híd, 1952/10. szám

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám

http://slidepdf.com/reader/full/hid-195210-szam 1/70

Ára 40 dinšr oštarina pla ć en a u gotovu

* Mf VÉ SZET * KRITI•

VI. ЁVF.*

KTOBIk

І 95'.

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Ј б К о П у у І І a z о l v а s б u а k !Legújabb kiadványaink

OlcsóisregénytárIN .M б ric? Zsigmond: Pacsirtaszó 0.—Mikszáth Kálmán: A beszél đ köntös 0.-M i k s А áth Kálmán: Két l г oldusdiák — 190.—Babits Mihály: Hatholdas Rózsakert 5.-Szab б Dezső : Feltámadás Makucskán — 3.-

A mi Irodalmunk új mííveiMajtényi Mihály: Garabonciás, humoros regény 72.-Szírmai Károly: Viharban, novellák 150.-Laták István: Nyugtalan álmok 5.—Debreceni József: Vacsoracsillag — 0.-

A jugoszláv irodalom rem ekeiIván Gorán Kovacsícs: Jama, m ű vészi illus з trá-

ciókkal

Jása Ignyátovi с s: Respektus Vásza, regény —0.-M íroszláv Кriezsa: Magyar királyi honvédno-vellák 50.-

Me g J e l e n t

Zilahy Lajos: Ararát50.-Vladimir Dedijer Napló-ja lra fű zve 180.—magyar forditásbaп Jötve 240.-

A fenti könyvek kaphatók és megrendelhet ők minden

könyvkereskedésbenakvízitб reínknéieladási osztályunkon

• TESTVÉRISÉG-EGYSÉGkönyvkiadó, Noviszád, Nyegos utca 2.I.Eladási osztály: Noviszád, Duna utca 10. szám

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


XYI. érf.. 10. siám • 1952 o k t б b e r

і _ і І

ј І

)

и ~ rkeszti:

A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG_ Felelő s sze г kesztő :

MAjTÉNYI MIHÁLY

Herceg János

A művészet alkotó szabadsá gáról

Jugoszlávia íróinak harmadik kongresszusát szenvedélyes viták

elő

zték meg s a kívülállónak. a szemlélő

nek már-már úgy tű

nt, hogy aszembenálló csoportok között áthidalhatatlanok az ellentétek, hogy itt,ebben az engesztelhetetlen vitában a nyugati dekadencia hatása birkó-zik a szocialista realizmus képvisel ő ivel. A leghangosabban két belgrádiirodalmi lap, a „Szvedocsansztva" és a "Knyizsevne Novine" között folyta szócsata, a végén már személyes éllel, sorok közé bujtatott gyanusítá-sokkal s a fogalmak tisztázásának, a megértésnek minden reménye n ё l-kül. Pedig ez a vita jószándékú emberek között folyt, akiknek mai tár-sadalmi szerepe, világnézete országunk jöv ő jét illető leg föltétlenül be-csületes elképzelésb ő l eredt, akiknek politikai, s ő t pártfunkciója isegyenl ő szinten mozgott, az irodalom részletkérdéseiben mégis olyan el-lentétek támadtak közöttük, melyek kétségessé tették politikai felfogá-

suk és szocialista meggyő

ző

désük azonosságát.A vitába végül hivatalos részr ő l is beleszóltak, el ő ször Mitra Mitro-vics, aztán Mi.lován Gyilász, akik f ő leg a nyugati hatás ellen foglal-tak állást, bár a szocialista realizmus képvisel ő inek merev álláspontjárais világosan rámutattak. Ez az állásfoglalása Knyizsevne Novi-nébenkapta meg a maga fix pont] át, a vitákat berekeszt ő hivatalos hozzász ő -lás is ott hangzott el, de mindjárt utána a lap szerkeszt ő sége bejelentettea „Knyizsevne Novine" megszűnését, azzal az indokolással, hogy a lapirodalmunk fejl ő désében tulélte jelenlegi formáját.

Mndezek után j ött a kongresszus s az ember azt hitte, hogy ittmajd nemcsak az ellentétek tisztázódnak, de világosan megmutatkozikaz az út is, melyen az új jugoszláv irodalomnak haladnia kell. A

kongresszus napirendjén Miroszláv Krlezsa el ő adása szerepelt „A m ű-véSZl alkotás szabadságáról", tehát szellemi életünknek legid ő szerűbbés legizgatóbb kérdésér ő l. Ezt a témát ilyen el ő zmények után Krlezsánkívül talán nem is tárgyalhatta volna elfogulatlanabbul és fölényeseb-ben senki más. Krlezsa nem tartozott egyik táborhoz sem, távol élBelgrádtól s távol az irodalmi vitáktól is. Tekintélye, kulturáltsága,európai attitüdj e mindenképpen alkalmassá tették arra, hogy ezt a nyug-talanító kérdést éppen ő vesse fel, az a Krlezsa, aki egyrészt még évti-zedekkel ezel ő tt vivta meg a maga vitáit, s aki azokban az id ő kben is kitudta harcolni alkotó szabadságát.

A kongresszus rendez ő i tehát nem engedtek szabad folyást és

egyéni kezdeményezést a vitában, hanem azt Krlezsa elő

adásával- akar-35 561

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


ták közös mederbe terelni. S ha van valaki, aki úgy képzelte, hogy azilyen kongresszus megfelel ő hely és alkalom az eszmei, esztétikai, poli-tikai vagy szervezeti kérdések rendszertelen taglalására, javaslatok ésindítványok elmondására a hat köztársaság különféle kérdéseinek tisz-tázására, egyéni panaszok és sérelmek kihordására; úgy természetesencsalódnia kellett. A kongresszus rendez ő i helyesen ismerték fel azegyetlen és minden írót érint ő , nyugtalanító és lényegbevágó kérdést, aművészi alkotás szabadságának igazán akut kérdését, amely nélkül azirodalomnak és m űvészetnek légszomjban kellene elpusztulnia. A ren-dez ő ség éppen az alkotó szabadság kérdésének felvetésével járt cl va-lóban demokratikusan, amikor nem várta a részletkérdések rapszódikusfelbukkanását, hanem erre a kapitális, minden író szempontjából els ő -rendű fontosságú kérdésre irányította a figyelmet. Enélkül talán elsik-kadt volna, mellékmondatok hamis zörejeiben, szubjektiv fejtegetésekködképeiben merült volna fel a m űvészi alkotás legf ő bb feltételének, aszabadság kérdésének taglalása. Mintha a rendez ő ség éppen a hónapo-kon át tartó heves és nem sok eredménnyel járt vitának akarta volna ki-húzni" a méregfogát Krlezsa el ő adásával, mintha ezt a szerteágazó, aforma .és a tartalom útveszt ő iben bukdácsoló, gyakran személyes és sze-szélyes vádaskodásokban kimerül ő , már-már unalmassá vált tollharcotelemezve megtalálta volna minden ellentét ered ő jét, a szabad alkotás-ról formált helytelen, sokszor önkényes, sokszor mereven9rthodox fel-fogások megnyilatkozásaiban.

Azok az írók, akik erre a kongresszusra úgy készültek, mint valamiegyesületi közgyűlésre vagy szakszervezeti megbeszélésre, amelyen majdfelolvassák jelentéseiket az elért eredményekr ő l, akik a kongresszusbancsak szervezeti és nem eszmei fórumot látnak, talán idegenkedve fogad-ták a rendező ségnek ezt az irányító törekvését, csakhamar be kellettazonban látniok, hogy a felvetett téma minden más kérdést hátérbe szo-iit s tulajdonképpen ebben van a magja, a lehet ő sége nemcsak irodal-

munk, hanem íróink egyéni fejlő

désének és kibontakozásának is.Azok is csalódtak, akik konkrétumot vártak Krlezsától, akik úgyképzelték, hogy ennek vagy annak a tábornak ad majd igazat, s végülegyszerűen és félreérthetetlenül megszabja az irodalom további fejl ő -désének útját.

Krlezsa el ő adása azonban nem a vitákról és nem a vitatkozókrólszólt. Nem egyes alkotásokról és nem is kizárólag a jugoszláv iroda-lomról, hanem általában a szabadság kérdésér ő l a mű vészi alkotó mun•-kában. El ő adását így kezdte:

„Négy esztend ő mult el azóta, hogy hazánk megtagadta az engedel-mességet a sztalini er ő szakkal szemben és megszakított minden kapcso-latot avval a szervezeti fórummal, amely a Harmadik Internacionálénakholmi informatív közlési tényez ő je lett. Az a körülmény, hogy azSzKP(b) központi vezet ő ségének leveleit a Kommunista Kiáltvány szá-zadik évfordulóján adták ki, s hogy a nemzetközi proletariátus kommu-nista szervezetei ezt az. évfordulót legf ő bb utasításra ilyen logikátlan ésértelmetlen módon ünnepelték az SzKP(b) központi vezet ő sége parancs-noksága alatt, ez a nemzetközi proletármozgalom rettenetes erkölcsiés értelmi válságát bizonyítja ebben a történelmi id ő szakban. Kiválvaabból a nemzetközi szervezetb ő l, melynek keretében több mint har-minc esztend ő n át harcoltunk és kommunista mozgalmunkat kifejlesz-tettük, már négy éve egyedül hajózunk tovább. A szél egyre hangosab-ban süvít bárkánk körül s éppen ez a drámai hajózás jellemzi helyzetün-

ket a nagyvilágbanés nálunk, ahol ilyen drámai módon folyik az élet

562

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


századok óta már. Irodalmunk tragikus viharok között született és ci-vilizációnkkal együtt egész sereg katasžtrófát ért meg, civilizációnkazonban mégsem süllyedt el s éppen ezért a százados tapasztalatok alap-ján logikus, hogy minden oka megvan hinni zászlaja további szerencsé-j ében. Ez a dráma bennünket ebben a pillanatban csak mint témánktárgya •érdekel, hogy megvizsgáljuk: vajjon él-e a mi irodalmunk s él ő

szervezetként reagál-e azokra a sorsdöntő mozzanatokra, melyek számos

európai nemzedékkel együtt a mi nemzeti, állami és társadalmi, ennél-fogva művészi és irodalmi létünket iš feltételezik?"

Ez a bevezetés már meghatározza különleges helyzetünket a világ-ban, nemcsak politikai és gazdasági téren, de a m űvészet és az irodalomdolgaiban is. Igen, egyedül hajózunk Európa viharos tengerén, óvatosankerülgetjük a zátonyokat és sziklahegyeket, melyek hol az egyik, hol arriásik oldalról merednek élénk. Nem tartozunk sem ide, sem oda: sem anyugati kapitalista világhoz, sem a délkeleteurópai bürokratikus dik-taturához, egyedül haj ózunk s irányt űnket a történelmi szükség és le-ћ et ő ség mozgatja. 1 s ha már politikai és gazdasági téren a magunk útját;árjuk, vajjon szellemileg: irodalomban és m űvészetben fordulhatunk-e

idegen példák felé? Mérhetjük-e a magunk alkotásait idegen mércékkel?T.7egraj zolhatj uk-e a mi embereink sorsát akár a nyugati világban márkialakult és sok tekintetben túlélt vagy a Szovjetúnió által hivatalosanel ő írt módszerek szerint?

Nem, semmi esetre sem! Pedig a művészi kifejezés sajátos for-máinak keresése nálunk. a felszabadulás óta tart. Voltak akik riadtankapták el a fejüket az alakuló új valóság fel ő l s azt mondták, hogy mégnincsen meg a kell ő távlatunka körülöttünk folyó élet művészi meg-rajzolásához, s voltak mások, akik kész formák után nyultak, lelkesed-tek és lirizáltak, bágyadtan t űnő dtek, megtanultak Majakovszki modorá-ban írni, jelszavakat tördeltek türelmes verssorokba vagy egyszer űenazt mondták, hogy nem lehet írni, mert nincs meg hozzá a szükséges

szabadságunk. S amíg az írb így tépel ő dött és önmagát vagy a világotvádolta passzivitása miatt vagy amig nyersen, minden m űvészi igénynélkül vetítette ki megfigyeléseit nem önmagának, hanem - a követelmé-nyeknek eleget téve, addig irodalmunknak megvoltak a maga szorgalmasbábái, akik megfellebbezhetetlen biztonsággal adtak tanácsokat az al-kotás mikéntjér ő l formában és tartalomban egyaránt.

"Irodalmunkban és m űvészetüzikben, — mondja Krlezsa — mint avilág valamennyi más művészi életében, gyakori az idegen irodalmi mo-dellek felhasználása. De lehet-e nekünk ma bármilyen idegen iroda] misablónt használni, ha egyszer az a mi problematikánknak egyáltalánnem felel meg? Hol kaphatnánkni irodalmi, lírai, epikai vagy szcenikaiihletet saját problémáink feldolgozásához, (mert ebben a pillanatbancsak ez érdekelhet bennünket) ha egyszér ezek a problémák a mi távla-tunkból nézve semilyen más irodalomban fel nem lelhet ő k?"

Világos, hogy nem lehet. A ]'art pour l'art, mely Krlezsa történelmivisszapillantása szerint a maga idejében forradalmat jelentett a m ű-vészetben, mivel megtagadta az egyház kiszolgálását, ma éppen olyananakronizmus, minta szocialista realizmus, amelyet az irodalom szovjetszakért ő i oly szégyenletesen kompromittáltak. Nekünk nem a büntet ő -törvénykönyv árnyékában megfogalmazott szocialista realizmus mód-szerei szerint kell írnunk, hanem szocialista irodalmat adnunk az egyéniés általános alkotó szabadság teljes felhasználásával.

Nemcsak akkor adod fel szabadságodat, ha küls ő parancsra írsz, ha-

nem akkor is, ha kész formák alá rendeled magad. Aki Sartre-t utánozza

563

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


vagy Hemingway-t, Camus-t vagy Faulknért épgúgy nem szabad alkotó„mint ha mondjuk Révai József vagy Zogovics utasításai szerint ír. Al-kotása nem lehet adekvát érték ű azzal a tartalommal, melyet a kör-nyez ő világból, tehát a szocialista társadalamtól merített. Feszengeniekell az idegen forma Prokrusztesz ágyában, meg kell hamisítania a tar-talmat, az élmény szabadon lángoló tüzei helyett görögtüzeket kell lob-

bantania s ilyen minisztrális szerepben tetszelgő

vagy az epigonizmusj ármában nyög ő írónak okvetlenül el kell távolodnia a valóságtól, a kö-zösségi eszmékt ő l és elefántcsonttoronyba zárkózni, lélekben, szellem-ben és felfogásban emigrálnia környezetéb ő l és hazájából.

Krlezsa a művészi alkotó szabadság önkényes és önkénytelen fel-adásának ezt a kis népeknél oly gyakori jelenségét a történelem priz-máján át .s inkábba képz ő művészet fejl ő déséb ő l merített példák szerinttárgyalja. Leszögezi, hogy nem Courbet volta forradalom fest ő je, hanemManet, pedig Courbet volta cammunard, Manet csak citoyen volt s akifejezésnek inkább fest ő i, mint tartalmi formái érdekelték.

Kitő l kaphatja meg tehát alkotó szabadságát a m űvész? Önmagától.Lehetnek felszabadító háborúk és forradalmak, karddal és fegyverrelfelszabadíthatók népek és országok, a m űvész szabadságát, a kifejezéskötetlenségét, az alkotás eredetiségét a m űvésznek magának kell kivívnia.

Nagyjából ez volt Krlezsa terjedelmes el ő adásának lényege. Nemmondta meg, hogyan kell írni, miként alkosson a m űvész, mint aho-gyan az alkotó művészetnek nem is lehetnek tankönyvei. Nem adottválaszt, hogy ebben vagy abban a vitában kinek volt igaza, mert igazacsak a szabad embernek lehet, igaza csak egy szabad közösség szabadművészének lehet. S nálunk megvannak a társadalmi és egyéni szabad-ság szocialista feltételei, megvan a szabad fejl ő dés lehet ő sége is, ha Pe-dig az író, a művész megtalálja majd ebben a szabad társadalomban a

maga független, a környezetébő

l és annak hagyományaiból kinő

tt, atartalomnak és eszmeiségnek egyedül megfelel ő közlési és kifejezésiformáját, akkor megszületett a szocialista irodalom és m űvészet is Jugoszláviában.

Krlezsa a jugoszláv szellemi é1_et fejl ő désér ő l és feladatairól, a ju-goszláv irodalomról és m űvészetr ő l beszélt és nem külön szerb, horvát,szlovén vagy makedón irodalomról, amelyek nyelvben, színben, a hagyo-mányok tükrözésében, a tájhangulat sajátosságaiban különbözhetnekegymástól, dönt ő tényező ikben; a szocialista valóság feltárásában, aközös jöv ő építésében egységesek s fejl ő dési lehet ő ségükben egyformák.

A jugoszláv szellemi életnek egy része a vajdasági magyar iroda-lom is. A vajdasági magyarok történelmükben, kultúrális és népi hagyományaikban talán jobban elütnek Jugoszlávia népeit ő l, mint azokkülön-külön egymástól, de a magyar dolgozó törekvései ugyanazok,mint 'a szerb, a horvát vagy a szlovén dolgozó törekvései s ennélfogva amagyar íróra ezen a tájon ugyanazok a feladatok várnak, mint mindenmás jugoszláv íróra. Egy kisebb nyelvi egységnek, egy kisebb kultú-rális közösségnek vagyunk írástudói, népi és társadalmi egyenjogúsá-gunk alapján azonban az egésznek szerves alkotóelemei. A vajdaságimagyar írónak is meg kell találni m űvészi alkotásához a szabad , és füg-gétlen közlési formát, mert csak így érheti el népe érdekl ő dését s csak

így biztosíthatja fennmaradását.Erre figyelmeztetett bennünket magyarokat is a jugoszláv írók

harmadik kongresszusán Miroszláv Krlezsa.

564

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


B. SZubó Gyórgy: Lyublyanai utca

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


мAJTÉNYI MIH ALY :

A harmadik írókongresszus— El ő adás a Magyar Irodalmi Társaságban —

Talán a legfurcsább hivatás az írói. Benépesíteni számtalan köny vlapjait emberi élettel, benépesíteni a színpadokat, papírravetni az em-beri lélek rezdüléseit —egész korszakok vagy éppen napok és sz űkre-

szabott percek rajzát, érzésvilágát, leheletét adni, felvonultatni: meg-ríkkatni és megnevettetni az embereket, ítélni minden dolguk, az embe-rek minden dolga felett.. . bizony furcsa, nagyon furcsa mesterség. Gar-madával citálhatnám éppen maguknak az íróknak kétkedéseit és verg ő -déseit, amikor hivatásuk felett meditálnak. Horatiustól Arany Jánosig,Goethétő l Ady Endréig százan és sokan igyekeztek megformálnia választ arra ,a kérdésre: mi az írás, az irodalmi írás és milyen legyen.

Nem lángból füstöt, s ő t füstb ő l hozni ki lángot

mondja Horatius a Pisciakhoz intézett verses levelében, ebben akülönös írásban, amelyet Ars Poetikává ütöttek.

Évezredes ez a kérdés-felelet játék: írni, de hogyan? Goethe ígymondatja el a Fauszt-ban

So braucht sie denn, die schönen KraefteUnd treibt die dichterischen Geschaefte

Greift nur hinen, ins volle MenschenlebenEin jeder lebts, nicht vielen ists bekanntUnd wo Ihr's packt, da ist's interessant.

S ki nem emlékeznék Vojtina Ars poetikájára Arany Jánosnak erre

a keserűen bölcs versére, amely az alkotás és — az alkotói vergő

désigazságát egyaránt hirdeti?

S mi magyarok büszkék lehetünk, hogy volt egy József Attilánk.aki a zseni lelkével l б velt reflektorfényt az alkotás folyamatának irdat-lan mélységébe, aki kimondta a Hat Parancsot. A hat lángot, tüzet, fa-gyot, örömöt és szenvedést, az élet hat mélységét. S ahhoz hogy íróvá .

válj, a hat mellé — a hetedik te magad légy!

Ha költenél s van rá költségazt a verset hiten költsék,egy ki márványból rak falut,

egy ki mikor szülték, aludt,

566

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


egy ki eget mér és bólint,egy kit a szó nevén szólítegy ki lelkét üti nyélbe,egy ki patkányt boncol élve.Kett ő vitéz és tudós négy, —a hetedik te magad légy.*

Kicsit úgy mentünk most Lyublyanába, Jugoszlávia minden népé-nek írói, úgy mentünk erre a háromnapos kongresszusunkra, hogy va-lami csoda csak születik majd ott, valami szikra csak fellobban, amely-nek tüzét mécsesként felemelhetjük és világíthatunk vele.

Csodák persze, jól tudjuk, nincsenek és igazi választ, teljesérték ű

választ arra a kérdésre: hogyan írjunk — sohasem kaphatunk. Nem islenne jó — mirit ahogy az irodalom csúfos bukása és megszégyeníbése azsdanovi irányító tétel. Persze kudarccá lehet az az anarchikus, széls ő -séges álláspont is, amely az önmagáért való bet űre esküszik s a m űvé-szet tetszet ő s szóhalmaza, vagy ember-hökkent ő szóhegye mögé buj-

tatja — a semmit.Választ nem kaptunk a kérdésre, mert nincs rá válasz, de azérfiírásművészet mégis van: valami lélekbeágyazott norma ez, valami, amiha megindul és hömpölyögni kezd, mindig megtalálja a helyeset, az em-berit. S ha vezére az emberi haladás mellett az emberi humánum — azegészséges és teljes humánum, nem pedig álhumanista okoskodás — haemberformáló ereje nem vitatható, ha sodor és ragad, visz el ő re — ak-kor nemes, érték és maradandó. S az a társadalom, amelyetek szándékaiazonosak vele — a maga javára fordíthatja az írást és ezt az irodalmat.

Krlezsa referátumából ezt éreztem ki, ezt a gondolatmenetet. (Re-ferátum: milyen száraz és üres szó, mikor százszor több volt annál...tanulmány, de valahol a Goethe-i és Józesf Attila-i, költ ő i utkeresés

határán). Mondom, a közel háromórás el őadáson úgy éreztem ezt a gon-dolatmenetet végigvonulni, mint a cölöpver ő pörölycsapásait, aki hidatver és hidat terít elénk. Csak rá kellett lépni erre a hídra és velemennitóvább, hogy széles m űvészethistóriai kirándulás után ismét partot ér-jünk a mában. Peregtek a korszakok — érdekes, hogy hasonlatait éppena szemléltet ő bb festészetb ő l és szobrászatból kölcsönözte — s odaérveismét a ma határához tisztán és világosan hallhattuk: ahogy megtaláltuka magunk életének formáját — haladó és baloldali formáját —egészenbiztosan rátapintunk és rátalálunk m űvészi kifejezésének erre a mód-jára és formáira is!

Azt mondod, hogy ez j ő slat csak? Nem, ez az az optimizmus, amelyer ő sen és mélységesen hisz népeink életerejében — s ebben az életer ő -ben a m űvészi alkotás is bennefaglaltatik.

Krlezsa referátumáról eddig a szubjektív benyomások hangján szól-tam. Lássuk most objektíven, egészen közelr ő l a gondolatmenetét.

Négy év telt el, amióta megszakítottuk kapcsolatainkat azzal aszervezeti fórummal, amely minta Harmadik Internacionálé publiciszti-kai és informatív surrogátuma, pótszere megmaradt. Krlezsa hangoz-tatja: az a körülmény, hogy az SzKP(b) központi bizottságának hirhedtrezolúciója éppen a Kommunista Kiáltvány megjelenésének százéves év-fordulóján látott napvilágot s hogy a proletáriátus nemzetközi fórumai

567

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


éppen ilyen logikátlan és megnemért ő módon ünnepelték ezt az évfor-dulót — mint ahogy az SzKP(b) vezénylete alatt történt — mindez bi-zonyítja azt a hatalmas intellektuális ,és morális válságot, melybe a pro-letáriátus nemzetközi mozgalma került. Kiközösítve a nemzetközi szer-vezetb ő l (azokból a keretekb ő l amelyekben mint kommunista mozgalomtöbb mint három évtizeden át harcoltunk és fejl ő dtünk) négy éve úszika haj ónk —egyedül. S a vihara tűzhelyünk körül egyre hangosabb a

vliágbari odakünt és ezen földön, ahol már évtizedek óta drámai azéletmód.

Krlezsa beszél az évszázados megpróbáltatásokról majd így folytatja:Ebben a pillanatban ez a dráma bennünket kizárólag a felvetett té-

telünk szempontjából érdekel: vajjon irodalmunk él ő valami-e, hogymint •él ő szervezet, reagál-e azokra a kétségtelenül sorsdönt ő momentu-•romokra, amelyek okozati kapcsolatban állnak egész európai nemzedékeksorsával, befolyásolják egész nemzeti, állami és szociális existentiánkats ennekfolytán, logikusan: irodalmunkat és m űvészetünket is.

Vajjon az irodalmunk magaslatán áll-e azoknak a politikai koncep-ciöknak illetve szubsztanciális megvalósitásuknak — amelyek megvaló-sítása klasszikus antitézisét alkotia a tizenkilencedik század kisvárosi

és kispolgári korszakának, egész tudományos, irodalmi vagy m űvészetiromantikus sematizmusának? Mivel foglalkozik jelenleg ez az iroda-lom, mi az ami túlteng benne, melyek a példái, eszményei, mit akarelérni ízlés és divatos áramlat terén, mivel akar hatni s ha passzív —miért az? Honnan ez a passzivitása, érdektelensége az aktuális kérdé-sekben és az aktuális kérdések egész komplexuma iránt. S honnan eredaz utóbbi id ő ben a szinte ideges lelkesedése a századvég, a fin de siécleegyes irodalmi eszmény-áramlatai iránt?

Krlezsa szerint irodalmunk sokszor a nyugati példák hiánya miattnem képes ilyen esztétikai reagálásra. Azért, mert ott az ilyen problé-máinkat esztétikailag és m űvészileg senki sem dolgozta fel. S nálunk is,mint mindenütt a művészetben

és az irodalomban, sokszor a külföldipéldák szolgálnak modellként. S hogyan utánozhatnánk egyes beletrisz-tikai prótotipusokat, ha ezek a problémák_ ott nem léteznek?

Foglalkozva az irodalmi áramlatok alakulásával nálunk, a háború-el ő tti id ő szakban, Krlezsa rátér a párt szerepére a helyzet tisztázásábans a háború alatti és háború utáni helyzetre.

A polgári osztály — mondja, s itt ennek ' az osztálynak intellektuáliscsatlósaira gondolt — alávetette magát az 1945. év forradalmi impera-tívuszának, a nem politikai, filozófiai, materialista és dialektikai impe-rativusznak, mint olyan dolognak, amely a fels ő bb erő k sorába tarto-zik, amelyekr ő l tehát nem vitatkozunk. „Amíg mi élünk, ez most rnármindig így lesz" — 'hajtogatták és kultúrális arénánkban aránylag har-

mónikus, passzív csönd, mondhatni: szolidaritás állott be. 1948 óta azon-ban leállta vis major mágnese és a helyzet megvált в Ρ zott. S a rezigná-cióból — lírai pianóval — kikelt az új kantiléna: Nézd csak, nézd!Semmi sem örök ebben az életben, minden megváltozik. Vagy: a forra-dalom, lám, elmegy, a Iíra megmarad. Különösen a líra, a tömegek fö-lötti líra, az örök líra, az önmagáért való líra.

Analizálva a mai helyzetet a világban, amikor a polgári gazdaságstrukturális krizise elvegyül a sztalinizmus krízisével és a háborús veszély varriánsával — az intellektuális felülépítményünk, amely mégmindiga polgári értelmiségünk kultúrális és nemzeti, konzervatív for-muláin nyugszik, szintén krízisbe került. A rosszul megemésztett, esz-tétikai •és formalisztikus baloldaliság után az intellektuális f.ölülépítmény

568

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


ismét a jobboldali tisztátalanság és letérés, a jobboldali regeneráció je-leit mutatja, azt a sötét ballasztot, amely ezt az országot egyszer már akatasztrófa tüzébe vitte. S a sok nyomtatott bet űben, amely ebben aszocialista országban irodalom vagy tudomány címen megjelennek, egyrehangosabban hallani hangokat „a két világról" a „faji és politikai disz-krimináció г ól" ennek vagy annak a típusnak "szuperioritásáról" a Ke-letr ő l és Nyugatról, a Balkánról és Nyugat-Európáról stb. A materialistaés idealista krízisr ő l, a jobboldali és baloldali széls ő ségek hullámzásárólstb. Szinte neuralgikus formái születtek az igennek és a nemnek, ame-lyek sokszor a passzivitásig vezettek. S mindezek szkeptikus lírává da-gadtak, jobbra ё s balra.

Krlezsa egyenes példáit mutatja a formalisztikus felaprózásnak azesszé műfajában, a tanszékeken, a szépirodalomban stb. Kiemeli, hogya sorok között megjelennek halott dolgok és halott fogalmak. Až ilyen,,szkeptikus" szövegek átvizsgálása bárkit meggy ő z, hogy irodalmi értel-miségünk egyrésze, amely aktívan résztvesz a szocialista felépítmény-ben, a történelmi materialista módszert idealisztikus félrevezetésnek te-kinti. S új elméletek leple alatt megjelenik a lejárt frázisok egész reper-

toire-ja, hogy: szellem és test, tér és idő

, szabad és szükséges. szervi ésszervetlen ,egyszóval mindazok a fogalmak, „mélységes rejtélyek, ame-lyeket soha felfedni nem fogunk". Hogy nem intelligens módszer a lelkifogalmát az anyag min ő ségének színvonalára süllyeszteni s hogy csakegy evidens, és pedig az anyaga lélek min ő sége.

Szkeptikusnak lenni a történelmi materializmus módszereivelszemben, tagadólag integetni, kételkedni a tudományos módszerekben,ez annyit jelent, mint helyeselni a jobboldali politikát.

— Te azt hiszed, hogy helyesen gondolkozol, ha azt hiszed, hogymegváltoztatod az emberi világot, ha megváltoztatod a viszonyt a mun-kaer ő és a pénz között. Ha én be tudom bizonyítani neked, hogy gon-dolkodásod nem materialista, hogy nem gondolkozol sem logikusan, sem

helyesen, hanem hogy bizonyos intellektuális kompillációk alapján áb-rándozol s hogy áldozata ' lettél saját tudatlanságodnak, romantikusidealizmusnak és gondolatbeli felfuvalkodottságnak: ha be tudom bizo-nyítani, hogy nem gondolkozol, hanem álmodozol, misztifikálsz és be-csapod önmagad, akkor azt is bebizonyítottam, hogy feltételezéseid. hi-básak s ennélfogva hibásak a következtetéseid is .

Irodalom-esztétikai, mondhatnám baloldali változatában ez a tétel ígyhangzik: Azt hiszed, hogy esztéta vagy és művészileg hatsz a világra,ha azt gondolod, hogy a szocialista realizmusról vallott tételeiddel btr-milyen értelemben hathatsz az irodalmi gondolkodás fejl ő désére.Én viszont be tudom bizonyítani neked, hogy valamiféle rend ő rségi el ő -

írások alapján fantáziálsz, valamely ir_tel lektuál i s diktatúrád alapján shogy er ő szakot követsz el a szabad szellem és gondolat ellen s így be u-dom bizonyítani, hogy mer ő doktriner vagy s nem költ ő

, s esztéta.Krlezsa utána rátér Aragon kisérleteire, amelyekkel ez igazolni

igyekezett a szovjet m űvészetet. majd beszélt a sztalini frázisról, a lélekmérnökeir ő l.. Elmarasztaló ítéletében feltárja ennek a pohárköszönt ő -nek szánt szóvirágnak a materializmussal való ellentmondását — xnármaga a fogalom is ellentmondás — s fogalomból mégis új esztétikai hi-szekegyet, valóságos kaligulizmust formáltak.

Nem kétséges — mondja — hogy az európai művészetnek ebben akorszakában, amelyben most élünk, a vallási és lélekmérnökök inge-niózis falanxtereiben alkotott golgotai motívumok — amelyek mint a

59

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


vallásos nézetek propagandistái századokota mindig hatottak a világra— s maga az a körülmény, hogy az emberek még mindig ott térdelneka kálváriás motívumok el ő tt s hogy ezeket a motívumokat saját szen-vedéseik szimbólumának tekintik (igen, az is, hogy ezek a motívumokközvetlenségükben az élet erejével hatnak) mondom, mindez csak aztbizonyítja, hogy az emberiség történelmének els ő fázisában vagyunk mégmindig. Egészen a kezdetén. Mert, hogy lenne elképzelhet ő , hogy egyeurópai anya térdeljen ilyen festmény el ő tt — ha nem lenne él ő asszony.aki halott fiát így tartja ölében. Minden második szezónban húszmillióKrisztus! Vagy hogyne sírnának az asszonyok Mária t ő rrel áttört szíveel ő tt (mint a szenvedés szimbóluma el ő tt) ha szivük nem történelmi va-lóság késével lenni átszúrva?

Kérdezzük, mit tehetnek ebben a sajnos még mindig él ő valóság-ként ható misztikumban a sztalini lélekmérnökök, ha mindenekel ő tttagadniuk kellene filozófiai alapon a lelket, mint idealisztikus fogalmat.Aztán: hogyan lehet a lélek, mint legmagasabb metafizikai kifejez ő erő ,

programparola — szinte tudományos definíció — egy olyan technikai ia-kultáson, mint a sztalini rés zsdanovi szocialista realizmus irodalmi,

dialektikai tanszéke, amelynek logikusnak és materialistának kellenelennie?Hogy az önmagaért való m űvészet elgondolása eszmenélküli, ezt a

jelszot a reakciós polgári m űvészet apologetikusai vetették fel, azért,mert a l'art pour 1'art-isták a maguk csendéletével nem szolgálták atemplomi kultuszt és az államalkotó pátoszt a gyarmatok meghódítá-sánál. Ez a paradox komédia egészen a mai napig tart — a tehetetlen-ségi törvénynél fogva — és átcsúszott a szocialista platformra is. Vaj-jon az „eszmenélküli" európai m űvészet hetven-nyolcvan öve valóbannegációját jelenti ennek a sedáni, verduni, belforti, st. quintini, kálvá-riai, gyarmati, imperialista államalkotó pátosznak — amikor egyetlengeraszimovi gesztus mint ellenforradalmit és tárgytalant — sutbavetette?

S vajjon a hivatalos, nyugateurópai, programszerű

, tendenciózus polgáriművészet -- a nagyhatalmak; az államérdekek és háborúk fogalmánakapelogétája — m űvészileg valóban igaz úton járt, amikor destruktívnekbélyegezte ezt az eszmenélküli festészetet, amely a maga romantikus ésatheista elzárkózottságában — s mindenesetre materialista szolipszismu-sában — nem akarta felismerni és elismerni a cezaromanikus, vallásiés tendenciózus valóságból mást, mint néhány holt tárgyat a műte-remben?

Krlezsa, folytatva a párhuzamot, rámutat a l'art pour fart idealistanegációjának okaira szovjet részr б l és materialista bírálatát adja enneka művészetnek térben •és id ő ben, amelyben született, majd így folytatja:

A nyugateurópai képz ő művészeti és m űvészeti hisztéria jelenségei,dekadens és morális z ű rzavara, a tudás, tudomány és technika hullám-zása olyan problémák, amelyek ellen a szocialista ideológusnak minden-képpen állást kell foglalni. A nyugateurópai civilizációt a progresszióvagy reakció szemszögéb ő l vizsgálva, a materialista ideológusnak ítéle-tében tárgyilagosnak kell lennie, ennélfogva logikusnak. Nem szabad atényeket a régi, lejárt szecessziós plakátok szemszögéb ő l mell ő zni, amelyeken rosszul másolt aktfényképek a megláncolt emberiséget jelképe-zik: láncaiban még, de már hajnalodik Ázsia végtelen síkságain... A kor-szerű szocialista esztétának nincs joga tagadni Dakly „Ég ő zsiráf"-játmint szürrealista értelmetlenséget s ugyanakkor propagálni Picassot , ésPaul Eluard-t. Ez nem logikus. Nem tagadhatja az impresszionizmust a

palettán vagy a versben s nem hirdetheti provinciális, régimódi karrika-570

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


turáját az akadémizmusnak, amelynek a szimbolizmus már nyolcvan ével ő tt vagy még régebben kicsavarta a nyakát és amelynek ugyan az al'art pour l'art-izmus fels ő bbséges, művészi negációja volt. Mint ahogynem likvidálhatja a lengyel-mészárlást Bar-Komarovszkival, MarkosztJaltával, sem Triesztet az irredentizmussal. Ez lehet egy hatalom nézete,egy nagyhatalom véleménye — in artibus et in politicis — azonban nemszocializmus. Ukázokkal és ultimátumokkal lehet emberek fejét veLZni,azonban nem lehet művészetet teremteni. Azzal, hogy kiátkozásokkal ki-mondjuk, hogy a l'art pourt l'art-izmus kozmopolita söpredék terméke,azzal hogy Titót gyilkosnak, gyujtogatónak ,és a kapitalizmus agent-pra-vokatörjének mondjuk, azzal, hogy tegnap Rajkot, tegnapel ő tt Buharirtfelakasztottuk és holnap felakasztjuk Svermovot, Gemulkát és Szlanszkitazzal a nyugati m űvészet lehet, hogy holnap fegyelmezettebb lesz. Ara-gon megír néhány művészi direktívát, Picasso megiszik még egy poha-rat drága tintaned ű jÉ b ő l, a Generalisszimus egészségére — azonban zfilozófiai változást nem jelent. S mindezek a dolgok a banalis, minden-napi peszimista litánia zümmögését jelentik, hogy tudniillik a világ 1'-nyegében nem változik meg.

A pénz,

és munkaerő

drámai küzdelmében egyre többször hallani (akapitalista jelszó egyre hangosabb), hógy ebben az összecsapásban vol-taképpen Európa és Ázsia összeütközésér ő l van szó, a Nyugat és a Ke-let, az etikai idealizmus és a barbár ázsiai materializmus összeütk ё zé-sér ő l. Európa — eszerint a propaganda-séma szerint — a nyugat mate-riális-kultúrális gazdagsága, a polgári és feudális iparosítás prosperitásaa civilizáció gazdag hagyományaival — vallási, m űvészi és erkölcsi ér-telemben. Szabad erkölcsi meggy ő z ő déssel, a demokratikus parlamentá-rizmus kényelmével, az individuális kereset el ő nyeivel — saját kezde-ményezés alapján — individuális polgári szabadsággal függetlenséggelstb. Ázsia: az a kulturálatlan szocializmus, elmaradt agrár-bázisokkal,mongol önkényuralommal, cinikus, istentelen negációjával minden er-

kölcsi elvnek, történelmi-materialista világszemlélettel, amely tagadja alogika összes nyugateuröpai elveit, életstandardját, m űvészetét és pol-gári szabadságát.

E propagandista zajban hol a marxi igazság?Az igazság abban van, hogy a leninizmus, mint Marx tételeinek logi-

kus alkalmazása százszázalékos nyugateurópai doktrina, amelyet a minyugateurópai népünk mint ilyet fogadott el programatikusan ,és a szo-cialista forradalom alapján meg is valósított, szocialista alkotmány for-májában. A leninizmusa forradalmi arcvonalon megkezdte a harcot azorosz szektoron a marxista tételek megvalósítására, nemzetközi mére-tekben s ennél Nyugat-Európa politikai inzolvenciáj a negatív történelmiszerepet játszott, már harminc év el ő tt. Nálunk délszláv viszonylatbana nemzetközi bolsevik szolidaritás méreteiben a harc harminc évig tar-tott, hogy aztán speciális körülmények között felkeléssé, forradalommáfokozódjék és hogy a második világháború után teljes politikai gy ő ze-lemmel végz ő djön: A polgári Európa passzivitása saját harcunk eseté-ben a demokrácia megvalósításért 1918-1941 között az ellenforradalmiJugoszláviát tartotta fenn, egészen annak haláláig.

Harcolni az er ő knek Európára ma végzetes eltévelygései ellen —folytatja kés ő bb Krlezsa — harcolni ez ellen csak a szocialista elvekalapján lehet s nem •Мária mennybemenetele badarságának dogmáváváltozásával, ami Persze nem sokkal unintelligensebb a szinkópikus zeneés az impresszionizmus zsdanovi kiátkozásánál. Nincs tehát szó Európa

és Ázsia, Nyugat és Kelet, materializmus és idealizmus összeütközésérő

l,

571

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


hanem arról, hogy Moszkva ma, fasiszta beszennyez ő dése miatt, eszmeisíkon provinciálisan zavaros. Az eszmei dezagregáció jelei esztétikaikérdésekben már évekkel ezel ő tt nyilvánvalóan mutatkoztak és ez biz-tos jele volta megbetegedésnek különböz ő területeken, els ő sorban a fi-lozófiában. Senki sem gondol arra, hogy a szocializmus á nagyhatalmakг Ρ s nagy öldöklések világában humanista fecseg ő k énekkara legyen —mint a puritánok és a tiszta szeretet prófétái, a vallásközösségek tagjai,akiket „keresztényi szeretet" kapcsol össze és akik Marx kezdeti koraéta keresztényi szeretetr ő l prédikálnak és nem szocializmusról. Azon-ban, hogy a szocializmus államönkényében nem kezelheti polgárait rab-szolgaként — s mint VIII. Henrik, nem bélyegezheti ő l~et árúnak, csa-vargótinak, lázadóknak — azt felesleges bizonyítani. Ha az emberigondolkodás anyagi érdekekb ő l született is, az állam zsebének logikája-- még ha szocialista is — nem lehet egyedüli kompasz nemzetközi vi-szonylatban az egyes szocialista államok között.

Rámutatva Sztalin istenítésének antimarxista szocialista-ellenes ele-meire Krlezsa így folytatja:

Szocialista irodalmunknak védeni kell a jugoszláv szocialista Status-

cluot, mert azzal védi szocialista — s így logikusan népi és kulturális —fennmaradását. Szocialista irodalmunknak, mint m űvészi propagandá-nak a külföld el ő tt (amelynek irodalmunkról és m űvészetünkr ő l fogalmasincs) művek sorozatával kell bebizonyítani, hogy amióta csak vagyunk,mindig harcoltunk a szabad m űvészi kifejezésért, a stílusok sokfélesé-géért, a gondolatok szabad kifejezéséért saját politikai meggy ő z ő désformájában. És abban a tragikus dilemmában, amikor ideálunk részér ő lr_yilvánvaló gyilkossággal fenyegetnek, a polgári nyugat részér ő l pediggyanús szimpátiák szele kél — békét hirdetni, könyveket írni és fegyver-kezni: olyan feladatok ezek, amelyekre nem lenne képes egyetlen nyu-gaturópai irodalom és m űvészet. A nyugateurópai civilizációk békésen,régi tradíciók hajlékaiban növekedtek, azokat nem tépte évszázados

e átkozottság vihara, mint az nálunk történt. Nagyszámú nyugati szim-patiz ő rünk véleménye szerint saját illuzóin.kban hajókázunk és sokanközülük már álmodoznak a politikai pecsenyér ő l, amelynek elemei: anaftánk, alluminiumunk, tölgyfánk, uránércünk részvényosztaléka; mun-kaer ő nk és húsunk mint ágyútöltelék.

Kulturális tudatunk történelmi-materialista koncepciói. egyes ele-meinek irodalmi és m űvészeti tolmácsolása képezik ma az alapvet ő kér-dést. Történelmünk leghatalmasabb tömegmozgalma keretében, amelyforradalmi harccal megvalósította a szocializmus elveit, a ma most tu-dományos, irodalmi, m űvészeti és eszmei megvalósítást követel t ő lünk,intellektuális alapon. Ezt a kérdést fejtegetve, Krlezsa így folytatja:A saját szocialista irodalom és m ű vészet jelszava ne maradjon jelszó —mint ahogy a politikai tervünk megvalósítása sem program már, hanemállami politikával megvalósított gazdasági és szocialista valóság. Ezt avalóságot a szocialista kultúra minden területén él ő vé kell tenni, kü-lönösen pedig az irodalomban, hiszen ez a szocialista kultúrális öntudatkiépítésének is alapja. Irodalmunk és irodalmi kritikánk ne tekintse fel-adatának általános vonalon egyes materialista és metódusbeli elveketmegvédeni (grosse modo) hanem az analitikus módszer alkalmazásávalbelemenni a részletekbe, kivizsgálnia konzervatív konstellációkat azokminden formájában és árnyalatában, összes megnyilvánuló trükkjeikbenés kinyilvánulásukban.

Vitát kell teremteni — folytatja kés ő bb Krlezsa — az értékek téves

Felértékelésérő

l, az elő

ítéletekrő

l, a meghasadásról, a regionalista rész-572

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


letek elhagyolásáról és az alapvet ő történelmi materialista koncepcióhiányáról, stb. Még mindig mandarinok módján adminisztrálunk с gyholttest körül és a halott dolgoknak ezt a kultuszát továbbra az iroda-lom és a szépirodalom nevében űzik egyesek s ma azt is megéltük már,hogy felröpített töltött galambok — bizonyos fiktív esztétikai elvekalapján — azt bizonyítják, hogy egy politikai propaganda nevében rend-ő

rségi visszaéléstű

zünk, amely állítólag akadályozza a szabad művészi

alkotást. Különös figyelmet kellene szentelni civilizációnk, irodalmunkés művészetünk történelmi elemeinek stb.

Fejtegetve a marxi tételt a felépítményr ő l kifejti, hogy bizonyosjelenségeket ebben a felépítményben maga Marx is állandóan a dialek-tikus fluktuációval kisért. Irodalmunknak — folytatja — az intellek-tuális forrongás változatait legszélesebb vonátkozásaiban, teljes parti-turájában kellene kísérnie, hogy már egyszer megállapítsuk: mi hang-zik hamisan, idealisztikusan, üresen és reakciósan ebben a hangszerelés-ben, mi a disszonáns szellemiinkben és szellemi kultúránknak ebben akakofóniájában, ahol ezek a disszonáns elemek még mindig szép szán-ban el ő fordulnak.

A szellemiekben és szellemi értékek terén nem lehet semmilyennormát szabni, szinkrónikus példák nélkül anélkül a valami nélkül amittertium comporationisnak, harmadik tényez ő nek nevezünk. Egyedülilyen exakt metódus zárja ki a helyi értékek kultuszát regionális per-spektívából, ezeket a regionalizmusokat nálunk elvileg már századok ótaűzik, nem alkalmazva semmilyen irányzatot. intenzivitásuk csökken-tésére.

Történelmünk utolsó évtizedei nem mint bizonyos nyugateurópaimozgalmak utánzásai jelentkeznek, mivel mi vagyunk a Balkánon és aDunán az egyedüli szocialista ország, amely saját erejéb ő l tört saját szo-cialista politikai arculata kiformálásáig, saját történelmi fejl ő désénektörvénye alapján. Irodalmunk éppen ezért ne legyen a nyugateurópai-nak imitációja, mert ez az irodalom ma, mint alkotás, nem az idegenpéldák másolataként jelentkezik s mert hallatnia kell végre a sajáthangját.

A nyugateurópai civilizált népek úgynevezett nemzeti szellemüketuniverzális formulák alapján alakították ki, két alapvet ő periódusból: afeudalizmusból és a polgári prosperitásból. Ez a politikai és gazdaságiprosperitás (amelyet egész sor expanciós törekvés és gyarmati hódításhívott életre) az úgynevezett nemzeti géniuszban szimbolizálódik, mintszintétikus formulája saját alkotó, eszmei és m űvészi szellemének. S eztaz eszmebeli prepotenciát rákényszeríthette minden ellentétes (barbár)törekvéssel szemben. Ez a nyugateurópai nemzeti géniusz amelyet igen

sokszor cinikus fegyvercsörgés és egész európai tartományok kifosztásakísért diadalra, megszólal egész sor m űalkotásban. (Krlezsa egész sorátvonultatja fel ennek a példának.)

Ha nyugati vagy keleti programról beszélhetünk — fejezi be — ínitendenciózusan ezeknek a m űvészi objektivizációknak baloldali megva-lósítása mellett vagyunk. Hogy ez nem történhet a zsáner-festészet pél-dáján, a tizenkilencedik század második szakaszának ízlése szerint,sem a dilettáns, quasi program-líra eszközeivel — amelyet Tihonovvagy Rilszki művelnek — az nem kétséges, mint ahogy nem valósi thatómeg a konstruktív-immaginális festészet vagy a köldökbámuló költészeteszközeivel sem, amelyet a nyugat több mint ötven esztendeje m űvel.Hogy nekünk a jobboldali, képz ő művészeti-ellenforradalmi, geraszimo-

vizmus vagy zsdanovizmus, Todor Pavlov idealista ismeret elméleti tö-

573

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


rekvéseivel, nem lehet hasznunkra, az is kétségen felül áll. Abban a pil-lanatban, ha jelentkeznek majd nálunk művészek, akik maguk tehet-ségével, tudásával és ízlésével képesek lesznek baloldali valóságunkobjektív momentumait szubjektíven kifejezni, meg fog születni nálunka baloldali művészet. Amennyiben kialakul majd szocialista-kultúránksugárköve, — tudatában gazdag multjának Fés tudatában kulturküldeté-sének a mai európai térségben és id ő ben — baloldali művészetünk is

kétségtelenül jelentkezni fog.

Ezek voltak nagyjából — ha nem is teljes egészében, teljes terje-délmében és szószerint — a III. írókongresszus gerincét alkotó referá-tum szavai. S ami tanulságot nekünk magyaroknak, magyar íróknak lekell vonnunk a referátum és általában a kongresszus eszmei anyagából:az egé,szséges útkeresés tétele. A megtisztított kultúrhagyo г nányok fej-lesztése, a ma ábrázolása s a megtisztított multé — szem el ő tt tartvaаоnb а n mindig, hogy a káros partikularizmust és a regionalizmust mcl-l ő zni kell, ki kell küszöbölni. Nem azt a regionalizmust, amelyet fe-künk a Vajdaság jelent — hiszen ezen keresztül hazánk az úI Jugoszlá-via -- hanem azt, amely ék lehet köztünk és velünk él ő más népekközött.нobyan? — kérded talán csodálkozva. — Lehet egy aránylag sz ű kterületen él ő , más nyelvet beszél ő kisebbség irodalma és m űvészete nemregionalista?

Lehet, ha szem el ő tt tartja, hogy a nyelvi különállásunk és másfajtahagyományaink ellenére hazánkhoz f űznek bennünket mindennél er ő -sebben népi forradalmunk vívmányai. S a feladatunk most — részbenmár meg is valósítattuk ő ket — megtalálni mindazt, r:mutatni mind-orra, ami Jugoszlávia népeivel közös, mindazt ami általános emberi és,általános kultúrérték. A mi kapcsolatunk nem nyelvi — lényegébenazonban er ő sebb a nyelvi kapcsolatoknál. A közös életen, a közös érde-keken, a közös eszményeken, a szocializmus megvalósításán alapszik.

Négy éve úszik haj ónk a népek tengerén, egyedül — idézte Krlezsabeszámolója. S mi ennek a hajónak nem utasai, útitársai vagyunk, nemzok akarunk lenni, hanem matrózok és kormányosok, akik vállaljuk a

vihart és a vészi is, a napsütés és az eredményekben való részesedésmellé. Mindezt sorsunk irányításának tudatos felel ő sségével tesszük.Ami tanulságot levonhattunk Krlezsa szavaiból, azt levonjuk, azzal afogadalommal, nem leszünk alábbvalók a többieknél, a velünk él ő

többi népeknél.

'De szép er ő kkel hasznosat végezz

S úgy lássa költő

mesterséghez.

Markolj az ember-életnek teljébeÁtélte mind, kevés ismerte felS bárhol fogod, mindenkit érdekel.

574

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


MIROSZLÁV KRLEZSA:

Alkonyatkor

A KÉKSÉG távol függönye fölöttvén templomtorony — bölcsfény ű fárosz,

est-hullámok görcse, halálos,út vonaglik, sír a sovány rizs,

a rét víg ösvényt lobogtat, szalaszt,ballag a föld, a mogorva paraszt,

míg rézkupolán búg a széls táncoltat szélkakast.

A FÖLD led ő l a torony lábánál, ásít.

Fák gyökere valami mély tudásigmélyebbre mászik,ahol álmodnak sápadt arcokezer szent égi galambot.

A folyón a szél, mint húrtalan hárfán harsogés szétosztja magát,kapnak bel ő le galambok, füstkarikák,ó, fülledt, b űzös pocsolyák,a szél ma este megmutatja magát;

jelzi, hogy van, hogy mámor, tavaszi vád,s úsznak vele vitorlák, kompok, csónakok,s penészes léghajóként az üres templomok.

A SZÉTÖMLÖTT víz kivirágzik,villámhürítón szél danázik.

A nap tűt szúr lombok kontya hegyébe,a kék táj távol függönyébe.

Fojtja a földet hullámok kéke,és már nem tudni: föld-e, ég-e.

Folyik az idő számtalan képe,vele a dolgok alkonyi menetelése.

575

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Láthatár szélén az öreg toronyteteje csillog az alkonyaton,ez a távol tükrös viszfénye.

Az ég kavarja patakok sötét habját,a fák csepegnek, gyerekek almát ráznak.

Az almák ügy gurulnak, mint Piros gumilabdák,,illatos hüs friss illatokat áztat.

Malmok a szélben, messze ugatás,csend folyik a toronyról. Babonásének f.élhargon gurgulázés k,nnуб, fecske szórja füttyeit.

A kékség zeng, a csendben tovaring.A szélben nyirfa rezzen,jegenye susog, nyár nyujtja ágát,а kác'lábálja füstöl ő virágát,hársból méz buggyan b ő cseppekben.

Lombhimes, mélyül ő ligetbenlevei, fényben lágyan feresztve,a torony alatt nyíl a nyári este.

A TORONYRÓL mint az id ő néz szét a távol.

A jegenye szinte költ ő k szaván szól,a dolgok titkosak s némák a torony magasáböl.

Legyű

rve fekszenek torony alatta tárgyak,a föld leveti súlyát, lebeg, mint könny ű látszat,és Neked, Égi Herceg,ékíti koronádat!

A pillantás, mint hal hányja magát,s míg lent zaj ongnak ludak és kacsák,s vén háztet ő kön cicák surrannak át,a tekintet a toronyról messze úszik.

Hegyeket, erd ő -hullámok kaptatóit,mind elnyeli az úszó Értelem,

a kis emberi mozdulásokats a makacs kocsizörgést odalenn.

A TORONY alatt temet ő : koponyák beszélgetése.Szomorúfűz halott vitéz felett,ki ajkán kedvese nevével elesett,és ágyudörejjel volt hangos temetése.

Torony alátt émelyg ő suttogás, rothadt galyak,itt lányok asznak s lusta agarak:

igy suttog a száraz, erjed ő , ő szi ág,

és esti várakozások és leány-imák.576

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


A TORONY alatt ő zléptek kultusza dívik,a bús fasor alatt reménytelen a sírig.

Itt óra kongat, világít a hold,az élet, mint vén emlékkönyv, lakatolt,

mint gyermek értelmetlen motyogása,a dolgok édesfájó megfogása,

kiáltás részeg összerogyása,és kószálás és örök félrelépés,

éj-posztó el ő tt szomorú kérdés,és örökös, néma, nagy menekülés,csillagpályán céltalan szembeszegülés.

A TORONY alatt tücsök zenéje,ő szi szinek halnak a n ő ölébe,

vér, amennyit csak a részeg szív kibír,templom alatt szerelmi idill:

hattyúnyak puha íve,kis rezdülések titkos míve.

Füstös edényb ő l tömjén-karikák,orgona-sípon hangos trombiták,

füst-ecset után hátrahagyott nyom,a tűzhelyen láng, szeder a dombon,

meleg szobáért sírása ködb ő l,befeléfordult állapot,mikor az álom izzásba fog,

és mikor viharos éj j e1óraütések folynak széjjel.

Ei TORONY körül áhít az erd ő . A magosba.

Minden ág egy-egy kapaszkodásasötét ereknek napra, fényre.

A domb sötétkék tetejéretörzsek ülnek, sok néma pózna.

Sápadt emberek, akár a mérgesgombákkússzák az erd ő t, állatüvöltésaz emberek hangja, akik az erd ő t bontják,hogy nyomorukon fogyjon a sok búsra n ő tt rés.

Vágnak az emberek tönköt, küszöböt, ládát,hullának, hozománynak, lakomáknak cirádát.

Acél kés a törzsekbe vájva vág

bitót és furulyát.36 77

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


ERDŐ és ember fölött ő r a torony,és ő si dalt dudol a bronzharangokon:

hogy folyunk mi is és folyik miértünk minden elem,a nagy szétszakadásban mi sem maradunk épen.Növények, kövek, állatok megkavart tengerébenkivirágzik m а is a végtelen.

Mi virágzunk és miértünk szinek virágzanaks hervadnak hangok ,és forrás reped,iszik véres és forró szíveket

az isten tornya alatt,hol az ég csillag-pókhálója rezeg.

És nagy halotti mise az este,,és minden az Isteni Testnek Teste.

A TORONYő

rködik, mint borostyánnal befutott bástya.ügyel a furulyákra, a vízcsobogásra..

A torony ő rködik, mint fehér bank figura.Erd ő hullám felett kátrányos felh ő gomolya:sűr ű és sötét és villamosa borúja.

De egy sakkozó Ismeretlen Valakia bank bástyát gyárkéménnyel üti.

A KÉMÉNY kék hullám felett mint gő zhajó pipál,sziréna szól, szíj csattog, zúg a gyár.

A táj felett a kémény mint óriás tapos,s az Úr Szeme a tornyon merev és fagyos.római karddal, százados halott ő rhelyen.

Milyen új bűnök nő nek, milyen új gyötrelem,az emberek lépte miért oly tört-alázatos?

Szántóföldek és furulyaszó feletta kémény zúg fel magából ,éneket.

Köves boltíven, öreg tornyon át

kémény dalolja a lángok dalát.

BENNONK mint véres forrás f ő a láva.az ember meleg állat az ég alatt.Tenyerünkön a kenyér bimbóba fakad,

s a vérünk csillagos a langyos éjszakákba.És a mi húsunk üstökös-virágú,az ember láva, nem viszbábú.

Az emberben harminchárom ijj feszül,a keze könnyű , szinte elrepül,

s hajóval teli kikötő

vagyunk mi legbelül.

578

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


HÜMMÖG a vén torony s gyujt fénynek nedves faggyut,s füstfelh ő gyűl, gépeknek zúg a hangjuk.

Az égen is csalóka képekb ő l elég:ujjak, szivek és lelkek szégyenéb ő l,elég, elég a mindenség énekéb ő l!

Már új vitorla n ő és új evezés készül;bennünket láz visz, bennünket mámor fésül.

s füsttel akarunk ellni az út jeléül:nem lesz itt oltáron méla váza,se apokalipszis, se angyalsisak villanása.

MINDENNAPOS a gépek mozdulása:úgy lát a gép mindent, amilyen.A gép a tornyot döngeti, rázza

és egyre húny a fény a gyertyák szemiben.

Elég a szentek vére, a katakomba, hal,a gép szelet már más arcokon kavar,

ó, elég a sár, a dögl ő dés, a kátyú,már jár a szív s a Vér friss buzogású,mint ha.j ó indul üvegpartra,hogy örüljön a test s az emebr gyötrött arca.

A GYÁRKÉMÉNYEK úsznak, mint hajók alkonyatkor,és gomolyog a füst és riadt szikrákat szór.

Völgyek, mez ő k, bús emberek fölötta kémény ég, mint fénytorony és sziréna hörög.

A gépdübörgés alvó tetőkön kapar,s úi jelnél kettéválik a jobb meg a bal.

DALOL a kémény kormosan, ólmosan, barnán,az alkony szürke, felh ő s, langyos halmán,

mikor a tornyok zengnek hamvas szonetteket,füstfelh ő füstviharral fenyeget.

És míg a torony ő riz csontvázakat,a füst fölötte foszlánnyá szakad,

bosszul, mint láng ,és gleccser-áradat.Dalol a kémény séták avaros magányán,az intim mérleg minden csepp mozdulásán,

fából baragott szentek csillogó vértjén,az átszúrt szívek számtalan miértjén,

féreg-félelmen; harang--éneken,

ködök szürkéjén és pléhistenen:

579

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


üvegházba ülteti át a földet.

HOGY a föld húga fényes meteoroknak,és hogy lebeg az égen, mint .egy kigyulladt csillag,.

Csillagos körök mozgó hullám-rajában,ég ő eónok arany pókhálójában,

ahol úszik a Rák, az Iker és a Mérleg,a Föld diadalt zeng a saját erejének.

Mint fény a hazugság és halál éjjelében,a csillagos föld fürdik hűen és fehéren.

Az ég azúros kristály és kék tenger az est,benne mint ég ő gleccser a föld szikrát fereszt.

És kialszik a napa foszforos, néma űr alatt.

Fordította; Ács Károly

A. Opresnik : Tájkép

580

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


HERCEG JАNOS:

Örökösök

Azt hiszem minden családban, ha még olyan szegény is, mindigakad valaki, közeli vagy távolabbi rokon, akinek sikerült vagyont vagytekintélyt szerezni és fölébe emelkedni a többieknek. A gazdag nagy-bácsi, akire az ínség napjaiban oly sok reménnyel gondol az ember,

minden családban felfedezhető

. Néha itt van a közelünkben, gyakranláthatjuk, köszönthetjük a névnapján, néha viszont messze idegenbenél, talán a tengeren túl, ez azonban semmit se változtat a dolog lénye-gén. S ő t, sokszor még érdekesebb, ha a jómódú rokont csak fényképr ő l

ismerjük, mely háza kertjében ábrázolja, amint pirospozsgásan, poca-kosan gépkocsijának támaszkodva áll. Ilyenkor az embernek okvetlen»1éreznie kell, hogy nincs egyediil a világon s talán egyszer, ha igazannagy bajban lesz, feléje nyúl a nagybácsi segít ő keze. Mindenki hallottmár olyan csodálatos esetekr ő l, hogy valaki örök szegénységben, kín-lódva, mindennapi gondokkal küszködve élt s aztán egyszerre hatalmasörökség szállt rá, mert valahol heghalt egy rokona, nagynénje vagynagybátyja — hiszen egészen egy г emegy! — s az a szegény megörökölte

a vagyonát.Hát a mi nagybácsink, — legyen néki könny ű az anyaföld! — ner+»

élt ugyan Amerikában, gépkocsija se volt, de egyébként minden tekin-tetben megérdemelte a hozzáf űzött reményeket. Mesebeli gazdaságrólszó se lehetett nála, tekintélyét is inkább puritán életmódjával bizto-sította magának, de az ilyen szegény családnak, mint amilyen a miénkvolt, nem is lehettek túlzott reményei. Mert ha valaki suszter volta micsaládunkban, hát annak nem volt üzlete a f ő utcán, nem fütyörészteksegédek a műhelyben, miközben szabályos fogakat rádliztak a cip ő talpszélébe, hanem maga verte a foltot otthona konyhában ülve a csámpásbakancsokra. Még örülnie kellett, ha az asszony segített néki olykor meg-tűzni a feslett föls ő részt. A szabóknál az asszony vasalt és liferálta hazaa ruhák а t. S a borbélyoknál is jól jött a feleség. Szombat esténkéntszappanozhatta a vendégeket és pikáns vicceket súghatott a fülükbe,mert az ilyesmi nagyban hozzájárulta bolt forgalmának emeléséhez. Samerre fordult az ember, csupa suszter, snajder meg szakállkaparó volta mi családunkban. Dehát mit csináljunk, ha egyszer így volt.

Ezért is néztünk mi olyan tisztelettel a nagybácsinkra. Mert ő nemvolt se szabó, se cipész, se fodrász, hanem iktató volta városházán,ennélfogva magas keménygallért viselt, melynek kihajtott sarkai kö-zött szigorúan csücsült csontos ádámcsutkája s hosszú, vékony alakjánúgy állt az acélszürke öltöny, — mert mindig egyforma ruhában járt, —mintha éppen akkor hozták volna kivasalva a pucerájból. Na és a cip ő je!

Hát a cip ő ] ér ő i külön lehetne mesélni. Hogy az milyen egy fényes cipő

581

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


volt, soha egy porszem rajta, mintha vattás felh ő kön járt volna .és nemazon a cuppogó, latyakos flaszteren, mely városunkban régente olyáltalános volt.

Mégis leginkább érdes mély hang] ára emlékszem és kurta, pattogóbeszédére, ahogyan bölcs tanácsokat adott nekünk az élethez, ha ve'riteegyszer kimosakodva elmentünk kezetcsókolni néki a névnapján. Ottállt elő ttünk, rriintka kihallgatáson fogadott volna bennünket, kemé-

nyen és szigorúan, mint valami hiivelyéb ő l kihúzott és magasbalököttkard. Még most is magam elő tt látom keskeny arcát, melyr ő l kétoldaltgondosan ápolt pofaszakáll futott alá, nagy, el ő reugró orrát, mely .fölötta rúgós csiptet ő villogó üvege mögül élesen és szürkén vágott felénk atekintete.

— Legfontosabb , a becsület. Igen! A becsületes embert soha semérheti baj. Azt védi a törvény és az Isten és szeretik felebarátai. Igen! Abecsület a legszebb erény, ezt ne felejtsétek el soha. Igen!

A szónoklat végén mindegyikünk kapott egy koronát, kis ideig mégszótlanul nézegetett bennünket, miközben magába mélyedve stuccolt ba-juszát kefélgette azzal az ezüsthátú kis kef ć.vel, melyet a mellényzsebéb ő l

oly gyakran húzott elő

, aztán elmehettünk, hogy a következő

eszten-dőben ujra meglátogassuk.Az én gyerekkoromban szép pénz volt egy korona, napokig lehetett

rajta medvecukrot enni, mi azonban nemcsak. azért a koronáért tisz-teltük ő t. Nekünk már az a tudat is elég volt, hogy ő a nagybácsink.Szóval büszkék voltunk rá, mint az egyetlen úriemberré a családban stiszteltük, mint eszményképünket, mint a megtestesült becsületet, aspártai jellem mintaképét. Én amikor feln ő ttem s társaságokban kezd-tem forgolódni, ahol bizony megnézik, hogy ki kicsoda és merre van ahazája, gyakran hivatkoztam rá. — Lomparics Ferenc a nagybátyám,mondottam s erre egyszerre megenyhültek az arcok, szívesek lettek hoz-zám az emberek, azok is, akik addig sanda szemmel néztek rám, a jött-

ment senkiházira. Lamparics Ferenc neve fogalom volt, akinek ő volt anagybátyja az maga se lehetett akárki.

Nekem még a neve is tetszett. Ferenc! Kemény név, csupa férfias-ság, nem olyan álmosan mosolygó, pufókarcú név, mint János, vagyisahogy engem hívnak. Hiszen az ő nevét is lehetett gyengéden .és hízel-kedve kimondani, ahogyan a felesége szokta, — isten nyugosztalja, mertő is meghalt már.! — de ezt a mi nagybácsink különben se szerette. Haa felesége olykor kedveskedve szólította, hagy a szeretett ő l szinte in-cselkedve cincogott az a „c" betű a neve végén, ahogy nénénk párnásszájából a levegő be eresztette, nagybátyánk rögtön felkapta a fejét ésfedd ő leg nézett a feleségére: Nem t űrte a bizalmaskodást! Talán ezért isnem voltak barátai, ezért kerülte a társaságot, mert nem akarta közel

engedni magához az embereket. Elment ő a Kaszinóba délutánonként,el is beszélgetett kicsit- az emberekkel, az urakkal, de csupa komolydologról csupán, s amint egy vastagabb szó szállt 11 önfeledten, ahogyanez mára kaszinóban szokás, amikor az urak nem éreznek n ő t a köze-lükben, a mi nagybátyánk rögtön felállt és ajánlotta magát.

Persze, az iktató sohse volt valami nagy úr, fizetéséb ő l nem futottavolna sevrócip ő re, abból nem lehetett volna vadaszatra járni és arany-szálú purzicsánt tekerni a vastag tulaezüst szelencéb ő l. De a mi nagy-bácsink gazdagon n ő sült, egy szappanf ő z ő özvegyét vette feleségül, akiharminc lánc földet hozott és szép házat a belvárosban. S mivel nemvolt gyerekük, mint jövend ő beli örökösökt ő l még több tiszteletet várha-

tott tő

lünk. Nahiszen ebben nem is volt hiba! Annyira tiszteltük mi ezt

582

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


a minden tekintetben kifogástalan úriembert, hogy amikor feln ő ttünk,önként mentünk el hozzá intelmekkel teli, fedd ő szavait meghallgatni,mint valami penitenciát. LegÉnykorornban volt nekem egy szép szere-tőm, kalaposlány volt, sző kehajú, kékszem ű , táncoslábú, ringócsip?j ű ,

festeni se lehetett volna szebbet. Azt a lányt én el akartam venni felesé-gül. Nagyon bele voltam háborodva! De még miel ő tt otthon szóltamvolna, már ahogy illik, elmentem a nagybácsinkhoz, hogy el ő ször rnékimondjam el életbevágó elhatározásomat.

Mije van annak a leánynak? — csapott le rám nagybátyám akérdésével, mint valami vércse, ha a magasbói hirtelen lebukik és énnem tudtam mind] árt megfelelni néki. Mit mondhattam vólna? Hogy vannéki két erő s, ölel ő karja és olyan kifestett Piros szája. minta rózsa?Nem erre volt ő kíváncsi, hanem hogy mennyi hozomány álla házhuz.

Nincs néki semmije, -- feleltem b űntudattal .és lehajtottam a fe-jemet, — szegény szül ő kt ő l váló, akárcsak én is.

Hát akkor mire nő sülnél, — dörgött a hangja — szerelemre? Egykoldusból kettő t akarsz csinálni? Igen! A házasság szentsége komoly,Hagy dolog, avval nem lehet játszani. Igen! Az nem elég, hogy neked

valaki szerelmes szavakat csicseregjen a füledbe, mert a szerelem egy-szer elmulik, de az asszony megmarad és akkor mit csinálsz vele? Verdki a fejedbő l ezt a bolondságot!

S mit tehettem volna? Otthagytam a leányt. De akkor én úgy szen-vedtem, minta kutya, akit kikergettek a havas téli éjszakába. Hóna-pokon át sóhajtoztam az én szép szeret ő m után, aki sohse lesz már azenyém. De mit csináljak, ha egyszer úgy belénknevelték a tiszteletet anagybácsink iránt. Talán az isten paráncsára se hallgattunk volna úgy,mint az övére.

És miért, kérdem én, miért? Azért, mert úriember volt, mert gaz-dag volt, mert neki sikerült fölénk emelkedni? Mert olyan törvénytisz-tel ő , erkölcsös ember volt? Nono! Úgy halt meg ő is, nјnt akárki más

és mondhatom, a halálából nem volt köszönet. Legalább minekünk nem!De ki tudta volna azt el ő re ..

Mikor vízibajban ágynak esett, akkor mi már kezdtük számolgatni,hogy mi is marad majd ránk. Volt néki a város szélén egy majorja, aztén szerettem volna megörökölni. Majd a haszonélvezetet pénzben fizet-getem a nagynénénknek, gondoltam, csak legyen már egyszer az enyémaz a major. Akkor már házas voltam, családos, három pulya kapaszko-dott az én sze épy Malvinom szoknyájába. Hogy gazdagon n ő sültem,azt hiszik? Ördögöt! Az asszony családjánál is csak kilátásban volt avagyon, mire meg kellett volna kapni, h ű lt helye volt. Nagy lutri a há-zasság, én mondom!

Szóval jól jött volna nekem az a kis major. Az embernek sok min-

den megterem benne, ha kicsit okosan gazdálkodik. Aztán meg gon-dolni kell az öregségre is. Ha nagyon szorítja az embert a cip ő , eladjaazt a majort és kimászik a bajból.

Végül hosszú szenvedés után meghalta nagybácsink. Ez most volttíz év elő tt, nyáron. Mikor feketébe öltözve fölsorakoztunk a virágosudvaron, ahol a muskátlik és verbénák között színes üveggolyók voltakkaróra tűzve, tele volt velünk a ház. Egyenként mentünk be a rava-falhaz, ahol a nagybácsink feküdt lecsukott szemmel, kiterítve,

Koporsója egyik oldalán az özvegye állt, a nagynénénk, a másikoldalon egy magas, rettenetesen sovány, nagyorrú, szögletesvállú, har-mincöt év körüli nőszemély. Ez a nő ugyancsak feketébe volt öltözve,

az arca dagadt és Piros volta sírástól. s ez mindjárt szemet szúrt nekem.

5 83

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Nem is nagyon ájtatoskodtam én ott a nagybácsink lelkiüdvéért, mertnem hagyott nyugton a kérdés, hogy ki lehet ez a n ő . rJgy viselkedett,mint valami egészen közeli hozzátartozó. Pedig én sohse láttam ezel ő tt.

Megyünk ki a virágos udvarra, azt mondja nekem az unoka-testvérem:

Te Jani, hogyan engedheted, hogy az az idegen ott a rokont

játssza? Hát való dolog ez, hogy akárki odatolakodjon gyászolni? Talánmink volnánk itt el ő bbre valók ..Csak haggyad, — mondom — nem az a fontos, hogy a kopor-

sónál ki áll, hanem, hogy az életben ki volta rokon. Ez csak törölgesse á

könnyeit, ha már olyan nagy fájdalmat érez.Mert mi nem sírtunk. Tudja az isten, hogyan van az ember az ilyen

nagybácsival, akinek az ember csak a kezét jár csókolgatni meg a pré-dikációit hallgatni, akit annyira tisztel és akit ő l annyira fél, mint aho-gyan mi féltünk t ő le, az ilyen nagybácsit talán nem is szereti az ember.

Jön ki késő bb a nagynénénk, mert valami dolga volt, ott kellettnéki hagyni egy percre a halottat és az én unokatestvérem mindjártmegállítja, mert nagyon fúrta az oldalát a dolog és megkérdezi:

Mondja csak, Mnka néni, ki az a hölgy a ravatalnál?

Nahiszen, hölgy! Látszott rajta, hogy magunkfajta, nem volt azúridáma.

Jaj, gyerekek, -- feleli nénénk és rá se néz az unokatestvéremrecsak elfogja megint a sírás, — majd a temetés után mindent megtudtok.

Hát ez aztán végleg nem tetszett nekem. Mért nem lehet azt meg-mondani mindjárt? Nem titok talán? Ez meg ez, és kész! Attól még nemtámadt volna föl a mi nagybácsink.

Másnap eltemettük. Nagy temetése volt, minden jobb ember ott voltés mink, a rokonok. A sírjánál egy úr, valami hivatalnok még beszédetis mondott, hogy micsoda egy kiváló, korrekt, tiszteletreméltó ember

volt Lomparics Ferenc, vagyis a nagybátyánk. Büszkék lehettünk rámegint, utalj ára.

A temetés utáni napon elmentünk a nagynénénkhez mind az egészretye-rutya. Hát nem ott ül még mindig, minta faszent az ebédl ő ben azasztalnál megözvegyült nénénk mellett az a bizonyos.

Üljetek le, gyerekek, — mondja a nagynénénk -- hozzál csak bemég széket, Krisztina.

Szóval Krisztinának hívták, de ett ő l nem lettünk okosabbak. I--telepedtünk. S aztán úgy néztünk a nagynénénkre szótlanul, hogy mu-száj volt nékf beszélni és akkor mindjárt ki is derült minden.

Egy vallomással tartozom nektek, azt mondja, egy titkot tárok

föl, ami most már nem kell, hogy titok legyen. Ez a leány boldogultFerenc bátyátok gyermeke.

S a nagyorrú n ő személy, a Krisztina, erre zsebkend ő jébe temetteaz arcát és zokogott, mink meg majd leestük a székr ő l. Nem mertünkegymásra nézni. Mntha ránkszakadt volna az ég ; olyan magunkbaros-kadva ültünk. De én most, tíz évvel a halála után is, megesküszök akár-mire, hagy nem a major miatt voltam annyira elkeseredve, hogy azmost már nem lesz az enyém, hiszen itt van a lánya, hanem azért,mert a bolondját járatta velünk. Amióta az eszemet tudom, mindigtiszteltük, büszkék voltunk rá, minta becsületesség mintaképére, mintaz egyetlen rokonra, akinek sikerült az élete, aki nem maradt szegény.

aki nem lett se borbély, se suszter, se szabó, hanem iktató lett a város-

5 84

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


házán, szóval úriember és jómódot, gazdagságot teremtett maga körül ..Aki úgy élt, mint valami pap vagy katona vagy bíró vagy mit tudomén micsoda és most kiderül róla, hogy zabigyereke volt.

De verje meg a hét á nyolcat, — kiáltottam haragosan és föl-álltam, mert ülve nem birtam volna ki, olyan mérges voltam — háthol volt ez az asszonyság harminc évig?

Nem asszony, csak leány — felelte nagynénénk és egy gyengédpillantást vetett Krisztinára, aki még hevesebben zokogott — az édes-anyja nevelte. De most majd itt marad velem. Eredj csak egy pillanatraa másik szobába, Krisztina. Majd én szólak, ha bejöhetsz.

A zörg ő csontú árva aggsz űz zokogva kitámolygott.Mielő tt nagybátyátok megkérte a kezemet — kezdte nagynénénk

és szemérmesen lesütötte a tekintetét —egy szót se szólt nekem ifjúkoribotlásáról, hogy kétéves kislánya van s a bíróság rendes havi tartásdíjrakötelezte. Csak kés ő bb, amikor már a felesége voltam, akkor vallottabe a dolgot. S én szerettem a ti Ferenc bátyátokat, hiszen olyan kiválóember volt szegény — s nagynénénk könnyezni kezdett — i4s vele ő riz-tem tovább a titkát. Krisztina vidéken élt, anyja férjhez is ment egy jó-

ravaló kovácsmesterhez, aki nem hánytorgatta fel az asszony b űnét.Csak én sírtam sokáig mivel nekünk nem lehetett gyerekünk. Kés ő bbínár szivesen láttam volna nálunk a kislányt és esküszöm, úgy szeret-tem volna, mint a magamét, de Ferenc bátyátok el ő tt még a nevét sevolt szabad kiejteni. Őmaga soha se látta gyermekét. Én mentem elegyszer tíz év el ő tt még Krisztináék falujába,, mert nagyon kíváncsivoltam rá. Attól kezdve gyakran küldözgettem ajándékokat néki, selhatároztam, ha meghal az uram, magamhoz veszem. Hát most ittvan

M rokonok, kinullázott örökösök nem tehettünk mást, mint hogyszedtük a sátorfánkat és elhagytuk megboldogult nagybátyánk hajlé-

kát. Ez volta könnyebb dolog, a csalódást kiheverni sokkal nehezebbvolt. Hogyne, hiszen eszmélkedésünk óta úgy néztünk rá, mint valamiszintre. Csak most láttuk, hogy k ő szívű , önz ő ember volt, aki csupán alátszatnak élt.

Mondtam is a testvéreimnek és a többi csalódott rokónnak:Most tanultatok! Hát ezután már a magatok feje után menjetek.

Elég \ szégyen, hogy így neveltek bennünket. Be nekem már papolhat-rak az ilyen urak többé nem hiszek nekik. ' És más halálára spekulálniegy életen át, lesni, hogy mikor örökölhetjük a majorját vagy mit tu-dom én micsodáját, hát az igazán nem tisztességes dolog. Azért van azembernek ereje és esze, hogy maga küzdjön a jósorsért, akkor ha valamitmegszerzett, legalább nyugodtan alhat.

Most már, tíz évvel a halála után, csak mosolyogni tudok az egé-szen. Mert most is vannak még olyanok, akik álmaik mélyén ilyen gon-dolatokat melengetnek a boldogulásról, csak persze jóval kevesebben,mint az én fiatalkoromban, mivel a gazdag és erényes nagybácsik számaalaposan megfogyatkozott azóta. Hát csak reménykedjen, aki ostoba.

Az egészb ő l csak azt a szép kalaposlányt sajnálom, Lidit vagy mi-nek hívták. Hogy tudtam én azt elszalasztani, dekát így jár az ember,ha másra hallgat , és nem a dobogó szívére.

Csak annyit még, hogy Krisztina ma is ott él abban a virágos ház-ban s mivel meghízott egy kicsit, nem is olyan- csunya már. Férjhez isment, két gyereke van és vasárnap délutánonként kijár a temet ő be és

megöntözi a rózsabokrot nagybácsink sírhalmán.

585

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


REMÉNYI JÓZSEF:

Bujdosó szegénylegény éneke

a huszadik században.

Mint hajdani szegénylegény,zsoldos is volt, mégis kemény,jobbágy is volt, mégis ember,

csermelye sem, mégis tenger,ha futott is, inkább támadt,nem vállott be rossz szolgának,búval, bajjal nem lehetettjó szolga sem, a népeket;iázókat sohsem birta,magyar nevét rongyra irta;

ilyen voltam régente én,nem volt lovam. nem volt mentém,csak prédája úrigő gnek,az voltam, a vak id ő kneklátója, sors bojtorjáni,s ha rám nézett bírónk lánya,t n a szemem mélyét nézte,tán a jövő m megigézte,ám elmentem, messze mentem,rég otthagytam a nemzetem.

Messze mentem, elbujdostam,gyári füstben arcom mostam,bánya légben a tüdő met,sohsem mondtak. könyörg ő nek,

messze mentem, éltem, fogytam,néha. néha majd lerogytam,téptem szirmot, téptem sziget,ő si falum nem is sziget,elveszett a b űn vérében,tán az ördög tenyerében,se a fegyver, se a bánatnem adja vissza hazámat.

586

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


LÉVAY ENDRE:

V irradat Bán átban(Részlet egy riportregényb ő l)

I .

Egy költ ő a tiszamenti falvakat csöndfaluknak nevezte el, mert vagykét évtizeddel ezel ő tt szülő földjén amikor s amerre járt. sánta lábávalbandukolva a fasorok alatt, mindenütt a vattás csönd nyelte el a botjakopogását. Talán a kora ő szi néptelen utcák, á zárt ablakok és zajtalan,udvaros házak lógták be költ ő i képzeletébe ezt az elnevezést, de ez csaklátszat volt, pillanatnyi impresszió egy lírai lélek számára, messze, távola mindennapi valóságtól.

Akkor ismerkedtem Tiszamentével.Bódi...Mert így hívták a földvári költ ő t, aki diákkorom feledhetetlen ka-

lauza volt ezen a tájon... Bódi reménytelen szerelmese volta tisza-menti falvaknak és azért volt reménytelen szerelmese, mert poéta lelkemindig álomban látta ő ket, álmát borral, rámpással, pálinkával újította

meg nap-nap után, csakhogy ne engedje a bácskai és bánáti hétköznapokzaj ától magáraébreszteni a valóságot. Bódinak nagyon j б ;szíve volt,nem egy versében meg is siratta a látástól-vakulásig dolgozó bácskai pa-rasztot, de ez inkább csak amolyan költ ő i elérzékenyülés volt nála, egykicsit önmaga siratása is, mert hangja a panasznál följebb nem igenemelkedett és soha nem gyújtottak tüzet nála a bels ő lázadás titkolt pa-razsai, hogy annyi szenvedés után testest ő l-lelkest ő l belevesse magát aforradalomba. Szólt ő néha keményebb hangon is, de nem azokhoz,akiknél e hangnak visszhangja támadt, — hanem kábán és gyakran má-morosan a széplelkeket kereste s t ő lük egy kis erő sítésnek jólesett azelismerés.

Pár esztend ő vel kés ő bb, amikor már magam is jártam a Tiszamen-

tét, a túlsó oldalon Bánát szirtes partjait, rádöbbentem arra, hogy bi-zony sokmindenben nem volt igaza a földvári poétának.

Engem Bánátban nem a vattás csönd fogadott s nem is a csöndfalualvó élete. Rajongás és mámor nem ülte meg a szívem, s épp akkór, nemvolt bennem semmi, ami valóságlátásom fékezte volna. Kora ő szi haj-falon magambaszívtam a banyakemencékben ropogó kukoricaszár füst-jének édeskés illatát és csak néztem, néztem, hogy zörögnek végig. anagyúton a parasztszekerek. El ől nem is ülésen, hanem szalmán ült abocskorгs paraszt, mutatóujját a jobbkezében szorongatott ustorralegyütt süvege karimájához emelte, — így köszöntötteik egymást némán— s úgy hajtott tovább, mint hogyha egy útmenti sürgönykaró mellett

hajtott volna el. Én azt hittem, föltűnik neki idegenségem, hisz a falu-

5 87

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


ban majd mindenki mindenkit ismer, lehet, hogy látta is, hogy idegenvagyok, de ez nem indította ő t semmi egyébre. Mögötte zörgött a sa-roglyában az eke, meg a többi szerszáma, amit emennek a tetejébehányt, a sovány étellel megrakott kiskosár ide-oda táncolt a kocside-rékban a takarmány meg a szalma tetején s hiába is nyomta megintmaga mögé, a rázódástól a kosár kibújt újra s megmutatta a kíváncsis-

kodónak szegényes, kendő

be csavart tartalmát.Hagyma és kenyér.Ez volt egész napra minden eledele akkor a földhözragadt pa-

rasztnak.Közel húsz esztend ő vel ezel ő tt ... Nem gy ő zöm számolni magamban,

hogy a szinte hihetetlenség meg ne ejtsen, — mint akkor és annyiszorBódi barátomat —, és el ne sodorja el ő lem a valóságot... Igen, — avalóság az volt, hogy azon az ő szön egy kiló vöröshagymáért 15-20 pa-rát fizettek Csókán. Egy lánc föld jóformán annyit se hozott ezen azáron amennyit a ló oda-vissza útjában megzabált. De az idegenb ő l ide-özönlött keresked ő k még sem voltak hajlandók egy parát se emelni.Inkább megitták meg elrakták valahová, hogy sokasodjon: gy ű ljön össze

bel ő le új ház új kerítéssel, fényes ablakokkal, nagy kerek udvar- jó-szághizlalásra, azután meg újabb meg megint újabb darakba föld, sz ő -l ő skertek a város alján s ki tudja még mi minden lappangott abban avágy ban, hogy szerezzenek, és mindezt egy-két ő szi vásár alatta tizen-ötparás hagymáért „fizetségül" kihúzták a rongyos paraszt lába a1ó1.

De ezeknél a Piaci kesely űknél nem volt jobba kastély földbirtokosnagyura sem. Épp annyit fizetett, mint az idegenb ő l érkezett kereske-

dő k, ső t. sokszor maga is a keresked ő kkel vásároltatta meg a szegény-parasztság termését, tán hogy xneg őг izze a látszólagos rokonszenvüket.Mert iszonyúan tisztelték benne a tízezer holdon fölüli vagyont, azt semtudták, hogy süvegeljék, csak hallgattak nagyokat s ha néha -- csupán

kedvtelésbő

l kinézett a kastély terrasszos erkélyén —, a parasztok csakgyíírték, gy űrték el ő tte ripacsos tenyerükkel a zsíros kalapot hallgatagon.Mondtam is Bódinak nagy keser űséggel: nem találtam én akkor Csá-

kon egyetlen parasztot se, akinek mosolyra derült volna az arca, ha ide-gent látott. (Talán esetleg a gyerekire mosolygott néha egyet, er ő ltetet-ten, — de én azt sem láttam, mert eltakarta el ő lem a Léderer-kastélyfaluravet ő dő hűvös, szürke árvéka. Mert magam is csodáltam ennek akastélynak a nagyságát, a düh csak azután fogott el s csak azután foj-totta el bennem a megillet ő dést, amikor már megszámláltam a nagy,szárnyas ablakokat s arra gondoltam, hogy a földesúr miként is jár-keloda fönn az egymásbanyíló lakosztályokon és a finommetszés ű ablak-iivegeken át miként szemléli a feneketlen sárba vesz ő falusi házakat és

lakóit.Azon az emlékezetes napon mára kora reggeli órákban megeredt az

es ő , de olyan egyenletes szitáló§sal, mintha soha nem akarna végesza-kadni. A parasztok azért rendületlenül ott ácsorogtak a piacon és pok-rócok alá vagy a szegényebbje szárkévék alá takarva árulták az öklöm-nyifej ű szép, sárga vöröshagymát.

Lassankint szállingóztak, sokasodtak az idegen keresked ő k, de ő k

nem а piacon ácsorogtak, nem verte ő ket az eső , hanem bent a ven-dégl ő ben pálinkáztak, vagy boroztak b ő séges reggeli után, trágár vicce-ket meséltek egymásnak, röhögtek rajta nagyokat és hagyták a pa-rasztot künn várakozni: ...,,csak hagy puhuljon, — könnyebb lesz vele

megalkudni". ik már ismerték a módját, tudták, hogy kell egy horoggal

588

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


egyszerre két halat is fogni s épp ezért nagy nyugalommal, kényelem-mel és széles, hahotázó kedéllyel terpeszkedtek el az Arkádia asztalaimellett.

Idő közben szakadatlanul zuhogott az es ő .

A parasztok már izegtek-mozogtak. Meg is indultak. Az egyik, afiatalabb és kissé merészebb közül ők bepislantotta vendégl ő be s azt ta-lálta kérdezni:

Hajjak, tekintetes úr,á nem kék a hajma? ..Ezek fölnéztek s intettek neki, hogy mehet, majd mindjárt jönnek

utána a piacra. Az egyik még annyit hozzáf űzött, hogy: ,,...jó lesz, hanem türelmetlenkednek. Hisz van az embernek más dolga is..."

A hagyma kellett, a csókai áru jó áru. Csakhamar megjelentek apiacon. Mindjárta kocsihoz léptek, fölhajtották a pokrócot:

Hogy kilója?Hát — no csak, — hogy is mondjam má'...úsz para, no! .. .

Ördögöt!... z nem ér annyit!...Elég lesz kevesebb is. .Tizenöt!

A paraszt mégegyszer mondta a huszat, azután nem szólt semmit.

De ha erre a zord piaci jelenetre visszagondolok, megáll az eszem.Tizenöt parajával, pár dinárért kap eg y egész kocsiravalót.Makogott valamit, amikor látta, hogy készül ő dnek a keresked ő k és

a többi kocsi felé pillantanak, jelezve, hogy rajta kívül van itt még másis! Fogai között rágta, köpte ki a szavakat:

Atyaúristen!Ne káromkodjál Mihály, — szólt halkan az asszony —, há' most

ennyié szedik.. . Mai' csak megsegít bennünket az isten..A paraszt, akir ő l csak annyit tudtam, hogy Mihálynak hívják, né-

mán hallgatott s kezében egyre gy űrögette a kalapot, mígnem a keres-kedő a kezébe nyomott egy cédulát, hogy azzal jelentkezzen délután avasúton, majd ott lesz, aki átveszi t ő le az árut és „készpénzben" kifi-zeti az árát.

Há', ha má' az egyik is úgy akarja, meg a másik is, isten nekifaköröszt.

igy alkudtak meg a többivel is. Tán egy volt közöttük, aki tizennyolcparát kapott, mert válogatott árut kozott a piacra. Igaz, ő harmincat re-mélt érte. de azt már nem kaphatta meg.

Azután nem láttam ő ket. Még délután az átadásnál sem. Ami meg-maradt bel ő lük ; azoka borostás arcok, meg annak az egy csókai pa-rasztnak a neve, —Mihály, akit reggel ott láttam a Léderer-kastély ár-nyékában elhajtani, kés ő bb az Arkádia elő tt, ahol köpcös keresked ő ktanyáztak háromdecis fröccsök mellett, mert ha történetesen csak két-

decis pohárból ivott, akkor vigyáznia kellett, hogy a nyitott torkán át akortyogó bor után le ne szaladjon a pohár is.Ahogy akkor szétnéztem iés néhány szót váltottak az odavalósiak-

kal, megtelt jegyzetekkel a noteszom. Az egész falu nem más, mintegyetlen kórus-szólammá s űrűsödött panasz. Panasz mindenütt minden ésmindenki ellen! Kevés a kenyérgabona, nincs lábbeli, az orvos meg pa-tika olyan méregdrága, hogy a legnehezebb betegségeket is a faluvégimélykúti vízzel gógyítják. A szegényebbjeinek rongyosak és szutyko-sak voltak a gyerekeik, és kiebrudaltak, mert az otthoni kuckón kívülnem volt sehol helyük .. .

s mit ígért nekik a holnap?A Léderer-uradalom terebélyesedett, esztend ő r ő l-esztend ő re gyara-

podott a parasztok alól meg szép lassacskán kicsúszott a föld. Mi ma-58)

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


radt más kiút: elmenni oda cselédnek, béresnek, pásztornak vagy nap-számosnak annyiért, amennyit adnak.

Nem sokkal kés ő bb megint a Tiszamentét jártam. Már kitavaszodó-ban volt de a csókai emlék még nem merült el bennem. Találkoztam Bó-dival és rendre elmondtam neki, hogy mit láttam Csókán és hogy milyen.,paradicsomélet" élet folyik az ő tiszamenti „csöndfalvaiban". Alig

akart hitelt adnia szavamnak, azt mondta, hogy mindez csak „nekemszúr szemet, mert idegen vagyok". Ha nem lennék idegen, észre se ven-ném az ilyen gondokat, mert „minden megszokottá válna el ő ttem, tud-ván azt, hogy az emberek között vannak jók és gonoszok. Hát itt is úgyvan. A jók húzzák az ig бt, a gonoszok pedig élnek az igavonók terhére".Ez a végzetük!

Hiába agyaráztam én Bódinak, hogy a helyzet voltaképp nem úgyvan s ha történetesen úgy is lenne, az ő költő i véleménye nem változtatrajta semmit sem. Ő csak hallgatott és nagyon lehangoltan nézett rám,mint aki nem tudja s nem is sejti, merre van a kiút. De ő maga, mint.nб pe szava, nem is kereste, inkább borba fojtotta bánatát rés érzelmesstrófákban megírta az új „Bácskai stanzákat".

Azután letette a tollat és hosszú id ő re elhallgatott.Egy-két esztend ő vel késő bb Algírból kaptam levelet. Kíváncsian

bontottam föl: Bódi írta. Hogy, hogy nem, — a botjára támaszkodva ki-sántikált Afrikába. Végigjárta Algir francia negyedét, a nagyvonalú bel-várost, az afrikai benszülöttek lebujokkal teli negyedét: a Casbah-at ésbarátságot kötött a mulatók magyar sz<<rmazású táncosn ő ivel. Mind-össze ennyit írt az afrikai életér ő l és élményeir ő l s a majd tizennyolc ol-dalas levél többi része a „csöndfaluk" életével foglalkozik. A levél els ő

olvasásakor nem tudtam eldönteni, hogy honvágy ez, ,vagy puszta kíván-csiság, ami papírra rótta a szinte végeláthatatlan sorokat, — vagy föl-támadt benne az öntudat s már többé nem azon emészti magát, hogysánta és semmiben sincs sikere, hanem mindezeken túl fölfedezett volnatégy ígéretesebb világot? ... Szóval levele további részében arról irt, hogyAlgirban megismerkedett egy fiatal marseillesi francia leánnyal, akiegészen különös teremtés б s lángoló szavakkal tud beszélni az ágrólsza-kadtak millióiról... Sokszor találkoztak és nagyon sokat beszélgettek.Egy alkalommal voltak együtt a Casbah-ban is s csak napfölkeltekortértek vissza Algirba. Ezt az éjszakai kixбndulást soha nem tudja elfe-lejteni. És ezek után már érzi, — ha nem is tudja —, hogy hol lenne ahelye a csöndfaluban ..

Pár esztend ő múlva, — ha jól emlékszem, a harmincas évek végefelé —, olvastam megint valahol, valamelyik vidéki lapban a Bácskaistanzákat. Ebben a költeményében is felh ő t ő l terhes égbolt nehezedett

a búzatáblákra, a vetést járó paraszt arca is borus volt, olyan šötét, mintfölötte az égbolt, de „dühös markával a kalászok közé kapott s kitépettonnan egy vörösen ég ő pipacsot".

TI.

Most megint, hogy kinyílott az id ő , a Tiszamentét járom. Csókánbaktatok a. téglás gyalog] árón, de egész más érzéssel, mint két évti-zeddel ezelő tt. Ahogy a vasútállomástól kissé följebb elkanyarodtam atemplom felé, tüstént elébem tárult az új falu képe. Most is kora reggelvolt, de az utcák nem voltak néptelenek. El ő bb egy, majd mindjárt utánamég két vadonatúj kamion vágtatott el az orrom el ő tt, nagy zajjal ber-

regtek a traktorok a gépállomás tágas udvarán s a majorok fel ő l már

590

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


hozta a szél a távoli társzekerek mindegyre közeled ő zörgését. Ahogyazoka puha nyári útról fölkapaszkodtak a falu kövesútjára, már föl ishangzott a szó. Az érkez ő kocsis az utca egyik felér ő l kiáltott át a másikoldalon haladó brigád-csoportvezet őnek

Délig aztán kész legyen vele, mer' köll a traktor a Széki ma-jorba is!

Emez mosolyogva intett, de az ott a bakon nem hagyta annyiban.De úgy legyen ám, mer ha nem, akkó én biz nem tudom: mitszól mai a Mihály?!.. .

A beszélgetésre én is fölfigyeltem, arra, hogy milyen közvetlenülszól egyik a másikához, a munkás a csoportvezet ő höz, de a név, a név, ..Mihály..., régi emlék körvanalait hozta megint elFm.

Mégegyszer feléjük néztem, ő k megálltak beszélgetni, én továbbmentem, mert tovább vitt az utam. Hogy rövidebbre fogjam az utat,átvágtam az utca másik felére s csak amikor az út közepén föltekintet-tem, akkor meredt rám teljes nagyságában a csókai kastély-palotá. Azemeleti ablakait a déli oldalon zsaluk takarták el, de keletrenyíló ablak-szárnyai már tárva voltak és szólt bent a rádió. fJs valami mindjárt az

első pillanatra föltűnt nekem: ez a kastély már nem olyan magasról nézle rám. Mintha „lejjebb, vagy alább adta volna". Megszelídültek a falai,

hatalmas, rácsos kapui tárva és íme, már kora reggelen, vidám kacagás-sal járnak ki-be rajta az emberek. A szövetkezetiek meg az „állami bir-tokosok". De• az apraja is megy, járja a kastély lépcs ő it a tejeskanná-val, nemcsak a véne —, úgy járnak-kelnek ott, mintha csak az övékélenne a vigyorgó, kövér Léderer György minden hagyatéka.

. Mintha csak az övéké lenne.. . !?Ni csak! Ezen aztán elgondolkozom. Ez ,a gondolat úgy szökött az

agyamba, mint ahogy futnak azok az apró lábacskák fölfelé a hófehérmárványlépcs ő n az irodába, a titkárhoz vagy le a szuterénbe a "men-zás-néniköz", aki jóságos arccal méri ki nekik a frissen fejt s forralt me-leg tejet. De mindegy, akár hová is mennek: Egyik se kérdés. Sehol sekell alázatosan kopogni, csak rányitni az ajtót és ott, az íróasztal vagya menzai pult mögött mosolygó arc fogadja a gyereket.

A szekerek se bandukolnak. hanem vágtatnak kifelé, a messzi szán-tók felé; a kocsis csak úgy tréfából suhogtatja az ustort a lovak fölött,tán emlékeztet ő ül, — mintha mondaná: „Ugye kese, mennyivel jobbmost, hogy az ustorhegye nem csípi a hátád...ádd, ha még félig-med-dig csikó is vagy, meg aztán csak úgy, a magunk módján ostorhegyes isvagy —, mer' nálunk má' négy lovat nem fognak egy kocsiba, mint ahogyaz embör nem tesz a fejire két vagy három kalpagot, csak egyet —, deolyan má' a becsületed, akár a rudasnak." „Parádés aztán má' köztetek

se, egyetlen egy sincs, hogy csak kényeskedjen, ficánkoljon meg a finomabrakot tő letek fölzabálja, míg tik az ekét vagy a boronát vonszoli-tok..."Lám, most aztán mind parádés, ha mink akarjuk, — egyte-len egyig...! ...Úgy ám, kese ; ezt nem kő ' efelejteni...". , , Ho, má'megint mit bokrosocc, mit ficánkósz?...a-a-a-a?.. . Itt vagyunk a kö-rösztútná?...Ohöm... A barna körő szt, meg rajta a bádog-Krisztus,csupa rozsmadarta az egész... Süvegelje meg, aki akarja, de én, —aztán nem bizon!...gye. kese?"

Így vágtatett el az egyik szekér a másik utána kastély el ő tt, énmeg kapkodtam a lábam mert a nap már kidugta fej ét a látóhatár pi-ros-lilás-bárányfelh ő s pereme fölé és a nagyút teljes hosszán át bekuk-kantott a faluba.. . Sietnem kell, motyogtam magamban, mert az „igaz-

gató" már biztosan ébren van s ha nem érem otthon, ki találja meg majd

591

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


kint a népekrnél, a kukoricaföldeken vagy a 'Széki majorban?.. . Azt setudom merre hol terül el, csak épp annyit, hogy az északi határban..Hát keresd, ha tudod.. . De még bizonyosan otthon lesz, hisz csak öt órakörül jár az idő , —aztán meg ha éppen örökké a határt járja és kés ő rejár. mire hazavet ő dik, akkor biztosan otthon találom.

Gyorsabban kapkodtam a lábom, de a sarkon megtoppantam. Isme-r ő s a ház, a bejárati lépcs ő

. Mikor is találkoztunk? Ja, igen, hiszez volt

itt az Árkádia. Ni, alig lehet ráismerni: új mezbe öltözött. Ma már hár-mas ablakokkal méz a fölkel ő nap felé, ajtaja is új s fölötte meg ég-színkék tábla hirdeti:

.,Szövetkezeti étterem és vendégl ő ."Az „Árkádia", — de honnan is vet ő dött ez a klasszikus név ebbe az

egyszerű faluba. Tulajdonképpen kicsiny, földszintes háza sarkon, veleszemben, a tulsó oldalon platánok és tölgyek között a kastély. Persze.A kastélyt majmolta. Ha már nem volta homlokzatán ívezet s bejára-tánál oszlopokon nyugvo ív, hát legalább névben utánozta a kastélyt, hogyméltó legyen igazán a feudo-kapitalista környezethQz. Így az Árkádianevével és öblös poharaival együtt lebukott a let űnt idő szétzúzott em-lékei közé. Ki emlékszik még rá? Talán már senki, vagy csak a régi öre-gek, kiket ittfelejtett az id ő , hogy utoljára mégegyszer bepillantsanak afiatalok életébe és megnyugodva térjenek meg az örök pihen ő re? Nem ishallottam én senkit az Árkádiáról beszélni, csak arra a kérdésemre adtakválaszt, hogy hol is találhatom Varga Ferencet, a termel ő szövetkezetigazgató] át.

A gépállomásra irányítottak. Menjek oda, — ott lesz.És mondja, ilyenkor már bent lehet találni, hisz még elég korán

van.Bizon az úgy van. Kés ő n fekszik, korán kel, hogy eljusson min-

denhová ...Azé siet olyan nagyon. A mútkó is aszonta: „...akár milyen

korán is kel az ember, ha korán is kel a nap, mégis rövid nekem azútja!"A gépállomáson azzal fogadtak, hogy még „hajnalhasadás el ő tt ki-

ment a földekre. A gépekhez". A szövetkezeti elnök is kint van, csak akönyvel ő , meg a tisztvisel ő k szállingóznak be kés ő bb az irodára.

Azon töprengtem, hol is lehet ő ket megtalálni, hisz legf ő bb dolgomhozzá, meg a népbizottsági titkárhoz köt.

Hol is lakik a titkár? Azt mindenki tudja a faluban. Bárkit is kér-dezek, sietnek mindjárt megmutatni.

Egyszerű kis fordított ház id ő rágta, szürke léckerítéssel. Alacsony,könnyű fölötte betekinteni. Csönd van az udvarban, még a kutya se csa-hol. Köszöntésemre megjelenik ő . Negyvenkörüli. Csupa er ő és egész-

ség, de már nem lehetne azzal jellemezni, hogy „t ő r ő l metszett paraszt".Onnan jött, közül ő k, de már elhagyta a bölcs ő emlékeit, meg azt is, amitaz „anyatejjel magába szívott". Bátrabb, öntudatosabb, nyíltabb, minta parasztok. Őmár mező gazdasági munkás: Csóka beláthatatlan földte-rületeinek dolgozója, akiben a megmaradt kastély árnyéka sem ébresztiföl többé a szolgalelk űséget.

Arról beszélek, hogy szeretnék a falu új életébe betekinteni. A régitismerem, mert jártam itt. de az új, az még ismeretlen el ő ttem. Itt van anagy állami uradalom, meg a szövetkezetek is, hisz ebbe a kett ő be be-lefér az egész falu.

— Az igaz, hogy beleférne, de azért akadnak olyanok, akik még

maguk szántják a földjüket és telekkönyvileg akarják apáról-fiúra

592

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


hagyni. Ezek begyöpesedtek, majd csak a mi fejl ő désünk és az ő lema-

'r'adásuk téríti észhez üket!Hosszasan beszél a faluról, szül ő falujáról: a tiszamenti „csöndfalu-

ról", ahol a csöndnek minden pillanatát már kora reggelt ő l betölti amunka zaja. Ahogy a szavait hallgatom a szövetkezetekr ő l, az államiuradalomról ; a gépekrQl, az új traktorokról, az aszályról, az ígérkez ő ter-

mésr ő l, — gondolataim messze elkalandoznak.. . Szavak és szavak; adat

és anyag.. . És tovább : ... egészségház, szülészeti otthon, a falu közeg núj oszlopcsarnokos szövetkezeti otthon . „Új várak épülnek. Csupa újvár lesz a világ." ...Ady... Ennek az otthonnak igazán vannak árkád-j ai ... Szavak és szavak, de — ...nem csak szavak, hanem tettek is.Bent a kultúrotthonban és valahol hátul, az oldalfalon kopácsolnak azácsok; most süllyesztik a szögfejeket a padló deszkájába, hogy aztánmajd — ha megnyílik —, sím bban röppenjen a tánc,... színházterem..oly nagy és mn ly a színpada, akár egy városi kamarasz`nházé ..Könyvtár! A polcon rendre sorakoznak a könyvek, .. Tanítók, — mamár kétszer annyian vannak, mint két esztend ő vel ezel ő tt ... Szavak éstettek: adat és anyag.

És amikor mindezt mondja, arca széles mosolyra derül.Igen. Ez lesz az új falu szíve, — nem a kastély! Itt összpontosul

majd minden és esténként ; vasárnaponként vagy ő sszel, amikor a nagy`e s ő zés akadályozza a munkát a földeken s nehéz csöppekben dobol azablakon. akkor nem a délutáni litánia orgonasípjai hívják a falu apraja-nagyját szemforgató imára, és nem is kocsma vagy az ereszalatti filkó-zás egydináros alapon, hanem a szövetkezeti otthon forró élete.

Ahogy visszaérkezünk — mert id ć közben körüljártuk a falu köz-pontját, itt minden egyrakáson van, akár a csillagteres Telecsk б n; be-pillantottunk rnindenhová, a népbizottság termeibe is, hogy a lehet ő

legrövidebb id ő alatt mindennel megismerkedjek--, meg б lltunk a házael ő tt, nekitámaszkodtunk a palánknak s csak úgy álltunkban beszélget-

tünk tovább, fölvető

dött a szó: ez kellene még meg az kellene még.. .Meglátja kezemben a folyóiratot, nem hagyja szó nélkül ..— Já lenne olvasni, sokat olvasni, ha lehetne. De, mit tegyen az em-

ber, ha még nyáron is rövid a nap és nem fuija az id ő b ő l... Sokszorúgy gondolom: nagy kár ez a mulasztás, még akkor is, ha kényszer űség-bül származik... Hát micsinájak? Eszalad az id ő , nem lehet visszatar-tani. Meg hát még mostan — a termel ő munka az els ő !..

Agyit mondott és ahogyan mondta. rádöbbentett engem egy intel-lektuális tévedésre. ra: ha nincs is mindig könyv a kezében, lap azasztalán, újságcsomó a hóna alatt, azért életiink minden izzó tÉmájabenne él, sokkal inkább, mint bármikor azel ő tt. És olvas? Igenis, olvas!De nem olvas el akármit, nem kap bele ebbe is, abba is. Inkább vár .. .

Mire?..A m ű r e! Az igazi, életadó m űre ; mert — szinte hihetetlenül hang-

zik ez az intellektuális válasz —, fejlett irodalmi ízlése van. Sokkal, desokkal fejlettebb, mint aminyenre mi eddig gondoltunk. És az a bels ő

vágy, kívánalom vagy minek is nevezzem (azt, ami után az ember gon-dolata, képzelete nyúl, az írástudók szakmabeli nyelven irodalmi érdek-l ő désnek hívják), ez a bels ő tulajdonság egészen más, mint a miénk!Nem , elvont, nem komplikált művészi forma után kapaszkodó, hanemegyszerű és szürke egyszer űségében olyan, mint maga a hétköznapi élet.

Természethű , mert a természethűség a hétköznapokban él; a va-sárnapok pihen ő jén is mindig arról álmodik, hogy milyen volt a tegnap

és milyen lesz, vagy milyen is legyen a holnap munkája.37 93

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Jött értea kocsi.Elbúcsúztunk. Mosolyogva lekezelt velem és még annyit mondott:

Jó, hogy néha elgyünnek hozzánk. Találkozunk. Beszélgetünk.Elmondjuk egymásnak a magunkét.

Csak el ő bbre jutunk vele, — tettem hozzá fölvidulva.Olyat nevetett, hogy mind a harminckét fo megvillant fehéren a

reggeli napfényben. Intett a kocsisnak és kalap] ához emelte mutatóujját.

Az ember mindig elő re nézzen! Sose hátra! .. No! GyerünkBálint! .. .

Csattant egyet az ostor, erre asszonya is kitekintett a palánk fölött.Találkozott a tekintetük, de — költ ő kell oda, mai költ ő , hogy ennek akét egyszer ű emberi szempárnak az egybefonódását megénekelje. Aprózaíró szava nem elég.

A lovak nekiiramodtak és zörgött a szekér végiga nagyúton.

цI.

Tovább j ártam a falut, egyik utcából a másikba át, mentem a dol-gom után.

Az iskolában tiszta, üde levegő csapta meg az arcom. Frissen me-szeltek. Hófehérek a falak, tiszta a padló, a folyosó nagy k ő kockái, ma-gas párkánya, a nebuló rá, ha pipiskedve fölér, képek a falon, rajzok ésföldgömb a szekrény tetején. Az udvarban hulladékhalmaz, tán adiákok gyűjtötték és ásott öntöz ő csatornák vezetnek le a kút partjárólegyenesen a kertbe, az ágyások közé.

A fiatal tanító is tele van gondokkal. Nekigyürekezve hol ezt, holazt végzi és nem azon töri a fejét, hogy hogyan iš lehetne a nyugdíj j ogo-sultságot a legrövidebb uton megközelíteni. Eszeágában sincs! Hisz ittvan az iskola, az iskolai könyvtár, a tantestület, a szervezet, a kultúr-egylet, a m űkedvel ő k próbája, súgni is kell meg rendezni is, bíráskodni

a futballpályán, szaktanfolyanlot vezetni az önkéntes tűzoltótestületben,tankönyveket hozatni, árúsítani, elszámolni, irkákat kell hoznia város-

ból, meg majd rajztömböket is, hogy mire kezd ő dik a tanítás, mindenegyütt legyen.

O a falu mindenese.Van itt mit tenni, ugye'?Van bizony, csak gy ő zze az ember. Rámegy az egész nyári vaká-

ció, el sem tudtam utazni. De itt van a Tisza, meg a szigetek fis, majdleszek Jókai Timár Mihálya: aranyember!

Szikár, kemény ember. Bármennyi is a terhe, elbírja a válla. Korareggelt ő l késő estig: látástól vakulásig, de nem a teng ő désért, mint amultban a csókai cselédek, parasztok, hanem az új életért. Bent a köz-

ségben, kint a határban, gyalog vagy kerékpáron, egyre megy. Egy ilyenfalusi tanító élete kész regény, de olyan izgalmas regény vagy drámaamilyent még keveset írtak.

Itt van a gazdag anyaga témakeres ő knek.A könyvtárat nézegetjük. Mi van meg, és mi Hiányzik még.

Sok minden kellene ide, de kevés a pénz. Talán ad valamennyita termel ő szövetkezet? ! . .

Majd utána járok, -- mondom, miközben fölírom a beszerzend ő

könyveket; — ez az én föladatom. Egy-kett ő itt lesz, hogy minél el ő bba gyerek kezébe jusson.

Megindultan nézi a jegyzéket. Föltekint rám, mintha a határtalan

örömében nem hinni a szemének.594

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


— Valóban? Dedijer Naplója megjelent magyarul? ..Bólintok és mondom: ugyanazokkal a mellékletekkel, mint erede-

tiben.— Az kell! Nem is egy példányban. Jó lesz az iskolának is. A >S,ye-

rekeknek fölolvasunk bel ő le .. .Meleg érzés fogott' el. Ez a könyv útja az olvasóig; a legkisebb olva-

sóig, aki pöttöm ember léttére már hő

seink harcos életét éli majd aNapló soraiból. Igen! Er ő síti meg a tanító a szavait. Kell a könyv, bár-mennyi is van belő le, sose elég! Megillet ő déssel nyúlok a szekrény mé-lyére: kiemelik egy könyvet. Rongyosra olvasták, olyan maszatosak alapok, hogy helyenként alig látszik benne a bet ű .

Ez tán az egyetlen „pusztulás", amit örömmel fogad az ember. Enlegalábbis így vagyok vele. Nem kár és nem veszteség, ha a zsíros, ma-szatos kis kezek tapintása, lapozgatása, gy űrése alatt tép ő dik, szétf о sz-lik a könyv. Ez a sorsa. Itt, faluhelyen, ahol a nyomtatott bet ű -- hasokasodott is —, még mindég elég ritka madár, ez kell, hogy legyen asorsa... Majd hozunk s adunk helyette másikat. Szebbet is, jobbat is,épp olyat, amilyent az ő lelke kíván!

A tanító munkájába mélyed, én meg megyek tovább.

IV.

Keringek a falu körül, minta galamb, amely távolról jövet ismerésducra talált s most azon tanakodik magában: melyik lyukon röppen jenbe a többiek közé.

Immár vagy negyedszer visz el a kastély el ő tt az utam, de azértmegint megnézem magamnak.. Szép, komoly épület, vakítóan fehér éstiszta, gondozott, még a park minden egyes sétánya is. Fölötlik bennem akuncogtató kérdés: vajjon a magasról megtisztelt mérnök gondolt-e rá,

amikor tervezte, hogy ebbő

l a nagy állami uradalom igazgatóságánaképülete lesz. Nem is olyan sokára, (mert a kastély maga sem valamiódon vár, hanem meglehet ő sen modern épület). Az állami birtoké, de azéaz államé, amely a szocializmust építi!

Föladatom vége felé járok s utána, ahogy útitervem mondja, cl kellhagynom Csök ő t, — még Bánátot is. Iger_, utána le a Tiszára és kom-pon át a zentai partok felé. Ó, Zentáról már hányszor néztem Csókadombon kakaskodó templomát!? ... Húsz esztend ő vel ezelő tt, amikormég homlokomon több szálat lengetett a szel, a Tiszapart korlátjánBácskából Sánátot bámulva néztem azt a sárgán kakaskodó templomots mindig arra gondoltam, hogy orgonaszóra milyen ájtatosan énekel а

a sok cseléd. Keserű volta számí:ze, hogy annyi ember tizenötparás vo--

röshagymávál az atyaúristen könyörületére vár.És most. Már — már bántott. hogy el kell hagynom Sánátot ёs a ta-

nyátlan puszták igazi, napbarnított kép ű emberével még ném is beszél-tem. Össze se akadtam, egyel se. Hisz mind falubéli, akivel beszéltem.Háta pusztaiak?..

A túlsó sarkon, nem messze a kastélytól , épp a kövesút kerésztez ő dé-sénél áll az újságárus bódéja. Az újságárus fiatal csókai szerb leány, ma-gyarul is beszél. A magyar újságról épp olyan hangon, mintha azt is aző anyanyelvén írták volna. Bent néhány újságköteg meg régebbi folyó-irat. A lege jabb lapok még nem érkeztek meg. Most hozza a posta Zre-nyani.n fel ő l. Radojka épp azokat várja, én jómagam is, mert már több,

_hint huszonnégy órája nem volt újsága kezemben.

595

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Fogy az újság, fogy? — kérdem, mert eszembe jut az ócska, por-lepte halmaz láttán, hogy az írástudó, rideg parasztok mindig „föltör. ekv б ,

osztálynak" nevezték a szántók dolgozóit. Azok pedig szeretnek olvasni.Csak azt a gondolatot nem mertem még magamban fölengedni, fogy„tudnak" is olvasni, merte kérdés elhangzásakor már sok ellentétes vélemény csapta meg fülemet az utóbbi id ő ben. Még azok ajkáról is, akikbüszkén mondták magukról mintegy paraszti önigazolásul, hogy„. nézze, én is a mi hutyánk kölyke vagyok, tehát nyugodtan beszél-hetek róluk. Mert magamról is beszélek"!

Radojka szavai rezzentettek föl gondolataimból. Jobb is, hogy föl-rezzentettek, mert néha úgy belefeledkezem, hogy végül is, inkább aképzelet szüli meg a nyert képet, minta valóság. És én úgy melenge-tem magamban, mintha maga a valóság lenne. Pedig a húszév el ő tti em-lékekb ő l is csak a tizenötparás hagyma maradt meg, a többi let űnt azid ő k mélyire. Radojka annyit mondott, hogy viszik az újs.got, de aztmár nem tudja, hogy olvasásra-e vagy inkább szalonnát csomagolnakbeli. Mert ezt mondta nekem az egyik faluban egy szövetkezeti köny-vel ő , miközben kipiszkálta körme alól a beszorult dohányhulladékot_

Mivel újabb kérdéseimre Radojka vállát vonogatta s én egyre a.Tiszapart felé tekinthettem, hogy melyik úton is vágjak át a legel ő n,megint eszembe jutotta tekintélyes hasú könyvel ő , aki azzal a szándék-kal, hogy rámpirítson, igyekezett engem fölvilágosítani, hogy a „leg-jobb magyar író Somogyvári Gyula-diák" és a legjobb magyar regény a„Virágzik a mandulafa". Érthet ő tehát, hogy szerinte a parasztok nem:olvasnak, — Somogyvárit valóban nem olvassák —, és az is érthet:, hogyszalonnájukat újságpapírba csavarják.

Hirtelen valami nagy zaj támadt, de olyan, hogy majd elvitte ma-gával Radojka csöndes, tikkadt bódéját. A kocsi rúdja a kemény fékezést ő l úgy az egekbe meredt, akár egy messzehordó ágyúcs ő . A lovak

megtorpantak s egy szélesvállú, termetes ember lépett le a bakról. Ami-kor a bódé ajtaja elé lépett nekem is biccentett s mindjárt Radojkához.fordult olyan sürget ő gesztussal, mint aki nem szerit sehol sokáig fölöslegesen id ő zni. Félreálltam az útból, gondoltam ő biztosan siet, s ahogyígy egymás mellé kerültünk, jól megnéztem magamnak kemény, nap-barnított arcát. Mélyenül ő szeméb ő l nyilt, ő szinte tekintet árad. Az.ilyenfajta embereket a mi vidékünkön tagbaszakadtnak nevezik, noha_jobban illik rá az, hogy termetes. Az els ő pillanatra láthatni rajta, hogynem árt ennek se szél, se vihar: állja az id ő t, akár az évszázados jegenye_

Az els ő pillanatban nem tudtam fölfogni, mit is keres az újságos.bódéban. Hisz itt se dohány, se pálinka. De ő kisegített, ahogy odaszólt.Radojkának.

Van-e újságja? ... Vasárnapi.Radojka intett, hogy nincs. Elfogyott. Szétkapkodták a hetipiacon..

Tűvé tettem az egész falut, sehun egy se! Hát hunnan vegyekmost?

Mnek magának a vasárnapi újság? -- kérdeztem, mert eszembejutott, hogy van egy a táskámban.

-- Benne van a széki major „cigája", azt akarja olvasni meg hallani.ott, kint a pusztán valamennyi pásztor .. .

Szavai fölidézték bennem a vasárnapi riportot. Csakugyan! Itt variaz orszL.g egyik. leghíresebb juhtenyészete. Kiveszem a táskámból azs.got és átadom neki.

Tess:k, én már úgyis kiolvastam. ;

596

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Ni ez jó gyütt, mer' rná nem hagynak békén az emberek.Fölnyitja az újságot. Tudja, a második oldalofi nagy riport van a

széki major juhtenyészetér ő l. Mohón olvas, szemei szinte fölisszák a be-tűket. Szólni akarok valamit, hogy ezt a váratlanul itt termett pusztaiembert beszédbe vonjam, (belülr ő l az izgat: mi mindent mondhatna ne-kem arról az életről, amelyb ő l mi — akár a vonat ablakából akár az or-

szágút vagy a gyalogút porából tekintgetve feléje — csak annyit látunk,hogy a távoli sárgás-zöld mez ő ben szürke foltokban gomolyognak a nyá-jak, itt-ott terel ő puli, mint valami fekete gombóc gurul utánuk, mö-göttük mozdulatlanul áll vagy mélázva heverész a pásztor; napközbenegyszer-kétszer lefelé hajlika kút hórihorgas gémje, itatóra; este pász-tortűz gyullad vagy ha a közelben legeltettek, porfelh ő vel a fejük fölöttterelik haza a nyájat). Feleletre akarom késztetni kérdésemmel: hogy ésmiben telnek napjai most?..

Pásztortűz, pirított szalonna, furulyaszó: ez már mind a mult teátrá-lisan beállitott romantikája. Azt hiszem mostanában a legöregebb semond már esténként népmeséket. mert szeget ütött a fejébe a sorsfor-duló. Amióta elhallgattak az ágyúk, elült a háború füstje és elt űntek

szeme el ő l a romok: anásfelé terel ődött a nyáj is... Eltűnt az uraság is,„köd utána" .és a juhtenyésztés —...?

De nem is kell kérdeznem. A bódé ajtófélfájának támaszkodó emberfölnéz az újságból és megelégedett arccal rámmosolyog:

Hát j ó megírták a juhainkat.A neki ajándékozott újság és a közbevetett véleményére támadó

kérdésem, hogy kivel is beszélek a szokásos bemutatkozás után, meg-sáólaltatj a ő t is. Fölnyílnak a beszéd kapui s lassan gy ű lő szavai érez-tetik, hogy a puszták embere hallgatag, nem sokat beszél. De, ha meg-'szólal, szereti ha hallgatják. Így ő is, bólint, nagy tenyerébe veszik a ke-zem, markolja keményen. Állom a szorítását, hisz magam is féllábbal a

pusztáról való vagyok, csak a ruhám meg a nevem városi ízű

. Tán azindítja szóra: ha el is szakadtam t ő lük, nem estem olyan messzire, hogya túlsó oldalról kellene néznünk egymást. Mindössze annyi a különbség,hogy engem a város falai' között dajkálta szállásról odavet ő dött anyám,ő meg kint maradt — híven a pusztához —, a tanya bölcs ő j éberf.

A barátságát keres ő ügyetlen szavaimra ő sokkal egyszerűbben szól:Nevem Banka Mihály ... Én vagyok az uradalom Számadó ju-

hásza, azé' nézem az újságot, hogy mit írnak a tenyészetünkrül.A tenyészetükr ő l?Igen.° Kint jártak t megint nálunk a széki majorban megnézni a

nerpesítéseket. Má' hogy amit ott mink nemesítettünk. Mert mink kö-röszt ё zzük ő ket, magunk.

Mekkora az állomány?Egyezerötszáz birka, meg valamennyi bárány. De má' nem akadközöttük közönséges: mind nemesített,

Most nemesítették?Mosolyogva legyint, mint aki már rég ismert dologról beszél.

Á, — dehogy. Esztend ő k óta... Tavaly jutalmat is kaptunk érte,má' ezé a nemesít ő munkáé... az állam adta: negyvenezer dinárt. Mind-nyájának jutott belöle.

Hogy-ogy?Hát kint van a pusztán tizennégy pásztor: némelyik már több

mint hetv г néves. Meg egy bojtár is van, az meg trzenötéves. Az is ka-pott pár ezrest. Bár fiatal még, de muszáj tanítani. ha meghalunk, 1e-gyen aki majd utánunk következik ... Én is úgy tanútam. Juhász vót az

597

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


apám, — még a nagyapám is. Tán még annak is az apja. Így kezemre álla munka.

Hol tanulta a keresztezést, a nemesítést? Úgy mondja, mír ш ná-sodszor kapják az els ő díjat az országban.

Arcán semmi változás jele nincs. Se a büszkeségé, se a bels ő öröm.Olyan természetesnek veszi az eredményt, mintha csak egyszer ű hétköz-

napi munkáról lenne szó.- Annak a fortélyát az öregekt ő l tanútam, meg olvastam a szak-könyvekbül.

Szakkönyvet is forgat?Persze, csakis aztat, meg néha mást is, ha kezem ügyébe akad...

A multkorj óban benn jártam Zentán, ott meg is vettem magunknak Ró-zsa Sándort ... Húsz család van odakint a pusztán, de azt aztán elol-vasták valamennyien. Majdnem veszekedtek érte, hogy kié lesz el ő bb ..Persze, sorra került mind. A fiatalabbja most olvassa, meg az' asszonyok.Mer' nálunk az asszonyok is olvasgatnak, csak akkó nem, ha nem kapunksemmit... Mer' alig vagyunk pár kilóméterre Csókátul , és néha hetekignem gyün ki semmi. Magunknak köll behajtani. ha akarunk ilyesmit.Így, mint akár most is. De ha megint beáll az es ő , akkor ki tudja, mikó'jutunk majd hozzá? ! ... Meg tudja, nemcsak nekem, hanem a gyerekkedvié is.. Н .t igen!

Olvasó juhászok. Nemesítésen törik a fejüket és pislogó lámpafeny-nél olvassák a könyvet. Nem elmélázó pásztorok már ezek, akik csakfolyton az égen úszó bárányfelh ő ket nézik, hanem a birkát, a báránytmeg a mez ő n sarjadó füvet nézik, figyelik és minden életmoccanásbantapogat] ák a holnapot.

És mindezen túl mi érdekli ő ket. Adódik a kérdés: hátha támaszttalálok benne, hisz magam — mit tagadjam —, j óhiszem ű leg bár, de csakén magam annyiszor megválaszoltam már helyettük. Hát hadd mondja

mostő

. Kérdem:Mit szeretne olvasni? .. .Rámnéz. Látom a szemér ő l, a föltett kérdés helyén való. Most neki

is ez járhat az eszében. Összehajtja az újságot és tiszta szívvel, nyíltan:Olyat — , mint „Rózsa Sándor"!... Nem az afféle tudomisén-

mit ... A betyárosabb, csatárosabb darabokat, azt igen, de az amolyanszerelmit, azt aztán nem.. .!" . .

Arcom talán elárulta neki, hogy kedvemre való, amit mond s ezzel,ha nem egyfel ő l indultunk is, de egy útra találtunk. Szóról-szóra följe-gyeztem szavait. Csak nézte a kúsza sorokat némi megelégedéssel, mintaki tudja, hogy ebb ő l nyomtatott betű lesz és másnak is szól majd. Azt

is akarja, hogy elhallatsszon szava a pusztáról és meghallja a földmű-

vese a tanyasoron, a falun, meg azok „ott bent a városban is".. . Igaz,hogy tudatában nem sok név él még; Pet ő fi, Arany, Jókai, József Atti-láét, Adyét látja a szövetkezet, a kultúrkör homlokzatán és talán azt ishallotta, hogy a puszták költ ő je volta legszebb nevű peéta: CsonokaiVitéz Mihály, de többre már nem igen emlékezik, ha olvasta is, mertkihullott az emlékezetéb ő l. De valami mégis csak megmaradt .ami szem-léletét élesítette, látókörét tágította sokszor olyan messzeível ő re, mint.a bánáti sík legel ő , ahol sokszor egyetlen tanyafolt sem akasztja meg,sem szállása végtelenbe futó tekintetet.

Pusztai, szállási emberek ezek. Megint anyám jut eszembe, akit a.házassága a városba vitt egy ácsmester mellé fészekteremt ő nek. Az ács.

zsinórmester volta színházban, mindig kapott egy-egy ingyenjegyet asz-

598

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


szonyának. Nem egy ilyen színházi este oly mély nyomot hagyott anyám-ban, hogy esztend ő k múlva is csillogó szemekkel mesélt János vitézr ő l."Tudod — mondta —, ott ült a francia királya trónján, de olyan nyisz-lett volt, olyan semmiség szegény, hogy majd elvitte a szél. Amikor hírülhozták, hogy jön az ellenség, kihúzta magát, nekiveselkedett ,és fenn-szóval mondta:'. . .Мegћ б d і t о m én ezt a vén rücskös, rongyos Euró-

pát!... Nagy erő

lködéssel kirántotta kardját és — akkorka volt azegész, mint egy kisbicska... De amikor aztán megjött János vitéz, aztse tudta hová meneküljön. Ijedtében a trón ai.á dugta a fejét, de persze,az egész üllepe kinn maradt.. ." Ahányszor csak elmesélte, mindig jókatnevetett rajta, mint aki szíve mélyén, titokban, örül annak, hogy lám anép fia diadalmaskodik a király fölött is.

Pet ő fit mindig úgy emlegette nekem, mint h ő st, aki a népért haltmeg a segesvári csatában, de versei közül csak a „Távolból" strófáittudta énekelni és kedves kántálással szavalnia poéta „István öccséhez"írt költeményét. Az „Apostolról" tudott valamit- de a „XIX század köl-t ő it" vagy a „Nép nevében" írt versét soha nem emlegette.

Így lehet ez Banka Mihállyal is, meg a többivel. Közül ő k egy-kettőkiemelkedik és elmondja érzelmeit, emlékeit, góndolatait,' — a többihallgatagon, konok zárkózottsággal magában hordja. Csak egy -gy mon-datból, lopva ellesett életmozzanatból lehet kitapogatni, kibogozni azt,ami benne él.

Ilyen találkozások után mindig újra, hányszor elismételtem mármagamban: nexn, lehet ő ket csak fehÉr vagy csak fekete szinnel festeniés nem is olyannak, amilyennek látni szeretném a juhász-számadót, ha-nem csak olyannak, amilyen a maga valóságában. Természetes, darabos,kemény, akaratos ember, aki a pusztán a nyáj ának él. Folyton az jár azeszében, amit tenni kell, másra nem igen jut id ő . Most is, mint aki befe-jezettnek tekinti a találkozást: szó nélkül zsebébe gy űri az újságot, nem

simogatja szemével órákon keresztül a róla szóló riportot, hanem egy-szerűen tudomásul veszi, kocsira száll és leakasztja a gyepl ő t a lő csnyakáról. Az ostor nyelével el ő re mutat.

Mondom, itt van a széki major, nem messze a határban. Pár ki-lóméter az egész. Épp a falu alatt. Elhozhatná a posta azt az újságot,vagy kiküldhetnék valahogy, mert mire mink begyövünk, im — mánincsen! ... Így van! Oszt napokig, hetekig olvasmány nélkül maradannyi család. Azt se tudjuk sokszor, mi van a világban.

Hát az uradalom? — kérdem.Á, --- annak meg van épp elég gondja.Magukkal nem gondol? ik mégis csak itt vannak a faluban.

A bíráló kérdést nem hagyja annyiban.Dehogyis nem gondol. Hát az állami uradalom nélkül nem tud-

tuk vóna megcsinálni ezt a juhtenyészetet.És maguk„ juhászok? Az a sok emberölt ő nyi tapasztalattal bíró

pásztor?Egy kicsit mintha megütközne szavaimon, mint aki már megint

olyant kérdezett t ő le, ami természetes dolog.Az uradalom meg nélkülünk nem tudta vóna megcsinálni. A

többi aztán hun a mi gondunk, hun meg az övéké.. .A választ értem és titkolt örömmel jegyzem a noteszembe. Ez a kol-

lektív lélek villanása. Jó, de ennyi lenne az egész húsz esztend ő óta?Nem! Van ennél több is. Más lett a hangjuk; nyitottabb szemmel nézik a

világot. A természet fekete függönye se zárja el többé elő

lük az utat.

599

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Hisz itt van: az éjszakai szántás. Nemcsak a traktor, az ember, a ló isbírja a csillagok alatt vagy a hold fényénél a munkát.

Csak köszöntése maradta régi.-- No, isten megáldja!Ahogy a távozó kocsi után nézek, majd Radojkára, agyamban valami

ötlet villan. Utána kiáltok.

Hallja! Ez a bódé itt áll az útkeresztező

désnél, a maguk útjameg mindig erre visz el... Majd itt lesz a könyv, amit küldök, — Ra-dojkánál.. .

Int, hogy megértette amit mondtam s lehajt a nyári útra, hogy a k ő

ne marja a kerékvasat, mert drága manapság a kovács. A kocsi mögöttporfelh ő kerekedik vastag gomolyagban; el ő bb csak az üreS zsákokkalmegrakott saroglyát ölelgeti, majd mindig följebb és följebb emelkediks nemsokára eltakarja a számadó egész alakját.

Aztán az újságárusn ő t ő l köszöntem el. Radojka úgy tekintett én-rám, mint aki ő szintén örül a juhász számadóval kötött barátságnak s-ő , akár csak a saját nyelvén szólna az ígért írás, készséggel teszi köztemés a széki major pásztorai között az épül ő félben lev ő kapcsolatot.

V.

Vittem az utam a Tiszának.Búcsúztam Bánáttól, tanyátlan pusztaságaitól, amelyeken most is,

tölcséreket pergetve maga el ő tt, végigszalad a forgószél portver ő kend ő je.A csókai dombról, ahol a sárga templom úgy ül, mint valami kotlós, —innen messze ellát az ember. Tornyok , és téglagyárkémények jegenye-sor vagy ákácos jelzi az emberek lakóhelyét: Padéj, Hódegyháza Jázova,Verő ce,... aztán, amarra följebb Majdán-Rábé, egészen a határ csücs-kében. És itt fönt, а іѕ z а -kanуа г b а n Török-Kanizsa. Falvak, utcák, há-zak és emberek.. . Szorgalmas, szakadásig dolgozó mez ő gazdasági mun-

kások, — , meg hallgatag, konok, templomjáró régi parasztok. Az utób-biakat a mi fejl ő désünk és az ő életévük sokasodása viszi az elmulás felé.

A túlsó oldalán Bácska.A Tiszán már készül ő dnek a révészek, amikor a kompra 1•épek. Föl-

húzzák a kijárati pallót, izmos kezükben a fogantyú beleakaszkodik avaskötélbe s a komp elhagyja a bánsági partot. Mögöttem Bánát, el ő ttemBácska, alattam a Tisza vize kavarog.

Falvak és tanyák népe. Hányszor jártam már közöttük, amikor anépi írók hatása alatt magam is azt éreztem, hogy paraszt vagyok! . .Igen. Féllábbal közülük léptem a polgári világba, homlokomon hordom ajegyüket. Magamban és magamon ő ket keresem vagy inkább kerestem.Ama látogatások és a találkozások során rájöttem arra, hogy a falu ésa puszta .életének kérdéseire (ha el ő ttem vagy általam is vet ő dnek fб l)nem nekem kell megadni a választ, hanem nekik, — vagy ahogy szemembírja, olvassa ki mindennapi életükb ő l. És nem mindenáron formai csat-tanó után szaladni, hogy kerek legyen az írás, hanem természeth ű szí-neiben tükrözni azt, ami való.

Milyen egyszerű ez és mégis, ha hozzá nyúlsz, kiperdül a kezedb ő l.Utána kapsz, ó milyen elérhetetlenül nehéz! Nem ismered! ... Nemolyan „t ő r ő lmetszett" amilyénnek vélted. Nem fényes csizmában és nemtalpig feketében áll el ő tted vagy a lány, asszonya népviselet ringó szí-neiben, hanem kopottas vagy inkább foltos munkásruhában, ripacsos,piszkos a tenyere, amelyben kézfogáskor elvesz a kezem, légylepte a

konyhaasztal, amikor benyitok az ajtón, csempe tányé'r az asztalon és

600

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


rozoga szék az asztal el ő tt. A sötét istállóban alig lát bebotorkálni azember, a hevederfáját vesztett kiskaput pedig téglával vagy korhadt sz ő -l ő karóval támasztják be, hogy + a baromfi ki ne szökjön az utcára.

De amott már bont] ák a nádat, mert cseréptakaró kerül a tet5re,mellette a szomszéd — a többiekkel összefogva — k ő kerítést épít, az asz-szonyok tapasztanak, mázolnak, kék és barna színekkel szegélyezik az

ablakalatti párkányokat. Falfüllel hallottam az egyik faluban, hogy aszabó alig gy ő zi a munkásruhákat varrni, (még a felesége is segít az el-dolgozásban), a cipészek, asztalosok, kovácsok, bognárok, amint pirkad,már kezdenek. Jóval el ő bb, mint ahogy a csorda meg a nyáj a lege-lő re tér.

Megint csak eszembe jut az éjszakai szántás.Giono regényében olvastam esztend ő kkel ezel ő tt, hogy a francia

paraszt holdfényben is szánt. A mi vidékünkön ezt még sose láttam.Csak most, a nemrégiben tapasztaltam el ő ször, amikor a rokoni szállásratartva messzir ő l, valahonnan a Dózsa György" szövetkezet földjér ő leljutott hozzám a motorberregés zaja.

Ezt csak az érti meg, aki olykor — sokszor —, az éjszaka csöndjét ismunkára szánja, s a hold sugaránál vagy lámpafény mellett tovább me-lengeti kezével a szerszám agyát, s hajtja, forgatja, hogy a hajnali eler-nyedtségéb ő l aztán a fölkel ő nap fénye adjon végtagjainak új erő t.

Knut Hamzum mondta egyik regényében: csak így, csak ezen azúton lehet meghosszabbitani az ember életét.

És beérkezni oda, óval el ő bb, ahová az utunk vezet.

A komp átkelt a Tiszán és kikötöttünk a bácskai partokon. .

dcs Jdszef: Zentai utca

601

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


МÁCSAY ISTVÁN:

Alud j anak a szavakFelütöm a fejem a hallgatásból,ez a posvadt némaság megöl,szavaidat szeretném hallani,hogy elmeneküljek a csend el ő l.

Nagyra dagadt köztünk a csend,egyikünk sem szólal, mire várunk?Versenyezünk hetykén, megvallom,ez nagy oCtobaság, könnyen játszunk

az idegekkel, amit nem lenneszabad. Hogy szíír ő dik a hangtalanság:egy perc, majd egy óra és semmi nesz,ma vastagon ránk ragadta bolondság,

s úgy dacolunk a ki nem mondott szóval,

mintha ördögöt akarnánk győ

zni;milyen furcsa fogadás, de mégsemt б gítúnk, nem akarunk sz ő ni

a szavakból láncot, hogy kés ő bbrabjai legyünk, s jobb is így talán —egy szót sem kérjünk, ma aludjanaka szavak, ezen az ő szi délután .. .

602

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


CSÉPh IMRE:

Tamás bácsi meg a süld ő k(Elbeszélés a 90-es évekb ő l)

A korareggeli tavaszi légben magasra fúrták magukat a pacsirták.Trillájuk, mint csöpög ő méz hullott a harmatos mez ő k fölé. A nap fel-bújt a szemhatáron, és sugárkévéit szétdobva, úgy nézett ki a felh ő k

közül, mint egy óriási vörös kerék, melynek már fele küllő

i hiányza-nak. Az .ég enyhe kékje simára vasalva feszült a végtelen testén a szo-kottnál tízszeresebb messzeségben.

Nyugaton még ködös homályba vesztek a mez ő k, míg keleten a napel ő tt, mint mázoló-csutakok úsztak a sárgás felh ő -rongyok. Az id ő úgyöt óra. Szinte érezni lehet ilyenkora föld lágy lüktetését, az él ő életzajos rés 'zajtalan továbbfolyását, ami áthullámzik e partnélküli óceánona tudatosan és a tudat alatt a meghatározatlan „valahová" irányába,ahová a szem képtelen követni.

A szekicsi határban szétszórt tanyákon is megmozdult az élet. Gé-meskutak csikorgása, kocsik zörgése, kakas kukorékolások, dalok, ostor-

pattogások, elnyujtott kiabálások zajlottak szét a reggeli csöndben. Azegész tájon zsongott a munka, mint a legszentebb lüktetés az életvérerében.

Pancinger Jakab cs ő szbérese, Kocsis Tamás, a mindennapi reggelimunkák végefelé tartott. Korán kelt, még három óra sem volt. Megetettea lovakat, megpucolta ő ket, kiganézott, vetett a marháknak, fölsöpörteaz udvart és ellátta az egyetlen koszos malackáját, — most már csakaz itatás van még hátra.

Könyékregy űrt ingujjakkal, ami alól el ő lógtak vastag véreres kar-jai, ugyancsak rángatta kifelé a vizet a kútból, amit egymásután löty-tyintgetett a nagy favájúba a szürcsöl ő marhák elé, amelyek nem akar-

tak betelni vele. Szinte szemlátomást dagadtak a friss víztő

l laposokatpislantva hozzája. Tamás bátyánk pedig egyre szorgalmasabban húzgatta fölfelé a csikorgó gémen nagyokat cuppangatva a selmeci pipából.Arca színe egybeolvadta pipa vörösével a sok hajlongástól: Már egykicsit mérges is volt, hogy sokat isznak a marhák. A nyolc közül öt márjólakott, de három még ugyancsak neki ván hasalva a vájúnak. Meg-méríti a vödröt, lehajol, hogy lejjebbr ő l fogjon, megrántja az ostorft,melynek karikáj a a pipa makj át érve kiüti agyarai közül. A pipa karikákban bukfencezve, szikrázva zuhant a kútba. Az öreg nyombanutána kapott, eleresztette az ostorfát, ami a rántástól magával vitte avödröt, az hozzá üt ő dött az ágashoz, amit ő l minta tök, szétlottyant, sdongái szanaszét hullottak az ágas körül.

603

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Tyüh, a gazdája istenfáját — káromkodta el magát s két száraz,nagy tenyerét a gatya korcára téve hol a kútba, hol pedig a szétesetfivödörre nézett. Nem tudta hirtelen, hogy mihez is kezdjen. A pipájátvégtelen sajnálta. Az elmaradhatatlan öreg társat, ami reggelt ő l-estigjöban-rosszban ; hol az agyarában, hol pedig az inge nyakába t űzve ka-paszkodott a gazdájába sokszor egész az álomvilágba is elkísér ve, tanú-

jelét adva hű

ségének a kiégetett vánkossal meg a dunnahajakkal.Mi az istennyilát csináltál? — perdült mellé boglyas kis feles ' .

aki éppen a tyúkok tojózását végezve kibújt az ölb ő l, mikor urával aszörnyű katasztrófa törtent.

Beleejtettem a pipámat, üsse meg a menykü ezt az ustorfát --dörmögött az öreg s belehasalta rovás fölött a kútba, hogy kifürkéssze,vaj j on a szár nem maradt-e fönt a víz tetején.

Ott egye meg a fene a pipádat ahol van — kárörvendett az öreg-asszony, aki szörnyen haragudott, hogy az ura meg a pipa együtt szok-tak elaludni. —Tán csak nem ugrasz utána? — S szutykos kötényér ő lveregetni kezdte a tyúkólban rátapadt piszkokat.

Má megin esz a magadé avval a pipával? — mordult felé az öreg

s látszott rajta, hogy az asszony és a pipa közti választás idő

s megfon-tolás tárgya l е nne, különösen ha nem lehetne másikat kapni. — Jobblesz, ha megfüsüködsz úgy néz ki a fejed, minta szénásszekér — ve-tette oda az öreg félvállról.

— Hogy a feni a magodat enné meg. Bizony, maj még én leszekoka a pipádnak? .. * Hogy mé nem füsüködök még meg? Tá má nem isteccik így ahogy vagyok? Akkó csak aló, ki erre ki arra! — vicsorgott azöreganyó s szemei körül villámlottak a sugár alakú ráncok, s kezeivelúgy hadonászott, mintha elszabadult szélmalom vitorlák lennének.

Fog má be a szádat —szólt szelídebben az ura. — Mit hadonászó,minta fakatona?

Na, tuttam — csóválta fej ét — fogjam be a számat -- s márispityeregni kezdett, — hogy az istennyila má nem ütött még abba a pi-pacsinálóba is, aki fő találta a pipát! — S azzal hátat fordítva az urá-nak nagy sebbel-lobbal végig pörölve az udvaron bement a k о nyhába,ahol ugyancsak mondogatta a mondókáját mind a két szójaszélével nagycsörömpölések között.

Minden reggel rendszerint csak azt leste, hogy hol és mikor kössönbele az urába, mert isten ments, hogy egy nap zsörtöl ő dés nélkül le-bukjon. Akkor már vége mindennek, viszket a teste, mint a csaláncsi-bés, az epéje meg beledagad és kész a hetes ágybaesés.

Minden nap megtalálta 6 erre a módot. mióta a gyermekei a ma-guk szárnyára keltek, azöta folyton az urával osztozik, néha félnapokatis, ha úgy jön, még egy szalmaszálon is. Ha pedig az ura nincs közel-ben, akkor képes a macskára is egész nap szórni az áldást ; vagy bár-mire, ami elébe kerül. Ez a hisztéria már annyira hatalmába kerítette,hogy sokszor ő maga magával is pörbe száll, fennhangon hirdetniaz igazát.

Tamás bátyánk pedig hagyta. HaddSzokta ő már ezt.

Még mindiga kút fölé hajolva nézte a vizet, ami elnyelte a pipáját.Szörnyen sajnálta az érett, pirosra kiszívott cseresznye-szárat, rajta afehér ',.,zopókával. Sírni szeretett volna, mint az a gyermek, akinek aszájából kiesik a csecs. Bajsza meg-megrángott keserűségében.

mondja a mondákáj át, meg-

604

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Fönn a keresztdűlő n ezalatt egylovas kocsi poroszkált j ó százméter--nyiг e a tanyába vezet ő úttól Az öreg meglátta a kocsit, egy ideig nézte segyhamar megismerte a rajta ül ő gazdáját.

Gyün a Jakab — szólt b4 a kúttól a konyha felé. Az asszonymegjelent a konyhaajtöban, szétnézett és ismét befordulta konyhába.Tamás bácsi pedig a kútrováshoz d ő lve várta a közeledő kocsit, aminekkimondhatatlanul örült. Borzasztó útálta ezt a hosszú svábot, aki olyanfösvény; hogy a hajába-krumplit kétszer megenné, ha másodszor nemvolna büdös, a cselédet pedig úgy ki tudja használni, hogy ritka az,aki évig kiviszi nála.

Kukuríkúúúú — kiáltott bele a nagy fehér magkakas, ami föl-szállt az itatóvájú szélére s nagyot tapsolva szárnyaival lehajolt, hogyigyon. Tamás bátyánk ránéz a kakasra, odalép, elkapja a nyakát ; érdestenyerével ropogósit szorít rajta s ledobja a vájú mellé. A kakas kett ё t-háromat rúg, megfeszíti a begyét, egyet még csap a szárnyával, majdujjaival belemarkol a leveg ő be és végreg kinyúlik.

A gazdád istenitökte ki az öreg s újból nekitámaszkodott arovásnak, s várta a gazdát, aki ekkorra befordult a tanyába vezet ő

útra. — Mind megeszitek azt a kis bérkukoricámat, oszt semmi haszonbelületek, az a pár toj ás, amit vettek, mind a gazdátok eszi meg, örd ögb'on a belibe — morogta az öreg . a bajsza alá. Szörnyen dühös volt, különüsen most, hogy a szája özvegyen maradt, már mint pipa neikül.

Amúgy is méregbe j ő tt, ha meglátta ezt az átkozott gazdát, akimindenben kihasználni igyekszik. Ezekkel a tyúkokkal is kibánt vele,olyan öregeket adott ki magnak, melyek még talán a Noé bárkájánakfenekén keltek. Nem tojnak egy istené se, hiába babonázta ő ket Luc'a-reggelén az asszony, azzal, hogy régi babona szerint piszkafával megkotorázta az ólban a tyúkokat, azt hajtogatva többször, hogy: az éntyúkom toj, toj, toj, a másé meg k о tу , kо tу , koty. A tojást meg állan-dóan követeli a telhetetlen svábja.

Jó reggelt Tamás bácsi — köszönt oda a gazda, amint beérkezvemegállt az udvaron s hosszú póklábain úgy lépett ki a derékból, minthababakocsiból szállna aki.

Agyon isten — bökte meg kalapja szélét az öreg, s oda ment,hogy kisegítse fognia lovat.

No, mi újság ; Tamás bácsi — villant meg egy keserű mosolyt agazda, akinek ráncbarázdás ábrázatán még a szepl ő i is savanyúak legek.

Van itt elég, Jakab.Na, mi?Ahun van a, — biccentett fej ével a kút felé az öreg. A gazda.

oda nézve észreveszi a kakast is, meg az ostorfát is.Ah, Tamás bácsi, mit csinált! — meresztette ki rémüldözve sze

méta gazcta, s két szepl ő s nagy kezét a csípő jére kapva úgy nézett ki,minta nyílvessző .

Én? Semmit. Éppen a szemem el ő tt szédült le a kakasa vályúszélér ő l. Nincs neki tíz perce se. Vödröt is mindig mondtam, hogy hozzámá ki másikat, mer e má csurog, oszt magátú- foszalad. De úgy lat :m,hogy te nem bánnád, ha én vennék rá vödröt — kerekedett fellebbreaz öreg.

Na, na, Tamás bácsi, nem kell mindgyár úgy beszélni, vezesse be aIó—vörösödött neki a sváb s odament, hogy közelebbrő l szemügyrevegye a kárt.

Az öreg kibujtatta a hámból a lovat, bevezette az istállóba, megkö

tötte a jászolhoz egy kéve szárat dobva elé újból visszament a kocsihoz.605

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Hát ezekke mi lesz? — intett az állával a kocsiderékba, amibenhat darab bodorsz ő rű süldő lapult góré 'ajtóval leborítva.

Kihoztam, Tamás bácsi. Őszig majd itt lesznek mig be nem kellőket fogni. Itt a j ó fű , egy kis mosléki kukorica meg minden reggel éseste maga vagy a Panna néni meglegelteti. Mos má úgy sincs sok munka.

Az öreg nem szólt, de látszott rajta, hogy pokol fenekére kívánja a

gazdával együtt a malacokat. Már megint valami istennyilát kitanát.Kihozta a hízónak valókat, hogy ő bajlódjon velük ő szig. Igaz, el ő revannak a munkával, csuta szedés, kukorica. ültetés, minden k°szen van,de nem azért hajtotta ő magát kés ő n-korán, hogy most még kanász' islegyen melléje. — No, megállj — gondolta magában az öreg — majdelintézem én a malacaidat, tudom isten.

Lerakták a malacokat a góré el ő tti akolba. A gazda kukoricát do-bált elébük s vizet hozatott, amit az öreg rudalló-kötélen fejt föl a kút-ból az itató vödörben.

Mi lesz azzal a kakassal? Haza viszed? — szólt oda az öreg agazdához.

Ah, Tamás bácsi, ássa el — mondotta a gazda, aki az akolhoz

dб lve gyönyörködött a süld ő jeiben.Az öreg elő kerítette az ásót, megfogta a kakast és megindult vele

a tanya mögé, hogy elássa a nagy gödörbe. A tanya mögé érve megveri akonyha ablakot.

Panna, nyisd ki az ablakot! — Öreganyó fés űvel a kezében meg-jelenik az ablaknál, kikallantyúzza a rozoga zárat s ügy néz az uráraminta gyilkosára.

Itt van — nyujtotta be a kakast az öreg. — Vágd e a nyakát eszif ő zd meg. Vigyázz, hogy a Jakab meg ne lássa. — Öreganyó valamitmorgott, bevette a kakast és becsapta az ablakot. Az öreg pedig kisid ő mulya visszament a gazdájához, aki ki adta neki parancsba, hogyfogjon be ć s ő

is bemegy a faluba, hogy kihozza a vödröt.Tamás bácsi bement, megmosakodott, fölhúzta az ünnepl ő jét, pénztvitt magához ; zsebbe tette a dohány-zacskóját, s .kiszakított két lapota kalendáriumból, hogy legyen mibe csavarnia dohányt, míg a falubaérnek, és kiment, hogy befogjon. Míg az öreg mindennel elkészült addiga gazda körül tekintett a tanyán.

Háromra kint lészek — szólt Vissza. az öreganyóhoz, s azzalfölültek a kocsira és kigördültek a tanyából.

Egész úton alig szóltak egymáshoz egy-két szót. Nézték a tavaszinyüzsg ő mező ket, a tanyákat. melyek körül szürkés-zöldbe öltöztek azakácfák. Nézték a haragos zöld bácskai búzákat, melyeken csapatokbaver ő dve hancúroztak a nyulak. Egy feketepuli rúgta magát utánuk,nyomában füstölt a szétcsapott harmat. A nyulak kétlábra állva incse-legtek vele. Egész közelre bevárták, majd újból egy jókora darabon el-szaladtak a csahogó kutya el ő l, melynek síró vakkantásaiból kiérzetttehetetlen dühe.

Négy-öt dű l ő hosszáig is elzavarta ő ket, majd reményt vesztve fölvetett farokkal, kilógó nyelvvel vissza lihegett a tanya felé. Néhol meg-állt, körültekintett, belenyalta harmatos búzába s újból megindult. Feketesz ő rén százszínben tündökölt a reggeli napfény.

A faluból kihallatszotta harangszó, a kanászok és a gulyások tülkö-lése. Eget-földet betölt ő harmónia zsongott a tájon. A tanyákról külön-böző fogatok ereszkedtek ki a mez ő re. Ekék, vendégoldalas kocsik, ku-

korica ültető

gépek, fogtak a tegnapról félbeszakadt munkához ..

606

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Tamás bátyánk cigarettával bíbel ő dött, ami sehogysem akart kérgesujjai között megsodródni. Szörny ű bajban volt vele. Mára harmadik pa-pirost szakította ketté, mire a negyedik kiállta a próbát, amib ő l fele do-hány kihullott, mire a bajsza alá került. Az is minduntalan lángra lob-banva bajszát sercetette. Hiába, nincs párja a pipának, mégha makra-pipa is az, kupak nélkül. A gazda pedig nem kínálta meg az övњ 1 , haaz egész bajszát lelegelné is a t űz, pedig van neki még kosz cigarettái is,attól ,ű fösvényebb üsse meg egy olajozott menyk ő !

Igy társalogva ki-ki magával poroszkáltak Szekics felé. Tízet vert atoronyóra, mire a szekicsi községháza elé értek. Tamás bácsi lekászmá-1_ódott a kocsiról és egyenest a legközelebbi bolt felé indult, hogy pipátvegyen magának, mert szörnyen pipáhatnékja volt. — A gazda utánaszólt menetközbe: —Tamás pácsi, ha elfékszett, jöjjön el a hászhosz afötöré.

Jó van, tudom má — vette oda az öreg és folytatta tovább azútját.

Kopasz, kis fürge boltos fogadta az öreget, akinek tudtára adta, rogymit szeretne vásárolni. Nagy fehér dobozba csomagolt piparakás került apultra az öreg elé. Egy darabig nézte, mustrálgatta, kotorászott közöttük,míg végre rálelt egy hasonló formájúra, mint amaz, ami volt, csak éppen akupakja volt más formájú, más állású.

No ez teszi — szólt oda a boltosnak — adjon hozzá szárat megszopókát is. — Azt is megkapta. Beledugta a szárat, de el ő ször rongyothasította kabátja béléséb ő l, amit rácsavarta szár makbavaló végébe,hogy ne szeleljen. Nyelvével belepattogott a szárba, ami kit űnő nek bizo-nyulva adta vissza a hangot s kiérzett bel ő le az új árú szaga.

Rátömt, meggyujtotta s megkérdezte, hogy mit kóstál?

Tíz krajcár — felelte a boltos, aki a pultra támaszkodva nézte azöreg műveletét.

Kivette a kis mellényzsebb ő l a pénzt, kifizette s nagy bodor füstöketereszgetve úgy hagyta el a boltot, mint Igy tehervonat az állomást.

Egyenest a legközelebbi butika felé tartott, hogy leszopjon egy-kétpálinkát ; mivel még nem reggelizett, mert hát pipa nélkül úgy sem tu-dott volna egy falatot sem lenyelni, meg háta gazdánál úgy sem kapsemmit. A sarok kis helység tömve volt vendégekkel. meg pipafüsttel,amint nagy füstkarikák között bebujt a kocsma ajtaján. Az asztaloknálpipákra támaszkodva könyököltek az emberek, ital mellett fontolgatvaaz esem ć nуеket. A sarokban egy cigányasszony hadart valamit, rövid-szárú kupakatlan pipája prüszkölve hányta ki magából a szikrát.

Agyon má egy fütyül ő vel — szólt oda a kocsmárosnak a söntés

elé érve, akinek léptei alatt nyöszörögve hajlotta padló s az üvegek isösszekoccantak ijedtükben, ha százharminc kilójával közéjük lépett.

— Tessék — koppantotta elébe a fityókát a kocsmáros, amit azöreg jobbjába vett, hüvelyk ujjával lefogta a száját s megrázott, hogy jóltartja-e a láncát? Egy darabig nézte, majd a bajúzza alá dugta. A cingáriiveg-fióka alig látszott ki közüle míg kiszopta bel ő le a lelket. Majdvissza állította a kocsmáros elé, hogy buktassa meg mégegyszer. Keze-fejével kétfelé bökve a bajúszót csecsesgombú kismellényét kezdte ki-gombolni a pénz után. Kifizette a pálinkát, begombolkozott, egy darabigmég nézel ő dött majd kiverte markába a hamut, újból. rátömt, ineggyujtotta, kiitta a pálinkáját és megindulta gazdája háza felé. Oda б ive ii-'• І - -

delmesen beköszönt a konyhába, ahol elő

lrő

l-hátulról egyforma dongájú607

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


hordórahúzott szokny s csapódott valami asszanyi ' alak után, aki lapp .-fejével igazán ízgy nézett ki. minta talpra állított hordóba felejt itt lopó.Rézi a gazdaasszony.

Jónapot. Rézi.

Jónapot, Tamás bácsi, Na bejött? M van a kakassal? i' уњ ngy а aJakob, hogy megdöglött.

A má nem döglik többet — hagyta rá az öreg.Mé nem vigyáznak. Tamás bácsi, a legszebb magkakas.Hegy vigy б zzunk rá_. Én nem dögölhetek meg helyette.

-- Na, na, Tarnб s b б c si , csak másk ő jobban vigyázni mindenre. Hog, т

vannak a malacok?

Hát még most hozta ki ő ket a Takab, hogy vónának. Ettek-ittak,mikó együttür_k.

Mit csin б l a Panna néni? Van-e má sok tajás meg csirke?Hunnan vóna — türt ő zteti magát az öreg az alattomos csipkel ő -

désre — két kotló az egész amik űnek, a többi nem akar kotlani, ha csaka Pannát nem ütetem rájuk a tojásokra, hogy hadd krítyoj on rajtuk.

Nem is nagyon tojnak a tyúkok, pedig a Panna minden regbe valagázzaüket, nem tom van-e má száz tojássa.

-- Biztos nem etették a télen, sajnálták a kukorica.

A menykő ami megüti a tyúkjaidat — mérgel ő dte el magát azörg. — Az egész bérkukoricámat mind megették. Vínek a tyúkjaid, Pézi,mint a Matuzsálem, nincs má azokba tojás.

Jobban kell gondozni ő ketsípett mégegyet az öregen a gazd-asszony, amit ő l az öreg szájából majd kiesett a pipa. Mondani akartvalami bokrosat, de lenyelte, mert ekkorra belépett a gazda a kapun egyúj favödröt lóbázva a kezében.

Na, megjött, Tamás bácsi?Meg — felelt az öreg és átvette a vödröt.

Tizenegyet vert a toronyóra, az öregnek is jólesett volna a szépasz-szony f ő zte, még akkor is, ha a szépség mérést a. gazdasszonyán kezdik,aki túrósrétest szeletelt a tepsziben cuppogó újjnyalogatásak között. Vártaz öreg még egy kicsit, mint aki arra várt. hogy megkínálják. Majdlátva, hogy hiába, mert a fösvényt ő l még csak lehet kapni, de a torkostólnem, elköszönt a gazdájától, aki a kiskapuig kikísérve lelkére köti tte,hogy vigyázzon nagyon a malacokra. A gazdasszony - még utána buуе-gott daganat mélyéb ő l — hogy küldjenek be tojást.

-- No isten áldja — köszönt mégegyszer el az öreg és megindtit ki-

felé. Útközben még kihúzott egy-két fütyülő

vel a közbe eső

csárdákban.Fenn a zöldeskék tavaszi égen magasra húzódtak a pöttömnyi felh ő k.

Alattuk gólyák úszkáltak. Az országút porából kölyök forgószél állt föl.,egy darabon beszaladta búzákra és leült a barázda szélén. Tarka pi;lan-gók kergették egymást. Távola szemhatár szélén kékes délibáb hullám-zott, ami mögött sötéten kéklettek az újvidéki hegyek.

A déli harangszó mára mezön érte utói az öreget, aki félvállra ve-tett kabáttal ballagott kifelé a sárga kikiriccsel szegélyezett diill ő úton.Búbra lökött kalapja alól el ő csapzott deresed ő haja, ami meg-meglibbentaz illatos tavaszi szélben. Dohányzacskója sallangjára er ő sített vörösrézpipaszurkáló csillogva himbálódzott a déli napsütésben. Szomjas dongök

bő

gtek a fülébe minduntalan megzavarva gondolataiban.60 8

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Fél kett ő t vert az ő rég falióra, mikor benyitotta szobába.Aszontad, hogy háromórása gyüsz, — fogadta az б regany б , aki

krumplit pucolt kisszéken ülve a kemence el ő tt. — Mit szót a Rézi a ka-kasnak? — érdekl ő dött tovább az öreganyó, aki az ura szájáról lesve aszót saját szójaszélével segített beszélni.

Aszonta, hogy kügyé be neki tojást — vette oda az öreg, s elkez-dett vetkő zni. Csizmája sarkát rátéve az asztal keresztfájára lehúzta

lábairól s oda állította a nagyláda mellé, amibe összehajtogatva a kabátjátnadrágját is belerakta.

Adtá a jászágnak? — szólt oda öreganyónak.Adtam — robbant föl az öreganyó, akit borzasztó 'oegyujtott

a tojás.

Akkб jó van. Én egy kicsit leheverek, míg megf ő z ő — s azzal föl-perdült a subával párnázott kiságyra.

Félnégy volt mire öreganyö vásári csöndben elkészítette az illatoskakaspapríkást, folyton a gazdasszonyával osztozva a tojásokon. Meg voltott minden ő snek a maga donga, amire beosztotta ő ket a Panna nenénk,ső t még a szentek is szerepeltek a dologban..

Elsöpörte a konyhaajtó küszöbje 1161 a szemetet. Leterített egy zsá-kot és rátálalta a nagy labas paprikást.. Kenyeret, kist, vellákat, tányé-rokat tett mellé nagy csörömpolések kuzött, mert minduntalan a macskátkellett kipofoznia a szoknyába alul, amely minden tehajiásnál hangosandorcmboiva lenti bajszit a laborhoz. Mikor mindérmei kész volt, belöktea szobaajtót és bemordult az urához. — No, enni gyünni.

Az öreg felpislantott, megdorgöite a szemét, kit tenyerét v г gighúztaaz arcán és lerugta magút az agycol. Kiment a konyhába eg y ros_ sz kabá-.tot maga alá gyúrt, amire mélytbol nyögve süli. Jobb keL.evel keresztetvetett magara, nig baljaval . a labas o ~claiahoz luktea tányért. szedett ésmaga 116 húzta. Oregany б az öklére tЈтmа szisuctva a kuszubre ült. Ez az ő

helye evés közben. Vaiamit seppegett meg miei.tt hozzufogott voira aszedéshez. Lassan megfontoiva ettek, egy-egy meiegeiob krumplit sokáigfújva. Az öreg kajla bajusza, minden falatot kupon atu ~e~ hutCs közben akés-vella hegyén, mintha búcsúzna t ő le. Az ádámcsutkák, mint b ő rat а ttikis markocskak, lel-fel nyuitak a sarga agyarak kuze egy-egy faiat:ert.Néha rámorduitak a szemtejen macskara vagy a kozeidkoe mer ć szkedő

kutyára, ami éber frissesseggel kap кodott a reiele dobott csortok utr,össze-össze szaladva a macsuaval, amib ő l nagy tujás és morgíб acsarko-dás keletkezett kett ő jük kozott.

Evés közben az öreg elmesélte a gazdaasszonyával történt vitát, amitlassan, szünetekben adott eiu, mint a kanalas orvossagot.

Kint már hosszúra nyúltak az árnyak. A csönd mindjobban aiább

ereszkedett a felh ő tlen gpul. A madaraк is abbahagytak a csiripelést ésfészkeik sz;lérol hunyorogtak a bucsuzo napiemencebe.Tamás bátyánk evés után tenyerébe törolve bajúszót el ővette a pipát,

megszeleltette, rátömt, parazsat keresett a sparlietoan, amit tenyerébeđ áncoltatva a pipába tett, s feivette a vudrót, hogy raszereile az osturiára.Mikor készen volt vele, kipróbálta. Telehúzta a váiyut, vetett a maLhák-nak és neki fogott az isten eivi gzéshez. A maiacokat most nem legeltetimeg, mert más szándéka van veiuk. Mikor mindent eivégzett, bement azistállóba leakasztotta a szegr ő l a compókot, ami egy rovid nyélre rakötöttméterhosszú kötéldarab, öt-hat csomovai a derekan. Bement az akolba asüld ő k közé. Azok rárohantak és lebegő kék vászon gatyája szarátkezdték

fogheggyel húzogatni. Felemelte a compókot és egy sivalkodósat3809

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


végigterített a megszeppent süld ő k hátán. Majd utána másodikat, harma-dikat úgyannyira osztotta közöttük a tiszteletet, hogy szegény párák egy-más-hegyire-hátára szorulva össze-vissza csunyították egymást. Majd ki-lökték az akol oldalát. Az öreg pedig minden suhintásnál a legnyájasabbhangon hívta ő ket: kca, kca, kca. Mikor j ó1 elnáspángolta éket csakazután adott nekik enni és inni, amit szegény süld ő k csak úgy éjfél táj-ban mertek megközelíteni és elfogyasztani, mikor legnagyobb volt a

csönd, de akkor is a legkisebb nesz nélkül. közülük egyet mindig ő rnekállítva a hasadékra, hogy nem jön-e a compók?

Nappal pedig szegény párák e gymás hasa alá bújva az ól sarkábahúzódtak, szuszogásuk is visszafojtva.

— A gazdátok istenit -- hagyta el az öreg az ólat reggel és este,mikor elvégezte rajtuk az áldást, amit rendszerint már egy hete óra-pontossággal gyakorolt felettük — majd meglegeltetlek én benneteket,a compókból, tudomisten .. .

Szegény jószágok már annyira odavoltak a sok ütlegelést ő l, hogyhamár az öreg hangját meghallották az udvaron a rossz nyavalya sörte .ket.Ehég volt egy madárláb-koppanás az akolszélen ahhoz, hogy felröffenvemegijedjenek és egymás hasa alá bújjanak.

Hátha még az öreg elkiáltotta magát, hogy, kca, kca. Szegény meg-szeppent süld ő k már ett ő l az üres szótól is nyöszörgésbe kezdtek. Azöreganyó egypárszor pörbe szállt az öreggel a süld ő kert, de az öreg meg-győ zte róla, hogy valamit itt csinálni kell, mert lassan a gazdák annyirakihasználják a cső szbérest meg az egész családját, hogy ezután majd acs ő csnének is be kell majd járni, a faluba, hogy kimosson meg megsüssöna gazdasszonya helyett.—Mai tá én kanászt fogadok, aki ő rzi az ő süldő jét? — veszekedettneki az öreg. — Má asz emlegette, hogy a Snájder cs ő sze nyárára gu-lyást fogad a marhákhó. Aszonta, hogy én is jótenném, ha fogadnák egygyereket, mert akkó többet bírnánk mást csináni. Az anyjuk úristenit!Egysze gyere be sz ő lő t kapáni, máskő kötözni, permetezni, tapasztani,má úgy annyira ránga4sák az embert, hogy kisón-korán nem látni mástmint az országútit végig tele cs ő sszel, akik reggel mennek, este meggyünnek a munkábú, ő k meg a hasukat növesztik a kiskapuba. Kint atanyán meg végezzen el a cs ő szné. Nem a malacokat köllene itt verni,hanem őket, a gazdákat, szakadjon rájuk az ég, meg arra a FerencJóskára is, aki beléjük tolta a bizalmát. Annyira elkínyeztette ő ket, hogynem lehet velük bírni.

No csak ne edd má annyira magadat, no — szólt neki öreganyó,aki még így kikelve magából nem látta az emberét.

Hat-hét napig hullt a compók az istennyilán is túltéve, mikor egynapon a reggeli órákban megérkezett a gazda. A kocsiról leszállva egye-nest az akolhoz lépett. Oh! — ugrottak egymás hegyire a süld ő k ijed-tükbe. A gazda kinyitotta az ólajtót, bebujt a góré alá, hogy kihajtsa (`éket :

Azok meglátva á nyitott ólajtón át integet ő szabadságot úgy kisurrantak,minta vadászfegyverb ő l a sörétek hasuk alá kapva a dű lő utat.

Mi van ezekkel a malacokkal, Tamás bácsi, hogy úgy megijedtek?

Tán kiengedted üket? — kérdezi az öreg, aki most jött ki az istál-lóból, ahova bekötötte a lovat. S a bajsza alatt megvillant egy rejtettmosoly.

Kiszalattak —csodálkozta el magát a gazda.

610

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Azzal megindultak. Ki jobbra, ki balra. Mögöttük rejtelmesen susa-gott a nádas, mintha regét mesélne a szunyókáló nádi verebeknek, s a:lápvilág rejtett él ő sdieinek. Fenn a völgyparton a kettes sztilmalomnál.kocsik álltak a malomajtók el ő tt. Egy asszony fején lobogott a piros:.kendő , mintha egy lágy integetés volna. Tamás bátyánk fölérve a völgy -

másik partjára, visszanézett a nádas felé. Gatyája szárát Iengeite a szélesAz alkonyi nap ikrás fényében megcsillantak pitykés gombjai. Ugy n--

zett ki fenn a parton, mint az emlék mélyén felvillanó l ć kötő betyáг . krielmerül a puszták mélységeibe, az id ő k lamhhullásai alá.

Petrik: Kaštel Star1

б 12

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


BENCZ MIHÁLY:

kapán versekKEZEK

Еpít, rombol, ver, cirógat,ölel, ellök, leint, nógat,s egyszer mind, mind közömbös lesz hozzád.

HADIROKKANTAkik háborúra megint lelkesítneks gy ő zedelmes, boldog holnapokban hisznek:tudj ák-e azt, hogy mi történt velem?.

A SZЇ V

Gyémántnál keményebb vár az, melyetelfoglalni addig sohase lehet,amíg belülr ő l ki nem nyit] ák.

1 OНАЈSzeressenek téged az újévek,s ha egyszer még sem köszöntnénekkerüljenek el engem is örökre.

HÁROM TANÁCS

I

Övakodj attól, ki szemedben dicsér meg,mert nem tudod azt, hogy mit akar veled.Némá annak ajka, ki téged szeret.

Ne higyj a tükörnek, ha azt mondja, szép vagy;

s gyér tarkódon aző

sz most szór el havat:csak az igaz, ami mögötted maradt.

Tárulkozó asszony s ajtó el ő tt állj meg,az örömben sokszor csak a könny terem,hisz a sorsok útja láthatatlan, néma,minta pókok útja poros könyveken.

FELHŐA gondra mondják azt, hogy, mint ő , eloszlik,pedig az öröm az, ami szertefoszlik

minden kicsi felh ő n.

612

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Ő RT Ű Z FNYN L

Találkoztam József Attilával

Itt járt nálunk Fejt ő Ferenc, Párizsban él ő magyar irodalomtanár ;

Károlyi Mhály munkatársa, a felszabadulás utáni magyar korm а nyfranciaországi sajtóattaséja, az AFP francia távirati ügynökség munka-társa, József Attila szerkeszt ő társa, barátja, egy nagym űveltségű , sza-badságszeret ő , szabadon gondolkozó, a szabadságért él ő , ritkaképzett-ségű íróember.

Hosszú felsorolás kell, hogy az ember — ha sablónokba szorítva is— elmondhassa, ki, mi Fejt ő Ferenc. Hosszú volt a felsorolás,. pedig megmindig ném teljes. Fejt ő Ferencnek még két rangja, elme van: Horthy-emigráns és Rákosi-emigráns. Kétszer kellett menekülnie hazáj ábél,kétszer kellett elszakadnia szül ő földjét ő l — mert Magyarországon akkoris, most is, az er ő szak az úr.

Szöknie kellett, mint lángesz ű, tragikus sorsú barátjának, akit azakkori Magyarország urai menekülésre kényszerítették. És József Attilais átlépte a Határt, de ő az élet • és a halál mesgyéj én csusszant át abalatonszárszói vonat kerekei alatt. Fejt ő Ferenc erő tartalékai nagyob-bak voltak, tovább tudott és tud harcolni — és József Attiláról о á-

szélt nekünk.Furcsa érzésem volt, mialatt ezt a nagyszer ű koz ő rt, elő adót hall-

gattam. Szertartásnak éréztem ezt az összejövetelt, amelyen néhányhív ő — az igazi irodalom, az igazi igazság hivei — sereglett papja köré.De a mi papunk nem a feltámadásról beszélt, nem vigasztalni igyekezettbennünket, nem esett szó közöttünk halottról — hiszen József Attilaverseiben, benne, bennünk, sokakban változatlanul él.

Imponáló tudással és tiszteletet kelt ő szerénységgel beszélt. Sohasem,egyetlen egyszer sem mondta \ ki József Attila nevét így: az Attila. Mindigteljes, vezeték és keresztnevén említette, egyszer sem jött kísértésbe,hogy a köztük fennálló (szándékosan használok jelen id ő t) benső séges

viszonyt fitogtassa.József • Attiláról beszélt. Szavai nyomán ott éreztük magunk között

a „Döntsd a t ő két", az "Eszmélet", az „Oda" költ ő jét. Olyan szellemidé-zés volt ez, ami nem csak József Attila szellemet hívta tetemre, a hús-vér embert, a küzd ő , szenved ő , örömös költő t hozta elénk. József Attilamindenek felett szerette, tisztelte az igazságot. Szépnek csak azt tar-totta, ami igaz. Lapjának elme, a „Szép szó" igaz szót, mindenek felettvaló. igazságot jelentett. Minden szava, verseinek minden sora igaz volt.Nem tudott kimondani, leírni hazugságot, nem írt le semmit, ha monda-nivaló] át át nem érezte, ha a valóságban vagy gondolatban át nem élte.Sohasem tett engedményt a forma kedvéért — egy-egy szép rímért,.

érdekes fordulatért, költő

i képért szemernyi igazságot sem áldozott fel_

614

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Amilyen szentnek, mindenek felett valónak, kötelez ő nek tartottaa maga számára az igazságot, ugyanígy követelte meg mástól is az igaz-ság tiszteletét. Devecseri Gábor kereste fel egy ízben a „Szép szó" szer-keszt ő ségében. Verset vitt, bírálatot kért. József Attila figyelmesen,elmélyülve olvasta a kéziratot. egyszerre hirtelen felkapta fejét, kemé-nyen Devecseri szemébe nézett, s ráförmedt:

— Maga hazudik! Az a lány, akir ő l ír, akit sző kének mond, barna!József Attila nem csak nagyra tartotta, de érezte is az igazságot. A

vers hangulatából megérezte; hog y Devecseri barnáról irt, amikor sz ő -kér ő l hazudott.

Szeretett úgy írni, hogy tudja, kinek ír, ki lesz a hallgatósága, kiklesznek az olvasói, s ő t attól sem félt. hogy megrendelésre írjon.

Igy született a „Leveg ő t" című verse, amelynek igazságalapja, vGl б -ság-fundamentuma illusztrálhatja, mennyire hitelesek, megtörténtekJózsef Attila versei.

A pesti utcákat rótta egy napon. Útközben találkozott Hevesi Sán-dorral, az ellenzéki „8 órai újság" vezércikk-írójával. Hevesi a csend ő r-szuronyok árnyékában készül ő választások elá írandó vezércikk problé-

máján rágódott. Kellene írni róla, ki kellene mondani az igazságot aváiasztásról, meg a népr ő l, „amely retteg, hogyha választ". De, ha meg-teszi, a lap létét veszélyezteti. Amikor megpillantotta J б zsef Attilát, jóötlete támadt:

— Te, Attila, írj vezércikket, verset a választásokról!A költ ő t az első pillanatban meglepte a különös megrendelés, de

azután így felelt:— Jó, majd gondolkozom rajta.Továbbsétált ,majd betért alapán-kávéházba, „napközi otthonába",

ahol abban az idő ben barátaival, író- és költ ő -társaival ideje j б részéttöltötte. Leült a márványasztal mellé, monologizált, gondolkozott, fir-

kálni kezdett:

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántotthazafelé menet?

A gyepre éppen langy sötétség szállott.mint bársony permeteg

és lábom alatt álmatlan forogtak,ötlött gyermekként csendesen morogtak

a sovány levelek

A téma—az első strófa mutatja — már kész volt benne, ehhez stovábbi két személyi élményéhez f űzte, építette a vers többi szakaszát:

éppen arra gondoltam, rám törhet, ki érti,e táj ily elhagyott.

S im váratlan el б hukkant egy férfi;de tovább baktatott.

Utána néztem. Kifoszthatna ingem,hisz védekezni nincsen semmi kedvem,

míg nyomorult vagyok.

Ennek a versszaknak története van: József Attila akkoriban Zugló-

ban lakott és — mert nem volt pénze villamosra — éjszaka is gyalog615

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


járt haza. Amikor a Ligeten át haladt, a sötétben elébe toppant egYférfi, „de tovább baktatott". Felmerült benne az a gondolat, hogy megis támadhatnák, talán le is üthetnék — és ekkor riadt rá, hogy nem isvédekezne, ha megtámadnák, hiszen semmi kedve hozzá.

A „Szép szó" táborának egyik tagja, egy kezd ő novellaíró hozta ahírt egy napa szerkeszt ő ségbe: a rend ő rség rendszeresen megfigyeliő

ket, telefón-beszélge téseiket kihallgatja, ső

t — " szerkesztő

ségi ülé-seikr ő l, megbeszéléseikr ő l egész halom jegyző könyv tornyosodik arend ő rségen. Besúgó volt közöttük, ma sem tudni ki volt. Err ő l írtaJózsef Attila a "Leveg ő t" következ ő versszakát:

Számon tarthatják, mit telefonoztams mikor, miért, kinek.

Aktákba írják. mir ő l álmodoztam,s azt is, ki érti meg.

És nem sejthetem, mikor lesz elég okel ő kotorni azt a kartotékot,

mely jogom sérti meg.

Eztután a személyi átélésekb ő l a társadalmi élményekbe lendült át'

És az országban a törékeny falvak— anyám ott született —

az eleven jog fájáról lehulltak,mint itt e levelek

s ha rájuk hág s feln ő tt balszerencse,mind megcsörren hogy nyomorát jelentse

s elporlik, szétpereg

Az országról, „a törékeny falvakról és a népr ő l ír, mely csak akkor„vidul, ha toroz", de József Attilában ez is egyéni élménnyé hevül. aszemélyi kapcsolatok tüze f űti akkor is, amikor az eltiport országról, aretteg ő néprő l beszél, hiszen édesanyja ott született „az eleven jog fájá-ról lehullott" falvak egyikében. S amikor a rendr б l az akkori rend-szerr ő l, Horthyёk Magyarországáról ír, amelyr ő l a középkori zsolozsmákóta nem tűnt el a „szegény Magyarország" szomorú bélyege, éreznünkkell, hogy úgy fáj neki a rendnek csúfolt szurony-rezsim, mint szomorú,félredobott gyermekkorának érthetetlen, oktalan szenvedései. A „rend"korbácsütései úgy hullanak lelkére, mint azok az ütések, amelyek védte-len kis gyermektestén csattanták, amikor

sokszor nem is tudtam, hogy miért vertek,mint apró gyermeket,

ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.

A szeretet után vágyakozó kisgyermek — József Attila nem tört leaz ütések alatt, vigasztalást talált abban, hogy;

Én tudtam — messze anyám, rokonom van,ezek idegenek,

Van kihez odabújni — ha csak lélekben is — van, kihez odaszorítani akönnyt ő l maszatos, sírástól forró gyermekarcot, hiszen ,' akik verik:

idegenek.

616

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


De, jaj, azok, akik Magyarországot sujtják, akik a magyar népetverik. akik csend őrpuskákkal törték le a magyar dolgozók derekát --magyarok! Itt nem talál vigaszt József Attila, ez ellen már a harcoskölt ő emeli fel szavát, lelkének öklét:e jogom van

és lélek vagy anyagmég nem vagyok s nem oly becses az irhám,hogy érett f ő vel szótlanul kibírnám,

ha nem vagyok szabad!

Még egy versszak, amelynek végén József Attila a szabadságothívja, t ő le vár új rendet, rendet, emberi életet, örömöt:

J ő jj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,Jó szóval oktasd, játszani is engedd!

szép, komoly fiadat!

és elkészült a vers.Elvitte a „8 órai újság" szerkeszt ő ségébe és Hevesi ki is verekedte

nem ment könnyen — hogy Nagy Samu leadja. A vezércikk helyettmegjelent vers — már a lapban elfoglalt helyénél fogva is — nagyfeltűnést keltett. Sokan olvasták, sokat beszéltek róla, sokan merítet-tek bel ő le vigasztalást — nem volt a pusztában kiáltó szava annak elle-nére sem, hogy a választás — természetesen — a csend ő rszuronyok intéseszerint folyt le.

Errő l beszélt nekünk Fejt ő Ferenc, ezt mondta 11 a „Leveg ő t" szü-letésér ő l, József Attiláról. Számomra, számunkra, akik jelen voltunk,ritka, nagy élmény volt ez az el ő adásnak is beill ő beszélgetés. És ezért

bizonyára más is így van vele — úgy érzem ; meg kell osztanom ör6-mömet másokkal is, azokkal, akik nem lehettek ott azon az estén azírók és újságírók újvidéki klubjának egyik szobájában, ahol Fejt ő Fe-renc szellemet idézett, ahol összehozott bennünket József Attilval.

El kellett mondani ezt azért is, mert most készülünk mi, jugoszlá-viai magyarok a mi külön József Attila-ünnepünkre: hamarosan meg-jelenik József Attila könyve, amely azóta, hogy a nagy proletár-költ ő

leírta verseit, el ő ször tolmácsolja hitelesen a sokszor megnyirbált, cen-

zura-szabdalta verseket.Ez lesz az els ő hiteles József Attila-kötet és — úgy-e érzik, milyennagy dolog ez — ezt mi adjuk ki!

617

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


VLAJ LAJOS:

KajuhKarol-Desztovnik-Kajuh partizán költ ő 1922 december 19_éa szüle--

tett Sostányban, s fiatalemberré serdült azokban az években, amikorkiélez ő dött az ellentét a világ imperialista és szabadságszeret ő er iközött és a fegyveres összeütközés már elkerülhetetlen volt; azokban azévekben, amikor hazánkban az uralkodó osztály önkénye a legbruiáli-sabb eszközöket kezdte alkalmazni azok ellen, akik ezt az uralmat leakarták rombolni.

Amikor Lengyelországban fellángoltak az első

harcok, Kajuh akkorvolt tizenhetedik évében, és amikor el ő ször tekintett ki az internáló-táborból a világba, alig töltötte be tizennyolcadik életévét.

Egyik tanítója a következ ő kép írja le Kajuhot, amikor az mint kö-répiskolás naponta utazott hazulról Sostányból a celyei gimnáziumba:„Karlo Desztovnik magas, kissé szögletes mozgású fiatalember volt, egykissé túlnagy az iskolapadhoz. amelyben ült. Magábavonuló volt, elfog-lalt s mindig valamilyen révületben élt. Nem beszélt úgyszólván semmits .éppen akkor nem, amikor kérdezték. Mégis ekörül a még egészen fia-talember körül valami különös légkör alakult ki; olyan mély volt atekintete, hogy t ő le az alakuló szó elhalta nyelvemen. Már akkor susog-ták társai, hogy Desztovnik költ ő ."

De nem csak az iskolapad volt már neki sz űk; a koraérett fiú ha-marosan szűknek érezte a maga körét, mérlegelte a világhelyzetet éskönnyen rátalált az útra, amelyen haladnia kell.

Már tizenötéves korában keres iskolánkívüli munkát, mely kielé-gítené. Részt vesz a sostányi ifjúság közm űvel ő dési munkájában és err ő ltudósítja a haladószellem ű ifjúsági sajtót, írja már els ő verseit is.nagyrészt Drago Jaran írói néven.

Az iskola hazug tudákosságával és rend ő ri nevel ő mádszereivei már -

szorítja és korlátozza. Akkoriban írja ezeket a sorokat:

Csillagokról, királyokról beszélnek itt nekünkÉl ő ember sorsát, más népek küzdelmétNem tudatják velünk.

Igaz, hogy Kajuh versei ebben az id ő ben még lazák 'és gyengén kovácsoltak, de a laza burok már egészséges és tüzes gondolatokat takar,hasonlókat azokhoz, melyeket öt évvel kés ő bb a lyublyanai illegalitáshónapjai diktáltak.

Versei leplezetlenül szociális témájúak, bennük bátran mond ítéletet a régi rend felett. De még az els ő tekintetre ártatlanul ha,igzáverscímek mögött is rátalál Kajuh poentjére. Példa erre „Este" cím ű _

kis lírai verse, mely így kezd ő dik:

Ma este a csillagokról

s holdról énekelnék .. .

618

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Ezt a versét egy középiskolás lap leközölte; utolsó versszakát azon-ban a cenzura törölte. A versszak így hangzik :

A csend ő rjár ő r elhúz ezenközbenkeményen az éjszakai csöndben,bajonetjeik

versemet ezer darabra szelik.Kajuh politikai és világnézeti orientációja, mint versei tanusítják,

nem lehetett rokonszenves az akkori napok hatalmon lév ő inek. 1940tavaszán. amikor Kajuh a gimnázium hatodik osztályába járt, alkalmaz-ták ellene a középiskolákról szóló törvény 43. szakaszának 3. pontját ésörökre kitiltották a celyei gimnáziumból. Ok: együttm űködés kommu-nista eszmék terjesztésében, bizonyíték: illegális irodalmi termékek,melyeket nála találtak.

Iskoláit Mariborban folytatta ; ide 1940 májusában, éppen az iskolaévbefejezése el ő tt érkezett.

Az új iskolaévet Lyublyanában szándékozott tölteni, de ezt a szá-

mítását a bánsági hatöság keresztülhúzta.Mariborban széleskör ű munkásságot fejtett ki. Gondja volt asostányi iskolai szervezetre is és els ő szerelmének. Máriának írt leve-leiben állandóan érdekl ő dik szül ő városa ifjúsági mozgalma iránt.

„Dolgozni kell mindenütt", írja. „úgy t űnik nekem hogy bennemóriási er ő k vannak, melyek arra várnak, hogy megfelel ő kifejezést,hangot találjanak... állandóan dolgozom és tanulok és tudom, hogybel ő lem valaminek lenni kell... Tanulj te is és dogozzál a terepen."

Ebben az id ő ben áttanulmányozta Lenin m űveit, írt a „ SzlovénIfjúság" című folyóiratba. Gorkijtól fordított, segített a szovjet iro-dalmi művek kiadásár_ál, összejöveteleket szervezett a diákok közt, ver-seket irt és egy dráma megírására készült.

Minderre a széleskör ű munkára Kajuhot az új idő k eljövetelénekgondolata sarkalta.

1940 novemberében így ír egyik levelében: „Az új világ, mely kö-zeledik kemény embereket igényel, akiknek nagy tudással kell rendel-kezniök és így leszünk mi is azok közül valók, akik lelkük tüzével épít-jük majd a szocializmus hatalmas és szép gépületének alapjait."

Világos, hogy a fiú ilyen tevékenysége és a celyei gimnáziumbólhozott fekete pontok nem kerülték el gyámjai figyelmét. Igy történtaztán, hogy elkezd ő dött illene a politikai hajsza.

Máriának küldött levelében ezt írja: „Megindult ellenem a hajsza s

azokat is akik velem tartanak, azzal fenyegetik, hogy kitiltják az összes

iskolákból Jugoszláviában.""December elsejei szavalatomat elvették" írja pár nappal kés ő bb.„Érdekes, mi? Dolgozom teljes g ő zzel! Éljen a forradalom!"

Az új háború el ő tti karácsonyt Kajuh otthon töltötte. Visszatérteután pár nappal írja: „Mariskám, helyzetem kétségbeejt ő ... alig jöttem,máris a hatósággal van dolgom." — És egy nappal kés ő bb: „A mariborirend ő rség és a sostányi csend ő rség vádat emelt ellenem és követelik azigazgatótól, hogy err ő l jegyz ő könyvet vegyen fel... Kommunista propa-gandával vádolnak. Hogy s mint lesz még, nem tudom. Lehetséges, hogykicsapnak, lehet, meg sem büntetnek." —Ennél rosszabb történt: szám-űzték Szerbiába, Uzsicska Pozsegába, ahol vasútépítésnél dolgozottcsendő rök felügyelete mellett. Innen írt levelei egyhangú életr ő l, egyben

bizakodó kedélyállapotról tanúskodnak.

6ю

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


1941 február 15-én megszabadult. Mariborba való visszatérte utánszigorított rend ő ri felügyelet alá helyezték. — Ilyen helyzetben várta beKajuh 1941 március 2 7-fikét, amikor Mariborban nagy tüntetések voltak.

A megszállás els ő napjaiban Kajuhot ismét otthon találjuk, utána agestapó börtönében. Néhány héttel kés ő bb pár sostányi társával a Szávavölgyében partizánéletet kezdett. Ehhez azonban még nem voltak éret-

tek a feltételek, azért a csapat hamarosan feloszlott. VisszavonulásukkorKajuh bordatörést szenvedett, mely egy id ő re házhoz kötötte. Egyikbarátjánál bújdosott, kés ő bb szüleinél. Amikor a gestapósok már nagyonnyomában jártak Lyublyanába szökött, ahol az illegalitás hosszú hónapjait töltötte. Az illegalitásban töltött 1942-43-as évek a legtermé-kenyebb évei.

Innen került felszabadított területre 1943 augusztusában. Tagja letta XIV. rohamhadosztálynak, mely 1944 januárjában azt a feladatotkapta, hogy áttörjön Horvátországon keresztül Stájerba és segítségetnyuj tson az ottani harcosoknak.

Ezekben a harcokban esett el Kajuh Zslebniknél, már Szlovénínföldjén szül ő városa, Sostány közelében.

Az alig 22 •éves költ ő az új, forradalmi-szocialista lírának nagyígérete volt. „Formaérzéke még nem volt ugyan teljesen kifejl ő dve —

- frja róla bolgár fordítója Dimitr Pantalejev — de tele ifjú h ő si pátosszalés hittel népének jöv ő jében, új szocialista világ és új ember születésé-ben. Melegség, ő szinte, közvetlen 'érzés és egyszer ű költő i kifeJez г s, --ezek jellemzik Kajuh költészetének sorait."

Első , nem teljes verseskötetét 1944 nyarán adták ki. Összes verseit,55 verset, az 1949. évben rendezték sajtó alá s kiadták 4000 példányban.Kajuh népszer űségére vall, hogy ez a kiadás hihetetlen gyorsan, utolsópéldányig elkelt.

Konyovics М 1 ап : Clgá п yasszony

620

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


L A P ј Z ЕM L Е

Književne novine

Közvetlenül az írókongresszusel ő tt kaptuk kézhez a lap utolsószámát (V. évfolyam, 66. szám,1952 szeptember 28). Kicsit meg ie-pő dve, kicsit érthetetlenül de majdugyanannyi megért ő nyugalommal

vettük tudomásul, hogy a Knji-ževne Novine öt esztend ő után —„munkáját elvégezve" — beszün-teti további megjelenését. Mi iselmondhatjuk, amit a legutolsószám bevezet ő írása mondott: je-lent ő s munkát végzett az irodalmiё 1et minden frontján. Az eszmei-po-litikai téren folytatott harcban éppúgy vezet ő orgánuma volt az írúk-nak és az irodalomnak. akár a for-

makeresésben rés az új, szocialistakritika hang] ának és esztétikaiszempontjainak megj elölésében. Tá-j ékoztatónk volt ez a lap öt évenát és a világirodalmi eseményekfölkészült figyel ő je. Ha kissé tá-volról is, de betekintésünk volt aszámottev ő irodalmi centrumokéletébe s ezzel legalábbis odáig el-jutottunk, hogy az értesülésben lé-pést tudtunk tartania művészi al-

kotomunka fejlő

désével. Harcosvolt ez a lap; bátran harcot hirde-tett minden visszafelé hajló, deka-dens kispolgári irányzat ellen,lankadatlanul küzdött a nyugatrólimportált és imitált divatos izmu-sok szárnyrakapása ellen és azeszmei-politikai, esztétikai fogal-mak tisztázásával szilárdabb ala-pot teremtett a haladószellem ű ér-tékelésnek. Nem egy írás, vitacikk,

esszé és bírálat törte az alkotó-

művészek között az ugart s nemkis része volt abban, hogy term ő -vé, termékenyebbé m űvelte a ta-lajt. — Ennek a harcnak az idejelejárt, mert irodalmi életünk fejl ő -dése új szakaszához érkezett. AKnjiževne Novine mint olyan,munkavégezetten elt űnt az él ő la-pok sorából. Ez a tény egy pillana-tig sem jelent és nem is jelenthetmeghátrálást a további föladatokmegoldásáért folytatott harcokel ő tt, — ellenkez đ leg: a megszűnésténye a harc színvonalának emelkedését jelenti új formában, újabbföladatok vállalásában. Az eddigiirodalmi újág helyett jöv ő év

január elsejét ő l kezdve irodalmifolyóirat jelenik meg, melynek ne-ve Űj Gondolat lesz. A szerkez-t ő ség összeállítása, a megjelenésszakonkénti id ő pontja, el ő fizetés,irodalmi levelezés mind majd ak-kor válik ismeretessé, ha már akészül ő désen túljutottak és telje-sen id ő szerűvé válik az új folyó-irat beharangozója. — A legutolsószámban, mint eddig is kritikaiírások, beszámolók, szépirodalmiközlemények, naplójegyzetek ésrecenziók a bibliagráfiai jegyze-tekkel (s néhány műmelléklettel)foglalják el a lap hasábjait. A kz-lemények egyrésze már az irodal-mi újságé marad, de Bora Dreno-vác, Oszkár Davicsó és Milán Gy ókavics írása ha nem is folytatásban,de visszhangban átmegy az új fo-

lyóirat hasábjaira.

62L

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


Stražilovo

Nincs az a szerb, magyar, hor-vát, szlovák, ruszin vagy romándiák, olvasó vagy irodalombarát. aVajdaságban, aki nem tudná, hogySztrazsilovó sétányain száz eszten-dő vel ezel ő tt a halhatatlan vajda-sági szerb poéta: Brankó Radicse-vics bolyongott és a tet ő n, ahol masírja áll, az öreg fapadon verseitírta. Csiplics Bogdán, minta költ ő

szelleméhez méltó utód nem is vá-laszthatott volna találóbb címetlapjának. A „Stražilovo" irodalmiés művészeti lap, amelynek els ő

száma szeptember hó 20-fikán je-

lent meg. Szerkesztő

je, CsiplicsBogdán azonban adós maradt az-zal, hogy legalább rövid bevezet ő -ben kifejtette volna a lap szándé-kát és céljait. Így az olvasó az el-ső két szám közleményeinek elol-vasása után maga bontogatja ki:ez a lap hova tart és mik a céljai.Az els ő szám arra enged következ-tetni (ha mára második nem is),hogy a "Stražilovo" gyűjt ő helylesz: szerb, magyar, horvát, szlo-

vák, ruszin, román írók testvériközösségű megszólalási fóruma,hisz Velykó Petrovics „Higgyjetekel ő bb" c. verse mellett H e r c e gJános írása, Majtényi Mihály re-gényrészlete a „Garabonciás"-ból,

Acs Károly verse, B. Szabó Györgyvázlata és Acs József rajza ilyenösszefogás ígéretét adja. Minden-esetre a „független irodalmi lap"figyel ő je irodalmi és művészetiéletünknek a Vajdaságban. Az író-kon és a művészeken múlik, hogyCsiplics Bogdán kezdeményezésevisszhangot találjon a harmadikszámban is. — A második szám be-vezet ő helyen Bozsidar Kovácse-vics cikkét hozza Noviszád város„intim történetér ő l", Brankó PéicsKatarina Ivánovi ć sról, a szerb pol-gári festészet legkifejez ő bb képvi-

selő

jérő

l ad ismertető

t, a szépiro-dalmi rovatban M. Palanacski, tár-canovellájával, Milán Tabakovicsverseivel, Gyorgye Kosztics elbe-szélésével találkozunk. CsiplicsBogdán a noviszádi Szerb Népszín-ház Schiller bemutatójáról (Ár-mány iés szerelem) ír kritikát. Lap-szemle, Krónika és Figyel ő rovattartalmi gazdagodást jelent a lap-nál, olvasásakor mind több kultur-eseményre figyelünk föl és Joca

Zsivánoviccsal együtt mondjuk:Vajdaság szellemi élete er ő södik,fejl ő dik s a vidéki, tartományi ke-retb ő l kilépve az ország szine 116,a maga m űvészi alkotómunkájánakis érvényt szerez.

Letopis

A Szerb Matica folyóiratánakutóbbi számaiban — örvendetes je-lenségként említjük meg -- er ő sö-dik a szépirodalmi rovat. Mind ke-vesebb az átvett cikk, az általános,inkább publicisztikai tárgyú ésföldolgozású írás s ezzel szembensokasodnak az alkotómunka ter-

mékei. Mirko Zsezsely irodalmi ta-nulmányát kivéve, amit az októ-beri számban kaptunk, majd mindszépirodalom. Jankó Gyonovics és

E. Sz. Petrovics írása művészi líra

prózában. Három költ ő (Anti Ce-tinea, Vlatko Pavletics és SzretenPerovics) versei mellett széppró-zával Zvonimir Subics jelentke-zett. Meleg érzéssel írjuk ide: aLETOPIS októberi" számában ishozott szépírást magyar író tollá-ból. Ezúttal Herceg János háromelbeszélésével találkozunk szerbfordításban. Ez sokat jelent szá-munkra, mert irodalmi termésünkígy, csakis így válik ismeretessé aр

zerb olvasóközönség elő

tt. (Igaz,

622

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


hogy ehhez a bemutatkozáshozsokban hozzájárul az is, hogy Maj-tényi Mihály novelláskötete utánépp a napokban jelent meg HercegJános novellakötete is Crni an-djeo (szerb fordításban a Prosveta

kiadásában). — A folyóirat Szemlerovatában Miodrág Sijákovics JeanPaul Sartre egzisztencializmusáról

írt tanulmányt, D. Kirilovics Pe-dig Doszitej Obrádovicsról emlé-kezik meg. A Könyvszemle, a Re-miniszcenciák és a műmellékletekazt a hitet keltik bennünk megin-gathatatlanul, hogy nálunk, a tar-

tományban is egyre bő

vül, szélese-dik a szellem művesei el ő tt a látó-határ.

Republika

A horvát irodalmi életi szemléj e— a Republika — elég ritkán éselég megkésve kerül hozzánk.Még mindig nem épült ki közöt-

tünk az a kapcsolat, amely az iro-dalmi és a szellemi, helyesebbenművészeti élet minden szemléj étlegalább a kultúrcentrumokbanhczzáférhet ő vé teszi. Ennek hiányaokozza azt, hogy a Republika iscsak egynéhány könyvtárban vagyművész-klubban található. -- Afolyóirat augusztusi száma pedigérdekl ő désre tarthat igényt. AntunBarac, az ismert horvát esztéta ésirodalomtörténész Petar Prerado-

vics életérő l és költészetér ő l írttanulmányt a hátrahagyott irodal-mi levelezései nyomán. A terjedel-mes tanulmány komolyértékű ada-lék új irodalomtörténetünkhöz.Vlatko Pavletics két verset közöl,

Nikola Milicsevics egy verssel sze-repel; ebben a számban. Jelena-Lo-boda Zrinski és Mlica Zorics no-vellája (az utóbbi inkább kisre-

gény) a mai horvát széppróza egy-egy reprezentáns alkotásának ne-vezhet ő . B. Zseljkovics a folyáiratFigyel ő rovatában terjedelmes el-méleti munkát tesz közzé a rím-rő l •és a verselésrő l, azonkívül afrancia irodalmi és művészéletr ő ltalálunk idő szerű kritikai besző -molókat. A lap képz ő művészetireprodukciói között ezuttal nemtalálkozunk hazai művész munká-j óval. Ahány kép a szeptemberiszámban helyet kapott, az mindConstantin Guys multszázadbelifrancia művész rajzai. A kritikairovat rövid ismertet ő t is ad róla sezzel igyekszik közelebb hozni, is-mertté tenni a mai m űpártoló el ő tt.

Svedo č anstva

Irodalmi életünk legjelentő

sebbesemény ć r ő l hoz beszámolót, leg-újabb kett ő s számában a lap. Nempublicisztikai beszámoló s nem isújságírói híradás, mert a jugoszlá-viai írók Harmadik Kongresszusamár beszámolóinál és vitaanyagá-nál fogva is sokkal többet követelmeg a szürke, hétköznapi regisz-trálásnál. Ezért a Svedoč anstvaíróink és irodalombarátaink vára-kozásának tett eleget akkor, ami-

kor a napilapok kivonatos közle-

mё

nyei után (hiszen terjedelménélfogva gondolni sem lehetett a köz-ponti referátum leközlésér ő l) teljesegészében közzé tette az írókon-gresszus anyagát. Ivó Andricsmegnyitója és Miha Marinkó kö-szönt ő je után Riszta Tosovics író-szövetségi titkár kimerít ő jelenté-se ad tájékoztatót a másodikkongresszus óta eltelt három esz-tend ő irodalmi eseményeirő l és

arról a termésrő l, amit ez az idő

adott az irodalomban. Sokrétű és

623

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


meglehet ő sen kimerít ő ez a beszá-moló, de föltétlenül fogyatékossá-gául kell megállapítanunk, hogy anemzeti kisebbségek irodalmi ter-mésével nem foglalkozik, fordítás-ban megjelent műveikkel is csakhiányosan. — Alekszandar Vucsó

beszámolója az írók mai helyzeté-vel és a könyv. a nyomtatott bet űtérhódításával foglalkozott. ČOssze-hasonlító adatai szemléltet ő en be-mutat] ák, hogy irodalmi termésünkközel 70 százaékkal magasabb ma,mint 1938-ban volt. Ennek megfe-lel ő en íróink gazdasági és szociálishelyzeti is haGanló arányban ja-vult s mind kč izelebb kerülünk ah-hoz az idё höz. amikor az alkotó-nak nem lesz egyéb gondja, mint

az alkotás. — Мiroszláv Krlezsanagyvonalú referátuma a kultúra

szabadsága nevében vitette föl azalkotómunka szabadságának kér-dését. A harmadik kongresszus-nak kétségtelen ez volta központiproblémája és az ezt követ ő vita akérdés továbbfejlesztése is. A tel-jes szöveg közreadása a kongresz-szus munkáj ának részletes ismer-tetését jelenti, — és még valamit.Ennek nyomán indulhat majd t. - ~ - -

vább a részletkérdések és gyakc'-•-lati problémák alaposabb vizsgá-lata és hisszük — megoldása s..— Közli még a lap a kongresszusegyes bizottságainak jelentéét, a.zárhatározatot és az Ї rószövets ° gúj vezető ségének összeállítását.Vбgül a beszámoló visszapillantst

ad az írószervezet multbani mun--kái áról.

Bosár György. Régi háx

• 24

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


A Vajdasági Magyar Kulturtanács

színműpályázata

zinházi életünk ma már túlhaladta a m űkedvelő színjátszás mult-bd. oly annyira ismert sablános szinvonalát. A színjátszás Vajdaság-szerte (ha a kisebb együtteseket is figyelembe vesszük) több mint 100szinpadon él.

A lendületes színházi élet egészséges további fejl ődését az utóbbiidőben a darabhiány akadályozza. A rendelkezésre ál1Q bemutatásra ér-demes színművek hiánya szükségessé teszi — ugyanakkor irodalmunkmai fejl ődése egyenesen megkívánja — hogy a ma írója is megkíséreljeművészi módon kifejezni korunk drámai mozgalmasságát, életszemléle-tét, vagy akár a tudás mai fokár е l multunkat.

Életünk drámai témában olyan gazdag - és olyan bőségesen term ő ,

hogy a történelEmben kevés olyan korszak volt, amely annyiféle utat éslehet ő séget tárt volna az alkot& elé, minta mi korunk. Társadalmi fej-Iettségünk mai fokán a mult társadalmi jelenségeknek és egyes mozza-natainak áttekintése is egyre világosabb.

Ezek az okok késztették a Vajdasági Magyar Knitúrtanácsot, hogypályázatot írjon ki egész estét betöltő színmű (dráma vagy vígjáték)megírására.

A pályamű terjedelme három vagy négy felvonášos (40-50 gépenirt oldalon). Pályadíj:

díj 80.000 dinárdíj 50.000 dinár.

A pályamű

beküldésének határideje 1953 május 1.

Az eredeti m űvek mellett ugyanakkor pályázatot hirdet a MagyarKultúrtanács meglevő művek d r ama t i z á 1 á s á r a. A pályázati fel-hívás regények, novellát, elbeszélések, szinpadra való átdolgozásáravonatkozik. A dramatizálásnál nem csupán a magyar irodalom alkotásaijönnek tekintetbe, hanem a szerb-horvát, szlovén irodalom és a világ-irodalom kiemelked őbb művei is. A dramatizált pályamű terjedelmeugyanolyan legyen, minta színm űé. Pályadíjak:

díj 50.000 dinárdíj 30.000 dinár.

A pályaművek beküldésének határideje 1953 március 1.

A pályaműveket jeligével ellátott zárt borítékkal együtt — amelyboritékba a szerz ő feltünteti nevét, címét — kell beküldeni a VajdaságiMagyar Kultúrtanácshoz, Noviszád, Nyegoseva 2/1. A pályadíjat nyertművek nyomtatásban is megjelennek, ezért a szerz őknek külön szerző ihonorárium jár. A Kultúrtanács fentartja azt a jogot, hogy a nem ju-talmazott pályam űveket is —amennyiben azokat el őadhatónak találja— kinyomassa és kiadja. Ebben az esetben a szerz őnek szintén jár szer-z ő i honorárium.

VAJDASÁGI MAGYAR KULTÚRTANACSTITKÁRSÁGA

025

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


TARTALOM:

Herceg János: Örökösök (novella)Reményi József: Bujdosó szegénylegény éneke a XX. században =- 587Lévay Endre: Virradat Bánátban (részlet) —--88

Mácsay István: Aludjanak a szóvak (vers) —03Csépe Imre: Tamás bácsi meg a süld ő k (elbeszélés)- --- 604Benci М hály: Japán versek --- — — — ----- ----14

brtű z fényénél

B. I.: Találkoztam József Attilával15

Vlaj Lajos: Kajuh-19

Lapszemle

_vlínzellékleteink

Címlapképünk: B. Szabó György: A lyublyanai városhazaB. Szabó György: Lyublyanai utca —- 566

M Opresnik: Tájkép —— — —81

Ács József: Zentai utca -- - —02

Petrik: Kaštel Stari 13

Kon,Т о vics Milán: Cigány asszony21

Bosán György: Régi ház25

Szerkesztő sé-g és kiadóhivatal: Novisza.21, Njegoseva u. 2/I. Telefon: 20-63

Kiadja aTestvériség-Egység könyvkiadóvállalat

Еlfizetési díj: Egy évre 420 D, fél évre 210 D, egyes szám 40 D.

Postatakárékszámla 300-904.870. Lapzárta minden hó 10-én

Kéziratokat nem ő rizünk meg és nem adunk vissza»Budutynoszt« nyomdavállalat, Noviszád

A Vajdasági Magyar Kultúrtanács színm űpályázata — — — - 561

Herceg János: A művészet alkotószabadságáról --- -- 62Maj tényi Mihály : A harmadik írókongresszus -- — — —67

Mroszláv Krlezsa: Alkonyatka) (Acs Károly mű fordítása)765 82

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


K ć inyvbarátok Köre

A TESTVÉRISÉG -EGYSÉG k đ nyvkiadóvállalat abból a célból, hogyaz irodalom értékes termékeit valóban hozzáférhat ő vé tegye, eljuttassa a leg-távolabb él ő olvasó asztalára, megszervezi a Könyvbarátok Körét.

Ez az akció minden olvasónak szól: az irodalom régi kedvel ő jének, anyomtatott bet ű barátjának. az új, fiatal olvasónak: mindazoknak, akikbenirodalmi érdekl ő dés él és szeretika könyve t. A Könyvbarátok Köre a jókönyv igazi barátait gy ű jti egybe, hogy közvetlenebb kapcsolatai legyeneka vállalattal, m ű hellyel, ahol az irodalmi m ű készül, és ezeknek a kapcsola-toknak az alapján kedvezményekhez jusson az egyes m ű vek, kedvenc íróivagy könyvei beszerzése terén.

A Könyvbarátok Köre tagjai 20 ° /~ -os engedményt élveznek a TEST-VÉRISÉG - EGYSÉG kiadványainak és a H1D c. folyóirat eladási árából,amelyeket a tag szabad választása útján évenként befizetend ő 1200 dinárellenértékeként megvásárol. Ezen felül készpénzboni vagy utánvéti vásárlásesetén 15 0 / 0 -os engedményt kapa könyvek bolti árából s ha ez az összegeléri vagy meghaladja az 1200 dinárt, az engedmény 20 A KönyvbarátokKöre mindezen túl az els ő részletek befizetése után további árúhitelt nyit atag részére 1200 dinár értékben a TESTVÉRISED - EGYS ЕQ könyvkiadóvál-lalat kiadványainak beszerzéséhez.

A könyvkiadóvállalat a fenti kedvezményeken túl a Könyvbarátok Kö-rének tagjait minden esztend ő ben egy külön illetménykötetként kiadott könyv-vel ajándékozza meg.

A Könyvbarátok Köre tagja számára a kiadóvállalat minden raktárinlev ő , kiadványa a kedvezményes vásárlás biztosítása mellett rendelkezésre áll.Az eddig már hirdetett kiadványokon kívül sajtó alatt vannak a következ ő

értékes irodalmi alkotások:

L ő rinc Péter: Görbe utca 23.Az ismert jugoszláviai magyar í г ó új novellái.

Herceg János: PAPIRHAJÓ

E r s k i n e C a l d w e 11: Júliusi forró napok, regény

E r n e s t H e m i n g w a y: Akit a harangok elsiratnak, regény

József Attilla összes költeményei, B. Szabó György bevezet ő

tanulmányával.

IFJÚSÁGI KÖNYVEK

Magyar n é p m e s é k \г nű vészi mellékletekkel.D u m a s S á n d o r: Gróf Monte ChristoRudyard Kipling: A dzsungel könyve

Hazai írók m ű vei, verseskönyvek, népszer ű tudományos munkák és me-séskönyvek.

T E S T V É R I S É G - E G Y S É G k б н у v k i a d ó v á l la l a t - N o y i s iá d , I l y e g o s u t c a 2 . s t .

7/28/2019 Híd, 1952/10. szám


A Testvériség-Egység könyvkiadó vállalateladásban lévő könyvei:

A LEGNAGYOBB MAGYAR mik ALKOTÁSAI KÖZÜLMEGJELENT:

A ra :Pető fi Sándor elbeszél ő költeményei20.— dinAany János lírai versei ————29.—„

Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor a lovát ugratja — — 150.Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét 150.--

Tömörkény István: Válogatott elbeszélésekMóra Ferenc: Elbeszélések — - - --Mikszáth Kálmán: A beszél ő köntös. ---- 3 2. - - -31.--

—0 .—Babitsihály:atholdas rózsakert-- --5 .—Móricz Zsigmond: Pacsirtaszó —0 .—Szabó Dezs ő : Feltámadás Makucskár. ---5.—

Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák —- -- -00.—

KÖNYVEK HARGUNKROL A SZOCIALIZMUSЕRT:Ara

Joszip Broz-Tito: Az új Jugoszlávia épitése. II. könyv5.-- d

Tito: Az új Jugoszlávia építése III. könyv— — 120.—Tito marsall válaszai külföldi és hazai sajtótudósítók kér-déséire — 1951 —0 .

Borisz Kidrics: A JSzNK gazdasági problémái -- — 45.--Edvard Kardelv: Az új Jugoszlávia útja — — — 150.—Mosa Pijade: Válogatott beszédek és cikkek 1941-1947 70.-Mosa Pijade: Válogatott beszédek és cikkek 1943949 100.Milován' Gyilász: Cikkek 1941-1946 — — — -- 70.—

Mindez csak ízelít ő a több mint 400 kötetre és füzetre terjed ő

kiadványainkból.

Könyveink minden könyvkereskedésben kaphatók: ne restellje afáradságot és nézze meg a könyvkereskedésekben összes könyvein-ket! Egyesületeknek; iskoláknak, szakszervezeti csoportoknak, föld-műves-szövetkezeteknek, könyvtáraknak szívesen küldünk könyv-egyzéket és 2.000.— dinárnál nagyobb megrendelésnél 10 0 /0, 5.000.--

híd, 1952/10. szám

Documents