jó hír - iv. évfolyam, 8. szám

IV. évfolyam, 8. szám2007. augusztus 15., szerda

Ára: 174 Ft

IV. évfolyam, 8. szám2007. augusztus 15., szerda

Ára: 174 Ft

Lisieux-i Szent Teréz ereklyéia Pécsi Egyházmegyében

Lisieux-i Szent Teréz ereklyéia Pécsi Egyházmegyében

„Bizony, bizony, mondom nektek:Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal,egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életétebben a világban, az megmenti azt az örök életre.Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok,ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülnifogja az Atya.“(Jn 12,24-26)

„Bizony, bizony, mondom nektek:Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal,egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz.Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életétebben a világban, az megmenti azt az örök életre.Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok,ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülnifogja az Atya.“(Jn 12,24-26)

3Jó Hír A Pécsi Egyházmegye lapja 2007. augusztus 15.

Garadnay BalázsTeréz, a Titok tudója

Kvanduk Frigyes:„Izzó kincsünk“- Lisieuxi Szent Teréz

Kis Szent Teréz élete

Kis Szent Terézés a világvárosok

Kajtár Edvárd:Mennybe vett Boldogasszony- a testben beteljesült ember

Ha a szentek írni kezdenek...

Kis Szent Teréz humora

Lisieux-i Szent Terézés Thomas Merton

Lisieux-i Teréz leveleiRouland atyának

Közlemények

TARTALOM:Teréz, a Titok tudója

3

4

5-11

12

12-13

13

14-15

16-17

18

19

Alapító: A pécsi megyéspüspökFelelős szerkesztő: Fazekas Orsolya

Szerkesztőbizottság:Báling József, Garadnay Balázs,Gesztesy András, Goják János,

Kajtár Edvárd, Kvanduk Frigyes, Takács Gábor

Szerkesztőség:7621 Pécs, Szent István tér 23.

E-mail: [email protected]ó: Horváth Gábor

Layout: Komáromi CsabaFelelős kiadó: Fény Kft.

Pécs, Janus Pannonius u. 11.Nyomda: Páskum Nyomda, Szekszárd

Garadnay Balázs

Amikor napjainkban azon töpren-günk, hogy mi a nők szerepe az egy-

házban, s vajon nincsenek-e elnyomva ésfélreállítva a nők - tekintsünk fel Lisieux-iSzent Terézre, az egyházdoktorra, aki 24éves földi pályája során szóval, tettel, sleginkább életszentségével tanít, iránytmutat, és megtérésre ösztönöz minket.Hát, például ez lehet a nők szerepe ma azegyházban.Lisieux-i Teréz tudott valamit a Titokból.És senki nem tudta ezt körülötte. Hű ta-nítványa volt Mesterének, jól eltanulta arejtőzködő életet. Istenbe merült életét ti-tok fedte rendtársai előtt is. Ők se vettékészre életszentségét. Épp ez bizonyítja azt.Szent X. Pius pápa mondja róla: „Teréznővér nagysága abban rejlik, hogy rendkívü-liség nélkül tudott rendkívüli lenni”. Ereklyéjének egyházmegyénkbe érkezé-se által jó alkalmat kapunk arra, hogymegközelítsük rejtett életének kincseit.Három mozzanatot kívánok kiemelniéletéből, ami szemléletmód-változásrakésztethet bennünket. 1. Humora, könnyedsége - fényes bizo-nyítéka annak, hogy attól, hogy valakiszerzetes lesz, egy szigorú rendbe lép,nem szűnik meg önmaga lenni. Azt gon-dolhatnánk, ott nem illik tréfálkozni. S hameggondoljuk, hogy 24 évesen a halálárakészül, emberi szemléletünk komor ké-pet rajzol elénk Terézről. Nos, ő ezzelszemben tud tréfálkozni. Fizikai szenve-dései és hitbéli megkísértettségei köze-pette, halála előtti hetekben, amikor a be-tegek szentségét készülnek feladni neki,ránéz egy nővértársára, s azt mondjaneki: „magának hosszú az orra”. Micso-da bizonyosságban él az, aki mer ilyenkönnyed lenni haláltusájában! A szentekkel való bensőséges gyermekikapcsolatát jelzi az a humor, amivel aSzűzanyáról beszél: „A Szent Szűz nemvolt annyira szerencsés, mint mi, mert nekinem volt Szent Szüze, akit szerethetett volna.Számunkra ez édességtöbblet, számára pedigédességhiány!”2. Érzékeny - és ezért testében, lelkébenszenved. És ő akar szenvedni, mert tudvalamit a menny titkából, az áldozat ér-deméből, amit a közember nem ért, ésezért menekül előle. Pedig ha tudnánkmi is, másként mernénk élni a felkínáltjavakból! 11 évesen kéri: „Jézusom, változtass szá-momra keserűvé minden vigasztalást ezen aföldön!” Élete utolsó heteiben ezt felidézi,és hozzáfűzi: „Megtaláltam a boldogságotés az örömet a földön, de egyedül a szenvedés-ben. Tudtára kell ezt adni a lelkeknek”.

A szenvedés érdeméről mondja: „Az an-gyalok nem tudnak szenvedni. Nem is olyanszerencsések, mint én.”Bizonyos abban, hogy az Úr soha nemhagyja magára: „A jó Isten nekem az erőtszenvedéseim arányában adja. Érzem, hogy ajelen pillanatban többet nem tudnék elviselni,de nem félek, mert ha növekednek szenvedé-seim, ő majd növeli erőmet is”. Egyszer kéri a Szűzanya közbenjárását,hogy ne köhögjön éjjel. Majd így folytatja:„Ha nem teszed meg, még jobban foglak sze-retni.”Halálos fuldoklásában a nővérek részvét-tel tekintettek rá. Ő ezt mondja: „Ó, nebántsa ez! Ha fuldoklom, a jó Isten majd erőtad. Szeretem Őt! Sohasem fog elhagyni.”3. Szent akar lenni - mert tudja, hogy ezaz Úr akarata. S ebben nem akadályozzaálszerénység, sőt még kicsinységének tu-data sem. „Jézus megértette velem, hogy azegyedüli igaz dicsőség az, mely örökké fogtartani, s annak eléréséhez nem szükséges,hogy az ember szembeszökő, fényes tetteketvigyen végbe, hanem inkább az, hogy rejtőz-zék el mások és önmaga szemei elől, úgy, hogybalkeze ne tudja, mit tesz a jobb. Mikor aztánmegfontoltam, hogy én dicsőségre születtem,s kerestem útját-módját, hogyan tudnám aztelérni, bensőmben azt a kinyilatkoztatást kap-tam, hogy az én dicsőségem sohasem fog ha-landó embereknek szemébe tűnni, hanemabban fog megnyilvánulni, hogy szent leszek.

Ez a vágy vakmerőnek látszhatnék, ha az em-ber számba veszi, hogy mennyire tökéletlenvoltam akkor, s mennyire az vagyok most is,annak ellenére, hogy már annyi évet töltöt-tem a szerzetben. Mindamellett állandóan élbennem az a bátorságos bizalom, hogy belőlemnagy szent lesz. Nem számítok e tekintetbenaz érdemeimre, mert hiszen azok nincsenek,hanem abban reménylek, aki maga az erény ésa Szentség.”

A kicsiség tettei, Teréz „kis útja” átível azemberi semmiből az isteni Mindenbe.Annyira biztos volt Isten erejében, hogymert önmaga erőtlen lenni. Tudta, hogyIsten a nincstelent „kénytelen” megaján-dékozni saját készletével. Kicsiségében„kiprovokálta” Istentől, hogy felemelje. S ez a teljes kiszolgáltatottsága és erőtlen-sége eredményesebbé tette, mint amirebármi emberi igyekezettel eljuthatottvolna.

2007. augusztus 15. A Pécsi Egyházmegye lapja Jó Hír

4 LISIEUX-I SZENT TERÉZ

Kvanduk Frigyes

Acím idézett része Paul Claudel-től származik, versének kezdő-

sorai:„Kis Teréz rózsákat hozvaÍm az égből érkezik,Orrlyukaim illat-szívónIzenetét kérdezik.”

Milyen üzenetet hordoz egy olyanszemély élete, aki a kolostorból kisem lépett, hatása viszont kiterjedt azegész világra?

A nagy pápa, II. János Pál ad rá vá-laszt: „Terézt képessé tette a Szentlélekarra, hogy korunk emberének közvetlenülnyilatkoztassa ki az evangélium lényegét,alapvető titkát, hogy <<valóban megkap-tuk a fogadott fiúság lelkét, melyben aztkiáltjuk: Abba, Atya!>> ”

Teréz tudja, mit jelent a lelki és fi-zikai betegségek fájdalma, a bennünklévő gyengeségek megtapasztalása, aszámtalanszor reménytelen élet, de asokszor ismételt terápiát is ismeri:„Szeretet az Isten!” (1Jn 4, 16b) „Meg-értettem, hogy csupán a Szeretet tarthat-ja mozgásban az Egyház tagjait… Meg-értettem, hogy a Szeretet magába foglaljaaz összes hivatásokat, hogy a Szeretet aminden.” - írja Teréz.

Az ő meglátása az evangéliumok ol-vasásából és szívének tapasztalatábóljött létre. Egy ilyen élet nem közöm-bös a mi szeretetet kereső szívünk szá-mára, sőt, ha nincs részünk benne,hihetetlen teljesítményekre és mód-szerekre vagyunk képesek, hogy be-tömjük a bennünk fájdalmasan tá-tongó űrt. Teréz útja ennek a hiánynak a beval-lásával kezdődik: „megvilágosodásaimszegénységemről többet használnak ne-kem, mint megértéseim Istenről”.Ez az út nem a különös képességek,adottságok útja, mindannyiunk alap-helyzetének felismerése. Ez még ré-misztő is lehet, de Isten mindennelszemben, még az önző emberrelszemben is feltárja Szívét - ez pedig

egészen új helyzetet teremt, a biza-lom helyzetét. Így ez a kis út, nem isolyan kis út; az egész életünket veze-tő irány, olyan cél, mely a mi pont-szerű énünknél kezdődik, és amely amindent teremtő Isten ajándékozószeretetén függ.

Teréz világosan látja, hogy „el kellviselnem magam olyannak, amilyen va-gyok, minden tökéletlenségemmel együtt;de meg akarom keresni a módját, hogy azÉgbe jussak… éspedig egy kicsi, nagyonegyenes, nagyon rövid, egészen új kis útonkeresztül.”

Elsődleges feladata: fogékonnyá,befogadóvá válni a Gondoskodó sze-retetre. Felfedezi, hogy Isten igennagy figyelmet tanúsít iránta, arraszólítja őt, hogy nyíljék meg ingyenesirgalma előtt. Belső tapasztalatának a középpontjá-ban Isten minden elképzelést megha-ladó emberszeretete áll; annak, Akiszívvel viszonyul a „nyomorúsághoz”,Aki fölébe hajlik annak, aki kicsi ésnélkülöző.

Bátran kell Isten elé állnunk. Eb-ben az állapotban csak az vagyunk,ami a mi igazi helyzetünk;a bibliai lelki szegénység.Ez az „egészen kicsi” mi-voltunkra való ráébredés akapu, hogy megnyíljunkIsten előtt. Ezzel a „vakság-gal”, ráhagyatkozással megyTeréz az Isten elé, ez az őéleslátása. Ez a lényegeannak, amit ő ösztönösenmegértett „kis útjának” föl-fedezésekor, s „Egészen újútnak” nevez. Hosszú, fá-radságos menet után, hirte-len egyenes és világos ös-vényt lát, egész odaadássalrátér, nem félve attól, hogyeltéved. Ez az út az Ő élet-pályája, de mindannyiunkbibliai karaktere is. Ez nemegy idealizált világ, nem a

képzelet szüleménye. Kitűnik ez egyhosszú verséből, melyből most olvas-sunk tőle néhány sort:

„Végtelen még az én gyöngeségem,Nem vagyok angyal a mennyei hadban.De ha elesem is, minden alkalommalTe magad segítesz föl engem,Mindenkor eltöltesz kegyelemmelS élek szeretetben.”

Egyértelmű világossággal fejeziki, hogy mi soha nem szerethetjükIstent úgy, ahogy Ő szeret minket.Élete alkonyán írja: „A te szeretetedelém jött már gyermekkoromban, velemegyütt nőtt, és most olyan határtalanmélység, amilyent felmérnem lehetet-len…” Majd folytatja, „szeretetem sze-retné betölteni az őt vonzó mélységet, dejaj! még akkora sincs, mint a harmat-csepp, mely belevész a tenger vizébe…Hogy úgy szeresselek, mint ahogy te sze-retsz engem, ahhoz a te szeretetedet kellkölcsön vennem, csak így találok nyugal-mat.”

„gyöngéd húgocskám” - mondja a költő,kit idéztünk, - „Hogy fejtsem feladatod?Megérteni nem is merlek, de beszívom illa-tod”

„Izzó kincsünk!” - Lisieux-i Szent Teréz


LISIEUX-I SZENT TERÉZ

Kis Szent Teréz élete„Arra számítok, hogy nem maradokmunka nélkül a Mennyben; az a vágyamhogy tovább tevékenykedhessek az Egy-házért és a lelkekért”

Szent Terézzel való ismerkedésünketszentünk halála utáni életével kezd-jük, mert ez igazolja egész földi élet-pályáját és tanítását, hogy nem ön-ámítás volt részéről, amikor azt állí-totta: „Nem halok meg, hanem azÉletbe lépek“. Látszólag «egy lélektörténetét» olvassuk Teréz földi vagyföldöntúli életén elmélkedve, de álta-la magával Istennel találkozunk, sIstennek a mi életünkben végzettvagy a halálunk utánra ígért csodái-val is szembesülünk. Egy teológiaitanfolyam ez mindnyájunk számára,akik már magunkban hordjuk a Lélekzsengéit és sóhajtozva várjuk afogadott fiúságot, mert meg vagyunkugyan váltva, de még reménységbenélünk (vö. Róm 8,23-24a). „A hitbenélünk ugyanis, nem a szemlélésben”(2 Kor 5,7), s ezért szükségünk vanidősebb testvéreinkre, a szentekre,hogy életükkel figyelmeztessenekbennünket az Istentől kapott ígéretekkomolyságára.

Megdöbbenve ismerjük fel a Terézhalála utáni eseményekben, hogy azaddig egy vidéki kisváros Kármelénekismeretlenségébe temetkezett, fiata-lon meghalt lány nagy vágyai telje-sülni látszanak: néhány év alatt hírebefutja az egész világot. Egy évvelföldi élete befejezése után adják kielőször nyomtatásban Önéletrajzát.Egy Lisieux-i nővér megjegyzi:„Ugyan mit csinálnak majd vele?Mind a nyakunkon marad majd!“ Dea fogadtatás megcáfolja ezt a jóslatot:a következő évben újból ki kellnyomtatni a három önéletrajzi iratot,amit minden évben követ egy újabbkiadás. Sőt Teréz halála után 4 évvelmár az első fordítás is megjelenik -angolul. 1916-ban vehetik előszörkézbe a magyar olvasók is a könyvet,mely a fordítások sorrendjében a tize-dik.

Íme, csak néhány tény annak igazolá-sára, hogy a Gyermek Jézusról neve-zett Teréz nővér minden hétköznapi-sága ellenére egyáltalán nem élt hét-köznapi életet. És hogy nemcsak„élt“, hanem most is él és tevékeny-kedik: Isten szeretetét hirdetve azegész világon. Most már joggal is-merhetjük el, hogy igaza volt, amikorazt mondta közvetlenül halála előttnéhány órával: „Nem bántam meg,hogy átadtam magam a Szeretetnek“.

„Gyermekkoromtól fogva szenvedtemazért, hogy korábban lehessek Jézusnakadott”

Első pillantásra úgy tűnik, hogy a kisTeréz korának nagyon kiváltságosgyermeke: gazdag, szentül élő pol-gári család ötödik életben maradtgyermekeként születik, akit - mintlegkisebbet - elhalmoztak szeretettel,gyöngédséggel. Önéletrajzában írja:„Minden a földön csak mosolygottrám: mindig csak virágra léptem ésszerencsés természetem is kellemessétette életemet“. Valóban, Teréz egészéletére meghatározó kegyelmeketkapott buzgó szülei és nővérei által.Mindemellett, a kis Teréz nem „szent-ként“ született, s erről őszintén mervallani visszaemlékezései első olda-lain: „Olyan természettel, mint ami-lyen az enyém is, nagyon elromlot-tam s talán el is kallódtam volna, haerkölcstelen szülők nevelnek“. Mint-ha csak Szent Pál apostolt olvasnánk:„Ha dicsekednem kell, gyöngesé-gemmel dicsekszem...“ (2Kor 11, 30).

Isten szeretete megnyilatkozik a ben-nünket nevelő személyek gyöngédsé-gében, a családi környezet örömében,de meg tud nyilatkozni a szenvedé-sek elviselésében is. Isten Fia a leg-mélyebb testi és lelki szenvedésekközepette fejezte be életét, s valahogya mi életünket is át-átszövik a kisebb-nagyobb fájdalmak, melyek sokunk-nál már gyermekkorban kezdődnek.A keresztség szentsége ugyanis nemjelent szenvedéstől mentes életet:

„Vagy nem tudjátok, hogy mindnyá-jan, akik megkeresztelkedtünk JézusKrisztusra, halálára keresztelkedtünkmeg? A keresztség által vele együtt ahalálba temetkeztünk... Ha ugyanishalálának hasonlósága által egybe-nőttünk vele, akkor feltámadásábanis úgy leszünk.“ Róm 6,3-5). A kisTeréz is hamar találkozik életében aszenvedéssel, jóllehet ekkor még nemismeri fel annak szerepét: „Ekkormég nem gondoltam arra, hogy sokatkell szenvedni ahhoz, hogy az élet-szentséget elérjük“. „A jó Isten nemkéslekedett azzal, hogy megtanítsonerre“: Teréz világra jöttekor még nemtudja felfogni, hogy édesanyja nem-csak őt, hanem egy rákos daganatotis hordoz magában. Mindenesetreannyit tapasztalhat, hogy édesanyjakénytelen egy dajkára bízni táplálá-sát, s ezért 15 hónapos koráig egy, acsaládi háztól 8 km-re fekvő tanyánnövekszik.

A mama betegsége azonban hamaro-san elhatalmasodik: miután az orvo-sok már lemondtak róla, elzarándo-kol még Lourdes-ba, hogy mindenlehetőséget kihasználjon - ahogy fivé-rének írja egyik levelében: „ugyannem gyógyultam meg, sőt, súlyosbo-dott az állapotom, de nem bántammeg, hogy elmentem, legalább sem-mi szemrehányást nem tehetek mag-amnak, ha nem gyógyulok meg“. Anégy és féléves Teréznek is észre kellvennie az emberi élet korlátait, a ma-ma napról-napra halványabb arcát ésa szenvedés kilátástalannak tűnő szo-morúságát, amit soha többé nem tudelfelejteni: „Drága édesanyánk beteg-ségének minden részlete él még aszívemben, főleg utolsó földi heteireemlékszem: Céline és én olyanok vol-tunk, mint két szegény kis szám-űzött“. „Az utolsó kenet meghatószertartása is lelkembe vésődött; mais látom még a helyemet, ott, Célinemellett, születési rang szerint sora-koztunk mind az öten és szegényÉdesapánk is ott volt, zokogott...“.



Jellemző azonban Terézre, hogy Ön-életrajzában közvetlenül e fájdalmassorok után egy 15 évvel későbbi él-ményét is leírja, mintha csak ezt mon-daná: nehogy azt higgyétek, hogyekkor fogtam fel először az élet igazivalóságát, vagyis hogy milyen csaló-ka és szomorú is valójában. Nem! Azigazi valóságot csak a hit szemeivellátó ember foghatja fel: „ugyanannaka kis Teréznek nyíltak tágra a sze-mei!“ - írja Önéletrajzában. A hívőember világában a földi öröm és aszenvedés mellett a földöntúli bol-dogság reménye is helyet kap, amelyminden fájdalmon képes felülemel-kedni.

„Ebben az időben léptem életem má-sodik szakaszába, amely a három kö-zül a legfájdalmasabb volt”

A mama halála után Lisieux-be köl-tözik a család, s ezzel Teréz életemegváltozik: „ebben az időben lép-tem életem második szakaszába,amely a három közül a legfájdal-masabb volt... Ez a korszak négy ésfél éves koromtól tizennégy éves ko-romig terjed, mikoris visszakaptamgyermekkori természetemet.”. Elsőolvasásra úgy tűnik, mintha Teréz ez-zel azt akarná állítani, hogy négy ésfél éves korától kezdve közel tíz évenát lelkileg semmit sem fejlődött, sőt,visszaesett, vagyis egyszerűen mond-va - a „sors játékának köszönhetően”- tíz év elfecsérlődött az életéből.

Teréz tehát, mielőtt elkezdené mesél-ni megtérését és „az óriás pályafutá-sát”, néhány oldalon keresztül emlé-keztetni akarna arra, hogy a „balsze-rencse” az ő életéből sem hiányzott,de ennek ellenére egyszer mégis elér-kezett az a pillanat, amikor ismét láb-ra állott és ott folytathatta boldog éle-tét, ahol négy és fél évesen abbahagy-ta?

Nos, minden bizonnyal téves útonjárnánk, ha e szerint a gondolkodás-mód szerint olvasnánk Teréz életét.Ezek az oldalak ugyanis - tele értel-metlennek látszó, az orvosokat-hoz-zátartozókat tanácstalanságra készte-tő szenvedésekkel - azt mesélik el,hogyan születik meg egy „lelki óri-ás”. Jézus szavaival élve úgy ismondhatnánk, hogy Teréz megta-pasztalja életében a számára egyiklegfontosabb evangéliumi igazságot:„Mindazt, aki felmagasztalja magát,

megalázzák; aki pedig megalázzamagát, felmagasztalják”(Mt 23,12).Nem arról van szó, hogy Isten örö-mét lelné teremtményei szenvedésé-ben, s ezért Teréztől is megirigyeltevolna a boldog gyermekkort, amikor- az ő szavaival - „minden a földöncsak mosolygott rám”, hanem arról,amit Teréz így fogalmaz meg éppenélete olyannyira örömteljes éveinekleírása után: „gyermekkoromtól fog-va kellett szenvednem azért, hogykorábban lehessek Jézusnak adott”.Vagyis ahhoz, hogy egészen Jézusélehessünk, hogy teljesen az Ő akara-tába simulhassunk bele, fel kell is-mernünk az ember és Isten közöttibarátságra való törekvés feltételét:hogy megváltásra szoruló teremt-mények vagyunk, és Ő a mi Terem-tőnk, Urunk és Mindenünk, aki sza-badon rendelkezik velünk. Ez a felis-merés nem felhőtlen, minden nehéz-ségtől mentes életforma során követ-kezik be, hanem akkor, amikor - em-beri szemmel nézve - jogos igényeinksem nyernek kielégülést (például amama hiánya Teréz életében), smégis arra vagyunk késztetve, hogy -a könnyek között megtapasztalt bel-ső vagy külső fogyatékosságaink el-lenére - ki merjük mondani AvilaiSzent Teréz szavaival: Isten egyedülelég! Tehát, lehetünk boldogok így is,a hiányosságokkal együtt is, mertéletünk legfőbb örömét semmi éssenki el nem veheti tőlünk: „Ki sza-kíthat el minket Krisztus szeretetétől?”

Szülők imája Kis Szent Terézhez Kis Teréz!

Előtted könyörgök gyermekünkért (gyermekeinkért). Az a csodálatos titok, ami ott ragyog szemé(ük)ben, add,

hogy megmaradjon élete(ük) végéig. Vezesd ő(ke)t a te kis utadon,hogy mindig gyermeki lélekkel tud(janak)on engedelmeskedni és megmaradjon(anak) erős, áldozatos

fia(i) és leánya(i) népünknek és Egyházunknak. Nekünk pedig nyerd meg a kegyelmet, hogy a szülői szeretettel a kellő szigort is alkalmazzuk.

Mert tudjuk, és a századok példája is mutatja, hogy jaj, nekünk, ha gyermekeinkkel és lelkükkel nem törődünk, őket elkényeztetjük.

Az életben aztán, mert gyengék, kettétöri őket az élet. Kérünk téged, az édesapád iránti forró szeretetedre, nyerdmeg gyermekeinknek az engedelmes lelkület kegyelmét.

Amen.



(Róm 8,35). Ezt a felismerést, illetve afelismerést követő új élet kezdetétnevezhetjük megtérésnek, mellyelmegszabadulunk önmagunktól (nemfeltétlenül emberi hibáinktól, fogya-tékosságainktól, hanem a miattukvaló aggodalmainktól - hisz szeretnekígy is!), hogy már ne magunknak, ha-nem Krisztusnak éljünk (vö. Róm14, 8).

Teréz elvesztette a mamát, s bár Pau-line nővére karjaiba veti magát, hogyezentúl ő helyettesítse a számára leg-drágábbat, de érzékeny lelke elárulja,hogy megtört Teréznek az élet szép-ségébe vetett bizalma: „szerencséstermészetem teljesen megváltozott;én, az élénk, a nyíltszívű, félénkké éscsendessé lettem s a végletekigérzékennyé...” , jóllehet „szün-telenül a legszeretőbb gyön-gédség vett körül”. Isten azon-ban nem elégszik meg ennyi-vel: a pótmamát is Teréz-től, amikor Pauline Terézszámára váratlanul aKármelbe lép. „Egypillanat alatt átértet-tem, hogy mi az élet,eddig nem láttam,hogy ennyire szomo-rú, de most teljes rea-litásában mutatkozottmeg előttem; láttam, hogy egyetlenszenvedés és egyetlen, szakadatlanelválás az egész”. „Csak úgy omlot-tak keserű könnyeim, mert nem értet-tem még az áldozat örömét” - írjaTeréz a kényszerű lemondások fáj-dalmáról (uo.). Isten azonban nemvalakitől akarja megfosztani Terézt(igazolja ezt az a tény is, hogy az„egyedül Jézusért” és nem nővéreimiatt Kármelbe lépő Teréz három nő-vérével élhet majd ott együtt és hogyPauline - Ágnes anya néven - Terézközösségbeli anyja lesz egy időben).Isten nem megfosztani akarja Terézt,hanem Önmagát szeretné adni neki,de ehhez előbb megtisztítja ezt agyermeket azoktól a teremtményekiránti ragaszkodásoktól, akiktől Teréz- emberi gondolkodás szerint teljesenjogosan - szeretetéhsége kielégítésétvárja. Isten nem engedi meg Teréznek,

hogy ne EGYEDÜL ŐBENNE keresseélete értelmét (ehhez persze nincs arraszükség, hogy minden számára ked-ves személytől megfossza őt, vagyis apapától vagy Céline-től is; elégségesaz, hogy Teréz már senkihez nem kívánragaszkodni). Teréz emberi természete- teljesen érthető módon - lázad azemberi szeretet eme megnyirbálásaellen testi-lelki betegségeivel, hisz ahitben nem lévén még kellőképpenmegerősödve, alapvető szeretetigényeteljesülésétől látja megfosztva önma-gát.

„Miután már nem lehetett bizalma-som (a földön), az Egek felé fordul-tam” Teréz első nagy felismeréseakkor következik be, amikor csodála-

tosan meggyógyul a „Szent SzűzCsodás Szobra” felé irányulómosolyát látva. A mamát hívo-gatván nem ismeri fel má-

sodik pótmamáját - Marie-t-, s ezért, mivel „nem találtsemmilyen segítséget a

földön, a szegény kisTeréz Égi Édesanyjafelé fordult, s tisztaszívéből imádkozott,hogy könyörüljön megrajta végre”. Íme, az elsőnagy jel Teréz számára:honnét várhatja a segít-

séget. Isten irgalmas szeretete első-ként az Égi Édesanya alakjában jelent-kezik, amelyet követ még jó néhánymásik kegyelem, míg Teréz végül odá-ig jut, hogy visszakapja .

„A szegény kis Teréznek”, aki „nemtalált semmilyen segítséget a földön”Isten tehát egy anya arcában mutatjameg először irgalmát. A „Szent Szűzelragadó arcában” Jézus saját anyjátadja Teréznek, hogy minden fájdalmaelcsituljon. „Ó, gondoltam, a SzentSzűz rám mosolygott, milyen boldogvagyok...” - írja le Teréz élményét,melyet haláláig ott őriz majd szívé-ben, hogy abból újabb és újabb „mo-solyok”, az Isten szeretetébe vetett hitújabb bizonyságai szülessenek. A ke-gyelmet azonban lelki kín is kíséri,megőrizve őt attól, hogy hiú gondo-lata támadjon, s önszeretete növeked-

jen, bezárkózásra kényszerítve őt Istenszeretete előtt, amely ettől sokkaltöbbel akarja őt még elhalmozni.

A Szent Szűz által kapott kegyelme-ket újabbak követik: megérti, hogydicsőségre született, de azt is, hogydicsősége nem fog feltárulni halandószemek előtt. Ezt a kegyelmet - írja -„mindig úgy tekintettem, mint éle-tem legnagyobbjainak egyikét”.

Beiratkozik a Szent Szűz társulatába,ahol - vallomása szerint - „egyedül,nagyon egyedül éreztem magam”. Ezaz egyedüllét még inkább kiteljese-dik akkor, amikor nővére - Mária, lel-ke egyetlen támasza - is a Kármelbelép.

Teréz aggályai eltűnnek, marad azon-ban túlérzékenysége, amelyet Jézuskarácsony éjjelén gyógyít be szerete-tével. Nehogy azt higgyük, hogyTeréznek ezentúl nincsenek gondjaiönmagával, mert megtérése után írja:„ha a legnagyobb lépést meg is tet-tem, maradt még éppen elég olyandolog, amit el kellett hagynom”.Mindenesetre Teréz el tudja már hin-ni, hogy Isten minden körülményekközött, a teremtmények szeretetétőlfüggetlenül szereti őt, s ez megadjaszámára a lehetőséget, hogy megkezd-je „az óriás pályafutását”.

Íme, Isten kegyelme hogyan győz azember gyengeségein. „Ez nem azértvolt, mintha megérdemeltem volna”- vallja róla. Ez azért van, mert Terézmegkezdi az általa később felfedezett„kis út” járását: nem takargathatjanyomorúságait, hanem egyre na-gyobb bizalommal Isten elé viszi te-remtményi mivoltát - betegségeit, fé-lelmeit, kielégületlenségeit, s Jézusszeretete előtt nem fél megtapasztal-ni, hogy „nem az egészségeseknek kellaz orvos, hanem a betegeknek” (Mt9,12).

„Első lépéseim több tövisre, mint rózsárataláltak!”

Teréz vágya teljesül: 15 évesen aKármelbe léphet! Nagyon boldog



lehet - szinte látjuk lelki szemeinkkelezt a fiatal lányt, aki megtapasztal-hatta, hogy Isten nem azért támasztkielégíthetetlennek tűnő vágyakatbennünk, hogy azokat soha ne telje-sítse. De a keresztény örömébe - le-galábbis földi élete során - mindig jutegy „kicsi” a fájdalomból is: hogy örö-münk valóban „teljes” legyen, azazsemmi se hiányozzék belőle!

„Ó, micsoda pillanat! Csak, ha átél-tük, tudhatjuk meg, hogy mit je-lent...” - Teréz eme szavai sokat sejte-tően hangzanak, árulkodnak öröm-ről, de egyben mély fájdalomról is.„Jézus megérttette velem, hogy a ke-reszt által akar lelkeket adni nekem”- írja később.

Teréz Önéletrajzából nem derül ki,hogy amikor átlépi a Kármel küszö-bét, az őt mindvégig elutasító elöljáróatya a következő szavakkal üdvözli anővérek előtt: „Íme, tisztelendőAnyák, elénekelhetik a Te Deum-ot!Mint a püspök úr megbízottja, bemu-tatom önöknek ezt a 15 éves gyer-meket, akinek a belépését óhajtották.Kívánom, hogy ne csalódjanak ben-ne, de figyelmeztetetm is önöket,hogy ez esetben egyedül az önöké a

felelősség!“ Persze, nemcsak Teréz-nek kell átéreznie az áldozat fájdal-mát, hanem az őt szeretőknek is. APapa így ír barátainak legkisebb lá-nya belépése után: „Az én kis Király-nőm tegnap belépett a Kármelbe.Csak Isten kívánhat ekkora áldoza-tot. De Ő annyira mellettem van,hogy, ha könnyeim folynak is, a szí-vem túlárad az örömtől.”

Teréz fiatal kora ellenére is tanulmá-nyaival és világlátottságával a leg-műveltebbek egyike a közösségben.

A napirendben napi kétszeri étkezés(délelőtt 10-kor és este 6-kor), az ét-kezések után 1-1 óra közösen beszél-getéssel eltöltött idő, 6 óra kórusima,5 óra kézi munka kap helyet. Hústsoha nem esznek a nővérek, s télenegyetlen fűtött helyiség van az egészkolostorban. Nem könnyű életformaegy ilyen fiatal lánykának, mintTeréz! Ami azonban számára az igazinehézséget jelenti , hogy előzőleg ott-hon még egy varrótűt sem vett a ke-zébe, s így bőven kijut neki a foly-tonos javítgatásokból. Tapasztalat-lansága mellett lassúnak is bizonyul.A kórusima sem jelenthet neki túlnagy vigasztalást: hisz latinul végzika nővérek! Mindemellett Teréz örömenem illan el: boldogságom „nem volttiszavirágéletű, nem kellett elröppen-nie az első napok illúzióival. Illúzió-im - a Jó Isten megadta ezt a kegyel-met - EGYÁLTALÁN nem voltak, mi-kor a Kármelbe léptem;... semmiféleáldozaton nem csodálkoztam.”

Teréz nagy nehézségei közé tartozikszerzetesi élete elején, hogy - nem lé-vén hozzászokva - nem tud beszélnibelső életéről. „Igen nehezemre esetta lelkemet kitárnom”- emlékszikvissza az életgyónását meghallgatóPichon atya előtti élményére, „azon-ban mégis életgyónást végeztem”. Arendkívüli erőfeszítés azonban meg-hozza gyümölcsét: a legvigasztalóbbszavakat hallja majd viszonzásul,melyek megszüntetik eddigi két-ségeit afölött, hogy nem bántotta-emeg Istent halálos bűnökkel életesorán (amelyek valósággal megbék-

lyózhatták lelkét a kor szigorú, egye-dül Isten igazságosságát középpont-ba állító lelkiségével). Az atya másikfontos kijelentése pedig felfedeztetiTerézzel igazi lelkivezetőjét, Aki ed-dig is szíve bensőjéből vonzotta őt:„Gyermekem, a Mi Urunk legyenmindig az ön főnöke és újoncmeste-re”. - Micsoda megnyugvás a lelkiis-meret békéje! Isten valóban komolyáldozatok, lemondások elé állíthatbennünket. De már e földi élet sorána százszoros jutalom örömét tapasz-taltatja meg azzal, aki nagylelkűenválaszol Isten hívó szavára. (Mk10,28-31)

„Milyen édes is volt a mi nagy meg-próbáltatásunk, hiszen mindegyikünkszívét csak a szeretet és a hála sóhajaihagyták el!”

Teréz immár a Kármel kertjében nyí-lik. Egyáltalán nem gondtalanul! Hiszövéi és a világ sorsát a megszokottnáljóval érzékenyebben hordja a szívénegy kármelita nővér, mint a világbanés családjukban élők. Még Terézbelépése után néhány hónappal kitöraz első pánik a Martin-nővérek kö-zött: a Papa egy nyári éjszaka nyom-talanul eltűnt otthonról! Csak egytávirat érkezik Le Havre-ból, amibena Papa pénzt kér lányaitól. A távira-ton nincs cím. Céline mégis útnak in-dul, s három napi keresés után meg-találja édesapját egy postahivatalbanülve. A Papa néhány szót ismételgetfolyton: magányba vonulni, remeté-nek menni! - A városban azt beszélik,hogy legkisebb lánya Kármelbe lépé-se váltotta ki nála ezt a sokkot, hiszannyira szerette kis Terézét!Teréz - a Kármel előírásai szerint - ok-tóberben ölthetné fel a szerzetesi ru-hát, azonban várnia kell: a püspökatya nem ér rá, Papája visszaesik be-tegségébe. Ráadásul lelkiatyjától isbúcsút kell vennie, mert ő Kanadábautazik. S ennek ellenére még Teréz vi-gasztalja az ugyancsak a lelkiatyjátsirató Céline-t, amikor levelében eztírja neki vigaszul: „Jézus velünk ma-radt!”.Végre elérkezett a várva várt nap:„Hosszú volt a várakozás, de utána



milyen szépséges volt az ünnep...semmi sem hiányzott belőle, semmi,még a hó sem... mindig vágytam arra,hogy beöltözésem idején a természet,hozzám hasonlóan, fehér díszbenlegyen.”. Mintha Isten minden fájda-lomért kárpótolni akarná Terézt; rá-adásul még egy hőn áhított vágya isteljesülni látszik, amikor megtudja:„Céline bevallotta neki (a Papának),hogy hivatást érez”.

Teréz elkezdi járni a Kármel-hegy ös-vényeit. A „semmi, semmi semmi” -elv igazságát a végsőkig megtapasz-talja: „Ó, ezen a napon nem mond-tam, hogy még többet is tudnék szen-vedni!!!...” - vallja később. Ennek elle-nére az evangélium öröme hatja átéletét, az az élő reménységből fakadóöröm, amely azoké, akik megtaláltákéletük igazi értékét: „Igen, Papa há-roméves mártíriuma úgy áll előttem,mint egész életünk legszeretetremél-tóbb, leggyümölcsözőbb ideje, odanem adnám a Szentek összes elragad-tatásáért és kinyilatkoztatásáért, szí-vemből kicsordul a hála erre a felbe-csülhetetlen KINCSRE gondolva”.

„Távol állok attól, hogy a félelem útjátjárjam”

Isten a maga csodálatos gondviselé-sével készíti elő arra a nevezetes ese-ményre, amikor „Jézus, a KirályokKirálya és az uralkodók Ura frigyrelép Teréz Martin kisasszonnyal”, shogy nászajándékba két birodalmatis kaphasson Isteni Jegyesétől: „JézusGyermekségét és Szenvedését”. Ilyennagy ajándékokra valóban fel kell ké-szülni! De vajon nem változik-e megJézus viselkedése Terézzel az „eskü-vő” után, mint ahogy az - többnyireszerencsétlen módon - a házasságkö-tések után gyakran megtörténik avőlegény és a mennyasszony között?!Vagyis milyen irányt vesz Teréz lelkiélete 1890. szeptember 8-a után, a fo-gadalma letételét követő időben?

„Az Egyház szívében én leszek a Szeretet”

1896. szeptember 6-án este Terézelvonul, hogy magánlelkigyakorlatot

kezdjen. Másnap emlékezik fogadal-ma hatodik évfordulójára. Ez az alka-lom arra készteti, hogy írásban szól-jon Jézushoz, s számba vegye minda-zokat a kegyelmeket, melyeket néhányhónapja kapott. Ugyanezen év május10-én Teréz ugyanis különlegesálomban részesült: Jézusról nevezettAnna anyát látta két másik kármelitanővér kíséretében. Anna anya még adicsőség szelíd fényében úszó arcát ismegmutatta Teréznek, aki megkér-dezte tőle: „Ó, Anyám! Könyörgöm,mondja meg nekem, sokáig hagy-emég a Jó Isten engem a földön... Ér-tem jön-e hamarosan?”. A szentgyöngéd mosollyal válaszolta: „Igen,hamarosan... hamarosan... megígé-rem.”. Anna anya válasza nagyörömmel tölti el Terézt, de egyben

elgondolkodásra is készteti: vajon -halálának közeli tudatában - elmond-hatja-e, hogy betöltötte, illetve hogymegtalálta küldetését?

Teréz önmagába tekint és kénytelenbeismerni, hogy hármas hivatása -hogy Jézus jegyese, kármelita és alelkek anyja lehet - nem elégíti kivágyait: még más hivatásokat is érezmagában. Érzi a papi hivatást lelké-ben, meg szeretné világosítani a lel-keket, mint a próféták, a Doktorok ésaz Apostolok, s szeretne mártírrálenni. Vágyai lehetetlenségét tapasz-talva felüti Szent Pál leveleit, hogyvalamilyen választ találjon. A Korin-tusiakhoz írt első levél 12. és 13. feje-zetére esik a tekintete, és túláradóörömmel kiált fel: „...végre megtalál-tam a hivatásomat... AZ ÉN HIVA-TÁSOM A SZERETET!...”.

Mária nővér - a mi szerencsénkre -nem meri feltételezni, hogy Teréz vá-gyaival összehasonlítva a sajátjait,méltónak tarthatja magát arra, hogyő is egyszerűen bizalommal elindul-hasson Isten felé a kis nővére által ki-taposott úton. Levelet ír hát Teréz-nek, kifejezve kétségeit, amire Terézújabb levéllel válaszol 1896. szeptem-ber 17-én.

„Hogyan is kérdezheti, hogy szabad-e önnek is úgy szeretnie a Jó Istent,mint ahogy én szeretem Őt?” - kezdiválaszának elején Teréz. Bár saját vér-tanúságra irányuló vágyait nővéreméltán tartja érdemeknek, amellyelTeréz mintegy kiérdemelné Istenkülönleges szeretetét, de nem látjameg a lényeget, Teréz igazi kincsét,amivel dicsekedhet Isten előtt: „Ho-gyan gondolhatja, hogy a vágyaimszeretetemnek bizonyítékai? - Ó, ér-zem, hogy nem ez az, ami a Jó Isten-nek tetszik az én lelkemben! Az tet-szik neki, hogy látja: örülök annak,hogy kicsi vagyok és szegény, éshogy vakmerően bízom az Ő irgal-mában... Íme, ez az én egyetlen kin-



csem. S miért ne lehetne, drága Ke-resztmamám, ez a kincs az öné is?”

Teréz azonban nemcsak Mária nővé-rét ismerteti meg az általa felfedezett.A rá bízott novíciákat, de főként kétlelki testvérét - akikkel az elöljáróanya kifejezett akaratával levelezés-sel tartja a kapcsolatot - is biztatgatjaa szeretet és a bizalom ösvényérevaló rálépésre. A két utóbbi pap illet-ve papjelölt testvérével Jézus Teréz

régi vágyát tetőzte be, sőt szégyení-tette meg. Ő ugyanis fiútestvérei ko-rai halála miatt már megvalósíthatat-lannak véli, hogy egy paptestvéreminden nap megemlékezzék róla azoltárnál. És íme, nem csak az történt,hogy Jézus megadta a kívánt kegyel-met, hanem lélekben egyesített kétapostolával is - írja Teréz Önéletrajzá-ban arról a boldogságáról, amelyetmély vágya nem remélt beteljesülésejelent számára. A lelki testvéreivelvaló kapcsolat tovább mélyíti Terézbuzgóságát, hivatásának apostoli jel-legének gyakorlását, és még inkábbarra készteti, hogy az általa felismertigazságokat továbbadja másoknak.

„Örülök, hogy meghalhatok, mert érzem,hogy ez a Jó Isten akarata”

Terézt 1896. nagypéntekének éjjelénmély meggyőződés tölti el, hogy Jézus

halálának évfordulóján hallatja veleelső hívó szavát: „NagypéntekenJézus meg akarta nekem adni a re-ményt, hogy nem sokára láthatom őtaz Égben...”. Vért hány a kifejlődő tu-berkulózisa következtében, de mégisazt állítja főnöknőjének, hogy egyál-talán nem szenved, s könyörög, hogyne tegyenek kivételt neki semmiben.

Egy évvel a betegség első komoly je-leinek jelentkezése után - 1897. áprili-sától - egyre nehezebbé válik állapo-ta, amit már nem lehet titkolni a többinővér előtt sem. Délutánra szinteminden nap belázasodik, emésztésigondjai vannak, erősen köhög, amitsemmiféle gyógymóddal nem sikerülcsillapítani. Teréz továbbra is felmen-tések nélkül szeretné folytatni min-dennapi munkáját, de már nem tehetimeg: a nagymosások sok erőt kívánóalkalmain nem vehet többé részt. Má-justól kezdődően a közösségi pihenőórákon sem jelenik meg: „Emlékszemannak a napnak az előestéjére, amitőlkezdve többé nem járt le közénk arekreációra. Amikor belépett a terem-be, láztól égve és gyengeségtől botor-káló léptekkel, odajött mellém, a sar-kára ült és halkan odasúgta: < Idejö-vök magához, mert nincs erőm, hogyvalakivel is beszélgessek; arra szeret-ném kérni, hogy tegyen úgy, minthavelem beszélgetne, mert így a többiekbékét hagynak majd nekem. Beval-lom, nagyon beteg vagyok, de nemakarom, hogy mások is megtudják:Ágnes anyának nagy fájdalmat okoz-nék vele... Tegnap este egy fél óráigtartott, míg fölértem az emeletre acellánkig, mivel minden lépcsőfokonmeg kellett állnom, hogy erőt gyűjt-sek. S amikor végre beléptem a cel-lánkba, azt hittem, hogy még levet-kőzni sem tudok, annyira elhagyottminden erőm. Ha tudná, mennyiretehetetlenné tesz ez a betegség!>”-emlékszik vissza később tanúságtéte-lében Szentháromságról nevezettMária nővér. Mivel a nővérek Terézt még mindennap látják a kolostor folyosóján, ab-ban reménykednek, hogy a nyárinapsugár majd felerősíti őt. Nekiazonban nincsenek illúziói: „Nemso-

kára a szépséges Mennybe megyek,hozzád... Te rámmosolyogtál életemhajnalán, mosolyogj rám most is...Anyám... itt az este!” - írja Május Ki-rálynőjéhez a Miért szeretlek, ó Máriacímű utolsóként írott versében.

Júliusra annyira elgyengül, hogy ön-életrajzának írása közben már a tollatsem képes megtartani kezében: a 36.oldal után már csak ceruzával tudjafolytatni az írást. Néhány nappalkésőbb még az is kihull a kezéből.Ennek ellenére, amikor egy kis időreerőt érez magában, leveleket ír, leg-inkább két lelki tetsvérének, s közü-lük is a fiatalabbiknak - Bellire abbé-nak -, akitől szeretne úgy elbúcsúzni,hogy a fiatal papnövendék szívébenolyan élő reménység születhessen,mely Teréz halálhírének hallatáranem fog majd elhalványulni, haneminkább megerősödik.

A július 6. és augusztus 5. közötti idő-szakban szinte minden nap vért hány,néha többször is naponta. Augusztus20-tól kezdődően nem bírja ki anél-kül, hogy hangosan nyögdécselveviselje fájdalmait. Az augusztus 22-iorvosi vizsgálat a következőket álla-pította meg: „Nagyon gyenge, min-dene fáj, szinte állandóan nyöszörög,köhög, alig tud lélegezni. Amikorbeszélni kezd, minden két szó közöttlevegőt kell vennie. Minden estemagasra emelkedik a láza, gyakranhány, állandó nyomást érez a szívén,nyelni csak nehezen tud. A beleire isáttevődött a tuberkulózis.” Annyiralesoványodik, hogy a testén sebekkeletkeznek: csontjai átszúrják a bő-rét. A fizikai szenvedésektől azonbanlelki fájdalmai sokkal mélyebbenérintik: 1896. húsvétjától kezdőenJézus megérezteti vele, hogy vannaklelkek, akiknek nincs hitük. Önéletraj-zában így számol be erről a legmé-lyebb lelki szenvedéséről: „(Isten)megengedte, hogy lelkemet a legsű-rűbb sötétség árassza el és hogy aszámomra oly édes Mennyországgondolata most már csak küzdelemés kínszenvedés tárgya legyen... Kel-lett, hogy ez a megpróbáltatás necsak néhány napig, néhány hétig tart-

son, kellett, hogy csak a Jó Isten kije-lölte órában érjen véget és... nem jöttmég el ez az óra...”.

Mindemellett, amikor élete utolsóelőtti napján Gonzágáról nevezettMária anya megkérdezi tőle: „- Bor-zalmasan szenved?”, Teréz a követ-kező választ adja: „ - Nem, Anyám,nem borzalmasan, de nagyon, na-gyon... éppen annyira, amennyire eltudom viselni”. Halála napján pedigezt mondja: „ - Sohasem hittem vol-na, hogy ennyit lehet szenvedni... Denem bántam meg, hogy átadtam ma-gam a Szeretetnek. Ó, nem bántammeg! Ellenkezőleg!”.

Utolsó szavai is, melyeket Gonzágá-ról nevezett Mária anyához intéz, aszenvedéseivel kapcsolatosak:„-Anyám, ez még nem az agónia?...Nem halok meg?...” A főnöknő vá-laszában csak annyit tud mondani,hogy Teréz minden bizonnyal elér-kezett földi élete végéhez, de Istentalán még meg akarja hosszabbítanihalálküzdelmét néhány órával. MireTeréz: „- Nos!... Gyerünk!... Gye-rünk!... Nem akarnék kevesebb ideigszenvedni...”

Legutolsó szavaival azonban márnem az ágyát körülvevő nővérekhezszól. És nem is beszél többé szenve-désről: a szívében élő szeretetérőltesz végső tanúságot, amely addig iséltette, s mely boldoggá tette őt leg-nagyobb fájdalmai közepette is. Leg-utolsó szavait a kezében lévő feszü-letre nézve ejti ki: „- Ó, szeretem!........Istenem... szeretlek!” Utolsó gesz-tusa, mely arcán megjelenik, s melyethalála után is megőriz - egy elra-gadóan szép mosoly lesz. Nővéreittalán arra emlékezteti e mosoly, amitnekik még július 10-én mondott, ami-kor arról beszélgettek, hogy a halálpillanatában az arc összehúzódik:„Ha velem is ez történik, ne szomo-rodjanak el, mert ezután már csakmosolyogni fogok”. Számunkra pedigannak anyai mosolya tükröződikbenne, Aki „élete hajnalán” mosoly-gott rá; vagy az Üdvözítőé, Aki meg-ígérte: „Ha majd viszontlátlak titeket,

örülni fog szívetek, és örömötöketsenki sem veszi el többé tőletek” (Jn16,22).

Teréz utolsó kimondott szavaihoz ér-demes az általa írt utolsó levél sza-vait is felidézni, melyet lelki testvéré-hez - Bellire abbéhoz - címzett, samely mindössze három sorból áll.Egy - még korábban általa festett - ké-pecskére írta le ceruzával vallomását,

melyet Terézre jellemző módon nemönmagáról, hanem az élete folyamánmegismert igaz Istenről szól:

„Nem félhetek egy olyan Istentől, akimiattam oly kicsinnyé tette magát...szeretem Őt! ... hisz Ő nem más, mintszeretet és irgalom!”.



Szelíd hárfával siratlak halványszinü rózsa, pasztell-fényü színes ablak, finom, gyenge rózsa, gyenge, lengő és esengő, hold ezüstje mossa, ezüst-zengő csöppnyi csengő, édes kicsi rózsa!

Halál harmatát ki itta, lenge, szűzi, drága, fehérarcu kármelíta, zsenge rózsa ága, keskeny ajkad égi csókra nyílott, tiszta mátka, szép erények rózsacsokra, rózsaszínü ága.

Máris mentél, alig jöttél, így vagyon megírva, fájó illatot köhögtél, sárga rózsa szirma, várt a messzi csillag-oltár, csupa perzsa, szmirna, alig voltál, beleholtál, sárga rózsa szirma.

Liliomon éldegélsz most, rózsa lett a vérted, habfelhőkön mendegélsz most s dalomat nem érted, pedig lelkem sírna, sírna, vagy röpülne érted - Hull a földre rózsa szirma, amint megigérted.

Mennyi rossz tett, csúnya emlék, én voltam, ki tette, akasztófát érdemelnék s rózsát adsz helyette, buja voltam és goromba és gőgös felette: nem borulhatsz hát karomba, rózsát adsz helyette.

Arcod édes égi fényt vet, hull a rózsa, hull, hull, kék felhőn vár Vőlegényed, hull a rózsa, hull, hull, tapsikolnak mind a szentek, hull a rózsa, hull, hull, amint kézenfogva mentek, hull a rózsa, hull, hull.

Áttetsző és lenge kis szent, rózsákat pazarló, kérd meg énhelyettem Istent, hogy ne nézze gyarló voltomat és hadd mehessek, hol a Hold a sarló, vándortársatok lehessek, rózsákat pazarló.

Szelíd hárfán hadd mulatlak, halványszínü rózsa, Isten házán szines ablak, égszín gyenge rózsa, zsenge, lengő és esengő, Krisztus csókja mossa, csókkal zengő csöppnyi csengő, édes kicsi rózsa!

Mindörökkön élni, élni adassék meg nékem, lábatoknál üldögélni rózsalevélkéken, Krisztussal s Veled beszélni fent a tiszta égen, éldegélni, üldögélni rózsalevélkéken.Angyalsóhaj illatából szirmokat csinálni, csillagházunk ablakából földre ledobálni, szent szerelem szüzi bokra, egy szobában hálni Veletek és ágyatokra rózsákat dobálni!

Dsida Jenő

Sainte Thérese de Lisieux



A szentekben - még inkább, mint azseniális emberekben - mindig

van valami meglepő. Igazi arcuk,nagyságuk, küldetésük valódi értel-me csak haláluk után bontakozik ki.Lényegüket csak adagolva vesszüktudomásul, előítéleteink, kialakultfogalmaink lassú lebontása árán.

Mikor Lisieux-i Szent Teréz meg-halt, naplóját tulajdon rendje se mer-te teljes egészében nyilvánosságrahozni. Művét átfésülték, elképzelé-sekhez igazították. Nem annak fo-gadták el, amilyen volt, hanem ami-lyennek szerették volna látni. Naiv-nak és lelkesnek - lelkének szakadé-kos mélységei nélkül.

Naplójának teljes kiadása végülmégis megtörtént, s valósággal újjá-teremtette alakját. Ismét kiderült,hogy a legenda kevesebb a valóság-nál, s hozzáadásaival csak szegényeb-bé teszi hősét: Teréz „legendásított”alakja úgy hat a valódi mellett, mintegy remekművű regény ifjúságikiadása.

Persze, könnyű ezt most megálla-pítanunk, életének és szentségénekaktualitását ma felismernünk. Ki-

csinysége és nagysága, szelídsége ésereje, derűje és drámai mélysége a maemberének sokkal többet mond, minta saját korában. Kicsinysége csodála-tos előképe a ma emberének, a nagy-városok rengetegében.

Ez a „kis ember” semmiféle rokon-ságban sincs a „kispolgárral”. Alakjalassan fogalmazódott meg külön-böző regényekben és színművekben;a mozivásznon először Chaplin raj-zol róla zseniális, megható vázlato-kat. Nos: ezek a metropolisok árnyé-kában élő szelídek és kicsinyek mél-tán választhatnák védőszentjüknekKis Terézt.

Nemcsak „kicsinységük” miatt,hanem útjuk rokonsága miatt is.Teréz élete bizonyítja, hogy a „ki-csiny” út távolról sem magányos út.Az élet, a világ közepén halad át ezaz ösvény is, s a legtöbbször közvet-lenül és egyenesen Isten felé vezet.De ismerte nehézségeit, magányosszakaszait, a kis út sivatagát is. Csak-hogy szeretete épp ezt az üres sza-kaszt avatta drámává, a próbatétel,tehát a legforróbb kontaktus, az Isten-

nel való dráma szakaszává. A legki-sebb élet sincs egyedül, a legkisebbélet is a legnagyobb dráma szívében,középpontjában állhat és ott is áll,ahogy ezt a művészek mindig is sej-tették, s a szentek mindig is tudták.

S nem igaz az se, hogy a „kis éle-tekben” nincs meg a nagyszerű me-részség. Kis Teréz naplójának bizo-nyos sorai épp merészségükkel vakí-tották el kortársait, mint olykor egy-egy gyermek némítja el a felnőtteket.Ő, akinek élete szelíd engedelmes-ségben telt el, nem riadt vissza igaz-ságainak már-már anarchikusan ható,kockázatos megfogalmazásától. Bí-zott, határtalanul bízott abban, hogyszeretete eleve megóvja minden sú-lyos tévedéstől.

Nagyság és kicsinység: távlat, as-pektus kérdése, akár a csillagoknagysága és kicsinysége, s a kicsiny-nek tűnő életek lesznek talán leg-fénylőbb csillagai egy új égboltnak.És épp az arányok e játéka miatt le-hetne talán Kis Teréz az óriásira nőtt,modern világvárosok védőszentje.

(Új Ember, 1961. október 8.)

Kis Szent Teréz és a világvárosok

Mennybe vett Boldogasszony- a testben beteljesült ember

Kajtár Edvárd

„Fáradt lelkem égbe, testem földbevágy” - írta Csokonai Vitéz Mihályhalála közeledtének megérzésekor.Amikor valaki hosszú szenvedésután hal meg, gyakorta mondogat-juk, hogy a halál megváltásként ra-gadta el. „Ha a kegyelem nem segíte-ne, a halhatatlanság inkább teher len-ne, mint előny” - jegyzi meg SzentAmbrus, amikor testvérét, Satyrust

temetik. Igen, s ha tetszik, ha nem atest elfárad, elfogy, sokasodnak nyű-gei az amúgy sem békés „csatatér-nek”: benne, a testi mivoltunkban él-jük meg a kísértést, a szorongást, dea vigaszt, az örömet is - és bizony evalóságok sokszor nagy kontraszt-ban állnak egymással bennünk. So-kan félnek a testtől, vagy mindenemberben lévő rossz forrásának tart-ják, és ezért megvetik, míg mások atestet tartják a létezésük lényegének:

élvezése, kényeleme, vagyis az em-ber önbeteljesítése - mintha sohasehalnánk meg, mintha testünk örök-kévaló lenne.

És az Isten Fia, az Örök Ige, aki azAtyával egy, aki valóságos Isten, meg-testesül, felveszi testünket, valóságo-san és teljesen egyesül a testével. Istennem tartotta magához méltatlannakaz ember számára oly nagy titkot, atestben való létet: „Mindenben ha-sonló lett hozzánk a bűnt kivéve”



(Zsid 4, 15). Az Ige megtestesülésénektitka Mária testében megy végbe, abűntelen testű Istenember a bűntelentestű Szűz által lett azzá. Ettől kezd-ve Mária hite Fiában a meg-testesültIge testi létének útján halad: szűz Fiúés Fia miatt szűz anya; testben szen-vedő Fiú és a Fia miatt testben szen-vedő Anya; testben meghaló Fiú éstesti létezésében Fiába haló Anya;testben mennybe menő Fiú és a Fiú

kegyelméből testben mennybe emel-kedő Anya.

Hinni Krisztusban nem más, minttestünkben élni Krisztus titkát. Testilétünket átengedni a Lélek által IstenÉlő és örökké éltetni tudó Szavának.Hinni Jézus Krisztusban - szüzességifogadalom; hinni Jézus Krisztusban -cölibátus; hinni Jézus Krisztusban -házastársi hűség; hinni Jézus Krisz-tusban - a fogamzás nem gátlása;

hinni Jézus Krisztusban - mértékle-tesség evésben, ivásban, pihenésben;hinni Jézus Krisztusban - az egészségóvása, gondozása, ápolása. A hívőteste is „égbe vágy”, és e reménynem hiú: „Amint Ádámban minden-ki meghal, úgy Krisztusban minden-ki életre is kel. Mindenki, amikorsorra kerül: először Krisztus, majdmindnyájan, akik Krisztushoz tar-toznak.” (1 Kor 15, 22-23).

Szigeti Miklós

Ha a szentek írni kezdenek... Kis Szent Teréz összes művei1897. szeptember 30-án este negyed nyolckor egy vidéki

francia kolostorban meghalt tüdőbajban egy huszonnégy éveskármelita nővér. Szokásban volt, hogy a kolostorok megküldikegymásnak az elhunyt nővérek rövid élettörténetét gyászjelen-tés, ,,körlevél“ formájában.Ennek a normandiai kolostornak sok nővére nem tudta elkép-zelni, mit írnak majd a fiatal halottról. Rövid élete túl egyszerűvolt. Feltűnő tettei sem voltak, csak a szabályt tartotta meg, deazt hűségesen. A főnöknő döntése szerint végül is önéletrajzátadják ki, mégpedig könyv alakban.

1898. szept. 30-án hagyta el a nyomdát a könyv, halála elsőévfordulóján, 2000 példányban. Azóta bejárta a világot. A kolos-tor 1911-ben már naponta átlag 50 levelet kap: imameghall-gatások, kérések, stb. 1914-ben a világháború ellenére a napiposta már eléri az 500 levelet. A könyvet 38 nyelvre fordítottákle, s ma is a lelki irodalom örökértékű remeke. Egy lélektörténete címen jelent meg. Íróját a világ és magyar híveink isLisieux-i Kis Szent Teréz néven tisztelik.

Nem különös, hogy egy kolostorba vonult nővér megírjaéletét? Aki ezen megbotránkoznék, azt megnyugtathatják atörténelmi tények. A Gyermek Jézusról és a Szent Arcról neve-zett Terézia nővér felettesei parancsára írta meg önéletrajzát.Szabadidejében, iskolás füzetébe, cellájában a szerzetesi kisszé-ken ülve, ölében tartva a korabeli írókészletet. Rendkívüli voltaz is, hogy az átlag 25-26 tagot számláló közösségben ötenugyanabból a családból valók voltak: a négy Martin-lány, köz-tük a legmagasabb ,,Kis“ Teréz, és unokahúguk a Guérin- csa-ládból. Ráadásul a Szent nővére, Ágnes anya volt a főnöknő, aSzent életében három éven át (1893-96).

A Szent halála után megjelent ,,Egy lélek története“ 12 feje-zetből áll. Az A kéziratból az I-VIII, a B-ből a XI, a C-ből pediga IX-X fejezet került ki. Az utolsó fejezetet a nővérek írták: halá-la, tanácsai, versei, stb. függelékben. Teljes életrajzot akartakadni. A főnöknő kívánsága szerint és az egység kedvéért a há-rom kézirat megszólításait úgy kellett átírni, hogy úgy tűnjék:Teréz egységes önéletrajzát Gonzága Mária anyának ajánlotta.

Teréz még halálos ágyán megbízta Ágnes anyát, hogy kéz-

iratában bármilyen változtatást eszközölhet az ő nevében. A Szent előre látja már könyvének kiadását és jóváhagyja. Esz-köz lesz kezében, hogy küldetését teljesítse. Megismerteti a lel-kekkel az életében csodálatosan bevált ,,kis utat“. Arra kériÁgnes anyát, hogy élete történetéhez mellékeljék a megtért bű-nös nő történetét is. A kiadások azóta is hűek Teréz kívánságá-hoz.

Sajnos Ágnes anya élt a felhatalmazással. Úgy javítja végiga kéziratot, mint annak idején Teréz iskolás füzeteit. Kihagyja atúl családias kifejezéseket és részleteket, javít a mondatszerke-zeten, egyszóval ,,sajtó alá rendezi“ Teréz nem sajtó alá szántiratait.

A nagyközönség számára 1957-ben adták ki az önéletrajz hi-teles szövegét a fakszimile kiadás alapján. Ez a kiadás lépett azEgy lélek története helyébe, amelynek utolsó változata 1953-ban hagyta el a nyomdát. Kiadója az Office Central de Lisieux,Teréz iratainak mai napig hivatalos kiadója.

Szent Teréz születésének 100. évfordulóját ünnepeltük 1973.jan. 2-án. Ebből az alkalomból a két nagy francia kiadó, a Cerfés a Desclée de Brouwer közösen adja ki összes műveit. Enneka kiadásnak a keretében ismét sajtó alá kerül az 1956-os szöveg,de tartalmazni fogja a kísérő kötet jegyzeteit is. Csak néhánykronológiai adatot kell kijavítani. Amíg ez a kiadás megjelenik,forgalomba hozták a kéziratok újabb kiadását, ismét a régicímén: Egy lélek története. Az 1961-ben tragikusan elhunytFrancois de Sainte-Marie atya utóda, Guy Gaucher elő- és utó-szóval látta el. Így ez a kiadás megőrzi a régi kiadás ,,teljes élet-rajz“ jellegét.

A magyar közönség Nagyfejeő Gabriella angolkisasszonyfordításában ismerkedett meg Kis Szent Teréz önéletrajzával.1926-ban már az ötödik kiadás jelent meg, és ma is táplálja alelkeket. Reméljük, hogy rövidesen megismerheti magyar olva-sóközönségünk az 1956-os fakszimile kiadás teljes szövegét isfordításban. Addig meg kell elégednünk a Vigiliában közöltízelítővel.

/Részlet/



Sántha Máté

Kis Teréz humoraOlyan emberek életében, akiknek sokat kell szenvedniök, valósá-

gos istenáldás a humor napsugara. Lisieux szentje, más nagy ado-mányok mellett, ezt is bőséggel birtokolta. De tudatosan élt is vele.

A humor nem azonos sem a tréfával, sem az iróniával, sem a szatí-rával. Valamennyinél összetettebb és valamennyinél sokkal több. Lé-nyege: komolyság és derű lebegő egyensúlya (,,mosoly könnyek között“),fölülemelkedés egy ellentéten, egy összeütközésen, de úgy, hogy köz-ben nem szűnik meg a meleg, személyes érdekeltség. Úgy is mond-hatjuk, hogy a humor genezise szeretetből való. Istenszeretetből: akinagyon komolyan veszi Istent, az aligha tud túlzottan komolyanvenni bármi mást. (Teréz pedig szenvedélyesen szerette Istent.) Ember-szeretetből: az tudja csak letompítani a szívben az ütközések élét, amipersze nem csekély szenvedéssel jár. Azért a humor az érett emberségjele, és lényege szerint keresztény tulajdonság. (Ez nem azt jelenti, hogycsak anyakönyvezett keresztények sajátja, sajnos azt sem, hogy ezek közülsokaknak sajátja.) Amikor valakinek a humorát vizsgáljuk, világnézete,sajátos egyéni stílusa legbensejében járunk.

Ha Teréz önéletrajzi írásait ebből a szemszögből lapozzuk végig,a következő alaphelyzetet kell szem előtt tartanunk: Egy nagyvágyaktól fűtött fiatal lány tizenötéves fejjel kikényszerítette abelépést a Kármelbe, ott fizikailag is, lelkileg is rengeteget szenved ésa közeli halál elé néz, olyan élet után, amelyet emberileg ,,haszonta-lannak“ lehet látni. (Még nővértársai sem voltak valami nagy véleménnyelróla.) Ez a helyzet enyhén szólva drámai (ma tragikusnak mondanák).Teréz mindennek világos tudatában van. Nem gondolhatunk arra,hogy írás közben ,,belefeledkezett“ emlékeibe, hiszen ezt sem fizikaiállapota, sem az írás külső körülményei - a szabadidő rövid perceiben,minden kényelemtől megfosztva, állandó zavarásnak kitéve - nemengedték meg.

Még tovább részletezhetjük a sötét hátteret: Amikor Teréz gyer-mekkoráról ír, egy ,,elsüllyedt világról“ ír, amelyben először és utoljá-ra volt problémátlanul boldog. Amikor a visszatekintő édesanyjaleveleit idézi, szívében ott a korai halála ütötte életreszóló seb; amikorapjáról, az ő ,,Királyáról“ ír, egyre-másra fölmerül későbbi keservesmegpróbáltatásának emléke; a testvérek együttesének háttere az ahősies belső harc, amit - elválások, s a kármeli találkozás után mégnehezebb önlegyőzések formájában - Isten szeretete megkövetelt tőle.

Ennyi sötétséget nagy világosságnak kell áthatnia, hogy a humormeleg fénye kisüssön belőle. Kinek ír Teréz? Annak, akit a földön leg-jobban szeret: Ágnes anyának (az egész ,,A“ kéziratot, vagyis élettörténe-tét). Neki akar örömet szerezni az üde emlékek fölidézésével. De első-sorban - az engedelmesség erejében - Istennek ír, és hogy milyenlelkülettel, azt ő maga mondja meg: ,,A nagy szentek Isten dicsőségéredolgoztak, de én, aki csak kis lélek vagyok, egyedül az ő örömére dol-gozom, és a legnagyobb szenvedéseket is elviselném, hogy csakegyetlenegyszer is megmosolyogtassam őt“ (NV 7.16.3). Az írás is egyilyen eszköz Isten ,,megmosolyogtatására“.

Még valamit ne hagyjunk figyelem kívül: Teréz fejlett forma-érzékét. A formai egyensúly megköveteli, hogy a sötét foltok vilá-gosakkal váltakozzanak. Nem véletlen az, hogy a kora gyermekségleírása mellett a humor vénája leggazdagabban árad a Kármelért foly-tatott drámai harc bemutatása során, annak ,,ellenpontjaként“. Ésaztán végső hónapjainak hűségesen jegyzett mondásaiban.

Teréz humorának genezise után lássuk most egy-két jellemző vo-nását. Talán legföltűnőbb az, hogy ez a humor a legtöbb esetben ked-vessége mellett is nagyon fölülről néz, sőt éle is van, nem egyszermegközelíti az iróniát - össze is téveszthetnénk vele, ha nem lennebenne sokkal több szeretet. De mindenesetre: nagyon tudatos tükrö-zés humora ez. Terézt ismerve csak természetes, hogy az éle legtöbb-ször saját maga ellen irányul. Pl. mikor a kislány büszke arra, hogy a,,gyóntatóját“ fogadhatja (egyszer volt még csak gyónni - és véletlenül senki

más nincs otthon), vagy amikor világos nyári öltönyében a szakadó esőelől be kell menekülnie a templomba, ahol éppen ünnepélyes gyász-mise folyik csupa feketébe öltözött emberrel. Minden szem őrá szege-ződik - ,,és még nagyobb megalázásomra Isten megengedte, hogyPapa az ő patriarkális egyszerűségében egészen előre vezessen; nemakarva szomorúságot okozni neki, igen kecsesen lépkedtem, és ígyegy kis szórakozást szereztem Bayeux derék lakóinak, miközben aztkívántam: bár sohase ismertem volna meg őket...“ (Figyeljük meg itt isaz imént említett hátteret: a szeretetét, és az alkalom szívszorongató komoly-ságáét: Bayeux püspökéhez készül, hogy megszerezze engedélyét a Kármelbelépéshez.) Nem mulasztja el megemlíteni azt sem, hogy feltornyozta afrizuráját, csakhogy idősebbnek lássék - pontosabban ezt is apja be-széli ki a püspöki titkárnak, és az azután föl is emlegeti minden alka-lommal. - Vagy micsoda finom fölény nyilvánul meg abban, amikorleírja: Céline azt mondta neki (a karácsonyi kegyelem előtt), még nagyonkicsi ahhoz, hogy bizalmasan beszéljen vele, nőnie kell ,,egy zsámoly-nyit“: ,,Szerettem fölhágni erre a becses zsámolyra, mígnem fej fejmellett voltunk, és azt mondtam: beszéljen hát bizalmasan velem, dehasztalan igyekezet: mégis csak távolság választott még el bennün-ket!“ - Első találkozása Gonzága anyával: Teréz bizalmasan közli az ő,,nagy titkát“, hogy a Kármelbe akar lépni: ,,Mária Gonzága anya hitta hivatásomban, de azt mondta nekem, hogy 9 éves jelölteket nemfogadnak be, és meg kellene várni, míg 16 éves leszek...“

Nemcsak éle, de egyenesen sava-borsa van ennek a humornak,amikor a rendben elfoglalt helyzetét, rendtársaival, jelöltjeivel valóviszonyát jellemzi. Látjuk benne az elfogadás heroikus és sikeresigyekezetét, de azt is, hogy Teréz szeretete nem vak, nagyon is jól ésélesen lát! Többnyire egy-egy finom stílusfordulat utal erre. Ott van-nak a híres részletek: a nővér, aki ima közben ,,furcsa zajt csap, minthakét kagylót egymáshoz dörzsölnének“, s ez Teréz finom hallásánakembertelen kínt okoz, úgyhogy a veríték is kiveri, hát azért is figyel-mesen odahallgat rá, ,,mintha valami elragadó koncert lett volna, ésegész imádságom (ami egyáltalán nem a nyugalom imája volt) azzal teltel, hogy felajánlottam ezt a hangversenyt Jézusnak.“ Vagy amikor amosókonyhában állandóan piszkos vízzel fröcskölik le, míg végül is,,igazán élvezni kezdtem az asperziónak ezt az újfajta nemét és meg-fogadtam magamban: máskor is visszajövök erre a szerencsés helyre,ahol annyi kincset kap az ember.“

Nem véletlenül használtuk a ,,sava-borsa“ kifejezést sem, hiszenTeréz maga hasonlítja a noviciáitól kapott leckéket ,,jó kis salátához,jól megecetezve, jól megfűszerezve, semmi sem hiányzik belőle, csakaz olaj, s ez annál ízesebbé teszi...

Szikrázó iróniává válik a leírás, amikor Gonzága anyának (a ,,C''kéziratban, már súlyos betegen) lefesti, hogyan folyik az ő ,,írói munká-ja'': átlag minden tíz sor után megzavarja valamelyik jószándékúnővér -- hol egy csokor virággal, hogy az talán költői ihletet ad neki(holott ő jobban szeretné, ha nem szakítanák le szegény virágokat), hol egykis szórakoztató csevegéssel, hogy el ne fáradjon a sok írásban, s.i.t.,,Végül belefáradva abba, hogy folyvást nyitogassam meg csukogas-sam ezt a híres füzetet, kinyitok egy könyvet (amely sehogysem akarnyitva maradni) és elszántan azt mondom, hogy a zsoltárok és az Evan-gélium gondolataiból másolok Anyánk nevenapjára. Ez még igaz is,hiszen nem takarékoskodom az idézetekkel...“

Hogy pedig micsoda ,,magas véleménnyel“ volt arról a remek-műről, amelyet a fönt jellemzett körülmények között az engedelmes-ség teljes buzgalmával hozott létre, azt ezekből a sorokból tudhatjukmeg (Gonzága anyának): ,,Nem állhatom meg, hogy ne nevessek, mikorarra gondolok, micsoda aggályos gonddal írok össze Önnek annyimindent, amit ugyanolyan jól tud, mint jómagam. Hát drága Anyám,én engedelmeskedem, és ha most nem érdeklik ezek a lapok annyira,hogy elolvassa őket, talán elszórakoztatják majd öreg napjaiban, utá-na pedig begyújt velük, és így nem vesztegettem hiába az időmet...“

Még azt a mesterfogást is végbeviszi Teréz ,,kancsal“ humora,hogy máshová irányítja a tekintetet és máshová üt. Ilyen az a jelenet,amikor az övét kereső és közben az útitársaságtól lemaradó Terézkénytelen a püspöki helynök, Msgr. Révérony kocsijába fölkérezked-



ni. Ő maga csapdába esett evetkéhez hasonlítja magát, amint kényel-metlenül feszeng az egyházi méltóságok között... De ennek a jelenet-nek a hátterét akkor értjük meg igazán, ha összevetjük azzal a passzus-sal, amikor - alig néhány sorral odébb - egész szenvedélyes természe-tességével kitör az ellen: mennyire megvetik a szegény nőket, - pedigazok közül sokkal több szereti a jó Istent, mint a férfiak közül, s aszenvedés idején is azok tartottak ki Jézus mellett. Kétségtelen -mondja -, Jézus azért engedi meg, hogy a földön megvetés legyen azosztályrészük, mert Magának választotta ki őket, és a mennyben majdmegmutatja, hogy az ő gondolatai nem a ,,férfiak“ (hommes!) gondo-latai, mert ott az utolsóknak hagyott nőkből elsőklesznek...

Máskor a melankólia nosztalgiája tetszik át humorán: így amikorleírja egyetlen, balul sikerült kísérletét, hogy - unokahúga példájára -szánalmat keltsen maga iránt fejfájása miatt. Ekkor értette meg LaFontaine meséjét a szamárról, ,,aki“ nehéz patájával a kiskutyánakjáró becézgetésre aspirál, de csak botütéseket arat. ,,Én voltam a sza-már...“. Különben a szamár-hasonlat még egy helyen fölmerül nála,amikor az ereklyevivő szamárhoz hasonlítja magát - az emberek nema szamárnak térdelnek le! Ez volt Teréz üdítő reakciója a dicséretre.

Meg kell még jegyeznünk, hogy kifejezésmódjában ez a humoréppen úgy át van itatva bibliai zamattal, mint Teréz egész stílusa. Pl.a nőkről írt iménti kitérő után így kanyarodik vissza tárgyához: ,,Egy-nél több ízben is megesett az utazás alatt, hogy nekem nem volttürelmem kivárni a mennyországot, hogy első legyek...“. Vagy: ,,Hatudtam volna olaszul, megmondtam volna neki, hogy jövendőkármelita vagyok, de a bábeli torony építői miatt ez lehetetlen volt ,,Az ,,Utolsó beszélgetések“-en végigvonul az ,,isteni Tolvaj“ motívu-ma, aki jön, hogy ellopja őt - és ő milyen boldogan segítene ebbenneki! Az ajtó előtt áll, aztán (ahogy a beteg egymásután vért hány) már beis lépett - aztán sokáig nem esik róla szó. Hová lett? Teréz a szívéreteszi a kezét: ,,Itt van a szívemben.“ Amikor három nővére elszundítbetegágya mellett, ujjával rájuk mutat: ,,Péter, Jakab és János!“

Olvassuk el misszionárius lelkitestvéreihez írt leveleit! Mennyikedves, szinte évődő derűbe öltözik testvéri szeretete (pl. a vértanúság,,újévi jókívánsága“ és a ,,jövendő vértanú hajának“ ereklyéül kérése), hogyanderül a neki írt történeteken és igyekszik ízesen viszonozni (az ,,ördön-gős rák“ históriája!). Mikor Belliére atyának elküldi egyik utolsó képét,ezt írja melléje: ,,Rendesen mosolygósabb vagyok, de higgye el, Kis-testvérem, ha a fényképem nem is mosolyog Önre, a lelkem szünte-lenül mosolyogni fog, amikor Ön mellett lesz.“ Búcsúlevelében, hathéttel halála előtt, derűsen emlegeti az égbe kapott ,,útlevelet“ (a bete-gek szentségének fölvételét), és sorolja fel az ,,örökséget“ (egy-két személyitárgyat), amelyet elöljárója az ő halála után neki szán, de azt semmulasztja el, hogy gratuláljon ,,új méltóságához'', Szent Lajos királyszerepéhez egy színdarab előadásában. Roulland atya azt írja neki,hogy olyan, mint a kisgyerek, most tanul beszélni (ti. kínaiul). Terézválasza: ő meg hetek óta csak lolo-n (tejecske) él. A tréfás-kedves kife-jezés mögött ki sejtené azt a hallatlan önlegyőzést, amibe a nagybeteg-nek az utált tej lenyelése kerül! Lelkitestvéreihez való viszonyát pedigígy foglalja össze: ,,A nullának önmagában nincs értéke, de az egyesekmellé téve hatalmas lesz, föltéve, hogy a jó oldalra teszik, utána, nempedig eléje!...“ Befejezésül áldást kér a ,,kis zéró“-nak.

Lapozgassuk a ,,Derniers entretiens“-t! Gyáva harcosnak mondjamagát, akit annyit dicsérnek, hogy végül is elszégyelli magát és igyek-szik méltó lenni a híréhez. Amikor nővérei élete utolsó napjaibankérdésekkel halmozzák el, a bírái előtt álló Jeanne d'Arc-hoz hasonlít-ja magát, és azt mondja, ő is ugyanolyan őszintén válaszol. A szúnyo-gok sokat kínozzák, de egyet sem akar megölni, mert ,,hiszen ezek azegyedüli ellenségeim, minthogy pedig a jó Isten azt parancsolta, bo-csássunk meg ellenségeinknek, örülök, hogy valami alkalmat találokerre“! Mikor betegségének lefolyása rejtélyesnek tűnik társai előtt ésazt kérdezik: ,,Mitől fog hát tulajdonképpen meghalni?“ - így vála-szol: ,,Hát a haláltól. Nem mondta-e meg a jó Isten már Ádámnak,mitől hal meg? Így szólt hozzá: >>Halálnak halálával halsz<< (Ter2,17). Ez igazán egyszerű!“

Szellemi fölénye lenyűgözően szárnyal az agyonkínzott testfölött. Humora, egész viselkedésével együtt, a végsőkig leegyszerűsö-dik. Ismeretes jelenség a súlyos betegeknél: annyira a lényegig értek,hogy nehéz már velük közös hullámhosszra kerülni, s megnyilatkozá-saik néha szinte nyersnek érződnek. (Belličre atyának írt egyik utolsó leve-lében mondja Teréz: ,,Nem tudom, mi van ma velem, Testvérem, mert egyreazt írom, amit igazán nem akarnék írni“) Terézt az objektív tapintat-lanságtól megóvja finomsága, szeretete. Sőt most, a búcsúzás idején,több benne a szeretet - Isten és ember iránt is -, mint valaha. Az a belsőküzdelem, amelyről humorának bizonyos ,,éle“ árulkodott, immáreltűnt. De éppen egyszerű közvetlensége olyan ellenállhatatlan, kör-nyezetének stílusával szembeállítva. Egy-két párbeszéd: ,,Szörnyű,amit szenved!“ - ,,Nem anyám, nem szörnyű, de sok, sok... éppenolyan sok, amennyit el tudok viselni...“ (Halála vigiliáján.) - ,,Hamaro-san ott lesz hát a mennyben a szeráfoknál.“ - ,,Ha hozzájuk kerülök,nem utánozom a példájukat, hogy az >>Úr jelenlétében mind beföd-ték magukat a szárnyaikkal<< (Iz 6,2). Én őrizkedni fogok attól, hogyeltakarjam magamat a szárnyaimmal.“ ,,Ön a szelídség és türelem an-gyala“ - áradozik egy novicia. ,,Ó nem, nem vagyok angyal... Az an-gyalok nem tudnak szenvedni. Azért nem is olyan boldogok, mintén.“ - ,,Nem fárad bele néha mégis a szenvedésbe?“ - ,,Nem, dehogy!Ha nem bírom tovább, hát nem bírom. Punktum.“

És közben, mindig újra: ,,Nővérkéim, azt szeretném, hogy örülje-tek!“ (Emlékszünk: már pici korában ,,elkívánta“ anyját a mennyországba!),,Hacsak tudok, megteszek mindent, hogy vidám legyek és így örömetszerezzek.“ ,,Ha sokat szenvedek, örülök, hogy én vagyok az és nemegy tiközületek.“ Testvéreit is korholja: ,,A betegnél vidámnak kelllenni!“

Lehetetlen nem éreznünk a humor báját lelkivezetőjével folytatottbeszélgetéseiben (aki a végsőkig nem értette meg őt). Mikor azt hallja tőle,hogy bizonyára nehéz áldozat lesz nővéreit elhagynia, így felel: hiszenegyáltalán nem hagyja el őket, inkább még közelebb lesz hozzájukhalála után! Mikor pedig a Kármel elöljárója látogatja meg és megálla-pítja, hogy a ,,koronája“ még nem kész, ez a válasza: ,,FőtisztelendőPrior atya, ebben bizony nagyon igaza van. Nem, a koronám mégnincs kész, de a jó Isten már elkészítette!“

Mert ez az életstílussá vált humor szabadon, gáttalanul áradabban a módban is, ahogyan Teréz Istenről és Istennel beszél. ,,Azégben a jó Istennek mindig teljesítenie kell az én akaratomat, mert énitt a földön sohasem cselekedtem a magam akarata szerint.“ - ,,Úgyörülök, hogy nem kértem Istentől a szenvedést. Ezért hát kénytelenbátorságot is adni hozzá.“ Mikor Ágnes anya azokról a megvilágosí-tásokról beszél neki, amelyeket egyesek a mennyországról kaptak:,,Nekem semmi más megvilágosításaim nincsenek, mint amelyekkel asemmiségemet ismerem föl. De ez többet ér, mint a hitről szólómegvilágosítások.“ - ,,Életem végéig jogom lesz apró butaságokat el-követni anélkül, hogy a jó Istent megsérteném.“ - Apró könnyebbülés-kéréseinek ismétlődő refrénje: ,,Ha nem teszed meg, még csak annáljobban foglak szeretni!“ - ,,Holnap még rosszabb lesz! Hát annál jobb!“- Odáig terjed ez, hogy a jó Isten ,,már nem tud mit kezdeni“ vele.Teréz különben is ,,javíthatatlan“; kéziratának egyik utolsó lapján írja:,,Szeretett Anyám, látom, nem javulok meg soha, íme hol vagyokmegint a tárgyamtól ezzel a sok tudós értekezésemmel; bocsássonmeg kérem, és engedje meg, hogy legközelebb újrakezdjem, mert más-képpen nem tudom!“ És hat héttel halála előtt, mikor arra hivatkozik,hogy ő nem földi fegyverekkel, hanem a ,,Lélek kardjával“ hadakozik,azonnal tréfára fordítja a szót: ,,Még tegnap este is használtam a kar-domat egy novicia ellenében. Azt mondtam neki: >>Fegyverrel akezemben fogok meghalni<< „

Búcsúzzunk Teréz humorától a halálos ágyon, a halállal szem-közt. Szeptember 29-én, a halála előtti napon, kínosan hörögve, ful-ladozva fekszik ágyában. Délben így szól a priorisszához:

,,Anyám, ez a halálküzdelem? Hogy is fogok meghalni? Sohasemfogok érteni hozzá, hogyan haljak meg...“



Ennek az októbernek (1941) a fo-lyamán nagy ajándékot kaptam a

kegyelem rendjében: fölfedeztem,hogy a Kis Virág csakugyan szent, ésnemcsak egy csomó szentimentálisöregasszony elképzelésében élő né-ma, kegyes kis bábu. Sőt nem csupánszent, hanem nagy szent, a legna-gyobbak egyike: óriási arányú! Nyil-vános mentegetőzéssel és jóvátételleltartoznék neki, hogy olyan sokáignem ismertem a nagyságát; de ehhezegész könyv kellene, itt pedig csaknéhány sor áll rendelkezésemre.

Csodálatos élmény egy új szentfölfedezése. Mert Isten dicsőséges ésbámulatos minden szentjében, minde-gyikben más- és másképpen. Nincskét egyforma szent; de mindegyikükhasonlít Istenhez, a maga mindenki-től különböző, sajátos módján.

Egészen megdöbbentett: hogyanjelenhetett meg egy szent a burzsoá-zia áporodott, cicomás, agyondí-szített, kényelmes csúnyaságának ésközépszerűségének kellős közepén.A Gyermek Jézusról nevezett Terézkármelita volt, ez igaz. De olyan ter-mészetet vitt magával a kolostorba,amelyet a 19. századvégi francia kö-zéposztály háttere és gondolkodás-módja alakított ki és formált a magaképére, már pedig ennél önelégülteb-bet és érzéketlenebbet nehéz mégelképzelni is. Szerintem ez az egytöbbé-kevésbé még a kegyelemnek islehetetlen volt: hogy behatoljon aburzsoá önteltség rugalmasan ellen-álló, hermetikus rejtekébe és igazánmegragadja emögött a felület mögötta halhatatlan lelket, hogy ki tudjonvalamit alakítani belőle. Legjobbesetben - gondoltam - ártalmatlan ál-szentek lehetnek az ilyen emberek-ből; de nagy szentek? Soha!

Persze ez a gondolat vétek voltmind Isten, mind embertársaim ellen.Káromló lebecsülése a kegyelem ha-talmának, és módfelett szeretetlenítélkezés.

Először akkor kezdtem érdeklőd-ni Lisieux-i Szent Teréz iránt, amikor

elolvastam róla Ghéon értelmes köny-vét. Szerencsés kezdet. Ha története-sen a minket elárasztó másikfajta KisVirág-irodalom valamelyik példá-nyára bukkanok, egyből kioltottavolna lelkemben lehetséges tisztele-tének gyenge szikráját.

Így azonban, alighogy valamennyi-re betekintettem Szent Teréz igazi jel-lemébe és lelkiségébe, azonnal éserősen vonzódni kezdtem hozzá. Eza vonzódás a kegyelem műve volt,mert, amint mondom, egy ugrássalátvitt ezer lélektani akadályon és ide-genkedésen.

És itt van az, ami engem csodál-kozással tölt el. Mert ez egyenesenfantasztikus. Teréz nem úgy lettszent, hogy megszökött a középosz-tálytól, nem úgy, hogy megtagadta,megvetette, elátkozta a középosztályt,vagy azt a környezetet, amelyben fel-nőtt. Ellenkezőleg: ragaszkodott hoz-zá, annyira csak ez összefér a jó kár-melita életével. Mindent megőrzött,ami körülötte kispolgári volt és mégnem volt összeférhetetlen hivatásá-val: vágyódó visszagondolását a,,Les Buissonnets“ furcsa házára,ízlését, amely a cukrozott művészetfelé vonzotta, kis angyalkák éspasztellszínű, báránykákkal ját-szadozó szentek felé - a báránykákolyan gyöngék és bodrosak, hogy amagamfajtának betű szerint libabő-rös lesz a háta. Írt egy egész csomóverset, amelyekben az érzések ugyancsodálatraméltóak, de kétségtelenüla legközépszerűbb népszerű mintáknyomán készültek.

Az ő számára érthetetlen lett vol-na, ha valaki is csúnyának vagy kü-lönösnek gondolja ezeket a dolgokat.Még csak eszébe sem jutott, hogyhűtlennek kellene lennie hozzájuk,gyűlölni vagy szidni, vagy anatémákalá temetni őket. És nemcsak hogyszent lett, hanem az utóbbi három-száz év legnagyobb szentje az Egy-házban - bizonyos tekintetben mégnagyobb, mint rendjének két roppantreformere, Keresztes Szent János és

Avilai Szent Teréz. Mindennek a föl-fedezése kétségtelenül életem egyiklegnagyobb és legüdvösebb megalá-zása volt. Nem állítom, hogy meg-változtatta a véleményemet a 19. szá-zadi burzsoázia önteltségéről: Istenmentsen! Ha valami felháborítóancsúf, akkor az csúf, és kész. Semmikedvem sem volt gyönyörűnek mon-dani ennek a bizarr kultúrának a kül-sőségeit. De azt meg kellett enged-nem, hogy a szentség tekintetébenmindez a külső csúnyaság per se tö-kéletesen közömbös. Sőt mi több:mindez éppenúgy, mint minden másfizikai rossz a világon, igen jól lehetper accidens alkalom, vagy éppenmásodlagos ok valami nagy lelkijóra. Roppant élmény egy új szentfölfedezése. Annál is inkább, mertsemmi köze ahhoz az élményhez,amikor a filmrajongó egy új sztárt fe-dez fel. Mit tehet az ilyen új bálvá-nyával? Bámulhat a képére, mígbeleszédül. Ez minden. De a szenteknem a szemlélődés puszta lélektelentárgyai.Barátaink lesznek, megosztják és vi-szonozzák baráti érzületünket és sze-retetük félreérhetetlen zálogát adjáka kegyelmekkel, amelyeket általukkapunk. Most hát, hogy ez az új,nagy barátom volt a mennyben, ba-rátságunknak elkerülhetetlenül befo-lyással kellett lennie életemre.

Az első, amit Lisieux-i Teréz tehe-tett értem, az volt, hogy viseljen gon-dot az öcsémre. (John Paul Merton kétév múlva a háborúban hősi halált halt.Előtte azonban meglátogatta már trap-pista bátyját, aki ott hitoktatásban része-sítette, megkeresztelkedett és elvégezteelsőáldozását. Ezidőbeli olvasmányai kö-zé tartozott az ,,Egy lélek története“ is.)

November vége volt. A napokrövidek és sötétek. Ennek a hétnek acsütörtökén, este, hirtelen ez az ele-ven meggyőződés töltött el: ,,Eljöttaz idő, hogy trappistának menjek.“Honnét jött ez a gondolat? Csak azttudtam, hogy egyszerre itt van. Ha-talmas volt, ellenállhatatlan, világos,

Lisieux-i Szent Teréz és Thomas Merton



mint a nap. Nincs mit halogatni to-vább. Végére kell járnom ennek, egy-szer-s mindenkorra, és feleletet kap-nom. Beszélnem kell valakivel, akielintézi az ügyet. Öt perc elég rá. Ésmost van az ideje. Most. Kit kér-dezzek meg? Filoteus atya talán ottvan a szobájában a földszinten. Le-mentem a földszintre, ki az udvarba.Igen, az ablakában világosság volt.Jól van. Menj be és meglátod, mitmond. De ehelyett kimenekültem asötétbe és a kiserdő felé indultam.Csütörtök este volt. A növendékekterme kezdett megtelni. Moziba in-dultak. De én ezt alig vettem észre.Az sem jutott az eszembe, hogy talánFiloteus atya is velük megy. A kiser-dő csendjében lépteim csikorogtak akavicson. Mentem és imádkoztam. A Kis Virág szobránál koromsötétvolt. ,,Az Isten szerelmére, segíts!“ -mondtam. Visszaindultam az épüle-tek felé. ,,Hát jó. Most aztán igazánbemegyek és megkérdezem. Ez ahelyzet, atyám. Mit gondol? Menjekés legyek trappista?“

Még mindig világosság volt Filo-teus atya szobájában. Vitézül bemen-tem a hallba, de amikor vagy hat láb-nyira megközelítettem a szobáját,mintha valami megállított és fizikai-lag a helyemen tartott volna. Valamiszétmállott az akaratomban. Oldalbataszítottam az akadályt - talán egyördög volt -, azután sarkon fordul-tam és mégegyszer kirohantam.

Megint csak a kiserdőbe tartot-tam. A növendékek terme már majd-nem tele volt. Lépteim csikorogtak a

kavicson. Ott voltam az erdő csend-jében, nedves fák között. Nem hi-szem, hogy valaha is volt pillanat azéletemben, amikor a lelkem olyansürgető és sajátos kínt élt át. Egészidő alatt imádkoztam, tehát nemmondhatom, hogy akkor kezdtemimádkozni, amikor a szoborhoz ér-tem; de ott határozottabbá vált azimám. ,,Kérlek, segíts. Mit tegyek?Nem mehet így tovább. Te is látod!Nézd, milyen állapotban vagyok.Mit kell tennem? Mutasd meg azutat.“ Minthogyha még több útmu-tatásra, vagy valami jelre lett volnaszükségem!

Azt mondtam a Kis Virágnak: ,,Temutasd meg nekem, mit tegyek.“ Éshozzátettem: ,,Ha bejutok a mono-storba, a te szerzetesed leszek. Mu-tasd meg hát, mit tegyek.“ Szánalma-san közel jutottam ezzel a helytelenimádsághoz - határozatlan ígéretekettettem, amelyeket magam sem értet-tem egészen, és valami jelet kértem.

Hirtelen, alighogy elmondtam eztaz imát, tudatára ébredtem annak,ami körülöttem volt: az erdőnek, afáknak, a sötét domboknak, a nedveséjszakai szélnek - és azután, világo-sabban, mint mindez a kézenfekvővalóság, képzeletemben hallani kezd-tem a Getszemáni kolostor nagyha-rangját, amint az éjszakába kondul.Szólt, szólt a harang a nagy szürketoronyban, mintha csak itt lenne azelső domb mögött. A lélegzetem iselállt ettől a benyomástól. Kétszer isutána kellett gondolnom, hogy rájöj-jek: csak képzeletben hallom a trap-

pista apátság sötétben zúgó harang-jait. De mikor utóbb kiszámítottamaz időt, megállapítottam: pontosanakkortájt volt, amikor minden este, akompletórium végén meghúzzák aharangot a Salve Reginára.

Mintha a harang megmondtavolna, hol a helyem - mintha haza-hívott volna. Ez a képzeleti jelenségolyan határozottsággal töltött el,hogy azonnal visszaindultam a ko-lostorba vezető hosszú úton, el aSzűzanya szobra előtt és a futballpá-lya túlsó végénél. Minden egyes lé-péssel erősebb lett az elszánásom,hogy most végetvetek mindezekneka kétségeknek, minden habozásnakés kérdésnek és miegyébnek, elinté-zem ezt a dolgot és elmegyek a trap-pistákhoz, ahová tartozom.

Mikor az udvarba értem, láttam,hogy Filoteus atya szobájában el-aludt a villany. Ugyanígy jóformánmindenütt. Mindenki moziba ment.Elfogott a csüggedés.

De még volt egy remény. Egyene-sen továbbmentem az ajtón keresz-tül, be a folyosóra, és az atyák közösterme felé fordultam. Azelőtt sohamég közelébe se mentem ennek azajtónak. Sose mertem. De most föl-mentem, kopogtam az üvegajtón,kinyitottam és benéztem. Egyetlenegyember volt bent: Filoteus atya. Meg-kérdeztem, beszélhetnék-e vele, és aszobájába mentünk.

És ez volt minden aggodalmam,minden habozásom vége.

(Részlet A hétemeletes hegy c. önéletrajzból)

Kisgyermeknek maradni a Jóisten előtt azt jelenti, hogy elismerjük semmiségünket, min-dent a Jóistentől várunk, mint ahogy a kicsi gyermek is mindent apjától vár. Azt jelenti,hogy semmiért sem nyugtalankodunk, nem gyűjtünk vagyont. Még a szegények is megad-ják a gyermeküknek azt, amire szükségük van. De amint megnő, az apa nem akarja továbbeltartani, és azt mondja neki: "Most már dolgozz, megállsz a saját lábadon is." Hogy eztne halljam, nem akartam megnőni. Tudtam, hogy képtelen vagyok biztosítani életszükség-

letemet, a mennyei örök életet. Tehát mindig kicsi maradtam, és így nem volt más foglalkozásom, mint az, hogy virágot szed-jek, a szeretet és áldozat virágait, és hogy felajánljam azokat a Jóisten tetszésére. Kicsinek lenni még azt is jelenti, hogyerényeinket nem tekintjük saját erőnkből fakadónak, hanem felismerjük, hogy ez a Jóisten kincse, amit kisgyermeke kezébead, hogy akkor használja fel, amikor szükségét érzi. Végül azt is jelenti, hogy nem csüggedünk el hibáink miatt, mert a gyer-mekek gyakran elesnek, de túl kicsik ahhoz, hogy nagy bajt okozzanak maguknak. (Szent Teréz beszélgetéseiből)



Lisieux-i Teréz levelei Roulland atyánakLisieux, Kármel, 1890. június 23.

Tisztelendő Atyám!

Úgy gondoltam, örömet okozok a mi jó Anyánknak, amikor június 21-én névünnepére egy korporálét és egy kehelytörlőt, meg egy pallátadtam neki, hogy elküldhesse Önnek 29-ére. Ennek a TisztelendőAnyának köszönhetem azt a bensőséges örömet, hogy az imádság ésaz önmegtagadás apostoli kötelékei által egyesülhetek Önnel; nagyonkérem tehát, Tisztelendő Atyám, segítsem nekem a Szent Oltárnál,hogy hálám tartozását leróhassam iránta. Nagyon is méltatlannakérzem magam arra, hogy egész különös módon társa legyek ImádandóJézusunk egyik Misszionáriusának; de minthogy az engedelmességbíz meg ezzel az édes feladattal, biztos vagyok benne: Mennyei Jegye-sem majd kipótolja az én gyönge érdemeimet (amelyekre egyáltalábannem támaszkodom) és meghallgatja lelkem vágyait, termékennyé téveaz Ön apostoli munkáját. Igazán boldog leszek, ha együtt dolgozha-tom Önnel a lelkek üdvösségén, hiszen ezért lettem kármelita: mint-hogy nem lehettem tettekkel misszionárius, szeretet és vezeklés általakartam azzá lenni, úgy, mint szeráfi Anyám, Szent Terézia. Kérve-kérem, Tisztelendő Atyám, azon a napon, amikor Jézus nagy kegyes-ségében először száll le az Égből az Ön szavára, azt kérje tőle nekem,hogy gyullasszon föl szeretete tüzével, hadd tudjak aztán Önnek

segítségére lenni, hogy felgyullassza ezt a szívekben. Régóta szeret-tem volna megismerni egy Apostolt, aki kiejti nevemet a szent Oltár-nál, első szentmiséje napján... Szerettem volna magam készíteni el nekia kehelyfölszerelést és a fehér ostyát, amelynek az a rendeltetése,hogy az Ég Királyának leple legyen... A Jóságos Isten valóra váltot-ta álmomat, és újból megmutatta, milyen kedve telik abban, hogy te-tézve teljesítse azoknak a lelkeknek a vágyait, akik csakis őt szeretik.Ha nem félnék, hogy tolakodó leszek, még arra is kérném, Tisztelen-dő Atyám, emlékezzék meg rólam mindennap az Oltárnál... Mikormár az óceán választja majd el Franciaországtól, ha ránéz arra a pal-lára, amit annyi örömmel festettem, eszébe fog jutni, hogy a Kármelhegyén egy lélek kéri szüntelenül a Szeretet Isteni Foglyát dicsőségeshódító hadjáratának sikeréért.

Az az óhajom, Tisztelendő Atyám, hogy apostoli egységünkrőlegyedül Jézus tudjon, és kérem első áldásai egyikét annak, aki boldo-gan mondja magát mindörökre

az Ön méltatlan kis Nővérének az áldozati ostya-Jézusban:a gyermek Jézusról és a Szent Arcról elnevezett Teréz

sarutlan kármelita nővér

Testvérem,

ugye megengedi, hogy ezen a néven szólítsam, hiszen Jézus olyanjó, hogy az apostolság szálaival egyesített minket? Oly nagyboldogság arra gondolnom, hogy a mi Urunk egy örökkévalóság ótaazért készítette elő ezt az egységet, hogy neki lelkeket mentsünk,engem pedig azért teremtett, hogy az Ön nővére legyek...

Tegnap kaptuk meg levelét, és jó Anyánk nagy örömmel mutattabe önt a kolostorban. Megengedi, hogy magamnál tartsam testvéremfényképét, ez pedig egészen különleges kiváltság, hiszen a kármelitá-nak még a legközelebbi rokonairól sincsenek képei. De Anyánk nagy-on jól tudja, hogy az Ön fényképe egyáltalán nem a világra emlékez-tet, vagy földi érzelmekre hangol, hanem olyan magasra emeli lelke-met, ahol Isten dicsőségéért és a lelkek üdvéért elfeledkezik önma-gáról. Így tehát, Testvérem, amikor az Ön társaságában én is átszelema tengert, Ön egészen közel lesz hozzám, jól elrejtve szegényes cel-lánkban... Körülöttem minden az Ön emlékét őrzi. Szucsuen képét amunkaszoba falára függesztettem, ahol dolgozom, a nekem adottképet pedig mindig a szívemen hordom, az evangéliumban, amelyállandóan velem van. Mikor találomra beleraktam, mit gondol, melyikszakaszhoz került: ,,Mindaz, aki mindent elhagyott azért, hogy en-gem kövessen, százannyit kap ezen a világon és az eljövendő örökéletet“ (Mt 19,20). Jézus szavai már be is teljesedtek, hiszen Ön azt írja:,,Boldogan indulok útnak“. Megértem, hogy ez az öröm egészen lelki,hiszen lehetetlen elhagyni apánkat, anyánkat, hazánkat anélkül, hogyát ne érezzük az elválás minden szívszaggató fájdalmát... óTestvérem, önnel szenvedek, Önnel együtt ajánlom fel a nagy áldoza-tot, s könyörögve kérem Jézust, árassza el bőségesen vigasztalásávalkedves szüleit, míg arra várnak, hogy az égben egyesülve örven-dezzenek az Ön dicsőségének, amely mindörökre felszárítja könnyei-ket és az egész örökkévalóságon át túláradó örömmel tölti el őket. Maeste elmélkedés alatt Izaiás egy szövegén meditáltam: ez a rész annyi-ra Önre illett, hogy nem állhatom meg, hogy ide ne másoljam: ,,Teddszélessé sátrad helyét, és feszítsd ki hajlékaid kárpitját, ne kíméld.Mert kiterjedsz majd jobb és bal felé, és ivadékod nemzeteket örökölés elhagyott városokat benépesít... Hordozd körül szemedet és lásd:

egybegyűlnek ők mindnyájan, tehozzád jönnek, jönnek fiaid a távol-ból, és leányaid mindenfelől. Meglátod majd és felderülsz, szívedcsodálkozik és kitágul, mivel majd hozzád tér a tenger özöne és hoz-zád jön a nemzetek kincse.“(Iz 54,2-3; 60,4-5). Nemde ez a megígértszázannyi? És nem írhatná le Ön is: ,,Az Úr lelke van rajtam, mertfelkent engem az Úr, elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a sze-lídeknek, meggyógyítsam a megtört szívűeket, szabadulást hirdesseka foglyoknak, ... hogy megvigasztaljam azokat, akik sírnak...“(Iz 61,1-2, vö. Lk 4,18k) ,,Lelkem ujjong az én Istenemben, mert felöl-töztetett az üdvösség ruhájába és az igazság köntösével vett körül.Mert amint a föld kisarjasztja magvait, úgy sarjasztja ki majd az ÚrIsten általam igazságosságát és dicséretét minden nemzet előtt. Né-pem igazak népe lesz; ők lesznek a sarj, amelyet én ültettem... Elme-gyek a legfélreesőbb szigetekre, azokhoz, akik sohasem hallottak azÚrról. Éshirdetem majd dicsőségét a nemzeteknek, és felajánlom őket ajándé-kul Istenemnek“ (Iz 61,10.11.9; 66,19). Túlságosan sok időt venneigénybe, ha mindazt a szöveget ide akarnám másolni, amely külö-nösképpen megkapott. Befejezem, de előzőleg még lenne valami kér-nivalóm. Ha lesz egy szabad pillanata, szeretném, ha feljegyeznénekem élete legfontosabb dátumait, így egészen sajátos módon együttadhatnánk hálát a jó Istennek mindazokért a kegyelmekért, amelyeketÖnnek juttatott. Isten áldja, Testvérem... a távolság soha nemválaszthatja el lelkünket, a halál pedig csak még bensőségesebbé tesziezt az egységet. Ha hamarosan az égbe megyek, engedélyt kérekJézustól, hogy meglátogassam önt Szucsuenben, és majd együtt foly-tatjuk az apostolkodást. Addig is mindig együtt leszek Önnel imád-ságban, és megkérem Urunkat, hogy soha ne hagyjon engem örülni,ha Ön szenved. Sőt azt szeretném, hogy Testvéremé legyen mindig avigasztalás, enyém a megpróbáltatás; gondolja, hogy önző vagyok?...De nem, hiszen az én egyetlen fegyverem a szeretet és a szenvedés, azÖn kardja viszont a szó és az apostoli munka.

Még egyszer: Isten Önnel, Testvérem, áldja meg azt, akit Önnek JézusadottNőéréül a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról elnevezett Teréz

sarutlan kármelita nővért

Lisieux, Kármel, 1896. július 30.


KÖZLEMÉNYEK

Szent István napi búcsúa Bártfa utcai templombanA 10.00 órai szentmise keretében Heidl György tanszék-

vezető docens tart előadást Szent István életéről és mű-ködéséről.

Szentmise alatt és után a híres Pannónia zenekar muzsikál.

III. Plébániáktalálkozója

Az idei tanévben a szekszárdi plébánia, illetve a Remetekápolna ad otthont a már hagyományosnak mond-

ható Plébániák találkozójának, ami szeptember 22-én leszmegtartva. A tamási esperesi kerület atyái, nővére és hitok-tatói szervezik évről- évre a plébániák apraja- nagyja szá-mára. Istennek legyen hála mindig többen vagyunk, így ki-nőttük a „bölcsőnket“ a Simontornyai Plébániát, ezért Szek-szárdra kell költöznünk! Itt egész napos programokkalvárunk mindenkit. A mindenki ezt jelenti: 0-100 éves korig! E találkozó mottója: az irgalmas Atya szeretete. Kérjük a kör-nyék atyáit és hitoktatóit. hogy e dátumot már piros betűkkeljelöljék be, nehogy valami más programot rászervezzenek!Szeretettel várjuk nem csak a Tolna megye, hanem a Baranyamegye plébániák híveit!

Érdeklődni lehet:Bodor Kornél András simontornyai atyánál

30/438-7823 és 74/486-056,Pécsi Debora Nővérnél a 74/402-701

és Kajtárné Tiborcz Máriánál a 70/316-12-69, 74/406-660-astelefon számokon. (E-mail: [email protected])

Polt Péter főügyész lesz a Justitia et Pax Bizottságlegközelebbi fórumának vendége az Alpítványi

Székházban Pécsett, a Janus Pannonius utca 11. számalatt. Az előadás címe: „Igazság, jog és az erkölcs”.

Időpontja: 2007. szeptember 24. 18.00.

Igazság, jog és az erkölcs

2007. július 16. és 20. között a szabadszentkirályi plébánia hittanosaiés ministránsai a dunakömlődi plébánia udvarán táboroztak.

(fotó: Kajtár Edvárd)

Babarc Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli a babarci templom. Babarc a

pécsváradi apátság alapítólevelében (1015-ben) „Babarczi” néven szere-pel az apátsághoz tartozó falvak névsorában. Az 1332-33. évi tizedjegyzékszerint volt önálló papja, tehát plébánia volt. A törökök alatt elpusztult azegész falu, az ősi Szent István templommal együtt. A törökök kiűzése utánreformátus magyarok telepedtek meg, az ősi templom romjaiból magukszámára építettek templomot. A XVIII. század közepén telepedett németajkú katolikus számára Szent István-i jogokra hivatkozva, visszaszerezték.1776-ban lett Babarc a Pécsi Egyházmegye plébániája. A mai plébániát 1808-ban benedikálta gr. Eszterházy László vicaris generalis.

Évszázadok óta zarándokolnak augusztus 5-én Havasboldogasszony napján a hívek a Havihegyi temp-lomhoz. A búcsús áhítat szombaton már délután két órakor elkezdődött, imádsággal, énekkel. Este hat

órakor közös litániát tartottak, hét órától pedig szentmisét. Este virrasztásra várták a környék lakóit. Vasár-nap reggel körmenettel folytatódott a kétnapos program, amelyre több ezer hívő érkezett. Délelőtt 10.00órakor Mayer Mihály megyéspüspök mutatott be német nyelvű szentmisét, melyet a Magyar Rádió is közve-tített.

Havihegyibúcsú

Havihegyibúcsú

jó hír - iv. évfolyam, 8. szám

Documents