időmenedzsment

9
„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész Időmenedzsment A hatékony időmenedzsment minden szakmában kritikus fontosságú. Mindenki javíthat időbeosztásán, és e képesség fejlesztésének jelentős hasznai lehetnek. Időbeosztása mindig közvetlen hatással (jó vagy rossz) lesz azokra, akikkel együtt dolgozik, ezért érdemes időt szentelni olyan eszközök vagy technikák kifejlesztésére, amelyek segítik időbeosztásának hatékonyabbá tételét, céljai elérését, illetve a határidők teljesítését. A mai rohanó világban a vezető emberek többségét érinti egy említésre méltó probléma, mely nem más, mint az idő nem megfelelő beosztásából adódó időhiány. Általános problémának tekinthető, hogy manapság a „főnökök” nem csak leterheltek, de nagy nyomás alatt is állnak. Ennek következményként nem egyszer napi 1014 órákat dolgoznak és még hétvégére sem tudnak elszakadni a munkájuktól. Az ember azt gondolná, hogy ennyi munka a minőséget és pontosságot is maga után vonja, de ez igen kevés esetben mondható el. Aztán a határidők közeledtével a munka sürgetőválik, és igen nehézkesen megy a megszabott időre elkészíteni a feladatot, sokszor nem is sikerül. Ezek az emberek gyakran estére egészen kimerültnek, fáradtnak érzik magukat, és úgy vélik, semmire sincs elég idejük, szinte elrohan mellettük az idő észrevétlenül, s ők lekésnek az „elrobogó vonatról”. Igazi eredményt ritkán tudnak felmutatni. Ahhoz, hogy megértsük ezt a problémát, nézzünk meg néhány fogalmat pontosítva: Időgazdálkodás: a rendelkezésünkre álló idő felhasználására vonatkozó döntések meghozatala, a legfontosabb teendőink elvégzéséhez szükséges idő biztosítása, továbbá a kapcsolatos információk és iratok kezelése, valamint rendelkezésre állásuk biztosítása Vezetői időgazdálkodás: időgazdálkodás + kollégáink, beosztottjaink időfelhasználásra vonatkozó döntéseinek befolyásolása Sajnos egyik főnök sem tudja kiküszöbölni, hogy amikor dolgozik, senki ne zavarja, és ne szakítsa meg a munkájában. Az idő hatékony beosztását 1

Upload: tunde-szentes

Post on 18-Dec-2014

6.979 views

Category:

Education


4 download

DESCRIPTION

 

TRANSCRIPT

Page 1: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

Időmenedzsment 

 

A hatékony időmenedzsment minden szakmában kritikus fontosságú. Mindenki 

javíthat  időbeosztásán,  és  e  képesség  fejlesztésének  jelentős  hasznai  lehetnek. 

Időbeosztása  mindig  közvetlen  hatással  (jó  vagy  rossz)  lesz  azokra,  akikkel 

együtt  dolgozik,  ezért  érdemes  időt  szentelni  olyan  eszközök  vagy  technikák 

kifejlesztésére,  amelyek  segítik  időbeosztásának  hatékonyabbá  tételét,  céljai 

elérését, illetve a határidők teljesítését.  

A mai  rohanó világban  a vezető  emberek  többségét  érinti  egy  említésre méltó 

probléma,  mely  nem  más,  mint  az  idő  nem  megfelelő  beosztásából  adódó 

időhiány.  

Általános  problémának  tekinthető,  hogy  manapság  a  „főnökök”  nem  csak 

leterheltek,  de  nagy  nyomás  alatt  is  állnak.  Ennek 

következményként  nem  egyszer  napi  10‐14  órákat 

dolgoznak  és  még  hétvégére  sem  tudnak  elszakadni  a 

munkájuktól. Az  ember  azt gondolná, hogy  ennyi munka  a 

minőséget  és  pontosságot  is maga  után  vonja,  de  ez  igen 

kevés esetben mondható el. Aztán a határidők közeledtével 

a  munka  sürgetővé  válik,  és  igen  nehézkesen  megy  a 

megszabott  időre elkészíteni a  feladatot,  sokszor nem  is 

sikerül.  Ezek  az  emberek  gyakran  estére  egészen 

kimerültnek,  fáradtnak  érzik  magukat,  és  úgy  vélik, 

semmire  sincs  elég  idejük,  szinte  elrohan mellettük  az  idő 

észrevétlenül,  s  ők  lekésnek  az  „elrobogó  vonatról”.  Igazi  eredményt  ritkán 

tudnak felmutatni.  

Ahhoz,  hogy  megértsük  ezt  a  problémát,  nézzünk  meg  néhány  fogalmat 

pontosítva: 

Időgazdálkodás:  a  rendelkezésünkre  álló  idő  felhasználására  vonatkozó 

döntések meghozatala, a  legfontosabb  teendőink elvégzéséhez szükséges 

idő  biztosítása,  továbbá  a  kapcsolatos  információk  és  iratok  kezelése, 

valamint rendelkezésre állásuk biztosítása  

Vezetői  időgazdálkodás:  időgazdálkodás  +  kollégáink,  beosztottjaink 

időfelhasználásra vonatkozó döntéseinek befolyásolása  

Sajnos  egyik  főnök  sem  tudja  kiküszöbölni,  hogy  amikor  dolgozik,  senki  ne 

zavarja,  és  ne  szakítsa  meg  a  munkájában.  Az  idő  hatékony  beosztását 

1

Page 2: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

elsősorban  az  gátolja,  ha  a menedzser  nem  tudja  kiválasztani,  hogy melyik  a 

sürgős  és  fontos  munka,  illetve  melyik  az  a  teendő,  amelyet  később  is  ráér 

elvégezni.  Tennivalóink  helyes  sorrendét  nem  könnyű  meghatározni,  de 

mindenképpen  fontos,  hiszen  nagymértékben  befolyásolja  napi  döntéseink 

helyes  meghozatalát.  Az  időgazdálkodási  képesség  egyik  kulcstényezője  a 

fontossági  sorrend  gyors  és  pontos  meghatározása,  illetve  szükség  esetén  a 

rugalmas  átszervezés.  Természetesen  ez  a  képesség  nem  velünk  született 

„érték”,  tanulnunk  kell  az  iskoláink  segítségével  és  önmagunk  fejlesztésével, 

mely történhet csoportos tréningek alkalmával is.  

A  vezető  időgazdálkodása  jelentősen  befolyásolhatja  a  cég  vagy  vállalat 

teljesítményét,  illetve  azt,  hogy  mennyire  tud  megfelelni  az  ügyfelek 

elvárásainak.  

Rengetek segítő eszközt találunk, ha körül nézünk egy picit a piaci kínálaton, így 

ma már nincs szükség se csomóra kötött zsebkendőre, sem pedig cetlizésre, bár 

ez utóbbitól sokan nehezen  tudnak elszakadni. Naptárokból rengetek a kínálat: 

találhatunk  napi,  heti,  havi  beosztású  kalendáriumot,  de  ha  ettől  egy  kicsit 

komolyabb  és  korszerűbb  eszközre  vágyunk,  nézzünk  körül  a 

menedzserkalkulátorok, telefonok, karórák, PC‐k, laptopok, háza táján. A kínálat 

ma már egészen  figyelemre méltó, de  jó, ha  szem előtt  tartjuk, hogy az egyént 

nem az határozza meg, hogy milyen márkás vagy milyen fajta terméket használ, 

hanem  sokall  inkább  az,  hogy  milyen  hatékonyan  dolgozik,  és  hogyan  járul 

hozzá a jobb teljesítmények eléréséhez.  

A  jól  szervezett  időgazdálkodás  hiánya  azon  túl,  hogy  befolyásolja  a  vállalat 

teljesítményét,  egyéb  súlyos  következményeket  is maga  után  vonhat. Ha  egy 

vezető  időbeosztása  nem  megfelelő,  könnyen  jelentkezhetnek  olyan  tünetek, 

mint  a  szorongás,  alvászavar,  magánéleti  konfliktus  vagy  akár  a 

„munkaalkoholizmus”  és  különféle  egészségügyi  problémák,  melyek  főként 

szomatikus  jellegűek  (magas  vérnyomás).  Nem  beszélve  az  örökös 

magyarázkodástól és pironkodásról amiatt, hogy miért késtük  le éppen a végső 

határidőt  is,  immáron  sokadszorra.  Sajnos  nem  elfogadható magyarázat,  hogy 

nem  elég  az  idő  vagy  nincs  időnk  semmire,  ugyanis  potenciálisan  az  idővel 

semmi baj nincs, a zavart és gyötrelmet minden esetben az idő rossz beosztása, és 

a feladatok fontossági sorrendjének helytelen megállapítása eredményezi. Kinek 

hiányzik  az  örök  feszültség,  a  rossz  közérzet  vagy  az  örökös  frusztráció?  E 

túlhajszolt  élet  következtében  könnyen  felőrlődhet  a  család,  és  az  addig  jól 

működő házasság is zátonyra futhat. Természetesen egyszerűbb mindenért mást 

hibáztatni  vagy  éppen  a  körülményeket,  pedig  a  hatékony  munka‐

2

Page 3: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

gazdálkodással  könnyedén  megteremthető  a  harmónia,  a  feladatok  és  a 

rendelkezésünkre álló idő között.  

Néhány fontos kérdés a fontossági sorrend felállításánál:  

milyen a feladat a határidő szempontjából:  

a) sürgős – mindenképpen most kell vele foglalkozni 

b) sürgető – most kérnek figyelmet, de az ügy nem feltétlenül szükséges 

c) még nem sürgős – ha lehet, akkor várhat a dolog 

d) nem sürgős  

a vezető jelenlegi munkája szempontjából mennyire sürgős az ügy:  

e) nagyon fontos 

f) fontos  

g) nem fontos  

az adott feladatot a vezető hasznosnak vagy értelmetlennek találja.  

A fontossági sorrend 9 fő kategóriája:  

1. nagyon fontos, sürgős  

2. fontos, sürgős  

3. nagyon fontos, sürgető  

4. fontos, sürgető  

5. nagyon fontos, még nem sürgős  

6. fontos, még nem sürgős  

7. nagyon fontos, nem sürgős  

8. fontos, nem sürgős  

9. nem fontos, nem sürgős  

A fent említett 9 kategóriát szem előtt tartva megfelelően oszthatja be a vezető az 

idejét, de még  így  is  vannak  gyakori  hiba  lehetőségek. Abban  az  estben, ha  a 

menedzser  az  első  két  kategóriába  tartozó  feladatokkal  foglalkozik: meg  kell 

vizsgálnia, hogy nem követel‐e túl sokat magától. Aki leginkább a nagyon fontos, 

3

Page 4: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

sürgető  illetve  a  fontos,  sürgető  dolgokra  figyel:  valószínűleg  túlságosan 

elérhető.  Meg  kell  tanulnia,  hogy  kisseb  jelentőségű  dolgokra  nemet  tudjon 

mondani.  

Az  a vezető,  aki  leginkább  az  5‐6. kategóriával  foglalkozik: nagyon  jól kézben 

tartja  ugyan  a  dolgokat,  de  érdemes  fontolóra  vennie,  hogy  nem  kerüli‐e  el 

azokat  a  feladatokat, melyek  fontosabbak  és  elsőként  érdemelnének  figyelmet. 

Az,  akik minden  esetben  a  7‐9. kategóriával  foglalkozik: halogatja  a munkáját, 

nem  tudja  szelektálni  a  fontos  teendőket,  vagy  csak  akkor  képes  intenzíven 

dolgozni, ha nyomasztja a határidő.  

Természetesen  a  jó  vezetés  nem  csak  abban  áll,  hogy  tisztában  vagyunk  a 

feladattal, hanem abból is, hogy mindezeket a munkatársak el tudják‐e végezni, 

és  azt milyen hatékonysággal  tudják  tenni. Mindehhez  az  egyik  legrosszabbul 

használt  erőforrásunk  megfelelő  beosztása  szükséges:  az  időé.  A  jó 

időgazdálkodás  alapelve,  hogy  képesek  vagyunk  pontosan  meghatározni  és 

betartani  a  fontossági  sorrendet,  és  tudunk  nemet  mondani  a  jelentéktelen 

dolgokra.  

 

Tippek hatékony időgazdákodáshoz:

1. Legyen világos célkitűzésünk 

 Ezeknek  két  szintje  van:  főcél  és  alcélok,  amelyeket  a  főcél  elérése  során  kell 

teljesíteni.  

 

2. Legyen világos célkitűzésünk 

A jó célok a SMART elvének felelnek meg.  

Specific – Specifikusak (világosak és egyértelműek) 

Measurable – Mérhetőek (tudjuk, hogy elértük‐e őket vagy sem) 

Attainable ‐ Elérhetőek 

Realistic – Reálisak (a szükséges erőforrások – emberek, berendezések, pénz, 

idő – rendelkezésre állnak‐e) 

Time  specific  –  Időben  korlátoltak  (meghatározott  az  az  időpont,  amelyre 

elérjük őket) 

 

3. Legyünk tudatában annak, hogy milyen korlátaink vannak 

Általában  ezek  a  rendelkezésre  álló  erőforrásokhoz  kapcsolódnak  (ki  tud 

segíteni, milyen berendezéseket használhatunk, mennyit költhetünk, mennyi idő 

4

Page 5: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

áll  rendelkezésünkre).  Kapcsolódhatnak  azonban  bizonyos  eljárásokhoz  is 

(egészség‐  megőrzési  és  biztonsági  szempontok  például)  vagy  kézségeink  és 

képességeink is korlátozhatnak egy bizonyos berendezés használatára. 

 

4. Minden feladatot rangsoroljunk  

ʺHa  munkánkat  hatékonyan  akarjuk  végezni,  különbséget  kell  tudni  tenni 

lényeges és  lényegtelen  információ között, valamint rangsorolni kell a beérkező 

feladatokatʺ. 

A  rangsorolásra  elterjedt módszer  az  ʹABC metódusʹ, mellyel  négy  csoportba 

sorolhatjuk a keletkező munkát: a., azonnal el kell intézni, b., nekünk kell elvégezni, 

de  nem  annyira  sürgős,  c.,  kiosztható  másnak  (már,  ha  van  beosztottunk),  d., 

szemétkosárba való.  

Az  időgazdálkodásról  szóló  kutatások  alapján  a  munkanap  60  százalékára 

érdemes  munkát  tervezni,  40  százalékot  pedig  váratlan  vagy  spontán 

tevékenységekre szabadon kell hagyni: nyolc órás munkanapot alapul véve tehát 

5 órára tervezzünk előre.  

Racionalizáljuk a hivatali napunkat aszerint, hogy mire mennyi  időt szán, majd 

tartsa  be!  Az  pedig  presztízsnövelő,  ha  azt mondja  tárgyalópartnerének  a  rá 

szánt  60 perc  végén:  ʺElnézést, most mennem  kellʺ  ‐  nagyon  fontos  embernek 

fogja tartani!  

 

5. Napi teljesítménygörbe  

A  tervezésnél  fontos  figyelembe  venni  az  egyéni  teljesítménygörbét. 

Mindenkinek  a  napi  teljesítményében  megfigyelhetőek  hullámhegyek  és 

hullámvölgyek. Általában délelőtt teljesítünk  jobban, délután rosszabbul, ám ez 

mindenkinél  más  lehet.  Érdemes  a  nehezebb,  nagyobb  koncentrációt  igénylő 

munkát azokra az órákra időzíteni, amikor ʹhullámhegyenʹ vagyunkʺ. 

A  megfigyelések  alapján  a  hölgyek  nagyobb  terheléssel  tartósan  képesek 

dolgozni,  míg  a  férfiaknál  nagyobb  a  hullámzás.  Azt  azonban  jó  szem  előtt 

tartani,  hogy  másfél  óránként  kis  pihenőidőre  van  szükségünk,  ami  lehet 

szellemi koncentrációt nem igénylő munka, például iratok rendezése.  

 

6. Tervezzünk egy nappal korábban  

Ajánlatos előző nap este átgondolni, néhány címszóban papírra vetni, hogy mit 

tervezünk a következő napra. A célkitűzések azonban ne legyenek irreálisak, ne 

vállaljunk  egyszerre  sokat,  mert  könnyen  elúszhatunk  a  munkában  és  ez 

frusztrációt okozhat. A napi terv ellenére lényeges, hogy rugalmasak maradjunk. 

Ha  nagyon  fontosnak  ítélt  feladat  érkezik,  tudjunk  váltani,  képesek  legyünk 

átstrukturálásraʺ.  Tanácsos  egyszerre  egy  ügyre  koncentrálni  és  az  elkezdett 

5

Page 6: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

munkát megszakítás  nélkül  befejezni.  A munkafeladatok  végeztével  ajánlatos 

önellenőrzést végezni, sőt hasznos a munkát mással is átnézetni.  

 

 

 

7. Írásban tervezni  

Vegyünk  magunknak  egy  határidőnaplót,  és  ne  csak  a  találkozókat  és 

feladatokat  írjuk  bele,  hanem  tervezzük meg  a  napunkat  is. Nyilazzuk meg  a 

sorrendet és a szükséges  időráfordítást.  (Járművek menetideje, kiszámíthatatlan 

megakadások.)  Feladatainkat  soroljuk  fel  a  rájuk  fordítandó  idővel  együtt. 

(Válaszlevelek,  bevásárlás,  szabadidő  stb.)  Tartsuk  be  ezeket  a  kiszabott 

időintervallumokat és ha nem elegek, azonnal  írjuk be a maradék  ráfordítandó 

időt a következő nap(ok)hoz.  

 

8. Prioritásokat kijelölni.  

Akinek minden egyformán fontos, megbolondul a kapkodástól. Irásban állítsunk 

fel  sorrendet  az  adott  nap  elintézendő  ügyei  között.  Így  önkéntelenül  is 

áttekinthetjük,  rangsoroljuk  és  tartsuk  be  a  programot  és  a  kiszabott 

időráfordítást. Látni fogjuk, hogy mire van igazán időnk egy max. 12 munkaórás 

nap folyamán.  

 

9. Szüneteket beiktatni.  

A  kis  szünet  nem  időpocsékolás.  Éppen  ellenkezőleg,  időmegtakarítás,  hiszen 

ellazulva,  kipihenten  hamarabb  elvégezzük  a  feladatot,  mintha  szenvedve 

rágódunk  valamin.  Az  orvosi  teljesítményvizsgálatok  szerint  minden  aktív 

hatvan percet tíz perc lazításnak kell követnie.  

 

10. Egy óra csendespihenő 

Azaz  egy  óra  nyugalom,  amikor  senki  sem  zavar  és  elmélyülten  tudunk 

dolgozni.  Nem  létezik,  hogy  valakire  állandóan  szükség  van.  Ha  állandóan 

telefon után kapkodunk és válaszolgatunk, mindannyiszor értékes  idő megy el, 

míg  visszazökkenünk  a  feladatba. Az  üzleti  életben  6x10  perc  hosszabb, mint 

1x60  perc. A  legtöbb  irodában  csak  erre  (!)  az  értékes munkaidő  egynegyede 

megy  el. Legjobban  akkor  járunk, ha délelőtt  10‐11  óra körül  iktatjuk be  ezt  a 

ʺfájrontotʺ,  amikoris  a  telefont  átirányítjuk  a  titkárnőre  vagy  üzenetrögzítőre 

kapcsoljuk. A fontos embereket majd délután visszahívhatjuk.  

 

11. Delegálni  

Ne vállaljunk fel minden feladatot. Minden egyes feladatnál elemezzük, hogy ki 

tudja a legjobban elvégezni. Minél magasabb pozícióban vagyunk, annál inkább 

6

Page 7: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

szükségünk van a minket helyettesítő szakemberekre. Ha nincs olyan beosztott, 

aki  bizonyos  rutinmunkákat  átvállal,  összességében  azzal  járunk  jobban,  ha 

szakosodott ügynökséget bízunk meg a feladat precíz elvégzésével.  

 

 

12. Logikusan dolgozni 

Sokan hiszik azt, hogy a ʺcsuklóbólʺ elvégzett apró feladatok, melyek a nagyobb 

munkafázisokat  megszakítják,  időt  takarítanak  meg.  Nem  igaz!  Az  a 

produktívabb, ha egy  fix  időben egymás után elvégezzük ezeket a  feladatokat. 

Például  telefonon mindent elintézünk, majd válaszolunk valamennyi  levélre és 

lefaxolunk minden ajánlatot. Erre kijelölhetünk két órát. A túlzottan időigényes, 

kellemetlen  feladatokat hajlamosak vagyunk kitolni. Ne  tegyük!  Inkább osszuk 

be  logikus  részfeladatokra.  A  részfeladatok  listáját  természetesen  szintén 

fektessük le írásban.  

 

13. A legfontosabbra koncentrálni 

A munkaideje 20%‐ában el tudja végezni munkája 

80%‐át.  Koncentráljunk  minden  munkánál  a 

legfontosabb,  legalapvetőbb  részletre,  így 

sikerülhet kiszűrni a kreatív alkotófázist a szürke 

rutinmunkából.  Azért,  hogy  már  reggel  ne 

döntsön le a lábunkról valamiféle előre nem látott 

program  ‐  pl.  délelőtt  munkamegbeszélés, 

amikorra  pont  a  fontos  reklámkampány 

megalkotását terveztük be ‐, végezzünk el minden 

ʺmuszájʺ munkát reggel. Így előnyre teszünk szert. 

  Útmutató a prioritások felállításához  

Sok  ember  számára  a  prioritások  felállítása  túlságosan  komplex  feladat,  amit 

bármi áron el szeretnének kerülni. Ahelyett, hogy meghatároznák, mit szükséges 

megtenni,  és megtennék  azt,  inkább  azzal  intézik  el  a  problémát,  hogy  nem 

fogadják  el  azt,  ami  a  legegyszerűbb megoldás  lenne  a  feladat  szisztematikus 

megközelítése  esetén.  A  prioritások  felállítása  meglehetősen  összetett  feladat, 

mivel figyelnünk kell arra, hogy: 

• mi a sürgős és mi a fontos; 

• milyen kölcsönhatások vannak a megvalósítandó dolgok között; 

• mekkora a feladat megvalósításához és befejezéséhez szükséges időmennyiség. 

7

Page 8: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

Az  alábbi  táblázat  segít  a  döntéshozatalban,  különösen,  ha  a  sürgősség  és  a 

fontosság  az  elsődleges  szempontok. A  táblázat mutatja,  hogyan  kezelhetők  a 

különféle  típusú  feladatok, megbízatások,  találkozók,  elkötelezettségek  stb.,  a 

sürgősség és fontosság függvényében. 

  Időrablók, melyek mindenkit fenyegetnek:  

1.  Telefonok  és  bejelentett  vagy  váratlan  látogatók,  hirtelen  összehívott 

értekezletek.  

2.  Túl  hosszúra  sikeredett,  semmilyen  eredményhez  nem  vezető  tárgyalások.  

3.  Egyszerre,  fejetlenül  megkezdett  feladatok,  fontossági  rangsor  nélküli 

projektek.  

4.  A  feladatok  elvégzésének  magunk  előtt  tolása,  majd  elvégzése  az  utolsó 

pillanatban, túlórán.  

5. Káosz az íróasztalon, növekvő aktakupac, átláthatatlan rendszer.  

6. A kellemetlen munkák elszabotálása, majd tessék‐lássék ellátása.  

7. Állandó információhiány, gyenge kommunikáció. 

8.  Céltalan  és  bizonytalan  tervek,  vágyak,  amiből  abszolút  értelmetlen  napi 

programok születnek.  

9. Gyenge motiváció, kevés kitartás és munkakedv, majd emiatt egyre rosszabb 

közérzet a munkahelyen.  

10. Nem mond  sem  igent,  sem  nemet, mert  fél  állást  foglalni  ‐  ezért  nem Ön 

irányítja a mindennapjait, hanem a körülmények és a kollégák.   Példa:  

Egy menedzsernek sikerült annyira jól megszerveznie a munkaidejét, hogy napi 

15 óráról lecsökkentette heti 4 órára a munkában eltöltött időt. És ugyanolyan jól 

megy  a  vállalkozása,  mint  azelőtt.  Először  is  elemezte  a  cége  forgalmát,  és 

megfigyelte, hogy annak 95 %‐át a vevők 5%‐nak köszönheti. Ezután csak erre az 

5%‐ra  koncentrált,  a  többiek  után  nem  szaladt  többet.  Második  lépésként  a 

tevékenységeit ésszerűsítette: nem nézett  többet TV‐t és nem vett  több újságot. 

Csak a címoldalakat nézi meg az újságárusnál. Hetente csak egy nap nézi meg az 

üzleti  e‐mailjeit,  minden  hétfőn  egy  órát  szán  erre.  Ezt  fokozatosan  érte  el, 

először  csak  napi  kettőre  redukálta  a  levélolvasások  számát,  majd  lassan 

felhagyott azzal a szokásával, hogy első dolga az legyen reggel, hogy megnézze a 

postaládáját.  Korábban  napi  200  üzleti  e‐mailt  kapott,  ezért  potom  fizetésért 

8

Page 9: Időmenedzsment

„Irányítsuk időnket, ne hagyjuk, hogy az idő irányítson minket!” Arisztotelész

9

felfogadott  egy  indiai  ügykezelőt,  aki  foglalkozik  ezen  e‐mailek  többségével. 

Még  több  időmegtakarítást  hozott  a  telefonhívások  redukálása.  Vezetékes 

vonalát átállította hangpostára, ez közli a hívóval, hogy naponta kétszer, éjfélkor 

és délután négy órakor hallgatja le üzeneteit, ha sürgős, keresse mobilon, esetleg 

küldjön  e‐mailt  (amit,  ugye,  az  indiai  kolléga  kezel).  A  mobillal  hasonló  a 

helyzet: a bejövő hívókat nem azonnal  jelzi ki a készüléke, hanem csak azután, 

hogy  elterelte  a  hívásokat  a  hangpostára.  Így  rögtön  látja mit  hagyjon,  és mi 

sürgős, amit fel kell vennie. 

Életfilozófiája az irányba változott, hogy a problémák megoldják önmagukat, ha 

másokra hagyjuk a kezelésüket. 

 Források:

o www.jobpilot.hu/ 

o www.prodanmarta.blogspot.com/2007/05/idmenedzsment.html 

o www.protokoll‐etikett.hu 

o www.youth‐partnership.net/export/sites/default/youth‐

partnership/documents/Publications/T_kits/3/Hungarian/3_step_2.pdf 

 

 

Kaffai Edit és Szentes Tünde 

2009. február 24.