ellenőrzésével. Semmi

szabálytalanságot sem találhatnak a munkámban.− Milyen fegyverei vannak Nenofarnak?− Pusztán a csalárdsága és a gyanúsítgatásai. Nem akarom alábecsülni

ezek jelentőségét, de csakis a jól végzett munka lehet a válaszom.− A tudomásomra jutott valami, amivel árthatnak magának.− Mi az?− Megpróbálták megzavarni a zöldség- és gyümölcsellátást.− Lehet, hogy csak hivatali tévedés történt?− Nem, szándékosan tették.− Hiszen ez tiltakozásokhoz vezet, még lázadás is kitörhet!− Nyugodjon meg, már tudom, melyik nő keze van a dologban.− Egy nő tette?− Hattusa hercegnő.Bel-Tran megigazította a kötényét.− Bizonyos ebben?− Bizonyítékaim vannak rá, és egy tanúvallomás is.− Hattusa ez egyszer túl messzire ment! Viszont ha őt támadjuk, azzal az

uralkodót hozzuk hírbe.− Talán Ramszesz éheztetni akarná a népét?− Badarság. De engedheti-e,.hogy elítéljük a feleségét, aki a hettitákkal

kötött béke záloga?− A hercegnő súlyosan vétkezett. Ha a hatalmasokra nem sújt le az

igazságszolgáltatás, mivé lesz az ország? Megalkuvók, kivételezettek és hazugok országa lesz Egyiptom. Én nem akarom eltussolni az ügyet, de ha a Kincstár nem él panasszal, akkor Hattusa leállíttathatja az eljárást.

Bel-Tran nem sokat tétovázott.− Az állásommal játszom, de megírom a panaszt.

*

Noferet a nap folyamán vagy tízszer megnedvesítette a fecske csőrét. A madár a fény felé fordította a fejét, az orvos simogatta és beszélt hozzá, de nem remélte, hogy megmentheti az életét. Paszer későn, fáradtan érkezett haza.

− Él még?− Úgy látszik, már nem szenved annyira.− Van egy kis remény?− Őszintén szólva, nincs. Ki sem nyitja a csőrét. Haldoklik. De már

megbarátkoztunk. Mondd, mi aggaszt?− Hattusa hercegnő azzal próbálkozik, hogy kiéheztesse Memphiszt és a

tartomány falvait.− Lehetetlen! Hogyan sikerülhetne ez neki?− Megvesztegetéssel, és azzal, hogy kihasználja a hivatalok

tehetetlenkedését. De valóban lehetetlenre vállalkozott. Hiszen túl sok szinten történik az ellenőrzés. Hattusa elvesztette a józan eszét. A Kincstár, azaz Bel-Tran panaszt tesz, én pedig elutazom Thébába, hogy vádat emeljek a hercegnő ellen.

− Nem távolít el ez az ügy Branirtól, Aser tábornoktól, az összeesküvőktől?

− Nem, ha Hattusa Dénesz szövetségese.− Először a legjelesebb tábornok ellen indít pert, azután a királyi feleség

ellen… Nem mindennapi bíró maga, Paszer!− Te pedig nem vagy mindennapi asszony. Egyetértesz?− Nem lehetnél óvatosabb?− Nem. Ki kell kérdeznem a hercegnőt, el kell mondanom neki a

vádpontokat. Azután átadom az ügyet a vezírnek. Badzsej nem foglalkozna egy hiányos vizsgálati anyaggal.

− Szeretlek, Paszer.Megölelték egymást.− A méreg, a párduc… Mire készül még az az ember, aki meg akar

nyomorítani?− Nem tudom, de ne aggódj! Kemmel a folyami rendőrség egyik hajóján

fogunk utazni.

Vacsora előtt Paszer megnézte a fecskét. Legnagyobb meglepetésére a kis madár felemelte a fejét. A kivájt szeme helyén beforradt a sebhely, a kis test egyre erősebbnek látszott, ahogy igyekezett felemelkedni.

Paszer moccanni sem mert a meglepetéstől. Noferet összeszedett néhány szalmadarabot, és a madár lába alá rakta ülőrúd gyanánt. A fecske belekapaszkodott a szalmakötegbe.

Elképesztő életereje volt, csapott egyet-kettőt a szárnyával és felrepült.Kelet felől egy tucatnyi társa tűnt fel az égen. Körbevették, az egyikük

úgy üdvözölte, mint egy anya, aki végre viszontlátja a gyermekét. Azután odarepült hozzá a második, a harmadik, az egész örvendező csapat. A fecskék szinte táncot jártak Noferet és Paszer feje fölött, akik képtelenek voltak visszatartani könnyeiket.

− Mennyire összetartanak!− Igazad volt, amikor megmentetted a haláltól. Most az övéi között van.

Mit számít neki a holnap!

*

A nap diadalmasan ragyogott az égen.A hajó orrában állva Paszer a hazája szépségét csodálta. Köszönetet

mondott az isteneknek azért, hogy ezen a varázslatos földön jött a világra, a megművelt mezők és a kopár sivatag földjén. A pálmák koronái az öntözőcsatornák éltető vize fölé hajoltak, és óvón borították árnyékukat a békés falvak fehér házaira. A búzakalászok aranya szikrázott, szemet gyönyörködtetően zöldelltek a pálmaligetek. Búzamezők, lenföldek, gyümölcsösök tarkították a fekete földet, amelyet a földművesek emberöltők óta műveltek. Akácia- és szikomorfák versengtek szépségben a tamariszkuszokkal és a perszéákkal, a Nílus partját pedig papirusz és nád szegélyezte. A sivatag homokjából néhány cseppnyi eső után máris növények bújtak elő, és a föld mélye hetekig őrizte az égi nedűt, amelynek forrásait rendre megtalálta a vízkeresők varázsvesszeje. A termékeny Delta-vidék és a völgy, amelyben az isteni folyó utat tört a sivár hegyek és a terméketlen fennsíkok között, lenyűgözték a lelket és megmutatták az ember jogos helyét a teremtésben az állatok, az ásványok, a növények után, ahogy azt a bölcsek tanítják. Csak az emberi faj próbálta meg néha − hiúságában és őrültségében − eltorzítani az életet, ezért ajándékozta neki Máát istennő az igazságot, hogy az elgörbült bot kiegyenesedjék.

− Nem értek egyet ezzel az úttal − szögezte le Kem.− Úgy gondolja talán, hogy a hercegnő ártatlan?− Nem, de mégis maga fogja megégetni magát.− Alapos indokaim vannak.− Mit érnek majd, ha a királyi hitves tagad? Attól tartok, ezzel a lépéssel

épp az ellenségeinek kedvez! El tudja képzelni, milyen dühös lesz Hattusa? Még Badzsej vezír sem tudja majd megvédeni önt.

− Hattusa nem áll a törvények fölött.

− Igazán szép gondolat! Szép és nevetséges.− Majd meglátjuk.− Honnan meríti ezt a hitet?− A feleségem tekintetéből és egy fecske röptéből.

*

Feltámadt a szél, veszélyes örvényeket kavart a Nílusban. A folyó mélységét figyelő ember a hajó orrában képtelen volt megtartani a hosszú botját. A vihar hirtelen csapott le, a tengerészek nem tudtak elég gyorsan irányt változtatni, a vitorlafák eltörtek, a főárboc elgörbült, a kormány felmondta a szolgálatot. A hánykódó hajó egy homokpadnak ütközött. Kivetették a hátsó horgonyt, a tizenegy kilós kőtömb legalább a folyó sodrában tartotta a hajót. A fedélzeten izgatott kavarodás támadt, Kemnek határozott parancsokkal sikerült helyreállítania a rendet. Segített a kapitánynak felmérni a károkat, és utasítást adott a javítások megkezdésére.

Paszer alig tudott megállni a lábán, bőrig ázott, és hasznavehetetlennek érezte magát. Kem bekísérte a kabinba, míg két sokat próbált tengerész lemerült a vízbe, hogy megnézzék, milyen állapotban van a hajótest. Szerencsére nem sérült meg nagyon, amint lecsillapodik a Nílus haragja, folytathatják útjukat.

− A legénység nyugtalan − jegyezte meg Kem. − A kapitány elfelejtette indulás előtt újra festetni a mágikus szemeket a hajóorr két oldalán. Szerintük ez a hanyagság még igazi hajótöréshez vezethet, hiszen vakká teszi a hajót.

A főbíró elővette utazótáskájából az írókészletét. Koromfekete, szinte lemoshatatlan tintát készített, és biztos kézzel maga festette vissza a védelmező szemeket a hajóra.

*

Hattusa hercegnő gyümölcsöt és zöldséget szállító teherhajójának a kapitánya nem maradt tétlen. Értesítésére a hárem öt testőre Thébától ötven kilométernyire északra várta a Paszer bírót szállító rendőrhajót. Egyszerű feladatot kaptak: bármi áron fel kell tartóztatniuk a főbírót. Áldozatkész munkájuk jutalmaként egy kis földet, két tehenet, egy szamarat, tíz zsák búzát és öt korsó bort ígértek nekik.

Kapóra jött számukra az ítéletidő. Ilyenkor igazán nem csoda, ha zátonyra fut egy hajó, vízbe fullad egy ember. A főbírónak szép halál volna, ha a Nílus nyelné el, hiszen a hiedelem szerint a vízbe fúltak rögtön a paradicsomba jutnak, ha szent életet éltek.

Az öt merénylő a viharos éjszakát és a sötét fellegekkel borított eget kihasználva, egy gyors csónakon a homokpadnál veszteglő hajó közelébe evezett. Húszméternyire tőle megálltak, a vízbe ereszkedtek, és odaúsztak a tathoz, amelyen könnyedén fel tudtak mászni. A vezérük leütötte az őrt álló rendőrt. A többi rendőr békésen aludt a gyékényeken takarókba burkolózva.

Már csak fel kell feszíteni a kabin ajtaját, elkapni a főbírót, és a vízbe fojtani. Ők ártatlanok lesznek, hiszen a Nílus fog végezni vele. A merénylők nesztelenül odaosontak a kabinhoz és megálltak a csukott ajtó előtt. Ketten a tengerészeket tartják szemmel, hárman a bírót intézik el.

Fekete alak magasodott fel a kabin tetején, és rávetődött a támadók vezérének a vállára, aki nagyot kiáltott fájdalmában, ahogy a pávián agyara a húsába mélyedt. A puhafából készült ajtót kirúgva Kem is a betolakodókra vetette magát mindkét kezében egy-egy tőrrel. Két merénylőt halálra sebzett. A két utolsó rémülten menekülni próbált, de hiába, őket a felriadó tengerészek teperték le a fedélzet padlójára.

A pávián csak Kem parancsára engedte el az áldozatát. Látszott, hogy a merénylők vezére a vérveszteségtől hamarosan eszméletét veszíti.

− Ki küldött?A sebesült nem válaszolt.− Ha nem beszélsz, a majmom fog kivallatni!− Hattusa hercegnő − sóhajtotta a támadó.

*

A hárem ismét elkápráztatta Paszer bírót. Tökéletesen gondozott csatornákon jutott a víz az árnyas kertekbe, ahol Théba jómódú hölgyei sétáltak, hűsöltek és megmutatták a világnak a legújabb ruháikat. Vízben nem volt hiány, a virágágyások élénk színekben pompáztak, zenész lányok gyakorolták a közelgő lakomára a dalaikat. A szövő- és a fazekasműhelyekben kemény munka folyt, de gyönyörű, pihentető környezetben. A zománckészítők és a fafaragók már pirkadat óta dolgoztak a mesterműveiken, míg a teherhordók csapata illatos olajokkal teli korsókat rakodott egy kereskedőhajóra.

Hattusa hercegnő háreme a hagyományokhoz híven egész kis város volt ahol a legtehetségesebb kézművesek dolgozhattak elegendő idővel rendelkezve ahhoz, hogy szívvel-lélekkel átéljék a szépséget és megmutassák azt a tökéletesen megmunkált tárgyakban.

Paszer órákig bolyongott volna ebben a szépen elrendezett világban, ahol még a mindennapi munka is könnyűnek tűnt. Sétálgatott volna a homokkal felszórt sétányokon, beszélgetett volna a gyomláló kertészekkel, gyümölcsöt evett volna azokkal az idős özvegyekkel, akik a háremet választották otthonul, ha nem a Kapu főbírájaként kért volna kihallgatást.

Így viszont a kamarás egyenesen a fogadóterembe vezette, ahol a trónon ülő Hattusa hercegnőn kívül két írnok is tartózkodott.

Paszer meghajolt a hercegnő előtt.− Nagyon sok a dolgom, ezért kérem, fogja rövidre a mondandóját!− Négyszemközt szeretnék beszélni önnel.− Hivatalos minőségben kért kihallgatást, ezért erre nincs módunk.Paszer kigöngyölt egy papirusztekercset.− Kívánja, hogy az írnokok feljegyezzék a vádpontokat? A hercegnő

bosszús intéssel kiküldte az írnokokat a teremből.

− Tudatában van annak, hogy milyen szavakat használ?− Hattusa hercegnő, azzal vádolom, hogy élelmiszert sikkasztott, és

megpróbált megöletni.A szép fekete szemek lángra gyúltak.− Hogy merészeli!− Bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal és írásba foglalt nyilatkozatokkal

is rendelkezem. Tehát vádlottnak tekintem önt. Mielőtt viszont a perre kerülne a sor, felszólítom, hogy adjon magyarázatot a tetteire!

− Senki nem beszélt velem még ilyen hangon.− Egyetlen királyi hitves sem követett el ilyen bűntetteket.− Ramszesz el fogja taposni!− A fáraó Máát fia és szolgája. Mivel az igazság él a szavaimban, nem

fog elhallgattatni. A rang nem kendőzheti el a gaztetteket.Hattusa felállt, távolabb lépett a trónjától.− Gyűlöl engem, mert hettita vagyok!− Jól tudja, hogy nem így van. Nem a neheztelés vezérel, jóllehet ön

adott parancsot a megölésemre.− Arra adtam parancsot, hogy állítsák meg a hajóját, és ne engedjék,

hogy Thébába érjen!− A bérencei bizonyára félreértették.− Ki vállalná magára, hogy megöljön egy egyiptomi bírót? A bíróság el

fogja vetni az elméletét, és elutasítja a hazug tanúit is.− Ügyes védekezés, de mivel indokolja a friss élelmiszerek

elsikkasztását?− Ha a hamis bizonyítékai éppoly meggyőzőek, mint az állításai, akkor

nyilvánvaló lesz, hogy jóhiszeműen jártam el!− Nézze át ezt az iratot!Hattusa elolvasta a tekercset.Összeráncolta a homlokát, hosszú ujjait egymásba fonta.− Tagadni fogok.− A vallomások részletesek, és lesújtóak a tények.A gőgös hercegnő kihívóan nézett rá.− A fáraó felesége vagyok.− Az ön szava nem ér többet, mint a legegyszerűbb földművesé. A

helyzete pedig még megbocsáthatatlanabbá teszi a mesterkedését.− Meg fogom akadályozni, hogy pert indítson ellenem.− Badzsej vezír fogja vezetni a tárgyalást.Hattusa leroskadt egy lépcsőfokra.− Miért akarja a bukásomat?− Mi volt a célja, hercegnő?− Igazán tudni akarja, egyiptomi bíró?Paszer kitartóan állta a gyűlölettel teli pillantást.− Gyűlölöm a hazáját, gyűlölöm az uralkodóját, a dicsőségét, a

nagyságát! Az lenne a legnagyobb boldogság a számomra, ha láthatnám, ahogy az egyiptomiak éhen halnak, a gyerekek sírnak, az állatok elhullanak!

Ramszesz fogva tart ebben a hamis édenben, és azt hiszi, hogy majd lecsillapodik a dühöm. De az egyre csak nő! Igazságtalanul bánnak velem, és nem bírom tovább! Bárcsak széthullana Egyiptom, bárcsak megszállnák az enyéim vagy bármelyik barbár törzs! A fáraó ellenségeinek a legfőbb támasza leszek! Higgye el, Paszer bíró, hogy egyre többen vannak!

− Például Dénesz, a szállító?A hercegnő lehiggadt.− Nem vagyok a besúgója.− Nem lehet, hogy tőrbe csalták?− Megmondtam, mi az igazság. Az a híres igazság, ami olyan kedves

Egyiptomnak!

27. fejezet

A fogadás, mint rendesen, most is káprázatosan sikerült. Nenofar asszony, akinek a hajkoronája mindenkit lenyűgözött, élvezettel hallgatta vendégei dicsérő szavait. Dénesz kötött néhány előnyös megállapodást, elégedetten gondolt arra, hogy szállítóvállalata egyre növekszik, és már mindenkinek a csodálatát kivívta, aki csak számít Egyiptomban. Senki sem sejtette, hogy a markában tartja a legfőbb hatalmat. Egy kissé ideges volt ugyan, de nem türelmetlenkedett. Egyre jobban izgatta az érzés, hogy hamarosan a porba sújthatja azokat, akik megszólják, és megjutalmazhatja azokat, akik támogatják. Az idő neki dolgozik.

Nenofar fáradtan vonult vissza lakosztályába. Az utolsó vendégek távoztával Dénesz sétált egyet a gyümölcsösében, meg akart bizonyosodni arról, hogy senki sem dézsmálta meg a fákat.

Egyszer csak egy női alak lépett elő az éjszaka sötétjéből.− Hattusa hercegnő! Mit csinál itt Memphiszben?− Ne ejtse ki többé a nevemet! Várom a szállítmányát.− Nem értem. Milyen szállítmányra gondol?− Az égi vasra.− Legyen türelemmel.− Nem várhatok. Azonnal szükségem van rá!− Miért olyan sürgős?− Mert belerángatott engem abba az őrültségbe.− Senki sem fog eljutni önig.− Paszer bírónak máris sikerült.− Csak meg akarja félemlíteni.− Vádat emelt ellenem, és vádlottként be is akar idézni a bíróságra!− Csak fenyegetőzik!− Rosszul ismeri Paszert.− Üres a tarsolya.− Bizonyítékai vannak tanúvallomásokat és nyilatkozatokat gyűjtött

ellenem.− Ramszesz nem fogja hagyni.

− A főbíró Badzsej vezírnek adja át az ügyet. A fáraó kénytelen lesz alávetni magát a törvénynek. El fognak ítélni engem, Dénesz, megfosztanak a földjeimtől, és a legjobb esetben is elzárnak valamelyik vidéki palotába. De lehet, hogy ennél súlyosabb lesz a büntetésem.

− Kellemetlen.− Az égi vasat akarom.− Még nincs a birtokomban.− Legkésőbb holnap, különben…− Különben?− Feljelentem magát Paszer bírónál. Gyanítja, de nem tudja biztosan,

hogy ön tervelte ki az élelmiszer-ellátás megakasztását. Az esküdtek meg fognak hallgatni, és biztosíthatom róla, hogy meggyőzően fogok beszélni.

− Adjon hosszabb határidőt!− Két nap múlva telihold. Az égi vassal hatni fog a varázslatom. Holnap

estig kap időt, Dénesz, különben velem együtt fog elbukni.

*

Csibész, Noferet zöld majmocskája csodálkozva figyelte, ahogy Vitéz megfürdik. A kutya először óvatosan csak az egyik lábát dugta a lótuszos medence vizébe, de azután teljesen belemerült. A szolgálóknak pihenőnapjuk volt, Noferet maga húzta fel a korsót a kútból. Szája, mint a lótuszbimbó, keble, mint a szerelem almái. Paszer bámulta, ahogy jön-megy, virágokat helyez Branir emlékére az oltárra, eteti az állatokat, lesi a fecskéket, amelyek minden este a házuk felett gyülekeznek a gyógyult szárnyú menekülttel együtt.

Noferet megnézte a szikomorfa gyümölcseit: szép sárga színük érés közben pirosra változik majd. Májusban még a fán fel fogja nyitni őket, hogy a beléjük költözött rovarok elhagyják édes otthonukat. A húsos fügéket azután megehetik.

− Átolvastam a Hattusával kapcsolatos iratokat, az írnokok pedig ellenőrizték, hogy formailag rendben legyenek. Most már átadhatom őket a vezírnek, a következtetéseimmel együtt.

− A hercegnő nem fél ettől?− Tudja, hogy nem tántoríthat el.− Vajon mit fog tenni?− Mindegy. Badzsejnak kell elnökölnie a tárgyaláson. Semmi nem fogja

megakadályozni, hogy cselekedjen.− És ha a fáraó kérné, hogy állj el a pertől?− A fáraó leválthat, akkor sem fogok lemondani erről az ügyről. Ha

megtenném, a szívem örökre bemocskolódna, még te sem tudnád tisztára mosni.

− Kem elmondta, hogy egy harmadik merényletet is megkíséreltek ellened.

− Hattusa bérencei azt remélték, hogy vízbe fojthatnak. Korábban egyetlen ember volt, aki megpróbált rokkanttá tenni.

− A rendőrfőnök már tudja, hogy ki volt az?− Még nem. Az a fickó különösen ravasznak és ügyesnek tűnik. Kem

besúgói hallgatnak. Mit határozott az orvosok tanácsa?− Elhalasztották a választást. Újabb jelentkezőket várnak. Kadas

fenntartja a jelentkezését, és sorra látogatja a bizottság tagjait.Noferet a térdére hajtotta a fejét.− Bármi történjék is, mi tudjuk, mi a boldogság.

*

Paszer lepecsételte egy vidéki bíróság ítéletét, amely rágalmazás miatt húsz botütést és súlyos bírságot szabott ki egy falu elöljárójára. Az elöljáró valószínűleg fellebbezni fog, de ha ismét bűnösnek találják, akkor megkétszerezik a büntetését.

Kevéssel dél előtt Tapéni asszony kereste fel a főbírót. A kicsi, törékeny, fekete hajú asszony bájait latba vetve rávette a mogorva írnokokat, hogy megnyíljon előtte Paszer irodájának az ajtaja.

− Mit tehetek önért?– Jól tudja.− Mondja csak el, kérem!− Meg akarom tudni, hogy hol rejtőzködik a barátja, Szuti, azaz a férjem.Paszer már várt erre a látogatásra. Sejtette, hogy Párduc után Tapéni sem

marad közömbös a kalandor sorsa iránt.− Elhagyta Memphiszt.− Miért?− Hivatalos küldetése van.− Természetesen maga nem árulja el, hogy miféle.− Természetesen nem.− Veszélyben van?− Hisz a szerencséjében.− Szuti vissza fog térni. Nem olyan asszony vagyok, akit elfelejtenek és

elhagynak.Tapéni hangjában inkább fenyegetés csengett, mint gyöngédség. Paszer

úgy döntött, hogy próbára teszi.− Nem zaklatta önt az utóbbi időkben egy-két előkelő hölgy?− A munkámból adódóan gyakran keresnek fel, hogy a legjobb

kelmékből válogathassanak.− Semmi különösebb nem történt?− Nem értem, mire gondol.− Nenofar asszony például nem követelte öntől, hogy hallgasson?Tapéni zavarba jött.− Említettem Nenofart Szutinak, mert csodásan tud bánni a tűvel.− Nem ő az egyetlen ilyen asszony Memphiszben. Miért pont őt

említette?− Miért faggat?

− Feltétlenül tudnom kell a választ.− Miért?− Egy súlyos bűntény után nyomozok.Különös mosoly jelent meg Tapéni ajkán.− Nenofarral kapcsolatban?− Mit tud róla pontosan?− Nincs joga itt tartóztatni − jelentette ki erre Tapéni, és fürgén az ajtó

felé indult. − Talán tudok egyet s mást, Paszer főbíró, de miért vallanám meg magának a titkaimat?

*

Vajon elégedett lehet-e az ember valaha is egy kórház működésével? Amint az egyik beteg meggyógyul, egy másik jön a helyébe, és a küzdelem kezdődik elölről. Noferet nem unt bele a gyógyításba. Kiapadhatatlan örömmel töltötte el, hogy legyőzheti a szenvedést. A személyzet odaadóan segítette, az írnokok ügyeltek a kórház gazdasági irányítására, Noferet tehát a tudományának szentelhette magát, ismert gyógyszereket tökéletesíthetett, és újabbakat próbált felfedezni. Naponta vágott ki daganatokat, tett helyre törött tagokat, vigasztalta a gyógyíthatatlan betegeket. Egy egész orvoscsapat vette körül, mind a gyakorlottak, mind a kezdők szívesen hajtották végre szelíden kiadott utasításait.

Nehéz nap állt mögöttük. Noferet megmentett egy negyvenéves férfit, akinek bélelzáródása volt. Frissítőként épp egy pohár friss vizet ivott, amikor Kadas rontott be a terembe, ahol az orvosok mosakodtak és öltözködtek. Az ősz fogorvos rárivallt Noferetre.

− Adja ide a kórházban levő szerek listáját!− Milyen jogon kéri ezt?− A főorvosi állásra pályázom, szükségem van erre a listára.− Mit akar vele tenni?− Ki kell egészítenem az ismereteimet.− Mint fogorvosnak, csak néhány szert kell használnia.− Adja a listát, gyorsan!− Nincs joga ahhoz, hogy a listát követelje tőlem. Nem tartozik a kórház

személyzetéhez.− Rosszul látja a helyzetet, Noferet. Bizonyítanom kell a hozzáértésemet.

A szerek felsorolása nélkül hiányos a pályázatom.− Egyedül a királyság főorvosa kötelezhet arra, hogy teljesítsem a

követelését.− Én vagyok a leendő főorvos!− Tudomásom szerint még nem választottak senkit Nebamon helyére.− Tegye, amit mondtam, és nem fogja megbánni!− Nem engedelmeskedem magának.− Ha kell, betöröm a laboratóriuma ajtaját.− Azért súlyos büntetés jár.

− Ne ellenkezzen tovább! Hamarosan a felettese leszek. Ha nem hajlandó együttműködni, el fogom kergetni innen.

A szóváltásra néhány orvos Noferet köré gyűlt.− Ez a falka nem ijeszt meg.− Menjen innen! − szólt rá Kadasra egy fiatal orvos.− Rosszul teszi, hogy így beszél velem!− Gondolja, hogy orvoshoz méltóan viselkedik?− Sürgős a dolog − védekezett Kadas.− Az ön számára − pontosította a helyzetet Noferet.− A főorvosi tisztet tapasztalt embernek kell megkapnia. Maguk

mindannyian elismerik a munkámat. Miért vitázunk? Hiszen egyaránt az a vágy hajt minket, hogy másokat szolgáljunk.

Kadas meggyőző, megindító beszédbe fogott. Hosszú pályafutását emlegette, a betegek iránti odaadását, azt, hogy hasznára akar lenni az országnak, anélkül hogy nevetséges, mondvacsinált indokokkal akadályoznák ebben.

Ám Noferet hajthatatlan maradt. Ha Kadas meg akarja kapni a mérgek és a szerek listáját, akkor igazolja, hogy mire akarja használni. Míg Nebamon utódját nem jelölik ki, Noferet éberen fogja őrizni az iratot.

*

Aser tábornok vezérkari főnöke egyre csak azt hajtogatta, hogy a felettese távol van. Paszer nem hagyta ennyiben.

− Nem udvariassági látogatásra jöttem. Ki kell hallgatnom a tábornokot.− Nincs a kaszárnyában.− Mikor ment el?− Tegnap este.− Hova?− Nem tudom.− A szabályzat nem írja elő, hogy tájékoztassa magát arról, hogy hova

megy?− De igen.− Akkor miért nem tette meg?− Honnan tudjam?− Ennyivel nem érhetem be.− Kutassa át a kaszárnyát, ha óhajtja!Paszer két másik tisztet is kikérdezett, de tőlük sem tudott meg többet.

Többen azt állították, hogy a tábornok délnek indult egy harci kocsin.A főbíró nem zárta ki, hogy csak be akarják csapni, ezért elment a

külországok hivatalába. Semmilyen hivatalos expedíciót nem indítottak mostanában Ázsiába.

Paszer megkérte Kemet, hogy a lehető leghamarabb találja meg a tábornokot. A rendőrparancsnok hamarosan megerősítette, hogy a tábornok a déli tartományok felé indult, de ennél többet ő sem tudott meg. Aser gondosan

eltüntette a nyomokat maga után.

*

A vezírt felbosszantották a hallottak.− Nem túloz, Paszer bíró?− Már egy hete kutatok utána.− A kaszárnyák?− Asernak nyoma sincs.− A külországok hivatala?− Semmiféle megbízatást nem adtak neki, hacsak nem titkosat.− Arról engem tájékoztattak volna.− Egy megoldás van: a tábornok eltűnt.− Ez tűrhetetlen! Az ő tisztségében ez elfogadhatatlan!− Megpróbál menekülni a csapdából.− Talán belefáradt a támadásaiba?− Szerintem az ön közbelépésétől tartott.− Ez azt jelenti, hogy a bíróság elítélte volna őt.− Nyilván magára hagyták a barátai.− Miért?− Aser rájött, hogy kihasználták.− De a szökés! Egy katona esetében!− Aser egy gyáva gyilkos.− Ha igazak a vádjai, akkor miért nem Ázsiába ment, hogy csatlakozzon

a valódi szövetségeseihez?− Az, hogy délnek indult, talán csak megtévesztés.− Elrendelem, hogy zárják le a határokat. Aser nem hagyhatja el

Egyiptomot.Cinkosok nélkül Aser nem tud kikeveredni a csávából. Ki merne

támogatni egy bukott tábornokot a vezírrel szemben?Paszernak örülnie kellett volna a fényes győzelemnek. A tábornok

semmivel sem indokolhatja a szökését. Az árulók elárulták, és majd ő is elárulja őket a második per során. Biztosan megpróbált bosszút állni Déneszen és Sesin. A bukás helyett pedig inkább elmenekült.

− Rendeletet küldök a tartományok kormányzóinak, amelyben megparancsolom Aser azonnali letartóztatását. Kem továbbítsa a parancsot a rendőrszolgálatoknak.

A futároknak köszönhetően a tábornokot négy napon belül mindenütt keresni fogják.

− Az ön feladata ezzel nem ért véget − folytatta a vezír. − Ha a tábornok csak végrehajtó volt, akkor meg kell találnia a szellemi vezért.

− Ez a szándékom − jelentette ki Paszer, akinek a gondolata már Szutinál járt.

*

Dénesz elvezette Hattusa hercegnőt a titkos kovácsműhelybe, ahol Sesi dolgozott. A műhely az egyik szegényebb külvárosban, a szállító emberei által működtetett, szabadban lévő konyha mögött volt. A vegyész ott kísérletezett az ötvözeteivel és a növényi savaknak a rézre és a vasra való hatásával.

A műhelyben fullasztó hőség fogadta őket. Hattusa levette a csuklyás köpenyét.

− Királyi látogatót hoztam − szólt Dénesz vidáman. Sesi fel se pillantott. Kényes művelet kötötte le a figyelmét, aranyat, ezüstöt és rezet ötvözött egymással.

− Egy tőr markolata. A leendő királyé lesz, a mostani zsarnok bukása után.

Sesi a jobb lábával egyenletes ütemben fújtatót nyomott, amellyel a tüzet szította. A fémdarabokat bronzfogókkal fogta meg. Nagyon gyorsan kellett dolgoznia, mivel a bronz ugyanazon a hőmérsékleten olvadt, mint az arany.

Hattusa kényelmetlenül érezte magát.− Nem érdekelnek a kísérletei. Az égi vasat akarom, amelyet megvettem.− Csak egy részét fizette még ki − pontosított Dénesz.− Adja ide a vasat, és megkapja a maradékot!− Mindent ilyen kapkodva csinál?− Ne szemtelenkedjen! Kérem a jussomat!− Várnia kell még.− Elég volt, Dénesz! Talán hazudott nekem?− Nem egészen.− Nem a magáé az a fém?− Megszerzem.− Becsapott!− Ne értsen félre, hercegnő! Egyszerűen előleget kértem. Együtt

dolgozunk azon, hogy Ramszeszt tönkretegyük. Nem ez a fő?− Tolvaj.− Kár dühöngenie. Össze kell tartanunk.Hattusa megvető pillantással mérte végig a szállítót.− Téved, Dénesz. Megleszek a segítsége nélkül is.− Ostobaság volna felbontani a szerződésünket.− Nyissa ki ezt az ajtót, és engedje, hogy távozzam!− Hallgatni fog?− Azt teszem majd, amit jónak látok.− A szavát kell adnia!− Álljon félre az utamból!Dénesz nem mozdult, Hattusa meglökte. A szállító dühösen

megtaszította. Hattusa hátralépve hozzáért a tüzes fogókhoz, amelyeket Sesi egy kőre helyezett. Felüvöltött, megtántorodott, és belezuhant a tűzbe. A ruhája azonnal lángra kapott.

Dénesz nem próbált segíteni rajta, és Sesi sem, hiszen ő mindig a szállító utasításaira várt. Amikor a szállító kinyitotta az ajtót, hogy elmeneküljön a

helyszínről, nyomában a vegyésszel, a kovácsműhely lángokban állt.

1. fejezet2.

Paszer mielőtt elindult volna, hogy Ptah templomának a Kapuja előtt elnököljön a bíróság rendes ülésén, kódolt üzenetet írt Szutinak: Aser eltűnt. Ne vállalj több veszélyt! Azonnal gyere haza!

Kem egyik rendőrségi futárára bízta a levelet. A futár Koptoszba érve a sivatagi rendőrségnek adja majd át, az ő feladatuk a bányászoknak szóló küldemények továbbítása.

A bíróság kisebb vétségek felett ítélkezett, ki nem fizetett tartozások és a munkától indokolatlanul távol maradók ügyében. A bűnösök elismerték vétküket, az esküdtek pedig elnéző ítéleteket hoztak. Az esküdtek között Dénesz is ott volt. A tárgyalások befejeztével odalépett a bíróhoz.

− Nem vagyok az ellensége, Paszer.− Én pedig nem vagyok a barátja.− Hát éppen ez az. Inkább azoktól kellene tartania, akik a barátjának

tüntetik fel magukat.− Mire céloz ezzel?− Olykor nem a megfelelő emberekben bízik. Szuti például egyáltalán

nem érdemes rá. Pénzért elárult nekem egyet s mást a nyomozásáról, sőt magáról is. Tudja, hogy már régóta hiába vágyott az anyagi biztonságra.

− A tisztségem megköveteli, hogy uralkodjak magamon, de engem is ki lehet hozni a sodromból.

− Egy nap még hálás lesz nekem.

*

Amint Noferet a kórházba ért, egy súlyosan összeégett asszonyhoz hívták, akinek az életéért több orvos is küzdött órák óta. A tűz az egyik szegénynegyedben tört ki, egy titkos kovácsműhelyben. A szerencsétlen áldozat nyilván nem vigyázott: nem volt remény arra, hogy életben marad.

Az ügyeletes orvos fekete iszapot tett az összeégett húsra, és aprójószág erjedt sörben megfőzött és összetört ürülékét. Noferet pirított árpát és sártököt tört porrá, elkeverte szárított akáciagyantával, olajba áztatta a keveréket, majd zsíros tapaszt készített belőle, amelyet az égési sebekre helyezett. A felszíni sebeket szikomorfával, sártökkel és mézzel szétmorzsolt sárga okkerrel kente meg.

− Most már nem fog annyira szenvedni − jelentette ki.− Hogyan etessük? − kérdezte egy ápoló.− Egyelőre lehetetlen táplálnunk.− Folyadékot kell juttatnunk a szervezetébe.− Tegyenek egy nádszálat az ajkai közé, és csepegtessenek bele rezes

vizet! Állandóan legyen mellette valaki! Ha bármi történne, értesítsenek!− A zsíros tapasz?

− Háromóránként cseréljék! Holnap majd viasz, sült marhazsír, papirusz és szentjánoskenyér keverékét fogjuk használni. Készítsenek a szobájába nagyobb mennyiséget a legvékonyabb kötözőpólyából.

− Mégis reménykedik?− Őszintén szólva, nem. Tudják, hogy ki ez a nő? Értesítenünk kell a

hozzátartozóit.A kórház intézője tartott a kérdéstől. Félrevonta Noferetet.− Félek tőle, hogy ennek még lesznek következményei. A betegünk nem

hétköznapi ember.− Hogy hívják?Az intendáns egy gyönyörű ezüst karkötőt vett elő. A lángok nem tudták

megsemmisíteni a tulajdonos nevét, ott állt az ékszer belsejébe vésve: Hattusa, Ramszesz felesége.

*

A meleg núbiai szél kemény próbára tette az idegeket. Felkavarta a sivatag homokját, betakarta vele a házakat. Mindenki igyekezett betömni ajtót-ablakot, de a finom sárga por mindenhová bejutott, az asszonyok nem győztek takarítani. Sokan panaszkodtak arra, hogy nehezen kapnak levegőt, gyakran orvosi segítségre is szükségük volt. Ezt az időjárást Paszer is megszenvedte. Egy szemcsepp csillapította a szemgyulladását, de alig tudott úrrá lenni a folytonos fáradtságon. Kem viszont éppoly ellenállónak látszott az időjárás viszontagságaival szemben, mint a páviánja.

A két férfi a majommal együtt egy szikomorfa árnyékában hűsölt, a lótuszos medence mellett. Vitéz némi tétovázás után végül felugrott gazdája térdére, de a páviánt egy percre sem tévesztette szem elől.

− Aserről semmi hír.− Nem tudja elhagyni az országot − vélte a főbíró.− Hetekig is bujdoshat, de a hívei egyre kevesebben lesznek, előbb-utóbb

fel fogják adni. A vezír parancsa egyértelmű. Vajon miért menekült el a tábornok?

− Mert tudta, hogy ezúttal elveszítené a pert.− Tehát magára hagyták a szövetségesei?− Már nem volt rá szükségük.− Mire következtet ebből?− Arra, hogy nem fenyeget sem katonai összeesküvés, sem ellenséges

betörés.− Mégis, az, hogy Hattusa hercegnő Memphiszbe jött…− És ővele is elbántak! Az összeesküvőknek nincs szükségük a

támogatására. Mit tudott meg a kovácsműhelyről?− Titkos műhely volt, nincs tulajdonosa. A szabadtéri konyhát viszont

Dénesz emberei vezetik.− Énnél jobbat nem is remélhettünk volna!− Semmi sem bizonyítja egyértelműen, hogy a szállító bűnös.

− Minden egyes lépésnél beléütközünk! És a tűz, nem gyújtogatás történt?

− Láttak embereket elfutni onnan, de a tanúk még abban sem értenek egyet, hogy hányan voltak, ami pedig a személyleírást illeti, úgy tűnik, hogy igencsak elszabadult a fantáziájuk.

− Egy kovácsműhely… Lehet, hogy Sesi dolgozott benne.− Kelepcébe csalhatta Hattusát?− Élve megégetni egy asszonyt? Ezt nem merem elhinni. Talán

szörnyetegekkel állunk szemben?− Ha így van, akkor a legrosszabbra is fel kell készülnünk.− Feltételezem, ebben a helyzetben hiába kérném, hogy szüntesse meg a

biztonsági intézkedéseket, amelyekkel körülvett.− Még ha nem is lennék rendőrfőnök, és még ha az ellenkezőjét

parancsolná is, akkor is tovább őrizném.Paszer számára Kem örök rejtély marad. Hideg, távolságtartó ember,

sohasem veszíti el az önuralmát, és bár nem helyesli, amit a főbíró tesz, mégis minden hátsó gondolat nélkül segíti. A núbiainak sosem lesz más bizalmasa, mint a páviánja. A teste meg van csonkítva, de a lelke még sebzettebb. Az igazságszolgáltatás? Ámítás. De Paszer hitt benne, Kem pedig bízott Paszerban.

− Értesítette a vezírt?− Részletes jelentést küldtem neki. Úgy tűnik, Hattusa senkinek sem

szólt arról, hogy Memphiszbe jön. Noferet éjjel-nappal mellette van.

*

Az ötödik napon Noferet sártököt, sárga okkert és rézszemcséket tört olajos masszává.

A masszát rátette az égési sebekre és nagyon óvatosan bekötözte. Hattusa szenvedett, de életben volt.

A hatodik napon a hercegnő tekintete megváltozott. Mintha hosszú álomból ébredt volna.

− Bátorság! Memphisz főkórházában van. A nehezén már túljutott. Most minden egyes órával közelebb kerül a gyógyuláshoz.

A hettita szépségre nem lehetett ráismerni. A kenőcsök és a balzsamok ellenére gyönyörű bőrét már örökre elcsúfítják a vörös foltok. Noferet előre félt attól a perctől, amikor a hercegnő tükröt kér majd.

Hattusa felemelte a jobb kezét, és megragadta Noferet csuklóját.− Ezt a bajt ismerem, és meg fogom gyógyítani − ígérte a doktornő.

*

Paszer alvó feleségét nézte.Noferet végre hajlandó volt lepihenni. Elkeseredetten küzdött Hattusáért,

maga készítette a kötéseket és a gyógykenőcsöket, amelyek lassanként

meggyógyították a súlyos égési sebeket.Paszer szerelme egyre nőtt felesége iránt, kiteljesedett, mint a pálmafa

koronája. Minden reggel új, váratlan, szépséges színnel ajándékozta meg: Noferet felderítette az életet, fényt vitt a legsötétebb éjszakába is. Talán Paszer csak azért harcolt változatlan lelkesedéssel, hogy neki tessen, és hogy bebizonyítsa, nem követett el hibát azzal, hogy a felesége lett? Valahányszor megingott volna, megerősítette a bizonyosság, hogy az összetartozásukat sem az idő, sem a megszokás, sem a megpróbáltatások nem koptathatják el.

A hálószobába vetődő napsugár a fényében fürösztötte Noferet arcát. A fiatalasszony lassan felébredt.

− Hattusa megmenekült − suttogta.− A beteged kedvéért rólam már el is feledkezel?Noferet Paszerhoz bújt.− Hogyan törődhet bele egy ilyen fiatal és szép hercegnő a

szerencsétlenségébe?− Ramszesz rendelkezett felőle?− A palota kamarása tudatta az akaratát. Hattusát a palotába várják, amint

szállítható állapotban lesz.− Hacsak nem mond el nekem olyasmit, ami miatt le kellene mondania

kivételes helyzetéről.Noferet elszomorodott, kiült az ágy szélére.− Nem bűnhődött meg eléggé?− Bocsáss meg, de ki kell kérdeznem.− Még egyetlen szót sem szólt.− Értesíts, amint tud beszélni!

*

Hattusa árpalevest evett és szentjánoskenyér-levet ivott. Kezdte visszanyerni az életerejét, de a tekintete továbbra is a távol rémségeibe nézett.

− Hogy történt? − kérdezte Noferet.− Meglökött. Ki akartam menni a műhelyből, de nem hagyta.A szavak lassan, fájdalmasan törtek elő belőle. Noferet

megrendültségében nem mert több kérdést feltenni.− A bronzfogó… megperzselte a ruhámat, az lángra kapott, nekiestem a

kohónak és az egész ruhám tűzbe borult… − folytatta a hercegnő. Egyre élesebb hangon beszélt, végül szinte már sikított. − Ők pedig elfutottak, magamra hagytak!

Hattusa kétségbeesetten próbálta visszafordítani az időt, meg nem történtté tenni a tragédiát, amelyben semmivé lett a szépsége és az ifjúsága. Kimerülten, megtörten magába roskadt, de aztán hirtelen felegyenesedett és a világba kiáltotta a fájdalmát.

− Elfutottak az átkozottak, Dénesz és Sesi!

*

Noferet nyugtatót adott a hercegnőnek, és mellette maradt, amíg el nem aludt.Amikor kilépett a kórházból, az anyakirálynő házvezetőnője lépett hozzá.− Őfensége haladéktalanul látni kívánja önt.Noferetet egy hordszékbe ültették. A férfiak sietve elindultak vele.Tuja minden szertartásosságot félretéve, kedvesen köszöntötte az

orvosnőt.− Hogy szolgál az egészsége?− A tanácsainak hála, kitűnően. Tud arról, hogy milyen döntést hozott az

orvosok tanácsa?− Nem.− Tarthatatlanná vált a helyzet, ezért a jövő héten kinevezik a királyság

főorvosát. Egyetlen névnek kell maradnia.− Nincs-e már rég itt az ideje?− Kadassal szemben csak tehetetlen bábuk állnak! Sikerült elriasztania a

vetélytársait. Nebamon régi barátai mellett mások is rá fognak szavazni puszta gyengeségből vagy határozatlanságból.

Az anyakirálynő haragja csak fokozta szokásos ünnepélyességét.− Ebbe nem nyugszom bele, Noferet! Kadas tehetségtelen, nem méltó

arra, hogy ilyen fontos tisztséget töltsön be. Engem mindig is foglalkoztatott a közegészségügy kérdése. Tenni kell valamit azért, hogy a nép nagyobb jólétben éljen, ügyelni kell a tisztaságra, hogy távol tartsuk a járványokat. Kadast mindez nem érdekli! Hatalomra és dicsőségre vágyik, semmi másra. Rosszabb, mint Nebamon. Önnek segítenie kell nekem!

− Hogyan segíthetnék?− Pályázza meg a tisztséget!

*

Noferet megengedte, hogy Paszer bemenjen Hattusa szobájába. A hercegnő arcát és tagjait kötés takarta. Noferet el akarta kerülni az üszkösödést és a fertőződést, ezért a sebekre egy olyan kenőcsöt tett, amelyet a súlyos esetekben szoktak alkalmazni. Az olajos pépet rézszemcsék, aranyenyv, friss pisztáciagyanta, kömény, sziksó, ördöggyökér, viasz, fahéj, földitök, olaj és méz alkotta.

− Beszélhetek fenségeddel?− Ki maga?A hercegnő szemhéját is vékony kötés fedte.− Paszer főbíró.− Ki engedte meg…− Noferet, a feleségem.− Még ő is az ellenségem tehát!− Hivatalosan kértem az engedélyt. A tűzvész ügyében nyomozok.− A tűzvész…− Meg akarom találni a bűnösöket.

− Milyen bűnösöket?− Nem említette-e ön Dénesz és Sesi nevét?− Félreértett valamit.− Miért ment oda, abba a titkos kovácsműhelybe?− Igazán tudni akarja?− Égi vasért mentem, hogy elvégezzek egy varázslatot Ramszesz ellen.− Nem kellett volna bíznia Sesiben.− Egyedül voltam.− Akkor mivel magyarázza, hogy…− Baleset törént, főbíró. Egyszerű baleset.− Miért hazudik nekem?− Gyűlölöm Egyiptomot, a kultúráját és az értékeit.− Annyira gyűlöli, hogy nem akar tanúskodni a saját hóhérai ellen?− Aki megpróbálja tönkretenni Ramszeszt, az elnyeri a jóindulatomat. Az

országa elutasítja az egyetlen igazságot: a háborút! Csak a háború ad teret a szenvedélyeknek és csak a háború tárja fel igazán az emberi természetet. A népem rosszul tette, hogy békét kötött magukkal, én pedig ennek a tévedésnek vagyok az áldozata. Fel akartam rázni a hettitákat, meg akartam mutatni nekik a helyes utat… Most majd bezárnak valamelyik irtózatos palotába. De másoknak sikerülni fog, ami nekem nem sikerült, biztos vagyok benne. Magának pedig még csak az az öröme sem lesz meg, hogy a bíróság elé citáljon. Annyira nem kegyetlen, hogy tovább kínozzon egy szerencsétlent.

− Dénesz és Sesi bűnözők. Nem törődnek az ábrándjaival, fenség.− Döntöttem. Egyetlen szó sem hagyja el többé az ajkam.

*

Paszer, mint a Kapu főbírája, jóváhagyta Noferet jelentkezését a királyság főorvosi tisztére. A fiatalasszony rendelkezett a megkívánt címekkel és a megfelelő gyakorlattal. Memphisz fő kórházának igazgatói posztja, az anyakirálynő félhivatalos támogatása és számos kollégájának a meleg ajánlása sokat nyomott a latban.

Mégis tartott ettől a nem kívánt próbatételtől. Kadas nyilván a legaljasabb eszközöket is beveti majd, hogy eltántorítsa Noferetet. Márpedig ő csak arra vágyott, hogy gyógyíthasson, sosem vágyott a főorvosi tekintélyre és felelősségre. Paszer sem tudta biztatni a feleségét, hiszen maga is megrendült a reménytelenül magányra kárhoztatott Hattusa őrültségétől. A tanúvallomása véget vetett volna Dénesz és Sesi ármánykodásának, így viszont ismét elkerülik a büntetést.

Mintha lerombolhatatlan fal állná az útját! Egy rosszindulatú szellem védi az összeesküvőket, és biztosítja a büntetlenségüket. Paszert megnyugtathatta volna a tudat, hogy Aser elbukott, és semmiféle katonai összeesküvés nem fenyeget, ehelyett egyre csak szorongott. Nem értette, mi lehet az indítéka Dénesznek a számtalan bűn elkövetésére, miért ilyen gyűlöletesen magabiztos, mintha semmiféle csapás nem rendítené meg. A

szállító és a társai talán egy titkos fegyverrel rendelkeznek, amelyhez ő nem férhet hozzá?

Paszer és Noferet átérezték egymás kétségeit, előbb mindketten a másikkal törődtek, csak azután gondoltak magukra. Szerelmes ölelésben látták megszületni az új hajnalt.

20. fejezet

A rendőrök, megérkezve a Keleti Sivatag veszélyes vidékéről, egy nap pihenőt engedélyeztek maguknak és a kutyáiknak, mielőtt visszaindultak volna a sivatagi őrjáratra. Ez volt a sebek bekötözésének, a masszíroztatásnak az ideje, és a sörházaké, ahol a kedves és engedelmes lányok egy éjszakára eladják nekik a testüket. Az „átható tekintetűek” kicserélték értesüléseiket, amelyeket a rajtaütések során szereztek, bekísérték a börtönbe a beduinokat és a csavargókat.

Az óriás, aki a bányászok toborzását felügyelte, ellátta a kutyákat, azután felkereste a postát elosztó írnokot.

− Érkeztek üzenetek?− Egy tucatnyi.A rendőr elolvasta a címzettek nevét.− Nocsak, Szuti… fura egy alak. Nem néz ki bányásznak.− Ez nem tartozik rám − felelte az írnok. − Töltse ki ezt az átvételi

elismervényt!Az óriás maga osztotta ki a postát kikérdezve a bányászokat az üzenetet

küldőről. Hárman nem jelentkeztek a levélért: két veterán, akik egy rézbányában dolgoztak, és Szuti. Utánajárt a dolognak, és megtudta, hogy az Efraim vezette csapat egy napja tért vissza Koptoszba. A rendőr tehát elment a sörházba, a fogadókba, végigjárta a sátortáborokat. Hiába. A központi felügyeleten kiderült, hogy Efraim, Szuti és öt másik ember nem jelentkezett az érkezőket feljegyző írnoknál.

Az óriás nem tudta, mire vélje a dolgot, ezért kiadta a parancsot a megkeresésükre.

A hét munkás eltűnt. Már mások is próbálkoztak azzal, hogy elszökjenek a drágakövekkel, de eddig mindenkit elfogtak, és szigorúan megbüntettek. Miért vállalkozhatott ekkora esztelenségre egy olyan tapasztalt ember, mint Efraim? Az „átható tekintetűek” azonnal elkezdtek készülődni az útra. Megfeledkeztek a pihenésről és a szórakozásról, a vérükben volt a vadászösztön, és semminek sem örültek jobban, mint egy nemes vadnak.

Az óriás vezette a csapatot. A postát osztó írnok hozzájárulásával a kényszerítő körülmények miatt kibontotta a szökevénynek írt levelet. Az egyenként olvasható hieroglifák együtt értelmetlen halmazt alkottak. Rejtjelezték az üzenetet! Akkor hát nem tévedett. Ez a Szuti nem olyan bányász, mint a többi. De vajon milyen urat szolgál?

*

A hét férfi egy délkelet felé vezető nehéz ösvényen indult útnak. Mindannyian jó erőben voltak, szabályos ütemben gyalogoltak, keveset ettek és hosszú pihenőket tartottak a víznyerő helyeknél, amelyeket csak Efraim ismert. A csapat vezére feltétlen engedelmességet követelt, és nem tűrt semmiféle kérdezősködést a céljukat illetően. Az út végén a gazdagság várt rájuk.

− Ott egy rendőr! − kiáltott az egyik bányász, egy különös, mozdulatlan alakra mutatva a távolban.

− Gyerünk tovább, te bolond! − parancsolta Efraim. − Az csak egy gyapjas fa.

A három méter magas, különös növénynek kékes, repedezett kérge volt. Széles, ovális, zöld és rózsaszín levelei arra a posztóra emlékeztettek, amelyből a téli köpenyeket készítették. A szökevények a fa ágaiból tüzet raktak, hogy megsüssék a gazellát, amelyet délelőtt ejtettek el. Efraim megvizsgálta a fát, nem termel-e olyan nedvet, amely megállítaná a szívet, aztán leveleket szedett, összesodorta, porrá törte őket, majd pedig szétosztotta a port a társai között.

− Kiváló purgáló szer − magyarázta –, és hatásos gyógyszer a nemi betegségek ellen. Ha majd gazdagok lesztek, gyönyörű nőket fogtok találni magatoknak!

− De nem Egyiptomban − sajnálkozott az egyik bányász.− Az ázsiaiak forróvérűek és erősek. Elfeledtetik majd veletek az otthoni

lányokat.Miután megtöltötték a hasukat és szomjukat oltották, folytatták az utat a

sivatagban.

*

A bányász kegyetlen görcsökben szenvedett ki, miután a bokáját megmarta egy homoki vipera.

− Az ostoba − mormogta Efraim. − A sivatag nem bocsátja meg a figyelmetlenséget.

Az áldozat barátja kikelt magából.− A halálba vezetsz mindannyiunkat! Ki az, akit nem fog megölni a

mérgük közülünk?− Engem, és azokat, akik a lábnyomaimba lépnek.− Tudni akarom, hogy hova megyünk!− Amilyen fecsegő vagy, kibeszélnéd, elárulnál minket.− Válaszolj!− Azt akarod, hogy betörjem a fejed?A bányász körülnézett. A végtelen tér tele csapdával. Meghunyászkodva

szedte össze a felszerelését.− A hasonló kísérletek legtöbbször meghiúsultak − mondta Efraim –, de

ez nem a szerencsén múlott. A csapatban mindig volt egy besúgó, aki tájékoztatni tudta a rendőrséget arról, hogy merre járnak. Én óvatos voltam, de nem zárom ki, hogy besúgó van közöttünk.

− Kire gyanakszol?− Rád és mindenki másra. Bármelyikőtöket lefizethették. De ha van

köztetek besúgó, az előbb-utóbb elárulja magát. Élvezet lesz a számomra.

*

Az „átható tekintetűek” felosztották a sivatagot onnan kiindulva, ahol utoljára látták Efraimot és a csapatát, és kiszámolták, hogy gyors iramot feltételezve merre haladhatnak. Az északon és délen állomásozó rendőröket futárok értesítették arról, hogy veszélyes bűnözők szöktek el, hogy ritka ásványokat keressenek a sivatagban. Az embervadászatnak, mint rendesen, most is teljes sikerrel kell végződnie.

Egyedül Szuti nyugtalanította az óriást. Ha szövetkezett Efraimmal, aki éppoly jól ismeri az ösvényeket, a víznyerő helyeket és a bányákat, mint maguk a rendőrök, nem tudják-e kijátszani az ő stratégiájukat? Az óriás megváltoztatta hát a szokásos eljárást, és az ösztöneire bízta magát. Efraim helyében az elhagyott bányák vidékére igyekezne. Arra nincs semmiféle víznyerő hely, tikkasztó a hőség, a vidék tele kígyókkal, a bányák mélyén semmi… Ki merészkedne ebbe a pokolba? Valóban csodás rejtekhelynek számít, és még csodásabb, ha feltételezzük, hogy a lelőhelyek nem merültek ki teljesen. Az óriás az előírások szerint két tapasztalt rendőrrel és négy kutyával indult el. A szokásos utakat levágva azon a dombvidéken akarta elkapni a szökevényeket, ahol a gyapjas fák nőttek.

*

Kemnek meg volt kötve a keze. Milyen szívesen a nyomába eredt volna Asernak, akit még mindig nem találtak! De Memphiszben kellett maradnia, hogy védelmezhesse Paszer bírót. Egyik rendőre sem lenne elég éber.

A majom idegességéből tudta, hogy veszély leselkedik rájuk. Persze a két kudarc után a támadónak óvatosabbnak kellett lennie, nehogy észrevegyék. Mivel már számítanak a támadására, egyre nehezebb lesz balesetnek feltüntetnie a dolgot. Lehet az is, hogy már elszánta magát a végleges lépésre.

A rendőrfőnök eltökélt célja volt, hogy megmentse Paszert. Az ő szemében a főbíró egy olyan képtelen életformát testesített meg, amelyet mindenáron meg kell őrizni. A hosszú évek alatt, amikor többet szenvedett a kelleténél, egyetlen emberrel sem találkozott ebből a fajtából. Sosem vallaná be Paszernak, hogy mennyire csodálja, nehogy tápot adjon vele a csúszómászónak, a szíveket megrohasztó hiúságnak.

A pávián felébredt. A núbiai szárított húst és édes sört adott neki, azután nekitámaszkodott a terasz falának, ahonnan a bíró villáját figyelte. Most ő fog aludni, míg a majom őrködik.

*

Az árnyékfaló átkozta a balszerencséjét. Kár volt elvállalnia ezt a megbízatást, hiszen nem is ért hozzá igazán, ő mindig ölni szokott, gyorsan, nyom nélkül. Az is megfordult a fejében, hogy lemond a feladatról, de a megbízói feljelentették volna, és alulmaradt volna velük szemben. Ugyanakkor kihívásnak érezte a feladatot. Eddig soha nem vallott kudarcot, és a bírót is szívesen számította volna a trófeái közé.

Sajnos a bírót nagyon jól őrizték. Kem és a majma méltó ellenfelek voltak, úgy tűnt, az ő éberségüket lehetetlen kijátszani. A sikertelen párduckaland óta a rendőrfőnök nem tágított a bíró mellől, és amellett, hogy ő maga őrködött, több kiváló rendőrt is megbízott ugyanezzel a feladattal.

Ám az árnyékfaló türelme végtelen. Ki fogja várni, hogy legyen egy aprócska rés, hogy lankadjon a figyelem, ha csak egy pillanatra is. Amikor a piacon sétálgatva meglátta a különleges núbiai árukat, támadt egy ötlete. Most már tudja, hogyan rombolja le az ellenfél fő védelmi vonalát.

*

− Későre jár, kedves.Paszer írnokpózban ült tucatnyi széttekert papirusz előtt, amelyeket két,

lábon álló lámpás világított meg.− Nem jön álom a szememre ezek miatt.− Mik ezek?− Dénesz elszámolása.− Honnan jutottál hozzá?− A Kincstárból.− Csak nem loptad el őket? − kérdezte Noferet mosolyogva.− Hivatalosan kikértem őket Bel-Trantól, aki azonnal ideadta ezeket az

iratokat.− Mit találtál bennük?− Néhány szabálytalanságot. Dénesz megfeledkezett egy-két járulékról,

és úgy tűnik, hogy adót is csalt.− Pénzbüntetésen kívül mit kockáztat ezzel?− Az észrevételeimre támaszkodva Bel-Tran meg tudja ingatni Dénesz

anyagi helyzetét.− Mindig ugyanaz a nóta.− Miért olyan biztos magában? Bármiképpen is, de rést kell ütnöm a

páncélján!− Van híred Szutiról?− Semmi. Pedig a sivatagi rendőrséggel már elküldhette volna az

üzenetét.− Bizonyára nem tehette.− Bizonyára.Paszer tétovázása meglepte Noferetet.− Mi jár a fejedben?− Semmi.

− Az igazat akarom hallani, főbíró!− A bíróság legutóbbi ülésén Dénesz említette, hogy Szuti esetleg elárul.− És te lépre mentél?− Remélem, Szuti megbocsátja nekem.

*

− Ketten a jobb oldali járatba, a többiek balra! − rendelkezett Efraim. − Szuti és én a középsőn indulunk el.

A bányászok elhúzták a szájukat.− Nagyon rossz állapotban vannak ezek a járatok. A gerendák félig

elkorhadtak. Ha összedőlnek, nem jövünk ki innen élve.− Azért hoztalak titeket ebbe a pokolba, mert a sivatagi rendőrség azt

hiszi, hogy itt nincs már semmi. Nincsenek víznyerő helyek, és kimerültek a bányák, így tartják Koptoszban! A régi kutat megmutattam nektek, a járatok kincsét találjátok meg magatok!

− Túl veszélyes − vélte az egyik bányász. − Én nem megyek le.Efraim odalépett a félőshöz.− Mi odabent, te egyedül itt kint? Nem tetszik ez nekem.− Az a te bajod.Efraim hihetetlen erővel sújtott le az ellenszegülő fejére, aki nyomban

elterült a földön. Egyik társa rémülten fölé hajolt.− Megölted?− Egy sunyival kevesebb. Gyerünk a bányába!Szuti Efraim előtt lépett a járatba.− Csak lassan, kölyök! Folyamatosan figyeld a gerendákat a fejed fölött!Szuti vörös, kavicsos földön óvakodott előre. A járat enyhén lejtett csak,

de nagyon alacsony volt. A fáklyát Efraim tartotta.A sötétből egyszer csak fehér fény villant elő. Szuti kinyújtotta a kezét,

lágy és hűvös fémet tapintott.− Ezüst… de van benne arany is.Efraim odaadta neki a szerszámokat.− Egy egész telér, kölyök. Fejtsd ki, de nehogy megsértsd!Az ezüst fehérje alatt arany szikrázott. A ragyogó fémmel a templomok

egy-egy termének a kövezetét borították, és azokat a szent tárgyakat, amelyek érintkeztek a földdel. Úgy tartották, hogy így megőrződik a tisztaságuk. Hiszen a hajnal is ezüst kövekből van, amelyek az ősi fényt továbbítják!

− Van arany lejjebb is?− Itt nincs, kölyök. Ez a bánya csak az első állomásunk.

*

A négy kutya vezette a három rendőrt. Már két órája megérezték, hogy emberek járnak az elhagyott bányák területén. Az óriás és társai igyekeztek visszafojtani az örömüket: elővették az íjakat és a nyilakat, és egy szót sem

szóltak többé egymáshoz.A lógó nyelvű kutyák egy domb tetején lapulva figyelték, ahogy a

bányászok több csodás ezüsttömböt hoznak ki a bányából. Egy egész vagyont.Amikor a tolvajok összegyűltek, hogy megünnepeljék a sikerüket, az

íjászok kilőtték nyilaikat, és eleresztették a kutyákat. A nyilak két bányászt eltaláltak, egy harmadikkal a kutyák bántak el. Szuti az egyik járatban keresett menedéket, ahova hamarosan Efraim is követte, miután fél kézzel megfojtott egy kutyát. A bányászcsapat utolsó túlélője is csatlakozott hozzájuk.

− Előre! − üvöltötte Efraim.− Meg fogunk fulladni.− Tedd, amit mondtam, kölyök!Efraim a csapat élére állt. A járat végén egy kővel elkezdett vájni fölfelé.

Nem törődve a porral és az elkorhadt gerenda lehulló darabjaival, kürtőt vágott a porhanyós sziklába. Lábát a kürtő falának vetve felkapaszkodott, és maga után felhúzta Szutit, az pedig a társát. Amikor végre mindhárman kivergődtek a bányából, élvezettel szippantottak a friss levegőből.

− Ne maradjunk itt! A rendőrség nem ereszti el egykönnyen a zsákmányát. Kétnapi gyaloglás vár ránk, de most már nincs vizünk.

*

Az óriás megsimogatta a kutyákat, míg a társai gödröt ástak a holttesteknek. Ez még csak félsiker volt. A szökevények nagyobb része meghalt, és jó sok ezüstöt visszaszereztek tőlük. Még három tolvaj van szökésben.

A rendőrök megbeszélték a helyzetet. Az óriás úgy döntött, hogy egyedül folytatja az üldözést, magával viszi a legerősebb kutyát, némi vizet és élelmet, két társa pedig elviszi a zsákmányt Koptoszba. A szökevényeknek nincs esélyük a túlélésre. Tudják, hogy üldözik őket, a nyilaktól és a kutyáktól fenyegettetve kénytelenek lesznek erőltetett menetben haladni. Háromnapi járóföldön belül pedig nincs egyetlen víznyerő hely sem. Ha véletlenül dél felé fordulnának, hamarosan beleütköznek egy őrjáratba.

Az óriás és a kutyája nem kockáztatnak, beérik azzal, hogy elvágják a visszavonulás útját a vad előtt. Az „átható tekintetűek” ismét felülkerekedtek.

*

A második nap hajnalán a három szökevény az ösvény kövein gyöngyöző harmatot nyalta fel. A bányász a nyakában lógó bőrtasakban néhány ezüstdarabkát menekített magával. Először ő adta fel a küzdelmet, a kincsét görcsösen szorongatva. A lába felmondta a szolgálatot, térdre esett a sziklás földön.

− Ne hagyjatok itt! − könyörgött.Szuti visszafordult érte.− Ha megpróbálsz segíteni neki − figyelmeztette Efraim − mindketten

meghaltok. Gyere csak utánam, kölyök!

A bányásszal a hátán Szuti hamar lemaradna. Mindketten elvesznének ebben a tikkasztó sivatagban, ahol csak Efraim tudott utat találni.

A fiatalember égő mellkassal, repedezett szájjal követte Efraimot.

*

A kutya a farkát csóválta. A rendőr örült a felfedezésnek: a bányász élettelenül gurult odébb, amikor belerúgott. A szökevény nemrégen halhatott meg. Olyan erővel szorította a bőrzacskót, hogy az óriásnak le kellett vágnia a kezét ahhoz, hogy az ezüstdarabokat magához vehesse.

Leült, felbecsülte a zsákmány értékét, megetette a kutyáját, adott neki inni, azután maga is evett. Mindketten hozzászoktak a végeérhetetlen gyalogláshoz, szinte meg sem érezték a perzselő napot. Betartották a szükséges pihenőidőt, szemernyi erejüket sem pazarolták feleslegesen.

Most már ketten vannak kettő ellen, ráadásul a rendőr és a tolvajok közötti távolság egyre csökken.

Az óriás hátrafordult. Többször is elfogta már az az érzés, hogy követik. De a kutya csak a zsákmányra figyelt, semmi egyebet nem jelzett.

Az óriás letisztította a tőrét a homokban, megnedvesítette az ajkát és folytatta az üldözést.

*

− Szedd össze magad, kölyök! Az aranybánya mellett van egy kút.− Víz is van benne?Efraim nem felelt. Az nem lehet, hogy hiába álltak ki ennyi szenvedést!Körbe rakott kövek jelezték a kutat. Efraim puszta kézzel ásni kezdett, s

hamarosan Szuti is csatlakozott hozzá. Először csak homok és kavics. Azután lágyabb lett föld, majd valami agyagféléhez értek, nedves lett az ujjuk, és végre előbukkant a víz, a föld alatti Nílusból előtörő víz.

*

A rendőr és a kutyája végignézték a jelenetet. Már egy órája a szökevények nyomába értek, de megfelelő távolságban maradtak tőlük. Hallották, ahogy énekelnek, látták, ahogy kis kortyokban isznak, gratulálnak egymásnak, azután elindulnak az elhagyott aranybánya felé, amelyet egyetlen térkép sem jelzett.

Efraim jól taktikázott. Senkinek sem tárulkozott ki, megtartotta magának a titkot, amelyet bizonyára valamelyik öreg bányászból húzott ki.

A rendőr ellenőrizte az íját és a nyilait, ivott egy kis friss vizet és felkészült az utolsó akciójára.

*

− Itt az arany, kölyök! Egy elfeledett járat utolsó ere. Elég arany ahhoz, hogy

két jó barát boldogan megéljen belőle Ázsiában.− Van még több ilyen hely?− Van még néhány.− Miért nem bányásszuk ki mindet?− Ez volt a tervem, de megváltozott. El kell menekülnünk. Nekünk is, és

a főnökünknek is.− Ki a főnök?− Az az ember, aki a bányában vár ránk. Hárman hozzuk ki az aranyat, és

szánokon elhúzzuk a tengerig. Onnan egy hajó visz el minket arra a lakatlan helyre, ahol a kocsikat elrejtettük.

− Sok aranyat loptál a főnöködnek?− Nem örülne, ha hallaná, hogy kérdezősködsz. Nézd, itt is van!Kicsi, vastag combú, hörcsögképű ember közeledett feléjük. A perzselő

napsütés ellenére Szuti ereiben megfagyott a vér.− A sarkunkban a rendőrség − mondta Efraim. − Hozzuk ki az aranyat, és

induljunk!− Különös embert hoztál ide nekem − csodálkozott Aser tábornok.Szuti minden maradék erejét összeszedve futásnak eredt a sivatag felé.

Semmi esélye sem volt arra, hogy legyőzze Efraimot és a karddal felfegyverkezett tábornokot. Először is el kell szöknie előlük, azután majd átgondolja, mit tegyen.

Egy rendőr állta az útját a kutyájával. Szuti felismerte az óriást, aki a bányászok felvételét felügyelte. A rendőr felhúzta íját, a kutya csak a parancsára várt, hogy Szutira vesse magát.

− Ne tovább, kölyök!− Megmenekültem!− Fohászkodj az istenekhez, mielőtt meghalsz!− Nagy melléfogás volna. Én csak egy megbízatást teljesítek.− Kinek a parancsára?− Paszer bíróéra. Be kell bizonyítanom, hogy Aser tábornok

aranycsempészetben vesz részt. Most megvan rá a bizonyítékom! Mi ketten letartóztathatjuk.

− Bátor vagy, kölyök, de elhagyott a szerencséd. Én Aser tábornok embere vagyok.

30. fejezet

Noferet felemelte piperedobozának kettős fedelét. A doboz piros virágokkal díszített rekeszeiben kenőcsös tégelyek, szépítőszerek, szemfestékek, habkő és illatszerek voltak. Noferet szeretett akkor szépítkezni, amikor még az egész ház aludt, még a zöld majmocska és a kutya is, hogy azután mezítláb sétálhasson egyet a reggeli harmatban a cinkék és a búbos bankák énekét hallgatva. A hajnal volt a kedvenc napszaka. Ilyenkor születik újjá az élet, ilyenkor ébred a természet, amelynek minden egyes hangja isteni szót közvetít. A nap hosszú és veszélyes küzdelemben legyőzte a sötétséget. A győzelme táplálta a teremtett

világot, fénye örömmé változott, életet lehelt az ég madaraiba és a folyó halaiba.

Noferet átérezte a boldogságot, amellyel az istenek megajándékozták, és amelyet neki is az isteneknek kellett ajánlania. Nem az övé volt a boldogság, csak átfolyt rajta, mint az erő folyama, amely a forrásból indul és oda is tér vissza. Aki megpróbálta kisajátítani a túlvilág ajándékait, az éppúgy kiszikkadt, mint az elszáradt faág.

A fiatalasszony a tó mellett emelt oltár elé térdelt, és egy lótuszvirágot helyezett rá. A virág az új napot testesítette meg, az örökkévalóság kiteljesedését a pillanatban. Mintha az egész kert hálát adott volna, a fák levelei meghajoltak a reggeli harmattól.

Amikor Vitéz megnyalta a kezét, Noferet tudta, hogy vége a szertartásnak. A kutya éhes.

*

− Köszönöm, hogy fogad, mielőtt a kórházba indulna − köszöntötte Szilkisz. − Kibírhatatlan fájdalom gyötör, egész éjjel le sem hunytam a szemem miatta.

− Hajtsa hátra a fejét − kérte Noferet, majd megvizsgálta Bel-Tran feleségének a bal szemét.

Szilkisz aggodalmában alig bírt nyugton maradni.− Ez olyan betegség, amelyet ismerek, és amelyet meg tudok gyógyítani.

A szempillája befelé hajlik, és hozzáér a szemgolyóhoz. Ez okozza a fájdalmat.− Súlyos?− Csak kellemetlen. Kívánja, hogy most rögtön hozzáfogjak?− Ha nem túl fájdalmas…− Jót fog tenni a beavatkozás.− Nebamon sok szenvedést okozott nekem, amikor átszabta a testemet.− Ezt alig fogja érezni.− Bízom magában.− Maradjon ülve, és lazítson!Olyan gyakoriak voltak Egyiptomban a szembetegségek, hogy Noferet a

magánpatikájában mindig többféle készítményt is tartott a gyógyításukra, még olyan ritka szereket is, mint a denevér vére. Most ebből kevert fenyőtömjénnel ragacsos kenőcsöt, hogy rákenhesse a kellemetlenkedő szempillákra, miután egyenesre húzta őket. A kenőcs rászáradt, és mereven tartotta a pillákat, így Noferet gyökerestül kihúzhatta őket. Hogy az újranövést megakadályozza, egy másik kenőcsöt használt, amely aranyenyvből és galenitból készült.

− Ugye túlélte, Szilkisz?Bel-Tran felesége megkönnyebbülten mosolygott.− Csodás keze van… semmit sem éreztem az egészből!− Ezt örömmel hallom.− Kell még tennem vele valamit?− Nem. Megszabadult ettől a kis rendellenességtől.− Annyira szeretném, hogyha a férjemet is kezelné! Nagyon aggaszt a

bőrbetegsége. Olyan elfoglalt, hogy nem törődik önmagával… Már szinte alig látom. Kora reggel munkába indul, és késő este ér haza, rendszerint egy halom papirusszal, amelyeket egész éjszaka tanulmányoz.

− Előbb-utóbb a végére ér a sok iratnak.− Attól tartok, hogy soha. A palotában mindenki nagyra értékeli a

munkáját. A kincstárban nem tudják nélkülözni.− De hát ezek jó hírek.− Egy külső szemlélőnek igen, de a családi életünket tekintve, amely

annyira fontos volt a számunkra, az ő számára is… Félek a jövőtől. Már úgy emlegetik Bel-Trant, mint a Kettős Ezüst Ház elöljáróját! Mekkora felelősség Egyiptom pénzügyeit kézben tartani!

− Nem büszke rá?− Bel-Tran még inkább eltávolodik majd tőlem. De mit tehetnék?

Annyira csodálom őt!

*

A halászok kiterítették hálóik tartalmát Mentmosze, a leváltott rendőrfőnök előtt, aki a Delta-vidék halászati főintézője lett és az egyik part menti kisvárosban dolgozott. A kövér, nehézkes és lassú Mentmosze napról napra sivárabbnak érezte az életét. Gyűlölte nyomorúságos szolgálati lakását, nem szenvedhette a halászokat és halárusokat, és minden apró-cseprő semmiségtől éktelen dühbe gurult. Hogyan szabadulhatna erről az isten háta mögötti helyről? Jó ideje már egyetlen udvari emberrel sem találkozott.

Amikor meglátta Déneszt a rakpart végében, azt hitte, hogy káprázik a szeme. Ügyet sem vetve azokra, akikkel éppen beszélt, egyre csak a zömök szállító szögletes arcát, vékony körszakállát fürkészte. Valóban Dénesz volt az, Memphisz egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere.

− Távozzék! − parancsolta Metmosze az engedélyért folyamodó halászhajó kapitányának.

Dénesz csúfondárosan figyelte a jelenetet.− Meglehetősen távol áll ez a rendőri munkájától, drága barátom.− Azért jött, hogy gúnyolódjon a balsorsomon?− Könnyíteni szeretnék a terhein.Mentmosze sokat hazudott pályafutása során. A ravaszság, a színlelés és

a cselvetés mesterének tartotta magát, de készséggel elismerte, hogy Dénesz mindebben vetekedik vele.

− Ki küldte?− A saját ötletem volt, hogy felkeressem. Nem szeretne bosszút állni?− Bosszút állni…Mentmosze máris átváltott a jól ismert orrhangjára.− Ugye, közös az ellenségünk?− Paszer, Paszer bíró…− Kellemetlen ember − szögezte le Dénesz. − Az sem enyhítette meg,

hogy a Kapu főbírája lett.

A volt rendőrfőnök dühösen ökölbe szorította a kezét.− Azt a núbiai senkiházit nevezte ki a helyemre, aki vadabb, mint a

majma!− Igazságtalan és ostoba, ez igaz. Köszörüljük ki ezt a csorbát! Rendben?− Mi a terve?− Befeketítjük Paszert.− Hát mégsem feddhetetlen?− Látszólag az, drága barátom! De mindenkinek megvannak a maga

gyengéi. Ha pedig mégsem, akkor majd mi kitalálunk egyet-kettőt. Tudja, mi ez?

Dénesz kinyitotta a jobb markát. Egy pecsétgyűrű volt benne.− Ezzel pecsételi le az iratokat.− Ellopta tőle?− Másolatot készíttettem róla, egy minta alapján, amit az egyik írnokától

kaptam. Ezt rányomjuk valami gyanút keltő iratra, véget vetünk a pályájának, magát pedig visszahelyezzük a tisztségébe.

Mentmosze egyszeriben nagyon kellemesnek érezte az erős szagú tengeri levegőt.

*

Paszer elővett egy ébenfa ládikát, és Noferettel leültek a ládikó mellé. A fiókból előkerültek a lakkozott agyagbábuk, amelyeket a csonttábla harminc mezőjén kellett elhelyezni. A játékban a bábukat el kellett juttatni a sötétségből a fény felé, elkerülve az útba eső csapdákat, és áthaladva a kapukon.

Paszer már a harmadik lépést elhibázta.− Nem is figyelsz!− Semmi hírt nem kaptam Szutiról.− Biztos, hogy ez bajt jelent?− Attól tartok.− Hogyan üzenhetne neked a sivatag kellős közepéről?Paszert nem nyugtatta meg ez az érv.− Csak nem azért aggódsz, hogy elárul?− Legalább életjelet kellene adnia.− Akkor hát a legrosszabbtól tartasz?Paszer felállt, már el is feledkezett a játékról.− Nem kell ettől félned − jelentette ki Noferet. − Szuti él.

*

A hír szinte mennydörgésként hatott: Bel-Trant, miután főkincstárnok és a magtárak főfelügyelője volt, kinevezték a Kettős Ezüst Ház elöljárójává, vagyis az egész egyiptomi gazdaság felelősévé, akinek a munkáját közvetlenül a vezír irányítja. A Kettős Ezüst Ház elöljárója veszi át és írja össze a nemes ásványokat és anyagokat, a templomépítkezésekhez és a kézművesek

testületeinek szállított szerszámokat, a szarkofágokat, a balzsamokat, a kelméket, az amuletteket és a szertartási tárgyakat. Ő fizeti ki a terményeket a földműveseknek, és ő szabja ki az adókat. Természetesen szakemberek hada segíti a munkáját.

A meglepetés elmúltával senki sem tiltakozott a kinevezése miatt. Az udvar több tisztviselője személyesen kereste fel korábban a vezírt, hogy Bel-Trant javasolják erre a tisztségre. Egyesek szerint túl gyorsan jutott fel a ranglétrán, de nem tett-e tanúságot eközben kiváló vezetői tulajdonságairól? Átszervezte a részlegeket, javította az eredményeket, és hatékonyabban ellenőrizte a kiadásokat. Igaz, nehéz természete volt, és hajlamos volt feltétlen engedelmességet követelni a beosztottaitól. Bel-Tran mellett elhomályosult a régi elöljáró, aki erélytelen volt és lassú, belesüppedt a mindennapok rutinjába, méghozzá olyan bűnös konoksággal, ami az utolsó híveit is elriasztotta. Bel-Tran nem is remélte, hogy áldozatos munkáját ezzel a sokak által irigyelt tisztséggel díjazzák, de miután kinevezték, nem rejtette véka alá, hogy le akar térni a járt utakról, és mind nagyobb rangot és tekintélyt akar kivívni a Kettős Ezüst Háznak. Badzsej vezírt általában hidegen hagyták a dicséretek, de még rá is hatott a számos kedvező vélemény amelyet Bel-Tranról hallott.

Bel-Tran irodái jelentős területet foglaltak el Memphisz szívében. A bejáratnál két őr ellenőrizte a látogatókat. Noferetnek is el kellett mondania, hogy kicsoda, és kis időbe telt, míg az őrök megbizonyosodtak róla, hogy tényleg várják őt az egyik hivatalban. Amikor végre beengedték a kapun, először egy karám és egy baromfiudvar mellett haladt el, ahol az összeíró írnokok a természetben beszolgáltatott adót vették át. Egy lépcső a magtárakhoz vezetett, amelyek szintén a beszolgáltatások ritmusa szerint ürültek ki és teltek meg. Az épület ponyvatetős emeletén seregnyi írnok ült. A bevételezők vezetője folyamatosan szemmel tartotta azoknak a raktáraknak a bejáratát, amelyekbe a parasztok gyümölcsöt és zöldségeket hoztak.

Az orvost egy távolabbi épületbe kísérték. Noferet először egy négy oszloppal tagolt előcsarnokon ment keresztül, ahol főtisztviselők jegyzőkönyveket fogalmaztak. Innen már egy titkár kísérte be a nagy, hatoszlopos terembe, ahol Bel-Tran a fontosabb vendégeit fogadta. A Kettős Ezüst Ház új igazgatója éppen három munkatársának adott utasításokat. Hadart, csapongott, egyszerre több ügyben is intézkedett.

− Noferet! Köszönöm, hogy eljött.− Az ön egészsége most már államérdek.− Nem engedhetem, hogy a betegség akadályozzon a munkámban.Bel-Tran elengedte a munkatársait, és megmutatta a bal lábát az

orvosnak. Fehér hólyagok szegélyezte, széles, piros folt húzódott rajta.− A mája túlterhelt, és veséje is rosszul működik. A bőrre tegyen akácia

virágából és tojásfehérjéből készült kenőcsöt! Naponta többször is igyon tíz csepp aloélevet, és ne feledkezzék meg a szokásos gyógyszereiről! Legyen türelmes, és tartsa be a kúrát!

− Be kell vallanom, hogy gyakran elhanyagolom.− Ez a betegség súlyosbodhat, ha nem vigyáz rá!

− Hogyan foglalkozhatnék egyszerre mindennel? A fiammal is szívesen töltenék több időt! Meg akarom értetni vele, hogy ő lesz az örökösöm, és hogy ez mekkora felelősséggel jár majd.

− Szilkisz is elpanaszolta nekem, hogy ritkán van otthon.− Drága, kedves Szilkiszem! Tudja, hogy milyen fontos ügyért

dolgozom. Paszer hogy van?− A vezír hívatta, biztosan azért, hogy Aser tábornok letartóztatásáról

beszéljen vele.− Csodálom a férjét. Nagyra hivatott ember. Olyan akaratereje van, hogy

semmi sem térítheti le az útjáról.

*

Badzsej egy törvényszöveget tanulmányozott, amely lehetővé tette, hogy azok, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, ingyen utazzanak a kompokon. Amikor Paszer belépett, fel sem nézett a papiruszról.

− Korábbra vártam.A feddő, éles hang meglepte a bírót.− Üljön le! Be kell fejeznem ezt a munkát.A vezír beesett mellkasa, görbült háta, megnyúlt, ráncos arca az évek

súlyáról tanúskodott.Paszer, aki azt hitte, hogy már elnyerte Badzsej barátságát, nem tudta

mire vélni az ellenséges hangot.− A Kapu főbírójának feddhetetlennek kell lennie − jelentette ki a vezír

rekedten.− Én magam is harcoltam azért, hogy e tisztség becsületén semmiféle folt

ne essék.− Most az öné ez a tisztség.− Szemrehányást érzek a hangjában.− Annál többről van szó, Paszer bíró. Mivel indokolja a viselkedését?− Mivel vádolnak?− Több őszinteséget várok el magától.− Ismét elítélnek, minden ok nélkül?A vezír bosszúsan fölállt.− Elfelejti, hogy kivel beszél?− Visszautasítom az igazságtalanságot, akárki sújt is vele.A vezír megragadott egy hieroglifákkal teli fatáblát, és Paszer orra alá

tolta.− Felismeri a pecsétjét a szöveg alján?− Igen.− Olvassa!− Arról szól, hogy egy halszállítmányt el kell vinni az egyik memphiszi

raktárba.− És erre maga adott utasítást. Márpedig a megnevezett raktár nem

létezik. Ez a halfajta luxuscikknek számít, és maga a város piaca helyett

éppenséggel a saját villájába szállíttatta, ahol meg is találták a ládákat.− Milyen gondosan kinyomozta ezt valaki!− Feljelentették.− Ki volt az?− Névtelenül érkezett a levél, de pontos adatokat tartalmazott. A

rendőrfőnök távollétében az egyik beosztottja mindent ellenőrzött.− Feltételezem, hogy Mentmosze egyik régi embere volt.Badzsej mintha zavarba jött volna.− Ez igaz.− Arra nem gondolt, hogy esetleg be akarnak feketíteni?− Természetesen gondoltam rá, hiszen több jel is erre utal: a hal

Mentmosze hatáskörébe tartozó halkereskedőktől érkezett, az egyik híve végezte a nyomozást, Mentmosze nyilván bosszút akar állni… De akkor is ott van a pecsétje ezen az iraton!

A vezír mintha már más szemmel nézett volna rá. Mintha reménykedne abban, hogy más az igazság, mint amit el akartak hitetni vele.

− Be tudom bizonyítani, hogy ártatlan vagyok.− Semminek sem örülnék jobban.− Pusztán óvatosságból teszem − magyarázta Paszer − a sok

megpróbáltatás megtanított egy s másra. Aki pecsétet használ, annak óvatosnak kell lennie! Tartottam attól, hogy előbb-utóbb az ellenségeim fel akarják használni ellenem. Minden hivatalos iraton egy kis piros pontot teszek a kilencedik és a huszonegyedik szó után. A pecsétem alá pedig apró, ötágú csillagot szoktam rajzolni, amely szinte csak egy paca, de nagyon közelről nézve látszik, hogy csillag. Kérem, nézze meg ezt a fatáblát! Látni fogja, hogy nincsenek rajta a jeleim.

A vezír felállt és az egyik ablakhoz ment, hogy a napsugárban világosan lássa az iratot.

− Valóban nincsenek rajta − állapította meg.

*

Badzsej biztos akart lenni a dolgában, ezért maga nézett át egy sor olyan iratot, amelyekre Paszer rányomta a pecsétjét. Sem a piros pontok, sem a kis csillag nem hiányzott egyikről sem. Nem akart a titok tudója lenni, ezért megkérte Paszert, hogy változtassa meg a jeleit, és senkinek se beszéljen róluk.

A vezír parancsára Kem kihallgatta azt a rendőrt, akihez a feljelentés beérkezett, és aki elfelejtette azt időben említeni neki. Az ember megtört, bevallotta, hogy hagyta magát megvesztegetni, mert Mentmosze biztosította arról, hogy Paszert el fogják ítélni. A núbiai dühében öt gyalogosból álló szakaszt küldött a Delta-vidékre Mentmoszéért, aki egyre csak az ártatlanságát hangoztatta.

− Magánkihallgatáson fogadom, hogy ne kelljen perre vinni a dolgot − tájékoztatta Paszer a volt rendőrfőnököt.

− Megrágalmaztak!

− A cinkosa mindent bevallott.A tar Mentmosze a feje búbjáig elvörösödött. Éktelen viszketést érzett, de

türtőztette magát. Annyi ember sorsát tartotta korábban a kezében, és most semmilyen befolyással sem rendelkezett e fölött a bíró fölött. Ezért kenetteljesen válaszolt.

− Balsors sújt, megrágalmaznak Hogyan védekezhetnék?− Ne védekezzen, ismerje el, hogy bűnös.Mentmosze levegő után kapkodott.− Milyen sorsot szán nekem?− Maga nem méltó arra, hogy parancsokat osztogasson. Az ereiben epe

folyik, és mindent megrohaszt, amihez csak hozzáér. Elküldöm Bübloszba, Líbiába, hogy minél messzebb legyen Egyiptomtól. Hajójavítókkal fog dolgozni.

− Kétkezi munkát végezzek?− Van annál nagyobb boldogság?Mentmosze affektáló hangja dühössé vált.− Nem én vagyok az egyetlen felelős! Dénesz ötlete volt.− Miért higgyem el ezt? Hiszen mindig is könnyen ráállt a szája a

hazugságra.− Én akartam is figyelmeztetni.− Különös, hogy hirtelen milyen jóindulatú lett az irányomban.Mentmosze felnevetett.− Jóindulat? Arról szó sincs, Paszer bíró! Örülnék, ha láthatnám, hogy

belecsap a villám, vagy vízbe fullad, esetleg egy kőomlás temeti maga alá! Előbb-utóbb elhagyja a szerencséje, egyre több ellensége lesz!

− Ne késlekedjen! A hajója egy óra múlva indul.

31. fejezet

− Talpra! − parancsolta Efraim.Szuti pucéran, nyakában fabéklyóval, hátrakötött karral alig tudott

felállni. Efraim a derekára kötött kötélnél fogva húzta.− Besúgó, piszkos kis besúgó! Megtévesztettél, kölyök!− Miért álltál be a bányászok közé? − kérdezte halkan Aser tábornok.Hiába állt ott Szuti kiszáradt ajakkal, összeverve, összerugdosva,

homoktól és vértől mocskosan, még mindig haragos láng lobbant a tekintetében, mikor szembenézett az ellenségével.

− Hadd tanítsam meg, mi az illem! − kérte a sivatagi rendőr, a tábornok bérence.

− Később. Tetszik nekem a büszkesége. Azt remélted, hogy csapdába ejtesz, hogy bebizonyíthatod, én vezetem az aranycsempészeket? Jó megérzés volt, Szuti. A főtiszti zsold semmire se elég. Ha már az ország vezetését lehetetlen megváltoztatni, akkor legalább hadd élvezzem a vagyonomat!

− Visszamegyünk északra? − érdeklődött Efraim.− Semmiképp sem. A hadsereg ott vár ránk a Delta-vidék határán. Délnek

indulunk, megkerüljük Elephantinét, majd letérünk a nyugati sivatag felé, ahol csatlakozunk Adafihoz.

Kocsikkal, élelmiszerrel és vízzel sikerülni is fog ez a terv.− Nálam van a kutak térképe − tette hozzá Aser. − Felrakodtátok az

aranyat?Efraim elmosolyodott.− A bánya most már tényleg kimerült. De nem kellene megszabadulnunk

ettől a kémtől?− Azt hiszem, érdekes kísérletet végezhetünk vele: lássuk, mennyi ideig

marad életben, ha egész nap gyalogolnia kell, és csak két korty vizet kap? Szuti rendkívül szívós. A kísérlet hasznos lehet, ha a líbiai csapatok felkészítésére kerül a sor.

− Szívesen kivallatnám még egyszer.− Türelem! A következő' pihenőnél már nem lesz ilyen konok.

*

A düh, a testében forrongó indulat minden egyes mozdulatában, minden egyes léptében benne volt. Ez élteti a végsőkig, amíg csak a szíve dobog. Szutinak semmi esélye sem volt arra, hogy megszökjön három kínzójától. Végre a kezében volt Aser, és pont ekkor fordult a győzelme vereségre. Most már nem értesítheti Paszert, nem tudja elmondani neki, hogy mire jött rá. Hiába volt a sok küzdelem, meg fog halni, távol a barátjától, távol Memphisztől, a Nílustól, a kertektől és a nőktől. Milyen ostoba dolog a halál! Szuti nem akart a föld alá kerülni, nem akart még beszélgetni a sakálfejű Anubisszal, szembenézni Ozirisszal és az ítélet mérlegével. Szerelemre vágyott, harcolni akart az ellenség ellen, vágtatni a sivatagi szélben, pusztán a mulatság kedvéért gazdagabbá válni, mint az előkelők. Ám a béklyó egyre súlyosabban húzta a nyakát.

Ment előre, a húsába vágott a derekán a kötél. Az egyik arannyal megrakott szekérhez kötözték, és a kötél teljesen megfeszült, amióta Szuti már csak vonszolni tudta magát. A kerekek lassan forogtak, nehogy a szekér letérjen a keskeny ösvényről és elakadjon a homokban, de Szuti úgy érezte, mintha méterről méterre gyorsulna a pokoli iram. Fogytán volt az ereje. De valahányszor arra gondolt, hogy feladja a harcot, újabb erő töltötte el. Még egy lépés, azután még egy…

És halálra kínzott teste egy nappal öregebb lett.A szekér megállt. Szuti egy hosszú percig még állva maradt,

mozdulatlanul, mintha többé le sem tudna ülni. Azután a térdei megroggyantak, és lekuporodott a sarkára.

− Szomjas vagy, kölyök?Efraim gúnyosan meglengetett az orra előtt egy tömlőt.− Olyan erős vagy, mint egy egy bivaly, de akkor sem fogsz kibírni

többet három napnál. Fogadtam a sivatagi rendőrrel, és utálok veszíteni.Efraim inni adott a rabnak. A friss víz hűsítette Szuti ajkát, és átjárta az

egész testét. A rendőr viszont odajött, és belé rúgott. Szuti elterült a homokban.− Amíg a barátaim pihennek, én őrködöm, és kivallatlak.A bányász közbelépett.− Fogadást kötöttünk. Nincs jogod kárt tenni benne.Szuti a földön maradt, hanyatt fekve, csukott szemmel. Efraim távolabb

ment, a rendőr pedig a fiatalember körül járkált.− Holnap meghalsz. De előbb beszélni fogsz. Nálad szívósabb

bányászokat is szóra bírtam már.Szuti alig hallotta a földön döngő lépteket.− Lehet, hogy már mindent elmondtál, de biztos akarok lenni benne.

Hogyan tartottad a kapcsolatot Paszer bíróval?Szuti enyhén elmosolyodott.− Értem fog jönni. Mind a hárman bíróság elé kerültök.A rendőr leült a földre Szuti fejénél.− Egyedül vagy, nem tudtad értesíteni a bírót. Senki sem fog segíteni

rajtad.− Ez lesz az utolsó tévedésed.− Elvette az eszed a forróság.− Áruló vagy, és már a világot is torzan látod.A rendőr megpofozta Szutit.− Ne bosszants, mert a kutyámmal tépetlek szét!Leszállt az éjszaka.− Ne is reméld, hogy alhatsz! Addig cirógatom a torkodat a tőrömmel,

amíg nem beszélsz.− Mindent elmondtam.− Biztos vagyok benne, hogy nem. Különben miért tetted bele a fejed a

hurokba?− Mert ostoba vagyok.A rendőr a földbe döfte a tőrét a rab feje búbjánál.− Aludj, kölyök! Holnap lesz az utolsó napod.Bármennyire kimerült volt is Szuti, még csak el sem szundíthatott. A

szeme sarkából látta, ahogy a rendőr kihúzza a tőrt a földből, végighúzza a hüvelykujját a hegyén és az élén, azután maga mellé teszi. Tudta, hogy még hajnal előtt használni alkarja. Amint Szuti elszunnyad, elvágja a torkát, hogy megszabaduljon a felesleges tehertől. Aser tábornoknak könnyen meg fogja magyarázni a balesetet.

Szuti küzdött az ólmos fáradtság ellen. Nem tudott belenyugodni abba, hogy álmában öljék meg. Ha a rendőr rátámad, és mást nem tehet, legalább az arcába fog köpni.

*

A hold, a legnagyobb harcos az ég tetejére emelte görbe kését. Szuti fohászkodott, hogy hajoljon le hozzá, és döfje át vele, hogy véget vessen a szenvedéseinek. A hitetlenségéért cserébe talán ezt a kis kegyet megadhatnák

neki az istenek!A sivatagnak köszönhette, hogy még élt. Hiszen szerette ezt a pusztító,

száraz és magányos hatalmat, ezért a ritmusát követve lélegzett. A homok- és kőtenger a szövetségesévé vált. Ahelyett, hogy kimerítette volna, erőt adott neki. Ez a naptól égetett, szelektől átjárt sírhely jobban tetszett neki, mint bármely nemesi sírbolt.

A rendőr ülve figyelte, mikor alszik el végre. Amint Szuti lehunyná a szemét, besiklana az álmába, mint a halál, hogy ellopja a lelkét. De Szuti, akit a föld táplált és a hold fénye itatott, nem adta meg magát.

Kínzója egyszer csak rekedtes kiáltást hallatott, hadonászni kezdett a karjával, mint egy sebzett madár, azután hátrahanyatlott.

Az éjszaka sötétjéből előtűnt a halál istennője. Szuti egy pillanatig azt hitte, hogy képzelődik. Talán most halad át a világok közötti félelmetes határon, ahol szörnyűséges teremtmények támadnak az elhunytakra.

− Segíts! − követelte az istennő. − Fordítsuk meg a holttestet!Szuti felült.− Párduc! Hogy kerülsz ide?− Később elmondom. Most gyerünk gyorsan! Ki kell vennem a tőrt a

tarkójából.A líbiai szőkeségre támaszkodva Szuti végre fel tudott állni, majd segített

megfordítani a holttestet. Párduc visszaszerezte a fegyverét, elvágta Szuti köteleit, levette róla a fabéklyót, azután magához szorította kedvesét.

− Milyen jó érezni téged! Tudod, hogy Paszer mentett meg? Elárulta nekem, hogy Koptoszban csatlakoztál a bányászokhoz. Koptoszba érve megtudtam, hogy eltűntél, és a rendőrök nyomába eredtem, akik előre kérkedtek azzal, hogy megtalálnak. A csapatból hamarosan csak ez az áruló maradt, akit most megöltem. Nekünk, líbiaiaknak gyerekjáték életben maradni a sivatag poklában. Gyere, igyál pár kortyot!

Egy bucka mögé húzta Szutit, ahonnan korábban a tábort és a szekereket figyelte, anélkül, hogy őt megláthatták volna. Hihetetlen, hogy ilyen erős volt! Két tömlőt is cipelt magával, amelyeket minden víznyerő helynél megtöltött, de volt nála egy zacskóban szárított hús, egy íj és néhány nyíl is.

− Aser és Efraim?− A szekereken alszanak. Egy hatalmas kutya is van velük. Lehetetlen

megközelíteni őket.Szuti elájult. Párduc csókjaival térítette magához.− Ne, ne most!Segített Szutinak kényelmesen elhelyezkedni, simogatta, majd

hozzásimult. Hiába volt Szuti végtelenül gyenge, Párduc ismét élvezhette a férfiasságát.

− Szeretlek, Szuti, és meg foglak menteni.

*

Noferet rémült kiáltásra riadt fel álmából. Paszer is összerezzent, de nem

ébredt fel. A fiatalasszony felkapott egy ruhát, és kisietett a kertbe.A tejeslányt találta ott könnyek között. A lány kiejtette a kezéből a

korsóit, a tej szétfolyt a padlón.− Ott − nyögte a kőküszöb felé mutatva.Noferet leguggolt.A szanaszét szóródott vörös cserépdarabokon ecsettel és fekete festékkel

felírva ott állt Paszer bíró neve, és néhány érthetetlen varázsige.− Rontás! − kiáltotta a szolgáló. − Azonnal el kell hagyni ezt a házat!− Vajon Máát hatalma nem nagyobb-e, mint a sötétségé? − kérdezte

Noferet vállon ragadva a lányt.− A bíró élete darabokra hull, mint ezek az edények.− Azt hiszed, hogy nem fogom megóvni? Vigyázz a cserépdarabokra, én

átmegyek a műhelybe!Noferet egy olyan enyvvel tért vissza, amelyet az edényfoltozók

használtak. A szolgáló segítségével kirakta a földön a cserepeket, majd lassan összeillesztgette őket. Mielőtt összeragasztotta volna az edényeket, letörölte a cserépdarabokról a feliratot.

− Add oda ezeket a korsókat a mosóembernek. Meg fognak tisztulni, ha bennük tartja a vizet, amellyel a szennyest mossa.

A szolgáló megcsókolta Noferet kezét.− Paszer bíró nagyon szerencsés ember. Máát istennő védi őt.− Hozol nekünk friss tejet?− A legjobb tehenemet fejem meg − ígérte a szolgáló, és elfutott.

*

A földműves egy nála kétszer magasabb póznát ásott bele a laza talajba, és a tetejére egy hosszú, hajlékony rudat rögzített. A rúd vastagabb végére vályogból vert ellensúlyt tett, a vékonyabbra pedig egy kötelet, amely a cserépedényt tartotta. Naponta több százszor ismételt, lassú mozdulattal meghúzza majd a kötelet, belemeríti az edényt a csatorna vizébe, majd enged a kötélen, hogy az ellensúly felemelje az edényt, és annak tartalma kiömöljön kertjének földjére. Egy óra alatt háromezer-négyszáz liter vízzel locsolhatja meg az ültetvényeit. Egyiptom-szerte így juttatták el a vizet azokra a magasan fekvő földekre, amelyeket nem árasztott el a folyó.

Még csak az első adag vizet húzta volna föl az ember az új emelővel, amikor egészen szokatlan, tompa zajra lett figyelmes. A kötelet tartva fülelni kezdett. A moraj egyre erősödött. A földműves ijedten otthagyta az öntözőberendezését, felmászott a meredek domboldalon, és megállt a domb tetején.

Dermedten látta, ahogy közeledik felé a dühödt ár, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül. Feljebb átszakadt a gát: emberek és állatok fuldokoltak a vízben, hasztalanul küzdve a sáros áradat ellen.

*

Paszer érkezett elsőként a helyszínre. Tíz halott, egy megtizedelt tehéncsorda, tizenöt összedőlt öntözőberendezés… A baleset súlyos károkat okozott. A munkások már elkezdték újjáépíteni a gátat, utászok is segítették a munkájukat, de a vízkészlet odalett. A Kapu főbírája összehívta a legközelebbi falu terén a lakosokat, az állam képviseletében vállalta, hogy kártalanítja őket, és élelmet juttat nekik. De az emberek egyre azt kérdezgették, ki a felelős a tragédiáért. Paszer tehát kifaggatta azt a két tisztviselőt, akiknek a környék csatornáinak, víztárolóinak és gátjainak a karbantartása volt a feladatuk. Ők nem követtek el hibát, a szabályok szerint végezték az ellenőrzéseket, és semmilyen rendellenességet nem találtak. A főbíró nyilvános ülésen mentette fel őket a felelősség alól.

Ezután mindenki szemmel verésről beszélt. Átok sújtotta a gátat, a falut, eléri majd a tartományt, de még az egész országot is.

A fáraó már nem védelmezi Egyiptomot. Mi lesz, ha nem üli meg még ebben az évben az újjászületésének az ünnepét? A nép bizakodott. Bízott abban, hogy a hangja és az akarata eljut a városok elöljáróihoz, a tartományok vezetőihez, az udvari méltóságokhoz és magához Ramszeszhez. Mindenki tudta, hogy a fáraó sokat utazik, és ismeri a vágyait azoknak, akiket kormányoz. A nehézségekkel szembesülve olykor maga is tépelődött, de végül mindig a helyes úton indult el.

*

Az árnyékfaló végre rájött a megoldásra. Ha Paszer bíró közelébe akar férkőzni, és valamilyen balesetben akarja elveszejteni, akkor először is el kell távolítania a testőreit. Nem Kem volt a veszélyesebb, hanem a pávián, mert az bármilyen vadállattal el tudott bánni, hiszen az agyara vetekedett a párducéval. Az árnyékfaló mégis rábukkant a megfelelő ellenfélre, igaz, borsos árat kértek érte.

Kem páviánját csak egy másik, testesebb hím győzheti le. Az árnyékfaló megvette, láncra kötötte a kiszemelt állatot, és már két napja nem etette, miközben egyre a kedvező alkalomra várt. Délben érkezett el ez a pillanat, amikor Kem enni adott a majmának. Gyilkos fogta a marhahúsdarabot és elkezdte rágcsálni a terasz szélén, ahonnan a núbiai Paszer házát figyelte. A főbíró éppen kettesben ebédelt a feleségével.

Az árnyékfaló leoldotta a páviánjáról a láncot, és óvatosan levette róla a szájkosarat. Az állat a hússzagot megérezve nesztelenül felmászott a ház fehér falán, és a fajtársa előtt termett.

A füle vöröslött a dühtől, a szeme vérben forgott, a feneke lilult. Harapásra készen rávicsorgott Gyilkosra. A rendőrpávián leejtette az ételét, és hasonlóképpen válaszolt a kihívásra. A megfélemlítési kísérlet nem sikerült. Mindkét állat szemében harci düh villant. Hangtalanul néztek farkasszemet egymással.

Amikor Kem ösztönösen hátranézett, már túl késő volt. A két majom

üvöltve egymásnak rontott.Lehetetlen volt szétválasztani őket vagy elpusztítani az ellenséges

majmot, a két pávián egyetlen alaktalan gomolyagban gurult jobbra-balra. Kegyetlenül marcangolták egymást és közben fülsértő üvöltéseket hallattak.

A harc hamar véget ért. A gomolyag nem mozdult többé.Kem nem mert közelíteni hozzá.A szőrhalomból lassan előbukkant egy kar, majd az egyik állat letolta

magáról a legyőzött tetemét. − Gyilkos!A núbiai a majmához sietett, és pont abban a pillanatban kapta el, amikor

az vérbe borulva összeesett. Gyilkosnak sikerült átharapnia a támadó torkát, de maga is mély sebeket kapott.

Az árnyékfaló kiköpött mérgében, és eliszkolt a közelből.

*

A pávián Noferetre függesztette a szemét, míg a doktornő fertőtlenítette a sebeit, majd nílusi iszapot tett rájuk.

− Nagyon szenved? − kérdezte Kem.− Kevés ember tűrné ilyen bátran.− Meg tudja menteni?− Egész biztosan. A szíve erős, mint egy szikla. De tűrnie kell magán a

kötéseket, és néhány napig nem szabad mozognia.− Szót fog fogadni nekem.− Egy hétig ne adjon neki túl sokat enni! És szóljon, ha kicsit is

rosszabbodna az állapota!Gyilkos az orvos kezére tette a mancsát. Szemében végtelen hála

tükröződött.

*

Az orvosok tanácsa már tizedszer gyűlt össze.Kadas mellett szólt a kora, a hírneve, a tapasztalata és az, hogy fogorvos,

tehát a fáraó örülne a megválasztásának. Noferet javára írták kivételes gyógyító képességét és hozzáértését, amelyet nap mint nap bizonyított a kórházban, ráadásul több orvos kedvezően nyilatkozott róla, és az anyakirálynő is támogatta.

− Kedves kollégáim − szólalt fel a rangidős orvos –, a helyzet kezd tarthatatlanná válni.

− Akkor válasszuk meg Kadast! − szólt a néhai Nebamon jobbkeze. − Vele nem kockáztatunk semmit.

− Mi a baja Noferettel?− Túl fiatal.− Ha nem igazgatná olyan magabiztosan a kórházat − felelte egy sebész

−, magam is osztanám ezt a véleményt.− A főorvosi tisztség egy igazi, kiegyensúlyozott férfit kíván, nem pedig

egy fiatal nőt, bármilyen tehetséges legyen is.− Ellenkezőleg! Noferet tettereje Kadasból már hiányzik.− Tűrhetetlen, hogy így beszél nagyra becsült kollégánkról!− Nem mindenki becsüli nagyra! Hiszen valamilyen csempészügyletbe is

belekeveredett, Paszer bíró eljárást is indított ellene!− Ne felejtse el, hogy Paszer Noferet férje!Az elmérgesedett vita egyre zajosabbá vált.− Kedves kollégák, egy kis méltóságot!− Vessünk véget a vitának, hirdessük ki Kadas megválasztását!− Szó sem lehet róla! Noferetet, vagy senkit!Az ülés az ígéretek ellenére ismét ugyanúgy végződött, ahogy

elkezdődött. Szilárdan elhatározták, hogy a bizottság következő ülésén megnevezik a királyság új főorvosát.

*

Bel-Tran megmutatta a fiának a birodalmát. A fiúcska a papiruszokkal játszott, felugrált az összecsukható székekre, eltört egy írnokecsetet.

− Elég ebből! − parancsolt rá az apja. − Vigyázz az eszközökre, egyszer te is főtisztviselő leszel!

− Olyan akarok lenni, mint te! Parancsokat fogok osztogatni, és nem fogok dolgozni.

− Ha egyetlen erőfeszítést sem teszel, akkor még csak mezei írnok sem lesz belőled!

− De én nem akarok mezei írnok lenni! Gazdag akarok lenni, földbirtokos!

A beszélgetésnek Paszer érkezése vetett véget. Bel-Tran egy szolgával elküldte a fiát, hogy lovaglóleckét vegyen.

− Nyugtalannak látom, Paszer.− Semmit sem tudok Szutiról.– Aser?− Nyoma veszett. A határ menti őrségek semmit sem jeleztek.− Bosszantó.− Mit talált Dénesz számadásaiban?− Természetesen szabálytalanságokat, szándékos hibákat és

sikkasztásokat.− Elég ahhoz, hogy vádat emeljünk?− Közel a cél, Paszer.

*

Enyhe volt az éjszaka. Vitéz, miután őrült futkározást rendezett a lótuszos medence körül, a gazdája lábánál aludt. Noferet is elszenderedett már a kórházban töltött, kimerítő nap után. A főbíró két lámpás fényénél egy vádiratot fogalmazott.

Aser a szökésével ítéletet mondott önmaga felett, hiszen igazolta vele mindazt, amit az előző perben felróttak neki. Dénesz adót csalt, árukat sikkasztott, hivatalnokokat vesztegetett meg. Sesi zugkereskedelemmel foglalkozott. Kadasnak, a cinkosának tudnia kellett a sötét üzelmeiről. Sok pontos adatot és írott vagy szóbeli terhelő vallomást lehet bemutatni az esküdteknek.

A tárgyalás végére a négy férfi elveszíti jó hírnevét, és súlyos büntetést szabnak majd ki rájuk. Talán ezzel felszámolták az összeesküvést, de Paszernak még meg kell találnia Szutit, és azután folytatnia kell az utat az igazsághoz, ki kell derítenie, ki volt mestere, Branir gyilkosa.

32. fejezet

A strucc megtorpant megérezte a veszélyt. Rémülten csapott egyet-kettőt a szárnyával, nem mintha fel tudna repülni, csupán lendületet vett az eszeveszett meneküléshez. Szuti hiába igyekezett felhúzni az íját, fájó izmai szinte görcsben álltak. Párduc megmasszírozta Szutit és bedörzsölte egy kenőccsel, amelyet az övére csatolt fiolában tartott.

− Hányszor csaltál meg?Szuti elkeseredetten felsóhajtott.− Ha nem vagy hajlandó válaszolni, itt hagylak. Nálam van a víz és a

szárított hús is!− Azért álltál ki ennyi megpróbáltatást, hogy végül ide jussunk?− Aki meg akarja tudni az igazat, annak semmi sem állhatja az útját.

Paszer főbíró meggyőzött erről.Szuti máris felfrissült a masszázstól. Eszébe jutott, hogy Efraim és Aser

hamarosan észreveszik, hogy a rendőr meghalt, és a nyomába fognak eredni.− Menjünk innen, amilyen gyorsan csak lehet!− Előbb válaszolj!Tőr szegeződött Szuti hasának.− Ha megcsaltál, eunuchot csinálok belőled!− Azt tudod, hogy feleségül vettem Tapéni asszonyt.− A saját kezemmel fogom megfojtani. Mással nem volt dolgod?− Természetesen nem.− Koptoszban? A bűn városában?− Amint odaértem, beálltam bányásznak, és már indultunk is a sivatagba.− Koptoszban senki sem kerüli el a sörházakat.− Rajtam kívül.− Már akkor meg kellett volna ölnöm téged, amikor először találkoztunk!− Nézd!Efraim rátalált a rendőr holttestére. Eloldozta a kutyát. A kutya

beleszagolt a szélbe, de nem tágított a gazdája, mellől. A bányász tanácskozott Aserral, majd útnak indultak. Az elcsigázott ellenfél üldözésénél fontosabbnak tartották, hogy mielőbb kijussanak Egyiptomból az arannyal. Most, hogy a rendőr meghalt, már csak ketten osztoznak a kincsen.

− Elmennek − sóhajtott megkönnyebbülten Párduc.− Kövessük őket!− Észnél vagy?− Nem hagyom, hogy Aser kicsússzon a kezem közül!− Elfelejted, hogy milyen állapotban vagy?− Percről percre jobban vagyok, hála neked. A gyaloglás majd

meggyógyít.− Egy őrültbe vagyok szerelmes!

*

Paszer a villája teraszán ült. Nem tudott aludni, ezért kijött ide, hogy a csillagfényes éjszakát csodálja. A mélykékbe burkolózott piramisok körvonala tisztán kirajzolódott a keleti égen, ahol már felbíborlott a hajnal. A születő nap misztériumában kibontakozott Egyiptom, az évezredes béke országa, amelyet kőből, szeretetből és igazságból építettek. Paszer nem a Kapu főbírájaként állt a hajnali fényben, még csak nem is bíróként. Egybeolvadt a hatalmas mindenséggel, ahol a láthatatlan és a látható frigyre lépett, egyesült az ősök szellemével, akik jelen voltak e föld minden egyes rezdülésében.

Noferet mezítláb, nesztelenül Paszer mellé lépett.− Olyan korán van még… Aludnod kellene.− Ezt az órát szeretem a legjobban, amikor láthatom, ahogy az aranyló

fény rákúszik a hegyek csipkéire és életre kelti a Nílust. Ne aggódj!Hogyan vallhatná be Noferetnek, hogy kétségek gyötrik őt, a magabiztos

bírót? Mindenki rendíthetetlennek tartja, azt hiszik, hogy nincsenek rá hatással az események, miközben olykor egy apróság is mély sebet üt a lelkén. Sosem tud beletörődni abba, hogy létezik a rossz, minden egyes bűntett megrázza. Branir halálának az emléke élénken élt benne, de még mindig nem tudott bosszút állni érte.

− Legszívesebben feladnám, Noferet.− Kimerült vagy.− Igaza van Kemnek. Az igazságnak, ha egyáltalán létezik, nem lehet

érvényt szerezni.− Félsz, hogy kudarcot vallasz?− Az iratok cáfolhatatlanok, a vádjaim megalapozottak, döntő érveim

vannak… De Dénesz vagy valamelyik bűntársa még mindig találhat egy kibúvót a jogban, és lerombolhatja a türelmesen felépített várat. Akkor pedig mi értelme folytatni?

− Ne csüggedj!− Egyiptom eszméje nagyszerű, de attól még léteznek Aser tábornokok.− De hát keresztülhúztad a számításait!− Jön majd helyette valaki más, azután megint egy másik…− Az egyik beteg után egy másik, azután megint egy újabb… Talán ezért

fel kellene hagyni a gyógyítással?Paszer gyengéden megfogta Noferet kezét.

− Nem vagyok méltó a tisztségemre.− A haszontalan beszéd sérti Máátot.− Hát kételkedhet egy igazi bíró az igazságszolgáltatásban?− Csak saját magadban kételkedsz.Az ifjú nap égető, egyszersmind simogató sugárban fürösztötte őket.− Az életünk a tét, Noferet.− Nem magunkért harcolunk, hanem azért, hogy egyre nőjön a fény,

amely egyesít minket. Bűn lenne letérni az utunkról.− Te erősebb vagy, mint én.Noferet elmosolyodott.− Holnap te fogsz lelket önteni belém.Együtt nézték végig a nap születését.

*

Paszer a vezírhez készült, de indulás előtt legalább tízet tüsszentett egymás után. A tarkója is nagyon fájt. Noferet nem ijedt meg ettől, fűzfa leveléből és kérgéből készült főzetet itatott vele. Ezt a gyógyitalt gyakran alkalmazta láz és különféle fájdalmak ellen..*

Paszer egykettőre jobban lett. Könnyebben lélegzett, és vidáman lépett a hajlott hátú Badzsej elé.

− Elhoztam a teljes anyagot Aser tábornokról, Dénesz szállítóról, Sesi vegyészről és Kadas fogorvosról. Mint a Kapu főbírája, arra kérem, hogy nyilvános tárgyalást tartson. A főbb vádpontok: felségárulás, a királyság biztonságának a veszélyeztetése, szándékos emberölési kísérlet, hivatali hatalommal való visszaélés és adócsalás. Néhány vádpont jól alátámasztható, másokban még nem látok teljesen tisztán. Mégis, olyan súlyosak a vádak, hogy minden további várakozás haszontalannak tűnik.

− Rendkívül jelentős az ügy.− Tudom.− A vádlottak köztiszteletben álló emberek.− Annál elítélendőbbek a vétkeik.− Igaza van, Paszer. Opet istennő ünnepe után megindítom a pert, jóllehet

továbbra sem találjuk Asert.− Szutit sem.− Osztom az aggodalmát. Ezért elrendeltem, hogy egy

gyalogoshadosztály fésülje át a sivatagot Koptosz környékén, szakképzett rendőrök kíséretében. Branir gyilkosát is megnevezi a vádiratban?

− Nem sikerült rátalálnom. Semmi biztosat nem tudok róla.− Tudni akarom, ki az.− Nem zárom le a nyomozást, amíg meg nem találom.− Nem tartom szerencsésnek, hogy Noferet pályázott a főorvosi

tisztségre. Lesz, aki felhánytorgatja majd, hogy Kadas vád alá helyezésével

* A fűzben megtalálható az aszpirin fő összetevője. Tehát az aszpirint már Kr. e. több mint kétezer évvel „feltaláltál“ és használták.

szabaddá válik az út a felesége előtt. Megpróbálják majd lejáratni őt.− Ezt én is átgondoltam.− Mi a véleménye Noferetnek?− Ha Kadas a bűnözők cinkosa, akkor el kell ítélni.− Ugye tudja, Paszer, hogy nem hibázhat? Sem Dénesz, sem Sesi nem

lesz könnyű préda. És attól is tartok, hogy Aser szolgálhat még meglepetésekkel. Az árulók nagyon ügyesen leplezik az álnokságukat.

− Az ön ítéletében van minden reményem. A vezír bírósága előtt minden hazugság lelepleződik.

Badzsej a nyakában viselt rézszívre helyezte a kezét. Ezzel a mozdulattal jelezte, hogy a kötelességtudata mindenekfelett áll.

*

Az összeesküvők a szokásos helyen, az elhagyott majorságban találkoztak. Dénesz, aki általában magabiztosnak, diadalmasnak mutatkozott, most idegesnek látszott.

− Mielőbb tennünk kell valamit. Paszer egy aktát nyújtott be Badzsejhez.− Ez csak pletyka, vagy komoly a helyzet?− Az ügyet már fel is jegyezték a vezír bíróságán, Opet ünnepe után

fogják tárgyalni. Örülök, mert Aser érintett benne, de nem akarom, hogy kikezdjék a jó hírnevemet.

− Az árnyékfalónak már rég cselekvésképtelenné kellett volna tennie Paszert!

− Eddig nem volt szerencséje, de nem engedi ki a kezéből a prédát.− Csak ígérget, de nem tudja megakadályozni, hogy vád alá helyezzenek

minket!− Ne felejtse el, hogy mi tartjuk kézben a dolgokat! Elég hatalmunknak

csak egy apró morzsáját felhasználnunk.− Megtehetjük anélkül, hogy lelepleződnénk?− Nem kell felfedni magunkat. Egyetlen levél is megteszi.Dénesz tervét elfogadták.− A további bonyodalmak elkerülése végett azt javaslom, hogy hajtsuk

végre egy kicsit hamarabb a tervünk egyik részét, a vezír leváltását. Ezzel Paszer bíró minden további próbálkozását meghiúsíthatjuk.

− Nem lenne ez egy kissé korai?− Lássa be, hogy elérkezett a kedvező pillanat!

*

Aser és Efraim csodálkozva látták, hogy a kutya egyszer csak leugrik a szekérről, rohanni kezd, majd eltűnik egy kő borította halom mögött.

− Teljesen megőrült, amióta a gazdája meghalt − állapította meg Efraim.− Nincs szükségünk rá − vélte a tábornok. − Most már biztosan tudom,

hogy elkerültük az őrjáratokat. Szabad az út előttünk.

Az állatnak habzott a szája, hatalmas ugrásokkal szinte repült szikláról sziklára, meg sem érezte az éles kovaköveket. Szuti lerántotta Párducot a homokba, és felhúzta az íját. A kutya egy nyíllövésnyire tőlük megállt.

Farkasszemet néztek egymással. Szuti várta a támadást, tudta, hogy nem szabad elvétenie a célt. Nem szívesen ölt meg egy kutyát. Az állat egyszer csak felnyüszített és a földre lapult, mint egy szfinx. Szuti letette az íját, és lassan odament hozzá. A kutya hagyta, hogy megsimogassa. Szemében fáradtság és szorongás. Megszabadult egy könyörtelen gazdától, de vajon befogadja-e ez a másik ember?

− Gyere!A kutya vidáman csóválta a farkát. Szuti új szövetségesre lelt.

*

Kadas részegen tántorgott be a sörházba. Rettegett a pertől. Biztos volt abban, hogy őt is belerángatják. Hiába volt Dénesz magabiztos, hiába állt szilárd alapokon az összeesküvés, a fogorvos egyre jobban aggódott. Úgy érezte, hogy képtelen lesz szembeszállni Paszer bíróval, és attól félt, hogy − mivel vádat emelnek ellene − örökre elveszíti az esélyt a főorvosi tisztre. Ezért sem bírta elfojtani a vágyát, hogy az öntudatlanságig lerészegedjen. Ám a bor nem hozta meg a várt megkönnyebbülést, ezért most egy örömlány ölében akarta feledni a gondjait.

Egy ideje ismét Szababu vezette a legnagyobb memphiszi sörházat, gondosan ügyelve az intézmény jó hírére. A lányai verset szavaltak, táncoltak és zenéltek, mielőtt erotikus tudományukkal megajándékozták volna az elegáns, gazdag vendégeket.

Kadas fellökte a portást, félretaszított egy fuvoláslányt, és rávetette magát egy núbiai szolgálólányra, aki édességekkel megrakott tálat vitt. Ledöntötte a kislányt a színes párnákra, és már majdnem megerőszakolta, mikor a kiáltozásra odasiető Szababu lerántotta róla.

− Ezt a lányt akarom.− Ő csak egy szolgáló.− Akkor is ő kell nekem!− Azonnal távozzék ebből a házból!A kislány Szababu karjában keresett menedéket.− Megfizetem az árát.− Tartsa meg a pénzét, és tűnjön innen!− Az enyém lesz az a lány, esküszöm, hogy az enyém lesz!Kadas nem tágított a sörház környékéről. Meglapult a sötétben és

szemmel tartotta a kaput. Kevéssel hajnal után a többi fiatal szolgálóval együtt a núbiai lány is elindult hazafelé.

Kadas követte áldozatát, és az egyik néptelen sikátorban fél karral derékon kapta, a másik kezével pedig befogta a száját. A kislány rúgkapált, de a fogorvos olyan erőszakos volt, hogy tehetetlen volt vele szemben. Kadas leteperte, letépte a ruháját, és megerőszakolta.

*

− Kedves kollégák − kezdte meg az ülést az orvosi bizottság rangidős tagja –, nem halogathatjuk tovább a királyság főorvosának a kinevezését. Miután mások nem jelentkeztek a tisztségre, Noferet és Kadas között kell választanunk. Ma addig tanácskozunk, amíg döntést nem hozunk.

Ezzel az elhatározással mindenki egyetértett. A vitában minden orvos felszólalt, hol higgadtan, hol indulatosan érveltek. Kadas hívei epésen támadták Noferetet. Felhozták ellene, hogy kihasználva a férje helyzetét, vádat emeltetett a fogorvos ellen, hogy így állítsa félre az útjából! Egy köztiszteletben álló orvos rágalmazása, a nevének a bemocskolása olyan botrányos eszközök, amelyek kizárják a vetélkedésből a fiatalasszonyt.

Egy nyugdíjas sebész hozzátette, hogy a nagy Ramszesz egyre gyakrabban szenved a foga miatt, és hogy egy gyakorlott szakembert szeretne maga mellett tudni. Márpedig először is a fáraó egészségére kell gondolniuk, hiszen tőle függ az ország jóléte! Ezt az érvet senki sem vitatta.

Négyórás szópárbaj után szavazásra került a sor.− Kadas lesz a királyság következő főorvosa − hirdette ki az eredményt a

legidősebb orvos.

*

Darazsak dongták körül Szutit, és támadtak a szárított húst rágcsáló kutyára. A fiatalember megfigyelte, hogy merre repülnek, majd a nyomukba eredve megtalálta a földbe ásott fészküket.

− Visszatért a szerencsém! Vetkőzz le!Párduc örült a felszólításnak. Pucérra vetkőzött, és Szutihoz simult.− Majd később szerelmeskedünk.− Akkor miért…− Egy ujjnyi sem látszhat ki belőlem a ruha alól. Kiásom a darázsfészek

egy részét, és beleteszem az üres tömlőbe.− De ha megszúrnak, meghalsz! Veszélyes darazsak ezek.− Nagyon sokáig akarok élni.− Csak azért, hogy még sok nővel lefeküdhess?− Tekerd be a fejemet is!Szuti, miután pontosan felmérte, hogyan helyezkedik el a darázsfészek,

ásni kezdett. Párduc aggódva figyelte a mozdulatait. A darazsak dühödten támadtak, de a fullánkjuk nem szúrta át a szövetet. Szuti a raj nagy részét a tömlőbe zárta.

− Mit akarsz azzal?− Hadititok.− Ne gúnyolódj!− Bízz bennem!Párduc Szuti mellére tette a kezét.

− Nem szabad, hogy Aser elmeneküljön.− Te is bízz énbennem! Ismerem a sivatagot.− Ha nyomát veszítenénk…Párduc letérdelt, simogatni kezdte Szuti combját, de olyan lassan, hogy

Szuti képtelen volt ellenállni a feltörő vágynak. Egy dühödt méhraj és egy szunyókáló eb között csillapíthatatlan szenvedéllyel élvezték a fiatalságukat.

*

Noferet fel volt dúlva.A núbiai kislány, mióta a kórházba került, egyre csak sírt. Testileg és

lelkileg sérülten, mint egy fuldokló kapaszkodott az orvos csuklójába. Az a vadállat, aki megerőszakolta, megfosztva szüzességétől, elszaladt, de többen is meglehetősen pontos személyleírást adtak róla. Ám hiába minden tanúvallomás, csak az áldozat vallomása alapján lehet hivatalosan vádat emelni a támadó ellen.

Noferet ellátta a sebet, és nyugtatót adott a lánynak. A sírógörcsök enyhültek, a lány végre ivott egy keveset.

− Akarsz beszélni róla?A szép fekete lány tétova tekintete megállapodott az orvoson.− Meg fogok gyógyulni?− Megígérem.− Keselyűk keringenek a fejemben, a hasamat tépik… Nem akarom,

hogy gyerekem legyen ettől a szörnyetegtől!− Nem lesz.− És ha teherbe estem?− Én magam végzem el a magzatelhajtást, ha kell.A núbiai lány könnye ismét patakzani kezdett.− Öreg volt − kezdte két zokogás között. − És borszagú. Amikor a

sörházban rám támadt, feltűnt, hogy milyen vörös a keze és az arca, az orrát pedig lila erek hálózzák. Démon az, egy igazi, ősz hajú démon!

− Tudod, hogy hívják?− A főnöknő tudja.

*

Noferet először merészkedett az öröm tanyájára. A ház dús díszítményei, a helyiségekben terjengő édes illatok az érzékek felszabadítására csábítottak. Ilyen környezetben az örömlányok könnyen meghódíthatták a szereleméhes látogatókat.

A sörház tulajdonosnője nem váratta meg az orvost, aki annak idején Thébában kezelte.

− Örülök, hogy meglátogat. Nem félti a jó hírét?− Nem érdekel.− Meggyógyított engem, Noferet. Amióta pontosan betartom az

utasításait, szinte teljesen elmúlt a köszvényem. De feszültnek látom. Aggasztja valami? Talán sérti ez a környezet?

− Az egyik szolgálóját aljas módon megerőszakolták.− Azt hittem, hogy Egyiptomban nem fordulhat elő ilyesmi.− Egy núbiai kislány az, a kórházban elláttam. A teste meggyógyul, de

talán sosem fogja elfelejteni, ami történt. Adott személyleírást a támadójáról, és azt mondta, hogy ön a nevét is tudja.

− Ha megmondom, meg kell majd jelennem a bíróság előtt?− Egész biztosan.− A titoktartás az egyetlen szabály, amit betartok.− Ahogy gondolja, Szababu − mondta Noferet, és elfordult.− Meg kell értenie, Noferet! Ha megjelenek a bíróság előtt, kimondják

majd, hogy nem törvényes a helyzetem.− Engem csak annak a kislánynak a tekintete érdekel.Szababu az ajkába harapott.− A férje segít majd, hogy megtarthassam ezt a házat?− Hogyan ígérhetném meg ezt önnek?− Azt a gazembert Kadasnak hívják. Itt a házban is leteperte a kislányt.

Részeg volt és durva.

*

Paszer bosszúsan járkált fel-alá.− Nem tudom, hogyan mondjam meg neked a rossz hírt.− Annyira rossz?− Igazságtalanság, szörnyűség!− Éppen egy szörnyetegről akarok beszélni veled. Azonnal le kell

tartóztatnod!Paszer Noferethez lépett, arcát a kezébe fogta.− Te sírtál.− Nagyon komoly a dolog, Paszer. Én kinyomoztam, hogy mi történt, a

többi rád vár.− Kadast megválasztották a királyság főorvosává. Most kaptam meg a

dokumentumot.− Kadas gyilkos, a legrosszabb fajtából: megerőszakolt egy szűz kislányt.

33. fejezet

Mielőtt Elephantinét megkerülték volna, hogy átlépjék a déli határt, Efraim és Aser pihenőt tartott. Egy barlangot szemeltek ki táborhelynek, oda elrejthetik a szekeret is, és nyugodtan tölthetik az éjszakát. A tábornok, tudva, hogy hol vannak a helyőrségek, könnyen át tudott bújni a hálón. Líbiában, a barátjánál, Adafinál vígan élhet majd a vagyonából. Rá fogja venni a beduinokat arra, hogy törjenek be olykor-olykor Egyiptomba. És ha minden jól megy, miért ne hódíthatnák meg később a Delta-vidéket, miért ne szerezhetnék meg a legjobb

északnyugati földeket?Aser már csak azért élt, hogy árthasson a hazájának. Paszer bíró

menekülésre kényszerítette, és ezzel Egyiptom ellenségévé tette. De a kitartásával és a ravaszságával többet fog ártani neki, mint egy egész hadsereg. A tábornok elaludt, miközben a cinkosa őrködött.

*

Szuti tömlővel a jobb kezében mászott felfelé, a barlang bejárata fölé hajló sziklára. Szinte centinként haladt előre, mellkasát összekaristolta a szikla, de csak arra vigyázott, nehogy egy leguruló kavics elárulja. Párduc aggódva figyelte. Vajon elég gyorsan ki tudja-e majd ereszteni a darázsfészket, vajon nem csípik-e meg a darazsak, vajon sikerül-e neki bedobni a bolyt a barlangba? Hiszen csak egyszer próbálkozhat!

A szikla szélére érve Szuti kifújta magát, a földre lapult, és fülelt. Semmi zaj. A magasban egy sólyom körözött. Szuti kihúzta a tömlőből a dugót, és kirázta a darazsakat Aserék búvóhelye irányába.

Pokoli dongás verte fel a sivatag csendjét. Efraim tűnt fel a barlang szájában. Dühödt darazsak vették körül. Ügyetlenül, tántorogva próbálta elhessegetni őket, de hiába. Legalább száz darázscsípés érte, összeesett, a torkához kapott, és megfulladt.

Aser ösztönösen a barlangba húzott szekér alá bújt, és meg se moccant. Csak akkor jött elő a barlangból, karddal a kezében, amikor a darazsak már eltűntek.

Szutival, Párduccal és a kutyával találta szembe magát.− Három egy ellen… Fogytán a bátorságod?− Pont egy gyáva beszél a hősiességről?− Sok aranyam van. Téged nem érdekel a vagyon? A szeretődet sem?− Megöllek, Aser, és az enyém lesz a kincsed.− Azt csak szeretnéd! A kutyád megszelídült, neked pedig nincs

fegyvered.− Tévedés, tábornok.Párduc fölvette és Szutinak nyújtotta az íjat és a nyilakat. Aser

hátralépett, kis hörcsögképe elkeskenyült.− Ha megölsz, el fogsz tévedni a sivatagban.− Párduc kiváló vezető. És én is kezdem megszokni ezt a tájat. Túl

fogjuk élni, biztos lehetsz benne.− Az embernek nincs joga kezet emelni egy másik emberi lényre, ez a

törvényünk. Nem mersz megölni engem.− Ki hinné, hogy te még emberi lény vagy?− A bosszú lealjasít. A gyilkost elítélik az istenek.− Ebben te sem hiszel, nem jobban, mint én. Ha az istenek léteznek,

hálásak lesznek nekem, hogyha elpusztítok egy olyan mérges viperát, mint te.− A szekér rakománya csak egy része a kincsemnek. Gyere velem, és

gazdagabbá teszlek bármelyik thébai nemesnél.

− Hova menjek veled?− Adafihoz, Líbiába.− Hogy karóba húzasson?− Úgy foglak bemutatni, mint a leghívebb barátomat.Szuti hallotta, hogy Párduc, aki a háta mögött volt, közelebb lép hozzá.

Líbia Párduc hazája! Lehet, hogy Aser ajánlata megtetszett neki? Elvinné Szutit magához, hogy csak az övé legyen, és jólétben éljenek… Hogyan állna ellen ekkora kísértésnek? Szutit elfogta a kétség, mégsem fordulhatott hátra, hiszen az árulók szeretik hátba támadni az embert.

Párduc egy nyilat adott Szuti kezébe.− Rosszul teszed − folytatta Aser sípoló hangon. − Mi jól megértenénk

egymást. Kalandor vagy mint én: Egyiptomban megfulladunk. Tágabb horizontra van szükségünk…

− Láttam, ahogy megkínoztad azt az egyiptomi katonát. Védtelen volt, majd szörnyethalt félelmében. Nem könyörültél rajta.

− Szóra akartam bírni. Azzal fenyegetett, hogy feljelent. Te is ugyanazt tetted volna a helyemben, amit én.

Szuti felhúzta az íját és lőtt. A nyíl Aser két szeme között fúródott a koponyájába. Párduc a szeretője nyakába csimpaszkodott.

− Szeretlek, és gazdagok vagyunk!

*

Kem délidőben az otthonában tartóztatta le Kadast. Felolvasta neki a vádiratot, és megkötözte a kezét. A fogorvos kábán, zavaros tekintettel hallgatta, majd tiltakozni próbált. Egyenesen Paszer bíróhoz vezették.

− Beismeri a gaztettét?− Természetesen nem.− Többen is felismerték.− Elmentem Szababu asszony sörházába, láttam ott egy-két lányt, de nem

tetszettek, mindet félrelöktem, és szinte azonnal el is jöttem onnan.− Szababu nem éppen ezt mondta.− Ki hisz annak a vén szajhának?− Maga megerőszakolt egy núbiai kislányt, Szababu egyik

szolgálólányát.− Rágalom! Merje a szemembe mondani az a kis hazug!− A bírái majd eldöntik, hogy ki mond igazat s ki nem.− Csak nem akar…− Holnap megtartjuk a tárgyalást.− Haza akarok menni.− Nem engedhetem szabadon a tárgyalásig. Ki tudja, talán egy másik

gyereket is megtámadna. A rendőrségen Kem majd vigyázni fog a biztonságára.

− A… biztonságomra?− A környékbeliek meg akarják lincselni.

Kadas belekapaszkodott a bíróba.− Kötelessége megvédeni tőlük!− Ez sajnos igaz.

*

Nenofar asszony azzal a szilárd elhatározással ment a szövőműhelybe, hogy, mint általában, most is kiharcolja magának a legjobb kelméket, hogy a vetélytársnői csak sápadozzanak az irigységtől. Hány nagyszerű órát fog eltölteni a pompás ruhák megvarrásával, és milyen lenyűgöző lesz bennük!

Bosszantotta Tapéni pimasz tekintete, fensőbbséges viselkedése, de a kis fekete hajú asszonyka tökélyre vitte a mesterségét, és hibátlan kelmékkel látta el őt. Neki köszönhette Nenofar, hogy mindig egy lépéssel előtte járt a divatnak.

Tapéni különös mosollyal fogadta.− Elsőrendű lenvászonra van szükségem − közölte Nenofar.− Nem lesz könnyű.− Tessék?− Az igazat megvallva, lehetetlent kér.− Mi ütött magába, Tapéni?− Ön nagyon gazdag, én viszont nem.− Nem fizettem-e mindig rendesen?− Most többet kell adnia.− Év közben emelni az árat… Ez nem teljesen tisztességes, de legyen.− Nem kelmét akarok eladni magának.− Hát mi egyebet?− A férje meglehetősen ismert személyiség.− Hogy jön ide Dénesz?− Tartozik magának azzal, hogy feddhetetlen legyen.− Mire akar célozni ezzel?− A felső körök világa kegyetlen. Ha valakire rábizonyul, hogy

erkölcstelen, hamar elveszíti a befolyását, sőt a vagyonát is!− Magyarázatot követelek!− Ne legyen ideges, Nenofar. Ha belátó és bőkezű lesz, akkor az ön

helyzetét semmi sem fogja fenyegetni. Elég, ha megvásárolja a hallgatásomat.− Mit tud tehát, ami lejárathat engem?− Dénesz nem hűséges magához.Nenofar asszony úgy érezte, mintha ráomlana a műhely teteje. Ha

Tapéninek a legapróbb bizonyítéka is van arra, amit mondott, és ha elterjeszti a hírt a thébai előkelők körében, akkor ő nevetségessé válik, és soha többé nem jelenhet meg az udvarban vagy egy fogadáson.

− Dajkamese!− Ne kockáztasson! Mindent tudok.Nenofar nem habozott. A méltósága volt a legdrágább kincse.− Mit kíván cserébe a hallgatásáért?

− Az egyik majorságának a jövedelmét és, amint lehetséges, egy szép villát Memphiszben.

− Túl sokat kér!− El tudja képzelni, hogy mint megcsalt asszonyt emlegetik, el tudja

képzelni, ahogy mindenki Dénesz szeretőjéről beszél?Nenofar asszony ennek már a gondolatától is elborzadt. Tapénit

kárörvendőn elvigyorodott. Déneszt középszerű és utálatos szeretőnek találta. Igaz, hogy csak egyszer feküdt le vele, de ezzel megcsinálta a szerencséjét. Gazdag nő lesz belőle.

*

Kadas tajtékzott. Követelte, hogy azonnal engedjék ki. Biztos volt benne, hogy Dénesz már megtette az ügyben a szükséges lépéseket. A kijózanodott fogorvos az új tisztségével hozakodott elő, hogy elhagyhassa végre a celláját.

− Csillapodjék! − szólt rá Kem.− Több tiszteletet, barátom! Tudja, hogy kivel beszél?− Egy olyan emberrel, aki megerőszakolt egy kislányt.− Felesleges ilyen nagy szavakat használni!− Ez a puszta, rettenetes igazság, Kadas.− Keserűen meg fogja bánni, ha nem enged ki!− Most kinyitom ezt az ajtót.− Végre… Nem is olyan ostoba maga, Kem. Meglátja, nem leszek

hálátlan.Amint a fogorvos kilépett az utcára, a núbiai rendőrfőnök vállon ragadta.− Jó hírem van a számára, Kadas. Paszer bíró hamarabb össze tudta hívni

az esküdteket, mint gondolta. Máris mehetünk a bíróságra.

*

Amikor Kadas meglátta Déneszt az esküdtek között, tudta, hogy megmenekült. Ptah temploma előtt, a Kapu alatt, ahova Paszer összehívta a bíróságot, baljós, feszült csend volt. A tárgyalás híre szájról szájra terjedt, így rengeteg kíváncsiskodó gyűlt oda. A tömeget a rendőrség tartotta kívül a csarnokon, amelyet karcsú oszlopokon nyugvó tető fedett. A tető alatt a tanúk és az esküdtek, hat-hat különböző korú és eltérő társadalmi helyzetű férfi és nő ült.

Paszer hagyományos kötényt és rövid parókát viselt, felindultnak látszott. Miután Máát istennő védelmébe ajánlotta a tárgyalást, felolvasta a vádiratot.

− Kadas fogorvos, a királyság főorvosa, memphiszi lakos ellen az a vád, hogy tegnap hajnalban megerőszakolt egy kislányt, aki felszolgálóként dolgozik Szababu asszonynál. Az áldozat most is a kórházban van, nem szeretne megjelenni a tárgyaláson. Noferet doktornő képviseli őt.

Kadas megkönnyebbült. Jobbat nem is remélhetett. Hiszen ő kiáll a bírák elé, az örömlány szolgálója pedig nem! Déneszen kívül még hármat ismert az esküdtek közül, befolyásos személyeket, akik majd a védelmére kelnek.

Nemcsak hogy ártatlannak fogja ítélni a bíróság, de még be is vádolhatja Szababut, és kártérítést is követelhet tőle.

− Elismeri ezeket a tényeket? − kérdezte Paszer.– Nem.− Szababu asszonyt szólítom tanúnak.Minden szem rászegeződött Egyiptom legnevesebb sörházának a

tulajdonosára. Volt, aki már halottnak hitte, mások úgy tudták, börtönben van. Kicsit túl erősen festette ki magát, mégis gyönyörű volt magas homlokával. Magabiztosan lépett elő.

− Emlékeztetem arra, hogy a hamis tanúzásért súlyos büntetés jár.− Kadas fogorvos részeg volt. Betört a házamba, és rárontott a

legfiatalabb núbiai szolgálómra, akinek egyetlen feladata az, hogy édességgel és itallal kínálja a vendégeket. Ha nem léptem volna közbe, és nem dobtam volna ki, akkor ott helyben megerőszakolta volna a kislányt.

− Biztos ebben?− Erekciója volt. Ez elég meggyőző bizonyíték?A közönség felmorajlott. Szababu szókimondásán az esküdtek is

megütköztek.Kadas szót kért.− Ez a nő törvénytelenül működteti a házát. Nap mint nap bemocskolja

Memphisz nevét. Miért nem foglalkozik a rendőrség és a bíróság inkább ezzel az utcanővel?

− Ez nem Szababu tárgyalása, hanem a magáé. Ráadásul magát az erkölcsössége nem gátolta meg abban, hogy elmenjen a sörházba, és ott rátámadjon egy kislányra.

− Egy pillanatra elvesztettem a fejem… Mindenkivel megesik ez olykor!− A núbiai szolgálólányt már az ön házában megerőszakolták? − kérdezte

Paszer Szababutól.− Nem.− Mi történt az eset után?− Megnyugtattam a kislányt, folytatta a munkáját, és hajnalban

hazaindult.Szababu után Noferet következett. Elmondta, hogy milyen állapotban

volt a kislány a tragikus esemény után. Egyetlen részletet sem hallgatott el, és az összegyűltek elszörnyedtek a kegyetlenség hallatán.

Kadas ismét szólásra emelkedett.− Nem vonom kétségbe kiváló kollégám megállapításait, és sajnálom azt

a kislányt, de mennyiben érint ez engem?− Emlékeztetem − jelentette ki Paszer szigorúan –, hogy a nemi erőszak

esetén az egyetlen kiszabható büntetés a halálbüntetés. Noferet doktornő, van arra bizonyítéka, hogy Kadas a tettes?

− Az áldozat által adott személyleírás pontosan ráillik.− Én viszont mindenkit emlékeztetni szeretnék arra − szólt közbe Kadas

–, hogy Noferet doktornő megpróbálta megszerezni a főorvosi tisztséget. Ez nem sikerült neki, ezért most bizonyára csalódott. Ráadásul nem az ő feladata a

nyomozás. A kislány vallomását Paszer bíró jegyezte fel?Kadas érvelése hatott. A Kapu főbírája azokat a környékbelieket

szólította, akik látták Kadast elmenekülni a gaztett után. Mindannyian felismerték.

− Részeg voltam − tiltakozott a fogorvos. − Véletlenül pont ott aludtam el. Ennyi már elég ahhoz, hogy egy ilyen gyűlöletes bűntettel vádoljanak, amelyre, ha esküdt lennék, magam is tétovázás nélkül a törvény szerinti szigorú büntetést kérném?

Kadas védekezése ismét nagy hatást gyakorolt mindenkire. A kislányt megerőszakolták, a fogorvos tényleg arrafelé járt, és korábban tényleg megpróbált erőszakoskodni a lánnyal: a jelek egyöntetűen arra mutatnak, mintha ő követte volna el az erőszakot, de Paszer bíró, ha tiszteli Máát istennő törvényét, nem érheti be feltételezéssel. A kötelék, amely őt összeköti Noferettel, gyengíti az elsőrendű tanú vallomásának a hitelét, ezt illetően Kádas ügyesen bogarat ültetett a hallgatók fülébe.

A Kapu főbírája mindazonáltal megkérte a doktornőt, hogy szóljon még egyszer a kislány nevében, mielőtt ő összefoglalná a hallottakat, és az esküdtek visszavonulnának, hogy döntsenek.

Egy remegő kéz ragadta meg ekkor Noferet kezét.− Gyere oda velem! − kérte a núbiai kislány, akinek időközben sikerült a

doktornő mellé jutnia. − Beszélni fogok, de egyedül nem merek odamenni.A kislány tétován, el-elcsukló hangon idézte fel a történteket, beszélt

arról, milyen kínzó fájdalmat érzett és milyen reménytelennek látja most az életét.

Amikor a vallomását befejezte, néma csend ereszkedett a Kapu csarnokára. A főbíró kiszáradt torokkal tette fel neki a döntő kérdést.

− Felismeri itt azt az embert, aki megerőszakolta?A kislány Kadasra mutatott.− Ő az.

*

Az esküdtek hamar meghozták a döntést. A régi törvényt alkalmazták, amely annyira elrettentő volt, hogy sok-sok éve nem követtek el nemi erőszakot Egyiptomban. Mivel orvosként és a királyság főorvosaként Kadas kivételezett helyzetben volt, semmiféle enyhítő körülményt nem vettek figyelembe a javára. Az esküdtek egyhangúlag halálra ítélték.

34. fejezet

− Fellebbezek − jelentette ki Kadas.− Ezt az eljárást én indítottam − jelezte Paszer. − A Kapu fölött már csak

a vezír bírósága áll.− A vezír érvényteleníteni fogja ezt az igazságtalan döntést!− Ne ringassa magát hiú ábrándokba! Badzsej jóvá fogja hagyni az

ítéletet, ha áldozata megerősíti a vádjait, amelyeket a szabályoknak megfelelően lejegyeztünk.

− Nem fogja merészelni!− Nehogy azt higgye!A fogorvost nem ingatták meg a bíró szavai.− Igazán azt hiszi, hogy meg fognak büntetni? Szegény bíró! Nagyot fog

csalódni.Kadas baljósan fölnevetett. Paszer bosszúsan lépett ki a cellából.

*

Szeptember végén, a csekély áradás második hónapjában, Egyiptom a bőséget és a bőkezűséget jelképező, titokzatos Opet istennő ünnepének a lázában égett. Húsz napon át, amíg a Nílus apadt, hogy maga után hagyja a termékenyítő iszapot, az emberek a folyópartra jártak, ahol vándorkereskedők dinnyét, sárgadinnyét, szőlőt, gránátalmát, kenyeret, süteményeket, roston sült szárnyasokat és sört kínáltak. A szabadban felállított konyhákban olcsó, bőséges ételeket szolgáltak föl, miközben a szem és a fül hivatásos zenészek és táncosnők előadásában gyönyörködhetett. Mindenki tudta, hogy a templomokban megünneplik a teremtőerő újjászületését, amely kimerült a hosszú év során, miközben az istenek termékennyé tették a földet. Ahhoz, hogy az istenek ne távolodjanak el az emberek világától, közvetíteni kellett számukra az egész nép örömét és háláját, amiért senkinek sem kell éhen vagy szomjan halnia. Ezek a szertartások biztosítják, hogy a Nílus megőrizze hatalmát, amelyet az erő óceánjából merít, ahol a világmindenség fürdik.

A nagy ünnep csúcspontján Káni, Amon főpapja kinyitotta a naoszt, amelyben az isten szobra állt, akinek az igazi formáját senki sem ismerheti. A fátyollal takart szobrot egy aranyozott fabárkára tették, amelyet huszonnégy hosszú, fehér lenvászon ruhába öltözött és kopaszra nyírt pap tartott. Amon kilépett templomából felesége, Mut, az isteni anya, valamint fia, az eget hold képében bejáró Honszu kíséretében. Két körmenet indult el Luxor temploma felé, az egyik a folyón, a másik a szárazföldön.

Csörgődob, szisztrum és fuvolaszó mellett kéttucatnyi bárka kísérte a déli szentélyhez az isteni hármasság hatalmas, arannyal borított hajóját. Paszert, a memphiszi Kapu főbíráját is meghívták a luxori templom nagy udvarában zajló szertartásra. Örömmámor töltötte el a lelkeket, csendben és áhítatban ünnepeltek a szentély magas falai mögött.

Káni virágokat áldozott az isteni háromságnak és bemutatta az italáldozatot. Azután az udvaroncok sorai szétnyíltak, hogy elvonuljon közöttük Egyiptom fáraója. Elhaladtakor valamennyien mélyen meghajoltak előtte. Az uralkodó veleszületett nemessége és ünnepélyessége lenyűgözte Paszert. A közepes termetű, izmos, sasorrú, széles homlokú fáraó vörös haja nem látszott ki a kék korona alól. Senkit sem méltatott pillantásra, egyenesen Amon szobrára szegezte a tekintetét, a teremtés misztériumára, amelynek ő, a fáraó volt a letéteményese.

Káni felolvasott egy szöveget, amely az isten számtalan formáját énekelte meg, hiszen az isten megtestesül a szélben, a kőben vagy a csavart szarvú kosban, anélkül hogy lénye e megjelenések bármelyikére korlátozódna. Azután a főpap utat engedett az uralkodónak, aki egyedül lépett be a házba.

*

Tizenötezer kenyér, kétezer torta, száz kosár szárított hús, kétszáz kosár friss zöldség, hetven nagy korsó bor, ötszáz korsó sör és rengeteg gyürnölcs − ebből állt a fáraó adta lakoma, amely Opet ünnepének a befejezését jelentette. Több mint száz virágcsokor díszítette az asztalokat, amelyek mellett a vendégek Ramszesz uralkodását és Egyiptom békéjét dicsérték.

Paszer és Noferet őszinte elismerő szavakat kaptak az udvari emberektől, a főbíró azért, mert bátran járt el Kadas ügyében, Noferet pedig azért, mert az orvosi bizottság egyhangúlag őt nevezte ki a királyság főorvosává, miután a bűnös Kadast megfosztották e tisztségtől. Igyekeztek elfeledkezni a szökésben lévő Aser tábornokról, arról, hogy még mindig nincs magyarázat sem Branir meggyilkolására, sem pedig a szfinx őrségét ellátó veteránok titokzatos eltűnésére. A főbíró közönyösen fogadta ezeket a baráti megnyilvánulásokat, és Noferet, akinek a bája és szépsége a legsavanyúbb emberek szívét is felvidította, szintén nem tulajdonított nekik különösebb jelentőséget. Noferet még mindig nem tudta elfelejteni a gyógyíthatatlanul megsebzett kislány rémült arcát.

Az egybegyűltek biztonságára a rendőrfőnök, Kem vigyázott. Páviánjával minden egyes embert szemmel tartott, aki csak a bíróhoz közelített, és kész lett volna azonnal, durván közbeavatkozni, ha Gyilkos vagy ő maga a legkisebb veszélyt érzi.

− Maguk az év legnépszerűbb párja − jelentette ki Dénesz. − Egy olyan neves embert elítéltetni, mint Kadas, igazi érdem, dicséretére válik az igazságszolgáltatásunknak. Az pedig, hogy egy ilyen kivételes asszonyt, mint Noferet, az orvosi testületünk élén láthatunk, bizonyítja kiválóságát.

− Túloz a bókjaival!− Mind a ketten igen ügyesen legyőzik az akadályokat.− Nem látom itt Nenofar asszonyt − csodálkozott Noferet.− Gyengélkedik.− Engedje meg, hogy gyors gyógyulást kívánjak neki.− Nenofar nagyra fogja értékelni kedves figyelmét. Elrabolhatom a férjét

néhány percre?Dénesz egy pavilonba húzta be Paszert, ahol friss sör és szőlő várta a

vendégeket.− Kadas barátom nagyszerű ember. Amikor végre megválasztották

főorvosnak, a fejébe szállt a dicsőség, berúgott, ezért viselkedett olyan sajnálatosan utána.

− Egyetlen esküdt sem kérte, hogy legyünk vele elnézőek, még ön is hallgatott, és a halálbüntetésre szavazott.

− A törvény egyértelműen rendelkezik, de a megbánást figyelembe veszi.− Kadas nem bánt meg semmit.− Nem roskadt magába?− Ellenkezőleg. Henceg és fenyegetőzik.− Valóban elveszítette a józan eszét.− Meg van győződve arról, hogy elkerüli a büntetést.− Már kitűzték az ítélet végrehajtásának a napját?− A vezír bírósága elutasította a fellebbezést, és helybenhagyta az ítéletet.

Három nap múlva a rendőrfőnök átadja a mérget az elítéltnek.− Az imént „fenyegetőzést” említett?− Ha már öngyilkosságra kényszerül, Kadas nem fog egyedül bukni.

Megígérte, hogy vallomást tesz, mielőtt megissza a halálos italt.− Szegény Kadas! Ilyen magasra jutni, aztán mélybe hullani… Ki tudná

ezt szomorúság és sajnálat nélkül szemlélni? Kérem, enyhítse számára az utolsó pillanatok keserűségét!

− Kem nem hóhér. Kadassal megfelelően bánnak.− Csak egy csoda menthetné meg.− Ki bocsátana meg neki ekkora bűnt?− Viszontlátásra, Paszer bíró.

*

Az orvosi testület fogadta Noferetet. Számtalan tárgykörben ezernyi gyakorlati kérdést tettek fel neki. Látva, hogy milyen ritkán téved, megerősítették a megválasztását.

Nebamon halálával számos közegészségügyi intézkedés függőben maradt. Noferet mégis időt kért a hivatalba lépése előtt, hogy betaníthassa az utódját, aki átveszi tőle a kórház vezetését. Szívesen elszökött volna az új tisztség terhei elől. Inkább ismét vidéki orvosnak állt volna, hogy a betegek mellett maradva gyógyulásuk minden percét nyomon követhesse. Sosem készült arra, hogy gyakorlott orvosok és befolyásos udvaroncok hadát irányítsa, nem beszélve a seregnyi írnokról, akik a gyógyszerek készítését és szétosztását felügyelik. Arra sem számított, hogy rendelkezéseivel az egész ország népének a jólétét és egészséges, tiszta környezetét kell biztosítania. Valaha egy kis falu volt a gondjaira bízva, most egy hatalmas királyság, amelyet a szövetségesek és az ellenség egyaránt csodált. Noferet arról álmodozott, bárcsak elutazhatnának Paszerral, elrejtőzhetnének egy kis házban Felső-Egyiptomban, a megművelt földek szegélyénél, a thébai csúccsal szemben, hogy bölcs nyugalomban élvezhessék a reggeleket és az estéket.

Szerette volna megvallani ezt a vágyát Paszernak, de a bíró feldúlt arccal érkezett haza a hivatalából.

− Olvasd el ezt a rendeletet! − kérte Noferetet, és egy kivételesen szép papiruszt nyújtott át neki, amelyen a fáraó pecsétje függött. − Olvasd fel hangosan, kérlek!

− Én, Ramszesz, kívánom, hogy ég és föld örvendezzék! Azok, akik

elrejtőztek, jöjjenek elő, senki a régi bűnei miatt ne szenvedjen, a rabokat engedjék szabadon, a felforgatók csillapodjanak, énekszó zengjen és táncoljanak az utcákon.

− Közkegyelem.− Kivételes dolog, ugye?− Tudtommal még sosem történt ilyen.− Most miért rendelte el a fáraó?− Nem tudom.− Ez azt jelenti, hogy Kadas kiszabadul?− Közkegyelem − ismételte Paszer elképedten. − Kadas bűnét eltörölték,

Asert nem keresik tovább, a gyilkosságokat elfelejtik, a Dénesz elleni pert ejteni kell.

− Nem lehet, hogy túl sötéten látod a dolgot?− Kudarcot vallottunk, Noferet. Teljes és végleges kudarcot.− Nem tiltakozol miatta a vezírnél?

*

Kem kinyitotta a cella ajtaját. Kadas nyugodtnak tűnt.− Szabad vagyok?− Honnan tudod?− Tudtam, hogy így lesz. A jóravaló emberek végül mindig győznek.− Csak az általános közkegyelemnek köszönheted a szabadulást.Kadas visszatorpant. Meglátta a dühöt a núbiai tekintetében.− Ne emelj rám kezet, Kem! Neked senki sem bocsátaná meg.− Amikor Ozirisz elé kerülsz, majd ő befogja a szádat. Az

örökkévalóságban késsel hasogatják majd a húsodat a szellemek.− Tartsd meg magadnak a dajkameséidet! Lenézően bántál velem, a sértő

modorod cseppet sem tetszik nekem. Kár… Elszalasztottad a szerencsédet, éppúgy, mint Paszer barátod. Használd ki most a helyzetedet, már nem sokáig leszel rendőrfőnök!

*

A püffedt lábú, görnyedt hátú Badzsej vezír késésben volt. Fáradtnak érezte magát, ezért beleegyezett, hogy hordszéken vigyék a hivatalába. Mint minden reggel, most is számos főtisztviselő akart beszélni vele, hogy elmondják, milyen nehézségeik támadtak, és kikérjék a véleményét. Jóllehet Paszer nem jelentkezett be előre a kihallgatásra, a vezír elsőként fogadta. A főbíró nem leplezte a haragját.

− Elfogadhatatlan ez a rendelet a közkegyelemről!− Vigyázzon a szavaira, Kapu főbírája! A rendeletet maga a fáraó hozta.− Nem tudom elhinni.− Pedig ez az igazság.− Találkozott a fáraóval?

− Ő maga diktálta nekem a szöveget.− Nem tiltakozott miatta?− Hangot adtam csodálkozásomnak és értetlenségemnek.− És nem tudta jobb belátásra bírni?− Ramszesz nem bocsátkozott vitába a rendeletről.− Képtelenség, hogy egy olyan szörnyeteg, mint Kadas elkerülje a

büntetést!− A közkegyelem mindenkire vonatkozik, Paszer bíró.− Nem vagyok hajlandó alkalmazni!− Engedelmeskednie kell, mint ahogy nekem is.− Nem érthetek egyet ilyen igazságtalansággal!− Én már öreg vagyok, ön pedig fiatal. Az én pályám lassan a végéhez

közeledik, az öné még csak most kezdődik. Bármi legyen is a véleményem, kénytelen vagyok hallgatni. Nehogy valami őrültséget kövessen el!

− Én már eldöntöttem, hogy mit teszek. Nem érdekelnek a következmények.

− Kadast már szabadon engedték, és a tervezett pert töröltük.− Asert vissza fogják helyezni a tisztségébe?− A bűne eltöröltetett. Ha magyarázatot tud adni a viselkedésére,

megtarthatja tábornoki címét.− Branir gyilkosa is csak azért nem nyer bocsánatot, mert még nem

tudjuk, ki az.− Mindez engem is éppolyan keserűséggel tölt el, mint önt, de Ramszesz

bizonyára megfontolta a döntését.− Nem érdekelnek az indokai.− Aki a fáraó ellen lázad, az az élet ellen lázad.− Igaza van, Badzsej vezír. Ezért nem maradhatok a tisztségemben. Már

ma beadom a lemondásomat. Mostantól kezdve tekintse úgy, hogy nem vagyok többé a Kapu főbírája.

− Gondolja meg, Paszer!− A helyemben ön mást tenne?Badzsej nem válaszolt.− Még egy kegyet szeretnék kérni.− Amíg én vagyok a vezír, ez az ajtó mindig nyitva áll ön előtt.− A kivételezés ellenkezne az igazság eszméjével, amelyet mind a ketten

teljes szívünkből szeretünk. Mégis volna egy kérésem. Tartsa meg Kemet a rendőrség élén!

− Ebben egyezik a szándékunk.− Mi lesz Noferettel?− Mivel először Kadast nevezték ki, pert fog indítani, hogy

visszaszerezze a főorvosi címet.− Nem kell fáradnia. Noferet nem akar harcolni vele. Elmegyünk

Memphiszből.− Nagy veszteség ez nekünk.

*

Paszer elképzelte, hogyan ünnepelhet most Dénesz a barátaival. A fáraó különös rendelete tisztára mosta őket, olyanok lettek, mint a ma született bárány. Elég, ha ezután nem követnek el több ballépést, és tiszteletre méltó polgárokként tovább szövögethetik a titokzatos célú és Paszer számára már örökre megfejthetetlen összeesküvést. Aser hamarosan visszatér és biztosan talál valami jó indokot a távollétére. De mi lehetett a szerepe Szutinak mindebben, hol lehet most, ha ugyan él még? A bíró megtörten, csüggedten töprengett, amikor egyszer csak egy tucatnyi fecske szállt fölé. Az első csoporthoz egy második csatlakozott, azután még egy harmadik, majd egyre újabbak. Végül már vagy száz madár surrogott fölötte vidáman csivitelve, kísérve őt a hazafelé vezető úton. Talán azt köszönték meg neki ismét, hogy megmentette az egyik társukat? Az arra járókat meghatotta a szokatlan jelenet, eszükbe juthatott a mondás: akit szeretnek a fecskék, azt még a király is szereti. A gyors, kecses, játékos, kékes szárnyú madarak egészen a villája kapujáig kísérték Paszert.

Noferet a lótuszos medence szélén ült, amelyben cinkék fürödtek. Rövid, áttetsző ruhája látni engedte a mellét. Paszert egyre édesebb illatok vették körül, ahogy közeledett felé.

− Friss árut kaptunk. Kenőcsöket és illatos olajakat keverek belőlük az elkövetkező hónapokra. Félek, megrónál érte, ha egy reggel hiányozna valami a fürdőből − magyarázta Noferet pajkosan.

Paszer megcsókolta a felesége nyakát, levette a kötényét és leült a fűbe. Noferet lábánál kőedények sorakoztak. Fenyőtömjén volt bennük, a fák áttetsző, barna gyantája, kis vörös halmokba préselt mirha Punt országából, perzsiai zöld galbanumgyanta, és a görögök földjén és Krétán vásárolt sötét ladángyanta. Nem hiányoztak a fiolákba töltött virágeszenciák sem. Már csak olívaolaj, méz és bor kellett, hogy Noferet finom balzsamokat készíthessen belőlük.

− Lemondtam a tisztségemről, Noferet. Legalább semmitől sem kell félnem többé, hiszen már nincs hatalmam.

− Hogyan vélekedik a rendeletről a vezír?− Azt mondja, amit mondania kell: a fáraó rendeletét nem lehet vitatni.− Amint Kadas jelentkezik a főorvosi tisztségért, elmegyünk

Memphiszből. Hiszen jog szerint őt illeti, igaz?− Sajnos igen.− Ne bánkódj, szerelmem! A sorsunk Isten kezében van, nem a

magunkéban. Az ő akarata teljesül, nem a mi vágyaink. A boldogságunkat bárhol megtalálhatjuk. Én megkönnyebbültem. Hiszen a legszebb sors vár rám! Veled élhetek egy évszázados pálma védelmező árnyékában, ápolhatom az elesetteket, és arra is jut időnk majd, hogy szeressük egymást.

− Hogyan felejthetném el Branirt? És Szutit… egyfolytában rá gondolok. A szívem lázban ég, mégis csökönyös vagyok, mint egy szamár.

− Csak meg ne változz!

− Nem biztosíthatok neked tágas otthont, nem ajándékozhatlak meg ilyen szép ruhákkal!

− Megleszek nélkülük. Akár azonnal levehetem még ezt is.Noferet lecsúsztatta a ruha pántját a válláról. Meztelenül Paszer mellé

feküdt. Testük tökéletesen összeillett, ajkuk olyan hévvel tapadt egymáshoz, hogy megborzongtak, noha meleg volt az alkonyat. Noferet selymes bőre érintésének mennyei varázsában egyetlen törvény maradt: a gyönyör. Paszer megrészegülten feledkezett bele eggyé válva a hullámmal, amely elragadta őket.

*

− Bort még ide! − üvöltötte Kadas.A szolga sietve engedelmeskedett. Az ura két szíriai ifjúval ünnepelte,

hogy hazatért. A fogorvos megfogadta, hogy soha többé nem nyúl lányhoz. Már a rossz emlékű kalandja előtt is csak mérsékelten vonzódott hozzájuk, ezután be fogja érni az idegen országbeli szépfiúkkal, akiket fel is jelenthet a rendőrségen, ha rájuk un.

Este majd elmegy az összeesküvők találkozójára, amelyet Dénesz szervez. A Ramszesznek küldött névtelen levelüknek meglett a kívánt hatása. A király bennrekedt a varsában, kénytelen volt engedni a követeléseiknek, ki kellett hirdetnie az általános közkegyelmet, amely a sok egyéb gaztettel együtt a szállító ügyét is semmissé tette. Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy még Aser tábornok is visszatérhet, pedig neki semmi hasznát nem látták. De Dénesz majd megtalálja a módját, hogyan szabaduljanak meg tőle.

*

Az árnyékfaló a kerten át hatolt be Kadas otthonába. A sétány kőszegélyén lépkedett, hogy ne hagyjon nyomot a homokkal felszórt úton. A konyháig lopakodott, majd lehúzódott az ablak alá, hogy kihallgassa a szolgák beszélgetését.

− Viszek nekik egy harmadik korsó bort.− Előkészítsek egy negyediket is?− Biztosan kell majd. Az öreg és a két fiú többet isznak, mint egy egész

kitikkadt hadosztály. De megyek, különben dühbe gurul.A borász kidugaszolt egy Imaou városából, a Deltából való hatalmas

korsót, amelyen „Ramszesz ötödik évében” felirat állt. Tüzes vörösbor volt benne, zamatos, amely feloldja az ösztönök béklyóit. Munkája végeztével a szolga a kertbe ment, és könnyített magán a fal tövében.

Az árnyékfaló ezt a pillanatot használta ki arra, hogy végrehajthassa a feladatát. A kőkorsóba növényi kivonatból és viperaméregből kevert folyadékot öntött, meg fogja fojtani Kadast. Görcsökben rángva hal meg a két idegen szeretőjével együtt, akiket majd megvádolhatnak a gyilkossággal. Senkinek sem áll majd az érdekében, hogy elhíresztelje ezt a botrányos esetet.

*

Míg a fogorvos keserves agónia végén átadta lelkét a pokol istenének, Dénesz egy szép, kerek fenekű, dús keblű núbiai nő ölelését élvezte. Ezt a nőt sem fogja soha viszontlátni, de legalább kiélheti rajta vad vágyait. Hiszen a nők csupán a férfiak örömére teremtett állatok.

A szállító sajnálni fogja a barátját, Kadast, az egyetlen embert, akivel teljesen kifogástalanul bánt. Hiszen elérte, hogy főorvos legyen, amit már szövetkezésük kezdetén megígért neki. Sajnos a fogorvos nagyon megöregedett. A szenilitás határán állt, hibát hibára halmozott, túl veszélyessé vált. Saját maga mondta ki a halálos ítéletét, amikor a Paszer főbírónak szánt vallomással fenyegetőzött! Az összeesküvők Dénesz javaslatára az árnyékfalóra bízták a dolgot. Persze sajnálják, hogy elveszítették a főorvosi tisztet, de Paszer lemondásával, amelynek a híre hamar elterjedt a városban, leghőbb vágyuk teljesült. Most már senki sem állhat az útjukba.

Közelednek a végső célhoz. Már csak a vezíri tisztséget kell megszerezniük, azután pedig a legfőbb hatalom következik.

35. fejezet

Memphisz nekropoliszában Paszer és Noferet a szélnek feszülve igyekezett Branir örök háza felé. Mielőtt elhagynák a nagyvárost, és elindulnának délre, még egyszer tisztelegni akartak a méltatlan halált halt mester előtt, és ígéretet tenni arra, hogy bár az eszközeik megfogyatkoztak, míg csak élnek nem hagynak fel a gyilkos keresésével.

Noferet azt az ametisztgyöngyökből fűzött övet viselte, amelyet Paszertől kapott. A Kapu volt főbírája fázósan burkolózott sáljába és gyapjúköpenyébe. Összetalálkoztak a pappal, aki a sírt és a sírhoz tartozó kertet gondozta. Az öreg gondosan végezte a munkáját, ügyelt a sírhely tökéletes rendjére, valamint arra, hogy az áldozatokban se legyen hiány. A munkájáért Memphisz elöljáróságától megfelelő juttatást kapott.

A halott lelke, miután a feltámadáshoz erőt merített a fényből, madár alakjában járt vissza, hogy szomját oltsa a pálmafa árnyékában álló, friss vízzel teli medencéből. Mindennap ott sétált a kápolna környékén, hogy beszívhassa a virágok illatát.

Paszer és Noferet kenyeret ettek, és bort ittak mesterük emlékére. A mester pedig csatlakozott a vacsorájukhoz, amelynek a híre eljutott a láthatatlan világba.

*

− Legyen türelemmel! − ajánlotta Bel-Tran. − Szomorú, hogy elhagyja Memphiszt.

− Noferet és én egyszerű, nyugodt életre vágyunk.

− Sem egyikük, sem másikuk nem tudta még teljes egészében kibontakoztatni a képességeit.

− Hiú ábránd, hogy szembeszállhatunk a sorssal.Utolsó memphiszi estéjükre elfogadták a Kettős Ezüst Ház elöljárójának

és feleségének a meghívását. Bel-Tran csalánkiütéstől szenvedett, Noferet próbálta meggyőzni, hogy kezeltetnie kell a máját és hogy egészségesebb életmódra kell áttérnie. A lábán lévő seb egyre gyakrabban nedvedzett.

− Igyon több vizet − ajánlotta neki Noferet –, és a leendő orvosával feltétlenül írasson fel vízhajtókat, mert gyenge a veséje!

− Egy nap talán majd magamra is lesz időm! A Kincstár egyre-másra küldi a követeléseket, amelyekre azonnal megoldást kell találni anélkül, hogy az általános célokat szem elől téveszteném.

Bel-Tran fia szaladt be a szobába. A nővérére árulkodott, mert az elvette tőle az ecsetet, amellyel a szép hieroglifák írását tanulta, hogy olyan gazdag legyen majd egyszer, mint az apja. A vörös hajú kislány, jóllehet jogos volt a vád, úgy méregbe gurult, hogy felpofozta az öccsét, aki bömbölni kezdett. Szilkisz figyelmes anya volt, elvitte a gyerekeket, és megpróbált véget vetni a vitának.

− Láthatja, Paszer, hogy igazán szükségünk van egy bíróra!− Nehéz feladat lenne kinyomozni, mi is történt pontosan.− Felszabadultnak, szinte elégedettnek látszik − csodálkozott Bel-Tran.− Ez csak a látszat. Noferet nélkül teljesen magamba roskadtam volna.

Ez a közkegyelem-rendelet megfosztott a reménytől, hogy valaha is győzhet az igazság.

− Nem örülök neki, hogy ismét szembe találom magam Dénesszel. Attól félek, el fog mérgesedni a vitánk, ha már nem ön lesz a Kapu főbírája.

− Bízzon Badzsej vezírben! Nem fog kinevezni alkalmatlan embert!− Azt beszélik, hogy ő is vissza akar vonulni. Élvezni akarja végre a jól

megérdemelt pihenést.− A fáraó döntése ugyanúgy megrázta őt is, mint engem, és az egészsége

sem a régi. Vajon miért tette Ramszesz, amit tett?− Biztosan hisz a kegyelem erejében.− Ez nem növelte a népszerűségét − vélte Paszer. − A nép attól fél, hogy

gyengül a fáraó mágikus ereje, és hogy lassanként elveszíti a kapcsolatot az éggel. Nem méltó egy uralkodóhoz, hogy bűnözőket enged szabadon.

− Pedig az uralkodása példaszerű.− Maga érti ezt a döntést, elfogadja?− A fáraó messzebbre tekint, mint mi.− A közkegyelem kihirdetése előtt én is biztos voltam ebben.− Térjen vissza a munkájához, Paszer! Az államnak szüksége van

magára, ahogy a feleségére is.− Attól tartok, hogy éppolyan csökönyös vagyok én is, mint a férjem −

sajnálkozott Noferet.− Mivel tudnám meggyőzni magukat, hogy maradjanak?− Ha érvényt tudna szerezni az igazságnak…

Bel-Tran maga töltötte tele hűvös borral a kupákat.− Megtenné, hogy folytatná a kutatást Szuti után, ha már elmentem? −

kérte Paszer. − Kem segíteni fog önnek.− Érdeklődni fogok a bűnüldöző szerveknél. Nem volna jobb, ha

Memphiszben maradna, és mellettem dolgozna? Hiszen Noferet már híres orvos, a rendelője állandóan tele lenne.

− Az anyagi lehetőségeim igen korlátozottak − vallotta be Paszer. − Hamarosan a terhére lennék, nem venné hasznomat.

− Mik a tervei?− A nyugati parton egy kis faluban szeretnénk letelepedni, Théba

közelében.Szilkisz, aki időközben lefektette a gyerekeket, pont Noferet válaszára ért

vissza.− Ne tegyék ezt, kérem! Elhagyná a betegeit?− Memphiszben rengeteg kiváló orvos van.− De az én orvosom ön, és nem szeretnék másikat!− Anyagi gondok nem jelenthetnek problémát köztünk − mondta Bel-

Tran ünnepélyesen. − Bármire van is szükségük, Szilkisz és én megadjuk maguknak.

− Hálásan köszönjük, de én már képtelen vagyok rá, hogy magas rangot töltsek be. Odalettek az eszményeim, már csak a csendre vágyom. A föld és az állatok legalább nem hazudnak. Noferet szerelme eloszlatja majd körülöttem a sötétséget.

Az ünnepélyes szavak után nem volt értelme több győzködésnek. A továbbiakban a kert szépségéről, a virágágyások gondos elrendezéséről és az ínycsiklandozó ételekről beszéltek. Igyekeztek elfeledkezni a jövőről.

*

− Hogy érzed magad, drágám? − kérdezte Dénesz a feleségétől, aki párnákon hevert.

− Remekül.− Mit talált az orvos?− Semmit, mert nem vagyok beteg.− Nem értem, hogy akkor…− Ismered a mesét az oroszlánról és az egérről? Az oroszlán elkapta az

egeret, és fel akarta falni. A rágcsáló könyörgött neki, hogy kímélje meg az életét, hiszen olyan kicsi, hogy úgysem lakna jól vele, és meglehet, hogy egy nap majd ő segíthet a bajba jutott oroszlánon. Az oroszlán megkönyörült rajta. Néhány héttel később a vadászok foglyul ejtették, egy hálóval. Az egér kirágta a hálót, kiszabadította az oroszlánt, és felmászott a sörényén a feje tetejére.

− Mindegyik nebuló ismeri ezt a történetet.− Jobb lett volna, ha az eszembe jut, amikor lefeküdtél Tapéni

asszonnyal…A szállító szögletes arca elkeskenyedett.

− Mit képzelsz?Nenofar asszony büszkén felállt. Jeges düh költözött a lelkébe.− A szeretőd volt, ezért azután már úgy viselkedik, mint a mesében az

egér. De egyben ő a vadász is! Csak ő szabadíthat ki téged a hálóból, amelyet kivetett rád! Zsarol a némber! Ide jutottunk a hűtlenséged miatt!

− Eltúlzod a jelentőségét.− Nem, kedves férjem. A jó hírnév nagyon drága kincs. A szeretődnek jól

felvágták a nyelvét, könnyen bemocskolhatja a becsületünket.− Majd én elhallgattatom.− Alábecsülöd őt. Jobban tesszük, ha megadjuk neki, amit akar, különben

a fél világ rajtunk fog nevetni.Dénesz idegesen járkált fel s alá.− Úgy látszik, azt is elfelejted, hogy a házasságtörés súlyos bűn, amit a

törvény is büntet.− Ugyan, csak egy kis félrelépés volt!− Hányszor fordult elő?− Csak nem képzeled, hogy…− Egy nemes hölgy az oldaladon a fogadásokra, és fiatal lányok az

ágyadba! Betelt a pohár, Dénesz. El akarok válni tőled.− Megőrültél!− Ellenkezőleg, most jött meg az eszem. Megtartom a közös otthonunkat,

a saját vagyonomat, amit a házasságba hoztam, és a földjeimet. A bíróság nemcsak bírságot fog kiszabni rád, de még tartásdíjat is kell majd fizetned nekem.

A szállító összeszorította a fogait.− Ez nem tréfadolog.− Kemény idők várnak rád, drágám.− Nincs jogod szétrombolni az életünket! Hiszen együtt éltük le a

legszebb éveinket!− Talán csak nincsenek érzelmeid?− Régóta cinkostársak vagyunk.− Te tépted szét a szövetségünket. A válás az egyetlen megoldás.− El tudod képzelni, mekkora botrány lesz?− Inkább legyen botrány, mint hogy nevetségessé váljak! A botrány

neked fog ártani, nem nekem. Engem, teljes joggal, áldozatnak fognak tekinteni.

− Esztelenség volna elválnod. Fogadd el a bocsánatkérésemet, és éljünk tovább egyetértésben, mint eddig.

− Megcsúfoltál, Dénesz.− Tudod, hogy ez nem állt a szándékomban. Szövetségesek vagyunk,

drágám. Ha tönkreteszel, a vesztedbe rohansz. Annyi közös üzleti ügyünk van, hogy lehetetlen egyik napról a másikra szakítanunk.

− Az üzleti ügyeinket jobban ismerem nálad. Te csak parádézással töltöd az idődet, én viszont munkával.

− Elfelejted, hogy magasabb célok vezérelnek. Nem szeretnéd

megosztani velem a még fényesebb jövőt?− Ezt hogy érted?− Ez múló vihar csupán, minden házasságban előfordul ilyen.− Azt hittem, hogy velem ez nem történhet meg.− Kössünk fegyverszünetet! A háborúskodás mindkettőnket tönkretenne.

Ne adjuk meg azt a boldogságot annak a kis egér Tapéninek, hogy lerombolhatja, amit olyan kitartóan felépítettünk!

− Rendben, de te fogsz tárgyalni vele.− Éppen ezt akartam kérni tőled.

*

Északi Szél már a thébai hajón állt, friss szénát rágcsálva nézte a folyót. Csibész, Noferet zöld majmocskája kiugrott gazdája kezéből, és felmászott az árboc csúcsára. A higgadt Vitéz félt a hosszú hajóúttól, ezért nem tágított Paszer mellől. Nem szerette sem a himbálózást, sem a tántorgást, de azért még a tajtékzó tengerre is követte volna a gazdáját.

A házból hamar kiköltöztek. A Kapu volt főbírája minden berendezésével együtt az utódjára hagyta a villát. Badzsej még nem volt hajlandó kinevezni ezt az utódot, megfelelő jelölt híján inkább a saját hivatalához rendelte a tisztséggel járó feladatokat. Az öreg vezír így mutatta ki tiszteletét Paszer iránt, akit változatlanul nagyra becsült.

A bíró kezében ugyanaz a gyékény volt, amellyel Memphiszbe érkezett, Noferetében pedig az orvosi táskája. Körülöttük korsókkal és edényekkel teli ládák. A nagyhangú kereskedők, akikkel együtt fognak utazni, már a hajón gyakorolták, hogy hogyan dicsérik majd a portékájukat Théba piacán.

Egyetlen dolog okozott csalódást Paszernak: sehol nem látta Kemet. A núbiai biztos rosszallja a döntését.

− Noferet! Noferet! Várjanak!A doktornőn megfordult. Szilkisz kifulladva ragadta meg a karját.− Kadas… Meghalt!− Mi történt?− Borzalom… jöjjenek!Paszer levezette Északi Szelet a hajóról, és Csibészt szólongatta. A zöld

majmocska, látva, hogy Noferet távolodik, gyorsan kiugrott a rakpartra. Vitéz is elégedetten fordult vissza.

− Kadas és a fiatal külországbeli szeretői megmérgezték magukat − hadarta Szilkisz. − Egy szolga értesítette Kemet aki most a tragédia helyszínén van. Az egyik embere szólt Bel-Trannak… és itt vagyok! Minden megváltozott, Noferet. Ismét az a szavazás érvényes, amelynek eredményeképp magát nevezték ki főorvosnak… Tehát továbbra is maga gyógyíthat engem!

− Egészen biztos abban, hogy…− Bel-Tran kijelentette, hogy az ön kinevezését nem vitathatják többé.

Memphiszben kell maradnia!− Már nincs is házunk, nincs…

− A férjem máris talált önöknek egyet.Noferet tétován fogta meg Paszer kezét.− Nincs választásod − mondta neki Paszer.Vitéz szokatlan, szűnni nem akaró ugatásba kezdett.Acsarkodás helyett meglepett, boldog ugatás volt ez. Egy elephantinei

kétárbocos hajót köszöntött vele.A hajó orrában egy hosszú hajú férfi és egy formás, szőke nő állt.− Szuti! − kiáltotta Paszer.

*

A rögtönzött lakomán nem szűkölködtek ételben-italban. Bel-Tran és Szilkisz Noferet főorvosi megbízását és Szuti visszatértét ünnepelték. Mindenki kíváncsian hallgatta a hőst, aki részletesen beszámolt a tetteiről. Elmesélte, hogy hogyan csapott fel bányásznak, hogyan fedezte fel az égő poklot, a sivatagi rendőr árulását, hogyan találkozott Aser tábornokkal, hogyan indultak el az ismeretlen cél felé, és hogyan menekült meg csodával határos módon Párduc jóvoltából. A líbiai lány nevetve iszogatott, de le nem vette a szemét a szeretőjéről.

Bel-Tran, ígéretéhez híven egy kis házat bocsátott Paszer rendelkezésére az északi negyedben, míg Noferet szolgálati lakást nem kap. A kis házba szívesen befogadták Szutit és Párducot. A lakomáról hazaérve Párduc azonnal végigdőlt az ágyán, és rögtön el is aludt. Noferet visszavonult a szobájába. A két barát felment a tetőteraszra.

− Nem mindig meleg ott a szél, voltak jeges éjszakák is.− Vártam, hogy üzenj.− Nem tudtam volna eljuttatni hozzád az üzenetet, és ha te esetleg küldtél

nekem, tudnod kell, hogy nem érkezett meg hozzám. Nem értettem valamit félre a vacsoránál? Noferet tényleg a királyság főorvosa, te pedig lemondtál a Kapu főbírójának a tisztéről?

− Jól hallottad.− Elüldöztek?− Őszintén szólva, nem. A magam jószántából jöttem el.− Lemondtál a világról?− Ramszesz általános közkegyelmet hirdetett.− Minden gyilkost tisztára mostak…− Nem is lehetne pontosabban összefoglalni, mi történt.− Az igazságszolgáltatás szilánkokra hull.− Senki sem érti, miért rendelkezett így a fáraó.− Csak az eredmény számít.− Be kell vallanom neked valamit.− Nyomaszt valami?− Kételkedtem benned. Azt hittem, hogy elárultál.Szuti majdnem ráugrott a barátjára felfortyanó dühében.− Összetöröm a képedet, Paszer!

− Jogos büntetés lenne, de te sem érdemelsz jobbat.− Miért?− Azért, mert hazudtál nekem.− Most beszélünk először négyszemközt. Csak nem mondhattam el az

igazságot annak a korlátolt Bel-Trannak és az affektáló babájának? Abban egy percig sem reménykedtem, hogy téged be tudlak csapni.

− Hogyan is hihettem volna, hogy futni hagytad Asert? A történeteddel addig minden rendben, míg nem találkoztatok. Onnantól egy szót sem hiszek belőle.

− Aser és a bérencei megkínoztak, lassú tűzön akartak elemészteni. De a sivatag addigra már a szövetségesemmé vált, és Párduc is ott termett, mint egy jó szellem. De természetesen mindig a barátságunk gondolata tartott vissza, valahányszor feladtam volna.

− Vagyis, amint szabadon mozogtál, követted a tábornokot. Mi volt a terve?

− Dél felé kerülve ki akart jutni Líbiába.− Ravasz. A cinkosai?− Egy marcona rendőr és egy sokat próbált bányász.− Meghaltak?− A sivatag kegyetlen.− Mit keresett Aser azon az elhagyatott helyen?− Aranyat. Arra számított, hogy majd nyugodtan, jólétben élhet a

vagyonából, amit a barátjánál, Adafinál halmozott fel.− Megölted, igaz?− Határtalanul gyáva és aljas volt.− Párduc látta, mit tettél?− Mi az hogy! Ő maga ítélte halálra, amikor a kezembe adta a nyilat,

hogy lőjek.− Eltemetted?− A homok lesz a szemfedője.− Nem adtál esélyt neki, hogy esetleg túlélje.− Talán megérdemelte volna?− Tehát a dicsőséges tábornok nem élvezheti a közkegyelmet…− Aser ítélőszék előtt állt, én pedig végrehajtottam a sivatag törvénye

szerinti ítéletet.− Rövid úton elrendezted a dolgot.− Megkönnyebbültem tőle. Az álmomban végre mintha kisimult volna

annak az embernek az arca, akit Aser megkínzott és megölt.− Az arany?− Hadizsákmány.− Nem félsz egy nyomozástól?− Nem te fogod vezetni.− A rendőrfőnök ki fog hallgatni téged. Kem egyenes, hajlíthatatlan

ember. Ráadásul éppen amiatt veszítette el az orrát, mert igazságtalanul megvádolták, hogy aranyat lopott.

− De hát ő nem a te védenced?− Én már egy senki vagyok, Szuti.− Gazdag vagyok! Ostobaság volna elmenni a szerencse mellett!− Az arany az isteneké.− Nincs nekik belőle elég?− Nagyon veszélyes vizekre térsz!− A nehezén már túl vagyok.− Elhagyod Egyiptomot?− Nem áll a szándékomban. Segíteni akarok neked.− Én már csak egy kis, vidéki bíró vagyok, mint régen, nincs többé

hatalmam.− Tudom, hogy nem fogod feladni a harcot.− Nincsenek már eszközeim arra, hogy folytassam.− Tehát feladod az eszményeidet, elfeledkezel Branirról?− Már majdnem elkezdődött Dénesz pere. Kiderülhetett volna az igazság.− Azok a vádpontok, amelyeket feljegyeztél, semmissé váltak. De a

többi?− Mit akarsz mondani ezzel?− Szababu barátnőm naplót vezetett. Meggyőződésem, hogy találhatók

benne érdekes részletek. Talán abban meglelnéd, amit keresel.− Vizsgáltasd meg magad Noferettel, még mielőtt teljesen lefoglalnák a

kötelezettségei! Ez a kis kirándulás biztosan hagyott rajtad nyomot.− Éppen kérni akartam, hogy állítson talpra.− Párduc hogy van?− Tudod, hogy líbiai, a sivatag lánya. Olyan szívós, mint egy skorpió.

Adja az ég, hogy mielőbb elhagyjon!− A szerelem…− Hamarabb elkopik, mint a réz! Én jobban szeretem az aranyat.− Ha átadnád az aranyat a koptoszi templomnak, megjutalmaznának érte.− Ne tréfálj! Mit adhatnának a szekerem rakományához képest! Párduc

nagyon gazdag akar lenni. Diadalmasan visszatérni az aranyútról… Van ennél nagyobb csoda? Most pedig, mert kételkedtél bennem, szigorú büntetést szabok ki rád.

− Állok elébe.− Két napra eltűnünk. Elmegyünk horgászni a Deltába. Vizet szeretnék

látni, fürödni akarok a folyóban, hemperegni akarok a zsíros mezőkön, a zöld füvön, és csónakázni a mocsárvidéken!

− Noferet beiktatása…− Jól ismerem a feleségedet: ő megadná nekünk ezt a kis szabadságot.− És Párduc?− Ha te velem leszel, bízni fog bennünk. Segít majd Noferetnek a

készülődésben. Mesterien fésüli és fonja a parókákat! Mi pedig hatalmas halakkal fogunk visszatérni!

36. fejezet

Általános orvosok, sebészek, szemorvosok, fogászok és más szakorvosok gyűltek össze Noferet beiktatására. A szabad ég alatt, Szekhmet istennő templomának a díszudvarán fogadták őket. Az istennő terjesztette a betegségeket, és ő tárta fel az orvosságok titkát az embereknek. Mindenkinek feltűnt, hogy a ceremóniát végző Badzsej vezír mennyire megfáradt embernek látszik. Egyiptomban nem számított rendkívüli eseménynek, hogy egy nő kerül az orvosi ranglétra csúcsára, persze Noferet néhány férfi kollégája nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a nők kevésbé ellenállóak, gyengébbek és nincs tekintélyük.

Párduc ügyes munkát végzett. Nemcsak a parókáját fésülte Noferetnek, hanem öltözködni is segített neki. A fiatalasszony hosszú, vakítóan fehér gyolcsruhában jelent meg az ünnepélyes eseményen. A széles karneol nyakék, a lazúrkő karkötők, bokaláncok és a csíkokba font paróka királynői megjelenést kölcsönöztek neki, amivel mély benyomást tett a nézőkre, jóllehet senkinek nem kerülte el a figyelmét az, hogy milyen lágy a tekintete és milyen könnyed a járása.

Az orvosi testület legidősebb tagja párducbőrt borított Noferet vállára, amely azt jelezte, hogy a feltámadási rítust végző paphoz hasonlóan, aki életet ad a fáraó múmiájának, Noferet kötelessége ezután állandó erőt lehelni Egyiptom hatalmas testébe. Átadták neki a főorvosi pecsétet, amely a királyság összes orvosa fölé emelte, és az írókészletet, amellyel megírja majd a vezírnek benyújtandó közegészségügyi rendeleteket.

A hivatalos beszéd rövid volt, Noferet feladatait sorolta el, és arra szólította fel a főorvost, hogy az istenek akaratát tiszteletben tartva őrködjön az emberek boldogsága felett. A felesége eskütétele alatt Paszer igyekezett hátrahúzódni, hogy leplezhesse könnyeit.

*

A fájdalmak ellenére, amelyeknek a nagyságáról csak Kem alkothatott fogalmat, a pávián felépült és visszanyerte az erejét. Noferet gondosságának köszönhetően a súlyos sebek szövődmények nélkül begyógyultak. Gyilkos ismét a régi étvágyával evett, és megint végezte szokásos őrjáratait. Paszer és Gyilkos megölelték egymást.

− Sosem felejtem el, hogy neki köszönhetem az életemet.− Csak ne kényeztesse el túlságosan! Még a végén elveszíti a vadságát,

márpedig azzal önmagát sodorná veszélybe. Semmi különös nem történt időközben?

− A lemondásom óta már nem fenyeget veszély.− Mik a tervei?− Szeretném, ha kineveznének az egyik külvárosba, ahol a legjobb

tudásom szerint segíthetném a kisembereket. Ha nehéz esetre akadok, majd értesítem.

− Még mindig hisz az igazságszolgáltatásban?

− Megszakad a szívem, de igazat kell adnom önnek.− Én is szívesen lemondanék.− Kérem, maradjon meg a tisztségében! Maga legalább letartóztathatja a

bűnözőket, őrködhet a biztonság felett.− Egészen a következő közkegyelem kihirdetéséig… engem már semmi

sem lep meg, csak önt sajnálom.− Végezzük becsületesen a dolgunkat, még ha szánalmasan korlátozott is

a hatáskörünk! Én leginkább attól féltem, Kem, hogy maga rosszallja a döntésemet.

− Gyűlöltem, hogy Kadasnál kell vesztegelnem, ahelyett hogy ott lehettem volna a kikötőben.

− Mire jutott?− Hármas mérgezés. De hogy melyikük tehette? A két fiatalember egy

vándorkomédiás fia volt. A temetési szertartás a legnagyobb titokban zajlott, a papokon kívül senki sem volt jelen. Ez a legsötétebb ügy, amellyel eddig találkoztam. A holttestek nem maradnak Egyiptomban, átadták őket a líbiaiaknak, hiszen Kadas onnan származik.

− Nem lehet, hogy egy negyedik ember gyilkolta meg őket?− Arra gondol, aki az ön életére tört?− Opet ünnepén Dénesz kifaggatott, hogy megtudja, hogyan viselkedett a

barátja, Kadas. Nem hallgattam el előle, hogy a fogorvos megígérte, vallani fog, mielőtt kiissza a méregpoharat.

− Dénesz tehát eltávolította a terhessé vált tanút…− Miért ez a sok erőszak?− Bizonyára hatalmas érdekek forognak kockán. Természetesen Dénesz

egy árnyékembert bérelt fel. Nem teszek le arról, hogy megtaláljam, ki az. Mivel Gyilkos felépült, folytatjuk a nyomozást.

− Van valami, ami nem hagy nyugodni. Kadas biztosan tudta, hogy megmenekül a halálbüntetéstől.

− Azt hitte, hogy Dénesz el tudja érni, hogy szabadon engedjék.− Ez kétségtelen, de túl fölényes volt… mintha tudta volna, hogy

közkegyelmet hirdet a fáraó.− Valaki megsúghatta neki?− Akkor az én fülembe is eljutott volna a hír.− Nehogy azt higgye! Épp ellenkezőleg. Maga értesült róla legutoljára.

Az udvarban tudják, hogy hajlíthatatlan, és azzal is tisztában vannak, hogy Dénesz perének hatalmas visszhangja volna.

Paszer küzdött a rettenetes gyanú ellen, amely befészkelte magát a gondolataiba. A nagy Ramszesz nem játszhat össze Dénesszel! Az istenek szeretett földje nem lehet hitvány kapzsiság martaléka!

Kem észrevette, hogy a bírót kétségek gyötrik.− Csak a tények deríthetnek fényt minderre. Ezért akarom megtalálni azt,

aki a maga életére tört. Az ő vallomása értékes adalékokkal szolgálhat.− Most magának kell óvatosnak lennie, Kem!

*

A sánta a memphiszi feketepiac egyik legügyesebb kereskedője volt. A feketepiac egy használaton kívüli rakparton zajlott. A legkülönfélébb árukat adták-vették itt, miután egy-egy hajó befutott. A rendőrség szemmel tartotta az illegális üzelmeket, az adószedő írnokok könyörtelenül beszedték az adót. A sánta a hatvanas éveit taposta, már régóta visszavonulhatott volna folyóparti villájába, de kedvét lelte a kereskedésben, és abban, hogy becsaphatja a hiszékeny műkedvelőket. Legutóbbi áldozata egy kincstári írnok volt, aki értett az ébenfához. A sánta hízelgő szavakkal kábította, és a nemes fabútor árában rásózott egy silány fából készült tökéletes utánzatot.

Most újabb pompás üzletre volt kilátása: egy újgazdagnak az egyik harcos núbiai törzs pajzsaira fájt a foga. A városi otthon biztonságában izgató érzés a veszély közelsége, komoly befektetést is megér. A sánta kiváló kézművesekkel állt kapcsolatban, tőlük rendelte meg a valódiaknál is elrettentőbb hamisítványokat. Ő maga fogja őket behorpasztani, mintha ádáz harcok nyoma látszódnék rajtuk.

Raktára hasonló csodákkal volt tele, amelyeken utolérhetetlen ügyességgel, apránként adott túl. Csak a legpénzesebb vevők érdekelték, akik elképesztően ostobák és önelégültek voltak. Miközben a raktárkapu lakatjával bajlódott, már előre nevetett a másnapi fogásán.

Ahogy belökte az ajtót, egy fekete, szőrös állatbőr esett a vállára. Belegabalyodott a förtelmes irhába, felüvöltött, elvágódott, és segítségért kiáltott.

− Csak halkan! − figyelmeztette Kem, amikor egy kis levegőhöz juttatta.− Ó, te vagy az… Mi ütött beléd?− Felismered ezt az állatbőrt?– Nem.− Ne hazudj!− Maga vagyok a megtestesült őszinteség.− Te vagy az egyik legjobb besúgóm − ismerte el a núbiai. − De most a

kereskedőt kérdezem. Kinek adtál el egy nagy termetű hím páviánt?− Az állatkereskedelem nem az én asztalom.− Egy ilyen példánynak a rendőrség kötelékében a helye. Csak egy

magadfajta gazember bocsáthatta áruba a feketepiacon.− Ugyan, miért vádolsz ilyesmivel?− Tudom, hogy milyen mohó vagy.− Nem én voltam!− Felbosszantod Gyilkost.− Nem tudok semmit.− Gyilkos majd szóra bír.A sántának nem volt kibúvója.− Hallottam erről a páviánról, Elephantiné környékén fogták be. Úgy

tűnt, jó kis üzlet, de nem nekem való. A szállítását viszont el tudtam intézni.− Feltételezem, hogy megkérted az árát.

− Csak gondom és költségem volt vele.− Ne sajnáltasd magad! Engem csak egy érdekel: kinek hoztad a páviánt?− Nem adhatom ki a vevőimet…A rendőrpávián a sántára szegezte tekintetét, és türelmetlenül kaparta a

földet az egyik lábával.− Megígéred, hogy nem tudódik ki, ha megmondom?− Gondolod, hogy Gyilkos elfecsegné?− Senki sem tudhatja meg, hogy én árultam el. Keresd fel a Kurtalábút!

*

Az ember rászolgált a gúnynevére. Nagy feje, szőrös mellkasa, és igen rövid, de vastag, erős lába volt. Már gyerekként ládákat és gyümölcsöskosarat cipelt, hogy megkeresse a kenyerét. Azután a maga ura lett, és már vagy száz kistermelő dolgozott neki, akiknek a gyümölcseit és a zöldségeit árulta. A hivatalos tevékenysége mellett Kurtalábú egyéb, többé-kevésbé jövedelmező üzelmekkel is foglalkozott.

Nem csoda, ha cseppet sem örült Kem és a pávián látogatásának.− Minden papírom rendben van.− Nem nagyon szereted a rendőrséget.− Főleg, amióta te irányítod.− Csak nem nyomja valami a lelkedet?− Halljam! Mit akarsz tudni?− Olyan sietős, hogy beszélhess?− A páviánod úgyis rákényszerít. Legyünk túl rajta minél előbb!− Éppen egy páviánról szeretnék beszélni veled.− Utálom ezeket a szörnyetegeket.− Mégis vettél egyet a sántától.Kurtalábú zavartan pakolgatni kezdte a kosarakat.− Megrendelést kaptam.− Kitől?− Fura egy alak volt.− Hogy hívják?− Nem tudom.− Mondd el, hogy nézett ki!− Képtelen vagyok emlékezni rá.− Ez meglep.− Általában jól megjegyzem magamnak az embereket. A férfi, aki a nagy

testű hím páviánt megrendelte, olyan volt, mint egy árnyék, mintha nem is lett volna semmilyen egyéni vonása. A parókája a szemébe lógott, a tunikája olyan bő volt, hogy a testalkatát sem lehetett kivenni. Fel sem ismerném, ha találkoznánk, hiszen ráadásul hamar megbeszéltünk mindent. Még alkudni sem próbált.

− Milyen volt a hangja?− Különös. Meggyőződésem, hogy eltorzította. Biztos gyümölcsmagokat

tartott a szájában.− Láttad azóta?– Nem.Ez a szál itt megszakadt. A gyilkos megbízatása bizonyára véget ért

Paszer bukásával és Kadas halálával.

*

Szababu vidáman tűzte fel a kontyát.− Nem gondoltam, hogy meglátogat, Paszer bíró. Várja meg, kérem,

hogy befejezzem a fésülködést. Talán a szolgálataimra van szüksége ezen a korai órán?

− A szolgálataira nem, de beszélnem kell önnel.A hivalkodóan gazdag szoba levegője bódító illatokkal volt terhes. Paszer

hiába keresett ablakot.– A felesége tud arról, hogy idejött?− Nem titkolok előle semmit.− Annál jobb. Noferet kivételes asszony és kiváló orvos.− Ön feljegyezte az emlékeit.− Milyen jogon kérdez felőle? Maga már nem a Kapu főbírája.− Egy kis, körzet nélküli bíró vagyok. Szabadon megtagadhatja a választ.− Ki beszélt önnek a naplómról?− Szuti. Meggyőződése, hogy van a birtokában olyan információ,

amellyel sarokba szoríthatjuk Déneszt.− Szuti remek fiú, és rendkívüli szerető… Az ő kedvéért megteszem.Szababu magakelletően fölállt, eltűnt pár percre egy függöny mögött,

majd egy papirusztekerccsel a kezében tért vissza.− Erre jegyeztem föl vendégeim legjavának a gyarlóságait, a

romlottságaikat és a titkos vágyaikat. Újraolvasva őket, kiábrándító a kép. Az ország nemessége általában egészséges. A szeretkezés természetes a számukra, nem okoz nekik se testi, se lelki gyötrődést. Nincs semmi különös, amit mondhatnék. Ez a múlt megérdemli a feledést.

Ezzel apró darabokra tépte a papiruszt.− Meg sem próbálta megakadályozni, hogy széttépjem. És ha hazudtam?− Megbízom magában.Szababu sóváran nézett Paszerra.− Nem segíthetek magának, nem is szerethetem, és ezt sajnálom. Tegye

boldoggá Noferetet, ne gondoljon másra! Csak az ő javát nézze, és olyan szép lesz az életük, amiről csak álmodni lehet.

*

A szélben hajladozó papirusznál is hajlékonyabb Párduc lassan kúszott felfelé Szuti testén. Itt-ott elidőzött, csókokat nyomott Szutira, majd folytatta a lassú, de kérlelhetetlen utat kedvese ajka felé. Szuti megelégelte a tétlen várakozást,

véget vetett a gyengéd felfedezőútnak, és az oldalára fordította Párducot. Lábuk összefonódott, a fiatal Nílus sodró erejével ölelkeztek össze, és forró élvezettel ajándékozták meg egymást. Mind a ketten tudták, hogy a vágy és a tökéletes beteljesülés egybeforrasztja őket, de egyikük sem volt hajlandó bevallani ezt. Párduc heves volt, nem érte be egyetlen ostrommal: bensőséges simogatásaival újra felébresztette Szuti érzékeit. A fiatalember „líbiai macskájának” nevezte, a szerelem istennőjét idézve, aki oroszlán képében indult el a nyugati sivatagba, és mint kedvesen csábító, de örökre megszelídíthetetlen házimacska tért vissza. Párduc minden egyes mozdulata felizzította a szenvedélyt, fájdalmasan cirógató volt. Úgy játszott Szutin, mint egy lírán, a saját érzékeivel harmóniában szólaltatta meg.

− Elviszlek ebédelni a városba. Egy görög nemrégiben nyitott egy tavernát, hússal töltött szőlőlevelet készít és hazája fehérborát adja hozzá.

− Mikor megyünk el az aranyért?− Amint ismét vállalkozhatok egy ilyen hosszú útra.− Nekem úgy tűnik, szinte teljesen helyrejöttél…− A szeretkezés könnyebb, legalábbis kevésbé kimerítő, mint a hosszú

napokig tartó sivatagi út. Jobban erőre kell kapnom.− Veled megyek, nélkülem nem járnál sikerrel.− Kinek adjuk el az aranyat, anélkül hogy feljelentenének?− A líbiaiak megvennék.− Soha. Memphiszben kell megoldást találnunk. Ha nem sikerül, akkor

majd Thébában maradunk, míg ki nem találunk valamit. Veszélyes vállalkozás lesz.

− És olyan izgalmas! A vagyont ki kell érdemelni.− Mondd, Párduc… mit éreztél, amikor megölted azt az álnok rendőrt?− Félelmet. Rettegtem, hogy elvétem.− Korábban is öltél már embert?− Meg akartalak menteni, és sikerült. De legközelebb téged foglak

megölni, ha megint megpróbálsz elhagyni!

*

Szuti csodálkozva ízlelgette újra a memphiszi hangulatot. A hosszú sivatagi út után szinte idegennek tűnt a szemében a város. A Szikomor negyed szívében tarkabarka tömeg tolongott Hathor templománál, hogy hallja a kikiáltót, aki a közelgő ünnep napját hirdette ki. Újoncok igyekeztek a katonai negyedbe a felszerelésükért, kereskedők siettek szamaraikkal és szekereikkel a raktárakhoz gabona- és gyümölcsadagjukért. A „szerencsés utazás” nevű kikötőben hajók indultak és érkeztek, a kikötni készülő tengerészek hagyományos üdvözlő dalukat énekelték.

A görög a déli külváros egyik kis utcájában nyitotta meg tavernáját, nem messze Paszer bíró első irodájától. Szuti és Párduc éppen belépett volna az ajtón, amikor rémült kiáltozásra lettek figyelmesek. Egy megbokrosodott ló vágtatott az utcácskában a kocsijával. A kocsin álló nő rémületében elengedte a

gyeplőt. A bal kerék nekisúrlódott egy ház oldalának, a kocsi megbillent, az utasa pedig kizuhant belőle a földre. Az emberek megállították a lovat.

Szuti odaszaladt, és az áldozat fölé hajolt.A vérző fejű Nenofar asszony alig lélegzett.

*

Dénesz feleségét rögtön elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították. Több zúzódása volt, a bal lába három helyen is eltört, mellkasán, és a tarkóján is megsebesült. Csoda, ha életben marad. Noferet két sebész segítségével azonnal megoperálta. Nenofar erős asszony volt, megmenekült a haláltól, de ezután már csak mankóval tud majd járni.

Minthogy gyorsan javult az állapota, amint képes volt beszélni, Kem engedélyt kapott rá, hogy Paszer bíró jelenlétében kikérdezze.

− A bíró tanúként van velem − nyomatékosította a rendőrfőnök. − Az én kívánságom volt, hogy egy bíró jelen legyen, amikor beszélünk.

− Mire ez a nagy óvatosság?− Fel nem foghatom, hogyan történhetett a balesete.− Megbokrosodott a ló… Elvesztettem az uralmat fölötte.− Szokott egyedül hajtani ilyen kocsit? − kérdezte Paszer.− Természetesen nem.− Akkor most miért tette?− Én szálltam föl elsőnek a kocsira, amit egy szolgának kellett volna

hajtania. De valami, talán egy kő, nekicsapódott a kancának. A ló felnyerített, felágaskodott és vágtatni kezdett.

− Nem úgy hangzik mindez, mintha merénylet lett volna?A bekötözött fejű Nenofar asszony eltűnődött.− Nem valószínű.− A férjére gyanakszom.− Milyen gyűlöletes gondolat!− Talán nincs igazam? A tiszteletre méltó külső hiú és aljas embert takar,

aki csak a saját érdekét nézi.Nenofar mintha megingott volna. Paszer megpróbálta kihasználni a

pillanatot.− Ön is gyanúba keveredett.– Én?− Branirt egy gyöngyház tűvel ölték meg, és ön kivételes ügyességgel

bánik a tűvel.Nenofar rémülten felült.− Ez rettenetes… Hogy merészel ilyen váddal illetni?− A perben, amelyre a közkegyelem miatt nem kerülhet sor, kelmék,

ruhák és vásznak illegális kereskedelmével vádoltuk volna. Vajon az egyik bűn nem vonja-e maga után a másikat is?

− Miért gyűlöl engem?− Mert a férje egy összeesküvés élén áll. Talán nem ön a legfőbb

cinkosa?Szomorú fintorba torzult Nenofar szája.− Rosszul tájékoztatták, Paszer bíró. A baleset előtt el akartam válni tőle.− Azóta meggondolta magát?− Rajtam keresztül őrá akartak sújtani. Nem hagyom el a legnagyobb

bajban.− Bocsássa meg, hogyha megsértettem a kérdéseimmel! Kívánom, hogy

mihamarabb gyógyuljon meg!

*

A két férfi egy kőpadra ült. A pávián nyugalma jelezte, hogy senki sem figyeli őket.

− Mi a véleménye, Kem?− Krónikus és gyógyíthatatlan ostobaság. Képtelen felfogni, hogy a férje

meg akart szabadulni tőle, mert tönkretette volna a válással. A vagyon Nenofaré. Dénesz bizonyára nem is sejtette, hogy ezzel a kísérlettel mindenképpen nyer. Azzal is, ha a felesége meghal a balesetben, de ezzel is, ami történt, hogy ismét a szövetségesévé lett. Nehezen találhatnánk ennél bolondabb nőszemélyt.

− Nem túl árnyalt az ítélete − vélte Paszer –, de igaz lehet. Egy dolog biztosnak tűnik: nem ő ölte meg Branirt.

37. fejezet

A szokatlanul hideg télben a nagy Ramszesz Ozirisz feltámadásának ünnepét ülte. A Nílus termékenyítő áradása után az elmúláson győzedelmeskedő szellem termékenységének ideje volt ez. A szentélyekben lámpásokat gyújtottak, hogy felragyogjon a feltámadás örök fénye.

Az uralkodó Szakkarába ment: egy egész napot töltött áhítatban a lépcsős piramisnál, majd híres elődje, Dzsószer fáraó szobra előtt.

A fal egyetlen nyitott kapuján az elhunyt fáraó lelkén kívül csak az éppen uralkodó fáraó léphetett be újjászületésének ünnepén, az égi és földi istenek jelenlétében.

Ramszesz csillaggá vált őseihez fohászkodott, hogy mutassák meg neki az utat, amelyen át kijuthat a szakadékból, ahova láthatatlan ellenségei vetették. Megnyugodott a hely nagyszerűségétől, az átlényegült élet csendes ragyogásától. Tekintetével itta a fény játékát, amely a hatalmas nekropolisz szívében a gigászi kőlépcsőre vetült.

Mire a nap lement, megszületett szívében a válasz.

*

Kem nem volt merev hivatalnok. Szutit is a Nílus partján sétálva kérdezte ki.− Különös kalandot élt át. Ritka dolog, hogy élve kijutott a sivatagból.

− Szerencsém van, és jobban vigyáz rám, mint bármelyik isten.− A szerencse csapodár barátnő, nem szabad megkísérteni.− Az óvatos élet viszont unalmas.− Efraim javíthatatlan gazember volt. Nyilván nem sajnálta, hogy eltűnt.− Aser tábornokkal együtt szökött el.− A biztonsági erők minden erőfeszítés ellenére sem találtak rájuk.− Magam láttam, milyen ügyesen ki tudják kerülni a sivatagi rendőrséget.− Maga igazi varázsló, Szuti.− Ezt dicséretnek vegyem vagy szemrehányásnak?− Rendkívüli tett, hogy megmenekült Aser karmaiból. Miért engedte el a

tábornok?− Ezt magam sem értem.− Lássa be, hogy meg kellett volna ölnie magát. És van még egy különös

részlet: miért éppen a bányavidékre menekült?− Ha letartóztatja, erre is megkaphatja a választ.− Az arany maga a gazdagság. Mindenki ezt az elérhetetlen álmot

kergeti. Asert nem érdekelték az istenek, mint ahogy magát sem. Efraim ismerte az elhagyott teléreket, és elmondhatta neki, hogy hol vannak. Ha volt aranya a tábornoknak, akkor nem kellett tartania a jövőtől.

− Aser nem beszélt nekem aranyról.− Eszébe se jutott, hogy a nyomába eredjen?− Sebesült voltam, és fogytán volt az erőm.− Biztos vagyok benne, hogy megölte a tábornokot. Annyira gyűlölte,

hogy képes volt még az életét is kockáztatni, csak hogy megtehesse.− Az én állapotomban túl kemény ellenfél lett volna.− Magam is voltam már hasonló helyzetben. Akarattal a legnagyobb

fáradtság is legyőzhető.− Ha Aser visszajön, élvezni fogja a közkegyelmet.− Sosem jön vissza. A keselyűk és a rágcsálók már felfalták a húsát, a

szél pedig hamarosan szétszórja a csontjait. Hova rejtette az aranyat?− A szerencsén kívül semmim sincs.− Megbocsáthatatlan bűn aranyat lopni. Eddig senkinek sem sikerült

megőriznie a hegy gyomrából kilopott fémet. Adja vissza, mielőtt elhagyná a szerencséje!

− Igazi rendőr lett magából.− Szeretem a rendet. Az ország boldogsága és jóléte addig tart, amíg az

emberek és dolgok a maguk helyén vannak. Az aranynak a templomban a helye. Vigye el a zsákmányát Koptoszba, és hallgatni fogok. Ha nem teszi meg, tekintsen ezentúl az ellenségének.

*

Noferet nem akart a királyság volt főorvosának, Nebamonnak a villájában lakni, túl sok ártalmas energia töltötte be ott a teret. Inkább kivárta, hogy egy másik lakhelyet utaljanak ki neki, addig pedig beérte a szerény szállással,

hiszen csak a rövid éjszakákat töltötte ott.Már beiktatása másnapján kihallgatást kértek tőle a különféle

egészségügyi testületek vezetői, félve, nehogy megnehezteljen rájuk. Noferet megnyugtatta az aggodalmaskodókat és a türelmetlenkedőket. Mielőtt sort kerítene az esetleges előléptetésekre, először a lakosság szükségleteivel kell törődnie. Ezért összehívta a víz szétosztásának felelőseit, nehogy egyetlen faluban is szomjazzanak az emberek. Azután átnézte a kórházak és a beteggondozó intézetek listáját, és megállapította, hogy néhány tartomány a legalapvetőbb követelménynek sem felel meg. A szakorvosok és az általános orvosok megoszlása is egyenlőtlen volt a déli és az északi országrész között. A legelső feladatok közé tartozott az is, hogy válaszoljon az idegen országokból érkezett levelekre, amelyekben egyiptomi orvosokat kértek a főrangú betegekhez.

A fiatalasszony rádöbbent, milyen óriási feladat vár rá. A nehézségeket tetézte, hogy azok az orvosok, akik Nebamon halála óta Ramszesz egészségére ügyeltek, bár udvariasan, mégis ellenségesen viselkedtek vele. Az általános orvos, a sebész és a fogorvos saját érdemeiket emlegetve kijelentették, hogy a fáraó elégedett a munkájukkal.

A város utcáin tett rövid sétától menten elmúlt Noferet fáradtsága. A palota környékén kevesen ismerték, tehát háborítatlanul sétálhatott a kimerítő megbeszélések után, amelyek során minden egyes beszélgetőpartnere próbára tette türelmét.

Meglepődött, amikor Szuti bukkant fel az oldalán.− Négyszemközt kell beszélnem veled.− Paszer nem tudhat róla?− Egyelőre nem.− Mitől félsz?− Sejtelmek gyötörnek, rémes kétségeim vannak… Paszer kijönne a

sodrából, és nem lenne igaza… Veled szeretnék beszélni előbb, te ítéld meg, mi legyen azután.

− Párducról van szó?− Hogy jöttél rá?− Biztos helye van az életedben… és nagyon szerelmesnek látszol.− Nehogy azt hidd, hogy szerelmes vagyok! Csak a szenvedély köt össze

minket. De Párduc…Szuti habozott. Noferet lelassította a lépteit.− Mondd el még egyszer, hogyan ölték meg Branirt? – kérte Szuti.− Egy gyöngyház tűt döftek a nyakába, olyan pontosan, hogy azonnal

meghalt.− Párduc ugyanígy ölte meg az áruló rendőrt egy tőrrel. Pedig az

hatalmas termetű ember volt.− Ez csak véletlen egybeesés.− Remélem, Noferet, tiszta szívből remélem.− Ne kínozd magad ezzel! Branir lelke annyira közel van hozzám, olyan

élő, hogy a vád hallatán azonnal bizonyos lettem volna benne, ha igaz. Párduc

ártatlan.

*

Noferet és Paszer semmit sem titkoltak egymás előtt. Attól a pillanattól kezdve, hogy a szerelem egyesítette őket, olyan szövetségbe forrtak, amelyet nem koptattak el a hétköznapok, nem bomlasztottak szét a viták. Amikor a bíró késő éjjel nyugovóra tért, Noferet felébredt, és megosztotta vele Szuti aggodalmát.

− Bűntudatot ébresztett benne a gondolat, hogy esetleg Branir gyilkosával él együtt.

− Mióta gyötrődött ezen az őrültségen?− Egy rémálom az emlékezetébe véste.− Furcsa. Párduc még csak nem is ismerte Branirt.− Akár ki is használhatta volna ezt valaki.− A szerelem adott erőt neki ahhoz, hogy lesújtson a rendőrre. Nyugtasd

meg Szutit!− Látom, biztos vagy a dologban.− Megbízom Párducban és Szutiban.− Én is.

*

Az anyakirálynő látogatása felborította a fogadóóra rendjét. Az egészségügyi felszereléseket kérvényező tartományi főnökök meghajoltak, ahogy Tuja elhaladt előttük. Ramszesz anyja megölelte Noferetet.

− Íme, az önt megillető helyre került.− Honvágyat érzek a felső-egyiptomi falu után.− Ne sajnálja, és ne legyen lelkiismeret-furdalása: ezek haszontalan

érzések. Csak az számít, hogy az országot szolgálja.− Hogy szolgál az egészsége?− Kitűnően.− Engedje meg mégis, hogy megvizsgáljam.− Csak azért, hogy megnyugodjék.Idős kora és korábbi betegségei ellenére az anyakirálynő látása jó volt.

Noferet mégis megkérte, hogy gondosan kezelje továbbra is a szemét.− Nem lesz könnyű dolga, Noferet. Nebamon mesterien halogatta a

sürgős feladatokat, elfektette az ügyiratokat. Szürke bábokkal vette körül magát. Ez a puhány, szűk látókörű, maradi társaság ellenezni fogja az ön törekvéseit. A tétlenség félelmetes fegyver. Nehogy elcsüggesszék!

− Hogy van a fáraó?− Északra utazott, sorra járja a helyőrségeket. Azt hiszem, aggasztja Aser

tábornok eltűnése.− Ismét megosztja önnel a gondolatait?− Sajnos nem! Különben megkérdeztem volna tőle, miért hozta ezt a

gyűlöletes közkegyelem-rendeletet, amit az egész nép helytelenít. Ramszesz

fáradt, gyengül a hatalma. Heliopolisz, Memphisz és Théba főpapjai hamarosan megszervezik az újjászületési ünnepet, amelyet már mindenki vár.

− Az ország népe örvendezni fog.− Ramszesz ismét feltöltődik a tűzzel, amely lehetővé tette, hogy a

legfélelmetesebb ellenséget is legyőzze. Ne tétovázzon, ha a segítségemre van szüksége! Most már hivatalosan is érintkezhetünk.

Ez a bátorítás megtízszerezte Noferet erejét.

*

Miután a munkások hazaindultak, Tapéni asszony körbejárta a műhelyt. Gyakorlott szeme a legapróbb tárgy hiányát is észrevette. Sem szerszám, sem egy darabka kelme nem tűnhetett el a birodalmából anélkül, hogy azonnal meg ne torolta volna. Csak szigorral biztosíthatta az egyenletes, jó minőségű munkát. Egy férfi lépett a műhelybe.

− Dénesz… Mit kívánsz?A szállító bezárta maga mögött az ajtót. Kifejezéstelen arccal, lassan

közeledett Tapéni felé.− Te mondtad, hogy nem kellene többé találkoznunk.− Ez így van.− Hiba volt. Nem olyan nő vagyok, akit használat után eldobnak.− Te is hibáztál. Nem olyan ember vagyok, akit megzsarolhatnak.− Vagy fizetsz, vagy tönkreteszem a hírnevedet.− A feleségemet baleset érte. Ha az istenek nem lettek volna kegyesek

hozzá, most már halott lenne.− A baleset nem változtat semmit azon a megállapodáson, amit vele

kötöttem.− Semmiféle megállapodás nem született.Dénesz fél kézzel elkapta Tapéni torkát, és a falhoz szorította az

asszonyt.− Ha tovább kellemetlenkedsz, akkor veled is baleset fog történni. Nem

tetszenek a módszereid: velem szemben nem vezetnek sikerre. Meg ne próbálj szembeszállni a feleségemmel, és felejtsd el, hogy valaha is találkoztunk! Érd be azzal, amid van, ha sokáig akarsz élni! Isten veled!

Tapéni végre levegőhöz jutott.

*

Szuti meggyőződött arról, hogy senki sem követi. Amióta Kem kifaggatta, tartott attól, hogy figyelik minden lépését. Nem vehette félvállról a núbiai figyelmeztetését. Még Paszer sem védheti meg, ha a rendőrfőnök bebizonyítja, hogy bűnös.

Szerencsére eloszlottak a kétségei líbiai szeretőjét illetően, de úgy kell elhagyniuk Memphiszt, hogy ezzel nehogy magukra vonják a núbiai figyelmét. Nem lesz könnyű megtalálni a módját, hogyan használhatnák fel a legjobban

mesés vagyonukat. Cinkosok kellenek hozzá, ezért a fiatalember kapcsolatba lépett néhány orgazdával. A titkát persze nem árulta el, csupán egy nagy üzletről tárgyalt velük, amelyhez szállítókat kell találnia.

Kurtalábú megfelelő társnak tűnt. A kereskedő nem kérdezősködött, és vállalta, hogy erős szamarakkal, szárított hússal és vízzel telt tömlőkkel látja el Szutit. Mindez ott fogja várni a fiatalembert, ahol csak akarja. Nem volt veszélytelen feladat elszállítani az aranyat a barlangból a nagyvárosba, elrejteni valahol, áruba bocsátani, hogy egy pompás villát vehessen és nagy lábon élhessen, de Szuti élvezte, hogy ismét próbára teheti a szerencséjét. Csak nem fogja éppen akkor cserbenhagyni, amikor már szinte a kezében van a vagyon!

Három nap múlva Párduccal elhajóznak Elephantinébe. Kurtalábú egy fatáblára írta fel az utasításait, ezt kell felmutatniuk a kis faluban, ahol senki sem ismeri őket, hogy megkapják az állatokat és az élelmet. Elhozzák a sziklabarlangból az arany egy részét, és megpróbálják elcserélni a memphiszi feketepiacon a görög, líbiai és szíriai kereskedőkkel. A nagy csereértékű sárga fémből olyan kevés került a piacra, hogy Szuti egész biztosan talál majd rá vevőt.

Életfogytiglani börtönt vagy halálbüntetést kockáztat ezzel. De ha majd az övé lesz Egyiptom legszebb háza, pompás fogadásokat rendezhet, amelyeken Paszer és Noferet lesz a két díszvendég! Akár minden kincsét elégeti, mint a szalmát, csak hogy örömtűz lobogjon az ég felé és a távol levő istenek vele nevessenek.

*

A vezír hangja rekedt volt, arca feszült.− Paszer bíró, azért hívtam, mert rendre kell utasítanom.− Talán valami hibát követtem el?− Nem nyilvánvaló-e, hogy ellenzi a közkegyelmet? Minden alkalmat

megragad, hogy ennek hangot adjon.− Hazugság volna, ha hallgatnék.− Tudatában van annak, hogy milyen óvatlanul cselekszik?− Ön sem titkolta, hogy ellenzi a fáraónak ezt a döntését.− Én egy öreg vezír vagyok, ön viszont fiatal bíró.− Hogyan sérthetné az uralkodót egy kis kerületi bíró véleménye?− Ön a Kapu főbírája volt. A véleményét tartsa meg magának!− Attól függ a kinevezésem, hogy hallgatok-e?− Elég okos ahhoz, hogy tudja a választ a kérdésre. Ha egy bíró vitatja a

törvényt, vajon méltó-e rá, hogy gyakorolja a bíráskodást?− Ha így van, akkor lemondok a bírói feladatokról.− De hiszen az igazságtétel az élete értelme!− Elismerem, hogy egész életemben hiányozni fog, ha lemondok róla, de

inkább ezt választom, mint a képmutatást.− Nem túlzott ez a szigor?− Az ön szájából ez a megállapítás dicséretnek számít.

− Gyűlölöm a nagy szavakat, de azt hiszem, hogy az országnak szüksége van magára.

− Azt remélem, hogy ha hű maradok az eszményeimhez, akkor összhangban leszek a piramisok, a thébai csúcs, az örök napok Egyiptomával. Az az Egyiptom nem ismerte a közkegyelmet. Ha rosszul teszem, hogy így gondolkodom, akkor az igazságszolgáltatásnak nélkülem kell folytatnia a munkáját.

*

− Jó napot, Szuti!A fiatalember letette a friss sörrel teli kupát.− Tapéni!− Sok időmbe került, hogy megtaláljalak. Ez a taverna elég piszkos, de

úgy latszik, neked tetszik.− Hogy vagy?− Meglehetősen rosszul, mióta elmentél.− Egy szépasszony nem lehet magányos.− Talán nem emlékszel? A férjem vagy.− Azzal, hogy elhagytam a házadat, megtörtént a válásunk.− Tévedsz, kedvesem. A szökésedet egyszerű távollétnek tekintem.− Egy nyomozás érdekében házasodtunk össze. A közkegyelem is véget

vetett a frigyünknek.− Én komolyan gondolom az együvé tartozásunkat.− Ne tréfálj, Tapéni!− Mindig ilyen férjről álmodoztam, mint te.– Kérlek…− Felszólítalak, hogy kergesd el a líbiai szajhádat, és gyere haza az

otthonunkba!− Ez esztelenség! Őrület!− Nem akarok mindent elveszíteni. Engedelmeskedj, vagy megbánod!Szuti vállat vont, és nagyot húzott a sörből.

*

Vitéz Paszer és Noferet előtt ugrándozott. A kutya a csatorna vizét bámulta, de nem közelített volna hozzá. A zöld majmocska gazdasszonya vállán csücsült.

– A döntésem megdöbbentette Badzsejt, de nem engedek.− Vidéken fogsz bíráskodni?− Még ott sem. Nem vagyok többé bíró, Noferet, mert ellenzem az

igazságtalan döntést.− El kellett volna mennünk Thébába.− A kollégáid úgyis visszahoztak volna téged.− Bizonytalanabb a helyzetem, mint amilyennek látszik. Néhány

befolyásos udvaroncot zavar, hogy egy nő a királyság főorvosa. Ha egyetlen

apró hibát elkövetek, követelni fogják, hogy mondjak le.− Valóra váltom a régi álmomat: kertész leszek. A leendő házunkban

szükség lesz a munkámra.− Paszer…− Semmi sem ér fel azzal a boldogsággal, hogy együtt élünk. Dolgozz

Egyiptom egészségéért, én majd gondozom a virágokat és a fákat!

*

Paszer alig hitt a szemének. Tényleg egy idézést kapott a Memphisztől északra fekvő Heliopolisz főpapjától. A gazdaságilag jelentéktelen várost a templomai tették naggyá, amelyek a megkövült napsugár, egy hatalmas obeliszk körül álltak.

− Nyilván bírói állást ajánlanak − vélte Paszer. − Mivel Heliopoliszban a vallási ügyekkel kell foglalkozni, és soha nem történik semmi, nem lesz túl sok dolgom. A vezír általában öreg vagy beteg bírókat szokott oda kinevezni.

− Badzsej közbenjárhatott az érdekedben − vélte Noferet. − Legalább a bírói címet megőrizheted.

− Eltávolít a világi ügyektől… Ravasz megoldás.− Ne utasítsd el ezt a lehetőséget!− Ha szolgaságba akarnak taszítani, ha el akarják fogadtatni velem a

közkegyelem rendeletet, akkor hamar visszaérek Heliopoliszból.

*

Heliopoliszban éltek azok, akik feljegyezték és másolták a szent szövegeket, és ezzel továbbadták az utókornak a régiek bölcsességét. A magas falakkal körülzárt szentélyekben néhány pap végezte a fény formájában megjelenő erő kultuszának szertartásait.

Paszer egy csendes városkát fedezett fel, ahol nem voltak kereskedők és boltok. A kis fehér házakban papok laktak és mesteremberek, akiknek a rituális tárgyak készítése vagy javítása volt a feladatuk. A világ zaja nem ért el hozzájuk.

Paszer jelentkezett a főbíró irodájánál, ahol egy ősz írnok fogadta dohogva, látszott rajta, hogy nincs látogatókhoz szokva. Miután tüzetesen átolvasta az idézést, magára hagyta Paszert.

A hely nyugodt volt, mintha mély álomba merült volna. Olyan távol állt a csendje a memphiszi nyüzsgéstől, mintha itt nem is emberek dolgoznának.

Két, furkósbottal felfegyverkezett rendőr jött a bíróért.− Paszer bíró?− Mit akarnak?− Kövessen minket!− Miért?− Felsőbb parancs.− Nem vagyok hajlandó…

− Minden ellenállás felesleges. Ne kényszerítsen minket arra, hogy erőszakot alkalmazzunk!

Paszer csapdába esett. Aki szembeszállt Ramszesszel, az megfizetett ezért. Nem egy bírói állás vár rá, hanem a feledés temetője.

38. fejezet

A rendőrök közrefogták Paszert, és a Ré templomának oldalához épített ovális épülethez kísérték.

A kitáruló kapuban kopaszra borotvált, ráncoktól barázdált arcú, fekete szemű öreg pap állt, párducbőrt viselt.

− Paszer bíró?− Jogtalanul tartanak fogva.− Ahelyett, hogy ostobaságokat beszél, jöjjön be, mossa meg a kezét és a

lábát, és szálljon magába.Paszer kíváncsian engedelmeskedett. A két rendőr kint maradt, a kapu

becsukódott.− Hol vagyok?− A heliopoliszi Élet Házában.A bíró elképedt. Itt, a világiak számára elérhetetlen helyen állították

össze a múlt bölcsei a Piramisszövegeket, amelyek elmondják a lélek változásait és a feltámadás folyamatát. A nép tudta, hogy a legkiválóbb mágusok ebben a titokzatos iskolában tanultak, ahova csak keveseket hívtak be a legváratlanabb napon és órában.

− Mosdjál meg!A bíró reszketve engedelmeskedett.− Engem a Kopasznak hívnak − mondta a pap. − Én őrzöm ezt az ajtót,

és semmiféle ártó elemet nem engedek be rajta.− Azért hívtak…− Ne zavarj fölösleges szavakkal!A Kopasz esélyessége elvette Paszer kedvét a tiltakozástól.− Vedd le a kötényed, és vedd fel ezt a fehér ruhát!Paszer érezte, hogy egy másik világba kerül, ahol semmilyen

kapaszkodója nincs. Az Élet Házába csak azokon a keskeny ablakokon szűrődött be a fény, amelyek a feliratok nélküli kőfalak tetején nyíltak.

− Másik nevem a Taglózó − árulta el a Kopasz –, mert a fejét veszem Ozirisz ellenségeinek. Itt őrizzük az istenek évkönyveit, a tudományos könyveket és a misztériumok szertartásairól szóló írásokat. A szád hallgasson mindarról, amit itt látsz és hallasz! A sors lesújt a fecsegőkre.

A Kopasz egy hosszú folyosón kivezette Paszert a homokkal felszórt udvarra. Az udvar közepén sírhalom emelkedett, benne egy Ozirisz-múmia, az élet tartálya, annak legtitkosabb formájában. Az „isteni kőnek” nevezett múmiát balzsamokkal kenték és kosbőrbe csavarták.

− Benne hal meg és születik újjá az Egyiptomot alkotó energia − magyarázta a Kopasz.

Az udvar körül nyíltak a könyvtárak és azok a műhelyek, amelyekben a kevés kiválasztott dolgozott.

− Mit látsz itt, Paszer?− Egy homokbuckát.− Így testesül meg az élet. Az erő feltör az óceánból, amelyben a világok

csíraállapotban léteznek, és anyaggá válva kiemelkedik a földből. Keresd a legmagasabban lévőt, ami a legalapvetőbb, és közelebb kerülsz az eredethez. Lépj be ebbe a terembe, és állj a bírád elé!

Az aranyozott trónon ülő férfi hosszú tunikát viselt, csigás parókája a fülét takarta. Mellkasán egy hatalmas csomó, jobb kezében jogar, a balban hosszú nádpálca, mögötte aranyból készült mérleg.

Az Élet Házának a titoknoka, az adományok szétosztója, az első kő félelmetes őre megszólította a belépőt.

− Azt állítod, hogy becsületes bíró vagy.− Igyekszem az lenni.− Miért nem vagy hajlandó elfogadni a közkegyelmet, amelyet a fáraó

elrendelt?− Mert igazságtalan.− Ezen az elzárt helyen, ez előtt a mérleg előtt, távol a világiak

tekintetétől, fenn mered tartani ezt a véleményt?− Fenntartom.− Semmit sem tehetek érted.A Kopasz vállon ragadta Paszert és visszahúzta. Tehát a szép szavak csak

egy újabb kelepcét lepleztek. A papok egyetlen célja az, hogy megtörjék őt. Mivel a meggyőzéssel nem mentek semmire, most majd erőszakkal próbálkoznak.

− Menj be ide!A Kopasz Paszerra zárta a bronzajtót.Egyetlen lámpás világította meg a kis, ablaktalan helyiséget, a friss

levegő a kőfalba vájt két szellőzőcsatornán áramlott be.Egy férfi nézett szembe Paszerral.Vörös hajú, széles homlokú, sasorrú férfi. Csuklóján aranyból és

lazúrkőből készült karperecek, felső részükön két vadkacsafejjel. A nagy Ramszesz kedvenc ékszerei.

− Ön…Paszer nem merte kiejteni az ajkát égető szót − „a fáraó”.− Te vagy Paszer, az a bíró, aki lemondott a Kapu főbírája tisztéről, és

helytelenítette a közkegyelemről szóló rendeletemet.A fáraó erőteljesen zengő hangjából szemrehányás csengett. A bíró szíve

majd' kiugrott a helyéből. A föld leghatalmasabb uralkodójával szemben tehetetlenül állt.

− No, felelj hát! Hazudtak nekem rólad?− Nem, felség.A bíró még csak most ébredt a tudatára annak, hogy nem is köszöntötte a

fáraót. Meghajolt hát, és térdre ereszkedett.

− Állj fel! Ha már ellenszegülsz a fáraónak, viselkedj úgy, mint egy harcos!

Paszer bosszúsan felállt.− Nem fogok meghátrálni.− Mi kivetnivalót találsz a döntésemben?− Felmenteni a bűnösöket, kiengedni a bűnözőket a börtönökből

istenkáromlás, az emberi szenvedés semmibevétele. Ha ezen a veszélyes lejtőn elindul, hamarosan az áldozatokat fogja váddal illetni.

− Te tévedhetetlen vagy?− Sok hibát elkövettem már, de nem ártatlanok kárára.− Talán megvesztegethetetlen?− A lelkem nem eladó.− Tudod-e, hogy a felségsértés bűn?− Tiszteletben tartom Máát istennő törvényét.− Te jobban ismernéd, mint én, aki az istennő fia vagyok?− A közkegyelem súlyos igazságtalanság, veszélyezteti az ország

egyensúlyát.− Nem gondolod, hogy ezek a szavak a vesztedet okozhatják?− Legalább abban az örömben részesültem, hogy megajándékozhattam

igaz gondolataimmal.Ramszesz megenyhült. Az ellenséges hangnemet lassú, súlyos szavak

váltották fel.− Figyellek, amióta Memphiszbe érkeztél. Branir bölcs volt, semmit sem

tett meggondolatlanul. A feddhetetlenségedért választott téged. A másik tanítványa, Noferet, most a királyság főorvosa.

− Neki sikerült, nekem nem.− Nem maradsz el mellette, hiszen Egyiptomban te vagy az egyetlen

becsületes és szókimondó bíró.Paszer elképedten hallgatott.− Jóllehet sokan próbálkoztak azzal, hogy befolyásoljanak, köztük én is,

a véleményed nem változott. Még Egyiptom uralkodójával szemben is kiálltál az igazság mellett. Te vagy az utolsó reményem. Én, a fáraó, egyedül vagyok, csapdába kerültem. Kész vagy arra, hogy segíts nekem, vagy inkább a nyugalmas visszavonultságot választod?

Paszer meghajolt.− A szolgája vagyok.− Az udvaroncok is ezt mondják. Őszintén így érzed?− A tetteim majd felelnek helyettem.− Ezért helyezem Egyiptom jövőjét a te kezedbe.− Én… nem értem.− Biztos helyen vagyunk, itt senki sem fogja meghallani, amit elmondok

neked. Jól gondold meg, Paszer! Most még visszakozhatsz, de ha feltárom előtted a helyzetet, már nem. A legnehezebb terhet veszed a válladra, amelyet valaha is egy bíróra bíztak.

− Az elhivatottság miatt, amelyre Branir ráébresztett, nem hátrálhatok

meg.− Paszer bíró, kinevezlek Egyiptom vezírévé.− De Badzsej vezír…− Badzsej öreg és fáradt. Az utóbbi hónapokban már többször is kérte,

hogy váltsam le. Te visszautasítottad a közkegyelmet, ezért benned találtam rá az utódjára, noha a környezetemben élők másokat javasoltak.

− Miért nem végezheti el Badzsej azt a feladatot, amelyet rám kíván bízni?

− Már nincs meg benne az a lendület, amely a nyomozás vezetéséhez kell. Ezenkívül félek attól, hogy az emberei, akik már túl régóta vannak a helyükön, kifecsegnének valamit. Ha a legapróbb részlet is kitudódik, az ország a sötétség démonainak a kezébe kerül. Holnap a fáraó után te leszel az első ember a királyságban. De egyedül maradsz, barátok nélkül, támasz nélkül. Ne oszd meg a gondjaid senkivel, bolygasd meg a hierarchiát, vedd körül magad új emberekkel, de ne bízz meg bennük!

− Nyomozást említett…− Halld hát az igazságot, Paszer: a nagy piramisban voltak a királyság

szent jelvényei, amelyek tanúsítják a fáraó uralmának jogosságát. A piramist meggyilkolták, megszentségtelenítették, a kincseit ellopták. Nélkülük pedig nem tudom megülni az újjászületés ünnepét, amit a főpapok és a nép már jogosan követel. Egy éven belül, amikor újra kiárad a Nílus, kénytelen leszek lemondani a tolvaj javára, aki az árnyékban lapul.

− Tehát a közkegyelmet kierőszakolták.− Először kényszerültem arra, hogy az igazság ellenében cselekedjek.

Azzal fenyegettek meg, hogy elhíresztelik a piramis kirablását, és ezzel siettetik a bukásomat.

− Miért nem tették meg ezt eddig?− Mert még nem készültek fel. Alapos előkészületek szükségesek ahhoz,

hogy a trónt valóban megszerezhessék. Amikor majd lemondok, a bitorló teljes nyugalomban veheti át a hatalmat. Ám elsősorban azért voltam hajlandó engedni a névtelen követelésnek, hogy meglássam, ki mer ellenszegülni a közkegyelem-rendeletnek. Badzsejen és rajtad kívül senki sem vonta kétségbe a helyességét. Az öreg vezír kiérdemelte a pihenést. Meg kell találnod a bűnözőket, különben mindannyian elveszünk.

Paszer felidézte a fáraónak nyomozása főbb állomásait, attól kezdődően, hogy ő lett a kis homokszem, amely − megakasztotta a pokoli gépezetet azzal, hogy nem volt hajlandó aláírni a szfinx díszőrségébe tartozó veterán áthelyezését.

− Ilyen gyilkossági hullám még sosem söpört végig Egyiptomon. Meggyőződésem, hogy a gyilkosságok kapcsolatban állnak a szörnyű összeesküvéssel. Miért ölték meg az öt veteránt? Mert a gizai szfinx a nagy piramis közelében van. Azok a katonák az összeesküvők útjában álltak. Meg kellett szabadulniuk tőlük, hogy bejuthassanak a piramisba, anélkül hogy valaki észrevenné őket.

− Hogyan juthattak be oda?

− Egy föld alatti vágaton át, amiről azt hittem, hogy már régen betemették. Látnod kell! Talán találhatók még ott nyomok. Sokáig azt gondoltam, hogy Aser tábornok állhat a történtek középpontjában…

− Nem, felség, ez csak a látszat volt.− Ha továbbra sem találják, az azt jelenti, hogy a líbiai törzseket

szövetségbe szervezi Egyiptom ellen.− Aser meghalt.− Van rá bizonyítékod?− Szuti barátom elbeszélése.− Ő ölte meg?Paszer tétovázott, mit válaszoljon.− A vezírem vagy. Közted és köztem semmi sem maradhat árnyékban, az

igazság köt össze minket.− Szuti megölte azt az embert, akit gyűlölt. Látta, hogyan kínzott meg a

tábornok egy egyiptomi katonát.− Sokáig bíztam Aserban, de tévedtem.− Ha megindíthattam volna a pert Dénesz ellen, már kiderült volna, hogy

bűnös.− Az a rátarti szállító!− A barátaival, Kadassal és Sesivel félelmetes hármast alkottak. A

fogorvos főorvos akart lenni, Sesi azt állította, hogy törhetetlen fegyverek készítésén dolgozik. Valószínűleg Sesi és Dénesz a felelősek a Hattusa hercegnőt ért balesetért.

− Az összeesküvés erre a három személyre korlátozódik?− Ezt nem tudom.− Derítsd ki!− Sötétben tapogatóztam, felség, de most már mindent tudnom kell.

Milyen szent tárgyakat loptak el a nagy piramisból?− Egy égi vasból készült ácsbárdot, amellyel a múmia száját nyitják ki a

feltámadási szertartáskor.− Az ácsbárd a memphiszi Ptah templomának főpapjánál van!− Lazúrkő amuletteket.− Sesi üzletelt ilyesmivel, a piramisból valók bizonyára azok, amelyek

Karnakban vannak. Káni főpap őrzi őket.− Egy aranyszkarabeuszt.Paszert őrült reménység töltötte el.− Ez is Káninál van!Egy pillanatig az új vezír azt gondolta, hogy bár maga sem tudta, de

megmentette a piramis kincsét.− A rablók − folytatta Ramszesz − levették Kheopsz aranymaszkját és a

nyakláncát.A bíró hallgatott, arcára kiült a csalódottság.− Ha ugyanazt tették, mint a régi sírrablók, akkor sosem fogjuk

megtalálni ezeket a drága ereklyéket, és Máát istennő arany könyökmértékét sem. Hiszen akkor megolvasztották ezeket, és a belőlük nyert aranytömböket

eladták külföldre.Paszernek a döbbenettől könnybe lábadt a szeme. Hogyan lehetnek

ennyire gonoszak az emberek, hogy a szépséget elpusztítsák?− Ha már a tárgyak egy része biztonságban van, a másik részét pedig

elpusztították, mi van még az ellenség birtokában?− A legfontosabb dolog − felelte Ramszesz. − Az istenek testamentuma.

Az ékszerészeim tudnak új könyökmértéket készíteni, de a testamentumból egyetlenegy van, ami fáraóról fáraóra száll. Az újjászületés ünnepén fel kell mutatnom az isteneknek, a főpapoknak, a barátoknak és Egyiptom népének. Így írja elő a királyok törvénye, így volt ez a múltban, így lesz a jövőben, és én engedelmeskedni fogok a törvénynek. A bukásig hátralevő néhány hónapban az ellenségeink nem fognak tétlenkedni: megpróbálnak majd meggyengíteni engem, azon lesznek, hogy megrontsák és rombolják az államot. Ki kell találnod ellenük valamit, keresztül kell húznod a számításaikat! Attól félek, hogy ha elbukunk, atyáink kultúrája semmivé válik. Ha a gyilkosok meg merték szentségteleníteni a legszentebb szentélyt, akkor megvetik azokat az alapvető értékeket, amelyek éltetnek minket. Hatalmas tehát a tét, vele szemben az én személyem mit se számít. A trónom egy ezeréves dinasztia jelképe, a hagyományé, amelyre ez az ország épül. Úgy szeretem Egyiptomot, ahogy te is, túl a magunk életén, túl az időn. Az összeesküvők Egyiptom fényét akarják kioltani. Cselekedj! Óvd meg ezt a fényt, Paszer vezír!

39. fejezet

Paszer egész éjszaka írnok-pózban ülve meditált a szobor előtt, amely a holdkorongot a fején viselő páviánt, Thot istent ábrázolta. A templom csöndbe burkolózott. A tetőn a csillagjósok figyelték az eget. Paszer még mindig a fáraóval folytatott beszélgetés hatása alatt állt. Mégis igyekezett minden percét élvezni az utolsó békés óráknak, mielőtt beiktatnák, mielőtt átlépne az új életbe, amelyre nem vágyott. Nosztalgiával gondolt arra az édes pillanatra, amikor Noferet, Vitéz, Északi Szél és Csibész kíséretében felszállni készült a thébai hajóra. Felidézte magában az álmát, a felső-egyiptomi falu nyugalmas napjait, felesége gyengéd alakját, az életet, amelyben csak az évszakok rendszeres forgása jelent változást, és amelyet nem háborgatnak az állami ügyek és az emberi nagyravágyás. De ez az álom már szertefoszlott, elérhetetlenné vált.

*

Két szertartási pap kísérte Paszert az Élet Házába, ahol a Kopasz fogadta őt. A leendő vezír letérdelt egy gyékényre. A Kopasz egy famércét tett a fejére, azután vízzel és kenyérrel kínálta.

− Igyál és egyél! − utasította. − Maradj mindig éber, különben az ételed megkeseredik. A baj változzék örömmé a tetteid által!

A mosdás, szőrtelenítés, illatosítás után Paszer hagyományos kötényt

kötött, gyolcsinget húzott, és rövid parókát tett a fejére. A szertartási papok a királyi palotához kísérték, amely körül kíváncsi tömeg tolongott. A kikiáltók már előző nap közhírré tették az új vezír kinevezését.

Paszer magába szállva, a kiáltozó tömeggel mit sem törődve belépett a nagy fogadóterembe, ahol a fáraó trónolt, fején a vörös és a fehér koronával amelyek együtt Felső- és Alsó-Egyiptom egységét jelképezték. A fáraó két oldalán a barátok testülete foglalt helyet, köztük ült Badzsej, az előző vezír és Bel-Tran, a Kettős Ezüst Ház új igazgatója. Számos udvaronc és tisztségviselő állt az oszlopok között, Paszer azonnal észrevette körükben a királyság főorvosát. Az ünnepélyes, mégis mosolygós Noferet le sem vette róla a szemét.

Paszer megállt a királlyal szemben. A Törvény hordozója széttekerte előtte a papiruszt, amelyben a törvények szellemét foglalták össze.

− Én, Ramszesz, Egyiptom fáraója kinevezem Paszert vezírré, az igazság szolgájává, az ország támaszává. Nem kegyet gyakorlok ezzel, hiszen a tiszted sem nem édes, sem nem kellemes, de keserű, mint az epe. Mindig a Törvény szerint cselekedj, bármilyen üggyel legyen is dolgod! Mindenkinek szolgáltass igazságot, bármilyen legyen is a helyzete! Tiszteljenek a bölcsességedért és a higgadt szavaidért… Parancsot úgy adj, mint útmutatást, ne sérts meg senkit, vesd el az erőszakot! Ne menekülj hallgatásba, szállj szembe a nehézségekkel, ne hajts fejet a főtisztviselők előtt! Ítéleteid legyenek világosak, ne legyen bennük álság, mindenki értse az igazukat! A víz és a szél elviszik a szavaidat és a tetteidet a néphez. Senki se vádolhasson igazságtalansággal azért, mert nem hallgattad meg. Sose cselekedj részrehajlóan, ugyanúgy ítéld meg azt, akit ismersz, mint azt, akit nem! Ne törődj azzal, hogy kinek tetszenek és kinek nem tetszenek a döntéseid, ne kedvezz senkinek, de ne túlozd el a szigort és a kérlelhetetlenségét. Büntesd meg a lázadót, az arcátlant és a fecsegőt, mert zavart szítanak és pusztítanak. Egyetlen menedéked Máát istennő törvénye, amely nem változott az istenek ideje óta, és fennmarad, amíg csak az emberiség létezik. Életed egyetlen útja az egyenesség.

Badzsej meghajolt a fáraó előtt, és megfogta a rézszívet, amelyet a nyakában viselt, hogy levegye és visszaadja az uralkodónak.

− Őrizd meg ezt a jelvényt! − rendelkezett a fáraó. − Olyan sok évig bizonyultál méltónak rá, hogy jogod van magaddal vinni a túlvilágra is. Legyen az öregséged boldog és békés, de ne feledkezz meg arról, hogy tanácsaiddal segítsd utódodat!

A régi és az új vezír megölelte egymást, azután Ramszesz Paszer nyakába akasztott egy ragyogó rézszívet, amely a királyi műhelyekben készült.

− Te vagy az igazságszolgáltatás ura − mondta a fáraó. – Ügyelj Egyiptom és népe boldogságára! Ahogy a réz védi az aranyat, a vezír úgy védelmezi a fáraót. Kövesd parancsaim, de ne légy sem erélytelen, sem szolgalelkű, haladj a gondolataim útján! Mindennap beszámolsz nekem a munkádról.

Az udvaroncok mély hódolattal köszöntötték az új vezírt.

*

A tartományfőnökök, a birtokok kormányzói, az írnokok, bírók, kézművesek, Egyiptom apraja-nagyja az új vezír dicséretét zengte. Mindenütt lakomákat rendeztek a tiszteletére, ahol a legfinomabb sülteket tálalták fel és a legkülönlegesebb söröket itták az állam költségére.

Van-e irigylésre méltóbb sors a vezírénél? Szolgák lesik minden óhaját, cédrushajón utazik, ízletes ételek kerülnek az asztalára, és ritka borokat iszik, miközben zenészek szórakoztatják elbűvölő dalokkal, a szőlésze bíbor szőlőt visz elé, intézője fűszerekben sült szárnyasokat, finom húsú halakat. Ébenfa széken ül, aranyozott ágyon, kényelmes matracon alszik, a kenőszobában masszőr enyhíti a fáradtságát.

Egy kívülálló ilyennek láthatta a vezír életét, de mindez csak a látszat. A feladata „keserűbb lesz, mint az epe”, emlékeztetett a beiktatási szöveg.

Noferet a királyság főorvosa, Káni Karnak főpapja, Kem a rendőrfőnök… Az istenek úgy döntöttek, hogy az igaz embereknek kedveznek, megengedik, hogy Egyiptomnak áldozzák az életüket. Az égnek fel kellett volna derülnie, a szívnek ünnepelnie kellett volna, Paszer mégis komoran tekintett a jövőbe.

Vajon egy éven belül sötétség borul az istenek szeretett földjére?Noferet Paszer vállára tette a kezét, magához ölelte férjét. A vezír semmit

sem titkolt előtte a Ramszesszal való beszélgetéséből. A titkot megosztva annak súlyában is osztoztak. Tekintetük beleveszett a lazúrszínű égbe, ahol a csillagok között ott ragyogott mesterük, Branir lelke is.

*

Paszer elfogadta a villát, a kertet és a földeket, amelyet a fáraó szokás szerint a vezírnek adományozott. Kem maga választotta ki a rendőröket, akik a hatalmas, fallal körülvett birtok kapuját vigyázták, és azokat is, akik a környező házakban felváltva őrködtek. Senki sem közelíthetett a vezír házához engedély vagy hivatalos idézés nélkül. A királyi palota közelében fekvő birtok zöld szigetet alkotott ötszáz fájával. A hetven szikomorfa, harminc perszéa, százhetven datolyapálma, száz dumpálma, tíz füge, kilenc fűz és tíz tamariszkusz mellett a ritka núbiai és ázsiai fajtákat csak egy-egy fa képviselte. A gyümölcsös mellett selymes szőlőtőkék termettek dús fürtöket a vezír saját borához.

Noferet zöld majmocskája elámult a rengeteg láttán, amelyben kedvére fára mászhat és lakmározhat. A birtokot húsz kertész gondozta: a zöldségeskertet öntözőárkok osztották négyszögletű parcellákra. Vízhordók serege öntözte a teraszokon termesztett salátát, pórét, hagymát, uborkát.

A kert közepén egy öt méter mély kút állt. Egyik oldalától enyhe lejtésű rámpa vezetett egy széltől védett pergolához, ahonnan a téli napot lehetett élvezni. A túlsó oldalon, a nagy fák árnyékában viszont éppen az északi szél útjába állították a másik pergolát, hogy hűs menedéket nyújtson a meleg időszakokban, és építettek mellé egy négyszögletes, fürdésre csábító medencét

is.Paszer nem vált meg a gyékénytől, amelyet még a falujából hozott

magával, jóllehet a villa berendezése a legkényesebb igényt is kielégítette. Noferet csodálkozva vette szemügyre a remek szúnyoghálót, majd elégedetten nyugtázta azt is, hogy számtalan kefe és söprű sorakozik az egyik kamrában. Ennyi mindennel bizonyára még egy ilyen nagy házat is tisztán lehet tartani, gondolta magában.

− A fürdőszoba kész csoda!− A borbély már vár téged, minden reggel a rendelkezésedre áll.− Éppúgy, mint neked a fésülő asszony.− Gondolod, hogy meg tudunk néha szökni előlük?Paszer átölelte Noferetet.− Kevesebb, mint egy év, Noferet. Kevesebb, mint egy évünk van arra,

hogy megmentsük Ramszeszt.

*

Dénesz lehangolt volt. Szerencsére a felesége, aki hosszú ideig ágyhoz volt kötve, és egy életre lebénult, ismét feltétel nélkül támogatta. Elkerülte a válást, megtartotta a vagyonát, és Tapéni asszony fenyegetéseinek is véget vetett. De Paszer váratlan kinevezésével gyülekezni kezdtek a felhők. Nem az összeesküvők tervei szerint haladtak az események. Ennek ellenére a győzelmükben továbbra is biztosak lehettek, hiszen náluk volt az istenek testamentuma.

Sesi vegyész idegesen beszélt, a legnagyobb óvatosságra intette mindannyiukat. Miután elveszítették a főorvosi tisztséget, és a vezírséget sem tudták megszerezni, továbbra is az árnyékban kell lapulniuk, mert egyetlen, kivédhetetlen fegyverük az idő. A nagyobb templomok főpapjai már kihirdették a fáraó újjászületésének az ünnepét. Az új év első napján kerül majd rá sor, júliusban, amikor a Szóthisz csillag feltűnik a Rák jegyében, jelezve a Nílus áradását. Lemondása előestéjén közlik majd Ramszesszel az utóda nevét, akinek a nép színe előtt adja majd át a hatalmát.

− Vajon a király mindent megvallott Paszernak? − kérdezte Dénesz.− Természetesen nem − vélte Sesi. − A fáraó hallgatásra van ítélve.

Egyetlen bizalmas vallomás, és meginog a trónja. Paszer sem tökéletes. Azonnal szervezkedni kezdene a király ellen.

− Miért választhatta a fáraó Paszert?− Mert a kis bíró ravasz és nagyravágyó. A látszólagos feddhetetlenségét

fitogtatva megnyerte magának Ramszeszt.− Igazad van. A fáraó hatalmas hibát követett el ezzel a kinevezéssel.− Vigyázzunk a cselszövővel! Most kiderült, mire képes.− A hatalom meg fogja szédíteni. Ha nem lett volna olyan ostoba, akkor

hozzánk csatlakozott volna.− Túl késő. A saját szakállára játszik.− Ne adjunk neki több lehetőséget rá, hogy vádat emeljen ellenünk!

− Tegyük tiszteletünket előtte, és halmozzuk el ajándékokkal. Hadd higgye, hogy behódolunk neki.

*

Szuti türelmesen várta, hogy Párduc kitombolja magát. A lány őrjöngő dühében már ripityára törte az edényeket, a kis székeket, ruhákat szaggatott szét, még egy drága parókát is megtaposott. A kis házban már ijesztő lett a felfordulás, de a líbiai szőkeség még mindig nem csillapodott.

− Nem, nem és nem! − kiabálta.− Csak egy kicsit légy türelemmel!− Holnap kellett volna indulnunk.− Paszernek nem kellett volna vezírré lennie − torkolta le Szuti.− Nem érdekel, mi lett belőle!− Engem viszont igen.− Mit remélsz tőle? Már el is felejtett! Induljunk, ahogy megbeszéltük!− Ráérünk.− El akarom hozni az aranyunkat.− Az arany nem szökik el.− Tegnap másról sem tudtál beszélni, csak erről az utazásról.− Előbb találkoznom kell Paszerral, meg kell tudnom, hogy mik a

szándékai.− Paszer és megint csak Paszer! Mikor szabadulunk meg végre tőle?− Fogd be a szád!− Nem vagyok a rabszolgád.− Tapéni felszólított, hogy űzzelek el.− Hogy merészeltél találkozni azzal a hárpiával?− Ő jött oda hozzám az egyik tavernában. Még mindig a feleségemnek

tekinti magát.− Az ostoba.− Csak a javamra válhat, ha a vezír védelmét élvezem.

*

Paszer első vendége az elődje, Badzsej volt, aki fájós lába ellenére bot nélkül járt. Hajlott háta, rekedt hangja is a régi volt, a téli pergolában ült le, hogy szót váltson utódával.

− Megérdemelte az előléptetést, Paszer. Nem is álmodhattam volna jobb vezírt.

− Ön a példaképem.− Ez az utolsó évem nehéz volt és kiábrándító. Mindenképpen távoznom

kellett már. Szerencsére a király hallgatott rám. A maga ifjúsága nem lesz sokáig hátrány, a tisztség megérleli az embert.

− Kérem, adjon tanácsot a munkámhoz!− Legyen közömbös a pletykák iránt, kerülje az udvaroncokat,

tanulmányozzon alaposan minden ügyet, és a lehető legnagyobb szigorral járjon el! Be fogom mutatni magának a legközelebbi munkatársaimat, meglátja majd, hogy értik a dolgukat.

A nap áttört a felhők között és beragyogott a pergolába. Látva, hogy a fény zavarja Badzsejt, Paszer napernyőt tartott fölé.

− Tetszik magának ez a ház? − kérdezte a régi vezír.− Még nem volt időm bejárni.− Én túl nagynak találtam. Egy ekkora kert annyi gonddal-bajjal jár.

Jobban szeretem a városi házamat.− A segítsége nélkül kudarcra vagyok ítélve. Hajlandó mellettem

maradni, és tanácsokkal segíteni?− Ez a kötelességem. Mégis, kérem, hagyjon időt arra is, hogy

foglalkozzam egy kicsit a fiammal.− Gond van vele?− Az alkalmazója elégedetlen vele. Félek, hogy elbocsátják, és a

feleségem is aggódik miatta.− Ha tehetek valamit…− Előre is visszautasítom a segítségét. Súlyos hibát követne el, ha

előjogokat osztogatna. Lássunk inkább azonnal munkához!

*

Paszer és Szuti megölelték egymást.A kalandor körülnézett.− Tetszik a birtokod. Én is ilyet szeretnék, emlékezetes lakomákat

rendeznék benne.− Szeretnél vezír lenni?− Csak a munka rettent el tőle. Miért vállaltál magadra ekkora terhet?− Nem tehettem mást.− Hatalmas a vagyonom. Szökj meg, és miénk a világ!− Nem tehetem.− Nem akarsz beavatni a dologba?− A fáraó megbízott egy küldetéssel.− Nehogy a végén kimért, fontoskodó főtisztviselő legyen belőled!− Szemrehányást teszel nekem, mert vezír lettem?− Elítéled, ahogy én megcsinálom a szerencsémet?− Dolgozz mellettem, Szuti!− Bűn lenne elszalasztani a szerencsémet.− Ha bűntettet követsz el érte, nem foglak megvédeni.− Ezzel megpecsételted a szakításunkat!− A barátom vagy, és az is maradsz.− Egy barát nem fenyegetőzik.− Meg akarlak óvni attól, hogy végzetes hibát kövess el. Kem nem fogja

letenni a fegyvert, könyörtelen lesz.− Kiegyenlített küzdelem várható.

− Ne kísértsd a sorsot, Szuti!− Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek!− Maradj, kérlek! Ha tudnád, hogy milyen fontos a feladat, amit kaptam,

egy percig sem haboznál.− Meg akarod védeni a törvényt. Micsoda hiú ábránd! Ha tiszteletben

tartottam volna a törvényt, Aser még mindig élne.− Én nem vallottam ellened.− Feszült vagy és nyugtalan. Mit titkolsz előlem?− Szétzúztunk egy összeesküvést, de amit tettünk, az csak az első lépés

volt. Folytassuk együtt, amit elkezdtünk!− Én inkább az aranyat választom.− Azt add oda a templomnak!− El fogsz árulni?Paszer nem felelt.− A vezír erősebb a barátnál, igaz?− Ne menj a sivatagba, Szuti!− A sivatag szép és ellenséges világ. Ha majd csalódni fogsz a

hatalomban, te is utánam jössz.− Nem a hatalom a cél. Meg akarom védeni az országunkat, magunkat, a

hitünket.− Sok szerencsét, vezír! Én ismét elindulok az arany útján.A fiatalember vissza sem nézett, ahogy távolodott a csodálatos kert

kapuja felé. Nem is hozta szóba, hogy milyen követeléssel állt elő Tapéni, de mit számít már ez?

*

Mielőtt Szuti beléphetett volna a házába, négy rendőr vette körül, és hátrakötötték a kezét.

A dulakodás zajára Párduc késsel a kezében lépett ki a házból, megpróbálta kiszabadítani a kedvesét. Az egyik alakot megsebesítette a karján, a másikat fellökte, de végül lefogták és megkötözték.

A rendőrök azonnal vitték is a párt a bíróságra, házasságtörésen való tetten érés miatt. Tapéni asszony örvendezett. Nem is remélt ilyen ragyogó eredményt. A házastársi kötelességek megszegése tetéződött a rendfenntartokkal szembeni fegyveres ellenállással. A meghódított és elhagyott fekete szépség vádbeszéde tetszett a bíráknak, akiket Párduc szinte minden szavával csak sértegetni tudott. Szuti érvelése egyáltalán nem tűnt meggyőzőnek.

Minthogy Tapéni elnéző, enyhe ítéletet kért az esküdtektől, Párducot csak Egyiptom azonnali elhagyására ítélték, Szutit pedig egy év börtönre, melynek leteltével dolgoznia kell majd, hogy kártalanítsa megcsúfolt feleségét.

40. fejezet

Paszer felnézett a szfinxre. Az óriás szobor a felkelő napra szegezte tekintetét, bizakodva várva, hogy a nap az alsó világban zajló kemény harcban legyőzze a pusztító erőket. A szfinx éberen őrizte a fennsíkot, amelyen Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz piramisa emelkedett, és ezzel maga is részt vett az örök harcban, amelytől az emberiség fennmaradása függött.

A vezír utasította a kőfejtő csapatot, hogy mozdítsák el a szfinx mellső lábai között álló nagy sztélét. Egy lepecsételt edény és egy karikával ellátott kőlap bukkant elő. Két férfi fölemelte a kőlapot, alatta egy szűk és alacsony folyosó nyílt.

A vezír fáklyát ragadott, és elsőként indult el a folyosón. A bejárattól nem messze véletlenül belerúgott egy doleritkupába. Felvette a kupát a földről, és kétrét görnyedve továbbment, mígnem egy fal állta az útját. A fáklya fényében észrevette, hogy több kő is ki van bontva, úgy, hogy egy egész kősort el lehet fordítani. A fal túloldalán a nagy piramis alsó kamrája volt.

A vezír többször is végigjárta az utat, amelyen a tolvajok behatoltak, azután szemügyre vette a kupát. A dolerit az egyik legkeményebb, legnehezebben megmunkálható gránitfajta. A kupán egy nagyon zsíros anyag nyomai voltak.

Paszer Ptah templomának a laboratóriumához fordult, ahol szakemberek azonosították az anyagot. Petróleum volt, amelyet nem volt szabad használni Egyiptomban, mivel égéskor bekormozta a sírok falát és a kézművesek tüdejét.

A vezír gyors vizsgálatot rendelt el a nyugati sivatag bányászai körében, valamint a világító olajokkal és a lámpabelekkel foglalkozó szolgálatnál. Azután először életében elindult, hogy mint vezír megbeszélést tartson a legközvetlenebb munkatársaival.

A fáraó építkezéseinek a vezetője, kézművescsapatok és ipartestületek igazgatója, akinek a feladata, hogy mindenkit a megfelelő helyre helyezzen, tudatva vele a kötelességeit és biztosítva a jólétét, az ország levéltárának és igazgatásának a felelőse, az írnokok főnöke, a hadsereg vezére, a belső béke és biztonság biztosítója − mindez a vezír volt egy személyben. Szavai döntőek voltak, gondosan mérlegelnie kellett az elképzeléseket, le kellett csillapítania minden heveskedést, rendíthetetlennek kellett maradnia a viharokban, és a kicsi és a nagy feladatokban egyaránt érvényt kellett szereznie az igazságnak.

Hivatali ruhája egy hosszú, díszes, vastag kelméből szabott, magasított derekú kötény, amelyet két, a nyakon átvetett pánt tartott. A kötény fölött viselt párducbőr arra emlékeztetett, hogy a birodalom második emberének gyorsan kell cselekednie. Paszer haját nehéz paróka takarta, mellkasát széles nyaklánc fedte.

Bőrszíjas saruban, jobb kezében jogarral vonult végig az írnokok sorfala között. Fellépett az emelvényre, amelyen magas támlájú szék állt, majd megfordult, hogy szembenézzen a beosztottaival. Lábánál egy piros kendőn negyven vezéri pálca, amelyekkel megbüntetheti a bűnösöket. Amikor a vezír ráakasztotta vékony aranyláncára a Máát istennőt ábrázoló függőt, a kihallgatás megkezdődött.

− A fáraó világosan megjelölte a vezír kötelességeit, amelyek mit sem

változtak az első dinasztia ideje óta, azóta, hogy atyáink felépítették ezt az országot. Abból az igazságból élünk, amelyből a fáraó él, és együtt fogunk továbbra is igazságot szolgáltatni nem téve különbséget szegény és gazdag között. A mi dicsőségünk az, hogy az igazságot elterjesztjük az egész világon, hogy behatoljon az emberekbe, és elűzze testükből a rosszat. Védjük meg a gyengét az erőstől, ne hallgassunk a hízelgőkre, szálljunk szembe a zűrzavarral és a durvasággal! Mindegyikőjük önmagának tartozik azzal, hogy példásan él. Ha bárki a személyes javára fordítja a tisztét, el fogja veszítenirű a rangját és az állását. Szép szavakkal senki sem nyerheti el a bizalmamat, azt csak a tettek táplálhatják.

A beszéd tömörsége, tartalmának szigora és Paszer nyugodt hangja egyaránt meglepte a főtisztviselőket. Akik arra számítottak, hogy az új vezír ifjú korát és tapasztalatlanságát kihasználva növelhetik majd pihenőnapjaik számát, azonnal lemondtak erről a tervről, akik pedig azt remélték, hogy Badzsej távozásából előnyük származik, csalódtak.

A vezír első nyilvános parancsa meghatározza a további munkáját. Elődei közül egyesek a hadsereggel foglalkoztak elsőként, mások az öntözéssel, megint mások az adókkal.

− Lépjen elő a méztermelés felelőse!*

Jeges szél fújt a Khargeh-oázist körülvevő sivatagban. Az öreg méhész, akit életfogytiglani elzárásra ítéltek, a kaptáraira gondolt, amelyekben a méhek építik a lépet. Védőruha nélkül szokta begyűjteni a mézet, mert nem félt a méhektől, és mindig azonnal észrevette, ha a kis jószágok nyugtalanok voltak. A fáraó egyik jelképe a méh, a fáradhatatlan munkás, a földek ismerője, az ehető aranyat előállító alkimista. Az öreg méhész százféle mézet készített, a legvörösebbtől a legáttetszőbbig, mígnem egy napon egy irigy írnok lopással nem gyanúsította. A drága élelmiszer útját a rendőrség felügyelte, súlyos bűn volt lopni belőle. Az öreg méhész soha többé nem öntheti szét a mézet a viasszal lepecsételt, számozott csuprokba, soha többé nem hallhatja kedvenc muzsikáját, a méhek döngését a kaptárakban. A méhei! Amikor a nap sírva fakadt, néhány könnycsepp a földre hullva méhhé változott. Az isteni fényből született rovarok építették fel azután az egész élő természetet.

De most már Ré isten csak egy fegyenc aszott testére süt le, aki szerencsétlen társainak főzi az ízetlen ételeket. Miután a tűzhelynél végzett, az öreg méhész csatlakozott a többi rabhoz.

Egy egész kis menet közeledett a fegyenctelep felé: legalább ötven katona, harci kocsik, lovak és nagy teherszállító szekerek. Csak nem támadnak a líbiaiak? Az öreg megdörzsölte a szemét, és végre ráismert az egyiptomi gyalogosokra. Az őrök mélyen meghajoltak az elsőként belépő férfi előtt, aki egyenesen a konyha felé indult.

Az öreg döbbenten ismert rá Paszerra.− Hát életben vagy?− Hasznos tanácsokat adtál.

− Miért jöttél vissza?− Nem felejtettem el, amit ígértem.− Menj innen, gyorsan! Elkapnak megint!− Nyugodj meg, most én parancsolok az őröknek!− Akkor… ismét bíró lettél?− A fáraó vezírré nevezett ki.− Ne járasd a bolondját egy vénemberrel!Két katona egy kövér, dupla tokás írnokot vezetett elébük.− Felismered ezt az embert? − kérdezte Paszer.− Ő az! E miatt a hazudozó miatt ítéltek el!− Egy cserét javaslok: ő beáll a helyedre a telepen, te pedig elfoglalod az

övét, a mézellátó szolgálat élén.Az öreg méhész ájultan a vezír karjába hanyatlott.

*

A vezír megdicsérte az írnokot a világos és tömör jelentésért. A kőolaj, amelyet nagy mennyiségben találtak a nyugati sivatagban, felettébb érdekelte a líbiaiakat. Többször is megpróbálták kinyerni, hogy áruba bocsássák, de a fáraó hadserege mindig közbelépett. Az egyiptomi tudósok ártalmas és veszélyes anyagnak tartották.

Az udvarban egyetlen embert bíztak meg azzal, hogy a kőolajjal foglalkozzon, hogy megismerje a tulajdonságait. Csakis ő juthatott hozzá ahhoz a készlethez, amelyet egy katonákkal őriztetett állami raktárban tároltak. A név olvastán a vezír hálát mondott az isteneknek, és a királyi palotába sietett.

*

− Bejártam azt a folyosót, amely a szfinxtől a nagy piramis alsó kamrájához vezet.

− Örökre zárják le a bejáratát! − parancsolta a fáraó.− A kőművesek már dolgoznak rajta.− Találtál valamilyen bűnjelet?− Egy doleritkupát, amelyen kőolajnyomok voltak.− Ki jutott hozzá a kőolajhoz?− Az, akinek tanulmányoznia kellett a tulajdonságait.− A neve?− Sesi, a vegyész, Dénesz rabszolgája és lábtörlője.− Tudod, hogy hol lehet most?− A legutóbbi értesülések szerint, amelyeket Kemtől kaptam, Sesi

Dénesznél rejtőzik.− Vannak cinkosaik, vagy ők maguk irányítják az összeesküvést?− Meg fogom tudni, felség.

*

Tapéni asszony nem engedte, hogy a vezír kocsija elindulhasson.− Hallgasson meg!A kocsihajtó hadnagy, akinek Paszer biztonságára is vigyáznia kellett,

meglengette az ostorát. A vezír lefogta a karját.− Mi ilyen sürgős?Tapéni pipiskedve mórikálta magát.− Érdekelni fogja, amit mondok.Paszer lelépett a szekérről.− Fogja rövidre!− A vezír maga a megtestesült igazság, nemde? Nos, büszke lesz rám!

Egy megcsalt, kihasznált, sárba tiport asszony áldozatnak számít, ugye?− Persze.− A férjem megcsúfolt, a bíróság megbüntette.– A férje…− Igen, a barátja, Szuti. A líbiai szajháját elűzték, őt pedig egy év

börtönre ítélték. Enyhe büntetés, az igazat megvallva cseppet sem szigorú. A bíróság a núbiai Tjaruba száműzte, az ottani helyőrségben fog szolgálni. Azt mondják, barátságtalan hely, de Szuti kivételezett helyzetben lesz, hiszen védheti a hazáját a néger barbároktól. Amikor onnan visszatér, a postások közé fogják beosztani, és tartásdíjat kell majd fizetnie.

− Egyszerűen el kellett volna válniuk.− Meggondoltam magam. Szeretem őt. Mit gondol, nem bírom elviselni,

hogy elhagyjanak. Ha közben akarna járni az érdekében, azzal megsértené Máát törvényét, és ezt én városszerte elhíresztelném.

Mindezt fenyegető mosoly kíséretében közölte.− Szuti tehát letölti a büntetését − állapította meg a vezír, haragját

leplezve. − De ha visszajön…− Ha kezet emel rám, gyilkossági kísérlettel fogom vádolni, és elviszik

egy fegyenctelepre. Most már örökre a rabszolgám. A jövője én vagyok.− Még nem zárult le a nyomozás Branir meggyilkolása ügyében, Tapéni

asszony.− A maga dolga megtalálni a bűnöst.− Ez a leghőbb vágyam. Nem azt mondta egyszer, hogy titkokat tud?− Csak kérkedtem ilyesmivel.− Vagy véletlenül elárulta magát? Ugyebár kiválóan tud bánni a tűvel?Tapéni mintha zavarba jött volna.− A mesterségemmel jár.− Meglehet, túl sokat töprengek az ügyön, miközben a gyilkos talán itt

van a közelemben.A fekete szépség nem állta a vezír pillantását, sarkon fordult.Paszer épp a rendőrfőnökhöz indult volna, de most inkább meg akart

győződni arról, hogy Tapéni igazat mondott. Bekérette hát az iratot Szuti tárgyalásáról és az ítéletről. Az iratok megerősítették az asszony szavait. A vezír kellemetlen helyzetbe került. Hogyan segíthetne a barátján anélkül, hogy

megsértené a törvényt, amelynek ő a letéteményese?Mit sem törődve a kitörni készülő viharral, komoran szekérre szállt. Ki

kell dolgozniuk Kemmel egy tervet.

*

Noferet bokros teendői közepette talált néhány percet, hogy Szilkisz májrohamát kezelje. Noha Bel-Tran felesége fiatal volt, idomai azonnal kigömbölyödtek, amint a torkossága felülkerekedett a karcsúság iránti vágyán.

− Két napig feltétlenül diétáznia kell!− Azt hittem, hogy meghalok… Már alig kaptam levegőt a sok hányástól.− Megkönnyebbül tőle a gyomra.− Olyan fáradt vagy ok… De szégyellem magam, hogy pont önnek

mondom ezt! Én csak a gyermekeimmel és a férjemmel foglalkozom.− Hogy van a férje?− Nagyon boldog, hogy Paszer irányítása alatt dolgozhat. Annyira

csodálja őt! Ők mindketten olyan kiváló emberek, fel fogják virágoztatni az országot. Ön nem tart attól, hogy magányos lesz, mint én?

− Bármi legyen is a kötelezettségünk, Paszerral mindennap látni fogjuk egymást, és mindennap megoszthatjuk egymással a gondolatainkat. A kötelék nélkül, amely egyesít minket, mindketten kudarcot vallanánk.

− Bocsássa meg, talán tolakodó a kérdés… Nem szeretne gyermeket?− Addig nem, amíg meg nem tudjuk, hogy ki ölte meg Branirt.

Fogadalmat tettünk az istenek előtt, amit be fogunk tartani.

*

Fekete fátyol borult Memphiszre. Sűrű felhők tornyosultak a város felett, a levegő fojtó volt, kutyák vonyítása verte fel a csöndet. Dénesz több lámpást is meggyújtott, annyira besötétedett. A felesége aludt a nyugtatók hatására. Nenofar híres tettrekészsége a múlté volt már, állandó bágyadtság váltotta fel. Az engedelmessé, alázatossá vált asszony nem okoz több bosszúságot.

A szállító Sesi után ment a műhelybe, ahol a vegyész késeket és kardokat élezett. A kis bajszú ember az efféle munkával vezette le az idegességét.

Dénesz egy kupa sört nyújtott neki.− Pihenj egy kicsit!− Mi hír Paszerről?− A vezír a mézgyűjtéssel foglalkozik. Az első beszéde mély benyomást

tett a főtisztviselőkre, de ezek csak szavak. A csoportok hamarosan egymásnak ugranak, nem fog tudni megbirkózni velük.

− Derűlátó vagy.− Az egyik legkiválóbb tulajdonság, ugyebár, a türelem? Ha ezt Kadas

megértette volna, akkor még mindig köztünk lehetne. Míg az új vezír tüsténkedik, egyelőre élvezzük csak az életet! Azután majd élvezhetjük a teljhatalmat.

− Bárcsak néhány hónappal idősebb lennék… ez az egyetlen vágyam.− Titoktartó vagy, ügyes, fáradhatatlan… Kiváló államférfi lesz belőled.

Neked köszönhetően az egyiptomi tudomány hatalmas lépést tesz majd előre.− A kőolaj, a kábítószerek, a kohászat… Ez az ország parlagon hagyja a

kincseit. Ha kifejlesztjük azokat az eljárásokat, amelyeket Ramszesz megvet, megszabadulunk a hagyományoktól.

Sesi lelkesedése hirtelen alábbhagyott.− Valaki járkál odakint.− Nem hallottam semmit.− Megnézem.− Biztos csak egy kertész.− Azok nem jönnek a műhely környékére.Sesi bizalmatlanul nézett Déneszre.− Idehívtad az árnyékfalót?A szállító vonásai megkeményedtek.− Kadas letért a jó útról. Te nem.Felfénylett az ég, lecsapott egy villám. A vegyész kiment a műhelyből,

elindult a villa felé, majd visszafutott Déneszhez. A szállító sosem látta ilyen sápadtnak a cinkosát. Sesi remegett a félelemtől.

− Egy szellem!− Nyugalom!− Feketébb, mint az éjszaka, lángnyelv az arca!− Szedd össze magad, és gyere velem!A vegyész némi habozás után engedelmeskedett.A villa bal épületszárnya lángokban állt.− Vizet, gyorsan!Dénesz futásnak eredt, de egy fekete alak, mintha csak a tűzből bukkant

volna elő, elállta az útját.A szállító visszahőkölt.− Ki maga?A szellem fáklyát tartott a kezében.Sesi, visszanyerve hidegvérét, felkapott egy tőrt a műhelyben és a

különös ellenfélhez lépett. Rosszul tette, mert a szellem belenyomta a fáklyáját az arcába.

A hús sercegett, a vegyész felüvöltött, térdre esett, megpróbálta megragadni a kegyetlen fegyvert. A szellem felkapta a tőrt, amelyet Sesi kiejtett a kezéből, és elvágta vele a vegyész torkát.

Dénesz rémülten futásnak eredt a kert felé, de a szellem hangjára a földbe gyökerezett a lába.

− Akarod-e még tudni, hogy ki vagyok?Dénesz megfordult. A támadó emberi lény volt, nem túlvilági démon. A

szállító rémültét felváltotta a kíváncsiság.− Nézd, Dénesz! Nézd meg, mit tettetek, te és Sesi!Olyan sötét volt, hogy a szállítónak közelebb kellett lépnie.A távolból kiáltások hallatszottak. Az emberek most vették észre a tüzet.

A szellem hátravetette a csuklyáját. Az arc csupán egyetlen forradásos seb volt.

− Felismersz?− Hattusa hercegnő!− Tönkretettél, tönkreteszlek.− Megölte Sesit…− Megbüntettem a hóhéromat. A gyilkost utoléri a végzet, és elragadja.A tőrét a lángba tartotta, mintha a keze érzéketlen lenne a tűzre.− Nem menekülhetsz, Dénesz!Hattusa közelebb lépett az izzó pengével.Dénesz egy ugrással a földre dönthette volna, de nem mert szembeszállni

az őrjöngő hettita hercegnővel. Gondolta, hogy majd a rendőrség elintézi.Villám hasította ketté az eget, ismét belecsapott a házba. Egy tűznyelv

levált az aláomló faldarabról, és lángra lobbantotta Dénesz ruháját. A szállító megtántorodott, a földre hemperedett, hogy eloltsa a lángokat.

Nem látta, hogy közelít a halott arcú szellem.

41. fejezet

A lassan vonuló menetet Kem a határig kísérte. Hattusa olyan mereven ült az egyik szekéren, mint egy lélektelen szobor. Amikor Kem a tett színhelyén megszólította, nem tanúsított ellenállást. A tűzoltásra odafutó szolgák látták, ahogy Sesi és Dénesz holttestét a lángtengerbe vonszolja, de kitört a vihar, ömlött az eső Memphiszre, eloltotta a lángokat és lemosta a hettita hercegnő kezéről a vért.

A bűnös a vezír egyetlen kérdésére sem felelt. Amikor Paszer beszámolt a történtekről Ramszesznak, a fáraó megparancsolta, hogy a balzsamozók mielőbb készítsék elő a két összeesküvő holttestét, és a nekropoliszoktól távol, egy félreeső helyen szertartás nélkül temessék el őket. Hattusa által a rossz lesújtott a sötétség embereire.

A vezír egyetértésével a király úgy határozott, hogy visszaküldi a hercegnőt a hazájába. A valaha annyira vágyott szabadulás hírét Hattusa közömbösen fogadta. Elrévedő tekintettel, megtörten, tétlenül töltötte a napjait, már mások számára elérhetetlen világokban járt.

A hivatalos irat, amelyet Kem a hettita tisztnek átadott, gyógyíthatatlan betegséggel indokolta azt, hogy a hercegnőnek vissza kell térnie a családjához. Az idegen uralkodó becsületén nem esett folt, semmilyen diplomáciai bonyodalom nem zavarja majd a drágán megszerzett békét.

*

Paszer éber irányítása alatt munkások serege tette tűvé Dénesz házának maradványait, egy helyre gyűjtve mindazt a keveset, amit találtak. Maga Ramszesz vette szemügyre a tárgyakat. Az emberek azt hitték, hogy a fáraó ezzel mutatja ki, mennyire a szívén viseli a szállító és a vegyész tragikus

sorsát, pedig csak a piramisból ellopott testamentum nyomát kereste, hiába.Kegyetlenül csalódnia kellett.− Minden összeesküvő meghalt?− Nem tudom, felség.− Kire gyanakszik még?− Nekem úgy tűnt, hogy Dénesz a vezérük. Megpróbálta felhasználni

Aser tábornokot és Hattusa hercegnőt, hogy kapcsolatba lépjen a külső hatalmakkal. Bizonyára azt tervezte, hogy a kereskedelemre alapozva politikai változást hajt végre.

− Egyiptom szellemét feláldozta volna a kufár kapzsiság… Micsoda gonosz terv! A felesége segítette ebben?

− Nem, felség. A felesége annak sincs a tudatában, hogy a férje megpróbálta megölni. A szolgái kimentették a házból, elhagyta Memphiszt. A szüleinél fog élni, a Delta északi részén. Az orvosok szerint az eszét vesztette.

− Sem ő, sem Dénesz nem voltak elég tekintélyesek ahhoz, hogy…− Tegyük fel, hogy a szállító magánál tartotta az istenek testamentumát.

Akkor talán elégett a tűzvészben. Mi történik, ha senki, sem mi, sem az ön ellenfele nem tudja előadni az írást az újjászületés ünnepén?

Halvány remény derengett fel Paszerban.− Mint vezírnek, először is össze kell majd hívnod az ország

hatalmasságait, hogy elmagyarázd nekik a helyzetet. Azután a néphez fogsz szólni. Én pedig megünneplem a születések megújulását, amelyet az istenekkel kötött új szerződés jelöl. Lehet, hogy nem fog sikerülni, mert ehhez hosszú, bonyolult eljárásra van szükség, de legalább nem a sötétség embere fogja átvenni a hatalmat. Bárcsak neked lenne igazad, Paszer! Bárcsak Dénesz állt volna az összeesküvés élén!

*

Mint minden este, a fecskék most is ott cikáztak a kert fölött, ahol Paszer és Noferet végre találkozhatott a kemény munkával töltött nap után. A fecskék szinte súrolták őket, vidám csiviteléssel villámgyorsan fordultak-perdültek, hatalmas köröket írtak le a kék, téli égen.

A vezír megint megfázott, nehezen kapott levegőt, tehát a főorvos alapos vizsgálatnak vetette alá.

− Már csak a törékeny egészségem miatt sem lenne szabad ilyen tisztséget betöltenem.

− Az istenek ajándéka ez is − vélte Noferet –, hiszen rákényszerít arra, hogy gondolkozz, ahelyett hogy törtetnél előre, mint egy elvakult kos. Ráadásul ez a betegség nem akadályoz a munkában.

− Gondterheltnek látszol.− Egy hét múlva az orvosi tanács elé viszem azokat a rendelkezéseket,

amelyekkel javíthatunk a nép egészségi állapotán. Egyik-másik nem fog tetszeni nekik, pedig szerintem feltétlenül szükségesek. Kemény csata lesz.

Vitéz és Csibész fegyverszünetet kötött. A kutya gazdája lábán, a zöld

majmocska gazdasszonya széke alatt aludt.− Már országszerte kihirdették a megújulás ünnepének a napját − mondta

Paszer. − A következő áradáskor Ramszesz újjászületik.− Dénesz és Sesi halála óta nem bukkant fel más összeesküvő?− Nem, egy sem.− Ezek szerint a testamentum elpusztult a lángokban.− Ez egyre valószínűbb.− De te még mindig kételkedsz.− Őrültségnek tartom, hogy egy ilyen értékes iratot tartson valaki a

házában. Igaz, Dénesz olyan rátarti volt, hogy sérthetetlennek hitte magát.− Szutival mi van?− Teljesen szabályosan született az ítélet. Még csak formai hibát sem

követtek el.− Semmit sem lehet tenni az érdekében?− Nem látok jogi megoldást az ügyre.− Mesterfogás volna, ha megszerveznéd a szökését…− Túlságosan jól olvasol a gondolataimban. De most Kem nem fog

segíteni. Ha a vezír ilyesmire vetemedik, azzal Ramszesz is besározódik, Egyiptom hírnevén esik csorba. De Szuti a barátom, és megesküdtünk, hogy bármi történjék is, segítünk egymáson.

− Gondolkozzunk együtt. Legalább tudasd vele, hogy mellette állsz!

*

Kilométerek várnak rá, egy vizestömlője van és néhány szárított hal útravalónak. Egyedül, fegyvertelenül Párducnak semmi esélye nincs a túlélésre. Az egyiptomi rendőrök otthagyták Líbia határán, ráparancsoltak, hogy menjen vissza a hazájába, és soha ne térjen vissza a fáraók földjére, különben súlyos büntetés vár rá.

A legjobb esetben rátalálnak a beduin rablók, megerőszakolják és a táborukban tartják, míg meg nem jelennek arcán az első ráncok.

A líbiai szőkeség hátat fordított a szülőföldjének.Sohasem hagyná el Szutit. A Delta északnyugati részétől a núbiai erődig,

ahol Szuti raboskodik, végtelenül hosszú és veszélyes az út. Úttalan utakon kell bolyongania, víz és élelem után kutatnia, el kell kerülnie a kóbor rablóbandákat. De Tapéni asszony akkor sem diadalmaskodhat!

*

− Szuti közlegény?A fiatalember nem válaszolt a tisztnek.− Egy év fegyelmi szolgálat az erődömben… Szép kis ajándékot kaptál a

bíróktól, kölyök. Be kell bizonyítanod, hogy méltó vagy rá. Térdre!Szuti a tiszt szemébe nézett.− Keményfejű vagy… Ezt szeretem. Nem tetszik talán ez a hely?

A rab körülnézett. A vadul rohanó Nílus partja, a sivatag, napperzselte dombok, égszínkék ég, itt egy halászó pelikán, amott egy sziklán heverésző krokodil.

− Tjaru nincs híján a szépségeknek. A maga jelenléte a kárára válik.− Ráadásul tréfálkozol. Csak nem gazdag úrifiú vagy?− El se tudja elképzelni, mekkora a vagyonom.− Lenyűgöző.− Ez csak a kezdet.− Térdre! Udvariasan kell beszélned az erőd parancsnokával.Két katona hátba vágta Szutit, aki az ütéstől arccal a földre zuhant.− Így már jobb. Nem pihenni jöttél ide, fiam. Holnaptól őrt állsz az erőd

csúcsán. Természetesen fegyvertelenül. Ha egy núbiai törzs ránk támadna, te fogod tudatni velünk. Nagyon értenek ám a kínzáshoz, az áldozataik üvöltése messzire elhallatszik.

Paszer elfordult tőle, Párductól elválasztották, és nem kerül ki élve Tjaruból, hacsak a gyűlöletből nem tud elég erőt meríteni ahhoz, hogy változtasson a sorsán.

Vár rá az aranya, és Tapéni is.

*

A tizennyolc éves Bak egy tiszt fia volt. Az alacsony termetű, dolgos és bátor fiúnak fekete haja, nemes vonású arca, dallamos, magabiztos hangja volt. Miután sokáig tétovázott a katonai pálya és az írnoki paletta között, kevéssel Paszer kinevezése előtt állt be dolgozni a levéltárba. Mindig a frissen érkezők kapták a leghálátlanabb feladatot, vagyis azoknak az iratoknak a helyre rakását, amelyeket a vezír áttanulmányozott egy-egy ügy vizsgálatakor, így kerültek Bak kezébe a kőolajra vonatkozó tekercsek. Most, hogy Sesi meghalt, már nem voltak fontosak.

A fiú gondosan egy faládába rakta őket, amelyet a vezír maga pecsétel majd le, és amelyet csak a vezír parancsára nyitnak ki ismét. Hamar végeznie kellett volna ezzel a munkával, de Bak minden egyes tekercset gondosan megvizsgált. Jól is tette. Az egyikről hiányzott a vezír jele, ami azt jelentette, hogy a vezír nem is ismeri a tartalmát. Jelentéktelen apróságnak tűnt, hiszen az ügyet már lezárták, a fiatal levéltáros mégis jelentést írt róla, és átadta a felettesének, hogy az továbbítsa a hierarchia útján.

*

Paszer ragaszkodott ahhoz, hogy rangtól függetlenül valamennyi beosztottjának minden egyes megállapítását, megjegyzését és kritikáját maga olvassa el, így kezébe került Bak feljegyzése is. A vezír délelőtt magához hívatta a levéltárost.

− Valami rendelleneset vett észre?− Hiányzik a pecsétje az egyik jelentésről, amely egy leváltott kincstári

alkalmazottról szól.− Mutassa!Paszer tényleg sosem olvasta még az iratot. Bizonyára a saját írnokainak

az egyike felejtette el betenni a kőolajról szóló papiruszok tokjába.„Egy homokszem a gépezetben”, gondolta a vezír, mert eszébe jutott az a

kis vidéki bíró, aki csak azért, mert szerette a jól végzett munkát, rábukkant az Egyiptomra törő bajra.

− Holnaptól az ön feladata a levéltár ellenőrzése, közvetlenül nekem jelenti majd a rendellenességeket. Minden reggel jelentést kérek.

A vezír irodájából kilépve Bak leszaladt az utcára. Amint kiért a szabadba, nagyot rikkantott örömében.

*

− Egy kicsit ünnepélyesnek tűnik számomra ez a megbeszélés − állapította meg Bel-Tran nyugodtan. − Ebédelhettünk volna nálam.

− Nem akarok túl körülményes lenni, de azt hiszem − jelentette ki Paszer − hogy mindkettőnknek alá kell rendelnünk magunkat a szolgálatunknak.

− Ön a vezír, én a Kettős Ezüst Ház elöljárója vagyok, a gazdaság felelőse. A rangsor szerint engedelmességgel tartozom magának. Jól értelmeztem a gondolatát?

− Azt hiszem, így jól fogunk együtt dolgozni.Bel-Tran az utóbbi időkben meghízott, amúgy is kerek arca cipóvá

dagadt. Annak ellenére, hogy számos szövőnő dolgozott neki, változatlanul majd’ szétpattant rajta a szűkre szabott kötény.

− Ön ért a pénzügyekhez, én nem. Mindig szívesen fogadom a tanácsait.− A tanácsaimat vagy a rendelkezéseimet?− A gazdaság irányítása nem fontosabb a kormányzás művészeténél, az

emberek nem csak anyagi javakból élnek. Egyiptomot nem a gazdasági ereje teszi naggyá, hanem az, ahogy a világot szemléli.

Bel-Tran ajka keskeny vonallá húzódott, de nem tett ellenvetést.− Van itt egy apróság, ami nyugtalanít. Foglalkozott ön egy veszélyes

anyaggal, a kőolajjal?− Ki vádolt be?− Túlzás lenne vádnak nevezni. De egy tisztviselő jelentése, akit

egyébként ön leváltott, önt is megemlíti.− Mik a panaszai?− Szerinte ön egy rövid időre feloldotta a kőolaj-kitermelési tilalmat a

nyugati sivatag egy adott területén, és engedélyezett egy kereskedelmi műveletet, amely után nagy százalékot leemelt. Pontos és igen jövedelmező akció volt. Egyébiránt semmi jogsértő sincs benne, hiszen ön megkapta hozzá a szakember, Sesi vegyész beleegyezését. Sesi viszont bűnöző volt, aki részt vett egy államellenes összeesküvésben.

− Mire céloz ezzel?− Ez a kapcsolat maga és Sesi között rossz érzést kelt bennem. Biztosan

csupán szerencsétlen egybeesésről van szó, én barátilag kérek rá magyarázatot.Bel-Tran felállt.Olyan hirtelen változott meg az arckifejezése, hogy az teljesen

elképesztette Paszert. A nyájas barát helyett egyszeriben egy gyűlölködő, arrogáns ember nézett vissza rá. A rendszerint ideges, ám kimért hang erőszakos és durva lett.

− Barátilag kér magyarázatot… Micsoda naivitás! Mennyi időbe telt, amíg rájött, drága Paszerom, hitvány kis vezír! Még hogy Kadas, Sesi, Dénesz a cinkosaim lettek volna? Inkább hű szolgáim, még ha nem is tudták talán! Én csak azért támogattam magát hármójukkal szemben, mert Dénesz túl nagyra tört. Ő akarta elfoglalni a Kettős Ezüst Ház elöljárói posztját, hogy az ország pénzügyeit ellenőrizhesse. Ez a szerep pedig csak nekem juthatott, hiszen csak egy lépcsőfokot jelentett a vezírséghez, amit maga megkaparintott előlem. Minden hivatalnok engem ismert el a legrátermettebbnek, az udvaroncok csak az én nevemet említették, amikor a fáraó megkérdezte őket, és erre magát, a nyamvadt, bukott bírót választotta a király! Szép húzás volt, barátocskám, meglepett vele!

– Maga téved!− Egyáltalán nem, Paszer! A múlt nem érdekel. Vagy a saját szakállára

játszik, és mindent el fog veszíteni, vagy azt teszi, amit én mondok, és nagyon gazdag lesz, anélkül hogy a hatalom súlya nyomná, amellyel úgysem tud megbirkózni.

− Egyiptom vezíre vagyok.− Maga egy senki, hiszen a fáraónak vége!− Ez azt jelenti, hogy magánál van az istenek rendelkezése?Elégedett mosolyra torzult a kincstárnok holdvilágképe.− Tehát Ramszesz beavatta önt a titokba. Mekkora hibát követett el!

Most már tényleg nem méltó arra, hogy uralkodjon. De elég a szócséplésből, drága barátom. Velem lesz, vagy ellenem?

− Sosem éreztem még ilyen undort.− Nem érdekelnek az érzései.− Hogyan tudja elviselni az álszentségét?− Hasznosabb fegyver, mint a maga nevetséges egyenessége.− Tudja, hogy a kapzsiság halálos betegség, amely még a síremléktől is

megfosztja?Bel-Tran felnevetett.− Az erkölcse olyan, akár egy elmaradott gyereké. Az istenek, a

templomok, az örök otthonok, a szertartások… Mindez nevetséges, idejétmúlt dolog. Maga egyáltalán nem tudja, milyen az új világ, amelybe lépünk. Nagy terveim vannak, Paszer! És még azelőtt elindítom őket, mielőtt Ramszeszt, ezt az ósdi hagyományokhoz mereven ragaszkodó uralkodót elűzöm. Nyissa ki a szemét! Vegye észre, mi a jövő!

− Adja vissza a tárgyakat, amelyeket a nagy piramisból elloptak!− Az arany ritka, nagy értékű fém. Miért kell szertartási tárgyak

formájában tárolni, amelyeket csak egy halott lát? A szövetségeseim

beolvasztották mindet. Elég vagyonom van ahhoz, hogy megvásároljam a megfelelő emberek lelkiismeretét.

− Még ebben az órában letartóztathatom.− Nem, nem teheti meg. Egyetlen mozdulattal a porba sújtom Ramszeszt,

és vele magát is. De akkor fogok csak közbelépni, amikorra terveztem. A bebörtönzésem, de még a megölésem sem tehetné tönkre a tervemet. Magának és az uralkodójának meg van kötve a keze. Hagyja ott azt az élőhalottat, álljon az én szolgálatomba! Adok egy utolsó lehetőséget, Paszer. Ragadja meg az alkalmat!

− Szakadatlanul harcolni fogok maga ellen.− Egy éven belül kitörlik a nevét az évkönyvekből. Élvezze addig az

életet a szép feleségével! Hamarosan minden összeomlik maguk körül. Szúette világa tartóoszlopait magam is megrongáltam. A maga baja, egyiptomi vezír! Még megbánja, hogy alábecsült engem!

*

A fáraó és a vezír a memphiszi Élet Házának titkos szobájában beszéltek, szemektől és fülektől távol. Paszer feltárta Ramszesz előtt az igazságot.

− Bel-Tran, a papiruszkészítő, a főember, akinek a feladata a jeles szövegek terjesztése, aki felelős az ország gazdaságáért… Tudtam, hogy van üzleti érzéke, törekvő és haszonleső, de nem sejtettem, hogy áruló, hogy az országra tör.

− Bel-Trannak volt ideje megszőni a hálóját, cinkosokat szerezni magának a társadalom minden osztályából, megrothasztani a hivatali rendszert.

− Azonnal le fogod váltani?− Nem, felség. A gonosz végre felfedte magát. Csak rá kell jönnünk a

stratégiájára, és könyörtelen harcba kell kezdenünk ellene.− Bel-Tran birtokában van az istenek testamentuma.− Valószínűleg nincs egyedül. Azzal, ha őt kiiktatjuk, még nem

biztosítjuk a győzelmünket.− Kilenc hónap, Paszer. Kilenc hónapunk maradt, annyi idő, míg egy

magzat világra jön. Szállj harcba, találd meg Bel-Tran szövetségeseit, rombold le a bástyáit, fegyverezd le a sötétség katonáit!

− Emlékezzünk az öreg bölcs, Ptahhotep szavaira: …nagy a Törvény és örök, Ozirisz ideje óta nem rontották meg. A gonoszság a hatalmába kerítheti a sokaságot, de a rossz sosem fog révbe érni.

Ne ármánykodj az emberek ellen, mert Isten büntetése utolér…− Ptahhotep a nagy piramisok korában élt, és vezír volt, mint te. Bár

igaza volna!− A szavai eljutottak hozzánk.− Nem az én trónom forog kockán, hanem Egyiptom jövője. Vagy az

árulás győzedelmeskedik, vagy az igazság.

*

Paszer és Noferet végignéztek Branir sírjától Szakkara hatalmas nekropoliszán, amely fölé Dzsószer fáraó lépcsős piramisa magasodott. A halhatatlan lélek szolgái, a ka papok, a sírok kertjeit ápolták és áldozati ajándékokat helyeztek el a zarándokok számára nyitott szentélyek oltárain. Kőfaragók dolgoztak egy óbirodalmi piramis felújításán, mások sírt ástak. A holtak városa nyugodt mindennapjait élte.

− Hogyan határoztál? − kérdezte Noferet Paszert.− Harcolni fogok. A végsőkig.− Megtaláljuk Branir gyilkosát.− Lehet, hogy már el is nyerte a büntetését? Dénesz, Sesi és Kadas

rettenetes halállal haltak, a sivatag törvénye pedig elítélte Aser tábornokot is.− A bűnös még él − jelentette ki Noferet. − Amikor a mesterünk lelke

végre megbékél, új csillag fog feltűnni az égen.A fiatalasszony lassan a vezír vállára hajtotta a fejét. Ereje és szerelme

táplálja majd az egyiptomi bírót, hogy megvívhassa a kilátástalannak tűnő harcot, remélve, hogy az isteni föld boldogsága mégsem tűnik el a Nílus, a gránit és a fény emlékezetéből.

Európa Könyvkiadó, BudapestFelelős kiadó Osztovits Levente igazgató

Tördelte a Kopf Bt.Nyomta az Alföldi Nyomda Rt.

Felelős vezető György Géza vezérigazgatóKészült Debrecenben, 2003-ban

Felelős szerkesztő Petrikovits Julianna

A sorozatot Kállay Judit tervezteKészült 30,31 (A/5) ív terjedelemben

ISBN 963 07 7338 4